Cs. Gyimesi Éva október 6-án Aradon ünnepelt. Szerinte a „két nemzet himnusza egymás után számomra dermesztően közel hozta a kölcsönös ellenségképeket, amik a taxisofőrben is megjelenő mai román (és magyar) szélsőjobb gyűlöletét alkalmanként rituálisan ébresztgethetik. Orbán Viktor nagyváradi kampányolása ilyenek alá adott lovat, ez pedig életellenes. ” A cikkíró megállapította: „A gyermek biztonsága, vagyis a béke a hímsovén politikai osztályok számára nem látszik kielégítő mértékben közügynek. Ha fogy a magyar nemzet, hát ezért is fogy. ” Továbbá: a szeretet parancsa azt is jelentheti, hogy „lemondok egoizmusomról, a saját hatalmam irgalmatlan érvényesítéséről azok közösségéért, akiket szolgálni vélek. ” /Cs. Gyimesi Éva: Nekünk Világos kell? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
2007. október 25.
A sokat emlegetett „Szent István-i” befogadó karakter, a „Kárpát-medencei” regionális küldetéstudat ma égetően szükséges. A „nemzeti méltóság erkölcsi tőkéjét, amelynek fedezetével a forradalom óta oly jó volt magyarnak lenni bárhol a világban, úgy tűnik, felélte a mai Magyarország. ” Az 1956-os forradalom évfordulóján Budapesten „nem minden esetben méltó pártrendezvények” voltak, továbbá „bősz honfiak és huligánszerű szellemi garázdák” voltak jelen. A „hitvány és szégyenletes megnyilatkozások” nem érdemlik meg, hogy a média bemutassa, írta Cs. Gyimesi Éva, hozzátéve, be kell látnia: „ilyenek vagyunk, ilyen a politikai elitünk is”. A megjelenített vágyak, az igények, az eszmények közül hiányzott a béke. „A kiengesztelődés, a megbocsátás, a nagyvonalúság, a kézfogás bátorsága” hiányzik. „Erdélyi magyarként én nyolcvankilencig büszke voltam, hogy a Partium és Brassó között, vagy Bukarestben élő nemzettársaimmal a Moldvába száműzött tanárokig és orvosokig, a szórványban is, mind felnézhettünk kultúránk fővárosára: a feltöltődés forrása volt. Manapság inkább szégyenkezem. ” /Cs. Gyimesi Éva: Képességvizsga. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
2007. október 31.
Mai helyzetünkre alkalmazva a reformációi üzenetet, amelyik mindig önvizsgálatra szokott inteni, feltehetjük az írástudói felelősség/felelőtlenség kérdését. Van-e elég alázat az Írás közvetítőiben, szűkebb értelemben mai lelkipásztorainkban, hogy minden igehirdetésük üzenetét a legszilárdabb közös alapra, minden szeretet legfőbb instanciájára, Jézus Krisztusra helyezzék? – tette fel a kérdést Cs. Gyimesi Éva. A magyar „zsákutcás történelem” (Bibó István) tanulsága: a politikum sohasem hagyta kiforrni a polgári, igazán demokratikus törekvéseket, mert azt „a nemzeti romantika, a nemzetvallás elnyomta”. Mi, magyarok, mintha nem ismernők az alázat szónakaz írásokbeli jelentését, csak érzékeljük, hogy az valami méltatlan lelkiállapot. /Cs. Gyimesi Éva: Hol az írástudó? Durva játék. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
2007. november 3.
Tőkés László Temesvár ostroma /Hungamer Kft., Bp., 1990/ című kötetében közölte Cs. Gyimesi Éva 1989. október 18-án hozzá írt levelét. Ebben a levélíró kiállt az akkor magános harcát vívó Tőkés László mellett, biztosítva őt, hogy mellette áll. „Kell lenniük olyan embereknek, akik az igazságot nemcsak tudják, de ki is mondják. ” „És vállalják a következményeit. ” Tőkés László a keskeny utat választotta. Cs. Gyimesi Éva sietett megjegyezni: „fokozatosan kiderült, 1989 októberében bizonyára tévedtem. A levél címzettje letért arról a keskeny útról, rövid időn belül. ” Ma már nem a konfrontációra, lázadásra van szükség. Tőkés Lászlónak a lemondás útját kellene vállalnia. /Cs. Gyimesi Éva: A domborzat változékony. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./ Cs. Gyimesi Éva 1992 végétől rendszeresen támadja Tőkés Lászlót.
2007. november 9.
Tőkés István ny. professzor, Tőkés László apja nyílt levelet írt Cs. Gyimesi Évához. „A huszonegyedik század küszöbén a helyzetkép önmagáért beszél: népünk-nemzetünk sorvad, családjaiban, gyülekezeteiben és összességében. ” „A megújulás és megújító lelkiség-szellemiség hiánya aligha rejthető véka alá. ” A kölcsönös tiszteletadás szellemében kell keresni a megoldást. Megbotránkoztató Cs. Gyimesi Éva személyeskedő ítélkezése, királyi többesben írta, hogy a „türelmetlen, tárgyalóképtelen, kétes értékű támogatók által manipulált (T.) László nem alkalmas arra, hogy benne lássuk Isten akaratának a kiábrázolását”. Az eltérően gondolkozók csak vakok lehetnek. Cs. Gyimesi Éva szavai a gyűlöletkeltés rombolását hordozzák. Még a soviniszta-nacionalisták és kommunista-ateisták tollára sem illenek az idézett sorok. Tőkés István elfogadja Orbán Viktor állásfoglalását az „erdélyi magyarok” „novemberi” vizsgázása tekintetében. László fiától és az őt támogatóktól elfogadja, hogy keressék a gyógyítás tanácsát, erdélyi és európai kitekintéssel. Eközben nem átkozza ki a más természetű útkeresők tevékenységét. /Tőkés István – hajdani együttgondolkozója: Nyílt levél Cs. Gyimesi Évához. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./
2007. november 14.
Erdély a mélyben járva: színes, zsúfolt, zajos lokál. A fiatalok többsége radikálisan kikapcsolódik: fülükben állandó a dugó. Fölfelé haladva fokozatosan eltűnik az a színesség, ami az alantibb népességre jellemző. Különböző méretekre szabott, sajátos csoportízléssel berendezett szeparék emeletei következnek. A szeparék mindenekelőtt nyelvi szempontból különülnek el. Vannak román, magyar és roma termek. Arabok és egyebek. Reformátusok, ortodoxok, római- és görög katolikusok, evangélikus és unitárius, satöbbi, főképpen újprotestáns, szakrális levegőjű szeparék. Különterem a komoly vállalkozóknak. Különtermek az eszmebrókereknek, akik fiatal agyakra és szívekre vadásznak, legyenek a legkülönbözőbb, hatalomra pályázó pártok engedelmes apparatcsikjai. Azután megjön a várva várt vezér, aki mindent megold. A tizenhét éve elhanyagolt bekötő utakra, közterekre, minden problémára ott Brüsszelben, a vezér fogja megírni a pályázatokat. – Az újságírók, akik az erdélyi magyar „való világról” gyökeresen eltérő elbeszéléseket gyártanak, „naponta szembehazudják egymást, lesütött szemmel mennek el”. /Cs. Gyimesi Éva: Erdély, a mélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./
2007. november 21.
Tőkés László az a közéleti személyiség, aki minden nemzetiség részére autonómiát biztosítana, aki azt szorgalmazza, hogy óvodától egyetemig állami pénzből finanszírozott oktatása legyen minden népnek. Ő az, akit emiatt legtöbbet támadnak. Cs. Gyimesi Éva a kolozsvári Szabadság című napilap hasábjain azt írta: „Az a keskeny út, amelyen Tőkés László jár, éppenséggel lefele vezet, a völgybe. A kétes értékű támogatók által manipulált mai László nem alkalmas arra, hogy benne lássuk Isten akaratának „kiábrázolását”. A cikkíró, dr. Újvári Ferenc üzeni Cs. Gyimesi Évának és eszmei rokonának, Fey Lászlónak, hogy feleslegesen kampányolnak az immár 17 éve a román nemzeti érdekeket kiszolgáló RMDSZ-nek. Vezetőik vagyoni állapota példátlanul gyarapodott. Frunda György szenátor mesés villát hozott össze, míg Tőkés László vagyona ma is ugyanannyi, mint 1989-ben. Az RMDSZ-kampány ma az egységféltés retorikájától hangos. Vajon ki vétett az egység ellen? Mi akadályozta meg az RMDSZ-t, hogy Tőkés László köré építsen ki egységet? Miért kellene ennek fordítva történnie? Oroszország elnöke, Vladimir Putyin októberben kijelentette: amennyiben Koszovó jövőjét Amerika javaslata szerint fogják rendezni, akkor Dobrudzsát vissza kell adni a bolgároknak, és Erdélyt a magyaroknak. A román sajtó szavait napokon át felháborodással elemezte, a magyarországi sajtó mélyen hallgatott. A jogbitorlók tele vannak félelemmel. A jogsértések ellen állandóan tiltakozni kell. A cikkíró szerint az első tiltakozás az lenne, ha Magyarország mindenkori elnökét az elcsatolt területek magyarsága is megválaszthatná. Ezzel bizonyíthatnánk, hogy a nemzet – Illyés Gyula szavaival élve – a magasban eszmeileg újra egyesül. Kárpát-medence népeinek jogvitás ügyeiben Erdély nagy püspöke, Márton Áron terjesztett be a bukaresti katonai törvényszéken rabruhában rendezési alternatívát: „Hogy Trianon miatt emlékirattal fordultam az ENSZ-hez, ez a vád megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Egy közös telekkönyvi tulajdont nem lehet csak úgy megosztani, hogy az egészet odaítélem az egyik társtulajdonosnak. ” A nagy püspök szavai mára semmit nem veszítettek érvényességükből. Kárpátalján az ukrán és a magyar, Felvidéken a szlovák és a magyar, Délvidéken a szerb és a magyar, Erdélyben, pedig a román és a magyar a társtulajdonos. Közöttük kell méltányos módon megosztani a közös vagyont. Az illető kormányok versenyezzenek abban, hogy saját ajkú lakosságuknak miként tudnak méltányosabb kulturális és területi autonómiát nyújtani. /Dr. Újvári Ferenc ügyvéd: Tőkés Lászlót kell az Európa Parlamentbe küldeni! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 21./
2007. november 21.
Az ifjúság akkor is átlát rajtunk, ha a családban vagy a munkahelyen, a katedránál vagy a szószéken görcsösen ragaszkodunk az önmagunkról alkotott ideális képhez, amely szerint mi sohasem vétkeztünk, mindenben, ami velünk történt több mint egy évezred során itt, a Kárpát-medencében, teljesen ártatlanok vagyunk, írta Cs. Gyimesi Éva, aki újra meg újra olvassa Makkai Sándor Magunk revíziója című könyvét, kijózanító sorait: „a romantikus, szentimentális, kritikátlan és naiv nemzet- és történelemszemléletet bátran és következetesen változtassuk át kritikai szemléletté. ” A „katasztrófát úgy fogadjuk, mint belső okok, életellenes bűnök rettentő következményét. ” Lefegyverző lehet egyesekre a másfél évszázados honfibú, ha még mindig ez hallatszik egyes mai vezető politikusoktól. Szolidaritásra, összefogásra van szükség. /Cs. Gyimesi Éva: Erdély, a magasban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./
2007. november 23.
1966–1973 között Dávid Gyula, 1973–1978 között Rapp Károly volt a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. A régebbi időben minden évfolyamfelelőstől jellemzést kért a rektor az évfolyam hallgatóiról. Tőkés László 1970–1975 között volt hallgató. Gálfy Zoltán évfolyamfelelős volt, nem emlékszik, mit írt róla 32 évvel ezelőtt. Gálfyt a Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte fel. 1990-ben bizottságok tagjaként Gálfy Tőkéssel szemben Csiha Kálmán püspökké választását támogatta. Az 1990–2000 közötti évtizedben a két egyházkerület viszonyában feszültségek támadtak. A vitában Gálfy a tradicionális erdélyi álláspontot képviselte. – Nagy Gyula püspök „tévedhetett dolgokban”, de 1990-ben lemondatását a püspökségről Gálfy méltatlannak ítélte. Gálfy igazat adott Cs. Gyimesi Évának, Visky Bélának és más, Tőkés László ellen fordulóknak: az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : A válasz jogán. Mit üzenek Tőkés Lászlónak? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./ Nagy Gyula /Csomakőrös, 1909. szept. 27. – Kolozsvár, 1992. márc. 19./ 1962-1990 között volt református püspök Kolozsvárott.
2007. november 26.
Cs. Gyimesi Éva volt a meghívottja november 24-én Kolozsváron annak a Tranzit Alapítvány szervezte beszélgetéssorozatnak, mely a titkosszolgálatok irataiból részben feltáruló „titokratikus” társadalmi berendezkedés értelmezéséhez járulna hozzá. A nyilvánosság létszükséglet volt, hogy ne tüntessen el nyomtalanul a Szekuritáté – fogalmazott Cs. Gyimesi Éva, a BBTE professzora, akit 15 éven át zaklatott a Szekuritáté. Az emberi jogokra, az alkotmányra hivatkoztak Gyimesiék, amikor a 80-as évek elején az egyetemet végzettek kihelyezésének módja ellen tiltakoztak, kérve: a magyar szakot végzettek ott taníthassanak, ahol magyar gyerekek is élnek. Elmesélte, az ellenzékkel mindig aktív kapcsolatban állt, támogatta Szőcs Géza csoportját, rendszeresen levelezett a Szabad Európa Rádióval, ugyanakkor a Kiáltó Szó című szamizdatban is tiltakozott az elnyomás ellen. Összegezve a tapasztaltakat, elmondta: valószínűleg annak köszönheti, hogy nem távolították el az állásából, mert ellenzéki tevékenysége már a határon túl is ismertté vált. „Megmarad a kérdés: megéri-e bármilyen igazság azt, hogy a gyermekeim szenvedjenek miatta?” – zárta a beszélgetést Cs. Gyimesi Éva. /Nánó Csaba: A „titokrácia” áldozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
2007. november 29.
Cs. Gyimesi Éva töredékes megfigyelési dossziéjáról folyt a beszélgetés Kolozsváron, a Tranzit Ház által szervezett Emberi piramis: párhuzamos (egyetemi) történetek egy szekusdossziéban című rendezvényen. Cs. Gyimesi Éva közösségi lény, dossziéjában ezt dicsérően említették, később azonban közösségi tevékenységét a szemére vetették. Az irodalomtörténész kezdetben nem sejtette, hogy minden szinten figyelik, lehallgatják, sőt diákjai is besúgják. Az intézkedési terv szerint mivel Cs. Gyimesi Éva irredenta, soviniszta, nacionalista, államellenes tevékenységet folytat, meg kell figyelni. A megfigyelés 1975-ben kezdődött el. Elrendelték, hogy egy magnó legyen felszerelve az Ady teremben, ahol az irodalomtörténész órákat tart. „Kikérem magamnak, nem vagyok nacionalista, irredenta vagy sovén, ahogy a jelentésekben áll. De irodalmárként nem tekinthettem el attól, hogy van magyar történelem, egyes irodalmi szövegek értelmezéséhez fontos a történelmi kontextusról is beszélni” – magyarázta a meghívott. A 80-as években tiltakozni kezdett az ellen, hogy végzős hallgatóit rendre a Kárpátokon túlra vagy a Duna mellé helyezték. Ezért petíciókat írt 1982-től ‘85-ig. „1985-ben volt az első házkutatás, amikor elvitték egy könyvem kéziratát” – emlékezett Cs. Gyimesi. Egyszer a gazdasági rendőrség azt próbálta rábizonyítani az irodalomtörténészre, hogy vajat lopott a bácsi tejgyárból. Ugyanis a református egyháztól származó holland vajat juttatott az ismert ellenzéki Doinea Corneának. A megfigyelés különféle szinteken történt: a legalsó szinten az a technikus állt, aki beszerelte a magnót, esetleg a fordító. Azután jöttek a besúgók „A nyilvánosság volt az egyedüli eszköz annak megakadályozására, hogy elsüllyesszenek egy-egy embert. Az 50-es években el-eltűntek emberek, de a 80-as években ezt már nem lehetett csinálni: a román és a magyar Szabad Európa is támogatott, továbbá az Amnesty International is monitorizálta a helyzetünket. Épp azért gondoskodtunk róla, hogy lehetőleg mindent nyilvánosságra hozzunk” – mesélte a kor ellenzékével, Szőcs Gézával vagy például Doina Corneaval aktív kapcsolatot ápoló irodalomtörténész. /Emberi Piramis „Borzasztóan naiv emberke voltam”: Cs. Gyimesi Éva megfigyelési dossziéjáról. = Transindex. ro, nov. 28./
2007. december 15.
Az egyházkerület november 16-án Krasznán tartott közgyűlésén Tőkés László püspök bejelentette, hogy felfedte Gálfy Zoltán ny. teológiai tanár besúgói múltját. A „válasz jogán” a Szabadság november 23-i számában Gálfy Zoltán hazug ellentámadásba csapott át. „A legjobb védekezés a támadás” taktikáját alkalmazva nem átallotta leírni, hogy: „Igaza van Cs. Gyimesi Évának, Visky Bélának és sokaknak: Az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. Nem magasztos ideológia, hanem érdek, hatalom és pénz diktálta tévedés” (sic!). A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata jelentette, hogy november 22-én, Kolozsváron tartott sajtóértekezlete alkalmával Tőkés László román és magyar nyelven egyaránt közzé tette azt a dokumentum-összeállítást, amely Gálfy Zoltán szekus-kollaboráns voltát kétségbevonhatatlan módon bizonyítja. /Cáfolat a cáfolatra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 23.
Immár tizenegyedik alkalommal rendeztek teológiai napokat december 14–15. között a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán. Dr. Jakubinyi György érsek prédikációjában felvázolta az egyetemes és szolgálati papság bibliai gyökereit. Dr. Puskely Mária Spirituális erővonalak az Árpád-korban címmel az Árpád-házi szentek életpéldáján keresztül körvonalazta a sajátos történelmi és földrajzi koordinátáktól meghatározott nemzeti spiritualitás jellemzőit. Dr. Tóth Anna bizantológus (ELTE, Budapest) egy kevéssé ismert bizánci laikus történész, Joannes Malalas világtörténetét ismertette. Dr. Cs. Gyimesi Éva a kortárs irodalom egy alkotásán, Kamarás István Jézus-projektum című művén keresztül közelítette meg a mai keresztény értelmiségi helyére vonatkozó témát. December 15-én dr. Angi István zeneakadémiai tanár, esztéta A gregorián ének pirkadó reneszánsza laikusok körében című előadásával folytatódott a konferencia. Dr. Tánczos Vilmos néprajzkutató Laikusok hagyományőrző szerepe a moldvai katolikusok körében című előadásából a hallgatóság képet alkothatott a csángó falvak múltbeli hitéletéről, amelyet magyar pap hiányában többnyire deákok irányítottak, de fény derülhetett az asszimilációs folyamatra és következményeire is. Dr. Holló László a Római Katolikus Státusról mint kifejezetten laikus intézményről tartott előadást. /Farmati Anna: Laikusok az egyházban. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 23./
2007. december 27.
Tibori Szabó Zoltán most megjelent értekezése /Árnyékos oldal, Koinónia, Kolozsvár, 2007/ mindenekelőtt sajtótörténeti jellegű, és a holokauszt után visszatért maroknyi erdélyi zsidóság identitásválságának bemutatását szolgálja. A szerző nem élte át a történteket, évtizedek óta munkálkodik a kollektív emlékezet ébren tartásán. Munkájának előzménye a szerző korábbi munkái: Teleki Béla erdélyisége. NIS Kiadó. Kolozsvár, 1993; Élet és halál mezsgyéjén. Zsidók mentése és menekülése a magyar–román határon 1940-1944 között. Minerva, Kolozsvár, 2004; Csík vármegye zsidósága a betelepüléstől a megsemmisítésig. In: Tanulmányok a holokausztról. III. kötet, Randolph L. Braham (szerk.). Balassi Kiadó, Budapest, 2004; Az erdélyi zsidóság sorsa a II. világháború után. 1945-1948. In: Molnár Judit (szerk.), A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Kiadó, Budapest, 2005.; A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája 1–3. Park Kiadó, Budapest, 2007. (Szerk. : Randolph Braham és Tibori Szabó Zoltán). Az Egység (Új Út) című kolozsvári lap évfolyamai, mint leggazdagabb forrás mellett a szatmári Deportált Híradó, az „Ichud” és az Új Ifjúság lapszámait dolgozta fel, igénybe vette a levéltárak, valamint a kortanúkkal készített interjúk információanyagát is. A kolozsvári Erdély, Igazság (Erdélyi Szikra), Világosság, a brassói/sepsiszentgyörgyi Népi Egység, a nagyváradi Új Élet, a marosvásárhelyi Szabad Szó és más (nagybányai, szatmárnémeti, temesvári, máramarosi) magyar sajtóorgánumok, majd a korabeli román lapok képezik a további fejezetek kutatási forrásanyagát. A szerző felvázolta a magyar, ezen belül az erdélyi zsidóság történetének alakulását. Kitért a deportálásokban közreműködött zsidó vezetők felelősségére, a népbíróságok keretében véghez vitt jogi eljárásokra, ítéletekre. Tibori kitért a magyar református egyház szociális jellegű segítségére, személyesen Vásárhelyi János püspök pozitív szerepének kiemelésére is. Tibori Szabó Zoltán valósághűen dokumentálta az Antonescu-kormány felelősségét a romániai zsidóság jelentős részének elpusztításában. /Cs. Gyimesi Éva: Törlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 27./
2008. január 15.
Három szekusügynök fedőnevét hozta nyilvánosságra nemrég Tőkés László: a Bibliotecarul fedőnév alatt jelentő Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai professzort, a Farkas, majd Petrescu fedőnevű Bányai Ferenc temesvári lelkészt, illetve saját húga férjét, a Stelian fedőnéven jelentő dr. Barta Tibor volt kolozsvári, jelenleg Budapesten élő orvost, orgonaművészt vélte felismerni. A jelentések tanúsága szerint dr. Barta Tibor nem csak őt, édesapját, dr. Tőkés István teológiai professzort és püspök-helyettest, hanem saját feleségét, Tőkés Eszter fogorvost is rendszeresen besúgta. Tőkés László dossziéjának iratanyagából – amelynek egyes részeit a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület honlapján is közzétettek – kiderül, hogy Stelian többek között a következő témakörökben jelentett Oprea Florian szekusezredesnek:1. Adatgyűjtés és memorandum készítése az 1985 novemberében Budapesten megrendezett Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezletre, valamint az értekezletre készített írásbeli anyag határon túlra csempészése. A dokumentumból kiderül, hogy Tőkés László az adatgyűjtés tekintetében a forrás („sursa”), azaz Stelian segítségét is kikérte. Az Oprea Florian által jegyzett kiegészítésből pedig megtudható: Tőkés Eszter fivérének, Lászlónak bizonyos anyagait őrizte, hogy azokat kicsempéssze külföldre; 2. Tájékoztatás arról, hogy a Tőkés-család a Szabad Európa Rádiót hallgatja, és hogy Tőkés István Kanadába szeretne utazni. (1985. IX. 25.); 3. Jelentés Haraszti Miklós magyarországi író, Király Károly, Tőkés István és Tőkés András találkozásairól; 4. Tőkés László „rendszerellenes” írásai, amelyeket külföldre próbált csempészni, illetve azok átadása Stelian által a Szekuritáténak, tanulmányozás végett (1985. X. 26.) 5. Tőkés István, Tőkés Eszter és Cseke Éva (Cs. Gyimesi Éva), illetve Doina Cornea és Cseke Éva kapcsolatai; 6. Dátum nélküli dokumentum arról, hogy „stimulálás” végett az illetékes államvédelmi hatóság 5000 lejt irányoz elő Steliannak; 7. Tőkés László kézzel írott, a Szekuritáté kezébe került, 1986. április 28-án keltezett levele, amelyet – Tőkés Eszter állítása szerint – Barta Tibor sógorához intéz, és a püspök szekusdossziéjából került elő. Tőkés Eszter: soha nem hittem volna, hogy egy olyan nagy magyar, mint ő, képes ilyesmit tenni – jelentette ki dr. Barta Tibor volt felesége. Alapos a gyanú, hogy férje azonos a Stelian fedőnevű ügynökkel. Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor mély megdöbbenésének adott hangot. Gyimesi Éva szerint a Stelian név fedheti a lehallgatást magát. A Stelian, mint „sursa” egyszerűen lehet a lehallgatás fedőneve, aminek alapján a magyar szöveget valaki a kazettáról lefordította románra, és vagy szó szerint, vagy kivonattal csatolta. Cs. Gyimesi nem gyanúsítja Barta Tibort, sőt, kizárja, hogy ő lenne ez a személy. Barta Tibor a Szabadságnak telefonon határozottan kijelentette: Az a személy, akit a püspök úr említ, nem én vagyok. „Engem soha az életben sem civil, sem katonai, sem más hírszerzői szervezet nem keresett meg, titkosszolgálati emberrel semmilyen kapcsolatban nem voltam, és nem is óhajtok lenni. ” Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) elnöke a Szabadságnak megerősítette: Tőkés László hivatalosan is kérte a dossziéjában előforduló besúgok fedőnévének a leleplezését. – Az ügy folyamatban van. /Papp Annamária: Ember vagy lehallgatókészülék volt-e Stelian? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./
2008. január 31.
A schengeni határok életbeléptetése környékén különféle rendezvényeken emlékeznek arra, milyen sanyarú, tragikus volt a sorsuk azoknak, akik nyugatra szerettek volna utazni – Magyarországról. Nem emlékeztek azonban azokra az utakra, a megalázó határát(nem)lépésekre, amelyek Magyarország keleti határain zajlottak, de még inkább zajlottak volna. Jó néhányról tudunk. Vajon hányról nem? Például arról, hogy a Magyarországról kiutasított – P. – osztrák újságíró Nagyváradon találkozott kedvesével és Eörsi Istvánnal 1980-ban vagy 81-ben. Eörsi ezt az alkalmat használta fel arra, nem kevés szamizdatpéldányt magához ragadva ellátogasson Nagyváradra. Kőrössi P. József összehozna egy konferenciát, amelyen mesélnének egykori keleti határsértők. Azokat hívná meg, akik ma már közéletivé magasztosulak, és olyanokat, akiket elfeledtek. A szellem, a szellemi élet, a gondolkodás és a gondolat csempészeit. Talán és első körben: Adonyi Nagy Mária költő, Ara-Kovács Attila filozófust, Balla D. Károly írót, Balla Zsófia költőt, Barna Imre írót, műfordítót, Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárt, publicistát, Csaplár Vilmos írót, Füzi László írót, szerkesztőt, Gellért Gyöngyi szerkesztőt, Grendel Lajos írót, szerkesztőt, Huszti Péter színművészt, Jávor István képírót, S. Nagy Katalin művészettörténészt, Kányádi Sándor költőt, Kukorelly Endre költőt, Lászlóffy Aladár költőt, Radnóti Sándor esztétát, egyetemi tanárt, ifj. Rajk László építészt, Sáska Géza szociológust, Szendrei Lőrinc újságírót, Szőcs Géza költőt, TGM filozófust, Tőzsér Árpád költőt, Udvardy Frigyes ötvenhatos utazót, Zirkuli Péter költőt, egyetemi tanárt. És mindenki hozhatna magával még három, talán tíz másvalakit. Meghívná a déli háború katonaszökevényeit, dr. Máriást, Bozsik Pétert, a határsértőket, Tolnai Ottót, Domonkos Istvánt, Maurits Ferencet, Benes Jóskát. Határmese-konferenciájára meghívná a névházasságokba beszármaztatott feleségeket és férjeket, a nyolcvanas évek névtelen könyv-, szamizdat- és kéziratcsempészeit, Ilia tanár urat és az akkori Széchényi Könyvtár egyetemista könyvfutárjait. Bodor Ádám (A börtön szaga), Kornis Mihály (Kádár János utolsó beszéde) és Dragomán György (A fehér király) könyve szól már csak arról az örökségről, amiben élünk. /Kőrössi P. József: Határsértők – Schengen előtt, Schengen után Gyermekeimnek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 31./ (Az Élet és Irodalom hetilapban megjelent anyagnak a szerző által szerkesztett, kiegészített változata)
2008. február 13.
Kelemen Attila Ármin a Transindex.ro interneres portálon értékelte a Csutak István által indított modernizációs vitát /Csutak István: Székek földje – Székelyföld?, Szabadság, 2008. jan. 8./. Arra számított, hogy a modernizáció liberális téma: azok akik magukat liberális-kozmopolita rommagyarokként pozícionálták, mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy valamilyen módon intézményesítsék a vitát. Nincs önmagát véleményformálóként számon tartó és akként cselekvő rommagyar magyar liberalizmus? – kérdezte Kelemen Attila, aki „premodern felvilágosultaknak” nevezi a rommagyar csúcsértelmiségieket, akik a nem-nacionalista rommagyar establishment legbefolyásosabbjai. Alig vállalnak szerepet a nyilvánosságban. Kelemen Attila Ármin esettanulmányként emlékezett A Hét hetilapra: a hetilapot „egy fiatal, dinamikus, innovatív és deklaráltan tabudöngető csapat vette át. Az értelmiségiek azt nehezményezték, hogy egy vezető romániai magyar politikus olyan szerkesztőségi státust kapna, ami akár valamiféle politikai kontrollra is felhasználható lenne. Az értelmiségiek felelősséget vállaltak az intézményért és civilként állást foglaltak a politikai kontroll ellen. Azokban a hetekben jó dolog volt rommagyar értelmiségiekként gondolni magunkra. ” – állapította meg. A politikus kilépett a szerkesztőségből és „a legfontosabb kozmopolita romániai magyar értelmiségiek mind ott voltak A Hét körül. Ma már nincs A Hét, amely működése utolsó időszakában nyíltan elkötelezte magát pár magyarországi politikus mellett”. Ezek a kozmopolita értelmiségiek nem törődtek vele, hogy a hetilap nyomtatásban megszűnt. Kelemen Attila szerint az „A Hét megszűnésének okai és körülményei értelmiségi tabutémának számítanak. ” „Talán jobban kellett volna vigyázni A Hétre” – intett a cikkíró. /Kelemen Attila Ármin: HOME JOGOK. Rommagyar 2. 0. = Transindex.ro, 2008. febr. 12./ Parászka Boróka, A Hét szerkesztője válaszolt Kelemen írására. Kijelentette, „előre megfontolt és sikeres öngyilkosságot hajtottam végre, mint erdélyi magyar újságíró”, hozzátette: senki sem nem érzékelte drámaként ezt. Öngyilkossága abban állt, hogy egy éve nem jelent meg a hazai sajtóban publicisztikája. Most azonban visszaszólt a sírból. Kelemen Attila (már megint) taktikus szöveget írt. Nem ő az egyetlen aki ilyen „egyre vontatottabb önpozicionáló programbeszédet ír”. A modernizációs propaganda Parászka szerint ürügy. Jönnek a választások, erre hirtelen felélénkül a modernizációs-vita. Csutak István „írt egy ilyen kedves bumburnyák szöveget, be is szopta rendesen a reformra oly éhes ifjú nemzedék”. „Ahelyett, hogy végre radikálisan átértékelődne, kicserélődne az egész erdélyi magyar közösségkép, sőt: úgy általában a magyar nemzet-kép, a modernizációs vita konzerválja és legitimálja az eddigi torzulásokat. ” A modernizációs stratégiák dallama: „Édes Erdély itt vagyunk", és ez a 1940 óta semmit sem változott. Parászka leszögezte, amíg „kiindulópontunk, érdekközösségünk az etnosz, addig nincs elmozdulás. Nem elég az anyaország gyilkosság, a fiú-országot is ki kellene nyírni. ” Parászka ítélkezett: „A teljes magyar sajtó válságban van, nem csak az erdélyi magyar. ” „Van markóista lapunk és rádijónk, van tőkésista weblapunk és hetilapunk, hát nem kiegyensúlyozott ez a kis magyar erdélyi médiavilág? Hurrá!” És jönnek a Parászka szerinti egyedüli értékek, köztük Selyem Zsuzsa /a Korunk vagy A Hét teljes évfolyama sem elég ahhoz, hogy annyit mondjon el a közelmúltunkról, mint Selyem Zsuzsa regénye/ és Cs. Gyimesi Éva. Parászka kimondta: „a sajtó (a politika) vált butává, műveletlenné, érzéketlenné, tájékozatlanná. ” /Parászka Boróka: Köpök a síromra. = A Hét – ahet. ro, febr. 13./ A Kelemen Attila által jelzett vezető romániai magyar politikus A Hétnél: Kelemen Hunor. Parászka Boróka rendszeresen publikál a budapesti Magyar Narancs hetilapban.
2008. április 5.
Április 2-án Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán tanszéki szeminárium keretében bemutatták Ágoston Vilmos A kisajátított tér. A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben című könyvét. Gyimesi Éva professzorasszony közreműködésével maga a szerző, az Erdélyből az anyaországba elszármazott író, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány nacionalizmussal és médiapolitikával foglalkozó kutatója nyújtott részletes ismertetést. /Ö. I. B. : Igazságkeresés mítoszrombolással. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2008. május 20.
Cs. Gyimesi Éva nyitotta meg a május 17-én tartott Dsida Jenő-konferenciát, utalva az erdélyi költő máig ható spirituális üzenetére, másrészt a Dsida Jenő költészetére való odafigyelés hiányára. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének Diszharmóniák Dsida Jenő költészetében? elnevezésű konferenciája a tavalyi Dsida Jenő centenáriumi rendezvénysorozatból kimaradt szakmai fórumot kívánták pótolni, ugyanakkor lehetőséget teremteni Dsida-kutatók szakmai találkozására. Amedeo di Francesco (Nápoly) előadásában kitért a költői életmű disszonáns, diszharmonikus elemeire. A disszonancia kérdése volt a középpontja Láng Gusztáv előadásának is, melyben a hit toposza köré szervezve egyfajta összehasonlítást nyújtott Pilinszky, Babits és Dsida költészete között. Az irodalmi konferencián ugyanakkor a költői életmű olyan fontos elemei is előtérbe kerültek, mint a halál, önkép/önreflexió vagy éppen a Trianon-kérdés. /Musca Szabolcs: ”Nagy kincsek a láthatatlanok világában találhatóak” = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./
2008. június 12.
Cs. Gyimesi Éva számára evidens, hogy itt maradnia „igazi kaland volt, irracionális opció, teljesen érzelmi értékpreferencia mindazzal szemben, amit az ésszerűség elve diktált volna. ”Ballagások évada van. Ő a negyvenöt éve érettségizett korosztályhoz tartozik, ezen belül pedig a kolozsvári Brassai Sámuel középiskolában érettségizettek közé. Egyik volt évfolyamtársa kérte, írjon szép mottót a szétküldendő meghívóra. Cs. Gyimesi Évának Panek Zoltán prózaíró aforizmaszerű mondata jutott eszébe: „Az életben a legnagyobb kaland: megmaradni ott, ahol születtünk. ”Magyar értelmiségiként a népszolgálat illúziója lett a személyes túlélés hitelesnek látszó alapja. Vajon nem azok döntöttek-e bölcsebben, akik a kivándorlást, a szabadságot és az anyagi biztonságot választották? Közülük sokan összefogtak azért, hogy támogassák az Alma Matert. A Németországban élők például létrehoztak egy alapítványt, aminek a neve ESÖT: Erdélyieket Segítő Ötök Társasága. Évek óta rendszeresen küldik az adományokat. A meghívóra végül ezt a mottót adta: „A ház? A kert? A város? Az otthonérzet nem ezeken múlik. Ami a legfontosabb: lélekben lenni otthon. ”Ez beillik vigasznak is a hontalanságban. /Cs. Gyimesi Éva: Kalandos élet. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2008. június 18.
A kolozsvári Brassai Sámuel Líceum negyvenöt éve végzett véndiákjainak találkozója volt, melyet Cs. Gyimesi Éva a számára kedves kolozsvári költőnő, Balla Zsófia lírai definíciójával „Létezési Találkozónak” nevezett. Cs. Gyimesi Évának drága ez az iskola, sokáig vissza-visszajárt a falai közé, hogy találkozzon legkedvesebb tanáraival. A véndiákok többsége ma sikeres mérnök, orvos, vállalkozó itthon és nagyvilágban. A húszéves találkozójukról hangfelvétel készült, erre szekus dossziéjában bukkant rá. A lehallgató tiszt lejegyezte akkori hozzászólását. Ebben arról beszélt, hogy gyakran túlságosan is érzik „a kisebbségi sors hátrányait, de éppen ezért nagyobb szenvedéllyel és lelkesedéssel dolgozunk, tudva azt, hogy magyar nemzetünkkel szembeni kötelességünk erősíteni az életben maradás akarásának érzését. ” Egyik osztálytársa a beilleszkedés nehézségeiről szólt: a Németországban élő mérnök verset hozott magával, a Gyökértelenek című elégiát. /Cs. Gyimesi Éva: „Létezési Találkozó” = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2008. július 16.
A Boldog utcán túl Kolozsváron több évtizedre visszamenőleg szórványgyülekezetek élnek. Gyimesi Éva a nyolcvanas évek elején olyan gyülekezetbe kezdett járni, ahol a hívek úgyszólván szomszédként naponta találkoznak, ismerik egymás gondjait. Ez a kerekdombi közösség. Jakab Gábor plébános gyülekezetében Gyimesi negyedszázada tapasztalja a lelki épülést. Az itteni közösség folyamatosan épül keresztényként és magyarként lelki házzá. Jakab Gábor nem a talapzaton álló vezető, hanem szolgája annak, aki küldte. Az egykori évfolyamok magyar tanárjelöltjei közül sokan ennek a lelki útravalónak köszönhetően bírták ki itthon a viszontagságos éveket. A képzőművészet, a zenehallgatás, a színházlátogatás beépült a plébános életvitelébe. Neki is köszönhető, hogy a Keresztény Szó című folyóirat a legszínvonalasabb magyarul megjelenő katolikus folyóiratok egyike lett. Jakab Gábornak három szórványgyülekezete van. A kerekdombiakon kívül, a kajántói és az íriszi katolikusok pásztorolását is el kellett vállalnia. Közben szerkesztője maradt a Vasárnap című hetilapnak. Az Árpád-kori kajántói templomban hatvanheten vannak a katolikusok, itt gyülekezeti ház is épült. Jakab Gábor plébános július 17-én lesz hetven éves. /Gyimesi Éva: A lélekműves. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./
2008. augusztus 13.
Hol vannak, akik valóban előttünk járnak, akikre felnézhetünk, akiktől tanulni lehet? Szemmel láthatóan nem sokan vannak. Jószerivel láthatatlanok, írta Gyimesi Éva. A cikkíró szerint a magyar közhiedelmek közé tartozik, hogy a szolgálat, és ennek erkölcsi fedezete, a szeretettel gyakorolt alázat valami emberhez méltatlan dolog. Dávid Gyula a Kriterion, majd a Polis szerkesztőjeként mindig a munka legnehezebbjét vette a vállaira. Történelmi, néprajzi, irodalomtörténeti kézikönyveket segített életre, hibátlan formában megjelenni. Övé ma, nyolcvan évesen, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon kézikönyv-sorozatának a gondja is. Hányszor mondott le saját irodalomtörténészi terveiről, ha valamely közügynek tekintett szerkesztői vagy egyéb feladat saját íróasztalától elszólította. A lelki gerinc egyenessége jellemzi Dávid Gyulát. A börtönévek ellenére képes volt megőrizni a lelki békéjét, a belső szabadságát, szellemi frissességét. /Gyimesi Éva: Gerincoszlop. Dávid Gyula születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./
2008. augusztus 19.
A csupán részlegesen, csonkán birtokolt anyanyelv korlátja lehet a megismerésnek és önkiteljesítésnek, szögezte le Gyimesi Éva egyetemi tanár. Június 7-én a kolozsvári egyetem bölcsészkarának székhelyén összegyűlt a huszonöt esztendővel ezelőtt, 1983-ban végzett magyar szakos tanárok viszonylag népes serege. Túlnyomó többségük máig az eredetileg hivatásul választott pályán maradt. 1983-ban Botosani-tól Dobrudzsáig a Kárpátokon túlra, mintegy kényszerlakhelyre helyezték őket, a Szekuritáté célkeresztjében kerültek, azonban nem mondtak le hivatásukról. A személyes sorsvállalás bátorsága alakította őket. Úgy beszéltek magukról, mint akik teljesítették és teljesítik, amire vállalkoztak. Valójában lehet, hogy misszionáriusok. /Gyimesi Éva: Tanárok célkeresztben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./
2008. október 14.
Wass Albert-hetet szerveztek. A román sajtó kifogásolja, hogy a szervezők a helyi önkormányzatok anyagi támogatását is kérték, bár kormányrendelet tiltja a háborús bűnösök kultuszát. Eredetileg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) három székelyföldi városban szervezte volna meg a Wass Albert-hetet, a román sajtó múlt heti kirohanásának hatására még bővült a rendezvény – tájékoztatott Nemes Előd, az EMI háromszéki szervezetének elnöke: további négy város EMI-szervezete csatlakozott, így október 13-a és 20-a között Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon kerül sor Wass Albert irodalmi munkásságát méltató rendezvényre. Nemes szerint „nagy nyomás nehezedik a szervező fiatalokra a román sajtó részéről”, hiszen az elmúlt napokban is folytatódtak a telefonálások. Kovászna megyében a tervezett Wass Albert-hét betiltását kérte Románia főügyészétől a sepsiszentgyörgyi Dan Tanasa. „A Farkasverem és A funtineli boszorkány című regényei, a tájleírásai olvasmányosak, de a közepes színvonalú szépirodalom kategóriájába tartoznak. A művei olyanok, mint általában a romantikus nemzeti lektűr, ám ez nem a huszadik, hanem a tizenkilencedik század műfaja volt” – állította Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész. Wass Albert háborús bűnössége vitatott probléma – mondta Tibori Szabó Zoltán újságíró Tibori Szabó Wass Albert magatartását kérdésesnek tartja. /Darvas Beáta, Kovács Zsolt: Wass-hét, ellenszélben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2008. október 26.
Rangos emlékkönyv látott napvilágot Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, kolozsvári plébános 70. születésnapjára Örökérvényű igazságaink címen. A kötetet október 15-én mutatták be a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület által rendezett könyvbemutatón a kolozsvári Szent Mihály egyházközség dísztermében. Jakab Gábor közösségszervező munkássága mellett tizenhat esztendőn át volt főszerkesztője a Keresztény Szó katolikus kulturális havilapnak és a Vasárnap katolikus hetilapnak. Munkatársai közé tartozott e két katolikus kiadvány jelenlegi felelős szerkesztője, dr. Bodó Márta is. Jakab Gábor tisztelőinek csak egy része lehet jelen a kötetben, Cs. Gyimesi Éva köszöntője például a Szabadságban látott napvilágot. Bodó Márta a kötet szerkesztője. A bemutatón többen elmondtál emlékeiket. Dr. Gábor Csilla szociális testvér, a BBTE Bölcsészkara Magyar Irodalomtudományi Tanszékének professzora: „Az 1980-as években, egyetemista koromban a Szent Mihály-templomba jártunk vasárnap esténként szentmisére. Akkor ezt a szentmisét rendszerint Jakab Gábor végezte. ” Bodó hozzátette: a Gábor Csilla által említett szentmisékén maga is jelen volt, filológushallgatóként, ott olyan útravalót kapott, amely kiegészítette az egyetemen tanultakat. /Fodor György: Örökérvényű igazságaink. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 26./ Gyimesi Éva említett írása: A lélekműves. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. júl. 16.
2008. november 7.
Olvassuk újra címmel sorozatot indít az ÚMSZ. A sorozatot Cs. Gyimesi Éva kezdi, Magyarságképek az erdélyi irodalomban címmel. Az erdélyi magyar irodalomban Trianon óta nagy feszültség alakult ki a politikai helyzet- és az identitástudat között, amelyet legfőképpen az alkotó értelmiség tudatosít. Cs. Gyimesi Éva ez alatt azt érti, hogy a kisebbségi lét mint történelmi-társadalmi adottság politikai korlátot, határt állított az erdélyi magyarok és a magyar nemzet egésze közé. Mindez enyhült az 1989-es fordulat óta, hiszen az anyanemzetbe történő szimbolikus és mindennapi nyelvi-kulturális integrálódás, az erdélyi kultúra betagolódása a magyar kultúra egészébe egyre fokozottabb mértékben valósul meg. Az itthon élő fiatalabb írók körében újra élni kezdett az egyik, közvetlenül Trianon utáni gondolat: „Erdély az én hazám”. Gyakran felmerül ma is, hogy a magyarországi irodalomtörténészek, kritikusok az erdélyi magyar irodalmi munkák értékelésénél, kanonizálásánál nem alkalmaznak azonos mércét. Legújabban az is megütközést kelthetett, hogy a három kötetes, referenciamunkának ígérkező A magyar irodalom történetei (2007) a transzilvanizmus témáját egy teljes avatatlanságról és tájékozatlanságról árulkodó fejezetben „intézi el”. (Még Dsida Jenő és Wass Albert neve sem fordul elő benne.) Ebből fakad újra az erdélyi érzékenység, sértettség. Ez a kitaszító, vállveregető magatartás új erdélyi önérzetet alakít ki: egyik-másik erdélyi írástudó ismét külön erdélyi azonosságtudatot tesz magáévá. Cs. Gyimesi Éva szerint erdélyi irodalmi körökben mintha „a bezárkózottság, a gőg, az agresszivitás nyelve, a Wass-kultusz aratott volna inkább”. Hozzátette: „megújult irodalmunk sem tudta immunissá tenni ebben az irányban az erdélyi olvasókat. ”A cikkíró szerint az „anyaországban kultúrpolitikai nagyhatalommá lett az a kiadó, amelyik a kárpát-medencei magyar dominanciát, a magyar nemzeti szupremációt sugalló Erdély-képek forgalmazója. ” Közben Erdélyben a másságok együttléte minden itt élő ember számára nyitott. Ámde egymás elfogadása nem védekezési, hanem elfogadási reflexet feltételezne. „Ilyen reflexünk pedig már avagy még nincsen. ” /Cs. Gyimesi Éva: Magyarságképek az erdélyi irodalomban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./
2008. november 8.
Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára megjelent a találó című emlékkönyv Önzetlen pulpitus. Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára /EMKE – Mentor Kiadó, Kolozsvár – Marosvásárhely, 2008/. Dávid Gyula jelleméről és munkabírásáról, töretlen lendületéről szólnak a kötet írásai, mellettük Egyed Péter Laudatio című írásában kísérletet tett a szerkesztő (hosszú éveket töltött mellette a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségében) és irodalomtörténész, irodalomszervező Dávid Gyula pályaképének megrajzolására.,,Megkerülhetetlenül fontos az a monográfia értékű tanulmányfüzér, amelyet a kisebbségi intézményrendszer kialakulásáról, történetéről, úgyszintén mindaz, amit a kisebbségi irodalom, magyar irodalom és világirodalom paradigmájáról írt. Világosan megfogalmazta, hogy ebben a sajátos közegben mi az érték, hogyan kell érteni és értelmezni az értékrendiség, értékváltás és értékválasztás kérdéseit. (…) Ilyen alapon rajzolt aztán fontos szellemi portrékat Makkai Sándorról, Bánffy Miklósról – akinek a regénytrilógiáját is kiadta –, Tamási Áronról, Jordáky Lajosról, Szabédi Lászlóról…" Sokan rajzolják az ember, a töretlen ember portréját. Árulkodó Cs. Gyimesi Éva vallomásának már a címe is: Gerincoszlop… Dávid Gyula élete nem volt könnyű, irodalomtörténészi pályáját megakasztotta és derékba törte az ötvenhat utáni ítélet, majdnem hét esztendőt töltött politikai fogolyként, együtt Páskándi Gézával és Páll Lajossal, a román börtönökben, lágerekben. Irodalomtörténészként Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című monográfiájával tért vissza, foglalkoztatta az összehasonlító irodalomtudomány, sokat írt román írókról is, szerkesztett irodalmi lexikont /Romániai magyar irodalmi lexikon/, éppen úgy, mint politikai elítéltek lexikonát /1956 Erdélyben/. S írt sikerkönyvet Mikó Imrével közösen: a Jókai Erdélybent. /Bogdán László: Önzetlen pulpitus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./
2008. december 22.
Szerencsések voltak, akik az október 6–8-án tartott Reneszánsz Konferencia keretében a tanácskozás utolsó napján meghallgathatták Rózsa Ferenc karnagy, muzikológus érdekfeszítő előadását a kolozsvári Magyar Operában bemutatandó Mattia Corvino című – sokáig elfeledett – operáról, felfedezése izgalmas történetéről. Rózsa Ferenc olasz zenei levéltárakban kutatva találta meg a Mattia Corvino opera partitúráját, amelynek szerzője, Ciro Pinsuti korának elismert zeneszerzője volt. Az operát az 1880-as években oly nagy sikerrel játszották a milanói Scalában, hogy túllépték a szerződésben megállapított 40 előadást. Mire 56 lett belőle, az illetékeseket felelősségre vonták, és azok ijedtükben elrejtették a partitúrát. Csupán Rózsa Ferenc nyomozása révén, mintegy 120 év után került elő. A négy és fél óra hosszúságúra operát meg kellett húznia, és ebben a műveletben Demény Attila zeneszerző-rendező-karnaggyal együttműködve tudták a darabot ma is előadható műalkotássá formálni. Kolozsvári bemutatóján, október 28-án, nagy sikert aratott az opera. /Gyimesi Éva: Mattia Corvino – utórezgés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2009. január 16.
Cs. Gyimesi Éva Wass Albert Erdélyben kultikusnak tekinthető Üzenet haza című versével foglalkozott. Bizonyos intézmények, szervezetek, iskolák, egyházak stb. rendezvényein szokássá lett e költemény felolvasása, ünnepelik az erényként számon tartott magatartásformát, „kisebbségi megmaradás”, a „helytállás” kifejezésekkel. Cs. Gyimesi Éva szembeállítja Wass Alberttel Áprily Lajost, aki 1929-ben, kortársai megrendülésére, elhagyta Erdélyt, de szülőföldje iránti szeretete sohasem válik az Erdélyben maradt kortársakhoz szóló üzenetté, valamiféle szózattá. „Áprily sohasem hajlamos arra a talán öntudatlan képmutatásra, amelyet például tetten érhetünk az Amerikába, Brazíliába, Argentínába, bárhova menekült erdélyi” magyar társaságoknál, akik giccsesen szívrepesztően gajdolják: „Maroknyi székely porlik, mint a szikla…”A cikkíró egyetemi tanár megkérdezi, a ’89 utáni pozitív változások sem képesek megingatni e siratóénekek kedvelőit abban, hogy csupán „kihalásra ítélt maradványoknak tekintsék az itthon élő erdélyi embereket?” Olvassuk újra – ez Cs. Gyimesi sorozatának címe, de Wass Albert Üzenet haza című versét nem közölte, arra hivatkozva, hogy a vers közismert, csak elmarasztaló kritikáját hozta a költeményről. Megtudhatjuk, hogy a vers nem túl sok érzést avagy gondolatot fejez ki, továbbá, Wass Albert mintha nem tudna irodalmi nyelven, mert azt írta: „likasszák”, sorai közhelyszerűen átlátszóak, banálisak, továbbá nagyképűek. Cs. Gyimesi Éva számára Wass Albert nem eléggé hiteles, elhagyta el szülőföldjét, amikor nem kevés erdélyi magyar arisztokratát kifosztottak, kitelepítettek. A cikkíró megismételte a Wass Albertet támadó írásokat: tisztára mosták a háborús bűnösség vádja alól stb. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi lírikusok magyarságképe. Olvassuk újra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
