|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 523 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 511-523 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farcádi Botond 2013. július 19.Minden eszközzel mozgósítanak – Autós felvonulás SepsiszentgyörgyönSzékely, magyar, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt zászlóival felszerelkezve, tülkölve vonult végig tegnap este Sepsiszentgyörgy főbb utcáin mintegy húsz személygépkocsi. Az akció része annak a figyelemfelkeltő megmozdulássorozatnak, amellyel a huszonegy háromszéki – mintegy száz erdélyi – településen esedékes szombat esti tüntetésre próbálják mozgósítani a lakosságot. Tegnap délután a már megszokott forgatókönyv szerint zajlott a sepsiszentgyörgyi kormányhivatal előtti békés tiltakozás, a résztvevők szavalatokkal, énekléssel, autonómia-skandálással nyomatékosították az egységes székelyföldi régióért való kiállásukat. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően a résztvevők egy része a prefektúra előtt sorakozó autókba ült, és közel egy órán át végigvonultak a városon. Mint Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: a fogadtatás jó volt, többen megtapsolták őket (akadtak azért bekiabálók is), így az akciót szombat este hat órától megismétlik, ily módon is próbálják felhívni a figyelmet a tüntetésre. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. július 22.Tiszta beszédAlighanem a tiszta beszéd volt az egyik legfőbb pozitívuma a szombaton zajlott tüntetéseknek, az Erdély-szerte több mint száz településen egy időben felolvasott petíció ugyanis egyértelműen, tömören foglalja össze, mit is tartanánk kívánatosnak az ország közigazgatási átszervezése során. Kimondja egyebek mellett, amit Bukarestben szeretnek titkolni, hogy Erdély viszi a hátán az országot, hogy a központosított, homogén nemzetállami berendezkedés fejlődés helyett korrupciót, Európa helyett Balkánt hozott számunkra, hogy a történelmi régiók természetes együvé tartozására kell építeni az adminisztratív reformot, hogy közigazgatási hatáskörökkel felruházott, sajátos jogállású, autonóm Székelyföldet szeretnénk. A köntörfalazás nélkül, bátran kimondott szó azért is oly jelentős, mert az elmúlt időszakban megsokasodtak a hamis próféták a magyarságon belül – aligha véletlen, hogy az a Liviu Dragnea, aki meglehetősen provokatív módon román területnek minősítette Székelyföldet, agyba-főbe dicsérte a tiltakozásoktól távol maradó RMDSZ-t. Némelyek ugyanis arról regélnek, hogy nyertünk egy évet – vajon, miként azt a múlt héten a prefektúra előtti téren az egyik tüntető találóan megjegyezte: nyer vagy inkább veszít az a diák, aki nem jelentkezik érettségire, hogy jövőre majd jobban felkészüljön? Mások azzal nyugtatnak, van még idő tiltakozni, Székelyföld autonómiájáról pedig mind kevesebben ejtenek szót, Maros, Kovászna és Hargita megye együvé tartozásáról szólnak, holott a régiósítás jelentette veszélyt a magunk hasznára fordíthatnánk, ha az ügy keltette érdeklődést önrendelkezési törekvéseink erősítésére, felmutatására összpontosítanánk. Tamás Sándor például a bálványosi közvitán is azt fejtegette Liviu Dragneának, attól tart, sunyiban a megyék felszámolását tervezi a kabinet. Pedig a teljes igazság az, hogy nemcsak ettől tartunk: míg ő a jelek szerint leginkább saját hatalmát félti, mi azt is rossznak tartjuk, ha nem változik semmi, marad a lassú fogyás, a jogainkért a román hatalommal vívott szélmalomharc, a kilátástalanság. Végül pedig a szombati tüntetésekről szégyenteljes módon tüntetőleg távol maradó RMDSZ számára is meglehetősen egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg a tiltakozók. Csalódniuk kellett azoknak, akik durcásan félreálltak, s titkon annak szurkoltak, hátha kudarcba fullad a kisebbik magyar párt által kezdeményezett megmozdulás. Az RMDSZ-nek lassan le kell számolnia azzal a tévhittel, hogy kizárólag ők képesek utcára vinni az embereket – Sepsiszentgyörgyön például a tömegrendezvények számára alkalmatlannak tartott nyár esti időpont ellenére is legalább annyian vettek részt a megmozduláson, mint a szimbólumaink védelmében az RMDSZ által tavaly ősszel szervezett tüntetésen. Mindezek mellett a tiltakozássorozat talán legfontosabb hozadéka, hogy megerősített hitünkben: nem vagyunk gyengék, nem szabad feladnunk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. július 26.Nemzetféltők és távolmaradókCsak nem állta meg a bukaresti hatalom, hogy oda ne szóljon a tusványozóknak: a külügyminisztérium már a szabadegyetem első napján sértődött közleményben adott hangot felháborodásának. Részletesen ecsetelik, milyen mélyen gázoltak bele egyes magyarországi vezetők a román állam szuveranitásába a régiósítás kapcsán tett kijelentéseikkel. Hogy mely nyilatkozatokra és mely politikusokra céloznak, azt nem pontosítják – vélhetően így akarták elkerülni azt a fölöttébb kényes helyzetet, hogy hivatalos közleményben kelljen leírniuk Székelyföld nevét, amely térség védelmében emelt szót a magyar kormány több képviselője. Amúgy pedig a régi, untig ismert lemezt vették elő újra: hogy a kisebbségi kérdés belügy, hogy Románia minden nemzetközi kötelezettségének eleget tesz, s különben is, a szuveranitás. Melyet olyannyira féltenek Bukarestben, valahányszor a magyarokról van szó, de melyről oly könnyedén megfeledkeznek, mihelyst az országot kellene kormányozni. Mert fölöttébb szeretnénk mi is, Romániában élő magyarok, ha ily keményen lépne fel a bukaresti kormány akkor is, amikor például a Nemzetközi Valutaalappal tárgyal. Hogy ne kelljen az IMF jóváhagyására várni, ha csökkenteni szeretnék a kenyér áfáját vagy a társadalombiztosítási járulékot. És szeretnénk ugyanezt az elszántságot látni a bukaresti vezetőkön, amikor az energiaárak liberalizálásáról van szó, melynek nyomán nagyságrenddel többet fizetünk majd a földgázért, villanyáramért! Csakhogy ennek nyomát sem látjuk, az országot voltaképpen az IMF kormányozza, a kormány pedig csak a magyar közösséggel szemben fitogtatja erejét. S mintha a szolgálatos nemzetféltők fellépése nem éppen az egységes válaszreakció után kiáltana, Tusványos második napján bekapcsoltak az ügyeletes távolmaradók is. Miután gőgösen elutasították a részvételt a július 20-i tüntetéseken, hasonlóan járnak el a magyar–magyar párbeszéd egyik lehetséges fórumával, a bálványosi szabadegyetemmel. Antal Árpád duzzogva ecsetelte, ő ugyan be nem teszi lábát a szabadegyetemre, ha Tamás Sándort nem hívták meg, Kelemen Hunor szíve pedig Bíró Zsolt MPP-elnökért fáj, de azt nem győzik hangsúlyozni: nem a Fidesznek üzennek ezzel, velük igyekeznek jó viszonyt ápolni. S részben így is van: a székelyföldi RMDSZ-esek valóban látványosan dörgölőznek a magyar kormánypártokhoz, miközben a csúcsvezetők Mesterházy Attilával vagy Bajnai Gordonnal purpárléznak. Távolmaradásukkal pedig valóban nem a magyar kormánynak üzennek, hanem nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak. Mégpedig azt: nemhogy a közös fellépésre, de a párbeszédre sem hajlandóak. A nemzetféltők legnagyobb örömére. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. július 29.Tusványos üzeneteiHa egyetértünk valamiben mi, erdélyi magyarok, az még mindig nem biztosíték arra, hogy képesek vagyunk közösen fellépni annak érdekében – egyebek mellett ez derült ki Tusványos többnapos forgatagából. Hiszen az erdélyi, sőt, a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek között nincs lényeges véleménykülönbség a magyar nemzetpolitika alapvető dolgaiban, az autonómiatörekvések időszerűségében, a kettős állampolgárság kiterjesztésében, a jövő évi magyarországi választások ügyében vagy éppen a romániai régióátszervezési törekvések elleni kemény és határozott kiállás szükségességében. Senki sem vitatja például, hogy a könnyített honosítási eljárás igen fontos a külhoni magyarok és az anyaország számára, a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőinek nagy része abban is egyetért, hogy folytatni kell azt a nemzetpolitikai fordulatot, amely 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésével kezdődött. Az erdélyi magyar pártok pedig egybehangzóan állítják: a magyarság elleni merényletet jelentenek a kormány régiósítási elképzelései, és hogy ez ellen minden eszközzel fel kell lépnünk. Mégis, az elmúlt időszakban valamiért nem sikerül az a fajta közös fellépés, amit az ilyen horderejű nemzeti ügyek megkövetelnének. Nincs közös javaslatuk az erdélyi magyar szervezeteknek a régióátszervezés ügyében, a marosvásárhelyi márciusi autonómiatüntetés után a július 20-i tiltakozások lebonyolításába sem kapcsolódott be mindenki, újabban pedig érdemi párbeszéd sem nagyon folyik. Ezen még az egykoron tartalmas vitáknak teret adó Tusványos sem változtatott – látványos sértődések, gyerekes civódás, álságos indokokra hivatkozó RMDSZ-es bojkott tépázta idén a szabadegyetem hírnevét, melyet talán szélesebbre tárt kapukkal, több román és nyitott beszélgetésre képes magyar meghívottal lehet és kellene helyreállítani. Jellemző egyébként, hogy talán a Schweighofer-ügyet leszámítva idén vita sem nagyon alakult ki Tusványoson, pedig a szabadegyetem varázsa éppen abban rejlik, hogy egy asztal mellé ültetné a különböző véleményeken levőket. És talán a párbeszédtől való elzárkózás a legfájóbb Tusványos üzenetei közül – melyet csak részben ellensúlyoz, hogy elégedetten nyugtázhattuk: Magyarország erősödik, továbbra is törődik velünk, nemzetpolitikai kérdésekben pedig nincsenek áthidalhatatlan szakadékok vezetőink elképzelései között. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. augusztus 5.Rajtunk a sorJól tudjuk, sokan csak azért egyeztek bele a könnyített honosítási eljárásba, mert miután iszonyú vereséget szenvedtek a 2010-es választásokon, nem tehettek másként. S azt is tudjuk, a farkas szőrét elhullatja, de szokásait nem: bár a választójog megadása után némely vezetőik kacsingattak Erdély irányába – találtak is némi befogadókészségre az RMDSZ csúcsvezetői körében –, mások tovább románoztak, és lám, alig kezdődött el a külhoni magyarok regisztrációja, alig küldték ki az első íveket, máris választási csalás rémképével riogatják a magyar és a nemzetközi közvéleményt. Meg aztán ott szónokolnak úton-útfélen a hamis próféták, azt szajkózva, nincs jogunk kivenni részünket a döntésekből, nem ott fizetjük adóinkat, nem mi szenvedjük el, úgymond, szavazatunk következményeit, ne szóljunk bele Magyarország belügyeibe. Érvelésük látszólag tiszta, indítékuk azonban homályos – az országot a csőd szélére taszító, a nemzet önbecsülését a földbe tipró neoliberális-szocialista restaurációt szolgálják ők, akarva vagy éppen akaratlanul. Mert mondjuk ki tisztán: egy országnak nem lehetnek első- és másodrangú állampolgárai, hogy egyeseknek jár a szavazati jog, mások meg kussoljanak. Emlékeztessük a kákán csomót keresőket: egykoron megkérdezésünk nélkül döntöttek határokról, senki nem volt kíváncsi, mely ország polgárai szeretnénk lenni. A számok, adók nyelvét beszélőknek pedig ajánljuk figyelmébe, végső soron a gazdaságpolitika is nemzetpolitika: a magunk bőrén tapasztaljuk, miként adósítja el az országot, miként árusítja ki az állam vagyonát, és miként fizetteti meg a lakossággal a vezetők hozzá nem értését egy internacionalista, a Nemzetközi Valutaalap és Brüsszel előtt hajlongó bukaresti hatalom, s hogyan próbálja védelmezni, lehetőségeihez mérten, saját állampolgárait a budapesti nemzeti kormány. Végezetül pedig tudatosíthatjuk magunkban is: rajtunk is áll, hogy folytatódik-e az a budapesti politika, mely nem fél kimondani: támogatja autonómiatörekvéseinket, mely szülőföldön való megmaradásunk szempontjából fontos intézményeket és programokat támogat – gondoljunk akár a Sapientia egyetemre vagy a Szülőföldön magyarul pályázatra –, mely egységes magyar nemzetben gondolkodik. Közel tíz évvel 2004. december 5-e után kijelenthetjük: Magyarország kezet nyújtott. Most rajtunk a sor. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. augusztus 9.Fogytán az időnkMég akkor is, ha egyre inkább úgy tűnik, idén már valószínűleg nem tudja véghezvinni régióátszervezési tervét a bukaresti hatalom. És fogytán az időnk akkor is, ha némelyek azt sugallják: nyugodjunk meg, ne siessünk, hisz nyertünk egy évet. De mitől lenne jobb a helyzetünk jövőre? Mit is nyerünk azzal, ha nyugodtan hátradőlünk, és ódzkodunk kinyilvánítani igényünket? Hisz a veszély korántsem hárult el, sőt, egy év múltán rosszabb helyzetben lehetünk, mint most, főként, ha a bukaresti hatalom folytatja fű alatt zajló régiósítását, az intézmények átszervezését, összevonását – az adó- és pénzügyi hivatal esetében láthattuk, miként képzelik el a decentralizációt Bukarestben. És ha igaz, hogy ugyanezen mintára következik több más hivatal átszervezése, könnyen arra ébredhetünk, kész tények elé állítottak. Akkor pedig hiába tiltakoznánk, arra hivatkozhatnak: mindent előkészítettek már, az állami intézmények többsége az új közigazgatási berendezkedés szerint működik, késő azon gondolkodni, miként is húzzák meg a régiók határait. És fogytán az időnk akkor is, ha a tervezett régióátszervezés veszélyeit eséllyé akarjuk változtatni oly módon, hogy a folyamatot kísérő hazai és nemzetközi figyelmet autonómiatörekvéseink ismertetésére használjuk ki. Ehhez ugyanis elengedhetetlen a közakarat felmutatása és olyan mértékű megmozdulások szervezése, hogy azokat sem Romániában, sem külföldön ne lehessen elhallgatni, semmibe venni. E tekintetben figyelemre méltó a Székely Nemzeti Tanács újabb kezdeményezése, mely a tiltakozás újabb eszközével kívánja felhívni a figyelmet a bukaresti kormány alattomos tervére. Az októberre meghirdetett Nagy Menetelés mintegy a következő fokozata lehet a március 10-én Marosvásárhelyen új lendületet és megerősítést kapott autonómiaküzdelmünknek, a megmozdulás pedig újszerűsége miatt is alkalmas arra, hogy a román vagy akár a nemzetközi sajtó ingerküszöbét elérje, ráterelje a figyelmet követeléseinkre. Ráadásul úgy tűnik, ezúttal végre teljes összefogás bontakozott ki: mindhárom erdélyi magyar párt támogatja az ügyet. Az akció sikere most már rajtunk múlik, hogy minél nagyobb számban vegyünk részt a megmozduláson, és közösen nyilvánítsuk ki: Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható. Farcádi Botond Erdély.ma 2013. augusztus 27.Kolozsvártól SepsiszentgyörgyigKolozsvár. Több tízezres tömeg üdvrivalgása, amikor az István, a király végén óriási piros-fehér-zöld lobogó tűnik fel a színpadon. Azon a téren, ahol a Szent Mihály-templom és Mátyás lovas szobra mellett nem is oly régen még piros-sárga-kékre mázolt padokkal és szemeteskukákkal igyekeztek palástolni, hogy bármi köze is volna e városnak a magyarokhoz. Kissé odébb, a színpadtól távolabb román fiatalok egy csoportja, beszélgetnek, s közben hallgatják a rockoperát. Időnként tapsolnak is. Farkas utca. Erdélyi magyar kiadók, népi mesterek, hagyományos termékek készítőinek standjai egymás mellett – sokukon a matrica: Igen, tessék!, mert ott érték a magyar szó – , székelyföldi, kalotaszegi kézművesek vásárlásra csábító portékái között sétáló kolozsváriak és látogatók. Román szót is hallani: a hölgy hallhatóan idegen akcentussal kér valamit, s közben román nyelven szabadkozik: nem beszél magyarul, de meg akar tanulni. Lakónegyed. Idősebb hölgy kérdezi, a főtérre tartunk-e, majd hozzáfűzi: legalább ilyenkor legyünk ott. Mi, magyarok. Mert ott érték az ilyen találkozó. Életképek, megeshet, nem is a legjellemzőbbek a Kolozsvári Magyar Napokon. De melyek mégis jelzik: Erdély fővárosában mintha megmozdult volna valami: mintha találkozna a magyarság öntudatra ébredése, identitásának kinyilvánítása, összefogása a románság nyitottságával, kultúránk iránti fogékonyságával. Marosvásárhely. A magyarok közvetett és közvetlen közreműködésével is megválasztott román polgármester száműzi a város főteréről azt a rendezvényt, amely a kolozsvárihoz hasonlóan ízlésünket, kultúránkat mutatná be, találkozásra és bemutatkozásra teremtene lehetőséget. Mi több, ellenrendezvényt szervez valamiféle hazug multikulturalitás jegyében. Székelyföld fővárosában még él Marosvásárhely elrománosításának reflexe, a jól fésült nacionalizmusé a tér – az erre adott válasz pedig mintha nem volna elég eltökélt. Sepsiszentgyörgy. De lehetne Barót, Kézdivásárhely, Csíkszereda, bármely székelyföldi város, ahol tömbben élünk. Vajon itt tudatosítjuk-e, mit is jelent az, hogy többségben vagyunk, számos helyen, intézményben magyarul is szólhatunk, művelődési rendezvényeinket senki nem akadályozhatja meg? Érték-e számunkra a magyar szó, a találkozás, megbecsüljük-e, óvjuk-e azt? Nem azért, hogy beérjük azzal, ami demográfiai helyzetünk folytán adott, hanem hogy belső anyaországként példát mutathassunk, erőt adhassunk az Erdély más szegleteiben élők számára is. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. augusztus 28.Zajlik A székelyek nagy menetelésének szervezése – Mindenkire számítanakKevésbé látványosan, de javában zajlik a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett, A székelyek nagy menetelésének szervezése. A kezdeményezők az elmúlt időszakban felkeresték az összes település önkormányzatát a 45 kilométer hosszú, Kököstől Bereckig terjedő tiltakozó menetoszlop útvonalán. Az önkormányzati vezetők, lelkészek mindenütt támogatóan, sőt, lelkesedéssel viszonyultak a kezdeményezéshez – mondta a Háromszék érdeklődésére Izsák Balázs SZNT-elnök. Mint arról lapunkban beszámoltunk, A székelyek nagy menetelése névvel az SZNT október 27-re, vasárnapra hirdette meg az elképzelések szerint minden eddiginél nagyobb, akár kétszázezres tömeget megmozgató, formájában is újszerű autonómiatüntetést. Az elképzelés szerint 45 kilométer hosszú, tiltakozó menetoszlop alakulna ki Kököstől Bereckig oly módon, hogy azokon a háromszéki településeken, amelyeken áthalad a Brassót Bákóval összekötő országút, ökumenikus istentiszteletet követően két irányba indulnak el a résztvevők, félúton találkozva a szomszédos településről érkezőkkel. A kormány által tervezett közigazgatási átszervezés ellen, az egységes Székelyföldért meghirdetett megmozdulást mindhárom magyar párt, az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is támogatja. Izsák Balázs lapunknak elmondta: az akció augusztus 8-i bejelentése óta az útvonal mentén található települések polgármesteri hivatalainál bejelentették a megmozdulást, a helyi vezetőkkel, lelkészekkel egyeztettek szervezési kérdésekben, az ökumenikus istentiszteletek ügyében. Immár bizonyosnak látszik: felajánlás révén repülőgépből készítenek majd légi felvételeket a tiltakozásról, a képeket pedig internetkapcsolat segítségével remélhetőleg kivetítőkön mutatják be a tervek szerint több amerikai és európai állam fővárosában a nagy meneteléssel egy időben tartandó tüntetéseken. A mozgósítás minden fórumon zajlik, igyekeznek minél több civil szervezetet is bevonni, a cél, hogy mindenki a magáénak érezze a rendezvényt, és a maga eszközeivel álljon melléje. Elkészült az akció Facebook-oldala, készül reklámfilm, lesznek plakátok, az elképzelések szerint a megmozdulás előtt egy héttel szekérkaraván is indul majd, amely számos székelyföldi települést érintve jut el Háromszékre – magyarázta az SZNT elnöke. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. augusztus 29.Szuverenitás és aranyA posztkommunista beidegződéseitől szabadulni nem bíró Szociáldemokrata Párt egyik EP-képviselője Martin Schulz EP-elnökhöz címzett levelében sikoltozik, büntetnék meg Tőkés Lászlót, ha már állami kitüntetésétől egyelőre nem tudják megfosztani. Mindeközben Traian Băsescu államfő Pozsonyban látta szükségesnek nyomatékosítani: Románia soha nem fogja elismerni a kollektív jogokat, s – utalva a régiósításra, illetve Magyarország ez ügyben megfogalmazott álláspontjára – mintegy kikérte magának, Bukarestnek aztán senki ne mondja meg, hogyan kívánja közigazgatását megszervezni. Mert a szuverenitás, az mindenekfölötti, jól jegyezze meg ezt Brüsszeltől Budapesten át Székelyudvarhelyig mindenki. Romániában tehát politikai jobb- és baloldal egyetérteni látszik abban a kérdésben, hogy az állandóan követelőző magyaroknak orrukra kell koppintani, e tekintetben aligha észlelhetünk lényeges különbséget kormány és ellenzéke, államfő és miniszterelnök között. De miért ismét e harcias nekilendülés? – adódik a kérdés, hisz Tusványos óta másfél hónap telt el, Vona Gábor kijelentései pedig ugyancsak hetekkel korábban hangzottak el – s már egyszer amúgy is nevetségessé tette magát a bukaresti diplomácia azzal, hogy a legmagasabb, államelnöki és külügyminiszteri szinten reagált az ellenzéki pártvezér szavaira. A választ pedig nem Szlovákia fővárosában, még csak nem is az uborka méretének szabályozásával és egyéb kardinális kérdésekkel foglalkozó Európai Parlamentben kell keresnünk – hanem leginkább Bukarestben. Egyik magyarázat alighanem az időzítésben rejlik: nem véletlen, hogy Băsescu első, marosfői kirohanása az október 27-ére meghirdetett nagyszabású autonómiatüntetés bejelentése után néhány nappal hangzott el. Mindez azt is jelentheti, Bukarest számít arra, hogy immár nemzetközi visszhangja is lesz az autonómiatörekvéseknek, és a legjobb védekezés a támadás elve alapján készíti elő a terepet: szélsőségesnek bélyegezve az autonomistákat, élesen bírálva az Európában amúgy is sokak szemében szálkának számító magyar kormányt. Az újabb nekiveselkedés további okai után fürkészve feltűnhet továbbá az is: a polarizálódó politikai porondon, az államfő és a kormány újra kiéleződő harca közepette is van még egy olyan fontos ügy, amelyben a szemben álló felek egyetértenek: a verespataki aranykitermelés engedélyeztetése. Băsescu évek óta szorgalmazza ezt, ellenzékből Ponta még ellenezte, de most már a kormány is támogatja, éppen a legutóbbi ülésén hagyta jóvá az erről szóló törvénytervezetet, amelyet vélhetően a parlament is elfogad. És akkor felmerül a kérdés: nem éppen azért hőzöngnek oly ádázul Pozsonytól Brüsszelig, hogy leplezzék e környezetromboló – egyébként az Európai Parlament által is elutasított – ciántechnológiás kitermelésről szóló döntést? Mert a szuverenitás az mindenekfölötti – de az arany mégiscsak arany. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. augusztus 30.Nemzeti ügyekben összefogást – Az MPP mozgósít az októberi tüntetésreA Magyar Polgári Párt mozgósítja híveit a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett nagyszabású autonómiatüntetésre, az alakulat háromszéki szervezete is minden eszközzel azon dolgozik, hogy minél többen vegyenek részt a nagy menetelésen – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke. Ha nemzetpolitikai szempontból fontos ügyről van szó, régióátszervezésről, autonómiatüntetésről, az MPP mindig ott volt, és most is ott lesz – szögezte le Kulcsár-Terza József, üdvözölve, hogy a tiltakozó megmozdulást minden magyar párt, az egyházak és civil szervezetek is támogatják. A siker érdekében azt is szorgalmazta, a magyar pártok kössenek tűzszünetet addig, ne támadják egymást. A március 10-i autonómiatüntetés előtt Háromszéken sikerült egy asztal mellé ülniük a magyar pártok képviselőinek, összefogásra van szükség most is, hiszen a marosvásárhelyi megmozdulás is bizonyította: van igény az autonómiára. Bálint József, az alakulat sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője ennek kapcsán reményét fejezte ki, hogy az együttműködés valós lesz, minden oldal képviselői jelen lesznek, mindenki kiveszi részét a szervezésből. Az MPP háromszéki elnöke azt is közölte: sepsiszentgyörgyi állampolgársági irodájukban továbbra is várják mindazokat, akik igénylik a magyar állampolgárságot, illetve a jövő évi magyarországi választásokhoz szükséges regisztrációs ívek kitöltésében is segítséget nyújtanak. Bele kell szólnunk a választásokba, ha nem lesz a Fidesz, a nemzetpolitika háttérbe szorul – vélekedett Kulcsár-Terza József. Támogatja a népszavazást az MPP Kulcsár-Terza József azt is elmondta: az MPP támogatja az RMDSZ által meghirdetett aláírásgyűjtést helyi népszavazások kiírására, amelyek során a lakosságot arról kérdeznék, akarnak-e a székelyföldi közigazgatási régióhoz tartozni. Ez utóbbi kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a napokban véglegesítik a kérdéseket, várhatóan szeptemberben indul az aláírásgyűjtés. (dvk/Farcádi) Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. augusztus 31.Tüntetés Sepsiszentgyörgyön is (Mentsük meg Verespatakot)Az ország számos nagyobb városához hasonlóan Sepsiszentgyörgy is csatlakozik a Mentsük meg Verespatakot mozgalom által vasárnapra szervezett tüntetéssorozathoz. A Ma Verespatak, holnap Réty mottóval meghirdetett, a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés elleni megmozdulás Sepsiszentgyörgyön vasárnap délután öt órakor kezdődik az Erzsébet parkban a volt szovjet hősök emlékművénél – tájékoztatott tegnap Toró Attila, az egyik kezdeményező. A tiltakozó megmozduláshoz csatlakozó Zöld Erdély környezetvédő civil szervezet állásfoglalásában emlékeztet: a kormány e heti ülésén törvénytervezetet fogadott el a verespataki bányaprojekt megvalósításáról. „Elfogadhatatlan, hogy egy európai jogállamban kiemelt, nemzeti fontosságú közhasznú beruházásnak nyilvánítsanak egy tőzsdei spekulánsok által létrehozott, profitorientált magánvállalkozást” – áll a Zöld Erdély közleményében. A civilek kifogásolják továbbá, hogy a környezeti szempontból igen veszélyesnek ítélt beruházást mentesítik a hatályos előírások alól, sutba vágva minden környezetvédelmi, műemlékvédelmi, katasztrófavédelmi, gazdasági és jogi elemzést, szabályozást. „Elfogadhatatlan, hogy tőzsdei spekulánsok kilakoltassák a verespatakiakat saját házaikból. Ma a verespatakiak kerülnek utcára, holnap talán éppen te” – mutatnak rá a civilek, arra kérve mindenkit: a megmozdulásokon való részvételével fejezze ki szolidaritását a verespataki lakosokkal. Tüntetés egyébként 17 romániai és 13 külföldi városban zajlik – többek között Párizsban, Brüsszelben, Bécsben, Londonban, és Washingtonban is Victor Ponta kormányfő tegnap a törvénytervezet kapcsán kifejtette: nem kér politikai voksot a parlamenttől, minden honatya saját lelkiismerete szerint fog szavazni, aszerint, hogy szerinte mi jobb a választói számára. Úgy vélte, „rendkívül vitatott projekt” lévén, a verespataki kérdésben nem dönthet a kormány, csak azok, akik Románia minden állampolgárát képviselik. Farcádi Botond Erdély.ma 2013. szeptember 9.Legalább kérdezni merjünkBukarestben töltött hosszú évek beidegződése látszik visszaköszönni abban az állandóan kompromisszumra kész magatartásban, amellyel az RMDSZ viszonyul a hatalom régióátszervezési törekvéseihez: néha egyértelműen megfogalmazzák igényünket, aztán mégis kivárnak, ünneplik az amúgy nem is biztos halasztást, folyton tárgyalnának – miközben mintha nem akarnák tudomásul venni, egyszerűen nincs, kivel párbeszédet folytatni, hisz szavát nem tartó, kétszínű, sunyi politikusgárda vezeti az országot. A Victoria-palotában töltött esztendők után ellenzékbe sodródott szervezet amúgy sokáig nem is nagyon találta helyét, egy ideig mintha az vezérelte volna megnyilvánulásait, hogy valamilyen módon kerüljenek ismét hatalomra, aztán leszámoltak eme óvatos politizálással, s radikálisabb hangot ütöttek meg. Érzékelhetően erőteljesebb lett Székelyföld hangja a Kelemen Hunor vezette szövetségen belül: a háromszékiek részt vettek a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, később közölték, újra a parlament elé terjesztik a székelyföldi autonómiastatútumot, felvetették, tüntetést terveznek a közigazgatási átalakítás ellen, nemrég pedig bejelentették: aláírásgyűjtést indítanak, és az önkormányzatok által kiírt helyi népszavazásokon kérdezik meg az embereket, milyen régióban szeretnének élni. Jó kezdeményezés, nyugtáztuk, mely az önkormányzatokat bevonva a népakarat kinyilvánításának eme formájával is nyomatékosítja: csakis az egységes, önálló székelyföldi régiót tartjuk elfogadhatónak. Csakhogy ismét megtorpanni látszik az RMDSZ lendülete. Az már bizonyossá vált: a szeptemberre tervezett tüntetésről lemondtak – ez talán érthető is, ha, miként ígérik, minden eszközzel mozgósítanak majd az SZNT által október 27-re meghirdetett nagy menetelésre. Viszont az aláírásgyűjtés bejelentése óta több mint három hét telt el, s még nem véglegesítették a kérdéseket, ráadásul, mint a legutóbbi nyilatkozatokból kiderült, az sem biztos immár, hogy a székelyföldi térségről kérik majd ki a lakosság véleményét. A Hargita, Maros és Kovászna megyéből álló fejlesztési régió ugyanis egyáltalán nem azonos a közigazgatási hatáskörökkel is felruházott, a történelmi határok mentén kirajzolódó székelyföldi régióval. Márpedig ha aláírásgyűjtéssel, népszavazás révén kívánjuk nyomatékosítani kéréseinket, legalább ne féljünk kimondani azokat, és ne keressük a kompromisszumot már a rajtvonalnál a kérdés megfogalmazásában. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 16.Bukaresti hazug mítoszokDe hisz minden jogunk adott, Bukarest igazán példaértékűen viszonyul az ország területén élő nemzeti kisebbségekhez, a magyar–román együttélés ennél jobb nem is lehetne, nincs tehát szükség arra, hogy holmi autonómiákkal rontsuk el mindezt. Különben is európai normákat sértenek az erre irányuló törekvések, meg aztán ki szeretne afféle szigeteket létrehozni az ország közepén? – így Titus Corlățean külügyminiszter, aki tegnap Nagylakon értekezett a nemzetiségek közötti együttélésről és Románia kisebbségpolitikájáról. Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, a politikus érvelése közismert, Bukarest évek óta ezt szajkózza, mégpedig igen eredményesen. Igaz, a bukaresti diplomácia sikeréhez magunk is hozzájárultunk, amikor önrendelkezési törekvéseinket fel sem vállaltuk, amikor szerepet vállaltunk olyan kormányokban, amelyek hallani nem akartak igényünkről, amikor Európában nem is próbáltuk hallatni hangunkat, szövetségeseket nem kerestünk. Az eljátszott lehetőségek pedig vissza nem térnek, így aztán ma jóval nehezebb érzékennyé tenni a világ közvéleményét nemzeti közösségünk jogfosztásai iránt, a maga bajaival, gazdasági, szociális, erkölcsi válságával küszködő Európában pedig korántsem könnyű barátokra lelni. Beletörődnünk ebbe mégsem szabad. S bár egyelőre alig észrevehetően, de mintha pislákolna a remény lángja. Mert az például, hogy néhány nap alatt százezernél több aláírást sikerült összegyűjteni a székelyföldi megyéket tömörítő fejlesztési régió mellett, jelzi: közösségünk nem vált közömbössé jövőnk iránt. Az, hogy minden magyar párt és szervezet összehangolt erőkkel, közösen mozgósít az október 27-i nagyszabású autonómiatüntetésre, bizakodásra ad okot. Vezetőink talán mégiscsak felismerték, hogy nemzeti ügyekben csak együtt léphetünk fel, és talán sikerül olyan erőset kiáltanunk, olyan fokú elszántságot felmutatnunk, hogy Bukarestben, a nagyhatalmak nagykövetségeiben, Európa fővárosaiban se lehessen kézlegyintéssel elintézni a székelyföldi önrendelkezési törekvéseket. Erőt adhat továbbá, hogy most mellettünk áll az anyaország: magyarországi önkormányzati vezetők készülnek Háromszékre, a magyar fővárosban is tüntetést szerveznek a nagy meneteléssel egy időben. Úgy tűnik hát, régóta nem volt ily kedvező a helyzet követeléseink minél erőteljesebb kinyilvánítására – a sikerhez azonban az a legfontosabb, hogy minél nagyobb számban legyünk ott Kökös és Bereck között. És akkor talán elérhetjük, hogy Európában és szerte a világban romba dőljön a nemzeti kisebbségekkel példaértékűen bánó Bukarest hazug mítosza. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 18.Legyen miénk a térA magyar orvostanhallgatók gyakorlati oktatása nem folyhat anyanyelvükön, mert a román szaknyelv elsajátítására ezt az egy módszert ismeri a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetése. És az ilyen ügyekben legilletékesebbnek tekintett testület, a diszkriminációellenes tanács döntése szerint ez nem hátrányos megkülönböztetés, nem sérül az esélyegyenlőség elve. A marosvásárhelyi zöldségpiacon nem lehet kétnyelvű árcímkéket osztogatni, az ilyen jellegű kezdeményezés sérti az egységes román nemzetállam törvényeit. Zászlónk nem loboghat közintézményen, a tiltást alátámasztandó pedig nem győzik hangsúlyozni: olyan, hogy Székelyföld, nincs is. A polgármesteri hivatalra nem szabad felírni magyarul az intézmény nevét – a községháza megnevezés szúrja a prefektus és megbízói szemét, ezért aztán a kormányhivatal nem sajnál sem időt, sem pénzt, sem energiát, és perek sorozatát indítja a székelyföldi önkormányzatok ellen. Mert ez most a legégetőbb gondja Romániának – nem az egyre növekvő szociális válság, nem az, hogy maholnap alig találni társadalmi réteget, mely ne tiltakozna valami ellen, vagy ne készülne sztrájkolni. Utcára vonultak a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést ellenző civilek, a palagáz-kitermelés miatt aggódó lakosok, egyelőre fehér karszalaggal jelzik elégedetlenségüket az egészségügyben dolgozók, de hamarosan következhet az általános munkabeszüntetés, és a napokban jelentették be az oktatási szakszervezetek, hogy tüntetésre készülnek a tanügyiek is. Mindeközben pedig a hatalom nem a lakosság problémáinak megoldásán dolgozik, hanem minduntalan a magyar kártyát akarja kijátszani, leplezni próbálva a kormányzat tehetetlenségét, hozzá nem értését, kiteljesíteni igyekezvén asszimilációs, homogenizációs törekvéseit. Nem élhető jövő képét mutatja fel a különböző társadalmi csoportoknak, hanem például Tőkés László kitüntetésének visszavonásán fáradozik, afféle trófeaként akarják felmutatni híveiknek – az ügyben várhatóan ma ülésezik ismét az úgynevezett becsületbíróság. Folyik hát a kiszorítósdi, úgy tűnik, minden fronton támadást indítottak ellenünk, kétségbeesetten igyekezvén bizonyítani: övék, az önös érdekeiket követő román politikusoké, a bukaresti nacionalistáké, gyűlöletkeltőké itt a tér. Ideje hát megmutatnunk, hogy ez mégsem így van, hogy itt vagyunk mi is, sokan, egységesen, szót és jogot kérünk, itthon akarjuk érezni magunkat szülőföldünkön. Jó alkalom lesz erre október 27., a székelyek nagy menetelése. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 18.Zaklatják a menetelés szervezőit?Behívta a csendőrség a székelyek nagy menetelésének egyik szervezőjét, Lukács Lórántot, a nyujtódi menetoszlop vezetőjét, és a forgalom korlátozása miatt figyelmeztetésben részesítették. Az SZNT képviselői szerint nem kizárt, hogy másokat is berendelnek majd. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője szerint a hatóságok valószínűleg parancsot kaptak, hogy zaklassák az embereket. Lukács Lóránt a Háromszék érdeklődésére elmondta: múlt hét elején hívták fel telefonon a csendőrség képviselői, és azt kérdezték, mikor lenne ideje egy megbeszélésre. Mivel mezőgazdasággal foglalkozik, a rengeteg teendő miatt szombatra időzítették a találkozót, ügyvédjével ment a csendőrségre, ahol már egy jegyzőkönyv fogadta, közölték vele, hogy október 27-én az istentisztelet alatt a távolról érkezők elfoglalták az úttest egy részét, így akadályozták a forgalmat. A kihágásért járó bírság 1000 lejtől 10 000 lejig terjed, ám őt nem büntették, csak figyelmeztetésben részesítették. „Nem tudom, megfélemlítésnek szánták-e, úgy vélem, figyelmeztetni akartak, a jegyzőkönyvet nem írtam alá” – magyarázta a Nyujtódi Székely Tanács elnöke. Hozzáfűzte: a hatóságok által megfogalmazott vád nem igaz, az úttestet nem foglalták el, igaz, Nyujtódon nagyon sokan, négy-ötezren vettek részt az istentiszteleten. A történteket értékelve Gazda Zoltán, a menetelés főszervezője értetlenségének adott hangot, mint mondta, az október 27-i esemény után a megyei csendőrség vezetője felhívta őt, megköszönte a tökéletes együttműködést, és azt, hogy minden teljesen rendben zajlott. Ennek tükrében három hét után okafogyott a vizsgálat, nem helyénvaló hívogatni, zaklatni az embereket. Szerinte a csendőrség nem kivizsgáló szerv, ráadásul nem is tartja be a szabályokat, mert ha be akar hívni valakit, azt írásban kell megtennie, nem pedig telefonon, így Lukács Lórántnak nem is lett volna kötelessége megjelenni. Kérdésünkre, hogy mi állhat a hatósági akciók hátterében, Gazda úgy vélekedett: a politikum továbbra is háborog a menetelés után. Elhangzottak olyan igények, miszerint számon kell kérni a menetelés szervezőit, így a csendőrség valószínűleg parancsot kapott, hogy zaklassa az embereket. „De ezzel csak azt érik el, hogy a következő alkalmakkor még keményebben fogunk fellépni” – szögezte le. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. november 23.Sabin Gherman: történelmi régiókat, autonóm Székelyföldet – InterjúA múlt szombati autonómiakonferencia egyik legszínesebb előadója Sabin Gherman közismert publicista, a Transilvania Live televízió igazgatója, műsorvezetője volt. Regionalizmusról, Erdélyről, székelyföldi autonómiáról, magyarok és románok egy- másra utaltságáról szóló előadását többször taps szakította meg. Nem véletlen, hogy az előadót több média is megszólaltatta. Sabin Gherman lapunknak is nyilatkozott. – Ön a Transilvania Live regionális televízió igazgatója, mely csatorna a nevével is jelzi: felvállalja az erdélyi régió gondolatát... – Természetesen kulturális értelemben vett vállalásról van szó, azt szeretnénk megmutatni, ami jó Erdélyben. És azt hiszem, bőven van, amit. Hiszen rengeteg közösség él itt, románok, magyarok, romák, szlovákok, szászok, már amennyien maradtak – az interkulturalitás pedig előnyére válik a régiónak, gazdaggá teszi. – Kolozsvárról miként látszik, létezik-e erdélyi identitástudat, erősödött-e ez az elmúlt években? – Létezik erdélyi identitástudat, csak van egy gond ezzel. Létezik ugyanis külön erdélyi román identitás, és külön erdélyi magyar identitástudat. Interkulturalitás szempontjából ez rendjén is lenne – de közös mozgalmak, az Erdélyért való együttes kiállás vonatkozásában már problematikusabb. Mert világosnak kell lennie mindannyiunk számára: a románok a magyarok nélkül semmit nem tehetnek Erdélyért, és magyarok románok nélkül úgyszintén. Ráadásul közös történelmünkben nincs sok jelentős mozzanat, amely elválasztana bennünket, annál több, ami összeköt. És nem hiszem, hogy létezik ma Erdélyben olyan őshonos román, aki gyermekkorában csak románokkal játszott, vagy olyan magyar, aki gyermekként csak magyarokkal volt együtt. Ezt a tapasztalatot kellene valamiképpen meghonosítani a politikában, kultúrában, társadalmi életben, mindenben. A recept egyszerű: bíznunk kell egymásban. Mondok egy történetet: a nyáron a családommal néhány közép-kelet-európai országban jártunk, Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában. A fiam életében először Komáromban, Szlovákiában látott Hunyadi János-szobrot. Apa, kit ábrázol? – kérdezte. Azt válaszoltam, ő egy olyan román, aki nagy tiszteletet vívott ki Magyarországon, földesúr volt, nem pedig rabszolga, mint ahogy történelemből tanítják. És nem értette, miért nem ezt tanítják neki, miért nem mondja el senki a történelemórán, hogy például a Hunyadi nevéhez fűződő diadal emlékére szólnak minden délben a templomok harangjai. A tanügyi rendszer feladata lenne ez. Egy másik példa: egy fiatalember írta nekem: Sabin úr, miért van az, hogy december elsejére az iskolák olyan soviniszta dalokkal és nacionalista versekkel készülnek, amelyek Erdély elszakadását féltő, a magyarok diszkriminálását célzó eszmékből erednek? Szerintem azért, mert Bukarest egyáltalán nem bízik a perifériában, Erdélyben. Ez érthető, hiszen vaj van a fejükön. Csak megemlíteném, 1932-ben a hatalmas gazdasági világválság idején egész Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság adta. Ha évtizedeken át lopsz, számíthatsz arra, hogy egyszer valaki kérdőre von. – Születőben-e a kölcsönös bizalom az erdélyi magyarok s románok között? – Sajnos, még nem eléggé érettek sem a románok, sem a magyarok. Egyre többen, persze, akik igen, mindkét oldalról, de cselekvőleg még nem merik felvállalni. Amikor lesz bátorságuk felvállalni ezt a gondolatot, akkor megalakul majd az erdélyiek pártja. Amelynek vezetősége három nemzetiségű, a belső dokumentumok három nyelvűek lesznek, hiszen Ioan Slavici is ekképp mutatott rá a közös Erdély szépségére: a románt Bună ziuával, a magyart Jó napottal, a németet Guten Taggal köszönthetjük. A régiós identitásra jó példa lehetne a Bajorok Pártja Németországban, akik 41 éve felismerték és azóta érvényesítik saját régiójuk érdekeit. Jöhet a baloldal, jöhet a jobboldal kormányozgatni, ők úgyis cselekszik a magukét. Nekünk is ezt kellene megértenünk. Ha megértjük, jó, ha nem, akkor várunk újabb ezer évet, tartunk még ezer szemináriumot, jöhet még ezer akadémikus, még néhány olyan naiv, mint én, még olyan újságírók, mint ön... – Ön szerint eljön-e az idő, amikor magyarok és románok együtt lépnek fel Erdélyért? – Azt hiszem, nincs már messze, jelenleg a helyzet egy nyomás alatt levő edényhez hasonlítható. Az alapvető nézetkülönbségek ugyanis nem románok és magyarok között vannak, hanem magyarok és magyarok, illetve románok és románok között. Itt vagyunk Székelyföldön, és nagyon jó az, hogy van politikai verseny a magyarok szavazataiért. A magyarságnak nagyon jó vezetője Orbán Viktor, aki megmutatta, hogy a termőföld nem eladó, és lehet úgy is kormányozni, hogy közben nem szipolyozod ki azt az embert, aki már rengeteg átszervezést és átmenetet elszenvedett. Az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán két emlékezetes kijelentést jegyeztem meg, az egyik Angela Merkel német kancellártól származik, aki szerint a fejlődés nem uniós direktívához kötött, a gazdasági növekedés a vállalkozók szabadságán és kreativitásán múlik. A másik fontos gondolatot Orbán Viktor mondta: fel kell készítenünk közösségeinket egy válság utáni történelemre. De szerintem a magyarok és románok között, mikor egymást szólítják meg, a párbeszéd őszinte. Ami nem őszinte, az a magyarok és magyarok, illetve románok és románok közötti dialógus. Ezen kellene változtatni. Ráadásul mindenki úgy érzi, saját közössége megosztott, a másik pedig egységes. Amikor Székelyföldre jövök, sokan mondják, itteniek, hogy mi, magyarok megosztottak vagyunk. Kolozsváron meg fordítva: a románok érzik úgy, hogy megosztottak, bezzeg, a magyarok egységesek. És ez valamiképpen megmérgezi az identitástudatot, anélkül pedig jobb, ha nem is beszélünk regionalizmusról. – Miként látja a kormány régiósítási elképzeléseit? – A fejlesztési régiók kialakításakor, 1998-ban súlyos hibát követtek el: nincs regionális identitás és nincs átadott hatáskör. Ma éppen Liviu Dragnea kormányfőhelyettesre bízták a régiósítást, aki az ország legszegényebb megyéjének, Teleormannak volt a tanácselnöke. Olyan is az identitása. Pedig a megoldás nagyon egyszerű volna: a történelmi régiók mentén kellene megvalósítani a régiósítást. Tehát legyen máramarosi, crişanai vagy partiumi régió, Erdély, Bánság, Havasalföld, Olténia, Bukarest, Dobrudzsa, Moldva, Bukovina. Három régiót pedig különleges jogállással kell felruházni – éppen, mint Olaszországban –, mindeniket a saját adottságai, értékei alapján. Ilyen lenne a Duna-delta, a maga természeti-környezeti adottságaival, Székelyföld a kulturális sajátosságaival, és a hihetetlen vendégforgalmi potenciállal rendelkező Zsil-völgye. És, miként Olaszországban, minden régiónak meglenne a saját költségvetése, rögzítenék, mennyit kell befizetni az államkasszába, mennyi kell a külügyre, a hadseregre, országos kiadásokra, és persze, meg lehetne állapítani egy szolidaritási alapot, ha például Vaslui megye gyengébben áll, akkor áldozunk azért, hogy jusson pénz a rászorulókra – de közvetlenül oda jusson a pénz, ne Bukarestben halássza el valamely pártközeli cég. Minden egyéb maradna a helyi közösségeknél, mint Dél-Tirolban vagy Spanyolországban. Mert most minden úgy működik, hogy bukaresti lobbi nélkül semmire nincs pénz. A román állam ráadásul állandóan úgy viszonyul Székelyföldhöz, mintha az nem az ország része lenne, hanem meg kellene hódítani. Brătianu miniszterelnök például Erdély és Románia egyesülését követően azonnal háromezer embert küldött Székelyföldre, hogy lássák, ki ott a főnök. Közismert az is, hogy 1986-ban a Román Kommunista Párt marosvásárhelyi vezetője 22 800 ember betelepítésére kért engedélyt bukaresti feletteseitől, hogy többségbe kerüljön a román lakosság. Tehát állandóan úgy viszonyulnak Székelyföldhöz, mintha nem hinnék el, hogy az része Romániának. Ezért is ez a sok vacakolás, ahelyett hogy biztosíthatnák számukra az autonómiát. Az pedig nem igaz, hogy Székelyföld nem tudná eltartani magát Bukarest támogatása nélkül. Nemrég volt erről kimutatás: az állami költségvetésbe befizetett 100 euró adó után Maros megye 68-at, Hargita és Kovászna megye nagyjából nyolcvanat kap vissza. De Teleorman például, Dragnea miniszterelnök-helyettes megyéje 148, Vaslui megye pedig 152 eurót. Ki meri állítani, hogy rendjén van ez? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 27.Kirekesztés helyettLezárni igyekszik Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség egy korszakát, szakítani azokkal a beidegződésekkel, melyek – különösen kormányzati pozícióban – olyannyira jellemezték a szervezet politikáját: az állandó hatalomra ácsingózással, a túlzott kompromisszumkényszerrel, a merjünk kicsik lenni elvvel, a jobb, ha nem emeljük fel szavunkat, maradjunk csak jófiúk megfontolással. Az elmúlt időszakban a székelyföldi autonómia ügyében is határozottabb álláspontra helyezkedett a szervezet, részt vállalt a nagy menetelés szervezésében, s ígérik: új autonómiastatútumot terjesztenek a parlament elé. E nagy igyekezetet azonban igencsak beárnyékolja, mi több, az irányváltás hitelességét is megkérdőjelezi Kelemen Hunor viszonyulása a másik két magyar párthoz, ily módon pedig a politikai pluralizmus elvéhez. Az európai parlamenti választásokról szólva ugyanis az RMDSZ elnöke leszögezte: kizárólag a tulipán jele alatt indulhatnak jelöltjeik, koalícióról szó sem lehet, s az egyre nagyobb identitásválsággal küszködő MPP-vel ugyan tárgyalnak, de Tőkés Lászlóval vagy a Néppárttal nem hajlandók egy asztalhoz ülni. E kirekesztő magatartás azért is oly aggasztó, mert arra világít rá: az eddig jószerével csak politikai alkukból álló eszköztárát hajlandó ugyan bővíteni az ellenzékbe kényszerült szervezet, a kizárólagosság doktrínája azonban tovább él: csak magukat tekintik az erdélyi magyarság legitim képviselőinek. Márpedig valós irányváltást csak az hozhat, ha leszámolnak ezzel a magatartással – enélkül belső hatalmi harcról, a jövő évi EP-, illetve államfőválasztás kampányának előkészítéséről szól mindaz, ami az SZKT szombati ülésén történt. Hiszen mindaddig, amíg nem hajlandóak elfogadni, hogy a közösség igen jelentős része nem élvezi bizalmukat – el sem mennek szavazni –, és hogy vannak másként gondolkodók, más pártot választók, alighanem lehetetlen lesz rögzíteni azokat a nemzetpolitikai törekvéseket, amelyek mentén akcióegységet lehetne kialakítani. És ha ez nem sikerül, semmi nem biztosítja, hogy autonómiatörekvéseink nem vesznek el ismét pártpolitikai csatározások kereszttüzében, vagy hogy az RMDSZ radikálisabb fellépése nem csupán a pillanatnyi ellenzéki és választások előtti helyzet következménye, mely odalesz, mihelyt változik a politikai széljárás a Dâmboviţa partján. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. december 3.Sepsiszentgyörgy két arcaKét arcát mutatta vasárnap Sepsiszentgyörgy. Délelőtt, kora délután idegenből érkezett provokátorok és hőbörgők uralták a teret, ordítva vonultak végig a központon, viszolygást, undort hagyva maguk után. Este adventi gyertyát gyújtottunk, a Szent György-szobornál felállított színpad előtt gyermekek százaitól volt hangos a tér. Két köztéri rendezvény zajlott vasárnap Sepsiszentgyörgyön: az egyik zajos volt, ideges, hívatlan idegengyűlölőkkel, rendfenntartók százaival – a másik csendes, barátságos, szerethető. Egyelőre talán nem is kérdés, hogy melyik a város igazi arca, hisz jól tudjuk: az ország legkülönbözőbb szegleteiből verbuválódott az a néhány tucat, magyarellenességgel beoltott tüntető, aki rendőrök és csendőrök gyűrűjében masírozott a városban. De bizony, tennünk kell ahhoz, hogy ez így maradjon, és ama visszataszító arcot végleg levetkőzhessük – az Új Jobboldal idei látogatása után legalábbis ezt a keserű tanulságot vonhatjuk le. Megtapasztalhattuk ugyanis, milyen az, amikor kettős mércét alkalmaznak a karhatalmi erők, amikor a rendfenntartók nem ugyanolyan szigorral viszonyulnak az idegenből érkezett provokátorokhoz, mint az ellentüntetést kezdeményező magyar fiatalokhoz, akik közül kettőt bekísértek és meg is bírságoltak. Igaz, arra számítani lehetett, hogy bármi történjék, mindent a mi nyakunkba varrnak, s hiába a mi oldalunkon az igazság, hiába jogos a felháborodásunk a román szervezet akciója ellen – ha beszállunk a játékba, onnantól kezdve övék, a román államhatalomé, a provokátoroké és a szekusoké az irányítás, hiba tehát lealacsonyodni az Új Jobboldal szintjére. Aztán láthattuk azt is: Sepsiszentgyörgy tanácsa hiába fogadott el állásfoglalást – a román választott önkormányzati képviselők támogatásával is – arról, hogy nemkívánatos vendégek az Új Jobboldal tagjai, sem a prefektúra, sem az ortodox egyház, sem a románok civil fóruma nem határolódott el a szélsőséges szervezet látogatásától, sőt, a kormánybiztos ódákat zeng a rendezvényről, és tagadja, hogy magyarellenes jelszavakat skandáltak volna. Márpedig mindez eléggé egyértelműen jelzi: létezik egy rendkívül erős államhatalmi réteg, amely feszültségszításban, zavargások előidézésében, gyűlöletkeltésben érdekelt. Ez ellen kellene fölvennünk a harcot – lehetőleg a helyi románsággal közösen. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 7.December 5-e új jelentéseiPedig december 5-e volt. Néhány évvel korábban még nem is tudtuk elképzelni, hogy elérkezik majd az idő, amikor e napon nem az a keserűség lesz úrrá rajtunk, amit 2004-ben megtapasztaltunk. Amikor nemet mondott magyarra a magyar, amikor magyarral riogatott magyart a magyar, amikor megtagadtak, hátat fordítottak, elárultak, amikor oly átjárhatatlannak tűnt az a határ az anyaország és az elszakított nemzetrészek között. És most, kilenc év múltán legtöbbünknek csak a Mikulás jutott eszébe december 5-én: adventi időszakhoz méltó egymásra figyelés, kis ajándék, csipetnyi kedvesség. Ha pedig Budapest irányába tekintettünk, elégtétellel tölthetett el, örömmel nézhettük, amint a magyar nemzet újraegyesítése során félmilliomodik külhoni magyar kérelmezőként Böjte Csaba ferences szerzetes letette az állampolgársági esküt. Sok minden változott hát 2004 óta, és az idei december 5-e e jelképes eskütétel révén ünneppé nemesült. De hétköznapjainkon is érzékelhető a változás: mintha kezdenénk egységes magyar nemzetben gondolkodni, a magyar szervezetek egyeztető testületeiben – a Magyar Állandó Értekezlet vagy éppen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésein – sikerül konszenzusos döntéseket hozni, Budapest határozottan kiáll az erdélyi, a székelyföldi vagy éppen a felvidéki, vajdasági magyarság törekvései mellett. S bár továbbra is lenne javítanivaló az anyaország és a külhoni magyarság kapcsolatában, mégis kezdi meghozni gyümölcsét az a nemzetpolitikai fordulat, amelyet a Magyarországon három évvel korábban kormányra jutott, Orbán Viktor által vezetett jobboldali hatalom kezdeményezett. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez most már végleg így marad, és a továbbiakban nekünk semmit nem kell tennünk. Mert ott állnak most is készenlétben mindazok, akik 2004-ben egyszer már megtagadtak bennünket: Gyurcsány Ferenc és bukott társai energikusan kampányolnak, ma is mérgezik a magyarországi közvéleményt – ők azok, akik elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, de még a székelyek nagy menetelését sem támogatták –, és ott vannak elvbarátaik a szocialisták táborában, Bajnaiék pártjában. Csakhogy most rajtunk is múlik, hogy melyik irányba mozdul tovább Magyarország és a magyar nemzet, hiszen ha regisztrálunk, kérjük felvételünket a választási névjegyzékbe, magunk is részt vehetünk a jövőben esedékes országgyűlési választásokon. És kinyilváníthatjuk véleményünket arról is: december 5-e 2004-es fájdalmát vagy 2013-as új jelentéseit kívánjuk tovább éltetni. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 13.13.Aljasságból jeles Mélyebbre már aligha süllyedhet a romániai törvényhozás, mint ahová a keddi nap után került. A parlament eddig sem tartozott azon intézmények közé, amelyek iránt a lakosság túl nagy bizalmat táplált volna – de az már az aljasság netovábbja, amit a büntető törvénykönyv módosítása során elműveltek a honatyák: a köztisztviselők meghatározásának változtatása révén ugyanis már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért. A törvényhozók tehát a törvény fölé helyezték magukat, az így elnyert „szupermentelem” pedig gyakorlatilag szabad utat jelent a lopásnak, korrupciónak. És nem csupán az államfő és köre állítja ezt, hanem az érintett igazságszolgáltatási szervek: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupcióellenes ügyészség, a legfelsőbb bíróság, valamint az ellenzéki, de még a kormányhoz közel álló sajtó is. Nem csoda hát, ha a módosítás kiütötte a biztosítékot Európában és a nagyvilágban is: az Egyesült Államok képviselője a befektetők elriasztásáról beszélt, szokatlanul gyorsan és élesen reagáltak az európai országok nagykövetei – tegnap Németország, Hollandia, Franciaország diplomatái kértek magyarázatot a képviselőház jogi bizottságának tagjaitól –, de az Európai Bizottság is jelezte, hogy figyelemmel követi a módosításokat, mi több, Pontáék nagy barátja, Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője is rossz döntésnek és óriási visszalépésnek minősítette a bukaresti parlament lépését. Ezen reakciók pedig meglehetősen egyértelműen jelzik: nem ideológiai, politikai kérdésről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy a romániai törvényhozók eszközökben nem válogatva próbálják menteni irhájukat a korrupcióellenes hatóságok elől. És ha mindez önmagában nem volna elég felháborító, keserűen kell azt is tudomásul vennünk, hogy az erdélyi magyarok szavazatai segítségével parlamentbe jutott RMDSZ-es képviselők aktívan részt vettek eme szégyenteljes döntésben, hiszen egyöntetűen megszavazták azokat a változtatásokat, amelyek ellen tiltakozik most a civilizált világ. Vajon ez miben szolgálja a magyar közösség érdekeit? Vajon ezért oly fontos a bukaresti jelenlét, melyről oly sok szó esik választások előtt? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 21.Die Welt: forrong a romániai magyarságA romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket. Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszentgyörgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken. „Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kárpát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen. Románia fel akarja számolni a székely megyéket Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romániában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.” Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székelyföldet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romániának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Székelyföldet Hitler újból visszaadta Magyarországnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg. Erőszak a magyar kisebbséggel szemben A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugoszláviában, hanem a Balkánon, 1990-ben Erdélyben robbanjon ki. Marosvásárhelyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védekezésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Kolozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást. Félelem mindkét oldalon De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így. Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni. Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Háromszék főszerkesztője. A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívánatosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.” A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Johannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő. Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újságíró közigazgatásilag összefüggő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is tiltakozásuknak adtak hangot. Dobrudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan közigazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé magyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Tamás, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jogszabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő. Hosszú az út a megújulásig Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Romániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül. KEREKES MÁRIA fordítása (Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. január 8.Sötét korok visszaköszönéseGyalázatos cselekedetek, románellenes tevékenység, programszerű törekvés a román nép és nemzet befeketítésére, fasiszta-horthysta, revansista és revizionista gondolatok terjesztője, becstelen, tisztességtelen jellem, a nemzetek közötti gyűlölet szítása, az ideológiai terrorizmus fegyvertárába sorolható, a demokratikus román állam alapjainak aláásására irányuló akciók. Nem, nem valamiféle sztálinista koncepciós per vádiratából idéztünk – napjaink Romániájában kiadott dokumentumban szereplő szavak ezek: a Románia Csillaga Érdemrend magát becsületbíróságnak tituláló bizottsága azon döntésének indoklását tűzdelték teli ilyesfajta kifejezésekkel, amelyben a testület javasolja Tőkés László magas állami kitüntetésének visszavonását. A legsötétebb diktatúrákat idéző nyelvhasználat talán mindennél élesebben rávilágít arra, milyen veszélyekkel jár az a fajta posztkommunista restauráció, mely az utóbbi időben kiteljesedni látszik, és amely megnyilvánul az igazságszolgáltatás fölötti uralom megszerzésére irányuló törekvések felerősödésében vagy az állami szintről, a közintézmények és a média által gerjesztett magyarellenesség előretörésében. Különösen aggasztó mindez, ha az indoklásban a Tőkés Lászlóra és tevékenysége minősítésére felsorakoztatott, régi korok elnyomó rendszereit idéző jelzők alátámasztását olvassuk. Mert az derül ki ebből, hogy voltaképpen mindannyiunkat, minden erdélyi, székelyföldi magyart pellengérre állíthatnának, hazaárulással vádolhatnának és elítélhetnének – a Tőkés Lászlóra aggatott válogatott minősítéseket ugyanis azokkal a kijelentéseivel támasztják alá, amelyekben a mi véleményünknek, igényeinknek ad hangot. Idézik egyebek mellett autonómiát követelő nyilatkozatait, azokat, amelyekben szóvá teszi, hogy a bukaresti hatalom gyarmatként tekint Erdélyre, vagy amelyekben síkraszáll az elrománosítási politikák ellen. Bárkit bezárhatnak – csenghet vissza fülünkben a posztkommunista hatalomátmentési folyamatot, a magyar egyházi vagyonok elorzását, az ártatlanul meghurcoltak kiszolgáltatottságát úgyszintén oly híven tükröző Mikó-ügy keserű igazsága –, hiszen ha mindezek a nyilatkozatok főbenjáró bűnnek számítanak ma Romániában, akkor bizony a demokrácia alapjai repedeznek. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 10.Legyen a mi összetartozásunk erősebbÖsszenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is. Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban. Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik. Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén. Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 17.Felelősségvállalás helyett vagdalkozásTöbb szempontból is beszédes Tamás Sándor megyeitanács-elnök válasza a rétyi fűrésztelep engedélyeztetési folyamatát firtató kérdésre, amely az önkormányzat szerdai ülésén hangzott el. A replikából ugyanis kiviláglik mindaz, ami olyannyira jellemzi a politikai elitet – nem- csak a bukarestit, de a romániai magyar, a székelyföldi politikumot is –: a felelősség hárítása, a törekvés a mindenre kiterjedő hatalomra, illetve az a reflex, amely az érdemi vita helyett minduntalan a személyeskedő vádaskodást választja. A megyei önkormányzat elnöke a többi állami hivatal és hatóság jóváhagyásával takarózik, azt ecseteli, szakmai kérdésekben a megyeháza nem illetékes, és – akárcsak az elmúlt hónapok során – azt sugallja: nem is állt módjukban megakadályozni az osztrák cég háromszéki megtelepedését, az intézmény autonómiája nem terjed ki arra. E logikának némileg ellentmondva sorolja a beruházás melletti érveket: a rétyiek támogatják, munkahelyek létesülnek – így vezetőhöz méltó felelősségvállalás gesztusa helyett csak politikusi magyarázkodást látunk. Ennél is súlyosabb következményekkel járhat azonban az a vagdalkozás, amellyel támogató magatartását leplezni próbálja: elnöki lendületében ugyanis Tamás Sándor politikai akciónak bélyegez egy civil tiltakozást. E hatalomittas magatartás arra világít rá: a megye vezetője képtelen kilépni a politikai logikából, abszolút uralomra törekszik, és egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy van élet pártokon, pontosabban az RMDSZ-en kívül is, és bármennyire nem tetszik neki, igenis, léteznek Háromszéken olyan emberek, akik képesek önálló gondolkodásra, képesek állást foglalni egy, a régió egészét érintő, életüket befolyásoló kérdésben, és hajlandóak akár utcai megmozdulás révén kifejezni véleményüket. Lehet azon gondolkodni, hogy sok vagy kevés az a másfél száz személy, aki részt vett a megmozduláson, lehet azon vitatkozni, hogy jó vagy rossz, ha egy párt csatlakozik ahhoz és részvételre szólítja híveit – de politikai akciónak minősíteni egy olyan rendezvényt, amely a minősítés pillanatában ráadásul még el sem kezdődött, az alighanem a háromszéki polgárok egy részének megvetéséről árulkodik. Ráadásul olyan értéket kérdőjelez meg, amely autonómiamozgalmunk egyik alapja: a civil öntudatot. Arra pedig szinte nem is volna érdemes kitérni, hogy a megyei önkormányzat ülésén a térség jövőjéről és az itt lakók életét befolyásoló beruházásról szóló vitát miként tereli politikai síkra az elnök – de az a kisstílű, inkább óvodába, semmint a megyei tanács üléstermébe illő replika, amellyel egy jelen nem is levő politikai ellenfelét illeti, mégiscsak fölöttébb árulkodó. Hűen tükrözi, hol is állunk jelenleg politikai kultúra, felelős önkormányzatiság dolgában. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 21.Hogy ledöntsük a hallgatás falátÚjabb nagyszabású autonómiatüntetésre hív a Székely Nemzeti Tanács, március 10-én, a Székely Szabadság Napján ismét Marosvásárhelyen nyomatékosíthatjuk önrendelkezés iránti igényünket. A tavalyi, sokak számításait messze felülmúló részvétel mellett lezajlott akció, majd a székelyek nagy menetelése immár egyszer s mindenkorra egyértelművé tette, hogy az autonómia közösségi támogatottsága igen erős, olyan társadalmi igény, amelyet egyetlen magyar párt sem kerülhet meg. Mindez azért is fontos, mert egy évvel korábban még nem minden magyar szervezet hozzáállása volt pozitív. Az EMNP és az MPP kezdetektől támogatta az SZNT kezdeményezését, de az RMDSZ viszonyulása nem volt teljesen egyértelmű: ugyan nem ment szembe az akcióval, de központi vezetése távol maradt, csak a székelyföldi szervezetek vettek részt a mozgósításban és az eseményen. Ennek ellenére is 30 ezerre becsülhető a tavalyi megmozdulás résztvevőinek száma, és ez már elég volt ahhoz, hogy a következő tömeges demonstrációt, az október 27-i nagy menetelést immár az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogassa. Idén tehát remélhetőleg még csak fel sem merül a kérdés, hogy a magyar pártok aktívan részt vesznek-e a szervezésben – a belső vitákra szánt energiákat így a mozgósításra és az ügy nemzetközi népszerűsítésére lehet fordítani. Annál is inkább, mert arra fel lehetünk készülve: a román államhatalom ezúttal is megpróbálja majd bagatellizálni, elhallgatni az eseményt. Meg kell tehát találnunk az ellenszert az elhallgatás, hazudozás szekus módszereire – és ehhez a tömeges részvétel mellett erőteljes külföldi médiaérdeklődés, határozott anyaországi kiállás, nemzetközi szövetségeseink támogatása is szükséges. A kormány jogállamiságot veszélybe sodró intézkedései, az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért indított küzdelem miatt egyre több európai ország és Amerika is fokozott figyelemmel követi a romániai fejleményeket – ha ezt az aggodalmat javunkra tudjuk fordítani, ha világosan el tudjuk magyarázni a bennünket ért jogsérelmeket, akkor sikerrel járhatunk, és Bukarest nem teheti meg többé, hogy semmibe veszi beadványainkat, követeléseinket. De ehhez előbb összehangolt cselekvési tervre, munkamegosztásra lenne szükség az erdélyi magyar politikai szervezetek között. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 14.Bukarest a példa?Megtorpanások, be nem váltott ígéretek, pártérdekek előtérbe kerülése, kiszorítósdi, árulások – rosszul indul az idei év az erdélyi magyar közéletben. Mintha Bukarest volna a követendő példa, ahonnan csak véget nem érő marakodásról, koncért folyó ádáz csatáról, opportunizmusról, árulásról érkeznek hírek. Hogy ismét, ki tudja, hányadszor, a szakadás küszöbére sodródott a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség. Hogy a tegnap még partnerségük megerősítéséről egymás oldalán nyilatkozó vezetők ma már csak a sajtón keresztül fenyegetik, zsarolják egymást. Hogy Pontáék kilóra megvásárolták a Dan Diaconescu-féle párt honatyáit, és immár a liberálisok nélkül is megvan a parlamenti többségük. Hogy partnereik kiszorítása végett afféle koalíción belüli koalíciót hoztak létre, melynek neve – Szociáldemokrata Szövetség – már-már a megtévesztésig hasonlít arra, amivel elsöprő győzelmet arattak a 2012-es választásokon. De hiába fordulunk el csömörrel a fővárosban zajló ingyencirkusztól – hasonló kép tárul elénk a Kolozsvár–Marosvásárhely–Sepsiszentgyörgy tengelyen az erdélyi magyar közéletben is. Esztendő fordultával elillant az RMDSZ határozott kiállása, az autonómiatörvény bemutatását hónapról hónapra halogatják, a szövetségi elnök szerint most éppen az alkotmány módosítása miatt „taktikáznak”. S hiába reménykedtünk abban, hogy a székelyek nagy menetelésén kialakult akcióegység tartós lesz, legalább az autonómia ügyében – lám, az RMDSZ viszonyulása a székely szabadság napjához idén sem egyértelmű. Mindeközben pedig teljes a káosz az RMDSZ ellenzéke berkeiben is: a súlyos identitászavarban sínylődő MPP maradék híveinek eltávolodását kockáztatva az RMDSZ-hez közeledik, de Nagy István volt baróti polgármester kizárása is érzékenyen érintheti az alakulatot. Nem sokkal rózsásabb a helyzet az Erdélyi Magyar Néppárt háza táján sem: Nemes Előd átigazolása, majd az alakulatra zúdított vádsorozata nem csak a fiatal politikust minősíti, és volt pártja vagy az őt befogadni látszó RMDSZ megítélésének árt – elriaszthatja azokat is, akik még valamelyes érdeklődést mutattak közügyeink iránt. Öntelt, határozott cselekvésre mégis képtelen hatalom, megosztott és erőtlen ellenzék – a magyar viszonyok mindenben kísértetiesen hasonlítanak a bukarestiekre. És ezért igazán nem okolhatjuk a román államhatalmat vagy zászlóüldöző helytartóit. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 17.Zászlóháború helyettÚjabb, a székelyföldi magyar közösség véleményének kinyilvánítását célzó kezdeményezést kaszált el a prefektus és az igazságszolgáltatás: ezúttal a megyei önkormányzat népszavazás kiírásáról szóló határozatát nyilvánították törvénytelennek, amelyben a székelyföldi fejlesztési régió kialakításáról kérdezték volna az itt élőket. Persze, aligha számít meglepetésnek, hogy a kormánymegbízott azonnal a közigazgatási bírósághoz fordult az ügyben, de még az alapfokú ítélet láttán sem csodálkozhatunk túlságosan, az elmúlt években ugyanis hozzászokhattunk már ahhoz, hogy Romániában bizonyos értelemben különleges státussal bír Székelyföld: egészen más törvények érvényesek itt, mint az ország többi részén, és ami másutt szabad, az nálunk tilos. Nem nyilváníthatjuk ki véleményünket a demokrácia egyik alapvető eszköze, a referendum révén, nem használhatjuk szimbólumainkat, zászlónk nem loboghat, még a községháza felirat is sérti a román államhatalom helytartóinak szemét. De hiába ennyire kiszámítható a bukaresti hatalom, mégsem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Véget nem érő szimbólumháborúba kényszerülünk, ráadásul folyvást védekező állásban, válaszunk pedig se nem elég határozott, se nem elég bölcs, de még csak nem is egységes. Tudtuk ugyan előre, hogy keresztbe tesznek a népszavazási próbálkozásnak – mégsem az erősebb, közigazgatási hatáskörökkel is felruházott székelyföldi régió szerepelt a tervezetben, eleve a kompromisszumos változatot választottuk. És hiába nyilatkozza egyfelől Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy előre egyeztetett forgatókönyv szerint kérte fel az SZNT autonómiapárti határozatok elfogadására a székelyföldi önkormányzatokat – Kelemen Hunor már fanyalog és kétségeit hangoztatja. Habozunk, vitatkozunk, meghátrálunk – észre sem vesszük, és a bukaresti hatalom játékát játsszuk. Ráadásul miközben a szimbolikus térben folyó harcra áldozzuk minden energiánkat, megfeledkezünk arról, hogy önszerveződésünkre figyeljünk: elherdáljuk természeti értékeinket, nem törekszünk civil és szakmai szervezetek létrehozására, megerősítésére, saját intézményrendszer kiépítésére, nem élünk nyelvi jogainkkal, nem építjük tudatosan a helyi gazdaságot, közéletünket mindinkább áthatja a balkániasodás, a korrupció. Pedig nem ártana átmenteni némi muníciót az önmagunk, igénytelenségünk, közönyünk elleni küzdelemre is. Mert ez még nehezebb lesz, mint a Bukaresttel való viaskodás. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 20.Zavarkeltés szekus módszerekkelA gyülekezési jog megsértéseként, a véleménynyilvánítás szabadsága elleni merényletként, rendőrállamot idéző intézkedések bevezetését célzó próbálkozásként értelmezhető a marosvásárhelyi polgármester döntése, mely szerint betiltaná a székely szabadság napján a vértanúk szobránál tervezett megemlékezés utáni felvonulást. Mert miféle jogállam az, ahol egy jó előre bejelentett, békés tömegrendezvényt mondvacsinált kifogásokra hivatkozva be akarnak tiltani? Milyen demokrácia az, ahol nem viselik el a véleménynyilvánítás ezen Európa- és világszerte ismert eszközét, az utcai tiltakozást? A döntés annál is inkább érthetetlen, mert a tavalyi autonómiatüntetés után a helyi hatóságok, a rendfenntartók képviselői is elismerően nyilatkoztak a rendezvényről, méltatva, hogy semmiféle incidens nem történt a harmincezres tömeg felvonulása során. A mostani tiltás tehát arra enged következtetni, gyökeresen megváltozott a román államhatalom viszonyulása az autonómiatüntetéshez, más stratégia körvonalazódik az eddigi helyett, mely jórészt az agyonhallgatásra, az esemény elbagatellizálására, a résztvevők számának alulbecsülésére alapult, mint tapasztaltuk ezt tavaly márciusban, de még októberben, a székelyek nagy menetelésén is. Talán belátták, ezt a módszert immár nem alkalmazhatják, hisz tavaly két alkalommal, a márciusi autonómiatüntetésen és a székelyek nagy menetelésén is meggyőződhettek: valós közösségi igény az autonómia, és tízezrek hajlandóak utcára vonulni követelésük kinyilvánításáért – nem alapozhatnak tehát arra, hogy úgyis csak néhány ezren lesznek, s ha ennek jelentős részét lehazudják, az már olyan, mintha semmi sem történt volna. Ráadásul hiába álltak elő a prefektusok a nevetségesen alacsony létszámmal – a román sajtó egy része, de a külföldi média is a nagyrészt valós adatokat közölte. A legvalószínűbb ezért, hogy az elhallgatás után most újabb, a Securitate arzenáljából elővett csellel próbálkoznak. Arra játszanak, hogy a tiltás révén zavart okoznak a szervezők, résztvevők körében, elbizonytalanítják a közösséget, és sokan aggodalmaik miatt nem vesznek majd részt a rendezvényen. Jó lenne, ha rá tudnánk cáfolni erre a feltételezésükre is. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 25.És mégsem győztünkHa a pártpolitikai logikán felülemelkedve elemezzük az erdélyi magyar pártok Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos, hétvégén bejelentett döntéseit, az igen zilált erdélyi magyar–magyar politikai viszonyok közepette felemásnak értékelhetjük a helyzetet. A legjobb megoldástól, az összmagyar összefogástól igen távol állunk – de legalább a legrosszabb helyzetet elkerültük, és – Tőkés László Fidesz-listán történő indulása révén – nem áll fenn annak veszélye, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad Brüsszelben. A fejleményeket érdemes az alaphelyzethez viszonyítva elemezni: az RMDSZ a kezdetektől elzárkózott a magyar pártok koalíciójának gondolatától, és mindvégig az oszd meg és uralkodj elv mentén próbálta forgácsolni politikai vetélytársai erejét. Sikerrel is járt, hisz az MPP-t a maga oldalára csábította, az Erdélyi Magyar Néppártot pedig sakkba szorította. Ha vállalják, hogy versenybe szállnak, az esetleges kettős kiesés ódiumát kellett volna viselniük – a másik lehetőséget választották hát, a kimaradást, így most ellenfeleik és szavazóik is azzal vádolhatják, hogy nem merték vállalni a küzdelmet, ráadásul az RMDSZ-ből kiábrándult erdélyi magyar választópolgárnak ismét csak nem adatik meg a választás szabadsága. Ez esetben viszont talán kijelenthetjük, ami viszont pártpolitikai szempontból rossz, az a nemzeti érdeket szolgálja: a döntés nyomán ugyanis megszűnt az a kockázat, hogy magyar–magyar verseny esetén kiütik egymást a Néppárt és az RMDSZ jelöltjei, egy erdélyi magyar képviselő tehát ott lesz Brüsszelben. Tőkés Fidesz-színekben történő indulása különben sem ellentétes a magyar kormánypárt nemzeti összetartozást hirdető politikájával, ugyanakkor jelzésértékű a temesvári forradalom hősének bevonása a szocialista baloldallal szemben folytatott küzdelemben. Örömünnepet mindezek ellenére sem ülhetünk. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is három EP-képviselőnk dolgozik majd Brüsszelben: az ötszázalékos küszöb elérése vetélytárs nélkül sem lesz könnyű az RMDSZ-nek. És keserűen állapíthatjuk meg azt is: pártjaink ismét képtelenek voltak a közös fellépésre... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 28.Ha posztkommunistákkal szövetkezünkSokat nem tudunk még az alakuló harmadik Ponta-kormányról, mert egyelőre a kulisszák mögött zajlanak a tárgyalások, alkudozások – de azok alapján, amit látunk, azt is kijelenthetnénk: már ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy lássuk: kiteljesedőben a posztkommunista restauráció. Mert miféle hitele lehet annak a hatalomnak, amelynek élén egy plágiummal gyanúsított miniszterelnök áll? Miként várhatnánk el bármiféle elvszerűséget attól a szövetségtől, amelynek tagja az árulást mesteri szintre emelő Oprea-féle alakulat is? És milyen európai szellemet várhatnánk el a kormányzástól, ha ott ama bizonyos zsebpárt, élén a szekusbesugó Dan Voiculescuval és háta mögött a módszeres félretájékoztatástól a gyűlöletszításig bármire képes médiabirodalommal? Milyen demokrácia vár ránk, ha azok alkotják majd az új többséget, akik vezető európai véleményformálók szerint is kisebbfajta államcsíny révén próbálták megkaparintani a hatalmat 2012 nyarán, mi lesz majd a jogállamiság alapjaival, ha valóra válik legfőbb törekvésük, és, sutba vágva a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, korrupciógyanús bűncselekményekbe keveredett tagjaik és klientúrájuk védelmében megszerzik az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzést? Meg aztán milyen kormányalakítási tárgyalások azok, amelyek zárt ajtók mögött néhány nap alatt lezajlanak, amelyek során csakis tisztségekről esik szó – elképzelésekről, programról egyáltalán? De lám, ezzel a velejéig korrupt, posztkommunista és magyargyűlölő bandával készülne szövetkezni érdekképviseleti szövetségünk. És egyszer csak elcsendesül körülöttünk a világ: nem érkeznek hírek arról, hogy a prefektus éppen melyik székelyföldi önkormányzatot szemelte ki és perelte be jelképeink használata miatt. És hiába, hogy eldőlni látszik: egyhamar nem lesz alkotmánymódosítás, az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútumról továbbra sem tudni semmit. Sőt, még az autonómia fogalma sem hangzik el az arról szóló nyilatkozatokban, hogy tárgyalnak a szociáldemokratákkal, az SZNT önkormányzatokhoz intézett felhívása egyelőre süket fülekre talált, s hogy a székely szabadság napjára mozgósítja-e híveit az RMDSZ, az továbbra is kérdés. Sokat nem tudunk egyelőre az RMDSZ szándékairól sem – de azok alapján, amit érzékelünk, kijelenthetjük: ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy felmérjük, miként alakul majd az autonómiáért folyó küzdelmünk a posztkommunistákkal való esetleges megállapodás esetén... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
