Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 129 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-129
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Hermann Gusztáv Mihály

2007. július 23.

Akár háromszáz személyt is befogadó közösségi házat avattak a 8. Gyergyóremetei Falunapokon, a beruházást önerőből valósította meg az önkormányzat. A falunapok július 21-én reggeli horgászversennyel kezdődött. A kézművessátrakban a nemrég lezárult kézművestábor ifjú „mesterei” mutathatták be munkáikat. Zajlottak a vetélkedők, majd a tutajosok igyekeztek végigcsáklyázni a sekély Maroson. Hermann Gusztáv Mihály A székely történelem kis tükre 1848-ig című könyvének bemutatója után megnyitották Portik Sándor gyergyószentmiklósi festő Lovak és tájak című tárlatát. Másnap a szentmise után avatták fel az új közösségi házat. A Pro Remete díjat a község helytörténészének, Laczkó Szentmiklósi Endre tanárnak adományozták, akinek az utóbbi években több helyi jellegű monográfiája jelent meg. Este fellépett a Maros Művészegyüttes. /Jánossy Alíz: Közösségiház-avató Gyergyóremetén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./

2007. augusztus 11.

Negyedévenként jelenik meg Székelyudvarhelyen az Örökségünk, alcímével – Történelem. Népélet. Hagyomány – folyóirat. A lap kiadója a Hargita Megyei Hagyományőrzési Központ, igazgatója dr. Hermann Gusztáv Mihály, főszerkesztője Kolumbán Zsuzsanna. Az I. évfolyam két számában (2007/1., 2007/2.) a székelyföldi anyaszék – Udvarhelyszék – históriai és jelenkori bemutatása történt. A 2. számban Mihály János Tájház lesz a Kárpát-medence legöregebb házából címmel írt a homoródalmási, véséssel díszített, hornyolt feliratos épületgerendájú házról, amely az 1645-ös évszámot is tartalmazza. A rozzant, magánkézben levő épület megmentését a Rika Kistérségi Egyesület vállalta fel. /Sylvester Lajos: Örökségünk (Új székelyföldi kiadvány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 11./

2007. október 12.

A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének IV. vándorgyűlése zajlik október 12-13-án Csíkszeredán, a Hargita Megyei Könyvtárban. Tóth Szabolcs Barnabás, a Kovászna Megyei Tanács Európa Információs Központjának vezető tanácsosa az európai uniós pályázatokról tart tájékoztatót, Vántsa Judit, a kézdivásárhelyi könyvtár igazgatója a romániai magyar könyvtári szaksajtó történetét ismerteti, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója az Örökségünk című folyóiratot mutatja be, majd Németh Péter informatikus ismerteti a bibliográfiai kiadványszerkesztő szoftvert. A további előadások között Kovács Erzsébet és Máthé Izabella, a Hargita Megyei Könyvtár módszertani szakirányítói a megyénk községi könyvtárainak helyzetét mutatják be. Róth András Lajos, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője a digitalizálás problémáiról beszél. Kolumbán Gábor egyetemi tanár (Sapientia–EMTE) előadása a kultúrának a globális korban játszott szerepével foglalkozik, Spielmann Sebestyén Mihály, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a XXI. század könyvtárosának léthelyzetéről értekezik. /Könyvtárosok vándorgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./

2007. november 12.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint az Aeropolisz Egyesület közös szervezésében első alkalommal ülték meg a Magyar Tudomány Napját Székelyudvarhelyen. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 1997 óta a magyar tudomány napjaként tartják nyilván november 3-át. A rendezvényen a székelyföldi tudományos műhelyek kaptak teret a bemutatkozásra. Tudományos konferenciát, illetve műsoros ünnepséget tartottak. A konferencia nyitányaként a jelen lévő sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi, kolozsvári, baróti, valamint székelyudvarhelyi különböző szakterületek, múzeumok, alapítványok képviselői kutatásaik eredményeiről tartottak előadást. A rendezvény második felében az utóbbi években megjelent tudományos kiadványaikat, tanulmányköteteiket ismertették. Hermann Gusztáv Mihály, a Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója elmondta, a rendezvény elérte célját, hiszen sikerült felleltározni és összefogni a Székelyföldön működő tudományos műhelyeket. Az alkotóműhelyek többsége társadalomtudományokkal foglalkozik. A rendezvény keretében első alkalommal adták át az Udvarhelyszéki Tudományért díjat. A díjazott, Dávid László művészet- és egyháztörténész már nem vehette át a kitüntetéssel járó díjat, Sánta Csaba szobrászművész alkotását a kitüntetett hozzátartozóinak adták át a szervezők. Dávid László életének és tudományos munkásságának egy kisfilm segítségével adóztak. A záróünnepséget a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjainak zenés műsora színesítette. /Szász Emese: A Tudomány Napja Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 12./

2007. december 5.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoport szabadegyetemének utolsó előadására került sor az elmúlt héten. Tizenötödik előadáshoz érkezett a szabadegyetem, amelynek keretében kéthetente tartottak előadássorozatot Székelyudvarhelyen. A meghívott udvarhelyszéki történészek, kutatók, múzeumi szakemberek különböző témákban tartottak előadást. A záró előadáson dr. Orosz Pál József zenetanár A székely népdalok Kodály Zoltán kórusművészetében címmel értekezett. Dr. Hermann Gusztáv Mihály, a forrásközpont igazgatója szerint idén rendszeresebb volt az előadássorozat, és mivel a helyi televízióadó is műsorra tűzte az előadásokat, sokkal több érdeklődőhöz eljutott azok üzenete. /Szász Emese Évet zárt a szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./

2007. december 12.

Nem kell lerombolni a mítoszokat, csupán helyükre kell tenni őket – hangsúlyozta dr. Hermann Gusztáv Mihály történész Az eltérített múlt – Oklevél- és krónikahamisítványok a székelyek történetében /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007/ című kötete december 11-i csíkszeredai bemutatóján. A könyv méltatója, Oláh Sándor társadalomkutató a mű témaválasztásának újszerűségére hívta fel a figyelmet. /Hamisítványok a történelemben. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12 . /

2007. december 14.

Hermann Gusztáv Mihály megírta Az eltérített múlt /Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, Múltunk könyvek/ című munkáját a különféle oklevél- és krónikahamisítványokról a székelyek történetében. A könyvet december 11-én mutatták be Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum konferenciatermében. Megnyerő az a tolerancia, amivel a múlt eltérítőit, a tévutakon járókat, álmokat, mítoszokat kergetőket szemléli. Mindaz, ami egy-egy történelmi esemény, jelenség köré tévhitként, mítoszként összegyűlt, már része a történelmi tudatnak, maga is történelem. Hermann Gusztáv Mihály türelme végül is érthető, ha arra gondolunk, hogy a történelemeltérítés javában folyik, a nemzeti történetírásokban az egyazon események megítéléséhez nem átallnak sok helyen hamis adatokra építeni. Cseke Gábor szerint a népeknek egyetlen esélyük van a hamis tudat elleni fellépésben: ha a sajátjukat veszik revízió alá. /Cseke Gábor: Lehetséges-e a múlt kiszabadítása? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 14./

2008. február 29.

Udvarhelyszéki estet rendezett a Kriza János Néprajzi Társaság február 27-én Kolozsváron: megnyílt Róth András Lajos Illusztrált hónapok c. kiállítása, bemutatták a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tevékenységét és kiadványait, valamint bemutatkozott a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Pozsony Ferenc elmondta: rendezvénysorozatról van szó, volt már bihari és háromszéki est is, a találkozók célja megismertetni különböző erdélyi térségek kulturális életét, egyesületeit és kiadványait a kolozsvári közönséggel, mert a kutatási programok eredményei, a különféle szakkiadványok gyakran el sem jutnak Kolozsvárra. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója ismertette a múzeum történetét. A múzeum Erdély, sőt a Kárpát-medence egyik legrégebbi ilyen jellegű magyar intézménye, csak a nagyenyedi református kollégium gyűjteménye előzi meg. Az 1797-ből fennmaradt leltárkönyv pár darabja még ma is megtalálható a múzeum állományában. A gyűjtemények mellett közel 80 000 kötetes, számos könyvritkaságot őrző tudományos könyvtára van. A múzeum egyben tudományos műhely, az ott folyó kutatómunka eredményeit igyekeznek nyomtatásban is közreadni, évente megszervezik az erdélyi magyar restaurátorok továbbképző konferenciáját, az előadásanyag pedig az Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetekben jelenik meg. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontról Hermann Gusztáv Mihály tájékoztatott, elmondta: alig több mint egy éve kezdte tevékenységét a megyei hatósugarú intézmény. Kéthetente tartanak előadásokat. Kiadványaik: az Örökségünk c. folyóirat, az Areopolisz tudományos évkönyv. Együttműködnek az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoporttal, illetve az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettel. /Farkas Imola: Udvarhelyszék művelődési élete közelről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 29./

2008. március 1.

Kemény József gróf és történész a 19. század első felében készített több hamisítványt, többek között Udvarhelyszék két Oláhfalujának 1301-es létét igazolandó. E két ,,oklevél” hatására keletkezett egy mítosz, mely román akadémiai körökben még ma is tartja magát, hogy Székelyföldön egykor komolyan szervezett román kenézségek léteztek. Erre ugyan csupán a két említett hamis oklevél a bizonyíték, melyek valótlan voltát román történészek is bebizonyították, mégis: jól hangzó mítosz. A történész feladata az, hogy lerántsa a leplet a hamisítványokról – ezt tette Hermann Gusztáv Mihály történész Az eltérített múlt című, több tanulmányt tartalmazó legújabb kötetében. Ellenkező hatásra törekvő hamisítványok is láttak napvilágot, ilyen a Csíki Székely Krónika például, mellyel szintúgy foglalkozik Hermann Gusztáv. Ez utóbbi számtalan irodalmi mű alapjául szolgált, többek között Jókai Bálványosvárának is, s ez az első ,,forrás”, melyben feltűnik a rabonbán kifejezés. /Váry O. Péter: Mítoszok és valóság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./

2008. március 15.

A székelyudvarhelyi RMDSZ megtartotta a városi és megyei tanácsos, illetve a polgármester jelöltállítási küldöttgyűlését. Székelyudvarhely RMDSZ-színekben induló polgármesterjelöltje Bunta Levente megyei tanácselnök lett. A városi tanácsosi helyekre 21 székelyudvarhelyi jelöltette magát, az első helyen Biró Enikő, az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének elnöke áll, őt követi dr. Nagy Levente, Benedek Árpád Csaba, Géczi Levente, Csáky Jenő, Novák Károly István, dr. Hermann Gusztáv Mihály, Magyari Magdolna és Gergely László. A megyei tanácsosjelöltek listáján hét név áll, az élen Bondor István főtanfelügyelő, majd Bunta Levente, Sófalvi László, Birtalan József, Ványolós István, Benedek Árpád Csaba és Incze Zoltán következnek. /Szász Emese: Polgármesterjelölt Bunta Levente. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./

2008. május 8.

Sok program zajlik a Hargita Megyei Napok során. A népi fafaragásból nyújt ízelítőt a szentegyházi Tamási Áron Iskolában nyílt kiállítás, Székelyudvarhelyen az udvarhelyi népiskolások adtak hangulatos koncertet. Róth András történész bemutatta a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványait. Szemlézték az Örökségünk címmel megjelenő folyóirat eddigi négy számát is. Székelyudvarhelyen megnyílik a fotókiállítás Nagy Béla fotóművész képeiből, majd bemutatják az Udvarhelyszéki olvasókönyv című összeállítást. A „hazatérők” ünnepi estje május 9-én lesz. /Bágyi Bencze Jakab: Megyenapok hazatérőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./ Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója elmondta: az egy évvel és négy hónappal ezelőtt létrehozott Forrásközpontnak még nincs múltja, ez idő alatt azonban szép számú kiadványt sikerült megjelentetniük. A kötetek között van Hermann Gusztáv Mihály: A székely történelem kistükre 1848, illetve P. Buzogány Árpád: A bogáncs kivirágzik című műfordítása. A Forrásközpont vállalta fel az Aeropolisz hetedik tanulmánykötetének kiadását. Ezek mellett egyéb kisebb kiadványok is megjelentek: egy anyák napi kisfüzet, a Kodály év tiszteletére szerkesztett kottás kiadvány, a Hargita megyei tájházakat bemutató képes levelezőlapok is napvilágot láttak. Az Udvarhely Kulturális Egyesület segítségével jelennek meg a kötetek. /Szász Emese: A forrásközpont mint kiadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./

2008. július 4.

A Dr. Verestóy Attila Alapítvány alapítója Verestóy Attila üzletember, szenátor. A februárban bejegyzett alapítvány pályázati rendszerének három kiemelt támogatási területe van: az oktatás, az egészségügy, valamint a szociális támogatások. Az oktatási pályázatok által Hargita megyei lakhellyel rendelkező diákokat támogatnak: 20 középiskolás diákot havi 250 lejjel szeptembertől júliusig, és 10 egyetemistát havi 400 lejjel októbertől augusztusig. Erre várják az igénylőket. A támogatások elbírálásánál elsődleges szempontok a tanulmányi eredmények és a szociális helyzet. Egészségügyi vonatkozásban Hargita megyei lakhellyel rendelkező betegek kezelését támogatja az alapítvány, szociális területen az alapítvány hasonló szakterületekkel rendelkező szervezetekkel akar együttműködni, mint például a fogyatékos gyerekeket segítő székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány. A kuratóriumi tagok köztiszteletben álló személyek: dr. Lőrincz Csaba, orvos, Hermann Gusztáv történész, Hajdó István nyugalmazott főesperes. Az alapítvány egymillió új lej alaptőkével indul, mely az alapító reményei szerint évente kétszázezer lej plusz jövedelmet is teremt. Amennyiben nem sikerül az alapítványon keresztül ezt az összeget kigazdálkodni, ennek biztosítását az alapító vállalja. /(Bágyi Bencze Jakab): Alapítvány három pilléren. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./ Emlékeztető: 2006-ban 53-54 millió dollár volt Verestóy vagyona. /Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 15./

2008. november 13.

Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2008. december 3.

80 éve született Hermann Gusztáv /Székelyudvarhely, 1928. dec. 3. - Székelyudvarhely, 1988. máj. 9./ helytörténész, közíró, tanár. Számos művelődés- és helytörténeti írást közölt a hetvenes, nyolcvanas évek folyóirataiban, újságjaiban. Fő érdeklődési köre Székelyudvarhely művelődési intézményeinek története, a színjátszás helyi múltja, a diákszínjátszás. Hermann Gusztáv a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalomszakos oklevelet, azután különböző tisztségeket töltött be a tanügyben, illetve a közigazgatásban, majd – 1974-ben – szülővárosa gimnáziumának – ma a Tamási Áron Gimnázium – lett a tanára. Kiváló nevelői munkája mellett megszervezte a diákszínjátszást. 1978-ban megjelent a Változó valóság című szociográfiai gyűjteménye. 1988-ban hatvanévesen hunyt el, váratlanul. 1993-ban, posztumusz jelent meg művelődéstörténeti írásaiból összeállított kötete, Székelyudvarhely művelődéstörténete /Kriterion, Bukarest/ címmel, amely egyike a város történetét ismertető alapvető munkáknak. /Bágyi Bencze Jakab: Embert nevelt, múltat mentett. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2009. április 16.

A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2009. április 17.

A romániai magyar nemzeti kisebbség történetére vonatkozó újabb kutatási eredmények átadása az egyik célkitűzése annak a kisebbségtörténeti képzésnek, mely az árkosi Európai Tanulmányok Központjában zajlik a napokban. Az első két előadás témája kissé eltért a meghirdetettől, de fontosnak tartották beszúrni, hiszen ezekkel kapcsolatban tévhitek forognak közszájon. Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész a székely eredet körül fennforgó tévhiteket igyekezett eloszlatni, előadása a Csíki Székely Krónika hamisságának bizonyításával. A sepsiszentgyörgyi származású Pál Judit kolozsvári történész, docens Magyarország és Erdély 1867-ben bekövetkezett egyesülése körülményeinek hátterére világított rá. Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa a romániai magyar kisebbség történetében bekövetkezett töréspontokat járta körül. Bárdi Nándor Trianon után a párhuzamos nemzetépítések közé záródott közösség különböző korszakokbéli lehetőségeiről, eredményeiről vagy eredménytelenségeiről nyújtott vázlatot. Előadása érintette, 1996–98 között az RMDSZ-ben a kulturális elit helyét átvették a vidéki gazdasági érdekcsoportok, vagy az RMDSZ a kampányokban nem szólítja meg a munkásságot, pedig Marosvásárhelyen is, Kolozsváron is ez a réteg teszi ki a nemzeti közösség zömét. Bárdi a történelemtanárok figyelmébe ajánlotta a romániai magyar adatbankot, mely a világhálón elérhető. Kolumbán Zsuzsanna, a Hargita Megyei Kulturális Forrásközpont által kiadott negyedéves folyóiratot, az Örökségünket mutatta be. /Szekeres Attila: A virtuális székelyektől az RMDSZ-ig (Kisebbségtörténeti képzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./

2009. augusztus 14.

Dr. Hermann Gusztáv Mihály a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetőjeként, de korábban könyvtárigazgatóként, valamint muzeológusként is kutatott, mítoszokat tisztázó, hézagpótló, történelmi témájú köteteket jelentetett meg. A közelgő tanévtől pedig a felsőoktatásban – a Babes–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyre kihelyezett tanítóképző tagozatán – teljes körű munkát vállaló igazgató a Forrásközponttal, valamint a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel folytatott eddigi együttműködését is megszakítja. Hermann Gusztáv 2001-től betanított a Babes–Bolyai kihelyezett tagozataként működő tanítóképzőbe, 2002-ben keresték meg a Sapientiától, ahol ugyancsak óraadó tanár volt. Most, hogy a Babes–Bolyaihoz igazol, sapientiás óráiról le kell mondania, ez utóbbit előírja egy rektori rendelet. Hermann Gusztávnak 2003-ban jelent meg a Náció és nemzet. Székely rendi nacionalizmus és magyar nemzettudat 1848-ig című könyve. Következő munkája Az eltérített múlt. Oklevél és krónikahamisítványok a székelyek történetében című kötete volt. A Forrásközpontnál létrehozták az Örökségünk című folyóiratot, mely jelentős szerepre tett szert az erdélyi periodikák sorában. /Antal Ildikó: Szakmai fejlődésnek utat engedő felsőoktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./

2009. október 16.

Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus egyszemélyes szellemi műhelyének, könyvkiadójának neve a Litera-Veres. A jobbára történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi és képzőművészeti témákat megjelentető, tíz éve működő kulturális intézmény szép eredményekkel büszkélkedhet létezése óta. Ízléses, olcsó zsebkönyveket jelentetett meg: Szent István király intelmei; Gróf Apponyi Albert trianoni beszéde; Adalékok a Wass Albert-dossziéhoz (dr. Szakács István Péter). A történelmi, néprajzi művek között van: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor István); Székely történeti kistükör (Hermann Gusztáv Mihály); Székely asszony, székely család (Kolumbán Zsuzsánna); Udvarhelyszéki famesterségek (Haáz Ferenc); Az erdélyi zsidókról (Gidó Attila). A közelmúltban két jelentős képzőművészeti tárgyú könyv látott napvilágot a Litera-Veresnél. A Kolozsvár művészeti életének egy bizonyos szakaszát vizsgáló vaskos, tekintélyes mű szerzője, Németh Júlia az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság és a Barabás Miklós Céh megalakulásának, illetve újraalakulásának fényében tárja az olvasó elé mondanivalóját (Kolozsvár – Mű-Hely-Szín, képzőművészeti látlelet). A másik mű a jeles kolozsvári művészettörténész, Murádin Jenő tollából származik: Ács Ferenc, az impresszionizmus erdélyi úttörője. A szerző szerint Ács Ferenc (1876–1949) képviselte látványosan az erdélyi részek felé is utat nyitó plein air festészetet és az impresszionizmust. Tíz éve alapította, azóta szerkeszti és megjelenteti Veres Péter az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóiratot is. /Komoróczy György: Litera-Veres. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

2010. október 7.

Miért nem piros-fekete a székely zászló?
Gyergyószárhegy – Negyedik állomásához érkezett a Székelyföldi Akadémia rendezvénysorozat: október 6-án este Gyergyószárhegyen tartott előadást dr. Hermann Gusztáv és Mihály János történész.
A Székelyföldi Akadémiát Hargita Megye Tanácsa azzal a céllal indította útjára, hogy bevonja a Hargita megyei községek értelmiségét a politikai döntéshozatal előkészítésébe. Az előadásokra képviselőket, helyi egyházi vezetőket, tanárokat, orvosokat, állatorvosokat és önkormányzati hivatali vezetőket hívnak meg, és lehetőség van a témával kapcsolatos vitára.
Gábor László polgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd Borboly Csaba megyei tanács-elnök vázolta a Székelyföldi Akadémia célkitűzéseit. Szerinte a közélet alakításához nem kell választott tisztség, a szervezők nem azt várják el a vidéki értelmiségtől, hogy politizáljon, hanem hogy segítse a politikumot jó döntések meghozatalában. Ez rendszeres párbeszéddel lehetséges, jelentette ki Borboly Csaba, kifejtve: minden településen értékes emberek dolgoznak, akik tapasztalatát minél inkább hasznosítani kell a közösség javára.
Dr. Hermann Gusztáv a vidéki értelmiség és a tudomány viszonyáról tartott előadást. Számos erdélyi példával bizonyította, hogy falun élő értelmiségi is lehet aktív tudományos kutató, aki maradandót, egyetemest képes alkotni. „A tudomány nincs halálra ítélve vidéken” – szögezte le a történész, feltéve a kérdést: mit kutathat egy székelyföldi, vidéki értelmiségi. A válasz: akár fokozati vizsgára készülő dolgozatban is fel lehet tárni a helyi értékeket, a település történetét, vagy más ahhoz kapcsolódó témában végezhetnek tudományos kutatást.
Mihály János történész a székely zászlókról tartott előadást. A megyei önkormányzat Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportjának tagja 17 történelmi székely zászlót ismertetett, majd válaszolt arra a kérdésre is, miért kék-arany a székely zászló (amelyet egy tavalyi megyei tanácsi határozat Hargita megye hivatalos lobogójává nyilvánított), és miért nem piros-fekete. Mihály János kifejtette, hogy a piros-fekete zászlónak nincs történelmi előképe, ezeket a színeket zászlón az 1930-as években, az Ezer Székely Leány Napján kezdték használni, a székely népviselet leegyszerűsített színeiből kreálva. A piros-feketét a háború utáni években tovább használták könyveken, táncegyüttesek plakátjain, magyarázta a történész.
A rendezvény végén Borboly Csaba, egy emléklappal együtt, ünnepélyesen átadta a megyezászlóként is szolgáló székely lobogót Gábor László polgármesternek. erdon.ro

2010. december 17.

Tanítható a székelység története
Már jövőtől választható tantárgy lehetne a székelység története a hatodik és hetedik osztályban, a tankönyv és más oktatási segédanyagok elkészítése érdekében januárban munkacsoportot hoznak létre Kovászna és Hargita megyei szakemberek bevonásával. A két megye tanácselnöke és tanfelügyelősége egy Hargita megyei pedagógus kezdeményezését karolta fel, az ötlet kivitelezésének tudományos irányítására dr. Hermann Gusztáv Mihály történészt kérték fel.
A fiatalokban már diákkorban tudatosítani kell, hogy a székelység sajátos jogrendszere, hagyományai alapján külön nemzettudatú nép, saját története van, ezért nagyon fontos egy ilyen tantárgy bevezetése az iskolákban — hangsúlyozza Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, aki lapunk érdeklődésére elmondta, bár az 1999/2000-es tanévtől tanítják az általános iskolában a romániai magyarság történetét, ami hiánypótló, de éppen említett okok miatt nem elegendő. A történész hozzátette, a tankönyv csak keret az ismeretek átadásához, azt élettel kell megtölteni, ami a történelmet tanító pedagógusok feladata. A kötelezőként tanított tárgyak esetében még a segédanyagok használatára is rá kell bólintania az oktatási minisztériumnak, de a választható tantárgyaknál elég a megyei tanfelügyelőség jóváhagyása. Keresztély Irma főtanfelügyelő azt reméli, hogy a két megyei ökormányzat anyagiakat is tud majd erre a célra fordítani, illetve pályázati pénzeket is meg lehet nyerni, és összegyűl a szükséges összeg, hogy a diákoknak ingyen biztosíthassák a székelység történetét bemutató tankönyvet, illetve a tervezett mellékleteket, mint híres székelyek arcképcsarnoka, munkafüzet és egyéb segédanyagok. Januárban magyar és történelem szakos tanárokkal konkrétan tárgyalnak a tananyag elkészítéséről, terv szerint már jövő tanévtől bevezetnék a székelység történetét választható tantárgyként.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2011. január 8.

Objektív történelmi szemlélet mítoszokkal ötvözve
Ha minden jól halad, a következő tanévtől már forgathatják a Székelység története című tankönyvet a hatodikos és hetedikes diákok. A munkacsoport vezetője, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa azt mondja, objektív történelmi szemléletű tankönyvet szerkesztenek, de megkeresik a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok, a legendák, mítoszok is helyet kapjanak benne. „Ne eltűnjenek, csak kerüljenek a helyükre” – mondja Hermann. „Egy csíki községben tartottunk előadást Mihály János kollégámmal, amikor Borboly Csaba megyeitanács-elnök felvetette: szerkesszünk egy tankönyvet a székelység történetéről” – emlékezett vissza a kezdetekre a székelyudvarhelyi Hermann Gusztáv Mihály történész. A tankönyvet készítő munkacsoport koordinátora azt mondja, a székelység történetét egyelőre opcionális tantárgyként tanítják majd, később viszont – adott régióban – kötelező tantárgyként is bevezethetik. „Jómagam azt sem tartanám elvetendő ötletnek, hogy régiónkban a román osztályokban a román változatot is tanítsák, a kölcsönös megismerés jegyében” – mondja Hermann.
A leendő tankönyvet két évre, heti egy órára strukturálnák. Némi vitát szült, hogy a székelység vagy Székelyföld történetét írják meg. Hermann és a szerkesztőbizottság a székelység története mellett foglalt állást, hiszen – mint mondja – a Székelyföld története feltételezné a székelyek letelepedése előtti Székelyföld történetét is, s valószínűleg szintén vita lenne abból, hogy mit tekintsünk Székelyföldnek. „Leegyszerűsítené a dolgot, ha csak a székelységről, a székely székek közösségéről beszélnénk, de természetesen szó kell essen a székelységgel együtt élő egyéb etnikai csoportokról is” – véli a történész.
A megyei tanfelügyelőség javaslatára – a szervezés jelenlegi fázisában – egy ötfős tankönyvszerkesztő munkacsoport jött létre: Székelyudvarhelyről Mihály János és Novák Károly-István, Csíkszeredából Orbán Zsolt és Forró Albert, valamint a megyei főtanfelügyelő, Ferencz S. Alpár tagja a csoportnak, a munkálatok koordinátora pedig Hermann Gusztáv Mihály. A tartalomjegyzék nagyvonalakban elkészült, egyelőre a következő fő témák körvonalazódtak: földrajzi bevezető; Székelyföld a székelyek letelepedése előtt; székely eredetkérdés; székely honfoglalás; a székely társadalom; a változás kora; székelyek az erdélyi fejedelemség korában; székelyek a Habsburg-birodalomban; a diktatúrák kora; a dualizmus; a székelység az első világháborúban; kisebbségben, a „kicsi magyar világ” és a második világháború; a székelység a kommunizmus időszakában.
Hermann azt mondja, a szerzők egyhangúan egyetértettek abban, hogy egy objektív történelmi szemléletű tankönyv készüljön, bár mostanság egyre tágabb és magasabb körökben újra divatos a mitikus történelmet előnyben részesíteni. „Szeretném, ha szakmai szempontból szakszerű tankönyv készülne” – mondja Hermann. „Ugyanakkor meg kell keresni a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok is bekerüljenek a tankönyvbe, például az eredetmítoszok is helyet kapjanak benne. Ne tűnjenek el, csak kerüljenek a helyükre. A gyermek azután is szereti, fogyasztja a mesét, miután megtudja, hogy nincs tündér, nincs sárkány, táltos paripa. A mítosz nem történelem, de hozzátartozik a mi regionális tudatunkhoz, s azután is lehet szeretni, miután megtudjuk, hogy valójában nem úgy történt” – állítja a történész. Szerinte jól átgondolt pedagógiai módszerrel megoldható, hogy a kamasz elfogadja a történelmi valóságot, s közben nem szenved traumát, ha kiderül, hogy Csaba királyfi nem hiteles történelmi személy, ráadásul a mítoszokat a gyermek továbbra is értéknek, identitását meghatározó elemeknek tekintse – mindezt egy másik értékrendbe helyezve.
Hermann szerint ennél a korosztálynál nagyon fontos a tankönyv grafikai arculata, erre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a közeljövőben.
A munkacsoport terv szerint legközelebb január 18-án ül össze. Ahhoz, hogy a diákok már az idei szeptemberi becsengetés után kézhez kapják a Székelység történetét, legkésőbb tavaszra el kell készülnie. „Azt látom, hogy sok iskolában foglalkoznak a székely történelem kérdéseivel a pedagógusok. Ki bővebben, mélyebbre ásva, mások ritkábban, felületesebben, esetleges szakmai háttérrel. Ez a tankönyv egy átgondoltabb, szakmailag jobban ellenőrzött mederbe terelné a dolgot, s az információk is szakszerűbbek lesznek. Ez lenne a készülő tankönyv legnagyobb haszna” – állítja Hermann Gusztáv Mihály.
Jakab Árpád
Hargita Népe (Csíkszereda)

2011. január 13.

Választható tantárgy lenne a székelység történelme
Székelytörténelem. Csaba királyfi csillagösvénye, Réka királynő sírja, Attila király öccse, Buda vára – a székelység történelmének helyszínei és szereplői. Várlátogatásokkal, legendás helyszínek felkeresésével, interaktív módszerekkel ismertetnék meg ősztől, választható tantárgy keretében a székelység történelmét 12-13 éves – egyelőre székelyföldi – diákokkal.
Főként a piros-fekete, esetenként akár kék és zöld színeket is ötvöző népviselet és a székely porták egykori szokásai érdeklik a hetedik osztályos Benkő Dánielt.
Benkő Dániel diák elmondta: „Valaki bejönne, aki akár néptáncot tanít, vagy ilyesmit, mert én is falun élek, és mamáméktól is kérdezgettem ilyeneket, s az ilyen népi ruhákra vagyok még kíváncsi!” A Hargita megyei tanfelügyelőség és önkormányzat közös kezdeményezésére Kovászna megye is nyitottnak bizonyult, így az egész történelmi Székelyföldön válaszható tantárgyként oktathatják ősztől a székely tantárgyat. Az elmúlt hetekben megalakult a történészekből, történelem tanárokból verbuvált szerkesztőbizottság, amely a tantervbe illeszkedő információkkal egészíti majd ki a székelység történetével az általános iskolás magyar nemzetiségi történelem tankönyvet.
Engem az érdekelne igazából, hogy mikor különítettük el a népcsoportot: a székelyt a magyartól, és hogy régebb miket csináltak... és a hagyományok...” – tette hozzá Nitu Kinga diák.
Ferencz-Salamon Alpár Hargita megye főtanfelügyelője hozzátette: „A hatodik-hetedik még egy kicsit a legendavilágból, a mesékre alapozódó legendavilágból vezetné át a gyerekeket a történelem talajára, és a 9-12-es tanagyagban, amely majd később kerül kidolgozásra, ott majd lebontjuk a székelységről a mítoszokat, és a teljes történelmi tárgyilagosság eszközével fogjuk majd tanítani a gyermekeket.” Az elképzelések szerint a tankönyv munkafüzettel, tanári könyvvel, szemléltető eszközökkel is kiegészül. A szerkesztők fontosnak tartják, hogy az osztályterem falain kívül is oktathassák egy kirándulás során például a Réka királynő sírjának legendáját Vargyason, vagy Buda herceg várának mondáját Székelyudvarhely szomszédságában.
„Időnként azért fájdalommal tapasztalom, hogy mondjuk ötödikben, amikor elkezdik tanulni a kisdiákok a történelmet, gyakran több mindent tudnak Egyiptomról, vagy hamarabb elmennek Görögországba, mint a közvetlen környezetüket ahogy megismerik.” – tette hozzá Novák Károly a Benedek Elek Gimnázium aligazgatója.
A tantárgy szakmai koordinátora fontosnak tartja, hogy itt nem csak egy regionális csoport történetének megismeréséről van szó.
„Hogyha megnézzük a jelenlegi székelység tudatában létező összetartó kapcsokat, akkor arra döbbenünk rá, hogy első helyen a közös történelem, a közös múlt áll. Részben a mitikus múlt, tehát amit én úgy szoktam nevezni, hogy virtuális múlt, a meg nem történt múlt, de ami az embereknek a tudatában, lelkében él, és a valóságos múlt is viszonylag jelentős szerepet játszik ebben a tudatban.” – tette hozzá Herman Gusztáv történész.
A régió tömbmagyar jellege kiegészíti az említett tudatot. Ennek a sokrétű tudati tényezőnek a gyerekek világába való beépítését tartják küldetésüknek a székely történelem oktatásán dolgozó szakemberek. Farkas Krisztina
Duna TV, Térkép. Erdély.ma

2011. június 8.

Két szobrot avattak a Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánián
Június 7-én Gróf Mikes János volt székelyudvarhelyi fõesperes-plébános gipsz és bronz szobrairól hullt le a lepel a III. Székelyudvarhelyi Városnapokon.
Szentmisével kezdõdött a Szent Miklós-hegyi Plébániatemplomban az a centenáriumi ünnepség, melynek folytatásaként két szobrot avattak, majd áldottak meg.
Gróf Mikes János szombathelyi püspök, egykori székelyudvarhelyi fõesperes-plébános szobráról Dr. Hermann Gusztáv Mihály történész méltató szavai után hullt le a lepel. A történész Gróf Mikes székelyudvarhelyi ittlétét vázolta, egészen a városba érkezésétõl: 1906 május 15-én fiatal papként Gyergyóalfaluból érkezett Székelyudvarhelyre és 1911-ig töltötte be fõesperes-plébánosi teendõit - ekkor nevezték ki Szombathely püspökévé. Az innsbrucki tanulmányokkal rendelkezõ fõesperes lobbijának köszönhetõ többek közt a katolikus gimnázium mostani épületének megépítése, de szintén az õ érdemei között tartják számon Palló Imre ösztöndíját is.
A plébániatemplom park-kertjében található, a korai éveiben járó Gróf Mikes Jánost ábrázoló szobor Lázár Imre keze munkáját dicséri, ezt Dr. Jakubinyi György Miklós gyulafehérvári római katolikus érsek áldotta meg. Végezetül Szombathelyrõl, a Tamási Áron Gimnáziumból, Zaboláról, a Polgármesteri Hivatalból és a Szent Miklós Plébániatemplomból érkezõ küldöttek helyezték el az emlékezés koszorúit a bronz alkotáson, ott ahol a Mikes János - saját bevallása szerint - élete legszebb éveit töltötte.
A polgármesteri hivatal közbenjárásával az alkotó a munkadíjnak csupán feléért vállalta az elkészítést - mondta városunk polgármestere, a rendezvény fõvédnöke, Bunta Levente. Az elöljáró hozzátette: örömömre szolgál, hogy egy olyan püspök szobrát avattuk fel, aki jó gazda volt, közéleti személyiség, és egyben a diákokért is tett. Ugyanis az egykori székelyudvarhelyi fõesperes-plébánosnak köszönhetõ a plébániatemplomhoz, illetve a gimnáziumhoz vezetõ út elkészülése, az egyházi épület rendbetétele valamint a gimnázium megépítésében is nagy szerepe volt.
A plébánia emeletén található gipsz alkotást a székelyudvarhelyi Szabó János készítette - errõl is lekerült a lepel, majd megáldották az idõs Gróf Mikes Jánost ábrázoló alkotást.
Bedõházi Attila-Csaba
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2011. június 18.

�?sztõl tanítják a székelység történetét
Jövõ tanévtõl választható alternatív tantárgy lesz hatodik és hetedik osztályosoknak a székelység története, ugyanis az új tanügyi törvény lehetõvé teszi helyi érdekû tantárgyak bevezetését.
Ezt kihasználva kezdeményezte a Hargita Megyei Tanács a székelyek történetét bemutató tankönyv kidolgozását, s ebben támogatja a megyei tanfelügyelõség és a háromszéki önkormányzat. A tananyag összeállításával megbízott munkacsoport háromszéki szakértõi: Kádár Gyula, Sztáncsuj Sándor és Nagy Balázs.
Hermann Gusztáv Mihály egyetemi oktató, a testület koordinátora hangsúlyozza, politikai megkeresésre kezdték a tankönyvet kidolgozni, de kizárólag szakmai alapon. Az anyag a kezdetektõl a legújabb korig bemutatja a székelység történetét. A tankönyv nagyrészt összeállt, szakemberekkel véleményeztetik, majd kiegészítik, elvégzik a korrekciókat, hogy õsszel már a diákok kezébe kerülhessen.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. június 21.

Tankönyv a székelyekrõl
Bemutatták a hét végén a székelység történelmérõl készülõ alternatív tankönyvet a Hargita megyei történelem szakos tanároknak, iskolaigazgatóknak. A kiadvány már az új tanévtõl alapja lehet a VI-VII. osztályos diákok által heti egy órában választható tantárgynak.
A Székelység története címû új tankönyv a Hargita Megyei Tanfelügyelõség és Kovászna Megye Tanácsa együttmûködésével jött létre, szerzõi Hargita és Kovászna megyei szakemberek, általános koordinátora Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei fõtanfelügyelõ, tudományos szakirányítója Hermann Gusztáv Mihály történész.
Szeretnénk, ha pedagógusaink felvállalnák, hogy itt Székelyföldön a székelység története legyen az egyik ilyen tananyag: a felnövekvõ nemzedéknek hiteles információkra van szüksége ahhoz, hogy székelységét büszkén tudja vallani, vállalni - nyilatkozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
�?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 26.

A székelység történetéről tanulhatnak a székelyföldi középiskolások
A széékelység történetéről újabb, ezúttal középiskolásoknak szóló tankönyv elkészítését tervezi Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel és Kovászna Megye Tanácsával együttműködve. Az alternatív tankönyvként használható kiadvány egy sorozat részének tekinthető, hiszen a fent említett intézmények koordinálásával, Hargita és Kovászna megyei szakemberek bevonásával idén őszre már elkészül a VI–VII. osztályosoknak szóló, ugyancsak a székelység történetét bemutató tankönyv, továbbá nemrég megjelent az inkább kisiskolásoknak szánt Mesés Székelyföld című, a székely székeket ismertető sorozat első kötete, valamint tavaly az óvodásoknak szóló, Székelyföld címerei című kifestőkönyv. Az alternatív tankönyvek elkészítésével foglalkozó munkacsoport tevékenységét Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő koordinálja, a tudományos szakirányító szerepét pedig dr. Hermann Gusztáv Mihály történész látja el. A főtanfelügyelő szerint az új tanügyi törvény lehetőséget ad helyi érdekeltségű tantárgyak, tananyagok kidolgozására és meghirdetésére. Ezt a lehetőséget kihasználva kezdte el kidolgozni az erre a célra megalakult munkacsoport azt a tananyagot, amely a székely közösségeink hagyományainak, múltjának még jobb megismeréséhez, szellemi értékeink ápolásához, átadásához, nemzeti identitástudatunk megerősítéséhez segít hozzá. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mindennek kapcsán reményét fejezte ki, hogy a székelyföldi tanintézetek élni fognak az új oktatási törvény nyújtotta lehetőségekkel, és a kiadványok elkészülte után, egyelőre opcionális tantárgyként ugyan, de tanítani fogják a székelység történetét. (hírszerk.) Transindex.ro

2011. augusztus 31.

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

2012. szeptember 19.

Bemutatták a székelység történetéről szóló tankönyvet
Bemutatták a székelység történetét összefoglaló, hatodik és hetedik osztályos iskolásoknak szánt tankönyvet tegnap Csíkszeredában. A kiadványt egy székelyföldi történelemtanárokból és történészekbol álló, 11 tagú bizottság készítette el úgy, hogy az iskolai tankönyvnek is megfeleljen, de kézikönyvként bármelyik korosztály számára hasznos olvasmány legyen.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai történelemtanár, a tankönyvet kidolgozó bizottság koordinátora elmondta, a Hargita Megyei Tanács megbízásából 2011 elején kezdtek dolgozni a tankönyvön, annak egy kezdeti változatát közvitára is bocsátották.
A tankönyvvel párhuzamosan a székelység története oktatásának a kerettantervét is kidolgozták. A tantárgyat 6. és 7. osztályban heti egy órában oktathatják. „Úgy állítottuk össze a kerettantervet, hogy a tananyag elsajátítása mellett városnézésre, kirándulásra, valamint a történelem helyi vonatkozásainak a beiktatására is maradjon idő” – nyilatkozta a szerzői csoport koordinátora.
Máris használnák az iskolák
Ferencz S. Alpár – aki korábban Hargita megye főtanfelügyelői tisztségét töltötte be – elmondta, a tankönyv összeállítása előtt felmérték az igényeket, és arra jutottak, hogy a székelyföldi iskolák zömében már a mostani, 2012–2013-as tanévben valamilyen formában tanítani kívánják a székelység történetét. Az iskolák egyharmadában választható tantárgyként, kétharmadában pedig délutáni történelemköri foglalkozásként ajánlják a székelység történetét. Ferencz S. Alpár hozzátette, formaságnak számít a tanfelügyelőségi jóváhagyás, amely a tantárgy bevezetéséhez szükséges.
Ismertetés, állásfoglalás nélkül
A szerkesztői bizottság koordinátora arról is beszámolt, hogy a tananyag hat nagy fejezetre, 22 leckére tagozódik, az Otthonunk a Székelyföld című bevezető lecke inkább természetföldrajzi szempontból alapozza meg a székelység történetét. A székelység eredetéről a szerzők az egymásnak ellentmondó elméleteket ismertetik anélkül, hogy valamely elmélet mellett állást foglalnának.
Hermann Gusztáv Mihály történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa elmondta, minden egyes rész megírását Székelyföldön élő és dolgozó szakemberekre bíztak, hogy ki-ki azzal a szakterülettel foglalkozzék, amelyet behatóan ismer. A Székelyföld őskori és ókori története után a térség római kori helyzetét ismerhetik meg a diákok, majd a magyar honfoglalásról és a székely betelepülés előzményeiről és annak folyamatáról olvashatnak. A székely eredetkérdéssel Hermann Gusztáv foglalkozik, aki a székelység közigazgatási szervezetét, a székely falu-mezőváros arculatát, a működő székely autonómiát is bemutatja, de a székelyek három rendjével is megismerkedhetnek.
Ezt követően a Székelyföld középkori történetébe nyerhetnek betekintést, az egyház felépítéséről és a korabeli műveltségről, az erdélyi fejedelemség és a székelyek kapcsolatáról olvashatnak. A székelyeknek a Habsburg Birodalomban betöltött szerepéről, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc itteni történéseiről és az önkényuralmi rendszerről külön leckékben szerezhetnek tudomást a diákok, de azt is megtudhatják, hogyan éltek a székelyek a dualizmus korában, az első, illetve második világháborúban.
Ezt követően a kisebbségbe került székelység sorsát szintén külön lecke mutatja be, amint a kommunizmus éveit és az 1990 utáni időszakot is. „Az eredetkérdés és a megtelepedés időszaka sokkal bővebben jelenik meg a kötetben, mint minden eddigi székelységtörténetben, hiszen az eseményeket napjainkig hozza” – jelentette ki a tankönyvről Hermann Gusztáv Mihály. Hozzátette, a kiadvány alcíme szerint „kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztálya, valamint minden érdeklődő számára”, tehát bárki használhatja, az anyaországiak is.
A tankönyv illusztrátora Gyöngyössy János, aki színes, korosztály-orientált, de szakszerű képeket rajzolt. A kiadvány a modern tankönyvek formáját hozza: a törzsszöveg mellett, keretben elkülönítve magyarázó vagy egy-egy kapcsolódó résztémát kifejtő adalékok találhatók. A tankönyv kezdeményezői szerint a kiadvánnyal olyan „eszköz” kerül az iskolások és az érdeklődök kezébe, amely akár évtizedekre meghatározhatja majd a székelyek nemzeti önismeretét, önbecsülését.
(Oktatási szószedet az RMDSZ-től
Elkészült az újabb, oktatással, iskolával kapcsolatos kifejezések román–magyar szótára, amely főleg az új tanügyi törvény kapcsán megjelent elnevezéseknek, szakkifejezéseknek ajánl magyar megfelelőt – számolt be Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettes. Magyari köszönetet mondott a Nyelvijogok.ro honlap szerkesztőinek, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeinek, akik összeállították a szószedetet. Elmondta, ezt minden tanfelügyelőség megkapta, a napokban eljut az iskolaigazgatókhoz, aligazgatókhoz, és a sajtóhoz is, annak érdekében, hogy egységes legyen a névhasználat. Magyari néhány példát is kiemelt: eldőlt például, hogy a „colegiul naţional” szó magyarul „főgimnázium” lesz, míg a „liceul vocaţional” „szaklíceum”. n Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 24.

Mikes János-szobrot avattak
Mikes János püspök mellszobrát avatták szombaton kora délután a zabolai katolikus templom kertjében. Az alkotás eredetije Szombathely külvárosában, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia területén található. Ennek alapítására gróf Mikes János megyés püspök 1929-ben adott megbízást a szalézi rendnek. A szobor másik másolatát tavaly avatták Székelyudvarhelyen.
A zabolai avatón jelen volt Mátyás Károly szombathelyi főesperes, aki a szobor eredetéről is szólt. A leleplezésnél mondott beszédében Fekete Tamás zabolai plébános hangsúlyozta: habár a katolikus egyház általában szentek szobrait állítja a templomok mellé, a neves egyházi elöljáró, Mikes János püspök jeles tevékenységével kiérdemelte, hogy a templomkertben álljon szobra. A leleplezés a zabolai lelkészre és gróf Mikes Katalinra hárult, a talapzatnál elhelyezték a kegyelet koszorúit. Közreműködött a Gyöngyharmat Egyesület. A szoboravatót megelőzően jeles történészek, egyetemi tanárok értekeztek Mikes János püspök életútjáról. Szőcs Levente, Hermann Gusztáv Mihály, Szakály Sándor, Bakó Balázs, Pozsony Ferenc előadásaiból kihallatszott: Mikes Jánost a pénz megszerzéséhez és elköltéséhez értő egyházi méltóságként tartják számon. A püspök életútjával párhuzamosan testvéréről, gróf Mikes Árminról is szó esett: a helyi iparosodásban játszott szerepét emelték ki.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 28.

Késik a tankönyv (A székelység története)
Hargita megyében már tanítanak belőle, Kovászna megyében a tanárok és a diákok még nem is látták A székelység története kézikönyvet, amely több, mint tankönyv, kortól függetlenül minden magyar család könyvespolcán helye lenne. Háromszéken közel 2500 hatodikos és hetedikes magyar diák számára választható tantárgy a székelység története, ellenben csupán tíz iskola jelezte, hogy heti egy órában tanítaná.
Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, VI. és VII. osztályban heti egy órában tanítható a választott tantárgy, ez legtöbb iskolában évek óta az informatika. Mivel a magyar osztályokban az 1999/2000-es tanévtől a törzsanyagban szerepel a magyarság története mint kötelező tantárgy, a legtöbb iskolában ezen az órán foglalkoznak majd a székelység történetével is, csupán nyolc-tíz helyről jelezték, hogy választható tárgyként külön szeretnék tanítani.
Tekintve, hogy a Hermann Gusztáv Mihály történész szerkesztésében egy héttagú szerzői csoport által megjelentetett tankönyv nem kizárólag ennek a korosztálynak szól, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban három középiskolai osztály is az új tantárgy mellett döntött a szabadon választott kategóriában – közölte a tanfelügyelő. A harmadik változat, hogy délutáni történelmi körön ismertetik a székelység történetét, ez ellenben nem kötelező, nincs is minden iskolában, és a tapasztalat szerint a diákok csupán kis hányada jár ezekre. Ráadásul a délutáni foglalkozásokat az iskola nem fizetheti, általában az iskola mellett működő alapítvány fedezi ezek költségeit, sok esetben pedig a pedagógusok ingyen tartják a köröket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a tankönyv mikor érkezik meg Háromszékre, Victor Sibianu javasolja, hogy első körben azokhoz a diákokhoz juttassák el, akiknek órarendjében külön tárgyként szerepel a székelység története.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-129




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998