|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Martonyi János 2017. szeptember 26.Érdekalapú érdekérvényesítésKeményen a sarkára állt a magyar kormány, amikor egyértelművé tette a bukaresti hatóságok számára, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése miatt nem támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). A kétoldalú kapcsolatok újkori fejezetében szokatlan lépés a dolgok jelenlegi állása szerint eredményesnek bizonyult, bár azért nem árt majd nyugtával dicsérni a napot, és kivárni, hogy Liviu Dragnea PSD-elnök valóban betartja-e ígéretét, és a román kormány megnyugtató megoldást talál-e a jogilag megszűnt tanintézet újraindítására. Mindazonáltal a vásárhelyi iskolakálvária – természetesen a diákok, a szülők és a magyar közösség meghurcolásán túlmenően – nemcsak attól marad emlékezetes, hogy esetleg a román szociáldemokrata pártelnök és Orbán Viktor kormányfő szóbeli megállapodásának köszönhetően érhet véget. A gimnázium ügyében Magyarország által tanúsított erélyes fellépés tulajdonképpen az első megnyilvánulása annak a paradigmaváltásnak, amelynek alapján a budapesti diplomácia megoldást igyekezett keresni a határon túl élő magyarok problémájára. Ez a konfliktuskezelési módszer pedig nem más, mint az érdekalapú politizálás, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég úgy fogalmazott meg, hogy olyan külpolitikát folytat, ami kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ez a szemléletváltás elsősorban annak fényében számít újdonságnak, hogy például Martonyi János külügyminisztersége idején a magyar diplomácia még az értékcentrikus politizálást tartotta a követendő csapásiránynak. Azt az értékelvű érdekérvényesítést, amely számára az emberi, közösségi és kisebbségi jogok számítottak mércének, és a nemzetközi egyezmények, szabványok alapján szorgalmazott többletjogokat a külhoni magyarok számára. Most, az érdekalapú politizálás első sikereit megtapasztalva felmerül a kérdés, hogy lesz-e elég eszköz, ha kell, „zsaroló potenciál” a magyar állam kezében kikövetelni a magyar érdekek érvényesítését a szomszédaitól vagy akár más országoktól. Tudjuk ugyanis, hogy az effajta politizálás mindenekelőtt a nagyhatalmak, az erős országok kenyere. Erre ma még nem tudjuk a választ, az viszont biztos, hogy Románia számára az OECD-tagsághoz hasonlóan ugyanolyan fontos a schengeni csatlakozás is, amelybe az azt ma még teljes mellszélességgel támogató Magyarországnak is van beleszólása. Már csak azt kell leszögezni, mit érdemes kérni érte cserébe. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||