|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 91 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-91 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Lajos 2015. augusztus 21.Lélekben ünnepelniAz esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni. Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni. Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel. Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára. Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kálmán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mihály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte). A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 22.Lélekben ünnepelni – Szent István-napi megemlékezés SepsiszentgyörgyönAz esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni. Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni. Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel. Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára. Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kálmán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mihály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte). A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 4.Istentiszteletet tartottak, himnuszt énekeltek SepsiszentgyörgyönTöbb százan gyűltek össze a délutáni harangszóra, amellyel kezdetét vette a himnuszügyben hozott kedvező döntés alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgy felújítás alatt levő főterén. A vasárnapi eseményen a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel. Ámbár az ökumenikus istentiszteleten való részvételre az RMDSZ és MPP háromszéki vezetői buzdították a sepsiszentgyörgyieket, a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával zajlott a hálaadás. Szabó Lajos, plébános hármas hálaadásnak tekintette a vasárnapi istentiszteletet. Mint fogalmazott, egyrészt a gondok levétele miatt, másrészt azért, mert az eseményen oly sokan összegyűltek, harmadrészt azért, mert „akkor és úgy lépett közbe a Gondviselő a székelyek történetébe, amikor azt gondoltuk, hogy nincs már tovább, mindent elvesztettünk”. „Hordozzuk keresztünket!” – szólított fel Szabó Lajos, aki kifejtette: nem csak a betegség és megöregedés keresztjét kell elviselnie az embernek, hanem azokat is, amelyet az ember saját magának tesz vállára. „Nagyon sokszor mástól kapott keresztet cipeltünk és cipelünk most is (…) mint amikor legszentebb imánkat, ég felé nyúló kezeinket is korlátozni akarják, nehogy énekeljük az Isten áldd meg a magyart!” – mondta Szabó Lajos. A székely szimbólumokat nem büszkeséggel, hanem a történelem hűségével kell lobogtatnunk, de vannak, akik azt akarják, hogy a kereszt nyomjon bele a rögös földbe – foglalta össze gondolatait a plébános aki kitartásra szólította fel a jelenlevőket: „ne legyünk megalkuvó, csüggedő, kételkedő, kereszténységet sutba vető nyöszörgő emberek, merjünk tenni és küzdeni”. „Szükségét érezzük, hogy az Istenhez imádkozzunk, s imádságainkat ne csak csendes magányunkba fogalmazzuk meg, a lélek mélyeit ne csak őszinte érzésekkel fejezzük ki, hanem szükséges, hogy együtt hangos szóval elmondjuk himnuszénekeink zsoltáros nyelvezetben” – hangoztatta Biró Attila, árkosi unitárius lelkész. „Segíts kiszakadni a köznapi élet azon küszködésekből, azokból a fölösleges csatározásokból, amikor egymással versengünk, és mások tettei, szavai miatt van harag” – imádkozott az unitárius lelkész. Incze Zsolt református esperes úgy fogalmazott a jelenlevők felé fordulva: „szinte hálás vagyok Sebastian Cucu prefektusnak, hogy ezt az egész dolgot így összehozta, mert másképp nem találkoztunk volna ezen a vasárnap délutánon”. Azért énekeljük az Isten áldd meg a magyar! szavakat, mert fellegek vannak felettünk: a rosszindulatnak, a durva nacionalizmusnak, a kizsákmányolni akaró embernek fellege, aki még abban is meg akar gátolni, hogy imát énekeljünk – zárta gondolatait Incze Zsolt. Az eseményen imát mondott még Nagy Adél evangélikus lelkész. Az ökumenikus istentisztelet végén az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 5.Isten áldja meg a magyart!A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat. Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok. Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos. A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább. De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok. Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk. És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart. A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 6.Szilágyi Zsolt: szabadság nélkül nincs teljes értékű életAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról. Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá, s a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban. A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is” – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titokban, a „szekuritáté” megfigyelése alatt, elutazni Aradara, a vesztőhely közelébe. A Néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.” Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagy Sándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája Erdély.ma 2015. október 6.Hűséget tanulni a vértanúktólKözel kétszázan emlékeztek kedden Sepsiszentgyörgyön, a 166 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulóján. Az esemény a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren zajlott, ahol tizenhárom kopjafa hirdeti az aradi tizenhármak emlékét. Balázs Antal, a kopjafákat készítő nyugalmazott tanító elárulta, az elmúlt hetekben többen is bejelentést tettek a 112-es segélyhívószámon, hogy a már említett tizenhárom kopjafa közül három eltűnt. Mint fogalmazott, köszöni az aggódást, ám azok nem tűntek el, csupán megújultak: eleinte három közülük, majd az összes. A megemlékezést megelőző napon valamennyi visszakerült helyére. Balázs Antal ugyanakkor nehezményezte, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, mégis oly kevesen vettek részt az aradi tizenhármak hősiessége előtti főhajtáson. A kopjafakészítő a jelenlevő diákoktól csupán annyit kért, vegyék át az idősektől a stafétát, és tiszteljék a magyar értékeket. „Csak az hal meg, akiről végleg megfeledkeztünk” – jelentette ki a megemlékezésen Szabó Lajos római-katolikus kanonok. Mint fogalmazott, ezektől az emberektől „elsősorban hűséget tanulhatunk az adott szóhoz, a becsülethez, a néphez és az Istenhez. A hűség olyan hiánycikk lehet az életünkben, amely nélkül továbblépni, megmaradni ebben a széles nagyvilágban egészen biztosan nem lehet”. Az eseményen a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot képviselve Nagy Zoltán rövid történelmi áttekintést tartott a 166 évvel ezelőtti eseményekről. Rámutatott, a tizenhárom vértanú közül tizenkettő tábornok, egy ezredes volt, nemzetiségüket tekintve pedig volt köztük örmény, szerb, horvát, osztrák, német. Kihangsúlyozta: legkevesebb, négy magyar. Az eseményen a Székely Mikó Kollégium diákjainak A tizenhármak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeztek az aradi vértanúkra, a koszorúzást követően a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta a rendezvényt. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 6.Az aradi tizenháromra emlékeznek HáromszékenMegemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra. A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt. Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 7.„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerteA magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen. A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás. „A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt. Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta. „Nem elég egyszer felállítani a szobrot" Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület. Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le. „125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen. Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet. „Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti". Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható. „Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította. Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában. Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott. „Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet" Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban". Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe. A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat." Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. „Főhajtáskor tudunk erőt meríteni" Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát. A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes. Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt. Krónika (Kolozsvár) 2015. november 14.Sepsiszentgyörgyi koszorúzók (Ezerkilencszázötvenhat Erdélyben)A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából. A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották. A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet. A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.” A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség. 1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves! Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre. Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 15.Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsánEmlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát. Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek. Néhány izgalmas elméleti kérdés Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862) Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével. Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár. Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat. Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan. Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók . Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk. A 111 év üzenete Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott). Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben. Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt. A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett. A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk. Férfibarátságok üzenete Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is). Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg). Kollégium, teológia, egyetem Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila. Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban. A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is. Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről. Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg. A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár. Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására. Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó. A TÁR családi vonatkozásai Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó. Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához. A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek 1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult. 1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért: 1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat; 2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel; 3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni; 4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is; 5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna. Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen. Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a https://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél. Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna. Összegzés és végszavak Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő. Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon. Szabó T. (E.) Attila A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár) 2016. április 14.Lovagavatás a múzeumbanÚj tagokkal gyarapodott a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartománya. A lovagavatás Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében zajlott a hétvégén. A ceremóniát szentmise nyitotta a Szent József-plébánia templomában, amelyet nt. Szabó Lajos címzetes kanonok, esperes, szentszéki tanácsos celebrált. A Szent Gellért-lovagok és civilek mellett jelen voltak a Szent Korona Lovagrend képviselői, akik a korona hű mását is elhozták az eseményre. A templomban került sor a jelölti fogadalomra – a lovagavatást egyéves jelölti időszak előzi meg, amikor az illetőnek lehetősége nyílik jobban megismerni a lovagrend működését, szabályait, és részt vállalhat a lovagi életben, ugyanakkor a lovagrend tagjai is megismerhetik a novícium alatt lévőket. Két jelölt vállalta a fogadalmat Jánó Árpád kormányzó és T. Papp Márton prior atya előtt. A fogadalomtételt követően vonultak a múzeumba a jelenlévők, ahol a két jelöltet a rend szertartása szerint lovaggá avatták. A ceremónia során megszentelték a lovagi palástokat, a rend jelképeit, az Árpád-kereszteket, melyeket az avatandók vehettek magukra. Az eskütételt követően a kormányzó a rend kardjával ütötte lovaggá őket. A Szent Gellért Lovagrend tagjai olyan személyek lehetnek, akik hithű keresztény életet folytatnak, segítenek elesett embertársaikon. A lovaggá ütés után tevékenyen részt kell venniük a rend életében, karitatív tevékenységekben, ugyanakkor a keresztény hitet is védelmezniük kell. A lovagavatás évente zajlik, ha van a feltételeknek eleget tevő jelölt. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 16.70 éves a felsőfokú magyar színészképzés ErdélybenIntézményesítési kísérletek Kolozsváron az 1940-es években 1. Magyar Királyi Kolozsvári Zenekonzervatórium (1941–1944) A második bécsi döntést követően, 1941 decemberében Kolozsváron az újjászervezett Nemzeti Színház mellett egy államilag finanszírozott hároméves színitanoda indult Táray Ferenc színházigazgató, majd az ő lemondása (1942. július) után a helyébe lépett Mihályfy Béla vezetésével, a színház szakemberi gárdájából összeálló tanári testülettel. Az iskola egykori növendéke, Szabó Duci a rövid életű intézmény tanárai közül Tompa Miklós, Kőmíves Nagy Lajos, Szabó Lajos és Kemény János nevét emlegeti emlékezésében (vö. Nagy M. Kund Szabó Duci, 2007:13). Szavai szerint a hároméves képzést harmincheten kezdték el, ám csak nyolcan vagy kilencen fejezték be, s közülük csak ketten maradtak Erdélyben (Kudelász Ildikó Sepsiszentgyörgyön, Szabó Duci Marosvásárhelyen lett tagja az induló két színház társulatának). Tanáraik közül többen maradtak Erdélyben: Szabó Lajos és Kőmíves Nagy Lajos 1946 őszén immár román állami keretek között kezd a magyar színészképzés megszervezéséhez Kolozsváron, míg Kemény János és Tompa Miklós a marosvásárhelyi Székely Színháznak lesznek társszervezői és vezetői (előbbi csak az intézményszervezés időszakában). Az első évfolyam 1944 nyarán végzett a kolozsvári színitanodában, ám új osztály indítására a közeledő front miatt ekkor már gondolni sem lehetett. A színház vezetősége és a társulat nagyobb része engedelmeskedett a kiürítési parancsnak: a szeptember 15. és október 9. közötti időszakban elhagyták Kolozsvárt. Az ellenpéldát Szabó Lajos, az intézmény akkori irodalmi titkára jelentette. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. A zömmel kolozsvári lakhelyű műszak és a helyben maradó kisszámú színművész személyzet segítségével biztosította a működés folytonosságát a város katonai megszállásának körülményei között is. 2. Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium (1946–1948) Az egyetemünk könyvtárában őrzött gépiratos intézménytörténet szerzője, Zsigmond Ferenc egykori főtitkár furcsa kijelentést tesz dolgozata első oldalán: "a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hétéves története valójában 1948-ban, a kolozsvári magyar és román művészeti intézet megalapításával kezdődött… Magyar tanítási nyelvű színészképzés azelőtt is folyt, […] azonban nem volt főiskolai jellege" (Zsigmond 1955, 1). A korszak történelmi hátterének ismeretében tudnunk kell: egy 1955-ben írt intézménytörténetben ajánlatos volt az 1948-as tanügyi reformot megelőző előtörténettől elhatárolódni, főleg, ha az szervezetileg az 1940-1944 közötti magyar főhatalomhoz kötődött. Az ideológiai óvatosságnak még az 1946-os román állami alapítású új intézményre is ki kellett terjednie, hiszen annak alapító okiratát az időközben trónfosztott Mihály király írta alá. Az óvatos szerzőnek tehát ezeket a szempontokat kellett figyelembe vennie, és a szükséges korrekciókat megtennie, amikor az intézmény történetének kiindulópontjaként 1947. december 30-át határozza meg: "tudományosan megalapozott és főiskolai jelleggel bíró művésznevelésről csak azóta beszélhetünk, mióta a kultúrforradalom országos viszonylatban gyökeresen megváltoztatta egész nevelési rendszerünket, a Szovjetunió e téren szerzett tapasztalatainak felhasználásával" (Zsigmond, 1955, 1). Csak e kortörténeti magyarázatok alapján válik érthetővé, hogy az egyébként sok értékes adatot tartalmazó munkában miért nem esik egyetlen szó sem a kolozsvári magyar tannyelvű Zene- és Színművészeti Konzervatórium alapító dokumentumáról, noha az okirat eligazító jelentőségű az itt folyó képzés felsőfokú jellegének eldöntésében. A továbbiakban – éppen ezért – magyar fordításban, kivonatosan megadjuk az alapító okirat erre vonatkozó passzusát. I. MIHAI Isten kegyelméből és a nemzet akaratából Románia királya […] Elrendeljük és törvénybe iktatjuk: TÖRVÉNYRENDELET a Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium létrehozásáról Kolozsváron I. cikkely – E törvényrendeletnek a Monitorul Oficialban való megjelenésétől számított hatállyal Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] létesül Kolozsváron. II. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a felsőoktatás működésére és megszervezésére vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján fog működni. III. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a következő tanszéki, tanársegédi és adminisztratív állománnyal fog működni […] VI. cikkely – a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] ingyen fogja használni a volt Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium Mócok útja 5. sz. alatti épületét és ingóságait. VII. cikkely – Az e törvényrendelettel létrehozott Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] állásainak betöltésére az 1946. április 1. utáni időszakban került sor. A Művészetügyi Minisztérium 1946/1947. évi költségvetésébe fogja iktatni a létrehozott konzervatórium [Főiskola] működtetéséhez szükséges személyi és anyagi kiadásokat fedező összeget. Kelt Bukarestben, 1946. április 8. [miniszteri aláírások és a király ellenjegyzése] Forrás: Monitorul Oficial, nr. 85., 1946. április 9. A szövegből teljes egyértelműséggel kiderül, hogy az új intézményt a román felsőoktatás megszervezésére és működésére vonatkozó szabályok alapján, a király által ellenjegyzett alapító okmánnyal hozták létre, tehát nem "egy- vagy kétéves színészképző tanfolyamként indult", ahogyan azt a Magyar színháztörténet harmadik kötetében olvashatjuk (i.m. Budapest, 2005:1171). Az új intézmény elhelyezésének és anyagi-műszaki felszerelésének megoldására a román kormányzat – nyilván kisebb léptékben – ugyanazt a taktikát alkalmazta, ami a Bolyai Tudományegyetem esetében előző évben, 1945-ben már sikeresen működött: egy magyar állami oktatási intézményt úgy tudtak megszüntetni, hogy a kolozsvári magyarság várható ellenállását jórészt sikerült leszerelni egy magyar tannyelvű román állami oktatási intézmény indításával. A magyar lakosság ugyanis valamiféle jogfolytonosságot érzékelt a megszüntetett régi és a létrehozott új intézmény között, s ennek okán utólag, az 1948-as tanügyi reform idején még az adott épület és a felszerelés államosítását is könnyebben "emész- tette" meg. 3. Magyar Művészeti Intézet (1948–1950) Esetünkben a történet 1949 elején fejeződik be, az 1948-as román tanügyi reform és államosítás jegyében és szellemében. 1948 őszén, a magyar tannyelvű konzervatórium átszervezése révén létrehozták a kibővített, három karral induló Magyar Művészeti Intézetet Kolozsváron. Az új intézmény vezetősége 1949. január 22-én beadványban kérte főhatóságától: adják át a jogilag már létrehozott, valójában azonban még működésképtelen új művészeti intézetnek az időközben megszüntetett magyar konzervatórium felszerelését. Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, 1949. január 22., Kolozsvár, 47/1949. szám Miniszter Úr, Tisztelettel felterjesztjük itt csatolt mellékletünkben a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium javainak leltárát, azzal a kéréssel, hogy szíveskedjék elrendelni e javak átadását Intézetünk birtokába. Kérésünk kedvező megoldása érdekében tudomására hozzuk, hogy Intézetünk – amelyet alig két éve hoztak létre, és súlyos anyagi nehézségekkel kellett megküzdenie – csak azáltal lett működőképes, hogy a volt Magyar Magánkonzervatórium rendelkezésünkre bocsátotta hangszereit, bútorzatát, könyvtárát stb., a mellékelt leltár szerint. Intézetünk működése ezek nélkül nem lett volna biztosítható, mert hangszereink száma (3 zongora, 2 pianínó) és bútorzatunk elégtelen lett volna az előadások megtartására. Az anyagi nehézségek miatt nem tudtuk beszerezni a szükséges hangszereket; [most] a felsőoktatás reformja nyomán jóval inkább kibővült intézetünkben az előadások elkezdését sem tudnánk biztosítani a volt Magyar Magánkonzervatórium javai nélkül. A volt Magyar Magánkonzervatórium megszüntetése után a Kolozs megyei Kultúrfelügyelőség az 584/1948. aug. 26-i jegyzőkönyvében elvégezte e javak felleltározását, majd 1948. dec. 18-án a volt Magyar Magánkonzervatórium teljes vagyonát – a tekintetes Minisztérium újabb rendelkezéséig – a mi Intézetünknek adta át megőrzés végett. A Közoktatásügyi Minisztériumnak a közjavak felleltározására vonatkozó 28776. sz. rendelete értelmében a volt Magyar Magánkonzervatórium minden vagyontárgya intézetünk leltárába került, az eredetét feltüntető megjegyzéssel. Tekintettel arra, hogy új tanév küszöbén állunk, tisztelettel kérjük felterjesztésünk sürgős és kedvező megoldását. Kérjük, fogadja megkülönböztetett tiszteletünket és nagyrabecsülésünk kinyilvánítását. Igazgató [Egyetemi] első titkár [olvashatatlan] [olvashatatlan] Forrás: Kolozsvári Állami Levéltár, 1188. fond, 113. dosszié A szöveg egyértelműen bizonyítja, hogy 1946-ban a haszonkölcsönként átengedett, majd 1948-ban a hivatalosan államosított magyar konzervatóriumi felszerelés sorsdöntő jelentőségű volt a Zene- és Színművészeti Főiskola, illetve a Magyar Művészeti Intézet indulásában; jól érzékelhető, hogy a bukaresti kormányzat egyik esetben sem gondoskodott a létrehozott új oktatási intézmény kellő felszereltségéről, de mindkét esetben számításba vette a kolozsvári magyar egyesületi zeneiskola vagyonának felhasználását erre a célra. Hamarosan sokatmondó válasz érkezett a Magyar Művészeti Intézet beadványára. A válasz gordiuszinak nevezhető; a bukaresti minisztérium ugyanis a felszereltség nehéz kérdését egyetlen jól irányzott csapással megoldotta: "47/1949. sz. felterjesztésükkel kapcsolatban közöljük, hogy a 176/1948. aug. 2-i törvényrendelet értelmében a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium leltára Minisztériumunk tulajdonába megy át, és azt az Önök intézete részére kiutaljuk." Kolozsváron 1946–1954 között, az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés újabb és újabb intézményi és személyi változásaiban Szabó Lajos vezetői működése jelentette a stabilitást és a folytonosságot. Az 1950-ben Kolozsváron létrehozott művészeti főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanszékvezető tanára és tanulmányi igazgatója volt; 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző intézet tanára és rektora nyugdíjazásáig (1976). A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede elválaszthatatlan része lett, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra. Lázok János Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 26.Negyedszázad az ifjúság nevelésében (25 éves a 040-es Szent György cserkészcsapat)A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia 040-es Szent György cserkészcsapata 25 éves születésnapját ünnepelte szombaton a Romániai Magyar Cserkészszövetség háromszéki körzetének cserkészeivel együtt. A cserkészinduló elénekelése közben felhúzták a csapatzászlót, amely ezentúl a Szent István-emlékmű mögött lobog majd. A mellette álló faragott kopjafán a csapat egykori és jelenlegi tagjainak névsora, a 25 éves emlékplakett Karácsony Csaba parancsnokhelyettes odafigyelésének és törődésének köszönhető, aki szülőként és vezetőként már tizenhárom éve segíti munkájával a csapatot. Ft. Szabó Lajos kanonok-plébános, a csapat létrehozója és parancsnoka köszöntötte a kézdivásárhelyi, brassói, helybeli és máshonnan érkező cserkészeket. Ismertette a csapat történetét, amely a változás utáni időkben alakult, és a bibliai negyvenes számot kapta. Története, akár a folyóé: hol hömpölyögve, áradva, hol meg szűkösebben, összehúzódva haladt. Ezt a csapatot a jó Isten akarta – hangsúlyozta Lajos atya –, mert ennyi éven át megtartotta. Számadása szerint az évek folyamán több mint 1500 fiatal ismerte meg a tíz törvényen alapuló cserkészetet. Megköszönte a sok jóakaratú ember segítségét, aki hozzájárult valamilyen formában a csapat fennmaradásához, az évente megszervezett nyári táborokhoz. A rendezvény a templomban a cserkészministránsok és Simon Balázs kántor liturgikus szolgálatával, ünnepi szentmisével folytatódott. Szabó Lajos cserkészparancsnok a szentmise prédikációjában három követendő eszményt állított a fiatalok elé. A Kaszap István-emlékév kapcsán (száz éve született) kiemelte a magyarországi jezsuita novícius és cserkész életpéldáját, aki mindössze 19 éven át, de hűségesen végezte, amire Isten meghívta: akaraterejével kiemelkedő teljesítményre volt képes mint tornászbajnok, és amikor eljött az idő, a szenvedést, a betegséget is vállalni tudta. Másodikként Szent Adalbert példáját mutatta fel: az ő hittérítő munkájának köszönhető Szent István megkeresztelkedése, harmadikként pedig a város védőszentje, Szent György bátorságát, sárkányölő vitézségét, hűségét és hitéből fakadó vértanúságát emelte ki. A szentmise után két kiscserkész és tizenhárom cserkész tett ünnepélyes fogadalmat az Isten, haza és embertárs szolgálatára. A születésnapi ünnepség közös ebéddel ért véget a plébánián. A Simon József által a 040-es számú Szent György cserkészcsapatról készített kisfilm megnézhető a Duna Televízió Élő egyház rovatában. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 26.Teltházas Anyák Napi Magyar Nótagála PécskánRegionálisan ismert és eseménnyé nőtte ki magát a szombaton második alkalommal megrendezett pécskai Anyák Napi Magyar Nótagála, hiszen a nagy számú pécskai néző és az Arad megye magyarlakta településeiről érkezettek mellett újszentesi és resicabányai nótakedvelők is jelen voltak, nem beszélve a magyarországi vendégekről. A tavalyi színvonal hatására, olyannyira megnőtt az érdeklődés a gála iránt, hogy a szervezőknek pótszékeket kellett betenniük minden szabad helyre. Az idei kiadást már a nemrégiben alakult Pécskai Kissebségi Hagyományőrző Egyesület szervezte, annak elnöke, Balta Tajcs Tünde, az est egyik fő szervezője köszöntött minden jelenlévőt, majd üdvözölte az önkormányzat képviselőit, a kisiratosi, nagyiratosi, battonyai, záhonyi elöljárókat, az ukrajnai Csap küldöttségét, a pécskai magyar egyházak, a helybeli és környékbeli civil szervezetek képviselőit. Ezt követően felkérte Antal Péter polgármestert, hogy nyissa meg az ünnepi műsort. A városvezető köszöntött minden édesanyát, nagyanyát, dédanyát, majd felköszöntötte a születésnapját ünneplő Szép Olgát, illetve oklevelet nyújtott át a tavasszal aranylakodalmukat ünneplő id. Lénárt Istvánnak és Rozáliának. A nagyszabású program keretében Dócs Péter, Kalina Enikő, Szabó Sándor, Kádár Zsuzsa, Fejős Jenő, Tarnai Kiss László, Madarász Katalin, Fekete Zoltán, Szabó Lajos és Farkas Rozika szórakoztatta ismert nótákkal a több mint 300 nézőt. Bár első alkalommal léptek színpadra ebben a felállásban, az Aranykalász néptánccsoport táncosainak mozgásán látható volt az évekre visszanyúló tapasztalat, előadásukat a közönség vastapssal jutalmazta. Annak ellenére, hogy a műsor a tervezettnél hosszabbra nyúlt, a nézők kitartottak, és a finálén közösen énekeltek a színpadon felvonuló valamennyi művésszel. Az eseményt rögzítette a Temesvári Rádió csapata is, a felvételből a közeljövőben lehet majd hallani a magyar nyelvű műsorokban. Sinka Pál Nyugati Jelen (Arad) 2016. május 27.A szeretet törvényei vezéreljenek utatokon (Ökumenikus ballagás)„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” – ezekkel az Ézsaiás próféta könyvéből vett gondolatokkal indította igehirdetését Bancea Gábor református lelkipásztor tegnap a sepsiszentgyörgyi magyar végzős diákok búcsúztatására tartott ökumenikus istentiszteleten a belvárosi református templomban. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a történelmi magyar egyházak által tizenkilencedik alkalommal szervezett ünnepségen több mint ötszáz ballagó diákot tarisznyáltak fel szellemi útravalóval, lelki táplálékkal. Hagyományosan az iskolazászlók bevonulásával kezdődött a templomi ballagás Péter Sándor, a pedagógusszövetség háromszéki elnöke szerint ez az ünnepség hitvallás amellett, hogy a pedagógusok bíznak a fiatalokban, abban, hogy tanítványaik meg tudják vívni az élet harcait, és sikeresek lesznek. Azt kívánta a ballagóknak, legyen számukra az iskolában eltöltött tizenkét, tizenhárom esztendő érlelő erejű jövőjük tekintetében. Bancea Gábor tiszteletes igehirdetésében hangsúlyozta: az élet állandó megérkezésekből, befejezésekből és újrakezdésekből áll, amelyek arra késztetnek, hogy mozdítsunk valamit az élet kerekén, a diákoknak pedig azt kívánta, hitüket, erejüket állítsák a jónak szolgálatába. A pedagógusnak, aki képes feltétel nélkül szeretni tanítványait, és meglátja bennük a csillagot, a tehetséget, legnagyobb feladata harcolni a tudatlanság és hitetlenség ellen – mondotta. Rajtatok áll a jövő, akik úgy álltok itt, mint amikor útra készül az ember és számot vet, visszatekint a megtett útra, be akarja fürkészni az ismeretlen, beláthatatlan jövendőt – mondta imájában Kovács István unitárius lelkész. Kérte Istent, áldja meg lépteiket, kételyeiket és bizonytalanságaikat, adja meg, hogy tudják, helye van életükben a kétkedésnek, de helye van a győzelemnek, a túlsó partra jutás hitének is. És áldja meg a pedagógusokat, akik elengedik tanítványaikat, de ők maradnak tovább adni a hitet a magvető lelkesedésével – zárta imáját. Sztakics Éva alpolgármester arról beszélt, hogy tanáraik és lelkipásztoraik jelenlétében indítják útnak a végzősöket, jelezve, hogy tudásuk, egyéniségük nekik köszönhetően teljes. Szólt arról, európai emberként nagy szükségünk van hitünkre, mert egész európai kultúránkat, életünket olyan külső veszélyek fenyegetik, amelyeket közös keresztény tanúságtételünk tud csak megmenteni. „Abban bízunk, hogy szülők, tanárok, lelkészek olyan embereket engednek útnak, akik fel vannak készülve az életre, tudják, mi a hűség és az alázatosság. Bízom benne, hogy tudtok hűségesek lenni nemzetünkhöz, Istenünkhöz, anyanyelvünkhöz, szülőföldünkhöz, városunkhoz, ahhoz a városhoz, ahol felnevelkedtetek. A szeretet törvényei vezéreljenek utatokon.” Márton Áron reményről szóló gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel Lászlóffy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, aki ifjúként ministrált a mártírpüspök szabadulásakor. Kérte a ballagó diákokat, továbbra is szeressék és segítsék egymást, szorítsák egymás kezét. Felelősséget vállalni kötelesség, kiváltképpen amikor nemcsak önmagunkért, hanem egy közösségért, szülőföldünkért, nemzeti megmaradásunkért tesszük – hangsúlyozta Kiss Imre megyei főtanfelügyelő, aki szerint szerencsés az a diák, aki az iskolában azt is megtanulja, hogy a teljes és boldog élet tudatos választásokról, megfontolt döntésekről szól. Aki tanításra adta életét, nem szeretné meddőnek látni a munkáját egyetlen diák tekintetében sem, szakmai elhivatása, hogy oktasson, neveljen, ezért a pedagógus maximalista, tökéletesnek akarja látni tanítványait – mondotta. Szabó Margit, az RMPSZ alsó-háromszéki szervezetének elnöke a jelen pillanat megélésének fontosságáról beszélt, az áldásban Szabó Lajos kanonok az Istenhitről, a reményről szólt, ami több mint ezer éve megtart minket, magyarokat a Kárpát-medencében. A tizenkilencedik ökumenikus ballagáson verset mondott Fazakas Laura ( Székely Mikó Kollégium), népdalokat énekelt Szabó Réka Fruzsina ( Mikes Kelemen Elméleti Líceum), zenés produkcióval fellépett a Református Kollégium egy kis csoportja (felkészítő Szilágyi Andrea), egyházi énekeket adott elő a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette, idén országos első díjas Campanella gyermekkórusa és közreműködött az iskola fúvószenekara Maksai József vezetésével. Házigazdaként az ünneplő közösséget köszöntötte és a szolgálattevőknek köszönetet mondott Pap Attila lelkipásztor. A szervezők könyvajándékot adtak át a hét iskola igazgatójának, az ünnepség himnuszaink eléneklésével ért véget. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 27.Együtt a templombanKözel húsz éve, hogy eldöntöttük: a Magyar Pedagógusok Szövetsége és a történeti egyházak szervezésében minden tanév végén, az iskolai kicsengetéseket megelőző napok egyikén közös ballagást tartunk Sepsiszentgyörgy valamennyi végzős középiskolásának részvételével. Az ötletet mások is felkarolták, s amit akkor elindítottunk Szabó Lajos kanonok úrral, a mai napig nem veszített vonzerejéből, érdekességéből, szükségszerűségéből. Az esemény színhelyéül pedig minden esztendőben egy-egy templomot választottunk, ahová befért minden végzős diák. A kezdetkor bizony előfordult, hogy bajba kerültünk, mert annyi végzősünk volt, hogy nem mindenhol fértek el a fiatalok, s ezért sokan az előcsarnokba szorultak, ott állták végig az istentiszteletet. Az volt ezzel a rendezvénnyel a tervünk, hogy minél közelebb kerüljön egymáshoz az iskola és az egyház, azaz bevittük az iskolát a templomba. Micsoda felemelő élmény szembenézni itt, a templomban pár száz fiatallal, akik éppen elérkeztek új életük kapujába, s itt, az Isten házában kapnak olyan útbaigazítást, amely az igazság, a jóság, a szépség felé irányítja őket! Éppen ezért tartottuk nagyon fontosnak úgy rendezni ezt a nagy találkozást, hogy arányosan megosztva, de egymást felerősítve kapjanak a még tanulóknak számító fiatalok egyaránt hitbéli és laikus eligazítást. Ennek jegyében helyeztük mindenkor a mintegy másfél órás templomi együttlét középpontjába a lelkészi prédikációt, ez képezte gerincét, legfőbb mozzanatát az eseménynek, s az előtte és utána elhangzó egyházi, illetve világi tanácsok, az istentisztelethez tartozó egyházi elemek nyomatékosították a szentbeszédből áradó tanulságokat. Az egyházi és világi énekek, versek az ünnep méltóságát tették hangsúlyossá. Így történt tegnap is, a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban. Azzal a különbséggel, hogy az első évekhez képest bizony jócskán megcsappant a ballagó diákok száma, az akkori közel hétszázról ötszázötvenre csökkent… Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 17.Az irgalmasság arcaiSzékelyudvarhely, Brassó, Marosvásárhely, Medgyes, Kolozsvár, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánián mutatta be június 19-én Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap és Keresztény Szó felelős szerkesztője a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában Kolozsváron nemrég kiadott, Sokarcú irgalmasság Vallomások, interjúk, tanulmányok című kötetet. Szabó Lajos kanonok-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a segítőnővért, akit a háromszékiek jól ismernek a különböző lelkigyakorlatokról. Silvia nővér Az irgalmas szeretet átalakító ereje című előadásában kitért a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére – szerinte az irgalmasság út, amely egyesíti Istent és embert: kitárja az ember szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére is mindenkor szeret minket a jó Isten. A nővér több gondolatkört közvetített: az Isten odahajló szeretetéről beszélt, aki a rászoruló ember segítségére siet. Ez csoda és felhívás arra, hogy mi is ezzel a gondoskodó szeretettel, odahajló alázattal és dinamikus erővel közelítsünk egymáshoz. A Sokarcú irgalmasság című kötetben különböző településeken élők vallanak arról, hogyan jelenik meg e téma az egyes emberek, szerzetesek, családok életében. Az irgalmasság gyakorlásának fontos és érzékeny voltáról tett tanúságot Kozma Ferenc lelki gondozó, mentős asszisztens, aki már hét éve önkéntes munkatárs a Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi csoportjában. Elmondása szerint legtöbbször a bizalmatlanságot kell leküzdeni, de valójában arra vágynak a betegek, hogy valaki lehajoljon hozzájuk és felemelje valamilyen formában. A könyvbemutatón elhangzott: a közösségi élet az irgalmasság iskolája, akár szerzetesként, akár családban éljük. Dánél Francesca elöljáró nővér az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonért felel, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek rendjéhez tartozik. Beszélt azokról a helyzetekről, amikor emberi méltóságukban sérült lányanyáknak segítenek, hogy új életet kezdjenek. A könyvben Regina nővér is vall élettörténetéről, és megismerhetjük az Őrkőn lakó Szeretet Misszionáriusainak munkáját, akik a roma telep lakói között élik életüket. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 22.Húszéves az őrkői egyházközség„Íme az Úr szolgálója, legyen nekem a te igéd szerint – ez volt a Szűzanya első feljegyzett imádsága, amiben benne van az ő egész élete, és benne van a mi keresztény életünknek az értelme is. Mert kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, teljesítjük Isten akaratát” – mondta főtisztelendő dr. Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke a Sepsiszentgyörgyi Fenyves utcai Mária Világ Királynője egyházközség templomában az egyházközség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott búcsús szentmisén. A tegnap délelőtt tartott eseményen a főmiséző és igehirdető érsek mellett jelen volt Potyó Ferenc pápai prelátus, irodaigazgató, Hajdú János főesperes, Szabó Lajos és Pakó Benedek kanonokok, Lokodi Attila, a Temesvár egyházmegyei Detta plébánosa és természetesen a házigazda, Márkus András szentszéki tanácsos, Sepsiszentgyörgy és Erdély egyetlen cigány templomának plébánosa. Az istentisztelet kezdetén a házigazda Márkus András plébános röviden összefoglalta az egyházközség létrejöttének történetét, elmesélve, hogy korábban a Csíki utcai plébániához tartozott az Őrkő negyed is, de miután több éven keresztül feljárt az Őrkőre, és látta, hogy a helyi cigány közösség összlétszáma majdnem ötezer fő (1996-ban 4985-en éltek az Őrkőn), jelezte az érsek atyának, hogy jó lenne külön plébániát létrehozni nekik, hisz valamennyien katolikusnak tartják magukat, templomunk is van, és kedvesnővérek is szolgálnak a környéken. Így jött létre 1996-ban ez a személyi plébánia, amely elsősorban a város cigányságát szolgálja, azóta 691 személlyel gyarapodott az egyházközség létszáma. A nagyméltóságú és főtisztelendő dr. Jakubinyi György által celebrált mise központi gondolata a búcsúünnep címe volt: Boldogságos Szűz Mária a világ királynője. Mint elhangzott, a világi királyságokhoz hasonlóan az anyaszentegyház is akkor tudja küldetését teljesíteni, ha az ország élén király áll. XI. Pius pápa azért rendelte el 1925-ben Krisztus Király ünnepét, mert ezzel fel akarta hívni az anyaszentegyház figyelmét arra, hogy miközben ezeréves trónok dőlnek össze – az első világháború végén huszonkét korona esett le a fejekről –, Krisztus király uralmának soha nem lesz vége. A Szűzanyának is kijár tehát az anyakirálynő cím, a Boldogságos Szűz Mária különböző megszólításai – a pátriárkák, próféták, apostolok, vértanúk, hitvallók, szüzek, minden szentek királynéja – csak lebontják azt a magas rangot, amelyet a világ királynője magában foglal. A búcsús szentmise második részében az angyali üdvözletről hallottunk, amelyben a Szűzanya értesül fogantatásáról, és kimondja első feljegyzett imádságát: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária akkor is elmondta ezeket a szavakat, amikor menekült Józseffel és a gyermekével, amikor a kereszt alatt állt, és amikor ott ült az apostolok között az első pünkösd napján. A fiát is erre tanította, hisz ezek a szavak visszhangoznak az Úr Jézus imádságának harmadik kérésében, és az olajfák hegyén is ezt mondja Jézus kereszthalála előestéjén: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Az igehirdető szerint a keresztény tökéletesség Isten akaratának teljesítése, akár bölcső vagy koporsó mellett állunk, akár betegágyon fekszünk vagy örömlakomán veszünk részt. Amint Márkus András plébános lapunknak elmondta: sok nehézséggel találkoztak az elmúlt húsz évben, de megpróbáltak mindig előítéletek nélkül viszonyulni a cigány közösséghez. „Csak úgy lehet vállalni ezt a munkát, ha az embert nézzük bennük, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Iskolát is alapítottunk nekik, remélem, előbb-utóbb rádöbbennek arra a szülők, hogy milyen fontos gyerekeik számára az iskolai nevelés. Egyházzal és iskolával közösen próbáljuk irányítani, javítgatni őket, ahogy lehet, bízom benne, hogy lassan közelebb kerülnek a civilizált Európához. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 7.Tisztelgés a bátrak előtt (Sepsiszentgyörgy)A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelgő kopjafapark idén is benépesült a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkkel. A 167 évvel ezelőtti történelmi eseményeket idézte a Székely Mikó Kollégium diákjainak előadása (fotó), a hősök mártírhalálának mához szóló üzenetét tolmácsolták a szónokok. Nem mozgatott nagy tömeget a megemlékezés, de méltóságteljesen, szépen rótták le kegyeletüket idén is a sepsiszentgyörgyiek. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren 2011-ben állították fel a tizenhárom kopjafát, Balázs Antal fafaragó ötletének és kivitelezésének köszönhetően új kegyhellyel gyarapodott Sepsiszentgyörgy, és azóta minden esztendőben október 6-án itt gyülekeznek a főhajtók. Hagyománnyá vált immár a Székely Mikó Kollégium diákjainak fellépése is, évről évre ők állnak díszőrséget, mondanak verset, prózát, énekelnek a megemlékezésen. Idén Szemből, halál volt a címe irodalmi összeállításuknak, majd beszédet mondott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője, megyei tanácstag és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Jó lenne, ha ünnepeink nem gyászos eseményekhez kapcsolódnának, de a viharos magyar történelemnek előnye is van, megerősített bennünket – hangsúlyozta beszédében Benkő Erika. Az aradi tizenhármak példát mutattak a magyarok méltóságából és szabadságvágyából, korai haláluk nem volt értelmetlen, hisz „nem az a fontos, hogy mennyit élünk, sokkal fontosabb, hogyan élünk, mit teszünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A tartalmas és értékes élet lényege nem szűnik meg a halál után, aki alkotó, tevékeny életet él a közösség érdekében, annak csak a teste enyészik el, a szelleme addig nem, amíg vannak olyanok, akik hisznek az eszmében, amelyért dolgozott” – mondotta. „Bármilyen szörnyű volt is a történelem, nekünk mindig azt kell keresnünk benne, ami biztató, ami megerősít bennünket. A tizenhárom aradi vértanú halálában hagyatékuk a biztató, a bátran élt, teljes élet példája, amely mindannyiunk számára követendő út. Nekünk vannak még beteljesületlen álmaink, vannak céljaink, a mi időnk csak ezután jön el. Tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mit akarunk, mi a célunk a földön, és azt is, hogy mindezért dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk” – zárta beszédét Benkő Erika. Latorcai János a reformkor nemzeti öntudatot élesztő, szellemi nagyságokat teremtő időszakát idézte fel. Beszélt a kivégzett tizenhármak bátorságáról, nagyságáról, és október 6. egyik legfontosabb üzeneteként fogalmazta meg: a halál nemcsak ölni, de éltetni is tud egy egész nemzetet, „vértanúink azért vállalták a halált, hogy elvezessenek bennünket a győzelemhez, hogy elhiggyük, véráldozatuk nem volt hiábavaló. Megtanították számunkra, hogy a nemzeti sorscsapásokban ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, amelyik, ha nekünk nem is hoz jót, de a nemzet javát szolgálja.” Mint fogalmazott, ez itt, Erdélyben nem szorul különösebb magyarázatra, hisz az itt élők ezt tapasztalják nap mint nap, generációról generációra. „167 éve a nemzet nagyjainak titka éppen abban rejlett, hogy a létkérdésekben világosan látták a megoldás útját, megértették, hogy itt, Nyugat és Kelet határán jövőnk csak akkor lehet, ha Európa irányába haladunk, de megtartjuk, ápoljuk saját különleges gyökereinket, kultúránkat.” Latorcai János szerint nemzeti identitásunk megőrzése ma éppen olyan fontos, mint 167 éve volt, akkor az osztrák elnyomás, ma a nemzetek létjogosultságát tagadó kozmopolitizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, megmaradásunk csak akkor biztosított, ha nem tévesztjük szem elől, hogy minden magyar – a csonka Magyarországon, az elszakított részeken, az öt világrész bármely táján élő – egy nemzet. Balázs Antal nyugalmazott tanító szomorúan állapította meg, hogy kevesen tartották fontosnak a tisztelgést az aradi hősök előtt, elsősorban az idősebb korosztály tagjai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi főhajtáson. Pedagógustársaihoz szólt: próbálják megtanítani a gyermekeknek, hogy emlékezni kötelességünk. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldásában arra kérte az Urat, hogy „az aradi tizenhármak istenhite, család- és nemzetszeretete a miénk is legyen, így épüljön, szépüljön a magyar jövendő. Ne engedd, Uram, hogy az áldozatos életük árán megszerzett szabadságot szabadosságba kergessük, hanem engedd, hogy a hősök szeretetével, kitartásával és hitével bízzunk mi is a te atyai szeretetedben, általad, veled és benned épüljön újra a magyar nép.” A felszólalások és a kopjafák megkoszorúzása után himnuszaink csendültek fel, majd az egybegyűltek az Erzsébet park oroszlános emlékművénél is lerótták kegyeletüket. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 10.Köztéri szobor Máriának, az Irgalmas SzűzanyánakSepsiszentgyörgyön október 8-án, szombaton felavatták az Irgalmasság Szűzanya-szobrot a központi plébánia udvarán. Az irgalmasság évében, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén délelőtt érseki szentmisével kezdődött a szoboravató szertartás. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálásával, Hajdu János főesperes és a kerületi papság részvételével mutatták be a szentmisét a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban. A szentbeszédben az érsek kitért a Szent István-i örökségre: Szent István királyunk volt az első, aki felajánlotta népét és országát a Szűzanyának, utána tizenkét nép követte példáját. Majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki számunkra a Szűzanya. Amikor szobrot állítanak emlékére, köszöntik a Szűzanyát, aki ezer éve oltalmazza népünket és kétezer éve az anyaszentegyházat. A szentmise végén felszólalt Pakó Benedek nyugalmazott kanonok, az Irgalmas Szűzanya-szobor megálmodója, aki röviden elmesélte a kivitelezés történetét. Kifejezte abbéli reményét, hogy a kaszárnyával szemben felállított köztéri szobor addig fog állni, amíg a katolikus egyház visszakapja az államtól azt az épületet, amely az övé volt. Felszólalt még Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szervezet elnöke és Fejér László háromszéki parlamenti képviselő. Szabó Lajos kanonok, házigazda plébános köszönetet mondott mindenkinek, majd az ünneplő tömeg és az egyházi elöljárók átvonultak felszentelni a plébániakert előtti szobrot, amelynek talapzatán ez áll: „Irgalmasság Édesanyja, Szemeria Védasszonya, Szent Mária, imádkozzál érettünk.” A szentelési szertartás után a magyarországi Nehéz Márta Mirjam szólt a jelenlévőkhöz, aki ezer ajándék könyvet hozott a sepsiszentgyörgyieknek, amelynek címe: Szűzanyám, Tied akarok lenni. Máriával Jézushoz. Az öröm imakönyve. A cserkészek segítségével kiosztottak a jelenlévőknek négyszáz érmet, amelyen a Szűzanya mint a családok védőszentje látható. Az esős idő ellenére az ünnepen és a szertartáson több mint ötszázan vettek részt. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 15.„Haladéktalanul hívják össze Erdély országgyűlését…”Ez a követelés 1848 tavaszán a pesti 12 pont nyomán sokfelé elhangzott, de sehol sem olyan sürgetően, mint Kolozsvárt és Székelyudvarhelyen. Erdély fő- városában azért, mert az itt összegyűlt politikusok ettől a fórumtól várták az országos problémák megoldását, a székely anyavárosban pedig elsősorban azt remélték az illetékesek, hogy ezáltal békés mederbe terelhető a szék területén már-már veszélyessé váló népforradalom. Nem volt véletlen, hogy Kolozsvárt a március 21-i nagy tüntetésen, amelyet a kortársak e város március tizenötödiké- jének neveztek, a főszónok, Méhes Sámuel, a Református Kollégium tanára, az Erdélyi Híradó főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a küszöbön álló változások békés, törvényes jellegét csak a haladéktalanul összeülő országgyűlés biztosíthatja. Ilyen értelmű határozatot nyújtottak át Teleki József főkormányzónak, aki ennek érdekében nem késlekedett kérni a királytól: hirdessen Erdélyben országgyűlést. De a bécsi válasz késett, ezért egyre nagyobb nyomás nehezedett a kormányzóra, hogy – akár a királyi döntés nélkül – önhatalmúlag lépjen fel s kezdeményezze a rendek összehívását. Ilyen céllal határozta el Udvarhelyszék közgyűlése is küldöttség indítását Kolozsvárra a Kormányszékhez, s annak elnökéhez. (Erről a kérdésről tanulmányt közöltem a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Lustra című folyóiratában 2005-ben, egyes adatait itt is felhasználom.) A több mint harminc tagú bizottságot Pálffy János, a szék legjelesebb politikusa, az előbbi országgyűlések udvarhelyszéki képviselője (követe – ahogy akkor nevezték), a magyar népképviseleti országgyűlés későbbi alelnöke vezette, akit olyan tekintélyes személyiségek kísértek el, mint Keller János, Mikes Benedek, Gálffy Mihály és mások. Amikor a 16 szekérből álló karaván a Feleki-tetőre április 8-án megérkezett, ott már nagyszámú – főleg fiatalokból álló – kolozsvári csoport köszöntötte a székelyeket. A Jelen című lap szerint, amikor a két csoport találkozott, „lobogóikat öszveértették, kölcsönösen idvezelték egymást s baráti jobbot szorítának.” Ez a barátkozás előrevetítette a további együttműködés lehetőségét és hangulatát is. A Biasini, Pávics és a Csillag fogadókban megszálló küldötteket már aznap sorra köszöntötték, és tá- mogatásukról biztosították a kolozsváriak. Aztán ifj. Bethlen János lakásán nyílt tanácskozáson Pálffy János és Keller János tájékoztatta a jelenlevőket és a sajtó képviselőit az udvarhelyszéki eseményekről. Ott olyan népgyűlésekre s összejövetelekre került sor, amelyeken nem kevesebbet javasoltak egyes szónokok, mint azt, hogy el kell foglalni a bányákat, sóaknákat, mert azok a nemzet tulajdonai, s ne engedjék, hogy azok jövedelmét, „Bécsbe csempésszék” s az adókat az eddigi szokás szerint használják fel. Az már a közigazgatás rendjét veszélyeztette, hogy az egyik szónok a nép által királybíróvá választatta magát. Pálffyék azt sem feledték el felvetni, hogy ők nemcsak Udvarhelyszék ügyében jöttek Kolozsvárra, hanem „az egész ország” érdekeit szem előtt tartják, de igyekeztek nyomatékosan kifejezni azt is, hogy a székelység múltja és jelene „külön figyelmet érdemel”. Ezzel összefüggésben szemrehányások hangzottak el a Kormányszéket és a kormányzó magatartását illetően. Szerintük a kormányzónak az új helyzetben már cselekednie kellett volna azért is, hogy az általa vezetett intézményt, a Kormányszéket kiszabadítsa Bécsnek alávetett helyzetéből, mert addig az erdélyi Kormányszék „csak kiadóhivatala volt a (bécsi) kancellária parancsainak.” Tennie kellett volna ezt azért is, mert Bécsben a bürokrácia megbukott ugyan, de nem szűnt meg parancsot küldeni Erdélybe. A bírálat nem kis vitát váltott ki, mert több kolozsvári politikus védelmébe vette Teleki Józsefet. Amint az Erdélyi Híradó beszámolt róla, idős és ifjú Bethlen János, valamint többen má- sok sem helyeselték a kormányzó késlekedését, de nem feledkeztek meg korábbi érdemeiről, s visszautasították azt a bírálatot is, hogy az erdélyi Kormányszék – ahogy mondták: a kormányzó hivatal –, csak közve títője lett volna a bécsi kancellária parancsainak. Szerintük a Kormányszék sohasem vált a bécsi bürokrácia vak eszközévé. A vita végül is békésen ért véget. Az udvarhelyiek árnyalták bírálatuk élét: ők sem vonják kétségbe a kormányzó addigi érdemeit, de nyomban hozzátették, ha az alkalommal nem cselekszik, s kérésük teljesítésével nem nyugtatja meg a háborgó kedélyeket, el fogja veszíteni tekintélyét. De ehhez nyomban hozzáfűzte Pálffy János, hogy ők (az udvarhelyszékiek) nem állnak el a követelésüktől, s kijelentette: „Most harmincan jöttünk országgyűlésért, de ha nem kapunk, eljövünk mi 30 ezren is” (Erdélyi Híradó. 1848. április. 11.). Amint rövidesen kiderült, ennek már nem kellett bekövetkeznie. Kolozsvár lakossága erőteljesen felkarolta a székelyek kérését, ennek többször jelét adta tömegtüntetések által is. Egyik ilyen megmozdulásra már április 8-án este sor került a Farkas utcában, ahol főleg az ifjúság volt tevékeny, s elhatározták, hogy a következő napon, amikor a kormányzó fogadja az udvarhelyi küldöttséget, ha szükségesnek mutatkozik, kolozsváriak is csatlakoznak ahhoz. A Farkas utcából a tüntetők fáklyákkal és nemzeti zászlókkal a Főtérre, onnan a Biasini szállóhoz vonultak, ott ilyen kiáltások hangzottak el: „Éljen a székely nemzet, unió és országgyűlés!” Gyulai Pál fiatal, de már ismert író beszédet mondott, azt hangsúlyozva, hogy Magyarország kivívta szabadságát, s Európa több országában a nép engedményeket kapott, miközben Erdély még hallgat, pedig már itt is cselekedni kellene, amire a székely küldöttség is buzdít. Gyulai Pál után a tömeg Pálffy Jánost és az udvarhelyiekhez csatlakozott Berzenczey László marosszéki politikust kérte fel beszéd tartá- sára. Pálffy örömének adott kifejezést amiatt, hogy a kolozsvári ifjúság lelkesedik a szabadságért, és bízott abban, hogy rövidesen kihirdetik az országgyűlést, amely meg fogja oldani a székelyek problémáit is. Berzenczey is országgyűlést követelt, hogy elkerülhető legyen az erőszakos fellépés. A tüntetés késő este ért véget. Kolozsvár támogatása nem merült ki a tüntetésekben és szónoklatokban, ugyanis a politikusok közvetlenül a kormányzóhoz fordultak a közös ügy érdekében. Április kilencedikén reggel idős Bethlen János és Zeyk József felkereste Teleki kormányzót, ismertették vele a székelyföldi forradalmi mozgalmakat, s arra kérték, hogy vegye fontolóra a küldöttség kérésének teljesítését. Ezt követően fogadta Teleki József az udvarhelyi küldöttséget, meghallgatta kérését, de még nem mondott igent annak teljesítésére. Ezért a tüntetések folytatódtak a következő napon is. Tizedikén már a reggeli órákban a Kormányszék udvarán gyűlt össze a tömeg, s követelte az országgyűlés napjának kitűzését. Nemsokára megjelent báró Kemény Ferenc, az előző országgyűlés elnöke, valamint Degenfeld Ottó és Szabó Lajos kormányszéki tanácsosok, akik a következőket adták hírül: a Kormányszék „megbízta kormányzó ő nagyméltóságát, hogy törvényadta jogánál fogva folyó május 29-re országgyűlést hirdessen”. Világos tehát: az említettek 10-én nyilvánosságra hozták az országgyűlés kezdetének időpontját, ezt a kormányzó 11-én hivatalosan kihirdette. Tette ezt annak ellenére, hogy Bécsből az akkor megérkezett leirat nem határozott meg időpontot az országgyűlés elkezdésére, csak azt ígérte, hogy az uralkodó „az országgyűlést még ezen esztendő lefolyása alatt összehívni szándékozik.” Ezt azonban nem vette tekintetbe Teleki kormányzó, aki az országgyűlés meghirdetésével kétségtelenül bátor és történelmi jelentőségű lépést tett meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a Kormányszék és a kormányzó döntésének megszületéséhez hozzájárult az általános közhangulat, amihez a döntő lökést mégis az udvarhelyszéki küldöttség megjelenése adta meg. Kellett ehhez Kolozsvár kiállása is. Udvarhelyszék és Kolozsvár közös fellépése példás és sikeres volt. Ezért az udvarhelyszékieknek nem kellett üres kézzel hazamenni- ük. Azért sem, mert 11-én este átvehették a kormányzótól azt a lepecsételt iratot, amely Udvarhelyszék meghívását tartalmazta a május 29-én Kolozsvárt megnyitandó erdélyi országgyűlésre. Ez bizonyosan nem kis elégtételt és örömet jelentett a kifejtett küzdelemért. Köztudott, hogy a kitűzött napon, 1848. május 29-én megnyílt az utolsó erdélyi rendi országgyűlés, amelyet július 18-án zártak be. Ezalatt 11 törvénycikket szavaztak meg a követek. Ezek kimondták a régi rendi jogok megszűntét, amit beiktattak az uniótörvénybe, ezzel eltörölték a nemesség privilégiumait, s meghirdették a közös teherviselést, a törvény előtti egyenlő- séget, sajtószabadságot, röviden szólva, megteremtették a polgári rendszer jogi kereteit. Mindezek alapvető változásokat eredményeztek Erdély politikai s társadalmi helyzetében. Egyed Ákos Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 1.Az emlékezés egy büféPhilter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott). Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők. Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet? Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt. – Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt. A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni. – A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd? Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze. Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát. – Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is. – Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó. – Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 6.Magyar állami kitüntetéseket adtak át CsíkszeredábanMárcius 15-e alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át szerdán délután Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán. Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Fülöp József Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító tagja. Fülöp József Zoltán 1954-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányai után ugyanott, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanult tovább színész szakon. 1999-ben követte Parászka Miklós rendezőt Csíkszeredába, a Csíki Játékszín alapító tagja és művésze. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Jakab István, a maros-mezőségi református egyházmegye esperese, a galambodi református egyházközség lelkipásztora, egyházi író és Szabó Lajos, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia címzetes kanonok-plébánosa, esperes, szentszéki tanácsos. Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, Tamási Áron emlékének ápolása mellett a helyi közösség kulturális életét is meghatározó, értékőrző tevékenysége elismeréseként. Áder János Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Biszak Józsefnek, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete elnökének, az Illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány munkatársának, valamint Tischler Ferencnek, a Máltai Szeretetszolgálat romániai szervezete főtitkárának is. MTI; Erdély.ma 2017. május 22.Megmutatták az erejüketEgységben az erő – tartja a mondás, és épp ezt támasztotta alá a szombaton a nagyváradi várban megrendezett Református Egység Fesztivál, amely gyakorlatilag népünnepélyjelleget öltött. Több mint ötezer református gyűlt össze Váradon ez alkalomból, hogy hitközösséget vállaljon. A vendégek nem csak Erdély kölünböző egyházmegyéből, hanem a Kárpát-medence számos területéről érkeztek. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet volt, amelyen mintegy hatezer hívő vett részt a várudvaron és a fejedelmi palota belső udvarán felállított hatalmas sátrak árnyékában. Az egybegyűlteket Csűry István, a házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy az eseménynek otthont adó váradi várhoz hasonlóan a református egyház és a magyar közösség is képes lesz ismételten megújulni. Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdetett igét, a fesztivál ószövetségi vétetésű jelmondata „Őrizd a várat!” (Náhum 2, 1) alapján. Mint rámutatott, 1660 augusztusában a nagyváradi várat feladni kényszerülő védőknek is annyira fontos volt Isten szava, hogy nemcsak a szabad elvonulást kérték a törököktől a megadás feltételéül, hanem azt is, hogy elszállíthassák a nyomdát, valamin a félig kinyomtatott Váradi Bibliát. A szertartáson közreműködött többek közt Steinbach József dunántúli püspök, Csomós József tiszáninneni püspök, Halász Béla délvidéki püspök, Kató Béla erdélyi psüpök, Fekete Károly tiszántúli püspök, Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, Fazakas László felvidéki püspök, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, valamint Forró László főjegyző, a Református Egység Fesztivál főszervezője. Az alkalmi beszédek rendjén a rendezvényt, s az egybegyűlt közösségeket üdvözölte Bara Lajos István királyhágómelléki főgondnok, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, valamint Christoph Weber és Uel Marrs írországi, illetve svájci meghívottak. Az énekek alkalmával szolgálatot tett a nagyváradi ifjúsági fúvószenekar, valamint a nagyváradi gyülekezetek egyesített énekkara is. Szavalattal közreműködött Meleg Vilmos presbiter, a Szigligeti Színház színművésze is, aki Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből adott elő rszéleteket. Az úrvacsoraosztást követően az istentisztelet aHimnusz közös eléneklésével zárult. Az egységnap további rendezvényeivel gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára kínált érdekességeket. A legkisebbeket a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyezők közreműködésével színes gyermekprogramokkal várták. A tizenéves korosztályt ifjúsági zenekarok, valamint a váradvelencei református gyülekezet színjátszó csoportja szórakoztatta a nyári színpadon. A rendezvény két tematikus konferenciát is magában foglalt. A várudvaron szervezett nőszövetségi konferenciát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárképző ének szakának hallgatói nyitották meg egy rendhagyó koncerttel, amely a reformáció korában keletkezett művektől erdélyi szerzők művein át egészen dél-amerikai darabokig a kórusművek széles skáláját felvonultatta. A konferencia keretében Dr. Lukács Olga a reformáció nőnevelésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, míg Békefy Lajos és Röhig Klaudia lelkipásztorok Magyar egység – Solus Christusban! Esélyek, buktatók, reményeink címmel értekeztek. Közreműködött Écsi Gyöngyi és a Nagyváradi Kántorkórus. A nőszövetségi rendezvény záróakkordjaként Aczél Dóra osztotta meg a súlyos betegségből való gyógyulással kapcsolatos tapasztalatait egy pódiumbeszélgetés keretében. Az egységnap másik kiemelkedő konferenciája a Partium reformációjával foglalkozott, melynek keretében kilenc egyházmegye reformációja került bemutatásra. Ezzel párhuzamosan kiállítások és tematikus standok várták a szépszámú látogatót. Megtekinthető volt többek közt az Erdélyi Gyülekezet kopjafa-kiállítása, valamint a várban kialakított állandó református tárlat keretében Szenczi Kertész Ábrahám bibliát is kinyomtató nyomdagépének életnagyságú, rekonstruált változata. A fesztivál két nagyszínpadi előadással zárult. A Guinness-rekorder, 34 nyelven éneklő, Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekesnő, Dévai Nagy Kamilla adott szívhez szóló koncertet, majd ezt követően Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legemlékezetesebb dallamait, áriáit hallgathatta meg a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A Református Egység Fesztivál a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részét képezte. Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. június 24.Egy alkotmánybíró hétköznapjaiKilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke. Wass Albert versével kezdődött a találkozó, amint a szerző fogalmazott, azért ezzel, mert ő az igazságot tartja ama mindig megmaradó kőnek, és maga is azt próbálta védelmezni Bukarestben. S bár Puskás Bálint nem szorul bemutatásra, sokrétű tevékenységéről Bede Ferenc beszélt. Szólt előző könyveiről: politikusi tapasztalatait első, ...nem ilyen lovat akartam című kötetében adta közre, a Máltai Szeretetszolgálatban végzett sokéves munkájáról A szeretet szolgálatában címűben számolt be, s most itt e harmadik, Az alkotmánybíró hétköznapjai. Valer Dorneanu magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, gyermekkorában tanulta meg nyelvünket, elmesélte: ott, ahol felnőtt, a magyarok románul, a románok magyarul szóltak más nemzetiségű társukhoz – számára ez jelenti a normalitást. Bukarestben feledte nyelvünket, időre lenne szüksége, hogy belejöjjön, így románul folytatta mondandóját. Puskás Bálintot kiváló jogászként és értékes emberként jellemezte, aki a sokszor heves viták során is igyekezett egyensúlyt teremteni, humorral oldani a feszültséget, s bár kiállt igaza mellett, soha senkivel nem veszett össze. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak szigorúan a törvényekre figyeltek, hanem az emberekre is, akiket érintenek, jelentős hozzájárulása volt a nyugdíjakat, fizetéseket, társadalombiztosítást érintő jogszabályokhoz. A könyvet Puskás Bálint utódja, Vargha Attila mutatta be. A magyar irodalom bővelkedik emlékiratokban, kortárs politikusok memoárjai is megjelentek, ám egy ilyen jelentős, de zárt testület munkájáról még senki nem számolt be magyarul – mondotta. Nem történelemkönyv, nem kronológiai sorrendben vázolja a kilenc esztendő eseményeit, hanem szubjektív válogatása annak, amit a szerző fontosnak vélt. Izgalmasnak nevezte, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé, s bár erőteljesen szakmai intézményről van szó, színesen, olvasmányosan mesél. Vargha Attila kitért arra is, hogy az alkotmánybíróság a jogállamiság egyik garanciája, de a döntéseket nem elefántcsonttoronyban hozzák, tisztában vannak felelősségükkel és azzal, hogy határozataik érintik az emberek mindennapjait, Puskás Bálint pedig különösképpen figyelt döntéseik hatására, következményeire, „nyomot hagyott a román jogrendszerben” – fogalmazott. Kiemelte, a könyv tiszteleg a nagy magyar elődök: Fazakas Miklós és Kozsokár Gábor előtt, de tartalmazza a román kollégák véleményét, jellemzését is. Példaértékűnek nevezte a könyvet és Puskás Bálint munkásságát Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, majd a szerző szólt arról, mi késztette a beszámolóra: sokszor szembesült az emberek kíváncsiságával, nem értették döntéseik hátterét, sokan még azt sem, mi az alkotmánybírók feladata. Akkor nem beszélhetett a részletekről, ezért tette meg utólag. Puskás Bálint harmadik kötetét is saját költségén adta ki, a bevételt pedig felajánlotta a Máltai Szeretetszolgálat szegény gyermekeket támogató programjának. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 28.Gyermekeinknek építjük a templomotŐsi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik. Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 11.Kétnapos dínomdánom (Torja első írásos említésének 710. évfordulója)Tizennegyedik alkalommal szerveztek négy esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre átkeresztelt falunapokat hétvégén a 710 éves Torján. A rendezvényen átadták a felújított házasságkötő termet, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, tegnap pedig a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A falunapokon Torja három magyarországi testvértelepülése – Gádoros, Kistarcsa és Csokonyavisonta – és Rinyaújlak képviseltette magát. Csokonyavisonta és Torja között ezer kilométer a távolság. A két község vezetősége ezelőtt tíz évvel írta alá a testvértelepülési szerződést. A falunapi rendezvénysorozat szombat délelőtt az új házasságkötő terem átadásával kezdődött, amelyen a meghívottak, a magyar történelmi egyházak lelkészei és a testvértepelülések küldöttségei voltak jelen. Daragus Attila polgármester elmondta: eddig is volt házasságkötő termük, de a négyezer lakosú községben az kicsinek bizonyult, több esetben az új párt annyian kísérték el, hogy sokan nem fértek be a terembe. Ebből a meggondolásból vágtak össze két helyiséget – a volt gyűléstermet és egy raktárt –, nyílászárókat és parkettát cseréltek. Az új házasságkötő termet Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldotta meg, az avatószalagot Daragus Attila, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el. Az avató után közös fénykép készült a községháza előtt felállított életfánál, majd Egyed László Levente református lelkipásztor és Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános megáldotta az újszülötteket és azok szüleit. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az ötvenhárom fiatalnak Kerekes Tibor jegyző gratulált, átadta a díszoklevelet és Torja képes albumát. Az ünnepség közben felléptek a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsoportjai. Daragus Attila polgármester bejelentette: a 710. évforduló tiszteletére és a falunapokra három – torjai, futásfalvi és bálványosi – képeslap készült el, amivel megajándékozzák az újszülötteket és a tizennyolc éveseket. Idén az önkormányzat az életműdíjat a nemrég nyugdíjba vonult Opra Vilmos testnevelő tanárnak, volt iskolaigazgatónak ítélte oda, aki harmincnégy évig tanított Torján, és aki aktív szerepet vállalt a település művelődési életében, a március 15-i ünnepségek megszervezésében. A Torjáért-díjat Harasztia Attila és Laki Dezső, Csokonyavisonta polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, Torja képes albumát és egy-egy szál virágot nyújtottak át a jelen levő édesanyáknak. Délután torjai önkéntesek és a községháza alkalmazottjai elkészítették a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét” (fotó). A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözöttek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a középtorjai Mária-kápolnához. A menet élén a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara, torjai cserkészek, szentegyházi és kaposvári huszárok, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai haladtak. A Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa a környékbeli papság közreműködésével celebrálta, a szentbeszédet Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondotta el. Daragus Attila polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a 710 éves Torja búcsús szentmiséjének lebonyolításához. A falunapokon első alkalommal részt vevő torjai, jelenleg 27 tagot számláló Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tegnap délelőtt a sportcsarnok előtt jurtát állított, kézműves-foglalkozásokat és játszóházat tartottak, íjászatra is lehetőséget biztosítottak. Péter Barna egyesületi elnök elmondta: az egyesület jelenleg huszonhét tagot számlál. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 12.Ünnepelt Háromszék egyik legrégebbi településeSzeptemberfeszt a 710 éves Torján A hétvégén lezajlottak a torjai falunapok, amiket pár éve Szeptemberfeszt néven szerveznek meg. A rendezvény keretében nemzetközi gasztronómiai fesztivált is tartottak, emellett ismét elkészült egy „részlet” a világrekorder túrós puliszkából. Esketőterem-avatás és képeslapok A falunapok első mozzanataként a teljesen felújított községháza épületében felavatták az új esketőtermet. A szépen elkészített kettős házasságkötő helyiségre azért volt szükség, mert a nagyközségben évente több tucatnyi pár dönt úgy, hogy összeköti az életét, és eddig nem volt megfelelő, tágas iroda, ami a násznépet be tudta volna fogadni. Az avatóünnepséget objektív okok miatt csak meghívottak jelenlétében tartották, mert ugyan a két terem eléggé tágas, félő volt, hogy a kíváncsiskodók nem férnek el. Az egyik terem az állófogadás célját szolgálja, a násznép majd itt tudja elkoccintani a pezsgőt, a másik a majdani házasságkötések színhelyéül szolgál, a falon magyarul és románul is jókívánságok olvashatóak, így az utóbbi időben ismét erőre kapó román nacionalisták részéről sem érheti szó a torjai önkormányzatot. Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldását követően az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el. A jelenlevők ezután a községháza előtti életfához vonultak, ahol már várta őket a kéttucatnyi édesanya és gyerekeik. Elkészült a szokásos csoportkép, a két egyház képviselője megáldotta a párokat és az újszülötteket, a későbbiekben a családok a kultúrotthonban át is vehették az életfánál készült fotót. Az említett helyszínen ezt megelőzően Daragus Attila polgármester üdvözölte a jelenlevőket, akiket emlékeztetett, hogy Torja első írásos említése óta pontosan 710 esztendő telt el, s ennek betudhatóan az Aporok faluja az egyik legrégebbi település Háromszéken. Az évforduló alkalmából három képeslapot is megjelentettek Futásfalváról, Bálványosról és Torjáról. A kultúrotthonban a szokásos a nagykorúsítási ünnepséget is megtartották, a 18 évet betöltött fiatalok emléklapot és Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albumát kapták ajándékba az önkormányzattól. Kiosztották a Torjáért-díjakat, amit idén négy személynek ítéltek oda. Elsőként Opra Vilmos korábbi karatnai iskolaigazgató munkásságát köszönték meg, majd a tíz éve Torjával testvértelepülési kapcsolatot ápoló Csokonyavisonta polgármestere és alpolgármestere, Haraszti Attila és Laki Dezső, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg a minden évben kiosztott kitüntetést. A kultúrotthonban lezajlott ünnepségen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kis és nagy mazsorettjei mutattak be színvonalas előadást. Főzőverseny és óriáspuliszka Miközben a kultúrotthonban zajlottak az ünnepségek, az iskola előtti téren már beüzemelték a lacikonyhákat, és alágyújtottak az üstöknek. Idén tíz csapat nevezett be a gasztronómiai megméretésre, egyébként helyszűke miatt nem is fértek volna el többen. A Torjai Gazdasszonyok szokás szerint kürtőskalácsot sütöttek, jelen volt a gádorosi önkormányzat, a kistarcsai Mulatós Barátok és az ottani önkormányzat csapata, a csokonyavisontaiak, a torjai Vidámcsapat, a mikóújfalusiak, a 142-es számú Szent Miklós Cserkészcsapat, a Bálványos Fiai Egyesület, a vadászok és a juhászok is. Fabó Dudás Róbert, a gádorosiak séfje érdeklődésünkre elmondta: mivel ő Szerbiából származik, úgy gondolták, egy kevésbé ismert ételféleséget, a sertés-, juh- és marhahúsból készített pljeskavicát mutatják be. A szerb hamburgerként is ismert étel nagyon hasonlít a miccsre, serpenyő szélén, bő olajjal locsolva sütik a húslepényeket. Megtudtuk, a pljeskavica nagyon közkedvelt Újvidéken, gyakorlatilag minden pikniken fogyasztják. A Bálványos Fiai csapat tagjai a múltba nyúltak vissza: Voloncs Mária anyósának az anyósától származó, 1940-ből való recept alapján ún. anyósvadast készítettek. Ez egy hagymaalapú, zöldségek hozzáadásával, borjúcsontból készített, húslével felengedett és hosszúhússal gazdagított étel, amit a végén tojásos eresztékkel sűrítettek, és pergelt cukorral „bolondítottak” meg. Az asztaluknál egyébként felejthetetlen zamatú barackpálinkát is kínáltak! A csokonyavisontaiak valódi kaszás étellel rukkoltak elő, a Somogy megyéből érkező csapat marhapörköltet készített Illó Margit-módra, tudtuk meg magától a menzát működtető névadótól, aki még dödöllével, csirkecombbal és libamájjal is kényeztette a zsűri ízlelőbimbóit. A pörkölt egyedi fűszerezése miatt viseli a nevét, paprikával és paradicsommal, illetve vörösborral dúsítják a kiadós, vegetáriánus-berkekben elképzelhetetlen ételt. A csapatokat egyébként egy manchesteri vendéglő séfje, a portugál Vanessa Raquel, illetve Komlósi Mihály, a Vitézi Rend kulturális székkapitánya értékelte, majd szokás szerint minden csapatot díjaztak, hiszen a főzőverseny elsősorban a barátkozásról, a különböző vidékek gasztronómiai örökségének közelebb hozásáról és nem a versengésről szólt. A falunapok másik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozzanatát a 60 méteres székely feltűrt puliszka készítése képezte. Több mint száz helybélire volt szükség, hogy az ételkülönlegesség elkészüljön, s bár a készülődés több mint két órát vett igénybe, az elkészült puliszka alig két perc alatt elfogyott. Mária-búcsú felvonulással A falunapok vasárnap Mária-búcsúval folytatódtak, meglehetősen szép látványt nyújtva, amikor résztvevői felvonultak a faluban. Szokás szerint az altorjai plébániánál gyülekztek, majd megindult a menet, amit a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara vezetett. Felvonultak a torjai cserkészek, a helybéli, a szentegyházi és a kaposvári huszárok, majd a népviseletbe öltözött helybéliek és csokonyavisontaiak is. Az évszázados gesztenyefákkal övezett kis kápolnában nagyszámú hívő jelenlétében zajló eseményen a környékbeli papok mellett fejér László Ödön jelenlegi és Olosz Gergely volt szenátort is felfedeztük. A búcsús szentmisét Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa celebrálta, prédikációt Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondott. A tiszteletes beszédében Szűz Mária anyai szerepére hívta fel a figyelmet, és arra buzdította a híveket, hogy imáikkal keressék meg a Magyarok Nagyasszonyát, kidomborítva a hit megtartó erejét. A szentmise végén Hatos Mihály, az altorjai Szent Miklós-templom plébánosa mondott köszönetet a híveknek a búcsú szervezésében nyújtott segítségért és az önkormányzatnak azért, mert szívén viseli az egyházi hajlékok sorsát. Daragus Attila megerősítette: azon vannak, hogy felújítsák a község összes templomát, mind Futásfalván, mind Torján megújulnak a katolikus és a református egyházak tulajdonát képező istenházák. A szentmise a magyar himnusz, a Szózat és a pápai induló eléneklésével ért véget. Hagyományőrzés és agrokiállítás A kétnapos rendezvény során mezőgazdasági termékkiállítást is meg lehetett tekinteni, amin nagyméretű zöldségek és gyümölcsök voltak ízlésesen közszemlére helyezve. A teljesség igénye nélkül ragadunk ki pár nevet: Dobri Gábor kertjében focilabda méretű karalábé termett idén, Kádár Attila nagyméretű piros pityókát állított ki, Pánczél Tünde pedig remek zöldségkompozíciót mutatott be. Márton Piroska különböző méretű paradicsomból és paprikából készített kompozíciója is sokak tetszését elnyerte, akárcsak ifj. Luka Medárd összeállítása; ez utóbbinál egy madárijesztő vigyázott az őszi levelekkel keretezett dísztökökre és más kerti növényekre. Nem maradtak ki az apikultúrával foglalkozók sem, Pakocs István vegyes virágmézet, repcemézet és propoliszt, illetve tinktúrát állított ki egy olyan lép kíséretében, aminek kockái között mi Nagy-Magyarország körvonalait véltük felfedezni, de lehet, hogy tévedünk. A falunapokat a 27 tagú, négy hónapja működő Bálványos Fiai Egyesület tevékenysége is színesítette, amely a sportcsarnok előtt jurtát állított fel, kézműves foglalkozásokat, játszóházat szervezett, és íjászkodásra is lehetőséget kínált. A falunapon ezen kívül szóhoz jutottak a torjai iskolások, este koncertek zajlottak, vasárnap este pedig tűzijátékban lehetett gyönyörködni. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. szeptember 26.Vitorla-énekMinálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő. A könyv hatalmas sikert aratott, nagy feltűnést keltett. Még a sorra is emlékszem, amelyben türelmesen várt sorára Salamon Ferenc, Antal Miklós és megannyi tanár úr, fiatal civilek és nagydiákok, szövőnők és színészek. Jelenség volt, esemény. Mert úgy vagyunk az ágas-bogas történelmi korokkal, hogy elkövetkezik óhatatlanul, minden szekuritáté és pártdiktatúra idején is egy időpont, amikor már nem lehet a jogi, a szellemi s anyagi nyomort véka alá rejteni. Kibúvik a szög s a vers a zsákból. Remek költői réteg állott össze. Bizalomkeltő versek és nevek. Hogy nem mindenkiből lett koszorús-koronás, egész életet az irodalomnak szentelő? Mindig is így volt e világi élet. Az akkor már jó hírű, maga is fiatal költő Lászlóffy Aladár, a szerkesztő mindenkit magához ölelt volna, aki mert szólni ama romániai világban a világról. Már ahogy lehetett. 1967-re már annyira rühellte az akkor még rajongva olvasó közönség az egész párthozsannát, hogy ama fiatalokat istenítve állta a sarat s a sorokat a könyvért. És abban a 190 oldalas kis gyűjteményben egyetlen párt-ima nincs; ama 28-ak azokat kirekesztették a szívükből, szellemükből. Ötven esztendővel ezelőtt ők huszonévesekként, a mennyekbe vivő létra alsó fokán. Apáthy Géza, Aradi József, Balázs András, Balla Zsófia, Bokor Katalin, Bordy Margit, Cseke Gábor, Cseke Péter, Elekes Ferenc, Farkas Árpád, Hodos László, Kenéz Ferenc, Király László, Komán János, Komzsik István, Krizsán Zoltán, Magyari Lajos, Mandics György, Máté Imre, Miklós László, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos, Tatár György, Vásárhelyi Géza. Számomra és a megmaradottak számára ma már ünnepes ez a versgyűjtemény. Vitorla-ének. Bevitorláztak ötven éve a magyar irodalomtörténetbe. Éltesse őket a jelen s a jövő, illesse őket tisztelet. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 7.Legyünk hős elődök méltó követőiVerssel, énekkel, imával, az 1848–49-es szabadságharc legfőbb momentumainak felidézésével tisztelegtek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúk emléke előtt. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a tiszteletükre felállított kopjafáknál a mikósok mellé pécsi diákok is felsorakoztak, a Székely Mikó Kollégium testvériskolájának növendékei saját műsorukkal csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi megemlékezéshez. A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói – akik a Határtalanul program révén érkeztek városunkba – csütörtökön Aradon koszorúztak, tegnap pedig itt is lerótták kegyeletüket a nemzeti gyásznapon. Az intézményt képviselő Bús Éva a megtorlássorozat tetőpontjaként említette az aradi tábornokok kivégzését. Katonai méltósággal, hazafiúi önérzettel vállalták az ítéletet, ahogyan a nemzeti ügy mellé álltak a harcok idején is, a nemzethez való tartozásukat pedig vértanúsággal koszorúzták meg – mondta. Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője beszédében egyebek mellett a világosi fegyverletétel utáni kegyetlen megtorlássorozatról is szólt. Kifejtette, bár a forradalmat sikerült ugyan legyőzni, Petőfi álma azonban megvalósult, hiszen ma már Európa-szerte alkotmányos monarchiák vagy köztársaságok léteznek, a volt osztrák birodalom széthullt részeinek mindegyikéből eltűnt a királyság intézménye. „Sajnos, a szolgalelkűség napjainkig sem tűnt el közösségeinkből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg a német, szerb, horvát, örmény tisztek vállalták a kivégzést a magyar forradalom ügyéért, napjaink német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, és fontosnak tartják hangoztatni, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt példaértékűen megoldott a kisebbségek sorsa” – összegzett zárásként. Elsősorban a hűségben, az adott szóban, a feladat megvalósításában, a haza szolgálatában voltak hősök az aradi vértanúk, s akkor is hűségesek maradtak, amikor ezért életükkel fizettek – hangsúlyozta tegnap ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, plébános. „Szemlélve emberi és lelki nagyságukat, meg kell hogy érintsen bennünket is, mint jövőt építő és formáló emberek a hős elődöknek hős fiaivá, utódaivá kellene válnunk” – fogalmazott. Áldását követően az emlékezők együtt imádkoztak, majd a koszorúk és virágok elhelyezésével, nemzeti himnuszaink eléneklésével tisztelegtek a vértanúk előtt. „Ki más állítson emléket azoknak, akik a mieink, rajtunk kívül?” – intézte kérdését tegnap a megemlékezőkhöz Balázs Antal nyugalmazott tanító, a kopjafák faragója, adományozója. Beszédében kitért arra is, az Aradon kivégzett tábornokok által bizonyított „kimondhatatlan bátorság és a szabadságszeretet” késztette részben arra, hogy tiszteletükre kopjafát készítsen, a pécsi fiataloknak pedig azért mondott köszönetet, hogy „eljöttek hozzánk, hogy szabadságot tanuljanak, kitartást, bátorságot, hazaszeretetet”. A megyeszékhelyi rendezvény ezúttal is az Erzsébet parkban zárult, ide vonult át a mintegy háromszáz résztvevő – az 1848–49-es honvédemlékműnél ismét koszorúztak a város elöljárói, különböző szervezetek képviselői, Ady Endre Október 6. című versét a Református Kollégium diákja, Végh Kriszta mondta el. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
