|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 515 találat | lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 | 511-515 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nagy Botond 2016. március 23.Versünnep-elődöntő Marosvásárhelyen!Az utóbbi esztendők egyik igen jelentős versenyévé nőtte ki magát a Versünnep Fesztivál. A magyarországi Versünnep Alapítvány által szervezett vetélkedőre többek között magyarországi és határon túli magyar színművészek, színművészetis hallgatók, előadóművészek nevezhetnek be, a legjobbak – több elődöntőt követően – az április 10-én esedékes döntőn méretkezhetnek meg egymással a budapesti Nemzeti Színházban. A vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriákkal rendelkező versenyt ez évben Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére szervezi a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon, a nevezéseket színművészek és előadóművé- szek, hivatásos zeneszerzők (komolyzenében felsőfokú végzettséggel, könnyűzenében szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok, művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, könnyűzenei képző intézmények hallgatói adhatták be. Az első kategóriában három mű volt nevezhető, amely lehetett vers, próza, publicisztika, egy közülük Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály által írt mű, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával foglalkozó, egy pedig kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve kellett legyen. E kategóriában azok jelentkezését várták, akik magyarországi vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek, avagy színművészeti főiskola vagy egyetem hallgatói, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény színészhallgatói. A második kategóriában két művel lehetett nevezni, komoly- vagy könnyűzenei stílusban: Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály alkotásának megzenésített változata, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával, vagy egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata. Ami a díjakat illeti, minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre. A versenynek marosvásárhelyi vonatkozása is van. Egyrészt két évvel ezelőtt a Versünnep döntőjébe került és igen szép eredményt ért el a marosvásárhelyi Csíki Hajnal színművésznő, másrészt idén vásárhelyi elődöntőre is sor kerül: az eseményt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház látja vendégül, és március 24-én, csütörtökön 17 órától kerül rá sor a Nagyteremben. Az elődöntőn a közönség ingyen lehet jelen, a 0 lej értékű jegyeket a színház jegypénztáraiban lehet kiváltani. A megmérettetés idei erdélyi résztvevői: Albert Nagy Ákos, Bertóti Johanna, Buzogány Márta Gabriella, a Mácsafej zenekar és a Szent Cecília együttes. A zsűri tagjai: Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a Tompa Miklós Társulat művészei. Műsorvezető: B. Szabó Zsolt. Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 2.25 éves a MúzsaA legszebb kor, szoktam mondani, függetlenül attól, hogy éppen hányadik esztendejét tölti az ünnepelt. De ez tényleg az, én legalábbis úgy érzem. Huszonöt év nem semmi, pláne, ha figyelembe vesszük, milyen változásokon ment, megy át mostanság a sajtó. De ha valaki eléri ezt a kort, úgy is biztathatjuk, hogy előtte még az élet. Nyilván nem túl gyakori se itt, se másutt, hogy egy megyei napilap kulturális függeléke megérje a 25. születésnapját. Már magam sem tudom felidézni, gondoltam-e arra 1991. április 5-én, a Múzsa első számának megjelenésekor, hogy majdan a hétvégi irodalmi- művészeti melléklet negyedszázados évfordulójáról is megemlékezhetünk, de az biztos, hogy szép reményekkel indítottuk útjára. Annak ellenére, hogy tudtuk, létét majd sok bizonytalansági tényező fenyegeti a továbbiakban. Úgy is lett, az eltelt időszakot nem a szellem, a szépírás, a művészetek különleges társadalmi megbecsülése jellemezte Romániában, támogatottság tekintetében a kultúra a leghátsó sorokban kulloghat csupán, szerkesztőségünk azonban hitt abban, hogy a napi eseménykrónikákon túl érdemes külön figyelmet szentelnie az irodalmi-művészeti élet újdonságainak, és négy újságoldalnyi terjedelemben kiemelten tájékoztatnia olvasóit az igényes alkotómunkáról, a tehetség kivételes megnyilvánulásairól. Annál is inkább, mivel magyarságtudatunk megőrzésében, erősítésében az ilyesmi különösen fontos lehet. Szándékunk olvasóink körében kedvező visszhangra talált, a tollforgatók, művészek is mellénk álltak, támogatók is segítették a szerkesztőséget a melléklet megjelentetését célzó erőfeszítéseiben. Sikerült túllépnünk az ilyen-olyan gondokon, s mára immár az 1222. számunknál tartunk. Persze lehet, hogy szerkesztőként túlértékelem a Múzsa két és fél évtizedének a jelentőségét, és valószínű, hogy a melléklet szerkesztésében korábbi (Bölöni Domokos) és mai (Kaáli Nagy Botond) társamban is túlteng a jubileum kapcsán a szubjektivitás, de az se lett volna igazságos, ha csak úgy átsiklunk az évforduló fölött. A Múzsa 25 évének számadatai önmagukért is beszélhetnek. Összesen 4888 újságoldalon juttattunk el verset, rövidprózát, kritikát, interjút, önvallomást, megemlékezést, művészeti és színházi krónikát, más műfajú írást és számtalan festmény, grafika, szobor reprodukcióját, művészi és sajtófotókat lapunk sokezres közönségének. Szokványos könyvméretben ez 24 kétszáz oldalas kötetet tenne ki. Téves volna azt állítani, hogy a mellékletek teljes anyagát érdemes lenne könyvben is megörökíteni, elvégre az olvasók nagyon széles spektrumát próbáltuk megszólítani, s ennek megfelelően a közölt írások jellege, színvonala is igen változatos volt. De tény, hogy több igényes antológiát is összeállíthattunk volna a megjelentetett mintegy hét és fél ezer közleményből. Egy lehetséges ilyen kötet, a Volt jövőkbe nézve meg is jelent a Múzsa 10. évfordulóján, hamar el is fogyott. A tárlatkrónikákból is napvilágot látott már két kiadvány, több Múzsa-interjú szintén fellelhető különböző kötetekben. Mindez elsősorban a szerzők érdeme, akiknek ismételten köszönjük, hogy miközben a legrangosabb honi és anyaországi kiadványokban közöltek, a Múzsa- szerkesztő felkéréseire sem mondtak nemet. Remélhetőleg így lesz ezután is. Mert mondanom se kell, hogy folytatni szeretnők heti mellékletünk közzétételét, és jó lenne, ha a több száz szignó mellett, amelyekkel olvasóink az eddigiekben a Múzsa oldalain találkozhattak, újabbak is felbukkannának. Várjuk hát a fiatalokat, az ígéretes talentumokat, akikből a jelek szerint sohase fogy ki közösségünk. Marosvásárhely, Maros megye realitásainak ismerőiként bizton állíthatjuk, a korábbinál jóval gazdagabb, sokrétűbb, érdekesebb az itteni magyarság kulturális, művészeti élete. Ennek is hű tükre a Múzsa, amelyből lapunk on-line változatának köszönhetően azok is folyamatosan tájékozódhatnak az itt történtekről, akiket a világ más tájaira vetett a sors. Mellékletünk a továbbiakban is eleget kíván tenni ennek az informáló, érték-terjesztő, eseménygerjesztő szerepének is. Egymást követik a rendezvények, alig győzzük valamennyit bemutatni. Ezért se terheljük méltatásokkal, más alkalmi gondolatokkal e jubileumi lapszámunkat. Egy röpke visszapillantó számvetéstől még-sem tudtunk eltekinteni, elvégre nem véletlenül honosult, módosult tájainkon a szállóige ekképpen: Adjuk meg a Múzsának, ami a Múzsáé! Április 6-án, szerda délután 6 órától majd a Bernády Házban még alkalmunk lesz mindezt érinteni azon az irodalmi esten, amelynek szerkesztőségünk több régi, hűséges barátja, munkatársa, Kovács András Ferenc, Kovács Levente, Markó Béla, Nagy Attila és Sebestyén Mihály lesz a vendége. Minden érdeklődőt szeretettel várunk születésnapi rendezvényünkre. Nagy Miklós Kund Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 13.Teatrológusok TalálkozójaMindent a színházról! Nagyszerű ötlettel álltak elő nemrég a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karának tanárai, és ezen ötletet tett követte: szervezkedtek, Facebook-csoportot hoztak létre, majd olyan találkozót hívtak össze, amilyenre eleddig nem voltpélda az intézmény történetében – vendégül látták az összes, dramaturgia szakon végzett egykori hallgatójukat egy közös, kétnapos együttléten. "A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az 1995/1996-os egyetemi évben kezdte el tanulmányait az első teatrológusosztály. A teatrológia nevet a francia kultúrából kaptuk, és bár sokszor használjuk mellette a dramaturgiát és a színháztudományt, hozzánk nőtt ez a név is, belaktuk, örömmel éljük meg különféle vonatkozásait, változásait. Amelyből van bőven. A kilencvenes évek közepén az irodalmi titkár főként a drámaszöveggel foglalkozott, a kritikus pedig kritikát írt. Később a dramaturg a rendező legelső, legbelső munkatársává vált. Az egységes pályamodell – mint a művészeti felsőoktatásban általában – mára a múlté, a teatrológus korábbi feladatai mellett pályázatot ír, honlapot szerkeszt, archívumot kutat, rendezvényt szervez, drámapedagógiai workshopot tart. Színpadi szöveget ír. Tévéműsort szerkeszt. Színházat igazgat. Húsz év nem nagy idő az egyetemi képzésben. Ahhoz azonban pont elég, hogy alkalmat kínáljon ránézni önmagunkra, rákérdezni eddigi eredményeinkre és további feladatainkra. Egykori diákjaink szakmai élete rendkívül sokféle, büszkeségre és önkritikára egyaránt ad számunkra okot. A Teatrológusok Találkozója a volt és jelenlegi teatrológus diákok, tanárok és az egyetem vezetősége közös ünnepe" – állt a meghívón, és nem véletlenül: az első évfolyam 1999-ben, a sorrendben eddig utolsó 2015-ben végzett a Köteles utcában. Összesen több mint hetven hajdani diákról van szó, és a hívásra igen sokan válaszoltak közülük: április hetedikén és nyolcadikán közel hatvan egykori teatrológus-hallgató érkezett a négy éven keresztül sokaknak második otthonként szolgáló egyetemre. A rendezvénysorozat csütörtökön indult, aznap este Sergi Belbel Halál című drámáját tekintették meg a résztvevők a Stúdió Színházban, Bocsárdi László rendezésében. A találkozóra pedig egy teljes, állófogadással záruló napot szántak mind a szervezők, mind az egymást nagy örömmel üdvözlő egykori hallgatók. Péntek délelőtt mindannyian az egyetem előcsarnokában gyűltek össze, ahol Kós Anna, a Magyar Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, majd a teatrológia szakon egykoron és ma tanító oktatók szólaltak föl: Balási András rektorhelyettes, volt diák Helyzet: pillanat és intézmény, Ungvári-Zrínyi Ildikó A dramaturg és a színházi látcső, Kovács András Ferenc Miscellaniae, Albert Mária Működés. Együtt. Diákok és tanárok közös munkájáról, Lázok János Az utókor és az utca pora, Boros Kinga pedig Akinek mindenhez kell értenie címmel tartotta meg rövid, gyakran interaktív előadását. A felszólalásokat a szak elindítóinak, Béres András egykori rektornak és Kovács Levente egykori tanszakvezetőnek visszaemlékezései zárták. Mindezt a végzett évfolyamok képviselőinek felszólalása követte, majd a szünet után igencsak építő jellegű, kötetlen, komoly, de mégis laza hangulatú, humorban és felröhejekben gazdag beszélgetés folyt a színháztudományról, dramaturgiáról, színikritikáról és teatrológiáról, a színház múltjáról, de inkább jelenéről és jövőjéről: az intézmény egykori és mai tanáraival, közel hatvan itt végzett, azóta is a színházművészet területén, illetve perifériáján tevékenykedő, avagy momentán éppen szaksemleges, de szakmabeli teatrológussal. Lett belőlünk dramaturg, irodalmi titkár, drámaíró, prózaíró, műfordító, egyetemi oktató, ismert szépirodalmi szerző, színházigazgató, rendező, színházi, művészeti referens, filmproducer, restaurátor, blogíró, közösségformáló csoportvezető, színikritikus, nyelvtanár, publicista, szerkesztő avagy műsorvezető az írott, a rádiós és a televíziós médiában, színházi szervező, könyvtáros, színházi levéltáros, díszlet- és jelmeztervező, produkciós szervező, avagy éppen társulatigazgató itthon és külföldön egyaránt. Megtudtuk mindezt egymástól és a TeatroLogin címmel szerkesztett, ízléses kiadvány lapjain megjelent önéletrajzokból. És ha szakmai kérdések mentén éles (de építő jellegű) viták is folytak, az egymásra találás örömének légkö-rében mindenki ugyanazon véleményen volt: pár esztendőn belül meg kellene szervezni a következő Nagy Találkozást! Kaáli Nagy Botond (egykori teatrológushallgató) Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 30.Borcsa János Marosvásárhelyen"A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet" Nehéz hűség – ez a címe a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok doktora legutóbbi kötetének. A Kriterion könyvkiadó által megjelentetett kötet mélyenszántó gondolatokat tartalmazó írásokkal ajándékozza meg az olvasót, ezen írásokat nemrég a marosvásárhelyi közönség is megismerhette. A Nagy Attila által a Bernády Házban, múlt héten szervezett könyvbemutatón a vendéglátó beszélgetett Borcsa Jánossal, beszélgetésük közepette pedig a legújabb kötetről is szó esett – és kiderült, szerzője egy ma már szinte elfeledett nyelven és nyelvet ír, olyan értékek mentén, amelyek (sajnálatos módon, de) ugyancsak kiveszőben vannak. – Tagja vagy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az írószövetségnek, rendszeresen közölsz irodalmi lapokban és portálokon, jó pár könyved jelent meg, közöttük díjazottak is. A Nehéz hűséget 2014-ben adták ki. Ez a könyvecske, amely formátumában szinte zsebkönyv, három ciklusban tagolja a benne szereplő írásokat. Jegyzeteknek mondod őket, szerintem jó pár kisesszé van közöttük. Az első írás címe a kötet címe is, a Háromszék napilapban jelent meg 2012-ben. De nem csak írsz, könyvkiadód is van, az Ambrózia. Nagyon sokoldalú emberként ismertelek meg, te a nyugdíjat választottad. Annak idején felajánlották, hogy az egyetemen maradj, miért tértél mégis haza, a Székelyföldre? – Nem tudnék egzakt választ adni a kérdésre, úgy éreztem, az akkori körülmények miatt jobb, ha Háromszéken, Kézdivásárhelyen maradok. Mind a munka, mind a vállalt dolgaim hazahúztak Kolozsvárról. Otthonosabban éreztem magam és tudtam, hogy otthon is van tennivaló bőven. – Egy tradicionális közösség hangján szólalsz meg, és ha egy mai fiatalnak elmondod az elvárásaidat, lehet, hogy nevetni fog rajtuk. Bátorság kellett ahhoz, hogy megírd a gondolataidat… – Irodalommal, szövegértéssel foglalkozom. Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nem szépíróként elindulva mi mással foglalkozhatnék, mint szövegekkel, azok értésével. De a nyolcvanas években a szövegek értelmezése közvetett úton egyébre is, a társadalomra, közösségre, a rendszerre is kihatott. Mi egyébbel foglalkozhattak a kortárs szövegek, mint az akkori körülményekkel? Én nem a közélet dolgairól meditáltam, hanem tényleg az irodalomról beszéltem, azzal folytattam párbeszédet. De ez az új kötet tényleg az értelmezés tárgyát próbálja explicit módon is kiterjeszteni. A körülményeket is próbálom értelmezni. Persze ez nem egy direkt beleszólás az életünkbe – inkább az erkölcs, az emberi természet oldaláról igyekszem a körülményekre reflektálni. Ez az első személyesebb jellegű könyvem, kiléptem az értelmező pozíciójából, és az emberi természetre irányítom a figyelmet. Maga a műfaj is megköveteli a szerző személyesebb jelenlétét. A kritikusnak az alkalom ad tollat. Ezek a kis jegyzetek ilyen alkalmat nem ismertek, ihletből, belső indíttatásból születtek, és ettől kezdve mintha megnyílt volna valami új lehetőség: rendszeresen jöttek azok a különleges alkalmak, amikor személyes jellegű írásokba fogtam. De azt nem állítanám, hogy az erkölcsi kérdések idejétmúltak lennének. Az emberi lét kérdéseiről mindig hasznos elmélkedni, és ezek az elmélkedések örökké aktuálisak. Egyrészt az emberi viselkedésnormákat, az emberi természet megjelenési formáit értelmeztem, másrészt az új körülményeinkre voltam tekintettel: az erdélyi változásokról írtam. Arról, hogy a mindennapjainkban ez a változás hogyan jelenik meg. Van amit értelmezni, és ezekre az értelmezésekre szükség is van. – Ez a kötet sok tekintetben hiánypótló is. Olyan alapigazodási, erkölcsi normákról beszélsz, amelyekhez nagyon sokunknak vissza kellene térnünk. Ugyanakkor helytörténészként is kiváló vagy, a Kishazám című esszéd például nagyszerű, vallomásos, lírai írás. Jelzi azt is, hogy mértéktartó tudsz maradni, tudsz kívülről szemlélni, az objektivitás fontos része az írásaidnak. – Földi István 1967-ben írt egy olyan könyvet Kézdiről, amely felidézi a huszadik század elejét. A város központját például gyöngyszemnek lehetett és lehet tekinteni – azért, mert olyanok voltak – és ma is olyanok kellene legyenek – a lakói. A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet. Nem szabad annyira lokálpatriótának lennünk, hogy a jelenleginél több embernek és magyarnak kell lennünk. Ezek a szálak kötnek oda, és ezért nem maradtam Kolozsváron. De az elmúlt évtizedek alatt a közösség sajnos nagyon kiöregedett, lepusztult: a szelleme egyre gyengébb. – Ez a könyv a tartásnak egy kis enciklopédiája, amely a tiéd és amely – reméljük – mindannyiunké is lesz. Nehéz-e a hűség? – Úgy érzem, hogy lehet egy újabb kötetnyi írás is ezekből a jegyzetekből. Kísérletezem félpercesekkel is, nem szeretem a kimondottan szakszerű, nyelvművelő írásokat, de sokszor sérti a fülemet egy-egy nyelvi jelenség, ezekre szoktam félpercesekben, fiktív párbeszédekben reagálni. A hűség pedig nehéz, de megéri vállalni. Egyre mélyebben és őszintébben kellene elemeznünk magunkat és a körülményeinket, még akkor is, ha a tendenciák és divatok ellenében kell ezt tennünk. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 7.Pár sor az életemről"Székely-Benczédi Endre költő, nyugalmazott matematikatanár rövid önvallomása fölött áll a fenti cím. Április 26-án a felújított marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán festőművész szellempezsdítő műtermében tollforgató kollégák és irodalombarátok társaságában beszélt önmagáról, olvasott fel köteteiből, új verseiből néhányat. Aki jelen volt az összejövetelen, Kilyén Ilka színművésznő ihletett tolmácsolásában e líra eddig talán nem is észlelt különleges hangulataira, iróniájára, humorára is ráhangolódhatott. Bölöni Domokos, illetve Kaáli Nagy Botond korábbi írásai is eszünkbe juttathatták, az eddigieknél több figyelmet érdemel ez a vidéki magányban ritkán megszólaló lírikus. Érdemes beleolvasni tömör önéletrajzába, választani egyet versei közül. "Egykori házunk küszöbén, a Kis- Küküllő menti Csokfalván még ott virít a kopott patkó, amely arra volt hivatva, hogy megóvjon az ártó szellemektől, s az életem fonalára hurkolt csomókból néhányat kibogozzon. Sikerült valahogy átúsznom a sötétségen, s csak akkor voltam éber, ha valami világosság is mutatkozott az égen. Gyávaság talán, vagy velem született óvatosság a porból? Nem vagyok rá büszke, de valahogy égetni kezdett már a régi tüzek üszke. Ezért írok ma újra verset. Unokáim is kezdtek botladozni a nagyvilágban, s nem biztos, hogy még leszek, amikor az eszük is kérdez. Ars poetica? Megírni mindent, ami volt, van és lehetséges. Próbálok rátákolni régi szárakra virágot ígérő rügyeket. Minden apróság érdekel, még a szép is, ha él. Nem akarom megváltani a világot, de szeretném olyannak mutatni, amilyennek látom. Voltak, vannak és lesznek apró, mindennapjainkba nyúló részletek, amelyekre odafigyelni érdemes. Még akkor is, ha egyikét-másikát én csak megfogalmazom. Vagy Te. Vagy Ő. Költészet mindannyiunkban lakozik, s ha sikerül így, együtt, az EGÉSZET megértenünk, talán a javunkra változik – a világ, vagy mi magunk. 1949-ben születtem Marosvásárhelyen. Szovátán jártam középiskolába. A marosvásárhelyi hároméves Tanárképző Főiskolán matematika szakot végeztem 1971-ben. Azóta tanárkodom. Feleségem is tanár. Három gyermeket neveltünk fel. A csíkfalvi iskolában tanítunk, a vele összenőtt Nyárádszentmártonban élünk. 1968-ban jelent meg első versem az akkori Maros megyei napilapban, közöltem az Albatros című főiskolai lapban is. 1972-ig folytatódott ez, amikor sikerült a Szekuritáté egyik dossziéját felduzzasztanom. *1986-tól újra írtam, verseimet folyamatosan közölték a romániai magyar lapok (Igaz Szó, Ifjúmunkás, Utunk, Vörös Zászló), majd a fordulat után a Látó, Helikon, és újabban a Népújság is. Kötetem: Kökényvár a senki földjén. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2007." Székely-Benczédi Endre Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 11.Alkotói ösztöndíjak 2016Zsúfolásig megtelt tegnap délután a sétatéri Kaszinó az Alkotói Ösztöndíjak 2016-os gáláján. Az RMDSZ megbízásából a Communitas Alapítvány 2003 óta díjazza a legtehetségesebb hazai fiatal magyar művészeket, akiket Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke méltatott. A díjazottak: film és televízió – Bács Ildikó, Gál László, Kocsis Tünde, Lőrincz Lóránd Sándor, Péter Anna, Sáji Róbert; irodalom – Adorjáni Anna, Demeter Zsuzsanna, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád, Lovassy Cseh Tamás, Simon Emőke, Tamás Kincső, Varga Borbála, Varga László Edgár; színházművészet – Balla Szabolcs, Botos Bálint, Imecs-Magdó Levente, Jerovszky Tímea, Kónya Ütő Bence, Köllő Csongor, Moldován Blanka Boglárka, Nagy Botond, Orbán Levente; vizuális művészetek – Adorjáni Márta, Betuker István, Gábor Barna, Kékedi Ronáld, Kolozsi Erik, Kopacz László, Ördög-Gyárfás Ágota, Szász Zsolt, Török Réka; zeneművészet – Bagossy Norbert, Bordos Nagy Eszter Csilla, Darabont Örs, Demeter Vincze András, Harmadik Zenekar, Hermann Szabolcs, Iszlai Renáta, Szép András, Szőcs Géza Márton. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 13.Premier és könyvbemutatóA játszma vége A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Samuel Beckett: A játszma vége című színműve Tompa Gábor rendezésében. Szereplők: Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos. Dramaturg: Visky András, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, rendezőasszisztens Nagy Botond. A premierre május 13-án, ma 19 órától kerül sor a nagytermi stúdiótérben. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. A következő, szintén bemutató értékű előadásra május 15-én, vasárnap 19 órától ugyancsak a Kemény János- bérletek érvényesek, egyeztetés szerint. A bemutatót megelőzően 17.30-tól a színház előcsarnokában könyvbemutatóra kerül sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi közönség is megismerheti Tompa Gábor: Egy rendező életművéből – a Három nővértől a Cseresznyéskertig című háromnyelvű (román, angol és magyar) alkotói albumot, mely a Román Kulturális Intézet kiadásában George Banu előszavával jelent meg. A könyvbemutatón jelen lesz Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese. (pr-titkárság) Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 8.Turnék és premierekA leggazdagabb évadról A nyár első hónapjába léptünk, a legtöbb színház, illetve egyéb művészeti intézmény természetszerűen hamarosan nyári szünetet tart, a Maros Művészegyüttesnél azonban gőzerővel folyik a munka. Barabási Attila Csabavezérigazgató az elmúlt évadot összegző gondolatai mellett a soron következő tervekbe is beavatott, utóbbiakban szerepelnek külföldi turnék, vendégjátékok, ünnepségek és premierek egyaránt. – Nagyon mozgalmas évünk volt. Igaz, mindig ezt mondom, de az idei esztendő az összes utóbbin túltett. 2007 óta vezetem az intézményt, és azóta soha nem tartottunk annyi előadást, nem tettünk annyi igénylésnek, meghívásnak eleget, mint az idei évad során. Ugyanakkor szintén 2007 óta most vettünk részt az eddigi legnagyobb turnénkon is: két hét alatt tizenhárom előadást játsztunk Magyarország különböző településein, naponta egy vagy két produkciót adtunk elő. Mindennek köszönhetően számunkra többé nem jelent nehézséget a turnészervezés: Erdélyben és Magyarországon nagyon sok helyen megfordultunk, mindenhol sikeres előadásaink voltak, folyamatosan kapjuk a meghívásokat, szeretnek bennünket, mi pedig örvendünk, hogy válaszolhatunk a hívásra. A művészegyüttes magyar tagozata több mint hatvan előadást tartott az idén. Színes palettáról válogathattunk – az évet farsangi műsorral kezdtük, amelyet mindenhol nagyon szerettek, ezután autentikus népi műsort vittünk színpadra, majd mesejátékot készítettünk. Kiderült, a közönségigény sokkal erősebb az autentikus népi előadásokra, mint a táncszínházra, ennek ellenére az utóbbit sem hanyagoljuk el: szeretnénk növelni a nézőszámunkat, megismertetni a fiatalokkal a népzene, a néptánc értékeit. A kolozsvári nemzetközi táncfesztiválon mi képviseltük az autentikus népi vonalat, és nagy sikernek örvendett az Iskola másként programban való részvételünk is: napi két – összesen közel húsz – előadást tartott a magyar és a román tagozat, ezeket 5000 néző látta, mindemellett szerveztünk néptáncoktatást, kézművességi oktatást és hagyományos népviselet-kiállítást is. Utóbbival az elmúlt években rendszeresen foglalkoztunk, az idén már nyolc tárlatot rendeztünk be, közöttük egyet a szegedi egyetem felkérésére a dél- magyarországi városban, a házigazda intézetben: itt erdélyi – Maros menti, székelyföldi, kalotaszegi népviseleteket mutattunk be három héten keresztül. Nagyon jó a kapcsolatunk a különböző kulturális intézményekkel, számos művészeti jellegű rendezvényen, fesztiválon voltunk társszervezők, figyelmet szentelünk a hagyományos eseményeknek, ünnepeknek. Hamarosan pedig ismét turnéra indulunk: ezúttal a Győri Balett meghívására érkezünk az általuk szervezett győri nemzetközi táncfesztiválra. A dolog érdekessége, hogy a meghívott társulatok egy-egy előadással vehetnek részt a szemlén, minket két produkciónkkal hívtak meg: a tavalyi, erdélyi hivatásos táncegyüttesek szemléjén a legjobb előadás díját hazahozó Szép piros hajnalban című előadásunkkal, valamint a Novák Ferenc által rendezett János vitéz című gyerekelőadással – utóbbit a szemle keretében szervezett gyermekfesztiválon mutatjuk be. Az idén 85 éves Novák Ferenc a győri szemle kulcsembere és állandó vendége – annak idején ő ajánlotta, hogy a magyarországi táncszövetség az erdélyi társulatokat is emelje sorai közé, ez pedig mindannyiunk számára igazi ugródeszkát jelentett. Születésnapját kellőképpen megünneplik majd a szervezők, mi tiszteletünk jeléül az általa színre vitt, itthon nagy sikernek örvendő előadással jelentkezünk. A szemle ugyanakkor nem csak nép-táncfesztivál: mint említettem, a Győri Balett szervezi és meghívást kapnak rá balett-, sporttánc-, kortárs tánc- és néptánctársulatok egyaránt. Az előadásokat igen rangos zsűri értékeli, és nívós kritikák is megjelennek róluk. Mindez számunkra nagyon fontos: megtudhatjuk, mennyire vagyunk jók, hol állunk profizmus dolgában a többiekhez képest, és a szakma olyan nagyságaival kerülhetünk kapcsolatba, akikkel itthon nem, avagy keveset találkozhatunk. A tavaly az Imádság háború után című előadásunkkal vettünk részt ugyanezen a fesztiválon – akkor visszhangos sikert arattunk, remélem, az idén ezt megismételjük. A Maros Művészegyüttes 1956-ban alakult, idén a hatvanadik születésnapunkat ünnepeljük. Mindegyik előadásunk egy kicsit ennek is szólt, az egykori és mai kollegáknak szenteltük őket, hiszen múlt nélkül nincsen jelen és nincs jövő sem. A mikházi csűrszínházi évadot mi nyitottuk egy, a tíz éve elhunyt Széllyes Sándor emlékének szentelt esttel, június elsején pedig a Fehérlófia című gyerekelőadásunkkal léptünk fel ugyanott. Nagyon fontosnak tartjuk vidékre elvinni ezeket a produkcióinkat, de a terjedelmes díszlet miatt sajnos csak kevés előadóterem felel meg nekünk. A Csűrszínház ezek közé tartozik, mi pedig összeszedtük a környékbeli gyerekeket, elbuszoztattuk őket Mikházára és ott gyereknapi ajándékként előadtuk nekik ezt a produkciót. Ami pedig a soron következő időszakot illeti, folynak a próbák mind a román, mind a magyar tagozaton. A magyar társulat ősszel Könczey Árpád és Könczey Csongor színrevitelében mutatja be a Most múlik című új előadásunkat. A művészegyüttes megalakulásának 60. évfordulójára ez év októberében egyhetes ünnepségsorozatot szervezünk – ennek a keretében mutatjuk be a soron következő előadásainkat, és társulatonként egy-egy kötetet is kiadunk az együttes múltjáról, történelméről. Hazavárjuk elszármazott kollegáinkat, szeretném, ha együtt ünnepelhetnénk. De addig sem lustálkodunk: a júliusi szabadságunk előtt, a győri szemle mellett meghívást kaptunk egy görögországi és egy németországi turnéra, augusztus elején pedig folytatjuk a munkát – a kettő között számos kollégánk erdélyi tánctáborokban oktat nívós és autentikus néptáncot. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 9.MASZIDI VásárhelyenVolt egy régi ötlet, ami nemrégiben beteljesedett. Volt egy jó terve az egyik hallgatónak, ami az egyetem vezetőségénél és tanári karánál megértésre lelt. Volt egy alapítvány, amely ezt támogatta. És lett egy olyan találkozó, amely ritkaságszámba megy a honi és a külföldi színházi életben egyaránt. A MASZIDI-ről, avagy magyar színházi diáktalálkozóról van szó, amely június hatodika és tizenkettedike között zajlik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A dolog lényege, hogy Gaál Attila Csaba hallgató ötlete nyomán meghívták a magyarországi és határain túli színművészeti egyetemek tanárait és diákjait egy egy hétig tartó, közös alkotómunkára – a részt vevő tanárok számukra idegen hallgatók alkotta csoportokat irányítanak, a projekt célja pedig egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok. Az egyhetes munka során van elméleti képzés, gyakorlati munka, a hét végén pedig különböző produkciók formájában bemutatásra kerül az elsajátított mesterségbeli tudás. Mindezzel kapcsolatosan szerda délben tartottak sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában, ahol Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, közöttük a budapesti, újvidéki, Kolozsvári színművészeti egyetemen tanító vendégtanárokat és az ötletgazdákat. – A rendezvény a Gaál Attila Csaba ötlete és Gáspárik Attila régi tervének kiterjesztése. Amikor új szakokat indítottunk, ő mondta, hogy azok a diákok, akik nálunk végeznek, generációként mennek tovább, olyanokként, akik ismerik egymást és együtt dolgoztak, tudják, hogy kihez forduljanak, ha például egy számukra megfelelő rendezőre, díszlettervezőre lesz szükségük. Arra gondoltunk, hogy ugyanez történik a Kárpát- medencében is: ha a hallgatóink a többi, hasonló profilú egyetem diákjaival együtt dolgozhatnának, tudnák, hogy kiket hívjanak előadásaikhoz a későbbiekben. Ezért karoltuk fel a Gaál Attila Csaba ötletét. A találkozón részt vevő tanárok: Kalocsai Kata Kolozsvárról, Forgách Péter Budapestről, Balázs Áron és László Sándor Újvidékről, valamint Gáspárik Attila Marosvásárhelyről. Balási András rektorhelyettes hozzátette: – Ennek voltak előzményei, ’96–’97-ben a budapesti egyetemmel közösen szerveztünk egy workshopot, illetve két stúdiófesztivált. A mostani találkozót a Bethlen Gábor Alapon keresztül jelentős összeggel támogatta a Studium–Prospero Alapítvány, köszönjük nekik. – 1989 előtt magyar nyelvű színészképzés Európában két helyen volt: Budapesten és Marosvásárhelyen – mondta Gáspárik Attila. – Ha egy magyar színjátszás van, és ez helytől független, akkor mi lenne, ha a képzésben is gondolatokat cserélnénk egymással? Ha azokat az ingereket, amelyek pluszban érintenek minket a román vagy szerb színjátszásból, kicserélnénk egymás között? Akár tanárcserékben is gondolkodhatunk. Nem vagyunk egymásnak rossz értelemben vett konkurensei, csak egyeztetési problémáink vannak, nagyok a távolságok. Magyarországon osztatlan színészképzés zajlik öt éven át, Újvidéken 4+1 év a képzés, itthon 3+2. És elvileg ugyanazt tanítjuk. Arra is jó ez a találkozás, hogy megbeszéljük a különbségeket. Nagyon heterogén a hallgatói csoportok összetétele, vannak bennük első- és harmadévesek például. Én improvizációval és történetépítéssel foglalkozom velük, ez mindig működik. Nagyon büszke vagyok Gaál Attila Csabára, hogy kitalálta ezt a dolgot, ugyanakkor az egyetem vezetőségének hozzáállását is tükrözi, hogy meghallgatjuk a diákjaink véleményét, és a jó ötleteket segítünk megvalósítani – ő Budapestről érkezett és az egész hallgatói önkormányzat részt vett a szervezési munkákban. Forgách Péter is felszólalt: – Színjátszás egyféle van. Mindegy, hogy ki honnan jött, ugyanazt beszéljük, ugyanazt kergetjük, ami különbség, az csupán személyes különbség. Ez a találkozó, amin most részt veszünk, egy nagyon értelmes dolog, akkor is, ha még kísérleti stádiumban van. De öröm részt venni benne, valószínűleg a színészképzés természete, hogy összezáródnak az emberek. – Arra koncentrálok, hogy a jelen pillanatban a lehető legjobban, legkényelmesebben, a legjobb körülmények között peregjen a fesztivál, és ha úgy ér véget, hogy emberileg egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor elértük a célunkat – tette hozzá Gaál Attila Csaba, majd a Studium–Prospero Alapítvány vezetője, dr. Vass Levente szólt: – Ez a történet számomra örömmel ért véget. Egy hallgató elkezdte, majd partnerek lettek az oktatók, a színház, az alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, és most itt vagyunk. Az elkövetkezőkben is biztosítjuk a partnerséget, mert úgy érzem, ennek a találkozónak lesz folytatása. Az alapítvány is közös termék, a Studium orvosi jellegű, a Prospero a Művészeti Egyetemen zajló állami magyar oktatás háttérintézménye. A tavaly jogilag egybevonódtunk, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogat bennünket: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megszervezéséhez 10 millió forint áll rendelkezésre évente, ezen eseménysorozat megszervezéséhez 2 millió forinttal járultunk hozzá. A találkozó esti programpontjait a diákok állították össze, a szakmait a tanárok. Harsányi Zsolt elárulta, nem volt meghatározva, hogy ki mit csinál az általa tartott órán. Mindenki elhozta a saját munkamódszerét, ötletét, és kitalálta azt, hogy hogyan dolgozik idegen diákokkal. Ezen munkamód-szerek között volt jelenetírás és rendezés, maszkok készítése, improvizációs gyakorlatok és történetépítés. A hétvégi előadásokat a nagyközönség is megtekintheti, az időpontokra még visszatérünk. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 17.Tizenkét versenyelőadás a kisvárdai fesztiválonA pénteki „nulladik” nappal startol a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválja, a június 25-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthat a közönség. A fesztivál nyitányaként péntek délután a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszéke hallgatóinak kiállítását, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt huszonöt évének fontosabb állomásait bemutató dokumentum- és fotótárlatot nyitják meg a felső-szabolcsi kisváros művelődési központjában. Csehov Sirály című darabját szombat este láthatja a közönség a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában. A versenyprogramban ezen kívül még tizenegy produkció szerepel, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthetnek meg az érdeklődők. A seregszemlén egyébként tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be előadásait. A szatmáriak Sirálya mellett a következő produkciók kaptak helyet az idei versenyprogramban: Spiró György: Az imposztor, Csíkszeredai Csíki Játékszín. Rendezte: Kövesdy István; Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset, Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Molière: Úrhatnám polgár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Ragni – Rado – MacDermot: Hair, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Rendezte: Puskás Zoltán; Piaf-marche/Piaf-menet (hommage á Edith Piaf), a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciója. Rendezte: Mezei Kinga; Lev Birinszkij: Bolondok tánca, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Rendezte: Sebestyén Aba; Molière:Mizantróp, Kassai Thália Színház. Rendezte: Czajlik József; Bartis Attila: A nyugalom, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Rendezte: Radu Afrim; Garaczi L. – Toepler Z.: Brahms és a macskák, Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Rendezte: Hatházi András; Székely Csaba: A homokszörny, Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Rendezte: Nagy Botond; Vivian Nielsen: Hullámtörés, Kolozsvári Állami Magyar Színház. Rendezte. Tom Dugdale. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 25.Zárul a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai FesztiváljaZáróünnepséggel, díjátadással, gálaműsorral ér véget ma este a hagyományos kisvárdai színházi seregszemle. A díjazottak közt remélhetőleg marosvásárhelyi művészek is lesznek. Joggal számíthatnak elismerésre, hiszen a június 17-25. között lezajlott eseményeken városunk képviselői meghatározó szerepet játszottak. Nemcsak a versenyprogramban, több más előadáson is maradandó élményt nyújtottak a fesztivál közönségének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című drámájának Radu Afrim rendezte színpadi változatával mérettetett meg. A produkció már többfelé aratott sikert, ezen a szemlén is felkelthette a szakma és a nézők figyelmét. A Spectrum Színház Moliere A nők iskolája című előadásával mutatkozott be. Rendezője Török Viola. A Hallgatói Minifesztiválon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának tapsolhattak. A fiatalok Bocsárdi László rendezésében adták elő Sergi Belbel Halál című színművét. A marosvásárhelyi András Lóránt Társulat is fellépett a fesztiválon. A Fade out című előadásával bizonyíthatta tehetségét. Rendező Györfi Csaba. Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője ezúttal mint rendező izgulhatott a verseny során. Ő vitte színre a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával Lev Birinszkij művét, a Bolondok táncát. A vásárhelyi drámaíró, Székely Csaba sem hiányzott a kisvárdai programból. A homokszörny című darabját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház versenyprodukcióként mutatta be Nagy Botond rendezésében. És ugyancsak nagy érdeklődés övezte Ingmar Bergman Őszi szonátáját, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a soproni Petőfi Színház, a Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház Pataki András által rendezett koprodukcióját. Ennek egyik főszereplője Farkas Ibolya. A mellékelt fotón rögzített jelenetben Molnár Anikó a partnere. Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 2.Tizedik évadát zárta az M Stúdió„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán. A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre. A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 21.Nem tökéletes, de az eddigi legjobbHideget, meleget kapott a frissen megjelent Székelyföld története című háromkötetes kiadvány. A tegnapi tusványosi könyvbemutató-vitán megfogalmazott kritikákra maguk a szerzők válaszoltak, következtetésként pedig levonható, hogy a tökéletestől valóban messze áll, de az eddigi ismeretek összesítéseként ez a létező legnívósabb kézikönyv a székelység történetéről. Szerzők, könyvkiadók és két, kritikai észrevételek közlésére felkért történész is résztvevője volt annak a tegnapi könyvbemutatónak, amelyet a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerveztek. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal költségein kiadott háromkötetes Székelyföld történetén 22 szerző dolgozott kevesebb mint négy éven át, és a kritikai meglátások két legfőbb tárgyát ezzel el is árultuk: szinte betarthatatlanul rövid határidőre kellett dolgoznia több szerzőnek, emiatt pedig a munka összehangolásában nehézségek merültek fel. Többnyire ennek a következményeit fogalmazta meg Fehér János történész és Nagy Botond levéltáros, akiket a szervezők arra kértek fel, hogy vállalják az „ördög ügyvédei” szerepkört. A kivetnivalók közt felsorolták az ismétléseket, a hivatkozások, jegyzetek szegélyes megjelenítését, helytelen forráskezeléseket, szerkesztési mulasztásokat, kifogásolták továbbá, hogy több szerző a korábbi munkáit ollózta be a könyvbe, és a végeredmény egyfajta szöveggyűjtemény lett. A kritikai észrevételek után a bemutatón részt vevő hét szerző szólalt fel – Hegyi Géza, Hermann Gusztáv Mihály, Csikány Tamás, Nagy József, Tóth-Bartos András, Oláh Sándor, legvégül pedig Bárdi Nándor. Többen kiemelték, hogy csak akkor használták fel a korábbi szövegeket, ha az adott területen nem születtek újabb kutatási eredmények. Bárdi az összegzésében kifejtette: – Nehézségek adódtak abból, hogy a megrendelő nem a történészszakmának, hanem a nagyközönségnek szánta a könyvet, ezért határozott kérése volt, hogy olvasmányos legyen. A „kézikönyv vagy monográfia?” problémájából fakad nagyon sok hiba, ugyanakkor a könyv megmutatja, hogy jelenleg hol tartunk. Végigvezet 7-8 vonulatot, köztük a katonaság, a közigazgatás vagy az identitásépítés kérdéskörét, és racionális módon próbál önképet felmutatni. A Székelyföld története I–III. 22 szerző tollából 2200 oldalon tárja fel a Székelyföld történetét. Az első kötet a kezdetektől 1562-ig terjed, a második a kiegyezésig, az utolsó pedig a közelmúlttal zárul. Kovács Hont Imre Hargita Népe (Csíkszereda) 2016. július 30.Bevonzzák a diákokat (Kézdivásárhelyi városi színház)„Különlegessége az elmúlt évadunknak, hogy több délelőtti előadást játszottunk, ami a diákok körében megemelte a nézettségi mutatót, így azokat a vidéki tanulókat is be tudtuk vonzani, akik Kézdivásárhelyi líceumokba járnak, de délután már nincs lehetőségük színházba járni” – mondta Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója. A Kézdivásárhelyi Városi Színház három saját produkciót mutatott be az elmúlt évadban: Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A második váratlan szerelem című darabját Csurulya Csongor állította színpadra, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét Kolcsár József, a társulatvezető rendezte, A dolgokról egy földi szellemnek zenés-verses produkció pedig a Sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekarral együttműködésben, Fekete Vince és Szilágyi Domokos versei alapján készült ugyancsak Kolcsár József rendezésében.Mindhárom előadást többször játszotta a társulat, A dolgokról egy földi szellemnek címűt közel húsz alkalommal tűzték műsorra, és nemcsak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatták be, hanem Baróton, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Budapesten is, ahol a produkció egyik részletével megnyerték a tizenegyedik alkalommal szervezett Versünnep énekelt vers kategóriáját, a díj pedig egy meghívás a Pesti Broadway Fesztiválra a teljes előadással. A Kolcsár József által rendezett Játék a kastélyban című előadással ugyancsak több kiszálláson vettek részt, Brassóban, Kovásznán és Csíkszeredában is bemutatták. Ahogy a korábbi évadokban is történt, meghívott produkciókat is kínált bérletes közönségének a Városi Színház – az M Stúdió Mozgásszínház Személyazonosság és Egyszer élünk, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tóték, és a Csíki Játékszín a Hyppolit, a lakáj című előadását –, ezek mellett pedig bérleten kívül is több fontos produkciót láttak vendégül Kézdivásárhelyen, többek között a Cimborák Bábszínház Verstől versig hajt a csordás című összeállítását, Csernik-Pál Szende Sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő lábbábos óvodákban tartott bábjátékát, a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Szentgyörgyi szent című kétnyelvű produkcióját, valamint a Tomcsa Sándor Színház Mátyás mesék című gyerekelőadását. A dolgokról egy földi szellemnek című zenés műsort iskolásoknak is többször játszották, ahogy diákoknak ajánlották a Kifordulás című iskolaszínházi produkciót is, Molnár Bence, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Petőfi Sándor A helység kalapácsa eposzparódiája nyomán készült egyéni előadását. Amint Kolcsár József elmondta, a következő évad első bemutatóját augusztus 25-én, a városnapok részeként láthatja a Kézdivásárhelyi közönség, Kiss Csaba Skandináv lottó című darabját ő maga rendezi, a díszlet- és jelmeztervező pedig a kisvárdai fesztiválon idén díjat nyert Bajkó Blanka Aliz. Az évad következő produkciója bérleten kívül kerül műsorra, Matei Vişniec A pandamacik szép utazása, melyet a szaxofonos mesél el, akinek volt egy frankfurti szeretője című darabját Nagy Botond rendezésében mutatják be, a szilveszteri előadás pedig Egressy Zoltán Portugál című darabjából, ugyancsak Kolcsár József rendezésében készül. A meghívott előadások közül, amint azt már megszokhatták a nézők, bérletben lesz látható a Csíki Játékszín szilveszteri előadása, a Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. Esztrád című produkciója, és más előadások is, amelyekről eddig még nem született végleges megállapodás. Mindezek mellett havi rendszerességgel gyerekelőadások és más meghívott, adott esetben határon túli produkciók is műsorra kerülnek Kézdivásárhelyen, folytatódik az iskolaszínházi és délelőtti előadások sorozata, a korábbiak közül pedig műsoron mArad A dolgokról egy földi szellemnek, a Játék a kastélyban és a Zabhegyező című, korábban készült előadás, amely az elmúlt évadokban több meghívást kapott más városokba. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 9.Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni. A kiadványról Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló. Az első kötetről Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek. A második kötetről A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés. A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott. A harmadik kötetről Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája. A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében. A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani. Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források. A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett. Általános bírálat Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások. Monográfia vagy kézikönyv? Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá. Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá. Szerzői hozzászólások Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna. Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó. Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg. Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről. A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 11.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Mi a székely: megmentésre szoruló szegény nép vagy szupermagyar? Három kötetben összegezték a Székelyföld történetét, amely egyfajta önképet is közvetít a közösségnek. http://itthon.transindex.ro/?cikk=26130&mi_a_szekely_megmentesre_szorulo_szegeny_nep_vagy_8222szupermagyar8221? A régi Tusványosok magas színvonalú vitáit hiányolók számára is megfelelt volna az elvárásoknak az idei, 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szakmai rendezvényei közül néhány. Például ilyen volt a Kós Károly sátorban megszervezett Könyvbemutató és szakmai vita a Székelyföld története I-III. kötetekrol címu program. Ez utóbbit korlátozta, hogy csak a szerzok egy része volt jelen és a másfél órán tíz embernek kellett osztoznia. A kemény kritikától, az opponensek - egyáltalán az ellenvélemény - jelenlététol és nyílt megnyilvánulásától talán némileg elszokott tusványosi közönség számára Bárdi Nándor történész, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet osztályvezetoje jelezte is a beszélgetés egyik pontján, nem azért jöttek a köteteket bemutatni, hogy fényezzék magukat, ezért hívtak bírálókat. Ez egy szakmai vita kezdete, ahol teljesen normális az, hogy az szakemberek elmondják a véleményüket. . �?gy tekintem ezt a három kötetet, mint egy szintézist: 22 szerzo ezt tudta produkálni négy év alatt - jelentette ki. A következo évtizedekben a történész szakma ennek nyomán tudja korrigálni az esetleges tévedéseket, és elvégezni azokat az alapkutatásokat, amelyek kiegészítik és árnyalják majd az ebben a monográfiában vázolt összképet. [.] A kiadás körülményeirol Miklós Zoltán, a Haáz Rezso Múzeum igazgatója és Kolumbán Zsuzsánna, székelyudvarhelyi történész, a szerkesztobizottság titkára beszélt. Szakmai és közösségi igény megfogalmazódása eredményezte a monográfia elkészültét, Egyed Ákos kolozsvári történész vetette fel még 2007-ben, hogy meg kellene írni a székelység történetét - idézte fel Miklós. 2012-ben Bunta Levente, Székelyudvarhely akkori polgármestere kezdeményezésére elindult a munka, a Haáz Rezso Múzeum biztosította az intézményi, a székelyudvarhelyi önkormányzat az anyagi hátteret, és elkezdodött azoknak a szakmai partnereknek a megkeresése, bekapcsolása, akik garanciát jelentettek arra, hogy az elkészülo kötet minden szempontból megfeleljen a szakmai elvárásoknak. Eloször az EME, aztán a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolódott be a szakmai együttmuködésbe. Az önkormányzat a költségek biztosításával jelentos terhet vállalt, az elkövetkezokben pedig kiderül, a nagyközönség támogatja-e ezt a vállalkozást a kötetek megvásárlásával - mondta Miklós Zoltán. [.] Fehér János történész, muvészettörténész Barótról és Nagy Botond levéltáros, történész Sepsiszentgyörgyrol a kritikai észrevételeiket mondták el bevezetoként. Az elso és második kötet bírálatára felkért Fehér János megjegyezte, kevés idejük volt a kötetek áttanulmányozására, arra, hogy átfogó észrevételeket fogalmazhassanak meg. A tartalomra rátérve, szerinte egy monográfiától elvárható, hogy tömör, logikus, átlátható okfejtéseken alapuljon, a felsorakoztatott adatok hitelesek legyenek, amelyekre aztán hivatkozni lehet, valamint egy következetesen egységes fogalomhasználatot valósítson meg. Véleménye szerint ebben a monográfiában a kritikai apparátus nagyon hullámzó minoségu, következetlen, azaz vannak fejezetek, ahol teljesen kielégíto, máshol viszont gyatra, oldalakon keresztül számos idézojelbe tett részlet és történelmi adat jelenik meg hivatkozás és jegyzetapparátus nélkül. Számos helyen redundánsak és terjengosek a fejezetek, foleg a második kötetben, azaz több szerzo is esetenként visszatér ugyanarra a témára. Az elso kötet egyházi viszonyokat összefoglaló fejezete viszont például egy üdíto, tömör, tárgyilagos, jól hivatkozott szöveg, a szerzok kritikailag vizsgálták a forrásokat, és új, eddig fel nem dolgozott adatokat is bevontak az elemzésbe - emelte ki Fehér. A székely jogrendszerrol szóló rész mondhatni sztereotip összefoglalása az eddig e tárgyban született munkáknak, sokszor másodlagos hivatkozással, kritikai forrásvizsgálat nélkül. A Rákóczi-szabadságharc tárgyalása a bírálat szerint redundáns, következetlen, sot csúsztatásokkal és spekulációkkal, valamint tárgyi tévedésekkel terhelt. A székely mezovárosokkal és a székely székek szervezetével kapcsolatban kiegészítéseket, forráskritikát javasolt. Több olyan részlet is van, amely a szerzok korábban megjelent könyvei részleteinek vagy tanulmányoknak a szöveghu reprodukciója. Nem egy fejezetben nem új kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre töro, professzionálisan szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a szövegek megírására felkért szerzoknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetosen változó minoségu írásaiból összeállított szöveggyujteménnyel - fejtette ki a munka fontosságát is hangsúlyozva a muvészettörténész bíráló. További alapkutatásokat javasolt, illetve felvetette, hogy el kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a szerzok évtizedeken át görgessék maguk elott gyakorlatilag ugyanazokat a szövegeket, és több helyen is publikálják azokat. Nagy Botond, a harmadik kötet bírálója a román szakirodalmat és egy historiográfiai összefoglalót hiányolt. A dualizmus korával kapcsolatos résznél kiemelte, gyakran említésre kerül a centrum-periféria, a függoségi modell, illetve a modernizációs hatások szigetszeru megnyilvánulásainak diagnózisa, amely egy társadalomelméleti modell és azt a nemzetközi viszonylatban a gyarmatbirodalmakra, illetve a gyarmataikra szokták alkalmazni, ami elorevetíti, hogy Székelyföldrol eleve csak mint elmaradott, fejlesztésre váró régióról eshet szó, így foképp annak felzárkóztatásán, az állami központ gazdaságpolitikáján lesz a hangsúly. A terület az Osztrák-Magyar Monarchia, a birodalom perifériájaként jelenik meg, miközben Magyarország határterülete vagy az osztrák-magyar vámterület megfogalmazás történetileg hitelesebb megfogalmazás lett volna. Az akkori magyar kormány által indított gazdasági felzárkóztatási programként indított Székely Akció elott is voltak a Székelyföldön vállalkozások, gazdasági sikerek, az nem volt olyan nagy vízválasztó, mint ahogyan azt a kötetben bemutatják. A legnagyobb változás a dualizmus korában az egységes közteherviselés bevezetése volt, ami súlyosan érintette a Székelyföldet, beleértve egyéb gazdasági korlátozásokat is, ami egyébként nagyban hozzájárult a gazdasági helyzet romlásához, ennek tárgyalása, az adózás kérdése azonban kimaradt a kötetbol. Tizenegy év alatt a szeszfogyasztásból Háromszéken befizetett adó nagyságrendileg többszöröse volt annak, amit a magyar állam például oktatásra költött, ezeknek az adatoknak a kvantifikációja nélkül Nagy Botond szerint hiányos a kialakult kép. [.] Transindex.ro"[.]táblázat A városlakók száma, illetve a városi lakosság aránya 2016-ban Hargita megyében (Forrás: megyei statisztikai hivatal) Mindezen magyarázatok tükrében sem világos, hogy az adatokhoz képest pontosan hány lakosa van Hargita megyének, csupán azt merjük leírni, hogy valahol 310 ezer és 333 ezer közöttire teheto. Romániában 2015-ben éves szinten napi mintegy háromszázzal csökkent a lakosságszám. Kétszázhatvanhattal csökkent a lakosság A 2011-es népszámlálás óta az eredeti számhoz minden hónapban hozzáadják a született gyerekek számát és kivonják az elhalálozókét. A prefektusi hivatal honlapján is megtalálható beszámoló szerint 2016 elso félévében a születési aránnyal szemben nott az elhalálozási arány: ennek eredményeként az említett idoszakban 266 személlyel csökkent a megye lakossága. Csíkszeredában jobbnak tekintheto a helyzet, ugyanis a 3,66 százalékos elhalálozási aránnyal szemben a születési arány 3,99 százalék. [.] Székelyhon.ro 2016. augusztus 24.Nemzetközi hadtörténeti szimpóziumAugusztus 28-án Marosvásárhelyen és 30-án Brassóban nemzetközi hadtörténeti szimpózium lesz, amely Románia részvételét taglalja a 100 éve kitört első világháborúban. A rendezvényt a Hitel Erdélyi Szemle szervezi, főtámogatója Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, partnerek: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Budapesti Hadtörténelmi Múzeum és Intézet, a Román Akadémia George Barit Történelmi Intézete, a Román Katonai Múzeum, a Brassói Történeti Múzeum. A Marosvásárhelyi szimpózium 14.40-kor kezdődik a Sapientia EMTE campusában. 15 órakor megnyitják a Kassay János frontképeiből összeállított fotókiállítást. A tudományos előadások 16 órakor kezdődnek. A felvetett témák között szerepel Románia hadba lépésének diplomáciai előzményei (Hajdu Tibor, Budapest), Románia helye az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében. (Pollmann Ferenc, Budapest), a nagy orosz visszavonulás és a román hadba lépés dilemmája (Cosmin Ionita, Bukarest), Románia hadba lépésének hatásai a dunai hajózásra (Krámli György, Budapest), A romániai zsidóság és az első világháború (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár), Arthur Arz von Straussenburg vezérezredes katonai pályafutása (Balla Tibor, Budapest), Soha nem látott fényképek az első világháborúból Tulics Kálmán naplójában (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár). Szerdán, augusztus 31-én 16 órától a Marosvásárhelyi Bernády Házban A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Nagy Botond. Az erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háborúban címmel a Székelyudvarhelyi Gidó Csaba, míg a román hadba lépést követő menekülés kutatásainak forrásairól a Budapesti Veres Emese értekezik. Ugyanott 18 órától bemutatják Koszta István és Marossy Géza Az 1916-os erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 30.Nemzetközi hadtörténeti szimpóziummalRománia háborújára emlékeznek Vasárnap kezdődött és holnap ér véget a Románia 1916. augusztusi első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából szervezett, magyar és román történészek részvételével rendezett nemzetközi hadtörténeti szimpózium, melynek első napi előadásait a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának épülete látta vendégül. A rendezvénysorozat tegnap, valamint ma Brassóban határjárással és dokumentumfilm-bemutatóval folytatódott. A tudományos program holnap Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó előadásokkal zárul, illetve itt is bemutatják az 1916 – Erdélyi elégia című dokumentumfilmet. A vasárnapi tudományos program Koszta István hadtörténelmi író, újságíró köszöntőjével vette kezdetét, majd a résztvevőket a házigazda Sapientia részéről Dávid László rektor, a főtámogató Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Lukács Bence Ákos konzul, az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről Sipos Gábor elnök üdvözölte. Az első világháború keleti frontjain készült eredeti fotókból álló kis kiállítás is nyílt, melyet Cseke Gábor író nyitott meg. A román hadba lépés 1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antant hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek háromnegyede indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, hogy megkaparintsa a régóta áhított Erdélyt. Ma már tudott, hogy a román támadás egyáltalán nem váratlan árulás volt, a meglepetés csupán annyi volt benne, hogy a románok a Monarchia hadvezetése által vártnál két héttel korábban támadtak. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a Bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia már eleve a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert. A monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik. Lényegében így is történt. Bukarest hosszas sürgetésre 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos szerződést az antanttal, elkötelezve magát a hadba lépésre és arra, hogy semmi esetre sem köt különbékét a központi hatalmakkal, cserébe pedig megkapja Magyarország területét egészen a Tiszáig. Ám a románok eltaktikázták magukat, túl sokáig vártak, lekéstek az orosz Bruszilov- offenzíva első feléről, amelynek célja a központi hatalmak összeroppantása volt – jobb időzítéssel kiüthették volna a négy fronton is a csodával határos módon kitartó Ausztria-Magyarországot. Végül augusztus 27-én éjszaka 300 ezer emberrel 18 különböző ponton, csaknem tízszeres túlerővel rohanták le a szinte teljesen védtelen Erdélyt, miközben a Monarchia két- három millió fős hadserege három fronton harcolt. Szeptember közepéig a támadók elfoglalták Brassót és Csíkszeredát is, miközben az Erdély felmentésére átdobott 9. német és az összeszedett 1. osztrák–magyar hadsereg lassan tudott felfejlődni, mert a vasútvonalat leterhelték a menekülők. Szeptember közepére azonban a központi hatalmak hadseregei is felkészültek a válaszra, és bár létszámuk alulmúlta a románokét, harcértékben messze erősebbek voltak. Az orosz fronton edződött monarchiabeli katonák és a Falkenhayn által vezetett német hadsereg nagy erővel tört előre, és városról városra felszabadította Erdélyt. Időközben az Ókirályságban mAradt százezres román hadsereg sorsa sem alakult jobban, amelynek a bolgár–román határt kellett volna tartania az erdélyi offenzíva ideje alatt: az August von Mackensen német tábornok által megszervezett Dunai Hadsereg nemcsak a románokat, hanem a felmentésükre érkező orosz seregeket is szétverte. A románok védekezésre kényszerültek Erdélyben is, de nem bírták a nyomást, az osztrák–német–magyar csapatok három hét alatt tönkreverték őket. Októberben a harcok már áthelyeződtek a Román Királyság területére. A román ellenállás villámgyorsan felmorzsolódott, Mackensenék október végén bevonultak Konstancára, az erdélyi hadsereggel egyesülve pedig a központi hatalmak seregei elfoglalták a Bukarest környéki erődrendszert is, és 1916. december 6- án bevonultak a román fővárosba. A román hadsereg csaknem teljesen megsemmisült, Ferdinánd király Jászvásárra menekült, az ország teljes meghódítását csak a megérkező cári seregek, valamint az angol és francia fegyverszállítmányok tudták megakadályozni. A front megmerevedett, a Román Királyság háromnegyede német és osztrák–magyar megszállás alá került: a németek rengeteg kőolajat termeltek ki a román mezőkről, a monarchia pedig tulajdonképpen az innen nyert élelmiszerkészletekből tudta ellátni hadseregét a következő évben. A román hadsereg francia kiképzőtisztek és fegyverzet segítségével jelentősen megerősödött, azonban Oroszországot 1917 végére kiütötte a háborúból a bolsevik hatalomátvétel, a románoknak egyedül pedig esélyük sem volt. Ezért Ferdinánd fegyverszünetet, majd 1918 májusában békét is kötött a központi hatalmakkal, amelynek értelmében Bulgária megkapta Dobrudzsát, a Monarchia pedig mintegy 5600 négyzetkilométernyi határsávot a Kárpátokban, míg Romániát Besszarábiával kárpótolták. Ferdinánd azonban ezt a békeszerződést sem ratifikáltatta a parlamenttel, és a hadsereget sem szerelte le, hiába írta elő azt az egyezmény. Így a Monarchia tervei között szerepelt, hogy 1918 őszén erővel szerez érvényt a lefegyverzésnek, erre azonban a központi hatalmak veresége és Ausztria-Magyarország szétesése miatt már nem kerülhetett sor. A román hadsereg pedig ismét megindult Magyarország ellen, másodszor már sikerrel. Diplomáciától a gazdasági vonatkozásokig A szimpózium keretében vasárnap Románia hadba lépésének diplomáciai előzményeiről Hajdu Tibor Budapesti kutató értekezett. A nagy orosz visszavonulás és a román beavatkozás dilemmáját Cosmin Ionita Bukaresti történész előadása dolgozta fel. Románia helyéről az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében Pollmann Ferenc Budapesti tudományos kutató mutatott be előadást. A romániai zsidóság első világháborús részvételéről Lucian Nastasa-Kovács Kolozsvári kutató értekezett. Báró Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének utolsó vezérkari főnökéről és megbízott főparancsnokáról, Erdély védőjéről Balla Tibor Budapesti hadtörténész adott elő, Románia hadba lépésének a dunai hajózásra gyakorolt hatásáról a szintén Budapesti Krámli György kutató tartott előadást. Nastasa-Kovács Annamária Kolozsvárról dokumentumértékű fényképeket bemutató előadással jelentkezett. A rendezvénysorozat tudományos programjának holnap délután, a Bernády Házban 16 órától esedékes záró részében Nagy Botond Sepsiszentgyörgyi levéltáros A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást. Erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háború forgatagában címmel Gidó Csaba Székelyudvarhelyi kutató értekezik. A román betörést követő menekülés kutatásának forrásait Veres Emese Budapesti kutató előadása mutatja be, míg A román betörés történetének forrásai a Marosvásárhelyi református levéltárban címmel Berekméri Árpád-Róbert tart előadást. Az értekezéseket követően Koszta István és Marossy Géza 1916 – Erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét is bemutatják. Benedek István Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 17.Az élő ház, avagy a Maros Művészegyüttes kezdődő évadárólElkezdődött a Maros Művészegyüttes új évada is, amely az előzőhöz hasonlóan ünnepi: továbbra is hatvanéves fennállását ünnepli az ország egyik legrangosabb művészegyüttese, amelyet 1956 októbe- rében alapítottak. A nyári eseményekről, közelgő produkciókról és fesztiválokról, sikerekről és gondokról, ünnepi rendezvénysorozatról szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az együttes köves- dombi székházában, ahol elsőként Barabási Attila Csaba szólt a jelenlévőkhöz. – Évadot nyitunk, de a nyár folyamán sem álltunk meg, minden héten volt előadásunk, és részt vettünk több vendégelőadáson, turnén. Augusztustól a műsorok felrázásával foglalkoztunk. Voltunk közben Sátoraljaújhelyen az ottani összművészeti fesztiválon, ahol a helyi táncegyüttes mellett mi képviseltük a népi vonalat. Mi nyitottuk a szemlét a Napsugár, majd zártuk a Maros Művészegyüttes előadásával. Miskolcon részt vettünk az augusztus 20-i ünnepségen, amelyen közel 300 fellépő lépett színpadra, mindannyiuk erdélyi volt. Másnap este Korfura indultunk egy nemzetközi táncfesztiválra: egy, a Bukaresti polgármesteri hivatal által finanszírozott román egyesület kért fel, hogy Romániát képviseljük a korfui fesztiválon – véleményük szerint mint az ország legjobb művészegyüttese. A műsorunk egyaránt jellemezte és képviselte mind Marosvásárhelyt, mind más régiókat: több tájegység magyar, román és cigány táncaival léptünk fel – és megkaptuk a legjobb országnak járó díjat. Könczey Árpád meghívott rendező- koreográfusunk már májusban elkezdte az idei munkát, előadásai mindig nagy sikert érnek el: a Sodrásban című produkciót például több mint százszor játszottuk. Soron következő bemutatónkat is ő rendezi. Mostani előadásainkat pedig a művészegyüttes megalapítása hatvanadik évfordulójának szenteljük. 1956. október elsején született az együttes, különböző politikai harcok árán. Idén október 3-a és 9- e között ünnepelünk. Hat napon keresztül a székházunkban zajlik a programsorozat, amelynek keretében hétfő, szerda és péntek a magyar tagozaté, kedd, csütörtök és szombat a román tagozaté. Ugyanakkor az ország legjobb amatőr együttesei Maros megyeben vannak, szép lassan profivá növik ki magukat – ezért az első nap az amatőr együttesek találkozója lesz, azon formációké, amelyeket a kollégáink irányítanak. Szerdán találkozást szervezünk a volt tagokkal, kollégákkal, a beszélgetés és az azt követő közös előadás mottója Múlt, jelen és jövő. Előbbit Novák Ferenc Tata moderálja, utána ünnepi műsor következik, amelynek keretében egy színpadon lépnek fel a volt kollégák, a jelenlegiek és az utánpótlás. Az ünnepi gálaestre október 9-én a Kultúrpalotában kerül sor, ezen mindkét tagozat színpadra lép. Közösen ünnepelünk a filharmóniával és a kórussal, amely rólunk szakadt le annak idején – eredetileg a művészegyütteshez tartozott. Amikor alakultunk, zenekar, énekkar és tánckar képezte az együttest, ezt a triós formát próbáljuk ismét megeleveníteni. Premier az is, hogy két bemutató születik meg egy héten, mindkét tagozatunk ugyanazon hét keretében mutatja be új előadását. Minden évben nagy odafigyeléssel készülünk a Székelyföld Napokra, a tavaly könyvbemutatóval és előadással nyitottuk az eseménysorozatot. Az idén is tartjuk a hagyományt – október 12-e és 23-a között zajlik a rendezvény, amelynek keretében konferenciát tartunk a Kultúrpalota kistermében: ide Maros megye székely falvainak helyi népviseletbe öltözött képviselőit hívjuk meg. A konferencia címe: Az autentikus népviselet fontossága a XXI. század elején. Ugyancsak a Székelyföld Napok keretében ünnepi műsorral lép fel a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár. Csak marosszéki székely táncokat táncolunk, 13-án pedig Sepsiszentgyörgyre indulunk, a hivatásos táncosok találkozójára. Vasárnap közös gálán lépünk fel, majd Székelyföldi turné következik, Csíkszeredában és Baróton vendégszerepelünk. A közelgő bemutatóról a rendező- koreográfus Könczey Árpád beszélt. – Most múlik címmel tragikomikus játékot adunk elő. A cím szimbolikus tartalmat jelöl. A világ állandóan változik és alakul. A fejlődés fogalmát kritikusan szemlélem, mert kérdés, hogy jó irányba alakul-e a környezetünk? Az előadás az elmúlt tíz évet gyűjti egybe: felgyorsult a zene, a tánc, mert egyre gyorsabb a világ. A show-bizniszben sokkal fontosabbá vált a forma, mint a tartalom. Ilyen a mai világunk is. A táncban a magyarországi Experidance-féle irányzat elkezdte befolyásolni a többi együttest is. De ha a média mindig a tömegízlést részesítené előnyben, már nem lenne szükség magas művészetekre. A kultúra mindig az elit része volt. Sok helyen látványosan táncolnak, a hirtelen térváltások felülírják a motívumot. Én ezt a jelenséget szeretném parodizálni, lesz egy kontraszt az előadásban. Jövőre 40 éves az erdélyi táncházmozgalom, édesapám indította el. Az a széki tánc és a táncház, amellyel indul az előadás, a közösséget jelenti, utána az individuum következik. Táncverseny, színpad a színpadon – ma már mindenki sztár akar lenni. Az előadás ezt az ellentmondást a szatíra és paródia elemeivel viszi színre. A valóságban egy Székelyföldi táncrendet 25-30 percig táncoltak, persze a színpadon ez borzasztóan unalmas lenne. De ennek az ellenkezője, a túlzott gyorsaság sem jó. E két ellentétes pont ütköztetéséről szól az előadás. Szeptember 30-án lesz az előbemutató, október hetedikén a premier. Barabási Attila Csaba hozzátette: – 2016-ben megnövekedett a nézőszámunk, a bevételünk megnőtt. A kollégák óriási munkát végeznek, reggel korán jönnek be, és késő délután hagyják el a próbatermet. Megfiatalodott a tánckar, szerencsére van utánpótlásunk. Jelenleg is van két, szerződéses alapon itt dolgozó táncosunk. Sok új kollégával gazdagodtunk az elmúlt időszakban, egyikük Zalaegerszegről érkezett: ő mindenképpen hivatásos néptáncos kívánt lenni, Magyarországon pedig nem nyílt erre lehetősége. A bérezés ugyanakkor nagyon alacsony, hatalmas tisztelet jár nekik, nagyon nehéz munkát végeznek. Mi nem tudunk sztrájkolni, ezek az emberek nem a pénzért táncolnak. A szívükben van ez az életforma. A székházunkban is egész nap zajlanak a különböző tevékenységek: tánc, balett, színházi előadások, koncertek – nem kell már mondanunk, hogy a Kövesdombon vagyunk, közismertté vált a székházunk. Igazi kulturális központ lettünk, ahol havonta több ezer ember fordul meg. Ez a ház él. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 22.Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban. A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra. A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd. Kolozsvár: nyolc bemutató Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje. Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban. Vásárhely: klasszikusok, kortársak Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre. Új évad Sepsiszentgyörgyön is A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. Felújított színház Szatmáron Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást. Nánó Csaba | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. szeptember 24.A magyar dráma napjánKísérlet az üzenet dekódolására A magyar dráma napját ünnepelte szeptember 21-én a világ magyarsága, Marosvásárhelyen a hagyományos eseménysorozatot ez esztendőben egy további évfordulóval is összekapcsolták: tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András, a honi drámairodalom kimagasló alkotója. Sütő és a színházművészet viszonyát bemutatni, ismertetni szükségtelen, e két évforduló – Madách Imre Az ember tragédiájának 1883-as bemutatója és Sütő András tíz évvel ezelőtti halála – nívós tiszteletadást eredményezett. A szerdai eseménysorozat délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégiumban kezdődött, amelynek dísztermében Farkas Ernő tartott előadást Sütő műveinek 2016-os recepciójáról, 17 órától pedig a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében folytatódott a műsor. Itt Demeter József református lelkipásztor, friss nyugdíjas köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: Nagy Pál után ő vette át a Sütő András Baráti Társaság elnöki tisztjét. – Tíz nap múlva lesz 10 éve annak, hogy elhunyt Sütő András, és egy éve távozott közülünk Nagy Pál. Amikor elkezdtük szervezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közösen ezt a napot, Gálfalvi Zsoltot kértük fel előadást tartani, de betegsége miatt nem jöhetett el. 1982-ben azonban nagyon szépen írt Sütőről, írása ma sem elavult – mondta a házigazda, majd Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Gálfalvi Zsolt szóban forgó írását: Sütő két drámáját, a Perzsákat és Szuzai menyegzőt magába foglaló, a Kriterion könyvkiadónál megjelent kötethez írt fülszövegét. A Domahidi kvartett fellépését követően Demeter József mutatta be a délutáni előadót, dr. Buzogány Dezső teológiai tanárt. – 1957-ben született, 1981-ben végezte el a teológiát, tíz évig lelkipásztor, később teológiai tanár, 2001-től a Bolyai Tudományegyetem tanára, számos más egyetemen vendégtanár. Kálvin Institúciójának mai magyar nyelvre fordítója, ezért aranygyűrűs kitüntetést kapott a magyarországi zsinattól. Közkedvelt tudós-lelkész. Most következő tanulmányában olyan üzeneteket próbál megfejteni, melyek a Csillag a máglyán című Sütő-dráma kapcsán elevenednek meg: mit mondott Kálvin Sütőnek 420 év után, és mit mondhat Szervét liberalizmusa ma nekünk? A Csillag a máglyán – kísérlet az üzenet dekódolására című értekezése során dr. Buzogány Dezső elmondta: hosszú évekig élt benne a Kolozsvári premier után a teológián szervezett fórum emléke. – A fórum hangulata mAradt meg bennem, miszerint Kálvint súlyos támadás érte. Ezzel az előérzettel olvastam újra nemrég a drámát. Nem Sütő teljes életművét próbálom értékelni és a drámairodalomnak sem vagyok szakembere. A mű nagy tehetséggel megírt munka, hihető és valószerű mindaz, amit írója a szereplők szájába ad. Sütő beismeri, hogy dramaturgiai megoldásai nem mindig egyeznek a valós történelmi helyzettel, de ezt szerzőként nyilvánvalóan megteheti, nem történelmi szaktanulmányt írt. Emiatt a dráma nem veszíti hitelét, üzenete nem csorbul. A jellemrajzok azonban bekerültek a közgondolkodásba, és nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak a társadalom emlékezetében. Meglehet, hogy emiatt a főszereplőkről torz kép alakul ki. A szerző elképzelt párbeszédekkel megteremti a dramaturgiai helyzetet – például a kezdetekben Szervét agyondicséri Kálvint, hogy a végén Kálvin máglyára küldje őt. Más párbeszédek reálisak, például azok, amelyek a máglyahalált tárgyalják – elég, ha a hugenották példáját nézzük. Kálvin és Szervét párbeszéde tárgyszerű, de nem valószerű – Kálvinnak nem volt hatalma Genfben házkutatást elrendelni, és senkit sem végeztek ki azért, mert gúnyiratot írt ellene. Sütő jól ismerte a történelmi helyzetet, kimondatja, hogy Kálvin csak látszólagos ura a városnak – amelynek törvényeit a nagytanács és a polgárokból álló közgyűlés hozta, a törvényeket pedig a közösség önként fogadta el. A párbeszédekből úgy tűnhet, hogy Genfet a konzisztórium vezette, de ennek a valóságban nem sok beleszólása volt a város vezetésébe. Az egyik jelenetben említett gályarabokat az ellenreformáció vetette rabságba a drámákban történtek után 150 évvel – ez a momentum sem kimondottan érthető. Az üzenet megpróbál ugyan eljutani a nézőhöz, de a színpadi játék elhomályosítja az áthallásokat és burkolt üzeneteket, amelyek egy helyre gyűjtve igen ütőképes koncentrátumot képeznek. "A falak is besúgók", házkutatás utólagos parancslevéllel, "még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányi állataival", "a szabadság tökéletes állapota az emberi álom – az egyetlen jog, ami megmAradt". Az első felvonásnak az 1970-es, ’80-as évekhez intézett üzenete direkt és nem félreérthető. A második és harmadik felvonás ezeknél sokkal kifinomultabb rejtett üzeneteket tartalmaz. Itt a kulcsszó a tévelygés. Már nem az arctalan diktatúra kiszolgálói igyekeznek csörtetve – Kálvin és Szervét párbeszéde tűnődés, igazságkeresés: mindkettőnek igaza van a maga rendszerében. Akár három értelmiségi típust is el tudunk különíteni. A diktatúrát kiszolgáló: Fárel. Az elveihez hűséges, konzervatív idealista: Kálvin. A minden tekintélyt elvető szabadelvű: Szervét. És a recepciók, kritikák szerzőiként előléptek azok az értelmiségiek, akik a ’70- es, ’80-as években kiszolgálták a rendszert, avagy ellene lázadtak – szerintük Kálvin máglyára küldi Szervétet, így inkvizítor lesz: a műről végtelenül leegyszerűsítő írások jelentek meg. A korabeli kritika a történelmi helyzet köldöknézéséből nem tudott kilépni. Szerzőik ezért is hallanak – talán szándékosan – egyházellenes üzenetet ki belőle. Talán sokan a rendszer iránti lojalitásukat azzal akarták hangsúlyozni, hogy a dráma ezen vonását erősítették és szándékosan félretájékoztattak, ezzel a nézőt az egyházellenesség felé terelték. De milyen kérdéseket vet fel ma a Kálvin- jelenség? Ma a vallás magánügy, a főhős korában azonban a legégetőbb közügy volt. Ezt a mai társadalom nagy része nevetségesnek tartja, ma már nem létkérdés. Akkoriban a hit, a vallás, a felekezet nélkülözhetetlen részei voltak az üdvözülésnek. A mai és akkori kor társadalmi rendje között nincsen átjárhatóság. Ami a korszellemet és történelmi tényeket illeti, Kálvin Genfben nem érvényesíthette az akaratát. A politika akkor is politika volt. A hatalmon lévő libertinusok Szervét megítélésével Kálvint akarták lejáratni. Sütő abban téved, hogy egy nyugati polgári demokratikus intézményre ráhúzza egy balkáni ország parancsuralmi rendszerének a mezét. A svájci demokráciát feláldozza, hogy a romániai diktatúra jellemrajzát elkészítse. A két rendszer szubsztanciája nem azonos, és a szerző nem utal arra, hogy e kettő alapjaiban különbözik egymástól. Dramaturgiailag ezt nyilván nem tehette meg, mert akkor odavész az üzenet. De találhatott volna ennél sokkal találóbb analógiát a hazai, akkori viszonyok érzékeltetéséhez. Kérdés, hogy a műnek van-e ma aktualitása? Az önkritika a diktatúra idején elvárt polgári gesztus volt, de egyéb kritika már nem. Az üzenet kommunikálása az összekacsintásra épül, mert ez a rendszer vette körül a nézőt nap mint nap. De a helyzet azóta megváltozott, és ezzel odalett az üzenet megfejtésének a kulcsa. Kérdés, hogy ennek hiányában a mai néző vagy olvasó milyen üzenetet kap a drámában? Ebben nagy szerepe van az éppen aktuális előadásnak, hiszen az előbbiek okán ma már akár a félretájékoztatás veszélyét is hordhatja a dráma. Ha ma kerülne bemutatásra, mindenképpen hozzá kellene kapcsolni a kort, amelyben született, mert a valós üzenet csak így juthat el a mai nézőhöz. A dráma annak a helyzetnek a része, és részeként kell mAradnia, mert csak vele együtt van mondanivalója – mondta történelmi, drámairodalmi részletekben gazdag előadása során dr. Buzogány Dezső, majd a Domahidi kvartett játéka zárta a rendezvényt. Este fél héttől Aranka György szobránál vette kezdetét a hagyományos koszorúzás, amelynek keretében Berekméri Katalin színművésznő olvasta föl a Sütő András színházi üzenete a mának című szövegösszeállítást, este 7 órától pedig premierre került sor – a Nemzeti Kistermében Sütő András A szuzai menyegző című drámájának Sebestyén Aba által rendezett felolvasószínházi bemutatóján vett részt a nagyérdemű. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 4.Tanévnyitó ünnepség a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemenA művészet olyan, mint a szerelem Hétfőn délelőtt 10 órakor vette kezdetét a tanévnyitó ünnepség és vele együtt az új tanév is a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az intézmény Stúdió Színházának termét teljes telt házas tömeg vette birtokba az egyórányi ünnepség idejére – régebbi és frissen felvételt nyert hallgatók, oktatók, szülők és barátok. A Gaudeamus közös eléneklését követően Molnár Tünde orgonaművész, az intézmény tanára adta elő Louis Vierne Westminsteri harangok című művét, majd Balási András, az egyetem rektorhelyettese szólt az egybegyűltekhez. – Két évtizede vagyok itt, újra és újra átesek a véget nem érő felméréseken – ilyenkor derül ki, hogy időközben rengeteg szép és jó dolog történt az egyetemen. De mindennek alapja a tehetség, a hallgatók tehetsége, amely kötelez bennünket, tanárokat – arra, hogy mindannyian jók legyünk. Ezért érdemes dolgozni, munkálkodni, és a szakmának alázattal ugyan, de mesterévé válni. Larisa Trifu harmadéves koreográfia szakos hallgató fellépését követően Koós Anna, az egyetem magyar szakának dékánja szólalt fel. – Az ország az elmúlt években felzárkózott a Nyugathoz, abban az értelemben is, hogy nagyon erős a verseny a felsőoktatási intézmények között. A mi végzett egykori hallgatóink 90 százaléka mind ebben az egyetemen tanult szakmában dolgozik. Örvendünk ennek, úgy, ahogyan az új évnek, az új kihívásoknak is – mondta Koós Anna, majd Lőrinczi Lehel másodéves zenepedagógia szakos hallgató orgonajátékát követően Oana Leahu, a román szak dékánja lépett a Stúdió Színház színpadára. – 172 diákunk van. Sok minden történt az elmúlt években, de az az óhaj, hogy a kollegiális viszony ne változzon, megmaradt. Annak, aki az egyetem kezdetétől doktorálni szeretne nálunk, összesen hét évig kell itt tanulnia – a hallgatók és tanárok közötti jó viszonynak már csak ezért is meg kell maradnia. A művészet olyan, mint a szerelem, és mi hiszünk mindkettőben. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 8.A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk"Hatvanéves a Maros Művészegyüttes Hatvan éve, 1956 őszén alakult az ország egyik legjobb hivatásos néptáncegyüttese, a Maros Művészegyüttes – akkoriban Állami Székely Népi Együttes néven, 134 taggal. Az együttes nevét 1959-ben Állami Ének- és Táncegyüttesre változtatták, 1970-től a marosvásárhelyi filharmónia égisze alatt működött tovább, ugyanezen évtől már Maros Művészegyüttes néven. Az intézmény 1980 májusától vált önállóvá, nevét mindmáig megtartotta. Ahogyan történetének töretlenségét is, hiszen bárhová is tartozott az elmúlt évtizedek alatt, koncepciója mit sem változott: a néptáncot, a népzenét kívánta magas művészi színvonalon népszerűsíteni, a különböző erdélyi régiók és nációk táncait, népszokásait bemutatni, azokat megőrizni és közismertté tenni. Az elmúlt évek alatt mindezek mellett pedig új területekre is merészkedni – a művészegyüttes utóbbi bemutatói között akadt nem egy táncszínházi produkció és rockballada is, az intézménytől megszokott és elvárt magas művészi színvonalon. Az idei hatvanadik évforduló méltó ok az ünneplésre, és ezen ünneplés nem is maradt el: október 3-a és 9-e között gazdag programú eseménysorozat keretében emlékeznek a kezdetekre, éltetik a jelent és alapozzák meg a jövőt. A rendezvények között megtalálhattuk az együttes tagjai által felkészített, magyar és román műkedvelő népi együttesek produkcióit, találkozást és beszélgetést az együttes egykori, mai és soron következő tagjaival – Novák Ferenc "Tata" Kossuth-díjas koreográfus moderálásával –, illetve azok közös előadását, ősbemutatót, majd végszóként ünnepi gálaestet a Kultúrpalota nagytermében, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával közös szervezésben. Mindezekről már korábban hírt adtunk, így csupán egy, de jelentős kérdést intéztünk Barabási Attila Csabához, a Maros Művészegyüttes vezérigazgatójához: túl a nyilvánvaló rendezvényeken, mit jelent számára, illetve az intézmény számára ez az évforduló? Milyen jelentést hordoz, milyen üzenetet rejt a ma és az eljövendő idő nemzedékeinek? – Nekem elsősorban megtiszteltetés, hogy az együttes hatvanadik évfordulóján én vezethetem az intézményt, hogy a kollégákkal közösen megszervezhettük ezt az évfordulós rendezvényt – megtiszteltetés és hatalmas felelősség. Az együttes 1956-ban alakult ugyan, de a rendszerváltást követően én vagyok az első magyar nyelvű vezérigazgatója, a mostani program pedig gazdagabb, mint az ötvenedik évfordulón szervezett rendezvény-sorozat, amelyben aligazgatóként vettem részt. Büszke vagyok az együttes minden tagjára, büszke vagyok arra, ahogyan hozzájárulnak a népi kultúra terjesztéséhez. És büszke vagyok arra is, hogy nemcsak táncosként állják meg a helyüket, nemcsak a színpadon tevékenykednek, nemcsak az előadásokon láthatjuk őket, hanem oktatással is foglalkoznak. A népszerűsítéshez a színpadon kívül végzett munka is hozzájárul, Maros megyében pedig elég sok fiatal érdeklődik a népzene, a néptánc iránt. Ez a kollégáinknak, a táncosainknak is köszönhető – igen sok helyi műkedvelő együttest irányítanak különböző településeken. Az ezen együttesek előadásaiból álló estünkre idő hiányában csak tíz csoportot hívhattunk meg, holott sokkal többen vannak. Az oktató és nevelő jellegű tevékenység mellett a Maros Művészegyüttesnek hatalmas múltja van, olyan története, amelyről nem egy, de akár hetven könyvet is lehetne írni. A múlt rendszerben mi voltunk az egyetlen hivatásos népi együttes – ma már szélesedett a kínálat, az országban öt hivatásos magyar tánccsoport létezik, de mi változatlanul az ország élvonalához tartozunk. Ezt a különböző premierek, fesztiválfellépések, vendégjátékok, kritikák és díjak is igazolják. Mindkét tagozatunk, mind a magyar, mind a román nagyon felkészült táncosokból áll, és hatalmas figyelmet fordítunk az utánpótlásra, mert a jövőt nekünk kell magunknak megalapoznunk. Csak akkor fog élni az együttes, ha lesz, aki folytassa a munkát, és úgy tűnik, az utánpótlás-probléma nálunk megoldódott. Az általunk e célból létrehozott Napsugár együttes immár 23 éve létezik, egykori tagjai közül sokan ma nálunk táncolnak. Akik pedig nem, akikből például tanárok, orvosok vagy akár mesteremberek lettek, azok gyerekeiknek adják tovább a népzene és a néptánc szeretetét. A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk. Ez a mottónk, amelynek helyességét az együttes újból felívelt népszerűsége is mutatja. Olyannyira, hogy a vasárnap esedékes gálaestünkre már egy héttel ezelőtt minden jegy elkelt – válaszolta Barabási Attila Csaba vezérigazgató. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 10.„Nyitott intézménnyé válunk” Gáspárik Attila maradt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójaGáspárik Attila ismét sikeresen pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Az újabb öt évig tartó mandátum alatt az eddigi sikeres koncepciót szeretné folytatni mind a Tompa Miklós, mint a Liviu Rebreanu nevét viselő társulatok eseté- ben – tudtuk meg a régi-új vezérigazgatótól, akinek első ötéves mandátuma a tavaly nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig nemrég tették közzé. Amint azt azAgerpres hírügynökség tudósítása közli, Gáspárik Attila pályázatát szakmai bizottság bírálta el.Akorábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt. Mi arról érdeklődtünk, hogy mit tart az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eredményeinek, illetve mik a tervei, mit szeretne megvalósítani a soron következő mandátum alatt? – Nagy eredménynek tartom, hogy egy igen erőteljes művészi-művészeti profil körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozatának esetében. Immár két önálló, különálló színházról beszélhetünk, amelyek mégis ugyanoda tartoznak. Sikerült a színház hírét messzi helyekre is elvinni, elismertségét itthon is megerősíteni. Sok nézőnk visszatért, és mellettük kialakult egy új közönség is. Nagyon sok fiatal vesz részt az előadásainkon, és a szakmai térről érkező visszajelzések is pozitívak – jelzi ezt többek között a rengeteg fesztiválmeghívás. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a romániai és a magyarországi színházi élet elitjéhez tartozik. Ami a jövőt illeti, stabilizálni kívánjuk a helyzetet, a nézőszámot, és szeretnénk nemcsak színházként, hanem annál sokrétűbb kulturális és nevelő intézményként is működni – olyan intézményként, amely nyitott a társművészetekre – a zenére, az irodalomra, a képzőművészetre, a táncra –, ahol tárlatnyitókat, könyvbemutatókat is szerveznek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára. Többet szeretnénk foglalkozni a felnőtt nézőinkkel, be kívánjuk vezetni őket a kortárs színházművészet rejtelmeibe. Vannak előadásaink – például a Retromadár vagy A játszma vége –, amelyek csak akkor élvezhetők igazán, ha a néző beavatást nyert az új színházi formákba. Ezen produkciók esetében már nem elég, ha valaki csak szórakozni kíván, a nézőnek tudnia kell, hogy mire figyeljen. Ennek érdekében (is) szeretnénk színházi akadémiát létrehozni – egy szabadegyetem jellegű kezdeményezést, amelynek keretében az érdeklődő nézők kérdéseire válaszolnánk –, el attól, hogy hogyan kell felöltözni, a széksorok között közlekedni, a hazai és külföldi színházi előadások vetítéséig, azok megvitatásáig – természetesen mindezért nem kérünk belépti vagy részvételi díjat. Az önkéntesmozgalmunkat is bővíteni kívánjuk, szeretnénk idősebb önkénteseket is a csapatunkba fogadni, illetve technikai önkénteseket is várunk: olyan fiatalokat, akiket érdekel a technika világa, akik szívesen kipróbálnák magukat hangosítóként vagy világosítóként. További, de az előbbiekkel összefüggő tervünk, hogy egy igazán nyitott intézménnyé válunk, olyan színházzá, ahol mindig történik valami. Szeretnénk elsősorban Marosvásárhely színháza lenni, de úgy, hogy ezt mind Budapesten, mind Bukarestben megjegyezzék. Ebben segít minket a közönségünk, amelynek nagyon köszönünk mindent, hiszen publikum nélkül a színházat még elképzelni is lehetetlen Káli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 19.Újra látható a gyergyói színpadon az AnyeginÚjra megtekinthető Gyergyószentmiklóson pénteken este 7 órától a Figura Stúdió hétvégén bemutatott Anyegin című előadása. A Puskin klasszikusa nyomán készült produkciót Nagy Botond jegyzi rendezőként, akinek A Homokszörny című előadás után ez a második munkája a társulattal. „Mitől remekmű az Anyegin? Milyen ma is érvényesnek számító kérdéseket fogalmaz meg a csaknem kétszáz évvel ezelőtt született mű? Szerelem, boldogságkeresés? Elég ezekbe a kulcsszavakba kapaszkodnunk, miközben pontosan az elmagányosodással küzdünk? Folyton várunk valamire, aminek talán csak a saját, öntörvényű valóságunkban van létjogosultsága. Az Anyegin a vágyról mesél és az elengedés mélységéről, melybe belezuhanni akár több életen keresztül is érdemes a szikrányi, de mindent felülmúló szépség miatt. Mert csak az ilyen szerelmek bírnak ki kétszáz évet” – olvasható a gyergyói társulat közleményében. Az előadás szerepeiben Szakács László, Faragó Zénó, Kádár L. Gellért, Szilágyi Míra, Máthé Annamária, Bartha Boróka, Dávid Péter, Boros Mária, Fodor Györgyi, Vajda Gyöngyvér látható. Krónika (Kolozsvár) 2017. január 23.Csíksomlyó és VadárvácskaTárlatnyitó a Bernády Házban A téli szünet után újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Bernády Ház. A csütörtök délutáni telt házas esemény – immár hagyományosan – tárlatnyitó volt, a tavalyi, bucsini Vadárvácska alkotótáborban született művek kiállítása. A tárlatot házigazdaként Nagy Miklós Kund méltatta, aki elmondta, a rendezvény a Bernády Ház első idei képzőművészeti kiállítása. – Remélem, hogy az év folyamán sok hasonlóan érdekes, szívhez szóló tárlaton vehetünk majd részt. Ez az esemény hagyományos módon a magyar kultúra napját is köszönti. A tavalyi Vadárvácska-tárlat tematikus kiállítás volt, a termés albumban is megjelent, a mostani ismét különleges: 450 esztendeje volt az első zarándoklat Csíksomlyóra, Gál Mihály, a tábor működtetője és házigazdája a tavalyi évben ezt találta ki tematikaként, erre készítette fel a minden eddiginél nagyobb számban érkezett meghívottakat. A búcsú minden magyar ember számára vallási meggyőződéstől függetlenül nagyon fontos, és azok, akik a Bükkfőn lévő erdei táborban dolgoztak, megalkották a saját lelki képüket erről a zarándoklatról. Érdekes, amikor egy adott téma ennyi művészt megérint – arra voltunk kíváncsiak, hogy ki milyen módon, mit ragad ki az ünnepből, az eseményből. A változatosság a táborban született anyagban is jelentkezik – Balázs József festőművész, a tábor művészeti irányítója például kijelentette, hogy számára, aki évek óta a gyergyóalfalui kereszt vezetője, volt a legnehezebb ezt a témát megfogni és visszaadni: annyira közel áll hozzá az ünnep. Festmény, grafika, textil- és kerámiamunka egyaránt készült a táborban, a művészek nagy része visszatérő vendég. Ezek az alkalmak, tárlatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos művészi univerzumokra egyből ráismerjünk és a magunkénak valljuk őket – mondta a méltató. Gál Mihály hozzátette: 12 év eltelt, és újra itt vagyunk, a tavalyi Vadárvácska anyagával, és mindig, minden tárlatnyitó előtt készítek egy leltárt magamban arról, hogy kik voltak a tavaly, jöttek-e új ismerősök. Megérkeznek a Bernády Házba a művészek, a méltató, a közönség, és úgy érzem, hogy egy nagy család vagyunk, olyan család, amely egy nyelven szól. Saját földünket nekünk kell kultúrával feldíszítenünk. A Bernády Ház falait idén is feldíszítettük a művészet ajándékaival. Az utóbbi három-négy évben kemény témakörrel töltöttük meg a művészek lelkét – ilyen volt a gyergyóalfalui templom fennállásának 800. évfordulója, Balázs József 60. születésnapja és a Márton Áron- emlékév, amelynek alkotásaiból művészalbum is született. A tavalyi rendezvénysorozat a Vadárvácska alkotótábor történetének eddigi leggazdagabb kiadása: negyvenöt alkotás született, amelyekből egy újabb albumot adunk ki – ez körülbelül húsvétra jelenik meg. Az idei – nem kötelező – tematika pedig Sövér Elek emléke előtt tiszteleg. Én azt üzenem mindenkinek: tegyék azt, amiben hisznek és higgyenek abban, amit tesznek! Gál Mihály szavai után Baricz Lajos olvasta fel a Borzont végében és a Nincsen kies hely című, az alkotótábor által ihletett verseit, majd az esemény végén a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes két tagja adta elő a pap-költő megzenésített verseit. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 14.B. Fülöp Erzsébet kapta a Kemény-díjatKiemelkedés az óceánból Múlt héten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban adták át az idei Kemény-díjat, amellyel ezúttal B. Fülöp Erzsébetet, a kollégák és barátok körében csak Bözseként emlegetett közkedvelt művészt és egyetemi oktatót tüntették ki. A Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával létrehozott, az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett színházi díjjal (egy jelentős pénzjutalommal) együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája is. A díj átadására ez év március 10-én, a színház „71. születésnapján” került sor: 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjével. Amint azt a színház közleményében olvashatjuk, az évfordulóra emlékezve és a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját elismerve adták át a 2017-es Bioeel–Kemény Díjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, Molière Tartuffe című színművének előadását követően.A produkció rendezője Keresztes Attila, aki több sikeres előadásában bízott főszerepet a jeles művésznőre. – Közel 20 éve vagyok a társulat tagja, és még sohasem kaptam „belső” díjat. Mindig „kívülről” jöttek a díjaim. Annak ellenére, hogy régóta vagyok társulati tag, most éreztem magam igazán „beérkezettnek” a csapatban. Lehet, hogy most jött el az ideje… A díjhoz kötődő érzéseim előzménye az volt, amikor a társulat rám szavazott a Kaszás-díjra való felterjesztéskor, és többségi szavazatot kaptam. Amikor Kiss Éva felhívott, elsírtam magam. Azután következett a Kemény-díj. Ugyanazt a „bensőségességérzetet” erősítette bennem, hogy tartozol valakikhez, akik ebben a pillanatban ezt gondolják a munkádról. Persze, tudatában vagyok, hogy minden folyamatosan változik, nem tudhatom, hogy a jövőben mit tudok kihozni magamból, milyen impulzusok érnek és hogyan hatnak vissza rám, hogyan öregszem, hogyan kondícionál a memóriám. Amit tudok, hogy most, ebben a pillanatban, amikor kérdezel, nagy szeretetet érzek a kollégáim iránt. Tiszteletet és elismerést Keresztes Attila iránt, aki értékteremtő és objektív művészeti igazgatóm. Hálát Gáspárik Attila igazgató iránt, hogy lehetővé teszi a jó rendezőkkel való találkozásainkat, Pál Attilának, aki eltávolítja az akadályokat a munkánkban. És Kemény Jánosra gondolok, aki utolsó vagyonát nem a nehéz sorsban tengődő családjára, hanem a színházra áldozta, hogy támogathassa azt. Albert Attilára, a Bioeel igazgatójára, hogy micsoda fanatikus színházszeretet áll az adományozó gesztusa mögött, hogy a „hasznosra”, a „láthatóra” épülő világunkban ezzel a nagylelkű gesztusával mintegy megállította az időt, és az adott színész munkájára irányítja mindannyiunk tekintetét. A színész teste az emlékezet és a felejtés bipolaritásában mozog. Számomra 2017. március 10-én este néhány pillanatra megállt az idő, és az öröm pillanataiban úgy éreztem: egy színész emelkedett ki a felejtés óceánjából – írta nekünk a díjjal kapcsolatos érzései kapcsán Bözse. B. Fülöp Erzsébet az utóbbi évek egyik legsikeresebb marosvásárhelyi művésze, művészi elismertségét rangos egyéni szakmai díjak fémjelzik: 2000 – Poór Lili-díj – az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díja, 2002 – Legjobb női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2002 – Női alakítás díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Thalia Open Fesztivál, Marosvásárhely (Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszereplőnek járó díj, Topfest Országos Színházi Fesztivál, Marosvásárhely (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó UNITER felterjesztés (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2006 – Női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (SEN-TE/SUI-TA – Bertolt Brecht: Valahol Szecsuánban, rendező: Barabás Olga), 2007 – Jászai Mari-díj, 2009 – Közönségzsűri díja, valamint dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja, Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 2015 – meghívott a 10 pentru film programban – a TIFF szervezésében, 2016 – jelölés a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjra. Az immár Bioeel–Kemény díjas B. Fülöp Erzsébetet a közönség legközelebb Csehov Sirály című színjátékának előadásában láthatja március 18-án, szombaton este 8 órától nagytermi stúdiótérben, majd A nyugalom című, Bartis Attila regénye alapján színre vitt, Radu Afrim által rendezett produkcióban március 19-én, vasárnap este 8 órától a Kisteremben. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 18.12 szóA gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje. A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat. Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében. A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot. A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Az emlékezés egy büféPhilter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott). Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők. Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet? Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt. – Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt. A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni. – A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd? Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze. Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát. – Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is. – Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó. – Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 14.Hazák a mélybenA minap elugrottunk a Bözödi-tóhoz. Olyan csodálatos idő volt, amelyet a Fennvaló is motorozásra teremtett. A tavat körülvevő egykori poros földút már a múlté: aszfaltkígyó kanyarog a dombok között, viszi hátán a szájtátani vágyó kirándulót. Felkaptattunk az első emelkedőn, és előbukkant A Tó. Illetve ami maradt még belőle. Bruce Springsteen dalai szóltak a motorkerékpár hangszóróiból, enyhén ironikusan és épp akkor a No Surrender. Vagyis a Nem adom fel. Úgy éreztem, a hindu karma intett be vele mindannyiunknak egy nagyot és fájdalmasat. Nem adom fel – gondolhatták egykor a bözödújfalusiak, de sajnos hiába. Muszáj volt feladniuk. Nem adom fel – gondolhatta volna a tó, ha tudott volna gondolkodni, de hiába. Arrébb csúszott a gát, a vizet hetek óta csapolják belőle. Elő- bukkantak az egykori falu romjai, a házak alapjai, a régi pincék és kutak maradványai, a tisztaszobákhoz, nyárikonyhákhoz vezető betonlépcsők, a portákat őrző kerítések. A rég elpusztult gyümölcsösök csonkjai. Körülöttük a bambuló, röhincsélő kirándulók. És azok, akik a megmaradt romokat is széthordják. Eladják. Akiknek semmi sem szent. A tó medre hol száraz, hol iszapos. Minden visszatér önmagába, csak a rombolás nyomai maradnak meg – egy ideig még láthatjuk őket. Ahol falu volt, oda víztározót erőltetett egy elnyomó hatalom, most a víz tűnik el, és újra felbukkannak a házak. Mint egy miniatűr, régészeti szempontból jelentéktelen, kultúrtörténeti szemszögből annál jelentősebb erdélyi Atlantisz. A nyomaink. Vajon ez történik majd Európával is? Egy új honfoglalás jeleit látjuk mindenütt, egy agresszív, gyilkos támadásokkal megtámogatott letelepedés kezdődött az öreg kontinensen, amelynek vége talán újra az égő Róma és az üdvrivalgó barbár csőcselék képe lesz. Egy lap leszünk a távoli jövő történelemkönyvében, amelyen az áll, hogy ismét elpusztult az európai civilizáció? Hogy vallásháború tört ki az internet, a minden eddiginél fejlettebb technológia, az űrutazások, a tolerancia és a vallásszabadság korában? Olyan, erőszakos és könnyen félreértelmezhető eszmék mentén, amelyek visszarepíthetnek a szellemi kőkorszakba. Megmarad-e a világunk, vagy olyanná válik, mint Bözödújfalu 2017-ben? A falu, amelyen végigsöpört az ár, amelyet elpusztított egy hitetlen, sötét és bunkó diktatúra csak azért, hogy negyed évszázad múltán ismét a felszínre kerülhessen? Ez történik majd a hitünkkel, a keresztény kultúrkörből származó értékrendünkkel is, amelyet vallási meggyőződéstől függetlenül minden jólnevelt európai ember a sajátjának vall? Egy tómeder leszünk, amelyben kirándulók túrják a sarat, és ámulnak azon, hogy milyen jó minőségben öntötték itt valakik egykoron a betont, hiszen a lépcsőkön nem látszik a keserű idők nyoma? Mi leszünk azok a valakik? Fogják-e majd rólunk mondani a késői barbárok, hogy „elpusztítottuk őket, de nézzétek, mennyire minőségi volt az életük”? Nem adom fel – a sors keserű iróniája, de a gát megroppant, és a mindent elöntő víznek távoznia kell. Akkor nem leszünk házak és hazák a mélyben, ha mi sem adjuk fel. Ha kiállunk amellett, ami a miénk. Ha harcolunk érte. Bözödújfalunak volt nagycsütörtöke. Volt nagypénteke. De a húsvét, a feltámadás ideje a dombok közé már nem jöhetett el. Nekünk is volt számos nagycsütörtökünk, nagypéntekünk. Most talán egy újabb golgota előtt állunk. A mi húsvétunk azonban még eljöhet. Az öreg kontinens még feltámadhat. Elfoglalását megakadályozhatja, a béke áldásos korszakát meghosszabbíthatja. Ha teszünk érte. Mi, mindannyian. Káli Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
