|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Nagy Botond 2017. április 22.„Hogy elérjen ahhoz, akinek mondom…”Versünnep Fesztivál – marosvásárhelyi hallgató nyerte a fődíjat! Nemrég véget ért a legrangosabb nemzetközi magyar nyelvű összművészeti és szavalóverseny, a Versünnep Fesztivál, amelyet az idén vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdettek meg. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével szervezett, hivatásos művészek, illetve művészeti egyetemek hallgatói számára kiírt fesztivál döntőjébe jutni is igazi elismerést jelent, de Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója nem csupán a döntőig jutott el: megnyerte a versenyt és a fődíj mellett számos további elismerést is hazahozott! Ő vehette át a budapesti Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) áprilisi, Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak ő, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el. Bajkó Edina mellett több erdélyi előadóművész is díjban részesült: díjazták Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját, Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, valamint Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét is. A budapesti Nemzeti Színházban megrendezett döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért – Bajkó Edina fődíjként pénzjutalmat, valamint Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását kapta. Az idei zsűri elnöke Márta István zeneszerző volt, tagjai pedig Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész. A versenyről, az okról, amiért jelentkezett, illetve a díjakról a kovásznai születésű, fődíjas színművészetis hallgató mesélt nekünk. – Nagyon szeretem a verseket, naponta olvasok verset, legyen az kortárs vagy klasszikus. Korábban több helyen vettem már részt szavalóversenyen, de nem nyertem. Az egyetemen, a művészi beszéd és a beszédtechnika órák révén még jobban megkedveltem a versmondást, és elhatároztam, hogy az idén jelentkezem a Versünnepre. Számomra a verseny elsősorban tapasztalatot, jó tapasztalatot jelent. Szeretnék igazi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, mert a versmondás nagyon személyes dolog – azt szeretném, hogy a vers elérjen ahhoz, akinek mondom. A másik ok, amiért jelentkeztem az, hogy nagyon megtetszett András László kortárs szerzőnek a Műút portálon olvasható Mikor van vége című verse. Annyira, hogy mindenképpen el akartam mondani másoknak, és a verseny erre nagyszerű lehetőségnek bizonyult. Nem is a versenyszellem hajtott, hanem ez a vers, amelyet meg szerettem volna osztani. Ami a díjakat illeti, csodálatos érzés volt megnyerni a versenyt, sokáig nem is hittem el, hogy engem tartottak érdemesnek erre. Kihasználom a díjak által biztosított lehetőségeket és nagyon örvendek nekik – válaszolta kérdéseinkre Bajkó Edina. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 26.Imádság háború után – szerda este bemutató!Premier és magyarországi meghívások Régi-új bemutatóra kerül sor ma este a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Az Imádság háború után című táncszínházi produkció premierjéről van szó, amelyet ez alkalommal felújított változatban, más zenei alappal és más főszereplővel ad elő a társulat. A részletekről csakúgy, mint az együttes közelgő programjairól Barabási Attila Csaba vezérigazgató beszélt. – Ezen előadásunkat 2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából vittük színre, és egy ideig folyamatosan játszottuk is. Nagy sikernek örvendett, díjat nyert, a nézőket is nagyon megérintette. De egy kimondottan színészfüggő produkcióról van szó, a folyamatos egyeztetés miatt pedig sokszor nem tudtuk színre vinni, ezért lekerült a műsorról. A társulat sorai között azóta stafétaváltás történt, sokan nyugdíjba mentek, megfiatalodott a tánckar, Tollas Gábor színművész pedig elvállalta a főszerepet, így elhárult az akadály az ismételt repertoárba foglalás elől. Ugyanakkor sok mindent megváltoztattunk. Noha a szakmának tetszett az eredeti verzió, felrótták, hogy a zenét autentikusabb hangszerekkel kellene játszani, zenei területen kellene javítani. Ezért megkerestük a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, amelynek zenekarával és a mi zenészeinkkel közösen új hanganyagot állítottunk össze és vettünk fel. Így mutattuk be Győrben, ahol nagy sikert aratott a produkció. E verzióban játsszuk ezentúl Marosvásárhelyen, én pedig nagyon örvendek, hogy ismét műsoron van az előadás, mert eredetileg is legalább négy éven keresztül, az első világháború végének századik évfordulójáig repertoáron kívántuk tartani. Fizikailag nehéz produkció, de a táncosaink nagyon szeretik. Néptáncelemekre épülő táncszínházi előadás, amelyben számos eredeti első világháborús levél, megszólítás, továbbá vers is elhangzik. A prózai része ezen produkciónknak a leghangsúlyosabb. A bemutatóra ma, április 26-án este 7 órakor kerül sor, az előadást Varga János rendezte, asszisztense Hajdú Flórián, zene: Bonczó István. Meghívott vendégművész Tollas Gábor, díszlet: Boka Gábor, jelmez: Bandi Kati és Szélyes Andrea. Tánckarvezetők: Nagy Levente Lehel és Törzsök Zsuzsanna. A premiert követően, április 29-én kerül sor a tánc világnapjára, amelyet évek óta komolyan megünnepelünk. Immár a harmadik éve szervezünk táncos villámcsődületet, ez az idén sem lesz másként: április 28-án a déli órákban a város több pontján kezdenek spontán táncba a táncosaink, a flashmob az előző évekhez hasonlóan valószínűleg nagy siker lesz. Április 29-én az erdőcsinádi Gyöngykoszorú találkozón veszünk részt, itt is megünnepeljük a világnapot. Kezdőmomentumként félezer táncos lép fel, este pedig a Ha te tudnád, amit én című előadásunkat visszük színpadra a találkozó keretében. Május 14-étől a III. Székely Fesztiválon veszünk részt Budapesten, a Millenáris Parkban. Idén minket kértek meg, hogy Maros megyét képviseljük a szemlén, amelynek három napján a három székely megye mutatkozik be, lesznek könyvbemutatók, fotótárlatok, népviselet-bemutatók, néprajzi előadások. Maros megyéé a zárónap – mi a számos, általunk szervezett esemény mellett este Marosszék legszebb székely táncait mutatjuk be. Nagy büszkeség számunkra, hogy az Imádság háború után című előadásunkat május 17-én a budapesti Nemzeti Színházban is bemutathatjuk, valamint, hogy részt vehetünk a május 13-a és 19-e között tartandó határon túli hivatásos néptáncegyüttesek fesz-tiválján. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett szemlére nem kapott mindegyik hivatásos együttes meghívást, Maros megye azonban két társulattal is jelen lehet: a Maros Művészegyüttes és a Bekecs néptáncegyüttes is fellép a fesztiválon – mondta Barabási Attila Csaba. K, Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 6.„A hatalom nem szereti a közösséget”Gálfalvi György 75 éves A neves és közkedvelt marosvásárhelyi szerző, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője, József Attila-díjas író idén áprilisban ünnepelte életének hét és fél évtizedét, de nem egyedül – e hét szerda délutánján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában teljes telt házas közönség tette tiszteletét a Látó és a Romániai Írók Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja által szervezett születésnapi ünnepségen: irodalmi találkozón, beszélgetésen és könyvbemutatón egyaránt. Az eseményen Gálfalvi Györgyöt az évforduló és a frissen megjelent könyve, a Beszélgetéseink kapcsán Markó Béla és Kovács András Ferenc faggatta, a megjelenteket KAF üdvözölte, majd Markó Béla olvasta fel Húsvéti fény című köszöntőversét és mondta el méltatását. – Gálfalvi György az utóbbi időben megjelent írásaiban többször is számot vet azzal, hogy hogyan éltük végig az életünket, és ezzel nekünk is alkalmat ad a számvetésre. A Beszélgetéseink. Emlékirat interjúkban elbeszélve című kötet első fele az általa, a második fele a vele készített beszélgetéseket tartalmazza. Bizonyos értelemben revideáltam a műfajjal kapcsolatos nézeteimet. Az interjúról, riportról szokás volt azt gondolnunk, hogy mulandóbb műfaj, mint a széppróza. Ez a gyűjtemény azért is rendkívül fontos, mert éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Például a Marad a láz című interjúkönyve, amely rendkívül nagy visszhangot váltott ki annak idején, most újra olvasható e kötetben. Ugyanakkor e könyv cáfolata is annak, hogy ne lenne maradandó az interjú – mert ezek szépírói szövegek. Dokumentumprózát nagy izgalommal olvasok, és Gálfalvi György emlékiratai egyre jobban kezdenek élni. Idestova 50 esztendeje ismerjük egymást, száguldó és bátor riporterként kezdte írói pályáját. Igen nehéz és kényes kérdésekhez nyúlt hozzá. Engem, akkor tizenegyedik osztályos diákot, az Ifjúmunkás riportereként keresett meg, mert felfigyelt a leveleimre, verseimre, amelyeket a lapnak küldtem. Az a generáció tudatosan kereste azokat, akik utána jöhetnek. Te, aki annak idején elkötelezettje voltál a szociográfiának, a riportnak, ma hogy látod ennek a műfajnak a sorsát, értelmét? Hiszen egyik legfontosabb műfajunk lehetne – tette fel első kérdését Markó Béla. – Köszönöm mindenki ittlétét, a kollégáimét is, akiket évtizedek óta ismerek, Markó Bélát tizenhét, Kovács András Ferencet már nyolcéves korától – mondta Gálfalvi György. – Nagyon fontos, hogy közöttük ülök itt: mert ez is igazolja, hogy nemzedékek, korosztályok összefoghattak és ugyanazokért a célokért, erkölcsi és irodalmi eszményekért dolgozhattak. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy ez a kapcsolat megszületett, működött, megmaradt és a mai napig is vállalható. Ami a kérdést illeti, én az első pillanattól kezdve a valóságirodalom elkötelezettje voltam. Balázs Ferenc volt rám sorsdöntő hatással. A valóságirodalmat módszeresen integráltam magamba, mindent elolvastam, ami számomra elérhető volt. Ez az én pászmám, a szociográfia, forrófejű fiatalként bele akartam szólni a világ dolgaiba. Kiművelt fők az interjút az irodalmi élet perifériájára akarták szorítani, de a műfajokat nem lehet osztályozni. Mindig úgy éreztem, hogy ha egy írás jelenséget és lényeget markol egybe, akkor azt az esztétikum hatókörébe vonja, és ha az ember a maga mondataival meg tudja fogalmazni a világról való véleményét, akkor azt szépirodalmi mércével lehet mérni. Letesszük a magunk műveit az asztalra, és azt vagy elfogadják, vagy nem. Én jó írásokra próbáltam és próbálok törekedni. – Nagyon szívesen jöttem az Igaz Szóhoz – tette hozzá KAF. – ‘77-ben találkoztuk először mindhárman, akik ennél az asztalnál ülünk. Verseket írtam akkoriban, gyengécskéket, még Szatmárnémetiben. Az én Marad a láz című kötetem nagyon sokat segített a ti nemzedéketek – Király László, Farkas Árpád és a többiek – megismerésében. Alapkönyv volt. A Találkozásaink című kötetben nem csak veled egyidős, hanem nálad idősebb emberekkel is beszélgetsz. Mennyire léteznek nemzedékek és különálló kezek, amelyek után lehet nyúlni? A nemzedék számomra nagyon sok jót és sok rosszat is jelenthet, én nem hiszek a generációkban. Hogy lehet mégis közöttük közlekedni? – Abban az időben is volt egy ellenérzés a nemzedéki kérdés felvetésével kapcsolatosan, ugyanakkor megvan mindenkinek a szíve joga, hogy elmondja erről a véleményét – válaszolta Gálfalvi György. – Márai Sándor 1938-ban papírra vetett gondolata szerint az irodalom nemzedékekkel lép előre, ha egyáltalán lép. A hatvanas években mi is azt szerettük volna, hogy előre lépjen az irodalom, és úgy gondoltuk, mi leszünk az a nemzedék, amelynek sikerül ezt elérnie. Ugyanakkor folyamatosan azzal a felfogással állunk szemben, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan generáció, amely az őszinteség híve. Minket annyi hamisság vett körül, hogy ezt mindig el akartam „izgágogni”. A Gaál Gábor-körben a szokásosnál jobban kötődtünk egymáshoz. Ahogyan mi bandáztunk, az egészen különleges volt. Órákon keresztül tudtunk beszélgetni a padon vagy a járdaszegélyen, nem tudtunk elszakadni egymástól. A ragaszkodásunk egymáshoz nagyon erős volt. Verseket mondtunk, prózai szövegeket is tudtunk kívülről, és ezek a szövegek belénk ivódtak, a vérünkké váltak. Ez nyilvánvaló ellenérzést keltett: kiderült, hogy mások másképpen értették az őszinteséget, meg is mondták, hogy a bőrünket és a bőrüket kockáztatjuk. De mi nem tartottuk egészségesnek a párttal való kapcsolatot. Szőcs István ,,sikerbandának” nevezte a nemzedékemet. Sok mindent tanultunk tőle, az indulatot szerencsére nem. Szőcs Kálmán barátomban a nemzedéki tudat még hamarabb kicsírázott. Idén ő is 75 éves lenne, kár, hogy méltatlanul elfeledték. Utánunk jött a Forrás harmadik nemzedéke, amelynek Markó Béla az egyik képviselője, ha tetszik neki, ha nem. Ha bárkit besoroltak egy nemzedékbe, visíthatott és kapálózhatott, úgyis ott maradt – ilyen az irodalom természete. – Az alkotás magányos cselekvés, de ennek nem ellentéte, hogy nemzedékekbe verődnek a fiatal alkotók – fűzte hozzá Markó Béla. – A generációs összetartozás a hatalommal szembeni fellépés is volt: másfajta közösséget képezel a társadalmon belül, mint amit a hatalom akar. A második Forrás-nemzedék, a Gálfalvi Györgyék generációja sokszínű nemzedék volt, amely a közösségszervezés ezen üzenetét közvetítette. Az én harmadik Forrás-nemzedékem elképzelt dolog, az övéké valós, ők tényleg együtt voltak. Engem pedig megérintett annak a generációnak a közösségi ereje. Mi az irodalmi életet elsősorban intézményépítésként és közösségi szellemként fogtuk fel egy olyan rendszeren belül, amely minden mást, mint amit ő propagál, szét próbált verni. Megváltozott azóta az írói szerep, illetve az irodalmi intézmény szerepköre? – Nyilvánvaló, hogy a hatalommal szemben fogalmaztuk meg magunkat és a politika is magunkkal szemben kötelezte el magát, de ő kezdte – árulta el az ünnepelt. – A hatalom nem szereti a közösséget, miközben folyton közösségépítésről papol. Nagyon fontos, hogy a nemzedékem valóban sokszínű volt, kívülről is igyekeztünk ezt megmutatni. A nagyságrendeket is tudtuk már akkor, azt, hogy közülünk kinek hol a helye. Az alkotók ezt külön is érezték, és akik gyengébben voltak eleresztve talentum dolgában, meghúzták magukat. Az irodalmi intézményekkel kapcsolatosan én mindvégig rendkívül csökönyös voltam abban, hogy a lapot meg kell tartani. Mindketten tanúi voltatok annak a ‘89 utáni ámokfutásnak, amikor pénzt kellett találni. Belecsöppentünk egy teljesen más világba, és szkeptikusakká váltunk. Nagyon sok mindent ki kellett védeni, és szerencsére megtaláltuk ennek a módját, elrendeződtek a dolgok. Markó Béla a kapcsolataival, Lezsák Sándor anyagiakkal nagyon sokat segített, és sikerült egy modus vivendit teremteni. A szemléletem annyiban változott, hogy néha felmerül bennem a kétely: az utánunk következőknek nem megy annyira vérre a játék, mint nekünk. Tudtam, ha valami egyszer nálunk megszűnik, azt újrateremteni nagyon nehéz. Az intézményeink szerencsére állnak, a Látó, a Helikon megjelenik, és úgy vélem, egy ideig ez működni fog – hallottuk Gálfalvi Györgytől a versfelolvasásokban, visszaemlékezésekben gazdag, jó hangulatú születésnapi találkozón. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely), 2017. május 12.Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásábanMTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról. Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani. Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt. Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni. Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 18.Megújult az Erdély FMAz idei esztendő szűk öt hónapja alatt megújult az Erdély FM. A Janovics Jenő néhai világhírű filmgyárosról, rendezőről, színművészről és színházigazgatóról elnevezett alapítvány által működtetett, közel tíz évvel ezelőtt létrehozott rádióstúdió Marosvásárhelyen és Csíkszeredában frekvencián is szól, ugyanakkor az internet világában ma már bárhonnan elérhető és saját applikációja is működik. A nemrég bekövetkezett változásokról az Erdély FM új főszerkesztője, Jakab Orsolya tájékoztatott bennünket. – Idén teljesen átalakult a rádió belül és kívül is. Az új vezető, valamint a régi és új csapattagok közösen alakították át az Erdély FM legújabb arculati és hangzásbeli elemeit. Ezek többek között új logóból, honlapból és új szlogenekből állnak. Azért a többes szám, mert hat új szlogenünk van: Egy másik rádió, Hiszünk a hétköznapokban, Átlagos, de csintalan, A közös nevező, Zenében utazunk és végül Erdély színes, a világ tarka – mindezek a hallgatókról, a hallgatóknak, valamint rólunk is szólnak. Új hangzásban is gondolkodtunk, gondolkodunk, az eddigi zenei kínálat átalakult. Továbbra is alternatív jellegű rádió vagyunk, azok is maradunk, de az eddigi szűk, igencsak rétegzenei világból igyekeztünk kitekinteni, ezért kissé közismertebb, kedveltebb, mondhatni slágeresebb dalok is felkerültek lejátszási listáinkra. A zenei alternativitásunk ugyan megmaradt, de szélesebb körű és sokkal több magyar zenével fűszerezett repertoárral rendelkezünk. Ugyancsak az e hónap elejétől bevezetett új hangzáshoz kapcsolódik a nemrég elindult Naplopó című „ébresztő” műsorfolyamunk, amely reggel 7 órától délután 2 óráig tart, és az aktuális információktól az életmód jellegű tematikákon keresztül a kultúrát is magába ölelő koncepciót képez hármas, illetve páros felállásban. Ezenkívül több új, tematikus zenei műsorral is rendelkezünk. Ilyen a bluesműsorunk – az Esti mojo, a filmzeneműsorunk – az Álombrigád –, a rendszeres dzsesszestjeink – a Jazzmenet –, a kísérleti zenei műsorunk – a Metrognóm –, és van heti rendszerességgel sugárzott elektronikus zenei műsorunk is – a Szcéna. A csapatunk jól szervezett, minden megvalósításunk közös munka és közös döntések eredménye. A jövőre nézve pedig több tervünk van, az idén további új műsorokkal is jelentkezünk – mondta az Erdély FM új főszerkesztője. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 20.Megnyílt a Zichy-tárlat!„A művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert.” (Gróf Zichy Edmund) Noha az idei Múzeumok éjszakája csak pénteken vette kezdetét, a rendezvénysorozat talán legjelentősebb és legnívósabb tárlatának megnyitójára már csütörtökön sor került. A Zichy-gyűjteményről van szó, amelynek festészeti anyaga a Maros Megyei Múzeum kiállítótermében látható, a Kultúrpalota második emeletén. A méltán hírneves és rendkívül értékes képző- és iparművészeti kollekciót a XIX. században gyűjtötte a mecénás, arisztokrata Zichy család, gróf Zichy Jenő pedig halálakor Budapest városára hagyományozta. Ezen gyűjtemény egy részét állították ki Marosvásárhelyen. A tárlatnyitóra a galéria szomszédságában, a Kultúrpalota kistermében került sor teljes telt házas közönség előtt, ahol elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köszöntötte a meghívottakat és bemutatta a szervezőket, illetve azok képviselőit. – Első alkalommal láthatjuk Marosvásárhelyen ezeket az európai műremekeket. Köszönöm a Maros Megyei Tanács segítségét, a vásárhelyi, budapesti és bukaresti kollégáknak, hogy segítettek megszervezni ezt a kiállítást, hatalmas munka volt az anyag szállításának megszervezése, a katalógusanyagok megszerkesztése és román nyelvre fordítása – e gigászi munkát hat hónap alatt sikerült elvégezni. A Zichy család a magángyűjteményéből a 19. században nagyon sokat adományozott a magyar államnak, a kollekció ezen részét tekinthetik meg. Köszönjük, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum másodszor is lehetővé tette egy itteni kiállítás megszervezését, hiszen a Zichy család mottója szerint a művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert. A bukaresti Nemzeti Múzeum a harmadik partnerünk, a tárlat szeptemberben Bukarestben lesz látható, a télen tér vissza Magyarországra. Péter Ferenc megyei tanácselnök hozzátette: – Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek ezen a kiállítás-megnyitón. A Maros Megyei Tanács mindig partnere volt a múzeumnak és más megyei kulturális intézményeknek a filharmóniától a Maros Művészegyüttesig. Örvendek és gratulálok Soós Zoltánnak és csapatának, hogy sikerült az együttműködést megkötni, és elhozni ide ezt a nagyszerű kiállítást, amelyet egy olyan gyönyörű épületben mutathatunk be, mint a Kultúrpalota. – Minden kiállítás rendelkezik egy olyan érzelmi töltettel, amely nemzeti érzelmeink felé mutat – mondta Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul. – Egy hosszú távú partnerség újabb sikeres lépése ez a több helyen is bemutatandó tárlat, amely főhajtás egy nagyszerű gyűjtő és donátor család előtt. Zichy Edmund gróf monarchiaszerte csodás gyűjteményt teremtett. Rendkívüli tisztánlátással közelített a művészekhez, a művészetek bőkezű támogatója és művelt mecénás volt, kiállításokat kezdeményezett, valamint jelentősen hozzájárult a köz javára megvalósuló képzőművészet támogatásához. Erdélyi felmenőit is szem előtt tartotta, a két erdélyi vasútvonal üzleti részével foglalkozott és publikált is a témáról. Fia, gróf Zichy Jenő számos kezdeményezésében apja nyomdokain haladt. A hatalmas gyűjteményt megnyitotta a közönség előtt, miután pesti palotáját új szárnnyal bővítette. Végrendeletében a teljes gyűjteményt Budapest városára hagyta. A XX. század viszontagságai ellenére a gyűjtemény megmaradt, és külön öröm, hogy egy részét ezúttal Marosvásárhelyen is megtekinthetjük. Kósa András Lászlónak, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatójának szavai szerint a tavaly a magyar szecesszió világhírű alkotójának, a XIX. század világ-sztár designerének, Róth Miksának a méltó megemlékezésére került sor a világ legszebb szecessziós épületében, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. De a Zichy család gyűjteménye is itthon van Marosvásárhelyen, a kollekció megtekintésekor fedezzük fel Zichy Jenő személyiségét is. Intézményeket alapított és támogatott, többször járt Ázsiában és utazásairól könyveket is írt, hatalmas összeggel segítette és részt vett az osztrák–magyar északi-sarki expedíció megszervezésében – ennek az expedíciónak köszönhető, hogy egy kis sziget a Ferenc József-föld nevet viseli –, valamint iskolát is épített. A műpártoló és műgyűjtő tevékenysége rendkívüli jelentőségű. A kollekció egy olyan mecénás, arisztokrata család gyűjteménye, amely feladatának tekintette a műpártolást és műgyűjtést. A Balassi Intézet mindig is partner lesz az ilyen jellegű kezdeményezésekben, és reményeink, terveink szerint a bukaresti Román Nemzeti Galériában ezek a kiállítás-sorozatok folytatódni fognak. Gosztola Annamária és Cora Fodor művészettörténészek, a tárlat kurátorai a kiállítás szakmai részéről szóltak. Gosztola Annamária elárulta, hogy a Zichy család tagjai – a családról bővebben olvashatnak majd a kiállítás katalógusában – elkötelezett hívei voltak a tudománynak és művészeteknek. – A hatalmas gyűjtemény Jenő halála után ugyan megőrződött, de kívánsága ellenére nem maradt egyben, művészeti ágak szerint különböző részekre szakadt szét. A mostani kiállítás a gyűjtemény festészeti anyagából áll, bő három évszázadot fog át, és nem kevesebb, mint nyolc iskola munkáiból merít a flamandtól a németen keresztül a magyarig. Bibliai jeleneteket, portrékat, csataképeket, tájképeket, életképeket, csendéleteket egyaránt tartalmaz, és három szekcióra oszlik: az olasz emlékanyag remeke, a német, osztrák, cseh és magyar iskolákhoz tartozó művek, valamint a flamand és németalföldi alkotások – hallottuk az idei Múzeumok éjszakája első tárlatnyitóján. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 13.Beszélgetés Novák Csaba ZoltánnalKötet a Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikájáról Holtvágányon – a cím kifejező és könnyen értelmezhető, főként az alcím ismeretében: A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1975–1989. A Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyv Novák Csaba Zoltán történész legutóbbi kötete, amelynek ismertetésére múlt héten került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A fiatal szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk. – Miért volt fontos számodra ez a téma, milyen forrásokból állítottad össze a kötetet? – A kötet a 2010–2011-es Aranykorszak című könyvem folytatása, amely a Ceauşescu-rendszer első időszakát dolgozta fel – ebben a második szakaszt taglalom. A rendszer két nagy szakaszból állt, az első 1965-től 1974-ig tartott, és egy viszonylag szabadabb, liberálisabb korszak volt, ha lehet ezt így mondani. A változások a hetvenes évek közepétől jelentkeztek. A legutóbbi kötetem ezt az időszakot mutatja be. Ekkortól olyan rendszer következett, amelyben a pártvezetés magyarságpolitikája jelentős változásokon ment keresztül. Egy általános fordulat részeként a párt szakított az előző időszak politikájával, amelynek keretében a kisebbségeket a saját elitjük által integrálta. A hetvenes évek közepétől mindez megváltozott, fokozatos leépítés következett: a régi elitet, a kisebbségi elitet is lecserélik, helyükre pedig nagyon kis létszámban kerülnek magyar emberek. A teljes elitcserével járt, hogy azokat a magyar kommunista politikusokat, akik mertek szólni a magyarság ügyének érdekében, leváltották, félreállították, helyükre pedig a rendszerhez abszolút lojális és hű kádereket tettek. Ez a folyamat a hetvenes években kezdődött, és oda vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepére Románia teljesen elszigetelődött, még a szocialista táboron belül is: nem tért át azokra a reformokra, amelyeket a többi szocialista állam bevezetett, a pártvezetést és a politikát a nacionalizmus határozta meg, diplomáciai hidegháborúban állt Magyarországgal, amelynek egyik következményeként a romániai magyar kisebbséggel szemben nyílt asszimilációs tendenciákkal élt, a magyar közösséget teljesen be akarta olvasztani. – Hogyan mutatja be mindezt a kötet? – A könyv a Ceauşescu-rendszer ezen szakaszát két nagy részben tárgyalja. Az egyik rész egy értelmező, elemző fejezet, amely szakmai szempontból általános történészi kutatásnak minősül. A második részben a forrásaimat használom fel, és közlöm: magyarországi és hazai levéltári forrásokból válogattam. E kétrészes felépítésnek köszönhetően azok számára is hasznosnak bizonyulhat a kötet, akik az elemzésre kíváncsiak, és azok is érdeklődéssel forgathatják, akiket a különböző korabeli dokumentumok érdekelnek. A magyar diplomáciai források mellett a román Központi Történeti Levéltárban és a Securitate által készített dokumentumokat őrző CNSAS levéltárából is válogattam, utóbbiból külön fejezetet írtam a kötet elemző részében is: A magyar kérdés mint belbiztonsági kérdés. Ezzel külön is foglalkozom. – Szenátorként aktívan részt veszel a hazai politikai életben; mikor volt időd ezt a kötetet megírni, összeállítani? – Ez a kötet annak a hosszú kutatási folyamatnak a lezárása, amelyet a doktori disszertációm során indítottam: egy tízévesnél is hosszabb kutatásról van szó. De a politikai jellegű tevékenységem mellett a történészi munkát továbbra is folytatom. Természetesen nem tudok annyit foglalkozni vele, mint régebben, de eljárok konferenciákra, igyekszem részt venni a szakmai életben, mert a történészi munkát soha nem kívánom abbahagyni. K. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 25.Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron SzínházA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján. A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro 2017. június 27.Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművészNoha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta. Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében. Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak. „Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét. Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert). Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma. Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként. A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit. Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.” A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként. – Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 1.Könyvbemutató a NemzetibenAz Állami Színház 1961–1978 Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik. A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket. – Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is. A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt. – Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak. A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet. Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket. Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben. A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 8.Emlékműavatás és zászlótárlatBeszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó. – Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének. A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg. A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből. A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 10.Vibráló hétvégeVéget ért a VIBE Fesztivál Vasárnap este véget ért az első marosvásárhelyi VIBE fesztivál. A Fiatalok által (főként) fiataloknak szervezett többnapos eseménysorozat az egykori Félsziget helyszínén zajlott, és méreteiben annak nyomdokaiba kíván lépni. Az első kiadást kísérő érdeklődést tekintve erre van esély, hiszen a négy nap alatt több ezren lépték át a Maros-parti fesztiválváros kapuját. Amint azt a szervezők többször is hangsúlyozták, a VIBE több kíván lenni egyszerű mulatságnál, ezért szabadegyetemet is összehoztak az érdeklődőknek, a napközbeni víkendtelepi strandolás, sétálás és semmittevés alternatívájaként. Péntektől vasárnapig a Maros-parti ,,főutcán” már igencsak nehézkes volt a közlekedés, a jobb oldali parkolóban autók, motorok és lakóautók álltak, a Sörpatika asztalainál hol mulatozó, hol a messzi semmibe bámuló társaságok ültek, a Gokart Racing éttermének közelében színes sokaság forgolódott. Odabent zajlottak az említett nyári egyetem, a VIBE Koli előadásai. Mindennap délután a, illetve délelőtt 11 órától este 7-ig egymást követték a különböző értekezések a Koli két helyszínén: a Kertben és a Garázsban (a Gokart udvara, illetve étterme). Voltak előadások többek között a fotózásról, a nők elleni erőszakról, a tűzzsonglőrködésről, a régi egyetemekről, a mai magyar fiatalság igényeiről, különböző kommunikációs típusokról, szerelmi jó tanácsokról, a kultúrák, terek és emberek közötti összefüggésekről, a celebségről, az erdélyi innovatív vállalkozásokról, a mai világpolitikai helyzetről, a vásárhelyi műemlékekről és közép-erdélyi kastélyokról, a regényírásról, a Brexitről, a fiatal politikusokról, a robotikáról, a menekültügyről, a drogproblémákról, mindezeket pedig irodalmi estek – Dsida-műsor, slam poetry, kreatív írásműhely – zárta. Az értekezések szépszámú közönséget vonzottak, a déli hőségben és a délutáni viharban egyaránt sokan kíváncsiak voltak az előadókra, a VIBE Kolit pedig olyan folyamatos programok egészítették ki, illetve gazdagították, mint a társasjátéksarok, a gyereksarok, a képzőművészeti és néprajzi jellegű kiállítások, a könyvsarok és a könyvturkáló, az egészségsátor vagy a különböző élménypedagógiás játékok. A Kolit elhagyva, a gokartpálya végénél állt a fesztiválkapu, mellette mobilkórháznak berendezett csuklós busz, utána pedig a fesztiválváros. A meglehetősen nagy területen több színpad, bulisátor, kajaárusok és italmérések, miniatűr vidámpark fogadta a belépőt. Ez a többhektárnyi tér adott otthont az esti partiknak és koncerteknek, a négy helyszínen: a Magenta Stage-en, a Yellow Stage-en, a Blue Arenában, valamint a Kertben felállított Kompgyárban több mint hatvan együttes, illetve fellépő tette tiszteletét csütörtöktől vasárnapig, az esti koncerteken pedig többezres közönség bulizott együtt hajnalig. Koncertezett többek között a Koszika & The Hotshots, a Margaret Island, a Brains, a Palma Hills, a Vad Fruttik, Péterfy Bori, a Wellhello, az Intim Torna Illegál, a Moonfellas, a Sub Bass Monster, Kelemen Kabátban, a The Biebers, Borgore, a Pendulum, Sterbinszky és sokan mások. A VIBE Fesztivál lapzártánk után, vasárnap este ért véget, így pontos adatokkal – a résztvevők számáról például – nem szolgálhatunk, de a szervezők szerint ígéretesnek bizonyult az első kiadás. Az eredeti tervek szerint sikerült megmozgatni az erdélyi fiatalságot, középiskolás és egyetemista diákságot, és összehozni a legnagyobb erdélyi diáktalálkozót. Ha a VIBE sikeresnek bizonyul, és lesz folytatása, akkor nagy az esély arra, hogy Marosvásárhely ismét egy akkora, olyan fiatalos, színes és széles tömegeket megmozgató fesztivál házigazdája lehessen, mint a Félsziget volt fénykorában – pontosan tíz évvel ezelőtt. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 19.Kortárs művészeti fesztivál MarosvásárhelyenNagyon sokszor leírtuk már, hogy Marosvásárhely a fesztiválok városa. Fölösleges nekifogni a számolgatásnak, az esztendő mindegyik évszakában rengeteg szemlét rendeznek a városban a klasszikus zenétől kezdve a filmművészeten keresztül a – mondhatni – olyan, szélesebb tömegeknek kínált rendezvényekig, mint a Forgatag, avagy az ez évben első alkalommal megszervezett Vibe. Ezen, jellegzetes eseménysorozatok közé tartozik a Szféra Kortárs Művészeti Fesztivál is, amelyre az idei Vásárhelyi Forgatagot megelőző hétvégén, augusztus 18-a és 20-a között kerül sor. A szemle egyedi módon közelít közönsége igényeihez, hiszen amint azt a szervezők is hirdetik, ha emberek együtt gondolkodnak, dolgoznak, táncolnak vagy csak együtt kikapcsolódnak, lehetnek bármilyen különbözőek, ez a közösségi lét egy olyan kapcsot képez köztük, amelyen keresztül jobbá tehetjük és élvezhetjük az életet. A Szféra Kortárs Művészeti Fesztivál három napig tart, és egy csodálatos helyszínen, a szebb napokat megért Aranykakas kertjében zajlik. A szervezők ízelítőt kínálnak a művészetek valamennyi ágazatából: zene, irodalom, utcai művészetek, szobrászat, film és sok minden más. A Szféra zenei kínálata a kortárs zenei szcéna legújabb és legérdekesebb alkotóit mutatja be, nagy hangsúlyt fektet az új zenekarokra és zenei kollektívákra. A szervezési koncepció szerint a még nem teljesen kiforrt, a kísérleti és spontán művészeti megmozdulások legalább olyan izgalmasak, mint a már nagy népszerűségnek örvendő alkotók és alkotások, mert ezek megmutatják, hogy ma hol vagyunk és merre tartunk. Akik már biztosan fellépnek az idei Szféra fesztiválon: Manaky (Magyarország) – eredeti jamaicai reggae lüktetés, soul, funk és hip-hop elemekkel, friss hangzással és társadalomkritikus szövegekkel. A lélek mélységeit kutatják Apey-vel (Magyarország) egy költői és közvetlen akusztikus koncerten, de itt lesz Magyarország legrégebbi és legismertebb alternatív zenekara, a Pál Utcai Fiúk is. A szervezők büszkén jelentették be, hogy idén a hazai alternatív zenei világ legjelentősebb zenészközössége, a The Jam Community is ellátogat a Szférára. A közönség tagjai nemcsak koncerten hallhatják és láthatják őket, hanem együtt is bulizhatnak majd velük a Bunkerben. Vasárnap pedig egy közös alkotóműhelyre hívják a Maros megyei zenészeket, ismerkedni és együtt muzsikálni. Pénteken és szombaton, esténként 10 óra után a Bunkerben folytatódik a hajnalig tartó buli, a legjobb hazai underground dj-kkel. A Szféra a művészetekről, örömről, barátságról, a környezetünkről és a kreatív közösségi életről szól – áll a fesztivál ismertetőjében. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 22.Véget ért az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti AlkotótáborMűvésztelep és kiállítás Ez esztendő július hónapjának első felében ismét megszervezték az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábort. A 2010 szeptemberében elhunyt marosvásárhelyi képzőművész, egykori táborvezető nevét 2011 óta viseli az eseménysorozat, amelyet idén a 23. alkalommal sikerült megrendezni. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) által szervezett művésztelepet Csizmadia Imola, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusza vezeti, a tábor keretében a részt vevő diákok minden évben Szovátán töltenek egy hetet: a fürdővárosban igazán kellemes és inspiráló körülmények között volt és van lehetőségük alkotni. A művésztelep idei támogatói a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) voltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pedig minden évben partnerséget vállal a szervezésben. A tábor idejére biztosították a diákok számára a napi háromszori étkezést, a szállást, vásznat, állványt a munkához. A diákok különböző városokból érkeztek: Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről. A képzőművészeti líceumokból érkezők X. és XI. osztályosok voltak, és különböző szakokon tanulnak: textilművészet, grafika, festészet, építészet. A tábor programját illetően pedig voltak előadások, műhelylátogatások és szabadidős tevékenységek egyaránt. A táborba minden évben meghívott előadók is érkeznek. Az idei meghívott Veress Elza-Emőke tudományos kutató és Căbuz Andrea festőművész volt. Veress Elza-Emőke tudományos kutató A reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatása címmel tartott workshopot, amelynek során azt a kérdéskört vizsgálta a tábor résztvevőivel, hogy a mai reklám lehet-e több alkalmazott művészetnél, számontartható-e úgy, mint a művészet alkalmazása. Ennek érdekében számos, a reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatását igazoló példa elemzésére került sor, ahol nemcsak a képzőművészeti alkotások reklámokba való beemelése bírt fontossággal, hanem azon reklámok is, amelyeket művészeti alkotásként tarthatunk számon. Căbuz Andrea, festőművész, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a saját munkásságát és festészeti technikáját ismertette a diákokkal. A tábor része a műteremlátogatás is, ez évben Kuti Dénes és Kuti Botond szovátai képzőművészek műtermeit látogatták meg. A diákok betekintést nyerhettek a két, igencsak termékeny és színvonalas festőművész munkásságába. Mindkét művész megosztotta szakmai tapasztalait, munkáikat és műtermeiket is megcsodálhatták, továbbá hasznos technikai tudással látták el a diákokat. A táborban minden évben barátságok is szövődnek, a különböző városból érkező diákoknak lehetőségük adódik, hogy betekintést nyerjenek a velük egykorúak munkásságába, ezáltal pedig egymástól is tanulhatnak. A táborozóknak egy hét alatt minimum egy munkát kellett elkészíteni, az általuk választott és kedvelt technikával. Ennek eredményeképpen festészeti, grafikai, akvarell és vegyes technikájú alkotások születtek. A Szovátán készült munkákból az idén is megrendezték a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában az immár hagyományos kiállítást, amely nyitva áll az érdeklődők előtt szeptember hónap elejéig. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 14.A claustrum hősei5R, avagy Római Fesztivál Mikházán Színes és mondhatni időket, korokat átfogó sokadalom vette birtokba szombaton Mikházát. A nyárádmenti falut érdeklődő turisták és az őket vendégül látó ókori római polgárok sokasága szállta meg, ami csak első olvasásra tűnik hihetetlennek – ekkor, augusztus 12-én tartották az immár ötödik alkalommal megszervezett Római Fesztivált. Az 5R, ahogyan hivatalos nevén szerepel a Maros Megyei Múzeum által létrehozott és szervezett – akár összművészetinek is tekinthető – szemle, ezúttal is nagy tömeget vonzott, a számos helyszínen zajló, nívós programsorozatok teljes napos elfoglaltságot ígértek. A Csűrszínházban berendezett odeonban előadások és gyermekfoglalkozások zajlottak, az udvaron felállított arénában versenyek és hadgyakorlatok folytak, a több helyen felállított castrumokban és fórumokon római táborokat, illetve kézművesműhelyeket (többek között Taberna scriptoria – latin írás, Officina ferraria – kovácsműhely, Taberna aleatoria – társasjátékok, Ludus litterarius – iskola, Officina fictilaria et lucernaria – terrakotta- és mécseskészítés, Materiae medicae – gyógynövények és sok hasonló elfoglaltság) tekinthettek meg a résztvevők, akik az utóbbi sátrak tevékenységeiben részt is vehettek. Római öltözéket viselő kézművesek, avagy a Maros Megyei Múzeum alkalmazottai fogadták őket az árnyas ligetben felhúzott sátrak alatt. A ferences kolostor udvarán, avagy a claustrumban a Bibliotheca claustri című tárlatot láthatták a jelenlevők, a templomban órarend szerinti vezetés folyt, délután pedig a Flauto Dolce együttes tartott régizene-koncertet. A kolostorudvaron is zajlottak műhelymunkák és tematikus foglalkozások, megannyi az ókori Róma oktatási rendszerét ismertette és idézte. Mi délelőtt érkeztünk Mikházára, ahol elsőként dr. Csók Zsolt Vigyázat, régészveszély! című, a hazai régészetről és annak gyakran siralmas helyzetéről tartott előadását hallgattuk meg az odeonban, majd sétára indultunk. A Mikháza határában található római régészeti parkban megtekintettük az igencsak egyedülálló Time Boxokat és az azokban berendezett kiállításokat, amelyek a Római Fesztivál okára is rávilágítanak. Bizonyára sokan kérdezik, miért épp e nyárádmenti falu ad otthont e történelmi-tematikus szemlének? A válasz a régészeti park mentén keresendő: itt húzódott a Római Birodalom határvonala, a limes, innen északra barbárok éltek, akiknek a betöréseit megelőzendő és a kereskedelmi útvonalakat felügyelendő, erődítményrendszert építettek a hatalmas birodalom egykori urai. Az egyik, erőddel körbevett katonai tábor, az azt övező lakóházak és a velük átellenben lévő közfürdő Mikházán épült, kétezer évvel ezelőtt itt laktak, gazdálkodtak és őrködtek a mai Libanon területéről idevezényelt légió tagjai. Ezekre a hajdanvolt épületekre tekintenek a Time Box, azaz időkapszula névre keresztelt épületek, az oda vezető utat többnyelvű ismertető táblák jelzik. A korabeli hangulatot, azt, hogy egykor ugyanezekre a dombokra rómaiak tekintettek, mind a szervezők, mind a vendégsereg megpróbálta feleleveníteni. Tunikába öltözött férfiak és nők, centúriók és közkatonák flangáltak az augusztusi hőségben, a taverna padjain jó hangulatú polgárok söröztek, míg a clastrumban ferences barátok(nak öltözött) polgárok okították játszva a soron következő nemzedékeket. Az odeon egyik kiemelkedő programpontja ezúttal is a rabszolgavásár volt, ahol többek között egy igen jó kondiban lévő gladiátort és egy Germániából érkezett mécseskészítő lányt is eladott a hajcsár (azaz Vajda György kollégánk), az arénában pedig rota- és íjászversenyre is sor került. Délelőtt ugyanott a barbár szövetség és a rómaiak küzdelme zajlott (gyulafehérvári és zilahi hagyományőrző harcosok részvételével), délután pedig római légiós katonák hadgyakorlatát, majd gladiátorharcot is láthatott a telt házas, érdeklődő közönség. Előbbi alkalomkor egy önkéntest is besoroztak, az újonc szerepét pedig Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház alapítója vállalta magára – becsülettel ellenállt a barbár támadók rohamának. Mind a sorozási hadgyakorlatok, mind a gladiátorharc és az egész esemény alatt kétnyelvű, élő ismertetés zajlott, a ceremóniamesterek számos érdekes, a korral kapcsolatos információt osztottak meg, és sikerrel buzdították a közönséget a két gladiátor, a kihalt germán nyelvjárásban beszélő és ezért senki által meg nem értett Uwe, illetve Darius harcakor. A végig interaktív, nagyszerű hangulatban zajló fesztivál igen sikeresnek és nívósnak mondható. Mind a szervezők, mind a résztvevők örömmel játszták a római szerepjátékot, és boldogan elevenítették fel azt a kort és társadalmat, amely – minden brutalitása ellenére – a görögök után megteremtette a mai, modern Európa alapjait, és amely (miután eltűnt felőle a feledés kora középkori köde) mindmáig meghatározza azt, amit mi, európaiak, önmagunkról gondolunk. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 23.Székelyföld, a borvíznagyhatalom (Konferencia az ásványvizekről)A Kárpát-medence ásványvizei címmel tartanak nemzetközi tudományos konferenciát immár 13. alkalommal, ezúttal – első ízben – Sepsiszentgyörgyön. Az előadások pénteken lesznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanulmányi központjában. A rendezvényről a konferencia három társelnöke közül ketten, Máthé István, a Sapientia EMTE docense és Nagy József, az Aquasic Egyesület igazgatója, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tartott beharangozó sajtótájékoztatót tegnap a megyeházán. Tamás Sándor örömét fejezte ki, hogy a tudományos konferencia helyszínéül Háromszéket, Sepsiszentgyörgyöt választották, hisz, mint mondta, ez büszkeség forrása, ugyanis Székelyföld Európa borvíznagyhatalma. Csupán Háromszéken több mint 600 borvízforrást tartanak számon. Ilyen térség Kovászna Vajnafalvával együtt, Bálványos és a Felső-Olt mente. Románia ásványvizeinek harmada Székelyföldön található. A cél, hogy a gyógyvizes kezelőközpontok működtetésével és a népi feredők használatával párhuzamosan az ásványvíz turisztikai és gazdasági vonzatát is fellendítsék. Az elnök felemlítette: a megyeháza korábban kiadta Kisgyörgy Zoltán Háromszéki borvizeskönyv című kötetét, ez alkalomra az Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Márta szerzőcsoport Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kiadványa látott napvilágot. Ugyanebben a sorozatban előkészületben Nagy Botond A háromszéki ásványvizek hőskora című tanulmánya, valamint Kisgyörgy Zoltán nagy címkegyűjteményének albuma. Nagy József elmondta, fontosnak tartották, hogy Háromszék is bekapcsolódjék szervezőként egy ilyen nemzetközi tudományos konferenciába. Nem utolsósorban azért, mert a Kovászna megyei borvízipar visszaesett, és hátha felkeltik potenciális beruházók érdeklődését. Ugyanis a régi nagy töltödék közül a bodoki és a málnásfürdői zárva áll, a bibarcfalvi éppen csak döcög. Jelenleg palackozás folyik Szentkatolnán, és gyógyvizet töltenek Előpatakon, Málnásfürdőn és Sugásfürdőn. A konferencia szakmai részéről Máthé István beszélt. Előzményeiről elmondta: a Sapientia és a magyarországi Felszín Alatti Vizekért Alapítvány közösen indította a sorozatot, ennek ötletgazdája néhai Makfalvi Zoltán csíkszeredai geológus. 2005 őszén szervezték az elsőt. Fő céljuk volt a szakembereket megszólítani. 2006-ban úgy döntöttek, minden második évben Magyarországon szervezik, aztán Szlovákia is bekapcsolódott. Hétszer tartották Csíkszeredában, négyszer Miskolcon, egyszer Mohácson, a felvidéki Herlányban és egyszer Herkulesfürdőn, most Sepsiszentgyörgyöt választották. A főszervező ismertette: a rendezvény célja szakmai fórumot biztosítani azoknak a szakembereknek, akik a Kárpát-medencében ásványvizek feltárásával, kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak. A konferencia témakörei: ásványvíz és közegészségügy, az ásványvizek geokémiája, biológiája, az ásványvizek kutatása, feltárása, védelme, a gyógyvizek, termálvizek hasznosítása, a geotermális energia mint az ásvány- és gyógyvízfelhasználás mellékterméke, az ásványvíz palackozása, balneológia és egészségturizmus. Eddig mintegy 75-en jelentkeztek, 35–35-en Magyarországról és Romániából, öten Szlovákiából. Tizennyolc előadás hangzik el, ezekből konferenciakötetet szerkesztettek, és tegnap a frissen kikerült könyvet már kézbe is vehették az érdeklődők. A konferencia nyitó előadását Kisgyörgy Zoltán tartja Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom címmel. Értekezik még többek között Gyila Sándor a kovásznai ásványvizek és szén-dioxid-feltörések geofizikai paramétereiről, Incze Réka a Kovászna megyei mofettákban feltört gázok radonösszetevejőnek gyógyhatásáról, Tatár Márta a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban végzett kutatások és ötven év tapasztalata alapján a szénsavas ásványvízfürdők szerepéről a szív-érrendszeri betegek rehabilitációs kezelésében, Sikó-Barabási Sándor a torjai Büdös-barlangról. Ugyanakkor bemutatják a mofettákról szóló, frissen megjelent könyvet. A konferenciát szombaton szakmai kirándulás zárja. Ellátogatnak Bálványosfürdőre az Apor lányok feredőjéhez, a torjai Büdös-barlanghoz és környékére, a Grand Hotel Bálványos wellnessközpontjába, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos tőzegláphoz. A tegnapi tájékoztatón felmerült: ha Székelyföld borvíznagyhatalom, mégis mivel magyarázható a háromszéki töltödék hanyatlása? A tanácselnök a romániai privatizációs rendszerre mutatott, és arra, hogy olyanok kezébe kerültek a borvíztöltödék, akik nem megfelelően működtették azokat. A megyeháza meg szerette volna vásárolni a bodoki palackozót, ám a hazai törvénykezés ezt nem tette lehetővé. Ugyanis önkormányzatként nem ajánlhattak többet, mint a hivatalosan felértékelt ár, így idegen kézbe került a gyár, s azóta sem indult újra. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 28.Egy fontos színháztörténeti adattár – és szakmai tanulságai 1Örvendetes fejleménye a szakmának az erdélyi magyar színházi kiadványok megjelenésének szaporodása az elmúlt másfél évtizedben. A nagyváradi színház 1948–1960 közötti történetét Nagy Béla közel 600 oldalas munkában dolgozta fel (2009), és egy év múltán jól illusztrált dokumentumtárban adta közre a színház építéstörténetének levéltári iratait (2010). A 2011-es esztendő Marosvásárhelyen a bőség éve volt: Kozsik Ildikó kötete a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetének első negyedszázadát dolgozta fel, és ugyanebben az évben jelent meg az az intézménytörténeti tanulmánygyűjtemény is, amelynek hat szerzője (Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári-Zrínyi Ildikó) a marosvásárhelyi felsőfokú magyar színészképzés történetének első időszakát vizsgálta más-más megközelítésből. A temesvári színház fél évszázados jubileumára jelent meg Darvay Nagy Adrienne könyve a temesvári magyar színészetről (Állandóban változékonyan, Temesvár, 2003), és gondosan dokumentált, emlékalbum jellegű adattár örökítette meg a színház alakulásának 55. évfordulóját is (2008). Kiemelkedő szakmai teljesítmény a szatmárnémeti magyar társulat történetéhez írt kétkötetes adattár, Csirák Csaba 1250 oldalas munkája (Hatvan év krónikája. Szatmárnémeti, 2013). Bodó Ottó 2011-es keltezésű doktori értekezése az erdélyi magyar színházak művészi profiljának alakulását követi nyomon az 1990–2010 közötti időszakban (A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház). A szerző vizsgálódásának körébe bevonta az 1990 után alakult három székelyföldi színházat is (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely). Értekezését a vizsgált színházak játékrendje, illetve az elnyert szakmai díjak számbavétele egészíti ki. Két évtized fesztiválszereplésre válogatott erdélyi elő- adásairól, az elnyert társulati és egyéni díjakról tájékoztat Darvay Nagy Adrienne 2008-ban megjelent könyve (A kisvárdai fesztivál 1989– 2008). 2 A szűkebb szakmának és a szélesebb olvasóközönségnek most egy új kiadványt kell elhelyeznie az erdélyi magyar színháztörténeti munkák sorában. A mutatós kiállítású, különleges formátumú kötet 3 alcíme szerint a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatán 1961–1978 között bemutatott elő- adások történetének legfontosabb adatait tartalmazza. A mű kiadója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpont, amelynek – eddigi nyilatkozatai és a kötethez írt bevezető tanulmány alapján – Gáspárik Attila igazgató a meghatározó alakja. Erre utal az a tény is, hogy a könyv bemutatója alkalmával ő helyezte el az új kiadványt a szakma és az erdélyi magyar kultúra kontextusában – meglehetősen tájékozatlanul: „Színházkutatás nem történt ebben az országban, mert nem létezik alapkutatás és nincsenek színháztörténészek” – idézi a könyvbemutatón elhangzottakat Antal Erika beszámolója (Székelyhon.ro portál. 2017. jún. 29), míg egy másik forrás szerint a szakma lesújtó véleményét így „árnyalta” a nyilatkozó: „Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások”. (K. Nagy Botond beszámolója. Népújság, 2017. júl. 1). Úgy gondolom, a recenziót bevezető felsorolás szükségtelenné teszi e kijelentések megbízhatóságának vizsgálatát. Kezdjük a könyv fellapozását a szerzői/szerkesztői előszóval. „Kötetünk méltó hivatkozási alap kíván lenni, amelyben alapvető információkat talál a színháztörténeti kutató” – szól az előszó utolsó mondata. Ezzel csak egyetérteni lehet, hiszen minden adattár szerkesztőjének ez a legfőbb ambíciója, de egy adattár méltó voltának leghitelesebb fokmérője a pontossága. Az a pontosság, amely időben kiszűri az olyan banális hibákat, mint amilyent a bevezető tanulmány szerzője követ el: „a vizsgálandó 12 évről” beszél az „1961–1978” című írása második sorában. Sajnos, ugyanez a hiba ismétlődik a szöveg angol és a román fordításában is. E bevezető tanulmány történelmi tablóvázlatának leegyszerűsítő szemléletéről sokat mond az összegező utolsó bekezdés. A szerző, Gáspárik Attila itt a vizsgált időszak abszolút jellemzőjeként a „kettősséget” [értsd: kettős beszéd4 ] határozza meg, s ezt így írja körül: „Egy párt működött és minden az ő kezében futott össze. A színházakat és általában a művészeteket az ideológia eszközének tekintették. A nézők nagy része azonban nem. Miközben a hatalom azt hitte, hogy az a sok ember a színházban éppen átalakul ideológiailag, az a sok ember valójában közösséget alkotott, önbizalmat kapott.” Hasonlóan banális leegyszerűsítéssel találkozunk a gondolatmenet befejező mondatában is: „Sok rosszat lehet elmondani arról a korról [1961–1978], de ne higgyük azt, hogy a szocializmus dolgait intéző emberek egytől-egyig gonosz, rossz ízlésű, ostoba alakok lettek volna” (14. oldal). Végiglapozva a könyvet, leginkább a gazdag képanyag ragadja meg az ember figyelmét. A kiváló minőségű, szépen tördelt képi illusztráció a kötet legnagyobb erőssége: jól érzékelhető, hogy a szerkesztési koncepciónak ez volt a középpontjában, hiszen a nagyközönséget feltehetően ez a jól lapozható színházi képes album jelleg fogja leginkább vonzani és vásárlásra csábítani. A tizenhét évad százhét produkciójának előadóit 329 felvétel villantja fel, és itt külön ki kell emelni a digitális képfeldolgozás (Vidám Horváth Beáta, Huszár Gábor) és a tördelést végző szerkesztő, Para István munkáját. A bemutatott darabok zömét sikerült olyan felvételekkel illusztrálni, amelyek érzékeltetik a színészi játék, az adott előadás atmoszféráját. Ez a gazdag képanyag azonban filológiailag nincs kellőképpen megtámogatva, s talán leginkább ebben lehet tetten érni a kötet szerkesztési koncepciójának bizonytalanságait. Egy nagyközönségnek szánt albumban megengedhető, hogy a képaláírásokban a színészek neve mellett nem jelenik meg a zárójeles szerepnév. Kutatói munka esetén azonban már zavaró, hogy a szerepneveket képenként kell visszakeresni az adott előadás szerep-osztásában. Súlyosabb probléma, hogy a képanyagban lehetetlen a színészek neve szerinti visszakeresés, a kötet névmutatója csak a szereposztásokban előforduló neveket jelzi. A statisztikai fejezet sűrű adathalmaza évadonkénti bontásban, műsorrétegek szerinti besorolásban adja meg az előadások, illetve a nézők számát, és ezeknek az adatoknak a százalékos arányát egy-egy évadban grafikailag (kördiagramokban) is megjeleníti. Ez a fejezet nyilvánvalóan nem a nagyközönségnek szól, de sajnos, a kutatás számára is csak részlegesen hasznosítható: a közölt adatokból nem rajzolódik ki átfogó kép a vizsgált időszak mutatóinak változásairól, a jellegzetes tendenciákról – ehhez nyilván a részadatokat függvénybe foglaló grafikus ábrázolásra, illetve az erre épített minimális értelmezésre lett volna még szükség. A szerkesztői munkában jobban kellett volna figyelni a műsorfüzetekben megjelent anonim előadás-ismertetések túltengő felhasználására: a kötet ezáltal a kelleténél nagyobb arányban, a szükségesnél több példát nyújt a vizsgált periódus hivatalosan „ajánlott értelmezésére” (idézőjelben a szerkesztői kifejezés). A korszak vezető színészeit bemutató Prospero-sorozat köteteiből, A Hét 1982-es, Színjátszó személyek c. évkönyvéből, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjteményekből, portrévázlatokból ennél sokkal élőbb, színész- és színpadközeli szövegillusztrációkat lehetett volna kiválogatni. Végül néhány megjegyzés a kötet könyvészeti apparátusáról. Tudnivaló, hogy a bemutatott darabok sajtóvisszhangja, az összegyűjtött sajtó- és fotóanyag – előadások szerint rendszerezve – évad végén az egyes produkciók archívumi gyűjtőborítékjába kerül. További kutatások kiindulópontja és támasza (lehet), ha az ily módon rendszerezett dokumentáció könyvészeti adatai szakmai nyilvánosságot kapnak. Nehéz és aprólékos filológiai munka egy ekkora terjedelmű anyag sajtó alá rendezése, de rendkívüli módon megemelte volna a kötet felhasználhatóságát (és presztízsét), ha az egyes előadásokról írt kritikák, méltatások, a színrevitelhez kapcsolódó interjúk, műhelyvallomások, előadásfotók adatait, illetve a sokkal ritkább hang- és videó-felvételek elérhetőségét is feltüntette volna az adattár. Kézenfekvő példaként kell itt jeleznem egy kihagyott lehetőséget: a marosvásárhelyi rádió archívumának színházi hangfelvételeiről deklaráltan a kutatás céljaira készült egy bibliográfiai számbavétel – összeállítója, Tompa Enikő szerkesztő felkérés esetén bizonyosan közreműködött volna, hogy munkája szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Terjedelmi okokból hiánylistámat csupán vázlatpontokban tudom folytatni – a következő adattár megszületését és jobbítását célzó konstruktív szándékkal. Amit hiányolok: betűrendes címtár az előadások és fotók cím szerinti visszakeresésére; díjak és szakmai elismerések kronologikus felsorolása; a műszaki-adminisztratív személyzet betűrendes névsora, a társulatvezetők, igazgatók és vezérigazgatók kronologikus felsorolásával együtt; a vizsgált periódus turnéállomásainak és kiszállásainak betűrendes adattára – ez utóbbi nélkül például lehetetlen a marosvásárhelyi színház regionális kisugárzásának felmérése. A felhasznált szakirodalmat felsoroló szegényes – négy (!) címet tartalmazó – bibliográfiából érthetetlen módon kimaradtak a Szabó Duci, Mende Gaby, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya életútját bemutató Prospero-könyvek, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjtemények, illetve a színház alapításának 25. évfordulójára megjelent jubileumi kiadvány adatai. Legjobban Kovács Levente intézménytörténetét (2001) hiányolom, ebben ugyanis több fejezet foglalkozik a Székely Színház utóéletével. A forrásművek közül a Tompa Miklóssal készült életútinterjú (Bérczes László, 1996) kimaradása a leginkább szembetűnő. Minden megjelent adattár olyan közös szellemi tulajdona egy szakmának, egy-egy intézménynek, amely a jéghegy vízből kiálló csúcsaként jelzi az archívumot összegyűjtő és „felépítő” elődök nem látható, ám jóval nagyobb terjedelmű rendszerező munkáját. A kötetet bemutató Gáspárik Attila a színház eddigi irodalmi titkárainak, és kiemelten Székely Ferencnek mondott köszönetet az itt végzett áldozatos munkáért. Egy tizenöt évvel ezelőtti kutatás vezetőjeként szeretnék magam is megnevezni öt „archívumépítő” embert a közelmúltból. Egyetemi kollégáimmal, Albert Máriával és Balási Andrással, valamint Ferencz Éva, Fodor Zeno és Horváth Beáta volt és jelenlegi színházi alkalmazottakkal A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok című kétéves színháztörténeti projekt keretében működtem együtt a 2002–2004 közötti időszakban, a Sapientia–Kutatási Programok Intézete finanszírozásának köszönhetően. Közös munkánk részeként indult, de végül ettől függetlenített formában jelent meg a Székely Színházban bemutatott elő- adások történetének legfontosabb mutatóit összegező adattár (Horváth Bea, 2006). A kutatás végső eredményeként az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény kataszterrel, valamint egy időrendben összeállított, 325 tételt tartalmazó plakátkatalógussal egészítettük ki. A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült tanulmányok és katalógusok másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott maradnak, és szabadon felhasználhatók. Nem volt alkalmam eddig nyilvánosan köszönetet mondani a projekt résztvevőinek, most pótolom ezt. Számomra kutatásvezetői elégtételt és szakmai visszaigazolást jelent, hogy egykori munkánk alapkoncepcióját és néhány adatfeldolgozási megoldását viszontláttam nemcsak az előző, hanem ebben a frissen megjelent adattárban is. Lázok János 1 Ferencz Éva–Keresztes Franciska: Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017. 2 A felsorolás terjedelmi okokból nem tartalmazza a megjelent életútinterjúk, színészi és rendezői pályarajzok, alkotói önéletírások (közel harminc kiadvány) könyvészeti adatait. 3 Keménykötésű, A/4 közeli formátum, 311 oldal. Az ízléses borítóterv Hodgyai István munkája. 4 A fogalom árnyalt értelmezését lásd D. Lőrincz József írásában, A kelet-európai ambivalens diskurzusról. Elérhető: https://epa.oszk.hu/00000/00036/00044/pdf/10.pdf (2017. júl. 25) Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 2.Shakespeare-től SütőigKezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada! Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière. – Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila. Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak. Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező. Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat. Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját. A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben. Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben. A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé. A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 4.Ébredés a kertbenÉlettel telt meg a hét végén a gernyeszegi Teleki-kastély gyönyörű udvara. A több száz éves fák alatti hatalmas kertet többezernyi fiatal népesítette be, az árnyékban fura és hangulatos építmények sorakoztak, a színpadokról szólt a zene, a kastély szárnyai között pedig lacikonyhások sátrai kínálták a mindennapi betevőt – az első alkalommal megszervezett, Awake nevet viselő fesztiválra látogattunk el. Amint arról korábban is írtunk, az Ébredés címet viselő rendezvénysorozat ötlete pár marosvásárhelyi egyetemi hallgató fejéből pattant ki, akik másfajta fesztivált szerettek volna szervezni a városban, illetve annak környékén. Olyat, amely zenei kínálat tekintetében felveszi a versenyt a legnagyobbakkal, de nemcsak a zenei értelemben vett szórakozásról szól, hanem a keretében előtérbe kerülnek a kortárs művészetek, a képzőművészet, a vizuális művészet, a filmművészet, az irodalom is. Egy olyan összművészeti szemlét, amely európai szinten is különlegesnek számít. Az ötletet felkarolta egy bukaresti, nagy tapasztalattal rendelkező fesztiválszervező cég, gróf Teleki Kálmán pedig felajánlotta kastélyának kertjét – tökéletes – helyszínként. A gazdag művészetpártolói múlttal rendelkező főúri család birtokán pedig igazi, igencsak hangulatos fesztiválváros született. A nagyszínpadok mellett volt például faházikó színpad, több étel- és italkert, játszótér, erdei pihenőhely és erdei könyvtár, mozi a híd alatt, bazár és kísérleti sörfőzde, a fák között színes függőágyak várták a heverészni vágyókat. és a számos kerti építmény mindegyike egyedi, hangulatos, intim, családias, otthonos és vonzó kialakítással, tervezéssel rendelkezett. Mindennek pedig nagyszerű keretet adott a kert, árnyat a fák és szépséget a dombtetőn álló kastély. A vasárnap este, lapzártánk után véget ért fesztiválon az Artdoor képzőművészeti verseny nyertes alkotásai, jókora térszobrok között buliztak a jelenlévők, a négy színpadon, illetve a Chill Gardenben több mint negyven zenekar lépett fel, a Feed your mind (Etesd az agyad) platformon egymást érték a különböző értekezések, beszélgetések és előadások, a fesztiválmoziban pedig öt filmet és az idei TIFF-en bemutatott hazai rövidfilmeket láthatták a résztvevők. A buli, mint említettük, vasárnap este ért véget, a további részletekről is hamarosan beszámolunk. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 16.Kötet az újrafelfedezett művészről„Egyike a legnagyobb magyar festőknek” A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt: – Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik. Szinyei Merse Anna elmondta: – 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző. Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 7.Premier a Spectrum Színházban„Itt emberi élet van a színpadon” Új, érdekesnek ígérkező bemutatójára készül a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A főtéri, egykori Ifjúsági mozi épületében otthonra talált társulat ezúttal Márai Sándor világhírű, A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi változatát mutatja be Kincses Elemér rendezésében. A szombat este esedékes premierrel, a művel, valamint a kezdődő évaddal kapcsolatosan csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Spectrum Színház előcsarnokában. A megjelenteket az intézmény sajtófelelőse, Medve Zsuzsa üdvözölte, aki elárulta: Márai regényét tizenegy évvel ezelőtt Pozsgai Zsolt dramatizálta. A művet jóval az író halála után fedezte fel a köztudat, most a színház is ilyen felfedezésre vállalkozik. Amint azt Kincses Elemér elmondta, rendkívül egyszerű műről van szó, amely ugyanakkor hallatlanul nagy titkokat takar, hiszen nincsen nagyobb dolog, mint az ember lelke. – A regény kötéltánchoz hasonlítható, milliméterek választják el az érzelgőstől. Én az érzelmest szeretem, az érzelgős azonban taszít, és ez az előadás nagy kihívása is: halálosan komoly érzelmeket érzelgősség nélkül megmutatni. Két, hetven éven túli emberről van szó, akiket a szerző kamaszlelkű suhancok vad szerelmével ruház fel. Márai csodálatosan írt magyarul, és addig letiltotta magyarországi megjelenéseit, amíg ,,azok”‘meg nem buktak.‘93-ban Olaszországban ez a regény az első három legnépszerűbb külföldi alkotás között szerepelt. A szerző Kassán, nemesi családban született, de külföldre ment, a harmincas években már nagyon sikeres írónak számított. Ez a darab és előadás nekem nagyon nagy öröm, a legjobb hangulatú színházban dolgozhattam, ami óriási dolog. Színházat nem lehet háborús légkörben teremteni – mi itt több hétig úgy próbáltunk, hogy egy hangos szó el nem hangzott. Tímea díszlete szép és remek játéktér, számomra pedig öröm volt négy, ennyire különböző alkatú színészt egy irányba vezetgetni. Minden rendezőben ott él a százszázalékos előadás álma, most úgy érzem, hogy 85-90%-nál vagyok. Itt soha nem érkeztem túl korán. A mű, mint említettem, kötéltánc a giccs és a csodálatos emberi igazságok között. Ha kicsit is az érzelgősség felé hajlunk el, nyálas lesz. De mégis egy hatalmas, önemésztő alkotás, amiből kiderül, hogy szenvedély nélkül teljesen értelmetlen az élet. Van olyan színház, ahol A gyertyák csonkig égnek szitokszónak számít. Az nem az én színházam. Ez egyetemes értékű regény. Van, akinek belefér a lelkébe ez a csoda, van, akit nem érdekel, a szomorú az, hogy van, aki utálja. Mi úgy véljük, hogy az emberi lélekről beszélni a színház fő feladata, és nincs zseniálisabb színház egy nagyszerű színésznél. Ez egy olyan darab, amelyet mindnyájan szeretünk. Az igazán nagy színészek a színpadon érzik jól magukat, és a színház egy csodálatos játék: bemegy néhány felnőtt ember egy sötét terembe, majd pár órán keresztül azt játsszák, hogy nem önmaguk. Török Viola, a színház vezetője hozzátette: – Rég megvolt már az elképzelés, most sikerült ezt a művet színpadra vinni. Mi régóta ilyen darabokat keresünk. Tömény alkotás, amely tele van emberi érzelmekkel, lelkiséggel, harcokkal, öregkorral, szerelemmel. Ennek a megjelenítéséhez nyugalom szükséges. Nem kifele sziporkázó, hanem befele néző, elemző előadásról van szó. A mi profilunkhoz jobban talál ez a fajta lelkiség. Kis színházként amúgy sem vagyunk benne a trendi, csillogó színházi világban. Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek jólesnek. Lehet, hogy a közönség is csak azokból az emberekből fog állni, akik ezt keresik, de remélem, hogy a fiatalabb korosztály is felfedezi magának az előadást. Én örvendek, hogy megengedhetjük magunkat ezt a lassúbb és mélyebb alkotási folyamatot. Nálunk vagy hosszú idő érleli meg az előadások születését, vagy hirtelen helyzet. Az egész évad tele lesz meglepetésekkel, a legújabb nehézségeket mindig kihívásnak érezzük. Idén még lesz egy bemutatónk, 2018-ban pedig újabb premierekkel fogunk majd szolgálni. Fiatal, játékos, elkötelezett, profi csapatunk van, az évad jó kezdődik. Az előadásban szereplő színművészek is szóltak néhány szót. Mózes Erzsébet elárulta, első alkalommal dolgozik a Spectrum társulatával, és nagyon örvend, hogy kapott egy kicsi, de igen szép szerepet, ami nagyon közel áll a lelkéhez. – Nagyon családias a hangulat, nagyszerűen éreztem magam, az emberek barátságosak, szeretetre méltóak. Nem könnyű visszalépni a színpadra az én koromban, de mindenki nagyon türelmes volt hozzám. Tatai Sándor hozzátette: – Olyan fantasztikus gazdagságú ez a partitúra, amit játszunk, hogy évtizedekig elég lesz. Az emberi lelket jellemző gazdagság, ami itt felfedezhető, fantasztikus tárház – amiből ha sikerül egy-két dolgot közvetíteni, akkor nagyon elégedettek lehetünk. Óriási feladat, ugyanakkor felelősség is. Örvendek, hogy ebben részt vállalhatok. Ez az előadás, a próbafolyamat kicsit elszakít a hétköznapoktól, olyan szerepekről van szó, amelyekért érdemes ezen a pályán maradni. Itt emberi élet van a színpadon, és számomra ez a legfontosabb. – Annak idején Márait az iskolában nem tanították, indexen volt – mondta Kárp György. –Első alkalommal egy színpadi változat kapcsán találkoztam vele, akkor olvastam el a regényt. Zseni volt, emiatt műveit nagyon nehéz színpadra állítani. Az egész regényt nem lehet ugyan eljátszani, de hatalmas értékek rejlenek benne. Engem rettenetesen meghat, elég érzékeny lettem, a korral is jár ez. Sokszor nem tudok megszólalni emiatt a színpadon. Öröm volt, hogy ezzel a szereppel találkoztam, és alkalom adatott arra, hogy színpadra vigyük. Remélem, hogy a közönség is nagy szeretettel fogja fogadni az előadást. Bízom a sikerben és abban, hogy szeretni fogja a publikum, talán azok is, akik először találkoznak így Máraival. Sajnos már Erdélyben is van egy réteg, az ,,okosok”, akiknek minden, ami magyar, az büdös, az szemét, de ha bedrogozva valaki összekalapál valami hülyeséget, arra ráhúzzák, hogy zseniális. Van egy rétege a közönségnek, amely nem szereti azt a fajta színházat. A fiatalok igen, de sajnos nincs ellenpélda. Mi ilyen ellenpéldát szeretnénk mutatni. Végszóként Márton Emőke Katinka árulta el, hogy nagyon örvendett ennek a szép szerepnek, amit igyekszik a legjobban játszani, valamint annak, hogy ilyen szűk körben feszesen, jó hangulatban tudtak az alkotók együtt dolgozni. A gyertyák csonkig égnek premierjére ma, október hetedikén, szombaton 20.30 órától kerül sor. Fellép Tatai Sándor, Mózes Erzsébet, Kárp György és Márton Emőke-Katinka. Díszlet és jelmezterv: Takács Tímea, hang- és fénytechnika: Incze Róbert. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 9.„Az idő nem telik. Mi telünk.”KAF kettős könyvbemutatójáról Kettős könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Mészárosok bástyájának alsó szintje. A Yorick Stúdió székhelyén először szervezte meg a Látó szépirodalmi folyóirat első irodalmi színpadát, amelyen ezúttal Kovács András Ferenc legújabb kötetét, illetve az életművéről szóló válogatást ismertették a jelenlévőkkel. A telt házas közönséget Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője köszöntötte, majd KAF mutatta be két beszélgetőtársát: Korpa Tamás költőt és Mészáros Márton irodalomtörténészt, kritikust. Korpa Tamás elmondta, két könyvről beszélgetnek az est folyamán: a Bookart kiadó gondozásában megjelent Lözsurnal dö Lüniver című verseskötetről, valamint a Fiatal Írók Szövetsége által kiadott KAF-olvasókönyvről, amely Korpa Tamás, Mészáros Márton és Porczió Lívia szerkesztésében jelent meg, 446 oldalból áll, és KAF műveiről szóló kritikákat, recenziókat tartalmaz. – A kötet kritika és tanulmánygyűjtemény, amely azt kívánja megmutatni, hogy mennyire dialógusképes, sok szakmabelit megmozgató életmű a Kovács András Ferencé – árulta el Mészáros Márton. – Igaz, ez csupán a töredéke a teljes recepciónak, nagyjából egyharmada annak. Egyedi, különleges, olyan szempontokat felvillantó szövegeket válogattunk ki, amelyekről nem szeretnénk, ha elvesznének. Észszerű terjedelmi korlátaink voltak, 1,2 millió leütésnél már éreztük, hogy agyonnyom a szövegi mennyiség. Cserébe bibliográfiát tettünk a végére. Arra is büszkék vagyunk, hogy egyáltalán a töredékét is sikerült visszaadnunk mindannak, amit Kovács András Ferencről írtak. Életem első cikke harmadévesként egy KAF-elemzés volt Jack Cole daloskönyvéről – ez egy olyan életmű, amelyhez kényszeresen mindig visszatérek. Középiskolában is tanítottam KAF-ot, van egy szint, amelynél nagyon jól megy. Tetszenek a diákoknak az alakmások, de ez az életmű annál sokkal többről is szól. Kompromisszumos első lépésként megnéztük, hogy melyek azok az irányok, amelyek mentén el tudjuk kezdeni a szerkesztést, bízunk benne, hogy ez valóban csak az első lépés volt. Cs. Gyimesi Éva 1983-ban KAF-ról írt kritikájától 2015-ig ível a szöveg. Erős törekvésünk van arra, hogy a legtöbb magyar tanszakkal rendelkező egyetemnek juttassunk a kötetből. Az pedig, hogy milyen kötetekből kerültek be szövegek, többet mond a recepció akkori állapotáról, mint azt, hogy ez volna a KAF költészetéről alkotott vélemény. Vannak olyan verseskönyvei, amelyeknek sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítok, mint azt a kritika tükrözi. Hiszen fontos jelzés a saját olvasáskultúránkról, ha valami hiányzik. – Nagyon érdekes volt, amikor a fülembe jutott, hogy mire készültök, és megijedtem: az ilyen jellegű gyűjteményes kötetektől általában mások is visszarettentek – tette hozzá KAF. – Minden ember nagyon átmeneti állapot a földön, egy költő különösképpen. A teljes recenziónak az egynegyedét tartalmazza az olvasókönyv, amely így is majdnem 500 oldal. Rengeteg munka volt benne. A nyolcvanas években megjelent kritikák legnagyobb része már elérhetetlen, bizonyos cikkek csak igen nehezen találhatók meg. Nekem azért volt sok kiadott kötetem, mert harmincéves koromig inkább írtam, mint közöltem. Előszedtem, átgyúrtam, szöszöltem velük. A versekkel építkeztem, felépült egy egymásnak válaszolgató univerzum. Több kiadónál jelentek meg a köteteim itthon és Magyarországon egyaránt, az itteni könyvekről nemigen írnak ott, és fordítva. A recepció változik, az egyik divat éri a másikat, a költőt felrakják egy piedesztálra, aztán ottfelejtik. Igazából nincs rálátásom arra, hogy itthon vagy Magyarországon erősebb a jelenlétem. Számomra is tanulságos, hogy mit emlegetnek a kritikák. Az ember a legjobban úgy építi fel, amit csinál, ha nem építi fel önmagát. Ady az egyetlen költő, akinek sikerült az ,,önfelépítés’’, ő volt az első celeb. Ahogy Spiró György mondta, a magyar irodalom a költészetben nagy, de sajnos inkább prózát olvasnak és írnak. A magyar nyelv egy folyamat, nem lóverseny, nem Facebook-trófea. Az munka, közönyös, hideg kínlódás, néha játék, néha móka. Időn kívüli idő, jókedv. Ha kínná válik, abba kell hagyni egy időre. És közben a világ felé kell figyelni, mert a világ nagy. Kulturálatlanul élni pedig nem érdemes. Az ízlésváltozásokat sok minden befolyásolja, nem a két világháború közötti Angliában élünk. Szórt a figyelem, más csatornák is vannak, és ebben nincs semmi tragédia. Lehet nagyon fiatalosnak is lenni – én arra szeretek rájátszani, hogy telik az idő. Pedig az idő nem telik. Mi telünk. – A verseskötet 2010 és 2017 közötti verseket tartalmaz, alcíme Füstparonáma, és a füst nagyon sokféle konnotációban kavarog a kötetben. Mit jelent ez? – kérdezte Korpa Tamás. – 2010-ből bekerült két vers, 2013-ból egy. 2014-ből hat, de közben folyamatosan más könyveket írtam. A legtöbb vers az utóbbi négy évben született, alkalmi versek is találhatók közöttük. Az alkalmi versek el is komorulnak, majd átmennek félig vicces közéletiségbe. A címekben is benne van a füst. Bújkál bennük egy színházi regiszter, illetve egy diktatúra megidézése is, a kötet második részében pedig személyesebb, teljesen más jellegű versek is vannak. Főleg az utóbbi négy év versei ezek, éreztem, hogy nem érdemes tovább vinni őket magammal, mert ez a kötet így lesz egy történet. Mi is füstösek lettünk az idő folyamán. Egységesnek érzem a kötetet, holott az utóbbi pár évben más dolgaim is készültek. A nagyon figyelmes olvasásra ezek a versek kitárulnak – de nincs mindig idő a figyelmes olvasásra – válaszolta KAF a felolvasásban, sztorizásban is gazdag kettős könyvbemutatón. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 11.Premier és Vastaps díjA Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében. Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében. Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők. A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető. További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat. A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra. A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak. – Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató. A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 31.Dombormű Csiha Kálmán emlékére„És mégis fennmaradtunk” Tíz éve, 2007 novemberében hunyt el Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület 44. püspöke, a marosvásárhelyi Kistemplom egykori lelkipásztora. Tíz év hosszú idő, de a néhai egyházfő áldott emlékezete sokakban megmaradt, és nem véletlenül. Sokatmondó, lélekhez szóló és tömör igehirdetései mögött egy mély hitű, mégis nagyon világi, igen széles látókörrel rendelkező ember állt, akit az élet nehézségei – a nemesi származása miatt az őt és családját ért kitelepítés, majd fel-nem-jelentés miatt ártatlanul bebörtönzés, politikai fogság, diktatúra – nem elkeserítettek, hanem még erősebbé tettek. Sokak példaképévé vált: tízévnyi püspöki szolgálata alatt neki volt köszönhető a felekezeti oktatás újraindítása, több mint száz egyházi épület felépítése, nyugdíjazása után pedig vándorprédikátorként járta a magyarlakta vidékeket. Több kötet – közöttük három önéletrajzi jellegű regény – szerzőjeként azok is megismerkedhettek vele, oszthatták világlátását, akik személyesen nem ismerték. Emlékezetét jelzi, hogy többek között a családi kúria szomszédságában, Érsemjénben szobrot állítottak neki, további szobra a Vártemplom gótikus termében látható, és immár emlékplakettek is hirdetik egykori szolgálatát. Ezek közül kettőt a hét végén állítottak: egyet Nyíregyházán, a magyarországi igehirdetések és evangelizációs körutak emlékére, egyet pedig Kolozsváron, az általa újraindított Református Kollégium udvarán. Az utóbbi domborműavatásra a reformáció 500. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat keretében került sor múlt szombaton, a Farkas utcai templomban szervezett kórustalálkozón. Délelőtt 11 órakor kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen a zászlós bevonulást követően Nagy Tibor Sándor lelkipásztor és tanár hirdetett igét, majd dr. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent gyülekezetet. A fellépő énekkarok – a Szatmárnémeti Református Kollégium, a Marosvásárhelyi Református Kollégium, a zilahi Református Wesselényi Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium – műsorát követően könyvbemutatóra került sor: a Magyarországon élő Heumann Erzsébet Katalin, Csiha Kálmán távoli unokatestvére, jó barátja, emlékének szorgos ápolója írta és szerkesztette az És mégis fennmaradtunk című kötetet, amelynek esztétikai minősége és tartalma egyaránt példamutató. A könyvet dr. Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be, aki elmondta: a kötet három részből áll. Az első rész a család történetét és családfáját mutatja be, amelyből kiderül, hogy Csiha Kálmán anyai ágon a sokáig kihaltnak hitt, de a legutóbbi történészi kutatások egyöntetű eredménye szerint mégis tovább élő Horogszegi Szilágyi ház – Horogszegi Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja családjának – egyenes ágú leszármazottja. A második részben olvashatjuk a család tagjainak – közöttük a származása miatt szintén kitelepített Heumann Erzsébetnek – a visszaemlékezéseit, míg a harmadik rész Csiha Kálmán szolgálatairól, életének különböző eseményeiről szól, riportköteti jelleggel, főként a prédikációk és korabeli beszámolók, interjúk szövegének tükrében, azok közlése által. A kötetet gazdag képanyag, minőségi nyomdai munka és szerkesztési koncepció jellemzi. A könyvbemutatót Varga Balázs színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze, a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákja szavalatai színesítették – Csiha Kálmán pár versét mondta el –, majd az ünneplő gyülekezet a Református Kollégium épületébe vonult. Az iskola udvarán – ugyancsak Varga Balázs szavalatát követően – a részt vevő énekkarok, diákok gyűrűjében leplezték le D. Dr. Csiha Kálmán emlékplakettjét, a kolozsvári Nemes Csaba képzőművész alkotását. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 7.Kezdődik a 25. Alter-Native Nemzetközi RövidfilmfesztiválSzerdán délután ismét kezdetét veszi Marosvásárhely egyik legrégebbi és legismertebb (össz)művészeti szemléje, a létezésének immár negyedszázados évfordulóját ünneplő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A közelgő szemlével kapcsolatosan a Sörház utcai Jazz&Blues Club Piano termében tartottak sajtótájékoztatót a szervezők hétfőn délben, amelyen Libeg Zsuzsanna, a szemle sajtófelelőse üdvözölte a megjelenteket, majd Sipos Levente fesztiváligazgató szólt a részletekről. – Eltelt egy újabb év és ismét itt vagyunk, szerdán a Kultúrpalotában újra kezdetét veszi a fesztivál, Marosvásárhely egyik legjelentősebb kulturális eseménye. Idén jóval több helyszínen lesznek műsorok, mint az elmúlt években: első alkalommal kerül sor a szemle keretében táncszínházi előadásra a régi zsinagógában, két nagyjátékfilmet vetítünk majd az Office Clubban, ahol a Soul Serenade együttes is fellép pénteken. Próbáljuk elérni, hogy a látogatók minél több helyszínen kapcsolatba léphessenek a fesztivállal, ezáltal pedig további nézőket nyerjünk. Az utóbbi években nem tapasztalt módon érdeklődnek a jegyek iránt, elsősorban a Kincsem vetítésére és az Erdélyben először látható, Hobo által jegyzett Bob Dylan-koncert iránt nagy az érdeklődés. Olyan műsort sikerült összeállítanunk, amelyben nagyon jó, Erdélyben még nem látott filmek szerepelnek, és amelynek keretében például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felolvasószínházi ősbemutatóként viszi színre a Kultúrpalota kistermében Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című színművét. Mindezek, illetve a versenyprogram, a koncertek és a számos kiegészítő rendezvény mellett a Kincsem szombat esti vetítésén és az azt követő közönségtalálkozón jelen lesz a forgatókönyvíró, és reméljük, a rendező, Herendi Gábor is. – Amikor huszonöt évvel ezelőtt elkezdtük szervezni a fesztivált, még nem volt internet, szinte alig voltak tévéadások, nekünk pedig fogalmunk sem volt arról, hogy hogyan kell fesztivált szervezni, ennek ellenére a szemle nagyon sikeres lett, mert újdonságot hozott. Nem gondoltunk arra, hogy 25 év múlva még létezni fogunk, a filmet akartuk mint legelhanyagoltabb művészeti ágat elhozni Vásárhelyre – tette hozzá Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója. – Nagyon sok alkotónak ez volt az első találkozása a nemzetközi poronddal. A szemlét azóta is mint közösségi élményt igyekszünk megélni, akkor is és most is próbáljuk segíteni a fiatal művészeket. Nem tudunk és nem is akarunk sztárokat hozni Vásárhelyre. Számunkra az a büszkeség, hogy számos, később igen híressé vált rendező nálunk mutatkozott be: ilyen alkotó például Radu Afrim vagy Felméri Cecília. Radu Solomon itt nyert először díjat, Mungiu egykori filmje pedig be sem jutott a versenyprogramba. Számos mai filmkritikus is itt mutatkozott be először, például Gyenge Zsolt, aki azóta Cannes-ban díszmeghívottként van jelen. Cristi Puiu első bemutatkozása – Svájcból való visszatérése után – ugyancsak nálunk volt. A szemle megmaradásának legnagyobb kulcsa egyrészt a szervezők fanatizmusa, másrészt az, hogy szakmailag és anyagilag senki sem érdekelt a fesztiválban, itt mindenki önkéntes munkát végez, és egyik szervező sem filmes alkotó. Talán a miénk az egyetlen fesztivál, amely szervezőinek nincs köze a filmkészítéshez, így érdekünk sem fűződik senki meghívásához – mondta Gáspárik Attila. A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál november 8-án, szerdán délután 5 órától veszi kezdetét, és 12-én, vasárnap délután 4 órakor ér véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 7.Nagy Botond a legjobb DbutanT rendezőNagy Botond rendező nyerte a DbutanT Országos Színházi Fesztivál első díját az Anyegin című előadás rendezéséért, amelyet a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vitt színre. A második alkalommal megrendezett színházi fesztivál október 30. és november 4. között zajlott a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban, idén a fiatal, pályakezdő rendezőket állította a reflektorfénybe – közölte az Agerpress hírügynökség. A brassói születésű 24 éves Nagy Botond a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban tanult, majd 2015-ben a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett Bocsárdi László rendező osztályában. Az utóbbi két évben megfordult a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, a nagybányai ArtSCAPE Független Színháznál, a marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is. A fesztivál második helyezettje Adina Lazăr lett, a kolozsvári Creat.Act.Enjoy Pena című előadásának rendezéséért kapta az elismerést, míg harmadik helyezést, az Andrei Mureșanu Színház 7 című produkciójának rendezéséért Sebastian Marina kapta. A DbutanT fesztivál találkozási és szembesítési hely is a pályakezdők – színészek, rendezők, díszlettervezők, koreográfusok, dramaturgok és színházi zeneszerzők – számára, de lehetőséget nyújt a tehetségesek megtalálására is. A nyertes díjához tartozik, hogy együttműködhet az Andrei Mureșanu Színházzal, mondta el a hírügynökségnek Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója. – A fesztivál egy keresőmotor, így biztosít színházunk lehetőséget a fiatal nemzedéknek. Mivel széles palettát akarunk lefedni, minden évben változtatjuk a szakterületet. Tavaly debütáló színészekkel kezdtük, idén debütáló rendezőkkel folytattuk, jövőre a pályakezdő díszlettervezőké lesz a főszerep – mesélt a fesztivál céljáról a sepsiszentgyörgyi intézmény igazgatója. Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 7.Gyergyóban vendégszerepel a marosvásárhelyi színház Karamazovok című előadásaA gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Nagytermi Stúdiójában a Karamazovokkal lép fel november 25-én, szombaton este 7 órától a Tompa Miklós Társulat, közölte a marosvásárhelyi színház. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének színpadi adaptációja negyedik évada szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorán. A darab nem egyszerűen színpadi adaptáció Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij remekművéből: Richard Crane kiemelte a történetből a regény központi szereplőit, a négy főhőst, és velük játszatja el a többi figurát is. Az Albu István rendező irányításával színre vitt mű cselekménye bölcseleti-etikai mondanivaló köré csoportosul, hősei az orosz társadalom archetipikus egyéniségei, nagy esélyek hordozói, egymás spiritualizált tükörképei – mindez kortárs színpadi nyelven fogalmazva. „A színművészek fantasztikus játéka méltó módon teszi egésszé Albu István rendezői koncepcióját. A Tompa Miklós Társulat négy igen tehetséges, fiatal színésze hihetően, hitelesen formálta nem csak a saját »fő szerepét«, hanem az intenzíven változó mellékszerepek sokaságát is. Nagy színészi feladat ez, az alakítások pedig nem nőtték túl a Kisterem adta tér bensőséges voltát, az agresszió, az impulzív érzelemkitörések nem harsányak, sem túljátszottak, inkább visszafogottak és felbugyogóak voltak, méltóak ahhoz a mély, szinte torokszorongató, dohos reménytelenséghez, amelytől szinte dániai történetként »bűzlött« az előadás” – írta kritikájában Kaáli Nagy Botond. A Karamazovok szereposztásának tagjai Bokor Barna, Galló Ernő, László Csaba és Tollas Gábor. Az előadás jelmeztervezője Bocskai Gyopár, díszlettervezője Tenkei Tibor. A gyergyói vendégszereplést megelőzően a produkció Marosvásárhelyen is megtekinthető november 10-én, pénteken este fél 8-tól a Nemzeti Színház Kistermében. A 12 éven felülieknek ajánlott előadás román nyelvű feliratozással követhető. maszol.ro 2017. november 11.SminkszobaKortárs szerző színművében lép fel Balázs Éva, Farkas Ibolya és Szász Enikő Ősbemutatóra készül a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. A Mészárosok bástyájában székelő zsebszínház immár a város kulturális életének szerves része lett, olyannyira, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben korszakalkotó és igen sikeres előadások fűződnek a nevéhez: elég, ha csak a Bánya darabokat, avagy a Marót említjük. A Yorick emellett több, régi hagyományokra visszatekintő projektet is futtat, ezek egyike az Interkulturális párbeszéd a kortárs dráma tükrében címet viseli, és lényege, hogy minden évben az éppen aktuális produkcióra toborzott társulat előad egy magyar és egy román kortárs drámát. Az említett ősbemutató is ezen projekt keretében kerül színpadra, a szöveg marosvásárhelyi szerző – Láng Zsolt, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője – műve, az előadást Patkó Éva rendezi. A részletekről csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón értesülhettünk, amelyen Sebestyén Aba színművész, rendező, a Yorick Stúdió alapítója és vezetője üdvözölte a megjelenteket. – Elérkeztünk az Interkulturális párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projektünk kilencedik kiadásához. Árgus szemekkel keressük a jó kortárs darabokat, idén Láng Zsolt Sminkszoba című színművét és (november végén) Elise Wilk Egy csütörtökön történt című drámáját mutatjuk be, utóbbit én rendezem. Láng Zsolt szerzőként sem ismeretlen a Yorick köreiben, már játsztuk a Télikert című darabját. A Sminkszoba háromszereplős előadás, három nagyszerű, de az utóbbi években ritkán fellépő színművésznő játszik benne: Farkas Ibolya, Balázs Éva és Szász Enikő – ez a csapat először lép fel a Yorick keretein belül. Nagyon érdekes lesz, mert Balázs Éva és Farkas Ibolya sokunk tanára volt a színművészeti egyetemen, Szász Enikővel egyetemben annak idején az erdélyi színpadok sztárfellépőinek számítottak, de kicsit elfelejtették őket, holott nyugdíjazásuk után is tele vannak kreativitással, életerővel. Farkas Ibolyával sokszor játsztam együtt, 1998-ban az Uniter díjat az ő partnereként kaptam meg, és neki is köszönhetem. Ami a produkcióink utóéletét illeti, nagyon nehéz összehozni a sorozatos előadásokat, mert nincsenek saját alkalmazottaink, mindenkinek megvan a maga társulata. Ezért kellett befejeznünk a Bánya-darabok előadását is, holott azokat átvette a Tompa Miklós Társulat, de még úgy is nehéz volt összehangolni a dolgokat. – A szöveg az Éva ötlete volt: írni egy darabot a nem játszó, kissé mellőzött színésznőknek – tette hozzá Láng Zsolt. – Eredetileg négy színésznőre írtam, de végül három szereplő maradt. Egy sminkszobáról van szó, ahova belép három dáma, egykoron a legarchaikusabb foglalkozás űzői. Több emlék is megihletett a szöveg írásakor: az egyik, amikor Koós Anna behívott a stúdiójába, és először a sminkszobába léptünk be. Ez nagyon megmaradt bennem. Berlinben pedig egy kupleráj mellett laktunk, és a gyerekeim mindennap találkoztak a ,,bugyis nénivel”, a hölggyel, aki napközben a kirakatban álldogált. Meleg, bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük, civilben, bevásárláskor például megállt és beszélgetett velük. Ez is meghatározó élmény volt. Az előadás tulajdonképpen antisminkszoba: azért teszed föl a sminket, hogy az előadás alatt fokozatosan levedd azt. – Amikor Temesváron dolgoztam először, elkezdett érdekelni, hogy hogyan bánunk az időseinkkel, akikre felnézünk – mondta Patkó Éva. – Gondoltam, jó volna egy darabot találni olyan színésznőknek, akik tele vannak energiával, de már nem kerülnek annyira a látótérbe, mint húsz ével ezelőtt. Ebből kiindulva született meg a Sminkszoba. Rá egy évre elkezdődött a valóságos kivitelezés, és szerencsére sikerült Szász Enikőt, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművészét is becsempészni. Aba nagyon fölkarolta a projektet, sok helyen tudtunk pályázni, most pedig a bemutató előtt állunk. A próbafolyamat zajlik, most a ritmussal, a feszültségekkel dolgozunk. A koncepció szerint a színművészek csinálnak mindent, egyszerű színpadterünk lesz – ami minket érdekel, az a test és tér közötti kapcsolat, ők alkotják itt a teret. Ez a színházi tér nagyon dinamikus, a feszültség egy igazi színpadi, nagybetűs Találkozás következménye. Ebben a sminkszobában az ősi mesterségek három nyugdíjas korú képviselője találkozik, ez pedig nagyon éles helyzeteket szül. A kerettörténet szerint amúgy egy tévéműsorba hívják őket, de hamarosan nagyon más irányt vesz a történet. – Nagyon örülök a felkérésnek, izgalmasnak találtam a szöveget – árulta el Szász Enikő. – Az én értelmezésemben a sminkszobának kettős jelentése van: egy konkrét, ahol sminkelnek, majd lesminkelnek, és egy szimbolikus, hiszen egy lelki lemeztelenedésről van szó – a smink mögül nagyon sok minden előbukkan, a szereplők múltja, személyisége, azok a történetek, amelyeket magukban hordoznak. Nagyon érdekesnek találtam ezt a leutazást a ,,lelkünk fenekébe”. Itt nem csak az álarc felviteléről van szó, sokkal inkább az álarc lebontásáról, ami által kiderül, hogy egy ilyen mesterség mögött is létezhet igaz ember és olyan lelki mélység, amely csak akkor jön elő, ha ezt a sminket lekaparjuk. Ami a nyugdíjas mivoltot illeti, a temesvári színházban késő időskorig engedik dolgozni a színészeket, nem küldenek nyugdíjba, sőt, kérik, hogy maradjunk. Engem elengedtek ide, köszönet érte. – A színházat, az érzelmi azonosulást fiatalító eszközként is lehet használni – tette hozzá Farkas Ibolya. – A szöveget nagyon szerettem, a darabbal elég rég találkoztam, és jó néven vettem, amikor kiderült, hogy színpadra kerül. Amikor megtudtam, hogy kik lesznek a partnereim, nagyon megörvendtem. Lehetőséget láttam ebben a színdarabban, lehet belőle nagyon jó előadást csinálni, és nagyon meg lehet vele bukni. Reméljük, hogy nem az utóbbi következik be, mert igen jó szövegről, és a téma ellenére nem a jó ízlést sértő előadásról van szó. Nagyon tisztelem Patkó Évát, mert fiatalsága ellenére igen pontosan tudja, hogy mit szeretne kezdeni ezzel a szöveggel, és ezáltal a kételyeink szépen elmúltak, közös erővel tényleg megtaláltuk azt, amit kerestünk. Ilyen szereppel a pályám során nem találkoztam, és nagyon szeretném, ha a közönség nem is gondolna arra, amikor belépek, hogy ez Farkas Ibolya. – Ezzel a darabbal én is először több mint egy éve találkoztam. Nekem izgalmasnak tűnt és nagyon örültem, hogy játszhatok annyi év félretettség után. De amikor belegondoltam, megijedtem, hogy nagyon nehéz lesz a visszatérés… Az tett vissza a színpadra, hogy eszembe jutott az egykori szentgyörgyi prostituált, Bubulina, aki folyamatosan a színház körül lógott, és vállalta, hogy vigyáz a gyerekeinkre. Nagyon szép volt, ápolt és tiszta, nekünk pedig eszünkbe sem jutott, hogy a gyerekeknek bántódásuk eshet – hiszen ő volt a legkiszolgáltatottabb közülünk. Akkor jöttem rá, hogy aki kiszolgáltatott, annak csak jó szíve lehet – mondta Balázs Éva. A Sminkszoba bemutatójára november 12-én, vasárnap este 7 órától kerül sor a Yorick Stúdió székhelyén, a marosvásárhelyi várban lévő Mészárosok bástyájában. A produkció látványtervezője Czirják Beatrix, rendezőasszisztense Bilibók Anita e.h., rendezője Patkó Éva. További előadások: november 13-a, hétfő 19 óra, november 14-e, kedd 19 óra. Jegyfoglalás a 0756-332-608-os telefonszámon lehetséges, egy jegy ára 25 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 15 lej. Az előadást – ahogyan a Yorick összes produkcióját – román nyelven feliratozzák. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 13.„A művészetben nincsen lift”Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket. Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott. Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón. A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett. A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták. – Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott. Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép. A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK, FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ, A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL – Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 22.A magyar irodalmat világszerte megismertetni...Conflux sorozat A vasárnap délben véget ért 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron minden alkalommal – szerencsére – a bőség zavara fogadja a látogatót. Igaz ez a megvásárolható könyvek mennyiségére és sokszínűségére és a kiegészítő rendezvényekre is: a vásár három napja alatt egymást érték a különböző könyvbemutatók, beszélgetések, kiadói bemutatkozások, illetve időhiány miatt több eseményre egy időben került sor, emiatt a több alkalommal is tapasztalt, a szokásosnál kisebb lélekszámú közönség sem játszott elkeserítő jellegű tényezőt, hiszen a mélyen tisztelt figyelme megoszlik, egyszerre több helyen pedig nem lehetünk jelen. A magyarországi PONT Kiadó szombat délutánra időzítette idei könyvvásáros estjét, amelyen – három szerzőjének részvételével – a kiadó történetének elmúlt évtizedeit, az ezekben az években folyamatosan megjelentett Conflux sorozatot és a legutóbbi, magyarul, illetve idegen nyelveken megjelent köteteket egyaránt ismertették. A Bernády Házban megrendezett eseményen Szávai Géza író, a Pont Kiadó szerkesztője mutatta be a szerzőket: Markó Béla és Fekete Vince költőket, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, aki ezúttal színművészként és szerzőként is jelen volt. – A PONT Kiadó a saját identitását úgy határozza meg, hogy az újdonságot jelentsen a szerzők és a közönség számára is: budapesti székhelyű kiadó vagyunk, 25 évvel ezelőtt indultunk, és kísérletet tettünk arra, hogy mindvégig szerzőelvűek maradjunk – mondta Szávai Géza. – Két-három olyan kiadó maradt még rajtunk kívül, amelyet nem vásároltak fel a könyvterjesztők. Ezelőtt 20 évvel, amikor elindítottuk a Conflux című sorozatot, a sorozat keretében egyik szerzőnk Leonard Cohenről írt egy CD-méretű könyvecskét, amelynek különböző nyelveken megjelent kiadásaihoz előszót írattunk. A magyar nyelvű fordításhoz Cseh Tamás írt előszót, a Suzanne című világhírű dal szövegét pedig az akkor 19 éves Varró Dániel fordította le és tette magyarul is énekelhetővé. Fontosnak tartottam, hogy a jelen lévő szerzők lássák, milyen környezetben forognak a könyveik, hiszen egészen elképesztő és egyedi a kiadónk elmúlt két és fél évtizedes teljesítménye. Ide tartozik például a Tadao Ando japán sztárépítészről szóló kétnyelvű kötetünk, amelynek a példányai japán könyvtárakban is megtalálhatók. Polcz Alaine egyik kötetét oroszra fordítva adtuk ki, az én egyik regényem is megjelent oroszul. Ez a fordítói kezdeményezés nem véletlenül indult Kelet-Európában, és ide tartozik az is, hogy tizenkét ország kiadói közös projektjének keretében Magyarországon mi szerkesztettünk egy sikeres cigány tematikájú kötetet A romák Európában címmel. Úgy véljük, hogy nem szabad a magyar kultúrát gyarmatosítani, ezért nálunk fontos a kölcsönösség: kiadunk magyar szerzőket más nyelven, és külföldi írók műveit lefordíttatjuk magyarra. Markó Béla verseit például kiadtuk két nyelven, angol fordításban, a diplomácia világában névjegyként adta őket, ugyanakkor Markó Richard Wagner német író magyarra fordított könyvéhez írt előszót. Esszé címen többnyelvű sorozatot is indítottunk, Mészöly esszéit például román nyelvre fordítottuk le, és most készül egy japán és magyar nyelvű kötetünk. Azzal a feltétellel adjuk át a köteteink kiadási jogát egy külföldi kiadónak, hogy a szóban forgó könyvet egy újabb nyelvre kell lefordíttatnia. Szeretünk gyerekkönyveket is kiadni, a Markó Béla egyik kötetét például gyerekek illusztrálják, és az Erdélyi szász népmesék című kiadványunkat is gyerekrajzok színesítik. A régóta futó Conflux című sorozatunk egy szerzőtől három könyvet vesz be, ezen sorozatban jelent meg a Fekete Vince egyik kötete is. A világ újra című könyve olyan kötet, amely beleilleszkedik a sorozatba, Tokiótól az Egyesült Államokig bármelyik polcra ki lehet tenni. Budapesten Tarján Tamás mutatta be, a kiadó egyik alapszerzője volt. A Gáspárik Attila által írt A színház kiterjedése című kötetet is több nyelven szeretnénk kiadni, a szerző színészként, direktorként is írta a könyvet, és már írja a következő kötetét. – A színész munkája és alkotóképessége nagy változáson megy keresztül. Eddig azt vártuk el tőle, hogy egy irodalmi mű szolgálatában álljon, minket is úgy tanítottak, hogy eleinte el kell olvasni az elemzéseket például az előadandó versről, bele kell képzelnünk magunkat a szerző szerepébe, hiszen őt is eljátsszuk. Én arra gondolok – és erről próbálok írni az új kötetemben –, hogy a színészi alkotás nagyobb fontosságot kap ennél. A vers az én hangomon szólal meg, soha nem lesz olyan, mint amilyennek a szerző szerette volna. A szerző ott marad a polcon, az unokák olvashatják, de az én művészetemből, a felolvasásomból például semmi sem marad – mondta a kötet kapcsán az est folyamán a Markó Béla és Fekete Vince verseit is felolvasó Gáspárik Attila, végül a Szávai Géza a Szávai Ilona által írt, Az egyke című kötetről szólt: – Érdekes és fontos jelenség az egyke. Olyan köztes terület ez, amelyről alig tudunk valamint, holott itt, a jövőbeni gyerekvállalások kapcsán dől el, hogy merre fordul az emberi történelem. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||