|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 523 találat | lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 511-523 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farcádi Botond 2014. december 2.Ami elválasztEz így elválaszt. Amíg Sepsiszentgyörgy utcáit felbőgi a román szélsőjobb – azt skandálva, hogy Székelyföld nem Románia, Hargita, Kovászna román föld, a román nyelv az egyetlen úr –, addig nehéz lesz nekünk düh és keserűség nélkül viszonyulnunk az ő ünnepükhöz. Amíg a Kovászna és Hargita megyei románok civil fóruma álságos üzenetben szólít fel bennünket az együttélés normalizálására, ismételten leszögezve: minden jogunkat biztosítják, de autonómiáról ne is álmodozzunk, amíg az állam és intézményei különféle vezetőit szemmel láthatóan nem zavarja a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak be nem tartása, amíg december elsején egy szót sem szólnak az országban kisebbségben élő nemzeti közösségekről – addig nehéz lesz még csak szót értenünk is. Ők a nagy egyesüléssel, a nemzeti egységgel, a trikolórral, a győzelmi mámorral, nacionalista szólamokkal – mi a gyásszal, a feldarabolt ország nemzedékeken átívelő fájdalmával, a felhalmozódó frusztrációval, a gyulafehérvári nyilatkozat ama máig be nem váltott ígéretének rebellis igazságtudatával. Ha ők úgy, akkor mi sem másképp, akkor emlékeztető nagygyűléssel, akkor – célkitűzéseinktől is idegen, épp ezért nem kevésbé elítélendő – Székelyföld nem Románia, Vesszen Trianon felkiáltással. Ők az utcán, mi otthon. Ők ünnepelnek, mi nem. Jó ez valakinek? Vezet ez valahová? Egymás megértéséhez, békés együttéléshez, közös célok mentén zajló együttműködéshez, jobb élethez, élhetőbb otthonhoz, országhoz bizonyosan nem. Persze, egyeseknek nem is ez a céljuk. Ők mai szekusok módjára akarnak zavart kelteni, megmérgezni kapcsolatainkat, gyűlöletet szítani, mert így biztosítják megélhetésüket, túlélésüket, így tudnak pénzre, szavazatokra szert tenni. Ismerjük őket, szinte név szerint, a szolgálatos feljelentőket, nemzetféltőket, az elnyomásról hazudozókat. De miért hagyják, miért hagyjuk, hogy ők győzzenek? Ünneplőbe öltözött sepsiszentgyörgyi románok köszöntötték egymást tegnap a prefektúra közelében, tisztes távolságra az üvöltözőktől. Szervusz, hogy vagy, baráti kézfogás, Isten éltesse Romániát, mondták egymásnak örömmel, büszkén, aztán az ünnepi műsorra figyeltek. Mert olyan sokban nem különbözik az, ahogyan ők ünnepelnek, attól, ahogyan mi tesszük. Akár koccinthatnánk is velük egy pohár forralt borral – ha nem éppen december elsejét írnánk, hanem például a kommunista rendszer megbuktatásának évfordulóján ünnepelnénk egy szabadabb, demokratikusabb ország születését. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 3.Választástól választásigJavában zajlanak a tárgyalások az új összetételű kormány alakításáról, miután az RMDSZ távozott Pontáék mellől, a szövetség helyét pedig a Călin Popescu Tăriceanu mögé felsorakozó volt liberálisok vették át, különösebb meglepetés viszont nem ígérkezik. Sem a nemzeti kisebbségek nem vonulnának ellenzékbe, sem az Oprea-féle alakulat nem szívesen hagyná a bársonyszékeket, s mint tegnap formális döntés révén is megerősítették, az államfőválasztást elveszítő szociáldemokraták is ragaszkodnak a kormányzáshoz, értékelésük szerint arról nem mondtak ítéletet a választók. Victor Ponta egyébként alighanem ennek köszönhetően maradhat még a párt élén: bár a teljhatalmat nem sikerült megszerezniük, befolyásnak azért az sem kevés, ha a pénzosztást ők bonyolíthatják le. Márpedig a tét nem kicsi: éppen a költségvetés összeállítása következik, nem mindegy tehát, hová mennyi pénzt irányítanak. Annál is inkább, mert az időt választástól választásig mérő politikusok szeme előtt máris ott lebeg a következő megmérettetés: a 2016 tavaszán, tehát kevesebb, mint másfél év múlva esedékes önkormányzati voksolás. Akkor pedig valamilyen eredményt, beruházást fel kell mutatniuk a helyi kiskirályoknak, vörös báróknak, szociáldemokrata tanácselnököknek, polgármestereknek. Kérdés csak az, a jövő évi költségvetés mekkora teret enged majd a beruházásoknak, főként, ha igaz, amit a kormány képviselői hangoztatnak, hogy van elég pénz a beharangozott szociális intézkedésekre, semmiféle adóemelés nem lesz, mi több, csökkenhetnek egyes terhek, közben pedig az államháztartás hiánya sem növekszik. Kisebb közgazdasági csoda lenne, ha mindez valóra válna – de Pontáék felelőtlenségét ismerve az sem elképzelhetetlen, hogy a valóságtól elrugaszkodott büdzsét tervez a hatalom, arra számítva: ha a jobboldal készül átvenni a kormányzást valamikor a következő esztendőben, hát majd fizessék ők a számlát. Mert hozzászokhattunk már: mifelénk az időt választástól választásig mérik, a stratégiai gondolkodás, hosszú távú tervezés egyelőre ismeretlen fogalom a politikai elit elsöprő többsége számára. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 6.Az elfelejtett évfordulóMa már nem is beszédtéma. Bármennyire heves indulatokat szült, bármennyire megbocsáthatatlannak, elkeserítőnek, iszonyúnak láttuk akkor, ma már jóformán eszünkbe sem jut ama december 5-e. Pedig alig tíz éve történt, hogy a Gyurcsány Ferencék által irányított, minden szempontból szégyenteljes, talán minden idők legocsmányabb kampánya után Magyarország megtagadta a határain kívül élő magyar nemzettársakat. És mégis, ma már milyen távolinak tűnik ama népszavazás, mennyit változott azóta a világ, Magyarország, mi magunk. Persze, nem ment ez egyik napról a másikra, igen sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy ma már csak rossz emléknek tűnjön mindaz, ami tíz évvel korábban történt. Kétségkívül, a fordulat 2010-ben állt be, amikor valóságos fülkeforradalom nyomán az országot lezüllesztő, mély gazdasági és erkölcsi válságba sodró baloldali pártokat a magyar választók példásan megbüntették, és elsöprő többséggel szavaztak bizalmat a nemzeti elkötelezettségű erőknek. De szükség volt arra is, hogy az Orbán Viktor vezetésével felálló új kormány kinyilvánítsa: felelősséget vállal a külhoni magyarságért. Tette ezt nem csak szóban, de tettekben is: ezt szolgálta a könnyített honosításról szóló törvény elfogadása, június 4-e nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása, a felelősségvállalás alaptörvénybe iktatása. És kellett az is, hogy e jogszabályokra, eme elkötelezettségre megfelelő választ adjon a Magyarország határain kívül élő magyarság: az, hogy valósággal megrohamozták a Demokrácia Központokat, a külképviseleteket, és ma már félmilliót is meghaladja azok száma, akik fontosnak tartották felvenni a magyar állampolgárságot. Ez utóbbi sem volt feltétlenül magától értetődő, Erdélyben például aligha alakulhatott volna ki konszenzus a magyar szervezetek körében a könnyített honosítás ügyében, ha az RMDSZ élén az a csapat marad, amely Markó Béla vezetésével partnereket csak a magyarországi baloldalban látott. Ugyanezt nagyjából Magyarország esetében is elmondhatjuk: a kettős állampolgárság intézményét ma már mindegyik alakulat elfogadja, a külhoni magyarság iránti felelősségvállalást is fontosnak tartják – talán Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója az egyetlen kivétel e tekintetben –, más kérdés, hogy tehetik-e ezt hitelesen azok a baloldali politikusok, akik ma sem átallják az Európai Parlamentben és minden lehetséges fórumon támadni Magyarországot. Kevesebb, mint öt év alatt sikerült tehát megfordítani a megosztás politikáját, az egymás ellen fordulás folyamatát. Ma már természetes az összetartozás – ma már csak a Mikulásvárásé december 5-e. És jól van ez így. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 15.Médiák II.A tavalyinál szerényebb részvétel mellett tartották meg Sepsiszentgyörgyön az ifjúsági médiások második találkozóját. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) sepsiszentgyörgyi szervezete által szervezett rendezvényen az írott vagy elektronikus média iránt érdeklődők vettek részt. Nem jól van az, hogy a civil szervezetek egy része erősen függ a politikai pártoktól, mert így nagyon korlátozott módon tudja ellátni társadalmi feladatát – mondta a sajtó és a civil szervezetek kapcsolatát boncolgató, Bencze Melinda által moderált beszélgetésen Farcádi Botond. A Háromszék főszerkesztője úgy vélekedett: megfontolandó lenne, hogy a civil szervezetek egyesített erővel álljanak ki egy-egy fontos ügy érdekében. Erdély András a civil szervezetek „nehézkes reakcióját” kifogásolta. Lapunk munkatársa szerint szerencsésebb lett volna, ha – például – a Noua Dreaptă sepsiszentgyörgyi „ünneplésébe” nem a sajtó „mászik bele”, hanem valamely civil szervezet tesz feljelentést, és azt támogatják a rádiók és újságok, de a Mikó-ügyben is elvárható lett volna egy erőteljesebb fellépés. Mihály István, az EMI elnöke azon a véleményen volt, hogy a sajtó nem mindig tükrözi azt az erőfeszítést, amit a civil szervezetek önkéntesei szabad idejükben egy-egy közügyért megtesznek. Az európai uniós programok „nem romániai szervezeteknek vannak kitalálva” – állapította meg Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója, aki szerint akkor működtethető biztonságosan egy szervezet, ha az „nem pályázatfüggő”. Azt mondta: profi, jól fizetett emberek nélkül nehéz hosszú távon fenntartani egy szervezetet. A több napra „aprított” eseményen Kádár Beáta, a Sapientia üzleti tanszékének tanára a civil szervezetek marketingtevékenységéről tartott előadást. (brassai) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. december 17.Ma Sepsiszentgyörgy, holnap egész ErdélyÉs akkor egyszer csak megszakad a beszélgetés, mintha csak vezényszóra, emelkedik a kéz, lekerülnek a fejfedők, kifeszülnek a zászlók – felcsendül a himnusz, százak torkából szól immár, komolyan vagy inkább komoran a kormányhivatal előtti téren. Még a bejárat előtt álló csendőrök arcán is mintha tükröződne valami döbbenettel vegyes tisztelet, mit is tehetnének, sem hőbörgők, sem rendbontók, ez nem az a hely, nem azok az emberek, csak állnak ott némán, fegyelmezetten. Aztán a felolvasott zsoltár, az ima, az összekulcsolt kéz, a csendesen, mintha csak magunknak mormolt miatyánk szinte észrevétlen átváltozása eltökéltséget, hitet, erőt sugárzó morajlássá. Ott áll egymás mellett a polgári, az RMDSZ-es, a néppártos, a lelkész, a gazda, a tanácselnök, a vállalkozó, a munkás, a polgármester, a fiatal, a többgyermekes családanya, az idősebb, de megszűnnek a különbségek, a nézeteltéréseket most félretették, nincsen már az átjárhatatlan szakadék, egység van, összefogás, olyan, amilyent régóta tapasztaltunk. Ma Sepsiszentgyörgyön, holnap tán Székelyföld-, Erdély-szerte. Ma százak, holnap tán ezrek, tízezrek. Mert mindenki előtt világossá vált: 25 évvel Temesvár után nem egyszerűen elfogadhatatlan, de vérlázító a nacionálkommunista bukaresti hatalom magyarellenes hadjárata. Negyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után a Ceauşescu-rezsim legkegyetlenebb elnyomására emlékeztet himnuszunk tiltása. És most a Himnusz lehet az, ami a székely zászló volt ezelőtt másfél-két évvel: nemzeti identitástudatunk kifejezője, erősítője, a jogainkért való egységes fellépés megteremtője. Mert jó úton indultunk akkor, amikor zászlónk védelmében a Bereck és Kökös közötti nagy meneteléssel hívtuk fel Bukarest és a nagyvilág figyelmét követeléseinkre – csak letértünk, letérítettek. A kitartó küzdelem helyett ismét a kis lépések politikáját választottuk, az őszinte párbeszéd, az egyenes beszéd és a jogkövetelés helyett posztkommunista, neoszekurista erőkkel bratyiztunk, a magyar–román viszony újraértelmezésére, új alapokra helyezésére irányuló törekvéseinket feladtuk az ideig-óráig érvényes politikai alkukért. De talán visszatalálhatunk még arra az útra. Csak Sepsiszentgyörgy hangja lenne elég erős! Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 14.A párbeszéd esélyeGyakorlatilag visszhang nélkül maradt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének pénteki felhívása, amelyben új magyar egységet, az erdélyi magyar politikai szervezetek autonómia iránt elkötelezett képviselőinek együttműködését javasolta. Az erdélyi magyar alakulatok nem reagáltak a felvetésre, az Erdélyi Magyar Néppárt a közelgő tisztújító kongresszusra készül, az RMDSZ szintúgy, az MPP talán önmagát keresi, így mindössze a politikai elemzők figyelmeztettek: többrétű okok miatt kevés az esélye annak, hogy létrejöjjön a magyar összefogás. Kérdés viszont, hogy ez esetben milyen új mobilizációs eszközöket vetnek be a magyar politikai vezetők, azzal ugyanis választásról választásra szembesülnek, hogy egyre kevesebb szavazópolgárt tudnak megszólítani, és mind nagyobb azok tábora, akik eltávolodtak a közélettől. Talán az együttműködés, valamiféle olyan akcióegység bírhat még némi mozgósító erővel, mint amilyen a székelyek nagy menetelésekor megmutatkozott 2013 októberében. S hogy szükség lehet még az ilyetén együttes fellépésre, azt bizonyítják Victor Ponta meglehetősen szorult helyzetbe került miniszterelnök azon kijelentései is, melyekkel az előrehozott választások ellen érvelt: ezek szerint ugyanis előbb konszenzusra kellene jutni az alkotmány, a választási törvény módosítása és az ország közigazgatási átszervezése ügyében. Nem igaz tehát, hogy a bukaresti kormány letett volna az átalakítás tervéről, amely akár Székelyföld feldarabolásához vagy beolvasztásához is vezethet, alighanem a választások előtti csatározások miatt pihentették a tervet, melyet bármikor elővehetnek. Ez esetben pedig végzetes volna, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem tudnának közösen fellépni érdekeinkért, ezért is lenne óriási szükség kialakítani, újjáéleszteni, intézményesíteni azokat a csatornákat, amelyek legalább az esélyét biztosítják a magyar–magyar párbeszédnek. Annál is inkább, mert érik a román–magyar párbeszéd fóruma a bukaresti ködös politikai alkuk helyett új esélyeket kínálva egyfajta modern transzszilván mozgalom keretein belül. Mert azt csak örömmel fogadhatjuk, hogy egyre több román ajkú számára nem valamiféle tabut vagy szitokszót jelent az autonómia, hanem olyan eszmét, mellyel azonosulni tud térsége, közössége érdekeiért – de ahhoz, hogy szót értsünk velük, és közösen lépjünk fel Erdély és Székelyföld ügyéért, előbb mégiscsak jó lenne belső konszenzusra jutnunk legfontosabb céljaink tekintetében. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 27.Tabuk nélkül a nemzeti ünnepekről (Magyar–román vitafórum)Vagy megismételjük a múlt hibáit, és akkor semmilyen szinten nem lesz közeledés a magyar és a román közösség között, vagy felismerjük, hogy együttélésre vagyunk „ítélve”, és közös erővel közös jövendőnket próbáljuk építeni – jelentette ki tegnap este Sánta Imre bikfalvi református lelkész mintegy végszóként a Vox Populi elnevezésű magyar–román vitafórum első rendezvényén. A sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetemen lezajlott vitaesten Sánta Imre és Daniel Şanta fogalmazta meg gondolatait nemzeti és vallási ünnepeinkkel kapcsolatosan, felszólaltak a Vox Populi kezdeményezői, Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Lóránt is. A nyílt, őszinte, szókimondó, de mindvégig kulturált hangnemben lezajlott párbeszéd során a résztvevők kertelés nélkül fogalmazták meg kifogásaikat, kérdéseiket – hogy például magyarként miért nem ünnepelünk december elsején, illetve hogy a helyi közösség hivatalos vezetői miért nem vesznek részt a románok hivatalos ünnepén. Mindenki hangsúlyozta: csakis egymás megismerése vezethet a kölcsönös tisztelethez, bizalomhoz, ami a közös építkezés alapja, a békés egymás mellett élés biztosítéka. Megfontolásra érdemes javaslatok is elhangzottak: szükség volna egy olyan napra, amelyen mindkét közösség felhőtlenül ünnepelhet együtt, de elengedhetetlenek az egymás iránti gesztusok is. A vitaesten elhangzottak részletes krónikájával holnapi lapszámunkban jelentkezünk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 28.A hiányzókKissé talán oda nem illőnek, amolyan ünneprontásnak is tűnhetett, amikor a Vox Populi vitafórum első rendezvényén a hozzászólások során egyszer csak előjöttek azok a nevek, amelyeket olyannyira jól, túlságosan is jól ismerünk, mert valahányszor Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldön magyar–román konfliktusról szólnak a hírek, azokban bizony főszereplők ezen úriemberek. Természetesen, Ioan Lăcătuşuról és az általa vezetett Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumáról van szó, meg mindazokról – a szolgálatos feljelentőktől, Dan Tănasétól kezdve egyes ortodox papokon át a felkent vezetőkig, parlamenti képviselőkig, mint Horia Grama – akik nyíltan vagy a háttérből támogatják eme oly sokat ártó társaság aknamunkáját. Ünneprontásnak hatott, olyannyira belengte a vitát a normalitás, a nyílt beszéd kíváncsi fülekre talált, az őszinte szó megértést keresett, és azt nem követte szitok – mintha végre tényleg elkezdtünk volna beszélni egymással. Pedig igenis, helyénvaló eme nevek kimondása, ha nyíltan akarunk egymással beszélni, ha valóban meg akarjuk érteni egymást, akkor szükségszerű szólni a hiányzókról is. Nem azért, hogy őket is asztalhoz ültetve parttalan viták kezdődjenek, nem azért, mert naiv módon azt hisszük, meg lehet őket győzni, partnereinkké lehet őket tenni – régóta tudjuk, ilyesmire nincs esély. De azért kell szólni róluk, mert távol a sepsiszentgyörgyi egyetem Bibó István Termétől, távol a párbeszéd asztalától és szellemétől, nagyon könnyen tönkretehetik azt, ami még csak elkezdődni, szárba szökkenni látszik. Ne higgyük, hogy majd ölbe tett kézzel nézik, amint bontogatjuk a bennünket elválasztó falakat. Figyeljünk és figyelmeztessük egymást: ők abból élnek, hogy minket összeugrasztani próbálnak. Ezért ki kell őket szorítani, nem szabad engedni, hogy szavuknak súlya legyen, befolyásuk nőjön – és ez bizony elsősorban a román közösség feladata, harca. Mi legfeljebb azzal segíthetünk, hogy gesztusokat teszünk a közeledést hirdető és vállaló román közéleti szereplők, civilek, fiatalok irányába. Közben pedig meg kell ejtenünk a magunk névsorolvasását. Mert hiányzóink – a párbeszéd asztalától távol maradók, a románsággal szót érteni, tárgyalni sem akarók – nekünk is vannak. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 31.FeddhetetlenségSzédületes iramot diktál a Korrupcióellenes ügyészség, szinte nincs nap, hogy valamely magas rangú tisztségviselőt, volt vagy jelenlegi minisztert, államtitkárt, szenátort, képviselőt vagy önkormányzati vezetőt ne idéznének be kihallgatásra, vennének őrizetbe. Sorra érkeznek a hírek vádemelésekről, s bár továbbra is igen hosszú idő múlva, de születnek a gyakorta elmarasztaló ítéletek. Hogy csak az elmúlt néhány nap történéseit idézzük fel: elérte a korrupcióellenes harc Traian Băsescu exállamfő egykori kedvenceit, a volt demokrata-liberális nagyágyúkat: Elena Udreát, Adriean Videanut, börtönbüntetésre ítélték Codruţ Şereş és Nagy Zsolt volt minisztert, vádat emeltek a sepsiszentgyörgyi bíró, Ördög Loránd ellen, elítélték a volt Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettest. Minthogy az 1989-es változást követő vadkapitalista időkben, a soha véget nem érő átmenet korában inkább ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a mindent behálózó korrupció ellen nincs, aki felléphetne, a közpénzeket gátlástalanul lenyúló vezetők érinthetetlenek, az országban folyó szabadrablásnak nem lehet gátat vetni, kicsit amolyan Robin Hood-szerűnek tűnik most az ügyészség tevékenysége. Azt a képzetet keltik ugyanis, hogy az embereket kizsákmányoló, korrupt, gazdag politikusokra lecsapnak, és végre győz az igazság. Kétségkívül, vannak olyan ítéletek, amelyeket nem akarunk elfogadni, nem érzünk igazságosnak – a Mikó-ügyben született döntést például, de sokakban Nagy Zsolt börtönbüntetése is döbbenetet váltott ki. Az is vitathatatlan, hogy gyakorta oly látványosan járnak el az ügyészek, mintha nem is a potenciális korrupciós bűncselekmény feltárása lenne a cél, hanem maga az akció, a fekete álarcos karhatalmi erők felvonulása a kamerák kereszttüzében. Mégis, nehéz szót emelni e vélt vagy esetleg valós túlkapások ellen. A politikai osztály hitelét vesztette, a sokat szajkózott politikai lejáratásra való hivatkozás mára egyszerűen nevetségessé vált, hiszen bebizonyosodott: az ügyészség nem ad a párthovatartozásra – ehhez közelít egyébként e védekezés RMDSZ-es változata, mely szerint azért vizsgálódnak némely tagjuk ellen a hatóságok, mert magyar. S bár igazuk lehet azoknak, akik szerint e hajsza kicsit azzal a veszéllyel jár, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobják, azaz a korrupcióellenes küzdelemben ártatlanok is áldozatul esnek, mindenekelőtt azon kellene elgondolkodnunk, miként jutottunk idáig. Mert ha a politikai osztály feddhetetlen maradt volna, aligha tartóztatnának le naponta egy-egy magas rangú tisztségviselőt. Mindez pedig hatványozottan érvényes a magyar vezetőkre, akiknek a romániai igazságszolgáltatásban ma sem ritka – lásd zászlóperek, utcanévtáblák esetét –, alkalomadtán alig burkolt magyarellenes hangulattal, megnyilvánulásokkal is szembe kell nézniük. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 31.Támogatás a szórványnakSzékelyföldi és az Erdélyben szórványban élő diákok közös táborozása, néptáncoktatók és kézművesek továbbképzése, diák- és nyugdíjaskapcsolatok megerősítése, kulturális műsorok biztosítása, képzőművészeti tárlatok, könyvbemutatók, színházi előadások szervezése – egyebek mellett ezt várják azok a Szeben, Fehér, Hunyad megyei közösségszervezők, akiket a Kovászna megyei önkormányzat szórványprogramért felelős képviselői az elmúlt napokban felkerestek. Demeter László és Kiss Csilla, az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány partnerségi program felelőse igyekezett eljutni minden olyan településre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és idei program-terveket rögzítettek a helyi közösségszervezőkkel – tájékoztatott közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. A körúton Medgyest, Balázsfalvát, Tűrt, Gyulafehérvárt, Abrudbányát, Lupényt, Dévát keresték fel. „Az a legjobb a Székelyföld–Szórvány partnerségi kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony uralkodik, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, az biztos úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsa munkatársai nemcsak idelátogattak egyszer-kétszer, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – idézi a közlemény Kémenes Lórántot, a Fehér megyei Tűr plébánosát. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 31.Akik utat mutatnak (Az autonómia anatómiája)Ami még nincs, de lesz, az már van – Ütő Gusztávnak ezt az üzenetet megfogalmazó, a székely szimbólumokat, a napot és a csillagot ábrázoló képzőművészeti alkotása járt körbe kézről kézre tegnap este a sepsiszentgyörgyi Míves Házban, mintegy kiegészítve az Autonómia anatómiája című küldeményművészeti kiállítás katalógusának bemutatóján elhangzottakat. Sánta Imre bikfalvi református lelkész felelevenítette a Sepsiszentgyörgyön két évvel korábban a székelyek nagy menetelése előestéjén megnyílt, azóta több magyarországi és délvidéki helyszínen is bemutatott tárlat történetét. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész politika és képzőművészet viszonyát taglalta, hangsúlyozva: a beküldött munkák sajátos értelmezéseit tükrözik az autonómiának, kiviláglik, nem mindenki ugyanúgy gondolkodik az önrendelkezésről. Ütő Gusztáv elmondta: jóllehet örült volna, ha bukaresti, katalán vagy éppen skót alkotók is jelentkeznek alkotásaikkal, a 7 országból, 33 résztvevőtől beérkezett 77 mű szerzőjének zöme erdélyi vagy erdélyi kötődésű. Vannak művészek, akik elsősorban saját világuk kifejezésére törekednek, a befogadóra való tekintet nélkül, mások figyelve a nézőre egyfajta hidat próbálnak létrehozni mű és befogadó között, és van egy szűk réteg, akik nemcsak tükröt tartanak, de kiutat is mutatnak a bajokból: ők az autonomista művészek – fogalmazott. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 2.Ünnepi mámor és józan szóKét jelentős politikai esemény zajlott a hétvégén: Kolozsváron az RMDSZ ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán választottak új elnökséget. A két különböző helyszínen, más-más szereplőkkel zajlott összejövetel, az elhangzott üzenetek rendkívül pontos kórképet adnak az erdélyi magyar közösség képviseletének jelenlegi állapotáról. Az RMDSZ gálája az öntömjénezésről szólt, a megvalósításokról, az elért eredményekről. Önmaguk dicsőítésének hőfokát mi sem jelzi jobban, mint Markó Béla exelnök elszólása, aki valami egészen furcsa okfejtés során a jelképeink, himnuszunk, önazonosságunk megőrzése ellen indított hadjárat közepette is talált okot az ünnepre: számára ugyanis elégtétel, hogy amit el akarnak venni az erdélyi magyaroktól – iskolát, himnuszt, zászlót, feliratot –, azt az RMDSZ vívta ki. Csak sok ilyen győzelmet ne kelljen ünnepelnünk! A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete, és akik egykor kollégáik voltak, most Marosvásárhelyen próbálták új utakra terelni azt az ellenzéki pártot, melyet a másként gondolkodók RMDSZ-ből való kiszorítása után hoztak létre az autonómiaigény következetes megjelenítése érdekében. Mely próbálkozás egyébként szintén bal lábbal indult: az Erdélyi Magyar Néppártot megalakulása után három évvel olyannyira feszítették a belső ellentétek, hogy a tisztújító kongresszust igencsak szokatlan módon zárt ajtók mögött tartották. Szilágyi Zsolt elnökké választását éppen ez a körülmény, illetve a mögötte rejlő feszültségek árnyékolják be. Az államfő-választási kampányban jól szerepelt fiatal, mégis tapaszalt politikus alighanem a legjobb választás a Néppárt számára. Szilágyi Zsolt azonban óriási kihívás előtt áll: hogy csak legfontosabb feladatait említsük, egy időben kell dolgoznia a belső egység megteremtésén, a párt területi szervezeteinek megerősítésén, el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, új lendületet kell adni a jobboldal egyesítését célzó párbeszédnek az egyelőre az RMDSZ csapdájában vergődő MPP-vel. Ez utóbbi kapcsán az új elnök választási szövetséget ajánlott fel, a jobboldal egyesítését célzó törekvést pedig talán segítheti a hétvégén ugyancsak Marosvásárhelyen létrejött stratégiai megállapodás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács között. Hogy Szilágyi Zsolt mindebben sikerrel jár-e, az egyelőre a jövő titka. A két nagy politikai esemény legfontosabb mondata azonban tőle származik: miután gratulált a fennállásának 25. évét ünneplő RMDSZ-nek, az erdélyi magyar–magyar párbeszéd intézményesítése végett javaslatot tett a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felélesztésére. De vajon Kolozsváron, Bukarestben az ünnepi mámorban meghallják-e józan szót? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 4.Törékeny demokráciaMegfélemlítési kísérlet, kettős mérce alkalmazása, tudatos provokáció – csak így lehet értelmezni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester döntését, mellyel betiltotta a március 10-i, székely szabadság napján esedékes tiltakozó felvonulást. A megfélemlítési kísérlet célja, hogy a tiltás, az azt követő reakciók révén bizonytalanságot, zavart keltsenek, eltántorítsák a résztvevőket. Kettős mércéről azért beszélhetünk, mert egyetlen román hatóság sem lép fel például az Új Jobboldal szélsőséges szervezet székelyföldi városokban tartott masírozásai ellen, de – hogy maradjunk Marosvásárhelyen – a Vatra Românească tüntetését sem tiltották be tavaly. Akkor meg miért nem lehet békés, senkit nem sértő, senki ellen nem irányuló felvonulást tartaniuk a székelyföldi magyaroknak? És hogy provokációra gyanakodhatunk, arra a tavalyelőtti és a tavalyi rendezvények lefolyásának összehasonlítása ad okot. 2013-ban ugyanis – amikor az SZNT első alkalommal szervezett tiltakozó felvonulást a székely szabadság napján – minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy a rendezvény békés, méltóságteljes, nem történt semmiféle rendbontás. Különösebb incidensek 2014-ben sem történtek – amikor a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte a felvonulást –, de a polgári sétává szelídített eseményen a járdára kényszerített résztvevők és a hatóságok is sokkal idegesebbek voltak, a rendvédelmi szervek meg is bírságoltak néhány tüntetőt, de ezeket megfellebbezték. Álságos, félrevezető és igaztalan tehát Dorin Florea érvelése, melyben a rendbontásokra hivatkozik a tiltás indoklásaként, az pedig egyenesen nevetséges, hogy egy, a húsvétot megelőző böjti időszak szokásaival kapcsolatos rendezvény helyszíne a felvonulás útjába esne. Mindezeken túlmenően azonban a tiltakozás betiltásában a leginkább felháborító az olyan alapvető jogok – a gyülekezési jog, a szabad véleménynyilvánítás joga, a tiltakozáshoz való jog – semmibevétele, amelyek a demokrácia legfőbb ismérvei, és amelyekért 1989-ben például sokan életüket áldozták. Éppen ezért a március 10-ét megelőző időszak egyik legfőbb feladata ezen példátlan jogfosztás, antidemokratikus eljárás ismertetése minél több nemzetközi fórumon. A jogállamiság csorbulására, a demokráciát ért sérelmekre ugyanis talán érzékenyebbek a világ nagyhatalmai, mint a kisebbségben élő nemzeti közösségek bajaira. E korántsem egyszerű feladat elvégzésében pedig az erdélyi magyar pártok mindenikének támogatnia kellene az SZNT-t. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 6.Bizalmi válságA lankadatlanul folyó korrupcióellenes küzdelem, a naponta újabb és újabb politikusokat érintő bűnügyi eljárások, az ügyészség vizsgálódásainak kereszttüzébe került vezetők leleplező, másokat bemártó nyilatkozatai mögött egyre inkább felsejlik egy olyan félelmetes háló, amely úgyszólván mindent beborít. Szinte nincs olyan ága, szelete a romániai társadalomnak, amely érintetlen volna: volt és jelenlegi miniszterek, államtitkárok, államigazgatási intézmények képviselői, parlamenti honatyák, önkormányzati vezetők, igazságszolgáltatásban dolgozók, bírák, rendőrök, orvosok, sportolók és sportklubok vezetői, nagyvállalkozók, médiacézárok egyaránt a nyomozó hatóságok célkeresztjébe kerültek, többen közülük jogerős bírósági ítélet nyomán rácsok mögött ülnek. Ilyen fokú fertőződés láttán egyre időszerűbb a kérdés: mi lehet a politikai osztály megújulásának titka, miként indulhat el és válhat általánossá egy olyan megtisztulási folyamat, amely aztán hétköznapjainkra is kihat? Mert bizony a korrupció, adólejeink, a közpénzek gátlástalan lopása az egyik legfőbb oka annak, hogy ezer sebből vérzik a romániai egészségügyi ellátás, alulfinanszírozott az oktatási rendszer, alig épülnek autópályák, úthálózatunk lassan életveszélyes. A megtisztulás, a megújulás kérdésének a látványos ügyészségi akciók mellett az is aktualitást ad, hogy éppen most zajlik a választási törvény módosításáról szóló vita. A reformnak pedig az olyan ágazatokat is érintenie kell, amelyek eddig mintegy táptalajt jelentettek a korrupció jelenségének. Elengedhetetlen volna például átláthatóbbá tenni a pártfinanszírozást, könnyíteni a pártalapítást, szükség volna a politikai migráció tiltására, a mentelmi jog kérdésében pedig el kellene végre érni, hogy azt ne használhassák védőfalként bűnügyi vizsgálatok ellen. Mindez elhangzott Klaus Johannis államfő és a parlamenti pártok vezetőinek múlt heti tanácskozásán, illetve az azt követő nyilatkozatok során – kérdés azonban, hogy mi marad e lendületből a módosítások kidolgozásakor. Azt azonban vélhetően a pártvezetők sem hagyhatják figyelmen kívül: ha a modern állam alapintézményének számító parlamentnek nem sikerül visszanyernie az emberek bizalmát, az alapjaiban rendítheti meg az amúgy is törékeny romániai demokráciát. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 10.Az elnök beszédeNagyjából egyetérthetünk Klaus Johannis államfő első parlament előtti felszólalásában elhangzott megállapításainak többségével. Az elnök arra hívta fel a honatyák figyelmét: a demokrácia alapintézménye a parlament, ezért fontos, hogy visszanyerje hitelét. Az ehhez vezető utat is kijelölte: olyan választási törvény kidolgozása és elfogadása, amely nem a pártok rövid távú érdekeit tartja szem előtt, hanem hozzájárul ahhoz, hogy a választók könnyebben számon kérhessék választott vezetőiket, a pártok finanszírozása átláthatóbb legyen, a külföldön élők akadálytalanul voksolhassanak. Utalt arra, hogy pozitív változás tapasztalható a képviselők és szenátorok viszonyulásában az ügyészség kéréseihez – az elmúlt hetekben sorozatosan jóváhagyták a korrupciós gyanúba keveredett politikusok mentelmi jogának megvonását –, továbbá arra hívta fel a figyelmet: a törvényalkotási jogkör elsősorban a parlamenté, a kormánynak csak rendkívüli esetekben kellene sürgősségi rendeletekhez folyamodnia. Csakhogy miközben az államfő egyfajta elméleti demokráciaórát tartott, melynek végén örömmel nyugtázhattuk volna: mégiscsak jó úton járunk, néhány év, és a jelenlegi, helyenként banánköztársaságot idéző állapotok helyett mintaszerűen működő jogállamban, dinamikusan fejlődő országban élhetünk – Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is olyan hírek érkeztek, amelyek súlyos demokráciadeficitről tanúskodnak. A magát multikulturálisnak nevező Kolozsváron például továbbra sem engedélyezik a kétnyelvű várostáblák kihelyezését, több tízezer helybeli akaratát semmibe veszik, a civileknek újabb és újabb pereket kell indítaniuk a normalitás meghonosításáért. Talán még ennél is aggasztóbb a Marosvásárhelyről befutó hír. A véleménynyilvánítási szabadságot, a gyülekezési jogot semmibe véve a helyi hatóságok betiltották a Székely Nemzeti Tanács által március 10-ére, a székely szabadság napjára meghirdetett tiltakozó felvonulást, a helyi rendőrség vezetője pedig tegnap egészen elképesztő, sztálinista időket idéző érveléssel állt elő, mely szerint külföldről finanszírozzák a megmozdulást, útközben pedig leitatják az embereket, hogy majd részegen masírozzanak a város utcáin. Túlkapások ezek is, olyan súlyos demokráciaellenes torzulások, amelyek tükrözik egy kisebbségben élő nemzeti közösség jogfosztását. És ha valóban a demokrácia megerősítése a cél, akkor ideje végre érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel is. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 26.Amikor a sajtó szítja a gyűlöletet – Vox Populi SepsiszentgyörgyönSokszor, sokan elmondták, így már-már közhelynek számít, hogy az etnikumközi feszültségeket, az idegengyűlöletet voltaképpen szavazatokat vadászó politikusok gerjesztik. De vajon milyen szerepet játszik ebben az üzeneteiket a nyilvánosság felé közvetítő sajtó? Miként viszonyul a román média a mássághoz, a magyarokhoz, hogyan befolyásolja ez a két nemzetiség együttélését? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az értelmes magyar–román párbeszédet szorgalmazó és annak helyet adó Vox Populi második rendezvényén kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében. A körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében zajló vitán Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és a marosvásárhelyi Marius Cosmeanu, a România liberă napilap munkatársa osztotta meg gondolatait, a fordítást a házigazda Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár biztosította. Kik vagyunk mi és kik ők? Bevezetés gyanánt Kozma Csaba egyetemi tanár doktori disszertációja egyik fejezetéből közölt néhány érdekes adatot. Azt vizsgálta, a romániai magyar sajtóban megjelent írások alapján milyen a közösség énképe, és milyen a másokról alkotott kép, az ellenségkép, illetve miként változtak ezek az idők során. Kutatásában az Előre és a Romániai Magyar Szó, illetve a Megyei Tükör és a Háromszék lapszámait tanulmányozta 1988-tól 2004-ig, választási ciklusok szerint. A közösség magáról, illetve másokról alkotott képét a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a címekben előforduló szavakra fókuszálva. A rendszerváltás előtt a mi fogalmához értelemszerűen a szocialisták, kommunisták, a kommunista párt, a munka társult, egyáltalán nem meglepő módon Nicolae Ceauşescu neve igen gyakran előfordult, lapszámonként legalább két címben. Az ellenségképhez olyan fogalmak társultak, mint a kapitalizmus, nyugat, tőke stb. Az 1989-es változást követően, 1990-ben a mi-tudathoz a magyarság, a demokrácia, a szabadság, a forradalom fogalma kapcsolódik, illetve a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ, továbbá Tőkés László neve. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események nyomán az ellenségképhez a magyarellenes, nacionalista, Vatra, Securitate, bányászjárás fogalmak kapcsolódnak. 1990 és 1992 között elkezd felfelé ívelni az RMDSZ címbéli előfordulása, mint a közösség énképének egyre meghatározóbb része, az ellenségképet továbbra is a Vatra, Gheorghe Funar, a román nacionalizmus uralja. 1992 és 1996 között tart a korábbi folyamat: az RMDSZ folytatja „előretörését”, Markó Béla, Tőkés László neve fordul elő gyakran. A negatív jelentésekhez egyre inkább társul a román, a nacionalizmus, a Nagy-Románia Párt, feltűnik a prefektus, illetve az olyan szociális gondok, mint a sztrájk stb. 1996 és 2000 között a korábbi irányvonalak erősödnek, fordulat a 2000-es és 2004-es választási ciklusban következik be: az énképhez elkezd társulni a Magyar Polgári Szövetség, illetve az ellenségképnél most először feltűnik az RMDSZ is. Radikalizálódik a román média Ambrus Attila szerint ismét rossz irányba tartanak a dolgok, nehéz időszakát éli a román média, korábban mérvadónak, befolyásosnak tartott lapok tűntek el az elmúlt években, a komoly sajtó visszaszorulóban, helyüket a virtuális térben kialakuló média és az úgynevezett hírtelevíziók veszik át, pszeudo-újságírók, agitátorok, adott esetben fedett ügynökök dolgoznak és avatkoznak be. A román média radikalizálódása egyik oka az utóbbi időben felerősödött magyarellenes megnyilvánulásoknak – szögezte le az előadó. Meglátása szerint az 1989-es változást követően számos újságíró, aki addig kénytelen volt betartani a rendszer által előírt szabályokat, nacionalista retorikát kezdett használni. A román média politikai szólamokat propagált, és négy tévhitet, hamis mítoszt terjesztett, amelyeknek a magyarok is célpontjaivá váltak. Az összeesküvés-mítosz lényege, hogy valakik minduntalan ellenünk konspirálnak, az ellenség pedig csak az lehet, aki más. A megmentő mítoszához tartoznak a hamis próféták, akik e félelmeket eloszlatják, hamis reményt táplálnak – tipikus példaként említette a România Mare lapot, illetve a Nagy-Románia Párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Az aranykor mítosza a román sajtóban a két világháború közötti időszakot jelenti, azt állítják be a román demokrácia fénykorának, megfeledkezvén arról, hogy ugyanabban az időszakban alakult meg például a Vasgárda. Az egység mítosza azt jelenti, hogy a román államnak minden időkben és minden körülmények között egységesnek kell maradnia. Ambrus Attila szerint az RMDSZ kormányra kerülése után úgy tűnt, változott valamelyest a román média viszonyulása a magyarsághoz, ez azonban visszafordulni látszik. Közben a romák kerültek a középpontba: a román médiában a romaellenesség terjedt el, és most ugyanazokat az eszközöket a magyarok ellen vetik be. Sekélyes információk jelennek meg a másik közösség kulturális értékeiről, hagyományairól, kétpólusúvá redukálják a világot, jó és rossz oldalra, a magyarok ez utóbbira kerülnek, hiányos, ellenőrizetlen információkat terjesztenek – mindez megfigyelhető például a román média torzszülötteinél, a hírtelevízióknál, ahol híreket nem közölnek, csak félretájékoztatnak. A többséggel tart a román sajtó Azért időszerű az emberekben kialakult sajtóképről is szólni, mert lám, a politikusokhoz hasonlóan újabban médiamogulok, médiatulajdonosok ellen is ügyészségi eljárás folyik, némelyikük rács mögé került – hívta fel a figyelmet Marius Cosmeanu, megjegyezve: Romániában valamiképpen összekapcsolódik ez a két világ, a politikai elit és a média. Ráadásul mindkettő magatartásában kontinuitás tapasztalható 1918-tól mostanáig a mássághoz való viszonyulását illetően. A román állam például az Erdéllyel való egyesülés után számos nemzeti kisebbséget „kapott”, az ország lakosságának harmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozott – róluk gondoskodni nemcsak erkölcsi kötelessége lett volna, de ki is aknázhatta volna az etnikai sokszínűségben rejlő értéket. Az állam azonban az európai szinten is egyedi helyzetet nem tudta maga javára fordítani, az asszimiláció útját választotta, és ma a lakosság alig tizede valamely nemzeti kisebbség tagja, miközben több közösség eltűnt vagy az eltűnés szélére került: például a szász, a zsidó közösség, a törökök stb. A homogenizálási törekvések kapcsán példaként említette a Román Kommunista Párt dokumentumát, amely Marosvásárhely elrománosításának tervéről szólt. Erről a román sajtó sem nagyon beszél, miként nem ismert számos nagy román történelmi és kulturális személyiség magyarokhoz való kötődése sem: hogy Lucian Blaga, Ioan Slavici kiválóan beszélt magyarul, hogy Avram Iancunak magyar szeretői voltak stb. A România liberă munkatársa – aki korábban a Cotidianul napilapnak is dolgozott – úgy látja, a román sajtó provinciális – hajlamos tudomást sem venni a világban zajló fontos eseményekről, nem foglalkozik a régió, Közép-Kelet-Európa ügyeivel –, szórakoztat, cirkuszt kreál. Ő azért nem megy el a hírtelevíziók stúiójába, mert amikor például magyar ügyről van szó, meghívják Gheorghe Funart vagy Vadim Tudort is. A média másik problémája, hogy mindig a többséggel tart, mindig elutasítja a másságot. Ez nem csupán etnikai kérdésekben nyilvánul meg, de az élet minden területén, vallási ügyekben – a neoprotestáns, adventista románokról például tudomást sem vesznek – is. Némi derűlátásra ad okot, hogy a társadalom bölcsebb, mint a média és a politikum – erről tanúskodik az államfőválasztás, és az internetes világban is olyan projektek születnek, amelyek reményt keltőek lehetnek, vélekedett Cosmeanu. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2015. március 2.Kelemen Hunor és a székely szabadság napjaMondhatta volna azt, hogy felháborítónak tartja az intézkedést. Leszögezhette volna: elfogadhatatlan, hogy huszonöt évvel a rendszerváltozás után Romániában semmibe vegyék a gyülekezési jogot, lábbal tiporják a véleménynyilvánítás szabadságát. Kilátásba helyezhette volna: felszólalnak az ügyben a parlamentben, szóvá teszik azt az államfővel folytatott rendszeres konzultáción. Európai parlamenti képviselőik révén ismertetik a helyzetet az Európai Néppártban, világgá kürtölik azt az Európai Parlamentben, szövetségeseket keresnek a kisebbségek ernyőszervezetében, a FUEN-ben. Érvelhetett volna azzal, hogy ezúttal nem kisebbségi kérdésről van szó, mely iránt, jól tudjuk, Európa igencsak közömbös, de alapvető demokratikus jogok sérülnek, s tapasztalhattuk, a demokrácia, a jogállamiság kérdésére már felkapják fejüket az unióban. A legerősebb magyar érdek-képviseleti szövetség vezetőjeként Kelemen Hunornak kötelessége lett volna mindezeket elmondani pénteken Sepsiszentgyörgyön, amikor arról faggatta a sajtó, mi a véleménye a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett tiltakozó felvonulás betiltásáról. De az RMDSZ elnöke nem ezt mondta. Talán mert szégyellte, hogy a megalkuvásokkal terhes kis lépések politikája nyomán huszonöt év jogérvényesítési küzdelem után oda jutottunk, hogy immár tiltakoznunk sem szabad? Kelemen Hunor hebegett-habogott, hogy ő nem is tudja, nem ismeri a döntés okait, nem konzultált Izsák Balázzsal, különben is, az ő dolguk, no meg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé. Miért is érdekelné az RMDSZ elnökét egy autonómiatüntetés? Mi köze volna egy békés, demokratikus tiltakozó megmozdulás önkényes, hazug érveken alapuló tiltásához a kampányidőszakban folyton az erős képviselet fontosságáról prédikáló szövetség vezetőjének? – kérdezhetnénk keserűen. Azon pedig meg sem lepődünk, hogy Kelemen Hunor már-már büszkén pontosította újságírói kérdésre: számos gondja van a magyarságnak, sok mindenről tárgyalnak is Klaus Johannis államfővel – de az autonómiáról, arról nem. Minek is? Hisz így is minden megyei szervezet egyhangúlag támogatja újabb elnöki mandátumra a szövetség élén. Köztük a magukat autonomistáknak valló háromszékiek is. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 9.Székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön – Bekapcsolódnak a fiatalok isFelhívást intézett a fiatalokhoz a Háromszéki Ifjúsági Tanács: arra buzdítják az ifjakat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt március 10-én Sepsiszentgyörgyön a székely szabadság napján és március 15-én a megyeszerte szervezett ünnepségeken. A fiatalok büszkék a székely elődökre című felhívásában Oltean Csongor, a szervezet elnöke felidézi: az elmúlt két évhez hasonlóan a Hárit szervezetten készült Marosvásárhelyre. Mivel azonban az ottani rendezvény elmarad, arra buzdítanak mindenkit, hogy Sepsiszentgyörgyön vegyenek részt a turul szobornál tartandó megemlékezésen. „Büszkék vagyunk elődeinkre, fontosnak tartjuk, hogy minél nagyobb létszámban legyünk jelen a keddi megemlékezésen. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetével partnerségben önkénteseink székely kokárdákat és székely zászlókat fognak osztani a résztvevőknek” – idézi Oltean Csongort a szervezet közleménye. A székely szabadság napjára tervezett tiltakozó felvonulás betiltásával kapcsolatban egyébként pénteken este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke azt mondta: felháborítónak tartja a marosvásárhelyi hatóságok intézkedését. „Elfogadhatatlan, hogy 25 évvel a rendszerváltás után semmibe vegyék gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunkat. Ezt a jogsértő intézkedést minden lehetséges fórumon szóvá fogjuk tenni, mert össznemzeti ügyről van szó” – ígérte az RMDSZ politikusa. Ugyanakkor azt is elmondta: hibának tartja, hogy a Székely Nemzeti Tanács „visszavonulót fújt”. „Én bevonuláspárti vagyok, nem kivonuláspárti!” – mondta Tamás Sándor, arra biztatva ismerőseit a Facebook-közösségi portálon, osszák meg gondolataikat. Farcádi Botond Erdély.ma 2015. március 10.Marosvásárhely üzeneteMarosvásárhelyen a hatóságok készültségben állnak – közölte tegnap a Maros megyei kormánymegbízott, mintha bizony valamiféle terroristaveszély fenyegetné a várost. Székelyföld fővárosában a polgármester szélsőségesnek kiáltja ki mindazokat, akik szál virággal, koszorúval emlékezni akartak vértanúikra, akik békés felvonulással óhajtották kifejezni véleményüket egy olyan időszerű kérdésről, mint az ország közigazgatási átszervezése. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetője megengedheti magának, hogy büntetőeljárással fenyegesse mindazokat, akik emlékezésre szólítanak. 2015-ben Románia egyik nagyvárosában a hatóságok mondva- csinált okokra hivatkozva megtehetik, hogy példátlan módon korlátozzák a gyülekezési jogot, a szabad véleménynyilvánítás jogát. Huszonöt évvel a rendszerváltás után ott tartunk, ahol a legelején, tán még ott sem: ünnepelnünk sem szabad. S ne higgyük, hogy ami Marosvásárhelyen történt, történik, az minket nem érint, és nálunk nem következhet be. A szédületes iramban folyó jogfosztás mindannyiunkat érint. A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzés elsorvasztása a sepsiszentgyörgyi diákot, a háromszéki betegeket is érinti. A Székely Mikó Kollégiumot tőlünk, mindannyiunktól vették el. Sepsiszentgyörgyön már bírságoltak a magyar himnusz elénekléséért, az Erzsébet parkból be kellett venni a székely zászlót. Ráadásul jelképeink üldözése, gyalázása révén nem csak a szimbolikus térben igyekeznek másodrendűvé alacsonyítani: egyre nyíltabban és egyre gátlástalanabbul alkalmaznak kettős mércét velünk szemben közigazgatásban, oktatásban, gazdasági életben. Ma, a székely szabadság napján Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyen is tartanak megemlékezést. A hatóságok itt nem tiltják az emlékezést, az ünnepet, a tiltakozást. S ha még mindig azon elmélkednénk, miért is kell utcára vonulnunk, miért oly fontos, hogy sokan legyünk, gondoljunk csak Marosvásárhely elrománosítására, a város polgármesterének sértő, arrogáns kijelentéseire, a helyi rendőrség vezetőjének fennhéjázó, vérlázító nyilatkozataira. Mert valami ilyesmi várhat ránk, ha nem állunk ki egységesen jogainkért, szabadságunkért. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 11.Fogytán a türelmünkSzinte észrevétlenül, másodpercek alatt változott át az addig nyugodt, jó hangulatú megemlékezés és felvonulás türelmetlen, ideges, robbanáshoz kész tüntetéssé tegnap délután Sepsiszentgyörgyön. Igaz, nem magától jött e metamorfózis: kellett hozzá a provokáció, a kormányhivatal képviselőinek lekezelő magatartása, egy olyan fokú hatalmi arrogancia, amitől betelt a pohár. Mert sok tüntetés zajlott már Sepsiszentgyörgyön, de olyan nem történt még, hogy a kormány képviselője ne akarta volna átvenni a petíciót – olyan fokú semmibe vétele ez a demokratikus véleménynyilvánítás eszközével élő közösségnek, amely érthető módon és teljes joggal ütötte ki a biztosítékot. A sepsiszentgyörgyi prefektúra előtti felfokozott hangulat ugyanakkor nem csupán a tegnap történtek következménye, hanem fokmérője is közösségünk általános hangulatának. Jó ideje immár, hogy semmiféle jóindulatot nem tapasztaltunk a hatalom részéről, jogaink nem bővültek, nyomát sem látjuk annak a törekvésnek, hogy mi is otthon érezzük magunkat Romániában, hogy egyenrangú állampolgárokként viszonyuljanak hozzánk. Mi több, alapvető demokratikus jogaink sérültek az elmúlt időszakban: tiltakoznunk, ünnepelnünk, emlékeznünk sem volt szabad Marosvásárhelyen, semmibe vették gyülekezési jogunkat, korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát, példátlan fenyegetésbe, megfélemlítési kampányba kezdtek a hatóságok. És lám, Sepsiszent-györgyön is szembesülnünk kellett a provokációval, a hatalmi erőfitogtatással, azzal, hogy gátlástalanul érzékeltetik: megtehetik, hogy semmibe vegyenek. A tömeg ideges reakciója ezért jelzés, figyelmeztetés is a hatalom képviselőinek: fogytán a türelmünk, csontig ért immár a kés, több jogfosztást, több megaláztatást nem bírunk elviselni. Ha továbbra is semmibe veszik a székelyföldi közösség jogos követeléseit, ha nem hajlandók a párbeszédre, ha folytatódik a provokáció, a kettős mérce alkalmazása – akkor egyre türelmetlenebb, egyre idegesebb, egyre inkább kiszámíthatatlan reakcióra számíthatnak, mindez pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 25.Ha kidobnak az ajtónÁtütő sikernek semmiképp sem nevezhető mindaz, ami az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának ülésén történt – a testület úgy találta, nem illetékes a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiapárti határozatok ügyében, ezért nem monitorozza a romániai régiósítási folyamatot –, ennek ellenére az autonómiaküzdelem jelentős pillanata volt a tegnapi strasbourgi meghallgatás, melynek következményei pozitívak lehetnek. A történtek rávilágítanak egy sor olyan problémára, amelyet ideje volna végre megoldani. Mindenekelőtt arra, hogy Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai. Érdemes e tekintetben alaposan elemezni, milyen mértékben járult hozzá Bukarest eme sikeréhez a magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalása. Az egyórás vita egyik legkézenfekvőbb haszna ezért, hogy számos európai tisztségviselő egyáltalán tudomást szerezhetett a székelyföldi problémáról, arról, hogy Romániában mégsem oldották meg oly példaértékűen a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait, mint azt Bukarest állítja. Azt is a pozitívumok közé sorolhatjuk, hogy elhangzott valamiféle ígéret, mely szerint jövőben az Európa Tanács megvizsgálja, Románia miként teljesítette vállalt kötelezettségeit. Nem halkulhat tehát hangunk, csakhamar újabb esély nyílhat jogköveteléseink bemutatására – és ha most ki is dobtak az ajtón, talán visszamászhatunk majd az ablakon. Kiemelhetnénk továbbá, hogy szinte észrevétlenül, de létrejött egyfajta munkamegosztás az erdélyi magyar szervezetek között. Az autonómiapárti határozatok elfogadását ugyanis a Székely Nemzeti Tanács javasolta, a dokumentumot megszavazó ötven önkormányzat túlnyomó többsége RMDSZ-es vezetésű, a voksolások során pedig minden magyar párt ugyanazt az álláspontot képviselte. Ez a fajta munkamegosztás, illetve ennek kiterjesztése a jövőben elengedhetetlen, hiszen az autonómiaküzdelemben egyaránt szükség van mindenkire és mindenre: mozgalmi háttérre, tömegmegmozdulásokra, diplomáciai eszközökre, parlamenti jelenlétre, a románsággal folytatott párbeszédre. Végül pedig a monitoringbizottságban folyó vita ismételten arra irányítja a figyelmet: az autonómiaküzdelem során mindeddig talán túlságosan is háttérben maradtak az önkormányzatok. Pedig az érdekérvényesítés főszereplői lehetnének, hiszen különösen itt, Székelyföldön az önkormányzatok a magyar megmaradás bástyái, vezetőik pedig bírják a helyi közösség támogatását, sokkal inkább, mint a központi pártvezetés. Az önkormányzatok menetelése ezért nem érhet véget a strasbourgi meghallgatással, sőt: újabb lendületet kell vennie. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 27.Hogy a románok megismerjenek (Vox Populi)A magyarok és románok közötti kommunikáció legfőbb baja, hogy nem létezik – állapította meg Szabó Csaba, a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa tegnap délután a Vox Populi magyar–román közéleti vitafórumon Sepsiszentgyörgyön. Rendhagyó volt a Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd által útjára indított Vox Populi harmadik rendezvénye: az RTV kolozsvári szerkesztősége többször is – a magyar és a román adásban egyaránt – élőben kapcsolt Sepsiszentgyörgyre. A Kónya Ádám Művelődési Házban Szabó Csaba mellett a vita kezdeményezői osztották meg gondolataikat. A városi művelődési ház szomszédságában levő 1956-os emlékparkban megyei, városi elöljárókat – többek között Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Tischler Ferenc alpolgármestert – és más közéleti személyiségeket faggattak a közszolgálati televízió munkatársai, továbbá sepsiszentgyörgyi kórusok is bemutatkoztak. Szabó Csaba az általuk kezdeményezett Corbiialbi.ro portál születéséről, annak céljairól is szólt. Rendhagyó e kezdeményezés, mert román nyelven szólnak magyarokról románoknak – szerinte ugyanis a magyar–román kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem létezik, továbbá nem ismerjük egymást és hajlamosak vagyunk az általánosításra. Egész hisztéria alakult ki abból, hogy december elsején a magyarok el akarják csatolni Erdélyt, ehhez képest a valóságban annyi történt, hogy Kézdivásárhelyen négy magánházra fekete zászlót tűztek ki – példázta az általánosítás veszélyeit. Szeretnék lebontani az előítéleteket, az általános bizalmatlanságot – amelyet egyesek táplálnak –, megismertetni a románsággal például a magyar történelmet, felmutatni és beszélni a pozitív példákról. Ugyanakkor román értelmiségiek írásainak is helyt adnak, nem kizárólag a magyar–román együttélés témájában. Kolozsvári könyvvásáron vetődött fel: nincsenek román nyelvű kiadványok, melyek a magyarokról, a magyarok történelméről szólnak – elevenítette fel egyik legsikeresebb kötetük, a román nyelvű magyarságtörténet születésének ötletét. Kitért az igen kedvező fogadtatásra – az első kiadás szinte azonnal elkelt, óriási volt a médiaérdeklődés, de az olvasók reakciói is pozitívak, normálisak voltak (egyik román olvasó azt jegyezte meg, milyen sok királyuk volt a magyaroknak, másik azt emelte ki: sokat civilizálódott a keletről érkezett magyarság) –, de a történelemkönyv születésére, a történetírás nehézségeire is rávilágított. Azért is fontos mindez, mert mi rengeteg mindent tudunk a románokról, az iskolában eléggé megismerjük kultúrájukat, irodalmukat, történetüket – a román gyermekek, fiatalok viszont alig találkoznak ilyesmivel az iskolaévek alatt. Ha pedig ennyi évig semmit nem tanítanak nekik, a magyarokról pedig csak a tévében szereznek tudomást, joggal gondolhatják, hogy valami nincs rendben velük – sorolta. Szabó Csaba ennek ellenére derűlátó: úgy látja, Kolozsváron egyre több olyan sejt van, amely hajlandó tenni egymás kölcsönös megismeréséért, nyitott a magyarság iránt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a legfőbb forrása ezen törekvéseknek, egyetemi tanárok, fiatal történészek, szociológusok vallják ugyanazt. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 30.Az elmaradó önvizsgálatMegszűnik a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság visszaalakul ügyvezető elnökséggé. Nem szabad hátradőlnünk, mondja ismét, ki tudja, hányadszor Borbély László. Meg kell találni azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, megbízhat az RMDSZ-ben – sorolja a tennivalókat Kelemen Hunor. A Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi történéseiből viszont éppen az hiányzik, ami a bizalom helyreállításához vezető út első állomása: az őszinte szembenézés az elmúlt időszakban elkövetett hibákkal, az önvizsgálat. Mert az teljesen világos: úgy nem lehet visszanyerni a közösség bizalmát, ha a szövetség egyik emblematikus arca menekül az ügyészségi vizsgálat elől, és valósággal könyörög a román parlamentben mentelmi jogának megőrzéséért. Az sem szolgálja az ügyet, ha az RMDSZ szenátorai – mint azt román sajtóbeszámolók írták – valóban Dan Şova kiadatása ellen szavaztak. Azt jelzi ez a két eset, semmit sem értett meg az RMDSZ abból, ami tavaly történt az államfőválasztás második fordulójában, továbbra is látszatintézkedésekkel válaszol a valós megújulás, a felelősségre vonás iránti közösségi igényre, a politikai elit feddhetetlenségére irányuló, egyre határozottabb lakossági elvárásra. Ráadásul mind újabb botrányok robbannak az RMDSZ háza táján is: legutóbbi főszereplője a szövetségi elnök sajtóirodájának vezetője – normálisan működő demokráciában, megfelelő számonkérési mechanizmusok esetén ez igen kínosan érintené főnökét, Kelemen Hunort is. Igencsak vitatható tehát a magyar honatyák magatartása a közösség által figyelemmel kísért, erkölcsi szempontból üzenetet hordozó ügyekben, miközben igen gyorsan és egységesen léptek fel például főnökük védelmében, miután Sepsiszentgyörgyön a március 15-i nemzeti ünnepen részt vevő tömeg egy része kifütyülte Kelemen Hunort. Alighanem az RMDSZ-en belül is érzékelik a bajt, nem véletlenül beszél a szövetségi elnök a bizalom el- vagy visszanyeréséről, a regionális alternatív küszöb bevezetéséről szóló javaslat pedig arról tanúskodik: számolnak azzal a lehetőséggel, hogy jövőre nem érik el az 5 százalékot. Csakhogy e javaslat egyúttal azt is jelzi, nem a megújulást választja az RMDSZ, politikai alkuk révén inkább a játékszabályokat igazítaná megtépett nimbuszához. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 30.A rejtélyes katonatisztek és a győztesek (Marosvásárhely fekete márciusáról Sepsiszentgyörgyön)Három nézőpontból – az író, a történész, az operatőr-dokumentumfilmrendező –, de nagyjából ugyanazok a következtetések hangzottak el pénteken este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának szervezésében zajló eseményen, amelyen Marosvásárhely fekete márciusát idézték fel. Három hónappal azt követően, hogy véget ért a legsötétebb aranykor, megbukott a Ceauşescu-diktatúra, újabb gondokkal szembesült a romániai magyarság: a szabadságvágy mellett az indulatok is elszabadultak, az anyanyelvű iskolákért tartott gyertyás-könyves tüntetésre fejszés-baltás randalírozás volt a válasz, a Marosvásárhelyen 1990 márciusában történteknek pedig csak vesztesei vannak – vezette fel a beszélgetést a szervező intézmény vezetője, a házigazda Lakatos Mihály. Az eseményen részleteket vetítettek Miholcsa Gyula Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenegy órás dokumentumfilmjéből, Simó Márton székelyudvarhelyi író Bozgor című regénytrilógiájának a témához illő passzusaiból olvasott fel, László Márton történész pedig a Novák Csaba Zoltánnal közösen kiadott, A szabadság terhe című könyvében megjelent kutatásait ismertette. Miholcsa Gyula, a közszolgálati televízió magyar adásának munkatársa a vetítés felvezetőjében leszögezte: amint az a filmből is kiderül, helytelen nemzetiségi, etnikai konfliktusról beszélni a marosvásárhelyi események kapcsán, valójában szervezett támadás történt: Görgény-völgyi parasztokat leitattak, félrevezettek, felbujtottak és bevittek a városba, megmutatták, kiket kell támadni. Azért sem helyes etnikai konfliktusról beszélni, mert azzal a felelősséget a magyarokra és a románokra hárítanánk, és elterelnénk a figyelmet az igazi tettesekről – magyarázta Miholcsa Gyula. László Márton arra világított rá: megvoltak azok a történelmi előzmények, amelyekre hivatkozva fel lehetett korbácsolni az indulatokat, hiszen a román államépítés kizáró jellegű, nem számol más nemzetiségűekkel, így veszélyként élték meg a magyar közösségnek az anyanyelvű iskolahálózat visszaállítására vonatkozó kérelmét. Azt is leszögezte: egybehangzó vélemény, hogy a Securitate volt érdekelt a konfliktus kirobbantásában, március végén járt le ugyanis az a december végi változások során szabott három hónapos türelmi idő, amely alatt még kaptak fizetést a volt titkosszolgálat emberei, valamilyen módon tehát igazolniuk kellett, hogy az új rendszerben is szükség van a hírszerző szolgálatra. A magyar közösség követeléseit szeparatista veszélyként állították be, így igazolták munkájuk fontosságát. Ezt a mára már egybehangzó véleményt azonban a történésznek bizonyítania kell, s minthogy a szekustisztek nem mondják el az igazságot, alternatív módszerekhez, vallomásokra, korabeli jelentésekre, dokumentumokra kénytelen hagyatkozni. Ezek tanulmányozása során derült ki többek között, hogy a hivatalos jelentésekben, a visszaemlékezésekben minduntalan felbukkannak bizonyos katonatisztek – aligha véletlenül, ugyanis a Securitatét december végén a hadsereg alárendeltségébe, kötelékébe helyezték át. A katonai egyenruha a 90-es évek elején presztízst, védelmet biztosíthatott a szekusoknak, akik egy hiteles intézmény egyenruhájában szervezkedhettek. Mint László Márton sorolta, a Görgény-völgyi parasztok visszaemlékezéseikben is katonatisztekről beszéltek, akik a március 19–20-i események előtt feltűntek falujukban, és jelezték: hamarosan szükség lesz rájuk. Továbbá a védelmi minisztériumnak a parlamenti vizsgálóbizottság számára készített jelentésében is szerepel: március 20-án délben katonatiszteket küldtek a Görgény völgyébe, a dokumentum szerint azért, hogy meggyőzzék az ott élőket, ne menjenek be Marosvásárhelyre. Feltevésüket – miszerint valójában szekusok voltak – megerősítik korábbi esetek is: résztvevők visszaemlékezései szerint bizonyos katonatiszti ruhát viselő egyének a katonai személyzettől eltérő módszereket alkalmazva emeltek ki a tömegből magyarokat, illetve igazoltatták őket. Miholcsa Gyula azt hangsúlyozta: ha az utcai konfliktusban részt vevő magyarok és románok perspektívájából nézzük a dolgokat, győztesei nem voltak az eseményeknek. A magyarok a cigányok segédletével március 20-án visszaverték a támadókat, de a magyarság mégis vesztesként került ki a fekete márciusból. A halálos áldozatokon és a sérülteken túl sokak számára lelki megrázkódtatást jelentettek a történtek, sok magyar elvándorolt Marosvásárhelyről, nem lett egyhamar önálló Bolyai-iskola, magyar orvosi egyetem máig nincs, az etnikai mérleg átbillent a románok javára, ma ők adják a polgármestert is, hosszú időre megszűnt mindenféle kapcsolat a városban élő magyarok és románok között. Ugyanakkor vannak nyertesei a történteknek, ezek kilétére az események okait firtató különféle forgatókönyvekből lehet következtetni. Győzött például a Securitate, amely Román Hírszerző Szolgálat néven folytatta tevékenységét. Sikerült a hatalmat minden szinten átmenteni – a következőkben ugyanis azért sem lehetett volt szekusokat eltávolítani bizonyos funkciókból, mert mindenki azt kiáltotta: etnikai hovatartozása, románsága miatt váltanák le. Győztek a románok is: a magyarok elvándorlása nyomán munkahelyek ürültek meg, ők kerültek többségbe. Nyertesnek tekinthetők a választásokon taroló pártok, Ion Iliescuék. Továbbá az események Erdély fejlődésének visszaszorításához vezettek: az etnikai konfliktus hírére a nyugati befektetők elkerülték a térséget. Az is a forgatókönyvek egyike, hogy egy olyan időszakban, amikor a térségben országok bomlottak fel (Szovjetunió, Csehszlovákia stb.), az erdélyi románokat így uszították a magyarok ellen, nehogy véletlenül maguk is Erdély leválását kezdeményezzék – sorolta Miholcsa Gyula. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 21.Az elnök üzeneteA román pártok vezetőinek bókjai, hízelgő szavai elnyomták az egyik leglényegesebb üzenetet, amely az RMDSZ kolozsvári kongresszusára érkezett. Klaus Johannis szavait tanácsadója tolmácsolta, azonban levele egészét nem olvasta fel, így az államelnök teljes üzenete csak némi fáziskéséssel juthatott el a magyar közvéleményhez. Pedig alighanem ez volt a kongresszuson elhangzott nyilatkozatok legjelentősebbike, melynek lehetséges következményei döntően befolyásolhatják az erdélyi magyar jogérvényesítés jövőjét. Johannis köszöntője azért is kilóg a sorból, mert a minden oldalról elhangzott méltatások tengerében nagyon finoman tálalt intést is tartalmaz. Az elnök arra is felhívja az RMDSZ és más pártok figyelmét, hogy a politikai osztály megújulása akkor lehetséges, ha feddhetetlen, nem korrupt és nem korrumpálható személyeket helyeznek tisztségbe, illetve jelölnek a jövőben esedékes választásokon – bár ki nem mondta, de ezzel utalt az RMDSZ-t is érintő korrupciós botrányokra. Számunkra azonban a leglényegesebb mondatok azok, amelyekben az államfő gyakorlatilag beismeri: a nemzeti kisebbségek számos célkitűzése megoldatlan még Romániában. Maga mondja ki: szükség van a törvénybe foglalt jogok gyakorlati érvényesítésére, illetve a nemzeti identitás megőrzéséhez szükséges garanciák javítására. A tervezett közigazgatási átszervezésre utalva párbeszédet szorgalmaz a román pártokkal, és elismeri: a folyamatnak nem csupán adminisztratív, gazdasági-társadalmi következményei vannak, hanem kulturális és identitáshoz kötött vetületei is. Mindez annak tükrében számít fordulatnak, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek kapcsán Johannis eddigelé csak azt a jól ismert frázist ismételgette, mely szerint Romániában példaértékűen megoldották ezt a kérdést, nem is olyan régen pedig Berlinben még azt bizonygatta az újságíróknak: Romániában nincs is magyarkérdés. Johannis üzenete azonban nemcsak azért fontos, mert azt jelzi, talán változhat személyes viszonyulása az erdélyi magyar közösség követeléseihez, hanem azért is, mert ez idáig a román állam egyik magas rangú képviselője sem merészelt ellentmondani annak a kőbe vésett, a nemzetközi fórumokon erőteljes lobbival és minden lehetséges diplomáciai eszközzel védelmezett hivatalos álláspontnak, mely szerint Bukarest a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítja. A lépésről lépésre történő építkezést szorgalmazó államfő tehát ezúttal megtette az első lépést. Örülnünk egyelőre mégis túl korai volna: a beismerést tetteknek is követniük kell. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 23.Az összeugrasztás mestereiHa piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon. Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók. Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk. Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön! Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 25.Sepsiszentgyörgyön élni jóÉs nem csak az ünnep okán mondhatjuk ezt, bár kétségkívül engedékenyebbek, nagyvonalúbbak vagyunk ilyenkor, megpróbálunk úrrá lenni aggodalmainkon, feledni igyekszünk a hétköznapok problémáit, hogy megint felásták a járdát, hogy nincs elég munkahely, ha van is, kevés a fizetés, mert gondból, bajból van, sajnos, elég... De Sepsiszentgyörgyön jó dolgok is történnek, a tegnap kezdődött városünnep pedig kidomborítja ezeket. Vonzó arcát mutatja a város lakóinak és vendégeinek egyaránt: a parkban a tavasz zöldjét, napsütését habzsoló idősebbekkel és kismamákkal, a csinos, szépülő utcákon a városnapok különböző helyszíneire igyekvő fiatalokkal, a lassan benépesülő teraszokkal, kávéházakkal, ahol mindig történik valami, koncert, kocsmaszínház vagy éppen könyvbemutató. És más napokon is egyre több az olyan történés, esemény, amelyen büszkén, egészséges lokálpatriotizmussal húzhatjuk ki magunkat, legyen az például az Európa színházi életébe betekintést nyújtó Reflex fesztivál, a dzsesszmuzsika világhírű képviselőinek bemutatkozása vagy éppen a közösségi összetartozás élményét erősítő kosárlabdameccs. Nem véletlen hát, hogy az elmúlt években érezhetően nőtt a város presztízse, javult megítélése, egyre több ide látogató vendég szól elismerően Sepsiszentgyörgyről. Most pedig itt az újabb vállalkozás, mely első hallásra sokakat megmosolyogtatott, csak lassan kezdtük el belátni, hogy ez bizony komoly lehet, mára pedig egyre többen hiszünk benne. Európa kulturális fővárosa címe sokaknak tűnhet távoli álomnak, de olyan kezdeményezése ez a városnak, amelyből akkor is csak nyerhet az itt élő közösség, sőt, Székelyföld egésze is, ha végül nem Sepsiszentgyörgyre esik a döntéshozók választása. Egyrészt azért, mert biztosítottnak látszik, hogy Sepsiszentgyörgyön a továbbiakban sem szorul háttérbe a művelődési intézmények finanszírozása, sőt, esély mutatkozik az infrastruktúra fejlesztésére, várhatóan a következő években is figyelnek arra, hogy rangos kulturális rendezvények révén is élettel teli legyen a város. Ennél is fontosabb hozadéka lehet a pályázatnak, hogy közös gondolkodásra, cselekvésre, összefogásra ösztönzi az itt élőket, és olyan energiákat szabadíthat fel, amelyek döntően befolyásolhatják a település jövőbeni gazdasági-társadalmi fejlődését. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy a tanulmányaikat másutt folytató fiatalok érdemesnek találják-e hazatérni. Ehhez pedig szükség van a megfelelő gazdasági körülményekre, a tervezhető jövőt biztosító munkahelyekre – de kell valami más is. Egy emlék, egy közös terv, egy álom – valami, amitől jó Sepsiszentgyörgyön élni. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 30.Az együttműködés útjánMost, hogy a kovásznai szívkórház botrányos névváltoztatása ügyében, úgy tűnik, sikert értünk el, két veszély leselkedik ránk: az egyik, hogy győzelmünket túlértékelve kényelmesen hátradőlünk, a másik pedig, hogy alábecsüljük azt, amit közösen elértünk, és újból kezdetét veszi a pártok közötti viszálykodás, acsarkodás. A kórházalapító dr. Benedek Géza emlékének megvédése kétségkívül elégtétellel töltheti el nemcsak a kovásznaiakat, háromszékieket, de az erdélyi magyar közösség egészét is, üzenete ugyanis az, hogy mégsem tehetnek meg velünk bármit, ha összefogunk, meg tudjuk akadályozni bár egy részét a magyarellenes törekvéseknek. Kiderült az is: vészhelyzet esetén kizökkennek a közönyből az emberek, mozdul és összezár a közösség – másfél hét alatt közel 30 ezer aláírást sikerült összegyűjteni! –, mindez pedig azt jelenti, amikor szükséges, képesek vagyunk az egységes, határozott fellépésre. Túlértékelni mindössze azért volna veszélyes e sikert, mert voltaképpen csak annyi történt, hogy visszaállt a régebbi, normális állapot – jottányit sem léptünk tehát előre jogaink bővítésében, közösségi céljaink elérésében. Ugyanennyire tévútra vezethet viszont, ha lekicsinylően legyintünk a normalitás visszaállítására: ha ugyanis nincs ez a felháborodás, a tiltakozás, ha energiáinkat nem egy irányba tereljük, ha egymás ellenében, nem pedig egymás mellett dolgozunk, akkor bizony érvényben marad az egészségügyi minisztérium korábbi, névváltoztatásról szóló rendelete, és – közömbösségünket, gyengeségünket látva – alighanem újabb hasonló intézkedések következtek volna. A legjobb ezért talán az volna, ha azon az úton mennénk tovább, amelyre a kovásznai szívkórház botrányos névváltoztatása terelt bennünket, és amelyen akarva-akaratlan járt mindenki: a munkamegosztás, az együttműködés útján. Mert van még elég olyan ügy, amely megkívánná ezt, kezdve a marosvásárhelyi utcanévtábláktól, a kolozsvári helységnévtáblától a nemzeti identitásunk megőrzésére irányuló intézményes garanciák, a különféle autonómiaformák kivívásáig. Vagy – hogy az összefogásban jó példával elöl járó Háromszéken maradjunk – itt van például a nyakunkra telepített osztrák fenyővágóhíd kérdése, amelyben mindmáig nem sikerült egységes álláspontot kialakítani... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 11.Megmozdult SepsiszentgyörgyMagyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését. Állítsátok le a Schweighofert!, Ki a maffiával az országból!, Nem ilyen jövőt akartunk!, Állítsátok le Székelyföld letarolását!, Védjük gyermekeink jövőjét!, Ne lopjátok el zöldaranyunkat! – ilyen és ehhez hasonló, több nyelven megfogalmazott feliratokkal üzentek a tüntetők az osztrák nagyvállalatnak, valamint a helyi és az országos döntéshozóknak. A civilek által kezdeményezett eseményen rengeteg fiatal jelent meg, de minden korosztály képviseltette magát, a szervezők felhívását betartva pártjelképeket senki sem hozott magával. Hans Hedrich, a törvénytelen fakivágás ellen küzdő Neuer Weg Egyesület alelnöke igen kemény szavakkal ostorozta a Holzindustrie Schweighofert. Törvénytelenül épült meg Réty határában a fenyővágóhíd, az osztrák vállalat pedig már működteti is azt, ugyancsak illegálisan, működési engedély hiányában, ráadásul törvénytelenül kivágott, lopott fát is feldolgoznak – sorolta. Nem volt valódi közvita a rétyi fűrészüzemről, Kovászna megye tanácsának elnöke december 24-én, karácsony szombatján állította ki az építkezési engedélyt – idézte fel a civil aktivista, mire hurrogással válaszolt a tömeg –, de egy sor európai előírást is megszegett a környezetvédelmi hivatal a hatástanulmányok kapcsán, emiatt be is perelik az intézményt. A mi erdeinkről van szó, Székelyföld, Erdély, Románia erdeiről, de európai ügy is ez, ezért a zöldek készek az Európai Bizottsághoz fordulni. Hans Hedrich ismertette azokat a jogi lépéseket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület a bukaresti székhelyű BankWatch egyesülettel közösen kezdeményezett az ügyben. A bíróság sokáig nem akarta kitűzni a tárgyalás időpontját, közben viszont Réty határában épült a hatalmas fűrészüzem – ebből is egyértelművé vált számukra, hogy az osztrák cég kész tények elé akarja állítani a bírákat. Kitért az erdőtörvényre is, amelyet, mint ismert, az államelnök újraelemzés végett visszaküldött a parlamentnek. A jogszabálynak a piaci részesedést 30 százalékra korlátozó előírása ellentétes a monopóliumra törő osztrák vállalat érdekeivel – magyarázta Hans Hedrich –, ezért a Holzindustrie Scheighofer azt akarja elérni, hogy még a törvény alkalmazása előtt beinduljon rétyi üzeme. Miután törvénytelenül kivágott fát is feldolgoznak, már nem is lehet gazdasági tevékenységnek nevezni mindazt, amit a Schweighofer folytat, sokkal inkább szervezett bűnözésről van szó, amit le kell állítani, fel kell számolni – érvelt Hans Hedrich. Kitért arra is, hogy a tömegben nem látja képviselőinket, vezetőinket: Tamás Sándort, Olosz Gergelyt, Korodi Attilát vagy éppen Mircea Duşát. Majd taps közepette leszögezte: nem hátrálnak meg, a harcot folytatják jogi úton és tiltakozásokkal. A megmozdulás egyik szervezője, a sepsiszentgyörgyi Toró Attila arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg üzeneteiket a helyi és országos hatóságoknak a helyszínen levő kartonlapokra, ezeket megmutatják majd a világnak és továbbítják az illetékeseknek. Azt is elmondta: amikor szükség lesz rá, újabb tiltakozást szerveznek. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 20.Normális és különös kéréseinkMegtanultuk már: ha Klaus Johannis államfő nyilatkozik a nemzeti kisebbségekről, a romániai magyarságról, nem árt óvatosan értelmezni szavait. Nem olyan régen Németországban még azt mondta, Romániában nincs magyarkérdés. Aztán a többféleképpen értelmezhető kijelentés után már-már ünnepelni készültünk, amikor az RMDSZ kongresszusának szánt üzenetében ott olvastuk a felismerést, hogy a romániai magyarság számos gondja megoldatlan – az elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatot azonban két nap után rejtélyes módon kicserélték, s eme igen jelentős beismerés kimaradt. Most a német közszolgálati televíziónak adott interjúban ejtett – szokásától eltérően nem is oly kevés – szót a magyarságról, valamint Románia és Magyarország viszonyáról. Áttörésnek nem nevezhetőek az elnök szavai, de higgadt, józan kijelentések, melyek – ha komolyan gondolja, és nem változtat véleményén – az őszinte párbeszéd alapját jelenthetik. Johannis utal arra, hogy szász nemzetiségűként ismeri az etnikai kisebbségek helyzetét, és leszögezi: ő maga nem problémaként tekint a magyar kisebbségre, hanem úgy gondolja, gazdagítják az országot. Milyen kár, hogy ez a szemlélet a gyakorlatban nem érvényesül, és minduntalan azzal szembesülünk, hogy a román államhatalom nemzetbiztonsági kockázatként viszonyul a magyarsághoz! Alaposabb helyzetismeretről árulkodik az államfő azon kijelentése is, melyben azt taglalja: a magyarság nagy kisebbség, több pártja és szervezete működik, s bár eltérő módon, de mindenik arra törekszik, hogy a magyaroknak jobb legyen. E mondat már csak azért is érdekes, mert szakítani látszik azzal a bukaresti politikai elitben hosszú évek óta rögzült – az RMDSZ segítségével is fenntartott! – képpel, mely szerint a magyarság egyedüli igaz képviselete a Kelemen Hunor vezette szövetség, a többiek legalább radikálisok, de inkább szélsőségesek, akik az ország területi épségét, az egységes nemzetállamot is veszélyeztetik. Eddig tart az államfői nyilatkozat pozitívumainak sora, s bár ezúttal is elhangzik egyfajta beismerés – miszerint vannak még megbeszélésre váró problémák, teljesen normális követelések –, ezt elfödi a jól ismert bukaresti álláspont ismétlése, hogy a román állam a legtöbb kérést teljesítette, és a magyarságnak vannak nem helyénvaló, különös követelései is. Jó volna ezért azt megértetni Klaus Johannisszal és a bukaresti politikai osztállyal, hogy ami Romániában különös, avagy nem helyénvaló – vélhetően az autonómia tartozna ide –, az Európa jobbik részén természetes, és igen jól működik, elég csak Dél-Tirol példáját nézni vagy a napokban zajló, a skót önrendelkezés bővítéséről szóló tárgyalásokra figyelni. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
