|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Orbán Viktor 1997. szeptember 15.Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szept. 15-én Marosvásárhelyen találkozott a romániai magyar sajtóorgánumok vezetőivel. Markó Béla reagált Király Károly írására /Romániai Magyar Szó, szept. 10./, arra emlékezetve, hogy hét éve éppen Király Károly szorgalmazta az RMDSZ kormányba lépését. Markó Béla károsnak nevezte, hogy Tőkés László tiszteletbeli elnök platformszellemű elkötelezettséggel bocsátkozik politikai csatározásokba. Az RMDSZ-nek jó viszonyt kell fenntartania a mindenkori magyar kormánnyal, s ennek jellege nem hasonlítható az egyes pártokhoz fűződő viszonyhoz. Markó Béla elégedetlen a kormánykoalíció működésével, nyugtalanítóan széteső a kormányzati munka. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./ Az RMDSZ platformjai mára sokat veszítettek fontosságukból. Helytelen, hogy Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Orbán Viktorral és Lezsák Sándorral erdélyi körútra indult, mert tisztségénél fogva egyenlő távolságot kellene tartania valamennyi párttal szemben. A találkozón újra felmerült, hogy az RMDSZ nem alakított ki gyors tájékoztatási kapcsolatot a magyar sajtóval. Ezért elkerülhetetlen a szóvivői iroda létrehozása. /Szabó Piroska. Magyar közélet a sajtó tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./1997. szeptember 18.Orbán Viktor és Németh Zsolt magyarországi politikusok erdélyi körútjával kapcsolatban nagy vihart kavart a román nacionalista sajtó. Ezek a lapok azt hajtogatták, hogy a magyarok Erdély elszakításán fáradoznak. Valójában Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen a találkozókon a jelenlevők józan és mértéktartó beszédeket hallottak. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. december 12.Tamás Gáspár Miklós kifejtette véleményét a Bolyai Egyetemről. Nehezményezte Horn Gyula miniszterelnök kijelentését, mert nyilatkozata azt a látszatot keltette, hogy lemond a kolozsvári magyar egyetemről. Terjedelmes írásában elismerte, hogy a magyarságot megilleti egyetem. Közben megtámadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, mert támogatta a területi autonómia követelését. A cikkíró szerint ugyanis az RMDSZ többsége ellenzi a területi autonómiát, azonkívül az ellentétes a román alkotmánnyal... Ugyanúgy támadta Csoóri Sándort, aki - szerinte - azt mondta, hogy csak egynyelvű, egykultúrájú országban lehet demokrácia. Tamás Gáspár Miklós kimondta, hogy Kolozsváron kívül létrehozandó egyetem terve teljes képtelenség. Azt is hozzátette, hogy a "Klebensberg által létrehozott új csonka-magyarországi egyetemek még mindig nem igazi univerzitások. Se levegőjük, se színvonaluk." Tamás Gáspár Miklós előadta, mi a teendő. A kolozsvári önálló magyar egyetem távlati célját föl nem adva Kolozsváron meg kell alapítani az autonóm bölcsészkart, a karok önállósága ugyanis jelentős. Szükséges, hogy a "szétszórt tanszékdarabkák vezetése egy kézben egyesüljön." Ezzel a magyar diákság nem szakad el a románoktól. A román kormánynak szembe kell szegülnie Funarral és sovén szövetségeseivel - állapította meg - ki tudja, hányadikként... /Tamás Gáspár Miklós: A Bolyai Egyetem ügyéről. = Élet és Irodalom (Budapest), dec. 12./ A cikkíró nem jelölte, hogy hol található a megtámadott Csoóri-nyilatkozat.1998. május 24.Máj. 24-én este Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke sajtótájékoztatóján bejelentette: a Fidesz megnyerte a választásokat. A sajtótájékoztatón Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy Antall József néhai miniszterelnökhöz hasonlóan ő is 15 millió magyar miniszterelnöke lesz-e, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. /A Fidesz vállalja a kormányzást. = Népszabadság, máj. 25./ A Magyar Szó pontosan idézett, amikor beszámolt a sajtótájékoztatóról. Orbán Viktor egy újságíró kérdésére válaszolva kijelentette: "a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, és a következő kormány a magyar nemzet része lesz". /Magyar Szó (Újvidék), máj. 26./1998. május 25.Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke május 25-én, hétfőn levélben gratulált Orbán Viktornak, a FIDESZ - Magyar Polgári Párt elnökének a fiatal demokraták választási győzelméhez. /MTI/1998. május 26.Törökországi látogatása során Radu Vasile román miniszterelnök a Rompres máj. 25-i közlése szerint kifejtette: kérdőjeleket támaszt, hogy a kisgazdapárt várhatólag bekerül a magyar kormányba, mivel, mint mondotta, amikor előzőleg kormányon volt Torgyán pártja, problémák voltak a két ország kapcsolatában. - Remélem ugyanakkor, hogy az ellenzékben eltöltött idő megérlelte a Független Kisgazda Pártot, és a magyarországi politikai erők megértik, hogy konfliktusok a kétoldalú kapcsolatokban sem Románia, sem Magyarország számára nem kívánatosak - mondotta a kormányfő. - A Ion Iliescu volt államfő vezette Szociális Demokrácia Pártja máj. 25-én a polémiától óvakodó nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy a magyar választások eredményét a választótestületi akarat kifejezésének tekinti és hogy egy szilárd többség kialakulása olyan kormányt teremt, amely továbbra is sikerrel folytatja a gazdasági reformot. A közös érdekek és a kétoldalú szerződés, valamint Magyarország nemzetközi kötelezettségei megfelelő keretet teremtenek az új magyar kormány számára annak megszilárdítására és közös építésére, amit elkezdtünk - hangzott az SZDRP nyilatkozata. Végül a párt a nyilatkozatban az RMDSZ-szel kapcsolatos fenntartásait hangoztatja oly módon, hogy annak a "reménynek" ad hangot, miszerint a magyarországi változások nem fognak oda vezetni, hogy "radikálisabbá válik az RMDSZ vezetőinek állásfoglalása és magatartása". A Román Nemzeti Egységpárt elnöke, Valeriu Tabara korábbi állásfoglalásánál sokkal élesebb, az évekkel ezelőtti polémiák hangnemét felelevenítő nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt fejtegette, hogy "a jobboldali és a szélsőjobboldali erők hatalomra jutásával Magyarország valóságos puskaporos hordót jelent majd Európa és a Balkán számára". Ezek az erők - hangoztatja - kétségbe vonják a határokat ebben a térségben és feltámasztják a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát. Az RNEP szerint az egész román politikai osztálynak szóló figyelmeztetést jelent ez a magyarországi választási győzelem, mivel - a nyilatkozat megfogalmazása szerint - "Orbán Viktor minden magyar miniszterelnöke kíván lenni". Az RNEP azzal riogatja a román közvéleményt, hogy "fel kell készülni a legrosszabbra Magyarország részéről". /MTI/1998. május 26.A román lapok közül több is elsőoldalas szalagcímben adott hírt Orbán Viktornak az ország és a nemzet határaival kapcsolatos válaszáról, amelyet azonban - egy kivétellel - román lapok nem közöltek pontos fordításban. A magyar politikus azt mondta, hogy "a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, és a következő kormány a magyar nemzet része lesz". A Curierul National, amelynek tudósítója Antall József híres formulájára utalva tette fel azt a kérdést Orbán Viktornak, hogy 10 vagy 15 millió magyar miniszterelnöke kíván-e lenni, a szövegben híven idézi, hogy a következő kormány a magyar nemzet része lesz, a keretes anyag címe viszont az, hogy "Orbán Viktor az egész (de pretutindeni - bárhol legyen is) magyar nemzet miniszterelnöke akar lenni". A Ziua címe "Magyarország új miniszterelnöke az "egész nemzetet" akarja kormányozni". Az Evenimentul Zilei első oldalán a következő szalagcím olvasható: "Azzal az ürüggyel, hogy "a magyar állam határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival", a magyar jobboldal "minden magyarok (szó szerint: de pretutindeni - a mindenütt, a bárhol lévő magyarok) kormányát kívánja létrehozni". Az Adevarul 11. oldalának alcíme: "Orbán Viktor jövendő miniszterelnök robbanékony nyilatkozatai: Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival. A jövendő kormány a magyar nemzet kormánya lesz". A Jurnalul National szintén alcímben emeli ki a nemzet határaira vonatkozó mondatot, a szövegben pedig azzal folytatja, hogy Orbán úgymond kijelentette, azért fog cselekedni, hogy "orvosolja" ezt. /MTI/1998. május 26.Románia és Magyarország tekintetében egyaránt érvényes, hogy az állam határai nem esnek egybe a nemzet határaival - mondotta egy, a Rompres által idézett nyilatkozatában Markó Béla, az RMDSZ elnöke, egyetértve Orbán Viktor kijelentésével, melyet a választások második fordulójának éjjelén tartott sajtótájékoztatóján tett. Markó rámutatott: ebből az következik, hogy Magyarország kormányának figyelmet kell fordítania a határain kívül élő magyarokra, majd hozzáfűzte: A román nemzet határai sem esnek egybe Románia határaival. Helyzetünk ugyanaz, az a kötelességünk, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a szomszéd országokban, Magyarországon, Szerbiában, Bulgáriában vagy Ukrajnában élő románokra. /MTI/1998. május 26.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatása szerint Orbán Viktor jövendő kormánya az idő előtt megszakadt magyar-magyar párbeszédet intézményes formában kívánja folytatni. A tájékoztató szolgálat által kiadott közlemény szerint Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a FIDESZ-MPP budapesti székházában máj. 25-én felkereste Orbán Viktor pártelnököt és gratulált a párt sikeréhez. Tőkés kifejezte meggyőződését, hogy ez a győzelem az igazi magyarországi rendszerváltozás folytatását jelenti. A választási fordulat szervesen beleillik a kelet- és közép-európai utódkommunista pártok bukásának folyamatába (például Lengyelország és Románia) - fejtette ki Tőkés László. Hangsúlyozza továbbá: a romániai magyarság abban érdekelt, hogy a mesterségesen késleltetett demokratikus átalakulások egész térségünkben, így Magyarországon is folytatódjanak. A kisebbségi kérdés, a határon túli magyarság helyzete megoldásának is ez az alapvető feltétele és biztosítéka - fűzte hozzá. A közlemény szerint Orbán Viktor köszönetet mondott az RMDSZ tiszteletbeli elnökének a pártja választási sikeréhez nyújtott segítségért. A romániai magyarságtól Orbán bizalmat kért pártja és eljövendő kormánya iránt, mely az idő előtt megszakadt magyar-magyar párbeszédet intézményes formában folytatva az egész nemzet érdekeit kívánja képviselni. Ugyanazon a napon Tőkés László telefonon gratulált Torgyán József pártelnöknek a pártja által elért választási eredményekhez. /MTI/1998. május 27.A legnagyobb román ellenzéki párt, a Ion Iliescu volt államfő vezette SZDRP, amely korábban még polémiát kerülő nyilatkozatot tett közzé a magyarországi választások eredményéről, új állásfoglalást publikált. Ebben azt a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak tulajdonított, a román sajtóban a bécsi Der Standardra hivatkozva publikált nyilatkozatot bírálja, mely szerint "Romániának új törvényt kellene kidolgoznia a magyar nyelvű oktatásról", és meg kellene próbálni a Magyarország és a szomszédos államok közötti szerződések módosítását. A volt kormánypárt szerint Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai "súlyos feszültséget teremthetnek a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokban". Az SZDRP - emlékeztetve előző bizakodó állásfoglalására, amelyben éppen az alapszerződésre hivatkozott - máj. 27-i közleményében azt hangoztatta, hogy "sajnos a szomszéd ország új politikai vezetői nem csupán az alapszerződés tartalmát vonják kétségbe, hanem a kétoldalú kapcsolatok egész rendszerét. Egyidejűleg azt is megengedik maguknak, hogy leckéket adjanak a kisebbségi jogok tekintetében". Az SZDRP közleményében felszólította Radu Vasile miniszterelnököt, hogy kérjen magyarázatot a magyar hatóságoktól Orbán Viktor nyilatkozataival kapcsolatban, és határozottan utasítsa vissza az RMDSZ politikai vezetőinek túlzó követeléseit. - A Rompres ismertette Gheorghe Funar kolozsvári polgármester és pártelnök állásfoglalását is, amely szerint Orbán Viktor nyilatkozatai az állam és a nemzet határairól "felelőtlenek" és a magyarországi jobboldal győzelme után a feszültség növekedése várható a szomszéd országokkal, mivel ismét a közvélemény figyelmének középpontjába állítják a trianoni békeszerződés és a "bécsi diktátum" következményeit. Funar szerint a budapesti kormány és a bukaresti kormányban lévő RMDSZ "románellenes offenzívája fokozódni fog", ezért minden román parlamenti erő összefogására lenne szükség. /MTI/ Annak ellenére, hogy a PRO TV magántelevíziónak nyilatkozva Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke már cáfolta a Der Standard hasábjain Orbán Viktor nyilatkozataként tálalt kijelentéseket arról, hogy törvényt kell kidolgozni Romániában a magyar nyelvű oktatásról és módosítani kell az alapszerződéseket Magyarország szomszédaival, a román nacionalista politikusok és sajtó által széles körben felkapott kijelentések a román kormány legmagasabb szintjein is reagálásokat váltottak ki. Radu Vasile miniszterelnök a Mediafax közlése szerint - előrebocsátva ugyan azt, hogy "amennyiben az AFP által ismertetett nyilatkozatra valóban sor került" - kijelentette, hogy az "semmi esetre sem tekinthető pozitív jelzésnek a kétoldalú kapcsolatokban". Egy új törvény kidolgozása a magyar nyelvű oktatásra vonatkozólag "kívül esne bármiféle európai standardon és ellentétes lenne magának a magyar kisebbségnek az érdekével is" - vélekedett a miniszterelnök. Radu Vasile kifejezte reményét, hogy fordítási hibáról volt szó, s hozzáfűzte, hogy további magyarázatokat fog kérni a bukaresti magyar nagykövettől a dolgok tisztázása végett. (/Szőcs Ferenc nagykövethez szerda estig nem érkezett ilyen megkeresés - a tud./. Az Emil Constantinescu elnök kíséretében Kanadában tartózkodó Andrei Plesu külügyminiszter abbeli meggyőződésének adott hangot a Mediafax tudósítása szerint, hogy Orbán Viktor nyilatkozatát a magyar partnerek nem fogják politikai vita eszközévé tenni és a magyar fél ésszerű párbeszédre lesz kész. A külügyminiszter megjegyezte, a jelenlegi kormány maga is úgy véli, hogy az oktatási törvénynek nem szabad a magyar kisebbség ellen irányulnia: "jó törvénynek kell lennie, amely megfelelő jogokat biztosít bármely román állampolgárnak" - mondta a román diplomácia vezetője. /MTI/1998. május 28.Május 28-án az RMDSZ bukaresti székházában tartotta szokásos sajtóértekezletét. Markó Béla szövetségi elnök mellett ezúttal a következők vettek részt a sajtóértekezleten: Varga Attila, képviselőházi frakcióvezető, Borbély László területrendezési államtitkár, ügyvezető alelnök, Kötő József oktatásügyi államtitkár, ügyvezető alelnök, Niculescu Antal, európai integrációs államtitkár, Pete István mezőgazdasági államtitkár és Demeter János kormányfőtitkár-helyettes. Markó Béla bemutatta a sajtó képviselőinek az RMDSZ új, vagy új megbízatást kapott államtitkárait: Kötő Józsefet, Pete Istvánt, Demeter Jánost, illetve Niculescu Antalt, akinek új, nagyon fontos munkaköre az európai integrációs tevékenységet fogja át. Ezt követően Markó Béla áttekintette az utóbbi időszak legjelentősebb eseményeit, köztük első helyen említve a magyarországi parlamenti választásokat, a FIDESZ-MPP választási győzelmét, a koalícióban ismét jelentkező súrlódásokat, illetve a helyhatósági törvényt és az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendeletek helyzetét, különös tekintettel a 22-es kormányrendeletre vonatkozó alkotmánybírósági döntésre, illetve az oktatásra vonatkozó 1997/36-os sürgősségi kormányrendelet képviselőházi vitájára. A magyarországi választások eredményeire vonatkozóan a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ gratulált a FIDESZ-MPP-nek a választásokon elért sikeréhez, majd tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy Orbán Viktor és a FIDESZ más vezetői jól ismerik a romániai magyarság problémáit, általában is a romániai helyzetet, jó kapcsolatokat ápolnak az RMDSZ-szel, de a romániai volt ellenzéki pártok vezetőivel is. Markó Béla értetlenségének adott kifejezést amiatt, ahogyan a hazai sajtóban egyes kommentátorok, politikusok, politikai elemzők már-már valósággal ünneplik a román-magyar viszony - szerintük nagy bizonyossággal bekövetkező - megromlását. Utalva a sajtóban megjelent nyilatkozatokra és félremagyarázó kommentárokra, értékelésekre, a szövetségi elnök rámutatott: "Ez számunkra egészen érthetetlen, mintha nem az lenne Románia elsődleges érdeke, hogy a NATO-ba már bekerült és az EU-ba is valószínűleg Románia előtt integrálódó Magyarországgal jó kapcsolata legyen." Orbán Viktor pártelnöknek egy osztrák lapban megjelent kijelentése és a román-magyar alapszerződés állítólagos felülvizsgálatára vonatkozó romániai spekulációk kapcsán, kérdésekre válaszolva, a szövetségi elnök idézett Németh Zsoltnak, a FIDESZ-MPP alelnökének a Népszabadság május 28-i számában közölt nyilatkozatából, amelyben a magyarországi vezető politikus leszögezi a választásokon győztes párt hivatalos álláspontját, miszerint "a FIDESZ-MPP eltökélt híve a román-magyar viszony további elmélyítésének. A leendő magyar kormány a két ország által aláírt és a parlamentek által ratifikált alapszerződést tiszteletben fogja tartani." "Magyarország érdeke, hogy a NATO és Európai Unió bővülése folytatódjon, így érdekünkben áll szomszédaink - köztük Románia - integrációs folyamatának felgyorsulása. A leendő magyar diplomácia ennek érdekében fog fellépni." Varga Attila a 22-es kormányrendeletre vonatkozó alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban éppen az alkotmány előírásaival támasztotta alá azt az RMDSZ által osztott álláspontot, hogy az Alkotmánybíróság nem törvényhozó testület, nem tartozik hatáskörébe egy törvényes rendelkezés meghozatala vagy törlése, következésképpen a sürgősségi kormányrendelet érvényben van, és alkalmazni kell. Markó Béla ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az RMDSZ ha nem is a régi elnevezéssel, de szükségesnek tartja a koalíciós pártok vezetőinek rendszeres konzultációját, hogy a mostanihoz hasonló eseteknek elejét lehessen venni - és itt a demokrata párti Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter legújabb intézkedésére utalt. Ami pedig a kisebbségi oktatás helyzetének rendezését illeti, a szövetségi elnök nyomatékosan leszögezte, hogy az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja a sürgősségi kormányrendelet szenátusi változatát, és csak a kormány által kiadott eredeti szöveget tartja elfogadhatónak a romániai magyarság számára. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 28., 1273. sz./1998. május 28.Az AFP hírügynökség által terjesztett Orbán Viktor-nyilatkozat, mely szerint a Fidesz-elnök azt kérte volna Romániától, dolgozzon ki egy "magyar nyelvű oktatási törvényt", további politikai reakciókat váltott ki; a Szabadság egyenesen "Fidesz-pszichózist" vélt felfedezni a román politikai életben /Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./1998. május 29.A román sajtó heves "tiltakozása eredményeként" Németh Zsolt, a Fidesz - MPP alelnöke magyarázkodni kényszerült Orbán Viktor állítólagos kijelentései miatt. Németh erre vonatkozóan leszögezte, hogy az AFP hírügynökség által a " Die Standard" osztrák napilapból átvett nyilatkozat, amelyben a lapok szerint a párt elnöke, Orbán Viktor egy magyar nyelvű oktatási törvény kidolgozásának szükségességéről beszélt, teljes mértékben alaptalan. Német rámutatott arra, hogy a román sajtóban nagy vihart kavaró kijelentéseket Orbán egy régebbi interjúban tette, amelyet azonban jelentős mértékben elferdítettek: "Orbán Viktor nem tett ilyen kijelentéseket a tanügyi törvénnyel kapcsolatban" - szögezte le. A továbbiakban a Fidesz-vezető megismételte a budapesti hatóságok kötelezettségvállalását a Magyarország és Románia közötti alapszerződés teljesítésére vonatkozólag, illetve azt, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia betagolódását az euroatlanti struktúrákba, és szorgalmazza, hogy Romániát töröljék az EU-vízumokkal kapcsolatos feketelistáról. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./1998. május 29.Aczél Endre lapjában, a Népszabadságban kifejtette, hogy "Orbán Viktornak azonban talán nem lett volna szabad azt mondania, hogy az ő kormánya a magyar nemzet része lesz?." Aczél közölte véleményét: "A határon túli magyarság a román, szlovák stb. politikai /állam/-nemzet része, nem pedig a magyar politikai /állam-/nemzeté." / Aczél Endre: Nemzet és politikai nemzet. = Népszabadság, máj. 29./1998. május 29.A román sajtó egy része máj. 29-én figyelmen kívül hagyta, hogy az Orbán Viktornak tulajdonított, és az elmúlt napokban valóságos média- és politikai vihart támasztott, Romániára vonatkozó nyilatkozatokat a Fidesz megcáfolta, és erről maga a román kormányfő is nyilatkozott. A Cotidianul, amely eddig azt fejtegette, milyen veszélyeket támaszt a jobboldali koalíció magyarországi győzelme, máj. 29-én egyetlen szót sem közölt sem a cáfolatról, sem általában a magyar témáról. Az Adevarul közli ugyan a cáfolatot, de eldugja az RMDSZ sajtóértekezletéről szóló beszámolójában. Első oldalon közli viszont a lap Dorin Suciu írását Orbán Viktor és Tőkés László hétfői találkozójáról, a következő cím alatt: "Hogy átvegye fizetségét a budapesti szélsőségeseknek tett szolgálataiért, Tőkés elment Orbánhoz". Az egyre inkább az erdélyi román szélsőségesek fórumaként is működő Transilvania Jurnal a magyar állam és nemzet határaira vonatkozó Orbán-kijelentés félrefordított változatára építő keretes írást közöl "Orbán Viktor destabilizálhatja az Egyesült Államokat" címmel. A szerző ugyanis azt adja Orbán szájába, hogy a "mindenhol lévő magyarok kormányát kell megalakítani", amit azután rögtön úgy értelmez, hogy "más ország polgárait kötelező döntéseket kíván hozni az etnikai azonosság ürügyén". Ugyanakkor a tárgyilagosság igényével fellépő Curentul máj. 29-én két cikkben is foglalkozott az elmúlt napok sajtóriadójával, amelyet az írások szerzői alaptalannak minősítenek. Lia Bejan azt hangsúlyozza, hogy mihelyt Orbán "miniszterelnök lett" (sic!), természetes módon, "a fény sebességével" érkeztek a cáfolatok az ellenzékben alkalmazott retorikára. Magyarország nem engedi meg magának, hogy radikálisan eltérő vonalat kövessen a külpolitikában az elmúlt nyolc évhez képest - hangsúlyozza a szerző. /MTI/1998. június 8.Sajtókampány indult a bukaresti lapokban az RMDSZ ellen: "Az RMDSZ Budapestre figyelve hadat üzen a többségi koalíciónak", "Budapest és Bukarest kapcsolataihoz szükség van az RMDSZ beleegyezésére", "A Fidesz győzelme váltotta ki az RMDSZ radikalizálódását" - ilyen és ehhez hasonló címek jelzik ezt. A Romania Libera és a Curentul egészében véve tárgyilagosnak mondható összefoglalókban és nyilatkozatokban vázolta fel az önálló romániai magyar egyetem létrehozásával kapcsolatos belpolitikai fejleményeket, a Cotidianul - csakúgy mint korábban az Adevarul - magyarellenes elfogultsággal taglalta a témát. A Cotidianul szerint az RMDSZ számonkérő és sürgető fellépése a koalíciós megállapodások, köztük a kisebbségi jogok gyakorlati biztosítását törvényerőre emelő jogszabályok és intézkedések meghozataláért kizárólag a Fidesz választási győzelmével magyarázhatók. Indulófélben Budapestre, a Fidesz kongresszusára, Markó Béla, az RMDSZ vezetője hadat üzent a kormánykoalíciónak. Felszólította a koalíciós partnereket, a kormányprogramnak megfelelően teljesítsék az RDMSZ-nek két sürgősségi kormányrendelet kodifikációjára és a magyar egyetem létrehozására vonatkozó követeléseit, ellenkező esetben az RMDSZ kilép a hatalmon lévő koalícióból és ellenzékbe vonul - írta a Cotidianul, amely szerint egy ilyen helyzet minden bizonnyal a politikai bizonytalanság árnyékát vetítené Romániára, amely érdemeket szerzett magának annak idején a Nyugat szemében azzal, hogy az RMDSZ-t bevonta a kormányzásba. A lap azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a májusi választások nyomán létrejövő új budapesti kormánynak "székelyudvarhelyi születésű honvédelmi minisztere lesz" a kisgazdapárti Lányi Zsolt személyében. A lap Orbán Viktor mosolygó portréját közli, a képaláírás pedig így hangzik: "Egy mosoly, amely elszomorít bennünket". /Kibontakozó sajtókampány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./1998. június 18.Magyarországon jún. 18-án összeült az új országgyűlés. Göncz Árpád köztársasági elnök javasolta az országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek, aki elfogadta a kormányalapítási megbízást. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./1998. június 24.A bukaresti Adevarul jún. 22-i számában egy állítólagos Tőkés-Orbán "titkos egyezményről" adott hírt. Ismeretes, hogy ugyanez a lap jún. 20-án "leleplező" írást közölt Tőkés Lászlónak a Securitatével való kitalált együttműködéséről. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jún. 23-án közzétett nyilatkozatában cáfolta az Adevarul mindkét számának állításait, "a Securitate kommunista titkosszolgálattal való kitalált együttműködéséről" szóló cikket és "a valóságtól idegen, képtelen sztorinak" minősítette azt, hogy titkos megállapodást kötött volna Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnökével, amikor a választások után Budapesten látogatást tett nála. Nem véletlen, hogy ugyanebben az időszakban zajlik a másik temesvári, Bárányi Ferenc miniszter lemondatási kálváriája. Nem véletlen, állapította meg Tőkés László, hogy az állítólagos Orbán-Tőkés megállapodásról szóló kitaláció szerzője nem más, mint az 1990. márciusi marosvásárhelyi provokációk egykori hírhedt krónikása, Dorin Suciu. Ion Iliescu volt államfő pártja pedig éppen ezekre a napokra időzítette a Kiáltvány Erdélyhez című jelzését, amely Erdély szétdarabolásának veszélyével riogatja a románságot. Mindezekből kitűnik, hogy "a román politikai hadszíntéren újból a "magyar kérdés" került bevetésre", a céltábla újból az RMDSZ. Éppen ezért Tőkés László "alig érthetőnek" tartja Markó Béla szövetségi elnök egyik megjegyzését, miszerint a lemondásra felszólított Bárányi Ferenccel kapcsolatos eljárásnak nincs magyarellenes természete. Éppen ellenkezőleg, elemzése szerint a román nacionalisták és kommunisták "a demokratikusnak nevezett kormányerők bátorító asszisztenciája mellett" a visszakövetelt magyar tulajdonok és a helyreállítandó magyar egyetem témájában "frontális támadást, koncepciós hadjáratot indítottak a romániai magyarság, az RMDSZ és annak egyes képviselői ellen". A sokadszorra ismételt magyarellenes kampány és ennek szakmai hátterét a - gátlástalanul tovább működő - volt Securitate biztosítja. "Õk azok, akik a titkosszolgálati dossziékat törvényellenes módon kiszivárogtatják. Õk azok, akik egykori áldozataikat továbbra is büntetlenül vádolják és megfélemlíteni próbálják" A tiszteletbeli elnök nyilatkozatában ezért hangsúlyozta, hogy "itt már nem csupán a célba vett személyekről, hanem arról a politikai szándékról van szó, hogy a gyenge lábon álló demokratikus kormányt tovább gyengítsék és megbuktassák, a romló romániai helyzet ódiumát az RMDSZ nyakába varrják, Bukarest és Budapest kapcsolatait tönkretegyék és a magyar-román kapcsolatokat megmérgezzék, a jogtalanul birtokolt magyar egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását megakadályozzák, a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításának ügyét ellehetetlenítsék, az RMDSZ-t végletesen megosszák, még mielőtt közös céljai érdekében újból összefoghatna". A kibontakozó akciósorozathoz - ahogy az 1956-os romániai magyarellenes tisztogatáshoz a magyar forradalom - a változott körülmények között "Orbán Viktor pártjának győzelme, illetve az ún. Orbán-effektushoz kapcsolt RMDSZ-en belüli "radikalizáció" szolgál alkalmas ürügyként". "A kormányba szorult RMDSZ-nek őrizkednie kell attól, hogy netalán akaratlanul is cinkosává váljék az első fokon ellene irányuló, másodsorban pedig a felhasználásával a román demokrácia ellen forduló sötét politikai erőknek" - figyelmeztetett Tőkés László. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./1998. június 24.Radu Vasile román miniszterelnök lengyelországi látogatásán egy sajtóértekezleten kijelentette: a román kormány üdvözli a Fidesz jobbközép párt hatalomra kerülését, bár - jegyezte meg -, Orbán Viktor egyes kijelentései "aggodalmat" váltottak ki a román politikai körökben. Mindezek ellenére a miniszterelnök úgy vélte, a katonai kapcsolatok "kitűnőek" a két ország között. A kormányfő még utalt arra, hogy hivatalos meghívást kapott magyar kollégájától, Radu Vasile azonban úgy szeretné, hogy előbb a magyar miniszterelnök látogasson el Bukarestbe, ezzel is mintegy eloszlatni kívánva a "kételyeket" arra vonatkozóan, hogy a két ország között fennálló viszonyok változatlanok maradtak. /Vasile meghívta Orbánt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./1998. július 6.Júl. 6-án Orbán Viktor megválasztott kormányfő letette, majd aláírásával hitelesítette a hivatali esküt, amelyet Herényi Károly (MDF) jegyző olvasott fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./1998. július 15.Az új magyar kormány kiemelt fontossággal kívánja kezelni a határon túli magyarokkal való kapcsolatokat. Ezért lényegesen javítják a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ tevékenységét. A HTMH ezután valóban az összmagyarság szétszórt közösségeinek érdekeit kívánja szolgálni. A Fidesz már a Horn-kormányzás idején is sokat bírálta a HTMH tevékenységét. Hasonlóan elégedetlenek voltak a hivatal működésével a határon túli magyarok közösségei is. Németh Zsolt lesz külügyi államtitkárként Tabajdi Csaba utóda. - Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar nemzet és az ország határai nem esnek egybe. Az új miniszterelnök lélekben Antall József 15 millió magyarjának lesz a miniszterelnöke, olvasható a hetilapban. /Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 15./1998. július 15.Júl. 19-26. között Tusnádfürdőn kerül sor a Bálványosi Nyári Egyetem IX. kiadására. Az idei rendezvény címe Közép- és Kelet-Európából Európába, szervezői a budapesti Pro Minoritate Alapítvány, a bukaresti Alapítvány a Pluralizmusért és a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány, a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal együttműködésével. A rendezvény támogatói között vannak a budapesti Fidelitas és Democracy After Communism alapítványok, a Friedrich Naumann Alapítvány, a Kassai Carpatiian Alapítvány, a New-York-i Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF), valamint a kolozsvári EASY és a csíkszeredai FIAD alapítványok. A rendezvény fő témája ezúttal is a román-magyar partneri kapcsolatok, a nemzeti kisebbségek és a többségi nemzet közötti együttélés kérdésköre, a román és magyar kultúra összefonódása, de szó lesz az ifjúság sajátos kérdéseiről, az anyanyelvű oktatás és a multikulturalitás összefüggéseiről, a privatizáció és reform romániai és magyarországi tapasztalatairól és alternatíváiról. A nyári egyetemre illusztris romániai, magyarországi, svájci és USA-beli személyiségeket, politikusokat, egyetemi tanárokat, politológusokat, írókat és történészeket hívtak meg a szervezők. Többek között előadást tart, vagy moderátorként vezeti a vitát Radu Vasile, Orbán Viktor, Zoe Petre, Németh Zsolt, Markó Béla, Tőkés László, Gabriel Liiceanu, Andreas Oplatka, John Fox, Renate Weber, Gabriel Andreescu, Andrei Marga, Szőcs Géza, Kelemen Hunor, Tokay György, Birtalan Ákos, Crin Antonescu, Adrian Severin, Horia Rusu, Smaranda Enache, Kötő József, Mona Musca, Kónya-Hamar Sándor, Toró T. Tibor, Mátis Jenő, Szász Zoltán, Pálinkás József, Egyed Ákos, Razvan Ungureanu, Pete István, Ioan Muresan és mások. A kulturális rendezvényekre meghívták többek között Mircea Tomát, Florin Calinescut, Kállay-Molnár Pétert, Sebő Ferencet és Selmeczy Györgyöt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1305. sz./1998. július 25.Kétnapos bemutatkozó magánlátogatásra júl. 25-én Romániába utazott Orbán Viktor miniszterelnök. A repülőtéren a román kormány több minisztere fogadta, majd a Victoria-palotában, a kormány székhelyén Radu Vasile miniszterelnökkel folytatott nem hivatalos, kötetlen eszmecserét. A 70 perces találkozó után sajtótájékoztatott tartottak. Õszinte és meleg megbeszélést folytattunk - mondta Radu Vasile -, amely komoly bátorítást adott arra, hogy a két ország kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Megállapodás született arról, hogy októberben a román miniszterelnök Magyarországra látogat. A megbeszélésen a gazdasági együttműködés további bővítésének szükségességét hangsúlyozták és egyetértettek abban, hogy fontos, hogy növekedjenek a magyar tőkeberuházások Románia minden részén. Ennek érdekében a gazdasági és privatizációs területekkel foglalkozó szakminiszterek mielőbb találkoznak és kidolgozzák a részleteket. A román kormányfő szerint a magyar fél külön aláhúzta: Magyarországnak érdeke, hogy Románia minél gyorsabban és minél sikeresebben haladjon az európai és az euroatlanti integráció útján. Nem kerültük meg a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket sem - mondotta a román miniszterelnök - amelyekben nézeteink gyakorlatilag hasonlóak voltak. Reméljük, az elkövetkező időszakban olyan megoldásokat sikerül kidolgoznunk, amelyek lehetővé teszik a kisebbségi oktatás problémáinak jó feltételek közötti rendezését. Radu Vasile elmondta: nagy és mély benyomást tett rá a magyar miniszterelnök személyisége, a kormányzásról alkotott felfogása, az a határozottság és gyorsaság, amellyel fellépett országa alapvető érdekeiért. A mai napon ezzel a személyes találkozóval - hangsúlyozta Orbán Viktor - sikerült kiszabadítanunk országainkat ebből a prtotokolláris rendből, s ez megnyitja az utat ahhoz, hogy a jövőben ilyen találkozásokra bárhol, bármikor sor kerülhessen. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a fényes külsőségek között megrendezett hivatalos találkozásokat megelőző óriási várakozás személyes véleménye szerint eddig inkább akadályozta, mintsem segítette a Magyarország és szomszédai közötti kapcsolatok fejlődését. Magyarország és Románia kapcsolatai - mondotta - sokkal élőbbek annál, semhogy ezt a luxust megengedhessük magunknak. Szükség van és szükség lesz arra, hogy a miniszterelnökök, ha a sors úgy hozza, gyakran találkozzanak, megismerjék egymás személyes véleményét, és ez is elősegítse az együttműködést. Orbán Viktor véleménye szerint új fejezetet sikerült nyitni a kétoldalú kapcsolatokban, amelyben nem a fényes külsőségek lesznek ezentúl a lényegesek, hanem a tartalom. Olyan idők jönnek - mondotta Orbán - amikor a tények és az eredmények számítanak majd. A mai találkozó arról győzött meg, hogy kölcsönös a szándék e lehetőség kihasználására. Nem kergetünk álmokat és illúziókat. Vannak olyan természetű kérdések, amelyek megoldása hosszabb időt vesz igénybe, a csak történelmi távlatokban értelmezhető mentális, lelki, szellemi, történelmi kérdésekről már nem is beszélve. Orbán Viktor kifejtette: a nostani megbeszélés véleménye szerint lökést adhat a gazdasági együttműködésnek, s van esély arra, hogy a nagyon nehéz kisebbségi kérdésekben is - kellő előkészítés után, részletekbe menő, aprólékos tárgyalásokat követően - eredményeket érhessenek el. Örömmel és várakozással tekintek Radu Vasile miniszterelnök októberben esedékes budapesti látogatása elé - fejezte be nyilatkozatát Orbán Viktor. Egy újságíró megkérdezte, milyen messzire jutottak el a találkozón a romániai magyar egyetem kérdését illetően. Radu Vasile válaszában azt hangsúlyozta, hogy nem volt szó ennek a kérdésnek a megoldásáról, csak áttekintették a különböző kérdésköröket. Az ügy a román kormány által megjelölt folyamat szerint halad - mondotta -, s mint ismeretes, a kormány bizottságot hozott létre ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Orbán Viktor mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy ezt a kérdést mindketten fontosnak tekintették, megfelelő súllyal fogják kezelni a kétoldalú kapcsolatokban. Radu Vasile ezután ebédre invitálta a találkozás résztvevőit, majd Orbán Viktor és kísérete az RMDSZ közeli bukaresti székházában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel találkozott. Orbán Viktor elmondta, hogy a tárgyaláson az "örökzöld témák" kerültek ismét terítékre, ezek közül sok olyan, amellyel a román kormány és parlament is küszködik - a kisebbségi oktatás, a magyar egyetem, a helyi közigazgatási törvény, amely a kisebbségi jogokra is vonatkozik. Szó volt az európai és euroatlanti integrációról is. Emil Constantinescu államfő ugyanezen a napon délután nyári rezidenciáján, Sinaián több mint egyórás megbeszélést folytatott Orbán Viktorral, akit a találkozóra elkísért Németh Zsolt államtitkár és Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete. A megbeszélés után Orbán Viktor elmondta az újságíróknak, hogy elsősorban külpolitikai kérdésekről folyt az eszmecsere. Egy román újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy szó volt-e a romániai magyar egyetem ügyéről, Orbán Viktor közölte, hogy erről igazában nem folyt eszmecsere, mivel a román elnök szerint ez a téma alapvetően hazai politikai kérdés, de ő maga felvetett néhány gondolatot arra vonatkozólag, miként lehetne az egész vitát új alapra helyezni. A magyar kormány kész e kérdés megvitatására és nyitott vagyunk minden új elgondolás előtt - mondta a miniszterelnök. A külpolitika, a NATO-tagság, az Európai Unió bővítése sokkal fontosabb helyet foglalt el az eszmecserében, még Moldova is szóba került. Orbán Viktor az államfővel való találkozás után az idén Tusnádfürdőn tartott bálványosi szabadegyetemre látogatott. /Napi Magyarország, júl. 27./1998. július 25.A bálványosi nyári szabadegyetem zárónapján - a zsúfolt program miatt késve - Orbán Viktor miniszterelnök Zoe Petre elnöki tanácsossal és Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott kötetlen eszmecserét. A bálványosi hagyománynak megfelelően Orbán Viktor trikóban tartotta meg előadását. A vitát Andreas Oplatka külpolitikai elemző, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap munkatársa vezette. Orbán Viktor egyebek között kijelentette: azzal, hogy az ország már de facto, jövő áprilistól pedig de jure is a NATO tagja, a magyar állampolgároknak nem kell többé aggódniok külső forrásból fakadó személyes vagy vagyoni fenyegetettség miatt. Ezt a folyamatot "az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József indította el az úgynevezett reorientációs külpolitika keretében 1990-ben". Arra semmiféle szabály nincs, hogy Magyarország és a többi, EU-ba belépő ország pontosan milyen alapon, mekkora forrásokat kap az unió központi költségvetéséből, ez a tárgyalóasztal mellett elért pozíció kérdése. "Azzal kell számolni, hogy a csatlakozásra jelentkező országok felvétele időben különböző hullámokban történhet meg. A magyar külpolitikának és az Erdélyben élő magyar közösségeknek ezzel a ténnyel mint realitással kell számolni. Ez rendkívüli, új helyzet a magyar közösségek számára, akár a magyar állam határain belül, akár azon kívül élnek. Ennek kezelésére ez idáig nem született a szomszéd államokkal kormányzati szinten is egyeztetett stratégia". A román államfővel és miniszterelnökkel egyetértettek abban - mondta el Orbán -, hogy a kérdést kezelniök kell, és ennek módját is közösen kell kialakítaniok. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz való tartozása révén az elkövetkező évek Magyarország tartós fölértékelődésének évei lesznek. A szomszédoknak úgy kell számolniok vele, mint mostani súlyát néhány éven belül jelentősen megnövelő állammal, amely ezt az erősödést nem a szomszédos országokkal szembeni fölértékelődésnek tekinti, hanem a velük való együttműködésre is fel akarja használni" Zoe Petre az elnöki hivatal és a román politikai vezetés nevében kijelentette, hogy osztja a magyar miniszterelnök által kifejtett bátor és világos gondolatokat. Felszólalásában a két országban most kormányon lévő demokratikus erők alapvető kötelességének nevezte a kétoldalú együttműködés építését, amely lényeges eleme a térség stabilitásának, és ténylegesen megnyitja Nyugat-Európát a másik Európa felé, amely így nemcsak kulturálisan, hanem intézményesen is a földrész integrált részévé válik. Zoe Petre támogatta egy romániai állami magyar egyetem létrehozását. - A kétoldalú kapcsolatépítés eredményei között kiemelten szólt Zoe Petre a magyar félnek a romániai magyar kisebbség irányában megnyilvánuló kitartó gondoskodásáról, amelyet a Romániával való együttműködés egyik formájaként értékelt. A schengeni egyezménnyel kapcsolatos távlati gondokról szólva, a romániai magyaroknak biztosítandó kettős állampolgárság vagy vízumkedvezmény tekintetében felvetett javaslatokra utalva Zoe Petre rámutatott: elképzelhetetlen, hogy egy ország polgárait két kategóriára osszák a szabad mozgás tekintetében. Ez mélyrehatóan megrontaná a többség és a kisebbség viszonyát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Az előadások után Orbán Viktor kérdésekre válaszolt. Az egyetemmel kapcsolatban a következőket mondta. A mai napon a romániai magyar egyetemről formabontónak is nevezhető beszélgetést folytatott Radu Vasile miniszterelnökkel. (Mint mondta, kettejük alkatához jobban illik, ha nem diplomáciai nyelvezetet használnak, hanem érdemben próbálják megközelíteni a kérdést.) Itt van a magyar nyelvű egyetem ügye. "Szégyen, ami az utóbbi időben történt." Mégiscsak az a helyzet, hogy a hatvanas évekig volt magyar egyetem Romániában. "Ha elkezdünk arról beszélni, hogy a multikulturális értékesebb-e, mint az egynyelvű, akkor soha az életben sehová sem fogunk eljutni." Ezután feltette a kérdést: akkor most merre haladunk időben, előre vagy hátra? Orbán kifejtette, arra lenne szükség, hogy a román fél eldöntse: elfogadható-e számára egy tisztán magyar egyetem működése Erdélyben, leginkább Kolozsváron. A magyar miniszterelnök szerint jó lenne, ha a kétoldalú vegyes bizottságban elindítanák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó albizottság munkáját és ennek keretében - abban a szellemben, ahogy érdemben eszmecserét folytatott román partnerével - elkészülne az egyetem ügyével kapcsolatban egy problémakatalógus, és meghoznák a szükséges döntéseket vagy ilyen, vagy olyan irányban, világos helyzetet teremtve. A jelenlegi állapot olyan konfliktussal terheli meg a román-magyar viszonyt, aminek nem kellene megterhelnie - fejtette ki a kormányfő. Orbán elmondta, hogy a megoldáshoz felajánlotta a magyar kormány segítségét minden értelemben, de egyben azt is leszögezte, hogy a maga részéről teljesen legitim ügynek tartja a romániai magyarság igényét a saját, önálló oktatási rendszerre az óvodától az egyetemig. Ez mindenütt Európában jogos igény, amellyel szemben nagyon nehéz kifogást emelni. A romániai magyaroknak megfelelő garanciákat nyújtó megoldás nélkül nem képzelhető el kiegyensúlyozott román-magyar kapcsolatrendszer, viszont a megoldás létrejöttével minőségi szempontból teljesen új szakasz nyílna a kétoldalú kapcsolatok történetében - mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: nagyon bízik az előrelépésben. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ további szerepéről beszélt. A magyar államigazgatást radikálisan átalakítják. A HTMH bekerül a külügyminisztérium rendszerébe. Ezzek semmi nem csorbul meg, semmi nem vész el. A "HTMH eredményességét az szabja meg, hogy ki Magyarország miniszterelnöke, milyen pártot képvisel, ki a külügyminiszter, és hogy nemzeti érzelmű a doktrína, amelynek alapján működik a külügy." /Orbán Viktor a Határon Túli Magyarok Hivataláról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./1998. július 26.Orbán Viktor miniszterelnök látogatásának második napján reggel érkezett a Csíkszereda határában lévő világhírű római katolikus kegyhelyre, a csíksomlyói római katolikus kegytemplomba, ahol Tamás Lajos segédpüspök volt a házigazda. A vendéget Dézsi Zoltán prefektus, Kolumbán Gábor megyei tanácselnök, Dr. Csedő Csaba csíkszeredai polgármester köszöntötte. Ezt követően a látogatás még inkább magánjellegű eseménnyel folytatódott, a miniszterelnök a református imaházban részt vett egy egyházi szertartáson, keresztelőn (a református lelkész kisfiának Németh Zsolt külügyi államtitkár a keresztapja), amelyet a város egyik vendéglőjében követett ebéd az ünneplőkkel. Délután a miniszterelnök Székelyudvarhely és a fazekas népművészeiről híres Korond érintésével gépkocsin tette meg az utat Marosvásárhelyre, ahonnan helikopterrel utazik haza. Útközben Székelyföld városaiban és falvaiban sokan köszöntötték, Szentegyházán magyar és román zászlókat lengető tömeg fogadta az autókonvojt, lovashuszárokkal és rezesbandával. Székelyudvarhelyen zúgtak a harangok, amikor megérkezett a kormányfő. Orbán Viktor rövid beszédében visszatért a Tusnádfürdőn megfogalmazott gondolatokra. Kifejtette: Magyarországnak új kormánya alakult, olyan kormánya, amely amikor körülnéz a világban, akkor a horizontja nem ér véget a magyar állam határainál. Hangsúlyozta, hogy az új kormány nem fog megfeledkezni az elmúlt esztendőkben elhanyagolt feladatról, az egész Kárpát-medencei magyarság kulturális önazonosságának megőrzéséről. E tekintetben "számíthatnak ránk, és mi is számítunk az Önök erejére, amit hozzá tudnak adni az egész magyar nemzet közös erejéhez" - mondta a lelkesen ünneplő sokaságnak. Ez olyan szerencsés pillanatban történt, amikor komoly esélyek vannak arra, hogy Magyarország gazdasági és külpolitikai súlya jelentősen növekedjen. A kormány feladata megragadni ezeket a lehetőségeket, és akkor a határon túli magyarok egy olyan Magyarországra tekinthetnek, amely erősebb, mint ebben a pillanatban, erősebb összetartozási érzés fűzi össze a polgárokat. A látogatás végén Marosvásárhelyen családi találkozó volt Markó Béla marosvásárhelyi otthonában. Ez módot adott arra, hogy a magyar miniszterelnök még egy oldott eszmecserét folytasson Markó Bélával. Ezután gépkocsival indult haza a magyar miniszterelnök. /Napi Magyarország, júl. 28., /Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./1998. július 28.A kormánykoalíció beteg, lényeges ügyekben cselekvésképtelen, figyelmeztetett a Romániai Magyar Szó munkatársa. Az új magyarországi vezetők /"fiatal demokrata barátaink"/ nem veszik észre, hogy a romániai kormánykoalíció nem az, aminek ők álmodják. Abban ugyanis a posztkommunista, a Petre Roman vezette szervezet a kisebbik koalíciós partner. De ez az egységesebb, a keményebb mag. Jellemző, hogy miközben Zoe Petre elnöki tanácsadó elismeri a magyar egyetem szükségességét, Petre Roman Aradon kijelentette: sohasem értett egyet a magyar egyetem létesítésével, mert az szeparatizmus. Mindezt azután mondja, hogy tavaly aláírta azt a protokollt, amelyben az egyetemlétesítés joga szerepel, akárcsak a nemzetiségi anyanyelvű oktatás teljes vertikuma. Petre Roman tehát ugyanúgy nyilatkozik, mint a neokommunista Iliescu vagy C. V. Tudor, Gheorghe Funarról nem is beszélve. Orbán Viktor csak bárányokkal találkozott, nem vette észre, hogy farkas is van az akolban. /Zsehránszky István: Közelednek a választások? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./1998. július 29.A nacionalista román pártok már júl. 27-én kampányt indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen. Az Ion Iliescu volt államfő vezette legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja közleményében a hatóságok felelőtlen és nemzetellenes magatartásának minősítette azt, hogy elfogadták és bátorították Orbán Viktor pökhendinek nevezett magatartását és beavatkozását Románia belügyeibe. A párt felszólította Emil Constantinescu államfőt és Radu Vasile miniszterelnököt, hogy "ítéljék el nyilvánosan elfogadhatatlan állításai miatt a magyar miniszterelnököt, aki odáig merészkedik, hogy ultimátumokat adjon a román kormánynak". A párt azt is kérte, hogy az államfő fejtse ki nyilvánosan álláspontját főtanácsosának, Zoe Petre asszonynak nyilatkozatával kapcsolatban. A közlemény szerint "meg kell állítani azt a folyamatot, amelynek révén Erdély Románia és Magyarország társszuverenitási övezetévé alakul, és lehetővé teszi a budapesti kormánynak, hogy beavatkozzék Románia belügyeibe". A Nagy Románia Párt közleményében követelte, hogy nyilvánítsák Orbán Viktort nemkívánatos személynek Románia területén. A közlemény szerint Orbán Viktor ultimátuma arra vonatkozott, hogy ha októberig nem hagyják jóvá a magyar egyetemet, nincs miről tárgyalni. /Ezt a félreértelmezett fordítást már a helyszínen helyesbítették./ A közlemény elítélte Zoe Petrét, aki támogatta a magyar egyetem szükségességét, és követelte lemondását, felszólította továbbá a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ és a Külföldi Hírszerző Szolgálatot, vizsgálja meg, honnan származik a pénz, amelyet az RMDSZ a nyári egyetemre felhasznál. A Román Nemzeti Egységpárt állásfoglalása szerint a bálványosi szabadegyetem "román- és nemzetellenes jellegű". "Az RNEP sohasem fogja elfogadni egy állami magyar egyetem létrehozását Románia területén". Kritizálta a magyar kormányfő tevékenységét a kormányban részt vevő Románia Alternatívája Párt elnöke, Varujan Vosganian is. A Teodor Melescanu volt külügyminiszter által vezetett Szövetség Romániáért Párt is bírálta Zoe Petre állásfoglalását a magyar egyetem mellett. Valeriu Stoica igazságügyminiszter, a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke nem ítélte el a magyar egyetem tervét. /A román politikusok Orbán Viktort támadják. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./1998. július 29.Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke rágalmazás miatt bepereli a bukaresti Adevarul főszerkesztőjét, Cristian Tudor Popescut és Dorin Suciut, a lap szerkesztőjét. Felhatalmazta Kincses Előd ügyvédet, hogy tegye meg az előzetes feljelentést. A szóban forgó újságírók rendszeres kampányt folytatnak Tőkés László ellen, azzal vádolják, hogy a Securitate titkosrendőrséggel együttműködési megállapodást írt alá, titkos paktumot kötött Orbán Viktorral stb. A lapnak küldött válasznyilatkozatait pedig megcsonkították vagy nem vették figyelembe. Emiatt a püspök a napilaptól erkölcsi kártétel címén 200 millió lejt követel. Tőkés László a dokumentációt angol nyelven is a sajtó rendelkezésére bocsátotta, mert az Adevarul hazugságait átvette az Associated Press hírügynökség és annak nyomán néhány jeles európai újság is. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./1998. július 30.Mircea Muthu, a Babes-Bolyai Tudományegyetem megbízott rektora és több román rektor-helyettes határozottabb fellépést sürgetett a magyar állami egyetem létesítése ellen. Az egyetem román többségű szenátusa korábban még az új önálló magyar karok létesítését is elutasította és ragaszkodik a "multikulturális" intézmény jelenlegi formájához. Simon Simon rektor-helyettes szerint a magyar egyetem létrehozása Kolozsváron veszélyeztetné a Babes-Bolyai Tudományegyetem stabilitását. Liviu Pop, a jogi kar dékánja szerint Orbán Viktor kijelentései sértőek, beavatkozást jelentenek a román belügyekbe. Az Adevarul összefoglaló cikkben ismertette az RMDSZ kilenc éve folyó harcát a kolozsvári magyar egyetemért és gunyoros aláírással közölte a küzdelemben szerepet játszó személyek tablóját. - Zoe Petre a Cronica Romana hasábjain reagált a támadásokra. Határozottan kiállt a magyar egyetem mellett, mondván, 1918 előtt erdélyi ősei harcoltak a román nyelvű egyetemi oktatásért. /Határozottabb fellépést kérnek a magyar állami egyetem létesítése ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./1998. július 31.A Cotidianul júl. 28-án valóságos "Orbán-számmal" lepte meg olvasóit. Ion Cristoiu, a napilap igazgatója "Orbán Viktor - a romániai magyarság miniszterelnöke" címen írta. Hasonló a lap többi írásának hangvétele is. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||