|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Melescanu, Teodor 2014. szeptember 25.Tizennégy jelölt (Államelnöki választások)Az államelnöki választásokra a kedd éjféli határidőig tizennégy jelölt adta le a törvény által megkövetelt, legalább 200 ezer támogató aláírást, és a központi választási iroda mindannyiuk pályázatát elfogadta – közölte tegnap délután Marian Muhuleţ, az intézmény szóvivője. Ennyi jelölt Románia elmúlt huszonöt évnyi történelmében egyetlen elnökválasztáson sem volt, a nagyszámú aspiráns mellett a legnagyobb újdonság a két magyar jelölt megméretkezése. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke kérte felvételét a szavazólapra, a közvélemény-kutatások szerint neki van a legnagyobb esélye, hogy a következő államelnök legyen. A jobboldali jelöltek közül a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-liberális Szövetség színeiben induló Klaus Johannis liberális pártelnöknek van a legnagyobb esélye – Ponta mellett – bekerülni a második fordulóba: a jelöltek közül számára gyűjtötték a legtöbb (2,2 millió) támogató aláírást. A felmérések szerint Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kormány mellett maradó liberálisokat tömörítő Liberális Reformpárt elnökének támogatottsága is közelíti a tíz százalékot. Az elnökjelöltek között két nő van: Elena Udrea, a Traian Băsescu támogatását élvező Népi Mozgalom Párt vezetője, és a függetlenként induló Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter. Mindketten az elkötelezett jobboldali választók voksaira számítanak. Első ízben fordul elő, hogy két magyar jelölt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje. Az utolsó napon felbukkant meglepetésjelölt, Teodor Melescanu a Külügyi Hírszerző Szolgálat éléről mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A korábbi liberális politikust a média a jobboldal „tartalékjelöltjének” tekinti arra az esetre, ha az igazságszolgáltatás megakadályozná az összeférhetetlenséggel vádolt Johannis részvételét az elnökválasztáson. A liberálisok elnöke egyébként ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta tegnap, örül, hogy ilyen korai időpontot szabtak ki a tárgyalásra ügyében, amelyet államelnökjelölt ellenlábasai felhasználnak ellene, de „feltétel nélkül” bízik az igazságszolgáltatásban, és hangsúlyozta, a bíróság bármilyen döntését tiszteletben kell tartani. Újra szerencsét próbál az elnökválasztáson több – immár hanyatló népszerűségű – populista politikus, így Gheorghe Funar (független), Corneliu Vadim Tudor (Nagyrománia Párt) és Dan Diaconescu (Dan Diaconescu Néppárt). A listát Constantin Rotaru, a Szocialista Alternatíva, William Brânză, a Román Ökológus Párt és Mirel Amaritei, a Prodemo Párt jelöltje egészíti ki. A központi választási irodának 48 órán belül kell határoznia, hogy a leadott iratok megfelelnek-e a törvényes feltételeknek, a jelöltek ellen azt követően 24 órán belül lehet óvást emelni az alkotmánybíróságon. A szavazólapra felkerülő államfőjelöltek, illetve a választási jelek listája az óvások elbírálása után, szeptember 28-án válik véglegessé. Az elnökválasztás első fordulóját november 2-án rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének (több mint 9 millió polgárnak) a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án tartandó második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 25.Gyónások és lemondásokAz egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában. Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt. Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót. Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben. Félmilliós csomag Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje. A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.” Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását. Bujkáló aláírások A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát. Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt. Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 14.A volt román kémfőnök szerint az államfőnek nincs joga ügynöklistát kérniTeodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója szerint az államfőnek minden információ rendelkezésére áll, de ügynöklistáját a SIE nem köteles felfedni előtte. Az államfői tisztségre pályázó volt kémfőnök kedden sajtóértekezleten reagált Traian Basescu előző napi nyilatkozatára, amikor a jobboldali elnök egy interjúban bejelentette: a szociáldemokraták elnökjelöltje, Victor Ponta kormányfő 1997 és 2001 között az SIE titkos ügynöke volt. Basescu azzal vádolta Melescanut, hogy SIE-igazgatóként segített Pontának eltitkolni múltját. Melescanu elismerte, hogy nem adta ki Basescunak a SIE ügynöklistáját, de arra hivatkozott, hogy a törvény értelmében a szolgálat forrásairól senki sem szerezhet tudomást, mert az a szolgálat „belügye", hogyan szerzi meg az információkat. MTI Erdély.ma 2014. október 14.Nyílnak a román ügynökakták, nagy a zajTeodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója szerint az államfőnek minden információ rendelkezésére áll, de ügynöklistáját a SIE nem köteles felfedni előtte. Az államfői tisztségre pályázó volt kémfőnök kedden sajtóértekezleten reagált Traian Basescu előző napi nyilatkozatára, amikor a jobboldali elnök egy interjúban bejelentette: a szociáldemokraták elnökjelöltje, Victor Ponta kormányfő 1997 és 2001 között a SIE titkos ügynöke volt. Az elnök azzal támasztotta alá állítását, hogy Ponta – a Legfelső Védelmi Tanácsot megkerülve – állítólag kormányhatározatot írt alá, amelynek értelmében nemcsak az aktív ügynök listája minősül államtitoknak, de immár volt ügynökeiket sem fedhetik fel a titkosszolgálatok. Basescu azzal vádolta Melescanut, hogy SIE-igazgatóként segített Pontának eltitkolni múltját. „Az államfőnek bármilyen államtitokhoz hozzáférése van. Azzal, hogy (Melescanu) ezt megtagadta, megengedhetetlen precedenst teremtett a szolgálat történetében” – méltatlankodott Basescu. Melescanu elismerte, hogy nem adta ki Basescunak a SIE ügynöklistáját, de arra hivatkozott, hogy a törvény értelmében a szolgálat forrásairól senki sem szerezhet tudomást, mert a szolgálat „belügye”, hogyan szerzi meg az információkat. Sajtóértekezletén sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta Ponta állítólagos ügynökmúltját. A volt kémfőnök azt javasolta az újságíróknak, találkozzanak harminc év múlva: akkor majd válaszol nekik a SIE-vel kapcsolatos kérdéseikre. Melescanu szerint bárki, aki kilép a szolgálattól, harmincéves titoktartási kötelezettséget vállal. Kérdésre válaszolva hozzátette: Basescunak nem kellett ilyen kötelezettségvállalást aláírnia. Melescanu kifejtette: bármelyik volt SIE-ügynök felfedése kárt okoz a szolgálatnak, mert a „baráti és nem baráti” külföldi rokonintézmények újraértékelik az illető ténykedését azokban az országokban, ahol járt, és abból indulnak ki, hogy ellenséges küldetése volt. A volt kémfőnök szerint ezzel magyarázható az, hogy a volt ügynökök listáját is államtitokká minősítették. Basescu viszont jelzésértékűnek találta, hogy éppen a Ponta-kormány hozott erről határozatot. Hazugozzák egymást a román fejesek Ponta „merő hazugságnak” minősítette Basescu állításait, és azt mondta: amióta 1995-ben elvégezte a jogi egyetemet, „betartotta a törvényeket, a hazáját szolgálta”, és ezt fogja a jövőben is tenni. Az államfői tisztségre 14 jelölt pályázik Romániában. A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a két legesélyesebb jelölt, Victor Ponta és Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség jelöltje között dőlhet el a novemberi elnökválasztás második fordulójában. Az államfő támogatását élvező Elena Udrea a közvélemény-kutatások szerint a harmadik-negyedik helyen áll, de támogatottsága nem éri el a tíz százalékot. MNO.hu 2014. november 3.Körvonalazódik az államfőválasztás végeredményeA szavatok 98,3 százalékának megszámlálása után közölt hivatalos részeredmény szerint Victor Ponta és Klaus Johannis jutott be az államfőválasztás második fordulójába 40,33, illetve 30,44 százalékos támogatottsággal, a harmadik hely pedig a Călin Popescu Tăriceanué. Cikkünk folyamatosan frissül. 11.10: A Központi Választási Iroda 98,3 százalékos feldolgozottságnál közölt adatai szerint a következő eredmények születtek az államfőválasztás első fordulójában:Kelemen Hunor - 3,50% Klaus Iohannis - 30,44% Dan Diaconescu - 3,99% Victor Ponta - 40,33% William Branza - 0,45% Elena Udrea - 5,18% Mirel Mircea Amaritei - 0,08% Teodor Melescanu - 1,10% Gheorghe Funar - 0,48% Szilágyi Zsolt - 0,56% Monica Macovei - 4,46% Constantin Rotaru - 0,30% Calin Popescu Tariceanu - 5,40% Corneliu Vadim Tudor - 3,66% 10.10: Folyamatosan érkeznek a megyei választási irodáktól a megyénkénti végleges eredmények (százalékok). Hargita megye: Kelemen Hunor - 62,97, Szilágyi Zsolt - 10,9, Klaus Johannis - 10,76, Victor Ponta - 8,13; Maros megye: Kelemen Hunor - 22,96, Klaus Johannis - 32,02, Victor Ponta - 26,49; Kolozs megye: Kelemen Hunor - 7,58, Klaus Johannis - 42,53, Victor Ponta - 23,79; Brassó megye: Klaus Johannis - 39,0, Victor Ponta - 30,75 maszol.ro 2014. november 4.Maros megyében a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90%-át az RMDSZ kaptaMaros megyében a 482.653 szavazásra jogosult polgárból 230.780-an jelentek meg az urnáknál, ami 47,81%-os részvételt jelent. Kelemen Hunor 51.664 szavazatot kapott, Szilágyi Zsolt pedig 5.743-at. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90 százalékát az RMDSZ kapta, és 10 százalékát az értelmetlen politikai megosztottság vitte el – nyilatkozta a Népújságnak tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. Elmondta, hogy a magyar mintákból származtatott adataik szerint egyértelmű, hogy a román szavazók esetében sokkal nagyobbnak bizonyult a tét. – Így a többségében románok lakta településeken megduplázódott tulajdonképpen a választók száma, mert ők egy esélyes elnökjelöltre szavaztak, a magyarok pedig egy politikai üzenetre mozdultak meg. Mindenképpen értékelem, hogy ezt a politikai üzenetet a magyar választók többsége megértette. Tehát a szavazatok közötti különbség abból fakad, hogy egészen más dolog motiválta a magyar, és más a román szavazókat. A továbbiakban arról beszélt, hogy az országos adatok több mint 91 százalékos feldolgozásából az derül ki, hogy Maros megye 16%- át adja az RMDSZ országos eredményének. Ez megfelel a megye demográfiai arányának, úgyhogy ilyen értelemben a Maros megyei RMDSZ megtette a tőle telhetőt. A megyei elnök ugyanakkor egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: a magyar választók egy bizonyos rétege már az első fordulóban román jelöltre adta le a voksát. Ez a korábbi választásokhoz képest újszerű jelenség. – Összegezve tehát elmondhatjuk, a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90 százaléka a megyében az RMDSZ-t támogatta, ami azt jelenti, hogy a magyar választók zöme megértette az RMDSZ által a kampányban megfogalmazott politikai üzenetet: fontos, hogy a magyar közösség és politikai érdekképviselőet tekintélyét megerősítsük a román közéletben, és a részvételben tapasztalható különbség annak tudható be, hogy egészen más jellegű ok mozgósította a románokat, mint a magyarokat – jelentette ki Brassai Zsombor. Maros megyei adatok A megyei kerületi választási iroda (BEJ) adatai szerint: Az állandó választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 482.653 A szavazáson részt vevő választópolgárok száma: 230.780 Az állandó választási névjegyzéken szereplő polgárok részvételi száma: 208.894 Az állandó választási névjegyzéken nem szereplő, a választáson részt vevő polgárok száma: 20.236 Érvényes szavazatok száma: 224.990 (97,49%) Érvénytelen szavazatok száma: 5.790 (2,50%) A jelöltekre leadott szavazatok száma: 1. Klaus-Werner Johannis – 72.051 (32,02%) 2. Victor-Viorel Ponta – 59.609 (26,49%) 3. Kelemen Hunor – 51664 (22,96%) 4. Elena-Gabriela Udrea – 6.865 (3,05%) 5. Monica-Liusa Macovei – 6.281 (2,79%) 6. Cristian-Dan Diaconescu 6.039 (2,68%) 7. Calin Popescu-Tariceanu – 5.872 (2,60%) 8. Szilágyi Zsolt – 5.743 (2,55%) 9. Corneliu Vadim-Tudor – 5.408 (2,40%) 10. Gheorghe Funar – 2.552 (1,13%) 11. Teodor-Viorel Melescanu – 1412 (0,62%) 12. Constantin Rotaru – 679 (0,30%) 13. William Gabriel Brinza – 665 (0,29%) 14. Mirel Mircea Amaritei – 150 (0,06%) Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 4.Megvannak a végleges eredmények: Kelemen Hunor 3,47 százalékonBejelentette a Központi Választási Iroda az elnökválasztás első fordulójának végleges eredményeit: a 9 485 340 érvényes leadott szavazat 40,44 százalékát Victor Ponta, 30,37 százalékát Klaus Johannis szerezte meg. A többi jelölt, sorrendben: Călin Popescu-Tăriceanu: 5,36% Elena Udrea: 5,2% Monica Macovei: 4,44% Dan Diaconescu: 4,03% Corneliu Vadim Tudor: 3,68% Kelemen Hunor: 3,47% Teodor Melescanu: 1,09% Szilágyi Zsolt: 0,56% Gheorghe Funar: 0,47% William Brânză 0,45% Constantin Rotaru: 0,30% Mirel Mircea Amariţei: 0,08% Az RMDSZ jelöltje 329 727 szavazatot kapott, az EMNP jelöltje 53 146 szavazatot. (hírszerk.) maszol.ro 2014. november 4.Romániai elnökválasztás - Végeredmény: többen voksoltak magyar államfőjelöltre, mint legutóbbBaranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Többen voksoltak magyar államfőjelöltre a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulójában, mint a legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson - derült ki a vasárnapi szavazás végeredményéből, amelyet kedden ismertetett a központi választási iroda. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke 329 727 szavazatot kapott, ami az érvényes voksok 3,47 százalékát teszi ki, míg Szilágyi Zsoltra, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjére 53 146-on szavaztak: ez az érvényes voksok 0,56 százaléka. Idén tehát összesen 382 873-an voksoltak magyar jelöltre (4,03 százalék), tízezerrel többen, mint legutóbb. A 2009-es elnökválasztáson Kelemen Hunor volt az egyedüli magyar jelölt: akkor 372 674 voksot (3,83 százalék) kapott. Idén az elnökválasztás első fordulójában a jogosultak 53,17 százaléka járult az urnákhoz: a részvétel kevéssel elmaradt a legutóbbi elnökválasztás első fordulójában regisztrált 53,52 százalékos részvételtől. A magyarlakta megyékben a részvétel mindkét esetben kisebb volt, mint az országos átlag. A november 16-án megrendezendő második fordulóban az érvényes voksok egyszerű többsége dönti el, hogy a két versenyben maradt jelölt - Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, illetve Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje - közül ki lesz-e Románia következő elnöke. Victor Ponta több mint tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannisszal szemben: a baloldali jelölt a voksok 40,44 százalékát, míg a jobboldal versenyben maradt jelöltje a szavazatok 30,37 százalékát szerezte meg vasárnap. Harmadik helyen Calin Popescu Tariceanu, a PSD-vel együttműködő, új liberális pártot szervező szenátusi elnök végzett 5,36 százalékkal, negyedik a távozó Traian Basescu államfő által támogatott Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Elena Udrea 5,2 százalékkal, ötödik Monica Macovei néppárti EP-képviselő 4,44 százalékkal, hatodik Dan Diaconescu populista médiamágnás 4,03 százalékkal. Corneliu Vadim Tudor, az idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt alapító elnöke 3,68 százalékot, Teodor Melescanu független jelölt, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója 1,09 százalékot szerzett. (MTI), Bukarest 2014. november 10.Teodor Melescanu az új román külügyminiszterVictor Ponta kormányfő Teodor Melescanut jelölte a külügyminiszteri posztra Titus Corlatean helyett, aki a külföldi szavazókörök körüli jogviták miatt hétfőn lemondott a román diplomácia éléről. Melescanu – akinek a jelölését az államfő a diplomáciai tárca sürgős teendőire hivatkozva elfogadta – hétfő este letette a hivatali esküt. Az államfői tisztségre pályázó Ponta hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy az országban 9,5 millió román állampolgár szavazott „rendellenességek nélkül" az elnökválasztás első fordulójában. Hozzátette: külföldön 160 ezren adták le voksukat, és mivel néhány külképviseleten akadtak olyanok, akik a nehézkes ügyintézés miatt nem kerültek sorra, a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy külföldön is mindenki leadhassa szavazatát. Ponta maga is megerősítette Corlatean álláspontját, miszerint nincs jogi alapja az újabb külföldi választókörök felállítását célzó ellenzéki követelésnek. Ponta szerint Traian Basescu távozó államfő és a jobbközép ellenzék csak azért követel ilyen „törvénytelenséget" a külügyminisztériumtól, hogy ezzel ürügyet teremtsen a választás törvényességének megkérdőjelezésére. Titus Corlatean hétfőn nyújtotta be lemondását a külügyminiszteri tisztségről, miután jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával (BEC) arról, hogyan lehetne elkerülni a külföldi szavazókörökben történt fennakadások megismétlődését. A BEC szerint nincs jogi akadálya, Corlatean szerint viszont törvénytelen lenne, ha a már kijelölt csaknem 300 külföldi szavazókör mellett a két forduló között újabbakat létesítenének. A 73 éves Teodor Melescanu 1992-1996 között vezette a román külügyminisztériumot. Később a liberális pártban politizált, majd a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségét töltötte be, amiről szeptemberben azért mondott le, hogy indulhasson a romániai elnökválasztáson. Melescanu november másodikán a voksok 1,1 százalékát kapta és bejelentette, hogy a szociáldemokrata Pontát támogatja a második fordulóban Klaus Johannisszal, a Keresztény-Liberális Szövetség jelöltjével szemben. Ponta korábban közölte: ha megválasztják államfőnek, Melescanu lesz a nemzetbiztonsági tanácsadója. Teodor Melescanu hétfő este letette a hivatali esküt, miután Traian Basescu államfő aláírta kinevezését. Az új külügyminiszter beiktatásánál az államfő megjegyezte: Corlateannak már a szavazás másnapján le kellett volna mondania, Melescanu jelölését pedig csak a külügyminisztérium sürgős teendőire való tekintettel fogadta el. A múlt hét végén több ezren tüntettek Románia nagyvárosaiban és több nyugat-európai városban a román külügyminiszter, illetve a kormányfő lemondását követelve. A tüntetők szerint a bukaresti szociáldemokrata kormány szándékosan teremtett olyan körülményeket, hogy minél kevesebben szavazhassanak külföldön, mivel a Nyugaton dolgozó román vendégmunkások többsége hagyományosan a jobboldallal voksol. A román választópolgárok november 16-án döntenek arról, hogy Victor Ponta vagy Klaus Johannis legyen-e az ország államfője a következő öt évben. MTI Erdély.ma 2014. november 19.Berlin lehet Johannis iránytűjeKét hét alatt két román külügyminiszter is belebukott a botrányos körülmények között zajló külföldi szavazásba. A Victor Ponta kormányfő által kijelölt új tárcavezető az uniós kapcsolatok javítását célozza. Klaus Johannis megválasztott államfőtől Washington és Brüsszel iránt elkötelezett, de főleg Berlinre figyelő külpolitikai irány várható. Lemondott Teodor Melescanu, az egy hete kinevezett román külügyminiszter tegnap, mivel az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját. Sokan többórás sorban állás után sem tudtak voksolni. Melescanu elődje, Titus Corlatean a választás november 2-i első fordulójában történt szabálytalanságok nyomán mondott le múlt hétfőn. Ponta tegnap Mihnea Motocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét javasolta új román külügyminiszternek. Az elnökválasztási vereség után politikailag meggyengült szociáldemokrata miniszterelnök a döntéssel vélhetőleg nem kívánt pártvitákba keveredni, ezért választott karrierdiplomatát. Motoc személye a Brüsszellel való hangsúlyosabb együttműködést is célozza. E téren Pontának komoly gondjai voltak, miután uniós nyomásra kényszerült feladni a Traian Basescu leköszönő államfő korábbi eltávolítására vonatkozó terveit. Washingtonban és Brüsszelben megkönnyebbüléssel fogadták Klaus Johannis elnökké választását, sokan attól tartottak, hogy Ponta államfőként Moszkva felé közelít. Bukarestben az államfőnek fontos szerepe van a diplomáciai irány kialakításában, az utóbbi években rendszeresen Basescu képviselte az országot az uniós csúcstalálkozókon. A német nemzetiségű leendő államfő megválasztását követően közölte, folytatni fogja a román külpolitika alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az EU-ban elfoglalt helyét és szerepét. – Be fogom bizonyítani, hogy Románia hiteles, megbízható partner, amelyre hosszú távon lehet számítani – mondta Johannis. Az is nyilvánvaló, hogy különösen szoros lesz a román–német viszony, a megválasztott szász államfőnek alighanem egyfajta külpolitikai iránytűt jelent majd a berlini diplomácia. Johannis várhatóan kevésbé harsányan fogja bírálni Moszkvát, mint tette azt elődje, Traian Basescu. * * * Névvita A kommunista állam hivatalnokának önkényes döntése nyomán szerepel I-vel Klaus Werner Johannis neve okmányaiban. A Románia elnökévé választott német politikus egy nagyszebeni televíziónak elmondta, születésekor édesapja németesen, J-vel akarta beíratni a családnevét, ahogy felmenői a XVI. század óta használják, a nagyszebeni anyakönyvvezető azonban ezt 1959-ben megtagadta. – A bonyolult és bürokratikus procedúra miatt később lemondtam a névváltoztatásról, de bevallom, magánlevelezéseim során továbbra is J-vel tüntetem fel a családnevemet. Egy dolog, hogy milyen nevet vállalok fel, és más, hogy mi szerepel a hivatalos okiratokban – szögezte le Johannis. Szerinte a sajtó helyesen jár el, ha németesen írja erdélyi szász őseitől örökölt nevét. (R. Sz.) Pataky István, Rostás Szabolcs Magyar Nemzet Erdély.ma 2014. november 24.Bogdan Aurescut nevezte ki külügyminiszternek az államfőBogdan Aurescu jelenlegi külügyi államtitkárt nevezte ki külügyminiszternek Traian Basescu államfő hétfőn, miután Victor Ponta miniszterelnök – korábbi javaslatát visszavonva – Aurescut jelölte a román diplomácia élére. A szociáldemokrata Ponta múlt héten még Mihnea Motocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét javasolta külügyminiszternek. Motoc beiktatásának elhalasztását akkor az államfő azzal indokolta, hogy ki kell még lépnie a diplomáciai testületből, mert a miniszteri tisztség minden más állami megbízatással összeférhetetlen, a törvényhozói mandátumon kívül. Az elnökválasztás nyomán előbb a külügyi tárcát két éve vezető Titus Corlatean, majd a helyére kinevezett Teodor Melescanu is lemondott a külügyminisztérium éléről a külföldi szavazóköröknél történt rendellenességek miatt. MTI Erdély.ma 2017. február 27.Szijjártó: jó kapcsolatokra törekszünk Romániával - Jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután román kollégájával, Teodor Melescanuval találkozott. A román külügyminiszter hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket.A magyar tárcavezető kiemelte: párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Közös sikerek és bizalom kell ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatokban jelen lévő nehéz ügyeket a siker reményével lehessen megoldani - magyarázta. Hozzátette: azt ugyanis senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak. Azt mondta: hálás román partnerének azért, hogy beszédet mondott a hétfőn Budapesten kezdődött nagyköveti értekezleten. Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország talán legérzékenyebb kétoldalú kapcsolatrendszere a magyar-román, így mindig óvatosan kell hozzáállni kérdésekhez. Ezért a legjobb, ha "az egyszerűséget választjuk az okoskodás helyett", és a közös érdekek alapján állunk a kapcsolatokhoz "trükkök és túlbonyolítás helyett". Ez azt jelenti, hogy ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él - mondta. A magyar külügyminiszter közölte: a megbeszélés előtt egyeztetett Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, és az általa elmondott érzékeny kérdéseket felvetette román kollégájának, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Nem helyes a sajtó előtt kibeszélni ezeket az ügyeket, hiszen az csökkentené a megoldás esélyét - vélekedett. A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait "megfélemlítse, vegzálja". Mint mondta, a két ország közötti összeköttetéseket bővíteni szeretnék, minél több határátlépési lehetőségre van szükség. Ezért tíz olyan határátkelő közül, amelyet csak hétvégén lehet használni, a két legforgalmasabb esetében kidolgozzák a folyamatos nappali nyitvatartás lehetőségének a részleteit - magyarázta. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy bár a két ország gázvezetékrendszere össze van kötve, csak Magyarország felől lehet Románia felé gázt szállítani. Románia ígéretet tett arra, hogy 2020-ra teljes kapacitással működik majd az interkonnektort mindkét irányba - mondta. A külügyminiszter a magyar-román gazdasági együttműködésről szólva közölte: Románia a második legfontosabb exportpiaca Magyarországnak, és hogy előrelépést érjenek el a gazdasági kapcsolatokban, az Eximbank 514 millió eurós hitelkeret nyit a vállalatközi együttműködések ösztönzésére. Kitért arra: az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. külföldön először Romániában szerzett tulajdont a megújuló energiatermelési szektorban, és további energiaforrásokba invesztál az országban, valamint jelentős a Mol, az OTP és a Richter romániai tevékenysége is. Megjegyezte: Magyarország és Románia is fontos forrásnak tartja a nukleáris energiát. Teodor Melescanu román külügyminiszter hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. A román tárcavezető továbbá felvetette, hogy együttes magyar-román kormányülést kellene tartani. Mint mondta, a megbeszélésen nagy figyelmet szenteltek azoknak a témáknak, amelyeket illetően az álláspontjuk közel áll egymáshoz, így kedvező hatással lehetnek a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor nem hagyták ki azokat a kérdéseket sem, amelyekben az álláspontok távoliak - fűzte hozzá. A román tárcavezető kiemelte a rendszeres konzultáció jelentőségét a visegrádi országok és Románia között azokban a témákban, amelyek fontos ezeknek az országoknak. Úgy látja, magyar kollégájával lényeges lépést tettek ma, és ez nem az utolsó, hanem az első lépés abban a folyamatban, amely a kapcsolatok példaértékűvé válásához vezet. Ősszel pedig várják Szijjártó Péter Bukarestbe, hogy előadást tartson a román nagyköveteknek - mondta. Kérdésre válaszolva a román külügyminiszter közölte: nem akarja kommentálni azt a döntést, hogy magyar diplomaták tavaly decemberben nem vehettek részt a román nemzeti ünnepségeken, de biztosan megtalálják a módját, hogy túllépjenek ezen a helyzeten. Szijjártó Péter ugyancsak kérdésre elmondta: reális az esélye annak, hogy déli irányból újabb bevándorlási nyomás nehezedik viszonylag rövid időn belül Közép-Európára, ezért erősítik meg a déli határ védelmét. (MTI) 2017. február 27.ERKÖLCSI KÖTELESSÉG A JÓ VISZONYA román külügyminiszter a nemzetközi helyzetről és a kormányellenes tüntetésekről A ma Budapesten tárgyaló román külügyminiszter szerint teljesen egyértelmű, hogy a térségbeli országok hasonló módon látják az európai politika alakítását. A diplomáciában régi motorosnak számító Teodor Melescanu a migránsválság megoldását célzó erőfeszítések kapcsán alapvetően fontosnak tartja az Európai Unió külső határainak védelmét, s Donald Trump elnöksége alatt sem számít változásra a szoros román–amerikai kapcsolatokban. A bukaresti diplomácia vezetője magyarországi látogatása előtt interjút adott lapunknak. – Az utóbbi hetekben óriási tömegtüntetések voltak Romániában, amelyek eredményeként a kormány meghátrálni kényszerült, visszavonta az igazságügyi vonatkozású sürgősségi határozatait, a miniszterelnök lecserélt néhány tárcavezetőt. Mennyire nevezhető stabilnak ezek után a Sorin Grindeanu vezette kabinet? – A kormánynak erőteljes támogatottsága van a parlamentben. Pártom, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a nagyobbik koalíciós formáció, a Szociáldemokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a többi etnikai kisebbség képviselőit tömörítő frakció támogatását is élvezi, ami kényelmes többséget alkot a törvényhozásban. De magabiztos parlamenti támogatottságunk ellenére sem maradtunk érzéketlenek a tiltakozók követelései iránt. Készek vagyunk komoly, széles körű vitát folytatni a felvetett kérdésekről, amelyek kétségkívül fontosak a román társadalom egy tekintélyes részének. – Némi meglepetést keltett, hogy ön a miniszteri beiktatását megelőző parlamenti bizottsági meghallgatásán erkölcsi kötelességének nevezte a magyar–román kapcsolatok javítását. – Ne feledjük, hogy több, különböző politikai családból származó magyar és román politikus hozta tető alá a ma is működő stratégiai partnerséget a két ország között. Én ennek a kiváltságos csoportnak vagyok a tagja, éppen ezért úgy érzem, hogy erkölcsi kötelességem a továbbiakban is hozzájárulni e partnerség bővítéséhez. Együtt könnyebben tudunk kiigazodni, helyet találni az egyre bonyolultabbá váló nemzetközi politikában. De erkölcsi kötelességünk a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése állampolgáraink elemi érdeke miatt is. Amikor ezt mondom, a magyarországi román, illetve a romániai magyar kisebbséghez tartozókra gondolok elsősorban. És ne feledkezzünk meg a magyar–román alapszerződésről sem, amely úgyszintén közös érdekeinket szolgálja. – Említette az egyre bonyolultabb nemzetközi helyzetet. Mik Magyarország és Románia közös érdekei ma? – Mindkét ország érdekelt abban, hogy a maga módján részt vállaljon a transzatlanti együttműködésben. Kétségtelen, hogy az Európai Unió másként mutat majd a brexit után. Együttesen kell részt vállalnunk az új politikai építkezésben. A nemzetközi jog tiszteletben tartása is közös érdek. Ahogyan természetesen az is, hogy összekössük autópályáinkat, energiahálózatunkat. – Ha együttműködésről beszélünk, akkor annak hatékony példáját mutatják a visegrádi államok. Érdekelt Románia a kelet-közép-európai országok Európai Unión belüli közös fellépésében? – A visegrádiak egy olyan klubot alkotnak, amely egyelőre nem tűnik érdekeltnek új tagok felvételében. Románia, ahogyan eddig, ezután is részt vesz minden olyan úgynevezett V4 plusz formátumú találkozón, amelyre meghívják. Igen, teljesen egyértelmű, hogy a térségbeli országok hasonló módon látják az európai politika alakítását. A Kohézió Barátai csoport például – amelyet a visegrádiak hoztak létre, s amelyhez Románia azonnal csatlakozott – fontos szerepet játszott az Európai Unió kohéziós politikájának alakításában és a 2014–2020-as uniós pénzügyi keret meghatározásában. Ez követendő sikertörténet. – Visszatérve a bonyolult nemzetközi helyzethez, mi a Grindeanu-kabinet álláspontja az egész Európát érintő migránsválsággal kapcsolatban? – Szolidaritás és felelősség – ez a két kulcsszó számunkra ebben a kérdésben. A migránsválságot csak csapatként oldhatjuk meg, s ennek a megoldásnak a menekültkérdés okaira, az EU külső határainak védelmére, az embercsempészet felszámolására és a válság által leginkább sújtott országok megsegítésére kell épülnie. A tagállamok vállalásait ugyanakkor nem lehet kívülről meghatározni, hiszen ezzel éppen a szolidaritás elve sérül. Románia egyébként Németország után a második helyen van a Frontex misszióihoz való hozzájárulásban, és a negyedik a Görögországba és Olaszországba érkező menekültek elosztására vonatkozó vállalást illetően. – Megfelelőnek tartja az uniós intézmények tevékenységét válsághelyzetekben? Olykor mintha azt éreznénk, hogy pont ezek az intézmények generálják a válságot tétlenségükkel vagy éppenséggel hibás döntéseikkel. – Annak azért mindannyiunkban tudatosulnia kellene, hogy az EU intézményei mi magunk vagyunk, azaz Bukarest, Budapest s a többi tagállam. Nincs olyan, hogy ők és mi. Csak mi vagyunk. Éppen ezért nem eshetünk abba a hibába, hogy magunkénak valljuk az unió sikereit – vannak ilyenek is –, de elhatárolódunk a sikertelenségektől, amelyek szintén szép számban vannak. A mi közös kötelességünk – Romániáé és Magyarországé is –, hogy erősebbé, hatékonyabbá és az európai polgárokhoz közelebb állóvá tegyük az Európai Uniót. – Közismert Románia különösen szoros kapcsolata az Egyesült Államokkal. Változhat valamilyen irányba ez a viszony Donald Trump elnöksége alatt? – Hamarosan húszesztendős lesz a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség, s bátran kijelenthetem, hogy e két évtized alatt a demokrata, illetve a republikánus vezetés alatt is változatlanul jól működött ez a kapcsolat. Kitűnőek a politikai kapcsolataink, a védelmi együttműködésünk pedig óriási mértékben fejlődött az utóbbi években, s ez a szoros együttműködés Magyarországnak és más szövetségesünknek is előnyös. De gazdasági vagy például energiabiztonsági területen is egyre erősebb ez a viszony. Az elkövetkező időszakban semmi másra nem számítunk, mint az eddig elkezdett projektek folytatásához, kibővítéséhez. – És folytatódni fog a demokrata washingtoni kormányzat idején szokványossá vált amerikai nagyköveti véleményezés is a román belpolitikáról? Például a korrupcióellenes harc kapcsán továbbra is számít iránymutatásra a tengerentúlról? – Amennyiben hatékonyak akarunk lenni a korrupcióellenes harcban, akkor szükség van a nemzetközi együttműködésre. A mi közös munkánk az illetékes amerikai hatóságokkal nem csak romániai ügyeket vagy román állampolgárokat érint. Bízom benne, hogy senki sem fogja az Egyesült Államok belpolitikájába való beavatkozásnak tekinteni, ha a washingtoni román nagykövet adott esetben a közös román–amerikai korrupcióellenes projektekre hivatkozik. Pataky István Magyar Idők (Budapest) 2017. március 17.A Krónika és a Háromszék is bírálta az RMDSZ-t, amiért kihagyta az autonómiátA Krónika és a Háromszék napilap is bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy az erdélyi magyarok nemzeti ünnepen közzétett 12 pontos követeléslistáján nem szerepelt az autonómia. A Krónika vezércikkírója méltányolta, hogy az RMDSZ megfogalmazta, mit kíván 2017-ben az erdélyi magyar közösség, de „az egy helyben toporgás összetéveszthetetlen nyomának" tartotta, hogy „a kiáltványból üvölt az elhallgatás". „Ha a székelyföldi, partiumi, erdélyi magyarság 12 pontos követeléslistájára nem fér fel az autonómia, akkor mégis ki beszél? És kinek a nevében?" – tette fel a kérdést Páva Adorján, a vezércikk szerzője. A cikkíró azokra a magyarázatokra is kitért, amelyek szerint a kiáltvány egyes pontjai tulajdonképpen az autonómiára utalnak. „Egy kiáltványban hogy lehet utalgatni, sejtetgetni a sorok között?! Mi több: hogy lehet a '48-as elődök hangját utánozva szabadságharcot kiáltani, miközben folyamatosan ahhoz dörgölőzünk, annak lábai elé taszít a tehetetlenségi erő, aki legfőbb nyomorúságunk fenntartója?! És mi az, hogy évről évre alkalmazkodni kell?! Mégis mi írja ily könnyedén felül akaratunkat?!" – tette fel a kérdést a Krónika cikkírója. Végül megállapította: „Valóban szükségünk van új 12 pontra – de ezek kikiáltása előtt újra meg kellene tanulnunk beszélni. Hogy meg tudjuk beszélni. Hogy megértsük egymást." A székelyföldi Háromszék napilap is üdvözölte az aktuális 12 pontot, de kifogásolta, „hogy az RMDSZ immár szóhasználatából is száműzni látszik az autonómiát". „Örüljünk annak, hogy legalább alaposan körülírták?" – kérdezte a cikkíró. Farczádi Botond, a Háromszék vezércikkírója ugyanakkor pozitív fejlemények tekintette, hogy az RMDSZ felkarolta a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőinek a kezdeményezését, és közösen nyújtottak be törvénykezdeményezést azért, hogy március 15. legyen hivatalos ünnep az erdélyi magyarság számára. A cikkíró „aprócska, de fontos gesztusnak" látta, hogy Teodor Melescanu román külügyminiszter arra buzdította diplomatáit: vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep rendezvényein. Úgy vélte: e gesztus és Sorin Grindeanu miniszterelnök üdvözlete annak a tükrében értékelődik fel, hogy Klaus Iohannis évek óta következetesen hallgat március 15-én. Szerinte a jelenlegi román államfő „nem képes arra a gesztusra, amelyet Emil Constantinescu honosított meg, és Traian Basescu is folytatott". MTI Erdély.ma 2017. március 27.Johannisszal, Grindeanuval és Orbánnal is tárgyalt már Kelemen a katolikus líceumrólA politika belülről friss kiadásában a román-magyar kapcsolatokról, az anyanyelvhasználatról, az Erdély-zászlóról és Horváth Annáról beszélgettünk az RMDSZ elnökével. A marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének nemzetközi közvélemény elé terjesztése volt az Orbán Viktorral folytatott találkozó fő témája – tudtuk meg Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől, akivel Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője beszélgetett A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsor vasárnap volt látható az Erdély TV-n, kedden ismétlik. Átirata alább olvasható. - Csütörtökön találkozott Budapesten Orbán Viktorral. Miről beszéltek? – Az elmúlt években rendszeresen találkozunk, hogy egyeztessünk a közös dolgainkról, ez is ebbe a találkozósorozatba illeszthető be. Beszéltünk egyrészt arról, ami a romániai magyar kisebbséget foglalkoztatja, a kihívásokról, amelyekkel szembesülünk. Természetesen a legfontosabbról, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyéről is. Annak a lehetőségét kerestük, hogy hogyan tudjuk a kérdést a nemzetközi közvélemény elé terjeszteni, úgy, hogy abból az áldatlan állapotból, amelyben most vagyunk, kizökkenjünk. Hogy legyen megfelelő figyelmeztetés Románia irányába, hogy az, ami történik, most már túlnőtt minden elviselhető határt. Ugyanis ez már nem politika, ez sokkal több: egy olyan közösségi ügy, amelyre megoldást a román államnak kell adnia. Én egyébként a román államfővel, két miniszterelnökkel, két tanügyminiszterrel beszéltem az elmúlt hónapokban, már nem is tudom, kihez kell fordulni ebben az országban, hogy egy ügyész által okozott problémából tudjunk kimászni. Ez a kérdés, ugyanis nincsen azzal semmi baj, hogy egy ügyész eljárást indít, ezt önmagában nem tudjuk politikailag megkérdőjelezni. De elfogadhatatlan, hogy egy ügyészi eljárás során egy iskolának a létét a megszűnés határáig eltolják azzal, hogy megfélemlítik a közösséget, megfélemlítik az önkormányzati vezetőket, megfélemlítik a tanfelügyelőség vezetőjét, és senki semmit nem mer aláírni, és – ami a legsúlyosabb – megelőlegeznek egy bírósági döntést, és azt a látszatot keltik, hogy törvénytelenül működik egy iskola, hogy korrupció történt – holott semmiféle korrupció nem történt. Négyszáz gyereknek a sorsa még mindig bizonytalan, kérdéses, hogy hol kezdik a következő tanévet, kérdéses, hogy a cikluskezdő osztályokba be lehet-e iratkozni. Már kipróbáltuk az összes lehetséges változatot, és a következő időszakban is kipróbáljuk, ami az adminisztrációban kipróbálható. A pápai nuncius (a bukaresti vatikáni nagykövet) is találkozott már a román külügyminiszterrel, és hasonló találkozókra még bizonyára sor fog kerülni a következő időszakban, mert ez, amit tesznek, amit okoztak, elfogadhatatlan. Orbán Viktorral beszéltünk egyéb kérdésekről is, a romániai politikai helyzetről, a román-magyar államközi kapcsolatokról, és természetesen az előttünk álló kongresszusról, az Európai Néppárt jövő heti máltai kongresszusáról, hisz mind a Fidesz, mind az RMDSZ a Néppárt tagja. Azokról a programokról is beszéltünk, amelyeket a magyar kormány támogat Erdélyben, és amelyeket el fog indítani 2017-ben és 2018-ban, beleértve azt a gazdaságélénkítő programot is, amelyet már a Vajdaságban és Kárpátalján kipróbáltak és kiválóan működik. Erdélyben is be fog indulni 2017 folyamán, előbb egy kisebb területen, aztán 2018-tól Székelyföldtől a Partiumig. - Említette, hogy a román államfővel, illetve a miniszterelnökkel is beszélt a római katolikus iskola ügyéről. Mi az ő álláspontjuk, és mire lehet következtetni abból, ahogy viszonyulnak a kérdéshez? – Különböző árnyalatok lelhetőek fel az álláspontokban. Egyrészt mindenki szeretne megoldást találni, másrészt mindenki ódzkodik, hogy egy ügyészségi eljárásban valamilyen módon véleményt nyilvánítson, mondván azt, hogy ez egy adminisztratív kérdés – ez az államelnök álláspontja. Én ezt teljes egészében el tudom fogadni, de akkor egy adminisztratív megoldást kell erre találni. És valóban, ha volt valahol egy adminisztratív hiba, akkor azt ki kell igazítani, és a dolgok mehetnek tovább, abból nem kell bűnügyet csinálni, és különösen nem kell korrupciós ügyet csinálni. A miniszterelnök és a tanügyminiszter megpróbáltak a tőlük telhető minden egyes lépésben segítséget nyújtani, el egészen odáig, hogy azt a szöveget is egyeztettük a tanügyminisztériummal, ami az önkormányzat elé került, és amely az iskolahálózatot szabályozná, amelyben benne lenne a római katolikus iskola is, mert én azt mondom, hogy amíg nincs egy bírósági döntés – és ez nem az én véleményem, ez egy jogelv – addig a jog szerinti mostani állapotot fent kell tartani. Tehát ha egy bíró kimondja, hogy az iskolát be kell zárni, akkor nincs mit tennünk, az iskolát be kell zárni és újra kell alapítani. De addig, amíg nincs egy végleges bírósági ítélet, addig az ügyész vizsgálatától függetlenül az az intézmény jogilag létezik, működik, és helye van az iskolahálózatban. Ezt az intézkedést próbáltuk végigvinni a közigazgatáson, beleértve a prefektúrát, az önkormányzatot, a tanfelügyelőséget, de azt ma már senki nem titkolja, hogy minden egyes hivatalnok fél. A jóhiszemű, jóindulatú emberek is félnek. Ha ennyiért, ami ott történt, elvihették az iskolaigazgatót, a volt tanfelügyelőt, főtanfelügyelőt, és vád alá helyezhettek több embert, kihallgatták tanúként a szülőket... Hát mi köze a szülőnek az iskola alapításához? Ő az iskola alapítása után került kapcsolatba az intézménnyel, nem közben. Ezek után mindenki azt mondja: döntést hozok, aláírok, holnap jön a DNA, és elvisz. Egy iskoláról beszélek, könyörgöm. - A román-magyar kapcsolatok is szóba kerültek az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen. Milyen jelenleg ez a viszony? - – 2012-től kezdődően ez rohamosan a mélypont fele haladt. A Melescanu idei budapesti látogatása után, bár radikális változás nem állt be, de mégiscsak kimozdultak a holtpontról a román-magyar kapcsolatok. A jövőt illetően úgy látom, ebből a mostani helyzetből csak úgy lehet előrelépni, ha először azokon a területeken, ahol nincs vita a két fél között, megpróbálnak együttműködni, és ez a gazdaság, energetika, mezőgazdaság, kereskedelem, beruházások. A romániai magyar közösség kérdéseit illetően pedig minden egyes kérdésről őszintén, és, ha szükséges, a vegyes bizottságban, ahol ott vannak a romániai magyarok képviselői és a magyarországi románok képviselői is, őszintén beszélünk, és semmit nem seprünk be a szőnyeg alá. És akkor előbb-utóbb előre lehet lépni. A kormány- és államközi kapcsolatokat erősíteni kell, ez elsősorban a mi érdekünk, az erdélyi magyarok érdeke, de nem lesz ez könnyű, nem szabad azt gondolni, hogy egyik napról a másikra fog menni. Ami minket, a Szövetség politikusait meg engem személyesen illet, mi azon leszünk, hogy a tudásunkhoz, tapasztalatunkhoz és a lehetőségeinkhez mérten próbáljuk ezt a kapcsolatot segíteni, normalizálni. De ma úgy érzem, hogy a román fél területén van a labda. Magyarország ebben a kérdésben nyitott, rendezni akarja ezeket a viszonyokat, nemhiába hívták meg Melescanu külügyminisztert Budapestre, nemhiába volt ez a külügyminisztériumi látogatás magas szintre helyezve, hisz a magyar külképviselet előtt még soha nem beszélt román külügyminiszter, és a tavaszi külképviseleti értekezlet előtt előadást tartott Melescanu. Minden bizonnyal ősszel Szijjártó Péter hasonló módon Bukarestben fog előadást tartani, de erről majd nyilván az illetékesek időben tájékoztatják a közvéleményt. A holtpontról kimozdultunk, de hosszú menetelés lesz. - Mi a helyzet a román-magyar viszonnyal a romániai politikában? Mennyire működik jól például az RMDSZ és a kormány viszonya? - Még mindig azt tudom mondani, hogy a puding próbája az evés, és eddig azt tapasztaltuk, hogy volt nyitottság, bár a heti egyeztetések során kibuknak a kényes kérdések – és nemcsak az etnikai értelemben vett kényes kérdések. Nem minden egyes ügyben értünk egyet. A 215-ös, a helyi közigazgatásról szóló törvénynél, amely szabályozza a közigazgatásban a nyelvhasználatot, egy nagyon konzisztens törvénymódosító javaslatot készítettünk el, ezt az utolsó egyeztetésen a jövő héten a kollégákkal még végigbeszéljük, és utána következne az egyeztetés a kormánykoalícióval. Ez lesz a kulcskérdés, és ez lesz a próba, hogy ebben tudunk-e olyan megoldást találni, amely számunkra elfogadható, és a románok is el tudják fogadni. Mi figyelembe vettük azt, hogy milyen ajánlások voltak különböző európai intézmények részéről, beleértve a nyelvhasználati küszöb csökkentését 20 százalékról, és figyelembe vettük azt, hogy milyen bírósági döntések születtek az anyanyelvhasználat korlátozását illetően az elmúlt esztendőkben. Ezeket a tapasztalatokat is beépítettük a törvénytervezetbe, mert ez a 215-ös törvény 2001-ben született, és a kormányhatározat is, amely részletezi a törvény alkalmazását, és azóta eltelt 15-16 év. Ez azért elég sok, és sok gyötrelmes tapasztalatunk van erről a törvényről, és ezt próbáljuk kiigazítani. Az ellenzékkel való viszonyunk – mert amikor a román politikáról beszélünk, soha nem szabad leragadni a kormánypártoknál – ebben a pillanatban gyakorlatilag megfoghatatlan. Nem azért, mint hogyha nem lenne részünkről szándék, vagy esetleg az ő részükről. De a liberális párt éppen kongresszus előtt áll, és a belső problémáival, a belső harcaival van elfoglalva, de nagyon. Egyszerűen nem tudod, hogy kivel tárgyalj a liberálisoktól. Az USR-ben nagyon nyitott emberek is vannak, és egyébként ez egy-egy szavazásnál egészen nyilvánvalóan érezhető, de vannak olyanok is, akikkel azért nem indulnék el a sötét erdőben úgy, hogy ne biztosítsák valakik a kollégák közül a hátamat. Basescu pártja pedig olyan, mint Basescu, egyik nap ilyen, másik nap olyan. Gyakorlatilag ma nincsen egy olyan ellenzék, nincsenek olyan ellenzéki vezetők, akikkel meg lehetne rövid távon valamiben állapodni. - Az anyanyelvhasználat kapcsán két fontos dolog van: az egyik a törvényi keret, a másik az alkalmazás, az, hogy mennyire léptetik életbe ezeket a jogokat abban az esetben, ha ezek adottak. Nagyon gyakran hallani azt, hogy problémás az alkalmazás is, és ennek sokszor pénzügyi okai is szoktak lenni, például egy kisebb önkormányzat nehezen tudja azt megoldani, hogy fordítóberendezést szerezzen be, és megfizessen egy fordítót a tanácsülésekre. Létezik erre megoldás, van terve az RMDSZ-nek ennek a problémának a kezelésére? - Ezt a különböző intézményeknél az állami költségvetésből kell biztosítani. Nyilván egy olyan önkormányzat, mint a kolozsvári, megengedheti, hogy egy fordítóberendezést vegyen, és egy alkalmazottat, egy fordítót megfizessen, míg egy kisebb település, ahol kisebbek a bevételek, nem engedheti ezt meg. Ezért mi azt gondoljuk, hogy az alapeszközöket és az alapszemélyzeti ellátást az állami költségvetésből kell az önkormányzatok számára megteremteni, ez egyszerű, és nem olyan nagy költség, ami megterhelné az állami költségvetést, ne vicceljünk. Az igazságszolgáltatásnál hasonlóképpen. Az igazságszolgáltatásnál van még egy dolog, ami nagyon fontos: úgy, ahogy a bíróságokon vannak olyan szakértők, akik ingatlanszakértők egy-egy perben, vagy a földperekben megmondják, hogy mi a valós helyzet, vannak bűnügyi szakértők, akik különböző szakvéleményeket tesznek az ügyész vagy a bíró asztalára, azt gondoljuk, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a bíróságok olyan szakértőkhöz fordulhassanak nyelvi ügyekben, akik meg tudják mondani például, hogy a városháza vagy a községháza és a polgármesteri hivatal szinonima-e, vagy nem. Mert nagyon sokszor azzal utasította el a bíróság a feliratokat, illetve kötelezte az önkormányzatokat, hogy levegyék, hogy a román fordításnak nem felel meg. Ők tükörfordítást keresnek, ami hülyeség. Ha felütik a közigazgatási szótárt – már azt is mutattunk be, régieket és újakat is – ott egyértelmű, hogy ezek szinonimák, ott nincsen semmi probléma, és nem szabad ahhoz ragaszkodni, hogy tükörfordítással használjunk egy-egy intézménymegnevezést, mert abból aztán hatalmas butaságok, vicces helyzetek alakulhatnak ki. Kötelezni kell a bíróságokat, hogy nyelvi, fordítói szakértőket is vegyenek igénybe egy-egy ilyen perben, amikor egy agyament ember bepereli sorban az összes önkormányzatot, hogy milyen feliratot használ az épületeken. Ilyen jellegű megoldásokra gondoltunk, illetve ehhez költségvetési keretet az állami költségvetésből kell biztosítani, mert az állam az, aki garanciát vállal a nemzeti kisebbségeknek nyelvi joga érvényesülésére, illetve az identitásuk megőrzéséhez szükséges feltételek kereteinek megteremtésére. Ha már pénzügyi háttér: a kormány döntése és egy alkotmánybírósági döntés nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, mind a megyeieket, mind a helyieket. A béremelésről, illetve arról a döntésről van szó, hogy azonos munkáért azonos bérezés jár. - Megnőttek a kiadások, viszont a béralap nem nőtt, így Hargita és Kovászna megyében elbocsátások történnek, de más megyékben, és helyi önkormányzatoknál is gondok vannak. Mi erre az RMDSZ megoldási javaslata? - Kétféle megoldás lehetséges, az egyik az, hogy az állami költségvetésből, a visszaosztásból kell a hiányt megoldani, mert vannak önkormányzatok, nagyobb megyék, nagyobb települések, ahol meg tudják ezt oldani, máshol a teljes költségvetés rámenne ezeknek az alkotmánybírósági döntéseknek az életbe léptetésére, és én azt gondolom, hogy ez nem a jó megoldás. Ha az alkotmánybíróság döntéseit kötelezőnek vesszük, és kötelezőnek kell vennünk, akkor ismét csak a költségvetés az, ahol a forrásokat keresni kell. Nem az önkormányzatok rontották el a problémát a kezdet kezdetétől, hanem az volt a gond, hogy nem volt egy egységes bérezési rács. És ez a kormánynak, parlamentnek, a központi kormányzatnak a problémája elsősorban, nem az önkormányzatoké. Ilyen szempontból Románia már számtalanszor bebizonyította, hogy nem képes egy-egy területet úgy leszabályozni, hogy méltányos legyen, de egységes is legyen ugyanakkor, hogy a bérezésben például a teljesítményt is lehessen külön honorálni, és ne úgy tűnjön, hogy egy-egy közalkalmazott ösztöndíjasa az államnak, és a nyugdíjig mindegy, hogy dolgozik vagy sem, a munkahelye biztosan garantálva van. Rengeteg olyan kérdés van, amit tisztázni kell, tisztázni lehet. Az egységes bérezési rács lenne az egyik megoldás, de ugyanakkor az önkormányzatoknál mi azt javasoltuk, régebben és most is, hogy a polgármester, az önkormányzat dönthesse el, hogy a fizetési kereten belül hogyan mozog. Legyen egy alsó és egy felső határ, azért, hogy annak, aki jobban dolgozik, aki teljesít, a teljesítményét tudják megfizetni. Ne legyen beszorítva egy nagyon fix, nagyon merev rendszerbe. Ez a minisztériumokban is jó lenne. Egyébként ez nem csak az önkormányzatoknak a problémája, hiszen ugyanazt a munkakört ellátó hivatalnok, aki a kulturális vagy az oktatási minisztériumban sokkal kevesebbet kap, ha nem tévedek, akkor szinte 50%-kal kevesebbet, mint egy olyan alkalmazott, aki az igazságügyi minisztériumban, a belügyminisztériumban vagy a pénzügyminisztériumban dolgozik. Én nem mondom, hogy nem kellene egy kis különbségnek lennie, a pénzügyminisztériumban még inkább elfogadható, hiszen náluk összpontosul minden, viszont az igazságügynél és a belügynél egyáltalán nem tartom indokoltnak. Elfogadhatatlan, hogy ekkora különbség legyen. Az egységes bérrács hiánya az az egész rendszert feszíti tulajdonképpen, és akkor még van egy olyan probléma, hogy a polgármesterek bérezése nagyon alacsony. Elmaradt rettenetesen, mert ebben az országban soha nem lehetett úgy bért emelni, hogy az méltányosan, a felelősségnek, a munkának megfelelően történjen. Mert a polgármestereknek nincsen szakszervezetük, nem tudnak nyomást gyakorolni a kormányra, míg a közhivatalnokoknak van szakszervezetük. A polgármester nem engedheti meg magának azt, hogy ne menjen be dolgozni, és sztrájkot hirdessen, mert akkor rögtön beperelik, hogy visszaél a hatalmával, és nem végzi a feladatát, és rögtön jön a DNA, és elviszi. És akkor abban a helyzetben vagyunk, hogy vannak olyan köztisztviselők, akik kétszer annyit keresnek, mint egy polgármester, és közben a felelősségük szinte semennyi, mert a polgármester ír alá, és ha baj van, a felelősséget a polgármesterre vetítik vissza. Tehát ilyen értelemben ezt az egész rendszert újra kellene gondolni az alkotmánybíróság döntésén innen vagy túl, és egy olyan bérezési rendszert kellene kitalálni, ahol a méltányosság a teljesítményorientáltsággal találkozik, és van benne egy annyi rugalmasság, amennyit egy vezető a magánszférában is saját magának megteremt, hogy azt, aki többet dolgozik, jobban teljesít, tudja megfelelőképpen megfizetni. - Miután Horváth Annát már 5 hónapja felfüggesztették az alpolgármesteri tisztségből, hivatalosan is bejelentette a lemondását, és ezzel párhuzamosan az RMDSZ bejelentette, hogy az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke lesz a szervezetnek. Mit vár az RMDSZ Horváth Annától ebben a pozícióban? - Egyrészt az önkormányzati munkát jól ismeri, és tekintélye van az önkormányzati világban. Ő volt még egyébként önkormányzatokért felelős alelnök, mielőtt alpolgármester lett volna Kolozsváron, sok évvel ezelőtt, amikor én voltam az ügyvezető elnök. Úgy gondoljuk, hogy ezt a területet ő a legjobban el fogja tudni látni, össze fogja tudni hangolni azokat a kezdeményezéseket, azt a munkát, amelyet ezen a területen végzünk. Sok olyan törvénynek a módosítására sor kerül, amely az önkormányzati szférát érinti, és itt neki kell a konzultációkat lefolytatnia, koordinálnia kell ezt a munkát a mi önkormányzatainkkal. Meg kell jelenítenie az önkormányzatok érdekeit a mi belső politikai döntéseinkben. És Horváth Anna erre kiválóan alkalmas. Nyilván én azt mondom, hogy jobb lett volna, ha alpolgármester marad, de mi nagyon sokat beszélgettünk, mielőtt ezt a döntését meghozta. Minden oldalról végiggondoltuk, elemeztük. Még a polgármesterrel is leültünk, és vele is beszéltünk erről az év elején. Végül is Horváth Annának az a döntése, hogy ilyen körülmények között nem kell neki ehhez a székhez ragaszkodnia, ha nem engedik dolgozni, azt gondolom, hogy egy elfogadható döntés, egy jó döntés. Persze az egy másik kérdés, hogy itt megint egy ügyészi túlkapással állunk szemben. Miért nem engedik Horváth Annát dolgozni? Itt olyan károkozásról nem beszélünk, maga az ügyész sem beszél, ami az alpolgármesteri munkáját meg kellene, hogy akadályozza, vagy lehetetlenné tenné. Hadd ne mondjak olyan példákat, ahol a polgármestereknek több millió eurós vagy több százmillió lejes károkozás van a dossziéjában, és eljárás van ellenük, de köszönik szépen, végzik a munkájukat, szintén nagyvárosokban. Ez megint egy aránytalan és egy teljesen elfogadhatatlan eljárás az ügyész részéről. Arról nem is beszélve, hogy ennek a bűnügyi dossziénak a hátterében az a fajta nemzetbiztonsági mandátum alatt szerzett információ van, amire nem lehetne ma bűnügyi dossziét építeni az alkotmánybíróság múlt évi döntését követően. Tehát itt van egy alkotmányossági probléma is, de ezt az ügyvédnek kell majd a bíróságon fenntartania. Egyértelmű, hogy arra hajtottak rá valakik, valahonnan, és innen Kolozsvárról, gondolom, hogy Horváth Annát az önkormányzattól eltávolítsák. Látszott, ahogy az ANI-kivizsgálás során eljártak. Amikor ő januárban beszélt az összeférhetetlenségi ügynökség inspektorával, aki az ő ügyét vizsgálta, és mondta, hogy elküldte a papírokat, és, hogy nincsen összeférhetetlenség, hiszen ő jóval azelőtt közjegyzőnél regisztráltan lemondott a Claudiopolis Egyesület elnöki tisztségéről, akkor pökhendien, arrogánsan azt mondta a nő, hogy ez a maga problémája, ezt majd a bíróságon kell bebizonyítania, mi oda fogjuk küldeni a dossziét. Tehát teljesen mindegy, hogy te milyen tényállást mutatsz be nekik, ők eleve eldöntötték, valahol, valakik, valamiért, hogy majd a bíróságon az igazadat bebizonyíthatod. És ezzel azt a látszatot keltik, ebben az esetben is, de sok más esetet is fel tudnék sorolni, hogy az illető személy hibát követett el, bűnt követett el, törvényt sértett. - Horváth Anna helyére nem jelölt más személyt egyelőre az RMDSZ-frakció a helyi tanácsban. Tud ön arról, hogy miért nem született még döntés arról, hogy ki lesz Horváth Anna utódja alpolgármesterként? - – Ez a városi szervezetnek a problémája, én velük nem egyeztettem erről, ők sem velem. Nem is létezik ilyen jellegű kötelezettség. Mondhatnám azt is, hogy helyi ügy. Nyilván, ez azért több, mint egy helyi ügy. Nem azért, mert az alpolgármestert országos szinten kellene kijelölni, hanem azért, mert a Horváth Annával szembeni eljárás nem egy helyi, hanem egy ennél sokkal komplexebb ügy. És az ő helyére kell alpolgármestert jelölni. Azt gondolom, hogy amit elmondtak a kollégák, az teljesen észszerű volt, meg akarják várni Emil Bocnak a döntését a kétnyelvű feliratok ügyében, és azt követően döntenek arról, hogy jelölnek, vagy nem jelölnek, illetve, hogy kit jelölnek. De ez a kérdés, gondolom, hogy néhány napon, egy-két héten belül megoldódik. - Elképzelhető az is akár, hogy nem jelöl senkit az RMDSZ? - Voltak olyan vélemények is a szervezeten belül, hogy amennyiben Emil Boc megtámadja a bírósági végzést, akkor a rosszhiszeműségét bizonyítja a kétnyelvű feliratokkal kapcsolatban. Már megjelent a bírósági indoklás is, ismeri mindenki, és lehet lépni, hogyha szükséges. Mi azt mondtuk Emil Bocnak, hogy ne támadja meg, mert politikailag a történet tiszta sínen van: kiált a kétnyelvű feliratok mellett a bírósági döntést követően Kolozsváron elsőként a PSD, és utána az USR. Tehát Emil Bocot politikailag ezért nem fogják támadni. Ha ő politikusként attól félne, hogy gesztust tesz a magyaroknak, és akkor majd az ő ellenzéke támadni fogja, nem. Hiszen mind a PSD, mind az USR kiálltak a kétnyelvű feliratok mellett azonnal, ahogy a bírósági döntés nyilvánosságra került. Másrészt nem egy patrimoniális kérdésről van szó. A patrimoniális kérdések, a vagyoni kérdések esetében a polgármesterek és a miniszterek, az intézményvezetők a bíróságon a fellebbezési lehetőségeket mindig kihasználják, hogy később se a Számvevőszék, se a DNA ne tudja őket azzal vádolni, hogy nem védték a közvagyont. Itt nincsen szó vagyoni kérdésről, tehát ilyen problémája sincs Emil Bocnak, és ezt elmondtuk neki. Tulajdonképpen kizárólag az ő személyes opciója, hogy megtámadja, vagy nem támadja meg ezt a bírósági ítéletet. Az én véleményem szerint nem kellene megtámadnia, hanem nagyon gyorsan ki kellene tennie a kétnyelvű helységnévtáblákat, úgy, ahogy azt egyébként kértük és kérjük évek óta. - Kolozsváron egy másik húzós ügy a március 15-ei incidens, a csendőrség részéről az Erdély-zászló kapcsán történt egy közbelépés. És azóta is tart ez a huzavona, hogy ki volt a hibás, miért történt ez az egész. Ön szerint mi van a háttérben, miért zavar valakit az, ha Erdély-zászlókkal vonulnak Kolozsváron? - Ezt a csendőrségnek kellene megmondania, mert bennünket nem zavar. Sőt, mi a regionális indentitások megerősítésének vagyunk az elkötelezett hívei évek óta. Én többször elmondtam, nem csak Erdéllyel, hanem az egész országgal kapcsolatban, hogy ez az ország különböző régiók identitásaira kellene, hogy épüljön, és akkor lenne versenyképes. Mert olyan régiókból állt össze 100 évvel ezelőtt, amelyeknek erős identitása volt. És ezt nem eltörölni kellene, hanem megerősíteni. Nekünk, erdélyieknek az Erdély-zászló, az erdélyi identitás és szimbólumok, mind hozzátartoznak a történelmünkhöz, jelenünkhöz és jövőnkhöz, az identitásunkhoz. Bennünket ez nem zavar. Azt hiszem, hogy az erdélyi román embereket sem zavarja, hiszen ők is használják nagyon sokan. Hogy a csendőröket ez miért zavarja, nem tudom. Mi következetesen azt mondjuk, hogy a helyi, regionális identitásokat erősíteni kell. Mindegy, hogy az egy kisebb régióé, vagy, ahogy ebben az esetben, egy erdélyi identitás. Elfogadhatatlan az, amit a rendőrök tesznek, tavaly is, idén is. És azt is egyértelműen látni kell, hogy megpróbálják a magyar közösséget összeugrasztani. Az RMDSZ-ben nem volt és nincs olyan politikai vezető, aki ezt a kérdést másképpen közelítené meg, és azt mondaná, amit a csendőrök állítanak. Ilyet nem fogadunk el, nem fogadnék el én magam sem. Tehát a diverziónak, az egymásnak ugrasztás ideájának azért ott van a csírája, onnan kell keresni, és vehemensen vissza kell utasítani. Ezt a kollégák meg is tették, itt helyben közös nyilatkozatot is adtak ki az RMDSZ helyi vezetői a Néppárt helyi vezetőivel. - A parlamentben létrejött egy olyan albizottság, ami kifejezetten a magyarság ügyeivel is foglalkozik. Várható az, hogy ez az albizottság valamilyen szinten befolyásolni tudja a parlamentet abban, hogy kicsit másként viszonyuljon a politikai elit a jelképek használatához? - A kisebbségjogi és vallásügyi bizottságban jött létre egy ilyen albizottság, és azt gondolom, hogy hosszú távon befolyásolni tudja. Vitákat kell kezdeményezni, érveket kell felhozni, észszerűen kell tudni viszonyulni ezekhez a kérdésekhez, és a higgadtságunkat megőrizve kell érvelni. Azt láttam, hogy például most az egészségügyi és szociális intézményekben a nyelvhasználati kérdésnél (ugyan nem jutottunk még a történet végére a szakbizottságban sem), hogyha külön leülsz mindenkivel, és elmagyarázod, hogy miért van szükség arra, hogy egy öregotthonban legyen, aki magyarul tud, miért van szükség arra, hogy egy kórházban legyen olyan orvos, olyan ápoló, aki tud magyarul, és a beteggel szóba tud állni az anyanyelvén, akkor mindenki megérti ezt. Amikor nagyobb tömegben vagyunk, és főleg ha a román média is figyelemmel követi, akkor rögtön érezhető, ahogy a román politikusok jelentős része elkezd másképp viselkedni, igazodni a vélt elvárásokhoz. Nem biztos, hogy ezek az elvárások a társadalom részéről valós elvárások, de ők úgy gondolják, hogy létezik ez, és akkor rögtön másképpen viselkednek. De amikor külön-külön beszélgetünk velük, akkor mindenki megérti: ha egy idős ember bekerül egy öregotthonba, szociális gondozásban részesül, és mondjuk nem tud románul, mert nem tud, akkor mégis valakinek szóba kell állnia vele, és a problémáira válaszolni egy intézményben, és ez az egészségügyben is hasonló módon kell történjen. Azt hiszem, nem marad más hátra, mint érvelni, meggyőzni azokat a román politikusokat, azokat a kollégákat, akik szavaznak, akik döntést hoznak, hogy ez nem az ördögtől való, ebben nincs semmi rossz, nem akarsz elvenni senkitől semmit, nem fosztod meg a románokat semmitől azáltal, hogy a nyelvi kompetenciákat kiterjeszted egy-egy olyan intézményre, ahol magyarok is vannak, és mások is odakerülhetnek. Transindex.ro 2017. augusztus 5.Álhírellenes központot hozott létre a román külügyminisztériumA külügyminisztérium stratégiai kommunikációs központot hozott létre azzal a céllal, hogy elemezze és ellensúlyozza az álhíreket – jelentette be pénteken Teodor Melescanu külügyminiszter. „Ellensúlyozni kell azt a rengeteg álhírt, ami a különféle csatornákon megjelenik. Az ellensúlyozás módszere nem lehet a cenzúra vagy propaganda, hanem a valós tények bemutatása, amelyek alapján az emberek eldönthetik, hogy miként vélekedjenek egy adott kérdésről” – nyilatkozta Meleşcanu a Digi24 televízió műsorában. A központ a külügy politikai elemzéseket és szintéziseket végző főosztályának része – írja az Agerpres. A központ minden álhírt kielemez és javaslatokat fogalmaz válaszlépések megtételére, sőt ezt megelőzően olyan valós információk közzétételére, amelyek ellensúlyozzák az ilyen típusú támadást. Természetesen érdekeltek vagyunk más központokkal való együttműködésben, mert sajnos ez lett a hibridháború egyik alapvető eszköze” – mondta Meleşcanu. A külügyminiszter szerint ezeket az információkat elsősorban Oroszország terjeszti. „Más irányból is jönnek, de kijelenthetem, hogy az Orosz Föderáció nagy mestere ennek a technológiának” – tette hozzá a külügyminiszter. Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 19.Számszerűsítette a külügyminiszter, hogy mennyi menekültet kész befogadni RomániaTeodor Melescanu külügyminiszter bejelentette, nemrég felajánlotta, hogy Románia 1942 menekültet fogad be. A menekülteket Görögországból és Olaszországból telepítenék át. A külügyminiszter szerint Románia részt vállal abban, hogy megfékezzék a menekültáradatot a Fekete-tenger irányából – írja az Agerpres hírügynökség. „Különbséget kell tenni a háború elől menekülők és a gazdasági okokból migrálók között. Románia nem értett egyet a rögzített kvóták szerinti elosztással, de bevállalta bizonyos számú menekült elhelyezését” – nyilatkozta a külügyminiszter. Székelyhon.ro 2017. augusztus 30.Kisebbségi ügyben is tárgyal Szijjártó Péter magyar külügyminiszter BukarestbenBukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a román nagyköveti értekezleten tart előadást, és román kollégájával, Teodor Melescanuval is találkozik. Bukarestbe látogat szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője felszólal a román nagykövetek kedden elkezdődött értekezletén, és kétoldalú találkozón vesz részt román kollégájával, Teodor Meleșcanuval, akivel ezt követően közös sajtónyilatkozatot is tesz. Az előzetesen kiadott program szerint Szijjártó Péter a regionális együttműködés stratégiai tétjéről és fenntartható perspektíváiról szóló plenáris ülésen vesz részt, amelynek moderátora Teodor Meleșcanu lesz. A két miniszter az előadást megelőzően négyszemközti megbeszélést is folytat, amelyen értesüléseink szerint fontos téma lesz a kisebbségi ügy. Emellett energetikai kérdésekről, a határátkelők számának bővítéséről, valamint az aktuális regionális és világpolitikai ügyekről is szó esik majd. A két tárcavezető nem először találkozik idén: februárban Teodor Meleșcanu látogatott el Budapestre, ahol szintén előadást tartott a magyar nagykövetek értekezletén. A román külügyminiszter még idén januárban, a beiktatása előtti parlamenti meghallgatáson arról beszélt: „erkölcsi felelősséget” érez a magyar–román kétoldalú kapcsolatok javításáért, mivel 1996-ban ő tárgyalt a magyar–román alapszerződésről, és ő írta alá a dokumentumot Temesváron. „A stratégiai partnerség, amely a fontos dokumentumok egyike volt, sajnos csak papíron maradt. Az első, általam megtett lépések a szomszédos országokat érintik majd, és értelemszerűen Magyarország is ezek közé tartozik" – mutatott rá Meleșcanu. Ehhez képest február óta nem történt látványos elmozdulás a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok terén. Az akkori budapesti találkozón a magyar külügyminiszter arról beszélt, párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak. Szijjártó Péter kifejtette: ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él. A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait „megfélemlítse, vegzálja”. Teodor Meleșcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. Egyébként a román diplomácia kétnapos, hagyományos évi értekezletén Teodor Meleșcanu kedden kijelentette, a román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell készülnie. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 30.Bukarestben pozitívan fogadták, hogy a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot indítsonKét, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitva tartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter magyar külügyminiszter román tárgyalópartnereivel szerdán Bukarestben. A miniszter Teodor Melescanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, majd Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta, Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek. Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak – állapította meg a miniszter. Azt is megemlítette, a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány „nem áll negatívan az OTP azon szándékához”, hogy tovább növelje piaci részesedését. Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte, pár évvel ezelőtt nehezen elképzelhető lett volna, hogy Románia külügyminisztere a magyar nagyköveti értekezleten, Magyarország külügyminisztere pedig a román nagyköveti értekezleten tartson előadást. Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta, a román kormány megadja a felhatalmazást a román külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román–magyar határon. A magyarországi M4-es 2019 végéig eléri az államhatárt, ahol a határátlépési infrastruktúrát is megépítik, és addig román oldalon is megpróbálnak a határig érni az A3-as autópályával. Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta, a Románia és Magyarország közötti interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta, már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék. Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta, a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat. Szijjártó Péter a nap „legjobb hírének” nevezte, hogy román tárgyalópartnerei pozitívan fogadták azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és kárpátaljai után a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson. „A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni” – fogalmazott. A miniszter megemlítette, mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar–román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain. „Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a Római Katolikus Gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, „szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk” – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter. Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a képviselőház elnökével, Liviu Dragneával és a szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat. MTI; Székelyhon.ro 2017. augusztus 31.Meleșcanu román–magyar–szlovák–osztrák vitát kezdeményezett az első világháború eseményeirőlAz első világháború eseményeinek román–magyar–szlovák–osztrák megvitatását kezdeményezte Teodor Melescanu román külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott szerdai bukaresti megbeszéléseken. A két külügyminiszter azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy Szijjártó Péter előadást tartott a román nagykövetek éves értekezletén. Mindketten az egymás iránti bizalom erősödését hangsúlyozták. Teodor Meleșcanu megemlítette: az első világháborúnak döntő kihatása volt a térség történetének alakulására, ezért javasolta, hogy Románia, Magyarország, Szlovákia, esetleg Ausztria vagy Németország kormányaival szervezzenek valamilyen közös akciót, ennek során nyíltan vitassák meg a történelmi kérdéseket, és tekintsenek a jövő felé, vizsgálják meg országaik szerepét és helyét Közép-Európában, az EU-ban és a világban. A román külügyminiszter köszönetet mondott Szijjártó Péternek a román nagykövetek éves értekezletén tartott előadásáért, mely összegzése szerint arról szólt, hogy a regionális együttműködés hogyan segítheti a biztonságot, a jólétet a térségben. Hangsúlyozta: a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség a kapocs szerepét tölti be a két ország viszonyában. Meleșcanu elmondta, a két ország által kialakított jogi alap lehetővé teszi, hogy a következő időszakban a konnektivitás kérdéseire összpontosítsanak. Az energetikai hálózatok, az autópályák összekapcsolását, valamint egy nagy sebességű vasúti összeköttetés kialakítását említette Budapest–Kolozsvár–Brassó–Bukarest-útvonalon. „Ezek olyan projektek, amelyeket a későbbiekben, a román–magyar vegyes bizottságban és a két kormány lehetséges együttes ülése alkalmával vitathatunk meg, erre készülünk” – jelentette ki Teodor Meleșcanu. A román külügyminiszter azt tartotta a kétoldalú megbeszélések legfontosabb következtetésének, hogy mindkét fél őszintén kívánja fejleszteni és erősíteni a két ország kapcsolatait. Szijjártó Péter sajtónyilatkozatában elmondta: öt évvel ezelőtt nevetség tárgyává vált volna, ha valaki azt mondta volna,, hogy a román és a magyar külügyminiszter kölcsönösen meghívja egymást, hogy előadást tartson a nagykövetek értekezletén. Úgy vélte, Teodor Meleșcanu személye garancia arra, hogy a románok és magyarok közötti bizalom tovább erősödjön, és közben sikertörténeteket építsenek. A miniszter a gazdasági kapcsolatok fejlődését említette, és örömhírként jelentette be, hogy Magyarország hamarosan megnyitja a magyar kulturális intézetet Kolozsváron. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 31.Kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról egyezett meg Szijjártó Péter BukarestbenKét, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter Teodor Melescanuval szerdán Bukarestben. Szijjártó Meleșcanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, majd a román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta: Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek. "Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak" - állapította meg a miniszter. Azt is megemlítette: a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány "nem áll negatívan az OTP azon szándékához", hogy tovább növelje piaci részesedését. Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte: pár évvel ezelőtt nehezen elképzelhető lett volna, hogy Románia külügyminisztere a magyar nagyköveti értekezleten, Magyarország külügyminisztere pedig a román nagyköveti értekezleten tartson előadást. Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta: a román kormány megadja a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román-magyar határon. A magyarországi M4-es 2019 végéig eléri az államhatárt, ahol a határátlépési infrastruktúrát is megépítik, és eddig román oldalon is megpróbálnak a határig érni az A3-as autópályával. Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta: a Románia és Magyarország közötti gáz-interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta: már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék. Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta: a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat. Szijjártó Péter a nap "legjobb hírének" mondta, hogy román tárgyalópartnerei pozitívan fogadták azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és kárpátaljai után a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson. "A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni" – fogalmazott. A miniszter megemlítette: mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar-román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain. "Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a Római Katolikus Gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: "szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk" - fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter. Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a Képviselőház elnökével, Liviu Dragneával és a Szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat. Kolozsváron üdvözlik az intézmény létesítését: A kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásának ötlete nem újkeletű, ennek megoldása már több éve húzodik. Korábbi sajtóhírek szerint a magyar kormány 2014-ben döntött az intézmény létesítéséről, de az ezzel kapcsolatos tárgyalások elakadtak, mivel a magyar és a román kormány eltérően értelmezte a kulturális intézmények alapításáról szóló egyezmény szövegét. Az intézmény létesítése kapcsán felvetődött az is, hogy az új intézet önállóan vagy esetleg a Bukaresti Kulturális Központ fiókjaként működjön majd. Ugyanakkor Bukarest azt sem tartotta kizártnak, hogy esetleg a sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék Kolozsvárra, de erre a magyar fél nem volt hajlandó. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja örvendetesnek tartotta a két külügyminiszter közötti megállapodást a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitását illetően. „Kolozsvár a megfelelő helyszín egy ilyen intézmény működéséhez. Fontos lenne nem csak a magyarság, hanem a többség számára is. Reményteli fejlemény ez a megállapodás. A román hozzáállás eddig sem volt elutasító a kérdést illetően. A magyar fél minden bizonnyal rövid időn belül megteremti az intézmény létesítéséhez szükséges feltételeket” – mondta a főkonzul lapunk kérdésére. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is sikeresnek tartotta az intézet létesítésére vonatkozó egyezményt, de arra is felhívta a figyelmet, a sok kulturális program szervezőinek összehangoltan kellene tevékenykednie, hogy elkerüljék az egymásra torlódó eseményeket. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, Bitay Enikő szerint a kutatómunkának nagy szüksége van minden állami támogatásra, és ha az új intézet erősíteni fogja a civil szférát, akkor könnyebbé teheti a tudományos életet. „Szerencsés ügyről van szó, mert amit a politikum nem képes megoldani, azt pótolja a kultúra kapcsolatépítő ereje. Ráadásul Kolozsvár jó hírneve is erősödhet általa” – fogalmazott. „Egy magyar kulturális intézet létrehozása Kolozsváron feltétlenül pozitív változás lesz nemcsak a város, hanem egész Erdély művelődési életében” – válaszolta kérdésünkre Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Egyesület elnöke. Úgy vélte, az intézet feltehetően át fogja venni azokat a eseményeket, amelyeket jelenleg a konzulátus menedzsel, s valószínűleg saját épülettel rendelkezik majd, ahol megszervezik a programokat, ileltve saját személyzetre is szüksége lesz. Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 1.Mit akar Románia Magyarországtól?Bukarestben negkezdődött a román diplomácia éves összejövetele, melyre Magyarország külügyminiszterét, Szijjártó Pétert is meghívták. A román diplomáciát éppen habozásai, implicit és célozgatásokon alapuló stílusa miatt nem könnyű meghatározni. Ráadásul az elnök és egy eltérő irányultságokkal rendelkező politikai szövetség közötti jelenlegi társbérlet még tovább bonyolítja a helyzetet. Az érintett szereplők tapintata – szerencsére – lehetővé tette, hogy a külpolitika terén eddig semmilyen nézetkülönbség se érződjön, annak ellenére, hogy a belpolitika alapján találhattunk volna lehetséges konfliktusforrásokat. Sőt, azt mondhatnánk, hogy Klaus Iohannis elnöknek és Teodor Melescanu külügyminiszternek együttesen, eltérő elképzeléseket és nézőpontokat összevetve, sikerült szélesíteniük a terítéken lévő kérdések körét. A külügyminiszter, például, azt a benyomást keltette, hogy különleges jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak, az Európai Unión belül is, és elsősorban Románia szomszédjaira összpontosít. Míg a Németországgal, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal meglévő „nagy” kapcsolatot az elnökre bízta, a külügyminiszter átvette a szomszédokkal való tárgyalás szerényebb feladatát, melynek keretében talán a budapesti volt a legfontosabb látogatása. Más körülmények között egy magyarországi látogatás észrevétlen maradt volna, de a Nyugat-Európa és Visegrádi Csoport közötti politikai nézetkülönbség, valamint az AEÁ és Oroszország kapcsolatait is érintő szélesebb kontextus miatt a román külügyminiszter irányválasztása különösen felkeltette a figyelmet. A román diplomácia kedden kezdődött éves összejövetelére, különben, Magyarország külügyminiszterét, Szijjártó Pétert is meghívták, akinek alkalma van a román diplomaták előtt ismertetni Európára vonatkozó saját elképzelését. Vajon a Visegrádi Csoport politikájához igyekezett közelebb kerülni a román külügyminiszter? Azt mondanánk, hogy nem annyira, inkább Magyarországgal kívánta oly módon megújítani a kapcsolatokat, hogy diplomáciai mozgástere legyen, ha az európai fejlemények hirtelen új irányt vennének. Úgy tűnik, Romániának nincs semmilyen kiváltságos horgonya Európában, bár iszonyatosan szeretné ezt hinni. Iohannis elnök, például, a Macron elnökkel tartott sajtókonferencián megemlítette a Franciaországgal meglévő stratégiai partnerséget, de kollégája – bár nem cáfolta meg nyíltan – inkább megerősített partnerségről beszélt, ami nyilvánvalóan mást jelent. Egy stratégiai partnerség azonos előfeltételezéseket osztó országok közötti, közös célokon alapuló kapcsolatot feltételez, márpedig a franciák sohasem rejtették véka alá, hogy Romániát periférikus országnak tekinti, ahol mindent teljesen más mérce szerint mérnek. E tekintetben rendkívül tanulságos volt a franciaországi elnökválasztás összes jelöltjét felvonultató tévévita, melynek során Románia maximálisan bántó hangon zajló vita témája lett. Végül a román példa (a munkanap hossza) „kikerült”, mert méltatlan volt egy európai vitához. Következésképpen nem árt a kisebb lélegzetű, közelebbi – többek között földrajzi értelemben is – és végső soron hitelesebb kapcsolatokat is jó állapotban tartani azokkal, akik sok tekintetben jobban hasonlítanak rád. A „kétsebességes Európa” előrehaladtával (a román hivatalosságok meggyőződésével ellentétben) egyre értékesebbnek bizonyulnak majd az azonos kategóriába tartozó országokkal fenntartott szoros kapcsolatok. Teodor Meleşcanu miniszter keddi, a diplomaták összejövetelén mondott nyitóbeszédében különben külön részt tartott fenn a Magyarországgal meglévő kapcsolatnak: „Országaink és polgáraink számára alapvető közös európai jelenünk és jövőnk van. Közös kulturális örökségünk van, mely bizonyos történelmi folyamatok eredménye, ezek közül sok rendszerjellegű, nem kizárólag kétoldalú. Olyan kisebbségeink vannak, melyek potenciálisan elősegíthetik a jobb kölcsönös megértést. Budapesten is amellett érveltem és kihasználom összejövetelünket, melyet jelenlétével megtisztel majd a magyar kollégám, hogy kiálljak kétoldalú partnerségünk újraindítása mellett, az 1996-os alapszerzőségben bevezetett elvek alapján: kölcsönös tisztelet, több téren zajló együttműködés, jószomszédság. Nagyon szoros gazdasági kapcsolataink vannak és számos határokon átnyúló projektünk. Számunkra Németország mögött Magyarország a második legfontosabb gazdasági partner az EU-ban”. De ahogy azt az elején mondtuk, mindezek nem igazán tisztázzák a román diplomácia irányát, sokkal inkább a bizonytalanságait növelik. szerző: Horaţiu Pepine / foter.ro; szekelyfold.ma 2017. szeptember 1.Bukarest érdeke a nyitás: Szász Alpár Zoltán politológus a magyar–román diplomáciai viszony enyhülésérőlRománia jól felfogott érdeke, hogy a kétoldalú viszony felmelegítésére törekedjen Magyarországgal – nyilatkozta a Krónikának Szász Alpár Zoltán politológus, aki szerint Románia számára már eddig is kedvező volt, hogy Magyarország erdélyi projekteket finanszíroz. Az ország külföldi megítélésének javítása, valamint a jól felfogott gazdasági érdek is oka annak, hogy Románia a magyar–román viszony enyhülésére tett lépéseket – jelentette ki a Krónikának csütörtökön Szász Alpár Zoltán kolozsvári politológus a szerdán Bukarestben Szijjártó Péter magyar és Teodor Melescanu román külügyminiszter között lezajlott találkozó kapcsán. Ezen két határátkelő állandóvá alakításáról és a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásáról állapodtak meg. „Nem mindegy, milyen Románia külföldi megítélése. Az utóbbi két-három évben változott az RMDSZ politikájához való viszonya, barátságtalanabb volt a magyarkérdésekben, és egyre inkább letért a normalitás felé vezető útról. A határátkelők megnyitása EU-konform-lépés is, ami egy európai uniós alapelv, a személyek és áruk szabad mozgásának elvén alapul. Ezzel Románia visszatérni látszik a normalitás felé vezető útra” – mutatott rá Szász. A szakértő nem gondolja, hogy Románia valamit kért cserében azért, hogy beleegyezett a határátkelők és a kulturális intézet megnyitásába. Úgy véli, Bukarest csak azt tette meg, amit mindenképpen meg kellett tennie. „Ha az ország tényleg hosszú távon akarja rendezni a kapcsolatokat, akkor a normalitás ezen lépései szükségesek” – mutatott rá. Szász Alpár Zoltán mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy a román fél egyébként már eddig is profitált a magyar állam jóvoltából. Emlékeztetett, hogy a magánkézben levő magyar felsőoktatási intézményeket – vagyis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet – már évek óta Magyarország finanszírozza, miközben a román állam nem száll be a finanszírozásukba, holott romániai adófizető polgárok gyerekei járnak oda. Ennek a mintájára indítja be Magyarország Erdélyben is azt a gazdaságélénkítő programot, amelynek célja szintén a román állampolgársággal rendelkező itteni magyar vállalkozók támogatása, vagyis megint csak egy olyan állami feladatot vesz át, amely a román állam feladata volna. „Vagyis továbbra is fennáll az a helyzet, amely miatt Iuliu Maniu már a 30-as években levélben marasztalta el a román államot, nevezetesen hogy nem finanszírozza megfelelően az erdélyi területeket” – ecsetelte Szász, aki leszögezte: ennek nyomán a román magatartás nem egyoldalú lépés, sőt a román fél az, amely többet kap, hiszen a magyar támogatás nem csupán az erdélyi magyarok, hanem a románok számára is kedvező eredményekkel jár. A gazdaság kapcsán megjegyezte: a kétoldalú kapcsolatok javulása annak is köszönhető, hogy a magyar és a román gazdaság is fejlődik, bár román oldalon most lassulni látszik a felívelés. Ennek nyomán a politikai és gazdasági konjunktúra kihasználása jól megfontolt politikai lépés Bukarest részéről. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 1.A magyar választási névjegyzékbe történő regisztrációt segítő erdélyi honlapot hoztak létreA magyarországi választási névjegyzékbe történő regisztrációt segítő honlap elindítását jelentette be Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón, melyet Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével közösen tartott. A két alakulat által közösen létrehozott Választás.info honlapon a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatos információkat közölnek, és a regisztráció több változatát ajánlják fel az internetes oldal látogatóinak. A honlapon a személyes, illetve telefonos regisztráció választása az EMNT valamely irodájába, illetve telefonszolgálatához, az internetes és a postai úton történő regisztráció a Nemzeti Választási Iroda honlapjára irányítja az érdeklődőket. Sándor Krisztina elmondta: eddig mintegy 570 ezer erdélyi magyar szerzett magyar állampolgárságot is, közülük mintegy 510 ezren nagykorúak. A választási iroda nyilvántartása szerint azonban csak közel 129 ezer személy szerepel a választói névjegyzékben. Hozzátette: az EMNT irodahálózatába bármilyen ügyben betérő személyek számára felajánlják a segítséget a regisztrációhoz is és a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés online aláírásához is. Szilágyi Zsolt kijelentette: a regisztráció és a magyarországi szavazáson való részvétel nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy, ezért arra kérik az erdélyi magyar állampolgárokat, hogy akár az EMNP, akár az RMDSZ segítségével regisztráljanak. Az RMDSZ és az általa működtetett Eurotrans Alapítvány korábban a Regisztráció.ro honlapot hozta létre ugyanerre a célra. A politikus megjegyezte: a választásra épp Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az évében kerül sor, és a regisztrációval, valamint a szavazással az erdélyi magyarság azt üzenheti, hogy a százéves szétszakítottság ellenére is együtt van a magyar nemzet. Az EMNP elnöke a centenárium kapcsán kijelentette: a térség népeinek minden történelmi trauma ellenére empátiát kell tanúsítaniuk egymás ünnepei vagy sorsfordulói iránt. Szilágyi Zsolt üdvözölte a Szijjártó Péter magyar és Teodor Melescanu román külügyminiszter szerdai bukaresti találkozója után bejelentett megállapodásokat. Megjegyezte: a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozása régóta várat magára. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy a centenárium évében sikerüljön közös, mindenki számára elfogadható értelmezést adni az első világháborút követő békerendszernek. MTI; Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 1.Újabb regisztrációs honlap indul (Magyarországi választások)A magyarországi választási névjegyzékbe történő regisztrációt segítő honlap elindítását jelentette be Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Kolozsváron Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón. A pártelnök ugyanakkor értékelte a magyar és a román külügyminiszter találkozóján született megállapodásokat és az elhangzott javaslatokat. A két alakulat által közösen létrehozott választás.info honlapon a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatos információkat közölnek, és a regisztráció több változatát ajánlják fel az internetes oldal látogatóinak. A honlapon a személyes, illetve telefonos regisztráció választása az EMNT valamely irodájába, illetve telefonszolgálatához, az internetes és a postai úton történő regisztráció a Nemzeti Választási Iroda honlapjára irányítja az érdeklődőket. Sándor Krisztina elmondta: eddig mintegy 570 ezer erdélyi magyar szerzett magyar állampolgárságot is, közülük mintegy 510 ezren nagykorúak. A választási iroda nyilvántartása szerint azonban csak közel 129 ezer személy szerepel a választói névjegyzékben. Hozzátette: az EMNT irodahálózatába bármilyen ügyben betérő személyek számára felajánlják a segítséget a regisztrációhoz is, és a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés online aláírásához is. Szilágyi Zsolt kijelentette: a regisztráció és a magyarországi szavazáson való részvétel nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy, ezért arra kérik az erdélyi magyar állampolgárokat, hogy regisztráljanak akár az EMNP, akár az RMDSZ segítségével. Az RMDSZ és az általa működtetett Eurotrans Alapítvány korábban a Regisztráció.ro honlapot hozta létre ugyanerre a célra. A politikus megjegyezte: a választásra épp Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az évében kerül sor, és a regisztrációval, valamint a szavazással az erdélyi magyarság azt üzenheti, hogy a százéves szétszakítottság ellenére is együtt van a magyar nemzet. A politikus a centenárium kapcsán kijelentette: a térség népeinek minden történelmi trauma ellenére empátiát kell tanúsítaniuk egymás ünnepei vagy sorsfordulói iránt. Szilágyi Zsolt üdvözölte a Szijjártó Péter magyar és Teodor Melescanu román külügyminiszter szerdai bukaresti találkozója után bejelentett megállapodásokat. Megjegyezte: a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozása régóta várat magára. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy a centenárium évében sikerüljön közös, mindenki számára elfogadható értelmezést adni az első világháborút követő békerendszernek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 1.Jóindulatra várva„Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a római katolikus gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben” – jelentette ki Szijjártó Péter. A budapesti külügyminiszter román kollégája, Teodor Melescanu meghívására látogatott Bukarestbe, s miután több politikussal tárgyalt, úgy értékelte, minden olyan alkalom szükséges, amikor javítani tudják a kölcsönös bizalmat, illetve építhetik a „közös sikertörténeteket”. A Ponta-kormány idején a román–magyar kapcsolatok mélyponton sínylődtek, s hogy most Meleşcanu meghívta Szijjártót, az előzményekhez képest is figyelemre méltó. Ám hogy a bukaresti kabinet mennyire érdekelt a román–magyar sikertörténetek születésében, ez egyelőre kérdéses, viszont az a tény, hogy a jónak tekinthető kereskedelmi kapcsolatrendszer mellé odakerült az erdélyi gazdaságfejlesztés és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitása, újabb határátkelőhelyek kérdése is, az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar közösség szempontjából fontos előrelépés. Igaz, a magyarok mind bővíthetik az autópályás határátkelőhelyeket, ha Bukarest képtelen megtáltosodni autópályák, egyáltalán infrastruktúra-építés tekintetében. De erről már Szijjártó, illetve a budapesti kormány kevésbé tehet. Amit tehet, hogy szorgalmazza a híres avagy inkább hírhedt magyar gondok megoldását, mint amilyen a MOGYE, illetve újabban a szintén vásárhelyi katolikus gimnázium ügye. És találóan fogalmaz, amikor azt mondja, mindez politikai akarattal és egy kis jóindulattal megoldható. Igen, valóban megoldható lenne, ezt a vak is látja, ám mindkettő hiánycikk. És amikor még politikai akarat is lett volna, mi több, hatályos tanügyi törvény a MOGYE kérdésének rendezésére, az egyetem kisajátítói autonómiájukra hivatkozva úgy seperték le e kérdést az asztalról, hogy még az akkori Ungureanu-kabinet is belebukott. És bár az erdélyi magyarság szempontjából szinte létfontosságú az anyanyelvű orvosképzés ügye, pozitív fordulat e téren azóta sincs, nehezen remélhető. Így aztán nem is csoda, hogy amikor a román újságírók azt firtatták, érvényben marad-e a magyar diplomaták december elsejei ünnepségekre szóló tiltása, Szijjártó azt válaszolta: meglátjuk, lesz-e változás. És a szemléletváltáshoz nem elég a Dragnea-szerű hízelgés – a szociáldemokrata pártelnök, miután egyeztetett Szijjártóval, máris azt írta közösségi oldalán: a nemzetek Európájában erősebb két szomszéd, ha egyesíti erejét –, hanem éppen a centenáriumi ünnepségek előtt kellene egyértelműen és határozottan rögzíteni: Bukarest nem csupán diplomáciai szinten hajlandó árnyaltabban fogalmazni, hanem változtatni kíván a nemzeti közösségekhez való viszonyulásán, s belátva, hogy egy évszázada zsákutcában evickél, végérvényesen szakít hagyományos kisebbségellenes politikájával. Ez lenne az igazi, közös sikertörténet, melyhez jóindulat, politikai akarat kell, nem is kevés. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 5.Románia nem kifogásoljaRománia nem emelt kifogást az ellen, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választás kampányában a magyar pártok megkeressék erdélyi választóikat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a bukaresti magyar adásban tegnap délután sugárzott interjúban. A politikus elmondta: Teodor Melescanu külügyminiszter múlt heti bukaresti megbeszéléseik során racionálisan közelített a témához. „Azt mondta: a ti dolgotok, hogy a magyarországi kampányban milyen sikerrel szólítjátok meg a Romániában élő magyar nemzeti közösség tagjait, és majd ők hogy szavaznak. Nagyon remélem, hogy ez a racionális megközelítés megmarad” – tette hozzá Szijjártó Péter. „Egyértelmű, hogy akik a választásokon indulnak, megkeresik azokat, akiknek szavazati joguk van. Nagyon remélem, hogy a magyarországi politikai erők lesznek annyira bölcsek, hogy a kampányban nem alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára. Mi úgy fogunk cselekedni, hogy ezt el tudjuk kerülni, különös tekintettel arra, hogy 2018 a románok számára történelmi okokból kiemelten fontos év” – fogalmazott a miniszter Erdély és Románia egyesülése centenáriumára utalva. Szijjártó Péter a riporter kérdésére elmondta: egy évvel ezelőtt a személyes döntése nyomán nem vettek részt a magyar diplomaták a román nagykövetségek által szervezett december 1-jei rendezvényeken. Úgy vélte, egyelőre nincs ok arra, hogy ezt a döntését megváltoztassa. Hozzátette azonban, hogy a magyar kormány mindig a határon túli magyar közösségek álláspontjához igazodik az ilyen kérdésekben, és a tavalyi döntése motivációi egybevágnak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök december 1-jével kapcsolatos, sok vitát kiváltó nyilatkozatával. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 14.KÖZÖS LEVÉL AZ UKRÁN PARLAMENT ÁLTAL ELFOGADOTT OKTATÁSI TÖRVÉNY MIATTTeodor Melescanu és hivatali kollégái, Szijjártó Péter magyar, Ekaterina Zaharieva bolgár, Nikosz Kociasz görög külügyminiszterek közös levélen fejezték ki “aggodalmukat” és “mélységes sajnálatukat” a szeptember ötödikén, az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény miatt. A levelet Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek, az Európa Tanács főtitkárának, Thorbjorn Jaglandnak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőjének, Lamberto Zanniernek is elküldték. A négy külügyminiszter szerint az Európa Tanácsnak és az EBESZ-nek minden eszközt be kell vetnie annak érdekében, hogy Ukrajna oktatási törvényébe beépített korlátozások ne akadályozzák a nemzeti kisebbségek megfelelő védelmét. Kijevben ült össze szerdán a nemzeti kisebbségek védelméért felelős román-ukrán kormányközi vegyesbizottság plénuma. A felek az ülés végén közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben vállalják, hogy újból napirendre tűzik mindazokat a kérdésköröket, amelyek 1997, vagyis a bizottság megalakulása óra felmerültek a felek érdekeinek védelmében. A külügyminisztérium, a határon túl élő románokért felelős tárca, az oktatási, a kulturális minisztérium képviselőiből, valamint az interetnikai kapcsolatokért felelős ügyosztály, az egyházakért felelős államtitkárság és a Romániai Ukránok Szövetségének küldötteiből álló román delegációt Alexandru Victor Micula államtitkár vezette. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a román fél arra kérte ukrán tárgyalópartnereit, hogy mielőtt Ukrajna államelnöke kihirdetné a kijevi parlament által elfogadott új tanügyi törvényt, kérjék ki a Velencei Bizottság (Európai bizottság a demokrácia érvényesítésére a jog eszközeivel), valamint az EBESZ nemzeti kisebbségekért felelős főbiztosának véleményét a vitatott jogszabályról. Az ülés egy közös nyilatkozat aláírásával zárult, amelyben úgy a közös konklúziókat, mint a felek eltérő véleményeit is rögzítették. Ugyanakkor vállalták, hogy a bizottság új ülésszaka során újból napirendre tűzik mindazokat a kérdésköröket, amelyek 1997, vagyis a bizottság megalakulása óra fontosnak bizonyulnak a felek számára. A külügyi tárca közleménye leszögezi, hogy a kijevi tárgyalások során Románia küldöttsége a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelmére vonatkozó nemzetközi normák jóhiszemű tiszteletbentartását szorgalmazta úgy az Ukrajnában élő románok, mint a Romániában élő ukránok tekintetében. Agerpres; Erdély.ma 2017. szeptember 15.Gál Kinga: Az ukrán törvény veszélyezteti a nemzeti kisebbségek létezésétA magyar, a román és a bolgár külügy közösen fordul az európai szervezetekhez a jogszabály ügyében A szeptember 5-én Kijevben elfogadott ukrán oktatási törvény ellentmond Ukrajna saját alkotmányának és számos törvényének, szembemegy a nemzetközi normákkal és egyezményekkel, veszélyezteti a nemzeti és nyelvi kisebbségek puszta létezését – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésén csütörtökön. A képviselő elmondta, az anyanyelvhasználat az identitás és kultúra megőrzésének legalapvetőbb feltétele. Ennek korlátozása az érintett közösségek mindennapi létét lehetetleníti el. Minden eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy a törvénytervezet ne léphessen életbe, "hiszen a szerzett jogok elvétele visszafordíthatatlan károkkal jár a kisebbségi közösségek számára" - fogalmazott. A munkacsoport társelnökei Petro Porosenko ukrán elnöknek küldött nyílt levélben fejezték ki tiltakozásukat. Közös román-magyar-görög-bolgár fellépés a törvény ügyében A román, a magyar, a görög és a bolgár külügyminiszter közös levélben fordult az Európa Tanács (ET) főtitkárához, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához az új ukrán oktatási törvény ügyében - közölte a bukaresti külügyminisztérium csütörtökön. Teodor Melescanu, Szijjártó Péter, Nikosz Kociasz és Ekaterina Zaharieva csalódottságának és aggodalmának adott hangot az ukrán parlament által szeptember ötödikén elfogadott, a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó jogszabály miatt. Thorbjorn Jagland ET-főtitkárnak és Lamberto Zannier kisebbségügyi főbiztosnak címzett, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek is megküldött levelükben jelezték, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kisebbségi jogok érvényesítésének és felkérték az ukrán hatóságokat, hogy az együttműködés szellemében keressenek megoldást, tegyenek meg mindent a vonatkozó nemzetközi szabványok betartása érdekében. A négy külügyminiszter szerint az ET-nek és az EBESZ-nek minden rendelkezésére álló eszközét latba kell vetnie annak érdekében, hogy az ukrán oktatási törvénybe beépített korlátozások ne akadályozzák a nemzeti kisebbségek megfelelő védelmét. A bukaresti külügyminisztérium felidézte: a kétoldalú kapcsolatokban következetesen jelezte Kijevnek, hogy fontosak számára az Ukrajnában élő románok jogai. Ebben a vonatkozásban a román fél alapvető kérdésnek tartja, hogy a román kisebbség anyanyelvű oktatási jogai valamennyi oktatási szinten érvényesüljenek. Románia partnereivel együtt kész támogatni az ukrán törvényhozási, intézményi és gazdasági reformokat - zárul a bukaresti külügyi közlemény. A Magyarok Kijevi Egyesülete is az új törvény megvétózását kéri A Magyarok Kijevi Egyesülete írásos beadvánnyal fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz, a múlt héten elfogadott új oktatási törvény megvétózását kérve tőle - közölte Petneházy Gyula, az egyesület elnöke. Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a Kijevben élő magyarok az eddigi oktatási rendszerben tanultak, Kárpátalján magyar nyelvű oktatásban részesültek az általános- és a középiskolában, s mindez nem jelentetett akadályt számukra abban, hogy elsajátítsák az ukrán nyelvet, valamint képesek voltak felsőoktatási intézményben diplomát szerezni. A kijevi magyaroknak nem okozott gondot az érvényesülés az ukrán társadalomban - hangsúlyozta a szakértő. Kiemelte: a jövőben az jelentene előrelépést a magyar kisebbség számára Ukrajnában, ha az ukrán nyelvtanítást az igényeikhez igazítanák, továbbá az, ha továbbra is lehetőséget biztosítanának számukra arra, hogy anyanyelvükön felvételizzenek felsőoktatási intézményekbe. Az ukrán fővárosban mintegy 400 magyar nemzetiségű ukrán állampolgár él, a Magyarok Kijevi egyesületének pedig 150 tagja van. Szerdán három kárpátaljai magyar szervezet - a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) - kérte Porosenkót nyílt levélben arra, hogy alkotmányos felhatalmazásával és politikai befolyásával élve akadályozza meg az új ukrán oktatási törvény hatályba lépését. Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát, s a jelenlegi 22-ről 9-re csökkentve a tantárgyak számát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint ez sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit. A törvény éles vitát váltott ki belföldön, de az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a kisebbségek anyanyelven történő oktatásának tervezett visszaszorítása ellen. Klimkin: "Nem lesz már olyan nyelvi helyzet Ukrajnában, mint korábban" Nem lesz már ugyanolyan helyzet az államnyelv ismeretének szintjét illetően Ukrajnában, amilyen eddig volt - jelentette ki Pavlo Klimkin külügyminiszter abban az interjúban, amelyet az Ukrinform állami hírügynökségnek adott. A kijevi diplomácia vezetője kifejtette véleményét, miszerint a szomszédos országokban mindig akadnak olyanok, akik a nyelvi és a történelmi kérdéseket átpolitizálják, hogy ily módon mozgósítsák az embereket saját céljaik elérése érdekében. Ez mindig is így lesz, hiszen része a politikának - fűzte hozzá. "Nekünk viszont őszinte és nyitott, ugyanakkor nagyon következetes párbeszédet kell folytatnunk partnereinkkel, igazolva lépéseink helyességét és igazságosságát" - hangoztatta Klimkin. Kifejezte meggyőződését, hogy a kijevi parlament által nemrég elfogadott oktatási törvény nem fenyegeti Ukrajna baráti viszonyát szomszédjaival. Elmondta, hogy a jogszabály elfogadása után beszélt a román és a lengyel külügyminiszterrel, akik szerinte tökéletesen értik, mennyire alapvető fontosságú Ukrajnának, hogy valamennyi állampolgára megfelelő szinten beszélje az államnyelvet. Klimkin az interjúban kitért arra, hogy tavaly látogatást tett a beregszászi magyar konzulátuson. Elmesélte, hogy próbált beszédbe elegyedni a hivatalban az ügyeket intéző ukrán állampolgárokkal. Ám azt tapasztalta, hogy többjük még köszönni sem tudott ukránul. Közölte: a külügyminisztérium az oktatási tárca képviselőivel együtt konzultációkat fog a folytatni, amelyeken elmagyarázza, hogy a törvény elfogadása nem jelenti azt, hogy Ukrajnában megszűnik az oktatás magyar, román vagy más kisebbségi nyelven. "Minden állampolgárunknak viszont beszélnie kell az államnyelvet, tudnia kell azon megszólalni éppen azért, hogy az ukrán társadalom részének érezhesse magát" - hangsúlyozta Klimkin. Ukrán sajtóhírek szerint Vadim Prisztajko első külügyminiszter-helyettes a szerdai kormányülés előtt újságírókkal közölte, hogy a tervek szerint pénteken a külügyminisztériumban adnak tájékoztatást európai uniós országok Kijevben akkreditált nagyköveteinek az oktatási törvényről. Magyar Hírlap 2017. szeptember 15.Közös román–magyar–görög–bolgár tiltakozás (Ukrán oktatási törvény)A román, a magyar, a görög és a bolgár külügyminiszter közös levélben fordult az Európa Tanács (ET) főtitkárához, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához az új ukrán oktatási törvény ügyében – közölte a bukaresti külügyminisztérium tegnap. Teodor Melescanu, Szijjártó Péter, Nikosz Kociasz és Ekaterina Zaharieva csalódottságának és aggodalmának adott hangot az ukrán parlament által szeptember ötödikén elfogadott, a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó jogszabály miatt. Thorbjorn Jagland ET-főtitkárnak és Lamberto Zannier kisebbségügyi főbiztosnak címzett, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek is megküldött levelükben jelezték, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kisebbségi jogok érvényesítésének, és felkérték az ukrán hatóságokat, hogy az együttműködés szellemében keressenek megoldást, tegyenek meg mindent a vonatkozó nemzetközi szabványok betartása érdekében. A négy külügyminiszter szerint az ET-nek és az EBESZ-nek minden rendelkezésére álló eszközét latba kell vetnie annak érdekében, hogy az ukrán oktatási törvénybe beépített korlátozások ne akadályozzák a nemzeti kisebbségek megfelelő védelmét. A bukaresti külügyminisztérium felidézte: a kétoldalú kapcsolatokban következetesen jelezte Kijevnek, hogy fontosak számára az Ukrajnában élő románok jogai. Ebben a vonatkozásban a román fél alapvető kérdésnek tartja, hogy a román kisebbség anyanyelvű oktatási jogai vala-mennyi oktatási szinten érvényesüljenek. Románia partnereivel együtt kész támogatni az ukrán törvényhozási, intézményi és gazdasági reformokat – zárul a bukaresti külügyi közlemény. Ellenzik a kijevi magyarok A Magyarok Kijevi Egyesülete írásos beadvánnyal fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz, a múlt héten elfogadott új oktatási törvény megvétózását kérve tőle – tájékoztatta az MTI-t Petneházy Gyula, az egyesület elnöke. Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tegnap rámutatott: a Kijevben élő magyarok az eddigi oktatási rendszerben tanultak, Kárpátalján magyar nyelvű oktatásban részesültek az általános és a középiskolában, s mindez nem jelentetett akadályt számukra abban, hogy elsajátítsák az ukrán nyelvet, valamint képesek voltak felsőoktatási intézményben diplomát szerezni. A kijevi magyaroknak nem okozott gondot az érvényesülés az ukrán társadalomban – hangsúlyozta a szakértő. Kiemelte: a jövőben az jelentene előrelépést a magyar kisebbség számára Ukrajnában, ha az ukránnyelv-tanítást az igényeikhez igazítanák, továbbá az, ha továbbra is lehetőséget biztosítanának számukra arra, hogy anyanyelvükön felvételizzenek felsőoktatási intézményekbe. Az ukrán fővárosban mintegy 400 magyar nemzetiségű ukrán állampolgár él, a Magyarok Kijevi egyesületének pedig 150 tagja van. Veszélyben a nemzeti kisebbségek A szeptember 5-én Kijevben elfogadott ukrán oktatási törvény ellentmond Ukrajna saját alkotmányának és számos törvényének, szembemegy a nemzetközi normákkal és egyezményekkel, veszélyezteti a nemzeti és nyelvi kisebbségek puszta létezését – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője Strasbourgban az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának tegnapi ülésén. A képviselő elmondta, az anyanyelvhasználat az identitás és kultúra megőrzésének legalapvetőbb feltétele. Ennek korlátozása az érintett közösségek mindennapi létét lehetetleníti el. Minden eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy a törvénytervezet ne léphessen életbe, „hiszen a szerzett jogok elvétele visszafordíthatatlan károkkal jár a kisebbségi közösségek számára” – fogalmazott. A munkacsoport társelnökei Petro Porosenko ukrán elnöknek küldött nyílt levélben fejezték ki tiltakozásukat. Létkérdés a nyelvhasználat Az ukrán parlament által már elfogadott oktatási törvény célja az anyanyelvű oktatási rendszer felszámolása és az államnyelvű rendszer bevezetése – mondta a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán tegnap. Fedinec Csilla arról beszélt, hogy Ukrajnában az elmúlt 26 évben sikertelenek voltak a kisebbségek körében az államnyelv elsajátítására tett kísérletek. Hiába tették kötelezővé például a főiskolai és az egyetemi felvételihez az ukrán nyelvű emelt szintű érettségit, ezt sokan meg sem próbálják a magyar iskolát végzettek közül, mert nagyon nehéz. A szakértő szólt arról is, hogy Ukrajnában mintegy 3,8 millió diák tanul 17 ezer oktatási intézményben. Ezeknek 90 százalékában ukránul tanítanak, több mint kilenc százalékban oroszul és kevesebb mint egy százalékban egyéb kisebbségi nyelven folyik az oktatás. Az ehhez az egy százalékhoz tartozó embereknek azonban, így a magyaroknak is, létkérdés a nyelvhasználat – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||