|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mózes Edith 2016. július 6.Az államfő fél megvédeni a saját rendeletét?Fontosnak tartom, hogy a közvélemény megtudja: Románia elnöke, miután meghozta azt a törvénytelen és alkotmánysértő határozatot, hogy elnöki rendelettel viszszavonta a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben, a Temesvári forradalomban játszott szerepéért kapott Traian Basescu államelnöktől, nem meri megvédeni a táblabíróság előtt a saját dekrétumát – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kincses Előd ügyvéd, Tőkés jogi képviselője. Elmondta, hogy a rendeletet megtámadták, de mivel ez egy közigazgatási aktus, ahhoz, hogy az illetékes bírósághoz lehessen fordulni, előzetes panaszt kellett benyújtani, amit Kincses meg is tett, és felszólította az elnököt, vonja vissza a dekrétumot. Az államfő nem vonta vissza, ezért Kincses a Bukaresti táblabírósághoz fordult. A Bukaresti táblabíróság felszólította az államelnököt és a miniszterelnököt – akit Kincses szintén perbe hívott, mert ellenjegyezte az államfő rendeletét –, hogy tegyék le a válasziratot. "A jelenleg érvényben levő román perrendtartás rendkívül szigorúan bünteti a válaszirat le nem tételét: amennyiben a válaszirat letételének a kötelezettségét nem teljesíti az alperes, nincs joga bizonyítási indítványt letenni és kifogásokkal élni. Ezek olyan védekezési lehetőségek, amelyekkel szívesen élnek a jogászok, mert ilyen esetben a bíróság nem is kell érdemben vizsgálja azt, hogy igaza van vagy nincs igaza. Ez a lehetőség nem adatik meg Románia elnökének, aki nem tett le válasziratot a felperes beadványára" – jelentette ki az ügyvéd, és feltette a szónoki kérdést: "az államfő talán fél a saját rendeletét megvédeni?". Ezzel szemben, mondta el a továbbiakban, a miniszterelnök, aki csak ellenjegyzője volt az elnöki dekrétumnak, válaszolt, bár mondvacsinált kifogásokkal próbálta védeni az elnök igazát. Ciolos szerint megalapozott az elnöki rendelet, mivel a Románia Csillaga Nemzeti Rendjel becsületbírósága (BB) megállapította, hogy Tőkés László méltatlanná vált erre a kitüntetésre, és a becsületbíróság határozatát nem jogosult felülbírálni az igazságszolgáltatás. Holott a becsületbíróság határozata csupán javaslat, és semmire sem kötelezi az elnököt – magyarázta Kincses. Egyszerre voltak ügyészek és bírák Az ügyvéd szerint maga a határozat is több szempontból semmis. "Amikor a BB határozatát megtámadtam a Bukaresti táblabíróságnál, és utána fellebbezéssel a Legfelsőbb Ítélőtáblához került, érdemben nem vizsgálta a román igazságszolgáltatás, mondván, hogy ez nem közigazgatási okirat, hanem csak javaslat. Viszont ebben a perben már, amikor ennek a javaslatnak jogi következményei lesznek, meg kell vizsgálja a közigazgatási bíróság azt is, hogy mennyire felel meg a törvényességnek ez a határozat. Ugyanis, a becsületbíróságot az Elnöki Hivatal keretében működő kitüntetések kancelláriája kell felkérje arra, hogy vizsgálja meg, hogy az illető kitüntetett méltánytalanná vált-e vagy sem a kitüntetésre. Ez nem történt meg, a PSD-s lovagok kérték, hogy üljön össze a BB, és vizsgálja meg, hogy Tőkés méltánytalanná vált a kitüntetésre amiatt, hogy annak idején, Tusnádon állítólag azt mondta, hogy Magyarország változtassa protektorátussá Erdélyt. Ez azonban félrefordítás volt, mert Tőkés László védhatalmi státusról beszélt, és a dél-tiroli példát hozta fel, ami kizárólag a területi autonómiára vonatkozik". Az ügyvéd szerint a BB az autonómiát is sajátosan értelmezte, és azt írta, hogy a területi autonómia követelése szélsőséges, veszélyes, etnikai feszültséget okoz, gyűlöletkeltő és a trianoni békeszerződés kétségbe vonását jelenti. Azt is elmondta, hogy Gabriela Firea és Ecaterina Adronescu, akik a feljelentők voltak a Tőkésügyben, részt vettek a határozathozatalban is. Vagyis egyszerre voltak ügyészek és bírák, ami ugyancsak törvénysértő. Ezek mellett Tőkésnek a védelemhez való jogát sem tartották tiszteletben, bár az országos ügyvédi kamara is állást foglalt az ügyben. Felhívta a figyelmet, hogy a BB olyan komolyan veszi a munkáját, hogy bár 11 olyan kitüntetett személy van, akiket börtönre ítéltek, ezek esetében nem indítványozták a kitüntetés visszavonását. A tárgyalást még nem tűzték ki, a fellebbezést a Legfelsőbb Ítélőtábla tárgyalja. Az előzmények Klaus Johannis államelnök március elején jelentette be, hogy viszszavonta a Románia Csillaga érdemrendet Tőkés Lászlótól. Mert "aki ilyen magas állami kitüntetést kap, annak tiszteletben kell tartania Romániát, az ország alkotmányát és alapvető értékeit". Tőkést 2009-ben Traian Basescu akkori államfő tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. A kitüntetés visszavonását célzó kezdeményezés négy évvel később született amiatt, hogy az EP-képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Ausztria és Dél- Tirol viszonyára hivatkozva azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte. Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot, majd egy héttagú becsületbíróság – amelynek négy tagja PSD-s volt – úgy döntött: az EP- képviselő méltatlan az érdemrendre. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 7.Július 21-én hirdetnek ítéletet Izsák Balázs ügyébenTegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta. Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást. Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást. Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg. Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést. A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 19.Miért forog a sírjában Iancu?Éppen témát kerestem egy "aktuálishoz". Ezért aztán végigolvastam legalább kéttucatnyi hazai és külföldi lapot, végigzongoráztam az interneten fellelhető összes időszerű politikai hírt, és már-már egyfajta filozofálásba kezdtem volnaaz államelnök ismét aktuálissá vált extra költekezéséről vagy arról, hogy a parlament a vakáció idejére több mint háromszázezer euróra vásárolt fűnyírót és kerti szerszámot, netán arról, hogy egyesek – kísértetiesen idézve a ‘90-es évek hangulatát – ismét kongatják a vészharangot, hogy "eladták az országot", vagy a mindig időszerű, a hatalom legmagasabb berkeiben virágzó korrupcióról, amikor egy helyi, szolidaritásra szólító "felhíváson" akadt meg a szemem. A felhívás aláírói a helyi Avram Iancu, illetve az Alexandru Papiu Ilarian elnevezésű román kulturális egyesületek, amelyek rettenetesen "aggódnak" a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium sorsa miatt, amelynek a működését – szerintük – konfliktusok sora akadályozza. Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni, hogy kitaláljuk, az áldatlan helyzet oka az, hogy az épületet "csalárd" módon visszaszolgáltatták az "úgynevezett", és a fentebb említett kulturális egyesületek szerint törvénytelenül megalakult RómaiKatolikus Státusnak, illetve az, hogy létrehozták – minő botrány! – a katolikus gimnáziumot egyes "aljas, áruló, fafejű" és hasonló jelzőkkel illetett románok és "nemtörődöm" illetékes intézmények. De ugyanolyan árulóknak nevezik a megye román politikusait, akik "önös érdekből feláldozzák Erdélyt". Amit ha Avram Iancu és Papiu Ilarian megtudna, bizonyára forognának a sírjukban, mert nem hinnék el, hogy árulókká váltak azok közül egyesek, akikért az életüket áldozták a történelem nehéz pillanataiban. "Nem ezért harcolt egész életében a két nagy román hazafi" – állítják az aláírók. Ezért aztán "szívből jövő" felhívással fordulnak az összes (hazafias érzelmű) román alapítványhoz, kulturális és egyéb egyesülethez, ne hagyják tovább a románok "megalázását", mert véleményük szerint ezzel a "természetellenes helyzettel" – értsd: a magyar nyelvű gimnázium létrehozásával – "újra fellángolhat az etnikai gyűlölet, intolerancia és sovinizmus". Végül megfenyegetik a politikusokat, hogy a lépéseik függvényében kapják vagy nem kapják majd az őszi parlamenti választásokon a szavazatokat. Felesleges lenne bármiféle kommentárt hozzáfűzni. A "felhívás" magáért beszél. Annyit azonban hozzátehetünk: nem tudjuk, hogy Iancu vagy Papiu forog-e a sírjában, de Ceausescu, ha véletlenül feltámadna, nyugodtan feküdne vissza a sírjába, mert a magyarellenes gyűlölet magja, amit buzgón hintett "uralkodása" alatt, igencsak termő talajra talált. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig szép számmal akadnak, akik fáradságot nem kímélve naponta próbálják elültetni és szítani az egyszerű emberek szívében a gyűlöletet. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 3.Marius Pascan nyugdíjaztatná a főtanfelügyelőtMinisztériumi ellenőrzést követel A Marosvásárhelyi Unirea főgimnázium körül mesterségesen keltett botrány oka nagyrészt a Maros megyei főtanfelügyelő, Stefan Somesan kétszínű viselkedése és az általa képviselt politikai érdekek, ezért követeli, hogy a tanügyminiszter rendelje el az ügy azonnali kivizsgálását – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Marius Pascan szenátor. Állítása szerint a vásárhelyi önkormányzat hívta fel a figyelmét a megyei tanfelügyelőség "illegális lépéseire, amelyek állandó konfliktusforrásnak bizonyultak". A helyzet súlyosbodását elkerülendő, még mielőtt "túlságosan ártana a vásárhelyi közvéleménynek", felkérte a minisztert, küldje az ellenőrző testületét Marosvásárhelyre, mert szerinte a Római Katolikus Elméleti Líceumot 2014-ben hozták létre egy, a tanfelügyelőség által "illegálisan kiállított engedély alapján", amit a megye prefektusa bíróságon támadott meg annak idején. Véleménye szerint amellett, hogy egyfelől indokolatlan ugyanabban az épületben két oktatási intézmény működtetése, másfelől felülírja a helyi tanács határozatát, amely az idei tanévre is a tavalyi struktúrákat szavazta meg, ráadásul törvénytelen módon és önkényesen osztályokat utalt át a Bolyai líceumból és az Unireából. Ugyanakkor arról is tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy Stefan Somesan áprilisban betöltötte a 65. évet, következésképp "megérett" a nyugdíjra. "Mivel az öregkori bölcsesség és a szép életkor nem igazolódik a döntéseiben és nem szolgálja a Maros megyei oktatás békéjét és versenyképességét, úgy illene, hogy adja át a helyét egy fiatal, korrekt, a politika vírusától meg nem fertőzött kollégának" – jelentette ki. A Szociáldemokrata Pártot ( PSD) pedig arra intette, hogy ne engedjen az RMDSZ nyomásának, amely "szeparatizmust követel és vitriollal mérgezi a Marosvásárhelyi oktatási intézmények hangulatát". A szenátor azzal indokolta a főtanfelügyelő nyugdíjazásának szükségességét, hogy a törvény nem nyújt lehetőséget a menedzsmentszerződés meghosszabbítására a "standard életkor" betöltése után, így Somesan a tevékenységét csupán tanárként folytathatná, és ezt a szerződést is évente meg kellene újítani. Kijelentette: érdeklődéssel várja a minisztériumi ellenőrzés eredményét, mert még olyan nem történt az országban, hogy egy tanfelügyelő, a helyi tanács határozatát mellőzve, saját elképzelése, illetve politikai érdekek mentén adjon engedélyt egy oktatási intézmény működtetésére. Újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy egyelőre nem áll szándékában bűnügyi panaszt tenni, megvárja a miniszteri vizsgálat eredményét és a javasolt megoldásokat. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 22.Államalapító Szent Istvánt ünnepelték a Színház térenMagyarnak lenni: hit "Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot…" – ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint, mondta köszöntő beszédében Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Színház téri Szent István-ünnepség szervezője. A mezőcsávási fúvószenekar előadásában a Boldogasszony anyánk című dallal és a Szózattal kezdődött szombaton este a Marosvásárhelyen immár negyedik alkalommal köztéren megrendezett Szent István- napi ünnepség és az új kenyér ünnepe. Cseh Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István és a magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbe tekintésre. "Ezer esztendővel ezelőtt eleink keresztény és független magyar államot teremtettek. Keresztényt, mert érezték, csak a hitnek van teremtő ereje, és mert tudták, hogy a keresztény Európa talajába csak keresztény állam tud meggyökerezni. Független államot teremtettek, mert tudták, a függetlenségében sérült állam nem tudja ellátni legfőbb feladatát: nem tud megfelelő védelmet és oltalmat nyújtani az országban élő magyaroknak és nem magyaroknak." Ugyanakkor rámutatott: "Ha Románia elismerné, hogy mi itt, Erdélyben őshonos nemzeti közösség, államalkotó tényezők vagyunk – az állam területi sérthetetlensége tiszteletben tartásával –, megilletnének mindazon jogok és önigazgatási lehetőségek, amelyek biztosítják anyanyelvünk és kultúránk megőrzését, akkor egy évszázados, mindenki életét megkeserítő viszály és konfliktus forrását lehetne kiiktatni". A továbbiakban hitet és békességet kért Istentől, egy nyugodtabb, rendezettebb jövőbe vetett hitet. "Hitet ahhoz, hogy meg tudjuk teremteni magunknak és utódainknak a jólétet és a békességet. Hitet abban, hogy a határainkon innen és túl élő magyar egymásra talál. Adjon Szent István emléke reményt a békére, adjon reményt a nemzeti büszkeség visszaszerzésére (…) Adjon alázatot is, hogy értsük és értelmezni tudjuk mindazt, ami velünk történik. Adjon kitartást és erőt a változtatáshoz. És adjon türelmet, hogy ne ellenségként tekintsünk ellenfeleinkre és azokra, akik a dolgokat másként látják, másként értékelik." Ünnepi köszöntőjét a Szent István imája című verssel zárta, hozzátéve: azt kívánja, hogy mindenki a Szent István-i alázattal, hittel szolgálja saját közösségét. "A mélységből kiáltok fel Hozzád! Hallgass meg, Uram! Taníts meg, hogyan kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyekben! Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam, és az alázatosság szüntelenségét okosan csillogtassam! Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, és hogyan kell a féktelen erővel szemben egyenesen állni! Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet, és alázatosan megadjam magam a léleknek! Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek!... ….Taníts meg lendülni, hogyha Rád találtam, s hirtelen megállni, ha utat hibáztam! Ne add meg mindig, amit nagyon kérek, taníts bátor lenni, amikor nagyon félek! Engedd a világot megvetve szeretni, csak magadat ne hagyd soha elfeledni! Ez a kiáltásom, s ez mAradjon végleg, s ha másképp szólnék, nagyon szépen kérlek, ne neheztelj rám, míg elfordítod orcád, hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád!" Az ünnepi rendezvényen, amelyre több száz vásárhelyi magyar eljött, a Csíkszeredai főkonzulátus részéről beszédet mondott dr. Flender Gyöngyi konzul. Fellépett Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész, a Csillagfény néptáncegyüttes, a Domahidi lányok – Zsuzsa, Kata, Sára, Anna –, valamint Szabó Előd és a Titán együttes. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt. Az eseményen kiállították Hunyadi László Szent István-szobrát, valamint a Szent Korona és a koronázási ékszerek Szabó Albert amatőr képzőművész által készített mását. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően került sor az Eldi pékség által felajánlott, immár hagyományos új kenyér megszentelésére. Áldást mondott Lőrincz István református, Nagy László unitárius lelkész és Oláh Dénes római katolikus főesperes. Az imát és áldást követően a hatalmas kenyereket szétosztották az ünneplők között. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 22.Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban ,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..." Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén. Székelyföld autonómiája is eljön egyszer… Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel". Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen. Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását. Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt". A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor. Albumbemutató és történelmi előadás A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel. Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát. Kopjafaavatás Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét. A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 22.Racionális vagy irracionális?Avagy szükség van-e összefogásra Maros megyeben A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt megerősítette együttműködési szándékát, ennek megfelelően zajlik a felkészülés az idei parlamenti választásra, nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Bíró Zsolt elnökkel folytatott Csíkszeredai egyeztetést követően. Az RMDSZ két biztos befutó helyet ajánlott fel a Magyar Polgári Pártnak. Az együttműködés végleges pontjait augusztus végén rögzíti a Szövetségi Állandó Tanács. Azt máris tudni, hogy a Háromszéki RMDSZ egy helyet felajánlott az MPP-nek, a másodikról egyelőre nem született döntés. Az RMDSZ Maros megyei elnöke minap egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyöntetűen ellenzi, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet. Az ügyben mindkét pártvezetőt megkerestük. Bíró Zsolt: az összefogás nem korlátozható földrajzilag – A Magyar Polgári Párt elfogadja a felajánlott két helyet, vagy ragaszkodik a három befutó helyhez? – Az egyeztetések folytatódnak, úgyhogy ezzel kapcsolatosan most nem kívánok nyilatkozni. Mi mindenképpen három befutó helyet kértünk, ezzel indultunk a tárgyalások kezdetén. – Mi a véleménye az RMDSZ megyei elnökének kijelentéséről, amely szerint az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, ez pedig az MPP esetében sokkal fontosabb Hargita megyében, mint Maros megyeben. Illetve, Hargita és Kovászna megyében indokolt olyan összefogást összekovácsolni, amelynek eredményeként magasabb lesz a parlamenti választásokon a részvételi arány. – Az összefogás, azt gondolom, indokolt minden esetben. Nem lehet megyéhez kötni ezt a kérdést. Ha összefogásról beszélünk, akkor a mi megítélésünk szerint teljes körű összefogásra van szükség, hiszen országos választásokra készülünk, és minden egyes szavazat számít mind a tömbmagyar vidéken, mind a szórványban. Ezért nem feltétlenül szerencsés arról beszélni, hogy vannak helyek, ahol indokolt, és vannak helyek, ahol indokolatlan az összefogás. Az összefogás mozgósító erővel bír, az összefogást várja el tőlünk az erdélyi magyar közösség mind Maros, mind pedig Hargita és Kovászna megyében, a Partiumban vagy éppen Belső-Erdélyben. Ugyanakkor tulajdonképpen Brassai Zsombor saját magának is ellentmond, hiszen korábban Maros megye tekintetében is teljes körű összefogást szorgalmazott mind a megyei, mind a Marosvásárhelyi választás tekintetében, és a Magyar Polgári Párt Maros megyeben részese volt ennek az összefogásnak. Maros megyeben egyértelmű mozgósító ereje volt, elég, ha a megyei listára gondolunk, ahol a korábbi 13 helyett 15 fős lett a megyei önkormányzat magyar frakciója, ahol Soós Zoltán az összefogásnak köszönhetően tudta mozgósítani a magyar választókat, és a Magyar Polgári Párt teljes mértékben kivette a részét mind Marosvásárhely, mind Maros megye tekintetében ebből az összefogásból. De beszélhetnénk Maroskeresztúrról, ahol szintén az összefogásnak köszönhetően sikerült leváltani hosszú idő után a román polgármestert. Úgyhogy az RMDSZ megyei elnökének ezeket a kérdéseket is a figyelmébe ajánlanám. Még egyszer mondom, nem korlátozható az összefogás földrajzilag egy-egy megyére. Brassai Zsombor: az ésszerű összefogást támogatom minden esetben – Ön azt nyilatkozta, hogy Maros megye szintjén eddig nem egyeztettek arról, hogy esetleg itt kapna befutó helyet a Magyar Polgári Párt, illetve, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyértelmű álláspontja az, hogy az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, azaz Hargita és Kovászna megyében. – A Polgári Párttal nem egyeztettünk, mert nem a megyei szintre tartozik az egyeztetés. Országos szinten, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) fog erről dönteni. Viszont a megyei szervezet állandó tanácsa tárgyalt erről a kérdésről, és egyöntetűen azt kérjük a SZÁT- tól, hogy támogatva az ésszerű összefogást, egy olyan megyében indítsa az MPP jelöltjét, ahol a pártnak van támogatója, tehát ésszerű összefogni és közös listán indulni. Maros megyehez képest Hargita vagy Kovászna megyében sokkal nagyobb a támogatottsága a Magyar Polgári Pártnak, ez az önkormányzati választások eredményéből is világosan látszik. – Itt egy kicsit önmagával kerül ellentmondásba, elnök úr, mert a helyhatósági választások alkalmával éppen önszorgalmazta az összefogást, és ennek az összefogásnak az eredményeként jutott be az MPP jelöltje a megyei önkormányzatba... – Pontosan. Én összefogáspárti vagyok, az ésszerű összefogást támogatom minden esetben. Az önkormányzati választások alkalmával egyértelmű, hogy fontos volt az összefogás, és fontos volt az, hogy közös listákon induljunk. Viszont amikor két bejutó parlamenti helyről beszélünk, akkor meg kell keresni azt a megyét, ahol valóban van hatása az összefogásnak. Maros megyeben éppen az önkormányzati választások eredményei mutatják azt, hogy lényegesen kisebb hatása van, mint Hargita vagy Kovászna megyében. Ebben semmi ellentmondás nincsen. – A legutóbbi kijelentésére, miszerint Maros megyeben nem lenne racionális egy MPP-s jelölt bejuttatása a parlamentbe, azt is kérdezhetnénk, hogy túl sok talán a jelölt és kevés "a fóka" azaz a befutó hely? – Ez spekuláció. Az a jó, ha sok jelölt van, az a jó, hogy a jelöltek megméretkezhetnek. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a Területi Állandó Tanács tárgyalta a kérdést, és egyöntetűen ellenzi azt, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet. Nem az én véleményemről van szó, persze vállalom a véleményemet azzal együtt, amit elmondtam, de a lényeg az, hogy a megyei állandó tanács egyöntetűen elutasítja. * Szeptember 12-ig lehet jelentkezni a parlamenti választásokra. A jelöltség feltétele, hogy a jelentkező legyen RMDSZ- tag, illetve rendelkezzék valamelyik helyi vagy területi szervezet ajánlásával. Ha nem rendelkezik ezzel, akkor 1.500 támogató aláírást kell összegyűjtenie. Szeptember 19-én az úgynevezett bővített Területi Képviselők Tanácsa rangsorolja majd a jelölteket. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 26.Székely kongresszust tartanak a Marosvásárhelyi SapientiánIntézményköziség a tudományosság vonatkozásában Dávid László, a Sapientia Tudományegyetem rektora korszakalkotónak nevezte, hogy a Sapientia ad otthont és társszervezője a székely tudományos kongresszusnak, amelyre 2017. április 19-21. között kerül sor. A bejelentés tegnap Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével és Bakk Miklóssal, a Sapientia EMTE docensével közösen tartott sajtótájékoztatón hangzott el. Az universitasnak az oktatáson kívül a régió szolgálata is feladata Dávid László kifejtette: az oktatásban a Sapientia már jeleskedik. Ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. "Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálunk választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet". Elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik meg a kongresszust, és a Sapientia ad helyet a rendezvénynek. A részleteket az elkövetkezendőkben fogják meghatározni. Fontosnak nevezte, hogy amint a tudományokban szokás, nemzetközi konferencia lesz, amely három hivatalos nyelven, magyarul, románul és angolul zajlik majd. "Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást találhatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi-e magát, van-e megfelelő jövőképe, a többségnek is gondot jelent" – jelentette ki Dávid László. "Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja" Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra hangsúlyozta, hogy az SZNT Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célul. "Eszközeink a jog és a demokrácia eszközei, és ezek között a szellemi erőforrásokat is számon tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja, hogy vázoljon egy olyan jövőképet, amely Székelyföld minden lakója számára elfogadható. Rendelkezik elegendő szellemi erőforrással, hogy válaszokat adjon azokra kérdésekre, amelyeket az elmúlt tíz esztendőben nem egy esetben az SZNT vezetőinek tettek fel, mi pedig úgy gondoljuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre a szakmai eliteknek kell választ keresni és találni. Abban bízunk, hogy a Sapientia egyetem – amely az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a Kárpát- medencei magyarság egyik legtekintélyesebb intézménye –, az eljövendő időkben lehet az a szellemi műhely, amely ezeket a szellemi erőforrásokat összefogja. És a székely tudományos kongresszus, amely lényegében az 1902-es székely kongresszus hagyományához nyúl vissza, a Székelyföldi tudományos életnek egy intézményesített formája lesz a jövőben, amelyet időszakonként össze fogunk hívni, és amely a helyi kihívásokra keres megfelelő válaszokat a szellem, a tudás eszközével." Elindulhat egy folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja Bakk Miklós, a Sapientia EMTE docense, a székely kongresszus főszervezője a Sapientia részéről elmondta, hogy a székely kongresszus reményeik szerint azt fogja példázni, hogy hogyan mAradnak fenn a hagyományok. Véleménye szerint a hagyományok úgy mAradnak fenn, ha meg tudnak újulni, korszerű tartalmakat tudnak magukba olvasztani. "Az 1902-es székely kongresszus olyan körülmények között került megszervezésre, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában a Székelyföld Világosan leszakadó perifériaként volt megjelölhető". Véleménye szerint Székelyföld mint hagyományos történelmi régió a történelmi régiókon belül inkább leszakad, mint fölzárkózik. "Ha ezt a folyamatot meg akarjuk állítani, szükség van arra, hogy a modern regionális fejlesztési elképzeléseket minden színtéren stratégiailag is megalapozzuk" – mondta. Kijelentette: "Bár székely kongresszusnak nevezik, tulajdonképpen egy korszerű nemzetközi konferenciát kívánunk szervezni, amely átfogja mindazokat a diszciplínákat és tudományágakat, amelyek a térségi kutatásaik révén kapcsolódnak Székelyföldhöz. Ugyanakkor az interdiszciplinaritás révén esetleg példát mutathat. Vagyis azt próbáljuk fölmutatni ezzel a konferenciával, hogy Székelyföld mint régió létezik tudományos kutatási témákban is, és létezik immár olyan humánerőforrás- potenciálként, amely a térség jövőjére nézve talán biztató képet nyújt számunkra". A kongresszussal – jelentette ki – elindítható egy olyan folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja. Ugyanakkor úgy gondolják, ezzel a kongresszussal megvalósíthatják az első intézményköziséget a tudományosság vonatkozásában. A nemzetközi konferencia konkrét részleteiről az elkövetkezendőkben folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 5.Zárult a második rovásírástábor SzovátanA rovásírás "hályogkovácsa" Miután a tavaly nagy sikernek örvendett a szovátai unitárius templom udvarán megtartott rovásírástábor, Varga Sándor unitárius lelkész, a tábor megálmodója és kivitelezője úgy döntött, hogy az idén is szervez egy hasonló tábort, ahol a gyerekek játszva tanulják a rovásírást. Az idei tábor két részben zajlott: július végén volt az úgynevezett előkészítő tábor, augusztus elején pedig a folytatása. Varga Sándor a Népújság kérdésére elmondta, hogy 6 és 9 év közötti gyerekek tanulták a rovásírást. A résztvevők nagy része szovátai volt, de érkeztek gyerekek Sóváradról és Szakadátról is. Ráduly János tanár úr engem is "megfertőzött" A reggeli ima után kezdődtek a változatos programok, mert a rovásírás mellett imákat, verseket, mondókákat, népdalokat is tanított a lelkipásztor. Emellett sokat kirándultak, Varga Sándor szerint "patakoztak", vagyis fürödtek a Szováta- patakban. – Honnan jött a tábor, és egyáltalán a rovásírás tanításának ötlete? – A táborozást a tavaly kezdtük 25 gyerekkel Szovátan, az unitárius egyházközség udvarán, felhasználva a tanácstermet, a templomot és az udvart is, de mondhatnám egész Szovátat, mert közbe-közbe kirándultunk is. Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennem, de tulajdonképpen abból adódott, hogy annak idején gyermekkoromban Ráduly János tanár úrral szomszédok voltunk Csókfalván. A tanár úr engem is "megfertőzött" a rovásírással. Arra gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor miért ne lehetne megtanulni. És kiderült, annyira logikus az egész, hogy rekordidő alatt el lehet sajátítani. – Csak egy példát mondok: van olyan negyedikes tanítványom, aki ötnapi tanulás és gyakorlat után a templomban egy táblára diktálás után felírta, hogy Anyám tyúkja. De ne kössük a szekeret a lovak elé. Arra gondoltam, miért ne tanítsak meg másokat is, ha én már valamit tudogatok. Eleinte amolyan "hályog-kovács" voltam, tartottam egy előadást a felnőtteknek, amelyre eljött a Sóvidék televízió, és készített egy kisfilmet az eseményről. Akkor jöttem rá, hogy bizony-bizony meglehetősen sekélyes volt a tudásom ahhoz, hogy "közprédára" lehessen tenni. Aztán túlestem ezen a lámpalázon, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne, hiszen a gyerekész rendkívül fogékony, és aztán az egyik hittanórás szülőnek a biztatására belevágtam. – Kik voltak a táborozók? – Első osztályosoktól negyedik osztályosokig, sőt még előkészítő osztályosok is voltak. A tavaly 25 gyerekkel indultunk. Amolyan nappali tábor volt, egy hatalmas közös sátrat húztunk fel a templom udvarán, ahol kézműves-tevékenységeket lehetett tanulni, gyakorolni, lehetett gyurmázni stb., a tanácstermet pedig kineveztük tanteremnek. Érdekes módon a gyerekeket azzal fogtam meg, hogy azt mondtam, semmit sem kell tanulni. És tényleg úgy is volt: játszva tanultuk a rovásírást. ...a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban – Ez volt a tavaly. Az idén kéthetes tábort szerveztek július-augusztusban. – Idén felbátorodtam, és mint már említettem, az egyik szülő is nagy segítségemre volt, szemléltetőanyagot hozott, beszereztük az ábécét, és úgy szerveztük meg a tábort, hogy nemcsak rovásírással foglalkoztunk – az unalmas lett volna –, hanem mindennel egy csipetnyit. Például reggel a templom előtt gyülekeztünk, körbeálltuk az úrasztalát, imádkoztunk előbb a szülőkért, majd a szülők a gyerekekért, majd utána házi áldást mondtunk, mert a házat is meg kell áldani. Utána még tanítottam pár imát, egypár éneket, még népdalokat is. A végén kezdtük énekelni azt, hogy elmegyünk mi messzire/, a világ végére/, ha a cipőnk megbírja, elmegyünk Párizsba/, de a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban. – Nem mentek tehát Párizsba... – Nem, mAradtunk tehát a táborban, pontosabban az unitárius templom udvarán. Ott sorba álltak a gyermekek, tornaórát tartottunk, egy kis mozgást végeztünk, és közben elmagyaráztam, hogy a rovásírás tulajdonképpen a test alakját mutatja: a terpeszállás például az S betű, mert olyan, mint egy sátor. Vagy amikor egyenesen állsz, az a szeretet betűje, mert az az ég és a föld között van, és a szeretet köti össze az eget a földdel. Tudniillik a rovásírás legtöbb betűje pontosan ebből indul ki. Például húzok egy vonalat, az a J betű, mert a jurtánál Isten fájának nevezik a középső tartóoszlopot. Vagy a címerben a kettős kereszt, amit a katolikusok apostoli keresztnek neveznek, az a gy betűt jelképezi: egy az Isten, és így tovább. Majd amikor jól elfáradtunk, gyurmáztunk, később, mikor erősebben kezdett tűzni a nap, bementünk a hűvös terembe, ott róttuk a betűket. Csábító és serkentő volt a gyermekek számára, hogy először mindenki a saját nevét tanulta meg. De megtanultuk azt is, hogy a rovásírás milyen gazdag, mert 14 magánhangzója van, amiből a latin héttel szemben jobban lehet szavakat kombinálni. – Az idén 22 gyerek vett részt a táborban. Honnan jöttek? – Szovátaról és a Sóvidék körzetéből. A szülők hozták és vitték, ugyanis csak nappali táborozás volt. Az volt számomra is a legérdekesebb az egészből, hogy egy másodikos-harmadikos gyermek az ábécét öt- tíz óra alatt meg tudja tanulni, sőt már tud írni és olvasni is. Én magam is csak most jöttem rá, hogy mi az előnye, és logikai szempontból mennyi mindenre tanít. Nem árultunk zsákbamacskát – Pénteken, a táborzárás előtti napon csodálatos tábortüzet raktunk a templom udvarán. A tábortűz előtt összegyűjtöttem a szülőket és a gyermekeket, bevittem egy kisebb iskolai táblát, és nagyobb papírszeletekre rovásírással felírtam különböző helységneveket, a gyerekek neveit. A gyermekek a szülők előtt kihúztak egy "tételt", és meg kellett mondják, mi van rajta. Tehát nem árultunk zsákbamacskát, hogy tanultak-e vagy sem. A vizsga után elénekeltünk néhány vicces nótát, sőt még a szülőket is "vizsgáztattuk". A végén okleveleket osztottunk ki, utána kimentünk a tábortűzhöz, ezzel zártuk a tábort. Persze ezek mellett kikapcsolódásként volt például "patakászás", ami azt jelentette, hogy levittem a gyerekeket a Szováta-patakára, ahol aztán úgy pancsoltak, mint a vadkacsák, de ellátogattunk Korondra is és a tőzegláphoz is. Játékosan tanultunk, naponta másfél óránál többet nem, azt azonban olyan tömötten, mint a "somosdi tojás". Kiderült, hogy a gyerekeknek hihetetlenül jó memóriájuk van. Az is előfordult, hogy ha valamit tévedésből elírtam, azok közül, akik másodjára voltak a táborban, kijavítottak. Úgy vizsgáztattam őket, hogy mindegyik anyagban hagytam egy hibát. Rájöttünk, hogy egészen más a nyelvtanulásnál vagy az olvasásnál, amikor egy betű egy hang, nincs benne semmi zavaró. A rovásírás annyira logikus, hogy rendkívül megkönnyíti a tanulást. Például az f betű egy karika, mintha ki volna ikszelve. A karika a földet szimbolizálja, az iksz pedig az égtájakat. Megtanítja logikára az embert, mindennek megvan a logikája, ezért könnyű a gyereknek rögzíteni. – Első ránézésre csupa érthetetlen jeleket lát a laikus. – Pedig könnyű megjegyezni. Itt van például a h betű, mint egy hajfonat. Csodálatos dolgokat lehet kihozni, és az is érdekes, hogy a rovásírást lehet balról jobbra is és jobbról balra is írni. – Lesz folytatása? – Persze. Sőt, téli időszakban a felnőttek is, akik igényt tartottak rá, rovásírást tanultak, előadásokat tartottunk. Annyira egyszerű, hogy egy intelligens ember pár óra alatt megtanulhatja. Lesz folytatása. Ez olyan, hogy ha megfertőz, akkor nem tudsz tőle szabadulni. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 13.Hagyományőrzés"Több mint hárommillió gyermek számára szólalt meg a csengő tegnap, azt viszont még mindig nem lehet pontosan tudni, hány pedagógus tart majd órát a következő időszakban. Ugyanis ebben a tanévben az egyetem előtti oktatásban 220 ezer címzetes tanügyi káder és mintegy 70 ezer helyettesítő tanít. Ezek közül hatezer nem rendelkezik szakképesítéssel, ugyanennyi pedig nyugdíjas. A Tanügyminisztérium adatai szerint még így is közel kétezer poszt mAradt betöltetlen, így a következő hetekben – szokás szerint – "lasszóval" fogják majd a tanárokat. A helyzetet akár hagyományosnak is nevezhetnénk, hiszen évről évre felmerül ez a probléma. Miután a kizárólag képzett és a versenyvizsgán átmenő jegyet elért pedagógusok "elfogynak", akárcsak a képzett helyettesítők és nyugalmazott, de még dolgozni akarók, végül szinte mindegy, hogy kik tanítanak, főképp a kisebb településeken. Ezek mellett az is hagyományszámba megy, hogy tanévkezdéskor soha nincs megfelelő számú és megfelelő minőségű tankönyv, nincsenek olyan programok, amelyek révén csökkenne a korai iskolaelhagyások száma. A tanügyi szakszervezetek szövetsége törvénymódosítás- tervezetet nyújt be a héten, hogy a tankönyveket egyetlen állami nyomdában nyomtassák, úgy, ahogyan a forradalom előtt. Ami szintén "hagyomány", hogy a hazai oktatási intézmények közül nagyon sok nem rendelkezik egészségügyi és tűzbiztonsági engedéllyel. A tanügyi szakszervezetek szerint több mint 4.000 iskola nem kapta meg az egészségügyi és tűzbiztonsági engedélyt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a központi és helyi hatóságok érdektelenségére, arra, hogy iskolák- óvodák százai "működnek" szinte romos állapotban. Tegyük hozzá, sok helyen villany sincs, az illemhely az udvar sarkában található, és időnként még mindig történnek tragikus balesetek a fedetlenül hagyott pöcegödrök környékén... Aggasztó, hogy a tanulók száma az utóbbi 26 évben több mint négymillióról hárommillió alá csökkent, ami a születések számának csökkenése mellett azt is mutatja, hogy csődöt mondott mindenfajta oktatási, illetve iskolaelhagyási "stratégia". Újabb gond, hogy versenyvizsgát szerveznek az igazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére, ami azt is jelenti, hogy év közben pedagógusmozgások lesznek, ami szintén többet árt, mint használ az oktatás hatékonyságának. Szomorú, de ezek a problémák immár hagyományszámba mennek mifelénk, amint az is, hogy tegnap, akárcsak a korábbi években, a politikusok voltak a tanévnyitó főszereplői. Ők természetesen, a hangzatos szólamok mellett, "elfelejtettek" ezekről a gondokról beszélni. Világos: "hagyományőrző" országban élünk. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 15.Megzaboláznának"!"Úristen, megbolondultak az amerikaiak! Jól mondta a néhai Vadim, hogy a magyarokat sarokba kell állítani, tanulják meg, hol a helyük, különben ehhez hasonló helyzetek állhatnak elő. A magyarok nem értik, hogy 1940 már nem jön vissza soha!!!", "Zavar a román zászló? Az országgal – amelyben ti is éltek, és amelynek a levegőjét szívjátok, vizét isszátok – szembeni ellenségességetek és megvetésetek semmi jót nem hozhat...", "Amikor majd rátok irányítjuk az ágyúkat, minden bozgor szufla kiszorul majd a sztyeppei disznófejetekből, ördögadta nomádjai!", "Megint eladtak az amerikaiak, tegnap Kisinyovban, ma Bukarestben!", "Börtönbe velük!", "Románia a Dnyesztertől a Tiszáig tart!", "Vadimnak igaza volt, az amerikaiak a magyarok kezére játszanak. Hol vagy, Johannis?!" "A magyarokat meg kell zabolázni a PRU-val, különben elveszítjük Erdélyt!!!". Kedves olvasók, ezeket a "szép szavakat" azok közül a kommentárok közül válogattuk, amelyek tegnap jelentek meg a közösségi oldalakon Hans Klemm amerikai nagykövetnek Hargita és Kovászna megyében tett látogatása, illetve azután, hogy a nagykövet Sepsiszentgyörgyön a székely zászlót tartó székely megyék vezetőivel közös fényképen jelent meg. A kommentálók a fentieken kívül a nagykövet és a Sepsiszentgyörgyi polgármester lemondását követelik, sőt egyesek átkot szórtak rájuk és családjaikra. A fentiek kísértetiesen idézik a ‘90-es évek elejét, a vásárhelyi fekete március szlogenjeit, illetve a hírhedt Har-Kov jelentést. Ami azt is jelenti, hogy az ideig-óráig lappangó magyargyűlölet vulkánként robban a legártatlanabb hírre, amelyet a szélsőséges nacionalisták azonnal meglovagolnak, és igyekeznek politikai tőkét kovácsolni belőle. Hiszen nem tudni, kik a kommentálók: a névtelenség jótékony leple alatt akár vezető politikusok is uszíthatnak. Hogy sikerrel, bizonyítják a fentiek. A nacionalista kitörés szikráját az a bejegyzés szolgáltatta, amelyet a Sepsiszentgyörgyi polgármester osztott meg saját közösségi oldalán, és beszámolt, hogy a Székelyföldi elöljárók tájékoztatták a nagykövetet arról, hogy Romániában "elveszik az egyházi javakat," "naponta zaklatnak azért, mert szeretnénk használni a zászlónkat, de más megyékben szabad ugyanezt", hogy "a független román bíróság arra fog engem kötelezni, hogy egy műemlék épületről levegyem a magyar feliratot, és ha nem veszem le, akkor naponta 150 euróval fognak büntetni". Az elöljárók azt is elmondták a nagykövetnek, hogy "egy olyan regionalizációs terv van előkészítve, mely arról szól, hogy az önkormányzatokat is kivegyék a magyar közösség kezéből, és a Székelyföldi magyar közösséget egy olyan régióba akarják beolvasztani, ahol a magyarság nem lesz már többségben" és a többi. Ezek nyomán lángolt fel a szélsőséges nacionalizmus és a magyarellenesség. Nem véletlen, hiszen decemberben parlamenti választások lesznek, és a párt, amelyre az egyik kommentáló utalt, éppen a szomorú emlékű nagy-romániás pártvezér céljait igyekszik megvalósítani. Ilyen "indítással" előreláthatólag durva, kiélezetten magyarellenes kampányra lehet számítani. Ezért fontos, hogy a magyarság érdekképviselete olyan jelölteket állítson, akik képesek szembeszállni és visszaverni az ilyen és hasonló támadásokat. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 3.Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlatKisebbségi szeminárium a Bernády Házban Pénteken a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében került sor a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat című kisebbségi szemináriumra, amelyet az alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervez. Az előző évi szemináriumsorozat célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium témája a regionalizmus és a régiók nemzetiségi jellemzői, illetve ezen belül a transzszilvanizmus és a nemzeti közösségek volt. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Gabriel Andreescu egyetemi tanár, politológus, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Amet Aledin államtitkár (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Pîrvulescu Cristian egyetemi tanár, a Pro Democratia elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Sigmirean Cornel történész, egyetemi tanár, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, Novák Zoltán történész, Borbély László képviselő, az alapítvány elnöke és a hazai nemzeti kisebbségek, illetve kisebbségi szervezetek képviselői. Markó Béla a nemzetállam fogalmára és elvére, a nemzetállami törekvések egyre erősödő tendenciájára figyelmeztetett, majd miután felidézte a rendszerváltás utáni időszak kisebbségi vonatkozású eseményeit, rámutatott, hogy bár nem képezi sem hazai, sem európai szinten közbeszéd tárgyát, a transzszilvanizmus témája mindig időszerű. Arról is beszélt, hogy a 2018-ban sorra kerülő, a román nemzetállam létrejötte századik évfordulójának előkészületeiből nem derül ki, hogy mi lehet a tartalma ennek az évfordulónak, és a komoly elemzés szándéka sem, ami a román–magyar együttélést jelenti. Amet Aledin tatár nemzetiségűként az anyanyelv, a vallás és a nemzeti hagyományok, illetve a nemzeti identitás megőrzésének és egy közös kisebbségi törvény fontosságáról beszélt. Gabriel Andreescu szerint a román hatalom és politikum a transzszilvanizmust Székelyfölddel és az autonómia úgymond veszélyével mossa össze, és ez a folyamatosan visszatérő téma maximális nemzeti feszültséget kreál. Vincze Lóránt európai szempontból közelítette meg a kisebbségvédelem problematikáját, Cristian Pîrvulescu az illiberalizmus térnyerésének veszélyeire hívta fel a figyelmet, Cornel Sigmirean a román nemzettudat erdélyi vonatkozásairól beszélt. Smaranda Enache a Népújságnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy szóljon a transzszilvanizmus politikai dimenziójáról is, megemlített minden olyan kezdeményezést, ami az utóbbi 25 évben történt Romániában, főleg a civil társadalom részéről, a magyar közösség részéről a regionalizáció témájában. "Elég kellemetlen megállapítani, hogy nem sikerült kimozdítani a holtpontról a regionalizációs folyamatokat, és hogy a transzszilvanizmusról, a regionalizációról szóló diskurzus mindig válságban volt, mert a szecesszióval hozták kapcsolatba. A délszláv válság idején, de most is, amikor a geopolitikai helyzet nagyon nehéz, és Oroszországnak új ambíciói vannak, az Európai Unió pedig nem talál megoldásokat, a regionalizációról beszélni nehéz, mert a nemzetállamok az autoritárius utat szeretnék újra követni." Horváth István statisztikai adatokkal próbálta érzékeltetni, Novák Zoltán történelmi szempontból elemezte a transzszilvanizmus fogalmát. Borbély László a tanácskozást követően kijelentette, folytatni kívánják a szemináriumsorozatot, azt tervezi, hogy a regionalizmus, transzszilvanizmus témájába bevonja a többi történelmi régió – Moldova, Havasalföld, Bukovina, Partium stb. – képviselőit, "hátha tovább tudunk lépni". A Bernády Alapítványon keresztül megpróbál egy olyan keretet biztosítani ennek, ami nemcsak évi egy szemináriumot jelentene, hanem sokkal több megbeszélést, amelybe be kell vonni a többi régiót is, ahová mindenki "jönne a saját hozzáadott értékével, amivel egy kicsit átalakíthatnánk a közbeszédet". Véleménye szerint nem többnapos szemináriumokra lenne szükség, "ahol lenne időnk ebben a rohanó társadalomban egymás szemébe nézni, megismerni egymás értékeit, és a székely zászló nem keltene senkiben gyanút, hogy itt valaki valami rosszat akar". A Népújság felvetésére, hogy ezeken a szemináriumokon mindig olyan személyiségek vesznek részt, akik egyet akarnak, egyetértenek, ugyanazokat vagy hasonló demokratikus elveket vallanak, viszont azokat, akik ellenzik ezeket az elveket, még nem láttuk ezeken a rendezvényeken, Borbély kijelentette: – Ez így van, nyitni kellene a politikum felé, csak persze most megint kampány előtt vagyunk. Be kell vonni a politikumot, ezért is szeretnénk kiadni ennek és a két előző szemináriumnak az anyagát egyelőre román nyelven, és ezt próbálnánk szórni, hogy olvassák el, és értsék meg, hogy miről van szó. Utána bevonni lépésről lépésre a politikumot, ami nem lesz egyszerű dolog, mert, amint látjuk, nem csak Romániában lelhető fel az intolerancia, a másság elutasítása. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 4.Őszinte kampányfogás?Egyesek kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy a nem éppen magyarbarátságáról ismert Bogdan Diaconu képviselő a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) betiltását követeli. Törvénytervezetet is készített, amelyet közvitára bocsátottak, és amelyet bárki megtalál a képviselőház honlapján. A kezdeményező – ahogy illik – megindokolja az ötletet. Eszerint a közintézmény "románellenes, nemzetellenes intézményként működik", és nem egyéb, mint "eszköz az RMDSZ és más érdekcsoportok kezében", amelynek segítségével elsorvasztanák a román, illetve a hagyományos keresztény értékeket, és a saját hazájukban megnyirbálnák a románok jogait. "Az évek során a CNCD azzal tűnt ki, hogy minden románt megbüntetett, aki állást mert foglalni a magyar extremizmussal szemben, a kézdivásárhelyi 64 vármegyés terroristák védelmezőjévé vált azáltal, hogy megbüntette I. T. publicistát, mert írásában adott hangot aggodalmának a magyar revizionizmus propagálása miatt, és amiatt, hogy egyesek terrorista cselekményekhez folyamodnak autonomista törekvéseik érvényesítése érdekében." A képviselő szerint az intézmény "a magyar autonómia és a terrorista cselekmények támogatójává vált, azt állítva, hogy a terrorista cselekmények miatt fogva tartott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt hátrányos megkülönböztetés érte". Diaconu kijelenti: a Diszkriminációellenes Tanács megalakulásától kezdve az RMDSZ ellenőrzése alatt állt, és az évek során "futószalagon" utasította vissza a románoknak saját hazájukban történő hátrányos megkülönböztetésére vonatkozó panaszokat. Állítja, hogy az erdélyi románokat "számtalan esetben éri agresszió vagy hátrányos megkülönböztetés a szélsőséges magyarok részéről". Diaconu szerint az intézmény, amelynek feladata a hátrányosan megkülönböztetett személyek védelme lenne, "arcul csapja" azokat a románokat, akik a jogaikat kérik, nyilvánosan felemelik a hangjukat a román értékek tönkretétele, a román állam nemzeti és egységes jellege, a román nyelv hivatalos nyelvként való "de facto" megszüntetése miatt. Bogdan Diaconut nem kell bemutatni olvasóinknak. Köztudott, hogy szinte "übereli" magyarellenességben a nagy-romániások szomorú emlékű vezérét, de még a volt kolozsvári bírót is. A szenátus februárban utasította el például azt a két törvénytervezetet, amelyek a területi autonómiapárti és minden különválási, elszakadási mozgalmat, illetve a nemzeti szimbólumok nyilvános használatát büntették volna. Ezáltal Romániában tilos lett volna bármilyen politikai vagy civil mozgalmat szervezni a területi autonómia ügyében, beleértve a tüntetéseket, vitafórumokat is. Ha a kezdeményező természetes személy, egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel lett volna sújtható, a jogi személyt "fel kell számolni". Ugyancsak törvényben tiltotta volna be a magyar feliratok használatát Romániában, és még hosszú a sor, hogy mi mindent tenne, ha lehetne, a magyarok ellen. Nem kételkedünk Diaconu érzelmeinek őszinteségében, de ez az "akció" kampányfogásnak tekinthető. Nem hirtelen felindulás következménye, hiszen a kiátkozott intézmény nem tegnap alakult. A magyarellenesség viszont ebben a kampányban is "menő". Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 8.Beszélgetés és könyvbemutató a Bernády HázbanCeausescutól Constantinescuig A magyar–román viszony a mélyponttól az alapszerződésig volt a témája Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, volt washingtoni nagykövet és Markó Béla, az RMDSZ szenátora, volt elnöke közötti beszélgetésnek szerda délután a Bernády Házban. A beszélgetés elején Markó Béla elmondta, külügyminiszterként ismerte meg Jeszenszky Gézát, aki történészként részese volt Magyarország nagy történelmi pillanatainak. Felvezető kérdése a ’89 utáni időszakra vonatkozott, amikor az Antall-kormánynak – minden előzmény nélkül – ki kellett alakítania külpolitikáját és szomszédságpolitikáját. Kérdése arra vonatkozott, hogy a volt külügyminiszter hogyan látja utólag, illúziónak bizonyultak-e az akkor kialakított politikai elvek, a magyar–román megbékélés? Jeszenszky szerint ez illúzió volt, mert nehéz volt egyszerre építeni, és elérni, hogy a határon túli magyarok elégedettek legyenek nemcsak a gazdasági, hanem a jogi helyzetükkel is. Természetellenesnek nevezte, hogy a hivatalos politika nem állt ki a határon túli magyarok mellett. Legfontosabbnak a megmaradást nevezte, ez volt az Antall- kormány politikájának az alapja. Véleménye szerint illúzió, elszalasztott volt a ’89 december – ’90 január, amikor megtörtént a csoda, hogy a magyarok nem fegyverrel jöttek Erdélybe, hanem segélycsomagokkal, és érzelmileg is lehetséges lett volna a megbékélés. Hogy nem valósult meg, az kizárólag az akkori román politikai vezetés bűne volt. Kifejtette, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányok mindegyike ezen dolgozott, de a megvalósuláshoz szükség lenne a román fél készségére is. Markó a továbbiakban a ’89-es eufóriát követő román ellenreakcióra tért ki, és arra várt választ, hogy vajon volt-e alternatívája az akkori magyar külpolitikának, ami a határon túli magyarokat illeti. Jeszenszky úgy látta, hogy az akkori kormányok azt gondolták, hogy ha kevesebbet beszélnek a kérdésről, és szerződéseket írnak alá, akkor a szomszéd országok vezetése megenyhül, és magától ad jogokat a magyaroknak. Ez azonban nem történt meg, ami javulás történt, azt az RMDSZ vívta ki a politikájával. Jeszenszky szerint a kiút az lehet, ha nemcsak a politika, de minden egyén tesz valamit az előrelépésben. A romániai visszarendeződési tendenciáról szólva úgy gondolták, hogy egy erős, tekintélyes Magyarországra lenne szükség, egy jobban működő magyar gazdaságra. Mert minél jobb Magyarország gazdasági pozíciója, annál hatékonyabban tud fellépni a határokon túl élő magyarok érdekében. Szorgalmazni kell a "kinyújtott kezet", ha nem fogadják el, a világ elé kell tárni. Kísérlet a trianoni trauma orvoslására A találkozón ugyanakkor bemutatásra került Jeszenszky Géza Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédságpolitikája a rendszerváltás éveiben című könyve. A kötet az Antall-, majd a Boros-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be. Szó van benne egyebek mellett a visegrádi együttműködés sikereiről, a horvátokkal történt történelmi barátság helyreállításáról. A találkozó végén a szerző dedikált. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 10.Eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit"A FUEN pozitív döntést vár Luxemburgtól Szeptember utolsó napján kisebbségi szemináriumot szerveztek a Bernády Házban. A rendezvényen részt vett Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, aki előadásában európai szemszögből próbálta megközelíteni a nemzeti kisebbségek helyzetét. A tanácskozás szünetében beszélgettünk a témáról. – A FUEN elnöke szerint az alapok letételekor sem az Európai Unióban, sem Romániában nem sikerült hosszú távon rendezni a kisebbségi kérdést. – Az Európai Unió esetében azért, mert mindig voltak olyan tagállamok, amelyek a kisebbségeket nem ismerték el, és ily módon nem lehetett konszenzust teremteni a témában, holott a nagy Európában 100 millió, de az EU-ban 60 millió személy tartozik valamelyik etnikai kisebbséghez vagy beszél egy kisebbségi nyelvet. Románia sem tette a dolgát. A legutóbbi lehetőség, a ’89-es fordulat után sem alakult ki egy olyan etnikumközi párbeszéd, amely a közösségek jogos igényeit elfogadtatta volna a közgondolkodással, és emögé nem sikerült egy politikai többséget megteremteni, amelynek támogatásával a magyarság közösségi jogokat és autonómiát nyert volna. Nos, ha a történelmi pillanatokban nem sikerült meglépni ezeket a szükséges lépéseket, akkor kiigazításokat lehetne most eszközölni, mert amúgy Európa történelmében, a különböző államok esetében a kisebbségi kérdést akkor sikerült látványosan és hosszú távra megoldani, amikor azt valamilyen fegyveres konfliktus előzte meg vagy a világháború utáni helyzetet kívánták rendezni. Dél-Tirolban még a hatvanas években is nagyon kiélezett társadalmi konfliktust jelentett a németek ottani helyzete, illetve a német–dán vitában Dánia mindaddig vétóval fenyegette Nyugat-Németország fölvételét a NATO-ba, amíg nem rendezte a dán kisebbség helyzetét Németország északi részében. – Azt mondják, ma egy felnőtt Európában élünk, amely belátja, hogy helyre kell igazítani ezeket a dolgokat, és ezt meg is teszi, felismerve, hogy az etnikai kisebbségek minden esetben nagyon erős asszimilációs hatásnak vannak kitéve. Demográfiai értelemben az etnikai közösségek nagyobb arányban öregednek el és fogynak, mint a többségi társadalmak. Tehát olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel ezek a folyamatok megfordíthatók. Mit tehet, mit tesz az európai színtéren a FUEN? – Tulajdonképpen eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit, ne csak elismerje értékként. Ez az európai munka mindig kétirányú. Egyrészt ott van az Európai Unió, amely szőnyeg alá söpörte ezt a kérdést. Csupán értékként ismeri el a kisebbségeket, de elutasította azt az ajánlatot, amit mi a kisebbségi polgári kezdeményezéssel megfogalmaztunk. Illetve ott van az Európa Tanács, ahol vannak eszközök: létezik a kisebbségi keretegyezmény, és ott van a regionális és kisebbségi nyelvek chartája. – Ezeknek az eszközöknek korlátaik is vannak. – Valóban így van. A tagállamokon nem kéri számon, hogy teljesítik-e azokat az ajánlásokat, amelyeket a különböző országjelentések kapcsán megfogalmaznak ezek a testületek, illetve még arra sem tudja rákényszeríteni őket, hogy újra felvegyék a monitorozást. Világos, hogy összességében ezek a jó szándékú eszközök megmutatták a korlátaikat, és szükséges arról beszélnünk, hogy miként javíthatunk ezeken. Az Európa Tanácsban, úgy gondolom, elkezdődött egy olyan időszak, amikor értékelik ezeket az eszközöket. Tehát ez a nagy irány, ami Európát illeti. Itthon, ha az 1918-as évfordulóra is gondolunk, akkor az etnikumközi megbékélési charta vagy kisebbségi paktum jelenthetne egy olyan mérföldkövet a román társadalom életében, amelynek teljes értékű részei lennének – hivatalosan is elismerve – a nemzeti kisebbségek, és akkor beszélhetnénk valódi értelemben egy modern államról, amely el tudja fogadni azt, hogy egy nemzeti közösségnek megvannak a saját önálló igazgatásához való jogosítványai, ezeket elfogadja és támogatja. – Ahogy most kinéz egyre, inkább erősítenék a nemzetállami jelleget… – Így van. A nemzetállami jelleget erősítenék, és mindent elfelejtenének, ami arra mutat, hogy Románia multikulturális társadalom, amelyben a különböző nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők, amelyek teljes értékkel járulnak hozzá a kultúra, a társadalom egészének fejlődéséhez, és ily módon meg kellene becsülni őket. De még van idő igazítani ezen. Lesz még egy fontos momentum, ugyancsak 2018-ban: Románia soros EU-s tanácsi elnöksége, amely Európa figyelmét is rá tudja terelni erre a témára. – Lát-e e valamilyen megoldást? Mert folyamatosan arról beszélünk, hogy a kisebbség érték, de nem történik semmiféle előrelépés az őshonos kisebbségek védelme terén. – A legkonkrétabb elem, amit mi tenni tudtunk, az volt, hogy megfogalmaztuk a kisebbségi polgári kezdeményezést 11 intézkedési javaslattal. Azt mondtuk, hogy itt van, letesszük az asztalra, beszéljünk róla. – Az Európai Bizottság azonban a párbeszédet is elutasította… – Elutasította, és nem engedte meg az aláírásgyűjtés elindítását. Ezért ezelőtt két héttel a luxemburgi törvényszéken volt végre lehetőségünk arra, hogy az Európai Unió egyik intézményével – a törvényszék is az – hivatalosan fölvethessük a kérdésünket, és arról érdemben tárgyaljunk. Erre még nem volt példa: voltak konferenciák az Európai Parlamentben, ahol néhány képviselő meg egyéb fórumok részt vettek, de ez volt az első, hogy intézményi kapcsolat jött létre a témában. És az is fontos, hogy a tárgyalás során éreztük, a bírák is látják, hogy az Európai Bizottság kellő indoklás nélkül utasította el a javaslatunkat, nem vette figyelembe a kezdeményezés védzáradékát, amely szerint részleteiben is bejegyezhetik a csomagot. Mi úgy gondoltuk, és ma is ezt gondoljuk, hogy mind a 11 intézkedési javaslatunk beilleszkedik az uniós kompetenciákba. De ha a Bizottság úgy érzi, hogy egy-egy pont mégsem tartozik a kompetenciájába, akkor tekintsen el azoktól, és jegyezzék be csak azt a részt, amely megfelel a Bizottság elvárásainak. Az egyik bíró fel is tette a kérdést, hogy ha valaki egy 100 pontból álló intézkedéscsomagot tett le és abból egy nem illeszkedik a kompetenciákba, akkor elutasítják az egészet, és még rendesen magyarázatot sem adnak rá, hogy miért? Tehát úgy gondolom, jó esélyünk van arra, hogy valamilyen módon pozitívan záruljon le ez a bírósági szakasz. Ezt követően az indoklás függvényében tudunk majd azon gondolkozni, hogy ezt a csomagot így, ahogy van, még egyszer benyújtsuk- e, elkezdődhet-e az aláírásgyűjtés, vagy valóban kiragadunk egy részt belőle, és azt nyújtjuk be. Hangsúlyozni szeretném, hogy vannak olyan alapvető témák a javaslatunkban, amelyektől nem tudunk eltekinteni: például az identitásra, nyelvre, oktatásra, kultúrára vonatkozó részek, azt gondoljuk, ide tartoznak, és a regionális politikában tett javaslatunk is kompatibilis az uniós kompetenciákkal, hiszen a regionális kohézió erősítését szolgálná, ha a következő támogatások kialakításakor figyelembe vennék, hogy a régiókban nemzeti, etnikai kisebbségek élnek, amelyek legtöbbször elmaradottabb helyzetben vannak a régión belül, és áldoznának arra, hogy ők is fölzárkózzanak egy magasabb szintre. Minden intézkedésünket nagyon jól meg tudjuk indokolni, az ügyvédeink meg is tették. Látnunk kellett azonban a másik oldalon Románia jogi képviselőjét. Én magam román állampolgárként éreztem rosszul magam, hallgatva azt a nem jogi érvelést, hanem sokkal inkább politikai nyilatkozatot, amit a jogi képviselő megtett. Azt mondta: óva inti az Európai Uniót attól, hogy bármiféle szabályozásnak utat nyisson a nemzeti kisebbségek esetében, mert az beláthatatlan következményekkel járna mind az unióra, mind a tagállamokra nézve. Szegény Európai Unió, milyen állapotban lehet, ha a koporsóba az utolsó szöget egy kisebbségeknek kedvező szabályozás elfogadása jelentené! Azt gondolom, ezzel Románia újból bebizonyította, hogy nem tud érzelemmentesen viszonyulni a kisebbségi kérdéshez, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a romániai kisebbségvédelem modellértékű. Annyira az, hogy arról külföld se mondjon véleményt, és főleg ne az Európai Unió legyen az, amely az élére áll egy keretszabályozás kidolgozásának. Úgy vélem egyébként, hogy a Romániában létező egyéni kisebbségi jogokhoz képest semmiféle pluszt nem jelentene, ennek ellenére Románia fél, hogy mi lesz, ha az Európai Unió ezentúl alaposabban odafigyel erre a kérdéskörre. – Mi lesz a következménye a luxemburgi bíróság döntésének? – A legoptimistább verzió szerint elkezdődhet az aláírásgyűjtés. Össze kell gyűjteni egymillió aláírást az EU-ban az intézkedési javaslatok támogatására. Utána a Bizottságnak jogalkotási procedúrát kellene indítania, arról újabb közvita lenne. Az volna a lényeg, hogy elinduljon az aláírásgyűjtés, elinduljon egy európai párbeszéd a közbeszédben. Több szó essen erről ne csak nálunk, kisebbségi vidékeken, hanem máshol is. – Köztudott, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Ez különösen igaz az európai bíróságokra… – Így van. Mi körülbelül hat hónapon belül várunk döntést. *** A FUEN 33 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével az őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. 1949-ben alakult meg Párizsban az európai kisebbségek identitásának, nyelvi és kulturális jogainak védelmére. A szervezet résztvevői státusszal rendelkezik az Európa Tanácsban, konzultatív státusszal az ENSZ-ben. Az Európai Parlamenttel együttműködve létrehozta az Európai Párbeszéd Fórumot. A FUEN legfontosabb projektje a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A Nem vagy egyedül! Egymillió aláírás a sokszínű Európáért! mottót viselő dokumentum egy sor jogszabályt és intézkedést javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekeit szolgálja a regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra, oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás területén. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 18.Elsődleges a nyelvhasználat és szimbólumaink használata Biró Zsolt képviselő sajtótájékoztatójaA Magyar Polgári Párt (MPP) februári kongresszusának előkészítéséről, az együttmű- ködésről, a parlament prioritásairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP elnöke. Új időszak következik az MPP életében Elmondta, a múlt hét végén Székelyudvarhelyen tartott bővített elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a párt ötödik kongresszusát február 11-én tartják Szatmárnémetiben. Az elnök szerint új időszak következik az MPP életében, „ki- lenc év után elérkezett az idő, hogy újratervezzünk bizonyos dolgokat, úgyhogy a kongresszuson alapszabályzat-módosításra is sor kerül, bizonyos tekintetben program- módosításra is, az MPP keretprogramja, amely a célokat megfogalmazza, továbbra is változatlan” – jelentette ki Biró Zsolt, utalva arra, hogy megváltozott a helyzet, mert a 2016-os esztendőt úgy zárhatták le, hogy „a Magyar Polgári Párt immár elmondhatja, parlamenti képviselettel rendelkezik, növekedtünk az önkormányzatok szintjén is, ami új helyzetet eredményez a párt szempontjából, és ehhez kell igazítanunk a terveinket, a programot, az alapszabályzatot, hogy egy olyan új struktúránk legyen, amely adott esetben operatívan és hatékonyan tudja kezelni a felmerülő kérdéseket”. Ezért tervezik választmány létrehozását, mert eddig csupán elnökség létezett, a kongresszus és az elnökség között nem volt olyan testület, amelynek döntéshozó hatásköre lenne. Ugyanakkor tisztújításra is sor kerül. A Népújság kérdésére, hogy indul-e egy újabb mandátumért, illetve van-e kihívója, Biró Zsolt kijelentette: indulok egy újabb mandátumért, egyelőre nincs tudomásom arról, hogy más jelentkező is lenne az elnöki tisztségre, de február 11-ig még majdnem egy hónap van… Egyébként a kérdést megbeszéltük az országos bővített elnökségen, és a kollégáim, munkatársaim támogattak. Elfogadhatatlanok a katolikus gimnázium körüli „maszatolások” A továbbiakban a parlamenti munkáról beszélt a képviselő. Örömmel jelentette be, hogy az MPP-nek Marosvásárhelyen is lesz parlamenti irodája, a volt városháza épületében, a 82-es irodában. Reményei szerint február elsejéig sikerül elkezdeni a fogadóórákat is. A párt törvényhozási prioritásairól szólva mondta, hogy minél jobb eredményeket szeretnének elérni a nyelvhasználat terén. „Az RMDSZszel közösen megfogalmazott választási programunk célként tűzi ki, hogy a 20%-os nyelvhasználati küszöböt lejjebb szorítsuk a 10-15%-os határra. Ennél is fontosabb szimbólumaink használata, ez elsődleges kell legyen, mert látjuk, hogy ebből adódik a legtöbb probléma, büntetés, peres eljárás, úgyhogy ebben a kérdésben mielőbb eredményt szeretnénk elérni.” Örömmel nyugtázta, hogy azok- nak a szakbizottságoknak a tagjai lettek, amelyeknek szerettek volna: Kulcsár Terza József a jogi és emberjogi bizottság tagja, ami nagyon fontos a nemzeti és kisebbségi ügyek szempontjából, ő maga az oktatási bizottságban tevékenykedik, ami „akár a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli helyzet kapcsán is rendkívül fontos”. A miniszterjelöltek meghallgatásáról is beszélt, illetve arról, hogy Pavel Năstasénak feltette a kérdést: amennyiben a kormány prioritásként kezeli az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve tételesen megjelenik a kormányprogramban a felekezeti oktatás támogatása, tekinthetik-e úgy, hogy az oktatási tárca elsőrendű feladatai közé is bekerül ez a kérdés, tételesen utalva a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére, mert, mint mondta, a gyakorlat nem azt mutatja, hogy ezt bárki prioritásként kezelné. Kijelentette: „Egyértelművé kell tenni, és egyértelművé tesszük folyamatosan, ameddig a megnyugtató meg- oldást el nem érjük, hogy azok a maszatolások, amelyek például a hétfői, a polgármester által szervezett zárt ajtós megbeszélésen elhangzottak mint megoldási javaslatok, számunkra teljes mértékben elfogadhatatlanok. Véleménye szerint önálló intézményrendszerre van szükség, és a római katolikus iskola önálló státusát kell elérni Marosvásárhelyen. – Mit tud tenni konkrétan a katolikus iskola érdekében? – Világos az álláspontunk: én folyamatosan tartom a kapcsolatot a szülőkkel, a kérdésről Jakubinyi György érsek úrral is beszélgettem. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést megnyugtatóan csak miniszteri szinten tudjuk rendezni, hiszen látjuk, itt egyfajta labdázás folyik: a minisztérium azt mondja, hogy ebben a kérdésben nem illetékes, próbálja a megyére hárítani a felelősséget, a megyében pedig azt látjuk, hogy gazdátlan a probléma, illetve, akik potenciálisan foglalkozhattak volna vele, ideiglenes mandátummal rendelkeztek, a másik pedig az, hogy a beiskolázási terv körül kialakult problémák csak arra jók, hogy tovább ködösítsék ezt az ügyet. Hiszen ha nincs új terv, akkor automatikusan a tavalyi beiskolázási számok érvényesek, és a katolikus iskolának működnie kell a továbbiakban. A jövő zenéje, hogy jogilag hogyan tudjuk a helyzetet rendezni. Itt és most nem tudom a megoldást, de mindent megteszünk az ügy előrevitele érdekében, hogy a Katolikus Státus birtokba vehesse az épületet – nyilatkozta Biró Zsolt. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 16.A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes” Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka. A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.” Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.” Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja. „Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…” Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is. „Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre. „Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait. Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«. Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük. Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”. A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.” Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”. Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért! Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”. Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”. Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár. A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt. A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 24.Székelyföld-konferencia – III. székely kongresszus Számvetés és útkeresésA csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról. A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 26.Biró Zsolt írásban kérdezte a tanügyminisztert: Mit tesz a diszkrimináció megszüntetése érdekében?Biró Zsolt képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja szerdán bejelentette: írásos kérdéssel fordult Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében? A képviselő diszkriminatívnak nevezte a Maros megyei beiskolázási tervet, amely, mint mondta, hátrányosan érinti a magyar diákokat, és ezáltal a magyar közösséget is, hiszen a nyolcadik osztályt magyar tagozaton elvégző diákok 15%-a nem folytathatja a tanulmányait magyar nyelven a beiskolázási terv szerint, míg a román tagozaton ez az arány 105 százalé- kos, vagyis több a hely, mint a diák. Hangsúlyozta, hogy a Maros megyei beiskolázási tervnek egyik kiemelt összetevője a Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzet, az, hogy nem engedték elindítani a cikluskezdő osztályokat. Ezért fordult az oktatási minisztériumhoz, és a katolikus iskola ügye mellett a beiskolázási terv egészében évek óta létező anomáliákra is választ kért Pavel Năstase tárcavezetőtől. Ugyanakkor bejelentette, hogy a napokban találkozni fog Ioan Macarie főtanfelügyelővel is. „Diszkrimináció, hogy Maros megyében 253 hellyel kevesebbet hirdettek a magyar tagozaton a VIII. osztályt végzett tanulók számára, miközben ugyanez a román tagozat esetében nem áll fenn, sőt, ott jóval több a meghirdetett helyek száma, mint a végzősöké! Nekik 150-nel több hely jut, mint a végzősök száma!” Ezért fordult írásos kérdéssel Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében? Biró korábban is interpellált a katolikus iskola ügyében Biró Zsolt képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke már korábban is interpellált a parlamentben, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jog-államban nehezen értelmezhető, ami Marosvásárhelyen történik. – Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami Marosvásárhelyen zajlik, ahol az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – jelentette ki napirend előtti felszólalásában a képviselő a líceum körül kialakult botrányos helyzet kapcsán. Parlamenti beszédében, felelevenítve a tanintézet történetét, kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelmében tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg. *** Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA. A vád szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Teológiai Líceum működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel. Később a szülőket is kihallgatták az ügyben. Biró Zsolt szerint természetesen a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Biró Zsolt a 2011-es tanügyi törvénynek az oktatáshoz való jogra és esélyegyenlőségre vonatkozó kitétele megszegését rója fel a Maros megyei tanfelügyelőségnek, mivel idén magyar tagozaton 1653 diák végzi a nyolcadik osztályt, ennek ellenére a középiskolai beiskolázási tervben csak 53 kilencedik osztályt irányoztak elő, ami 28-as létszámmal számolva 1484 helyet jelent. Mivel azonban a tanfelügyelőség megtagadta a Római Katolikus Teológiai Líceum három kilencedik osztályának elindítását, ez a szám 1400-ra csökkent. „A diszkrimináció egyértelmű, a lemorzsolódást említő eddigi válaszok nem megnyugtatóak, mivel a román tagozat esetében azzal indokolják a túltervezést, hogy a környékbeli megyékből is érkeznek diákok” – mondta Biró Zsolt. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 23.„Nem szabad összemosni a katolikus iskolát a többi magyar osztállyal” 59 helyett csupán 50 osztály– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki tegnapi sajtó- tájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja. A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró. Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.” Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagó- giai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”. Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”. „Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába. Felháborító és diszkriminatív Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, mi- közben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség ese- tében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba. „A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes mód- szertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni. Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 9.Kelemen Hunor: Azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint Egymillió aláírás Európa sokféleségéértA Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a https://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 21.Sajtótájékoztatót tartottak az EMNP székelyföldi vezetői„Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia” Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia – hangzott el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke, a párt Kovászna megyei elnöke, Zakariás Zoltán, az EMNP Hargita megyei és László György, a szervezet Maros megyei elnöke bejelentette, hogy az EMNP is csatlakozik az Európai Szabad Szövetség (EFA) kezdeményezéséhez, mellyel kiállnak a katalán kisebbség mellett. Zakariás Zoltán elmondta, hogy szeptember 7-én a katalán parlament döntése alapján kiírták a katalán közösség Spanyolországtól való elszakadását szorgalmazó függetlenségi népszavazást. Ezt azonban egy nappal később a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és 70 magas beosztású katalán tisztségviselőt, valamint 947 katalán polgármestert akar kötelezni a népszavazás megakadályozására. Ennek nyomán az EFA vezetősége arra kérte a szervezet tagpártjait, hogy vállaljanak szolidaritást a katalán közösséggel. „Kiállunk a katalán közösség mellett, és valljuk: ami számukra a függetlenséget jelenti, az nekünk – erdélyi magyaroknak – az autonómiát. Katalán barátaink éveken át velünk voltak a székely szabadság napján, és úgy gondoljuk, a szolidaritás kölcsönös kell legyen – különösen akkor, ha önrendelkezési törekvéseinkről van szó” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán. „A demokráciát nem fékezni, segíteni kell” Bálint József kijelentette: „A demokráciát nem fékezni, hanem segíteni kell. Nem a hatalmi erőszak, hanem a tárgyalás, az érvek és érdekek egyeztetése vezethet csak el a kölcsönös megértéshez és szüntetheti meg a különböző nemzetek közötti konfliktusokat. A katalán célok messze állnak a székelyföldi autonómiatörekvésektől, de mi is az önkormányzatiság magasabb fokát kívánjuk elérni. Emiatt is terveztük meg a Székelyföld autonómiájáról szóló referendumot, és hoztuk létre több mint 50 településen az autonómia-népszavazásról szóló határozattervezetet, amelyet a prefektusok minden bíróságon elgáncsoltak”. A politikusok bejelentették: a párt elnöksége, a választmányi tagok, valamint az összes néppárti önkormányzati képviselő ellátja kézjegyével az EFA által megfogalmazott levelet. László György az EMNP új Maros megyei elnöke A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete szeptember 18-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen László Györgyöt választották a megyei szervezet élére. Alelnök: Tőkés András, elnökségi tagok: Pálosi Csaba, Portik Dénes, Gagyi József, Ambrus Pál, Varga Loránd, Balázs Ákos és Szász Szabolcs. A Maros megyei vezetők kijelentették: elsődleges fontosságúnak tartják a politikai pluralizmus biztosítását, és célul tűzték ki, hogy „Maros megye minden településén, ahol magyarok élnek, jelen legyen a néppárt”. A következő időszak prioritásának a magyarországi választásokat megelőző regisztrációt és mozgósítást tekintik. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 18.„Kedvező hangulatra” várvaTraian Băsescu volt államfő hétfőn párját ritkító nacionalista kirohanással „szórakoztatta” a szenátust. Azt követelte az RMDSZ-től, soha többé ne merjen előállni „egy ilyen törvénytervezettel, mert soha nem fogják megszavazni”. Hogy miről van szó? Arról a törvénytervezetről, amely március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását szorgalmazza. Az RMDSZ egyik szenátora szerint a szervezet azt szerette volna, hogy a tervezet csak akkor kerüljön napirendre a felsőházban, amikor kedvezőbb a hangulat az elfogadásához. Ám minden jel arra utal, hogy a román pártok szeretnék ezt a procedúrát mielőbb lezárni, amíg ilyen „elutasításos hangulat” van. Hétfőn tehát „nagy dolgok történtek” a felsőházban. Ha valakinek netán hiányoztak volna az azóta jobblétre szenderült nagyromániás vezér vagy a volt kolozsvári polgármester ultranacionalista parlamenti felszólalásai, örülhetett, hiszen a volt államfő már-már a fentieket is túlszárnyalta stílusban és vehemenciában. Úgy szidta a hatalmat, amely szerinte „bármire képes, hogy elnyerje az RMDSZ támogatását”, hogy a magyarokon ütött, és a tervezet egyszer s mindenkorra való elutasítását követelte. Ugyanis szerinte a jogszabály nem is a magyarok ünnepéről szól. Célja és szerepe „a románság megalázása”, lévén, hogy a pesti kiáltvány 12. pontja „Erdély Magyarországhoz való csatolásáról szól”. Egyébként a magyaroknak három nemzeti ünnepük is van, választhatnának más napot, ráadásul készülőben van egy törvény az összes nemzeti kisebbség napjáról. Mivel különb a magyar kisebbség a romáknál, hiszen a két kisebbség majdnem azonos létszámban él Romániában – tette fel a szónoki kérdést. Az RMDSZ természetesen továbbra is fenntartja a szenátusban a törvénytervezetet, hiszen ez az erdélyi magyarság jogos kérésének megvalósítását célozza, és semmi olyant nem tartalmaz, ami más romániai nemzeti kisebbségek esetében már nem lenne biztosított. Előírja, hogy a magyar közösség tagjai igény szerint szabadnapot kaphatnak nemzeti ünnepünkön, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken, a helyi önkormányzatok pedig pénzt különíthetnek el erre költségvetésükből. Az RMDSZ tervezetében az is szerepel, hogy a közszolgálati televízió és rádió külön műsorokban közvetítse a megemlékezéseket. Kétség nem fér hozzá, nacionalista hangulat uralkodott el a minap a szenátusban. Kérdés, mikor lenne „kedvező hangulat”? Ilyennel az úgynevezett demokrácia közel három évtizedében nemigen találkoztunk. A kisebbségi jogokról szóló viták sohasem „kedvező” légkörben, hanem nacionalista hangulatban folytak. Ha valamit sikerült elérni, azért volt, mert az éppen fungáló hatalom érdekei megkívánták. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 23.Hálával és főhajtássalEmlékező ünnepség és fáklyásmenet Szombat délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében emlékezett az Erdélyi Magyar Baloldal és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az 1956-os forradalom hőseire. Az ünnepi megemlékezést követően a résztvevők égő fáklyákkal vonultak fel a Vártemplomba. A Vártemplom udvarán megkoszorúzták az emlékkopjafát, majd a templomban Henter György református lelkész vezetésével közös imával emlékeztek az 1956-os áldozatokra. A kisteremben tartott megemlékező ünnepségen Csige Sándor csíkszeredai konzul idézte fel az eseményeket, és arra figyelmeztetett, hogy „erkölcsi kötelességünk meghajolni azok előtt, akik a szabadságért vállalták a meghurcoltatást”. Dr. Tamási Zsolt történész szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc „másként szólt Magyarországon és másként Erdélyben”. Ezeket a különbségeket emelte ki beszédében. Véleménye szerint a forradalom utáni időszakban történt tömeges meghurcolás célja az volt, hogy megtörjék a magyar közösséget. A rendezvényen meghívottként voltak jelen azok, akiket itt, Erdélyben börtönbüntetésre ítéltek a forradalom leverése után. Orbán Matild, Szilágyi Domokos, Kelemen Kálmán és Gráma János idézte fel röviden börtönélményeit. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke arra kérte a marosvásárhelyieket, hogy bízzanak a politikai vezetőkben, és az értelmiséggel közösen próbálják összefogni a közösséget, hogy „együtt legyen erőnk és bátorságunk előre menni”. A megemlékező ünnepségen verset mondott Domokos Ferenc és Holbach István bolyais diák, fellépett Buta Árpád énekes, Varró Huba és társulata néptáncokat adott elő. Műsorvezető Tamás Csanád, a Bolyai líceum 12. osztályos tanulója volt. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 23.Meghirdették a centenáriumi évetIzsák Balázs az SZNT régi-új elnöke A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombat délután a Kultúrpalota nagytermében megtartott tisztújító küldöttgyűlésén 109 szavazattal Izsák Balázs újabb elnöki mandátumot nyert. Kihívója, Farkas Csaba, az SZNT alelnöke 93 szavazatot kapott. A Marosszéki Székely Tanács nevében László György elnök, illetve Gáspár Sándor titkár köszöntötte a megjelenteket, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében Csige Sándor konzul mondott beszédet. Ötvös József református lelkész kérte Isten áldását a rendezvényre. Heves kirohanásoktól sem volt mentes az SZNT szombat délutáni ülése. A néha már személyességig menő vitát az robbantotta ki, hogy a szervezők az elnöki beszámolót követően azonnal rátértek az elnökválasztásra, és a széki vezetőknek nem akartak szót adni, amit végül mégis kénytelenek voltak megtenni. Az elégedetlen székek képviselői, akárcsak az Izsák Balázs ellenében induló Farkas Csaba mindenekelőtt a kommunikáció és a tagsággal való közvetlen kapcsolat hiányát nehezeményezték, illetve azt, hogy a beszámolóban nem esett szó a szervezetet feszítő belső ellentétekről. Farkas Csaba szerint az elnök elszakadt az SZNT tagságától, emiatt erejét vesztette a szervezet. Abban mindenki egyetértett, hogy erősíteni kell az egységet, a belső kohéziót és a kommunikációt, és a következő négy évben meg kell erősíteni a széki szervezeteket. Az újraválasztott elnök megígérte, hogy az elkövetkezendőkben figyelembe veszi az elhangzott bírálatokat és javaslatokat. Kijelentette: az SZNT megmarad a megalakulásakor kapott meghatalmazásnál, egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának közképviselete és kivívása a jog és a demokrácia eszközeivel. A küldöttgyűlés határozatot fogadott el, miszerint meghirdetik a centenáriumi évet, amely 2018. november 19-ig tart. Ugyanakkor megbízta az SZNT Állandó Bizottságát, hogy rendezvények szervezését kezdeményezze, erre vonatkozó nyilatkozatokat és felhívásokat adjon ki, és tegyen lépéseket a centenáriumi év hazai és nemzetközi népszerűsítéséért. A tanácskozás végén Izsák Balázs megismételte a felhívást, hogy október 29-én imádkozzanak közösen Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket, annak üzeneteként, hogy a Székelység nem hátrál, és nem fárad az autonómiatörekvésben. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 9.Vehemencia és mítoszrombolásA minap egyik kormánypárti képviselő állásfoglalást tett közzé, amelyben arra emlékeztet, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, nem régiók alkotják, mint más európai országokat. Az állásfoglalás tulajdonképpen az egyik magyar képviselőnek a közösségi oldalán megjelent nyilatkozatára volt válasz, amelyben a katalán függetlenedési kísérletre érkezett reakciók kapcsán azt a következtetést vonta le, hogy Európa nem támogatja ugyan az elszakadást, de az autonómiát igen, és a kisebbségek ügyét a nemzetállamoknak kell rendezniük. Megoldásnak az autonómiát nevezte, amire a romániai magyarság száz éve vár. A PSD-s képviselő ettől borult ki, vehemensen tiltakozott, és olyan kijelentéseket tett, amelyeket a szomorú emlékű diktátor, ha felébredne, bizonyára kitörő örömmel fogadna. A képviselő szerint ugyanis székelyek nem léteznek, amint Székelyföld sem. Romániában csak különböző etnikumú román állampolgárok élnek, és nem kellene az RMDSZ-nek „mesterséges feszültséget szítania”. Sajnos nem egyedi esetről van szó, ez csak egy epizód a szinte menetrendszerűen fel-fellángoló magyarellenes megnyilvánulások sorozatában. Sokatmondó az is, hogy azt az RMDSZ által javasolt törvénytervezetet, amely lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyei önkormányzatok és intézmények számára, hogy ünnepségeket szervezzenek március 15-én, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék, illetve kérésre ezen a napon szabadnapot kaphassanak a magyar alkalmazottak, kedden a felsőház közigazgatási szakbizottsága másodjára is elutasította. Annak ellenére, hogy amikor a kormánypártnak szüksége volt az RMDSZ támogatására saját kormányfője menesztéséhez, ugyanaz a szakbizottság elfogadásra javasolta. A kormány is „mossa kezeit”. Múlt heti véleményezésében úgy értékelte, az RMDSZ tervezete „pontosításra szorul”, ugyanakkor alkotmányossági aggályt is kifejezett, mert szerinte sérülhet a jogegyenlőség, ha egyes román állampolgárok etnikai alapon részesülnek munkaszüneti napban. Ezért bízta a parlamentre a döntést. Szerencsére, ha ritkán is, de akad higgadt, kiegyensúlyozott vélemény. Jó példa erre Lucian Boia történész, a „mítoszromboló”, aki szerint nem lehet kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek, hiszen a magyarok számára szomorú időszak volt. Érthető, hogy miközben Románia az egyesülés centenáriumának megünneplésére készül, a magyarok nem tudnak velük együtt örülni. Boia szerint az lenne az egyedüli kiút, ha a két nemzet a múltjáról beszélve a jelenre és a jövőre koncentrálna. Hiszen a jövő a tét, nem a múlt. Disszonáns felhang, és heves nacionalista hullámokat kavar az egyre hangosabb, pátosszal teli „hazafias” keblekben. De érdemes lenne megszívlelni. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 27.Ünnepi rendezvénysorozat és hálaadásMegújult a 250 éves marosvásárhelyi minorita templom Kétszázötven éves a marosvásárhelyi Szent Antal minorita templom, ezt ünnepelték a vásárhelyi jezsuiták, hálát adva az eltelt 250 évért és azért, hogy sikerült felújítani a templomot és a hozzá tartozó épületegyüttest. A marosvásárhelyi Páduai Szent Antal jezsuita templom és rendház, a minoriták temploma a belvárosban, a Köteles Sámuel utca 4. szám alatt található. A minoriták a 18. század közepén építették a templomot és a rendházat, és 2000-ig használták; ekkor szerzeteshiány miatt átadták az épületegyüttest a főegyházmegyének. Jelenleg a közösség használja. A nagypiac fölé emelkedő domboldalon épített egyhajós templom magasságával uralta a magaslatot. Külső kiképzése egyszerű, belső díszítésének vonalvezetése barokk jegyeket visel. Egyhajós templom; közvetlenül kapcsolódik hozzá a rendház, hangulatos celláival és boltozatos szobáival. A templom alatti kriptában jelentős, gazdagabb helyi római katolikus polgárok nyugszanak. (Wikipédia) A négynapos ünnepség csütörtökön 15 órakor hálaadással kezdődött a templomban, amit szentmise követett, amelyet Bellovics Gábor SJ és Nagy Bálint SJ celebrált. Este 6 órától a Loyola kollégiumi kávézóban kerekasztal-beszélgetést tartottak a jezsuita hivatásról és küldetésről Növekedés a jezsuita lelkiségben címmel. Moderátor Kiss Ulrich SJ volt. Pénteken, a 15 órai kapunyitást követően a minorita épületegyüttest ismerhették meg az érdeklődők, majd Barabás Kisanna előadását hallgathatták meg a Loyola kávézóban. A Minorita domb a város szívében című előadáson egyebek mellett megtudhattuk, hogy a létező adatok alapján a templom 1726 és 1867 között épült, 1893 és 96 között javításokat végeztek rajta. 1934-ben a források és fényképek alapján három barokk oltár volt a templomban. Jelenleg egy van, a központi oltárkép Páduai Szent Antalt ábrázolja. A vetítéssel egybekötött előadás végén a jelenlevők kérdéseire válaszolt Barabás Kisanna. Az előadást követően Jakabos Barnabás SJ celebrált szentmisét, amelyen Kiss Ulrich SJ mondott szentbeszédet, majd 18 órakor, ugyancsak a templomban, Lélekkel épült, épül a lelkünk címmel tartott előadást Márton Judit. Mivel közben besötétedett, a körséta elmaradt, az előadó fotókat mutatott be a felújításról. A szombati program a Keresztelő Szent János „jezsuita templomban” zajlott, ahol délután fél ötkor Tamási Zsolt történész a jezsuiták és Marosvásárhely kapcsolatáról tartott előadást. Az esti szentmisét Vízi Elemér SJ provinciális celebrálta, majd 19 órától Barabás Kisanna Emlékek emléke élő emlék című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Vasárnap, Krisztus király ünnepén, 9 órakor az oltárkép megáldásával összekötött szentmisére került sor, amelyet Kalna Zsolt minorita provinciális celebrált. Prédikációját „az Isten szereti az embereket, és gondoskodik róluk” gondolat köré fonta. Mint mondta, az emberi élet célja a másik emberről, a közösségről való gondoskodás kell legyen, az emberi élet sohasem lehet öncélú. Délután 3 órától közösségi vetélkedőket tartottak a minorita templomnál. Az este 7 órai hálaadó szentmisét ft. Jakubinyi György érsek celebrálta. A négynapos ünnepséget agapé és baráti együttlét zárta az udvarban. * A Páduai Szent Antal tiszteletére 1760-1767 között épült eredeti templom, majd az 1903-ban kibővített épületegyüttes külső helyreállítása a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kezdődött meg 2016-ban. A munkálatok a XVIII. századi kolostorszárny északi homlokzatának felújításával kezdődtek, ezt követően eltávolították a cementes kiegészítéseket és a feltáskásodott vakolat, majd újrafalazták a károsodott, kifagyott lábazati téglafalakat. A tavalyi felújítási szakasz az ablakok körüli XVIII. századi bekarcolt keretek megtartásával, a korabeli vakolat kiegészítésével, majd a homlokzat festésével zárult. A munkálatokat a magyar állam a Rómer Flóris Terv keretében 4 millió forinttal támogatta. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 5.Szólamok és a valóságA december elsejei nemzeti ünnepet – amely adott pillanatban a fővárosban anarchiába csapott át, de amelyre nagy lelkesedéssel készült a többségi nemzet, és egyes politikusok és véleményformálók nyílt vagy burkolt fenyegetéssel próbálták meggyőzni a magyarokat, hogy együtt örüljenek velük – túlzás nélkül nevezhetjük a hangzatos szólamok, a nagyotmondások ünnepének. Legnagyobb hazafinak az államfő bizonyult, akiről mindenki tudja, hogy románabb akar lenni a románoknál. A populista bevezető után azt mondta, „olyan erős Romániát kell építeni, amelyet tisztelet övez Európában és világszerte”. Ezzel a kívánsággal egyet is érthetünk. Csakhogy a „való világ” egészen más, köszönő viszonyban sincs az államfő álmaival. A december elsejei nagyotmondások másik bajnoka az amúgy mindig mogorva és goromba miniszterelnök volt, aki szerint „1918. december elseje Romániát egységessé és megbecsültté tette, a történelem pedig bebizonyította, hogy ez a pillanat megnyitotta az utat az ország modernizációja felé”. Küldetésnek nevezte, hogy „konkrét szerepet vállaljunk Románia fejlesztésében, jobb közszolgáltatásokat – minőségi egészségügyi ellátást, versenyképes oktatási rendszert, a jelenkori igényeknek megfelelő infrastruktúrát – biztosítsunk”. Ez is mind megszívlelendő lehetne. Főleg a maga és kabinetje számára. Ám ezzel szemben minden, csak éppen nem tiszteletet kiváltó „megnyilvánulás” tanúi voltunk, amikor „demokratikus elvekért” és „tiszta igazságszolgáltatásért”, illetve a „korrupció ellen” lassan hivatásosnak nevezhető tüntetők, akárcsak egy veszett hiénafalka, a szó szoros értelmében szétverték a karácsonyi vásárt. Az sem éppen tiszteletet kiváltó tény, hogy a lakosságnak több mint a fele él a szegénységi küszöb alatt, sokszor a filmekből ismert, középkori viszonyokhoz hasonlítható körülmények között. Amint az sem, hogy a statisztikák szerint a 15–18 év közötti fiatalok egynegyede az iskola felé se néz, holott, ha valóban tiszteletet várunk a világtól, akkor nagy gondot kellene fordítani az oktatásra és nevelésre, hiszen csupán a nevelés, a tanulás, olvasás által válhatnánk civilizált országgá. Amíg azonban a közutakon úgy száguldozunk, mint a vadak, amíg ököl és kés dönti el a családi vagy „baráti” vitákat, amíg a jog helyett a dzsungel törvénye uralkodik az országban, amíg az ország vezetői egymás pocskondiázásában élik ki „intelligenciájukat”, addig hiába várjuk a hőn óhajtott tiszteletet „Európában és világszerte”. Nem állt messze az igazságtól a főpolgármester, amikor anarchiának nevezte a múlt hét végén a karácsonyi vásárban történteket. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 19.Gál Ernő: A kerületben van még élet– Segesváron azért létezik az RMDSZ, mert én még létezem, és itt vagyok. Ezt akárki igazolhatja – jelentette ki beszélgetésünk elején Gál Ernő, az RMDSZ Segesvár kerületi elnöke, akit a kerületi szervezet működéséről, a szórványban adódó sajátos problémákról kérdeztünk. Elmondta, hogy a ’90-es években, amikor megalakult az RMDSZ, óriási reményeket fűztek hozzá az emberek, és az értelmiség volt az, amely mindig elöl járt ötletekkel, kezdeményezésekkel, rendezvényszervezéssel. Viszont egy-két év után, amikor változni kezdtek a dolgok, az emberek is megváltoztak. Rájöttek, hogy nem minden olyan, ahogyan elképzelték, és lassan lemorzsolódtak, elmentek. Ám még ez sem lett volna probléma, mert a szervezet működött, rendszeresen tartottak gyűlést, az utcafelelősök is dolgoztak, házról házra járva szedték a tagdíjat, voltak szép rendezvények. „Olyan bálokat szerveztünk, amelyekre 300-400-an jöttek el, a környék csodájára járt. Volt élet a szervezetben”– emlékezett vissza. Aztán lanyhult a lelkesedés, és a ’90-es évek közepétől mind kevesebben maradtak. Az emberek kezdtek elégedetlenkedni. Személyes konfliktusok is bomlasztották a szervezetet. Elmondta, hogy akkoriban az egyházakkal sem volt jó a viszonyuk. Miután átvette az elnökséget, hosszú évek munkájába került, hogy újraépítse ezeket a kapcsolatokat. Mára nagyon jó a kapcsolatuk a magyar történelmi egyházakkal. Lassan újraalakultak a területi szervezetek, visszajutottak a ’90-es évek szintjére: a magyar tanácsosok száma is megmaradt. „A sok elkeseredés mellett lelkileg megnyugtat, hogy a kerületben van még élet. Elsők voltunk az aláírásgyűjtésben, én magam kerestem meg az embereket, akik szívesen fogadtak, és megértették, hogy szükség van a kisebbségi jogok európai védelmére, és az aláírásgyűjtés azt szolgálja, hogy az őshonos kisebbségek kérdését az Európai Unió napirendre tűzze, és szabályt alkosson az unióban élő ötvenmilliós kisebbség védelmére. Közöttük, természetesen, a magyarok védelmére és jogainak biztosítására. Szerencsés véletlen az is, hogy összekapcsolódik a regisztrációval, hiszen nagyon sok a kerületben a kettős állampolgár, és még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Fájdalma, hogy egy szórványban levő városban az értelmiségieket nem igazán érdekli a szórványban élő magyarok ügye. „Az egy dolog, hogy nem támogatják az RMDSZ-t, pedig helyi szinten mindenkin próbálunk segíteni. Alig vannak páran, akik hajlandók valamit tenni. Faluhelyen, annak ellenére, hogy bajok voltak Fehéregyházán, Segesváron és Héjjasfalván is a Magyar Polgári Párttal, amely összekavarta a dolgokat, létezik RMDSZ. Az én generációm még tesz, de utánpótlás nem igazán van. Hogy mi lesz, nem tudom. A baj az, hogy rettenetesen fogyunk. A ’92-es népszámláláskor 8741 magyar volt a városban, most 4600-valamennyien vagyunk” – mondta Gál Ernő. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||