|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nastase, Adrian 2001. február 28.Románia európai integrációs tárgyalásai nem állnak ellentmondásban azzal a szándékkal, hogy az ország bővítse kapcsolatait Oroszországgal - jelentette ki febr. 27-én Ion Iliescu államfő azt követően, hogy fogadta az Egor Sztroev elnök által vezetett orosz felsőházi küldöttséget. Iliescu szerint Oroszország nagy politikai, katonai és nem utolsósorban gazdasági potenciállal rendelkező állam, ezért Romániának ápolnia kell a kétoldalú kapcsolatokat. Adrian Nastase kormányfő konkrét megoldást kínált a román-orosz gazdasági kapcsolatok "újrafelvételére": olyan bizottság létrehozását javasolta, amelyben a két ország minisztériumainak és kereskedelmi kamaráinak képviselői alakítanák a kétoldalú kapcsolatok jövőjét. /Kétnapos látogatáson vesz részt Bukarestben az orosz felsőház elnöke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28. - 40. sz./2001. március 1.Románia nemzetközi megítélése szempontjából kulcskérdés a nacionalista erők súlyának és politikai befolyásának hatása és alakulása - jelentette ki febr. 28-i sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök. Markó szólt arról a konferenciáról, amelyet az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű alapítvány szervezett a romániai politikai pártok részvételével a kisebbségek politikai szerepéről. A tanácskozáson részt vettek a NATO és más nemzetközi szervezetek, valamint az amerikai külügyminisztérium képviselői is, akik hangoztatták: továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a számottevő parlamenti súllyal rendelkező román ultranacionalista erők politikai befolyásának és szerepének alakulását. Markó szerint a konferencián azt az üzenetet fogalmazták meg: Románia nemzetközi megítélése szempontjából most a nacionalizmus politikai térhódítása, illetőleg a többség és a kisebbségek közötti viszony alakulása sarkalatos kérdés. /Markó: A Nyugat figyelemmel kíséri a román ultranacionalisták ténykedéseit. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./ Helyi szinten akadozik a PDSR-RMDSZ egyezmény - jelentette ki a sajtóértekezleten Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ képviselői elsősorban a földtörvény alkalmazásának késleltetését, valamint a területi intézmények vezetőinek leváltását kifogásolják. Az RMDSZ és a kormánypárt között kötött protokollumban nem szerepel tételesen, hogy a különféle intézmények éléről nem távolítják el az eddigi vezetőket, bár a Szövetség vezetősége eljuttatott a PDSR-nek egy listát a "lehetőségek függvényében megtartandó megyei intézményvezetőktől". Adrian Nastase kormányfő több ízben kifejtette: pártja arra törekszik, hogy a kisebbségek - számarányuk függvényében - képviselethez jussanak az állami intézményekben. Markó Béla a vidéki leváltásokról már tárgyalt a kormányfővel. /E. Ferencz Judit: Feszült viszony. Akadozik az RMDSZ-PDSR-együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./2001. március 2.Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára minden diplomáciai szokást felrúgva a román hatóságok tájékoztatása nélkül tett látogatást az elmúlt hetekben több erdélyi városban, ahol olyan kijelentéseket tett, amelyek csak a szélsőséges román nacionalisták malmára hajtják a vizet - írta márc. 1-jén a Curentul. "Rangrejtve" járt a múlt hét végén - a bukaresti magyar nagykövet társaságában - a Fehér megyében, ahol Nagyenyedet és Gyulafehérvárt kereste fel. - Ioan Rus Fehér megyei prefektus a lapnak kijelentette: sajnálja, hogy nem tájékoztatták a magyar politikus útjáról és "tiltakozik amiatt, hogy Németh Zsolt megsértette a nemzetközi szokásokat és az elemi udvariasság szabályait is". A lap szerint a megyei prefektus "tájékoztatta Octav Cozmanca román közigazgatási minisztert is" Németh Zsolt útjáról. Egyben közölte: magyarázatot kérnek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatójától, milyen körülmények között találkozott a magyar politikussal. A lap azt nem részletezte, hogy Németh Zsolt milyen kijelentéseivel "hajtotta a szélsőséges román nacionalisták malmára a vizet". - Valójában a Mediafax hírügynökség február 20-án - az MTI nyomán - nyilvánosságra hozta a magyar államtitkár látogatásának részletes programját, amelyben szerepelt a Fehér megyei látogatás is. /Németh Zsolt "titkos erdélyi útjai" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./ Az MTI értesülése szerint Németh Zsolt államtitkár a Bethlen Gábor Kollégium igazgatójával arról folytatott megbeszélést, hogy milyen támogatást tudna Magyarország az intézménynek adni, mivel az iskola épülete nagyon rossz állapotban van.) A márc. 2-i telekonferencián Fehér megye prefektusa ismét hangot adott felháborodásának. Octav Cozmanca közigazgatási miniszter válaszként elmondta: a bukaresti magyar nagykövetet a külügyminisztériumba hívták magyarázatot adni a kialakult helyzetről.- Biztosítom önöket, hogy hasonló eset nem fordul többé elő. Hivatalosítani fogjuk a nemhivatalos látogatásokat - mondta Cozmanca. Véleménye szerint ezt az ügyet annál is inkább tisztázni kell, mivel egyetlen román hivatalos személy sem kereste fel úgy Magyarországot, hogy arról a magyar hatóságoknak ne lett volna tudomása. Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet márc. 2-án Szatmárnémetiben volt, ahol részt vett a román és a magyar védelmi miniszter találkozóján. Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök a Szabadságnak kijelentette: visszautasítja Ioan Rus vádaskodásait. Maga is tájékozódott ebben a kérdésben, és azt a választ kapta a bukaresti magyar nagykövetségtől, hogy Németh Zsolt látogatásának tervezett programját közölték az illetékesekkel. A román külügynek semmi ellenvetése nem volt arra nézve, hogy "félhivatalos" látogatás keretében a magyar államtitkár útba ejtse Gyulafehérvárt is. Rácz szerint érdekes, hogy amíg Bukarestben Adrian Nastaseék a román-magyar kapcsolatok elmélyüléséről beszélnek, "megyei szinten" ez a látogatás feszültségeket kelt. /Németh Zsolt "titkos" Fehér megyei útja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2001. március 6.Octav Cozmanca közigazgatási miniszter nemtetszésének adott hangot, amiért kormányát, úgymond, nem tájékoztatták a két magyar diplomata erdélyi látogatásának részletes programjáról. Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a román hatóságok megkérdőjelezték Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, mivel erről előzetesen egyeztettek a román partnerrel. A nagykövet a hírek szerint tegnap Cristian Diaconescu államtitkárral tárgyalt ebben az ügyben. Adrian Nastase miniszterelnök márc. 5-én azt nyilatkozta, hogy Németh Zsolt romániai látogatása hivatalos volt, de Kovászna és Hargita megyékben olyan tárgyalásokat is folytatott a külhoni magyarok státustörvény tervezetéről, amelyeknek nincs helye ebben az országban. Ilyen nem hivatalos látogatást tett nemrég Kolozsváron a magyar külügyminiszter egy másik helyettese is. A jövőben véget kell vetni ennek a gyakorlatnak - jelentette ki Nastase. Nincs kivetnivalója a magyar állami tisztségviselők és a romániai magyar közösség közötti megbeszéléseknek, de a protokoll szabályait be kell tartani. Dávid Ibolya esetében a román kormányfő kijelentette: "más dolog magánemberként részt venni egy bálon, és más dolog ugyanazon alkalommal a helyi polgármesterrel a Megbékélési Parkról tárgyalni". /Nemcsak Németh Zsoltra, hanem Dávid Ibolyára is neheztelnek a román hatóságok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnök - Németh Zsolt külügyi államtitkár és Dávid Ibolya igazságügyi miniszter látogatására célozva - márc. 5-én kijelentette, magyarországi tisztségviselők csak kísérettel, a kormány tudtával és beleegyezésével folytathatnak tárgyalásokat Románia területén. Adrian Nastase kormányfő fogalmazott: Németh Zsolt hivatalos látogatása csupán Bukarestre korlátozódott, a magyarlakta megyékben pedig a tisztségviselő "olyan tárgyalásokat folytatott a státustörvényről, amelyeknek Romániában nem lett volna szabad elhangzaniuk". Nastase szerint a hazai hatóságoknak "őrizniük" kell a szomszédos országból idelátogató vendégeket. "Más az, ha valaki magánemberként utazik egy fürdőhelyre. De ha egy tisztségviselő a Megbékélés Parkjáról beszélget Arad polgármesterével, kapcsolatban kell lennie a kormánnyal is" - fejtegette Adrian Nastase. Hozzáfűzte, a magyar kormány küldötteivel a hazai kormány képviselőinek a kétoldali kapcsolatokról kell tárgyalniuk. "Nem elfogadható, hogy ezek a találkozók olyanok legyenek, mintha a senki földjén történnének. Változtatunk az ezelőtti gyakorlaton" - összegezte. - Tatiana Maxim külügyi szóvivő elmondta, hogy márc. 5-én Íjgyártó István magyar nagykövet részt vett egy külügyminisztériumi megbeszélésen, ám szó sem volt arról, hogy Mircea Geoana tárcavezető magyarázatot követeljen tőle. "A nagykövet rutintárgyalást folytatott Mihai Dobre minisztériumi főtitkárral. Az ilyenfajta megbeszélések nem mennek ritkaságszámba. Napirenden szerepelt Mircea Geoana március 26-ra tervezett magyarországi látogatása, természetesen szóba került a magyar tisztségviselők nemrég történt látogatása is" - tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: a romániai látogatásokkal kapcsolatos nyilatkozatokat nem a külügyminisztérium kezdeményezte, a probléma nem a külügyi tárca képviselőitől indult. Octav Cozmanca Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter és Németh Zsolt külügyi államtitkár romániai látogatására utalva megjegyezte: "ha a szomszédos ország kormányának képviselői turistaként jönnek Romániába, viselkedjenek ennek megfelelően, és ne találkozzanak hazai tisztségviselőkkel". A közigazgatási tárcavezető hozzáfűzte: a történtekért Mircea Geoana külügyminiszter magyarázatot követel Magyarország bukaresti nagykövetétől, Íjgyártó Istvántól. Íjgyártó szűkszavúan nyilatkozott az MTI hírügynökségnek. Mint mondta, megdöbbentőnek tartja, hogy a román hatóságok megkérdőjelezik Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, annál is inkább, hogy a látogatás programjáról a román hatóságokat előzetesen tájékoztatták. /E. Ferencz Judit: Íjgyártó Istvánt "rutinbeszélgetésre" hívták a román külügyminisztériumba. Nastase: Erdély nem senki földje. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnöknek a magyar kormánypolitikusok magánlátogatásai kapcsán tett szokatlanul ingerült kijelentéseit vizsgálva feltehető a kérdés: ki van otthon Erdélyben. A román államhatalom vagy azok a magyar miniszterek, államtitkárok, akik nem átallanak olykor egy-egy baráti összejövetelre, bálra vagy keresztelőre is átugrani a határon? Az a tény - hogy a magánlátogatások ennyire érzékenyen foglalkoztatják a román kormányt - a bukaresti hatalom frusztráltságáról, féltékenységéről árulkodik. Ez a hatalom nem érzi otthon magát a Kárpát-kanyaron belül, állapította meg Gazda Árpád. A kötődést Nastase a paragrafusok szigorával próbálja kompenzálni, Gheorghe Funar pedig szobrok, táblák, zászlórudak felállításával. /Gazda Árpád: Ki van otthon Erdélyben? = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap márc. 5-i számában Disszonancia Románia és Magyarország között címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka rövid cikkét. Oplatka rámutatott: Cozmanca kirohanása nem illik sem a román külügyminiszter közelgő budapesti látogatásához, sem ahhoz, hogy a két ország védelmi minisztere igen elégedetten nyilatkozott pénteki találkozójukról. A kirohanás célja, hogy emlékeztesse Adrian Nastase kormányfőt arra, hogy tavaly, még ellenzékben, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos látogatása után éppen ilyen felháborodottan nyilatkozott a vendégnek a látogatáshoz csatlakozó erdélyi kirándulásáról - írta Oplatka. /A Neue Zürcher Zeitung Cosmanca különös kirohanásáról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./2001. március 7.Ion Iliescu államfő márc. 6-án kijelentette, hogy Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Dávid Ibolya magyar igazságügyminiszter látogatása kapcsán felmerült viták "nem tartoznak a nagypolitikához", vagy a Románia és Magyarország közötti lényegi problémák körüli nézeteltérésekhez. Megjegyezte, hogy az a természetes, amikor egy másik ország magas rangú állami tisztségviselőjének látogatása hivatalos megegyezésen alapul. Így tehát hivatalosan járnak el hasonló esetben a román magas rangú tisztségviselők is akkor, amikor nem turistaként látogatnak Magyarországra, fűzte hozzá az államelnök. Adrian Nastase miniszterelnök Németh Zsolt látogatásával kapcsolatos nyilatkozatára hivatkozva Iliescu elmondta, hogy az "valószínűleg egy bizonyos információra alapszik". - Markó Béla szövetségi elnök márc. 6-án a Mediafaxnak kifejtette: a román és a magyar kormány képviselőinek elsősorban egymás között kell megvitatniuk a felmerülő problémákat. Az RMDSZ elnöke Adrian Nastase kormányfőnek Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Dávid Ibolya igazságügyi miniszter asszony romániai látogatásával kapcsolatos kijelentéseire reagált. Markó szerint mind Románia, mind Magyarország érdeke, hogy szorosra fűzzék a kapcsolatokat, amelynek a kölcsönös bizalmon kell alapulniuk. Ez a mesterségesen gyártott vita negatívan befolyásolhatja a két ország viszonyát, "bolhából elefántot csináltak". /Markó: Bolhából elefánt Ártalmas a sajtóvita a román-magyar viszonyra. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./ Meghívása esetén máskor is szívesen tesz magánlátogatást Erdélyben Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter. A Krónikának elmondta, nem kíván magyarázatot adni a történtekért. Dávid Ibolya hangsúlyozta, február 24-25-én magánlátogatásra érkezett Aradra. Látogatása előkészítése semmiben sem különbözött korábbi magánlátogatásainak előkészítésétől. "Érvényes útlevéllel, jogszerűen léptem be és tartózkodtam az országban - magyarázta a miniszter asszony. - Az európai demokratikus országok gyakorlatának megfelelően a két ország polgárai külön engedély nélkül vehetnek részt kulturális, egyházi és más rendezvényeken, utazhatnak magáncélú látogatásra egymás országába." Mint elmondta, az aradi magyar bálra díszvendégként kapott meghívást, látogatása célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése volt. Meggyőződése szerint azonban egy ilyen látogatás a két nép megbékéléséhez, barátságának elmélyítéséhez is nagymértékben hozzájárul. "Amennyiben hasonló meghívást, felkérést kapok, annak feltétlenül eleget fogok a jövőben is tenni. A magánlátogatással kapcsolatban külön magyarázatot adni nem kívánok" - fejezte be nyilatkozatát a miniszter asszony. /Gazda Árpád: Dávid Ibolya máskor is jön. Az európai joggyakorlatra hivatkozik. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./2001. március 7.A Moldávia Köztársaságban hatalomra került új vezetés nyíltan románellenes álláspontra helyezkedik, de Bukarest bízik abban, hogy ez nem állítja le a két román állam közötti párbeszédet - jelentette ki Adrian Nastase miniszterelnök. A kormányfő szerint a románbarát pártok képtelenek voltak összefogni, így hiába szerezték meg a szavazatok közel 50 százalékát, ez az eredmény csak néhány parlamenti helyet eredményezett. Románia tudomásul veszi a geopolitikai változást, azt a tényt, hogy keleti határán egy Moszkva felé irányuló övezet jött létre - szögezte le Nastase. A febr. 25-én tartott előrehozott moldáviai választások eredményeként a kommunista párt kétharmados többséghez jutott a parlamentben. A román sajtó egybehangzóan úgy értékelte a moldáviai választást, hogy Bukarestnek egy időre le kell tennie Nagy-Románia álmáról. /Elmarad a nagy álom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./2001. március 8.Márc. 7-én a parlament együttes ülésen vitatta meg az állami titoktartás, valamint az idegenrendészeti törvényről készült egyeztető bizottsági jelentést. A parlamenti vitán részt vett Adrian Nastase kormányfő, Hildegard Puwak integrációs, Rodica Stanoiu igazságügyi, Ioan Mircea Pascu honvédelmi, Aurel Constantin Ilie környezetvédelmi, Dan Ioan Popescu ipari, Ecaterina Andronescu tanügyi, Daniela Bartos egészségügyi és Octav Cozmanca közigazgatási miniszter is. Az ülésen először az állami titoktartásról szóló jelentést vitatták meg. A szünetet a Demokrata Párt (DP) és az RMDSZ kérésére rendelték el, ugyanis mindkét párt képviselői úgy vélték, hogy az említett jogszabályt a közérdekű információk hozzáférhetőségéről rendelkező törvénnyel egy időben kellett volna megvitatni. A két párt képviselői azt is kifogásolták, hogy a kormány az egyeztetés után újabb módosító javaslatokat terjesztett elő, amelyeket a parlament plénumának kellett megtárgyalnia. Adrian Nastase kormányfő arra kérte a testületet, hogy fogadja el az állami titoktartás törvényét, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Románia lekerüljön a vízumköteles országok listájáról és mielőbb csatlakozzon az Európa Unióhoz. Az állami titoktartás törvénye, többek között, előírja, hogy az államtitok védelme állampolgári kötelesség, amely kifejezi az ország iránti hűséget. /Vita az állami titoktartásról és az idegenrendészetről Mindkét jogszabály Románia euroatlanti integrációját segíti elő. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8 A kormányfő kijelentette: alaptalan a gyanú, miszerint a titokvédelemről szóló törvény növelné a Román Hírszerző Szolgálat hatáskörét. A két ház elfogadta az idegenrendészeti törvényt is. A jogszabály többek között kimondja, hogy a 15 napnál több időt Romániában töltő külföldit a házigazdája köteles bejelenteni a rendőrségen. /Ismét kötelező a külföldiek bejelentése. Elfogadták a titoktörvényt. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 8./ / Márc. 7-én fogadta el a parlament két háza a titoktörvényt. Eszerint "minden állampolgárnak kötelessége az államtitok megőrzése, bármilyen módon jut is birtokába". Államtitoknak számítanak a hadititkok, a hadsereg felépítésével, tevékenységével kapcsolatos információk, a távközlési rendszerek felépítése, a földtani, ásványtani tanulmányok, a nemzetbiztonsággal kapcsolatos tudományos, gazdasági tevékenységek. A jogszabály értelmében minden alkalmazott, aki államtitok birtokába jut, köteles ezt felettesének jelenteni, aki majd ennek alapján értesíti a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékeseit. A törvény hatályba lépésével jelentősen gyarapszik a SRI hatásköre is. A hírszerzők feladata lesz ellenőrizni az államtitok megőrzésének módját, a SRI fogja véleményezni a kinevezéseket is az olyan személyek esetében, akik munkájuk által államtitkok birtokába juthatnak. A törvény értelmében tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki államtitkot nyilvánosságra hoz. Bár az RMDSZ-képviselők többsége megszavazta a tervezetet, Toró T. Tibor képviselő felsorolta fenntartásait a törvény szövegével szemben. Mint mondta, a titoktörvény elfogadását egy olyan jogszabálynak kellett volna megelőznie, amely az információhoz való jogot biztosítja. A törvény hibája, hogy nem ad lehetőséget jogorvoslatra azoknak, akiket a törvényre hivatkozva korlátoznak az információhoz való jogukban. És nem utolsósorban - mutatott rá az RMDSZ-es képviselő - a törvény olyan jogokkal ruházza fel a SRI-t, amelyek valójában meghaladják hatáskörét. /E. Ferencz Judit: Tovább bővül a SRI hatásköre. Újra jelenteni kell a külföldi látogatókat. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2001. március 8.Márc. 7-én a politikai pártok vezetői aláírták a Románia NATO-integrációját szorgalmazó közös szándéknyilatkozatot. A dokumentumot Adrian Nastase kormányfő javaslatára fogadták el. A nyilatkozatban hangsúlyozzák Romániának a térség stabilitásában játszott szerepét. Megállapítják, hogy a NATO-csatlakozás igénye megegyezik az Európai Unióba való integrálódás igényével /Közös érdek a NATO- és az EU-csatlakozás. Szándéknyilatkozatot írtak alá a politikai pártok vezetői. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2001. március 9.Adrian Nastase miniszterelnök febr. 8-án fogadta Edgar Bruckley NATO-főtitkárhelyettest, aki szakértői delegáció élén az elmúlt napokban Románia felkészülését tekintette át Bukarestben a román illetékesekkel. Nastase emlékeztetett arra, hogy a NATO a jövő év elején dönt a prágai csúcstalálkozó napirendjéről, egyebek között arról, hogy napirenden szerepeljen-e a további bővítés kérdése. A román miniszterelnök szerint a bővítés kérdésének napirendre tűzése mind Románia, mind a szövetség érdeke lenne. A román esélyek növelése érdekében a kormány javaslatára a parlamenti pártok közös nyilatkozatban támogatták az ország csatlakozási szándékát. /Prágában dönthetnek a NATO-bővítésről. Bukarestben az észak-atlanti szövetség főtitkára. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./2001. március 9.Adrian Nastase kormányfőből előbújt eddig jól palástolt önmaga, állapította meg Kónya-Hamar Sándor képviselő, amikor kifogásolta Németh Zsolt államtitkár látogatását. A kormányfő cinikus megfogalmazásokra ragadtatta el magát, visszamenve magyarázataiban a Tőkés Lászlót évekkel ezelőtt ért balesetig. Ezek után nyilatkozott meg a külügy, amely szerint hivatalos és protokoláris szempontból is minden rendben volt a Németh Zsolt látogatása körül. Kiderült, hogy nem ezért rendelték be Íjgyártó István magyarországi nagykövetet, hanem - mint húsz más országbeli társával tették - meghívták egy tárgyalásra. - Az is fura, hogy a román kormányfő felteszi a kérdést, hogy miért kellett Németh Zsoltnak éppen a romániai magyarsággal megbeszélnie a készülő státusztörvényt. Egyszerűen azért, mert neki szól, őket célozza meg a nemzetközi integráció szempontjából, felelt erre Kónya-Hamar Sándor. Mellesleg ugyanilyen státusztörvényt készít elő a román hatalom is a külföldön élő románok számára. - A képviselő szerint ezek a nacionalista megnyilvánulások a román közvéleménynek szólnak, hiszen ez a tömegekben még mindig visszhangra talált. Ugyanakkor készülődnek a tusnádi nyári szabadegyetem valós értékének csökkentésére vagy megtorpedózására. Ez gesztus volt a társadalmi-demokraták nacionalista szárnya felé. - Ami történt, figyelmeztetője lehet annak, hogy mi történhet. Az RMDSZ-nek ezért feltételes módhoz kell kötnie mindenfajta megnyilatkoztatását. /Magyar Balázs: Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szerint Octavian Cosmanca, a közigazgatás minisztere: Fölpörgette a panaszt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./2001. március 10.A márc. 9-én tartott szokásos telekonferencián Adrian Nastase kormányfő beszámolt arról, hogy 10 milliárd lejt utaltak ki az árvízkárosultak azonnali megsegítésére. Ugyanakkor 277 milliárdot szánnak a károkat szenvedett megyei, községi utak rehabilitálására. Figyelmeztetett: nem valószínű, hogy a veszélyeztetett helyeken házakat épített személyek kapnak állami támogatást. Nehezményezte, hogy még mindig nem oldódott meg a földek visszaadásának kérdése. Elmondta: országos szinten a földek 80,3 százalékát, és az erdők 73,8 százalékát adták vissza. Előző esetben a birtoklevelek 74, utóbbiban pedig csupán 54 százalékát bocsátották ki. A kormányfő bejelentette: mivel a sajtó keményen kritizálta az elfogadott idegenrendészeti, illetve titokvédelmi törvényeket, előfordulhat, hogy Ion Iliescu államfő visszaküldheti azt a parlamentek újratárgyalás végett. - Márc. 9-én Ion Iliescu azt nyilatkozta, hogy a hatóságoknak nem áll szándékában mereven kezelni az állampolgároknak az információhoz való hozzájutás jogát. Hozzátette: elemzi a törvényt, és amennyiben úgy ítéli meg, hogy módosításokra van szükség, akkor visszaküldi azt a parlamentbe. /K. O.: Iliescu államfő visszaküldheti az idegenrendészeti és titokvédelmi törvényeket a parlamentnek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2001. március 13.A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kérte Ion Iliescu államfőt, hogy küldje vissza az államtitok védelméről szóló törvényt a parlamenthez újratárgyalás végett. Amennyiben a törvényhozás ismét napirendre tűzi a jogszabályt, a parasztpárt azt javasolja, hogy párhuzamosan vitassák meg a személyi adatok védelméről, illetve a közinformációk hozzáférhetőségéről szóló törvénytervezeteket is. Hasonló az álláspontja a Demokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak is. Míg azonban a demokraták a jogszabály ellen szavaztak, a liberálisok és az RMDSZ fenntartásokkal ugyan, de megszavazták a törvényt. A liberálisok megkeresték az RMDSZ képviselőházi frakcióját, hogy csatlakozzon azokhoz, akik azzal fenyegetőznek: amennyiben Ion Iliescu mégis aláírja a törvényt, megtámadják a jogszabályt az Alkotmánybíróságon. Kelemen Attila képviselőházi frakcióvezető elmondta: az RMDSZ-nek azonban még nincs körvonalazott álláspontja a kérdéssel kapcsolatban. - Adrian Nastase kormányfő bejelentette: a nemzetvédelmi minisztérium a NATO-tagországok szakembereinek a véleményét is kikéri a titokvédelmi törvényről. /Meg fogják támadni az Alkotmánybíróságnál a titoktörvényt - fenyegetőznek a pártok, a civil szféra és a média. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./2001. március 14.Adrian Nastase kormányfő márc. 13-án kijelentette: módosítani kell a Szekuritáté-dossziék hozzáférhetőségéről szóló törvényt oly módon, hogy ez csak a legsúlyosabb esetekre vonatkozzon. Csak a legsúlyosabb esetekben kellene a jogszabályt alkalmazni, nem kellene kiterjeszteni mind a 23 millió román állampolgárra, ennek ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek - jelentette ki Nastase. Helytelenítette az az egyházfők múltjára kiterjedő vizsgálatot: még csak az hiányozna, hogy az egyház is elveszítse hitelét. Mircea Dinescu, a CNSAS egyik tagja a miniszterelnök kijelentésére válaszolva azt hangsúlyozta: Adrian Nastase akkor fogalmazta meg kifogásait az intézménnyel szemben, amikor az egyik volt közeli tanácsadójának, Ristea Priboinak az ügyével kezdtek foglalkozni. Priboi RTDP-képviselő, akit nemrég a külföldi hírszerzést (SIE) ellenőrző parlamenti bizottság élére választottak, 1989 előtt a Szekuritáté külföldi hírszerzéssel foglalkozó tisztje volt, s az a vád fogalmazódott meg ellene, hogy komoly szerepet játszott annak idején a Szabad Európa Rádiónál dolgozó román ellenzékiek ellen elkövetett merényletekben. - A miniszterelnöki bírálat elhangzásával egy időben fogadta Valer Dorneanu, a képviselőház elnöke a NATO parlamenti közgyűlésének küldöttségét. A NATO-képviselők érdeklődtek az egykori Szekuritátéval kapcsolatos jelenlegi helyzetről. Dorneanu a kérdésekre válaszolva leszögezte: Romániában létezik az átvilágítási törvény, és egy független intézmény, a CNSAS vizsgálja az állami tisztségviselők múltját. /Nastase: Módosítani kell az átvilágítási törvényt A kormányfő szerint nem kell a múltat piszkálni. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./2001. március 15.Márc. 15-e alkalmából Adrian Nastase miniszterelnök üzenetet intézett a romániai magyarokhoz. Ebben hangsúlyozta, hogy az emlékezés "nem foghatja vissza képességünket a bennünket összekötő hidak építésére és az emberi szolidaritás gesztusaira. Fontos most megértenünk, hogy sorsunk ezen a földön az együttélést szánta nekünk." "A toleranciát meg kell tanulni" - emelte ki üzenetében. /Meg kell tanulni a toleranciát. Adrian Nastase miniszterelnök üzenete a romániai magyarsághoz március 15-e megünneplése alkalmából. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2001. március 16.Kézdivásárhelyen tartották az erdélyi magyarság központi ünnepségét, melyet Duna Televízió jóvoltából százezrek - milliók - láthattak. Az előző napokban megnyitották a Céhtörténeti Múzeum ünnepi tárlatát, a 48-49-es eseményeket felidéző diákvetélkedők zajlottak, megkoszorúzták Petőfi és Bem mellszobrát. A Gábor Áron nevét viselő patinás főtéren zajlott az ünnepség. A hagyományőrző díszruhás huszárokat, bandériumokat Bereck, Ozsdola, Sárfalva, Martonos, Nyujtód, Lemhény, Kézdialmás, Csomortan, Csernáton, Kővár, Szentkatolna, Torja, Bélafalva színpompás felvonulása követte. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet. A világ magyarságának együvétartozását jelképezte a testvértelepülések - Mezőhegyes, Gyöngyös, Nagyatád, Hatvan, Szentendre, Nagykanizsa - küldöttségeinek kézdivásárhelyi jelenléte. Dr. Matolcsy György, a magyar kormány gazdasági minisztere beszélt és felolvasta Orbán Viktor kormányfőnek a kárpát-medencei magyarsághoz szóló üdvözletét. A román miniszterelnök, Adrian Nastase márc. 15-i üdvözletét Tamás Sándor parlamenti képviselő, a kézdivásárhelyi városi RMDSZ elnöke olvasta fel. Megáldotta a jelenlévőket. Bodó Imre római katolikus esperes, imát mondott Szentgyörgyi Zsombor református lelkipásztor. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Gábor Áron főtéri emlékművét. /Flóra Gábor: "Gábor Áron rézágyúja" Kézdivásárhely márciusi ifjúsága. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2001. március 16.Közel háromezren emlékeztek márc. 15-én Kolozsváron az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra: a főtéri Szent Mihály-plébániatemplomban tartott ökumenikus istentiszteleten többszáz fiatal gyűlt össze. Az ünnepi rendezvényen Czirják Árpád pápai prelátus, érseki helynök mondott köszöntő beszédet, majd az Erdélyi Református Egyházkerület nevében Vetési László lelkész, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, a Zsinatpresbiteri Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről dr. Kovács László Attila, a Protestáns Teológiai Intézet rektora, Mikes Sámuel, a Magyar Baptista Imaház főlelkésze beszélt. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke azokra a budapesti ifjakra emlékezett, akik a béke, szeretet és egyetértés jelszavával egy nap alatt megfordították a világ állását Budapesten. A kolozsvári magyar konzulátus részéről dr. Cseh Áron a Magyar Köztársaság üzenetét tolmácsolta. Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében kifejtette: "határtalan nemzet határtalan ünnepe van ma. Március 15-ét nem kellett és nem kell újraértékelni, hiszen évről évre általa újultunk és újulunk meg". Az ünnepség a Biasini Szálló előtt folytatódott. Boros János kolozsvári alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd átadta a szót Dan Canta alprefektusnak, illetve Kerekes Sándornak, a Kolozs megyei tanács alelnökének, akik Adrian Nastase kormányfő március 15-i üzenetét tolmácsolták román és magyar nyelven. Dr. Cseh Áron konzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét ismertette. /Papp Annamária: Március 15-re emlékeztek Kolozsváron. Határtalan nemzet határtalan ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ A kolozsvári népfőiskolai rendezvények keretében Csetri Elek akadémikus tartott előadást Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentősége címmel. Albert Júlia színművésznő részleteket olvasott fel Petőfi Sándor, Jókai Mór, Kossuth Lajos és Mikszáth Kálmán írásaiból és leveleiből. /Balog Éva és Levey Ferenc: Március 15-re emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./2001. március 16.Csíkszeredán a márc. 15-i rendezvény Gál Sándor szobránál kezdődtek, dr. Csedő Csaba István polgármester mondott beszédet, majd Hegyi István református lelkész szólt az egybegyűltekhez. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes negyvennyolcas dalokat énekelt. Koszorúzás után a tömeg a Vár-térre vonult, meghallgatta Adrian Nastase miniszterelnök köszöntő szavait, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözletét. A csíkszeredai RMDSZ-szervezet nevében Veress Dávid alelnök méltatta Petőfi példaértékű magatartását. Kelemen Hunor képviselő beszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök és Simén Domokos unitárius lelkész közös imát mondtak. A 48-as szabadságharc idei ünnepségén először vettek részt a katonaság képviselői. /(Daczó Dénes): Márciusi ünnepségekről - dióhéjban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2001. március 16.Több ezer ünneplő jelenlétében kezdődött Sepsiszentgyörgyön a szabadságharcra emlékező ünnepség. A szabadságharc hőseinek a város központjában lévő emlékműnél Markó Béla szövetségi elnök, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Márton Árpád, az RMDSZ Háromszéki szervezetének elnöke, valamint a város közintézményeinek, szervezeteinek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Az ünnepség a kisstadionban folytatódott, ahol Czimbalmos Kozma Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere köszöntötte az ünneplőket. A Szózat hangjai után Szabó Tibor Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Olosz Gergely alprefektus Adrian Nastase román kormányfő üzenetét olvasta fel. Markó Béla beszédben szólt 1848 jelentőségéről, üzenetéről. - Különös feladatunk van itt a Székelyföldön - jelentette ki Markó Béla -, ismét otthonunkká kell tennünk az otthonunkat, ismét tulajdonunkká a tulajdonunkat, ismét történelmünkké a történelmünket, s ami a legfontosabb, önmagunkat kell visszaszereznünk. Szabó Tibor elmondta: március 15. fogalommá és jelképpé vált minden magyar számára. /Ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 16. - 1930. sz./2001. március 16.Szatmárnémeti magyarságának egy része a református temetőben gyűlt márc. 15-én, ahol a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés fiataljai szerveztek ünnepi műsort. Felolvasták Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntő levelét, Kereskényi Gábor a forradalom eszméiről beszélt. Az Ormos-háznál a MADISZ-é volt a főszerep. Az Aurora szálloda mögött lévő Kovács Leó-emléktáblára helyeztek koszorúkat, ahol Danku Pál a Garibaldi oldalán harcolt szatmári származású forradalmár tetteit méltatta. /Simon Levente: Szatmárnémeti. Megemlékezések - három helyszínen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Nagykárolyban két helyszínen emlékeztek márc. 15-re: a Petőfi-szobornál /a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében/ és a színházteremben, ünnepi műsorral. /Boros Ernő: Nagykároly. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Erdődön a Petőfi-emlékműnél ünnepeltek. Kabai István, a Szatmár megyei RMDSZ ügyvezető elnöke mondott beszédet. Ovidiu Duma, Erdőd község alpolgármestere, a helyi önkormányzat nevében üdvözölte a résztvevőket. /Elek György: Erdőd. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Hagyomány, hogy a Szent-Györgyi Albert Társaság különdíjjal jutalmazza azokat, akik sokat tesznek Szatmárnémetiért, a magyarságért. Idén Fátyol Tibor hegedűművésznek, a helyi filharmónia igazgatójának ítélték s adták át március 14-én a kitüntetést, az RMDSZ ünnepi nagygyűlésén. A Szózat után Riedl Rudolf alprefektus ismertette Adrian Nastase kormányfő ünnepi üzenetét, majd Kedves Tamás, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia főtitkára mondott ünnepi beszédet. Fátyol Rudolf professzora a nagykárolyiak nagy zenésze, Ruha István volt. /Márciusi különdíj. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2001. március 17.Országos szinten 30 százalékkal kell csökkenteni a helyi önkormányzatok személyzetét, ezeknek számát a helység lakosságának arányában kell meghatározni - nyilatkozta Adrian Nastase kormányfő. A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy ugyanezt a módszert kell alkalmazniuk a megyei tanácsoknak is. Szokásos heti telekonferenciáján Nastase azt is közölte, hogy az önkormányzatok költségeit ezentúl nem lehet az állami pénzekből finanszírozni, ugyanakkor a tanácsosoknak járó ülésdíjak 40 százalékkal csökkennek. Serban Gratian, a Kolozs megyei tanács elnöke szerint ezt a rendelkezést nem lehet alkalmazni. Szerinte egy 1500-as lélekszámú helységben a polgármesteri hivatalok bevételeikből képtelenek lesznek fizetni az alkalmazottakat. - A kolozsvári városi tanács 468 alkalmazottja közül a polgármesternek 218-at el kell bocsátania. Erre Gheorghe Funar - mint azt néhány napja elmondta - nem hajlandó. 1992-ben Kolozsváron a városházának csak 72 alkalmazottja volt, azóta a működésének nagy részét teljesen informatizálták, a polgármester mégis 450 felettire emelte az alkalmazottak számát. Ezenkívül az évi költségvetés 11 százalékát költik a működtetésre, ami összesen 50 milliárd lejt tesz ki. /Lázár Lehel: Takarékoskodni kell. Megszorító kormányintézkedések. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./2001. március 20.Márc. 15-én mintegy 200-250 résztvevő jelenlétében igen visszafogott hangulatban zajlott a vesztőhelyi koszorúzás Aradon. A rendszerváltás óta először rögzítették videószalagra hivatalosan és feltűnően a csendőrség egyenruhás operatőrei az egész ceremóniát. A megemlékezés a román és a magyar himnuszok meghallgatásával kezdődött, a szervezők végig igyekeztek biztosítani a kétnyelvűséget, csak a Tokay György képviselő által mondott rövidített román beszéd miatt húzták fel kissé az orrukat a román újságíró kollégák s nemtetszésüknek természetesen hangot is adtak a másnapi lapokban. Florin Remetan aradi alprefektus felolvasta Adrian Nastase román miniszterelnök üzenetét, Sipos Ilona kolozsvári konzul pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kárpát-medencei magyarsághoz intézett gondolatait tolmácsolta. Tokay György RMDSZ-es képviselő beszélt, Dinnyés József magyarországi előadóművész rövid fellépése után elhangzott a Miatyánk magyarul és románul, majd következett a koszorúzás. A vesztőhelyi ünnepség után a részvevők zöme a Minorita-rendház udvarán felállított Szabadság-szoborhoz zarándokolt, ahol Bognár Levente alpogármester mondott rövid beszédet. Este a Minorita palota nagytermében zenés-irodalmi összeállítással zárult az aradi megemlékezés. /(Péterszabó Ilona): Vesztőhelyi koszorúzás - visszafogott hangulatban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./2001. március 21.Márc. 20-án Adrian Nastase kormányfővel találkoztak a politikai pártok vezetői, hogy az idei költségvetéssel kapcsolatos álláspontjaikat egyeztessék. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila szenátor, valamint a parlament pénzügyi szakbizottságaiban résztvevő RMDSZ-es politikusok képviselték. Verestóy Attila szenátor ismertetette az RMDSZ álláspontját. A szövetség szeretné, ha az idei költségvetés határozott előrelépést jelentene a decentralizálás irányába. Az RMDSZ javasolta, hogy a tervezett fizetési adó után számítandó 40 százalékot csökkentsék a helyi megyei vagy helyi tanács javára. Fontos lenne, hogy az önkormányzatoknak többletköltségvetési terhet jelentő feladatok elvégzéséhez a szükséges forrásokat biztosítanák. /Egyeztetés az idei költségvetésről. Nastaséval találkoztak a politikai pártok vezetői. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./2001. március 21.Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, Puskás Bálint szenátor, a Szenátus alelnöke, a parlament felsőháza pénzügyi bizottságának tagja, Birtalan Ákos képviselő, az alsóház költségvetési, pénzügyi és bankügyi bizottságának titkára és Winkler Gyula képviselő, a Képviselőház pénzügyi bizottságának tagja vett részt az RMDSZ szokásos sajtóértekezletén márc. 21-én, a szövetség bukaresti székházában. Markó megköszönte az írott és elektronikus sajtó objektív viszonyulását az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére rendezett márc. 15-i ünnepséggel kapcsolatosan. Adrian Nastase kormányfő politikai pártok vezetőivel folytatott márc. 20-i találkozójáról az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy a tárgyalások legfontosabb megvalósítása egy építő jellegű párbeszéd folyamatának beindulása. Az RMDSZ képviselői ismertették a szövetség álláspontját a költségvetés tervezetére vonatkozóan. Az RMDSZ pénzügyi szakemberei javasolják, hogy a jövedelem utáni adóból 40 százalék helyett 35 százalék legyen a központi költségvetésé, a fennmaradó 5 százalék pedig a megyei költségvetésekhez kerüljön. Winkler Gyula elmondta, hogy az RMDSZ javaslata alapján a hozzáadott értékadó utáni pénzügyi forrásokból 30 százalékot a központi költségvetésből átutalnának a megyei költségvetéshez, a megyék pedig a tanfelügyelőségekkel közösen biztosítanák a tanügyben dolgozók jövedelmének kiegyenlítését. /Sajtóértekezlet az RMDSZ bukaresti székházában. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 21. - 1933. sz./ Markó Béla szövetségi elnök a sajtóértekezleten a vitatott 29-es kormányrendelettel kapcsolatban kifejtette, hogy az RMDSZ osztja az NLP és a DP álláspontját, ugyanis az UM0962 egy újabb, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó titkosszolgálat létrehozását jelentené. Egyetértenek - mondta a szövetségi elnök - a kormánynak a belügyminisztérium tekintélye megerősítését szorgalmazó intézkedéseivel, de ennek áttetszőnek kell lennie, míg egy újabb titkosszolgálat csupán fokozná a homályt. (Szász Attila): Jó költségvetést rossz gazdasági helyzetben ? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./2001. március 22.Márc. 21-én Ion Iliescu államfő a belügyminisztérium működését szabályozó törvényt kiegészítő sürgősségi kormányrendelet újravizsgálását kérte a kormánytól. Megjegyezte: azokat a rendelkezéseket, amelyek a védelmet, közrendet, és nemzetbiztonságot szolgáló intézményeket érintik, előbb az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának kell megvitatnia. Az ellenzék által felhozott kifogások ugyanis sok esetben jogosak - mondotta. - A Demokrata Párt Adrian Nastase kormányfőhöz intézett nyílt levelében arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal függessze fel az említett sürgősségi kormányrendeletet, mivel az durván megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és az emberi jogokat. A jogszabály szerint ugyanis a belügyminisztériumnak jogában áll a magán- és jogi személyektől bármilyen jellegű információt megszerezni. Ez, illetve az állami titok védelmére vonatkozó törvény lényegében nem tesz mást, mint visszaveti az országot a Ceausescu-korszakba, rendőrállammá degradálva Romániát. A demokratákkal egyetértenek a liberálisok is. /Rendőrállammá degradálódik Románia? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2001. március 22.A Bacau megyei Saucesti község ortodox népének spontánul szerveződött rohamosztaga husángokkal, petárdákkal felszerelkezve támadott rá az Evangéliumot hirdető neoprotestáns gyülekezet tagjaira. A község kisebbségi felekezete mindössze hat családból áll, mintegy fele aggastyán és gyermek, érthető tehát, hogy menekültek. Az elszánt csőcseléknek mégis sikerült néhányukat utolérni és véresre verni. Közéjük tartoztak néhányan, akik a rendőrős épületében próbáltak menedékre lelni, de a törvény emberei nem fogadták be őket, sőt tétlenül nézték végig azt is, ahogy az ortodoxok szétverik a kis evangélista gyülekezet viharvert Dacia furgonját. A National március 16-i tudósítása szerint kiszállt a helyszínre a megyei rendőrség egyik főtisztje, és kijelentette: nehéz lesz a tetteseket azonosítani, mert sokan voltak. A helyi ortodox pap azt nyilatkozta, hogy a neoprotestánsok segélyeket kapnak Nyugatról, szokásaik, szertartásaik eltérnek a helyi hagyományoktól, csak egymást segítik, nem csoda hát, hogy az ortodox gyülekezet nem engedi be őket a temetőjébe. Az ortodox pásztor szerint az evangélisták a hibásak, amiért magukra haragították az igazhitű többséget azáltal, hogy hagyták magukat segélyezni nyugati testvéreiktől. - Két hónapja, hogy lezajlott a hagyományos önkumenikus imahét. A szervezésben élenjárt az ortodox klérus. - Márc. 18-án Teoctist pátriárka személyesen utazott Kolozsvárra, hogy keblére ölelje a 80. évét ünneplő Bartolomeu Anania érseket. A Romániai Magyar Szó 2000. okt. 13-i számában - a román sajtó alapján - emlékeztetett: ugyanez a Teoctist és Bartolomeu páros 1941 januárjában, a bukaresti pogrom napjaiban a Vasgárda kötelékében részt vett az Antim utcai zsinagóga szétdúlásában. Úgyszintén ismertette a lap az ünnepelt kolozsvári érsek ifjúkori életpályájának további homályos részleteit, magyargyűlölettől átitatott publicisztikájának némely gyöngyszemét is. Nem csoda, hogy ilyen hagyományok szellemében a Román Ortodox Egyház öt évvel ezelőtt össznépi gyűlöletet gerjesztett a Jehova Tanúi gyülekezet ellen, hogy ne tarthassa meg nemzetközi konferenciáját Bukarestben. Egy év múltán, 1977. ápr. 28-án az Arges megyei Ruginoasa község ortodox hívei a húsvét teljében, papjuk szeme láttára verték agyba-főbe a helyi baptista gyülekezet tagjait. Nemsokára a Bukarest melletti Pantelimon község feltüzelt ortodox népe Snagoveanu püspök jelenlétében botokkal kergette el a baptistákat, mikor a helyi tanácstól törvényesen kiutalt telken le akarták tenni tervezett imaházuk alapkövét. Egy Bihar megyei község ortodox őslakosai ugyanígy futamították meg a bevándorolt mohamedánokat, amikor hivatalos papírokkal igazoltan szerzett területükön temetőt akartak létesíteni maguknak. Kolozsvár ortodox teológusai husángokkal verték ki a görög katolikusokat a törvényszéki ítélettel alig visszautalt templomukból. Nincs rá adat, hogy a Román Ortodox Egyház Szent Szinódusa vagy valamely képviselője az ökumenikus héten szót emelt volna hívei, papjai tettlegességei ellen. /BARABÁS ISTVÁN: A próféta üzenete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ Három vád is érte Teoctist román ortodox pátriárkát: fiatalkorában tagja volt a legionáriusmozgalomnak, később együttműködött a Szekuritátéval, és hogy homoszexuális kapcsolatokat tartott fenn. Mindez titkosszolgálati dokumentumokra való hivatkozással jelent meg. Iliescu államelnök azonnal védelmébe vette a román ortodox egyház fejét, Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette, hogy "a múlt felelevenítése" káros, a művelődés- és vallásügyi miniszter közleményben tiltakozott az "aljas kampány ellen". Kérdés, hogy a Szekuritáté irattárait vizsgáló testület kiadja-e Teoctistról a terhelő bizonyítékokat, amelyekből egy részlet az egyik saját munkatársának jóvoltából került nyilvánosságra. /Ágoston Hugó: A pátriárka múltja. = Krónika (Kolozsvár), márc. 24./2001. március 26.Túljutott a Nastase-kabinet első száz napján. Egyre nő a be nem tartott ígéretek lajstroma, mégis nő a népszerűségük: Iliescuban 9 százalékkal, Adrian Nastaseban 12%-kal bíznak többen, mint a megválasztásuk utáni időszakban. Úgy látszik, hogy Nyugat-ellenes és baloldali nyilatkozataik népszerűek. Osztják az állásokat. Közben egymás után leváltják a magyar intézményvezetőket. Úgy néz ki, hogy az RMDSZ kezd beletörődni, ebbe, írta a Háromszék. Háromszéken Adrian Casunean-Vlad egy sajtótájékoztatón kijelentette, nem jó az arány Háromszéken az állami intézményekben. Igaz ugyan, hogy a vezetők 70 százaléka román, de az alkalmazottak több mint 60%-a még mindig magyar. /Simó Erzsébet: A konc. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 26./2001. április 5.Adrian Nastase miniszterelnök ápr. 4-én bejelentette, hogy április 17-én lép életbe az áremelkedés, 6,2 %-kal nő az elektromos energia ára. Legutóbb tavaly augusztusban nőtt az áram díjszabása. /Újabb áremelés. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 5./2001. április 6.Adrian Nastese miniszterelnök határozottan leszögezte, hogy a kormány nem fog engedni a szakszervezetek, illetve egyes szakszervezeti vezetők nyomásának. "A kormány Bukarestben van, akinek valami baja van vele, ott keresse meg, nem fognak a miniszterek akármiféle hívásokra utazgatni. Van jobb dolguk is annál". /(mózes): Adrian Nastase: A kormány nem enged a szakszervezet nyomásának. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./2001. április 9.Ápr. 9-én Svédországba utazik Adrian Nastase miniszterelnök, hogy a két állam közötti nézeteltérésekről tárgyaljon. "Konkrétan látni akarom, hogyan gondolkodnak Stockholmban arról az adósságról, amelyet Románia még nem törlesztett, és milyen megoldásokat találhatunk" - fejtette ki a kormányfő. A román adósság 1922-1934-ből datálódik, egyes értékpapírokkal kapcsolatos nézeteltéréseken alapszik, ugyanakkor az 1948-50-es romániai államosítás nyomán is kárt szenvedett Stockholm. /Svédországban tárgyal Nastase. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 9./2001. április 11.Románia EU-csatlakozásának legnagyobb akadálya az ország nehéz gazdasági helyzete - jelentette ápr. 10-én a Svédországban tárgyaló Adrian Nastase. A kétnapos svédországi látogatáson levő kormányfő Svédország - amely az EU soros elnöki tisztét tölti be - támogatását kérte mind az unióval, mind pedig a Nemzetközi Valutaalappal soron következő tárgyalásokban. /Nastase Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./ A stockholmi látogatáson tartózkodó Adrian Nastase miniszterelnököt ápr. 10-én fogadta Goran Persson svéd kormányfő. A megbeszélésen kitértek Románia svéd cégekkel szembeni adósságának rendezésére is. A két világháború közötti időszakból származó, mai értéken több mint 4 milliárd dollárt kitevő adósság rendezését előbb politikai szinten szeretnék megoldani. Persson figyelmeztette vendégét, amennyiben nem találnak a svéd fél számára kedvező megoldást, nemzetközi bírósághoz fordulnak. /Bírósággal fenyegetőznek a svédek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||