|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Melescanu, Teodor 1997. július 19.Theodor Melescanu volt külügyminiszter, a Társadalmi Demokrácia Pártjából többedmagával kilépett szenátor bejelentette, hogy a Szövetség Romániáért nevű tömörülésük augusztusban párttá alakul. Ennek feltételei adottak, már összegyűlt tízezer támogató aláírás. /Új párt a román politikai palettán. = Új Magyarország, júl. 19./1997. július 22.Júl. 22-én tartotta szokásos sajtóértekezletét az RMDSZ vezetése a szövetség bukaresti székházában. Az értekezleten Markó Béla szövetségi elnök mellett részt vett Takács Csaba ügyvezető elnök és a kormány főtitkárának a napokban kinevezett helyettese, Niculescu Antal, akit ebben a minőségében mutatott be az újságíróknak a szövetség elnöke. Markó Béla bevezetőjében ismételten hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nem csupán a kisebbségi kérdés megoldását tartja feladatának, hanem az ország általános gondjainak megoldására törekszik, a koalíciós kormányprogram, a reform és az európai integráció megvalósításán dolgozik. Ennek ellenére - mutatott rá az RMDSZ elnöke - a sajtóban és a politikai életben újból a figyelem középpontjába került az ún. magyar kérdés, az RMDSZ politikája. Egyes politikai alakulatok - és itt az ellenzéki pártokra utalt - ismét magyarellenes és RMDSZ-ellenes hangulatkeltéssel próbálják meg elterelni a figyelmet egyrészt az ország fontos problémáiról, másrészt súlyos belső válságukról, hitelvesztésükről. Ilymódon - a kérdések tendenciózus értelmezésével, a közhangulat megmételyezésével, nemzeti gyűlölködés szításával - szeretnének újból reflektorfénybe kerülni a politikai életben, hiszen egyetlen lételemük a nacionalista, magyarellenes uszítás. Teszik ezt most a tanügyi törvény, a helyhatósági törvény módosításai, a kétnyelvű feliratok alkalmazása kapcsán. S bár e pártok esetében bizonyos értelemben természetesnek is mondható ez a törekvés, a soviniszta, nacionalista, idegengyűlölő retorika újbóli előretörését aggasztónak tartja az RMDSZ - hangoztatta Markó Béla.Takács Csaba a reform lelassult ütemére hívta fel a figyelmet, amit annak tulajdonított, hogy helyi szinten még mindig nem fejeződött be a politikai struktúraváltás, illetve még nem megfelelő a központi és helyi tisztségviselők közötti kommunikáció. Ezen a nyáron kell kikristályosodniuk az új struktúráknak. Egy, az ingatlanok visszaadására vonatkozó kérdésre válaszolva Markó Béla rámutatott arra, hogy a restitúciót, az ingatlan vagyonok visszaszolgáltatását az RMDSZ törvényes keretek között képzeli el, például a Parlament által jóváhagyott földtörvény alapján. Ugyanígy törvény, valószínűleg a felekezeti törvény rendezi majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, és hasonlóképpen törvény szabályozza majd a nemzeti kisebbségek közösségi vagyonának visszajuttatását, de bizonyos esetekben, az illető ingatlanok jogi helyzetétől függően, a kérdés rendezhető kormányrendelettel is, mint például az a zsidó közösségi ingatlanok esetében történt, és ez nem mond ellent a törvényesség követelményének. A Temesvári Magyar Ház konkrét esetében még nem született kormányrendelet, csupán javaslatok vannak bizonyos ingatlanokra vonatkozóan, bírósági per is van folyamatban, de a jogászok dolga eldönteni, melyik ingatlan milyen módon jusson vissza jogos tulajdonosához, azt viszont senki sem vitathatja el, hogy a temesvári magyarság pénzéből épült ingatlan kit illet meg. A koalícióban észlelhető nézeteltérésekre, ellentétekre vonatkozó kérdésre adott válaszában Markó Béla elismerte, hogy ezek az ellentétek léteznek, de nyomatékkal hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs életképes, jó alternatíva erre a koalícióra, és az RMDSZ ebből indul ki a koalíción belüli nézeteltérések kezelésében. Nincs más kormánykoalíció ma Romániában, amely valóban képes a reformfolyamat véghezvitelére, Románia európai integrációjának megvalósítására. A nézeteltéréseket, ellentmondásokat ebből a megközelítésből kell megoldanunk, mégpedig úgy, hogy beismerjük: egy koalíció kompromisszumra épül, ahogy a kormányprogram is kompromisszum eredménye, hiszen valamennyi koalíciós tag valamennyi célkitűzése nem kerülhet bele a közös kormányprogramba. Másképp egy többpárti koalíció nem működhet. A koalíció összes fontos döntése kompromisszum alapján született meg és születik a jövőben is. Más kérdés azonban az, hogy nincs megfelelően szabályozva a koalíció működése. Egy ilyen szabályzat kidolgozását többször is javasolta az RMDSZ, és úgy tűnik, végül is sor kerül kidolgozására. A szabályzatnak pontosan meg kell határoznia, melyek a koalíció döntési joggal bíró fórumai, kik és hogyan ülnek össze tanácskozni, ki és hogyan, kinek a javaslatára nevezi ki és hívja vissza a tisztségviselőket stb. Egy ilyen szabályozásra feltétlen szükség van. A “kétnyelvű táblák háborújával” kapcsolatos kérdésre válaszolva Markó Béla kifejtette, hogy e tekintetben a rendelkezések egyértelműen előírják, ahol a lakosság legalább 20%-át kitevő nemzeti kisebbség él, ott alkalmazni kell a kétnyelvű helységnévtáblákat, feliratokat, továbbá a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban használni lehet szóban és írásban az illető kisebbség nyelvét. Ezek a rendelkezések nem bízzák helyi tanácsok vagy más szervek döntésére a kérdés rendezését. Erre több nemzetközi egyezmény is kötelezi Romániát, elsősorban a Kisebbségi keretegyezmény. A rendelkezések félreérthetetlenek, a végrehajtásukkal szembeni ellenkezéseket mesterségesen felnagyítják, és mögöttük bizonyos politikai érdekek húzódnak meg. Az RNEP például, amely létét kizárólag a magyarellenességre alapozott programra építi. Ami viszont érthetetlen és nagyon furcsa, az a kormánykoalícióhoz tartozó Maros megyei prefektus magatartása a kérdésben. A kormányprogram esetleges újraelemzését illetően a szövetségi elnök elmondotta, hogy erre szükség van, időszerű megvizsgálni, mit teljesített, és mit nem a kormány a reformok terén. Arra a kérdésre, hogy “miután mindent elért”, ki mellé áll az RMDSZ a KDNPP és a DP közötti ideológiai viszályban, az RMDSZ elnöke visszautasította és veszélyesnek minősítette azt a megközelítést, hogy az RMDSZ minden követelését elérte. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés megoldása nem csupán az RMDSZ, hanem a többségi nemzet problémája is, nem beszélve arról, hogy milyen pozitívan értékelte az Egyesült Államok, a NATO az RMDSZ részvételét a kormányban. Ami az ideológiai hozzáállást illeti, mint ismeretes, az RMDSZ egy szövetség, több ideológiát egyesít magában, helyet kapnak benne kereszténydemokrata, liberális és szociáldemokrata irányzatok is. Viszont – tette hozzá Markó Béla – a reformot nem lehet ideológiákra bontani, nincs külön szociáldemokrata, külön kereszténydemokrata és külön liberális program a reform megvalósítására. Az RMDSZ a reform határozott híve, és mindent megtesz megvalósításáért. Takács Csaba nem osztotta azt az újságírói kérdésben megfogalmazott nézetet, hogy a KDNPP elnyomja a koalíciót. Inkább az adott szó megtartását, azt a bizonyos “parolizmust” tartja szükségesnek a koalíciós pártok részéről. Másrészt például a DP közlekedésügyi minisztere kifejezetten jobboldali, liberális szemléletű menedzsmentet képvisel a reformot illetően, csakúgy mint Birtalan Ákos turisztikai miniszter, aki az eurokonform idegenforgalmi szolgáltatásokat szorgalmazza. A Melescanu-féle Alternatíva Romániáért állítólagos arra irányuló kísérletével kapcsolatban, hogy kiszorítsa az RMDSZ-t a kormányból, Markó Béla leszögezte, hogy az ellenzék természetesen minden eszközzel megpróbálja megosztani, megzavarni a koalíciót. Ilyen próbálkozások voltak és lesznek, de véleményünk szerint a koalíció egyik tagjának helyettesítése más politikai alakulattal eltérítené medréből a beindult reformfolyamatot és a kormányprogramot, amelynek szerves része, természetesen, a kisebbségi kérdés megoldása is. Az RMDSZ a mélyreható reformért és Románia európai integrációjáért száll síkra – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Végezetül Takács Csaba kifejtette, hogy a politikai reformot a választópolgárok végrehajtották, a gazdasági reform a koalíciós pártok feladata. Sok vonatkozásban szükség van a jobb együttműködésre a koalíciós partnerek között, mint ahogy sok, a kisebbséget érintő kérdésben még nem teljesültek azok a követelmények, amelyeket a Románia által aláírt nemzetközi dokumentumok rögzítenek. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 22., 1076. sz./1997. augusztus 13.Hivatalosan is megalakult a Szövetség Romániáért elnevezésű új párt 12 700 alapító tag aláírásával, a legnagyobb ellenzéki pártból, a Szociális Demokrácia Pártjából kivált vezetőkkel az élén. Jelenleg 13 képviselővel és 2 szenátorral rendelkeznek, de újabb honatyák fognak csatlakozni hozzájuk. A párt ideiglenes elnöke Teodor Melescanu volt külügyminiszter. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./1997. november 12.A román nacionalista ellenzék négy fő ereje nov. 12-én a képviselőházban közös "egyszerű" bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Hargita és Kovászna megyékben élő románok helyzetével kapcsolatban. A Valeriu Tabara vezette Román Nemzeti Egységpárt, a Ion Iliescu volt államfő elnökletével működő Szociális Demokrácia Pártja, a Corneliu Vadim Tudor-féle Nagy-Románia Párt és a Melescanu volt külügyminiszter által létrehozott Szövetség Romániáért 74 tagja által aláírt szöveg nem kevesebbel vádolja a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-t, mint hogy "etnikai tisztogatást" hajt végre a két megyében a helyi románsággal szemben. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok jó előre statisztikai adatokkal bizonyították, hogy valójában a románok részaránya a helyi vezető posztokon jóval nagyobb, mint amennyi számarányuk alapján illetné meg őket. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./1998. január 5.A román ellenzék pártjai Emil Constantinescu elnök jan. 3-i, határozott állásfoglalása ellenére továbbra is az államfő elleni támadásokra igyekeznek kihasználni I. Mihály dec. 30-i nyilatkozatát, amelyben a volt uralkodó elsőszülött lányára, Margit hercegnőre testálta "jogait és előjogait". A támadásokban élen jár Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke, akit Constantinescu jan. 3-án nevének említése nélkül bírált ama nyilatkozata miatt, amelyben őt a sajtó jelentése szerint "a külföld ügynökének" nevezte.Corneliu Vadim Tudor "helyesbített": nem a külföld ügynökének tartja az államfőt, hanem "hazaárulónak", mert az Ukrajnával kötött alapszerződésben úgymond "román területeket" engedett át a szomszéd államnak, továbbá mert bevette a "szeparatista RMDSZ-t" a kormányzásba, nemkülönben őt vádolja "a román nép kiéheztetésével, a nemzetgazdaság aláaknázásával és Románia banángyarmattá való változtatásával". C.V. Tudor szerint az elnököt "az amerikaiak és a németek állították a Demokratikus Konvenció élére és tették elnökjelöltté", nevezetesen azért, hogy ő legyen az a "bábfigura", aki elősegíti majd Romániában a monarchia restaurálását. A rágalomáradatban szerepel az is, hogy úgymond az államfő áll "Severin listája" mögött. Adrian Severin volt külügyminiszter, aki kénytelen volt lemondani, mivel állításait nem tudta bizonyítékokkal megfelelően alátámasztani, név említése nélkül vádolt két-három pártvezért és lapszerkesztőt azzal, hogy a külföld fizetett ügynöke. C.V.Tudor szerint - aki ebben az összefüggésben először említ neveket - Severin listáján ő, valamint Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért nevű párt elnöke, volt külügyminiszter és Viorel Salagean, Melescanu pártjának egyik vezetője, továbbá Dumitru Tinu, a hatalommal szemben élesen kritikus Adevarul igazgatója, Petre Mihai Bacanu, a kormányon lévő Demokrata Konvencióban részt vevő Polgári Szövetség egyik vezetője, aki a Romania Libera főszerkesztője és Octavian Paler, a Romania Libera publicistája szerepel. /Constantinescu elnök nem külföldi ügynök - hazaáruló! = Szabadság (Kolozsvár), jan.. 7./1998. március 20.A Teodor Melescanu által vezetett Szövetség Romániáért (SZRP) elnevezésű ellenzéki párt hajlandónak mutatkozik egy esetleges kisebbségi kormány támogatására. A román parlamenti pártok és az államfő közötti tanácskozások sorában a Cotroceni-palotában tárgyaló SZRP-küldöttség arra kérte Emil Constantinescu elnököt, vesse latba minden tekintélyét, és bírja rá a koalíciós pártok vezetőit: őrizzék meg a jelenlegi parlamenti többséget. Ám amennyiben ez az elnöki kísérlet nem járna eredménnyel, Melescanuék közölték: készek esetenként támogatást biztosítani a törvényhozásban egy kisebbségi (Demokrata Konvenció + RMDSZ) kormány számára. /MTI/1998. április 4.A Curentul napilap bukaresti ápr. 4-i számában nyolcoldalas mellékletet szentelt a román-magyar viszonynak, melyet példaértékűnek, de tovább tökéletesíthetőnek értékelt. A lap közölte - többek között - Balázs Ádám magyar kulturális és sajtóattasé esszéjét, a lap munkatársainak cikkeit, méltatásait, továbbá román politikusok nyilatkozatait a román-magyar viszonyról. A megszólaltatott romániai politikusok közül Markó Béla a kétoldalú kapcsolatok további javításának lehetőségeit domborította ki nyilatkozatában, miközben a Román Nemzeti Egységpárt egyik képviselője úgy látta, hogy "nem szabad megbízni Magyarországban", a Nagy-Románia Párt elnöke viszont "a magyar sovinizmussal szemben állandó óvatosságot" ajánlotta. Melescanu volt külügyminiszter is "rendkívül fontosnak" tartotta a Magyarországgal való viszonyt. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./1998. április 15.Április 15-én bizalmat szavaztak a Radu Vasile kormánynak. Előzőleg - ápr. 15-én - a képviselőház és szenátus szakbizottságai külön-külön meghallgatták és támogatásukról biztosították a Vasile-kormány összes miniszterét, köztük a kormányba ismét visszatért hat demokrata párti politikust, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez tartozó két kormánytagot is. Bárányi Ferencnek, az RMDSZ által jelölt egészségügyminiszternek kinevezését 20:1 arányban támogatták a két ház egészségügyi bizottságának tagjai - ellene szavazott a Nagy-Románia Párt egyik tagja. Tokay György kisebbségvédelmi miniszter 14:2 arányú támogatást kapott a két ház emberjogi bizottságainak összevont ülésén, két szélsőséges nacionalista politikus szavazott ellene, és ők próbálták kétségbe vonni a kormány kisebbségi politikáját is. Ezután ápr. 15-én a parlamentben Radu Vasile miniszterelnök 45 perces programbeszéde után megkezdődött a kormány beiktatási vitája. Radu Vasile kijelölt miniszterelnök beszédében kifejtette, hogy nem Victor Ciorbea volt a fő akadály a reform gyorsításának útjában, hanem a koalíciós partnerek arra vonatkozó gyakorlatának hiánya, hogy komunikáljanak egymással, és felülkerekedjenek egymással szemben táplált előítéleteiken. Az új kormánynak minél hamarabb ki kell jutnia a zsákutcából, amelybe a koalíció került a több hónapos válság nyomán. Nehéz pillanatban veszi át a kormány irányítását, hangsúlyozta. Elismerte, hogy az 1996-ban vállalt programot sok tekintetben nem sikerült teljesíteni. Radu Vasile leszögezte, hogy nem akar előrehozott választásokat, síkra szállt a változás folyamatossága, a demokratikus értékek megőrzése mellett. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a parlament szerepének biztosítása érdekében lehetőleg tartózkodni fog a sürgősségi kormányrendeletek a módszerétől és kiemelte a jószomszédsági kapcsolatok fontosságát és ezeken belül a Magyarországgal és Lengyelországgal való stratégiai partnerség elmélyítését. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16., 17./ A bizalmi vitájában a koalíciós pártok szónokai - köztük az RMDSZ részéről Markó Béla szenátor, szövetségi elnök és Vida Gyula támogatásukról biztosították a kormány hároméves programját és az 1998 évi konkrét, felelősökhöz és határidőkhöz kötött rövid távú intézkedési tervet. Markó Béla RMDSZ-elnök a reformot nevezte a kormányprogram kulcsszavának, de megjegyezte, hogy a szónak sokféle értelmet tulajdonítanak. 1998. április 15-én szerdán, a Parlament együttes ülésén Radu Vasile megbízott kormányfő bemutatta kormányának tagjait, valamint az új kormányprogramot, a kormány rövid távú, 1998-ra szóló prioritásait, illetve középtávra, 2000-ig szóló gazdaságfejlesztési tervét. A kormányprogram vitája során az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Markó Béla szövetségi elnök, szenátor, illetve Vida Gyula képviselő szólalt fel. Markó Béla kifejtette, hogy az új kormányprogram az országot foglalkoztató aktuális és égető kérdésekre próbál választ adni, és a reform útját világítja meg. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott arra, hogy az RMDSZ számára a reform a román társadalom erkölcsi, társadalmi, politikai és gazdasági felemelését, az ország európai és euroatlanti integrációját, a többség és kisebbség együttműködését, a jogegyenlőséget, korlátozások nélküli anyanyelvű oktatást, mások nyelvének és kultúrájának tiszteletét, országos, regionális és helyi érdekeknek megfelelő országos, regionális és helyi döntések meghozatalát jelenti. Markó Béla felhívta a figyelmet az utóbbi időszakban tapasztalható választási demagógiára és egyes sovén, kisebbség-, értelmiség- és nyugatellenes megnyilatkozásokra, amelyek veszélyeztetik a reformot. E veszély elkerüléséhez, a válságból való kilábaláshoz arra van szükség, hogy az új kormány határozottan ültesse gyakorlatba programját. Az RMDSZ aktívan támogatja a bemutatott kormányt és a Parlament elé terjesztett programot - mondotta befejezésül Markó Béla. Vida Gyula az RMDSZ parlamenti frakcióinak nevében mondott beszédében a reformintézkedések, kiemelten a privatizáció szükségessége mellett érvelt, és a kormányprogram határozott keresztülvitelének támogatását ígérte az RMDSZ részéről. - Mind Markó, mind Vida Gyula, a képviselőház költségvetési és reformbizottságának elnöke közölte, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz a kabinetnek. Vida hiányolta, hogy 1996-ban nem készült "leltár" - ez kimutatta volna, hogy az előző években a nagy állami monopóliumok, köztük a kőolajtársaság milliárd dolláros nagyságrendű hiányt könyveltek el, összesítve 5 milliárd dolláros veszteséget hagytak az 1996 végén hivatalba lépett kormányzatra. Az ellenzék szónokai katasztrofálisnak nevezték az ország helyzetét, ezért véleményük szerint kizárólag az 1996-ban győztes koalíció a felelős. Így kivétel nélkül azt hangoztatták, hogy - bár értékelik Radu Vasile személyét és készségét a párbeszédre, valamint személyes szándékait -, pusztán a miniszterelnökváltás nem eredményez változást, annál kevésbé, mivel a program lényegében azonos és a kormány tagjainak legnagyobb része is. Az ellenzék szerint csak új választások hozhatnak megoldástá Valamennyien hevesen tiltakoztak az RMDSZ-nek a korményban való részvétele ellen. Az ellenzék soraiban kivételt jelentett Teodor Melescanu volt külügyminiszter vezette Szövetség Romániáért, amely számos fenntartást fogalmazott meg, de közölte, hogy "nemzeti érdekből" ennek ellenére esélyt kíván biztosítani a kabinetnek és ezért támogatja a szavazásnál. Végül a parlament két házának együttes ülése titkos szavazással 317 vokssal 124 ellenében bizalmat szavazott Radu Vasile új román miniszterelnök koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kisebbségvédelmi tárca mellett - ezúttal először - az egészségügyi tárcát vezeti. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17., /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 15., 1246. sz./ A kormányra szavaztak a koaliciót alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Román Szociáldemokrata Párt és a Románia Alternatíva Pártja, illetve a koalíción kívüli erők közül a nemzeti érdekre hivatkozva, fenntartásainak hangoztatása mellett a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért párthoz tartozó független képviselők (az SZR az ellenzéki SZDRP-ből vált ki és parlamenti tagjai nem iratkozhatnak be más pártba). A kormány ellen voksolt a Ion Iliescu vezette SZDRP, Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja, Valeriu Tabara Román Nemzeti Egységpártja és több független státusú ellenzéki politikus. /MTI/1998. június 2.A Sergiu Cunescu vezette Román Szociáldemokrata Párt kinyilvánította azt a szándékát, hogy továbblépjen a megkötött parlamenti együttműködési megállapodásnál és egyesüljön a Teodor Melescanu vezette, Ion Iliescu pártjából kivált formációval, a Szövetség Romániával nevű párttal. A Román Szociáldemokrata Párt egyben a kormánypárti Demokrata Párt szövetségese is. /Szakadárok gyűjtőpártja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./1998. július 29.A nacionalista román pártok már júl. 27-én kampányt indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen. Az Ion Iliescu volt államfő vezette legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja közleményében a hatóságok felelőtlen és nemzetellenes magatartásának minősítette azt, hogy elfogadták és bátorították Orbán Viktor pökhendinek nevezett magatartását és beavatkozását Románia belügyeibe. A párt felszólította Emil Constantinescu államfőt és Radu Vasile miniszterelnököt, hogy "ítéljék el nyilvánosan elfogadhatatlan állításai miatt a magyar miniszterelnököt, aki odáig merészkedik, hogy ultimátumokat adjon a román kormánynak". A párt azt is kérte, hogy az államfő fejtse ki nyilvánosan álláspontját főtanácsosának, Zoe Petre asszonynak nyilatkozatával kapcsolatban. A közlemény szerint "meg kell állítani azt a folyamatot, amelynek révén Erdély Románia és Magyarország társszuverenitási övezetévé alakul, és lehetővé teszi a budapesti kormánynak, hogy beavatkozzék Románia belügyeibe". A Nagy Románia Párt közleményében követelte, hogy nyilvánítsák Orbán Viktort nemkívánatos személynek Románia területén. A közlemény szerint Orbán Viktor ultimátuma arra vonatkozott, hogy ha októberig nem hagyják jóvá a magyar egyetemet, nincs miről tárgyalni. /Ezt a félreértelmezett fordítást már a helyszínen helyesbítették./ A közlemény elítélte Zoe Petrét, aki támogatta a magyar egyetem szükségességét, és követelte lemondását, felszólította továbbá a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ és a Külföldi Hírszerző Szolgálatot, vizsgálja meg, honnan származik a pénz, amelyet az RMDSZ a nyári egyetemre felhasznál. A Román Nemzeti Egységpárt állásfoglalása szerint a bálványosi szabadegyetem "román- és nemzetellenes jellegű". "Az RNEP sohasem fogja elfogadni egy állami magyar egyetem létrehozását Románia területén". Kritizálta a magyar kormányfő tevékenységét a kormányban részt vevő Románia Alternatívája Párt elnöke, Varujan Vosganian is. A Teodor Melescanu volt külügyminiszter által vezetett Szövetség Romániáért Párt is bírálta Zoe Petre állásfoglalását a magyar egyetem mellett. Valeriu Stoica igazságügyminiszter, a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke nem ítélte el a magyar egyetem tervét. /A román politikusok Orbán Viktort támadják. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./1998. október 8.Az ellenzék továbbra is hevesen támadja a magyar?német egyetem tervét. Az ellenzék többsége szerint a határozat alkotmány- és törvényellenes, de a szélsőségesen nacionalista pártok egyenesen polgárháború lehetőségét emlegetik az egyetem kapcsán. Liviu Maior RTDP-szenátor, volt oktatási miniszter a kormány átlátszó manőverének nevezte a magyar?német egyetemről hozott határozatot. Szerinte a kormányzati erők tulajdonképpen két egyetemet akarnak létrehozni, az egyiket - a magyart Kolozsvárott, a másikat, a németet Nagyszebenben, ám ez utóbbi hamarosan bezárhatja kapuit, mert nem lesznek diákjai, hiszen a német etnikum már úgy megcsappant Romániában, hogy a német gimnáziumok diákjainak 80 százaléka román nemzetiségű. Teodor Melescanu szenátor, volt külügyminiszter, a Szövetség Romániáért Párt elnöke szerint a magyar?német egyetem létrehozása csak félmegoldás, ami senkit sem elégít ki, hiszen az RMDSZ nem mond le a magyar nyelvű állami egyetemről. Szerinte elképzelhetetlen egy olyan multikulturális egyetem, amelynek ne legyen erőteljes román nyelvű részlege. Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke úgy vélekedett, hogy "az RMDSZ sohasem válik ki a kormányból, mert a budapesti kormány arra kötelezi, hogy maradjon meg a koalícióban". Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt főtitkára kijelentette, hogy a tervezett egyetem az RMDSZ kétségbeesett kísérlete az etnikai szeparatizmusra kulturális téren. Grigore Zanc, volt Kolozs megyei prefektus, az RTDP kolozsvári szervezetének vezetője úgy nyilatkozott: "az RMDSZ minden lépésével azt bizonyította, arra törekszik, hogy az erdélyi térségben visszaállítsa a bécsi diktátum időszakában fennállt helyzetet. Ebből természetesen nem hiányozhat a kolozsvári horthysta egyetem újraalapítása sem." A Nagy Románia Párt egyik megyei szervezete pedig kezdeményezte egy magyarellenes nemzeti gárda létrehozását, amelyet Maros, Hargita és Kovászna megyékbe vezényelnének. "Románia válságba került, halálos veszély fenyegeti, mert a Markó Béla vezette szövetség magatartásával és igényeivel polgárháborút robbanthat ki" - fogalmazta meg a szervezet félelmét Ion Mazina, a párt szenátora. /A Petőfi?Schiller egyetem okán. Polgárháborúval riogat a Nagy Románia Párt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./1998. november 17.Nov. 17-én befejeződött az oktatási sürgősségi kormányrendelet képviselőházi vitája, minden változatot leszavaztak, a két ház közötti egyeztető bizottságra maradt a döntés. A nemzetiségi kisebbségek nyelvén folyó állami főiskolai oktatásról szóló cikkely megrövidült. Elvetették az első bekezdését, tehát a szenátusi változatot is és a képviselőházi szakbizottság szövegét is. Mint ismeretes, a szenátusi változat már nem tette lehetővé önálló karok és főiskolák, egyetemek létesítését a kisebbségek számára - pontosabban a kisebbségek nyelvén folyó állami oktatás keretében. Megállt a kollégiumoknál. A képviselőházi szakbizottság szövegében már a kollégiumok sem szerepeltek, a kisebbségi diák számára csak csoportok és szakok működhetnek anyanyelvén De mi az, ami megmaradt ezek után? - tette fel a kérdést az újságíró. A cikkelyhez hozzábiggyesztett (2.) bekezdés, miszerint "Elismerik a nemzeti kisebbségek jogát, hogy a törvénynek megfelelően saját magánfőiskolai intézeteket létesítsen." Ez sem semmi... - Nov. 17-én a parlamentben megismételték az egy héttel ezelőtti szavazást - és most már minősítetté vált az első bekezdés elutasítása. Ezután sorra vették a szakbizottság által elvetett javaslatokat. Kezdték a Iuliu Furoéval, aki kizárólag román nyelvű főiskolai oktatást kért. Elvetették. Aztán Asztalos Ferenc ismertette Varga Attila szabályosan benyújtott - és képviselőházi szakbizottsági szinten elvetett javaslatát, amely a 36. számú sürgősségi kormányrendeletben lévő szöveg visszaállítását szorgalmazza, amely biztosítja a romániai nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvükön működő önálló állami egyetem létesítését is. Indoklása közismert: a romániai magyarság ezt kívánja - 500 000 aláírás bizonyítja ezt a kívánságot; az 1989-es hatalomváltás utáni helyzet lehetővé teszi ezt: benne van a kormányprogramban a kisebbségek anyanyelvén folyó oktatással szembeni korlátozások megszüntetése, a kisebbségek anyanyelvén folyó oktatás keretének bővítése - a teljes vertikum megvalósulásáig; mert a Románia által aláírt nemzetközi egyezmények és megállapodások szerint való ez. Mindez süket fülekre találtak a román képviselőházban. Most viszont nem a xenofóbiát nyíltan hirdető, zászlójukon hordó nemzeti-kommunista utódpártok: a PRM, PUNR, PDSR vagy a Melescanu-féle "független" politikai csoportosulás volt süket ezen érvek hallatán, ők ugyanis ott sem voltak a teremben. A teremben csak a kormánykoalícióbeli partnerek voltak: a parasztpárt, a liberális párt, a demokraták stb. És ők egyhangúlag és egyöntetűen elvetették a magyar javaslatot. Ez elgondolkoztató és - nyílt színvallás. A két ház közötti egyeztető bizottság hozhat ezután úgynevezett "közös szöveg"-et, amit aztán megszavaz vagy elvet majd a két ház. /Zsehránszky István: Ez sem semmi... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ Az RMDSZ képviselőházi frakciójának döntése hibának bizonyult, hogy az addig frakció alelnöki tisztséget betöltő Asztalos Ferencet éppen erre az időszakra nem választották újra. A román lélek alapjában tekintélytisztelő, ezért Asztalos többre jutott volna a bizottságban. Feltűnő volt, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter nem szólt hozzá a vitához. Úgy tűnt, hogy az RMDSZ frakció vezetősége magára hagyta Asztalos Ferenc és Garda Dezső küzdelmében. Megszólalhattak volna a nagy tekintélynek örvendő képviselők, mint Kovács Csaba, Birtalan Ákos, Vida Gyula és mások. Nem érezte kötelességének részt venni a vitán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Bolyai Társaság, de távol volt Kötő József államtitkár is. A magyar püspökök viszont jelen voltak a parlament karzatán, így Jakubiny György érsek és Csiha Kálmán püspök, akik kötelességüknek tartották a részvételt és azt, hogy nyilatkozzanak a magyar oktatás ügyéről. /Béres Katalin: Befejeződött az oktatási kormányrendelet vitája. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 17./1998. november 25.Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért Párt elnöke rádióinterjújában kifejtette: aggódik a román-magyar viszony alakulása miatt, mert - mint mondta - Magyarországon a választások után új politikai erők alakítottak kormányt, illetve amiatt, hogy mélyül a Romániát Magyarországtól elválasztó gazdasági szakadék. A lapok ismertették véleményét, szerinte: "Aggodalomra ad okot a magyar kormányfő számos megnyilatkozása" - hangoztatta Melescanu, aki szerint a jelenlegi magyar miniszterelnök nyilatkozatai "bizonyos fokú agresszivitásra vallanak a Romániával megkötött alapszerződést aláíró korábbi magyar kormány magatartásához képest". A másik aggasztó jel Melescanu szerint az, hogy egyre romlik a külgazdasági egyensúly Románia és Magyarország között, mégpedig a románok kárára. /Melescanu aggódik a magyar?román viszony alakulása miatt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./1998. december 2.Amennyiben a kormány hat hónapon belül nem foganatosítja a tervbe vett reformintézkedéseket az országban uralkodó gazdasági válsághelyzet feloldása érdekében, Radu Vasile miniszterelnök készítheti lemondólevelét, nyilatkozta Emil Constantinescu elnök. Előzőleg ugyanis Nagybányán Radu Vasile kijelentette: hat hónap türelmi időt két arra, hogy bevezesse a szükséges gazdasági intézkedéseket. Ehhez kérte a szakszervezetek és a pártok támogatását. Az ellenzék elutasította kérelmét. Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért Párt vezetője szerint erkölcstelen két év kormányzás után további hat hónapot kérni. Ion Iliescu, a Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke kijelentette: a kormánynak nincs semmiféle elképzelése a reformfolyamatokról. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./1999. január 29.Jan. 28-i kolozsvári sajtóértekezletén Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért Párt elnöke kifejtette: Frunda György szenátor, az Európa Parlament jogi szakbizottságának alelnöke nem járt el helyesen, amikor jan. 26-án a nemzeti közösségek jogainak tiszteletbentartását felügyelő bizottság létrehozását javasolta. Melescanu szerint Frundát a szenátus külügyi bizottsága elé kell hívni, hogy magyarázatot adjon. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./1999. február 5.Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke, volt magyar külügyminiszter febr. 4-én háromnapos bukaresti látogatásra érkezett. Febr. 4-én találkozott Petre Romannal, a Demokrata Párt elnökével, fogadta őt Emil Constantinescu államfő és Radu Vasile kormányfő, este pedig az RMDSZ székházában Markó Béla szövetségi elnök. A pártelnök febr. 5-én és 6-án részt vesz a Szocialisa Internacionálé közép- és kelet-európai bizottsági ülésén. Febr. 6-án Kovács László Teodor Melescanuval, a Szövetség Romániáért párt elnökével, majd Adrian Severin volt demokrata párti külügyminiszterrel találkozik. /Kovács László Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./1999. március 29.Teodor Melescanu volt külügyminiszter, a Szövetség Romániáért párt elnöke úgy véli: az Erdély autonómiáját követelő szélsőségesek lépéseinek kedvez a koszovói precedens. Melescanu azzal vádolta Orbán Viktor magyar kormányfőt, hogy "a koszovóihoz hasonló eljárást sürgetett a Vajdaság számára is". /Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./1999. május 26.Nicolae Popa, a Szövetség Romániáért Párt alelnöke azzal vádolja Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, hogy a szövetség kongresszusán való felszólalásával "nemzeti széthúzásra és területi szakadásra ösztökélt". A Teodor Melescanu vezette párt alelnöke szerint Tőkés nyilatkozatai "egy külföldi erők által megrendezett forgatókönyv része, és távol állnak a román nemzeti érdekektől". A képviselő kérni fogja az ügyészségtől, hogy "kezdjék meg az alkotmányos rend elleni akciók" kezdeményezőinek a kivizsgálását. /Melescanuék alkotmányellenes akciókkal vádolják Tőkés Lászlót. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./1999. szeptember 7.Szept. 7-én Bukarestben sajtóértekezletet tartott Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségügyi miniszter. Elmondta, hogy Turnu Severinben is megnyílt a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal területi irodája, amely főleg e vidék legnépesebb nemzeti kisebbsége, a romák kérdésével foglalkozik. A miniszter sürgősségi kormányrendelet-tervezetet terjesztett a kormány elé a 118. számú törvény-rendelet módosítására. A törvény-rendelet a múlt rendszer üldözötteinek nyújtandó kárpótlásról szól. A módosítás beveszi a kárpótlásra jogosultak közé az 1940. szeptember 14. és 1944. augusztus 23. között üldözött személyeket is, így a Transznisztriába deportált romákat és zsidókat. Kb. 2000 személy részesülhet majd ebből a kártérítésből. A miniszter beszámolt az állami televízió nemzetiségi adásainak szerkesztőivel folytatott beszélgetésről. Eckstein-Kovács Péter nem osztja az egykori külügyminiszter, Teodor Melescanu véleményét, miszerint a külügyminisztérium hivatalos irataiban csak cigányoknak szabad nevezni a romákat. Az Európa Tanács irataiban kettős megnevezést használnak: "roma/cigány", az lenne a helyes, ha ezt a gyakorlatot követnék. /(Zsehránszky István): Kisebbségvédelmi hivatal Turnu-Severinben is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./1999. október 2.Okt. 2-án a Romániai Üzletemberek Egyesületének szervezésében tartottak szemináriumot Kolozsváron. Az eseményen jelen volt Petre Roman, a Demokrata Párt (DP) elnöke, Theodor Stolojan volt miniszterelnök, Teodor Melescanu, a Romániáért Szövetség Párt (RSZP), illetve Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) elnöke. - Ion Iliescu a fokozódó elszegényedés, a vásárlóerő csökkenése miatt a jelenlegi kormányzatot hibáztatta. Petre Roman Románia Európa uniós csatlakozására fektette a hangsúlyt. Teodor Melescanu a jövőbeni kormánykoalíció alapkövét látta ezen a találkozón. /Alakulóban az új kormánykoalíció? Ismét egy "frontban" Iliescu, Roman és Melescanu. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./1999. október 8.A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a legnagyobb ellenzéki párt, okt. 8-án tartotta országos konferenciáját Bukarestben. A tanácskozáson megújították a párt vezetését, és jóváhagyták a jövő évben esedékes választásokra szóló stratégiát. A párt Ion Iliescu volt államfőt, a párt újraválasztott elnökét jelöli a jövő évben esedékes elnökválasztásra. - A leendő koalíció létrehozásáról már megkezdődtek a tárgyalások az RTDP és a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért Párt között. Ehhez a szövetséghez szeretne csatlakozni a jelek szerint a Demokrata Párt is. Adrian Nastase első alelnök szerint az RTDP biztosítani fogja, hogy "Erdély román föld legyen és maradjon". /Iliescu az RTDP államfőjelöltje Választási stratégiájukban nagy hangsúlyt fektetnek Erdély megnyerésére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./1999. október 13.Okt. 11-én kezdett kétnapos konferenciát a Román Akadémia, a hadsereg vezérkara és a határon túli románok hivatala szervezte "Civilizáció és geopolitika a Kárpát-medencében" címmel. A konferencián Teodor Melescanu volt külügyminiszter hangsúlyozta: Románia számára létfontosságú, hogy aktív szereplője legyen az európai geopolitikai átrendeződésnek, s ebben a folyamatban hatékonyan biztosítsa alapvető nemzeti érdekeit. Geopolitikai szempontból európai szinten új választóvonal jött létre: az ideológiák által megosztott Európa helyett az eltérő mértékben garantált biztonságú régiókra osztott Európa alakult ki. A jelenlegi határokon belül létező román állam közvetlen jövőjét veszély fenyegeti - jelentette ki, hozzátéve: "Csehország, Lengyelország és Magyarország felvétele a NATO-ba, illetve az egész jugoszláv terület feldarabolása annak a nyomvonalnak a megteremtését jelenti, amelyet Samuel Huntington írt le a Civilizációk ütközése című könyvében". Az amerikai történész szerint Európa nyugati és keleti fele között ott húzódik a határ, ahol véget ér a nyugati kereszténység és megkezdődik az ortodox kereszténység, illetve az iszlám. Nastase leszögezte, hogy Romániát azért nem vették fel a NATO-ba és azért halogatják felvételét, mert "az erdélyi probléma kirobbantásával" számolnak. (Samuel Huntington könyvében Erdélyt Európa nyugati feléhez sorolta.) "Az erdélyi probléma kirobbantása nem lehetséges egy NATO-tagállamon belül", s szerinte éppen ezért "Románia határai csak akkor lesznek sérthetetlenek, ha az ország a NATO tagja lesz." /"Civilizáció és geopolitika a Kárpát-medencében". Új választóvonal jött létre = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./1999. október 23.Kovács László, az MSZP és Teodor Melescanu, az SZRP elnöke okt. 23-án találkozott Budapesten. A Magyar Szocialista Párt és a Szövetség Romániáért /ApR/ nevű párt vezetői aggodalmuknak adtak hangot a magyar-román kapcsolatok "látható romlása" miatt. Megbeszélésükön megállapították, hogy "a jelenlegi magyar és román kormány baklövései, erőszakolt lépései" vezettek a két ország közötti kapcsolatok romlásához. A két pártvezető véleménye szerint "egyes negatív reakciók, így például az Aradon történtek elkerülhetők lettek volna". /Kovács László és Teodor Melescanu aggódnak a magyar-román kapcsolatokért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ A Mediafax hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a magyar- román alapszerződés idején Kovács László az akkori magyar, Teodor Melescanu pedig az akkori román kormány külügyminisztere volt. Kovács László leszögezte, hogy a magyar-román viszonyt nem értékelte Teodor Melescanuval folytatott okt. 23-i, budapesti megbeszélésén. Közölte: a találkozó nem hivatalos jellege miatt fel sem vetődött, hogy az bármiféle sajtónyilvánosságot kapjon. Közös álláspontot nem alakítottak ki - hangsúlyozta Kovács László. /Aggódtak vagy nem aggódtak? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./1999. november 19.A Nyílt Társadalomért Alapítvány nyilvánosságra hozta a felmérés eredményét. Amennyiben most lennének a választások, a szavazók 46%-a szavazna a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára (RTDP), 17%-a a Román Demokrata Konvencióra (RDK), 13%-a Szövetség Romániáért Pártra (SZRP), 8 %-a a Nagy-Románia Pártra (NRP), 6 %-a a Demokrata Pártra, 5 %-a az RMDSZ-re, más pártokra pedig 5%-uk szavazna. A bizonytalanok vagy nem mennének szavazni/ aránya 46 %. - Az elnökválasztásokat illetően látványosan növekszik Ion Iliescu népszerűsége, jelenleg a szavazók 44%-a voksolna rá (22% ?98 november, 35% ?99 május). Növekedett Teodor Melescanu szavazóbázisa is, ez jelenleg 18%. A választópolgárok 17%-a Constantinescura, 9%-a Corneliu Vadim Tudorra, 5%-a Petre Romanra, míg 7%-a más személyre szavazna. Itt is jelentős a határozatlanok/nem szavazók tábora (42%). /Erdei Róbert: Ha jövő vasárnap lennének a választások? Egy év alatt kétszeresére növekedett Iliescu népszerűsége. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./1999. november 30.A Nagy-Románia Párt Országos Tanácsának ülésén a volt államfő, Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke "üzenetét" közvetítő Ovidiu Musetescu kijelentette: "egyformán gondolkoznak, és egyazon cél vezeti őket". A két ellenzéki pártnak félre kell tennie mindazt, ami még elválasztja őket, hiszen bevallottan egyformán gondolkoznak, ideológiájuk csaknem azonos. Musetescu nem tért ki arra, hogy mit kell félretenni. Nem ártana, ha Vadim szenátor hangfogót tenne szájára, kevésbé vehemensen támadná a nyugati hatalmakat. Iliescu Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártjával 1992 és 1996 között ült már közös csónakban. - Nemrég Ion Iliescu még azon fáradozott, hogy egy csapatba terelje a Nemzetmentési Front utódpártjait, megnyerje magának az időközben hozzá és csapatához hűtlenné vált Petre Romant és Teodor Melescanut. Azonban sem az egyik, sem a másik nem állt kötélnek. Maradt a másik változat, a nacionalista (de inkább nacionálkommunista) szárny megteremtése, összehozása. /Gyarmath János: Iliescu üzenete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./1999. december 21.Dec. 21-én a parlament két házának együttes ülésén Mugur Isarescu kormányfőjelöltként ismertette az új kormány gazdasági programját és beiktatták a kabinetet. Az RTDP parlamenti frakciója bejelentette, hogy nem szavazza meg az új kormányt. A bemutatkozó miniszterelnök nem tett különösebb ígéreteket. Leszögezte, hogy cél a gazdasági reform felgyorsítása és az infláció visszaszorítása, a költségvetési hiány csökkenése. Hangsúlyozta, hogy a kormány nem hajlandó populista követeléseknek engedni. /Isarescu bemutatta programját. A kormányfő megígérte: nem enged a populista követeléseknek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ Sem Hajdú Gábor egészségügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, sem Eckstein-Kovács Péter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője ellen nem emeltek kifogást a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson. A bizottság tagjai üdvözölték Hajdúnak miniszterelnök-helyettesi tisztségbe emelését. /Nem emeltek kifogást az RMDSZ-miniszterek ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ Petre Roman, az új kormány külügyminisztere bemutatkozott a parlamentben. Hangoztatta: fontos feladat Románia integrációja az európai struktúrákba és bejelentette: tanácskozni fog Románia l989 utáni külügyminisztereivel, Sergiu Celackal, Adrian Nastaseval, Teodor Melescanuval, Adrian Severinnel és Andrei Plesuval. /Petre Roman külügyminiszteri céljai Elsődleges cél az EU-csatlakozás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./2000. március 22.A parlament szakbizottságai kivizsgálást kezdeményeztek az elmúlt napokban kirobbant, és Zavtragate néven ismertté vált üggyel kapcsolatban. A Cotidianul bukaresti napilap ismertette a Zavtra című orosz hetilap cikkét, amely szerint Románia és Oroszország között egyeztetések folytak egy titkos telefonvonal kiépítése érdekében, amely összekötötte volna a Kremlt a Cotroceni-val. Az orosz hetilap kommentárja szerint amennyiben Romániában ismét a baloldal kerül hatalomra, Oroszország növelheti befolyását a Balkánon. Újabb "szenzáció" járta be a sajtót: az Evenimentul Zilei idézte Nicolae Plesita tábornokot, aki szerint Ion Ratiu, a KDNPP néhány hónapja elhunyt alelnöke "a magyar irredentizmus elleni harcban" együttműködött a Szekuritáté külföldi hírszerzési részlegével. - Teodor Melescanu volt külügyminiszter cáfolja, hogy Cotroceni és Kreml között egyeztetések folytak volna egy "forró vonal" bevezetése érdekében. Az RTDP a parlament szakbizottságait az ügy sürgős kivizsgálására szólítja fel, mivel szerintük ez kizárólag az RTDP és annak elnöke, Ion Iliescu ellen irányul. Rákóczi Lajos képviselő elmondta: 1958-ban kormányközi egyezmény született Románia és Szovjetunió között a speciális telefonvonal bevezetéséről. Ezt követte az 1969-ben elfogadott egyezmény, amely a különleges távirati vonalakról rendelkezett. Ez a két jogi norma működött 1989-ig, amelynek értelmében speciális telefonvonallal összekapcsolták a volt KGST-országokat. 1990-ben nem tárgyalták újra a kérdést. 1991-ben az orosz föderáció levélben fordult a román Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz, amelyben a kapcsolatok újraértékelését, illetve az ilyen jellegű szolgáltatásokról szóló új egyezmény megkötését javasolta. Az orosz és a román fél azonban nem tudott megegyezni. 1994-ben azután aláírtak egy technikai egyezményt anélkül, hogy konzultáltak volna a Legfelsőbb Védelmi Tanáccsal és a külügyminisztériummal. Úgy néz ki, hogy a javaslat Ion Iliescu volt államfő köréből jött. - Az információk zavarosak, a jövő héten is folytatják a meghallgatást. 1997-1998-ban a külügyminisztérium utasítást adott ki, amelyben elrendeli, hogy az összes ilyen jellegű telefonkapcsolatot meg kell szüntetni. Így 1998-ban megszűnt Csehországgal, 1999-ben Magyarországgal, 2000-ben Bulgáriával, idén, március 20-án némították el az orosz-román telefonvonalat is - tájékoztatott a képviselő. /Papp Annamária: Tovább bonyolódik a "Zavtragate" Inkább az állami intézmények közt kellene "hot-line" = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2000. április 15.Az RMDSZ megbízásából az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja által március második felében készített közvélemény-kutatás átfogó módon térképezte fel a romániai magyarság helyzetét, elvárásait, politikai opcióit stb. A reprezentatív adatok szerint a romániai magyarok több mint 90 százaléka azt nyilatkozta, hogy részt venne a parlamenti választásokon. Az RMDSZ támogatottsága a romániai magyarság körében meghaladja a 94 százalékot, ugyanakkor egyetlen más alakulat sem kapott több mint 2 százalékos támogatottságot. Az elnökválasztás tekintetében 31,8 százalék azt nyilatkozta, hogy nem tudja, kire voksolna, vagy hogy nem megy el voksolni, Emil Constantinescu 43,6 százalékot kapott, Teodor Melescanu 6,4 százalékot, más jelöltek pedig jelentéktelen töredékeket. Arra, hogy az RMDSZ az elnökválasztáson indítson saját jelölte, 75,4 százalék igennel válaszolt, 9,4 százalék nemmel, 15,2 százalék pedig vagy nem tudott, vagy nem akart válaszolni. A kérdezőbiztosok kérésére megneveztek három olyan RMDSZ-es/romániai magyar politikust, akiben megbíznak. Az összesítés után a következő lista alakult ki: Frunda György (51,9%), Markó Béla (45,6%), Tőkés László (36,9%), Verestóy Attila (19,5%), Kincses Előd (6,8%), Takács Csaba (6,0%), Hajdú Gábor (4,1%), Eckstein Kovács Péter (3,3%), Tokay György (2,7%), Borbély László (2,1%), Király Károly (1,7%), Asztalos Ferenc (1,6%), Toró T. Tibor (1,6%), Bárányi Ferenc (1,4%), Csapó I. József (1,4%), Katona Ádám (1,4%). - A szavazók elvárásainak az RMDSZ-es képviselők és szenátorok nagyobb mértékben feleltek meg idén márciusban, mint tavaly februárban. A megkérdezettek 6,2 százaléka úgy érzi, hogy az a honatya, akinek mandátumát támogatta voksával, teljes mértékben megfelelt az elvárásainak, 42,3 százaléka pedig úgy, hogy részben megfelelt. /Wagner István: Felmérés a romániai magyarság körében. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 15./2000. május 6.Henri Pons, a párizsi Igazságügyi Palota gazdasági kérdésekben járatos elöljárója megjelent Bukarestben - megjelenése riadalmat keltett ellenzéki berkekben - ugyanis egy nagyszabású pénzmosási ügyben kíván nyomozni. A kiszivárgott hírek szerint a kilencvenes évek közepének TDRP-s vezérei - hogy pontosan kik, azt még nem lehet tudni - egy Franciaországban létrehozott cég segítségével mosták tisztára az állami költségvetésből eltulajdonított milliárdokat. A Le Parisien nem titkolta: az ügy nagyon kényes, hiszen jelentősen átrajzolhatja néhány vezető román politikus portréját. Egyelőre érintettnek látszik Adrian Nastase, Teodor Melescanu, Viorel Hrebenciuc, Liviu Razvan Temesan, Mircea Cosea, Iosif Boda... vagyis csupa egykori kormányzati vezető, akik most kötelesek lesznek megjelenni a törvény előírta meghallgatáson. Ez a pénzmosási ügy nem sokkal a "vörös drót" esete után pattant ki, arra enged következtetni: lesznek még időzített botrányok és leleplezések. "Akár azt is gondolhatnánk: több előre megírt botránykrónika és leleplezési forgatókönyv hever távoli országok tekintélyes intézményeinek páncélszekrényeiben" - írta Kereskényi Sándor. Az újságíró szerint ha román demokrácia keretei tágulnak, "nekünk csak jó lehet." - Mennyire züllött lehet itt a közéleti szereplőgárda? /Kereskényi Sándor: Mosás és mosakodás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 6./2000. május 8.A magas szintű román-magyar találkozókról fejtette ki véleményét Kiss József, a lap munkatársa. A mélypontot jelentő 1988. augusztus 28-i, aradi Ceausescu-Grósz találkozóról kiadott hivatalos közlemény szerint: "a munkajellegű, konstruktív légkörű megbeszéléseken, hangsúlyozták a barátság erősítését és a kétoldalú együttműködés fejlesztését szolgáló érintkezések fontosságát". Az 1989-es eseményeket közvetlenül követő Horn Gyula látogatásán megszületett emlékeztetőben, majd az 1990. január 7-i kormánynyilatkozatban még a teljes egyéni és kollektív jogokat, az újrainduló magyar nyelvű egyetemet, az anyanyelv közhivatalokban és az igazságszolgáltatásban való korlátlan használatát emelgették, s végül a márciusi események után 23-i dátummal kiadott közlemény megerősítette mindezt. Ugyanezekért az Európai Tanácsba való felvételnél kiszabott feltételeknél, Melescanu külügyminiszter személyesen vállal kezességet az 1993. július 22-i levelében. 1994 nyarán újra találkoztak a külügyminiszterek, de az időközben életbe léptetett alkotmány "nemzetállam" jellege miatt már nem tárgyalhatták a be nem váltott ígéreteket, akárcsak az időközben felerősödött magyarellenes hangulatot sem. Az európai fórumok kicsikarta 1996. augusztus 22-i alapszerződés szövege, bár említi a saját oktatási intézményeket (12. cikkely), elítéli az idegengyűlöletet (14. cikkely), továbbá hivatkozik az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, a Párizsi Chartára, a koppenhágai találkozó előírásaira és az 1201-es ajánlásra (az egyéni jogokra és ami tartalmának megfelel, a kollektív jogokra, amit közösen gyakorolhatnak), de semmiféle előírást nem tartalmaz ezek valódi garantálásához. Emiatt sokan bírálták az alapszerződést, többek között az RMDSZ is. A tavalyi hivatalos találkozón Radu Vasile miniszterelnök ígéretet tett a kolozsvári magyar egyetem mielőbbi visszaállítására, amelyet hazatértekor már a repülőtéren megcáfolt. Kolozsvár szélsőséges polgármestere megengedhette magának, hogy a magyar konzulátusra kitehesse a "kémközpont" feliratot, magát a nagykövetet is horthysta-irredenta kémnek nevezve, sőt a konzulátus nemzeti zászlójának ellopását is, ugyanakkor Vadim fasisztoid jellegű hisztériás és fajgyűlölő tüntetéseket rendezzen Kolozsváron, Zilahon és Marosvásárhelyt. Ezekben az esetekben diplomáciai úton sem került sor tiltakozásokra. - A közelmúltban lezajlott miniszterelnökök találkozójáról ugyancsak elmondható: "Reményt keltő nyitásnak számító, összességében eredményesnek minősíthető tárgyalás, ahol nem írtak alá semmit". Nem kellene ezen változtatni, tette fel a kérdést az újságíró. /Kiss József: Kipipált rutinlátogatások. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||