|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 523 találat | lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 511-523 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farcádi Botond 2015. november 12.Az új kormányfő és a régi bűnbandákDacian Cioloş miniszterelnöki kinevezése tényleg jó választás. Nem azért, mert afféle Messiásként berobban majd a hazai közéletbe, mindenütt rendet teremt, szűk egy év alatt olyan pályára állítja az országot, amely hosszú távon megalapozza majd fejlődését, azért sem, mert egyszeriben tejjel-mézzel folyó Kánaánná változik az ország, egy csapásra megszűnik majd a korrupció – mindez, jól tudjuk, lehetetlen. Dacian Cioloş felkérése szakértői kormány alakítására mindenekelőtt a jelölt hitelessége és a lakosságnak, a nemrég még utcára vonult polgároknak szánt üzenet miatt fontos: végre olyasvalaki irányíthatja Romániát, aki saját érdemeinek, tanulmányainak, szorgalmának, munkájának köszönhetően került az egyik legmagasabb tisztségbe, nem pedig jó kapcsolatainak, politikai körökben való agilis mozgásának, talpnyalásnak. Valamiképpen tehát megtestesítője annak, ami eddig jobbára álomnak tűnt, hogy Romániában is lehet érvényesülni a legmagasabb szinten, kizárólag olyan érdemek alapján, mint a tudás, szakértelem. Dacian Cioloşra mindezek ellenére elképesztően nehéz feladat vár. Nem kormánya beiktatása ütközik majd akadályokba – a pártok vélhetően alig várják már, hogy az összes felelősséget ráruházzák, maguk pedig nyugodtan kampányolhassanak. Igazán nehéz az új kormányfő számára éppen a pártok, a régi bűnbandák által állított csapdák elkerülése, az ő halálos ölelésükből való kikerülés lesz. A parlamenti alakulatok ugyanis csakis és kizárólag saját érdekeiket nézik majd a választások közeledtével, és előreláthatólag igen gyakran hozzák majd lehetetlen helyzetbe a szakértői kabinetet. Az egyik időzített bombát éppen tegnap dobták le, amikor hatalmas éljenzés, tapsvihar közepette a parlament elsöprő többséggel szavazta meg a közalkalmazottak bérének újbóli tízszázalékos emelését. Sem egy hatástanulmány, hogy mindez mennyi pénzbe kerül majd, honnét rá a fedezet, ki fogja mindezt megfizetni, sem komoly vita gazdasági szakértők, civilek bevonásával, csak a felelőtlen, populista szavazathajhászás. Utánuk majd úgyis az özönvíz... És előreláthatólag ez csak az első betartás a parlament részéről: számtalan eszköz áll még választottjaink rendelkezésére, hogy Cioloş munkáját akadályozzák, a közös érdek pedig felülírja a párthovatartozást, az esetleges ideológiai véleménykülönbségeket. Ráadásul azért is érdekük Cioloş kudarca, mert azzal hosszú időre hiteltelenítenék a szakértői kormány gondolatát, maradna hát övék mindörökkön a hatalom. Eme ádáz küzdelemben pedig Dacian Cioloşnak egyetlen fegyvere lehet: a közvélemény támogatása. A jelenlegi felfokozott hangulatban ez többet érhet a pártok parlamenti szavazatainál is – ezért oly fontos, hogy munkatársai, miniszterei kiválasztása során ne a politikusoknak tegyen engedményeket, hanem saját elképzeléseit érvényesítve a szakértelemre és a hitelességre alapozza programját és a miniszteri névsor összeállítását. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 24.JönnekIsmét jönnek tehát. Itt vonulnak majd december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin, itt üvöltik majd torkukszakadtából, hogy ki a magyarokkal az országból, hogy Székelyföld nem létezik, hogy ősi román földet taposnak, itt lobogtatják vasgárdista jelképeiket, rendőrök, csendőrök védelmező gyűrűjében provokálnak majd, mint tették azt az előző években. Az immár párttá alakult Új Jobboldal ismét Sepsiszentgyörgyre várja híveit és szimpatizánsait, hogy úgymond szolidaritásukról biztosítsák és megvédjék a helyi románságot a szeparatista magyarok elnyomásától. Ez utóbbi passzust értelemszerűen nem részletezik nagyon, még a végén kiderülne, híján vannak az olyan érveknek, amelyek az itt élő románság elnyomását támasztanák alá. A soviniszta szervezet sepsiszentgyörgyi masírozása ellen foglalt állást ismét az itt élő s emiatt a magyar–román együttélés mindennapjait jól ismerő Mădălin Guruianu liberális tanácstag, aki ezúttal is közös nyilatkozatra szólította a helyi román önkormányzati képviselőket – félő azonban, hogy az amúgy értékelendő gesztus ezúttal sem lesz elég a gyűlölet seregének leállításához. Nem véletlenül említi Mădălin Guruianu is a december elsejei ünnepség szervezőinek felelősségét: valakinek egyszer már tényleg fel kellene lépnie e nyilvánvaló provokáció ellen, melynek újabban minden évben kiteszik az itt élő románokat és magyarokat. Valakinek egyszer már le kellene állítania, haza kellene utasítania ezt a csürhét, mielőtt az etnikai gyűlölködés lángja elharapózna és felemésztene mindent. S hogy mely intézmény lenne a legalkalmasabb erre a feladatara, az teljesen egyértelmű: a kormány meghosszabbított karjának, a december elsejei ünnep szervezőjének, a prefektúrának kellene beavatkoznia mielőbb és minél határozottabban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis teljesen egyértelmű: nem ünnepelni, provokálni jönnek, nem szolidarizálni akarnak a helyi románsággal, hanem viszályt kelteni, nem büszke hazafiak ők, hanem hőzöngő soviniszták – minden feltétel adott tehát, hogy Kovászna megye kormányhivatala elejét vegye, megakadályozza sepsiszentgyörgyi felvonulásukat. Ha nem ezt teszi, akkor bizony arról tesz tanúbizonyságot – ismét! –, hogy egy húron pendül eme bandával, s valódi célja nem a rend fenntartása és a békés együttélés ösztönzése, hanem ugyanaz, mint az Új Jobboldalnak: feszültségkeltés, az itt élő nemzeti közösségek egymásnak uszítása, a gyűlölet terjesztése. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 28.Valaki hívja meg színházbaHogy Rodica Pârvan lassan már leplezni sem tudja magyarokkal szembeni gyűlöletét, abban nincs újdonság. A sepsiszentgyörgyi helyi tanács ülésein újabban rendszeresen felszólaló és nemegyszer alpári stílusban botrányokat gerjesztő önkormányzati képviselőről régóta tudjuk: a Hargita és Kovászna Megyei Civil Fórum fedőnevű szekurista-soviniszta bagázs híve, előretolt embere, sok más régebb betelepített társához hasonlóan megélhetési román ő is, abból él, az a foglalkozása, hogy elnyomást kiált, hogy gyűlöletet szít. Nézeteiről, meggyőződéseiről sokat elárul, hogy többszöri nyomatékos felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhatárolódni a szélsőséges, vasgárdista eszméket követő Új Jobboldal nevű szervezettől. A megyeszékhelyi Constantin Brâncuşi-iskola volt igazgatója azonban magyarellenessége mellett olyan fokú tájékozatlanságról, bárdolatlanságról, műveletlenségről, mi több: ostobaságról tett tanúbizonyságot a helyi tanács legutóbbi ülésén, amely már szinte hihetetlen, és egyáltalán nem méltó egy önkormányzati képviselőhöz. Mert mi más, ha nem nagyfokú ostobaság és műveletlenség, amikor azt kéri számon, hogy a városi önkormányzat miért utal ki több pénzt a szerb nemzeti színház sepsiszentgyörgyi vendégszereplésére, mint a december elsejei rendezvényre? És mi más, ha nem tájékozatlanság, amikor úgy kéri számon a román színház székhelyének átadását, hogy fogalma sincs arról: az Andrei Mureşanu Színház vezetősége már két nappal korábban sajtóközleményben hozta nyilvánosságra: a számukra ígért terem határidőre elkészült, köszönik szépen, és jövő hétre várják a sajtó képviselőit is, hogy bemutassák azt? Szemtelen, pimasz – vágta képviselőtársához a magából kikelt Rodica Pârvan, sértőnek szánt szavai mégis elsősorban őt magát minősítik. Nem beszélve arról, hogy igazi okuk a sértődésre éppen azoknak lenne, akiket Rodica Pârvan képviselni kíván: a helyi románoknak. Mert azt bizonyára ők is szégyellik, hogy olyasvalaki rendez értük szappanoperába illő jeleneteket a helyi tanács ülésein, aki saját közössége intézményeinek helyzetét sem ismeri. Igazán ideje volna hát, hogy valaki hívja meg és vigye el színházba a bősz asszonyságot, hátha megismerné azt a teátrumot, amelyért oly hevesen szállna síkra. Talán még ragadna is rá valami – merthogy némi műveltség elkelne, afelől semmi kétség. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 2.Zászlókeresés és felvonulás (December elseje Sepsiszentgyörgyön)Románia miniszterelnök-helyettese is megszólalt a sepsiszentgyörgyi december elsejei rendezvény kapcsán, igaz, Vasile Dâncu nem az Új Jobboldal szélsőséges szervezet felvonulásáról nyilatkozott, hanem az eltűnt román zászlóról: az országos sajtóban ugyanis nagy visszhangot kapott, hogy a Kovászna megyei rendőrség közölte, a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról ismeretlen tettesek hétfőn levették a trikolórt, és a székely zászlót vonták fel helyette. A nagy sajtóvisszhang ellenére a sepsiszentgyörgyi december elsejei rendezvény békésen, incidensektől mentesen zajlott. Incidensek nélkül Tegnap délben a csendőrlaktanya mellől indult a felvonulás a december elsejei rendezvény helyszínére, a Mihai Viteazul-szobor elé, ahol több ezren, az elmúlt évekhez képest sokkal többen vettek részt az eseményen. A menetoszlopban élesen elkülönült a helyiek csoportja az Új Jobboldal tagjaitól. Elöl lovasok, papok, utánuk az ünneplő tömeg, sokan népviseletbe öltözve, piros-sárga-kék zászlókat lobogtatva vonultak, az autókból hangosbemondókból szóltak a hazafias dalok, majd rendőr-és csendőrautók következtek: azok képezték a válaszfalat az ünneplő helyiek és a csendőrök gyűrűjében vonuló Új Jobboldal között. Az immár párttá alakult szélsőséges szervezet tagjai – mintegy 80-an – a már megszokott zöld-fehér zászlóikkal és trikolórokkal vonultak, és az előző évekhez képest visszafogottabb jelszavakat skandáltak, mintha lelkesedésük is alábbhagyott volna. „Nagy-Romániát a régi határokkal!”, „Új Jobboldal Romániáért!”, „Románia a hazánk, nem megyünk el innen!”, „Románia nemzetállam!”, „Hargita és Kovászna román föld!”, „A román nyelv az egyedüli uralkodó!” – skandálták többek között a társaság tagjai. Vélhetően hatósági felszólításra az elmúlt években hangoztatott Ki a magyarokkal az országból szlogen ezúttal elmaradt. Az Új Jobboldal karhatalmi erők gyűrűjében történt vonulása során incidens nem történt. A szervezet tagjait a Mihai Viteazul-szobor jobb oldalához vezényelték a rendőrök, a rendezvény vége előtt nem sokkal pedig elkísérték őket járműveikhez. A december elsejei rendezvényen kulturális műsort mutattak be, katonai díszszemlét tartottak és szónoklatok hangzottak el, koszorúkat helyeztek el a szobornál. Az eltűnt zászló nyomában A december elsejei felvonulást országossá duzzadt zászlóbotrány előzte meg. Ioan Popa, a Kovászna megyei rendőrkapitányság parancsnoka az Agerpres hírügynökségnek azt mondta: hétfőn 6.30 és 7 óra között Sepsiszentgyörgyön az ismeretlen katona szobránál levő zászlórúdról eltávolították a román trikolórt, és helyette a székely lobogót tűzték ki. Beszámolója szerint az esemény éppen abban az időszakban történt, amikor a rendőrjárőrök cseréje zajlott. Azt ígérte, addig nem nyugszanak, amíg kézre nem kerítik a tetteseket. A zászló eltűnését egyébként hírügynökségi beszámolók szerint Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes jelentette a hatóságoknak, aki elmondta: Sebastian Cucu prefektus sietett a helyszínre egy új lobogóval. Ioachim Grigorescu, a Háborús Veteránok Szövetségének Kovászna megyei elnöke legutóbb akkor került a sajtó figyelmének középpontjába, amikor a román hadsereg 70 évvel korábban történt sepsiszentgyörgyi bevonulásának emlékére szervezett rendezvényen mindenáron ki akarta tűzetni a román zászlót a városháza tornyára. A Kovászna megyei kormányhivatal közleményben szögezte le, hogy a történteket a román nemzeti lobogó, és a román nemzeti ünnep meggyalázásának tekinti. A prefektusi hivatal emlékeztetett: az elmúlt időszakban egész sor törvénymódosítást kezdeményezett a román nemzeti lobogó kitűzésére és a románellenes, szélsőséges nacionalista megnyilvánulások visszaszorítására. Többek között azt javasolta, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének bűntettét. A történtekre reagált Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is. A városvezető közleményben ítélte el a román zászló eltávolítását. „Azt gondolom, hogy ez a tett provokáció, és az volt a célja, hogy megzavarja a magyarok és a románok közti interetnikus békét és városunk csendjét. Remélem, hogy a hatóságok minél előbb azonosítják és felelősségre vonják a tetteseket” – áll nyilatkozatában. Az ügyben megszólalt Vasile Dâncu kormányfőhelyettes, közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter is, aki tegnap részt vett Gyulafehérváron a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett rendezvényen. Az Agerpres hírügynökség szerint sajnálatosnak nevezte az incidenst, és azt mondta, hogy a magyar többségű településeken tetten érhető néha a konfliktusgerjesztési szándék a román nemzeti jelképek megsértése révén, de ez nem általános jelenség. Úgy vélte, hogy nem a zászlós incidens határozza meg a románok és a romániai magyar kisebbség viszonyát. A miniszterelnök-helyettes az MPP által szombaton szervezett csíkszeredai tüntetésről is nyilatkozott, amelyen a résztvevők az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatában tett ígéretek betartását és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték. Úgy vélte, valamennyi román állampolgárnak meg kell értenie, hogy a román alkotmányt és a törvényeket tiszteletben kell tartani. Hozzátette: nincs veszélyben Románia nemzetbiztonsága és függetlensége még akkor sem, ha egyesek időnként túllépik a törvényesség határát. Szerinte a román államnak erőszakmentesen kell megoldásokat találnia, hogy szuverenitását tiszteletben tartsák egész területén. Dâncu szerint Romániának sikerült „korrekt” törvényeket kidolgoznia kisebbségei számára, és ezek a jogszabályok lehetővé teszik, hogy kifejezzék etnikai, kisebbségi önazonosságukat. „Továbbra is védeni kell a nemzeti kisebbségeket, még akkor is, ha részükről a tisztelet nem mindig kölcsönös, mert a többségnek bölcsnek és nagyvonalúnak kell lennie” – mondta. A zászlóügy a közösségi médiában is nagy port kavart. Annak ellenére, hogy az eset rendkívül forgalmas helyen történt, szemtanú még nem szólalt meg a nyilvánosság előtt, fotó sem készült az ott lobogó székely zászlóról – tették szóvá többen is. Mădălin Guruianu helyi tanácstag, a Nemzeti Liberális Párt sepsiszentgyörgyi elnöke ugyanakkor üdvözölte Antal Árpád gyors reakcióját, és reményét fejezte ki, hogy mielőbb elkapják és megbüntetik a tetteseket, ellenkező esetben egyes állami intézmények – például rendőrség, Román Hírszerző Szolgálat – helyi vezetőinek le kellene mondaniuk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 3.A „magyarveszély” árnyékábanJóllehet a román sajtó gondolkodó munkatársai már ébredeznek a december 1-jei sokk után, egyre több a józan hang, s a titkosszolgálat szivárogtatásai ellenére az internet, a közösségi portálok népe is mindinkább megkérdőjelezi a hatóságok által hatalmas csinnadrattával jelentett kézdivásárhelyi merényletkísérletet – a román közvéleményben vélhetően még sokáig tartja magát a vélekedés, hogy a székelyek robbantani készültek. Márpedig alighanem éppen ez, vagyis az etnikumközi feszültségek elmélyítése, a „magyarveszély” minél látványosabb megjelenítése volt a cél. Hogy kiknek a célja, arra csak következtethetünk. Például abból, ha számba vesszük a kézdivásárhelyi történet győzteseit – mert megvannak, és jól azonosíthatóak. E látványos, maszkosokkal, házkutatásokkal, letartóztatásokkal, dörgedelmes ország- és nemzetvédéssel tűzdelt, kémfilmet idéző rémtörténetből nyert az akciót lebonyolító Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Igazgatóság. Rá is fért ez a hatóságra, hisz tekintélyét alaposan megtépázta, hogy korábbi vezetőjét, Alina Bicát a korrupcióellenes ügyészek vitték el. Jól jöhet hát az ország ily elszánt védelmezése akkor, amikor új kormány került hivatalba, a következő hónapokban új főügyészeket kell kinevezni, költségvetést megszavazni… Nagyot alakított a Román Hírszerző Szolgálat is, amelynek élére nemrég került új vezető. Ezek után viszont aligha következhet be lényeges változás a hírszerzés működésében – legalábbis ami a székelyföldi erőteljes jelenlétet, fokozott figyelmet illeti. Elégedetten dörzsölhetik kezüket azok a nemzetféltésből élő románok, akik állandóan a székelyföldi magyarok elnyomása miatt sírnak: ki ne hinne nekik, ha lám, robbantani is készek azok a fránya magyarok. Árulkodó Sebastian Cucu kormánybiztos magatartása is, aki már-már diadalittasan nyilatkozott, hogy figyelmeztetett ő előre, most aztán ideje végre móresre tanítani a magyarokat. Neki sem kell majd attól tartania, hogy az új kormány meneszti, elvégre bebizonyosodott: nagy szükség lesz a munkájára. Hasonló helyzetbe került az összes kormányhatóság és dekoncentrált intézmény vezetője: ki merészelné őket elmozdítani, leváltani éppen most, amikor oly nagy szükség van éberségükre? Nyert továbbá a mindenkori bukaresti központi államhatalom: aligha lehet majd autonómiáról, decentralizációról, regionalizmusról beszélni anélkül, hogy azt ne terrorista törekvésekkel társítanák, azonosítanák. Nem mellékesek a gazdasági következmények sem: egy ilyen incidens elriaszthatja a külföldi vagy hazai befektetőket – közvetett eszközökkel sikerülhet tehát folytatni a régió gazdasági elsorvasztását. És végül nyert az egész korrupt, inkompetens, hitelét vesztett jelenlegi politikai osztály: mindazok, akik a központosított nemzetállam megerősítését akarják, és ellenérdekeltek a valós magyar–román párbeszéd, a közös erdélyi cselekvés kibontakozásában – az állítólagos merényletkísérletről szóló hírek ugyanis jelentősen visszavetik az utóbbi időben erősödni látszó magyar–román kölcsönös bizalmat. Miközben az utca megtisztulást követel a politikai osztálytól, a régi rendszer megannyi katonája magyarveszélyt kiált, így próbálja ismét átmenteni a hatalmat. Vajon ezúttal is sikerrel járnak? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 4.Bizalmi válságA hatóságok által merényletkísérletként bemutatott kézdivásárhelyi eset legsúlyosabb, hosszú távon fennmaradó következménye, hogy alighanem minden szinten tovább romlik majd a magyar–román viszony, fokozódik a bizalmatlanság a két közösség között, mélypontra juthat a magyarság bizalma a román állam intézményeivel szemben, de tovább hűlhetnek még az államközi, amúgy is eléggé fagyos kapcsolatok is. Mindez pedig arra is rávilágít, mennyire védtelenek vagyunk, kiszolgáltatva titkosszolgálatok machinációinak, a médiából folyó összehangolt hazugságkampányoknak. S bár ezek ellen valóban nehéz védekezni, azért mégiscsak jobb helyzetben lennénk, ha következetesen dolgoznánk azon, hogy Székelyföldről ne azok az információk jussanak el Bukarestbe, amit szolgálatos jelentgetők, gyűlölködők, különféle sötét erők akarnak, hanem elsősorban azok, amelyek valós képet festenek az itt élők helyzetéről. Az elmúlt időszakban például történtek olyan kezdeményezések, hogy a megyei önkormányzat meghívására bukaresti újságírók érkeztek Háromszékre, és bemutatták nekik a térség vendégforgalmi nevezetességeit – a várt hatás nem is maradt el, népszerű blogokon, más médiafelületeken pozitív, vendégcsalogató írások jelentek meg. Milyen jó volna, ha nemcsak turisztikában, de közéleti ügyekben is volnának hasonló kezdeményezések. Hiszen dolgoznak azért a román sajtóban olyan véleményformálók, akik nem feltétlenül ellenségesek velünk szemben, alkalomadtán őket is meg kellene hívni, nekik is be kellene mutatni az térségben élők jogköveteléseit, törekvéseit. Ilyen bázissal a hátunk mögött a magukat hírtelevíziónak nevező szennycsatornák is sokkal nehezebben tudnák manipulálni a román közvéleményt. De már az sokat segítene, ha a román költségvetésből visszaosztott adólejeink fölött rendelkező RMDSZ áldozna arra, hogy akár egy román vagy többnyelvű hírügynökség révén friss, pontos információkat, híreket közvetítsen Székelyföldről, Erdélyből Bukarestbe és a nagyvilágba. Hiányoznak továbbá az élő civil, kulturális kapcsolatok. Más volna a helyzetünk, ha a helyi román és magyar értelmiség, civil szervezetek, kulturális intézmények együtt foglalnának állást olyan kritikus pillanatokban, amikor fennáll a kollektív megbélyegzés esélye – mint például most, amikor az egyetlen forrásból származó manipulált információt szóró tévékből tájékozódó románok könnyen tarthatnának minket terroristák támogatóinak. A hűvös magyar–román államközi kapcsolatok dimenziójában egyelőre az látszik, hogy egyfajta változás körvonalazódik a bukaresti hatóságok magatartásában – legalábbis erre enged következtetni, hogy a Cioloş-kormány képviselői nem sietnek állást foglalni a kézdivásárhelyi ügyben. Belegondolni is rossz, micsoda hisztéria közepén lennénk, ha az ország élén jelenleg is Victor Ponta és csapata állna... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 9.Sepsiszentgyörgyön is tüntettekMintegy kétszázan gyűltek össze tegnap Sepsiszentgyörgy főterén, hogy a kézdivásárhelyi Beke István Attila szabadon bocsátását követeljék, illetve tiltakozzanak a titkosszolgálatok és a román média manipulációja, hazugságai ellen. Az épülő főtéren összegyűltek közül többen székely zászlóval érkeztek, kék-arany karkötőt viseltek, néhányan csillagszórót gyújtottak. A politikusokat MPP-s vezetők, volt és jelenlegi néppártosok képviselték, RMDSZ-es vezető nem volt jelen az eseményen. Az akciót A Magyarság Megmaradásáért Szövetség nevében kezdeményező Bedő Zoltán röviden ismertette a megmozdulás célját: a román hatalom packázásai ellen tüntetünk, azt üzenjük, hogy nem félünk, nem lehet megfélemlíteni bennünket, az igazság mellett kiállunk. Ma Bekét viszik el, holnap bárkire sor kerülhet – figyelmeztetett. A románságnak is üzent: ne dőljenek be a médiából áradó uszításnak, fogjunk össze az igazságért, és vessünk véget a gyűlöletnek, amit sötét erők, a Securitate utódszervezetei szítanak, hogy a zavarosban folytathassák üzelmeiket, és eltereljék a lakosság figyelmét a gazdasági gondokról, arról, hogy mintegy ötmilliónyian az ország határain kívül kénytelenek megélhetést keresni, valamint a korrupcióról, ami a hatalmi köröket behálózza. Bedő ismertette a felvonulás útvonalát is – ezen módosítani kellett, ugyanis a Román Hírszerző Szolgálat előtt nem szabad tüntetni –, a tömeg a Kézdivásárhelyen immár több mint egy hete zajló tüntetésekről ismert jelszavakat skandálva a Kossuth Lajos utcán menetelt, majd a prefektúránál állt meg, végül a törvényszék épülete elé vonult. Beke Isti ártatlan, Székelyföld, csatlakozz!, Hol a bomba?, Hazudik a SRI, Hazug román média, Korrupt román hatalom, Igazságot akarunk!, Aki magyar, velünk tart!, Engedjétek szabadon!, Terrorista SRI – skandálták a résztvevők. A felvonulást rendőrök, csendőrök biztosították, átmenetileg lezárták a forgalmat azokon a szakaszokon, ahol vonultak a tüntetők. A főtérre visszaérve imával, a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a tüntetés, amely a kezdeményezők szerint mostantól naponta zajlik majd Sepsiszentgyörgyön is, gyülekező 16 órakor a főtéren. Engedélyt egyelőre e hét végéig kaptak, de jövő hét elején újabb kérést nyújtanak majd be – közölte Bedő. A hetedik nap Kézdivásárhelyen Tegnap délután folytatódott a tüntetés Kézdivásárhelyen. A több száz fős tömeg a megszokott útvonalon – Gábor Áron tér, rendőrség, bíróság, ügyészség és főtér – vonult végig, és a lapunkban már többször is közölt jelszavakat skandálta. Miután visszatértek a főtérre, a Gábor Áron-szobor mögötti pódiumon Bíró Levente tanító, Németh Loránd Csaba állatorvos, Tódor Előd képzőművész és Beke Ernő szólt az egybegyűltekhez, majd Németh Loránd Csaba felolvasta azt a magyar és román nyelven megírt petíciót, amelyet Klaus Johannis államelnöknek, Dacian Cioloş kormányfőnek és a két házelnöknek juttatnak el. Az ügyvédi kiadások fedezésére a múlt héten elkezdődött gyűjtés ezen a héten is folytatódik, és a Beke István Attila szabadon bocsátása céljából kezdeményezett aláírásgyűjtés is elkezdődött. A tegnapi tüntetés szokás szerint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A bukaresti táblabíróság lapzártáig még nem tűzte napirendre a Beke István Attila előzetes letartóztatása ellen benyújtott fellebbezési kérést. (iochom) Ezer lej adomány Néhány óra alatt közel ezer lej gyűlt össze azon az adománygyűjtő akción, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezett az igazságtalanul meghurcolt Beke István Attila perköltségeinek fedezése és hazahozatala érdekében – tájékoztatott Bereczki Kinga, a HKA elnöke. Mint mondta, az adományozók között volt olyan nyugdíjas, aki két-három lejt tudott felajánlani, de akadt olyan is, aki Brassóból utazott Sepsiszentgyörgyre csak azért, hogy ily módon fejezze ki szolidaritását. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 10.Magyarázatot kérnek a DIICOT-tólSem a november 30-án állítólag eltávolított román zászló, sem a kézdivásárhelyi Beke István Attila letartóztatása nem szerepelt napirenden a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) tegnapi ülésén – Kulcsár-Terza József felháborodottan tette szóvá ezt a testület összejövetelén, és nem is maradt el a vita. A Sepsiszentgyörgyön az Ismeretlen katona szobra mellől a hatóságok szerint eltávolított román zászlóval kapcsolatban Ioan Popa megyei rendőrparancsnok azt mondta, a nyomozás zajlik, megvan a gyanúsítottak köre, és bizonyítékaik is vannak, ezeket azonban nem tárhatja a nyilvánosság elé – tájékoztatta lapunkat az MPP megyei elnöke, a közrendészeti hatóság tagja. (Különben Popa az eset óta a rendőrség heti sajtótájékoztatóján sem vett részt, közleményt pedig azóta sem adtak ki a román zászló eltávolításáról, illetve a székely zászlóval való állítólagos lecseréléséről.) A Kézdivásárhelyen történtek kapcsán a hatóság úgy döntött, átiratban kér átfogó tájékoztatást a házkutatást és a letartóztatást végrehajtó Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságtól (DIICOT), abban ugyanis egyetértettek, hogy senkinek nem érdeke a jelenlegi feszült helyzet fenntartása. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 11.Ki az utcán, ki a tárgyalóasztalnálOlyan önkéntelen munkamegosztás kezd kibontakozni az erdélyi magyar társadalomban a kézdivásárhelyi Beke István Attila letartóztatása nyomán kialakult, igencsak kedvezőtlen helyzetben, amelyre bizony máskor is szükség volna, és amelyet jó volna tervezetten, előre leszögezett és mindenki által elfogadott stratégia mentén folytatni. Kézdivásárhelyen és immár Sepsiszentgyörgyön is naponta tüntetnek Beke István Attila szabadon engedéséért és a példátlan manipulációs, magyarellenes kampány ellen. Felrázta az eset a közösséget, és újult erővel irányítja rá mindannyiunk figyelmét a titkosszolgálati diverziók veszélyére, az állami hatóságok túlkapásaira, a központilag vezényelt magyarellenes kampányokra – jó volna, ha minderre nem visszavonulás, beletörődés, félelem volna a válaszunk, hanem közösen keresnénk azokat a megoldásokat, amelyekkel semlegesíteni tudjuk ezeket. De lám, felmerült a téma önkormányzati testületekben, például Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén, helyi képviselőink, vezetőink felszólalása olyan tekintetben is hasznos lehet, hogy talán csökkentheti az elmúlt időszakban csak növekvő szakadékot választó és választott között. Igen fontos mozzanata a történetnek az, amiről tegnap tájékoztatott hírlevelében az RMDSZ: Kelemen Hunor Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloş miniszterelnökkel tárgyalt a kézdivásárhelyi terroristavádról, de az uniós államok bukaresti nagyköveteivel is levélben ismertette a helyzetet, kifogásolva a magyarság kollektív megbélyegzését. Ráadásul pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az államfő és a miniszterelnök egyaránt úgy nyilatkozott: a történtek nem jelentenek irányváltást a magyar közösséghez való viszonyulásban. Egyébként az is beszédes, hogy az elmúlt másfél hét során sem a kormány, sem az államelnöki hivatal nem reagált a terrorvádra – a szociáldemokraták uralma alatt ilyen visszafogottságra aligha számíthattunk volna, sokkal valószínűbb, hogy Ponta és csapata tovább hergelte volna a közvéleményt a magyarság ellen. Úgy tűnik tehát, mindenki teszi a maga dolgát – a román véleményformálók egy része is szövetségesünkké vált, de elférnének még a sorban a más esetekben oly bősz erdélyi magyar emberijog-védők is, elvégre mégiscsak rendőrállamot idéző intézkedéseknek vagyunk szemtanúi, és az például ez idáig nem sokakban merült fel, hogy milyen alapon hallgatják le magánszemélyek telefonbeszélgetéseit, kiket, miért és miként követ figyelemmel a titkosszolgálat 26 évvel azon rendszer bukása után, amelyben az állampolgárok megfigyelése az elnyomó hatalom egyik legfőbb eszköze volt. A legfontosabb azonban talán most az volna, hogy energiáinkat ne egymás elleni civódásra, viszályra pazaroljuk. Ki az utcán tüntet, ne a tárgyalóteremben levőket hiányolja vagy szidja, ki pedig az ország vezetőivel beszélget vagy a nyugati államok nagyköveteit tájékoztatja a helyzetről, ne feledkezzék meg az igazságért tüntetőkről. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 15.Székelyföldről máskéntEgy szakmai konferencia, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adna otthont, és amelyen kutatók, a legkülönfélébb tudományágak képviselői tanulmányaikat, kutatásaik eredményeit mutatják be, minden bizonnyal kevésbé látványos akció, mint egy tízezreket, százezreket megmozdító tüntetés. A Székely Nemzeti Tanács által jövő évre meghirdetett székely kongresszus hozadéka azonban – ha a kezdeményezéshez csatlakozik a térségben vagy a nagyvilágban élő tudományos elit – legalább annyira fontos lehet, mint az önrendelkezési törekvések hírét a nagyvilágba is eljuttató, illetve a mozgalom közösségi támogatottságát mindennél élesebben megvilágító székelyek nagy menetelése. Azért például, mert azokra a kérdésekre, amelyeket Izsák Balázs felvetett, jó volna tudományos alapokon nyugvó válaszokat adni. Közösségünk tagjaiban is felmerülnek ezek, s ha megnyugtató válaszok nincsenek, akkor bizony felüti fejét a bizonytalanság, a kétely: vajon valóban jobb lesz-e nekünk, ha Székelyföld autonómmá válik, vajon mit jelent mindez gazdasági szempontból, vajon mennyire életképes a régió, kik és miként termelik ki természeti erőforrásainkat? Márpedig a küzdelemben oly fontos elszántsághoz, a hithez szükség van arra a bizonyosságra is, amit közgazdászok, szociológusok, társadalomkutatók, más szakmák képviselői nyújthatnak. De jól jön a kezdeményezés azért is, mert közös gondolkodásra hív, megszólítja a Székelyföldön élőket, az innen származó, jelenleg a világ különféle részein élő kutatókat és mindazokat, akik érzelmileg talán nem kötődnek a régióhoz, de valamiképpen kapcsolódnak ahhoz kutatásaik révén. Ugyanakkor a konferencia bekapcsolná az autonómiamozgalomba azt a szakmai, tudományos elitet is, amelyet eddig mindig elnyomott a politikum hangja. Legnagyobb hozadéka pedig kétségkívül az lehet a tervezett székely kongresszusnak, ha sikerülne kimozdítani az autonómiáról szóló diskurzust és gondolkodást abból a zsákutcából, ahová a politikum terelte, és Székelyföldről másként is tudnánk szólni. Ha ugyanis kimondottan a politikai kereteket nézzük, akkor a helyzet nem túl biztató: a legnagyobb politikai szervezet, az RMDSZ csak ímmel-ámmal vállalja fel e törekvés képviseletét, a gyengülő magyar ellenzék eszközei korlátozottak, a románsággal érdemi párbeszédet nem nagyon kezdeményez senki, így aztán autonómiaigényünk változatlanul a bukaresti elit kemény ellenállásába ütközik. Ideje volna viszont e politikai béklyókat lerázni, önrendelkezésünkért ugyanis a parlamenten kívül is sokat, többet tehetünk. Számba kell vennünk a rendelkezésünkre álló eszközöket, építeni kellene intézményeinket, szervezeteinket, gyakorolnunk kellene az egymással történő szövetkezést, az együttműködés különféle formáit oktatásban, mezőgazdaságban, vendégforgalomban, önkormányzati szinten, hiszen a régió fejlesztésében Bukarestre nem, csak önmagunkra számíthatunk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 11.Kitüntették a Háromszéket (A Kós Károly-díjak átadása Nagyváradon)Szombaton Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) átadta a Kós Károly-díjakat, amelyekkel– meghatározásuk szerint – „azokat a közéleti személyiségeket tüntetik ki, akik az elmúlt években kiemelkedően hozzájárultak az erdélyi magyarság autonómiaharcához”. A 2005-ben létrehozott, de eddig egyetlenegyszer kiosztott kitüntetést 2013-ban négyen vehették át: Király Károly volt szenátor, Juhos Gábor maratonfutó, Bakk Miklós politológus, és post mortem értékelték néhai Birtalan Ákos parlamenti képviselő tevékenységét. Ezúttal két szerkesztőség munkáját jutalmazta az EMNT: a Kossuth rádió Határok nélkül műsora alkotóiét és a Háromszék szerkesztőségéét. A díj átadására Nagyváradon Tőkés László parlamenti képviselő újévi fogadásán került sor. Az elmúlt esztendő értékelésének és az elkövetkező év kihívásai számbavételének jegyében zajlott az az ünnepség, amelynek a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont, és amelyet előbb püspökként, majd EP-képviselőként Tőkés László hívott életre és rendez meg minden január második szombatján. Megfogalmazása szerint célja összefogni a váradi egyházi, művelődési és közéletet, együtt köszönteni az új évet. Az idei rendezvény több volt jókívánságok tolmácsolásánál, feladatok meghatározásánál, az EMNT díjakkal, kitüntetésekkel értékelte az általa arra érdemesnek tartottak munkáját. Sándor Lajos református lelkész rövid köszöntőjét János evangéliumának 34–35. versére építette, az „eljövendő aratás”, munkálkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy mindenkinek megvan a szerepe, feladata, és csak az együttműködés, a közös tevékenység hozhat igazi eredményt. Tőkés László ünnepi beszédében számba vette az elmúlt esztendő legfontosabb momentumait, mindazt, ami szűkebb és tágabb világunkban történt. Válaszként a jelképeink ellen indított hadjáratra közös zászlóbontást kezdeményezett, annak továbbvitelét, akár a lángot, hiszen mint fogalmazott, a zászló a szabadságot, az igazságot, a jogosságot, a demokráciát, a teljes értékű emberi életet jelképezi, ezért fontos megvédeni. „A szabadságért, igazságért való küzdelem megtermi gyümölcsét, meghozza eredményét. Ha valamiért, ezért érdemes dolgozni és harcolni. Meg kell védenünk európai és keresztény értékeinket a migránsok inváziójával szemben, erdélyi jogainkat, szabadságunkat a túlerővel szemben. Ki kell vívnunk autonómiánkat. Erdély megérdemli, hogy rendületlenül folytassuk érte a küzdelmet” – fogalmazott Tőkés László. Sokak szívébe visszaköltözött a félelem, de nem szabad apátiába esnünk, folytatni kell a szabadságunkért vívott harcot, hogy a ’89-ben jobbra fordult és azóta rosszra jutott helyzetünkön újból fordítsunk, mert ha nem ezt tesszük, sem a jó Istenen nem kérhetjük számon, sem mások rovására nem írhatjuk azt, ami velünk történik – hangsúlyozta Tőkés László. A kitüntetések sorát A közjó szolgálatában díj átadása nyitotta, a nagyváradi Szent László Egyesület képviselői vették át, elsősorban a váradi magyarságért kifejtett tevékenységükért, a nagy sikerű Szent László Napok megszervezéséért. ós Károly-díjat kapott a megszűnéssel fenyegetett közkedvelt rádióműsor, a Határok nélkül. Borbély Zsolt Attila méltatásában kiemelte: „Elévülhetetlen érdeme a kitüntetett rádióműsornak, hogy a legtermészetesebb módon tudósít az egyes nemzetrészek életéről, úgy, mintha még mindig egy határon belül élne minden Kárpát-medencei magyar. A hiteles és pártatlan tájékoztatással az egyes magyar szervezetek autonómiaküzdelmének valósághű bemutatásával kivívta magának a közönség szeretetét és a szakmai tekintélyt.” Mint fogalmazott, az EMNT minden magyar felelős minden magyarért Szabó Dezső-i elv mentén szerkesztett minőségi műsorainak elismeréseként tünteti ki a Határok nélkül munkaközösséget. A díjat Moszkovics János, a maroknyi szerkesztőség vezetője vette át, de jelen voltak többen erdélyi tudósítóik és budapesti munkatársaik közül is. A Háromszék szerkesztőség munkásságát Toró T. Tibor méltatta: „Mai átpolitizált világunkban, amikor a politikai szekértáborok kibékíthetetlennek látszó szembenállása határozza meg a közbeszédet, amikor idegen érdekeket szolgáló, jelképeinket harsányan védő, de közben a házat, hazát könnyen áruba bocsátó népvezérek mindent meg akarnak vásárolni vagy ellenőrzésük alá hajtani, akkor kiveszőben lévő és éppen ezért védendő állatfajtához hasonlatos egy szabad és elvhű kisközösség. A Háromszék szerkesztősége ilyen, szakmailag igényes, bátor, következetes, elvei értékei mellett szükségben is kitartó, konok emberek csoportja” – fogalmazott. Kitért arra is „mitől lett más a Háromszék, mint a többi, a kommunista pártsajtó romjain felépült médiatermék”. Meglátása szerint ebben szerepe volt elődjének is, a Megyei Tükörnek, mely „az ahogy lehet és a lehet, mert kell korlátai között Erdély egyik legbátrabb szellemi műhelye volt”, és melynek kisugárzása messze túljutott a régión, Erdély minden pontján ismerték, olvasták, de a ’89 utáni alapító szerkesztőknek is, akik „elsőként ismerték fel, hogy az igazi sajtó nem lehet a politika cselédje, és az újjászerveződő, majd folyamatosan megújuló csapat ehhez az elvhez következetesen ragaszkodott. Nem engedte sem megvásárolni, sem politikailag, gazdaságilag eltiporni magát, és így lett a Háromszékből az elmúlt negyedszázad alatt a meg nem alkuvás, az okos értékelvű elkötelezettség, a bátor szókimondás, a konstruktív kritika, egyszóval a sajtószabadság szimbóluma.” Külön kitért a korábbi főszerkesztő, Farkas Árpád és a meghatározó publicisták munkásságára (Farcádi Botond főszerkesztő köszönőbeszédében Simó Erzsébet és Sylvester Lajos emlékére ajánlotta fel a díjat), „az ő érdemük az is, hogy látó szemmel és értő lélekkel maguk köré gyűjtöttek iskolateremtő módon újabb és újabb újságíró nemzedékeket”. „A Háromszék szerkesztősége a székelyföldi autonómiatörekvések igazi szócsöve és egyben hátországa is. Pártok, politikai szekértáborok felett, elkötelezetten, önzetlenül teszik a dolgukat. Talpalatnyi szilárd terület képlékeny világunkban, amire építeni lehet. Tükröt tartanak a politikusok, közéleti emberek elé, hogy lássák, ha letértek az autonómia és a szabadság felé vezető útról, és akik segítenek konstruktív kritikáikkal visszatérni rá. Akikre számítani lehet a jó ügyekben. Akikre büszkék lehetünk, akikre büszkék is vagyunk. Azt gondolom, hogy a Kós Károly-díj nem kerülhetett volna méltóbb kezekbe, mint a Háromszékébe” – zárta méltatását Toró T. Tibor. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 14.Tőkés László: a romániai magyarság még inkább elégedetlenÚjévköszöntő ünnepélyt tartottak az idén is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított hagyomány jegyében január 9-én, Nagyváradon. Eredeti célkitűzésének megfelelően a találkozó a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit volt hivatott közösségbe vonni. Ünnepi nyitóbeszédében az est házigazdája, Tőkés László röviden utalt arra, hogy honnan indultunk 1989-ben, felidézte közösségi szintű eredményeinket és teljesületlen óhajainkat. Az elmúlt esztendő főbb sikereinek kiemelése mellett méltatta a szűkebb pátria azon személyiségeit, akik messze vitték jó hírünket, illetve azokat, akik 2015-ben távoztak el az élők sorából. Emlékeztetett rá, hogy a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában, s ha az ország egész népe joggal elégedetlen a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatokkal, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Ráadásul kontinensünk nyakába szakadt a migránsválság is, rengeteg a konfliktus, és az Európai Unió is megreformálásra szorul. Jövőt fürkésző felvetései-kérdései között első renden a kihívásokat említette: választások előtt áll az ország, sok a bizonytalanság határokon kívül és belül, erdélyi magyarságunkat sorozatosan megalázó vegzálások érik a főhatalom részéről, nyelvünk és nemzeti szimbólumaink háttérbe szorítása és üldözése egyvégtében önvédelmi harcra késztet minket a szabadság, igazságosság, jogosság és demokrácia jegyében. Karácsony szeretetüzenetét meghallva és magunkévá téve sem lankadhatunk a zászlóbontás és önvédelem terén, hiszen nekünk ugyanúgy ki kell állnunk erdélyi és magyar, mint európai értékeink mellett. „Polgári és hitbeli elkötelezettséggel emeljük magasba és óvjuk a forradalmi magyar és román, a székely és a partiumi, valamint az uniós zászlót” – utalt Tőkés László arra, hogy a parlamenti irodája falán lobogó szimbólumok együttállása jelképezi 2016 valóságát és esélyeit. Folytatni kell a rendszerváltoztatást, ott kell állni a normalitásért küzdő erők mellett, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, fokozva ugyanakkor az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. „Mi nem lehetünk sem a meghátrálás, sem a megalkuvás, sem az elvándorlás emberei” – fogalmazott az EP-képviselő. Az est díszvendége, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tartalmas és átfogó köszöntőbeszédében a határokon átívelő nemzetegyesítés és együttműködés számos aspektusára is kitért. Tizenkilencedik alkalommal adták át az újévi fogadás keretében a Közjó Szolgálatában Díjat, amelyet a Szent László Napokat (is) szervező Szent László Egyesületnek ítéltek oda. A szombati ünnepi esemény adott alkalmat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének arra, hogy átnyújtsa a 2015-ös évre szóló Kós Károly Díjat, amelyre két kollektívát is méltónak tartott: a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának alkotógárdáját és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztőségét. A laudációk elhangzása után Tőkés László nyújtotta át gratulációk és biztató jókívánságok kíséretében a jelképes díjakat Zatykó Gyula főszervezőnek, Moszkovits János rádiószerkesztőnek és Farcádi Botond főszerkesztőnek. A vasárnapi ünnepélyen zenei intermezzókkal Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, Kiss Adrienn Lívia, a Fölszállott a páva legfiatalabb elődöntőse és Imre Kamilla elsős, az Őszirózsa népdalverseny különdíjasa működött közre. Újévi pohárköszöntőt ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke mondott. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 16.Tüntettek az elnyomás ellen (Sepsiszentgyörgy)A Securitate áldozata volt az 1990. márciusi marosvásárhelyi események nyomán meghurcolt Cseresznyés Pál, és ugyanúgy áldozat a kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán – hívta fel a figyelmet Bedő Zoltán tegnap délután azon a sepsiszentgyörgyi tüntetésen, amelyen a két letartóztatott fiatal szabadon bocsátását követelték a résztvevők. Az új főtéren mintegy 50–60-an gyűltek össze az újabb megmozdulásra, amely egyperces néma főhajtással kezdődött a két nappal korábban elhunyt Cseresznyés Pál emléke előtt. Ezt követően Bedő Zoltán, a megmozdulás kezdeményezője szólt az egybegyűltekhez. Bedő Zoltán hangsúlyozta: nemcsak a terrorizmus gyanújával bizonyítékok hiányában fogva tartott Beke István Attiláról és Szőcs Zoltánról van szó, hanem mindannyiunkról, az erdélyi magyarságról, sőt, Románia minden polgáráról, hiszen őket is ugyanúgy elnyomja a hatalom, mint bennünket. A cél az autonómiaküzdelem ellehetetlenítése, és az sem véletlen, hogy immár ketten ülnek a fogdában: azt a látszatot akarják kelteni, hogy komoly akcióról, szervezkedésről van szó. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy miként lépünk fel a hatalom ördögi terve ellen – figyelmeztetett Bedő, hangsúlyozva: nem románellenes a megmozdulás, hanem diktatúraellenes, hiszen csak diktatúrában történhet meg, hogy bizonyítékok hiányában tartóztatnak le embereket. A rövid beszéd után az egybegyűltek a már ismert – a Román Hírszerző Szolgálatot megközelítő, a prefektúrát, a törvényszéket és az ügyészséget érintő – útvonalon vonultak fel igazságos tárgyalást, a két letartóztatott fiatal szabadon engedését követelve, a titkosszolgálatok és a román média hazugságai elleni jelszavakat skandálva. A főtérre visszaérve Ütő Gusztáv képzőművész tartott rövid beszédet, felemelve szavát az elnyomó román hatalom ellen, szabadságot kérve a székelységnek, az erdélyi magyarságnak. A megmozdulás imával és himnuszénekléssel zárult. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 20.Szabadságunkat is korlátoznákHa egy választott testületnek, a helyi önkormányzatnak arra sincs hatásköre, hogy eldöntse, milyen legyen a település főtere, akkor legalább ne beszéljünk demokráciáról, ne ámítsuk magunkat és a nagyvilágot azzal, hogy jogállamban élünk. Ha a polgármesteri hivatalnak a titkosszolgálat engedélyét kell kérnie ahhoz, hogy fát, virágot ültessen, akkor inkább beszélhetünk a hírszerző szolgálatok mindenek fölöttiségéről, rendőrállamról, diktatúráról, mintsem demokráciáról vagy önkormányzatiságról. Márpedig Sepsiszentgyörgyön ez a helyzet: a város önkormányzata nem véglegesítheti a főtér átrendezését, mert a szolgálatos gyűlölködők, a megélhetést románságukból kovácsolók sugallatára a prefektúra megtámadta az átalakítási tervet, a törvényszék pedig – minő meglepetés! – igazat is adott a kormányhivatalnak. Így aztán ott éktelenkedik egy hatalmas földkupac a Fogolyán-ház előtt. Egyik oldalt a frissen kialakított, máris belakott, élettel teli főtér, az út túloldalán a minősíthetetlen kivitelezés ellenére is rendezettnek látszó Mihai Viteazul tér, s középen a gaz, a törmelék, a sár – az agyoncentralizált, paranoid szekusállam jelképeként. S bármennyire ronda ez így, még mindig ez a kisebbik baj: a városkép alakítható, előbb vagy utóbb, sárkánydombbal vagy anélkül, de mégiscsak rendezik azt a részt. A nagy kérdés viszont az, hogy hová alakul az amúgy is eredetinek bélyegzett, később rossz viccé vált, hovatovább abszurdba hajló román demokrácia. Mert ha folyamatában szemléljük a dolgokat, nem csupán aggasztó, de ijesztő a kép, és immár nem csak az államhatalmi szintre emelt magyarellenesség a gond, már nem csak azt kell szóvá tennünk, hogy nehezen kicsikart jogainktól újra megfosztanak, hogy a jelképeink ellen indított háborúban attól sem riadnának vissza, hogy saját szimbólumaik használatát korlátozzák. Huszonhat évvel az 1989-es változás után ott tartunk, hogy a térrendezésre titkosszolgálati engedély kell, a korrupcióellenes harc ürügyén leállították a visszaszolgáltatásokat, és nyílt visszaállamosítási folyamat vette kezdetét, bizonyítékok hiányában tartóztatnak le magyar fiatalokat, és ennek ürügyén közösségünk egészét terrorizmussal bélyegezik meg. Huszonhat év után Romániában immár nemcsak kisebbségi jogainkat csorbítják, de szabadságunkat is korlátoznák. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 28.Kiszorítanak úgyisÉs Kelemen Hunor még most sem tűnik eltökéltnek arra, hogy civil, mozgalmi eszközöket is bevessen jogérvényesítési küzdelmünk során – a március 10-ére tervezett székely szabadság napjával kapcsolatos semleges álláspontja legalábbis ezt bizonyítja. Pedig minden eszközzel és minden fronton zajlik a magyarság kiszorítása a döntéshozatalból, a román hatóságok láthatólag semmitől sem riadnak vissza, hogy az egyre instabilabb geopolitikai helyzetben egyszer s mindenkorra lezárják a magyar kérdést. Szinte már felsorolni sem tudjuk jogsérelmeinket, a visszaszolgáltatás leállításától jelképeink üldözésén át egyes magyar vezetők meghurcolásáig, a közösség egészének megbélyegzéséig – e visszarendeződési folyamatban pedig részt vesznek a legkülönfélébb állami hatóságok, kormánybiztosi hivatalok, egyes igazságszolgáltatási intézmények, titkosszolgálatok. Látják ezt az RMDSZ-ben is, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ez év elején ecsetelte, mennyire nehéz helyzetbe sodródott a magyarság, rámutatva ugyanakkor, mennyire megerősítették mindeközben az erőszakszervezeteket. És lám, maga Kelemen Hunor is panaszolja: számos erdélyi településen – köztük nagyvárosokban, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen – elúszik annak az esélye, hogy magyar polgármester kerüljön tisztségbe, ha mégiscsak módosítják a választási törvényt, és a polgármesterek személyéről két fordulóban kell dönteni. Kiszorításunk újabb fronton folytatódik tehát: az önkormányzatokban, amelyek pedig utolsó bástyáink közé tartoznak. Alkotmánybírósági óvásról, bizalmatlansági indítványról beszél az RMDSZ elnöke, pedig a taláros testület elnöke már elszólta magát: elfogadható a választási törvény módosítása néhány hónappal a voksolás előtt, ami pedig a kormánybuktatási kezdeményezést illeti, azt a szociáldemokraták nélkül aligha lehet megvalósítani. Márpedig Dragnea csapata belenyugodni látszik a változtatásba. Úgy tűnik hát, a két fő erő, a liberálisok és a szocdemek megegyeztek, az RMDSZ véleménye pedig senkit sem érdekel. Ehhez a helyzethez pedig lassan alkalmazkodnia is kellene a szövetségnek, veszélyben ugyanis a mérleg nyelve pozíciója: az ősszel esedékes parlamenti választások után ugyanis nagy eséllyel Traian Băsescu populista alakulata is bejut a törvényhozásba, a liberálisok pedig könnyen egykori szövetségesük felé fordulhatnak. Érdemes lenne tehát fontolóra vennie az RMDSZ felső vezetésének: valóban ugyanazon az úton kívánnak továbbmenni, amely jól láthatóan sehová sem vezet? Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 29.Közös ellenfeleinkHogy az RMDSZ mennyire gondolta komolyan a magyar–magyar összefogást az idén esedékes választások során, az eléggé egyértelműen kiderül Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnapi, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában megfogalmazott ajánlatából: induljon mindenki a tulipán jele alatt. Az RMDSZ vezetője tisztában lehet azzal, hogy az összefogás mozgósító erővel bírhat, de továbbra sem kíván felülemelkedni ama – versenyhelyzetben különben érthető, demokratikus mércével nézve, nemzetpolitikai tekintetben viszont annál elítélendőbb – törekvésen, hogy politikai vetélytársait bekebelezze. Ráadásul Kelemen Hunor azt is jól tudja: az MPP országos elnökével kötött paktumnak köszönhetően a továbbiakban azt kommunikálhatja, hogy ők nyitottak az együttműködésre, lám, létre is jött az összefogás, csak a Néppárt képtelen erre. Az Erdélyi Magyar Néppárt eleve nem volt könnyű helyzetben. Ha elfogadja az RMDSZ ajánlatát, saját választói érezhetik becsapva magukat, egyben megkérdőjeleződik az alakulat létjogosultsága. Ha elutasítja azt, várhatóan megbélyegzik, és azzal vádolják, hogy képtelen az együttműködésre. Az első változat alighanem a párt végét jelenthette volna, így aztán korántsem meglepő, hogy Szilágyi Zsolték inkább az utóbbit választották. A nehéz helyzetből így még nehezebbe kerültek: vállalniuk kell, hogy a rendkívül hatékony RMDSZ-es propaganda egységbontással, együttműködésre való képtelenséggel vádolja őket, s számolniuk kell azzal is, hogy gyenge szereplés esetén hosszú időre lekerülhet napirendről a magyar–magyar verseny, a magyar többpártrendszer, az erdélyi magyar pluralizmus kérdése. Márpedig jó eredményt mindkét tábornak nehéz lesz elérnie. Elsősorban azért, mert miközben egymás térdre kényszerítésével foglalatoskodnak, közös „ellenfeleikre” alig jut energia. Pedig mindannyian jobban járnánk, ha elsősorban ezekre összpontosítanának: az egyre súlyosabb demográfiai helyzetre, a megállíthatatlannak tűnő elvándorlásra, az erdélyi magyar közösség egyre nagyobb fokú közömbösségére, kiábrándultságára. Valódi megtisztulásra, korrupciós ügyekbe keveredett, régóta lejárt szavatosságú politikai dinoszauruszok helyett új, hiteles emberekre, itthon maradást ösztönző programokra, a fiatalok számára vonzó jövőkép felmutatására sokkal nagyobb igény volna, mint taktikai-kommunikációs csatákra vagy éppen politikai marketingeszközként szolgáló, valójában az egypártrendszer irányába mutató tessék-lássék összefogásra. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 4.A tábornok tündöklése és bukásaHa néhány évvel ezelőtt a Dan Voiculescu szekusbesúgóval és pártjával kötött szövetséget „erkölcstelen” megoldásnak nevezte Traian Băsescu volt államfő, Gabriel Oprea tábornok pályafutását, jobb- és baloldali kormánykoalíciókban való részvételét talán a perverz megoldás szókapcsolattal lehetne leírni. Gabriel Opreánál ellenszenvesebb, kártékonyabb, sötétebb, aljasabb figurát nehezen találni még a hasonló alakokban egyébként bővelkedő román politikai színtéren is. Politikai haszonlesőkből, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó, elvtelen, pártból pártba vándorló képviselőkből és szenátorokból verbuvált szervezete ugyan soha nem vett részt választásokon, mégis a mérleg nyelvévé vált, és a nemzeti érdekre hivatkozva mindig kormányra került. Az ő számlájukra írható a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kabinet bukása, nekik köszönhetjük, hogy a liberális-szocialista szörnyszövetség oly sokáig zsigerelhette ki zavartalanul az országot, ők biztosították a plagizáló, korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta túlélését akkor is, amikor már-már pártja is megvált volna kényelmetlenné vált elnökétől, és ők voltak azok, akik a bukaresti Colectiv-tragédia miatti népharag kirobbanása után is ott álltak ugrásra, kormányzásra, hatalomra éhesen. Románia polgárai csak ámultak-bámultak, amikor a Törökországban lábadozó Victor Ponta helyetteseként több héten át Gabriel Oprea vezette katonás szigorral az országot, vagy amikor a politikai perverzitás afféle csúcspontjaként a tábornok – partnereivel, a szociáldemokratákkal is szembefordulva – az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezője szerepben pózolt. Nem is olyan régen, a Ponta-korszak vége felé peckesen lépett ki Klaus Johannis államfő irodájából, a Cotroceni-palotából, a politikai elemzők, a közvélemény-formálók pedig riadtan súgtak össze: ő volna a következő miniszterelnök-jelölt? Bukását végül is mérhetetlen arroganciája okozta: a tábornok oly gyakran igényelt hivatalos rendőri felvezetést, hogy gyakorlatilag a vécére is konvojjal járt, míg egyik útja során egy motoros rendőr életét vesztette. A tragédiát követően derült fény sorozatos visszaéléseire, s ezt követte az ügyészségi vizsgálat. A legnagyobb áttörés azonban kétségkívül az, hogy tegnap a parlamentben kényelmes többséggel szavazták meg mentelmi jogának megvonását. A politikai pályája során minden párttal szövetkező, meglehetősen sötét titkosszolgálati kötődésekkel is bíró Oprea kiadása az igazságszolgáltatásnak legalább akkora fegyvertény, amekkora Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök korrupcióért való elítélése vagy Dan Voiculescu bezárása volt néhány évvel ezelőtt. Persze, a bűnügyi vizsgálat engedélyezésétől a vádemelésig vagy az ítéletig hosszú még az út, de az első lépés megtörtént, s Románia tegnap egy árnyalattal tisztább országnak tűnt… Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 4.Bálint József nem hagyja magát (Nincs béke az MPP-nél)Utcára szorult a sepsiszentgyörgyi MPP – tegnap délután az alakulat sepsiszentgyörgyi székházának otthont adó Beör-palota udvarán tartott sajtótájékoztatót Bálint József és a városi szervezet hattagú elnökségének négy tagja. Az országos vezetőség által a városi szervezet elnöki tisztségéből leváltott Bálint József közölte: megfellebbezte az eltávolításáról szóló döntést, ugyanakkor számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben esedékes tisztújításon újra megpályázza a vezetői tisztséget. „Ha nemrég azt mondtam, hogy a pártot eltérítették eredeti célkitűzéseitől, most már arról beszélhetnénk, lenyúlták azt, lám, zárat cseréltek, és bemenni sem tudok abba a székházba, amelyet bebútoroztam” – jelentette ki Bálint József, akit az MPP felső vezetését és az RMDSZ-szel kötött paktumot bíráló kijelentései miatt az országos elnökség leváltott tisztségéből. Közölte: megkapta az országos elnökség 1-es számú határozatát, amelyben felfüggesztik tisztségéből. Úgy látszik, minden évben csak egyetlen határozatot hoznak, és az személyével kapcsolatos – jegyezte meg, felelevenítve: néhány évvel korábban írásbeli figyelmeztetést kapott, az is az 1-es számot viselte, pedig májusban adták ki. Tartalmilag és formailag is elfogadhatatlannak tartja az eltávolításáról szóló döntést, hiszen a párt alapszabályzatában a 31-es szakasz arról rendelkezik, hogy hasonló esetekben meg kell hallgatni előbb az érintett felet. Éppen ezért az országos elnökségnél és a szervezet etikai bizottságánál megfellebbezte a döntést – hogy kérését mikor bírálják el, arra nem tudott válaszolni, ugyanis amikor legutóbb – néhány évvel korábban – a testülethez fordult, választ nem kapott. Hangsúlyozta: a párt tagja maradt, és számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a hamarosan esedékes tisztújításon újra megpályázza a városi elnöki tisztséget. Nehezményezte és felháborítónak nevezte ugyanakkor, hogy a párt országos elnöke nem a városi szervezet elnökségét bízta meg a tisztújítás lebonyolításával, hanem a megyei elnököt, akinek mandátuma másfél évvel korábban lejárt. A sajtótájékoztatón részt vett a városi szervezet elnökségének négy tagja is – Fekete Attila alelnök, Miklós András, Szabó Sándor és Vajna Csilla –, jelezve, kiállnak Bálint József mellett. Mint mondták, a megyei elnöktől ígéretet kaptak arra, hogy a tisztújítás folyamatába bevonják őket, és jövő héten kulcsot is kapnak a székházhoz. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 8.Marosvásárhely próbájaKezdetben úgy tűnt, minden jól alakul. Az RMDSZ is belátta: hibás úton járt eddig Marosvásárhelyen, és belement abba, hogy előválasztások nyomán döntsenek a magyar polgármesterjelölt személyéről. A megmérettetés le is zajlott, s bár a kampányban voltak éles helyzetek, vitás eljárások, no meg a részvétel sem volt feltétlenül mindent túlszárnyaló, a győztes Soós Zoltánt végül is támogatásáról biztosította az RMDSZ mellett az MPP és az EMNP is. Egyfajta összefogás látszott kibontakozni, amely azért is tűnt oly reménykeltőnek, mert az új választási törvény értelmében a polgármester személyéről egyfordulós voksolás során döntenek, és az is biztosra vehető, hogy a liberálisok és a szocialisták külön jelöltet indítanak. A csillagok kedvező állását ismét csak a politikusok akarják megzavarni. Előbb a Szilágyi Zsolt EMNP- és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyeztetése után derült ki: az előzetes megállapodás ellenére a szövetség mégsem megy bele abba, hogy Soós Zoltán mindhárom párt jele alatt szálljon versenybe. Néhány napra rá Soós Zoltán Brassai Zsomborral, a Maros megyei RMDSZ-elnökkel jelentette be, hogy a szövetség színeiben indul. Az MPP országos elnöke és az EMNP marosvásárhelyi vezetői hajlottak arra, hogy azt a megoldást is elfogadják, mely szerint RMDSZ-listán befutó helyen szerepeljenek polgári és néppárti jelöltek – ekkor azonban újabb csavar következett. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilvánosan feddte meg Soós Zoltánt és a szövetség helyi vezetőit, amiért politikai magánakcióba kezdtek, és leszögezte: nem akarják kisajátítani a jelöltet, ezért függetlenként indítanák a választásokon. Most valahol ott tartunk, hogy senki nem ért semmit, kívülről csak annyi látszik, hogy a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt ügyében még tán a pártok közötti véleménykülönbségnél is nagyobb a szakadék az RMDSZ-en belül, mintha éppen a szövetség támogatná a legkevésbé elszántan saját emberét. Félő azonban, hogy e belharc veszélyezteti egyrészt a kibontakozni látszó magyar összefogást, másrészt a civódás, a széthúzás elriaszthatja azokat a magyar választókat, akiknek szavazata nélkül lehetetlen lesz megnyerni a csatát. Pedig tényleg ritka – nevezhetnénk akár történelminek is – esély nyílik Marosvásárhely visszafoglalására: már most kialakulóban ugyanis egy olyan parlamenti többség, amely visszatérne a kétfordulós polgármester-választásra. Az új törvényhozás vélhetően ekként módosítja majd a jogszabályt, és akkor a második körben szinte biztosan etnikai szavazás lesz, s a románság számbeli fölénye döntőnek bizonyul. Talán ez az utolsó esély, hogy Székelyföld fővárosát ismét magyar polgármester irányítsa. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 13.Üdvözlet a nem létező régióbólA térség vendégforgalmi lehetőségeit népszerűsíteni hivatott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését elutasította a marosvásárhelyi táblabíróság, mert szerintük Székelyföld nevű közigazgatási egység nincs. Tehát nem létezik. Márpedig ami nem létezik, azt népszerűsíteni sem lehet – érvelnek a Székelyföld fővárosában székelő bírák. Hogy például Bukovina sem közigazgatási egység, mégis lehet zászlaja, s lehet turisztikai célpontként népszerűsíteni? Az más. Ők nem magyarok, nem másodrangú polgárok, nem nemzetbiztonsági kockázati tényezők. Lényegében ezt mondják ki a bírák, akik az ítélet indoklásában a kettős mérce alkalmazását úgy magyarázzák ki: Barcaság, Bukovina és más hasonló régiókkal szemben Székelyföldet azért nem lehet népszerűsíteni még vendégforgalmi célokkal sem, mert etnikai alapon „szerveződik”. Tehát alkotmányellenes. Oly gyakran hangoztatják a fenti szavakat, oly jól ismerjük már ezt az egész, pofátlan, hazug, mélységesen felháborító és mélységesen megalázó érvelést, hogy azt is tudjuk: sem a jogegyenlőség, sem a tolerancia, sem a legközérthetőbben kifejtett történelmi-földrajzi-kulturális érvrendszer nem tudja azt megdönteni. A beletörődés helyett talán nem volna érdektelen eljátszanunk az ötlettel, hogy milyen lehetőségeket rejt magában ez a valóságot, létünket is tagadó szentencia. Miként tudnánk például nem politikai, hanem kevésbé konvencionális eszközökkel rámutatni jogsérelmeinkre, a létünket is tagadó, bennünk kizárólag veszélyforrást látó hatalmi politikákra? Diplomáciai, politikai, gazdasági, társadalmi marketing-eszközként használhatnánk létünk tagadását, és a szlogenen sem kell törnünk a fejünket, hisz adott: Székelyföld, a nemlétező régió vagy Székelyföld, a régió, amely nem létezik. S ha már a román média félretájékoztat, érdemes volna más kommunikációs csatornákon is próbálkozni, hiszen a közösségi oldalak nyilvánossága rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy rámutassunk és felhívjuk a román és a nemzetközi közvélemény figyelmét eme abszurditásra. Mi volna, ha felmutatnánk, hogy például a kürtőskalács, amit oly nagy kedvvel fogyasztanak, a borvíz, amivel szomjukat oltják – Székelyföldről származik, a nemlétező régióból. Vajon válthatna-e ki érdeklődést, szimpátiát, ha például a térség vendégforgalmi különlegességeit bemutató fotók, kiadványok, honlapok egy „nemlétező” térségbe csalogatnák az érdeklődőket? Vajon miként reagálnának többségi nemzettársaink, ha például képeslapokkal árasztanánk el és üdvözölnénk őket a szomszédból, a nem létező régióból? Vajon felkapnák-e fejüket az ország-világ más vidékeiről érkezők, ha azzal szembesítenénk, hogy nem létező helyre jöttek? Vajon sikerülhetne-e a józan gondolkodás, a gúny fegyverével nevetségessé tenni és megtörni a nemzetféltés, a gátlástalan asszimilációs törekvés, a hatalmi gőg oly kemény falát? Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 16.Velejéig romlott rendszerBűnvádi eljárás indult Nicolae Gheorghe, a belügyminisztérium titkosszolgálatának korábbi, államtitkári rangú vezetője ellen. A korrupcióellenes ügyészek szerint összesen több mint 600 ezer lejes kárt okoztak a költségvetésnek – jelentették tegnap a hírügynökségek. Sokan talán most hallanak először Nicolae Gheorghe nevéről, és valószínűleg nincsenek kevesen azok sem, akik a hír kapcsán szembesülnek azzal, hogy a belügyminisztériumnak is van külön titkosszolgálata. Pedig bizony: az országos hírszerző szolgálat, a külügyi kémelhárítás mellett több minisztériumi titkosszolgálat is működik – természetesen mindet a mi adólejeinkből tartják fenn és működtetik. Nicolae Gheorghét amúgy már múlt héten menesztette Dacian Cioloş kormányfő, az intézkedés okait azonban nem ismertette, sőt, az országos rendőrfőkapitány is csak olyasmiket mondott, hogy új lendületre volna szükség az intézmény élén. A bűnvádi eljárás beindításáról szóló szikár hírügynökségi tudósítás utolsó, háttérként szolgáló mondatai azonban a közéleti eseményeket közelebbről követők számára is megdöbbentőek lehetnek. A hírben ugyanis felidézik: a belügyminisztériumi titkosszolgálat előtt több más állami intézmény vezetőjének szintén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség által megfogalmazott korrupciógyanú miatt kellett idő előtt távoznia hivatalából. Míg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, a legfőbb ügyészt és az adóhatóság elnökét a korrupciógyanú nyilvános bejelentése után mondatták vagy váltották le, a belügyi titkosszolgálat esetében a román média csak feltételezni tudja, hogy a szolgálat múlt heti „lefejezése” ugyancsak a korrupcióellenes ügyészségnek tulajdonítható – áll a hírben. A tisztességes adófizető pedig csak újra és újra rácsodálkozik: ahhoz már lassan hozzászokott, hogy a jelenleg uralmon levő politikusi gárda eléggé nagy részéről derül ki: korrupciós ügyekbe keveredett. Azt is elégtétellel vette tudomásul, hogy több úgynevezett üzletembert, valójában kétes háttérrel rendelkező mogult jogerősen elítéltek, bebörtönöztek – így került rácsok mögé a nem is oly régen még megingathatatlannak tűnő Dan Voiculescu szekus besúgó vagy Sorin Ovidiu Vântu. Mi több, a hozzánk közelebb álló, Háromszéken számos privatizált turisztikai egységet felvásároló, majd pusztulni hagyó Ioan Neculaie brassói vállalkozó is az ügyészek kereszttüzébe került. De mégis: mennyire lehet romlott az a rendszer, amelyben éppen a visszaéléseket felfedni hivatott intézmények, az ügyészség, az adóhatóság, a titkosszolgálatok vezetői járnak élen a hatalmi visszaélésben, sikkasztásban, lopásban?! Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 18.Mit veszíthetünk?Ha nyugodtak lehetnénk afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás valóban az igazságot keresi és szolgálja, akkor minden bizonnyal nem kellene erről gondolkodnunk. Csak várnánk, hogy az illetékes hatóságok végezzék dolgukat. De túlontúl sokszor megtapasztaltuk már: a romániai igazságszolgáltatástól egyáltalán nem idegen a meghurcolás gyakorlata, magyar vonatkozású ügyekben pedig mintha gyakorta nem is ugyanazon törvények szerint járnának el, mint más esetekben. Nem lehetünk tehát nyugodtak, és nem is sietnek tájékoztatni bennünket. A korrupcióellenes ügyészség szűkszavúan csak annyit közölt: tegnap az ország több megyéjében számos helyszínen tartottak házkutatást, köztük egy közintézményben is – ez volt a sepsiszentgyörgyi városháza. Ezt követően csak a fekete furgonban – a díszlet bizonyos elemei, úgy tűnik, nem változnak az idő múlásával – Bukarestbe kihallgatásra vitt elöljáró számolt be a nyomozók eljárásáról. S mert bizalmunk egyre kevesebb eme rothadó, velejéig romlott, a háttérben vagy immár nyíltan titkosszolgálati erők által irányított államban és intézményeiben, nem szabadulhattunk a gondolattól: mi lesz, mi lehet Antal Árpád után. Feltörekvő, ambiciózus, egyre kedvesebb és élhetőbb városunk olyan vezetőt veszíthet, akinek víziója, álma volt Sepsiszentgyörgyről, ha mégoly gyakran kellett is kényszerleszállást végrehajtania balkáni viszonyok, bukaresti központosító törekvések örvényében. Az egyre súlyosabb hitelességi válságba sodródó, legújabban a hosszú évek után végre börtönbe zárt Dan Voiculescu szekusbesúgó által irányított, szélsőséges magyarellenességéről híres Antena-tröszt hazugság- és szennyládáinak sorsáért aggódó RMDSZ egyik legnépszerűbb politikusát veszítheti el, ráadásul Antal Árpád azok közé tartozik, akik sikeresen terelték a szövetséget Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ölelő karjaiból a nemzeti elkötelezettségű kormánypártok irányába. Ha Antal Árpád politikai-közéleti pályájának véget vetnek, az egyik legnagyobb veszteség a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti: a háromszékiek nyomása nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ vezető szerveiben napirendre kerülhet még a térségi önrendelkezés kérdése. A város, az RMDSZ, az autonómiamozgalom – veszteségnek már ez is óriási. És akkor még nem szóltunk arról, ami ebben az egzisztenciális kilátástalanság és mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a velünk szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati machinációk és erőszak-szervezeti elnyomás okozta fojtogató légkörben ott motoszkálhat minden erdélyi, székelyföldi magyar fiatal fejében: megéri itt maradni ebben a mindinkább taszító, idegen, rothadó országban? Megéri itt vállalni bármiféle vezetői szerepet? És ez lehet a legnagyobb veszteség: a hit, hogy lehet, hogy érdemes. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 23.A régiósítás rémeIsmét napirendre került hát a székelyföldi – de az erdélyi magyarság egésze számára is – oly fontos kérdés. Az ország területi-közigazgatási átszervezéséről tegnap maga a kormányfő beszélt a romániai községek egyesülete által kezdeményezett megbeszélésen. És bizony, túl sok derűlátásra nem ad okot mindaz, amit Dacian Cioloş ezzel kapcsolatban mondott. A román média tegnapi tudósításaiban elsősorban a miniszterelnöknek a községek pénzügyi helyzetével kapcsolatos kijelentéseit emelte ki. S bár Cioloş kétségkívül sok igazságot megfogalmazott – például, hogy a kormány tartalékalapjából politikai hovatartozás szerint utalják ki a pénzeket, s ezt a gyakorlatot meg kellene szüntetni, hiszen az sem biztos, hogy olyan beruházásokat finanszíroznak, amelyekre valóban szüksége van a helyi közösségnek –, már ezek között is találni vitatható vagy aggasztó kijelentést. A költségvetési bevételek növelésére például nem nagyon lát más megoldást, mint a helyi adókat szabályozó rendszer megváltoztatását – magyarán: adóemelést –, de a háromezer, illetve ötezer lakos alatti községek önállóságának megszüntetéséről is szólt a kormányfő. Számunkra a legfontosabb kérdés mégis a megyék, régiók sorsa: ezzel kapcsolatban Dacian Cioloş több lehetséges átszervezési változatról szólt. Egyik lehetőségként több megye társulását említette egy közjogi társulásba megyeközi programok lebonyolítása végett. Két másik elképzelés a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházásáról szól – a radikálisabb felszámolná a megyei tanácsokat, a másik megtartaná azokat. Végül olyan változatról is beszélt, amelyben 15–18 közigazgatási régió jönne létre két-három szomszédos megye egyesülése révén. Számunkra, Székelyföldön élő magyarok számára ez utóbbi elképzelés tűnhet a legkevésbé rossznak, hiszen a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása esetén számarányunk jelentősen csökkenne. Ráadásul ezen utolsó változat ismertetésekor Cioloş a történelmi-kulturális azonosságokat is azon kritériumok közé sorolta, amelyek alapján eldöntenék, hogy mely megyék egyesüljenek. Remény helyett azonban inkább aggodalomra van okunk, hiszen mindebből az látszik, hogy a már létező, jól körülhatárolható történelmi régiók mentén történő átszervezésről még egy – szavazatokra amúgy nem szoruló – szakértői kormány sem beszél, márpedig számunkra minden más megoldás csak rossz vagy nagyon rossz. S bár választási év lévén, kevés az esélye, hogy ekkora horderejű változást véghezvihet a technokrata kormány, hátra nem dőlhetünk, hisz a nagy pártok egyezsége esetén bármikor elfogadhatnak egy olyan közigazgatási reformot, amely révén Székelyföldet beolvasztják egy román többségű adminisztratív régióba. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 29.Székelyföld BukarestbenA húsvéti ajánlatok, szabadidős tevékenységek, lovasprogramok, wellness, gyógyturizmus, román vonatkozású látványosságok, városlátogatások iránt érdeklődtek leginkább a Székelyföld-standhoz látogatók a hétvégén Bukarestben megszervezett Országos Turisztikai Vásáron – adta hírül közleményében a Hargita és Kovászna megyei tanács. Tájékoztatásuk szerint az eseményen a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Kovászna város, a Csík Info, az Udvarhelyi Turinfo, a hargitafürdői Balu Park, a Gyimesvölgyi Turisztikai Egyesület és a csíkszeredai Hunguest Fenyő Hotel is népszerűsítette a térség látványosságait, programajánlatait. A Kovászna és Hargita megyei turisztikai szakemberek szerint a február 25–28. között megszervezett idegenforgalmi vásáron azért is volt kiemelten fontos a részvétel, mert a Lonely Planet 2015-ben Erdélyt a top 10 úti cél közé sorolta, így minden alkalmat meg kell ragadni a közös népszerűsítés érdekében. A bukaresti vásáron több tízezren fordulnak meg. Az idősebb korosztályt leginkább Kovászna és Tusnád gyógykezelési lehetőségei, a fiatalabb korosztályt a szabadidő aktív eltöltése, szabadidős programok érdekelték. A román utazási irodák szállodákkal való együttműködési kapcsolatok kialakítását szorgalmazták. Az érdeklődők pozitívan fogadták a székelyföldi részvételt a kiállításon, hiszen lehetőséget nyújt a belföldi, a székelyföldi ajánlatok megismerésére is, amelyek mostanában – a divatos külföldi úti célok miatt – hátrányba szorultak. Egy hét múlva, március 3–6. között Budapestre „utazik” Székelyföld, ahol az Utazás 2016 kiállítás szintén kiváló lehetőséget biztosít a térség népszerűsítésére és a turisták vonzására. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 5.Vissza a nacionálkommunizmusbaNem az a legnagyobb baj, hogy csalódtunk Klaus Iohannis államelnökben is, mint megannyi más román politikusban. Már abba is kezdtünk beletörődni, hogy illúzió, hiú ábránd volt erdélyiséget, európaiságot, demokrácia iránti elkötelezettséget, kisebbségben élő nemzeti közösségek iránti empátiát elvárni a nagyszebeni polgármesterből lett elnöktől. Románabb igyekezett ő lenni minden románnál, bukarestibb a centralizált nemzetállam legfanatikusabb híveinél, kiszolgálóinál és haszonélvezőinél, balkánibb a legocsmányabb Dâmbovița-parti marakodáson nevelkedett kisstílű politikusoknál. Láthattuk ezt már tavaly, amikor az RMDSZ-kongresszusra küldött üzenetét titokzatos módon megváltoztatták, egyszer csak eltűnt belőle az a beismerő vallomás, mely szerint Romániának még sokat kell tennie annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek minden őket illető jogot megkapjanak. De láthattuk ezt néhány nappal korábban is, amikor Iohannis a Securitate öröksége iránti elkötelezettségéről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a Dan Voiculescu börtönbe zárt szekusbesúgó szócsövéül szolgáló médiabirodalmat védelmébe vette a törvényt alkalmazni kívánó állami hatóságokkal szemben. Tőkés László kitüntetésének megvonása jól illeszkedik azon magyarellenes intézkedések sorába, amelyek jó ideje csak sűrűsödnek, sokasodnak, súlyosbodnak. A leállított restitúció, a terrorvád, a kollektív megbélyegzés, a magyar feliratok, jelképek elleni hadjárat, egyes karakán magyar vezetők meghurcolása, a képtelenség határán is túlmenő magyarellenes törvénytervezetek benyújtása – ilyen előzmények mellett majdhogynem csoda is lett volna, ha a román államhatalom nem fosztja meg a temesvári forradalom hősét a Románia Csillaga Érdemrend kitüntetéstől. Sajnos, 2016 tavaszán, 26 évvel az 1989-es változás után már ott tartunk, hogy az sem meglepő, ha a kitüntetést egy politikai nyilatkozatért, egy véleményért vonják vissza. A nagy román demokráciában – hol vagytok, emberi jogok elszánt, ádáz védelmezői, hol a nemzeti, magyar vagy lengyel kormányokat rendre megleckéztető európaiak?! – már szinte fel sem tűnik, ha korlátozni próbálják a gyülekezési jogot vagy a szabad véleménynyilvánítás jogát – mindazokat az alapértékeket, amelyekért 1989 decemberében Tőkés László mellett oly sokan síkra szálltak, és ezen értékekért oly sokan életüket áldozták. Az, hogy 26 évvel az 1989-es események után a román államfő a temesvári forradalom hősétől vonja vissza a rendszerváltásban játszott szerepéért megítélt érdemrendet, voltaképpen magának a forradalom eszméinek és célkitűzéseinek a megcsúfolása, a szabadságért életüket adó hősök emlékének meggyalázása. A legmagasabb közjogi méltóságot megtestesítő államelnök gesztusában a legfájóbb, hogy az voltaképpen a nyilvános, hivatalos beismerése annak: Románia nem becsüli a szabadságot, a demokráciát. 26 év után a nacionálkommunista rezsim hivatalosan visszatért Romániába… Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 14.Határtalan cinizmusEltekintve a már megszokottá vált, nyomásgyakorlási, elrettentő célzatú bakalódástól – hivatalos nevén elővigyázatossági intézkedésektől –, mint a Marosvásárhely irányába tartó autóbuszok többszöri megállítása és ellenőrzése, a hegyes végű zászlórudak elkobzása, a rendfenntartó erők, rendőrök, csendőrök nagyjából professzionálisan viszonyultak a székely szabadság napján zajló megemlékezéshez és tiltakozó felvonuláshoz. Hétvégi közleményében Izsák Balázs SZNT-elnök meg is köszönte nekik (is), hogy sikeres, a székely autonómiaküzdelemhez méltó esemény zajlott Marosvásárhelyen. Igaz, a bukaresti és más nagyvárosi kőbunkó, ám annál agresszívebb fociultrák hordáin edződött – s például a romániai kórházakban uralkodó állapotokhoz képest igencsak korszerű felszerelésekkel ellátott – csendőrök számára is üdítő élmény lehet olyan tömegrendezvényen biztosítani a rendet, amelyen a résztvevők nem skandálnak idegengyűlölő, kirekesztő jelszavakat, nem akarnak senkit megverni, semmit szétverni, nem törnek-zúznak, hanem elszántan, de békésen, egymásra figyelve, a szabályokat betartva, civilizáltan, népdalokat énekelve vonulnak. Mindezek fényében legalábbis meglepő a csendőrség vezetőinek az esemény másnapján napvilágot látott bejelentése, mely szerint később intézkednek, és a videofelvételek elemzése után megbírságolják majd a felvonulás szervezőit, mert az nem volt engedélyezve. A hatalom határtalan cinizmusáról árulkodik ez az újabb fenyegetés, miután korábban gátlástalanul vették semmibe a jogállamban sérthetetlennek hitt gyülekezés és szabad véleménynyilvánítás jogát. Mi másnak nevezhetnénk, mint aljasságnak azt, hogy a hatóságok először tiltani, majd akadályozni próbálták a rendezvényt, végül pedig megzavarni akarták azt? Maros megye prefektusának a székely szabadság napja előtt néhány órával tett kijelentése, miszerint nem tekintik engedélyezettnek a felvonulást, kétségkívül ezt a célt szolgálta, ugyanakkor a mostani csendőrségi intézkedés alapjává is vált. Mi más, mint határtalan cinizmus, hogy miután semmilyen tiltó vagy diverziókeltő eszköz nem használt, s a tizenötezer tüntető eltökélten, de méltóságteljesen vonult fel Marosvásárhely utcáin, utólag akarnak bosszút állni a megmozdulás szervezőin? Miféle jogállam, miféle demokrácia az, amelyben az erőszakszervezetek büntetlenül korlátozhatják alapvető emberi jogainkat, és nyíltan fenyegethetnek törvénytisztelő állampolgárokat? Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 16.Márciusi üzenetek2016. március 15., Bukarest. A Cotroceni-palota csendbe burkolózott. Klaus Iohannis államfő többéves – és több államfő által felkarolt – hagyománnyal szakítva ismét csak elfelejtette köszönteni az országban élő magyar közösséget. Talán nem akarta azt kockáztatni, hogy neve hallatán több magyarok lakta városban kifütyüljék, miután a közösség egészét szembeköpte Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásával? Talán csak nem akar tudomást venni rólunk, amint azt eddig sem tette? Talán a román nacionalistáknak tetszelegve akarja visszanyerni apadó népszerűségét, mind jobban fogyó tekintélyét? Bárhogy legyen is, újra bebizonyosodott: Klaus Iohannisnak köze nincs erdélyiséghez, toleranciához, normalitáshoz. A Victoria-palotából érkezett üzenet igen tetszetősen hangzik. Dacian Cioloș miniszterelnöki felelősségéhez méltó tisztelettel, erdélyi születésű polgárra jellemző jóérzéssel szól a magyarokhoz. De jó is lenne viszontlátni mindezt kormánya intézkedéseiben! Kolozsvár. A homogenizáló, centralizáló törekvéseit már nem is leplező államhatalom megtalálta újabb célpontját a regionalista mozgalmak és szimbólumok elleni küzdelmében. Ha Székelyföldön a magyar feliratok, himnusz és székely zászló ellen indítottak hadjáratot, Kolozsváron Erdély történelmi zászlaja szúrta a rendfenntartók szemét, azt tiltották be a március 15-i felvonuláson. Mintegy jelezve, Bukarest vigyázó szeme mindent lát, nemcsak a székelyföldi autonómiatörekvések, de a szárnyait bontogató transzilvanista mozgalom is kőkemény ellenállásra számíthat a nacionálkommunista hatalom részéről. Budapest. Európa már nem szabad, az igazságot tilos kimondani, a népvándorlás a kontinens etnikai, vallási, kulturális átrajzolásához vezethet, bűnözést, terrort, homofóbiát, antiszemitizmust hozhat – figyelmeztet beszédében Orbán Viktor miniszterelnök márciusi szókimondással. S megerősödünk hitünkben: ha elég bátrak és eltökéltek vagyunk, ha nem hagyjuk magunkat, figyel majd szavunkra a világ. Sepsiszentgyörgy. A polgármesteri teendőitől eltiltott Antal Árpád polgárként mond beszédet. A több ezer résztvevő többször felcsendülő, hosszan tartó tapssal nyilvánítja ki szolidaritását. Ha tavaly a fütty, idén a taps uralta a főteret, mintegy jelezve: érett e közösség, képes arra, hogy különbséget tegyen szájhős politikus és közösségi vezető között. Megerősödünk hitünkben: érett e közösség arra, hogy – miként Antal Árpád fogalmazott – tízezrek, százezrek vállalják át azt a feladatot, amelyet félreállított szószólói végeztek. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 17.Kiállni, képviselni, harcolni?Kiállni, képviselni, harcolni, e három parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban – ismételte meg a legutóbbi SZKT-ülésen elhangzott kampányszlogent Kelemen Hunor március 15-én Szatmárnémetiben. Hogy mennyire gondolják komolyan mindezt, arról az elmúlt két hétben történtek elég sok mindent elárultak. Tőkés László állami kitüntetésének megvonása után még nagyjából helyénvaló volt az RMDSZ vezetőinek reakciója, közleményben, közösségi portálokon tiltakoztak az államfő döntése ellen, az első felindulást követően azonban megfogyatkozott a lendület, s arra például már nem futotta, hogy a szolidaritás megnyilvánulásaként minden magyar kitüntetett önként adja vissza az elismerést. A kiállás, képviselet, harc igencsak sajátos értelmezéséről árulkodik az is, ahogyan az RMDSZ a székely szabadság napjához viszonyult: lapítva, sunyítva, távol maradva, esetleg csak odasomfordálva. Pedig a marosvásárhelyi megmozdulás résztvevői nem valamiféle különös, komoly politikai szervezet számára vállalhatatlan eszmékért vonultak utcára, hanem ugyanazokért a célokért, amelyek az RMDSZ programjában is szerepelnek, és amelyekről törvénytervezetek is készültek: a jogegyenlőség biztosításáért, a kettős mérce megszüntetéséért, Székelyföld autonómiájáért, a magyarellenes intézkedések leállításáért. Mindez a jelek szerint nem fontos az RMDSZ-nek. Csak tudnánk, hogy akkor pontosan miért is akarnak kiállni, képviselni, harcolni? És ugyanennyire lágy volt a szövetség reakciója aznap is, amikor Kelemen Hunor éppen e hármas parancsról szónokolt Szatmárnémetiben. Kapitánya, Kovács Péter például nyilvánosan megdorgálta azt az illetőt, aki a kolozsvári ünnepi megemlékezésen Emil Boc polgármester beszédét bekiabálással „zavarta meg” (értsd: fejtette ki nemtetszését a multikulturalitásról nyilvánvaló hazugságokat soroló politikussal szemben). Arra az elszólásra pedig egyetlen RMDSZ-es vezető sem reagált, ami pedig mindennél élesebben rávilágít, miért is nem érezhetjük mi otthon magunkat ebben az országban, miért kell nekünk frusztráltan harcolnunk akkor is, amikor más örülne, ünnepelne. Emil Boc ugyanis azt találta mondani, büszke az Oscar-díjas Saul fiában szereplő Molnár Levente teljesítményére, akit díszpolgári címmel tüntetnek ki, „még akkor is, ha magyar etnikumú”. Ezt mondja Kolozsvár polgármestere a magyar nemzeti ünnepen a magyarok előtt, és senki le nem reagálja, senki egy szót nem szól, hogy miért fájó, sértő, dühítő ez számunkra. De ugyanúgy nem számíthattunk az RMDSZ-re egy másik kolozsvári ügyben sem: nyitott elméjű transzilvanista románok – Sabin Gherman és a hozzá hasonlóan gondolkodó társai nagyobb felháborodással tették szóvá, mint az RMDSZ, hogy a hatóságok nem engedték a felvonulást Erdély történelmi zászlajával. Kiállni, képviselni, harcolni? Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 5.Kizárták a pártból, távozik a tanácsból (Bálint József és az MPP)Kizárta a pártból az MPP országos elnöksége Bálint Józsefet – az érintett sepsiszentgyörgyi politikus erről maga számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján. Közölte továbbá: minthogy a politikai bizalmat megvonták tőle, önkormányzati képviselői mandátuma is megszűnik. A városházán tartott sajtótájékoztatóján beszámolt eddigi tevékenységéről is. 2008. március 14-én jegyezték be a Magyar Polgári Pártot azzal a céllal, hogy biztosítsa a választás szabadságát az erdélyi magyarok számára – idézte fel Bálint József. Kezdetektől az alakulat tagja volt, a sepsiszentgyörgyi szervezet helyi elnökévé, majd országos alelnökké is választották, ez utóbbi tisztséget 2012-ig, a Biró-éráig – Biró Zsolt pártelnökké való megválasztásáig – töltötte be. 2013. március 14-én írásbeli megrovásban részesítette az országos elnökség, mert a 2012-es parlamenti választások során nem az RMDSZ jelöltjét támogatta, hanem Sánta Imrét. 2016. március 14-én pedig arról értesítette az országos vezetés, hogy kizárták a pártból a szabályok ismételt megszegése miatt, tehát azért, mert az RMDSZ-en kívüli erők együttműködését szorgalmazta – idézte fel tegnapi visszatekintője során Bálint József. Leszögezte: nem kívánja megfellebbezni a döntést annak ellenére, hogy igazi MPP-snek tartja magát, és szerinte nem ő változott. Ritkán, igaz, de eddig is voltak főnökei, például Szász Jenő, a korábbi pártelnök vagy Sepsiszentgyörgy alpolgármestereként Antal Árpád polgármester, de ők voltak valakik, most is valakik, s nem hiányzik, hogy Biró Zsolt nyomja a vállát – magyarázta. Nem szeretne sokat beszélni Biró Zsoltról, megmérettetett ő március 10-én Marosvásárhelyen – jegyezte meg arra utalva, hogy a polgáriak elnökét kifütyülték a székely szabadság napján. Arra a felvetésre pedig, miszerint Biró Zsolt szerint azok a Néppárt által felbérelt bérfütyülők voltak, Bálint megjegyezte: a Néppártnak nincs annyi tagja, ahányan ott fütyültek. Ismertette továbbá: a pártból való kizárása azt is jelenti, hogy nem lehet az MPP és a Néppárt közös sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje, miként azt eredetileg eltervezték. Ez volt az A-terv, a B-terv az, hogy függetlenként indul az EMNP támogatásával – a néppártiak részéről nem érkezett olyan jelzés, hogy nem támogatnák, de C-terv is elképzelhető, tehát az, hogy valamilyen más formát találnak. Az aláírásgyűjtést amúgy elkezdték, az íveken csak a név szerepel, sem templomban sem iskolában nem gyűjtenek – jegyezte meg. Miután a pártból kizárták, az MPP színeiben elnyert tanácstagi megbízatása is véget ér – erről a prefektúra már értesítette, előreláthatólag a helyi tanács következő ülésén megszűnik mandátuma. Ezért röviden beszámolt munkájáról: az elmúlt évben minden tanácsülésen és szakbizottsági ülésen részt vett, véleményét mindig elmondta, a város fejlesztésére irányuló programokat támogatta, még ha esetenként nagynak is látta az azokra szánt költségvetést. Nem támogatta, hogy a belváros egészében fizetésessé váljék a parkolás, kifogásolta a szemételszállítási díj növekedését, és újabb kölcsön felvételét sem szavazta meg, amíg a régit nem törlesztik. Kisebb mértékű adóemelést javasolt magánszemélyek számára a nem lakás rendeltetésű ingatlanok esetében, de a cégek által birtokolt, használaton kívüli ingatlanokra is – javaslatait azonban az RMDSZ-frakció nem fogadta el. Sepsiszentgyörgyön látszik a fejlődés, viszont a beruházások során a munkálatokat nem hangolták össze, a minőségen van, amit javítani, és sok még a tennivaló ahhoz, hogy a nagy többség számára élhetővé váljék a város. Nem az élhetőség és a rend csúcsa, ami most Sepsiszentgyörgyön tapasztalható – vélekedett. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 16.Azok a sötét nyolcvanas évek 3. (A magyartalanítás módszertana)1988 áprilisában Nicolae Ceauşescu bejelenti, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az ún. település-szisztematizálási tervet, amelynek során mintegy hét-nyolcezer falut felszámolnak. Az erdélyi városok jó részének ősi városmagjait már következetes munkával eltüntették (többek között a szisztematizálás áldozata lett Arad, Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Segesvár, Szatmárnémeti, Zilah régi városmagja), s nem a tervet tették félre, nem a szándék változott, most is az idő lett kevés ahhoz, hogy ez a folyamat minden magyar várost érinthessen: egyáltalán, hogy a diktátor általános, végső megoldása, „Endlösung-terve” megvalósulhasson. Júniusban Bukarest egyoldalú döntéssel bezáratja a kolozsvári magyar főkonzulátust. A személyzetnek 48 órán belül el kell hagynia az épületet és Románia területét. (Az ok: az előző napi „románellenes”, „nacionalista és soviniszta” budapesti demonstráció.) Ezen a napon és a rá következőkön a román határőrök indoklás nélkül visszafordítják a magyar turisták döntő többségét a magyar–román határról. Júliusban a bukaresti külügyminisztérium közli, hogy 48 órán belül ki kell üríteni és át kell adni a Magyar Kultúra Házát. Törvény születik, hogy Hargita megyéből 1100 X. osztályt végzett diákot kell átirányítani a Regátba, míg onnan 940 diákot fogadni. További törvény, hogy a szaklíceumokat pártoló vállalatoknál – duális képzés – kötelező öt évet dolgozniuk a végzetteknek. A tanügyminisztérium továbbá Maros megyéből 1451, Kolozs megyéből 1730, Hargita megyéből pedig mintegy 1400 magyar diákot kíván zömében Kárpátokon túli és teljes egészében román középiskolákba kényszeríteni. A többi megyét illetően hasonló a helyzet. Azok a magyar diákok, akik nem jutottak be a szakiskolák XI. osztályába, csak román és zömében Kárpátokon túli iskolákban folytathatják tanulmányaikat. Amennyiben ezt valaki nem vállalja, nem tanulhat tovább (azaz nem tanulhat estin, és nem jelentkezhet újra a következő évben), tehát nem tudja megszerezni a középiskolai végzettséget. Augusztusban a magyarországi Nagylétánál átszökik Magyarországra egy 72 fős csoport. A határőrizeti hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap 32 személyt megbilincselve visszaadnak Romániának. A visszaadott szökevényeket megverik a román határőrök, majd szabadon engedésük után kötelesek jelentkezni a Securitatén. Augusztus 28-án Aradon tárgyal Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a minisztertanács elnöke és Nicolae Ceauşescu, az RKP főtitkára, államelnök. A találkozót a magyar pártvezetés számos tagja ellenzi, Grósz mégis elmegy tárgyalni, a helyszínt is a román fél jelöli ki. A tárgyaláson Ceauşescu minden magyar felvetést, javaslatot visszautasít. A magyar főtitkár mindenben visszakozik, és a közös közlemény is a román javaslat alapján készül el. A találkozó valójában román diplomáciai siker. Szeptemberben hatvanhét pedagógust helyeznek Hargita megyébe, ebből csak egy magyar nemzetiségű. Az év folyamán közel tízezer magyar nemzetiségű román állampolgár marad útlevéllel Magyarországon vagy szökik át oda a zöldhatáron. A nyolcvanas évek végére drámai magyar közoktatási és persze felsőoktatási helyzet alakult ki, emigráló értelmiséggel és külhoni, főleg anyaországi magyar egyetemekre pályázó, haza többet aligha térő diákokkal. A cenzúra „fölszámolása” után megerősödik az öncenzúra. Sütő András naplói, kivált a Szemet szóért (1993), a kisebbségi intézmények, jogok letarolása elleni értelmiségi-közösségi vagy épp saját személyes tiltakozásainak, beadványainak, a diktátornak, pártvezetőknek írt levelek tucatjainak tárhelyei: a szövegekben kódolt eredménytelenséggel. Mert ahogy az Imamalom című jegyzetben olvassuk például: „1990-ig a sajtóban cenzori engedély nélkül egyetlen szó sem jelenhetett meg. Annyi sem, hogy bükk vagy makk! Annyi sem, hogy Jucikánk meghalt, szombaton temetjük. Ha pedig az államelnök születésnapja netán szombatra esett, azon a napon gyászhír a sajtóban nem jelenhetett meg. De megjelenhetett pénteken vagy hétfőn, ami mégis szerencsés állapot a nemzetiséginek nevezett panaszok közlési lehetőségéhez képest. Azokat ugyanis a sajtóban egyáltalán nem lehetett szóvá tenni.” E naplók, a Heródes napjai is, megrendítő látleletei ennek az évtizednek, „erdélyi magyarok sorsából kiszakadt sírás, panasz, fájdalom az exodus kezdetén, majd annak felerősödött sodrában. Emberi, közösségi sérelmek jegyzőkönyvelése.” Az életük a kivándorlás és helyben maradás fájdalmas konfliktusának színterévé válik – mondja az író. Az 1989. decemberi forradalomig – Sütő András csak diktatúradöntésnek hívja – hátralévő hónapokban újabb ezrek hagyják el az országot. A megrendülés alapvető élménye nélkül (Bertha Zoltán) erről az időszakról, a nyolcvanas évekről beszélni nem lehet. Az irodalom szinte egyetemes „szenvedéshangulatot” tükröz, „a fájdalom, a nyomorúság, a kiszolgáltatottság érzületeit szuggeráló hanghordozás, a szorongást, a félelmet, a rettegést, a kínt sugárzó rezignáció, az erőszak, a megalázás, a kegyetlenség emberi-lélektani viszonyrendszereit leképező” elemeit. Számos író Magyarországra emigrál, például Köntös Szabó Zoltán, Kocsis István, Köteles Pál, Tamás Gáspár Miklós, Hervay Gizella, Láng Gusztáv, Bodor Ádám és mások; sokuk csak Magyarországon jelentetheti meg műveit, például Kányádi Sándor, Sütő András, Beke György, s Farkas Árpád versei, a kevés, amit ír, zömmel magyarországi lapokban látnak, láthatnak napvilágot. A hajdani Megyei Tükör „szabadcsapatának” több tagja, Csiki László, Vári Attila, Tömöry Péter és Czegő Zoltán is emigrál (az 1988-ban kitelepült költő-író 22 év után visszatér Sepsiszentgyörgyre). „Badar álmaink közt, magunkra hagyatva”, írja Bogdán László (Utazás a Koronán) egy kései, Farkas Árpád hatvanadik születésnapját köszöntő versében. Farkas Árpád ezekben az esztendőkben költőként alig-alig szólal meg, inkább fordít, több szerzőtől is: a közlési jogtól időszakosan épp megfosztott, így az évben csak magyarul megjelenő Ana Blandianától (1985), Marin Sorescutól (1987), Adrian Popescutól (1990). 1998-ban – talán a lélek enyhültéért – gyermekverskötetet ad ki. 1985-ben a Magvető megjelenteti A befalazott szószék című, válogatott verseket tartalmazó kötetét, a Magyarországra visszatért Püski Sándor 1991-ben A szivárgásban címmel egy újabbat: egy fejezetnyi (Szárnyas kövek) új verssel, majd a 2002-es Erdélyi asszonyokban s a Válogatott versek (2012) lapjain is találkozni néhány új költeménnyel. 1993-tól Farkas Árpád elvállalja a Háromszék főszerkesztését, s 2011-ig, tizennyolc éven át irányítja a lapot. A lap – melynek nem kinevezett, hanem megválasztott főszerkesztője – „rendre elnyerte a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Művészetért Alapítvány díjait és a Bocskai-emlékérmet, Árpád fejedelem- és legutóbb a Bethlen Gábor-díjat a Kárpát-medence talán máig egyetlen, minden hatalmi szférától független, az erdélyi magyar sajtópaletta legnagyobb példányszámú napilapjaként. Kiváló munkatársakkal együttműködve, persze, a számos egyéni teljesítményért járó sajtódíjjal kitüntetett, csak nemrég elhunyt Sylvester Lajossal, Áros Károllyal, Simó Erzsébettel, valamint Bogdán Lászlóval, Kisgyörgy Zoltánnal, hosszan sorolhatnám a legfiatalabbak, Farcádi Botond főszerkesztőutód, Farkas Réka, Mózes László, Szekeres Attila, Váry. O. Péter és társaik nevét, s megnyugtat, hogy stafétaátadáshoz jó és erős szellemiségű, az autonómiaküzdelmet is bátran fölvállaló lapcsináló utánpótlást hagyhatunk örökül” – jegyzi meg utólag Farkas, szomorúan téve hozzá, hogy a Háromszék az egyetlen igényes, nagy példányszámú napilap Erdélyben, mely az RMDSZ magyar adófizetők pénzéből is e célra létesített Communitas Alapítványától évek óta fityingnyi támogatást nem kap. (Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában) CS. NAGY IBOLYA Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
