|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 412 találat | lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 391-412 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lorántffy Zsuzsanna 2013. december 9.Csáky Pál könyvbemutatója NagyváradonAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által létrehozott Polgári Esték keretében december 12-én, csütörtökön, 17 órától Csáky Pál felvidéki író, politikus lesz ven- dégünk a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér / str. Libertatii 40. szám). Csáky Pál 1990-től a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. 1992–1998 között a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti frakciójának elnöke,1998-tól Szlovákia kormányának emberi jogokért, kisebbségekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettese. 2002–2006 között kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, majd 2007–2010 között a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának az elnöke. Csáky Pál politikai szerepvállalása mellett a felvidéki és az összmagyarság sorskérdéseivel is foglalkozik népszerű könyveiben. Nagyváradon két, nemrég megjelent könyvét, a Csend és lélek, valamint az Álom a szabadságról című kiadványokat mutatja be a szerző. Csáky Pál így fogalmaz az Álom a szabadságról című kötetében: „Nem akartam én többet mondani, csak azt, hogy legyünk felnőtt emberek, öntudatos magyarok. Ne mások mondják meg nekünk, milyennek kell lennünk, magunk alakítsuk ki a saját nézetünket s építsük tovább fejeinkben is az autonóm szlovákiai magyar közösséget”. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a könyvbemutatóra, hogy közvetlenül beszélgethessünk nemzeti ügyeinkről, sorskérdéseinkről. Az EMNT partiumi sajtószolgálata Erdély.ma 2013. december 14.Önfeladásu(n)król, valamint az elvesztett évszázadunkrólCsáky Pál szlovákiai magyar politikus és író, az MKP exelnöke volt Nagyvárad vendége pénteken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívására érkezett, és könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott. Jó dolog kizárólag az állam nyelvén taníttatnia gyermekét annak, aki a nemzeti kisebbségek valamelyikéhez tartozik? Akik szerint igen, azokhoz is szólt Nagyváradon tartott előadásában a szlovákiai magyar politikus. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban tartott rendezvényen a magyarság sorsának alakulását taglalta, és a szóban forgó kérdés kapcsán elmesélte: egy szlovákiai rendezvényen egy ottani magyar hölgy ment oda hozzá, hogy közölje, bár nem híve az úgymond magyarkodásnak, és Csáky diskurzusa is túl magyar neki, mégis visszaíratta magyar iskolába a gyermekét, aki addig szlovákba járt. Hogy miért? Mert húsvétkor egy családi beszélgetés során a saját magyar gyermeke ezzel szólt hozzá: „Ezek a magyarok úgyis állandóan csak elnyomtak bennünket”. Itt döbbent meg az anya, és értette meg, mennyire torzítja a gyermekek tudatát, ha nem az anyanyelvüknek, nemzetiségüknek megfelelő tannyelvű iskolába járnak, hanem az állam nyelvén és főleg személete szerint tanítóba. Ott és akkor döntötte el, hogy kiveszi gyermekét a szlovák iskolából, és magyarba adja. Ilyen jelképértékű, fontos igazságokra rávilágító történetek szerepelnek Csáky Pál ama három könyvében, amelyet el is hozott Váradra, és amelyek mentén álláspontjait ismertette. Fogynak, oldódnak… Az MKP egykori elnöke maga is elismerte: a szlovákiai magyarságban kezd leginkább kihunyni a nemzettudat jelenleg. Pedig – mind mondta – „mi ugyanolyan magyarok vagyunk, mint a pestiek, az esztergomiak, vagy a váradiak”. Számadatokkal illusztrálva is ismertette az önfeladást, jelezve: a népszámlálás során tízezrek nem is jelölték be a nemzetiségüket, további tízezrek abszurd módon azt írták oda, hogy a nemzetiségük „pozsonyi”, „kassai”, „rimaszombati” stb. Egyébként a szlovák népszámlálás szerint az ottani magyarság lélekszáma immár 500.000 fő alá csökkent. Csáky Pál azonban hangsúlyozta: szerinte az adatok nem megbízhatóak, és még mindig 500.000 fő fölött van a magyarok száma. Elmesélte azt is, hogy a lakosság megijedt az összeírás során attól, hogy személy szerint is visszakereshetőek az emberek, így sokan emiatt sem merték vállalni önazonosságukat. Az író-politikus egyébként úgy vélte, azért tartanak és tartunk most ott, ahol, és nem sokkal előrébb, ráadásul egészen más úton, mert „az elmúlt évszázadot a magyarság finoman szólva nem nyerte meg, sőt, elvesztette”. Történelmi tényekkel erősítve mondandóját, hozzátette: a csehek, a szlovákok, a románok, a szerbek viszont mind megnyerték a 20. századot, az esélyeikhez képest sokkal előbbre is léptek ezzel. Csáky Pál úgy véli: „most pedig ezek a népek, illetve országaik vezetése minden oldalról nyomják, támadják Magyarországot, illetve a területükön élő magyarokat. Mi pedig csak ülünk, karba tett kézzel. Ennek előbb-utóbb véget kell vetnünk, amíg nem késő…” Ki ő? Csáky Pál (Ipolyság, akkori Csehszlovákia, mai Szlovákia, 1956. március 21.) szlovákiai magyar mérnök, politikus és író. 1980-ban szerzett diplomát a Pardubicei Vegyészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a lévai Levitex cég vezető technológusa. 1990-től a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. Az 1992-1998-as években a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti frakciójának elnöke, 1998-tól a Szlovák Köztársaság kormányának emberi jogokért, kisebbségekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettese, 2002-2006 kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, 2007. március 31. és 2010 júniusa között az MKP elnöke volt. Szeghalmi Örs erdon.ro 2014. január 21.Kultúraünnep határok nélkülHatáron átívelő programsorozattal ünnepel Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából. Nagyszalonta és Gyula együttműködési szerződést ír alá, Marosvásárhelyen pedig a magyar–román kapcsolatokat erősítenék. Határon átívelő programsorozattal ünnepel a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a programsorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: büszkék arra, hogy a hagyomány tovább él, hiszen a Bihar, illetve a Hajdú-Bihar megyei város 2000 óta ünnepli közösen a hagyomány és a megújulás jegyében a magyar Himnusz születésének napját. Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere szerint az emberek érdeklődése eziránt „nem is kérdéses”. „Tudjuk, hogy Nagyváradon nem áll mellé az önkormányzat, de ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy a határ mindkét oldalán telt házas rendezvények lesznek” – fejtette ki Muraközi István A magyar kultúra ünnepe elnevezésű közös programsorozat kapcsán. Miközben Újfaluban gyakorlatilag már múlt csütörtökön elkezdődött az ünnepség, addig Nagyváradon a kedden 17 órakor kezdődő, A kultúra, nemzeti megmaradásunk és felemelkedésünk záloga című programmal indítanak. Ezen felszólal a főszervező Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke és Muraközi is, civil érdemérmeket adnak át, Pomogáts Béla irodalomtörténész előadással készül, míg az újfalui zeneiskola tanárai koncertet adnak az Ady Endre Gimnázium dísztermében. „Újfaluban az önkormányzat komoly szerepet vállal benne, de Váradon a BINCISZ nélkül nem is lenne magyar kultúra napja” – véli a polgármester, aki rámutatott: az ünnepség több rendezvényét mindkét városban megtartják. A partiumi megyeszékhely szerdai eseményei 13 órakor kezdődnek, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán – a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében – felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, majd 17 órától a Tibor Ernő Galériában kiállítás nyílik az újfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola munkatársainak alkotásaiból. (Cserébe csütörtökön Újfalun a váradi Tibor Ernő Galéria művészeinek csoportos kiállítását nyitják meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.) Szerdán 19 órakor a váradi Szigligeti Színházban gálaestet szerveznek, amelyen gazdára találnak a Magyar Kultúráért Díjak és a tavaly alapított Jakobovits-díj. Szabó Ödön elmondta: idén két életműdíjat és három Magyar Kultúráért Díjat osztanak. Újra „menő” a színház A szerda esti ünnepi előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében helyi magyar középiskolások és egyetemisták közreműködésével készült Liliomfi-remix jelenti lesz. A Szigligeti Színház hétfői tájékoztatóján elhangzott: a névadójuk színművéből készült produkcióra már minden jegy elkelt. A hat csoport által külön-külön, a társulat egy-egy színészének irányításával kidolgozott jeleneteket a művészeti vezető, Szabó K. István „gyúrja össze” egyetlen közös előadássá. Gajai Ágnes színész először vesz részt a három éve indított programban, de tanítványai „lazára vett” indulása után most úgy érzi, hogy összekovácsolódott a csapata. „Ez a nap róluk szól, arról amit elértek ezalatt a két és fél hónap alatt. Óriásit léptek előre” – magyarázta a színművész. A programot a diákok is maguknak érzik, egy diáklány megfogalmazása szerint „nem is maga a bemutató, hanem az odáig vezető út a fontos”, és ahogyan azt Szotyori József színművész mondta: „életre szóló élménnyel gazdagodnak”. Pál Hunor, bevallása szerint nagyon kreatív, lelkes csapattal dolgozott együtt, akiktől ő is tudott tanulni, „belőlük építkezett”. A társulat munkatársai hétfői sajtótájékoztatójukon arra is emlékeztettek, hogy amikor októberben ismét meghirdették a szereplőválogatást, sok diák jelentkezett – Csatlós Lóránt kijelentette, hogy talán ennek a programnak is köszönhető, hogy „Nagyváradon újra menő lett színházba járni”. A Magyar Kultúra Ünnepe pénteken zárul Nagyváradon – Szabó Ödön tájékoztatása alapján két könyvbemutatóval, amelyek révén „a történelmi Bihar vármegye további örökségét fedezzük fel”: 16 órától az Ady Endre Gimnáziumban V. Szilágyi István A lelkiismeret ösvényei című könyvét méltatja Tuduka Oszkár nyugalmazott irodalomtanár és zenekritikus, míg 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Dukrét Géza mutatja be Emődi János, Wilhelm Sándor és Sándor Mária A margittai fazekasság című kötetét. Utóbbi kötetet Berettyóújfaluban is ismertetik egy nappal korábban. Magyar–magyar, magyar–román közeledés A Bihar megyei Nagyszalonta és a Békés megyei Gyula is erősíteni kívánja határon átívelő kapcsolatait a magyar kultúra napja alkalmából. Török László szalontai és Görgényi Ernő gyulai polgármester a szerdán, a nagyszalontai Arany Palota nagygalériájában megszervezésre kerülő ünnepi programsorozat keretében írja alá a két város együttműködési megállapodását. Az ünnepségen elhangzik a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc Hazám, hazám című műve, Nagy Xénia elszavalja a város nagy szülötte, Arany János A walesi bárdok című balladáját, de gyulai képzőművészek is bemutatkoznak a bihari település közönségének egy közös kiállítással. Nemcsak a határon átívelő kapcsolaterősítést segíti azonban a kultúra ünnepe. A megszámlálhatatlan kultúra napi programkínálatból Marosvásárhely is alaposan kiveszi a részét. Az utóbbi időben a román–magyar konfliktus újbóli kiéleződéséről elhíresült városban a Studium Alapítvány szervezésében három éve indult a magyar kultúranapi 24 órás felolvasómaraton, amelyet idén a két nemzet kultúrájának közelítése érdekében román nyelven is megszerveztek január 15-én, a román kultúra napján. A harmadik magyar felolvasómaraton szerdán éjfélkor kezdődik, és csütörtök éjfélig kapcsolódhatnak be mindazok, akik marosvásárhelyi magyar írók, illetve román szerzők magyarra fordított műveiből kívánnak felolvasni – ezzel nemcsak a megbékélést, de a műfordítók szerepének fontosságát is hangsúlyozni szeretnék a szervezők. Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka | Krónika (Kolozsvár), 2014. február 17.Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára. A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára. Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött. Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van. Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész. A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni. „Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek. Hiányoznak a szakkönyvek Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára. Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást. Csak átcsoportosítanak Nagyváradon Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést. „Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól. „A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását. Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd. A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry. Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár), 2014. február 17.Jelentős könyvadomány iskoláknakTöbb tízezer vadonatúj kötetet kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az Osiris kiadótól. Hétfőn a Lorántffy Zsuzsanna, valamint a Szent László iskoláknak adományoztak belőlük. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, valamint Nagy József Barna partiumi régióelnök hétfőn délelőtt ért el a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna iskolába, ahol Szabó Zsuzsa igazgató és Eszenyei Ilona könyvtáros fogadta őket. Mintegy száz kötetet adományoztak az iskola könyvtárának – az elegáns kivitelezésű képes művészettörténeti albumok mellett többek között történelmi, teológiai és szépirodalmi könyveket, utóbbiak nagy része kötelező olvasmány is. „Hátha ezeknek köszönhetően a diákok visszatalálnak a könyvekhez. Sokan már kezdenek rájönni, hogy az internetes olvasás nem az igazi…” – mondta Szabó Zsuzsa igazgató. Mint megtudtuk, a kötetek egy része a könyvtárban marad, a többit jutalomkönyvként fogják kiosztani. Utánpótlás Egy órával később a Szent László római katolikus gimnázium könyvtárába jutott el az EMNT két képviselője – itt Zalder Éva igazgatónak és Pap Judith könyvtárosnak adták át a könyvadományt. Zalder Éva elmondta, a költözés közepette nagyon sok könyv tönkrement, jól jön az utánpótlás. Új könyveik pedig szinte nincsenek is, tette hozzá Pap Judith, amit kapnak, azok rendszerint régi kiadások, s már eleve használtan kerülnek hozzájuk. Itt valószínűleg mindegyik kötet a könyvtárban marad, tudtuk meg az iskola igazgatójától. Mint megtudtuk, az Osiris kiadó több tízezer kötetet adományozott a Pro Minoritate alapítványnak, mely igen jó kapcsolatban van az EMNT-vel, így nekik ajánlotta fel ezeket szétosztás végett. Az EMNT kolozsvári központja a települések magyar lakosságának számával arányosan osztotta ki a könyveket, Nagyváradra több ezer kötet jutott, melyet az elkövetkezendő félévben fognak kiosztani tanintézeteknek, könyvtáraknak, közintézményeknek. Küldetés Az Osiris kiadó küldetésként fogja fel azt,hogy támogassa az iskolakönyvtárakat, ekkora adományra azonban még nem volt példa részükről itt Erdélyben, mondta Török Sándor, kihangsúlyozva egyúttal: az EMNT azért is fontosnak találja ezt az akciót, mert a magyarok megmaradását szolgálja a művelődés lehetővé tétele által és segítséget nyújt a szép magyar beszéd ápolásában. Az sem elhanyagolandó, hogy a szakkönyvek a tanárok munkájában nyújtanak jelentős segítséget. A következő állomás valószínűleg a Partiumi Keresztény Egyetem lesz, tette hozzá. Neumann Andrea erdon.ro, 2014. március 7.Magyar szobrászat ErdélybenNem az aggodalmas nemzetiségi önmeghatározási kényszer okán szerepel címünkben a „magyar”: a történelmi hűség kötelez a kiemelésre, miszerint egész középkori művészetünk névtelen szoborfaragói magyar mesterek voltak, sőt a 13–16. századi kolozsvári, nagyváradi, gyulafehérvári és csíki kőfaragó műhelyek talán magyarországi építkezéseknek is dolgoztak; s noha a Kolozsvári testvérek, Márton és György európai érvényű (ám majdnem nyomtalanul elpusztult) életműve után, az 1373-as Szent György-lovasszobor térplasztikai forradalmát követően majd négyszáz évig nem találkozunk más, hasonlóan jeles magyar művésznévvel (jeles művekkel azonban igen), a barokkban jeleskedő Hoffmayer Simon, Nachtigall János és Schuchbauer Antal német neve mögött a 18. századi magyar plasztika képviselői rejtőzködnek; a folytonosság pedig a 19. századi s az egész egyetemes magyar szobrászatra jellemző visszaesést követően (Csűrös Antal s a reformkortól megélénkülő építkezések épületplasztikai szükségleteit kiszolgáló mesteremberek tevékenységében, mégis, nyilvánvalóan) megszakí(tha)tatlan az első világháborúig. Attól kezdve napjainkig az erdélyi magyar szobrászat felívelése páratlan jelenség az azonos sorsú közép-európai régióban. Ezenközben virágzik egy német jellegű, szász középkori, majd újkori szobrászat, egészen a második világháború után a romániai művészeti főiskolákon végzett, de a hetvenes évektől kivándorolt nemzedékig (olyan kiváló alkotószemélyiségekkel, mint például Ingo Glass és Peter Jacobi). S ugyancsak a 20. században, az előző századok névtelen, népi-naiv templomépítő faragómestereinek az utódai „az erdélyi román szobrászat” tanulmánycímre sarkalló (de tudomásunk szerint ugyancsak meg nem írt, meg nem rajzolt) vonulattal gazdagítják az egyetemes román és persze az „egyetemes erdélyi” plasztikát. (Csupán jelzésként említenénk a ma már klasszikusoknak számító, alapító személyiségek közül Romul Ladea, Ion Vlasiu és Cornel Medrea nevét.) A téma („magyar szobrászat Erdélyben”) azonban ennél is összetettebb, ha arra gondolunk: hány erdélyi születésű tehetség kereste boldogulását az 1920 utáni nyolcvan év alatt Magyarországon (például Borsos Miklós, Dabóczy Mihály, Megyeri Barna), Bukarestben (például Fekete József, Balogh Péter és mások) vagy messzebb külföldön (például Borbereki Kovács Zoltán, Étienne Hajdú István, Kemény Zoltán, bukaresti évei után Román Viktor és mások); mert akkor ezek az életművek miként kapcsolódnak az erdélyi szobrászat fejlődési-állapotbeli mozzanataihoz, kell-e kapcsolódniuk s miért, illetve: az egész huszadik századi regionális esemény- és stílustörténet mennyiben érdekes az egyetemes s ezen belül az összmagyar szobrászat képe, alapvető értékei, tendenciái szempontjából. Végül: a „semmitmondó”, kincstárinak tűnő címadás és kérdésfelvetés már csak azon egyszerű oknál fogva is indokolt, mert az erdélyi magyar szobrászat – Romániában található. S könyvnek tervezett tanulmányom jelenlegi, inkább csak tematizáló, vázlatjellegű változatában megállapításaim és kijelentő mondataim is elsősorban kérdéseknek tekinthetők, még ha a kérdőjelekkel igyekszem is takarékoskodni. Ebben a változatban mindenképpen a 20. századi s kiemelten az utolsó fél évszázad, tehát a kortárs erdélyi szobrászat jelenségeit, problematikáját szeretném érinteni. Az előzmények, a művészettörténeti háttér azonban oly gyönyörű, hogy sajnálom kikapcsolni a reflektort, mielőtt esetleg velem tartó olvasóim figyelmét néhány pillanatra erre ne irányítanám. Az erdélyi művészettörténet legkiválóbb kutatói, az alapművek szerzői – Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Entz Géza, László Gyula, Keöpeczi Sebestyén József, Bíró József, B. Nagy Margit, Dávid László, Kovács András stb. – elsősorban az építészeti örökség emlékanyagát és stílustörténeti mozzanatait vették számba, tárták fel, rendszerezték és elemezték. A szobrászat, a festészet s az iparművészet többnyire csupán az alapkutatásokkal elválaszthatatlanul összefüggő témaként szerepel műveikben; illetve a gazdag egyházi festészet (freskók, szárnyas oltárok, festett mennyezetek stb.) nagyobb hangsúllyal, különösen Kelemen Lajos és László Gyula esetében. Nem azért, mert nem szándékoztak volna például a szobrászat történetével is foglalkozni, hanem mert az épített hagyaték kutatása, a leletmentés- és feldolgozás (esetleg helyreállítás) mindig sürgős volt, s ha ennyi nagy tekintélyű szakember is alig tudta az évszázadokon át örökké tragikus történelmi események romjaiból kimenteni a művészettörténeti rekonstrukcióhoz szükséges elemeket, akkor a plasztikai tevékenység majd évezredes történetének a kutatására is egy-két „egész embernek” kellett volna, kellene életét áldoznia. (Ez egyébként nem „erdélyi elmaradottság és adósság”, hiszen magyarországi viszonylatban is csak egy-egy korszaknak, műcsoportnak, vonulatnak vagy személyiségnek volt/van ilyen érdeklődésű kutatója, s például éppen a 20. század szobrászati képe sem állt össze egyetlen antológiává.) Magam is csupán elindultam az eddigi erdélyi szakirodalom szobrászati vonatkozásainak az összesítése felé, de egy-egy idézet fénye máig meghatározza tájékozódásunkat: Entz Géza: „A középkori művészetben a szobrászat és festészet különösen vidéki műemlékeknél, nem tekintve a szárnyas oltárokat, szinte kizárólag az építészettel kapcsolatban jelenik meg. Kiváltképpen a plasztika veszíti el önállóságát, és alig emelkedik túl az építészeti díszítés keretein.”1 Balogh Jolán: a Kolozsvári testvérek, „Márton és György […] művészete a jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő századokban.” „Az emlékek hosszú során figyelhettük meg […] a renaissance formák meghonosodását […] és e folyamatban a helyi mesterek formafelfogásának mind erősebb megnyilvánulását. Mennyi logika és mennyi ízlés mutatkozik mindkét irányú átformálásban! Mennyire érzékenyek voltak a helyi mesterek a múlt hagyományai iránt, és ugyanakkor mily nagy fogékonyságot tanúsítottak az új stílussal szemben.”2 B. Nagy Margit: „Ha Kolozsvár város levéltárának áttekintése után a barokk mesterkörről az eddigieknél valamivel többet is tudtunk mondani, nem tagadhatjuk, hogy mestereink tevékenységével kapcsolatosan még sok kérdőjel meredezik a kutató előtt. […] Azonban világosan kitűnik, hogy a XVIII. század folyamán Kolozsváron valóban jelentős mestergárda alakult ki, mely a század vége felé haladva mindinkább kiterjesztette hatáskörét a távolabbi vidékekre is.”3 Bíró József: „Erdély klasszicista kori szobrászata az előző korszakokhoz képest hanyatlást mutat; a barokk kor nagy mestereihez fogható művészt nem ismerünk. Alig egynehány szobrász nevét hozta felszínre a kutatás, ki Erdélyben született, s itt is dolgozott, de műveik értéke sem emelkedik az átlag fölé; a jelentősebb feladatokat jórészt külföldi mesterek kapják.”4 (A Kolozsváron 1883-ban megnyílt első csoportos erdélyi képzőművészeti kiállítás anyagában egyetlen szobrászati mű sem szerepelt.) A romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk ismeretlen (de a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a korabeli építészettel egyenrangú műveket létrehozó) szobrászai sorának névtelenségét oldja fel a 19. és 20. század fordulóján Köllő Miklós (Gyergyócsomafalva, 1861 – Budapest, 1900), aki alig lép be a 20. századba, máris távozik, Istók János (Bácsfalu, 1873 – Budapest, 1972), akinek egyetlen szobrát sem állították fel idehaza, és Kolozsvári Szeszák Ferenc (Kolozsvár, 1881 – Arad, 1919), tünékeny, rövid élete alatt reánk hagyva a nagyszalontaiArany Jánost a Csonkatorony falán. Már-már úgy tűnik, hogy az 1867-es kiegyezés s a magyar állami újjászületés nyomán sarjadt szellemi-közművelődési önrendelkezés hulláma Erdélyben is kiegyenlíti a nemzeti összetartozás plasztikai kifejezése terén évszázadok alatt felhalmozódott adósságokat: Kolozsváron 1902-ben felavatják az egész magyar nyelvterület legszebb Mátyás király-szobrát, s ugyancsak Fadrusz János Wesselényi-emlékművét meg Tuhutum-oszlopát Zilahon, Köllő Miklós segesvári szobrával (ma Kiskunfélegyházán) megszületik az első hiteles Petőfi, marosvásárhelyi Kossuthjával és Margó Ede 1907-ben Nagyváradon felállított Szacsvay-emlékművével pedig talán itt is elkezdődne az egész Kárpát-medencét behálózó szabadságharc-emlékművek kultusza. A trianoni békeszerződés azonban túl magas küszöböt állított e folyamatok útjába ahhoz, hogy az erdélyi társadalom érvényesíteni tudta volna igényeit a történelmi és kulturális identitását erősítő emlékhelyek kialakítására, s hogy az erdélyi városok is a „szobrok városaivá” válhattak volna, mint a magyarországiak, éppen az első világháborút követő évektől kezdve. És mégis, néhány „nagy kezdeményező”, Gallasz Nándor (Temesvár, 1893 – Temesvár, 1949), Szervátiusz Jenő (Kolozsvár, 1903 – Budapest, 1983), majd Fekete József (Vajdahunyad, 1903 – Nagyvárad, 1979), Izsák Márton (Galócás, 1913), Kós András (Sztána, 1914), valamint néhány lelkes, szorgalmas kismester, például Sarkadi Sándor (Dobra, 1887 – Szatmárnémeti, 1959), Szabó Vera (Kiskunfélegyháza, 1890 – Kolozsvár, 1966), Vágó Gábor (Belényes, 1894 – Szeged ?), Csapó Sándor (Szabadka, 1913 – Szatmárnémeti, 1979) és mások két világháború közötti, áthidaló-közvetítő tevékenysége nyomán 1945 után megtörténik „a nagy robbanás”, egy olyanplasztikai kultúra kibontakozása, amelyben az évszázadokon át halmozódó mesterség-, anyag- és formatapasztalat, a háziipar és a népi tárgykultúra szűk lehetőségeibe fojtott alkotó lelemény és önkifejező kényszer igazolódott s találta meg végső értelmét. E „robbanás” jelentőségét, méreteit és minőségi mutatóit egyelőre (jelen tanulmány keretében) pusztán egy névsor tényszerű közreadásával idézném fel; akik valamennyire jártasak az elmúlt ötven év művészeti-kiállítási életében, csupán egy név olvastán is fel tudják idézni a hozzá kapcsolódó művészi élményeiket; a kevésbé tájékozottak számára pedig talán éppen a „mennyiségi mutató” kelthet érdeklődést a téma iránt. A fentebb említett „nagy kezdeményezőket”, akiknek a munkássága természetszerűen átnyúlik a második világháború utáni időszakba (sőt ekkor kulminál), nem vettem fel ebbe a felsorolásba, de az életkori, nemzedéki időrendet következetesen érvényesítem: Orgonás András (Urgendotte-Michigan, USA, 1909 – Temesvár, 1990) Kósa Huba Ferenc (Losonc, 1910 – Kolozsvár, 1983) Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912 – Kolozsvár, 1997) Csorvássy István (Szászrégen, 1912 – Marosvásárhely, 1986) Szobotka András (Temesvár, 1916 – Temesvár ?) Balaskó Nándor (Érszalacs, 1918 – Tauberbischofsheim, 1996) Márkos András (Kolozsvár, 1919 – Kolozsvár, 1972) Vetró Artúr (Temesvár, 1919 – Kolozsvár, 1992) Balogh Péter (Micske, 1920 – Bukarest, 1994) Timár Margit (Livezény, 1923 – Brassó, 1995) Löwith Egon (Kolozsvár, 1923) Szederjesi András (Nagymedesér, 1926) Orbán Áron (Boldogfalva, 1927 – Székelyudvarhely, 1978) Puskás Sándor (Kolozsvár, 1928) Nagy Géza György (Sajószentandrás, 1928) Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929 – Marosvásárhely, 1976) Székely József (Erdőszentgyörgy, 1929) Gyerkó Mária (Rákos, 1930) Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930) Kondrák Károly (Újszentanna, 1930) Tirnován Ari-Vid (Segesvár, 1933) Németh Antal (Sepsibükszád, 1933) Lőrincz Lehel (Türe, 1933) Hunyadi László (Dombó, 1933) Tőrös Gábor (Torda, 1934) Bálint Károly (Lőrincfalva, 1934) Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935) Farkas József (Nagysármás, 1936) Péterfy László (Nyárádselye, 1936) Orlowski-Balogh Edit (Topánfalva, 1936) Demeter Vilmos (Mezőzáh, 1936) Venczel Árpád (Korond, 1937) Román Viktor (Homoródszentmárton, 1937 – Saron-sur-Aube, 1995) Szakáts Béla (Székelyudvarhely, 1938) Jecza Péter (Sepsiszentgyörgy, 1939) Kotsis Nagy Margit (Csíkszereda, 1939) Gyenge Imre (Középajta, 1939 – Nagyszeben, 1986) Gergely István (Csíkkozmás, 1939) Kovács Ernő (Marosvásárhely, 1940) Fekete Jozefina (Gyulafehérvár, 1941) Suba László (Makfalva, 1941) Dienes Attila (Marosvásárhely, 1942) Kádár Károly (Tancs, 1943) Váró Márton (Székelyudvarhely, 1943) Lugosi László (Zilah, 1944) Ferencz Ernő Lajos (Csíkszereda, 1944) Krupiczer Antal (Kapnikbánya, 1944) Kiss Levente (Gyergyóalfalu, 1944) Baróthy Ádám (Marosvásárhely, 1945) Zagyva László (Bayerisch Eisenstein, 1945) Petrovits István (Kökös, 1945) Domokos Lehel (Avasfelsőfalu, 1945) Tornay Endre András (Zetelaka, 1946) Burján Emil (Gyergyószentmiklós, 1947) Balázs János (Nagybánya, 1947) Várvédő István (Nagybánya, 1947) Benczédi Ilona (Korond, 1948) Kocsis Előd (Abafája, 1948) Vetró András (Temesvár, 1948) György Albert (Lövéte, 1949) Bocskai Vince (Szováta, 1949) Bodó Levente (Lövéte, 1949) Rozsnyay Béla (Marosvásárhely, 1949) Adorjáni Zoltán (Szászrégen, 1949) Adorjáni Endre (Kolozsvár, 1950) Dóczy András (Csíkszereda, 1951) Robotos Júlia (Bukarest, 1951) Vincefi Sándor (Bukarest, 1952) Horváth Ödön (Marosvásárhely, 1953) Miholcsa József (Marosvásárhely, 1953) Egyed Judit (Nagyvárad, 1954) Gyarmathy János (Nyárádszereda, 1955) Székely János Jenő (Kolozsvár, 1956) Ercsei Ferenc (Szászrégen, 1956) Nagy Ödön (Marosercse, 1957) Kovács Géza (Marosvásárhely, 1958) Lakatos Pál (Kispeleske, 1960) Vargha Mihály (Kézdivásárhely, 1961) Kocsis Rudolf (Köröskisjenő, 1963) Sánta Csaba (Szováta, 1964) Kolozsi Tibor (Gyergyóditró, 1965) A leltárak üdvös voltáról. Mindenképpen fontosak számunkra a leltárak, mert állandóan veszteségeink, hiányaink vannak, és nem minden veszteséglista tételei, értékei fejezhetők ki valutában. Azt például természetesnek tartjuk, hogy a művészeti múzeumok, a múzeumok képtári részlegei, a köz- és magángyűjtemények fenntartása és működtetése elképzelhetetlen leltárkönyvek és a műtárgyakról készült „személyi lapok”: a kartonok nélkül. Értékőrzőbb pénznemekkel megáldott országokban a szakmailag felbecsült érték megjelölése sem hiányzik ezekből a kimutatásokból. Nekünk a köztéri (bel- és kültéri) plasztikai művekről azonban nincs leltárunk, vagy csak esetenként tartják nyilván értéküket. Tehát a legsürgősebben számba kell vennünk, hogy a már említett, 1914 előtti térszobrainkon kívül vannak-e és hol állnak még a helyükön, esetleg más helyszínen művészi értékű emlékművek ebből az időszakból. Ha csak áthelyezték őket (urbanisztikai rendezés, útépítés vagy a többségi nemzeti ideológia érvényesítése okából), azt is nyilván kell tartanunk és figyelemmel kísérnünk további sorsukat. Zala György aradi Szabadság-emlékműve már „szabadlábon” várakozik újbóli felavatására; Gyergyócsomafalva pedig már megtisztelte szülöttjét, Köllő Miklóst a hajdani Kossuth-szobor másával, amelyet Sánta Csaba öntött bronzba a megőrződött makett felnagyításával. Ezeknél a példáknál sokkal jellemzőbb sajnos az itt következő három megrázó idézet az első világháború előtti köztéri emlékművek sorsáról. Kölcsey Ferenc szobrát 1897-ben leplezték le Nagykárolyban. „A kispiac mellett, a Károlyi-kert kapuja előtt terült el a nagyvásártér, mindjárt a kastélykert után. A gyönyörű parkhoz kapcsolódott az a kis kert, amelyben a szobrot felállították. A költő fedetlen fővel ül egy karosszékben. […] A talapzaton egy táblán a Himnusz egy versszaka volt bevésve. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrát Kallós Ede mintázta meg, ércbe Párizsban öntötték. […] A harmincas években (1936?) a »Vasile Lucaciu« líceum félrevezetett diákjai egyik éjjel (a rendőrség »éber« felügyelete mellett) lefejezték, majd a megcsonkított szobrot a városháza pincéjébe vitték le. Az 1940-es bécsi döntés után a Regátba távozó városi adminisztráció, jogtalanul, a város tulajdonát képező szobor maradványait magával vitte, és valahol beolvasztották.”6 „A Kőkereszt városunk egyik legrégibb műemlék értékű keresztje. A róla elnevezett téren áll. […] 1760–1790 között állították fel. […] Az 1959-es év egyik éjszakáján kegyetlen kezek talapzatáról eltávolították és ismeretlen helyre hurcolták a régi keresztet. Nyoma veszett. […] 1992 tavaszán a Római Katolikus Plébánia kérésére Tamás István székelyudvarhelyi neves kőfaragó mester díjmentesen faragta ki terméskőből a Kőkereszt ma is látható változatát.”7 „1923-ban eltávolították Kossuth, Bem és II. Rákóczi Ferenc szobrát, a Petőfi-oszlopon lévő domborművet, majd 1923-ban felállították az Ismeretlen Katona, 1924-ben a latinitás (Lupa capitolina), 1930-ban Avram Iancu szobrát…”8 A rendszerváltás óta megjelent, egyébként nagyon hasznos útikalauzok, kalendáriumok, „séták” szövegeiből valósággal ki kell mazsoláznunk a köztéri emlékművek előfordulását, adatait (ha egyáltalán helyet kapnak bennük), de egyik általam ismert kiadványban sem szerepelnek külön fejezetként. Mielőtt az általunk óhajtott és elkezdett térszobrászati kataszter elkészülne, azt máris leszögezhetjük: a 19. század közepétől az első világháborúig terjedő időszak történelmi, irodalmi, kulturális és vallási jellegű emlékművei elsősorban nem a térplasztika ágazati-szakmai-művészeti problémáinak a kivetülései és megoldásai, tehát nem a szobrászat néz szembe bennük önmagával, hanem a társadalom tart tükröt lelkiismerete elé. (Ez a jelenség, persze később, 1990 után, amikor erre újra lehetőség nyílik – megismétlődik, de ezt a „tiszteletadást” már „saját kezűleg” celebrálhatja; a feladatot elvégző erdélyi szobrász kezét pedig már nem kötik ideológiai vagy politikai feltételek, s képzeletét a 20. századi európai szobrászat tapasztalatai vezérlik.) Tehát „olyan művészeti ág termése, teljesítménye feltáratlan, amelynek alkotásai a nagy nyilvánossághoz szólnak, s amely művészeti ág alapvető jellemzője – léte, tartalma, kifejezése és hatótere révén – a közösségi jelleg s ugyanígy a viszonylagos állandóság”.9 Amikor átlépjük a bűvös 1920-as „határt”, ez a közösségi ösztönzés is megbénul, meg kell bénulnia, hiszen még a világháborúban elesett halottjainknak sem állíthatunk jelet, akik éppen az új államhatalmat beiktató szövetségesek ellen harcoltak. Templomok belső vagy külső falán, cintermeiben, temetőkertjeiben elhelyezett emléktáblákkal s főleg falun róják le kegyeletüket az élők, a megcsonkult családok a helység hősi halottjai iránt. Pedig éppen ez az esemény s majd a második világháború eleven emléke az, ami újabb s minden eddiginél erősebb közösségi igényt támaszt köztéri emlékhelyek kialakítására, s ennek a két fellobbanásnak az energiája ragadja magával a magyarországi szobrászatot egy általános stiláris megújulás távlatai felé (persze nem elsősorban a világháborús emlékművek vonatkozásában), hiszen már korábban is, de főleg a centenáriumi (1848–49, Petőfi), millecentenáriumi (honfoglalás) és millenniumi (államalapítás, Szent István, kereszténység felvétele) események aktualitását meghaladó plasztikai jelek egész sora emelkedett ki a földből azokban az években, amelyek – akármi lesz a szobrászat mint művészeti ág sorsa az elkövetkezendőkben – a magyarság számára mindig meggyőzőbben fogják az együvétartozást, a világ számára pedig a magyar nemzeti karakter megérzését szolgálni, mint a változó szemléletű történelemkönyvek, a szépségversenyek vagy a szakácsművészeti bemutatók. A kontraszt érzékeltetése végett azt mondhatnánk, hogy reánk, az erdélyi magyar társadalomra meg éppenséggel a jeltelenség lesz a jellemző az utókor számára, ha csak a trianoni békeszerződés utáni két évtizedet tekintenénk mérvadónak. De a sommázás még így sem indokolt, ha a két világháború közötti időszak (ismétlem: egyelőre még szerző előtt is homályban lappangó) szerény terméséből csupán például a korszak egyetemes magyar szobrászatát tekintve is az újító, iskolát teremtő személyiségek közé tartozó Szervátiusz Jenő csíkmenasági világháborús emlékművét (kő, 1939) vagy Gallasz Nándor domborművét emeljük ki, amely a hajdani temesvári Munkásotthon homlokzatát díszíti (kő, 1925), és a volt Iparkamara számára faragott Négy évszak allegorikus figuráit.10 Félek ugyan a riasztó eredménytől, de akárcsak az 1920 előtt avatott köztéri szobrok esetében, a két világháború közötti korszak termésének a teljes felmérése is olyan feladat, amely nem tűr halasztást. Hiszen az nemcsak művészettörténeti, hanem legalább olyan mértékben társadalomlélektani és nemzetiségtörténeti (nemzetrésztörténeti) jelenség és adalék, hogy míg a Trianont követő bénultság egyik pillanatról a másikra radikálisan elvágta a Kárpát-medenceszerte megindult szoborállítási folyamatot, addig az 1940–1944 közötti „visszaállítás”, illetve a közterek művészi elfoglalásának új hulláma továbbgyűrűzött a háborút közvetlenül követő években is, egészen addig, amíg a Magyar Népi Szövetség politikai befolyása védelmet nyújtott a zsenge és rövid életű erdélyi demokrácia keretei között kibontakozó nemzetiségi közművelődés számára. Ez a helyzet gyakorlatilag 1944–1960 között kedvezett az emlékművek születésének, s ekkor is, újra, elsősorban a közigazgatási, közhangulati tényezőktől viszonylag távolibb, függetlenebb vidéki, községi és főleg homogén etnikai környezetben. Tulajdonképpen még a háború alatt, 1943–44-ben készíti el Bandi Dezső a helybéli ácsokkal közösen, farönkökből és faszobrokból komponált abásfalvi és ravai háborús emlékműveket.11Ugyancsak 1943-ból való a Marosvásárhelyről elszármazott Dabóczy Mihály trachitból faragott Kőrösi Csoma Sándora a várkertben. 1947-ben pedig a „kisszobrász” Benczédi Sándor még monumentalistaként lép az erdélyi művészet színpadára a mezőteremi Benkő-síremlékkel és az ugyancsak világháborús emlékhely gyanánt szolgáló, de máig érvényes tartalmi és formai üzenetet hordozó, korondi Falu-emlékkővel. Az ötvenes évek „legnagyobb” szobrászati eseményei a Budai Nagy Antal parasztfelkelése emlékművének avatása 1957-ben Bábolna hegyén, amelynek domborművű kompozícióját Kós András faragta kőbe, valamint Izsák Márton – Csorvássy István közös Bolyai-szobra. (Pontosabban: Bolyai János és Bolyai Farkas szobra, Marosvásárhely, 1956–57). Ady Endre születése nyolcvanadik évfordulójának köszönhetően (amelyet még hivatalos, országos megemlékezések kísértek, „törvényesítettek”) Nagyváradon (Vetró Artúr, 1960) és Zilahon is (Balaskó Nándor, 1957) mellszobrot állítanak az emlékét őrző múzeum, illetve hajdani iskolája elé. 1958-ban Kulcsár Béla kitűnő Dózsa György-feje kerül a sepsiszentgyörgyi textilművek kultúrháza előtti parkba; ez annál fontosabb mozzanata témánknak, mert éppen Kulcsár tekinthető az 1944 utáni erdélyi magyar monumentális köztéri szobrászat első meghatározó személyiségének, egy olyan térplasztikai nyelv kezdeményezőjének, amely rövid és tragikus pályájának minden állomásával – 1961: Ajtay Éva síremléke (márvány, életnagyság); 1967: Ijásznő (bronz, 350 cm); 1974: a színház tér térkompozíció (bronz, 170 x 500 x 67 cm); 1975: Szárhegyi Madonna (travertin, 150 x 265 x 100 cm) meg a Pillangó (ugyancsak a gyer-gyószárhegyi szoborparkban, márvány, 40 x 35 x 45 cm) és 1976-ban, halála évében: az agyagfalvi székely nemzetgyűlés és az 1848-as felkelés emlékműve, amelyet végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában állítanak fel 1990-ben – közelebb vitt a kilencvenes évek feladataihoz. Kulcsár úttörő szerepéhez csupán Tőrös Gábor hetvenes évekbeli műveinek a modernsége mérhető, különösen a nagybányai közigazgatási palota belső terét díszítő kompozíciója (bronz, 1975), az 1978-ban készült, sportcsarnokbeli Tornászlány és a csíkszeredai Jégpalota előtti térben álló, inox acéllemezből hegesztett Jégkorongozók. (E tanulmány írása közben kaptam kézhez legújabb, fantasztikus munkájának, az Axis Mundi című bronz „pillérszobrának” a fotóját, amely a nagybányai villamossági Vállalat belső terét díszíti. Magassága 350 cm.) Még ha lassanként modorossá válik is állandó elhárító gesztusom, újra le kell írnom: e vázlat keretében csak az elvégzendő elemzések kulcskérdéseit s az egész tematika kiinduló pontjait jelezhetem. Kihagyva tehát a közbenső műveket és jelenségeket, egy újabb (de ugyancsak megszakadt) vonulatra hívnám fel a figyelmet: a Szervátiuszok munkásságára. Szervátiusz Tibor az 1967-es évben készült szamosúj-vári szökőkúttal (réz) és a kolozsvári Magyar Színház előcsarnokában elhelyezett Móricz Zsigmond-mellszoborral éppen csak elkezdi az 1972-től Magyarországon folytatott, rendkívül termékeny belső és külső téralakító szobrászi pályáját; viszont az ő segítsége nélkül nem születhetett volna meg Szervátiusz Jenő két irodalmi tárgyú „menhír”-oszlopa: Tamási Áron síremléke, a „fekete kő” Farkaslakán (trachit, 1971–72) és a Jókai-emlékmű, a „fehér kő” Pápán (1978). Puskás, illetve már jó ideje Kolozsvári Puskás Sándor (érdekes, ma már Szervátiusz Tibor is nevébe vonta a „kolozsvári” megjelölést) indulását ugyancsak megkülönböztetett monumentális és dekoratív érzékről tanúskodó térplasztikák avatták emlékezetessé („fűszobrai”, az Erdélyben először általa művelt domborított-hegesztett lemezplasztikák, például a kolozsvári Telefonpalota 1971-es külső faliplasztikája, Delly Ferenc 1967-es síremlékének gyönyörű nőalakja, a csíkzsögödi Nagy Imre-emlékház udvarán 1969-ben elhelyezett Ijásznő és Szejkevizes lány stb.), a keményedő diktatúra éveiben azonban ez a vonulat is megszakadt. Végül a rendszerváltozás előtti időszak – visszatekintve ma már ugyancsak vívmányként tekinthető két megvalósítását említenénk: Márkos Andrásnak a költő születésének 150. évfordulója alkalmából, utolsó éjszakájának színhelyén, Székely-keresztúron felállított, egész alakos, másfélszeres életnagyságú Petőfijét (bronz, 1973) és Jecza Péter kompozíciós elemei révén monumentális térszobrászati rangú Bartók-mellszobrát -- (bronz, 1973). A hetvenes években a „rácsokon” átcsúszott, fennebb említett művek meg a román tengerparti üdülőzóna kiépítése során magyar szobrászoknak juttatott megrendelések (Balogh Péter, Román Viktor, Vetró Artúr, Puskás és mások), valamint az igényesen kivitelezett politikai emlékművek ritkuló példáitól eltekintve (például Izsák Márton – Csorvássy István Katonaszobra Marosvásárhelyen 1964-ből vagy Balogh Péter A román katona emlékműve 1975-ből Sepsiszentgyörgyön) a rendszerváltozásig jelentős mű már nem születik. Ezenközben viszont két alapvető változás hangolja át a köztéri szobrászat funkcióját és stílusát: egyrészt az erdélyi városok urbanisztikai képének az erőszakos elidegenítése, másrészt, ezzel ellentétes, tehát pozitív folyamatként a korszerű szobrászi nyelv, a modern európai szobrászat trendjeit követő plasztikai kultúra kialakulása az egyre népesebb magyar szobrásznemzedékek kezén. Ennek a kitűnő (és például a Magyarországra áttelepedett vagy idegenbe emigrált művészeink megbecsültségében is lemérhető) plasztikai kultúrának azonban a hetvenes és nyolcvanas évtizedben hiányzanak a kulturális „beágyazódáshoz”, tehát a megvalósuláshoz szükséges politikai és anyagi feltételei. Ezért is távoztak Erdélyből (Romániából) olyan fontos személyiségek, mint például Szervátiusz Tibor, Román Viktor (sajnos ő most már örökre), Tornay Endre András, Adorjáni Endre, Vincefi Sándor, Benczédi Ilona, Dienes Attila, Tirnován Ari-Vid, György Albert, Domokos Lehel, Lugosi László, Székely János Jenő, Lakatos Pál, Zagyva László, Váró Márton, Ferencz Ernő Lajos és mások. A köztéri szobrászat alkotásai, mint említettük, már eleve a történelmi és művelődési önazonosság tudatának a feltöltekezési alkalmaiként szolgáltak/szolgálnak minden időkben. S nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ezért igyekezett a nacionalista román impérium a kezdetek kezdetétől, tehát 1920-tól eltüntetni, kicserélni a mi tudatunkat erősítő műveket – a saját nemzeti tudatát formáló emlékjelekkel. 1989 után először nyílik lehetőség a hét évtizeden át halmozódó veszteségek, hiányok pótlására, méghozzá immár nem az anyaországból importált művészekkel és művekkel (sőt inkább a tendencia megfordulásának lehetünk tanúi, elég ha csupán Bocskai Vince Gyulán látható, nagy hatású Apor Vilmos-alakjára gondolunk), s az önkormányzati elv meg a civil társadalom szerveződési mozgalma szinte teljes szabadságot biztosít téma, rendeltetés és stílus dolgában. Most azonban, mintegy a rendszerváltás áraként – a szegénység szab gátat az öntörvényű monumentalitás és a térszobrászati funkciók érvényesülésének; az elmúlt évtized feszített ütemű emlékezetfelfrissítő akciói révén (pozitív értelemben) gomba mód szaporodó emléktáblákban, plakettekben, portré- és mellszobrokban, tehát ebben a gazdag „köztéri kisszobrászatban” valóban csak a legsürgősebb közösségi feladat: a történelmi-művelődéstörténeti-erkölcsi igazságtétel ölthetett testet. Az életünket és művészetünket megsarcoló 20. századnak csak az utolsó 5–6 esztendejében (s legtöbb esetben a magyar államtól vagy civil szervezetektől származó alapítványi és millenniumi pályázati pénzek segítségével) valósulhattak meg az egész alakos nagyszobrászat olyan, az emlékező főhajtás gesztusán túlmutató, valóban urbanisztikai jelentőségű s a kortárs erdélyi magyar plasztika sajátos erényeit sugalló emlékei, mint például Vargha Mihály berecki Gábor Áronja (1992), Hunyadi László Orbán Balázsa (Székely-udvarhely, 1994), Bocskai Vince Bernády Györgye (Marosvásárhely, 1994) és Mikó Imréje, valamint Gergely István Lorántffy Zsuzsannája Nagyváradon (1998). Külön fejezet: hogyan váltak az emléktáblák plakettjei, a portrék, mellszobrok, valamint a belső és külső téri nagyszobrok révén, mégis, a „szobrok városaivá” az erdélyi városok és kisebb települések az utolsó évtizedben. Külön fejezet: miként válhat egy-egy szobrászi pálya meghatározó elemévé egy-egy város és/vagy egy egész tájegység plasztikai feladatainak, szükségleteinek a felvállalása úgy, mint például Vetró András esetében Kézdivásárhely és Kézdiszék. (Több tucat különböző méretű és műfajú munkája közül csak jelzésként emeljük ki: Széchenyi István, 1991; Turóczi Mózes, 1993; Bálint Gábor, Szentkatolna, 1994; Ábrahám Árpád és Jókai Mór, Torja, 1994; Bem József, 2000 stb.) Külön fejezet: az erdélyi magyar kiállítási, tehát kisszobrászat stílusvonulatok szerinti elemzése. S még más részletkérdések mellett és után arra is választ kellene adni: vajon a kortárs szobrászat védőgyűrűjében könnyebb-e megélni, továbbélni az erdélyi magyar történelem, kultúra és valóság terheit, feladatait és távlatait? Jegyzetek 1. A középkori székely művészet kérdései. Erdélyi Múzeum 1943/2. füzet. 323. 2. Az erdélyi renaissance. I. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1943. 25. és 106. 3. Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1970. 252. 4. Erdély művészete. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása. Bp. (1944) 150. 5. Reményeim szerint csak azok maradtak ki a névsorból, akik a művészeti életbe még be sem léptek, vagy az elmúlt 7–8 évben végzettek, akiknek a műveivel még nem találkozhattam. 6. dr. Németi János: A hajdani Kölcsey-szoborról. Nagykároly és Vidéke Évkönyv. 1998. 66. 7. Péter Attila: Keresztek Székelyudvarhelyen. Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Székelyudvarhely, 1994. 22–24. 8. Fodor Sándor (S.) – Balás Árpád: Marosvásárhelyi útikalauz. Impress Kiadó. Marosvásárhely, 1996. 10. 9. Wehner Tibor: Köztéri szobraink. Gondolat Kiadó. Bp., 1986. 7. 10. Gallasz Nándor neve egyetlen magyar művészeti lexikonban sem szerepel. 11. Ennek ellenére Bandi Dezsőt nem soroltam a szobrászok közé, hiszen az ő művészi és közművelődési tevékenysége, szerepe sokkal szélesebb körű. Banner Zoltán (Korunk) nagybanya.ro, 2014. március 17.Bukarest nem megoldás, hanem maga a problémaDéli tizenkét órai kezdettel tartotta meg március 15-iki ünnepi megemlékezését a nagyváradi Szacsvay Imre szobornál az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei, partiumi szervezete. A szombat délben kezdődött ünnepségen Barabás János kolozsvári konzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, amelyet az 1848-as forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából írt. Az üzenet így hangzott: „Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását. Kinyilvánította, hogy a saját útján akar járni. Irányítani akarja életét és szabadságot akar, hogy maga dönthessen saját ügyeiben. Ma már van saját nemzeti alaptörvényünk, saját nemzeti gazdaságpolitikánk, amely révén a magunk lábán állunk. Egyesítjük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki nem kérdőjelezhet meg. Az előttünk álló április 6-iki magyarországi parlamenti választás történelmi lehetőség mindannyiunk számára. Beléphetünk a magyar nemzet új korszakába, amelyet az elmúlt évek közös erőfeszítéseivel teremtettünk meg. A most létrejövő magyar országgyűlés hivatalosan is nemzeti parlament lesz, a magyar nemzet egészét fogja képviselni. Magyarország most azt kéri önöktől, hogy éljenek a választás jogával, és lehetőségével. Rég voltunk ilyen közel ahhoz, hogy erős országunk és erős nemzetünk legyen, mint most. Megdolgoztunk, megküzdöttünk érte. Kérem, ne feledjék: magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal. Legyünk hát bátrak, mint a 48-as magyarok voltak, és mutassuk meg a magyar nemzet erejét, egységét.” Megvédeni magunkat és másokat Ezt követően Tőkés László EP-képviselő szólt a több száz fős ünneplő közönséghez. Többek között kifejtette: „Vannak, akik csak Székelyföldre gondolnak, amikor az önrendelkezésről beszélünk, és megfeledkeznek Erdély többi részéről, a részekről, a Partiumról. Tudatában kell lennünk annak, hogy nem szabad megelégednünk Erdély egyik vagy másik részével, hanem egész Erdély nemzeti közösségünk szabadságáért, önrendelkezéséért kell síkra szállnunk, román testvéreinkkel együtt, hiszen Erdély nem Bukarest gyarmata, amelyet karhatalommal, és prefektusokkal kell kordában tartani. Székelyföld és Partium területi autonómiája mellett Kalotaszeg és más, magyar többségű kisebb-nagyobb régióknak az önrendelkezését is fontosnak tartjuk, de az egész romániai magyarság személyi elvű, kulturális autonómiája szívügyünk kell hogy legyen, beleértve a szórványban élő magyarok ügyét is.” Elmondta, hogy a különböző népek „ne egymás ellenében, hanem egymással együtt és összefogva küzdjenek a szabadságért, mert egy elnyomó nép sohasem lehet szabad. Ha minket elnyomnak Romániában, ez nem csak a magyaroknak, hanem a románoknak is a korlátozott szabadságát jelenti. Ez tehát a szabadság egyetemes üzenete. Ez 1848-49 szabadságharcának tragédiája, hogy egymás ellen fordítottak bennünket. A tömeggyilkosságok árnyéka vetül győzedelmes szabadságharcunkra és csatáinkra: Abrudbányán, Verespatakon, Zalatnán, Nagyenyeden magyarok ezreit gyilkolták meg Axente Sever és Avram Iancu hadai.” Az 1848-as és az 1989-es forradalmat összekapcsolva Tőkés László kiemelte: „Együtt szabadultunk fel 1848-ban, és együtt harcoltunk 1989-ben Kelet- és Közép Európa népeivel a kommunista diktatúra ellen. Sajnos azonban ismétlődnek a helyzetek, lám országunk élén is egy utódkommunista kormány áll. Ezek újból a magyarok ellen igyekeznek fordítani nem csak a románokat, hanem a szlovákokat és az ukránokat is. Együtt tapasztalhattuk meg a székely szabadság napján keltett magyarellenes hisztériát. Megint el akarják fojtani a magyar szabadságot, a gyülekezési és a szólásszabadság elemi demokratikus jogaitól fosztva meg bennünket, és hisztériakeltő hazug propagandát indítanak, szélsőségesnek kiáltva ki azokat, akik csupán szabadságukért állnak ki.” A továbbiakban Tőkés László emlékeztetett: „Kézenfekvő a hasonlóság, hogy amiként az egykori Tatárföldön tizenkét százalékra apadt az őshonos tatárok lélekszáma, ehhez hasonlóan az egykori magyar fejedelemségünkben, ahol kilencven esztendővel is mintegy 45 százalékot tett ki a magyarok és a németek aránya, ezzel szemben ma már húsz százalék alá süllyedt a kisebbségek, és többnyire a magyarok aránya. Nem akarunk a tatárok, a szászok, a svábok, az erdélyi zsidók sorsára jutni, ezért is kell folytatnunk szabadságharcunkat, és nem szabad engednünk a megfélemlítéseknek, és a fenyegetéseknek. (…) Meg kell védenünk a tatárokat, az ujgurokat, a tibetieket, meg kell védenünk a magyarokat, a németeket és a zsidókat, a szerbiai vlachokat, az ukrajnai bolgárokat és románokat, és ez a szabadságharc lényege, hogy a szabadság egy és oszthatatlan. (…) A szétszóródott magyarság ma együtt ünnepel, és állampolgáraként a magyar hazának, íme a határok feletti nemzetegyesítés keretében együtt él jogaival és készül arra, hogy kivegye részét a nemzet felemelkedéséből. Ma is érvényes ez a 166 éves jelszó: Unió Erdéllyel a határok megváltoztatása nélkül, de unió lélekben, erőben, cselekvésben, hűségben, és emellett fontos ügy az önrendelkezés, mert hiába harcolnánk a nemzetért, ha a magunk helyén, a magunk szülőföldjén nem vívnánk ki az önrendelkezést. A választások ezért fontosak, mert újból együtt dönthetünk a sorsunkról.” Széleskörű önrendelkezést Beszédet mondott Csomortányi István az EMNP Bihar megyei elnöke is. Többek között hangsúlyozta: „mi, erdélyi, partiumi magyarok 166 évvel a pesti március után hármas elnyomásban élünk: nyögjük egy olyan ország terhét, amely semmi jót nem tud adni polgárainak, mely csupán arra képes, hogy azokat sarcolja, akik tisztességesen dolgoznak, és ezzel a hátunkon viszünk egy olyan országot, mely feléli minden polgárának a jövőjét; másodszor ki vagyunk szolgáltatva, mert erdélyi polgárai vagyunk ennek az országnak, mely különbséget tesz polgárai között aszerint is, hogy ki melyik oldalán él a természetes határként vonuló Kárpátoknak, és harmadszor elnyomásban élünk, mert magyarok vagyunk, és a magyar nemzet tagjaiként vagyunk polgárai ennek az országnak. Ennek a hármas elnyomásnak a jelképe Bukarest, a korrupció, a pazarlás, a fojtogató bürokrácia, az intolerancia jelképe. (…) Ennek a helyzetnek a fenntartói, haszonélvezői között azok is ott vannak, akiket azzal bízott meg az erdélyi magyarság, hogy képviseljenek bennünket. (…) Míg a nép Marosvásárhelyen, az utcán követeli az autonómiát, mai vezetőink Bukarestben alkudoznak a bőrünkre, hogy most épp hány bársonyszéket kapjanak abban a kormányban, mely nem sokkal korábban eljárást indított azok ellen az önkormányzatok ellen, melyek ki merték tűzni a székely zászlót. Egyes mai vezetőink letagadják a négyszázezer partiumi magyar területi autonómiához való jogát, helyette hazug és megtévesztő módon, holmi partiumi fejlesztési régióért gyűjtenek aláírásokat, hogy még azokkal se kezdjenek semmit. Odáig romlott a helyzetünk, hogy ma már nem az önálló állami magyar egyetem vagy az autonómia a tét, hanem nemzeti szimbólumaink szabad használata. Ezt hozta az elmúlt huszonöt év kijárásos, kislépéses érdekképviselete. Bécset felcseréltük Bukarestre. Ahelyett, hogy a XXI. század népeinek tavaszán emelt fővel csatlakoznánk az önrendelkezésükért büszkén küzdő európai nemzetek sorához, katalánokhoz, skótokhoz, flamandokhoz, tiroli németekhez, mi megalázkodva, leszegett fejjel, a markunkat tartva keressük a Dâmbovița-parti politikai bűnözők kegyeit. Ahogyan Bécs nem tudta megoldani a magyarság ügyeit, úgy Bukarest sem a megoldás, hanem maga a probléma. Ezért, ahogyan a márciusi ifjak, mi is széleskörű önrendelkezést követelünk.” Az ünnepségen közreműködött a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok, valamint a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai. A megemlékezés a koszorúzással, valamint a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklésével zárult. Pap István erdon.ro, 2014. március 20.Kétszemélyes színpad – Húszéves fennállását ünnepli a váradi Kiss StúdióGálaműsorral készül megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a Magyar Örökség díjas Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad magyar nyelvű magánszínháza. A művész házaspár, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos által 1994-ben alapított színház azóta több mint 160 bemutatón van túl, és számos hazai és külföldi turnét tartott úgy, hogy kizárólag saját bevételeikre és pályázati támogatásra hagyatkoztak. „Ha tudjuk, hogy milyen nehézségekkel jár, akkor valószínűleg bele sem kezdünk. De egyik műsor követte a másikat, és eljutottunk a huszadik évig” – mondta lapunknak Kiss Törék Ildikó. Rámutatott, immár kialakult egy törzsközönségük, de olyan magyarországi és németországi helyszínek is vannak, ahová rendszeresen visszavárják őket fellépni. A színművész néhány, számára kedves darabot idézett fel az elmúlt két évtizedből, köztük a Kovács Levente rendezte A cukrászné című darabot vagy éppen a Fényes ég alatt pódiumjátékot az 1848–49-es magyar szabadságharcról. Nagy sikert arattak Wass Albert- és Ady Endre-műsoraik, de a közönség rendszeresen „követeli” a Molnár Judittal, lapunk munkatársával közösen szervezett Irodalmi esték sorozatot is. A jubileumi gálaműsor március 25-ei programja a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 18 órakor kezdődik a budapesti Kaláka együttes tagja, Radványi Balázs és zenésztársai, Balog Péter (gitár) és Borzsák Kamilla (fuvola) fellépésével, majd a budapesti Nemzeti Színház művésze, Trill Zsolt adja elő Csehov A dohányzás ártalmasságáról című darabját. Másnap a Kiss Stúdió termében, 18 órakor Varga Vilmos felújított Én, François Villon című előadása szerepel a programban, majd 19 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében ünnepi gálaműsorra kerül sor Csíky Ibolya, Fazakas Márton Erzsébet és Fábián Enikő nagyváradi színművészek, Kötő József színháztörténész, Molnár Judit közíró, Elisabeta Pop dramaturg, valamint Veres Kovács Attila református lelkész közreműködésével. A kétnapos gála egyben a színház júliusig tartó miniévadának megnyitója is, amelynek során májusra tervezik a Kiss Stúdió történetéről szóló könyv bemutatását. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár), 2014. március 27.Vallomások a Kiss StúdiórólNagyvárad- Szerda este folytatódott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban az az ünnepség, amelyet fennállásának 20. évfordulója tiszteletére szervezett a váradi Kiss Stúdió Színház. Saját bevallása szerint „meghatott lélekkel és szívvel” köszöntötte Kiss Törék Ildikó azokat az érdeklődőket, barátokat, meghívott vendégeket, akik szinte zsúfolásig megtöltötték szerda este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermét, hogy együtt ünnepeljenek a húsz esztendővel alapított Kiss Stúdió Színház vezetőivel. Többen ott voltak azon színművészek közül is, akik az első, Játsszunk színházat című előadásban szerepeltek, néhányan (Csíky Ibolya, F. Márton Erzsébet és Fábián Enikő) most is felléptek, egy-egy énekszámmal vagy megzenésített verssel szakítva meg és színesítve időnként a visszaemlékezéseket. Elsőként Veres Kovács Attila várad-olaszi tiszteletes beszélt a Kis Stúdió „prenatális állapotáról”. Úgy vélte: 1990 májusában, a püspök beiktatáskor talált ismét egymásra a színház és a református anyaszentegyház, melyek tulajdonképpen ősidők óta együtt lépkednek ugyanazon célért. Később összebeszélt Kiss Törék Ildikóval, és elindultak együtt „misszionálni” Szilágy, Szatmár és Bihar megyei falvakba: ő Izsák történetével, a színművésznő pedig az általa megszemélyesített Árva Bethlen Kata üzenetével. Egy másik mérföldkő a kétszemélyes társulat életében az volt, amikor Ildikó és Varga Vilmos összefogott az egyházkerülettel, mely a rendelkezésükre bocsátotta a volt zsidó leányiskola alagsori helyiségét. 1994-ben Sándor Lajos lelkész vezette ott fel az első előadást, s ezáltal hódító útjára indult a Kiss Stúdió mélyen szántó gondolataival, a mindig az igazat, a szép és a jót szolgáló megjelenéseivel. Ezt követően Pop Elisabeta „Vetuţa” dramaturg úgy fogalmazott: mindig csodálta azokat a művészeket, akik esetében egymásra talál az intelligencia és a tehetség. Hangsúlyozta ugyanakkor: annak is köszönhetően, hogy több mint negyven éve ismeri Ildikót és Vilmost jött rá arra, hogy magyar barátai nélkül sokkal szegényebb lenne. EMKE-díj Molnár Judit magyartanárnő, közíró kifejtette: a kilencvenes években sokan próbálkoztak sok mindennel, mindenki csinálni akart valamit, de ezen kísérletek, próbálkozások többsége kudarca fulladt. Azt gondolta akkoriban, hogy ez lesz a Kiss Stúdió sorsa is, de szerencsére „az idők súlya” ellentmondott neki. Megítélésében a színház eddig történetének legnagyobb fegyverténye Az ember tragédiájának színrevitele, emberközeli és koncentrált gondolataival, kár, hogy már nem játsszák, jegyezte meg. Hozzátette: a diákok körében nagy sikernek örvendett a több éven keresztül futó Olvassuk együtt-sorozat, a szavalóversenyek pedig Kiss Törék Ildikó pedagógiai érzékére is rávilágítottak. Napjainkban az Irodalmi estek népszerűek, aggasztó azonban, hogy a fiatalabb generáció részéről nincs akarat vagy fogékonyság arra nézve, hogy folytassa a Kiss Stúdió-féle szolgálatot ha egyszer ez az ív megtörik, az öncélú kísérletezésekből ugyanis semmi sem marad meg. Kötő József színháztörténész a klasszikus színjátszás fáklyavivőjének nevezte a Kiss Stúdiót, mely előadásaival olyan szakrális tereket teremt, ahol lélekmentő és katartikus módon önmagunk megőrzésének igénye fogalmazódik meg. Bejelentette: az EMKE elnöksége úgy döntött, hogy idén a Bánffy Miklós-díjat Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos kapja meg, az átadásra április 12-én kerül majd sor Kolozsváron. Az ünnepségén végén Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Juhász Gyula és Dutka Ákos gondolataival próbált választ adni arra kérdésre: miről szólt a Kiss Stúdió elmúlt húsz év és mi következik ezután… Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro, 2014. március 31.RMPSZ: fókuszban a pedagógusképzésekA kollegákkal való kapcsolattartás erősítését és nyitottabb együttműködést céloz Demeter Emőke, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) nagyváradi központjának vezetője. Burus Siklósi Botond. A szakmai szervezet pénteken avatta fel a partiumi és bánsági régiót kiszolgáló oktatási és módszertani irodáját a Partiumi Keresztény Egyetem Zárda utcai épületében (volt Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium). „Az azonos szakos kollegák általában még tartják egymással a kapcsolatot, de ez nem jellemző a tanári közösség egészére. Ezen szeretnénk változtatni” – mutatott rá az irodavezető. Mint elmondta, levelezőlisták, szakmai fórumok segítségével próbál majd kapcsolatot teremteni a különböző szakos kollegák között, de emellett az iroda eddigi tevékenységét is folytatni fogja, a továbbképzések szervezésétől, a szaktanácsadáson át egészen a publikációk elősegítéséig szinte a teljes oktatásügyet lefedi. Burus Siklósi Botond, az RMPSZ elnöke bízik abban, hogy a partiumi és bánsági pedagógusok intenzívebben fogják majd igénybe venni a módszertani központ szolgáltatásait. „Azt máris tapasztaltam, hogy új központvezetőnk irányításával az új programok száma óriásira növekedett a korábbiakhoz képest. Az is igaz, hogy sokkal inkább kiszámíthatóbb és a rendelkezésünkre áll az a támogatás, amelyet a magyar kormány az emberi erőforrások minisztériuma által a közoktatásért felelős államtitkárságon, a külhoni magyarok főosztályán keresztül biztosít” – magyarázta a szakmai szervezet vezetője. A magyar kormánytámogatás révén az idén tizenhat évközi képzést terveznek a régióban és Demeter Emőke tájékoztatása szerint különös hangsúlyt fektetnek majd a szórványmegyékre, ahol a magyar nyelven zajló szakmai fórumok hiánya miatt nagyobb az igény ezekre. Legutóbb például Máramaros megyében tartottak drámapedagógiai tanfolyamot, hiszen Nagybányán már évek óta nem volt magyar nyelvű szakmai továbbképzés, de interdiszciplináris kurzussal készülnek a Temes és Arad megyeiek számára is. Lapunk érdeklődésére az új nagyváradi irodavezető rámutatott arra, hogy a romániai régiók pedagógusainak igényei hasonlóságokat mutatnak. „A gyermekközpontú oktatásra fókuszáló képzések a legnépszerűbbek, gondolom azért, mert egy tanárgeneráció úgy nőtt fel az egyetemi oktatás alatt, hogy egy másfajta pedagógiát tanult. Viszont az érdeklődés alapján is látszik, hogy nyitottak az újra, a változásra” – magyarázta Demeter. Az új irodavezető a jövőt illetően elmondta, szeretné a régióba is áthozni a Magyarországon már beindult, úgynevezett „burn out”, azaz kiégés elleni foglalkozásokat, amelyek célja az egyre inkább túlterhelt pedagógusok mentálhigiénés felkészítése, optimizmusuk növelése, hogy ne „szürküljenek” bele a tanári munkába. „A továbbképzések mellett a gyermekekre is figyelünk, a tehetséggondozás mellett az üdültetésükben is kivesszük a részünket” – hívta fel a figyelmet Burus Siklódi Botond. Az RMPSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy az Erzsébet-program révén az idén is meghirdetik azt a lehetőséget, amellyel ötszáz gyermek mehet majd nyáron a zánkai üdülőtáborba, de ettől az évtől további közel háromszáz gyermek utaztat majd a napokban felavatandó ivói táborukba is. „Diákok bárhonnan jelentkezhetnek, de nem egyénileg, hanem 8–10 fős csapatokban” – magyarázta Burus. Mint elmondta, a program elsősorban olyan szociális szempontból hátrányos helyzetű gyerekeknek szól, akik a hagyományőrzés terén kiváló munkát fejtettek ki. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár), 2014. április 11.Nem kaptak pénzt a magyar pályázók a Román Kulturális AlaptólA Román Kulturális Alap április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredménylistáját, mely szerint a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által vezetett kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó szervezet döntése értelmében nem nyert támogatást sem a Vásárhelyi Forgatag, sem a Maros Megyei Múzeum, de nem számíthat pénzre a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület sem. Az eredmények közzététele után a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, Portik Vilmos megkeresésünkre felháborodásának adott hangot. „Komoly, tapasztalt pályázatíró csapattal készítettük a 2014-es forgatagprojektet, és hatalmas csalódás volt, amikor kiderült, hogy a nyertesek közelébe sem kerültünk. Rendkívül furcsának tartom mindezt, olyan körülmények közepette, hogy a forgatagot az RMDSZ-szel közösen a magyar közösségért szervezzük, mégsem részesült kedvező elbírálásban" – fogalmazott Portik Vilmos. Az üggyel kapcsolatban a Román Kulturális Alaphoz fordultunk, ahol arról tájékoztattak, hogy szó sincs diszkriminációról, hiszen korábban Erdélyből is voltak győztes pályázatok, az elbíráló bizottság pedig idén is a honlapon is közzétett feltételrendszer alapján döntött. Hegedüs Csilla, a szaktárca nemrég kinevezett államtitkára csütörtökön közleményben igyekezett tisztázni, a pályázatok elbírálását március elején kinevezett elbíráló bizottságok végezték, akkor, amikor az RMDSZ még ellenzékben volt. Rámutatott: a döntések utólagos megváltoztatását a törvényes előírások nem engedik. Krónika (Kolozsvár) 2014. április 11.Az űrlap alja„Kor- és kórrajz” 15 évről Kedden mutatták be Váradon Varga Gábor, nagyváradi magyar író, politikus, kutató vegyészmérnök, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal volt vezérigazgatójának Confessionis című könyvét, amely a Riport Kiadó gondozásában jelent meg. Az önéletrajzi kötet háromszáz oldalon, mintegy 75 különböző műfajú írást tartalmaz, melyek felölelik a szerző életének legutóbbi 15 évét, és melyeket erőteljes kohézió köt össze, annak ellenére, hogy eredetileg nem egységes könyvnek szánták azokat. A mű így tehát regényként is olvasható – mondta el a kötet szerkesztője, Szűcs László, aki a szerzővel beszélgetett a könyvbemutatón. Az eseménynek a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ adott otthont, ahol Veres Kovács Attila váradolaszi lelkipásztor köszönötötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy olyan szerzőt üdvözölhetnek körükben, aki hitvallásosan élt olyan korokban is, amikor ezt kevesen merték megtenni. A Confessionis című könyvet Szilágy Aladár közíró méltatta, hangsúlyozva, hogy a többkötetes szerző eddigi legjobb munkájáról van szó. „A hetvenegynéhány szövegből kirajzolódó emberi sors, kor- és kórrajz (…) hőse egy nagyváradi értelmiségi, előéletében kutatóvegyész, többkönyves író, a város 1989 előtti kulturális életének meghatározó alakja, aki a rendszerváltás után, annak első napjaitól egyik kezdeményezője lett a helyi, majd az országos közélet, politikum, a romániai magyarság önszerveződésének” – mondta el Szilágyi Aladár. Mint Szűcs László kérdéseire válaszolva Varga Gábor elmondta, közéleti szerepvállalásában nagy szerepet játszott kulturális előélete, hiszen az Irodalmi Kerekasztal titkáraként és az Ady Endre társaság egyik alapítójaként olyan szervezésbeli tapasztalatokat szerzett, melyek előiskolát jelentettek későbbi politikai és közéleti karrierjéhez. Büszkén vallott arról is, hogy irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal jóval megelőzve más országos intézményeket, elsőként integrálódott az európai közösségbe. A 90-es évekbeli és mostani politikai viszonyokon elmélkedve Varga Gábor azt is elmondta, hogy meglátása szerint Biharban azért lehetett annak idején olyan eredményeket is elérni, amilyeneket az ország más részein nem, mert volt kivel tárgyalni, hiszen akkoriban a román politikában is az értelmiségi elit volt jelen. A kötetbemutató keretében Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek olvastak fel részleteket a Confessionis-ból. Az esemény dedikálással zárult. Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. április 16.„Objektíven” nem vagyunk jók – Nem diszkrimináltak, állítja a román kulturális alapA 8 millió lejes támogatásból egyetlen banit sem nyertek az erdélyi magyar intézmények, szervezetek, rendezvények a román Nemzeti Kulturális Alap Felügyelősége (AFCN) által meghirdetett idei pályázatokon. A múlt héten közzétett visszás pályázati eredményekre az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta fel a figyelmet. A Román Kulturális Alap április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredményét. Kiderült, hogy a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. Nem nyert támogatást a Vásárhelyi Forgatag, a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Kolozsvári Magyar Napok, a marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, az Alter-Native rövidfilmfesztivál, a kolozsvári Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó. Buták vagy bangók vagyunk? Ezzel kapcsolatban az AFCN-hez fordult a Székelyhon.ro, ahol arról tájékoztatták őket, hogy szó sincs diszkriminációról, hiszen korábban Erdélyből is voltak győztes pályázatok, az elbírálóbizottság pedig a honlapon is közzétett feltétel-rendszer alapján döntött. A negatív megkülönböztetés-gyanús ügyet az EMNP robbantotta ki, amely szerint a nemzeti közösségek kulturális támogatását csakis a kulturális autonómia elve szerint lehet méltányossá tenni. „A szaktárca felügyelete mellett létre kell hozni egy Romániai Magyar Kulturális Alapot, amely az erdélyi magyar közösség kulturális programjaira számarányosan elkülönített állami támogatási keretet – szintén pályázati úton – egyetlen illetékes intézményként elosztja. A pályázatokat egy olyan testületnek kell elbírálnia, amelyben az erdélyi magyar kulturális, civil és politikai szervezetek, valamint a történelmi egyházak képviselői kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek a támogatások elosztásáról”, – jelentette ki az EMNP. A párt szerint hasonló módon kellene kezelni a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa által a nemzeti közösségeknek juttatott állami költségvetési támogatásokat. „Nem tartjuk sem megfelelőnek, sem méltányosnak, hogy egy politikai szervezetnek – RMDSZ – vagy az általa létrehozott, ennélfogva erős politikai kötődésű Communitas Alapítványnak legyen kizárólagos joga dönteni a magyar közösségnek járó éves állami támogatás felhasználásáról és szétosztásáról” – áll a Toró T. Tibor EMNP-elnök és Benedek Erika alelnök által jegyzett állásfoglalásban. Ki vállalja fel a pert? Hegedüs Csilla, a román kulturális tárca államtitkára az MTI-nek elmondta: osztozik a pályázók felháborodásban, de az alap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök miniszteri kinevezése előtt hirdette meg a vitatott pályázatokat, és a bíráló bizottságokat is a korábbi miniszter idején jelölték ki. Az államtitkár elmondta, hamarosan új igazgatót neveznek ki az alap élére. (Az AFCN-t immár két éve egy ideiglenes igazgató, Andreea Uvegheş, a szervezet főkönyvelője vezeti, mint fő-fő kultúrmufti – szerk.) A Székely Hírmondó egy nevét nem vállaló, brassói román írót is megkérdezett az üggyel kapcsolatban, válasza így szól: ha mi magyarok most sem pereljük be diszkrimináció miatt az AFCN-t, megérdemeljük sorsunkat... Székely Hírmondó. Erdély.ma 2014. április 25.Riportkönyv VáradhegyaljárólSzilágyi Aladár Váradhegyalja. Egy világ a város körül című, a Riport Kiadó gondozásában megjelent riportkötetét mutatják be április 30-án, szerdán 18 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A könyvet annak szerkesztője, Szűcs László méltatja, egybekötve az eseményt a témául szolgáló vidéket bemutató vetítéssel. A szerző Etnosz-sorozatában közölt riportok aktualitását fokozza, hogy a dombvidék szőlőműveseiről, borászairól, gyümölcstermesztőiről 800 esztendeje tett először említést a Váradi Regestrum. A fotókkal gazdagon illusztrált kötet mellékletéhez egy több mint nyolcszáz helynevet tartalmazó gyűjtemény, illetve egy másfélszáz esztendeje készült térkép tartozik. A szerző olyan „hegylakókat” szólaltat meg, akiknek elei nemzedékeken keresztül, évszázadok alatt hozzáértéssel és hűséggel teremtették meg ezt a hagyományokban gazdag, izgalmas világot. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. május 2.Könyvet írt VáradhegyaljárólNagyvárad- Szerdán este az Erdélyi Riport szervezésében a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be Szilágyi Aladár közíró Váradhegyalja- egy világ a város körül című kötetét. A várad-olaszi református egyházközség nevében Veres Kovács Attila lelkipásztor köszöntötte az érdeklődőket. Úgy vélte: a tömeg szó nélkül is arról beszél, hogy sokan szeretik Szilágyi Aladárt, az írásai mögötti lelkiséget, szellemiséget, melyet még a Szilágyságból hozott magával, és aminek alapjait tiszteletes édesapja messze földön híres igehirdetései teremtették meg. Simon Judit, az Erdélyi Riport kiadó vezetője hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a művelt, nagy tudású Szilágyi Aladár nekik dolgozik, a barátjuk és a munkatársuk, s „száguldó riporterként mindenfélét felfedez nekünk, mindannyiunknak”. Szűcs László főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepelt kilenc év alatt kilenc könyvet írt, mellyel „közelít a világrekordhoz”. A most bemutatottról megjegyezte: Váradra többnyire mint síkvidéki településre gondolunk, holott a vonat lankák közt fut be az állomásra, s Macskadombja és Békedombja is van neki. Érdekes módon azonban még a város lakóinak többsége sem igazán ismeri ezt a sajátos világot, kistájat, völgyeket, patakokat, emelkedőket, utakat. Ami összeköti a nagyváros e magaslati perifériáit, az a hegyvidéki emberek sajátos szemlélete, kialakult szokásai, íratlan törvényei, lokálpatriotizmusa, ragaszkodása ahhoz a közös élettérhez, melynek gyökerei sok-sok nemzedék tapasztalataira nyúlnak vissza. A szerző legújabb riportkötetében arra vállalkozott, hogy e kisvilágokat sorra ismertesse, szinte minden zegét-zugát bejárva, emberek tucatjaival szóba elegyedve. Méghozzá nem csak térben, hanem időben is kalauzol, hiszen a mai „hegylakók” mindennapjai, őslakosok és újkori betelepülők mellett kibontakoznak a lapokon az elmúlt századok, illetve közelebbi évtizedek történései is. Érdekesebb történetek Szilágyi Aladár kifejtette: tavaly határozta el, hogy ezúttal nem megy messzire, hanem egy számára ismerős tájat keres fel. Szűcs Lászlóval közösen pünkösdvasárnap indultak el, s végül május és szeptember között hat részben osztotta meg élményeiket az olvasókkal a hetilap hasábjain. Fokozatosan rádöbbent arra, milyen változatos és gazdag ez a hely, melyről 800 évvel ezelőtt tett először említést a váradi registrum. Ahogy bejárta a környéket, előre beütemezett beszélgetéseket is folytatott, de ugyanakkor véletlen találkozások is lezajlottak, s e kettős játék ötvözéséből születettek érdekes anyagok. Araszolgatott egyik helyszínről a másikra, a családok, riportalanyok úgymond kézről kézre adták őt. Rájött arra, hogy közel sem járt utána mindennek, néhány forrást szándékosan mellőzött, de nem monográfiai igényességgel írt, csak ízelítőt kívánt adni a tapasztaltakról. Néhány emlékezetesebb sztorit a könyvbemutató részvevőinek is elmesélt, szó esett furcsa házszámokról, az ökumenikus templom történetéről, a vízről, mint visszatérő motívumról, történelmi vonzatokról, a biharpüspöki pincesorokról, érdekes emberekről… A rendezvény dedikálással és svédasztallal zárult. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2014. május 13.Tegnap megkezdődtek a Marosvásárhelyi Napok rendezvényeiGazdag kulturális program várja a tegnap elkezdődött Marosvásárhelyi Napok rendezvényeinek résztvevőit. A magyar rendezvények szervezői a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és a Marosvásárhelyi Örmény Kulturális Egyesület, illetve a városi önkormányzat. Az idei egyhetes, 10 helyszínen zajló városnapok költségvetése 260.000 lej – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, a város alpolgármestere. Peti András hangsúlyozta, a román-magyar jellegű rendezvények népszerűsítése, a reklámpannók, plakátok kétnyelvűek, de számos, kizárólag magyar vonatkozású, főként kulturális megnyilvánulást is szerveztek a tegnap kezdődött Marosvásárhelyi Napokon. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye lesz az Omega két fellépése: szombaton este fél 8 órától a Vártemplomban és a templomkertben sorra kerülő Oratórium, illetve az együttes vasárnap esti fellépése a Ligetben. Az Oratóriumra korlátozott a helyek száma, a belépés ingyenes, azonban a Vártemplom szívesen fogad el adományokat az orgona restaurálására, a meghívók átvételekor erre a célra lehet adományozni – áll a marosvásárhelyi RMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A Ligetben mintegy 20 ezer rajongó is elfér, ugyanennyi pedig a sportcsarnok előtti téren, ahol a közönség kivetítőkön követheti a koncertet. A városnapok keretében a lakótelepeken is mindennap utcai bált, kiállításokat szerveznek, tegnap a Tudor negyedi Gyémánt piac mellett, ma az Egyesülés negyedben, holnap a Kövesdombon lesznek ilyen rendezvények. A sportvetélkedők keretében lesz ökölvívás, úszóverseny, teniszmérkőzés, triatlon, tekemérkőzés stb., a versenyek zöme a Víkendtelepen zajlik. A Pandúrok úton szombaton 12 órától autós ügyességi bemutató lesz, amerikaifutball-meccset szerveznek a meggyesfalvi focipályán ugyancsak szombaton, amikor is a Mures Monsters mérkőzik a nagybányai Minersszel. Peti András hangsúlyozta a gazdasági rendezvények fontosságát, valamint azt, hogy a helyi népművészek, kézművesek, képzőművészek, a hagyományos termékeket előállító termelők, a könyvkiadók, civil szervezetek a tanács határozata értelmében mentesülnek a közterületi bérleti díj alól. Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 14.Magyarabb lesz a városünnep MarosvásárhelyenBár a magyar nemzetiségű marosvásárhelyi lakosok rendszeresen felróják a városvezetésnek, hogy egyre inkább háttérbe szorulnak a magyar rendezvények a városnapokon, Peti András alpolgármester szerint a kínálatra idén már nem lehet panasz. Az elöljáró elmondta, sikerült színvonalas kínálatot összeállítani, és külön kiemelte a csütörtöktől látogatható főtéri virág- és kézműves vásárt, valamint a két Omega-koncertet. Újdonság a magyar plakát Peti András elmondta, a kedden elkezdődött, vasárnapig tartó rendezvénysorozat egyik újdonsága, hogy a kiemelt magyar nyelvű rendezvényekre idén magyar nyelvű plakátokkal is hívogatják a nagyérdeműt. Megtudtuk, a városháza felhívására idén a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Marosvásárhelyi Örmény Kulturális Egyesület szervezi a magyar jellegű rendezvényeket. Az alpolgármester elmondta, a városnapokra idén 260 ezer lejt költött a helyi önkormányzat, de számos helyi magánvállalkozó is támogatta a rendezvényeket. A városháza idén kedvezményesen biztosított helyet a hagyományos termékeket készítő mestereknek, a kisvállalkozóknak, a könyvforgalmazóknak. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület székházában kedden textil- és üvegképekből, magyar népi motívumokkal díszített bútorokból álló kiállítás nyílt, amelyet naponta 14–17 óra között lehet megtekinteni, délután pedig a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották meg az immár hagyományosnak számító, népszerű magyar nótaestet. Csütörtökön 19 órától ugyanott az Oda vagyok magáért című operett- és sanzonesten vehetnek részt az érdeklődők. Szintén csütörtökön, 19 órától a Művészeti Gimnázium dísztermében operaest lesz. Május 16-án, pénteken 17 órától a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban az oltszakadáti néptáncegyüttes lép fel, majd 19 órától a marosvásárhelyi fiatalokból álló Vecker együttes koncertezik. Tízezreket várnak az Omegára A Marosvásárhelyi Napok keretében kétszer is fellép az Omega együttes: a legendás zenekar szombaton 19.30-tól a Vártemplomban mutatja be Oratórium című művét, vasárnap pedig a Ligetben koncertezik. A szervezők közölték: a templomban a helyek száma korlátozott, és a gyülekezet presbitereinek határozata alapján meghívókat kell igényelni. Csupán 700 személyt engednek be az épületbe, a többi érdeklődő a templom és a várfal közötti részen, óriási kivetítőn nézheti, hallgathatja az előadást. Ötvös Emese lelkész elmondta: az Omega mindig jótékonysági céllal adja elő az Oratóriumot, így a nyomtatott belépőket adomány fejében vehetik át az érdeklődők. „Azt szeretnénk, ha a begyűlt összegből sikerülne rendbe tenni a templom déli oldalán levő freskót. Erre már elkészített tervünk is van" – tette hozzá. Vasárnap este a marosvásárhelyi Ligetben tartott második Omega-koncertre ingyenes a belépés. „Már más megyékből is érdeklődtek az Omega- koncert iránt. Szerintem a Ligetben legalább 20 ezer ember fog összegyűlni, s a sportcsarnoknál, ahol ki lesz vetítve a koncert, ugyanannyi" – mondta Peti András. Kolozsvári városnapok: a pécsiek biztosítják a magyar jelleget Mivel a magyar civil szervezetek az augusztusi Kolozsvári Magyar Napokra tartogatják programjaikat, a május 23–30. között zajló kolozsvári városnapok magyar jellegű rendezvényeit pécsi meghívottak fogják biztosítani – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől. Elmondta, a városvezetés meghívta Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot és a baranyai megyeszékhely több kulturális és civil szervezetét, továbbá a pécsi mazsorettcsoport is Kolozsvár vendége lesz. A városünnep keretében magyar gasztronómiai napot is szerveznek, amelyen a Pécs környékére jellemző ételeket egy hatfős pécsi küldöttség fogja elkészíteni. A pécsi mazsorettcsoportot a városnapokat megnyitó május 23-ai ünnepi felvonuláson és 24-én 17 órától a Deák Ferenc (Eroirol) utcában is meg lehet tekinteni. A pécsi civil szervezetek képviselői az Európai Kulturális Főváros projekt kapcsán folytatnak megbeszéléseket a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület képviselőivel. „Különösen fontos ez a látogatás két okból is: egyrészt Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolatát új alapokra szeretnénk helyezni, hogy hatékonyabb legyen az együttműködés különböző szakterületeken. A második ok tulajdonképpen az elsőhöz kapcsolódik, ugyanis Pécs önkormányzata hatékony segítséget tud nyújtani az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében, tekintve azt, hogy Pécs már 2010-ben megkapta ezt a címet" – magyarázta a szakreferens. Kiss Előd-Gergely, Simon Virág. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 25.Háborús honvédlevelek SzalárdraNagyvárad- Péntek este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be a Nagy Béla szerkesztésében megjelent Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra című kétkötetes könyvet. A kétkötetes munka a második világháború alatt a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi 25. gyalogezredének kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleit tartalmazza, egészen pontosan öt honvéd és családtagjainak több mint négyszáz levele révén nyújt rendkívül érdekes képet a háborús évek hétköznapjait élő faluról is. A péntek esti könyvbemutatón megjelent érdeklődőket Péter I. Zoltán helytörténész köszöntötte. Röviden bemutatta a könyvek szerkesztőjét, Nagy Bélát, majd arra hívta fel a figyelmet: a levelek olvasása közben személyes hangú, megrázó történtek bontakoznak ki. Az öt honvéd közül Nagy Sándort főbe lőtték, Kovács Béla és Kovács Sándor hősi halált haltak, Molnár István orosz hadifogságba került, de hazatért, Nagy Ferenc pedig otthagyta az alakulatát, és szintén visszajött. Noha természetesen más és más a személyes történetük, közös bennük, hogy mindannyian ugyanazon hadsereg egyenruháját viselték és harcoltak a hazájuk megvédése érdekében, a leveleiknek köszönhetően pedig nyomon követhetjük a fronton töltött életüket, a szenvedéseiket. Szabó Ödön történész, RMDSZ-es parlamenti képviselő bevallotta: amikor Nagy Béla megkereste őt azzal, hogy lenne neki ez az anyaga, nem hitte, hogy ilyen minőségű levelek vannak a birtokában. Meglepte őt az írások hangulata, hogy milyen mély érzelmeket közvetítenek, illetve fontos üzeneteket fogalmaznak meg, azt bizonyítva, hogy a távolság dacára is fontosak a családi kötelékek, az egymás iránti érzelmek, a szerelmek utáni vágyakozások. Ugyanakkor érdekes, hogy az öt honvédnek nem csupán az életútja más, hanem a társadalmi beágyazottsága is, így képet nyerhetünk arról is, hogy különböző réteghez tartozó emberek hogyan viszonyultak egy-egy kérdéshez. Emellett külön értéke a köteteknek, hogy nem csupán nagyon olvasmányosak, de szakszerűek is, az összeállítójuk pedig lényeges felvezetésekkel és magyarázatokkal szolgál. „Ilyen jellegű kutatások nélkül nem lehet és nem szabad valósan megírni a 20. század történetét”- nyomatékosította a méltató. Több tiszteletet Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolna Nagy Béla elmondta: az első levelekhez 1974-ben jutott, az írásoknak azonban tragikus utóéletük volt. Röviden bemutatta az üzeneteik hőseit is. Nagy Sándorról például megtudtuk, hogy a tipikus háborús nemzedéknek volt a tagja, és megfigyelhető esetében, ahogyan négyosztályos végzettsége ellenére fokozatosan kiforrott, filozofikus mélységű gondolatokat közlő levélíróvá válik. Kovács Béla és Kovács Sándor testvérek voltak, s mindketten elestek. Jellemző rájuk a kötelességtudat, a becsületes és tisztességes magatartás. Molnár István úgy kellett bevonuljon, hogy nem is kapott fegyveres, harci kiképzést, Nagy Ferenc levelei pedig „bájos, diszkrét erotikával átfontak”. A beszélgetésen szó esett a tordai csatáról is, meg arról, hogy talán több tisztelet érdemelnének azok az egykori honvédek, akik végigharcolták a második világháborút, de nem haltak hősi halált, vagy vésték márványba a nevüket, mert hazatérve egyenes derékkal, becsülettel helytálltak, példát mutatva emberi tartásból. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2014. június 23.A gyógyszerészek varázslók…Nagyvárad - Pénteken este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be dr. Budaházy István főgyógyszerész: Halványodó arcképek. Öt nagyváradi gyógyszerész, öt sors című könyvét. Az érdeklődőket- akik közt voltak Hankovits-, Barla- és Urszinyi-hozzátartozók, illetve leszármazottak is- házigazdai minőségében Veres Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor köszöntötte, aki úgy jellemezte dr. Budaházy Istvánt, mint olyan tiszteletreméltó személyiséget, akire büszkék lehetnek a váradiak, mert a hitelességéhez semmi kétség sem fér. Úgy vélte: szükségünk van ilyen típusú emberekre, akik nem hullócsillagok vagy „a való világ valótlanjai”. A könyvet ismertető és annak szerzőjét méltató Molnár Judit közíró, nyugalmazott magyartanárnő sajátos kötetnek, dr. Budaházy István főgyógyszerészt pedig sajátos egyéniségnek nevezte. Magyarázatképpen arra hívta fel a figyelmet: manapság lépten-nyomon nyílik és bezár egy-egy gyógyszertár, melynek eladói jó esetben diplomások, így ezen szakma szinte elvesztette a becsületét, megadta magát a merkantilizmusnak, holott ahogy a kiadványból is kiderül, a gyógyszerészet hivatás, mágia, varázslat, a művelői pedig mágusok. Jó példa erre dr. Budaházy István is, aki széles látókörű reneszánsz ember. Megjegyezte azt is: a gyógyszerészet, mint minden igazi elfoglaltság, családi vállalkozásként indult, így az olvasók tulajdonképpen öt régi váradi gyógyszerész-dinasztia történetét, sorsát ismerhetik meg, miközben a korhű környezet is kirajzolódik számukra, felidézhetik városunk múltba tűnő képeit. Kuriózumok A tanárnő a folytatásban olyan momentumokat ragadott ki az életpályákból, portrékból, melyek kuriózumnak számítanak, kevésbé köztudottak a nem szakmabeliek számára, pedig hely- és kultúrtörténeti érdekességnek számítanak. Szó esett többek közt Hankovits Ferenc vállalkozói rátermettségéről, dr. Rácz Rezső húzótapaszáról, a Brassai-dédunoka Barla Dezső receptrendező feljegyzéssorozatáról, Szabó Ferenc kutatásairól, valamint arról is, hogy Urszinyi Zoltán költőként is megállta volna a helyét. Dr. Budaházy István elmondta: mindig vonzotta a történelem, bár sohasem szeretett volna történész lenni. A rendszerváltozást követően hívták meg Székesfehérvárra egy konferenciára, ahol bemutatott egy dolgozatot, és ezután úgymond megpecsételődött a sorsa. Hangsúlyozta: elfogadja a kritikákat is, sőt, örülne annak, ha valaki kiegészítené, folytatná a tanulmányokat, mert fontos, hogy megmaradjanak az utókor emlékezetében azok a gyógyszertári technikák, formák, melyeket a mai és ezt követő generációk egyre nehezebben tudnak interpretálni. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2014. július 2.Megbízhatónak minősítették a Partiumi Keresztény EgyetemetMegnyugtató, és biztonságérzetet ad a jövőre nézve, hogy sikeresen zárult a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) újraakkreditálása – mutatott rá János Szabolcs. A felsőoktatási intézmény rektora keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy bár hosszas ügyintézés után 2008-ban megkapták a végleges működési engedélyt, a szakmai elbírálás ötévente kötelező, így az arra hivatott országos testület már tavaly ősszel megkezdte a kiértékelést, hogy aztán az idén helyszíni látogatáson győződjék meg a dokumentáció valóságtartalmáról. A rektor nagyon jó eredménynek tartja, hogy az egyetem megbízható minősítést kapott, ám, mint mondta, erre számítottak is, hiszen tisztában vannak az erősségeikkel. Tájékoztatása szerint a bizottság javasolta tudományos kutatásaik nemzetközi megjelenítésének javítását, de pozitívan értékelte a magánegyetem atipikus és regionális jellegét, valamint az egy a tízhez tanár-diák arányt, amely lehetővé teszi a kiscsoportos foglalkozást, megkönnyítve a közvetlen kommunikációt. Ez úgy tűnik, hogy a hallgatóknak is fontos, hiszen a bizottság a jelenlegi és a már végzett tanulók véleményére is kíváncsi volt, de még a majdani munkaadók tapasztalatait is figyelembe vette a minősítéskor. „Nagyon örvendek, hogy egy külső testület állapította meg, hogy a hallgatók lojálisak az intézményhez, és hogy értékelik az itt zajló oktatási folyamatot, a konstruktív együttműködést, a tanár-diák viszonyt, a szakkollégiumaink révén biztosított tehetséggondozást” – magyarázta. A július 14-én kezdődő egyetemi beiratkozás kapcsán a rektor elmondta, hogy a következő tanévtől elindulhat a hároméves diakóniaképzés, szociális munkával egészítik ki a teológiai oktatást. Ezáltal nem kimondottan csak vallásoktatói pályára készítik fel a fiatalokat, hanem társadalmi szerepvállalásra is. Emellett a már megszokott szakokra jelentkezhetnek a hallgatók, amelyeken a tavalyihoz hasonló számú helyet hirdetnek meg. „Nem célunk felduzzasztani a létszámot. A nagyjából 35 fős csoportlétszámok megfelelőek hosszú távon” – mutatott rá lapunknak János Szabolcs. Alapszakon filozófia, idegen nyelv (angol, német, román – illetve szakpárosítások), szociális munka, szociológia, menedzsment, kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatói egységek gazdaságtana, bank és pénzügyek, zenepedagógia, képzőművészet, tanítóképző, teológia, valamint agrármérnöki szakot indítanak. Magiszteri képzés kortárs politikai filozófia, filozófia és művészet a nyilvános térben, többnyelvűség és multikulturalitás, európai szociálpolitikák, vállalkozásfejlesztés, vallástudományok, zeneművészet az audiovizuális kultúrában, valamint vizuális kommunikáció szakon lesz. A beiratkozásokkal kapcsolatban János Szabolcs elmondta, már akkor elégedett lenne, ha maradna a tavalyi, immár stabilizálódni látszó 950 körüli diáklétszám, ám ez az érettségitől is függ. „Az eredményeket nem tudjuk befolyásolni, de mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy a tanintézmény népszerűségét növeljük, nyílt napokat, toborzókat is tartottunk” – magyarázta a rektor. Lapunk kérdésére elmondta, hogy új épület tervei már engedélyeztetés alatt állnak, és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól korábban megvett ingatlan felújítása is jó ütemben halad, így várhatóan augusztusban befejeződik a korszerűsítés. Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár) 2014. július 7.Magyar tagozatosok eredményeiViszonylag sok Bihar megyei, magyar tagozaton végzett fatal bizonyult elégedetlennek az érettségin elért átlagával, azon belül is a románból írt dolgozat eredményével. Megtudtunk néhány adatot. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban hétfőn tizenegy óra körül függesztették ki az itt vizsgázók eredményeit, és délben még egymásnak adták át a helyet a fiatalok és szüleik a falra ragasztott papírlapok előtt. Elégedett és kevésbé elégedett diákokkal egyaránt találkoztunk. A legtöbben arról számoltak be, hogy román nyelvből és irodalomból kisebb jegyet kaptak, mint amire számítottak, de voltak, akik a magyarból elért jeggyel nem voltak kibékülve. Az egyik érettségiző elmondta: már harmadjára próbálkozott, ezúttal is románból bukott meg. „Mindenképp óvni fogok, mert csak egy kevés hiányzik. És ha megkapom azt a 0,95 pontot, mehetek egyetemre, jó lesz minden…” Megint mások a történelem eredmény miatt voltak szomorúak, vagy épp felháborodottak – olyan frissen végzett fiatallal is beszéltünk, aki a történelemtanárát hibáztatta, miközben kifejezetten elismerően szólt a magyar, illetve a romántanáráról. Többségük viszont azon a véleményen volt: aki tanult, az tudott is… A Bihar Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatok szerint a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 29 végzőse érettségizett, közülük nyolcnak a vizsgája sikerült; szintén 29-en érettségiztek a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, itt tizenöten mentek át. Az Ady Endre líceumban végzett 187 érettségiző közül pedig 133 vizsgázott sikeresen. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől kaptuk meg a Bihar megyei magyar tagozatosokra vonatkozó adatokat: 774 fiatal iratkozott fel az érettégire, közülük 361-en mentek át, 375-en megbuktak, 33-an nem jelentek meg, öten pedig ki lettek zárva a vizsgáról. Az idén is többnyire a román nyelvből és irodalomból elért eredmények rontották az átlagokat. „Országos szinten viszonylag jó eredményt értünk el, hiszen vannak megyék, ahol a promovabilitás húsz százalék körüli. De ha nem is vagyunk a leggyengébbek, elégedettek sem lehetünk. Meg kell próbálnunk javítani az eredményeket” – fűzte hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Hétfő 16 óráig nyújthattak be óvásokat az érettségizők, a végső eredményeket pedig pénteken, július 11-én teszik közzé. erdon.ro 2014. július 15.Egyesületünk "lelkét" ünnepeltük– Te Ilka, valamit még vigyünk bele a meglepetésbe, nem tudsz egy rövid, alkalomhoz illő dallamot? – kérdeztem, mire Éva rögtön rávágta: – ,,Áldjon meg Téged, áldjon az Úr…", énekeld csak el, Gyöngyi! Főpróbáltunk, aztán öt perc múlva az egész társaság dúdolta a zsoltárt. – ,,Édes gyermekeim" – kezdte volna szokásos mindenkeddi, általában érkezése előtt megkezdett gyűléseinket félbeszakító mondatát Gellért Márta kolléganőnk, aminek nyomatékot már a küszöbről körszemlét tartó, mindig mindenkit számbavevő alapállása adott. Kezdte volna, mondom, ahogy gyermekkorában református lelkész édesapjától hallotta sokszor, ha ugyan most szóhoz jutott volna. De csak a szeme nyílt kereken tágra, az sem azért, hogy valami huncutságot elmeséljen, hanem a felcsendülő dallamokra, amikor kolozsvári jó barátnőjével belépett a városközponti Emma étterem ajtaján. Csak később, mikor a turpisság kiderült, jegyezte meg halkan: – ,,Nagy zsivány vagy te, Julis!" – mert ez alkalommal kedden, július elsején, rendhagyó gyűlést tartott a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, egyetlen ,,napirendi ponttal": Márta 80. születésnapjára ünnepi asztalt terítetünk. Bizony, szép kor, igaz? Különösen, ha még olyan fiatalos gondolkozású, korát meghazudtoló, az eseményekkel lépést tartó, azok folyásába beleszóló, azokat véleményező egyéniséggel párosul! – Mintha csak most lett volna – emlékszik vissza Márta –, amikor 1990-ben itt, Marosvásárhelyen, vezetésemmel megalakult az RMDSZ mellett működő Magyar Demokrata Nőegylet, amiből aztán 1992-re kinőtte magát és bejegyzésre került a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Szintén ’90-ben, tudjuk ezt mi, hogyne tudnánk, mintázta és varrta meg azokat a Bocskai-nyakkendőket, amivel az akkor végzett bolyais diákok ballagtak, és azóta annyian… De eljutott ezekből a nyakkendőkből a föld magyarok lakta sok közösségéhez is. Magyar díszruhákat varrt, díszruhák, amik azóta is az egyesület által szervezett Zsuzsanna-bálok ékességei és amikkel mára már hagyományt teremtettünk itt Vásárhelyen. Oldalakat lehetne teleírni az egyesület által az évek során szervezett rendezvényekről, eseményekről, amelyekből mind derekasan kivette részét. Hosszú idő, ami eltelt azóta, tele megszépült emlékekkel, hol fájó, hol bolondosan vidám eseményekkel. Hosszú út, amit megtett azóta, tele buktatókkal vagy simára egyengetett sétányokkal. Hosszú út és idő, tele családtagokkal, jó barátokkal, ismerősökkel, akik szárnyaikra kapták akkor, amikor úgy érezte egynéhányszor, hogy földre tiporja a sors. Megannyi éltető és erőt adó ember és esemény. De ő is adott és még mindig ad. Bizony, ha van a tarsolyban, van mit könnyűszerrel elővenni… Jó ötleteivel, példázataival, tanácsaival mindig magasabb színvonalra emelte/emeli rendezvényeinket. Mindig meglep egy-egy szép vers elmondásával. Tartást lehel a közösségbe. Nem bántam meg, hogy pár évvel ezelőtt, szabad időm egy részének kitöltése végett az egyesület önkéntesei közé jelentkeztem. Már csak azért sem, mert megismertem ezt a nagyszerű embert, Mártát. Semmi mást, csak ahogy te mondod, jó egészséget kívánunk neked, Márta! A lorántffysok nevében, Fogarasiné Bereczki Irma, Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 17.Sikeresen pályáztak a marosvásárhelyi civilek, de késnek a támogatásokBár sikeresebben pályáztak az idei második fél évre kiírt önkormányzati támogatásokra a marosvásárhelyi magyar civil szervezetek, továbbra is gondot okoz számukra, hogy a megítélt összegeket éves késéssel vagy egyáltalán nem kapják meg. Míg az előző években a magyar civilek arra panaszkodtak, hogy egyáltalán vagy nagyon kevés összeget kaptak pályázataikra, idén a sikeresnek ítélt 30 pályázat közül 13 kizárólag magyar jelentőségű, és jó néhány mind a magyar, mind a román közösség tagjait megszólítja. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 2014 második felében hét programot szeretne megvalósítani, mindenikhez kért és kapott támogatást. Igaz, csak résztámogatásokat, de Náznán Olga elnök szerint ez is sokkal több, mint az előző években. „A Marosvásárhelyi Napok során és most újra tapasztaltuk, hogy tanácsosaink jobban odafigyelnek és közbenjárnak, hogy a magyar civil szervezetek is támogatáshoz jussanak. A városnapok keretében megszervezett telt házas rendezvényeink mindenikét támogatták, most valamennyi pályázatunk résztámogatást kapott” – mesélte Náznán Olga. Sipos Levente, az Alternatív Rövidfilmfesztivál főszervezője is elégedett az elbírálással, idén a legnagyobb pontszámot kapták, és mind a bizottság, mind a tanács rábólintott az általuk kért 18 400 lejes támogatásra. Míg a pályáztatási rendszerben úgy tűnik, megoldottak a gondok, továbbra is nehézséget jelent a szervezetek számára, hogy csak késve kapják meg a megítélt pénzösszeget. Náznán elmondta, a tavalyi rendezvényeikre idén májusban, két részletben utalták át a pénzt. „Mi 30 napon belül el kell hogy számoljuk, és a szerződés értelmében a városháza három napon belül kell utalja az összeget. De ez soha nem történik meg. A kis nyugdíjunkból kell összeadnunk a pénzt, tudva, hogy csak egy év múlva kapjuk meg. Ez elkedvetlenít, hátráltat minket, és minden évben elhatározzuk, ha nem lesz változás, többet nem szervezünk, nem pályázunk” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, az idei városnapi eseményeikre megkapták a pénzt. Ennél rosszabb helyzetben van a rövidfilmfesztivált szervező Madisz, hiszen, mint Sipos Levente elmondta, a tavalyi támogatást idén tavasszal kapták meg, de a 2012-re megítélt csaknem 13 ezer lejt még mindig várják. „Peti András alpolgármester megígérte, hogy utánajár és segít, hogy kifizessék az elmaradást, amit mi elszámolunk. De egyelőre semmi nem történt” – mesélte a főszervező. A helyi tanácsosok már több ízben is felszólaltak annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal időben törlessze a civileknek, tanintézeteknek, egyházaknak megítélt összegeket, mindhiába. Dorin Florea polgármester többször az írószerét mutatta, a jól ismert szlogent ismételve: „Az írószer (az aláírási jog) az én kezemben van.” Simon Virág, Krónika (Kolozsvár) 2014. július 22.Magyar iskolákba költöznek a magyar szakosztályok NagyváradonA 2015/2016-os tanévtől kezdődően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban működnek majd a Traian Vuia Szakközépiskolában lévő magyar szakosztályok, a Szent László Római Katolikus Gimnázium pedig a Mihai Viteazul Szakközépiskolában lévő osztályokat veszi át. A nagyváradi tanács hétfői ülésén elvi beleegyezését adta az átszervezéshez, melynek háttéréről Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő is beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, hogy mindkét váradi püspök, a református és a katolikus egyaránt támogatta a döntést, hogy felekezeti iskoláikba fogadják a szakoktatást. A tanácsosok egyébként vita nélkül fogadták el a tervezetet. Az idei tanévben még a jelenlegi helyükön indítják el a IX. osztályokat, a következőben azonban az összes osztály átkerül új helyére. Fried Noémi Lujza, maszol.ro 2014. augusztus 12.Háborgó világban sziget a megnyugvásnak: KeresdMegelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte. Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget. – Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is. Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri. Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja. Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe. – Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt. A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták. Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet. – A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget. Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd! Remélhetőleg sokan megtalálják! Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 14.Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdéseMiközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba. Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője. A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek. Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.” Közösből egyházi iskola A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását. „Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni. A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad. Mérnökök helyett szakmunkásokat Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt. Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak. Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll. Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain. Nem válnak inasiskolává A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal. Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.” Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi. Nagyváradi egyházi szakoktatás A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök. Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István. A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését. Útkereső „refik” Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is. Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is. A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza. Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.” Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést. A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében. „Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. szeptember 7.Emlékezés a kettős évfordulóra NagyváradonAz egyik szemük sírt, a másik pedig nevetett mindazoknak, akik szeptember 6-án, szombaton délután elmentek az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett megemlékező rendezvényre, amelyet Nagyváradhoz kötődő kettős évforduló alkalmából tartottak meg a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A második bécsi döntés eredményeképpen a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 6-án vonult be Nagyváradra Horthy Miklóssal, Magyarország kormányzójával az élen, és ezzel Nagyvárad nemcsak a diplomáciai tárgyalóasztalnál aláírt szerződés alapján, hanem a gyakorlatban is Magyarország részévé vált újra. Az emlékezés szomorúságra okot adó apropóját pedig az 1944. szeptember 6-án a várost ért szőnyegbombázás szolgáltatta. A Lorántffy központ zsúfolásig megtelt múzeumtermében szemtanúk idézték fel mindkét eseménnyel kapcsolatos emlékeiket. Ahogy az egyik tanúságtevő, Kelemen Béla fogalmazott: „életünkben voltak örömök, de igazán boldogok csak azon a napon (1940. szeptember 6-án – szerk. megj.) voltunk”, ami kiváltotta a teremben lévők egyetértő tetszését. A felszólalók közül többen is megemlítették azt, hogy életük legboldogabb időszaka volt az a négy év, amíg Nagyvárad Magyarország része volt. Szőnyegbombázás Ezzel szemben azon váradiak számára, akik megélték, életük legborzalmasabb napja volt 1944. szeptember 6-ika, amikor Nagyváradot szőnyegbombázás érte. Többen felidézték, hol voltak, mit csináltak azon a tragikus napon, szüleik, rokonaik hogyan óvták, menekítették őket biztonságos, vagy biztonságosnak vélt óvóhelyekre, és más helyekre. A megemlékezésen elhangzottakból megrázó jelenetek, képsorok, szörnyű szenvedések képe rajzolódott ki. Az eseményen felléptek a Váradi Dalnokok, akik Márkus Zoltán karnagy irányításával Horthy-nótákat adtak elő, az esemény végén pedig levetítették a nagyváradi bevonulásról készült eredeti felvételeket. Pap István, erdon.ro 2014. szeptember 10.Imádkozva és dolgozva nevelni az életreNagyvárad- Változásokat hoz az új tanév a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium életében is, hiszen kilencedikben elektrotechnikai szakosztály indul. Erről, és a tanintézmény életét érintő egyéb újdonságokról Szabó Zsuzsanna igazgatónő tájékoztatta az Erdély Online-t. A jövő hétfőn induló új tanév változásokat hoz a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium életében is, de ennek ellenére ugyanúgy kezdik, mint eddig is, imádkozva és dolgozva- tájékoztatta az Erdély Online-t Szabó Zsuzsanna igazgatónő. Az osztálylétszám ugyanannyi maradt- tizenhét-, azonban a líceumi osztályoknál változás történt, hiszen igazodtak egy kicsit az oktatáspolitikához, és szaklíceumi, vagyis elektrotechnikai osztályt indítottak kilencedikben, mely sikeres vizsga esetén ugyanúgy érettségi diplomát fog adni a diákoknak, mint a többi. Ez az újdonság egy kicsit annak is betudható, hogy az elmúlt időszakban egyre kevésbé volt érdeklődés a matematikai-informatika szak iránt, ezt a típusú szaklíceumi oktatást pedig tovább szeretnék fejleszteni az elkövetkezendő években. A 2014-2015-ös tanévben a Lorántffyban így 0-IV. évfolyamokon egy-egy osztály, V-VIII. évfolyamokon szintén ugyanennyi, kilencedikben egy elektrotechnika és egy humán- református teológia, X-XII-ben pedig matematika-informatika és humán- teológia osztályok fognak működni (évfolyamonként egy-egy), összesen 370 gyermekkel. Személyi változások is történtek emellett. Schwartz István fizikatanár nyugdíjba ment, helyette Tunyogi Hajnalka érkezett, és a szakoktatás terén Demjén Andor tanár segít a kilencedikesek szaktantárgyait oktatni. Tamás Péter Tibor, mint betanítótanár egészíti ki a fennmaradt órákat, illetve a gyakorlati oktatást, melyre nagy hangsúlyt szeretnének fektetni, mert a továbbtanulást tekintve nagyon fontosnak tartják az elméleti rész mellett a gyakorlati felkészítést a szakoktatásban. Új zenetanárnő is lesz, Lukács Angéla köröskisjenői református lelkésznő. Ugyanakkor új aligazgatónője lett az iskolának, Zsíros Anikó személyében. A nyár folyamán felkészültek az új tanévre, kisebb javításokat végeztek, például a kötelező meszelést, ahol szükséges volt, hogy tisztán, rendben várhassák az iskolakezdést. Nagyobb beruházás azonban nem történt, hiszen alig két éve fejeződött be a teljes mértékű renoválás. Említésre méltó még viszont, hogy önerőből folyamatosan igyekeznek kicserélni az osztálytermek ajtajait, amivel az elmúlt hetekben is haladtak, és ahogy anyagi forrásuk lesz rá, folytatják. Szellemiség A szaklíceumi osztályok fokozatos indításai igazából az iskola szellemiségében lényeges változásokat nem fognak hozni- hangsúlyozta az igazgatónő. Megjegyezte: azt szeretnék továbbra is, hogy egy sajátos értékrendet képviseljenek a lorántffysok, hiszen nálunk egy kicsit több keresztény nevelésben részesülnek a tanulók, és nem csupán vallásórákon, hanem minden tanórán. Odafigyelnek egy picit jobban rájuk, családiasabb a hangulat. Az osztályfőnökök, illetve a tanárok igyekeznek minden, a problémáikkal hozzájuk forduló gyermeknek vagy szülőnek segítséget nyújtani, bár ez általános jelenségnek mondható minden iskolában. Viszont többletet jelent náluk még a heti háromszori áhítat, amelyeket a várad-olaszi református templomban tartanak, ami a résztvevőknek lelki feltöltődést ad a mindennapokra. A teológiai profilú osztályokban pedig az egyházzene órák, a különféle vallásos tárgyak, a művészettörténet tanítása tágítja az általános műveltségre való felkészítést. Ugyanakkor nagyon sok iskolán kívüli tevékenység zajlik, melyek esetleg vonzóak lehetnek a fiatalok számára. Számos tematikus kirándulást szerveznek a tanárok, kilencedik elején két vagy három napos táborba mennek a „gólyák”, mely mindig hasznos közösségépítő programnak bizonyul. Rengeteg versenyre jelentkezhetnek a diákok, és az iskola tantestületének fő célja közt szerepel, hogy minél jobban motiválja a gyerekeket a tanulásra. Tanévnyitó A váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is szeptember 15-én, hétfőn tartják a tanévnyitó ünnepséget, szokás szerint délelőtt 10 órától a várad-olaszi református templomban. Ezt megelőzően a diákok 9 órától gyülekeznek, az előkészítő osztályosok megismerkednek a tanítónőjükkel, az ötödikesek és a kilencedikesek pedig az osztályfőnökeikkel. Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro 2014. szeptember 23.A magyar dráma napja MarosvásárhelyenMolter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját. Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat. Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral. A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű" Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 6.Az Úristen feladatokat tartogatott számáraNagyváradon is köszöntötték a nyolcvan éves jeles irodalomtörténészt dr. Pomogáts Bélát. A Partiumi Írótábor Egyesület szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban vasárnap délután megtartott találkozón Barabás Zoltán költő köszöntötte Pomogáts Bélát, kiemelve az ünnepelt életútjának legfontosabb állomásait. Elhangzott, hogy az 1956-os forradalomban való részvétele miatt hat hónapra internálótáborba küldték, majd egy évig rendőri felügyelet alatt állt, így késve indulhatott be karrierje. Mindez azonban nem gátolta abban, hogy rendkívül értékes és gazdag életművet hozzon létre, erről tanúskodik az irodalomtudományi doktori cím megszerzése, számos díja, és nem utolsósorban százöt önálló kötetének a megjelentetése. Barabás Zoltán beszélt a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadónál megjelent Gond és felelősség című Pomogáts Béla emlékkönyvről, amelyben tizenöt erdélyi magyar szerző írásai olvashatók az irodalomtörténészről. A méltatás után Meleg Vilmos színművész verssel köszöntötte Pomogáts Bélát, aki maga is szólt az az egybegyűltekhez. Felidézte, hogy 1971-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amelybe majdnem belehalt. Szerencsére felépült, majd egy alkalommal Pilinszky Jánossal találkozva a költő ezt mondta neki: „Lehet, hogy jobban jártál volna, ha meghalsz, de úgy látszik, az Úristen még tartogat számodra feladatokat.” Az irodalomtörténész ehhez az emlékhez hozzáfűzte: „Az elmúlt negyven évem ezeknek a feladatoknak az elvégzésével telt”. Elárulta, hogy jelenleg legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy befejezze Az erdélyi irodalom története című nagyszabású munkáját. Politikai antielit Pomogáts Béla elmondta, hogy a kommunista rendszerben kizárólag irodalomtörténészi munkájával foglalkozott, és csak a rendszerváltás után lettek közéleti feladatai, aminek következtében kapcsolatba került a magyar politikai élet legfontosabb képviselőivel. Az irodalomtörténész ezúttal is keményen bírálta a magyarországi politikusokat, szerinte ugyanis „a mai politikusok úgy hazudnak, ahogy lélegeznek”. Majd hozzáfűzte: „Hogy van Magyarország, és hogy annyi viszontagság ellenére még van magyar nemzet, abban fontos szerepe volt a magyar irodalomnak. Remélem, az irodalom a mai politikai rendszer túlélésében is segíteni fog” . Mint mondta, a mai politikusok a pénz és a hatalom begyűjtésén kívül mással nem foglalkoznak, majd két rövid eset felidézésével érzékeltette a politikusok elképesztő korlátoltságát, amikor magyar irodalomról van szó. Antiszemitizmus Elmesélte, hogy egy alkalommal egy jelenleg is sokat szereplő politikus értetlenkedve kérdezte őt arról, hogy a magyar irodalomtörténészek miért istenítik az olyan zsidó szerzőket, mint Ady, Babits és Kosztolányi. „De hiszen ők nem is voltak zsidók!” – vetette ellen Pomogáts Béla. „Azt te csak úgy gondolod” – replikázott a politikus. A másik történetnek is hasonló kicsengése volt. Egy szintén ismert politikus amiatt értetlenkedett Pomogáts Béla előtt, hogy a magyar irodalomtörténet miért ünnepli annyira a Nyugat folyóiratot, „ezt a kis példányszámú zsidó lapocskát”. Szolidaritást! Pomogáts Béla felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt huszonöt évben a magyarság létszáma egy ötödével csökkent, és ugyan határrevízióra semmi esély sincs, de a megmaradásra van esély. Kifejtette, hogy a magyarság megmaradásában három tényezőnek van szerepe: a magyar gazdasági életnek, a magyar állampolitikának, és végül, de talán legelsősorban a magyar kultúrának. „Amíg Erdélyben lesz magyar kultúra, addig lesz magyarság. A magyar állam feladata az, hogy minden érték fennmaradásához megadja a szükséges segítséget, nem pedig az, hogy a haveroknak osztogassa a pénzt” – fogalmazott Pomogáts Béla. Hozzátette, hogy jobban el kell mélyíteni a magyar nemzeti szolidaritást, annál is inkább, mert ma Magyarországon már-már nyílt polgárháborús hangulat uralkodik. Egy romániai román és magyar soviniszta nem képesek egymást úgy gyűlölni, ahogy Magyarországon a jobboldaliak és a baloldaliak gyűlölik egymást – jegyezte meg, végezetül pedig hozzátette: „a magyar nemzeti egységnek nincs erősebb eszköze, mint a magyar kultúra, és a magyar irodalom. A magyar irodalom iránti hűségünk az egymás iránti hűségünket segíti elő” . A találkozó dedikálással zárult. Pap István erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
