|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Mózes Edith 2014. augusztus 6.Merre forog a sors kereke?Egy könyv, amely arról szól, amiről a hivatalos történetírás nem beszél A nyár elején, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve mutatták be Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Koszta István bölcsész- újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A szerzővel beszélgettünk a könyvről. – A könyv címe kérdés és idézet egyben: a sors kereke a végzetre forog? – Az idézet Burján István közös külügyminiszterünktől származik, aki naplót és sok feljegyzést hagyott hátra, amelyeket a budapesti református zsinati levéltár hagyatékában lehet megtalálni. Azért érdekes ez a cím, mert július 25-én írta be a naplójába, amikor arra vártak, hogy a szerb kormány válaszoljon arra a diplomáciai jegyzékre, amit 23-án kézbesített a monarchia belgrádi követe. Rövid, 48 órás határidő volt a válaszra, mindenki azt várta, hogy visszautasítják, de fennállt az a lehetőség is, hogy elfogadják. És erre a Monarchiának nem volt válasza. Lényeg, hogy a kérdés arról szól, vajon mi lesz ennek a vége? A könyv egy trilógia első része, amelynek a címe Sodrásban. A sodrás azt jelenti, hogy ahogy a Balkánon teret vesztett a török birodalom, megindultak az etnikai mozgalmak, több állam alakult, közöttük Bulgária és Románia, és ez elindított egy megállíthatatlan folyamatot, és elvezetett az első világháborúig. Áldatlan helyzetek sora követte egymást, amit sem Oroszország, sem az Osztrák–Magyar Monarchia nem tudott elfogadni. – Azt mondod, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia presztízskérdést csinált ebből, mert gyakorlatilag nem volt esélye beleszólni a balkáni alakulásba, miközben az oroszok bizonyos mértékig befolyásolhatták az eseményeket, mert a szerbek oldalán támogatták ezt a folyamatot… – Pontosan így van. A könyv tulajdonképpen fölvezet az első világháború kezdetéig. Ez azt jelenti, hogy 1914. augusztus 6-án a Monarchia hadat üzent Oroszországnak. Nem eseménytörténet, olyan írás, amely utólag legombolyítja és újragombolyítja az aktacsomókat és levéltárakból összegyűjtött dokumentumokat. 1918 októberében az utolsó magyar királyi országgyűlésen Tisza István közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek 1914. augusztus 6-án a császárnak fölvezették, hogy mi következik a szarajevói merénylet után diplomáciai és politikai szempontból. A lényeg mindkét oldalon az volt, hogy megvédhető-e a Monarchia egysége, mert a Monarchián kívül Magyarországnak nem volt esélye, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Monarchia országaiban a magyarság több mint 43 százalékos kisebbségben volt. Tehát egyben kellett tartani. Ez magyarázatul szolgál bizonyos eseményekre. Többek között arra az egy hónapos huzavonára, amit forró júliusnak szoktunk nevezni, amikor találtak lehetőséget, esélyt arra, hogy esetleg egy Szerbia elleni büntetőhadjárattal korrigálható a Monarchia presztízs- és nem utolsósorban piaci vesztesége. Nem így sikerült, a végét már tudjuk. Tehát erről szól a cím. – A második kötet Erdély védelméről szól… – Az első volt a felvezető kötet: mi történt, hogyan történt és hogyan sodródott bele a Monarchia, illetve a magyar királyság, Magyarország, Erdély ebbe a háborúba. Érdekes lehet az olvasónak, hogy nem eseménytörténet, hanem a levéltárakból, minisztériumi archívumokból stb. előásott dokumentumok alternatívája. Több variánst teszek az asztalra. Ami lényeges, hogy benne van két-három legenda. Egyik az, hogy Tisza István nem akart háborút. Ez a százéves legenda így nem igaz. Hanem volt A és B variáns, mind a kettő háborúhoz vezetett volna. Az A változat lett volna a jobb. A B, a Tisza-féle variáns diplomáciai úton próbált pert nyerni a szerbekkel szemben. Ennek vannak motivációi is, amit most nem akarok kifejteni, többek között pénzügyi vagy a felkészületlenség, a hadsereg gyakorlatlansága, a hadsereg vezetésének a dilettantizmusa. A lényeg, hogy ez nem volt a mi háborúnk. Amiért tulajdonképpen háborúzni akartunk, az a szerbek megfegyelmezése, illetve a térségben az Osztrák-Magyar Monarchia súlyának a visszaállítása volt. Ez a háború 14 hónappal később, 1915 októberétől lett a mi háborúnk, addig kényszerpálya volt, aminek a sodrásából nem tudtunk kiválni. Ez a második kötet. – A harmadik kötet címe 1916, Erdély nagy háborúja. Csupán egyetlen évet foglal magába? – Igen, 1916-ot, amikor bejött a határon a szövetséges hadsereg és a románok. Ez a történet ismert. Itt a lényeg az, hogy mi történt Székelyföldön és Szászföldön, ahová bevonultak a románok. Nagyon sok tanulmány jelent meg arról, hogy mi lett a menekültekkel. Engem nem ez érdekelt, hanem az, hogy mi lett azokkal, akik ott maradtak. Erről szól a történet. – Mi késztetett arra, hogy megírd ezt a könyvet? – Az indíték tulajdonképpen egy családtörténeti megbízás volt, ebből lett aztán hadtörténeti munka, amit most kézikönyvként használnak. Megalakult Szerbia a címe, ez egy 700-nál több oldalas könyv, a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred története. Nagyapám tagja volt ennek a huszárezrednek, megtaláltam a szamosújvári negyedik század naplóját, és így bontakozott ki az egész. – Ezeket a könyveket nézegetve – 200, 300, 700 oldal –, kissé úgy tűnik, mintha a szerző grafomániás volna. Ki fogja elolvasni? – Nem vagyok grafomániás, sőt, nagyon gazdaságosan bánok a szöveggel. Azon egyszerű oknál fogva, hogy elvszerűen nem foglalok állást. Csak eligazítom az olvasót. Ha belenézel, láthatod, majdnem ezer lábjegyzet van benne, mert ezek az adatok és anyagok kvázi ismeretlenek. Viszont a könyvből kiderül egy másik dolog is: mi egyszerűen nem ismerjük a történet szereplőit. Akiket mi ismerünk, nem azok az igazi szereplők: nem II. Vilmos osztrák császár, ő volt a császár persze, Ferenc Jóska volt a másik császár, de nem ők voltak a főszereplők. A könyvemben a főszereplők azok, akik elképzelték, kidolgozták, hogyan fog történni ez az egész dolog, vagy például annak az államügyésznek az emlékirata – ami abszolút ismeretlen a magyar történetben –, akit kiküldtek Szarajevóba anyagot gyűjteni, hogy nemzetközi jogi érveket lehessen föltenni a szerb kormány implikációjáról a Ferenc Ferdinánd elleni merényletben. – Tehát azért ez a betűrengeteg, mert vannak dolgok, amiket meg kell magyarázni? – Azért, mert vannak bizonyos részletek, amelyek abszolút ismeretlenek, amiket ki kell fejteni, meg kell magyarázni, hogy az olvasó megértse, miről van szó. Mert különben nem világos, hogy mi történt. Például, mindenki úgy tudja, hogy Románia hátba támadott minket, az a hivatalos álláspont 100 éve, hogy megszegte a hármas szövetséget. A valóság az, hogy Románia nem volt tagja a hármas szövetségnek. Volt egy véd- és dacszövetsége a Monarchiával, amit Bismarck indíttatására I. Károly végül megkötött, és aláírt egy titkos szerződést. Senki nem tudott róla 1914. augusztus 4-ig. Mindenki sejtette, hogy van egy ilyen, de csak akkor, amikor a koronatanács volt, került az asztalra. Vannak dolgok, amit meg kell érteni. – Kiknek, milyen olvasóközönségnek szól ez a könyv? – Jó kérdés. A királynő párizsi követségéről írt könyvemből például kiderül, hogy mi nem is voltunk ott, csak beszélünk erről. És ez a történész számára kellemetlen. A közolvasó inkább méltányolja, amit írok, mint a szakember. Nem tartom történésznek például azt az embert, aki háromszor egymás után megjelenteti ugyanazzal a címmel 17 év távlatából a disszertációját Trianonról, és ugyanazt a hibát ejti háromszor, nem korrigálja. Tehát a könyv arról szól, amiről nem szól a hivatalos történetírás. Ennek többféle magyarázata van. Az egyik az, hogy nincs kutatótörténész, hanem egyik a másikat idézgeti, a másik pedig az, hogy a magyar történetírók nem tudnak románul, nem tudnak franciául. A forrásokat nem tudják elolvasni, nem fordították le azokat magyar nyelvre, holott a legalapvetőbb forrás közkézen kellene forogjon. Arról szól tehát, amiről nem szól a hivatalos történetírás. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 14.Ponta és az "átkozott" magyar szavazatokHozzászoktunk, hogy bármi történjék is ebben az országban, egyeseknek mindenről a magyarok jutnak az eszébe. A minap egy "politikai elemző", a sok közül, azt vetette fel, hogy miközben az embereket a Voiculescu- ügy szögezi a tévék elé, vagy ha az nem lenne eléggé "izgalmas", hallgathatnák Basescu fenyegetőzéseit, de – hozzátehetnénk – drukkolhatnak Johannisnak, Monica Macoveinek, esetleg Funarnak az elnökválasztáshoz, tehát, miközben ezekkel a dolgokkal vannak elfoglalva a politikusok, sajtósok, egyszerű tévénézők, észre sem veszik, hogy a miniszterelnök a magyarok szavazataival akarja megnyerni az őszi elnökválasztást. Ami az említett "elemző" szerint túl nagy ár, és teljesen felesleges. Az egyébként igencsak terjedelmes "elemzés" kissé teveálomszerűre sikeredett, mert belekeverte Tusványost, a magyar kormányfőt, az RMDSZ-t, a Magyar Polgári Pártot, de még a Washington Postot is, amiből aztán egyfajta "zakuszka" keletkezett – most van a szezonja –, aminek a "sava-borsa", azaz a lényege az, hogy szerinte az RMDSZ és az MPP azért szövetkezett, mert minden idők "legveszélyesebb ütközetére készül Románia megkaparintásáért". Ez a veszedelem, gondolom, kitalálták, természetesen az autonómia, ami "lényegében és európai uniós összefüggésben, függetlenséget jelent". Az "elemző" ennél is tovább megy, és kijelenti: "A magyar etnikumú román politikusok által az őszre előkészített csapás egyebek között "a románok történelmi kultúrájának hiányára alapoz". Állításait igazolandó felvázolja "a magyar etnikumú román politikusok akcióinak rövid történetét". Eszerint az RMDSZ reméli, hogy a Gyulafehérvári Kiáltvány napirenden tartásával megnyerheti az erdélyi románság támogatását is autonómiaügyben. Csakhogy – világít rá –, 1918-ban "ideiglenes autonómiáról" volt szó az alkotmányozó nemzetgyűlésig, de a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban megengedett anyanyelvhasználat is "ideiglenes" volt, és az 1923-as alkotmány megszületésével megszűnt. Fájlalja, hogy erről a történelemkönyvek sem beszélnek. Hogy mi köze van ezeknek a dolgoknak a Ponta kampányához? Az, hogy az "elemző" szerint a kormányfő "lábbal tipor mindent néhány szavazatért", és ahelyett, hogy örülne, hogy "nincs magára" Európában – köztudott, hogy Románia belépett a luxemburgi bíróságon levő autonómiaperbe az elutasító EB oldalán –, menesztette a Hargita megyei prefektust, "szabad mozgásteret" biztosítva ezáltal a magyar pártoknak. És mindezt néhány "átkozott" szavazatért. Nem férne be egy "aktuális" keretébe a további eszmefuttatás, a lényeg az, hogy lehet, sőt kell is barátkozni a székelyföldi magyarokkal, hogy "érezzék itthon magukat" Romániában, de ennyit és nem többet. Mert szerinte a magyar politikusok az autonómián tulajdonképpen a krímihez hasonló függetlenséget értenek. Ergo, az RMDSZ-nek semmi keresnivalója a kormányban, mert elért mindent, ami törvényesen elérhető. Ki kell rúgni, megszüntetni etnikai pártként, iratkozzanak be a PPDD- be vagy a PRM-be. Sommás eszmefuttatás. Hasonlókkal egyre gyakrabban fogunk találkozni az elkövetkezendőkben. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 19.Egymás mellett, egymást erősítveSzent István-nap Székelyszentistvánon Az államalapító királyunkról, Szent Istvánról elnevezett egyetlen székelyföldi településen, Székelyszentistvánon vasárnap rendezték a hagyományos Szent István-napi megemlékezést és falunapot. Az ünnep alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten Kiss Dénes református, Tőkés Lóránt unitárius lelkipásztor és Vitus Lajos római katolikus plébános szolgált. Tőkés Lóránt a honfoglalás és az államalapítás jelentőségét méltatta, rávilágítva, hogy ezerszáz éves Kárpát-medencei megmaradásunk az élni akarásunk bizonyítéka. Ez a tény feljogosít arra, hogy dicső történelmünkből táplálkozva pozitív jövőképet vázoljunk közösségünk számára. A helyi vegyes kórus műsorát követően az első székelyföldi Szent István-szobor állításának történetéről Kiss Dénes református lelkipásztor vetített képes előadását nézhették meg az ünneplők. Az istentisztelet után megkoszorúzták a templomkertben felállított Szent István-szobrot. A református egyház nevében Szász János és Lőrinczi Gyula szentistváni és csókfalvi megyebírók koszorúztak, az unitárius egyház nevében Tőkés Lóránt lelkész és Faluvégi József volt főgondnok, a római katolikus egyház koszorúját Vitus Lajos plébános és Csonta Ferenc gondnok helyezte el, koszorúzott továbbá a gazdakör nevében Nemes József, a Szent István iskola nevében Albert Csilla igazgató, Bartalis Ibolya, az RMDSZ hármasfalui szervezetének elnöke. A történelmi magyar egyházak, a helyi civil szervezetek és a gazdakör képviselői mellett Makfalva község nevében Márton Zoltán polgármester és Vass Imre alpolgármester, a Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök és Csonta Ferenc, a települési székely tanács elnöke, míg a Magyar Polgári Párt nevében Biró Zsolt országos és Muszka Árpád helyi elnök koszorúzott. "…Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség" A koszorúzási ünnepség utáni oldottabb hangulatú, a "gulyáságyúk" védelmében zajló programrészt Márton Zoltán polgármester nyitotta meg. Rövid üdvözletében a Szent István király Imre herceghez írott intelmének az alázatra vonatkozó, örök érvényű és kevesek által betartott passzusát idézte, miszerint: "…semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség". Kiemelte, hogy az autonómiáért folytatott küzdelemben mindenkinek helye, szerepe és felelőssége van. "Segíteni kell a szorgalmas angyaloknak, hogy eredménnyel olajozzák odafönn a csillagok tengelyét és idelenn degenyegezni kell az idő kerekét, hogy könnyebben forduljon végre a javunkra." Ezek után felkérte Izsák Balázst mint "fő degenyegezőt", hogy köszöntse az ünneplő közösséget. Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint Az SZNT elnöke, Izsák Balázs felvezetőjében az alapokról, Szent Istvánról, az államalapításról szólt, majd áttért a napi aktualitásokra. Elmondta, hogy a magyarság a kereszténység felvételével tulajdonképpen a nyugati keresztény civilizáció legkeletibb részévé vált. Ez jelenleg is így van. "Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint, ezért van szükség autonómiára. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, ne sikerüljön letérítenie senkinek arról az útról, amelyen több mint tíz éve elindultunk", jelentette ki egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Egy a nemzet! Köszöntőbeszédében Biró Zsolt az autonómia melletti kiállást méltatta. "Makfalva községre, Hármasfalura és ezen belül Székelyszentistvánra mindig úgy tekintünk, mint az autonómiaharc marosszéki bástyájára. Itt tűzték ki először a székely zászlót, Marosszéken itt fogadták el elsőként a székelyföldi autonómiahatározatot. A történelem kereke forog – hallottuk az igehirdetés alatt is. Néhány éve itt nem szólhattunk, kirekesztettek, de a következetes kiállásunk meghozta gyümölcsét. Ma nem a kirekesztésről, hanem az egység fontosságáról kell beszélnünk. Egy a nemzet! – fogalmazhatjuk meg a magyar államalapítás ünnepén, és jó érzéssel tölt el, hogy ma tényleg elmondhatjuk: viharos évtizedek után ma az állampolgárság kiterjesztésének köszönhetően közjogilag is a magyar nemzet részei vagyunk. Érezzük a gondoskodást, az odafigyelést. (…) A román külügyminiszter autonómiát tagadó kijelentéseire érkező válasz több mint jelzésértékű számunkra. Az anyaország immár nem mostohaanyaként viszonyul hozzánk. Az autonómia melletti kiállás, annak támogatása evidencia, és ez az egyik feltétele küzdelmünk sikerének. A másik tényező viszont a mi kezünkben van! Közösen kell felmutatnunk az autonómiaigényünket itthon is, mindannyian, közéleti szereplők, politikusok és civilek egyaránt. Egymást nem kirekesztve, hanem kiegészítve, egymás mellett, egymást erősítve. Legyen ez az idei augusztus 20-i ünnepség legfőbb üzenete Székelyföldön", mondta az MPP elnöke. A falunap szabadtéri műsorral folytatódott. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 22.Istennek áldása legyen a mi nemzetünkön!Augusztus 20-i ünnepség a Színház téren Több száz ember gyűlt össze szerda este a Színház téren, hogy részt vegyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepségen. A rendezvényen a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották a nemzetiszínű szalaggal átkötött megye kenyereit, amelyeket a kétszeres világbajnok pékmester, Tőkés Tibor készített. "Dicsőítünk téged, Atyánk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret és megszaporította, hogy táplálja velük az összegyűlt sokaságot. Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk ünnepén összegyűlve itt ünnepeljünk, aki hétről hétre meg- megszaporítod és szétosztod köztünk az eukarisztia kenyerét, áldd meg ezeket a kenyereket, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét…" – hangzottak az áldás szavai, majd a megszegett kenyereket szétosztották a megjelentek között. A téren kiállított, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített Szent István-szobrot, illetve Szabó Albert képzőművész alkotását, a Szent Korona másolatát a gernyeszegi 15-ös Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata "őrizte" Balogh József főkapitány vezetésével. Fellépett a Hajdó Károly vezette marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar, Samu Etel Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében dr. Farkas Balázs konzul méltatta a nap jelentőségét. Arra biztatott, hogy a jövőbe tekintve, Szent István szellemiségét követve, őrizzük meg az itt élő népek közötti szolidaritást, a magyar nemzet összetartását. Hozzátette: a magyar kormány Szent István szellemiségében kívánja a nemzetet továbbépíteni, stabilitását megőrizni. Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "A mai napon azért gyűltünk össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egyben tartott minket itt, a Kárpát-medence ölelő karjaiban. (…) A mi nemzetünk túlélte a történelem viharait, megmaradt, és reményeim szerint megmarad itt, Erdélyben is, a mi tündérországunkban". Szent István király intelmeit ma is példaértékűnek nevezte, Marosvásárhelyt viharsaroknak, ezért kell ragaszkodnunk értékeinkhez, szimbólumainkhoz, a hitünkhöz... Ugyanakkor Széchenyi István szavaival üzente "megalkuvó, áruló magyar vezetőinknek", hogy akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember. Tőkés Tibor pékmester a Népújságnak nyilatkozva mondta: Augusztus 20. a magyarok szent ünnepe, pékmester vagyok, ez a nap az újkenyérnek is a napja. István királyunk megáldotta ezzel az ünneppel a népet. A legnagyobb 38 kilós, a másik 28 kilós, a harmadik 32 kilós kenyér, a hozzávalókat az Eldi pékség biztosította, az Eldi pékség jóvoltából készítettem el ezeket a kenyereket. A rendezvényen jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A kérdésre, hogy miért Vásárhelyre jött ünnepelni, azt válaszolta: Augusztus 20. a magyar államiság ünnepe, nemzeti ünnep is ugyanakkor, nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem szerte az egész világon. Itt, Erdélyben is egyre szívesebben gyűlnek össze ilyenkor az emberek, hiszen a magyar nemzet egységét is jelképezi. "Azt hiszem, hogy mindenhol, ahol magyarok élnek, ez az a nap, amikor együtt vagyunk lélekben, és ha lehet, akkor ilyen szép helyen, mint Marosvásárhely, jó, ha fizikai közelségben is érezzük egymást. Marosvásárhelyre azért jöttem, mert vásárhelyi barátaim hívtak, és úgy éreztem, itt a helyem mellettük". Az augusztus 20-i rendezvény a magyar és a székely himnusszal zárult. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 17.Digitalizált" fantáziajátékJó hazai szokás szerint botrányosan indult az idei tanév is. Az első és második osztályos gyerekek tankönyvek nélkül kezdték el a tanévet, mivel több kiadó óvást nyújtott be a könyvek kiadására kiírt közbeszerzési eljárás ellen. Az ellenzék a tanügyminiszter azonnali lemondását követelte, mert szerinte a kisdiákok az ő hozzá nem értése és közömbössége miatt voltak kénytelenek tankönyvek nélkül kezdeni a tanévet. Ezzel szemben a tanévnyitón a miniszterelnök mosolyogva jelentette ki, hogy Romániában minden első osztályos gyereknek van internet-hozzáférése a telefonján, és a kormány úgy döntött, "hogy a XXI. századba lép a tankönyvekkel", azaz áttér a digitalizálásra, ami a jelek szerint nála kimeríti az oktatás reformját. A kormányfő úgy gondolja, probléma nincs, csupán annyi, hogy ez a "reform" számos érdeket sért, egyesek pénzektől fognak elesni, ezért tiltakoznak ellene, mert "megvásárolt támogatóik vannak a politikában és a médiában is". A miniszterelnök nyugodt és derűs volt, hiszen ha Romániában nincs olyan gyerek, még az első osztályosok között sem, aki ne értene a számítógéphez, és akinek ne lenne internet- hozzáférése a telefonján, akkor nem is lehet gond. Ezért aztán azt is mondta, hogy "nem tarthatják meg a régi tankönyveket azok miatt, akiknek van pénzük megvásárolni a politikusokat", és sajnálta, hogy "megbénították az első osztályt", de "a romániai oktatásnak reformokra és új, digitális tankönyvekre van szüksége". Ámulunk és bámulunk, hogyan pattanhatott ki eme zseniális sziporka a miniszterelnök agyából?! Mert az nehezen hihető, hogy ne látott volna például oltyán falut – hogy csak közelebbi hazájáról beszéljünk –, ha néha hazaruccant bukaresti aranykalitkájából, amelyekben talán még a középkorinál is elmaradottabb körülmények között élnek az emberek, nincs villany, telefonhálózat, víz- és csatornarendszer, az árnyékszék az udvar végében van, az iskola omlik a gyerekek fejére, és a tanulók többségének egyetlen napi tápláléka a napi kifli és pohár tej, amit a suliban kap. Vagy csak alulírott hiszi azt, hogy előbb egy "normális" iskolára, tankönyvre, napi kenyérre, jó oktatóra van szüksége egy elemistának, a telefonos internetezésre ráér majd azután, ha megtanulta leírni a nevét? A kormány feje nagyvonalúan nem vett tudomást arról, hogy az első és második osztályosok új tankönyvek nélkül kezdik az új tanévet, és az oktatási rendszerrel kapcsolatos távlati tervekről, újításokról beszélt. Mint mondta, a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak minél előbb át kell térniük "a jövő oktatására". Aki nem él itt, nem látja a szomorú valóságot, talán még hitelt is adhat ezeknek a szavaknak. De mi mindannyian tudjuk, hogy kizárólag kampányszövegről van szó. Annyira nem naivak a mezítlábas, éhes gyerekek szülei sem, hogy szavazási kedvüket növelné Ponta "digitalizált" fantáziajátéka. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 20.Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel?Bíró Zsolt szerint az MPP bizottságban kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt változattal találkoznánk Álszerénység nélkül kijelenthető, hogy a Magyar Polgári Párt bizottságban kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt autonómiastatútum-változattal találkoznánk, és ugyanúgy kijelenthető, hogy a Székely Nemzeti Tanács tízéves kitartó és következetes munkája nélkül sem tartana ott az autonómiamozgalom, ahol tart – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Fontosnak nevezte, hogy a Kolozsváron két nappal ezelőtt bemutatott és közvitára bocsátott autonómiatervezetben 25 év után az RMDSZ is kimondja, hogy Székelyföld esetében területi autonómiát akar, nem elegendő a személyi elvű vagy kulturális autonóma. Székelyföld a romániai magyarság belső anyaországa, egy olyan terület, ahol az elmúlt negyedszázad exodusa ellenére a magyarság legalább részarányát őrzi. Olyan körülmények között, amikor naponta átlagosan 65 magyarral számlálunk kevesebbet Erdélyben, ezt szem előtt kell tartani. Olyan egységre van szükség, mint a Nagy Menetelés alkalmával Véleménye szerint a közvita során egyrészt meg kell győzni a román közvéleményt, hogy az autonómia nem ördögtől való, és semmilyen hátrányuk nem származik belőle; másrészt a magyar közösségen belül kell kialakítani a lehető legszélesebb konszenzust. Olyan egységre van szükség, mint a Nagy Menetelés alkalmával. – Képletesen azt is mondhatom, hogy tovább menetelünk, és ezen menetelés állomásai a közvita, majd a tervezet parlament elé terjesztése. Bizakodva tekintek a közvita elé, és tartalmas, higgadt párbeszédre számítok, még akkor is, ha az előjelek nem túl kedvezőek sem román, sem magyar oldalon – mondta az MPP elnöke. Elmondta, hogy az autonómiastatútum kolozsvári ismertetőjét, illetve közvitára bocsátását megelőzően Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az MPP közösen végezte el az utolsó kiigazításokat. – Erre azt szokták mondani, hogy kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel ajánljuk a közvélemény figyelmébe. A magunk részéről szerettük volna, hogy ha ez a tervezet hamarabb és az előre beütemezett terv szerint lát napvilágot, éppen azért, hogy a különböző félreértéseket el lehessen kerülni, hogy ne szülessenek különböző összeesküvés-elméletek, hogy tisztán és világosan ki legyen mondva: itt van egy tervezet, ehhez hozzá lehet szólni, sőt hozzá kell szólni, hogy ki tudjunk alakítani egy olyan törvénytervezetet, amely mögött a lehető legszélesebb konszenzus létezik. Székelyföld esetében mindenki területi autonómiát akar Az elnök a tervezet legnagyobb jelentőségét abban látja, hogy az erdélyi magyar politika minden közszereplője által kimondatott az, hogy Székelyföld esetében területi autonómiára van szükség. – Nem elegendő Székelyföld vonatkozásában kulturális vagy személyi elvű autonómiáról beszélni, ennél többet akarunk. Ez úgy tűnik, hogy az elmúlt 25 évben nem nagyon mondatott ki az RMDSZ részéről, ezért bíráltuk is éppen eleget, és örülünk, hogy ez a konszenzus végre megteremtődött. Innentől kezdve világos a képlet Bukarestben is, Brüsszelben is, és mondhatom, Budapesten is, hiszen sokszor szembesültünk azzal a problémával, hogy nem nagyon értették külföldi barátaink, de román barátaink sem, hogy lényegében mit akarunk, és miért akarunk többen többfélét. Egy dolog most már világos: Székelyföld esetében területi autonómiát akar az RMDSZ-től a Magyar Polgári Párton, a Néppárton és a Székely Nemzeti Tanácson át mindenki, hogy hogyan nézzenek ki a hatáskörök, hogy mit veszük ennek alapjául, arról lehet, sőt kell is vitatkozni, de az alapelv egy, és innentől kezdve nem lehet ezt a dolgot megkerülni – hangsúlyozta Bíró Zsolt. A tervezetről elmondta, hogy a dél-tiroli modellből indul ki, alapvető elemeit ebből meríti, "kissé fellágyítva a korzikai tervezet elemeivel", és "nem követi a best practice, azaz a legjobb gyakorlat elvét, amely elvhez való ragaszkodás természetes kellene legyen a 21. században. Újságírói kérdésre válaszolva Biró Zsolt úgy fogalmazott, hogy a skót népszavazás jelentős előrelépés és hiva tkozási alap akkor, amikor a népek, nemzetek önrendelkezése kerül szóba. – Számunkra az a legfontosabb üzenet, hogy ott békésen lezajlik egy ilyen referendum, a londoni egységpártiak nem letiltanak, ellenszegülnek, hanem kampányolni mennek, és mint az eredmény mutatja, nem is sikertelenül. Írjuk ki az autonómia- népszavazást, és szívesen látunk minden bukaresti politikust a kampányrendezvényekre – tette hozzá. Izsák Balázs az eddig képviselt elvet egy mozdulattal felrúgta Lapunk felvetésére, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke Szilágyi Zsoltot támogatja, kijelentette: – Ez Izsák Balázs személyes döntése, aki magánemberként annak a román államelnökjelöltnek ír alá, akinek éppen akar, de ezt nem a sajtó előtt kellett volna megtennie, hiszen ez nem a Székely Nemzeti Tanács álláspontja, erről a kérdésről nem volt konzultáció sem a tanácsban, sem annak vezető testületében, sem az állandó bizottságban. Meggyőződésem, hogy ez nem szolgálja az autonómia ügyét. Egyrészt feladja azt az elvet, amit következetesen képviselt, s ezt most egy mozdulattal felrúgta. A másik veszélye pedig az, hogy mi történik akkor, ha a Szilágyi Zsolt által összegyűjtött néhány tízezernyi szavazat kerül csupán az autonómiatervezet mögé mint kvázi támogatott változat? Az SZNT elnökének volt egy korábbi felhívása – "egymillió szavazat az autonómiára" –, és ha csak pár tízezer szavazat gyűl össze, az nem hiszem, hogy használna az autonómia ügyének Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 24.Megoldáskeresés az itthonmaradásraMúlt csütörtökön, szeptember 18-án, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bővített országos vezetőségi ülést tartott a Kovászna megyei Maksán. Jelen voltak a mozgalom parlamenti képviselői közül Erdei Dolóczki István, Seres Dénes, Moldován József, Fehér László. Részt vett Darvas Kozma József egyházügyekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Zsombori Vilmos politikai alelnök, Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor gazdasági alelnök. A tanácskozás részleteiről Kelemen Kálmán elnököt kérdeztük, aki elmondta, hogy ismertették és szétosztották Hans Gert Pötteringnek, a Konrad Adenauer Alapítvány elnökének Európa egyesítése a kétezres évek fordulóján című munkáját, amely az elnök szerint ma is időszerű, különösen ebben a térségben. Kitűnő elemzés arról, hogy mi várható Oroszország részéről a 2010-es – 2020-as évek távlatából. – A fő napirendi pontok arról szóltak, hogy a négy parlamenti képviselőnk, akik egyben az illető régió felelősei is, milyen eredményeket értek el a Kelemen Hunor államelnök jelöltségét támogató aláírások összegyűjtésében. Az adatokból kiderült, hogy – beleértve a Hargita megyei körzetet is – a szükséges kétszázezer aláírásnak több mint a felét a mi kereszténydemokratáink körzetében gyűjtöttek össze – jelentette ki Kelemen Kálmán. A tanácskozásról két kérdéskört emelt ki. Az egyik abból indult ki, hogy a Nyergestetőn az egyházügyi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Darvas Kozma József csíkszeredai főesperes Ponta kormányfő jelenlétében elhangzott javaslata szerint újból össze kellene hívni a székely kongresszust, amelyet 1902-ben hívtak utoljára össze, és az lenne illetékes széles társadalmi párbeszédet folytatni szakértők bevonásával két dologban is: az egyik, hogy a magyar-magyar szembenállást olyan szintre szállítsa le, amely nem jár időnként azzal a hatással, hogy egy bizonyos cél elérésére annyiféle vélemény van, hogy lehetetlenné válik az együttműködés. A másik a kivándorlás, a fogyás, a fiatalok bizonytalan helyzetével kapcsolatos kérdéseknek a megvitatása, mivel ijesztő méreteket öltött már Székelyföldön is. Az RMKDM elnöke ebben a témakörben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök előadását emelte ki, aki konkrét javaslatokat is megfogalmazva arról beszélt, hogyan lehetne itthon tartani Erdélyben a magyar embereket. Darvas Kozma József szintén konkrétumokat fogalmazott meg, bemutatta azokat a szervezési, illetve ismeretterjesztési feladatokat, amelyekkel biztosíthatják az esetleges székely kongresszus sikerét. Megvitatták a további lépéseket az államelnök-választás ügyében, hogy mit kell tenni, hogy Kelemen Hunor minél több szavazatot kapjon, mivel az aláírásgyűjtés során is érdektelenséget tapasztaltak. Nemtetszésüket fejezték ki, hogy a második magyar elnökjelölt indítása megosztotta a magyarságot, nem igaz, hogy ez ahhoz járulna hozzá, hogy minél többen menjenek el szavazni, inkább kiábrándulást észleltek az emberek részéről, hogy megint nem tudtak megegyezni. Az elnök gratulált a parlamenti képviselőknek, hogy a migrációs törvény szavazásakor nem járultak hozzá a politikai kalandorság törvénybe iktatásához. Arról is beszélt, hogy jelen voltak az ifjúsági szervezet képviselői is, akik elmondták, miért nem akarnak kivándorolni, itthon keresik a boldogulásukat. Összegezve a tanácskozást, Kelemen Kálmán kijelentette: – Nagyon hasznosnak tartom az előadásokat. Jövőre 25 esztendős a romániai kereszténydemokrácia. Ugyancsak jövőre esedékes a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusa is, tisztújítással, program- és alapszabályzat- módosítással. Nagyon tartalmas és értékes tanácskozás volt, nyitottunk kapukat is, nem csak sápítoztunk, hogy az ifjúságnak nincs jövőképe, hanem megoldásokat és konkrét intézkedéseket is bemutattunk, amelyek az itthonmaradást segítik elő. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 30.A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a fellebbezést"Kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, legalább az egyik célba talál" Három hétig gondolkozott azon a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy az egyetemi charta törvénytelenségét állapítsa-e meg vagy sem, de három hét után is rossz ítélet született. Többségi szavazattal elutasították azt a fellebbezést, amit a peres felek – az RMOGYKE, az EMNT, az EMNP, az MPP és az RMDSZ – benyújtott, és amelyet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is támogatott – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd az orvosi egyetem kapcsán. A döntés április 23-án született, de az ítéletet és az indoklást csak a múlt héten kapta kézhez Kincses. Elmondta, a döntés többségi szavazattal született meg: a tanács elnöke Tanka Attila volt, az ítéletet Andreea Ciuca indokolta meg, illetve különvéleményt fogalmazott meg Mona Baciu bírónő. Mona Baciu a különvéleményben kifejtette, hogy az egyetemi charta 46. szakaszát, amelynek értelmében az ARACIS, a Felsőoktatást Felügyelő Országos Hivatal standardja kimondja, hogy a klinikai gyakorlatok csak román nyelven folyhatnak, és amely rendelkezést a charta kiterjeszt minden olyan tevékenységre, amely nem elméleti oktatás, törölni kell. A bírónő indoklása szerint ez a rendelkezés sérti az alkotmányt, a tanügyi törvényt, sérti a különböző vonatkozó európai emberjogi dokumentumokat. Amennyiben a még hátralevő bukaresti perekben az ARACIS- standard törvénytelenségét kérik megállapítani, vagyis, ha kedvező döntés születik, akkor perújrafelvételt lehet kérni, és törölni a chartából a 46. szakaszt – jelentette ki az ügyvéd. Bukarestben a Legfelsőbb Ítélőtábla kell döntést hozzon abban a perben, amit az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség indított el az ARACIS-standard törvénytelenségének a megállapítása érdekében. A tárgyaláson kiderült, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szenátusának a román kétharmada e mögé a bizonyos standard mögé bújt, mondta Kincses Előd, aki szerint nem is létezik, mert ahhoz, hogy egy ilyen standard érvényes legyen, szükség van a tanügyminisztérium jóváhagyására, amit kormányhatározatba kell foglalni. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson ezt az ARACIS jogi képviselője is elismerte. – Tehát egy nem létező szabályt alkalmaztak azért, hogy ne kelljen betartani a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit, jelentette ki. Hozzátette: ez ellen a törvénytelen rendelkezés ellen három hónapja benyújtotta a fellebbezést a magyar diákszövetség és az RMOGYKE, de még mindig nincs kitűzve a tárgyalás. A továbbiakban arról beszélt, hogy szeptember 19- én volt annak a közigazgatási pernek a tárgyalása a Bukaresti Táblabíróságon, amelyet az RMOGYKE indított, és amely mellé csatlakozott az RMDSZ, mivel a CNCD etnikai szavazással arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ARACIS-standard, amelynek értelmében nem lehet a magyar nyelvet használni csak az előadásokon, a gyakorlatokon, szemináriumokon, államvizsgán stb. pedig nem, nem diszkriminatív, holott ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvet az oktatási tevékenység csupán 30 százalékában lehet használni az úgynevezett magyar tagozaton. A CNCD két magyar tagja, Asztalos Csaba és Haller István diszriminatívnak nevezte, és Asztalos Csaba meg is indokolta. – A szeptember 19-i bukaresti tárgyaláson nem jelent meg az RMDSZ, noha a szövetség is megtámadta ezt a határozatot, amikor még nem volt kormányon. A tárgyalás szüneteltetését rendelték el addig, amíg a Legfelsőbb Ítélőtábla nem hoz jogerős ítéletet ezzel kapcsolatban. Egyébként, ha az a jogerős ítélet megsemmisíti az ARACIS-standardet, az minden más problémát megold. Ha pedig nem semmisíti meg, még mindig meg lehet állapítani a diszkriminációt, mert abban a perben a diszkriminációról nincs szó, tehát más jogalapja van. Úgyhogy kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, hogy legalább az egyik célba talál – mondta végül Kincses Előd. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 1.Reklámzászló vagy egy történelmi közösség lobogója?Szeptember 22-én érdemben tárgyalta a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székelyzászló-pert, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács indított a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség ellen. A tárgyaláson tanúként hallgatták ki Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség parancsnokát, aki kirótta a büntetést az EMNT-nek. Kincses Előd, az EMNT jogi képviselője szerint a rendőrparancsnok "lelkesen védte a lépés helyességét, mert állítása szerint a székely zászló reklámzászló. – Amikor felmutattam neki azt a színes fénymásolatot, amely Székely Mózes, az egyetlen székely erdélyi fejedelem 1603-ból való pecsétjét tartalmazta, azt válaszolta, hogy nem ismeri, és az egyébként sem hivatalos dokumentum". Az ügyvéd szerint nagyon szúrja a rendőrparancsnok szemét a székely zászló, azzal sem törődik, hogy a panaszhoz csatolták azt a segesvári ügyészségi állásfoglalást, amely kimondja, hogy a székely zászló egy történelmi közösség zászlaja, és nem lehet fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő jelképnek tekinteni. Elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2012. szeptember 26-án helyt adott Sandru Ilie fellebbezésének, és megsemmisítette a Hargita Megyei Tanácsnak a Hargita megyei zászlóra vonatkozó határozatát, amely szerint a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának, azzal az indoklással, hogy ez csak a székelység szimbóluma, viszont Hargita megyét nem csak székelyek lakják. – Tehát a táblabíróság is kimondta, hogy székely szimbólum, nem pedig reklámzászló, de Bertfelean ezeket a dokumentumokat figyelmen kívül hagyta, továbbra is fenntartotta, hogy reklámzászló, és mint olyan, engedélyköteles. Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy szeptember 23- án az Európai Emberjogi Bíróság három esetben is elmarasztalta Magyarországot Vajnai Attila és társai ügyében, akik kitűzték a vörös csillagot, illetve a sarlót és kalapácsot, ezeket a kommunista szimbólumokat, amelyek használatát a magyar törvények a fasiszta szimbólumokkal együtt tiltja. Annak ellenére, hogy törvényes tiltó rendelkezést hágtak át, a magyar államot mégis elmarasztalták, mert az Európai Emberjogi Bíróság véleménye szerint ezeknek a szimbólumoknak a tiltása sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. szakaszát, a véleménynyilvánítás szabadságát. – Álláspontom szerint ha az Európai Emberjogi Bíróság a törvény által tiltott kommunista szimbólumok tiltását helyteleníti, akkor értelemszerűen a régi, teljesen ártatlan, semmiféle diktatúrához és emberáldozathoz nem köthető, 1603-ból származó székely szimbólumok használatának a tiltása miatt Romániát egész biztosan el fogja marasztalni – jelentette ki Kincses. Az ítélethirdetést az ügyben október 7-re halasztották. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 4.Tőkés László erkölcsi kártérítést követel az Antena3-tólA temesvári események furcsa mementójának nevezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az Antena3 szeptember 15-i adását, amelyben Mihai Gadea és meghívottai – Filip Teodorescu és Ioan Talpes – hazaárulónak és Magyarország kémének nevezték, közvetve azzal is megfenyegetve, hogy ő is a Ceausescu-rezsim által hazaárulás vádjával elítélt Mircea Raceanu sorsára juthat. Tőkés "Temesvár szellemében" utasította vissza a Ceausescu-diktatúra "levitézlett harcosainak és örököseinek" az 1989-es forradalom emlékét és áldozatait is meggyalázó, nemtelen támadásait, és tegnap kártérítési követelést nyújtott be a bukaresti I. kerületi bíróságnál. A Kincses Előd ügyvéddel az Atlantic étterem protokolltermében közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón az EMNT elnöke kijelentette: "Véleményem szerint az Antena3 szeptember 15-i adásának moderátora és azok akik megszólaltak, magukat minősítették azokkal a rágalmakkal, amelyeket a fejemre szórtak, és minősítették a román titkosszolgálatot, amely tovább folytatja a volt szekuritáté gyászos hagyományát, de mindez minősíti magát a román államot is. Ez annak a jele, hogy tovább folytatódik a kommunista restauráció." Véleménye szerint ha Ponta nyeri meg a választást, egy posztkommunista kormány és egy utódkommunista államelnök még inkább a visszarendeződés irányába viheti Romániát. Corina Cretu EU-biztosi kinevezése is a volt kommunisták erősödését jelzi. Úgy fogalmazott, hogy az ominózus műsorból világosan kitűnik, hogy "negyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után még mindig azokkal találjuk szemben magunkat, akik 1989-ben a román politikai rendőrség nevében üldöztek, akik elnyomták a román népet, erdélyi magyar közösségünket és egyházainkat". Tőkés László szerint tovább kell folytatni a rendszerváltoztatást, hogy "megszabaduljunk a kommunizmus visszahúzó örökségétől". Kincses Előd elmondta, megfogalmazta és még a pénteki nap folyamán benyújtja a bukaresti I. kerületi bíróságnak az Antena3 elleni beadványt, amelyben 40 ezer eurós erkölcsi kártérítést követelnek a műsorvezetőtől és meghívottaitól, ahol az is elhangzott, hogy Tőkés László minősített kém (spion cu acte in regula). Ezt többek között egy 1989. október 20-i elismervénnyel "bizonyították", amelyben Tőkés megköszönt egy adományt. Az ügyvéd érdekes egybeesésnek nevezte a dolgot, mert éppen ’89. október 20-án mondták ki Tőkés László kilakoltatási ítéletét. Ráadásul Tőkés az elismervényben Isten áldását kéri az adományozóra. Kincses szerint a Tőkés Lászlót érő folyamatos támadásoknak az az oka, hogy a temesvári forradalom után a szekusok "reszkettek". Ezt, és hogy mit veszítettek, azóta sem felejtették el, és mindez dühödt bosszúvágyba csapott át Tőkéssel szemben. A polgári törvénykönyv alapján az erkölcsi kár okozása miatt letett beadványhoz csatolták a teljes adás felvételét és a tévéadó honlapján található anyagot, illetve két tanú meghallgatását is kérik majd az első tárgyaláson. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 4.Román alkotmányjogA hatalom pallérozásának, visszaszorításának, ellenőrzésének az alapvető eszköze nem más, mint az alkotmány. Az alkotmány valósítja meg a hatalom korlátozását, a hatalom joghoz kötöttségét. Nélkülözhetetlen dr. Varga Attila egyetemi docens új kötete, a román alkotmányjogot magyar nyelven tárgyaló egyetemi tankönyv sokban hozzájárul az alkotmányjog megismertetéséhez, az alkotmányosság értékeinek bemutatásához, és szükség esetén ismereteket és eszközöket nyújt az alkotmányosság védelméhez. A releváns alkotmányjogi szakirodalmat feldolgozó, önálló kutatásokon is alapuló kötetet haszonnal forgathatják a vizsgákra készülő joghallgatók, jogászok, politológusok, történészek vagy bárki, akit a román alkotmányjog és az alkotmányosság jelenlegi állapota érdekel – írja a kötet előszavában dr. Veress Emőd egyetemi docens. A könyv marosvásárhelyi bemutatójára a Bernády Házban került sor csütörtökön, a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében. Az est házigazdája Markó Béla szenátor, a szerző beszélgetőtársai Frunda György, a miniszterelnök tanácsadója és Ágoston Hugó közíró volt. Markó Béla és Frunda György is felidézte az 1990-es évek elejét, a "harcos éveket", amikor meg kellett tanulniuk az alkotmányt, hogy mit jelent az alkotmányjog és a kisebbségi jog, mennyire fontos, mennyire meghatározza az életünket. Ugyanakkor azt is megtanulták, mit jelent, ha valaki nem reálpolitikus. Mindketten úgy vélték, érthető, világos, Frunda György különösen a parlamenti képviselők figyelmébe ajánlotta, hogy tanulmányozzák, mielőtt szavaznának. Ágoston Hugó szerint rendszeres, koherens, szemléletes, logikus felépítésű könyv, amelyet tanítani kellene a média szakokon. A szerző elmondta, hogy a könyv nem szubjektív vélemény, nem esszéként megfogalmazott írás, nem publicisztika, száraz tudományos munka, amely nemcsak bemutatja az előírásokat, de vitatkozik is az előírásokkal, mert nagyon sok helyen rossz a szabályozás, módosítani kellene. Sok jelenlegi konfliktusnak, feszültségnek, hatásköri vitának a forrása, nemcsak egy köztársasági elnöknek a vérmérséklete, nemcsak a kormányok esetleges bizonytalansága, de nagyon sok konfliktus kódolva van a román alkotmányban, nem kellő precizitással írja le a hatásköröket, nem egyértelmű modelleket használ. A könyv tartalmáról szólva utalt az Alkotmánybíróság szerepére, amely nemegyszer túllépi saját törvényes és alkotmányos kereteit. Az emberi jogokkal kapcsolatosan elmondta, hogy vannak kimondottan egyéni jogok, vannak olyanok, amelyek egyéni jogok, de csak közösségben gyakorolhatók, pl. a nyelvhasználat, és a kimondottan kollektív jog, amikor a közösség a jogalanya annak a bizonyos jognak, mert másképp elképzelhetetlen annak a gyakorlása. Pl. az intézményalapítás joga. A könyvben tudományos igényességgel próbálja tárgyalni a kormánynak azt a gyakorlatát, hogy sürgősségi kormányrendeletekkel akar kormányozni, ezzel a feje tetejére állítva az egész hatályos jogrendszert. Egyebek mellett megállapítja: sokkal szerencsésebb lenne, ha Romániának parlamenti rendszere lenne, nem félelnöki rendszere, amely pontatlanul másolja a klasszikus francia példát. A szerző szerint a könyv kuriózuma és fontossága, hogy magyar nyelven íródott, a román jogi felfogást mutatja be, saját véleménnyel megtűzdelve, a román alkotmányos szabályozásokat mondja el magyarul, és ezáltal egy szélesebb réteg, nemcsak joghallgatók számára lehet hasznos, de bárki számára érdekes lehet, aki ezek iránt a kérdések iránt érdeklődik, ugyanis az alkotmányjog az a terület, amely bizonyos szempontból mindenkit érint, az életünk egészét átfogja. A kérdések során többek között felvetődött, hogy parlamenti vagy elnöki köztársaság lenne-e jobb, a képviselők/szenátorok mentelmi joga, hogy ellentmondás van az alkotmányban megfogalmazott szuverén állam elve és aközött, hogy Romániában, mivel EU-tagország, bizonyos hatásköröket Brüsszel gyakorol, hogy szükség van-e új alkotmányra, illetve mi lesz a sorsa a Crin ANtonescu bábáskodásával elindított alkotmánymódosításnak. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 15.Egészséges" párbeszéd, tabuk nélkülA Studium Alapítvány könyvtárában a civil társadalom képviselőivel találkozott hétfő kora délután Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje, ahol Vass Levente, az alapítvány társelnöke köszöntötte, illetve Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdezte a politika és a civil szféra kapcsolatáról. A beszélgetést megelőzően egy rövid portréfilmet mutattak be Kelemen Hunorról, amelyben a riporter többek között gyermekkoráról, kedvenc könyvéről, iskolás és egyetemi élményeiről kérdezte. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy szereti Csíkot, hogy korábban hokizott, néha lámpalázas, szívesen hallgat dzsesszt és klasszikus zenét, néha főz, kedvenc étele a tárkonyos krumplileves, szeret utazni, szereti Firenzét, a táskája meg nehéz. A kérdésre, hogy milyen a viszonya a civilekkel, Kelemen azt mondta, mindig a civil társadalom részének érezte magát. A pozitív, illetve negatív tapasztalataira vonatkozó kérdésre Verespatak ügyét negatívnak tartja, amikor a civilek meg sem kérdezték, csak "nyesték". Másik negatív tapasztalata az volt, hogy az autonómiastatútum bemutatása során, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács vehemensen támadta, a civil társadalom hallgatott. Egy másik kérdés az úgynevezett "civil kurázsira" vonatkozott. Erre azt mondta: vagy van, vagy nincs. Véleménye szerint sokkal több civil kezdeményezésre, közvitára lenne szükség, illetve, hogy a 90-es évekhez képest, amikor még mindenki mindenhez értett, ma a szakosodás a jellemző. Viszont a közvitában sokkal kevésbé van jelen, mint akkor. Nem hisz abban, hogy a civil társadalmat "egységes civil platformba lehetne terelni", lemaradások véleménye szerint szociális kérdésekben, a romakérdésben vannak, amelyekről ma még nem nagyon beszél a társadalom. – Ha erre nem találunk megoldást, hét baj lesz – jelentette ki. A kérdések során felvetődött, hogy a 2006-os gombatörvény még ma sem alkalmazható, és bár a gombászegyesületek többször folyamodtak a kormányhoz, a parlamenthez vagy az RMDSZ képviselőihez, megoldás máig sem született. Emiatt nincs gombavizsgálat a piacokon, és sok a gombamérgezés. Jó lenne, ha a politikum felkarolná az ügyet, mondta Málnási András, a Málnássy László Gombászegyesület elnöke. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője szerint újra be kellene vezetni a strukturált konzultációkat, fontos lenne, hogy az RMDSZ jobban kommunikáljon a "civilekkel", mert ha a demokratikus struktúrák jobban működnének, a civil társadalom is másként működne. Mezei Borbála, a Gyulafehérvári Caritas képviselője azt vetette fel, hogy bár a civil szervezetek állami támogatásból tartják fenn magukat, tavaly levágták a szubvenciókat. Kelemen Hunortól kérdezte, közben tudna-e járni ebben az ügyben az RMDSZ? Ezek mellett szóba került az is, hogy együtt kellene működniük a román és a magyar civil szervezeteknek, de egyesek felvetették azt is, hogy az RMDSZ esetleg román pártokba olvadva esélyesebben politizálhatna. Kelemen Hunor válasza az volt, hogy ha megszűnne az RMDSZ, azzal még nem oldódnának meg a problémák. – Nem hiszek az etnikai alapon szerveződött szövetség alternatívájában. Halálos veszedelem lenne, ha ideológiai alapon beolvadna román pártokba – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 15.V. Székelyföld NapokOrbán Balázs-díjátadó gála A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át. A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt. Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése. Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke. Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc. Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében Maros megye díjazottja Ludescher László Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert. 2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni. A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében. Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 20.A jelenné tett múltból előre tekintve tervezhetjük jövőnketKastélylátogatás Erdőszentgyörgyön – Ez a kastély és Erdőszentgyörgy fontos helyen áll az erdélyi magyar kultúrában. Sokan ellátogatnak majd ide, és ez a helyi közösség döntéseinek is köszönhető. Olyan magyar emberként jöttem ma ide, aki hisz abban, hogy csupán a jelenné tett múltból a jövő felé tekintve tervezhetjük jövőnket – mondta pénteken Erdőszentgyörgyön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államelnökjelöltje a Művelődésügyi Minisztérium alapjaiból tárcavezetői mandátuma idején helyreállított Rhédey-kastélyban, ahol a helyi közösséggel találkozott. Az elnök szerint az erdőszentgyörgyiek jó polgármestert, erős tanácsot választottak, amihez hozzátették a rendelkezésükre álló eszköztárat megyei és országos szinten. Ezt és más hasonló terveiket azonban azért tudták megvalósítani, mert "mellettünk állt a közösség, ott voltak önök, erdélyi magyarok – székelyföldiek, bánságiak, partiumiak, közép- és dél-erdélyiek –, akik huszonöt esztendőn át kitartottak a mellett a szövetség mellett, amelyet a kommunizmus bukása után hoztunk létre" – mondta egyebek között Kelemen Hunor. A továbbiakban arról beszélt, hogy kötelességünk meggyőzni a románokat, hogy az autonómiával "semmit sem akarunk elvenni Romániától; hozzá akarunk tenni, hogy legyen társadalmi stabilitás. Ahhoz, hogy tiszteljék Romániát, rendezni kell a román–magyar viszonyt úgy, hogy az erdélyi magyarok legyenek elégedettek, de egyetlen román ember se legyen vesztes". A legnagyobb problémának a bizalom hiányát nevezte, és kijelentette: amíg nincs bizalom a társadalmon belül, nem lehet az ország sikeres. Ezt üzeni a kampányban, mondta, hozzátéve, hogy nem csodát, tisztességes képviselőetet ígér. Borbély László politikai alelnök szerint a tizennégy államelnökjelölt közül Kelemen Hunor lenne a leghatékonyabb, amit az is bizonyít, hogy ő az egyetlen, aki ellenjelöltjeit nem támadja, minden lehetőséget megragad, hogy elmondja, miként képzeli el az ország vezetését a következő években. Kijelentette: a romániai magyar közösség akkor tud erős lenni, ha felmutatja összefogása erejét, illetve azt, hogy itt egy több mint egymilliós közösség közös akaratáról van szó. Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy a hétfői (sz.m. mai) rendkívüli tanácsülésen jóváhagynak egy összeget a bözödi út közbeszerzési munkálataira, így hamarosan el lehet kezdeni a felújítást. "Nemcsak Erdőszentgyörgyben, a térségben gondolkozunk" Csibi Attila polgármester a Népújság kérdésére elmondta, azért jött a szövetségi elnök Erdőszentgyörgyre, mert jelentős beruházást sikerült megvalósítaniuk, 14 utcának a teljes rehabilitációját, aszfaltréteggel, sáncokkal, járdákkal, ezt szerették volna átadni, de a rossz idő megakadályozta. Emellett azért is, mert művelődési miniszterként Kelemen Hunor nagyon sokat segített a Rhédey-kastély felújításában. – Számunkra nagyon fontos, hogy érezzük, támogatnak, foglalkoznak a problémáinkkal, ha tudjuk, hogy egy politikus, aki Bukarestben van, eljön hozzánk is. A Rhédey-kastély még jelenleg is restaurálás alatt van, aminek lassan a vége felé járunk. Ami a kastély használatát illeti, főképp a turizmust célozzuk meg, lesz itt egy turisztikai információs iroda, amit remélhetőleg már az idén megnyitunk, szeretnénk kiállítótermeket is berendezni a kastélyban, konferenciákat, polgári esküvőket lehet itt tartani, gyönyörű pincénk van a kastély alatt, borpincét tervezünk, ami szintén turisztikai látványosság lesz majd. Ezenkívül a teljes kastélyparkot szeretnénk visszaállítani olyanná, amilyen volt a Rhédeyek idején. Ez a legerősebb vonzereje Erdőszentgyörgynek, itt született Rhédey Claudia, akit közvetlen rokoni szálak fűztek a jelenlegi angol királyi családhoz, erre lehet építeni turizmust. Emellett ott van Bözöd, egyik bázisa a szalmafonásnak, amely egyre ritkább nálunk is, vagy Bözödújfalu, amelyről azt lehet mondani, hogy zarándokhellyé vált. Ezzel is elkezdtünk foglalkozni, úgy szeretnénk összerakni turisztikai programunkat, hogy ne csak átszaladjanak Erdőszentgyörgyön, szállást is tudjunk kínálni. Ebben nagyon sok környékbeli település bekapcsolódhatna. Például Székelyvécke, Kőrispatak, Makfalva, olyan települések, amelyekkel meg szeretnénk mutatni a turistáknak, hogy hogyan élnek az emberek itt nálunk. Nemcsak Erdőszentgyörgyben, hanem a térségben gondolkozunk, és a kistérségi társuláson keresztül tudjuk ezt a leginkább megvalósítani. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 24.A szabadságvágy mindig erősebb, mint a félelem1956-ra emlékeztek Tegnap délután az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete közös rendezvényen emlékezett az 1956-os magyar szabadságharcra. Délután 5 órától emléktábla- leleplezéssel kezdődött a megemlékezés, majd a Vártemplomban folytatódott, ahol Henter György vártemplomi lelkész rövid áhítatot követően kérte Isten áldását. "… egy nép azt mondta: Elég volt." (Márai Sándor) Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István- Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban – olvasható azon az emléktáblán, amelyet tegnap délután Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke és Peti András alpolgármester, a szervezet marosvásárhelyi elnöke leplezett le. A Vártemplomban Novák Zoltán történész az 1956-os magyarországi forradalom marosvásárhelyi "rezgéseit" elevenítette fel, mint mondta, Marosvásárhely gyakorlatilag leképezi az akkori erdélyi eseményeket: értesültek a magyarországi eseményekről, szimpatizáltak a történésekkel. Az ’56-os forradalom megerősítette a nemzeti szolidaritást, az akkori pártvezetés reagált erre, és amikor sikerült stabilizálni a helyzetet, elkezdte a leszámolásokat. Gráma János, az 56-os baráti társaság elnöke arra figyelmeztetett, hogy sohasem szabad elfelejteni ezeket az eseményeket, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg. Beszédében felidézte azokat az éveket: 17 éves volt, amikor verset írt az elnyomás ellen, emiatt ítélték el 8 évre. Szamosújváron ült négy évet, majd Brailára került. Beszéde végén egyperces néma főhajtásra kérte fel a jelenlevőket. Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke elmondta, hogy az adott szóért és az amellett való kiállásért töltött három évet Szamosújváron 1956-tól 59-ig. A jelen levő fiatalokhoz fordulva azt mondta, hogy mindig ki kell állni a meggyőződésért, mert olyan nemzedékre van szükség, amely visszaadja Székelyvásárhely hitelét, és arra kérte őket, ne szégyelljék magyarságukat. Végül Varga Lászlót, a legidősebb politikai foglyot köszöntötte, aki szintén jelen volt a vártemplomi megemlékezésen. Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 58 évvel ezelőtt Magyarország felemelte szavát az elnyomás ellen, tanúbizonyságot téve arról, hogy szabadságszerető nép. Október 23- án, mondta, emlékezünk azokra az erdélyi magyarokra is, akik 56 őszén áldozatot hozva szolidaritást vállaltak a magyarországi tüntetőkkel. Mert a forradalom közösségteremtő és felszabadító ereje a határon túl is megnyilvánult. Megköszönte a határokon kívül rekedt magyarságnak a bátor kiállását. A szabadság és összefogás napja arra int minket, hogy akkor vagyunk erősek, ha összefogunk, ha közösen cselekszünk. Ugyanakkor a legjobb, a legnemesebb céljaink is porba hullnak, ha széthúzunk – hangsúlyozta Szarka Gábor. A rendezvény a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. *** Ugyancsak tegnap délután 6 órától a Maros Művészegyüttes termében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete várta az érdeklődőket a Gondűzők színjátszó csoport Velünk vagy ellenünk – 1956 című zenés, verses emlékműsorával. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 4.Maros megyében a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90%-át az RMDSZ kaptaMaros megyében a 482.653 szavazásra jogosult polgárból 230.780-an jelentek meg az urnáknál, ami 47,81%-os részvételt jelent. Kelemen Hunor 51.664 szavazatot kapott, Szilágyi Zsolt pedig 5.743-at. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90 százalékát az RMDSZ kapta, és 10 százalékát az értelmetlen politikai megosztottság vitte el – nyilatkozta a Népújságnak tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. Elmondta, hogy a magyar mintákból származtatott adataik szerint egyértelmű, hogy a román szavazók esetében sokkal nagyobbnak bizonyult a tét. – Így a többségében románok lakta településeken megduplázódott tulajdonképpen a választók száma, mert ők egy esélyes elnökjelöltre szavaztak, a magyarok pedig egy politikai üzenetre mozdultak meg. Mindenképpen értékelem, hogy ezt a politikai üzenetet a magyar választók többsége megértette. Tehát a szavazatok közötti különbség abból fakad, hogy egészen más dolog motiválta a magyar, és más a román szavazókat. A továbbiakban arról beszélt, hogy az országos adatok több mint 91 százalékos feldolgozásából az derül ki, hogy Maros megye 16%- át adja az RMDSZ országos eredményének. Ez megfelel a megye demográfiai arányának, úgyhogy ilyen értelemben a Maros megyei RMDSZ megtette a tőle telhetőt. A megyei elnök ugyanakkor egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: a magyar választók egy bizonyos rétege már az első fordulóban román jelöltre adta le a voksát. Ez a korábbi választásokhoz képest újszerű jelenség. – Összegezve tehát elmondhatjuk, a magyar jelöltekre leadott szavazatok 90 százaléka a megyében az RMDSZ-t támogatta, ami azt jelenti, hogy a magyar választók zöme megértette az RMDSZ által a kampányban megfogalmazott politikai üzenetet: fontos, hogy a magyar közösség és politikai érdekképviselőet tekintélyét megerősítsük a román közéletben, és a részvételben tapasztalható különbség annak tudható be, hogy egészen más jellegű ok mozgósította a románokat, mint a magyarokat – jelentette ki Brassai Zsombor. Maros megyei adatok A megyei kerületi választási iroda (BEJ) adatai szerint: Az állandó választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 482.653 A szavazáson részt vevő választópolgárok száma: 230.780 Az állandó választási névjegyzéken szereplő polgárok részvételi száma: 208.894 Az állandó választási névjegyzéken nem szereplő, a választáson részt vevő polgárok száma: 20.236 Érvényes szavazatok száma: 224.990 (97,49%) Érvénytelen szavazatok száma: 5.790 (2,50%) A jelöltekre leadott szavazatok száma: 1. Klaus-Werner Johannis – 72.051 (32,02%) 2. Victor-Viorel Ponta – 59.609 (26,49%) 3. Kelemen Hunor – 51664 (22,96%) 4. Elena-Gabriela Udrea – 6.865 (3,05%) 5. Monica-Liusa Macovei – 6.281 (2,79%) 6. Cristian-Dan Diaconescu 6.039 (2,68%) 7. Calin Popescu-Tariceanu – 5.872 (2,60%) 8. Szilágyi Zsolt – 5.743 (2,55%) 9. Corneliu Vadim-Tudor – 5.408 (2,40%) 10. Gheorghe Funar – 2.552 (1,13%) 11. Teodor-Viorel Melescanu – 1412 (0,62%) 12. Constantin Rotaru – 679 (0,30%) 13. William Gabriel Brinza – 665 (0,29%) 14. Mirel Mircea Amaritei – 150 (0,06%) Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 6.Az SZNT nem pártlogikát és pártszempontokat követA Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük azt, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A megyei törvényszék nem hozott döntést az SZNT ügyében Tegnap zajlott a Maros Megyei Törvényszéken az a tárgyalás, amelynek a tárgya az a csendőrségi jegyzőkönyv, amelyben a március 10-én ünnepelt székely szabadság napjának a szervezőit 12 ezer lejre büntetné – jelentette be Izsák Balázs. – A bíróság úgy ítélte meg, hogy erről a keresetről, amelyben a jegyzőkönyv érvénytelenítését, megsemmisítését kértük, nem tud addig dönteni, míg nem születik a közigazgatási bíróságon zajló másik perben döntés, ahol annak a megállapítását kértük, hogy nem volt törvényes tiltás a székely szabadság napján szervezett felvonulás ellen. A második perben tehát még nincs kitűzött időpont – mondta. A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról Ugyancsak a sajtótájékoztatón ismertette A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról című közleményt, amelyet a Baszk Nemzeti Párt elnökével, Andoni Ortuzarral, François Alfonsival, az Európai Szabad Szövetség elnökével, illetve két breton szervezet képviselőjével közösen írt alá a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Tegnap délben folyt az egyeztetés, és Izsák Balázs elmondta, hogy ha az aláírók mindegyike beleegyezik, el fogják küldeni a közleményt a madridi kormánynak és a spanyol sajtónak is. A közlemény két modellből indul ki, a skót és az ukrán modellből. A skót modell azt jelenti, hogy Skóciában a skót népnek megadatott az a lehetőség, hogy éljen a demokrácia eszközeivel, és népszavazáson döntsön Skócia sorsáról, ez a demokratikus megoldás, a másik az ukrán modell, ahol a demokratikus megoldás helyett fegyverekkel próbálják eldönteni a jövőt. – Nekünk egyértelmű az elkötelezettségünk a demokratikus megoldás mellett, úgy gondoljuk, hogy a népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, normális és természetes, hogy népszavazással fejezhesse ki egy közösség az elképzelését a jövőről, illetve arról, hogy függetlenséget akar kivívni, vagy pedig autonómiát szeretne az államon belül, ahogy ezt a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld és a székely nép javára el akarja érni – hangsúlyozta az SZNT elnöke. A közlemény elérhető az SZNT honlapján magyar és angol nyelven. Népújság: – Hogyan kommentálja az MPP elnökének azt a kijelentését, hogy az EMNP jelöltjére leadott szavazatok csekély száma azt is jelenti, hogy a magyarok nem támogatják az SZNT autonómiastatútumát, lévén, hogy ez volt Szilágyi Zsolt kampányának központi témája? Izsák Balázs: – Butaság. Ami a szavazatokat illeti, ezelőtt öt évvel azt kértük a választóktól, hogy írjanak egy A betűt a szavazólapra, és ezzel érvénytelenítsék, mert nincs egyetlen jelölt sem, aki hitelesen képviselőheti Székelyföld autonómiáját. Akkor is ott volt Kelemen Hunor a jelöltek között. Ennek ellenére, a hátunk mögött a megszámlálhatatlanul kevés A betűvel, meg tudtuk szervezni a székelyek nagy menetelését. A Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk. Amikor a székelyek nagy menetelése előtt azt mondtuk, hogy százezer embert várunk, akkor is elhangzott, hogy kalandorság, mert hátha nem lesznek csak tíz-ezren! És ezzel mi kompromittáljuk magunkat! Nem kompromittáljuk magunkat, mi mozgósítunk. Ez a mi küldetésünk, és ennek megfelelően járunk el. Ha azt kellene megnézni, hogy hirtelen miért ez a vehemens kritika az SZNT-vel szemben, amikor mi tulajdonképpen következetesek voltunk, hiszen az öt évvel ezelőtti kiállásunkhoz képest most annyit változott a helyzet, hogy volt egy jelölt, aki felvállalta a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát. Az lenne az oka, hogy most mérhető volt, míg az A betűk nem voltak azok, vagy pedig az, hogy nem éreztek akkora ellenszenvet az A betű ellen, mint Szilágyi Zsolt vagy Tőkés László ellen?... Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 26.Vállalnunk kell gyökereinket!"Fontosak a csángók! Elsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg – mondta egyebek között Halász Péter néprajzkutató Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész Gyimes című, 550 oldalas, 33 fejezetből álló könyvének bemutatóján, amelyre hétfőn este került sor a Deus Providebit Házban. A kötet Gyimesbükk történetét taglalja a völgy benépesítésétől kezdve napjainkig. Salamon Józsefet saját bevallása szerint az a szándék vezérelte, hogy minden fellelhető adatot közöljön a településről, mert még mindig vannak, akik manapság is szeretnék beolvasztani a román többségbe a magyar anyanyelvű közösséget, és attól sem riadnak vissza, hogy történelmet hamisítsanak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a legfontosabb levéltári adatokat, tényeket, anyakönyvi, gazdasági és hadtörténeti adatokat az itt élő magyar közösség rendelkezésére bocsássa, mert Gyimesbükköt 1951-ben Bákó megyéhez csatolták, és minden eszközzel megpróbálták az itt élő magyarokat elrománosítani. Egyházközségileg azonban továbbra is a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez tartoznak, és a hitüket megőrző közösségeket az elnyomó rendszernek nem sikerült teljes mértékben megtörni. Isten teremtette jognak és ugyanakkor kötelességnek nevezte, hogy beszéljen a közösség múltjáról. – Vállalnunk kell gyökereinket, kötelességünk a hazugságokra rávilágítani, és megtalálni a helyes utat a szeretet és igazság jegyében – jelentette ki. A könyvet és a szerzőt dr. Barabás László néprajzkutató, a Károli Gáspár református egyetem tanára méltatta, kapcsolódási pontokat keresve Gyimes, Gyimesbükk és Marosvásárhely között. Óriási munkának nevezte, amely műfaji szempontból lehetne történelmi olvasókönyv, történelmi vagy akár egyháztörténeti monográfia, népismereti könyv, amelyben a tájtól a népviseletig mindent megtalál az olvasó, de nevezhetnénk akár egyházi missziós munkának, iskolai történeti munkának 300 évre visszamenőleg. Barabás László szerint nem szabad regényként olvasni, egyszerre végigolvasni nem lehet. Mégsem tanulmány-gyűjtemény. Salamon József a statisztikát, a szobrokat, a temetőt, a kollégáit, a tanítókat beszélteti. Hallatlan értékeket őriznek A könyvbemutatón jelen volt Halász Péter néprajzkutató, aki életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította, adatokat gyűjtve a Magyar néprajzi atlasz számára, és aki 2010-ben Gyimesközéplokra költözött. Kijelentette: "Fontosak a csángók! Ellsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg. Harmadsorban pedig azért, mert mindnyájunkra ez a sors vár nem csak Erdélyben, a Kárpát-medencében. Ezt a sorsot szánják nekünk még Brüsszelben is". Szükségből született meg ez a könyv! – Szükségből született meg ez a könyv – jelentette ki Salamon József atya, aki magát nem nevezte írónak: azért írta meg, mert más nem tette meg, és fontosnak tartotta, hogy ez a nép megismerje a múltját, igazi gyökereit. A hazugság, a történelemhamisítás ellen született meg a kötet, beleírta a sérelmeket is, például azt, hogy az ortodox egyház megkapta a temetőt, a kaput bezárja, más felekezet nem léphet be a temetőbe, november 1- jén nem engedték be világítani sem. – Ez most történik, a 21. században, ezen javítani kell – mondta. Véleménye szerint az ima az, ami az ezeréves határon erőt ad a gyimesbükkieknek, és megmaradásukat segíti. Ezt jelképezi a könyv borítója is, amely egy imádkozó csángó családot ábrázol. A telt házas eseményen fellépett az Öves együttes, Vrencean Anita, a XI. Szeret menti népdalvetélkedő elő helyezettje, énekek, táncok és szavalatok tették színessé a rendezvényt. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 5.Vincze: az európai kisebbségeknek közösen kell cselekedniük a jogsérelmek elleni fellépés ügyébenA múlt hét végén Berlinben került sor az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökségi ülésére és a Német Kisebbségek Munkacsoportjának éves találkozójára. Az elnökségi ülésen jelen volt Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke is. Vele beszélgettünk a tanácskozások részleteiről. – Az elnökségi ülésen általában áttekintjük a legfrissebb fejleményeket a különböző kisebbségi közösségekben, így fölvetettem a Mikó-ügyben született bírósági döntést. Korábban a FUEN kifejezte már szolidaritását a magyar közösséggel és az elítéltekkel, ismerték a helyzetet. Elmondtam, hogy sajnos megszületett a végleges bírósági ítélet, amely ártatlan embereket ítélt el, másrészt pedig egy, a magyar közösségnek visszajuttatott ingatlant ismét államosít. Az, hogy a református egyház tulajdonába visszakerült Mikó kollégium most ismét a román állam kezébe juthat, arra mutat rá, hogy a tulajdonjog még mindig nem szent és sérthetetlen Romániában. És azt is mutatja, hogy egy megszerzett jog tulajdonképpen egészen könnyen elveszíthető. Ez rögtön kapcsolódik is ahhoz az alaptételhez, ami miatt mi az európai szintű összefogást létrehoztuk a kisebbségekkel, és létrehoztuk a polgári kezdeményezést. Ennek egyik része éppen az volt, hogy a meglévő kisebbségi jogokat biztosítsa az Európai Unió, legyen az őre és szavatolója a megszerzett jogoknak. Az egy dolog, hogy megpróbálunk új jogokat kivívni, minden közösség szeretne előrehaladni, de alapvető feltétel, hogy legalább a meglévő jogokat biztonságban tudjuk, hiszen akkor tudunk előrelépni új közösségi jogok felé. Tudjuk, milyen fogadtatása volt az Európai Unió intézményeiben a polgári kezdeményezésnek, éppen a romániai bírósági döntés mutatja azt, hogy nem adhatjuk fel, és az európai kisebbségeknek továbbra is közösen kell cselekedniük a hasonló és a más jogsérelmek elleni fellépés ügyében. – Az elnökségi ülésen merültek-e fel más kisebbségek esetében hasonló jogsértések? – Bár az elnökségnek nincs tagja Franciaországból, a breton közösségből, de fölmerült az a sajnálatos tény, hogy Franciaországban átrajzolták a régiókat oly módon, hogy a közepes méretű franciaországi régiók beolvadtak sokkal nagyobb régiókba, ami a helyi és regionális identitást és nyelveket veszélyezteti. Így a bretonok beolvadtak egy nagyobb régióba, amelyben a számarányuk még jelentősebben feloldódik. Ugyanez történt Elzásszal is, azt egy másik nagy régióhoz csatolták. Ez aggasztó, hiszen az Európai Unió egyik alapító tagállamában történt, és, bár mindenféle tiltakozás, több százezres aláírásgyűjtés, utcai tüntetések voltak Franciaországban, a francia kormány regionalizációs tervét nem sikerült megakadályozni. A francia nemzetgyűlés, úgy tudom, már döntött is ebben az ügyben. Tehát vannak még hasonló nehéz helyzetben levő közösségek. De ismerjük a görögországi törökök helyzetét, ők vannak talán a legnehezebb helyzetben Európában, ezért a FUEN úgy döntött korábban, hogy a jövő évi kongresszus Görögországban lesz. – A francia regionalizáció precedens-, illetve jelzésértékű lehet számunkra is, mert Románia is készül a régiós átalakításra. – Mi rögtön éreztük ebben a párhuzamot. Azt hiszem, eléggé hatásosan és eléggé hangosan tudtuk az álláspontunkat ismertetni Brüsszelben, Európában, és ezt folytatnunk kell mindenképpen, hogy ne legyünk részesei egy franciaországihoz hasonló forgatókönyvnek. – Ami nagyon könnyen előfordulhat… – Pillanatnyilag nem tudunk arról, hogy lennének olyan tervek, amelyek most átalakítanák a romániai régiókat. Egyelőre egy új elnök lép hivatalba, nem tudjuk pontosan, hogy ebben az ügyben milyen tervei vannak, illetve a parlamenti többség helyzete is labilis jelenleg. Tehát nem lehet azt mondani, hogy van egy olyan többség, amely ilyen vagy olyan irányba mozdítaná el a regionalizációt. Még nem súlyos a helyzet, csak várjuk ki, hogyan alakul. – Annyit máris tudunk, hogy az elnök a választási kampányban többször is hangoztatta, nem ért egyet az etnikai alapú régiókkal. – Az elnök egymaga nem tud dönteni ebben a kérdéskörben. Ha lesz egy parlamenti többség, amely tervezetet tesz az asztalra, és közvitára kerül, akkor látjuk meg, hogy mi a javaslat, és hogyan viszonyuljon ehhez az erdélyi magyarság. – A német munkacsoportban a FUEN elnöke felvetette a Minority SafePack helyzetét. – A német munkacsoport ülésén természetesen felmerült a polgári kezdeményezés. Nálunk, Közép-Kelet-Európában az Európai Bizottság elutasítása nem váltott ki különösebb visszhangot, mert, úgymond, hozzá vagyunk szokva az elutasításokhoz, de Németországban például kormányzati tisztségviselők és a törvényhozás tagjai is figyelnek erre a témára. Meglehetősen érzékenyen viszonyultak hozzá, megértően, és elfogadva, hogy ez az európai kisebbségeknek egy olyan fölvetése, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni vagy elutasítani azzal, hogy nem illeszkedik az európai szerződések valamelyik cikkelyébe. Viszont alapot jelenthet egy folyamat elindításához, amelynek a vége mindenki szerint az kellene legyen, hogy a tagállamok megértést, elfogadást tanúsítsanak a kisebbségekkel szemben, és biztosítsák a jogok bővítését. Az Európai Uniónak intézményként ugyanezt kellene cselekednie: beilleszteni a kisebbségi jogokat az alapvető jogok csomagjába, és őre, szavatolója lenni a kisebbségi jogoknak. Azt gondolom, hogy Németországban vannak szövetségeseink, ebben a tekintetben a német szövetségi kormány kisebbségi biztosa folyamatosan ott volt a tárgyalásokon, régi barátunk, ismeri a kezdeményezéseinket, és felajánlotta a segítségét. Ha pedig Németország támogat egy ilyen kezdeményezést, akkor természetesen jóval nagyobb esélyünk van itt Brüsszelben beszélni róla. A FUEN részéről mi természetesen folytatjuk a párbeszédet az Európai Bizottsággal, hiszen túl azon, hogy most a bíróságon van a polgári kezdeményzés, elkezdődne egy valós párbeszéd kisebbségügyben. Az első találkozó már megvolt, és a felek abban állapodtak meg, hogy el kell kezdeni a párbeszédet az európai kisebbségi jogokról, úgy hogy ez mindenképpen biztató. Partnereket kell keresnünk, lobbizni kell. Tulajdonképpen a jó személyes kapcsolatok révén mozdulhatnak előbbre a kisebbségi ügyek. Mózes Edith e-nepujsag.ro Erdély.ma 2014. december 5.Kit véd az igazságszolgáltatás?Kincses Előd ügyvéd tegnapi sajtótájékoztatóján érdekesnek nevezte, hogy az igazságszolgáltatás "a szekus generálisokat jobban védi, mint a miniszterelnököt". Ezt annak kapcsán mondta, ami abban a perben történik, amelyet Tőkés László indított az Antena 3, illetve Filip Teodorescu és Ioan Talpes ellen. Ugyanis a népesség-nyilvántartó hivatal két másik ügyben – amelyekben szintén Tőkés László volt a felperes, és Victor Pontát, illetve Radu Tudort és Dana Grecut perelte – nem kérte tőlük az alperes magánszemélyek adatait, ezeket az adatokat direkt a bírósággal közölte, illetve Victor Ponta esetében a Victoria téri idézés után ő maga közölte a válasziratban, mondta az ügyvéd. – Eléggé furcsa hozzáállás – jelentette ki –, nem tudom, hogy Tőkés László személyének szól-e, vagy pedig azoknak a szekus generálisoknak a védelmét szolgálja, akiket bepereltünk, hiszen Filip Teodorescu a Ceausescu-korszakban a kémelhárítás alparancsnoka volt, és Ioan Talpes néhány évig a külföldi kémelhárításnak volt a vezetője. Furcsa, hogy a szekus generálist jobban védik, mint a miniszterelnököt. A következőkben az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakaszát, valamint az Emberjogi Bíróság gyakorlatát idézte, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos jogvitában. Illetve, hogy a bírósági eljáráshoz fűződő jognak a hozzáférhetőség lényeges eleme. A beadványt október 3-án postázták. Ebben kérelmet fogalmaztak meg Filip Teodorescunak 30 ezer euró, Ioan Talpesnek 15 ezer euró és Mihai Gâdeának, együtt az Antena 3-mal, tízezer euró kifizetésére való kötelezésére vonatkozóan, mert a 2014. szeptember 15-i, A nap szintézise (Sinteza zilei) adásban azt állították Tőkés Lászlóról, hogy hazaáruló, Magyarország kéme, illetve hogy a magyar biztonsági szolgálat fizeti. – Természetesen azt is kértük, hogy ennek a hazug állításnak a cáfolatára kötelezzék A nap szintézise adást – tette hozzá Kincses, rámutatva, hogy a dokumentum, amire hivatkoztak, a Securitate irattárában van, úgyhogy tulajdonképpen törvényesen nem is lehetett volna előszedni, és arról szól, hogy Tőkés László egy elismervényt írt alá aznap, amikor a temesvári bíróság elrendelte a kilakoltatását, hogy húszezer lejt átvett, és isten áldását kérte az adományozókra. Az átadókról nem lehet tudni, kik voltak: az egyik meghalt, a másik eltűnt Amerikában, úgyhogy sose derült ki, hogy ez a Securitate beugratása volt, vagy lehallgatták Tőkés lakását. Kincses Előd szerint az egész "szekusművelet", így próbálták lehetetlenné tenni Tőkés Lászlót. Egyébként mind a Securitate Dossziéit Vizsgáló Bizottságnak, mind a Bukaresti Táblabíróságnak van egy olyan határozata, hogy Tőkés nem volt ügynök. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 6.Változások, kihívásokNagyernyében tanácskozott az RMDSZ megyei vidékfejlesztési és mezőgazdasági bizottsága A december 5-én tartott, sajtóreggelivel egybekötött beszélgetésen a bizottság tagjai mellett jelen volt Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Balogh József megyei ügyvezető alelnök, Nagy Tamás Péter államtitkár. A tanácskozáson a gazdák problémáiról, az elkövetkezendő időszak pályázási lehetőségeiről beszéltek. Birtalan István, Marosszentgyörgy alpolgármestere, a rendezvény főszervezője szerint azért fontosak ezek a találkozók, hogy az információ minél gyorsabban és minél pontosabban jusson el vidékre, ahol nagy problémák vannak, és még nagyobbak lesznek az elkövetkezendőkben, amikor a gabona és a hús ára csökkenni fog. De a következő években probléma lesz az élő állatok értékesítése is, ami kiemelt lehetőség volt eddig a magyar vidékeken a gazdáknak. – Valamikor biztattam őket, foglalkozzanak mezőgazdasággal, most egy kicsit mea culpázok, és arra biztatom őket, más irányban is próbálkozzanak – nyilatkozta a Népújságnak Birtalan. Bordi Zsolt, a kifizetési ügynökség aligazgatója arról beszélt, hogy miként módosulnak a Nyárád és Küküllő menti kaszálókra vonatkozó támogatások a 2014–2020-as időszakban. Balogh József megyei ügyvezető alelnök szerint olyan helyzetbe kerültek a kistermelők, akik öt, hat, maximum tíz hektáron dolgoznak, hogy akár összeadva azokat a támogatásokat, amit hektáronként kaptak, veszteségesen működnek. – A gond ott van, hogy el vannak adósodva, és ezeket az adósságokat törleszteniük kell a következő esztendőig, mert ha nem, nem jutnak se vetőmaghoz, se gyomirtóhoz, se műtrágyához. De még ennél is nagyobb baj, hogy újabbnál újabb törvények jelennek meg, ahol egy kalap alá veszik az egész mezőgazdasági rendszert Romániában – jelentette ki, kitérve arra, hogy például a hegyvidék, ahol hatalmasak a vadkárok, ugyanolyan támogatásban részesül, mint az alföld, ahol ezer és ezer hektáron dolgoznak. Mint mondta, ezeket a hátrányokat kellene ledolgozni, olyan térképeket kidolgozni, ahol tájegységek szerint lehet támogatást nyújtani. – Én is foglalkozom mezőgazdasággal, de ha ebből kellene megéljek, nem tudom, mi lenne. Fajállatokat is tartok, lipicai lovakat, elkezdtük a kacsa- és libatenyésztést is. Mert gabonát értékesíteni a mai árakon kész csőd. Nagyon el kell gondolkozniuk azoknak, akik a közel hétlejes üzemanyaggal próbálnak termelni. Ráadásul olyan aszályos ősz volt, hogy sok helyen nem tudtak szántani, a földek parlagon vannak, és a jövő évi búzatermés kompromittálva van – mondta Balogh József. Nagy Tamás Péter államtitkár a mezőgazdasági bizottság meghívására vett részt a tanácskozáson, és a tíz hónapos államtitkári tevékenységéről, valamint a pályázási lehetőségekről tájékoztatta a megjelenteket. Ugyanakkor beszélt a nehézségekről is, és arról, hogyan próbálták ezeket orvosolni. Ismertette a vidékfejlesztési program újdonságait, hogy a gazdák sikeresen tudjanak pályázni. Ismertette a kifizetésekkel kapcsolatos újdonságokat a 2015–2020-as időszakra, hogy a gazdák tudjanak üzleti terveket készíteni, és tudják hatékonyan felhasználni ezeket a lehetőségeket. – Nagy változások lesznek az állattenyésztési támogatások terén, nagyobb európai támogatási lehetőségekhez jutnak majd a gazdák, a támogatások 2020-ig évről évre növekedni fognak, a 40 év alatti fiatal gazdák több pénzforráshoz juthatnak – jelentette ki. Hangsúlyozta a családi gazdaságok, a szövetkezetesítés fontosságát, és erre biztatta az érdekelteket, mert ilyen körülmények között 90 százalékban vissza nem térítendő finanszírozást tudnak megpályázni. Fegyverneky Sándor, a megyei állat- egészségügyi igazgatóság ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy december a hagyományos disznóvágások ideje, és az esetleges trichinellózis felfedezése érdekében vizsgáltassák meg a húst a körzeti állatorvosokkal. November-december folyamán megyeszerte felkészítőket tartottak, ugyanis minden körzeti állatorvos, aki részt vett a felkészítőkön, és megfelelő felszereltséggel rendelkezik, elvégezheti ezeket a vizsgálatokat. Arra kért mindenkit, ne sajnálják azt a pár percet, amit esetleg sorbanállással kell eltölteniük, ugyanis a biztonságuk érdekében történik a vizsgálat. Brassai Zsombor a Népújság kérdésére kijelentette: – Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy ilyen kompetens szakmai grémium álljon az RMDSZ megyei elnöksége mellett, és ezúton is köszönöm a kollégáknak, hogy hónapról hónapra eljönnek, részt vesznek a találkozóinkon. Fontosnak tartom, mivel abból indulunk ki, hogy Maros megyében a magyar közösségnek igen jelentős része, legkevesebb 65 százaléka vidéki környezetben él, s ennek megfelelően a kihívásai is ebből a vidékiségből származnak. Többségük mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik, illetve nagyon sokan próbálnak meg vidékfejlesztési lehetőségeket vagy támogatási rendszereket kihasználva vidékfejlesztési folyamatokat elindítani, és a vidéknek egy új értéket adni. Az információ óriási hatalom, amit nyújtani tudunk, ha az a kérdés, hogy mit tud az RMDSZ ezekben az ügyekben segíteni, akkor azt gondolom, elsősorban ezt tudjuk mi, ezt tudnánk, és szeretnénk folyamatosan információt biztosítani, információkhoz juttatni az érdekelt gazdákat, a szervezeteket, amelyek vidékfejlesztési projekteket indítanak el. Ennek megfelelően szerveztünk már több szakmai tanácskozást, és az a tervünk, hogy a jövőben heti rendszerességgel különböző térségekbe, különböző településekre menjünk ki a kollégákkal együtt, és találkozókat szervezzünk a gazdákkal, azokkal a civil szervezeti vezetőkkel vagy szakmai szervezetek vezetőivel, önkormányzati vezetőkkel, akik a vidékfejlesztési projekteket próbálják hasznosítani a közösség érdekében. Ez lesz a jövőben a legnagyobb kihívás, ezt a találkozósorozatot kell végigvigyük, és eljuttassuk konkrétan, kézzelfoghatóan, ha úgy tetszik, az érdekeltekhez. Azért fontos ez, mert tulajdonképpen a napokban fogadták el Románia vidékfejlesztési stratégiáját. Ennek alapján indulnak el a támogatások, és itt maximálisan érdekelt mindenki, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználhassa, pályázati információkat kell nyújtani, ösztönző példákat kell fölmutatni, és adott esetben, a különböző hatóságoknál, a különböző bürokráciai buktatókban segíteni azokat, akik vállalkoznak és élni akarnak a lehetőséggel. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 9.180 kopjafa Bözödújfalu emlékéreAz erdőszentgyörgyi önkormányzat 2013-ban kezdett a Ceauşescu-érában elárasztott Bözödújfaluval foglalkozni. Abban az évben megjavították a templomokig levezető utat, hogy a bözödújfalusiak éves találkozóján ne legyen probléma. Az idénre tervezték a templomok megerősítését. Sajnos, időközben a katolikus torony leomlott. A siratófal területét bekerítették és felállítottak egy haranglábat, a harangok az idei találkozón meg is szólaltak. – Ez nagyon szép élmény volt, és innen indult a további tervünk, aminek része a kopjafaállítás. Ez is az idén fogalmazódott meg bennünk, hogy minden egyes családnak, akik Újfaluban laktak, kopjafát állítunk. 180 családról van szó, 2015. augusztus első szombatjára, a találkozóra ezek a kopjafák állni fognak, ha Isten is úgy akarja. Ezen dolgozunk most. Szombatfalvi József esperes úr szervez egy kopjafafaragó tábort januárban Székelykeresztúron, és most azon dolgozunk, hogy előteremtsük a szükséges faanyagot. Emellett természetesen nagyon sok mindent megmozgattunk akár helyi, akár magyarországi vagy még távolabbi szervezeteknél támogatásért. Emellett szeretnénk egy hat négyzetméteres makettet készíteni a faluról. Megtaláltuk az összes dokumentációt a házak elhelyezkedéséről az 1-es házszámtól egészen a 180-ig, tudjuk, hol voltak a csűrök, még a kemencékről is vannak rajzaink és fényképünk. Ezek alapján szeretnénk újramakettezni a falut, a makettet a Rhédey-kastélyban helyezzük el – mondta Csibi Attila. Hosszú távon az unitárius templomot akarják konzerválni vagy éppen rekonstruálni. Elmondta, hogy a tavaly még a torony leomlása előtt voltak kint szakemberek, felméréseket végeztek. Akkor úgy ítélték meg, hogy még van egy-két évük, hogy foglalkozzanak a toronnyal, de közben leomlott. De mindenféleképpen egy szimbólumot szeretnének a torony helyére: hogy ez konkrétan mi lesz, még nem alakult ki bennük. – Az első kör az volt, hogy a tornyot mindenképpen állítsuk vissza. Én még mindig bízom abban, hogy erre van lehetőség. Volt már egy szóbeli megegyezésünk a vízüggyel, mert le kell engedni a víz szintjét, hogy közel tudjunk menni, és meglátjuk, hogy végül is konkrétan mi lesz belőle. Az lenne az igazi, ha a torony állhatna, de ha nem, akkor egy szimbólumot szeretnénk oda – jelentette ki a városvezető. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 16.Kincses Előd: El akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét1989. december 16-án Temesváron tüntetések kezdődtek a református parókia körül. A tömeg – köztük románok is – Tőkés László lakása elé vonult, de nem tudta megakadályozni Tőkés kilakoltatását és elhurcolását. 25 évvel az események után Kincses Előd ügyvéddel, Tőkés László jogi képviselőjével idéztük fel azokat a napokat. Mivel temesvári ügyvéd nem vállalta, sőt vásárhelyi magyar ügyvédek is voltak, akik nem merték elvállalni Tőkés László védelmét, azért itt, Marosvásárhelyen a bátyja, Tőkés András fogadott ügyvédet. Az első fokú tárgyaláson a védelmet néhai Cziprián Zoltán ügyvéd barátom látta el, aki nagyon beteg volt, és amikor már nagyon sűrűsödött a helyzet, megkérdezte tőlem, elvállalom-e a fellebbezési tárgyalásra Tőkés László védelmét. Nem szívesen vállaltam, de szégyelltem visszautasítani, mikor Tőkés László az életét kockáztatta. Ha nem kapott volna magyar ügyvédet, a pártpropaganda azt állíthatta volna, hogy küzdelmével a magyarok nem értenek egyet. Egyébként a védelmet elvállalni sem volt egyszerű. Csak a fellebbezés megszerkesztésére szólt az eredeti ügyvédi megbízás. A Maros megyei ügyvédi kamara elnöke, Horga Liviu szerint nem kellett volna elvállalnom, és arról is le akart beszélni, hogy leutazzak a fellebbezési tárgyalásra, amelyet 1989. november 17-re tűztek ki. Az ügyvédek vezetősége Maria Bobu igazságügyi minisztertől, Emil Bobu pártvezető feleségétől kérdezte meg, leutazhatok-e a tárgyalásra. A miniszter asszony azt mondta, ha ügyvéd, akkor tegye a mesterségét, így Gliga Titusz szomszédommal együtt leutaztunk Temesvárra. Újszentesen szálltam meg, mert féltem szállodába menni, tudván, hogy járt a szászrégeni sörgyár párttitkára és káderese, Bálint Ferenc, aki egy bukaresti kirakatrendezvényen nem volt hajlandó elítélni Erdély történetét, és miután nem olvasta fel a mások által szerkesztett szöveget, "kiesett" szállodája hatodik emeletéről. Újszentesen vettem észre, hogy nincs nálam az ügyvédi meghatalmazásom, ezért beutaztunk Temesvárra, a telefonpalotából hívtam fel vásárhelyi lakásunkat. Réka lányom csak annyit tudott mondani, hogy anyu a vonatban van, és a kapcsolat megszakadt. Szerencsére a feleségem észrevette, hogy otthon maradt a megbízás, és utánam hozta. A másnapi tárgyaláson nagy meglepetésemre az ellenfél ügyvédje, Mancas Romero, temesvári román ügyvéd, akit a református püspökség fogadott meg, halasztást kért, arra hivatkozva, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra. Valójában arról volt szó, hogy nem akarták a pártkongresszus előtt és alatt a Tőkés-perrel rontani a közhangulatot. Féltek a nemzetközi visszhangtól, annál is inkább, mert a pártkongresszusra már a Magyar Szocialista Munkáspárt sem jött el. Rendkívül rövid, 11 napos halasztást adtak, november 28-ra tűzték ki a következő tárgyalást. A november 28-i tárgyaláson a pert, ami egyszerű kilakoltatási ügy volt, Elena Topala, a megyei törvényszék elnöke tárgyalta. A tárgyaláson az ügyész is részt vett, aki szintén a fellebbezés elutasítását kérte. Ez az ítélet egyébként csak Tőkés László kilakoltatását rendelte el, mert a püspökség mulasztása miatt csak a lelkész kilakoltatásáért pereltek, tehát a meghozott ítélet alapján a feleséget és a kiskorú gyereket nem lehetett volna kilakoltatni. Persze ezzel a kilakoltatást végrehajtó szekuritáté mit sem törődött, akkor Menyőbe hurcolták az egész Tőkés családot. A tárgyalás végén a bírónő felszólított, hogy egy bizonyos iratot csatoljak be az ítélethozatalig – ennek igen megörvendtem. Ez a döntés lehetővé tette, hogy elmehessek Tőkés László lakására, hogy megismerkedjem vele, mert az akkori ügyvédi törvény tiltotta, hogy egy ügyvéd az ügyfél lakására menjen. – Addig nem ismerte Tőkés Lászlót? – Nem ismertem személyesen, akkor ismerkedtem meg vele, az édesapjával és az akkori feleségével, Edittel, akik ott voltak a tárgyaláson. Együtt mentünk el a templom épületében levő paplakásba. Csak különleges kopogtatásra nyitott Tőkés László ajtót, lehetett hallani, ahogy a vasrudakat veszi le az ajtóról, mert néhány nappal korábban támadás érte. Akkor ismertem meg Lászlót, és meg kell mondanom, a szemében látszott a riadtság, tehát nem vakmerő volt, hanem bátor, aki legyőzte a félelmet, amiben élt. Teljes mértékben tisztában volt a szekuritátéval és a rezsimmel szembeni küzdelmének veszélyességével, de legyőzte félelmeit. Azt tanácsoltam neki, hogy ha elveszítjük a fellebbezést és végre akarják hajtani a kilakoltatást, ne álljon ellen, mert a szekuritáté pincéjében bármi megtörténhet… Mindnyájunk szerencséjére nem hallgatta meg ezt az ügyvédi tanácsot. Ennek tudható be, hogy kilakoltatását megakadályozandó, a védelmére összegyűlt magyarok, akikhez aztán rengeteg román meg más náció csatlakozott, tehát az ő védelmére összegyűlt tömeg elindította azt a folyamatot, amelynek következtében megbukott a kommunista diktatúra. Érdekes mozzanat, hogy Szentesről elkísért egy Holló Ferenc nevű fiatalember, aki a tárgyaláson is jelen volt. Ahogy Holló Ferenc a paplakhoz ért, egyszerűen elhurcolta a szekuritáté. Ezzel szemben, amikor én kijöttem Tőkés László lakásából, meglepetésemre az egyenruhások tisztelegtek nekem. Tudták, hogy ügyvéd vagyok, akihez másképp kell viszonyulni. Még egy dolog, amire érdemes kitérni: amikor elvittem az iratot, Bungardean Elena bírósági titkár vette át, aki felajánlotta, hogy minden további fejleményről informál. Többek között tőle tudtuk meg, hogy igen gyorsan megindokolták az ítéletet, és elindították a végrehajtást, amely ellen december 16-án megkezdődtek a tüntetések. Ezek után kezdődtek itthon azok a gyűlések, ahol el kellett ítélni Tőkés Lászlót. Arra számítottam, hogy ha nálunk, az ügyvédeknél is lesz ilyen gyűlés, engem is felszólítanak, hogy ítéljem el Tőkést. Persze, erre nem voltam hajlandó, de annyira vitéz sem voltam, hogy meg mertem volna tagadni, ezért megbeszéltem a sógorommal, dr. Puskás Karival, hogy Gyergyószentmiklóson kivetetem a vakbelemet, hogy ne kelljen Tőkés Lászlót elítélnem, de mégse kerüljek életveszélybe. – És kivették a vakbelét? – Nem kellett, mert közben megbukott Ceausescu, úgyhogy most is megvan a vakbelem. – Mi a véleménye arról, hogy a temesvári önkormányzat nem hívta meg Tőkés Lászlót a forradalmi megemlékezésekre? – Két dologról van szó: el akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét, és elkendőzni azt, hogy magyar–román, román–magyar összefogás buktatta meg a kommunizmust. Persze, ez azt is igazolja, hogy Romániában nem volt igazi rendszerváltás. A szocializmus megbukott, de politikai rendszerváltás nem volt, mert a régi garnitúra második vonala vette át a hatalmat. Gondolkodásmódjuk ugyanaz, mint az elődeiké. A szekusok halálosan gyűlölik Tőkés Lászlót, mert nem felejtik el azt a néhány napot, amikor nem mertek kimenni az utcára. Akár a patkánylyukba is bebújtak volna, annyira rettegtek a népharagtól. A leszámolást a "vin teroristii" lövöldözések-gyilkosságok megakadályozták. Iliescu a hadsereg oltalma alá helyezte a szekusokat, és három hónapos fizetett szabadságot biztosított nekik. És a három hónap akkor járt le, amikor a fekete március kitört. Akkor szervezték meg (vagy legalábbis tevőlegesen támogatták) Bukarestből a magyarellenes pogromkísérletet, azért, hogy a közvélemény fogadja el az átkeresztelt szekuritáté visszaállítását. A marosvásárhelyi pogromkísérlettel sikerült a román közvéleménnyel elfogadtatniuk a szekusok visszatérését, és leállítaniuk a magyarság jogszerző lendületét. Ennek a levét ma is isszuk! Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 16.Adventi üzenet"Az RMDSZ hadat üzent Romániának a területi leszakadás céljával, itt az idő, hogy törvényen kívül helyezzék. Az RMDSZ elnöke beismerte, hogy az általa vezetett szervezet 25 éve harcol a szülőföld »visszaszerzéséért«, és hogy ez a harc folytatódik. Ha a magyar közvetítéssel végrehajtott visszaszolgáltatásokat, az RMDSZ vezetői és más budapesti politikai, polgári vagy egyházi képviselők által összeharácsolt kolosszális vagyonokat nézzük, kijelenthetjük, hogy Erdély egy részét már »visszaszerezte« Magyarország, és ez a folyamat gyors léptekkel folytatódik. Ideje, hogy a román állam állítsa le Erdély Budapestnek való átadásának véglegesítését. Budapest, látva a román hatóságok reakcióképtelenségét, egyre merészebbé vált." "Románia ma hadat üzent az egységes román nemzetállamnak, a fő célként megnevezett leszakítás érdekében. Románia nem tolerálhat tovább egy ilyen, Magyarország direktíváira kapcsolódott ellenséget, amely Oroszország kezére játszik. És nem asszisztálhat tovább passzívan Nagy-Magyarország »visszaszerzéséhez«. Amikor egy hazai alakulat nyílt konfliktusba keveredik azzal az országgal, amelyben tevékenykedik, az egyetlen megoldás a törvényen kívül helyezése. Itt az ideje, hogy az RMDSZ-t végleg kivonjuk a politikai életből, mert Kelemen Hunor mai nyilatkozatai a nyílt beismerését jelentik annak, hogy az RMDSZ szembeszáll a román állammal Erdély területi leszakítása érdekében. Az Egységes Románia Párt ilyen értelemben törvénytervezetet fog benyújtani a parlamentbe az RMDSZ törvényen kívül helyezésére, mert ettől a pillanattól kezdve az RMDSZ nem fogadható be a román alkotmányos keretekbe, a tolerancia ebben az esetben a román föld feladását jelenti". Ez az adventi "szeretetüzenet" a szombati SZKT-ülés után született, egy volt szociáldemokrata, előtte konzervatív, mára egyesült romániás képviselő agyszüleménye, aki azért lépett ki a Szociáldemokrata Pártból, mert néhányszor rászóltak, hogy hagyja már abba a magyarellenes acsarkodást. Mivel erre képtelen volt, mert vérében van a magyarellenesség, inkább hagyott csapot-papot, s új pártot hozott létre, amelyet többségi berkekben is csak a román Jobbikként emlegetnek. A pártot tiltakozásul alapította, mert az RMDSZ-t minden protestálása ellenére sem ebrudalták ki a kormányból és a közéletből, holott szerinte borzasztó nagy veszélyt jelent a román állam stabilitására nézve. A szenátus az ő kezdeményezésére fogadta el idén márciusban azt a törvénymódosítást, amely értelmében megfoszthatják állami kitüntetésétől azokat, akik az egységes és oszthatatlan román nemzetállamra, az államnyelvre vagy az ország területének elidegeníthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírást – szóban vagy cselekedetben – megsértik. Ez tehát egy "jó" román adventi üzenete. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 19.Huszonöt év utánMegérte? Ez az 1989-es fordulat óta eltelt időszak leggyakoribb dilemmája. Ez a minduntalan visszatérő kérdés a forradalmárokban, azokban is, akik tegnap a prefektúrán emlékeztek azokra a decemberi véres eseményekre, amelyek Marosvásárhelyen is hat halálos áldozatot követeltek. A forradalmárok hangulatát általában apátia, kiábrándultság jellemezte. Nem beszélve az elesettek hozzátartozóinak arcára dermedt fájdalomról, amely huszonöt év alatt sem múlt el. Ezt igazolja a parlamentben tartott, ünnepinek tervezett botrányos megemlékezés is, ahol a politikusok épppen azoktól tagadták meg a szót, akik szenvedő alanyai voltak azoknak az eseményeknek, amelyek nyomán parlamenti bársonyszékhez jutottak. A felháborodott forradalmárok hangos tiltakozása közben mondták a magukét. Persze, ők jobban tudják, hogy "merre van az arra". Sem ezek, sem azok, akik a tegnap a prefektúrán részt vettek a megemlékezésen, nem voltak olyan elegáns, nyakkendős, szépen kigömbölyödött "úriemberek", mint a rendszerváltás után politikai bársonyszékeikbe kapaszkodottak, akik azóta is élvezik a politikusi lét minden áldását. Tiszta, öltözetükben és beszédükben is egyszerű emberek voltak, akik negyedszázaddal ezelőtt azért mentek ki az utcára puszta kézzel, farkasszemet nézve a rájuk meredő puskacsövekkel, mert abban bíztak, hogy szabadság és demokrácia, civilizáció, jólét vár mindenkire. A magyar emberek ennél is többet reméltek: anyanyelvű oktatást minden szinten, az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, szimbólumaik szabad használatát, egyenlő jogokat a többségi nemzettel, és a mindennapok biztonságát. Ezzel szemben huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket. Akik ma is arra várnak, hogy megvalósulnak és megszilárdulnak azok a célok, amelyekért százak áldozták életüket ’89 decemberében. A magyarok azt is szeretnék, ha nem kellene attól félniük, hogy a történelem kereke visszafordítható, és gyermekeiknek, unokáiknak soha nem kellene átélniük azt, amit ők átéltek. Azt szeretnék, ha valódi jogállamiság érvényesülne demokratikusan működő intézményekkel, egy olyan jóléti társadalomban élhetnének, amelyet magukénak érezhetnek, amelyben nem ítélnek el senkit csak azért, mert betartja és alkalmazza a törvényeket, vagy elénekli saját nemzeti himnuszát. Ma is aktuálisak Petőfi Sándor szavai: "Ha majd a bőség kosarából/ Mindenki egyaránt vehet,/ Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,// Ha majd a szellem napvilága/ Ragyog minden ház ablakán:/ Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,// Mert itt van már a Kánaán!// És addig? Addig nincs megnyugvás,/ Addig folyvást küszködni kell…" Ezt kell tennie az erdélyi magyarságnak és a magyarság érdekvédelmi szervezetének. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 22.A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék: Nagy András ártatlanA Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék (ICCJ) csütörtökön, december 18-án elutasította az ICCJ melletti ügyészség, illetve a Maros megyei területi korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését a korrupcióval vádolt Nagy András, Szászrégen volt polgármestere, Maria Precup jelenlegi városvezető és 19 tanácsos ügyében. A volt polgármester és a tanácsosok ellen 2009-ben indult eljárás közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélés, illetve visszaélésre buzdítás vádjával, egy bizonyos területcsere, valamint területeladás ügyében. 2013 decemberében a Marosvásárhelyi Táblabíróság felmentette a vádlottakat. Az ítélet ellen azonban a DNA és az ICCJ melletti ügyészség fellebbezést nyújtott be. Ezt a fellebbezést utasította el csütörtökön a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék. Nem kívánom senkinek, hogy átélje, amit én átéltem Nagy András, Szászrégen volt polgármestere a Népújság kérdésére elmondta, hogy a DNA 2004-től minden munkálatát ellenőrizte. Ez 2006-ban történt, azóta húzódik az ügy. – Összesen négy perem volt, most a tegnap az utolsó három volt összehozva egy dossziéba, és megnyertük. Területeladásról és területcseréről szólnak, amelyekről tanácsi határozatok voltak. Az első ügyben a DNA szerint jogtalanul jártunk el, áron alul adtuk el, nem vette figyelembe, hogy az önkormányzat munkálatot végzett a közterületen, a telek ára jóval meghaladta a kihozott árat. A DNA nem akarta ezt elismerni, húzta-nyúzta az ügyet. A pert elvesztette alapfokon, elveszítette a fellebbezést is, most a legfelsőbb törvényszéken is elvesztette. A másik ügy ugyanebben az aktacsomóban egy területcseréről szól. Erről is volt tanácsi határozat. Ebben az ügyben is sokat vizsgálódtak, nem találtak semmit. Ezt is elveszítették. Az utolsó per azért érdekes, mert az összes tanácsost beperelték, hogy rosszul döntöttek. És azért is érdekes, hogy rólam, akiről az összes tanácsos azt nyilatkozta, hogy nem próbáltam befolyásolni őket semmilyen formában, a DNA mégis azt állította, hogy szóban próbáltam befolyásolni őket, és ezért indított eljárást ellenem. A DNA pert vesztett, de nem ez a lényeg. Nem kívánom senkinek, hogy átélje azt a sok feszültséget, stresszt, amit átéltem. Nem tudod, mikor jönnek, mikor visznek el, nem tudod, hogy mi van, hogy van, halasztás után. Nem kívánom senkinek, hogy átélje, amit a családom is átélt. Például a lányom, aki egyetemi asszisztens, Vásárhelyre utazott, és a maxitaxiban a rádió éppen azt mondta, hogy a régeni polgármester ellen eljárás indul. És ő kénytelen volt magyarázkodni az ismerőseinek. Ilyent senkinek sem kívánok. Illetve azoknak, akik az aktáimat kezelték, hasonlókat kívánok. Mert szerintem tendenciózusan kezelték ezeket a dossziékat, hiszen már az elején világos volt, hogy nincs jogalapjuk a vádaknak. Sajnos, nem lehet jogi elégtételt kérni a DNA- tól, csak a román államtól lehet a pénzügyminisztériumon keresztül anyagi meg erkölcsi kártérítést követelni. – És kér erkölcsi kártérítést? Szándékában áll beperelni a román államot? – Már be is pereltem. És az Európai Emberjogi Bíróságig meg sem állok. Az ünnepek után találkozom az ügyvédemmel, megindítom a pert, anyagi és erkölcsi kártérítést kérek. Sajnos, még egyszer mondom, nincs lehetőség, hogy az illető személy ellen indítsak pert, aki tendenciózusan kezelte ezt a dossziét, és rosszat tett nekem és a környezetemnek. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 29.Az erdélyi szövetség ideje nem múlt elFennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az RMDSZ December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A rendezvényen az emlékező beszédek mellett szavalatok hangzottak el Györffy András színművész előadásában, fellépett a Tiberius vonósnégyes két tagja, oklevelet és emlékérmeket adtak át egyes alapító (és nem alapító) tagoknak. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is. Születésnapot ülni gyűltünk össze – jelentette ki Kelemen Hunor, aki mindössze 22 éves volt a forradalom idején, az RMDSZ 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületésének is nevezte, amely 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte a kommunista diktatúra, az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott, amely idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni. A fordulat az újjászületés lehetőségét is magában hordozta, és pillanatok alatt elhozta az RMDSZ megalakítását, egyszerre több helyen, és a kötelékek erőssé tették. Az alapítók a szövetséget olyan értékekre helyezték, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Ugyanakkor az elnök hangsúlyozta, az a nagy feladat, hogy a ’89 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, hogy a fiatalok is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa. Azonban arra is figyelmeztetett, hogy ma is vannak erők, amelyek szeretnék megtörni a szövetséget, az erdélyi magyarságot, azt mondják, hogy a 21. században nincs szükség etnikai alapú szervezetre. – 25 év után nem engedhetjük meg, hogy eljussunk oda, hogy ne lehessen a himnuszt énekelni, ne lehessen azt megtenni, amit 25 éven át ez a szövetség megtett. Mert ha ezt megengedjük, akkor elkezdődik a visszaépülés – jelentette ki. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ügyészi eljárást indítanak RMDSZ-politikus ellen az SZKT-n elhangzottak miatt, hogy politikai nyilatkozatokért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség eljárást indít, mert nagyon jól tudják, hogy a 21. század elején a politikának a nyilvánosságon és a tájékoztatáson kívül nincs eszköze az ilyen intézményes túlkapások ellen harcolni. És tudják, hogy ha csak rávetítik a vádat az RMDSZ-re, nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Ezért mondta, hogy az RMDSZ-nek amellett, hogy büszkének kell lennie azért, amit elért, látnia kell azt is, hogy a veszély, amiért a szövetség létrejött, nem szűnt meg. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke – és a felszólalók közül tulajdonképpen az egyetlen alapító tag – visszaemlékezett, hogy ’89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek el, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. Felidézte, hogy 1989 előtt a marxizmus azt tanította, a történelmet nem személyek alakítják, hanem a tömegek viszik előre a történelem kerekét, tehát mindegy, hogy az egyes ember mit cselekszik, mert a sorsát nem tudja megváltoztatni. Ezt cáfolta az elmúlt 25 év. Nem volt mindegy, hogy egyként és közösen úgy döntöttek 1989 december végén, hogy létrehoznak egy közös szervezetet, és az is elhatározták, hogy politikai eszközökkel kívánják kivívni Bukarestben, Európában a magyar közösség jogait. Mint mondta, ’89-ben az erdélyi magyarságnak már nem volt vesztenivalója, most azonban már van, és ezt ismét el akarják venni tőle: himnuszát, nemzeti szimbólumait. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van – mondta Markó Béla. Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkor egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára. Kelemen Atilla volt megyei elnök, aki Amerikában élt az RMDSZ megalakulásakor, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására. – Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológiaváltoztatás nélkül megmaradt a szervezet, és az erdélyi magyarságért dolgozott. Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor "hamis próféták az ellenkezőjére biztattak", és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ. Vissza a gyökerekhez? Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az esemény jó alkalom a visszatekintésre. Van mire visszatekinteni, de mint mondta, előretekintve, ha jól újragondol mindent, ami az alapelvekből az elmúlt 25 év alatt megerősödött, életelvvé vált, akkor azt kell mondania, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. – Ez a legtisztább, legegyszerűbb: ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyek létrehozták a szövetséget, amelyek egybetartották az erdélyi magyarságot, amelyek eszközt adtak az erdélyi magyarságot képviselő politikum kezébe, hogy elérje azokat a célokat, amelyekkel ma felvérteztük magunkat. Tehát vissza a gyökerekhez, és így induljunk tovább – mondta egyebek között a megyei elnök. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 29.Bíró Zsolt: Jó úton jár a Magyar Polgári PártÉv végi sajtótájékoztatóján összességében tekintve 2014-et sikeres esztendőként értékelte Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. – 2012- ben a szakadék szélén volt a Magyar Polgári Párt, de sikerült megkapaszkodnunk, 2013 elsősorban erről szólt, és nyugodtan mondhatom, elindultunk felfele. 2014 tulajdonképpen igazolta politikánk helyességét. 2014 választási év volt, és ebből a kontextusból kell a történéseket vizsgálnunk: itthon európai parlamenti választások és elnökválasztás volt, és ugyancsak 2014-ben adatott meg először az a lehetőség, hogy magyar állampolgárokként beleszóljunk a magyarországi választásokba, és Budapesten, a nemzet házában olyan parlament állt fel, amelynek legitimitása az egész Kárpát-hazára kiterjed. Szabadkán, Pozsonyban, Marosvásárhelyen éppúgy szavaztunk, mint Budapesten. Mindeközben az MPP által meghirdetett értékpolitikát képviseltük – jelentette ki az MPP elnöke. A magyarországi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy önerőből vették ki a részüket mind a honosítási folyamatból, mind a regisztráció segítésében, és a szavazási procedúra lebonyolításában is próbáltak segítséget nyújtani ott, ahol erre igény volt. Az európai parlamenti választások határozták meg elsősorban az MPP belpolitikai cselekvéseit, mondta az elnök: az év elejétől elkezdődtek az egyeztetések az RMDSZ-szel. Azt, hogy az MPP-nek nemcsak az sikerült, hogy egy asztalhoz üljön az RMDSZ-szel, de egy nemzetpolitikai célokat rögzítő tárgyalás során egyezséget is aláírtak, egyértelmű sikernek nevezte az erdélyi magyar jobboldal és az MPP életében. Az államelnök-választáson Bíró Zsolt szerint az erdélyi magyarok szavazatai visszaigazolták a Magyar Polgári Párt álláspontjának helyességét, azt, hogy magyar szempontból nincs tétje az első fordulónak, illetve, hogy a második fordulóban a jobboldal jelöltjét kell támogatni. Az erdélyi magyarok nagyobb számban vettek részt az elnökválasztás második fordulójában, mint az elsőben, amikor az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje próbálta megszólítani őket. – Amikor két magyar jelölt versengett az első fordulóban, sokkal kevesebb magyar ment el szavazni, mint a második fordulóban, amikor tétje volt a választásnak, és annak ellenére, hogy nem volt magyar jelölt, a választópolgárok elmentek és egyértelműen a jobboldal jelöltjét választották meg. Az MPP elnöke kijelentette: azokban a kérdésekben is a párt álláspontja igazolódott be, amelyben nem értettek egyet az RMDSZ-szel. – Az RMDSZ is belátta, hogy nincs mit keresnie egy nacionalista politikát folytató baloldali kormányban. Amikor nincs demokrácia, nincs jogbiztonság Romániában, össze kell zárnunk sorainkat, együtt kell működnünk a nemzetpolitika területén. A következő hónapok fontos feladatának nevezte, hogy a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetnek, amelyet az RMDSZ-szel közösen dolgoztak ki, olyan változatát alakítsák ki, amelyet a legszélesebb konszenzus övez az erdélyi magyarság körében. – Bízom benne, hogy az RMDSZ ígéretének megfelelően ez a törvénytervezet a román parlament elé kerül, és bízom benne, hogy egy olyan változat lesz, amely a lehető legszélesebb konszenzust élvezi. A következő napok kihívása elsősorban ennek a tervezetnek a véglegesítése lesz – jelentette ki. A 2014-es év sikerének nevezte azt is, hogy ebben az évben vált a FUEN tagjává az MPP, mert ezáltal lehetőségük nyílik kapcsolataik szélesítésére és a külpolitikai lobbitevékenység elindítására, ami az elmúlt 25 esztendő egyik legnagyobb hiányossága volt az erdélyi magyar politizálásban. Bíró Zsolt az MPP 2015. évi nagy feladatának a többi erdélyi magyar politikai erővel való együttműködés lehetőségének keresését, illetve a 2016-os választásokra való felkészülést nevezte, hogy az MPP ütőképes alternatívát jelentsen, és meg tudják szólítani azokat a választókat is, akik távolmaradtak a választásoktól. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 5.A "nagy menetelések" és perek éveMindenki a rendszerváltás 25. évfordulójáról beszél. Azóta számos esemény évfordulóját tartották meg, de egy fontos esemény, a Budapesti nyilatkozat kimaradt, amelyet román és magyar értelmiségiek 1989. június 16-án írtak alá – jelentette ki év végi összegző sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint ez az alig egyoldalas nyilatkozat pontosan tartalmazza azt, hogy hogyan képzelik el román és magyar értelmiségiek közösen a jövőt. Az akkor megkezdett párbeszédről az aláírók úgy gondolták, hogy a jó kapcsolat alapjává válik a két nemzet számára. Azt mondták, Erdély egymást kiegészítő kultúrák hazája, a kulturális és vallási pluralizmus hazája kell legyen. Erdélynek ezt a sokszínűségét meg kell tartania, ez a román nemzetnek is érdeke. A nyilatkozatot, amely kitér a kolozsvári magyar egyetem visszaállítására is, olyan személyiségek írták alá, mint Antall József, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Stelian Tanase, Mihnea Berindei, Dinu Zamfirescu, Vladimir Tismaneanu és mások. Izsák Balázs szerint a nyilatkozat körüli csend azzal is magyarázható, hogy az aláírók közül senki sem található meg a ’89 utáni időszak közszereplői között, a romániai magyarság képviselete pedig visszatért a ’89 előtti trendhez: nem a román és a magyar nemzet történelmi megbékéléséből indult ki, nem abból, hogy egyenrangú társnemzetek, egymást kiegészítő kultúrák Erdélyben, hanem abból, hogy – ahogyan azt a Román Kommunista Párt kisebbségi politikája is tartotta – Romániában van egy többségi nemzet, és van 18 kisebbség, és ennek a 18-nak egyike a magyar. A továbbiakban arról beszélt, hogy a közelmúlt legfontosabb eseménye az önkormányzatok 2013. októberi nagy menetelése volt, amelyen a szervezők becslése szerint több mint 100 ezren alakítottak ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, Székelyföld területi autonómiáját követelve. Az SZNT kezdeményezésére 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amely szerint egy közigazgatási egységbe kívánnak tartozni, és amelynek sarkalatos törvény szavatolja a különleges státust. Ezek a határozatok eljutottak az Európai Unió és az Európa Tanács különböző hivatalaiba is, túllépték a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának ingerküszöbét, így napirenden marad a székelyföldi önkormányzatok által jelzett kérés, amint kivétel nélkül napirenden lesznek és az SZNT vezetői által indított perek is, a luxemburgi per, amelyre 2015-ben lehet ítéletet várni – mondta az SZNT elnöke. Elmondta, hogy a bukaresti bíróságon alapfokon elveszítették azt a pert, amelyet Traian Basescu, Victor Ponta, Liviu Dragnea és Crin Antonescu indítottak, de letették a fellebbezést, és a pert folytatják. Az SZNT kezdeményezésére a kovásznai Fenyő szálló ügyében indított pert 2014. október 13-án felfüggesztette a bíróság, és az alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálja meg a 114/2013. számú kormányrendelet alkotmányosságát, amely az ortodox egyháznak juttatta a szállodát. Jelenleg az alkotmánybíróság döntésére várnak. De nem zárult le a március 10-i csendőrségi büntetés ügyében indított per sem, ennek újabb határideje január 29. Izsák Balázs kijelentette: az SZNT 2015. évi tevékenységét egyfelől a helyi közösség akaratára, hagyományaira és érdekeire, másrészt a többségi közösséggel folytatott párbeszédre, harmadrészt pedig a nemzetközi jogra és a nemzetközi fórumok keretében történő együttműködésre kívánják alapozni. Az SZNT elnöke úgy vélte, 2015-ben be kell nyújtani a parlamentbe a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Mint mondta, a többségi közösséggel folytatott párbeszéd helyszíne is a parlament kell hogy legyen. Arról is beszélt, hogy az SZNT tovább kívánja építeni a baszkokkal és katalánokkal kialakított kapcsolatait, illetve, hogy az idén újabb kísérletet tesznek arra, hogy az erdélyi magyar szervezetek közös nevezőre jussanak Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetéről. – Elsősorban a magyar közösségen belül keressük a kompromisszumot, hogy egy összehangolt tervezetünk legyen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor a román közösséggel akarunk párbeszédet folytatni, azt vágják a fejünkhöz, hogy ti sem tudjátok, mit akartok – jelentette ki. Izsák Balázs szerint a megegyezés kiindulópontja nem lehet a Dél-Tirol autonómiáját biztosító 1972-es statútumnak az RMDSZ által készített magyar fordítása, hiszen azt már Dél-Tirolban is túlhaladottnak tekintik. Ezért meg fogják nézni, hogy az RMDSZ tervezetéből mit lehet beépíteni az SZNT által készített tervezetbe, hogy egy kompromisszumos szöveg alakulhasson ki. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 16.Rizikófaktor vagyunk?Jóformán ki sem hűlt a franciaországi terroristák puskacsöve, itthon azonnal kaptak az alkalmon az illetékesek, és siettek kijelenteni, hogy nagy szükség van bizonyos szabadságjogok korlátozására az Európát – és Romániát is – fenyegető terrorista bandák miatt. Azonnal intézményközi munkacsoport ült össze, hogy elemezze a mobilkommunikációs adatok visszatartásának és feldolgozásának törvényes keretét, az úgynevezett Big Brother törvényt, amelyet korábban alkotmányellenesnek nyilvánítottak ugyan, viszont most, "a legutóbbi párizsi terrormerényletek", illetve az uniós tagállamokat érő fenyegetések nyomán szükség lenne rá. Ugyanis az internetes adatok megőrzésére, illetve a PrePay-kártyák felhasználóinak azonosítására vonatkozó jogszabály hatékony eszköz lehetne a terrorizmus elleni harcban. Köztudott, hogy karácsony előtt pár nappal a parlament már megszavazott egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az állami szervek aránylag könnyen hozzáférjenek elektronikus adatainkhoz, sőt korábban is voltak kísérletek erre, ám ezeket sorra alkotmányellenesnek minősítették, és hatályon kívül helyezték. A PNL decemberben megtámadta a törvényt az Alkotmánybíróságon, döntés azonban még nem született. Viszont a múlt heti párizsi események nyomán bizonyos intézmények és szervezetek sürgősségi eljárással kezdték el újratárgyalni, mert szerintük csak ezzel tudnánk megelőzni a párizsihoz hasonló terrortámadásokat. A decemberben jóváhagyott törvény veszélyes kezdeményezés a személyes adatainkhoz való hozzáférés szempontjából. Eszerint bárkinek, akinek "kibernetikai rendszer" van a tulajdonában, "indokolt" kérés esetén biztosítania kell az adatokhoz való hozzáférést különböző intézmények számára. Ez a megfogalmazás tulajdonképpen minden magán- vagy jogi személyre vonatkozik, akinek van egy számítógépe, laptopja vagy okostelefonja. Ráadásul csak egy "megindokolt kérés" szükséges hozzá, és máris kutakodhatnak számítógépeinkben, laptopjainkban. És nemcsak a négy titkosszolgálat vagy a rendőrség, hanem a belügy, a védelmi minisztérium, a távközlési hatóság és az informatikai biztonsági központ is. Az ország főügyésze szerint ugyan mind a levéltitok, mind az élethez való jog elidegeníthetetlen, személyes jog, de ha választani kell a kettő között, akkor az élethez való jog mellett kell dönteni, a levéltitkok törvény által még megengedett korlátozásának árán is. Bár hazai és külföldi politikai elemzők nagyrészt egyetértenek abban, hogy Romániát egyelőre nem fenyegeti a terrorizmus veszélye – azonban természetesen fel kell készülni minden eshetőségre. A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója állítja, szükség van erre a törvényre, mert jelenleg, amikor terrorveszély fenyegeti a nemzetbiztonságot, a közrendet és az intézmények hitelességét, létfontosságú mindenféle "rizikófaktor" azonosítása. Úgy látszik, Romániában mindenki gyanús, és biztonsági intézkedések ürügyén próbálják korlátozni az egyéni szabadságjogokat. Hivatalos adatok szerint 2013-ban Romániában 6,5 millió internetező volt. Ez a szám mára már bizonyára sokkal nagyobb. Ha hozzátesszük, hogy ennél sokkal nagyobb a mobiltelefont használók száma, jó néhány millió "rizikófaktort" kell majd nyomon követniük a lehallgatóknak. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||