|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 809 találat | lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-809 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rostás Szabolcs 2017. január 23.Nagyon sok a közös román–magyar érdekA román–magyar politikai viszony enyhülésére, a kétoldalú kapcsolatok fölértékelődésére számít a bukaresti kormányváltást követően Barabás T. János, aki szerint a két országnak nagyon sok közös érdeke van. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a Krónikának adott interjúban elmondta, Magyarország és Románia nem ellenfele egymásnak a gazdasági fejlődés terén, nem a másik rovására gazdálkodik, hanem éppenséggel kiegészítik egymást. – Ahhoz képest, hogy a két ország papíron stratégiai partnernek tekinti egymást, az elmúlt években Magyarország és Románia viszonya az utóbbi két évtized mélypontjára süllyedt. Leegyszerűsíthető a kétoldalú kapcsolatok elhidegülésének oka az ellentétes ideológiájú kormányok közötti szembenállásra (Budapesten 2010 óta jobbközép, Bukarestben 2012 óta balliberális koalíció van hatalmon), vagy egyéb tényezők is közrejátszottak? – Nem hiszem, hogy mélyponton lennének a román–magyar kapcsolatok. Elég például a Magyar Demokrata Fórum (MDF) fémjelezte kormányidőszakra gondolni a kilencvenes években, amikor igen nehéz volt a kapcsolatteremtés, a Duna Televíziót például kitiltották Romániából. Elmondható, hogy a román közösségi tudat alapeleme a magyarellenesség. Ne feledjük, 1918-ban Nagy-Románia egy magyarellenes politikai programmal jött létre. Ezt tudomásul kell venni, akárcsak azt, hogy nem vagyunk egyedül Európában ilyen bonyolult történelemmel. A választásokat megelőzően fel szokták borzolni a nacionalista kedélyeket, rendszerint előveszik a magyarellenesség témáját, ilyenkor támadhat az embernek az a benyomása, hogy a kapcsolatok rosszak, mélyponton vannak. A választásokat követően azonban gyorsan helyre szokott zökkenni a kétoldalú viszony. A politikai kapcsolatok az elmúlt években valóban kívánnivalót hagytak maguk után, elég csak arra gondolni, hogy alig találkoztak a kormányfők, ami nagyon jó mércéje a kapcsolatok intenzitásának. Ellenben a gazdasági kapcsolatok nagyon jól fejlődtek: a kétoldalú kereskedelem volumene meghaladja a hétmilliárd eurót. Romániának messze Magyarország a legfontosabb gazdasági partnere a térségben, összehasonlításképpen: háromszor akkora a gazdasági kapcsolata a nyugati szomszédjával, mint Szerbiával vagy Bulgáriával. A két ország közötti viszonynak továbbra is a gazdasági reláció lesz a húzóereje, ugyanakkor várakozásaim szerint a politikai kapcsolatok is enyhülni fognak, lévén, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kabinete pragmatikusan áll hozzá a térségben a kétoldalú kapcsolatokhoz. Ha visszaemlékszünk, hosszas magánbeszélgetések után a magyar kormányfő személyes viszonyt alakított ki szlovák kollégájával és a szerb köztársasági elnökkel, és megegyeztek egy minimális platformban, többek között abban, hogy mit nem tesz az egyik és a másik fél. Például nem fognak a sajtóban üzengetni egymásnak, mert ez udvariatlan, és nem visz előre. Szerintem hamarosan lesz egy kapcsolatfelvétel a magyar és az új román kormány között, és egyebek mellett abban fognak megegyezni, hogy visszafogják az elszabadult retorikát. Ennek egyik eleme volt, amikor Victor Ponta miniszterelnök Orbán Viktort Moammer Kadhafi líbiai, Traian Băsescut pedig Szaddám Huszein iraki diktátorhoz hasonlította. – Egy év szakértői kormányzás után – amelynek idején nem történt előrelépés a kétoldalú viszonyban – januártól ismét balliberális kabinet alakult Bukarestben, amelynek külügyminisztere, Teodor Meleșcanu rendkívül nyitottnak mutatkozott a kapcsolatok helyreállítására, amit személyes erkölcsi felelősségének nevezett. Egy ilyen miniszteri ambíció hozzájárulhat az elmozduláshoz? – Igen. Teodor Meleșcanu profi politikus, irányította a külügyi, védelmi és igazságügyi minisztériumot, volt államfőjelölt, mindenképpen figyelni kell arra, amit mond. A román szándék mögött érdekek állnak, márpedig azt is el kell mondani, hogy a két országnak nagyon sok közös érdeke van. Románia és Magyarország például hasonlóképpen szeretné megvalósítani az Európai Unió reformját, ami azt jelenti, hogy Brüsszel továbbra is kiemelten támogassa a hátrányos régiókat. Francia és német politikusok ugyanis azt akarják, hogy a fejlett régiók többet kapjanak, mert erősíteni kell az EU versenyképességét. Elsősorban Románia érdeke, hogy rácsatlakozzon a közép-európai energiahálózatokra, magasfeszültségű vezetékekkel ugyanis még nem csatlakozott rá erre a rendszerre. Létezik ugyan egy földgázvezeték a két ország között, de alig működik, mivel a románok nem bizonyultak elég érdekeltnek abban, hogy működtessék. Közös biztonsági kihívásaink vannak. Romániában, amely biztonságpolitikáját eddig a Fekete-tenger térségére összpontosította, komoly fegyverkezés zajlik, programjában a Sorin Grindeanu vezette kormány kiemelten támogatja a fegyveripart. Viszont szerintem román részről változni fog ez a maximalista biztonságpolitika, amellyel mintha egy konvencionális nagy háborúra készülne az ország. Ezt egyébként jelzi a Klaus Johannis vezette államelnöki hivatal által tavasszal kidolgozott biztonsági stratégia is, amely a nem konvencionális veszélyforrások – migráció, kivándorlás, öregedés, környezeti problémák, szennyezés, erdőpusztítás, határon átnyúló szervezett bűnözés – elhárítására fekteti a hangsúlyt. Románia ez irányba halad a jövőben, és ez a változás is segíteni tudná a kétoldalú kapcsolatokat, hiszen jelenleg Magyarország is inkább a nem konvencionális veszélyforrásokra fókuszál. – Számos elemző szerint már csak jól felfogott gazdasági érdekei is a szomszédaival, elsősorban Magyarországgal ápolt kapcsolata javítására kell ösztönözzék Bukarestet. – Annál is inkább, mivel nem bizonyult sikeresnek Románia gazdasági nyitása Ázsia, Afrika és Amerika felé. Ettől nem nőtt lényegesen a román export, az Európán kívüli reláció nem tudta húzni a belföldi gazdaságot. Romániának természetszerűleg Nyugat-Európa a fő partnere, ez van közel, itt ismerik a romániai termékeket, innen érkeznek a befektetők az országba, Európa nyugati felébe irányul a legtöbb kivitel. Közben Magyarország kétszer annyit exportál az eurozónába, mint Románia, amely 28 milliárd eurót exportál évente, és 40 milliárd eurót importál, így óriási a passzívuma. Tehát ha kezdeni akar valamit a román gazdasággal, akkor Bukarest teljesen átrendezi európai gazdasági kapcsolatait, mert ebben rejlik a húzóerő. Mivel az exportját nem tudja gyorsan növelni, Románia legfontosabb fejlődési motorja az EU-források hatékony felhasználása, e téren viszont csak a rendelkezésre álló keret ötven-hatvan százalékát tudta lehívni. Úgyhogy mindenképpen javítani kell az uniós források lehívásán. Örökzöld téma Romániában az infrastruktúra hiánya is, ki kell építeni és bővíteni az úthálózatot Magyarország irányába, hiszen erre irányul az export mintegy fele. Ugyanakkor ökológiai és társadalmi kérdéseknek is arra kellene ösztönözniük a két kormányt, hogy együttműködjenek. És ne feledjük, az iparunk sem egymás ellen dolgozik. Lassan Romániában is a gépjárműipar lesz a gazdaság húzóereje, de az ott előállított gépkocsitípusok nem versenyeznek a Magyarországon gyártottakkal, tehát nem vagyunk ellenfelek a gazdasági fejlődésben. Kiegészítjük egymást, de nem a másik rovására gazdálkodunk. Egyébként maga Teodor Meleșcanu külügyminiszter is arról beszélt, hogy javítani akarják Közép-Európával a gazdasági kapcsolatokat. Hogy finoman fejezzem ki magam: „útban vagyunk”, ami azt jelenti, hogy a román–magyar kapcsolatok is fölértékelődnek. – A román–magyar kapcsolatok milyenségét mindig alapvetően meghatározta az erdélyi magyar közösség helyzete. Ön szerint van-e arra esély, hogy eredmény szülessen rövid távon az olyan kisebbségi kérdések esetében, mint például a jelkép- és anyanyelvhasználat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara vagy a többnyelvű helységnévtáblák ügye? – Európa a régiók Európája, így az lenne a normális, ha egy régió szabadon használhatná a történelmi jelképét. Éppen az kelt megütközést, ha mindezt egy központi kormány tiltja, ez 2017-ben Európában abszurdum. Egyértelmű, hogy egy nemzettudat, mentalitás nagyon lassan változik, a románok a templomban, az iskolában egy sajátosan felfogott történelmet tanulnak, márpedig ha észrevesszük, mindig előkerülnek a történelmi témák, az eltérő történelemfelfogások, ha valamilyen vita van a két nép között. A politika és a gazdaság gyorsabban képes változni, mint a mentalitás. Én a következő folyamatot látnám szerencsésnek. Ha Románia fejlődni akar, hatékonyan kell elköltenie az EU-támogatásokat, ám ez esetben az eurorégiókat adminisztratív hatáskörrel is fel kell ruháznia a decentralizáció és a gazdasági hatékonyság növelése érdekében. Az új kormánynak van egy nagyon izgalmas, háromszintű területi fejlesztési elképzelése, amely szerint megmaradnának a megyék, a minisztériumok, viszont adminisztratív illetékességet adnának az eurorégióknak, illetve létrejönnének olyan ipari-gazdasági központok – például Brassó körül –, amelyek kisugárzása több megyére kiterjed. Szerencsére az RMDSZ elébe tud menni ennek a modernizációs tervnek, például a Kelemen Hunor elnök mögött álló legerősebb csoport, a háromszéki vállalkozók révén, miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szakértője a régiófejlesztésnek. Vagyis az RMDSZ hozzáadott értéket tud produkálni a román kormány számára, ami fontos lehet a közigazgatási törvény módosításánál, amely a mostani kormányzati ciklus legnagyobb kihívása. Az oktatási törvény kapcsán nem várok lényegi előrelépést, mert ahhoz egy egész elosztórendszert kellene megváltoztatni, de a közigazgatási törvényt nem lehet halogatni, mert Románia nem tudja hasznosítani az EU-tagságából adódó előnyeit. Ekkor viszont képbe kerülhet az RMDSZ regionális fejlesztési elképzelése, amely már nem etnikai, hanem regionális színezetű, ebben az esetben pedig esélye lehet egy olyan magyar érdekképviseletnek, amely minőségi javulást eredményezhet a közösség számára. – Milyen szerep hárul a magyar–román kapcsolatok alakulása terén az RMDSZ-re? Különösen arra való tekintettel, hogy az alakulat együttműködési megállapodást kötött a román balliberális koalícióval, ugyanakkor az elmúlt időszakban rendezte a korábbi hűvös viszonyát a Fidesszel. – Kelemen Hunor már hosszú ideje jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, mindketten pragmatikus politikusok. Az RMDSZ természetszerűleg sokat tudna lendíteni a kétoldalú államközi kapcsolatokon. A problémák egyik oka az volt, hogy az RMDSZ és a többi romániai magyar párt sokáig nem tudott zöld ágra vergődni közös program, célok mentén. Orbán Viktor pragmatizmusa éppen azt jelenti, hogy neki kell egy erős magyar párt, mivel olyan kihívások állnak a romániai magyarok előtt, amelyek megindokolnak egyfajta egységet. Ennek nem feltétlenül pártegységnek kell lennie, hanem mondjuk választási koalíciónak, amely egységesen tud fellépni fontos dolgokban Bukarestben. A magyar kormány ennek a csoportnak a vezetőjével tud tárgyalni, és ezáltal tudja helyreállítani a bizalmat, elősegíteni a javulást a kétoldalú kapcsolatok terén. Felhívnám a figyelmet, hogy Szerbia esetében a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) sikerült közvetítői szerepet játszania a belgrádi és a budapesti kormány között, aminek meg is vannak a jótékony hatásai, hiszen létrejött a háromszintű autonómia a Vajdaságban. Azt nem hiszem, hogy ezt Romániában is meg lehetne valósítani, mert a románok másképp fogják fel a nemzeti helyzetüket, de elrettentő példaként ott van Szlovákia, ahol akkora zűrzavar volt a magyar pártok körében, hogy Orbán Viktor kihagyta őket, és közvetlenül a szlovák miniszterelnökkel tárgyalt. – Jó ismerője a román–moldovai relációnak is. Van-e esély Ön szerint a bizonyos bukaresti politikai körök által szorgalmazott egyesülésnek, vagy ez a kérdés megrekedt az oroszbarát szocialista Igor Dodon államfővé választása nyomán? – Nem kell túlbecsülni Igor Dodonnak a politika alakulására gyakorolt befolyását. Egyrészt az alkotmány is megköti a kezét, ki is jelentette, hogy elnökké választása nem befolyásolja a Moldovai Köztársaság európai uniós integrációját. Az elmúlt időszakban Románia és Moldova államelnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy előbb legyen meg a volt szovjet tagköztársaság uniós tagsága, és csak utána merülhet fel politikai-kormányzati szinten az egyesülés témája. Ezt egyébként Magyarország is racionális hozzáállásnak tartja. Moldovának már az EU-val létesített társult tagság is jelentős támogatást jelent, abban az esetben pedig, ha a tényleges felvétele elhúzódik, már létezik egy modernizációs projektje. Chișinău számára most az a fontos, hogy Románia és a baráti országok, köztük a visegrádi csoport támogassa a moldovai reformfolyamatot. A közvélemény-kutatások ismeretében elmondható, hogy a moldovai lakosság nagy többsége nem támogat semmiféle egyesülést. Tudomásul kell venni, hogy a 19. században ők nem tanulták a dákokról és a rómaiakról szóló romantikus román történelmet, és az elmúlt évszázadban kialakult náluk egy helyi elit, amely ha kormányzati szinten politizál, nem hajlandó kiadni a kezéből a hatalmat. Tehát a közösségi tudata és hatalmi státusa révén nem érdekelt az egyesülésben. Én természetesnek tartanék Moldova és Románia között egy közeledést, akár vegyes kormánnyal, közös parlamenti ülésszakkal, vagy mivel ugyanazt a nyelvet beszélik, összevonhatnák az oktatási programjukat. De a szomorú az, hogy az egyesülés kérdése rendkívül manipulálttá vált úgy a Kelet, mint a Nyugat részéről egyaránt. Mást nem is kell említeni azon kívül, hogy az Európa-barát, Vlad Filat vezette egykori kormány tagjait mind Romániában képezték ki, és ők a felelősek egymilliárd euró ellopásáért a banki sikkasztás esetében. A másik oldalon az oroszok ijesztő módon manipulálják a helyzetet, az orosz média például azzal riogatja a moldovaiakat és románokat, hogy a magyar hadsereg meg fogja támadni Romániát. Mert az az érdek, hogy az emberek féljenek, bizonytalanságban éljenek, mert akkor egy nagyhatalom, egy erős kar támogatását óhajtják. Barabás T. János Diplomata, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán és a Leedsi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán szerzett diplomát. 1992 óta diplomata; szolgált Londonban, Bukarestben és Chişinăuban. Fő kutatási területe Románia, Moldova és a biztonságpolitika. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. január 25.Közkegyelem, népszavazás, börtönökKét nap leforgása alatt kétszer is sikerült meglepő húzással előállnia Klaus Johannis államfőnek, akiben ennek köszönhetően sokan – köztük a politikusokkal szembeni igényességéről is közismert Mircea Cărtărescu író, költő – kellemesen csalódtak. Különösen a mandátuma első felében tanúsított passzivitása ismeretében. A jobbközép elnök ezúttal személyes jelenlétével biztosította támogatásáról a balliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése, a büntetőjog tervezett megváltoztatása miatti tiltakozásképp utcára vonult tüntetőket, másnap pedig népszavazást kezdeményezett a témában. Tény, hogy Johannis részéről túlságosan merész és átgondolatlan lépés volt megjelenni a bukaresti demonstráción, viszont természetesen még ez sem indokolja a román kormányoldal és médiacsatlósai részéről megfogalmazott, államcsínyt és új bányászjárást emlegető agymenéseket. (Egyszerűen vérlázító, hogy éppen az a PSD-elnök veszi a szájára a bányászjárás kifejezést, akinek elődje és ideológiai mentora 27 évvel ezelőtt szétverette a Zsil-völgyi vájárokkal a bukaresti diáktüntetést). A népszavazásra vonatkozó javaslat már sokkal hatásosabb és előremutatóbb kezdeményezés, még akkor is, ha az államfő eredeti bejelentésével szemben a referendumra bocsátandó kérdés nem kifejezetten a közkegyelemre szorítkozik, hanem tágabb értelemben vonatkozik a korrupcióellenes harcra és a köztisztviselők feddhetetlenségére. Teljesen nyilvánvaló, hogy Liviu Dragneáék minden jogi, parlamenti kiskaput kihasználnak a referendum meghiúsítása, majd – ha az számukra előnytelen lesz – az eredmény mellőzése érdekében. A társadalom reakciójának ismeretében az is egyértelmű ugyanakkor, hogy a Grindeanu-kormány nem fogja tudni megvalósítani a közkegyelem végrehajtását és a Btk.-módosítást célzó tervét. Bármennyire igyekeznek magyarázni a magyarázhatatlant, világos, hogy a balliberális koalíció vezetőinek nem a romániai börtönök túlzsúfoltsága fáj, ők magukat és holdudvarukat kívánják kivonni az igazságszolgáltatás hatálya alól. Nem véletlen, hogy a tervezett intézkedések mögött nemcsak az államfő, a jobboldali ellenzék, a nyomozó hatóságok és civil szervezetek, hanem az amerikai nagykövetség is a jogállam gyengítésének szándékát látja. Lényeges eleme ugyanakkor a mostani társadalmi-politikai vitának, hogy a mintegy háromezer elítéltet érintő esetleges közkegyelem mindössze szépségtapaszt jelentene a fogvatartási intézetek telítettsége, az embertelen börtönkörülmények esetében, valós megoldást azonban nem kínál. Néhány ezer fogoly szélnek eresztésével még nem lennének jobb életkörülmények a rács mögött, Románia nem szabadulna az európai bíróság által kilátásba helyezett tetemes büntetéstől, ráadásul zuhanna a társadalom biztonságérzete. Az egyetlen hosszú távú és megnyugtató megoldás a hazai börtönkörülmények jobbításában, új fegyházak építésében rejlik, mindenekelőtt humánus érvek szólnak amellett, hogy emberi körülményeket kell teremteni a fogva tartottak számára büntetésük végrehajtása érdekében. Ennek a pénzben mért – mintegy 800 millió euróra rúgó – árát úgy sem tudja megspórolni az ország, arról nem beszélve, hogy a témában zajló politikai vita, az ebből adódó válság és következményei nagyságrendekkel többe fog kerülni mindannyiunknak. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. január 26.Van vagy lincs?Mármint van-e sajtószabadság és az újságírónak van-e szabadsága? Mert lincshangulat, az bizonyosan van, azt könnyebb felismerni a tünetek alapján. De miért érdekel ez engem? Elsősorban azért, mert újságíró vagyok, abból élek, hogy tájékoztatok, véleményt mondok, hogy a médiafogyasztót eligazítsam a világban – azt mondják, ez a média szerepe, értelme, s hiszem, hogy ez fontos. Szóval, újságíróként mindentől, ami a szólásszabadság korlátozását érinti, kigyullad a képzeletbeli vészjelző lámpa a valóságos fejemben. Ilyen volt az az eset is, amikor megtudtam: január elsejétől a kiadó megszűnteti az Erdélyi Riport (korábban nyomtatásban is megjelent hetilapból eddig megmaradt) internetes portált. Hogy lehet ez? Kérdeztem naivan, s nem értettem, mi olyan drága egy internetes portálban, ahol – amint azóta kiderült – egyetlen alkalmazott dolgozott, mindenki más csak cikkdíjat kapott, hogy gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg. Itt jön a másodsorban: azért érdekel a sajtó és az újságíró szabadsága, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjaként azt is feladatomnak tekintem, hogy a kollégáimmal szolidaritást vállaljak. S ha ma ők veszítik el a közlés lehetőségét, nekem illene tennem valamit, legalább hümmögjek hangosabban, mert ha holnap tőlem vonják meg a lehetőséget, talán ők is tesznek majd értem valamit, talán ők is hümmögnek majd egyet. S akkor a harmadsorban. Három és fél éve a MÚRE elnökeként azt is dolgomnak tekintem, hogy a médiát érintő folyamatokat kövessem, értsem, terjesszem. Nem azért, mert a MÚRE mindent meg tudna oldani. Sokkal inkább azért, mert szükségesnek tartom a szakmai fórum létét és működtetését, azt, hogy időnként keretet és alkalmat adjon találkozásokra, beszélgetésekre. Mert ha megoldani nem is tudunk mindent az egyesületben, és nem is tudunk minden szakmabelit megvédeni (hogy miért nem lehetünk szakszervezet, azt talán máskor), fontos, hogy megvitassuk a kialakult médiahelyzetet, alkalmat adva az érvelésekre, vélemények ütköztetésére. Egy ilyen találkozót sikerült megszervezni úgy 10 nap alatt az elmúlt hétre, sokak által diagnosztizáltan lincshangulat közepette. Az elvárás hatalmas volt, az érdeklődés mérsékelt, de talán nagyobb, mint egy tudományos konferencián, a meghívottak hol mérsékeltek, hol radikálisak, a hozzászólók hol visszafogottan gonoszak, hol elfogultan hangosak. Főszerkesztőket, vezető vagy felelős szerkesztőket és (egyszerűen) szerkesztőket hívtunk meg a beszélgetésre, amelyhez a keretet és a helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága (MTA-KAB) által idén is megszervezett Erdélyi médiajelentés (2017) című tudományos konferencia biztosította. Első körben a meghívottak fejtették ki álláspontjukat a címben foglalt szabadságokról, majd kérdésekre válaszoltak. A végén pedig, amint várható volt, a hozzászólók egymás gondolataihoz szóltak hozzá, emlegetve például a hazai politikusok kommunikációs készségeit is. Nem teljes beszámoló következik. Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője hangsúlyozta: lapjuk kerüli a szenzációhajhászást, és elsődleges szempontnak tartják az olvasók hiteles tájékoztatását. Szerinte ma már lehet írni bármiről, illetve mindenről lehet amiről szabad, mert ugyanakkor fontos a törvény betartása. Megfogalmazott dilemmái közül most csak egy: mit kezdünk a féligazságokkal? Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint, egyre aggasztóbb a nyomtatott lapok helyzete, mert nehéz a terméket eljuttatni az olvasókhoz. Ugyanő mondta: „aki erre a pályára áll be, néhány illúzióval le kell számoljon”. S azon is tanakodott kicsit, mi van akkor, ha valaki azért mond el bizalmasan valamit, mert közöltetni akarja? Cseke Péter, a Maszol.ro portál főszerkesztője kifejtette: bár közjogi értelemben a sajtószabadság garantált, az újságírókat nem védi az alkotmány, mert más törvények felülírják. Igaz, az állam nem szólhat bele, mi alapján vesznek fel vagy dobnak ki újságírókat. Mégis, szerinte az újságírónak három lehetősége van: más pályát választ, az irányultsága alapján választ lapot (és kiadót) vagy másvéleményű lapnál próbál fennmaradni. Nem egyszerű a döntés. Balázsi-Pál Előd, a Transindex.ro portál főszerkesztője azt mondta, számára is kérdés, hogy mennyire tud működni a romániai magyar média piaci alapon. Kifejtette: a pályázatok rendszere átláthatatlan, egyeseknél vállalt, látszik, másoknál nem nyilvánvaló a támogatás – vagyis szerinte a romániai magyar média nem önfenntartó, ami függőséget okoz. Ugyanakkor kifejtette: a többpártrendszer (több hazai magyar párt megjelenése) paradigmaváltást eredményezett. (Erre később visszatérve, eggyel alább megszólalónk azt mondta: szerinte nincs hazai magyar többpártrendszer.) Fall Sándor, a Főtér.ro szemleportál szerkesztője elmondta: náluk teljes a véleményszabadság, 3 év alatt meg sem próbálták befolyásolni. Fő céljuk, hogy ne hazudjanak, viszont a tartalom ne legyen unalmas, tetsszen az olvasónak. Utóbb kiderült: sokunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy média-e az, amit a portálon „csinálnak”, ha már jellemzően kevés közte a saját tartalom. A nap poénja szerintem Szűcs László szájából hangzott el: „soha nem voltam olyan szabad, mint ebben az egy hónapban” – mondta a megszüntetett Erdélyi Riport (ha van ilyen szó) munkafogyottá vált főszerkesztője. Szerinte torz médiapiaci viszonyok között élünk, és a lapok 90%-a „bebukna” valós versenyben. Úgy vélte, a támogatáspolitika nem működik jól, az öncenzúra viszont igen... Emellett, fájlalta a hazai médiában a szakmai színvonal egyenetlenségét, a nyelvi silányságot, és kiemelte a továbbképzés szükségességét, különösen a helyi rádiók és lapok esetében. A százalékokra reflektálva: gyors és nem reprezentatív helyszíni (kézfelemeléssel végzett) felmérés alapján kijelentem: a teremben lévők mintegy harmadának van valamilyen médiatartalomra előfizetése, egyeseknek többre, de ez biztosan nem elég a média fenntartásához. Eltartásához. S akkor a vita. Legfájdalmasabb számomra az volt, hogy ennyi fő- és vezető szerkesztő körében hallottam többször is a kijelentést: a kiadónak joga van megszüntetni a lapot. Megjegyzés. Nyilván, mindenki az Erdélyi Riport kiadójára gondolt abban a pillanatban. Nos, a Progress Alapítvány képviselője, Nagy Debreczeni Hajnal elfogadta a meghívást a tanácskozásra, majd, tekintettel arra, hogy az asztal körül kizárólag újságíróként dolgozók ültek, javasolta: egy következő kerekasztal-beszélgetésen a kiadókat hívjuk össze, s akkor ő is szívesen részt vesz a beszélgetésen, most viszont inkább legyen jelen a Maszol főszerkesztője. Mert ez a kiadványuk megmaradt – teszem hozzá már én. S vissza a megszüntetéshez. Ami nem hangzott el: a kiadó megteheti, hogy megszünteti a lapot, de ez nem szerencsés. Csakúgy, mint az, hogy a mecénások (amint Demény Péter kifejtette), megtehetnék, mégsem teszik meg, hogy támogassák például a médiát (de általában a kultúrát sem). Elhangzott viszont, hogy lehet projekteket benyújtani, pályázni, abból fenntartani sajtótermékeket, s ez a feltétlen függetlenség záloga. Ez biztosan működhet, s Erdélyben látszólag működik is: ez az Átlátszó Erdély nevű blog. Másról még nem tudunk, hiszen a volt Erdélyi Riport csapata nevét Erportra változtatva blogfelületen publikál ugyan, de egyelőre vállaltan társadalmi munkában írnak a szerzők, azaz: senki nem fizet nekik. Vannak kétségeim, hogy működne-e szerkesztőséggel, folyamatosan és pusztán csak pályázatokból a média, de alig várom, hogy kétségeimet valaki eloszlassa. Ilyesmikről szólt tehát a pénteki beszélgetés, amelynek végén Szilágyi N. Sándor professzor összefoglalta: „A probléma azonosításáig még csak-csak eljutunk, de utána mintha megrántanánk a vállunkat: de hát, mit csináljunk? Ez van!” Szóval, a sajtó helyzetét – amint várható volt – nem oldottuk meg együltünkben. Meggyőződésem, hogy nem is vagyunk elegek mi, újságírók ahhoz a reformhoz, amelyet többen áhítanak: széles körű társadalmi vitán kellene keresztül esnie annak a javaslatnak is, amely – hogy saját szakmámnál maradjak – például a sajtófinanszírozásokat átláthatóvá tenné, főleg azért mert nem csak a sajtóról, de a kultúra minden ágáról szó van, az egész erdélyi magyar közéletet szeretnék átalakítani a reformerek. S ha már ennyi idő után írok a találkozóról, ejtsek szót azokról a kérdésekről és véleményekről is, amelyekkel azóta kerestek meg, vagy amelyek azóta fogalmazódtak meg bennem. Nem volt értelme az egésznek. Azért, mert nagyon sokakat nem is érdekel mások véleménye, meglátása, szempontrendszere erről a témáról (sem), nem is azért jöttek oda, hogy meghallgassák. Többek meglátása szerint, voltak, akik azért jöttek el, hátha megtalálják A Bűnöst, azt, aki egyszemélyben okolható mindenért, ami a sajtóban, sőt, még azon is túl történik jelenleg – s netán azért is, ami elvezetett idáig politikumot, sajtót, közéletet. Állítom: ha más nem, az is eredmény, hogy akik eljöttek, ott a helyszínen elkezdtünk virtuális pofozkodás és egymás vádolása helyett: valóban beszélgetni. Elfogadunk féligazságokat. Ezt az tükrözi legjobban – s ezt tekintsük az én hibámnak is moderátorként – hogy elmondtuk: a kiadó megteheti, hogy bezár egy lapot, de nem mondtuk el, hogy ettől ez még nincs rendben. Nem mondtuk el, hogy az újságíró száját ma már távolról sem képzelheti befogni az, aki felmond neki, bármilyen indokkal. A beszélgetés után odajött hozzám egy kolléga, s azt mondta: ő megélt baráti és ellenséges kiadót is már egy lap vezető újságírójaként, és az a véleménye, hogy a kiadó igazán a főszerkesztő megválasztásával kellene irányvonalat szabjon a lapnak. Kár, hogy nem előtte mondta el, mert megkérdeztem volna erről is a felelős, vezető és főszerkesztőket. Talán majd legközelebb. Szó esett itt fennebb blogokról. Nem én találtam ki, de szeretem a hasonlatot: ahogyan nem minden sajtótermék, ami publikációként a nyomdát elhagyja, nem egyértelmű az sem, hogy minden médiatermék volna, amit az interneten közzétesznek. Vagyis: a blogot, amely alkalmanként frissül, annak függvényében, hogy milyen hatások érik a szerzőt és mennyi ideje van írni, amely elsősorban nem tájékoztat, hanem véleményt mond, nehezen tekintem teljes médiaterméknek, akkor is, ha újságíró vezeti azt az internetes naplót. Hasonlóképpen, amit a közösségi médiában elmondunk, az csak abban különbözik a beszélgetéstől vagy a falusi kisdobos munkájától, hogy nem is kell hozzá egymás szemébe nézni (sem egymás fülébe dobolni), s ezért sokan sokkal többet engednek meg magunknak. Attól, hogy sokan olvassák, még nem lesz média (azt úgyis egyre kevesebben olvassák), és attól, hogy kevesen lájkolják, nem kell elkeseredni, mert a tanácskozáson is elhangzott, hogy sokan, főnökeiktől félve, nem merik megnyomni a gombot, csak privát üzenetben gratulálnak – ha meg merik tenni egyáltalán. Azóta két kolléga köszönte meg, hogy a Facebookon zajló megvitatásokról szót ejtettem, nyilván, mindketten azért, mert nem hisznek a virtuális közösségi közösségekben. Én sem feltétel nélkül. Alkalmasnak tartom sok mindenre a közösségi médiát, a beszélgetés élő video közvetítése is mutatja, hogy használjuk, amire lehet, s amikor kell. De nem hiszem, hogy valaha valós érzelmeket tudunk átadni és valós beszélgetést tudunk folytatni azáltal, hogy egymás LCD-jébe nézünk. (Vagy egymás webkamerájába?) S akkor hogyan tovább? A történet folytatódik. Folytatódnia kell, mert valóban nagy változások előtt áll a média koncepciója. Divat azt mondani: paradigmaváltás előtt állunk. Pontosabban nem előtte, hanem benne állunk a közepében, már ebben a pillanatban. Példának azt szoktam felhozni, hogy már az sem egyértelmű, hogy elválasztható volna a média írott és audiovizuális része, hiszen rádiószerkesztőként például az elhangzott műsorok részleteit vagy egészét átszerkesztjük webes felületre, és bár felhasználjuk a hangfelvételt is, a végeredmény sokkal közelebb áll az írotthoz, mint az audiovizuálishoz. De mondhatnám azt a példát is, hogy a blogger/vlogger napi rendszerességgel is közölhet, szinte mintha újságot írna, kutatások mutatják, hogy népszerűségük egyre nagyobb, mégsem egyértelmű, hogy ez „újságírás” (mass-média), mert hiányzik a klasszikus meghatározás szerinti gazdasági célú közzététel. Igen – mondhatnák – de mit tegyünk azokkal, akik már bizony reklámoznak is az oldalukon, s ebből keresethez jutnak? A választ nem tudom, de erről is folynak vitáink. Sokszor elmondtam: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nem tud mindent megoldani. De részt kíván vállalni mindannak megoldásából, ami az újságírókat, a médiát érinti. Legyen az etikai (ön)szabályozás, hatósági médiaszabályozás módosítása (urambocsá, akár a médiafogyasztó érdekében), szakmai képzés és továbbképzés, újságírói pótnyugdíj, az újságírók státusának meghatározása – és még sorolhatnám. S mindezt a munkát könnyebb akkor végezni, amikor vannak támogatók. S most elsősorban nem azokra gondolok, akik az anyagi keretet adják a pályázatokon. Ők is fontosak, de sokkal fontosabbak azok – belső tagok vagy külső partnerek – akik hajlandók velünk együtt kidolgozni olyan tervezeteket, amelyek jobbá teszik a valóságot, szabadabbá a sajtót. S hogy miért került a címbe a lincs? Hát, az elején sugalltam: biztosan nem azért, mert mostanában olyan hangulat nincs. Rácz Éva (A szerző a MÚRE elnöke, a Kolozsvári Rádió szerkesztője) Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 31.Kovács Péter szerkesztő lett a Kolozsvári RádiónálKevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való lemondása után szerkesztőként alkalmazták a Kolozsvári Rádiónál Kovács Pétert – számol be Rostás Szabolcs a kronika.ro-n. A volt politikus kedden megerősítette a Krónika értesülését, hozzátéve: január 31-i hatállyal áll a közszolgálati rádió területi stúdiója magyar szerkesztőségének alkalmazásában. Kovács Péter – aki egyébként furcsállta, mitől hír az, hogy egy politikai alakulat egyik volt vezetője hol vállal munkát – érdeklődésünkre leszögezte, alkalmazása teljesen törvényes volt, ám nem igényelte versenyvizsga kiírását, mivel munkaviszonya egyelőre meghatározott időtartamra szól. A Krónika kérdésére, miszerint ha versenyvizsgát írnak ki a Kolozsvári Rádió nemrég megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségére, megpályázza-e az állást, Kovács úgy válaszolt: erről majd az adott időben fog dönteni. A Krónika egyébként úgy tudja, hogy a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségéhez – amely tavaly novemberben állt át az egész napos sugárzásra – összesen három új szerkesztőt vettek fel, Kovácson kívül Kristály Beát és Ferencz Zsoltot. A létszámbővítés mindenképpen indokolt volt, mivel a szerkesztőség a korábbihoz képest karcsúbb állománnyal volt kénytelen áttérni a 24 órás adásra. Az RMDSZ-ben 1999 óta politizáló Kovács Péter január 4-én, a Transindex portálnak adott interjúban jelentette be, hogy aznapi hatállyal megválik a szövetség ügyvezető elnöki tisztségétől, egyúttal az alakulatból is távozik. Döntése okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Miközben Kovács lemondásakor jelezte: visszatér „első szerelméhez", a médiához (1997-1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként), a Krónika már akkor megírta, hogy az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. A magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota átigazolt a budapesti Román Kulturális Intézethez – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2017. február 14.Új honlapon folytatják a volt riportosokÚj online felületen, az Erport.ro honlapon folytatja munkáját a decemberben megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztősége, amely hétfőn közleményben jelezte, hogy közösségi finanszírozással kívánják megteremteni a „sajtóműhely működésének anyagi feltételeit". Szűcs László, az Erport.ro szerkesztője – aki 2002-ben részt vett az Erdélyi Riport hetilap megalapításában, majd az online lap főszerkesztőjeként tevékenykedett – a Krónikának úgy nyilatkozott: tiszta lappal indulnak abban az értelemben, hogy a portál új néven és új rovatokkal jelentkezik, de a csapat megmaradt, illetve tematikailag és minőségileg ugyanazt a munkát szeretnék folytatni. Időközben új szerzők is csatlakoztak hozzájuk, például Demény Péter, a (szintén a Progress Alapítvány által kiadott) Maszol.ro portál korábbi publicistája is publikál az Erport.ro-n. Szűcs Lászlótól megtudtuk, az Erdélyi Riportot kiadó, az RMDSZ által működtetett kolozsvári Progress Alapítvánnyal azóta sem egyeztettek, hogy a kiadó korábban közölte, tárgyalnak a lehetséges folytatásról a szerkesztőséggel. Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress elnöke még januárban úgy nyilatkozott, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy „milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében". „Nem tárgyaltunk, nem is volt miről tárgyalni. Semmilyen kapcsolatunk nincs a kiadóval" – fogalmazott Szűcs. A nagyváradi újságíró arra is kitért: már akkor tudta, hogy nem ideiglenes felfüggesztésről van szó, ahogyan azt a kiadó sugallta. Korábban a szerkesztőség azt kérte, hogy a Progress Alapítvány jelképes összegért adja el nekik a hetilapból portállá alakult lap jogait, azonban erre sem került sor. Szűcs rámutatott: az alapítvány tulajdonát képező leltári tárgyakat, például a szolgálati telefonokat átadták a kiadónak, és az archívum is az Erdélyiriport.ro oldalon marad. Szűcs László azt is elmondta: kizárólag közösségi támogatással működtetik az új portált, más anyagi háttér nincs. A lehetséges anyagi forrásokról ugyan folytattak tárgyalásokat, de nem akartak olyan feltételeket elfogadni, amelyek befolyásolnák az újságírói munkát. „Szeretnénk transzparensen működtetni az oldalt" – hangsúlyozta a szerkesztő. A szerkesztőség közleménye szerint az Erport.ro portált a nagyváradi – egyebek mellett könyvkiadással, kulturális rendezvények szervezésével foglalkozó – Holnap Kulturális Egyesület adja ki. A portál működését bárki támogathatja tetszőleges összeggel, a bankszámlaszámok elérhetők az Erport.ro honlapon. Az ügyben Nagy-Debreczeni Hajnalt, az RMDSZ által működtetett szervezet elnökét is megkerestük. Kérdésünkre, hogy a Progress Alapítványnak mik a tervei az Erdélyi Riport portállal, kívánja-e újraindítani a jövőben az online felületet, annyit mondott: erről a kérdésről jelen pillanatban nem kíván nyilatkozni. Mint ismeretes, az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. A szerkesztőség egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hagyják abba a munkát, mostanáig egy blogfelületen közölték írásaikat. Kőrössy Andrea, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. február 22.Diplomáciai (roham)mentésBár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé. Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal. Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható. Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt. Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet. Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 3.Áder Szalontán: szent aggodalommal is lehet óvni és menteniÁder János köztársasági elnök részvételével csütörtökön Nagyszalontán elrajtolt a költő születése 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév. Az államfő beszédében feltette a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban. Arany János ma is velünk, hatása bennünk van. Emberöltőkre a magyar irodalom mércéjévé vált, szállóigévé lettek sorai – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Nagyszalontán, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév hivatalos megnyitóján. A hajdúváros polgármesteri hivatalának nagytermében elmondott méltatásában az államfő kijelentette: Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön. A költő pályáját, a Magyarországon a 19. században „összesűrűsödött történelmi időt" ismertetve a köztársasági elnök úgy vélekedett: Arany műveiben halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre: hidat, verset, újító szerkezetet, szobrot, tudományos tételt, regényt, békét és szabadságot. „Arany János kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre. Alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának" – jelentette ki Áder János, aki szerint ma Arannyal mérjük és számoljuk azt az időt, amikor a magyar név s a magyar nyelv új becsületet szerzett magának. Az államfő úgy vélte, a költő még a hazaszeretetben is annyira szemérmes volt, hogy régmúlt korok hőseivel mondatta el, mit jelent tartozni valahova, vagy meghalni egy eszméért. A köztársasági elnök elmondta, születésének 200. évfordulóján joggal tesszük fel a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? „Egy nemzeti mítoszt tisztelünk-e benne, vagy értjük igényességét, bizonytalanságát, lelkének indulatait? Engedtük-e már közel magunkhoz szellemét? Ízlelgettük-e mondatait. Csodáltuk-e szóképeit? Milyennek látjuk Arany Jánost?" – tette fel a kérdést Áder, aki felhívta a figyelmet, hogy közös jövőnk, a haza sorsa nemcsak az anyagi jóléten, a nemzeti összterméken, vagy látványos sikereinken múlik, hanem azon is, megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk, és tanulunk-e tőlük. A köztársasági elnök megállapította, Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Rövid szalontai látogatása során az államfő ellátogatott a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba és a költő egykori szülőháza, az egykori bogárhátú öreg viskó helyén álló tájházba, és megkoszorúzta a poéta egész alakos ülőszobrát is. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az emlékév egyházi fővédnökeként a megnyitón örömének adott hangot, hogy a reformáció 500. évfordulóján úgy tudjuk ünnepelni Arany születése bicentenáriumát, hogy közben a mai világra, a magyar nemzet jelenlegi helyzetére tekinthetünk. Az egyházfő szerint reménnyé kell váljon az emlékezet, a jelen társadalmának pedig akár 200 esztendőre kell programoznia önmagát. Patócs Júlia, a szalontai Arany János Művelődési Egyesület (AJME) elnöke elmondta, három éve, pontosan ezer napja kezdte el a jeles és kerek évfordulóra, az Arany-évre való készülődést a szülőváros, amely az egész évet betöltő programsorozattal tiszteleg legnagyobb szülötte előtt. A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon a nagyközönség számára kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett Arany életével, pályájával kapcsolatban. Az egyik kései utódnak számító Török Ádám, az MTA főtitkára felidézte: titoknokként, azaz főtitkárként a költő kiemelkedő gondossággal dolgozott 12 éven át, ez idő alatt például 3490 levélfogalmazvány és több mint 300 ülési jegyzőkönyv fűződik a nevéhez. Dánielisz Endre szalontai helytörténész, Arany-kutató elmondta, 1716-os összeírásban szerepelnek először Aranyok a hajdúvárosban, ekkoriban telepedtek meg a környéken. A költő első fennmaradt, 17 évesen írt munkájaként mutatta be Korompay H. János tudományos tanácsadó, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője az Arany által 1834-ben készített prédikációt, amely későbbi verseiben visszatér, sőt Vörösmarty forrásául is szolgálhatott. Kiderült az is, hogy Arany arcviselete és portréi nemcsak személyes stílust és ízlést tükröznek, hanem politikai gesztusnak számítottak. Hász-Fehér Katalin szegedi egyetemi tanár elmondta, a költő értelmezte is a róla készült portrékat, „beszélt" is általuk, ugyanakkor egyetlen szoborhoz ült modellt, Izsó Miklós alkotásához. Az emlékév nyitánya keretében csütörtökön bemutatják az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című, a költő életútját felölelő kötetet is. Délután erdélyi és anyaországi meghívottak részvételével megemlékezést és ünnepi műsort tartanak a szalontai szoborparkban, amelyet gyertyás menet követ, majd Honnan és hová – Arany János költészete címmel a nagyváradi Szigligeti Színház bemutató előadása zárja a hajdúvárosi programsorozatot. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 23.Elég lesz csak kiabálni?A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás. Először jöhet az optimista verzió. Eszerint elmondhatjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács által negyedik alkalommal megszervezett, a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra való megemlékezésen túlmenően autonómiapárti demonstrációvá terebélyesedett rendezvény markáns lenyomata a székelyföldi, erdélyi önrendelkezési törekvéseknek. Hiszen a kora márciusi esős, hűvös időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a vásárhelyi Postaréten, hangot adva a magyar közösség jogköveteléseinek. Ha viszont inkább a borúlátás a természetünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy – noha tízezreket vártak – idén csupán pár ezren tartották fontosnak kinyilvánítani az autonómiaakaratot a székely szabadság napján. Sőt az igazán pesszimisták akár azt a következtetést is levonhatják, hogy – horribile dictu – kifulladóban az önrendelkezést zászlajára tűző mozgalom Erdélyben. A romániai magyar közösség számára több mint két és fél évtizede kérdés, mennyit haladtunk előre az autonómia irányába vezető úton. Kiindulópontként és iránytűként egyaránt az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szolgál, amely kimondja: „igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Sokak szerint már az is a romániai magyarság bizonyos fajta autonómiájának a fokmérője, hogy például önálló oktatási intézményekben tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a húsz százalékot, törvény teszi lehetővé az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, és kétnyelvű helységnévtáblákat is ki lehet függeszteni. Mások viszont úgy vélik, hogy a mintegy három évtized alatt is kevés eredménnyel kecsegtetett az autonómiaharc, hiszen az erdélyi magyarság még mindig nem használhatja szabadon nemzeti szimbólumait, nem rendelkezhet szabadon saját sorsa fölött. „Stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott erdélyi régiókra is” – vallja Bakk Miklós kolozsvári politológus, a 115 évvel az első Székely Kongresszus után idén áprilisban megrendezendő hasonló elnevezésű konferencia főszervezője. Az SZNT nemzetközi, többek között flamand és baszk partnerei idén is képviseltették magukat a marosvásárhelyi megmozduláson, és hasznos tanácsokkal látták el a székelyeket autonómiavonalon. Minták, elképzelések, akarat tehát létezik, a kérdés csak az, hogy van-e egyáltalán stratégia az erdélyi, székelyföldi (magyar) önrendelkezés kivívására. Mint tudjuk, ahány magyar szervezet, annyi autonómiastatútum látott napvilágot az elmúlt években, amely kivétel nélkül levezette, hogy a területi autonómia nem sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét, és arra is magyarázattal szolgált, hogy az önrendelkezés miért jelent intézményes megoldást a kisebbségi kérdésre. A kézzelfogható eredmények azonban továbbra is váratnak magukra, ami nagy vonalakban betudható annak, hogy az autonómia kérdését nem tematizálják eléggé ott, ahol annak a leginkább helye volna: Románia parlamentjében. Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közösen dolgozott ki törvénytervezetet a területi önrendelkezésről, annak beterjesztését évek óta halogatják, olyannyira, hogy az autonómiafronton korábban oly harcias MPP-elnök manapság már csak Pató Pál-i válasszal él, ha valaki a statútum beterjesztésének időszerűségét firtatja. Hát nagyvonalakban így állunk az erdélyi magyar autonómiaküzdelemmel a helyzetteremtő radikálisok sürgetése és a fontolva haladó mérsékeltek halogatása közepette. „Még egy kicsit kiabáljunk, aztán menjünk haza” – biztatta a marosvásárhelyi megemlékezés-felvonulás egyik SZNT-s szervezője a prefektúra elé vonult résztvevőket. Az önrendelkezéshez ennyi tán kevés lesz. Rostás Szabolcs Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. március 23.Rádió, politika, hitelességGálaműsorral ünnepli csütörtökön születésnapját a Kolozsvári Rádió, március 15-én volt ugyanis a 63. évfordulója annak, hogy első műsorát sugározta a csatorna. Meg is érdemlik a kollégák az ünneplést, hiszen a Donát út 160. alatt működő szerkesztőség az egyik legrégebbi és legjelentősebb magyar audiovizuális műhelynek számít Romániában. Amely nemcsak alapításától, hanem 1985-ös elhallgattatásától is hosszú és göröngyös utat tett meg az egész napos sugárzás tavaly novemberi beindításáig. Kollégaként – vagy ahogy a szakmában nevezik: pályatársként – ugyanakkor nemcsak a születésnap örömében, hanem az újságírással együtt járó ürömökben is osztozunk, hiszen ünnep ide vagy oda, nincs mit tagadni: nem járnak jó idők a romániai magyar közszolgálati média munkásaira. Éspedig azért nem, mert az általános létszámhiányon, az ebből fakadó túlterheltségen túlmenően a kollégák azzal kénytelenek szembesülni, hogy az RMDSZ saját bizalmi emberei parkolópályájának, kifizetőhelyének tekinti a közmédiát. Rengeteg a példa. Lassan két éve, hogy lemondásra kényszerült a közszolgálati televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról az RMDSZ elnökének egykori sajtótanácsosa, miután kiderült: úgy kapott fizetést a Kolozsvári Rádiótól, hogy munkájának nem volt nyoma. Ugyancsak pártkötődéseinek köszönhetően vezérigazgathatta a román közrádiót egy magyar színész, és töltheti be a marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettesi tisztségét olyan személy, aki azelőtt soha nem dolgozott rádióban. A Donát úti magyar szerkesztőség tavaly olyan főszerkesztő-helyettes irányításával volt kénytelen nekivágni a 24 órás műsorszórásnak, aki csak ugródeszkának használta a – naná, hogy tulipános vonalon kikönyökölt – tisztséget. És így érkeztünk el az éterbe szintén pártvonalon beejtőernyőzött „pályatárshoz”, akit kevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való januári lemondása után szerkesztőként alkalmaztak, néhány napja pedig koordinátornak nevezték ki a Kolozsvári Rádiónál. Kovács Péterhez hasonlóan – merthogy róla van szó – mi is úgy véljük, hogy egy, az aktív politizálást feladó politikusnak jogában áll ott elhelyezkedni, ahol akar, legalábbis ahol tud. Nem is szólnánk, ha a magánszférába nyergelt volna át. Esetében azonban a napnál is világosabb, hogy nem a húsz évvel ezelőtt a rádiónál eltöltött egyéves szerkesztői munkássága predesztinálja az új munkakörre, amelynek betöltésére az egyszerű halandónak számító újságírók esetleg évekig kénytelenek várni, hanem a politikai hátszélnek köszönheti. Elhiheti a hallgató, hogy Kovács nem az RMDSZ-es munkaköri leírását tekinti feladatának az új munkakörben? Még ha be is tartja a szakmai szabályokat, komolyan gondolhatja bárki egy sajtóssá vedlett virtigli politikusról, hogy az újságírói, és nem a pártpolitikusi érdeklődés hajtja? Nem akartunk ünneprontók lenni. De egyebek mellett a több mint hatvanéves múltra visszatekintő kolozsvári magyar rádiózás szellemisége és a szakma becsülete is kötelez ezeknek az anomáliáknak a szóvá tételére. Amúgy pedig sok sikert az egész napos közszolgálati magyar adásnak! Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 27.Kolozsvári magyar színésznőt bántalmazott az ukrán rendezőÉrtesüléseink szerint verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bár kemény jelenet volt”. Verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Az érintett színésznő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mint mondta, ezt a belső munkafolyamat részének tekinti, amit szeretne mihamarabb elfelejteni. Közölte, rendőrségi feljelentést sem tesz az ügyben. Carmen Livia Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a Krónikának elmondta, pénteken 21 óra 30 perckor érkezett riasztás az 112-es segélyhívószámon, miszerint agresszió ért egy színésznőt a sétatéri társulat előadása közben. A helyszínre kiérkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő kérdésünkre elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rendőröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket. Megtudtuk, a rendőrök felkérték a színész kollégákat, tolmácsolják az áldozatnak, hogy adott esetben kérjen törvényszéki orvosi látleletet, de mindenképpen tegyen bűnvádi feljelentést az ügyben. Carmen Jucan rendőrügynök lapunknak elmondta, a rendőrség fizikai bántalmazás esetén csakis az előzetes feljelentés alapján indíthat eljárást. Az előadásban Imre Éva, Sigmond Rita, Bodolai Balázs, Bács Miklós és Kicsid Gizella szerepelt, akik az incidenst követően, a szünet után valamennyien végigjátszották a második felvonást. Az ügy pikantériája, hogy az agresszió áldozatává vált színésznő a Rosmersholmban egy olyan figurát alakít, akit a történet szerint bántalmaznak az egyik jelenetben. „Túlságosan indulatos a rendező” Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt a pénteki bemutatón, de szerinte nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni. „Valószínűleg összeszólalkoztak és maximum megrázta a színésznőt" – fogalmazott a Krónikának a direktor, hozzátéve, nem esett bántódása senkinek. „Valószínű, hogy egy hevesebb, indulatosabb pillanat volt" – tette hozzá Tompa Gábor, aki ugyan nem volt tanúja az incidensnek, de a szünet után értesült róla, és több embertől is tájékozódott. Felvetésünkre, hogy a rendőrséget is kihívták a helyszínre, úgy vélte, valószínűleg az ügyelő ijedhetett meg a hangoskodás hatására. „Helyesen is, elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt" – fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár „kemény jelenet volt", nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen. Tompa maga is elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól". Úgy vélte, az, hogy próbafolyamat során is voltak konfliktusok közötte és a színészek között, nem rendkívüli a színházi munkában. „Sok ilyenről tudunk. Olyanról is tudunk, hogy színészek összeverekedtek próbán, de ez egy idegfeszültséggel járó munka, megesik az ilyesmi" – mondta az igazgató-rendező, hozzátéve: a mostani esethez hasonló, „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem". Kérdésünkre, hogy a történtek után a színház vezetősége kezdeményez-e kivizsgálást az ügyben, elmondta: ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak, megteszik. Úgy vélte, ennek megelőzésére is történhetett a rendőrség értesítése, és mivel az előadás folytatódott, szerencsére az indulatok is lecsillapodtak. „Egyelőre mindenki azt mondja, és ezt azért tudomásul kell vennünk, mivel egyöntetű jelzés a színészek részéről, hogy nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni –, hogy része volt ennek a folyamatnak" – fejtette ki Tompa. Kérdésünkre, hogy a történtek fényében folytatják-e az együttműködést Andrij Zsoldak rendezővel, úgy nyilatkozott, „meglátjuk”. A bemutatót követő ünnepélyes fogadáson egyébként Tompa Gábor és Visky András művészeti igazgató egyaránt jelen volt, és gratuláltak a rendezőnek – mint mondták, el voltak ragadtatva az előadástól. A színház Facebookján is látható fotók tanúsága szerint Tompa Gábor mosolyogva gratulált a vendégrendezőnek, méltatta munkásságát és a kolozsvári produkciót. Imre Éva, Sigmond Rita és Bács Miklós – a színházi életben szokatlan módon – nem jelent meg az állófogadáson. Feszültségek a próbafolyamat alatt Értesüléseink szerint Andrij Zsoldak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat. Mint a kincses városi bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón nyilatkozta, nem volt egyszerű tető alá hozni az előadást, kezdetben 17 színésszel kezdte a munkát, végül hat színész játszik a produkcióban. Ibsen darabjából erdetileg háromfelvonásos, hatórás előadást készített elő Zsoldak, aztán később kivágták a második részt, így alakult ki a két részből álló négyórás produkció. Értesüléseink szerint a rendező munkamódszeréhez tartozik, hogy feszültséget és konfliktust szít, utolsó pillanatban dönt egy-egy előadás kimenetelét, vagy a produkcióban fellépő színészek kilétét illetően. A jelek szerint Zsoldak nemcsak a színészek, de a közönség türelmét is próbára teszi – emiatt már konfliktusba került a kolozsvári színház alkalmazottaival tavaly novemberben az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amelynek keretében az Elektra című, általa rendezett produkciót mutatták be a szkopjei színház művészei. Úgy tudjuk, az előadás napján a rendező azt akarta elérni, hogy a kitűzött időponthoz képest egy órával később kezdjék a produkciót, mivel még „igazítani akar rajta”, azonban a szervezők megakadályozták végül ebben. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem ad a színészeinek” Az Interferenciák fesztiválon Zsoldak az Elektra című előadásról szóló sajtóbeszélgetésen azt mondta, a szkopjei Macedón Nemzeti Színház színészei közül többen kiléptek a projektből, ezt azonban korántsem tartja problémának. „Jóval fontosabb, hogy kettejük döntése legyen az együttműködés, a színészé és a rendezőé, akárcsak a csóknál – ahhoz sem lehet egyoldalúan hozzáállni" – hangoztatta a művész. A casting során nehezen talált rá a megfelelő címszereplőre, ráadásul a színésznőnek, akit kiválasztott, nemsokára eltört a lába, így új Élektra után kellett nézni. Második körben Darja Rizova mellett döntött, azonban állandó konfliktusban voltak az első hónapban, elmondása szerint úgy viselkedtek, mint két kutya, pár nappal a bemutató előtt lettek csak barátok. Adott ponton azt kérte a színésznőtől, hogy tegyen úgy a próbán, mintha a kutyája lenne, teljes mértékben adja át neki a hatalmat önmaga fölött – írta a Szabadság napilap. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem hagy a színészeinek. Csak semmi improvizáció, minden másodpercet megrendezek” – fűzte hozzá. Zsoldak 1962-ben született Kijevben, Moszkvában tanult rendezői szakon. Az ukrajnai Harkov Taras drámai színházának igazgatója volt, ahol több olyan előadást rendezett, amelyet számos európai ország színházi fesztiváljain mutattak be. Shakespeare Rómeó és Júlia című művéből készült feldolgozását betiltották Ukrajnában, azóta Berlinben él, de több országban rendez. Jelentős európai szakmai díjak birtokosa, a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az azévi UNITER-gálán pedig a legjobb előadás díját kapta. A Rosmersholmot szerdán 18 órától láthatja újra a közönség a kolozsvári színházban. Kiss Judit, Pap Melinda, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. április 3.Lángoló putrikIsmét olyan esetek borzolják a kedélyeket Romániában, amelyek rontják a romák és a többségi lakosság közötti békés együttélés esélyeit, alkalmat adva ugyanakkor az indulatok elharapózására. Ezúttal Gyergyószentmiklóson torkollott erőszakba és bosszúba a cigányok garázdálkodása, valószínűleg nem sokon múlt, hogy a hétvégi gyújtogatás nem követelt emberáldozatot. Aki a részletekre kíváncsi, értesülhet a történtekről és annak kiváltó okairól. Mint az várható volt, az incidens a szokásos forgatókönyv alapján kapott visszhangot. Sokak szerint a cigányok megérdemelték az erélyes fellépést, hiszen megengedhetetlen, hogy kéregetésből, lopásból, rablásból éljenek, és fenyegessék a lakosságot, eközben mások a rasszizmus egyik megnyilvánulását látják az önbíráskodásban és az azt helyeslő magatartásban. Sokkal közelebb vinne a megoldáshoz, ha a Gyergyószentmiklóson, a Székelyföldön és Romániában sokadszorra előforduló konfliktust nem etnikai, hanem társadalmi és büntetőjogi problémaként kezelnénk. A 30 ezer lejt tartalmazó táskát nem azért emelte el az útkereszteződésnél várakozó autóból a két tizenöt éves suhanc, mert roma, hanem mert tolvaj. Mint ahogy az önbíráskodók sem azért gyújtogatták fel a cigányok házát, mert – a város etnikai összetételéből fakadóan vélhetően – magyarok, hanem mert hajlamosak a bosszúra, és megelégelték a hatósági totojázást. Ha pedig mindebben egyetértünk, akkor nem is járunk olyan messze a megoldástól. Románia máig adós a cigányság felzárkóztatásával, bár mélyenszántó ötletek és nagyívű stratégiák garmadával születtek a rendszerváltás óta, a közösség tagjainak többsége szegénységben, tanulatlanul él, és könnyen a bűn, a törvénytelenség útjára lép. Első lépésként tehát gyerekeik iskoláztatására kell kötelezni a roma szülőket, akár a szociális segély megvonásának ódiumával is, továbbá munkát kell adni a felnőtteknek, ami az egyre akutabb munkaerőhiány közepette nem is olyan ördöngös feladat. Emellett a bűnüldöző szerveknek is változtatniuk kell a hozzáállásukon, a törvénytisztelő polgár zsebében ugyanis kinyílik a bicska az olyan mentegetőzések hallatán, miszerint „a hatóságoknak nehéz fellépniük", vagy „sajnos kevés eszköz áll a rendelkezésünkre". Bármennyire is elítélendő, ha valaki saját hatáskörbe vonja az igazságszolgáltatást, nem lehet csodálkozni az önbíráskodáson, amikor hónapokon, éveken keresztül azt tapasztalni, hogy egyesek büntetlenül garázdálkodhatnak, rájuk úgyse sújt le a törvény haragja. A megoldáshoz állami beavatkozásra, önkormányzati koordinációra, hatósági fellépésre, széleskörű társadalmi összefogásra van szükség, a lángoló putrik látványa nem vezet sehová. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 11.Nem kegy, nem ajándék: járValahogy úgy vannak a kolozsvári magyarok a többnyelvű helységnévtáblával, mint a gyerek, akit sokáig tiltani, lebeszélni próbáltak egy játékról: amikor hosszú idő és sok-sok rimánkodás, követelőzés után megkapja, már nem is örül annyira neki. Főleg úgy, hogy a kapott ajándék nem egészen olyan, mint az epekedve várt. Hogy mégse tűnjünk hálátlannak és telhetetlennek, szögezzük le hamarjában: a kincses város magyar elnevezését is tartalmazó tábla beharangozott kihelyezése jelentős eredmény és fegyvertény nemcsak a kolozsvári, hanem az erdélyi magyarság számára is. Elvégre Kolozsvár évszázadok óta őrzi fővárosi státusát a régióban, a táblaügy pedig egybeforrt a romániai összmagyarság jogkövetelésével, identitása megőrzéséért, anyanyelve használatáért vívott harcával. Egy emberként érezték vérig sértve magukat a magyarok a nagyvilágban, amikor Gheorghe Funar tűzzel-vassal próbálta irtani a köztudatból a kincses város magyar történelmét, identitását és nevét. Másokkal ellentétben viszont úgy véljük, túlságosan korai még temetni a funari időket Emil Boc bejelentése alapján. Ne feledjük, a jelenlegi polgármester nem jószántából, a nemzeti kisebbség iránti gesztus gyanánt döntött a többnyelvű helységnévtábla kihelyezése mellett, hanem abban a tudatban, hogy minden bizonnyal jogerősen is erre fogja kötelezni a bíróság. Vagyis kényszerből. Azt se feledjük, milyen mondvacsinált indokokkal hárított évekig az ügyben Boc és az általa vezetett városháza, amely ráadásul a Musai–Muszáj mozgalom által indított perben hamis adatokra hivatkozva tagadta meg a feliratok kihelyezését. Most pedig milyen „európai” megoldással igyekszik kiszúrni a nemzeti kisebbségek és a nagyvilág szemét? A Klausenburg és Kolozsvár városneveket tartalmazó táblát teljesen elnyomó, Hadrianus császár dicsőségét méltató latin felirat ugyanazt a funari történelemszemléletet tükrözi, amely a dák-római kontinuitás unos-untalan hangoztatásával folyamatosan azt igyekszik bizonygatni, hogy ki volt itt előbb tájainkon. Ez lenne a tényleges multikulturalizmus, az együttélés művészetének a modellje? Remélhetőleg a kolozsvári magyarság nem fogja beérni ennyivel, és bármennyit is várt rájuk, nem tekint majd úgy ezekre a táblákra – amelyek kivívását az RMDSZ máris igyekszik a saját sikereként tálalni –, mint kisebbségi jogainak non plus ultrájára. A városháza kényszerű kapitulálása azt üzeni, hogy ha időigényes is, de megvan az esély a sikerre, a civil mozgalom politikai alakulatokat megszégyenítő kiállása, kitartása pedig jó alap a további fellépésre. E nélkül nem ment volna. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 19.Nyelvhasználat: meddig várjon a magyar beteg?Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője úgy véli, az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság szabályának. Sokan szkeptikusak a romániai egészségügyben és a szociális ellátásban a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát biztosító jogszabály gyakorlatba ültetésének esélyei kapcsán. A bukaresti képviselőház által a múlt héten elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbségek nyelvén beszélő dolgozókat alkalmazni. Az indítványt beterjesztő RMDSZ szerint több, szórványnak számító erdélyi nagyvárosban is kötelezővé válik a magyar nyelv használata az egészségügyben, például a betegek Aradon, Kolozsváron, Brassóban, vagy Temesváron is magyarul fordulhatnak orvoshoz. Sokak szerint viszont kérdéses, miként lehet majd magyar nemzetiségű vagy magyarul is beszélő szakember alkalmazására kötelezni a kórházakat, szociális vagy öregotthonokat, amikor a versenyvizsga során diszkriminációnak minősül a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét 2013-ban éppen amiatt sújtotta pénzbírsággal a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a megyeszékhely főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás. „Egy törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mivel az ördög a részletekben rejlik, attól tartok, hogy ellehetetlenítik a jogszabály alkalmazását" – nyilatkozta lapunknak a 2018-ban hatályba lépő előírás kapcsán Szabó Béla, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője. A szülész-nőgyógyászati klinikai vezetőt főleg annak kapcsán fogják el a kételyek, hogy az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző romániai bizottság által rögzített szabálynak. Amely történetesen megtiltja a magyar nyelven zajló klinikai oktatást, sőt a diák-páciens viszonylatban is csak a román nyelvet engedi használni. „Szép és jó a törvény, de ha a MOGYE szemüvegén keresztül szemlélem, nem tudom, mi fog megvalósulni belőle. Mivel az anyanyelvű képzést akadályozzák, és a kompetencia elve a domináns, szerintem legfeljebb tolmács alkalmazását fogják előírni" – jelentette ki kérdésünkre a MOGYE szenátusának alelnöke. Szabó Béla a magyar orvosok számának növekedésére sem lát sok esélyt, a szakemberek elvándorlása ugyanis egyforma arányban sújtja a magyar és román orvostársadalmat. Ráadásul a vásárhelyi egyetem az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Romániában, ahol az erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit, ám a román vezetőség folyamatosan elutasítja a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítését. Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Keddi közleményében a kolozsvári szervezet arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport. Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült olaszteleki lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire. „A kolozsvári kórházban egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni a most módosított törvény előírásainak. Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem, ha Kolozsváron 50 ezer magyar él" – állapította meg az AGFI, amely korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez. A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosították: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv. Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 24.Ki a magyarbarát?Politikusi önkritikából és megvilágosodásból egyaránt nem volt hiány az elmúlt napokban. Előbbire Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szolgáltatott példát, amikor Kolozsváron töredelmesen bevallotta: egyes esetekben alakulata sem kormányozna okosabban a jelenlegi kormánypár-toknál. Amiben nagy adag igazság rejlik, a valamikor szebb napokat látott, jelenleg ellenzékben politizáló alakulat leginkább céltalanul bolyongó hajóhoz hasonlít, amelynek nemhogy az ország jövőjéről, de saját céljairól sincs a leghalványabb elképzelése. Hűen illusztrálja a nevében liberális, tettei és megnyilvánulásai alapján viszont inkább ideológiák furcsa masszájának nevezhető párt berkeiben uralkodó zűrzavart a kisebbségek egészségügyi anyanyelvhasználatát elősegítő törvénnyel szembeni hozzáállása is. Miután a PNL honatyái a parlamentben megszavazták az indítványt, ugyanezek a képviselők megtámadták az alkotmánybíróságon a jogszabályt, vagyis gyakorlatilag saját maguknak mondtak ellent. Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy a PNL – vele együtt pedig a másik két ellenzéki alakulat – következetlensége nagy adag kisebbség-, kifejezetten pedig magyarellenességgel párosul, ezt az említett törvénnyel történt packázás egyértelműen alátámasztja. Amúgy az elmúlt 27 év tapasztalata is arra int, hogy a román pártok és politikusok egyike sem magyarbarát, valamennyien akkor hajlandóak engedményeket tenni, jogokat biztosítani a romániai magyaroknak, amikor politikai érdekük fűződik ehhez. Így volt ez a jobb- és a baloldal, Năstase és Băsescu, Ponta és Boc idején egyaránt. Éppen ezért furcsa az RMDSZ mostani felismerése, miszerint az alakulat egyedül az erdélyi magyarokra számíthat, hiszen ha nem köti adott szó vagy politikai alku valamely bukaresti párthoz vagy koalícióhoz, akkor egyformán keresztbe tesznek neki és az általa képviselt közösségnek. Kelemen Hunor rájött, hogy a román politikában nem feltétlenül a magyar közösség barátai azok, akik néha elmennek a Székelyföldre. Amiben tökéletesen igaza van, csakhogy miközben a szövetségi elnök az alkotmánybírósági óvás miatt érzett – amúgy teljesen jogos – haragjával mindenekelőtt Traian Băsescut célozta, ne feledjük: a Kelemen meghívására 2014-ben Nyergestetőre látogató Victor Pontáról kiderült, hogy még annyira sem barátja a magyaroknak, mint a volt államfő. Érthető, hogy az RMDSZ magyarázni és indokolni igyekszik a szociáldemokratákkal kötött parlamenti megállapodást, viszont gyerekes, ahogy közben rácsodálkozik az ellenzék kisebbségellenes obstrukciójára. Holott fordított esetben a PSD ugyanígy cselekedne. Ahogy tette azt például az Ungureanu-kormány megbuktatásával, a MOGYE-törvény apropóján.. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 2.Megújult a Krónika honlapjaA Krónika honlapja május 2-ától új külsővel jelenik meg. Szűk tizenegy hónappal azután hajtottuk végre ezt a formaváltást, hogy nyomtatott napilapunk is kisebb arculatátalakításon ment keresztül. Akárcsak az akkorinak, a mostani megújulásnak is az a lényege, hogy „szellősebb", látványosabb, áttekinthetőbb legyen a Krónika – ezúttal már az online felület is. Lapcsaládunk hírportáljához, a Székelyhonhoz hasonlóan immár a Krónika, illetve az Erdélyi Napló honlapja is korszerűbb, közismert kifejezéssel: mobilbarát lett, hiszen az oldal megjelenítését mobileszközökre is optimalizálták. Jól ismert állandó rovatainkat ugyanúgy megtalálja ezentúl is az olvasó, a tartalmat pedig – amely nem feltétlenül a nyomtatott lapban megjelent cikkek tükre – igyekszünk a legérthetőbben, olvasmányosabban, élvezetesebben közzétenni. Ami viszont nem változik, hogy nekünk nem célunk a kattintásvadászat. Továbbra is kerüljük a romániai médiában manapság oly divatos, az olvasóközönség többsége által viszont bosszantónak tartott „csalicímeket", amelyekre rákattintva az olvasó úgy érzi, hogy átverték. Mi egyszerűen tájékoztatni akarunk, de mondhatnánk úgy is: egyszerűen akarunk tájékoztatni. Cikkeinkhez ugyanakkor kizárólag regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá, fűzhetnek kommentárt. Lapcsaládunknak ugyanakkor új oldala is van: a Liget. A legújabb kiadvány a könnyed, de cseppet sem komolytalan témakörök lapja, amelynek hitvallása: emberekről embereknek. A portál szerkesztői hangsúlyozzák: bár tudatában vannak annak, hogy az ilyen kiadványokat többnyire a hölgyek szeretik böngészni, biztosíthatják az urakat, hogy ők is találnak az oldalon nekik szánt olvasnivalót. Köszönjük eddigi hűségüket és figyelmüket, hasznos és kellemes időtöltést kívánunk a megújult Krónika böngészésével! Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 17.Kolozsvári civilek: folytatni kell a jogi küzdelmetKitörő örömmel fogadták a többnyelvűségért küzdő civilek, hogy Kolozsvár egyik bejáratához kihelyezték az első háromnyelvű helységnévtáblát. Úgy vélik: folytatni kell a jogi küzdelmet, amely eredményesnek bizonyult. Nem is kaphattak volna jobb hírt kedd reggel a Kolozsvár tényleges multikulturalizmusáért küzdő civilek, illetve a politikusok annál, hogy évekig tartó huzavona után végre kihelyezték a kincses város bejáratánál az első háromnyelvű – román, magyar és német feliratot tartalmazó – helységnévtáblát. Szőcs Izabella, aki a többnyelvű feliratok feltüntetése érdekében az önkormányzat ellen indított perben a felperes Minority Rights Egyesületet képviselte, munkatársunktól értesült arról, hogy végre kihelyezték az első táblát a Nagyvárad fele vezető kijáratnál. Kérdésünkre, hogy az egytől tízig terjedő skálán mennyire örül a fejleményeknek, Szőcs Izabella a 12-es számot válaszolta. Lapunknak úgy értékelt az ügy legfőbb tanulsága, hogy a kisebbségvédelemben sok minden el lehet érni jogi eszközökkel, amelyeket eddig csak ritkán használtak a jogok kiharcolása érdekében. „Ezek után gyakrabban kellene élni a jog nyújtotta lehetőségekkel, hiszen látszik, hogy eredményes tud lenni. A jogi megoldások ugyanis nem járnak kompromisszummal, nem kell feladnunk semmit azért, hogy cserébe kapjunk valamit, egyszerűen csak alkalmazzuk a törvényt, az ítéletet” – magyarázta a jogász. „Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Kolozsvárnak” Bethlendi András, a Musai–Muszáj civil akciócsoport tagja eközben Neil Alden Armstrong amerikai űrhajós Holdra lépése pillanatában elmondott híres mondatát parafrazálva úgy fogalmazott: ez „kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Kolozsvárnak”. Bethlendi rámutatott: azt követően, hogy számos politikus kudarcra ítélte az ügyet, a civilek kézbe vették, illetve újra politikai üggyé tették a többnyelvű helységnévtáblák kérdését, és ennek köszönhető, hogy sikerült célt érni. „Reméljük ez volt az ügy utolsó történelmi pillanata, és nem következik be újabb fordulat” – fogalmazott a Musai–Muszáj tagja. Hozzátette: annyira megörültek a hírnek, hogy felkeresték a frissen kihelyezett táblát, hogy fotózkodjanak vele, a képet pedig azonnal meg is osztották a Facebookon. „Üröm vegyül az örömbe” Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész, nyelvész nagyszerű dolognak tartja, hogy végre magyarul is olvasható a város neve a település egyik bejáratánál, szerinte azonban a magyarok örömébe üröm is vegyül. A szakértő lapunknak elmondta, a háromnyelvű helységnévtábla fölé „biggyesztett”, a város római kori eredetére utaló felirat azt a szerinte téves elméletet hivatott alátámasztani, miszerint Erdély központja ősi latin település. A municípiumi rangra emelés időpontjára emlékeztető szöveg azt a mellbevágó üzenetet tolmácsolja, hogy mi, magyarok másodrangúak vagyunk az ősi fészekben” – vélekedik a helytörténész. Asztalos elmondta, nem érti, mi szégyellnivaló van abban a románok számára, hogy Kolozsvár neve előtagjának, a Kolozsnak az eredete a hivatalos elméletekkel szemben nem latin, hanem szláv származású (Clus). A helytörténész ugyanakkor a kolozsvári BBTE történész rektora, Ioan Aurel Pop, valamint a hivatalos román oktatás által sulykolt elméletnek tudja be a latin felirat elhelyezését, miszerint Kolozsvár ősi latin település. Asztalos Lajos meggyőződése egyébként, hogy a helységnévtábla nem marad épen, és lefestik vagy ledöntik. „Nem szeretnék patetikusnak tűnni, de meg kell mondanom őszintén, hogy amikor megtudtam a hírt, majdnem megkönnyeztem” – így reagált a Krónika megkeresésére Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki korábban személyesen is tárgyalt Emil Boc kolozsvári polgármesterrel annak érdekében, hogy a városháza ne fellebbezzen a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését kötelező alapfokú ítélet ellen. Hozzátette: sokan vártak erre nagyon hosszú ideig. Csoma külön örül annak, hogy a tábla még az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) ma rajtoló kongresszusa előtt kikerült a szászfenesi bejárathoz. A parlamenti képviselő arra is kitért: ami az alapfokú bírósági ítéletet illeti, az érdem a civileké, ugyanakkor azt is értékelte, hogy sikerült eredményesen tárgyalni a polgármesterrel. „A kolozsvári helységnévtábla ügye is azt bizonyítja, hogy a civil szféra és a politikum képes együtt dolgozni, nem kell versenyezniük egymással, sőt a kétféle tevékenység jól kiegészítheti egymást” – magyarázta lapunknak Csoma Botond. Mint arról beszámoltunk, az első háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtábla többéves huzavona után kedden reggel került ki Kolozsvár Nagyvárad felőli bejáratához. Kiss Előd-Gergely , Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 18.Románia a határszigor híveRománia annak ellenére folytatja a szisztematikus határellenőrzést, hogy az áprilisban bevezetett szigorított vizsgálat jelentős torlódást okozott a magyar–román határon, ugyanakkor alaposan felforgatta a határ két oldalán élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét. A Krónika megkeresésére a bukaresti belügyminisztérium közölte, bár Magyarország – további tíz uniós tagállamhoz hasonlóan – felfüggesztette a schengeni határellenőrzési kódex alkalmazását, a román határrendészet folytatja az országba ki- és belépő valamennyi polgár és gépjármű ellenőrzését. Nem hatják meg a román hatóságokat a határátkelőknél kígyózó sorok és az országhatáron rendszeresen átkelő polgárok panaszai. A Krónika május 5-én eljuttatott megkeresésére válaszolva a bukaresti belügyminisztérium szerdán közölte: Románia továbbra is a 2015 novembere óta alkalmazott szisztematikus határellenőrzés híve, amelytől a jövőben is csak kivételes esetekben hajlandó eltekinteni. Lapunk azután kereste meg előbb a román határrendészetet, majd a belügyminisztériumot, hogy Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzésről szóló, április elején hatályba lépett uniós rendelet alkalmazását. A budapesti kormány azért látta szükségesnek az intézkedést, mivel többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat. Magyar illetékesek úgy vélekedtek, Brüsszelnek nem az uniós állampolgárok „vegzálásával" kellene foglalkoznia, hiszen jól látszik, hogy már a nyári idegenforgalmi csúcs előtt mekkora fennakadásokat okoz, ha a határokon ellenőrzik mindenki személyazonosságát, iratainak eredetiségét, valamint azt, hogy az utazó ellen nincs-e kiadott körözés az adatbázisok alapján. Márpedig a szigorított ellenőrzés jelentős mértékben felforgatta a magyar–román határ mentén élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét. Mint arról beszámoltunk, a torlódás és a megnövekedett várakozási idő miatt sokan az iskolából, munkahelyről késtek el, és akadnak, akik az elfecsérelt időt megunva a költözést fontolgatják. A húsvéti, több mint háromórás várakozási időt okozó torlódáson túlmenően komoly problémákat okoz a jelenség ama munkavállalók számára, akik kelet-magyarországi településekről járnak dolgozni például a nagyváradi ipari parkban működő cégekhez. A szigorított ellenőrzés ellen internetes aláírásgyűjtés indult, az intézkedés felfüggesztését Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben kérte. Az Európai Unió Tanácsa április elejétől vezette be a kötelező szisztematikus határellenőrzést, amelynek értelmében minden uniós és harmadik országbeli állampolgárt kötelezően ellenőrizni kell a schengeni határokon való ki- és belépésnél. A határozatban az is szerepel, a tagállamok számára engedélyezni kell, hogy ne végezzék el a szisztematikus ellenőrzéseket, ha kockázatelemzéssel alá tudják támasztani, hogy az ellenőrzés könnyítése nem okozna biztonsági kockázatot. A román belügyminisztérium sajtóosztálya lapunknak adott válaszából is kiderül, hogy az elmúlt időszakban tizenegy uniós tagállam – köztük Magyarország, Horvátország és Szlovénia – tért át a „lazább" határellenőrzésre. Magyarország éppen május 15-én, hétfőn értesítette arról az Európai Bizottságot, az Európai Unió határőrizeti szervét, a Frontexet és szomszédait, hogy valamennyi légi, továbbá a szerbiai, romániai, ukrajnai és horvátországi szárazföldi határátkelője esetében a szisztematikus helyett célzott ellenőrzést folytat. Ennek ellenére a román hatóságok nem kívánnak lemondani a 2015 óta alkalmazott szigorú rendszerről, amely alapján valamennyi polgárt ellenőriznek a ki- és a belépő oldalon egyaránt. „Románia egy időre továbbra is a szisztematikus határellenőrzést alkalmazza, fenntartva ugyanakkor annak a lehetőségét, hogy kivételes esetekben, a határátkelés várakozási idejének megnövekedése esetén, meghatározott időtartamra áttérjen a nem szisztematikus vizsgálatra, de kizárólag az országból való kilépés esetén" – szerepel a román belügyminisztérium lapunknak eljuttatott válaszából. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 23.Üzenjük Bukarestnek!Több mint két évtizeden keresztül az RMDSZ egyik legfőbb hiányosságai közé tartozott, hogy nem volt külpolitikája. Az anyaország több-kevesebb sikerrel (és persze elánnal, az épp hatalmon lévők nemzeti elkötelezettségétől függően) képviselte ugyan a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok érdekeit nemzetközi szinten, ez azonban nem pótolhatta maguknak az érintetteknek a diplomáciai tevékenységét. Sokan amondóak: elsősorban ez az oka annak, hogy szerte Európában még mindig kevésbé ismert, miszerint Romániában számottevő lélekszámban élnek magyarok, akik történetesen kisebbségi jogaik kiterjesztésére, autonómiára törekszenek. E téren jelentős előrelépésként könyvelhető el, hogy éppen egy éve erdélyi magyar politikus tölti be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöki tisztségét, az EU lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségeket képviselő ernyőszervezet pedig – 1996 után másodszor – Erdélyben, ezúttal Kolozsváron rendezte kongresszusát a hétvégén. Az is fontos, hogy szintén Erdély, a bonchidai Bánffy-kastély nevéhez fűződik a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés keretében indult aláírásgyűjtés, amelynek célja EU-s szabályozás kidolgozása és elfogadtatása kisebbségi ügyben. Korai lenne azonban előre inni a medve bőrére, és abban a hitben ringatni magunkat, hogy most már csak idő kérdése a kisebbségi problémakör megoldása. Borítékolható például, hogy Románia – amely mindent elkövetett a kincses városi FUEN-közgyűlés diplomáciai ellehetetlenítése, jelentéktelenítése érdekében – teljes erőbedobással lobbizik majd azellen, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. Ez ugyanis leradírozná azt a hivatalos, hosszú évtizedek óta hangoztatott bukaresti alapállást, miszerint a kisebbségi kérdés minden ország belügye. A kérdés nemzetköziesítésén túlmenően viszont épp olyan lényeges az is, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok ugyanazt kommunikálják befelé, Bukarestnek is, mint Európának. E téren rossz példát mutatott az RMDSZ, amikor nemrég rendezett zilahi kongresszusán még csak érintőlegesen, a felszólalások szintjén sem foglalkozott az autonómia kérdésével, holott kiváló alkalom adódott volna arra, hogy Románia egyik legbefolyásosabb embere, Liviu Dragnea PSD-elnök előtt nyilvánvalóvá tegyék az erdélyi magyarok igényeit. Miközben a területi önrendelkezés témája a nagygyűlésen megszavazott stratégiai dokumentumban sem kapott helyet, a kérdést egyedül Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes forszírozta. Ami egyrészt jól fog, másrészt viszont azt üzeni Bukarestnek, hogy az autonómia ügye nem is fontos a romániai magyarok legnagyobb politikai alakulata számára, azt egyedül Budapestről próbálják erőltetni. Ez a kihagyás is arra int, hogy nem árt előbb itthon, mindenki előtt egyértelművé tenni az elvárásokat, célokat és törekvéseket, e nélkül ugyanis kétséges a nemzetközi téren folytatott küzdelem sikere. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 29.Anyanyelv, idegen nyelv, hivatalos nyelvTöbb kedvező, az erdélyi magyarok komfort- és otthonosságérzetét növelő fejlemény is történt az elmúlt időszakban az anyanyelvhasználat biztosítása terén. Kolozsváron kikerült a kincses város magyar nevét is tartalmazó, háromnyelvű helységnévtábla, Zilahon pedig megszületett az önkormányzati határozat ugyanerről. Persze jobb lett volna, ha mindez mondjuk másfél évvel ezelőtt megtörténik, és valljuk be: a mostani előrelépéshez nagyban kellett, hogy a románság számára ma már nem bír különösebb téttel egy település magyar megnevezésének feltüntetése. Sokkal keményebb diónak ígérkezik viszont annak a törvénymódosító javaslatnak az elfogadtatása, amelyet a múlt héten terjesztett be a parlamentben az RMDSZ, és amely az anyanyelvhasználati jogokat bővítené. A kezdeményezés a jelenlegi húszról tíz százalékra csökkentené azt a küszöbértéket, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban. A javaslat alternatív küszöböt is bevezetne, hogy a nyelvhasználati jogokat az arányukban kicsi, de létszámuk alapján mégis jelentős kisebbségi közösségek is élvezhessék. Ma még nem tudjuk, miként viszonyulnak az előterjesztéshez a román koalíciós pártok, fel mernek-e vállalni egy ilyen kisebbségbarát intézkedést, éppen a nagy román egyesülés centenáriumának közeledtével. Ám ha lassan is, mégis tetten érhető a szemléletváltás, lám, odajutottunk, hogy a hivatalban lévő román tanügyminiszter szerint idegen nyelvként kellene oktatni a román nyelvet a külföldön letelepedett románok gyermekei számára. Ugye emlékszünk, milyen felhördülést váltott ki, amikor mi kértük itthon ugyanezt a magyar diákok számára? Azonban ami a többség számára soknak tűnhet, az nekünk, magyaroknak meg éppenséggel kevés, vagy legalábbis nem elegendő. Talán még emlékszünk, hogy az RMDSZ tavalyi választási programjában hangsúlyos fejezetet kapott a magyar nyelv hivatalos székelyföldi státusának az elérése, részben ezzel kérték a szavazatunkat. Márpedig a mostani javaslatban ez nem szerepel, a küszöbleszállítás és -létrehozás pedig nem egyenértékű egy nyelv hivatalos státusával. Ugyanakkor még ha át is megy a mostani, „lájtosabb” tervezet, nagyon fontos lenne rávezetni, ösztönözni az erdélyi magyarokat – élen a politikusokkal, önkormányzati képviselőkkel –, hogy éljenek is nyelvhasználati jogaikkal. Korábban lapunk is feltárta, hogy sokan azokban a polgármesteri hivatalokban sem próbálnak magyarul ügyeket intézni, ahol erre mód lenne, számos települési önkormányzat magyar tanácsosai pedig a testület ülésein rendszerint a román nyelvet választják, mert úgy „praktikusabb”, és baj sincs belőle. Márpedig, ha tartalommal akarjuk feltölteni a szerzett, illetve a kivívni óhajtott jogokat, akkor ezen a mentalitáson változtatni kell. Az olyan – megtörtént – esetekkel pedig végképp le kell számolni, hogy egy megyei szociális és gyerekjogvédelmi igazgatóságon megszólnak, megaláznak egy fogyatékos gyerekével bizottság elé álló magyar szülőt, amiért nem beszél tökéletesen románul. Ráadásul olyan intézményről van szó, amelyet történetesen magyar tisztviselő irányít. Ha kicsit is adunk magunkra, nyelvhasználati jogaink kiterjesztésének igényével párhuzamosan megpróbáljuk felszámolni az ilyen helyzeteket. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. június 6.Szigorított határellenőrzés: Grindeanu a magyarokra mutogatSorin Grindeanu miniszterelnök szerint azért nem lehet csökkenteni a várakozási időt a magyar-román határátkelőkön, mert a magyar fél nem tud annyi határrendészt szolgálatba állítani, hogy valamennyi kiépített közlekedési sávot megnyissák. A román kormányfőt újságírók kérdezték kedden arról, miért nem lehet gyorsabban átjutni az uniós határokon, miért kellett például a hosszú hétvégén a Bulgáriából hazatérő turistáknak órákig várakozniuk, amíg átjutottak a Giurgiu-Rusze határátkelőn. Grindeanu azt állította: Carmen Dan belügyminiszter kérte már a bolgár és magyar kollégáit, hogy állítsanak több határrendészt szolgálatba a határátkelőkön, hogy lerövidítsék a várakozási időt. Példaként a nagylaki autópálya-határátkelőt hozta fel, ahol szerinte román oldalon lenne elegendő határrendész, a magyar fél létszámhiánya miatt azonban nem lehet megnyitni mind a tíz rendelkezésre álló sávot. Az MTI által idézett Grindeanu utalt arra, hogy az EU április elején bevezetett új schengeni határellenőrzési kódexe szisztematikus határellenőrzésre kötelezi a tagországok határrendészeti szerveit. A kódex szerint minden utas iratait tüzetesen át kell vizsgálni és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD). A román határrendészet korábban közölte: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít. Csakhogy a magyar kormány május 9-én hozott határozatával ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását, és áttért a célzott határellenőrzésre, arra hivatkozva, hogy az új uniós határellenőrzési kódex alkalmazása miatt többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat. Viszont éppen a román fél az, amelyik nem követi a magyarok példáját. Mint arról a Krónika május közepén a bukaresti belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás alapján beszámolt, a román határrendőrség ragaszkodik a brüsszeli rendelet betartásához, és inkább az ország más térségeiből vezényelt erősítést a magyar és bolgár határátkelőkhöz a torlódások megelőzése érdekében. Lapunk megkeresésére a bukaresti belügyminisztérium közölte, bár Magyarország – további tíz uniós tagállamhoz hasonlóan – felfüggesztette a schengeni határellenőrzési kódex alkalmazását, a román határrendészet folytatja a szisztematikus határellenőrzést, ennek keretében pedig az országba ki- és belépő valamennyi polgár és gépjármű ellenőrzését. Rostás Szabolcs kronika.ro 2017. június 19.„Nem sebeket feltépni, megbékélni kellene”A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Murádin János Kristóf történész. A Sapientia adjunktusa szerint amíg a politikusok nem hagynak fel a feszültséggeneráló üzenetekkel, amíg nem alakul ki regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a magyar, román, szlovák történészek között, nem szűnnek a száz éve tartó viták. Heves pengeváltás alakult ki az elmúlt időszakban magyar és román kormányzati illetékesek között a trianoni évforduló apropóján. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint itt az ideje, hogy Magyarország szomszédai, Európa vezetői kimondják, elismerjék, és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője. A román külügyminisztérium provokációnak nevezte a kijelentést, Bukarest szerint a budapesti hivatalosságok megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet. Történészként meglepte, hogy ilyen adok-kapok robban ki a két fél között? – Se történészként, se magánemberként nem lepett meg a dolog. Minden józanul gondolkodó ember előtt valamilyen szinten nyilvánvaló, hogy a centenárium közeledtével fokozottabb lesz a feszültség a térségben, de nemcsak magyar–román viszonylatban, hanem magyar–szlovák vonalon is. Számítani lehetett erre most, amikor az Európai Unió gyengélkedik, az államok bizonytalanok, valahogy eltünedezett a kilencvenes évek bizonyossága, miszerint a nyugati integráció mindent megold, és általánossá vált a létbizonytalanság. Ilyenkor erőteljesen előtérbe tudnak kerülni ezek a traumák, mint amilyen a trianoni is. Ráadásul még el sem érkeztünk a román egyesülés centenáriumát ünneplő 2018-hoz, amikor az egész évet betöltő megemlékezések közepette bizonyára fokozódik a feszültség. Mire számíthatunk e téren? – Igazság szerint a román egyesülés kapcsán a centenáriumot nem jó évfordulóhoz kötik, hiszen a trianoni békediktátumot – amelyet békeszerződésnek neveznek ugyan, de én békediktátumnak vallom, hiszen a magyar tárgyalófél érdemi szinten nem szólhatott bele a szerződés tartalmába – 1920. június 4-én írták alá. Jogerőre is csak jóval később, 1921. július 31-én emelkedett, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta és törvénybe iktatta. Trianonról tehát igazából csak 1920-tól vagy 1921-től beszélhetünk. Az 1918-as év nem Trianonról szól, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia állami összeomlását jelenti, Nagy-Románia létrejötte pedig egy egész folyamat volt, amelynek első lépcsője 1918, amit centenáriumként akarnak ünnepelni jövőre. Ekkor ugyanis a besszarábiai térségnek a bekebelezése, Romániához csatlakozása történt meg, és az is csak azért ilyen hamar, mert 1917-ben a cári orosz állam összeomlott, az új bolsevik vezetés pedig különbékét kötött a központi hatalmakkal, így Romániának lehetősége adódott arra, hogy megszerezze a Pruton túli területeket. De ez még távol áll Trianontól, a nagy román állam létrejöttétől. Tehát végül is hamis dátumon alapszik az egyesülés centenáriuma, amit most ünnepelni fognak, és amelynek bizonyára számos tudományos, népszerűsítő program is része lesz, no meg a politikában is rengeteg visszhangot fog kiváltani. Úgy vélem, felesleges konfliktusokat gerjesztő év lesz a 2018-as centenáriumé, amelyeket el kellene kerülni, az évfordulónak nem ez kellene hogy legyen az üzenete. Olvasva a sajtóban kibontakozott magyar és román külpolitikai vitát, ismét felötlött bennem a gondolat, hogy 1918–2018-nak éppen arról kellene szólnia, ne a régi sebeknek a feltépését, hanem a megbékélést keresse a két nép. Ha már egy százéves évfordulóhoz ragaszkodunk – ami, mint mondtam, igazából legfeljebb három év múlva állja meg a helyét –, végre itt lenne az alkalom, hogy egy pozitívabb, nem pedig egy feszültséggeneráló üzenetre használják fel a mai bizonytalan világban. – Van-e arra esély ön szerint, hogy a jövőben közeledjék magyaroknak és románoknak Trianonhoz, illetve a nagy román egyesüléshez, december elsejéhez való viszonyulása, ezeknek a történelmi momentumoknak a megítélése? – Igazság szerint ennek nagy realitása szerintem nincs. Nemigen lehet ezen változtatni, hiszen ez a két dátum mindkét nép esetében beleivódott a nemzeti öntudatba, Trianon kérdésköre magyar szempontból, illetve a nagy egyesülés témaköre román szempontból egyaránt az identitás részét alkotja. Azt viszont el lehet érni, hogy felesleges, apró szurkálódásokkal ne hergeljék egymást ebben az időszakban, illetőleg hogy a két fél között egyfajta kompromisszumos megállapodás szülessen arról, miszerint az évfordulót valahogy mind a két félnek a nemzeti érzékenységeit figyelembe véve üljék meg. Magyarország, a magyarság számára persze, hogy tragédia, ami történt, ugyanakkor a román fél nem tudja megérteni azt sem, hogy a magyar oldalnak mindenképpen rossz lett volna. Valójában állandóan az a magyar tragédiának a lényege, hogy vagy nagy államként megmarad a történelmi Magyarország, de akkor nem független, mert az osztrák fél vagy bármilyen más hatalmi tényező mellett lesz kénytelen élni, vagy független, de kis állammá válik, viszont nincs meg a nemzeti egysége. Tehát a magyarság számára semmiképpen sem származott kedvező kilépési lehetőség az első világháborúból. Másik negatívuma a román félnek, hogy a politikum gerjeszti ezeket a feszültségeket, holott az egyszerű román ember pontosan tudja, nem várható el a másiktól, a magyar féltől a nagy egyesülés megünneplése, amely mégiscsak az éppen bekövetkezett tragédiát jelenti számára. Minden logikusan gondolkodó, bizonyos kérdésekhez nem rosszindulattal viszonyuló ember belátja, hogy ezt nem lehet ünnepként felfogni magyar szempontból. Miként lehetne tekintettel lenni a másik nép érzékenységére? Hogyan oszlatható el a gyanakvás, amikor az egyik fél határrevíziós törekvéseket vél felfedezni, a másik pedig folyamatosan igyekszik cáfolni ezeket a vádakat? – A magyar félnek is tanulnia kéne abból, hogy a román érzékenységet nem kéne felesleges politikai nyilatkozatokkal sérteni, bántani. Nyitni kellene a románok felé, előtérbe helyezve a partneri kapcsolatokat, hosszú távon kellene gondolkodni. Ezek a nyilatkozatháborúk mindkét félnek csak rosszat tesznek. A december elsejei román nemzeti ünnepet – ami végül is az erdélyi románságnak volt az akaratnyilvánítása, hogy a román nemzethez tartozzék – , illetve a magyarság számára szomorú trianoni dátumot, az ezzel kapcsolatos érzékenységet egyformán tiszteletben kellene tartania mindkét félnek. Ha a politikum ezeket az érzékenységeket figyelembe véve próbálna regionális, közép-európai centenáriumi megemlékezéssorozatot – szándékosan nem mondtam ünnepséget – tartani, akkor hosszú távon közelíteni lehetne az álláspontokat, a történelemszemléletet. És el lehetne érni egy olyan minimum minimorumot, kompromisszumos megoldást, amelynek köszönhetően kialakulhatna egy békés egymás mellett élés. Mindkét oldalon nagy felelősség hárul a politikumra. A kis közép-európai országok különösen egymásra vannak utalva most, amikor az EU gyengélkedik, továbbá migránsválság, ukrán polgárháború, görög adósságválság és számos egyéb probléma felmerül. A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története. Az interpretációknak a közelítése nagyon fontos lenne a jövő szempontjából, és erre tökéletes alkalom lenne a 2018 és 2020 közötti többéves emlékév. Magyarországon éppen most járt le a Gulág-emlékév, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások majdnem három évig tartó emlékéve, amelynek a programjai éppen a megbékélést, ennek a nehéz történeti kérdésnek a tisztázását szolgálták. Ezt lehetne a trianoni évforduló kapcsán is megtenni, ehhez azonban mindkét fél részéről politikai akaratra van szükség, mert nem a szakma, az értelmiség tud mozdulni, hanem a politikum. Apropó, szakma: a történészek körében zajlik-e előremutató vita, egyeztetés Trianon, a román egyesülés kérdésében? Különös tekintettel arra, hogy például évtizedek óta létezik magyar–román történész vegyes bizottság, ám eredményekről nemigen hallani. – Léteznek ilyenek, de az az igazság, hogy ezek látszatfórumok. Az a szomorú helyzet, hogy a szakmában sincs kompromisszum. A tudomány nyilvánvalóan nem képes közvetlenül az egész néphez szólni, mint a politika, de a tudománynak, a szakmának is nagyon fontos, hogy kiegyezzen a két fél egymással. Jelenleg nem ez történik, még mindig két párhuzamos történetírás zajlik kisebb-nagyobb kivételekkel: Lucian Boia román, Romsics Ignác, Ormos Mária és mások magyar oldalon, akik megpróbálják több szempontból megvizsgálni ezt a nagyon kényes kérdést. Igazán objektív történetírás nincs, mert az ember az írásába akarva-akaratlanul belecsempész valamelyest a szubjektivitásából, és abban a pillanatban támadási felületet nyújt a másik fél számára. Addig nem lehet összhangról beszélni, ameddig egymás műveiben azt keressük, kinek a politikai nézőpontjait próbálja érvényesíteni az illető történész, és amíg nem arra törekszünk, hogy közös, kompromisszumos történelemképet sikerüljön kialakítani. Pedig nagyon fontos volna, mert a jövő nemzedékei a történelem tekintetében az iskolapadban vagy az egyetemi padsorokban mégiscsak a történészektől, a szakmabeliektől sajátítják el a múlt ismeretét, és ha nem egy megalapozott, közös nézőpont szerint, egységesen oktatott történelemszemléletként veszik át, akkor ez a száz éve tartó vita tovább fog gyűrűzni az újabb történészgenerációk között magyar és román oldalon. – Viszont nem segít az összhang, a közös nézőpont kialakításán Ioan Aurel Popnak, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorának minapi állítása, miszerint úgymond a budapesti kormány által létrehozott románellenes propaganda-főosztályként működik a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoportja. Mi a véleménye az amúgy neves történészként elkönyvelt rektor félig-meddig pontosított kijelentéséről? – Ez egy zsigerileg érkezett visszajelzés, ami szerintem onnan ered, hogy a románság számára például a második bécsi döntés olyan trauma volt, amelyet a mai napig nem tudott feldolgozni. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése mutatta meg, hogy van visszaút, van lehetőség arra, hogy a nagy román egyesülés visszarendeződjék. Ez a félelem a kommunista történetírásban oly mértékben megjelent és általánossá vált a második világháború után, hogy a dák–román nemzeti mítosz is a mostani határrendszernek a megőrzését szolgálta. A mostanihoz hasonló reakciókat vált ki bármilyen kihívás, impulzus, ami arra késztethet román történészeket, hogy egy esetleges visszarendeződés veszélyét lássák. Szerintem az amúgy híres, nagy kaliberű történésznek számító Ioan Aurel Pop sem gondolta át a mondandóját, hanem zsigerileg reagált, ami nyilván az ő szocializációs időszakából, történészi formálódási korából eredő reakciókból táplálkozott, később pedig helyesbített is. Látni kell azt is, hogy a román politikumnak olyan elvárásai vannak, miszerint az ilyen funkcióban lévő embereknek éreztetniük kell, hogy figyelik ezt a kérdést, a sértésnek vélt jelenségeket, és érzékenyen érinti őket a nemzeti tudat sértése. Ettől függetlenül nem kellett volna így reagálnia, hiszen nem kormányzati testületről van szó, a „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport eredeti célja éppen az, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, hiszen még magyar oldalon sincs összhang. Ne feledjük, a magyar történészek között is kettős megítélése van a korszaknak. Egyik oldalon ott van a balos megítélés, miszerint a tanácsköztársaság bukása tulajdonképpen utat nyitott a Trianonhoz vezető ösvényen, a másik oldal pedig azt mondja, maga a tanácsköztársaság és annak a vezetői a felelősek azért, mert Trianon olyan lett, amilyen. Trianon: „kéne végre egy közös terv” A trianoni diktátum témája a magyar identitás egyik alapkérdését feszegeti – véli Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. A Lendület-csoportnak éppen az lenne a feladata, hogy egységes, letisztult, a történeti valósághoz minél inkább közelítő képet alkosson. Igen ám, de amint magyar történészek tudatosan, csoportba szerveződve kutatni kezdik Trianon kérdését, az a környező országokban – köztük Romániában - rögtön gyanakvást, félelmet vált ki, már csak a második bécsi döntés emléke miatt is. Pedig attól függetlenül, hogy százéves évfordulót ülünk-e vagy sem, igazából a magyar és a román oldal számára egyaránt időszerű a kérdés, hiszen a trianoni problematika lényegében a mai napig nincs letisztázva. A magyar állam, a magyarság számára három olyan történelmi trauma van a 20. században, amin nem tudta túltenni magát, és nem sikerült tisztáznia: a trianoni békediktátum, az újabb, 1947-es párizsi békediktátum (mondhatni a második Trianon), valamint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése. Ezek a történelmi pillanatok nemcsak a mai magyar államra vonatkoztak, hanem az egész régióra kihatottak, éppen ezért ameddig ezekben nincs letisztult álláspont, és nem alakul ki közös regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a román, szlovák, szerb, ukrán történész kollégákkal, addig ezek az évfordulók csak problémákat fognak okozni. Murádin János Kristóf Történész, egyetemi oktató, Marosvásárhelyen született 1980. november elsején. A kolozsvári BBTE történelem szakán jelenkoros szakosodással végzett, ugyanott mesteri, majd 2010-ben a történelemtudományok terén doktori fokozatot szerzett. 2008-tól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara jogtudományi és európai tanulmányok tanszékének főállású oktatója adjunktusi beosztásban, a kolozsvári kar kancellárja. Kutatási területei: erdélyi magyar civilek deportálása a Szovjetunióba 1944 őszén, az 1944-es frontátvonulás Kolozsváron, magyar kultúrintézmények Erdélyben 1944 és 1948 között, magyar–román kapcsolatok a 20. század első felében. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. június 21.Román Akadémia: az egyesülés centenáriumának megcsúfolása lenne március 15. ünneppé nyilvánításaMagyarellenes hangvételű, Gheorghe Funar és C. V. Tudor szélsőségesen nacionalista kirohanásait idéző állásfoglalásban tiltakozik a Román Akadémia a javaslat ellen, hogy március 15. legyen hivatalos ünnep Romániában. A bukaresti tudományos köztestület annak apropóján tett közzé nyilatkozatot honlapján, hogy a román szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn elfogadta az RMDSZ ama törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná. A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. Az RMDSZ és a román balliberális koalíció között kútba fulladt tárgyalások miatt azonban a tervezet lekerült napirendről, így erősen kétséges, hogy a kezdeményezést elfogadja a felsőház plénuma is. Állásfoglalásában a Román Akadémia elnöksége felszólította a román politikai osztály képviselőit, ne sértsék meg „több tízmillió román lelkét, ne csúfolják meg azt az évet, amikor a független, modern és nagy Románia száz éves létének megünneplésére készülnek a románok szerte a nagyvilágban”. Az akadémikusok emlékeztetnek, hogy az 1848. március 15-én a Petőfi Sándor vezette „magyar ifjak” által elfogadott, a pesti forradalom követeléseit tartalmazó 12 pont Magyarország és Erdély egyesülését is kezdeményezte. „A romániai magyarok ünnepévé nyilvánítani március 15-ét felér a románok történelmi emlékezetének bűnös mellőzésével, akik számára a nyelvi és nemzeti egység történelmi iránytűnek számított. A romániai magyarok ünnepévé nyilvánítani március 15-ét felelőtlen gesztusnak minősül az ország társadalmi békéjének szempontjából is, amely Romániában köztudottan példaértékű, hiszen a nemzeti kisebbségek jogai nálunk meghaladják az európai szabványokat” – szerepel az akadémia állásfoglalásában. A román akadémikusok szerint március 15. ünneppé nyilvánítása lenullázná a román egyesülés centenáriumának megünneplését, továbbá bátorítást adna a „magyar szélsőséges körök követeléseinek”. A Román Akadémia szerint különböző magyar csoportosulások belföldi és nemzetközi kampányba fogtak a trianoni békediktátum aláírása századik évfordulójának közeledtével. „A Román Akadémia nem engedheti, hogy ilyesmi megtörténjék. Valamennyiünk fölött a tetteink alapján fognak ítélkezni, főleg ha ezeknek a tetteknek a kockázata nemzeti, és nem egyéni jellegű. Senkinek sem áll jogában mellőzni egy nép történelmét” – hívja fel a figyelmet az akadémia. A köztestület felhívással fordul „valamennyi román politikushoz” – nemzeti hovatartozásától függetlenül –, hogy felelősséggel, tisztelettel és jóérzéssel viszonyuljon ehhez a kérdéshez. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. június 23.Kelemen Hunor: ritka farizeus a román társadalomKelemen Hunor meggyőződése, hogy akkor is nacionalista hangulatkeltésbe torkollnak a román koalícióval folytatott tárgyalások, ha rövidebb az RMDSZ igénylistája. A szövetségi elnök a Krónikának adott interjúban elmondta, az alakulat nem mondott le a magyar közösség számára kedvező javaslatokról, amelyek egy részére szerinte ősszel vissza fognak térni. A politikus a parlamenti pártok közül a PSD–ALDE-koalíciót tartja párbeszédképesnek, és az RMDSZ a jövő héten dönt az új kormány esetleges támogatásáról. Adott pillanatban úgy tűnt, hogy sínen vannak a román balliberális koalícióval folytatott tárgyalások, és sikerül elfogadtatni számos, a magyar közösségnek kedvező törvényjavaslatot. Milyen RMDSZ-es indítványokat volt hajlandó támogatni a hatalmon lévő két párt elnöke? – Kezdtük a parlamentben még a Tăriceanu-kormány idején beterjesztett kisebbségi törvénnyel, amelynek elfogadtatása érdekében jóformán valamennyi párttal tárgyaltunk 2005 óta. Ez nagyon régi célja az RMDSZ-nek, nincs benne semmi újdonság, jobbról-balról szétszedték már. A tavaszi ülésszak kezdete óta iktatott többi tervezet is szerepelt pár hónapja a szakbizottságok asztalán, ezekről a közvéleményt tájékoztattuk, a partnerek is ismerték. Azt mondtuk, próbáljuk meg a június végén befejeződő ülésszak végéig elfogadtatni ezeket. Amikor mindezekről hétfőn reggel egyeztettünk, a koalíciós pártok vezetői a legnagyobb nyitottsággal, mindenféle fenntartások nélkül, a kényes pontokról is hajlandóak voltak tárgyalni. A március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását célzó tervezet például még a korábbi parlamenti ciklusban elkészült, csak most nyújtottuk be, és nagyjából azokat a törvényeket követi, amelyek a romák, tatárok számára egy-egy ünnepnapot megjelölve már elfogadott a parlament, és éppen Traian Băsescu hirdette ki elnökként. A közigazgatási törvény anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeit módosító javaslatok is a képviselőház napirendjére kerültek, sőt a minisztériumok és a törvényhozói tanács is véleményezte, és mindössze technikai javaslattal élt, de alapvetően nem utasította el. Tehát ezek a kezdeményezések mind benne voltak a körforgásban. A március 15-ével kapcsolatos törvénytervezettel volt a legkevesebb problémájuk, itt egyedül azt javasolták, hogy a hivatalos ünnepen járó szabadnap ne legyen kötelező, hanem a munkaadóra bízzák. A nyelvhasználati törvény esetében ugye mi azt javasoljuk, hogy a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkenjen a küszöbérték, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban. Ők tizenöt százalékot támogattak, mire mi elfogadtuk ezt a kompromisszumot, ugyanakkor beiktattunk egy alternatív küszöböt is, ami azt jelentené, hogy Temes, Arad és Brassó magyar közösségei számára is biztosítva lennének az anyanyelvhasználati jogok. Újra beemeltük a tervezetbe, hogy a későbbi demográfiai változás nem befolyásolja a nyelvhasználati jogokat, az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve pedig felsoroltuk a prefektúrákat, dekoncentrált intézményeket, utcanévtáblákat és útjelző táblákat is. Még a kisebbségi törvényt is elfogadták, mindössze más javaslatot tettek a kulturális autonómia megnevezésére, mert nem bírták elfogadni az autonómia szót, de a hatásköre maradt. Egyedül a nyelvhasználat megtagadása esetén járó szankciók témaköre maradt nyitva, mi ugyanis azt javasoltuk, hogy ezek a büntetési tételek ne kormányhatározatban szerepeljenek, mint eddig, hanem magában a jogszabályban. A tárgyalásokról kiszivárgott hírekre viszont beindult a nacionalista hangulatkeltés. Erre hivatkozva visszakozott Liviu Dragnea PSD- és Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnök? – A hétfőn délután elkezdődött hisztériakeltés nyomán a koalíció erdélyi képviselői ültek farhámba. Talán ott hibázott a két román párt, hogy a velünk folytatott tárgyalásokra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. Miközben a déli megyék politikusaival nem volt semmi baj, az erdélyi román képviselőket agresszíven, hatékonyan manipulálták a sajtóban, Facebookon. Emiatt kedden reggel a koalíció vezetői már azt mondták, nagy a kockázata annak, hogy a saját pártjukon belül kialakul egy olyan viszonyulás, ami a tervezetek végszavazásánál már problémát okozhat, ezért most nem vállalják mindezt. Nem vesztünk össze velük, nem alakult ki olyan helyzet, hogy letépjük egymásról a zakót, egyszerűen megijedtek, megtorpantak a hihetetlenül erős nacionalista manipulációtól. Ekkor mindenki visszalépett egyet. A türelem is nagy kvalitás a politikában, ezért azt mondtuk, semmi baj nincs, ha most ezt nem tudják vállalni. Már csak azért is, mert aritmetikailag megvan a többségük, tehát a történet nem arról szól, ahogy a román média beállította, hogy adok-kapok folyt volna. Mi nem üzleteltünk, hanem nagyon tisztességesen tárgyaltunk. Sokan úgy látják, sok volt egyszerre a kisebbségeknek, de elsősorban persze a magyaroknak tett engedményekből, és ez verte ki a román médiában, a politikusok körében a biztosítékot. Erről mi a véleménye? Én is feltettem a kérdést, sok volt-e, hogy három dolgot próbáltunk egyszerre megoldani, vagy esetleg lehetett volna kisebb csomagban adagolni. Meggyőződésem, hogy bármivel állunk elő, ugyanez a hangulatkeltés lett volna. Ha a szenátus szakbizottsága hétfőn nem fogadja el a március 15-i hivatalos ünnepet, akkor a nyelvhasználatnak mennek neki, mindössze ürügy kellett. Bár sokan nem látják be, most is az volt a fontos, hogy megmutassák ugyanazt a manipulációs technikát, amit januárban már lefolytattak: ha megnyomják a gombot, pillanatok alatt olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a politikusok egy része megtorpan. Ennek ellenére nekünk nincs miért lemondanunk ezekről a dolgokról, ők pedig megoldják maguk a saját kormányuk megbuktatását. Ön szerint az elmúlt napok hisztérikus magyarellenes kirohanásai ismeretében terítékre kerülhetnek-e még a közeljövőben kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezések? Már csak azért is, mivel a román egyesülés centenáriumának közeledtével ez a hangulatkeltés várhatóan csak fokozódni fog. Azt gondolom, hogy a közigazgatási törvény módosítása mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben, ha okosan dolgozunk, akkor át is fogjuk tudni vinni. Dragnea és Tăriceanu sem gondolja, hogy ezt el kell felejteni és le kell venni napirendről. Viszont mindannyian úgy gondoljuk, hogy a nyár folyamán meg kell próbálni intenzívebbre venni a párbeszédet a román emberekkel annak érdekében, hogy a mostani hangulatkeltés ne forduljon át egy teljesen más logikát követő pályára. Ez közös felelősségünk. A kisebbségi törvényről is hasonlóképpen vélekedem, de hát erre tizenkét éve várunk, tehát esetünkben a türelem a politikában még erősebb kvalitás, mint egy normális országban. Az nem megoldás, hogy mi sündisznóállásba bújunk. Másrészt vannak legalább ilyen súlyú, a jogállamra és a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kérdések, amelyeket ennek a koalíciónak meg kell tudni oldani. Hogy a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, ne ellenőrizhetetlen helyeken, a sajtónak, nacionalista hőzöngéseknek kitéve. Ha nem sikerül rendezni a jogállamiság kérdését, akkor minden egyéb kérdés, beleértve a kisebbségiekét is, veszélybe kerülhet. Nem hiába javasoltam az államelnöknek 2015-ben a többség-kisebbség közötti megállapodást, tudtuk, hogy közeleg 2018, ami sok problémát fog jelenteni. Megáll az eszem, hogy az ország egyik legjobb egyetemének, a kolozsvári BBTE-nek a rektora azzal fenyegeti a románokat és a magyarokat, hogy a puliszka mindjárt felrobban. Valakit nem azért választanak rektornak, még ha fasiszta történész is, hogy fenyegesse a társadalmat, a politikusokat. Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint amilyen a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés. És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal. Említette, hogy nem vesztek össze a koalícióval. Ezek szerint a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás érvényes a most következő kormányalakításra is? Vagy további alku tárgya, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kabinetet? Nem azért küldtek bennünket a parlamentbe, hogy összevesszünk valakivel, ez a politikában nem lehet cél. Ha valakivel össze kellene veszni, akkor az végképp nem a koalíció, hanem például Orbán Lajos PNL-elnök és Traian Băsescu. A megállapodásunk négy évre szól a PSD–ALDE-koalícióval, azzal a kitétellel, hogy minden parlamenti ciklus után kielemezzük, és eldöntjük, miként megyünk tovább. Bizonyára lesznek tárgyalásaink, mindig a kontextusában kell elemezni valamit. A kérdés mindig az, mire vagyunk képesek a hat és fél százalékunkkal, illetve kivel tudunk normális párbeszédet folytatni, márpedig e téren sok lehetőség nincs a jelenlegi parlamentben. Van az ellenzék Traian Băsescuval, akiről most is az a véleményem, mint volt mondjuk 1997-ben; senki nem gondolhatja, hogy vele konstruktív, előretekintő együttműködést lehetne folytatni. Láttuk azt is, hogy Orban Ludovic hogyan gondolkodik, ő ugyanaz az ember, akiről Emil Cioran mondta a Párizsi füzetekben, hogy jó román lehet egy római katolikus, egy protestáns is, de román, minden jelző nélkül csak egy igazi ortodox lehet. A félmagyar, unitárius vallásban megkeresztelt Orban is folyamatosan azt bizonygatja, hogy jó román, tőle nagy áttörésre nem számítok. A Mentsétek meg Romániáról (USR) nem tudjuk, jön vagy megy, fiú vagy lány. Ezen kívül pedig ott van a PSD–ALDE. Ha nem akarunk beszorulni valahová a hat és fél százalékunkkal, akkor valakivel párbeszédet kell tudni folytatni. A jó persze az lenne, ha mindenkivel sikerülne, de falusiasan fogalmazva ezek a borkánok sorakoznak a polcon. A következő időszakban arra kell koncentrálnunk, hogy ne engedjük fokozni a magyarellenes hangulatot, mert a közösségünk nagyon megsínyli, főleg interetnikus környezetben. Másrészt úgy kell előrébb mozdítani a dolgokat, hogy ne adjunk fel semmit a közösség célkitűzéseiből. Tekintve, hogy csak a kisebbségi frakció tagjainak szavazatával tudta megbuktatni a Grindeanu-kormányt, a koalíciónak szüksége van az RMDSZ-re. Afelé hajlik tehát az RMDSZ, hogy támogassa az új kormányt? Erről a jövő héten, a frakciókban fogunk dönteni, ez teljesen racionális, korrekt megközelítése lehet a döntésnek. Mindenki spekulál ugyan arról, hogy a koalíciónak kivel sikerült megbuktatnia a kormányát, de azt nehéz lenne megmondani, hogy a nem magyar kisebbségi frakció tagjai miként szavaztak, miközben biztos, hogy most nem volt meg az a többségük, amellyel januárban indultak. Ennek ellenére ahogy eddig is, ezután is szükségük lesz a mi szavazatainkra, ilyen szempontból nem vagyunk se jobb, se rosszabb helyzetben, mint egy héttel ezelőtt. A politikai válság kirobbanása előtt, például az egységes bértörvény megszavazásakor is egyértelmű volt, hogy nélkülünk nem ment volna át a jogszabály, ami annak tudható be, hogy nem elég fegyelmezettek. Tehát szükség lesz ránk, és úgy látom, hogy ők sok szempontból – beleértve a többség és kisebbség viszonyát – a parlamenti együttműködést kérik, ajánlják a következő időszakra. Miként látja, a mostani belpolitikai zűrzavar közepette lehet-e áttörést elérni a magyar–román államközi viszony terén? Nem tudom ezt ma megjósolni, de bízom benne, hogy igen. Vannak próbálkozások, főleg magyar oldalról, de román részről sem látom azt a fajta elzárkózást, amit egy-két évvel ezelőtt tapasztaltunk. Nem egykönnyen lehet előrelépni, a következő fél év ilyen szempontból bizonyára sok mindent előrevetít, Teodor Meleșcanu februári budapesti látogatásának a viszonzásaképp ősszel lesz egy bukaresti külügyminiszteri találkozó. Vannak különböző szintű egyeztetések a tárcák között, tárgyalnak határ menti együttműködésről, energetikai, védelmi, határőrizeti kérdésekről, hiszen számos olyan ügy van, ami nem etnikai, és ezeket a két országnak vinnie kell. Még messze vagyunk az áttöréstől, de figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában a külpolitikát nemcsak a kormány alakítja, az alkotmány szerint az államelnöknek is nagy szerepe, feladata van, tehát ez nem kizárólag kormányfüggő. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. június 26.Ünnep, gyász„Megértem és tisztelem azt a büszkeséget, ami a magyarokat eltölti ezen a rendkívüli napon, ebben osztozom Önökkel”. „Március 15-e a világ magyarságának ünnepe éppen úgy, ahogy Románia nemzeti ünnepe megható pillanata minden románnak, függetlenül attól, hogy a világ mely részén él. Ezen az ünnepen szervezett események felidézik a magyar szabadságharcot, amely az Európán végigsöprő 1848-1849-es forradalmi hullám része volt, de ez az ünnep ugyanakkor szimbóluma a magyarok, románok és más európai nemzetek nemzeti modernizációra és emancipációra való igényének.” A fenti idézetek Traian Băsescunak még államelnökként, a világ magyarságának két különböző évben küldött március 15-i üzenetéből származnak. A legfeltűnőbb mindegyikben az, hogy homlokegyenest ellentmond annak, ahogyan a volt államfő ma, ellenzéki politikusként viszonyul a kérdéshez. Amikor március 15-öt „a magyar grófok által tízezerszámra legyilkolt erdélyi románok gyásznapjának” nevezi, és amelynek megünneplésére Budapestre küldi a romániai magyarokat. Olyan újságíróként, akinek éppen március 15-én adódott alkalma interjút készíteni a Cotroceni-palotában Băsescuval (még 2005-ben), nem gondolom, hogy a volt elnököt erősebb magyarellenesség fűti a román politikustársaihoz képest. A többiekhez hasonlóan ugyanakkor képes a magyarokhoz való közeledésre, ha politikai érdekei úgy kívánják, de a legdurvább sértésre is, amennyiben ettől remél szavazatokat. Viszont a március 15-ével kapcsolatos visszataszító hisztériakeltés okainak vizsgálatát nem érdemes a volt elnökre kihegyezni, mivel ő csupán egyike a magyarellenes kórus hangadóinak. Azoknak a román politikusoknak, akik miközben előszeretettel vádolják múlt századokba révedéssel a magyarokat, nem veszik észre, hogy ugyanolyan sztereotípiákból, történelmi sérelmekből táplálkoznak, mint a magyarok. Ők Ördögkúttal, Ippel bezzegelnek, mi Szárazajtával és Köröstárkánnyal replikázunk, miközben egymás fejéhez vagdossuk december 1-jét, Trianont, a monarchiát, de még a honfoglaláskor ellopott lovakat is. Pedig azoknak van igazuk, akik szerint nem abból kellene folyton kiindulni, ami elválaszt, hanem ami megteremtheti az alapot a megbékélésre, az együttműködésre. Hiú ábránd a többség részéről a december 1-je magyarokkal való megünnepeltetése, ha eközben még a március 15-éhez fűződő jogunkat sem tisztelik. Egyáltalán mikor hagyjuk végre nyugodtan ünnepelni a másikat? Gyászolni láttuk egymást eleget a történelem folyamán. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. július 6.Kódolt kormánybukásSokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Román véleményformálók valósággal hüledeztek annak kapcsán, hogy miközben a jelenkori Románia kialakulásakor olyan kaliberű államférfi töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mint Ion I. C. Brătianu, a nagyromán egyesülés centenáriumakor egy Mihai Tudose-féle „politikusi utánzat” ül majd a Victoria-palotában. A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését. De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is. Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. A képlet egyszerű. A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást. Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során. Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után. Rostás Szabolcs / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. július 10.Puha román unortodoxiaA román politikusokat időnként a hatalmába keríti egyfajta forradalmi láz, és ilyenkor merészebb – máshol unortodoxnak mondott – kezdeményezéseket is nyíltan fel mernek vállalni. Viszont főleg külső tényezők behatására ez a lendület hamar alábbhagy, és a politikai osztálynak az egyszer már elfogadott indítványok gyakorlatba ültetését sem sikerül megvalósítania. Íme néhány példa! Bár a bankkölcsönét svájci frankban törlesztő több tízezer romániai hiteles nagy reményeket fűzött hozzá, a mai napig alkalmazhatatlan az alpesi valutában felvett kölcsönök lejre váltásáról szóló, a parlament által tavaly megszavazott jogszabály. Pedig a törvény a magyarországi szabályozásnál is előnyösebb konverziót kínál, hiszen a szerződéskötéskor érvényes árfolyamon lehetne átváltani lejalapú hitelre a frankkölcsönt, arról nem beszélve, hogy az intézkedés elfogadtatásért erőteljesen meg kellett küzdeni a kereskedelmi pénzintézetekkel és a román jegybankkal. Ám a jogszabályt az év elején elmeszelte az alkotmánybíróság, a törvényhozók pedig nem siettek a talárosok útmutatásai alapján módosítani azt, így használhatatlan. Akárcsak a sokat vitatott, a hazai termékeket előnyben részesítő hipermarkettörvény, amelynek alkalmazási módszertanával a mai napig adós az uniós kötelezettségszegési eljárás rémétől megriadt mezőgazdasági minisztérium. De ide sorolhatnánk a szupermarketek hétvégi nyitva tartását korlátozó, illetve az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó (ugyancsak megszavazott) jogszabályt, amelyekből a rengeteg szakmai és közvita ellenére ugyancsak semmi sem lett. Hasonló a helyzet a balliberális kormány legfrissebb elképzelésével, az üzleti forgalom megadóztatására való áttéréssel. Az új adónemmel régi tervüket akarják megvalósítani Dragneáék, mégpedig a multinacionális vállalatok megadóztatását, ezek a társaságok ugyanis nagy üzleti forgalom mellett kevesebb profitot vallanak be (kimenekítve a nyereségüket), mint a sokkal kisebb romániai cégek. Eltekintve attól, miként befolyásolná a kis- és nagyvállalkozásokat a társasági adó átszabása, a multik megsarcolása egyáltalán nem lenne ördögtől való, hiszen ne feledjük: tisztességtelen adózási gyakorlatuk megszüntetését célozza Brüsszel is. A Mihai Tudose vezette kormány azonban beiktatása után kevesebb mint egy héttel visszavonulót fújt, miután Hans Klemm amerikai nagykövet arra figyelmeztetett: gyakorlatba ültetésük esetén Bukarest adópolitikai elképzelései nagyban érintenék a román–amerikai stratégiai partnerség „gazdasági dimenzióját”. Vagyis Románia ismét eltekintett attól, hogy a saját gazdasági-pénzügyi érdekeit tartsa szem előtt, ehhez pedig elég volt egy amerikai beintés. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. július 19.Államfő vagy turisztikai ügynök?Ha a különböző román véleményformálók kommentárjaiból indulnánk ki, akár még az áttörés reményével kecsegtető látogatásnak is nevezhetnénk Klaus Johannis keddi székelyföldi körútjának tapasztalatait. Bukarestben ugyanis kisebb össztűz zúdult az államfőre amiatt, hogy Csíkszeredában állva hallgatta végig „az úgynevezett Székelyföld” himnuszát, és nem utasította vissza helyben a város polgármestere által átnyújtott székely zászlót. Ellenben ha a magyar közösség szempontjából elemezzük az elnöki vizitet és annak várható eredményeit, egyáltalán nem ragadtathatjuk magunkat optimista dicshimnuszokra. Szembeszökő volt, ahogy Johannis előre megírt „házi feladattal” érkezett a többségében magyarok lakta régióba, és sokadszor, tézisszerűen nemkívánatosnak nevezte az etnikai autonómiát, az ajándéknak szánt kék-aranysávos lobogó láttán pedig azonnal előrántotta „valamennyiünk zászlaját”, egy román trikolórt. Vagyis az államfő egyfajta miheztartás végett igyekezett lehűteni a székelyek lendületét: érti ő – elvégre erdélyi szász származású –, hogy nemzeti kisebbségként „specifikus problémákkal” küzdenek, és identitásuk megőrzése érdekében igényeik, követeléseik is vannak, ámde jó, ha a fejükbe vésik, hogy mindenek előtt román állampolgárok, hovatartozásukat pedig ez határozza meg. Első székelyföldi látogatása során az elnök nagyjából azt üzente az erdélyi magyaroknak: legyenek lojális állampolgárai Romániának, és tanulják meg az állam nyelvét. A többi részletkérdés, amire szerinte – az elpufogtatott közhelyek alapján – párbeszéddel, együttműködési hajlandósággal meg lehet keresni a megoldást. Johannisról lerítt, hogy kipipálandó témának tekinti a magyarkérdést, Székelyföld ügyét saját problémalistáján, mégpedig olyan értelemben, hogy ellátogatott a régióba, meghallgatta az ottani lakosok képviselőinek sirámait, és ezzel letudta saját hozzájárulását a felvázolt gondok megoldásához. A különböző statisztikai adatok, a régió kiaknázatlan idegenforgalmi potenciáljának felsorolásakor Johannis nem az ország valamennyi polgárát képviselő államfő, hanem egy turisztikai iroda képviselőjének benyomását keltette, akinek legnagyobb gondja, hogy kevesen mennek sízni a Hargitára. Az erdélyi magyarok két és fél évvel a megválasztása után sem lehetnek meggyőződve arról, hogy Johannis valóban fogékony a problémáikra, és tenni is kész a kisebbségben élő közösség helyzetének jobbításáért. E tekintetben tehát legjobb esetben jó kezdetnek tekinthetjük az elnöki vizitet, aminek viszont konkrét lépések híján nem lesz egyéb jelentősége egyszerű kirándulásnál. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. július 24.Programok, irányokHárom évvel ezelőtti, az illiberális demokrácia kiépítését megalapozó tusványosi előadásához képest Orbán Viktor idén nem mondott programadó beszédet a bálványosi nyári szabadegyetemen. Igazából nem is kellett, hiszen az iránymutatás már megtörtént, most szombaton elhangzott előadása pedig dióhéjban tartalmazta mindazt, amit a magyar miniszterelnök és kormánya az elmúlt időszakban vallott családról, nemzetről, a világról, a kontinensről (benne közép-kelet-európai térségünket), migrációról, Brüsszelről vagy éppenséggel Sorosról. Az idei miniszterelnöki beszéd (vagy hogy a tusványosi szlenget használjuk: az „Orbán-koncert”) legfőbb újdonsága talán abban rejlik, hogy előadója kertelés nélkül megosztotta a gondolatait hallgatóságával. Orbán Viktor eddig sem volt az a visszafogott politikusfajta, aki hosszasan kerülget egy-egy témát, viszont korábban sokszor másként írt körül bizonyos, kormánya programjába tartozó alapvetéseket. Most például nyíltan megnevezte családtámogatási politikája anyagi forrását: „elveszem a multiktól”. Ez is annak a napjainkban végbemenő paradigmaváltásnak a része, amelynek során a világ nagy részén sikerült ledobni a politikai korrektség béklyóit, nevén nevezve olyan dolgokat is, amelyek korábban még tabunak számítottak. Ebben a kontextusban az idei Tusványo¬son kimondattak egészen újszerű, számunkra, erdélyi magyarokra különösen érvényes tételek is. Mégpedig a 2018-as anyaországi választásokkal összefüggésben Orbán Viktor például egyértelművé tette, hogy nem véletlenül helyezte új alapokra az elmúlt pár évben a Fidesz és az RMDSZ viszonyát, szerinte ugyanis „egyvalamin nincs mit gondolkodni: kire szavaznak az emberek”. Mindez persze egyáltalán nincs az RMDSZ-szel szemben álló erdélyi magyar politikai tábor – amúgy Fidesz-hű – képviselőinek, sőt a szövetségből az újratervezés dacára is kiábrándult egyszerű polgárok ínyére, amit jól illusztrál a „jó viszony” emlegetésekor a tusnádfürdői hallgatóság körében észlelhető halk moraj is. Ettől függetlenül a Tőkés László fémjelezte vonalnak és az EMNP-nek bele kell törődnie, hogy Budapest partnernek tekinti Kelemen Hunorékat, és ez az alapállás teljesen más megvilágításba helyezi a romániai magyar pártpolitizálást. Az RMDSZ pedig – és itt el is érkeztünk a 28. Tusványos másik lényeges politikai üzenetéhez – a maga rendjén azzal is alkalmazkodni igyekszik az új politikai konstellációhoz, hogy kinyilvánította: a jelenlegi nemzetpolitikai irányvonal folytonosságában érdekelt, ezáltal pedig a jelenlegi Fidesz–KDNP-pártszövetség újrázását tartja üdvösnek a jövő évi országgyűlési választáson. Még ha nem is az alakulat elnöke, hanem „csak” egyik szenátora fejezte ki ezt a „hűségnyilatkozatot”, ez mindenképp példátlan fordulat még a Kelemen-korszakhoz képest is, a Markó Béla fémjelezte, egyenlő távolságtartás elvével szembeni markáns váltásról nem is beszélve. A kérdés már csak az, hogy az RMDSZ eme metamorfózisa programszerű-e, vagy konjunkturális irányváltás csupán, és hogy mindez együtt jár-e minőségi változással is a bukaresti, erdélyi politizálásában. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. július 26.Átcsábítják a munkaerőt: Magyarországról toboroznak dolgozókat erdélyi megyékbeKözösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez. Akut munkaerőhiánnyal szembesül a romániai mezőgazdaság és a könnyűipar, a jelenség pedig különösen az ország nyugati megyéiben érhető tetten. Nemrég arról számoltunk be lapunkban, hogy a hazai gazdaszervezetek szerint az ágazatot soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány sújtja, emiatt az erdélyi és bánsági megyékben számos vállalkozó külföldi – elsősorban magyarországi – szakembereket kénytelen alkalmazni a termelés folytonossága érdekében. Megtudtuk, hasonló a helyzet a könnyűiparban is, emiatt a magyar–román határ mentén fekvő megyék munkaadói egyre nagyobb számban vetettek szemet a kelet-magyarországi régiók munkavállalóira. A magyarázat egyszerű: miközben Arad megyében például mindössze kétszázalékos a munkanélküliség, a határ túloldalán, Békés és Csongrád megyében ennél egyaránt magasabb. Arad megyében – ahová Bihar megyéhez hasonlóan most is nagyon sokan járnak át dolgozni a határközeli magyar településekről – jelenleg is mintegy kétezer állás betöltetlen, elsősorban az autóalkatrész- és textilipari gyárakba keresnek munkásokat. Az ottani ipari parkokban megtelepedett befektetők már így is jelentős számban „importáltak” munkaerőt Románia távolabbi vidékeiről, az alkalmazottak panziókban és bérlakásokban való elszállásolása azonban nem kevés kiadással jár. Hogy a helyi önkormányzatok ne veszítsék el a költségvetésük számára adók és illetékek formájában jelentős bevételt termelő cégeket, a települések vezetői maguk próbálnak megoldást találni a magyarországi munkaerő átcsábítására, utaztatásuk megkönnyítésére. „Bár az ipari parkjainkban működő gyárak és társaságok nemcsak a környező településekről, hanem az ország számos más megyéiből foglalkoztatnak embereket, még mindig nagy a munkaerőhiány. A legkézenfekvőbb, ha Magyarországról pótoljuk ezt az űrt, ezért az ottani polgármesterekkel közösen próbálunk megoldást találni a munkaerő-áramlásra” – nyilatkozta a Krónikának Antal Péter, a magyar–román határ mentén fekvő Pécska polgármestere. A 11 ezer lelkes városban a jövő héten éppen ebben a témában ülnek le egyeztetni Arad és Békés megyei települések elöljárói, akik közvetítőszerepet vállaltak a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Antal Péter lapunknak elmondta, arról fognak egyeztetni több mint egy tucat magyarországi polgármesterrel, hogy az ottani településekről csábítsanak át dolgozókat a pécskai és aradi cégekhez. Jelenleg egyébként Battonyáról és környékéről sokan dolgoznak Budapesten, ahonnan hétvégén járnak haza, emiatt a szállással járó költségük magas, akár a munkavállaló, akár a munkaadó fizeti. Viszont ha ezek a dél-alföldi emberek a határ romániai oldalán találnának munkát, az ingázással sokat megspórolhatnak. „Arról nem beszélve, hogy a fizetések körülbelül egyformák, sőt nálunk fokozatosan emelkednek, így egy-két év múlva el is éri a magyarországi béreket” – állapította meg Pécska polgármestere. A határ menti kisvárosban egyébként négy ipari park működik mintegy félezer céggel (köztük a fémipari vállalkozásoktól a textil- és cipőgyáron át a repülőgép-alkatrész üzemig), ahol 3500 embert foglalkoztatnak, és még ugyanennyien dolgoznak Aradon. Az aradi illetékesek ugyanakkor a közúti infrastruktúrát is fejleszteni kívánják, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a magyarországi vendégmunkások ingázása. Hamarosan korszerűsítik például a Pécskát a tornyai határátkelőn keresztül Battonyával összekötő, hét kilométeres megyei utat, ami jelentősen lerövidíti majd az országhatár által elválasztott két város közötti távolságot, ami Nagylak irányában jelenleg huszonöt kilométeres. Ráadásul az útfelújítással a battonyaiak könnyen megközelíthetik Pécskánál a 4-es számú páneurópai folyosóra rácsatlakozó dél-erdélyi autósztrádát; mindezt Magyarországon csak negyven kilométerrel odébb tehetnék meg. Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke közölte, uniós források lehívásával mintegy hatvan kilométernyi, határon átnyúló úthálózatot korszerűsítenek a közeljövőben a régióban a magyar munkavállalók utaztatásának megkönnyítése érdekében. „Számos, határ menti magyarországi településen nagyon magas a munkanélküliség, mi pedig állást kínálunk ezeknek az embereknek, az itteni befektetőknek szükségük van rájuk” – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek az Arad Megyei Tanács vezetője. Különben hasonló munkaerő-toborzásra más megyékben is van példa, mivel Bihar és Szatmár megyében is sok magyarországi dolgozót foglalkoztatnak. A nagyváradi ipari parkokban működő cégek például rendszeresen szerveznek állásbörzét a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, a régióból sokan átjárnak dolgozni a bihari megyeszékhelyre. Rostás Szabolcs 2017. augusztus 2.A válság jeleiSokan felkapták a fejüket egy bukaresti makrogazdasági elemző nemrég tett figyelmeztetésére, miszerint a román gazdaság a válság jegyeit viseli magán. Az illető többek között az alapján vélte felfedezni a krízis ismérveit, hogy idén másodszor kaptak szárnyra olyan hírek, miszerint a kormány államosítani – vagy ha úgy tetszik: megszüntetni – készül a kötelező magánnyugdíjat. A rég magunk mögött hitt gazdasági krach „feltámadása” veszélyétől persze most még kevesen tartanak, már csak az elmúlt hónapokban sulykolt kormánypropaganda okán sem, amely előszeretettel dicsekszik azzal, hogy perpillanat Románia produkálja a legdinamikusabb gazdasági növekedést. Pedig a baj nem kicsi, és talán nem árt elkezdeni aggódni. Ehhez újabban a többség által csak „szemtelennek” nevezett speciális nyugdíjak kiszámítási módjának tervezett módosítása teremti meg a jogalapot. Ne feledjük, a jelenlegi balliberális koalíció meredeken hangzó béremelések és adócsökkentések ígéretével nyert választást tavaly decemberben, a júniusban elfogadott bértörvényben azonban a közalkalmazotti béremelések nagy részét jövőre halasztották. Arról nem beszélve, hogy sorozatosan elodáztak számos más pénzügyi-gazdasági intézkedést – vagy végleg lemondtak róluk –, amelyeket ugyancsak úgy állítottak be, hogy gyakorlatba ültetésük esetén több pénz marad az adófizetőknél. Tévedés ne essék, kifejezetten dicséretes, hogy a bukaresti kormány hozzá mer nyúlni a kiváltságosként kezelt bírák és ügyészek, katonák, rendőrök, titkosszolgák, törvényhozók és diplomaták speciális öregségi járandóságához. A társadalmi szolidaritást és igazságosságot, a szociális és gazdasági jólétet hirdető román szociáldemokraták még abban az esetben sem támogathatják a nem a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás mentén odaítélt extra illetményeket, ha pár évvel ezelőtt történetesen ők állították vissza ezt a kisnyugdíjasokat mélységesen megalázó kiváltságot. Amely nemcsak erkölcsi szempontból hibádzik, de pénzügyileg is fenntarthatatlan, hiszen a speciális nyugdíjakra fordított hatmilliárd lej egyre nagyobb teher okoz az államkasszának, ráadásul ez az összeg a jelenlegi szabályozás miatt folyamatosan duzzad. Nagyon úgy fest azonban, hogy a kormány nem tervezte ezt az amúgy üdvözlendő lépést, mindössze a fenyegető pénzínség miatt kényszerült rá, akárcsak arra, hogy többletadóval sújtsa a részmunkaidősöket foglalkoztató munkáltatókat vagy hogy még a fogyatékkal élők foglalkoztatásából is többletbevételt próbáljon kicsikarni. Ezek tehát egyáltalán nem vetnek jó fényt a hazai gazdaság alakulására, és a kormány alkalmasságán túlmenően erősen megkérdőjelezik a jövőre kilátásba helyezett béremelések megvalósíthatóságát is. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
