|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 376 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 361-376 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: II. Rákóczi Ferenc /erdélyi fejedelem/ 2015. október 31.Megtartó gyökerek1956. október 23-án a pesti utcára vonulóknak Petőfi és Kossuth szelleme adott halálmegvető bátorságot, zsigereikben ott lüktetett az Aradi Tizenhárom erkölcsi ereje és a Felséges fejedelem, II. Rákóczi Ferenc valamint mindazok üzenete, akik vérüket ontották és életüket áldozták a nemzet szabadságáért. ’56-ban a felkelők többsége nemcsak azt tudta, hogy mit nem akar – nem akarja a szovjet megszállást és a kommunista párt egyeduralmát –, hanem azt is, amit akar: teljes szuverenitást, a köztársaság és a parlamentáris többpártrendszer visszaállítását, semlegességet, munkásellenőrzést a gyárakban, a föld visszaszolgáltatását azoknak, akik az 1945-ös földosztáskor jutottak hozzá és nem utolsósorban a nemzet emberi méltóságának visszaszerzését. Ezt akarta és ennek a forradalmi akaratnak lett a szimbóluma Beethoven Egmont nyitánya mellett a lyukas zászló és a Kossuth-címer. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképtárának sajátos színfoltja, hogy Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka, miközben a szovjetekkel harcban álltak, nov. 7-én, a Nagy Októberi Forradalom évfordulóján a csoport által ellenőrzött házakra a magyar lyukas zászlók mellé kitűzette a vörös lobogót is. Félreérthetetlen üzenet volt ez a szovjeteknek: az igazi munkásforradalom Budapesten, Magyarországon zajlik, és hogy a szovjetek a másik oldalon, az igazi forradalom vérbefojtásának oldalán állnak. A lyukas zászló azóta, bárhol a világon, a diktatúrák elleni harc mellőzhetetlen jelképévé vált. Budapesten a lyukas zászló alatt harcolók alapjaiban rendítették meg a kommunista rendszer társadalmi igazságosságáról szóló mítoszt. Nem tudni pontosan, mikor. Lehet, hogy akkor, amikor a forradalom első áldozata, az alig 18 éves Vizi János tanuló hősi halált halt, lehet, hogy amikor az értelmiség, a munkásság, a parasztság és a katonaság forradalmi egysége egy közös szívdobbanással valósággá vált, de az biztos, hogy a magyar szabadságharc kegyetlen vérbefojtása ütötte az első léket a kommunizmus hajóján. Amikor az áldozatvállalás végvárában, Budapesten, kő kövön nem maradt, amikor Moszkva belefáradt a vérontásba és – akárcsak Haynau 1849-ben – „helyreállította a rendet”, épp akkor rúgott utolsót a kommunizmus mítosza. Mert a magyar forradalom áldozatvállalása és elvérzése történelmi távlatban nem kudarc, hanem egy olyan erkölcsi győzelem, amely megálljt parancsolt a sodródásnak és csak tíz napra ugyan, de természetes medrébe terelte a történelmet! Az emberiség újkori történelmében a magyar forradalom volt az első, amely megmutatta a szovjet típusú társadalmi rendszer sebezhetőségét és ugyanakkor felfedte a nyugati nagyhatalmak és demokráciák segítőkészsége és cselekvési lehetőségei korlátait. ’56 történetéhez szervesen hozzátartozik az az egy testből, egy lélekből felszakadó együttérzés is, amely révén az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarság kifejezte azonosulását a magyar népfelkelés és szabadságharc eszméivel. Romániában az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló forradalmi megmozdulásokra, fegyveres harcokra nem került sor. Értelmiségiek, egyetemisták, kétkezi munkások, földművesek tettek hitet a magyar forradalom eszméi mellett, fejezték ki szimpátiájukat mindazokkal, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a „tigris karmaiba került’’ Magyarország kiszabadításáért. Az itteni magyarság ideig-óráig visszanyerte önbizalmát, és reménykedett a totalitárius diktatúra megszűnésében, a kötelező beszolgáltatások, padláslesöprések eltörlésében, a házkutatások, megtorló intézkedések, deportálások felszámolásában. Mindezt a szocializmus keretei között képzelte el, mert még mindig hitt „az emberarcú szocializmusban” – amiért aztán keményen megfizetett. A román legfelső párt- és államvezetés kezdettől fogva igen veszélyesnek minősítette a magyar eseményekkel való szolidaritás nyomán kialakult helyzetet. A legfelsőbb párt- és államvezetés attól tartott, hogy a forradalmi eszmék átterjednek Romániára is és hasonló megmozdulásokra kerül sor. A legszigorúbb intézkedéseket, totális cenzúrát vezettek be, megakadályozandó a forradalmi eszmék terjedését. Növelték a határőrség állományának létszámát, elrendelték a gyorshadtest riadókészültségét. Diverziós céllal a szolidarizáló megmozdulások megakadályozására ismét felelevenítették az Erdély „elrablásával” való jól bevált riogatásokat. Gheorghiu-Dej kommunista diktatúrája számára a magyar forradalom vérbefojtása kiváló ürügyet szolgáltatott az „ellenforradalmár, gyanús, hazaáruló” magyar értelmiségi elittel való leszámolásra. Innen már nyílegyenes út vezetett az önálló magyar intézmény- és iskolahálózat elsorvasztásához, az önálló kolozsvári Bolyai Tudományegyetem felszámolásához. De volt a magyar nemzetnek tíz napja, amíg szabadon álmodhatott! Amikor kimondhatták: Elég volt! Amikor egy pillanatra elhihette a nemzet, hogy kezébe veheti a saját sorsát, amikor egy pillanatra a „hí a haza, itt az idő, most vagy soha!” nem csak iskolai kötelező olvasmány volt! Álmaik felett a „testvéri” lánctalpak dübögése volt az ébresztő requiem… A nagyhatalmak tétlenségén és árulásán megfeneklett ’56-os forradalom eseményei bizonyítják csak igazán a nemzet élni akarását. Ezek az események az eljövendő generációk számára az örökkön-örökké élő, önfeláldozó hazaszeretetet tápláló nemzetmegtartó gyökerek bizonyságát jelentik. Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad) 2015. november 12.Visszaszolgáltatást vizsgál Marosvásárhelyen a DNAVizsgálja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi irodája, hogy jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet. Vizsgálja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi irodája, hogy jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet – derül ki Dan Tănasă egy korábbi bejegyzéséből. A magyarbarátsággal nem vádolható blogger feljelentése alapján az ügyészség hivatali visszaélés ügyében nyomoz. A gyanú szerint az épületet úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában. Tamási Zsolt, az épületbe ősztől beköltöző Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója határozottan visszautasította a vádakat. Emlékeztetett arra, hogy az épületet 2004-ben szolgáltatták vissza az egyháznak. Marosvásárhely polgármestere megtámadta a határozatot, de elveszítette a pert. Az ügyben a legfelső bíróság hozott végleges döntést. „Nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg a DNA, hanem a legfelső bíróságét is. (...) Nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – fogalmazott a Központ hetilap által megszólaltatott igazgató. Tamási kitért arra is, hogy az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük. Az igazgató nem tartotta valószínűnek, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz hasonlóan a marosvásárhelyi iskolaépületet is bírósági úton államosítanák vissza. Hozzátette, ha nem lett volna törvényes a visszaszolgáltatás, az a hosszú pereskedés alatt kiderült volna. Székelyhon.ro 2015. november 29.Helytörténeti konferenciát szerveztek MarosvásárhelyenAz Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület a 14. alkalommal megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozat keretében tartott tudományos ülésszakot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címmel. A szombati, egész napos konferencián zömében helyi történészek értekeztek Marosvásárhely vagy Maros megye történelmét érintő témákról. Pánczél Szilamér, a Maros megyei múzeum munkatársa például arról tartott előadást, hogy az elmúlt évek során a múzeum által koordinált nemzetközi és interdiszciplináris kutatások jóvoltából a római Dacia keleti határvédelmi rendszerének tudományos vizsgálata jelentős paradigmaváltáson esett át. A keleti limes. Stratégia és kutatás vs. kutatástratégia című előadásban a Maros megye területén húzódó limes-szakasz lelőhelyeinek kutatásairól, az azok során felmerült kérdésekről és értelmezési módozatokról beszélt. A két világháború közötti, közismert iskolapolitikának egyik sajátos szegmensét jelenti az egyházi iskolák helyzete. A katolikus Státus főgimnáziumai kétszeresen kerültek kisebbségi helyzetbe: etnikailag és felekezetileg. Ezt a témát járta körül Tamási Zsolt történész, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Liceum igazgatója A Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium a két világháború között című előadásában. Az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi íveinek elemzésére vállalkozott Pakot Levente, a Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa. A budapesti történész a lélekösszeírások és népszámlálások egyéni és háztartási adatait elemezve mutatta be a korabeli Marosszék népességének családi- és háztartásszerkezeti jellemzőit. A marosvásárhelyi ügyvéd, Fekete Andor két emlékiratot is hagyott az utókorra, amelyeket pályája végén, 1949-1950-ben vetett papírra. Az egyik másolatban Marosvásárhelyen, a másik a budapesti Akadémiai Levéltárban található. Az emlékiratok csupán két fontosabb elfoglaltságát járják körbe, az ügyvédi pálya kiemelkedő pereit és a kaszinóban kifejtett tevékenységét, de ezek között bőven akadnak önéletrajzi vonatozások is – mutatott rá Fekete Andor emlékiratairól című előadásában Spielmann Mihály történész. Pál-Antal Sándor Bernády György városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését ismertette előadásában, Berekméri Árpád Róbert Egyházlátogatás a Marosi Egyházmegyében a két világháború között címmel értekezett, Nagy József a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyainak ábrázolásáról a korabeli helyi sajtóban. Weisz Szidónia „Nemességed nagyobb dicsőségére...” A somkeréki Erdélyiek privilégiumai a közép- és kora újkorban, Simon Zsolt Marosvásárhely szabad királyi rangra való emelése 1616-ban címmel értekezett, Nemes Gyula Csíkfalvi Csók János, a 18. század templom-és toronyépítő ácsmestere, Murádin János Kristóf A „kicsi magyar világ” politikai keresztmetszete. Az Erdélyi Párt Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi városi szervezete 1940 és 1944 között, Hámori Péter Székelyföldi „Tennessee-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944, Sárándi Tamás A nagy kihívás. Maros megye és a Székelyföld közellátásának kérdése 1940 őszén című tudományos dolgozatát mutatta be. A konferencián elhangzott előadások, a tervek szerint kötetben is megjelennek. Antal Erika maszol.ro 2015. november 30.Történész konferenciát tartottak a KultúrpalotábanAz Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület szervezésében tudományos ülésszakot tartottak szombaton a Magyar Tudomány Napja Erdélyben alkalmából, Marosvásárhelyen. A 14. fórumot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címszó alatt tartották meg a Kultúrpalota kistermében , amelyen elsősorban a marosvásárhelyi történész kutatók ismertették legújabb kutatási eredményeik, de az ülésszaknak gyergyóremetei, kolozsvári és budapesti meghívottjai is voltak. A fórumot Simon Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Lóránt a Borsos Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Pánczél Szilamér a Maros Megyei Múzeum régésze a Maros megye területére eső római limes-szakasz lelőhelyeinek kutatása során felvetődött kérdésekre kereste a választ előadásában. Ezt követően Weisz Szidónia a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a somkeréki Erdélyi család közép- és kora újkorban szerzett privilégiumait ismertette. Simon Zsolt a „Gheorghe Şincai” Társadalom- és Bölcsésztudományi Kutatóintézet kutatója az 1616-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Marosvásárhelynek adományozott szabad királyi rang mibenlétéről és az ezzel járó kiváltságokról értekezett. Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka, csíkfalvi Csók János ácsmesternek a 18. század utolsó harmadában kifejtett tevékenységét vázolta, főleg a mesternek a nagyernyei református templom építése alkalmával kifejtett munkájára fókuszálva. Pakot Levente, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi ívet elemezte. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, előadásában Bernády György marosvásárhelyi polgármester városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését vázolta. Ebédszünet után a tudományos fórum Spielmann Mihály, a Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetőjének előadásával folytatódott, aki Fekete Andor marosvásárhelyi ügyvéd két emlékiratáról beszélt a jelenlévő közönségnek. Ezt követően Berekméri Árpád-Róbert, az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa a Marosi Egyházmegyében, a két világháború közt tartott egyházlátogatásokról tartott előadást. Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusza a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyait vázolta a korabeli helyi sajtó tükrében. Tamási Zsolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium két világháború közötti történetét ismertette. Murándi János Kristóf a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának oktatója előadásában a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély legfontosabb magyar politikai formációjának, az Erdélyi Pártnak Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi szervezetét mutatta be. Hámori Péter, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója Székelyföldi „Tennesse-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944 címmel tartott előadást. Sárándi Tamás a Maros Megyei Múzeum munkatársa az 1940 őszén a Székelyföldön fennálló közellátás problémáit és annak megoldási módozatait ismertette. Székelyhon.ro 2015. december 5.Ülésezett a MáértA jövőben a gazdasági megerősítésre a nemzetpolitikának külön hangsúlyt kell fektetnie – rögzítették a Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyben sikerként értékelték az egyszerűsített honosítás iránti töretlen érdeklődést, és reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke. A résztvevők megállapodtak abban, hogy jövőre a fiatal magyar vállalkozókat segítik. A dokumentum rögzíti: a külhoni magyarság szülőföldjén való megtartásához és megerősödéséhez olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell bevonni, amelyek a magyar gazdasági vagyon növelése mellett a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók számára is kedvező helyzetet eredményeznek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítése, támogatása továbbra is prioritás. Sikerként értékelik, hogy az érdeklődés továbbra is folyamatos. Üdvözlik azt az országgyűlési határozatot, amely november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánítja. A résztvevők reményüket fejezik ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, az ország olyan demokratikus jogállammá válik, melyben teljes körűen biztosítják a nemzetiségek jogait is. A külhoni magyar közösségek megmaradása érdekében támogatják a Kárpát-medencei magyar szervezetek által kidolgozott autonómia- és önkormányzatisági törekvéseket. Üdvözlik a szórványmagyarság megőrzése érdekében indított Petőfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 magyarországi és külhoni magyar ösztöndíjas utazott a szórványközösségekhez. Sikeresnek tekintik a külhoni magyar szakképzés éve programot, s megállapodtak abban, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz. A résztvevők olyan lépések megtételét kérik, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Erdéllyel összefüggésben tiltakoznak a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak restitúciójának leállása, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok – mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – tulajdonjogának megkérdőjelezése és visszaállamosítása ellen. Megdöbbentőnek és az európai jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tartják a magyar nyelv és nemzeti szimbólumaink használatát korlátozó prefektusi, rendőrségi és fogyasztóvédelmi fellépéseket, amelyek ellen határozottan tiltakoznak. Sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvűség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentős vagy meghaladja a 20 százalékot. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Kifejezik abbéli reményüket, hogy a 2016-ban esedékes romániai helyhatósági és parlamenti választások után mind a helyi közigazgatásban, mind a bukaresti törvényhozásban megerősödik a magyar érdekképviselet. Arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy a közösségük jövőjét cselekvően alakító, felelős polgárként, minél nagyobb arányban vegyenek részt a választásokon. Aggodalommal tapasztalják, hogy az európai terrorveszély ürügyén mind a médiában, mind pedig egyes állami vezetők részéről magyarellenes hangulatkeltés indult el. A veszélyeztetett közösségek, mint például a szórvány- és csángó magyarok további kiemelt figyelmet érdemelnek. Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 9.Mérlegen a 25 esztendőCsütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket. December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját. Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is. A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el. Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé. Mérlegen a 25 esztendő Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében I. Restitutio in integrum A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz. A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban: - Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület - Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület - Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület - Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület. A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet. II. Utcák, terek magyar elnevezései A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán. 2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.) Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is. Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben. III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban. 2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál. Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők. Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár. IV. Emlékjelhagyások 1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel. Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok: - Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette) - Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte) - Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte) - Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta) - Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert) - Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt) - Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka - Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert) - Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet) - II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel) - Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert) - Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.) A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve: - Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása) - Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása) - Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása) - Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása) A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri. V. Közösségmegtartó és építő rendezvények 1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére. A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk. Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor. Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért. szatmar.ro 2016. január 20.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Tágmagyar politika a MÁ�?RT XIV. ülésének tükrében A határon túli magyar közösségek csak akkor fogják elhinni, hogy gondolunk vélük, ha érezni fogják elszánt, összehangolt segítségünket. 1.A helyzet a MÁ�?RT elott [...] A határainkon túl a magyar közösségek egyre nagyobb szorításban élnek. Ha meg akarjuk elozni az ausztriai végállapotot, s az ahhoz rohamléptekben közelíto horvátországi helyzetet, akkor végre összehangolt cselekvésre kell sort keríteni. A vész-helyzetben a védekezési ösztön sok formát öltött. A bal-sorsú kormányok idején történt leépítések után ismét van MÁ�?RT, sot megmaradt a KMKF is. Tartoztak már határon túli ügyeink a Külügyminisztériumhoz, most van a miniszterelnökségen államtitkárság. Van intézete a nemzetpolitikának, sot a nemzetstratégiának is. Intézmények és civil szervezetek burjánoznak - néha a pártok mintájára még egymásnak is feszülve. Ám amikor gyakorlati lépésekre került volna sor, rendre kudarcot vallottunk. Szomszédaink sikerrel rázták le magukról a kisebbségi magyarság gondjait. Nem hallattuk következetesen hangunkat az európai önkormányzati és civil képviseleteket összefogó szervezetekben, halogatjuk az oktatási-nevelési támogatási rendszer ütoképessé tételét. Már szinte körmünkre ég, hogy egyes veszélyeztetett közösségek (pl. Zoboralja, Baranyai-háromszög) szervezett megsegítésérol döntsünk. Már rég össze kellett volna kötni a civil nyomásgyakorlás lehetoségeit a pártok nemzetközi kapcsolatainak és a kormánynak rendelkezésére álló módszerekkel és utakkal. Erre már csak azért is nagy szükség van, mert minden résztvevonek más a mozgástere. (Pl. a kormánynak nagyobbak az anyagi lehetoségei, mint a civileknek, viszont jobban köti a szomszéd országokkal való térségi együttmuködés parancsa.) Meg kell tehát találnunk a jóakaratú erok együttmuködését. �?gy, ahogy erre utaló jelek voltak láthatók a nemzeti kisebbségekre vonatkozó ú.n. népi kezdeményezés(ek) elutasításának jogi útra terelésében. Lássuk világosan: a határon túli magyar közösségek és szórványaink csak akkor fogják elhinni, hogy gondolunk vélük, ha érezni fogják elszánt, összehangolt segítségünket. Ezen a téren viszont 2010-tol sokban megújult nemzetpolitikánk. Ennek kohója maga a MÁ�?RT. 2. A megújult nemzetpolitika [...] Legmélyebb tartalmában a nemzetpolitika: nemzetmegtartó és szórványápoló, a nemzeti összefogást megvalósító tevékenység függetlenül politikai határoktól és viszonyoktól. Ennek értelmében arra kell törekednünk, hogy a magyarok semelyik lakóhelye se kerüljön hátrányos helyzetbe, s a magyar nemzet minden tagjának lehetoségei közelítsenek egymáshoz. Ez a gondolat demokrácia-programunk részének is tekintheto. Ezen az alapon fogadjuk örömmel a polgári kormány családpolitikájának lényegét, és veszünk részt a nemzet kulturális építését szolgáló törekvéseiben, mind határainkon belül, mind azokon túl. Különös figyelemmel kísérjük az oktatás és a közösség érdekében muködtetett egyházi létesítmények sorsát. Kiállunk veszélyeztetett állapotba került közösségeinkért, küzdünk közösségeink életlehetoségeit, szellemi és anyagi gyarapodását korlátozó intézkedések ellen. Itt az ido felismerni a nemzetrészek egymásra-utaltságát. Az egész közösség számára az igazi veszély egy nem-nemzeti alapon álló kormány (Orbán Viktor megfogalmazása). [...] S mivel bár egy a nemzet, de a nemzetrészek helyzete különbözik - habár egyik sem verofényes - vessünk hát körbe egy rövid pillantást (figyelembe véve a tavalyi XIII. és az idei XIV. MÁ�?RT határozatait is). Erdély és a Részek, valamint a csángó tömb (avagy szórvány?) A román politika következetes. Minden korábbi országgyarapításuk (1878, 1913, 1919) után megindult a következetes beolvasztás. Így volt ez már Erdélyt (és a Részeket) megelozoen Moldova-Besszarábia, Dobrudzsa esetében is. Miért lett volna másként Erdélyben? Ha sikerült a 250 ezres moldvai katolikus tömb dönto részének beolvasztása (a Jászvásárban kiépített janicsár-püspökséggel), miért remélnénk, hogy ez a törekvés nem ugyanilyen eros a Székelyföldön? Nagy hajtóerot ad ennek a régi területek (a Regát) javára történo forráselosztás; magyarán Erdély kifosztása és elszegényítése. (...) Romániában már-már folyamatossá vált a nemzeti szimbólumok használatának korlátozása. Fejünk felett lebeg a regionalizáció meg-megújuló támadása: a magyar nyelvu területek közigazgatási felszabdalásának kihunyni nem akaró terve. A magyar közösség helyzetét jellemzi a kisebbségi törvény aszalása, a nyelvhasználatban a visszarendezodés, az ingatlan-visszaszármaztatásoknak nemcsak leállítása, késleltetése, de a jelentkezo újraállamosítás (a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc gimnázium, sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete), a magyar orvosképzés akadályozása, a magyar politikusok mint közéleti személyek ellen akár terrorveszély, akár korrupció örvén folyó hajsza. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az eroszakszervezetek vették át a magyarellenes politika végrehajtását, Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének megfogalmazásában: a jogfosztás új módszere maga az igazságszolgáltatás, mert így politikai eszközökkel nem megakadályozható. (Ennek kiugró példái Nagy Zsolt volt miniszter és Markó Attila volt államtitkár, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke, valamint Mezei János gyergyószentmiklósi és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester meghurcoltatása.) Magyar közszereplok veszélyeztetettsége már olyan mérvu hogy az egyetlen vezeto tisztséget betölto magyar nemzetiségu ügyész (Majeczki Izabella) közel három hónapot töltött vizsgálati fogságban, mielott - nem jogeros - felmentést kapott az ellene emelt korrupciós vád alól. A román parlament pedig ismételten visszaveri a magyar kezdeményezéseket. Ez odáig megy, hogy pl. Hargita Megye Tanácsának a magyar ajkú diákokra szabott, a román nyelv eredményesebb tanítására vonatkozó módszertani javaslatát is kapásból elutasítja a bukaresti minisztérium. A többségi hatalom bovülo eszközeire utal, hogy az új választási rendszer (levelezéses szavazás) akár félmilliós román szavazatot hozhat a határon túlról (foleg Moldovából). Az RMDSZ egy éve kilépett a román kormányból, miután világossá vált, hogy abban nincs olyan vezeto, akinek szavára a legcsekélyebb mértékben is építhetne. Mindehhez hozzájárul a magyarellenes hangulat szítása. Nem rég történt a Schengen felé törekvo uniós tagországban, hogy a Román Hírszerzo Szolgálat (SRI) 2014. évi jelentésében az alkotmányosságot veszélyezteto tényezoként nevesítette a székelyföldi autonómia-törekvéseket. S miközben a kisebbség helyzetét illeto kifogásokra a kormány azt hajtogatja, hogy példaszeru a helyzetük Romániában, az ilyen jellegu tanácskozásoktól távol tartja a magyar érdekképviseleteket. Markó Béla szeptember 12-i írásában rávilágít, hogy az autópályák Erdélyben alig haladják meg a száz kilométert (az Erdélynél kisebb Magyarországon ez boven ezer km fölött van), s arra, hogy ebben is megnyilvánul a román irracionális rettegés a magyar többségu régió gondolatától. (Megjegyzem: a rettegés - és rettegtetés - fokát jól jelzik az olyan nyilatkozatok, mint Ninel Peia parlamenti képviseloé, aki titkosszolgálati forrásokra utalva állítja, hogy a bukaresti diszkótuz Románia feldarabolásának elso állomása volt!) �?s hogy sajnos az EU erre botfülu, mert egyéni jogokban rendkívül toleránsak, de kollektív jogokban még mindig intoleránsak a nyugati demokráciák. Látható tehát, hogy nagy szükség van arra az angol nyelvu tájékoztatási programunkra, amely a román hatóságok magyarellenes visszaéléseit tárja fel. Miniszterelnökünk úgy fogalmazott, hogy erdélyi politikánk az ottani tömegerore épül. Ez azonban jól láthatóan még mindig megosztott. Az autonómia, mint stabilitás, mint Erdély fejlodésének alapja - ennek elfogadtatása feltétele lenne a továbblépésnek. Most, hogy technokrata kormánya lett Romániának, még érzékenyebbé válik a brüsszeli véleményekre; így ottani munkánkat is erosíteni kell. Kulturális és gazdasági területen viszont akkor is lehet lépni, ha a politika helyben topog. Igen, hiszen az említett feszültségforrások ellenére Németország után a 2. helyet foglalja el Románia, ha a magyar kivitelt nézzük. A helyzetet nehezíti, hogy miniszterünk 1 év két hónap hivatalviselés után elmondhatta a parlamenti bizottságunknak: e rövid ido alatt immár a negyedik (!) román külügyminiszterrel tárgyal.. �?s miközben odaátról érzékenyen figyelik a magyar megnyilatkozásokat, Dan Stoenescu miniszter Méhkeréken azt jelenti ki, hogy a magyarországi románok egészen a román nép keletkezésétol kezdve ugyanazon a területen élnek. (�?s ezzel úgye nem azt kívánta jelezni, hogy a román nép keletkezésére csak a legújabb idokben került sor.) Felvidék [...] Kárpátalja [...] Délvidék (Bácska-Bánát): [...] Muraköz: [...] Ausztria: [...] �?sszegzés: Megfutván a kört határaink mentén és azokon túl, láthatjuk, hogy az egyes országokban mennyire eltéroek a jelen kihívásai, s ugyanakkor még a magyaroknak maradt országbeli helyzettel összevetve is a fo kérdések mennyire azonosak. Mindenütt visszaszorulóban, erovesztésben levo magyarság közös értékeire építve lehet csak kitörni a trianoni nemzetgyilkosság siralomházából. A csapda ördögien kiszámított: vegye körbe a csonkolt országot ellenséges érzület! Ugyanakkor nem kell bizonygatni, hogy nem jó egyszerre mindenkivel szemben lenni! Ebbol születhet újjá a Kisantant, s ez teszi hiteltelenné a magyar törekvéseket: reánk sütve az összeférhetetlenség vádját. Ebbol való kitörés próbája is volt az európai integrációs folyamat térségi beindítása részünkrol. S lehetett volna eredményesebb, ha a magyar szellemi képességek nem egymással való belharcban lettek volna lekötve a rendszer változása után is. Ha világosan akarunk látni ebben a szövevényes helyzetben, fel kell tenni néhány alapveto kérdést. Mi a szomszéd hatalmak magyar-politikájának lényege? Milyenek vagyunk mi ebben a viszonyban? Mire törekednek a magyar nemzet egyes csonkolt részeinek irányítói? Mit teszünk (túl a szájmuvészeten, a szimbolikus politizáláson és a gesztusokon)? Mit lehet tennünk? 1. Talán nehéz elfogadniuk a békeszereto, s a helyzetbe beletompult magyaroknak, de a szomszédok politikája nem különbözik abban, hogy örök idokre biztosítani kívánják kivételes helyzetben megkaparintott szerzeményüket. (...) 2. A magyarok világos nemzeti identitással rendelkeznek - írja Andreas Unterberger egyik nagyhatású politikai blogszövegében. (...) Ezt a képet azonban kedvezotlenül árnyalja a tény, hogy számos egymásután következo nemzedék során az ellenünk töro hatalmak ismétlodoen kiirtották és eluzték nemzeti értelmiségünket. (...) Az összetartozás akár búvópatakkénti meglétét azonban folyamatosan lehetett érezni; még a 2004. december 5-i népszavazási botrány után is. Meglétét a legutóbbi választások is bizonyítják. �?sszetartozásunk jeleként kialakult és várhatóan fejlodni fog országosból össznemzetivé alakuló parlamentünk, s Brüsszelben sikerült biztosítani külhoni magyar néprészeink képviseloinek minél teljesebb jelenlétét. 3. Félezer éves tapasztalat, hogy a nemzet ügyében fáradozók bukásra - s akár fizikai megsemmisítésre - vannak ítélve, míg az idegen hatalomhoz dörgölodzok anyagi gyarapodásra és békés öregkorra számíthatnak. Az elmúlt 25 év tanulsága sem mond ennek ellent (...) A szomszédos országok többségi politikája azt a veszélyt is hordozza magában, hogyha lehetoségeket villant meg a magyar kisebbségnek, azt sem biztos, hogy végbeviszi, vagy vissza nem csinálja egy uralomra jutó következo kormány. Ezért a pusztán ciklusig - vagy annál is rövidebb ideig - fennmaradó kormányerokkel szemben a nemzeti kisebbségnek kell tudnia távolságot tartania, vagy biztosítékot szerezni egy-egy elorelépés esetén a visszaesés ellen. (...) 4. Az 1. pontra adott válaszból következik, hogy a magyar politikának a kisebbségi kérdésben ellenérdekelt felekkel kell együttmuködni: ez a nemzeti kormányaink idején jól muködo V4. Legutóbbi fejlemény e téren a migrációs együttmuködés: Nyugat-Európa számára is szokatlan jelenség, nálunk pedig áttörés a rendorök és katonák szolgálata egymásnál, vendégségben. A térség érdeke a tényleges kapcsolatok alapját adó összeköttetés javítása. [...] Az új nemzetpolitika alapját teremtette meg a könnyített honosítás, s a határokat meghaladó nemzetegyesítés immár intézkedésekben megnyilvánuló lépéssora. A választójoggal járó kettos állampolgárság lehetoségének még nem teljes (l. Szlovákia és Ukrajna), de a nemzeti összetartozást így is megüzeno folyamata mellé felzárkózik a térségfejlesztés (korábbi ilyen kísérlet volt a Kárpátok-Tisza Eurorégió). A gazdasági megerosödés segítése immár érezhetové válik és összefonódik a Kárpát-medence gazdasági tér szervezésével. A hasonló felfogásban az egységesülés felé lépo oktatási rendszer egyúttal kiegészül a gazdaságfejleszto programokkal, mint amilyen a Kárpát-medencei szakképzés és a fiatal magyar vállalkozók támogatása. 5. a) Országvédelem s ezen túl nemzetvédelem az elsodleges szempont; leheto legnagyobb elérheto összhangban a közös érdekekre és értékekre alapozott kezdeményezo térségi politikával. Ennek egyik kerete és jó példája a Visegrádi Együttmuködés (V4). Alakulóban az EU vonatkozásában a szorosabb magyar-lengyel együttmuködés. Meg kell keresni mindazokat a területeket, ahol az egymásrautaltság felmutatható, mégha más területeken fennállnak is az ellentétek (pl. a szlovák vonatkozásban ilyen lehet a 2015. februárjában egyszer már kezdeményezett népszavazás a házasságról), több szomszédunkkal a közös vízgazdálkodás vagy pl. a GMO-mentesség védelme. [...] b) A kapcsolatrendszer fejlesztése és ápolása a nemzetegység újjáépítésének alapja. (...) Kormányzati szinten erre segít rá a surubb határátkelok szorgalmazása, a magyar nyelvu és a nemzet minden tagját bevonni törekvo rádió és TV-adások foghatása (sokhelyt még Magyarországon is foghíjat lel ebben az ember). Az egyedi ügyekig eljutó összetartozás fejezodik ki a Kisebbségi Jogvédo Intézet és a kolozsvári Jogaink Egyesület munkájában és minden olyan mozgalomban, amely bátorítja a kisebbségieket a családon kívüli anyanyelvhasználatra, s általában a nem tilalmazott - avagy jogtalanul tilalmazott - jogaikkal való élésre. Nem halasztható egy elhúzódó kérdés megoldása: a határon túl magyarul tanuló gyermekek oktatási-nevelési támogatásának muködoképesebbé történo átalakítása (immár összegét tekintve is eljelentéktelenedoben van, s hatékonysága is csorbul). c) �?rdekképviseleti szervek erosítése is lehetoségeink közé tartozik. A szomszédos országok magyar közössége nemcsak van, hanem él is. Még akkor is, ha fojtogatva. �?letjelenségei közé tartozik, hogy hol egységbe sajtolja a reá nehezedo nyomás, hol pedig megkísérli újrafogalmazni törekvéseit. (...) A meglevo magyar szervezetek mellé párhuzamos szervezodések sorakoztak fel majd mindegyik utódállamban, s ha egyiket az egyik magyarországi tömegero (párt) vállalta rokonának, a másikat (vagy csak a meghasonlást) a másik támogatta. Ezzel leképezodött a hazai belpolitikai viszály is. Mostanra csitult ez a fajta megosztottság, köszönhetoen a 2004. decemberi népszavazás rávilágító erejének is. Ám az érdekképviseleti kérdések nem múltak el. (...) Mit lehet ilyen helyzetben tenni? A legfobb célok érdekében történo eroegyesítésben a magyar kormánynak azt a szerepet kell végigvinnie, amivel sikert ért el Kárpátalján. d) A kultúra nem járulékos elem, nem sorminta tevékenységünk szegélyén, hanem a közösségi lét megélése. (...) A közösségi hálózatok kiépítése különösen fontos a szórványban. (...) A pályáztatásnak különösen nagy a jelentosége a kisközösségi programoknál. Fontos, hogy javuljon ezek idoben történo kiírása, a lehetoségig csökkenjen a kapkodás és egyszerusödjék a folyamat s hogy a feltételekre elore lehessen felkészülni (legutóbb is volt olyan kiírás, amely a civilektol a karácsonyi ünnepkör idején várta el az anyagok elkészítését, elküldését). A pályáztatás egyik elonye, hogy viszonylag kis összegekkel megvalósítható programokban sok-sok elkötelezett ember vállal(hat) közösségi munkát. e) Egyes állami feladatok magyar költségvetés terhére történo átvállalása nagy kérdés. (...) �?rthetetlen, hogy az utódállamok nem tartják országaik érdekének a magyar lakosok értékteremto tevékenységének kibontakoztatását. Pedig lehetne az. Addig is, amíg ezen a téren nem tudunk elobbre lépni, magyar nemzeti érdek a határon túl élo közösségeink fenntartása, helybentartása. Eronkhöz mérten segítenünk kell! A magyar kormány ezt vállalja. S ha vállalja, felértékelodik a kisebbségi magyarok szemében az anyaország. Ez pedig erosíti a nemzet egységét. Ugyanakkor ez végso soron a közös Kárpát-medencei politika része, mert ha elhanyagolt területeken hozzájárulunk az életlehetoségek teremtéséhez, az az együtt élo minden nemzetiség számára vonzó üzenet. f) A magyar politika már a rendszerváltoztatás hajnalán úgy döntött, hogy Trianon revíziója helyett az autonómia kivívását fogja támogatni. Sokszor tapasztaljuk, hogy az ellenséges felfogás még ezt is az elszakadással akarja egyenlové minosíteni. Ezért beszélnek a felvidéki politikusok egy ideje inkább önkormányzásról. A magyar közösségeknek el kell érniük legalább korlátozott önrendelkezést (ezért kíséreljük meg elismertetni a kollektív jogokat). g) Itt a válasz egyúttal arra a kérdésre, hogy a helyi magyarság politikai képzodményeinek igényei szerint kell-e Magyarországnak politizálnia. Igen, ha arra gondolunk, hogy adott ország, adott térség gondjait helyben ismerik leginkább. Nem, ha arra, hogy a többségi nyomás megfélemlíteni törekszik az ott kisebbségben éloket. Ez az igen és ez a nem azonban semmiképpen sem tekintheto nemigen-nek. Akik arra hivatkoznak, hogy a helyi közösségnek kell a többséget meggyoznie igazáról, s ebbe a magyar állam lehetoleg ne szóljon bele, azok magára hagyják felebarátainkat a bajban. (...) * Áttekintve a történteket elmondhatjuk, hogy Magyarország határon túli magyarokra vonatkozó nemzetpolitikájának 3 nagy lépése értelemszeruen nemzeti kormányokhoz kötodött: 1. az Antall-kormány megteremtette a Határon Túli Magyarok Hivatalát, s ezzel állami szintre emelte a kérdést; 2. az elso Orbán-kormány megteremtette a ma már kedvezménytörvénynek nevezett joganyagot; 3. a második Orbán-kormány döntött a teljes jogú magyar állampolgárság könnyített megszerezhetoségérol, s ennek következtében fogyó nemzetünk nemsokára 1 millió visszafogadott állampolgárral bovül. Lehet és kell is javítani a nemzetegyesítés folyamatában sok részleten, de egyet világosan láthatunk: azt, hogy ha nemzetileg nem elkötelezett ero veszi át az uralmat itthon, újra kezdodhet a közösségünk bomlása - ahogy ezt az elmúlt évtizedekben is megtapasztalhattuk. [...] Kelemen András gondola.hu 2016. január 22.„Mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét” Beszélgetés az életműdíjjal kitüntetett Egyed Ákos történésszel, akadémikussalÉletműdíjjal tünteti ki Egyed Ákos történészt, akadémikust a Magyar Kultúra Napja alkalmával az RMDSZ. Az 1929. november 25-én Erdővidéken, Bodosban született Egyed Ákos – vagy egyszerűen Ákos bácsi, ahogyan a legnagyobb tisztelet mellett mindannyian szólítjuk – több évtizedes történészi pályája során hiánypótló forrásmunkákkal gyarapította az erdélyi tudományos életet, és hozzájárult történelmünk számos homályos foltjának a tisztázásához, avagy tisztábban láttatásához. A kolozsvári Történeti Intézet kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, hosszú ideig az újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták az évek során. Beszélgetésünk a ma este, ünnepélyes keretek között Kolozsváron átadandó legfrissebb elismerés kapcsán készült, amelyben Egyed Ákos életpályájáról mesél, illetve az ezt meghatározó legfontosabb mozzanatokat eleveníti fel. - Rendkívül értékes forrásmunkák egésze sora fűződik Ákos bácsi nevéhez. Ha szabad így fogalmaznom, igazi vérbeli történésszel állunk szemben. Valójában honnan ered a történelem iránti érdeklődése? – A történelem iránti vonzódásom fokozatosan alakult ki, és több forrásból eredt. Egyike volt a mese. Mint a legtöbb gyermek, én is nagyon szerettem mesét hallgatni, amire volt is lehetőségem a családban és az óvodában. Bodosban, Erdővidéken, ahol születtem, nagy mesélőkben nem volt hiány. Benedek Elek meséskönyvei akkor közkézen forogtak, és nem volt nehéz a polcról levenni s belőle néhányat felolvasni, amikor kértem. Édesapám tanító volt a szülőfalumban, aki nemcsak szívesen olvasott mesét, de maga is mondott, főként történeteket – meseszerűen. Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, főleg télen többször feküdnöm kellett, mert tüdőgyulladásban voltam. Persze unalmas volt az ágy, és ennek ellensúlyozására valósággal követeltem a mesemondást. Édesapám sok kis történetet rögtönzött nekem II. Rákóczi Ferencről, a kurucok és labancok csatáiról, s mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét. Talán innen ered az a későbbi tervem, hogy foglalkozzam a Rákóczi-korral, ami azonban mégis elmaradt, mert erősebb hatás ért az 1848-49-es évi forradalom és szabadságharc felől. De ez már a sepsiszentgyörgyi élmény a diákkoromból. Ugyanis 1940-ben beírattak a Székely Mikó Kollégiumba, ahol tanáraink sokszor beszéltek a háromszékiek szabadságharcáról, különösen Gábor Áronról. De ami élesen megmaradt tudatomban az egy március 15-i ünnepség képe a város főterén. Valószínű, azért vésődött annyira az emlékezetembe ez az 1941-es évi esemény, mert az ünnepségen a szülőfalumból is többen voltak, köztük Édesapám is, aki egyúttal természetesen csomagot, „pakkot” is hozott nekem. A szülőfaluból hoztam egy másik maradandó emléket is, nevezetesen a székely falu mindennapi és ünnepnapi életéről, amelyben a gyermeksereg is olyan jól megtalálta a maga helyét. Teljes szabadságot élveztünk, úgy jártunk-keltünk egymáshoz játszani, mintha mindig haza mentünk volna. És ösztönösen benne éltünk a földművelő-állattenyésztő közösség ritmikus szabályos gazdálkodási életében. Élményként maradt meg bennem a falu népének tavaszi kirajzása a mezei munkára, az állatok első kihajtása a legelőre tavasszal, s hazatérése este a faluba, amikor a fürgébb állatok nyakán már a pásztor harangja csilingelt. Amikor már kutatóként kezdtem foglalkozni az öneltartó családi gazdasági rendszer történetével, sokszor gondoltam a gyermek és ifjúkorom idején ezekre a tudatomban elraktározódott emlékeimre. Többször említettem interjúk során, hogy számomra a szülőfalum valósággal „laboratórium” szerepét tölti be. Jó volt a vidék, nevezetesen Erdővidék életébe is betekinteni, például a vidék központjában, Baróton tartott vásárok alkalmával, ahova rendszeresen elvittek szüleim. Évszázadok folyamán az egyes falvak megtalálták a sajátos szerepüket, Magyarhermány a „kádározó”, Kisbacon a „kenyérsütő”, Nagybacon a „cserépvető” jelzőt ki- érdemelte, Bodosban olyan szekereket készítettek, amelyekben egyetlen vasszeg sem volt, majd kőművességről volt nevezetes a szülőfalum. Mindez most mind többször jut eszembe, mert némi nosztalgiával figyelem a régi életmódok teljes felbomlását, amire felhívja a figyelmet a bevetetlen szántóföldek, felhagyott legelők látványa, elfelejtett foglalkozások, mesterségek megtapasztalása, holott ezek helyett nem alakult ki tömegeket foglalkoztató ipar, sőt a bányászat is megszűnt, de megnőtt a munkanélküliség, ami pusztítja a közösségeket. – Ezek szerint Bodosnak, tágabb értelemben pedig Erdővidéknek döntő szerepe volt a pályaválasztásban. Nem beszélve a családi háttérről, a szülői házról, ahol mondhatni, alaposan feltarisznyálták, és nem mindennapi útravalóval látták el már kisgyermekként. - A távolság ellenére igazából soha nem szakadt el a gyökerektől, és Erdővidékhez való ragaszkodása folyamatosan visszaköszönt történészi munkásságában. Vajon jó érzékelem ezt? – Ez így van. Nemrég monográfiát közöltem szülőfalum történetéről, amelyet kedvezően fogadott a falu lakossága. Ebben visszatekintettem a falu társadalmának, intézményeinek a történetére, különös tekintettel arra, hogy Bodos szabad falu volt, ahol a jobbágyrendszer sohasem verhetett tartósan gyökeret. Viszont a kezdetektől az 1848-as forradalomig a férfi lakosság a székely hadrendszer keretében katonai szolgálatot teljesített és részt vett azokban a hatalmas harcokban, amelyeket a magyar királyság, illetve az erdélyi fejedelemség, majd a Habsburghatalom idején vívott az erdélyi haderő. A falu alapfoglalkozása a földművelés volt, de a lakosság megszaporodása után szükség volt mellékfoglalkozások vállalására is, amint már említettük, szekérgyártással, vándorkőművességgel keresték kenyerüket a szegényebb rendűek. Ne maradjon említés nélkül az se, hogy néhány napja jelent meg falunk egyik papjának, Lukács Istvánnak a verskötete Egyed Emese gondozásában, amely eszünkbe juttatja, hogy falunk szülöttje volt a messze földön ismert Budai József pomológus, aki a Budai Domokos almát nemesítette. Ennek az ősfáját ma is megnézhetik a Bodosba látogatók. – Bodos és Sepsiszentgyörgy után következett életének másik fő állomása, Kolozsvár, ahol gyakorlatilag Ákos bácsi élt és alkotott… – 1948-ban érettségiztem Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, és számomra nem okozott nagy fejtörést, hogy milyen szakra iratkozzam be a Bolyai Tudományegyetemen Kolozsvárt. Ez meg is történt még abban az évben, felvételemet kértem a történelem–földrajz karra (egy év múltán szétvált a két szak). Nem mondom: egy székely kisvárosból Erdély fővárosába érkezve, kezdtem büszke egyetemi polgárnak érezni magamat. De az egyetem megnyitása késett, mert készült a tanügyi reform az akkor zajló szocialista rendszerváltás keretében. Késő ősszel végre megkezdődött az egyetemi év, de a változásokat nem fogadtuk kedvezően. Sok óránk volt, amelyeken marxizmus-leninizmust kellett hallgatnunk, miközben nem tanítottak magyar történelmet. De azért az egyetem magyar volt. Örvendtünk annak, hogy László Gyula régészprofesszor és Entz Géza művészettörténész előadásait hallgathattuk. Igaz, örömünk rövid életű volt, mert a román kormány az ország elhagyására kényszerítette mindkettőt, mint magyar állampolgárokat. Szerencsénkre olyan professzorokat, tanárokat hallgathattunk, mint Jakó Zsigmond, Bodor András, aztán Pataki József és Imreh István. Rám Imreh István volt nagyobb hatással, mert falutörténeti szemináriumot hirdetett meg, s igen színesen adott elő, amelyhez a székely falvakból merítette példáit. Valószínű ez is hozzájárult később ahhoz, hogy az agrártörténet területén is szívesen keressek kutatási témákat. Azonban negyedéves egyetemi hallgatóként mégis az egyetemes történeti tanszékre neveztek ki gyakornoknak, mert ott volt üres hely. Úgy nézett ki, hogy esetleg egyetemi karrier előtt állok, csakhogy 1952- ben a kommunista párt az osztályharc erősítésére foganatosított drasztikus intézkedéseket, ami lesodort engemet is erről a pályáról: kitettek az egyetemről, mert Édesapám kuláklistára került, amelyről ugyan a faluközösség fellépésére hamarosan levették, de ez már nem segített az én helyzetemen. Az egyetemre nem kerültem viszsza, de Kolozsvárt maradhattam, mert kinevezést kaptam a kolozsvári Történeti Intézetbe, ahol 1953-tól nyugdíjazásomig (1997) mint tudományos kutató dolgoztam. Itt, néhány átmeneti év után abba a munkaközösségbe osztottak be, amelynek a feladata az 1848-as erdélyi forradalom levéltári forrásainak feltárása és kiadása volt. Nos, ez nekem való munka volt, mert hatalmas forrásanyagot sikerült átnéznem és gyűjtenem nemcsak az intézetnek, de magamnak is. Így hozzáfoghattam Erdély 1848–1849-i történetének feldolgozásához. – Valójában tehát három nagy téma köré csoportosítható történészi munkássága: mindenekelőtt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, valamint a dualizmuskori Erdély, 1867–1914 közötti történelmének feltárása, ezen belül gazdasági és ipartörténete, nem utolsósorban pedig a székelység történetének kutatása. - Az adott témákban íródott, korábban megjelent tudományos munkákhoz képest milyen újdonságokat sikerült feltárni kutatásai során? – A témaválasztás eléggé bonyolult kérdés. Befolyásolja a kor, amelyben a történész dolgozik, a szakmai közösség, a társadalmi megrendelés, nem egyszer pedig a létfenntartás kényszere, a világesemények és még sok minden. Ezért egyet kell értenünk Georges Duby neves francia történész megállapításával, hogy a kutató a téma kiválasztásában sohasem teljesen szabad, mert az említett korlátok behatárolják a tevékenységét. Az a kutató tudhatja magát szerencsésnek, aki minél nagyobb mértékben képes leküzdeni a korlátokat, ami tudatos cselekvést tételez fel. Saját tapasztalatom a tanú rá: a diktatúra évtizedeiben csakis a folyamatos és körültekintő kutatómunka tette lehetővé, hogy olyan forrásokat tárjunk fel, adatokat gyűjtsünk olyan „kényes” kérdésekhez, amelyeket a hatalom akkor voltaképpen ellenzett. Így fogtam én is hozzá az 1848-as események kutatásához és sikerült megírnom 1978-ban Háromszék önvédelmi harcának a történetét. Azért említem éppen Háromszék önvédelmi harcát, mert már az 1950-es években is, amikor a kutatópályám elkezdtem, ez a téma érdekelt a legjobban. Ez a kötet, amelyet Domokos Géza segítségével sikerült a cenzúrán átvinni, nagy sikert aratott, ami természetesen hozzájárult ahhoz, hogy folytassam a témát, és már a harmadik kiadása is napvilágot látott. A siker egyik meghatározója volt, hogy a korábbi szakirodalomhoz képest, amelyet természetesen felhasználtam, sikerült új szempontok szerint bemutatnom Háromszék bátor küzdelmét, amikor már – tudniillik 1848 őszén – Erdélyt a Habsburg hatalmi erők és a hozzájuk csatlakozott román és szász népfelkelés kerítette hatalmába. Hogy mivel sikerült továbblépnem? Az egyik forrásban többször előfordul az a kifejezés, hogy „Kiskomité”. Sokáig törtem a fejemet, mit is jelenthet ez, míg újabb adatok feltárása által rájöttem, hogy a legbátrabb háromszéki vezetők összefogásáról van szó, amelyben többek között benne volt Gábor Áron is. A „Kiskomité” reménytelen helyzetekben is képes volt mozgósítani a népet, amikor a 120 tagú „Nagykomité” hajlamosabb lett volna kompromisszumot kötni az ellenséggel. Örvendek, hogy ezt a meglátásomat azóta a Háromszékkel foglalkozó kutatók szívesen veszik át. Természetesen nem maradtam Háromszéknél 1848-49 kapcsán, hanem kiterjesztettem kutatásaimat egész Erdélyre. Ennek során született meg Erdély 1848–1849 c. kötetem, amelyet 1998-ban adott ki a Pallas Akadémia Könyvkiadó. Mivel a könyvpiacról ez a kétkötetes munkám is hamar elfogyott, 2010-ben kiadásra került, most már egy kötetben, a második bővített kiadás. Mindkettőben Erdély helyzetéből indultam ki, és külön hangsúlyt próbáltam fektetni a március 15. események leírására. Arra a megállapításra jutottam – amire azért már egy-két korábbi kutató is felhívta a figyelmet –, hogy március 15. programja meghirdette a magyar polgári nemzet megszületésének jogi kereteit és maga az 1848-as törvényhozás rendszerváltást idézett elő: felszámolta a feudalizmust és eltörölte a rendi törvényeket, illetve lefektette a polgári rendszer alapjait. Tehát nemcsak azért ünnepelünk március 15-én, mert igen szép össznemzeti ünnepről van szó, hanem azért is, mivel ez az esemény alapvető társadalmi változásokat idézett elő. Ide kívánkozik az a megjegyzésem is, hogy milyen nehéz az új meglátásokat bevinni a történetírásba, ugyanis 1848– 49 hatalmas irodalmában ez a rendszerváltó motívum egyáltalán nem, vagy csak áttételesen jelenik meg. Közismert, hogy a magyar, békés forradalom 1848 őszén szabadságharccá alakult át, amennyiben meg kellett védeni a forradalom vívmányait a Habsburg hatalom által szervezett fegyveres támadással szemben. Ez a változás Erdélyben is hasonló jelenséget idézett elő, következésképpen 1848 őszén a békésen kezdődött átalakulás helyét erős román–magyar, magyar–román fegyveres konfliktus foglalta el. Mivel ebben a kérdésben a román, illetve a magyar történetírás ellentétes álláspontot fejez ki, megpróbáltam a rendelkezésre álló adatok alapján lehetőleg objektív képet rajzolni ezekről a szomorú eseményekről, amelyek egész vidékek magyarságának pusztulását idézték elő. De a románságot is nem kis veszteség érte. Mivel 1848–49 története nagy hatással van mind a magyar, mind a román történelmi tudat alakulására és szélesebb körben a nemzeti tudat megnyilvánulásaira, szükséges volna a két történetírás képviselőinek folyamatos tanácskozására, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az ellentétes nézetek. Ebben a vonatkozásban a francia és német történetkutatás jó példát szolgáltat. És itt legyen szabad egy kis kitérőt tennem. Amint már említettem, a kolozsvári Történeti Intézetben abban a munkaközösségben dolgoztam, amelynek feladata volt az 1848–49-es levéltári forrásanyag feltárása, publikálásra való előkészítése. A munkaközösségben többen vettünk részt és valóban hatalmas forrásanyagot sikerült előkeríteni, azonban az akkori cenzúra szigora sokáig késleltette a kötetek publikálását. Így az első kötet csak 1977-ben jelent meg, amikor a főszerkesztést Ştefan Pascu vette át Victor Cheresteşiu professzortól, aki valójában éveken keresztül vezette a kutatásokat. A forráskötetek közzététele lelassult, de így is immár hét kötet jelent meg, amelyek nagy segítségére vannak az 1848–49-es erdélyi események kutatóinak. Kutatásaim nem rekedtek meg 1848–49-nél, hanem kiterjedtek a dualizmus korára is, különösen az agrártörténet és az ipartörténet területén végeztem feltárásokat, publikáltam tanulmányokat, A falu, város, civilizáció című kötetben (1987), majd A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély c. tanulmánykötetemben ( 1997). A székelység története mindig is foglalkoztatott, de tanulmányok és könyvek írására a diktatúra idején nem kerülhetett sor. Viszont az 1989-es fordulat után, amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen meghívott előadóként A székelység története című kurzust meghirdettem, megszületett az elhatározásom is, hogy ebből könyvet fogok írni. Ez később megvalósult, amennyiben két kötetem jelent meg, nevezetesen A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig (2009), illetve ennek a második, bővített kiadása A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig (2013). Célul tűztem ki, hogy megpró- bálom nyomon követni a forrásokban azt a kérdést: milyen tényezőknek volt nagy szerepe abban, hogy a székelység meg tudta őrizni az ősi szállásterületét az egész történelem folyamán. Meggyőződtem a korábbi kiváló történészek munkái s az általam feltárt adatok alapján arról, hogy a székely történelem értelmező kulcsa a katonai funkció, mert ezáltal őrizhette meg hosszú időn át archaikus nemzetségi társadalmát, juthatott belső autonómiához és szabadságjogokhoz. Ennek során figyeltem fel arra, hogy a sajátos székely történelemben milyen fontos, majdnem meghatározó jelentősége volt a különálló székely jognak és annak a sajátos földtulajdonnak, amelyet „székely örökség” néven tart számon a történelem. Ugyanis ez a tulajdonforma nem állt függésben a királyi joggal, tehát nem volt adományozható és elkobozható sem. Ezért a feudalizmus csak későn, 1562 után terjedt el, s a székelység többsége megőrizhette személyi szabadságát. – Több évtizedes történészi pályafutása alatt voltak-e nehéz pillanatok, szembesült-e kilátástalan helyzetekkel? Emlékszik-e valamilyen különösebb, maradandóbb szakmai elégtételre? - Nehéz éveket éltünk át, különösen a diktatúra idején. Eszembe jut az egyik különösen kínos és nehéz eset, amikor az intézet igazgatója magához kéretett és bejelentette, hogy felsőbb pártutasításra írásban kell állást foglalnom az akkor Magyarországon megjelent három kötetes Erdély története ellen. Ezt már az első pillanatra elfogadhatatlannak tartottam, de nem volt könnyű visszautasítani a felszólítást, hiszen az esetleg az állásomba kerülhetett volna. Volt akkor egy orvos-pszichológus barátom, akitől tanácsot és segítséget kértem. Ő elkísért az egyetemi poliklinikára és elintézte azt, hogy egy időre beutaljanak ide. Ezzel tulajdonképpen megoldottam a kérdést. De ehhez még hozzátartozik – és érdekes is –, hogy amikor visszamentem az intézetbe, a folyosón találkoztam az igazgatóval, aki mintegy tudomásul véve a „megoldásomat”, azt mondta: „Ai rezolvat problema.” És nem lett következménye. Hogy nagy örömeim mikor voltak, erre több alkalom is akadt a családi örömökön túl. Talán az egyik legnagyobb elégtételt akkor éreztem, amikor 1978-ban megjelent a Háromszék önvédelmi harca c. kötetem, amelynek megjelenését nem is remélhettem volna. Mind szakmai, mind közönségsikere is volt több kötetemnek, így az 1848-ról írt munkáimnak, valamint a Falu, város, civilizáció c. kötetemnek. És igen jól fogadta a szélesebb olvasóközönség A székelység rövid története c. két kiadást megért munkámat is. Sokszor találkoztam olvasóimmal a kötetek bemutatása alkalmával, amelyek mindig nagy örömet szereztek. – Ha visszatekint eddigi életművére, a Rákóczi-korszak kutatásán kívül volt-e esetleg olyan téma, amivel nagyon szeretett volna foglalkozni, de az sehogy nem jött össze…? – A székelység történetét kutatva rá kellett jönnöm, mint másoknak is, hogy számos alapkérdése a székely múltnak még feltáratlan, megoldatlan. Ilyen például az eredetkérdés mellett a letelepedés története. Utóbbi kérdéssel kapcsolatban, Erdővidék történetét kutatva hipotézisként felvetettem, hogy a Telegdi, illetve Sepsi székely nemzetség közt a megtelepedés idején a határt a Bacon–Barót patak folyása mentén jelölték ki. Ezzel tovább léptem elődeink azon nézeténél, hogy a két patak a Sepsi, illetve Udvarhelyszék határát képezte, azért keletkezett két kis szék az amúgy is kis medencében. Tehát nem a későbbi két szék közti határt képezte a két patak, hanem már korábban a két nemzetségi szervezet így telepedett le. Ez ugyan nem talált még általánosan elfogadásra, de valószínű, hogy további és elmélyültebb kutatással pontosítani lehetne-kellene ezt a kérdést, amely hozzájárulhatna az egész Székelyföld településtörténetének tisztázásához. – Végezetül milyen tanácsokkal „tarisznyálná fel” a pályakezdő történészeket, a szakma fiatalabb képviselőit, az ifjú nemzedéket? – Általában nem szokás konkrét tanácsokat adni az utánunk következő nemzedékeknek, de kérdésedre mégis azt tudnám ajánlani a fiataloknak, hogy vezessenek naplót, mert később nagy hasznára válhat mindenkinek, elsősorban magának a napló vezetőjének. Emellett szíves figyelmükbe ajánlanám azt is, hogy ne csak a szakmának írjanak, hanem gondoljanak a szélesebb olvasóközönségre is, és ne vessék meg a népszerűsítő műfajokat se. PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 2.Történelmi vagy kortárs? Szoborvita UdvarhelyenNem mindenki ért egyet azzal, hogy Román Viktor Szekér című szobrát állítsák fel a székelyudvarhelyi 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződéséhez tervezett parkban. Erről vitáztak is a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, ám a terveket végül elfogadták. Gálfi Árpád MPP-frakcióvezető akkor úgy vélekedett: az nem kérdés, hogy szükség van Román Viktor Bükkfalváról elszármazott művész szobrára, csak más helyszínen. Tudomása szerint a Rákóczi Szövetség már évek óta kérvényezte a hivatalnál, hogy II. Rákóczi Ferencről mintázott szobrot helyezzenek el a kialakítandó köztér helyszínén, ám ezt figyelmen kívül hagyták. Gidó Csaba RMDSZ-es képviselő azt a magyarázatot adta az előterjesztett tervekre – amelyeket később megszavaztak a városatyák –, hogy Rákóczinak már van szobra Udvarhelyen. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója lapunknak azt nyilatkozta, a szobor kiválasztása előtt velük is egyeztetett a hivatal. Ő helyesnek tartja, hogy a kortárs, nonfiguratív szobrokat alkotó Román Viktor mű másolata kerüljön a térre. Mint mondta, a Szekér esetében nem feltétlenül az a fontos, hogy megtudjuk, mit szimbolizál, hiszen az alkotás a hagyományos formák újraértelmezéséből született. Úgy véli, ideje nyitni a modern szobrászat irányába, hiszen az elmúlt években csak történelmi személyekről formázott műveket állítottak Udvarhelyen. Meg kívántuk szólaltatni az udvarhelyi Rákóczi Szövetség elnökét is, ám Hegyi Sándor, ismerve a városatyák döntését, nem nyilatkozott lapunknak. „Most már a képviselőkre és az újságírókra bízom az ügyet” – fogalmazott. Több mint 1100 négyzetméteren végeznek majd területrendezést az 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésében: kukákat, kerti bútorokat és új lámpatesteket helyeznek el, valamint zöldövezetet is kialakítanak. A beruházás több mint 700 ezer lejbe kerül, a projektet belefoglalták az idei költségvetés-tervezetbe, és a teljes összeget elkülönítették a megvalósításhoz. Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro 2016. február 17.Műhelybeszélgetés a szomszédországi magyar történelem tanszékek tevékenységéről, 2016. február 12.2016. február 12-én került sor intézetünkben a szomszédos országok felsőoktatásában magyarul történelmet oktató tanszékek képviselőinek találkozójára. Az intézmények bemutatták oktatási és kutatási programjaikat, működési kereteiket, majd a tehetséggondozás és a tanárképzés helyi nehézségeiről volt szó. A találkozó résztvevői megegyeztek a rendszeres kapcsolattartásban és kiadványcserében; elindult az eszmecsere a magyarországi szakmai gyakorlatok lehetőségéről, nyári közös diák képzésekről, diák és tanárcserékről, közös pályázati lehetőségekről. A találkozóról emlékeztető készül. A 10 résztvevő a Selye János Egyetem Történelem Tanszékről, az Ungvári Egyetem Magyar Kar Történelem Tanszékről, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem Tanszékről és a Lehoczky Tivadar Intézetből, a BBTE Magyar Történeti Intézetéből, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Tanítóképző Karáról illetve intézetünkből érkezett. kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek 2016. február 25.A „megakasztott” zsibói szórványosodásA 16. századtól a Wesselényi család uradalmi székhelyeként ismertté vált Zsibó két történelmi jelképe, az 1810-ben befejezett Wesselényi-kastély és az 1749-ben átépített középkori református templom ma is a mintegy tízezer fős szilágysági városka fő turisztikai vonzereje lehetne. Mindez azonban feltételes módban: a néhány évtizede még fontos vásáros helynek és a környék magyar centrumának számító településen mára nemcsak a szocialista ipar csődje miatt állt meg az idő, hanem a rendszerváltás óta vészesen felgyorsuló szórványosodás is perifériára szorította a szebb napokat megélt egykori magyar kisvárost. Zsibó tükre mindannak, ami az utóbbi negyedszázad romániai kisvárosait jellemzi: rohamos elszegényedés, tömeges elvándorlás, az oktatás visszaszorulása, a gondozatlan környezet és a város központi részének történelmi értékeit és hangulatát semmibe vevő új ortodox katedrális. Magyar szempontból ezt a látványt tetőzi a Szilágyság legjobban szórványosodó közössége, amelynek mára egyetlen menedéke és találkozóhelye maradt az egyház. A mintegy hétszáz lelket számláló református és 70–80 lelkes katolikus közösség tíz év alatt szinte a felére és a rendszerváltás óta az egyharmadára esett vissza. Szilágysági viszonylatban is egyedi jelenség az ilyen mérvű népességfogyás. Nyilván ennek több oka van, a legfontosabb talán mégis az elzártság, a környékbeli magyar falvak hiánya, ahonnan vérfrissítés, utánpótlás érkezhetne. Zsibó magyar közösségének elszigeteltsége nem új keletű, hiszen már a 19. században román falvak vették körül. Ennek történelmi előzményei egyrészt a tatárjárásra, másrészt a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg 18. század eleji vereségére vezethető vissza: a császári hadak és az azokat kiszolgáló szerb határőrök felégették a vidéket, így az elüldözött vagy legyilkolt magyarság kicserélődött. Az újabb kori, kommunista betelepítés az 1960-as és hetvenes években a még többségben élő magyar közösséget két évtized alatt kisebbségbe szorította: a hat–hétezres román közösség tagjai a környező falvakból, de a Kárpátokon-túlról is érkeztek. A Wesselényiek népe ma megfogyatkozva és jórészt kiöregedve keresi boldogulásának lehetőségeit. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ebbéli törekvésében kire, kikre számíthat. Utánpótlás nélkül A város főterének körbekerített templomkertje a zsibói magyarság megmaradt közösségi vagyonának a magvát jelenti: a restaurálásra váró református templom, egy régi, lerobbant parókia és a kisebb-nagyobb egyházi épületek, illetve az előző egyházvezetés által papilaknak szánt, de a műemlékkörnyezetbe bele nem illő új emeletes ház jelenti a magyar szigetet. A három éve a gyülekezetbe kerülő Högye Gál Roberto református lelkész fiatalos lendülettel látott hozzá nemcsak a helyi magyarság lelki felrázásához, hanem az anyagi örökség számbavételéhez és a templom körüli környezet újratervezéséhez is. Az előzményekről nem szívesen beszél, mert sok az elvarratlan szál, a gyülekezetet megosztó belső viszály, amelynek éppen a rendezésére jött, hívták ide. Szórványban közösségmentő próbálkozás ez. Ma már a munka nehezének a vége fele tart, a templomi istentiszteletek hosszú idő után újra „teltházasak”, az emberekben sikerült felébreszteni a közösségi együvé tartozás érzetét. E nélkül ugyanis a szórványsors többszörösen romboló hatású, és még közelebb kerülhetne ahhoz a végzetes pillanathoz, amikor már nemcsak az iskola vész el, de a templom is teljesen kiürülhet. Zsibón szerencsére ezt a végzetes folyamatot sikerült megakasztani. „Nincsenek illúzióim: azt tartom a legfontosabbnak, hogy számbelileg ne fogyatkozzunk túl gyors ütemben, és a meglévő közösség visszanyerje önbizalmát” – fogalmaz a lelkész. A feladat nem könnyű, hiszen a többi szilágysági kisvárostól eltérően Zsibót a kommunista rendszer a magyar közösség gyors elrománosításának egyféle kísérleti telepévé változtatta. A célt szolgálta nemcsak a betelepítés, hanem a magyar oktatás teljes elsorvasztása is. Azon ritka, magyarok lakta erdélyi kisvárosok közé tartozik Zsibó, ahol a kommunista rendszerben sem engedtek líceumi magyar oktatást. Hiába volt évtizedekkel ezelőtt egész osztálynyi magyar nyolcadik, helyben csak román líceumba iratkozhattak a fiatalok, így csak elvétve mentek Zilahra vagy Kolozsvárra tovább tanulni magyarul. A lelkész szerint ma már jól látható, hogy a román líceumi és szakiskolai osztályokban végzett magyar gyerekek többsége ösztönösen vonzódik a vegyes házasságok iránt. A tavaly esketett 12 zsibói fiatal párból 11 volt vegyes, román–magyar házasság... A trend hosszú évek óta megállíthatatlan, így nem véletlen, hogy az elemi magyar oktatás kevés gyerekkel, egyetlen összevont osztályban bukdácsol. Högye Gál Roberto nem a vegyes házasságok ellen hadakozik, hiszen úgysem tudná megváltoztatni a trendet. Inkább arra törekszik, hogy a születő gyerekek közül, akit lehet, becsábítson a református egyház portájára. Örül, hogy ezen a téren is sikerei vannak. A listáról levett műemléktemplom Miközben körbejárjuk a teljes felújításra szoruló templomot – amelynek becsült költségei mintegy 150 ezer euróra rúgnak – kiderül, eleve hátrányos helyzetben vannak, mert az épület nincs a műemléktemplomok listáján, így kormányforrásból származó támogatásra nem számíthatnak. Egy középkori épületrészeken álló erdélyi magyar templom esetében eléggé furcsa kivétel ez, a zsibóiak azonban arra gyanakszanak, templomuk azért került le a műemléklistáról, hogy az ortodoxok gond nélkül felépíthessék a szomszédos telekre a maguk katedrálisát. Másként az ilyen társítást a törvény tiltja. De nemcsak a templom felújítását tartja prioritásnak Högye, hanem a Wesselényi-örökség ápolását is. Miután hosszas pereskedés után a botanikus kert felügyelete alatt álló Wesselényi-kastélyt az örökösök visszakapták és 1,5 millió euróért árulják, az egyetlen látogatható Wesselényi-emlék a templom maradt. Amelynek tartozékaként ide menekítették a kastély egykori kertjében, a kilencvenes években ismeretlenek által földig rombolt Wesselényi-kriptanéhány kőmaradványát. A Wesselényiek családi sírboltjából kiszórt csontokról ma sem tudni közelebbit, pedig nem az átkosban történt az eset, hanem két évtizede. A lelkész azt szeretné elérni, hogy a templomkertben egy olyan hely legyen, ahol az ide látogató turisták a „zsibói bölény”, a jeles Wesselényi Miklós emlékének adózhatnak. A jövő ígérete A megpezsdült gyülekezeti élet nemcsak a reformátusokra, hanem az apró közösségé zsugorodott római katolikusokra is jótékony hatással van. A ökuménia jegyében nemcsak velük, hanem az ortodoxokkal is keresik a párbeszéd lehetőségeit. A nagyon sok negatív előzmény ellenére vendéglátóm nagy előrelépésnek tartja, hogy híveivel megtörte a jeget, és az ökumenikus imahetek keretében az ortodox templomban is megszólalt magyarul. Zsibón erre még nem volt példa. Az ortodoxok parókus lelkésze a zsúfolásig megtelt templomban meleg szavakkal szólt a román és magyar egybegyűltekhez, arra buzdítva őket, hogy fogadják el a más felekezetűeket is, akik más rítus szerint imádkoznak ugyan, de legalább olyan jó keresztények, mint ők. Tettével Högyének sikerült némi csendet és megnyugvást hoznia abba a zsibói román–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyben a magyarok hosszú idő óta vesztesnek érzik magukat. „Be van kódolva a magyarokba a másodrendű állampolgárszerep. Ha ezen változtatni tudunk, a közösségi önbizalom növelésével életterünket is mássá alakíthatjuk és a teljes közösség megújulhatna” – magyarázza a lelkipásztor. Ezt segíti elő az egyház gazdasági hátterének megerősítése is. Holland támogatással használtruha-kereskedést tartanak fenn, a befolyó pénzből pedig szociális munkát végeznek: a legszegényebb családok gyerekei hetente kétszer kapnak meleg ételt, a szegény családoknak havi élelmiszercsomagot juttatnak, és az anyagi lehetőségek függvényében évente egy-két daganatos beteg gyógykezelését támogatják. A vallásórás fiatalok számára felújított és korszerűen berendezett terem a magyar gyerekek állandó találkahelye számos foglalkozással. A fiatalokkal történő kapcsolattartás hozománya, hogy mind a zilahi, mind a kolozsvári református kollégiumba eljutnak már a tovább tanulni akaró nyolcadikos magyar diákok. A lelkész meggyőzte a szülőket, hogy a magyar nyelvű tovább tanulás elsősorban nem anyagiak, hanem akarat kérdése. Miután az első diákok eljutottak Kolozsvárra, és az új környezet megváltoztatta őket, a kitörés lehetősége egyre több magyar szülőt foglalkoztat: ma már hatan tanulnak a Kolozsvári Református Kollégiumban. (befejező része következik) Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. február 26.Puskaporos hangulat a tanácsülésenA helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is. Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.) A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is. Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani. A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában. Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet... A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva. A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé. Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet. A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását. Vajda György. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 3.Bántalmazás Udvarhelyen – ezúttal fényes nappalÚjabb bántalmazás történt szerdán délután Székelyudvarhelyen – hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egy szemtanú. Elmondása szerint egy 8–10 fős csoport bántalmazott egy fiatalt a II. Rákóczi Ferenc úti üzemanyagtöltő-állomás mellett, a helyszínre pedig a helyi rendőrség is kiszállt. Három kiskorúba kötöttek bele a Budvár és II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésénél – tudatta lapunkkal László Szabolcs. A székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője elmondta, a fiataloknak sikerült onnan meglépniük és értesíteniük a helyi rendőrséget, ám amíg a rendőrség a helyszínre érkezett, erősítést kaptak a támadók, utolérték a fiatalokat és folytatódott a bántalmazás II. Rákóczi Ferenc utcai benzinkútnál. A rendőrségi szirénaszó hallatán aztán az erősítésül érkezők visszaültek autóikba, és elhagyták a helyszínt. Végül a kezdeményezők közül két személyt – akik maguk is kiskorúak –, a helyi rendőrségre vittek, ahol kihágás miatt megbírságolták őket – tájékoztatott László Szabolcs. Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az esettel kapcsolatban lapunknak azt mondta, értesültek a történtekről, és úgy tudják, hogy a helyi rendőrség már megbírságolta a tetteseket. Hivatalos kivizsgálást akkor fognak indítani, ha kiderül, sérüléssel járt az incidens. László Szabolcs viszont tudatta, hogy a bántalmazott kiskorúak csütörtök reggel törvényszéki orvosi vizsgálaton voltak, és folyamatban van a feljelentés. A helyi rendőrség vezetője egyébként elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen, fényes nappal történő támadás a szőnyeg alá söpörhető. Jánosi András. Székelyhon.ro 2016. március 15.Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóraSáromberke és a Telekiek Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott. A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt. A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak. Sáromberkének két nagy utazója van A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész. A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia. A kötet méltatása A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos. A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár. A szerző vallomása Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen. A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg. A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg. Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből. Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 4.Régi a hálózat, gyakoriak az áramkiesések SzékelyudvarhelyenUdvarhelyen váratlanul és egyre gyakrabban jelentkeznek a hosszú áramszünetek, melyek nemcsak bosszúságot, hanem bevételkiesést is okozhatnak. Az elmúlt hetekben kétszer állt le az áramszolgáltatás a város jelentős részén, a másfél-két órás kimaradások miatt már a helyi vállalkozók is háborognak. Teljesen elsötétült Székelyudvarhely jelentős része csütörtök este fél tízkor, és több órán át úgy is maradt. A komoly áramszünet a II. Rákóczi Ferenc utcát, Szombatfalvát, a Bethlen Gábor utcát, a Tábor-negyed egy részét, valamint a város központját, így az Udvarhelyi Híradó Szentimre utcai szerkesztőségét is érintette. Nem működött a közvilágítás, elsötétültek a számítógépek, tévék, de a kasszagépek, szerverek, riasztók és kapucsengők sem működtek éjfélig. Az egyre gyakoribb, kiterjedt áramkiesések kezdenek rendszeresekké, szinte megszokottakká válni, és emiatt nemcsak a magánfogyasztók, hanem a vállalkozók is bosszúsak. Az újabb áramkiesést egy magasfeszültségű vezeték meghibásodása okozta, csupán másfél óra, míg megjavítják – tájékoztattak csütörtök este fél tíz után, amikor még szerkesztőségünk munkáját is félbeszakította a váratlan áramszünet. Másnap Demeter Gábor, az Electrica Rt. székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője tájékoztatott, hogy egy húsz kilovoltos kábel meghibásodása okozta a kiesést. Mint elmondta, elévült, negyvenéves vezetékről van szó, így mechanikai kifáradás miatt hibásodott meg. Szerinte a hálózat felújítására egyelőre nem lehet számítani, annak ellenére, hogy két-három éve javasolják, ugyanis a nagy befektetésnek számító korszerűsítésre az áramszolgáltató brassói központjának kellene jóváhagynia a pénzforrást. A költségekről nem tudott információkat adni, azt viszont elmondta, hogy amíg nem cserélik ki a negyven éve elhelyezett kábeleket, lehet számítani hasonló áramszünetekre. Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei igazgatója elmondta, a csütörtök esti, valamint az egy héttel korábbi áramkiesésnek semmilyen köze nem volt egymáshoz. Mint magyarázta, az áramkieséseknek több okuk lehet: ehhez a hálózat elavultsága is hozzájárulhat, de akár egy másik szolgáltató vezetékcseréjekor, illetve más munkálatok során is megsérülhetnek a föld alatti magasfeszültségű kábelek. Mivel a csütörtök esti meghibásodás a kábelek öregsége miatt történt, érdeklődtünk a korszerűsítés kilátásairól is. A megyei igazgató szerint ez attól is függ, hány meghibásodás van az adott szakaszon. Mint kiderült, a csütörtök este meghibásodott vezetékkel rég nem volt hasonló gond. Az áramszolgáltató vállalat területi ügyfélszolgálatát is megkerestük a problémával kapcsolatban, ott arról tájékoztattak, hogy az érintett szakaszt megjavították, péntek délben már minden fogyasztónál helyreállították az áramszolgáltatást. „Számításba vesszük, hogy az elkövetkező napokban egy tartalék vezetéket is biztosítsunk” – írták. Noha a különböző kereskedelmi egységek nem tehetnek arról, hogy a tartós áramszünetek alatt nem működnek tevékenységükhöz szükséges eszközeik, az áramszolgáltató szabályzata szerint mégis kevés esélyük van a kártérítésre az esetleges bevételkiesés miatt. Demeter Gábor szerint az áramkiesés okozta bevételkieséskor lehet kérni kártérítést, de nem valószínű, hogy azt jóvá is hagyják, hiszen technikai meghibásodás és nem emberi mulasztás miatt történt az áramszünet. Antal Imre szerint eddig még nem érkezett kártérítési kérés a vállalat megyei kirendeltségéhez, és amúgy ilyen esetben nem is lehet kártérítést kérni, ugyanis „ez benne van az üzemvitelben, szerencsétlen helyzetként”. Egyébként ha a nagyobb kereskedelmi egységek olyan tevékenységet folytatnak, amelyben káruk keletkezhet egy komolyabb áramkieséskor, akkor kötelezően kétoldali áramellátással, azaz transzformátorral vagy generátorral kell rendelkezniük – tette hozzá. Bugarschi Dalma székelyudvarhelyi ügyvédet a kártérítés jogi lehetőségeiről kérdeztük. Elmondta, kártérítés igénylésekor előbb bizonyítani kell a veszteséget, majd igazolni kell az összefüggést a bevételkiesés és az áramkiesés között. Az ok-okozati összefüggést azonban körülményes bebizonyítani, ezért kevés esély van a jogi úton történő sikeres kártérítés-igénylésre – véli az ügyvéd. Veres Réka Székelyhon.ro 2016. április 5.Az utolsó erdélyi fejedelem beiktatásának évfordulóját ünnepeltékMegemlékező ünnepséget szerveztek kedden a marosvásárhelyi Vár sétányon álló Rákóczi-szobornál abból az alkalomból, hogy pontosan 309 évvel ezelőtt iktatták be a fejedelmi székbe II. Rákóczi Ferencet Marosvásárhelyen a Dinnyeföldön. Legalább háromszáz személy, zömével gyerekek, a felekezeti iskolák és a Bolyai tanulói, szüleik, vásárhelyi lakosok vettek részt a napra pontosan 309 évvel ezelőtti eseményre való emlékezésen és koszorúzáson. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója kiemelte a több mint három évszázaddal ezelőtti esemény fontosságát. Szólott arról, hogy a fejedelem egyesíteni tudott magyart és nem magyart, katolikust és protestánst, nemzetiségi politikája befogadó volt, ezért van az, hogy máig fellelhető alakja a rutén, szlovák és román népköltészetben is. A marosvásárhelyi beiktatás rendkívüli fontossággal bírt a nemzet történetében. Meg kellett erősíteni ezzel azt, hogy Rákóczi nem csak megválasztott, de beiktatott erdélyi fejedelem is volt, következésképpen Magyarország és Erdély egységes egészként lépett fel a Habsburg uralkodóházzal szemben. Benedek Zsolt, a Rákóczi Szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy mostantól kezdve nem csak a fejedelem születésnapján, március 27-én, de április 5-én, a marosvásárhelyi beiktatás napján is emlékezni fognak a vásárhelyi szobor körül az utolsó erdélyi fejedelemre. És remélhetjük, hogy a jövő évi kerek – 310 éves – évfordulón már nem a római katolikus teológiai gimnázium, hanem a hajdani elnevezés szerint II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai jönnek koszorúzni és emlékezni. Balla Krisztina és Demeter Nagy Rebeka, a katolikus gimnázium tanulói Rákóczi fejedelem két imáját mondották el, majd az Enyedi Csaba által vezetett kórus a Rákóczi-indulót és a fejedelem utolsó imáját, a Győzhetetlen én kőszálom címűt énekelte. Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán a katolikus gimnázium és a marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség részéről. A Dinnyeföldön történt A már Gyulafehérváron 1704. július 8-án fejedelemmé kikiáltott II. Rákóczi Ferenc 1707. március 28-án, az erdélyi Rendek meghívására, Radnótról, Mezőbánd felől, Marosszentkirályon keresztül ünnepélyesen bevonult házi serege kíséretében a városba. Április 5-én, a Dinnyeföld nevű réten iktatták Erdély törvényes fejedelmévé. Ekkor tartották meg az utolsó marosvásárhelyi országgyűlést. Székelyhon.ro 2016. április 15.Udvarhelyi gyárak akkor és mostAz egykori székelyudvarhelyi nagyvállalatok a múlt század második felében még a város aktív lakosságának jó részét ellátták munkával, sok ezer udvarhelyi család megélhetését biztosították. Napjainkra egy részükből csak az épületek maradtak, mások átalakulva, technológiailag megújulva jelenleg is több száz embernek adnak munkát. Riportunkban a múlt században épült udvarhelyi gyáraknál vagy azok utódvállalatainál tett látogatásunkra kísérhetnek el olvasóink. Az 1975-ben alapított Matrica gyár háromezernél több alkalmazottja jobbára a belföldi vegyiparnak és gyógyszeriparnak gyártott alkatrészeket. A privatizáció után négy egységre szakadt. Először kivált belőle a Roseal, követte a Matplast, a Matform és végül maradt a Matrița – közölte Gergely László, a megmaradt Matrița Rt. igazgatója. A nyugatias Matplast Kedves gesztussal fogadtak a főként családi vállalkozásként működő cégnél, a gyár ajtaján belépve felvillant előttünk a fali hirdetőtábla köszöntése: „Üdvözöljük a Matplast Kft. székhelyén az Udvarhelyi Híradó munkatársait”. A többségében családi tulajdonú vállalkozás fő tevékenységi területe a műanyag és alumíniumszerszámok, illetve cserealkatrészek gyártása, amit 98 alkalmazott a nyugat-európai piac számára állít elő – tudtuk meg Péter Péter vezérigazgatótól. A gyártórészleg tiszta, modern, összhangban van azzal a benyomással, amit belépéskor a nyugati üzleti kultúrából átvett üdvözlés keltett bennünk. A technikai fejlődés mellett nagy hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak továbbképzésére is: folyamatos oktatás zajlik az e célból kialakított tanulóteremben. Az átlagéletkor meghaladja a negyven évet, ez kissé aggasztja az igazgatót, hiszen az elöregedés és a szakmai utánpótlás hiánya veszélybe sodorja a termelést. Péter Péter reméli, hogy az udvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában beindul a beígért szakmai képzés, ami az iparág fennmaradásának záloga. A sikeres Ikos Az Ikos – Conf Részvénytársaság hajdanán a Május 1. Szövetkezet nevet viselte. 1949-ben az udvarhelyi szabómesterek szövetségeként jött létre, majd alig tíz év leforgása alatt gyárrá nőtte ki magát, és a ma II. Rákóczi Ferencként ismert utcában található régi kaszárnya épületébe költözött. 1973-ban új munkacsarnokot építettek, ahol az 1990-es évek elejéig közel ezerkétszáz alkalmazott dolgozott. Az itt elkészített termékek Kanadába, az Egyesült Államokba, az egykori Kelet-, illetve Nyugat-Németországba és a Szovjetunióba kerültek, a közel-keleti országoknak pedig katonai egyenruhákat varrtak. A készruhagyár már akkor jó hírnévnek örvendett – mesélte Gyöngyössy Judit vezérigazgató. A rendszerváltás után nagyon gyorsan privatizálták, hetven százaléka egy kanadai cég, míg a fennmaradó rész részvények által az alkalmazottak tulajdonába került. A beáramló külföldi tőke segítségével korszerű gépeket vásároltak, és az új technológia, valamint az új nyugat-európai klienseknek köszönhetően beindult az élet – fűzte hozzá. A 21. század elejére az itt dolgozók száma megközelítette a 3500-at, de ez a létszám hamarosan kevesebb mint felére csökkent. Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozása, majd az ezt követő gazdasági válság az Ikosnál is éreztette hatását, hiszen az itt dolgozóknak több mint fele elvándorolt. A készruhagyár 2007-től áttért az egy váltásban való gyártásra, jelenleg 1140 alkalmazottat foglalkoztat, akik majdnem kizárólag a német piac számára termelnek. A Tehnoutilajból csak az épületek maradtak 1950 elején alakult a régi udvarhelyiek által Gábor Áron néven ismert szövetkezetkezet, majd Tehnoutilaj, amelynek virágkorában 2400 alkalmazott gyártotta az élelmiszeripari és mezőgazdasági gépeket, javarészt a belföldi piac számára – emlékezett vissza Fancsali Kálmán, a vállalat hajdani igazgatója. 1990 után az alkalmazottak száma 500 főre csökkent, akik többnyire a németországi felvásárlóknak gyártottak. Közel tíz évig, kevés tőkével, úgy próbáltak fennmaradni, hogy átálltak olyan gépek gyártására, amelyekre az újonnan megalakult kis hús-, tej- és pékipari vállalkozásoknak szükségük volt. Ugyanakkor az átalakult mezőgazdasági igényeknek megfelelően a nagy gépek helyett kis kasza- és kapagépeket készítettek. 1999-ben a vállalat 40 százalékát megvásárolta egy magyarországi konzorcium, azzal az ígérettel, hogy tőkebefektetéssel versenyképessé teszi a termelést, azonban nem így történt. A beígért tőkebefektetés elmaradt, és így 2005-ben megszűnt minden tevékenység, ami a hajdani nagyvállalatot jellemezte. Az épületeket különböző cégek bérlik, azonban a régi vállalat helyiségeiben jelenleg is ugyanannyian dolgoznak, mint a privatizáció előtt – vigasztalódott a hajdani igazgató. A Famos legfőbb partnere most is Németország 1948-ban a többi udvarhelyi nagyvállalathoz hasonlóan szövetkezetként, Vörös Csillag néven jött létre. 1970-ben megépült az első egység, amely már a Bútorgyár nevet viselte, majd ehhez hozzáépítették 1984-ben a második termelőegységet. A kettőben összesen mintegy háromezer ember dolgozott. Az itt készített tölgyfabútorokat a csíki fafeldolgozó vállalat alegységeként csak exportra gyártották: közel 80 százalékuk Nyugat-Európába, a többi a keleti szocialista országokba került. A rendszerváltás után az udvarhelyi részleg levált a csíkszeredai anyavállalatról, és a székelykeresztúrival egyesülve különálló egységként folytatta a tevékenységet, a brassói regionális központhoz tartozva. Ez utóbbira főként a rendszerváltás elején volt szükség, amikor akadozott az anyagellátás, hiszen Udvarhely környékén nem igazán lehetett tölgyfához jutni. A vállalat részvényeinek közel 90 százalékát az alkalmazottak birtokolják. Az itt készített bútorok felvásárlói piaca a kezdetektől mostanáig nem sokat változott: míg régen 60 százalékát német piacra gyártották, jelenleg is a termékek fele oda készül – tudtuk meg Bartha János kereskedelmi igazgatótól. Noha a piac nem változott, a stílus annál inkább: régen a túldíszített barokk volt a menő, most a letisztult formákat keresik, ugyanakkor díszítőelemként divatos a sok üveg és fémbetét. 1990 után az alkalmazottak jó része nyugdíjba ment, volt, akit elbocsátottak. A jelenleg 475 alkalmazottat foglalkoztató gyár teljesen új technológiával, számítógép-vezérlésű gépekkel piacképes maradt a rendszerváltás után is. A régi bútorgyár napjainkaban kisebb területen működik: a volt Tehnoutilaj nagy csarnokába költöztették a termelést, több régi épületet eladtak, hogy finanszírozhassák az új technológiával járó kiadásokat. 2000-ben megvásárolták az IFET gattercsarnokát és rönkraktárát, a megmaradt kevés alkalmazott a Famos dolgozója lett. Az IFET-ből alig maradt valami Egykor tízhektáros területet tudott magáénak a volt fafeldolgozó vállalat, melynek jó részén ma a Kaufland áll. Az IFET alkalmazásában álló erdőmunkások évente 250 és 300 ezer köbméter fát termeltek ki Udvarhelyszéken. Ebből a mennyiségből a város fatelepén naponta 20–40 vagont töltöttek meg fenyő-, bükk- és tölgydeszkával, valamint bányafával és cellulózzal. A bányafa az ország különböző területein működő bányák csarnokainak, járatainak tartóoszlopaként szolgált. Az IFET-nél hajdanán 1200–1500 alkalmazott dolgozott. Ez a létszám magában foglalta a favágókat is, akiknek közel negyven százaléka Moldvából és Máramarosról származó hegyvidéki munkás volt. A fafeldolgozó vállalat termékeinek nagy részét a belföldi piacon értékesítette, azonban évente 30 ezer köbméter fa észak-afrikai országokba és Izraelbe került – emlékezett vissza Cseke Lajos egykori igazgató. 1994 után a bányák jó részét bezárták, a bútorgyárak egymás után mentek tönkre, így megszűnt a felvásárlópiac – folytatta. Az 1999-es privatizáláskor szerették volna megtartani a gyárat az alkalmazottak számára, azonban rövid pereskedés után belátták, hogy nem tudják kifizetni a liciten felvert összeget. Végül 2000-ben a Famos vásárolta meg a fatelepet, ahol az akkori hatszáz alkalmazott egy része nyugdíjba vonult, más részük végkielégítéssel távozott, a maradék százötven személy az új tulajdonos alkalmazásába került. Cérnagyár Meglepő és talán kevesen tudják: az angolok építették és szerelték fel az egykori székelyudvarhelyi Cérnagyárat és Fonodát, amelyet 1970-ben adták át. A 2700 alkalmazott belföldre, illetve a keleti szocialista országok fonodáinak és szövődéinek gyártott alapanyagot, valamint kézimunkacérnát. A cérnagyárnak saját festödéje is volt. Az alkalmazottak a gyár saját bölcsődéjébe és óvodájába vihették gyerekeiket – tudtuk meg Nemes Juliánna könyvelőtől, akinek nemcsak gyermekei, hanem később unokái is oda jártak. 1999-ben privatizálták a Cérnagyárat, melynek hetven százaléka jogi személy, a többi magánszemélyek birtokába került. A gyár épületeinek egy részét eladták, most különféle kereskedelmi és gyártási tevékenységek folynak bennük, néhány épület, a többi közt a volt irodaház megmaradt a részvénytársasággá alakult Cérnagyár tulajdonában. A vállalatnak mindössze három alkalmazottja dolgozik itt, összesen öt irodában, a többi helyiségben bérlők tevékenykednek. A megmaradt Cérnagyárnak tizennégy bérlője van – közölte Hadnagy István épületgondnok. Hajdan a gyapotot 10 hektárnyi gyárterületen sodorták cérnává, fonallá, mostanra már csak a bérbe adott épületek emlékeztetnek a régmúlt időkre, amikor a délután két órakor megszólaló gyárkürt mély hangjára a munkások százával özönlöttek ki a kapukon. Noha egyértelműen senki nem mondta ki, eléggé valószínű, hogy az angolok múlt századi gépei a huszonegyedik század ócskavastelepein végezték. Dósa Ildikó | Székelyhon.ro 2016. május 1.Neve van a térnekOlvasóink többsége Rákóczi térnek nevezné Székelyudvarhely újonnan kialakítandó közösségi terét. Névadási kampányunkban a Székelyhon olvasóitól vártunk javaslatokat, aztán ugyancsak őket hívtuk szavazásra. Végeredményt hirdetünk. Több mint félezer voks érkezett névadási kampányunk keretében. Mint ismert, a székelyudvarhelyi önkormányzat egy új közösségi tér kialakításához fogott hozzá II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák találkozásánál. A projektről többször írtunk, mindig az érintett utcák megnevezésével – valljuk be, kissé nyakatekerten – betájolva a teret. Ennek szerettünk volna véget vetni, és a Székelyhon olvasóival elneveztetni az új parkot. Kampányunk meghirdetésekor jöttek is az ötletek bőven, komolyak és kevésbé komolyak egyaránt, a lényegen viszont ez mit sem változtat, olvasóink az ügy mellé álltak, és kereszteltek. A javaslatokból aztán szavazást írtunk ki, melyet most hivatalosan lezárunk, és eredményt hirdetünk. A Rákóczi tér győzött, portálunk olvasói erre adták le a legtöbb, 170 voksot (az 574 szavazat 29,62 százaléka). A győzelemért természetesen jutalom jár – ígéret, hogy mi a Székelyhonon lehetőségeink szerint így fogjuk nevezni a teret. A verseny egyébként, főleg a kiírás kezdetén igencsak szoros volt, a Pui Béla tér tartotta a lépést a Rákóczival. Végül kissé lemaradva, előbbi a második helyen zárt 107 szavazattal (18,64 százalékkal). Harmadik lett a Városkapu tér, 76 szavazattal (13,24 százalék). Népszerű volt még a Viszlát, Bunta tér (59 szavazat, 10,28 százalék) az Elcseszett körforgalom tér (57 szavazat, 9,93 százalék), valamint a Rendőr Park (26 szavazat, 4,53 százalék). A részletes eredmény itt található. Olvasóinknak köszönjük, hogy javasoltak és szavaztak, hasonló esetben (újonnan kialakítandó közösségi tér, név nélkül) visszatérhetünk. Ehhez lehet, hogy újabb olimpiai esztendő szükséges. Amikor van labdarúgó Eb is. És választások. Székelyhon.ro 2016. május 1.Rákóczi erőt kell adjon, ma is meg kell védeni a közösséget1711. április 30-án kötötte meg a szatmári békét Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, véget vetve ezzel a sok éves szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nem vett részt a békekötésben, ugyanis éppen az orosz I. Péter cárral tárgyalt. A békeszerződést Szatmárnémetiben, a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői. Erre a magyarság történelme számára kiemelten fontos eseményre emlékeztek meg - idén is - pénteken és szombaton Szatmárnémetiben, illetve a majtényi fegyverletétel helyszínén. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett két napos ünnepségsorozat nyitányaként a megyei múzeumban történelmi tanácskozást szerveztek, melyen Mészáros Kálmán tudományos kutató, hadtörténész ( Budapest), Bene János főmuzeológus (Nyíregyháza), Zubácsi László egyetemi oktató és kutató ( Beregszász - Ukrajna), Kónya Péter egyetemi tanár (Eperjes - Szlovákia), Czigán István tudományos kutató (Budapest), Tamás Edit főmuzeológus, múzeumigazgató ( Sárospatak), Egyed Ákos akadémikus ( Kolozsvár), Lukács Olga tudományos kutató ( Kolozsvár), Kónya Annamária tudományos kutató (Eperjes - Szlovákia), Mandula Tibor helytörténész, tanár (Szatmárnémeti) és Csatáry György tudományos kutató, tanszékvezető (Beregszász - Ukrajna) értekezett a szabadságharcról, a szatmári békéről, annak jelentőségéről, Rákóczi fejedelemről, a kurucairól. Őket Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a tanácskozás nyitányán. A tanácskozást megelőzően közös főhajtásra és koszorúzásra került sor a főtéri Vécsey-ház falán elhelyezett kuruc-emléktáblánál, a tanácskozást követően pedig II. Rákóczi Ferencnek a református Láncos-templom szomszédságában található szobra előtt. Szombaton aztán a majtényi síkon felállított emlékműnél Muzsnay Árpád főszervező mellett Gheorghe David, Majtény község polgármestere, Pataki Csaba szenátor és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. „Ma arra emlékeztünk, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kurucai megvívták a maguk csatáját. Ez nekünk is erőt kell adjon a mindennapi harcainkhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ma ismét legfőbb teendője az, hogy megvédje a közösséget, megteremtse a biztonságot az erdélyi magyarok számára. Kiállni. Képviselni. Kiharcolni - ez a hármas parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban", foglalta össze a szabadságharc üzenetét Pataki Csaba. A kegyelet koszorúinak elhelyezése mellett a néptánccsoportok előadásai és a fiatalok szavalatai tették teljessé a megemlékezést. szatmar.ro 2016. május 6.Szívvel-lélekkel a nemzetértA szórványban szervez magyar napot egy baróti fiatal A baróti, 23 éves Bokor Csongor jelenleg a Babeș- Bolyai Tudományegyetem mesteriző hallgatója területfejlesztés és turizmus szakirányon. Nincs ebben semmi különleges, mondanánk, ám ha utánanézünk, emellett mennyi mindennel foglalkozik még ez a fiatalember, az már egészen biztosan leköti figyelmünket. Csak egyet említünk: ő a főszervezője az I. Fogarasi Magyar Napnak, melyet szombaton tartanak a fogarasi református egyházközség udvarán. Miként kerül egy baróti fiatal Fogarasra, magyar napot szervezni? Bokor Csongor Baróton született és nőtt fel, ott végezte a középiskolát is. Végig tevékeny tagja volt az intézmény diáktanácsának, szerette a néptáncot, zenélt, szavalt, sok egyházi és városi esemény szervezésébe bekapcsolódott. Ebben az időszakban szerzett zenei szakdiplomát a Művészeti és Népiskolánál, Sepsiszentgyörgyön. Aztán Kolozsváron folytatta tanulmányait, 2014 júliusában diplomázott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem földrajz karán. 2010 óta tevékeny tagja a II. Rákóczi Ferenc Alapítványnak, melynek fő tevékenysége a határon túli magyar fiatalok számára évente megrendezett magyarságismereti mozgótábor. Minden évben részt vett, csoportvezetői minőségben, a táborok szervezésében, lebonyolításában. Emellett önkéntes szervezője az alapítvány közösségépítő munkáját gyakorlatba ültető Családi Kör-találkozóknak is. Önkéntese továbbá a sepsiszentgyörgyi Kun Kocsárd Egyesület dél-erdélyi szórványmagyarságot felkaroló programjainak. A fent említett tevékenységeken kívül még számos szabadegyetemen és vezetőképzőn vett részt. Tavaly jelentkezett a magyar kormány által meghirdetett, a szórványmagyarság revitalizációját célzó Petőfi Sándor Programba, és elnyerte annak ösztöndíját. Így került 2015 szeptemberében a Baróttól 85 km-re fekvő Fogarasra, hogy az egykor még többségben levő, ma már azonban a város összlakosságának mindössze 3%-át kitevő magyarok identitástudatába egy kis lelket, színt öntsön. És ez sikerült is neki! Mint mondja, Fogarason az egykori magyar kultúra hagyatékát ma már csak egy maroknyi ember őrzi, akik azonban annál inkább szomjaznak a magyar kultúrára, a magyar szóra, és minden, ezek ápolását felkaroló programért lelkesednek. Így például egyre több látogatója van az általa elindított Babits Mihály Önképző Körnek, melynek nem egy alkalommal erdővidéki meghívott előadói voltak. Az önképző kör nem véletlenül vette fel a költő nevét: Babits az egykori fogarasi Magyar Állami Főgimnáziumban tanított. Ma már nincs magyar oktatás Fogarason, de a fogarasi magyar fiatalok, ugyancsak Csongornak köszönhetően, hetente több alkalommal fakultatív magyar órákra, foglalkozásokra járhatnak, magyar ifjúsági klub is alakult a településen. Az önképző kör sikerén felbuzdulva határozta el Csongor, hogy a Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program keretében, Kovászna megye anyagi támogatásával megszervezi az I. Fogarasi Magyar Napot. Az esemény – melynek társszervezője a helyi református egyházközség és a helyi RMDSZ – programját főként erdővidéki előadókra, szervezetekre alapozta. A Csala kürtje fúvószenekar, a Syncron táncegyüttes, Kolumbán Sándor énekes érkezik Barótról Fogarasra, kiegészülve a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület tagjaival, akik egész napos gyerekfoglalkozást tartanak majd. A fogarasi magyarság részéről is több fellépő lesz, délután táncház, este koncert tarkítja a programot. – Óriási összefogás és rengeteg háttérmunka áll a rendezvény mögött. Remélem, sokan eljönnek, és az idő is kegyes lesz hozzánk – mondta Csongor, bizakodóan tekintve a szombati nap elé. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. május 19.Szóra bírták az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjátA Péter házaspár Marosvásárhely díszpolgárai Aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelemmel és türelemmel vallatják a múltat: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az Erdélyi Múzeum- Egyesület történetét, az erdélyi gyógyszerészet, fogorvoslás gyökereit és fejlődését, az erdélyi gyógyítók életét és munkásságát. Kutatásaik helyszínei könyvtárak, levéltárak, múzeumok a határokon innen és túl, leszármazottak, magánszemélyek, s végszükség esetén akár a temetők is. Gyűjtenek, rendszereznek, lajstromokat készítenek, majd könyveket írnak, hogy egyetlen, még felderíthető információ se vesszen kárba. Teszik ezt olyan egyetértésben, energiával és szenvedéllyel, ami ritkán adatik meg egy házaspárnak. Munkájuk eredményeként szinte minden jelentős szakmai kitüntetést átvehettek az évek során. Dr. Péter Mihályt, a MOGYE nyugalmazott emeritus professzorát, az MTA külső tagját és feleségét, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktust, gyógyszerészt az elmúlt héten városunk díszpolgáraivá avatták. Ennek tiszteletére közöljük a velük készültbeszélgetés szerkesztett változatát a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetből (Studium Kiadó, 2013) A vírus – Először is azt kérdeztem a Péter házaspártól, hogy miként fertőződtek meg az orvos- és gyógyszerésztörténeti kutatás "vírusával"? – Diákkoromban a történelem-földrajz tanári pálya vonzott – mondja Péter professzor, majd a választ felesége egészíti ki: a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét betöltő Rácz Gábor egyetemi tanár mellett a Farmakognózia Tanszéken dolgozott, amikor Spielmann József orvostörténész professzortól azt a felkérést kapták, hogy a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészeti szakirodalom szócikkét megírják. A feladatot teljesítették, majd Dávid Gyula kérésére a 42 éven át szerkesztett lexikon 47 (Péter H. Mária), illetve 31 (Péter Mihály) szócikkét állították össze. Az első felkérés volt tehát a "vírus", amely az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjának és jelenének a feltérképezésére, számbavételére sarkallta őket. – Kevesen tudják, hogy Péter Mihály professzor második keresztneve a Heinrich. Életrajzi adatai alapján német az anyanyelve – tekintünk vissza regénybe illő életének kezdeteire. – Édesapám 13 gyermekes csíkpálfalvi székely családból származott, édesanyám Nösner Elwine Katherine, az első Beszterce környéki (Nösnerland) szász telepesek leszármazottja, és 13. testvére születése után maradtak árván. Édesapám, aki Marosvásárhelyen végezte a jegyzői tanfolyamot, Abafájára került gyakornoknak, és Szászrégenben ismerte meg édesanyámat. A kisebbik bátyámmal (hat gyermekükből négyen nőttünk fel) én már Sóváradon születtem (1929-ben). Családunknak gyakran kellett költöznie, attól függően, hogy édesapámat hova helyezték. Az első két elemit Vajdaszentiványon végeztem, majd a szászrégeni német iskolába jártam négy éven át. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fiú-főgimnáziumban folytattam, ahol a bátyám is tanult. 1948-ban, az utolsó évfolyamon érettségiztem. – Hogyan lett a történelem-földrajz szakból orvosi egyetem? – A bátyám már oda járt, s mivel csak egy télikabátunk volt, hogy felváltva viselhessük, kénytelen voltam én is az orvosi egyetemre iratkozni. "Telefonkönyvet" érdekesen – Miért választotta a mikrobiológiát? – Az egyetemet 1954-ben érdemoklevéllel végeztem, ami azt jelentette, hogy hat hónapos körorvosi munka után visszatérhetek gyakornoknak. Kezdetben Bögözben voltam körorvos, majd Mezőcsávásra helyeztek át. Bár a fertőző betegségek klinikáját kértem, az egyetem rektorával megegyeztünk, hogy három évet a bakteriológián töltök, ami hasznos lesz a későbbi infektológusi munkámban. A három évből 43 lett. Közben megszerettem a tantárgyat. Valószínűleg azért, mert igazából nem akartam orvos lenni, s a tanításhoz nagyobb kedvet éreztem. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom hallgatóimmal a hangnemet, s a bakteriológiát, amit telefonkönyvhöz hasonlítanak, úgy tudtam előadni, hogy a hallgatóság nem aludt el az órán. Az egyetemi hierarchia minden fokát megjártam, 1990-ben professzor, 1991-től tanszékvezető lettem. A Fogorvosi és az Általános Orvosi Karon tartottam az előadásokat és a gyakorlatot, 1962-től román nyelven is. 1962-ben mikrobiológus szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tettem Bukarestben, 1971-ben Iasi-ban megszereztem az orvostudomány doktora fokozatot, s az évek során hazai és külföldi szakképzéseken vettem részt. 1999-ben, hetvenévesen mentem nyugdíjba. – Említette, hogy a kutatás mindvégig különösen érdekelte. Mire irányult a tanszéken folyó kutatómunka? – A bakteriológia, a vírustan és a mikológia több területét ölelte fel. Új módszert dolgoztam ki az urethritisek (húgycsőgyulladások) laboratóriumi kórjelzésére. Eredeti eljárást javasoltam a száj mikroflórája biocönózistípusokba való besorolására, kimutattam a veleszületett, illetve az immunspecifikus védelmi mechanizmusok szoros összefüggését a szájüreg mikroflórájával. Bizonyítottam, hogy egyes sarjadzó gombák és baktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket. Foglalkoztam Maros megye felületi vizeinek mikrobás szennyeződésével és azok szennyező forrásaival, eredeti megfigyeléseket tettem egyes kórokozóknak a létfeltételeik alsó határán történő túlélésére nézve. Részt vettem a vírusos hepatitisek kóroktanának kutatásában. Munkatársként a Gyógyszerészeti Karon vizsgált több magasabb rendű növény kivonatának antimikrobiális hatását mutattuk ki. Hazai és külföldi kongresszuson ismertettem az eredményeket. A szakmai munkásságommal párhuzamosan céltudatosan foglalkoztam az erdélyi magyar orvos- és fogorvosképzés történetével, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályának százéves történetével. – Érdeklődéssel olvastam a baktériumok és vírusok változatos világáról írt, az átlagolvasó számára is közérthető könyvet, és tudom, hogy régi iskolájáról sem feledkezett meg Péter Mihály professzor. – A Kórokozó mikroorganizmusok című kötetet (Dacia Kiadó, 1988) László János professzor kollégámmal közösen írtuk, Páll Gézával A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium emlékkönyve címen jelentettünk meg két kötetet (Lyra Kiadó, Mvhely, 2002-2003). Tanítás, kutatás – Beszélgetésünk során elhangzott, hogy feleségének a biztatására kapcsolódott be a Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkeinek az összeállításába. Dr. Péter Horváth Mária nyugalmazott egyetemi adjunktustól a MOGYI Gyógyszerészeti Karáig vezető útról érdeklődöm. – Temesváron születtem, a nagyváradi 2. Sz. Leánylíceumban (volt Orsolya-zárda) érettségiztem, a MOGYI Gyógyszerészeti Karán 1958-ban kaptam gyógyszerészi, 1973-ban gyógyszerészdoktori oklevelet és főgyógyszerészi címet. Egy éven át a nagyszalontai kórház gyógyszertárában dolgoztam, majd 1959-től foglaltam el a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakognózia Tanszékén levő üres állást. Bár 1986-ban már elkezdődött a kar felszámolása, adjunktusként a végzős évfolyamra járó magyar hallgatóknak 1988-ig még tartottam az előadásokat. 1990-ben újraindult a gyógyszerészképzés, de nem tértem vissza tanítani, nyugdíjazásomig a tanszék mellett létrehozott kutatócsoportot vezettem. A kutatómunkában a gyógynövények és illóolajos növények mikroszkópi, fitokémiai és antibiotikus hatásának a vizsgálatával foglalkoztam, valamint azok termesztési kísérleteiben is részt vettem. Jelentős eredmény volt a hivatalos levéldrogok mikroszkópiai azonosításának kidolgozása, amit már a VIII. Román gyógyszerkönyv is bevezetett. Több népgyógyászatban használatos növény addig "kísérletesen" ki nem mutatott antibiotikus hatását igazoltam. 1994-ben Nyárádszeredában beindult a budapesti Szent István, később Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kezdettől fogva oktattam. 2011-ben, az 50. tanítási évemben elismerő oklevéllel tüntettek ki. A további könyvek csírája – Időközben a lexikon szócikkein is tovább dolgoztak. – Miután Dávid Gyula átvette a szerkesztését, megkeresett minket, és megbízott a további szócikkek megírásával. Mivel több adat gyűlt össze, mint amennyire szükségünk volt, az anyagot feldolgozva és kiegészítve megírtuk az Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról című munkát szerzőtársainkkal (Bocskay István, Brassai Zoltán, Rácz Gábor egyetemi tanárokkal, Mózes Magda előadótanárral és Péter Zoltán orvossal) közösen, ami a Genersich Antal- emlékkönyvben látott napvilágot. Az emlékkönyvet a kiváló kórbonctanprofesszornak szentelték, aki Kolozsváron, majd Budapesten volt egyetemi tanár. Születésének 150. évfordulóján a Genersich Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adta ki az emlékkönyvet 1994-ben. Az utódai által létesített alapítvány rangos kitüntetését, a Genersich Antal-díjat azóta kétszer vehettük át. – A több mint százoldalas munkában már benne volt a további könyvek csírája. Mi volt a következő? – 1995-ben jelent meg a fehér könyv, A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve, amelyet a Magyarságkutatás könyvtárában dolgozó Barabás Bélával közösen szerkesztettünk. Olvasmányos gyógyszerészettörténet – A koncentrikusan bővülő kör két önálló könyvvel folytatódott. 2002-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában Péter H. Mária gyógyszerészettörténeti munkájának – Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai – első, majd 2013-ban a második, bővített kiadása. – Megkérem, foglalja össze, hogy milyen témákra tagolódik a vaskos kötet! – Az első fejezet az erdélyi gyógyszertár- hálózat kialakulásáról szól, a tábori patikáktól a fejedelmi, egyházi patikákon át a városi gyógyszertárakig. A második fejezet az erdélyi gyógyszerészképzést térképezi fel az 1700-as évektől a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar 1948-2000 közötti történetén át, a doktori fokozat elnyerésének lehetőségeit számba véve. Az erdélyi gyógyszerészek két világháború közötti rendkívül gazdag egyesületi életéről, a szakma képviselői által kiadott folyóiratokról, szakirodalomról és szépirodalomról, a nők szakmai térhódításáról szól többek között a harmadik fejezet, a negyedik pedig erdélyi származású, illetve Erdélyben tevékenykedett neves patikáriusok és gyógyszerészdinasztiák életútját mutatja be. Tanulságos volt számomra, hogy a két világháború között mennyire aktív társadalmi életet éltek a gyógyszerészek, akiknek könyvek, folyóiratok, sőt naptárak kiadása mellett arra is volt gondjuk, hogy a gyógyszerészözvegyeken és - árvákon segítsenek. – Visszaemlékszem elkeseredésére, amikor hűséges társát, a Tico autót kellett eladnia, hogy Az erdélyi fogorvoslás történetéből című könyvét támogatás hiányában a saját erejéből kiadja (2006, Mentor). Holott ezúttal is egy értékes és olvasmányos könyv született – fordulok újra Péter professzorhoz. – Számba vettem a fogorvoslással kapcsolatos magyar nyelvű irodalom kezdeteit Erdélyben, az erdélyi származású neves fogorvosokat, a fogorvostudomány oktatását, a magyar nyelvű és magyar nyelven közlő szakfolyóiratokat Erdélyben 1919-40 között. Receptek fogfájásra – Ma már megmosolyogtató, hogy a régi orvosi könyvek, amelyeknek fogorvosi vonatkozásait aprólékosan feldolgozta, milyen recepteket ajánlanak a fogfájásra. Érdekes lenne idézni egy-két különleges "gyógymódot". – "Holló gané, kigyóbőr fözete, földi giliszta hamúja jó a fogfájásra", vagy "hernyóférget ted az fájó fogra vagy orrvérzére: Tsalán levet Szamár ganéval elegyítsed öszve, szárazd meg, törd porrá s tedd mikor orrod vére indul". – A két önálló kötet után egy újabb közös könyv következett. Mindketten aktívan részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az újraindításában, vezetésében és munkájában. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységét bemutató kötetüket 2006-ban az egyesület adta ki. Megint egy nagy pontosságot igénylő, sziszifuszi munkát vállaltak. Miért tanulságos ez a történet? – 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, 1919-ben megszűnt, 1921-ben újraalakult, és a két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41- től 48-ig, amikor beszüntették. Hosszú szünet után, a rendszerváltást követően alakult újra. 1906-1919 között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék egy adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő Értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik Értesítő hányadik oldalán olvashatók. Az erdélyi tudományosság centenáriumára kiadott Hivatás és tudomány ( Kolozsvár, 2009) c. kötet számára megírták a Szepesszombati Genersich Antal (1842-1918) életművét bemutató fejezetet. A Feszt György professzor szerkesztette kötetben (Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között), amelyik 2010-ben jelent meg, újabb két tanulmány olvasható a Péter szerzőpárostól. Bernády György gyógyszerészeti tevékenységéről, valamint Csőgör Lajos életéről egy-egy tanulmányt írtak a marosvásárhelyi személyiségekről szóló Teremtő életek című könyvben (Mentor Kiadó, 2011). Még felsorolni is hosszú a különböző szakfolyóiratokban megjelent cikkeket, tanulmányokat, így hát az elismerést jelentő okleveleket, bronzplaketteket, domborműveket vesszük számba, a Péter Mihály professzornak adományozott Munkaérdemrendtől, a külön-külön mindkettőjüknek átadott elegáns Arany János-emlékérmen át (2004, 2016) a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig (2009, 2014). A Magyar Orvostörténeti Társaság a Zsámboky-díjjal (2006) ismerte el munkájukat, az EME a Mikó Imre-díjjal (2009), s mindkettőjüket a Magyar Orvostörténeti Társaság is tiszteleti tagjává választotta az idén – soroltunk fel néhány elismerést a hosszú sorból. S ha valaki dicsekvésnek vélné, hogy mennyire büszkék ezekre az elismerésekre, tegyük hozzá, hogy annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit vállaltak és elvégeztek, a megjelent könyvek mellett ennyi a kézzelfogható hozadéka. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 18.Profiként kell az új generációt nevelniBallagtak a kántortanító-képző végzősei Idén huszonöt végzős lépett ki a Marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola padjaiból. Kántorok, tanítók, óvónők lesznek. Az erdélyi magyarság felcseperedő generációjának nevelői, akik a gyermekek, a hívek lelkébe hitet, szeretetet, szülőföldhöz ragaszkodást csepegtetnek, s akikre a Jóisten nagyon nagy felelősséget ruházott. Olyan felelősséget, amit csak átörökíteni lehet régi kántortanító-nemzedékektől, akiktől egész falvak, városi közösségek felemelkedése és megmaradása függött. Jöjjetek énhozzám! A ballagási ünnepség a Jókai (Eminescu) utcai diakóniai központ udvarán kezdődött, majd a főiskola könyvtárában folytatódott. A hálaadó istentiszteletet a Vártemplomban tartották. Házigazdaként Ötvös József lelkipásztor köszöntötte a végzősöket, a tanárokat és a ballagók hozzátartozóit. A ballagókat arra emlékeztette, hogy soha ne feledjék azt a jézusi felszólítást, ami a templom bejáratánál olvasható: Jöjjetek énhozzám mindnyájan! Ez nem csak megfáradtaknak, erőtleneknek szól, hanem főként a fiataloknak. Ki van jelölve a helyed! Nt. Jakab István esperes Lukács evangéliumából azt a fejezetet (6:12-19) olvasta fel, amely a tanítványok elhívásáról szól. Jézus feladatokkal, küldetéssel ruházza fel a tanítványokat, nem bocsátotta el őket, hanem együtt ment velük, nem mondta azt, hogy ezután magukra kell boldogulniuk. Ez a legfontosabb üzenet ma: Jézussal indulni, vele imádkozni, az ő segítségét és tanácsát kérni, hogy e rohanó életben ne maradjunk egyedül. Jézusból erő árad. Honnan ez az erő? Mi az, ami Jézushoz vonzotta a tömegeket? Honnan volt ereje gyógyítani? Az élő Isten maga adta az erőt, ő az erőforrás. Ezt kell nekünk is megtanulni. Hiszen a mai ember minden mást fontosabbnak tart annál, mint hogy imádkozva ezt az erőforrást keresse. Az imádságaink sokszor csak egy jajkiáltásra korlátozódnak. Azért vagyunk erőtlenek, mert elvesztettük az élő kapcsolatot Istennel – fogalmazott az esperes, majd elmondta: az erdélyi magyarságnak nemcsak jó szakemberekre van szüksége, hanem olyan emberekre, olyan pedagógusokra, tanárokra, orvosokra, lelkipásztorokra, akik hivatásszerűen, Jézus elhívására élik az életüket. Azok, akik átélik ezt a hivatást, nem fognak elcsüggedni, nem fognak kétségbeesni. Szakmát lehet választani, de hivatást nem. Bódás János verséből idézve biztatta a fiatalokat: Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled! A végeken is helyt kell állni Gál József, az intézmény igazgatója visszapillantott a 2015–2016-os tanév kezdetére, amikor 93 diákkal kezdték el az oktatást nappali és levelezői tagozaton. Saját épülettel még nem rendelkeznek, de az iskola legfőbb értéke a diákság. Közülük 25-en mondanak búcsút az intézménynek, hogy helyüket ősszel, remélhetőleg, nagyobb létszámú elsőéves diák vegye át. Kicsi Noémi osztályvezető tanár az együtt töltött három évre pillantott vissza. Elmondta, hogy Erdély minden tájáról érkeztek diákok, a Gyimesektől kezdve egész Hunyad megyéig, mindenki hozta a saját nyelvjárását, szokásait, de közös cél érdekében tanultak együtt. A tanárnő emlékeket, kirándulások, tanulmányi utak élményeit elevenítette fel. Olyan erdélyi településeken jártak, ahol a konfirmálók románul mondták el: református magyar vagyok!, vagy nem értették II. Rákóczi Ferenc imáját, a Győzhetetlen én kőszálam szövegét. Igen, a végzősöknek a végeken is helyt kell állniuk, s magyarul kell megtanítaniuk a miatyánkot! Profiként kell az új generációt nevelni A többi egyház részéről Obermeier Ervin katolikus és Léta Zsolt unitárius lelkész köszöntötte a végzősöket. – Nyelvében él a nemzet, s nektek megadatott, hogy magyarul tanuljatok! Ha álmotok, tervetek között szerepel az a nehéz feladat, hogy fogyóban levő nemzetünket magyar lelkülettel tanítsátok, akkor hittel, tudással meg is valósíthatjátok azt. Profiként kell a mai világban az új generációt nevelnünk! Ellenkező esetben, nem lesz nyert ügyünk – fogalmazott Léta Zsolt unitárius lelkész. Dr. Barabás László, a Kántortanító-képző Főiskola volt igazgatója három költeménnyel tarisznyálta fel a hallgatókat, míg dr. Molnár Tünde orgonajátékával és dr. Csíky Csaba kórusművek megszólaltatásával tette emelkedett hangulatúvá a ballagási ünnepséget. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 22.Két tanterem, ahol viszály is teremIsmét iskola-ügyben feszülnek egymásnak az indulatok Marosvásárhelyen. A katolikus egyház tulajdonába visszakerült épületben működő Unirea főgimnázium teremgondjait a restitúció teljes megkérdőjelezésével igyekeznek orvosolni, a katolikus líceummal hadakozva. Bögözi Attila írása. Néhány hete látszólag a Római Katolikus Teológiai Líceum két osztályterme körül parázsló vita borzolja Marosvásárhelyen a kedélyeket, főleg a helyi román nyelvű sajtóban, ahol széles teret kapnak az Unirea Főgimázium vezetőségének nacionalista nyilatkozatai, melyek lényege, hogy a gimnáziumban zajló oktatási tevékenységre folyamatosan rossz hatással van az ugyanabban az épületben működő Teológiai Líceum. Azt sulykolja Andrea Năznean, az Unirea igazgatónője, hogy bennük, mármint a tantestületben, diákjaiban, s még a szülői közösségben is állandó a fenyegetettség érzése, mert a Teológiai Líceum létrejöttével már az elemi osztályokat is más tanintézetbe kellett költöztetni, s a katolikus iskola most két olyan osztályteremre is igényt tart, amely a várossal 2014-ben aláírt bérleti szerződés értelmében az Unirea-t illeti. A torkon akadt galuska esete a restitúcióval Az ügy előzményéhez tartózik, hogy a magyarellenes uszításokban jeleskedő román nacionalista köröknek mai napig elfogadhatatlan, torkukon akadt galuska az iskolaépület visszaszolgáltatása a katolikus egyháznak. Mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tulajdonjog visszaállítását. Ez a magatartás többnyire közös jellemzője a vegyes lakosságú erdélyi nagy- és kisvárosokban a rendszerváltás után életre hívott magyar (részben egyházi) középiskolák újkori történelmének, talán egyetlen kivétellel, Kolozsváron, ahol a történelmi magyar középiskolákba bekényszerített román osztályok kiköltöztetése körüli hisztériakeltés viszonylag hamar lecsengett. Persze, kivétel ott is volt, a Református Kollégium esetében 12 évet kellett várni az épületek egy részének birtokbavételére. Ehhez képest az önálló magyar iskolák helyzete a legrosszabbul Marosvásárhelyen alakult, nem utolsó sorban azért, mert az 1990-es magyarellenes pogrom a magyarság érdekérvényesítését, a márciusi véres események „most vagy soha” türelmetlensége után sokkal visszafogottabbá tette még a Bolyai líceum esetében is, ahonnan alig néhány éve sikerült végleg kitelepíteni az utolsó román osztályokat. „A római katolikus egyház egy 2004-es kormányhatározat révén kapta vissza a régi katolikus főgimnázium épületét, amelyben az Unirea működik – összegezte az Erdélyi Riportnak a visszaszolgáltatás legfontosabb mozzanatát Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. Emlékeztetett: a rendszerváltás után még fele-fele arányban magyar és román osztályokkal működő líceum az utóbbi két évtizedben szinte teljesen elrománosodott, a magyar osztályok száma évről-évre csökkent, s ezzel párhuzamosan az iskola falairól fokozatosan eltűntek a magyar feliratok is. A szó elszáll, az írás is? A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, élükön Dorin Florea polgármesterrel, aki – minő torz fintora a sorsnak, a város nevében (!) – azon nyomban, amint a tulajdonjogot visszaállító kormányrendelet a Hivatalos Közlönyben megjelent, bíróságon meg is támadta a restitúciót. A több évig elhúzódott per 2008-ban a Legfelsőbb Bíróságon ért véget, ahol jogerős határozatban mondták ki a városvezető keresetének megalapozatlanságát. Még ilyen előzmények után is újabb hat évnek kellett eltelnie – mely idő alatt a város az immár egyházi tulajdonú ingatlanért rendszertelenül fizette a lakbért, a több hónapos kimAradásokért egy 2008-as szerződést 2012-ben hatálytalanítottak, majd 2014-ben kötötték újra – amíg tető alá lehetett hozni, nem utolsó sorban Victor Ponta korábbi miniszterelnök közbenjárásával, azt a hosszú távú bérleti szerződést, amely a katolikus oktatási intézmény számára kötött használati megállapodást is tartalmazza. Ennek értelmében a Jakubinyi György érsek képviselte Gyulafehérvári katolikus érsekség húsz évre bérbe adta a Dorin Florea polgármester által képviselt bérlőnek, Marosvásárhely municípiumnak, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatti 5.071 négyzetméter hasznos felületű ingatlant és a hozzá tartozó 10.028 négyzetméteres területet. A megállapított bérleti díj 24.990 lej lett havonta, ez az épületek esetében négyzetméterenként 2,12 lejt, a hozzá tartozó területre 1,42 lejt jelent, nem tartalmaz rezsiköltségeket és az infláció mértékével növelhető. A szerződés rögzíti az ingatlan A, B és C épületszárnyainak használati módozatát is, tanévekre lebontva, kiemelve, a tulajdonos beleegyezik abba, hogy a bérlő az A főépületet tetőtérrel építése be, amivel a főgimnáziumi osztálytermek számát növelnék. Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus (egyházmegyei tanács) elnöke (képünkön), a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal és a Státus között aláírt szerződés szavatolja, hogy a magyar osztályok átvétele révén az osztálytermek is a római katolikus teológiai líceumhoz kerülnek, mi több, az Unirea líceum igazgatósága is aláírt egy hasonló szerződést a teológiai líceum vezetőségével. „Mégis, a főgimnázium vezetősége úgy tesz, mintha nem volna tudomásuk, hogy van egy általuk is aláírt megegyezés arról, hogy a termek hogyan oszlanak el a két intézmény között” – állítja a Státus elnöke. Más termek, más emeleten Fellapozva a szerződést, az is pontosan olvasható benne, hogy a 2016/2017-es tanévtől a katolikus középiskola a B épületben további két első emeleti tanteremmel bővül, majd a 2018/2019-es tanévre, amennyiben az A főépület tetőterének beépítését befejezik, azt az Unirea diákjai, míg a B és C épületet teljes egészében a katolikus gimnázium tanulói népesítik majd be. Tiszta, világos fogalmazás. Ezért érthetetlenek az Unirea igazgatónőjének zavaros nyilatkozatai a helyi román sajtóban. Tamási Zsolt, a katolikus teológiai líceum igazgatója (képünkön) az Erdélyi Riportnak elmondta, a román média által lassan egy hónapja napirenden tartott „teremháborúval” kapcsolatosan a román fél minden fórumon azt hangoztatja, hogy a 2014-es szerződést be kell tartani. „Nos, abban az szerepel, hogy a B szárny első emeleti termeit a nemrég lezárult 2015/16-os tanévben még használta az Unirea főgimnázium, viszont ősztől azok átkerülnek a teológiai líceum használatába. Ezért az a kérés, amit én írásban átadtam az Unireának, arról szól, hogy e termeket lehetőleg még a nyár folyamán ürítsék ki, hogy tudjuk elvégezni azok felújítását” – mondja az igazgató. „Ők viszont durva csúsztatással visszatértek egy korábbi állapothoz, amikor a szerződés szerint a 2016/17-es tanévtől a B szárny második emeletén két terem mAradt volna még az Unireánál. Ez két olyan osztályterem, melyben korábban a magyar tagozatos unireás diákok tanultak. Amikor a tavaly nyáron, miután az Unirea lemondott róluk, átvettük ezeket az osztályokat, újabb megegyezést írtunk alá a főgimnáziummal, hogy ezeket az osztályokat termekkel együtt vesszük át, amiről értesítettük a szerződő feleket is, vagyis az egyházat és a polgármesteri hivatalt. Amikor a most is zajló sajtóbotrányt az igazgatónő kirobbantotta, azt sulykolták, hogy a teológiai gimnázium, megszegve a szerződést, határidő előtt el akar venni tőlük két osztályt. Erről szó sincs, hiszen az, amit mi kértünk, az első emeleti termek, amit őszig szerződés szerint át kell adjanak, amiről viszont ők beszélnek, az két, második emeleti tanterem, amelyeket – a közös egyezség szerint – jelenleg is használunk. Mi több, a médiaőrjöngés ellenére, tőlünk írásban senki nem kérte, hogy mondjunk le két teremről, amit egy évvel ezelőtt már átadtak. Arról végképp nincs szó, hogy a kisépületben bármilyen román osztályt ki akarunk tenni, hiszen abban egyetlen román osztály sincsen” – fejtette ki Tamási Zsolt. A DNA a jogerő felett? Ha pedig szerződésszegésről kellene beszélni, a labda inkább a polgármesteri hivatal térfelén pattog, hiszen a már sokat emlegetett bérleti szerződésben szereplő főépületi manzárdosítás munkálatai még el sem kezdődtek. Igaz, ennek objektív oka is van, ám ez újabb szállal bonyolítja a katolikus gimnázium körüli, amúgy is szövevényes történetet. Mert több mint egy éve a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi irodája azt vizsgálja, jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében egy Dan Tănase nevű fiatal blogger feljelentésében nem többet és nem kevesebbet állít, mint hogy az épületet úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában. „A 2015-ös évi 150-es számú bűnügyi dosszié kapcsán bűnvádi eljárást indítottunk hivatali visszaélés gyanújával, amelyet a módosított 2000-es évi 78-as számú törvény 13-as cikkelye szabályoz és büntet” – áll a DNA közleményében a feljelentés kapcsán. Tamási Zsolt visszautasítja a minden történelmi alapot mellőző vádakat és elmondta, az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük, amiket hiteles okiratokkal bizonyítani is lehet. Ennek ellenére a DNA több mint egy éve szöszmötöl a bűnügyi dossziéval, anélkül, hogy az igazoló okiratok alapján megalapozatlannak nyilvánítaná a feljelentést. Az igazgató szerint a DNA vizsgálódásában az a legsúlyosabb, hogy nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a Legfelső Bíróságét is, hiszen Dorin Florea feljelentése nyomán az ügyben létezik már egy jogerős Legfelsőbb Bírósági határozat, amit még a DNA ügybuzgósága sem írhat felül. Ha pedig mégis, akkor a törvényességnek végképp befellegzett Romániában. Átpolitizált teremhiány „A DNA-s dosszié, a tanterem-hisztéria, ahogy korábban Florea feljelentése, mind-mind ugyanazoknak a nacionalista köröknek az összehangolt támadása, amelyek nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – vélik azok a Marosvásárhelyiek, akik már torkig vannak a magyar oktatási intézmény körüli hisztériakeltéssel. Mindezek ellenére az Unirea igazgatónője a tantestületet és a szülőket is bevonva, tovább gerjeszti a feszültséget. Legutóbb egy beadványban egyenesen Dacian Cioloş miniszterelnököt kérték, hogy hozzon létre szakbizottságot annak kivizsgálására, törvényes-e az, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum. Hogy mit fog lépni erre a miniszterelnök, a tanfelügyelőség, vagy a minisztérium, ahova szintén panaszlevél ment, nem tudni. Azt viszont sikerült kiderítenünk, hogy a jelenlegi „teremháború” mögött az áll, hogy az Unirea főgimnázium 2014-től egy plusz líceumi osztályt indított el (addig volt négy, most öt párhuzamos osztálya van), és 2016 őszétől indít egy plusz gimnáziumi osztályt is. És itt van a kutya elásva, mert a főgimnázium a sokat emlegetett szerződésben rögzített teremelosztáson felül pluszban indított osztályok teremhiányát a Teológiai Líceum rovására szeretné érvényesíteni. A katolikus álláspont határozott és egyértelmű: nem fog sikerülni. https://erdelyiriport.ro 2016. július 24.Adorjánvári népünnepély HegyközszentimrénA tavalyi elsőnél is színesebb programmal várták a szervezők az érdeklődőket a szombaton tartott II. Adorjánvári Népünnepélyen, Hegyközszentimrén. Sok egyéb program mellett fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, volt eskütétel és zászlóavatás is. Tavaly augusztusban tartották meg Hegyközszentimrén az első várnapot Adorján vára romjának közelében, azon a mintegy 3 hektáros területen, melyet Szalárd község önkormányzata gyakorlótérként adott a hagyományőrző kurucoknak. Az elmúlt szombaton, a Szalárd-Szentimre Hagyományőrző Fesztivál keretében már a második egész napos várnapra kerülhetett sor a Berettyó-parton, ahol már nem csak lovasverseny, de fogathajtás is volt, sőt, fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet is. De haladjunk sorban. Már a kora délelőtti gyülekezéskor is nagy volt a meleg, amikor a jobbára sátrak árnyékába húzódott bel- és külföldi vendégeket a rögtönzött színpadról – mely előtt hagyományőrző huszárok és kurucok álltak sorfalat – dr. Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Elsőnek Pajna Zoltánt, a Hajdú Bihar megyei közgyűlés elnökét kérte a mikrofon elé, aki örömének adott hangot, hogy a térségben őrzik a lovas hagyományokat. „Mi még mindig kurucok vagyunk”, fogalmazott, kifejtve: ezt a földet a mi kultúránk tette ilyenné, most pedig újra idegen kultúrák foglalnak teret Európában. Szabó Ödön képviselő kiemelte: a térségben több központja is van a lovas és íjász hagyományőrzésnek, az ezt felvállaló értékőrzők és értékteremtők mögött önkormányzati, egyházi és anyaországi támogatás áll. Lovassági zászló Az esemény nyitó áhítatát Csűry István királyhágómelléki püspök végezte, prédikációjában egyebek mellett kifejtve: közösségben megerősödnünk nem csak szükséges, de kötelességünk is, mert csak úgy lehetséges egyre tovább lépni, például ilyen rendezvényeket is tartani; múltból építkezve, látva a jövőt legyünk azok, akik Isten kegyelméből alkotókká lesznek. A továbbiakban Gellért Gyula ny.lelkész, hagyományőrző ezredes nem csak a moderátori szerepet vette át, hanem az egyik vendégküldöttség, a Szabolcs községből érkezett vezetőjétől, Csegei László polgármestertől egy II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló-másolatot, amit a szentimrei kuruc-emlékszobában helyeznek el (csakúgy, mint azt a lobogót, amiről a későbbiekben lesz szó). Mindezt lovas versenyek követték, melyeket a tőle megszokott alapossággal és jól dokumentáltsággal az érköbölkúti Rákóczi Lajos, a Tulipán Sportegyesület vezetője „vezényelt” le. A kétfordulós (akadályhajtás, vadászhajtás) kettesfogathajtó versenyben 16 hajtó állt rajthoz a 20 akadállyal nehezített pályán, melyről a kommentátor megjegyezte: az egyetlen Bihar megyében, melyet az önkormányzat a lovasok rendelkezésére bocsátott, más hasonló versenyeken nem ritkán találkoznak polgármesterek és focisták ellenállásával (jellemzően focipályákon jelölik ki a fogathajtó pályákat). Egyéb programok A Vár Kupáért kiírt lovasversenyre tizenketten neveztek, lóra és lovasra 2 kör várt a 450 méteres pályán (a fogathajtó pálya körül), a döntő mezőnye a három, egyenként négy indulóval lezajlott előfutam győzteseiből állt össze. A futamok között egyéb programok is zajlottak, így embert próbáló előadást tartott Meleg Vilmos színművész, aki a kánikulai melegben, a tűző napon állva adott elő az alkalomhoz illően összeállított verscsokrot. Később, történelmi zászlók alatt, négy hagyományőrző kuruc tett esküt, majd zászlót is avattak: a kuruc Bocskai zászlóalj lobogóját, amelyet Kucharszki Zoltán lelkész áldott meg, és amelyre Kőrösi Erika zászlóanya kötött zöld színű pántlikát. Korabeli fegyverbemutató után a lovas versenyek eredményhirdetésére került sor, majd egy Rákóczifalváról érkezett hagyományőrző egyesület tagjai playback és pantomim-elemeket vegyítve (nem vagyok biztos benne, hogy ez volt az eredeti szándék) adtak elő egy dramatizált anekdotát arról, hogy hogyan vendégeltek meg kurucok labancokat, amiből állítólag megszületett a mondás, hogy a jó (magyar) pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. Fejedelemválasztás A micskei Görböc néptánccsoport előadása után fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. Pontosabban imitálták az 1704. július 7. és 12. között Gyulafehérváron zajlott országgyűlésen történt megválasztását és mint Gellért Gyula elmondta: szokás volt azt szabadtéren megejteni, hogy a nép is tanúja lehessen. Ezúttal, kurucoktól övezve, Meleg Vilmos színművész (egyébként hagyományőrző ezredes) személyesítette meg a fejedelmet, aki Kőrösi Kristóf előmondása után mondta el esküjét. Utóbbi programok már úgy zajlottak, hogy közben a résztvevők terített asztalokhoz ülhettek, hiszen a házigazdák mintegy 300 vendégre számítva főztek a rekkenő hőségben, amit nem szakított meg eső, mint több környező településen. Az eseményt lezáró késő délutáni ebéd közben már nótaszó is csendült. Rencz Csaba erdon.ro 2016. július 28.Zágon nem hagyja magátÚgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon? „Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe. Mikesre a legbüszkébbek A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét. A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett. „A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra. Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább. A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit. Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt. „A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba. Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták. Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni. „A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni. Retusált hagyományőrzés Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott. A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére. Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled „A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket. „Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött. Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát. „Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő. Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára. „Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél. A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja. „A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József. A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia. „A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. augusztus 12.ÚgynevezettekAmi a Háromszékieknek Dan Tanasă, az a marosszékieknek Marius Pașcan. Magyarán: feljelentők ők, nem az úgynevezettek közé tartozók, hanem valóságosak. Mondhatni: hivatásosak. Hogy melyikük a veszélyesebb, azt nem tudni. Csupán annyit, hogy számunkra – a politikai életben elfoglalt pozícióit, az ezzel és mással járó befolyását tekintve – a Maros menti „úgynevezett” tűnik veszélyesebbnek. Bár a civil társadalmi szférához sorolt előbbi mögött is jól sejthetően ott állnak azok az erők, akikről nem illik tudni. Így működik az a világ, amit Bukarestből irányítanak. A Maros menti már prefektusként is ádáz ellensége volt az államosított erdők visszaszolgáltatásának, már maga a gondolat, hogy esetleg magyar kézbe kerülhet bármi is, mély aggodalomba, jajveszékelő hazaféltésbe sodorta. Az effajta nemzeti színű aggodalmaskodást nem most kezdte, már zsenge fiatalkorában, a Cuvântul Liber nevű újság kezdő riportereként volt, akitől eltanulnia a magyargyűlöletet. Egyébként az említett sajtótermék máig eltántoríthatatlanul ott törtet az akkor, azaz az 1989-es rendszerváltáskor kiválasztott, kijelölt pászmán. Úgynevezettünkre visszakanyarodva, ő az, aki aki anno prefektusi ténykedésének mérlegét megvonva, azzal hivalkodott, hogy jogi eszközökkel sikerült megakadályoznia a Felső-Maros menti Bánffy-erdők visszaszolgáltatását. Ugyancsak ő volt, aki pert indított a nyárádszeredai polgármesteri hivatal ellen, amiért az zöldövezetté nyilvánította a városka központi terét, így próbálva megakadályozni az ortodox templom felépítését. Szintén ő volt az, aki parlamenti felszólalásban kelt ki a szerinte rasszista, fasiszta, xenofób üzenetet hordozó székely zászló használata, valamint az „úgynevezett” Székelyföld autonómiája ellen. Legújabban az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium iskolaépületének – kakukktojásként ebben működik az Unirea Líceum – a római katolikusok tulajdonába történt visszajuttatásának törvényességét vitatják. A restitutio leghangosabb vitatója ezúttal sem más, mint az úgynevezett. Itt kapcsolódik az eset a szentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körüli cirkuszhoz. Mindkét esetben a román érdekvédők azt gondolják, hogy – ha már mögöttük a hatalom, a pártos igazságszolgáltatás – bármit megtehetnek. Nyilván az erősebb kutya szaporodik elve alapján… Szentgyörgyi László Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 24.Európai Uniós támogatásból tataroznák az udvarhelyi váratUniós pályázati pénzből végeztetné el a szükséges állagmegőrzési és felújítási munkálatokat a Székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban a helyi önkormányzat. Erről a városi tanács keddi ülésén született döntés. Amennyiben támogatást tudnak lehívni a város egyik legfontosabb turisztikai látványosságának a felújítására – az előzetes felmérések szerint legalább 21 millió lejre lenne szükségük –, megnyitják a vár frontján lévő bástyánál a bejáratot, kiállítják a régészeti ásatások során feltárt falakat, illetve a Hajdú-bástyában egy kiállítófelületet hoznak létre. Sinka Arnold RMDSZ-es tanácsos felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a város idei költségvetésében a vár körül lévő magánterületek megvásárlására is különítettek el pénzt. A keddi tanácsülésen továbbá ötvenszázalékos épület- és telekadó-kedvezményt szavaztak meg azok számára, akik az országos bruttó minimálbérnél kevesebbet keresnek, illetve csak szociális segélyekből élnek. A hivatal 27 személy esetében hagyta jóvá a csökkentést. Döntés született arról is, hogy a Hargita megyei és a helyi önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően 90 ezer lejt költhet munkagépek vásárlására a Bányai János Műszaki Szakközépiskola. A tanintézet többek közt egy marógépet fog venni, amely az ősztől induló új műszaki szakosztályának működése szempontjából elengedhetetlen. A Kós Károly Szakközépiskola a bentlakásában üresen mAradt termek berendezésére költhet 18 ezer lejt. Elhangzott továbbá, a csereháti sportpálya, valamint a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák kereszteződésénél megépült tér megvalósításai során megmAradt több mint 200 ezer lejt a villanytelepi napközi, az Eötvös József Szakközépiskola és a Haberstumpf-villa udvarainak fejlesztésére fogják fordítani. Arros Orsolya RMDSZ-es képviselő szóvá tette, miért nincs napirenden a tömbházak hőszigetelésével kapcsolatos határozattervezet. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese közölte: a munkálatok elvégzésére vonatkozó pályázatot október 16-áig nyújtják be, ezzel kapcsolatban azonban több részletet is tisztázniuk kell. Fülöp-Székely Botond Krónika (Kolozsvár) 2017. január 14.Az emlékezet aranyszékeAz Őrhegy aljában fekszik a Székelyföld egyik kicsi faluja. Lengyel-bérce, dombsor öleli, s lakói hosszú időn át, ha szép ünnepre virradtak, színes nyakkendőt kötöttek. De lemondtak az árulkodó, díszes nyakravalóról, hogy azzal tisztára gúnyból a környékbeliek ne nyuvasztgassák őket; s avval a nagy karimájú kalapot is a kamrában örökre szegre akasztották. Hanem a takaros kis település első telepesei – egy óriás-kőhajításnyira a nagy hun király testvére és uralkodótársa várától, Budvártól – lehettek valamikor éppen lengyelek, de ha a temetőjükben évente a néma sírok, mint égő fájdalom, kigyúlnak, jelzik, hogy Lengyelfalva, az emlékezet aranyszéke, ahol a legnagyobb székely is meglátta a napvilágot, él. Lehet, igazság, amit mondanak, hogy tejből van abban a kicsi faluban minden, mert világéletükben mindig jó marhatartó gazdák voltak, de az, hogy ott, a sükői cseresznyék hazája alatt két markodban elfér a falu ártatlan lelke, mit a világ elé vihetsz, rágalom. Hová rejtőzködhetett volna el ellenségei elől biztonságosabb helyre Nagymajtény és Szatmár után a nagyságos fejedelem, mint a kicsi székely falvak dimbes-dombos világába? Kincseit a menekülni kényszerült II. Rákóczi Ferenc Lengyelfalva hatá-rába el is ásatta. Őrzi azt a népkegyelet ma is. Az öreg lengyelfalvi cserefák meg kegyesen évente vörös lepellel gondosan újra betakarják. Ők hiszik, hogy ott járt a nagyságos fejedelem, s hogy ebek harmincadjára ne kerüljenek, hát alájuk ásták el a kincseit. A fecsegő Rétpatak völgyén vezet az út a Szejkétől az emlékezet aranyszékére. Nem csoda, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet annak a kicsi székely falunak a védszentje. Szépen beszélnek a lengyelfalviak ma is a védszentjükről, aki a második honalapítónknak, IV. Béla magyar királynak édestestvére volt. Ő is, mint Margit, az unokahúga, aki a Nyulak szigete lakója volt, Istennek tetszően a népéért élt. A fényes palotából kötényében vitte ki a kenyereket az éhezőknek. – Mi van a kötényben? – szólt rá egyszer Henrik, a sógora, a palota hatalmas ura. A szent özvegy megijedt, hogy megtiltják neki, ha rajta csípik, az Istennek tetsző, jó szolgálatot. – Rózsa – válaszolta szemlesütve. Az Isten nem engedte, hogy a szent életű özvegyet hazugságon fogják: Árpád-házi Szent Erzsébet kötényében a kenyerek valóságos rózsákká váltak. S mintha tornyával az egekbe szúrták volna, Lengyel-bérce ölelésében is egy templom uralja a teret. Bár orgonáján nem hangzik fel Liszt múltat idéző, gyönyörű oratóriuma, de oltárképén rózsák közt Árpád-házi Szent Erzsébet jóságos mosolya fogadja az oda betérőket. Ott kapta nevét a keresztségben gróf Orbán Balázs, a legnagyobb székely, akit a Teremtő nem áldott meg családdal, így törvényes örökösének az egész nemzetét fogadta. – Ha a régmúlt dicsfénye után kutatunk, nem önfitogtatásból tesszük, hanem azért, mert a múlt a jelen irányítótűje – mondta a tudós Orbán Balázs, és vállán a félelmetes ördögkelepcével otthonról vágott neki a nagy férfiú az igazi nagy útnak: hadd lássa meg a kerek világ, a Székelyföld Árkádia szépségeivel, népe pedig a spártaiak erejével van felruházva. Hanem áldott egy hely a szülőfalu, az emlékezet aranyszéke! Lehetett a legszófukarabb Lengyelfalvával a Székelyföld leírásában a falu szülötte, visszavárta az a nagy fiát, a tudós Orbán Balázst a szülőház, az öreg kúriaasztalához, hogy ott, a melegen pislákoló mécses fényében írhasson előszót a nagy művéhez ezernyolcszázhatvannyolcban. – Lengyelfalva – mondhatta méltán a jeles pusztakamarási utód, ott fent, a székely dimbek-dombok közt, ötszáznyolcvankét méterrel a tengerszint felett – az emlékezet aranyszéke. Mondhatta, mert magának Sütő Andrásnak, a nagy mezőségi írónak a fülébe súgták először a szelekkel ajnározó öreg lengyelfalvi cserefák, hogy aztán tőle mindenki tudomásul vegye. Ambrus Lajos Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 26.Korodi Attila a román propaganda ellensúlyozásárólUgyan Klaus Johannis államfő valós dolgokról beszélt Strasbourgban, amikor a romániai kisebbségek helyzetét ecsetelte, azért nem minden kérdésben vázolta maradéktalanul a valós helyzetet – mutat rá Korodi Attila RDMSZ-es képviselő, aki jelen volt az ülésen. Bár nem könnyű ellensúlyozni azokat a gyakran sarkító nyilatkozatokat, miszerint Romániában modellértékű a kisebbségpolitika, azért történnek próbálkozások – fejtette ki csütörtökön a Krónika kérdésére Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője annak kapcsán, hogy szerdán délután Klaus Johannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi plenáris ülésén példaértékű román kisebbségi helyzetről és multikulturalitásról beszélt. Korodi – akit 23-án választottak a parlamenti közgyűlés politikai ügyek bizottságának első alelnökévé – kifejtette: az ilyen helyzetekben az egyensúly rendszerint a szónok felé billen el, mivel egy adott téma bemutatására és megvitatására egy óra áll rendelkezésre, s azt hozza előnyös helyzetbe, aki hosszabban fejtheti ki mondandóját. A kérdésekre egyenként csupán 30 másodperc jut, így ezúttal is csupán hét kérdést sikerült feltenni. Ennek nyomán azok kapnak valósabb képet, akik már eleve jobban ismerik a helyzetet. Arról, milyen befolyást gyakorolhatott Johannis beszéde, elmondta: a képviselők mintegy fele volt jelen, de ez átlagos részvételi aránynak mondható. Korodi kifejtette, amit az elnök felsorolt, az egyenként önmagában igaz, ám a kisebbségekkel kapcsolatos vállalások végrehajtásával kapcsolatos problémákról nem beszélt. Sőt amikor Németh Zsolt Magyarország képviseletében rákérdezett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosításának ügyére, illetve a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzetére, akkor az elnök nem a valós helyzetnek megfelelő választ adott. „Sarkított, amikor azt mondta, a Mikó kollégiummal nincs semmi gond, és nem történt újraállamosítás, hiszen tudjuk, hogy valójában ez történt. Ugyanakkor a marosvásárhelyi gimnázium ügyében, amelyben az iskola elleni hangulat alakult ki, azt mondta, ez csupán adminisztratív jellegű gond, amit orvosolni kell. Nehéz leszűrni, hogy ez csak az ő álláspontja, vagy pozitív irányú elmozdulást vetít előre az ügyben, én minden estere úgy gondolom, erre kell megpróbálnunk építkezni" – fejtette ki Korodi. Annak kapcsán, hogy az RMDSZ-nek, illetve új minőségében személyesen neki milyen lehetőségei vannak az erdélyi magyar közösség álláspontjának ismertetésére és a képviselők véleményének befolyásolására az ilyen helyzetekben, kifejtette, gyakran él a politikai nyilatkozat lehetőségével, emellett a jelentések utáni vitákba is bekapcsolódik, de személyes beszélgetéseket is folytat a külföldi országok képviselőivel. Hangsúlyozta emellett a kisebbségi keretegyezmény és a nyelvi charta romániai alkalmazásáról szóló jelentéshez csatolt árnyékjelentés kidolgozásában való közreműködést. A parlamenti közgyűlést az Európa Tanács 47 tagállama által delegált 318 parlamenti képviselője alkotja, tanácskozásai iránymutatást adnak az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és a kormányközi csoportoknak, tevékenysége a képviselők révén befolyást gyakorol a kormányokra, valamint visszahat a nemzeti parlamentekre is. Johannis szerint „a román interkulturális modell" sikeres és Európa-szerte elismert. Szerinte ez a modell azt jelenti, hogy a kisebbségek képviselői minden szinten részt vesznek a döntéshozatalban, és a közösségek nem csupán egymás mellett élnek, hanem interakció is létezik közöttük. Biró Zsolt ellentmond Klaus Johannisnak Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Johannis modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet. Biró hangsúlyozta: pusztán az a tény, hogy valaki német nemzetiségű román állampolgárként köztársasági elnök lehet, még nem a teljes körű jogegyenlőség bizonyítéka. „Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy amit nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését lehetetlenítik el" – sorolta a példákat az MPP elnöke. Utalva arra, hogy Klaus Johannis a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán csupán adminisztratív hibát emlegetett, arra kérte az államfőt: tegyen azért, hogy a kérdés mielőbb a magyar közösség szempontjából megnyugtatóan rendeződjék. Hozzátette: ez apró lépés lenne a valós modellértékűség irányába. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2017. január 27.Kiütötte a biztosítékot Iohannis kisebbségügyben (Bíró Zsolt nyílt levele)Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet. Klaus Iohannis Strasbourgban „azzal példálózott, hogy ha ő németként elnök tudott lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban” – idézte a közgyűlés ülésén romániai parlamenti képviselőként jelen levő Korodi Attilát szerdán a Maszol.ro portál. Biró Zsolt tegnapi nyílt levelében ennek kapcsán megjegyzi: pusztán az a tény, hogy valaki német nemzetiségű román állampolgárként köztársasági elnök lehet, még nem a teljes körű jogegyenlőség bizonyítéka. A politikus szerint az erdélyi magyar közösség tagjaként annak a kijelentésnek valóságtartalmával, amely szerint a kisebbségvédelem példaértékű, nem tud egyetérteni. „Romániában élő magyar nemzetiségű állampolgárként gyakran kerülök olyan helyzetbe, amely azt sugallja, mi, magyarok csak másodrendű polgárai lehetünk ennek az országnak. A hátrányos megkülönböztetés mindennapos az adminisztrációban vagy az oktatási intézmények terén, hogy csak a legkiemelkedőbb példákat említsem” – részletezte a honatya. „Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy amit nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését lehetetlenítik el” – sorolta a példákat az MPP elnöke. Utalva arra, hogy Klaus Iohannis a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán csupán adminisztratív hibát emlegetett, arra kérte az államfőt: tegyen azért, hogy a kérdés mielőbb a magyar közösség szempontjából megnyugtatóan rendeződjön, mivel ez apró lépés lenne a valós modellértékűség irányába. „Addig viszont, ameddig ez a modellértékűség megvalósul, minden hasonló kijelentése ellen tiltakoznunk kell!” – írta Biró Zsolt. Az MPP elnöke arra emlékeztette az államfőt, hogy az erdélyi magyarok döntő többsége azzal a reménnyel szavazott neki bizalmat, hogy véget vet a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás rendszerének Romániában. „Azért szavaztak Önre, mert abban bíztak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéreteit, abban bíztak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is” – fogalmazott. Amint az a Maszol.ro-n megjelent, az államfő kijelentéseit Korodi Attila is kifogásolta, kijelentve: Németh Zsoltnak, a budapesti országgyűlés külügyi bizottsága elnökének adott válaszai is rossz érzést keltettek benne, egyebek mellett az, hogy folyamatosan konzultál a kisebbséggel a problémáikról, és a dolgok jó irányba tartanak. „Az igaz, hogy konzultál, de döntések utána nem születnek” – jegyezte meg az RMDSZ politikusa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
