Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 395 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-395
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Diaconescu, Zorin

2015. január 7.

Az új év kilátásai
Nem tudni, miért is, de egy régi román szólás úgy tartotta: „új esztendő, új király”, pedig akkorjában királyaik sem voltak, csak vajdáik. Most lenne királyuk, de még sincs, lenne trónörökös is fölös számban, de az sincs igazán. Így mi vagyunk az egyetlen királyos köztársaság, s a hazatelepedett Hohenzollernek a köztársaságos királyok. Udvartartással, minden egyéb kellékkel, de hatalom nélkül.
Hát királyunk – igazi! – nincs, de van annál több lottón nyert politikusunk, s ha nem vigyázunk, pártunk is annyi lesz, hogy megszámolni is bajos lészen. Szerencsére ez csak a választások körül érzékelhető, különben a számos pártocskák békésen hibernálnak. Egyik-másik viszont igazi kivétel, romániai kuriózum, mondhatnánk: románikum, hiszen meg sem született, s máris kormányoz. Ilyen Tăriceanu liberális reformer gyülekezete.
Különben a pártoknak is olyan a természete, mint minden élőlénynek vagy élőlényekből szerveződött társulásnak e teremtett világban: születnek, felnőnek, virulnak, sorvadnak, majd meghalnak. Előbb-utóbb. Úgy tűnik, hogy a nagy csatavesztés után például a szocdemek most a sorvadás és a lombhullatás időszakába léptek, s ha nem is múlnak ki nyomtalanul és dicstelenül rövidesen, a tavaszi kongresszusokon nagy jégzajlások fognak esni, és fejek hullani. Kérdés, hogy ezt a ma még kormányzó egész vircsaftot ki fogja kézhez venni?
A jobboldal vezető pártja, a liberálisokból és demokratákból összeboronálandó „nagy párt” kétségtelenül kormányzati szerepre áhítozik, s erre reális esélyei vannak. Ezért nincs reális esélye Monica Macovei táborának, nemhogy a megerősödésre, de még a pártalakításra sem. De van a Népi Mozgalom Pártjának, melyet Elena Udrea már most tálcán kínál fel Traian Băsescu volt államelnöknek, s ahogyan a ravasz matrózt ismerjük, nem fogja azt visszautasítani, s akár komoly tényezővé is teheti a népi mozgalmasokat. De bizonyosan ki fog múlni a közeljövőben Dan Diaconescu csőcselék-pártja, a nagyromániások már kölcsönökből és koldulásból sem maradnak fenn, s az RMDSZ-nek is csipkednie kell magát, ha parlamenti tényező akar maradni.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. január 29.

Napirenden a választási reform (Pártokkal egyeztetett Johannis)
Másodszorra hívta tegnap konzultációra a parlamenti pártokat a decemberben hivatalba lépett Klaus Johannis államfő. Míg két hete a védelmi költségvetés növeléséről született pártközi egyezmény, ezúttal az elnök arról egyeztetett a pártokkal, hogy milyen választási reformot tudnának mindannyian támogatni.
A többórás találkozót követően Klaus Johannis államfő tegnap este úgy nyilatkozott, a pártok küldötteivel megállapodtak abban, hogy a jövő héten kezdődő tavaszi ülésszak végéig a parlament kidolgozza és megszavazza az új – helyhatósági és parlamenti – választási törvényeket, illetve új párttörvényt és pártfinanszírozási törvényt fogad el. Arról nem közölt részleteket, hogy sikerült-e az említett jogszabályok elvi kérdéseiben egyetértésre jutni, csak annyit mondott: „úgy szabják át a rendszert”, hogy növekedjék a polgárok bizalma a demokratikus intézmények iránt. Az RMDSZ olyan vegyes választási rendszer bevezetését javasolta, amely a politikai alakulatok szavazatarányos képviseletét megőrzi – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a háromszáz fősre karcsúsítandó képviselőház több mint felét egyéni választókerületekben válasszák meg, a többi képviselő pedig pártlistáról jusson mandátumhoz. A háromszázas létszám annyival bővülne, ahány kisebbségi képviselő kerülne még be könnyített eljárással a képviselőházba – mutatott rá. A felsőházba a megyék két-két szenátort választanának, a nagyobbak hármat. Azok a megyék kapnának plusz szenátori mandátumot, amelyeknek a lakossága meghaladja a 600 ezret, így – a hat fővárosi kerület két-két szenátorával együtt – százfős szenátus alakulna ki – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor azt is jelezte az államfőnek, hogy a helyhatósági választásoknál az RMDSZ nem szeretne változást. Bár felmerült olyan elképzelés, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz, a magyar érdekképviselet a legutóbb alkalmazott egyfordulós módszert részesíti előnyben. 2012-ben már nemcsak a megyeitanács-elnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában, így az RMDSZ-nek sikerült a korábbi 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. A megyeitanács-elnököknél – amennyiben a román pártok módosítást szeretnének – azt is elfogadná az RMDSZ, hogy ne a polgárok közvetlenül, hanem a megyei tanács tagjai maguk közül válasszanak elnököt. Az államfővel folytatott konzultáción szóba került az is, miképp lehet lehetővé tenni, hogy a külföldön élő román állampolgárok is élhessenek választójogukkal. A levélben való szavazás módszerét az RMDSZ csak előzetes regisztrációval egybekötve tartja elfogadhatónak – mondta Kelemen Hunor. A regisztrációt szerinte a hazai választási procedúra kezdete előtt, tehát a voksolás előtt három hónappal le kellene zárni.
Jobbnál jobb ötletek
A Szociáldemokrata Párt azt javasolta a tanácskozáson, hogy a határokon túl az Állandó Választási Hatóság szervezze meg a választásokat a külföldön élő románok választási regisztere alapján. A szociáldemokraták ugyanakkor támogatják a két ház szabályzatának módosítását, hogy az államelnök kérésének eleget téve gyorsabb eljárást vezessenek be a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére.
A külföldön élő románok szavazásának lehetővé tétele mellett állt ki a Nemzeti Liberális Párt, mely az önkormányzati választások esetében a két fordulót támogatja, a parlamenti választásoktól pedig azt várják, hogy jelentősen csökkentse a honatyák számát. Vasile Blaga, a párt társelnöke leszögezte, kétkamarás törvényhozást és vegyes választási rendszert szorgalmaznak. A tanácskozáson az önkormányzati képviselők politikai vándorlását célzó kormányrendeletről is szó esett. Alina Gorghiu liberális társelnök elmondta, határidőként február 16-át adták meg a parlamentnek, hogy elfogadja a rendelet elutasításáról szóló törvénytervezetet, és ezzel szabályozza a rendelet hatását: a pártot váltott önkormányzati képviselők veszítsék el mandátumukat. A Konzervatív Párt elnöke, Daniel Constantin kifejtette, álláspontjuk szerint a választási kampányok, illetve a pártok finanszírozásának az állami költségvetésből kellene történnie, ugyanakkor támogatják a levélben történő szavazást, illetve azt, hogy a külföldön élők szavazását az Állandó Választási Hatóság szervezze meg. Ugyanakkor a parlamenti választások esetében a listás megoldást tartják elfogadhatónak.
A pártok átlátható finanszírozása mellett emelt szót a Románia Haladásáért Országos Szövetség. Eugen Nicolicea alelnök úgy véli, ezzel kiiktatható lenne a korrupció és a problémás jelöltek bejutása a törvényhozásba.
A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetője, Varujan Pambuccian kijelentette, támogatják azt az elképzelést, hogy a képviselők migrációját biztosító határozat nyomán pártot váltók elveszítsék mandátumukat.
A Dan Diaconescu által alapított párt kötelezővé tenné a voksolást, és már 16 éves kortól lehetőséget biztosítana arra, ugyanakkor a 300 fős törvényhozást támogatják, ám a honatyáknak sem mentelmi jogot, sem fizetést nem biztosítanának. (MTI/dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. február 5.

Kormányra!
Tárgyalás az RMDSZ és a PNL között
Alig hűlt ki a volt RMDSZ-es miniszterek feneke alatt a szék, máris helyzet van. A România Liberă napilap értesülése szerint új parlamenti többség kialakításáról, és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyaltak a szövetség és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői. A találkozó tényét Kelemen Hunor is elismerte.
A PNL berkeiből származó információk szerint a liberálisok két miniszteri és 14-15 államtitkári tisztséggel honorálnák, ha az RMDSZ 8 szenátora és 18 képviselője melléjük állna.
Kelemen Hunor szerint csupán találkoztak a két párt vezetői, semmi konkrétumról nem esett szó. „Amíg a jelenlegi kormánynak többsége van, addig nincs értelme a kormányra lépésről beszélni”– szögezte le Kelemen. Hozzátette: azt ugyanakkor még nem lehet tudni, mi lesz júniusban vagy augusztusban.
Ahhoz, hogy megbuktassa a jelenlegi Ponta-kabinetet, és kormányt alakíthasson, a PNL-nek más pártokat is meg kell győznie, elsősorban a jelenleg a kormánykoalíció tagjaként politizáló Románia Fejlődéséért Országos Szövetséget (UNPR), amely arról nevezetes, hogy tagjai többször is átálltak már egyik oldalról a másikra. A Dan Diaconescu-féle néppártot és a Geoană-féle szociáldemokratákat nem kell győzködni, ők megfelelő mennyiségű bársonyszék fejében mindenre hajlandók
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. február 5.

RMDSZ–PNL-egyeztetés: Kelemen szerint nem aktuális a kormányra lépés
Új parlamenti többség kialakításáról és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyalt az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) – értesült a România Liberă napilap.
A szerdán megjelent írás szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elismerte, hogy találkozott a liberálisok vezetőivel, de azt mondta: nem hivatalos egyeztetés volt, nem esett szó konkrét dolgokról, a szövetség kormányra lépése pedig jelenleg nem aktuális.
„Jelenleg a kormánynak nélkülünk is megvan a többsége. Amíg ez a többség létezik, nincs értelme a Ponta-kormány leváltásáról beszélni. Az nem miattunk bomlik majd föl, hanem miattuk. Ma nincs szó arról, hogy kormányra lépnénk. Hogy mi történik júniusban vagy augusztusban, azt nem tudom” – nyilatkozta Kelemen.
A lap értesülései szerint az RMDSZ kormányra lépése fejében a PNL két miniszteri tárcát és 14-15 államtitkári pozíciót kínál a szövetségnek. Cserébe az RMDSZ 26 szavazattal járulna hozzá a PNL vezette új többség kialakításához, lévén hogy nyolc szenátorral és tizennyolc képviselővel rendelkezik.
A szenátusban az RMDSZ és a független szenátorok támogatásával a PNL-nek már csak öt szavazatra van szüksége ahhoz, hogy többségbe kerüljön, és leváltsa a szenátus éléről Călin Popescu-Tăriceanu házelnököt.
A képviselőházban már nem ennyire egyszerű a helyzet, ott ugyanis az ellenzék csak 159 vokssal rendelkezne, márpedig a többséghez 200 kellene.
Ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenleg kormánykoalíciós tag Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 13 képviselője is átálljon. Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke meg nem erősített források szerint erre hajlandó lenne, ha kineveznék a Román Hírszerző Szolgákat (SRI) élére, Kalus Johannis államfő azonban erre nemigen hajlik. Így a PNL-sek egyenként próbálják győzködni az UNPR-es honatyákat.
Mint ismeretes, az RMDSZ a tavaly novemberi államfőválasztásig a jelenlegi, szociáldemokrata (PSD) vezetésű kormánykoalíció tagjaként politizált, ám azt követően, hogy a voksoláson a magyarok több mint 80 százaléka nem a PSD jelöltjére, hanem Johannnisra szavazott, kilépett a kormányból.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2015. február 18.

„Megbélyegeznék” a kultúrát
Nem támogatja az RMDSZ a kultúrára kivetett bélyegilletéket szabályozó törvénytervezetnek a szenátusban hallgatólagosan elfogadott változatát – nyilatkozták lapunknak a szövetség politikusai, akik a tervezet tavalyi beterjesztésekor aláírták a kezdeményezést.
A hazai könyv- és lemezkiadók, a kulturális rendezvényszervezők képviselői szerint a többletadóra vonatkozó új tervezet nagymértékben ellehetetlenítené az amúgy is zsugorodó romániai kulturális és könyvpiacot.
A tavalyi kezdeményezés egyébként az Alkotóegyesületek Országos Szövetségétől származik, és a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint az RMDSZ 84 képviselője és szenátora karolta fel. Az RMDSZ-es honatyák közül Erdei Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Markó Attila, Seres Dénes, Szabó Ödön parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor írta alá a törvénykezdeményezést.
Félrevezették az RMDSZ-eseket az adóemeléssel
A szenátus december közepén hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, a képviselőház szakbizottságai pedig a napokban tűzték napirendjükre. A kezdeményezés értelmében 2–5 százalékos bélyegilletékkel emelik a könyvek, színház-, mozi- és koncertjegyek, a múzeumi belépők és az eladott műtárgyak árát, az ebből származó bevételt pedig a különböző alkotói, művészeti szövetségek kapnák meg.
Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő kedden a Krónikának elmondta, nem az RMDSZ-es képviselők kezdeményezték a tervezetet, hanem más alakulatok kérték a támogatásukat a beterjesztéshez, azonban „félrevezették” őket. „Az volt az elképzelés, hogy a jelenleg is létező, a kulturális tevékenységekre kivetett adóról rendelkező jogszabályt úgy módosítják, hogy az így befolyt pénzt visszaosztják a különböző alkotói, művészeti szövetségeknek, például a Romániai Írószövetségnek”– ecsetelte Seres Dénes.
A képviselő szerint utólag derült ki, hogy a módosítás valójában adóemelést jelent, és hogy ezáltal drágulnának a könyvek, a színházi, múzeumi belépők, a koncertjegyek is. Seres hozzátette, az is aggodalomra ad okot, hogy a pénz visszaosztásának módszertana sem elég átlátható. Mint kifejtette, a tervezetben szerepel ugyan, hogy a kulturális tevékenységekre fordítják a bélyegilletékből befolyt adót, de nem egyértelmű, hogy oda adják-e vissza, ahonnan elvették.
„Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A parlamenti vita során kiderül, hogy módosítanak-e a tervezeten, mennyire lesz átlátható és szakszerű a visszaosztás, és a bélyegilleték bevezetése növeli-e a művelődési termékek árát. Ennek alapján foglal majd állást az RMDSZ, hogy támogatja vagy sem a tervezetet” – szögezte le kérdésünkre Seres Dénes, hangsúlyozva, hogy a drágítást mindenképpen visszautasítják.
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Fejér László Ödön felsőháromszéki képviselő, aki szintén aláírta a törvénykezdeményezést. Mint a Krónikának kifejtette, semmilyen különadóval nem ért egyet, ebben a formában a tervezetet nem fogja megszavazni az RMDSZ-frakció, és valószínűleg nem lesz akkora támogatottsága, hogy átmenjen a képviselőház plénumán.
Kegyelemdöfés a kultúrának
Az érintett szervezetek képviselői a kultúrának adott kegyelemdöfésként, az Európai Unióban példátlan kezdeményezésként értékelik az irodalmi, filmipari, színházi, zenei, folklór- és képzőművészeti, építészeti és szórakoztatóipari bélyegilletéket szabályozó 1994/35-ös számú törvény jelenlegi formában történő módosítását.
Arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet értelmében drágulnának a könyvek és egyéb kulturális termékek, ugyanis míg a hatályos jogszabály szerint az úgynevezett irodalmi bélyeg a könyv vagy az illető kulturális termék eladási árának 0,2 százalékát teszi ki, az új javaslat szerint minden kiadónak kötelező lesz megvennie és rányomtatnia a kiadványokra az állami nyomda által kiadott 1 lejes bélyegeket.
A könyvkiadók úgy vélik, jelentős anyagi terhet róna rájuk az állam, ha a jelenleg érvényben lévő illeték ezentúl kötetenként 1 lejre nőne – egyesek a cigaretta és alkoholtermékek esetében bevezetett jövedéki adóhoz hasonlítják az illetéket. Ráadásul a könyvpiac amúgy is súlyos gondokkal küzd Romániában, az egyre aggasztóbb helyzetet hűen illusztrálja a nemrég megszűnt marosvásárhelyi Mentor Kiadó esete.
Szikszai Ildikó, a kolozsvári Ábel tankönyvkiadó vezetője a Krónika kérdésére elmondta, nagyon megterhelné az amúgy is nehézkesen működő romániai könyvpiacot, ha érvénybe lépne az új tervezet. „Sötét jövőt jósol, annál is inkább, mert eddig is nehezen tudtak fennmaradni a kiadók. Ezzel mi is így vagyunk, és ha ez megvalósul, igencsak megnehezíti a könyvkiadók helyzetét, természetesen a pedagógiai profilú kiadókét is, hiszen ránk is vonatkozna” – fejtette ki Szikszai Ildikó.
A romániai kiadók úgy vélekednek, hogy ha a tervezet ebben a formában érvénybe lép, ellehetetleníti a működésüket, hiszen a kulturális bélyeget előre meg kell vásárolniuk, és semmi biztosítékuk nem lesz arra, hogy a kiadványuk meg is térül. Hétfőn a romániai könyv- és lemezkiadók szövetségének, valamint a rendezvényszervezők egyesületének képviselői a képviselőház kulturális bizottságának liberális elnökével, Gigel Ştirbuval tárgyaltak a tervezetről.
Az elnök a találkozót követően elmondta, a kezdeményezésen csiszolni kell, és jelenlegi szakaszában figyelembe kell venni azokat a javaslatokat és észrevételeket, amelyeket a kulturális szervezetek, kiadók képviselői nyújtottak be a bizottsághoz. „Sok a javítanivaló a kezdeményezésen, hiszen a kulturális területek működését nagymértékben megnehezítené, és az olvasóknak, a kiadóknak kellene megfizetniük az új tervezetben szereplő összeget” – mondta Ştirbu.
Gabriel Liiceanu író, a Humanitas Kiadó vezetője úgy fogalmazott: csak Romániában létezik kulturális bélyegilleték, Európában ismeretlen ez a gyakorlat, szerinte az új törvénytervezet morális és jogi tekintetben is több sebből vérzik.
Krónika (Kolozsvár)

2015. március 4.

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dan Diaconescut
Öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bukaresti táblabíróság szerdán Dan Diaconescu médiamágnást, akinek személyes népszerűsége a harmadik legerősebb parlamenti erővé tette a 2012-es választásokon a róla elnevezett populista Dan Diaconescu Néppártot (PPDD).
Az OTV alapítójaként és műsorvezetőjeként ismertté váló politikust zsarolásban találta vétkesnek a táblabíróság, amely mellékbüntetésként további öt évre a nyomtatott és audiovizuális médiából is kitiltotta Diaconescut. A PPDD alapítóját első fokon hároméves letöltendő börtönre ítélték.
A vád szerint Diaconescu 2009-ben 200 ezer eurót követelt az Arad megyei Zaránd polgármesterétől, akit azzal fenyegetett, hogy az OTV-ben leleplezik állítólagos illegális ingatlanügyleteit, ha nem fizet. A polgármester állítólag 40 ezer eurónyi pénzt ki is fizetett Diaconescu egyik alkalmazottjának.
Dan Diaconescu az azóta betiltott OTV-vel alapozta meg karrierjét: a bulvártévé vég nélküli beszélgetős műsoraiban bárki műsoridőt válthatott magának, hogy élő adásban beolvasson, akinek csak akar. Az odamondogatós talkshow olyan népszerűvé vált, hogy Dan Diaconescuban felmerült: ebből politikai tőkét is lehet kovácsolni. Így jött létre a Nép Pártja, majd miután ezt az elnevezést nem fogadta el a törvényszék, az alapító „szerényen” Dan Diaconescu Néppártként jegyezte be pártját.
A PPDD fizetésemelést ígért az alkalmazottnak, nyugdíjemelést az időseknek, elhitette választóival, hogy elkobozná a törvénytelenül szerzett vagyonokat, állami vagyonkezelőt alapítana, amely osztalékot fizetne az állampolgároknak, és 200 ezer lakást építene a szegényeknek.
A 2012-es választásokon a PPDD a parlamenti helyek 14 százalékát szerezte meg. Az azóta eltelt bő két évben a PPDD 47 tagú képviselőházi frakciója 10 főre zsugorodott, a szenátusban pedig nincs már frakciója, mert a PPDD színeiben mandátumhoz jutó 21 szenátor közül húszan átültek más pártokhoz.
Romániában a sajtó tudni véli, hogy politikai karrierje csúcsán Dan Diaconescu pénzért árusította a PPDD-jelöltséget az ország 452 választókerületében. A Gândul című lap szerint a PPDD-ben talált menedéket a korrupcióért beperelt politikusok zöme, akiket 2012-ben a tekintélyesebb pártok már nem mertek jelölni.
Tavaly novemberben Dan Diaconescu az elnökválasztáson is indult, de akkor már csak a leadott voksok 4 százalékát szerezte meg.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 18.

Jézus is dák volt
Tudjuk, a kerék, a malom dák találmány. De hogy Jézus is...   Közismert, hogy a dákok voltak a legortodoxabb trákok. Ők voltak az összes ókori titok letéteményesei. Az általuk feltalált első malomban megőrölt mandulasütitől a csillagászati titkokig, melyek több mint 1500 év múlva elkápráztatják majd az inkákat és az aztékokat. Ez a példátlan fejlődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a dákok voltak az első nép a földön.
Lenyűgöző dolog mítoszokat építeni. Az orvosok szerint az elménk egészsége szempontjából is hasznos, ha fantáziálgatunk. Így hát nem tekintem főbenjáró bűnnek rejtett világokról, megfejthetetlen talányokról és összeesküvés-elméletekről beszélni. Könyveket lehet ezekből írni, filmeket lehet készíteni, kutatócsoportok hozhatók létre esős délutánokra, néha még pénzt is lehet ezzel keresni. Akkor válik tragédiává, amikor az ember elkezd hinni bennük, és úgy kezd viselkedni, mintha ezek valóban léteznének. Igaz, hogy erősen kell hinni a hazugságokban ahhoz, hogy igazságoknak lehessen őket beállítani, de nekünk különleges tehetségünk van az ostobaságok és negyedigazságok intézményesítéséhez.  Valószínűleg a kommunista rezsim öröksége, hogy viselkedésünkben úgy keveredik a lázadás a hivatalossággal, hogy nem vesszük észre a disszonanciákat (amit most állítottam, tiszta spekuláció, tehát kérem, ne húzzák fel magukat; szívesen fogadok minden más elfogadható teóriát, mert nem csak bennünket nyűgöznek le az összeesküvés-elméletek). Bizonytalan állapotot kelt bennünk azoknak az éveknek a megszokása, amikor kiskanállal osztogatták az információt, és egyértelműen tudtuk, hogy a hivatalos változat számos cenzúrán és a valóság több újraképezésén ment keresztül.  Már soha senkinek sem hihetsz teljesen és fenntartások nélkül. Mindig azt fogod feltételezni, hogy a szavak mögött van egy másfajta igazság, melyet a nyilatkozó el akar rejteni. Egy intelligens ember két jelentős dologra használhatja ki ezt az egész társadalmunkban tapasztalható konstrukciós hibát. Egyrészt sohasem fogja a teljes igazságot elmondani, mert érdeke, hogy a közönségre bízza a hiányzó részek behelyettesítését, és ezáltal tarthatja a legkönnyebben ellenőrzése alatt az információt. Nézzék meg az összes politikai diskurzust. Az információt, a szónok tehetségétől függően, mindig csak részlegesen és metautalásokkal adják át. Megint csak azért, mert ez egyszerű, mert ezzel helyet hagysz a találgatásoknak, mert utólag tagadhatsz, mert nem kell felkészülnöd, elmélyedned, dolgoznod. A legnyilvánvalóbb példa az „igazságszolgáltatás ellenőrzés alatt áll”, amit csak így odavetnek. Felszínesen. És ha valaki megkérdi, hogy ki tartja ellenőrzése alatt, akkor derűsen egy másik kérdéssel válaszolnak: „ezt kérdem én is!”. Logikátlan mentális pingpong, melyből mi intézményesítjük a következtetést. „Egyszerűen nem lehet, hogy ne legyen ellenőrzés alatt az igazságszolgáltatás. Nem látod, hogy mindenkiben felmerül ez a kérdés? Nem beszélnek ezek csak azért, hogy beszéljenek”. Ki tudja? Talán a kettős tagadás miatt van ez bennünk.   Így jutottunk oda, hogy azt képzeljük, mindenki ellen összeesküvéseket szőnek Mordortól Scrovişteáig vagy Cornuig, egykutya. Adrian Năstasét az amerikaiak intézték el, vagy ott van Traian Băsescu, aki elintézte az összes mogult, pontosabban mindenkit. De Traian Băsescut is elintézték a szolgálatok. Hogyhogy, honnan tudjuk? Nos, nem megmondta Elena Udrea? Rendben, ő nem mondta, de ezt sugallta, és nem láttuk, hogy utólag Băsescu valójában megerősítette ezt? Minden összeáll, van logikája, valaki húzogatja a szálakat. Ez egy jól kidolgozott és már régóta forralt terv. El akarják venni a földünket, a dák nyelvünket és örökségünket. Mert nagyjából már csak ennyink maradt. Az erdőket, a tavakat, a gyárakat és üzemeket, a kastélyokat, a földbirtokokat és a villákat a mieink szerezték meg. Valószínűleg azért, hogy megküzdjenek az elnyomókkal. A helyzet második következménye a legalábbis extravagáns történetek egyik napról a másikra való felbukkanásában látszik. Ezek egyike a dák örökségünk. A latin a dák nyelv vulgáris változata. A dákok találták fel a kereket, a számítógépet és az űrhajót, de a kapzsi Nyugat nem akarta ezeket elismerni nekünk. Románia felett egy azonosítatlan műhold lebeg, mely energiákat sugároz a Retyezát- hegységben lévő Galaktikus Kapu felé, ahol megbújtak az utolsó dákok, míg újra be nem népesítették azt a területet, ahol ma élünk. Ebben a kvadránban van még néhány ilyen történet, és attól tartok, jövő ilyenkorra felfedezik, hogy Jézusnak románul beszélő dák nagyapja volt, és ő vitte Júdeába az ősi dák szokást, a maga Zamolxis által alapított húsvétolást. Kár, hogy bezárták az OTV-t, mert biztos vagyok abban, hogy DD (Dan Diaconescu – a szerk.) ezt is kinyomozta volna. Sajnos, amit a dákok nem találtak fel, és ezért nem tudták ránk hagyni, az a logika és nyugodtság iránti vágy. A rációval felépített és használati utasítással a kézben kidolgozott víziók iránti étvágy. Lehet, hogy 1990-ben Ion Iliescunak nem a svéd szociális modellt kellett volna csodálnia, hanem a bútorgyárakban kellett volna egy kicsit körülnéznie. Talán így nekünk is lett volna egy lapra szerelt reformunk, útmutatóval és hiányzó csavarok nélkül.
Dan Ionescu
(Damblaua conspiraţiei permanente/Adevărul.ro/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 20.

Átgondolja politikáját az RMDSZ a kolozsvári kongresszuson
Az újratervezés jegyében rendezik a hétvégén az RMDSZ 12. kongresszusát, amelynek legnagyobb tétje a szövetség politizálásának újragondolása. A Kolozsvárt pénteken és szombaton rendezendő eseményen a küldöttek újraválasztják Kelemen Hunor szövetségi elnököt, módosítják az alapszabályt és a programot. A román kormányt Victor Ponta, a magyart Semjén Zsolt képviseli a kongresszuson, amelyre Dan Diaconescu néppártja és a Jobbik kivételével mindkét ország parlamentjének pártjait meghívták.
Több mint ezer küldött és meghívott részvételével zajlik pénteken és szombaton az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa Kolozsváron.
A 25 éves fennállását ünneplő politikai alakulat legfőbb döntéshozó szervének számító grémium ülésének a kincses városi Diákművelődési Ház ad otthont, ahová összesen 778, szavazati joggal rendelkező küldöttet várnak.
Közülük 383-an korporatív mandátummal rendelkeznek, vagyis olyan tisztséget töltenek be, amelynek köszönhetően hivatalból részt vehetnek az eseményen: ők a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) és a főtitkárság tagjai, továbbá a megyei tanácsok RMDSZ-es alelnökei, polgármesterek és városi alpolgármesterek. A választott mandátumok száma 395, a nevesítést a megyei/területi szervezetek, a platformok, illetve a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a nőszervezet tette meg.
A tisztújítás tekintetében nincs különösebb tétje a nagygyűlésnek, hiszen a szövetségi elnöki tisztséget négy éve betöltő Kelemen Hunornak nem akadt kihívója. Annál nagyobb figyelem övezi a Kelemen által tavaly meghirdetett újratervezés politikájának mibenlétét, amelynek keretében a szövetség az érdekképviselet és az érdekvédelem prioritásainak újragondolására készül.
A politikai alakulat vezetői szerint mindezt elsősorban a tavaly novemberi romániai államfőválasztás során szerzett tapasztalatok indokolják. Alaposan ráijesztett ugyanis az RMDSZ-re, hogy miközben informálisan Victor Ponta kormányfőt preferálta, az erdélyi magyarok túlnyomó többsége – több mint félmillió szavazó – a végül befutó Klaus Johannisra voksolt.
A történtek nyomán a szövetség úgy döntött, hogy kilép a Ponta-kabinetből. Kovács Péter főtitkár ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem a célokat kell újra kitalálnia a szövetségnek, hanem új prioritások alapján kell kijelölnie az utat, amelyet a közösségépítés, az őszinte párbeszéd és a magyar emberekkel való „igaz összefogás" jellemez majd az elkövetkezendőkben.
„Hatékony működést és belső tájékoztatást, sokkal erőteljesebb kommunikációt tervezünk, ezek az újratervezés alappillérjei. Emellett részletes terveket készítünk az oktatás, a családpolitika, az ifjúságpolitika, a nemzetpolitika, a gazdaságpolitika, a külpolitika és a nők közéleti szerepvállalása kapcsán" – ismertette a terveket a politikus, akinek várhatóan a státusa is megváltozik.
Az RMDSZ főtitkársága ugyanis ismét átalakul a 2011-ben megszűnt ügyvezető elnökséggé (mindemellett megszűnik a Borbély László által betöltött politikai alelnöki tisztség), amely a szövetség vezetőinek reményei szerint elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járul majd hozzá.
A kongresszusra meghívták a román parlament és a magyar Országgyűlés szinte valamennyi pártjának vezetőjét, kivéve a Dan Diaconescu fémjelezte néppártot és a Jobbikot. Kovács Péter az Erdélyi Naplónak adott interjúban közölte: az RMDSZ a Nagy-Románia Párthoz hasonlóan vállalhatatlannak tartja Vona Gábor alakulatát, és a „szélsőségeseket mindig páriaként fogja kezelni".
Victor Ponta kormányfő és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már jelezte részvételét a rendezvényen, amelyen tiszteletüket teszik a határon túli magyar szervezetek vezetői és az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói is.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 20.

Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 11.

Mostohagyermekként bánik a román nemzetpolitika a vlachokkal. De miért?
Románia mindig is többet foglalkozott a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival.
A vlachok azok a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik latin eredetű nyelvet beszélnek. A román néppel való rokonságuk nyilvánvaló, ennek ellenére a román politika vonakodva ismeri el őket saját kisebbségnek, így érdemtelenül keveset foglalkozik velük – derült ki a IV. Erdélyi Politikatudományi Konferencia A vlachok és a román nemzetpolitika című panelelőadásából. A Sapientia EMTE oktatója, Bodó Barna által tartott előadás a vlachok kutatásának, jogállásának, a Romániával való kapcsolatuknak és a román nemzetpolitikának a vonatkozásait járta körül.
A vlachok kifejezés ugyan jelen van a román közéletben, ennek ellenére a róluk szóló hivatalos diskurzusról nem lehet beszélni – indított Bodó. A román meghatározások az exonim és endonim definíciók közötti különbséget hangsúlyozzák, és azt hogy a vlachok egy idegenektől származó megnevezést jelent, ez valamilyen módon megmagyarázhatja, hogy miért is nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A modern román állam megalakulása előtti időszakban a románokat más nyelvekben úgy szerepeltek, mint wallachians, Walache, volohi, valaques, míg a modern román állam létrejötte után a Dunától délre élő románsághoz közel álló népek a vlachok, az arománok a cincárok voltak. Innen ered a magyar oláh kifejezés is, ami kezdetben nem volt dehonesztáló.
A szerbek semmibe veszik a vlachokat
A megnevezések körüli szakmai diskurzus még nem jutott el abba a fázisba, hogy a különböző nézeteket vallók meg tudjanak egyezni bizonyos alapvető kérdésekben, ezért több megnevezés - arománok, vlachok, cincárok – van használatban. A vlach történelem kapcsán elhangzott, hogy az valójában nem írható meg, mivel a folyamatokat annyira nagymértékű térbeli és időbeli diszkontinuitás jellemzi, hogy nem lehet egységes történelmet írni, csak külön-külön történeti elemek idézhetők.
Azokban az országokban, ahol az államigazgatás foglalkozott a vlachokkal, ott betagolták a saját közigazgatási rendszerükbe. Például az oszmán-törökök befogadták a vlachokat, meghagyták saját társadalmi-gazdasági, patriarchális és autonóm szervezetüket (knežine), és a népességet a hegyekből az elpusztult síkságokra telepítették át. A Timok-völgyi vlachok a török időkben katonai szolgálatot teljesítettek, cserében különböző privilégiumokat élveztek. Szerbiában ezzel szemben nem nagyon foglalkoztak velük, a szerb államvezetés számára a vlach kérdés nem létezik.
Nem véletlen a csángó helyzettel való hasonlóság
Bodó szerint ennek kapcsán felül kell bírálni a szerb-román nagy történelmi barátság narratíváját, hisz az első világháború végéig, a Bánságra vonatkozó területmegosztási-kísérletig a szerb és a román hatalom között kőkemény harcok dúltak, így nem beszélhetünk történelmi barátságról. A vlachok Moschopolis 1788-as pusztulása után vándoroltak Szerbiába, főleg Belgrádba. Számuk ekkor háromezerre volt tehető. A 19. század elején részt vettek a szerb felszabadító mozgalmakban, akkori nevük pedig cincár volt, ami a mai szerb köztudatban „hajdani gazdag görög kereskedőt” jelentett. A vlach kifejezés pedig a Timok melléki románok neve. Érdekességként hangzott el, hogy cincár származású volt pl. két klasszikus szerb drámaíró: Jovan Sterija-Popović és Branislav Nušić. A belgrádi Cincár-Szerb Egyesület pár száz tagot számlál, akik nagyrészt Macedóniából költöztek oda az utóbbi évtizedekben, az egyesület pedig egy kis lapot is kiad.
Az első szerb bevándorlók 1690 körül érkeznek a Timok-völgyébe, majd a szerb állam 1817-es újjáalakulása és az orosz-török háború után a Timok-völgye és egyéb területek is szerb uralom alá kerülnek. A Milos Obrenovici vezette szerb állam ekkor agresszív asszimilációs politikába kezdett, és a népességcserétől kezdve az iskolák bezárásán át a tanítási nyelv és a templomozási nyelv megváltoztatásáig minden eszközt bevettek. Ez a folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult és állandósult a mai helyzet. 1919-ben egy kisebb terület átkerült Bulgáriához, 1945-ben pedig az általános álláspont az volt, hogy a vlachok nem románok.
Bodó szerint a szerbek a saját szempontjaik szerint kezelik a vlach kérdést, holott a Timok-völgyében a vlachok tekinthetők őslakosoknak, a szerbek később érkeztek, és a terület nem is tartozott mindig Szerbiához, azonban a politika folyamatosan játszott velük. Hozzátette: egyáltalán nem meglepő, ha egy magyarnak a Timok-völgyi vlachok kapcsán a moldvai csángók jutnak eszébe.
Mennyi az annyi?
A nagyon szűk vlach elit elmondása szerint Szerbiában mintegy 150 településen élnek vlachok, akik magukat rumunoknak hívják. A 2011-es népszámlálás szerint 35.330-an vannak, saját bevallásuk szerint 89 ezer főt számlálnak. A nyelvészek ugyanakkor azt állítják, hogy 200 és 400 ezer közé tehető a különböző szinten románul beszélők száma. A legtöbben Kucevo községben élnek, ahol a lakosság 28,3 százalékát teszik ki, Boljevacban 26,7 százalék, míg Negotinban 7,5 százalék. A Timok-völgy lakossága 2011-ben hivatalosan 712 ezer volt, közülük mintegy 35 ezer (6%) vallotta magát vlachnak. Több olyan település is van, ahol a lélekszám szerint lehetne román iskola, de sehol nincs. A vlachok igazi lélekszáma kérdésében eltérő álláspontok vannak. Eugen Simion, a Román Akadémia korábbi elnöke 2007-ben azt mondta, hogy egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni. Iosif Bena néprajzkutató egy 1995-ös tanulmányában a Timok-völgy románul beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttire teszi, míg a vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek.
Politikai szempontból a vlach kérdés 2012-ben vált élessé, amikor a vlachok helyzete miatt veszélybe került Szerbia EU-s tagjelöltsége. A szerb lapok arról írtak, hogy Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására. Cristian Diaconescu akkori román külügyminiszter úgy pontosított, hogy Románia ugyan nem gördít akadályt Szerbia elé, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A szerb álláspont ugyanakkor az, hogy a vlachok nem románok így asszimilációról sem lehet beszélni, míg Bukarest szerint a vlachok románok. A 2009-es nemzeti tanácsok megalakulásáról szóló törvény értelmében 2010-ben létrejött a vlach nemzeti tanács, addig semmilyen képviseleti struktúra nem létezett.
Különbség van a vlachok és a szerbiai románok között
Bodó Barna több látogatást is tett a Timok-völgyében, ahol teljesen jól boldogult a román nyelvvel. Elmondása szerint a szűk vlach elitet a félelem uralja, nincsenek intézményeik, és úgy gondolják, hogy ebben a vonatkozásban Románia nem áll mellettük. Belgrád évekig nem engedte létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget, és azt sem engedélyezte, hogy a temesvári ortodox metropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, így kiválhattak a szerb ortodox egyházból, miközben Temesváron végig működik a szerb ortodox vikariátus, azaz a másik oldalon létezett a megfelelő intézmény. Majdnem 200 évnek kellett eltelnie, hogy a szerb egyház keretéből a román ortodoxok kiválhassanak.
A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta ismeri el a románt a szerb állam, viszont itt egy újabb politikai bonyodalom jelentkezik. A vlachok kisebbségként való elismerésével két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Számarányukat tekintve az utóbbiak vannak többségben, akár kétszer annyian is lehetnek. Míg a vajdasági románoknak vannak anyanyelvű iskoláik és saját templomaik, addig a vlachok nem tanulhattak és még ma sem tanulhatnak anyanyelven, a románt fakultatív tantárgyként sajátíthatják el.
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. A vlach nemzeti tanács elnöke 2014-ben a Magyar Szó riporterének azt mondta, hogy nem éri jogtiprás a vlach nemzeti közösséget Szerbiában, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó. A vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, teljesen jól érzik magukat nyelv, kultúra és templom nélkül.
Kormányhatározatokban megítélt támogatások Moldovának:
- 20 millió euró iskolai infrastruktúrafejlesztésre (2013. december) - 100 iskolai mikrobusz + 3 autóbusz (2014. szeptember) - 35 db Dacia Duster gépkocsi (2014. szeptember) - 5500 ösztöndíj moldovai diákoknak a 2014/2015-ös tanévre (nincs igény az egészre) - oktatási műszaki segítségnyújtás: 100 millió euró, 4 éves futamidő (2010-2014) - 17 millió euró a Iași-Ungheni gázvezetékre, ebből 5,3 millió Moldovának - Moldovai turizmus népszerűsítésére 300 000 euró - egymillió euró egy gyermekkórháznak (2014. augusztus) Ez utóbbi kapcsán Victor Ponta májusban „mellényzsebből” adott újabb egymillió eurót, a pénzt mindenféle kormányhatározat nélkül ígérte meg nekik
Ami érdekes, hogy a legitim román kisebbség Vajdaság területén él, vagyis a Monarchia egykori területén. Ezen a területen a szerbek elismerik azokat a kisebbségi jogokat, amelyek Európában elvárt kisebbségi helyzetkezelést jelentenek, viszont az egykori Monarchia területét elhagyva ezt a szabályt már nem tartják maguk számára kötelező érvényűnek. 2014-ben volt az legutolsó választás, akkor a vlach nemzeti tanácsban négyen képviselték a proromán opciót, és közülük hárman az első gyűlésen átültek a proszerb csapatba – magyarázta Bodó.
Az ígéret szép szó
A román közvélemény számára a vlachok Szerbia EU-s jelöltségéig nem léteztek.Traian Băsescu 2011-ben jár a Timok-völgyében és támogatást ígért a vlachoknak. Rajta kívül Titus Corlățean volt külügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök is látogatást tett a régióban. A kormányfő látogatása kapcsán Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a bukaresti kormány támogassa a román nyelv iskolákban történő bevezetését és a templomépítést. Ponta utólag a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a térségben száz év múlva is beszélni fognak románul, ám azóta semmit sem hallani, hogy történt-e előrelépés az ígéretek megvalósítása terén.
Dușan Pârvulovici arról is beszélt, hogy Traian Băsescu megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását, ám egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Bukaresti útjaik sokba kerültek, eredményt pedig nem tudtak elérni.
A homogén nemzetállam mindenekfelett
Bodó hangsúlyozta, hogy mindezek hátterében az állhat, hogy a 20. századi román nemzetpolitikát a homogén nemzetállam megteremtésének az igyekezete jellemzi, és saját belső politikája mindig többet nyomott latban, mint az össznemzetben való gondolkodás. Többet foglalkozott Románia a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival. Így az első világháborút lezáró béketárgyalások során Románia egy szót sem ejtett a Timok-völgyéről, miközben a Bánság elosztását Szerbia és Románia vérre menően kezelte. A román nemzetpolitika területelvű, nem közösségben gondolkodik. Míg Moldáviával folyamatosan foglalkozik, addig a vlachokkal, akik egy 200 ezres közösség, azokkal nem.
Ezt jól mutatja, hogy 2013-ban összesen 35 millió eurót különítettek el a költségvetésből a határon túli románok támogatására, és az összegnek több mint fele Moldáviába ment. Bodó szerint Moldávia gazdasági bekebelezése, míg ezzel párhuzamosan az orosz kapcsolatok befagyasztása folyik, miközben a vlachok egy óvodára sem kaptak pénzt. A szakember hiányolja az ezzel kapcsolatos stratégia, az átláthatóság hiányát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy hová folynak el a pénzek. Összehasonlításképpen addig, amíg a magyar állam egy átlátható rendszer keretében mintegy évi 20 milliárd forintot szán a határon túli magyar közösségek számára, addig Románia közel 90 milliárd forintot juttat a határon túli román közösségeknek, jelesül Moldovának.
Zárásként elhangzott, hogy Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
S. I.
Transindex.ro

2015. július 14.

Neptun 2": mi történik, ha románok és magyarok egy asztalhoz ülnek?
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro

2015. augusztus 4.

Tusványos után
A múlt héten kedvező időjárás mellett bonyolították le a 26. Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort. Több mint egy negyed évszázad... Csak értékelni lehet a magyar kormánypártok és egyes ellenzéki politikusok, kulcspozíciót betöltő szakemberek erőfeszítését, amiért évről évre eljönnek Tusnádfürdőre, hogy az itteni magyarokkal és románokkal érdemi párbeszédet folytassanak.
Teszik ezt egy jobb, hatékonyabb együttműködés érdekében, a békés rendezés elvét tartván szem előtt. Ezt tükrözi a románsághoz való partneri viszonyulásuk is, melynek jegyében minden évben több román politikust, képviselőt meghívnak, ám az ő székeik többnyire üresek maradnak. Idén is ez történt. Ezzel kapcsolatban Cristian Pâr­vulescu politológusnak elmondtam, hogy ideje az értelmetlen ellenségeskedéseknek véget vetni. Válasza sokatmondó hallgatás volt. Mi más is lehetett volna? Hiszen ő is látja, érti a román realitást. Ahol nincsenek érvek és a párbeszédre való készség hiányzik, nem csoda, ha a reálpartnerség helyét a kettős mérce és az önkény veszi át.
Román reakciók
Orbán Viktor miniszterelnök üzenete idén is sokakat érdekelt. Európa maradjon az európaiaké – mondta a magyar kormányfő, aki beszédében az aktuális problémákra – pl. újkori népvándorlás, ideológiává vált Európa – koncentrált, kevésbé érintve a „kényes” dolgokat. Ezért a transzszilván változásoktól rettegő bukaresti elit muszáj-megnyilvánulásai csak pár napos késéssel jelentek meg. Némiképp komikus, hogy azok, akiknek száz esztendő kevés volt, hogy magyarfóbiájukból kinőjenek, most még a problémakereső nagyítójukkal sem találtak semmit, amibe beleköthettek. Jól jött hát egy kreált ok, amiben kiélhették nyűgeiket, s fontosakká válhattak egy estére. Teátrális buzgólkodásukban egy olyan fotót nyilvánítottak bűnbaknak, melyet Orbán Viktor osztott meg a Facebookon, több más, Tusnádfürdőn készült életképpel együtt. A fotón egy szuvenírárus pultja volt látható, melyen egy sor magyar szimbólumot ábrázoló kitűző (pl. székely zászló, Székelyföld, történelmi Magyarország) volt kirakva. A román külügy ezekért a – semmilyen önkényuralmi jelképeket nem tartalmazó – szimbólumokért támadta meg kemény hangon a magyar kormányfőt. A válasz elegáns, úriemberhez méltó volt. Hiába, más klasszis... Pedig még a román miniszterelnök is háborgott. A román megnyilvánulások oly távol álltak attól a békés hangulattól, ami Tusványost jellemezte! És akkor felmerül egy kérdés: a Moldovai Köztársaság? Szúnyog megszűrve, teve lenyelve. Gátlástalan kettős mérce. Amiről a Szabad Európa Rádiónak sem volt más véleménye. Ezen a szinten állunk, sajnos – évtizedek óta.
A bukaresti hivatalosságok után a román média borult lángba. Ez ugye megszokott, mikor magyarügyről van szó. Nincs benne semmi különös, mivel ebben az országban állítólag a titkosszolgálat embereivel vannak átitatva a politikai-gazdasági és médiastruktúrák. Erről beszélt nemrég Cornel Nistorescu újságíró (is), felhívva a figyelmet, hogy mikor 3-4 csatorna egy napon ugyanazt a lejárató üzenetet sugározza, akkor a háttérből irányítják a dolgokat. A „tusványosi” bélyegzések is ebbe a kategóriába tartoznak. Undorító volt látni azt a rosszindulatot és könnyedséget, mellyel Rareş Bogdan műsorvezető és meghívottai a Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában teleokádták a háromszínű levegőt. A színvonaltalanságot, ahogyan verbális pancsolásukkal szórták a gyűlöletet a tévénézőkre, magyarellenes impulzusméreggel töltve meg az országot. Bogdan szerint a magyar gazdaság csődöt mondott (holott még a legkritikusabb külföldi elemzők értékelése is pozitív róla), a munkanélküliek száma pedig félelmetessé vált az anyaországban (jelenleg 6,9 százalék, tíz éve nem volt ilyen alacsony). A meghívottak – Valeriu Turcan politikai elemző, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter és Claudiu Săftoiu egykori kémfőnök (SIE) – vele együtt versengtek, ki mond sötétebbet a magyar kormányfőről. Az „agresszív Putyin”-nal való társítások, xenofób és Európa-ellenes (sic!) jelzők csak úgy repkedtek az éterben. Valószínűleg erre kaptak parancsot. Akárcsak a román külügy, mely Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Vlagyimir Putyint a magyar miniszterelnökkel és a székelyekkel igyekszik összemosni, s ezt bel- és külföldön promoválni, azt sugallva, hogy a magyarok Putyin emberei. Mit lehet ebből érteni? Hogy az amúgy is sokat szapult román intézmények a magyar adófizetők pénzét bármikor valótlanságok terjesztésére, magyarellenes propagandára használják, használhatják. Ami nem új, és rávilágít a hatalmi elit – és kollaboránsaik – megbízhatatlanságára, méltatlanságára a román címerhez és lobogóhoz. A kommunizmust is fölülíró soviniszta hagyományok folytatása ma már Románia számára igencsak káros. Az ország elemi érdeke lenne a történelmi struccpolitikájával való szakítás: a hipercentralizáltság feladása és a magyar/regionális problémával való szembenézés. Ideje nem Demszky-módra, döglött halként lógatott kézzel kezet fogni másokkal, hanem emberként viszonyulni a társnemzetekhez. És nem árt leszögezni: ezekért a kóros, agresszív kinövésekért nem a nemzetállami természetes keret a hibás (amint azt egyesek – köztük magyar politikusok is – tudni vélik), hanem az oly sokat hangoztatott egységes, homogén nemzetállam szelleme. A mindegymilyen lobogó alatt utazó önkény – a kettős mérce forrásából táplálkozó felületesség, önigazolás és hatalomittas vízió. Ez jelenti az igazi veszélyt Romániára és Európára nézve, nem a magyarok.
Tábori üzenetcseppek
És akkor most térjünk át néhány mondat erejéig a Tusnádfürdőn elhangzottakra. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal kezdte a megnyitót, hogy 1989-hez hasonlóan korszakhatárhoz érkeztünk. Lezárult a naiv békeidőszak kora, a tapintható feszültségek és a körülöttünk zajló háborús események önmagukért beszélnek. Magyarország továbbra is a stabilitás híve, ennek szellemében politizál, s reménykedik a mély válságba került Európai Unió megújulóképességében. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója az állam példamutató szerepének a fontosságát emelte ki, felhívva a figyelmet a minőségre, melyet időnként a mennyiség elve fölé szükséges emelni. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a magyar mutatók biztató alakulásáról, a gazdaság pozitív teljesítéséről beszélt, elismerve ugyanakkor, hogy a bürokrácia leépítése az anyaországban is bürokratikusan halad. Az örökké elhúzódó észak-erdélyi autópálya kapcsán meg csak annyit mondott: „arra gondolni sem merek, hogy a kő elfogyott...” Martonyi János volt külügyminiszter Ukrajna kapcsán a megállapodás szükségességéről beszélt, kiemelve a több ezer halottal járó harcok teljes értelmetlenségét. Szapáry György volt washingtoni nagykövetet pedig az háborította fel, hogy az elmúlt öt évben a magyar baloldal a többi európai párttól eltérően – ahelyett, hogy otthon rendezte volna a vitáit – minduntalan külföldre megy, ahol abszolút túlzással mondja el a dolgokat1. Szapáry szerint ennek meg kell szűnnie. Ez a nemzetközi tapasztalatban párját ritkító viselkedés nagyon káros, negatív tulajdonság. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az autonómia térségstabilizáló szerepét méltatta. Majd hozzátette, hogy ha az Unió ezután is passzívan viszonyul az őshonos kisebbségek kérdéséhez, akkor mi sem viszonyulhatunk hozzá pozitívan. Martonyi Jánoshoz hasonlóan Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke is a nehéz helyzetbe jutott Ukrajna (nagyfokú rendszerbizonytalanság, egy év alatt 30 ezer forintról 8 ezer forintra csökkent a nyugdíjak reálértéke) stabilitása mellett tört lándzsát, emlékeztetve arra, hogy bár 2010-ben Magyarország egy kalapban volt Görögországgal, a magyaroknak sikerült teljesíteniük a házi feladatot, megbirkózván a gazdaságpolitikai nehézségekkel. Cristian Pârvulescu pedig egy nemzet feletti magyar–román összefogást szorgalmazott, Európa fő problémájaként a felvilágosodás előtti kereszténydemokráciák nemzetállamokká válását2 jelölve meg.
Következtetések Korszakhatárhoz érkeztünk. A kényelmes álmodozások ideje lejárt. Pörögnek az események, s amint látjuk, stabilnak vélt „örök rendszerek” és térségek válhatnak pillanatok alatt instabilakká. Aki a trendek, okok és értékek (gyökerek) tisztázása helyett ma megelégszik a „megszokottal”, jó eséllyel elveszíthet egy komoly lehetőséget. Csak remélni tudom, hogy jövőre, a 27. alkalommal megrendezendő Tusványoson a „hol van Kelemen Hunor?”-t kiáltó nézőnek nem kell majd még egyszer vállvonogatással válaszolni, ahogyan történt ez idén is. Mert addig sok minden megváltozik. A döglött halak ideje lejárt. Az erdélyi magyarok (és románok) előtt meg ott van a lehetőség a megújulásra. Fejet tudunk-e hajtani? Jegyzetek: 1 Ezek a demokrata, baloldali vagy liberális címet használó politikusok a 2002-ben régióéllovas Magyarországot 2010-re sereghajtóvá tették, 2004-ben az erdélyi magyarok befogadása ellen kampányoltak, most meg a külföldi bevándorlók befogadása mellett ágálnak. 2 Pontosabb a nacionalista nemzetállamokká válás kifejezés.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

2015. augusztus 14.

Marosfő: magyar mintára román igazolványt akarnak
Míg a 2000-es évek elején hatalmas diplomáciai csata alakult ki az I. Orbán-kormány és az akkori Năstase-kabinet között a magyar igazolvány miatt, most román politikus szorgalmazza a magyar példa meghonosítását a határon túli románok számára.
Az ötletet Cristian Diaconescu volt külügyminiszter vetette fel, aki szociáldemokrataként kezdte pályafutását, majd átállt a jobboldalra, Traian Băsescu volt elnök tanácsadójaként. Diaconescu jelenleg a Băsescu pártjaként ismert Népi Mozgalom Párt háttérintézményét jelentő Népi Mozgalom Alapítvány elnöke. A politikus a határon túli románok marosfői táborában kijelentette, hogy Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, majd állampolgárságot.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 17.

A megkövezett példa is ragadós
Úgy tűnik, hogy román honfitársaink sok tekintetben tanulékonyak, csak ki kell várni, amíg első felháborodásuk lecsitul. Kétségtelen, hogy rendkívül kellemetlen, ahogy időnként minket, magyarokat ócsárolnak, de amikor lenyugodnak a kedélyek, és alaposan elgondolkoznak, mindazt, amit magyar részről korábban égbekiáltó "pofátlanságnak" tekintettek (lásd Basescu 2013-as marosfői kijelentését a Tusványoson elhangzottakról), hamarosan lekoppintják, feltupírozva időnként.
Jut eszembe mindez, amikor olvasom, hogy a határon túli románok idei marosfői nyári egyetemén Cristian Diaconescu, a Basescu alapította Népi Mozgalom Alapítvány elnöke, volt külügyminiszter bejelentette, hogy a határon túli románoknak magyar mintára egyszerűsített eljárással románigazolványt kellene adni. Ami megerősítené az anyaországgal való kapcsolatukat, a romániai intézményeket közvetlen jogi úton pedig arra kötelezné, hogy speciális jogokkal ruházza fel őket. A volt külügyminiszter részben azért venné át ezt a magyar kezdeményezést, mert a képviselőház áprilisban elutasította a román állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére benyújtott törvény módosítását, amit a vajdasági románok "aljas szavazatnak" minősítettek. A sokat káromolt magyar modell viszont némileg javíthatna a helyzeten. A Timok-völgyi románok képviselője pedig, elismerését fejezve ki a magyar testvérek iránt, a külhoni magyarok nemzeti identitásának megőrzésére kidolgozott stratégiának a lemásolását javasolta. Basescu pedig arra biztatta az észak-bukovinai, dél- besszarábiai románokat, hogy kérjék a kettős állampolgárságot, mert az ukrán állam nem ismeri el ugyan, de nem is tiltja azt.
A nagybani történet egy kisebb léptékűt juttat eszembe. Egy mezőségi magyar iskola fenntartása érdekében kértük a vidéki polgármestert, hogy a törvényes előírások értelmében támogassa a környékbeli magyar gyermekek befogadását azokból a falvakból, ahol megszűnt a magyar iskola. A sok hercehurcával járó elutasítást követően a következő években kiderült, hogy a román tagozat megmentése érdekében a környékbeli román diákok beutaztatásához folyamodtak.
A sokat káromolt és betiltott, ártalmatlan és nem is feltűnő székely zászló kifüggesztése is követendő példának bizonyult. Felháborodással kísért betiltását követően a kincses városban és környékén, a marosvásárhelyi orvosi egyetem udvarán, sőt később Csíkszereda főterén is megjelentek az óriástrikolórok: ha zászló kellett nektek, nézzétek címen. Csakhogy ezeket a sok XXXL-es zászlókat méretüknél fogva nehéz karban tartani, és költséges újra cserélni, ezért az időjárás viszontagságai miatt helyenként az elmúlt hetek során piszkos feltörlőrongyhoz váltak hasonlóvá.
Ami pedig a román közvélemény felháborodását és a magyar nagyövet megkövezését illeti a Székelyföld autonómiájáról tett kijelentése kapcsán, úgy tűnik, hogy román honfitársaink ezen a téren messze előttünk járnak. Az idei marosfői nyári egyetem első programpontja ugyanis a következő volt: Besszarábia egyesülése Romániával a románok nemzeti célja 2018-ra.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2015. szeptember 8.

Így hamisították a román történelmet a kommunista korszak filmrendezői
Mihai Viteazul úgy győzött, hogy visszavonult, a dák filmekben pedig többet gyűléseztek, mint a vörös aranykorszakban.
A kommmunizmus idején készített román történelmi filmek hemzsegnek a hazugságoktól és hamisításoktól. Egy sor uralkodót teljesen más körülmények között ábrázolnak, és a bemutatott cselekmények köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Ennek oka egyrészt a kommunista rezsimnek való megfelelési kényszer volt, másfelől pedig a hősökre szomjazó közönségigények kielégítése. A filmek általi történelemhamisítás legnagyobb mestere Sergiu Nicolăescu színész és rendező volt – írja az historia.ro. A történelmi magazin pedig egy listát is közöl a szóban forgó hazugságokról.
A călugăreni-i csata – győzelem vagy vereség Mihai Viteazul számára?
A román történelmi filmekben előforduló ferdítések legtöbbjére Marius Diaconescu történész hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy az 1595-ös călugăreni-i csata a valóságban közel sem volt akkora siker, mint ahogy azt a történelemkönyvekben és az 1970-ben forgatott Mihai Viteazul filmben bemutatják.
„Mihai Viteazul jelentős veszteségeket okozott ugyan a törököknek, ám a nap végén visszavonult csatamezőről a hegyekbe. Ha csataként tekintünk rá, Mihai Viteazul győzött, mert csapdát állított, viszont ha a törökök szemszögéből nézzük, veszített” – fogalmazott a történész. A fejedelem ugyanis a hegyekbe visszavonulva várta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem seregeit, hogy Giurgunál ismét megtámadhassa a törököt.
Mihai Viteazul és a Román Országok egyesítése
A fentiekben említett film egyik jelenetében a fejedelem belovagol Gyulafehérvárra, ahol egyesíti a három román fejedelemséget. A valóság ezzel szemben az, hogy Mihai Viteazulnak esze ágában sem volt minden románok egyesítése, mivel a középkorban nem volt semmiféle erre vonatkozó terv, vagy elképzelés. Sokkal később, a 19. század második felében a kulturális elit hívta újból életre Mihai Viteazul alakját, ezzel is alátámasztva a románok évszázados egyesülési igényeit.
A rovinei csata rejtélye
„Mindenki tudja, hogy Mircea cel Bătrân Rovinenél legyőzte Bajazid szultánt. Csakhogy ez nem igaz, mivel a csata után Mircea cel Bătrân közel két és fél évig Erdélyben tartózkodik. Ha megnyerte volna az ütközetet, mit keresett 1395 márciusában, Brassóban, ahol behódolt Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálkozott négy alkalommal is a magyar hadsereg, hogy visszasegítse Havasalföld trónjára, de egyszer sem sikerült, mert a törökök mindig elűzték” – teszi fel a kérdést Diaconescu. A rovinei csatát hamisan jelenítik meg – mondja, hisz arra 1394 októberében került sor egy mocsaras területen, közel egy Craiova melletti római erődítmény romjaihoz. A zűrzavart tetézi, hogy 1395 májusában volt egy másik csata is Argeş mellett, amit Bajazid nyert meg.
A rabló Pintea Viteazul
Az 1976-os rendezésű filmből az derül ki, hogy a Habsburgok a románok elnyomói voltak, akik ezért harcoltak ellenük. Ez nem igaz, hisz Pintea egy közönséges tolvaj volt, és a film állításával ellentétben a Habsburgok a románokat támogatták a magyarokkal szemben az éppen akkor kezdődő konfliktus során. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş ellentmondásos barátsága
Egy másik népszerű mítosz, ami a könyvekben és filmekben is megjelent, az Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátsága. Számos történész keresi a magyarázatot arra, hogy miért támadta meg Chilia várát és ez által Havasalföldet Ştefan cel Mare akkor, amikor Vlad Ţepeş épp hadban állt a törökkel. Sok történész azt mondja, hogy Ştefan cel Mare Chiliát akarta megmenteni a törököktől, de ez is hazugság – állítja a történész. Chilia várát a tenger felől a törökök, míg a szárazföld felől Ştefan cel Mare támadta. Tulajdonképpen a moldovai és a török hadseregek közötti együttműködésről volt szó.
Propaganda a Mircea című filmben
A történelmi filmekben tetten érhető hamisítások kapcsán Stelian Tănase író is megszólalt. „A Mircea cel Bătrânról készült film pontosan ugyanannyira propagandisztikus, mint a Mihai Viteazulról készített, és nem tudom mosolygás nélkül végignézni. A filmben feltűnik Dan, Mirce cel Bătrân testvére, akit Bajazid udvarában tartózkodó árulóként mutatnak be. Pedig Mircea vajda nagyobbik testvére már 1386-ban meghalt, nyolc évvel a rovinei csata előtt. Az író arra is felhívja a figyelmet, hogy a filmben Bajazid szultán jóval fiatalabb Mirceanál, holott a valóságban ez sem állja meg a helyét. A filmben ráadásul Mircea cel Mare volt a vajda neve, hogy véletlenül se asszociáljanak a nézők Nicolae Ceauşescu előrehaladott korára, aki 1989-ben már 71 éves volt.
A romanizmus bástyája félig szerb volt
Mircea cel Bătrân nem volt tősgyökeres román, ahogy azt a filmekben ábrázolták. „Mirceáról hibásan állítják mindezt, hisz a korszakban nem lehetett ilyesmiről beszélni. Mircea félig szerb volt, hisz édesanyjaLázár szerb kenéz lánya volt. Azonban, amíg Mihai Eminescu és Dimitrie Bolintineanu tévedései természetesek voltak Mircea cel Bătrân és Ştefan cel Mare anyjával kapcsolatban, mivel nem álltak rendelkezésükre elégséges történeti források, addig a kommunisták tévedései szándékosak voltak – állítja Stelian Tănase.
A dákokról és rómaiakról szóló filmekben a kommunista nagygyűléseket is megjelenítik
Hamisítások a dákokról szóló filmekben is megjelennek. Ciprian Plăiaşu történész három filmet elemzett: a Dákokat (1967), az Oszlopot (1968) és a Burebistát (1980). Ezekben az alkotásokban kötelező módon megjelennek az Aranykorszakra jellemző elemek.
„A Ceauşescu-rezsim első éveiben készült két filmben a gyűlések mennyisége még elviselhető. Ám a Burebistában már nyomasztóan hatnak, és mintha a korszak valóságát igyekeznének tükrözni a fejedelmek tanácsával, a fegyverek és erődítmények tanácsával, a külföldi követekkel való találkozásokkal, a Magna mater találkozójával, a haditanácsok, Cézár tanácskozása Gallia meghódítása után”- magyarázza Ciprian Plăiaşu, aki szerint ezekben a filmekben a vezérkultuszt is eltúlozzák. Az európai léptékű Tudor Vladimirescu
A Tudor című filmet 1963-ban rendezték, és az első darabja volt az úgynevezett nemzeti filmművészeti eposznak. A filmben Tudor Vladimirescut bölcs, nemzeti, európai kaliberű hősként ábrázolják, aki az elnyomottakért szállt síkra. „A valósággal ellentétben Mihnea Gheorgiu rendező az orosz-török háborúban kitüntetett Tudort a Bécsi Kongresszusra küldi, ahol bennfentesen mozog az európai vezető politikai elit körében, sőt maga I. Sándor orosz cár is fogadja, akitől méltósággal és bátran kér segítséget a török ellen” – írja Călin Hentea író.
A kapzsi bojárok és a bátor betyárok
A kommunista időszak valamennyi propagandafilmjében jelen van ez a két kategória, amelyeknek tulajdonságai nem felelnek meg mindig a történelmi valóságnak. „Még a történelmi kalandfilmekben (pl. a Dinu Cocea által rendezett Betyár-sorozat, vagy a Doru Năstase által rendezett Mărgelatu-sorozat), vagy a háborús és rendőrös filmekben (a Sergiu Nicolaescu rendezte Moldovan felügyelő-sorozat) a bojárok vagy a burzsoá szereplők kapzsik, gyávák, arrogánsak és képmutatók. Ezzel szemben a betyárok, az illegális kommunisták kizárólag bátrak, őszinték, segítőkészek és szimpatikusak lehettek” – mondja Călin Hentea.
S. I.
Transindex.ro

2015. november 16.

Nemet mondott az RMDSZ a kétnyelvűségre
Második nekifutásra lesz szükség Koronkán, hogy a Marosvásárhely szomszédságában fekvő település magyar polgármestere, Takács Olga elfogadtassa a magyar többségű közgyűléssel a közérdekű hirdetések kétnyelvűsítését – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Legutóbb ugyanis a magyar tanácsosok nemmel szavaztak az anyanyelv használatára, így az elöljáró e hónap végén kénytelen újból napirendre tűzni az október végén is beterjesztett, ám elgáncsolt határozattervezetet, miszerint a községháza lefordíttatja a közérdekű információkat. Ez egyébként a 2001-ben megjelent 215-ös számú helyhatósági törvény értelmében nem opció kérdése: azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az önkormányzatok kötelesek lefordíttatni a tanácsi határozatokat.
A Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő nagyközségben a kezdeményezés éppen a volt polgármester és jelenlegi tanácsos, Nagy Márton közbelépésére bukott el. Az RMDSZ politikusa szerint értelmetlen egy fordítóirodának fizetni, amikor a községben mindenki ért románul. A dolgok hátterét viszont nem csupán az anyagi kérdés képezi; a szövetség tanácsosait rendkívül zavarja, hogy a jelenlegi polgármester által beterjesztett javaslat lényegében attól a Daniel Cheşa liberális képviselőtől származik, aki az elmúlt három évben számtalanszor tett keresztbe az RMDSZ-nek.
Brassai: rossz és buta döntés
„A koronkai kollégák szerint Cheşa folyamatosan ostromolja és provokálja a magyar tanácsosokat – legalábbis ezt állítják ők. De az, hogy tőle érkezett az indítvány, nem ok egy ilyen rossz és buta döntés meghozatalára" – fakadt ki a lapunknak nyilatkozó Brassai Zsombor, aki szerint a józan észnek felül kellene írnia az indulatokat. Az RMDSZ megyei elnökét annál is inkább bosszantja a koronkai eset, hogy ellenszavazatukkal az RMDSZ-es tanácsosok lényegében nemcsak polgármesterükkel és egy tizenöt éve alkalmazásra váró törvénnyel, hanem az érdekvédelmi szövetség alapkövetelményeivel is szembementek.
„Ellentmondtunk saját magunknak, hisz negyed évszázada küzdünk a kétnyelvűsítésért! Egyben nevetséges és groteszk, hogy ilyen döntéssel lehetetlenítjük el a törekvésünket" – jellemezte a koronkaiak álláspontját Brassai. A megyei elnök méltányolta, hogy Takács Olga saját Facebook-oldalán elnézést kért a közösségtől, és ígéretet tett a csorba kiküszöbölésére.
Takács elismerte a hibát
„Nem adjuk fel nyelvi jogainkat! Hibáztunk. Valóban az anyanyelv használata a közigazgatásban olyan jog, amit az RMDSZ 25 éves kemény küzdelemmel vívott ki. Ez a jog nem képezheti költségvetési vita tárgyát, ugyanis ezen jogok többet érnek bárminél" – írta többek között Takács. Lapunknak nyilatkozva a polgármester megerősítette, hogy még e hónap végén visszatérnek a kérdés megvitatására. Elismerte ugyanakkor, hogy rosszul esett, hogy éppen az RMDSZ-es kollégái mondtak nemet az indítványra.
Az ülés jegyzőkönyve szerint Takács Olga elődje, Nagy Márton volt az, aki fölösleges pénzkidobásnak nevezte a határozatok lefordíttatását, hisz „baj, ha valaki nem ért románul". Míg a román tanácsosok tartózkodtak a szavazáskor, az RMDSZ és a Dan Diaconescu-féle néppárt két magyar nemzetiségű tagja a határozat ellen voksolt. Közösségi oldalán Takács Olga mégis Daniel Cheşára hárítja a felelőséget, mondván, hogy a tanácsos kollégája 2012 óta folyamatosan és következetesen zaklatja a testületet.
Cheşa nem érti az RMDSZ logikáját
A liberális tanácsos nem érti, hogy mi a zaklatás abban, ha számon kéri egy törvény alkalmazását. Cheşa, akit a koronkai RMDSZ-es tanácsosok korábban többször is vádoltak magyarellenes magatartással, úgy véli: kezdeményezését akár gesztusértékűnek is vehették volna a magyarok.
„Ortodox román létemre a kétnyelvűség híve vagyok, a faluban a magyarokkal magyarul beszélek. A feleségem magyar, a lányom két nyelven és kultúrán nevelkedett, és mindannyian közel egy évtizedig Magyarországon éltünk, a panziómban a tizenkét alkalmazott közül tíz magyar. Azt tudom, hogy egyes RMDSZ-es kollégáknak valami bajuk van velem, jövevénynek neveznek, akár egy szíriai menekültet, de azt végképp nem értem, miért mennek szembe az általuk kiharcolt törvénnyel és a magyarság érdekeivel" – fejtegette lapunknak a jogász végzettségű önkormányzati képviselő. Cheşa elmondta, az anyósa kérésére szólította fel a polgármester asszonyt, hogy készítsen elő egy határozattervezetet, amellyel szentesítenék a kétnyelvűséget. Szerinte van elég értelmes és felkészült ember a községházán, aki képes lenne kétnyelvűsíteni a település honlapját és lefordítani a lakosság számára legfontosabb közgyűlési határozatokat. A kezdeményezés ellenzői a fordítóirodának kifizetendő havi több mint 2500 lejt sokallták, Daniel Cheşa viszont úgy véli, egy olyan községnek, mint Koronka, amelynek az évi költségvetése akkora, mint egy kisebb városé, ez az összeg nem jelenthet akadályt.
Mivel a román tanácsos nem első ízben kérte az önkormányzati határozatok lefordítását, és a község vezetése elutasítóan viszonyult a kérdéshez, az egynyelvű honlap miatt Cheşa a bírósághoz fordult, október 29-én pedig panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. január 13.

Bűnpártolás a börtönírók támogatása
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték. Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek. 
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség. 
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése. 
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen. 
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 3.

Orbán Viktort támadják a román lapok 
A román külügy visszafogott, diplomatikus közleménye után, a bukaresti lapok többé-kevésbbé vehemensen reagáltak szerdán a magyar kormányfőnek a hétfői nagyköveti értekezleten elhangzott megállapítására. Ez mondta Orbán: „A jogállamiság, a jogszerűség és korrupció elleni harc örve alatt Romániában valójában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben.”
A liberális hátterű Adevărul Orbán ráförmed a román igazságszolgáltatásra, de magyar bűnözőket bújtat címmel közölt cikke „már csak azért is botrányosnak” tartja a magyar miniszterelnök nyilatkozatát, mert „Budapest rejtegeti a Romániából elmenekült Markó Attila volt RMDSZ-képviselőt, akitől a román korrupcióellenes ügyészség kérésére megvonták a mentelmi jogot és aki ellen nemzetközi körözést adtak ki”. (Markó Attilát a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatása miatt ítélték el Romániában, egy másik restitúciós ügyben pedig vád alá helyezték.)
Illiberális bajnok
Az Adevărul több volt román külügyminisztert is megszólaltatott.
Mircea Geoană, aki 2000 és 2004 között vezette a román diplomáciát, az illiberális demokrácia bajnokának nevezte Orbán Viktort, akinek az „elszállt nyilatkozata beleillik azoknak a gyújtó hangvételű szónoklatoknak a sorába, amelyekre szakosodott”.
A szintén szociáldemokrata Titus Corlățean volt külügyminiszter szerint Orbán Viktor belpolitikai megfontolásból bírálja Romániát és emlegeti, hogy kerítést tervez építtetni a két ország közé.
Budapest kancsalsága
A bal- és jobboldali pártokban is megfordult Cristian Diaconescu, aki most a Traian Băsescu volt államfőhöz közeli Népi Mozgalom Alapítványt vezeti, az Adevărulnak azt mondta: Magyarországnak nem csak Romániával, hanem az európai értékekkel is meggyűlt a baja, és a menekültválságra adott válaszával elszigetelődött. A volt külügyminiszter ezt a Ziare.com portálon közölt, Budapest kancsalsága című saját írásában bővebben is kifejtette.
Diaconescu szerint Magyarország „kétkulacsos” politikát folytat a NATO és Oroszország között, és a magyar miniszterelnök a „keleti destabilizáló szándék szóvivőjévé” vált. A román politikus úgy értékelte: miután Orbán Viktor „már nem szalonképes a nagy kancelláriákban”, ezért a szűkebb régióra és Nagy-Magyarország térségére, „utolsó megmaradt témájára” koncentrál.
Diaconescu szerint azért idegesíti Románia Orbán Viktort, mert annak igazságszolgáltatása akadályozza, hogy az ország erőforrásait Budapestre irányuló üzletekbe csatornázzák be.
Tiltólistára vele!
Az Adevărul blogrovatában Paul Stan publicista A magyar kérdés című cikkében úgy vélte: bár a magyar kormányfő Romániának címzett „fenyegetését” sokan egyszerű „orbánizmusnak” hajlamosak minősíteni, a magyar kérdés mégis aggodalomra ad okot, tekintettel arra, hogy a magyar többségű megyékben „a szélsőségességet és az etnikai autonómia gondolatát Románián kívüli erők tartják életben”.
A szerző szerint – ha már szóba kerültek a román-magyar diplomáciai kapcsolatok – Bukarestnek be kellene tiltania a magyar hivatalosságok gyakori erdélyi magánlátogatásait.
vhegy.com. Erdély.ma

2016. április 15.

Pál-Antal Sándor
A székelység története és szimbólumai
Gazdagodik a leltár
Két küllemében is megragadó, értékes könyvvel lettünk gazdagabbak. Kedden délután a szerzőkkel találkozhatott a marosvásárhelyi közönség a Bernády Házban. Örömmel vehettük kézbe A székelység története című ismeretterjesztő kézikönyv második, javított és bővített kiadását, amelyet a Hargitai Megyei Hagyományőrzési és Forrásközpont könyvkiadója adott ki újra, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának támogatásával. A második, a többszerzős Székely jelképek pecséten, címerben című könyv egy sorozat negyedik kötete, amely ugyanannál a kiadónál látott napvilágot.
A tankönyv és kézikönyv, illetve a székelység évszázados jelképeit ismertető kötet megjelenése pozitív példa Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak összefogására a térség szellemi és kulturális értékeinek, hagyományainak ápolása, az ott dolgozó tudományos kutatók munkájának támogatása érdekében – hangzott el Lőrincz Ildikó, a hagyományőrzési és forrásközpont igazgatójának bevezetőjében. A kiadó munkájáról szólva bejelentette, hogy idei terveik között szerepel A székelység története című kézikönyv román nyelven való megjelentetése is.
A 2013-as első kiadás a székely közösség múltját az ifjúság számára közérthetően összefoglaló első tankönyvnek számított, ami a tanárok és a széles olvasóközönség számára is hasznos kiadványnak bizonyult. Fogadtatásáról a bemutatót vezető Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus, a könyv lektora számolt be. Elmondta, hogy a kötetnek nagy visszhangja volt, mert egy régi hiányt pótolt. A magyar részről megfogalmazott kritikai megjegyzések ellenére tapasztalt meleg fogadtatással szemben román részről durva támadások érték a könyvet. Arról, hogy miképpen sikerült ezeket kivédeni, Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi oktató, a kötet főszerkesztője beszélt. A szerzők meglepetésére a legkeményebb bírálat Marius Diaconescu történész, bukaresti egyetemi tanár részéről érte a könyvet, aki, bár Budapesten doktorált, mégsem az eredeti szöveg alapján, hanem az interneten keringő hibákkal tarkított kalózfordítás alapján fogalmazta meg bírálatát. Erre válaszolt az Adevarul lap hasábjain Hermann Gusztáv Mihály. A román történész által és a sajtóban megfogalmazott bírálatok alapját az képezte, hogy a könyv nem a szakralizált hivatalos román történelmet követte. A szerzők hangsúlyozták, hogy a történelem olyan tudomány, amelynek több narratívája is létezhet. Egy háborúról vagy békéről például a különböző felek különbözőképpen gondolkoznak és fogalmaznak. Ezt az elvet kellene Romániában is elfogadni, mert ugyanazon történések iránt nem érezhet a magyarság ugyanúgy, mint a románok. Ezen túl a bírálatok alapját az képezte, hogy van egy etnikailag különböző régió Románia szívében, amely saját önálló múltképet fogalmaz meg, s ragaszkodik ahhoz.
Kérdésre válaszolva Hermann Gusztáv Mihály elmondta, hogy az elírásokat, apró hibákat, másrészt a megjelent szakmai kritikákat figyelembe véve, ahol indokolt volt, javítottak a szövegen, az illusztrációkon, és úgy született meg a bővített, javított változat. Pál-Antal Sándor szerint a második kiadásra szükség volt, mert a szerzők egy része a polgári korszak és a huszadik század kérdése kapcsán könnyedebbé, közérthetőbbé tette a szöveget.
A tíz szerző közül Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész vett részt a bemutatón. A jelenkor befejező részének szerzője a rendszerváltást követő évek bemutatásakor azt vette figyelembe, hogy a régió hogyan fogalmazza meg önmagát, hogyan talál önmagára. Szerzőtársaihoz hasonlóan az volt a célja, hogy egy regionális öntudatot, önismereti képet adjon a térség lakóinak – válaszolta Pál-Antal Sándor kérdésére.
A kötetben fontos szerepet töltenek be az illusztrációk, amelyek Gyöngyössy János munkáját dicsérik. A második kiadást több mint 30 illusztrációval bővítette, rajzaival hidat építve a szerzők és az olvasók között. Élete egyik legérdekesebb kihívásának tartja ezt a feladatot.
Pál-Antal Sándor bejelentette, hogy a második kiadás nyomán a szerzők bátrabban nézhetnek szembe a jó- és rosszakaró kritikusokkal, és készülőben van egy három kötetre tervezett, 1500 oldalas könyv, amelyben egy jelentős számú népcsoport évezredes történetét részletesebben be lehet mutatni. Addig is a szerkesztők elérték céljukat: tájékoztatni a magyar történelem, s ezen belül a székelység történetének oktatásában nem részesült felnőtteket is a gyermekek mellett, akiknek a könyv készült – tette hozzá.
Székely jelképek pecséten, címerben
Ezt a címet viseli a kedden délután bemutatott második kötet, amely hat szerző alkotása. Létrejöttével kapcsolatosan Pál-Antal Sándor elmondta, hogy 2008–09-ben nagy vihart kavart a székely zászló kérdése. Ezért a két megyei elnök elhatározta, hogy létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, amely kutatásokat végez és tanulmányokat készít a zászlókból kiindulva a székely szimbólumok történetével kapcsolatosan. A Hargita Megyei Hagyományőrző és Forrásközpont mellett 2009-ben alakul meg a felkért történészekből álló Székely Címer, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport, amelynek tagjai vállalták, hogy kutatásaik eredményét a központ rendelkezésére bocsátják.
Így született meg a székelység évszázadokon át használt szimbólumairól szóló kötetsorozat tudományos igénnyel, de közérthetően megírt tanulmányokkal.
Az április 12-én Marosvásárhelyen bemutatott könyv a sorozat negyedik kötete. Székely szimbólumok nyomán 2009-ben jelent meg az első, Jelképek a Székelyföldön – címerek, pecsétek, zászlók címet viseli a második (2011), Címer és pecsét a Székelyföldön címmel 2012-ben jelent meg a harmadik, amelyet a bordó színű könyv követ, szép, színes illusztrációkkal ellátva. A Székely jelképek pecséten, címerben kötetet a megjelenését támogató két intézmény, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor ajánlja az olvasók figyelmébe.
A székely püspökök címereiről és pecsétjeiről szóló fejezet szerzője dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa. A csík-, gyergyó- és kászonszéki nemesek állatalakos magánpecsétjeiről Bicsok Zoltán, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Intézetének munkatársa, Székelyudvarhely város címeres pecsétjéről Mihály János történész, helytörténész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási referense, Udvarhelyszék címeres pecsétjéről dr. Pál-Antal Sándor levéltáros, történész, akadémikus írt tanulmányt. A jelenkorral foglalkozó két szerző a marosvásárhelyi, illetve mezőmadarasi származású dr. Szekeres Attila István hivatásos heraldikus, akkreditált címergrafikus, aki a 20. századi heraldikában használt székely jelképeket elemezte és Zepaczener Jenő történész, nyugalmazott múzeumigazgató, aki Hargita megye új címereit mutatja be.
A sorozat szerkesztése közben összegyűjtött képanyagból (székelyföldi címerek, pecsétek, zászlók), amely több mint 200 reprodukcióból áll, vándorkiállítást állítottak össze, amely erdélyi és magyarországi városok után nagy sikernek örvendett Budapesten a fővárosi levéltárban is.
A bemutató dr. Szekeres Attila István érdekes, tanulságos vetített képes előadásával zárult Marosszék (Maros- Torda vármegye, Maros megye) és Marosvásárhely, Háromszék és Sepsiszentgyörgy címerének alakulásáról.
A munkát a csoport nem tekinti lezártnak addig, amíg fel nem dolgozott adatok vannak a székely szimbólumok terén – hangsúlyozta a kötetet és munkatársait bemutató Pál-Antal Sándor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. április 28.

Szilágyi Róbert: Szilágyságban igenis élénk magyar közösségi élet zajlik
A jelöltállítási határidők lejártával a Maszol interjúsorozatot közöl az erdélyi megyék és fontosabb városok magyar tanácselnök- és polgármesterjelöltjeivel. Elsőként Szilágyi Róbertet, az RMDSZ Szilágy megyei tanácselnök jelöltjét kérdeztük a helyi magyar közösség helyzetéről, kihívásairól, választási elképzeléseiről és a kampányról.
Az ország egyik legkisebb megyéje Szilágy megye. Milyen hátrányokkal jár ez az adottság? Netán vannak előnyei is?
A lakosság szempontjából valóban a legkisebb megyék közé tartozunk, de ismeri a mondást: kicsi a bors, de erős. Nyilvánvaló, hogy vannak hátrányok is, leginkább gazdasági téren, de vannak előnyei is a magyar közösség számára. A magyarság aránya 24 százalék körüli Szilágyságban, és egy nagyobb megyében ez a több mint 50 ezres magyar közösség elveszítette volna a súlyát. RMDSZ tisztségviselőkként az a feladatunk, hogy ezt az arányt próbáljuk megtartani nemcsak Szilágy megyében, hanem az egész Partiumban, és mindenhol, ahol ez veszélyeztetve van, hiszen egy kedvezőtlen közigazgatási átszervezés vagy egy rosszul kigondolt régiósítás teljes mértékben ellehetetlenítené a közösség sorsát.
Említette, hogy a megye lakosságának egynegyede magyar. Ehhez képest Kolozsvárról nézve úgy tűnik, keveset hallat magáról a szilágysági magyar közösség. Más, hasonló etnikai arányú megyéktől eltérően nincs például egy magyar napilapja, nincsenek erős helyi intézményei. Mi ennek az oka?
Lehet, hogy Kolozsvárról így néz ki a szilágysági magyarok helyzete, de ez egy torz kép. Szilágyságban igenis zajlik az élet. A megye magyarsága nagyon is eseménydús közösségi életet él. Az RMDSZ és az egyházaink, önkormányzataink és civil szerveződéseink összefogása nagyon jól működik, ennek köszönhetően magyar településeinken állandó jelleggel hagyományőrző és kulturális rendezvényeket tartanak. Hagyományos szüreti, farsangi vagy Katalin bálokat szervezünk, de a Magyar Kultúra Napját, a Költészet Napját is megünnepeljük, könyvbemutatókat, néptáncgálákat, diákszínjátszó versenyeket, szavalóversenyeket, kézműves táborokat, tárlatmegnyitókat, tudományos-kutatási rendezvényeket is tartunk. Ezen kívül oktatási, egyházi, ifjúsági és sport rendezvények sokasága tölti be a szilágyságiak életét, ugyanakkor állandó jelleggel szakmai tanácskozásokra kerül sor az önkormányzatainkkal, intézményeink vezetőivel megoldást keresve közösségeinkben felmerült problémákra, gondokra.
Hogy mindezekről nem tud a nagyvilág? Lehet, hogy a mi hibánk is, hiszen nem sikerült kellőképpen népszerűsítenünk ezeket a rendezvényeket. Évekkel ez előtt rendszeresen meghívtuk a sajtó képviselőit, sajnos sok esetben nem jöttek el, és valahogy ezek a meghívások elmaradtak ez évek során. De szükség lenne arra, hogy a jobban népszerűsítsük közösségeinket és nagyszerű rendezvényeinket.
Az igaz, hogy napilapunk nincsen, de megjelenik a Szilágyság hetilapunk, ahol az eddig felsoroltak napvilágot látnak írott formában, állandó jelleggel beszámolunk a megyében zajló rendezvényekről. Cáfolnám azt is, hogy nincsenek erős helyi intézményeink. Csak egy példát szeretnék elmondani a sok közül. A 90-es évek elején még nem volt hagyományőrző néptánccsoport Szilágy megyében. Most, 25 év után lassan nincsen olyan szilágysági magyar közösség, ahol ne működne néptánccsoport. Sőt van olyan település, ahol már három csoport is működik. Tehát sikerült mindezt 25 év alatt kiépítenünk és működtetnünk, most már csak vigyáznunk kell arra, hogy megőrizzük, és ha lehet, tovább fejlesszük.
Mekkora most a megyében a szórványosodás veszélye?
Szilágyság ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. Településeink nagy része tömbben él, ezért is sikerült ezeken a településeken megmaradni és építkezni. Vannak szórványtelepüléseink is, ahol a beolvadás jelen van, de a legnagyobb problémák a városok és főleg Zilah jelenti. A megyeközpontban, akárcsak a körülöttünk lévő megyék nagyvárosaiban, a beolvadás egyre nagyobb, bármennyire is próbálunk küzdeni ellene. Hosszú távon óriási probléma lesz ez nemcsak a Zilahon, hanem Erdély többi nagyvárosában is. Ezért fontos, hogy erős oktatási intézményeink, magyar iskoláink legyenek, ahol nemcsak oktatják fiataljainkat, hanem nemzeti nevelést is kapnak gyermekeink és unokáink. Szilágyság erős magyar iskolákkal, felkészült és szakképzett pedagógusokkal rendelkezik, ennek bizonyítéka, hogy a most pár évvel ezelőtt készült felmérés alapján a Szilágy megyei magyar gyermekek több mint 85 százaléka magyar nyelven tanult, és csak 15 százaléka választotta a román iskolát, és ezt a százalékarányt csak Hargita és Maros megye tudta lekörözni. Tehát a szórványosodás veszélye településeink nagy részén nem jelentkezik, de több helyen nekünk is meg kell küzdenünk ezzel a jelenséggel.
Vannak olyan települések, ahol erősödni látszik a helyi magyar közösség?
Igen, épp az előbb felsoroltak miatt. Van olyan település, ahol a magyarság aránya eléri a 90-95 százalékot, ott mi vezetjük és alakítjuk ki közösségi életünket. De az etnikai arányok megtartása vagy akár javítása mellett a megerősödés mellett szól az is, hogy sikerült az elmúlt 10 évben olyan infrastrukturális fejlesztéseket elérni – gondolok itt a víz, csatorna, utak, középületek –, amelyeket nem tudtunk az elmúlt 100 év alatt elérni, és ez is nagy mértékben hozzájárult, hogy erős, fejlődő közösségeink legyenek.
Úgy tudom, ön a legfiatalabb az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltjei közül. Melyek ennek az előnyei és a hátrányai?
Fiatal korom ellenére úgy érzem, hogy rendelkezem kellő tapasztalattal a tisztség betöltéséhez. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének politológus szakértőjeként, később ügyvezető elnökeként, megyei tanácsosként és alprefektusként rengeteg közigazgatási tapasztalatra tettem szert. Ugyanakkor több szakmai továbbképzéseken vettem részt, amelyből kettőt említenék: elvégeztem a magas fokú köztisztviselők számára meghirdetett szakmai továbbképző tanfolyamot Bukarestben, valamint a Kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási karán, Közigazgatási Menedzsment posztgraduális képzést végeztem. Tehát próbálom szakmai tudásomat is minél jobban megalapozni. A tapasztalat mellett előnyként említeném a fiatalos lendületet, amelyre nagyon nagy szükség van ebben a rohanó világban. A fiatal kor hátránya nyilván a tapasztalathiány lehet, de én azt hiszem, hogy mindezt sikerül megoldani, hiszen ahogy az SZKT ülésén is elmondtam: csapatban és csapatmunkában gondolkodom, a megyei tanácsosokkal közösen fogunk dolgozni, mert csak közösen tudunk eredményeket elérni.
Az SZKT-ülésen mondott bemutatkozó beszédében kijelentette: rengeteg még a tennivaló, hiszen újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük Szilágy megyében. Melyek lesznek ezek a kihívások?
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt években megkezdett infrastrukturális munkálatokat tovább kell vinnünk közösségeinkben, hiszen sok esetben csak egy részét tudtuk ezeknek megoldani – gondolok itt a víz- és szennyvízcsatornák, utak, középületek felújítására. Fontos, hogy az elkövetkező 4 évben be is fejezzük ezeket a beruházásokat. A megyei utak karbantartására is oda kell figyelnünk, emellett a megyei szinten beindult pályázati programokat tovább kell vinnünk. Ilyen például az egyházi épületek felújítási programja vagy a szociális gondozó program, amelyek sikeresek voltak magyar közösségeinkben is.
A megyei kórház is szakorvoshiánnyal küszködik, mint minden kórház Romániában. Ezért fontos lenne beindítani egy olyan programot, amellyel ide tudnánk vonzani a fiatal végzős szakorvosokat, vagy megtartani a meglévőket. A megyei kórház orvosi műszerekkel való felszereltségét bővíteni kell, hiszen nagyon sok esetben meghatározó a beteg emberek pontos kórkép-megállapításánál, és potenciális tényezője a szakorvosok itthon maradásának. Szükségesnek tartom a megyei tanács alárendeltségébe tartozó szociális intézményrendszer működtetésének újratervezését, hogy a szociális szolgáltatások kielégítsék a valós igényeket.
Külföldi testvérmegyei kapcsolatokat kellene kiépíteni és a meglévőket újjáéleszteni, hogy befektetőket vonzunk a megyébe. Az EU-s normáknak megfelelő hulladékgyűjtés és szállítási szolgáltatás mielőbbi beindítása is egy újabb kihívás, hiszen közel 30 millió eurós szelektív hulladék-feldolgozó üzemet sikerült uniós pályázatból kiépíteni, és már csak az egész rendszert kellene összhangba hozni.
A turizmus terén új megyei programot kellene megpályázni és beindítani, ahol a magyar műemlékek is bekerülnek a körforgásba. Kulturális és hagyományőrző rendezvényeinket tovább kell támogatnunk, ugyanakkor a sport és ifjúsági támogatásokat újra kellene gondolni, hatékonyabbá kellene tenni.
A Szilágy megyei RMDSZ az utóbbi országos választásokon (parlamenti, államfői, EP) mindig kiugróan jól szerepelt. Mi a szilágysági magyarság nagy mozgósításának titka?
Valóban, a Szilágy megyei szervezet évek óta az összes választáson az RMDSZ szintjén első helyen szerepel a mozgósítás szempontjából. Szerintem a magyarázat abban rejlik, hogy az RMDSZ megőrizte a Szilágyságban a társadalomszervező, közösségépítő jellegét, amiként indult 1989-ben. Az évek során megyei és helyi szervezeteink sokat változtak. Tagságom 15 éve alatt több kolléga jött ötletekkel, elképzelésekkel az új, XXI századi RMDSZ-ről. Sok esetben egyesek meggyőződése volt, hogy az RMDSZ szorítkozzon a politizálásra, a többit majd megoldják a civil szervezetek. Ez téves elképzelés. A Szilágy megyei RMDSZ titka az, hogy megmaradt annál a szerepnél, amelyet már 25 éve betölt: a közösségépítés és társadalomszervezés. Szilágy megyében mindent az RMDSZ szervez, természetesen közösen önkormányzatainkkal, egyházainkkal, civil szervezeteinkkel, pedagógusainkkal, szakembereinkkel, az ifjúsággal és a nyugdíjasokkal a sportkedvelőkkel és a szabadidő-kedvelőkkel, a környezetvédőkkel. Vagyis együtt, közösen, hiszen a felsoroltak együtt mind mi vagyunk, az RMDSZ.
Az RMDSZ-nek most hét megyei tanácsosa van a harmincból. Hogyan sikerülhet a számukat növelni?
Ha jól dolgozunk, akkor eredményesek lehetünk, és akár 9-10 tanácsosi mandátumot is megszerezhetünk. Nem szabad elfelejteni, hogy 2008-ban 9 mandátuma volt a szövetségnek a megyei önkormányzatban, és 1996-ban volt 10 is. 2012-ben közel 1000 szavazattal kapott többet a megyei listánk, mint az előzős választásokon, mégis csak 7 tanácsosunk volt, hiszen nagyon magas volt a részvétel. Az akkori USL bedarált mindent, ugyanakkor bejutott a megyei tanácsba az akkori Dan Diaconescu féle párt is, amely a visszaosztásnál szintén a mi egyik mandátumunkat vitte el. Ezért, ha a magyarság nagyobb arányban részt vesz a választásokon, mint a többségiek, akár 9-10 tanácsosunk is lehet. Meg kell győznünk szavazóinkat arról, hogy minél többen vagyunk a megyei tanácsban, annál erősebbek vagyunk, és annál hatékonyabban tudjuk érvényesíteni közösségünk jogait és érdekeit.
Sokáig a kampány felelőse volt a Szilágy megyei RMDSZ-nek. Hogyan képzelik el a helyhatósági választási kampányt?
Úgy, ahogy azt tesszük 25 éve: embertől, emberig, vagy ahogy szaknyelven mondják, door to door kampányt folytatnánk.
Néhány hete még Szilágy megye alprefektusa volt, de kérte felmentését a tisztségéből, hogy indulhasson a választásokon. Úgy érzi, megyei tanácsosként hatékonyabban tudja segíteni a közösséget?
Határozottan igen. A prefektúra és a megye tanács eltérő hatáskörű intézmények. Megyei tanácsosként vagy esetleg alelnökként sokkal hatékonyabban tudom képviselni és szolgálni a szilágysági magyarságot a csapat többi tagjával együtt, hiszen megvannak azok az eszközök, amellyel segíteni tudunk. Ha pedig meglesz a megfelelő politikai súlyunk is a megyei önkormányzatban, akkor érvényesíteni tudjuk a szilágysági magyarság akaratát.
Családja hogyan fogadta a döntését?
Családom, mint mindig eddigi életem során, támogat. Feleségem az évek során megértett és kiállt mellettem. Ez egy csodálatos dolog. Ha nem volna részészéről a megértés, a támogatás talán másképpen alakult volna minden. Két gyönyörű gyermekünk, Edvárd és Viktória most töltötték be a 2 évet. Most kezdtek el beszélni, most mondják az első szavakat. Sokszor gondolkodom, hogy mire befejezem a kampányt és „igazából” hazaérek, a gyerekek már beszélni is tudnak majd. Sokszor a családi élet háttérbe szorul a közösségi szerepvállaláskor. De ha közösségeinken segíteni tudunk, és számukra eredményeket tudunk elérni, akkor megvan az elégtétel.
Cs. P. T
maszol.ro

2016. augusztus 17.

Testvéri panasz Bukarestnek a marosfői nyári egyetemen
Éles kritikával illették a Bukaresti hatóságok nemzetpolitikáját a szomszédos országokban élő román közösségek képviselői Marosfőn. A Timok-völgyi vlachok szerint a román diplomaták többet ártanak nekik, mint segítenek.
„Megkérem a Bukaresti külügyminisztériumot, hívja haza a Szerbiában szolgálatot teljesítő diplomatáit, akik rengeteg kárt okoznak nekünk!" – hangzott Predrag Balașevic, a szerbiai románok és vlachok kulturális egyesülete alelnökének felhívása a határon túli románok 14. marosfői nyári egyetemének nyitónapján.
Az Agerpres hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a hétfő este tartott nyitóelőadások résztvevői hevesen bírálták a Bukaresti hatóságokat amiatt, hogy úgymond magukra hagyták a külhoni románokat, és nem támogatják ezeknek a közösségeknek a fennmAradását. Predrag Balașevic arról számolt be, hogy miközben a 350 ezer lelkes Timok-völgyi vlachok nem részesülnek román nyelvű oktatásban, nincsenek iskoláik, templomaik, sajtóorgánumaik, a román állam képviselői kifejezetten akadályozzák a közösség vezetőinek identitásmegőrző tevékenységét.
„Oda jutottunk, hogy a Timok-völgyi románok minden abbéli reményüket elvesztették, hogy a sorsuk valaha jobbra fordulhat. Már semmilyen elvárásunk nincs Romániával szemben" – idézte az Agerpres Balașevicet. A szerbiai románok képviselője amiatt is elmarasztalta a Bukaresti hatóságokat, hogy nem szabták a szomszédos állam uniós csatlakozása feltételéül az ott kisebbségben élő románok jogainak tiszteletben tartását.
„Szerbiai románokként támogatjuk az ország EU-integrációját, ám azt szeretnénk, hogy ennek a folyamatnak a részeként mi is részesülnénk a kisebbségeket megillető minimális jogokból: legyenek román iskoláink, sajtónk és anyanyelven misézhessünk" – foglalta össze követeléseiket Balașevic. A marosfői szabadegyetem tavalyi kiadásán egyébként Bojan Alexandrovici Timok-völgyi ortodox pap azzal a meglepő kéréssel fordult a Bukaresti hatóságokhoz, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy összefüggő, átfogó stratégiát a határon túli román közösségek nemzeti identitásának megőrzése és fejlesztése érdekében, vagy egyszerűen „fénymásolják le" Magyarországnak a külhoni magyarok nemzeti identitása megőrzéséről és fejlesztéséről szóló stratégiáját.
Daniel Tecu, az Európai Románok Szervezeteinek Szövetsége (FADERE) elnöke többek között arra panaszkodott, hogy a külföldön élők levélszavazását biztosító törvény elfogadása ellenére továbbra is nehezen élhetnek szavazati jogukkal a külhoni románok. Felrótta azt is, hogy számukra továbbra sem állítanak ki vagy újítanak meg személyi igazolványt a külképviseleteken, e célból haza kell utazniuk, ahol napokig kell sorban állniuk az okmányokért.
Larisa Axinia, az Olaszországi Románok Egyesületének alelnöke elmondta: oda jutottak, hogy nagyobb megértésben és támogatásban részesülnek az itáliai, mint a Bukaresti hatóságok részéről. Mások azt rótták fel, hogy a határon túli románok főosztályának tevékenysége „a nullával egyenlő", továbbá hogy az anyaország nem finanszírozza a közösségek identitásmegőrzését célzó programokat.
A mandátumát egy hónapja betöltő Maria Ligor külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter a marosfői szabadegyetemen elismerte a felsorolt problémák terén tapasztalható hiányosságokat. Megígérte a külhoni románok képviselőinek, hogy a következő időszakban „szakértői átváltozáson" megy majd keresztül a határon túli románok főosztálya, ugyanakkor módosítják a közösségek finanszírozásának módját is. A Hargita megyei Marosfőn egész héten zajló nyári egyetemet a határon túli román közösségek vezetői számára szervezik évről-évre a térségben működő román civil szervezetek a Bukaresti külügyminisztérium támogatásával.
Elfelejtett ígéretek
Bogdan Aurescu volt külügyminiszter a marosfői szabadegyetem részvevőihez intézett tavalyi üzenetében arról biztosította a határon túli román közösségek vezetőit, hogy a Bukaresti tárca „felelősséget visel a román értékek megőrzéséért, az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás ápolásáért, és a más államok területén élő román közösségek jólétéért". A tárcavezető fontosnak tartotta a román állam minél hathatósabb segítségnyújtását, hogy a határon túli román közösségek fontos szerepet kapjanak a román állam és országaik kapcsolatainak a fejlesztésében. Cristian Diaconescu volt külügyminiszter szintén tavaly felvetette: Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, mégpedig az állampolgárság egyfajta „előszobájaként". Különben Victor Ponta volt az első román miniszterelnök, aki – szerb kollégája, Alekszandar Vucsics társaságában – két évvel ezelőtt ellátogatott a Timok-völgyi románokhoz. Bár Vucsics akkor azt ígérte, hogy 2015-től bevezetik a román nyelvoktatást az ország észak-keleti régiójának elemi és középiskoláiban, ez azóta sem történt meg. Így Ponta abbeli meggyőződése is üres szólamnak bizonyult, miszerint a Timok völgyében „száz év múlva is beszélni fogják a román nyelvet".
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. augusztus 18.

Putyinnal rendeznék Románia és Moldova egyesítését, megvétóznák a szerb EU-csatlakozást
Traian Basescu szerint Bukarestnek tárgyalásokat kell kezdenie Moszkvával Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről, még ha a moldovaiak többsége ezt nem támogatja is. A volt államfő a kisebbségben élő románok hagyományos nyári egyetemén beszélt a kérdésről.
A határon túli és a Székelyföldön élő románok képviselőinek idei találkozóján, Marosfőn (Izvorul Muresului) Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése, illetve a történelmi román közösségek jogfosztása volt a fő téma. George Simion, az Actiunea 2012 Unionista Platform elnöke figyelmeztette a román miniszterelnököt, hogy „a szavak ideje lejárt", és felszólította Dacian Ciolost, hogy kezdjen intézményesített és állandó párbeszédet Chisinauval. A témában felszólaló volt román elnök, Traian Basescu úgy vélte, Bukarestnek Moszkvával kell párbeszédet kezdenie Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről. Hangsúlyozta: „Putyin olyan ember, akivel lehet beszélni", de ehhez a román diplomáciának fel kell hagynia a jelenlegi „öreges stílussal".
Basescu szerint abból kell kiindulni, „amit Moszkva tesz és mond. Elfoglalta Abháziát és Dél-Oszétiát, hogy megvédje az ott élő orosz ajkú kisebbséget. (...) Ebből az elméletből kiindulva Románia is jogosult arra, hogy párbeszédet kezdjen Moszkvával a moldovai román kisebbségről."
A volt román államfő – aki nemrégiben megszerezte a moldovai állampolgárságot – utalt arra, hogy le kell mondani a Dnyeszteren túli területekről, illetve figyelmeztetett, hogy a tárgyalások sokáig eltarthatnak, de legalább addig kialakulhat a Moldovai Köztársaságban is az egyesülést támogató többség.
A mintegy száz meghívott részvételével zajló rendezvényen elhangzott: a történelmi román közösségek pusztulásra vannak ítélve, ha az anyaország nem lép közbe a nyelvük, kultúrájuk és hitük védelmében. A legtöbb panasz Bulgária és Szerbia kormányát érte. Ivo Gheorghiev, a bulgáriai románok képviselője szerint Románia déli szomszédja gyakorta teszi ki megaláztatásnak a románokat; az ottani közösség napról napra olvad, sürgős beavatkozás nélkül a megszűnés fenyegeti. Predrag Balasevici, a szerbiai románok és vlachok képviselője arra panaszkodott, hogy Belgrád nem támogatja a román nyelvű oktatást, istentiszteletet és sajtót. Erre reagálva Basescu közölte: Románia megvétózhatja Szerbia EU-csatlakozását, ha az nem tartja tiszteletben a szerbiai román kisebbség jogait biztosító kétoldalú megállapodást.
Mint ismeretes, az egyezmény aláírása volt a feltétele annak, hogy Szerbia megkapta a tagjelölt státust 2012-ben. Az uniós külügyminiszterek ominózus összejövetelén Cristian Diaconescu, a román diplomácia akkor vezetője több órán át „lebegtette" a román vétót.
A marosfői nyári egyetemen a diaszpóra képviselői felrótták a román államnak, hogy a választási törvénykezés nem támogatja a külföldi románok tömeges részvételét a szavazáson. Az Európai Románok Egyesületeinek Szövetsége nevében felszólaló Daniel Tecu úgy vélte: a helyzet rosszabb, mint 2014-ben volt, amikor a választókörzetek előtt hosszú órákon át várakozó románok ezrei előtt csukták be az ajtót urnazáráskor; becsléseik szerint a novemberben esedékes parlamenti választáson az érdekeltek mintegy harmada adhatja le voksát.
Népszabadság

2017. április 28.

Magyar akciócsoport a román egyesülési centenárium aláásására?
Biztonságpolitikai és kommunikációs szakemberekből álló csoportot hozott létre a Román Akadémia, amelynek az orosz propaganda felderítése és kielemzése mellett az állítólagos románellenes magyar „információs hadviselés" leleplezése is a feladata lesz.
Kutatócsoportot hozott létre a Román Akadémia az orosz és az állítólagos magyar propaganda ellen. Az Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium (LARICS) névre keresztelt, szerdán bemutatott testület élére Dan Dungaciu marosvásárhelyi születésű szociológust, geopolitikust, volt külügyi államtitkárt nevezték ki, aki az akadémia politikatudományi és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézetét is vezeti.
A kutatócsoport tagjai közé biztonságpolitikai és kommunikációs szakértőket is beválogattak, többek között Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminisztereket, Iulian Chifu volt államfői biztonságpolitikai és külügyi tanácsadót, Antonia Colibăşanut, a Stratfor korábbi elemzőjét, illetve újságírókat is. Feladatuk az Oroszország által Romániában és Európában alkalmazott kommunikációs propaganda feltérképezése, elemzése és leleplezése lesz. Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora ugyanakkor a rendezvényen kijelentette: a Magyarország által alkalmazott propaganda ellen is fel kell lépniük.
Bár a propaganda-hadviselést elsősorban Oroszországhoz kötik, a rendezvény résztvevői szerint Magyarország is alkalmazza Románia ellen, hogy ezáltal valósítsa meg Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseit. Dan Dungaciu szerint a destabilizációt célzó propaganda ott a leghatékonyabb, ahol csekély az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom. Megjegyezte ugyanakkor, hogy legalábbis kezdetben nem az úgynevezett „fake news", azaz álhírek felderítésével foglalkoznak majd, mivel az igencsak homályos fogalom. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora felszólalásában a Magyarország által Románia ellen terjesztett állítólagos propagandával foglalkozott. Szerinte Budapest „kommunikációs és információs hadviselést" folytat Románia ellen, amely jövőre készül megünnepelni az erdélyi románok által 1918-ban megszervezett gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulóját.
Pop szerint Magyarországon állami hivatalt – ő osztályként (departament) emlegette – hoztak létre a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából megtartandó rendezvények megszervezésére. A történész azt állította, hogy ez a budapesti „különleges főosztály" kampányt kezdeményez a nagy román egyesülés közelgő 100. évfordulója megünneplésének aláásására. A rektor arról beszélt, hogy Magyarország az erdélyi identitásra, illetve az egykori létező autonóm Erdélyi Fejedelemség létezésének kihangsúlyozására építi kommunikációját, és az általa „információs háborúnak" nevezett állítólagos műveletek mibenlétéről is beszélt.
A történész szerint ennek a propagandastratégiának a része az autonómia történelmi megalapozottságának a hangoztatása, illetve annak a hangsúlyozása, hogy a történelmi Magyarország „szent föld." Pop szerint a magyar „propaganda" azt terjeszti, hogy a románok nem rendelkeznek ősi történelemmel, a vlah népnév pedig nem azonos a románnal.
A rektor az általa Budapestnek tulajdonított kommunikációs panelek között megemlítette azt is, amely szerint Erdély nem Románia, hiszen még száz éve sem tartozik Romániához, miközben történelme teljes időtartama alatt Magyarországhoz tartozott, így a Magyarországhoz fűződő történelmi kötelékei is erősebbek, mint a Romániához fűződő kapcsolatok.
Pop szerint a magyar „propaganda" része az is, hogy románul Hunyadi Jánost Ioannak kellene nevezni, nem pedig Iancunak, hiszen az eredeti neve János volt, de Budapestnek tulajdonítja azt a kezdeményezést is, hogy Kolozsvár román elnevezéséből tüntessék el az 1974-ben Ceaușescu által odabiggyesztett Napoca elnevezést. A BBTE rektora szerint Magyarország nemzetközi szinten azt terjeszti: az erdélyiek 1918-ban valójában nem is akartak Romániával egyesülni. Mindennek ellensúlyozására szükségesnek nevezte a „komoly oktatást", amely azonban szerinte mára már hiánycikké vált.
Különben a Pop által hivatkozott „kormányhivatal" nem más, mint a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 néven tavaly létrejött kutatócsoportja, amelynek célja monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje az 1920-as trianoni békeszerződés pontos körülményeit. Lapunk úgy tudja, a kutatócsoport levélben ismertette valós tevékenységét a kolozsvári rektorral, felhívva a figyelmét, hogy számos állítása nem felel meg a valóságnak.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 6.

Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. június 6.

Román történész: a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be magukat”
Ha Klaus Iohannis a román nép nevében bocsánatot kérne Magyarországtól a trianoni békeszerződésért, egy napig sem maradhatna román államfő – vélekedett Marius Diaconescu román történész az Adevărul.ro portálon kedden közölt véleménycikkében.
A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai írásokat a liberális kötődésű Adevărul búévárlap blogrovatában, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédére reagált, revizionista propagandával vádolva a Miniszterelnökséget vezető minisztert, amiért igazságtalan békediktátumnak, a nyugati világ szégyenének nevezte Trianont.
A rendezvényen Lázár János kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését. „Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára” – idézte a szerző Lázár János szavait.
Diaconescu cikkében vitába szállt Lázár János azon megállapításával, hogy Románia Trianonban „érdem és jogalap nélkül” szerezte meg Erdélyt és Partiumot. A román történész azt állította, hogy az „egyesülésről” az erdélyi románok döntöttek 1918 december elsején, Gyulafehérváron, a jogalapot pedig a Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv képezte (ami ezek szerint az erdélyi magyarokra nem vonatkozott).
A szerző szerint a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be, és gyászolják magukat”, de „a magyar kormány reménytelenül sír”, Románia sosem fog bocsánatot kérni Magyarországtól Trianonért. Diaconescu megemlítette, hogy a román lapok Eva Balogh – a Yale egyetem volt tanára –angol nyelvű blogja alapján számoltak be Lázár János beszédéről, és úgy vélekedett: Balogh nem túlzott, amikor írásában a térség biztonságát veszélyeztető hadüzenetnek nevezte az "Igazságot Magyarországnak” jelszó újbóli hangoztatását.
Marius Diaconescu a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakán szerzett oklevelet 1995-ben, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorált 2004-ben.
[Forrás: MTI] https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. június 12.

Aki lenácizta Trianont
Az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a kreált államalakulatok
Marius Diaconescu román történész szerint ha a magyarok megemlékeznek Trianonról, az olyan, mintha a németek Hitlerről és Nagy-Németországról emlékeznének meg: „Vajon hogyan reagálnának az európai politikusok, ha Angela Merkel kancellár május 9-én kijelentené, hogy megemlékeznek Hitlerről és Nagy-Németországról, valamint a német élettér programjáról, és igazságtalannak nevezné az 1945-ös békeszerződéseket?”.
A neves történész, az Adevarul című legolvasottabb román napilap publicistája ezzel a szellemi bűvészmutatvánnyal a trianoni diktátumot Hitlerhez és a nemzetiszocialista programhoz hasonlította, pedig már azt hittem, az aljasság retorikája véges, ha a történeti anakronizmusoké kimeríthetetlen.
Mindezt azért tette, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – akit ő akkurátusan kabinetminiszternek titulált – a nemzeti összetartozás napján, Szarvason azt merte mondani: ,,Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”, és az utódállamok elnökeitől is elvárhatjuk, hogy bocsánatot kérjenek vagy részvétet nyilvánítsanak Trianonért.
De Marius Diaconescu, aki Budapesten doktorált, karakánul kijelenti: 24 órát sem maradhatna hivatalában az a román elnök, aki ezt megtenné, a magyarok állandóan jajveszékelnek, siránkoznak és siratják siratni való történelmüket. Diaconescunak különben eszébe sem jutott volna erről bármit is írni, ha egy különös helyen meg nem találja Lázár János beszédét: nem máshol, mint Eva S. Balogh amerikai történész Hungarian Spectrum nevű szenny­blogján, ahol a Yale nyugdíjas Kelet-Közép-Európa-szakértője az apokaliptikus Egy új hadüzenet: Igazságot Magyarországnak! címmel kommentálta a horthysta, fasiszta, revizionista, irredenta beszédet.
Megállapította: ,,Úgy látszik, az Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy új frontot nyit az Európa (sic!) elleni háborújában, ezúttal a trianoni békeszerződés újraértelmezéséért. Egy komoly fordulóponthoz értünk, ami baljós jel a térség békéjét tekintve.”
Pedig a térség békéje a párizsi békerendszer miatt borult fel, mert egy olyan sárkányfogat ültettek akkor el, amibe egy újabb világháborút is kódoltak, majd később egyik szörnyállamának szétesésekor egy pusztító és embertelen balkáni háborút. Késő bánat eb gondolat, de az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a helyébe kreált államalakulatok.
Eva S. Balogh az az ’56-os emigráns, aki az archetípusa annak a nyugati balliberális értelmiségnek, amelyik azzal üti agyon az időt, hogy Magyarország ellen hangolja az angolul olvasó közvéleményt, persze csak akkor, ha jobboldali kormány regnál a honban. Az utóbbi időben azzal font újabb balos babért a feje köré, hogy lenácizta a vitézi rendet Gorka Sebestyén jelvénye kapcsán. Ezért nem véletlen, hogy a román újságírók szívesen árulnak vele egy gyékényen, ha magyargyűlöletről van szó. Lapjaik sokszor szemlézik az írásait, mert ezek szerint magyar ügyben ő az illetékes.
És ebben a két írásban nőnek össze az álságos és félvállról papírra vett nácizások: immár nemcsak a vitézi rend – amelynek különben zsidó származású vitézei is voltak –, hanem Trianon emlékezete is azzá vált. Most pedig térjünk vissza a derék történészünkre, a román egységes nemzetállam szellemi őrebére, Klió balkáni cerberusára, aki rögtön revizionizmust ugat, ha Trianont neszel a közelben, pedig Lázár János egyértelműen kijelentette, hogy nem a területi revízió­ra gondol.
Diaconescu úr!
Az ön üldözési mániája akkor tetőzik, amikor azt állítja, hogy Lázár János állami propagandát végez, amikor külföldi ismerőseinek, barátainak elmondja a véleményét Trianonról. Utána – mint fentebb részleteztem – rögtön sikerül egy szellemi alvilágba alámerülnie az imádott Eva S. Baloghjával, amikor kiderül, hogy Trianon ugyanolyan rémséges dolog, mint Hitler és a Harmadik Birodalom.
Ön igazat mond, amikor azt írja, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen az erdélyi románok döntöttek arról, hogy Romániához csatlakoznak, hiszen az erdélyi magyarok ezzel sohasem értettek egyet. Az 1918. december 1-jei gyűlés csak a román történettudományban számít jogforrásnak, a határkérdést a trianoni diktátum szabályozta, hisz nemzetközi szerződésként felülír minden lokális döntést, jóllehet részben ez utóbbi követeléseit érvényesítette. De mit szól ön ahhoz az agyonhallgatott, másik nagygyűléshez, amelyik szintén 1918 decemberében volt Kolozsváron, még mielőtt a román katonák bevonultak volna a városba. Ekkor ugyanis az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság kiáltványában önrendelkezési jogot követelt az erdélyi magyarságnak.
Idézzünk Mikó Imre Huszonkét év című könyvéből:
,,December 22-én Kolozsvárra tódultak a magyarság kiküldöttei, már akiket a román hatóságok nem tartottak vissza az elfoglalt részeken, és önrendelkező nemzetgyűlést rögtönöztek, válaszként a gyulafehérvári határozatokra (…) A gyűlés a Mátyás király téren zajlott le, huszonnyolc vármegye kiküldöttei, mintegy félszázezernyi tömeg részvételével. Apáthy elnöki megnyitójában klasszikus szavakkal fejezte ki a közhangulatot: Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (…) Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmillió-kilencszáznyolcvanezer-száznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja tűrni 26 vármegye elszakítását.”
Ezután Vincze Sándor felolvasta a nagy lelkesedéssel elfogadott határozati javaslatot, ami így szólt, és most jól figyeljen: „Keletmagyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
Erről az eseményről miért nem szól a dicsőségmámoros román történettudomány? Vigyázzon, mert Wilson kétélű fegyver, nehogy megvágja a kezét. Ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozik, gondoljon arra, mi lett volna, ha minden közösség – mert a szubszidiaritás szép eszme, nemde? – eldönthette volna, hová szeretne tartozni. Erre hivatkozott a magyar békeküldöttség is, de a döntőbírák vétkesek közt cinkosan és némán ültek, hiszen mindenki tudta, ha elfogadnák ezt a jogos és a korszellem diktálta kérést, akkor a Magyar Királyságnak legalább a harmada, ha nem a fele egyben maradna.
Gondoljunk csak az 1921-es soproni népszavazásra, amelyben egy német többségű település és környéke Magyarországra szavazott. Játsszunk el bátran a gondolattal: mi lett volna, ha Szatmárnémetin, Nagyváradon, Aradon vagy éppen Kolozsváron és Kalotaszegen is szavazhattak volna?
Jegyezze meg, hogy Trianon nem a fantomfájdalmunk, mert addig valódi, amíg a Kárpát-medencei magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik az utódállamokban, ameddig ellehetetlenítik az őshonos kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését. Ön nyögvenyelősen olvashat forrásokat, ha a miniszter beszédéből kihagyta azt a lényeges részt, miszerint nem akarunk határrevíziót, majd az egész cikkét az újonnan meghirdetett revíziós propaganda elleni keresztes hadjáratra fűzte fel.
Ez inkább nevetséges, mint felháborító, de az, hogy ön megszabná, miről emlékezhetünk meg, és egy történelmi eseményről hogyan gondolkodhatunk, csak nagyképű és arrogáns.
Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest)

2017. június 20.

Román kormányválság - Az ellenzéki média a nemzeti érdekek feladásával vádolja az RMDSZ-szel egyezkedő szociálliberális kaolíciót
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, - A bukaresti jobbközép ellenzékhez közel álló média a román nemzeti érdekek feladásával vádolja a parlamenti többséggel rendelkező szociálliberális koalíciót, amiért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tett engedményekkel próbál szavazatokat „vásárolni” a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök leváltásához.
A jobboldali Hotnews.ro portálon Cristian Pantazi keddi vezércikkében úgy vélekedett, hogy ezzel Románia stabilitását veszélyeztetik. Az RMDSZ számára sem lehetnek hosszú életűek a „zsarolással” szerzett előnyök, amelyeket egy „bűnözői klikkből” kisajtol - írta a szerző, a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökre és Calin Popescu Tariceanura, a liberális ALDE vezetőjére utalva.
Pantazi elismeri, hogy az RMDSZ számos követelése - például az anyanyelvhasználati küszöb csökkentése, a szabad jelképhasználat - legitim, de ha azokat „erővel” fogadtatják el a szorult helyzetbe került Dragneával, akkor ezzel a szövetség maga ellen fordítja a román közvéleményt, saját korrupcióellenes érzelmű választóit is, az így elfogadtatott jogszabályok pedig nem fognak sokáig érvényben maradni.
A szerző különösen cinikusnak tartja, hogy Dragnea most késznek mutatkozik például jóváhagyni egy magyar tannyelvű részleg tagozat megalakulását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), miután nemzeti szólamokat hangoztató pártja egy hasonló tervezet miatt buktatta meg 2012-ben az akkor hatalmon lévő Ungureanu-kormányt.
A jobbközép (ellenzéki) liberális párthoz közel álló Adevarulban Marius Diaconescu a hivatali anyanyelvhasználat „csapdáiról” cikkezett, amely „lehetetlen” helyzetbe kényszerítené, és „hatalmas költségekbe verné” a román közigazgatást.
Cristian Tudor Popescu publicista a Digi 24 hírtelevízióban „piszkosnak” nevezte a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ közötti alkudozást. Természetesnek ítélte, hogy az RMDSZ „drágán adja” szavazatait, és mindent megtesz „örökös célkitűzése”, a területi autonómia elérése érdekben, Dragneáék viszont szerinte nem Erdélyt, hanem Romániát „adják el”, és hiteltelenítik magukat saját választóik szemében, akiknek a bizalmát nacionalista jelszavakkal szerezték meg.
A román ellenzéki médiában főleg az a - szenátus szakbizottságában hétfőn megszavazott - tervezet okozott felháborodást, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítaná a romániai magyarok számára. A Bogdan Rares, a Realitatea hírtelevízió publicistája emiatt hazaárulóknak nevezte Dragneát és Tariceanut, akik „30 ezüstért (az RMDSZ 30 szavazatáért) lángra lobbantják Erdélyt” azáltal, hogy hivatalos ünneppé akarják tenni azt a napot, amelyen a magyar forradalmárok zászlajukra tűzték az „Uniót Erdéllyel”.
A román parlamentben szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van.

2017. június 24.

„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva. 
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti. 
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. augusztus 12.

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

2017. augusztus 29.

Párhuzamos történelmek: magyar és román narratívák globális perspektívában
"A tudomány tehát a nemzetépítés eszköze (érvényes ez magyar oldalon is), ezen belül pedig a történelemtudomány különböző válfajai kiemelt szerephez jutnak".
Megjegyzések T. Szabó Csaba, Erdély és a globális történelem perspektívái című szövegéhez
Nem szükséges a különösebben alapos jártasság az erdélyi történeti témákban ahhoz, hogy feltűnjön a két meghatározó nemzeti történetírás (ti. a magyar és a román) narratíváit egyesítő, konszenzuális szemlélet szinte teljes hiánya. Oly mértékben éles a választóvonal, hogy ha egy külföldi látogatónak külön-külön felvázolják a két nézőpontot, valószínűleg hajlamos lesz azt hinni, hogy két különböző, és egymástól kulturálisan is nagyon eltérő terület történetéről van szó. Ehhez iskoláskorunk óta annyira hozzászoktunk, hogy jóformán fel sem tűnik, sőt természetesnek érezzük, ami nem is áll távol a valóságtól, hisz ez így van rendjén a nemzeti történetírás belső logikája szerint. Persze mindezt olyan formában ültetjük gyakorlatba, hogy saját nemzeti narratívánk a helyes, a túloldalé pedig hazug propaganda. Ugyanakkor ezeknek a narratíváknak van egy sajátos dinamikája, egy jól meghatározott mederben ugyan, de szinte állandóan mozgásban vannak, nem statikusak, bár néha ezt a látszatot keltik.
Ha egy egyszerű képletben próbálnánk megfogalmazni ezt a jelenséget, akkor azt mondhatnánk, hogy a nemzeti történetírás elsősorban az adott állam nemzeti programjának van alárendelve, a szakmaiság és a kritikai hozzáállás általában másodlagos. Gondoljunk csak nemrég a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Román Tudományos Akadémia mottójára, mely ezt az elvet kiterjesztette a tudományok teljes spektrumára: „Academia Română: 150 de ani în serviciul națiunii române.” („A Román Tudományos Akadémia: 150 éve a román nemzet szolgálatában”). A tudomány tehát a nemzetépítés eszköze (érvényes ez magyar oldalon is), ezen belül pedig a történelemtudomány különböző válfajai kiemelt szerephez jutnak. Ezt azért is fontos leszögezni, mert a nagyközönség zöme kizárólag ezzel a fajta történetírással találkozik az iskolában és a közmédiában, és ez határozza meg történelmi tudatát.
De egyelőre térjünk vissza az előző gondolathoz: miért érezzük természetesnek, sőt kizárólagosnak a nemzeti történelemszemléletek párhuzamos, gyakran egymással szembenálló létét? Először is abból a tényből kéne kiindulni, hogy Kelet-Közép-Európában számottevő, független történetírás nemigen létezik, ebből kifolyólag az alternatív szemléletek aligha érvényesülhetnek. Nem az „ideológiamentes”, „objektív”, kizárólag szakmai alapú történelmi diskurzusra gondolok, hisz ez máshol sem létezik, és jó eséllyel nem is fog soha.
„Független történetírás” alatt a központi irányítástól független, külön iskolákba ‒ általában egyetemek vagy kutatóintézetek köré ‒ szervezett, saját koncepcióval dolgozó műhelyek létezését értem. Ezek hatása a történelmi diskurzusra ideális esetben jelentős, a téziseik beszivárognak az iskolatankönyvekbe, a közszolgálati televízióba, rádióba, feltűnnek a tömegtájékoztatás különféle eszközeiben, egyszóval eljutnak a nagyközönséghez és befolyásolják a kollektív történelemfelfogást.
Kelet-Közép-Európát nem egy öngyarmatosító reflexből emeltem ki, hanem abból a megfontolásból, hogy ugyan léteznek itt is olyan műhelyek ‒ főleg egyetemeken és kutatóintézetekben ‒ melyek nem elégszenek meg a nemzeti történetírás skatulyájával, ezek hatása a nagyközönségre azonban nem mondható számottevőnek. A különbség talán az, hogy egyes nyugat-európai országokban, gyakran a több százéves múltú egyetemeken kialakuló tudományos fórumok rég lerázták az állam irányszabását.
Itt egy újabb kérdésbe ütközünk: vajon ez egy szerves fejlődésnek az eredménye, vagyis a történelmi lemaradásunknak egy újabb tünete, vagy máshol kereshetjük a magyarázatot? Pár sorral följebb utaltam a nemzetállami ideológia és történetírás szoros kapcsolatára, illetve arra, hogy az állam instrumentálisan használja a történelmi diskurzust nemzetépítési célból, ez a diskurzus pedig aszerint változik, hogy éppen melyek a nemzetépítés aktuális kihívásai. A kelet-közép-európai országoknak nem kell ilyen kihívásokért szomszédba menni, gondoljunk Jugoszláviára, Ukrajnára, a baltikumi orosz kisebbség, a macedóniai albán kisebbségre, és persze a kárpát-medencei magyar kisebbségek köré felépített etnikai feszültségekre. A listát lehetne folytatni. Továbbá fel lehet hozni az illető országok relatív fiatalságát, a létrejöttük zavaros körülményeit és ebből adódóan a határaik képlékenységét.
Románia esetében a nemzeti történetírás legfőbb célja az első világháborút követően létrejött ország egységének a konszolidációja. A hivatalos történetírás irányát a Tudományos Akadémia határozza meg, az újabb és újabb kiadásokban megjelent többkötetes akadémiai traktátushoz igazodnak többnyire az iskolai tankönyvek is. Mindeközben a légkört a „veszélyben a haza” hangulat határozza meg, bár szerencsére korántsem olyan mértékben, mint a rendszerváltást követő évtizedben.
Ezzel szemben a nyugat-európai államok, bár bőven kivették a részüket az időnként véres etnikai és társadalmi konfliktusokból (lásd a 68-as megmozdulások, az Észak-Ír konfliktus, a baszk függetlenségi törekvések, az algériaiak lázadása Franciaországban majd annak vérbefojtása, stb.), olyan szinten nem fenyegette sem a szétesés, sem a külső katonai intervenció (értsd: invázió) mint a fiatal, alig pár évtizedes kelet-közép-európai államokat. Talán ezzel magyarázható, hogy az utóbbi félszázad során jelentős mértékben lazítottak a történelmi diskurzus alakulásának az ellenőrzésén, jóformán törölve azt a nemzetállami politikai arzenálból, így a társadalomtudományok hatására (elsősorban a kulturális antropológia és a szociológia) létrejöttek új történelemtudományi szemléleteket, melyek jobbára át is vették a hagyományos nemzeti történelem szerepét. Ebben a folyamatban jelentős szerepe volt a brit és francia gyarmatbirodalmak felbomlásának, ugyanis ezek létezése alatt a gyarmatosító hatalmak kulturális felsőbbrendűségét és civilizációs küldetését szükséges volt egy erre alkalmas történelmi diskurzussal is alátámasztani.
Érdekes módon az utóbbi évek során a migrációs válság és a globális terrorveszély jelentősen felerősítette a nemzeti revizionista hullámot a történettudományokban, a római Britanniáról szóló filmecske- és a Mary Beard elleni agresszív fellépés ezzel magyarázható. Az amúgy is megromlott közhangulatra korábban rátett egy jókora lapáttal az utálatdiskurzusban és erőszakban rendkívül gazdag Brexit-kampány és persze a "nagytestvér" USA-ban Trump megválasztása. Jellemző a jelenlegi általános szellemi zűrzavarra, hogy az animáció kritikusai a PC kultúra és az ún. „kulturális marxizmus” (bármit is jelentsen ez) újabb megnyilvánulását látják a produkcióban, holott inkább arról van szó, hogy nem azt a standard képet kapták a római múltról, amit az iskolában tanultak annak idején, és amihez hozzá vannak szokva, és amely ráadásul a szigetországban szerves része az angol lakosság nemzeti identitásának. Ugyanakkor folyamatosan azt látjuk, hogy a római múltról felhalmozott friss ismeretek egyre távolabb sodornak attól a hagyományos antikvitás-képtől, amit részben az újkori gyarmatbirodalmak kölcsönös analógiájára építettek fel a múltszázadok neves német, francia és brit klasszicistái. Az olykor túlzásokba eső poszt-koloniális dekonstrukció nem lehet zökkenőmentes a jelenlegi revizionista fellángolás kontextusában. Nem tudni pontosan, hogy hova vezet ez az ellenreakció, de nehéz elképzelni, hogy visszafordítaná a már évtizedek óta tartó trendet.
Romániára visszatérve: pár bukaresti történészt leszámítva (pl. Lucian Boia és Marius Diaconescu) alig akad a szakmán belül, aki egy újfajta narratíva kidolgozásáért nyilvánosan is kiállna. A helyzetet tovább tarkítja az elmúlt években újjászülető „dákológus” protokronista irány (az első fénykorát a 70-es‒80-as években élte) mely kitűnő alkalmat nyújtott a hagyományos „dákó-román” narratívák védelmében történő erélyes fellépésekre.
Summa summarum, egy globális, egységesítő, nemzeti törésvonalakat áthidaló globális perspektíva kialakulásának első számú feltétele a nemzettörténeti narratívaalkotás politikai tétjének megszűnése. Ehhez azonban nem kevesebb kell, mint egy teljesen új nemzetközi helyzet kialakulása (lásd pl. az Európai Unió szorosabbra vonásának az elbaltázott kísérletét). Mindazonáltal építkezni lehet és kell is helyi szinten, ennek azonban a legfontosabb része egy olyan kritikus tömeg létrehozása a szakmán belül mely nyíltan felvállalja az új perspektíva propagálását.
Petruț Dávid
Előzmény: Transindex.ro, 2017. aug. 15.
Erdély és a globális történelem perspektívái
T. Szabó Csaba / Transindex.ro



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-395




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998