|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 377 találat | lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 | 361-377 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Barabás Miklós 2015. szeptember 22.Érvénytelenítette a bíróság a kétnyelvű táblákért kirótt egyik bírság jegyzőkönyvétA marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Benedek Lehel Csabának, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál. A bíróság múlt héten kimondott ítéletéről Kincses Előd, az önkéntes ügyvédje számolt be hétfőn, egy sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint a másik megbírságolt önkéntesnek, Barabás Miklósnak a pere még folyamatban van. Kincses Előd elmondta, hogy az eljárásban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca" szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését, és a reklámtörvény alapján járt el. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének. Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. MTI Erdély.ma 2015. szeptember 22.A bíróság helyt adott Benedek Lehel panaszánakA Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 16-án első fokon helyt adott annak a panasznak, amelyet Benedek Lehel nevében nyújtott be Kincses Előd ügyvéd annak kapcsán, hogy a helyi rendőrség büntetést szabott ki CEMO két aktivistájára kétnyelvű utcatáblák kifüggesztése miatt. Barabás Miklós ügyének tárgyalására október 15- én kerül sor. Kincses Előd elmondta: – Annak ellenére, hogy már a tavaly nyáron elkezdődött a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése, a Valentin Bretfelean által vezetett helyi rendőrség épp március 20-át, a fekete március 25. évfordulóját találta megfelelő napnak, hogy a CEMO-aktivistákat, Benedek Lehelt és Barabás Miklóst öt-öt ezer lejjel megbüntesse, mert kifüggesztették a Piata Unirii – Egyesülés tér feliratot. A büntetést Kincses túlkapásnak minősítette, amely sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amit Románia törvényerőre emelt, és az Európa Tanács szakértőinek a jelentése külön elmarasztalja Romániát azért, mert a kétnyelvűséget nem megfelelően alkalmazza. – Ezt az ítéletet, pláné ha így marad, nagyon fontos precedens nélküli döntésnek tartom, bebizonyítja, hogy Bretfelean tévesen és rosszindulattal akadályozza az anyanyelv használatát Marosvásárhelyen. Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta volna, hogy a szerződéses önkéntesek ügyét ne egyének szintjén bírálják el. – Másfél órás előzetes tárgyalásunk volt előzetesen a rendőrség jogászával, és kértük, a CEMO-t büntessék meg, mert a mi projektünk, mi vagyunk a felelősek ezért. Viszont az emberjogvédelemben és kisebbségvédelemben egészen másként hat, ha egy jogvédő szervezetet büntetnek meg, mintha két magánszemélyt büntetnének meg. A rendőrség végül úgy döntött, hogy két magánszemélyt büntet meg. A bíróság első körben törölte a rendőrség jegyzőkönyvét, reméljük, hogy a legfelsőbb szinten is törlésre kerül, ez mindenképpen előre viszi majd az ügyünket. Reméljük, hogy előbb-utóbb a város vezetése is belátja, hogy igenis van törvényes keret arra, hogy a kétnyelvű táblák kikerüljenek a város köztereire, utcáira. (mózes) Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 22.Utcanévtáblák: pert vesztettek BretfeleanékA marosvásárhelyi bíróság alapfokon eltörölte a helyi rendőrség által kirótt 5000 lejes pénzbírságot, melyet Benedek Lehel Csabának kellett volna kifizetnie, aki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkénteseként, Barabás Miklóssal együtt kétnyelvű utcanévtáblákat szerelt fel több vásárhelyi családi házra. Ugyanekkora pénzbírságot kapott egyébként az októberi előválasztáson függetlenként megméretkező Barabás is, aki szintén pert indított a helyi rendőrség ellen, az ő ügyét várhatóan október közepén tárgyalják. A kétnyelvűségért küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) két aktivistáját március 20-án „érték tetten", a helyi rendőrség akkor azzal indokolta a bírságolás jogszerűségét, hogy a kétnyelvű táblák reklámanyagnak minősülnek, melyek kihelyezése előzetes engedélyeztetést igényel. A civileket képviselő Kincses Előd hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, négy és fél oldalas indoklást nyújtott be a bíróságon, melyben rámutatott: Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, melynek alapján ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. Mint mondta, az Európai Tanács szakértői által készített jelentésben bírálják Romániát, amiért a helynevek használatát nem teszi lehetővé anyanyelven is. A dokumentum kimondja, nem elég azt írni, hogy „Strada Justiţiei utca", magyarul is fel kell tüntetni az utca nevét. Kincses Előd elmondta, jelzésértékű, hogy a bíróság már a legelső tárgyaláson – kizárólag jogi érvek alapján – megalapozottnak ítélte Benedek Lehel Csaba panaszát, s hatályon kívül helyezte a kihágásra vonatkozó jegyzőkönyvet. „A döntéssel egyértelművé vált, hogy a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean üldözi a kétnyelvűséget Marosvásárhelyen" – mondta az ügyvéd, akitől megtudtuk, hogy szeptember 24-én tárgyalják a szintén a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos másik ügyet is. Mint ismeretes, a marosvásárhelyi bírósági ügyészség megalapozatlannak találta a fenyegetésért tett büntető feljelentést, melyet a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében érintett 11 vásárhelyi személy és Kincses Előd nyújtott be Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ellen. A város önkormányzatának alárendelt, Bretfelean által vezetett rendőrség április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Cemo önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblát. Kincses Előd nem fogadta el ezt a döntést, és a bíróságon megtámadta azt. Ebben az ügyben várhatóan szerdán döntenek. A Cemo képviselőjétől, Szigeti Enikőtől megtudtuk egyébként, hogy az eredetileg felszerelt, majd a fenyegetések nyomán levett kétnyelvű utcanévtáblák 80 százalékát visszahelyezték. A többit is megtartották a marosvásárhelyiek, abban reménykedve, hogy egyszer szabadon, félelem nélkül újra kitehetik házukra. Simon Virág Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 22.Koporsó nem, legfennebb egy ládaA könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány. Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn. A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos! A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen. Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...” És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is... A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar. Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében. Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...” Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 1.A magyar frontváros élhető jövője a tétAz előkészülés jegyében a 2016-os helyhatósági választásokra, október 11-én, Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást tartanak. A választói névjegyzékben regisztrált marosvásárhelyi magyarok döntik el, hogy ki lesz a közösen támogatott polgármesterjelölt, aki jövőre a városvezetői székért mérkőzik meg a román jelöltekkel. Az előválasztáson három személy indul: Barabás Miklós független jelölt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi önkormányzati képviselő. Öt kérdést tettünk fel: a jelöltek válaszait ábécésorrendben közöljük. – Melyek a legfontosabb, megoldásra váró teendők, amelyeket ön, Marosvásárhely leendő magyar polgármestereként prioritásként kezelne? Az elmúlt negyedszázad tapasztalatai alapján min szeretne gyökeresen változtatni? – Barabás Miklós: Az elmúlt negyedszázadban azt tapasztaltam, hogy akadálytalanul zajlik Marosvásárhely lakosságának a mintegy felét kitevő magyarság térvesztése. Mindamellett, hogy nagy számban voltunk jelen az önkormányzati döntéshozatalban, anyanyelvünket szinte egyetlen közintézményben sem használhatjuk. A vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyerekek is azt tanulják, hogy megtűrtek, másodrangú állampolgárok vagyunk. Az RMDSZ több marosvásárhelyi tagja az elmúlt negyedszázadban a város magyarságának köszönheti képviselői, szenátori mandátumát, de miniszterünk, sőt, miniszterelnök-helyettesünk is akadt. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar közösség ügye Marosvásárhelyen nem prioritás az érdekképviselet számára, nem kezelik kellő odaadással és hozzáértéssel. Ezen a hozzáálláson szeretnék változtatni. Jelszavam: közösségi érdekvédelem másként. El kell végre készíteni azt a hosszú távú stratégiát, amivel a marosvásárhelyi magyarság további térvesztését képesek vagyunk megállítani, illetve vissza tudjuk szerezni elveszített pozícióját. Célom, hogy szülővárosomban a közösségem ne diszkriminált, megtűrt közösségként élje mindennapjait, hanem a románsággal egyenlő félként. – Portik Vilmos: Meg kell szüntetni a város elviselhetetlen légszennyezettségét. Közszállításunk az ország szégyene: fel kell számolni a maxi-taxi járatokat, és nemcsak az autóbuszállomány szorul sürgős korszerűsítésre, hanem újra kell gondolni a teljes tömegközlekedési hálózatot, hogy a rohamosan fejlődő világ elvárásainak 20-30 éves távlatban is megfeleljen. A kétnyelvűség teljes körű érvényesítése csupán végrehajtás kérdése, de a város imidzsének újjáépítése idegenforgalmi, innovációs és gazdasági szempontok szerint már sokkal nagyobb kihívás és szép feladat. – Soós Zoltán: Ahhoz, hogy a város élhető legyen, elsőként a környezetszennyezést kell felszámolni. Marosvásárhely a legszennyezettebb romániai városok egyike, az Azomureş szennyezésébe szó szerint belefulladunk. A légúti megbetegedések száma messze az országos átlag felett van. Nem könnyű ez a csata, hiszen komoly érdekekkel állunk szemben, ezért harcolnunk kell, amíg sikerül. Megtartjuk a népszavazást: 1500 munkahelyért cserébe megengedhetetlen, hogy százszor több ember egészségét kockáztassuk. A város fejlődéséhez munkahelyeket kell teremteni, fejleszteni az ipari parkot, idevonzani a befektetőket. Marosvásárhely Erdély szíve: földrajzi adottságai, kulturális öröksége páratlan lehetőséget teremt a turizmus fejlesztésére. Városunk számára szerintem ez a kitörési pont. Marosvásárhely magyar identitásáért – A magyarság szempontjából Marosvásárhely frontváros, ahol sok elvarratlan szál nehezíti a román-magyar kapcsolatokat. Milyen lépéseket tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy a magyarság otthon érezze magát szülővárosában? – B. M.: Mivel Marosvásárhelyen a magyar nyelvet a közigazgatásban nem használják, alig vannak magyar feliratok, nem létezik magyar ügyintézés, a románok nem látják és nem ismerik közösségünket. „Elvarratlan szálak” szerintem nincsenek: a román városvezetés és a helyi döntéshozók a problémát lezártnak tekintik. A munkahelyteremtés, az oktatás támogatása mellett mindenképpen az anyanyelvhasználatot oldanám meg. Amennyiben olyan stratégiai területeken nem használhatjuk az anyanyelvünket, mint a közigazgatás, oktatás, igazságszolgáltatás, egészségügy, az asszimilációnkat semmi nem akadályozza meg. Valós kétnyelvűség megteremtése a cél: olyan környezet, amelyben mindkét közösség tagjai szabadon használhatják anyanyelvüket. Marosvásárhelyt valóban frontvárosnak tartom, mivel itt él a legnagyobb romániai magyar közösség, mintegy 60 000 ember. Az itteni események végeredménye az összes többi erdélyi település magyarságának a sorsát meghatározza. Ha Marosvásárhelyen sikerül megvalósítanunk a kétnyelvűséget, akkor ez más településeken is menni fog. Ha elbukunk, akkor máshol sokkal nehezebb lesz a próbálkozás. – P. V.: Egyelőre azt látom, hogy sok esetben mi magunk viselkedünk úgy, mintha másodrendű állampolgárok lennénk. Minap egy magyar politikai szervezet által szervezett és kétnyelvűnek tervezett közvitán négy-öt román ajkú résztvevő miatt az első húsz perc után órákon keresztül csak románul beszéltek. Olyanra is volt példa, hogy magyar a magyarral román nyelven vitatkozott. Állítom, hogy a városban akkor fogjuk, jól érezni magunkat, ha lesz bátorságunk belakni, ha a román ismerőseinkkel etnikai kérdésekről is merünk beszélni, illetve lesz bátorságunk ahhoz, hogy ügyünket, céljainkat megvédjük. A kétnyelvűség alkalmazása mellett a magyar emberek az intézményekben is meg kell találják a helyüket. Közösségileg kell elérnünk azt, hogy a nagyvállalatoknál ne etnikai kritériumok szerint alkalmazzák a munkavállalókat. Van, ahol konkrét intézkedésekkel tud segíteni az önkormányzat, de van, ahol csak az öntudatára ébredő, cselekvő és magabiztos közösség tud változást előidézni. – S. Z.: Ezen a területen is változás kell. Az én városomban nem számít, hogy ki magyar és ki román, mert mindenkinek azonos jogai vannak a nyelvhasználatban is. Meggyőződésem, hogy a városvezetésen és szimpatizánsaikon kívül senkit nem zavarnak a kétnyelvű táblák. Meg fogom oldani ezt a kérdést: 90 napon belül minden utcának kétnyelvű táblája lesz Marosvásárhelyen. Kétnyelvűvé kell tenni az ügyintézést is. A múzeumban, amit igazgatok, már bevezettük a kétnyelvűséget, és senki nem tiltakozott ellene. Ám ahhoz, hogy közösségünk a városban otthon érezzemagát, véget kell vetnünk a politikaiacsarkodásnak, az intrikáknak, a felesleges viszályoknak. Fontos, hogy képesek legyünk az együttműködésre, függetlenül attól, hogy bizonyos kérdésekben mást gondolunk – jó példa erre az évről évre megszervezett Vásárhelyi Forgatag.Vagy ahogy most, a polgármesteri előválasztás kapcsán is sikerült összefognunk. Csak együtt vagyunk erősek! Együtt vissza tudjuk szerezni a jelenlegi vezetés által elkobzott törvényes jogainkat. Közös csapatttal a nyertes mögött – Milyen esélyt lát arra, hogy a három magyar jelölt közül kikerülő nyertes mögé a másik két alulmaradó jelölt és annak csapata, szavazótábora fenntartások nélkül felsorakozzon? Lesz-e közös, koalíciós választási lista? – B. M.: Abban az esetben, ha a nyertes jelölt a közösség érdekeit őszintén és a megvezetés szándéka nélkül felvállalja, a marosvásárhelyi magyarság követni fogja. A közös, koalíciós választási listával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az előválasztás számomra annyit jelent: október 11-e után kiderül, ki lesz a magyar pártok polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választáson. – P. V.: Ez egyelőre meglehetősen ködös helyzet. Megegyezésünk szerint az előválasztásokat a megfelelő jelölt megtalálásának a céljával terveztük. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a pártok alázatot kell tanúsítsanak, nem szabad politikai üggyé változtatni az eseményt. Ez szép gondolat, mégis azt látom, hogy nem mindannyiunk számára sziklaszilárd elv ez. Határozott törekvések vannak arra, hogy a jelölteket a pártok jelöltjeiként mutassák be. A mai marosvásárhelyi közállapotokat figyelembe véve mélységesen helytelen elképzelés ez, hiszen itt nem a pártok a fontosak, hanem közös csapat kialakításával olyan polgármesterjelöltet állítani a jövő évi választásokra, amelyikben megbíznak a marosvásárhelyiek. A koalíciós lista, a választási szövetség a felelős politikai vezetők bátorságától, elsősorban az RMDSZ-es kollégák bölcsességétől, helyzetfelismerésétől és a már említett politikusi alázattól függ. A néppárt országos vezetése arról biztosított, hogy határozottan támogatja a közös választási jel alatt indulást. Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi magyarok is ezt látnák szívesen, ami rég nem tapasztalt részvételt hozna a jövő évi helyhatósági választásokon. – S. Z.: Abban állapodtunk meg, hogy összefogunk. Mindkét riválisom komoly ember, az egyik még a barátom is. Nincs okom kételkedni, hogy betartják azt, amiben megállapodtunk és támogatni fognak abban, hogy változás legyen Marosvásárhelyen. Példátlan ez az összefogás. A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Most erre ráerősítettünk. Az összefogás által már a politikai lehetőség is adott. Ezekután remélem, lesz közös választási lista is. Különben mi értelme lett volna az egésznek? – Volt-e olyan polgármestere Marosvásárhelynek az elmúlt száz évben, akinek a munkásságát példának tekinti, és akinek városfejlesztési elképzeléseivel azonosulni tud? – B. M.: 1989 után Fodor Imre polgármester fogalmazta meg azt az igényt, hogy a magyar közösség érdekeit érvényesíteni kell. Úgy tűnik, ő ezt képviselte, de a törvényes keret ezt akkor még nem tette lehetővé. 2001-ben jelent meg a 215-ös közigazgatási törvény, ami tág kereteket biztosított amagyar nyelvhasználatra a közigazgatásban, de ő sajnos ekkor már nem volt polgármester. Az ő munkásságát, hozzáállását tartom követendőnek. – P. V.: Nem igazi marosvásárhelyi az, aki ne hallott volna a városépítő polgármesterként emlegetett Bernády Györgyről. Ha valaki munkásságából erőt lehet, erőt kell meríteni, akkor az ő hozzáállását érdemes megvizsgálni. Akkor is korszakváltás zajlott le a világban, ezért a bátorsága és jövőtervező hozzáállása példamutató lehet napjainkban is. – S. Z.: Egyértelműen dr. Bernády Györgyre gondolok. Mind emberi, mind történész szemmel elképesztő volt a munkássága. A poros kisvárosból ő teremtett modern nagyvárost. Sokan tudják, hogy a Kultúrpalota és a Városháza fűződik a nevéhez, de azt talán kevesebben, hogy a közvilágítás, a csatornázás, a kövezett és aszfaltozott utcák kialakítása is az ő munkáját dicsérik. Soha akkora infrastrukturális fejlődés nem volt a város életében, mint az ő idejében, pedig akkoriban nagy ellenállás fogadta elgondolásait. Bernádytól tanultam, hogy merjünk nagyot álmodni, nagy terveket megfogalmazni, mert csak így érdemes. Megszólítani a románokat – Magyar polgármesterjelöltként számít-e román szavazókra? Milyen üzenettel tudná őket megszólítani? – B. M.: Az előválasztáson most amagyar közösség megszólítására törekszem. De a három jelölt közül csak én kommunikálok a román közösséggel románul is közszereplői Facebook-oldalon. Tevékenységemet a román közszereplők, a román média is követi. Tudom, hogy a város román közösségének is fontos lenne az átláthatóság, a közpénzek racionális elköltése. Ők isérzékelik, hogy a város gazdasági fejlődése elmarad Kolozsvár, Brassó vagy Nagyszeben mellett. Nincsenek nagybefektetők, a jelenlegi városvezetés nem fektet megfelelő hangsúlyt az innovációra. Ezen az állapoton is változtatni szeretnék, ezt irányukba jelzem. – P. V.: Azt azért látni kell, hogy a mai Marosvásárhelyen az etnikai szavazás elsősorban a román lakosságra jellemző. Az elmúlt három választás minden eredménye azt mutatja, hogy ők sokkal inkább etnikai megfontolás alapján, fegyelmezetten szavaznak, mint mi, magyarok. Ez a trend csak akkor fog megváltozni, ha olyan magyar jelölt lesz Marosvásárhelyen, akiről a románok elhiszik, hogy nem kell félniük, mert a döntéshozatalban megmarad a helyük. Nagy kihívás, de ilyenjelölt szeretnék lenni. Marosvásárhelyiségem és a velünk együtt gondolkodni képes román ajkú véleményvezérek lehetnek ebben segítségünkre. – S. Z.: Mindenkire számítok, aki változást akar Marosvásárhelyen, magyarra és románra egyaránt. Akit nem a múltbéli hibák, hanem a jövő teendői foglalkoztatnak: hogyan lehet élhető, fejlődő várost teremteni. Másfél évtizednyi elvesztegetett idő után itt az ideje, hogy visszavegyük a várost. Nekünk, magyaroknak és mindenkinek, akinek elege van a jelenlegi városvezetésből. A változást csak egy erős háttérrel rendelkező jelölttel lehet véghezvinni. Ezért abban bízom, hogy aki a jelenlegi polgármestert le akarja váltani, október 11-én is rám fog szavazni. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. október 2.Előválasztás az átláthatóság jegyébenBármelyik szavazóponton lehet voksolni Az október 11-i előválasztás kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót az előválasztási bizottság három tagja: Kali István, Orosz Attila és Zsigmond Imola. Egyelőre 12 szavazóponton voksolhatnak azok, akik regisztráltak, a bizottság reméli, hogy október 5-ig még néhány helyiséget felajánlanak a civil szervezetek vagy vállalkozók e célra. Hattagú bizottság felügyeli az előválasztások tisztaságát, ennek tagjai Orosz Attila (az RMDSZ részéről), Kovács Róbert (Soós Zoltán jelölt részéről), Zsigmond Imola (Barabás Miklós jelölt részéről), Kali István (Portik Vilmos jelölt képviseletében), Jakab István (az EMNP részéről), az MPP még nem nevezte meg képviselőjét. Orosz Attila hangsúlyozta, hogy az előválasztások átláthatóságára felügyelő bizottság nem felel a szervezésért. Hozzátette: az október 11-én 9-19 óra között sorra kerülő előválasztáson egyelőre 12, a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségben lehet szavazni. – Bárki bárhol szavazhat, nem lakóhely szerinti voksolásról van szó – jelentette ki Kali István. – Célunk megkönnyíteni a választók dolgát azáltal, hogy minél kevésbé bürokratikus módon bonyolítjuk le az előválasztást, hogy mindenki a lehető legegyszerűbb módon adhassa le a szavazatát, nem szeretnénk senkit kizárni. Az előválasztás tisztasága érdekében számítástechnikai rendszerrel kötjük össze a szavazópontokat, hogy elkerülhető legyen a kettős szavazás. Papíralapú és számítógépes követése lesz az előválasztásnak, amelyet a hivatalos, állami választások módszertana szerint tartunk meg. Szavazófülkékben zajlik a választás, a jelöltek neveire pecsétet kell tenni, majd a lapot urnába dobni. A pecséteken megjelenik majd a szavazópont száma, annyi bélyegző készül, ahány szavazófülke lesz" – mondta Kali István. Orosz Attila hangsúlyozta, a teljes átláthatóság jegyében kerül sor az előválasztásra, a transzparencia már abban is megnyilvánult, hogy sorshúzással határozták meg, milyen sorrendben kerülnek fel a jelöltek nevei a szavazócédulákra. A sajtótájékoztató keretében egy újságíró sorshúzással rangsorolta a jelölteket, eszerint a szavazólapon első helyen a Barabás Miklós neve szerepel, második helyen Soós Zoltán neve és harmadikként Portik Vilmos neve. Zsigmond Imola felvetését, miszerint a szervezők (az RMDSZ, EMNP és MPP által kijelölt személyek) "mindent áttettek az előválasztási bizottság asztalára és semmit nem szerveztek meg", Orosz Attila cáfolta, hozzátéve: az előválasztási bizottság csak felügyeli az előválasztást, a lebonyolításához szükséges infrastruktúrát a szervezők biztosítják. A sajtótájékoztatóra közben megérkezett Barabás Miklós, aki igen ingerült hangnemben nehezményezte, hogy a bizottság egy héttel az előválasztások előtt mondja meg, hogy hol vannak a szavazóhelyek, majd a sajtótájékoztató témájától eltérően személyeskedésbe átcsapó szóváltásra került sor a jelölt és Orosz Attila között, ennek során Barabás Miklós azt vetette az RMDSZ-t képviselő Orosz Attila szemére, hogy a sajtótájékoztatót rászervezték az általa szervezettre (amelyre egy órával korábban került sor), illetve, hogy az RMDSZ odaküldte megbízott emberét, aki kérdésekkel kellemetlenkedett. Orosz Attila tiltakozott a jelölt által megütött hangnem miatt, szerinte Barabás Miklós "tört be" az előválasztási bizottság sajtórendezvényére. Az egyre inkább személyeskedésbe átcsapó vita során Kali István kivonult a teremből, majd a kedélyek csillapodását követően folytatódott az újságírók tájékoztatása. Megtudtuk, hogy a szavazási pontokon hattagú szavazási biztosok lesznek jelen, akik felkészítésére október 8-án kerül sor; hogy október 5-ig véglegesítik a szavazási pontok számát; hogy kezdetnek 8-10 ezer szavazólapot nyomtatnak ki; hogy csupán Soós Zoltán neve mellett lesz ott az őt támogató szervezet (az RMDSZ – szerk. megj.) logója, hogy egyelőre 28 szavazófülkével rendelkeznek, hogy minden pecsétet csak abban a szavazópontban lehet használni, amelynek a számát viseli. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 2.Barabás Miklós nem hisz az RMDSZ-nekA marosvásárhelyi magyar közösség ügyeinek képviselete teljes mértékben hiányzik az RMDSZ színeiben előválasztásra készülő Soós Zoltán kampányából – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor szövetségi elnöknek címzett nyílt levelében Barabás Miklós civil aktivista, aki függetlenként jelentkezett be az október 11-ei megmérettetésre. Barabás elmondta: a nyílt levél megírására Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnökének blogbejegyzése késztette. Abban Brassai a következőket írta: „...az RMDSZ támogatását élvező jelölt nem a klasszikus etnikai kérdéseket hangolja, hanem a valós problémákkal foglalkozik, mint amilyen a környezetszennyezés Marosvásárhelyen.” „Ez az üzenet nálam kiverte a biztosítékot, hisz megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a szövetség egyik helyi vezetője nem tartja valós marosvásárhelyi problémának az egyre jobban gyengülő magyarság ügyét” – fejtette ki a civilek által támogatott jelölt. „Egy ilyen bejegyzés alapján a jövőben ki fog foglalkozni a magyar közösség problémáival? Én úgy tudtam, az RMDSZ alapszabálya szerint ez az RMDSZ elődleges feladata” – írja a Kelemen Hunornak címzett levelében. Kérdésünkre, hogy ha a magyar ügy felkarolását és folytonos hangoztatását nyerőnek tartja, miért zavarja, hogy ellenfele nem él a lehetőséggel, Barabás Miklós elmondta, hogy az előválasztási harcban nem az ő személye, hanem a közösség a fontos. „Tudom, hogy vannak ennél húzósabb témák is, de a célom az volt, hogy a Vásárhelyen megoldatlan nyelvi kérdéseket is vigyük be a köztudatba. Ha ebből az RMDSZ már most kihátrál, egy rendkívül veszélyes precedenst teremt” – válaszolta lapunknak. Aggályok az előválasztás miatt is Barabásnak az előválasztás szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban is vannak fenntartásai. „Megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyi hiányosság és rendellenesség van az egész körül. Az emberek nem tudják, hogy hol szavazhatnak, de sokan még arról sem értesültek, hogy egyáltalán kell regisztrálniuk” – mutatott rá. Barabás szerint egyébként az RMDSZ megyei szervezete – az előválasztás főszervezője – esetében érdekkonfliktus áll fenn, hiszen a saját jelöltjének szavazói irányába mobilizál. „Ilyen körülmények között nem várhatjuk el 2016-ban a marosvásárhelyi magyarok sikeres mozgósítását és azt sem, hogy magyar polgármestere legyen a városnak. Ha ugyan ez még cél” – írja Barabás Miklós. Állításával a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által támogatott jelölt arra utalt, hogy míg a néppárti Portik Vilmos megkapta az eddig regisztráltak névsorát, hozzá még nem jutott el. Nem kérnek az RMDSZ-ből Arra a kérdésre, hogy jelen helyzetben, amennyiben Soós nyerné az előválasztást, a Cemo tudná-e támogatni a 2016-os megmérettetésen az RMDSZ politikusát, Szigeti Enikő, a szervezet vezetője és Barabás Miklós nemleges választ adott. Hangsúlyozták: ők soha ilyenszerű kötelezettséget nem vállaltak, ezért ne kérje tőlük számon senki. Barabás Miklós fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amennyiben a támogatói számára majd az RMDSZ jelöltje is szimpatikus lesz, ő nem próbálja majd lebeszélni arról, hogy a helyhatósági választásokon voksukat Soós Zoltánra adják. A sajtótájékoztató kisebb botránnyal ért véget: megelégelve a kötekedésnek felfogott állandó közbeszólást és kényelmetlen felvetéssorozatot, Szigeti Enikő bocsánatkérésre szólította fel Palkó Attilát. Mivel az RMDSZ hívatlanul érkezett sajtósa erre nem volt hajlandó, a házigazda kitessékelte a Cemo irodájából. Az MPP a részvételre buzdít Csütörtöki közleményében a Magyar Polgári Párt is arra kéri marosvásárhelyi tagságát, szimpatizánsait meg a város minden polgárát, hogy éljen a felkínált demokratikus lehetőséggel, és vegyen részt az előválasztáson. Az MPP emlékeztet arra, hogy Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb, közel hatvanezer fős magyar közössége, a város magyarsága ma felelős viselkedést vár a politikumtól, a közéleti szereplőktől. „Tudatában kell lennünk annak, hogy Marosvásárhelyen csak akkor tudjuk visszaszerezni a polgármesteri széket, ha összezárunk, egységet mutatunk fel, és közös akarattal képviseljük magyar közösségünket! Itt csak úgy érvényesíthetjük – legfontosabb demokratikus vívmányunknak – a választás szabadságát, hogy közben nem tévesztjük szem elől a magyar érdeket” – olvasható, többek között, a polgáriak sajtóközleményében. Az MPP arra is felhívja a figyelmet, hogy vezetői már 2012-ben is szorgalmazták az előválasztások megszervezését. Mint kifejtik, egy sikeres vásárhelyi tapasztalat hozzásegítheti a magyar pártokat, hogy más településeken is együttműködjenek, ezzel is növelve a magyar képviselet megerősödésének esélyeit. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. október 2.Mi lesz a magyar nyelvű oktatással Marosvásárhelyen?A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt. A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel: 1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással? 2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén? 3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását? Barabás Miklós (CEMO) 1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban. 2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul. Portik Vilmos (EMNP) 1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába. Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje. Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni. 2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek. Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz. Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését. 3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel. Soós Zoltán (RMDSZ) 1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel. A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő. Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik. 2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás. Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron. Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség. 3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen. Antal Erika maszol.ro 2015. október 5.Elmérgesedett az előválasztási kampány MarosvásárhelyenForrósodik a hangulat Marosvásárhelyen a vasárnapi előválasztás előtt. Az RMDSZ és Barabás Miklós független jelölt ment egymásnak a szavazás előtti nyílt vita megszervezése kapcsán. A konfliktust az okozza, hogy az RMDSZ és a civil aktivista eltérő időpontban képzeli a három jelölt közönség előtti vitájának megtartását. Barabás szerdán szeretne pódiumra ülni Soós Zoltánnal és Portik Vilmossal, míg az RMDSZ a csütörtöki időpontot javasolta. Erre a javaslatra reagálva a független jelölt kijelentette, nem hajlandó „az RMDSZ-ukáznak” eleget tenni. A Maros megyei RMDSZ az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. Szerkesztőségünkbe juttatott közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már egy hete egyeztetik szóban és írásban egyaránt a nyilvános vita technikai feltételeit Barabás Miklóssal, valamint Portik Vilmos kampányfőnökével. „Barabás Miklós pontosan ismeri ezt a folyamatot, hiszen maga is részese. Ha mindezek után azt közli, hogy nem hajlandó az RMDSZ jelöltjével vitatkozni, akkor ezt csakis a meghátrálás jeleként tudjuk értelmezni” – olvasható a közleményben. A Barabás Miklóst támogató csoport egy tragikomikusnak szánt kisvideót terjeszt az interneten. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint az RMDSZ-t veszi célba – számol be a Székelyhon. A portál kérdésére, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós Zoltán és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás. Az RMDSZ emlékeztet: dokumentumokkal is igazolhatóan még a Barabás Miklós időpontjavaslatának bejelentése előtt indítványozták a vita időpontjának a csütörtököt, helyszínként pedig a Kultúrpalotát. „A vitát nem az RMDSZ szervezi, és három jelölt képviselői egyeztették, ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól” – szögezik le. Barabás a közleményre szintén közleményben reagált vasárnap. Mint írja, rangján alulinak tartja, hogy az őt ért vádakra válaszoljon. Közölte, hogy előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jelegű iszapbirkózásban részt venni. maszol.ro 2015. október 7.Három igazságBarabás Miklósnak igaza van, amikor az RMDSZ-t ostorozza. A szövetségnek igaza van, amikor nem hagyja annyiban. Portik Vilmosnak igaza van, amikor arra figyelmeztet, hogy ez így nem igazságos. Ez az igazság: néhány nappal a marosvásárhelyi előválasztás előtt óhatatlanul széthúzó tehetetlenségi erő feszegeti az összefogást. A centrifugális kényszerpályának leginkább a civil jelölt, Barabás Miklós nem tud ellenállni. A történelemtanár egy olyan mozgalom képviselője, amelyre óriási szüksége volt a városnak: a kétnyelvűségért vívott harcukban példát mutattak mind a tökéletlen politikumnak, mind a közösség karba tett kézzel nyavajgó tagjainak. Barabáséknak elegük lett a tétlenségből, így hát megszerveződtek és léptek – ezért le a kalappal előttük. Bizony az sem tűnt ördögtől valónak, hogy civil érdekérvényesítési lehetőségként a hárompárti magyar összefogással meghirdetett polgármesterjelölt-választásra is bejelentkezzenek, ám most már úgy néz ki, ez rosszul sült el. Mert a csalódások és sérelmek végeláthatatlan sorozata szülte, amúgy teljesen jogos dühnek nem lenne szabad ott is megnyilatkoznia, ahol példamutató próbálkozás körvonalazódik a régóta várt összefogásra. Barabás Miklós eleve úgy szállt versenybe, hogy semmibe vette a szövetség és a néppárt által kötött, amúgy is több sebből vérző paktumot. A Soós Zoltánt, de inkább az RMDSZ-t célzó szurkálásaival pedig beindította az apparátus „védekező mechanizmusát”, aminek az lett a vége, hogy a civil jelölt megtörve, kiábrándulva közölte a minap: az előválasztási projekt „egy korrupt és mocskos játszmává degradálódott”. Félreértés ne essék: ha csak a tizede igaz azoknak a vádaknak, amelyeket Barabás Miklós leírt már most elkészített, borús „számvetésében”, akkor is mélyen elítélendő, ahogyan az RMDSZ járt el vele szemben. De mégis mire számított?! „Igazad van, Miklós, nem a magyarság érdekeit képviseljük, bocsáss meg az elmúlt 25 évért!” – talán ezt a reakciót várta?! A marosvásárhelyi előválasztás egy rendkívül törékeny politikai egyezség eredménye. A kezdeményezők hűbelebalázsként vágtak neki, nem tisztázták, melyek a konkrét játékszabályok, és hogy mi lesz utána, meddig és mire terjed ki az összefogás – a kvázi tisztességes verseny egyetlen garanciája a két fiatal politikus, Soós és Portik barátsága. Az azonban vitathatatlan, hogy a vasárnapi megmérettetés a jó célt szolgálja: az azt megelőző kampány, a versenyhelyzet, a marosvásárhelyi magyarok soron kívüli megkeresése, megszólítása igenis mozgósít, többet hozhat jövőre a remélhetőleg közös konyhára. Sajnos Barabás Miklós és csapata már nem hisz ebben. Talán igazuk van, de talán mégsem. Páva Adorján Krónika (Kolozsvár) 2015. október 10.Több mint 11 ezren regisztráltak a marosvásárhelyi előválasztásraTöbb mint 11 ezren regisztráltak a marosvásárhelyi előválasztásra, ami a magyar választópolgárok több mint 20 százalékát jelenti - tudósít az Erdély FM. A regisztráció éjfélkor zárult. Az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, és az MPP elnöke, Bíró Zsolt korábban azt közölték, hogy javasolták a pótlistás szavazás lehetőségét azok számára, akik nem regisztráltak, ám ebbe Portik Vilmos, az EMNP jelöltje nem egyezett ebbe bele. Portik közleményében úgy reagált, az előválasztás regisztrációhoz való kötése volt az egyik legszilárdabb szabály, amit lefektettek, és nem akar a választók bizalmával játszani. Az előválasztás jelöltjei Soós Zoltán, Portik Vilmos és Barabás Miklós.(hírszerk.) Transindex.ro 2015. október 12.Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltjeAz RMDSZ színeiben megmérkőző Soós Zoltán nyerte a marosvásárhelyi előválasztást. A vetélytársak között mind a 14 választókörben azonos sorrend alakult ki, és nagyjából az arányok sem különböztek. A hárompárti összefogás nyomán – ha a felek valamelyike fel nem rúgja az egyezséget – Soós lesz az, aki 2016-ban megmérkőzhet a polgármesteri tisztségért – adja hírül összeállításában Szucher Ervin és Páva Adorján a kronika.ro-n. A 38 éves régész és történész, a szövetség önkormányzati képviselője 2702 szavazatot, azaz a voksok 62,3 százalékát gyűjtötte be, a néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos 1259 szavazatot szerzett (29,02 százalék), míg a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája, Barabás Miklós kénytelen volt beérni 384 szavazattal (8,85 százalék). A vasárnapi előválasztás keveseket mozgatott meg. A regisztrált személyek alig 39 százaléka, azaz 4337 személy járult az urnák elé. A voksolás 14 körzetben apróbb kis gikszerekkel, de civilizáltan, békésen zajlott. Az urnák elé kizárólag csak azok járulhattak, akik, az eredeti egyezségnek megfelelően, csütörtök éjfélig regisztráltak. Kijövet a szavazófülkéből a versenybe szálló felek a magyar–magyar összefogás fontosságát hangsúlyozták. „A mai napnak nem csak az a tétje, hogy ki lesz a jelölt. Hanem az is, hogy legyőzzük-e az apátiát" – nyilatkozta az RMDSZ színeiben induló Soós Zoltán. Néppártos kollégája és egyben barátja, Portik Vilmos pedig úgy vélte, függetlenül a győztes nevétől, az előválasztás nyertese a marosvásárhelyi magyarság lesz. Soós Zoltán vasárnap este a Facebook közösségi portálon mondott köszönetet szavazóinak: „Máig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden vásárhelyi magyar jelöltje vagyok. Nemcsak azoké, akik ma rám szavaztak, hanem minden változást akaró magyar emberé. Célom, hogy Marosvásárhely egy élhető, egészséges város legyen, ahol nincsenek etnikai konfliktusok, ahol a magyarság újra otthon érzi magát. Az előválasztáson részt vevő marosvásárhelyiek szavazatának 62 százalékát tudhatom magaménak. Köszönöm a bizalmukat!” Az előválasztás győztese később szintén a Facebookon jelezte, hogy elsőként Portik Vilmos gratulált sikeréhez: „Megtisztelő és köszönöm neki. Barátsága továbbra is fontos számomra és megkönnyebbülés, hogy a versenyhelyzet megszűnt köztünk.” Amint arról beszámoltunk, az előválasztást megelőző napok nem a barátságról szóltak: pénteken A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ vezetője, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasította a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kérte versenytársaitól, ez pedig végül meg is történt. Portik Vilmos vasárnap késő este Facebook-oldalán megköszönte a marosvásárhelyieknek, hogy részt vettek az előválasztáson. „Köszönjük a 30 százalékos eredményt. Soha eddig senki nem ért el ilyen eredményt az RMDSZ-szel szemben! A független jelölt eredményeivel együtt, negyven százaléka a marosvásárhelyieknek nemet mondott az RMDSZ-es pártpolitikára” – emelte ki az EMNP Maros megyei elnöke, aki az általa mindvégig szorgalmazott választási koalícióra is utalt üzenetében: „Gratulálok Soós Zoltánnak, ő lett az előválasztások győztese, ezzel azonban együtt jár a pártok közötti választási koalíció felelőssége. Marosvásárhely csak ezáltal válhat az előválasztások nyertesévé, a várost csak így tudjuk visszavenni. Bízzunk magunkban!” – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2015. október 12.Előválasztás – alacsony részvétellelA tegnapi marosvásárhelyi polgármesterjelölt- előválasztás 14 körzetben 84 szavazóbiztos jelenlétében zajlott, a lapzárta előtti utolsó, 17 órai adatösszesítés szerint 3316 szavazó adta le a voksát a három jelölt – Barabás Miklós, Portik Vilmos és Soós Zoltán – egyikére, ami a leadható szavazatok 29,86 %-át jelenti. (antalfi) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 13.Soós Zoltán válthatja le Dorin Florea polgármestertAz RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán nyerte meg a marosvásárhelyi magyarok vasárnapi előválasztását, és ő lehet a magyarság polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon. Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott. Az RMDSZ, az EMNP és az MPP márciusban kötött megállapodása szerint valamennyi párt az előválasztást megnyerő jelölt mögé sorakozik fel az önkormányzati választáson. A pártok egybecsengő álláspontja szerint ugyanis csak a magyarság közös jelöltje válthatja le tisztségéből a várost 2000 óta vezető Dorin Florea polgármestert. Az előválasztások választói névjegyzékére a marosvásárhelyi magyar szavazópolgárok mintegy negyedrésze vétette fel magát. A regisztráltaknak azonban csak mintegy 40 százaléka élt a szavazati jogával. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 15.Marosvásárhely: előválasztás és nemzeti felelősségElőválasztás zajlott a legjelentősebb erdélyi román–magyar frontvárosban, Marosvásárhelyen, amire 2000 óta nem volt példa. Maga az előválasztás megtartása is óriási eredmény, ha azt nézzük, hogy az RMDSZ döntnökei eddig sorra indítottak olyan jelölteket, akikről előre tudni lehetett, hogy veszteni fognak, s akikre egymás között szólva nemzetben gondolkodó magyar ember nem adhatta jó szívvel a voksát. Egy olyan városban, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatt van, csak olyan magyar jelöltnek van esélye győzni, aki képes integrálni a választóközönséget, és aki nem riasztja el az urnától az embereket. 2004-ben Kelemen Atilla – aki kevesebb, mint két évvel korábban Erdély elszakítására koccintott a Kempinsky szállóban – garantáltan alkalmatlan jelölt volt. Négy évre rá a Neptunt megjárt Borbély László bukása is előre borítékolható volt, hiszen nem kevesen vannak, akik inkább távol maradtak az urnáktól, minthogy a komprádor-politika egyik fő támogatójára adják voksukat. Fokozottan érvényes ez a legutóbbi választásokon induló Frunda Györgyre, aki azon túl, hogy maga is részt vett a neptuni tárgyalásokon, még inkább kitűnt a belső harcokban, és túlzás nélkül állítható, hogy mindenkoron az autonómiapolitika első számú kerékkötője maradt. Az ő esetében az elrettentő példák ismertetése és elemzése nem külön írást, de külön kötetet igényelne. Nőtt az autonomista tábor Mielőtt szemügyre vennénk a vasárnap lezajlott előválasztás eredményét, érdemes két szót szólni a politikai versenyről, melynek tárgya elvben az, hogy egy adott közösség milyen jövőképet, milyen politikai programot, milyen kollektív stratégiát tart kívánatosnak. A politikai verseny eme ideális modelljének vannak általános problémái: a pártrendszer oligarchikus jellege, a politikai program alibiként való használata, a választók politikában való járatlansága és messzemenő befolyásolhatósága, a reklámpszichológia törvényszerűségeinek érvényesülése. Magyarán: a választópolgár sok esetben nem azt a politikai pártot támogatja, melynek a programja a legközelebb áll hozzá, hanem azt, amelynek legjobb a „csomagolása” és a sajtója. Erdélyben az eredményt más torzító tényezők is befolyásolják. Az elektronikus és a nyomtatott média pártelkötelezettsége miatt Marosvásárhelyen az RMDSZ-es tudatmosás a legerősebb. Történelmi okokból ugyanakkor itt a leghangsúlyosabb a magyar egységreflex: az állandósult többségi nyomás miatt Marosvásárhelyen az országosnál sokkal erősebb az RMDSZ társadalmi beágyazottsága. Mindezek ellenére az előválasztáson megjelent szavazók mintegy 40 százaléka egy tisztának, korrektnek nevezhető versenyben nem az RMDSZ jelöltjét támogatta. Soós Zoltán az RMDSZ színeiben 62,04, Portik Vilmos az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje 28,9, Barabás Miklós független jelölt pedig 8,83 százalék voksot kapott. Ez az eredmény sokkal hívebben ábrázolja a nemzeti autonomista oldal támogatottságát, mint az országos választások. Pártérdekek mentén Érdemes szólni a nemzeti felelősség paradoxonáról is. Erdélyben a nemzet iránti felelősség sokszor szembefut a pártérdekkel. Az RMDSZ vagy az MPP ilyen esetben hezitálás nélkül a pártérdeket választja – az MPP esetében erről szólt többek között 2012-ben a saját esélytelen jelölt indítása Marosvásárhelyen akkor, amikor még lett volna elvi lehetőség közös magyar jelölt indítására Vass Levente személyében. Az RMDSZ esetében a példák vég nélkül sorolhatók, de a legdurvább talán az volt, amikor a Magyar Összefogás írott és íratlan szabályait, saját ígéreteit félreseperve 2010-ben ismét kormányzati szerepet vállalt ahelyett, hogy a 2009-es Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát aláíratta volna polgármestereivel és tanácsosaival, illetve folytatta volna a nemzeti autonomista mozgalom távlati eredménnyel kecsegtető nagyszabású tervét. Az Erdélyi Magyar Néppárt cselekvését és hatékonyságát viszont korlátozza, hogy vezetőit a nemzeti felelősség mozgatja. Ezért nem indítottak 2012-ben saját jelöltet Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a dolgukat jól végző, s az autonómia ügye ellen soha fel nem lépő polgármesterek ellen. Hasonló meggondolás alapján olyan helyeken is tartózkodtak önálló jelöltek indításától, ahol a magyar–magyar verseny nélkül is kétséges a magyarság bejutása. Ezt az RMDSZ retorikai szinten kihasználja és az autonomista tábor erőtlenségeként értelmezi. Marosvásárhely megmutatta, hogy a választói bázisban megvan az igény egy karakteresebb, határozottabb hangvételű, a bukaresti paktumozgatáson túlmutató távlatos politikára. Becsületbeli ügy Soós támogatása Sokaknak meglepetést okozhatott – különösen a világhálós körinterjúkhoz fűzött kedvező olvasói kommentárok ismeretében –, hogy Barabás Miklós eredménye elég szerényre sikeredett. Ebben is van paradoxon: azok, akiknek voksaira a jelölt számíthatott volna, épp arról ismerhetők fel, hogy inaktívakká váltak, elfordultak a politikától. Portik Vilmos első nyilatkozataiban úgy fogalmazott: a győztesnek meg kellene győznie párttársait arról, hogy Marosvásárhely akkor profitál igazán a nem kevés energiával megszervezett előválasztásból, ha létrejön a mindenkit befogadó, jogilag is jegyzett választási koalíció, ami az EMNP számára érthető okokból az egyetlen elfogadható megoldás a közös indulásra. Az RMDSZ viszont ebben a kérdésben mindig is kőkemény ellenállást tanúsított, így kicsi az esélye annak, hogy az országos szinten ma is hatalmas befolyással bíró Neptun-egységfront áldását adná a választási koalícióra. Mindenesetre akár lesz magyar koalíció, akár nem, az Erdélyi Magyar Néppárt számára becsületbeli ügy, erkölcsi és politikai kötelesség Soós Zoltán támogatása. Nem mellesleg ezt diktálja a nemzeti felelősség is. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. október 19.Román rácsodálkozás HáromszékreA hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken. Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját. A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat. Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt. Megszabadultak az előítéletektől Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja. Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”. A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől. „Természetes, hogy elfelejtették” Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat. A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat. Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé. Megismétlik a kirándulást Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók. Újságírók népszerűsítik Dálnokot Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani. Bíró Blanka Székelyhon.ro 2015. október 22.86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművészMegdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál. Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben. Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük. Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet. Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere. 1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is. Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya. Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely. Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban. Nyugodj békében, Gyula bácsi! (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó) nagybanya.ro/hirek 2015. október 30.Marosvásárhelyi utcanévtáblák – A helyi rendőrség újabb bírságát érvénytelenítette a bíróságA marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség. A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében. Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény. Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel. A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését. A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar “utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének. Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. erdon.ro 2015. november 4.Barabás büntetését is töröltékOktóber 28-án a Marosvásárhelyi Bíróság alapfokon érvénytelenítette a Barabás Miklósra, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) önkéntesére a marosvásárhelyi helyi rendőrség által kirótt, 5000 lejről szóló bírságolási jegyzőkönyvet is, miután szeptember 16-án ugyanezen igazságszolgáltatási szerv alapfokon törölte a Barabás "tettestársára", Benedek Lehel Csabára kirótt büntetést. Kincses Előd, a civilek jogi képviselője közleményben hozta nyilvánosságra a bírósági döntést. Az ügyvéd szerint a bíróság már a Benedek Lehel ügyében hozott döntés indoklásában kimondta, a kétnyelvű utcanévtábla nem tekinthető reklámtáblának (ahogyan a helyi rendőrség vezetője állította), ezért nem is vonatkoztatható rá a reklámtörvény. Mint arról már többször tájékoztattuk olvasóinkat, a CEMO két aktivistáját március 20-án a kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztése közben "érték tetten", és szabtak ki rájuk fejenként ötezer lejes bírságot. A helyi rendőrség vezetője szerint a kétnyelvű táblák reklámanyagnak minősülnek, és kihelyezésük előzetes engedélyeztetést igényel. Mivel a civileknek nem volt előzetes engedélyük, a büntetést jogszerűnek nevezte a rendőrparancsnok. A civilek jogi képviselője, Kincses Előd a bíróságra benyújtott panasz indoklásában rámutatott: Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ennek alapján ki lehet helyezni a kétnyelvű utcanév-táblákat. Az Európa Tanács szakértői által készített jelentésben bírálják Romániát, amiért a helynevek használatát nem teszi lehetővé anyanyelven is. (mózes) Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 7.Egy „géppuskás” fél évszázada (Születésnapi beszélgetés Márton Árpád festőművésszel)Szülőfalujában, Gyergyóalfaluban ő volt a „géppuskás”, mégis szinte lemaradt élete álmáról, hiszen apjával épp „erdőlt”, amikor arra jártak a tehetségkutatók. A hetvenöt éves Márton Árpád festőművész csak a monumentális festészetet hiányolja sok korszakot felölelő művészi pályájából. – Mondja meg őszintén, hogyan viszonyult annak idején szülőfaluja a festészeti „bolondériájához”? – Mi tagadás, nem nézték jó szemmel arrafelé, ha valaki képzőművésznek vagy festőnek tanult. Cóválták erősen a fejüket, mondogatták is édesapámnak: hogyan adhattad a fiadat ilyen bolond pályára, mi lesz így belőle? Már Marosvásárhelyre jártam a művészetibe, amikor egyszer elpanaszoltam kedves tanáromnak, Nagy Pálnak, hogyan vélekednek a falumban erről a dologról. „Amikor legközelebb megint faggatnak, mi akarsz lenni, mondd azt, hogy lovas tengerész!” – tanácsolta ő. Így is lett, amikor megint megkérdezték, mi leszek, ha felnövök, gondolkodás nélkül rávágtam: lovas tengerész. Édesapám bökdösött is az ostor nyelével, hogy hallgassak, de a falubeliek egyetértően bólogattak: „Na, az egy jó mesterség!” – Akkor mégis kinek akadt meg a szeme a tehetséges gyermeken? – Elsősorban édesapámnak, aki műbútorasztalosként maga is művészetszerető és -pártoló ember volt. Nekem soha nem kellett megküzdenem az atyai szigorral, ha rajzolni vagy festeni akartam. Ez nem feltétlenül a mezőgazdasági munka alóli felmentést jelentette, azt viszont igen, hogy mindig a nyakamban volt a festőállvány, valahányszor a mezőre indultunk. Úgy is hívtak a faluban, hogy a „géppuskás”. A klasszikus tehetségkutatásról amúgy lekéstem, éppen fáért voltunk az erdőn édesapámmal, amikor a vásárhelyi iskola képviselői Alfalván jártak. Nagyon elszomorodtam, de aztán mégis összegyűjtöttük a munkáimat, s odaadtuk a helyi iskolaigazgatónak, hogy juttassa el Marosvásárhelyre. Végül a pótfelvételin jutottam be, s végeztem egy kilencfős osztályban többek között Plugor Sándor, Gergely István és Gyenge Júlia társaságában. Nem voltam még egészen tizennégy éves, amikor végérvényesen elszakadtam szülőfalum paraszti közegétől. – Az ötvenes évekről beszélünk, a kőkemény kommunizmus korszakáról. Mennyire szivároghattak be az iskolába a kor nagy művészeti áramlatai? – Hiánytalanul! Ott volt nekünk a szomszédban, a kultúrpalotában a Bernády-gyűjtemény, oda szabad bejárásunk volt. Számunkra egy kis Louvre-ot jelentett. Korabeli képeimen egyértelműen felismerhető a Paál László-, a Munkácsy-hatás, mert hát valahonnan mindig elindul az ember. A diplomamunkámhoz készített előtanulmányok viszont már egyértelműen a plein air, a nagybányai iskola stílusjegyeit viselik. – Az egyetem után mégis Csíkszeredát választotta. Mivel magyarázza azt a döntést? – A választásban közvetve egyik kolozsvári mesteremnek, Miklóssy Gábornak volt nagy szerepe. Ő ugyanis már a negyedik év végén figyelmeztetett bennünket: „Úgy készüljenek, hogy maguk nem nagyon maradnak Kolozsváron. De ha majd valahová megérkeznek, ott mihamarabb kiállítást kell rendezniük, hogy bebizonyítsák: képzőművészek, nem csupán holmi olcsó rajztanárok!” Nekem ugyan akár lehetőségem is lett volna Kolozsváron ragadni, tanársegédként marasztaltak, én mégis Csíkszeredát és a mai Márton Áron Gimnáziumot választottam rajztanárként. Remek befogadó közegre találtam, egy hónapon belül be is mutatkoztam egy kiállítás keretében, hetven munkával jelentkeztem, s attól kezdve valóban festőként tekintettek rám. Azzal az alkalommal ismertem meg Nagy Imrét is, aki mindjárt vásárolt tőlem két portrét a múzeum számára. Imre bácsi minden évben meglátogatott bennünket, fiatal művészeket, számon kérte megvalósításainkat, tiszteletét tette a családban is. – Milyen mértékben látszott az út, amelyen művészként haladni kívánt? – Újra csak Miklóssy Gábort kell felidéznem, aki kemény, roppant szigorú ember volt, és akinek mi, növendékei rengeteg hálával tartozunk. Olyan mesterségbeli tudással és általános műveltséggel látott el bennünket, amit a későbbiekben bármikor elő lehetett venni. Egyetlen dologra intett igazán: hallgassuk meg tanácsait, de saját ösvényünket magunk tapossuk ki, döntéseinket pedig magunk hozzuk meg. Ötöd-hatodévesen a lázadók közé tartoztam, akik elszakadtak az ő stílusától. Többször is megkérdezte tőlem egy-egy munkám láttán: és hiszi, amit csinál? Ha az ember igazán magának készítette ezeket a munkákat, mi mást válaszolhatott volna, mint hogy igen, hiszem… Tanárként is igyekeztem hasonló szellemben viszonyulni a növendékeimhez. Azt tartottam, hogy a legcsekélyebb mértékben, akár távoli utalással sem szabad eltántorítani őket saját, kirajzolódó útjuktól, csak az egyéniséget nevelhetjük. A festészetnek is megvannak a sajátos, de elsajátítható „nyelvtani” szabályai. Amíg ezt a diákok megtanulják, addig szükség van ránk, tanárokra, mesterekre. A mesterségbeli tudást mindenképp el kell raktározni, aztán hogy ki-ki hogyan játszik vele, már egyéniség kérdése. A szabályok ismerete nélkül azonban nincs játék. – De mit kezdhetett egy művész a kommunizmus sajátos szabályaival? – Annak idején a tartományi, majd a megyei kiállításokra beküldött munkáinkat nagyon kemény szakmai szempontok szerint bírálták el, a zsűri tagjait általában Bukarestből és a Hargita környéki megyékből válogatták. Egy idő után már nem kizárólag szakemberek tartoztak ezekbe a testületekbe, hanem a pártbizottság kultúrpropagandáért felelős emberei is. Hamar rájöttünk, hogy ezt valamiképpen ki kell és lehet játszani. Miután a hatalom akkoriban a szocreál stílus művelésére, a szocreál eszmény tematikus ábrázolására kötelezett, úgy próbáltunk eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, hogy beraktuk egy kalapba a képzőművész szövetség tagjainak névsorát, aztán kihúztunk három-négy nevet, nekik kellett a következő esztendőben megtölteni a „szocialista szent falat”. Ez a vetésforgó majdnem a rendszerváltásig működött, így ’89 végén nem tudtunk egymásra mutogatni, hogy te kiszolgáltad a rendszert. Az én képeim közül többet is visszadobott a zsűri, de ki bánta. Jót mulattam magamban az egyik, a szűrőn átment képem, a Zászlótartó modellválasztásán is. Az egyik üknagyapám zászlós volt Gál Sándor ’48-as seregében, négy év múlva derekára csavarva hozta haza a szabadságharc zászlóját. Azzal a zászlóval avatták fel hajdanán Nyergestetőn az emlékoszlopot, s talán ma is meglenne, ha valaki nem árulja be a családot, és 1938-ban a román csendőrök nem égetik el. Ez a kép emlékezés az ükapámra. – Műveinek színvilága, az alkalmazott technikák változása, a figuratív ábrázolás helyett a szimbólumok előtérbe kerülése egy fél évszázados alkotói pálya kanyarjai. Elégedetten vagy némi hiányérzettel szemléli ma az alkotásait? – Többnyire elégedetten, de a monumentális festészet fájdalmas módon kimaradt az életemből, pedig mindig vágytam rá. A csíkszeredai millenniumi templom altemplomában festhettem néhány éve egy oltárképet, no meg a csíkszeredai kultúrház fríze jelenti a kevés kivételt. Pedig nagy felületeket, falakat szerettem volna betölteni, egész sor olyan alkotásom van, amely a monumentális festészetre utaló jeleket visel. Ez a hajó azonban a koromnál fogva is elment, immár fizikai korlátokról is beszélhetünk. De egy más jellegű hiányérzetem is van. Láttam Román Viktor bukaresti műtermét, mielőtt 1968-ban végleg elment Párizsba, a Cantata Profana félkörben ülő szarvasainak gipszbe kiöntött modelljét, amelyet Viktor távozása után összetörtek. Semmiért nem adnám, ha azt a szobrot valamelyik városunk főterén bronzba öntve láthatnám. – Kétségtelenül hűséges típus, hiszen a hatvanas évek derekán megérkezett Csíkszeredába, s azóta sem mozdult onnan. Soha nem kellett ellenállnia szirénhangoknak? – Mindig úgy éreztem, hogy Szeredában a képzőművészet mennyországában élek. Igazából egyetlen alkalommal ért olyan csábítás, amin egy kicsit elgondolkodtam: 1968-ban Király Károly személyesen hívott Sepsiszentgyörgyre. Nem csábultam el, de soha nem tagadtam: úgy tartom, hogy Háromszéken, Szentgyörgyön a szellemnek fundamentuma van. Mindig sokkal nyitottabb volt a kultúra, a tudományok iránt, mint a szorosan vett Székelyföld bármely másik városa. A Székely Nemzeti Múzeum léte és régisége, minden, amit összegyűjtött Székelyföldről, Gyárfás Jenő, Barabás Miklós szelleme mind-mind erre utalnak, ezt erősítik. A tömeg pedig mindig próbálta utánozni, amit a kastélyok és kúriák rendszere üzent. Olyan az a talaj, hogy bármikor lehet ültetni bele. Az újra, a 21. századra való nyitás, odafigyelés tekintetében pedig a holnapot is Szentgyörgyön látom. Csinta Samu Márton Árpád A Csíkszeredában élő festőművész Gyergyóalfaluban született 1940. október 6-án. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte 1958-ban, majd 1964-ben Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Rajztanárként kezdett a Matematika-Fizika Líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban. Legismertebb, kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Gaál Andrással együtt a csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos hazai egyéni kiállítás mellett részt vett külföldi csoportkiállításokon többek között New Yorkban (1974), Barcelonában (1976), Krakkóban (1977), Nürnbergben (1980), Washingtonban (1988), Párizsban (2000) és Budapesten (2015). A 75. születésnapja alkalmával összeállított életműtárlata december 5-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 10.Dudás Gyula emlékezeteAz ősz szerelmesét az ősz ölelte immár végleg kegyeibe. 2015 októberében 86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész, a „nagybányaiság” talán legkövetkezetesebb követője, az újraalakított Barabás Miklós Céh alapítótagja, az 1958-ban megalakult nagybányai Zene- és Képzőművészeti Líceum alapítója és 1990-es nyugdíjazásáig tanára, a nagybányai művészeti élet fáradhatatlan irányítója, szervezője, helybéli és anyaországi alkotótáborok állandó látogatója és művészeti irányítója, fiatalabb pályatársainak szeretett és tisztelt mentora. Azt is mondhatnám: a sors kegyes volt hozzá, hiszen mindjárt a kezdet kezdetén, 1958-ban, a képzőművészeti főiskola elvégzése után az egykori „festőfővárosba” Nagybányára röpítette. Ahol a Mohi- és Kádár Tibor-tanítvány megismerkedhetett Ziffer Sándorral és szoros baráti kapcsolatba került Nagy Oszkárral, akinek bátorító szavai festői, de talán későbbi emberi magatartására is hatással voltak. Derűs, nyíltszívű, barátságos, mindig segítőkész lényével belopta magát pályatársai szívébe, olyannyira, hogy idősebb korára már valóságos nimbusz övezte. A fiatalabbak Gyula bácsiját nem lehetett nem tisztelni, nem szeretni. De persze eddig a pontig el kellett jutni. Nem tudom hogyan alakult volna Dudás Gyula pályája, ha nem abba az erőteljes kisugárzású környezetbe kerül, amit Nagybánya jelentett. Az évtizedek alatt felhalmozott szellemi koncentrátum és természetesen a táj, a természeti és az épített környezet meghatározó tényezőnek bizonyult pályája alakulásában. Ízig-vérig nagybányai festővé vált. Munkáiról zömében a hajdani festőfővárosnak és környékének egyik-másik, a hőskorból visszapillantó részlete tekint ránk, hangulata kerít hatalmába. Ez mintegy kötelez valamiféle párhuzamra: annak a megállapítására, hogy tájképein a megszüntetve megtartás jegyeit ismerjük fel. Korszerű átlényegítését az egykori, századfordulós nagy festői forradalomnak, amely kisugárzásával átfogalmazta régiónk művészeti világát. NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár) 2015. november 18.Nagy mesterének állít emléket a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlataFennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh. A Farkas utca 27 szám alatti udvarban álló kis ház ad otthont immár tíz éve a Barabás Miklós Galériának: egészen pontosan 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit Abodi Nagy Bélának, Kós Andrásnak és Andrásy Zoltánnak köszönhetően. Ez utóbbi volt az ugyanis, aki az egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak – tudtuk meg az est házigazdájától, Németh Júlia művészettörténész-műkritikustól. „Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós céhelnök túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből és külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, és arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit” – idézte fel a kezdeteket Német Júlia. Ioan Horváth Bugnariu az 1960-as évek kolozsvári képzőművészeti iskoláját idézte fel, amely akkor Romániában a legjobb iskolának számított, és amelynek Andrásy Zoltán volt az egyik legmarkánsabb mestere. Mindenki szerette, mindenki csak jót mondott róla, emlékezett az egykori tanítvány. A Barabás Miklós Galériát tíz évvel ezelőtt az ő kiállításával nyitották meg, de a nagybeteg mester már nem tudott elmenni az eseményre. Andrásy Zoltán másfél hónappal később, 2006. január elsején „megbékélten és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett” – tette hozzá Németh Júlia. Az eltelt tíz év alatt a Barabás Miklós Céh kiérdemelte a Magyar Örökség-díjat, és Erdély számos magyar képzőművészének kiállítási lehetőséget biztosított, közülük sokan mára eltávoztak az élők sorából. A Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós, Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Nagy Annamária, Lukács Solymossy Éva, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka, Muhi Sándor is kiállított itt, a fiatalok közül pedig többen, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet. A galériának otthont adó ingatlant éppen tatarozzák, „házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás” – jegyezte meg az est háziasszonya. A kerek évfordulót ismét Andrásy-tárlattal ünneplik meg a Barabás Miklós Céh tagjai. A kiállításon, egy-két kivételtől eltekintve, jobbára az Andrásy-gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai csodálhatók meg. T. Koós Imola maszol.ro 2015. november 25.Tízéves a Barabás Miklós GalériaTíz évvel ezelőtt, 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Galéria. Jó tíz évnyi hosszas vajúdás után. Hiszen az ötlet mindjárt a Barabás Miklós Céh 1994-es újjáalakulását követően megszületett. S amint a Céh maga, úgy a székházalapítás is elsősorban nagy öregjeinknek, Abodi Nagy Bélának és Kós Andrásnak köszönhető. A konkrét megvalósulás pedig Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusának, aki az itt lévő, egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak. A rendbetétel sziszifuszi munkát s persze anyagi támogatást igényelt, amit pályázatokból és adományokból sikerült beszerezni. S amiben oroszlánrészt vállalt a szervezet akkori, felejthetetlen emlékű elnöke, Jakobovits Miklós, ügyvezető titkára, Károly Zöld Gyöngyi és a munkálatok szakmai irányítója, Murádin-Beyer Katalin, később pedig Novák Ildikó, s az ugyancsak felejthetetlen emlékű Szabó Bokor Márta és Takács Gyula. Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből, sőt külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, s arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit. Természetesen Andrásy Zoltán kiállításával nyitottuk meg a galériát. Az idős és akkor már nagy beteg mester nem vehetett ugyan részt a megnyitón, de örömmel töltötte el a tudat, hogy álma valóra vált. Másfél hónap elteltével 2006. január elsején megbékélten, és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett. NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár) 2015. december 14.Kós András-emlékkiállítás nyílt KolozsváronCseppek egy hatalmas életműből Családtagjai számára faragott, többségében kisebb méretű szobrok és domborművek szerepelnek az „Ahonnan csak adni lehet…” Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai című emlékkiállításon, ugyanakkor a művész néhány grafikáját, vázlatát és személyes tárgyát is közelebbről szemügyre vehetik az érdeklődők szombat óta a Farkas utcai református templom kerengőjében. Az erdélyi, az összmagyar és az európai szobrászat emblematikus alakja előtt tiszteleg a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei együttműködésében létrejött tárlat, egyfajta előzeteseként annak az állandó kiállításnak, amelyet Kolozsi Tibor szobrászművész, a BMC elnöke rendez majd be, a mester eredeti elképzeléseinek megfelelően. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2015. december 14.Programdömping a kolozsvári Téli fesztiválonVáltozatos kulturális programok várták a nagyérdeműt a hétvégén a Kolozsvári Magyar Napok keretében: többek közt irodalmi estek, különleges tárlatnyitók gazdagították a pénteken kezdődött és december 20-áig tartó Téli fesztivál programját. Tárlat nyílt Kós András szobrász alkotásaiból Nem klasszikus értelemben vett tárlat a Kós András-emlékkiállítás, amelyet meghittség, bensőséges hangulat jellemez. A megtekinthető tárgyak nem a nagyközönségnek készültek, és az alkotó személyiségének rejtettebb rétegeibe engednek bepillantást – méltatta Mile Lajos kincses városbeli főkonzul a Farkas utcai református templom kerengőjében a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton megnyílt tárlatot. Mint kifejtette, a 100 éve született Kós András szobrász emblematikus figura volt, a kolozsvári szellemi élet alakítója, és mindenik kiállított tárgy önálló esztétikai értékkel bír, ugyanakkor a művészeti érték teljes megértésében segíthet a művész személyiségének megismerése. Németh Júlia művészettörténész, műkritikus ugyanakkor Jakobovits Miklós Munkácsi-díjas festőművészt idézte, aki már 1979-ben úgy nyilatkozott Kós Andrásról, mint aki „a mai európai szobrászat egyik legnagyobb alakja”. Elmondta, a képzőművész életében fontos szerepet játszott a Farkas utca, hiszen a Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. Kolozsi Tibor szobrászművész elmondta, Kós életművének nagy része olyan korszakban született, amikor a politika diktált, de a szocialista realizmus nem tudta megtörni művészetét. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei által szervezett tárlat december 20-áig tekinthető meg. Több életre elegendő életmű, az irodalom „ízei” Egyed Péter író, filozófus vette át szombat este az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által odaítélt Méhes György Nagydíjat, a debütdíjat pedig Láng Orsolya kapta Tejszobor című bemutatkozó prózakötetéért. Balázs Imre József Egyed Péter változatos, több életre is elegendő életművét vette számba laudációjában, kiemelve, a díjazott költőként, íróként, értő kritikusként és az erdélyi magyar filozófiaoktatás meghatározó pedagógusegyéniségeként is megkerülhetetlen szereplője kulturális életünknek. Kiemelte, hogy az Echinox magyar oldalainak egykori szerkesztőjeként Szőcs Gézával számos „rebellis szellemű” fiatal tehetségnek biztosított közlési lehetőséget, a Kriterion egykori szerkesztőjeként is jelentős munkát végzett, de Bretter György életművének gondozójaként is ismerheti a közönség. László Noémi a debütdíjast rejtőzködő alkotóként mutatta be, akinek első kötetétért az E-MIL választmánya egyhangúlag ítélte oda az elismerést. A díjakat adományozó Nagy Elek, Méhes György fia egészségi okok miatt nem lehetett jelen a gálán. A díjátadást a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal írók találkozója című rendezvénysorozat előzte meg, amelyen 21 fiatal alkotó olvasott fel műveiből, köztük erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és felvidéki szerzők. A meghívottakkal Karácsonyi Zsolt főszervező, az E-MIL elnöke, illetve Balázs Imre József beszélgetett többek között az irodalom „helyi ízeiről”, a pályakezdés nehézségeiről és egyéb „művészbetegségekről”. A rendezvénysorozat a téli Kolozsvári Magyar Napok és a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében valósult meg. A magyar napok keretében egyébként hétfőn és kedden is gazdag kulturális kínálat: irodalmi est, könyvbemutató, kiállításmegnyitó várja a közönséget. A részletes program a Téli.magyarnapok.rohonlapon olvasható. Kiss Előd-Gergely, Varga László Krónika (Kolozsvár) 2016. január 4.Elégedettek, de többet akarnak a Bernády HázbanTöbb mint kilencezer látogató fordult meg tavaly a marosvásárhelyi a Bernády Házban. Idén még ezt is túlszárnyalnák. Készül a program, kevés a „lyukas” nap. 2016-ban a tavalyi programot szeretnék folytatni, képzőművészeti kiállítások, fotótárlatok, kisebbségi kollokviumok, vetélkedők, könyvbemutatók szervezését, növelve a látogatók számát és az események színvonalát – tudatta a Bernády Ház idei tervei kapcsán Nagy Miklós Kund. A múlt évben egy tucat képző- és ugyanannyi fotóművészeti tárlatnak adtak helyet, három nagy, országos elismertségű kisebbségi kollokviumot szerveztek, két saját könyvet adtak ki és mutattak be. „Ezt szeretnénk fokozni 2016-ban” – mondta a Bernády Házat működtető alapítvány alelnöke. A képzőművészek számára a Bernády Házban kiállítással bemutatkozni fontos eseményt jelent. Mivel a jelentkezők száma egyre nő, a kuratóriumnak nehéz a dolga, hogy kiválassza a legjobb és legszínvonalasabb alkotókat. „Arra is törekszünk, hogy minél több kiállítást szervezzünk, de az is fontos, hogy a közönségnek legyen ideje megtekinteni ezeket a tárlatokat” – mondta a kuratórium alelnöke. Egy-egy tárlatot általában két-három hétig lehet látogatni, kivételes esetben egy hónapig. Az egyéni kiállítások mellett rendszeresen bemutatják a képzőművészeti alkotótáborokban készült alkotásokat, így kapcsolatot ápolnak a gyergyóalfalvi Vadárvácska táborral, a gyergyószárhegyi vagy a borospataki művészteleppel. Minden év tavaszán a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportja is bemutatkozik legújabb alkotásaival, illetve az idén első alkalommal a kolozsvári székhelyű festő- és rajztanárok egyesülete is kiállít a Bernádyban. Ami a könyvbemutatókat, szerzői esteket, előadásokat illeti, szintén előre be kell jelentkezni, sok az állandó, visszatérő vendég. A Bernády Ház is szervez saját rendezvényt, úgynevezett „lyukas” napot nehéz találni. A változásokról szólva Nagy Miklós Kund elmondta, a közönség talán észre sem veszi azokat: nemrég felújították a padlózatot, kicserélték a hangosítást egy korszerű berendezésre. Antal Erika. Székelyhon.ro 2016. január 30.Minőség, érték és hagyomány a BMC tárlatán– Kétségtelen, hogy minden kiállításmegnyitó ünnep: a résztvevőknek, az alkotóknak, s ünnep a közönségnek is. A mostani alkalom viszont ennél is több, hiszen ötödszörre jelentkezünk a Minervában, amely időközben második otthonunkká vált – hangsúlyozta Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh (BMC) alelnöke csütörtökön délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. Köszönetet mondott Tibori Szabó Zoltánnak, az egyesület elnökének, amiért ezúttal is befogadták a céh kolozsvári csoportjának hagyományos értékfelmérő tárlatát, majd emlékeztetett: tavaly ünnepelték Farkas utcai székházuk megnyitásának tizedik évfordulóját. A patinás műemlék épületben sok egyéni és kamarakiállítást szerveztek az évek során, ám a társaság közben számbelileg megszaporodott, jól jött, hogy a Jókai utcai kiállítótérben helyet kínáltak nekik. A házigazda, Tibori Szabó Zoltán reményét fejezte ki, hogy lesz folytatása a hagyománynak, és a magyar kultúra napja környékén még sokszor vendégül láthatjuk a művészeket. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 31.A transzilvanizmus jelentőségéről MarosvásárhelyenA marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, előadóművész, műkritikus volt, aki szombaton a transzilvanizmus jelenéről tartott előadást, illetve bemutatta Kákonyi Csilla három új festményét. A Bernády Ház zsúfolásig telt, sok embert érdekelt Marosvásárhelyen Banner Zoltán előadása. A meghívottat Csíky Boldizsár, a művelődési társaság elnöke köszöntötte, mielőtt feltette volna számára az első kérdést: mi a mai helyzet, ha transzilvanizmusról beszélünk? Hogyan alakult ahhoz képest, ahogy azt annak idején Kós Károly megfogalmazta? Dsida Jenő Nagycsütörtök című versével indított Banner Zoltán, majd Reményik Sándor Az Ige című versét is elszavalta. Majd arról beszélt, hogy Erdély szelleme, sorsa, jövéje és jelene érdekli, ezért ír, mond verset, figyelemmel követi a képzőművészetet, az irodalmat, a zenét. Ha hívják, megy, de már nem vállal másfél órás műsorokat, mert lelkileg túlságosan megterhelőek – vallotta az előadóművész, műkritikus, többször is kifejtve azt, hogy a transzilvanizmus nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, vagy szimbolizmus, hanem egy életérzés, egy gondolkodásmód, amely a trianoni békeszerződést követően jött létre, amikor Erdélyt elszakították Magyarországtól, és amely a második világháború után sem szűnt meg. A történelmi hagyományokat nemhogy nem lehetett eltörölni egy békeszerződéssel, de éppenhogy akkor erősödtek fel, törtek még erősebben felszínre – magyarázta. Az alaptétel az, hogy egyetlen magyar művészet van, bárhol is jön az létre. Az erdélyi művészet nem hozott új stílusirányzatot, hanem az értékek őrzését erősítette, a magyarság identitástudatának táplálását öntötte formába. Banner Zoltán bemutatta egy korábbi vetített előadásának vázlatát, amelyet a bécsi Bornemisza Társaság felkérésére állított össze és amelyben azokat a magyar értékeket ismertette, amelyek erdélyi vonatkozásúak. Megjelent a képernyőn többek közt Gyulafehérvár, mint Szent István alapította püspökség, Kolozsvár, mint Mátyás király szülővárosa, Nagyvárad, Szent László városa, Tancs kazettás templombelseje, kitért Barabás Miklósra, „az alig 164 centiméter kis székely emberre”, aki a nemzet jelentős eseményeinek tanúja és krónikása, a szecessziós palotákra, Kós Károly művészetére. Kákonyi Csilla három új festménye: a Golgota, az Atlantisz harangoz és a Humán törmelék bemutatásával és értékelésével zárult az est. Antal Erika. maszol.ro 2016. február 2.BMC-tárlat az emlékezés és a továbblépés jegyébenNem kell a számmisztika híveinek lennünk ahhoz, hogy elismerjük: a számok befolyásolják életünket. Mintegy rendet teremtenek benne, szakaszokra bontják, mennyiségi mutatókhoz kötik létünket. A kerek számok, a kerek évfordulók pedig alkalmat teremtenek az emlékezésre, a visszatekintésre és jövőbe nézésre. A megalakulásának nyolcvanhetedik és újraalakulásának huszonkettedik évébe lépett Barabás Miklós Céh legnépesebb, kolozsvári csoportja Farkas utcai galériája hivatalos megnyitásának tízéves jubileuma után most újabb, ünnepi évfordulóhoz érkezett. Ötödik alkalommal jelentkezik a Minerva Kulturális Egyesület emeleti kiállítótermeiben hagyományos, értékfelmérő kiállítással. A magyar kultúra napjának jegyében rendezett, ötvenkét művész hatvankét alkotását bemutató tárlat sajátos stílusparádét ígér. A minden évben megismétlődő csoportos kiállítás mindenkori állandója ugyanis a változatosság. És mi sem izgalmasabb, mint nyomon követni ennek a sokszínűségnek az alakulását mind céhes, mind egyéni alkotókra lebontott vonatkozásban. Az összképet illetően, a Kántor Lajos kezdeményezte szigorúbb válogatás eredményeként, az idei tárlat minőségben mintha némiképp felülmúlná a tavalyit, bár annak is megvoltak az erényei. Mintegy emlékeztetőül érdemes fellapozni a Tosa Szilágyi Katalin szerkesztésében megjelent hatvannyolc oldalas, nagy formátumú, színes katalógust, amely dokumentumanyagával a konkrét összevetés lehetőségét is megteremti. Ami újdonságnak számít, s amit az elkövetkezendőkben állandósítani szeretnénk, az az elődeinkre való emlékezés. Az örökösök jóvoltából idén két kimagasló alkotás, Egri László Deltai halászok című, 1960-ban készült festői remeklése és Károly Sándor geometrikus alakzatokba fogalmazott, nemes eleganciájú plasztikája emeli a tárlat színvonalát. NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 6.Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaibólGyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható. Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt. Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund. Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez. Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez. Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen. Antal Erika. Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
