|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1090 találat | lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 1081-1090 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2009. november 20.A külügyminisztérium határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájáról és a magyar diplomácia legfontosabb feladatairól és céljairól beszélt Balázs Péter külügyminiszter november 19-én a határon túli magyarság vezetőivel folytatott megbeszélésén. „Nem tudunk nem foglalkozni a nemzetpolitikával” – jelentette ki Balázs Péter, hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitika a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik ezért „egyeztetve járnak el”. Megítélése szerint a térségbeli új államok létrejöttével „közelebb jöttek a szomszédok”, és specifikusabbá váltak a kapcsolatok. A külügyminiszter által kezdeményezett tanácskozáson a határon túli magyarság képviseletében részt vett Markó Béla, a RMDSZ elnöke, Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége (KMKSZ), Kőszeghy Elemér, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösség (HMDK) elnöke, Kocon József, a szlovéniai Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, valamint Deák Ernő, az ausztriai magyarság vezetője. /Határon túliak Balázs Péternél. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./2009. december 2.A rendszerváltás huszadik évfordulójára és az RMDSZ megalakulására is emlékeztet a hamarosan felállítandó emlékmű a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében. Az emlékoszlopot Deák Árpád képzőművész tervezte. A betonalapra állított függőleges mésztufatömbök között egy stilizált, turulra emlékeztető madáralak rajzolódik ki, két oldalán a nappal és a holddal. „Húsz évvel ezelőtt csodálatos dolog történt, a kommunista uralomnak vége szakadt. Helyi közösségünk számos tagja már az 1989 decemberében megteremtett változások első napjaiban elhatározta: új világot épít, szabadon a totalitárius rendszer félelmétől. Húsz év eltelt, sokan – sajnos nagyon sokan – azok közül az értelmiségiek közül már nincsenek köztünk” – indokolta az emlékmű állítását Fodor József vikárius A turul, illetve a nap és a hold jelképe alatt bronzbetűkkel a következő felirat áll majd: „A kezdet... ‘89. XII. 23. ” Az emlékművet december 23-án avatják fel. /Nagy Orsolya: Emlékmű a rendszerváltás évfordulójára Váradon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./2009. december 9.Kézdivásárhelyen a Maassluis Nyugdíjasklubban megnyílt a huszonöt esztendős székelyudvarhelyi Major Barna második egyéni tárlata. A festészeti kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész és Deák Ferenc magyartanár nyitotta meg. (Iochom): Fiatal képzőművész a nyugdíjasklubban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./2009. december 12.Megnyílt Major Barna festészeti kiállítása Kézdivásárhelyen. /Deák Ferenc: Major Barna kézdivásárhelyi kiállítása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./2010. március 4.Nagy és kis lépések politikájaAz RMDSZ húsz évének történetét felidéző Szabadság-beli sorozat olvasása közben két olyan témán akadt meg a szemem, amelyek most is aktuálisak Kolozsváron. [Kommentálható] Aktuális kolozsvári „apró lépések” „1992. december 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár Főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad.” Nos, hát itt az ideje, hogy polgármesterünk bebizonyítsa: van benne politikai akarat. Ha nem is a magyarok iránti nyitottságra, legalább a miniszteri utasítások, határozatok végrehajtását illetően. A kétnyelvű emléktáblákról ugyanis azt nyilatkozta: miniszteri tájékoztatást várt, és ha aszerint is megengedett a magyar nyelv, csak akkor hajlandó magyar felirattal is ellátott táblákat kitétetni. Nos, a kis lépések eredményességét bizonyítandó, hajrá! Igazán apró lépésre lenne szükség Kelemen Hunor művelődési miniszter részéről. Egy kis írásbeli miniszteri utasítás hasznos volna az ilyesmire sokat adó polgármesterünknek. Sőt, még csak nem is kellene újonnan kitalálnia, csupán a sok évvel ezelőtti elődje utasításának érvényt szereznie. És még csak külön licitet sem kellene kiírni a nagy táblaeltávolító munkára, a szoborrestaurálásba, térátrendezésbe vígan beleférne. Szintén jó volna a többi szoborról is eltűntetni a magyargyalázó táblákat miniszteri rendelet nyomán. A kormányzatiság haszna/ára A visszatekintés olvasásakor „megnyugtatóan furcsának” tűnt – ha lehet így fogalmazni – a kilencvenes évek vad, nyíltan nacionalista hangulata. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a parlamentben a magyarok internáló táborba zárását javasolják a választott törvényhozók. Ennek a lincshangulatnak az eltűnésében feltétlenül szerepe volt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is. Azért a hangsúlyozott „is”, mert ez önmagában nem lett volna elég. Úgy vélem, bár fontos tényező volt a kormányzati részvétel, ez mégsem abban a formában járult hozzá a szövetség, a magyarok megítélésének megváltoztatásához, ahogy az a hivatalosnak mondható eremdéeszes retorikákban szerepel, vagyis hogy „megmutattuk a románoknak, mi is értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, hozzájárulunk az ország felemelkedéséhez, stb.” A soviniszták, ha nem is mondták/ják ki nyíltan, szerintem korábban sem vonták kétségbe, hogy a magyar közösség kompetens politikusokat adhat az országnak. Nem is ez a problémájuk a magyarsággal, kormányra kerüléssel, hanem inkább az, hogy ilyenformán nehezebben megy beolvasztásunk, kivándorlásra kényszerítésünk, vagyis az ország nemzeti homogenizálása. A szociológiai felmérések is azt jelzik – sarkított megfogalmazással élve –, hogy inkább azokból kerülnek ki a szélsőséges nacionalisták, akik kevesebbre tartják saját közösségüket (az általuk riválisként felfogottaknál). Felborulóban a tekintélyelvű világszemlélet? A hazai társadalombeli szélsőségesség visszaszorulásában nagy szerepe van az országunkban honos tekintélyelvűségnek, ami különben más kelet-európai országban is jelen van, különösképpen az ortodox civilizációban. Korábban Romániában a kisebbségiek, akár a társadalom alján lévő rétegek, kiszolgáltatottnak, könnyű prédának számítottak a hatalmon lévőkkel szemben, akik természetesen a többség soraiból kerülhettek ki. A soviniszták nyájszelleme szerint ez így is van rendjén. Amikor nem voltak hatalmon, a nemzetiségi olyankor is szoros kapocs volt, ami összekötötte őket az éppen hatalmon lévőkkel. Az elnyomottak/gyarmatosítottak fölötti összekacsintáson túl ez tette őket is kormányképessé, hiszen az etnikum a kormányképesség kritériumának egyik előfeltétele. A kormányzati szerepvállalással valóban felértékelődött a szerepe a magyar szövetségnek, így nem lehetett már büntetlenül belerúgni, az addigi szokásos „áldozat” szerepéből hirtelen a hatalom sáncain belülre került. ’96-ig a felfele fejet hajtó, lefelé, a kisebbekbe rugó szélsőségesek mentalitásába nem illett bele a kisebbségi kormányzás képe, de ez a szerep mára már normálisnak mondható. A közvélemény számára is elfogadhatóvá vált, és ez jó dolog, RMDSZ-érdem. De az már kevésbé, hogy szinte hozzá is nőtt a szövetséghez ez szerep, mert ennek néha túl nagy ára volt. A normalizáció útján? Ugyanakkor van egy folyamat, ami a szövetség kormányzati szerepétől függetlenül ebbe az irányba mutatott volna. A tömegeket ma már nem hozza annyira lázba a politika, már nem tapasztalható az az érzelmi töltés, amivel rögtön a rendszerváltás után viszonyultak a politikai történésekhez. A bezárt, nacionalista, népbutító propaganda kizárólagossága megszűnt, sokan megfordultak külföldön is, a külföldi kulturális termékek és más világnézetek ide is betörtek. Másképpen fogalmazva: a globalizáció hatására a világ kinyílt, elmozdult a normalizálódás irányába a politikai élet is. Mert ez egyrészt a normalizálódás foka, másrészt viszont a kiábrándultságé is. A normalizálódás jele az, hogy nem lehet olyan szinten manipulálni a tömegeket, mint eddig. Az is világossá vált, hogy a politika mégsem olyan mint a foci, amihez mindenki ért, egyre többen fordultak el tőle, és hagyták a szakértőkre, az érdeklődés középpontjába más témák kerültek. Ugyanakkor sokan ki is ábrándultak, rájöttek, hogy nincs sok befolyásuk a politikára, és hát az is tény, hogy az ország politikai elitje alulteljesített az elvárásokhoz képest is. Mintha kontraszelekciós alapon választódnának ki a politikai vezetők, a tehetségesebb szakemberek inkább a magánszektorban próbálnak meg érvényesülni vagy kivándorolnak/tak. Ugyanakkor a modernizáció egyik velejárója az elidegenedés és a közösségi ügyek iránti érdeklődés csökkenése. Ez egy több évtizedes diktatúrából kikerülő alacsony állampolgári kultúrájú népesség körében mindenekelőtt a politika iránti érdeklődés megcsappanásában is megnyilvánul. Kihagyott „nagy lépések” Nem tudhatjuk, mi lett volna a hozadéka a szövetség belső ellenzéke által sokszor követelt ellenzéki szerepnek. A „mi lett volna ha...” típusú kérdésekre ezesetben nincsenek egyértelmű válaszok, ezért így némiképp értelmetlenek is, viszont pár sejtés megfogalmazható. Mindenekelőtt az, hogy a kormányzás kétségbevonhatatlan előnyei ellenére még egy politikai szervezet számára is néha inkább megéri kormányon kívül maradni, azaz több utat is kipróbálni. A kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket kell meghozni, ami nem tesz jót egyetlen kormánypárt megítélésének sem. Ez a magyar szervezet esetében sem volt másképp. A magyarság szavazóinak aránya folyamatosan csökkent. (Az első EP választás volt a nagy kivétel, de ez is éppen azért, mert Tőkés László is indult függetlenként.). Amikor az RMDSZ 2000-ben úgy döntött: kívülről támogatja a „vörös bárók” kormányát, az addigi román szimpatizálók nagy részét is elvesztette. A kormányzati szereppel járó népszerűségcsökkenést csak erősítette a kormányban maradás-bekerülés is, ami sokszor elvtelen helyezkedéssel (lásd a különböző szövetségváltások), megalkuvással (pl. Bolyai Egyetem, aztán Petőfi – Schiller, majd még az sem) járt. Emiatt a magyar választók is elfordultak a politikától, levonták a „a mieink sem jobbak a Deákné vásznánál” -szerű következtetést, nőtt azoknak a száma, akik más pártokra szavaztak. Ezekre a folyamatokra persze ráerősítettek más, a kormányzástól független jelenségek is. Például a kontraszelekciót erősítő belső rekrutációs politika, valamint a klientúraépítés (pl. támogatáspolitika terén). Az állandó kormánytámogatással mintha csökkent volna az RMDSZ szövetségének az ára is. Az RMDSZ a folyamatos kormányzati politika erősítésével kihagyott pár olyan lehetőséget, amelyet – bár átmenetileg konfliktusos állapotot idézett volna elő – talán nem ártott volna kipróbálni. A kormányzás árában benne volt néhány fontos projektnek a „parkoltatása” is, így ezek sokéves szünet, illetve négyévenkénti elővétele után hiteltelenül hangzanak a választók előtt. Nagyobb nemzetközi és hazai visszhangra talált volna, ha a NATO- és EU-csatlakozások előtt ellenzékből követelte volna az RMDSZ az autonómiát, magyar nyelv hivatalossá tételét bizonyos helyeken, illetve magyar egyetemet, mint így utólag, négyévenkénti választások idején. A felvidéki és vajdasági példák is azt mutatják, hogy bizonyos szempontból sikeresebb volt az időnkénti ellenzéki szerep. A Vajdaságban az autonómia valóság lesz, a Felvidéken van magyar egyetem. (A Felvidéken a kétnyelvűség, a magyar nyelvhasználat most úgy tűnik, ellehetetlenül, remélhetőleg átmenetileg.) A külföldi nyomásgyakorlás olyan elem, ami a legfontosabb időszakban kimaradt a hazai magyarság politikai eszköztárából (vajdasági autonómiáról sem beszélnénk ma enélkül). Visszaolvasva a húsz éves történetet az is kiderül, hogy időnként ellenzékből is nyert „csatákat” – mégpedig a legvadabb időszakokban – a szövetség, mégpedig a nemzetközi szervezetek segítségével (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Project on Ethnic Relation) Hatalmon léve immár tényleg elkezdhetnék a kisebbségi nyelveken folyó oktatást szabályozó törvénytervezet megvitatását, amit az RMDSZ még 1994 szeptember 19-én nyújtott be Románia Szenátusába 492 380 állampolgár támogató aláírásának társaságában. (Egy törvény előterjesztéséhez 250 000 aláírás volt szükséges a benyújtás időpontjában, azóta az új alkotmányban ezt levitték százezerre pár megszorítással.) Kormányon az alkotmányban előírtakat kellene betartatni, az aktualizált igényekkel kiegészítve, különösen most, amikor számtalan magyar osztályt a megszűnés veszélye fenyeget. HERÉDI ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. március 17.Váradról Érmindszentre kerül az Ady-szoborEgészalakos Ady Endre-bronzszobrot ajándékozott Érmindszentnek a budapesti Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Bécser Róbert ferences szerzetes. A szobor március 11-én, múlt csütörtökön került Váradra. A hivatalos procedúrák, engedélyeztetések elintézése után az alkotás a poéta szülőfaluját fogja díszíteni. A részletekről Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Az ötlet úgy adódott, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő 2008 novemberében, az Ady Endre születésének 131. évfordulóján szervezett ünnepségen megemlítette: jó volna egy egészalakos alkotás a mellszobor helyére. Érmindszent megérdemelné e gesztust. A PUPA gyűjtést szervezett szoborra, meghirdette mindenfelé az akciót. Az ügyet a Magyar Írószövetség is felkarolta. Magánemberektől, különféle intézményektől érkeztek kisebb-nagyobb summák. A Ferenc-rendi Bécser Róbert fölfigyelt a felhívásra, és fölajánlott egy egészalakos bronzszobrot, Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készült művét. A budapesti Orsolya-rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium épületét 1948-ban államosították, majd 1991-ben visszaadták a római katolikus egyháznak. Az iskolaudvaron állott az Ady-szobor; az alkotás az épülettel együtt került az iskola tulajdonába. A bronzszobrot a tornacsarnok megépítése miatt kellett levenni a talapzatról. Az alkotást a tanintézet pincéjében őrizték, tárolták mostanáig. A ferences atya – nagy Ady-rajongó lévén – örömmel ajándékozta a művet az érmindszentieknek. Bécser Róbert elmesélte a gyűjtési akció szervezőinek: amikor a költő Zilahon járt iskolába, a ferences atya nagyapjánál lakott... Wehner Tibor művészettörténész, a magyarországi Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászati szakértője ekként véleményezte a képzőművészeti alkotást: „Kvalitásos munka. Közösségi megbízásra és magánmegrendelésre készített mű.” A szobrot múlt csütörtökön hozták el Nagyváradra. A Wagner Nándor képzőművész hagyatékát őrző Academia Humana Alapítvány ingyen szállíttatta el a bronzszobrot a Holnap városába. A PUPA jelenleg is foglalkozik a további teendőkkel: az engedélyek beszerzésével, a megfelelő alap elkészíttetésével, egyebekkel. A talapzatot Némethy László építész tervezi. A szobor megtisztítását, felújítását Deák Árpád képzőművész vállalta fel. Pintér István elmondta: intézik a városrendezési bizonylat beszerzését és a többi szükséges papirost. Ha minden meglesz, Érmindszentre vándorol tovább Ady Endre szobra. Remélik, mihamarabb túllesznek a hivatalos procedúrán és nemsoká megejthetik a szoboravatót. Tóth Hajnal, Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma 2010. április 7.Kossuth, Deák, Garibaldi az Erdélyi Fotográfia Múzeum archívumábanNéhány igazi fotótörténeti "csemegére" hívta fel a figyelmet Molnár Attila, a 2007-ben alakult Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke. Mint kiderült, a gyűjteményben található többek között az egyik leghitelesebb, Kossuthról készült felvétel is. A fényképezést ugyan feltalálták a magyar forradalom előtt, de tulajdonképpeni elterjedésére csak 1848 után került sor. Simonyi Antal nyitott elsőként fotóműtermet Pesten 1855-ben, s épp ebből a műteremből származik az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME) egyik értékes darabja, Deák Ferenc portréja. "Úgy tudom, Deák Ferenc úgy hagyta jóvá, hogy lefényképezzék, hogy az összes adomány, ami befolyik, a városi árvaházhoz kerüljön – magyarázta Molnár Attila. – Ebből a fotóból ezer példányt készítettek 1860 körül." Akkoriban egyenesen kultuszuk volt a hősöknek, arcképeiket előszeretettel helyezték el családi albumokban is. A szalonokban főhelyet elfoglaló albumok gyakran a család politikai szimpátiáját is kifejezték – állítják a fotótörténettel foglalkozó szakértők. Egy, szintén a múzeum tulajdonában található Kossuth-portré például festmény után készült. "Ez pedig Kossuth eddig leghitelesebbnek tartott portréja" – mutatta büszkén Molnár Attila a nagy forradalmár egy kevéssé ismert fényképét, amelyet Angliából szerzett be. Eredetinek számít, ugyanis a felvétellel egy időben készült pozitív kópiát tekintik eredetinek – tudom meg. Ez a fotó nem volt ismeretlen eddig sem a szakértők előtt, csupán a szerzője. Az EFME példányáról viszont kiderült, hogy Edinburg-ban készült John Moffat fényképész műtermében 1855 körül. Az EFME archívumában az Andrássy Gyula grófról készült kép állítólag másolat, Ausztriából, egy királyi családi albumból származik. A felvételt Borsos és Doctor készítette. Őrizgetnek az archívumban még Eszterházy Pál Antal portrét, Türr István-portrét, Benedek Lajos tábornokról készült képet. Van még Eötvös József-portré, Orbán Balázs-kép, és egy Garibaldi fotó is. Helyi forradalmárok nincsenek a gyűjteményben. "Következetes, sokéves kutatással talán össze lehetne gyűjteni a székely forradalmár-portrékból is egy csokorra-valót" – mondta Molnár Attila, csupán idő, pénz, kitartás kérdése lenne, és hogy a valószínűleg kis számú, fenn maradt forradalmár arcképek felkutatását szívügyének tekintse valaki. Daczó Katalin Székelyhon.ro 2010. április 8.Visszahelyezték állásába Ciuca Andreea bírónőtKellemes zene, orchideák, a Táblabíróság első emeleti irodájában kollégája mellett elfoglalta helyét Ciuca Andreea bírónő, aki hét évet várt erre a pillanatra. A Legfelsőbb Bírói Tanács döntése alapján március 31-től helyezték vissza az Ítélőtábla bírái közé, s a jövő héten már részt vesz az első tárgyaláson. A hétéves meghurcoltatás és szenvedés egy húsvét utáni szerdán kezdődött és egy másik húsvét utáni szerdán ért véget. Munkatársai kedvesen, szeretettel fogadták, s kérdésünkre elmondta: annyira megszokott, ismerős számára minden, mintha nem is telt volna el annyi év távozása és visszatérése között. – Azt sajnálom, hogy bíztam olyan emberekben, akikről kiderült, hogy semmi emberi tartás nincs bennük, s miattuk kellett az elmúlt hét év minden nehézségét elviselnem. Szakmai szempontból annyit kellett dolgoznom a saját ügyem védelmében, a törvénykezés olyan mélységeit kellett megjárnom, hogy minden erőfeszítés nélkül folytatni tudom a bírói munkát. Megnyugtató számomra, hogy végre van időm tartósan elgondolkozni azon, ami velem történt, és azon is, hogy a helyes úton menjek tovább. Valójában pihenni kellene, de úgy látom, hogy munka, nagyon sok munka vár rám az elkövetkező időszakban. b. Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 14.Négyévnyi közművelődés a mérlegenTisztújító közgyűlését tartotta az EMKE Maros megyei fiókszervezete hétfő délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. Azon a napon, amely a szervezet belső kezdeményezésére három éve mint az erdélyi magyar kultúra napja ünnepeltetik, és amelynek tiszteletére a gyűlés után a Kultúrpalota kistermében szervezett estet az egyesület. A gyűlésen telt házas hallgatóság – társszervezetek elnökei, EMKE-tagok – vett részt, majd első napirendi pontként dr. Ábrám Zoltán megyei elnök számolt be az elmúlt évek tevékenységeiről, amolyan összegzésként. – Négyéves mandátuma végéhez érkezett az elnökség, amely sikeres és eredményes munkát végzett nem csak Vásárhelyen, hanem különböző vidéki településeken is. A kulturális kínálat igen gazdag, a helyi egyletek, a magyar történelmi egyházak, a pedagógustársadalom jó része is részt vállal ennek szervezésében, ennek ellenére a közművelődés önkéntes napszámosainak serege fogyatkozik. A tavaly hat néptánctalálkozót szerveztünk, újra sor került több megemlékezésre: Petőfi, illetve a Don-kanyari áldozatok előtt tisztelegtünk, többek közt megszerveztük a magyar kultúra estjét, a citerások találkozóját, farsangolásos szakmai találkozókat hoztunk létre, eredményesen vettünk részt a Vásárhelyi Napok rendezvénysorozatán. Jó a kapcsolatunk a többi egylettel, a Közkincs-kerekasztal az EMKE új arculatát mutatja. Az Erdélyi Kárpát Egyesület az EMKE székhelyén gyűlésezik, a közös történelmi gyökerek is összekapcsolnak bennünket – előbbi jövőre lesz 120 éves. Voltak tervezett, de meg nem valósított programjaink is, terveink zöme azonban sikeres volt. Március 15-én a vásárhelyi magyarság három helyen ünnepelt, ezekből kettőt az EMKE hozott létre, öt, általunk javasolt személyt avattak a város díszpolgárává. Az egyesület egyike a legerősebb civil szervezeteknek, ugyanakkor számos kudarc is érte. A fiatalok részéről csekély az érdeklődés, az unióban csak multikulturalitásról lehet beszélni. Az igazi profizmust az intézményesülés jelentené, ezzel jobb kapcsolattartás, a pályázati lehetőségek sikeresebb felkutatása, több szakember részvétele járna. Kilyén Ilka alelnök hozzátette: ezelőtt nyolc évvel hatalmas lendülettel vették át a munkát, önerőből számos programot valósítottak meg, kemény csapatmunka volt. – De nincs normatív támogatásunk, nem tudunk irodát fenntartani, alkalmazottal, órarenddel. Vásárhelyen rengeteg a kulturális rendezvény, szükséges lenne ezek összehangolása. Az EMKE ezt fel tudná vállalni, ha kapna normatív támogatást. A választás előtt a résztvevők szóltak hozzá az elhangzottakhoz, többjük a pedagógustársadalom java részének a kulturális rendezvényekről való sorozatos hiányzását fájlalta, szerintük ez a fő oka a fiatalok érdektelenségének. A beszámolók után következett a tisztújító választás, amelynek eredményeképpen dr. Ábrám Zoltán maradt az elnök, Kilyén Ilka az alelnök. Ügyvezető elnökké lett Fazakas Ildikó. Elnökségi tagok: Deák Júlia, Náznán Olga, Barabás László és Kiss Zoltán. (nboti) Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 16.Kell-e Nagyváradnak Holnaposok-szoborcsoport?Adyt, Juhász Gyulát, Emőd Tamást és Dutka Ákost az EMKE teraszán fogják megjeleníteni. Vegyes fogadtatásra talált Nagyváradon a Holnap költőinek emléket állító új szoborcsoport híre. A Holnap Irodalmi Társaság négy költőjét, Ady Endrét, Juhász Gyulát, Emőd Tamást és Dutka Ákost az EMKE teraszán fogják megjeleníteni, és egy szusszanásra le is telepedhet melléjük a Váradra látogató. "Több mint százezer eurót dobnak ki ismeretlen szoborra", "Fizetés nincs, szoborra van pénz?", "Leépítések közepette emelnek szobrot a magyarok"- ilyen címeket olvasni a váradi román újságokban a Holnaposok szobráról. Nagyváradon a románokat és magyarokat egyaránt megosztotta a szoborcsoport híre. "Romániában élünk, mit akarnak, csináljanak a magyarok Magyarországon szobrot maguknak." "Ha van pénz ilyesmire, sokkal több más dologra kéne. Ott van az Ady Múzeum, miért nem lehet azt megcsinálni normálisan? Újítsuk fel, rendezzük el, mert Ady kötődik Váradhoz." "Demokrácia van, mindenki azt csinál, amit akar, a törvényesség keretei között. Engem nem zavar, a magyar költőknek is legyenek szobraik, ők is a kultúra gyarapodását szolgálták." Két esztendeje, 1908 tavaszán volt száz éve annak, hogy Dutka Ákos, váradi költő elindította a 20. századi magyar költészetet megreformáló lírát – A Holnap versantonlógiát. -Az itteni fiatal költők, Juhász Gyula elsősorban, de Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka, akikhez később Babits és Balázs Béla is kapcsolódtak, Ady köré csoportosultak, ő volt a szellemi vezér. Így alakult meg ez a nagy visszhangot keltő társaság, ami páratlan vitákat, harcokat váltott ki a konzervatív oldalról - mondta el Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum muzeológusa. A holnaposok egy 1908-ban és egy 1909-ben kiadott kötetben közölték merészen hangzó lírájukat, mely hatalmas felháborodást váltott ki a konzervatív irodalmárok körében. Itt jelent meg Adynak a Felszállott a páva című költeménye is. - Óriási jelentőségük, hogy nem csak Váradon, hanem Kolozsváron, Aradon, Temesváron is matinékat tartottak, ahol terjesztették az új irodalmi eszméket. A Nyugat esztétizáló politikáját túlhaladva, sokkal radikálisabb programmal jelentkezett a Holnap - tette hozzá a muzeológus. A holnapos költők törzshelye az EMKE kávéházban volt, hivatalosan itt alakult meg Holnap Irodalmi Társaság. A nagyváradi szoborcsoport ezért egy korabeli festmény alapján, az EMKE teraszán ábrázolja Ady társaságában Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást. A Bihar megyei Önkormányzat nemrég többségi szavazással fogadta el azt az 500 ezer lejes költségvetést, amelyből Nagyvárad belvárosában egy éven belül felállítják Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. - Ha csak azokra hallgatnánk, akik azt mondják, hogy válságban szabad-e, vagy kell-e a kultúrába beruházni, akkor be kellene zárni minden színházat, minden filharmóniát, néptánccsoportot, mert nincs pénz rá. Úgy gondolom, ez egy téves megállapítás. A kultúrába mindig is kell beruházni, befektetni. Ez a projekt durván egy százalékát jelenti a teljes költségvetésnek, amit a megyében a kultúrára fogunk költeni - jegyezte meg Szabó Ödön, megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A holt költők társaságában egy üres szék várja majd a nagyváradiakat és minden Nagyváradra látogatót. A Holnaposok társaságában bárki elmélkedhet majd pár percig azokról a költőkről, akik az 1900-as évek elején forradalmasították Nagyvárad irodalmi életét. Ezen a korzón, ahol várhatóan a szoborcsoport is áll majd, a költők naponta megfordultak. A többségi nemzet képviselői pedig vélhetően előbb-utóbb elfogadják majd ezt az alkotást is, ahogy a rendszerváltás óta emelt Lórántffy Zsuzsanna, Bethlen Gábor vagy József Attila szobrok esetében tették. Villányi Zoltán Dunatv.hu 2010. április 18.A komáromi Marianumban találkoznak a Kárpát-medencei iskolásokA komáromi Marianum Iskolaközpont látja vendégül a XI. Kárpát-medencei Magyar Iskolák Találkozójának résztvevőit április 21-26. között. A találkozó kiemelkedő része lesz Deákiban a római katolikus templomban a Szent Korona hiteles másolata előtt tartott előadás. Madarász Róbert, a Marianum igazgatója munkatársaival együtt gazdag programmal készül a Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátországból és Magyarországról Felvidékre érkező testvériskolák részére. Április 23-án, pénteken 9.00-ra érkeznek a deáki római katolikus templomba. Merva Arnold, 85 éves helybéli egyházfi először bemutatja a templomot, megismerteti a találkozó résztvevőit annak történetével, megmutatja a templom feletti zárdacellákat, ahol annak idején a bencés szerzetesek a Halotti beszéd és könyörgést alkották, majd elő is adja ezt nekünk. Ezután a győri Jáki Teodóz OSB ugyanezt gregorián dallamba öltöztetve mutatja meg. A Szent Korona Lovagrend magyarországi és felvidéki lovagjai 10 órától tartanak előadást a Szent Koronáról, amelynek méretarányos hiteles másolata is jelen lesz a deáki templomban. 11 órától a deáki alapiskolásoknak, szüleiknek és a falubelieknek is alkalmuk lesz az előadás meghallgatására és a Szent Korona hiteles másolatának megtekintésére. Felvidék.ma 2010. április 19.21. Szentgyörgy NapokTegnap este Varnus Xavér orgonakoncertjével kezdődtek meg Sepsiszentgyörgyön a 21. Szent György Napok. A szervezők ráerősítettek a szabadtéri rendezvényeket megelőző kulturális hétre. A világhírű orgonaművész koncertjére egész Székelyföldről vásároltak jegyeket. Hétfőn a városnapok keretében rukkol elő új bemutatóval a Tamási Áron Színház, Makszim Gorkij A nap fiai drámáját Zakariás Zalán viszi színre. A Háromszék Táncegyüttes bemutatójára április 20-án, kedden kerül sor, a Sárkányölő című produkcióban az együttes Szent György lovag tetteit eleveníti fel, több legendaváltozatra építve. A táncszínházi előadásban kibontakozódik az életünket egyaránt meghatározó jó és rossz harca, mondta Czilli Balázs, a táncegyüttes irodalmi titkára. A városnapokon második alkalommal szervezik meg a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót, amelynek keretében húsz bábelőadást láthatnak az érdeklődők. Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi társulat vezetője elmondta, a felnőttekhez is szólni szeretnének, ugyanakkor szakmai tapasztalatcserére is sor kerül. A kulturális héten lesznek zenei, irodalmi és táncelőadások is. A szervezők a találkozások ünnepének nevezik az idei rendezvényt, amely 600 ezer lejbe került és 500 programpontot kínál. A szabadtéri ünnepségen fellép Deák Bill Gyula, Fenyő Miklós, a Compact és a Bad Boys Blue. A belvárosi romos épületben berendezik a PostAllSession nevű alternatív kiállítóteret, ahol többek között fellép a magyarországi Anima Sound System együttes. A Lármafa együttes az ifjúsági sátorban szervez Afrika-napokat. Felköszöntik az aranylakodalmasokat, és megszervezik a bajuszversenyt. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2010. április 26.A mecenatúra közösségi feladatÁtadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott. A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban. Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban. A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina. Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban. Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan. Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját. Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 28.Várat magára az igazságtételA jelenlegi társadalmat is megmételyezik az egykori pártnomenklatúra és a volt titkosszolgálatok tagjai, nyilatkozta Tőkés László EP-képviselő, a Bihari Naplónak adott interjújában. - Mit vár az átvilágítási folyamattól? - kérdeztük Tőkés Lászlótól. - Nem lehet addig teljes és tényleges rendszerváltozásról beszélni, amíg a régi struktúrák, a régi hatalom és annak képviselői továbbra is érvényesülnek, és meghatározó befolyást gyakorolnak a demokratikus átmenet társadalmára. Cseh, német, vagy lengyel minta szerint a Temesvári Nyilatkozat szellemében meg kell szabadulni a múlt maradványaitól. Tűrhetetlen az, hogy nálunk mintegy árnyékkormány gyanánt még mindig jelen van a magát átmentő pártnomenklatúra és titkosszolgálati vezető réteg, akik jelenlétükkel és befolyásukkal hátráltatják a romániai demokratikus átalakulást, ezen belül az egyházi megújulást és a kisebbségi magyar nemzeti közösség kibontakozását. Éppen ezért kezdettől fogva következetesen haladtunk az átvilágítás, a kommunista múlttal való szembenézés politikájának az útján. Nagyon lassan haladunk előre, mert míg a nemzeti-szocialista, fasiszta rendszernek a számonkérése a II. világháború után azonmód megtörtént, sajnos nem mondhatjuk el ugyanezt kommunista oldalon. A kommunista diktatúra ügyében történő igazság- és jóvátétel húsz év után is várat magára. Hozzáteszem, hogy a mindenki seperjen a maga portáján elv alapján én elsőrendű fontosságúnak tartom az egyházi átvilágítást, ugyanakkor ökumenikus téren és uniós szinten az egész kommunizmus elítélését és elszámoltatását képviselem. Ennek volt egy fontos eredménye, amikor a tavaly áprilisban az Európai Parlament a nemzeti szocializmushoz hasonló mércével elítélte a kommunista totalitárius diktatúrát. - Azonban egyetlen leleplezett lelkipásztor sem lépett vissza az egyházi szolgálatból... - Sajnos ebben mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Ma már a demokratikus polgári intézmények parlamenti képviselők és szenátorok tucatjait tartják nyilván, mint akik besúgói voltak a szekuritáténak. Sajnos ebben az egyházi vezetők sem jobbak amazoknál. Nem mernek szembenézni a múltjukkal és önmagukkal, sőt, megalapozott feltételezésünk az, hogy a világi kollaboránsokhoz hasonlóan az egyházi ügynököket továbbra is markukban tartják és zsarolják a volt szekuritáte befolyásos pozícióban lévő képviselői. Rais W. István Bihari Napló (Nagyvárad) 2010. május 25.Sok még a felújításra váró magyar emlék az ezeréves határonSok még a felújításra váró magyar emlék a Kelet-Erdély szélén húzódó egykori ezeréves határon, ezért a csíksomlyói pünkösdi zarándokoknak jövő évre is tartogatnak meglepetéseket a gyimesbükki programsorozat szervezői – nyilatkozott hétfőn az MTI-nek Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató. Deáky volt az egyik szervezője a gyimesbükki programoknak, amelyeken részt vettek többek között a Székely gyors és Csíksomlyó expressz nevű vonatok által hozott magyarországi turisták. A két szerelvényen utazó mintegy 1800 személy jelen volt szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún, majd vasárnap meglátogatták az egykori ezeréves határt, amely Gyimesbükknél húzódik. A két vonat hétfő reggel indult vissza Magyarországra. A Budapest felé tartó Csíksomlyó expressz megállt egyebek közt Sepsiszentgyörgyön, ahol a helyi önkormányzati vezetők mellett körülbelül négyezer háromszéki várta a magyarországi zarándokokat. A nyugalmazott iskolaigazgató elmondta, hogy elérte célját az idei gyimesbükki rendezvénysorozat, hiszen sikerült igazi ünneppel meglepni a helyi gyimesi magyar közösséget, amely “együtt lehetett Erdély más területeiről érkező, valamint magyarországi nemzettestvéreivel”. Jelenleg közigazgatásilag a moldvai Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkön két évvel ezelőtt újították fel helyi és magyarországi magánszemélyek, szervezetek segítségével a Magyar Királyi Államvasutak egykori legkeletibb vasúti őrházát, tavaly a gyimesbükki kápolnát hozták rendbe, az idén pedig leleplezték azt a katonai emlékművet, amely a két világháborúban elesett magyar katonáknak, valamint az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es forradalmak gyimesbükki áldozatainak az emlékét őrzi. Rámutatott: rendellenességek nélkül zajlott a rendezvénysorozat, amelynek során Gyimesbükkön a szervezők becslése szerint mintegy 60 ezer vendég fordult meg, vagyis kétszer többen, mint a tavaly. Hangsúlyozta, hogy míg a korábbi években a román hatóságok ellenségesen, bizalmatlanul viszonyultak a pünkösdi rendezvényekhez, az idén részükről nem tapasztaltak hasonlót. „Sőt, a rendőrök készségesen és eredményesen végezték feladatukat, hiszen a forgalom irányításával nagymértékben ők maguk is hozzájárultak a sikerhez, zavartalan közlekedést biztosítva a körülményekhez képest” – mondta Deáky András. erdon.ro 2010. június 4.A Kis-MÁÉRT nyilatkozata a trianoni diktátum 90. évfordulójánEurópa kulturális fővárosában - Pécsett, 2010. június 3-án, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával, emlékülést tartott a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma, amelyen kinyilvánították: "A trianoni ,,békeszerződést" s annak következményeit mi, a Magyarország határain túlra került magyar közösségek legitim képviselői kilencven év után is a háború győztesei által ránk kényszerített, igazságtalan, ugyanakkor történelmi ténynek tekintjük. A nemzeti önrendelkezés általánosan elfogadott (wilsoni) elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek azokkal. Büszkeséggel valljuk, hogy a magyar közösségeket az elmúlt 90 év és annak sorscsapásai a magyar nemzethez vaIó tartozásban, magyarságtudatában nem törték meg. Szülőföldünkön, az egyetemes magyar nemzet részeként, egyenrangú polgárként akarunk élni." A nyilatkozatot az alábbi szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel: Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Márton Árpád parlament képviselő, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, Berényi József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András, a Nyugat-európai Magyar országos Szervezetek Szövetségének elnöke, Deák Ernő. Felvidék 2010. június 7.„Közös a múltunk és a jövőnk is”Az egység fontosságát hangsúlyozta Markó Béla a Felvidéken – Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. Az RMDSZ elnöke Csáky Pálnak, az MKP elnökének meghívására látogatott a Felvidékre, ahol két nap alatt több, magyarok lakta településen, köztük Szencen, Galántán, Deákin és Gereden vett részt a mérvadó szlovákiai magyar szervezet választási rendezvényein. A látogatás keretében az RMDSZ elnöke Pozsonyban megbeszélést folytatott az MKP elnökségével. Az eseményeken jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is. A szövetségi elnök szerint a kisebbségben élő magyar közösségek, így az erdélyi és felvidéki magyarok számára is alapvető fontosságú, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek jelen legyenek a döntéshozatalban, a parlamentben, valamint a kormányban, mert csak így képesek befolyással lenni az adott ország politikájára. "Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mit jelent, ha nem tudunk befolyással lenni sorsunk alakulására. Az RMDSZ ott van a román kormányban, és többek között ennek köszönhető az is, hogy Romániában a kettős állampolgárság kérdése nem váltott ki feszültséget. Higgadtan, józanul fogadták ezt a magyarországi döntést, hiszen Románia tulajdonképpen hasonló módszert alkalmaz a moldáviai románokkal szemben. Azt gondolom, hogy Szlovákiában is van esély, lehetőség a két nép közötti együttműködésre, együttmunkálkodásra, de ehhez a közösségen belül szolidaritásra, egységre van szükség – szögezte le Markó Béla, aki hozzátette: Erdélyben is időről időre felmerül a megosztottság kérdése, az, hogy milyen jó lenne külön-külön vélemények szerint csoportosulni. "Nem lehet, ezt nekünk a történelem nem engedte meg. Hiába vitatkozunk azon, kinek van nagyobb igaza, ha megoszlunk, egyikünknek sem lesz igaza. Sokan vannak, akik arra várnak, hogy megoszoljunk, mert külön-külön sokkal könnyebb minket legyűrni, meggyengíteni. Nekünk egyetlen esélyük van: az egység, és ezt az egységet a Magyar Koalíció Pártja képviselni tudja – hangsúlyozta. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, többeknek akár nem tetszhet az, ha egy másik határon túli magyar közösség vezetőjeként beleszól a szlovákiai kampányba. "A válaszom egyértelmű: nem mások dolgába avatkozunk bele, hiszen ez a mi közös dolgunk. Ami itt, Szlovákiában a magyarokkal történik, az nekünk is fontos, és tudom nagyon jól, hogy a szlovákiai magyarok számára is fontos, hogy mi van Erdéllyel. Mi egyek vagyunk, egyek leszünk ezután is, és együtt kell alakítanunk a sorsunkat – mondta a rendezvényen Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 7.Elkezdődött Trianon sebeinek gyógyításaKárpát-medence-szerte megemlékezéseket, emlékműavatásokat szerveztek a hétvégén a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján. A rendezvényeket első ízben szervezték meg hivatalosan is a nemzet egységének jegyében, azt követően, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt héten a Magyar Összetartozás Napjává nyilvánította a szerződés aláírásának napját, június 4-ét. Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is. „A lelki határokat nem lehet felülírni” A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát. Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet. Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat. A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult. Trianon-emlékművet avattak Farkaslakán A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel. „90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább. „Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született. „Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult. Nagy Demeter István, Dénes Emese Pályázat Trianonról Szatmárnémetiben A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él. Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek. Gozner Gertrud Krónika (Kolozsvár) 2010. június 7.Trianoni EmlékévAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította. Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket. A Nemzeti Összetartozás Napja Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén. Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt. Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának. Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el. Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem. Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása. A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta. Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő. Nemzeti Zarándoklat Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői. A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében. Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak. Itt az ideje a gyógyulásnak Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést. Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre. A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.” Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel… Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.” Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult. erdon.ro 2010. július 3.HazanézőA korondi Firtos művelődési egylet folyóirata ezúttal is gazdag olvasnivalót kínál. Az idei első szám tartalma: Tófalvi Zoltán: Vallomás a húsz éve megjelenő Hazanézőhöz; Szekeres Lukács Sándor: Báthory István erdélyi fejedelemről és lengyel királyról; Józsa András: Hol épültek Szováta legelső házai?; Csutak Attila: A Nucu-i "Feliratos barlang"; Varga Géza: A magyarság antropológiai kevertségéről; Ráduly János: Az erdőszentgyörgyi rovásemlék betűrendszere; Márton Béla: Sturza professzor emberi példája; István Lajos: A korondvidéki solymárok; Deák-Sárosi László: Magyar ritmus, magyar vers; Balázsi Dénes: Találkozásaim az élettel (részletek az önéletírásból). E szám költői: Király László, Király Farkas, Király Zoltán, Földes Zoltán, Deák- Sárosi László. A Kicsinézőben Páll Lajos gyermekversei. A lap közli Józsa Judit Szűcs című kisszobrának repróját, a magyarság őstörténetéről szóló idézetekkel és a Nimrud című írással. A címlapon Páll Lajos Erdőszentgyörgyi utca című festménye látható. b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 14.Büszkék lehetünk CsengeryreNagyvárad – A Bihar Megyei RMDSZ szervezésében kedden a váradi Delavrancea utca 24. szám alatt Csengery Antal-emléktáblát avattak azon a helyen, ahol egykor a szülőháza állt. Deák Árpád képzőművész készítette az alkotást. A 130 évvel ezelőtt elhunyt, váradi születésű közgazdász, jogász, publicista és országgyűlési képviselő életútját Grim András, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke ismertette. Emlékbeszédében Szabó Ödön ügyvezető elnök kifejtette: Csengery Antal számára különleges személyiség, közel áll hozzá sokfajta szempontból, úgy mint politikus, magánember és mint a közéletben jelen lévő szaktekintély is. Szűk baráti körét szerette és támogatta, azokat a barátait pedig (mások mellett Arany Jánost), akikkel folyamatosan meg tudta beszélni a közügyeket, szívesen látta vendégül házában. Ha kellett harciasan dolgozott - például 1848-ban- , ha pedig úgy kivánta a sors, akkor Deák Ferenccel együtt megszervezte a kiegyezést, mely mellett abban az időszakban nem volt könnyű kiállni. A történelem azonban utólag őt igazolta, hiszen Nagyváradnak is 1867 hozta meg azt a polgári berendezkedést, melyre ma oly büszkék vagyunk. Nyilván Deák nagysága méltatlanul elhomályosította Csengeryt, pedig lelki jó barátok voltak, közös összejöveteleiken sokat beszéltek a közügyekről. Annak idején, amikor a gazdasági kvótát megvitatták, Csengery nagyon sokszor egyedül vitte a harcot. Ő volt az, aki amellett kardoskodott, hogy minél több rész jusson Magyarországnak. Ezek nagyon aktuális és ismerős gondolatok, hiszen napjainkban is azért küzdünk, hogy minél több forrása legyen településeinknek és közösségünknek. “Ugyanakkor meg kell tanulni együttműködni, együtt élni, kompromisszumokat és politikai kiegyezéseket kötni”, tette hozzá Szabó Ödön. Büszkék lehetünk Mint a Deák-párt vezéregyéniségét, Csengeryt szaktudása miatt olyannyira elismerték, hogy noha barátai nemigazán voltak az ellenzék körében, azért mindenki tisztelte, ha felszólalt az országgyűlésben. Büszkék lehetünk rá ugyanakkor azért is, mert a nagyváradi Királyi Jogakadémián végezte el első körben tanulmányait, mely tanintézetnek az idén szintén évfordulója van, hiszen 230 esztendővel ezelőtt létesítették. “Csengery Antal tehát egy olyan személyisége városunknak, akiről, én úgy gondolom, méltatlanul feledkezett meg Nagyvárad. Budapesten szobrot állítottak a tiszteletére, utcát neveztek el róla, sőt, a Fővárosi Önkormányzat díjat is alapított, és minden évben az ő nevével fémjelzett elismerésben részesítik a sajtó képviselőit”, közölte a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet: Csengery folyamatos szerepet vállalt a Magyar Tudományos Akadémia munkájában is, őt bízták meg azzal, hogy fogalmazza újra és rendszerezze az MTA addigra elévült alapító okiratát. “Úgy vélem, hogy amennyiben Csengery Antal üzenetet fogalmazhatna meg a jelenkor közéleti embereinek, politikusainak, az ugyanez lenne, mint amit az életművével maga mögött hagyott. Mindig célokat kell kitűznünk magunk elé, ezeket komoly szaktudással kell alátámasztanunk, és megfelelő kompromisszummal, illetve kiegyezésre való készséggel ezeket el kell tudjuk érni. Ez az, amire Csengery felkér bennünket, erről szól az életútja, és ezért lehetünk büszkék arra, hogy halálának 130. évfordulóján, a szülőháza helyén emléktáblát állíthatunk neki”, közölte Szabó Ödön. Az ünnepségen közreműködött Meleg Vilmos színművész, az emléktáblát megkoszorúzta a Bihar Megyei RMDSZ, Pető Csilla parlamenti képviselő és Csengery Antal leszármazottjai. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek, hogy egy olyan férfi is megjelent, aki még látta a szülőházat. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2010. július 31.Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka*1923–1944 Irodalom iránt fogékony diákként, majd bölcsészhallgatóként, gyakoroló magyartanárként Wass Albert író ismeretlen volt számomra. 1989-es halálhírét bemondta a Magyar Rádió, közöltem tehát én is az osztályommal magyarórán. A halálhír ráirányította nemcsak az ország figyelmét, hanem családom tagjai is emlékezni kezdtek rá. Apám, Balázs András (1909-2000), akitől az író vagy a "gróf" nevét gyerekkoromban többször is hallottam, a Wass család vasasszentgothárdi uradalmának gazdatisztje volt 1937-1938-ban. Gróf Wass Albertet képzett gazdászként, íróként és a munkaadójaként is tisztelte. Később a családi kapcsolódás másfajta személyes kötődésre is ráirányította a figyelmem: gyerekkoromban több nyarat töltöttem apai nagyanyám, Balázs Róza falujában a mezőségi rokonoknál, Nyíresen, Déstől 8 kilométerre. Azonos földrajzi környezet, azonos kulturális, nyelvi és nemzetiségi közeg, mint Wass Albert szülőföldjén. Nyíres északi irányba mintegy húsz kilométerre van Vasasszentgothárdtól. Az ottani sós vizű, tarka kövecses patak, a szelíd lankák, kaszálók, nagy kiterjedésű, több száz éves erdők, bivalycsordák; romános akcentusú, elnyújtott beszédű, archaikus nyelvű magyarok beleépültek gyermekkorom vakációs világába. Ahogy feltámadt az író iránti országos és határokon túli érdeklődés, ugyanúgy kezdtem elmerülni nyelvi és szellemi világában – s a felismerés meglepetésével találtam meg sorai közt apám nyelvi fordulatait, szólásait, gondolkozásbeli hasonlóságokat. Az ösztönzés viszont, hogy Wass Albert íróval foglalkozzam, műveit felkutassam, érmelléki apósomtól, Deák Andrástól (Piskolt, 1930 – ) származott. Elhangzott a Magyar Rádióban az Üzenet haza című vers, s feladatul kaptam, hogy kiderítsem, ki a szerző, és szerezzem meg a verset. Írtam a rádiónak, megküldték a gépelt szöveget. Elmentem a sárospataki városi könyvtárba, és kivettem az összes könyvét; nem volt sok. Utána kutatni kezdtem a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában, s elém helyeztek olyan kiadványokat, melyek csodálatot és borzongást váltottak ki belőlem: az Erdélyi Szépmíves Céh abaposztós kiadványai még hagyján. Hanem az ötvenes években, Amerikában megjelent Magukrahagyottak műbőrkötésben! Olyan kiadványok, melyekhez az Országos Széchényi Könyvtár raktári állományából z-jelzettel (zárolva), csak kutatói igazolványom ellenében juthattam hozzá. Elhatároztam, hogy feldolgozom az életművét. Konzultáló tanáromtól, Márkus Bélától azt a tanácsot kaptam, hogy a Wass- könyvek megjelenési évében kutassam át az erdélyi irodalmi folyóiratokat, keressem meg a könyvekről szóló recenziókat, kritikákat, hogy legyen kiindulási alapom. Óriási anyag tárult fel. Csak a Csaba című regényről mintegy negyven ismertetés került elő. Összeállítottam saját kutatásom megkönnyítése végett egy bibliográfiát, mely könyv formában megjelent, s amelyet végig kézikönyvként használtam a disszertáció írása során: a Wass Albert életmű-bibliográfia 1923–2003 című művet. A kutatás során feltárult előttem a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet – egészen más megvilágításban, mint ahogy Erdélyben a középiskolában vagy Debrecenben az egyetemen tanulhattam. Egy világ, melyhez csak kegyelettel nyúlhatunk az eltelt évtizedek távlatából: egy kisebbségbe szorult nemzet emberfeletti önfenntartó, azonosságmegőrző mozgalma, kultúra- és irodalomszervezése; a Kemény Zsigmond Társaság munkája, melynek Wass Albert fiatalon tagja volt; különböző irodalmi, közéleti és szaklapok tevékenysége, melyeknek munkatársa volt; az Erdélyi Szépmíves Céh munkássága, mely öt könyvét adta ki, valamint az Erdélyi Helikon szépirodalmi lap élete, melyben Wass Albert mintegy hússzor publikált prózát – mintha a kisebbségbe került nemzetrész panteonjában járnék. A korabeli antológiák vizsgálata nagy értékű dokumentumanyagot fejt fel: az Új Arcvonal, a kétnyelvű Cot la cot – Vállvetve, melyben Wass Albert román szereplőjű és témájú írással szerepel; az Új erdélyi antológia, Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi elbeszélők és a Kemény Zsigmond Társaság által kiadott Erdélyi Hírmondó, mely a társaságnak Észak- Erdély anyaországhoz való visszatérte utáni magyarországi felolvasó-körútról tudósít. Wass Albert végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd az Egyesült Államokban több mint fél évszázadot élt emigránsként. Szülőföldjére nem térhetett vissza látogatóba sem. A Mezőség világa – a jellegzetes természeti alakzatok, az ott lakó magyar és román, valamint szórványosan előforduló örmény, zsidó, szász nemzetiségek, a különféle hit- és mondavilág – elkápráztatja a félárvasága folytán érzékeny lelkületű, érdeklődő gyermeket. A vadászat és halászat, a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ezt írásaiba építi, mint környezetet, gondolkodási és nyelvi világot, s ebből építkezik még akkor is, amikor fizikailag nagyon távol kerül a szülőföldtől. Többféle nyelvi hatás éri: Szentgothárdon természetes a románok jelenléte – gyermekkorában megtanulja a nyelvüket. Édesanyja apjától való elválása után Bécsben él, a gyermek Wass Albert néhány nyarát ott tölti, németül is megtanul olyan szinten, hogy a későbbi külföldi tanulmányok nem okoznak gondot. A Mezőségen és Kolozsváron töltött gyermekkor és a diákévek, majd mezőgazdasági felsőfokú tanulmányai (Debrecen, Hohenheim/Németország, Párizs) után hazatér szülőföldjére gazdálkodni. Főúri származása sokféle kötelezettséget ró rá. 1934-ben hazatér a vasasszentgothárdi családi birtokra, amelyből a román földosztást követően mindössze 200 hektár megművelhető föld maradt, valamint további pár száz hektár erdő. Ugyancsak 1934-ben veszi át nagyapjától a Széki egyházmegye gondnokságát, mely szintén kötelezettségeket rótt a családra. A Wass család ugyanis a pujoni és szentegyedi református egyházközség fenntartója volt (Vasasszentgothárdon nem volt már száz évvel korábban sem református gyülekezet, a hívek száma elenyészett. Az udvarház lakóin kívül alig éltek magyarok a faluban s az uradalomban.) A református egyházban tisztséget viselni ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is. Wass Albert műveiben – nyelvi, képi világában – többszörösen megnyilvánul református, vallásos műveltsége. Világképét átszínezi a természet szeretete és ismerete folytán valami fűben-fában élő istenben való hit – egyfajta panteisztikus-animisztikus gondolkozás. Írásainak különlegessége a megszemélyesített természetleírás, melyben mesefiguraként elevenednek meg a domborzati formák, a természet elemei. Erdélyi helyszínei a Mezőség (Kemény Zsigmond és Sütő András világa) és a Keleti-Kárpátokban a Kelemen, az Andrenyásza, az Istenszéke, a Borgói- havasok. A felvillantott helyszínek: Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Szászrégen, Déda, Galonya, Ratosnya, Szalárd. A vadászat, mint írásainak toposza és életvitelének szenvedélyes tartozéka, szinte minden művében téma és motívum. Ezzel fonódik össze a komplex jelentésű puska – az emberi méltóság, önrendelkezés, hatalom – motívuma. Ugyanebben az évben megnősül, s ez a feladat ugyancsak kötelezettségekkel jár: hat fia, akik közül öt megérte a felnőttkort, ma képzett tagja a társadalomnak. Apjuk emlékére tett alapítványuk révén az erdélyi magyarság támogatói. Wass Albertre nemcsak irodalmi tevékenysége rótt munkát: szakcikkíróként dolgozik vadászati szaklapoknak, 1940-ben pedig Szolnok-Doboka vármegye vadászati szakfelügyelője lesz. Ugyanez év elején neki ítélik a Baumgarten-díjat írói tevékenységéért. Az első, nagy sikerű regényét, a Farkasvermet, megjelenését követően szlovákra és csehre fordítják. Különös módon a magyarországi lapokkal és kiadókkal (Révai) is kapcsolatot tart olyan módon, hogy nemcsak anyaországi magyar, hanem a magyarországi németek lapjában is megjelennek rövidprózái német nyelven. Fordítójuk a Pester Lloyd munkatársa, akinek személyét illetően csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Később egy másik jelentős fordítója első felesége, Eva Wass von Czege (született Eva Siemers), aki még az erdélyi korszakban írt, lebegő líraiságú Tavak könyvét fordítja németre (Märchen vom See). A későbbi időszakban további két könyvét fordítja nagy empátiával, kitűnő nyelvi fordulatokkal, hely- és háttérismerettel: Erdők könyve (Märchen vom Wald) és Adjátok vissza a hegyeimet! (Gebt mir meine Berge wieder!). Egyetlen német fordítója sem érte el azt a színvonalat és mívességet, amit Czegei Wass Éva. Később összesen hat nyelven jelentették meg műveit – szlovák, cseh, német, angol, holland, spanyol nyelven –, folyamatban van japán és török fordítása. Sajnos, idegen nyelvterületen nem vált ismertté. Erdélyi és mezőségi íróként különös téma- és motívumvilágot hozott létre. A motívum a latin ‘mozgó, mozgásban levő’ jelentésű szó a mű alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét jelöli. Olyan ismétlődő, variálódó eleme, mely egy alkotó életművében, egy műfaj, nép vagy térség művészetében visszatérő és alapvető jellemző. Mivel Wass Albertről az elmúlt években – e munka vizsgálódásaiba nem tartozó okokból is – nagyon sokat írtak, szükségesnek láttunk olyan elemzési szempontot keresni, mely irodalmi munkásságának alapegységét felfejtve objektív fogódzót nyújt az életmű értelmezéséhez. Motívumainak, világalkotó elemeinek egy része a természettel függ össze, annak valamely eleme (fa, őzbak, kék hegyek, természet), más részük a társadalom szerkezetét, folyamatait irányító képviselők, a papok. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával kapcsolatos elemek is, mint a rontás, szem, időből kiszakadt (látó) öregember. Ezek minden írásában visszatérő motívumok, melyek a regények, prózák szövedékét átfonják. A fáknak kivétel nélkül minden művében megelevenednek a különböző fajtái: leggyakoribb a fenyő, kőris, dió, elszórtan fellelhető a jegenye, kökény(bokor). Szorosan összefüggenek a helytállás és a hazaszeretet, az otthon és a szülőföld fogalmával. A keresztény kultúrkörben a lélek szinonimája a madár – ennek fajtái Wass Albertnél a bagoly, vércse, holló, későbbi írásaiban pedig gyakori a lappantyú. Ezek részben éjjeli, másrészt mind ragadozó madarak – uralkodói szimbólumok. A temetés motívum lehetőséget teremt a társadalmi keresztmetszet elkészítéséhez. Fiatalkori motívuma a csajka, hajó vagy csónak – a létsíkok összekötője – későbbi írásművészetében válik szervező elemmé, akárcsak a kiteljesedő nyom motívum, mely fiatalkori termésében még a vadászathoz kötődik, később az életműhöz, amit egy ember létrehoz és örökségül hagy (Elvész a nyom). A teremtéstörténet és a mítosz is teret kap Wass Albertnél (Tavak könyve, Csaba). Figyelmet érdemel Wass Albert időfogalma, időkezelése. A természet változásainak nyomon követése, a szubjektív és objektív idő ábrázolása impresszio-nisztikus vonást kölcsönöz leírásainak. Gyakori a címadásban jelzett évszak. A köznapi (havasi, román) emberek nemcsak főszereplők számos művében, fiatalkori elbeszélésében, később pedig nagyregényeiben, hanem írói azonosulást kínáló figurák, olykor cselekvési alternatívahordozók. Bár nem minden írásában ábrázolja a más nemzetiségűeket életvitel-azonosságot kínáló alakokként, hiszen a történelem változásai a történelmi folyamatok értelmezésére, az együtt lakó népekről árnyaltabb gondolkodásra késztetik. Olyan időszakot, századot élt át egy többnemzetiségű országban (először az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Románia részeként létező Erdélyben), melyben minden gondolkodó rákényszerült a történelmi folyamatok és azokon belül nemzeti és önazonosság- kérdések boncolgatására. Így a legtöbb regényéről nem állapítható meg egyértelműen, hogy történelmi regény lenne. A történelem nála vagy cselekményhordozó, vagy háttér. A konfliktusok többnyire a lélek síkján zajlanak. Ha címadását vizsgáljuk, sokszor világít rá valamilyen jelenségnek a fonákjára, árnyoldalára, amit a Farkasverem, A kastély árnyékában cím asszociál. A Mire a fák megnőnek címe az életmű egyik alapvető elemét, a Csaba mítoszt tartalmazza; nevelődésregény a világgal való szembehelyezkedést kifejező című Egyedül a világ ellen. A Tavaszi szél – kettős motívumot tartalmazó cím – a lélek és újrakezdés motívumainak egyesítése. Hasonló a vihar – változás, a történelem forgataga – a történelmi témájú, a hunokról szóló kisregény címében: Vérben és viharban. Műfajilag nehezen elhelyezhető a Jönnek!, mely – címadása folytán is – a publicisztika irányába mutat: irodalmi riportregény. Wass Albertet az erdélyi irodalom ígéretes tehetségeként tartották számon a helikoni közösségen belül. Írói termékenysége mintegy húsz év alatt mutatkozott meg, amíg Erdélyben alkothatott. Minőségi irodalmat erdélyi korszakában a Farkasverem megjelenésétől számított tíz év alatt alkot. Gyakran említik Nyirő Józseffel és Tamási Áronnal egy sorban, ám a tematikai, földrajzi- helyszíni hasonlóságokon, valamint alakjaik hasonlóságán túl mindhárom életmű olyan színesen egyéni, hogy nehéz az összehasonlítás. Az ígéretes tehetség valójában a német emigrációban bontakoztatja ki szárnyait, legszebb regénye, A funtineli boszorkány című trilógiája már ott keletkezik. A Wass-életmű folyamatos megjelentetése az emigrációs és hagyatékban lappangó műveket is lassan hozzáférhetővé teszi. Számos apróbb részlet helyezi az életművet más megvilágításba, s mutat rá nagyobb összefüggésekre. A német emigrációs anyag feltárása folyamatos, így német nyelvű műveinek kiadása is remélhetőleg hamarosan elkezdődik. (A kutatás lezárult 2008 áprilisában) *A Mentor Kiadónál frissen megjelent kötet előszava. Népújság (Marosvásárhely) 2010. augusztus 6.Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket MarosvásárhelyenNem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott. Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat. Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét. A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították. A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá. Eredetiség – már csak az emlékezetben A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere. Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét. A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre. A sértő táblák maradnak Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül. „A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán. Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg. „Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani. A vitrailokról szó sem lehet Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad. „Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában. Főbejárat csak főbejáróknak A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva. „Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2010. augusztus 7.Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés. Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek. A múzeum megússza Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató. A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek. Gondban a könyvtár A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti. A legnagyobb érvágás A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta) Az M Stúdió alkalmazott is „Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel. Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől. Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel. Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop) A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább. A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom) Orbaiszéken Zágon érintett A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek. Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni. Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor) Új korszak előtt a baróti művelődési ház A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak. A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is. A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. augusztus 23.Emlékoszlopot állítottak Györffy GyörgynekA falu nagy szülöttjére, a magának nagy szakmai elismertséget kivívott, elszármazott történészre emlékeztek Szucságban az augusztus 21–22-én megrendezett IV. Györffy György Közösségi Napokon. Az első Kolozsvári Magyar Napok keretében lebonyolított eseménysorozat fénypontját a szombat délután a református imateremben elhangzott előadások és kiállításmegnyitó, valamint a református templomkertben az emlékoszlop felavatása jelentette. Az eseményen több erdélyi és magyarországi szervezet, intézmény és a kolozsvári magyar főkonzulátus képviselői, a tudós családja és sok lelkes helybeli vett részt. A megemlékező ünnepséget, amelyet a Zúgóberek Kulturális Egyesület szervezett, a Communitas Alapítvány, az Erdélyi Szövetség és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. A zsúfolásig megtelt imaterem közönségét a szervező egyesület elnöke, Mihály Vitályos Edit, és Deák Ferenc, a kisbácsi RMDSZ elnöke köszöntötte. A tíz éve elhunyt történésztudós lányának, a nagyrészt Szentendrén élt és alkotott F. Györffy Anna grafikusművész életrajzát, életművét keresztfia, Györffy Miklós mutatta be. A gyermekrajzok és diafilmek terén ismertté vált művész húsz alkotását állították ki a szucsági imateremben. Egyed Ákos akadémikus, történész Szent István királyunk életműve Györffy György történetírásában címmel tartott előadást. Ebből megtudhattuk, hogy a Magyar Örökség-díjas történész összefoglaló munkája a honfoglalásról kiemeli Géza és István, apa és fia életművének összefonódását. István a magyarság megmaradásának egyetlen útját választotta a nyugati kereszténységre való térítéssel, amelyből nem lehetett visszaút. Művéből Európa is nyert, mert ezzel a földrész középső részén véget ért a politikai bizonytalanság, kezdetét vette a gazdasági-társadalmi fejlődés. Előadásában Györffy János (ELTE), a tudós legidősebb fia édesapja emberi megnyilvánulásaiba engedett bepillantást. A történészt mindig foglalkoztatta a magyarság sorsa, de azt sosem engedte, hogy befolyásolja munkáját. Maximalista volt, szeretett utazni, több nyelvet ismert, és hetvenéves korában tanulta meg a szövegszerkesztést a számítógépen. Sokan nem tudják, hogy az István, a király rockopera megalkotásához őt kérték fel szaktanácsadónak. Az imatermi műsort egy, a Magyar Rádió szalagtárából bejátszott Györffy György-beszélgetés részlete, szavalatok (Versényi György verseiből Cserei Lóránd, Mihály Vitályos Réka és Pap Ferenc adott elő) és ének (Felházi Zs. Lenke Bartók és Kodály népdalfeldolgozásokat tolmácsolt) zárta. A templomkertben Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul és Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke leleplezte a Kolozsi Tibor szobrászművész bronzdomborművét magán viselő emlékoszlopot. Koszorút helyezett el a főkonzulátus, az RMDSZ, az EME, a szucsági református közösség, a kisbácsi önkormányzat és a Zúgóberek egyesület. Szép Gyula beszédében az ezerévnyi megpróbáltatás után a magára találás jegyeit hordozó helyi közösségről beszélt. Tóth Gábor (Magyar Tudományos Akadémia) Györffy Györgynek azt a törekvését hangsúlyozta, hogy mindig a történelmet alakító, nem feltétlenül az első vonalban szereplő emberrel foglalkozott. Szilágyi Mátyás főkonzul a „szétesett mozaik összerakását” szorgalmazta, kiemelve, hogy az innen elszármazottaknak erkölcsi kötelességük visszajárni és segíteni. Az ünnepi ceremónia végén Tamás Ernő református lelkipásztor mondott áldást, majd nemzeti imánk hangzott el Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2010. augusztus 23.Világ árnya – Világ fényeÁrkossy István és Bágyoni Szabó István könyvének bemutatójára Tűzzel-vassal pusztított világunknak annyi közepe van, ahány szempont szerint nézzük. E szempontok között van azonban egy, mégpedig az erdélyi szellemnek a kisebbik hazában sokak által máig elfogultan ápolgatott szempontja, amely szerint a világ közepe csakis egyetlen hely lehet. Ez pedig a kolozsvári ódon Farkas utca. Azt is mondhatnám, hogy ez a hely számunkra szakrális vagy, hogy szellemi kristályosodási pontunk, amely összegyűjtötte a közösség hagyományosan oda sugárzó értékeit a szó átvitt és annak legszorosabb értelmében is. A ma bemutatandó könyv esetében, annak szerzői által, így jelenthet egyet Erdély szellemi fővárosának e hársfaillatú útja, Aranyosszék – szintén nagy ősök lépteire emlékező – utcácskáival, most éppen Bágyon főutcájával. Az erdélyi alkotó jókedvnek vagy búbánatnak csillagait, csillagocskáit máig nem ismeri eléggé a nagyobbik haza, sokszor a nagyvilág is jobban áll e téren, de ha jól szemügyre vesszük ezt az Istennek hála kisebbfajta tejúttá terebélyesedő csillag-együttest, melyet miért ne neveznénk ismét Csaba útjának, észrevehetjük, hogy egynémely csillagai a csillagtengelyek állásának egyre különösebb ferdülései következtében kissé eltávolodtak társaiktól. Nem azért, mert valamiféle taszítás lenne közöttük, még csak nem is azért, mert külső vonzások hatalmába kerültek, hanem egészen egyszerűen azért, mert tengelyüket a gonosz megpiszkálta. Egyelőre ez a helyzet, bár Wass Albert bátyánk égi ígérete szerint olajozzák már azokat a tengelyeket, sőt rostát is likasztanak, melyen az embernek egyszerű fia mellett ama tejút tagjai is megrostáltatnak. Hogy azok között – kik e mennyei rostálás nyomán bizonyára fennakadnak ezen az angyalok likasztotta és mindenkor egyenlő mércével működő szerkentyűn – az aranyrögöt érők csoportjában ott lesz Árkossy István és Bágyoni Szabó István is, abban bizonyosak lehetünk. Ott lesznek ők saját jogon és a Farkas utca szellemgyermekeinek jogán is. Ami Árkossy István barátomnak a Farkas utca szó szoros értelmében vett lakójának képzőművészi mivoltát s az általa közvetített értékeket illeti, arról Banner Zoltán értő szavakkal oktatott ki bennünket. A kiállító megválasztásában is fontos szerepet vállalt ő, és azt is felvállalta, hogy Páskándi Géza és Lászlóffy Aladár tiszteletbeli Farkas utcaiak után ő indítja el kiállítás-sorozatunkat a harmadik évtized útján, s kíséri majd az őreá jellemző – ugyancsak Farkas utcai – hűséggel. Magam most a kiállítás fényét emelő beszélgetőkönyv, a Világ árnya – Világ fénye rövid bemutatására szorítkozom. Rövid leszek, mert ezt a könyvet kézbe kell venni, és szívünkbe kell emelni. Olyan könyv ez, hogy amikor a szerencsés olvasó összecsukja, legelőször arra gondol: de szívesen olvasná tovább. Minthogy azonban a kőre, agyagba avagy pergamenre betűt varázsolók után Gutenberg csillagközi útjára bocsátotta a maga galaxisát, az azóta is változatlan mindenkori könyv valahol elkezdődik s valahol véget ér. Ha azonban ez a könyv „olyan”, akkor mégsem lesz annak vége, mert az olvasó akarva, akaratlanul továbbgondolja. Azt hiszem, hogy Gutenbergnél vagy számunkra annál is bizalmasabb helyen, Misztótfalusi Kiss Miklósnál – ugyancsak a Farkas utcában – érdeklődvén, arról biztosítanának, hogy maguk is az efféle könyvek megörökítése végett szegődtek el a betű szerelmetes művészeinek. Ha kiállítás-sorozatommal a két haza szellemüket ápoló embereit szerettem volna közelebb hozni egymáshoz elmoshatatlan lábazatú hidakkal, s hozzájuk pedig együttesen mindazokat, kik a magyar szellemi ég fényeinek s árnyainak igényes szemlélői, akkor meg kell állapítanom, hogy egymás megismerésének, a magyar világunk fényei és árnyai feletti közös szemlélődésnek e kétszerzős könyv igen sokat használhat. Használhat, hiszen írói közül az egyik, a pályán már régen jeleskedő s megérdemelt elismertséget kivívott Bágyoni Szabó István, az erdélyi magyar irodalom csillagképének sokat tapasztalt szelíd lakója, a másik pedig a képalkotó eszközeit most éppen pennára cserélő képzőművész Árkossy István, ki eme eszközcserét bámulatos könnyedséggel hajtja végre s költözik át egy időre a szomszédos csillagképbe, hogy ott a világban megismert árnyakat és fényeket a formák helyett a betűk eszközével rögzítse. Erről aztán meg is egyeznek ők ketten a könyv oldalain. Olyanok ők, mint egy kettős verseny előadói, mintha közös kottából játszanának. Árkossy a hegedű szárnyaló szólamát vállalja fel, hogy Bágyoni Szabó a gordonka lágy, de férfias búgásával válaszoljon lelkesen szárnyaló s őszinte csapongására. Nem kételkedem benne, hogy aki ezeket az írásokat befogadja, olyan élményt nyer, amely eddig csak annak adatott meg, aki Erdély egykor volt magyar fővárosának utcáit ifjú fejjel nap mint nap rótta, s otthon volt a Farkas utcai templom címerei közt éppen úgy, mint a Házsongárd málló kövein búsongva, vagy a Tisztviselőtelep árnyas utcáin andalogva, esetleg a Deák Ferenc utca közepén feltűnő és délutánra nyomtalanul eltűnő hóstátiak piacán alkudozott. Meg az, ki ámulva járta azt a csodálatos tájat, mely a fogyással dacolva is megtartó erejű, erdélyi magyar parasztság templomtornyos élőhelyeit rejtegette zord idők keményre cserző évszázadain át, amennyire lehetett. Olvasásról lévén szó, természetesen nem feltétlenül így szó szerint, hanem a gondolatiságnak egy olyan gondoláján evezve, mely ebben a szellemi lagúnákkal behálózott szárazföldi magyar Velencében, s az általa képviselt erdélyi gondolat világában, a hajdan volt gubernátorok és alattvalóik vérrel bőven pecsételt szép történeteit s tapasztalatait megírók, és mai városbírók őrült paranoid ötleteit lelkesen elfogadók között eligazítja. De a magyarul dobogó szívét, meg hungarus csikorgással működő tekervényeit befogadásra hangoló derék olvasó azt is megismerheti e könyvből, hogy a mi nyüzsgőnek hitt kolozsvári, és onnan nem messze ásítozó bágyoni meseszobáink festett vagy odaképzelt szépséges és ősi motívumait miként mángálta bé immáron a rátelepedő korok e téren fantáziátlan, a feledtetés tudományában azonban dús fantáziájú, új meg új, s céljában örökké egyhangú, graffitikat pingáló kedve. Tette ezt falánk kétfejű sas formájában éppen úgy, mint utóbb a szoptató etruszk farkasnak öltözött hatalom, melynek, e számunkra örökké kedves világnak az átfestése közben, még saját trikolórját is sikerült siváran egyhangúvá silányítania. S bár a történetek színpada Kolozsvár és Torda, a Farkas utca és Bágyon, ez mégis mind egyet jelent, s azt úgy hívják, hogy Erdély. Ennek pedig, mások érzelmeit s jogait elismerve is, számunkra egyet kellene jelentenie, s azt úgy mondják, hogy: magyar. Mert kevesen lehetnek rajtunk kívül e világban, akiknek fontosabb megtanulni azt, hogy mit is jelent egy haza a magasban. A bágyoni utca és a Farkas utca tehát e könyvben Erdéllyé tágul, de úgy, hogy a szerzők által bejárt évtizedeknek a története minden tanulságával, fájdalmával és fülön csípett csakazértis örömével együtt, egyetemes mondanivalót is hordoz. Olvassák hát a könyvet, térüljenek-forduljanak szerzőivel e felszabdalt térben s forduló időben, és fogadják szívükbe annak tiszta és igaz üzenetét! Leányfalu, 2010. augusztus Szász István. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 16.Felső-Háromszék krónikása (Coroi Artur emlékezete)Váratlanul és tragikus gyorsasággal tett pontot a kegyetlen kór egy történészi pálya végére. Hatvankét évesen augusztus végén Budapesten elhunyt Coroi Artur /Nagyenyed, 1948/, a nagyenyedi születésű és neveltetésű, de évtizedekig tanári hivatását Háromszéken teljesítő kiváló alkotó értelmiségi. Választott faluja Torja volt — ahol 1990-ben még közéleti szerepet is vállalt —, amelynek szellemi épülését az anyaországba való áttelepülése után is szolgálta, Altorja címmel jelentetve meg például egyháztörténeti monográfiáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2000-ben. Szellemi otthonának tekintette az erdélyi magyar tudományos műhelyeket, a Székely Nemzeti Múzeumot és az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, ezek kiadványaiban jelentette meg alapos kutatáson nyugvó dolgozatait, szaktanulmányait, de az anyaországi tudományos fórumokon is jelen volt erdélyi-háromszéki vonatkozású előadásaival és közleményeivel. Ugyanakkor személyes jelenlétével is megtisztelt akár egy-egy torjai vagy kézdiszentléleki rendezvényt is, ahol szolgálhatta a helyes és hiteles történelmi tudat alakítását. Alábbi írásának megszületésére is egy meghívás adott alkalmat. 2009. november végén a Kézdiszentléleki breviárium (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2009) egyik jeles szerzőjeként vett részt egy találkozón, s idézte fel a hallgatóság előtt a falu 17. századi képét. Hangsúlyoznám, hogy minden kijelentését, utalását, adatát és feltételezését írásos forrásokra alapozta. A dolgozat közlésénél ezek felsorolásától, a gazdag jegyzetanyag közzétételétől eltekintünk, a terjedelmi okokból történt kihagyásokat pedig külön jelezzük. A dolgozat „főszereplőjéről”, Cserei János deák életéről és munkásságáról különben felkérésemre a Kézdiszentléleki breviárium számára készített igen alapos tanulmányt. Aki minden levelében jó egészséget és jó munkát kívánt partnerének, s a címzett szeretteiről sem feledkezett meg soha, íme, fizikai valójában megszűnt létezni. Munkáit olvasva viszont jelenvalóvá tehetjük, s akik ismertük, azt sem feledjük, hogy nevetésével az emberi butaság és az önkényuralom falait is képes volt megrengetni minden időben Artur barátunk... Borcsa János Munkái: Coroi Artur: Altorja. A római katolikus egyházközség története /Pallas-Akadémia, Csíkszerda, 2000/ Coroi Artur Székely falvak 1 - Adalékok Altorja és Háromszék történetéhez /Erdély Történeti Alapítvány, Debrecen, 2001/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. szeptember 17.Evangélikus lelkészértekezletet tartottak KolozsváronMagyarországi mintára Erdélyben is megszervezné a Szélrózsa ifjúsági találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hangzott el az elmúlt hétvégén Kolozsváron tartott munkaévkezdő lelkészértekezleten. Az itteni Szélrózsa a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon tartanák az egyházi napokat, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen látogatnák egymást ezeken az alkalmakon – tájékoztatta lapunkat Fehér Attila főtanácsos. A találkozón Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke, valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa-találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt. A lelkészértekezlet támogatta a fesztivál erdélyi megszervezésére irányuló tervet, az első erdélyi Szélrózsa-találkozót 2013 nyarán Sepsiszentgyörgyön szervezik meg. A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig című lelkészértekezlet nyitó istentiszteletén Adorjáni Dezső püspök meghívására Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke prédikált, és az erdélyi egyházi elöljáróval együtt úrvacsorát osztott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és László Attila kolozsvári alpolgármester köszöntötte a gyülekezetet, valamint a lelkészi kart. Az értekezletet Adorjáni Dezső püspök nyitotta meg, majd Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc magyarországi országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól.. Krónika (Kolozsvár) 2010. szeptember 17.Bizonytalan évad az M StudiónálVégleges költségvetés nélkül nem tudja megtervezni az idei évadot a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely. Az M Studio öt esztendővel ezelőtt a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, ám ettől az évtől – hogy a megszorító intézkedések következtében fenyegető teljes felszámolást elkerülje – a táncegyüttestől átvette a Tamási Áron Színház, és így a Kovászna megyei önkormányzattól a sepsiszentgyörgyi fennhatósága alá került. M Még nem dőlt el, hogy milyen körülmények között, miből, hogyan fognak dolgozni, ezért az évadot sem tudják pontosan megtervezni, vázolta Uray Péter társulatvezető. Már korábban egyeztettek Mihai Măniuţiu rendezővel, aki a napokban kellett volna elkezdje a munkát a társulattal, ám ezt az együttműködést is elhalasztották bizonytalan időre. A Tamási Áron Színházban nincs az M Studio számára működési lehetőség, ezért továbbra is a Háromszék Táncegyüttes termeiben fognak dolgozni. Uray hangsúlyozta: a Tamási Áron Színház erőteljes, meghatározó értékrendű teátrum, de az M Studio ugyanolyan teljes értékű színház, a későbbiekben fog eldőlni, hogy tud összeépülni a két művészeti érték: a Bocsárdi- és az Uray-féle művészeti koncepció. Az együttműködés ígéretes lehet, ha meg tudják tartani a függetlenségüket, magyarázta Uray Péter. A társulatvezető elmondta, öt évvel ezelőtt új műfajt teremtettek Erdélyben és Romániában, az országban egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulatként el kellett fogadtassák a műfajt a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évre, úgy tűnik, a szakma is befogadta őket: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást. Szombaton utaznak Ljubljanába, ahol az Ex Ponto Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesznek részt Törékeny című előadásukkal, amelyet Goda Gábor magyarországi rendező vitt színre, és amely „egy szürreális vallomás mozdulatokban, képekben, szavakban”. Ebben az évadban első bemutatójukat, a húszperces Adagio cantabile című produkciót a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio születésnapi gálaműsorán láthatja a közönség. „Képek az összekapcsolódásról és elválásról, emléktöredékek a keresésről a mozgásszínházi táncok eszköztárának felhasználásával. Az Adagio cantabile (lassan énekelve) finom atmoszférájú kihágás az M Studio mozgásszínházi előadásainak határozott, dramatikus világából” – fogalmazta meg Uray Péter. Ünnepel a Háromszék Táncegyüttes Közvetlenül egymás után szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes 20 éves születésnapi ünnepségét és az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója elmondta: a születésnapra visszahívták az együttes minden régi tagját, lesz plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével. A gálaműsor összeállításában azok a rendezők-koreográfusok vesznek részt, akik a legtöbbet dolgoztak a társulattal. A két évtized alatt 36 bemutatót tartottak, az együttesnél 230-an tevékenykedtek, koreográfusok, rendezők, zenészek, táncosok, énekesek, művészeti és műszaki személyzet, állandó és meghívott művészek. Az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozóján a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes lépnek fel, külön előadásokkal és közös gálaműsorral. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kínai turnéja miatt hiányozni fog. A hatnapos fesztiválra a diák- és nyugdíjasbérlet 30 lejbe, a felnőttbérlet 40 lejbe kerül. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár) 2010. szeptember 28.Az erdélyi hivatásosok táncszínpadán (Fenntartható a sokszínűség)Az erdélyi hivatásos együttesek az elődeinktől örökölt paraszti kultúra missziósai, akik a magyar népzenét és néptáncot a legkülönbözőbb formában viszik színpadra, mely sokszínűséget a jövőben is meg kell őrizniük — állapította meg Stoller Antal magyarországi koreográfus, táncfolklorista a Sepsiszentgyörgyön tartott VII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója zsűrijének elnöke a vasárnapi rendezvényzáró kiértékelőn. A Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes idei seregszemléje előrelépés volt az előbbi találkozókhoz képest, az előadások és a közönségtalálkozók által sikerült továbbgörgetni az erdélyi táncszínpadi előadó-művészet szekerét — összegzett Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, aki azt a lehetőséget is felvetette, hogy a hivatásos együttesek következő találkozóját Budapesten tartsák meg, ami annak okán merült fel, hogy a zsűri magyarországi többségű tagjai többször is kiemelték: példaértékű, ahogyan a nézetkülönbségek ellenére is évi rendszerességgel találkoznak az erdélyi hivatásos együttesek, hogy megbeszéljék közös dolgaikat. A négy együttes közös gálaműsorán kilenc díjat osztottak ki. Ez nem a bemutatott produkciók rangsorolását jelentette, hanem annak értékelését, ami az egyes előadók és társulatok erőssége. A Háromszék Táncegyüttes két kitüntetést érdemelt ki: a Furik Rita által rendezett Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért és a táncjáték lírai előadásáért, valamint Jánó Tibor egyéniben énekes teljesítményéért. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
