|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 794 találat | lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 781-794 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Antal Erika 2010. december 23.Művészek a világhálónA visszaszámlálás elkezdődött, december 24-én startol a www.transyl-vaniart.ro, az erdélyi keramikusok és üvegművészek tevékenységét átfogó adatbázis, ahol cikkek, leírások, beszámolók olvashatók, fotók és videók láthatók a különböző egyéni és közös tárlatokról. A művészeti portállal, ahogy Mana Bucur marosvásárhelyi képzőművész, a transilvaniart.ro egyik kezdeményezője elmondta, lehetőséget szeretnének nyújtani az alkotók számára, hogy bemutathassák munkáikat, eredményeiket. „Elsődleges célunk, hogy összeállítsunk egy, az erdélyi keramikus- és üveg-művészek tevékenységét átfogó adatbázist: fotókkal, videókkal, leírásokkal, egyéni és csoportos megnyilvánulásokhoz kapcsolódó beszámolókkal” – mondta el Mana Bucur. Úgy véli: „itt, Erdélyben a »tűzművészetek«, azaz a kerámia, tűzzománc és üvegművészet különleges világa – etnikai, vallási, felfogásbeli különbözőségeinken túl – a művészetek síkján, összekapcsol bennünket”. A portálra feltöltött munkákat nemcsak síkban, hanem térben is megnézheti a látogató. Az oldal a képzőművészek bemutatásával, munkáik archiválásával, tájékozódási lehetőséget biztosít a mai erdélyi művészetek, ez esetben a kerámia-, porcelán-, tűzzománc- és üvegművészet területén. „A művészetek kedvelői betekintést és naprakész információkat kaphatnak a transylvaniart.ro honlapon e művészeti terület eredményeiről, történéseiről” – hangsúlyozta Mana Bucur. A kezdeményezés Marosvásárhelyen indult, ugyanis a városban hagyománya van ennek a képzőművészeti ágazatnak, művelői egyéni és közös kiállításokon bemutatkoztak már, Cerart néven pedig egyesületet is létrehoztak, amelynek az idősebb generáció mellett a fiatal, pályakezdő alkotók is tevékeny résztvevői. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 7.Irodalmi mozgások színpadánKovács András Ferenc költő úgy véli, főszerkesztői munkáját addig végezné, amíg legjobb tudása szerint teszi Kossuth-díjas beszélgetőtársunk, a jeles marosvásárhelyi költő, műfordító magán- és szakmai életében kerek évfordulók voltak az utóbbi időben: 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, 2010-ben lett húszéves az általa főszerkesztett, rangos szépirodalmi folyóirat, a Látó. Beszélgetésünk ezt a két síkot, illetve a személyes mindennapok tekintetében összefonódásukat világítja meg, tervek és beteljesülések, gondok és örömök időtengelyén, vásárhelyi és szélesebb kitekintésben. Hogyan helyezhető el a Látó a magyar kulturális sajtópalettán, a közönség opcióit is figyelembe véve? – A Látó olvasottságáról igazán felmérés nem készült, mindazonáltal azt hiszem, különféle visszajelzésekből ítélve, amelyek közé természetesen beletartozik a honlapunk nézettsége és az ilyen jellegű felmértsége is az adatoknak, hogy sokan olvassák, honlapon elsősorban. Tehát a honlapon a lap megjelenése után olyan egy- másfél héttel felkerül a lapszám teljes anyaga. Megjegyezném, hogy a Látó honlapján most már visszamenőleg a Látó-bibliográfia is olvasható Kuszálik Eszternek köszönhetően, ugyanakkor teljes a feldolgozottsága a Látó anyagának, ’90-től kezdve elérhetőek az anyagok. Ebben nagy szerepet játszott a Jakabffy Alapítvány és a Teleki Alapítvány. Tehát a Látóról mindaz, ami a húsz év alatt történt, a pillanatok nem, de a lényeges dokumentumok elérhetőek a neten. Lényegében ez az, ami számunkra nagyon fontos. Mint minden más folyóirat, nyilvánvalóan terjesztési nehézségekkel küszködünk, mert a lapterjesztők olyanok, amilyenek, romániai színvonaluk és minőségük közismert. Segítenek, mondjuk, ebben a terjesztésben a különféle könyvesboltok, könyvterjesztő hálózatok. Ugyanakkor azt hiszem, a nehézségek ellenére, ezen volna a legtöbb javítanivaló, csak ez a javítási szándék nem kimondottan a szerkesztőségeken múlik, hanem a partnerségeken. Másrészt pedig túlzott illúziókkal nincs miért viseltetni ezen a téren, mert az írott sajtó mintha regresszióban volna, nyilvánvalóan nem a nagy napilapokra és hetilapokra gondolok, hanem a kulturális sajtóra, nevezzük annak, lévén szó egy havi szépirodalmi folyóiratról, ami mindenütt nehezebben eladható. Miben látja az okát ennek? – Ezek már nem azok a társadalmi helyzetek, amelyek, mondjuk, ’89 előtt így vagy úgy meghatározták az irodalomolvasást vagy a szépirodalmi sajtó olvasását, sajnos, már nem is azok, amelyek, mondjuk, ’95-ig meghatározták, mert akkor még a nóvum erejével hatottak, annyi minden nem történt, nem jött még be, hogy talán még jobban odafigyeltek a Látóra. Nos, a Látó ettől függetlenül, a visszajelzésekből ítélve, jól áll ilyen szempontból – és, mondom, a visszajelzések nagyon egyszerűen mérhetők, a nézettségi indexével, amivel Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes kollégám foglalkozik. Olyan hat-hét ezer az állandó nézettség. Ez lesz a jövő útja szerintem, akarjuk, nem akarjuk. Ettől függetlenül a Látónak a külalakjára mindig is adott a mindenkori szerkesztőség, 2008 óta teljesen megújított, érdekes külalakkal jelenünk meg, amit a drága jó, néhai Irsai Zsoltnak és Birtalan Kölök Zsoltnak köszönhetünk. Tehát ezzel nagyon sok érdeklődőt „fogtunk”. Lehet egy csomó negatívumot mondani, de lehet legalább annyi pozitívumot is, vagy talán még többet is, ugyanis a Látó belső berkeiről azt mondanám, hogy óriási a sorban állás és rengeteg közül lehet válogatni, nincs olyan, hogy kézirat miatt fennakadna a megjelenés, mert nincs kézirat vagy mert nem küldenek, tehát ilyesmi nincs, rengeteg van, amiből lehet válogatni, ami jó a szerkesztőség szempontjából, mert elosztható, hogy minden hónapra minél érdekesebb lapszámokat találhatunk ki. Nagy hozadékot jelentenek a Látó rendszeres író-olvasó találkozói, az úgynevezett irodalmi színpadai. – Több helyszínen vagyunk jelen ezzel, elsősorban a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ha sikerül, aztán a Bernády Ház nagytermében is szoktunk lenni, hála Gabi Cadariunak a bábszínházba mindig beengednek, az egy jó kis hely, nagyon meghitt, vagy a Kultúrpalota kistermében. Ezek a Látó irodalmi színpadok is lassanként húsz éve tartanak, ezek nagy dolgok nekem. Legalább akkora dolog, mint a Látó irodalmi díjak átadása, ami ’91-től tart. Az első év olyan szempontból volt még érdekes, hogy nemcsak szépirodalomra lehetett adni díjat, akkor még létezett olyan projekt, hogy adhattunk a romániai magyar szellemi élet vagy a média kimagasló műhelyeinek, vagy újságírói életművekre, de azután a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vette át ezt a feladatot, illetőleg aztán nem kaptunk annyit, hogy ezt már tudjuk felvállalni. Érdekességként mondható, hogy megjelent ez az antológia, A hibátlanság vágya, amit Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor szerkesztett. Ebbe, mivel vannak többszörös Látó-díjasok is, mindenkitől egy szöveg került be, tehát olyanoktól, akik közöltek effektíve, és szépirodalmat közöltek a Látóban. Holott az első időben, érdemes megjegyezni, mert magából az antológiából ezek így kimaradtak, egy intézményről van szó, az első évben például díjat kapott a Balogh Edgár vezette munkacsoport, amely a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont szerkesztette, vagy az újraindult Marosvásárhelyi Rádió kulturális adása, ezt a díjat Jászberényi Emese vette át, ő annak idején nagyon-nagyon sokat dolgozott ebben, illetve a harmadikat, a publicisztikai tevékenységért, Makkai János, a Népújság akkori főszerkesztője kapta. Nyilvánvaló, hogy őket az antológiában nem lehett leképezni igazán, mert nem a Látóban közöltek, tehát ez lett volna a másik irányvonala a Látó-díjaknak, és ezt nekünk nem sikerült továbbvinnünk. Viszont ami sikerült, az évről évre látszik, nagyon sok felfedezett is van, díjat adunk, van széppróza, vers, esszé kategória, sőt még a kezdet kezdetén arra is gondoltunk, hogy nevesítjük ezeket a díjakat Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával, aki még haza-hazajárt annak idején. Nagy dolog a Látó irodalmi színpada maga, hogy majdnem mindenkit vagy nagyon sok mindenkit, mindenféle műhelyt, különálló szerzőket és szerkesztőségeket is idehívtunk. Van előre elkészített terv? – Mindig van egy elképzelés, mindig van egy megszerkesztett terv, már volt olyan, hogy kétszer-háromszor visszatértek meghívottak, tehát tulajdonképpen azért álltunk át az utóbbi két-három évben fokozottabban arra, hogy egy-egy embert hívunk beszélgetőpartnernek, mert a műhelyeken egy kicsit most már túl vagyunk, a kiadókon, mert könyvkiadók is voltak, szintén egy kicsit túl, így külön embereket hívunk. Namármost, ennek a látogatottsága, szerintem, meghatározó, negyven-negyvenöt ember bárhol megirigyelhető, mondjuk, még Budapesten is. Viszont azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is és vehemens gőggel adó városban, kultúrára adó városban, mondjuk, ez nem olyan sok ... engedtessék meg, hogy bennem a nosztalgia még működjön. Előfordul, hogy néha sokan vannak, mondjuk, az Esterházy-koncerten, mert az egy koncert volt januárban Dés Lászlóval, amit a sepsiszentgyörgyi könyvtárral és az ottani magyar kulturális intézettel együtt csináltunk, de közben olyan hangokat is lehetett hallani, hogy megint Esterházy, ez miért jön ide, satöbbi. Ez megint Vásárhely. Vásárhely nagyon sokféle, az egyik utcasarok okosabb a másiknál. Tehát mindenki mindent jobban tud, minden bizonnyal nálunk is jobban tudják, hogy milyen kell legyen egy irodalmi lap, de szerencsére ez kimondottan szépirodalmi lap, és ezt szeretném is kihangsúlyozni. És ez a szépirodalmi lap, bár lehetséges, hogy egy adott vásárhelyi, úgynevezett értelmiségi réteg nem szereti elfogadni, meg kell mondanom, egyik nevezetessége ennek a városnak. Kovács András Ferenc (1959, Szatmárnémeti) Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban, 1984-ben végzett a kolozsvári egyetem magyar–francia szakán. 1984–1991 között tanár Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője. 1991–2002 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dramaturgiatanára. 1997-ben a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója. 2008-tól a Látó főszerkesztője. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Elsősorban románból és franciából fordít, emellett esszéket, irodalmi tanulmányokat ír. Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén fordítások készültek. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is erősítik. Számos rangos irodalmi elismerés, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője Díj (2006) és a Kossuth-díj (2010) kitüntetettje. (A Digitális Irodalmi Akadémia adatai nyomán) – Hozott anyagból dolgozunk, én azt szeretném, hogy olyan korszerű, jól olvasható, szépirodalmilag jól olvasható, a kortárs irodalmi mozgásokat tükröző lap legyen, amely bármelyik vidéki, magyarországi vagy akár budapesti lappal felveszi a versenyt, és meg kell mondanom azt, amire szintén nem figyelnek Vásárhelyen, hogy a vezető szépirodalmi lapok között említik a marosvásárhelyi Látót Budapesten is, ami, azt hiszem, nagy dolog. A főszerkesztői munka sok lemondással jár? Hátráltatja, mondjuk, a versírást, vagy arra még marad idő? – Nagyon sok munkám maradt abba, maradt félig-meddig torzóban. Azelőtt versrovatszerkesztőként dolgoztam, most már több mint húsz éve itt vagyok, utánam jött Láng Zsolt, Vida Gábor, úgyhogy így épült, ahogy mentek el nyugdíjba, utoljára Gálfalvi György barátom. Tehát a versrovatot szerkesztettem, aztán voltam főszerkesztő-helyettes, 2008-tól én vagyok a főszerkesztő. Nyomasztó felelősségtudattal tölt el ez a dolog, nagy boldogsággal azonban, mint gyakorló írót és rendszeresen írni szerető embert, nem tölt el, sem ma, sem holnap, sem holnapután. Ameddig a legjobb tudásom szerint tudom ezt csinálni, addig csinálom. Hátráltat, hogyne hátráltatna, főszerkesztőnek ideális esetben egy kiváló tanárembernek kellene lennie. Nem igazán hosszan elvonuló regényírónak vagy kiváltképpen nem egy alanyi költőnek. Adminisztratíve szerencsére olyan a szerkesztőség, hogy ezt leveszi a vállamról, meg kell dicsérjem a kollegákat, és külön kiemelném Szabó Róbert Csabát is, aki mozgékony, nálam fiatalabb főszerkesztő-helyettes, ez nagyon fontos, mindent megbeszélek vele, és kétségtelen, hogy egészen más, még ha nem is teljesen más látásmódot képvisel, hanem frissebb a szeme, frissebb dolgokra hívja fel az én kiöregedő tekintetemet, a szemem figyelmét, és ez így nagyon jó. A közelmúltban ön új kötetet tett az olvasók asztalára. Ezt mikor írta? – Most nagyon sok minden abbamaradt, úgy jött 2008-tól az összes változás, ami azóta rám hullott, kicsit felkészületlenül talált, befejezetlen könyvek vannak. Most nem dolgozom semmin, mert leadtam egy könyvet a csíkszeredai Bookart kiadónak, amely december közepén meg is jelent. Ebben egyrészt 14 régebbi vers van, és 45 új vers is van benne. A címe Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka. Volt egy ilyen kitalációm annak idején, amikor ’94–’95-ben Alekszej Asztrov verseit Baka István barátom vigasztalására írtam, vagy vele párhuzamosan, ugyanis neki volt egy ilyen orosz alteregója, a Sztyepan Pehotnij, ami saját nevének a fordítása, Sztyepan Pehotnij testamentuma, és akkor még élt Pista, főleg a Tiszatájban közöltem ezeket, hogy érezze a kollegialitást, akkor már nagyon beteg volt. Tehát ezt a 14 verset vettem, nem nyúltam hozzájuk, és úgy döntöttem augusztus 18-án, hogy még írok ehhez néhány verset, írok egy történetet is, nevezzük egyelőre alakmásnak, de nem alakmás, egy érdekes könyv lett. Nagyon fáradtra dolgoztam magam, ez az igazság, de augusztus 18-tól december 8-ig sikerült befejeznem. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 12.Vásárhelyen mutatkozott be a Pro MinoritateA határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba. határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba. A főszerkesztő kiemelte, a Pro Minoritate alapvetően kisebbségpolitikával foglalkozik, azonban a művészetekre is figyel, így volt már olyan lapszám, amely a képzőművészeteknek adott teret, vagy olyan, amely a térhasználattal foglalkozott. A most bemutatott, 2010-es téli számnak a határon túli színház- és filmművészet a témája. A szerzők közül Király Kinga Júlia és Lázok Klára volt jelen, velük beszélgetett Ungvári Zrínyi Ildikó, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Király Kinga Júlia a Bibliothèque Pascal című filmről írt egy elemzést. „Hajdú Szabolcs érezhetően színházi környezetben filmezett” – emelte ki Király Kinga Júlia. A filmet többek közt Marosvásárhelyen is forgatták, és szereplői közül sokan románul beszélnek. Lázok Klára a Kötő József szerkesztette színházi lexikonról, valamint a Zágoni Bálint által jegyzett A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című kötetről írt recenziót. Az előbbiről Lázok Klára úgy vélekedett, hogy hiánypótló, jó könyv, amely diákoknak és színházi szakembereknek eddig össze nem szedett információkat tartalmaz, több, mint lexikon, inkább olvasókönyv. Zágoni Bálint könyve rengeteg kutatáson alapszik, az ismeretterjesztés műfajába sorolható. A lapban írt még Virág György, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház helyzetét taglalja az önkormányzat szemszögéből, arra keresve a választ, hogy kinek kellene ezt a kulturális intézményt működtetnie: az önkormányzatnak, a minisztériumnak, netán a magyar kormánynak. Bodó Ottó, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházról közöl írást, Jakab-Benke Nándor a román filmről ír, Szerbhorváth György Vicsek Károly vajdasági filmrendező életútját vezette végig. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 13.Hetven év a Don-kanyar ótaMajdnem hetven év után sikerült összesíteni azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban. A 68 évvel ezelőtti, január 12-i tragikus ütközet áldozataira, a katonákra és a munkaszolgálatosokra tegnap emlékeztek Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél. Majdnem hetven év után sikerült összesíteni azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban. A 68 évvel ezelőtti, január 12-i tragikus ütközet áldozataira, a katonákra és a munkaszolgálatosokra tegnap emlékeztek Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél. Számon tartják az áldozatokat Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2002-ben kezdeményezte a rendszeres megemlékezést, illetve az áldozatok neveinek felkutatását, és egy emlékmű felállítását. Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke elmondta: ezek a szomorú emlékű események 200 ezer embert érintettek, nemcsak a katonákat és a munkaszolgálatosokat, de azok családját is. Maros megyében 577 nevet sikerült azonosítani, aki bizonyítottan megjárták a Don-kanyart, a többség ottveszett, sajnos kevesen jöttek haza. Az első megemlékezésen, 2003-ban még hét túlélő vett részt, ma már csak egy szemtanú él, a marosvásárhelyi Kulcsár István. A rendezvényen Ábrám Zoltán elmondta, az EMKE szervezésében számos kiállítás, előadás, megemlékezés idézte fel az elmúlt években a rendkívüli emberveszteséggel járó hadjáratot. Az emlékezni akarók kitartásának köszönhetően a Don-kanyar-kutatást is sikerült befejezniük a történészeknek. A tervek szerint a közeljövőben a kezdeményezők a helyszínen, a Don-kanyarban szeretnének egy küldöttséggel koszorút elhelyezni, és imát mondani az áldozatokért. „Történelmi emlék a kiszolgáltatottságról” A tegnapi megemlékezésen Oláh Dénes római katolikus plébános úgy fogalmazott, hogy azt a nemzedéket képviseli, amelynek szülei vagy nagyszülei megjárták a Don-kanyart. „Egyetlen ember elvesztése is tragikus, fájdalmas, ezért mindenikünket óvjon meg az Isten a vérontástól” – fogalmazott a lelkész, aki rövid imát mondott az elhunytakért és a hozzátartozóikért. „Olyan történelmi emlék a kiszolgáltatottságról és az értelmetlen halálról ez az esemény, amelyet még sok-sok nemzedéken át viszünk magunkkal” – tette hozzá a marosvásárhelyi Ferencz Borbála, akinek nagyapja túlélőként tért haza. A megemlékező rendezvényen romlott egészségi állapota miatt nem vehetett részt Kulcsár István, az egyetlen, még élő marosvásárhelyi Don-kanyar-túlélő. Ezért az EMKE részéről Ábrám Zoltán, valamint közéleti személyiségek és a sajtó képviselői meglátogatták az idős férfit, aki a közeljövőben segítséget kap a magyar állampolgárság megszerzéséhez. „István bácsi már kétszer volt magyar állampolgár, most harmadszor is az lesz” – magyarázta a látogatás célját Ábrám Zoltán. „Magyar világ lesz megint” – reagált a 91 éves férfi a könnyített honosítási eljárás hírére, akinek a tervek szerint „házhoz viszi” a magyar állampolgárságot a csíkszeredai konzul. Az adminisztratív eljárás lebonyolításában az EMKE segédkezik a túlélőnek. Kulcsár István örömmel köszöntötte a küldöttséget, a jelenlevőknek újra felidézte a Don-kanyar viszontagságait: a személyes élmény ezúttal is megrendítő volt. A magyar hadsereg közös tragédiája, a megpróbáltatások – tudtuk meg Kulcsár Istvántól – az egyes ember méltóságát, reményeit ásták alá. „Havat és jeget ettünk, takarmányrépát loptunk, hogy túléljünk. Az éhezés és a mínusz 35 fokos hideg volt a legnehezebb, a honvágyra nem is gondoltunk” – mesélte az Új Magyar Szónak Kulcsár István, aki a második világháború poklából gyalog tért vissza hazájába. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 19.Sütő-szobor az évfordulóraSzeptemberre, az író halálának ötödik évfordulójára tervezik Sütő András szobrának felállítását. Az emlékmű a jelenlegi Mărăşeşti téren fog állni, közel az író márványtáblával jelölt házához. A Sütő András Baráti Egyesület még a múlt évben kezdeményezte a szoborállítást, amit azonnal felkarolt az RMDSZ is, kivitelezését személyesen Markó Béla és Borbély László támogatta. Nagy Pál, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az író halálának ötödik évfordulójára, szeptember végére szeretnék, ha elkészülne a szobor. Az ötletet a helyhatóság is támogatja, Csegzi Sándor alpolgármester, illetve a megyei tanács részéről Szalkay József önkormányzati képviselő állt a szoborállítás mellé. A szobor helye a jelenlegi Mărăşeşti tér lesz, amelynek közelében áll Sütő András egykori lakása is. Nagy Pál az ÚMSZ-nek elmondta, az is szóba került, hogy előbb-utóbba Mărăşti utcát is elnevezik Sütő Andrásról. „Csegzi Sándor megígérte, hogy a polgármesteri hivatal fogja finanszírozni a szobor talapzatának elkészítését, illetve a park elrendezését, amely miután felújítják, és padokkal, virágokkal teszik kellemessé, egy kvázi irodalmi zarándokhely lehet, irodalmi találkozóknak is megfelelő helyszín” – mondta Nagy Pál. A szoborra pályázatot hirdettek, de még azt megelőzően létrehoztak egy szoborállító bizottságot, amelynek elnöke Csegzi Sándor, tagjai Bocskai Vince szovátai és Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, Nagy Miklós Kund művészeti író, a Népújság főszerkesztője és Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke. A pályázat meghívásos alapon működik, a pályázóknak március 15-ig kell jelentkezniük munkáikkal. Nagy Pál egyelőre neveket nem akart elárulni, annyit mondott, hogy már visszajeleztek néhányan, nemcsak erdélyi, de magyarországi alkotók is. Azt nem szögezte le a bizottság, hogy mellszobor vagy egész alakos szobor legyen-e, mindkét változatot elfogadják a meghívott pályázóktól. A szoborállítás anyagi hátterének megteremtésére többen tettek ígéretet, így Csegzi Sándor a város részéről, Szalkay József megyei tanácsos, és Markó Béla is megígérte, hogy a Communitas Alapítvány támogatást fog nyújtani. Az Amerikában élő magyarok körében Laurer Edit jelezte, hogy szeretne gyűjtést szervezni a szobor költségeire, tudtuk meg Nagy Páltól. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 24.Múlt és Jövő – a LátónálKőbányai János, a Múlt és Jövő budapesti zsidó kulturális folyóirat főszerkesztőjével beszélgetett szombat este a marosvásárhelyi Bernády Házban Láng Zsolt író, a Látó folyóirat szerkesztője. A Látó Irodalmi Színpad keretében tartott beszélgetést megelőzően Láng Zsolt a Múlt és Jövő Könyvkiadó több kötetét mutatta be a közönségnek, köztük szépirodalmi kiadványokat, a judaizmussal és kereszténységgel foglalkozó tanulmánykötetet, valamint egy imakönyvet. A szerzők magyar emlékekből élő vagy magyar témákkal foglalkozó, a világ különböző tájain élő értelmiségiek, írók, költők, szociográfusok, filozófusok, történészek, nyelvészek. „A 18. századtól az európai zsidóság legnagyobb dilemmája az volt, hogy merre fejlődjön. A haladást, az emancipációt válassza, vagy inkább maradjon a hagyományoknál. A problémák az emancipációnál kezdődtek” – mondta Kőbányai a zsidó kulturális élet hátterére reflektálva. A „nagy zsidó gondolatnak”, amely a huszadik század eleji társadalmi és kulturális fellendüléshez vezetett, az volt a lényege, hogy „nem hagyni éhen veszni” a magyar zsidó értelmiségieket, a tehetséges írókat, költőket, művészeket, fejtegette a főszerkesztő. Kőbányai szerint 1848-tól az első világháborúig töretlen volt az együttélés, a liberalizmus korszakában ismeretlen volt az, ami később következett, az állami szinten űzött antiszemitizmus. „A vészkorszak nemcsak az együttélésnek vetett véget, de Magyarországon és Erdély-szerte is megszüntette azokat a zsidó közösségeket, amelyek meghatározták egy-egy város arculatát, vagy hozzájárultak a kulturális, gazdasági fejlődéséhez” – összegezte Kőbányai János. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 9.Tehetségeket gondoznakEgyüttműködési szerződést kötött a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Debreceni Egyetem – olvasható abban a közleményben, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem irodalmi titkársága juttatott el a sajtónak Az együttműködő partnerek a határon túli intézmények mellett a tudományos és tehetséggondozó szervezetek, a hallgatói szervezetek, illetve az Országos Tudományos Diákköri Tanács, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Február 4-én a Debreceni Egyetem meghívására a Művészeti Egyetem képviselői részt vettek a környező országok magyar nyelvű felsőoktatási intézményeinek fórumán és a Debreceni Egyetem Napjának ünnepi rendezvényein. A találkozót a Debreceni Egyetem kezdeményezte három évvel ezelőtt abból a célból, hogy a határon túli magyar nyelven oktató intézmények vezetőivel való együttműködés keretében lehetőséget teremtsen egymás jobb megismerésére, valamint a már meglévő együttműködések továbbfejlesztésére. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 14.Markó Béla búcsú-SZKT-jaA feszült hangulatú ülésen bemutatkozott az RMDSZ-elnök három utódjelöltje Utolsó alkalommal vett részt RMDSZ-elnökként a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén a hétvégén Markó Béla Történelminek nevezhető ülést tartott a hétvégén a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) Marosvásárhelyen, tekintve, hogy Markó Béla utoljára vett részt RMDSZ-elnökként ilyen rendezvényen. A nem mindennapi pillanat – a szövetség tizedik, két hét múlva Nagyváradon rendezendő kongresszusát előkészítő tanácskozás – jelentőségét a küldöttek is átérezhették, lévén hogy a megszokottnál valamivel nagyobb számban, összesen 116-an jelentek meg a szövetség „miniparlamentjének” helyet adó vásárhelyi Kultúrpalotában. Elkapkodták az ÚMSZ-t A szokásosnál nagyobb érdeklődés az Új Magyar Szó terjesztéséért felelősöket is meglepte: míg egy „hétköznapi” SZKT-ra kivitt száz darab ingyenes példány éppen elegendőnek bizonyult, ezúttal a kezdési időpont után fél órával már egymást kérdezgették a később érkező küldöttek: „Nincs véletlenül még egy Magyar Szód?” Amúgy a késlekedők nem maradtak le semmi egyébről, hiszen az ülés bő fél órás késéssel kezdődött – hacsak nem a mindig hasznos „folyosói lobbi” egy részéről. No meg a napirend előtti felszólalásokról, amelyek egyikében Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelöltek kérték Kovács Péter kongresszusi biztos leváltásának napirendre tűzését. Az államfői tanácsos és a képviselő kérését azonban nagy többséggel leszavazta az SZKT. Ez a szavazattúlsúly előrevetítette egyébként a továbbiakban megmutatkozó erőviszonyokat a szövetségen belül, ami a két elnökjelölt esélyeit illeti ellenfelükkel, Kelemen Hunor kulturális miniszterrel szemben. Nem volt „érzékeny búcsú” Ám még mielőtt a „hármak” összecsaptak volna, a mindenkori gyakorlatnak megfelelően a képviselők a tisztségben levő szövetségi elnök politikai beszámolóját hallgathatták meg. Aki azonban egy leköszönő elnöki búcsúbeszédet várt Markó Bélától, csalódnia kellett. Markó az „érzékeny búcsút” már letudta az ezt megelőző, decemberi SZKT-n, most pedig ereje és mandátuma teljében levő miniszterelnök-helyettesként szólt a hallgatósághoz. Politikai beszámolójában egyébként a szövetségi elnök az oktatási törvény elfogadását nevezte meg a szövetség és az erdélyi magyarság elmúlt húsz évben kifejtett kisebbségi jogküzdelme legfontosabb mérföldkövének. Mint fogalmazott, ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot, és a jogszabály átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit. A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem- és földrajztankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, illetve elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is. Új koalíciós szerződés Markó Béla leszögezte, az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, illetve egy gazdaságösztönző intézkedéscsomag gyakorlatba ültetése. Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára. Mint kifejtette, az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja megállapodásait. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját. Ellentmondásos viszony a magyar kormánnyal A Budapesttel való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta Szent István-i intelemként, de nagyon logikus gondolatmenetet követve arra figyelmeztette a szövetséget, hogy ne bontsa fel a román–magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”. Közölte: nemcsak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét. „Az rendben van, hogy támogatást kapnak a magyar állampolgárság megszerzésének lebonyolítására, de amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint pénzzel betegséget venni. Ha erre valaki pénzt ad, betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – figyelmeztetett Markó. Utódjelöltek ígéretei A szövetségi elnökjelöltek közül Eckstein-Kovács Péter szólalt fel elsőként. Traian Băsescu államelnök tanácsosa kifejtette, az elnökjelölti kampánynak felhajtó ereje is van, hiszen nagy az érdeklődés, az emberek örültek annak, hogy igazi vitát láthattak a jelöltek között. „Ez a többes jelölés nem a szétverés irányába mutat, továbbra is együtt tudunk dolgozni” – vélekedett Eckstein. A másik „utódjelölt”, Olosz Gergely háromszéki képviselő tulajdonképpen csak most jelentette be az SZKT előtt indulását. „Az a célom, hogy az erdélyi magyarok nyerjenek, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a családok jól éljenek, a közösségeink versenyképessé váljanak, hogy minden, Romániában élő magyar érezze, nincs egyedül” – ismertette céljait a politikus. A szövetségi elnöki tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott. Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.” Élet Markó után A leköszönő szövetségi elnök politikai beszámolóját követő felszólalásokban többnyire az összefogás, az együttműködés volt a legfontosabb közlendője a szónokoknak, akik arra figyelmeztettek, hogy az RMDSZ-nek egységesnek kell maradnia. Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, büszke arra, hogy bárhová megy, mindenhol tisztelet és odafigyelés övezi a magyarokat, az RMDSZ-t. „Az RMDSZ az egyetlen demokratikus szövetség az országban, ne adjon senki nekünk leckét demokráciából” – üzent az Erdélyben úgynevezett demokrácia-központokat pénzelő Budapestnek Borbély, aki szerint amúgy a szövetségnek mindig partneri viszonyra kell törekednie a magyar kormánnyal. László Attila a kolozsvári Mátyás-szobor helyreállításának felavatásáról szólt, arról, hogy nem a román fél miatt húzódik az ügy. „Szeretném, ha a kolozsvári születésű államtitkár megtalálná azt az időpontot, amikor végre felavathatjuk a Mátyás-szobrot” – fogalmazott a kolozsvári alpolgármester utalva Szűcs Géza magyar kormánytag politikai felelősségére. Lakatos András Bihar megyei képviselő Markó Bélát „búcsúztatva” kifejtette: szerinte úgy fognak majd Markóról beszélni a történelemben, mint az ezredforduló legnagyobb magyar államférfijáról. Édler András háromszéki képviselő a magyarországi kormány védelmére kelt. Mint kifejtette, a magyar politika megoldást akar találni a határon túli magyarság problémáira is. Szerinte „nem szabad a kinyújtott kezet visszautasítani, hanem inkább szét kéne nézni a saját házunk táján, hogy mit teszünk azért, hogy visszatérjünk az emberekhez, amikor tudatosodik bennünk, hogy nem lehetünk akárkivel partnerek, például a Gyurcsány típusú politikusokkal nem, de Orbán Viktorral igen”. Kínos közjáték Katonával Az Orbán Viktor magyar kormányfővel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel fenntartott hűvös viszonyt hányta Markó Béla szemére Katona Ádám. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke előbb csak bekiabálgatott a neki nem tetsző beszédek alatt, majd amikor éppen Markó állt a pulpitusnál, Katona magából kikelve válogatott szitkokat kezdett a szónok és a teremben ülők fejéhez vágni. „Itt az elszámolás ideje!” – jósolta az idős képviselő, majd „régi párttitkároknak, elvtársaknak, kommunistáknak” titulálta a prezídiumnál ülőket. Végül Biró Rozália SZKT-elnök többszöri felszólítására dohogva elhagyta a termet, hogy később visszatérjen, és az ülés hátralévő részében is az első sorból hangoskodjon. Megszavazott módosítások Ekkor még hátravoltak olyan időigényes mozzanatok, mint az alapszabályzat módosításának vitája és a programmódosítás. Az immár megcsappant létszámú SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet. A testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett – az új cikkely a volt szövetségi elnökök hatásköreit szabályozza. A programmódosító javaslatokat Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot. Korteskedtek és bíráltak az elnökjelöltek Kampányakciókon vettek részt az SZKT-t megelőzően az RMDSZ-elnökjelöltek: Kelemen Hunor Temesvár és Arad után pénteken szatmári „kortesúton” vett részt, Eckstein-Kovács Péter pedig Kolozsváron sajtótájékoztatott. Kelemen Szatmáron „beseperte” a helyiek ígéretét, hogy rá fognak szavazni, miután a miniszter is szentül ígérte, hogy az eddigieknél nagyobb szerepet szán a szövetség vezetésében a Partiumnak és ezen belül Szatmár megyének. Eckstein eközben bírálatokat fogalmazott meg az alapszabály tervezett módosításával kapcsolatban. Mint mondta, nem ért egyet az ügyvezető elnökség megszüntetésével és főtitkárság létrehozásával. (Sike Lajos, Sipos M. Zoltán) Antal Erika, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 23.Pösze és raccsoló sajtóNagyítólencse alatt az audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságai A romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló felmérést mutattak be tegnap Marosvásárhelyen. A szakemberek a felmérés által az elektronikus média nyelvhasználatán szeretnének javítani. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció szakos tanárainak és diákjainak együttműködésével készített felmérést mutatott be tegnap Marosvásárhelyen Murvai Olga egyetemi tanár, Szász Attila, az audiovizuális tanács tagja és Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnöke. „Az volt a célunk, hogy megvizsgáljuk a mintaanyagokon, a riporterek és hivatásos beszélők mennyire tartják be a regionális köznyelvi normát, melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeket nem követnek, és ez az egészséges nyelvérzék számára zavaró” – foglalta össze a felmérés célját Murvai Olga. Mint elmondta, a romániai magyar elektronikus médiatermékek monitorizálása november 15-én indult, a megfigyelés két nagy részre oszlott: a partiumi rádiókat és televíziókat a kolozsvári szakemberek, míg a marosvásárhelyi megfigyelők a „keleti részt” követték figyelemmel. „Nem jelentés, hanem felmérés” „Nem jelentés ez, hanem felmérés” – hívta fel a figyelmet Murvai. – Nem hibákat vadásztunk, hanem azokat a jelenségeket néztük, amelyek a kommunikációt zavarják”. A Sapientia–EMTE tanára a sajtótájékoztatón többször is hangsúlyozta, nem személyeskedésről van szó, senkit nem akarnak ezzel megsérteni vagy kipellengérezni, csupán a nyelv helyes használatára akarják rávezetni a sugárzott média munkatársait. Római vagy „romai”? Volt vagy „vót”? „Nem mindegy az, ha a rádióban a római helyett „romait” mond a műsorvezető, vagy a volt helyett a rövidebb és helytelen „vót” szót használja” – hozta fel példaként Murvai. Általános jelenségként említette az audiovizuális médiában dolgozók pöszeségét és a raccsolást, valamint a különböző kiejtésbeli rendellenességeket. „Egyre jobban elterjed ebben a térségben az a mezőségi nyelvjárási sajátosság, amely a rövid és hosszú magánhangzókat és mássalhangzókat helytelenül használja, de hasonlóképpen nagy teret hódít a tipikus Maros-menti jellegzetesség, az „a”-zás is” – figyelmeztetett a leggyakoribb típushibákra Murvai Olga. Szász Attila előzménytelennek nevezte a tanulmány létrejöttét. „Nem a bírságolás a célunk ezzel, és nem is a kritizálás, hanem az elektronikus médiában használt nyelv hatékonyabbá tétele” – magyarázta a CNA tagja. Karácsonyi Zsigmond szerint érthető az elektronikus újságírókat ért számos kritika, ugyanis sokat ront a színvonalon az, ha a rádióban és tévében használt nyelv az élő beszédet képezi le. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben egyre több figyelem jutott az elektronikus médiában dolgozó újságíróknak, a szakma nemcsak figyelt rájuk, de képzési lehetőségeket is biztosított számukra. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. március 4.Fiatalok történelme„Vannak olyan korszakai a múltnak, amelyek iránt különösen nagy az érdeklődés, az egyik legnépszerűbb előadás, amelyet László Márton levéltáros tartott, egy vadadi kulákgyilkosság történetét tárta fel” – mondta el Wiesz Szidónia, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület alapító tagja, aki a fiatal történészeket tömörítő egyesület tevékenységét és céljait mutatta be. Különösen a legújabb kori történelem témái érdeklik a közönséget: László Lóránt a marosvásárhelyi újgazdagokról beszélt, ezt is nagy érdeklődés övezte, hiszen eddig kevés szó esett a múltnak erről a szeletéről. Az egyesület elsődleges célja a tudomány népszerűsítése, de más típusú rendezvényeket is szerveznek, számos könyvbemutatót is tartottak. A Maros Megyei Múzeummal közösen szervezték meg a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretében az iskolások történelmi vetélkedőjét, de közreműködtek az Armales Transylvanorum nemzetközi kiállítás létrehozásában is. Weisz Szidónia elmondta, a Maros Megyei Múzeum mellett az utóbbi időben a Pósta Béla Egyesülettel működnek együtt, több közös régészeti, helytörténeti és kisebbségtörténeti konferenciát is szerveztek, illetve a Tortoma Könyvkiadóval közösen mutatták be az 1940-es erdélyi bevonulásról szóló könyvet, akárcsak Novák Zoltán marosvásárhelyi történésznek a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról írt munkáját. Az egyesület következő előadását március 17-én tartják, Fehér János művészettörténész Teleki Mihály kancellárról és annak udvartartásáról beszél. Tizenegy helyi történész kezdeményezésére 2004-ben azzal az a céllal alakult meg Marosvásárhelyen a Borsos Tamás Egyesület, hogy egyrészt az igényes szellemi tevékenységet serkentse a városban, illetve összehangolja és a tágabb közönséggel is megismertesse a fiatal történészek, kutatók munkájának az eredményét. Az egyesület másik fő célja fórumot biztosítani a kutatóknak, akiket esetleg más egyesületek még túl fiatalnak találnak ahhoz, hogy köreikbe fogadják. A névadó Borsos Tamás (1566-1633) Marosvásárhely főbírája volt, a vár építésének elindítója, a török portán Erdély nagykövete. Weisz Szidónia, az egyesület volt elnöke lapunknak elmondta, eddig többnyire az egyesület tagjai tartották az előadásokat, illetve ismerőseiket kérték fel, vagy ismertebb kutatókat hívtak meg bemutatni egy-egy témát, az azon belül elért kutatási eredményeket. „Elsődlegesen a történelemmel, illetve az azzal kapcsolatos témákkal foglalkozunk, így volt már helytörténet, régészet, társadalomtörténet, város- és gazdaságtörténet, címertan, térképtörténetről szóló előadásunk. A jövőben szintén ennek a koncepciónak az alapján igyekszünk olyan embereket meghívni, akikről tudjuk, hogy újabb kutatásokat végeztek, eredményeik pedig a tágabb közönségnek is, nemcsak a szakmának lehet érdekes” – mondta a fiatal történész. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. május 2.A cenzúra természetérõlA cenzúra mûködése az 1950-es, '60-as években témában tartott elõadást Lázok Klára doktorandusz a fiatal történészeket tömörítõ Borsos Tamás Egyesület április végi rendezvényén A sajtóigazgatóság minden egykori szocialista országban körülbelül azonos elvek és felépítés szerint mûködött, ám az egyes cenzúrázható tartalmak tekintetében nagy különbségek mutatkoztak - ecsetelte Lázok Klára Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében tartott rendezvényen. A zömében fiatalok alkotta közönség a román és a magyar sajtó- és könyvcenzúra rendszerével ismerkedett meg, például azzal, ahogyan egy kézirat eljutott a szerzõtõl a cenzurális hatóságokon keresztül a megjelenésig, vagy a végleges elutasítás révén a szemeteskosárig. A szerzõ és a kiadó között csupán az elsõ szinten létezett kommunikáció, mert amint a kiadó továbbküldte, lektorok sokasága nézte át, vizsgálta, kötelezõ érvénnyel javasolt módosításokat. A cenzorok általában középszintû felkészültségûek voltak, a bonyolultabb szövegeket nem értették, éppen ezért gyanúval kezeltek minden intellektuális tartalmat. �?ldözendõk voltak az ideológiailag a marxizmussal szemben álló szövegek, azok, amelyeket nacionalistának vagy sovinisztának minõsítettek, illetve azok a lírai próbálkozások, amelyek nem sugalltak kellõ optimizmust, és a befogadáshoz bizonyos intellektuális felkészültséget is feltételeztek. �?ppen ezért a modern költészet nem kapott zöld utat az '50-es, '60-as évek kiadványaiban, derült ki Lázok Klára elõadásából. Antal Erika �?j Magyar Szó (Bukarest), 2011. május 6.Halasztódik a vásárhelyi a Sütõ-szobor felállításaValószínûleg az idén nem állítják fel Sütõ András szobrát - fejtette ki tegnap lapunknak Csegzi Sándor. A Sütõ András szoborbizottság elnökeként nyilatkozó marosvásárhelyi alpolgármester szerint inkább várnának egy olyan mûvészi munka elkészítéséig, ami méltó az öt éve elhunyt író emlékéhez, minthogy elsiessék a szoborállítást. Nagy Pál, a Sütõ András Baráti Társaság elnöke a kérdés kapcsán �?MSZ-nek elmondta, a bizottság a napokban összeült, és úgy döntött, a beküldött pályamunkákon még némi változtatást kér a mûvészektõl. Egyik pályázat sem felelt meg tökéletesen azoknak a kívánalmaknak, amelyet a bizottság elvárt. Ezért úgy döntöttünk, idõt hagyunk még a szobrászoknak, hogy további változtatásokat végezhessenek a maketteken egészen augusztus 1-ig - számolt be a helyzetrõl Nagy Pál. Mint elmondta, annak idején hat szobrásznak küldték el a pályázati felkérést, de közülük csak hárman válaszoltak érdemben: Hunyadi László és Kiss Levente marosvásárhelyi, illetve Györfi Sándor karcagi szobrászmûvész. A bizottság tagjai - Csegzi Sándor alpolgármester, elnök, Demeter József lelkész, Bocskay Vince, Gyarmathy János és Kolozsi Tibor szobrászok, Nagy Miklós Kund mûvészeti író és Nagy Pál irodalomtörténész - abban egyetértettek, hogy valamennyi bemutatott szoborpályázat mûvészileg is értékes, de nem felel meg eléggé az elvárásoknak. Mivel az alkotók az idõ rövidségére panaszkodtak, lehetõséget adunk még arra, hogy átgondolják ezeket a munkákat, esetleg újabb változatokat készítsenek - mondta az �?MSZ-nek Csegzi, hozzátéve, hogy a zsûri elsõsorban azt várja, hogy az arc felismerhetõen Sütõ Andrásé legyen. Abban maradtunk: az idén már nem valószínû, hogy fel is állítható a szobor - jelentette ki az alpolgármester. Az eredeti elképzelés szerint a szoboravatást az író halálának ötödik vagy születésének 85. évfordulójához kötötték volna, de most megfogalmazódott, hogy a szobrot a szoborért kell felállítani, akkor, amikor elkészült és nem szabad elkapkodni. Antal Erika �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. május 27.�?rettségi, fenyítés, ígéretekMiközben a román tanügyminisztérium fenyegetõ üzenettel bocsátja útjára a napokban érettségizõket - Daniel Funeriu szerint idén szigorúan büntetnek minden csalási kísérletet -, a magyar kormány csalogató ígérettel kecsegtet: kiterjesztik a romániai diákok számára a magyar diákhitelt, ha az igénylõ vállalja: lakóhelyén folytatja felsõfokú tanulmányait. Miközben a román oktatási miniszter, Daniel Funeriu vasszigort hirdet az idei érettségire, és büntetéssel fenyegeti azokat a ballagókat, akik csalással szeretnének érettségi diplomához jutni, a magyar kormány- sajátos feltételek mellett megszerezhetõ - diákhitellel biztatja a továbbtanulókat. Várakozással teli, de nem feszültségmentes érettségi és felvételi idõszak következik. Fegyelem és félelem Mint arról hírt adtunk, Daniel Funeriu tanügyminiszter a napokban hangsúlyozta: nincs kegyelem a csalóknak. Vigyázó szemét mindenki a vámosokra vesse: ami a korrupt határrendészekkel megtörtént, azon áteshetnek az érettségi eredményével kufárkodók - nyilatkozta az oktatási tárca vezetõje, utalva az év elején kirobbant belügyminisztériumi korrupciós botrányra. A szokatlan hangú nyilatkozat megosztotta a hazai pedagógustársadalmat. A Hargita megyei tanfelügyelõség jelezte: bár mindent megtesznek a szabályok betartásáért, nem fogják például térfigyelõ kamerákkal rögzíteni az érettségit, minthogy ehhez az anyagi fedezet és a logisztikai háttér is hiányzik. A tanügyminiszter csak sajtónyilatkozatokon keresztül kommunikál - hangsúlyozták az oktatási intézmények vezetõi Marosvásárhelyen, hivatalosan ugyanis még nem kaptak értesítést: melyek a kötelezõ biztonsági intézkedések. Bálint István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója úgy véli, nemcsak a diákok, a középiskolák értékelése szempontjából is fontos az érettségi tisztasága. A Bolyaiban nem történt puskázás, de más iskolákban igen - emlékeztet a nagy hírû líceum vezetõje. Tõkés Ildikó, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kémia szakos tanára úgy nyilatkozott: elítéli a fenyegetést, mert a drasztikus intézkedések gáncsolják azokat, akik megfelelõ, nyugodt körülmények között szeretnének vizsgázni. A maturandusok többsége szerint is fontos a vizsga tisztasága, de nem mindegy a számonkérés módja. Ijesztõ ez a kampány - fogalmazott a székelyudvarhelyi végzõs Mihály Zsuzsa, aki szerint csak súlyosbítják ezek a bejelentések a vizsgák okozta stressz hatásait. Ígéret vagy zsarolás? Szintén az érettségi elõtt látott napvilágot az a magyar kormányzati bejelentés, hogy diákhitelt kaphat minden olyan romániai és szlovákiai magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra. A magyar diákigazolványt és az azzal járó kedvezményeket pedig minden határon túli magyar diák igénybe veheti, aki felveszi a magyar állampolgárságot, vagy hazai köz-, illetve felsõoktatási intézményben tanul. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) vezetõje, Talpas Botond megkeresésünkre elmondta: nem kaptak még hivatalos értesítést a diákhitel beindításáról, de hasznos lehet minden olyan kezdeményezés, amely az itthon maradást és itthon tanulást ösztönzi. Hétvégén elballagnak az erdélyi magyar iskolák zömében a végzõsök. Mi vár rájuk az érettségin? A diákhitel Magyarországon és Dániában is nagyon jól mûködik, egy ilyen pénzalap biztosítása Romániában is célszerû lenne, de még nem sikerült megegyezni errõl az oktatási tárcával - mondta a KMDSZ elnöke, aki úgy véli: egyre többen maradnak távol a hazai egyetemektõl anyagi okok miatt. A diákhitel lehetõségét örömmel, a feltételeket fenntartásokkal fogadták a kedvezményezettek. Most, amikor minden az európai egyetemek átjárhatóságáról szól, hogy lehet feltételhez kötni, hogy itthon tanuljunk? Azt vállalnám, hogy hazajöjjek diplomaszerzés után, de ne vegyék el tõlem a pénzért cserében a lehetõséget, hogy én is válogathassak az európai egyetemek közül - érvelt a kolozsvári közgazdász hallgató. Antal Erika, Sipos M. Zoltán �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 15.Sikeres volt a színházi évadAz évadzárók és fesztiválok idõszakába érkeztek az erdélyi színtársulatok, amelyek sikeres évadot tudnak maguk mögött. A nyár azonban nem jelent pihenést, a fesztivál-darabok elõkészületei mellett zajlanak a következõ évad próbái is. Fesztiválturista Vásárhely Négy produkcióval veszünk részt a júniusi színházi fesztiválokon - tájékoztatta lapunkat Kiss �?va Evelyn, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára. A Theodor Cristian Popescu rendezte, Két lengyelül beszélõ szegény román címû darabbal ma Nagybányán, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepel a társulat. Kisvárdát sem hagyják ki a vásárhelyiek, a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján idén három elõadással képviselteti magát a Tompa Miklós Társulat. Harsányi Zsolt Csehov-rendezése, a Platonov, a fesztivál versenyprogramjában szerepel. Carlo Collodi Pinokkió címû tanmeséjének mesemusical-változata, B. Fülöp Erzsébet rendezésében, a fesztivál gyermekprogramjába kapott meghívást. A versenyprogramon kívül pedig a Börtönnapló - Fedák Sári emlékiratai címû produkciót mutatják be. Húzós évad Székelyföldön Egyik leghúzósabb évadot tudhatjuk magunk mögött, hisz kissé túlléptük az anyagi határainkat. �?ppen ezért a következõ évadot, amely augusztus 22-én startol, kissé szellõsebbre terveztük - nyilatkozta az �?MSZ-nek Nagy Pál. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, az évadot holnap zárják egy különleges elõadással: a társulat mûvészei az elmúlt évad elõadásainak jelmezeit mutatják be zenés, táncos produkcióval egybekötve. Ezután a társulat Kisvárdára indul, a fesztiválra Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját viszik el. A Csíki Játékszín jelképesen már június 5-én lezárta az évadot, a társulat zenés-táncos gálamûsort mutatott be, amelynek keretében a közönségkedvencek díjazására is sor került. A legnézettebb elõadás címet Szilágyi László és Zerkovitz Béla Csókos asszonya tudhatja magáénak, amelyet Parászka Miklós rendezett. A Csíki Játékszín sem hagyja ki a kisvárdai fesztivált, ahol Tasnádi István Finitóját mutatják be, a közönségszavazatok szerinti legkedveltebb darabot, tájékoztatott Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a kisvárdai fesztivállal zárja az évadot. Ma a nagybányai Atelier fesztiválon szerepel a Bozsik Yvette rendezte Játszótér címû mozgásszínházi elõadással, holnap pedig Szatmáron az idei évad legsikeresebb elõadásának számító A hazug címû Carlo Goldini-darabbal, és ugyanezt viszik a kisvárdai fesztiválra is. Jó évadot zárt a Figura, hisz a társulat, amellett, hogy egy igen rangos szakmai díjat is elnyert, ismét sikeresen megszervezte a nemzetközi dance.movement.theater nevet viselõ mozgásszínházi fesztivált - összegzett lapunknak Béres László színházigazgató. Szatmáron pezsgés kezdõdött A szatmári Harag György Társulatnál az évadról Szilágyi Regina rendezõ nyilatkozott, aki kijelentette: összességében az egész társulat eseményekben gazdag évadot hagyott maga mögött, hisz tizenegy új bemutató volt, amit sok színház megirigyelhet. Hozzátette sajnos két bemutató, Mrozek Tangója és Füst Milán Boldogtalanok címû játéka különbözõ okok miatt elmaradt. Ez utóbbit azonban máris próbálják, és még a nyáron színpadra viszik - hangsúlyozta a fiatal rendezõ, akinek különösen emlékezetes marad a most zárult évad, ugyanis hat elõadást rendezett. Soha rosszabbat! - jelentette ki az �?MSZ-nek Kónya László, a Szatmár megyei önkormányzat mûvelõdési bizottságának elnöke a most zárult évadról. Az új mûvészeti igazgató igazi pezsdülést hozott a társulathoz, amit folytatni kell. Keresztesi Attila tehetségét és hozzáállását mi sem bizonyítja jobban annál, hogy megnõtt a színház iránti bizalom és jelentõsen gyarapodott a nézõk száma - mondta Kónya. �?nállósodó váradi társulat Az önállósodás a Nagyváradi Szigligeti Színház idei évadának a legfontosabb történése - jelentette ki a 2010-2011-es évad értékelése kapcsán az �?MSZ-nek Dimény Levente, a társulat mûvészeti vezetõje. Hozzátette: a továbbiakban teljesen új struktúrában, új rendszerben, különálló intézményként fog mûködni a színház, ami jelentõsen meghatározza a társulat jövõjét, lehetõségeit. Mint elmondta, az idei évadban hét produkciót mutattak be számos helyszínen, bábszínházban, mozi- és koncertteremben, ami ezekhez a körülményekhez képest nagyon szép teljesítmény. Hangsúlyozta: a többféle helyszín mûvészileg kompromisszumokat követelt, azonban igyekeztek a rögtönzött játéktérhez igazítani a produkciókat, és a helyszín sajátosságait beépítve a darab elõnyére kiaknázni azokat. Dimény szerint az évad legértékesebb elõadásai a Hat szereplõ szerzõt keres, a Leonce és Léna, a Mobil és a Közellenség címû darabok voltak. Lapunknak adott nyilatkozatában sikeresnek könyvelte el az évad közönségtalálkozóit is, amelyeken érdekes felvetések, beszélgetések alakultak ki a nézõk és az alkotók között a színházról. Antal Erika, Baloga-Tamás Erika, Sike Lajos, Totka László �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 27.Tőkés-párti turpisságok: III. részMa küldi át a rendőrségnek a bukaresti harmadik kerületi bíróság melletti ügyészség azt a bűnvádi dossziét, amely az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások meghamisításával kapcsolatos – tudták meg az okirathamisítással kapcsolatos sajtóankétot folytató Jurnalul Naţional és Új Magyar Szó újságírói. A dossziét a Bukaresti Törvényszék melletti ügyészség továbbította a kerületi ügyészségre, azzal az indokkal, hogy a Bukaresti Törvényszék a főváros 3. kerületi igazságszolgáltatási és bűnüldözési szerveinek kompetenciájába tartozik. Mint Cătălina Sântion, a bukaresti harmadik kerületi bíróság melletti ügyészség helyettes főügyésze megkeresésünkre elmondta, a dossziéban megfogalmazott vád – amely ismeretlen elkövetők ellen szól – okirathamisításra és hamis iratokkal való visszaélésre vonatkozik. Az okirat-hamisítás gyanúját a két központi napilap tényfeltáró cikksorozata is alátámasztja; a helyettes főügyész szerint a rendőrség vélhetően felhasználja majd a sajtóban megjelent információkat. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az Új Magyar Szó és a Jurnalul Naţional által felkért írásszakértők megállapították: a volt református püspök híveit tömörítő, ezért „Tőkés-pártként” emlegetett EMNP-nek a Bukaresti Törvényszékre idén májusban benyújtott aláíráslistái ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat. Emellett beigazolódni látszik az ankétot lefolytató két újságíró másik gyanúja is, miszerint nemcsak az aláírások hamisak, hanem a bukaresti és az Erdélyen kívüli megyék támogatói listáit tartalmazó listákon szereplő nevek is légből kapottak. Erre az a bukaresti terepszemle enged következtetni, amelynek során az újságírók kiszálltak szúrópróba-szerűen kiválasztott lakcímekre, és melynek nyomán a két lap szerkesztőségébe érkezett, majd az újságírók által a törvényszéken leellenőrzött aláíráslista-másolatokon szereplő személyek létezése is kérdésessé vált. Az Új Magyar Szó szerette volna megszólaltatni az üggyel kapcsolatosan az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésén fáradozó személyeket, ám Toró T. Tibor, a bejegyzésre váró alakulat „ideiglenes elnöke” határozottan elutasította lapunk erre vonatkozó kérését. „A Maszolnak nem nyiltakozunk” – szögezte le Toró. Annál bőbeszédűbb volt Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófelelőse, aki előbb perrel fenyegette meg a tényfeltáró cikkeket jegyző újságírókat, majd taktikát váltott. Az MTI-vel „a szervezet hivatalos véleményét” közlő Demeter felhívást intézett a leleplező cikksorozatot közlő lapok újságíróihoz: hívják ők perbe az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésével foglalkozó személyeket. „Amíg erre nem hajlandóak, és csak kommunikációs szinten hadakoznak a pártbejegyzés ellen, addig gyanújukat megalapozatlannak és rosszindulatúnak tartjuk” – fogalmaz a sajtófelelős, akinek érvei szerint nem feltételezhető, hogy az EMNP-s illetékesek „ilyen bután ekkora támadási felületet hagyjanak”. A Bukaresti Törvényszék első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, az indoklás szerint amiatt, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. A kezdeményezők várhatóan megfellebbezik a bíróság döntését. Nem bánkódik Tőkésék kudarca miatt Szász Jenő Teológiai fejtegetésekbe bocsátkozott tegnap Marosvásárhelyen Szász Jenő az istenhit és a politikai ideológiák viszonyrendszeréről. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a romániai magyarság „kétpólusú politikai berendezkedésének” szükségességéről beszélt, a két pólusban „elhelyezve” balra az RMDSZ-t, jobbra az MPP-t, „szövetségben a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal”. Mint megjegyezte, cseppet sem bánkódik amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési kísérlete sikertelennek bizonyult. Szász kifejtette: az EMNP-nek „nincs oka a kétségbeesésre”, minthogy az MPP már be van jegyezve, és listáin helyet biztosíthat a „jobboldal” többi képviselőinek is. Az EMNP bejegyzésének kudarca miatt örvendező Szász Jenő pénteken Tusnádfürdőn is előadta téziseit. EMNT-s források tudni vélték, hogy Új Magyar Szónak a Tőkés-párti aláírások meghamisítását bizonyító cikkét címlapon közlő múlt pénteki lapszámát MPP-s aktivisták osztogatták a diáktábor területén. Lapunknak erről nincsenek információi, ellenben úgy tudjuk: a tusványosi szervezők a helyszínre eljuttatott több száz ingyenes ÚMSZ-példányt nyomtalanul eltüntettek. (Antal Erika) Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 5.Korrupciós botrányban BorbolyékElébe ment az ellene megfogalmazott korrupciós vádaknak Hargita megye tanácselnöke: Borboly Csaba családi házában hívott össze sajtótájékoztatót, hogy a házépítésével kapcsolatos vádakat ismertesse és azokat cáfolja. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei, területileg illetékes ügyosztálya névtelen feljelentő panasza alapján folytat eljárást a politikus ellen. Panorámás nézeteltérések A Dénes László utcai ingatlan – amelyből panorámás kilátás nyílik Csíkszeredára és a város festői környékére – mutatós, de nem hivalkodó otthon. A DNA nyomozati anyaga szerint a ház tervezésének költségeit a megyei kórház új épületének tervezési költségeiből fedezték, és az építkezés egy részét is az önkormányzat által megbízott cég végezte. A feljelentés szerint jogszerűtlen volt Borboly Csaba csíkszeredai, Csoma Sándor utcai tömbházlakásának eladása is. Az önkormányzati elnököt múlt héten idézte be a korrupcióellenes ügyészség; néhány nappal a hivatali meghallgatás után a politikus nyilvánosan kifejtette: egy évvel korábban készültek el a magánház tervei, mint a kórházépületé, ezért az utóbbi költségeit nem lehetett „visszaosztani”. Borboly Csaba cáfolta azt is, hogy az építtető céggel bármilyen kapcsolatban volna. Emlékeztetett, hogy a kórházépítésre vonatkozó versenytárgyalást háromszor hirdették meg, mire sikerült megtalálni a megfelelő kivitelezőt. A házeladással kapcsolatban a feleségével közösen tartott sajtótájékoztatón Borboly kifejtette: a megyei önkormányzat elnökének Kőrösi Csoma Sándor utcai tömbházlakását feleségének szülei vásárolták meg, ötvenezer euróért, ami nagyságrendileg hasonló érték, mint amennyire az ingatlant értékelte fel a bank. „Szüleim jó anyagi körülmények között élnek, a pénzt adományként is felajánlották, de Csaba nem fogadta így el” – ismertette az adásvétel hátterét Borboly Melinda, a politikus felesége. Az új ingatlan értéke 86 ezer euró, a különbözetet pedig bankkölcsönből finanszírozta a Borboly család. Fehérköpenyes hangulatkeltők? Borboly Csaba szerint lejáratás folyik ellene, mert az önkormányzat a megyei kórház átvétele óta költségcsökkentésre törekedett. „Olyan kullancsokról van szó, amelyek rá vannak tapadva a megyei kórházra, és onnan szívják el a közpénzt” – fogalmazott a politikus, aki úgy véli: bosszúból vádolták meg. Borboly hozzátette: a Csíki Csongor orvosigazgató lemondásával végződött „hangulatkeltésnek” is köze lehet a feljelentéshez, mint ahogyan a korrupcióellenes ügyészségnél tettek feljelentést ellene korábban az orvoslakások ügyében is. Csíki Csongor orvosigazgató menesztését márciusban a megyei sürgőségi kórház osztályvezető főorvosai kérték, miután az intézményvezető – az érintettek szerint – szabályellenesen akarta megpályáztatni az vezetői posztokat. A vezetőváltást példátlan orvosszakmai összefogás előzte meg. SMS-ek házasságtörésről Borboly tegnapi sajtótájékoztatóján jelezte: politikai érdekek is állhatnak feljelentése mögött, mivel a közelmúltban jelentette be, hogy a következő önkormányzati választásokon ismét indulni szeretne a megyei tanácselnöki tisztségért. A politikus szembesítést kért feljelentőjével az ügyészségtől; az érintettről Borboly annyit mondott el, hogy tudomása szerint „helyi magyar ember”. Az elöljáró emlékeztetett: feljelentéssel éltek már ellene mások is, most azonban „gyáva”, névtelen panaszosról van szó. A tegnapi sajtótájékoztatón részt vevő Borboly Melinda elmondta: nem csak férjét, de a családjukat is zaklatják. A politikus feleség olyan sms-eket mutatott a sajtó képviselőinek, amelyek férje állítólagos, házasságon kívüli kalandjáról szólnak. Lapunk tegnap megkereste a korrupcióellenes ügyészség területileg illetékes ügyosztályát is; a Maros megyei DNA-nál azt a felvilágosítást kaptuk, hogy érdemi információval csak augusztus végén szolgálhatnak. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 8.Nyárádszeredai templomvitaTárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak. Tárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak. Presztízs és törvény A konfliktus a főtéri építkezési tilalom körül bontakozott ki, ide az ortodoxok szeretnének újabb templomot emelni. A helyi önkormányzat tagjai cáfolják, hogy vallási diszkrimináció miatt utasítják el a beruházást. „Nem számít a pártszín, valamennyi tanácsos egyetért abban, hogy a törvényt be kell tartani, és Nyárádszereda főterén nem lehet semmit építeni, sem ortodox templomot, sem üzletet” – nyilatkozta lapunknak Csíki Sándor önkormányzati képviselő. A Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilapban megjelent nyílt levélre a testület július végén válaszlevelet fogalmazott meg. „Visszautasítjuk azt az alaptalan és méltatlan vádat, miszerint a Nyárádszeredában élő román lakosság „erőszakos asszimilációnak” lenne kitéve a magyar lakosság és az önkormányzat részéről. A nyárádszeredai tanács felajánlja az államfőnek, hogy amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába, és győződjön meg személyesen afelől, hogy városunkban nincsenek etnikai feszültségek a magyar és román közösségek között, mint ahogy arról is, hogy míg a magyar történelmi egyházak egy-egy templommal rendelkeznek a városban, a kevés számú ortodox hívők két ortodox templomban is imádkozhatnak” – olvasható a nyárádszeredaiak közleményében. „Döntsön a nép” Csíki Sándor emlékeztetett: miután az ortodox egyház nem építhetett a kisváros főtéri parkjában templomot, az önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a régi iskola területét, azzal a feltétellel, hogy a lebontásra szánt épület helyett egy újabbat építenek. „Ezt vállalta is az egyház, ám az ígéretekkel ellentétben nemcsak az új szárny megépítésének nem fogtak neki, de továbbra is követelik, hogy a főtéren levő területet töröljük a közvagyon leltárából, hogy oda építhessék fel a templomot, és erre a tanácsot is felszólították” – nyilatkozta Csíki, aki úgy véli, népszavazást kellene tartani arról, hogy akarják-e a nyárádszeredaiak, hogy ortodox templom épüljön a városukba, vagy nem. Erre létezik egy tanácsi határozat, ha a prefektúra is beleegyezne, meg lehetne szervezni a népszavazást. „Ha a lakosság zöme támogatja, hogy annak az ötven ortodox felekezetűnek új templom szükséges, akkor meg kell építeni” – fogalmazott Csíki. A nyárádszeredai önkormányzat RMDSZ-es, független és MPP-s tanácsosai is egyetértenek abban, hogy a közvagyonhoz tartozó főtéri park építkezésre nem alkalmas. A főtéri iskola udvarára tervezett templomépítést korábban a gyulafehérvári ortodox püspökség is támogatta, és ehhez a beruházáshoz kormányzati támogatást is ígért a Maros megyei prefektúra. Tavaly több civil szervezet is szót emelt az évek óta tartó vitában, de akkor még konfliktus volt a helyi MPP és RMDSZ tagszervezetek között. A szövetség politikusai úgy nyilatkoztak: a nyárádszeredai konfliktus civil fórumok révén nem rendezhető. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 9.Egyharmad jut katedrához„Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie. „Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie. A 42 éves tanító idén szerzett egyetemi oklevelet is. Mint fogalmazott: a katedrán szerzett tapasztalata veszhet kárba. „Nehéz megérteni, hogy eddig kellettünk, nemzedékek nőttek fel a kezünk alatt, most meg teljesen máshoz kell fogjunk” – tette hozzá. Nem ment a helyi mutyi A júliusi megmérettetés után az augusztus 4-i tanári „pótversenyvizsga” is megdöbbentően rossz mérleggel zárult. A második fordulóra több, mint 19 ezer pedagógus iratkozott be, de a vizsgaközpontokban már csak tízezer jelölt jelent meg. Közülük is sokan visszaadták a tételeket, így a múlt heti megmérettetés után 8501 dolgozatot javítottak ki. Tízest csupán ketten kaptak, a vizsgázók több, mint egyharmada még az ötöst sem érte el. Tavaly a pedagógusok 90 százaléka kapott ötösnél nagyobb jegyet. „Idén sokkal szigorúbban folyt a vizsgáztatás, a második fordulóban is egységes tételekkel szembesültek a jelöltek” – nyilatkozta Oana Badea, az államtitkára, aki szerint eddig a szóbeli ellenőrzés, illetve a helyileg összeállított kérdőívek miatt lehettek jobbak az eredmények. Az idén a vizsgaközpontokat térfigyelő kamerákkal szerelték fel, 26 tanárt zártak ki csalásért, vagy csalási kísérlet miatt. Azok, akik nem elégednek meg a tegnap közzétett eredményekkel, ma 17 óráig élhetnek fellebbezési jogukkal, a végleges eredményeket 11-én teszik közzé. Az elmúlt évekhez képest idén kimagaslóan magas a sikertelenül vizsgázók aránya: 2008-ban a jelöltek 18 százaléka, 2009-ben 17, míg 2010-ben a vizsgázók 23 százaléka kapott 5-nél kisebb jegyet. Szakmai tisztogatás „Célunk, hogy a következő tanévtől csak azok foglalhassanak el katedrát, akik valóban megfelelő módon fel vannak készülve. Az idei tanári versenyvizsga eredményeit elnézve biztosan mondhatjuk, sikerült elérni azt, amit eredetileg az oktatási tárca célként megjelölt” – jelentette ki Oana Badea azzal kapcsolatban, hogy idén csupán a jelentkezők egyharmada, a legjobban felkészültek juthattak álláshoz. Szerinte várhatóan eltűnnek a tanügyi rendszerből azok, akik évtizedeken át szakképesítés nélkül láttak el tanári feladatokat. Esély csak falvakban Maros megyében 600 személy iratkozott be a vizsgára, de mindössze 360 maradt versenyben: ennyien pályázhatnak a még szabad állásokra – tudtuk meg a főtanfelügyelő helyettestől. Illés Ildikó emlékeztetett: sokan azok közül sem jutnak álláshoz, akik az előző, szakképzetteknek hirdetett vizsgán eredményesen szerepeltek. „Talán vannak még olyan eldugott kis falvak, ahol nem vállal tanítást a szakképzett pedagógus, ott lehet még esélye a szakképzetlen pályázóknak” – ismertette a Maros megyei helyzetet Illés. Kovács Júlia óvodákért felelős tanfelügyelő elmondta, Maros megyében az óvónői helyekre is túljelentkezés van, sokan maradnak állás nélkül azok közül, akik vizsgáztak. „Még most is termelik az egyetemek az óvodapedagógusokat, pedig már most is nagyon sokan vannak, akiknek nincs ahol elhelyezkedniük” – mondta az ÚMSZ-nek Kovács Júlia. Kolozs megyében az országos átlagnak megfelelően gyengék voltak a vizsgaeredmények, feltűnően sok volt a kettes és a hármas minősítés. „A külső szemlélő számára megdöbbentő lehet, hogy ennyire alacsonyak a vizsgajegyek, de sokan nem is értjük, mit várnak el tőlünk. A tételeknek nem sok köze van ahhoz, amit az iskolában a tanterv szerint leadunk” – panaszolta egy Kolozs megyei pedagógus, aki – mint fogalmazott – számított az alacsony osztályzásra, és „már csak dacból” jelent meg az augusztus elei vizsgán. Király András oktatási államtitkár lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a minisztérium elvárja, hogy a pedagógusok felkészültsége megfeleljen az oktatási reform alapelveinek, és a versenyvizsgára való felkészülést több szakmai programon is lehetővé tették az érdeklődők számára. „Aki akart, az fel tudott készülni a módszertani előkészítőkön” – összegezte az államtitkár. Antal Erika, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 9.„Hazudott a pópa”Mindenki elmondta a maga álláspontját, ám nem sikerült közös nevezőre jutni az ortodox templom építését illetően – számolt be lapunknak Csíki Sándor nyárádszeredai tanácsos arról a tegnapi egyeztetésről, amelyen a helyi református, unitárius lelkészek és az ortodox pópa is részt vettek. Mindenki elmondta a maga álláspontját, ám nem sikerült közös nevezőre jutni az ortodox templom építését illetően – számolt be lapunknak Csíki Sándor nyárádszeredai tanácsos arról a tegnapi egyeztetésről, amelyen a helyi református, unitárius lelkészek és az ortodox pópa is részt vettek. Az évek óta húzódó vita, amelyről lapunk is beszámolt, tovább mélyül, mert a pópa továbbra is a zömében magyarok lakta kisváros főterén szeretne helyet biztosítani az egyházi építménynek annak ellenére, hogy az önkormányzat ezt nem engedélyezi. Csíki Sándor azonban úgy fogalmazott, mégsem volt teljesen hiábavaló a tegnapi megbeszélés, hiszen a jelenlevők pontos információhoz jutottak az ortodox hívek számát illetően. „Eddig nem tudtuk, hogy pontosan hány az ortodox felekezetű lakosa Nyárádszeredának, most megtudtuk, hogy 45” – számolt be az ÚMSZ-nak a tanácsos, hozzátéve, hogy a városkában ezer református és négyszáz unitárius él. Az ortodox híveknek két templomuk van, egy fatemplom, amely felújítva várja a misézőket, valamint egy másik, a nyárádszeredai vasútállomás melletti épület is a rendelkezésükre áll. Tegnap olyannyira eltértek az álláspontok, hogy még a vita nyelvén is vitatkoztak a résztvevők, mert a fiatal román pópa azt állította, magyarul nem, csak angolul beszél anyanyelvén kívül. A jelenlevő unitárius lelkész ezért angolul szólt hozzá, de hamar kiderült, hogy a makacs egyházi ember hazudott: csak az anyanyelvén tud kommunikálni. „A legkínosabb az volt számunkra, hogy a pópa hazudott. Hazudott, amikor júliusban nyílt levélben kért segítséget az államelnöktől és azt állította, hogy emlékművet állítottunk ott, ahová nem adtunk engedélyt a templomépítésre. Holott az emlékmű már nyolc éve áll Nyárádszereda központjában” – emlékeztetett az önkormányzati képviselő, aki hozzátette, az ortodox hívek sem tudtak a jelzett vitairatról. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. szeptember 8.Horvátországban tanácskoznak a külhoni magyar újságírókHorvátországban, Eszéken tartja soros tanácskozását a külhoni magyar újságírók egyesületének konvenciója, amelyen a romániai magyar újságírók képviselete is részt vesz. A kétnapos tanácskozásra már elindult a MURE küldöttsége is. Karácsonyi Zsigmondot, a MURE elnökét útközben érte el telefonon Antal Erika: - Évente egy-két alkalommal találkozunk, amikor megbeszéljük közös gondjainkat, különös tekintettel a mostani nehéz gazdasági helyzetre, és arra is, hogy az anyaországi támogatások megcsappanása milyen helyzetbe állította a szerkesztőségeket, az újságíró kollégákat. - Mit vártok ettől a tanácskozástól? - Mi egy magyar szellemiségű európai színvonalú újságírást szeretnénk megteremteni… (…) Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma 2011. szeptember 9.Antológia a GrádicstólRendhagyó könyvbemutatót tartott szerdán este Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör, amely öt éves tevékenységéből Az eltérített felvonó címmel jelentetett meg kötetet a Kriterion Könyvkiadó. A rendezvény házigazdája, Nagy Miklós Kund újságíró köszöntőjét követően Bögözi Attila, az antológia szerkesztője árulta el, hogy „miért súrolnak grádicsot”. Mint fogalmazott, „a hajdanvolt kiskocsma neve hallatán, amely a Klastrom utca elején, szemben a Kálváriával állott, hamarább jut eszébe az embernek a zaftos zónapörkölt marhavelő pirítóssal, jóízű flekken meg vargabéles, mint karakteres irodalmi ínyencségek svédasztala – legyen míves próza vagy veretes vers. Pedig a Súrlott Grádics kötődése az irodalomhoz legalább annyira nagy múltú, mint amilyen legendás hírű maga a hely, ahol Ady Endrétől Móricz Zsigmondig a magyar irodalom sok jeles alakja megfordult”. A Súrlott Grádics ugyanis a maga sajátos kisvárosi mikrokozmoszával helyszínként is megjelent több irodalmi alkotásban, Molter Károly Örökmozgó című színdarabjától a Vári Attila-novellákig. Az antológiát H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója és Nagy Pál irodalomtörténész méltatta, majd Nagy István színművész a kötet írásaiból olvasott fel. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. szeptember 30.Kultúra, abbahagyhatatlanulNagy Miklós Kund műkritikus, szerkesztő úgy véli, a művelődésszervezés terén hiányzik a megfelelő utánpótlás Beszélgetőtársunk elismert marosvásárhelyi művelődésszervező, képzőművészeti kismonográfiák szerzője, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók házigazdája, több mint húsz éve szerkesztője a napokban ezredik lapszámához érkezett Múzsának, a három éve általa főszerkesztett Népújság napilap hétvégi kulturális mellékletének. A művelődéssel való aktív foglalatosságnak nincs határa, vallja interjúalanyunk. Ennek jegyében kérdeztük őt. Sokfelé elkötelezett, elfoglalt ember. Hogyan győzi egyszerre mindezt? – Egyfelől időbeosztás kérdése: az ember úgy tudja időzíteni és beosztani a feladatait, hogy erre is jut egy kevés, arra is jut egy kicsi, mint a kabaréban, de a helyzet tényleg az, hogy az újságírónak és szerkesztőnek már eleve be van táblázva az élete. Másfelől esetemben a hobbi, a szenvedély és az érdeklődési kör nagyjából azonos. Újságíróként, korábban rádiósként – még tévéztem is annyit, amennyit lehetett – elsősorban mindig a kulturális jelenségekkel, a művészetekkel, az irodalommal foglalkoztam. Ez tette lehetővé, hogy ugyanakkor bekapcsolódjak a kultúraszervezésbe is, s egy kicsit úgy érezzem magam, hogy hozzászólhatok a művészeti kérdésekhez is. Végtére is olyan ez, mint a mókuskerék, ha az ember egyszer belekerül, roppant nehéz kilépni belőle. Lehet, hogy nem is tud... Vagy nem is akar esetleg? – Nem is akarok. Persze, azért az embernek gondolnia kell arra is, hogy az idő telik, és már kellene könnyíteni valamilyen módon. Úgy tűnik, hogy ezt az egész elfoglaltságot, a közszereplést, a kiállításmegnyitókat és az irodalmi esteket lehet könnyedén, flottul csinálni, de azért az ember idegzetét észrevétlenül kikezdi a folyamatos határidőre való dolgozás, mindez tudat alatt növeli a stresszt. Másfelől pedig ezekre a kihívásokra fel is kell készülni. Én általában mindenütt szabadon szoktam beszélni, mert úgy képzelem, hogy akkor tudom leginkább megszólítani a közönséget, ha szembenézek velük. De nem lehet csak úgy kiállni: mindenből fel kell készülni, még akkor is, ha az embernek már elég nagy rutinja alakult ki az évtizedek folyamán. Miközben a művelődési eseményekhez hozzá kell olvasni, utána kell nézni, eközben én is gazdagodom valamivel. Már csak ezért sem mondok le általában egyetlen felkérést sem. A képzőművészettel is úgy voltam, hogy 1968-ban rádiósként kezdtem el foglalkozni ezzel, és azóta annyit olvastam a képzőművészetekről, annyi műteremben jártam, művet láttam, olyan sok művészemberrel és művészettörténésszel beszélgettem, hogy az az érzésem, mintha kijártam volna egy halom rangos főiskolát. Az ember folyamatosan gyarapodik valamivel, de ennek ára van: szinte naponta több órát áldozok adatgyűjtésre, eközben nem tudok, mondjuk, a családommal foglalkozni, egy olyan regényt elolvasni, amit nagyon szeretnék, nem sportolhatok, pedig vágyom rá, de közben úgy érzem, hasznomra, épülésemre, örömömre szolgál ez a munka. Mikor ír? – Valahogy úgy hozta a sors, hogy a 90-es évek végétől minden évben megjelent egy-két, volt olyan is, hogy három kötetem, ami nem magától készült el. Lehet, hogy szerencsés ember vagyok, elég nagy a munkabírásom. De azok a könyvek például, amelyeket a művészeti kismonográfia-sorozat számára készítek, nagyon megkínoznak. Ahhoz, hogy ezeket a tanulmányokat megírjam, kisebb barikádot halmozok fel az íróasztalomon. A feleségem aggodalommal nézi, hogy mind több és több tornyosul, és aztán borzasztóan örül, amikor látja, hogy a könyvek apadni kezdenek körülöttem. Az ön által szerkesztett irodalmi-művészeti melléklet, a Múzsa ezredik lapszámához érkezett. – Épp írni kezdtem a „vezércikkét”. Ez is egy olyan dolog, amit több mint húsz éve felvállaltunk. Minden lap foglalkozik kultúrával, de mi azt mondtuk, adjunk többet, külön mellékletet, szombatonként, amikor más újság nem jelenik meg. Illúzió lenne azt hinni, hogy minden olvasó kézbe veszi a Múzsát is. Nem, ez tulajdonképpen bizonyos rétegekhez szól, ugyanakkor olyan alkotók számára lehetőség, akik még erőt éreznek magukban arra, hogy ide is írjanak, nagyon kicsi honoráriumért. A kulturális élet az utóbbi húsz évben annyira gazdag lett és olyan változatos, hogy mindig van amiről beszámolni. Az ezredik számnál elégtételt jelent, hogy sok olyan ember van, aki az első számtól az ezredikig megőrizte a mellékletet és fontos számára. Ahhoz, hogy megjelentessük, a lap anyagi áldozatot hoz, és kérdés, hogy az ezredik után hány jöhet még. Lapunk az utóbbi két alkalommal kimaradt az anyaországi sajtótámogatásból, ami lényegében nagyon minimális, de már csak biztatásként is jól jönne. Ahonnan elismerést várunk, onnan nem jön, az olvasók viszont nagyon hálásak, megállítanak az utcán vagy telefonálnak, elégedettek a melléklettel. Tehát amíg lehet, folytatjuk. Ezer lapszámot könnyű vagy nehéz megszerkeszteni? – Tulajdonképpen a bőség zavarával kellett megküzdenünk. Tekintve, hogy erdélyi kitekintésű a Múzsa, és az anyaországra is figyelünk, a melléklet tartalmas, sosem szűkölködik témában. Vannak állandó munkatársaink, csak örülhetünk annak, ha olyan szerzőktől kapunk írást, mint Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály vagy kollégám, Bölöni Domokos. Csak néhányat soroltam fel azok közül, akik tényleg színvonalas írásokkal vannak jelen a lapban. Amikor a magyarországiaktól válogatok, akkor is igyekszem a lehető legjobbat adni. A Bernády Alapítványnál is számos feladat jut önnek. – Alelnökként ténylegesen hozzá kell járulnom a rendezvényekhez és azok kigondolásához. Elég sok energiámat emészti fel, ugyanis két-három ember vesz részt a szervezésben, mert az elnök, Borbély László, elfoglaltsága miatt nagyon ritkán van itthon. A képző- és fotóművészeti kiállítások dolga hárul rám. Persze, azért ebben segítségeim is vannak, művészembereket kérünk fel arra, hogy részt vegyenek a programok megtervezésében. Amikor bejön harminc ajánlat, abból közösen válogatunk. És ott vannak az egyéb rendezvényeink, például a Bernády-napok, amit, mint mindig, októberben tartunk most is. Ennek is meg kell tervezni, szervezni a műsorrendjét, ez is részben rám hárul. Sokan mondták már, hagyd abba, öreg, elég. Én ebbe egykor belecsöppentem, és hogyan lépnék ki most, amikor tudom, hogy nincs, aki folytassa. Kevesen maradtunk, és azok a fiatalok, akik pótolhatnák a mi nemzedékünket, sőt, az utánunk következőket is, nem léptek még be vagy hiányoznak. Három éve főszerkesztője a Népújságnak. Gondolom, ez a legfontosabb. – Megrögzött újságíró és szerkesztő vagyok, még az a régi fajta zsurnaliszta, aki komolyan veszi a hivatását, és ragaszkodik ehhez. Számomra tehát az a legfontosabb, hogy amit a Népújságnál végzek, az jól menjen. A többit inkább csak úgy, mellékesen csinálom, ez az, ami energiáim nagyon nagy részét felemészti. Viszont ez az, amiből aztán nemsokára ki tudok lépni. Hisz a többit, a könyvírást, a tárlatbeszámolókat, az egyebeket nincs miért abbahagynom, legfeljebb megritkítom, de a lap élén, ahol a szerkesztés teljes embert követel, egyre nehezebb. Tudom, ennek a lapnak, ha nem is vezetőként, de újságíróként, szerkesztőként a továbbiakban is szüksége lesz rám, de lehet, hogy én azt már nem fogom tudni nyújtani ugyanolyan tetterővel. Ahogyan a válság mélyül vagy tartósan ugyanúgy érinti a sajtót, ez mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásunkért és azért, hogy érdekes és színvonalas lapot nyújtsunk az olvasóknak, hogy ne morzsolódjanak le. Miközben jól tudjuk, hogy az írott sajtó iránt világszerte egyre kisebb az érdeklődés... Bármilyen szenvedéllyel is végzi valaki a munkáját, néha csak elfárad, nem? – És jönnek a családi ultimátumok is, hogy most kész, abba kellene hagyni. Persze, hogy szükségem van pihenésre, vagy lenne. Ilyenkor, ha tehetem, elutazom valahová, messzire, ahol békén hagynak. Például nagyon jól érzem magam, ha elmehetek a lányomékhoz, az unokáimhoz Dániába. Nem ismerem a nyelvet, egy kisvárosban élnek, teljesen más az élet, lényegében bármivel foglalkozhatom, segítek nekik a ház közül, nyugodtan felülhetek a biciklire és körbekarikázhatom a várost. Egy évben egyszer. Ezenkívül nyaralni megyünk. Ennyire futja, ezért is mondom, hogy ideje lenne szép csendesen abbahagyni. Nagy Miklós Kund (1943, Nagyenyed) Román–magyar, majd magyar–francia szakon szerzett tanári diplomát Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A nyárádmenti Szentgericén tanított, majd 1968-tól 1985-ig a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság napilap főszerkesztő-helyettese, Múzsa című heti kulturális mellékletének szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány alelnöke. Több tíz kötet (művészmonográfiák, interjúkötetek, albumok stb.) szerzője, társszerzője, elő- vagy utószóírója; legutóbbi munkái közül: Míg a magnó összekapcsolt (Csíkszereda, 2006), Szabó Duci (Kolozsvár, 2007), Bocskay Vince (Csíkszereda, 2008), Galéria a Bernády Házban (Marosvásárhely, 2009), Bandi Kati (Csíkszereda, 2010). Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 10.MOGYE: a szenátuson a sorA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóival tanácskozott a hétvégén Markó Béla miniszterelnök helyettes és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. A találkozóra azután került sor, hogy a múlt héten az oktatásügyi tárca átiratban figyelmeztette az egyetem szenátusát a magyar intézetek megalakításának kötelezettségére. Mint arról hírt adtunk: csütörtökön, az aradi vértanúk napján több száz szegfűt helyeztek el az RMDSZ, az EMNT, az MPP és az EMNP közös megemlékezésén részt vevők az egyetemnél, így tiltakozva az ellen, hogy a magyar intézetek megalakítása hónapok óta késik. Borbély László lapunk érdeklődésére elmondta, az egyeztetésen ismertették az érintettekkel, hogy milyen stádiumban van az új egyetemi charta életbe léptetése. A hétvégén elhangzott: az RMDSZ képviselői tárgyaltak a tanügyminiszterrel a vitás kérdésekről. A magyar tanárok, az egyetem magyar vezetése, a szenátusi tagok úgy vélik, az oktatási tárca leirata kötelező érvényű, ezért a szenátusnak lépnie kell, a régóta várt intézkedés már nem odázható el. Borbély emlékeztetett: pontos ütemtervet kértek az intézetalapítással kapcsolatban, hiszen a tanév elkezdődött, az adminisztratív átalakítás nem tűr halasztást. „Vannak technikai kérdések, amelyeket tisztázni kell, például a katedrák elosztása, de ez már az egyetem belső döntéshozását illeti” – fogalmazott az RMDSZ politikai alelnöke. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának tagja az ÚMSZ-nek elmondta: a szenátus várhatóan egy-két héten belül összeül. Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora a sajtónak azt nyilatkozta az oktatási tárcának a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény utasításával kapcsolatban, hogy elsősorban technikai akadályai vannak a magyar kar létrejöttének: például nincs elég tanár, aki taníthatna. Borbély erre reagálva úgy fogalmazott, az ilyen problémákat az egyetemnek kell kezelnie. „A politika megtette a maga feladatát, ha igénylik az érintettek, bármikor egyeztethetünk, de most a MOGYE vezetésének kell lépnie” – fogalmazott az RMDSZ politikai alelnöke. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 14.Életre szóló irodalomBölöni Domokos író szerint borotvaélen táncol az, aki az alkotást a szerkesztői munkával egyezteti össze Beszélgetőtársunk a marosvásárhelyi Népújság napilap és kulturális melléklete, a Múzsa szerkesztője, írásaiban sokszor említi, hogy volt pedagógus, tanító és tanár, a falu világa pedig egy életre megihlette. Bölöni Domokos bárkivel szívesen beszélget, meghallgatja ismeretlen emberek történeteit, de interneten is nyomoz téma után, figyeli a világ alakulását és az emberek viszonyulását ehhez a világhoz. Írói, újságírói műhelyébe látogattunk el Mi vonzotta az újságíráshoz, miért váltott szakmát? – Tulajdonképpen nem váltottam, mert mindig is írni szerettem volna. Nyilván, mint mindenki, én is költő szerettem volna lenni. Verselgettem már gyermekkoromban, a középiskolában is. Dicsőszentmártonban, a középiskolában elég mostoha körülmények közé kerültünk, ugyanis a magyar tagozat egy-egy „felmenő osztályból” állott, és még az érettségi vizsgát sem Dicsőben tettük le, hanem összecsaptak a székelyudvarhelyi „repülő hadosztállyal”, a felnőttekkel, az estisekkel, és Erdőszentgyörgyön kellett érettségiznünk. Én más tantárgyat az irodalmon kívül nem is szerettem, de ott nem volt alkalmunk irodalmi körön részt venni, így eléggé lemaradtam a nemzedékemtől. Voltam magyar–történelem szakos főiskolai hallgató Marosvásárhelyen, de magyar helyett történelmet tanítottak, Románia ókorát, és a cucuteni-i kultúra sehogy sem ment a fejembe, a sok ócska cserép tudománya, úgyhogy onnan kikoptam. Aztán tanító bácsi lettem Szászcsáváson. Nem egy életre, de elég hosszú időre eljegyeztem magam a tanítással. Hosszas hányattatás után végül is 1973-ban szereztem tanári diplomát román–magyar szakon, és akkor kerültem Korondra, oda is azért, mert vasúton ez volt legközelebb a szülőfalumhoz. Tizenhét évet kibírtam, mint szegényember a gazdag faluban, családdal, három gyerekkel. Úgy lemaradtam az irodalomtól, a kortársaimtól, hogy csak 1974-ben jelent meg az első novellám az Utunkban, és azért is szinte meglincseltek, mert valaki magára ismert, és a piaci kocsmában a rendőr faggatott, hogy mit is írok én. Megkérdeztem tőle, hogy mi jót szokott magyarul olvasni? Aztán megittunk egy fröccsöt, és abbamaradt a veszekedés. De miért kellett még tizenhét évet várnia, hogy újságíró legyen? – Az újságírás más műfaj, de azért itt, Erdélyben a kettő, az újságírás és a szépirodalom némileg jegyben jár egymással. Marosvásárhely zárt város volt, én többször jöttem volna a Népújság elődjéhez, a Vörös Zászlóhoz, amelynek volt egy művelődési oldala, a Figyelő. Oláh Tibor szerkesztette, aztán később Nagy Miklós Kund, és én oda rendszeresen írtam. Írtam az Új Élet képes folyóiratnak, ott Nagy Pál volt a szerkesztő, ők szívesen vették volna, ha újságíróként állandó munkatársuk leszek. Azonkívül írogattam az Előrébe, az Ifjúmunkás magazinmellékletébe, ott a boldog emlékezetű Lázár László, „Lazics” pátyolgatott, biztatott, úgyhogy jöttem volna én szívesen korábban is, de hát nem lehetett. Csak 1990 márciusában, a marosvásárhelyi események után telefonált rám Nagy Miklós Kund, hogy itt mindenki kilép a szerkesztőségből, nem lenne kedvem belépni? Egy napi gondolkodási időt kértem, megbeszéltem a családommal, másnap azt mondtam neki, akármikor szívesen jövök. Az RMDSZ-t akkor már Korondon is megalakítottuk, annak vezetője voltam, aztán rájöttem, hogy Korondon nem kell védeni az érdekeinket, nem nagyon van szükség ilyesmire, hát nyugodt lelkiismerettel jöttem el. Tizenhét év alatt rosszat nem követtem el, a legjobb tudomásom szerint. 1990. május 3-tól már a Népújság munkatársa voltam. Szerencsére az egyik távozó újságíró hátrahagyott egy garzont, amit megörököltem, később azt elcseréltem egy háromszobásra, azt aztán sikerült megvennem, mai napig abban élek. Különben nem tudom, hogyan jutottam volna egyről a kettőre, mert ahhoz nagyon értek, hogy szegény ember maradjak. Bár úgy tűnik, ez a váltás mégsem múlt el nyomtanul, hiszen az elmúlt tizenhét év meg a korábbi tanítóskodás valószínűleg befolyásolták életét és írásait. – Elkísért engem egész életre szólóan az irodalom: hatodikos koromban tudatosult bennem az irodalom vonzása, amikor a Toldit és a János vitézt olvastam, mindkettőből sokáig tudtam kívülről egész énekeket, hosszú részleteket. Később taníthattam is ezeket. Főleg a magyar költészet, de a regény is, Jókai kiváltképp, aztán Mikszáth váltak kedvenceimmé. Tanítás közben is arra próbáltam figyelni, hogy a gyermekek élvezzék az irodalmat, ne legyen az csupán száraz tananyag, és ezt sikerült elérni. Bekapcsolódtam a művelődési életbe. Már Csáváson nemcsak tyúkszámláló biztos voltam, „tyúkcenzor”, hanem kórustag is. Bródy Sándor A tanítónőjében ifj. Nagy Istvánt alakítottam. Azok voltak a boldog békeidők! Korondon már az első esztendőben beléptem a műkedvelő színjátszók közé, aztán kórust alakítottunk. Működött az idő tájt a Firtos irodalmi kör, inkább csak a gyermekek részére, azt kibővítettük, és a parajdi kollégákkal közösen életre hívtunk egy kétévente megszervezett irodalmi találkozót a Hargita megyében élő vagy onnan elszármazott, illetve oda kötődő írókkal, költőkkel. Elég sokáig működött, ikertalálkozók voltak, egyik esztendőben Korondon tartottuk, a másik évben Parajdon, amíg be nem tiltották ezt is a 80-as évek elején. Egyben alkalmat adott arra, hogy személyesen is megismerkedjek írókkal. Meghívtuk, eljött oda Kányádi Sándor, Sütő András, Bajor Andor, akit ma is példaképemnek tekintek, és büszke vagyok, hogy egyik dedikációjában kollégájának nevezett. Ezek a személyes kapcsolatok szinte maguktól kínálták a lehetőséget, hogy az ott megforduló íróknak és szerkesztőknek kéziratot küldjek, és így sok türelemmel „bedolgoztam magam” az írásba, a közlésbe. Persze, nem mindennap közöltem, de legalább havonta, kéthavonta. Aztán Korond arra is módot adott, hogy egy ízben, midőn több időm akadt, írtam egy kisregényt is Dégi Gyurka pontozója címmel, amely az Igaz Szó hasábjain jött folytatásokban, később kiadták. Ez a mozgás eredményezhette azt is, hogy elsőnek az országban községi folyóiratot indítottunk Hazanéző címmel, ez a mai napig megjelenik. Párját ritkítja, mert hirtelen nem tudok olyan vidéki közösséget, ahol ilyen sokáig működött volna, pedig én ’90 óta ott bábáskodtam majdnem minden közművelődési szerveződés létrejötténél Maros megyében, tehát a Bernády Egyesületnél Szovátán, ott voltam Erdőszentgyörgyön, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban a Sipos Domokos Egyesület háza táján. Eljártam mindenüvé, nyomon követtem a munkájukat, ha lehetett, tanácsot adtam, hiszen nekünk már megvolt Korondon a miénk, a Firtos Művelődési Egyesület. Sikerünkhöz, persze, az is hozzájárult, hogy Korond gazdag község, és ott még áldoznak az emberek a kultúrára. Újságírás és szerkesztés a napi munkája, hogyan sikerült elkerülnie azt, hogy kiégjen? – Borotvaélen táncol az, aki erre adja a fejét. Igyekeztem magamnak a kulturális pászmát kihasítani a napilapszerkesztésből és írásból, ami nekem a leginkább megfelel, művelődési eseményekre jártam, főleg hétvégeken. Igaz, hogy ez időt rabló, mert az ember hétvégén megírna egy novellát, de nem bántam meg, rengeteg élményanyag gyűlt így össze, és most a legfőbb gondom az, miképpen bánhatnék ezzel az anyaggal, hogy tudjam ezt úgy beszerkeszteni valamilyen irodalminak nevezett szövegbe, hogy az túlmutasson önmagán és az olvasóknak is mondjon valamit. Nem okozott különösebb gondot a lapszerkesztés. Talán az elején, a ’90-es években, amikor a lelkesedés erősebb volt, és az ember mindenbe belevágott, mindenhez hozzáfogott, mindent megírt... Politizáltam, glosszákat írtam, a tévé, a rádió is érdekelt, a táncmozgalom, aztán bizonyos fokig ezek letisztultak. A lapnál is tisztáztuk a munkaköröket, és most elég jó státusom van. Csak el nem kiabáljam, ugyanis Nagy Miklós Kund mellett a Múzsa szerkesztésébe segítek be, azonkívül kulturális, de bármilyen témát érinthetek, nem korlátoznak: kicsi dolgokat, például egy-egy tárcát, tévéjegyzetet vagy riportot is írok. Persze, az effélével az ember eléggé elaprózza magát. Azon kívül a család: három gyermeket neveltünk föl, mindhárom itt él Marosvásárhelyen, már három unokám is van. Én úgy is tudok írni, ha közben bejárok, úgy alakítottam ki a bioritmusomat is, hogy hajnalok hajnalán kipattan a szemem, és egészen hét óráig a számítógép előtt ülök, ha épp nem írok, akkor témákat gyűjtök. – Ma már az internetről sok mindent lehet összeszedni. Olyan helyeken fordulok meg a városban, ahol beszélgetni tudok egyszerű emberekkel is, rengeteg történet ragad rám, és akkor még ott van a gyermekkorom, a fiatalságom élményanyaga, a falusi élet, amit, ha megszorulok, bármikor felidézhetek. Vajon a mai falu egy mai fiatal számára ugyanilyen bőséges élményforrást jelenthet? – Másfajta élményt és talán ihletet jelenthet és jelent is. Olvasok egészen jó írásokat fiataloktól a mai faluról, természetesen más szemmel látják, és a hozzáállásuk is sokkal kritikusabb, ami nekem nagyon tetszik. Legyünk őszinték: mit írnak meg az írók? Nosztalgiáznak és hajlamosak elfelejteni azt, ami csöppet sem volt jó azokban az években. Engem is megkísért néha ez a fajta nosztalgiázás. Tudom, a falu elnéptelenedik, mert nincs munka, nincs munkaeszköz és már az sincs, aki dolgozzék. Elöregedtek mindenütt a falvak, katasztrófa előtt áll az erdélyi falu. Ezt íróként meg lehet jeleníteni, újságíróként el lehet kiabálni, de nem sokat segít. Olyanok vásárolják fel mindenhol a földeket, akiknek pénzük van, és ha a föld azé, aki megműveli, akkor bizony a mi embereink kiszorulnak, és a falunak annyi... Leveleket gyűjt, bárkiét, régieket-maiakat átvesz, elolvas, íróként hasznosítja, gondolom... – Szülőfalumban és a feleségem falujában is szerencsém volt néhány ilyen köteghez hozzájutni, el akarták hajítani, mondták, hogy papír, újságpapír kellene nekik. Behoztak néhány levelet a 1900-as évektől errefele, akkor íródtak, amikor a kivándorlási láz Amerikába űzött sok embert, és meglepetéssel olvastam olyan dolgokat, amelyek az ember képzeletét felgyújtják. Egyfajta írói kukkolás ez. Sok régi levelem van otthon. Ami érdekes, azt kiragadom, amit fel tudok használni, azt elteszem. Mondta, hogy a modern kor technikáját is alkalmazza, például az internetet. – Minket nem tanított meg senki az internethasználatra. A laptól tanfolyamra küldték a fiatalokat, tőlük kellett ellopnunk, mi, öregebbek, hogy mint kell csinálni, leírtam a műveletet és kénytelen voltam megtanulni. Ha adatokat kell keresni vagy gyűjteni, elfeledett íróktól, a művelődés jelentős alakjairól – ehhez kitűnő eszköz. A Nyugat például fent van a világhálón, csemegézek belőle! Az olvasóitól vannak visszajelzései? – Meghallgatom a szempontjaikat, ha megállítanak az utcán. Amikor íráshoz látok, a közönséget is érzem. Nagyjából sejtem, hogy kiknek írok. Enélkül nem is menne. Bölöni Domokos (1946, Dánya, Maros megye) Író, újságíró, szerkesztő. Dicsőszentmártonban érettségizett, majd román–magyar szakos tanári képesítéssel Korondon tanított 1973–1990 között. 1990-től Marosvásárhelyen él, a Népújság napilap újságírója, a lap Múzsa című kulturális mellékletének szerkesztője, a Súrlott Grádics irodalmi kör vezetője, az azonos nevű internetes portál szerkesztője. 1980-tól tíznél több kötete jelent meg, legutóbbi munkái: Elindult a hagymalé (2009, Marosvásárhely), Micsobur reinkarnációja (2010, Marosvásárhely), Küküllőmadár (2011, Székelyudvarhely), utóbbinak több darabját a Színkép közölte. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 28.A szakmai elismerés kötelezBeszélgetés Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia friss tagjával A román történészek nyitottak a magyar kutatók álláspontja iránt, a megalapozott tanulmányokat a szakma elfogadja – vélekedik beszélgetőtársunk, az ismert marosvásárhelyi történész, nyugalmazott levéltáros, aki idén ősszel tartotta székfoglaló értekezését Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Pál-Antal Sándor azt vallja: egyetlen akadémikus sem ülhet a babérjain, aktívan tovább kell szolgálnia a magyar tudományosságot. Hogyan történik az akadémikussá avatás? – A határon túli magyarok köztestületi tagok lehetnek, az akadémikusok között tehát külön kategóriát képeznek. Akadémikussá választásom 2010. május 3-án történt meg, most került sor a székfoglaló előadásra, amely egy régi gyakorlat, jelképes aktusa annak, hogy a kutató a legmagasabb tudományos fórum tagjává vált. Szimbolikus összejövetel, ahová meghívót kapnak az akadémia, a szakosztály tagjai és az akadémia doktorai. Olyan ünnepség, ahová a családtagokat, barátokat, munkatársakat is meghívja az ünnepelt. Kihasználtam az alkalmat, és meghívtam a családomat, a közelebbi erdélyi munkatársakat, történészeket és a magyarországi szakmabeli barátaimat is. Levéltáros vagyok, a legtöbb meghívottam az archívumokban dolgozik. Eljött Szász Zoltán történész, Szögi László, az ELTE könyvtárának főigazgatója, több magyar levéltár igazgatója, például a fővárosi levéltártól, Debrecenből, Veszprémből és máshonnan. Erdélyből is érkeztek, többen Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, de Kolozsvárról is. Amikor beléptem a terembe, meglepve tapasztaltam, hogy a hallgatóság soraiban mennyi az ismerős arc. Jóleső érzés volt, hogy ezek az emberek végtére is az én tiszteletemre gyűltek össze. Csíkszeredai kisunokám székely ruhába öltözött, rendkívül nagy sikere volt, amint megjelent a teremben. Amikor a diplomát átvettem és a gratulációkat fogadtam, mellettem állt, kezében az oklevéllel. A székelység múltját több évtizede kutatja, ennek a kitartó munkának az eredménye az akadémiai tagság? – Meglepetésemre lettem akadémikus. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megbecsül a szakma, hiszen az ember tudományos munkáját elsősorban azok tudják értékelni igazán, akik az eredményeit értik és élvezik. Váratlanul ért, hogy felvettek a jelöltlistára, csupán azután tudatosodott bennem a dolog, hogy az akadémia részéről megkerestek, állítanám össze és küldeném be megjelent írásaim publikációs jegyzékét, s emellett az úgynevezett „citációs jegyzéket” is. Ezen azt tüntettem fel, hogy a különböző írásaimat mások hányszor és hol használták, idézték. Bizony, több hónapi munkámba került, míg ezt a kettőt összeállítottam, és amikor elkészültem, magam is meglepődtem: több mint 250 írásom jelent meg különböző helyeken és kiadványokban, jelölésem idején 18 könyv szerzőségét vallhattam magaménak, szaktanulmányaim száma pedig 150 körül mozog. Úgy látszik, az akadémikusok közül néhányan úgy ítélték meg, hogy ez a teljesítmény megüti a tagjelöltség mércéjét, így kerültem fel arra a bizonyos várakozólistára. Három akadémikusnak kellett jelölnie, közülük egy lehetett határon túli – esetemben Pölöskei Ferenc Budapestről, Orosz István Debrecenből és Egyed Ákos Kolozsvárról. Egyik magyarországi akadémikust sem ismertem személyesen korábbról, ők is csak az írásaimból ismertek... A jelöléseket a szakosztályok döntik el. Nemcsak az írásaim listáját kérték, de a könyveimről és rólam fotókat, felvételeket a munkahelyemen, az előadásokról, ahol szerepeltem. Vaskos dokumentációt kellett összegyűjtenem. Csak akkor nyugodtam meg végérvényesen, amikor ténylegesen bekerültem az akadémikusok sorába. Mivel készült a székfoglaló előadásra? – Mindenképpen egy komolyabb témát kell erre az alkalomra választani, ez képviseli ugyanis az illető kutatási területét, elfoglaltságát, esetleg kedvenc témáját. Nekem öt is volt, valamennyi a Székelyföld történetével kapcsolatos, gondoltam arra, hogy írhatnék a történeti szimbólumokról, vagy a Székelyföld társadalmi viszonyait boncolgathatnám, végül úgy döntöttem, hogy a 18. század elejének népességi viszonyait elemzem, tudniillik egy ötkötetes sorozatban kiadtam ennek az időszaknak a székelyföldi népességösszeírásait. Ugyanakkor e korszak pestisjárványaival is foglalkoztam, a járványnak a lakosságszám alakulására gyakorolt hatását is vizsgáltam, és ellentmondást fedeztem fel: miként lehetséges, hogy a pestis olyan sok embert ragadott el, és az összeírások kevéssé tükrözik ezt? Hogyan lehet a valós helyzetet feltárni? Erre szántam ezt az előadást. Elemeztem az összeírásokat, megállapítottam, hogy egy-egy összeírásból milyen társadalmi réteg hiányzik, milyen összeírások kallódtak el, semmisültek meg. Megállapítottam az összlakosság családonkénti számát, hiszen az összeírások alapja a család, nem az egyes személyek. (Ebben különbözik a modern számlálásoktól.) A szakmai körökben általánosan elfogadott szorzót használtam én is, vagyis a 18. században egy család átlagban öt személyből állott. De ott volt az 1718–19-es nagy pestis, amely Székelyföld lakosságának 40 százalékát elpusztította. Konkrét egyedi esetek alapján próbáltam megállapítani, melyik a helyes szorzó. Az eredmény: egy család 3,2, illetve 3,5 személy nagyságú lehetett akkoriban. Ezzel a családok számát beszorozva kitűnt, hogy a Székelyföld lakossága több mint ötvenezer fővel csökkent! Tulajdonképpen korrekciós munkát végzett... – Úgy van, hiszen a különböző vidékekre vonatkozó kutatások szintén foglalkoztak demográfiai kérdésekkel, ám senki sem vette tekintetbe azt, hogy a 18. század elejére vonatkozóan nem lehet az 5-ös szorzót használni. A székfoglaló utáni beszélgetésekből is kitűnt, hogy ez a szemléletmód, amellyel én az összeírásokat kezeltem, újdonság. Ugyanakkor arra is kitértem, hogy a népességcsökkenés nemcsak a társadalmi, de az etnikai viszonyokban is módosulást hozott. Hiszen a lakosság egy része a pestis idején elpusztult, másik része elmenekült. A nemesek és a szabadrendűek visszatértek a járvány elmúltával, de az elvándorolt jobbágyok nem. Rengeteg jobbágytelek maradt üresen, helyükbe főként a határokon túlról vagy a vármegyékből jött szolgáló embereket telepítettek, akiknek az etnikuma román volt. Mivel jár az akadémiai tagság? – Elsősorban kötelezettséggel. Ugyanis az akadémikus kötelessége az, hogy tovább szolgálja a magyar tudományosságot, annak súlyát, jelentőségét gyarapítsa az egyetemes tudományosságban. Nem ülhet a babérjain. Jól hangzik a cím, de több felelősség végső fokon, amely arra kötelez, hogy bármilyen körülmények között helyt álljon, és saját szaktudománya becsületét védje az ember. Azzal jár, hogy folytatni kell a kutatásokat, és a források alapján múltunk egy-egy fehér foltját vagy elferdített vetületét kell eltüntetni, kiigazítani. Ebben áll a történész feladata. Min dolgozik jelenleg? – Több dolog is foglalkoztat. Mindig három-négy, esetleg öt vasat is a tűzben tartok. Amikor egy témával foglalkozom, akkor az egyéb témákra vonatkozó információkat is gyűjtök. Sokszor párhuzamosan dolgozom: egy ideig egyik kérdést vizsgálom, azután egy másikat. Hogy melyiknek mikor jutok a végére, az az adott körülmények függvénye. Ami számomra sürgető, az Marosvásárhely történetének folytatása, hiszen 1848-ig megírtam. Ugyanakor be kell fejeznem a Székely székek a 18. században című forráskötet kiadását, és van egy régi kötelezettségem: Búzásbesenyő története. A különböző tanulmánykötetek felkéréseit nem illik visszautasítani, nem is beszélve arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnökeként magam is szervezek tudományos ülésszakokat, sőt, tanulmányköteteket szerkesztek kiadásra. Ez mind-mind rengeteg időt jelent, és azt szeretném, ha egyik sem szenvedne halasztást. Közelebbről a Mentor kiadásában jelenik meg a Marosvásárhelyi személyiségek című tanulmánygyűjtemény. Készülőben van a Maros megyei magyarság történetéből harmadik kötete, ezt majd a tavasz folyamán adom át a kiadónak. Ugyanakkor egy kutatócsoport tudományos irányítójaként a 19. századi székelyföldi helynevek többkötetes gyűjteményén munkálkodom. Van egy másik szívügyem is, hiszen évszázadok óta párhuzamos az erdélyi történet kutatása: egyféleképpen írják a román és másképpen a magyar történészek. A közeledés nagyon lassú, én úgy próbálom kezelni, hogy román kiadványokban az erdélyi, elsősorban a székelyföldi románság történetére vonatkozó tanulmányokat adok közre. Az első tanulmányom ezen a téren a Gyergyói-medencében található román települések kialakulása és az ezzel kapcsolatos kérdések taglalása volt. Meglepetésemre elfogadták, értékelték. Tehát a román történészek részéről is van befogadókészség, ha az ember megalapozott, komoly tanulmányt mutat be. Elfogadják, tudomásul veszik. Ezen a téren mi, erdélyi magyar történészek, sokkal többet tehetünk. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 15.Széchenyi nyomában járnak VásárhelyenSzéchenyi-emlékek nyomában Európában címmel nyílt kiállítás tegnap délelőtt Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának campusában. A megnyitót követően bemutatkozott a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a két hétig látható tárlat létrehozója. A kiállított, harminchárom könnyű és mélynyomású tábla Széchenyi István erdélyi, angliai, franciaországi, itáliai útjait eleveníti fel, az útleírások mellett azokat a célokat is felsorolva, amelyek külföldi útjaira vezérelték a magyar politikust. Emellett az egyes utak során szerzett tapasztalatai is olvashatók a tablók mellett, amelyek remekül áttekintik Széchenyi életét, alkotásait. A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület már bemutatta Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban, Londonban a Szent István Házban, a Szabadkai Egyetemen, Budapesten a Fasori Gimnáziumban és több neves magyarországi kollégium után érkezett Marosvásárhelyre. A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 2001. január 15-én alakult a világban fellelhető magyar emlékeknek, emlékhelyeknek a feltérképezése, megjelölése és bemutatása érdekében. „A szervezet célja – hangzott el a tárlatnyitón – külhoni múltunk ismeretének hazaiak és külföldiek előtti erősítése, kultúránk távoli emlékeinek – hazai könyvtári, levéltári, majd helyszíni – felkutatása, bemutatása. E közhasznú szervezet méltó emléktáblák állításával (azok szorgalmazásával) kívánja elérni nevezetesebb magyar vonatkozások külföldön is tartós emlékezetét. A kutatásokat a közönség előtt írások, kiállítások, előadások útján teszi ismertté.” Az ünnepélyes megnyitó után Deák Piroska Széchenyi itáliai útjáról Messik Miklós pedig erdélyi utazásairól tartott előadást. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 23.Ötvenöt éves a vásárhelyi Maros MűvészegyüttesEmléktábla-avatás, családias hangulat, rendkívüli, egyszeri alkalomra színpadra állított produkció várja mindazokat, akik holnap este együtt ünnepelnek a Maros Művészegyüttessel. Emléktábla-avatás, családias hangulat, rendkívüli, egyszeri alkalomra színpadra állított produkció várja mindazokat, akik holnap este együtt ünnepelnek a Maros Művészegyüttessel. A megalakulásának 55. évfordulójához érkező együttes az utóbbi évek-évtizedek előadásainak legjobb jeleneteit válogatta ki és abból állította össze az egyórás ünnepi műsort – nyilatkozta lapunknak Barabási Attila. A Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, a vezetőség úgy döntött, külön esttel ünnepel a magyar és a román tagozat. „Az ország egyetlen olyan néptáncegyüttese a mienk, amely két tagozattal működik. Ezért a magyar és a román tagozat is külön-külön, saját előadással készült az ünnepi eseményre” – mondta az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy míg 55 évvel ezelőtt, az 1956-ban alakult Állami Székely Népi Együttesnek több mint száz tagja volt. Hármas felosztással, tánckarral, énekkarral és zenekarral működött akkor az együttes, amely a 80-as években vette fel a Maros nevet, a rendszerváltást követően bővülve román tagozattal. A holnap esti előadást megelőzően fél héttől a Maros Művészegyüttes székházában Székely Dénesre, az együttes egykori igazgatójára és koreográfusára emlékeznek, emléktáblát avatva a tiszteletére. „Szeretnénk, ha a mai korosztály jobban megismerné az elődjeit, ha többet beszélgetnénk az idősebbekkel, ha jobban odafigyelnénk rájuk. Ezért szeretnénk egy sajátos, családias hangulatú beszélgetéssel folytatni az estét, ahol az együttes mai tagjai a régi alapítókkal ismerkednének össze” – ismertette az ünnepi terveket az igazgató. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 28.Konferencia a világválásgrólCsatlakozás az euró-zónához, vagy visszatérés a nemzeti valutához? – hangzott el a kérdés Hárshegyi Frigyes előadásában a Romániai Magyar Üzleti Egyesület hétvégi marosvásárhelyi konferenciáján. Az OTP Bank elnöki főtanácsadója, ügyvezető igazgatója párhuzamot vont az 1929–1933 közötti első világválság és a jelenlegi között. Mint mondta, akkor a túltermelés okozta a válságot, napjainkban pedig a túlhitelezés. Megelőzhető-e az 1929–1933-as világválság?– tette fel a következő kérdést Hárshegyi Frigyes, válaszában pedig a 2009-es bankmentési akciót elevenítette fel, amit a 2011-es hitel- és államadósság-válság követett. „A gazdaságra gyakorolt hatása ennek a bankcsődsorozatnak az állami – szinte azonnali – mentőakciók ellenére az lett, hogy olyan húzóágazatok, mint az építőipar és az autóipar, visszaestek, ugyanakkor a fogyasztás is zsugorodott, a GDP pedig országtól függően 5-10 százalékkal csökkent” – magyarázta a szakember. Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta: Romániának nincs elég kapacitása a külföldi piacok felkutatásához. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. december 5.Vass”-fegyelemVass Levente nem csupán az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hanem Marosvásárhely teljes magyar lakosságának a polgármesterjelöltje – mondta Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke azután, hogy Jakab István megyei EMNT-elnökkel aláírta a közös jelöltindításról szóló együttműködési megállapodást. A felek reményüket fejezték ki, hogy hamarosan a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozik a megállapodáshoz. A sajtó azt firtató kérdésére, hogy a mostani szerződéskötésre Tőkés László, az EMNT elnöke áldását adta-e, Jakab István kijelentette, a megszületett döntéssel a felsőbb vezetőség is egyetért. „A magyar összefogás történelmi pillanatait éljük most, amely reményeink szerint meghozza az eredményét” – hangsúlyozta Jakab. Mint korábban írtuk, az Európai Parlament alelnöke Vass Leventét kizárólag a Maros megyei/marosvásárhelyi RMDSZ polgármesterjelöltjének nevezte, hangsúlyozva, Vass – Smaranda Enache mellett – csupán egyike a szóba jöhető közös jelölteknek. Bár a hétvégén megkötött paktum nem részletezi, a felek abban is megegyeztek, hogy közös jelöltlistát állítanak a városi és megyei tanács esetében is. Arról, hogy ezekre kik kerülnek, egyelőre még nem döntöttek, hiszen – mint mondták – erre van még idő. Ugyanakkor leszögezték: a lényeg, hogy közös jelöltek szerepelnek majd a névsorban. Vass Levente, aki nem csupán a két politikai alakulat, de az egész magyar közösség jelöltjének is tekinti magát, hiszi, hogy megnyeri a polgármesteri széket a marosvásárhelyieknek. „Az utóbbi 15 évben igyekeztem ráhangolódni a problémákra. Nem lesz könnyű leváltani Dorin Florea mostani polgármestert, aki amellett, hogy voltak jó cselekedetei is, akadályozta Marosvásárhely fejlődését, nem fektetett hangsúlyt a munkahelyteremtésre, a beruházásokra, az építkezésekre” – sorolta Vass Levente, aki a problémák mellett azok megoldására is összpontosítana. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. december 27.Mégis lesz Bernády iskolaDöntött a marosvásárhelyi tanács: az év utolsó testületi ülésén sürgősségi határozatban hagyták jóvá, hogy a 2-es számú általános iskola felvegye egykori építtetője, Bernády György polgármester nevét. Az iskola szülői akciócsoportja és a Civil Elkötelezettség Mozgalom eredményesnek értékeli a szeptembertől eltelt időszakot, mivel az iskolanévadás érdekében szervezett aláírásgyűjtés, az alpolgármesterhez és a főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél, a tanács RMDSZ-es frakcióvezetőivel folytatott kerekasztal-beszélgetés meghozta a sikert: Bernádyról fogják elnevezni az iskolát. Hogy erre mikor kerül sor, az Bodoni Endre szülő és Szigeti Enikő, a CEMO vezetője szerint még a jövő kérdése, hiszen a névváltoztatás gyakorlati kivitelezése is hosszas procedúra, először a megyei névadó bizottságnak kell rábólintania, majd a tanfelügyelőségnek a határozatra. Az RMDSZ-es tanácsosok szerint természetes, hogy Bernády Györgyről nevezzenek el iskolát Marosvásárhelyen, ezért mindvégig támogatták a szülői akciócsoport kezdeményezését – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, ahol Csegzi Sándor alpolgármester, Kolozsváry Zoltán frakcióvezető, Benedek István, a városi RMDSZ elnöke és Szabó Árpád, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke számolt be az önkormányzati döntésről. Valamennyien úgy értékelték ezt, mint annak a bizonyítékát, hogy Marosvásárhelyen a nemzetiségek együttélését a normalitás jellemzi, párbeszéddel eredményeket lehet elérni. „Nem alku, csak tárgyalássorozat történt” – hangsúlyozták, arra utalva, hogy a testületi ülésen Claudiu Maior alpolgármester felvetette, Emil Dandea, Marosvásárhely első román polgármesteréről is nevezzenek el egy általa építtetett, vagy az ő idejében épített általános iskolát, mivel a nevét viselő kémiai líceum várhatóan megszűnik a közeljövőben. Csegzi Sándor és tanácsostársai ezt támogatják, mivel úgy vélik, egy többnemzetiségű városban ez a természetes. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mintájára a kétnyelvű iskolákat két személyiségről – egy románról és egy magyarról – nevezzék majd el. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
