|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Lorántffy Zsuzsanna 2012. május 6.A magyar emlékhelyek őrangyalaDukrét Géza Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban. Nem volt hiány érdeklődőkben a szombat délutáni kötetbemutatón, a Lorántffy Központ előadótermében nagy számban jelentek meg a váradiak, hogy elsőkézből ismerkedjenek meg Dukrét Géza legújabb kötetével, az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kiadvánnyal, melyet a szerző jelenlétében mutatott be Kupán Árpád történész és Péteri I. Zoltán helytörténész. Kupán Árpád elöljáróban elmondta, hogy a most megjelentetett kötet segít megőrizni identitásunkat, magyarságunkat, majd Péter I. Zoltán, a Bihari Napló egykori munkatársa ismertette a kötetet. Többek között elmondta: „Hatalmas munkát végzett Dukrét Géza azzal, hogy végigjárta, lefényképezte, lejegyezte az emléktáblák, emlékművek szövegét, kiegészítette történetükkel, a felavatási eseményekkel.” A méltató kiemelte, hogy nem ez az első ilyen jellegű vállalkozása Dukrét Gézának. Eddig két hasonló kötetet adott ki 2004-ben, illetve 2007-ben. Az azóta eltelt idő óta több mint 50 újabb emlékművet lepleztek le, ami időszerűvé tette egy újabb kiadvány megjelentetését. Péter I. Zoltán a továbbiakban elmondta: „Ebbe a harmadik kötetbeDukrét Géza belefoglalta az előző két kötetben közölt emlékműveket, emléktáblákat is. A szerző összesen 80 településen leltározta fel az emlékhelyeket. Az egyes műalkotások ismertetése a következő szempontok alapján történt: elnevezése, hol található, felirata, méretei, anyaga, díszítő elemei, alkotója, megrendelője, előtörténete, ki állította fel, mikor és milyen alkalomból, kik vettek részt a felavatáson, illetve az avatás mozzanatai. A kevésbé ismert személyiségek esetében a szerzőnek arra is volt gondja, hogy röviden bemutassa őket az olvasónak.” Öntudatra ébredés Péter I. Zoltán kiemelte, hogy az utóbbi két évtized alatt a települések öntudatra ébredt lakói több emlékhelyet létesítettek, mint az előző 100 év alatt. De ezt a munkát folytatni kell, hiszen még így is sok település maradt, ahol nem írták össze a világháborúban elesettek neveit, így nem is állíthattak számukra emlékművet, nem vették számba jeles szülötteiket, nem állítottak emléket számukra, illetve az erre érdemes jelentős helyi események számára. Végezetül a szerzőnek a könyv előszavában leírt gondolatait idézte: „elengedhetetlenül szükséges, hogy megismerjük, s megvédjük történelmi örökségünk e szeletét. Ezen keresztül megismerkedhetünk az egyes települések történelmi, kulturális eseményeivel, nagy szülötteivel, a kulturális, politikai és tudományos életben játszott szerepükkel, illetve e települések hőseivel, áldozataival a történelem különböző időszakaiból. Más szóval megismerhetjük gyökereinket, melyeknek emléket állított az utókor. Ezeket védeni és ápolni kell, hiszen mind hozzájárulnak nemzeti tudatunk erősítéséhez.” Egy élet munkája Az ismertetés után rövid beszélgetés következett a méltató és a szerző között. Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolva Dukrét Géza megemlítette azt, hogy az emlékhelyeket a helyi polgármesterek és papok, lelkipásztorok segítségével térképezte fel, de nagy segítségére voltak a sajtóban megjelent írások is. Elmondása szerint olyan emlékhelyet is felfedezett, amelyről a sajtóban egyetlen híradás sem jelent meg. Elárulta, hogy 22 emléktáblát a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság állíttatott, de volt olyan magánszemély is, aki saját pénzéből állított emlékművet, és még bírságot is fizetett, mert a hatóságok megbüntették. Megtudtuk, hogy több mint húsz településen nincs egyetlen emlékhely sem. A beszélgetés után Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere méltatta meleg szavakkal Dukrét Gézát, majd feltette neki a kérdést: „hogyan kell neveljük gyermekeinket ahhoz, hogy ilyen elkötelezett, áldozatvállaló, a magyar közösség értékeit megbecsülő, azt óvó ember váljon belőlük, mint Dukrét Géza? „Erre válaszolnom kell?” – kérdezett vissza a megszólított, nagy derültséget keltve a teremben. „Nem tudom” – folytatta. „Ez az életem.” A jó hangulatú, nagy érdeklődéssel kísért könyvbemutatón a Stadler kamarazenekar tagjai közreműködtek. Az esemény szeretetvendégséggel zárult. Pap István. erdon.ro 2012. május 23.Előadás az 56-os forradalomrólSulyok László, magyarországi tanár, újságíró tartott előadást kedden az 1956-os magyarországi forradalomról. A meghívott a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének alelnöke, ’56 fényes napjai, avagy a kommunizmus igazi arca címmel tartott vetített képes előadást a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Sulyok László elöljáróban elmondta, hogy a magyar népnek soha nem anyagi érdekű, hanem eszmei forradalmaik és szabadságharcaik voltak. Akár a Rákóczi -féle szabadságharcra, akár 1848-ra, vagy 1956-ra gondolunk, mindegyik célkitűzése a nemzet szabadságának kivívása volt, hangsúlyozta. Ezt követően rátért az 1956-os forradalom eseményeinek ismertetésére, elárulva, hogy anyagát személyes tapasztalatai, levéltári kutatások és a forradalomban résztvevőkkel való beszélgetései alapján gyűjtötte össze. Nagyon érdekes meglátás volt az, amikor kijelentette, hogy a szovjet csapatoknak 1955-ben ki kellett vonulniuk Ausztriából; mint mondta, ha ez nem történt volna meg, akkor lehet, hogy a magyarországi forradalomra se robbant volna ki. Az előadás során Sulyok László a levetített képek segítségével elevenítette fel az 1956-os forradalom budapesti és vidéki eseményeit. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép talán soha sem volt annyira egységes mint azokban a napokban, és azt is aláhúzta, hogy a nép mindvégig békés szándékú volt, a népi megmozdulás az elnyomó erők agresszív reakciója miatt vált erőszakossá. Sulyok László előadása végén a forradalom leveréséről és a kommunista hatalom megtorló akcióiról beszélt a megjelenteknek, majd válaszolt a feltett kérdésekre. Az eseményt a Bihar megyei Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte. Pap István. Erdon.ro 2012. július 11.KITÁSZ vándorgyűlés MarosvásárhelytElőadás-sorozat szellemi értékeinkről A közelgő hétvégén, július 12-e és 15-e között tartja XXI. vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége. A közhasznú szervezet ez évben Marosvásárhelyen szervezi meg nyilvános és díjmentesen látogatható előadásainak sorozatát Az erdélyi magyarság szellemi értékei címmel. A szentendrei székhelyű szövetség Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének sorait választotta a vándorgyűlés mottójaként, nem véletlenül: "Vajha Moldvának is kies parlagjai,/ Ameddig terjednek a Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a csángó magyar is polgártársunk lenne!" Az eseménysorozatnak a Bod Péter Diakóniai Központ (Erdő utca 7b sz.) ad otthont, a vándorgyűlés programját az alábbiakban olvashatják. Július 13., péntek: 9.00 – A vándorgyűlést megnyitja Kilyén Ilka a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület nevében és Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ elnöke (Szentendre). 9.20: Az ,,ismeretlen" Marosvásárhely – múlt és jelen. Előadó: Balás Árpád főiskolai tanár. 9.50: A vallás, a múlt, a mai kultúra összefonódása. Előadó: Henter György református lelkész. 10.20: Képzőművészet, kultúra, a város nagyjai. Előadó: Nagy Miklós Kund közíró. 10.50: Kávészünet. 11.05: Nyirő József néma küzdelme, emigrációs évei és három temetése. Előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ leköszönő elnöke (Budapest). 11.35: ,,Addig élünk, amíg módunkban áll visszafele tekinteni". Előadó: Farkas Ernő magyar szakos tanár, a Sütő András Társaság tagja. 12.05: Tamási Gáspár ,,vadon nőtt gyöngyvirágai". Előadó: Molnár Péterné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, a KITÁSZ ügyvezető elnöke (Kunszentmiklós). 12.35: A város irodalmi értékei. Előadó: Kuti Márta szerkesztő-újságíró, tanár. 13.05: Ebéd. 14.00-17.00: Helytörténeti séta Balás Árpád idegenvezető, földrajztanár vezetésével. 17.30: Sütő András és Molter Károly sírjának megkoszorúzása a református temetőben. Július 14., szombat – 9.00: Erdélyország története. Szilágyi Sándor, az első Erdély-történet szerzője. Előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ megválasztott elnöke (Szentendre). 9.30: Németh László erdélyi témájú esszéi és drámái. Előadó: dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor (Budapest). 10.00: ,,Márton Áron üzenete" – verseiből olvas fel Gál Éva Emese költő (Gyergyószentmiklós). 10.30: Kávészünet. 10.45: Tamási Áron publicisztikája és a Vásárhelyi Találkozó. Előadó: Nagy Pál irodalomtörténész. 11.15: A népi írók gondolatait közvetítő kolozsvári Termés című irodalmi folyóirat (1942-1944) mának szóló üzenete. Előadó: dr. Neszmélyi Károly címzetes egyetemi tanár, a Népi Írók Baráti Társasága társelnöke (Budapest). 11.45: Kolozsvári Vasárnap és a Vasárnapi Újság 1921-1925-ben. Előadó: Szabó Zsolt főszerkesztő (Kolozsvár). 12.15: A költő feltámadása – Dsida Jenő költészete. Előadó: dr. Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger). 12.45: Gazda József A harmadik ág című könyvét bemutatja a szerző (Kovászna). 13.15: Ebéd. 14.30: KITÁSZ-közgyűlés. 17.00: Petelei István, a novellista és hírlapíró. Előadó: dr. Kozma Dezső professzor (Kolozsvár). 17.30: A Népújság irodalmi mellékletét, a Múzsát bemutatja Nagy Miklós Kund közíró. 19.00: Vacsora. 20.00: Kilyén Ilka színművész műsora. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2012. július 16.Össze kellene kapnunk magunkat"Marosvásárhelyre vándorolt a KITÁSZ Első alkalommal adott otthont Marosvásárhely a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) éves vándorgyűlésének. A 21. találkozót a szentendrei székhelyű szervezet a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel közösen hozta létre. A kétnapos, előadásokban gazdag rendezvénysorozatról, az idei KITÁSZ-közgyűlésről, illetve a Kárpát-medencei irodalmi társaságok helyzetéről dr. Medvigy Endre irodalomtörténésszel, a szövetség leköszönt elnökével, jelenlegi tiszteletbeli elnökével és Molnár Péterné ügyvezető elnökkel beszélgettünk szombat este, Kilyén Ilka színművésznő műsora, a Bod Péter Diakóniai Központban zajló vándorgyűlés zárómozzanata előtt. – Nyújtsunk át olvasóinknak egy KITÁSZ- névjegykártyát. – A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége a rendszerváltás után, 1992-ben alakult meg Irodalmi Társaságok Szövetsége néven. Varga Domokos író alapította a Kárpát-medencei összefogás, az egységes magyar nemzet, magyar kultúra jegyében, ő volt a KITÁSZ első elnöke. A szövetség elsőszámú tevékenysége az éves irodalmi vándorgyűlés megszervezése. Ezekre a tapasztalatcserékre mindig más-más helyszínen kerül sor, minden alkalommal a választott település múltjára, jelenére, irodalmi, történelmi értékeire összpontosítunk. – Járt már Erdélyben a szövetség? – Gyergyószentmiklóson tartottunk korábban vándorgyűlést, de találkoztunk már a Partiumban is, Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán. – Milyennek értékeli a marosvásárhelyi együttlétet? – Színvonalas előadások hangzottak el az idei vándorgyűlésen is. Érdekes színfoltnak számított Gazda József A harmadik ág című könyvének bemutatója. A mű rávilágít arra, hogy a világban szétszóródott magyarok mindenhol megállják a helyüket, kivívják a világ megbecsülését. Ez az üzenet derűlátásra ad okot, azt sugallja, hogy idehaza, a Kárpát-medencében is meg tudunk maradni. – Hogyan alakult az elmúlt időszakban a KITÁSZ létszáma? – Sajnálatos módon jelenleg kevesebb tagszervezetünk van, mint korábban. Volt idő, amikor 60-70 szervezet is tartozott hozzánk, most mindössze 25-30-an alkotják a KITÁSZ-t. Egyes tagszervezetek elöregedtek, megszűntek, vagy bizonyos okokból elmaradtak tőlünk. De szándékunkban áll építkezni, fiatalítani a szövetséget. – Vannak-e közös vonások a térségben működő irodalmi társaságok helyzetét illetően? – Sajnos, a Kárpát-medencei magyar társadalmat az elöregedés jellemzi. A magyar kultúra sorsa azon áll vagy bukik, hogy megvan-e az a közösség, amelyre épülhet. A kulturális értékek terjesztéséhez dinamikus közösség szükséges. Össze kellene kapnunk magunkat. Meg kellene változtatni a népesedési szokásokat, az egykézés helyett 3-4 gyermek vállalására lenne szükség. Ez elhatározás és nemzeti öntudat kérdése. Időben kellene ezt meggondolni, amíg még van visszaút. A tudatosításban nagy felelősség hárul az értelmiségiekre, a politikusokra, a magyar nagy családok anyagi hátterét biztosítani hivatott gazdaságpolitikára. – Az idei KITÁSZ-közgyűlésen tiszteletbeli elnöknek választották. – 15 évig a szövetség elnöke voltam, tavaly mondtam le erről a tisztségről, helyemet Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész vette át. Ami a tiszteletbeli elnökséget illeti, úgy gondolom, hogy van rálátásom a szövetség több mint két évtizedére, szellemiségére. Áttanulmányoztam a Kárpát-medencei magyarság irodalmának ága-bogát, elfelejtett szerzők felkutatásával foglalkoztam. Mindezen tapasztalatok birtokában új minőségemben is segíteni tudom a KITÁSZ munkáját. – Születtek-e más jellegű döntések is a közgyűlésen? – Elhangzottak javaslatok arra vonatkozóan, hogy a nagy távolságok miatt ezután a trianoni határokon belül kellene megtartani a vándorgyűlést. Ennek a rendezvénysorozatnak viszont éppen az a jellegzetessége, hogy a Duna-tájon ide-oda kirándulunk, tapasztalatot cserélünk. Szerencsére az említett javaslatot nem fogadta el a közgyűlés. – Hogyan ítéli meg, hogy a jelenlegi elnök nem vett részt a vándorgyűlésen? – Nem ismerjük távolmaradásának okát, mindenesetre nem biztató, hogy nem jött el. Én a továbbiakban is megadnám neki a lehetőséget, hogy bizonyítson. – Lehet-e már tudni, hogy hol találkoznak jövőben a KITÁSZ tagszervezetei? – Várhatóan Sárospatak tájékán lesz a soron következő vándorgyűlés. – Molnár Péterné egy éve látja el az ügyvezető elnöki teendőket a szövetségben. A közgyűlés résztvevőinek a KITÁSZ fiatalítására vonatkozó javaslatairól, illetve személyes vásárhelyi benyomásairól kérdeztük. – Az ifjúság bevonása kapcsán felmerült a táborszervezés gondolata, és az is, hogy pályázatot lehetne kiírni a fiatalok számára, a nyerteseket pedig magunkkal vihetnénk a következő vándorgyűlésre. Ami az idei helyszínt illeti, úgy gondolom, Marosvásárhely nagyon jó választás volt. Kiváló előadásokat hallhattunk, esti sétánk során mindannyiunkat lenyűgözött a város. A Bod Péter Diakóniai Központban pedig kifogástalan vendéglátásban volt részünk. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2012. július 18.A református oktatási intézményvezetők nyilatkozataA Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról. A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét. Léva, 2012. július 11. Aláírók: Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium. 2012. július 25.Számvetés a Lorántffy EgyesületnélA múzsák vonzásában élő marosvásárhelyiek között aligha akad olyan, aki ne került volna kapcsolatba a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel. Temérdek irodalmi, zenei élmény, tárlatnyitók emléke fűződik a hajdani fejedelemasszony nevében, szellemiségében működő egyesület húsz esztendejéhez. A nyári pihenő előtt Náznán Olga elnök asszonnyal az elmúlt fél évre tekintettünk vissza. – Tizenkét nagyméretű rendezvényünk volt az idén. Februárban a Grand Szállóban megszerveztük a hagyományos Zsuzsanna-bált, melyen 168 személy vett részt, virágvasárnapján tojáskiállítással készültünk a feltámadás ünnepére. A Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Körrel közösen április 19-22. között Marosvásárhelyen, május második hetében pedig Kecskeméten rendeztük meg az Indulj el egy úton testvérvárosi vetélkedő döntőjét. Szintén májusban Illényi Katica koncertjére hívtuk a nagyérdeműt a Kultúrpalotába. A Marosvásárhelyi Napok idején két kiállítást szerveztünk: Lőrinc András Ernő: Tájak című tárlatát az unitáriusoknál, illetve egy népművészeti kiállítást egyesületünk székhelyén, az Apolló-palotában. Ugyanekkor az EMKE-vel közösen megszerveztük a hagyományos nótaestet, illetve az újszentesi Butykos néptáncegyüttest is meghívtuk Marosvásárhelyre. Június közepén a Sárospataki Művelődés Házával és Könyvtárával közösen megtartottuk a Ki tud többet Sárospatakról? című családi vetélkedő sárospataki döntőjét. Ennek párját, a Ki tud többet Marosvásárhelyről? címűt szeptemberben szervezzük meg a sárospatakiak számára. Július elején a katolikus temetőben eltemettük a Németországban elhunyt Kerekes Tóth Erzsébet marosvásárhelyi népdalénekes hamvait. Legutóbbi megmozdulásunk a KITÁSZ irodalmi vándorgyűlés volt. A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 1997-től vagyunk tagjai, 2006-ban KITÁSZ-díjat is kaptunk. Rendezvényeinket a Communitas Alapítvány, a megyei tanács, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Marosvásárhelyi Rádió, a Radio GaGa, illetve az Erdélyi Magyar Televízió támogatta. – Milyen terveik vannak a továbbiakban? Mint már említettem, szeptemberben megszervezzük a Ki tud többet Marosvásárhelyről? című családi vetélkedőt a sárospataki résztvevők számára, októberre kirándulást tervezünk Lorántffy Zsuzsanna nyomában Erdélyben címmel, a zenebarátokat pedig operettesttel szeretnénk megörvendeztetni ebben az időszakban. Novemberben, Kerekes Tóth Erzsébet halálának évfordulóján emlékesttel idézzük meg a tavaly elhunyt népdalénekes szellemét, ugyanakkor megkoszorúzzuk Kántorné Engelhardt Anna színésznő sírját, amelyet egyesületünk csináltatott meg és gondoz évek óta. nszi Népújság (Marosvásárhely) 2012. augusztus 31.Bod Péter nyomában a dél-erdélyi szórványbanKálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét. Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 21.Hármas PBMET-könyvbemutatóNagyvárad- Péntek este a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) rendkívüli könyvbemutatót szervezett a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Három kiadványt mutattak be. A megjelenteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Rendhagyónak nevezte a rendezvényt, több szempontból is: egyrészt azért, mivel egyszerre három könyvet is bemutatnak, másfelől pedig amiatt, mert egyik se része a PBMET-sorozatnak, hanem ezen kívül jelentek meg. Az egyiket mindjárt ő maga prezentálta. Arra hívta fel a figyelmet: a Jubileumi Rákóczi Évek V. kötete az előző négyhez hasonlóan az Istennel a hazáért és a szabadságért címmel látott napvilágot. A 2003-2011. között zajlott programsorozat a 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharc nyolc évét követte, illetve dolgozta fel, a kiadványok pedig ezeket az írásokat tartalmazzák. Összesen 11 tudományos ülésszakot szerveztek különböző helyszíneken, és 60 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az V. kötet egy bevezetővel indul, mely ezekről a tevékenységekről szól. Kiss Endre József két Rákóczi-dolgozatát is a könyvbe foglalták, ezek egyaránt mély és tanulságos eszmefuttatások. Dr. Várkonyi Ágnes jól dokumentált tanulmánya újszerű összefüggésekre világít rá a szatmári békével kapcsolatban, Lukács Olga pedig regényesen írja le a fejedelem sorsdöntő találkozását a kamalduliakkal. Kupán Árpád azt taglalja, miért aktuális és időtálló Rákóczi életműve, Tamás Edit pedig szokványos stílusban foglalja össze a Rákóczi-féle szabadságharc lényegét. Pálkovács István szemléleletesen kutatja, hova lett a Rákóczi-vagyon, Fazekas Lóránd érdekes értekezésének címe pedig: miért van két emlékműve Rákóczi tiszabecsi győztes ütközetének? Születésnap Péter I. Zoltán helytörténész a Dukrét Géza 70. születésnapja apropóján megjelent A honismeret szolgálatában című könyvről beszélt, tőle szokatlan módon József Attilának az alkalomhoz illő Születésnapomra című költeményének parafrázisával kezdve mondandóját. Az előzményekkel kapcsolatban megjegyezte: először úgy gondolták, hogy a kerek évfordulóra egy olyan könyvet adnak ki, mely az elismert műemlékvédő nyomtatásban eddig meg nem jelent gondolatait tartalmazza, azonban tudomást szerezve arról, hogy Ráday Mihályról egy olyan kiadványt szerkesztettek a barátai, mely a tanulmányai mellett köszöntőket is tartalmaz, ezt mintául véve hasonló kötetet állítottak össze Dukrét Gézáról. Amellett azonban, hogy Péter I. Zoltán, Bartos Elekes Ildikó, Halász Péter, Hasas János, Orth Ibolya, Hitter Ferenc, Kordics Imre, Kurta Kovács Rozália, Makai Zoltán, Pásztai Ottó, Stark Erzsébet, Tácsi Erika, Újvárosi Tibor és Fazekas Lóránd üdvözlik őt, a könyvben előkelő helyen olvashatóak: dr. Vajda Sándor ez alkalomra megfogalmazott különleges gondolatai, néhány tanulmány, Dukrét Géza élete és munkássága, illetve a publikációinak címlistája. „ Sokoldalú, gazdag munkásságát nehéz volna alaposan felmérni, azt ellenben bátran kijelenthetjük, hogy megvalósításai a magyarság, a társadalmi és a tudományos élet számára is nagy jelentőséggel bírnak, túlmutatva a partiumi helytörténet provinciális jellegén. Hosszasan lehetne sorolni érdemeit az oktatás, a szervezés, a tudományos élet, a könyvkiadás terén, melyeket számos esetben díjakkal és oklevelekkel ismertek el”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán. Az evangélikusok A harmadik kötet A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség történetéről szólt, ezt a szerzője, Mátyás Attila lelkipásztor ismertette részletesen, megemlékezve egyúttal arról is, hogy miként alakult a váradi evangélikusok sorsa az elmúlt évszázadok folyamán. A könyvet a közelmúltban már bemutatták egyszer, a gyülekezet újraalakulása 200. évfordulójának jubileumi ünnepségén, ezért nem térünk ki újból rá. Az elmúlt pénteki rendezvényen közreműködtek Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta zeneművészek. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2012. november 7.Rendkívüli EMNT-közgyűlésAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendkívüli közgyűlést tartott november 6-án, kedden 17 órától a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Az eseményen jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is, aki az EMNTés az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) viszonyáról beszélt. Sándor Krisztina emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy az EMNT döntötte el, hogy egy pártot alapít érdekeinek érvényesítse érdekében. Ezért jött létre 2010 decemberében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az ügyvezető elnök hangsúlyozta: el kell fogadni azt, hogy kampányidőszakban az EMNP a főszereplő, és az EMNT-nek is be kell kapcsolódnia a kampányba a minél sikeresebb választási szereplés érdekében. Kiemelte, hogy a kampányban az EMNT-nek azokat a magyarokat kell megszólítania, akik számáraz azRMDSZ nem jelent politikai alternatívát. Elárulta továbbá, hogy nagyon fontos lenne az, hogy az EMNP megduplázza az önkormányzati választásokon elért eredményét, akkor ugyanis a párt 46 ezer szavazatot kapott országos szinten. Autonómia és federáció A továbbiakban Sándor Krisztina kiemelte, hogy a választási kampányban az EMNPjelszava az Autonómia és föderalizmus. Mint mondta, ennek oka az, hogy a magyar közösségnek ma is elsőrendű politikai kívánsága az autonómia megvalósítása, míg a föderalizáció eszméjével a román szavazókhoz kíván szólni az EMNP. A párt másik fontos üzenete az ún. 6-3-as szabály, mely esélyt biztosít az EMNP-nek arra, hogy bejusson Románia parlamentjébe. A rendkívüli közgyűlésen felszólalt Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke is, hangsúlyozva azt, hogy az EMNT-nek vissza kell szereznie a politika rangját, amelyet a politikusok a rendszerváltás óta rendkívüli mértékben csorbítottak. „Amit civilként csináltunk, azt kell a politikába is bevezetni” – szögezte le Nagy József Barna. Török Sándor, az EMNP Bihar megyei elnöke arról beszélt, hogy a románok fogékonyak a föderalizmus gondolatára, ezért nagyon fontos az, hogy mind az EMNP, mind az EMNT megfelelően kommunikálja feléjük azt, hogy mi valójában a föderalizmus. Mint fogalmazott: „mi nem elvenni, hanem visszaadni akarjuk a románoknak Erdélyt”, hozzáfűzve, hogy Erdély románok és magyarok közös otthona, ezt a tényt, minden itt élőnek el kell fogadnia, ugyanakkor a föderalizáció bevezetésével el lehetne érni azt, hogy Erdély ne Bukaresttől függjön, ami az erdélyi románoknak is érdeke. A felszólalók beszédeik végeztével válaszoltak a tagság felvetéseire, megjegyzéseire. Pap István erdon.ro, 2012. november 8.Rendhagyó történelemóra a LorántffybanHagyományőrző rendezvényt szervezett nagyváradon a Szent László Egyesület november 8-án délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjainak. A hagyományőrző program két részben zajlott le, mind az előadást, mind a harci bemutatót a nagyváradi Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat tartotta meg. Az elméleti részben a résztvevők a honfoglaló magyarok történetével ismerkedhettek meg: az ősmagyarok útjával, majd magával a honfoglalással, a hun-magyar rokonsággal, a magyarok harci módjával és a kalandozások korával is. A közel egy órás előadás után a tanulók nagy örömére a rendhagyó történelemóra az iskola udvarán folytatódott, ahol az Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat négy tagja harci bemutatót tartott korabeli öltözékekben és fegyverekkel. A gyerekek megtekinthették a korabeli magyar, viking és rusz gyalogsági harci öltözékeket és fegyvereket, ezt követően pedig felpróbálhatták a sisakokat és megnézhették a különböző fegyvereket: kardokat, szablyákat, íjakat, fokosokat, lándzsákat. Az Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat 2010-ben alakult újjá és ekkor vette fel jelenlegi nevét is. Több éves tapasztalattal hátuk mögött az addig kizárólag íjászatra koncentráló csapat kibővítette tevékenységét és a teljes tizedik század megjelenítését tűzte ki célul, a legnagyobb hangsúlyt ezen kor gyalogos harci hagyományának megőrzésre fektetve. A csütörtök délutáni programot a Bethlen Gábor Alap támogatta. Nagy Noémi erdon.ro 2012. november 14.Nagyváradon utcára vonultak a premontrei rend ingatlanaiértNagyváradon több százan tüntettek szerda este a premontrei rend államosított ingatlanainak visszaszolgáltatásáért. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett tiltakozó akción a római katolikus egyházhoz tartozó premontrei rend főnöke, Fejes Anzelm Rudolf főapát, és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet a város központjában álló római katolikus templomban. Amint Fejes Anzelm Rudolf főapát felidézte, a tanítással foglalkozó premontrei rend nagyvárad központjában álló iskolaépületét és rendházát 1937-ben sajátította ki a román állam, az 1989 után hozott restitúciós törvények azonban csak az 1945 után államosított ingatlanokra vonatkoznak. A rend peres úton próbálja visszaszerezni egykori vagyonát. Csűry István református püspök beszédében felidézte, a történelmi magyar egyházak Nagyváradon közösen léptek fel a római katolikus püspöki palota, a református püspöki palota és a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium ingatlanainak visszaszolgáltatásáért is. A közös fellépés mindhárom esetben sikerre vezetett. A beszédeket követően a templomból kiáramló tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré. Szilágyi Zsolt, az EMNT egyik alapítója, az esemény után az MTI-nek elmondta: amint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszavont restitúciója is jelzi, a bukaresti kormányzatban nincs meg a politikai akarat az államosított egyházi és magánvagyon visszaszolgáltatására. Maszol.ro 2012. december 4.Tóth Erzsébetre emlékeztünkTóth Erzsébet, a népdaléneklés kitűnő énekművészének szíve 2011. november 26-án szűnt meg dobogni. Emlékét ápolni, munkás, sikerekben gazdag életével példát mutatni a jövő nemzedéknek megtisztelő feladatának érezte a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Maros Művészegyüttes és a Maros megyei EMKE. A szervezők összefogása szép és tartalmas estét eredményezett. A Maros Művészegyüttes termét megtöltötte az emlékező közönség, bár városunkban aznap a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota nagytermében is zenés műsorok kerültek bemutatásra. Csak zárójelben jegyzem meg – gyakran tapasztaljuk a művészi rendezvények egy napra eső bőségét, hiszen kiállítás- megnyitók, koncertek, találkozók, megemlékezések, a színház, a bábszínház, Stúdió színház, filharmónia előadásaiból válogathat egy-egy késő délután vagy este a marosvásárhelyi közönség. Ilyenkor, a bőség zavarával küszködve, fővárosnak érzem városunkat. Ha már elveszítette székely fővárosi státusát, a nívós művészi programok fővárosává nőtte ki magát. A Tóth Erzsébet-emlékest mottója a Kiss Júlia, a Református Kollégium diákja által nagy érzékenységgel előadott Király László Halljátok-e a dalt? című verse volt. A Székely Népi Együttes olyan alapokat rakott le, amelyre a "jókedvű nemzedékek" nyugodtan építkezhetnek. Ezt sugallta Kilyén Ilka műsorvezető, amikor a hajdani legendás együttes jelen lévő tagjait színpadra szólította. Egy szál virágot megérdemeltek volna… Hajaj, a szegénység… a közönség tapsa megannyi virágszál volt. Gellért Márta, a Lorántffy Egyesület alapító tagja Tóth Erzsébetre, az alapító elnökre és közéleti emberre emlékezett, Sántha Rezső pedig a népi együttes csapatszellemére, magas művészi mércéjére és Tóth Böskének a mindig, a legnehezebb körülmények között is színvonalas színpadi jelenlétére. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE megbecsülését juttatta eszünkbe, amikor a díszpolgárságra való jelölés iratcsomóját, dokumentációját összeállította. Ennek a megbecsülésnek a jegyében, mint bejelentette, ezután a Maros megyei EMKE által minden esztendőben kis- és általános iskolásoknak szervezendő népdaléneklési versenyt ezután Tóth Erzsébetről nevezik el. Kelemen Attila Botond, a Bolyai líceum kisdiákja gondolatgazdagon mondta el Horváth István Tornyot raktam című versét, Kiss Júlia pedig egy Szőcs Kálmán-verssel emlékeztetett azokra a nehéz időkre, mégis hőskorszakra, amikor a népi együttes és Tóth Erzsébet, a vele sokszor párban énekelő Széllyes Sándor fáradságot nem kímélve vitték a dalt, néptánc- és énekkultúránkat a legeldugottabb falucskába is. Mert a dalt hallatni kellett, nehogy, mire a jókedvű generációk felnőnek, feledésbe menjen. A Füzesi Albert vezette Napsugár most is kitett magáért. Szemünket és szívünket gyönyörködtetve pálpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat táncoltak. A talpalávalót a Cinige zenekar húzta, akiket Sinkó András irányít. Ők kísérték a két fiatal énekest: Diós Brigittát és Szőllősy Katát, akik nyárádmenti illetve mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Mindkét fiatal tehetség az EMKE népdaléneklési versenyén – ahol Tóth Erzsébet a zsűri elnöke volt – nyert, különböző esztendőkben, első díjat. A műsor bebizonyította, hogy a hagyaték átadása megtörtént. Vannak fiatalok és még fiatalabbak, akiknek az elődöktől kapott népdal, néptánc örökség fontos. Ápolják, művelik, továbbadják. Kiss Julianna Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 9.Lelkészszentelés és díjátadóA Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) rendes közgyűlésére került sor december 7-én pénteken, amely keretében lelkészszentelést tartottak és átadták a Pro Ecclesia, a Pro Partium és az M. Nagy Ottó Díjakat. A KRE rendes közgyűlése reggel 10 órától kezdődött ünnepi istentisztelettel a Nagyvárad-Olaszi Református Templomban. A közgyűlést Varga Attila főgondnok nyitotta meg. Az igehirdetés szolgálatát Csűry István püspök végezte, aki a Lukács evangéliumából (Lukács 14, 25-27) felolvasott igerész alapján elhangzott prédikációjában az elhivatott szolgálatról beszélt, aláhúzva, hogy a lelkipásztoroknak, akire Isten sok embert és feladatot bíz, szüksége van lelkének megerősítésére, és Jézus Krisztus feltétel nélküli követésére. „Mikor Krisztus követői leszünk, megoldást találunk azokra a problémákra, amelyeket addig egyedül hordoztunk. Krisztussal találkozó embernek minden gondja megoldódik. Egy tapodtat sem fogunk tudni haladni, ha nem Krisztussal végezzük vállalt feladatunkat”- tette hozzá Csűry István. Lelkészszentelés Az igehirdetés végeztével került sor a lelkipásztorok felszentelésére. A nyolc felszentelendő lelkipásztor – Elek Arnold Zoltán, Máthé Loránd Árpád, Józsa Ferencz, Tolnai János-Bálint, Orbán István Dániel, Demeter Csenge, Zsákai Norbert, Ráksi Lajos István – a lelkipásztori eskü letétele után letérdelve fogadták az esperesek áldását, akik egy-egy bibliai idézettel kértek áldást és szentséget a lelkészek szolgálatára. Ugyancsak a közgyűlés keretében kerültek kiosztásra a Pro Ecclesia, a Pro Partium és a M. Nagy Ottó Díjak. Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos ismertette a díjazottak neveit és felolvasta a laudációkat. A díjakat Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok adták át. Pro Ecclesia díjat kapott a Szilágyborzási Református Gyülekezet (Somlyói Református Egyházmegye), az Erdőhegy-Kisjenői Református Gyülekezet (Aradi Református Egyházmegye) és a Borsi Református Gyülekezet (Bihari Református Egyházmegye). A Pro Partium Díjat dr. Vajda Sándor, borosjenői gyülekezet tagja (Aradi Egyházmegye) kapta meg. Az M. Nagy Ottó Díjat, amit idén először adtak át, Bara Erzsébet, a zilahi református Wesselényi Kollégium vallástanárnője vehette át. Az ünnepélyes istentiszteletet követően a közgyűlés a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében folytatódott. Nagy Noémi erdon.ro 2013. január 21.A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás SándorTamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót. Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt. „Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe. Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében. Ünnep a magyar kultúra szellemében Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát. A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében. Dsida és Arany a színpadon A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt. Díjaznak a Gyergyói-medencében A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én. Krónika (Kolozsvár), 2013. január 24.A Magyar Kultúra LovagjaNáznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni? – A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga. A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját. A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt. Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal. De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot. Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely), 2013. március 7.Művelődéstörténeti vetélkedő zajlottNagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bonyolították le a dr. Károly József Iranaeus premontrei kanonok, tudós, tanár emléke előtti tisztelgő, róla elnevezett művelődéstörténeti vetélkedőt. Az idén kilenc, 3 fős csapat vett részt ezen, a házigazda tanintézményből, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból. Első helyen végzett az Eminescu Főgimnázium IX. J csapata: Kecse Dalma, Oltean Franciska és Ternován Dávid. Második lett az Eminescu Főgimnázium IX. I csapata: Costa László, Bara Dávid és Farkas Boglárka, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ady líceum IX.E/2 csapata állhatott: Holt-Valentin Dávid, Dudás Norbert és Pántya Gergő. A versenyt értékelte és minden résztvevőnek dr. Károly József Iranaeusról szóló ismertetőt adott Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, prépost-prelátus. erdon.ro, 2013. április 8.Bözödi-centenáriumA székely sors krónikására emlékeztek A méltatlanul elfeledett, esetleg csak nagy ritkán emlegetett Bözödi György, a Baumgarten-díjas író, költő, szociográfus, történész száz éve született. Bármit írt, bármivel foglalkozott, szülőfaluja, Bözöd, szélesebben a székely nép élete, sorsa, életérzései, történelme volt mozgatórugója munkájának. Leghíresebb szociográfiai – néprajzi, történelmi munkája a Székely bánja, a ’30-as évek székely székeinek bajait, állapotát, iskolázottsági és műveltségi szintjét, gazdasági helyzetét tárja fel a szemtanú igényességével. A tunyaságban, belső kis hatalmi harcokban, tehetetlen, önző értelmiségiek mellett a falu, a székely ember élete felőrlődik, elveszíti értékeit, könnyen idegen kézre kerül, lelkét adja el, figyelmeztet például Romlás című regényében. Versei, egész életműve a népéért felelős rendkívüli egyéniségét bizonyítja. Humorát, kutatási kedvét sem a Duna-delta, sem a börtön, sem a sok vége-hossza nincs rosszindulatú meghurcoltatás nem vette el. Élete utolsó pillanatáig tervei, álmai voltak, bár a betegségtől jártányi ereje sem volt. Erre a jeles személyiségre, Bözöd és Marosvásárhely valamikori kedves Gyurka bácsijára emlékeztek vasárnap a Bolyai téri unitárius templomban a 11 órás istentisztelet keretében. Nagy László tiszteletes úr a lelkekben szunnyadó hitről beszélt János evangéliumára alapozva beszédét, a hitről amit a veszély, a baj, a fájdalom felszínre hoz a lélek mélységeiből, még azoknál is, akik imádkozni sem szoktak, és olyankor így szólnak hitetlen Tamással: "Én Uram és én Istenem!". A fehérvasárnapi vagy Tamás vasárnapi prédikáció üzenete "boldogok, akik nem látnak és hisznek" . A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület fontosnak tartotta az emlékezés megszervezését. Így ez a megemlékezés a harmadik az erdőszentgyörgyi és bözödi után. Ha valaki száz éve született és fontos helyet foglal el kultúránkban, de nem elég közismert, jó az, ha a hálás utókor többször, gazdag programmal emlékezik, elgördítve a követ a feledés mély kútjáról. Bözödi György életútjáról Kuti Márta irodalomtörténész, publicista beszélt, akinek köszönhető egyébként, hogy a kövesdombi unitárius templomban termet neveztek el Bözödi Györgyről. Nemcsak Bözödi György életéről és műveiről beszélt, hanem kedves, jó humorú egyéniségét is felvillantotta. Gálfalvi György interjúja a már nagyon beteg Bözödi Györggyel nagyszerűen hozza elénk az író, az ember igazi arcát. Ebből az interjúból olvasott fel részleteket Boros Csaba és Kinda Szilárd, a Művészeti Egyetem két végzős diákja. Bözödi György, a költő, a pillanat, a hangulat tettenérője versben szólalt meg Ritziu Ilka Krisztina végzős egyetemi hallgató tolmácsolásában. Itt kerítettek sort a Bözödi György a népéért felelős társadalomkutató című, ugyancsak a Lorántffy Egyesület által, középiskolás diákok számára megszervezett vetélkedő díjkiosztására. Bár a feladat nem volt könnyű, akadt, aki sikerrel birkózott meg vele, alaposan felkészült a Székely bánja Marosszék című fejezetéből és jól válaszolt a feltett kérdésekre. A díjazottak – Mezei Dávid-László, Nagy Zsuzsanna, Labancz Eszter, a Református Kollégium diákjai –, pontosan látták és megfogalmazták, hogy a hajdani és mai Marosszék közös gondja a szegénység és a székelyeket is elért népbetegség, az egyke. Ahogy Nagy Zsuzsanna fogalmazott "sokat kell harcolnunk nyelvünk megmaradásáért", de Mezei Dávid-László szerint jó lehetőségekkel indulhatnak "harcba": hiszen iskolát végeznek a mai fiatalok, nem úgy, mint a ’30-as években, amikor megkérdőjelezték az iskolázottság fontosságát, és talán a kivándorlást is meg lehet állítani. Kiss Julianna Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 10.Konferenciával zárult a közös kutatási programNagyvárad – Érdekes előadások hangzottak el szombaton a Lorántffy Zsuzsanna Egyházközpontban a CEPEVIT program keretében. Konferenciával zárult a MODEM és a Partiumi Keresztény Egyetem együttműködése. Konferenciával zárult a hétvégén a Partiumi Keresztény Egyetem és a debreceni MODEM még 2010-ben indított közös kutatási projektje, melynek címe A centrum-periféria viszony átalakulásának határmenti perspektívái a kulturális regionalizmus és a kortárs vizuális kultúra kontextusában volt. A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott CEPEVIT kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltérképezze a Debrecen és Nagyvárad által fémjelzett határmenti régió kulturális együttműködésének lehetőségeit, illetve azt a tág összefüggésrendszert, amelyben a kulturális régió eszméje megvalósulhat. A projekt másfél éves lebonyolítási ideje alatt alakult interdiszciplináris kutatócsoportok tagjai a MODEM munkatársai és a nagyváradi felsőoktatási intézmény filozófia tanszékének, illetve a Filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű mesteri szak oktatói voltak. A fontosabb témakörök között megemlítendő: a városi tér és a vizuális kultúra kapcsolata, a művészetföldrajz aktualitása, az államhatárokon átnyúló regionális együttműködések az Európai Unióban, a centrum és periféria viszony és a kulturális identitás, valamint a Nagyváradi 35-ös csoport képzőművészeti tevékenysége. Lesz folytatás Az elmúlt hétvégén zajló konferencián lényegében a kooperáció eredményeképpen született tanulmányokat mutatták be, melyekből egy vaskos kétnyelvű kötet is napvilágot látott. A konferencia programja az eredetihez képest némileg módosult. Számos érdekes előadás hangzott el posztszocialista városépítészeti dilemmákról, napjaink köztéri művészetéről, a centrum-periféria viszony átalakulásáról, Debrecen-Nagyvárad együttműködéséről. A projektben résztvevő kutatók továbbra is kihasználják majd az együttműködési lehetőségeket, hangzott el a konferencia zárásában. Mészáros Tímea erdon.ro. 2013. április 10.Egy váradi polgár önvallomásaNagyvárad- Pénteken a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban bemutatták a Partiumi füzetek 65. kiadványát. Péntek délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében mutatták be Szilágyi István: Csillagváros visszavárta katona fiát című naplókötetét. Az egybegyűlteket Dukrét Géza, a kiadványt megjelentető Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke köszöntötte, kiemelten Szabó Ödönt, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, dr. Fleisz Jánost, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnökét, valamint Sárközi Zoltánt, a Pro Liberta Partium Egyesület vezetőjét. Megjegyezte: dupla ünnepről van szó, egyrészt közösségiről, hiszen a Partiumi füzetek 65. könyvét mutatják be (a sorozaton kívül még 10 kötetet adott ki a PBMET 1998-tól kezdve), másrészt pedig egy szubjektív, személyesebb jellegűről, ugyanis kedvenc tanárnőjének az édesapja által írt visszaemlékezések láttak nyomdafestéket. Dukrét Géza ugyanakkor külön köszönetet mondott a megyei RMDSZ-nek és a Bihar Megyei Tanácsnak, melyek támogatása nélkül nem sikerülne megjelentetni a Partiumi füzeteket. Igazi váradi A kötetet Kupán Árpád tanár mutatta be. Arra hívta fel a figyelmet: a szerző, néhai Szilágyi István váradi, Csillagváros negyedi lakos idős korában foglalta össze életének azt a szakaszát, mely egybeesett a polgárosodó, lendületesen fejlődő város felemelkedésével, majd később bekövetkezett, többnyire kedvezőtlen változásával. Ezek a negatív történések azonban őt nem törték meg, végig megmaradt öntudatos, igyekvő, családját és népét szerető igazi váradi polgárnak. Írásaiból kitűnik, hogy nem állt szándékában sem megszépíteni az átélt eseményeket, sem pedig panaszkodni a sorscsapásokért, csupán gyermekeinek akarta átadni munkás életének tanulságait. Korát megelőzve felfedezte a mai történetírás egyik lényeges forrását, sőt formáját, az oral historyt, a szóbeli, elbeszélő történelmet, a hétköznapi történések leírásának fontosságát. Memoárjából tehát valóságos korrajz bontakozik ki a 20. század első felének váradi életéről, „olyan jellegzetességek ismerhetőek meg belőle, amelyek történelmi tanulmányokból sem ismerhetőek meg”. Felvették magnóra Starkné Szilágyi Erzsébet nyugdíjas földrajztanárnő elárulta: örül annak, hogy a visszaemlékezés megjelent, hiszen édesapja sokat mesélt családtagjainak, ismerőseinek. Érdekes azonban, hogy a háború után jó néhány évig ki sem ejtette ezt a szót. Egyébként erős kisugárzású ember volt, a körülötte levők szívesen hallgatták a történeteit. Lassan érlelődött meg benne az elhatározás, hogy kötetbe foglalja gondolatait, idős korában érzett késztetést erre. Az unokái felajánlották: vesznek egy magnót, hogy rögzíteni tudják az elhangzottakat. Egy idő után azonban Pista bácsi jelezte: nem jól van ez így, „írva szebben lehet elmondani”. Két vaskos füzetet töltöttek meg, majd a leírtakat felvették szalagra. (Ennek köszönhetően a könyvbemutatón is megszólalhatott a jó néhány évvel ezelőtt elhunyt Szilágyi István). A földrajztanárnő hangsúlyozta: ragaszkodott hozzá, hogy a kiadvány címében szerepeljen, hogy édesapja csillagvárosi származású volt, hiszen ez egy ősi városrésze Váradnak. A rendezvényen közreműködött Tokaji Ágnes hegedű- és Thurzó Sándor József brácsaművész. A bemutató dedikálással és állófogadással zárult. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro. 2013. április 18.Festum Varadinum: új fejezetNagyvárad- Április 21-28. között a Varadinum Kulturális Alapítvány immár XXII. alkalommal szervezi meg a Festum Varadinum rendezvénysorozatot. Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a részleteket. Felvezetőjében Biró Rozália szenátor felidézte az elmúlt 11 esztendő történéseit, amikor alpolgármesteri tisztségének betudhatóan ő volt a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke. Úgy vélte, a Szent László király ünnepe köré rendezett Festum Varadinum, melynek ékköve a szentmise és a körmenet, nem csupán hagyományőrző szerepet tölt be, hanem büszkeséggel tölti el mindazokat, akik magukénak érzik ezt a várost. A 2002-ben kijelölt alapcélkitűzések változatlanok: a magyar közösség minél szélesebb rétegének megszólítása azáltal, hogy az RMDSZ együttműködik a történelmi egyházakkal, a civil szervezetekkel és a kulturális intézményekkel, prioritást képez a helyi értékek felmutatása, tehetségeknek a felkarolása, illetve a három Varadinum-díj odaítélése azon entitásoknak, melyek a korábbi évben a legkiválóbb eseményt szervezték (az emlékplakett Jankó Szép Noémi képzőművész munkája). Biró Rozália ugyanakkor örömének adott hangot, hogy az évek folyamán olyan rangos rendezvények nőttek ki magukat, melyek megszületésénél valamelyik Festum Varadinum „bábáskodott”, és olyan személyiségek vállalták el a fővédnökséget, mint Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, volt művelődési miniszter, vagy Halász János magyarországi kulturális államtitkár. Változások A volt alpolgármesternő arra hívta fel a figyelmet: az idén új fejezet kezdődik a Varadinum Alapítvány, és értelemszerűen a Festum életében, hiszen az alapító okirat értelmében az elnöki tisztséget az a személy kell betöltse, aki a helyi politikai életben a legmagasabb funkcióban van, és jelenleg ez a közszereplő Pásztor Sándor, az RMDSZ-frakció vezetője. Ezen kívül a kuratórium szerkezete is módosult: a civil szférát két ernyő szerű szervezet képviseli (a Várszövetség Dukrét Géza PBMET-elnököt, a Nagyváradi Civil Kerekasztal pedig dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt delegálta), illetve tag még a Szigligeti Színház mindenkori főigazgatója (jelenleg Czvikker Katalin), és a nagyváradi magyar oktási intézményeket is mindig reprezentálja ezentúl valaki, most éppen Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatónője. Pásztor Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy április 21-28. között összesen 29 programmal várják az érdeklődőket. Amellett, hogy az eseménysorozatot igyekeztek átláthatóbbá tenni, több újdonsággal is készülnek. Például hangsúlyozottabban képviselik magukat Várad magyar tannyelvű iskolái (az Ady Endre Középiskola, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Szacsvay Imre Általános Iskola és a Juhász Gyula Általános Iskola). Ugyanakkor olyan meglepetéseket is tartogatnak a résztvevőknek, melyek nem szerepelnek a műsorfüzetben, csak a helyszíneken derülnek ki. Érdekességként bevezették, hogy ne csak a városközpontban, hanem a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házban is legyen rendezvény (szombat délután 6 órától). Meghívók A Festum Varadinum hagyományos módon a Szigligeti Színházban tartott díjkiosztó ünnepséggel zárul. Ezúttal Madách Imre: Az ember tragédiája című drámáját mutatja be koprodukcióban a Debreceni Csokonai Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Meghívókat 15 lejért lehet igényelni péntektől a körzeti RMDSZ székházakban, a magyar iskolákban, az egyházaknál és a civil szervezeteknél. A kuratóriumi elnök néhány egyéb eseményt is kiemelt a programkavalkádból, a teljesség igénye nélkül. Hétfőn 17 órától például a partiumi nyugdíjasok meghívására Péter I. Zoltán helytörténész tart előadást a két Rimanóczyról a Szent László líceum dísztermében, majd ugyanott 18 órától Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke értekezik Arany János Paszkál tanárról. Kedden 14 órakor a szoborcsoport előtt diákok tisztelegnek A Holnaposok előtt, szerdán 17 órától pedig Péter I. Zoltán A jelenkori Nagyvárad megalapítása című könyvét mutatják be az Ady líceumban. Érdekesnek ígérkezik ugyanakkor Makai Zoltán Szemelvények Bihar megye és vidéke ipartörténetéből című kötetének bemutatója, pénteken este 7 órától a KREK székházának dísztermében. „Bár anyagi források tekintetében szinte a padlón vagyunk, azért megpróbálunk hasonlóan színvonalas rendezvényeket lebonyolítani, mint eddig”, hangsúlyozta Pásztor Sándor, hozzátéve, hogy pályáztak a román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumnál, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkárságánál és a Communitas Alapítványnál. Médiatámogató a Bihari Napló. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. május 3.Elitorientált magyar szülőkTovábbra is népszerűbbek a belvárosi iskolák a lakónegyedekben működő kisebb tanintézetekkel szemben – derült ki az előkészítő (nulladik), illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakaszának összesített adataiból. Több illetékes ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: mindez nem jelenti azt, hogy a lakónegyedi oktatási intézetek hamarosan kiürülnek. A megkérdezettek szerint ugyanakkor idén nyugodtabban zajlott az iskolákba való jelentkezés, hiszen tavaly első alkalommal indultak előkészítő osztályok, így sokan nem ismerték pontosan a teendőket, ebben az évben azonban a szülők már felkészültebben érkeztek a tanintézetekbe. Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium a legnépszerűbb a magyar kisdiákok szülei körében: a belvárosi iskolában három elemi osztályt indítanak a következő tanévben, a beiratkozás április 22-én zárult, első szakasza során pedig már mind a 75 helyet elfoglalták. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint nem maradt több hely az Apáczai Csere János Gimnáziumban és a Kolozsvári Református Kollégiumban sem, de sokan jelentkeztek a városközpontban lévő Báthory István Gimnáziumba is, ahol szintén három osztályt indítanak ősztől. Ez utóbbiba egyébként még három kisdiák iratkozhat be a május 8. és 17. között sorra kerülő második szakaszban. A lakónegyedi iskolák többsége egy magyar nyelvű első vagy nulladik osztályt indít a következő tanévtől, az iratkozás első szakaszában ezek közül egyik sem telt meg. Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskolába iratkozott a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek: szeptemberben az induló öt osztályban összesen 130 kisdiák kezdi meg az előkészítő, illetve az első osztályt. A Szacsvayba még 13 gyermek jelentkezhet. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban az egy jóváhagyott osztályba eddig 22-en iratkoztak be a megengedett 25 helyre, míg a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban mind a 25 hely betelt. Kolozsvárhoz hasonlóan a partiumi megyeszékhelyen is további diákok jelentkezését várják a lakónegyedi iskolák magyar nyelvű osztályaiba. Az iskolák között is van versengés Erdélyi körút a magyar oktatásért Folytatódik a „2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" című program körútja, amelynek keretében a magyar közigazgatási minisztérium által kezdeményezett projekt illetékesei Felvidékre és Erdélybe látogatnak. A program célja, hogy meggyőzzék a külhoni magyar szülőket, magyar anyanyelvű tanintézetbe írassák gyermekeiket. A körúton helyszínenként több mint száz gyermekhez, pedagógusaikhoz és szüleikhez látogatnak el a szervezők, akik ügyességi játékokkal, zenével és tánccal készülnek a találkozókra. Az erdélyi körút szerdán, május 8-án Zilahon indul, 9-én Székelyudvarhelyre és Nagyenyedre látogatnak el a szervezők, 10-én pedig a Kolozs megyei Válaszúton találkoznak a kisdiákokkal. Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója a Krónika megkeresésére rámutatott: a belvárosi iskolákba való áramlás régóta tendencia Váradon, ez azonban nem azt jelenti, hogy a körzeti iskoláknak nincs létjogosultságuk. A Szacsvay egyébként a város szívében található, és hagyományosan a belváros legjobb iskolájának számít, így a szülőknek már a nyolcvanas évektől kezdve meg kell küzdeniük azért, hogy ide írathassák gyermeküket. Az igazgató szerint egyébként sok tényezőtől függ, hogy a szülő milyen iskolát választ gyermeke számára. „A gyerekek összlétszáma egyre kisebb, így az iskolák között is van egyfajta versengés. A szülők nyilván figyelemmel követik a különböző iskolák eredményeit, és arról is értesülnek, hol milyen rendezvényeket szerveznek a tanítás mellett – ezeket mind alapul veszik a döntésben" – tudtuk meg. A Szacsvayban például április végén Iskolakóstolgatás címmel szerveztek rendezvényt, amelyen a leendő előkészítősök és a szülők is megismerkedhettek a tanintézettel és a tanítókkal. A nagyvárosokban egyébként nem ritka, hogy a szülők – rokonok, ismerősök révén – ideiglenes tartózkodási engedélyt szereznek annak az iskolának a körzetébe, ahová gyermeküket íratni szeretnék. Ezzel kapcsolatban Pásztor Gabriella elmondta: a szülői kreativitás valóban határtalan, az iskola azonban nem ellenőrizheti, hogy a megadott adatok valósak-e. Ugyanakkor Váradon is jellemző a belváros elöregedése: a családok többsége a lakónegyedekben él, a városközpontban egyre több üzlet nyílik. Az iskola ezért a jelentkezéseknél azt is figyelembe veszi, ha egy szülőnek a lakása nem, viszont a munkahelye a közelben van. Marosvásárhely az első ötven között Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Tudor Vladimirescu Gimnáziumban meghirdetett helyekért egyaránt nagy volt az érdeklődés. Az oktatási minisztérium összeállítása szerint a két tanintézet az ország 50 legkeresettebb iskolájának listáján is szerepel: a Bolyai 13., míg a Vladimirescu 27. helyen. A tanfelügyelőség adatai szerint Csíkszeredában nincs kiemelkedően népszerű tanintézet, nagyjából ugyanannyian iratkoztak be a Nagy Imre, a Petőfi Sándor és a József Attila Általános Iskolába. Ezzel szemben a sepsiszentgyörgyi szülők többsége a Székely Mikó Kollégiumot részesítette előnyben: a négy osztályban meghirdetett 115 helyből egy sem maradt üresen. Szintén négy elemi osztályt indítanak a Mikes Kelemen Gimnáziumban, ahol még 23 kisdiák jelentkezését várják a beiratkozás második szakaszában. Kompromisszumos megoldás Szentgyörgyön Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint Háromszéken a beiratkozás idén hisztéria- és pánikmentesen zajlott. Az illetékes a Krónikának elmondta: sehol nem tapasztalták a szülők részéről azt a félelmet, amit tavaly. „Az elmúlt évben még nagy volt a bizonytalanság, a szülők nem tudták, mire számíthatnak, ez megnehezítette számukra a döntést, nem tudták hova írassák a gyereket előkészítő osztályba. Idén zökkenőmentesen zajlott minden, sokan tanácsot kértek a gyereküket tavaly nulladik osztályba írató szülőktől" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az első fordulóban közel kétezer gyermek jelentkezett előkészítő osztályba, a második szakaszban mintegy 200 iratkozót várnak. Keresztély Irma lapunknak azt is elmondta, hogy a belvárosi Székely Mikó Kollégiumban túljelentkezés volt, a meghirdetett száz helyre 115-en jelentkeztek. Az iskola vezetősége igazságos kritériumrendszer alapján akarta rangsorolni a beiratkozott kisdiákokat, ezért minden szülővel egyenként elbeszélgettek. A szülők végül elfogadták azt a kompromisszumos megoldást, hogy létszámfeletti osztályokba tanuljanak a gyerekeik, így a 25 helyett 28 fős előkészítők indulnak ősztől. Keresztély Irma hangsúlyozta, a belvárosi iskolák vonzereje mindig nagyobb, ám az oktatás minőségének megítélése rendkívül szubjektív. „Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, de a belvárosi iskolák vonzereje nem növekszik olyan mértékben, hogy az a lakónegyedi iskolák kiürüléséhez vezetne" – szögezte le a főtanfelügyelő. Országos szinten a szaktárca becslése szerint több mint 15 ezer magyar anyanyelvű gyermeket kellett volna beíratni iskolába, az első szakaszon azonban mindöszsze 10 ezren jelentkeztek az iskolákba – nyilatkozta a Szabadság napilapnak Király András oktatási államtitkár. A helyzet a román gyermekek esetében sem jobb: az anyakönyvi nyilvántartás szerint az iskolakötelesek száma eléri a 218 ezret, azonban csak 160 ezren iratkoztak be. Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 22.Az űrlap aljaAz Érmellék krónikása Sok érdeklődőt vonzott az a péntek délután megtartott váradi könyvbemutató, melynek helyszíne a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ volt, és ahol egy érmihályfalvi szerzőnek, a Reggeli Újság munkatársának, Sütő Évának mutatták be most megjelent riportkötetét. A hiánypótló kordokumentumnak is bátran tekinthető könyvben Sütő Évának azokkal a riportjaival találkozhat az olvasó, amelyek az elmúlt években születtek az Érmellék falvainak nem csupán jelen helyzetéről, de múltjáról, hagyományairól is. Az Érmellék, szerelmem című könyv a Varadinum Script Kiadó gondozásában jelent meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület ’91 Nagyvárad, a Bihar Megyei Tanács, illetve az RMDSZ Bihar megyei szervezetének támogatásával. A kötet összeállításából Dukrét Géza helytörténész vállalta az oroszlánrészt, aki a könyv bemutatásakor elmondta, olvasva a napilapban megjelenő riportokat hamar rájött, hogy ezek olyan értékes anyagok, amelyek segítenek felidézni, megtartani és továbbadni egy titokzatos vidék, a mai napig zömmel magyarok lakta Érmellék történetét, hagyományvilágát, ezért mindent megtett, hogy a kötet megjelenhessen. Dukrét Géza a kötetismertetőt követően kérdéseket is feltett a szerzőnek, amelyekre a kérdezett készségesen válaszolt is. A közönség számára így hamar egyértelművé vált, hogy Sütő Éva nemcsak riporterként, de emberként is szerelmese az Érmelléknek, riportjainak pedig vitathatatlan hitelességet ad, hogy a szerző maga is ott él, ezzel részévé, lelkiismeretes krónikásává válva a titokzatos vidéknek. A kötetlen hangvételű beszélgetést követően dedikálásra került sor, hosszú sorban várták a jelenlevők, hogy a riporternő dedikálja az Érmellék modernkori krónikáját számukra. A kötet megvásárolható a váradi Hobby Libri, az Illyés Gyula és a Libris Antica könyvesboltokban. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. augusztus 23.„Az építők felfelé, mi, régészek lefelé dolgozunk"„Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel." Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi régésszel. – Pályaválasztása összefügg-e azzal, hogy 1990 után sokan „vetették rá magukat" a történelemre, gondolván, hogy végre szabad a gazda? – Jóval előbb, az általános iskolában szerettem meg a történelmet, illetve talán még hamarabb, hiszen édesapám is történelmet végzett, s ha később nem is gyakorolta, az otthoni könyveink jó része történelmi témájú. De ha pontosan meg akarnám ragadni a döntésem pillanatát, akkor az mindenképpen Gárdonyi regényének, az Egri csillagoknak az elolvasásához köthető. Az általános iskolában, a volt 9-es, jelenleg Szacsvay Imre nevét viselő iskolában nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek jelen pillanatban is a történelemismeretre, de az igazi „sokkhatás" a gimnáziumban ért, ahol Anderkó Katalin tanárnő irányításával több vetélkedőn is részt vehettem, úgyhogy adódott az én pályaválasztásom. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szüleim rám bízták, azt mondták, legyen minden úgy, ahogy én döntöm el. Hogy részükről szabad kezet kaptam, föl sem merült, hogy az itthoni, nagyváradi egyetemen tanuljak tovább. Vagyis természetes választás volt Kolozsvár is. – Az egyetemen azt kapta, amit várt, vagy megjelent a „nem ilyen lovat akartam" érzés? – Mindenképpen azt kaptam, amit vártam, és örömmel vettem, hogy már az elején szűkíthettem az érdeklődésemet, ilyen tág területen ugyanis képtelenség mindennel foglalkozni, minden iránt érdeklődni: már az egyetemen is inkább a középkor felé fordultam. Hogy ez az Egri csillagok miatt volt-e, vagy mert a kollégák többségét a jelenkor, a mai problémák érdekelték, nem tudom, de azt hiszem, hogy engem elsősorban a középkor közhelyszerű „sötétsége" érdekelt, az, hogy a mai világnál meseszerűbb, ugyanakkor a középkori magyar világ mondhatni sokkal ismertebb, illetve megismerhetőbb. Mi még nem fogtuk ki a bolognai rendszert, de már mi is sokan voltunk, úgyhogy tanárainknak nem sok ideje jutott külön foglalkozni egy-egy diákkal. Majdnemhogy autodidaktaként készültünk, vagyis a tanároktól megkaptuk az irányelvet, a könyvészetet, az viszont már rajtunk múlt, hogy mennyire ássuk bele magunkat egy-egy témába, mennyit olvasunk hozzá. És természetesen voltak olyan igazi tanáregyéniségek is, akik nem engedték túl szabadon száguldozni a csikódiákokat, mindig a helyes irány felé tartották a gyeplőt. Így emlékszem vissza Tonk Sándor professzorra és Rüsz-Fogarasi Enikő tanárnőnkre. Nagyon sokat tanultam tőlük. – Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy minden olajozottan, szinte magától értetődően alakult. A problémák a mai, szabadnak nevezett világban, a tanulmányok elvégeztével szoktak kezdődni. Életrajzi adataiból úgy tűnik, hogy e téren sem akadtak gondok. – Friss végzettként az élet kapujában bizony én is nézelődtem erre meg arra, azt gondolván közben, hogy akkor most merre is? Egyetemistaként nem sokan töprengenek azon, milyen is lesz a munkahelyük, de a diákéveknek vége lett. Azokat az éveket jól meg kell élni, aztán meg...? Hát igen, megjelent előttem is a nagy kérdőjel. Egyben biztos voltam: tanár nem akarok lenni. Harmadéven tartottuk a pedagógiai gyakorlatokat és én már a második óra után tudtam, hogy nincs bennem egy szemernyi tanári véna sem. Tehát a végzés után szóba sem jött a tanítás, közbe jött viszont ismét a „törvényszerű véletlen": a váradi vár. Így kerültem a műemlékvédő alapítványhoz, ahol mai napig dolgozom. Egyébként a várral kapcsolatos első emlékeim a 90-es évek elejéhez kötődnek, amikor a barátaimmal arrafelé bicikliztünk, kívülről fel lehetett a falakon mászni és megnézni, mi is történik odabent. Jó nagy gödröket láttunk, illetve mi akkor gödröknek láttuk a már megkezdett ásatásokat. Tény, hogy bennem úgy maradt meg, mint valami nagyon furcsa, érdekes világ. És ez ma sincs másképp, amikor szinte-szinte ott lakom, mivel a nap nagy részét ott töltöm. – Egy ideje egyre többet lehet hallani-olvasni a vár felújításáról, jobban mondva már 90 után beszéltek a szándékról, de rögtön a mondat végén arról is, hogy sajnos, nincs rá pénz. Ezek szerint lett pénz? – Részben igen, vagyis az első, a legfontosabb alaplépések megtételéhez igen. Nagyon komoly, négy évig tartó dokumentáció után 2010-ben elnyertünk egy uniós pályázatot. Régészek, művészettörténészek, építészek, mérnökök dolgoztunk együtt a pályázat összeállításán, és nyertük el a 8 millió eurós támogatást. A teljes felújításra talán még ötször ennyi sem volna elég, de konkrétan megvan, mire lehet ezt felhasználni a 2015. augusztusi határidőig. A lényeg az, hogy sikerül megőriznünk a várat a pusztulástól, mert ha még sokáig tanakodunk, és várjuk a jó szerencsét, összedőlt volna. A cél, hogy minél előbb bekerüljön a turisztikai körforgásba, és lassan önfenntartóvá váljék, mint az egri és a gyulai vár. Ez a mi esetünkben kb. tizenöt-húsz év múlva jöhet számításba úgy, hogy közben folyamatosan nőjön a turisták száma. Nagyon jó példa számunkra az említett két vár, az egri és a gyulai, mert nagyon szépen felújították, nagyon jól karbantartják, és nagyon nagy turistaforgalmat képesek fogadni. Nálunk jelenleg a csatornázási munkálatok folynak, természetesen régészeti felügyelettel. A város vezetése igyekszik a figyelem előterében tartani a várat: a negyedévenkénti sajtótájékoztatóknak éppen az a céjuk, hogy a váradi polgárok is napirenden legyenek a felújítás ütemével. A munkálatokban nagyon sok intézmény vesz részt a befektető polgármesteri hivatal és a három kivitelező cég és a régészeti feltárásokat irányító múzeum mellett – márpedig ennek az egésznek olajozottan kell működnie, nehogy elakadjon a munka. A figyelemfelkeltés másik eszköze a különböző rendezvények: a várnapok (ez július elejéről az idén átkerült a Nagyváradi Ősz műsorkínálatába), a majálisok, ifjúsági és gyermekprogramok, újabban pedig a 2010-ben átadott nyári színház előadásai. A vársáncban szép parkot alakítottak ki, sokan viszik oda a városba látogató rokonokat, barátokat, de kellemes kikapcsolódásként is kezdenek odaszokni a váradiak. A színházat is szeretik, elsősorban a fiatalság, olyannyira, hogy bár 750 férőhelyes, legtöbbször százzal többen jönnek, felülnek a falakra, vagy ahová tudnak. Jómagam a felújítási munkában elsősorban a dokumentálással foglalkozom, részt veszek a régészeti feltárásokban és a nyári meleg, por, a téli nyirkosság, sár ellenére tiszta szívből mondom, hogy nagyon élvezem. Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel. És a munkánk másik fontos jellemzője: az építők, felújítók felfelé dolgoznak, mi, régészek lefelé. Minket az a cél motivál, hogy a középkori várból a legtöbbet be tudjuk mutatni a közönségnek. A vár igazi értékei ugyanis a föld alatt vannak: eddigi legnagyobb elégtételünk volt a középkori püspöki székesegyház feltárásának az elkezdése. Mondogattuk is eleget, hogy ezért érdemes volt annyi port beszívni. Ezzel az épülettel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a 16. századtól kezdve folyamatosan bontották, majd Bethlen Gábor döntötte el végleg, hogy le kell bontani. A vár új stratégiai elrendézésében nem lett volna szerepe, s egy ágyútüzes támadás esetén összedőlt volna. Az építőanyagot újra felhasználták a fejedelmi palota és a Bethlen-bástya megépítéséhez. 1912-ben készült egy összesítő rajz, mely a székesegyház addig feltárt és hipotetikus alaprajzát ábrázolja, de miután tavaly részlegesen feltártunk egy kápolnát, ezt újra kell gondolni. A kápolnát egyébként a 15. század második felében építették hozzá a székesegyház északnyugati tornyának északi oldalához. Jelenleg a középkori vár nyugati kapujának feltárásán dolgozunk, szeretnénk konkrétan megállapítani, hogy néztek ki a középkori védművek, hiszen ezeket ki kell majd rajzolni az új padozaton, a leletanyagot mentjük, fel szeretnénk tárni, milyen átépítések folytak, vagyis a szó szoros értelmében minél több információt akarunk „kibányászni" a régészeti szelvényekből, mert ahogy mondtam, a középkori püspökvár igazi értékei még a föld alatt vannak. – Ez az úgymond „láthatatlanság" nem csapda? Gondolok itt ugyanannak a történelmi eseménynek a más és más szempontból való értékelésére. – Szerencsére a váradi vár esetében ilyen „értelmezési" különbség szóba sem jöhet, semmit nem lehet eltussolni, megváltoztatni, mivel nagyon széles körben ismert tényekről-eseményekről kapunk újabb híreket a leletekből. Gondolok itt arra, hogy 1557-ig itt volt a püspöki székhely, majd a végvári rendszer legfontosabb erődítményeként átépítve működött tovább, 1660 és 1692 között török fennhatóság alatt állt, a Habsurg-uralom idején pedig kaszárnyává fokozták le. 1945 után a belügyminisztérium egysége lett, 1990 és 2006 között pedig megindult az enyészet rombolása. Már beszéltünk arról, hogy a felújítási szándék ellenére gyakorlatilag semmi sem történt – a pénzhiány miatt. A bérlők lelakták a várat, semmi érdekük nem lévén az állag megőrzésére. Na de ennek szerencsére vége, bátran mondhatom, hogy haladunk a munkával. A 2015-ös határidőig természetesen nem tudunk mindent feltárni, hiszen 9 hektár az összterülete, de a fontosabb helyszíneket megfigyeljük, dokumentáljuk, és ha lesz rá fedezet, a feltárást folytatni lehet. – A várba látogató turisták milyen mértékben ismerik a történetét? Kapnak-e ismertetőket, reklámanyagokat? – Ahogy az máshol is előfordul, egy-két tájékozott turista mellett a legtöbben tájékozatlanok. Egyelőre még nincsenek ismertető kiadványaink, majd ha az elsődleges felújitással végzünk, azok is lesznek. Sokszor kalauzolok én is csoportokat: körülbelül tiz percben elmondom a vár rövid történetét, kezdve onnan, hogy Szent László alapította, akit aztán itt temettek el, és avattak szentté, röviden összefoglalva a már említett fontosabb eseményeket. – Az elmondottakból egy nagyon szép, változatos, inkább hivatásnak, mint szakmának mondható régészpálya körvonalazódott. Mégis megkérdezném, hisz fiatal emberrel beszélgetek, gondolt-e változtatásra, pályamódosításra? – Voltak esetek, hogy átvillant: nem volna rossz az építőmunka sem, az építészet, az építőmérnökség, de ilyenkor mindig beugrik az ellenérv is, a számokkal való barátságtalan viszonyom. Soha nem értettem hozzá, annyira nem, hogy tudat alatt talán még ez is hozzájárult a pályaválasztáshoz. Nagy elvágyakozásra nincs is szükség, ugyanis a munkámnak a történelem mellett a művészettörténet és a régészet is szerves része, s bár ezek a szakterületek inkább csak járulékosak, de egyre járatosabb leszek a folyamatos, intenzív önképzésnek köszönhetően. Hosszabb távú terveim között szerepel, hogy a teljes felújítás alatti kutatásból egy nagyobb mérvű kiadványt állítanánk össze, a szakemberek és a nagyközönség számára. – Ismer olyan frissen érettségizetteket, akik ugyanolyan elkötelezettek a középkori történelem iránt, mint amilyen elszántsággal Mihálka Nándor jelentkezett a kolozsvári egyetemre? – Épp a napokban találkoztam egy jövendő kollégával: nálunk jártak a tamásváraljai IKE-sek, egyikük most jutott be a régészetre. Elmondtam neki, hogy én legelőször egy Nagykároly melletti ásatáson döbbentem rá, hogy ez a munka nem untatna soha, illetve azt is, milyen fontos az önképzés, s hogy nekünk milyen szerencsénk van a sok, könnyen hozzáférhető magyarországi és hazai bibliográfiával. Próbáltam fokozni a szakma iránt amúgy is meglévő érdeklődését azzal, hogy a bőséges leletanyagból egyre lejjebb és lejjebb haladva milyen sok új történet bontakozik ki, milyen analógiákkal dolgozunk, egyszóval milyen csodálatos világ bukkan elő munkánk nyomán – a föld alól. Mihálka Nándor 1980. szeptember 8-án született Bukarestben, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben pedig elvégezte a kolozsvári egyetem történelem szakát, azóta a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnál dolgozik. Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 29.Százarcú ForgatagMi minden vár ránk csütörtökön és pénteken? Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük. Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt. TékaForgatag Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot. Kiállítások Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Vásári Forgatag A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak. Családi programok A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik. Civil sarok Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum. Színházi Forgatag Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani. FilmForgatag a várban A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők. KoncertForgatag Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé. Könyvbemutató a Kultúrpalotában A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja. Forgatag az éterben Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről. Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd. A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 3.„Levizsgáztak" a pótérettségizőkCsupán az idei pótérettségire jelentkező végzősök 20,36 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie az oktatási minisztérium óvások előtti adatai szerint. Az illetékeseket nem lepték meg a gyenge eredmények, lapunknak úgy nyilatkoztak, várható volt, hogy a nyáron megbukottaknak nem sikerül megfelelően felkészülni az őszi megmérettetésre. A pótérettségire jelentkezett 72.462 végző közül 14.751 kaphat diplomát, többségük hatosnál nagyobb jegyet szerzett, tízest azonban senki sem érdemelt. Több mint 300 végzőst ki kellett zárni puskázás miatt. Országos szinten Arad megyében volt a legnagyobb az átmenési arány, itt a vizsgázók 35,9 százaléka vette sikeresen az akadályt, míg Ilfov megyében csupán 9,8 százalékuk szerzett diplomát. Az idei pótérettségi eredményei a tavalyinál is gyengébbek, akkor a vizsgázók 25,49 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet. Az óvásokat ma és holnap bírálják el a vizsgabizottságok, a végleges eredményeket szeptember 5-én függesztik ki. Reálisak az eredmények „Ezek a reális eredmények. Túl rövid volt az idő, két hónap alatt nem lehet négyévnyi tananyagot megtanulni. Azoknak segíthetett a pótvizsga, akiknek csak kisebb hiányosságokat kellett pótolniuk, vagy valamilyen ok miatt hiányoztak a nyári vizsgáról" – értékelte a Krónikának az idei eredményeket Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. A partiumi megyében a tavalyihoz képest idén gyengébb volt a sikeresen pótérettségizők aránya, a részvevők 24,25 százaléka vizsgázott sikerrel, miközben 2012-ben ez az arány 30 százalék körüli volt. A mintegy 2400 pótérettségiző eredményeit iskolákra lebontva még nem tették közzé, azonban az érmihályfalvi mezőgazdasági kollégium vagy a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végzőseinek többsége második nekifutásra is megbukott. Szatmár megyében az országos átlaghoz hasonló eredmények születtek a pótérettségin: a vizsgázók 21 százaléka ment át. Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: nincs meglepve az eredmények láttán, hisz előre borítékolható volt, hogy aki nem ment át nyáron, nehezen tudja behozni a lemaradást. „Ez mentalitás kérdése, sajnos, sokan nem veszik komolyan az érettségit – fejtette ki. – Aki négy éven át folyamatosan dolgozott, tanult, annak sikerült a záróvizsga, aki nem igyekezett, annak nem". Szász Piroska szerint nem kellene erőltetni az érettségit olyanok esetén, akik nem akarnak tanulni – előttük ott a lehetőség, hogy szakiskolát végezzenek. Az eredmények kapcsán hozzátette: csalóka a 20 százalék körüli átlag, mivel a szakközépiskolák nagyon gyenge eredményei rontják a statisztikát, a gimnáziumokban ugyanis kimondottan jól szerepeltek az idei tizenkettedikesek. Nem szerencsejáték Kovászna és Hargita megyékben meghaladta a 25 százalékot a sikeresen pótérettségizők aránya, utóbbi megyében a tavalyhoz képest sikerült 3 százalékpontnyit javítani. Bertolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő is úgy vélekedett, hogy az eredmények a valós helyzetet, a diákok reális tudását tükrözik. Elmondta, a pótérettségin általában nem várnak csodát, hiszen erre azok a diákok iratkoznak be, akik nyáron már elbuktak, vagy pótvizsgáztak. „A diákoknak meg kell érteniük, hogy ez nem szerencsejáték, nem május-júniusban kell felébredni, hogy következik az érettségi, már kilencedik osztálytól következetesen készülni kell rá. Sok a tananyag, nem könnyű a vizsga, nem is várunk el mindenkitől maximális teljesítményt, azonban egy kis szorgalommal meg lehet szerezni az érettségi oklevelet" – vélekedik Bertolf Hedvig. A főtanfelügyelő arra bíztatja a sikertelenül vizsgázókat, hogy iratkozzanak be posztlíceumba, keressenek szakmát, vagy készüljenek fel megfelelően a jövőre tartandó megmérettetésre. Hargita megyében 1195-en végzős jelent meg az őszi érettségin, közülük 309-en szerezték meg az érettségi oklevelet, 25,86 százalék. Román nyelv és irodalomból voltak a leggyengébbek az eredmények, csupán 48,75 százalék kapott átmenő jegyet, míg matematikából 62,55 százalék, a többi tantárgyból 90 százalék feletti volt az átmenési arány. Bár tantárgyanként elérték az átmenőt, a gyenge osztályzatok miatt a vizsgázók többsége nem érte el az érettségi oklevél megszerzéséhez szükséges hatos általánost. Kovászna megyében a fellebbezések előtt a pótérettségizők 25,45 század százaléka kapott átmenő jegyet, tájékoztatott Farkas Csaba, a pótérettségi lebonyolításával megbízott tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Gimnázium végzősei szerepeltek a leggyengébben, a 49 végzős közül csupán hárman vizsgáztak sikeresen, az átmenési arány 7,32 százalékos volt. A háromszéki pótérettségizők zöme, 352 végzős román nyelv és irodalomból bukott meg, a másik nehéznek bizonyuló tantárgy a matematika volt, ebből 223-an nem szerezték meg az átmenő jegyet. Gyenge eredmények születtek a többi erdélyi megyében is, az óvások elbírálása előtt Maros megyében a pótérettségin részt vett végzősök 22,26 százaléka vizsgázott sikeresen. Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő jónak ítélte az eredményeket, mint rámutatott, egyetlen olyan iskola sem volt, ahol valaki ne szerezte volna meg az átmenő jegyet. Követendő példaként a marosvásárhelyi Református Kollégiumot említette, ahol száz százalékos volt az átmenési arány. Szilágy megyében az országos átlagnál nagyobb, 25,56 százalékos volt az átmenési arány, míg Temes megyében a tavalyi 24 százalékos arányon is sikerült javítani, idén a pótérettségizők 27 százaléka vizsgázott sikeresen. Azonban a bánsági megyében három olyan vidéki iskola is volt, ahol senkinek nem sikerült megszereznie az átmenő jegyet. Câmpeanu: nem használ a diploma Nem használ semmire a „diplomavadászat", jelentette ki Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ifjúsági szervezetének hétvégi nyári egyetemén arra buzdítva a fiatalokat, hogy az oklevelek halmozása helyett összpontosítsanak a szakmai gyakorlatra. A tárcavezető arra kérte a fiatalokat, hogy „ne tömjék tele táskájukat egyetemi és magiszteri diplomákkal", hiszen ez nem használ semmire, helyette inkább próbálják meg gyakorlatban elmélyíteni az iskolapadban szerzett ismereteiket. Rámutatott, Romániában számos iparágban hiányzik a szakképzett munkaerő, miközben a humán területeken a túljelentkezés miatt romlott az oktatás színvonala. A tárcavezető a konstancai rendezvényen kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben a szakmai gyakorlat lejártakor lenne képességvizsga, akkor ez beszámítana a ledolgozott munkaidőbe. Rámutatott, jelenleg az egyetemisták csupán bizonylatok után szaladgálnak, igazolandó, hogy részt vettek a szakmai gyakorlaton, ezt azonban egyetlen alkalmazó sem fogja elismerni, hiába garantálná jogszabály. Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 17.Az űrlap alja„A tudás birodalmában új lépcsőfokokra kell lépni” A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium ünnepélyes tanévnyitója tegnap délelőtt hagyományszerűen istentisztelettel kezdődött a váradolaszi templomban. Ünneplőbe öltözött diákok, szülők és pedagógusok töltötték meg az istenházát, akiket Kövendi István iskolalelkész köszöntött, majd Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdetett igét. Gondolatmenetét, a diákoknak és pedagógusoknak szánt bölcs tanácsait Pál apostol Timóteushoz írt első levelének 12–16. verseire építette: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban (.…) Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” A püspök igemagyarázatában rámutatott arra, hogy Pál apostol olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek minden embernek követendő magatartásbeli szabályokat mutatnak, és míg az első vers az ifjak szívét keresi, a következő sorok már a tanárokhoz szólnak. Az idős ember gondolataira, tapasztalataira mutatnak rá. A felnőtt már tudja, mi a jó és mi a rossz, melyik a járható út és melyik nem. Ezért javasolta, hogy a diákok hallgassák meg az idősek tanácsait. Arra is figyelmeztetett Csűry püspök, hogy fontos jó példát mutatniuk az iskola diákjainak, mert nemcsak magyarok, hanem egy felekezeti iskolát is képviselnek. Ezért az ő teljesítményeik, viselkedésük a figyelem központjában van. „Aki többet tud, az erősödik” – fogalmazott Csűry István, tanulásra ösztönözve a fiatalokat, hozzátéve, hogy az életre való felkészüléshez tanulni kell. Szabó Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntőbeszédében felidézte a tanévkezdés sajátos hangulatát, amikor a diákok emlékeiben még zsongnak a nyári vakációs élmények, de már vágynak az iskolatársaik körébe is, ám, mint fogalmazott, a tudás birodalmában most új lépcsőfokokra kell lépniük. A tanévnyitó a legjobb tanulmányi eredményt elért nyolc nyolcadikos díjazásával és a kilencedikesek ünnepélyes eskütételével, végül a Himnusz eléneklésével zárult. Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. szeptember 19.Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokainÉvekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva. Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára. A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot. Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét. Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával". De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek! Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott. A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik. Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is? Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név. Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is. A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival. Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét. Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki. Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére. Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.) A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben. Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk". Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében. Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják. Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak. A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében, Fogarasiné Bereczki Irma Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 6.Nagyváradi Irodalmi Napok első ízbenIdén első alkalommal kerül sor a Nagyváradi Irodalmi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, tudtuk meg Barabás Zoltántól, a Partiumi Írótábor Egyesület vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagyváradon az elmúlt évek során több olyan kezdeményezés született, amellyel több-kevesebb sikerrel Ady Endre zseniális költészetének kívántak emléket állítani, azonban Barabás Zoltán úgy véli, a legtöbb ilyen irodalmi jellegű próbálkozásból valahogy hiányzott az interaktív jelleg, Ady kultuszának életben tartása, sőt megélése, ezért volna aktuális egy olyan rendezvényt szárba szökkenteni Váradon, amely a költőóriás halhatatlan szellemének védnöksége alatt hirdeti majd, hogy Nagyváradon ma is vannak irodalomkedvelő magyar polgárok. Az I. Nagyváradi Irodalmi Napok eseményeire november 21-én és 22-én kerül sor. Huszonegyedikén egy emlékezésre, kegyeletre és tiszteletre alapozó zarándoklat lesz a váradi Rulikowski temetőben, melyre a szervezők elvárnak mindenkit, aki tiszteletét akarja tenni azoknak a néhai váradi tollforgatóknak a sírjánál, akik az elmúlt évek, évtizedek alatt irodalmi, újságírói munkásságukkal gazdagították közösségünket. A tervek szerint a zarándoklat során felkeresik Emőd Tamás, Horváth Imre, Indig Ottó, Bölöni Sándor, Fábián Imre, Mérai Csilla, Hunyadi Mátyás, F. Diósszilágyi Ibolya, Ötvös Béla, Bokor András, Gheorghe Moldovan sírjait, amelyekre virágot, mécsest helyeznek. Ez a program másfél óránál nem tart tovább, így kérik azokat a váradi olvasókat, akik ismerték és szerették elhunyt tollforgatóinkat, ha idejük megengedi vegyenek részt a zarándoklaton, hiszen ahogy a mondás tartja, egy íróember csak akkor lesz igazán halott, ha az olvasók elfelejtik. Huszonegyedikén délután is lesznek rendezvények. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) emlékünnepély lesz Ady Endre születésének 136. évfordulója alkalmából 18 órai kezdettel. Két kötetbemutatóra is sor kerül, Papp Fűr János nehogy egyedül, illetve Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című versesköteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 19 órától Új vizeken járok címmel megzenésített Ady-verseket ad elő Tasnádi Ferenc és Tasnádi Melinda, zongorán kísér Thurzó Zoltán. November huszonkettedikén délelőtt 11 órakor a református püspöki palota belső udvarán megkoszorúzzák Ady Endre, illetve a Holnaposok emléktábláit. Ezután az irodalombarátok egy meglepetésprogramra is számíthatnak, de hogy mi ez, azt Barabás Zoltán az újságírók faggatására sem volt hajlandó elárulni. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. november 18.A nagyfejedelem örökségeBethlen Gábor (1580. november 15. – 1629. november 15.) erdélyi fejedelem tiszteletére tartottak koszorúzással egybekötött konferenciát Nagyváradon, pénteken. A történelmi krónikákban Erdély nagyfejedelmének nevezett Bethlenre, fejedelemmé választásának, illetve születése évfordulójának alkalmából emlékeztek meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésben. A megemlékezés a Schlauch-kertben (ma Petőfi park) található Bethlen-szobornál kezdődött. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, s röviden ismertette a váradi Bethlen szobor 2003-ban történt felállításának kálváriáját. A szobrot, Kós András szobrászművész alkotását, ugyanis hatvankét évig nem lehetett felállítani, végül kellő kitartással, szent makacssággal, a román hatalom packázásainak kicselezésével sikerült az egykori nagy uralkodónak méltó emléket állítani Váradon, abban a városban, ahol várkapitány is volt, és amelyet különösen szeretett. Tőkés László, EP-képviselő mondott beszédet a koszorúzás előtt. „Istennek különleges kegyelme, hogy az 1941-ben készített alkotás avatóján személyesen az akkor 89 éves Kós András is részt vehetett” – jelentette ki Tőkés, aki felidézte azt is, hogy a szoborállítás milyen hercehurcával járt, mivel a szobor talapzatán levő, kizárólag magyarul feltüntetett igeszakasz és jelmondat („Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”) kiváltotta a román hatóságok ellenszenvét. A beszéd után a jelenlevő politikusok, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai és váradi polgárok helyezték el. Az ünnepség a református püspöki palota Bartók-termében folytatódott, ahol előadások hangzottak el Bethlen Gábor uralkodásának jelentőségéről és arról a nemzeti örökségről, amely intő példa a mai magyar társadalom vezetőinek is. A konferencián elhangzott Hitünk hőse: Bethlen Gábor címmel Tőkés László európai parlamenti képviselő előadása, Bethlen Gábor, a református fejedelem címmel Soós József, gyantai református lelkipásztor értekezése, A Bethlen Gábor Alapkezelő bemutatása címmel Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásfinanszírozási igazgatójának ismertetője, illetve János Szabolcsnak, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorának előadása a nagyfejedelem kultuszáról. Az előadások között a köröstárkányi gyermekkórus Bethlen-korabeli dalokat adott elő, igen hangulatossá téve ezzel a konferenciát. Záró előadásként Mihálka Nándor történész a váradi várban végzett Bethlen-korabeli építkezésekről beszélt, a folyamatban lévő régészeti feltárások alapján. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. december 8.Mesék Számadó ErnőtőlDecember 5-én mutatták be Számadó Ernő Érmelléki mesék a Himeshát szigetről című meséskönyvét, amelyről a kötet szerkesztője Gavrucza Tibor beszélt. A meséskönyvet Gavrucza-Nagy Palkó és Bence illusztrálták rajzaikkal. Két verseskötet után – Fenyőfa a lápon, A csend beszéde – ezúttal Számadó Ernő meséi jelentek meg az Érmelléki mesék a Himeshát szigetről címmel Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkipásztor szerkesztésében. Míg a versesköteteket Gavrucza Tiborakvarelljeivel illusztrálták, addig a meséskönyvet már az unokák, Gavrucza-Nagy Palkó és Bence rajzai, festményei díszítik. A meséskönyv bemutatójára december 5-én került sor a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.Gavrucza Tibor elmondta, hogy egy adósságot törlesztett azzal, hogy a versek után most Számadó Ernő meséi is nyomdafestéket láthattak. A lelkipásztor-festő mesélt a kéziratok útjáról, hogyan kerültek hozzá, majd nyomtatás alá. Életút A szépszámú jelenlevő Számadó Ernő élettörténetét is megismerhette: „Ernő bácsi története olyan, mint a mese. Volt valamikor a múlt század elején egy apátlan, árva kisfiú. Szigorú nagyapja látni sem akarta, így az édesanyja egyedül nevelte”. Hányattatott gyermekkorát szomorú, viszontagságos, szenvedéssel és szegénységgel teli felnőttkor követte, az öngyilkosságtól is egy csodával határos esemény mentette meg. Majd „egy vándorszínész csoporttal együtt érkezett az Érmellékre. Érkeserűnek hívják azt a falut, ahol megédesedett az élete. … Itt megtalálta helyét a világban, az érmelléki csendben. … Mesebácsi hazára talált az Érmelléken, és hazatalált a gyermekek szívében. Ott az ifjúság szívében él tovább a mesebácsi, aki az ifjúság költőjének vallotta magát” – olvasható a mesekönyv előszavában. A könyvbemutató során a mesékből is kaptak ízelítőt a jelenlevők, a két illusztrátor Gavrucza-Nagy Palkó és Bence olvastak fel a könyvből. A meséskönyvet még több alkalommal is bemutatják, többek között december 10-én Érmihályfalván és december 15-én Érkeserűn. A kiadványt Nagyváradon a Bunyitay könyvtárban, az Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltokban, valamint a váradi egyházközségeknél lehet megvásárolni. Nagy Noémi erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||