|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tolnay István 2010. március 24.Markó: Az egyházak szólhassanak bele a felekezeti iskolák működésébeÁrpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium, Az új oktatási Gyimesfelsőlok törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki kedden, Kolozsváron Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a találkozón, amelyre a magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a Szövetség oktatási szakemberei között került sor. A találkozón elsősorban az új oktatási törvénytervezetet, ennek az egyházakat, a felekezeti oktatást érintő részeit vitatták meg. Bevezetőjében Markó Béla elsősorban a Szövetség kormányzati szerepvállalásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: „kormányzati pozícióból rendelkezünk bizonyos eszközökkel, amelyek segítségével megoldhatunk függőben lévő ügyeket, felgyorsíthatjuk a restitúciót, befolyásolhatjuk, hogy számunkra kedvező döntések szülessenek bizonyos kérdésekben, annak ellenére, hogy a Szövetséggel szemben álló politikusok mindent megpróbálnak elkövetni annak érdekében, hogy gyengítsék azokat az eszközöket, amelyekre kormányzati szerepvállalásunk révén tettünk szert”. Bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia. Ennek vezetője, a román kormány miniszterelnök-helyetteseként ő maga lesz, így bízik abban, hogy kedvező döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintő kérdésekben. Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsősorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elő. Elmondta: az önkormányzatok iskolafenntartókká válnának, ugyanakkor valós döntéseket hoznának meg az iskolaszékek, amelyek egyharmadát az önkormányzatok, egyharmadát a szülők, egyharmadát a tanári kar képviselői tennék ki. Rendkívül fontos a decentralizációs szándék a finanszírozás tekintetében: fejpénz lenne gyereklétszám szerint, minden gyerek után járna egy bizonyos összeg, ebből állna össze a fizetésekre, az iskolák működésére szánt alap. Ez bizonyos kockázatot jelenthet a kis gyereklétszámmal működő intézményeink esetében, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök-helyettes. „Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar, vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó. A felekezeti oktatás kapcsán a Szövetség vezetője kiemelte, hogy az elkövetkező időszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérően, ne csak a kötelező oktatás végét jelentő kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben. „A döntések decentralizációjánál ki kell találnunk egy olyan döntési mechanizmust, amelyben helyet kap az egyház is: meg kell néznünk, hogy a szülők, a tanárok, az önkormányzat mellett hogy kerülhetnek be az iskolaszékek összetételébe az iskolafenntartó egyházak” – fogalmazott. Ezt követően az egyházak vezetői, oktatási tanácsosai felvázolták azokat az intézkedéseket, amelyek fontosak lennének a felekezeti oktatás szempontjából. A törvényben elvi különbséget kellene tenni a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetővé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal működhessenek. Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a működő iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola működésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben. Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetőség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelő vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa. Markó Béla szövetségi elnök mellett az RMDSZ részéről a tanácskozáson részt vett: Király András oktatásügyi államtitkár, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Szép Gyula művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnök, Kötő József képviselő, a Képviselőház oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának alelnöke, Bokor Tibor szenátor, a Szenátus oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának tagja, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos és Veres Valér felsőoktatási tanácsos. Az egyházak részéről jelen volt Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Fodor József, a Nagyváradi Római-Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Szilvágyi Zsolt, a Temes-Csanád Egyházmegye vikáriusa, Andrássy Benedek, az Erdélyi Unitárus Egyház tanügyi tanácsosa, Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. RMDSZ-tájékoztató. Forrás: Erdély.ma 2010. április 17.Egy mai szekusmódszer – Az átvilágítást ellenzők módszereit ismertettékAz átvilágítás folyamatát rengeteg akadállyal igyekeznek az azt ellenzők gátolni, mi több, támadássorozatokat indítanak a lusztráció iránt elkötelezett személyek ellen. A szembenézés a múlttal jeligéjű sorozat legújabb sajtóértekezletét tartotta tegnap Nagyváradon TŐKÉS LÁSZLÓ európai parlamenti képviselő. A támadássorozat példája az, ahogy Tolnay István nevével visszaéltek. A református egyházkerület előadótanácsosa a múlt héten értesült arról, hogy valaki még 2008 decemberében levelet küldött a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) alelnökének, Virgiliu Leon Ţârăunak. A villanypostán elküldött üzenetben többek között az országos átvilágító testület akkori elnökét, Csendes Lászlót vádolták meg a Tőkés László akkori püspökkel való összejátszással. Az e-mailt egy olyan címről küldték el, amelynek elnevezése azt sejteti, hogy Tolnay István a létrehozója, egyébként alá is írták nevével a folyamodványt. A testület el is járt az ügyben. Válaszlevelet küldtek, ám azt Tolnay István nem kapta kézhez (bár postai úton érkezhetett). Az azóta megszerzett dokumentumokból viszont kiderül, hogy azt már a Partiumi Keresztény Egyetem alelnökének címezték. Így elképzelhető, hogy egy még korábbi levélben megfogalmazottakra válaszolnak. Tolnay István elmondta, hogy a levél a „több legyet egy csapásra” elv alapján íródott: amellett, hogy Tőkést, Csendest és őt magát valótlan színben akarták feltüntetni, egyben az egyházkerületet és az egyetemet is kompromittálni szerették volna. A kitűnő románsággal megfogalmazott irományban még arra is vigyáztak, hogy franciás fordulatokkal hitelesítsék a stílust (Tolnay István francianyelvtanár). Viszont a szerző gyűlöletéről és egészében a lelkiállapotáról a bőségesen és indokolatlanul alkalmazott felkiáltójelek (még az aláírás végére is biggyesztettek egyet) sokat elárulnak. M. T. R. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. május 6.Rovott múltú lelkészektől félti Tőkés a magyarságotÚj esélyt kapott a magyarság, hogy a jövőjét kedvezően befolyásolja a Fidesz–KDNP nagy arányú választási győzelmével – véli Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki azonban a kockázati tényezőkre is rámutatott. Szerinte ezek egyikét ma is az egykori román kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgói jelentik. A magyarországi kormányváltással kapcsolatban a határon túli magyarok politikai vezetői a közelmúltban többféle várakozást és reményt megfogalmaztak, sőt kívánságlistákat is összeállítottak. A megoldásra váró kérdések egyikét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vetette fel a két választási forduló között, a rendszerváltás és átvilágítás témakörében tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke azt mondta: „Addig nem teljesíthető ki a rendszerváltás, amíg nem vágjuk el azokat a szálakat, amelyek a kommunista diktatúrához kötnek.” A múlttal való őszinte szembenézés szükségességére alapozva a volt püspök figyelmeztetett arra: „A magyarországi kormányváltással a magyarság jövője új esélyt kapott, de a volt román kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgói kockázati tényezők maradnak a továbbiakban is. 1989 után több, egykoron a román titkosszolgálattal együttműködő személy települt át Magyarországra – és mi a garancia arra, hogy – amint egykoron a kelet-németországi Stasi-ügynökök – nem maradtak továbbra is a román titkosszolgálat alkalmazásában? – tette fel a kérdést Tőkés, aki szerint az átvilágításnak folytatódnia kell, habár rengeteg akadályt gördítenek útjába, sőt támadássorozatokat indítanak az átvilágítás iránt elkötelezett személyek ellen. Példaként említette a sajtótájékoztatón is megjelent Tolnay István előadó-tanácsos, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetőtanácsának alelnöke esetét. Tolnay ugyanis megdöbbenéssel értesült arról, hogy nevében, fiktív e-mail címről a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) alelnökéhez, Virgiliu-Leon Tarauhoz fordultak ismeretlen személyek. A levélben egyebek közt az CNSAS akkori elnökét, Csendes Lászlót vádolták meg a Tőkés László akkori püspökkel való összejátszással. A CNSAS hivatalos, aláírt és lepecsételt válaszlevelét ellenben Tolnay István nem kapta kézhez, az informális úton megszerzett dokumentumokból viszont kiderül, hogy azt már a PKE alelnökének címezte Tarau alelnök. A levél nem a 2008. december 8-án megfogalmazott „vádakra” válasz, hanem úgymond egy másik, 2008. november 12-én kelt elektronikus levélre hivatkozik, amelyet „szokatlan panaszlevélnek” nevez. Ezek szerint létezik egy másik rágalmazó levél is, amely – látszólag – egyetemi körből indulhatott ki, ezért címezték a választ „Tolnay Istvánnak, a PKE alelnökének”. Avagy: ugyanazt a levelet kétszer is elküldték? – kérdezett rá Tolnay. A tanácsos szerint a diverziós levél a „több legyet egy csapásra” elv alapján íródott: amellett, hogy le szerették volna járatni Tőkés Lászlót, Csendes Lászlót és őt, egyben mind az egyházkerületet, mind pedig a PKE-t kompromittálni akarták. A kitűnő románsággal megfogalmazott irományban még arra is vigyáztak, hogy franciás fordulatokkal hitelesítsék a stílust (Tolnay István francia nyelvet oktat), igaz, a bőségesen és indokolatlanul alkalmazott felkiáltójelek (még az aláírás végére is biggyesztettek egyet) sokat elárulnak írójuk lelkiállapotáról – a gyűlöletről, ahogyan a tanácsos fogalmazott.A Securitate „búvópatakszerű” továbbélése ellen főleg 2005 óta ádáz harcot folytató Tőkés László április közepi közleményében utalt az általa tavaly megkezdett egyházi átvilágításra, amely az idén tovább folytatódott. Márciusban az erdélyi protestáns egyházak szoros együttműködésre léptek közös múltjuk megismerése és az egyházi élet megtisztulása céljából, és Szakmai Egyeztető Fórumot hoztak létre (amelyben a római katolikusok nem kívánnak részt venni). A református egyházban a CNSAS szerint 2008-ban 16 lelkészről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. Az utóbbi időben azonban az átvilágítási folyamat országosan – is – megtorpant. Mégis, további kilenc lelkészről derült ki ügynökmúltja. Az érintettek közül többen már meghaltak, mások még mindig aktív, nem egy esetben vezető szerepet töltenek be az egyházi életben.Tőkés László szerint az átvilágítás folytatása súlyos ellenállásba ütközik, és sokan éles ellentámadásba lendültek, illetve különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását, főként az-után, hogy a volt református püspök – megmutatva az érem másik oldalát – a Securitate tartótisztjeinek a listáját is közzétette. Az idén februárban Tőkés Lászlót levélben kereste meg egy hódmezővásárhelyi református egyháztag, iskolaügyi képviselő és egyes, „Romániából áttelepült egyházi személyek” kétes múltjára hívta fel a figyelmet, több társa nevében is azon „óhajuknak” adva hangot, hogy: „Szeretnénk az egyházi élet megtisztulását, és szeretnénk a tisztánlátást.”„Való igaz, az elmúlt években igen sok rovott múltú református lelkészünk telepedett át Magyarországra (…) Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt hordoznak” – figyelmeztetett Tőkés László. Az értelmiséget is behálózták. A román értelmiséget és szellemi elitet át meg átszőtte a kommunista titkosrendőrséggel fenntartott kapcsolata – írta hétfőn az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap. Példa erre a neves irodalomkritikus és elemző, Adrian Marino, akit a CNSAS bizonyítékai szerint már 1969-ben beszervezett a Securitate. Marino rendszeresen utazhatott Nyugatra, hogy bizonyítsa: a román értelmiség szabad. Feladata volt, hogy elszigetelje a párizsi román szellemi emigráció két kiemelkedő tagját, Monica Lovinescut és Virgil Ieruncát, akiknek nagy sikerű műsora a Szabad Európa Rádióban sok borsot tört Nicolae Ceausescu orra alá, és Románia ellen hangolta a Párizsban élő Emil Ciorant, illetve az amerikai egyetemeken előadó Mircea Eliadét. Marino összeférhetetlen természete azonban nem tette ideálissá az együttműködést, s végül a Securitate törölte az ügynöklistáról. (MH) Kristály Lehel Magyar Hírlap 2010. június 27.Lezártak egy korszakotNagyvárad - Pénteken a KREK védnökségével és a PUPA szervezésében fórumra került sor a református egyházkerület székházának dísztermében, melyen Tőkés László EP-alelnök tekintett vissza püspöki szolgálatára. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével és a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) szervezésében zajlott fórumon szinte zsúfolásig megtelt a KREK székházának díszterme. Az előcsarnokban a Tőkés László eddigi tevékenységét bemutató kiadványokat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni, a rendezvényre pedig meghívást kaptak a tavaly visszavonult egyházfő más helységbeli küzdőtársai, barátai is. Az emlékezésre való ráhangolódásképpen ugyanakkor archív fényképeket vetítettek a falra. Az egybegyűlteket Hermán M. János teológus, egyetemi lelkipásztor köszöntötte, magyarul és románul egyaránt. Ezután Kovács Zoltán főgondnok elevenítette fel az 1989-es fordulat utáni történéseket, azt az időszakot, amikor stratégiát és programot kellett szabni az egyháznak. Beszédében azt emelte ki, hogy a volt püspök mindig rávilágított a lényegre, az egyenes szókimondás embere volt még akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket váltott ki. Tolnay István előadótanácsos, a PUPA kurátora tanügyi szemszögből tekintett vissza az elmúlt két évtizedre. Úgy vélte: a KREK kezdeményezőként és helyzetteremtőként lépett fel, együtt tudott lélegezni kettős kisebbségben élő híveivel. Levetítették az interjút A köszöntő- és méltató beszédek után levetítették azt az interjút, melyet Gergely Gizella készített Tőkés Lászlóval a Duna Televízió számára eddigi közéleti tevékenységéről. Ezután a tavaly visszavonult püspök nyilvános párbeszédet folytatott újságírókkal, Rais W. István, Dénes László és Fábián Tibor főszerkesztőkkel, valamint Gazda Árpád főmunkatárssal. A körülbelül másfél órás beszélgetés kezdetén szóba került az az időszak is, amikor Tőkés Lászlót fiatal lelkipásztorként még antiklerikális és antiepiszkopális gondolatok foglalkoztatták, majd természetesen az 1989 utáni történésekre terelődött a figyelem. A volt egyházfő úgy vélekedett: a két évtizede folyó fárasztásos politika eredményeképpen erőtartalékaink kifogyóban vannak. “Megtörténhet, hogy hiába álmodozunk az igéret földjéről, nem leszünk képesek rá, hogy átlépjük a Jordánt, mert sehol sincs megírva, hogy sikerülni fog”, fogalmazott. Hozzátette: bár számos eredményt elértünk, a befektetett energiát figyelembe véve nem lehetünk elégedettek. A kezdeti lendület megtorpant, “ahhoz, hogy megéljünk, többre van szükség”. Aggasztó, hogy mindenütt gondban vannak a határon túli magyarok, az egyházi téren is elhidegültek a kapcsolatok, “saját gyarlóságunk és a titkosszolgálati manipuláció pedig oda vezetett, hogy a magyarság szétesett és megosztott”. Meglátásában ugyanakkor most az út felénél járunk, és kedvező jelek (magyarországi változások, európai lehetőség) mutatkoznak arra, hogy ebből a helyzetből kilábaljunk, ehhez azonban összefogásra van szükség. Erkölcspolitikát folytat Püspöki tevékenységéről szólva Tőkés László fontosnak tartotta kiemelni: nem olyan értelemben diktált dokumentumokat vagy munkatempót a munkatársainak, hogy a szava parancs volt, hanem adekvált módon szerette megfogalmazni a határozatokat, s erről akarta meggyőzni a közgyűléseket is. “A parancsuralmi kormányzás haszontalan, mert visszaüt”, közölte. Sokan azzal vádolják, hogy önkényesen meghosszabbította a mandátumait, azonban a valóságban az történt, hogy akaratán kivül, menet közben változtak a törvények, hangsúlyozta. Mások azért kritizálják, mert egyaránt foglalkozik egyházi és politikai ügyekkel is, de annyi baj legyen, ha néha túlságosan összekeveri a kettőt, mert “szekularizált világunkra ráfér a keresztvíz”. Meglátásában egyébként ő erkölcspolitikát folytat , mert “Erdély és a népünk ügyét nem lehet száraz politikai ignoranciával kezelni”. A volt püspök ugyanakkor arra figyelmeztetett: MSZP-s és SZDSZ-s veszély van a református egyházban (titkosszolgálati múltak, liberális- individualista magánkegyesség), ezért sem lényegtelen, hogy milyen utat követünk, ki következik a sorban. Vita a KAT-ról Amikor az újságírók az RMDSZ-ről kérdezték, az EP-alelnök az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) aznapi, marosvásárhelyi összejövetelét említette. Megítélésében szinte szakításra került sor, végül mentették a menthetőt, s abban állapodták meg Markó Bélával, hogy Tusványoson folytatják. A vita tárgyát a Kulturális Autonómia Tanács képezte, Tőkés László szerint az oportunista RMDSZ egypártrendszerben gondolkodik, azt szeretné ugyanis, hogy a KAT a saját intézménye legyen, s csupán magának vindikálná a pénzelosztás felelősségét. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2010. június 28.Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetbenA pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt. Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak. A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István. Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával. A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre. Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza. Megyeri Tamás Róbert Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. július 12.Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a nagyváradi Központi EP-Irodában. A sajtótájékoztató kiemelt témája a Verespataki bányaügy volt Janez Potoćnik európai biztos állásfoglalásának összefüggésében. Tőkés László EP-alelnök ez ügyben kiadott Nyilatkozatát mellékeljük. A sajtótájékoztató másik témája az átvilágítási folyamat volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyfelől a Román Parlament által elfogadott, de az Alkotmánybíróság által elkaszált átvilágítási törvénynek az erdélyi magyar kistársadalmunkra való önkéntes alkalmazását sürgette, másfelől örömmel nyugtázta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága múlt héten döntött hat dosszié ügyében (három lelkipásztorról mondták ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval). Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. A vonatkozó Közleményt és mellékleteit csatoljuk.K Ö Z L E M É N Y Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.). Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé. A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi. A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen. Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába. A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson. Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta. Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt. Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti. Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait. Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása. Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának. Nagyvárad, 2010. július 12. Tőkés László az EMNT elnöke EP-alelnök Kötelezettség-vállalás Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42. Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak. Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá. 1976.06.29. Beszterce /Balogh Béla/ Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája 2010. október 1.Tanévkezdés a jubileum jegyébenA Nagyvárad-Újvárosi református templomban tartott péntek délelőtti ünnepélyes tanévnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a tizedik egyetemi tanév a Partiumi Keresztény Egyetemen. Pénteken délelőtt ünnepélyes tanévnyitóra került sor a Partiumi Keresztény Egyetemen. Idén – jubileumi év lévén – a tizedik generáció kezdheti el tanulmányait a Sulyok István Főiskola jogutódjaként megalakult, immár államilag is elismert tanintézet falain belül. A tanévnyitó alkalmából mintegy háromnegyedig megtelt a Nagyvárad-Újvárosi templom, többségében elsőévesek, az egyetem oktatói és a meghívottak töltötték meg az istenháza padsorait. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök hirdette az igét a Zsoltárok könyve 91 fejezetének 9-12 versei alapján. Az úgynevezett tanító zsoltárban Isten pedagógiája érvényesül, mely mindennapi életünk meghatározója kell legyen. Az igei szakaszok azt az üzenetet hordozzák, hogy ha életünkben a bizonytalanság lesz úrrá, akkor is ott lesz egy kéz, mely felemel oltalmat nyújt és vezet. Hermán M. János köszönte meg az igehirdető szolgálatát, majd üdvözölte név szerint is a meghívottakat. Fogadalom-tétel Tolnai István, előadó-tanácsos, a PKE megbízott elnöke történelmi visszatekintője során arra hívta fel az elsőévesek figyelmét, hogy legyenek méltóak az egyetem örökségéhez, hiszen kitartó munka és hit kellett ahhoz, hogy PKE elnyerje azt a szerepét, amit jelenleg betölt. János Szatmári Szabolcs rektor ünnepi beszédében arra buzdította az új hallgatókat, hogy legyenek önállóak, ambiciózusak, szorgalmasak. Lássák meg az egyetem adta lehetőségeket és ne tartozzanak azon egyetemisták csoportjához, akik úgy akarnak eredményeket elérni, hogy közben nem tesznek semmit érte. A rektor hivatalosan is bejelentette, hogy az új tanévben hozzálátnak az új főépület építéséhez. A továbbiakban ünnepi beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői is: Mátyás Attila az evangélikus, Szabó Ervin a római-katolikus, Buzogány-Csoma István az unitárius egyház nevében. Dávid László, a Sapientia rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulás nem szégyen viszont a tudatlanság az. Az ünnepi hangulatot emelte két másodéves zene szakos hallgató illetve Kristófi János orgonaművész közreműködése. Szilágyi Mátyás főkonzul levelét Hermán M. János előadó-tanácsos olvasta fel. A tanévnyitó utolsó részében Ráksi Lajos, új egyetemi lelkész köszöntötte a hallgatóságot. Elmondta: örül, hogy immáron tagja lehet a Partiumi Keresztény Egyetem közösségének. Végezetül az elsőévesek hangos szóval fogadalmat tettek, hogy hűek lesznek az egyetem által szem előtt tartott keresztény és nemzeti értékrendhez. A mintegy két órás ünnepség nemzeti imánk eléneklésével zárult. Mészáros Tímea, erdon.ro 2010. október 28.Tíz éves a Partiumi Keresztény Egyetem20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt. Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme. Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn. Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel. A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja. Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált. A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata. A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel Duna Televízió, Erdély.ma 2010. november 17.Főhajtás a Tündérkert megteremtője előtt Nagyváradon isNégyszázharminc esztendeje, 1580. november 15-én született Marosillyén Bethlen Gábor, az az erdélyi fejedelem, akinek uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik a történelemben. Halála napja is november 15-ére esett, 1629-ben. A diplomáciai érzékéről, politikai rátermettségéről, sokoldalú műveltségéről híres egykori uralkodóra emlékeztek Nagyváradon is, a tegnap már másodjára. Ugyanis az RMDSZ réti körzete kedden délután koszorúzott, a Partiumi Magyar Művelődési Céh pedig tegnap délelőtt. Előbbi az évforduló másnapján, utóbbi a harmadnapján. Ami a tegnap megtartott emlékünnepséget illeti, tartalmát tekintve elmondhatjuk, igen érdekes és színvonalas volt, talán ezért is megérte volna, hogy úgy szervezzék meg, hogy minél több váradi magyar vehessen részt rajta. A megemlékezés a nagyváradi református püspöki palota dísztermében kezdődött délelőtti órában, zömmel egyetemisták előtt. Barabás Zoltán, a PMMC igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót Fleisz János történésznek, aki Bethlen Gábor és Erdély címmel tartott igen érdekes előadást. Mintegy időutazásként elevenedett meg a hallgatóság előtt a nagyfejedelem kora és személyisége, azok a korabeli történések, amelyek során a háborúk dúlta erdélyi fejedelemségből sikerült egy nyugodt, gazdaságilag stabil „Tündérkertet” létrehozni. Fleisz beszélt Bethlen azon törekvéseiről is, amelyek segítségével az megszilárdította azokat az iskolaalapítási törekvéseket Erdélyben, amelyek alapját Báthory István egykori fejedelem és lengyel király alapozta meg, aki létrehozta Kolozsváron az erdélyi jezsuita egyetemet. Bethlen nemcsak a jezsuiták messze földön elismert oktatási módszereit pártolta, hanem valamennyi erdélyi felekezetnek és nemzetiségnek is segítségére volt. Európában először ő adott menedéket és letelepedési jogot például a zsidóknak, s ő alapított Gyulafehérváron román nyelvű érsekséget. Váradhoz különösen erős szálak fűzték, Fleisz erről is sok érdekes dolgot ismertetett. A második előadást Pálfi József református lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszéke vezetője tartotta meg, Bethlen Gábor oktatáspolitikája címmel. Az előadó beszélt a korabeli erdélyi oktatásról, az egyetemek megalapításáról, kiemelve Bethlen azon törekvését, hogy létrehozza Erdélyben a szellemi arisztokráciát, a műveltség fegyverével övezett társadalmi réteget. A tiszteletes igen találóan rámutatott arra is, hogy két nagy uralkodó, Bethlen és Báthory István testamentuma az, ami mindmái napig „az erdélyi megmaradás programja”, ahogy ezt több mai történész megállapította. Bethlen Gábor uralkodását üzenetként kell felfogni, zárta előadását Pálfi, egyfajta reménykeltő üzenetként, amely a mai erdélyieknek azt bizonyítja, hogy bármilyen bajból ki lehet menteni az országot, ha a vezetők hisznek Istenben, és nemzetüket szolgálják. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – hangzott el a nagyfejedelem híres jelmondata. Ezt követően Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem tanügyi előadó-tanácsosa is szólt pár szót, szavait főleg a jelenlévő diákokhoz intézte, figyelmeztetve őket, hogy Bethlen politikai és gazdasági tanításai a mai modern időkben is megállják helyüket. Ezek után elénekelték a Himnuszt, majd a szervezők átvonultak a Schlauch kertben, a mai Petőfi parkban található Bethlen-szoborhoz, ahol Meleg Vilmos elszavalt két Arany János-költeményt, majd a jelenlevő egyházi és civil szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, a tegnapelőtt elhelyezett koszorúk mellé. Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma 2010. december 3.Sikeres volt a párhuzamos képzésKedden délután tartották a turisztikai szakemberek képzéseinek záró konferenciáját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az egyéves EU-s pályázati projekt (Best practice gyakorlatokra alapozó panziós-falusi vendéglátó és idegenvezető képzések előkészítése és lebonyolítása a határtérség turizmusáért) keretében a szegedi partner, a Katedra Alapítványi Szakképző Iskola dolgozta ki a két képzés tananyagát, azokat átültette a romániai viszonyokra is, valamint mindkét intézményben indult egy-egy osztály. Nagyváradon a nyár végén hirdették meg a felvételit az első ilyen jellegű felnőttképzésre, és három hónapos intenzív kurzuson vettek részt a hallgatók. Pajzos Csaba, a projekt vezetője nyitotta meg az eseményt; a program ismertetése után Tolnay István, a PKE vezetőtanácsának megbízott elnöke vette át a szót, aki tolmácsolta a vezetőtanács elnökének, az EU-parlament alelnökének, Tőkés Lászlónak az üzenetét is. Tolnay felidézte a húsz évvel ezelőtti iskolaalapítást, a tanintézmény fejlődését, valamint az egyetem határon átnyúló pályázati lehetőségeit is említette. Majd János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora köszöntötte az egybegyűlteket, aki a pályázatot, aminek számos pozitív vonzata volt, mindenképp jó tapasztalatként értékelte. A köszöntések sorát Bíró András Csaba, a közgazdaságtudományi kar dékánja zárta, aki kiemelte: idővel tudják majd felmérni a hallgatók, mit is nyertek ezzel a képzéssel. Pajzos számolt be magáról a projektről, köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki a pályázat megvalósításában segített. Kiemelte Szakáli István Loránd segítségét, aki egy ideig projektvezető is volt, és a pályázati dokumentációt állította össze a szegedi Kabódi Istvánnéval, aki a tananyagokat dolgozta ki. Pajzos elmondta, a projekt fő célja az itteni szakemberek, trénerek kiképzése volt, akik majd tovább tudják adni a tanultakat; máris érkeztek ilyen irányú megkeresések a Fekete-Körös völgyéből és az Érmellékről is. Végül Habina Péter, a szegedi iskola vezetője részletezte a képzés fő ismérveit. A két szakirányon összesen tizennégy (kétezer oldalnyi) tananyag és tizenkét oktató CD készült el, melyeket több nyelvre is lefordítottak, illetve az egyetem rendelkezésére bocsátottak. Minden nehézség, akadály ellenére is úgy érzi, sikeres volt a kurzus, Szegeden több mint húsz fő vizsgázott, Nagyváradon pedig majdnem hatvan. A beszámolókat követően átadták az okleveleket, majd az egyetem előcsarnokában ma és holnap még megtekinthető kiállítást nyitottak meg. A tárlat anyaga Érmihályfalváról érkezett: falusi tájházakat és kiállítóhelyeket mutat be a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégióból. Freund Emese, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 21.Könyvbemutató és lelkész-beiktatás az Új Ezredév Református KözpontbanMegemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál A forradalom 21. évfordulója alkalmából Újvárossy Ernőről emlékezett meg vasárnap délután Tőkés László EP-alelnök, Hermán János és Tolnay István egyházkerületi tanácsosok, Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet néhány tagja a temesvári forradalom első halottjának kopjafájánál, az erzsébetvárosi temetőben. A temetői áhítat során Hermán János egyháztanácsos felidézte az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembere, Újvárosi Ernő helytállását, aki a folyamatos zaklatások ellenére kiállt egyháza mellett és mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében. Halálának valódi oka máig ismeretlen, 1989. szeptember 18-án találták meg a holttestét a városszéli erdőben. Néma tüntetéssé alakult temetésén Farkas Árpád Avaron című versét idézték („Orra bukva az avaron / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni”) A megemlékezés résztvevői a kegyelet koszorúját helyezték el Újvárossy Ernő kopjafájánál. A megemlékezések az épülő Új Ezredév Református Központban folytatódtak, ahol Tőkés László EP-alelnök részvételével mutatták be G. Mátyus Melinda Színről színre – A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben című kötetét. A kötetből Balázs Attila színművész, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvasott fel részleteket, Czári Tibor zeneszerző élő zongorajátékától kísérve. G. Mátyus Melinda könyvét Demeter Szilárd mutatta be, aki szerint a Színről színre című kötetben a református gyülekezet tagjainak személyes történeteiből mozaikszerűen áll össze az 1989-es forradalom története. A könyvbemutatót követően ünnepi istentisztelet keretében került sor Gazda István lelkipásztor beiktatására. Igét hirdetett és a beiktatási szolgálatot elvégezte Tőkés László. A rendhagyó módon csak 12 év után beiktatott templomépítő lelkipásztort köszöntötték az egyházkerület és az egyházmegye jelenlevő lelkipásztorai, a történelmi egyházak, az RMDSZ és prefektusi hivatal képviselői. A jeles vendégek ez alkalommal meglátogatták az épülő Új Ezredév Református Központnak, a gyülekezeti teremnek is otthont adó E épületét. Tőkés László ez alkalommal kijelentette: reményei szerint a temesvári forradalom 25-ik évfordulóján (2014 decemberében –szerk.) sor kerülhet a Makovecz Imre által tervezett temesvári Református Központ felavatására. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) 2011. január 17.Erdélyország őrzi hamvait, élteti örökségét – Toró Tibortól búcsúztak barátai és tisztelőiKicsinek bizonyult a terem, ahol péntek délután megtartották azt a rendezvényt, amelyen a múlt év októberében elhunyt Toró Tibor professzortól vettek búcsút barátai, tisztelői. A neves atomfizikus és tudományfilozófus-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója volt annak megalakulásától. Végrendeletében a bánsági polihisztorként is emlegetett, de gyökereiben székely (pontosabban udvarhelyszéki) tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének, lelkének kedves erdélyi és partiumi helyeken szórják szét, így Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak, és ahová számos szép emlék kötötte. Ezt a végakaratot teljesítették pénteken. Tolnay István egyetemi tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadótanácsosa és világi főjegyzője köszöntötte az emlékezőket, köztük az elhunyt tudós családtagjait, a megjelent díszvendégeket, a néhai professzor szép számmal összegyűlt tisztelőit. Toró Tibor Erdélyország iránt érzett hitvalló szeretete közismert volt, erről a legtöbb hozzászólásban is említést tettek. A nemzetközileg elismert tudós a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként, de nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként is jeleskedett. Élete végén József Attila kozmosz- és anyagszemléletét is kutatta. Tolnay István köszöntése után János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott beszédet, majd Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Sapientia Hungariae Alapítvány kurátoralevelét Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője olvasta fel. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke emlékelőadást tartott. A felszólalások között Varga Vilmos színművész szavalt az elhunyt professzor kedves versei közül, többek között Kányádi Sándor Űrsorompó című versét mondta el, amelyet a nagy erdélyi költő Torónak ajánlott. A rendezvényen felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője is, aki kiemelte, hogy Toró Tibor munkássága az egész magyar nemzet közös kincse, egy olyan hagyaték, amelyet kötelességünk megtartani és átörökíteni a következő nemzedékeknek. Toró professzor beteljesítette azt, ami egy tanár, egy tudós igazi küldetése: alkotott és átadott, így gyarapítva a nemzet tudományos és kulturális kincsestárát, mondta az államtitkár-helyettes. Szót kapott Dávid László egyetemi professzor, a Sapientia EMTE rektora és Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a Sapientia Hungariae Alapítvány titkára is. Mindketten mint egykori barátok, kollegák méltatták az elhunyt professzor munkásságát és nem utolsósorban emberi nagyságát. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsának elnöke református lelkészhez méltóan emlékezett egykori barátjáról, köszöntve a Toró családot s ezzel párhuzamosan az egész erdélyi magyarságot, hiszen Toró professzor Erdély iránt érzett szeretetének örökségeként az egész erdélyi közösség egy nagy családnak számít. Toró Tibor öröksége, tudományos, irodalmi munkássága egy olyan staféta, amely tartásra, emberségre kötelez bennünket, s a nemzeti folytonosságot ezzel az örökséggel is erősíteni kell, emelte ki beszédében Tőkés. Toró T. Tibor, az elhunyt egyik fia az emlékezések után megköszönte valamennyi megjelentnek, hogy tisztelettel adóztak édesapja emlékének, majd a jelenlevők levonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának, azaz a református püspöki palota belső udvarára. Itt Tőkés László áldást kért az elhunytra, és közös imádkozás után annak végakarata szerint fiai szétszórták hamvai egy részét az egyetem udvarán. Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. február 9.Magyar támogatás az erdélyi magyar tudományegyetemi hálózatnakVisszaállította a magyar kormány az erdélyi magyar tudományegyetemi hálózat támogatására szánt keretet. Ezt a Partiumi Keresztény Egyetem vezetősége jelentette be. Az előző magyar kormány jelentősen csökkentette a támogatást, ettől az évtől ez újra 2 milliárd forint. Félévi vizsgák a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakán – a hiánypótló képzés idén indult. 30 helyre 85-en jelentkeztek. „Szerintem itt most elég sokat kell teljesíteni" – mondja egy hallgató. „Szeretnék magyartanár lenni, volt egy nagyon jó magyartanárnőm a líceumban és ő inspirált – mondja másikuk". A képzést a hallgatók igényeihez igazították. Flóra Gábor a Partiumi Keresztény Egyetem kancellárja elmondta: „A tanárképzés, a tanítóképzés alapjainak a megteremtése valamint a magyar kultúra és civilizáció, a keresztény kultúra körébe tartozó diszciplinák fejlesztésével és a szakirányok megtervezésével ezekre a szempontokra, prioritásokra vagyunk tekintettel". Ez pedig már az új épületszárny látványterve. Várhatóan már a nyáron elkezdik építeni. Tolnay István a Partiumi Keresztény Egyetem vezető tanácsának megbízott elnöke hozzátette: „Olyan épületet gondoltunk, amely elsősorban az oktatást segíti, tehát, pl. mostan, jelen pillanatban hiányoznak a nagy amfiteátrumok, a nagyobb termek, ahol a nagyobb létszámó évfolyamok is elférnének". Az idén rendelkezésre álló, 100 millió forintból megkezdik az alapozást. Kell a hely: idén 955 diákja van a nagyváradi magyar egyetemnek. A legtöbb hallgató bölcsész, a magyar szak mellett a vizuális média és közgazdaság is népszerű. Duna Tv. Erdély.ma 2011. március 25.Három egyetem, két ország, egy sikerKét napos nemzetközi konferencia helyszíne Nagyvárad. A nagyszabású értekezés három felsőoktatási intézmény szervezésében zajlik és témája az Európai, nemzeti és regionális identitás. Péntek reggel kezdődött és ma este ér véget Nagyváradon, a Ramada Szállodában az a nagyszabású konferencia, melyet három felsőoktatási intézmény, a Partiumi Keresztény Egyetem, mint vezetőpartner, illetve a Nagyváradi Állami Egyetem és a Debreceni Egyetem, mint társpartner közös szervezésében valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 program keretében. Az Európai, nemzeti és regionális identitás – elmélet és gyakorlat elnevezésű kutatási programban részt vevő öt kutatócsoport a kortárs filozófia és szociológia módszereinek ötvözésével vizsgálja a különböző típusú identitások kölcsönhatásának problémáját. Tudományágak találkozása A kutatás célja egy olyan elméleti keret kidolgozása amely lehetővé teszi az európai, a nemzeti és a regionális identitás egyazon fogalmi rendszerben történő értelmezését. További célkitűzés a román-magyar határ két oldalán elterülő négy északi megyében élő népesség reprezentatív feltérképezése, a két tudományág közötti együttműködés elmélyítése a reális helyzet értelmezése, a továbbfejlődés irányainak kijelölése és a várható tendenciák előrejelzése érdekében. A két nap során mintegy száz meghívott előadó tart majd plenáris előadást, a párhuzamosan zajló szekcióüléseken pedig körülbelül százharminc egyetemi kutató működik közre. Finnországtól kezdve Kazahsztánig, Kínától Kanadáig, a világ számos egyeteméről érkeztek résztvevők. Hivatalos megnyitó A péntek reggeli hivatalos megnyitón dr. Balogh Brigitta projektfelelős, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének vezetője, köszöntötte a megjelenteket. A köszönetnyilvánítás után felhívta arra a figyelmet arra, hogy Nagyvárad tökéletes helyszíne az európai, nemzeti és regionális identitásról szóló konferenciának, hiszen itt nagy hagyománya van a többnyelvűségnek, többnemzetűségnek. Bernáth Krisztina egyetemi adjunktus bemutatta a még 2009 végén startolt projekt részleteit. Köszöntőt mondott Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának megbízott elnöke, dr. Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Állami Egyetem rektorhelyettese, dr. Bujalos István a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa. A nagyváradi önkormányzat nevében Biró Rozália alpolgármester mondott köszöntőt. Mészáros Tímea. erdon.ro 2011. március 26.Az identitáshoz a legjobb hely Nagyvárad - Nemzetközi konferencia zajlikAz identitáshoz kapcsolódó témákról beszél közel száz előadó azon a nemzetközi konferencián, amely tegnap kezdődött Nagyváradon, a Ramada Szállodában, az Európai, nemzeti és regionális identitás – elmélet és gyakorlat elnevezésű kutatóprogram keretében. A közel másfél éves projekt 2009-ben kezdődött, és a Partiumi Keresztény Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem együttműködése révén valósul meg a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében. A megnyitón Balogh Brigitta projektmenedzser üdvözölte a jelenlévőket, örömét fejezve ki, hogy épp Nagyváradon köszöntheti a résztvevőket. Emellett köszönetet mondott az intézményeknek és a helyi önkormányzatoknak a támogatásért. Kifejtette, hogy ha európai, nemzeti és regionális identitásról van szó, akkor a résztvevők most a legjobb helyen vannak, megemlítve Várad történelméből, hogy több államhoz is tartozott, és hogy több nemzetiségű ember él itt együtt. Bernáth Krisztina projektasszisztens röviden ismertette a megközelítőleg háromszázezer eurós összértékű kutatási programot, melyben az egyetemek szociológus és filozófus kutatócsoportjai keresték a válaszokat az identitás és a multikulturalitás kérdéseire. Ezután Tolnay István előadótanácsos köszöntött a PKE vezetőtanácsának, illetve elnökének, Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének nevében a résztvevőket, Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Egyetem prorektora Cornel Antal rektor üzenetét közvetítette, Bujalos István pedig a Debreceni Egyetem részéről szólt, és mint a programban közreműködő csapattag, a találkozókhoz fűződő kellemes tapasztalatairól beszélt. Végül Biró Rozália nagyváradi alpolgármester köszöntötte a konferencia résztvevőit angolul, románul és magyarul is (a többi felszólalónak vagy tolmácsolták a köszöntését, vagy csak angolul szólalt fel az illető), kiemelve a helyi önkormányzatok (Debrecen és Nagyvárad) együttműködését, illetve a regionális identitás fontosságát az európai közegben. Plenáris ülések és párhuzamos szekcióülések zajlottak tegnap, s zajlanak ma is angol nyelven. Előbbire meghívott előadóik vannak, a szekciótémákra viszont a jelentkezők közül válogatták ki a világ számos pontjáról – Finnországtól Kazahsztánig, Kínától Lengyelországig – érkező előadókat, tudtuk meg Balogh Brigittától. A legtöbben persze romániai és magyarországi előadók lesznek. Szociológusok, filozófusok, antropológusok, kommunikációs szakemberek szólalnak fel, tehát valóban interdiszciplinárissá vált a projekt. Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. május 1.Tizenöt éves a magyar felsõfokú zenei képzés NagyváradonA Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) korábban egyházzene, mára zenepedagógiai tanszékének jubileumi ünnepe, 15 éves fennállása alkalmával szerveztek három napos találkozót az elsõ hét évfolyamon végzett hallgatók meghívásával a hétvégén. A program keretében pénteken sajtótájékoztatón beszélt Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi elõadó-tanácsosa, Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy, valamint Fodor Attila tanszékvezetõ a zenepedagógiai képzés, valamint a kórus múltjáról és jelenérõl. Brugós Anikó karnagy, tanár beszélt a találkozó apropójáról, többek között éppen tíz éve, hogy az egyetemi kórus amerikai turnén vehetett részt. Az 1996-ban indult egyházzenei szak elsõ évfolyama 2001-ben végzett, az ünnepi hétvégére a 2001-2006 között végzettek hetven százaléka, 35 diák jött el. Az eseményt szombat este jubileumi zárókoncerttel teszik még teljesebbé. Szeretnének minden évben rendezni találkozót, mondta Brugós, tavaly õsszel például Székelyudvarhelyen gyûltek össze a jubileumi ünnepség elõkészítésekor. Tolnay a tanszék építését, kialakulását elevenítette fel. Ez az a szak, ami leginkább hivatott továbbvinni az egyetem hírét, ahogyan tette azt eddig is, mondta. Még a Sulyok István Református Fõiskola keretében indították el az egyházzenei képzést, többek között azért, hogy legyen anyanyelvû zenei oktatás. A végzettek legnagyobb része itthon maradt, sokan kórust alapítottak, mások oktatnak. Továbbvittek egy keresztény szellemiséget és egyfajta táncházmozgalmat, az egyetem kis közösségébe szervesen beletartoztak, ami szintén fontos, sorolta az eredményeket az elõadó-tanácsos. Berkesi professzor a kórusról mesélt, melynek 1998 óta vezetõje. A Debrecenbõl érkezett karvezetõ a sikerekrõl, eredményekrõl számolt be. A jelenlegi tanszékvezetõ kiemelte: egy szak sikeressége a végzett diákok eredményein mérhetõ. A PKE-n mûködõ zenemûvészeti szak a legrégebbi a magyar nyelvûek közül Erdélyben a forradalom után, még ha csak röpke 15 éves hagyományra tekint is vissza. Ami Váradra vonzza a jelentkezõket az egyrészt a szakmaiságnak, másrészt az emberi tényezõnek köszönhetõ, vélekedett Fodor, jelenleg a három évfolyamon huszonöt diákjuk van (Marosvásárhelyen kevesebben, Kolozsváron ennél többen tanulnak a hasonló szakon). A jelenlegi tanári gárda az egyik legjobb a romániai magyar oktatásban, részletezte, 11 oktatóból 7 doktor. Tavaly óta akkreditált szakként mûködik, és - ha minden jól megy - idén mesterképzést is szeretnének indítani, mely a kortárs szemléletet helyezné elõtérbe. Ez körülbelül egy hónap múlva derül ki, hogy lehetséges-e, de már többen érdeklõdtek a képzés iránt, fejtegette Fodor. Kiemelte még a kiépült Erasmus-kapcsolatrendszerüket, illetve a Janus Pannonius Szakkollégium lehetõségeit. A három napos találkozón kóruspróbákon vettek részt az egykori diákok és kerekasztal-beszélgetésre is volt lehetõség a jubileumi koncertet megelõzõ napon. Freund Emese Reggeli �?jság Erdély.ma 2011. június 6.Búcsú az egyetemtõlBallagtak a sapientiások A hagyományhoz híven idén is többnapos rendezvénysorozat keretében búcsúztatta közel kétszáz végzõsét a hét végén a Sapientia marosvásárhelyi Mûszaki és Humántudományok Kara. A ballagási ünnepség elsõ mozzanataként csütörtökön délután az egyes szakok végzõsei a négy évig a Sapientia otthonaként szolgáló Deus Providebit Háztól kikocogtak a koronkai campusig, ahol tábortûznél szalonnasütéssel és hajnalig tartó bulival pihenték ki a szaladás fáradalmait. Tíz év tíz percben Pénteken már ünneplõbe öltözve jelentek meg a ballagók a Nemzeti Színház nagytermében, ahol ünnepélyes keretek között adták át nekik a díszokleveleket. A gálaesten elsõként dr. Hollanda Dénes szólalt fel, akinek a fáradságos munkája és kitartása eredményezte, hogy a magyar fiatalok Marosvásárhelyen felsõoktatásban anyanyelvükön tanulhatnak. A diákok körében nagy népszerûségnek örvendõ professzor már az elején megjegyezte: nem könnyû feladat eleget tenni a felkérésnek, hogy az elmúlt 10 év legjelentõsebb mozzanatait 10 percben összefoglalja. - Végre az álmunk valóra vált, olyan egyetemet hoztunk létre, amelyért Marosvásárhely magyar lakossága 1990-ben könyvvel és gyertyával vonult ki az utcára. A diákokkal együtt alakítottuk ki az egyetem arculatát a kezdetekkor, és lám, ma a diákok szerveznek mindent. Diákjaink mindig is be voltak vonva minden aktivitásba, ezért úgy érzik, hogy az egyetem az övéké. A siker fõ titka, hogy Sapientia közössége olyan, mint egy nagy család, a titkárnõk is úgy beszélnek a hallgatókkal, mint saját gyerekeikkel - fogalmazott a nyugalmazott dékán, majd atyai jóindulattal szólt a végzõsökhöz: - Vigyázzatok arra, hogy mindig egyenesek és becsületesek legyetek bármilyen körülmények között, mert az ember pillanatok alatt semmivé válhat, ha ezekrõl megfeledkezik. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere az elmúlt 20 év legnagyobb megvalósításának nevezte a Sapientia létrehozását Vásárhelyen. �?nmaguk, merész gondolataik felvállalására buzdította a végzõsöket, hiszen ha egykor nem vállalták volna fel a merész tervet, az önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen ma is csak álom volna. A Sapientia felnõtt A szó szerinti ballagási ünnepségre szombat délelõtt került sor az egyetem ünneplõbe öltöztetett koronkai campusában. A családias hangulatú rendezvényt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke nyitotta meg. - Nemrég a kommunikáció szakos hallgatókkal beszélgetve megkérdeztem, mi az, ami leginkább foglalkoztatja õket. Válaszaikból kiderült: az, hogy mi lesz velük, amikor elvégzik az egyetemet. 3 év alatt nem lehetett mindent megtanítani. Az alapfogalmakat igen. Nekünk az volt a feladatunk, hogy elindítsunk az élet útján, most ti kell kamatoztassátok az itt kapott alapot - fejtette ki beszédében Kató Béla. Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az egyetemi élet legszebb pillanatának nevezte a ballagást, ám beszédében a még fennálló nehézségekrõl is szólt. - Remélem, ez az utolsó alkalom, amikor ahelyett, hogy helyben államvizsgáznátok, hogy itt vennétek részt mesteri, doktori képzésen, máshová kell menjetek. A rektort Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai fõkonzulja, Pásztor Gabriella államtitkár, majd a nagytestvér a Partiumi Keresztény Egyetem nevében Tolnai István követte a felszólalók sorában. A történelmi egyházak részérõl �?tvös József református esperes, Oláh Dénes plébános, Papp Noémi evangélikus lelkész és Csécs Márton Lõrinc unitárius segédlelkész kérték Isten áldását a végzõsökre. A Hallgatói �?nkormányzat (H�?K) nevében Horváth Attila Zsolt szólt ballagó társaihoz. - �?rzelmeitek vegyesek. �?rzitek, hogy újra vágytok, de azt is, hogy hiányozni fognak a társak, a büfé, a közös bulik. De ne feledjétek, a Sapientia, mint egy nagy család, mindig hazavár - hangzottak a biztató szavak. Dr. Székely Gyula, a Mûszaki és Humántudományok Kar dékánja az eddigi félsikerek és elégtételek mérlegét vonta meg. Elégtételként említette, hogy tavaly beindult a közegészségügyi szak, ami országszinten csak itt mûködik, valamint a számos szakmai konferenciát, amelyeknek a marosvásárhelyi intézmény adott otthont. - Mondhatjuk, hogy a Sapientia felnõtt. Az elmúlt tíz év alatt a Sapientián meghonosodott a minõségre való törekvés, az önszervezõdés, a hagyományok tisztelete. Kívánom, hogy legyetek aktív véleményalkotó tagjai a társadalomnak - zárta beszédét a dékán, majd a tanszékek vezetõi vették át a szót. Menyhárt Borbála Népújság (Marosvásárhely) 2011. június 13.Megduplázódhat a hallgatói létszám�?j korszak kezdõdik a PKE életében Akár megkétszerezõdhet a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói létszáma az új alap- és mesterképzési szakok létrehozását, illetve az új székhely felépítését követõen - közölte az oktatási intézmény vezetõsége. �?j korszak kezdõdik a Partiumi Keresztény Egyetem életében, jelentette be Tõkés László, az Európai Parlament alelnöke, a felsõoktatási tanintézmény vezetõje a szombaton tartott ballagási ünnepséget követõ sajtótájékoztatón. Az egyetem, illetve annak jogelõdje, a Sulyok István Fõiskola alapítása óta, ez a harmadik korszak. Az Orbán-kormány hatalomra kerülése túlélést és felszabadulást hozott a magyar költségvetési alapokból mûködõ magánegyetemnek, mutatott rá Tõkés. Az új kezdet nem csak az anyagi válságból való kitörést, hanem új fejlesztéseket is lehetõvé tesz az intézményben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfelelõ stratégiai szintû lépések meghozatala után megkétszerezõdhet a hallgatói létszám, közölte az intézetalapító, majd hozzátette: Fontos, hogy ne csak materiális, hanem spirituális értelemben is fejlõdjünk. A Partiumi Keresztény Egyetem a következõ tanévtõl több új szak indítását tervezi úgy az alap, mint a mesteri szakokon. Az akkreditációs bizottság a közelmúltban hagyta jóvá a Vallástudományok mesteri képzés iratcsomóját, ugyanakkor a Bank és pénzügy elnevezésû alapszak akkreditálása is folyamatban van. Tervek között szerepel Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája (Tanítóképzõ) alapszak, továbbá a Vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, Zenemûvészet az audiovizuális kultúrában, a Képzõmûvészet - grafika - vizuális kommunikáció mesteri képzések beindítása is. �?jrainduló tanítóképzés Tõkés László kifejezte arra irányuló örömét, hogy Nagyváradon újra beindulhat a tanítóképzés, melyet egyoldalúan szüntetett be annak idején a román kormány. Megtudhattuk, hogy a közelmúltban több nemzetközi projektbe is részt vett az egyetem a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttmûködési Program 2007-2013 keretein belül. Ilyen az Európai, nemzeti és regionális identitás - elmélet és gyakorlat címû projekt, vagy a leginkább CEPEVIT-ként ismert, a debreceni MODEM-el közösen indított projekt. Tolnay István, a Vezetõtanács megbízott ügyvezetõ elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselõit, hogy az új oktatási törvény nem kedvez az egyházi oktatásnak. A törvény centralizáló jellegû, az állami egyetemek sémájára épülõ szövegében meg kell találnunk azokat a fogódzkodókat, amelyek a jövõben is biztosítják az egyetemalapítók jogkörét, egyházi alapítású egyetemünk keresztény szellemiségét - hangzott el. �?ppen ezért szükség van az egyetemi charta érdemi módosítására. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen konkrét változások lesznek az alapító okiratban, melyek érezhetõ változást hoznak a hallgatók szempontjából, Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes elmondta, hogy inkább az oktatók fogják ezt megérezni, ugyanis szigorodik a rájuk vonatkozó követelményrendszer. Tolnay István közölte azt is, hogy szeretnék hangsúlyosabbá tenni az egyetem keresztény szellemiségét. Végül arról értesülhettünk az intézetvezetõktõl, hogy a következõ tanévben ingatlan-felújításra és az új épület építésének megkezdésére is sor kerülhet. Mészáros Tímea erdon.ro 2011. június 14.Kezdõdhetnek a fejlesztések a PKE-nElballagott a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) utolsó olyan évfolyama, amelynek államvizsgái még más egyetemekrõl jött bizottsági tagok részvételével történnek - az akkreditált intézmény záróvizsgáit a jövõben már nem monitorizálják. Tõkés László, az egyetem elnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, az erdélyi magyar felsõoktatás harmadik, új fejezete kezdõdött el akkor, amikor Orbán Viktor vezetésével alakult meg az új magyar kormány tavaly, és ez azonnal kiegészítette az intézmény égetõ költségvetési hiányát. Az EP-alelnök kijelentette: a most lezárult tanévben az egyetemnek sikerült leküzdenie a pénzügyi válságot, amely az elmúlt nyolc évben olyan súlyossá vált, hogy az intézmény puszta létét is veszélyeztette. De a jövõben a kedvezõ helyzetnek köszönhetõen akár meg is kétszerezõdhet a hallgatók száma. A Magyarországról várt és kapott támogatások kapcsán Tõkés László azt is bejelentette, hamarosan a régóta tervezett új székház építése is megkezdõdhet. Az egyetemen õsztõl új mesterképzés is indulhat vallástudományok címmel. Idén egyébként elõször záróvizsgáztak mesteris végzõsök a PKE-n. Horváth Gizella rektorhelyettes azt is elmondta: tervben van néhány új alap- és mesteri szak indítása, de ezekre csak akkor szerveznek felvételit, ha minden engedélyt megkapnak. A bank és pénzügy elnevezésû alapszak engedélyezése folyamatban van, és az egyetem a korábban megszüntetett tanítóképzés újraindítását is tervezi. A meglévõ négy mesteri képzés mellett egy vállalkozásfejlesztési, egy zenemûvészeti, illetve egy vizuális kommunikáció mesteri beindítását is tervezik. Tolnay István, az egyetem vezetõtanácsának megbízott ügyvezetõ elnöke az új tanügyi törvény visszásságaira hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette, a szabályozás központosító jellegû, és az állami egyetemekre vonatkozó mûködési szabályokat próbálja ráhúzni az egyházi és magánegyetemekre is. Emiatt bizonyos pontokon a PKE chartáját is módosítani kell majd. Az oktatói karnak szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie, és az sem biztos még, hogy a PKE-t milyen kategóriába sorolják majd. (Felkarolt tehetségek. A fiatal tehetségek felfedezésérõl és felkarolásáról folyt szakmai konferencia pénteken a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a Debreceni Egyetem oktatóinak részvételével. A váradi felsõoktatási intézményben úgynevezett tehetségpont jött létre, amelynek célja a kiemelkedõ képességekkel rendelkezõ hallgatók és iskolások fejlesztése. Balogh Lászlónak, a Debreceni Egyetem pszichopedagógus professzorának elõadásából megtudhattuk, hogy a tehetségek azonosítása igen bonyolult feladat, hiszen az iskolai teljesítménnyel sokszor egyáltalán nincs kapcsolatban, ráadásul sokáig szunnyadhat egy-egy adottság.) Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2011. szeptember 20.Együttműködő református középiskolákHálaadó istentisztelettel kezdődött a huszonegyedik tanév az elmúlt hétvégén, Szatmárnémetiben, a hat erdélyi, illetve három partiumi református oktatási intézmény számára. A Láncos-templomban tartott ünnepségen a jelenlévők megemlékeztek a felekezeti iskolákújraalapításának húszéves évfordulójáról, ugyanakkor hálát adtak azért, hogy a több mint 450 éves múltra visszatekintő, vendéglátó iskola, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, a 2011/2012-es tanévet régi-új épületében kezdhette meg. A kétnapos esemény első napján, 2011. szeptember 17-én, Tőkés László, az iskolát újraalapító Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament alelnöke hirdetett igét. Örömét fejezte ki, hogy végre rendeződött a Szatmárnémeti Református Gimnázium 2004 óta húzódó székhely-gondja. Mint ismert, a református egyház évekkel ezelőtt visszakapta az 1704-ben épített, később több ízben bővített Kálvin János téri ingatlant, de mivel ebben egy magyar tannyelvű középiskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működött, hosszas egyeztetésre volt szükség annak érdekében, hogy mindkét fél elégedett legyen. Sok megoldásra váró probléma van még a református oktatás terén Erdélyben és a Partiumban, emlékeztetett Tőkés László, majd példaként megemlítette a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, mely évek óta küzd egykori épületének tulajdonjogi tisztázásáért. „Ideje saját kezünkbe vennünk a sorsunk alakulását” – hangsúlyozta a volt királyhágómelléki püspök, utalva a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) célkitűzéseire, melyek közül megemlítette a verespataki aranykitermelés elleni fellépést, a Mikó Imréről elnevezett gazdasági program megvalósítását, valamint a jogtalanul elkobzott egyházi tulajdonok visszaszerzését. Szilágyi Éva a házigazda Református Gimnázium nevében mondott köszönetet az igehirdetőnek nemcsak az igei szolgálatért, hanem azért is, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor kevesen hittek a felekezeti oktatás jövőjében, ő kitartóan küzdött az iskolák újraalapításáért, majd fejlesztéséért. Trianon után, illetve az 1948-as kommunista államosítás során mintegy 1300 egyházi iskolát szüntettek meg. A Temesvárról indult rendszerváltás után a történelmi egyházak, akárcsak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői, fontos lépéseket tettek az Erdélyben évszázados hagyományú felekezeti oktatás helyreállítása érdekében, emlékezett vissza Tolnay István, aki Tőkés Elekkel, az Erdélyi Egyházkerület néhai előadótanácsosával közösen maga is fontos szerepet vállalt az intézményépítésben. A tanügyi tanácsos az új oktatási törvénnyel szemben támasztott aggályait is megfogalmazta, miszerint nyugtalanító, hogy az új jogszabály egybemossa a felekezeti és a magánoktatást, holott az ország alaptörvénye határozottan különbséget tesz a kettő között. Hozzátette, hogy nemcsak a meglévő felekezeti iskolai rendszer megerősítéséért, hanem annak bővítéséért is küzdeni kell. „Örömre ad okot, hogy a jövőben több egyházközség, például a szórványvidékhez tartozó resicabányai református közösség is óvodát akar indítani. Ne feledjük: a református iskola, magyar iskolát jelent!” – zárta mondanivalóját Tolnay István. A délután folyamán fellépett a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa, valamint a Református Gimnázium Gyermekkórusa; később az érdeklődők megismerhették a gimnázium épületének múltját és jelenét is. Az országos tanévnyitó alkalmat teremtett arra is, hogy az igazgatók, iskolalelkészek és vallástanárok, illetve a Romániai Református Pedagógiai Intézet jelenlévő képviselői megvitassák közös terveiket. Vasárnap zászlós felvonulással folytatódott a rendezvénysorozat, majd igét hirdetett Csűry István királyhágómelléki püspök. Az ünnepi köszöntők után a gimnázium ünnepi műsora zárta a kétnapos eseményt. Jövő év szeptemberében egyébként Sepsiszentgyörgyön tartják majd meg a református kollégiumok országos tanévnyitóját, mely egybeesik a kárpát-medencei református tanintézetek találkozójával is. erdon.ro 2012. május 10.Két új szak indul a váradi PKE-enA következő egyetemi tanévtől bank és pénzügy, valamint tanítóképző szakot indít a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) újdonságairól számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. János Szatmári Szabolcs az egyetem rektora és Tolnay István az egyetem igazgatótanácsának alelnöke. Elhangzott, hogy az egyetem chartájának megfelelően lebonyolították a választásokat, melynek nyomán komoly fiatalítás ment végbe a vezető struktúrákban, ugyanis a dékánok és tanszékvezetők mintegy nyolcvan százalékban a 30-40 év közötti korosztály tagjai. „Van olyan dékánunk, aki a PKE hallgatója volt” – jelezte Tolnay István, hozzátéve, hogy magánegyetemről lévén szó, bizonyos funkciók betöltéséhez a Pro Universitate Partium (PUPA) előzetes jóváhagyására volt szükség. Az egyetem a következő tanévben két új szakot indít: a bank és pénzügy szakot, és a tanítóképző szakot. Tolnay István elárulta, hogy a váradi állami egyetemen nem indul tanítóképző szak, így a régióban a PKE az egyetlen olyan tanintézmény, mely felvállalja a magyar nyelvű pedagógusképzést. A PKE nem titkolt célja az, hogy a határ menti magyarországi városokból is toborozzon diákokat, hiszen az anyaországban a felsőoktatás finanszírozásának módosítása után költségesebb lett a diákok számára az egyetemi tanulás. A PKE különösen a közgazdaságtan szak esetében számít magyarországi diákokra, illetve remélik, hogy a román szakra is beiratkoznak majd olyan fiatalok, akik Romániából költöztek át Kelet-Magyarországra, és ismét meg szeretnék tanulni a román nyelvet. Pap István. erdon.ro 2012. június 11.Ismét lesz magyar nyelvű tanítóképzés NagyváradonCsaknem egy évtized kiesés után ismét lesz magyar nyelvű, felsőfokú tanítóképzés Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetem ősztől indítja tanítóképző szakát, amelyen magyarországi oktatók, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltségének két tanára tanít majd. Tolnay István tanügyi előadó, az egyetem igazgatótanácsának alelnöke a Krónikának elmondta: a PKE jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola néhány évig működtetett tanítóképző szakot, ám annak a törvényi változások miatt meg kellett szűnnie. Visszaemlékezett: a szak 1996-ban indult, ám 2000-ben már nem lehetett újra meghirdetni, mert az akkori tanügyminisztérium úgy döntött, a tanítóképzést kizárólag az állami egyetemek jogává teszi. Akkor már néhány éve megszűnt az ötéves középiskolai tanítóképzés Romániában, holott ennek nagy hagyományai voltak Váradon – mondta el lapunknak János-Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora. Érdekesség, hogy az aradi Vasile Goldiş magánegyetem ugyanakkor megkapta az akkreditációt a tanítóképzőjére – ott magyar nyelvű oktatás nem folyt. A Nagyváradi Állami Egyetemen működő, magyar nyelvűnek nevezett tanítóképző szak pedig valójában csak részben volt magyar, hiszen oktatók hiányában a tantárgyak egy részét románul tanulták a hallgatók. A rektor szerint épp ezért lesz most hiánypótló a PKE-n induló tanítószak, még akkor is, ha relatív közeli városokban elérhető a magyar tannyelvű pedagógusképzés. „Az állami egyetem magyar tagozatán idén már nem hirdettek helyeket első évre, Kolozsvárhoz és Szatmárhoz képest pedig egészen más a váradi merítési bázisunk. Bízom benne, hogy megtelnek a helyek” – fogalmazott a rektor. A PKE új szakán 35 helyet hirdetnek meg, amiből 15 tandíjmentes lesz. Tolnay István hangsúlyozta: a PKE-n nemcsak névleg, hanem valóban magyar nyelvű oktatás folyik majd, ám nagy hangsúlyt fektetnek a román nyelv elsajátítására is, hiszen a nyelv és az oktatás metodikája alapos ismerete a tanítói munka fontos része. A Partiumi Keresztény Egyetemen egyébként szombaton tartották meg az évzáró istentiszteletet. Tizenhárom alapszakon, illetve három mesterin összesen 282 diák ballagott el. Ősztől a tanítóképző mellett egy másik új alapszak is indul az egyetemen, bank és pénzügy témakörrel. Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár) 2012. június 12.Ismét lesz magyar nyelvű tanítóképzés NagyváradonCsaknem egy évtized kiesés után ismét lesz magyar nyelvű, felsőfokú tanítóképzés Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetem ősztől indítja tanítóképző szakát, amelyen magyarországi oktatók, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltségének két tanára tanít majd. A nagyváradi PKE-n szombaton közel 300 végzős ballagott el Tolnay István tanügyi előadó, az egyetem igazgatótanácsának alelnöke a Krónikának elmondta: a PKE jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola néhány évig működtetett tanítóképző szakot, ám annak a törvényi változások miatt meg kellett szűnnie. Visszaemlékezett: a szak 1996-ban indult, ám 2000-ben már nem lehetett újra meghirdetni, mert az akkori tanügyminisztérium úgy döntött, a tanítóképzést kizárólag az állami egyetemek jogává teszi. Akkor már néhány éve megszűnt az ötéves középiskolai tanítóképzés Romániában, holott ennek nagy hagyományai voltak Váradon – mondta el lapunknak János-Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora. Érdekesség, hogy az aradi Vasile Goldiş magánegyetem ugyanakkor megkapta az akkreditációt a tanítóképzőjére – ott magyar nyelvű oktatás nem folyt. A Nagyváradi Állami Egyetemen működő, magyar nyelvűnek nevezett tanítóképző szak pedig valójában csak részben volt magyar, hiszen oktatók hiányában a tantárgyak egy részét románul tanulták a hallgatók. A rektor szerint épp ezért lesz most hiánypótló a PKE-n induló tanítószak, még akkor is, ha relatív közeli városokban elérhető a magyar tannyelvű pedagógusképzés. „Az állami egyetem magyar tagozatán idén már nem hirdettek helyeket első évre, Kolozsvárhoz és Szatmárhoz képest pedig egészen más a váradi merítési bázisunk. Bízom benne, hogy megtelnek a helyek” – fogalmazott a rektor. A PKE új szakán 35 helyet hirdetnek meg, amiből 15 tandíjmentes lesz. Tolnay István hangsúlyozta: a PKE-n nemcsak névleg, hanem valóban magyar nyelvű oktatás folyik majd, ám nagy hangsúlyt fektetnek a román nyelv elsajátítására is, hiszen a nyelv és az oktatás metodikája alapos ismerete a tanítói munka fontos része. A Partiumi Keresztény Egyetemen egyébként szombaton tartották meg az évzáró istentiszteletet. Tizenhárom alapszakon, illetve három mesterin összesen 282 diák ballagott el. Ősztől a tanítóképző mellett egy másik új alapszak is indul az egyetemen, bank és pénzügy témakörrel. Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 18.A Harangszó augusztusi második számábólAugusztus 20-át, az államalapítás ünnepét számtalanszor megtépázta és eltorzította a történelem alakulása. Ezt a folyamatot kíséri végig Csohány János egyháztörténész István király ünnepéről című írásában. Újkenyér ünnepe kapcsán a hálaadás érzéséből születő adakozásra emlékeztet vezércikkében ifj. Tolnay István. Írásának címe: Hála-adás. Szintén e témát tárja elénk igei gondolatfüzérében A Lélek csendje rovat szerzője, Balázsné Kiss Csilla. Ismét jelentkezik a lap Református egység című rovata, melyben ezúttal a királyhágómelléki és a tiszántúli nőszövetségek debreceni találkozójáról olvasható egész oldalas tudósítás Tóth Zsigmond és Szécsi Andrásné tollából. A 21. érmelléki kórustalálkozóról számol be Hermán Csaba az Éneklő egyház rovatban. Ugyanott a Zilahi Egyházmegye kórustalálkozójának részleteit ismerteti Orosz Otília Valéria. Vetés, Bere, Csomaköz, Magyarcsaholy, Piskolt és Hadadnádasd temploma szerepel ezúttal Emődi Tamás sorozatának legújabb részében, melyben a Partium református műemlék templomait mutatja be, a lap Hit és kultúra rovatában. A Hadadon tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programja mellett a Karcagon tartott Kárpát-medencei presbiteri konferenciáról számol be a Presbiter oldal. A Mozaik oldalon Makay Botond anekdotája és Kupán Árpád könyvismertetője olvasható. A nagyváradi Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható. Nyugati Jelen (Arad) 2012. december 4.Új ösztöndíj a PKE számára egy Ausztráliában élő magyar üzletembertőlÚj ösztöndíjat hozott létre a Partiumi Keresztény Egyetem számára egy Ausztráliában élő magyar üzletember. Pető Árpád évek óta támogatja a váradi magyar egyetemet, most jelentős összeggel járult hozzá ahhoz, hogy az egyetem kiemelkedő tehetségű hallgatói minél jobb körülmények között tanulhassanak. Az 500 és 1000 amerikai dollár értékű összeget, egyszeri anyagi támogatásként az egyetemen működő, jelenleg 69 egyetemistát tömörítő Janus Pannonius Szakkollégium hallgatói pályázhatják meg. A pályázatokat december közepéig kell benyújtaniuk, az első Pető-ösztöndíjakat még év vége előtt átadják, a beérkező pályázatoktól függően 15–25 diáknak, a tervek szerint az alapító jelenlétében megtartott ünnepélyes alkalommal. Tőkés László, az egyetem vezetőtanácsának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Parlamentben a felsőoktatás korszerűsítéséről szóló jelentésbe előadóként beemelte a kelet-közép-európai térség egyetemeinek felzárkóztatását is. Kifejtette, Európa legnagyobb egyetemei között alig szerepelnek ebben a térségben működő felsőoktatási intézmények, ami meglátása szerint „öröklött lemaradottság” eredménye, amin változtatni kell. János-Szatmári Szabolcs rektor szintén jó hírnek tartja, hogy a romániai egyetemek minősítési folyamata nem állt le: az oktatási minisztérium pályázatának köszönhetően jövőre Európai Uniós szakemberek érkeznek az ország felsőoktatási intézményeibe, köztük a PKE-re is. A rektor célja, hogy a váradi egyetem ne csupán magánegyetemként jelenjen majd meg a végső értékelésen, hiszen jelenleg is csak a román törvények szerint az: támogatását állami költségvetésből kapja, csak nem a román, hanem a magyar államéból. „A Partiumi Keresztény Egyetem a továbbiakban regionális célkitűzéseket felvállaló, közösségi egyetemként szeretné meghatározni magát” – jelentette ki a rektor. Hozzátette, az oktatási törvény legutóbbi változásainak köszönhetően ugyanakkor a PKE, amely évek óta a pedagógusképzés regionális központjává szeretné kinőni magát, újra elindíthatja tanárképzőmodulját. Az idei tanév második szemeszterében az első- és másodéves hallgatók meg is kezdhetik a hat félévet felölelő modult, amelyet a törvények értelmében sűrítve is elvégezhetnek, így mire befejezik tanulmányaikat, a tanári képesítés is a kezükben lehet. A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy Deák Brigitta, a Partiumi Keresztény Egyetem másodéves, menedzsment szakos hallgatója azon 17 fiatal egyike, aki több tízezer pályázó közül bekerült az Európai Unió Tanácsa által meghirdetett versenybe. Brigitta ugyan nem került be a nyertesek közé, de az egyetem vezetősége igen büszke arra, hogy messzire vitte a PKE hírét – mondta el Tolnay István tanügyi tanácsos. Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2013. április 16.„Mindent vissza?” – Restitutio in integrum: nyílt levél Csűry István püspökhözA romániai történelmi egyházak – az ortodoxokat kivéve – a napokban egyöntetűen tiltakoztak a román szociálliberális kormány által kidolgozott restitúciós törvény ellen. Mindannyian tudjuk, hogy Románia nagy adóssága az ingatlan-visszaszolgáltatások rendezése, és nem utolsósorban strasbourgi – európai – nyomásra kínlódták ki ezt a jogszabálytervezetet. Magyar egyházaink ingatlanvagyonának a felében mai napig idegenek az urak. Ezek közé tartozik – többek között – a Zilahi Református Wesselényi Kollégium épülete, melyet mind a mai napig – közel egy negyed század elteltével! – sem kapott vissza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Éppen ezért fontosnak és időszerűnek tartjuk, hogy Egyházkerületünk is hallassa szavát ebben a témában, ezért megnyugvással látjuk, hogy az április 19-ére Ön által összehívott, „szellemi és politikai utat” kijelölni hivatott tanácskozáson „Restitúció – jogőrzés és jogorzás” címen ezzel a fontos üggyel is foglalkozni kívánnak. Antal János előadótanácsos a téma jó ismerője, minden bizonnyal tényszerűen számol majd be több évtizedes küzdelmünkről. A meghívott korreferens személye azonban mélységesen megdöbbentett minket. Tisztelt Püspök úr, Ön tényleg úgy gondolja, hogy Seres Dénes RMDSZ-es képviselő a legilletékesebb és leghitelesebb politikus ebben a tárgyban?! Emlékszünk még arra a 2000. február 6-i Zilahi Közéleti Fórumra, mely nyilatkozatban fogalmazta meg, hogy: „a romániai magyar közösség alapvető célkitűzése a tulajdonjog és a tulajdonviszonyok helyreállítása, az elkobzott ingatlanok, vagyontárgyak visszaadása. Átfogó, mindenre kiterjedő jogszabályra van szükség. Románia kormányának rendeznie kell az ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, beleértve az egyházi ingatlanokét is”. Ezt a nyilatkozatot vajon aláírta-e az a Seres Dénes szenátor, aki akkortájt éppenséggel a barikád ellenkező oldalán állott, és aki nagy múltú kollégiumunk visszaszerzését ezt követően, választási kampányról kampányra ígérgette, de ezen ígéretét mindmáig esze ágában sem volt teljesíteni?! Ön ne emlékezne Seres Dénes, valamint a Wesselényi Kollégium igazgatói pozíciójához foggal-körömmel ragaszkodó feleségének Egyházkerületünk elleni kíméletlen támadásaira, a gondnok, László Kálmán elleni hadjáratára, illetve lelkészeink elleni pereikre? Pedig generális direktorként éppen Ön tárta a világ elé azt a kolozsvári Szabadság hasábjain, hogy Seres igazgatónő súlyos szabálytalanságokat követett el, majd egyházellenessé vált stb. Az a Seres Dénes fog „jogőrzésről” szólni, akinek az igazgató felesége – szenátor férje hathatós támogatásával – még a nagy kínnal beindított református oktatást is „vissza akarta államosítani”? Hadd idézzük Seres Dénes álláspontját abból az időből: a református egyház illetékese, Tolnay István „képzetlen”, sohasem tett semmit a kollégium érdekében, mondta volt az Ön kollégájáról, Egyházunk tanügyi előadótanácsosáról… Ráadásul Seres azt is kifejtette a Krónikában, hogy: „A kollégium állami intézet (sic!), melyet az állam finanszíroz, és ugyancsak az állam fizeti a tanárokat is. Az ebbe a helyzetbe került tanároknak joguk van megfellebbezni az Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatát (sic!).” Ennél „világosabb” beszéd nem is kell… Nem fogjuk tovább sorolni az Egyházkerület megannyi sérelmét, amelyet a Seres-házaspár követett el ellenünkben, és aminek következményeképpen szilágysági református magyar közösségünk a mai napig jogtalanságokat kénytelen elszenvedni. Talán ennyi is elég emlékeztetőül annak felismerésére, hogy: az Ön meghívására „tolvaj kiált tolvajt”. Főtiszteletű Püspök úr! Mindezek ismeretében Ön tényleg azt hiszi, hogy a helyes utat választotta? Maradunk tisztelettel, Molnár Kálmán nyugalmazott esperes Baksai Károly volt egyházmegyei főgondnok 2013. április 15. erdon.ro. 2013. december 12.Autonómia: mítoszrombolás és ihletforrásAz autonómiáról szóló előadás zajlott le, valamint a témához kapcsolódó képzőművészeti kiállítás nyílt szerdán délután Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) által szervezett szerdai kettős eseményen Bakk Miklós politológus lett volna az egyik előadó, viszont a családjával történt sajnálatos baleset következtében nem tudott jelen lenni Nagyváradon. Így dr. Szilágyi Ferenc, a PKE egyetemi adjunktusa mellett Tolnay István a PKE Igazgatótanácsának elnöke tartott előadást. Szilágyi Ferenc az autonómiával kapcsolatos, Romániában elterjedt negatív mítoszokról beszélt. Az egyik ilyen mítosz az, hogy Romániában nem megvalósítható a területi autonómia, mert az alkotmány értelmében Románia oszthatatlan nemzetállam. Ebben a vonatkozásba Szilágyi Ferenc idézte Olaszország alkotmányát, mely ugyanúgy kimondja, hogy Olaszország oszthatatlan, mégis elismeri az autonómiákat, és ennek eredményeképpen az országban öt autonóm térség működik. A második közkeletű mítosz az, hogy az Európai Unió nem támogatja az autonómiákat. Ennek kapcsán Szilágyi Ferenc kiemelte, hogy az Unió valóban nem támogatja, ugyanakkor nem is tiltja az autonómiákat, ennek bizonyítéka az, hogy az Unió számos tagállamában működnek különböző autonómiaformák. A harmadik közkeletű mítosz értelmében az autonómia nem EU-konform jogi-politikai struktúra. Ennek kapcsán Szilágyi megjegyezte, hogy az Uniós fővárosának számító Brüsszelben teljes jogegyenlőség van a helyi vallon és flamand lakosság között, ami a nyelvhasználati jogban is megmutatkozik. „Ha az Unió fővárosában működik a teljes jogegyenlőség, akkor nem látom be, hogy nálunk miért ne működhetne” – fogalmazott az előadó. A negyedik mítosz szerint Románia mintaállam a kisebbségi jogok biztosítása tekintetében. Mint Szilágyi Ferenc elmondta, ez egy olyan mítosz, melynek kialakulásához sajnos az RMDSZ is hozzájárult azáltal, hogy a román hatalmat kiszolgálva nemzetközi fórumokon nem tette egyértelművé a romániai magyarság autonómiaigényét. És végül, de nem utolsósorban Romániában az autonómia fogalmához tapadó mítosznak tekinthető az az elképzelés is, mely szerint ugyanolyan autonómiára van szükség a Székelyföldön, mint Olténiában, Dobrudzsában, stb. Szilágyi elmondta, hogy ezt az érv elfogadható, ha a területi autonómiának a lehetőségét felajánlanák a különböző régióknak, amelyek aztán szabadon eldönthetnék, hogy élni kívánnak-e ezzel a lehetőséggel, viszont az nem megoldás, hogy a kormányzat a többi régióra hivatkozva akadályozza a székelyföldi, illetve a partiumi autonómiatörekvéseket. Végezetül kifejtette: ahhoz, hogy egy földrajzi térség régióként működjön, szükség van egy térszerkezeti kapcsolat-hálóra, vonzáskörzetek kialakulására, illetve saját identitásra. Míg az első két tényező egy régió egységét hivatott elősegíteni, addig a harmadik tényező az adott régiónak a többi régiótól való elkülönülésében játszik szerepet. A történelem szava Tolnay István előadásában az autonómiával kapcsolatos történelmi adatokat ismertette, kifejtve azt, hogy szükség van történelmi fogódzókra, mert ezek a politikában is segítenek minket. Hangsúlyozta, hogy az autonómia hiánya számos hátrányt jelent a kisebbségi oktatás számára, annál is inkább, mert a romániai kommunista rendszerben történt államosítás nyomán gyakorlatilag teljesen megszűntek az addig autonóm módon működő egyházi iskolák. Az egyházi iskolák államosításának volt egy nyilvánvalóan kisebbségellenes éle, hívta fel a figyelmet Tolnay, hiszen az 1948-as tanügyi törvény alapján államosított 1611 egyházi iskola közül csak 141 volt ortodox, és mindössze 17 görög katolikus iskola, ellenben 531 református, 481 római-katolikus, 266 evangélikus és 124 izraelita iskolát államosítottak, ugyanakkor 34 unitárius iskola sem kerülhette el végzetét. Ezek az adatok is jelzik, mennyire nehéz a rendszerváltás után ismét talpra állítani az egyházi iskolai hálózatot Romániában. Tárlat az autonómiáról Az előadások után a résztvevők a Bartók teremből átvonultak az egyetem emeleti előcsarnokába, ahol az autonómiához kapcsolódó alkotásokból nyílt kiállítás a PMMC, a Sepsiszéki EMNT, a Mikó Imre Egyesület és az Etna Alapítvány szervezésében. Az Autonómia Anatómiája – Elektronikus Küldeményművészeti Nemzetközi Kiállítás elnevezésű tárlatot dr. Ütő Gusztáv, a PKE adjunktusa, egyben a kiállítás kurátora nyitotta meg. Ütő Gusztáv a nagy számban megjelent egyetemi hallgatóság előtt többek között elmondta: mivel a munkák egy része emilen érkezett, ezért az az áldásos állapot állhatott elő, hogy a tárlatot egyszerre több helyszínen is ki lehet állítani, így a nagyváradival egy időben Budafok-Tétényben is kiállítják az anyagot, és a jövőben is több helyszínen kiállítják majd az alkotásokat. Ezt követően Ütő Gusztáv kifejtette: a tárlat megszervezésére két tény ösztönözte őt, egyrészt az, hogy Tőkés László Ep-képviselő, volt püspök 2013-at az autonómia évének kiáltotta ki, továbbá egy nyelvbotlás: valaki egyszer autonómia helyett anatómiát mondott. Ez az eset azt jelzi, hogy egyes emberek talán nem pontosan tudják, mit jelent ez a szavunk. A kurátor október 1-jén hirdette meg a tárlatot, melynek anyagában találhatók talált tárgyaknak a fotói, digitális grafikák, performance-ok fotói, de szerepelnek a tárlaton a tematikába illő festmények fényképfelvételei is. Hangsúlyozta, hogy a kiállítást „a hetes szám zsongja körül”, hiszen a Marosvásárhelyi műhely hét tagjának és a PKE hét művészének alkotásait állítják ki, ugyanakkor a munkák hét országból, Románia és Magyarország mellett, Kanadából, Skóciából, Angliából, Ausztriából és Szlovákiából érkeztek. A tárlat január végéig látható a PKE-n. Pap István erdon.ro 2013. december 15.Tőkés László EP-képviselő SajtóirodájaA Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés 24. évfordulóján Tőkés László volt temesvári lelkipásztor egy sajtótájékoztató keretében bejelentette az 1989-es Temesvári Emlékbizottság megalakulását. Ezen alkalomból Temesváron, a forradalom kitörésének első és szimbolikus helyszínén ma, 2013. december 15-én a tőle jogtalanul elvitatott Románia Csillaga érdemrendet az Emlékbizottságnak adományozta. Tőkés László N Y I L A T K O Z A T A „Meddig sántikáltok kétfelé?” – szegezi nekünk a helyzet- és lelkiismeret-vizsgálatra késztető kérdést Illés próféta, majd pedig ugyanő rögtön el is igazít bizonytalankodásunkban ekképpen: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt” (1.Kir 18,21). A próféta szavával hangzik egybe Krisztus tanítása: „Senki sem szolgálhat két Úrnak… Nem szolgálhatok Istennek és a Mammonnak” (Mt. 6,24). Mammon a Pénz, Baál a Hatalom bálványa, illetve jelképe a Szentírásban. Az Isten- és emberellenes diktatúrák pénzzel és hatalommal tartották uralmuk alatt a lelkeket. Ceausescu idejében inkább a zsarnoki megfélemlítés tartották fogságban őket, utóbb, a posztkommunizmus időszakában pedig az anyagiak, az érdekek, a korrupció vették át a hatalom szerepét. Mindkettőtől meg kell szabadulnunk – immár végérvényesen. A kommunista önkényuralom bukásához vezető temesvári felkelés 24. évfordulóján azáltal emlékezünk hitelesen, és akkor maradunk hűek temesvári református gyülekezetünkhöz – egykori önmagunkhoz –, valamint a szabadságért életüket feláldozó vagy kockáztató Temesvár népéhez, hogyha az emberi uralommal szemben Isten előtt hajlunk meg, és az ő igazságához ragaszkodunk – azonképpen, amiként Péter és apostoltársai tesznek bizonyságot erről: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29). 1898 szent várakozásokkal teli adventjében nekünk is ez volt az igei jelmondatunk és meggyőződésünk, amikor a kollaboráns püspöki önkénnyel, valamint az ateista Ceausescu-rezsimmel bátran szembeszállunk református közösségünkben. Egy egészen friss közvéleménykutatás felmérése szerint országunk polgárainak közel a fele úgy ítéli, hogy a kommunizmus jobb volt Románia számára, mint ami utána következett. A felmérés sokkoló adatai arra vallanak, hogy – bibliai szóhasználattal élve – Románia népe „kétfelé sántikál” a kommunista múlt és a demokratikusnak nevezett jelen között. Ez ügyben még az sem igazán jelenthet vigaszt, hogy a kommunizmus iránt nosztalgiát és illúziókat táplálók aránya Erdélyben az országos átlagnál alacsonyabb (44,4–43,1), míg Partiumban és Bánságban „csupán” 36,2%. Viszonylagosan jobb temesközi–partiumi regionális eredményeink az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás folytatására és beteljesítésére indítanak bennünket. Más szóval: jövőnket az 1989-es alapokra kell helyeznünk, hogy a keservesen megszenvedett múltat, a Kondukátor sötét korát senkinek ne legyen oka visszasírnia. Vaclav Havel véleménye szerint egy második rendszerváltozásra van szükség: a kommunizmus után a posztkommunizmust is meg kell buktatni a volt szovjet tábor országaiban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tegnap tartott 10. évfordulóján mi is egy új rendszerváltozás mellett foglaltunk állást. A romániai kommunista visszarendeződés körülményei között ennek szükségessége: nyilvánvaló. Az EMNT tegnapi ünnepi ülésén 1989 jövő évi 25. évfordulójára jubileumi emlékévet hirdetett. Ezzel együtt a temesvári felkelés egykori kiváltói – résztvevői és részesei – megalakították az 1989-es Temesvári Emlékbizottságot (lásd tagjainak névsorát mellékelve). Közös célunk az – melyben minden bizonnyal valamennyi romániai rendszerváltoztató erő és szervezet osztozik –, hogy ne hagyjuk ellopni a forradalmat, és a múlttal való szembenézés, valamint az igazság kimondása és az igazságtétel előmozdítása révén is továbblendítsük a 24 évvel ezelőtt elkezdődött demokratikus rendszerváltozás folytatását. Európai szinten ugyanezeket a célokat és feladatokat vallja a magáénak az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja. A szomszédos Magyarországon viszont mostanság van megalakulóban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A rendszerváltozásnak kisebbségpolitikai, nemzetiségi téren is végbe kell mennie. A temesvári románok, magyarok, németek, szerbek, a különböző etnikai és vallási közösségek 1989 Szabadító Karácsonyán való összefogása arra figyelmeztet, hogy a romániai demokrácia próbaköve és – egyik –fokmérője a kisebbségi közösségek jogainak és egyenrangúságának biztosítása. A „Steaua României” / Románia Csillaga érdemrend visszavonásának szándéka körül kialakult botrányos helyzettel kapcsolatban, találóan állapítja meg Borbély Zsolt politológus, hogy ez ügyben „az egész erdélyi magyarság áll a román hatalom célkeresztjében”. Az érdemrend becsületbíróságának múlt havi döntése vonatkozásában egyik román forradalmi harcos pedig ezt írta telefonüzenetében: „Minthogyha 1989 decemberében volnánk” („Parcă suntem în decembrie 1989”). Nem kétséges, hogy a Victor Ponta-féle neokommunista, álliberális kormány – miként az elmúlt negyed században mások is: nemcsak a magyaroktól, hanem Temesvár népétől akarja „ellopni” az 1989-es forradalmat, vagy legalábbis elvitatni és lekicsinyíteni az abban játszott, meghatározó szerepüket. Válaszképpen ezekre a törekvésekre, ezennel Temesvár forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlom fel jelképes formában a Románia Csillaga lovagi érdemrendemet, mellyel a Tismăneanu-jelentést kezdeményező, a kommunista diktatúrát elítélő Traian Băsescu államelnök tüntetett volt ki, 2009 decemberében. A magas kitüntetéssel együtt méltán megilleti őket egész Románia elismerése. Küszöbön álló Emlékévünk központi gondolata: az Igazság és békesség. Ésaiás próféta hirdeti, hogy: „Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (És. 32,17). – Igazság- és szabadságharcunkat azért kell folytatnunk, hogy a kommunizmus visszahúzó örökségétől megszabadulva, végre igazi békességben és biztonságban élhessen országunk népe, és mi, magyarok is itthon érezhessük magunkat Erdélyben. Temesvár, 2013. december 15. Tőkés László 1989-es Temesvári Emlékbizottság Tőkés László Balaton Zoltán Borbély Imre Borbély Zsolt Attila Gazda Árpád Kabai József Kincses Előd Mátyus Ernő Molnár János Sepsy Béla Sükösd Antal Teleki László Tolnay István 2014. február 18.Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségekAz erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban. A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre. A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél. Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek. Aláírók: Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár Székelyhon.ro, 2014. szeptember 17.„A forradalom azé, aki annak hiteles történetét megírja”A temesvári forradalom 25. évfordulója tiszteletére megszervezett első rendezvénysorozatra került sor szeptember 14-én, vasárnap: a belvárosi református templomban istentisztelet keretében, majd az erzsébetvárosi temetőben koszorúzással emlékeztek meg Újvárossy Ernő építész, a forradalom első mártírja tragikus halálának évfordulójáról. Vasárnap délután a ’89-es Emlékbizottság az Újvárossy Ernő nevét viselő teremben előadásokat és beszélgetést szervezett a temesvári református gyülekezet 89-es ellenállása témakörében, amelynek előadói Tőkés László, Tolnai István és Balaton Zoltán voltak. Tőkés László EP-képviselő, a gyülekezet akkori lelkipásztora felidézte Újvárossy Ernő 25 évvel ezelőtti titokzatos eltűnését és máig tisztázatlan halálát, hangsúlyozva: „amely ügynek hősi halottjai vannak, az megszentelődik”. Tőkés László szerint ez a nyilvánvalóan megfélemlítésnek szánt haláleset tudatosította a gyülekezetben, hogy élet-halál harc folyik, de ez a tudat nemhogy eltávolította, elrettentette volna az embereket, hanem egyre duzzadt, erősödött a gyülekezet ellenállása, összezártak Tőkés László körül és megvédték lelkipásztorukat. Ez a nehéz időszak nemcsak az ellenállás, de az építkezés ideje is volt – hiszen a templom akkoriban szűknek bizonyult a gyülekezet számára –, és ennek a folyamatnak volt a vezéralakja volt Újvárossy Ernő. Tolnai István, aki 1989 előtt a temesvári gyülekezet tagja volt, hiteles dokumentumokkal idézte fel a temesvári református gyülekezet 1986–89 közötti történetét. Tolnai a nyolcvanas években egy szétzilált gyülekezetet talált Temesváron, amelynek lelkipásztora Ceauşescu-kép alatt prédikált a 10-15 templomba járó embernek. Az 1986-ban Désről Temesvárra érkezett Tőkés Lászlónak három év alatt sikerült újjáépíteni, megerősíteni a gyülekezetet, megtölteni a templomot több száz emberrel, a templomba vonzani az ifjúságot, reformátusokat és más vallásúakat. Tolnai István megemlékezett a sorsdöntő pillanatokról: a falurombolás elleni kiállásról, a Dsida-estről, a Tőkés Lászlót eltávolítani próbáló esperesek kiutasításáról, a presbitérium kiállásáról lelkipásztora mellett, a Panoráma műsorban bemutatott interjúról, Újvárossy Ernő eltűnéséről, a presbitériumi gyűlés meghiúsításáról és a testület megszüntetéséről, a Reformáció ünnepén történt eseményekről, a november 2-ai terrortámadásról. „Mindvégig a nyilvánosság, az igazság kimondása fegyverét használatuk, ami felkészületlenül érte a kommunista titkosrendőrséget. Így indult el a temesvári magyar református gyülekezetből a forradalom” – mondta befejezésül Tolnai István. Balaton Zoltán egykori jó barátja, Újvárossy Ernő építész rendhagyó történetét idézte fel, aki jól szituált kolozsvári családból származott, majd 20 évig élt román környezetben és Temesvárra kerülvén magyarságát, kereszténységét keresve talált a gyülekezetre. „Újvárossy úgy érezte, hogy ennek a közösségnek szüksége van rá, végre hazatalált!” – mondta Balaton Zoltán, aki szerint bizonyos, hogy az építész közvetve vagy közvetlenül gyilkosság áldozata lett. Máig nem szabad tudni, hogyan is halt meg. Az előadások után Borbély Zsolt politológus beszélt Tőkés László szerepéről, aki nemcsak 1989 előtt, de a rendszerváltás után is szálka volt a román hatalom és a magyarországi baloldal szemében. Az EMNP államelnökjelöltje, Szilágyi Zsolt, aki a Thália diáktársulat és az emlékezetes Dsida-est kapcsán került összeköttetésbe Tőkés Lászlóval, az 1988–89-ben a temesvári magyar diákság körében uralkodó hangulatot idézte fel. Szász Enikő színművésznő arra hívta fel a figyelmet, hogy a református gyülekezettől végleg „ellopják” a forradalmat, ha a többség nyelvén nem teszik közzé az 1989-es események valódi történetét. Tőkés László a Király Károlynak a Románia Csillaga kitüntetés kapcsán írt leveléből idézett, aki arra figyelmeztette a temesvári forradalom hősét: nem a Csillagot, hanem Temesvárt akarják elvenni Tőkés Lászlótól. A beszélgetés befejező részében a temesvári gyülekezet tagjai – Kabai József, Simon József, Gazsó János – idézték fel az 1989 előtti sorsdöntő eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. A Gyülekezeti ellenállás 89-ben című rendezvény végkövetkeztetését Balaton Zoltán fogalmazta meg: a temesvári forradalom azé, aki annak hiteles történetét megírja, ezért minden gyülekezeti tagot felkért, hogy vessék papírra az 1989-es eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. Ezekből a visszaemlékezésekből összeállhat a temesvári forradalom igaz, hiteles története. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||