|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Popescu-Tariceanu, Calin 2008. december 9.A parlament új tagjai között találni olyanokat, akik 1990. óta képviselők vagy szenátorok. A legtöbben RMDSZ-es törvényhozók. Hat RMDSZ-es törvényhozó – három szenátor, illetve képviselő – a hatodik mandátumát kezdi meg a december közepén összeülő új parlamentben. A „csapat” legfiatalabb tagja Varga Attila jogász, akit mindössze 27 évesen választottak meg először. Részt vett az első házszabály kidolgozásában, utóbbi négy parlamenti mandátuma alatt pedig 17 törvénytervezetet dolgozott ki, köztük az állami magyar egyetem visszaállításáról szólót, amelyet a parlament kétévi vita után elutasított; ötvenhárom alkalommal szólalt fel a plénumban. Márton Árpád bizonyult a legaktívabbnak, összesen 720 alkalommal kért szót. 2005-től az RMDSZ alsóházi frakciójának az elnöke, korábban alelnöke volt. Közel ötven törvénykezdeményezés fűződik a nevéhez. Ő felelt a még el nem fogadott kisebbségi törvényért, valamint az utóbbi két ciklusban a választási rendszerrel kapcsolatos kérdésekért. Kerekes Károlyt a szociális kérdések felelőseként tartják számon. Ő az egyik legaktívabb törvényhozó, nemcsak az RMDSZ-ben. 1992 óta 84 tervezetet nyújtott be. Ezenkívül Kerekes Károly az interpellációk bajnoka: összesen 160 ügyben intézett kérdést különböző intézmények képviselőihez az erre kijelölt időben, 215-ször kért szót a plénumban és negyven politikai nyilatkozatot olvasott fel. A szenátorok között Frunda György az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjaként több mint egy évtizede ingázik Bukarest és Strasbourg között. A most záruló ciklusban a mérlege: 159 felszólalás, kilenc politikai nyilatkozat és 17 törvényjavaslat. Összesen közel 300 alkalommal kért szót a szenátus plénumában. Markó Béla szintén a 2004– 2008-as ciklusban volt a legtevékenyebb, noha ebben az időszakban két és fél éven át kormányfő-helyettes is volt. 1993-tól az RMDSZ elnöke, a szenátusban 1992. óta a külpolitikai bizottság tagja. Verestóy Attila közel másfél évtizede a magyar szenátorok csoportjának vezetője. Előbb a nemzetbiztonsági, majd a titkosszolgálatot felügyelő bizottság tagja. Összesen 200-szor szólalt fel a plénumban, 14 törvénykezdeményezést jegyzett. Egy jelenlegi és egy volt pártelnök jutott még be a törvényhozásba hatodik alkalommal: a leköszönő kormányfő, Calin Popescu-Tariceanu liberális pártelnök, illetve Adrian Nastase ex-miniszterelnök, aki 2001–2005. között a Szociáldemokrata Pártot vezette. /Húsz évig tartó megbízatás. Több képviselő és szenátor hatodik mandátumát kezdi. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./2008. december 10.December 10-én jelentené be Traian Basescu államfő, hogy kit jelöl miniszterelnöknek, ezért azt szeretné, ha a pártok között addig az időpontig létrejönne a koalíciós megállapodás. Ez az időpont azért is fontos, mivel december 11-én uniós csúcstalálkozó lesz Brüsszelben, így Basescu és Tariceanu kormányfő is hivatalos az eseményre. /Cotroceni: Basescu sürgette a kormányalakítást. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2008. december 10.Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2008. december 18.December 17-én tartotta utolsó ülését a leköszönő PNL–RMDSZ-kormány. Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök elégedetten nyilatkozott a kabinet elmúlt négyévi munkájáról. Az eredmények között említette a román állampolgárok jövedelmének növekedését, új munkahelyek teremtését, a gazdasági növekedést, valamint a nagy befektetéseket valamennyi ágazatban. A kormányfő az RMDSZ-nek is megköszönte az együttműködést. /Elbúcsúzott a kormány. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./2008. december 23.Kényelmes többséggel iktatta be december 22-én a parlament két háza az Emil Boc miniszterelnök által vezetett kormányt. A beiktatási voksoláson a kormány támogatottsága majdnem a 75 százalékot is elérte, a minimális szükséges szavazatszámhoz képest száz vokssal kapott többet a Boc-kabinet. Az új kormányfő kijelentette, hogy a kemény intézkedésektől sem rettennek majd vissza. A közigazgatásban drasztikus kiadáscsökkentést hajtanak végre. A kormány a jelek szerint több olyan intézkedést nem tud betartani, amit a nagykoalíció tagjai a választási kampányban felelőtlenül megígértek. A pedagógusok 50 százalékos fizetésemelése ködbe vész, akárcsak a fokozott nehézségű munkakörülmények között dolgozók nyugdíjának és a gyermeknevelési segély megemelése. A nagykoalíció a törvényhozói testületben 70 százalékos többségre számíthat. A november végi parlamenti választásokat követően összesen 471 képviselői és szenátori mandátumot osztottak ki, Boc kormánya 324 támogató voksot kapott. A kabinet ellen 115 törvényhozó szavazott, hat voks pedig érvénytelen volt. Összesen 445 képviselő és szenátor adta le voksát a parlament két házának együttes ülésén. Az új kormány tagjai december 22-én letették az esküt Traian Basescu államfő előtt, Emil Boc miniszterelnök bejelentette, hogy december 23-án megtartják az első kormányülést. A kormányprogram szerint az új kormány 20 százalékkal csökkenti az állami közigazgatás kiadásait. Búcsút vehetnek magas béreiktől azok a luxus közalkalmazottak, akik havonta 30-40 ezer eurót is kerestek különböző ügynökségekben – hangoztatta. Calin Popescu Tariceanu leköszönő kormányfő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke „homályosnak és tartalmatlannak” nevezte a kormányprogramot. A szintén ellenzéki RMDSZ nevében Markó Béla bejelentette: nem szavazhatnak bizalmat olyan kabinetnek, amelynek programjából hiányzik a kisebbségi kérdés. Megállapította, hogy a dokumentum egy egész fejezetet szán a határon túl élő románoknak. Szerinte a romániai nemzeti kisebbségek ügyének is hasonló fontosságot kellett volna tulajdonítani a kormányprogramban. A pártsemleges személynek szánt igazságügyi miniszteri posztot végül Catalin Predoiu tölti be, akit az új kormány a Tariceanu-kabinetből örököl át. Emil Boc saját kormányát válságellenes kabinetnek nevezte. /B. T. : Bizalmat szavazott a parlament a kormánynak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./ A kormányváltással mintegy ezer magyar tisztségviselő sorsa vált bizonytalanná. Ha az egyik kisebbségi képviselő nem figyelmeztet az 1989-es forradalom 19. évfordulójára, talán csak az estébe nyúló szavazás végén lett volna megemlékezés. Markó Béla, az RMDSZ elnöke felszólalásában kiemelte, mindenki tagadja az etnikai problémák fennállását, tehát a magyarok jelenléte nem segíthet olyan probléma megoldásában, amely nem létezik, másfél millió magyar jelenléte pedig nem megszokott dolog. /Mihály László: Áldás a „pártnászra”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./2008. december 23.December 22-én átadta a stafétát Calin Popescu-Tariceanu leköszönő miniszterelnök utódjának, Emil Bocnak. Mihai Stanisoara védelmi miniszter beiktatásán Traian Basescu államfő is részt vett. Emil Boc kormányfő Gabriel Oprea belügyminiszter beiktatásán volt jelen. Boc leszögezte: az állam korszerűsítését és a decentralizációt nem lehet megfelelő anyagi források nélkül megvalósítani. Radu Berceanu újdonsült közlekedési miniszter rögtön nagytakarítással kezdte mandátumát: bejelentette, hogy elbocsátja 24, a tárca alárendeltségébe tartozó társaság igazgatóját. „Azért döntöttem az igazgatók menesztése mellett, mert megláttam a bérlapjukat. Az összegek a következők: CFR: 187 millió, Metrorex: 150 millió, Henri Coanda Repülőtér: 210 millió, légügyi hatóság: 196 millió. Ezen intézmények igazgatóinak összesen 105 ezer euróra rúg a fizetése, amihez még az igazgatótanácsi tagságért járó összegek is hozzáadódnak” – közölte Berceanu, aki szerint „az arcátlanság már túlzottan magas szintet ért el. ” /Balogh Levente: Új lakó a Victoria-palotában. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./2008. december 23.Calin Popescu Tariceanu kormányfő aláírta hét államtitkár tisztségből való felmentését, köztük van Derzsi Ákos. – Eddig tíz államtitkár és 15 államtanácsos mondott le tisztségéről. /Repülnek az államtitkárok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./2008. december 24.Átadták hivatalukat a PNL–RMDSZ-kormány miniszterei utódaiknak. Az új kormány első ülésén máris szigorúan lépett fel: határt szabott az állami vállalatok igazgatóinak fizetésének, míg az új szállításügyi miniszter, Radu Berceanu huszonnégy igazgatót menesztett. A magyar intézményvezetők bizakodóak tisztségben maradásukat illetően, Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint azonban bizonytalan az állásuk. Zárt ajtók mögött történt december 23-án a miniszterelnöki tisztség átadása Calin Popescu-Tariceanu leköszönő kormányfő és a helyébe lépő Emil Boc között. Felső határt szabtak az állami ügynökségek és vállalatok igazgatói fizetésének az új kormány december 23-án tartott első ülésén: nem kaphatnak nagyobb fizetést, mint egy államtitkár, azaz 4800 lejnél többet. /Bogdán Tibor, Szávuj Attila: Stafétaváltás után magyartalanítás? Új miniszterek, új ígéretek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./2008. december 29.A jövő évi költségvetést még októberben elfogadta az előző, a Tariceanu kormány, de ezt a parlament nem hagyta jóvá. Az új kabinet most gyorsan újratárgyalná a 2009-es költségvetési törvényt: erről fog szólni a kormányülés. Kétségessé vált a tanügyben dolgozók fizetésemelése, az Országos Oktatási Szövetség központi tanácsa elhatározta, hogy utcai tiltakozással fogják követelni az érvényes béremelési törvény alkalmazását. A kormánypártok számos választási ígéretüket nem tarthatják be – jelentette ki Traian Basescu államfő. Arra kérte az új kormány tagjait, hogy legyenek szolidárisak egymással a kemény döntésekben, amelyeket terveznek. A kabinet egymilliárd eurót remél megtakarítani azzal is, hogy 2009. végéig megtiltja a közintézményekben jelenleg betöltetlen állások elfoglalását. Országszerte nagy tiltakozást váltott ki az új munkaügyi miniszternek az a kijelentése, hogy újra kellene gondolni a gyereknevelésre nyújtott pénzügyi támogatás rendszerét. /Sztrájkkal fenyegetnek a tanárok, tiltakoznak a kismamák. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./2009. január 5.Január elsejétől 28 százalékra növekszik a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke. Ebből 9,5 százalékot a munkavállalónak, 18,5 százalékot pedig a munkáltatónak kell az államkasszába befizetnie. Ugyanakkor törölte a kormány azokat a kedvezményeket is, amelyeket eddig munkanélkülieket alkalmazó cégek élveztek. Január elsejétől nem nőnek a nyugellátmányok, az ún. nyugdíjpont értéke 697,5 lej marad, és nem növekszik 763,5 lejre, ahogyan azt a Tariceanu-kabinet elhatározta. Nem kapnak továbbá januártól ételjegyeket a helyi és a központi állami intézmények alkalmazottjai. /Januártól nincs több kedvezmény. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./2009. január 12.Tizenöt esztendőn keresztül elszántan szidta egymást a szocdemek és az úgynevezett ,,demokraták” tábora, s most mégis közös kormányzásra vállalkoztak. Nem lehet tudni, hogy ez meddig tart. Emil Boc kormányának szembesülniük kell a felelőtlen választási ígéretekkel és az általuk kikényszerített, át nem gondolt törvények kihatásaival /például a pedagógusok bérének ötvenszázalékos emelése, a nyugdíjak értékének szinten tartása/. Úgy tűnik, egyikre sincs pénz, az új kormány arra hivatkozik, hogy a Tariceanu-kabinet kifosztott államkincstárat hagyott rájuk, ami nem igaz. A Boc-kabinet eddigi ,,legragyogóbb” teljesítménye az a sürgősségi kormányrendelet, mely megtiltaná bizonyos nyugdíjas kategóriáknak, hogy egyszerre húzzanak nyugdíjat és a költségvetésből származó fizetéseket. Most éppen azzal vannak elfoglalva, ki melyik megyébe nevezze ki saját helytartóját, azaz prefektusát, bár a törvényes rendelkezések szerint a prefektusi tisztség nem pártfüggő. /Magyari Lajos: A hétfejű fejetlen kormány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./2009. január 12.Elégedetlenséget váltott ki a Szociáldemokrata Pártban (PSD), hogy Gabriel Oprea belügyminiszter Mircea Geoana PSD-elnök megkérdezése nélkül nevezett ki több államtitkárt és osztályvezetőt. Főleg a Vulpea (róka) néven is ismert Virgil Ardelean kinevezése a belügyi hírszerző szolgálat, a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) élére keltett méltatlankodást. Virgil Ardelean egykori kolozsvári rendőrtiszt 1998 júliusától 2007 májusáig már ellátta ezt a tisztséget. Az egykori 0215-es, hírhedt belügyminisztériumi egység vezetője több, titkosszolgálatokkal kapcsolatos botránynak is főhőse volt korábban. A terrorizmussal vádolt szíriai–román kettős állampolgárságú üzletember, Omar Hayssam eltűnése után kirobbant botrány miatt Ardelean két és fél évvel ezelőtt, 2006 júliusában lemondott posztjáról, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójával, Radu Timoftéval és a Külügyi Hírszerző szolgálat (SIE) vezetőjével, Gheorghe Fulgával együtt. A másik két hírszerzési vezetőtől eltérően azonban Calin Popescu-Tariceanu akkori kormányfő nem fogadta el a „Róka” lemondását. Tariceanu majdnem egy évvel később, 2007 májusában fogadta el Ardelean lemondását, amikor a belügyi tárca élén már a liberális Cristian David állt. David azt a Petre Albut nevezte ki Ardelean helyére, akit a Szervezett Bűnözés Ellenes Osztály éléről menesztettek korábban, miután botrány tört ki negyven kilogramm heroinnak az intézmény raktáraiból való eltűnése miatt. Virgil Ardelean a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) élére történt 1998-as kinevezése előtt is fontos tisztségeket töltött be: a bukaresti rendőrség parancsnoka volt, azt megelőzően pedig a kolozsvári rendőrség parancsnokhelyettese. Több, titkosszolgálatokkal kapcsolatos botránynak is főhőse volt; ezek közül talán legismertebb az a politikai rendőrségi ügy, amelyet 2003-ban leplezett le a sajtó. A Ziua központi napilap akkor bizonyítékként mutatta be azt a dokumentumot, melyben a belügyi hírszerzés kérte az akkori Korrupcióellenes Ügyészségtől: engedélyezze a Mediafax és az AM Press hírügynökség telefonjainak lehallgatását. Az átiratot Ardelean írta alá; a 2003 októberében keltezett dokumentumban a „Róka” azzal indokolta a kérést, hogy ezáltal kellene bizonyítaniuk, milyen úton szivárognak ki a romániai sajtóba az Országos Rendőr-főkapitányság által vizsgált ügyek részletei. A Korrupcióellenes Ügyészség sietett leszögezni: a lehallgatás nem történt meg, mert a kérést nem hagyta jóvá. /Salamon Márton László: A „Róka” visszatér. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./2009. január 14.Nem kapják meg az előző kormány által beígért számítógépeket az iskolák. Előzőleg még a Tariceanu-kormány „Számítógépet minden diáknak” programot hirdetett meg. /Bágyi Bencze Jakab, Oborocea Mónika: Vírusos kormányprogram. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./2009. január 16.Újabb melléfogást könyvelhetett el a kormány: január 15-én az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel szembenállónak mondta ki a nyugdíj és állami fizetés halmozását megtiltó sürgősségi kormányrendeletet. Emil Boc kormányfő a taláros testület döntése után kifejtette, bár nem ért egyet a döntéssel, azt mindenképpen tiszteletben tartja. Ezzel együtt azonban kormánya „folytatja a küzdelmet a luxusnyugdíjak és költségvetési fizetések, azok ellen, akik feneketlen zsáknak nézik az állami költségvetést”. Calin Popescu-Tariceanu volt kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt elnöke a kormányrendelet kapcsán a kabinet súlyos tévedéséről beszélt, úgy értékelve, hogy nem szabad korlátozni olyan nyugdíjasok munkavállalási jogát, akik szellemi képességeik birtokában vannak, szakmailag értéket jelentenek. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor maga is helyeselte az Alkotmánybíróság határozatát. /Marad a nyugdíj mint fizetéskiegészítés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./2009. február 3.Sólyom–Basescu találkozók 2005. szeptember 14. : Sólyom László köztársasági elnök, aki New Yorkban részt vett az ENSZ-Közgyűlés jubileumi ülésszakán, kétoldalú megbeszélést folytatott Traian Basescu román elnökkel. 2007. február 11–13. : Sólyom László köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Romániában. Bukarestben a magyar államfő Traian Basescu román elnökkel, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést az Európai Unión belüli együttműködés formáiról, a román–magyar kétoldalú kapcsolatokról, a nemzeti kisebbségek, a romániai magyar társadalom jogairól, az ötvenhatos romániai elítéltek rehabilitálásáról. 2008. október 23–27. : Sólyom László köztársasági elnök székelyföldi magánlátogatásán Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön találkozott erdélyi szervezetek képviselőivel. Csíkszeredában négyszemközti beszélgetést folytatott Traian Basescu román államfővel a pénzügyi válság hatásairól, a székelyföldi fejlesztési régiók kérdéséről, a két ország kapcsolatairól, a romániai ötvenhatosok kárpótlásáról, és együtt vettek részt az erdélyi magyarok ünnepségén, amelyen 1956-os hősökre emlékeztek. /Sólyom–Basescu találkozók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./2009. február 5.Mircea Geoana, a PSD elnöke a Tariceanu-kormányt okolta az észak-erdélyi autópályával kapcsolatos problémák miatt. Geoana az RMDSZ-t és Markó Bélát is kritizálta. Igazságosnak ítélte a szociáldemokraták azon döntését, hogy nem vonták be az RMDSZ-t a kormánykoalícióba.,,Markó Bélát hallgatva még jobban meggyőződtem a döntés helyességéről. Az RMDSZ elnök kijelentette, Románia nem egységes nemzet-állam, és szerinte nem is kell az legyen” – mondta, hozzáfűzve: ezt a magatartást nem lehet tolerálni. „Ha Kolozsváron a PD-L együtt akar működni az RMDSZ-szel, akkor az ő bajuk, de szerintem elfogadhatatlan ez a magatartás” – szögezte le Geoana. / Tariceanut és Markót bírálta Geoana. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./2009. február 12.Február 11-én a parlament bizalmat szavazott Dan Nica új belügyminiszternek, aki emellett miniszterelnök-helyettes. A liberálisok Crin Antonescu révén bejelentették, hogy máris kimúlt az I. Boc-kormány, s beiktatták a II-at, utalva ezzel a Tariceanu-kormányra is ráaggatott gúnyos jelölésre. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) az immár független képviselőként tevékenykedő Oprea-t jelölte a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő szakbizottságba. Erre a szocdemek tiltakozásul az ülés felfüggesztését kérték. Eredményesen, a házelnök az ülés újrakezdése után bejelentette, hogy a demokraták visszavonják Oprea jelölését. Helyette Ioan Balant küldték a SRI-t ellenőrző testületbe. /-or-: Ismét „titkosszolgálati” feszültségek feszítik a nagykoalíciót. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./2009. február 19.Hét kivételével mind a 67 alkalmazottat kirúgta Emil Boc a kormány ellenőrző testületéből. Már korábban kijelentette, nem bízik Tariceanu embereiben. Gondja csak abból származhat, hogy az alkalmazottak beperelik, nyernek, és vagy hatalmas kártérítést ítél meg a bíróság, vagy vissza kell venni őket állasukba. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./2009. február 26.„Semmi kétségem afelől, hogy a magyar diákoknak idegen nyelvként kellene tanulniuk a román nyelvet. A magyar gyerekek énekelve tanulnak angolul és sírva tanulnak románul” – jelentette ki egyik Székelyföldön töltött hétvégéje után Traian Basescu államfő. Az elnöki nyilatkozat annak idején – 2007 augusztusában – tabukat feszegetett, ugyanis vezető román politikus a rendszerváltás után még soha nem vonta kétségbe az egységes román nyelv és irodalom tanterv létjogosultságát az oktatásban. Az elnöki kijelentés ellenére az azóta eltelt több mint másfél évben a magyar pedagógusok kérése és az RMDSZ módosító javaslatai ellenére a tanügyi törvény nem változott; a még 1995-ben elfogadott jogszabály továbbra is előírja, hogy az I–IV. osztályt kivéve a kisebbségekhez tartozó diákoknak a román tanterv szerint kell tanulniuk a román nyelvet. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) kezdeményezésére 2007 nyarán új románnyelv-oktatási tantervet dolgozott ki egy szakemberekből álló bizottság, Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár vezetésével. Éppen azokban a hónapokban bocsátotta közvitára Cristian Adomnitei, a Tariceanu-kormány tanügyminisztere az új oktatásitörvény-csomagját. Az RMDSZ így az a magyar pedagógusok munkájára alapozva javasolt módosításokat, de ellenállásba ütközött. „Az új tervezet nemhogy nem tartalmazta a kisebbségi oktatási jogok további bővítését célzó rendelkezéseket – amelyekben már előzőleg egyezség született a Nemzeti Liberális Párttal –, de hiányzott belőle több, már 1999-ben kivívott jog is, többek közt az anyanyelvű felvételi és anyanyelvű vizsga joga is” – rótta fel 2007 októberében a koalíciós társnak Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A kisebbségi törvény elfogadását sem sikerült elérni. /Cseke Péter Tamás: Tabufeszegetés a politikai akarat. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2009. február 26.Leállhat a Számítógépet minden diáknak elnevezésű program, ha a szenátus után a képviselőház sem hagyja jóvá azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely előírja, hogy idén is folytatódjon a projekt, és további számítógépeket szállítsanak a 9–10. osztályosoknak otthoni használatra. A Tariceanu-kormány tavaly novemberben jóváhagyott rendeletét elutasította a szenátus. /Nem lesz számítógép diákoknak? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2009. március 2.Emil Boc kormányfő: tíz napon belül egy olyan kormányrendeletet tervez kiadni, melynek értelmében megszűnne a miniszterelnöki kancellária, így neki is ugyanannyi jutna, mint bármely más EU-s kormányfőnek: egy tanácsosi, egy államtitkári és egy államtanácsosi testület, kormányszóvivő és kabinetfőnök. A rendelet nyomán a testület alkalmazottainak számát 45–60 nap leforgása alatt 304-ről 167-re csökkentik. Emil Boc szerint a testület Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnöksége idején amolyan párhuzamos kormányként működött, márpedig „semmi szükség sincsen külön-külön kabinetre a minisztériumok szintjén, illetve a kormánypalotában”. Más intézményekben fogják elhelyezni a „felszabaduló munkaerőt”, a kormány végkielégítést fizet a távozó alkalmazottaknak. A 2004-ben létrehozott miniszterelnöki kancelláriáról az évek folyamán nem sokat lehetett hallani. /Bogdán Tibor: Csomagol a kancellária. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./2009. március 27.Cornel Serban, a belügyi titkosszolgálat, a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság /DGIPI/ őrizetbe vett igazgatója az ügyészek szerint azt mondta a baneasai ingatlanügy kapcsán: Gabriel (Puiu) Popoviciu üzletember annyira fontos személyiség, hogy „Basescu és Tariceanu sorban áll, hogy bejuthasson hozzá”. Az Elnöki Hivatal közleményben tiltakozott, és cáfolta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. /Sorban álló politikusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./2009. március 28.Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök neve is felmerült abban a korrupciós botrányban, amely a román belügyi titkosszolgálat volt vezetősége körül robbant ki – adta hírül a román sajtó. A Ziua szerint Cornel Serban megpróbálta meggyőzni a korrupcióellenes ügyészség /DNA/ rendőrtisztjét, hogy Popoviciu nagyon fontos személy, s bizonygatta: Basescu cáfolta, hogy bármi köze lenne az üzletemberhez. /Magas rangú politikusok a korrupciós botrányban? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./2009. május 6.Amikor a kormány képviselői a beharangozott sztrájk elhalasztására próbálták rávenni a tanügyi szakszervezetek képviselőit, Traian Basescu államfő nyilvánosan elismerte: tévedés volt jóváhagyni a pedagógusok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt. Az államfő bűnbánó magatartása azonban hiteltelen, mert Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök tavaly ősszel több ízben is felkérte őt, ne hagyja jóvá az 50 százalékos béremelésről szóló jogszabályt, mert annak alkalmazása felborítaná az ország gazdasági egyensúlyát. A választások után hatalomra kerülő koalíció pedig egyre csak halasztotta a béremelést. /Farcádi Botond: Az államfő bűnbánó vallomása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./2009. május 7.„Eljött az ideje, hogy eltávolítsunk egy alpári, beképzelt, önelégült, populista és demagóg elnököt” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Calin Popescu-Tariceanu nemzeti liberális párti politikus, volt miniszterelnök. Tariceanu azután kérte Traian Basescu államfő lemondását, hogy az elnök a közszolgálati televízióban hazugsággal és hamisítással vádolta a volt kormányfőt. Basescu szerint Calin Popescu-Tariceanu félretájékoztatta, amikor azt mondta: azért nincs pénz a tanárok 50 százalékos béremelésére, mert a minisztérium már elköltötte az állami költségvetés közel 6 százalékát. Basescu szerint a politikusok helyesen döntöttek a tanárok fizetésemeléséről, ugyanis senki sem tudta előre jelezni a gazdasági válság méretét. /M. Á. Zs. : Tariceanu lemondásra szólította fel Basescut. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./2009. május 13.Az alsóház elfogadta a vidombáki repülőtér építését lehetővé tevő kormányrendeletet. A brassói légikikötő megépítéséről szóló kormányrendeletet már a Tariceanu-kabinet idejében elfogadták, a vidombáki reptér sorsa azonban mostanáig bizonytalan volt. A vidombáki repülőteret öt éven belül fel kell építeni és üzembe kell helyezni. A székelyföldi megyék számára a repülőtér jelentős gazdasági és infrastrukturális előnyöket jelent. /”Felszállási engedély” a brassói reptérnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 13./2009. június 1.„A Tariceanu-kormány a szakadék szélére taszította az országot, a Traian Basescu államfő távozását követelő 322 politikus pedig megrontotta a demokrácia működését” – mondta Emil Boc miniszterelnök. Boc megjegyezte: a gazdasági válság mellett jelentős szerepet játszik a jelenlegi szűkös helyzetben az is, hogy a Tariceanu-kormány tagjai úgy költötték a pénzt, mintha kaszinóban lettek volna. Úgy vélte, a gazdasági válságból való kilábalás érdekében búcsút kell inteni többek között a fizetési és nyugdíjrendszerben eddig szereplő privilégiumoknak. /Emil Boc vádaskodik. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./2009. július 18.Az új román tanterv még mindig csupán tervezet. Már két éve kész, de még mindig nem kapott kellő támogatást. Pásztor Gabriella, amikor még tanügyi államtitkár volt, foglalkozott vele, Tariceanu miniszterelnök kabinetjét is megjárta. A tervezet dr. Balázs Lajos, a Sapientia docense vezetésével, Tódor Erika adjunktus és Lajos Katalin tanársegéd, az angol–román tanszék munkatársainak közreműködésével készült el. /B. Kovács András: Két éve a minisztériumban vesztegel (Az új román tanterv). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./2009. november 26.Nem véletlen, hogy a liberálisokkal kötött paktumot az RMDSZ, az elmúlt években nemcsak kormányon, de ellenzékben is velük volt a legkorrektebb együttműködésük, az erdélyi magyarság egy rossz szót sem mondhat korábbi elnökéről, Calin Popescu Tariceanuról, de jelenlegi vezetőjéről, Crin Antonescuról sem – magyarázta a döntés hátterét Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke. /Farkas Réka: A járható út (Tamás Sándor az RMDSZ–NLP paktumról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./2009. november 27.Markó Attila az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkár. 2005 januárjában nevezte ki Calin Popescu-Tariceanu akkori miniszterelnök. /Salamon Márton László: Egy hosszútávfutó magányossága. Beszélgetés Markó Attila DRI-elnökkel, az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||