Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 61 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-61
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kaffka Margit

2006. május 22.

Szavalóversenyt ígért, de a megjelenteknek annál jóval többet adott Nagybányán a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság május 21-i, vasárnapi rendezvénye. Sróth Ödön elnök elmondta: a Mindenség zenéje szavalóverseny ötlete a Bartók évhez kapcsolódik. Bartók Béla az egyetlen zeneszerző és népdalgyűjtő, akiről több mint háromszáz verset írtak. Ezek közül tartalmaz 152 költeményt az antológia, amelyből a verseny résztvevői válogathattak. A gyermekek két kategóriában – V–VIII., illetve IX–XII. osztályos tanulók – léptek a közönség elé. A nagykárolyiak remélhetőleg hagyományt teremtettek ezzel a rendezvénnyel. /(báthory): Jó versek, jó zene – minél több embernek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./

2006. július 3.

Híres, Szatmárnémetiben született vagy itt tevékenykedő irodalmi személyiségekről szóló könyvet adott ki a múlt héten a Pro Studium Alapítvány, amely segédeszközként is szolgál a diákság és a tanárok számára. Ezzel lezárult a Pro Studium Alapítványnak a Szülőföld Alap regionális és önkormányzati együttműködési kollégiumának programjában finanszírozott pályázata. A pályázat fő célkitűzése egy irodalmi tájékoztató megjelentetése volt, melyben bemutatásra kerültek a Szatmárnémetiben született vagy tevékenykedett magyar irodalmi személyiségek: Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Kaffka Margit, Dsida Jenő, Gellért Sándor, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos. Az ötletet Szász Piroska programvezető, a Pedagógusok Házának igazgatója adta, aki a Pro Studium Alapítvány titkára is. A kötet anyagát összegyűjtötte és szerkesztette Sándor Erzsébet magyar szakos tanár, a Pro Studium Alapítvány elnöke és Varga Imola, a Pedagógusok Házának informatikusa. /Farkas Orsolya: Véget ért a Szülőföld Alap regionális programja. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 3./

2008. szeptember 23.

Közel száz olyan személy neve szerepel már a Szatmárnémeti Coposu sétányon elhelyezett köveken, akik Szatmár megye kultúráját és művészetét felvirágoztatták. A megye hagyományait ápolni kell, ugyanakkor nem szabad elfeledni azoknak a nevét sem, akik itt születtek és alkotásaikkal, tudásukkal világhírre tettek szert – mondta a plakettek leleplezésén tartott ünnepi beszédében Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Az „emlék–tér” kövein többek között szerepel Szatmár megye szülötte, dr. Scheffler János vértanú püspök, dr. Lükő Béla sebészorvos, Károli Gáspár bibliafordító, Ady Endre költő, Kaffka Margit írónő, Gellért Sándor költő, műfordító, Dsida Jenő költő, Páskándi Géza költő, drámaíró, Ruha István hegedűművész. /Gugulya–Hégető Lóránd: Újabb emlékplakettek a főtéren. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 23./

2008. szeptember 30.

Károlyi Fülöp Béla fényképeiből nyílik kiállítás október 4-én Nagykárolyban, a kastélyban, ugyanakkor a városhoz kötődő alkotó legújabb kötetét is bemutatják. A Tornyok és templomok című fotótárlat képeinek nyolcvan százaléka partiumi és erdélyi kegyhelyeket mutat be, a költőként és íróként is tevékenykedő Károlyi Fülöp Béla nemrég kiadott kötete pedig sorban a tizenegyedik. Az író egy korábbi regénye, a két éve napvilágot látott A város illata című alkotás Nagykárolyban játszódik. A mostani tárlatmegnyitó szervezői a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság, a nagykárolyi polgármesteri hivatal, Orosháza önkormányzata és egy orosházi egyesület. Károlyi Fülöp Béla Kolozsváron született, a középiskolát Nagykárolyban végezte, az egyetem befejezése után Mezőpetriben tanárkodott, később pedig Orosházán telepedett le. /Fotókiállítás és könyvbemutató Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 30./

2008. október 29.

A nagykárolyi színház bejáratánál egy névsort helyeznek el október 30-án, az elhunyt helyi kultúremberek listáját, hogy emlékezzenek rájuk. Sróth Ödön költő fog megemlékező beszédet mondani. Nagykárolyban a listán szerepelnek többek között: Bács József kórusvezető, Benedek Zoltán tanár, kutató, közíró, Birtalan Imre író, Bogáti Sándor festő, Fényi István költő, Jávor Béla író, Kaffka Margit író, költő, Károly S. Mihály író, Kricsfalussy József festő, képzőművész, Nagy László író, kutató, Pakocs Károly pap, költő, Páll Ferenc történész, Ruha István hegedűművész, érdemes művész, Nagykároly díszpolgára, Vitek Aranka zenész, zeneoktató, Vitek Károly zeneszerző, kórusvezető. Szerepelnek továbbá a művelődési ház egykori alkalmazottai, köztük Boldur Emil igazgató, Boros Lajos szaxofonos, a Castelanii zenekar vezetője, Czumbil István szólóénekes, Karácsonyi Péter Pro Urbe-díjas, a Castelanii zenekar alapítója, Keiser Melinda táncos és Marian Ferenc koreográfus. /Gyertyagyújtás a színháznál. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./

2008. november 3.

A budapesti Erdélyi Gyülekezet a X. kerületben, nem messze az Örs vezér tértől több éve megkezdte a Reménység szigetének kialakítását, amelynek működő intézményei vannak. Összetartó erejével jelképes értelmű erdélyi panteont állítanak fel. Egy mesterséges dombra templomot terveztek, köréje pedig 16 félköríves emlékhelyet képeztek ki, ahova 16 régió nagy szülötteinek állítanak emléktáblát és bronzplakettet. Az Erdélyi Emlékkertet ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel Ötvös József református generális direktor (Marosvásárhely), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és dr. Zalatnay István az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze részvételével. Százhatvan hírességnek emeltek emlékplakettet, illetve bronz domborművet. Áll többek között Károli Gáspár, Pázmány Péter, Kölcsey Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Dávid Ferenc, Kájoni János, Bolyai Farkas, Tamási Áron, Márton Áron, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és sok más példakép domborműve. A panteon-avatás figyelmeztetett arra is, hogy mennyi nagy emberünk van, erkölcsi kötelességünk felmutatni őket. Az egyes régiók 10-10 nagy szülöttüknek állíthatnak szöveges emléktáblát és plakettet. Az aradi kis panteonban Csíki Gergely a Bánát régióban Árkay Aladár építész, Bartók Béla zeneszerző, Kós Károly, író, építész, Hunyad-Fehér térségből Bethlen Gábor, Juhász István, Karácsony Benő és Makkai Sándor emléktáblája áll. Az emlékhely tovább épül a jövőben, még nincs kész. /Szekernyés Irén: Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./ Szatmárnémeti önkormányzata a város szülöttének, Dsida Jenő költőnek állíttatott s domborművet, Kaffka Margitnak pedig Nagykároly önkormányzata. /Erdélyi Emlékkert Pesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 3./ Százhatvan hírességnek emelnek bronz domborművet, közülük több már elkészült. A falakon szerepel mások mellett Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelem, Dávid Ferenc reformátor, Jósika Miklós író, Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, tibetológus és Pázmány Péter esztergomi érsek domborművű arcképe. /Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

2008. november 27.

Egy éve heti rendszerességgel szerveznek a múzeum munkatársai honismereti előadásokat a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban, a közönség díjmentesen hallgathatja az előadásokat. Az előadásokra mind kevesebben kíváncsiak, mondta el Hágó Nándor régész, a városi múzeum helytörténésze. „Történelemtől régészetig, botanikától szépirodalomig számos témakörben tartottunk előadásokat” Az előadók között egyetemi tanárok, hazai és külföldi szakértők vannak, részletezte Hágó Nándor. Az emberek nem érdeklődnek. A szervező a diákok és tanáraik távolmaradását is fájlalja. Végh Balázs Béla is tartott előadást, témája: a százéves Nyugat folyóirat öt nagykárolyi kötődésű munkatársa: Ady, Kaffka Margit, Kabos Ede, Ambrus Zoltán és Szép Ernő munkássága, nagykárolyi kötődése. /A diákság is távol marad. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

2009. március 16.

Két helyszínen ünnepelték március 15-ét Nagykárolyban: a Petőfi-szobornál a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezett koszorúzással egybekötött megemlékezést, ezt követően pedig a Kossuth-kertben felállított szabadtéri színpadon egy táncjátékkal idézték meg az 1848-as forradalmat és szabadságharcot Rendhagyó előadással idézték meg 1848 szellemét a Kossuth-kertben felállított szabadtéri színpadon. Bagossy Zoltán táncoktató koreográfiája alapján „Fogom kezed, fogják mások is“ címmel helyi fiatalok adtak elő egy különleges táncjátékot. /Babos Krisztina: Ünnep Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

2009. november 21.

November 20-án ülésezett Szatmárnémeti tanácsa. Engedélyezte a tanács egyesület létrehozását „Észak-nyugati foglalkoztatási és társadalmi befogadási regionális egyezmény“ elnevezéssel, melynek feladata megoldáskeresés lesz a városi lakosság szociális problémáira. Új utcák elnevezéséről is döntöttek. Összesen 13 új utcanevet hagytak jóvá. Az RMDSZ-es tanácsosok öt új utcanevet javasoltak: Scheffler János, Károli Gáspár, Kaffka Margit, Krúdy Gyula és Ács Alajos. Három utca városokról lesz elnevezve: Ungvár, Beregszász, Gyulafehérvár, míg öt új utca román személyiségek nevét kapja. /Öt új magyar utcanév. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 21./

2009. december 11.

Ismeretlen tettesek elhervadt koszorút helyeztek Kaffka Margit írónő nagykárolyi szobrára. A költőnőnek 2000-ben szobrot szülővárosa a kastélypark melletti sétányon. Sróth Ödön, a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke szerint nem kizárt, hogy magyarellenes cselekedetről van szó, mivel nemrég az Ady-emléktáblán elhelyezett koszorút is megrongálták. Pár hete helyezték el a kegyelet koszorúit az Ady Endre egykori iskolájának falán lévő emléktábla alá. A magyar nemzeti szalagokkal díszített koszorút másnap reggelre megtépázták, lecibálták róla a nemzeti jelképeket. /Végh Balázs: Gúnyt űztek Kaffka Margit nagykárolyi szobrából. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./

2010. április 23.

Szórványhatárőrök és műfajmezsgyék
Nagyvárad – Ezzel a címmel szervezett könyvbemutató-kerekasztalbeszélgetést a kolozsvári Szórványtengelyek-mozgalom csütörtök délután a váradi Posticum központ dísztermében. Gyér volt az érdeklődés.
Maroknyi ismerősön, szakmabelin, illetve az ifjúsági központ néhány alkalmazottján kivül senki sem érdeklődött a rendezvény iránt, ami arra késztette Szabó Csaba mozgalomalapítót (képünkön), a Kolozsvári Televízió munkatársát, hogy megjegyezze: érdekes módon, az olyan vidékeken, ahol több magyar él, gyérebb az érdeklődés, míg a dél-erdélyi szórványban olyanok vásárolják a kiadó könyveit, akik nem biztos, hogy végig tudnak olvasni egy mondatot magyarul, de bizonyítani akarják, hogy a magyar kulturális élet részesei akarnak lenni. Szerinte ebből a szempontból a Királyhágó határvonalnak számít: a tőle nyugatra élők inkább Magyarországhoz kötödnek, a keleti oldalon levők pedig Erdélyhez. Amúgy különösebben senkit sem érdekel, hogy mi történik a másikkal, de ettől függetlenül “magyarnak lenni jó”, s talán ennek köszönhetően maradtunk meg az évszázadok folyamán. “Állandóan úgy látszik, hogy csendben eltűnünk, de azért mégis létezünk”, fogalmazott.
Könyvbemutatók
Balázs János (a bukaresti Román TV magyar adásának szerkesztője) Csabákra várva című kötetéről Szabó Csaba elmondta: szórványriportokat tartalmaz Dévától Illyefalváig, Szucsávától Galacig. A cím ugyanakkor Böjte Csaba ferences rendi szerzetesre utal. Saját könyvéről (Gótvárosi levelek) Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője kifejtette: két részből áll, egyrészt mint olvasó szólal meg benne, aki arra szeretne késztetni másokat is, hogy többet olvassanak, másfelől pedig valós vagy vélt találkozásokat ír le történelmi, illetve kortárs személyiségekkel. Gótváros egyébként Brassó, hiszen itt található a góti legkeletibb emlékműve, a Fekete templom. Völgyi Marcell újságíró Mihály István (Kolozsvári Rádió) Örömszakadtáig című kötetéről elárulta: a szerző felülről szemléli a világot, így jegyzeteiben olyan általános nézőpontokat fogalmaz meg, melyek távol állva a nemzetieskedéstől vagy magyarkodástól, mindenkire érvényesek. Szabó Csaba Kaffka Margit félmosolya című tanulmányát Simon Ilona újságíró értékelte, melyből többek közt az derült ki, hogy a méltatott Kaffka Margit– Szabó Dezső– Kuncz Aladár és Ady Endre kapcsolatát boncolgatja. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. június 10.

Kaffka Margitra emlékeztek
Ma 15 órakor a nagykárolyi mesterrészi temetőben kezdődött a Nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság által szervezett Kaffka Margit megemlékezés
A helyszínen az egybegyűltek az úttörő írónő édesapjának, Kaffka Gyulának a sírjánál kezdték meg a koszorúzási ünnepséget, amely 15.45 órakor a Kaffka Margit szülőházán elhelyezett emléktábla körül folytatódott, majd a városközponti zöldövezetben felállított Kaffka Margit-szobor előtt ért véget. A három helyszínen a szervezők mellett a Tiszaújvárosi Kaffka Margit Pedagógus Klub, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal, a MIK nagykárolyi szervezete és a nagykárolyi Kiwanis Klub helyezték el koszorúikat. Továbbá szavalatok hangzottak el Ninács Barbara, 10. osztályos diák és a tiszaújvárosi Sallai Tiborné előadásaiban.
A megemlékezés a Szent László Közösségi Házban folytatódott egy ünnepi műsorral, amelynek keretében a rendezvény zárásaként a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Szeminárium diákjai, valamint a tiszaújvárosi Kaffka Margit Nyugdíjas Klub is bemutatott egy-egy rövid előadást. Az ünnepi műsorokat megelőzően az intézmény kiállítótermében egy grafikai kiállítás megnyitójára került sor. A tárlatban a Nagykárolyból elszármazott, jelenleg Budapesten élő és alkotó Bihari Beatrix Renáta grafikus alkotásait tekinthették meg az egybegyűltek. Az eseményt a nagykárolyi Collegium régizene együttes reneszánsz muzsikája színesítette.
erdon.ro

2010. szeptember 16.

Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett.
A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést.
Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 25.

Fehér Hollók a szórványért
A Szórványtengelyek alapítója és lelkes éltetője látogatott el a Maros-parti kisvárosba, a hajdani híres magyar kultúrközpontba, a Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozata legújabb kiadványainak szerzőivel.
Az Áprily Estek szeptemberi rendezvényén Szabó Csaba, a szórványtelepülések megmentésének megszállottja ismertette a szervezet célkitűzéseit és eredményeit. Egyre bővülő lelkes csapatával, a Fehér Hollókkal eddig is sokat tett a szórványban élő magyarság öntudatra ébresztéséért, megmentéséért, hogy soha ne némuljanak el templomainkban a harangok, ne néptelenedjenek el iskoláink. Ismertetőjében hangsúlyozta: „vándormadaraival” mindig oda megy, ahol kevesen vannak, ahol a legnagyobb szükség van az erkölcsi és anyagi támogatásra. Enyeden pedig kevesen vannak, ezért is jöttek ide. Jóllehet, Bethlen Gábor máig ható művelődéspolitikája következtében még mindig gyűjtő fókusz a Bethlen-kollégium, amelyre a többségiek is felnéznek, a tüzet azonban csiholni, a lángot táplálni kell! Ilyen „tűzcsiholók” az emlékezetes délután vendégei is, akiket sorra mutatott be az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa.
A pergő párbeszédekre épülő bemutató első szerzője Simon Ilona, akinek Meselélektan párhuzamokkal című könyve került terítékre. A könyv „afféle gondolatébresztő megjegyzéseket kínálhat a legkézenfekvőbb, gyerekeket, szülőket, nevelőket leginkább, legmélyebben érintő-foglalkoztató kérdésekhez” – olvasható a különleges témát feldolgozó kiadvány fülszövegében.
Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a népszerű Nahát című „média és életfigyelő” rovat gazdája Örömszakadtáig című könyvébe foglalta a rádióban elhangzott jegyzetei, glosszái, kisesszéi egy részét. Ízelítőül ezekből olvasott fel.
Szabó Csaba, a találkozó mediátora Kaffka Margit félmosolya című, édesanyja emlékének ajánlott, sok újdonságot, irodalmi csemegét tartalmazó könyében a százaktól beskatulyázott írónőt állítja új megvilágításba. „Fontosnak tartom megjegyezni – olvasom az Előszó helyett című fejezetben –, hogy e kis kötet nem a Kaffka Margit-mamutmonográfiák nyomán készült... Nem Kaffka-adatok halmaza, életrajzi részletek percre szabott dossziéja. Talán inkább irodalmi nagyriportként kellene elkönyvelni – vagy stílszerűen szép(ia)irodalmi riportként.”
A rendezvényen részt vett Szegő József, a Világhírnév Kiadó felelős kiadója is. Az emlékezetes délután a gyorsan gazdára talált értékes könyvek dedikálásával zárult. Nagyenyed szépet, igazat szerető magyarjai mindig visszavárják a kolozsvári Fehér Hollókat! Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 6.

Németh Magda: Mélységből mélységbe
Németh László és családja, 1944- 1945
A budapesti Nap Kiadó ún. "különleges" könyvek sorozatát jelenteti meg. Ebben a sorozatban, amelyben érdemes Kaffka Margit, Pilinszky János, Tatay Sándor könyveit is megemlíteni, Németh László lányának, Németh Magdának nemrég megjelent könyve olvasmány és kortörténet. Az utószót Monostori Imre írja.
A 70 oldalnyi kis könyv (nemesen szép borítóval és nyomásban) a legnagyobb Németh lány, Magda emlékeit, leírását tartalmazza arról az időszakról, amelyről sem Németh László visszaemlékezéseiben, sem családi vonatkozású írásaiban nem esett szó.
Magyarország német megszállása az írót és családját (hattagú család, a legkisebb lány alig másfél éves) veszélyből veszélybe sodorja. Szüntelenül költözniük kell, hiszen Németh László a Gestapo letartóztatási listáján szerepel, ugyanúgy íróbarátja, Illyés Gyula, akivel barátsága ezután még mélyebb együttérzéssé, a két család védelmi összefogásává válik. Az utószó írója, Monostori György szerint ez az egymást védő és féltő barátság most mélyül el igazán, hiszen az Illyés-Németh kapcsolat nem volt mindig felhőtlen lélektani, érzelmi háttér szempontjából. Illyés Gyula 1944 októberében megrázó sorokat ír a Némethez szóló vigasz-vallomásában:
"Nincs haza már. Mit te álmodtál,
elsüllyedt. Mit én keresek,
csak ködlik még a víz felett.
Így járunk, hajótlan hajóspár.
Tegnap te rejtettél, ma együtt
rejtezünk, holnap, úgy lehet,
ellenfeled, én rejtelek,
hogy párbajunk befejezhessük…"
Németh Magda, akinek nem ez az első írása apjáról, családjáról, úgy véli, hogy apja talán a legkatartikusabb időt, az 1944-45-ös esztendőt, Budapest ostromát és az azt követő időszakot nem jegyezte fel, nem emlékezett meg róla. 14-16 hónapot ölel fel ez az időszak, amelyet Németh Magda tizenéves kislányként szinte végig apja mellett tölt. Ez volt Németh László bujdosásainak az időszaka, a gyermekekkel való foglalkozásé az iskola megszűnése miatt. Illyés Gyuláné, Flóra és a Püski házaspár közelléte, segítsége.
Püski szerepe is rendkívül jelentős a család segítésében, hiszen 1945 márciusában a háborús katasztrófa állapotát élő Budáról leviszi őket Békésre, ahol testileg, lelkileg gyógyulni kezdenek.
1944. március 19-étől, a német megszállás napjától Németh László alig tartózkodik Budapesten. A Törökvész utcából izgalmas és körülményes módon Alsógödre kerül a családdal együtt Illyés Gyula is, néhány veszélyes napot töltenek együtt.
1944 decemberében az oroszok már nagy erővel nyomulnak a főváros felé, az ellenállásra berendezkedett németek nem sajnálják az ostromlott, kiéheztetett várost.
Eljött a szenteste. "Apu is hazajött karácsony estére. Valahonnan került karácsonyfa. Anyu hasznos ruhaneműkkel, egy-két apró ajándékkal igyekezett enyhíteni a ránk váró súlyos jövő gondolatát. Volt »fagyújtás«, karácsonyi ének, rövid ideig tartó meleg karácsonyi hangulat. Finom vacsora került az asztalra. Az asztalt sokan ültük körül… A vacsorának felében voltunk, amikor egy halálra vált honvéd rontott be a szobába, s jelentett Horváth Zoltán rokonunknak a vacsoraasztalnál: Százados úrnak alássan jelentem, a szomszéd utcában vannak az oroszok." Így emlékszik mindenre a tizenéves kislány.
Ezen az éjszakán Illyésékhez mennek, velük együtt a Rózsadomb másik oldalára, 2-3 kilométerre.
"Akkor még nem tudtam – írja Németh Magda –, hogy ezzel a karácsonnyal lezárult gyermekkorom. Amit a következő hetek, hónapok hoztak, hirtelen felnőtté érlelt."
Az ostromot a Sarolta leánykollégium hegybe vájt pincéjében vészelik át, az Illyés családdal együtt, élelem nélkül, földre terített szalmán éjszaka. Így sebesül meg anyjuk, sorbaállás közben. Magda lesz a család támasza, karján hordja a kis Csillát. Nehéz elképzelni siralmas állapotukat, hat hétig a pincében négyszáz munkaszolgálatossal és a környékbeliekkel összezárva. Hat hétig tart az ostrom, amikor újabb veszedelem következik, az oroszok megjelenése. Orosz katonák garázdálkodása van napirenden, a férfiak bujkálnak, Törökvész utcai házuk kirabolva, szétlőve, Németh László kéziratai, könyvei széttaposva a földön.
Megpróbáltatások sora mindaddig, amíg Püskiék hívására, másfél napos utazás után Békésre érkeznek, tiszta lakásba, védelmezve, élelemmel ellátva. Gyógyul tetvektől elsebesedett bőrük, újraélednek ebben a környezetben,
Németh László írni kezd, a Sámson című drámáját írja, ám az új rendszer nem a méltányosság, vagy írói munkássága elismerésének ideje. Hamarosan Féja Gézával együtt letartóztatják. Kihallgatásakor mégis csoda történik, a kihallgató elvtárs együttműködésre kéri fel, éjjel pedig egy gyűlésről jövet Veres Péter is bekopog az ablakán. Nem tud segíteni – hangsúlyozza, az írók dolgában Pesten döntenek. Erdei Ferenc is elkerüli, sőt Püskit is Németh László megtagadására ösztönzi. Így Németh László nem kaphatott segítséget a parasztpárttól, amelyhez tulajdonképpen a legközelebb állt. 45 áprilisától az "ellenséges" táborhoz számítják az uralkodó pártok.
Szertefoszlik a debreceni egyetemi könyvtárosi állás reménye is – Orosházán, Békésen óraadó tanárként sem dolgozhatott –, az ott élő Karácsony Sándor és Németh László együttléte nem kívánatos. Illyés Gyula siet segítségére a valamiképpen kialakult pozíciójából, ám egyetlen megoldás, azaz családfenntartó lehetőség kínálkozik számára, a hódmezővásárhelyi tanári állás. Életének új szakasza kezdődik. Hamar belátja, hogy "ő az új rendszerben legfeljebb megtűrt lehet." Mégis itt írja meg A tanügy rendezése című legjelentősebb pedagógiai tanulmányát, és igazi pedagógussá válik. Néhány év múlva ettől is eltiltották.
Honnan az erő, az erőforrás ezután, hiszen megírja nagy regényét, az Égető Esztert, és az Irgalom regényét. Hatalmas fordításirodalom áll mögötte. Alexej és Lev Tolsztoj, Kleist, Lessing, Garcia Lorca művei. Tegyük hozzá, hogy az ő művei napjainkig 24 nyelven jelennek meg.
A legnehezebb időkben a Kriterion jóvoltából itt, Erdélyben olvastuk műveit. A Kriterion mindent megtett, hogy Németh László ne menjen feledésbe. Már az általános iskolában tananyag volt (részlet a Kocsik szeptemberben c. regényéből), drámáit és regényeit olvasták és elemezték a líceumban.
Németh László köztünk maradt. Még mindig sok olvasni- és gondolkodnivalót ad. Németh Magda könyve pedig megerősíti ezt, fényt derít pályafutása oly gyötrelmes éveire.
Rózsa Mária, Népújság (Marosvásárhely)

2011. május 10.

�?telek neves szülöttére emlékezett
Kothay Nándor (1921-2000) óteleki származású szobrászmûvészre emlékezett a falu apraja-nagyja a község Mûvelõdési Házának nagytermében vasárnap este a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. 
Bár maga az alkotó csupán gyermekkorát töltötte a településen, nagyszülei és szülei révén máig vannak õt számon tartó földijei a Béga mentén és a Temesközben. A temesvári kõmûves inasiskoláját követõen a mûvészi pályára vágyó fiatal Magyarországra szökött, de ott csak a második világháború és négy év orosz hadifogság és kényszermunka után végezhette el a Képzõmûvészeti Fõiskola szobrász szakát Budapesten. Errõl a küzdelmes életútról és az 1953-1990 között kibontakozó mûvészpályáról Mihály Árpád szobrászmûvész tartott vetített képes elõadást. Az alkotót jól ismerõ pályatárs Agyagból asszonyt... kõbõl katonát, fémbõl figurát címû ismertetõ füzetében is népszerûsítette Kothay Nándor alkotásait: térszobrait és kõbõl faragott portréit. Ez a nyomtatvány alapját képezi egy most készülõ, nagyobb terjedelmû könyvnek.
Az elõadásból a közönség ízelítõt kapott Kothay Nándor közérthetõ és természetelvû alkotómûvészetébõl. Megcsodálhatta az aradi tizenhármak egyikének, Dessewffy Arisztid honvédtábornoknak margonyai (Szlovákia) sírjára készített szép dombormûvét, Petõfi Sándor, Béres Ferenc, Mihály Árpád, Kaffka Margit portréját (amit e témában a legszebb mûnek tartanak), több egészalakos szobrát: A didergõt, A pályamunkást, A táncoló Afrikát.
A rendezvényt kezdeményezõ szegedi �?tágú Síp Kulturális Egyesület és a helyi polgármester távlati terveket is szövögetnek. Kothay Nándor térszobrainak, portréinak, felkutatásra váró szép kisplasztikáinak fotóiból állandó kiállítást létesítenek �?teleken, emlékszobát, amely újabb emlékezõ és köztudatformáló rendezvények ihletõje lehetne.
Valami reményteljes dolog elindult �?teleken, s az eseményt követõ kötetlen beszélgetések során újabb rendezvények lehetõségei körvonalazódtak.
Szekernyés Irén
Nyugati Jelen (Arad)

2011. szeptember 9.

Feléledhet az irodalmi élet Nagykárolyban
Csütörtök este négy nagykárolyi költő kezdeményezésére irodalmi találkozó zajlott egy helyi kávézóban. A jövőben legalább havi rendszerességgel kerülne sor hasonló eseményekre a kisvárosban.
Hiánypótló szándékkal került megrendezésre csütörtök este 7 órától Nagykárolyban az az irodalmi est, amelyet négy helyi költő, Fischer Botond, Kádár Ferenc, G. Katona József és Sróth Ödön hozott össze egy nagykárolyi kávézóban. A tervek szerint a jövőben havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kezdeményezés célja újjáéleszteni az irodalmiéletet a kisvárosban könyvbemutatók és hasonló rendezvények szervezésével, akár fiatalok bevonásával is, továbbá alkotásra ösztökélni a helyi költőket, valamint azokat, akik fogékonyságot éreznek magukban a szépirodalom iránt. Mindez előreláthatólag a Kaffka Margit Művelődési Társaság keretén belül működne.
A transzközépről beszélgettek
A csütörtöki találkozó fő témája a transzközép irodalom volt. Vitaindító gyanánt Fischer Botond röviden összefoglalta az irányzat irodalomtörténeti jelentőségét, verstani sajátosságait. A transzközép ezek szerint a 90-es évek elején tört be az erdélyi irodalomba, ekkor kezdte el az Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre neveivel fémjelzett nemzedék verseik és elméleti írásaik publikálását. Az irányzaton belül alkotó költők a túlzott pátoszt, a fölöslegesen nagy témákat félretéve a mindennapok kis dolgait helyezték előtérbe, ugyanakkor a kötött, virtuóz versformákat részesítették előnyben. Öniróniával átitatott alkotásaikban a vulgáris kifejezések használatától sem riadtak vissza.
A csoportosulás következő találkozója, amelyre több érdeklődőt várnak, szeptember 22-én délután hat órakor lesz a Kaffka Margit Művelődési Társaság termében. Az eseményen újból a transzközép irodalom lesz terítéken, emellett pedig a szabadvers jellegzetességeit is megvitathatják majd a jelenlévők. erdon.ro

2012. március 14.

Erdély-szerte külön emlékeznek március 15-én a magyar pártok
Külön emlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére az erdélyi városok többségében a magyar politikai alakulatok. Marosvásárhelyen az RMDSZ nem osztja meg a március 15-i ünnepet egyik vetélytársával sem. „A szövetség külön ünnepel, erről központi döntés van” – közölte szűkszavúan Kelemen Atilla, a Maros megyei szervezet elnöke.
Mint 1990 tavasza óta minden évben, az RMDSZ a postaréti vesztőhelyre hívja a város magyarságát. A Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt az ellenzék immár hagyományos helyszínén, a Kossuth utcai Petőfi-szobornál ünnepel – külön-külön. Portik Vilmos, az EMNP megyei és városi elnöke lapunknak elmondta: beszélgetéseket folytattak mind az RMDSZ-szel, mind az MPP-vel az esetleges közös ünneplésről, azonban a tárgyalásokra „nem sikerült pontot tenni”.
László György, a polgári alakulat megyei vezetője azonban megkérdőjelezte a néppártiak igyekezetét. „Nem igaz, hogy együtt akartak ünnepelni, mert amikor hívtuk őket, azt mondták: azokkal, akiknek Szász Jenő az országos elnökük és Benedek Imre a polgármesterjelöltjük, nem közösködnek. Ráadásul a helyszín kérdéséhez is erkölcstelenül viszonyultak, mihelyt déli 12-től este 8-ig próbálták lefoglalni a Petőfi-szobor előtti terecskét” – fejtette ki a Krónikának László.
Nyárádszeredában ugyan együtt ünnepel az RMDSZ és az MPP, utóbbiak mégis kirekesztve érzik magukat. A polgáriak fölháborítónak és szégyenletesnek tartják azt a tényt, hogy a helyi RMDSZ-vezetők és Tóth Sándor alpolgármester éppen a sajtószabadság napján megtiltotta nekik, hogy emlékbeszédet mondjanak Deák Farkas szobrának avatóján. Az MPP-sek különösen azért nehezményezik ezt, mert a szoborállítást ők is támogatták, sőt az alakulat elnöke, Biró József Attila az, aki családjával együtt a forradalmár sírját gondozza. Ennek ellenére úgy döntöttek, a nemzeti ünnep üzenetére való tekintettel és Deák Farkas emlékének kegyeletteljes megőrzése érdekében részt vesznek a rendezvényeken és elhelyezik virágaikat.
Szatmárnémetiben sem közös az ünnep, az RMDSZ civil szervezetekkel közösen a Petőfi-szobornál tart ünnepséget március 15-én, majd a színházban kerül sor előadásokra és díjkiosztásra. Az EMNT–EMNP eközben már a hétvégén megkoszorúzta a Kossuth-emléksírt és a Petőfi-szobrot. Nagykárolyban a Kaffka Margit Társaság tart megemlékezést a Petőfi-szobornál, majd az RMDSZ szervez kulturális műsort. A néppárt nem készül külön rendezvénnyel.
Nagyváradon hetek óta zajlik a vita a magyar alakulatok között a március 15-i megemlékezések kapcsán, miután az RMDSZ korábban egész napra lefoglalta a hagyományos helyszíneket. Az EMNT–EMNP végül Ilie Bolojan polgármester közbenjárásának köszönhetően mégis a Szacsvay-szobornál ünnepelheti március 15-ét. A két szervezet korábban úgy nyilatkozott, többször is megpróbálták rávenni a megyei RMDSZ-t, hogy legalább valamelyik helyszínen szervezzék közösen az ünnepséget, ám nem sikerült megegyezniük. Így az ellenzéki alakulatok végül a szövetség rendezvénye előtt foglalhatják el a szobor előtti parkot, a rendezvényen valószínűleg Tőkés László EMNT-elnök is jelen lesz.
Zilahon az EMNP szerezte meg a Wesselényi-szobornál való emlékezés jogát, és felajánlotta az RMDSZ-nek, hogy ünnepeljenek közösen, a szövetség azonban elutasította a felkérést. A néppárt szerint hasonlóan járt el a helyi RMDSZ-vezetés Nagyszalontán és Temesváron is.
Kolozsváron sem szervez közös ünnepséget az RMDSZ és az EMNP – tudtuk meg Máté Andrástól, a szövetség Kolozs megyei elnökétől. Mint mondta, az RMDSZ szervezte rendezvényen az EMNP részéről Gergely Balázs, a néppárt alelnöke szólal majd fel a Biassini-szálloda előtt.
Nem lesz közös megemlékezés a Székelyföldön sem – mondta lapunknak Papp Előd, a néppárt alelnöke, aki szerint nem is tettek javaslatot a szövetségnek a közös ünneplésre, mivel nem akartak lehetőséget adni a visszautasításra. Csíkszeredában a helyi önkormányzat szervezi a március 15-i programot, melyen az MPP képviselői is részt vesznek – mondta Antal Attila alpolgármester.
Politikamentes március idusát ígérnek Háromszéken is, ahol szintén az önkormányzatok szervezik az ünnepségeket. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési ház koordinálja a szervezést, a munkából az RMDSZ, az MPP, az SZNT és az EMI is kiveszi a részét. Gazda Zoltán szervező lapunknak elmondta, politikamentes lesz a rendezvény, de a beszédek tartalmáért „nem vállalnak felelősséget”.
Baróton a pártok a város határában levő véceri emlékműnél egymást váltva koszorúznak és mondanak beszédet, mondta a Krónikának Nagy István polgármester, aki szerint a városközpontban szervezett ünnepségnek nem lesz politikai színezete. Kézdivásárhelyen és Kovásznán is csak az elöljárók mondanak beszédet, és a kulturális műsorra fektetik a hangsúlyt.
Krónika (Kolozsvár)

2012. június 30.

Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát Börvelyen
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében június 29-én, pénteken Börvelyen.
A Szatmár megyei község általános iskolájának kertjében emelt, Bíró Lajos szobrászművész által készített műalkotást Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Markó Béla, volt RMDSZ- elnök leplezte le.
A Nagykároly közelében lévő települést 107 évvel ezelőtt egy szatmári gyűjtőútja során kereste fel az író; a községet ennek apropóján választotta az ünnepségsorozat helyszínéül a társzervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület.
A helyi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke Móricz Zsigmondra emlékezve felidézte: a 133 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született író 1903 és 1906 között, a Kisfaludy Társaság megbízásából szervezett népdalgyűjtő körútjai alkalmával az akkori Szatmár megye nagyon sok, magyarok által lakott településén megfordult.
A gyűjtőutakat megelőző és az azt követő dokumentálás eredményeként az 1908-ban, Borovszky Samu szerkesztésében megjelent monográfiájában terjedelmes tanulmányt írt Szatmár vármegye népe címmel. A falvakban tett látogatásait később szépírói munkásságában is kamatoztatta: műveiben nyomon követhetők a települések lakóival való megismerkedés élményei - fogalmazott beszédében az egyesület alelnöke, megemlítve, hogy börvelyi látogatásának emlékei a Pipacsok a tengeren című ifjúsági regényében olvashatóak. Börvelyen már a magyar irodalom második személyiségének állítanak szobrot - utalt a már korábban, szintén az iskola kertjében emelt Petőfi-emlékműre Muzsnay Árpád.
„Ez a ragyogó műalkotás kifejezi azt, aki Móricz Zsigmond volt és marad mindannyiunk számára: azt az egy tömbből faragott, kemény embert, aki íróként bármelyik pillanatában képes volt szembenézni a magyar valósággal és képes volt ennek a magyar valóságnak a kritikáját megfogalmazni” - mondta méltatásában Markó Béla. A politikus a szobrokra utalva rendkívüli dolognak nevezte, hogy az egyik oldalon Petőfi Sándor, a másikon pedig Móricz Zsigmond „vigyáz ennek a vidéknek a népére, ahogyan vigyázott eddig is”.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Sróth Ödön, a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke, Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke, valamint a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület képviseletében Fülöp István fideszes országgyűlési képviselő. A beszédek után az emlékezés koszorúit helyezték el a jelenlévők Móricz Zsigmond szobránál.
A börvelyi Móricz-emléknapok eseményei pénteken és szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz-vándorkiállításával és tudományos emléküléssel, valamint a környék településein tett irodalmi kirándulásokkal folytatódnak. Krónika (Kolozsvár)

2012. november 22.

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

2014. január 24.

Ismerjük meg Észak-Erdélyt
Negyedik turisztikai könyvét tette asztalunkra a közismert sepsiszentgyörgyi földrajztanár, turistavezető, Török Árpád. Sepsiszentgyörgy – ennek eleddig három kiadása is megjelent –, az Olt mente, a Maros völgye után most a háromszékiek számára kevésbé ismert vidékre, Észak-Erdély tájaira és Bukovinába vezet el.
A szerző igyekezete nem hiábavaló: meg akarja szerettetni olvasóival azt az országrészt, amelynek lenyűgöző szépsége Európa bármely részével vetekedhet, történelmi múltjáról, a magyarság szempontjából kiemelkedően fontos és meghatározó szerepéről nem is beszélve. És éppen ez az, ami túlmutat a szokványos idegenforgalmi leírásokon, a könyv írója ugyanis tudatosan él azzal a lehetőséggel, hogy a természeti látványosságokon, a műemlékek bemutatásán túl beavasson e tartományok több évszázados történetének számunkra fontos eseményeibe, az impériumváltások okozta változások torzulásaiba, a demográfiai és művelődési jelenségeknek a mi szempontunkból rendkívül káros alakulásába.
A bemutatás az Arad közelében fekvő Világos vonalától indul, a tőle északi irányban elterülő, számtalan érdekességgel bíró belső-erdélyi, partiumi és bukovinai tájegységeket öleli fel. A Bihar, Szatmár, Szilágyság, Mezőség, Szamos, Máramaros, Beszterce, Kolozs, Bukovina területi megnevezések még ismerősen csengenek a magyar olvasó fülében – de a Kőköze, Érmellék, Kővár, Avas, Tövishát, Lápos, Doboka, Hegyköz, Belényes és mások már csak azoknak hangzik ismerősen, akik esetleg bejárták azokat a tájakat, vagy tudatosan őrizni próbálják e magyar neveket. Mindez egyébként a könyv előnyére válik: olyan olvasmányélményt is nyújt az érdeklődőnek, amely vetekszik a legizgalmasabb szépirodalmi alkotással.
A csángókról szóló egyik írásomban jeleztem – s persze, ezt mások is nagyon sokszor megtették –, hogy a nagyszülők még előszeretettel használják az anyanyelvüket, de az unokák már nem is akarják azt beszélni. Igaz, a csángók dicséretére legyen mondva, ők évszázadokon át megőrizték és továbbadták anyanyelvüket, az utóbbi évtizedek alatt süllyedt mélypontra az anyanyelv ismerete. Ebből az útikalauzból viszont kiolvasható: mindössze néhány évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a bemutatott vidékek nagyobb részén szinte teljesen kivesszenek a magyar helynevek, a településnevek felcserélődjenek, az iskolák nyelvet váltsanak, s nyelvet váltsanak maguk az iskolába járók is. Magyarországi vendégeknek szoktuk mondani, jöjjenek, s hozzanak másokat is, hadd lássák, mit veszített el Magyarország. Most, e kiadvány kapcsán erdélyi magyaroknak ajánlom, olvassák el, hadd tudják meg, mit veszítettünk el mi röpke pár évtized alatt, s merre tarthat a mi szekerünk is, ha kellőképpen nem figyelünk oda.
A könyv szemléletes térképekkel, rajzokkal, fényképek sokaságával hívja fel figyelmünket a számos látnivalóra, eligazítást nyújt neves személyiségek, tudományos és turisztikai értékek rengetegében is. Szatmár és Bihar valósággal ontotta a magyar művelődés és kultúra kiemelkedő személyiségeit, a bányavidék és Máramaros földi kincseit. A románok, magyarok, ruszinok, cipszerek, szlovákok és más nációk által lakott területek színes demográfiai térképe is elénk villan, de az is, hogy ezen a magyarság egyre kisebb részarányt képvisel. A szerző figyelmét viszont nem kerülték el a román kultúra számottevő értékei sem, a világörökség részeiként nyilvántartott máramarosi román fatemplomok, a szaploncai híres temető, a bukovinai kolostorok, amelyek ugyanvalóst érdekelhetnek minden idelátogató turistát, felidézi az itt született nagy román személyiségek életpályáját is.
Ha nagyon derűlátóak lennénk, el tudnánk képzelni azt is, hogy a közeljövőben az arra látogatók meglepődve tapasztalják: a hivatalos román nyelven megjelölt településnevek alatt ott olvashatóak az évszázadokra visszanyúló, beszélő magyar nevek is: Nagyszalonta (itt született Arany János), Ágya (itt született Olosz Lajos költő), Borosjenő (itt élt a sepsiszentgyörgyi születésű Diószeghy László képzőművész, aki hatalmas lepkegyűjteményét a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta), Margitta (itt született Horváth Imre költő és Harag György színházi rendező), Ottomány (itt született Szentjóbi Szabó László költő, a jakobinus mozgalom egyik vezéralakja), Érmihályfalva (idevalósi Zelk Zoltán költő), Érsemjén (Kazinczy Ferenc író, nyelvújító és Csiha Kálmán volt református püspök szülőfaluja), Nagykároly (itt született Károli Gáspár bibliafordító és Kaffka Margit író), Érmindszent (Ady Endre szülőfaluja), Sződemeter (itt született Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője)… A sort folytatni lehetne és kellene, hogy igazán rádöbbenjünk értékeinkre és veszteségeinkre. Mindehhez jó segítséget nyújt ez a történelmi műnek ugyan nem nevezhető, de útikalauznál többet nyújtó alkotás!
DR. PÉTER SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. december 7.

Érdemes vele tartanunk!
2014-ben a Stúdium Kiadó gondozásában jelent meg Hantz Lám Irén Emlékek búvópatakja című könyve, amely családjáról, életútjáról szól.
Bár visszaemlékezés, azonban a 75 év kortörténete is feltárul, a háború, rendszerváltások, diktatúra, forradalom, azaz a XX. század történelmi eseményei is. A rendkívül szép kivitelezésű könyv borítóterve Könczey Elemér munkája, a borítón Jeney- Lám Erzsébet művésznő tehetségét bizonyító színes akvarelljével.
„Minden visszaemlékezés korrajz is. De szabad-e egy napló adatai nélkül írni a múltról?” – teszi fel a kérdést a szerző. „Azt írom le, ami 70 év távlatából emlékezetemben megmaradt.” A könyvben olvashatók versek és prózai szövegek. A képek szemléletesen érzékeltetik az élettörténetet, a kor hangulatát. Egyed Emese, Kaffka Margit, Király László, Márai Sándor, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Szabó T: Anna írásai olvashatók.
Egyed Emese szerint érdemes reflektálni a könyvre: „A megfigyeléstől az értelmezésig, a gondtól a mulatságos történetekig- a XX. század kétharmada látható itt emberközelben, az író (asszony) vezeti a „tárlatot”: érdemes vele tartanunk!”
Hantz Lám Irén ír a családjáról. 5 tagú család tagja. Édesapja gépészmérnök volt, aki Bukarestben, Kolozsváron és Budapesten dolgozott. Édesanyja Kassiadi Erzsébet orosz származású. 1918-ban határmódosítás következtében román állampolgár lett. Bukarestben végezte a francia –román szakot. Bátyja, Lám Leó, az édesapja első házasságából származó fia, Vladivosztokban született. Nővére Erzsébet, akit mindenki Koszinkának szólított, pszichológus, művészeti író, képzőművész. A szubjektív emlékezés nem követi a kronológiai sorrendet.
1943-ban a család Budapestre költözött. Végig éli gyermekként a légi riadót, bombázást, az ostromot. Majd 1945-ben a család Kolozsváron telepedik le. „Kapcsolatom a városhoz körökben tudom elképzelni. A tengelyt az iskola és az otthon, illetőleg a munkahely és az otthon képezte.” Az olvasó betekintést nyerhet a család életében, mindennapjaiba. Érdekesek azok az emlékek, melyek ünnepekre, a karácsonyra, a húsvétra vonatkoznak.
Rendkívül mély benyomást jelentett számomra ez az őszinte visszaemlékezés. Az ünnepek-című fejezetben a gyermekkori, a fiatalkori karácsonyi emlékeiről ír, arról az igényről, hogy bármilyen nehéz körülmények voltak, mindig megtartották. Az idők során ezek ünnepek sajátos jelleget kaptak, változtak. „Gyermekkorom és fiatalságom karácsonyainak rítusát szüleim fantáziája, ünnepigénye, meglepetés-szerzési vágya, egymás iránti és irántunk érzett szeretete alakította ki.”… „Emlékezetes számomra 1944 karácsonya… Később mesélte Apuka, hogy 24-én délután kétségbeesésében elindult a Városliget felé, ahol meglátott egy embert kis ezüstfenyővel a hóna alatt. Valamelyik városligeti fenyőről vághatta. Akkori pénzben horribilis összeget kért érte, de Apuka megadta és a gyertyás karácsonyfa –csoda 1944-ben is sikerült a szüleimnek.” Pest az ostromra készült nem és nem a szeretet ünnepére. Mint írja, később az ötvenes években a karácsonyfa beszerzése jelentett nehézséget. 1962-ben karácsony estén bement az éjféli misére a Szent Mihály templomba. Prédikáció nem volt, csak az orgona szólalt meg. Felzúgott a Mennyből az angyal.
Az iskolai évekre, az egyetemi tanulmányokra emlékezve, érzékelteti azokat a változásokat, melyeket a rendszerváltozások eredményeztek. A Bolyai Egyetemen levő diákéletre reflektálva, a diákok tanulására, szórakozására, kulturális életére nyújt betekintést.
Az Útkeresés a munka mezején című fejezetben az egyetem „védőszárnyai” alól kikerült egyén munkahelyi állomásaira reflektál. Volt szerkesztő, középiskolai tanár, fordító, író. Dolgozott az egyetemen, mint gyakornok, doktorátusra iratkozott be.
A Korhangulat című fejezetben az 1943-1944 budapesti emlékeit eleveníti fel. 1944-ben átélik Kolozsvár bombázását, amikor a család rövid időre a városba jön. Megrázó élményt jelentett számára a mozgásképtelen szomszéd néni elhurcolása. Gyermekként társadalmi igazságtalanságnak tekintette. „Középiskolás tanár koromban, a X. osztályban volt egy lecke Európa népességének alakulásáról. Minden évben elmeséltem Ida néni tragédiáját, megjelölve a házát, az utcát, ahol én annak idején ezt láttam, ezzel jelezve, hogy nem kitaláció.” Az ötvenes évekről beszélve, kiemeli, az élet minden területét szovjet mintára alakítják át. Egyetemistaként éli meg az 1956-ot. „Magán személyeken kívül 1956 magyar áldozata a Bolyai Egyetem, 1959 tavaszán fognak neki az egyesítésnek”. A központilag elhatározott intézkedést az akkori időkben nem lehetett az országban élő magyarság vezetetőinek megakadályozniuk, mert a legértékesebbek személyiségek börtönben voltak.
A fejadag „gyönyöreinek” felejthetetlensége az olvasó számára is kortörténelmi emlék lehet. Ami csak arra sarkallhat, hogy biztassam azokat, akik korukból kifolyólag ezt a kort nem élték át, küzdjenek azért, hogy ilyen soha se következzen be.
Az 1983-ban a Brassai Líceumba kérte az áthelyezését. A brassais emlékei között is kutatva, felszínre kerültek a ’90 utáni évek küzdelmei, a Brassais Véndiák Alapítvány, a torockói ház építésének bonyodalmaival kapcsolatos tapasztalatok, emlékképek.
Hantz Lám Irén könyve olvasmányos, értékes bizonyítéka egy küzdelmekben, sikerekben gazdag életnek. Továbbra is egy élhető világban akar itt élni és alkotni maradandót. Amint megfogalmazta: „Írásomat gyermekeimnek, unokáimnak és azoknak a kortársaimnak ajánlom, akik ugyanezeket az élethelyzeteket élték át, csak nem volt lehetőségük ezt leírni.”
Csomafáy Ferenc
erdon-ro

2015. március 12.

Higgadtságot kér szoborügyben a nagykárolyi polgármester
Meggondoltságot és higgadtságot kér Kovács Jenő nagykárolyi polgármester azoktól, akik köztéri alkotásokat kívánnak elhelyezni a városban.
Elmondta, nincs ellene az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, azonban úgy véli, alapos tervek és világos elképzelések híján nem érdemes nekivágni az ilyesminek.
A városban a hónapok óta tartó szoborvita a helyi tanács legutóbbi ülésén újult ki, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai újfent a polgármester, valamint az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum képviselőinek a szemére vetették, hogy diszkriminálnak, és a román vonatkozású köztéri alkotásokra nem adnak engedélyt. Ezúttal Mihai Eminescu szobrának kértek volna helyet a főutcán, azonban a tanács ismét a halasztás mellett döntött.
Amint arról beszámoltunk, a PNL-frakció korábban Ferdinánd királynak, I. C. Brătianu román miniszterelnöknek, valamint Otilia Marchiş-Bölöni helyi írónak kívánt szobrot állítani, emlékművet akartak avatni az 1940-ben a magyar hatóságok által elhurcolt románoknak, valamint Avram Iancu szobrát is fel kívánták újítani.
„A soviniszta, ocsmány hangulatkeltésre nem kívánok reagálni, jobb, ha ezeket nem is veszem figyelembe. A román vonatkozású emlékhelyeket pedig nem ellenzem, azonban az ilyesmit alaposan át kell gondolni, nem szabad kapkodni” – fejtette ki lapunknak Kovács Jenő.
Hozzátette: Otilia Marchişnak valóban volt köze a városhoz, ott járt iskolába, ezért szívesen látná a szobrát akár a Főutcán is. Úgy vélte, érdemes volna egykori barátnője, Kaffka Margit szobra mellé helyezni a büsztjét egy olyan szoborcsoport részeként, melynek tagja Ady Endre is, hisz ők hárman barátok voltak. Rámutatott: az irodalmárhármas a kastélyban kialakított panoptikumban is szerepel.
Megismételte ugyanakkor, hogy Ferdinánd királyhoz hasonlóan Eminescu szobrát is a román katona emlékműve és a központi ortodox katedrális közelében helyezné el. Az elöljáró elmondta: elképzelését a megyei művelődési és műemlékvédelmi igazgatóság is helyénvalónak tartotta, így szerinte nem érezhetik sértőnek a szoborállítási lázban égő politikusok sem.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

2015. november 23.

…az irodalmat úgyis megette a fene"
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik mozzanata a magyar írók első világháborús naplóiból szerkesztett kötet bemutatója volt, amelyre szerda délután a Nemzeti Színház Jánosházy György-termében került sor. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent kötetet a szerkesztő Varga Katalin, a múzeum munkatársa ismertette.
A világháború kitörésével az írók is nehéz helyzetbe kerültek: a hadi cenzúra szűk korlátok közé szorította az információáramlás, az önkifejezés és az alkotás szabadságát; az újságírást és a szépirodalmat a háborús propaganda szolgálatába állította. A feltétel nélküli őszinteség néhány megmaradt terepének egyike a napló volt. A kötetben található naplójegyzetek első alkalommal jelentek meg nyomtatásban – mondta el Varga Katalin.
A kötetben, amelynek a címe "…az irodalmat úgyis megette a fene", öt magyar író első világháborús naplójegyzetei találhatók.
Bauer Ervin, Kaffka Margit férje a háború kitörésekor 23 éves volt. Naplóját – Szívem szíveden remeg – 1914. szeptember 9. és 1915. március 25. között vezette. Bauer Ervin és Kaffka Margit 1914 elején szerettek egymásba. 1914 nyarán Itáliában nyaraltak, ott érte őket a háború kitörésének híre. Augusztusban esküdtek, Bauer Ervint pár nappal az esküvő után a békéscsabai 101-es gyalogezredbe sorozták be.
Dánielné Lengyel Laura naplóját – A mámor józanabb percei – 1914. július 28. és 1914. december 31. között vezette. A háború kitörésekor 40 éves volt.
Erdélyi József 17 éves volt a háború kitörésekor, naplójegyzeteit – Truditum dies die – 1916. november 20. és 1917. május 2. között készítette.
Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona A nagy háború évei címmel írta naplójegyzeteit. Naplójának fókuszában a család áll: "…én csak a »mi háborúnkat« akarom leírni, mert azt máshol fel nem jegyezték…"
Laczkó Géza 29 éves volt a háború idején. Naplóját – ...az irodalmat úgyis megette a fene – 1914. szeptember – 1920. május 30. között vezette.
A következő kötetben Bíró Lajost fogják bemutatni. A kötetben lesz haditudósítás és magánlevelezés.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 9.

Mérlegen a 25 esztendő
Csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket.
December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját.
Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is.
A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el.
Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé.
Mérlegen a 25 esztendő
Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében
I. Restitutio in integrum
A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz.
A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban:
- Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület
- Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület
- Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület
- Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület.
A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet.
II. Utcák, terek magyar elnevezései
A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán.
2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.)
Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is.
Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben.
III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai
A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban.
2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál.
Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők.
Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár.
IV. Emlékjelhagyások
1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel.
Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok:
- Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette)
- Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte)
- Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte)
- Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta)
- Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert)
- Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt)
- Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka
- Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert)
- Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet)
- II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel)
- Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert)
- Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.)
A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve:
- Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása)
- Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása)
- Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása)
- Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása)
A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri.
V. Közösségmegtartó és építő rendezvények
1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére.
A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk.
Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor.
Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért.
szatmar.ro

2016. június 8.

Hozz virágot Kaffka Margitnak
A nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság megemlékezést és koszorúzást tart június 10-én pénteken, 17:00 órától Kaffka Margit mellszobránál, születésének 136. évfordulója alkalmából. A köszöntőt Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke mondja majd.
Ezt követően 18 órától a nagykárolyi Kastélyban könyvbemutatóra kerül sor. László György „Sikoly a vércsekő alatt" című könyvét Fischer Botond költő és író mutatja be.
László György termékeny művész, akinek tucatnyi műve jelent meg. Fő témája a hagyományőrzés és a nemzetszolgálat jegyében körvonalazódik. A könyv a 70-es, 80-as évek Ceausescu-korszakának Romániáját a mutatja be. Azt, hogy a hatalom, a pénz, a politika mivé teszi a lelkeket és milyen mélységű emberi elkorcsosulás jellemzi ezt az időszakot. A könyv története játszódhatna bárhol, hiszen a megrázóan tanulságos történet olyan kor dokumentum, amely magában hordozza a kora jellemző embertelenséget és jellemtelenségeket.
Az eseményen közreműködnek a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum VII. A. osztályos tanulói, Bandi Emília, Kaplonyi Réka és Kocsis Anett, akiket Kiss Hajnalka magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő készített fel.
szatmar.ro

2016. június 12.

Pénteken a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban mutatták be László György Sikoly a Vércskő alatt című filmregényét, melyről megoszlanak a vélemények.
László György tizennyolc évet élt Nagykárolyban, jelenleg Kolozsváron él, de több budapesti folyóirat munkatársa. Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke a pénteki könyvbemutatón elmondta, hogy érdekes könyv bemutatóján vagyunk ugyanis egy olyan történetet dolgoz fel a szerző, ami tanulságos lehet az olvasók számára. Gyopár Katica a falu legszebb asszonya, akit mindenki a magáévá akar tenni, de ő mindenkit elutasít. A történet üzenete, hogy őrizzük meg szellemiségünket, hagyományainkat, magyarságunkat. Fischer Botond író-költő a legnagyobb őszinteséggel és szakszerűen beszélt a könyvről. Véleménye szerint a történet lehetne klasszikus tragédia, de nem az, mert a főhősnek nincs bűne. Az önfelgyújtás szimbolikussá emeli a történetet, mert nem hihető el a jelenet. A könyvet a populáris irodalom kategóriájába sorolta, egy regényben elmondott mesének, amiben nem realizálódnak értékrendek, hanem felmutatódik benne egy értékrend. Fischer azt javasolta, hogy alakuljon ki egy beszélgetés a kötetről, de a szerző beszélgetés helyett elmagyarázta, hogy véleménye szerint mi ez a könyv.
László György úgy véli, hogy ez a könyv a hatalom, pénz és politika léleknyomorító embertelenségét mutatja be a Ceausescu-korszak Romániájában. A történet játszódhatna bárhol, hiszen az egy kor embertelenségét és jellemtelenségét hordozza magában. A Vércskő alatt megélt történet a tömegszellemet ábrázolja, a csőcselékké züllesztett közösséget, az emberi gyarlóságot, amely a maga valóságában már képtelen befogadni a szépet, a jót és az értéket. A Sikoly a Vércsekő alatt a magára hagyott magyarság ellen elkövetett bűnök vádirata arról, hogy tudatosan rontották meg egy nép lelkületét és hogyan igyekeznek ma is hasonló módon régi hagyományainkat, erkölcsiségünket kiirtani, eltaposni. Ebben nagy segítséget ad a Nyugat. Gyopár Katica főhős élete és halála azt példázza a ma felnövő generációnak, hogy a megtisztulás az egyetlen útja annak, hogy mindenki közösség és maga a nemzet is magára találjon.
Elek György
frissujsag.ro

2016. július 19.

Megújuló hagyomány
Három hónapon át szerveznek Ady-délelőttöket és irodalmi délutánokat a korszerű magyarságszemlélet kialakítása céljából.
A Szatmár Megyei Múzeum Ady-karaván címmel három hónapos tájolást szervez szerte a megyében. A diákok számára „Ady-délelőttöket”, az idősebb korosztály számára irodalmi délutánokat tartanak. Az alábbiakban az eseménysorozat kezdeményezőjét Kereskényi Sándor muzeológust kérdeztük:
- Honnan származik az ötlet?
Az ötletet egy Ady-vers, illetve annak utolsó sora adta. A szétszóródás előtt című emblematikus költemény így fejeződik be: „Elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. Ennek a tragikus gondolatnak ellentmond egy másik Ady-sor:„Isten ne hagyj elveszni minket”. Az Ady-hagyomány ellentmondásos és összetett, lényege az, hogy állásfoglalásra késztet. Ismét Adyval: „Akarom, hogy tisztán lássatok”! Ennek jegyében szeretnénk eljárni, vagyis egy kritikus és önkritikus magyarságtudat jegyében.
- Mennyiben köthető ez Ady Endréhez és a magyar modernizációhoz?
— Ha csupán Ady Nagykárolyi barátaira gondolok (Jászi Oszkár, Kaffka Margit, Kabos Ede, Marchis Otília, Pop Aurél), már akkor érződik, hogy micsoda korona volt ő a XX. század eleji magyar megújulásnak. Egy olyan megújulásnak, amely román és zsidó elemeket egyaránt szerzett. Hadd említsem ebben az összefüggésben Krúdy Gyula nevét is, akiről tudjuk, hogy notórius Ady kedvelő volt. Igen, Ady körül kristályosodtak ki a magyar és a szatmári értékek és Ady jelenti számukra a hidat bármiféle etnokulturális probléma tudatosításában. Ezért az Ady-karaván állomásainak állandó szereplője lesz az Ady-vers Nagy Orbán színművész előadásában.
- Rajta kívül kik szerepelnek még a rendezvényeken?
Olyanok, akik évek óta foglalkoznak magyar sorskérdésekkel és a térség mentalitástörténeti problémáival. Az ismertebbeket említeném: Egyed Péter filozófus, Jánosi Zoltán, Nagy Éva, Végh-Balázs Béla irodalomtörténészek, Takács Péter történész, Telegdi Zsolt szociológus és természetesen Felician Pop múzeumigazgató.
— Milyen útvonala lesz a „karavánnak”?
— Természetesen Érmindszentről indul és oda is érkezik meg. Lesz állomás Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Tasnádon. Avasfelsőfaluban román közösségnek románul fog üzenni. Mikolában például Gellért Sándor Ady-képéről fogunk beszélgetni, nyilván magyarul.
— Ez a program nem ütközik-e más jelentős és immár nagy hagyományú rendezvényekkel? Gondolok itt az Érmindszenti Zarándoklatra vagy a Mikolában készülő Gellért-évfordulóra?
— Nem hiszem, hogy az Ady-életmű nagy kérdését tematizáló helyi rendezvények egy percig is zavarhatnák Muzsnay Árpád immár Kárpát-medencei súlyú Ady-megemlékezését. Ami pedig Gellért százéves születésnapjának mikolai megünneplését illeti, nos annak valóban az Ady-kapcsolat az egyik fő motívuma, azaz a gellérti életmű elhelyezése irodalmunk és kultúránk hagyományrendszerében, pontosan ennek mérvadó tudatosítása. A Gellért-ünnepre van igény, de az nem elég. Meg kell találnunk azokat az értékelési szempontokat, amelyek révén Gellért Sándor végre méltó helyére kerülhet.
— Ebben tehát még segíthet is az Ady-karaván?
— Feltétlenül. Annál is inkább, mert egy korszerű magyarságszemlélet kialakítása nélkül — és az Ady-karaván célja éppen ez — még egy jó szándékú és nagyszabású Gellért-megemlékezés is belefuthat a nosztalgiázó szentimentalizmus csapdájába, az önünneplő fesztivizmusba.
Elek György
frissujsag.ro

2017. március 17.

Máriás József: Az írás: szolgálat
Március 22-én, szerdán 17 órakor a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának tanácstermében (a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében) mutatják be Máriás József Az írás: szolgálat című tanulmánykötetét. Az alábbiakban a szerzővel beszélgettünk
avaly e címmel jelent meg Máriás József tanulmánykötete a miskolci Felsőmagyarország Kiadónál. Lapunk sok olvasója emlékezhet e névre, hisz a szerző 1968–2002 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság munkatársa volt. Már ez idő alatt is előszeretettel írt irodalomnépszerűsítő írásokat — recenziókat, tanulmányokat, évfordulós megemlékezéseket — az egyetemes magyar irodalom, különösen az erdélyi magyar literatúra jeles alkotóiról, műveikről a napilapokban, a Korunkban, a Művelődésben. Írásai olvashatók a budapesti Hitel és Magyar Napló, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle és Pedagógiai Műhely, a sárospataki Zempléni Múzsa, a csíkszeredai Székelyföld, a zilahi Hepehupa és több más folyóirat hasábjain. A címben jelzett könyve nem egyedüli, hisz azt megelőzően hat kötete jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár által patronált Magyar Elektronikus Könyvtár immár közel húszezer kötetet számláló sorozatában. Szerzőjük tagja a Magyar Írószövetségnek.
Máriás Józseffel a március 22-én, szedán 17 órakor az esperesi hivatal tanácstermében sorra kerülő szatmárnémeti bemutatója előtt készítettünk interjút irodalmi munkásságáról, az útról, amely idáig vezetett.
— Nem mondható jellemzőnek, hogy megyei napilap újságírója az elvárások teljesítése mellett irodalommal foglalkozzék. Téged mi ösztönzött erre?
— Egyfelől az, hogy pályakezdőként magyar irodalomtanár voltam. A katedrát elhagytam ugyan, de az irodalom szeretete továbbra is arra ösztönzött, hogy újságíróként tollal szolgáljam azt.
Másfelől tanulmányaimból tudtam, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar írója — Németh László — Nagybányán született, akiről Erdélyben jó másfél évtizedig szinte semmit nem hallhattunk, olvashattunk. Az életműkiadás kötetei vezettek el hozzá, ahhoz, hogy írásaimmal én is hozzájárulhassak erdélyi, jelesen pedig nagybányai kultuszának ápolásához.
Adott egy harmadik indíték is: a két világháború közötti magyar irodalom értékeinek az újrakiadása s az a szándék, hogy én is a népszerűsítők sorába álljak. Ugyancsak a hatvanas évek végéhez kötődik az erdélyi magyar irodalom felívelő szakaszának kezdete. Ebből Sütő András és Beke György munkássága hatott rám különösen, buzdított arra, hogy róluk, műveikről írjak.
Az első recenzióm 1965-ben jelent meg, azt követően pedig kétszáznál is több a hazai napi- és hetilapokban.
— A helyi napilapoktól hosszú út vezethet az irodalmi folyóiratokig…
— Valóban, hisz tanulmányt írni igen időigényes feladat. De nem megvalósíthatatlan. A katalizátor Németh László életművének megismerése, a mind elmélyültebb bemutatásának belső igénye volt. Születése 90., halála 20. évfordulója, a születési centenárium nagybányai ünnepségei alkalmából írott, a hazai és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban közölt tanulmányaim adtak önbizalmat és bátorítást újabb s újabb irodalmi „kalandra”. A személyes ambíciókon túl volt még valami: a külső buzdítás. Jeles irodalomtörténészek, kritikusok bátorítottak, ösztönöztek további munkára. A nyugdíjas éveknek ez ad igazi értelmet, értéket.
— A lapokban „szétszórt” tanulmányok, recenziók miként szerveződtek kötetekké?
— A Csíkszeredában élő Cseke Gábor hívta föl a figyelmem a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálta lehetőségre. Az elmúlt évek során az ő szerkesztésében jelent meg mind a hat kötet. A világhálón terjesztett, olvasható írások mindenki előtt nyitva állnak. Elég a kívánt témát a keresőbe beírni, aztán csak egy kattintás, és előttünk a bibliográfiai kínálat: kik s mit írtak az illető témában… Csak egy példát említek: a 2011-ben megjelent, a Németh Lászlóról írott tanulmányaimból válogatott kötetet és a műveinek romániai visszhangja bibliográfiáját közreadó — A magyar vigyázó — kötetembe mostanáig 4390 érdeklődő „lapozott bele”. A tavaly közzétett, Az író — korának lelkiismerete című kötetbe immár négyszázan.
- Bizonyára e kiadványoknak is szerepe volt abban, hogy az elmúlt évben a Felsőmagyarország Kiadó lehetőséget adjon az írott formában való megjelenésre, a most bemutatásra kerülő könyvre.
— 2001. december óta Nyíregyházán élsz. Miként bontakozott ki ott az életed?— Áttelepedésemért meg is kaptam a magamét. Pár évvel ezelőtt jött egy e-mail: „Soha nem lehetséges távolba költözni, hogy elbújhass önmagad elől.” Volt kolléga írta, akit szakmailag igen nagyra becsültem. Igaza volt. Soha nem lehet. Én sem bújtam el önmagam elől, hanem éppenséggel beköltöztem abba a világba — az irodalomba —, amelyet mindig oly nagyon szerettem, amely, ha bántás ért, biztos szellemi/lelki menedék volt számomra. Ő nyilván arra gondolt, hogy hűtlen lettem a szülőföldhöz. Nem lettem az! Az azóta megjelent írásaim a bizonyítékok rá. A most bemutatandó kötet is jelzi: recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szól. A hat MEK-kötet mintegy százötven írása irodalomföldrajzi megosztottsága a szónál is beszédesebb: az egyetemes magyar irodalom és az erdélyi irodalom témaköre 1:2 arányban dől el a hazaiak javára. Az előbbiekben is van olyan — Ady Endre, Kaffka Margit, Németh László, Szabó Dezső… —, akire születése okán/jogán a magunkénak tekinthetünk. Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Kós Károly, Fábián Ernő, Sütő András, Beke György életműve… mellett előszeretettel és nagyrabecsüléssel írtam a Szatmári Magyar Hírlap által kiadott kötetekről, az erdélyi irodalmi életről elkötelezett, avatott tollal író Pomogáts Béla, Bertha Zoltán köteteiről, a túrterebesi születésű dr. Cserháti Ferenc püspök könyveiről… Megannyi tanújel, tanúságtétel szellemi kötődésemről, szülőföldszeretetemről.
— Az írás: szolgálat című köteted hamarosan Szatmárnémetiben is bemutatásra kerül. Általa mit üzensz az olvasóknak? Mitől érzed szolgálatnak az írást?
— Minden emberi cselekedet legfőbb célja az élet jobbá, szebbé tétele. A költői, írói alkotásoké különösképpen az! Az irodalomtörténész, kritikus hivatása az, hogy segítsen az értékek felismerésében, hozzájáruljon az alkotói üzenet megismertetéséhez, megértéséhez, megszerettetéséhez, a művekbe kódolt szép, jó, igaz és szent eszmék szellemi kisugárzásának érvényesítéséhez, a nemzettudat elmélyítéséhez. Mélyen hiszek abban, hogy szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk, esztétikai és ízlésvilágunk meghatározó eleme, döntő „eszköze”, közvetítője az irodalom. Sorsom különös ajándékának tartom, hogy a kapott talentumok révén, írásaimmal ennek a szolgálatára szegődhettem.
Elek György
frissujsag.ro

2017. március 30.

Magyar bástya Erdődön
Történelmi szempontból az egyik legpatinásabb, leghíresebb település Szatmár megyében Erdőd. Turisták tömege érkezik évente a Bükk-aljai városkába, iskolai csoportok, gyülekezetek, magánszemélyek kíváncsiak Petőfire és a gazdag egyházi múltra.
De sok esetben sajnos még mindig csalódniuk kell. Erdőd híres várában, ahol a múlt magyarul beszél, ma már senki nem szól Petőfi, legfeljebb Shakespeare nyelvén. A Magyarországról, vagy más országból érkező vendégek angolul, a többiek románul hallgatják a történelmi (meg)magyarázatot.
Így tehát, nem marad más, még mindig az egyházak azok, akik segíthetnek, hiszen még mindig magyarul hangzik a prédikáció a helyi római katolikus, református és neoprotestáns gyülekezetekben. A helyi református templom központi fekvésének köszönhetően, és hogy éppen előtte ékeskedik a Petőfi-Szendrey szoborcsoport, több ízben is kimentett már turistákat az informálatlanság kátyújából. Többen előre jelentkeznek, mások improvizálnak, de a költő házasságkötésének helyszíne vonzza az anyaországi testvéreket, és nemcsak.
Elmúlt hónapban két előre bejelentkező csoport is előbb a református templomba jött kiselőadást hallgatni: március első felében a Budapesti Kaffka Margit Iskola diákcsoportja, elmúlt héten pedig a szintén fővárosi Szent Margit Iskola szülői csoportja érkezett, utóbbi Póti Eduárd történelemtanár vezetésével.
Minden esetben (évente többtíz csoportnak) Rácz Ervin helyi református lelkipásztor tart tájékoztatót. Beszél természetesen Petőfi Sándorról és az Erdődi Várról, de arról is, hogy a történelmi egyházak is ősfészeknek, bölcsőnek tekintik Erdődöt. Bakócz Tamás révén olyan szülöttéről beszélhetünk a településnek, aki kis híján római pápa lett a 16. század elején, s ha az a volna nem lett volna…, de a „ha”-val kezdődő mondatoknak nem sok értelme van. A protestánsok szintén kiemelkedő fontosságúnak tartják a városkát, hiszen Kárpát-medence első magyar zsinatát 1545-ben ott tartják, 29 lelkész jelenlétével, Drágffy Gáspár főúr összehívásával, özvegye Báthori Anna védnöksége alatt és Kopácsi István elnökletével. A lelkész ugyanakkor biztatásul szól arról is, hogy az erdődi református gyülekezet 240 év elteltével lett ismét anyaegyházközség 2009-ben, ezzel is bizonyítva: van feltámadás.
Legutóbb is elhangzott a kérdés, de többször is felteszik: van-e itt jövője a magyarságnak? Minden esetben így szól a válasz, ha van hit, akkor van jövő, van remény. De csak akkor! Ha állandóan kesergünk, elégedetlenkedünk, nyavalygunk, akkor ne csodálkozzunk, ha gyermekeink elfutnak ettől és külföldre menekülnek: hiszen folyamatosan azt kommunikáljuk, hogy ez itt nem jó. Pedig soha a történelemben nem volt ennyi ennivalónk és ruhánk, mint most. Ha azonban van hitünk, akkor van jövőképünk és megelégedett szívünk, ami erőt ad a kitartásra és a fejlődésre is.
Az egyházak egyik kardinális szerepe ma is a magyarság megtartása. De ez csak Krisztusban lehetséges. Nélküle mellveregetős, száraz szlogeneket, kampánybeszédeket hallhatunk, vele azonban lesz erőnk akár több gyereket is vállalni, összetartani közösséget, bízni és remélni. Van tehát bástya Erdődön, ahol a lelki szemek előtt még mindig piros-fehér-zöld lobogót fúj a Szentlélek szele.
szatmar.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-61




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998