|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Mikó Imre 2012. július 30.Európa legyen gyümölcsöskosár, nem pedig gyümölcsturmix”Orbán Viktor szerint az európai nemzetek reneszánszáról beszélhetünk Magyarország és Közép-Európa megújul címmel tartotta meg hagyományos előadását a Tusnádfürdőn zajló, 23. Bálványosi Nyáriegyetem és Diáktáborban szombaton délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Németh Zsolt által moderált politikai fórumon ugyanakkor Tőkés László a közélet kérdéseiről, a belpolitikai helyzetről, a gazdasági fejlődés és az autonómia összefüggéseiről, a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulásáról értekezett, Orbán Viktor pedig európai összképet nyújtott a gazdasági válságról, és annak hatásairól. A magyar miniszterelnök keményen bírálta az európai uniós politikai intézmények válságkezelő megoldásait. Véleménye szerint Közép-Európa ebben a tekintetben nagyobb sikerrel járt, mint a Nyugat. Mint kifejtette, egyedi problémák egyedi megoldásokat igényelnek, az Európai Uniót pedig az európai nemzetek ellenében nem lehet sikerre vinni. Idén a hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon nem jelent meg a román állam egyetlen magas rangú képviselője sem; Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő a vasárnapi referendumot megelőző kampánycsendben ezt nem is tehette volna meg. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke helyzetképet vázolt előadásában az erdélyi közélet és a belpolitika aktuális kérdéseiről, tárgyalta a gazdaság és az autonómia összefüggéseit, valamint a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulását. Csak az veszett el végképp, amiről lemondunk A nemrég bírósági döntéssel visszaállamosított Székely Mikó Kollégium, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyére, (a magyar és angol tagozat létrehozásának jog-, és törvénysértő akadályozására) hivatkozva Tőkés László kijelentette: a két neves reformkori politikus, Wesselényi Miklós és Mikó Imre építő munkássága megfelelő példaként szolgálhat, aziránt „hogy álljunk ki a szabadság, és elorozott tulajdonunk mellett”. Deák Ferencet idézve hangsúlyozta: „csak az veszett el végleg, amiről mi magunk lemondunk”. Felkérte a hallgatóságot, vegyenek részt szeptember elsején, az úgynevezett Igazság Napján a kollégium védelmében tervezett tüntetésen. Az autonómia gazdasági létkérdés A gazdasági kérdések vonatkozásában az EP-képviselő megállapította: gazdasági önállóság nélkül Erdély a politikai céljait sem tudja megvalósítani. Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter kijelentésére hivatkozva kiemelte: a második Orbán-kormány kiemelt fontossággal kezeli a határon túli területeknek a magyar gazdaság „vérkeringésébe” való bekapcsolásának kérdését. A nemzetgazdasági minisztérium a Wekerle-tervvel összefüggésben támogatást nyújt az alulról építkező gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv megvalósítására, amelyet az EMNT kezdeményezett. A jelenlegi magyar kormány ugyanis a gazdasági önrendelkezés megvalósítására törekszik, magyarázta Tőkés László. A Kárpát-medencei gazdasági övezet stratégiai programja, a Wekerle-terv célja a gazdasági növekedés segítése, a Kárpát-medencei térségen belüli együttműködési lehetőségek kiaknázása, hosszú távon pedig a fenti gazdasági övezet létrehozása. – Magyaroknak, románoknak egyaránt érdekük egy olyan gazdaságpolitika kezdeményezése, amely a szubszidiaritás, regionalizmus, a szomszédságpolitika terén zajlik, és mindannyiunknak esélyt ad a felemelkedésre – fogalmazott az EP-képviselő. Mint mondta, a politikusok általában megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csak egy szép eszme: a működő autonómiák pedig általában kiváló gazdasági eredményeket mutathatnak fel, mint például a munkanélküliséget alig ismerő olaszországi Dél-Tirol, vagy Katalónia, Spanyolország legfejlettebb tartománya. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európában létező területi autonómiák mellett 11 európai országban érvényesül a kulturális autonómia rendszere is. Tőkés László emlékeztetett: az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés autonómiát ígért az együttlakó népek számára, ezzel szemben Bukarest Trianon után a megszerzett területeken egyfajta gyarmatosítást kezdett, annak ellenére, hogy Erdély a fejlődési folyamatok „vezérhajója” volt. Arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta miniszterelnök kijelentését, miszerint a Székelyföld nem is létezik. Az autonómia gazdasági létkérdés, a romániai magyarság boldogulásának előfeltétele – szögezte le az EP-képviselő. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiatörekvések terén való előrelépéshez” – kérte fel Tőkés László a magyar miniszterelnököt. „Băsescu került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz” A pénteken megnyitott nyári olimpiai játékok kapcsán sportpárhuzamot vonva, a vasárnapi referendumra utaló EP-képviselő felvetette a kérdést: „Jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu, mint Traian Băsescu, akit le akarnak küldeni a pályáról? A román politikusok közül Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz”, állapította meg Tőkés László. Felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Magyarország szomszédjaihoz, Szerbiához, Szlovákiához hasonlóan Romániában is a posztkommunista erők előretörésének vagyunk tanúi. Mint fogalmazott, a kommunista típusú kizárólagossággal Románia kizárja magát a Schengen-övezetből is. A harmincadik olimpia békeüzenetének megfelelően kijelentette: a csapatszellem a politikában is fontos. Ugyanakkor megállapította: „a kommunista pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra”, és az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre, erdélyi magyar válogatottra van szükség”. Tőkés úgy vélte, az olimpiai játékok szellemében szabály- és elvszerű, méltányos játékosokra van szükség az egyébként „tisztulást” igénylő politikai pályán is, illetve a játékban a bírónak is függetlennek kell lennie. A romániai magyar politikai alakulatok lehetséges együttműködését illetően nyomatékosította: „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, olyanokkal, akik „nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet az erdélyi magyarság előtt”. Hallgatósági kérdésre válaszolva megállapította: fontosnak tartja az új összefogást, az egység megteremtését, ennek azonban erőteljes elvi feltételei vannak. Orbán: radikális és azonnali megoldások szükségesek Orbán Viktor magyar miniszterelnök átfogó elemzésben tárgyalta a világgazdasági válság európai okait és vonatkozásait, élesen bírálta az Európai Unió (EU) különböző intézményei által a krízis kezelésére nyújtott megoldásokat, illetve néhány gondolatot fogalmazott meg a romániai politikai helyzettel kapcsolatban. – Megfigyeltem: ha megnyerjük a választásokat, akkor rendszerint az asztal közepén ülök, amikor ellenzékben vagyunk, akkor a szélére szorulok – humorizált a magyar kormányfő. Közölte: jeles nyugat-európai közgazdászok által, a napokban nyilvánosságra hozott, „brutális egyértelműséggel” megfogalmazott helyzetjelentés szerint a világgazdasági válság európai hatásainak kezelésére radikális és azonnali megoldások szükségesek, ellenkező esetben a kontinens „holdkóros módján a saját vesztébe tántorog”. Európa elvesztette a realitásérzékét A magyar kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EU keretében a kánonon kívüli hangnemben nem lehet beszélni a gazdasági válságra adott megoldásokról. – Úgy gondolom, az Unió sikere a nemzetek sikerében rejlik, nem pedig a nemzetek feletti struktúrákban. Szembe kell nézni az európai nemzetek reneszánszával. A nemzeti érzés megerősödését tapasztalhatjuk a hollandoknál, görögöknél – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte ilyen tekintetben Európa elvesztette a realitásérzékét. – Az európai nemzetek nem akarnak egybeolvadni egymással. Szerintem Európának gyümölcsöskosárnak, nem pedig gyümölcsturmixnak kell lennie. Nyugaton lengyel vízszerelőket dolgoztatnak, s közben elítélik a bevándorlást. Tény, hogy az aggasztó hírek nem a közép-európai országokból érkeznek, a régió gazdasági szempontból aránylag stabilnak mondható. Amennyiben Nyugaton ezt sem értik meg, az súlyos következményekkel járhat – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: miközben pénzügyi vonatkozásban a közép-európai államok nem állnak rosszul, Nyugat különböző eszközökkel erőteljes nyomást próbál gyakorolni rájuk. – Közép-Európa sikeresebbnek bizonyult a válságkezelésben, mint a Nyugat – szögezte le a magyar kormányfő. Véleménye szerint, pontosan megnevezhető néhány személy és pénzintézet, amely a gazdasági válságot okozta. Elítélte az általa személytelen intézményi politizálásnak nevezett brüsszeli ügyvivést. – Egyébként azt halljuk, hogy hibás például Görögország, de azt nem, hogy Brüsszel lenne a vétkes. A bankok ismét sorba állnak az adófizetők pénzéért. Az Unió védi a különböző pénzintézeteket. Továbbra is védik azt az elvet, hogy a piac működésébe nem kell beleszólni, de eltűrik a spekulánsokat – fogalmazott a politikus. Szerinte Nyugat-Európa ördögi körben vergődik, amelyből nem találja a kiutat. „Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot” – Az Európai Unió válsága tulajdonképpen Brüsszel válsága, s a helyzetért Brüsszel az elsődleges felelős. Azzal töltenek el rengeteg időt, hogy játékot kell tenni a disznónak a ketrecbe, és hangoztatják, hogy a liba lelkiállapota fontos kérdés, holott az európai polgárok megélhetésének biztosítására kellene összpontosítaniuk – mondta. A hallgatóság tetszését váltotta ki Orbán Viktornak az a kijelentése is, hogy míg Nyugat-Európában szinte lényegtelen, hogy a politikai spektrum melyik oldalán álló párt vállalja a kormányzást, Magyarországon sorsdöntő kérdés, hogy ki van hatalmon. – Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot – jelentette ki. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugatiakkal ellentétben, a kelet-európai államok egyre sikeresebbek. – A közép-európai sikerországokhoz akar tartozni Magyarország és Románia is. Jelenleg Magyarországnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ne szakadjon le Közép-Európáról – közölte. Orbán nem akar konfliktust az RMDSZ-re szavazó magyarokkal Orbán Viktor a romániai helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: az utolsó hét-nyolc év sikeres volt az ország számára, ugyanis sikerült kordában tartani az államadósságot, a kormány megfelelő intézkedéseket hozott. – A románok és a szlovákok is meghaladtak bennünket – értékelte. Úgy vélte azonban, a jelenlegi romániai belpolitikai folyamatok nagyon nagy kockázatokkal járnak, s az ország elveszítheti a jelenlegi helyzetét, eddigi eredményeit. – Lassan ki sem lehet igazodni, hogy mi történik pontosan. Bicskázás zajlik. Románia sorsa egy-két évtizedre eldől. Hasonló pillanat ez most itt, mint Magyarországon 2010-ben – fogalmazott a miniszterelnök. A hallgatóság kérdéseire válaszolva rámutatott: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták. Hozzátette: Traian Băsescut jó román hazafinak ismerte meg. Elmondása szerint azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Sikert kívánok számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik az RMDSZ-re szavaztak – fejtette ki Orbán Viktor. Mint mondta, az a feladata, hogy „a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja”. Németh Zsolt államtitkár az előadók gondolatait összegezve kijelentette: Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság egyaránt új helyzetbe került. Úgy vélte, Tusványos keretében Orbán Viktor és Tőkés László néhány „navigáló műholdat azonosított”. A politikai fórumot Bibó István gondolatával zárta: „a fejlődéshez a szabadság és a közösség ügyének egynek kell lennie”. KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 8.Szellemarcok történelmi idősíkban„Akinek nincs semmije, annak semmi nem hiányzik” – hangzik el újból és újból a Mikes Kelemenről szóló Veress Dániel-darabban. Mikes mondogatja folyton, miközben magányosan, hazavágyva leírja gondolatait. Nem véletlenül jutott eszembe ez a már-már aforizmaszerű megállapítás Cseke Péter Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben című kötetének (Kriterion, 2011) olvasása közben, hiszen egyrészt talán éppen Mikes az az első erdélyi származású tollforgató, akit egyértelműen el- és befogadott az összmagyar irodalom, másrészt viszont keserű életigazság, hogy az nem becsüli meg értékeit, akinek amúgy sincs belőle sok. A mi kilencvenéves – saját – erdélyi irodalmunk sajnos sokszor és sokban hasonlít a nem igazán megbecsült értékekhez. Egyre nagyobb döbbenettel tapasztalom például, ahogy a középiskolai irodalomoktatás folyamatából elszivárog az erdélyi literatúra. Nem is olyan régen még egy teljes tanéven át ismerkedhettek a diákok a nálunk született versekkel és prózai írásokkal ahhoz, hogy mostanra a hírhedett kommunikatív kompetenciákra épülő reformdinamika (?!) mellőzze a transzszilvanizmust csakúgy, mint az ellentranszszilvanizmust. Ennek éppen az ellenkezőjét üdvözlöm Cseke Péter kötete kapcsán. Kós Károlytól Zágoni Attiláig – vagyis majdnem a teljes kilenc évtizedet felölelő erdélyi szellemiségről szól ez a kötet. Az egyes szerzőkről írottak majdnem mindenike eredetileg szóbeli előadás céljából keletkezett, márpedig tanár és nem tanár egyaránt tudja, mit jelent az időkeret: mindenekelőtt tömör, világos fogalmazást, s ha ez megvan, akkor a további árnyalás sem fogja bonyolítani, hanem sokkal inkább gazdagítani a szöveget. Mindezt a szerző is megerősíti az előszóban, mondván: „Hosszas nekifutások után születtek meg a kötetbe foglalt írások. Első változatukban többnyire évfordulós rendezvényekre készültek, és további kutatási folyamatokat indítottak be. Máskor meg éppenséggel több évtizedes kutatások összegzésére adtak alkalmat. A konferenciákon megszabott időkeret inkább a figyelemfelkeltésre ad lehetőséget, semmint az árnyalt bemutatásra, okadatolt érvelésre. Ez késztetett arra, hogy a bennem élő szellemarcokat rendre történelmi idősíkban rögzítsem. Jelezve az írói pályaképek koordinátáit s egyszersmind az értelmezések »életidejének« dimenzióit, koronként változó/gyarapodó »évgyűrűit«.” A kötetben a szerző Kós Károly, Makkai Sándor, Tamási Áron, Balázs Ferenc, Jancsó Béla, László Dezső, Jancsó Elemér, Balogh Edgár, Szabó T. Attila, Buday György, Szabédi László, Horváth István, László Gyula, Mikó Imre, Bözödi György, Gáll Ernő, Jancsó Adrienne, Gelu Păteanu, Beke György, Sütő András, Szabó Gyula, Páskándi Géza és Zágoni Attila alakját „rögzíti történelmi idősíkban.” Ajánlom tehát minden érdeklődőnek, teljes mértékben egyetértve a szerző gondolatával, miszerint: „Legfőbb ideje, hogy a 21. század útvesztőivel és csapdahelyzeteivel szembesülve ne engedjük »parciális tudományos üggyé, szűk társadalomtudományi szakterületté« változni a már feltárt közösségi örökséget. Mielőtt végleg az eszme- és irodalomtörténet birtokába kerülne, tegyük lehetővé, hogy éltető szellemi erőtérré válhasson.” Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011 Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 14.Megismerni és elismerni BrassaitA rendezvény helyszínén is bővült a Kolozsvári Magyar Napok keretében tegnap délelőtt megnyitott, Az utolsó erdélyi polihisztor. Brassai Sámuel művei a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban című kiállítás: Somai József közgazdász a beszédeket követően felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai Harvard Egyetem is nagyra becsüli Brassainak a közigazgatásról és banki műveletekről képviselt nézeteit, több könyvet is kiadtak ebben a témában. Ugyanakkor a közgazdász saját, Brassairól írott könyvét ajándékozta az Akadémia Könyvtárnak. Az intézmény tavaly kapcsolódott be először a Magyar Napok programsorozatába: akkor régi könyveket állított ki. Ioan Chindriş igazgató elmondta: ezúttal is szívesen csatlakoztak a programhoz, és örülnek annak, hogy Brassai Sámuel európai szinten is egyedülállónak számító munkásságát, és annak a könyvtári állományban őrzött darabjait közkinccsé tehetik. Az igazgató kiemelte Másody Ildikó és Haiduc Zita könyvtárosok, valamint Sipos Gábor levéltáros munkáját, akik a legtöbbet dolgoztak a kiállítás anyagának összeállításán. Utóbbi az anyag méltatását is magára vállalta, kifejtve: a 19. század vége felé már egyfajta kuriózumként tartották számon a polihisztorokat, a megelőző korokban azonban szinte természetesnek számított, hogy valaki több tudományágban is képes jelentőset alkotni. Ebbe a kategóriába sorolható a torockószentgyörgyi születésű Brassai is, aki többször is fennen hangoztatta, hogy 100 esztendeig fog élni, és ennek megfelelően titkolta születési évét, kihasználva, hogy a torockószentgyörgyi parókián őrzött anyakönyvek egy tűzvész során megsemmisültek. Az utólagos kutatások azonban kiderítették, hogy 97 éves korában hunyt el. A nyelvészettől a botanikáig, a nyelvoktatástól a matematikáig számos területen alkotott maradandót, zenekritikai írásai, kottakéziratai muzsikusi jártasságát bizonyítják, a mondatszerkezetről vallott nagyon modern felfogása pedig a legnagyobb nyelvészek sorába emeli. A méltató külön kiemelte az összehasonlító irodalomtörténet terén végzett munkát, a lapkiadást, lapszerkesztést: mindennek fennmaradt dokumentumai megtekinthetők az Akadémia Könyvtár tárlóiban, kiegészítve Brassai Sámuel életrajzával, családfájával, a hozzá kapcsolódó emlékhelyek, róla készített reprodukciók fotóival. Külön tárló foglalja össze a temetésén elhangzott beszédeket, verseket, de ott sorjáznak a róla írott munkák is, többek között Mikó Imre: Az utolsó erdélyi polihisztor című regényes életrajza is. Különösen szívhez szóló a Jókai Mórtól idézett állítás, amely szerint az idős mester hófehér hajának és szakállának „minden szála külön tudományban őszült meg”. A gazdag kiállítási anyag nem csak megismerni, hanem értékelni is segít Brassai Sámuel munkásságát. A tárlat a Magyar Napok ideje alatt kedden, csütörtökön és pénteken 9–16 óra között látogatható. S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 15.Kárpát-medencei gazdaság – magyar gazdasági intézmények: A kamarák szerepe a gazdaság fejlesztésébenKiemelt szerepet kaptak a különböző gazdasági témák a III. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. A kedd délutáni Kárpát-medencei gazdaság – magyar gazdasági intézmények: A kamarák szerepe a gazdaság fejlesztésében című előadás kiváló lehetőséget biztosított néhány nemzetgazdaságilag kiemelten fontos intézmény bemutatására, bemutatkozására. A Bocskai-házban zajlott rendezvényen szinte mindenik előadó a londoni Olimpia valamely eseményével kereste az összefüggést. Elsőként Radetzky Jenő, miniszteri biztos jegyezte meg, hogy bizonyos folyamatokat az utolsó percben meg lehet fordítani – utalva itt a magyar-francia kézilabda mérkőzésre. Előadásában Radeczky kiemelte: az európai gazdasági válságra valamilyen kitörést kell találni. Főként, mivel a közgazdászok egy pozitív irányt mutatnak ki, amennyiben igaz a megállapítás, hogy az Európai Unió növekedési zónája Közép-Kelet Európában és azon belül a Kárpát-medencében lesz. A miniszteri biztos szerint az integrátori szerep Magyarországra fog hárulni. Ehhez viszont fel kell építeni egy komplex gazdasági struktúrát, utalva az Új Széchenyi Tervre, valamint a magyar kormány által nemrég elfogadott Wekerle Tervre. (A Wekerle Terv fontosabb kitörési pontjai között szerepelnek: egy nemzetgazdasági kataszter kiépítése, kreatív-, teljes mértékben magyar tulajdonú magyar cégek fejlődésének támogatása, nemzeti-, regionális nagyvállalatok kiépítésének bátorítása, megsegítése.) Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatás-finanszírozási osztályvezetője röviden ismertette az általa képviselt intézményt, majd ő is kiemelte a Wekerle Terv, továbbá a Mikó Imre Terv fontosságát: „Ha a Wekerle Terv tudatformáló szerepet szán magának, kívánom, hogy a Mikó Imre Terv szintén.” Tordai György, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. vezérigazgatója, rövid ismertető után, előadásában kiemelte: arra törekednek, hogy támogatásaik révén a magyar nemzeti vállalatok ne egymás ellen, hanem egymást segítve termeljenek. Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági alelnöke felvezetőjében ismertette az EMNT által kezdeményezett Mikó Imre Tervet, mely tulajdonképp egy erdélyi gazdaságfejlesztési stratégia. Mátis szerint a Mikó Imre Terv azzal teljesebb a Széchenyi Tervhez mérten, hogy kitörési pontjai között kitér a mezőgazdasági ágazatra is. Erdély.ma 2012. augusztus 31.A Mikó-ügy áttekintése – A mutyizós, kompromisszumos politika ideje lejártNyolcadik hete, hogy naponta, délután öt és hét óra között emberek tucatjai vonulnak a Székely Mikó Kollégium épülete elé. A sepsiszentgyörgyiek, de más településből érkezők is Sánta Imre református lelkipásztort támogatják, aki több mint egy hónapja egymaga kezdett el tiltakozni az ellen, hogy a másfél évszázados oktatási intézményt ismét államosítani akarják. A Székely Mikó Kollégium mai épületét 1876-ban építették, gróf Mikó Imre jelentős anyagi támogatásával. A telket Sepsiszentgyörgy városa adta, az építőanyag nagy részét Háromszék lakói hordták össze, szekerekkel. A román államosítás után, 1990-ben a közösség visszakövetelte az iskolát, ám az egyház tulajdonjogát az épület fölött csak 2002-ben állították vissza. 2006-ban két – egyébként magyar nemzetiségű – család beperelte a visszaszolgáltatási bizottság tagjait, hamisítás vádjával. Érvelésük szerint az egyház soha nem volt tulajdonosa az épületegyüttesnek, mert az ingatlan mindvégig a Székely Mikó Kollégium tulajdonát képezte. – Az iskola viszont az egyházé – állítja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. – Számunkra egyértelműen fontos, és ezt ki kell mondanunk, hogy ezek az ingatlanok, amelyeket évszázadokon keresztül birtokoltunk, és az egyházunk, a mi népünk épített fel, ma is az egyház tulajdonát képezik, és mi nem loptunk el senkitől, nem csalással kértünk vissza valamit, hanem a jogos tulajdonunkat szeretnénk visszakapni. Ha nem az egyház építette, hanem közadakozásból épült, akkor nem is az egyháznak, hanem a helyi tanácsnak kell visszaszolgáltatni – vélik a felperesek. A város polgármestere szerint ez nem jó megoldás. – Az erdélyi magyar közösségi vagyon a legbiztonságosabb helyen az egyházak tulajdonában van, hiszen úgy, ahogy megjelent egyszer egy törvény, és azt mondta ki, hogy ezek az ingatlanok – az iskolák épületei – az önkormányzatok vagyonát képezik, holnapután ugyanúgy jöhet egy olyan döntés, amivel ezeket az államnak adja – fejti ki Antal Árpád. A pert Sepsiszentgyörgyről Buzăuba helyezték át, mert, úgymond: Háromszéken a bíróság a nép haragjának a nyomása alatt áll. Buzăuban a visszaszolgáltató bizottság tagjait a közérdek ellen elkövetett hatalommal való, minősített visszaélés vádpont alatt bűnösnek találták. Abban az országban, ahol az, aki holtrészegen elgázol és gyakorlatilag kiirt egy egész családot, két év felfüggesztettet kap, a bizottság két magyar tagját három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. – Amikor a hírről értesültem, úgy éreztem, mintha engem ítéltek volna el három év börtönre, és meggyőződésem, hogy minden erdélyi magyar, de talán a tizenötmillió magyar kellene úgy érezze most magát, hogy három év börtönt kapott most azért, mert végezte a munkáját – mondja Antal Árpád. – Nem csaltak, nem loptak, hanem a közösség érdekében, tisztességesen a törvényeket betartva, végezték a munkájukat – teszi hozzá a megyeszékhelyi polgármester. A kiegyensúlyozott, objektív és független román bíróság nagyobb dicsőségére, a bizottság egyetlen román tagja felfüggesztett büntetést kapott, mert – fogalmaz az indoklás – idős, és krónikus betegségekben szenved. Markó Attila államtitkár, a visszaszolgáltató bizottság tagja érthetetlennek nevezte a döntést. – Egy ilyen testület esetében, mint amilyen a miénk volt, a felelősség teljes mértékben egyforma. Tehát kortól, nemtől függetlenül a felelősség ugyanaz kellene hogy legyen. Én nem kétlem, és nem próbálom „eltüntetni” a román kolléga betegségét és életkorát, viszont a felelősség megállapításánál nem lehetnek ilyen különbségtételek – nyilatkozta Markó. Ezek után döntött úgy Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor, hogy egyszemélyes tiltakozásba kezd, és július 6-án egy székely zászlóval kiállt a kollégium elé. – Nem az volt a célja a tiltakozásomnak, hogy tömegeket mozgassak meg, hanem inkább az, hogy felkeltsem a figyelmet, és ország-világ elé tárjuk azt a gyalázatot, ami itt rajtunk megesett – nyilatkozta Sánta Imre. Attól a naptól kezdve minden nap csatlakoztak hozzá olyanok, akik igazságtalannak tartják a Mikó-perben hozott ítéletet. A rendszeresen jelen lévő Bagoly György röviden fogalmazza meg véleményét: „Azért jövök ide, mert azt szeretném, hogy az iskola kerüljön vissza az egyházhoz, és ne az államé legyen.” A zászlóval őrt álló Korodi János úgy véli: ezt az épületet nem a dákok, nem a románok, hanem a magyarok építették, és a református egyház tulajdona, így hát annak is kell maradnia. A bikfalvi lelkészt édesapja, idősebb Sánta Imre is támogatja. – Ez az épület soha nem volt még a magyar államé sem, akkor hogy engedjük meg azt, hogy a román állam birtokába kerüljön. Ha minden közadakozásból épült ingatlan az államé, akkor az összes templomunkat elvehetik – véli idős Sánta Imre. A tüntetéshez magyarországiak is csatlakoztak. „A jogbiztonság ilyen hiánya megengedhetetlen az Európai Unióban” – mondja Morocza Árpád Alsóörsről. A helyszínen tiltakozó ívek aláírására is adott a lehetőség. Akárcsak a Mikó-per bírósági aktacsomójára utaló számmal elindult a 13020.ro honlapon, ahol egyébként fellelhető a kollégium visszaállamosítási kísérletéről és a bizottsági tagokat érintő döntésről szóló valamennyi információ, illetve a Mikó-ügy teljes története. Sánta Imre azt mondja: a klérusnak, a politikumnak és a civil társadalomnak már rég radikálisabban kellett volna fellépnie a nyilvánvaló jogfosztás ellen. – A mutyizós, kompromisszumos politika ideje lejárt, és arra van szükség, hogy megmutassuk, akár a polgári engedetlenség bizonyos eszközeivel élve, hogy nem lehet velünk azt tenni, amit éppen akarnak – állítja a bikfalvi lelkész. Erre annál is inkább szükség van, mert a román igazságszolgáltatástól nem sok jó várható. – A bírósági indoklás egész részeket vett át az ügyész érveléséből, és azt próbálta alátámasztani – avat be Markó Attila. – Például olyan egyezményről beszél az egyház és a kollégium között, amelyben különböző javak használatáról egymás javára lemondanak, de ez nem érinti a tulajdon kérdését. Az indoklás önmagának ellentmondva próbálja feloldani azt a körülményt, hogy korábban már megállapítást nyert: az iskola az egyház tulajdona. Természetesen fellebbeztünk, és minden olyan érvet elő fogunk venni, amit eddig még nem tettünk meg. Például a marosvásárhelyi Bolyai Kollégium ügyét, ahol hasonló per volt, és végleges döntés született arról, hogy az egyház tulajdonát képezi az iskola. Ezzel együtt nincs garancia arra – ismerve az alapfokú döntést –, hogy a fellebbviteli szinten egyértelműen és kétséget kizáróan előjön az igazság. Viszont bízom abban, hogy a közösség ereje – az igazság oldalán – nagyobb lesz, mint a bíróság ereje. A református egyház szeptember elsejére szervezi az Igazság Napját. Déli tizenkét órára Sepsiszentgyörgyre várnak mindenkit, aki tiltakozni akar a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen. Erdély András Székely Hírmondó Erdély.ma 2012. szeptember 6.Mikó-ügy: sokan, de elegen?Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták. Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel. Az igazság hangjai „Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell! A hatalom diszkrét jelei „Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk. Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt. Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket. A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást. Nagy Demeter István Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. szeptember 13.Feljelentők és feljelentettekHuszonötezren tiltakoztak szeptember elején Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar egyházi ingatlanok "visszaállamosítása" ellen. Régi, meghitt ellenségek léptek együtt, egy célért színpadra - ám hogy ez a cél pontosan mi, nem vált világossá. Ahogyan az sem, hogy szabad-e román-magyar ellentétként beállítani az eseményeket. A tüntetésen, amelyhez hasonló méretűt az erdélyi magyarság 1990, a marosvásárhelyi gyertyás demonstráció óta nem látott, képviseltette magát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt, felszólalt Kelemen Hunor és Tőkés László is, hogy az erdélyi "történelmi" egyházakról szó se essék. A szónokok az erdélyi magyar közösség és a román állam konfliktusaként, pontosabban a kisebbség újabb állami, többségi vegzatúrájaként állították be a helyi Székely Mikó Kollégium ügyét: jóllehet a kollégiumot nem a román állam "államosítja vissza", hanem magyar magánszemélyek perelték el az Erdélyi Református Egyházkerülettől (ERE). A kárpótlási folyamatot, amely révén az ERE birtokba vehette a helyi magyar kollégiumot, magyar és román tisztségviselők felügyelték, vezették: ők az e folyamat során elkövetett törvénysértésekért - nem jogerősen - letöltendő börtönbüntetést kaptak. Oda-vissza A történet majd' másfél évtizede húzódik. A román kormány 1999-ben - az RMDSZ nyomására - sürgősségi rendelettel több egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Egy évre rá az akkori kisebbségi miniszter, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter újabb hetven ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett: ekkor került a református egyház birtokába a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium is. A romániai magyar érdekvédelmi szervezetek és az egyházak ezt a lépést jelentős győzelemként könyvelték el. Nem kis meglepetést okozott ezek után, hogy két magánember polgári peres eljárásban megtámadta a restitúciós döntést. Benedek Levente és Fejér Zoltán azt állították: az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az ingatlant, mert soha nem is volt a birtokában, ezért nem is léphetett volna fel visszaigénylőként. A lépésre azért szánták el magukat a panaszosok, mert a visszaszolgáltatott ingatlanban található tanári lakásokat megvásárolták. A rendszerváltás után Romániában nagyon sok hasonló ingatlant privatizáltak, általában jóval a piaci ár alatt: a lakások bérlői, használói jelentős kedvezményt kaptak. Ez a polgári per 2006-ig húzódott: a brassói táblabíróság végül csak annyit állapított meg, hogy - a felperesek beadványával ellentétben - az ERE "perképesen" vesz részt a kollégium ügyében. Arról azonban nem született határozat, hogy kié a vitatott épület. 2007-ben a tulajdonosok újabb, immár büntető feljelentést tettek. Azt kifogásolták, hogy a református egyház tulajdonjogát úgy állapította meg a restitúciós bizottság, hogy azt hitelt érdemlő dokumentumok, például tulajdoni lap, nem bizonyították. Ebben az eljárásban - miután a nyomozásba bekapcsolódott a Korrupcióellenes Ügyészség is - az elsőfokú ítélet 2012-ben született meg: júniusban a Buzau megyei bíróság (ide helyezték át a pert) a kárpótlási kormánybizottság tagjait okirat-hamisításban és hűtlen kezelésben marasztalta el. Markó Attila államtitkárt (RMDSZ) és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület jogászát három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Összehasonlításként: a volt miniszterelnök, Adrian Nastase súlyos korrupciós ügyei miatt két évet kapott.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 1,1 millió lej kártérítést köteles fizetni, és elrendelték a tizenkét éve visszaszolgáltatott épület visszaállamosítását is. A döntés értelmében a kedvezményezett Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, ám Antal Árpád polgármester bejelentette: nem tartanak igényt az épületre, mert azt az 1948-as erőszakos államosítás dokumentumai szerint az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozták el, és az ingatlan építtetője is az egyház volt. A helyzet ennél abszurdabb talán nem is lehetne: magyarok jelentettek fel magyar tisztviselőket és intézményeket azzal a céllal, hogy a román állam váljék kedvezményezetté. A bíróság a sepsiszentgyörgyi magyar többségű önkormányzat javára dönt, amely viszont nem kíván élni a tulajdonjogával. Kézenfekvő konszenzus A Mikó-per (és a többi hasonló konfliktus) gyökere abban keresendő, hogy az eredeti - a trianoni döntés, illetve az 1948-as államosítás előtti - jogviszonyok nem állíthatók helyre. Vagy mert a tulajdonviszonyokat nem dokumentálták megfelelő módon, vagy mert a tulajdonosok eltűntek, státuszuk megváltozott. A Székely Mikó Kollégiumot egyházi hozzájárulásból, Mikó Imre gróf magánadományából, Sepsiszentgyörgy város anyagi támogatásából és a helyiek közadakozásából építették. Az adakozás kedvezményezettje valóban nem a református egyház, hanem az "evangéliumi református Mikó Kollégium" volt. Ilyen jogi személy azonban nem létezik, így hivatalosan jogutód sincs. És mivel a pro forma,szigorúan jogi értelemben vett tulajdonost jószerivel képtelenség minden kétséget kizáróan azonosítani, minden képlékennyé válik. A református egyház több dokumentumban is felbukkan, de csak egy 1990-es telekkönyvi kivonat került elő, amelyre utólag vezették fel tulajdonosként - ezért állította azt a vád, hogy a restitúciós bizottság hamisított dokumentum alapján járt el. Egy korábbi telekkönyvi kivonaton több dátum is olvasható: e szerint 1915-ben az ingatlan tulajdonosa a sepsiszentgyörgyi "ev. ref. székely Mikó Kollégium". Erre a felperesek, illetve a vád hivatkozott: a kollégium önálló jogi személyiségű, saját vagyonnal rendelkező intézmény, és nem jogelődje a református egyháznak. Constantin Angelescu román tanügyi miniszter egyik 1928-as rendeletében viszont épp a református egyházat nevezi meg tulajdonosként. A Horthy-korszakban, 1942-ben ismét a Székely Mikó Kollégium került a tulajdonosi lapra... Az eljárásban az is felmerült, hogy a református egyháznak már a 19. század végén sem volt elég pénze a beruházásra, ezért volt szükség összefogásra, és a kollégiumot önerőből sohasem tudta fenntartani; a 70-es években pedig - az ingatlant súlyosan megrongáló földrengés után - önként kérték az államosítást. Más dokumentumok szerint ezt az épületcsoportot is az 1948-as államosításkor veszítette el az egyház. A kárpótlási bizottságnak arról kellett döntenie, hogy létezik-e az eredeti tulajdonos és ki az, a visszaigényelt tulajdont az állam birtokolta-e, illetve fennállt-e az erőszakos államosítás ténye. A kárpótlásról, illetve az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatásáról 1991 és 2005 között számos jogszabály született. Mígnem 2002-ben, az EU-csatlakozás előtt és miatt a törvényhozó egyszerűsítette a tulajdonlevelek kibocsátását, lehetővé tette, hogy a tulajdonviszonyt tanúk bizonyítsák, és kötelezővé tette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ez a megengedő szellemű, a kártalanítást kiemelt fontosságú kérdésként kezelő jogharmonizáció is hozzájárulhatott a Mikó-vita elfajulásához. A rendelkezésre álló dokumentumok, valamint az erdélyi magyar egyházak és a politikai érdekképviselet közötti konszenzus alapján kézenfekvő volt, hogy a kárpótlási bizottság az Erdélyi Református Egyházkerületet nevezi meg tulajdonosként és a kárpótlás kedvezményezettjeként. Egyszer volt, hol nem volt Azt, hogy az eljárást magyarok óvják meg, kevesen sejthették, viszont sokakat háborított fel - Sepsiszentgyörgyön civil mozgalom indult az egyházi vagyon védelme érdekében, idén télen tüntettek is a helyiek. Ráadásul nem a Mikó-kollégiumé az egyetlen ilyen ügy. Hasonló helyzetben van a gyulafehérvári könyvtár, a Batthyaneum, amit 1998-ban kapott vissza a katolikus egyház. Ezt az eljárást 2003-ban támadták meg, mert az alapító püspök, Batthyány Ignác a könyvtárat - aminek legértékesebb darabjait 1914-ben, majd 1940-ben Magyarországra szállították, és amit 1950-ben a román állam államosított - "a katolikus egyházra és Erdélyre" hagyta. Az "és Erdély" kitétel alapján válhatott a román állam "és Erdély" jogutódjává, és a katolikus egyház mellett résztulajdonossá. Ugyanakkor távolról sem biztos, hogy magyar-román konfrontációt, netán valamiféle román politikai-adminisztratív provokációt kell sejtenünk a háttérben. A sepsiszentgyörgyihez kísértetiesen hasonló konfliktusok keletkeztek a román felekezetek, illetve a román állam és az önkormányzatok között. A 2006-ban lejárt határidőig a romániai egyházak több mint 14 ezer visszaigénylési kérelmet nyújtottak be. Míg a legtöbb hívet magáénak tudó, "államvallásként" nyilvántartott ortodox egyház, de még a katolikus és református is a folyamatban lévő ügyek majdnem felét megoldottként könyvelheti el, addig a görög katolikusok csak javaik ötödét kapták vissza. A kárpótlási folyamat igazi vesztese tehát, legalábbis a fenti adatok alapján, a romániai görög katolikus egyház, és nem az erdélyi magyar egyházak. Az aránytalanság és a sepsiszentgyörgyihez hasonló visszaélések miatt tiltakozott a nagyváradi görög katolikus püspökség; a Bihar megyei Érvasadon tavasszal tettlegességig fajult a két román felekezet tagjai közötti vagyonvita. "Erőszakos és ellenséges" folyamatok indulhatnak el, mindennapossá válhat a megfélemlítés és zsarolás - figyelmeztettek a görög katolikusok. A büntetőper októberben folytatódik, az viszont már most egyértelmű, hogy a Mikó-ügy több helyi konfliktusnál. Ha a júniusban született ítélet jogerőre emelkedik, akkor a teljes romániai visszaszolgáltatási folyamat leállhat vagy visszájára fordulhat. Sorozatban támadhatják meg a már lezárt restitúciós ügyeket, rendezettnek vélt kártalanítási ügyek indulhatnak újra. A többség az "igazságot", az "igazi tulajdonost", az "eredeti állapotokat" keresi, de egyre nyilvánvalóbbá válik: az egyszer volt jogállapotok nem hozhatók vissza. Az a bizonyos félelem pedig már érezhető az erdélyi magyar közösségben is - kárvallottak és kártalanítók, feljelentők és feljelentettek néznek egymással farkasszemet. Parászka Boróka, Magyar Narancs (Budapest) 2012. szeptember 16.A magyar nyelv regionális nyelvvé nyilvánítását kezdeményezi az EMNTAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Választmánya szeptember 15-i kolozsvári ülésén döntötte el, hogy ukrajnai példára kezdeményezik a magyar nyelv regionális nyelvvé nyilvánítását Erdélyben, és kidolgozzák az erre vonatkozó szakmai javaslatot, mely a jelenlegi hazai nyelvtörvény rendelkezéseinek módosítását – beleértve a 20%-os küszöb csökkentését – is tartalmazza. Emellett az EMNT nemzetpolitikai szakbizottsága az elkövetkezőkben részletes cselekvési tervet dolgoz ki az autonómia megvalósítására vonatkozóan, figyelembe véve a már létező autonómiatervezeteket. Az EMNT Választmánya aggodalommal figyeli, hogy a kárpát-medencei térségben újra felerősödött a magyarellenesség, és ennek leállítására ugyancsak cselekvési tervben tesz javaslatot. A Választmány az európai polgári kezdeményezés tárgyában üdvözölte az EMNT, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács szövetségét, és készen áll a jövőre esedékes egymillió aláírás összegyűjtésében való együttműködésre. A Választmány támogatja a székelyföldi referendum ügyét. Az EMNT gazdasági szakbizottsága, valamint a Mikó Imre Tervért felelős koordinátor a közeljövőben előkészítik a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztériummal aláírandó egyezményt, mely az Erdély gazdasági fejlesztésére létrejött terv mentén történő együttműködést erősítheti meg. Az EMNT Választmánya elhatározta, hogy a következő hetekben összehangolt országos akciót indít az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán, folytatva a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tiltakozásokat. (közlemény) Transindex.ro 2012. október 27.A magyar kultúra őrei (Ex libris- és Színész-díjak)Október 23-án a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tizenkét oktatási intézménynek, civil szervezetnek, szerkesztőségnek, újságírónak, színművésznek adta át Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratóriumának elnöke az Ex libris-díjat. A kitüntetést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek a magyar kultúráért. Az alábbiakban a díjazottak laudációinak szerkesztett változatát közöljük. A bukaresti tévé magyar adásainak szerkesztősége 1969. november 23-án közvetített először magyar nyelvű műsort a Román Televízió. A 70-es évek közepére kialakult háromórás, hétfő délutánonként jelentkező műsor – a magyar adás – a romániai magyar művelődési élet meghatározó tükre, sokszor befolyásoló tényezője is lett. 1985-ben a műsort megszüntették, de az 1989-es fordulatkor újraalakult a magyar szerkesztőség a régi tagokra alapozva és új munkatársakkal bővülve. A kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat után az addig monopolhelyzetben levő magyar adás a sokasodó – és egyre szakosodó – magyar nyelvű tévécsatornák kínálata miatt kizárólag az erdélyi magyarságot érintő témákkal foglalkozik. A belső munkatársak csaknem harmada erdélyi városokban él, onnan járnak terepre, és ott is állítják össze műsoraikat. Bizonyos rovatok külső közreműködők – tévés tudósítók, szakemberek, színészek – segítségével készülnek. A bukaresti magyar szerkesztőség több magyar nyelvű műsort is gyárt a román közszolgálati televízió megmaradt csatornáinak. Az utóbbi években-hónapokban a politikai rövidlátás, a hatalmi elvakultság és a hozzá nem értés a Román Televíziót – és ennek magyar szerkesztőségét is – a csőd szélére sodorta. Műsorgyártási költségvetés nélkül, nagyméretű személyzeti leépítések fenyegetésében, kiszámíthatatlan hatású átszervezés előtt állva, közszolgálati szerepének egyre nehezebben tud eleget tenni. Civilek Háromszékért Szövetség A Civilek Háromszékért Szövetség 55 tagszervezettel rendelkezik Kovászna megyében. A szövetség már hetedik éve azon munkálkodik, hogy erősítse, összefogja és segítse a háromszéki civil szervezeteket. Programjai két nagy csoportba oszthatók: egyik a közösségfejlesztést, a közösségért való cselekvést célozza meg, a másik pedig a civil szervezetek tevékenységének erősítésére, valamint reprezentatív érdekképviselet megvalósítására hivatott. A 2006-ban alakult szövetség számtalan képzéssel, előadással, kerekasztal-beszélgetéssel és szakmai tanácsadással segítette tagszervezeteit, melyeknek támogatása kulcsfontosságú egy erős és összetartó közösség építésében. Erre pedig nagy szükség van itt, Székelyföldön, Háromszéken. A díj kiérdemeltje olyan nagyszabású projektekkel tette gazdagabbá az itt élő embereket, mint a Sepsi Zöld Út vagy akár a Civil Napok. Az előbbi mintegy 100 kilométeres bicikliút Háromszéken, amely több településen áthalad, érintve a táj, a hagyomány és a történelem jellegzetességeit. De kisebb, ám épp oly fontos programjairól is érdemes említést tenni, így az I. világháborús hadi sírok gondozása, hagyományőrző rajzpályázatok szervezése diákok számára, vagy a kettős nyelvhasználatért tett erőfeszítései. A Civilek Háromszékért Szövetség a közösségben látja a jövőt, amit együttes erővel kíván alakítani. Háromszéki Közösségi Alapítvány Küldetése a helyi erőforrások összegyűjtése, ésszerű és célirányos felhasználása a közösség javára. Lehetővé teszi, hogy különböző konstrukciók révén a pénzeket a lehető legjobban használják fel, és hosszú távon fejlesztési alapot biztosítsanak a közösség számára. Ezzel új szokást és ahhoz fűződő magatartást vezet be, honosít meg Kovászna megyében, éspedig: a felelősséggel adományozás gyakorlatát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány másfél éves működése alatt 130 000 lej (közel 30 000 euró) értékben fektetett be a közösségbe, különböző formában: közösségi projektek, tanulmányi ösztöndíjak tehetséges fiataloknak, iskolakirándulások, sporteszközök a városnak, logikai játékcsomagok óvodáknak stb. Ugyanakkor több ízben szervezett adománygyűjtési akciót sporttehetségek számára vagy éppenséggel életmentő gyógyszer vásárlására a közösség megbecsült tagjai számára. Legsikeresebb programja a Közösségi Kártya program, amelynek jelenleg 16 000 felhasználója van Háromszéken, és amely igen hatékony eszköze a helyi értékek védelmének, legyen az szolgáltatás, termék vagy helyi vállalkozás, és amely erősíti a lokálpatriotizmust a helyi közösségben. A Háromszéki Közösségi Alapítvány a közösség részévé vált, annak hasznára és hasznosulására. Neve összefonódik az éltető fejlesztéssel. Erdélyi Magyar Ifjak Az EMI-t azzal a céllal hívták életre, hogy a XXI. század magyar nemzetre ható kihívásaira választ keressen, a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartsa, egyúttal nemzetünk szebb jövőjének szolgálatába állítsa, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizve gyarapítsa. Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Olyan civil szervezet, amely független minden politikai párttól és szerveződéstől. A háromszéki EMI konkrét tettekkel segíti a közös célokat. A megalakulás óta eltelt hat év mérlege több mint száz (elsősorban kulturális) rendezvény mintegy 13 000 résztvevővel. Kiadványaik: a Kavics ifjúsági lap, a Gólyafüzet, a Barangoló helytörténeti játékgyűjtemény, a Kultúra a fiatalok szemében, a Szentgyörgy nevű települések Európában, a Mandula – ifjúsági műsor a Sepsi Rádióban. Rendezvényeik, amelyek jellemzik a szervezet irányultságát: Kultúra a fiatalok szemében, Diákegyüttesek Találkozója, Barangoló helytörténeti vetélkedő, Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny, Szent György Lovagja vetélkedő, Székely Március szónokverseny, Szobordöntő Trianon – fotókiállítás, Rendhagyó történelemóra – sorozat, Töredékeink a II. világháborúból – kiállítás, Márai, Jókai, József Attila, Kosztolányi, Dsida irodalmi estek, tüntetések az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, Wass Albert: A Világ és a Vége című színdarabjának bemutatása, Építsünk Hidat! – az Ismerős Arcok zenekar Wass Albert estje. A kézdivásárhelyi EMI jelszava: Míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is. Aktívan részt vettek a Pro Historia rendezvénysorozatban, már négy témában is tartottak előadást Kézdivásárhelyen. Nagy sikerű programjaik az Adj, király, katonát! vetélkedő, a havonta megszervezett, nagy sikerű táncház, a Magyar Kultúra Napja. Hogy mit akarnak? Egészséges nemzettudatú s ezáltal teljes értékű életet élő erdélyi magyar ifjúságot, elősegíteni olyan kulturális és gazdasági háttér megteremtését, amely alapfeltétele az itthon maradásnak, részt vállalni a magyarság önrendelkezésének elérése érdekében vívott harcban, segíteni az erdélyi magyar egyetemi hálózat létrehozásáért folytatott küzdelemben, felvállalni azon közeg szerepét, mely által a nemzeti érzelmű magyar ifjúság hallatja hangját, kapcsolatrendszert kiépíteni a hozzájuk hasonló elveket valló Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetekkel. Haszmann Pál Múzeum Fennállásának 40. évéhez közeledik a Haszmann Pál Múzeum, melyet idős Haszmann Pál álmodott meg, indított útjára. A múzeumalapító születésének 110. évfordulóján idén májusban erről emlékeztek meg Csernátonban. Az 1977-től, halálának évétől eltelt időszak sem csorbította az iránta érzett tiszteletet, szeretetet. Az ő álmát teljesítették ki gyermekei, Pál, József és Lajos. Ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a magyar kultúra, a magyar nemzettudat megélésének egyik bástyája. Nem sok ilyen intézmény található a Kárpát-hazában, ahol a múzeum épületei is kiállítási tárgyak, ahol a látogató nemcsak a nemzet múltjával, népművészetével találkozik, hanem mindenekelőtt Haszmann Páltól olyan érzelmi töltetű ismeretanyagot kap, ami nemzettudatát egy életre meghatározhatja. A múzeum törzsanyagát az a magángyűjtemény képezte, amelyet néhai idős Haszmann Pál háromszéki tanítói állomáshelyein gyűjtött nagy szenvedéllyel. A gyűjtemény széles körben ismertté vált, a Haszmann-kúria ugyanis a helyi és a faluba látogató értelmiségiek rendszeres találkahelye volt, Haszmann Pali bácsi jó kedélye, széles körű tudása, felesége, Icuka néni csöndes, meditációra hajlamos úriasszonyi lénye mindig lenyűgözte a látogatóba, összejövetelekre idesereglőket. 1973. február 25-én az 1968–1973 közötti, viszonylag szabadabb romániai politikai légkörben a szomszédos Damokos-kúriában és annak közel kéthektáros telkén felavatták az intézményt. A múzeum 1999-ben vette fel alapítója, Haszmann Pál nevét. Reménység Háza A Brassó III. Református Egyházközség temploma, más néven Reménység Háza református keresztyén központ. A komplexum nagyjából külföldi segítséggel, két év alatt készült el, és 1992. október 4-én szentelte fel Csiha Kálmán püspök. A Brassó III. Egyházközség jelenlegi lélekszáma 1079, lelkésze Ménessy Miklós. A Reménység Háza a brassói magyarok közösségi háza, mely rengeteg kulturális, társadalmi és szociális eseménynek ad otthont. Hagyományőrző és közösségformáló ereje a változatos rendezvényeknek köszönhető, melyek lehetőséget adnak a kulturális igények kielégítésére a brassói magyarok számára. Ilyen például a tavaszi és őszi barcasági képzőművészeti tárlat, különböző könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, havonta Nyugdíjasklub és tárlatmegnyitó, A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, húsvét előtti tojásírás-tanfolyam, Sokadalom – kézműves-seregszemle, 1956-os megemlékezés (emléktábla a templom falán), Bartalis János vers- és énekmondó verseny (idén a 19.) és rendezvénysorozat, Adventi sokadalom és koncert, előadóművészek is rendszeresen tartanak egyéni előadásokat, koncerteket. Járt náluk a Muzsikás, a Kaláka, Lajkó Félix. 1993–2000 között a Reménység Házában működött a brassói egyetemisták színjátszó csoportja is, valamint a Sirülő néptánccsoport. Sapientia Egyetem – Csíkszereda A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése. Küldetésük nemes: a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése; versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása, az erdélyi magyar oktatás hagyományainak folytatása; az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és az akadémiai szellem értékeinek érvényesítése; egységes intézményi keretben hozzáférhető, regionális igényeket kielégítő, korszerű szervezet kialakítása; széles körű kapcsolatok kiépítése. A Gazdaság- és Humántudományok Kara regionális vonzáskörzet igényeihez igazodó, a jövő színvonalának megfelelő és az unióba tömörülő Európa értékeit közvetítő felsőoktatási intézményrendszer részévé kíván válni. A kar által kínált közgazdászképzésben a szaktudás mellett a képesség- és készségfejlesztés különös szerepet kap. A humán képzési ág elsődleges célja a tanárképzés, amellyel a Székelyföld és Erdély magyar nyelvű iskoláinak román–angol szakos tanárhiányát igyekszik pótolni. A Műszaki és Társadalomtudományi Karon zajló mérnöki képzés esélyt kínál arra, hogy a térségben a színvonalas műszaki képzés végérvényesen meghonosodjék. Az alkalmazott társadalomtudományi képzés arra ad esélyt, hogy a végzett hallgatók nem csupán a fejlesztéspolitika területén, hanem a térségi elit megújulásának folyamatában is jelentős szerepet vállalhatnak. Székely Mikó Kollégium Az 1850-es évek második felében református lelkészek egy csoportja középiskola létesítésének szándékával lépett a nyilvánosság elé. Megnyerték az ügynek Sepsiszentgyörgy város vezetőségét, gróf Mikó Imrét és Háromszék egész lakosságát. 1859. szeptember 1-jén megkezdte működését az első gimnáziumi osztály a Székely Mikó Kollégium elődjében, a Református Tanodában. A város telkére Háromszék lakói hordták össze az építőanyagot, és dolgoztak, hogy fiaik megfelelő körülmények között tanulhassanak. Az Egyházi Főtanács gondoskodása, gr. Mikó Imre, gr. Teleki Domokos és mások adományai tették gyorsabbá a megvalósítást. 1893-ban tartották a Mikóban az első érettségi vizsgát. Kitört az első világháború, tanárok és tanulók a frontra kerültek, az iskolában apadt a létszám. Majd következett Trianon, amikor a városban az anyanyelvi oktatás került veszélybe. A Mikó – egyházi iskola lévén – megtarthatta nemzeti jellegét, s hogy a többi szentgyörgyi iskola tanulója is anyanyelvén tanulhasson, összehúzódtak; Csutak Vilmos akkori igazgató irányítása alatt befogadták a többi iskola diákjait is a kollégium védőfalai mögé. A második bécsi döntés után alig kezdődött el az új tanév, természeti csapás érte az iskolát: 1940. november 9-ről 10-re virradó éjjel nagy erejű földrengés rázta meg a térséget, a városban a legnagyobb kárt éppen a kollégiumi épület szenvedte. Az 1948-as államosítás után különböző semmitmondó neveket kapott az iskola, de diákjai végig büszkén vallották, hogy ők a Mikóba járnak. Az 1989-es fordulat kétszeresen is változást hozott az intézményben: visszaállt a magyar tannyelvű oktatás, és a gimnáziumi jelleg lehetőséget nyitott a fiataloknak humán értelmiségi pályára is lépni. A 153 éves tanintézmény a történelmi Háromszék egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar tannyelvű gimnáziuma, ahol igényes oktató- és nevelő- munka folyik. Az alapítók álma élő valóság. A Háromszék szerkesztősége A Háromszék napilap leginkább azzal vívta ki olvasói elismerését, hogy immár több mint két évtizede minden politikai vagy más jellegű hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét. Ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. Ebből fakadó hitelessége miatt ma is az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő erdélyi magyar lap, mely internetes kiadása révén a világ minden sarkán élő magyarokhoz eljut. Valóságos szellemi műhelyként működik, a lap munkatársai mellett számos külső szakértőt, alkotót – történészeket, képzőművészeket, művészettörténészeket, néprajzkutatókat, írókat – megszólítva, bevonva a szerkesztésbe. Nemzeti megmaradást, jövőépítést, a magyarságtudat erősítését célzó eszmeisége értékfelmutatáson alapszik: a magyar sajtóban majdhogynem egyedülálló szombati, Hétvége című melléklete egyebek mellett történelmi, helytörténeti írásoknak, recenzióknak, könyv- és tárlatismertetőknek, népi mesterségeinket, hagyományainkat bemutató riportoknak, többség és kisebbség viszonyát taglaló, az erdélyi magyarság megmaradásának, gyarapodásának útjait kutató publicisztikának ad helyet. A Háromszék következetes elkötelezettje az autonómia eszméjének, mindenkor kész számon kérni azokon is, akik képviseletére vállalkoztak. Színész-díj: László Károly Sok tehetséges színészünk van Erdélyben, de kevés az olyan művész, akit nem érdekel a manapság oly divatos celebség, aki képes odahajolni a cipőfűzőjét idegesen babráló kisgyerekhez, az öregotthon lakóihoz, a kórház beteg gyerekeihez. László Károly ilyen művész. Aki ad. Reményt ad, hitet ad, bátorságot ad, utat mutat. Missziót teljesít. Hiszen, az ő szavaival élve, „amikor percenként pusztul el egy futballpálya nagyságú erdő a föld színéről, amikor megállíthatatlanul rozsdásodnak meg a lelkek, szakadnak meg az emberi kapcsolatok, amikor egyre több gyerek dadog, mert nincs, akivel beszélnie, akkor a játékos kedvvel megvert ember nem tétlenkedhet”. László Károly lobog, terjeszti a kultúrát, a szépet, szavai nyomán letörlődnek a könnyek, elviselhetővé válnak a fájdalmak, önfeledt mosoly fakad az emberek arcán. Mert színház az egész világ. László Károly eszerint is él. Színházat varázsol körénk mindenhol. Az utcákon, a tereken, kultúrotthonokban, a kórházakban; neveli a jövő színházközönségét: a gyerekeket. A modern technikai eszközöket nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti munkájában. Ezért alapította meg az ország első gyerek-tévészínházát, a Mesekalákát. Hisz az emberben, bennünk. Amatőr, szinte az utcáról behozott színjátszóknak fogta a kezét, egyengette útjukat, színpadi előadásokat rendezett velük. Köszönjük. Köszönjük, hogy bebizonyítottad, nemcsak a mesékben vannak hősök, hanem a való életben is, hogy lobogásod közben van időd rácsodálkozni az emberekre, megszorítani a kezüket. És ezt teszed mindennap, minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy közösségedet felemeljed. A mi feladatunk a Pro Urbe-díj, a Jóember-díj és egy tucat más díj kiosztásán kívül, hogy tapsoljunk Neked, mint ahogy tették eleink is, mert kiválóan alakítottál mind a színpadon, mind az életben. MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN Csúcs Mária Csíkszeredai újságíró, televíziós szerkesztő, rendező, a Duna TV székelyföldi munkatársa. Csíkszeredában született. Férje, Csúcs Péter szintén a sajtóban dolgozik operatőr-vágóként. Három gyermekük: Endre, Péter és István. Endre a stáb tagja is 2010-től. 1984-ben Csíkszeredában, a Matematika-fizika Líceumban (jelenleg Márton Áron Gimnázium) érettségizett, 1990-ben a Brassói Transilvania Egyetem Gépgyártás-technológia Karán szerzett üzemmérnöki diplomát, 1995–1997-ben a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán tanult és szerzett oklevelet. 2000–2002-ben Budapesten, a Sára Sándor alapította Dunaversitas Mesterkurzuson televízió- és filmrendezést tanult. 2000-től a Román Televízió magyar adásának tudósítója. 1993-ban társalapítója volt Csíkszereda első helyi televíziójának, a Csíki TV-nek. 2001-ig a Csíki TV szerkesztőség állandó munkatársa, szerkesztője és műsorvezetője. 1995-től a Duna Televízió csíkszeredai tudósítója. 2001-től a Magyar Televízió Határon túli műsorainak tudósítója, 2011-től az MTVA tudósítója. Híradós anyagok, tudósítások, riportok mellett számos dokumentumfilmet is készítettek. Jelszavuk: Minden, ami mozog. Emlékezetes tudósításaik a közelmúltból: Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában, Tempfli Imre prédikációja a 445. csíksomlyói búcsún, a Csíki harangszó története, a Kegyszobor története. Zorkóczy Zenóbia színművésznő Büszke vagyok arra, hogy a művésznővel évfolyamtársak voltunk a kolozsvári Babeş–Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő színházi tanszéken. 1999-ben államvizsgáztunk mindketten: ő Thália papnője lett, én pedig teatrológus, színházkritikus. Kolléganőm szakmai pályafutása nem mindennapi tehetségről, kitartásról, felkészültségről és elhivatottságról árulkodik. Jelen voltam olyan előadásán, amikor a zsúfolásig telt ház miatt csak a terem kitárt ajtaján kívülről tudtam megtekinteni a produkciót. Megnéztem egy-egy előadását olyan falvacskákban, ahol talán évtizedek óta, vagy esetleg még soha nem fordult meg színházi produkció vagy előadóművész. Alkotói, előadói palettája roppant változatos, termékeny, kulturális célkitűzései között jelentős szereppel bír az általa megálmodott és megvalósított egyszemélyes kulturális program, amely esélyegyenlőséget ad a vidéken és a szórványban élő magyar embereknek is a magyar kultúra és irodalom mélyebb, alaposabb megismerésére. Zorkóczy Zenóbia előadói repertoárja 14 műsort tartalmaz, amelyek között akad monodráma, forradalmi és szerelmi líra, magyar sanzonok gyűjteménye, adventi műsor, irodalmi összeállítás, költői est, vidám, zenés bohózat és interaktív gyermekműsor is. Önálló műsoraival fellépett már Erdélyben, Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában. Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy Zorkóczy Zenóbia nevéhez fűződik a kovásznai székhelyű Laborfalvi Róza Alapítvány létrehozása. A színművésznő által vezetett kulturális, művelődési és hagyományőrző intézmény célja a kultúra szeretete vidéken, az interkulturális tevékenység, valamint a kulturális esélyegyenlőség megteremtése. K. KOVÁCS ISTVÁN teatrológus Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 25.Egységes gazdasági térség a Kárpát-medencébenA Kárpát Régió Üzleti Hálózat nagyváradi irodája és a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében nyílt meg a Partiumi Keresztény Egyetem földszinti aulájában a Magyar Termék Nagydíj vándorkiállítás, melynek célja a régió kis- és közepes vállalkozásai termékeinek népszerűsítése. A kiállítást Radetzky Jenő, a Nemzetgazdasági Minisztérium által augusztusban elindított Wekerle-terv miniszteri biztosa, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke nyitotta meg jeles meghívottak, köztük Glattfelder Béla EP-képviselő részvételével. Köszöntő beszédet mondott Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli kabinetfőnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, aki a Kárpát-medence egységes gazdasági térségében való elgondolását hangsúlyozta. Mint mondotta, ennek a gondolatnak a mentén fejti ki tevékenységét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is, és ezt veszi figyelembe a Wekerle-terv, illetve az ehhez szervesen kapcsolódó, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozott Mikó Imre Terv is. Szilágyi Zsolt rámutatott arra, hogy a földrajzi értelemben egységes régiót múltja is összeköti, ezért a jövőjét is ennek jegyében kell építeni. „Össze kell fűzni a régiót egy egységes szerves, hatékony, az embereknek jólétet, lehetőséget biztosító régióvá, ahol az egyéni vállalkozó ugyanúgy megtalálja az érvényesülését mint az a közösség, amihez tartozik” – hangzott el. Az éppen zajló rendkívüli uniós csúcstalálkozó kapcsán Szilágyi Zsolt kijelentette: az Unióban meg kell harcolni a kelet-közép európai érdekekért, illetve a kohéziós alapokért. Amint azt annak idején a magyar uniós elnökség is szorgalmazta, tudatosítani kell, hogy a kelet-közép európai országok nem másodrangú partnerei, hanem szerves, meghatározó részei az Európai Uniónak. A megnyitót követően „A vidéki települések jövője a Kárpát-medencében” címmel vidékfejlesztési és turisztikai konferenciára került sor az egyetem Bartók Béláról elnevezett termében. Az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata erdon.ro 2012. december 5.Erdőfülei önkénteseket vittek be a rendőrségreA Mikó Imre Egyesület négy, Erdőfülében tevékenykedő önkéntesét tegnap délután bekísérte a rendőrség a helyi rendőrőrsre. A hatóság szerint választási megvesztegetés bűntettét követték el. Az EMNP erdővidéki képviselőjelöltje, Derzsi Sámuel elmondta: a Mikó Imre Egyesület tagjai szerint minden gyermekhez el kellene jutnia a Mikulásnak, ezért gyűjtést kezdtek, s négy lej értékű csomagokat állítottak össze; ezek széthordásáról állította Balázsi Dénes polgármester, hogy törvénytelen, s tett feljelentést. „Meggyőződésem, hogy minden elő volt készítve: a helyi rendőrség nagyon gyorsan reagált, kiszálltak a sepsiszentgyörgyiek is, sőt, úgy értesültem, már Bukarestben is jelentették. Igen, itt bűncselekmény történt, de nem a mi részünkről”– nyilatkozta Derzsi. A kihallgatás késő estig tartott, ezért nem sikerült felvennünk a kapcsolatot egyik bekísérttel sem, mint ahogy Balázsi Dénes polgármestert sem tudtuk elérni. (hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 7.Bölönben is „Mikulás-ügy” (Kampányban)Akárcsak Bardocon, Bölönben is rendőrségi vizsgálat lett a Mikó Imre Egyesület ajándékozásából. Kozma Albert unitárius lelkész úgy nyilatkozott, nem tudni, ki áll pontosan az ügy hátterében, de valószínűsíti, a feljelentő az RMDSZ valamelyik ügybuzgó aktivistája volt. A Mikó Imre Egyesület az unitárius egyházat kérte fel, segédkezzen a csomagok kiosztásában. Tudván, Bölönben igencsak kiélezett küzdelem folyik a pártok közt, úgy döntöttek, elkerülik még a látszatát is, hogy propagandát végeznének, ezért egyenesen az iskolába vitték az ajándékokat, ahol ki is osztották azokat. „Alig érhettek haza a gyermekek, mikor már valaki jelenthette a megajándékozást, mert én már negyed háromkor a rendőrségen voltam, s magyaráztam »bizonyítványunk«. A rendőrök nagyon tisztességesen jártak el, nem tettek egyebet, mint a kötelességüket végezték, amikor jó alaposan átvizsgálták azt a csomagot, melyet ellenőrzésre bevittem, majd jelentették Barótnak, mindent rendben találtak. Én csak azt sajnálom, hogy egyesek nem tudják tisztelni a legkisebbek ünnepeit sem, s – mivel nem hiszik, hogy önzetlenül is lehet tenni – politikai ügyet próbálnak fabrikálni belőle” – nyilatkozta ifj. Kozma Albert lelkész. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. január 5.Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői szerint az RMDSZ „megkozmetikázta” az USL-vel kötött titkos paktum szövegétAz Erdélyi Magyar Néppárt ez évi első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elnök elmondta: 2013 a Néppárt első „békeéve” lesz, amikor nem kell választási kampány kihívásaival szembenézni, ezért több időt lehet szervezet- és közösségépítésre fordítani. Mivel a tavaly februárban megszervezett Országos Küldöttgyűlés keretében csak egy évre választották meg a néppárti vezetőket, így a szervezetek működésének kiértékelése után, még az év elején sor kerülhet a helyi, megyei és országos szintű tisztújításokra ֪– tájékoztatott Toró. A további feladatokat tekintve kiemelte a Néppárt színeiben megválasztott önkormányzati képviselők további szakmai képzését, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, illetve a Néppárt programjának sarokpontjait képező autonómia és föderalizmus gondolatának társadalmiasítását. A küszöbön álló alkotmánymódosítás miatt a Néppárt kötelező érvényűnek tekinti, hogy tételesen és szövegesen is kidolgozza és ismertté tegye saját meglátásait ezzel kapcsolatosan – jelentette ki a párt elnöke. A meghirdetett Autonómia Éve keretében széles körű megmozdulásokat szerveznek az európai autonómia-modellek népszerűsítésének szándékával – hangzott el a sajtótájékoztatón. A Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) által kezdeményezett európai polgári kezdeményezés gyakorlati kivitelezésére is ebben az évben kerülhet sor. Az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) titkos paktumát illetően Toró T. Tibor kijelentette: minden okuk megvan kételkedni abban, hogy az RMDSZ által nyilvánosságra hozott „elvi megegyezés” szövege megegyezik az eredeti megállapodáséval. Miért volt szükség három hétre, hogy nyilvánosságra hozzák? Miért mondta azt Kelemen Hunor, hogy egyedül írta alá, miközben Borbély László alelnökkel közösen szignálták? Miért beszélt Kelemen Hunor három tételről, miközben a paktumban négy tétel szerepel? – sorolta kételyeit a Néppárt elnöke, aki „gyermeteg porhintésnek” nevezte a szöveg nyilvánosságra hozatalát. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csatlakozott Toró T. Tibor véleményéhez, mondván: „az RMDSZ a magyar képviselet erkölcsi küszöbe alá esett”. A „kozmetikázott” szöveg helyett hozzák nyilvánosságra az eredeti paktum szövegét, az összes titkos záradékkal együtt, beleértve az RMDSZ és az USL közötti megyei szinten is megkötött megállapodásokat is – hangsúlyozta Szilágyi. A néppárti alelnök szerint a paktumban az is szerepelt, hogy a kormányzati szerepvállalás cserébe az RMDSZ nem kezdeményezi az alkotmány 1-es cikkelyének módosítását, miszerint Románia „egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ugyanakkor Szilágyi azt a gyanúját is megosztotta a sajtóval, amely szerint Bihar megyében a titkos megállapodás része az Ady-központ ügyének, illetve az 1,1 millió euró eltűnésének „szőnyeg alá seprése” is. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke szerint a paktumot megkötő RMDSZ-csúcsvezetők legsúlyosabb bűne, hogy semmilyen felhatalmazásuk nem volt annak megkötésére sem az erdélyi magyar közösség, sem pártjuk tagjai részéről. A Néppárt védnöke rámutatott arra is, hogy az USL-vel kötött titkos egyezség még az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa előtt született, amelyet – mint ismeretes – az RMDSZ és Demokrata Liberális Párt (PDL) közösen szervezett. „Véget kell vetni a hazugságnak és a hamis nemzeti legitimációnak” – hangsúlyozta Tőkés László, aki mindezek ellenére együttműködésre biztatta a politikai szereplőket, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében. Sajtóközlemény Erdély.ma, 2013. január 9.Házsongárd kővirágaiEgy tágasra szakasztott temetőhely Lehet szép egy sírkert? Andalítók, nosztalgiát ringatók Krúdy temetői? Igazolják Kant tételét? „Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Nem csupa érdek köt ahhoz a megszentelt földhöz, ahol „apáink hűlő, drága arcán járunk”? (Farkas Árpád) Nem lázad az idők kezdetétől a lélek az elmúlás ellen? Vagy ellenkezőleg: nem jövőnk záloga, biztosítéka a sírkövek és keresztek erdeje, a kripták csöndje, homálya? Nem mond ellent a földi halandó racionális alaptermészetének Paul Valéry hatalmas ódája, amelyben – mint gúla, mint szó-piramis – halmozódik egymásra tér, idő, Fény, Igazság, jelen, jövő, béke, nihil, kacaj, könny, álom, szeretet, gyűlölet, vagyis a lét? (Tengerparti temető) Kérdések, amelyekre nincsenek válaszok, s ha vannak, annyira egyértelműek, hogy okafogyottá teszik azokat. Impozáns, kétkötetes albumot adott ki a Pharma Press a Házsongárdról és a kincses városról, Kolozsvárról. Olyan pompás kiadvány ez, amely felkavar, s további kérdés-zuhatagba sodor: nem riadozik bennünk a lélek, hogy az elköltözöttek és az élők világát így egybekapcsolták a szerzők, Gaal György történész és Gránitz Miklós budapesti fotóművész? Nem sikolt belül, a mélyben Dsida Jenő (ő is itt nyugszik) Psalmus Hungaricusa, ha arra gondolunk, hogy Erdély újkori fővárosa, Kolozsvár ma már nagy magyar temető? Igazolják Reményik Sándort, akit Jókai Anna az előszóban, az Ajánló-ban idéz: „A temető, az igazi élet / virraszt a halott városon”? Az ilyen kérdéshalmaz a metafizikai világ felé mutat, amelynek nincsenek határai. Vagy a líra felé hajt, a költészet vízeséseibe sodor, annak túlsó tartópillére rendszerint a transzcendens mező. Házsongárd titkát mostanig csak a költők tudták igazán fölfejteni. Tudta ezt a szerző-szerkesztő, Gaal György, Kolozsvár legjobb ismerője, ezért a könyvben, mint gyöngyszemek a pártán, versek sorakoznak: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Wass Albert, Kányádi Sándor versei, és a beköszöntőt is költő írta, egyik legnagyobb kortársunk, Lászlóffy Aladár, aki már innen, a Házsongárdból üzen nekünk, élőknek a 2004-ben keletkezett és a Helikonban megjelent írásával. Nem akármilyen eseményt ünnepelt akkor míves esszéjével: abban az évben a Magyar Örökség-díjat Kolozsvár temetőjének ítélte a kuratórium. Az első, igazán modern Házsongárd-könyvet is Lászlóffy Aladár szerkesztette: Házsongárd – A temető neve és története, Helikon Kiadó, 1989. Ez hát az egyik szféra, amelyben szavakká, trópusokká, nyelvi, költői alakzatokká lényegül a híres sírkert. Múltunkat viszont a történelemtudomány vizsgálja, s Gaal György nagyszerű historikus. Közli a száztagú városi tanács 1585. május 11-én hozott döntését, amellyel az új temetőkert létesítését elhatározták. Mintha a korabeli prédikátorokat olvasnók, olyan ízes, olyan méltóságos lejtésű ez a XVI. századi magyar nyelv a jegyzőkönyvi szövegben: „Gondolván azért őkegyelmek városul, az felső tanácsbeli uraim is fenn lévén, együtt végezték egyenlő vokssal, hogy a Torda utcai kisajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab helyt szakasszanak temetőhelynek, ahova mind szegény és gazdag személy válogatás nélkül temetkezzék, mely helyt jó örökös sövénnyel befogjanak. Ez munkának penig és építésnek hamarsággal való végbe vitelére választották Szabó Lénártot és Bálint deákot. Mely két uraim mellett szüntelen az két espánok mindenben ott legyenek, főképpen az karóknak és fonóvesszőknek meghozatásában, szerzésében.” A reneszánsz kora ez, és a reformációé, a prédikátorok dörgő hangját halljuk: Isten előtt minden ember egyenlő. És visszhangzik a bő másfél évtizeddel korábbi, 1568-as tordai országgyűlés határozata is, amely értelmében a szabadság nemcsak a halandó emberek találmánya, hanem az istenigazából a szellem, a lélek, a lelkiismeret szabadsága: „Nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is fogsággal vagy helyétől való megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, az hallásból lesz, mely hallás Isten igéje által van.” Ez Házsongárd egyedülálló titka. Misztériuma. Egyenlőség, testvériség, szabadság. Ezt a krédót a világ egyoldalúan a francia forradalmárok szájából ismeri, de itt az évszázadok zivataros kavargásában megvalósult. Ebben a temetőkertben a legutóbbi ordas időkig „szegény és gazdag személy válogatás nélkül” temetkezhetett, és az élők, akik elhantolták halottaikat, törvény által védve gyakorolhatták vallásukat, hitüket. Igen, ez volt Erdély. Ennek a szellemét őrzi Házsongárd. Identitásunk része, alapeleme. Zarándokhely. És nem csak a kegyelet kötelez. Szakrális okai vannak a Házsongárd-kultusznak. A magyarságtól soha nem állt távol a szakralitás, első vezéreink szakrális fejedelmek voltak. Akik itt pihennek a régi nagy szellemek közül, azokat magunkkal, magunkban hordozzuk, mindegy, hogy Dunántúlon, Csallóközben, Kárpátalján, Bécsben vagy Torontóban élünk: Szenczi Molnár Albert (+1634) költő, tudós, zsoltárfordító, Apáczai Csere János (+1659) enciklopédikus, Tótfalusi Kis Miklós (+1702) betűmetsző művész, Gyarmathi Sámuel (+1830) nyelvész, Kótsi Patkó János (+1842), a színjátszás nagymestere, Bölöni Farkas Sándor (+1842) utazó és emlékiratíró, Kriza János (+1875) unitárius püspök, költő, néprajzkutató, gróf Mikó Imre (+1876), Erdély Széchenyije, Brassai Sámuel (+1897), az utolsó erdélyi polihisztor. Csonka és egyoldalú a névsor, önző módon csak a művészetek és a tudományok képviselőit emeltük ki. S csak megemlíteni lehet a főnemesi családokat: itt pihennek a Bethlenek, Bánffyak, Kemények, akik nélkül nincs magyar történelem. Párhuzamosan fut ebben a remek kiadványban a Házsongárd és Kolozsvár története. A korszakváltások, a nagyhatalmi tülekedések, Habsburg, oszmán ambíciók, kapzsi zsarolások, zabrálások, harácsok pusztították a várost, de mindig volt elég türelme, diplomáciája, pénze, katonája, hogy megvédje magát, hogy kibújjon a hurokból, volt kompromisszumkészsége, hogy a zsarnokot megpuhítsa. Szász és magyar cívisek települése egykoron, neve is német eredetű, aztán 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött a Gubernium, a Főkormányszék, így lett Erdély fővárosa és a Kárpát-medence egyik legfontosabb magyar központja a XIX. században. Csak Trianon tudta megrendíteni, de még az is csak lassan, fél évszázad alatt húzta vissza a Balkánra. Mindezt dióhéjban, szakszerűen, elfogulatlan tudományossággal meséli el a szerző, s kiváló illusztrációkkal látja el a fotóművész. (A képi anyag külön tanulmány tárgya.) Nem lehet becsukni és letenni addig a két hatalmas kötetet, amíg nem lapozzuk fel, nem keressük ki a Névmutatóból kedvenceinket, azokat, akik „európai tetőt” alkottak az irodalomból, kultúrából; sokan megélték közülük a legsötétebb korszakot, a bolsevizmust is. Kik azok az arcok, akikről már fényképek készültek, akik a szellem birodalmában barátaink voltak? Szakmai elfogultságból, de térszűke miatt is maradjunk a szépliteratúra mezején. A marosvécsi találkozók résztvevői, az Erdélyi Helikon szerkesztői, prózamesterei, költői közül többen itt alusszák örök álmukat a Házsongárdban. Most valóban csak a legismertebbeket: Dsida Jenő (+1938), az angyal, Reményik Sándor (+1941), a legerdélyibb költő, Berde Mária (+1949), a prózaírás nagyasszonya, Bánffy Kisbán Miklós (+1950), irodalomszervező, prózaíró, Lám Béla (+1973), Csinszka első vőlegénye, regényíró, Szilágyi Domokos (+1976), költőzseni, Kós Károly (+1977), a reneszánsz-ember, Hervay Gizella (+1982) költőnő, Kacsó Sándor (+1984), a nagy publicista, Bajor Andor (+1991) világirodalmi mércével mérhető humorista és friss, nagy veszteségünk, Lászlóffy Aladár (+2009), világkultúra-felelős. Gaal György nem élhetett az olvasó előjogával, kiváltságával, nem válogathatott ki csak kedvenceket: szakmáról szakmára, felekezetről felekezetre haladva, rövid életrajzot is közölve sorolja fel a levéltárosokat, szerkesztőket, színészeket, rendezőket, muzsikusokat, képzőművészeket, sportolókat, sőt a román kultúra és tudományos élet képviselőit. Nagy szolgálatot tettek a nemzetiségi küzdelmek mai vezetőinek azzal, hogy a teljes anyagot Jónás Éva és Tóth Gábor angolra is lefordította, tulajdonképpen kétnyelvű kiadvány a nagy könyv. De minden ügybuzgalom ellenére csak megszámlálhatatlanul sok intézmény, szervezet és magánszemély támogatásával jöhetett létre, ezeket a Köszönetnyilvánításban sorolja fel Gaal. Végezetül a legfájdalmasabb, legkínzóbb kérdésre kell válaszolnia írónak, kiadónak, szerkesztőnek, recenzensnek: mi a sorsa, mi a jövője a magyarság panteonjának, a Házsongárdnak? Az közismert, hogy a románság pszeudo-történelmét írja. Nemcsak a dákoromán elmélet tartja magát makacsul, hanem a közelmúlt magyar emlékeit is pusztítják, rombolják gonosz kezek irgalmatlanul. Az erdélyi magyarság élethalálharcának egyik színtere most Házsongárd. Kolozsvár elrománosítása a szívós, kitartó betelepítésekkel nagymértékben sikerült, de a sírkertet is akarják. Megtiltottak magyar temetkezéseket, s Ó-Romániából behozott egyéneket hantoltak el itt, akiknek semmi közük nem volt sem Erdélyhez, sem Kolozsvárhoz. Szervezetek, intézmények nélkül védtelen egy nemzetiség, ezért 1999-ben, tizenegy kuratóriumi taggal, létrejött a Házsongárd Alapítvány, amelynek fáradhatatlan igazgatónője Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő. (Ügyvezető elnök: Gaal György). Talán sikerül megmenteni nagy kincsünket, több mint négy évszázados kegyhelyünket. Legutóbb 2011. július 4-én volt tiltakozó körmenet a rongálások ellen, a sírkert jogi, intézményes védelme érdekében. „Kiált a halál némasága” – írta Reményik Sándor Íme, bizonyság című versében, 1920-ban. Szólaljon meg, kiáltson szerte a nagyvilágban az élő magyarság is! Különben emberiség elleni bűnöket követnek el romboló, barbár kezek Házsongárdban. Kolozsvár nem az elmúlás, hanem a fiatalok városa. Erdélyben ott tanul a legtöbb egyetemista, otthonaik, az Egyetemi Könyvtár, az Egyetemisták Háza, a központi épület karnyújtásnyira van a sírkerttől, ezért hagyományosan oda járnak tanulni, és ott találkoznak a szerelmespárok. Szép ellentét: jelképes egységben munkálkodnak az elköltözöttek szellemei a tudásra, szerelemre, életre éhes ifjú nemzedékekkel. (Megjelent a Magyar Napló 2012. novemberi számában) * Gaal György – Gránitz Miklós: Örök Házsongárd, Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában, I–II. (Pharma Press, Bp., 2010.) HEGEDŰS IMRE JÁNOS Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 4.Mikó Imre jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZMikó Imre jogvédelmi szolgálat beindítását jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az MTI-hez eljuttatott RMDSZ-közlemény szerint a szolgálat által a Szövetség olyan romániai magyar természetes és jogi személyeknek, valamint intézményeknek kíván eligazítást és védelmet biztosítani, amelyeket nemzetiségi alapon ért hátrányos megkülönböztetés. Az RMDSZ döntése értelmében a szolgálat Mikó Imre jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli. A közlemény idézi Kelemen Hunort, aki szerint az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során azonban gyakorta fennakadások mutatkoznak. Az elnök elmondta, a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélésekkel kapcsolatos információk összegyűjtése, az érintettek számára eligazítás és – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása. Kelemen Hunor kiemelte, az elmúlt időszakban a nemzeti szimbólumok használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, a kétnyelvű táblák lefestéséről, vagy akár az állami intézményekben a kétnyelvűség mellőzéséről kaptak jelzéseket. A közlemény szerint az ehhez hasonló visszaélésekkel az RMDSZ megyei és területi irodáihoz lehet fordulni. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők, politikusok várják az érdeklődőket. MTI Erdély.ma, 2013. február 4.Az autonómia éveAz autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2013-as esztendőt. Tőkés László EMNT-elnök javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága. A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában. A konferencia résztvevői elfogadták a Szatmári nyilatkozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérése érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia-központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között. Leszögezték, újra benyújtják a román parlamentbe az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják azokat. A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Az erdélyi önrendelkezési mozgalom tizedik évfordulóján tartott konferencián felemlítették, 2003. február elején Szatmárnémetiben az erdélyi magyar politika válaszút elé került. Az RMDSZ kongresszusán nemcsak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállás eszmei örökségével számolt le jelképes értelemben – megszüntetve a Tőkés László által eladdig betöltött tiszteletbeli elnöki tisztséget –, hanem a nemzeti önkormányzat 1993-ban megfogalmazott célrendszerével is. Az alapszabályzatot a pártszellem jegyében alakították át, az általános és közvetlen belső választást pedig a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő részleges tisztújítással váltották ki. Nem messze a kongresszus helyszínétől, a Láncos-templomban, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén ugyanebben az időben indult útjára az erdélyi autonómiamozgalom. A konferencián elfogadott Szatmári nyilatkozatban többek között kimondják: A közösségi sikerhez ki kell alakítanunk az autonómia-központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között. Nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. A rendszerváltozás óta eltelt közel negyed évszázad azt is bebizonyította, hogy a parlamenti politizálás, ha szükséges és fontos is, de nem lehet egyedüli eszköze a politikai érdekérvényesítésnek, a nemzetelvű közösségi önépítkezésre, a politika társadalmasítására, a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeire is szükség van. Új egységre van szükségünk, amelyben egyházaink, civil társadalmunk, tudományos műhelyeink, intézményhálózatunk a politikummal egyenrangú partneri viszonyban, vállvetve dolgozik közös jövőnk tervezésén és alakításán. Területi autonómiát akarunk a tömbmagyar vidékeknek – Székelyföldön és a Partiumban –, kulturális autonómiát egész erdélyi magyarságunk számára, sajátos jogállású önkormányzatiságot a jelentős magyar lakossággal és történelmi múlttal rendelkező településeink, illetve nagyvárosaink számára. Csak ezekkel a célkitűzésekkel összhangban kerülhet sor a küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezésre. Továbbra is elengedhetetlennek tartjuk az ország alkotmányának a valósággal való összehangolását: a különböző autonómiaformák közjogi keretének alkotmányos garanciáit, a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvként való elismerését, a regionális sajátosságokat, nem utolsósorban pedig a nemzeti közösségek államalkotó minőségét semmibe vevő egységes és homogén nemzetállami önmeghatározás kiigazítását. Az élet minden területén dönteni akarunk saját dolgainkban: önálló oktatást akarunk az óvodától az egyetemig. A jelenleg is hatályos romániai alkotmány szellemében maradéktalanul biztosítsák egyházaink autonómiáját. A restitutio in integrum elve értelmében rendezzék végre elrabolt tulajdonaink ügyét! Adólejeinkkel, természeti kincseinkkel mi akarunk gazdálkodni. Elegünk van Erdély megsarcolásából és kirablásából. Ezért alkottuk meg a Mikó Imre Tervet. Figyeljünk oda a fiatalságra: bennük nő a jövőnk. Ne hagyjuk elkallódni a tehetségeket, és ne engedjük szétzülleni, atomizálódni a gyermeki közösségeket. Dolgozzunk ki ifjúsági és sportstratégiát. Független magyar nyelvű médiát akarunk. Olyan nyilvánosságot, amelyet nem rángat pórázon a politikum. Már nem csupán „magunkban, magunkért” kell dolgoznunk. Az egyesülő Európában esélyt kaptunk a magyar unióra. Ezért ne engedjük el a többi magyar nemzetrész kezét, egyként emeljük fel a szavunkat, ha valahol valakit magyarságáért bántanak. Kós Károly Kiáltó szavában megjelölte a célt: magyar nemzeti önrendelkezést akarunk. Válasszuk az autonómiát! Mert az autonómia az élet útjának része. Az autonómia a megoldás! Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 5.Mikó Imre jogvédelmi szolgálat az RMDSZ-nélKisebbségi vonatkozású jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZ, amely Mikó Imre jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli. Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap Kolozsváron jelentette be, hogy eligazítást és védelmet kívánnak biztosítani minden, nemzetiségük miatt ért hátrányos megkülönböztetésben részesülő romániai magyar embernek, jogi személynek és intézménynek. Kelemen Hunor elmondta: az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni, azonban ezek alkalmazása során bizonyos esetekben fennakadások figyelhetők meg. A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélések begyűjtése, az érintettek eligazítása, illetve a lehetőségek függvényében jogorvoslat biztosítása. A politikus kiemelte, az elmúlt időszakban jelzések érkeztek nemzeti szimbólumaink használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, kétnyelvű táblák lefestéséről és az állami intézményekben a 20 százalékos szabályozás által biztosított kétnyelvűség mellőzéséről. Ilyen és hasonló jellegű visszaélések kapcsán bármely megyei és területi RMDSZ irodához fordulhatnak az érintettek. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők és politikusok várják az érdeklődőket. Az RMDSZ elnöke elmondta: a program névválasztása nem véletlen, hiszen Mikó Imre pályája során a kisebbségi jogvédelmet szolgálta, ebből a célból Bukarestben irodát is működtetett. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 9.Jogvédő szolgálat SepsiszentgyörgyönSepsiszentgyörgyön is nyílik kirendeltsége az RMDSZ által kezdeményezett Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnak, Markó Attila képviselői irodájában, a Martinovics Ignác utcai székházban működik majd. Több kíván lenni klasszikus jogszolgálatnál, egyfajta magyar Amnesty Internationallá nőheti ki magát, és a „harapós kutya” szerepét szánják neki – jelentette ki az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat beindítását a hét elején jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kitalálói a háromszéki politikusok. A helyi kirendeltségekből összeálló szolgálat feladata lesz begyűjteni az erdélyi magyarok sérelmeit, összesíteni és továbbítani azokat a román hatóságoknak, de eljuttatják a dokumentációt az európai nagykövetségeknek és a brüsszeli hivataloknak is – ismertette az elképzelést Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. Minden bizonnyal egy ilyen iroda hiányának is köszönhető, hogy ma Románia azt állíthatja magáról, példásan megoldotta a kisebbségek ügyét, pedig ez nyilvánvalóan nem igaz – fejtette ki Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi iroda feladata lesz felmérni, hogy a különböző háromszéki hivatalokban mennyire élhetnek nyelvi jogaikkal a magyar emberek, a Bukarestnek alárendelt dekoncentrált intézményeknek ugyanúgy kötelességük a magyar nyelv használatát biztosítani, mint az önkormányzatoknak, és ezért a kormány helyi megbízottja a felelős. Céljuk az összegyűjtött adatok alapján éves jelentést készíteni, amelyet felhasználhatnak a nemzetközi jogvédő szervezetek is romániai helyzetismertetéseik során. Az Amerikai Egyesült Államok például minden évben jelentést készít arról, milyen mértékben tartják be az emberi jogokat Romániában, rendelkezésükre bocsátják majd a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat adatait is – mondta el Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi iroda állandó munkatársa Zsigmond József, és lesznek bedolgozók is, a háromszéki intézmények felmérését pedig már elkezdték egy formanyomtatvány segítségével. Feladatuk elsősorban a beérkező panaszok összesítése, arra bátorítanak mindenkit, bármilyen jogsérelem éri, panaszuk van, jelezzék az irodában. Idővel, ha igény mutatkozik, bővítik a szolgálatot, jogi tanácsadást is nyújtanak majd. Antal Árpád kiemelte: jelenleg Romániában még a létező törvényeket sem tartják be, az adott lehetőséget sem használják ki mindenütt az intézmények, a jogszolgálat tevékenységével hozzá kívánnak járulni a helyzet megváltoztatásához. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 15.Kisebbségvédelmi szolgálat indultHunyad megye A dél-erdélyi szórványban a korrektség és a békés együttélés jellemző a közösségekre, de azért időnként itt is tapasztalhattuk, hogy a társadalom nem képes végleg levetkőzni a nacionalista, szélsőséges indulatokat – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a kisebbségvédelmi szolgálat Hunyad megyei elindításakor. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöksége szerdai ülésén döntött a kisebbségvédelmi szolgálat elindításáról, napirenden szerepelt még a Minden gyerek számít beiskolázási kampány, az RMDSZ csíkszeredai kongresszusára való előkészület, a negyedik Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezése, valamint egyéb szervezetépítési kérdések. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a beinduló szolgálat támaszt és segítséget jelent azokban az esetekben is, amelyeken a magyarságukban sértett egyének mindeddig inkább túlléptek. – Félre kell tennünk a negatív beidegződést, és büszkén kell vállalnunk magyar identitásunkat, anyanyelvünket úgy, ahogyan például a Hunyad Megyei Magyar Napokon a nyilvánosság elé léptünk, és megmutattuk magyarságunkat. Tavaly a vajdahunyadi önkormányzati választásokon láthattuk: amint emelkedik a társadalmi tét, azonnal fellángol a magyarellenesség és a kirekesztés. Sajnos ilyenkor a legkönnyebb a kisebbségeket okolni, nekünk ez ellen fel kell lépnünk. Ennek egyik eszköze az új, Mikó Imre kisebbségvédelmi szolgálat – fogalmazott Winkler Gyula. Hunyad megyében négy településen, Déván, Vajdahunyadon, Lupényban és Petrozsényban állnak a panaszosok rendelkezésére az RMDSZ önkormányzati képviselői vagy helyi elnökei, a szolgálat megyei felelőse Kofity Zoltán irodavezető. A RMDSZ Erdély-szerte létrehozta a Mikó Imre nevével fémjelzett szolgálatot. A Hunyad megyében is működő mozgalom célja, hogy eligazítást adjon és megoldást javasoljon magyar embereknek és magyar intézményeinknek, akiket magyarsága miatt ért hátrányos megkülönböztetés. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 22.Az RMDSZ Aradon is elindítja a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatotKelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke február 4-én Kolozsváron jelentette be, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szövetségeként eligazítást és védelmet kívánunk biztosítani minden olyan romániai magyar természetes és jogi személynek, valamint intézménynek, akiket a nemzetiségük, a magyar mivoltukból eredően ért hátrányos megkülönböztetés. Az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni és törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során viszont sokszor tapasztalunk – különböző okokból – fennakadást, torz helyzetek kialakulását. Szükségesnek tartjuk, hogy az e téren tapasztalható visszásságokat egyrészt a közvélemény elé tárjuk, másrészt pedig a rendelkezésünkre álló eszközöket és lehetőségeket felhasználva orvosolni próbáljuk. Nem utolsó sorban az is célunk, hogy a nagyobb horderejű, szélesebb kört érintő eseteket akár a politika terére vigyük, nemcsak eseti, hanem általános megoldásokat keresni és találni is ezáltal. A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja az ilyen jellegű visszaélések begyűjtése, az érintettek számára eligazítás, illetve – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása. Ezt a szolgáltatást február 25-étől az aradi, Arad megyei magyarok is igénybe vehetik, ha ez ügyben személyesen felkeresik az RMDSZ aradi (Episcopiei utca, 32. szám) székházát, jelentkeznek a székház 0257/250-627-es számú telefonján vagy az [email protected] internetes postacímen. Arra kérünk és bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel önmaga és mindnyájunk érdekében. Nyugati Jelen (Arad), 2013. február 25.Csak valós történésekre alapuló mondák születtek MátyásrólLámpások vitték az égbe az idei ünnepség hírét Legalább egy-két nap erejéig becsempészni életünkbe a reneszánsz értékeket, hangulatot, életérzést – ezzel a csöppet sem titkolt szándékkal szervezi meg évről évre Mátyás-napi rendezvény- és ünnepségsorozatát a kolozsvári Amaryllis Társaság. Idén kerek évforduló is gazdagította a tematikát, mivel Mátyás királyunk 570 esztendővel ezelőtt született. A szervezők minden évben igyekeznek valamilyen különlegességgel is előállni a hagyományos programok mellett: idén kezdő mozzanatként lámpásokat eresztettek szélnek február 22-én, pénteken este a Főtérről. Ezt régizene-koncert követte a Bánffy-palotában, Szerelmes mese címmel, a Trei parale együttes előadásában. A szombat délelőttöt hagyományosan a gyermekeknek szentelték: a Mátyás-házban közös mesekönyv született. A téma azonban a délutánba is belenyúlott, szakemberek a Mátyás-mesék népszerűségének titkáról értekeztek, majd a Carmina Danubiana együttes koncertezett. A program ünnepi misével zárult. Királyi udvar a könyvtárban A Mátyás király születésnapjának 570. évfordulójára szervezett rendezvények kavalkádjában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára ezúttal Mátyás, az igazságos címmel szervezett játékosan ismeretbővítő programot kisiskolások számára azzal a céllal, hogy megismertesse és megértesse leghíresebb királyunk ellentmondásos személyiségét. A tevékenységre kíváncsian és a gyermeki játékosság szellemében jelentkeztek a Donát negyedi Onisifor Ghibu Természettudományi Líceum magyar tagozatának alsósai, Illés Csilla, Diószegi Roberta Beáta, Korábián Krisztina tanítók, valamint Lőrincz Andrea segítőpedagógus kíséretében. A királyunkról való lényegesebb tudnivalók bemutatása után meseolvasás következett, a mese témáját a kicsik rajzolással, a nagyobbacskák pedig a hallottak elmélyítéséhez hasznos feladatlappal folytathatták, majd a jó hangulat elmélyítése érdekében énektanítással és a Mátyás király szobrászt keres mozgásos játékkal zárult a program. A hangulat és a tudásvágy megvolt, csupán a rohanó idő nem volt cinkostársunk, így bármennyire is jó volt királyi vendégnek lenni, az időutazás határideje lejárt, és elkövetkező alkalmak ígéretében elérkezett a búcsúzás ideje is. Miklós Erika Kódex születik Az Amaryllis Társaság és a kolozsvári gyerekek összefogásával szombaton egyedi projekt született. Mátyás király szülőháza délelőtt néhány órára komoly műhelymunka helyszínévé vált: seregnyi szorgoskezű kis művész merített ihletet Markó Botond meséjéből, a Ficfakirályból, amelyet Kürti Andrea már előzőleg papírra vetett, így az alkotó kedvnek, csupán a képzelet szabhatott határt, s elkezdődhetett a valódi munka, az illusztrálás. Zsírkrétával, színes ceruzával, vízfestékkel, ecsettel, kézzel, ki amihez hozzáfért. Itt mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb kifejezési eszközt. A sokszínű és vidám alkotásokhoz mindenki hozzátett egy keveset. Különösen jó érzés volt látni, hogy a modern kor hősei, a mesék, filmek és rajzfilmek megannyi változatos karaktere közt a nagy orrú király alakja éppúgy megtalálja a helyét a gyerekek szívében. Mindenki ismeri ezt az álruhás igazságosztót, minden gyermek fejében ott lakozik a róla alkotott kép, amely testet öltött az általuk készített kódex lapjain. A munkában elfáradt illusztrátorok addig sem unatkoztak, míg később érkező társaikat a tervezőasztalhoz engedték. Szórakoztatásukról Both József és Zsuzsa, valamint a Csereklye zenekar gondoskodott mesés játékkal, tánccal. A vidám forgatag egyaránt magával ragadott kicsiket és nagyokat, szülőket és nagyszülőket, s egészen a kódex kiállításáig tartott az önfeledt mulatság. Trombiták harsonájára ekkorra halkult el az énekszó, s álltak meg egy pillanatra a fürge lábak, hogy mindenki megtekinthesse a közös munka gyümölcsét. A nyolc darab 70x100 cm-es ív jól látható helyre került, így végül képzeletben mindenki végigforgathatta lapjait, s a Mátyás király koronázásáról szóló mese életre kelt. Simó Helga Mesékről meséltek Lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagodhattak a kolozsváriak a délutáni kerekasztal-beszélgetésen, ahol három különböző területen dolgozó szakember járta körül a Mátyás-mesék és -mondák különleges világát. Miből fakad a királyról szóló történetek népszerűsége? Melyek azok az értékek, amelyeket Hunyadi Mátyás emlékezetes cselekedeteiből, megnyilvánulásaiból ihletve a mesék, mondák is előszeretettel felhasználnak? Milyen hatást gyakorolnak az értékek az olvasókra, a felnőttekre és a gyerekekre? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Antalfai Márta magyarországi pszichológustól, Keszeg Vilmos néprajzkutatótól és Lupescu Radu művészettörténésztől, akikkel Kurta József beszélgetett. Lupescu Radu kifejtette: mozgalmas és érdekes, eseményekben gazdag az 1458 és 1490 közötti időszak, Hunyadi Mátyás uralkodásának több mint harminc esztendeje, amikor szinte minden évben vezetett hadjáratot, és a többi királytól eltérően erőteljes nyugati politikát folytatott. – A rengeteg esemény közrejátszott abban, hogy különféle történetek keringtek a cselekedeteiről, bizonyára már az ő korában is. Szorosan összefonódik viszont ez a fókusz apja, Hunyadi János alakjával, akiről szintén sokat regéltek. Roppant gazdag irodalma van ennek, nem csak a magyarok, de a szomszédos népek körében is, és valahol ez folytatódik Mátyás király esetében – magyarázta Lupescu Radu. Tartalmi szempontból persze jócskán eltér apa és fia folklorisztikus megközelítése: míg Hunyadi János vonatkozásában inkább a győzedelmes hadjáratokra esik a fő hangsúly, s a történetek a hadvezér alakját állítják előtérbe, addig a Mátyásról szóló mesék egészen másról szólnak. Keszeg Vilmos utalt arra, hogy nagyon széles a skála, amelyen a király alakjához kapcsolódó értékek sorakoznak: a harcos vitézség, a leleményesség és az őszinteség tisztelője, a szegények pártfogója, segítőkész és jószívű, a dolgozó ember felkarolója és tisztelője, mindeközben pedig erőskezű uralkodó is, aki az öntelt, hatalmával visszaélő hatóságot képes rendre utasítani, és igazságot szolgáltatni. Műfaji szempontból is igencsak változatos kép tárul elénk: míg az anekdotákban az urakat megleckéztető Mátyás jelenik meg, a tréfás mesékben fizikai ereje helyett a leleményessége kerül előtérbe. – Gyakran hallhatunk olyasmit, hogy legendák szólnak Mátyásról, ez azonban nem igaz: a legenda istenekről, szentekről, vallási személyekről szóló történet, a Mátyás király történetek nagy része viszont monda, amely a valóság elemeire épül – hangsúlyozta Keszeg Vilmos. Akárcsak a tündérmesékben, a Mátyás-mesék esetében is győzedelmeskedik a jó, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, gyermekek és felnőttek épülésére, lelki világuk pozitív fejlődésére egyaránt alkalmasak tehát. Antalfai Márta úgy fogalmazott: „az emberi fantázia és képzelet egészen a lélek mélyéig hatol, onnan jönnek a vágyak, amelyek ezekben a mesékben is megfogalmazódnak – mindenekelőtt a jóság, az igazmondás és az igazságtevés, amely számos Mátyás-mese üzenete. – A másik ilyen témakör az okosság: olyan készségeket, képességeket szerepeltetnek – furfangosság, talpraesettség –, amelyek révén a legnagyobb bajból is győztesen kerülhetnek ki a szereplők. Ezekben a mesékben nem csak a király okos, hanem azok az emberek is, akik hatalmas furfanggal, erővel, bátorsággal rendelkeznek, amely által kiemelkedhetnek a többiek közül, ilyen például Mátyás király kovácsa – mondta a pszichológus. Véleménye szerint kicsik és nagyok fejlődésére egyaránt jó hatással lehetnek ezek a mesék, hiszen megtanítanak arra, hogy mindig van megoldás, még a kilátástalannak tűnő helyzetek és az elkeseredettség közepette is, ugyanakkor pedig az empátiakészséget is fejlesztik. A beszélgetés után a Carmina Danubiana (Juhász Katalin, Csörsz Rumen István, Szabó Zoltán, Orci Géza) régizene-együttes koncertezettMátyás király és a Hunyadiak emlékezete a folklórban címmel. Ferencz Zsolt Zárszó a templomban A Kolozsmonostori Kálvária-templomban vasárnap délelőtt megtartott ünnepi misén fejeződtek be az idei Mátyás Napok. Kádár István plébános arra figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő jelenlévőket, hogy Mátyás királyról csakis a szeretet és a tisztelet jegyében emlékezhetünk meg. A jelenlegi mulandó és a jövőbeli örök haza közötti kapcsolatot a hit teremti meg. Amint pénteken este az égbe szállt a sok-sok lampion, legyen a szívetekben lévő hit is a lampion fényéhez hasonló. Ahogy Jézus mondja: ügyeljetek a hit lámpására, hogy az ki ne aludjon. Ne váljunk közömbössé a hit iránt. Folyamatosan vizsgáljuk meg magunkban azt, hogy élő hittel rendelkezünk-e – figyelmeztetett a plébános. Bitay Levente kolozsvári magyar konzul beszédében először gratulált a szervezőknek a példaértékű Mátyás-napi rendezvényért, majd a kultúra összekötő hatásáról értekezett. A mise a Himnusz eléneklésével ért véget. A rendezvényen közreműködött a Lux Aurumque csíkszeredai kamarakórus és a MUN Schola (karnagy: Ványolós András). Három kortárs zeneszerző művét adták elő; az erdélyi származású Orbán György Ave verum, az amerikai Eric Whitacre Lux Aurumque és az észt Arvo Pärt Magnificat című művét tolmácsolták. Három külön zenei világba nyerhettünk betekintést, amelyet a (főként) profi zenészekből álló kórus tökéletes, muzikális előadása kovácsolt eggyé. A rendezvénysorozat létrejöttét támogatta a Verbau Romania Kft., a Bethlen Gábor Alap és az FKM Építészműhely. Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár), 2013. március 13.Az RMDSZ feljelentette Radu Banciu műsorvezetőtAz RMDSZ Mikó Imre jogvédelmi szolgálatához érkezett lakossági észrevétel alapján feljelentést tesz Radu Banciu televíziós műsorvezető ellen, aki szerdán a B1TV-n csatornán sugárzott „Lumea lui Banciu”című műsorát rágalmazó, propagandisztikus, magyarellenes retorikára élezte ki, ezzel pedig nyíltan támadta az erdélyi magyarságot, gyűlöletre uszítva a többségi lakosságot – közölte szerda este Kovács Péter főtitkár. „Az RMDSZ, mint a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szövetsége kötelességének tartja, hogy felhívja a hatóságok figyelmét a soviniszta, diszkriminatív megnyilvánulásokra, és felszólítja a Diszkriminációellenes Tanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet, tegye meg a szükséges intézkedéseket, és a 137/2000-es kormányrendelet alapján szankcionálja az említett műsorvezetőt” – jelentette ki a politikus. Kovács szerint Baciu műsorában több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan a magyar közösség ellen fordult, „középszerűeknek”, „rablófészeknek” és „történelem-nélkülieknek”, „egyszerű gondolkodású, együgyű népnek” titulálva a magyarságot. Az RMDSZ főtitkára szerint Banciu a műsor pamflet-jellege mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, akkor feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román népnek másik kontinensre kell költöznie. Maszol.ro, 2013. március 20.RMDSZ: börtönben a helye a magyar zászlót égető szurkolóknakAz RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata bűnügyi keresetet nyújtott be az ügyészséghez amiatt, hogy hétfőn egy kolozsvári labdarúgó mérkőzésén, a vendég csapat szurkolói elégettek egy magyar zászlót. Ezen kívül az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen és a Román Labdarúgó Szövetségnél. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tájékoztatása szerint a kolozsvári ügyészséghez intézett feljelentésében a bűntető törvénykönyv 317. cikkelyére hivatkoznak, melynek előírásai alapján bármilyen etnikai, nemzetiségi, vagy vallási diszkriminációra való uszítást 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújtják. A főtitkár elmondta, hogy a rendőrségre benyújtott panaszban a 2008. évi 4-es számú törvény 10. és 20. cikkelyének előírásaira hivatkoznak, miszerint tilos a sportrendezvényeken résztvevő szurkolók bármilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulása, illetve büntetendő a diszkriminatív, faji és nemzeti gyűlöletre uszító feliratok használata. Az RMDSZ felszólítja a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségét, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, valamint tegye meg a szükséges intézkedéseket és indítson fegyelemi eljárást a vendég klub szurkolói ellen. Maszol.ro, 2013. március 26.Pál-Antal Sándor: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen!Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították. 1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább”. – Kezdjük a legelején. Miként lesz egy csíki gyermekből történész? Kik irányították lépteit, kik egyengették útját a pályán? – Már elemi iskolás koromban sokat olvastam, középiskolásként pedig még többet. Jókai történelmi tárgyú regényeivel szívtam magamba a múlt iránti érdeklődést. Az egyetemre mégse a történelem szakra iratkoztam be, hanem a közgazdaságra. És csak másodéves egyetemistaként váltottam a történelemre, amikor a két kolozsvári egyetem összevonásakor a Bolyain megszűnt a közgazdaságtan. Itt pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kiváló tanároktól sajátíthattam el a történelmi ismereteket, és a múltkutatáshoz szükséges alapot, amit a későbbiekben levéltárosként kamatoztathattam. Most is büszkén említem, hogy Jakó Zsigmond, Pataki József vagy Imreh István tanítványa voltam. Volt tanáraimmal az egyetem elvégzése után sem szakítottam meg a kapcsolataimat. Tanácsaikat évek múltán is igénybe vettem. 1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé. A fordulat után egymást követték a megjelent könyvei. Milyen témakörök foglalkoztatták és foglalkoztatják? – Mivel levéltáros lettem, kutatási területemet is a szakma igényeihez igazítottam. Érdeklődési körömet nem a nagy történelmi események, politikai harcok, hanem a történelem segédtudományainak a művelése képezte, főként az intézménytörténet. Ez pedig a történetírás nehezebb válfaja. Az első ilyen írásom Marosszék intézményeinek a története, amely később kiegészült a marosszéki intézmények címeres pecsétjeinek a feldolgozásával és közzétételével is. Ez több évi munkát igényelt. Egyik legkedveltebb témám a székely önkormányzat története volt. Vagy három évtizeden át foglalkoztatott ez a kérdés, míg 2002-ben egy önálló kötetben napvilágot látott. A 89-es változások előtt – azokban az időkben alig volt Marosvásárhelyen kutatással is foglalkozó magyar történész – különböző történelmi eseményekhez kapcsolódó rendezvények közreműködőjeként írogattam hosszabb-rövidebb anyagokat, amelyek rendszerint újságcikként láttak napvilágot. A rendszerváltás után, amikor a közlés elé állított tiltó falak ledőltek, ezek közül válogatva és kiegészítve egy tanulmánykötetet is közzétettem Székelyföld és városai címen, amely több utánnyomást is megért. – Beszéljünk egy kicsit a kutatási területekről is… – Kutatásaim során a 17-18. századi Székelyföld múltjára összpontosítok elsősorban. De az igények változásaira is reagálni kényszerültem. Egy ilyen kitérő eredménye az Áldozatok – 1956. c. munkám, amely a magyar forradalom után, a Magyar Autonóm Tartományban lefolyt megtorló intézkedéseket ismerteti. – A levéltárosi feladatkör igencsak maghatározta munkáját… – Levéltárosként feladatomnak tartottam és tartom a forráskiadást. A kiadott források révén a kutatók munkáját igyekeztem megkönnyíteni. Ilyen jellegű kiadványaim: a Maros– és udvarhelyszéki 1848-49-es eseményekre vonatkozó iratok, Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai, a Székelyföld 18. század eleji összeírásai és mások. Nem hagyhatom ki foglalatosságaim közül a helytörténetet sem, hiszen több falutörténetet is írtam. De ide sorolandó Marosvásárhely története is, amelynek az 1. kötete néhány éve már az olvasóhoz is eljutott. – Mi a történészi ars poeticája? – Több is van. Például: Csak az igazat, még ha az fájdalmas is. A valóság elhallgatása bűn. Arra a kérdésre válaszolj, hogy miért. – Lesznek-e székely történelem tankönyvek a felsőbb osztályok számára is? – Remélem, igen. – Hogyan látja-tapasztalja a mai román és magyar történetírás viszonyát? – Szerény próbálkozások vannak, de még mindig olyan párhuzamos úton haladunk, amely sehogy sem akar találkozni. Pedig a két út közeledését sokféleképpen lehetne egyengetni. Talán áttörést hoz a közeljövőben a Székelyek története c. kézikönyv és tankönyv kapcsán kibontakozó vita, ha a nagypolitika lehetővé teszi azt, és ha a nacionalizmus nem emel ismét áthághatatlan akadályokat elébe. – Milyen az erdélyi magyar történész utánpótlás? – Jó úton haladunk. De az eredmények több vonatkozásban sem kielégítőek. A most végzők messze nem kapják meg azt a képzést, amiben annak idején mi részesültünk. És ennek első sorban az oktatási rendszer az oka, amely egy elnyúló krízisen megy át. Ugyanakkor még mindig nem sikerült lefedni minden korszakot. Kevés a középkorral és az 1849-1945 közötti időszakkal foglalkozók száma. Ugyanakkor – más korszakokhoz képest – túlságosan felkapott lett a kommunista időszak. És érzékelhető egy kevésbé biztató jelenség is fiatal kutatóink körében: nem nagyon akaródznak nagyobb horderejű témákkal foglalkozni. De bízom benne, hogy ezt a bátortalanságot hamarosan leküzdik, és komoly szakemberekké válnak. – 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Mit jelentett, és mit jelent ez önnek szakmailag és magánemberként? – Mindenekelőtt azt, amit a székfoglaló előadásom végén mondtam: „1990-ig magyar nyelven három tanulmányt közölhettem csupán. A sors kegye folytán ekkor kedvező szelek kezdtek fújni számomra. Elhárultak nálunk is a tudományos kutatást nehezítő akadályok, és megnyíltak előttem az érvényesülés kapui. Már rég túlszárnyaltam valamikori szerény tervem, és – számos tanulmányom és közleményem mellett – a 21. kötetem megjelenése előtt állok… Igyekezni is fogok, hogy az Akadémia külső tagjaként tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten tovább szolgáljam a magyar tudományosságot.” – Egy ilyen rangos elismerés rendkívül magas szakmai helytállást igényel, hiszen az ember tevékenysége mások számára is mércévé válik... – A magasrangú szakmai elismerés természetes velejárója, hogy megszaporodnak a közéleti megnyilvánulások, megsokszorozódik az ember saját munkájával szembeni igényessége. Példaként említem, ha addig egy tanulmány véglegesítéséhez elégségesnek tartottam az utólagos egyszeri vagy kétszeri átolvasást, azóta már többszöri ellenőrzés és pontosítások végzését is kötelességemnek érzem. – Széchényi Ferenc-díj, Arany János és Gróf Mikó Imre Emlékérem, Mikó-emléklap, A szabadság hőse emlékérem (Magyar Köztársaság), Pauler Gyula-díj, díszoklevél a levéltári tevékenységért... Szinte lehetetlen felsorolni a sok kitüntetést. Köztudott, hogy nemrég a Gábor Áron-díjjal is jutalmazták… – Igen, váratlanul ért. Meg is kérdeztem az illetékesektől, miért gondoltak rám? A választ pedig meggyőzőnek találtam. Hiszen történészként én is támogatom az SZNT autonómiaküzdelmét. Olyan megható ünnepélyes díjazásban, mint a Kultúrpalotában, mindeddig nem volt részem. Ezt csak az tudja átérezni, aki részt vett azon a gálaesten. – Mi a véleménye a székely autonómiatörekvésekről? Reálpolitika vagy utópia? – Szögezzük le: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! Azt a jogot, amiért alázatosan könyörgünk, soha nem kapjuk meg. Az a nyíltan, és demokratikus eszközökkel folytatott harc, amit az SZNT folytat, az egyedül célravezető. De ezt mindannyiunknak akarnunk kell, és nyíltan ki kell állnunk érte. Nem úgy, ahogyan azt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke tette, aki nemcsak elutasította, hanem félre is magyarázta az autonómia fogalmát. Szerinte ugyanis – olvastam a minap egy helyi napilapban – ha az autonómia netán az ölünkbe hullana, nem tudnánk mit kezdeni vele... – Végezetül: mi az, ami hiányzik az életéből? – Céljaimat, elvárásaimat a lehetőségekhez szabtam, és tudatosan, lépésről lépésre haladtam feléjük. Szakmai vonalon nincs hiányérzetem, hiszen nem vagyok becsvágyó. Ami a családomat illeti, kevésnek tartom az unokáim számát, és várom a dédunokákat. – A „hogyan tovább” is érdekelne… – A minap egy csendes hétvégi házban számvetést végeztem. Hiszen ideje volt felmérnem még meglévő tartalékaimat, és összevetnem elképzeléseimmel. Remélem, lesz még annyi időm, hogy közzétegyek egy-két forráskötetet, befejezzem a Bodor Péter életrajzot és folytassam Marosvásárhely történetét, levéltári vonalon pedig, hogy tovább folytassam a már beindult magyar-román közös levéltári tájékoztatónak szánt „fond-jegyzékek” sorozat részére tett vállalásomat. Névjegy: Pál-Antal Sándor Csíkkarcfalván született 1939. szeptember 26-án. Középiskoláit Nagybányán és Csíkszeredában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban kezdte pályáját, levéltáros (1963-67), majd főlevéltáros, 1981-től a magyar paleográfia lektora az Állami Levéltár bukaresti továbbképző központjában. 1995-től Marosvásárhelyen levéltári szakértő. Az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Nagy-Bodó Tibor kozpont.ro Erdély.ma, 2013. március 28.Újabb RMDSZ-feljelentés román szurkolók ellenIsmeretlen tettes ellen nyújtott be az ügyészséghez újabb keresetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes román futballszurkolók magyarellenes megnyilvánulása miatt – közölte a szövetség szerdai hírlevelében. Az RMDSZ a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálathoz érkezett jelzést követően fordult az ügyészséghez amiatt, hogy a román labdarúgó-válogatott keddi, amszterdami mérkőzésén román szurkolók egy csoportja sértő feliratot függesztett ki. Az RMDSZ kisebbségi jogvédelmi szolgálata a múlt héten a bukaresti Rapid egyik szurkolója ellen tett büntetőjogi feljelentést az ügyészségen, aki a kolozsvári CFR elleni március 18-i futballmérkőzésen magyar zászlót gyújtott fel. Erre utalva a szurkolók "Egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát" szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren, a Romániában is élőben közvetített amszterdami világbajnoki selejtezőn. "Ezáltal meggyaláztak egy magyar nemzeti szimbólumot, és nyíltan etnikai diszkriminációra uszítottak" – idézte a hírlevél Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát. A tisztségviselő rámutatott, hogy a szurkolók tette vét a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi szabályzata ellen, a büntető törvénykönyv szerint pedig – etnikai, nemzetiségi vagy vallási diszkriminációra való uszításként – hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Az RMDSZ a Román Labdarúgó-szövetséget is felkérte, hogy a zászlóégetéshez hasonlóan vizsgálja ki az amszterdami mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az RMDSZ a keresethez bizonyítékként mellékelte az egyik sportújságban megjelent fényképet. Népújság (Marosvásárhely), 2013. április 3.RMDSZ: újabb fellépés a székely szimbólumok védelmében„Az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata újabb feljelentést tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál, az április 1-i, hétfői gyulafehérvári női kosárlabdameccsen történtek alapján, ahol a székely zászlót lengető Sepsi SIC csapat szurkolóját kivezették a gyulafehérvári sportcsarnokból” – jelentette be Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, majd hozzátette: elmarasztalja a szervezőket, akik helytelenül és etikátlanul jártak el, hiszen a teremben több zászlót is lobogtattak a szurkolók – köztük az amerikait is, de csak a székely lobogó verte ki náluk a biztosítékot. „A Román Kosárlabda Szövetség Alapszabályzatának 2. cikkelye kimondja, hogy a Szövetség elutasítja a bárminemű diszkriminációt-, ezt a szervezők figyelmen kívül hagyták, valamint cselekedetükkel megsértették a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogát, ugyanakkor nyíltan cenzúrázták és diszkriminálták a székely csapat támogatóit azáltal, hogy a meccsen jelenlévő többi zászló közül a székely lobogót tiltották ki”- hangsúlyozta a főtitkár. Az RMDSZ a Diszkriminációellenes Tanácshoz eljutatott feljelentés mellett, felszólítással fordult a Román Kosárlabda Szövetséghez, valamint a házigazda gyulafehérvári kosárlabda klubhoz, amelyben arra kéri a vezetőséget, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket az ügyben. rmdsz.ro Erdély.ma. 2013. április 3.Belföldi hírekÚjabb székelyzászló-ügy Szemet szúrt a székely zászló az április 1-jei gyulafehérvári női kosárlabdameccsen, a Sepsi SIC csapat kék-arany lobogót lengető szurkolóját kivezették a sportcsarnokból. Emiatt az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata újabb feljelentést tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál – közölte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, aki szerint a szervezők, akik helytelenül és etikátlanul jártak el, hiszen a teremben több zászlót is lobogtattak a szurkolók, köztük az amerikait is, de csak a székely lobogó verte ki náluk a biztosítékot. ,,A Román Kosárlabda Szövetség alapszabályzatának 2. cikkelye kimondja, hogy a szövetség elutasítja a bárminemű diszkriminációt – ezt a szervezők figyelmen kívül hagyták, valamint cselekedetükkel megsértették a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogát, ugyanakkor nyíltan cenzúrázták és diszkriminálták a székely csapat támogatóit azáltal, hogy a meccsen jelen lévő többi zászló közül a székely lobogót tiltották ki” – hangsúlyozta a főtitkár. Az RMDSZ a Román Kosárlabda Szövetségtől és a házigazda gyulafehérvári kosárlabdaklubtól is kivizsgálást és intézkedéseket követel. Olcsóbb lehet a kenyér Július elsejétől 9 százalékra csökken a kenyér áfája: erről már megszületett a politikai döntés – jelentette be Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter. Az SZLSZ kormányprogramjába is belefoglalta, hogy a mezőgazdasági termékek áfáját az általános 24 százalékról 9 százalékra csökkenti, ezt azonban az ország nemzetközi hitelezői ellenezték. A kormány ezért kísérleti jelleggel, az év második felében kizárólag a kenyér előállítási láncára vezeti be a csökkentett adókulcsot. A pénzügyminisztérium egy belső elemzése szerint a kenyér áfájának tervezett csökkentése idén 635 millió lejes többlethiányt okoz a költségvetésben, ami a GDP 0,1 százalékának felel meg. Egy héttel korábban Victor Ponta miniszterelnök 250 millió lejes hiányt említett, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az áfacsökkenés valójában visszaszorítja az adócsalást, és így a kiesés jóval kisebb lesz. „Fél évre lecsökkentjük az áfát a kenyér teljes előállítási láncára, és meglátjuk, hogy a mi elméletünk igazolódik-e be, azaz a kisebb áfa több adóbevételt hoz-e, vagy a Nemzetközi Valutaalapnak lesz igaza, és ezzel újabb lyukat idézünk elő a költségvetésben” – magyarázta Ponta. Ha a kenyér áfacsökkentése sikeres lesz, más mezőgazdasági termékekre is kiterjeszthetik az intézkedést. Bányavízszennyezés és árvízkészültség Jelentős mennyiségű bányavíz ömlött a Nagybánya melletti Lápos folyóba az elmúlt napok esőzései és a hóolvadás nyomán egy elhagyott bányából. Haltetemeket nem észleltek, a hatóságok azonban mintát vettek a Láposból és a Szamosból, hogy ellenőrizzék, történt-e környezetkárosodás; a bányavíz összetétele egyelőre nem ismert. A bányavíz kiáramlását hétfőn este jelentették a sürgősségi hívószámon. Az elhagyott színesfémbánya elárasztott és beomlott tárnáiból másodpercenként 1,5 köbméteres hozammal ömlött a víz az éjszaka folyamán, de kedd reggelre elállt. A helyszínre vonult hatóságoknak kotrógéppel kellett védőgátat vonniuk a Campurele víztisztító-állomás köré, amelynek normális körülmények között az lenne a feladata, hogy ne engedje a bányavizet közvetlenül bejutni a patakokba, folyókba, de a víz magát az állomást is veszélyeztette. v Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet csütörtök estig meghosszabbította az árvízvédelmi készültséget a Tisza erdélyi vízgyűjtőjében. A Tiszába ömlő legtöbb erdélyi folyón sárga (első fokú) figyelmeztetés van érvényben, de tíz déli és nyugati megyében narancssárga árvízriadót hirdettek meg, azaz kiönthetnek a folyók. A sárga jelzésű árvízriadó 23 megyében érvényes a nyugati határ mentén, Erdély középső részein és a Kárpátokon kívül. Kevesebbet utazhatnak a honatyák Egy parlamenti ülésszak során csupán egyszer látogathatnak el választókörzetükbe a külföldön megválasztott szenátorok, és még kétszer a parlamenti vakációk idején – határozta el tegnap a felsőház állandó bizottsága. A korlátozásra költségtakarékosság miatt kerül sor. Az érintett szenátorok a nyári, illetve a téli szünetben tehetnek majd hosszabb utazásokat határon túli szavazóikhoz, mivel akkor több szabadnapjuk van, és olcsóbb, ha egyszerre több országot érintenek. A képviselőház vezetősége nemrég hasonló döntést hozott. 2013. április 4.Sajnálatos a magyarellenességA Román Labdarúgó Szövetség (FRF) sajnálatosnak nevezi a válogatott csapat mérkőzésén történt magyarellenes megnyilvánulást. A FRF levélben válaszolt az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatának azon felszólítására, amelyet a szövetség a román labdarúgó-válogatott, március 26-i, amszterdami meccsén történt atrocitás kapcsán fogalmazott meg, amely sportesemény során román szurkolók egy csoportja diszkriminatív feliratot függesztett ki. Mint ismeretes a Hollandia–Románia világbajnoki selejtezőn román szurkolók egy csoportja, utalva a március 18-i CFR–Rapid bajnokin történt magyarzászló-égetésre, etnikai diszkriminációs tartalmú feliratot helyezett el a nézőtéren. „A Román Labdarúgó Szövetség az RMDSZ Főtitkárságára eljuttatott levelében Kassai Adalbert főtitkár sajnálatos esetnek nevezi a holland–román mérkőzésen történteket, amelyet a szervezők és a rendfenntartók előzetes, körültekintő óvintézkedései sem tudtak megfékezni” – jelentette be szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. „A futballszövetség válaszában kiemeli, hogy elítéli és tiltja a sporteseményeken megnyilvánuló szélsőséges viselkedést, valamint biztosított minket arról, hogy a partnerség és a jó együttműködés szellemében, a továbbiakban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ehhez hasonló, magyarellenes retorikát megfékezzék – hangsúlyozta Kovács Péter főtitkár, majd hozzátette: az RMDSZ méltányolja a Román Labdarugó Szövetség válaszát és a magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni korrekt álláspontját. Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 5.NyilatkozatAz RMDSZ Maros megyei szervezete aggodalommal veszi tudomásul, hogy a magyarellenes megnyilvánulások Marosvásárhelyen is társadalmi feszültségeket okoznak. Az elmúlt héten a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceumban magyarellenes uszító feliratok jelentek meg a tanintézet folyosóin és osztálytermeiben. Elítéljük a szélsőséges nemzetellenes megnyilvánulást, és felszólítjuk a középiskola vezetőségét, hogy tegyen a magyar és román diákság körében erősödő nemzetiségi feszültség ellen. Sajnos, ez egy újabb nem kívánatos példa arra, hogy a román–magyar együttélés kérdései nincsenek megnyugtatóan megoldva Marosvásárhelyen. Az RMDSZ Maros megyei szervezete tisztelettel felkéri a politikai pártokat és az illetékes civil szervezeteket, hogy végre lépjünk túl a politikai deklarációkon, vegyük komolyan a jelzésértékű incidenst, és politikai, közigazgatási intézkedések és döntések révén eszközöljünk tényleges megoldásokat. A törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése minden bizonnyal közelebb vinne egy olyan európai szellemű társadalmi kultúrához, ahol a különböző nemzetiségek egymás iránti tisztelettel élnek. Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 8.Rendőrségi vizsgálat a zászlót kitűző iskolák igazgatói ellenHargita megyében rendőrségi kihallgatásra idézték be a székely zászlót kitűző iskolák igazgatóit. Fogarasy Mihály Általános Iskola és a Salamon Ernő Gimnázium igazgatójának kellett megjelennie a rendőrségen az intézmény homlokzatára kitűzött székely zászló miatt. Lakatos Mihály a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója az MTI-nek vasárnap elmondta, pénteken kellett írásos nyilatkozatot adnia a rendőrségen arról, hogy milyen körülmények között került ki a tanintézményre a székely zászló. Elmondta, azt a tájékoztatást kapta, hogy egy nyugalmazott maroshévizi tanár feljelentése nyomán folyik vizsgálat székelyzászló-ügyben. Lakatos Mihály tudni vélte, hogy Székelyudvarhelyen is hasonló idézést kaptak az iskolaigazgatók. Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta, több mint egy hónappal ezelőtt kellett írásos nyilatkozatot adnia. A rendőrség csupán nyilatkozatot kért, nem kérte a zászló eltávolítását. Nyílt levélben szólította meg vasárnap az oktatási intézmények igazgatóit Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az MTI-hez is eljuttatott levélben Borboly nyomatékosította, nincsen olyan hatályos jogszabály Romániában, amely tiltaná a helyi, megyei vagy regionális zászlók használatát. A megyei vezető szerint a rendőrségi vizsgálat az intézményvezetők megfélemlítését szolgálja, „hátha meggondolják magukat, és leveszik azt a fránya zászlót". Borboly Csaba arról tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Mikó Imre szolgálattól kért jogi segítséget. A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. Borboly Csaba tájékoztatása szerint az ítélet mindeddig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért nem hatályos. MTI Erdély.ma. (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||