|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 97 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-97 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tóth István 2010. június 8.Gyerekek Trianonról: botrányos?!Nagyvárad – Most már különösen érdemes megnézni: agresszív, botránykeltő hírverést kezdett a román sajtó annak kapcsán, hogy váradi gyerekek Trianon-tematikájú rajzaiból nyílt kis kiállítás a központban. Váratlan és akaratlan marketing-segítséget kapott a váradi román sajtótól az a tárlat, amely magyar általános iskolások Trianon-tematikájú rajzaiból áll, s amely Várad után Budapesten, az Országházban lesz majd megtekinthető. Egyes médiaorgánumok ugyanis már a mai megnyitó előtt elkezdték támadni a kiállítást, s az agresszív hírverési kampányt a hivatalos megnyitón is folytatták. Kekeckedés Mint már beharangoztuk, az RMDSZ szervezésében olyan gyerekrajzokból nyílt kiállítás az Euro Foto Art galériában, amelyek Trianon-tematikát is feldolgoznak. A rajzversenyen I-IV. osztályosok vehettek részt, a cím és egyben a témamegjelölés ez volt: A magyar nemzet határok nélkül. A munkákból összeállított tárlatot ma nyitotta meg Váradon Tóth István, a galéria vezetője és Biró Rozália, az RMDSZ megyei alelnöke. Épp e napra időzítve azonban megadta a hangot a helyi román sajtó fő nacionalista napilapja, a Crişana, amelyben hangulatkeltő cikk jelent meg az eseményről. A megnyitón megjelent román sajtósok egy része folytatta is a botránykeltést, gyakorlatilag minden vonatkozásba belekötve, onnantól, hogy egyes rajzokon miért szomorúak az arcok, azon át, hogy vajon ki vezette a gyerekek kezét, odáig, hogy miért okítják őket úgymond gyűlöletre. A két tisztségviselő állta a sarat, precízen és következetesen, higgadt érvekkel válaszolt minden tendenciózus kérdésre – amelyek ennek dacára folytatódtak. Mindketten hangsúlyozták, hogy a tárlat nem irányul senki ellen, ugyanakkor teljesen természetes, hogy a magyarok is megemlékeznek történelmük fájó pontjairól is – hiszen a tényeket nem feledjük, az ismereteket igyekszünk átadni gyermekeinknek is. Történhet ez például úgy is, hogy a kicsik rajzverseny formájában találkozhatnakelőször olyan kérdésekkel, mint Trianon. Biró Rozália kiemelte: 2010-et írunk, méltán várható el toleránsabb hozzáállás, főleg hogy a határok léteznek és maradnak is, ám rajtuk átívelően, nagy képletben kell gondolkodni, mert ez ad helyes perspektívát a jövőre nézve is. Ezzel együtt a történelmi múltat egyáltalán nem kell a szőnyeg alá seperni. Mindezek dacára egyes román sajtósok továbbra is sérelmezték a tárlat összes aspektusát, még a díjnyertes műveket készítő gyerekek egyik tanárát is kérdőre vonták. Akkor is csak támadási felületeket kerestek tovább, amikor a szervezők felhívták a figyelmüket: a tárlatnyitón megjelent gyerekek unják, s egyébként sem azért érkeztek, hogy parttalan politikai és történelmi jellegű vitához asszisztáljanak. Miből áll? Maga a kiállítás gyerekszemmel láttatja a magyar nemzetrészek összetartozását, valamint a Trianon okozta helyzetet. Néhány igazán figyelemreméltó, koncepciójában és kivitelezésében is érett gondolkodásra valló rajz is látható. A szervezők nem is titkolták, hogy természetesen a 6-10 éves gyerekek segítséget is kaptak mindehhez, hiszen a történelmi tényekről ismeretterjesztő jelleggel elbeszélgettek velük tanítóik és szüleik, ugyanakkor a rajzok megszületésénél is bábáskodtak. A kiállítás rövid ideig, azaz e hét végéig tekinthető meg Váradon, az Euro Foto Artgalériában, a December 1. tér 12 szám alatt. Ezt követően Budapestre viszik a munkákat, ahol az Országházban állítják ki azokat. erdon.ro 2010. június 9.Trianon miatt forrong a helyi román médiaPolitikai felhangot kölcsönzött a nagyváradi román sajtó a tegnap délben, az Euro Foto Art Galériában megtartott kiállítás-megnyitónak. A tárlaton a Trianon-emlékév alkalmából a nagyváradi RMDSZ által szerevezett rajzverseny díjnyertes alkotásait mutatták be, ellenben a kultúra háttérbe, míg a politika előtérbe került. Tóth István galériavezető rövid bevezetőjét követően Biró Rozália, a nagyváradi RMDSZ elnöke szólt a megjelentekhez, ismertette a kiállítás apropóját. Beszédében egy rövid kitérőt tett, abban reagált az egyik helyi napilapban tegnap megjelent, a kiállítás anyagát bíráló, magyarellenes írásra. „A tárlat apropóját a trianoni békediktátum kilencven éves évfordulója szolgáltatta, 21 osztály diákjai vettek részt a versenyen, a teremben a nyertes alkotások láthatók. Fontos, hogy gyermekeinkben kialakítsuk a nemzeti identitást, és hogy megismerjék nemzetük történelmét, hiszen ily módon jobban tudják értékelni a jelent, és egy egészségesebb jövőképet alakíthatunk ki bennük” – mondta Biró, aki szerint ezt a szándékot nem szabad elítélni. Megemlítette, hogy hasonló módon van jelen a Moldovai Köztársaságban vagy az Ukrajnában élő románok életében. Szinte be sem fejezte mondandóját, amikor a román sajtó két képviselője felháborodásának adott hangot, elsősorban azért, mert szerintük a kiállított alkotások gyűlöletet sugároznak, emellett alig fordul elő rajtuk a román trikolór, viszont annál többször jelenik meg a magyar zászló. Ugyancsak sérelmezték a román újságírók, hogy a tárlatnyitó nem lett egyformán meghirdetve minden sajtóorgánum felé. Érvelésük szerint a szervezők azt szerették volna elérni, hogy csak a magyar újságírók értesüljenek az eseményről. Utóbbi kételyeket Tóth István oszlatta el, míg Biró válaszában viaskodás helyett a tolerancia erősítését hangoztatta. „Egy olyan európai állam polgárai vagyunk, ahol a határok még léteznek ugyan, de már nem kell, hogy elválasszanak. Ezek a rajzok számunkra nem a gyűlöletet, hanem a megbékélést tükrözik” – mondta a váradi RMDSZ elnöke. Tóth István szintén azt hangsúlyozta, érthetetlen számára az e fajta hangulatkeltés. „Fennállásunk óta mindenkinek teret adtunk, mivel a galéria célja a művészet propagálása, ezért is érthetetlen számomra, hogy egyes médiumok politikai kérdésként kezelik ezt a tárlatot. Az ellen persze egy román újság képviselője sem emelt kifogást, hogy magyar ember létemre én rendeztem meg először a világ minden táján élő román fotográfusok fesztiválját, amelynek megvalósításához a kormány és a művelődési minisztérium csupán ígéretekkel, míg az akkori Bihar megyei tanács, amelynek élén magyar ember volt, pénzzel járult hozzá. Akkor sem emeltek kifogást a románok, amikor elsőként javasoltam Mona Muscă egykori művelődési miniszternek, hogy legyen ünnepe a román kultúrának” – érvelt a Román Fotográfusok Szövetségének elnöke, ám úgy tűnt, csak részben tudta megnyugtatni a román kollégák „sebzett” nemzeti öntudatát. Zárásként a nyertes alkotást elkészítő osztály tanítónője, Bitte Rozália is szólhatott néhány szót a jelenlévőkhöz, és szerencsére nem alakult át politikai vitává a kiállítás-megnyitó. Boros Péter Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. február 8.Honvéd, mindhaláligHa már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot. Nem szabad elhalasztani a lehetőséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb időszaka az 1940-'44 közötti volt az egész huszadik századból. Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más mint a náci-román ölelés története. Tudnotok kell, hogy azzal kezdődött életem, hogy erőszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestől, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erősebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ, a falu, szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról. A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, főleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni, 30 km, mert más piaci lehetőség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak. Így aztán elhagytam szülőfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abba, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek. Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka című katonadalt énekeltük mindég haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett. A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem nem mertem bemenni a szülőházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstől. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jól esett amikor megkaptam azt a kis kárpótlóst. Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas éveben a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de én, Te is tudod: mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve. Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad magyarságodért minden nehézséget legyőztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveid sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülőföldről. Isten malmai lassan őrölnek Fiam! Itt az idő! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi békés vadvirágos magyar temetőben. Tóth István, egy magyar honvéd fia Hozzászóló: Dezsike (2011-02-09 08:32:17)Kedves TOTH ISTVAN Szivhezszolo iras ez a eletunk lenyege a hit segitsegevel leszunk kitarto magyarok. Ezt kellene lehozni a 168-ora szerkesztoenek nem pedig Eva neni lazito hazugsagait.Isten eltesse sokaig. Erdély.ma 2011. március 28.Nyolcvan évesen visszakapni…: a „Honvéd, mindhalálig" a győztesElkészült a Nyolcvan évesen visszakapni a magyar állampolgárságot című pályázatunk kiértékelése. A január végén kiírásra került pályázat szép sikernek örvendett, 16 pályamunkát kaptunk, amelyek mindenikét le is közöltük. Egyes írások határozott olvasói sikernek örvendtek, míg mások igazi dokumentum értékkel bírnak. Szerkesztőségünk a döntés során több szempontot is figyelembe vett, amelyek közül a legfontosabb a kiírásban is szereplő egyes szám első személyben való fogalmazás volt. Egy másik fontos szempont az írás hihetősége volt, vagyis hogy a szerző fantáziája ne lépjen túl a korabeli események valóságalapján. Előnyt jelentett, ha az írás akár történelmi dokumentum gyanánt is elfogadhatónak tűnt, a túlzott nemzetieskedést viszont lepontoztuk. A fentiek fényében a következő írásokat találtuk a legjobbaknak: 1. Tóth István: Honvéd, mindhalálig 2. Szőcs Erzsébet: Remény 3. Fancsali Ernő: Székelynek születtél. Erdély.ma 2011. április 29.Levélbontó - Honvéd, mindhaláligHa már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot. Nem szabad elhalasztani a lehetõséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb idõszaka az 1940-44 közötti volt az egész huszadik századból. Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más, mint a náci-román ölelés története. Tudnotok kell, hogy azzal kezdõdött életem, hogy erõszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestõl, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erõsebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ a falu szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról. A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, fõleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni 30 kilométert, mert más piaci lehetõség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk, azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak. Így aztán elhagytam szülõfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek. Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka címû katonadalt énekeltük, mindig haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett. A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni, én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem, nem mertem bemenni a szülõházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstõl. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jólesett, amikor megkaptam azt a kis kárpótlást. Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas években a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve. Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad, magyarságodért minden nehézséget legyõztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveidben, sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülõföldrõl. Isten malmai lassan õrölnek Fiam! Itt az idõ! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi, békés vadvirágos magyar temetõben. (Az írás az erdely.ma honlap által meghirdetett, Nyolcvan évesen visszakapni a magyar állampolgárságot címû pályázatra érkezett.) Tóth István, egy magyar honvéd fia Szabadság (Kolozsvár) 2011. augusztus 23.Turulszobrot avattak CsíkszentkirályonSzárnyait széttáró turulmadarat ábrázoló szobrot avattak augusztus 21-én, vasárnap Csíkszentkirály központjában. A honfoglalás jelképeként ismert madarat Sárpátky Zoltán szobrászművész öntötte szoborba. Avatójára, az egyházközség védőszentjének, Szent István király szentté avatásának emlékére megtartott ünnepi szentmisét követően kerül sort, nagyszámú érdeklődő jelenlétébe. Az ünnepélyen Székely Ernő polgármester beszédében kihangsúlyozta: az 1989-es rendszerváltás után lehetőség adódott arra, hogy szabadon használhassuk nemzeti szimbólumainkat. A turulmadár a magyarok ősi hitvilágának emléke, ma már nem pogány jelkép, mert az évszázadok megszentelték nemes emlékét. Ez a turul a határokon átívelő nemzeti összetartozás, összefogás jelképe, ugyanis Csíkszentkirály község Kaposvár jelentős anyagi segítségével tudta megvalósítani régi vágyát: egy turulmadár szobor állítását. Az avatón jelen volt Tóth István, Kaposvár alpolgármestere, Dr. Kéki Zoltán főjegyző, a csíkszentkirályi Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár, illetve Tamás József püspök, aki az ünnepély végén megáldotta az emlékművet. Erdély.ma 2012. január 13.Emlékezés a nagy elődre: kétszáz éve született Szathmári Pap KárolyKerekasztal-beszélgetés, tárlatmegnyitók az egyéves program nyitónapján Egyéves eseménysorozattal tisztelegnek – kolozsvári, bukaresti és más helyszínekkel – a 200 évvel ezelőtt született Szathmári Pap Károly fotó- és festőművész emléke előtt, jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese azon a tegnap délelőtti kerekasztal-beszélgetésen, amely a jubileumi ünnepségsorozat indítórendezvénye volt. Az RMDSZ és a Romániai Fotóművészek Szövetsége által szervezett beszélgetésen felszólalt Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, Tóth István, a fotósszövetség elnöke, Murádin Jenő művészettörténész, Dan Matei, a kulturális minisztérium képviselője pedig bemutatta a Szathmári Pap Károly tiszteletére létrehozott weboldalt. A délután folyamán a magyar opera előcsarnokában átadták az Év Fotográfusa díjat, ezt követően a Bánffy-palotában megnyitották a Szathmári Pap Károly jubileumi Nemzetközi Fotóművészeti Szalont, és díjakat adtak át a Romániai Fotóművészet Napja alkalmából. Szathmári Pap Károly festő- és fotóművész 1812. január 11-én született Kolozsváron. Románia első, és mindmáig legjelentősebb művészfotósa volt, kolozsvári, bécsi és itáliai tanulmányai után visszatért szülővárosába, majd Bukarestbe került. A világ első hadifényképészeként tartják számon, megörökítve a krími háború egyes hadszíntereit, dolgozott I. Miklós orosz cár és a török szultán részére is, udvari festő és fényképész volt a román királyi udvarnál, 11 nyelvet ismert. Neve előfordul Szathmáry Pap Károly és Szathmári Papp alakban is, románul pedig Carol Pop, vagy Carol Popp de Satmari változatban. Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője, a Romániai Fotóművészek Egyesületével konzultálva, 2010-ben a romániai fotóművészet napjává nyilvánította január 11-ét, Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolva a dátumot. Idén, a kerek évfordulóra való tekintettel, egy éven át szerveznek különböző rendezvényeket, Kolozsváron, Bukarestben és más helyszíneken. Az ünnepségsorozatot az Iskola Alapítvány székhelyén tegnap délelőtt sorra került, Szathmári Pap Károly hozzájárulása az európai fotóművészethez című kerekasztal-beszélgetés indította útjára, majd két másik helyszínen – a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, valamint a Művészeti Múzeumban – lehettünk tanúi a romániai fotóművészet napja alkalmával szervezett eseményeknek. Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Fotóművészek Szövetsége (RFSZ), és társszervezőként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által rendezett délelőtti beszélgetés első felszólalója Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Kulturális és Örökségvédelmi miniszter volt. – A kezdeményezés, hogy január 11-e, Szathmári Pap Károly születésnapja legyen a romániai fotóművészet napja, több helyről érkezett, de a legerősebb impulzust Tóth Istvántól, a Romániai Fotóművészek Szövetsége elnökétől kaptam, aki már 2009 legvégén, közvetlenül miniszteri kinevezésem után fölvette velem a kapcsolatot. 2010. január 11-én a bukaresti Kereskedelmi Kamara előcsarnokában, a fotóművészek szövetsége által szervezett kiállításon beszéltünk részletesebben Tóth Istvánnal és a kollégákkal arról, hogy a szellemi örökség jegyében kötelességünk lenne ezt a napot a romániai fotográfia napjává nyilvánítani. Ezt 2010 májusában meg is tettük, egy kormányhatározat révén. Persze nem volt túlságosan egyszerű ez a folyamat, de mivel olyan lelkes emberek álltak mellettünk, mint Tóth István és munkatársai, valamint az én munkatársaim, így a román kollégákkal is meg tudtuk értetni és elfogadtatni azt, hogy miért éppen Szathmári Pap Károly születésnapja a legindokoltabb erre a célra – magyarázta a miniszter, visszaidézve az akkori eseményeket. Hozzáfűzte: ezzel a döntéssel arra is vállalkoztak, hogy Szathmári Pap Károly nevét és a hozzáfűződő szellemi és tárgyi örökséget visszahozzák a XXI. századi erdélyi magyar kulturális életbe, a köztudatba. Kelemen ugyanakkor bejelentette: napirenden tartják azt az elhatározásukat, hogy Romániában létrejöjjön a fotográfia múzeuma, ahol Szathmáritól kezdve a kortárs fotóművészekig összegyűjthetik az értékes alkotásokat, amelyek helyet találhatnak majd ebben az intézményben. Mint mondta, pillanatnyilag a helyszínkeresés folyik, szóba kerülhet Nagyvárad, Brassó, Bukarest, esetleg Kolozsvár is, mihelyt megtalálják azt az épületet, amely erre a célra alkalmas, kormányhatározattal megalapítják a fotográfia múzeumát, hiszen minden egyéb rendelkezésre áll. Tóth István, a RFSZ elnöke elmondta: amikor felkérték a Romániai Fotóművészek Szövetségének harmincvalahány társszervezetét, hogy véleményezzék a tervbe vett dátumot, mint a romániai fotóművészet napját, számos pozitív visszajelzést kaptak az ország minden részéből, így semmiféle akadálya nem volt annak, hogy Szathmári Pap Károly születésnapját jelöljék ki erre a célra. – Azt tapasztaltuk, hogy nevét nagyon sokan ismerték az országban. Sajnos, Magyarországon kevésbé tudnak róla, de azt reméljük, hogy az ez évi ünnepségsorozat nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy ott is megismerjék a személyiségét és a művészetét – hangsúlyozta Tóth István. Hegedüs Csilla moderátor ezt követően átadta a szót Murádin Jenő művészettörténésznek, a Szathmári Pap Károlyról szóló kismonográfia szerzőjének, aki a fotó- és festőművész életútjáról tartott rövid előadást. Hangsúlyozta: Szathmári pályája két kultúrkör vonzásában teljesedett ki, és hogy mindkét nép, a magyar és a román egyaránt magáénak vallja, azt a kódolt üzenetet hordozza, hogy mindkét nép számára egyformán fontos volt. Életének egy része, harmincéves koráig, Erdélyhez, illetve szülővárosához, a másik szakasza pedig a Kárpátokon túli vidékhez, a román kultúra gyarapításához fűződik. – A Szathmári életműből két olyan vállalkozás tartozik Kolozsvárhoz, ami azelőtt nem létezett. Az egyik az, hogy elsajátítva a litográfia technikáját, megalkotta az első erdélyi arcképcsarnokot, az 1842-es erdélyi országgyűlés alkalmával hetven embert örökített meg, ezáltal kibontakozik a teljes rendi társadalom képe. A másik megvalósítása az Erdély képekben című album, ami a Jakabffy Elemér Egyesület és Kelemen Hunor támogatásával újra megjelenik – magyarázta a művészettörténész. Egyetemes szinten a fotóművészete a legfontosabb, ő alakít először fényképészeti műtermet Bukarestben, de üzleti érzéke is nagyon jó volt, fűzte hozzá Murádin. Méltatása végén felhívta a figyelmet: nem az a lényeg, hogy románnak tartják egyesek, inkább az a kódolt üzenet a fontos, hogy ez az örökség a mindannyiunké. A rendezvény utolsó mozzanataként Dan Matei, a bukaresti kulturális örökségvédelmi hivatal szellemi és tárgyi örökség igazgatóságának a vezetője bemutatta a még épülőfélben lévő, de már működő, kétnyelvű weboldalt, amelyet Szathmári Pap Károly tiszteletére hoztak létre. A magyar és román nyelvű honlapot, amelyre részletekben kerülnek fel a tartalmak év végéig, később angol nyelvű változatban is elérhetővé szeretnék tenni. Az építkezés egyelőre folyamatban van, pillanatnyilag 130 fénykép, 129 grafika és 27 festmény látható (www.szathmari.ro). Dan Matei elmondta: foglalkozva a weboldal létrehozásával, alaposabban is megismerhette a művész életét. Mint mondta, rájött, hogy a vitathatatlan művészi tulajdonságai mellett Szathmári egyáltalán nem volt félős ember, mindenbe belevágott. Azt is megtudta, hogy neve nem is annyira ismeretlen a világ számára, mint eddig gondolta, felfedezte például, hogy Erzsébet angol királynő tulajdonában van az a kollekció, amelyet annak idején Viktória királynő rendelt meg a fotóművésztől, és amelyek digitális változatát meg lehet vásárolni, de rendkívül fontos a hadifényképészeti munkája is. Dan Matei felhívta a figyelmet: hogyha valaki hibát fedez fel a honlapon a munkák elnevezésében, vagy tudomást szerez egyéb, a honlapon fel nem fedezett alkotásokról, azok jelezzék, ezáltal is segítve az életmű összegyűjtését. A művész magyarságára vagy románságára reflektálva, Matei viccesen megjegyezte: az az érzése, hogy Szathmári románsága leginkább a cherchez la femme jelenségnek tulajdonítható, hiszen, mint kiderült hat felesége volt. Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 1.Petőfire emlékeztek az új év első napján SzatmárnémetibenEgy civil kezdeményezés nyomán, születésének 190. évfordulója alkalmából Petőfire emlékeztek az év első napjának délutánján Szatmárnémetiben. Az ünnepség szervezője az a Tóth István vállalkozó volt, aki öt éve minden január elsején az István parkba, a régi városi kórház előtt álló Petőfi-szoborhoz hívja a költő barátait. A mintegy százfős közönség előtt most is ő tartotta az első beszédet, amiben szólt arról, hogy Petőfi sokkal többet érdemel, mert jóllehet a hazai törvények az ilyenszerű összejöveteleket nem korlátozzák, mégis kevesen jöttek el fejet hajtani előtte. „Ami azt jelenti, hogy messze nem élünk eléggé biztosított jogainkkal” – fogalmazott a vállalkozó. András Gyula színművész a költő Szájhősök című versét szavalta el, Nagy Zoltán mérnök-vállalkozó Petőfi Szatmárnémetiben írt verseit ismertette és elemezte. Az ünnepség fénypontja a Bartók Béla Egyesület férfi karának, citerával kísért éneklése volt. Az olyan közismertebb megzenésített Petőfi-verseket, mint a Kislak áll a nagy Duna mentében, vagy Fa leszek, ha fának vagy virága a közönség is együtt énekelte velük. Sike Lajos Maszol.ro, 2013. január 11.Ma kezdődik a fotográfiai fesztiválAz első Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivált nyitják meg ma délelőtt 11 órakor Nagyváradon, a szervező Euro Foto Art Egyesület galériájában. A fényképész- egyesületek és különböző társulások, valamint amatőr és profi fotóművészek részvételével és közreműködésével zajló rendezvénysorozat célja népszerűsíteni a kiemelkedő fotográfus, a világ első haditudósító fotóriporterének művészetét és európaiságát. A mai ünnepség keretében orosz fotóművészeti kiállítás nyílik meg Nagyváradon, a jekatyerinburgi Cetverg Fotóklub szervezésében (a tárlat január 24-ig látogatható). A fesztivál nemzetközisé-géhez igazodva a világ más országaiban is tartanak hasonló rendezvényeket: ma délután 6 órától vajdasági alkotók munkáit vehetik közelebbről szemügyre az érdeklődők az újvidéki FKVSV Galériában, ahol jövő csütörtökön szerbiai országos természeti szalon nyitja meg kapuit. A Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek Hetedik Nemzetközi Szalonját látja vendégül január 21-e és február 20-a között a kolozsvári Stars Fotóklub és a bukaresti Magyar Kulturális Intézet. Január 22-én Debrecenben nyílik kiállítás Szimbolizmus a fotográfiában címmel, majd február 1-jén ismét Újvidéken folytatódik a program, az Újvidék és lakosai elnevezésű tárlattal. A Brăila Megyei Könyvtár ad otthont az első Nemzetközi Fotóművészeti Szalonnak január 31-től február 10-ig, majd az elkövetkező időszakban a magyarországi Zagyvarékasra (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Nagyváradra és Galacra várják az érdeklődőket. A nemzetközi fesztivál február 10-én, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub tagjainak éves tárlatával zárul. A rendezvénysorozatra benevezett programokat hazai és külföldi szakemberekből álló kuratórium válogatta össze (Mircea Agabrian és Tóth István – Románia, Georg S. Holzman – Németország, Albert Kriegler – Ausztria, Marcello Materassi – Olaszország, Szabó Béla – Magyarország). A fesztivál igazgatója Tóth István. Szabadság (Kolozsvár), 2013. július 24.A romániai régiósítás, az erdélyi magyar orvosképzés, és a nemzeti jelképek a témák közöttAz erdélyi Tusnádfürdőn megkezdődtek szerdán a – Tusványosként emlegetett – 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadásai: egyebek közt a romániai régiósítás, az erdélyi magyar orvosképzés és a nemzeti jelképek szerepeltek a vitafórumokon és pódiumbeszélgetéseken. A hét végéig tartó rendezvényt az alapítók – Németh Zsolt és Toró T. Tibor – nyitották meg. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közép-európai országok egymásrautaltságát hangsúlyozta: szerinte összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében. Hozzátette: a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. A politikus szerint Magyarország képes arra, hogy a 2008 óta tartó gazdasági és pénzügyi válság által sújtotta országok közül átkerüljön a válságot sikeresen kezelő országok közé, és sikerét "szétterítse az egész nemzet irányába". Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a megnyitón, majd a romániai régióátszervezésről rendezett pódiumbeszélgetésen is hangsúlyozta, a szabadegyetemen aláírásokat gyűjtenek annak az erdélyi kiáltványnak a támogatására, amely a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett szól. Kifejtette: az erdélyi magyar közösségnek a konfliktusokat is fel kell vállalnia, hogy számára kedvezően végződjön a régióátalakítás. Toró a békés, de konfliktusos eszközök közé sorolta a polgári engedetlenség eszközét, mely útelzárásokra, vagy az adófizetés megtagadására is kiterjedhet. A régiósítás témájáról Rétvári Bence a közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott: a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit. Az államtitkár kiemelte: az unió és az Európa Tanács által elfogadott nemzetközi jogi egyezmények nemcsak védik a nemzetiségeket a közigazgatási rendszeren belül, de további, a közigazgatás szintjén is megjelenő garanciák bevezetését is javasolják. Széles társadalmi összefogást sürgetett a magyar nyelvű orvosképzés és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügyében Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke egy kerekasztal-beszélgetésén. Kiemelte, hogy már kevesebb mint 32 százalék a magyar oktatók aránya a MOGYE-n és az egyetem vezetésében egyharmad alatti a magyar képviselet. A nemzeti jelképekről rendezett fórumon Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta: Budapest mint főváros első számú gyűjtőhelye, gondozója és felelőse a nemzeti összetartozásnak, a magyarság jelképe, minden magyar emberé. A nemzeti jelképek közé sorolta a magyar nyelvet, az alaptörvényt, a zászlót, a címert, a himnuszt, az ünnepeket és a magyar fővárost is. Lucian Mandruta újságíró, aki a februári "székelyzászló-háború" idején szolidaritást vállalt a székelyekkel, videoüzenetben csatlakozott a fórumhoz. Elmondta, hogy szeret dicsekedni azzal, amit a magyarok és szászok építettek Erdélyben, és úgy véli, az együttélésnek az lehetne a kulcsa, ha a románok és magyarok megtanulnának büszkék lenni egymásra. A Kárpát-medencében az ökorégiót érintő kérdésekben a helyiek véleményét is ki kellene kérni a döntések előtt – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke az MTI-nek a rendezvényen. A politikus hangsúlyozta, hogy például az erdélyi Verespatakon a tervezett aranybánya ügyébe a Tisza vízgyűjtő területén élők nem tudnak beleszólni, pedig Európának a helyi közösségek önrendelkezésére kellene épülnie. Tusnádfürdőn jelentette be Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár: Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben nyitja meg még az idén két új irodáját a Kárpát Régió Üzleti Hálózat. A politikus elmondta, a marosvásárhelyi megnyitását az is indokolja, hogy a város régióközpont, és akár a leendő székelyföldi autonómia központja lehet, Szatmárnémeti pedig a partiumi magyarság szempontjából kiemelten fontos település. Tusványoson bemutatták a székelyföldi olimpikonokról szóló kötetet. Becze Tibor csíkszeredai újságíró Székelyföldi olimpiai bajnokok, csíki olimpikonok című kötetéről Csinta Samu, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője elmondta, hogy a téli sportokban kiválóan teljesítő olimpikonok mellett például Szabó Katalin tornászról és a 2012-es londoni paralimpián aranyérmes kerékpáros Novák Eduárdról is szól a könyv. Az eddigi hat székelyföldi olimpiai bajnok közül három magyar, három pedig román színekben szerepelt. Bemutatták a Pro Minoritate Könyvsorozat újabb négy kötetét is. Benda Jenő A béke kálváriaútján című cikkgyűjteménye a trianoni béketárgyalásokról szól. A 20. század első felének újságírója a magyar delegációt kísérte el Párizsba és mutatta be a tárgyalások körülményeit, a francia fővárost – mondta a kötet szerkesztője, Filep Tamás Gusztáv. Borsi-Kálmán Béla Nemzetstratégiák című válogatott külpolitikai tanulmányokat tartalmazó kötetéről azt mondta, hogy segít megérteni a szomszédos államok politikai gondolkodásmódját. Mák Ferenc könyvéről, A Vesztegzárról, amelynek témája a volt Jugoszlávia területén élő magyar közösségek, Filep Tamás Gusztáv összefoglalva megállapította, hogy az egykori Jugoszlávia "méltatlanná vált arra, amit kapott", a szerb politikai elit nem akarta és nem tudta konszolidálni a soknemzetiségű országot. Tóth István A peremvidék világbirodalma című kötetében az egykori szovjet tagállamok közül a balti államokról, Ukrajnáról és Moldováról írt. A szerző a könyvbemutatón megjegyezte, hogy amíg a baltiak országok mai viszonyait is meghatározta, hogy határozottan követelték vissza függetlenségüket, Ukrajna békésen kapta meg azt. MTI 2014. június 10.Dózsa nem Gheorghe Doja! – „Magyarítanák” a csendőrségetDózsa György neve helyes, vagyis magyar változatának használatát kéri a belügyminisztériumtól Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a parasztvezér kivégzésének ötszázadik évfordulója alkalmából tartott dálnoki megemlékezésen bejelentette, az emlékévben levélben fordul a belügyminisztériumhoz, kérve, hogy a Kovászna megyei csendőrség nevét Gheorghe Dojáról változtassák Dózsa Györgyre. „Az elmúlt ötszáz évben sokat vitatták Dózsa György eredetét, nevét, társadalmi szerepét. Egy viszont biztos: Dózsa György a miénk! Székely magyar ember volt, nemesi család sarja. Ragaszkodunk az egykori dálnoki szülött magyar nevéhez” – szögezte le a megyei közgyűlés elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat, az Erdélyi Múzeum- Egyesület csíkszeredai fiókja, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Dálnok község polgármesteri hivatala közös szervezésében megtartott eseményen leleplezték és megkoszorúzták a Hosszú Zoltán képzőművész által készített, Dózsa Györgyöt ábrázoló bronz emléktáblát. „Dózsa György történelmi szerepe is vitatott volt, sőt a szocializmusban osztályharcosként emlegették, amelynek egyik alaptézise volt a munkásosztály harca a nemességgel szemben. Úgy gondolom, hogy 500 év után a ma élő történészgenerációknak jutott az a feladat, hogy Dózsa helyes megítélését dokumentálják és tanítsák. A dálnokiak szerepe pedig, hogy vigyék tovább Dózsa György hitét, és ápolják emlékét szülőfalujában” – fogalmazott felszólalásában Tamás Sándor. Az emléknapon rendhagyó, interaktív történelemóra keretén belül tartottak előadást Dózsa György életéről, fennmaradt emlékéről dr. Balázs Lajos néprajzkutató, dr. Tóth István történész-muzeológus és dr. Oláh-Gál Róbert matematikatörténész. Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere Dózsa György szellemi hagyatékáról beszélt. „Remélem, hogy lesznek olyan vezetőink, akikre majd 500 év múlva is olyan büszkék lesznek leszármazottaink, mint amilyenek mi vagyunk Dózsa Györgyre” – hangsúlyozta az elöljáró. Mint ismeretes, Romániában nemcsak a Kovászna megyei csendőrség, hanem több intézmény és utca viseli Dózsa György nevét, és ezt sok esetben románosan Gheorghe Dojának írják. Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat kezdeményezője a Krónika kérdésére kifejtette, a névhasználat kérdését nem lehet központi szinten rendezni, tehát minden esetben külön döntésre van szükség. „A Kovászna megyei csendőrség nevét a belügyminisztériumnak kell megváltoztatnia, de például egy utca, egy iskola nevéről helyi szinten kell dönteni. Azt viszont egyértelművé kell tenni, hogy a helyes írásmód a Dózsa György, a Gheorghe Doja pedig a fordítás” – szögezte le Markó Attila. A Kovászna megyei csendőralakulat egyébként 2005-ben kapta meg a belügyminisztériumi engedélyt arra, hogy a Gheorghe Doja nevet viselhesse. Egy évvel később szerették volna elkérni a textilgyár egykori klubja előtt 1957-ben felállított Dózsa-mellszobrot, hogy költöztethessék a kaszárnya elé, végül a szoborköltöztetésből nem lett semmi. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 12.Dózsa György 500A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek. Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből. Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni. Dálnoki volt-e Dózsa? Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem. Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat. Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.” Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg. Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek. A vezér alakja Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható. Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja. Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be. Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki. A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani. Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 8.Iskolanap a pécskai magyar iskolábanVirágtánc és bűvészmutatvány Immár hagyománnyá vált, hogy a pécskai 2-es Számú Általános Iskola megrendezi szeptemberben az Iskola napját, azt az ünnepséget, amelyik kötetlenebb környezetben hivatott bemutatni az iskolát, a pedagógusokat és diákokat. A cél, szorosabb kapcsolatot kiépíteni az intézmény és az idejáró diákok szülei között. Ebben az évben szeptember 7-én Játszd újra! címmel került megrendezésre az Iskola napja, amelyet a román tagozat osztályainak játékokkal és sporttevékenységekkel teletűzdelt programja indított. Délután ezt az iskola vonzáskörébe tartozó 3-as és 4-es magyar tannyelvű óvodába járó gyermekek évszakokat idéző versei és magyar népi tánca követte, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. Ezután tanárok, szülők és diákok részt vettek a szentmisén a római katolikus templomban. A mise után Bede Bacsilla Eszter, a pécskai 2-es Számú Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében megköszönte Antal Péternek, Pécska polgármesterének a támogatását, a helyi támogatók segítségét, valamint a gyermekeket felkészítő óvónők, tanítónők, tanárok és az iskola munkaközösségének áldozatos munkáját, melynek eredményeképpen ez a színvonalas előadás létrejöhetett. Elmondta, hogy ez alkalommal az volt a szándékuk, hogy visszahozzák a játékosságot, a gyermeki lelkületet és lendületet az Iskola Napjának eseménysorozatába. Az ezt követő előadáson az I–IV. osztályosok virágtánca és verses összeállítása ugyancsak nagy sikert aratott, míg a V–VII. osztályosok diákjai bűvészmutatványokkal ámították el a közönséget, majd az őszt és az iskolát idéző versek következtek. A diákelőadás záróakkordjaként, Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című vidám jelenetét adták elő a diákok, elsöprő sikerrel. Az est vendégfellépői három órán át szórakoztatták a jelenlévőket. A délvidéki Kiss Izabella Zentáról nép- és műdalokat énekelt. A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport két táncrendet mutatott be a repertoárjából. Miltaller LaliésJuli egy órát zenélt a közben vacsorázó szülőknek és vendégeknek. A programot a makói MetalstorM zenekar zárta, akik a Tóth István-vezette Váll-KerKft. jóvoltából egy óra tízperces kitűnő muzsikával örvendeztették meg a kitartókat. Az Iskola Napjának legfontosabb eredménye talán az volt, hogy újra szorosabb köteléket és egységet teremtett az oktatási intézmény, diákok és szülők között, mely kapcsolat rendkívül fontos egy olyan közegben, ahol a magyarság, az iskolában tanuló magyar diákok száma mind jobban fogyatkozik, hogy itt, ebben az épületben még sok pécskai ifjú generáció tanulhasson jól, tanulhasson magyarul, s tölthesse meg szívét-lelkét tudással és egész életre szóló élményekkel. Bölöni Péter, Nagy István, Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 18.Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája. Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv. Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság. „Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája. A realista-idealista művész „Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában. A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei. 1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá. 1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit. Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását. 1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat. 1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el. Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár) 2015. január 2.Petőfi Sándorra emlékeztek születésnapján a szatmárnémetiekA szokástól eltérően délután helyet majdnem sötétedéskor emlékeztek csütörtök este a szatmárnémetiek Petőfi Sándorra a költő születésnapján. Talán a rendkívüli hideg volt az oka, hogy a korábbi éveknél jóval kevesebben, csupán 80-100-an gyűltek össze a Lükő Béla kórház előtti parkban a költő szobránál. A kezdeményező, Tóth István vállalkozó üdvözlő szavai után szavalatok és megzenésített Petőfi-versek hangzottak el. Előbbiek László Zita színművésztől és Kovács Aletta tanárnőtől, utóbbi Tamás Tibortól, a Bartók Béla zenekar citerásától. Majd a koszorúk és virágcsokrok elhelyezése után a Himnusz is elhangzott. Sike Lajos maszol.ro 2015. március 27.Szép és keserves napok1989–1990 fekete-fehérben címmel Marián Antal sajtófotóiból nyílt kiállítás szerda délután a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. Az ismert fotóriporter száz fekete-fehér fényképének zöme a diktatúra utolsó heteit, az 1989. december 22-i nagyváradi eseményeket, valamint a forradalom utáni első időszakot örökíti meg. A Várad folyóirat közreműködésével létrejött tárlatot Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke és Szűcs László, a kulturális lap főszerkesztője nyitotta meg. Az alkotót és fotográfiáit Varga Gábor drámaíró, politikus méltatta. Szólt arról, hogy e képeket szemlélvén fölidéződnek a félelem és suttogás emlékei, ugyanakkor a szolidaritásé, azon időszaké, amikor az emberek lelkében újjászületett a reménység. Marián Antal fotográfiái fölelevenítenek egy világot, előkotorják a tudatalattiból azt, ami feledhetetlen, a forradalmi napok mámorát és reményét. Múló pillanatok megidézése feketén-fehéren. Marián Antal elmondta: az ő lelkében is megidéződtek most azoknak a szép és keserves napoknak a hangulatai. Ellenőrzött forradalom volt, leginkább vidéken lehetett ezt látni, érezni. Volt úgy, hogy le akarták tartóztatni, vagy éppenséggel meg akarták verni, hiszen vérbeli fotóriporterként mindig ott volt az élet sűrűjében, a dolgok közepében. Sokszor megúszta, hogy megruházzák. A fotografálásról is beszélt, hangsúlyozván: nem elegendő a modern technika, az a fontos, hogy a fényképész mit vesz észre, mit láttat, milyen a szemléletmódja. A vernisszázson Thurzó Sándor József brácsaművész és Lucian Maliţa hegedűművész szolgált zenei momentumokkal. Tóth Hajnal Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. május 13.A magyar zenét népszerűsítik BukarestbenA Balassi Központ Bukaresti Magyar Intézete keddtől péntekig immár 11. alkalommal szervezi meg a Magyarzene-fesztivált. „A román főváros klasszikus zenei életében kulturális branddé alakult esemény a klaszszikus és kortárs magyar zenei értékek romániai megismertetését tűzte zászlajára, valamint olyan fiatal romániai tehetségek felfedezését és támogatását, akik magyar zeneművek előadását vállalják” – áll a szervező intézmény közleményében. A Magyarzene-fesztivál három versenynapján 24 fiatal muzsikus előadásában 18 versenyprogramot hallgat meg a zsűri és a közönség. A fellépőnként 20-25 perces program keretében a versenyzők a magyar zeneirodalom remekeit is megszólaltatják, így csendül fel – többek között – Kodály Zoltán gordonkára írt szólószonátája, Ligeti György gordonkára írt szólószonátája, Liszt Ferenc h-moll zongoraszonátája, Bartók Béla Két román tánca. A versenyprogram közönsége találkozhat a fuvolaiskola és -irodalom fontos alkotója, Doppler Ferenc műveivel, de olyan ritkán játszott opusokkal is, mint Liszt Ferenc A három cigány c. műve hegedűre és zongorára, vagy Kodály Zoltán Adagiója nagybőgőátiratban vagy Erkel Ferenc Ölj meg engemet, Bánk c. áriája a Bánk Bánból. A zsűri tagjai Bács Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus, Valentina Sandu Dediu zenekritikus, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem oktatója, Stan Katalin zenekritikus, Ioan Dobrinescu zeneszerző, a román közszolgálati rádió munkatársa, és Tóth István zenetudós, a fesztivál alapítója. A versenyfesztivál zárómomentuma a díjazottak gálája, amelyen meghívottként fellép Borsos Edith énekművész, a Magyarzene-fesztivál egykori díjazottja, a brăilai Hariclea Darclee Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa és a szegedi Nemzetközi Simándy József Énekverseny I. díjasa, valamint a marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégyeseként működő, a bécsi klaszszikusok kiváló előadásáért nemzetközi elismerésnek örvendő Tiberius Kvartett (Molnár Tibor, hegedű; Lokodi Károly, hegedű, Molnár József, mélyhegedű és Zágoni Előd, gordonka). A koncertekre május 12-én, 13-án és 14-én a Bukaresti Magyar Intézet székházában (Gina Patrichi 8.), május 15-én pedig a Cantacuzino-palota aulájában (Victoriei sgt. 141.) kerül sor minden nap 18 órától. Krónika (Kolozsvár) 2015. július 6.Jubilált az Euro Foto Art GalériaNagyvárad - Huszonöt évvel ezelőtt, Tóth István fotóművész kezdeményezésére nyílt meg az első Bihar megyei fotógaléria, ami az eltelt negyedszázadban több helyen működött. Kiállítással ünnepelték az évfordulót. Túl nagy kockázat nélkül kijelenthető: péntek délben a Nagyvásártéri Euro Foto Art Galériában volt a legnagyobb a négyzetméterenként felelhető fotóművészek száma Váradon, s talán az egész Kárpát-medencében, ugyanis ekkor ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a képtár. A jubileumi rendezvényen Tóth István fotóművész, a galéria alapító-vezetője összegezte az eltelt időszakot. Felidézte, hogy több mint 30 évvel ezelőtt álmodott egy merészet, s 1984-ben az akkori városvezetés ki is utalt számára egy kiállítótermet, a Iosif Vulcan utcában. A rendszerváltás után 1991-2009 között a színház háta mögött működött a galéria, majd miután a helyiséget visszakapták az orsolyiták, el kellett költöznie onnan. A véletlen szerencsés összjátéka folytán, illetve Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztőjének, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető elnökének, Biró Rozália akkori alpolgármesternek és Kiss Sándor, a Megyei Tanács alelnökének köszönhetően a mostani székhelyére költözhetett a galéria, mely a kezdtek óta több mint 500 kiállításnak biztosított otthont, és a világ különböző részeiből származó fotóművészek több mint 45 ezer alkotását tette közszemlére. Említést érdemel, hogy Tóth István munkáját segíti felesége, Magdolna, és önkéntes asszisztense, Gardó Zoltán, illetve a városi és a megyei önkormányzat finanszírozott az évek folyamán rendezvényeket, különféle albumok megjelentetését. Oklevelek, plakettek A kerek évforduló alkalmából díszokleveleket és emlékplaketteket adott át Tóth István azon személyiségek és intézmények számára, akik/amelyik sokszor voltak jelen vagy képviseltették magukat a vernisszázsokon. Felszólalt Huszár István váradi alpolgármester, Szabó Ödön parlamenti képviselő, dr. Ramona Novicov művészettörténész, Ligia Mirişan, a Megyei Könyvtár vezetője, valamint a Megyei Tanács és a Bihar Megyei Hagyományos Nép Kultúrát Őrző és Népszerűsítő Központ részéről Mircea Jacan. Az érdeklődők közül is többen méltatták Tóth István munkáját, a zenei momentumokról pedig a Varadinum vonósnégyes (Costin Éva, Székely Boglárka, dr. Marcu Ágnes, Thurzó Sándor József), Lucian Maliţa hegedűművész, illetve Ariadna Mircescu és Georgiana Mircescu fuvolaművészek, Alexandrina Chelu (ének) és Florin Chelu (gitár) gondoskodtak. A jeles alkalomból ugyanakkor egy retrospektív kiállítás is nyílt, mely 90 képet mutat be. A ingyenes tárlatot július 28-ig lehet megtekinteni hétköznaponként 8–19 óra között. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2015. november 28.Testvértelepülések találkozója CsernátonbanCsütörtök délután érkeztek Csernátonba és hétfőn reggel indulnak haza a testvértelepülések második alkalommal megszervezett találkozójának résztvevői. Bólyról, Bogyiszlóról, Kaszaperről, Sármellékről, Törökfaluból (Vajdaság) és Negyedből (Felvidék) mintegy kilencvenen érkeztek a találkozóra Hárs József, Tóth István, Csürhés István, Horváth Tibor, Berze Tibor és Jancsó István polgármesterek vezetésével. Tegnap délelőtt a felsőcsernátoni Hanna Panzió udvarán a vendégek végigkövethettek egy hagyományos disznóvágást a 250 kg-os jószág feláldozásától és szalmával történő perzselésétől a töpörtyű- és hurkakészítésig. Időközben a vendégek egyik csoportja a Haszmann Pál Múzeumba és Ika várához látogatott, a másik csoport pedig a csernátoni származású Dezső Tibor, a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis pálinkafőzde egyik vezetője által bemutatott pálinkakóstolón vehetett részt. A Hanna Panzió egyik termében Csernáton községet bemutató filmet lehetett megtekinteni. A disznótoros ebéd elfogyasztására a Bod Péter Népházban került sor. Délután a Hanna Panzióban Mátis Izabella bemutatta a 160 oldalas, Csernáton képes albumát, amiből Bölöni Dávid polgármester egy-egy tiszteletpéldányt ajándékozott a találkozón részt vevő kollégáinak, illetve küldött egy-egy albumot a testvértelepülés polgármesteri hivatalának, könyvtárának és iskolájának. A vendég polgármesterek felidézték a testvértelepülési szerződés aláírása óta eltelt időszakot. Bölöni Dávid elmondta, hogy Bóly volt az első magyarországi település, amellyel aláírták a partneri szerződést, és kiemelte: kevés az a felső-háromszéki község, amelynek ennyi „testvére” van. A találkozó résztvevői ma Dálnok érintésével Brassóba utaznak, ahol a nagyváros nevezetességeit, illetve magyar vonatkozású emlékhelyeit látogatják meg. Délután kézdivásárhelyi látogatás szerepel a programban, este a For You Klubban retrópartin vesznek részt. Holnap Felsőcsernátonban a római katolikus kápolnában szentmisén, az alsócsernátoni református templomban pedig istentiszteleten vesznek részt, mindkét templomban fellép a bólyi vegyes kar. Délután hajnalig tartó csernátoni hagyományos lakodalmas szokást mutatnak be a Kovács Panzió ebédlőjében. Hétfőn a második találkozó kiértékelése után a küldöttségek hazautaznak. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 28.Új rovattal bővült az udvarhelyi lapFiatal tollak színvilága Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…" A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak". A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik. Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja. Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát. Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 12.Fotóművészeket díjaztak VáradonHétfő este hármas ünnepség helyszíne volt a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Megemlékeztek a Fotóművészet Romániai Napjáról, díjazottakról esett szó, illetve egy fesztivált is megnyitottak. Az érdeklődőket Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke köszöntötte, kiemelten a szolnoki vendégeket. Arra hívta fel a figyelmet: január 11-e a Fotóművészet Romániai Napja annak tiszteletére, hogy ezen a napon született Szathmári Pap Károly fényképész (1812, Kolozsvár-1887, Bukarest). Néhány éve az Euro Foto Art Egyesület kezdeményezésére szervezik meg a róla elnevezett Nemzetközi Fotográfiai Fesztivált azzal a céllal, hogy a közvéleményt emlékeztessék a világ első haditudósítójának példaértékű személyiségére, tevékenységére és életére. Ott volt például az 1877-78-as függetlenségi háborúban az elejétől a végéig, és olyan rendkívüli diplomáciai érzékkel rendelkezett, hogy a lövészárkok mindkét oldalán állókat megtudta győzni arról, hogy fényképeket készítsen róluk. Az idén negyedik alkalommal szervezik meg január 11. és február 10. között a Művelődésügyi Minisztérium védnökségével az említett seregszemlét, melynek érdekessége, hogy védett márkaként van bejegyezve a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatalban, és több mint harminc, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában megrendezett kiállítást foglal magába. Díjak Szintén hétfő este nyitották meg a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek X. Nemzetközi Szalonját, melyet az egyesület partnerségben hirdetett meg a váradi Tavirózsa Fotóklubbal, a Békés Megyei Román Kisebbségi Önkormányzattal, valamint a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségével (MAFOSZ). A jubileumi kiírásra 312 fekete-fehér és színes pályamű érkezett Írországból, a Moldáv Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból, Ukrajnából, Magyarországról és az Egyesült Államokból. A képek azt a környezetet kellett bemutassák, melyben a románok és a magyarok élnek. A nemzetközi zsűri 110 alkotást fogadott el, melyek megérdemelték a 7-es átlagot. A Best author-plakett a szecselevárosi Magdó Istvánnak járt. A MAFOSZ aranyérmét szintén ő kapta (művének címe: Puzzle), az ezüstérmét Ionel Onofraş (Gyónás), a bronzérmét pedig Péter Izabella (Szimmetria). A fekete-fehér kategóriában Szathmári Pap Károly-aranyérmet vehetett át Magdó István (Hazafelé), ezüstérmet Tordai Ede (Generációk), bronzérmet Vitos Hajnal (Erők), plakettet Magdó István (Őrzőkutya), Ligeti László (A fafaragó gyermekei), Bálint Attila (Háztető), Bálint Zsigmond (Nagyapóval), és Tordai Ede (Hit, illetve Perspektíva). A színes fotók szekciójában Szathmári Pap Károly-aranyérmet érdemelt Tordai Ede (Várakozásban), ezüstérmet Păunaş Nicoleta (Fantázia), bronzérmet Aelenei Robert (Lufik), plakettet pedig Ionel Onofraş (A fă mestere), Bálint Zsigmond (Távol a világtól), Magdó István (Egyensúly fehéren), Csaba László (Győzelem), Păunaş Nicoleta (A reggel fényei) és Balla Árpád Zoltán (Generációk). Közreműködők A rendezvényen felszólalt Ioan Moldovan, a Familia folyóirat főszerkesztője, és a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. A zenei momentumokról Lucian Maliţa hegedűművész gondoskodott, a képeket Gardó Zoltán önkéntes tette a helyükre. Az ingyenes kiállítás január 21-ig tekinthető meg hétköznap 8-19 óra között. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2016. január 29.Erdély tájain – TükröződésekMiként az elmúlt években, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubjának tagjai idén januárban is megünnepelték a Román Fotográfia Napját, január 11-ét. Ez a nap Kolozsvár nagy szülöttje, Szathmáry Pap Károly születésének dátuma, akit a világ első haditudósítójaként tartunk számon. A nagy fotográfus emléke előtt Tükröződések című kiállításunkkal tisztelegtünk. Az ünnepélyes megnyitó, január 12-én, a Központi Egyetemi Könyvtár előcsarnokában 8 fotós – Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jánky Mária, Jójárt Endre Tibor, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér – 64 képe került az érdeklődés középpontjába. Ezzel a rendezvénnyel a kolozsvári EKE fotósai bekapcsolódtak abba az európai méretű rendezvénysorozatba, amelyet a nagyváradi EuroFotoArt Egyesület vezetője, Tóth István kezdeményezett, és amely Szathmáry Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál néven több mint 30 kiállítást foglal magába. A kiállítást házigazdaként Kovács Eszter könyvtáros nyitotta meg, aki megemlítette, hogy itt, a „Galleria Laterallia”-ban az ekéseknek ez a tizenegyedik kiállítása. Lőrinczi István a fotóklub részéről Szathmáry Pap Károly munkásságáról beszélt, aki magyar létére a román uralkodóház fotográfusaként vált híressé Carol Pop de Szathmáry néven. KALLÓ MÁRTA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 9.Vénig László életművét díjaztákVénig László munkássága előtti főhajtással egybekötött kiállítás megnyitójára került sor az elmúlt hét végén Élesden. A kiállítást a nagyváradi Tavirózsa Fotósklub tagjai szervezték. Szombat délután az élesdi Octavian Goga könyvtár kiállítótermében került sor Vénig László fotóművész emlékkiállításának megnyitójára. A kiállítás szervezője a nagyváradi Tavirózsa (Nufărul) Fotósklub volt, amely idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ennek a fotósklubnak sok éven keresztül volt tagja Vénig László is. Az esemény fővédnöke pedig az Eurofotó Art Szövetség volt, utóbbi szövetségnek a nagykárolyi Vénig László Fotóklub is tagja. Minden év januárjában az Eurofotó Art Szövetség meghirdeti a Carol Pop de Szathmáry (Szathmáry Pap Károly) Fotóművészeti Fesztivált (ennek az idei rendezvénysorozatához egyébként Nagykárolyban is csatlakoztak, Bikfalvi Zsolt két héttel ezelőtti kiállítása és az elmúlt hétvégén megnyílt MFVSZ-kiállítás is része a fesztivál programjainak). A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a Vénig László-emlékkiállítás is, aminek alkalmából életműdíjjal emlékeztek meg Vénig László művészi nagyságáról. Az esemény főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét, majd Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Létai nemcsak alpolgármesteri minőségében volt jelen az eseményen, hanem Vénig László régi barátjaként, fotóstársaként is. Létai Zoltán volt a kezdeményezője annak is, hogy ez a kiállítás Élesden kerüljön megrendezésre, ezzel is tisztelegve a régi barát előtt. A hozzászólók sorában ott volt Tóth István is, aki a Tavirózsa Fotóklub és az Eurofotó Art Szövetség elnökeként szép szavakkal emlékezett sok évtizedes barátságukra és Vénig László egyedi fotózási stílusára, amelyet saját bevallása szerint mind a mai napig csodál. Ezután átadta a sorozatszámmal ellátott arany emlékplakettet, az életműdíjat, valamint az ehhez járó oklevelet is Vénig Évának, Laci bácsi özvegyének. Adela Ramona Novicov művészettörténész, a nagyváradi egyetem képviselője beszédében próbálta megtalálni, megfejteni mi is volt Vénig László fotóinak, stílusának titka. Fotóit a kort messze megelőző technikával készítette, de nemcsak ez tette őt különleges fotóművésszé, hanem az alkotásainak mondanivalója is, mondta méltatásában a szakember. A Vénig család nevében ifj. Magdó János köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte azt a nem mindennapi rendezvényt, amit szeretett nagyapja emlékére szerveztek. Végezetül, de nem utolsósorban Hágó Attila Nándor, a Vénig László Fotóklub elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében felidézte azt a kevés időt, amelyet Laci bácsi velük tölthetett. Útmutatásai, tanácsai, amelyekkel elindította a fotóklubot, meghatározták a tagok későbbi céljait, illetve a fotós pályán való haladási irányukat — emelte ki Hágó. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) 2016. március 31.Tóth István emlékezeteTóth István költő emlékét idézték a költészet kedvelői 2016. március 18-án, Kedei Zoltán festőművész műtermében, a marosvásárhelyi Várban. A tisztelgő műsorban elhangzott Elekes Ferenc Kié itt a dér? című írása, majd rövid ismertető a tudós költő, irodalomtörténész, tanár munkásságáról, Doszlop Lídia Naómi közreműködésével. Tóth István verseit Székely Szabó Zoltán színművész olvasta fel. Az összejövetelt a Cantuale énekegyüttes nyitotta, és a versek szünetében, valamint zárásként is hangulatos dalműsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Nyilas Szabolcs, a csoport vezetője egykori tanítványként idézte a mester emlékét, a beszélgetés keretében pedig Dr. Nagy Attila és Komán János költők szóltak Tóth Istvánról. Kié itt a dér? Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél. Ki tudja, honnan jöttek, mely tengerek felől a sirályok, ellepték a szomszédos tömbház tetejét, naphosszat veszekednek a tenyérnyi pizzán, amit innen lophattak el a nonstop kávézó elől, ahol ricsajjal s részeg csajokkal gyűlnek össze esténkint a hajléktalanok, kezükben villan a pálinkásüveg, s fejükben egy-két új ötlet, hol is húzzák meg magukat hajnalig. Ha pedig eljön a hajnal, jön vele a dér is. Kié itt a dér? Ebben a városban emlékszik még valaki Polgár Pistára, ki vicinális újságíróként Molter nyomában szeretett járni, hogy érezze a handmade dohány füstjének illatát? Nem emlékszik már reá senki. Pedig ő fogalmazta meg, hogy gyöngy ez a város, kényes istennők nyakába való. Ő fogalmazta így meg egy bolt előtt, s azt a nagy igazságot is ő mondta ki, futballista a szeretője annak a nőnek, aki a kirakatban véletlenül észrevesz valami labdát, s egy pillanatra ott meg is áll. Ezek nagy igazságok. Akkor születtek ezek a nagy igazságok, amikor még föl sem vetődött ebben a gyöngyvárosban a kérdés: „Kié itt a tér?” Most ez a kérdés vetődik fel: Kié itt a dér? Mert a térről szépen elballagtak jó öregjeink, föl, a dús lombú temetőkbe. Ott piheni földi fáradalmait a csöndes Gagyi László, ki hozta Fintaházáról Pillangó Zsuzsikát a hűs levegővel s a májusi faggyal. És ki emlegeti ma Papp Ferencet, az írót, ki félrenézve járt a téren, de azért átlátott a kerítés fölött és benézett a kerítés alá is. Senki. És hová lett a tudós Oláh Tibor? Kinek jut ma eszébe, miként hunyorított az úton, ha találkozott egy baráttal, s elmondta, milyen az élet? Úgy ment el, csöndben, észrevétlen. Hogy ne sírjon érte senki. Jaj, el ne felejtsem Tóth Pistát, ki olykor fényes verseket írt! Csak Csíkban vette kezébe könyvét egy barátom, Cseke Gábor. Mert itt már senki nem említi nevét. Kié itt a dér? Az a dér, mely reáhullott a jóvágású, daliás Csorba András fejére is. Nincs, aki megkérdezze. Elment Kiss Lacival, aki rászólt egyszer Tarr Lacira, ne bántsa sok patkánya közül az egyiket, mert az a patkány nem az övé! És hányan, de hányan mentek el még? Felsorolni is képtelenség. Krafft, a kettőbe törött tehetség, az álmodozó tekintetű Szőcs Kálmán, kinek erős pálinkát adott a Kultúr alatt a szőke Matild! És elment Szécsi András, ki potyára sírt estig a székelykeresztúri temetőben, mert nem az volt anyjának a sírja, amelyet ő gyertyákkal vett körül. Egyszer utánam kiáltott messziről, álljak meg már, mert két hete keres engem. Kérdem, mi a baj, Bandi. Semmi, öregem, csak az, hogy fizess egy flekkent! Kié itt a dér? Ki tudná megmondani? Mert ide hullott le közénk a dér. Azok közé, akik még vagyunk. De hogy vagyunk? Hát úgy vagyunk, darabokra hullva vagyunk. Az egyik itt van, ezen az oldalon, a másik ott, a másik oldalon. Oldalakra szakadt ez a város, nem pedig fertályokra, mint régen volt szokás. Vagy amiként falun volt szokás, az Alszeg és Felszeg. Tekintetünk egymásnak szegve, ha találkozik az egyik oldalon lévő a másikkal. Még szerencse, hogy eddig még egymásnak nagyon nem estünk neki. Csak mások estek nekünk, mi pedig nekik. Azon vitázva, hogy kié itt a tér. És amíg ezen vitázunk, egyre hull közénk a dér. Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél. (Az írás eredetileg a Népújság, 2011. október 29-i, szombati számában jelent meg.) Elekes Ferenc Szólnak a várbeli harangok „Szólnak a várbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attól egy szót sem vehet el/ kihallgatás vagy tilalom.” Tóth István költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, drámaíró, egyetemi tanár, 1923. október 25-én született Tenkegörbeden. Elhunyt 2001. szeptember 16-án (77 évesen), Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyen a Nyár utcában élt és alkotott. Özvegye Fekete Erzsébet. Szülei: Tóth István és Lupás Mária voltak. 1944-ben érettségizett. 1944-1948 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, francia–magyar szakos hallgatója volt. 1948-1963 között Nagyváradon középiskolai tanár, 1953-1954 között igazgató volt. 1963-1983 között a Marosvásárhelyi Tanárképző és Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet esztétikatanára volt. 1979-ben doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1983-ban nyugdíjba vonult. 1991-től a gyulafehérvári Római Katolikus Hitoktató Tanárképző tanára volt. Latin nyelvű humanista és kortárs francia költőket fordított. Művei. Versek: Ódák és elégiák (1957), A kalászok lehajolnak (1961), Névtelen emlékek között (1964), Vízválasztók (1967), Amerre jártam (1968), A szétszedett szobor (1971),Jégbuborékok (1973), Európa kövei között (1975), Törékeny tükrök (1979), Sziklás parton (1980), Antifóna (1983), Napvárás (1984), Ha azt mondom, hogy élek… (1987),Közös nevező (1994), Párbeszédek és limerickek (1995), Herbárium (1998), Besztiárium(2000). Drámája: A koszorúper (1981) . Irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai: Irodalmi műveltségünk főbb korszakai: Őskor és középkor (1994), Reneszánsz és manierizmus(1995), Értékek és mértékek (1998). Műfordításai: Miron Radu Paraschivescu legszebb versei (1963), Jó reggelt, Párizs! Kortárs francia költők versei (1969), Alkinoosz kertje. Humanista költőink Janus Pannoniustól Bocatius Jánosig (1970), Írásjelek a földön. Francia nyelvű belga költők (1972), Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége (közzéteszi Jakó Zsigmonddal, 1974), Múzsák fellegvára. A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája (1977), Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak (1977), Eugène Guillevic legszebb versei (1978), Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája (Jakó Zsigmonddal, Weöres Sándorral, 1978), A feledés kapuja. Edmond Vandercammen versei (1979), Talált kincs. Német költők antológiája I-II. (1981), A tűz és a rózsa. Jean Rousselot versei (1986), Ha azt mondom, hogy élek… Válogatott versek és műfordítások (1987), Kolozsvári emlékírók 1603-1720 (Köllő Károllyal és Puskás Lajossal, 1990), Phoebus forrása. A váradi laton nyelvű humanista költészet antológiája (Nagyvárad, 1996). Díjai: Marosvásárhelyi Írói Egyesület díja (1969), Román Írószövetség díja (1984). Irodalom Szekér Endre: T. I. törékeny tükrei. Forrás 1987/10. – Tófalvi Zoltán: Magunkról szólok. Beszélgetés T. I. költővel. Kelet–Nyugat 1990/12–13. – Sebestyén Mihály: Közös nevező. Látó 1994/10. Összeállította: Bölöni Domokos. eloszekelyfold.wordpress.com 2016. május 4.Újabb erdélyi tudósok az MTA külső tagjai közöttHárom erdélyi tudóst is felvettek a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai közé. A Műszaki Tudományok Osztályának sorait többek között Bitay Enikő kutatómérnök, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kara gépészmérnöki tanszékének docense, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára gyarapította, Kémiai Tudományok Osztálya Tóth István szilágysomlyói születésű, jelenleg Ausztráliában tevékenykedő kémikust, Biológiai Tudományok Osztálya pedig a szászrégeni születésű, jelenleg a Pennsylvania Állami Egyetem kiemelt professzoraként tevékenykedő Albert Rékát választotta tagjai közé. Az MTA 31 rendes taggal, 26 levelező taggal és 23 külső taggal (nem Magyarországon élő, de magát magyarnak valló tudóssal) bővült. Az új tagokat kedden mutatták be az MTA 187. közgyűlésének második napján. Az MTA az idei tagválasztást követően 308 rendes, 56 levelező, 200 külső, valamint 226 tiszteleti taggal rendelkezik. Székelyhon.ro 2016. július 11.Kárpátalja képekben NagyváradonAz 518. kiállítást nyitották meg péntek délután a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában. A kárpátaljai fotóművészek tárlata színes és fekete-fehér képeket sorakoztat fel, tájképet, szociofotókat és portrékat tartalmaz. A kiállított anyagot, Tóth István, az Euro Foto Art Galéria elnöke értékelte és ő nyitotta meg a tárlatot, melyen jelen volt az ungvári Transcarpathia Egyesület tagja is, Volodimi Norba, aki feleségével képviselte klubjukat Váradon. Tóth István felidézte, hogy a Nagyváradi fotóművészek kétszer is eljutottak már Ungvárra, ahol két nemzetközi kiállítás megnyitóján is részt vettek. „Ma ismét találkozunk az ungvári fotóművészekkel, és így egy kulturális híd alakult ki e két város között. Nagy öröm számunkra, hogy úgy megyünk Ungvárra, mintha haza mennénk, és az ungvári fotóművészek is hasonlóképpen látogatnak meg minket” – fogalmazott Tóth István. „A kárpátaljai csodálatos természeti környezetéből sok tájkép, pillanatkép, szociofotó, az ott élők portréi szerepelnek e kiállításon, melyek különleges módon mutatják be a kárpátaljai embereket” – mondta Tóth István, hozzátéve, hogy mindemellett a természetben készült makrofotók elkalauzolják a szemlélőt egy különleges élővilágba – növények, rovar- és állatvilág –, melyet egyszerű kirándulókként nem veszünk észre. Volodimi Norba elmondta, hogy váradi tárlatukon 19 kárpátaljai fotóművész képei tekinthetők meg. A képek a közösen szervezett fotótáborok alkalmával készültek, három-négy év munkáit ölelik fel, mondta, majd reményét fejezte ki a Nagyváradi és ungvári fotóklub közötti további együttműködésében. A tárlatnyitó végén Ovi D. Pop és Gabor Ovidiu váradi fotóművészek is felszólaltak, hangsúlyozva, milyen nagy szerepe van a multikulturális kapcsolattartásnak a fotóművészetben. A rendezvényen Thurzó Sándor József brácsaművész zenei momentumai emelték az ünnepi hangulatot. A száz kiállított fekete-fehér és színes fénykép július 21-éig, hétköznap 8 és 19 óra között tekinthető meg. A belépés ingyenes. Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. július 25.Feledésbe merülő arcokAz erdélyi falvak szépségeit, a hagyományos kézműves mesterségeket és általánosan a népi lelket örökíti meg az a fotókiállítás, amelyet a térség legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakegyesülete, a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub huszonhat tagjának alkotásaiból nyitottak július 22-én, pénteken, a Nagyváradi Euro Foto Art Galérában.A tárlatnyitón Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében visszatekintett a két fotóklub között 1977 óta fennálló együttműködési kapcsolatára. Mint elmondta, személyesen is ismerte és együtt dolgozott a Marosvásárhelyi klub névadójával, az azóta legendássá vált Marx Józseffel, aki alkotásaival, munkaelveivel több fotóművész-generációt is megihletett. A tárlat anyagát méltató Ramona Novicov műkritikus arra mutatott rá, hogy a Marosvásárhelyi művészek fényképei olyan „feledésbe merülő arcokat”, olyan mesterembereket és egyszerű parasztembereket ábrázolnak, akiket egyre ritkábban lehet már látni a modern volágban. Drámaiság és érzékiség egyaránt jellemzi ezeket a felvételeket, amelyeken autentikus népi életképek köszönnek vissza – hangsúlyozta. A tárlatnyitón közreműködő Thurzó Sándor József brácsaművész jól válogatott és kiválóan előadott zenei momentumokkal teremtett a tematikához illő hangulatot. Az esemény utolsó felszólalójaként Fülöp Jenő Marosvásárhelyi fotóművész idézte fel az ötvenes évek derekán alapított fotóklub történetét a Horváth testvérek által működtetett fényképészeti szaküzemtől Marx József munkásságán át a jelenkorig. Mint hozzátette, a vásárhelyi vár felújítását hamarosan befejezik, és amint a helyi fotósok birtokba vehetik galériájukat, szívesen fogadnák majd a váradi klub tagjainak vendégkiállítását is. A vásárhelyi fotóművészek kiállítása augusztus 8-ig tekinthető meg a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában. Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. július 30.Albert-Lőrincz Márton: Vidéki Pegazus(Rendhagyó beszélgetés Bölöni Domokos íróval a 70. előestéjén) Kapóra jött a közelgő évfordulós esemény, hogy kicsit közelebb hozzuk Bölöni Domokos emberi arcát, megrajzolván az alkotó ember portréját. Nem szabályos interjúra készültem, ebben a műfajban ez ideig már többen megszólaltatták. Valami olyasmit eszeltem ki, amely kellően játékos, de piszkálódó legyen, és ne zúdítsak rá elcsépelt kérdéseket, amelyekre rutinválaszokat lehet adni, de azért perzselje meg öntudatát, ne intsen le, valahogy fontosnak tartsa "komoly" kérdéseimet, amelyekre nem lehet nem válaszolni. És elkezdtünk egy e-beszélgetést, nem felfedve szándékomat, amely eredetileg inkább csak egy ötlet volt, aztán, ahogy ez a kéthetes (intermezzós) levelezgetés egyre előrébb tartott, egyik mailben megfeddjen: csapdába csaltál. Igen is, meg nem is. Bölönit mindig szívesen hallgatom. És hogy ebből a levelezésből kikerekedik-e az író alkotói portréja, megszületik-e egy rendhagyó beszélgetés sajtóba tétele, az nyilván Bölöni Domokos hozzájárulásán múlik. Én, a magam részéről, egy baráti ISTEN ÉLTESSEN, DOMI!-val köszöntöm, és az alábbi beszélgetéssel tisztelgek előtte. – Nekem a decembert, neked az augusztust jelölte ki a szülői akarat (vagy véletlen) azonosító kódnak, és évről évre ekkor lendül (vagy döccen) előrébb életünk. Milyen viszonyban vagy ezzel az érzéssel? – Igen, a tied: 1951.12.10., az enyém: 1946.08.11. Nem is tudom, mihez kezdjek a kódommal. Módfelett zavar a szülinapozásban, hogy minden elevenszülött többnyire az anyja kínja árán jön a világra. Mit is ünneplünk tehát?! – Pedig csak úgy kézháttal elintézed a fura élethelyzeteket, hiszen amikor írod történeteidet, megmosolygod, kiröhögöd, olykor szájba vered ferde jellemű hőseidet. A vidorság nem kenyered? – Ó, nem. Minden csak szerepjátszás. Nem kell komolyan venni. A valóság mindig más. Társaságban és odahaza is mindig a humorosabbik arcomat mutatom, de alapjában véve érzelmes alkat vagyok, például ha olyankor szólal meg a himnusz, könnyeim között tudom énekelni. – De a szerepeinkben is mi magunk vagyunk, csak kihegyezzük azt a részünket, amelyet felszínre hoz egy helyzet, egy kép, egy gesztus, másokat elnyomunk, szublimálunk. Ez áll a lírára. A prózában mi a helyzet? Az író a hozott anyaghoz csak hozzáteszi a maga kiegészítőit. Ezek a kiegészítők teszik sajátossá, egyedivé, amit papírra vetünk és megment az epigonságtól. Megteremtődik a stílus. Rosszul gondolom? – Biztosan így van, nem tudom. Engem gyermekkori becsvágy hajtott, amit aztán félreértelmeztem. Mint minden dilettáns, azt hittem, hivatástudat. Sosem elemeztem az alkotás mechanizmusát. (De igen; csak idejében abbahagytam, mert élénken él az emlékezetemben Mikszáth Kálmán egyik írása, arról, miért nem olvassa el egyik fiatal híve tudós elemzését az ő írásművészetéről. Valami olyasfélét hoz ki, hogy úgy járna, mint Strázsa János, a hályogkovács.) A prózában vannak a tehetségüket mérnöki munkával kiaknázó, penzumosan dolgozó írók, és vannak az ösztöneikre hallgató, kevésbé " kiszámítható" alkotók. Üdvös, ha mindkét típus egyesül a szerzőben, de hát ha ezt boncolgatnám, akkor abbahagyhatnám a fikciós irodalmat, dobbanthatnék valamelyik tudományos fórumon. Enyhén szólva így sem mozgalmas az életem, akkor pedig halálra unnám magam. Visszatérve: írni feltétlenül és nagylelkűen kell, ahogy Márainál olvastam. Komponálni pedig ésszel, persze. De ihlet, ösztön nélkül csak fércelni lehet. – Ész és ösztön, ez lenne az irodalmi kánon logikája? Nyilván a logika és az affekció spontán mértékletességével. Másképpen: ami az íróember szívén, az a tollán. Ezzel Alexa Károly munkásságát aposztrofálták. Rád is érvényes lenne? Kényelmes vagy kényelmetlen az ilyen irodalomcsinálás? – Ész és bűbáj, olvassuk Szabédi Lászlónál. Nem tudom, milyen az "irodalomcsinálás", én ugyanis nem űzöm. Alexa Károly munkásságát érdemben nem értékelhetem. Akkor sem lehetnék "szívem-szám" író, ha szeretném, ugyanis olyan szűk a közlési terünk, hogy csak a legtehetségesebbek engedhetik meg ezt a fényűzést. És persze néhány mellveregető, szájaskodó vagy a zseni szerepében tetszelgő kóros magamutogató. Egyébképpen pedig annyi a költő és író a világban, spéci itt, a Kárpát-medenceében, hogy amennyiben valaki még idejében abbahagyná, mint Kemény János a báróságot, hát senki észre nem venné, "hogy egy baka hiányzik a csatából". – Az alkotói tudatosság felé szeretném terelni a beszélgetést. Kérdezem is: mit értesz ezen? – Az alkotói tudatosság csodálatos. Mindenki szeretne valami nagyot, pompásat, szépet alkotni. Kedvvel olvasgatom a nagy és jelentős írók ilyen irányú megnyilatkozásait. Azért is, mert magam nem vagyok távlatosan tervező típus, kimondhatatlanul lusta is volnék, de még nem eléggé bölcs ahhoz, hogy magamra nézve is átlássam a porszemlét hiábavalóságát, ezért aztán csöndes beletörődéssel próbálok minél gyakrabban "hódolni" a mániámnak: ne teljen el nap írás nélkül. (De persze telik.) – Vajon miért fontos a rangsorolás az irodalomban? Hiszel- e benne, van-e köze az olvasókhoz, az irodalomban elfoglalt helyhez? S ha van rangsorolás, milyen annak érdemlegessége? – Hűha, tanár úr, maga folyton szeminarizál. Rangok és címek mindig is voltak, rangsorolás mindenben volt, van és lesz. Mihelyt észrevesszük, hogy nincs két egyforma dolog a világon, máris rangsorolunk. Fontos tudni, kik a legjobbak, kik a kevésbé jók, és kik azok, akik a "futottak még" kategóriába vagy oda sem tartoznak. Ez az irodalomtudomány játszótere. Amúgy pedig kinek-kinek megvan a maga külön bejáratú "rangsora". Engem persze érdekel a kánon, de nem zavar a szemlélődésben. Nem vagyok egyedül abban a hitemben, hogy főként azok érdemlik a legrangosabbnak kijáró címet, akik, elutasítván a hivatali trombitálást: a legszebben muzsikálnak. Ha pedig a gerinc is esztétikai kategória volna, no, akkor lenne csak haddelhadd a berkekben. – Akkor ugye adódik a dilemma: van rangsorolás (emberi ítélkezéssel mért rang és cím), bizonnyal az irodalmi színen is, és van az érdem, aminek feltehető kritériuma az esztétikai teljesítmény, alkotói tudatossággal jól összekeverve. Esztétikai teljesítmény, irodalmi ízlés, divathóbort, kapcsolati tőke és küldetés – nagy szavak lennének? Csak kérdezem, igaz, valóban kíváncsi vagyok. És tudom azt is, hogy az, amit eddig letettél olvasóid asztalára, elégséges ahhoz, hogy megelőlegezze a kérdezősködőben a hitet, hogy nincs rossz vagy jó válasz, csak olyan, ami téged disztingvál. Ily módon, az effajta szőrszálhasogató "szeminarizálás" akár egy rendhagyó interjú is lehetne. Jól is jönne közelgő szülinapod apropóján. (No, csak vissza ne utasíts(d)!) – Jaj (hogy pompásan szerénykedjem), én már annyi interjút adtam ide meg oda, hogy ha annyi jó könyvem volna (ojjé, ha csak feleannyi!), már akkor is csúcsboldog lehetnék. De én csak afféle pályaszéli ingyennapszámos vagyok, nincs irodalmi célom, babérra csak a konyhában vágyom. De ha sokat piszkálsz (mert rájöttem ám, hogy miben sántikálsz), ezekből a rojtozott szélű mondatokból még akár olyasféle is összeállhat. "Az olvasó asztalára" nem nagyon tettem le jelentőset. Egyáltalán, szinte semmit sem tettem oda, ugyanis az a pár kötetem, amely állami vagy alapítványi támogatással jelent meg, nem nagyon juthatott el a magyar könyvpiacra, legfeljebb könyvnapi felmutatásra a kiadók standján vagy az Országos Széchényi Könyvtárba kötelespéldányként. A többi könyvem saját költségen, némi baráti segítséggel, magánkiadásban jelent meg, két-háromszázas példányszámmal, nem kerültek kereskedelmi forgalomba, inkább a rokonok, barátok, ismerősök, érdeklődők jutottak hozzájuk egy-egy olvasótalálkozó alkalmával. (Két könyvem olvasható, letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról.) Ezért hát szerényen jegyzem meg: én a kortárs magyar irodalom számára tulajdonképpen nem is létezem. Mégis volt némi hasznom az íróságból, és persze az újságszerkesztésből: egy-két megbízható ember megismerése, aki ráadásul barát is. Nem sok, mert folyamatosan távoznak, egyikük-másikuk idejekorán. Hálás vagyok, hogy ismerhettem Tóth Istvánt, Fodor Sándort, az irodalmár Nagy Pált, Sütő Andrást, Létay Lajost, Lászlóffy Csabát, Csiki Lászlót, Nemess Lászlót, Sigmond Istvánt és már 1973 óta Páll Lajost. Egyik kötetének dedikációjában Bajor Andor kedves kollegájának nevez. Ez az én igazi díjam. – A jó bort zamatáért fogyasztják, a bölönis rövidprózát játékos őszinteségéért. Nálad első helyen a "huncut" novella áll, ez adja irodalmi védjegyedet. Az olvasót megnevetteted, de a nevetés csak olyan, amilyet a karikatúrák csalnak elő. Novellisztikád mély hely- és emberismeretről árulkodik. Szellemi világodat ebben a kitárulkozásban szórod szét, és ez a kitárulkozás egyúttal értékteremtés is. Csakhogy az igazgyöngyöt sokan nem ismerik fel. Nem lehet, hogy ne bántana! Hiszen, ha jól érzékelem, hiánypályán mozogsz a novellairodalomban, senkinek sem zavarod a helyét. S ráadásul "ingyennapszámosként". – (Lassan besétálok a csapdádba.) Az íróság maszek foglalkozás (Kányádi), csak igen keveseknek szinekúra, senki sem kötelez a prófétaságra. Ingyennapszámosként azt írhattam, amihez kedvem és módom volt, az pedig, hogy az én "hiánypályám" nem veszélyeztet másokat, akár jó is lehet, mert senki sem irigyli tőlem a kapát, nem orozza el a nadrágszíjparcellámon termesztett kenderemet (bocsánat: kukoricámat). Magam vétek olykor a gazdálkodás szabályai ellen, amikor azt képzelem, hogy a sorok közé, a tarkapaszuly és a tök mellé elférne a paprika és a paradicsom, uram bocsá’: az avokádó vagy a mexikói egérdinnye is. Rá kell pedig jönnöm, hogy a legbiztosabb befektetés a torma, mert azt egyszeri telepítéssel a kertem sarkába honosítom, és hálából hosszú éveken át gyökerezik. Valahogy kedvesebb a csípése is, mint a csilipaprikának. – Vagyis a versnek (?!) Ott is kemény a logika, mint a "nadrágszíjparcella" megművelése, az évelő "növények" honosítása. Játék a logikával? – A vers a kertek gyöngyvirága és kerítés tövi csalán is, egyszerre gyümölcs és méreg, kábteák anyaga és gyógyteák levele-virága, életízesítő és kárhozatvetemény. A "mindenmingedelem" varázsanyaga, amelytől mégsem annyira hiábavaló a lét, sőt a nemlét is szivárványos értelmet nyer. A legnagyobb költő az volt, aki a végtelen világokat megteremtette. A kozmosz: kimeríthetetlen líra. És persze logika is. Aki szereti a verset, az már megért valamit a nirvánából. (Eléggé dagályos voltam?) – Ha áttennők az allegorikus beszédet az irodalmiba, megkérdezném: miképpen lettél író? – Miért kezd el az ember írni? Valamiféle hiányérzetből. Vágyik arra, hogy ne csak elvegyüljön, hanem ki is váljon (utalás J. A.-ra). Hatodikos vagy hetedikes tanuló koromban kaptam keresztapámtól ajándékba egy pár közönséges gatyás házi galambot. Nem tetszettek, felülfizetéssel pávafarkúra cseréltem őket. Azok nyomban visszarepültek szülőfészkükre, de szerencsémre visszajött a régebbi pár, a gatyás házi. Azon a nyáron házat, csűrt, istállót, mindent benépesítettem kalitkákkal vagy fészekrakásra alkalmas tákolmányokkal. Két év múlva már félszáz galambom volt. De sem pávafarkú, sem posta nem volt közöttük. És nem értettem, miért nem szállnak hozzám. Miért mindig csak az enyéim pártolnak a többihez... Sok évvel később ez a tapasztalás eredményezte egyik novellámat, amelyben elpusztult galambok szálldosnak haldokló gazdájuk ágya körül. Honnan tudtam volna, mi mire lesz jó, hiszen csakhamar kiábrándultam a galambokból, és mint minden rendes falusi gyerek, aki csak vásárosnapokon lát vonatot, mozdonyvezető akartam lenni?!... De mindenekelőtt költő. Petőfi és Arany János távoli példák voltak, viszont negyedikes korunkban Porkoláb János valós történetet öntött versezetbe, mégpedig ekképpen: "A mi macskánk, a szürke,/ Tegnap este besurrant a csűrbe./ Reggel lássatok csodát:/ Hat kiscicát!" Ezt mindenki elfogadta, mert igaz volt: a csűrben ott miákoltak a poézis eleven bizonyítékai, és a tanító néni is adott egy almát Jánosnak. A Toldi olvastán derült ki aztán, hogy a vers akkor is való, ha mese, de elképzelhető, mi több: józan ésszel felfogható, hihető. – Nyelvi spontaneitás, asszociációk, tudatos építkezés, néhány szokatlan csavarintás, s talán az üzenet, a leírt szöveg célja – ezek nélkül nincs bölönis stílus, nincs "küküllőmadár", nincs "szélrózsakankalin", nincs Bölöni Domokos. – A jó történet egyszersmind dráma és líra is. A törekvés tehát kézenfekvő: okosodván az embernek fia olyan beszédmódot igyekszik kialakítani, amely egyszerre láttatja a metrót és annak kanyarjában (olvastam valahol) a metró tehenét is. – Egy generáció élő elemei vagy benne vannak az irodalmi kánon fősodorában, vagy nincsenek benne. A kánon Isten tudja hogyan szerveződik, de az élő generáció kiválasztódott tagjai fújják meg a sípszót a startban állóknak, és ugyanők zsűriznek. Mit gondolsz minderről? – Kánonalkotás mindig is volt, az irodalomban is úgy változik a divat, mint az öltözködésben, lám csak, visszajött a minden sort nagybetűvel kezdő versírási mód. Jobb lesz tőle a líra? Francot, kétféle vers van: jó és rossz. Ami a nyelvi divatot illeti: lám, te is generációt írsz és mondasz, pedig van rá szép és beszédes magyar kifejezés is: nemzedék. A beszédmód, a narráció változik, mégis az a legsikeresebb mű, amelyet nem kell folyton "igazítani", "korszerűsíteni". A divatmajmolás pedig számomra (is) pompás tematikai bánya. – Kritikai visszhang vagy van, vagy nincs. Irodalmi kitüntetések vagy vannak, vagy nincsenek. Divatos szerzők mindig vannak, maradnak, vagy a süllyesztőbe kerülnek. Érdemesebb benne lenni a fősodorban, vagy Sziszüphoszként görgetni magunk előtt a sziklát? – Nem vagyok álszent, csak egy kicsit. Mindenki arra vágyik, hogy ismerjék és elismerjék, méltányolják és kedveljék, netán szeressék. Azt sem kiabálom el, hogy az ezüstszikla, melyet görgetek, voltaképpen bronzollal bekent echte papundékli (Fülöp Miklós humoreszkje): a színház díszleteskocsijáról esett az országútra, elzárván a közlekedést. A kétfelől is feltorlódó gépkocsik sofőrjei (virtuál kritikusaim) az elhárításra várva uzsonnáznak, kávéznak, kártyáznak, pletyóznak, szidják a szidnivalót – mígnem megjelenik két szaki kezeslábasban, és játszi könnyedséggel visszapakolja a sziklát a teherautóra. Addigra én már hetedhét országon is túl leszek. – Hogyan tovább? A kortárs írói társadalomnak tagja vagy. Az olvasók számon tartanak, várakoznak. – Írószövetségi tag vagyok ugyan (a románnak 1990-től, a magyarnak 1999-től), de egyik székházban sem jártam, és már nem is kívánkozom. (A tagsági díjjal sosem voltam adós.) Nem vagyok biztos benne, hogy a szűkebb ismeretségi, baráti körömön kívül valaki is számon tart, pláne várakozik. Míg aktív újságíró valék, valóban számos visszajelzést kaptam, alig egy vagy kettő volt elmarasztaló. De ma már nem érdekel senkit a fogatlan kutya, hiszen már ugatni is elfelejtett. Mégis, annyira tisztelem magamat, hogy hetvenéves koromra kiszorítottam a szűkös költségvetésből annyit, amennyibe az újabb könyvem került. Címe: A rablóhús fogyasztása, alcíme: Játékos jegyzetek (Kreatív Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2016), és ez sem különbözik a többitől: rövid kisprózát tartalmaz. A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, ismerősök, érdeklődők, rokonok, barátok juthatnak hozzá alkalmi találkozások során. – Utolsó kérdésem: Nagyon utáltad ezt a játékot? Jómagam élvezettel kérdezősködtem, jól éreztem magam a társaságodban. – A hetvenöt éves Cseke Gábor írta a Jelentések magamról1 című könyvében: "A mi generációnk józanabb része, amely jobbára kifelé gyalogol az életből, belátta azt, hogy a következő húsz-harminc évben már nem ő fogja megváltani a világot, s nem is ágál igazán az első sorokban, nem akarja magát néptribunnak láttatni különböző hordókon és magaslati dobogókon". Férfiasan bevallom: dobogóm nincs, de van saját hordóm, a feleségem falujában tartjuk, a pincében. Nem álltam rá, de amikor egyszer küküllőmenti jókedvem támada, igencsak meglovagoltam. Mit mondjak: módfelett megzabosodván csillagokat rúgva szárnyalt velem, mint valami fősodorba kavarodott, kánonbosszantó, a Parnasszus everesztes csomolungmáját rakétázó tüzes vidéki Pegazus. 1 Cseke Gábor: Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009. Bővített változat. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 1.Falunap KőröspatakonEmléktábla-avató, díszpolgári cím Szombaton falunapot tartottak Sepsikőröspatakon. A negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen a helyiek mellett részt vettek a község magyarországi testvértelepüléseinek képviselői is. Megnyitó beszédében Kisgyörgy Sándor polgármester nyilvánosan is köszönetet mondott a lakosságnak, hogy a választáson kifejtett álláspontjukkal lehetővé tették, hogy folytassák a munkát. A testvértelepülések vezetői – Herczeg Zsolt, Mezőtúr, Tóth István, Gárdony és Csór Zoltán, a dél-dunántúli Somogygeszti polgármesterei – ugyancsak örömüket fejezték ki a választási eredmények kapcsán, és a további jó együttműködés reményében meghívták településeikre nemcsak a vezetőket, hanem a falu lakóit is. Hogy ez nem afféle ünnepi szólam, azt az is mutatja, hogy tizenegy gárdonyi gyerek éppen tegnap fejezte be egyhetes kőröspataki nyaralását, és hazafele együtt utaznak azokkal a fiatalokkal, akik viszont Gárdonyban ugyancsak egy hetet „cserenyaralnak”. A gyerekeket itt is, ott is családoknál szállásolják el, így lesz élő a testvértelepülési kapcsolat – mondta Kisgyörgy Sándor. Még az ünnepség előtt emléktáblát avattak dr. Asztalos György szülőházán. A kőröspataki születésű, 1975-ben elhunyt jogász hosszú időn keresztül Mezőtúr város jegyzője volt. A falunapon a Kőröspatak díszpolgára címet adományozták a faluban született Mészely József, Mosonmagyaróváron élő gyermekvers-író, költőnek. A programot a Recsenyédi-család (Hanna, Attila és Hunor) látványos lovasíjász produkciója nyitotta meg, majd huszárbemutató következett. Az önkéntes tűzoltók bemutatója után felléptek a helyi gyerekek és fiatalok, és nem mAradt el a tűzijáték és utcabál sem. Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 19.Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénélÚjabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére. A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották. A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról. A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat. A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták. A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte. A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik. Veres Réka Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
