|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 809 találat | lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-809 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rostás Szabolcs 2017. augusztus 4.Centenárium eléAz RMDSZ vezetői nemrég egy háttérbeszélgetésen elismerték, hogy 2019-ig nem merülhet fel az alakulat hatalomra lépésének kérdése. Bár Liviu Dragnea PSD-elnök a májusi RMDSZ-kongresszuson némileg sejtelmes kijelentésével („Talán érdemes megtennünk a következő lépést is, Hunor”) valóban kormányra hívta a magyar alakulatot, a szövetség kormányzásra általában mindig kapható csúcsvezetősége ezúttal elhárította a felkérést. És nagyon jól tette. Képzeljük csak el, amint a kormánykoalíciós részvétellel járó miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltőjeként a romániai magyar érdekképviseleti szervezet vezetője részt vesz és felszólal a száz évvel ezelőtti nagy román egyesülés történelmi jelentőségét méltató évfordulós ünnepségen. Amelyen két dolgot tehetne. Megpendíthetné, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésen elfogadott nyilatkozatba foglalt, a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket egy évszázad elteltével sem teljesítette a modern kori román állam, sőt ott tesz keresztbe a legnépesebb etnikai közösség, a magyar identitásőrző törekvéseinek, ahol csak tud. Amiből óriási botrány kerekedne, a magyar politikust helyben kifütyülnék, az RMDSZ-t kivágnák a kormányból, és folyna a magyarellenes hisztéria. Vagy megtehetné a szövetségi elnök, hogy a békés etnikumközi együttélés fontosságára apellálva meleg szavakkal ecseteli Erdély Romániához csatolásának korszakos jelentőségét, arról biztosítva többségi nemzettársainkat ebben a felemelő ünnepi emlékévben, hogy a magyar ajkú román állampolgárok vállvetve kívánnak részt venni velük a következő évszázadban a modern és gyarapodó Románia kiépítésében. Ugye, mennyire abszurd? Éppen ezeket a forgatókönyveket elkerülendő döntött bölcsen az RMDSZ, amikor jegelte a kormányra lépés lehetőségét. A jövő évi centenárium alkalmával amúgy is elkerülhetetlenné válik szembesíteni a többségi társadalmat bizonyos alapigazságokkal, amelyekről ma még nem kíván tudomást venni, vagy kapásból megpróbálja elutasítani. Elsősorban arról van szó, hogy ennek az országnak a magyar nemzetiségű polgárai megértik és tiszteletben tartják a románoknak az 1918-as egyesüléshez fűződő érzelmeit, de nem tudnak osztozni bennük. Nem szabad „ünneprontókként” viselkedni, kihívóan gyászolni, provokálni, de nyíltan és bátran egyértelművé kell tenni, hogy számunkra nem ünnep december 1., és mindamellett, hogy nem látunk alternatívát a román–magyar együttműködésre, nem tudunk azonosulni román polgártársaink örömével. De megértjük, és azt szeretnénk, ha ők is megértenének bennünket. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 4.Szervezkedő amerikás székelyek: a tengerentúlról származik a honossá nyilvánítás ötleteA székely önrendelkezés kinyilvánítása, a függetlenedés a hosszú távú célja az Egyesült Államokban létrehozott Székelyek Világszövetsége nemrég nyilvánosságot kapott kezdeményezésének, miszerint nyilvánítsák honos népcsoporttá Magyarországon a székelyt. Magyarországon kívül más országokban – többek között Romániában –, továbbá az ENSZ-ben is őshonos népcsoportként ismertetné el a székelyeket az Amerikában működő Székelyek Világszövetsége. Noha – mint azt lapunkban nemrég megírtuk – a budapesti Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) a Székely Gárda alapítója, az Avram Iancut ábrázoló bábut felakasztó csíkszeredai Csibi Barna terjesztette be a kezdeményezést, valójában az Egyesült Államokban élő székelyek által létrehozott civil szervezettől ered az ötlet, hogy a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia az anyaországban. A Székelyek Világszövetségének elnöke, a Dallasban élő András Mihály a napokban két magyarországi hírportálnak is nyilatkozott az akcióról, amelynek sikeréhez össze kell gyűjteniük ezer támogató aláírást, a Magyar Tudományos Akadémiának is véleményt kell mondani az ügyben, végül pedig az Országgyűlés szavaz a kérdésről. De mi a célja a tengerentúli alakulatnak a székelyek őshonossá nyilvánításával? András szerint a kérdés – amelynek hitelesítését egyébként az NVB korábban kétszer is elutasította – alkalmas arra, hogy székely furfanggal színvallásra kényszerítse a magyar politikai erőket és a budapesti kormányt, mennyire támogatják „a székelyügyet”. „Ha elfogadja a parlament, ha nem, nekünk, székelyeknek jó. Ha nem fogadják el, majd beszélgetünk. És meglássuk 2018-ban, hogy akkor ki az, aki rájuk fog szavazni. És akkor megyünk a törvényszékre is, hogy vegyék le a székely zászlót a Parlamentről, mert akkor ők nem képviselnek minket!” – nyilatkozta az Indexnek a csíkszeredai származású András Mihály, aki az Azonnali.hu portálnak cáfolta, hogy indulni szeretnének a magyarországi választáson. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 4.Hegesztő Vietnamból, varrónő Bangladesből: külföldi munkaerőre szorul RomániaHáromszáz vietnami hegesztőt és lakatost alkalmaz a tulceai hajógyár, mivel itthon nem talál megfelelő számú szakmunkást. A friss bejelentés hűen illusztrálja, hogy egyre akutabb munkaerőhiánnyal szembesül Románia, ahol immár a bangladesi varrónő vagy a pakisztáni sofőr sem kuriózum. Miközben egyre nagyobb számban bukkannak fel az ázsiai vendégmunkások, a többség a szomszédos országokból, Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból „importálna” munkaerőt. Egyre akutabb munkaerőhiánnyal szembesül Románia, ahol a gazdaság számos területén külföldi dolgozókkal igyekeznek pótolni a masszív elvándorlás nyomán keletkezett űrt. Miközben egyre nagyobb számban bukkannak fel az ázsiai vendégmunkások, a többség a szomszédos országokból, Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból „importálna” munkaerőt. „Hónapok óta képtelenség még az ország távolabbi sarkából is szakképzetlen munkásokat toborozni, a legtöbben külföldön vállalnak munkát, vagy egyszerűen nem akarnak elhelyezkedni” – panaszkodott lapunknak egy kolozsvári építkezési vállalkozó. Bár az ingatlanfejlesztésekben utazó cégvezető a 2300 lejes nettó átlagfizetésen felüli bérezést ajánl, nehezen talál jelentkezőt, ami az ő szempontjából azért is húsba vágó, mivel az elmúlt egy-két évben felpörgött az ingatlanpiac. A jelenség amúgy általános és nem régiófüggő: júniusban történelmi mélypontra, 470 ezerre csökkent a munkanélküliek száma az országban, ami 5,3 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Tavaly egész évben gyors ütemben csökkent a munkanélküliség a megnövekedett munkaerő-kereslet hatására főleg Románia fejlett, nyugati régióiban, ahol egyre több vállalkozás panaszkodik munkaerőhiányra. A tavalyi utolsó negyedévben a meghirdetett és betöltetlen állások száma a hazai gazdaságban 60 700 volt, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához mérten. A munkaerőhiány elsődleges oka, hogy a húszmilliós országból az elmúlt két és fél évtizedben milliók távoztak külföldre, a legfrissebb hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy 4,4 millió román állampolgár dolgozik Nyugat-Európában. A munkáltatói szövetségek régóta sürgetik a kormányt és a parlamentet, hogy módosítsák a munka törvénykönyvét, megkönnyítve a külföldi munkaerő alkalmazását, az engedélyezési folyamat ugyanis bürokratikus, és fél évig is eltarthat. A szigorú jogszabályok miatt például tavaly mintegy 5500, nem uniós országból származó polgár kapott munkavállalási engedélyt Romániában (kétszer többen, mint 2015-ben), ahonnan viszont évente negyvenezren távoznak külföldre. Vállalkozók és munkaerő-toborzással foglalkozó cégek képviselői szerint a jelenlegi helyzetre az jelenthet megoldást, ha a bérek fokozatos növekedésével egyidőben Románia megnyitná a munkaerőpiacát a külföldiek, elsősorban a szomszédos, nem európai uniós országok, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság munkavállalói előtt, akik számára vonzó lehet a hazájukéhoz háromszor nagyobb romániai átlagfizetés. Jelenleg sokan próbálkoznak az egyházak bevonásával munkaerőt toborozni, illetve fogvatartottakat alkalmazni, ez azonban ideiglenes megoldás csupán. Mivel az ország fejletlenebb megyéiben is nehéz munkaerőt találni, az elmúlt években többen próbálkoztak az olcsó ázsiai dolgozókkal. Egy brassói ingatlanfejlesztő például Vietnamból alkalmazott építőipari munkásokat, a tulceai Vard hajóépítő üzem pedig a napokban közölte, hogy ugyancsak a délkelet-ázsiai országból szerződtet háromszáz hegesztőt és lakatost. Tudorel Topa, a hajógyár igazgatója elmondta, az üzem maximális kapacitáson dolgozik, emiatt égetően szüksége van a munkaerőre. Itthon viszont nem talál elég munkást, mivel a tapasztalt hegesztők 2-3 ezer eurós havi bérért Finnországban, Németországban és Nagy-Britanniában dolgoznak; itthon átlagban 670 eurót keres egy hegesztő. Nicolae Bădescu, az Argeș megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség vezetője szerint a régió fuvarozócégei újabban indiai és pakisztáni sofőröket alkalmaznak kamionokra. A konfekcióiparban nepáliak és bangladesieket is találni, Bukarestben pedig egyre többen alkalmaznak Fülöp-szigeteki dadát gyermekük mellé, de a délkelet-ázsiai országból sokan elhelyezkednek a romániai vendéglátóiparban, elsősorban szállodákban. Szakértők szerint a kelet- és nyugat-európai bérszakadék miatt lehetetlen küldetés hazacsalogatni külföldről a romániai vendégmunkásokat, ugyanakkor az állam által biztosított szociális segélyek és a garantált minimálbér „elrettenti” a támogatottakat a munkaerőpiacon való elhelyezkedéstől. Ilyen körülmények között Románia számára nem marad más megoldás, mint nagy számban alkalmazni munkaerőt külföldről. Rostás Szabolcs 2017. augusztus 21.A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét RomániábólHa nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig. Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora. A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést. A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 29.Románia csak felvevőpiacnak kell Pár hónappal ezelőtt bukaresti szakértők és véleményformálók, sőt a jobbközép államfőt nem túlságosan kedvelő kormánypárti politikusok is dicshimnuszokat zengedeztek Románia geopolitikai súlyának látványos megerősödéséről.Az eufóriának, az ország külpolitikai téren elért sikereinek kétségkívül megvolt, és ma is megvan az alapja. Donald Trump amerikai elnök megválasztását követően – júniusban – Klaus Johannist fogadta a kelet-közép-európai országok vezetői közül elsőként a Fehér Házban, ugyanabban a hónapban a román államfő Berlinben tett hivatalos látogatást. A múlt héten pedig Johannis látta vendégül Franciaország nemrég megválasztott államfőjét a Cotroceni-ben. A világ bármelyik országa megirigyelné a hasonló diplomáciai teljesítményt, elvégre mindenki szeretne szoros, és ami a legfontosabb: saját politikai, gazdasági érdekeit előremozdító kapcsolatot kialakítani a világ nagyhatalmaival. És itt el is érkeztünk a probléma lényegéhez, néhány hónap távlatából ugyanis elmondható, hogy Bukarest diplomáciai babérjai a valóságban nem, vagy csak nagyon kis mértékben szolgálják az ország érdekeit. Eddig sem volt titok, hogy Amerika egyszerű hídfőállásként tekint Romániára (is) a világhatalmi játszmák színterén, ezért létesített nálunk rakétavédelmi pajzsot. Ám ezen túlmenően sem az amerikai vízumkötelezettség évek óta lebegtetett eltörlése, sem az új befektetések idecsalogatása terén nem sikerült áttörést elérnie Bukarestnek. Ugyanez a helyzet Francia- és Németország esetében, amelynek vezetői például nyilatkozatok szintjén teljes mellszélességgel támogatják Románia schengeni csatlakozását, ám pillanatig sem képesek lobbizni érte. A magyarázat egyre nyilvánvalóbb: valamennyi nagyhatalom nem egyenrangú partnernek, mindössze felvevőpiacnak tekinti Romániát. Washington is, Berlin is és Párizs is egyformán azért igyekszik magához édesgetni és fontos szövetségesként láttatni Bukarestet, hogy a román kormány minél többet költsön el nála a nagyszabású haderőfejlesztésre szánt eurómilliárdokból, kihasználva, hogy Románia összterméke két százalékát fordítja ezentúl védelemre. Ennek az irdatlan költekezésnek a hasztalanságáról már cikkeztünk, ráirányítva a figyelmet többek közt, hogy luxus közel félszáz F-16-os vadászgépet és megannyi rakétát vásárolni, amikor a kórházaknak nincs pénzük kötszerre, az állam pedig maholnap nem tudja előteremteni a nyugdíjra valót. Az amerikaiak, a németek és a franciák szó szerint versengenek azért, hogy a román hadsereg tőlük vásároljon haditechnikát, ez lapul Johannis washingtoni és berlini fogadtatása, illetve Macron nemrégi bukaresti látogatása mögött. Ugyanakkor paradoxon, de Románia maga alatt is vágja a fát a nagyhatalmakhoz való dörgölőzésben. Nem titok, hogy a nyugat-európai országok féltékenyek, és nem nézik jó szemmel, hogy a bukaresti hatóságok több mint két évtizede teljesen szervilisek Washingtonnal (lásd például a CIA-börtönök ügyét) szemben, ráadásul most is többnyire tengerentúli fegyverekre költik a pénzt, ahelyett, hogy az uniós piacot (hadiipart) helyeznék előtérbe. Az igazán szomorú viszont az, hogy Románia a saját hadiiparát is semmibe veszi, ahelyett ugyanis, hogy a Vidombákon létesített (és nem mellékesen Francois Hollande volt francia államfő jelenlétében tavaly ősszel felavatott) Airbus helikoptergyártól rendelt volna gépmadarakat, az amerikai Bellnek tett ajánlatot. Mi ez, ha nem a nemzetgazdasági érdekek aláásása? Ha tehát ezentúl bárki Romániának a világpolitikában learatott fergeteges sikereiről hozsannázik, ne feledjük, az nem más, mint drága pénzen vásárolt buksisimogatás. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 12.Felelősséget visel.Budapest diplomáciai offenzíváját tapasztalva a környező országoknak a jelek szerint ahhoz is hozzá kell szokniuk, hogy Magyarország kész akadályt gördíteni politikai, gazdasági és kereskedelmi aspirációik elé, ha csak ilyen módon lehet kicsikarni a határon túli magyarok jogait. Bár a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kálváriája (az alapítást illegálisnak tartó ügyészségi eljárás beindításával) közel egy éve tart, a román társadalom többsége jobbára a tanintézet megszüntetése ellen a múlt héten rendezett tiltakozás apropóján értesült először az iskola helyzetéről. A józan hangvételű, az iskola ellehetetlenítéséhez vezető adminisztratív intézkedések abszurditására rávilágító állásfoglalásokon kívül számos román politikus és véleményformáló egyszerűen nem érti, vagy nem akarja érteni, mi a bajuk megint a magyaroknak. Szerintük nincs abban semmi tragédia, ha a tanfelügyelőség és a helyi önkormányzat tévedése, mulasztása elvezet egy tanintézet megszűnéséhez, a tanévkezdés előtt pár nappal pedig a diákok azt sem tudják, hol folytathatják (vagy kezdhetik) tanulmányaikat. A többség eme égbekiáltó igazságtalanság ellenére úgy véli, nem sérül a gyerekek oktatáshoz való alkotmányos joga, hiszen beiratkozhatnak más, törvényesen működő iskolába. Akár román tannyelvűbe is... Hogy a román társadalom, a politikusok jelentős része így gondolkodik az anyanyelvű oktatás szerepéről, annak szerteágazó oka van a kommunizmus örökségétől el egészen a nemzettudat ápolásáig. Leginkább azonban az játszik szerepet, hogy míg a több országba szétszórt magyarok – tetszik, vagy sem – nemzetben gondolkodnak, a román nemzeti érzület jobbára kimerül a Moldovai Köztársaság iránti nosztalgiában – no és persze a magyarokhoz való viszonyulásban. Miközben igaz, hogy a Romániával szomszédos országokban sokkal kisebb lélekszámú román közösség él, mint magyar az utódállamokban, ég és föld a különbség ama felelősség között, amellyel Bukarest, illetve Budapest viseltet határon túli nemzettársai iránt. A magyar állam évente több tízmillió eurót fordít a külhoni magyar oktatás, az iskolahálózat fejlesztésére (jó példa erre az anyaországi támogatással felépült, hétfőn felavatott nagyszalontai, valamint nagybányai magyar iskola), nemzetpolitikájával tulajdonképpen a román, a szlovák, a szerb és az ukrán hatóságok feladatának oroszlánrészét vállalja át. Mi, magyarok az elmúlt száz évben megtanultuk ugyanis, hogy megmaradásunk, identitásunk megőrzésének legfőbb záloga az anyanyelv, annak ápolása elsősorban az oktatás révén, ami az asszimiláció legfőbb ellenszere. (Éppen ezért volt meghökkentő hallani, amint Kolozs megye magyar főtanfelügyelő-helyettese kizárólag román nyelvű beszédet mondott a kincses város egyik vegyes tannyelvű iskolájának hétfői tanévnyitóján.) Bukarest sohasem tartotta ennyire fontosnak a külhoni románság érdekeinek képviseletét, elegendő bizonyíték erre, hogy a határon túli románokért felelős miniszter nemrég még elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, ahogy Kijev tiszteletben tartja az ottani román kisebbség jogait, holott akkor már tudni lehetett a nemzeti kisebbségeket súlyosan sértő ukrán oktatási törvényről. Romániának tehát van mit tanulnia, mindazonáltal a bukaresti hatóságoknak be kell látniuk, hogy Magyarország a saját útját járva cselekszik a külhoni magyarság helyzetének jobbításáért, még ha ez érthetetlen módon nem is tetszik egyeseknek. És Budapest diplomáciai offenzíváját tapasztalva a környező országoknak a jelek szerint ahhoz is hozzá kell szokniuk, hogy Magyarország kész akadályt gördíteni politikai, gazdasági és kereskedelmi aspirációik elé, ha csak ilyen módon lehet kicsikarni a határon túli magyarok jogait. Még annak árán is, hogy ezt egyesek zsarolásnak tekintik. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 12.Megtalálták Bardocz Sándor újságíró, zenész földi maradványaitMinden bizonnyal a közel két hónappal ezelőtt eltűnt Bardocz Sándor kolozsvári újságíró földi maradványaira bukkantak a Kolozs megyei Szucságban. A rendőrség feltételezése szerint öngyilkosság történt. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden megerősítette a Krónika nem hivatalos forrásból származó értesülését, miszerint a kincses város közeli településen előző este gyümölcsszedők egy férfi holttestére bukkantak. A rendőrségi illetékes lapunknak elmondta, bár az áldozatnál nem találtak személyes iratokat, minden jel arra utal, hogy Bardocz Sándor televíziós újságíró földi maradványairól van szó. A helyszínelést és a nyomozás kedden reggel is folytatták, mindazonáltal a holttest azonosítása a törvényszéki orvostani vizsgálat után történik meg. Carmen Jucan szóvivő kérdésünkre elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem sikerült megállapítani a halál pontos okát, de az előzetes információk szerint az áldozat önként vetett véget az életének. Az 54 éves Bardocz Sándor július 15-én távozott egy barátja szucsági otthonából, azóta senki nem látta. Barátai, ismerősei augusztusban keresési akciót is szerveztek a Kolozs megyei faluban és környékén, ám nem jártak sikerrel. Az elmúlt időszakban egészségi és magánéleti problémákkal küzdő újságíró, zenész holttestét hétfőn Szucság belterületén, egy kis ligetben találták meg. Bardocz Sándor hegedűsként érettségizett a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumban, majd tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán. 1991 óta a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar adásánál dolgozott szerkesztőként, majd főszerkesztőként, az elmúlt években az adás főmunkatársaként. Viszont az erdélyi közönség számára Bardocz Sándor nemcsak a képernyőről volt ismerős, hiszen zenészként is tevékenykedett, mégpedig annak a Tarisznyás együttesnek a prímása volt, amelynek tagjai az 1970-es évek végén Erdélyben is megalakult táncházmozgalom alapítói közé tartoznak. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 13.Asztalos: nem büntethető a román nyelv nem ismereteRomániában nem létezik törvényi előírás, amely alapján valakit azért büntethetnének meg, mert nem beszéli az állam hivatalos nyelvét – szögezte le a Krónikának Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke. A jogász lapunknak úgy vélekedett: visszaélést követett el a fogyasztóvédelem, amikor az egyik áruházlánc székelyudvarhelyi kirendeltsége dolgozójának hiányos románnyelv-tudására hivatkozva bírságolt. – Az Ön által vezetett intézmény nemrég megállapította, nem érte hátrányos megkülönböztetés azt a román videóbloggert, aki azt állította, azért nem akarták kiszolgálni egy székelyudvarhelyi áruház falatozójában, mert nem beszélt magyarul. Egyértelmű volt a tényállás? – Minden esetben körültekintően járunk el olyan szempontból, hogy be kell tartanunk a hivatalos eljárást. Ebben az esetben beidéztük a Kauflandot, és megkértük, adja át nekünk az összes dokumentumot, amely hasznos lehet az ügy orvoslása érdekében. Ugyanakkor a Facebook közösségi oldalon és internetes elérhetőségén írtunk a videóbloggernek is, kérve, bocsásson rendelkezésünkre egy nyilatkozatot, továbbá a felvételt és bármilyen más bizonyítékot állításai alátámasztására. Láttuk, hogy elolvasta az üzenetünket, de nem válaszolt. Az áruházlánctól viszont megkaptuk a kültéri kamera által rögzített felvételeket, amelyeken látszik, hogy mielőtt elkészítette volna a videóját, az illető már kétszer találkozott az eladónővel. Eljutott hozzánk ugyanakkor a Kaufland elárusítónője által megfogalmazott nyilatkozat is, továbbá kikértük a fogyasztóvédelmi hivatal ama jegyzőkönyvét is, amely alapján a történtek másnapján bírságot szabtak ki az áruházláncra. Mivel én kezdeményeztem hivatalból eljárást, én írtam meg a nyolcoldalas határozattervezetet, és elküldtem a kollégium tagjainak. Aztán a testület ülésén vitáztunk, majd egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy nem áll fenn a hátrányos megkülönböztetés esete, sőt azt is megállapítottuk, hogy hamis híreket terjesztettek a videókollázzsal. Elítéltünk bármilyen manipulációt, ami hamis hírek alapján interetnikai feszültségeket generál annál is inkább, mivel a szóban forgó filmet a blogger oldalán egymillióan tekintették meg, nem beszélve a sajtóban keltett visszhangról, a magyarellenes uszításokról. Mindazonáltal megfogalmaztunk egy ajánlást is, miszerint az erdélyi magyarok számára is illendő és jó ismerni a román nyelvet. Valahogy nehezen elfogadható, hogy – legalábbis a közzétett felvételek alapján – az illető eladónő nem tudott annyit románul elmagyarázni, hogy zárva vannak. Ha mi elvárjuk, hogy velünk kapcsolatban tiszteletben tartsák és biztosítsák a nyelvi jogokat, akkor természetes, hogy mindenki a maga módján, elfogadható szinten beszélje az állam hivatalos nyelvét. Már csak azért is, mert ez a saját érdeke, és versenyképesség kérdése is. – Határozatukban kitérnek a fogyasztóvédelem által az áruházláncra kiszabott bírságra is, megállapítva, hogy a hivatal olyan jogszabályra hivatkozva szabott ki büntetést az elárusító magatartása miatt, amely nem szabályozza a hivatkozott esetet. – Megvitattuk azt is, elmarasztalhatjuk-e a Kauflandot amiatt, hogy olyan alkalmazottakat foglakoztatott hasonló munkakörben, akik nem ismerik az állam nyelvét, hiszen bizonyos fokon sérül a vásárlók ahhoz fűződő joga, hogy megfelelő szolgáltatásban és információkban részesüljenek. Ez viszont azért nem történt meg, mivel a fogyasztóvédelem egyrészt már megbírságolta az áruházláncot, másrészt nem létezik olyan törvényes előírás, amely alapján valakit azért büntethetnének meg, mert nem beszéli az állam hivatalos nyelvét. Ezt sajnos most Ukrajnában szeretnék bevezetni, de Románia nem hasonlítja magát északi szomszédjához. – Az eset kapcsán többen – például a kolozsvári BBTE rektora – azt hangoztatták, hogy valamennyi román állampolgárnak kötelező beszélnie az állam nyelvét. Ezek szerint Romániában nem létezik törvényes alap arra, hogy valakit az állami szférán kívül azért büntessenek meg, mert nem beszél románul? – Én nem találtam olyan törvényi kitételt, amely alapján elmarasztalhatnának valakit, mert nem beszéli a hivatalos nyelvet. Személyes véleményem szerint a fogyasztóvédelem jegyzőkönyve jogi szempontból, valamint román nyelven egyaránt gyengén van megírva. Jogilag nem állja meg a helyét a bírság, a fogyasztóvédelmi törvény hivatkozott 9. cikkelye ugyanis nem vonatkozik ilyen esetekre. Ez a törvénycikkely a kereskedők magatartására vonatkozik ugyan, de olyan értelemben, hogy köteles a reklámnak, az előírásnak megfelelő árut eladni, és nem verheti át a vásárlót. Tehát erre a magatartásra vonatkozik, nem pedig arra, hogy milyen nyelven beszél a kereskedő a vevővel, vagy hogy káromkodik-e vele. A fogyasztóvédelem visszaélést követett el, sőt manipulált is, mert a regionális igazgatója azt nyilatkozta: azért bírságoltak, mert másnap két munkatársukat ugyanott nem szolgálták ki, mert román nyelven kértek ételt. Olyan nem létezik, mint ami a jegyzőkönyvben szerepel, miszerint az eladó nehézkesen fejezte ki magát románul. - Milyen képzettséggel rendelkezik egy fogyasztóvédelmi alkalmazott, hogy meghatározza valakiről, milyen szinten beszél egy adott nyelvet? Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 20.Kolozsvárra és Nagyváradra látogat Orbán Viktor kormányfőHáromnapos látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén-október elején Erdélyben és a Partiumban. A kormányfő Kolozsváron részt vesz a reformációs ünnepségsorozaton, a nagyváradi PKE-n pedig megnyitja az egyetemi tanévet. Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepli meg a reformáció 500. évfordulóját Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK). A kerek évforduló alkalmából szeptember végén ünnepségsorozatot rendeznek a kincses városban, ahol múzeumot és szobrot is felavatnak, a közeli Szászfenesen pedig templomot szentelnek. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense szerdán a Krónikának elmondta, a központi rendezvény keretében szeptember 30-án, szombaton 11 órakor ünnepi istentiszteletet tartanak a Farkas utcai református templomban, ahol a miniszterelnök is jelen lesz. A reformáció kezdete 500. évfordulójának megünneplésén kívül az istentiszteleten hálát is adnak azért, hogy az elmúlt időszakban számos egyházi intézményt sikerült felújítani a kincses városban. „Emellett az esemény szimbolikus jellege miatt is kiemelkedő lesz, hiszen 500 református, evangélikus és unitárius lelkipásztor palástban fog bevonulni a templomba, ahol ugyanennyi gondnok és presbiter is jelen lesz” – tudtuk meg Kiss Gábortól. Az ünnepség a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol leleplezik Szász Domokos egykori erdélyi református püspök mellszobrát. Ezt követően a teológia mellett, az Apafi kollégium udvarán felavatják a Bocskai tér 14. szám alatti épületben kialakított Erdélyi Református Múzeumot, majd pedig a Protestáns Teológiai Intézet új sportpályáját. Ugyancsak Orbán Viktor részvételével szentelik fel másnap, október elsején a Kolozsvárral szomszédos Szászfenes új református templomát. Az elmúlt másfél évtizedben 22 ezer lelkesre duzzadt település (az ország legnagyobb községe) református gyülekezetének eddig nem volt önálló temploma, az istenháza felépítését a magyar állam 160 millió forinttal támogatta. Magyarország miniszterelnöke lesz a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem október 2-ai tanévnyitójának is. Orbán Viktor beszédet mond a nagyvárad-újvárosi református templomban 11 órakor tartandó istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vesz a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. Egyébként a magyar állam által finanszírozott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mond Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 26.Végtisztesség az ellenállóknak – erkölcsi jóvátétel a kivégzett antikommunisták hamvainak felkutatásaMegdöbbentő egyéni sorstragédiákra és a kommunista rezsim által alkalmazott brutális módszerekre egyaránt fény derül a kommunizmus bűntetteit kutató romániai intézet munkatársainak jóvoltából. Az intézmény szakértőinek tevékenysége során közel száz, a diktatúra idején tárgyalás nélkül agyonlőtt antikommunista ellenállók földi maradványait sikerült feltárni az elmúlt évtizedben. Bár a bűncselekmények megrendelőit és végrehajtóit már nem lehet felelősségre vonni, az áldozatok és azok hozzátartozói számára a kutatómunka felér egy erkölcsi jóvátétellel. Az igazság helyreállítása és az erkölcsi jóvátétel jegyében folyik immár több mint tíz éve a kommunista rezsim berendezkedése idején meggyilkolt ellenállók, politikai foglyok hamvainak felkutatása Romániában. A kommunizmus bűneit vizsgáló és a román száműzöttek emlékét ápoló intézet (IICCMER) kutatói még a gyilkosok kilétét is felderítik, több évtized távlatából azonban őket már nem lehet felelősségre vonni. A bukaresti kormány által működtetett intézet munkatársai ezekben a napokban a Fehér megyei Bisztrán kutatnak a kommunista titkosrendőrség által 67 évvel ezelőtt kivégzett Ioan Andreșel földi maradványai után. A kuláknak nyilvánított férfi amiatt került a Szekuritáté és a milícia látószögébe, hogy együttműködött az Erdélyi-érchegységben tevékenykedő Nemzeti Védelmi Front elnevezésű ellenálló csoporttal. A negyvenes évek végén a hegyekben bujkáló román partizánok abban reménykedtek, hogy fegyveres konfliktus robban ki a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, ezáltal a kommunizmusnak befellegzik. A szervezet tagjai engedetlenségre buzdították a lakosságot, felszólítva őket, hogy ne lépjenek be a kommunista termelőszövetkezetekbe. A román titkosszolgálatnak és a rendőrségnek 1949-ben sikerült felszámolnia a csoportosulás Bisztra környékén létesített táborát, a partizánok többségét megölték vagy börtönbe vetették, néhányan azonban még évekig bujkáltak a hegyekben. A kommunista hatalom nem elégedett meg a fegyveres ellenállók likvidálásával, hanem a velük rokonszenvezők megbüntetésével is példát akart statuálni a lakosságnak. A szökevény partizánok rejtegetésének, valamint a lakosság lázításának vádjával 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté alakulatai agyonlőtték Traian Pomot, Iosif Trifát és Ioan Andreșelt. Holttestükre az „aki azt cselekszi, amit én, járjon úgy, mint én” feliratot aggatták, közszemlére tették, majd a rokonaikkal jelöletlen sírba ásatták. Bár a hozzátartozók nem kapták meg az áldozatok halotti bizonyítványát, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet régészekből és történészekből álló csapata hosszas kutatás és egykori szemtanúk leszármazottainak leírása alapján tavaly feltárta Pom földi maradványait, így az áldozat még élő lánya és unokái megadhatták neki a végtisztességet. Idén Andreșel sírját sikerült beazonosítani Bisztra környékén, ahol az IICCMER kutatói a kolozsvári, gyulafehérvári és nagyenyedi történelmi múzeum régészeinek segítségével, a katonai ügyészség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével hétfőn nekiláttak a partizánhamvak kiásásának. A Gheorghe Petrov, az IICCMER munkatársa vezette szakértői csoport többéves kutatómunka után bukkant rá a jeltelen sírokra. „Ennek a sírnak 2008 óta próbálunk a nyomára bukkanni, és alaposan megnehezítette a dolgunkat, hogy írásos feljegyzés híján csakis az egykori szemtanúk, valamint a hozzátartozók beszámolóira hagyatkozhattunk. Mivel többen teljesen eltérő helyszíneket jelöltek meg nekünk, sok idő eltelt, amíg szinte százszázalékos bizonyossággal belevághattuk a földbe az ásót” – tárta fel a kolozsvári régész lapunknak a jeltelen partizánsírok felkutatásának nehézségeit. Ami teljesen érthető, ha tudjuk, hogy a kommunizmus idején még a rokonok sem mertek beszélni a rezsim által elkövetett borzalmakról. Még szerencse, hogy a több évtizedes terror idején – amikor a hozzátartozók még csak fel sem kereshették szeretteik sírját – a kivégzettek maradványainak feltárása iránt tompult érdeklődés soha nem szűnt meg végleg. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 26.Érdekalapú érdekérvényesítésKeményen a sarkára állt a magyar kormány, amikor egyértelművé tette a bukaresti hatóságok számára, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése miatt nem támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). A kétoldalú kapcsolatok újkori fejezetében szokatlan lépés a dolgok jelenlegi állása szerint eredményesnek bizonyult, bár azért nem árt majd nyugtával dicsérni a napot, és kivárni, hogy Liviu Dragnea PSD-elnök valóban betartja-e ígéretét, és a román kormány megnyugtató megoldást talál-e a jogilag megszűnt tanintézet újraindítására. Mindazonáltal a vásárhelyi iskolakálvária – természetesen a diákok, a szülők és a magyar közösség meghurcolásán túlmenően – nemcsak attól marad emlékezetes, hogy esetleg a román szociáldemokrata pártelnök és Orbán Viktor kormányfő szóbeli megállapodásának köszönhetően érhet véget. A gimnázium ügyében Magyarország által tanúsított erélyes fellépés tulajdonképpen az első megnyilvánulása annak a paradigmaváltásnak, amelynek alapján a budapesti diplomácia megoldást igyekezett keresni a határon túl élő magyarok problémájára. Ez a konfliktuskezelési módszer pedig nem más, mint az érdekalapú politizálás, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég úgy fogalmazott meg, hogy olyan külpolitikát folytat, ami kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ez a szemléletváltás elsősorban annak fényében számít újdonságnak, hogy például Martonyi János külügyminisztersége idején a magyar diplomácia még az értékcentrikus politizálást tartotta a követendő csapásiránynak. Azt az értékelvű érdekérvényesítést, amely számára az emberi, közösségi és kisebbségi jogok számítottak mércének, és a nemzetközi egyezmények, szabványok alapján szorgalmazott többletjogokat a külhoni magyarok számára. Most, az érdekalapú politizálás első sikereit megtapasztalva felmerül a kérdés, hogy lesz-e elég eszköz, ha kell, „zsaroló potenciál” a magyar állam kezében kikövetelni a magyar érdekek érvényesítését a szomszédaitól vagy akár más országoktól. Tudjuk ugyanis, hogy az effajta politizálás mindenekelőtt a nagyhatalmak, az erős országok kenyere. Erre ma még nem tudjuk a választ, az viszont biztos, hogy Románia számára az OECD-tagsághoz hasonlóan ugyanolyan fontos a schengeni csatlakozás is, amelybe az azt ma még teljes mellszélességgel támogató Magyarországnak is van beleszólása. Már csak azt kell leszögezni, mit érdemes kérni érte cserébe. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 5.Orbán Viktor: felívelő pályára álltak a magyarokA következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lapcsaládunknak adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára. Orbán Viktor szerint létrejöhet egy elsősorban a gazdaságra összpontosító együttműködés a jelenlegi román kormánnyal, a jövő évi országgyűlési választások közeledtével pedig arra kéri a külhoni magyar állampolgárokat, hogy a megmérettetésen való részvétellel legyenek a mainál szebb közös magyar jövő részesei. – A magyarországi politikai erőviszonyok és a felmérések ismeretében akár úgy is tűnhet, hogy lefutottnak tekinthető a jövő évi országgyűlési választások kimenetele, a győztes kiléte ismert, folytatható a jelenlegi irányvonal. Feltételezem azonban, hogy ettől még nem dől hátra a Fidesz–KDNP-szövetség. Milyen mérleget von kormánya elmúlt négy-, illetve nyolcéves munkája alapján? – Egy választás sohasem lefutott. Ha valaki ezt gondolná, nemcsak politikai hibát követne el, de tiszteletlen is lenne a választópolgárokkal szemben. A választást nem felmérések, esélylatolgatások döntik el, hanem hús-vér magyar emberek. Hogy ők mit fognak dönteni, azt rajtuk kívül senki nem tudhatja. Kellő tisztelettel és türelemmel meg kell várni, hogy eljöjjön a választás napja, és a választók elmondják, mit gondolnak. Akármit fognak is mondani, nekünk ezt tudomásul kell vennünk, és aszerint kell folytatnunk a munkánkat és a politikai életünket. Egy magyar kormányzó pártnak egyetlen becsületbeli kötelessége van, hogy a szolgálat utolsó napjáig minden ügyet a magyarok érdeke szempontjából vizsgáljon és döntsön el. A négyéves időszak a választások éjszakáján ér véget, lezárultával mindenkinek megszűnik a mandátuma, és új korszak kezdődik. Én a magyar miniszterekkel négy évre szerződtem. Ez hamarosan lejár, mindenki leteszi a lantot, elszámol a munkájával, aztán a választások eredményének ismeretében eldöntjük, miként kezdjük a következő négy évet. Az igaz, hogy esélyek is léteznek, és az álszentség is tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát őszintén meg kell mondani: a Fidesz–KDNP-szövetségnek jó esélye van arra, hogy kiérdemelje a választók bizalmát. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt három és fél évben meg az azt megelőző négy évben is, meghirdettünk egy világos programot, és úgy érzem, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Megígértük, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk fölépíteni, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az dolgozhasson – ezt a célt elértük. A magyar társadalom jövőjét a családokra akartuk építeni, ezért támogattuk azokat az embereket, akik vállalják, hogy gyermeket szülnek, illetve nevelnek, és az adórendszerünk, egész gazdasági-politikai gondolkodásunk középpontjába a családot helyeztük. Szerintem a családok pontosan érzik, hogy gyermeket nevelni, családként élni ma kisebb terhet jelent, mint négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt. A harmadik dolog, amit vállaltunk, a nemzetegyesítés volt: megvan a magunk történelme, amit vállalni kell, az elől nem akarunk sem elbújni, sem félreugrani. Egy több részre szabdalt nemzeti közösség vagyunk, melynek tagjait összeköti a közös történelem, nyelv és kultúra. Nem hiszek abban, hogy lehet úgy sikeres az anyaország, ha sikertelen bármelyik nemzeti közösségünk a mai államhatárokon kívül és nem hiszem, hogy bármely határon túli közösségünk felhőtlenül boldog lehetne, akármilyen jól menne is a sorsa, ha közben szenvedne az anyaország. Lehet fáziskésés az anyaország, illetve az elszakított nemzetrészek fejlődése között, mert kell valamennyi idő ahhoz, hogy az otthoni sikerekből jusson elég forrás, energia a határon túlra, de a lényeg, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ma már a határon túli közösségek is érzik, hogy az anyaországnak jobban megy, mint korábban: stabilabb, erősebben áll a lábán, és tud segíteni. A negyedik vállalásunk pedig az volt, hogy nemzeti elvű, nemzeti célokat szolgáló külpolitikát folytatunk. Elsősorban azért vagyunk tagja az EU-nak és a NATO-nak, hogy ott a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk, márpedig belül könnyebb, mintha kívül lennénk. Mindezeken túl végig sikerült kapcsolatban maradnunk az emberekkel, ami a mostani nyugati demokráciában kulcskérdés, hiszen sok helyen a kormányzó csoportok elszakadtak a választópolgároktól. Mi viszont elindítottuk a nemzeti konzultációt, és a fontos kérdések megvitatásába, eldöntésébe rendszeresen bevonjuk az embereket, így sikerült fenntartani a kormány és a polgárok kapcsolatát. Ezek az eredmények és sikerek együtt adják az alapját annak, hogy jó reményekkel forduljunk rá a választási kampányra. De aki nem feszül meg érte, nem dolgozik éjt nappallá téve a bizalom megtartásán, az akármilyen jól áll is, a végén meglepetés érheti. – Ezeknek az eredményeknek a megőrzését tekinti a 2018-as anyaországi megmérettetés legnagyobb tétjének? – A választások tétje nem egyszerűen a megkezdett irány folytatása. Nagyobb feladat is tornyosul előttünk. Az elért eredményeket nem pusztán egy kormányváltás veszélyezteti, hanem az, hogy egész Európa olyan gonddal küszködik, amelyet nem tud megoldani, ez pedig a népvándorlás problémája. Úgy látom, Európa legtöbb országa nem akarja, nem tudja megvédeni magát ezzel szemben. Ha Magyarország nem tudja magát megvédeni a migrációs kihívással szemben, akkor az elmúlt nyolc évben kínnal-keservvel elért eredmény elpárolog. Teljesen új, kevert népességű Magyarország jönne létre, amelynek meggyengülne munkaképessége, munkaereje, hadra foghatósága, kulturális ereje. Én nem szeretnék ilyen országban élni, nem szeretném, hogy a gyerekeim ilyen országban nőjenek fel, és az unokáimnak sem kívánom ezt, ezért mi megmondjuk egyenesen, hogy magyar Magyarországot akarunk, ez pedig a népvándorlás megállítását feltételezi. Vannak olyan országok, amelyek bevándorlóországokká lettek, de én nem szeretném, ha Magyarország ilyenné válna. Aki egyetért velem, és szintén magyar, keresztény jövőt képzel el a gyereke számára, és nem akar kevert népességű, rossz közbiztonságú, terrorveszéllyel fenyegetett országban élni, azt arra kérem, újítsa meg velünk a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt kötött szövetséget. – A jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választás lesz a második, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is szavazhatnak. – Ha igaz, hogy közös jövőt építettünk az elmúlt években, ha igaz, hogy ezzel a munkával sikerült egy biztató jövő előtt megnyitnunk az utat, akkor nem szabad restnek lenni, hanem végig kell menni ezen az úton. Ez azt jelenti, hogy eljön a pillanat a következő évben, amikor meg kell erősíteni mindazt, amit eddig tettünk. A határon túli, az erdélyi magyaroknak is érdemes ismét részt venniük egy nagy, közös Kárpát-medencei magyar döntésben. Ahhoz, hogy részt vehessenek a választáson, regisztrálniuk kell, amit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert abból kapkodás lesz, és elvesztegetett szavazatokat eredményez. Arra biztatok minden magyart, hogy regisztráljon, a mostani regisztráció nem más, mint beiratkozás egy a mainál szebb, közös magyar jövőbe. – Több mint másfél évtized telt el az első Fidesz-kormány idején meghirdetett nemzetpolitika egyik jelentős vívmánya, a kedvezménytörvény elfogadása óta, mára pedig a honosítás révén közel egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és beindult az elszakadt nemzetrészek gazdasági megerősítése. Mi a nemzetpolitika fő feladata a jövőben? – Ha nemzetpolitikáról van szó, akkor középre és lefelé célzok. Fiatalkorom óta azt tapasztalom, hogy – még a legnehezebb időkben is – a magasan képzett, gimnáziumokból kikerülő, biztos családi háttérrel rendelkező, értelmiségi rétegek megtalálják a maguk útját magyarként a Kárpát-medencében. Nem könnyen, de valahogy meg tudnak maradni a magyarságukban, hiszen műveltek, képzettek, jó iskolákhoz férnek hozzá. Nem szabad róluk megfeledkezni, hiszen ők adják azt a minőséget, ami a magyar szellemet olyanná teszi, amire mindannyian büszkék lehetünk, tehát fontos, hogy legyen szellemi elitünk. Az alsóbb és középszintű csoportokkal viszont kiemelten kell foglalkozni, hiszen ők nehezebben maradnak meg a magyarságban, leginkább őket érinti az asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság. Olyan nemzetpolitikát kell folytatnunk, amely megfelel annak, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő érzés legyen, hanem kifizetődő is; de ne csak a legképzettebbeknek, hanem minden magyarnak megérje magyarnak lenni. Ezt a célt szolgálják a vállalkozásfejlesztési programok. Az anyaország most már képes arra, hogy minden, határon túli területen az otthonihoz hasonló célokat szolgáló gazdaságfejlesztési programot hirdessen, amely segítségével mindenki léphet egyet előre. Ezek a Délvidéken és Kárpátalján célba érnek, Erdélyben most kezdjük beindítani, a Felvidék esetében pedig megállapodtunk a szlovákokkal arról, hogy miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy ők is támogatni tudják. A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a magyarok azt fogják tapasztalni: csak azért, mert magyarok, szélesebb fejlődési, foglalkoztatási, jövedelmi, iskolázási lehetőségekkel rendelkeznek, mint korábban. Tehát meg fogja érni a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is, hogy megmaradjon a magyarságában. A magyarság törzsét kell most erősíteni és a gyökerét öntözni, a lombkorona rendben van. – Az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megszűnése vagy az ukrán oktatási törvény is bebizonyította, hogy a külhoni magyarok által szerzett jogok visszavehetők. Milyen lehetőségei vannak az anyaországnak arra, hogy bővítse a határon túli közösségek jogainak védelmében, kiszélesítésében bevethető politikai-diplomáciai eszközök tárházát? – Országonként más és más a helyzet. Először is fontos, hogy az anyaország folyamatosan kinyilvánítsa és megerősítse a jó szándékát. Mi nem akarunk ártani senkinek, csak azt akarjuk, hogy mindenki, akiről a Jóisten úgy döntött, hogy magyarnak születik, az megmaradhasson és boldogulhasson a magyarságában. Ehhez nyújtunk támogatást. Ez nem a románok, a szerbek vagy az ukránok ellen, hanem a magyarokról szól. Ha a magyaroknak jól megy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, azzal az ottani területek erősebbé válnak. Egy jó szándékú, a helyben élő magyar közösségeket erősítő politika a szomszédos államoknak is érdeke. Ez elvi kiindulópont, ahonnan valamennyiükkel próbálok fair, méltányos, tisztességes és őszinte kapcsolatot kiépíteni. Szlovákia esetében ez sikeres. Nem mondom, hogy nincsenek viták, mert viták minden állami viszonyrendszerben vannak, de a pozsonyi politikai vezetés megértette, hogy a szlovákok és magyarok közös érdekeinek szolgálata a feladat. Tudunk is együttműködni, napokon belül letesszük az új komáromi Duna-híd alapkövét. A szerbekkel történelmi kiegyezést hajtottunk végre; a francia–német megbékéléshez hasonló léptékű és érzelmi súlyú folyamatot indított el Áder János és Aleksandar Vucic elnök úr. Hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban van, ennek a törekvésnek a legerősebb támogatója Magyarország. Példaértékű a szerbek által a délvidéki magyaroknak biztosított autonómia, és persze az ottani magyarok szervezettsége is kiváló. Nehezebb a helyzet Romániában, itt a bizalmatlanság vastagabb ködként ereszkedik a két ország kapcsolataira. Ez történelmileg érthető, emiatt kár siránkozni, a történelmünk olyan-amilyen, az a kérdés, hogy mit tudunk belőle közösen kihozni. Amikor jó szándékú román vezetés van, amely megadja Magyarországnak a tiszteletet, akkor ki tudunk hozni ebből valamit, amikor meg rosszindulatú, akkor a kapcsolatok mindig felhígulnak. Mi, magyarok annyi tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal. Az elmúlt időszakban néhány román politikai vezetőtől én személyesen is nagyon sokat nyeltem, velem együtt pedig az anyaország is, de sosem támadtunk vissza. Ennek már középtávon meglesz az eredménye. Most egy bizalomépítési korszakban vagyunk, felvettem a kapcsolatot a román kormánypárt elnökével. Úgy érzem, össze tudunk illeszteni egy olyan együttműködési csomagot, amely elsősorban a gazdaságra összpontosít, és amely Romániának, a romániai magyaroknak és az anyaországnak egyaránt érdeke lehet. Hosszú út van még előttünk, de bizakodom. – A Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgetésük során a PSD elnöke ígéretet tett a vásárhelyi katolikus iskola helyzetének megoldására. Mindez alapot teremthet a párbeszéd kialakulására az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar–román viszonyban? – Amikor Romániában eldőltek a választási eredmények, mi kapcsolatfelvételt célzó lépéseket tettünk, amelyekkel új fejezetet akartunk nyitni. Ez a folyamat lassan haladt, most viszont a marosvásárhelyi iskola ügye felgyorsította. Minden rosszban van valami jó, esetünkben az, hogy a kapcsolatfelvétel felgyorsult. Meggyőződésem, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll, nagy dolgok fognak itt történni. Most már nem jogfosztás elleni védekezés, hanem jogerősítés lesz, nem szegénység, hanem nyugodt, kiszámítható ütemű és érzékelhető gyarapodás. A magyar családok erősebbekké válnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt voltak, nem nemzeti széthúzás lesz, hanem sokkal inkább összedolgozás. Ezentúl nem annak fogunk örülni, ha valaki más ad nekünk munkát, hanem magyarok fognak munkát adni magyaroknak versenyképes európai üzemekben. Ezt nem könnyű elhinni, nem ehhez voltunk szokva az elmúlt hetven évben. De állítom, most mégis ilyen korszak jön, ennek az alapjait megvetette a magyar alkotmány és az emberek támogatását élvező nemzeti kormány. Szerintem az a tény, hogy a magyarok felívelő pályán vannak, és szép jövő előtt állnak, a velünk való együttműködést is kívánatossá teszi. A román, a szlovák, a szerb és az ukrán nemzetnek is az az érdeke, hogy egy komoly sikerre készülődő országgal, mint Magyarország, jó viszonyt ápoljon. Mi nyitottak vagyunk, és szeretnénk, ha ebben a sikerben osztoznának a románok is. Egészen más hangulatú és más minőségű tíz-tizenöt évet látok Magyarország, illetve a Kárpát-medence előtt, mint amiben eddig éltünk. – Miként győzhető meg Ukrajna Ön szerint a kisebbségeket sújtó jogszabály visszavonásáról? – Nehéz a helyzet Ukrajnában, amit természetesen megértünk, hiszen mégiscsak olyan országról van szó, amely komoly katonai kihívásokkal néz szembe a keleti határain. Türelemmel és megértéssel vagyunk az ukránok iránt, de a szószegést nem tudjuk elfogadni. Mindig kiálltunk Ukrajna területi épsége mellett, és mi voltunk a leghangosabb, legerősebb képviselője annak, hogy az ország közelebb kerüljön az EU-hoz, kapják meg a vízummentességet. Viszont azt mindig kértük, hogy ne tűzzék napirendre a hírekből egyébként ismert, a politikai térben keringő kisebbség-, így magyarellenes javaslatokat. Elhittük nekik, hogy ez nem fog megtörténni, mégis, ahogy sikerült elérnünk az ukránoknak adandó kereskedelmi kedvezményeket és vízummentességet, már másnap el is fogadtak egy ilyen törvényt. Ezt nem tudjuk másnak tekinteni, mint övön aluli ütésnek, ezen a magyar politika nem tud túllépni. Ráadásul az ukrán parlament asztalán szerepel még két másik, hasonló szellemű törvénytervezet is. Ha Európa most szó nélkül lenyeli, hogy az oktatási törvénnyel jogvisszavétel történik, akkor a többi jogszabály kapcsán sem számíthatunk semmi jóra. Most kell megmutatnia Magyarországnak és Európának, hogy Ukrajna döntés előtt áll: akar-e európai ország lenni. Ha igen, akkor meg kell érteniük, hogy a kisebbségek által megszerzett jogokból visszavenni nem lehet. – Miközben néhány éve a Fideszt még olyan bírálatok érték az RMDSZ részéről, hogy politikai ellenfelei támogatásával a szövetség gyengítésére törekszik, ma egyre jobb a két alakulat viszonya. Mi a magyarázata ennek a kibékülésnek? – Voltak nehézségeink az RMDSZ-szel, ezek inkább az előző vezetéshez kötődtek, nem a mostanihoz. A mi politikai közösségünk, a polgári-nemzeti tábor nem tudta megemészteni, hogy a 2002-es választások idején az RMDSZ akkori elnöke azt sem várta meg, hogy a választások második fordulójában megvívhassuk a küzdelmet, már hátat fordított nekünk. Most már új vezetése van az RMDSZ-nek. Mindig az volt az álláspontom, a magyarországi magyaroknak az a dolguk, hogy tudomásul vegyék az itt élő emberek döntését. Márpedig az itt élő emberek rendszeresen hetven-nyolcvan százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki. – Miként vélekedik a külhoni, ezen belül az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyeiről? – Az autonómia olyan cél, amelyről sok vita van, de a magyaroknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs arra, hogy föladják. Érdemes tisztázó vitákat folytatni. Szerbiában például kiderült: attól, hogy a magyarok példaértékű autonómiában részesültek, Szerbia nem gyengébb lett, hanem erősebb. Hosszú, intellektuális és politikai szervezőmunkát kell végeznünk, és majd célt fogunk érni. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 11.Szijjártó Péter a Krónikának: előtérben a patrióta külpolitika, nem szabad szívbajosnak lenniMagyarország és Románia egyaránt belátta: a képességeiket, a két országot összekötő szálakat nem egymás kárára, hanem egymás javára kell használnia – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint pragmatikus együttműködésre van szükség a két ország között. A tárcavezető közölte, a román hatóságok jóindulatúnak mutatkoznak az erdélyi gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatban, és ígéretet tettek az új csíkszeredai magyar főkonzul működési engedélyének jóváhagyására. – A magyar diplomácia az ön mandátuma idején erőteljesen az érdekalapú külpolitikára fekteti a hangsúlyt, ami az ukrán oktatási törvény, illetve a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében kinyilvánított határozott álláspontban is megmutatkozott. Meddig hajlandó elmenni Budapest, amikor a magyar érdekek érvényesítéséről van szó? – A világban zajló gyors és nagy horderejű változások miatt a külpolitika már nem az a kényelmes műfaj, mint volt néhány évvel ezelőtt, amikor a hosszú lefolyású stratégiagyártásról szólt, és a szóbeli jegyzék két hét alatt ért egyik helyről a másikra. A modern kommunikációnak köszönhetően, valamint a világ összeszűkülése és az egyre több konfliktus miatt a külpolitika mára éppen olyan gyors műfajjá – sok esetben harccá – vált, mint a belpolitika. A magyar külpolitikának az a hitvallása, hogy a leghatározottabban képviselnie kell a magyar érdekeket az ország határain kívül történő események alapján, így a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad megriadni. Ezért kérettem haza konzultációra a nagykövetünket Hollandiából, amikor a nyugat-európai ország budapesti diplomatája egyenlőségjelet tett a terroristák és a magyar kormány motivációi közé. Ez az oka, hogy világossá tettem: amíg Horvátországban a magyar gazdasági érdekeket sértő, a nemzetközi szabályokat be nem tartó események történnek, addig nem támogatjuk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozásukat. Hasonló okokból elleneztük volna Románia OECD-tagságát is, ha a marosvásárhelyi iskola ügyében nem születik meg a hosszú távú megoldás ígérete, és ezért tettük egyértelművé azt is, hogy a gyalázatos ukrán oktatási törvény miatt valamennyi létező ukrán érdekeltséget azonnal blokkolunk a nemzetközi szervezetekben. Nem szabad szívbajosnak lenni, és véget kellett vetni annak a túlhaladott külpolitikának, amely csak a meghunyászkodást ismerte, és megijedt a konfliktusoktól. A mostani patrióta külpolitika a végletekig hajlandó elmenni az ország, valamint a határainkon kívül élő magyar közösségek megerősítése érdekében. – A többnyire feszültnek mondható utóbbi évekhez képest az elmúlt néhány hét során az enyhülés jelei mutatkoznak a magyar–román kapcsolatokban, egy indulatos nyilatkozatháborút követően még a vásárhelyi iskola ügyében is megoldás körvonalazódik. Minek tudható be ez a közeledés? Mennyiben jelenti a mostani elmozdulás az együttműködés beindulását? – Az elmúlt hetek eseményei világosan megmutatták Magyarország és Románia egymásrautaltságát. Millió szál köt össze bennünket a nemzeti közösségeink, a romániai magyarok és a Magyarországon élő románok révén. Mit nevezünk gazdasági egymásrautaltságnak, ha nem azt, hogy a két országnak egy év alatt hétmilliárd eurót meghaladó, dinamikusan növekvő kereskedelmi forgalma van. Olyan térségben élünk, amelyet a nálunk jóval erősebb országok néha pofozógépnek néznek, nem érzékenyek a mi érdekeinkre. A régió országainak észre kell venniük, hogy együttműködés és szoros kapcsolatrendszer nélkül nem tudunk érdeket érvényesíteni nemzetközi téren. Jó példa erre, hogy amióta a Visegrádi Együttműködés minden eddiginél hatékonyabban működik, sokkal erőteljesebb az érdekérvényesítésünk. Egy külső esemény, az ukrán oktatási törvény elfogadása egyaránt érzékenyen érintette Magyarországot és Romániát, és mivel Ukrajnában több mint félmillió román és magyar él, nyilvánvaló, hogy közösen kell fellépnünk. A teljesen értelmetlen, kívülről sokszor nehezen érthető konfliktusok generálása helyett a két ország képes közös sikertörténeteket építeni. Nem akarok nagy szavakat használni, de mindenképpen új dimenziót nyitott Liviu Dragnea román szociáldemokrata pártelnök és Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök két telefonbeszélgetése, majd az azt követő román nyilatkozatok, amelyek világossá tették: a bukaresti kormánynak az a szándéka, hogy megoldja a magyarság számára rendkívül fontos vásárhelyi iskolaügyet. Egyértelmű, hogy sokat tudunk ártani egymásnak, mármost ha ennyit tudunk ártani, akkor legalább ennyit tudunk használni. Mindkét oldalon leesett a tantusz, hogy a lehetőségeinket, képességeinket, a közelségünket, a bennünket összekötő szálakat nem egymás kárára, hanem egymás javára kell használnunk. Ha ez a racionális belátás végre mindkét b betűs fővárosban a kormányzati politika legmagasabb szintjére tud emelkedni, akkor az egymásrautaltságban sok mindent el tudunk érni közösen, a két ország és a két kisebbség pedig nagyon sokat profitálhat ebből. – Ezek szerint van esély arra, hogy valamikor megnyílhatnak a Magyarország által régóta igényelt marosvásárhelyi és nagyváradi konzuli irodák? Ugyanakkor a román hatóságok nem ellenzik a magyar állam által Erdélyben beindítandó gazdaságfejlesztési programot? – Vannak előrelépések. Miután az erdélyi gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatban világossá tettük, hogy pontosan azt akarjuk megvalósítani, mint az erdélyi szászokat támogató német állam, a román hatóságok nyitottnak és jóindulatúnak mutatkoznak. Így október 20-ig ki tudjuk írni a kisvállalkozásoknak, a mezőgazdasági termelőknek szánt pályázatainkat egymilliárd forint értékben. Megegyezés született az autópálya-összeköttetésről, valamint a gázvezetékek 2019-re történő kétirányúsításáról, és nagyon remélem, hogy a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusainkon szolgálatot teljesítő diplomaták igazolványainak a kiállítása ügyében is átléptük a holtpontot. Ígéretet kaptunk arra, hogy az új csíkszeredai főkonzul is minél előbb megkapja a működési engedélyét. Gyakorlatilag mindenben megállapodtunk a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásáról, egy-két utolsó bürokratikus diplomáciai feladat maradt hátra. Bízom abban, a románok meg fogják érteni, hogy nem rossz szándékkal akarunk magyar jelenlétet megteremteni. Mindig elmondom nekik: ha új képviseletet, még egy kulturális intézetet akarnak létrehozni, növelni kívánják a diplomatáik számát Magyarországon, semmi probléma, mi örülünk az ő jelenlétüknek. Reméljük, ez a megközelítés előbb-utóbb itt is teret és polgárjogot nyer. Nem akarok elhamarkodottan kijelenteni semmit, de az érzésem az, hosszú idő után román oldalról most mutatkozik a legnagyobb nyitottság arra, hogy a kapcsolatrendszerünket európai mértékkel is intelligenssé tudjuk alakítani. – Feltételezem, a kétoldalú viszony enyhülésével magyarázható az is, hogy Magyarország szívesen látná a visegrádi országok körében Romániát. – Idén már négy kétoldalú találkozónk volt Teodor Meleşcanuval, emellett többször váltunk szót különböző események margóján. Sokkal jobb, hogy ennyit beszélünk egymással, az nem volt helyes, hogy eddig nem tettük. A visegrádi országok az európai növekedés motorját adják, a növekedési ütemünk jóval magasabb az európai átlagnál, aminél a román gazdaság gyarapodásának üteme is jóval erősebb. Tehát ha összefogunk, nagyon komoly gazdasági profitra tehetünk szert. A V4 bővítése nincsen napirenden, ugyanakkor egy szoros együttműködés Romániával mindenki számára előnyöket jelenthet. Jó néhány regionális biztonsági kérdést egyformán látunk, pontosan tudjuk például, hogy a Nyugat-Balkán milyen kihatással van erre a térségre: ha ott rend és nyugalom van, akkor pozitív, ha viszont nincs, annak végzetes hatása is lehet. Ezért hívtam meg az EU bővítését hagyományosan és erőteljesen támogató visegrádi, illetve nyugat-balkáni országok ezen a héten Budapesten rendezendő találkozójára a román és a szlovén külügyminisztert is, akikről tudom, hogy támogatják ezt az ügyet. Az a lényeg, hogy minél erősebb legyen a hangunk. A románokkal pragmatikus alapon ezután is együtt fogunk működni, ha olyan külügyi kérdésekről van szó, ami nekünk húsba vágó, legyen szó az ukrán oktatási törvényről vagy az Európai Unió nyugat-balkáni bővítéséről. Különben Ukrajna esetében azért kell határozottan kiállni, mert nemcsak egy már meglévő bajt kell rendezni, hanem meg kell előzni néhány újabbat is, ugyanis az állampolgársági és a nyelvtörvény tervezett módosítása a létében fenyegetné a kárpátaljai magyar nyilvánosságot és a közösséget. Mivel ugyanez érvényes a Cernăuți megyében és környékén élő román kisebbségre is, Bukarest átérzi ezt a problémát, ezért pragmatikusan együtt kell működnünk. – Román politikusok és véleményformálók előszeretettel igyekeznek összefüggést teremteni a jó magyar–orosz államközi kapcsolatok és a székelyföldi autonómiatörekvések, illetve ezek Budapest általi támogatása között. Mi a véleménye ezekről a spekulációkról? – Míg világ a világ, mindig lesznek olyan percepciók, olyan szellemek, amelyek ellen harcolni kell. Persze az ember nem tudja, ilyenkor komolyan kezdje-e fejtegetni, hogy ez nincs így, vagy egyszerűen intézze el azzal, hogy bolond lyukból bolond szél fúj. Egy kormánynak kutya kötelessége kiállni a határokon túl élő nemzeti közösségekért függetlenül attól, hogy van-e nagyhatalom a szomszédban. Mi nem azért állunk ki a magyarokért a Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban, Erdélyben, a Székelyföldön, mert van egy pragmatikusnak mondható kapcsolatunk az oroszokkal a kölcsönös tisztelet alapján, hanem mert ez a kötelességünk. Ha rossz lenne a kapcsolatunk Oroszországgal, ugyanígy kiállnánk a nemzeti közösségeinkért. A magyar külpolitika nem a washingtoni, brüsszeli, moszkvai érdekeket képviseli, a magyar külpolitika a magyar érdekeket képviseli. Tudom, nem volt ez mindig így, de amíg én tölthetem be a külügyminiszteri posztot, addig ez biztosan így marad. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 19.Illyés Gergely: visszafordíthatóak a kedvező változások a román–magyar kapcsolatokbanA Romániában élő magyarok életét pozitívan befolyásoló törvénymódosítás, döntés esélyeit illetően nagyon sokat árt az a folyamatos magyarellenes médiakampány, ami kevés kivételtől eltekintve az összes román sajtótermékből árad – jelentette ki a Krónikának Illyés Gergely politológus. – Az elmúlt hetek fejleményei alapján enyhülni látszanak a hosszú ideje kifejezetten feszült román–magyar kapcsolatok: a magyar miniszterelnök kétszer is egyeztetett telefonon a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével a marosvásárhelyi katolikus iskola sorsáról, a két ország külügyminisztere pedig a korábbi nyilatkozatháborút követően végre konkrét ügyekben (magyar gazdaságfejlesztési program Erdélyben, magyar diplomaták tevékenységének jóváhagyása, közös energetikai projektek) egyeztetett. Mivel magyarázható a kétoldalú viszony újjáéledése, mi váltott ki párbeszédkényszert Budapesten és Bukarestben? – A kétoldalú kapcsolatok az elmúlt években egyáltalán nem úgy alakultak, ahogyan két szomszédos, egymással stratégiai partnerségben levő EU- és NATO-tagállam esetében az elvárható lett volna. A viszony javítására történő kísérletek a legutóbbi időkig rendre meghiúsultak, a Victor Ponta és Dacian Cioloș miniszterelnöksége alatti külügyi vonalvezetés változatos okokból nem tartotta kívánatosnak szorosabbra fűzni a kapcsolatokat Magyarországgal. Ebben a tekintetben történt némi elmozdulás az elmúlt hónapokban, de a kapcsolatok még mindig törékenyek és képlékenyek. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a román külügyminisztérium a kormányváltások dacára államtitkári szinten nem sok személyi változást hozott, továbbá a korábbi külügyminiszter, Bogdan Aurescu jelenleg Klaus Johannis államfő tanácsadójaként az államelnöki hivatal tevékenységére van nagy befolyással. Szóval sajnos nem visszafordíthatatlanok a kedvező változások, leginkább a román kormánypártok vezetőségében érezhető a kapcsolatok javítására vonatkozó szándék, ám a központi sajtó és az ellenzék is rendre Budapest ostorozásával van elfoglalva, így nincs könnyű dolga annak a román politikusnak, aki látványos együttműködésre törekszik Magyarországgal. – Számítani lehet olyan látványos közeledésre a két ország között a következő időszakban, ami előrelépést hozhat a kisebbségi kérdésekben? – A fentiekben részletezett okok miatt nehéz megítélni, hogy mire lehet számítani román részről. Ugyanakkor a román Szociáldemokrata Párton belüli folyamatos hatalmi harc, továbbá a román belpolitikai élet meglehetősen feszült állapota is sok bizonytalansági tényezőt tartalmaz. A román közvélemény szempontjából látványos közeledésre nem számítok, az együttműködés különböző pontszerű formáit eddig is meglehetősen visszafogottan kommunikálta a román fél. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezeket a körülményeket szem előtt tartva nem létezhet együttműködés és nem javulhatnak folyamatosan a kapcsolatok, ami idővel konkrétumokban is testet ölthet. – A bukaresti képviselőház nemrég leszavazta a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatának a közigazgatásban történő bővítését célzó törvénymódosítási javaslatot. Ilyen körülmények között mennyiben jelent garanciát Liviu Dragnea PSD-elnök Orbán Viktor kormányfőnek tett ígérete, miszerint Románia OECD-tagságának támogatása fejében a bukaresti hatóságok hozzájárulnak a katolikus gimnázium újraalapításához? – Sok helytálló érvet fel lehet hozni amellett, hogy Liviu Dragnea ígérete nem sokat ér, ám a jelenlegi román belpolitikában még mindig ez az ígéret a legerősebb garancia. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 27.A Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómiát és a függetlenségetA Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómia- és a függetlenségi törekvéseket Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint az erdélyi, székelyföldi magyarok autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti véleményformáló azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne. Aki olvasott életében, az tudja, hogy a Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi autonómiáról van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le a Krónikának Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. A politikust annak apropóján kérdeztük a spanyol tartomány függetlenségi, illetve a Székelyföld autonómiatörekvésének összefüggéseiről, hogy számos román politikus és véleményformáló előszeretettel összemossa a kettőt. A bukaresti hírtelevíziók beszélgetőműsoraiban rendszeresen szerepeltetett Bogdan Chirieac külpolitikai elemző például a minap a Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely autonómiaigény között nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazásra kerül majd sor Romániában a Székelyföld autonómiájáról, de az is lehet, hogy a függetlenségéről. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” a Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki. Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot az Adevărul napilap honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az egyébként építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé. A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést az egyébként Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin. Idézve az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltakat, Kulcsár-Terza József szerint egyetlen vonatkozásban lehet párhuzamot vonni Katalónia és a Székelyföld között: hogy minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. A Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben parlamenti mandátumot szerzett alelnöke valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne. „A románok ürügyként állítják ezt a hazugságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel nem akarják megadni a Székelyföldnek ezt a jogot. Szeretik megmondani nekünk Bukarestből miként éljünk, mit cselekedjünk, és hogy milyen jó nekünk itthon. Holott hadd döntsünk mi magunk ezekben a kérdésekben!” – nyilatkozta lapunknak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki küldötteként is tevékenykedő politikus. A képviselő szerint a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. „Nekünk nem szabad visszalépnünk, mennünk kell a saját utunkon: ők függetlenséget, mi autonómiát kérünk” – szögezte le Kulcsár-Terza. A politikus hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, többek között az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte a Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent. „Román testvéreink a centenárium megünneplése kapcsán gyakran beszélnek a még nagyobb egyesülésről, Románia és a Moldovai Köztársaság uniójáról. Márpedig ha ez megtörténne, akkor a moldovai gagauzok által élvezett önrendelkezés révén precedens teremtődne az új ország területén egy területi autonómiára. Kérdem én: ha szabad a gagauzoknak, akkor nekünk, székelyeknek miért ne lenne az?” – tette fel a kérdést a parlamenti képviselő. Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, az MPP választmánya szeptember 9-ei ülésén született döntésnek megfelelően idén be fogják terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, erről azonban még ezután tárgyalnak a szövetség vezetőivel. A politikus nyomatékosította, a lépéssel nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést. Korodi Attila, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője úgy véli: a katalóniai válság éppen azért árt az erdélyi magyarságnak, mert a román politika és a nacionalista sajtó arra törekszik, hogy az autonómiát összekeverje az elszakadási törekvésekkel. A politikus a Heti Válasz magyarországi hetilapnak úgy nyilatkozott, Katalónia és a Székelyföld helyzete egyáltalán nem hasonlít, többek között ez az oka annak is, hogy a székelyföldi autonómiatervezet mintája nem a spanyolországi tartomány, hanem Dél-Tirol. Arra a kérdésre, hogy a Székelyföld nem lehetne-e független, Korodi leszögezte: ez a lehetőség fel se merül, „öngyilkosság lenne Románia kellős közepén”. Izsák Balázs SZNT-elnök ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott: a katalánok és a székelyek között a legszembeötlőbb különbség az, hogy a Székelyföld autonómiát akar, ami épp ellentéte a függetlenségnek. Őrtüzek a székely autonómiáért Őrtüzek gyújtásával hívja fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre október 29-én, vasárnap 18.30-kor az SZNT. Izsák Balázs elnök szerdai közleményében mindenkit arra ösztönöz, hogy „hittel, belső meggyőződéssel” vegyen részt ezeken a rendezvényeken. „Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk” – állapította meg Izsák. Az SZNT-elnök korábban a katalán népszavazás kapcsán közölte, a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye, és arra kérte a székelyeket, lobogjon minél több katalán zászló is az október végi őrtűzgyújtáson. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 30.Krónika, küldetésTizennyolc éves a Krónika. Bár jól nevelt ember nem szívesen ünnepelteti magát, a jelképes évfordulónak számító születésnap mindenképp megér egy misét. Rohanó világunkban megannyi téma – például a valamennyiünk pénztárcáját érintő adóügyi elképzelések vagy a formálódóban lévő katalán állam kilátásai – kívánkozna tollhegyre most ezeken a hasábokon, ám ebben a pillanatban nekünk is kijár a „hazabeszélés”. Különös tekintettel arra, hogy közéleti napilapunk 1999-es alapítása óta intézménnyé nőtte ki magát, amely szerény véleményünk szerint beírta magát az erdélyi magyar sajtó történelemkönyvébe. Persze annak idején nem erre vállalkoztak az egykori tulajdonosok és alapítók, akiknek ezúton is kijár a tisztelet a nem mindennapi médiavállalkozásért. Ami elsősorban már akkor sem pénzügyi (bár persze akadtak, akik így tekintettek rá), hanem szakmai vállalkozásnak számított, olyan hiánypótló zöldmezős médiabefektetésnek, amelyre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa az erdélyi magyar nyomtatott sajtóprérin. Lapunk az eltelt tizennyolc év során külalakjában, szerkesztőségi összetételében is sokat változott, alapvetésünk lényegi elemei azonban maradandóak. Ma is azt valljuk első számú feladatunknak, hogy a szakma írott és íratlan szabályait tiszteletben tartva tájékoztassuk az olvasót, összefoglalót nyújtsunk számára elsősorban az erdélyi magyar közösségben, továbbá a román társadalomban, az anyaországban, a nagyvilágban végbemenő folyamatokról. És persze azt is küldetésüknek tekintik a krónikások, hogy hozzájáruljanak célközönségük magyar identitásának megőrzéséhez. Ehhez ugyanúgy hozzájárultak az egykori kollégák, akik közül sajnos többen eltávoztak már az élők sorából, mások új szerkesztőségekben, esetleg más ágazatban folytatták. Tisztelet és köszönet jár mindannyiuknak. Természetesen a nyomtatott sajtót sújtó nehézségek a Krónikát sem kerülik el, egyre nehezebb nekünk is felvennünk a versenyt a világhálót megtöltő ingyenes, azonban legtöbbször ellenőrizetlen forrásból származó információkkal, sőt álhírekkel. Ilyen körülmények között nagyobb szükségünk van az olvasóra, mint valaha, csak vele együtt kerülhetjük el, hogy a többi papíralapú kiadvánnyal együtt a Krónikából is „luxustermék” váljék. Nem érjük be annyival, hogy túléltünk és létezünk, hogy szakmaiságunkat, hitelességünket közel két évtized alatt is sikerült megőriznünk. Meggyőződésünk, hogy az eltelt tizennyolc év csak a kezdet, és a krónikások küldetésére még sokáig szükség lesz. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 1.Katalónia ürügyén riogatnak a románok SzékelyfölddelMiközben erdélyi magyar politikusok szerint semmi összefüggés nincs a két mozgalom között, román politikusok és véleményformálók jól megfontoltan összemossák a katalánok függetlenségi, valamint a székelyek autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás, majd az azt követő válság kapcsán számos bukaresti elemző azzal riogat, hogy Székelyföld önrendelkezése a függetlenség „előszobája” lenne. Bogdan Chirieac külpolitikai elemző a bukaresti Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely autonómiaigény között – nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor magyar miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazást fognak rendezni Romániában Székelyföld autonómiájáról. De a szerző szerint az is megtörténhet, hogy a tömbmagyar régió függetlenségéről tartanak majd referendumot. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki. Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot a legnagyobb példányszámban megjelenő központi napilap, az Adevărul honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé. „A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést a nem mellesleg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin. Amúgy a román kormány képviselői – a magyar hatóságokhoz hasonlóan – csupán arra szorítkoznak a katalán helyzet kapcsán, hogy spanyol belügynek nevezik a történteket. Miközben elismerik, hogy Székelyföld számára nagy vonalakban azt az autonómiát akarják, amivel Katalónia jelenleg rendelkezik, romániai magyar politikusok szerint kizárólag egyetlen vonatkozásban, az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltak mentén lehet párhuzamot vonni a két régió között: hogy minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. – Aki olvasott életében, az tudja, hogy Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi autonómiáról van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le kérdésünkre Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke – aki a tavalyi választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján szerzett törvényhozói mandátumot – valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne. Szerinte a románok ürügyként állítják ezt a valótlanságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel nem akarják megadni Székelyföldnek ezt a jogot. A székelyföldi politikus úgy véli, a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. Kulcsár-Terza hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bekövetkezne a bukaresti és chisinaui revizionisták álma, Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése, akkor a moldovai gagauzok önrendelkezése révén precedens teremtődne Románia területén egy területi autonómiára. Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, alakulata még ebben az évben be fogja terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, amely nem mellesleg nem Katalóniát, hanem a dél-tiroli autonómiát veszi mintának. A politikus szerint a statútum előterjesztésével nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke nemrég úgy nyilatkozott: a katalánok és a székelyek között a legszembeötlőbb különbség az, hogy Székelyföld autonómiát akar, ami épp ellentéte a függetlenségnek. Hasonlóképpen vélekedett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, leszögezve: nincs semmilyen hasonlóság a két régió között, az erdélyi magyarok nem akarnak elszakadni Romániától. Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet; Erdély.ma 2017. november 11.Katalónia ürügyén riogatnak a románok SzékelyfölddelA román sajtó és nacionalista politikusok a katalóniai függetlenedési folyamat kapcsán párhuzamot vonnak a székelyföldi autonómiamozgalom és a katalán helyzet között. Arról nem beszélnek, ami nyilvánvaló, hogy hasonlóság létezik, éspedig Erdély és Katalónia között. A hasonlóság pedig onnan ered, hogy Erdélyt is, mint Katalóniát, egy szomszédos hatalom elfoglalta, a jelenlegi gazdasági helyzete is hasonló: a megtermelt javak többsége Erdélyben születik, ahogyan az Katalónia esetében történik. Egyelőre még az erdélyi transzilvanista mozgalom nem olyan erős, hogy a Romániát vezető árnyékhatalom érdemesnek tartaná az emlegetésre. Egymás után jelennek meg azok az írások, melyek riogatják a románokat, miszerint előbb-utóbb biza elveszik tőlük Erdélyt. Bogdan Chirieac külpolitikai elemző a bukaresti Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely önrendelkezési igény között – nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor magyar miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazást fognak rendezni Romániában Székelyföld autonómiájáról. De a szerző szerint az is megtörténhet, hogy a tömbmagyar régió függetlenségéről tartanak majd referendumot. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki. Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot a legnagyobb példányszámban megjelenő központi napilap, az Adevărul honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé. „A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést a nem mellesleg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin. Amúgy a román kormány képviselői – a magyar hatóságokhoz hasonlóan – csupán arra szorítkoznak a katalán helyzet kapcsán, hogy spanyol belügynek nevezik a történteket. Miközben elismerik, hogy Székelyföld számára nagy vonalakban azt az autonómiát akarják, amivel Katalónia jelenleg rendelkezik, romániai magyar politikusok szerint kizárólag egyetlen vonatkozásban, az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltak mentén lehet csak párhuzamot vonni a két régió között: miszerint minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. – Aki olvasott életében, az tudja, hogy Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi és kulturális önrendelkezésről van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le kérdésünkre Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Az erdélyi Magyar Polgári Párt alelnöke – aki a tavalyi választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján szerzett törvényhozói mandátumot – valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne. Szerinte a románok ürügyként állítják ezt a valótlanságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel szándékukban sem áll megadni Székelyföldnek ezt a jogot. A székelyföldi politikus úgy véli, a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. Kulcsár-Terza hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bekövetkeznék a bukaresti és chișinăui revizionisták álma, Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése, akkor a moldovai gagauzok önrendelkezése révén precedens teremtődne Románia területén egy területi autonómiára. Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, alakulata még ebben az évben be fogja terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, amely nem mellesleg nem Katalóniát, hanem a dél-tiroli autonómiát veszi mintának. A politikus szerint a statútum előterjesztésével nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést. Rostás Szabolcs / MNO; Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 16.Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsaMegfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését. Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől. „Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott. Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus. Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”. A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”. Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet. Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 20.„Közméltóságnak kötelező az ünnep” – Costin Georgescu volt SRI-igazgató a Románia Csillagáról, a katalán „tabutémáról”Egy „egyszerű” román állampolgárnak nem, egy közjogi méltóságnak azonban kötelező megünnepelni Románia nemzeti ünnepét – jelentette ki a Krónikának Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend általa vezetett becsületbírósága méltatlannak találta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a kitüntetésre. – Milyen indokok alapján kezdeményezték Klaus Johannis államfőnél, hogy vonja meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga kitüntetést? – Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert a becsületbíróság szavazása titkos volt, az indoklást pedig hamarosan közzétesszük. De a fő indok ugyanaz volt, mint amit panaszában az érdemrend egyik birtokosa is megállapított: Románia alkotmányának be nem tartása. Rendkívül súlyos dolog a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett személy esetében, ha nem tartja tiszteletben az alkotmányt. Sok más érv is szól a kitüntetés megvonása mellett, de nem áll módomban részleteket elárulni most. – Csakhogy az alkotmány szavatolja a szólás szabadságát is. – Az egy dolog, de ha nem tartod tiszteletben az alkotmányt, azt jelenti, nem tartod tiszteletben a szólás szabadságát sem, nem tartasz tiszteletben semmit. Az alkotmányt az ország valamennyi polgárának be kell tartania, az állami kitüntetetteknek pedig annál inkább. – Mégis miképpen sértett alkotmányt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni december elsejét? – Magával a kijelentéssel. De nem akarok erről hosszan nyilatkozni, nem állok én most törvényszék előtt, hogy megindokoljam a határozatot. Majd a testület valamennyi tagja személyesen megindokolja a döntését. – Ezek szerint Romániában mindenkinek kötelező megünnepelni a nemzeti ünnepet? – Ha valaki a román állam közméltósága, parlamenti mandátumot szerezve felesküdött a román alkotmányra, és tagja lett a kormánynak, elhiheti, hogy kötelező. Ellenkező esetben nincs mit keresnie az állami közméltóságok sorában. Én is voltam képviselő, felesküdtem Románia alkotmányára, senki sem teheti meg, hogy nem tartja tiszteletben az alaptörvényt. Ha mégis, nincs mit keresnie a törvényhozásban. De az RMDSZ elnöke nyilvánvalóvá tette: nem arról van szó, hogy nem tiszteli a nemzeti ünnepet, hanem hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején és a centenáriumon. – Testületünk első ülésén megbeszélést folytattunk Hunor úrral, nem akartunk eljutni ehhez a végkifejlethez. Abban reménykedtünk, hogy tisztázni fogja a dolgokat, de ez sajnos nem sikerült neki, sőt további akciói nem arról győztek meg bennünket, hogy egy kicsit is sajnálja a korábbi nyilatkozatait. Mondok két példát. Nemrég Tőkés Lászlóval együtt végigkísérte Magyarország miniszterelnökét úgynevezett nemhivatalos romániai látogatása során, és hallottuk, miket nyilatkozott Orbán úr. És ne feledjük Hunor úr régebbi nyilatkozatait Katalóniáról és a Románia közepén fekvő megyékről. Lehet valakinek véleménye, de vannak dolgok, amiket a román állam tisztségviselőjeként nem tehet meg. Hál’ istennek hosszú évekig éltem Erdélyben, Medgyesen, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron is, ott jártam elemi iskolába, később nagyon sok magyar munkatársam volt, sok magyar, tatár barátom van, szerb gyereket kereszteltem. Számomra nem létezik magyar vagy román ember, kizárólag román állampolgár, tehát fel se merül a nemzetiségi kérdés, arról van szó, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, és tisztelnünk kell ezt az országot, ahogy teszik például az amerikaiak. Együtt kell élnünk. Nem is azt mondom, hogy testvérekként, hanem barátokként. – Márpedig ha olyan sokat élt Erdélyben, talán észrevette, hogy nagyon sok olyan magyar nemzetiségű román állampolgár van, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Velük mi történjen? – Én tiszteletben tartom azokat a polgárokat, akik nem tartják ünnepnek, nincs velük semmi bajom. De attól a pillanattól, hogy valaki a román állam közjogi méltósága, és egy számos alkalommal kormányzati pozícióban lévő párt elnöke... Tudja meg, hogy egyike voltam azoknak, akik küzdöttek azért, hogy az RMDSZ 1996-ban tagja legyen a Demokratikus Konvenciónak (CDR) és a pártszövetség alkotta kormánynak. Sokat dolgoztam az RMDSZ-szel, és kiálltam amellett, hogy nemcsak a parlamentben kell ott lennie, hanem a kormányban is, hiszen ehhez az országhoz tartozik. Nos, amikor közeleg Trianon százéves évfordulója, és látjuk, mi minden történik a nagyvilágban, az RMDSZ elnökének nem kellett volna ilyesmit nyilatkoznia. Még ha nem értesz egyet, akkor is visszafogod magad. Nem jelensz meg nyilvánosan Orbánnal, és nem teszel utalást Katalóniára Románia vonatkozásában. Bizonyos dolgokat megértek, például a dolgok érzelmi töltetét, de szerintem ennek véget kellene már vetni, száz év elteltével ugyanis mindez már történelem, ilyen alapon visszamehetnénk Burebistáig, Attiláig, Ádámig és Éváig. Ha tetszik, ha nem, valamennyien ugyanannak az országnak vagyunk a polgárai, előre kell tekintenünk, nem hátra. – De Kelemen egyértelművé tette, hogy Katalónia jelenlegi autonómiáját szeretné például a székelyföldi megyék számára, de nem kér a katalánok által szorgalmazott függetlenségből. – Nem használhatod a Katalónia kifejezést Romániában, hiszen Katalónia függetlenséget követel, nem mást. De álljunk itt meg, inkább hangsúlyozom: nem rosszindulatból vagy gyűlöletből hoztuk ezt a döntést, ellenkezőleg, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Mi amúgy csak javaslatot tettünk, a döntés Románia államelnökéé. – A Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának tagja Șerban Brădișteanu szívsebész is, aki két évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott bűnpártolás miatt. Ő méltó még a kitüntetésre? – Nem tudom megmondani, mert nem ismerem a dossziéját. Gondoljon bele, hogy a román képviselőház jelenlegi elnökét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban. Tisztázni kell mindezeket a dolgokat, addig azonban nem akarok véleményt mondani. – Adrian Năstase volt kormányfő úgy birtokosa most is az állami kitüntetésnek, hogy kétszer is letöltendő szabadságvesztéssel sújtották. – Őszintén megmondom, halvány gőzöm nincs, hogy megvan-e még neki. Nem ismerhetek minden egyes ügyet, nem az én dolgom. Ezt kérdezze meg az elnöki hivataltól. Nekünk az a dolgunk, hogy elemezzük a mostanihoz hasonló eseteket, és javaslatot tegyünk az államfőnek, ami sok esetben fájó. – Korábban azt hangoztatta, hogy létezik egy, Erdély Romániától való elszakítását célzó terv. Ma is fenntartja ezt? – Nyilvánvalóan létezik ilyen terv, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly Nagy-Moldova térképével ajándékozta meg a Moldovai Köztársaság frissen választott elnökét, Igor Dodont kettejük találkozóján. Mindez azt feltételezné, hogy Moldva Romániától való elcsatolása útján új állam jönne létre. Tekintettel az Európában és a nagyvilágban végbemenő folyamatokra, nagyon figyelmeseknek kell lennünk. Szeretném, ha tévednék, viszont az is tény, hogy az 1989-es forradalom idején egyértelműen létezett egy Románia szétdarabolását célzó terv, amelyet olyanok dolgoztak ki, akik nem szerettek minket az évszázadok során. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 22.Időzített spionvadászatKisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos személlyé nyilvánított egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy – meg nem nevezett – idegen hatalom számára kémkedett. A média (fel)izgatottsága nem véletlen, hiszen a titkosszolgálat nem kevesebbet állít a Csetnik Mozgalom nevű szerb félkatonai csoportot vezető Bratislav Zivkovicról, mint hogy titkos dokumentumokat akart megszerezni Romániában, ahol katonai objektumokat igyekezett feltérképezni. Ez már elegendő adalék ahhoz, hogy az istenadta nép figyelmét elterelje az élelmiszer drágulásáról, a lej árfolyamának törlesztőrészlet-emelkedést maga után vonó zuhanásáról, a kormány adópolitikájának várhatóan kedvezőtlen hatásairól. Még úgy is, hogy a kémhistória körül számtalan kérdőjel éktelenkedik. Például ugyan miért akar valaki fényképfelvételekkel megörökíteni romániai támaszpontokat, amikor egy kitartó internetes kutakodás alapján gyakorlatilag szinte bármelyik katonai alakulat helyszínét be lehet azonosítani? Arról nem beszélve, hogy vajon miért készít magáról szelfit romániai útjelző tábla tövében egy titkos kémtevékenységre készülő személy, aki aztán a felvételt közszemlére is teszi? Megjegyezzük, túlságosan számunkra sem rokonszenves a pánszláv mozgalom mindenekfelettiségét fegyverrel hirdető, a kelet-ukrajnai konfliktusban is részt vevő szerb csetnik, ennek ellenére bennünket nem sikerült meggyőznie a SRI-nek arról, hogy eget rengető veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra. Sokkal inkább azt tartjuk gyanúsnak, hogy a román hírszerzés rendszerint ilyenkor év végén szokott előállni különböző kém- és terroristatörténetekkel. Ne feledjük, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályával (DIICOT) karöltve a titkosszolgálat 2015 decemberében tartóztatta le a dzsihádista propagandával vádolt craiovai fiatalembert, akit nemrég jogerősen három év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek, holott az oltyán diák a bíróság előtt azt vallotta: csak azért állította, hogy kész mártírhalált halni az Iszlám Állam oldalán, hogy felhívja magára elvált szülei figyelmét. És ugyancsak 2015 végén robbant a székelyföldi terrorváddal kapcsolatos hírszerzési bomba: a SRI által tálalt „bizonyítékok” alapján az ügyészség merényletkísérlettel vádolta meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi vezetőjét, akit alapfokon amúgy már felmentettek a terrorizmus vádja alól. Mi lehet az oka, hogy általában ilyenkor, év végén tűnnek fel a színen a Románia nemzetbiztonságára veszélyes spionok és terroristák? Erős a gyanúnk, hogy mindez a SRI önigazolásával és az intézmény pénzügyi érdekeivel áll összefüggésben. (Megannyi elmélet kelt lábra a rendszerváltás óta arról, hogy a Szekuritáté a marosvásárhelyi pogrom kiprovokálásával mentette át önmagát 1990-ben a demokratikus Romániába.) Nem lehet véletlen ugyanis, hogy éppen ebben az időszakban készíti elő a kormány a jövő évi költségvetést, márpedig ilyenkor nagyon jól fog egy hírszerző szolgálat számára, ha külföldi kém fülön csípésével képes bizonygatni a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, no meg a közvélemény számára a létjogosultságát és a nemzetbiztonság szavatolása terén kifejtett pótolhatatlan tevékenységét. Amihez természetesen még akkor is nagyon sok pénz kell, ha a kémkedéssel és terrorizmussal hírbe hozottakra nehéz rábizonyítani a vádat. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 1.Ami a románnak fehér, az fekete a magyarnakMagyar illúziónak tartja a román történész a feltevést, miszerint az erdélyi románság 99 évvel ezelőtt megelégedett volna kevesebbel is, mégpedig az autonómiával a Romániával való egyesülés helyett. „Annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása ez, hogy bizonyos »jóravaló« románok segítségével meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból” – állapította meg lapunknak Sorin Mitu, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára. A Lucian Boiához és Neagu Djuvarához hasonlóan a „mítoszromboló” történetírók közé tartozó szakértőt arról faggattuk, miként él a román társadalom emlékezetében az 1918. december elsején rendezett gyulafehérvári nagygyűlésen kinyilvánított egyesülés, valamint hogy meddig marad románok és magyarok együttélésének egyik neuralgikus pontja a másik nemzeti ünnepe. A kérdés már csak azért is aktuális, mert bukaresti nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat a magyarokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra december elseje nem ünnep. A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága nemrég méltatlannak találta Kelemen Hunort a kitüntetésre, amiért az RMDSZ elnöke kijelentette: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári határozat centenáriumát. Mások a közelgő román nemzeti ünnep „megszentségtelenítésének” tartják a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban a napokban magyar királyok koronázási érmeiből és a Szent Korona másolatából nyílt kiállítást. Felvetésünkre, miszerint a romániai magyarság alapvető követeléseit – beleértve az önrendelkezést – éppen a kilencvenkilenc évvel ezelőtt tett ígéretekre alapozza, Sorin Mitu úgy vélekedett: a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári határozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Az erdélyi történelem és a nacionalizmus tanulmányozásának szakértője elmondta, az a gond, hogy miközben a románok meggyőződése szerint Románia paradicsom a magyar kisebbségek számára, a magyarok úgy látják, nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Mitu szerint a két nép a mai napig nem igyekszik megértetni magát a másikkal, ugyanakkor nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzen fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete. A kincses városi tudományegyetem modern kori történelmi tanszékének igazgatója elmondta, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. „Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét és hasonlóképpen képes vagyok örülni március tizenötödikének is. Emlékszem, az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista Románia augusztus huszonharmadikája után, 1990-ben részt vettem, éppen Ópusztaszeren volt, a magyar államalapítás ünnepén, augusztus huszadikán. És csodálatosan éreztem magam!” – jelentette ki az aradi származású történész, aki bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kapott nemesi oklevelet. Mitu szerint a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk „ugrabugrálni örömükben”, amikor Trianonra vagy 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Hozzátette ugyanakkor: a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek ilyenkor, ami fontos számukra, ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni vagy bojkottálni. „Egy primitív román nacionalista számára, amilyenből elegendőt találni a magyarok soraiban is, 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető, olyan pillanatként, amikor bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből viszont a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok” – szögezte le lapunknak a történész. Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet; Erdély.ma 2017. december 1.A mások ünnepeNem feltétlenül kell bekapcsolni a televíziót és a rádiót, fellapozni a nyomtatott sajtót ahhoz, hogy az ember ráérezzen a nemzeti ünnepére készülődő Románia hangulatára. Elég elbeszélgetni román baráttal, ismerőssel, idegennel, és rögtön nyilvánvaló lesz, hogy a többségi társadalom tagjai egyáltalán nincsenek elragadtatva az elmúlt évtizedekben végbement folyamatoktól, elégedetlenek a politikai osztállyal, a gazdaság állapotával. Sőt szerintük nem is haladnak jó irányba a dolgok az országban. Erdély elcsatolása, a jelenkori Románia kialakulása után kilencvenkilenc évvel nem mondható el a román államról, hogy erős, tekintélyt parancsoló és befogadó lenne. Olyan, amellyel az egyén szívesen szerződésre lép. A román társadalom eltévelyedésére vall, hogy most is olyanok gyakorolhatják a hatalmat, akik még gazdasági növekedés közepette sem képesek racionális gazdasági-pénzügyi döntéseket hozni (mi lenne itt válság idején?), az igazságszolgáltatást pedig – részben személyes felmentésük érdekében – kézi vezérléssel irányítanák. Nem csoda, hogy már több hete tüntetések zajlanak országszerte, és a tiltakozó megmozdulások visszatérő szlogenje, hogy a résztvevők visszautasítják, hogy tolvaj nemzetté alakítsák, alacsonyítsák őket. Bár mintegy négymillió román állampolgár él külföldön, Románia nemzetközi megítélése csapnivaló, legfőbb partnere és szövetségese pedig jobbára csatlósként, gyarmatként bánik az országgal. A legfrissebb fejlemények egyértelműen bizonyítják: Washington semmibe veszi és megalázza Bukarestet, amikor előbb megvárja, hogy a román államfő kihirdesse a Patriot-rakéták megvásárlását szentesítő törvényt, majd néhány órával utána a porba döngöli az igazságügyi törvények tervezett módosítása miatt. És persze nekünk, erdélyi magyaroknak a legnyilvánvalóbb a román állam gyengesége, hiszen a többség legtöbbször tőlünk félti ennek az országnak a függetlenségét, önállóságát és szuverenitását. Hát így fest most, a gyulafehérvári nagygyűlés 99. évfordulója küszöbén, az egyesülés centenáriumának közeledtével Románia. Valamennyiünk – beleértve a nemzeti kisebbségeket – érdeke, hogy ez az ország talpra álljon, elkerülje az örökös gazdasági-erkölcsi válságokat, megerősödjék és gyarapodjék. Hiszen csakis egy konszolidált jogállamtól remélhetjük immár három évtizede követelt kisebbségi jogaink tiszteletben tartását. Bármilyen ellenérzésekkel viseltessünk is a közelgő román nemzeti ünnep iránt, nem révedhetünk folyton a múltba, és ha a szülőföldünkön képzeljük el a megmaradásunkat, nem kerülhetjük meg december elsejét, nem menekülhetünk el mások számunkra fájó ünnepe elől. Különösen most, amikor nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra ez a nap nem ünnep, ilyenkor „nemzetgyalázásnak” minősül Erdély szívében közszemlére tenni a magyar királyok koronázási érmeit és a Szent Korona másolatát. Ennek ellenére is próbáljunk szembenézni, együtt élni a románok ünnepével. Többek között arra gondolva, hogy ugyanez nekik is sikerülhet. Rostás Szabolcs / Erdély.ma 2017. december 1.Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-énekToleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára úgy véli, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nem jelent örömet 1918-ra vagy Trianonra emlékezni, szerinte ugyanakkor a magyarok részéről is szép volna, ha felfognák, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. – Közeledik Románia nemzeti ünnepe, ennek apropóján arra kérem, idézzük fel kicsit a Románia és Erdély egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlést. Milyen mértékben sikerült teljeskörűen tisztáznia a román történetírásnak a 99 évvel ezelőtt történt eseményt megelőző társadalmi-politikai folyamatokat? Vagy esetleg maradtak „fehér foltok” Románia modern kori történelmében? – Annak ellenére, hogy ebben az értelemben mindig előrelépésre törekszenek, a történészeknek soha nem áll módjukban tisztázni valamennyi társadalmi-politikai folyamatot egy adott történelmi időszakban. Fehér foltok mindig létezni fognak bármilyen tudományban, hiszen az igazság keresése sohasem szűnik meg. Ami az 1918-as egyesülést illeti, a legjelentősebb tények és események meglehetősen ismertek. Történészek közötti viták elsősorban ezeknek a tényeknek az értelmezése mentén alakulhatnak ki. De léteznek a történelmi ismeretnek olyan területei is, amelyeken még lehetséges igazán fontos előrelépéseket tenni, mint például megérteni az adott korban, az első világháború és az egyesülés idején élő egyszerű emberek gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Engem például lenyűgöz az egyéni lelkiismeret szintjén egy forradalmi időszakban végbemenő lojalitásváltás jelenségének megértése. Meg is próbáltam írni arról, vajon miként volt lehetséges, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején élő, ahhoz hűséges, a császárért harcoló emberek rövid idő leforgása alatt átruházzák a lojalitásukat az 1918 után született nemzetállamok irányába. – Miközben a román történészek többsége szerint a románok lakta területek egyesítésének igénye a középkorból eredeztethető, akadnak olyan szakemberek is, akik amondók, hogy az első világháború után az erdélyi románok tulajdonképpen megelégedtek volna a régió autonómiájával is, illetve azzal, ha egyenlő jogokat kapnak Magyarország területén. Ön szerint mi a történelmi igazság? – Nem hiszem, hogy a komoly történészek többsége képes azt állítani, hogy a románok egyesülésre törekedtek (vajon mivel?) a középkorban. Természetesen a középkorban is léteztek etnikai érzékenységek, ezek azonban politikai viszonylatban kevésbé voltak jelentősek a Moldvát és Havasalföldet irányító bojárok és vajdák számára. Az egyesülés nemzeti projektje csupán a modern korban, a 19. században – a „nemzetiségek századában” – nyilvánult meg, és mindez egyaránt érvényes a románokra, az olaszokra vagy a németekre. Ami az erdélyi románokat illeti, 1918-ig közülük a legtöbben minél szélesebb autonómiát akartak elérni a Habsburg-birodalom keretében, és azért mindössze ennyit, mert egész egyszerűen nem hitték, hogy a birodalom belátható időn belül összeomolhat. 1918 után a helyzet megváltozott. Igaz, hogy az erdélyi románok egy része a két világháború között időnként bírálta Bukarestet, de a nemzeti, a „saját” állam eszméje sokkal jobban vonzotta őket, mintsem hogy ezzel az eszmével szemben komoly kihívást jelentett volna egyfajta erdélyi autonómia. Az az elképzelés, miszerint az új feltételek között a románok „megelégedtek” volna kevesebbel is, magyar illúzió csupán, annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása, hogy – bizonyos „jóravaló” románok segítségével – meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból. – Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Ilyen körülmények között miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban? – Egy történelmi esemény jelentőségét mindazok építik, akik felidézik. Minthogy ők meglehetősen különbözőek lehetnek, annak módozata is többféle lehet, ahogy megértik az egyesülés centenáriumát. Egy primitív nacionalista számára (amilyenből elegendőt találni a románok és a magyarok soraiban egyaránt) 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető. Olyan pillanatként, amikor „mi, románok” bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyit sikerült cselekednünk ennek érdekében. De az emberek ilyenkor, ünnep idején különösen szeretnek reménykedni, hinni valami jóban. Kétségtelenül ezt fogják tenni a románok is a századik évfordulón. – Az amerikaiak büszkék július 4-ei nemzeti ünnepükre, a franciák július 14-ére, a magyarok március 15-ére. Miként jellemezhető a románok nemzeti érzülete, büszkesége, amikor a saját nemzeti ünnepükről van szó, miként tekintenek december elsejére? Véleménye szerint miként zajlik majd a nemzeti ünnep és az egyesülést fémjelző centenáriumi év, vajon többre is futja majd a hagyományos katonai parádénál és a nacionalista töltetű politikai díszbeszédeknél? – Abban a korban, amelyben élünk, amikor a globalizáció folyamata ellentétes előjelű identitásbeli reakciókat eredményez, nem annyira a nemzeti büszkeség érzése hiányzik mindannyiunknak, főleg, amikor a politikusok szónoklatait hallgatjuk. A nemzeti büszkeség arra ösztönzi a katalánokat és a kurdokat, hogy autonómiáról és elszakadásról álmodjanak, a nemzeti büszkeség mondatja Donald Trumppal, hogy „Amerika ismét nagy lesz”, Vlagyimir Putyin pedig ennek okán annektálja a Krím félszigetet, a nemzeti büszkeség veszi rá Orbán Viktort, hogy ellenálljon Brüsszelnek és Soros konspirációjának, Liviu Dragneát pedig ugyanez ösztönzi arra, hogy megkíséreljen a magyar kollégája nyomdokaiba lépni. Mint bármely más dolog ezen a világon, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. Az ünnepek – még a nemzetiek is – akkor válnak sikeressé, amikor az utca embere is hitelesen éli meg őket. Sajnos a politikusok nagyon sokszor csak arra használják fel az ünnepeket, hogy némi szavazatra tegyenek szert. – A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek hát a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt? – Véleményem szerint a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári nyilatkozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Ha ad litteram alkalmaznánk mindazt, amit 1918-ban megígértek, egy időben jelentene túl keveset és túl sokat. A világ megváltozott azóta. Márpedig a románok teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy – legalábbis napjainkban – Románia egy paradicsom a magyar kisebbségek számára, miközben a magyarok úgy látják, hogy nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Amit viszont nem ígértek meg a románok és a magyarok 1918-ban, és nem is tehették meg egy évszázadnyi nemzeti összetűzés után, az az, hogy igazából megpróbálják megértetni magukat a másikkal. Nemcsak hogy „tolerálják”, „megóvják”, elfogadják, hogy nekik is jogukban áll élni a föld színén, legfőképpen itt Erdélyben; ezeket a dolgokat jól, rosszul, de képességeink szerint megvalósítottuk. Egy valamit azonban szinte egyáltalán nem sikerült megtennünk: nem teremtettük meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzünk fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete; hogy a románok a Duna déli részéről érkeztek, miközben a többiek azt mondják, Decebaltól származnak; hogy december elsején gyászszalagot kell tűznünk, amikor a többiek pezsgőt bontanak, hogy aztán március 15-én felcseréljük a szerepeket. Beszéljük meg ezeket a dolgokat őszintén, de a másik iránti empátiával is, józanul, ugyanakkor jóindulattal, tisztázzuk végre ezeket, és értsük meg egymást civilizált módon. Persze a magyaroknak is, a románoknak is jogukban áll védeni és őrizni identitásukat, ha ezt kívánják ebben az egyre inkább globalizált világban. De legalább ugyanilyen fontos, hogy megértsék egymást emberként vagy európaiként, szomszédként vagy erdélyiként, környezetvédőként vagy liberálisként. Vagy tudom is én, illiberálisként – ha már ennyira dívik manapság ez a politikai identitástudat – az oroszokkal és a szingapúriakkal együtt. – Ahogy az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk, a nemzeti ünnepek problematikája roppant kényes és érzékeny kérdés Romániában. A magyarok a pokolba kívánják Trianont, szerintük nincs mit ünnepeljenek december elsején, eközben a románok erős fenntartásokkal viseltetnek március 15. iránt. Képes lesz megszabadulni valaha a két nép a történelmi előítéletektől? Miként juthatnánk közös nevezőre annak érdekében, hogy a román és a magyar ne váljék – amint egy korábbi értekezésében fogalmazott – rémálomba illő párossá? – Történészként tudom, miként jutottunk el idáig, de nem tudom, miként lehetne túllépni ezen a helyzeten. Prófétaként és mágusként fognám a varázspálcámat, és addig fenekelném vele a két szomszédos és baráti népet, amíg megtanulnák szeretni és értékelni egymást. A nacionalista politikusok szerencséjére nem rendelkezem ezzel a két tulajdonsággal. Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét, és hasonlóképpen képes vagyok örülni március 15-ének is. Emlékszem, hogy az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista augusztus 23-a után 1990-ben részt vettem, az éppen Magyarországon, Ópusztaszeren volt a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. És csodálatosan éreztem magam! Románként miért ne ünnepelhetném meg egy szomszédos, ma szövetséges, az Európai Unió tagállamának számító ország hivatalos ünnepét? Miért ne érzékenyülhetnék el én is egy kicsit, ha megtörténik, hogy egy magyar templom vasárnapi istentiszteletén azt hallom énekelni a hívektől, hogy Isten, áldd meg a magyart! Vajon leszárad a nyelvem, ha velük együtt dúdolok valamit, és én is átélek egyfajta érzést még akkor is, ha nem az én himnuszom, és Isten nem magyarnak teremtett, hanem románnak? A románoknak kétség kívül meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk ugrabugrálni örömükben, amikor Trianonra vagy akár 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Ez nem volt más, mint történelmi tragédia. De a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy romániai szomszédjuk, erdélyi honfitársaik valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. Ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni, vagy ami még rosszabb: bojkottálni! Elhangzott néhányszor: nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk december elsején! Ami igaz is, én sem tartom méltányosnak, hogy egy magyar megünnepelje Erdély elvesztését. De nem erről kell megemlékezni ilyenkor, hanem a románok nemzeti ünnepéről, mint ahogy július 4-én vagy 14-én és március 15-én a szomszédok és barátok ünnepére. Nem hallottam arról, hogy az angolok haragosak lennének július 4-én, habár mintha ők is veszteséget szenvedtek volna abból az alkalomból. Mindez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy az amerikaiak legközelebbi szövetségesei legyenek. Ha más nem is, legalább az illendőség arra int, hogy megszorítsd valakinek a kezét, ha kinyújtja feléd, és hogy koccints, ha megkínál egy pohár itallal (annál inkább, ha az nem sör). Ennek megfelelően megkérhetem arra a tisztelt magyar olvasókat, hogy legalább egy pillanat erejéig örvendjenek december elsején, a románok örömének? Itt, a „Kárpát szent bércén”, ahol a magyarok és románok istene együttélésre teremtett bennünket! Sorin Mitu 1965. április 2-án született Aradon, szülővárosában érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán évfolyamelsőként szerzett diplomát 1989-ben, ugyanitt doktorált 1996-ban. Az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus tanulmányozásának szakértője, a BBTE modernkori történelem tanszékének tanára és igazgatója. Számos kötet, tanulmány, szakcikk, továbbá egyetemi és iskolai tankönyv szerzője. 1998-ban megjelent, a romániai nemzeti kisebbségeket nem jövevényekként, hanem a románsággal egyenrangú sorstársakként bemutató XII. osztályos történelemkönyve rengeteg bírálatot kapott román körökben, többen azzal vádolták, hogy „lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket”. Adrian Năstase volt kormányfő a szemére vetette, hogy „a tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a román állam megcsonkítása”. Sorin Mitu bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője, Oprea Cornea 1628-ban nemesi oklevelet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért. Felesége, Mitu Melinda a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum muzeológusa. Rostás Szabolcs / kronika.ro 2017. december 5.Uniós forrásból korszerűsítik a Petőfi-múzeumnak otthont adó koltói Teleki-kastélytKívül-belül felújítják a Petőfi-múzeumnak otthont adó Teleki-kastélyt a Máramaros megyei Koltón, ahol a forradalmár költő a mézesheteit töltötte. Bővítenék az emlékhelyet is. Teljes felújításban lesz része a következő két évben az egyik legismertebb erdélyi Petőfi-emlékhelynek, a koltói Teleki-kastélynak. A 18. század közepén, Mária Terézia uralkodása idején épült barokk épület – amelyben a múlt század nyolcvanas éveiben alakították ki a jelenlegi Petőfi-múzeumot – napjainkra meglehetősen rossz állapotba került, ezért nagyon időszerűvé vált a teljes körű rehabilitáció. Nem véletlenül, hiszen államosítása után, a kommunizmus idején – mint megannyi erdélyi kastélyban – szórakozóhely és raktár is működött benne, kéménye bármikor összeomolhat, az emeleten pedig néhány fokkal hűvösebb van, mint odakint, s ez ilyenkor télvíz idején nem kedvez a vendégforgalomnak. A műemlék tulajdonosa, a Máramaros megyei község önkormányzata a 2014–2020-as Regionális Operatív Program révén nyert 6,8 millió lejes (másfél millió euró) európai uniós forrást a felújításra. Húszmillió lejes európai uniós támogatásból újul meg a gyalui várkastély Húszmillió lejes uniós támogatást nyert a gyalui várkastély restaurálására a Traditio Transylvanica Alapítvány. A pályázat értelmében négy év alatt újítanák fel Erdély egyik legnagyobb várkastélyát, amely ilymódon bekerülne a turisztikai körforgásba. Mióta polgármester vagyok, 2008 óta ötször próbálkoztunk pályázni, és szerencsére most sikerült. Most tartjuk a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására, és ha minden jól megy, a jövő év közepén indul a felújítás” – nyilatkozta a Krónikának Csendes Lajos, a 2600 lelkes, 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák lakta Koltó elöljárója. Bővítik a kiállításokat Az idén szeptemberben indult, kétéves futamidejű pályázati program értelmében a kivitelezési szerződés aláírásától számított huszonnégy hónapon belül kell végrehajtani a kastély megerősítését, felújítását, valamint a kiállítási feltételek jobbítását. Az alagsortól a tetőzetig terjedő átfogó korszerűsítés során valamennyi helyiség rendeltetést kap, és az emeleti Petőfi-múzeumot is bővíteni szeretnék; ennek érdekében a közgyűjteményt működtető koltói önkormányzat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól szeretne szakmai támogatást kapni. Beépítik az épület tetőterét is, ahol cégek, szervezetek számára konferenciatermet alakítanak ki, a kastélyfelújítást kihasználva ugyanis az önkormányzat az idegenforgalmat is fellendítené a Nagybánya melletti településen. Célunk, hogy fellendítsük a turizmust Koltón, hogy legalább három napot töltsenek nálunk a vendégek, a Petőfi-múzeum megtekintésén kívül felkeresve a történelmi Máramaros egyéb nevezetességeit is. Jelenleg 18 panzió működik nálunk, velük egyeztetve szeretnénk többet kínálni az ide látogatóknak” – magyarázta lapunknak a polgármester. Egyébként a pályázati célkitűzések közé tartozik az is, hogy a felújított műemléket iktassák a belföldi és nemzetközi utazási irodák által megjelölt legalább öt turisztikai, kulturális, vallási programba. Megtudtuk, a kastélyt övező másfél hektáros park felújítására egyelőre nem rendelkeznek forrással, viszont a szakhatósági előtanulmányt már elkészítették a budapesti kertészeti egyetem munkatársai. A kastélykertben megtekinthető többek között Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobra (Pogány Gábor Benő szolnoki művész alkotása), Teleki büsztje, a költő kőasztala az egykori somfa alatt. (Kívánsága szerint ide temették 1892-ben Teleki Sándort is, hamvait aztán a család akarata szerint 1936-ban a koltói köztemetőben helyezték végső nyugalomra.) A koltói kastély leghíresebb uráról, gróf Teleki Sándor honvédezredesről, emlékíróról, valamint barátjáról, Petőfi Sándorról vált nevezetessé, mindazonáltal megfordult a birtokon Jókai Mór író is. A kalandos életű, „vad grófként” emlegetett Teleki meghívására a forradalmár költő 1846–1847-ben három alkalommal is megfordult a településen, koltói tartózkodásai közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. – október 19. közötti időszak, amikor Petőfi hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, eközben 28 új verssel gazdagította a magyar irodalmat. A költő házasságkötésének és mézesheteinek 170. évfordulóját idén szeptemberben rendezvénysorozattal ünnepelték Koltón. Még több látogatót vonzanának A múzeum emeleti részén jelenleg két szobában tekinthetők meg a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek: ruhák, festmények, szobrok, az itt született versek, Szendrey Júlia hímzőasztala, valamint a rózsafából készült nászágy. Tárgyi emlékeknek köszönhetően elevenedik meg Petőfi és Jókai barátsága, a Teleki Sándor-emlékszobában a nemesi család története és a forradalmi múlt, ugyanakkor Teleki Blanka tiszteletére is emlékszobát rendeztek be. Kádár Helén idegenvezető lapunknak elmondta, évente mintegy tízezren látogatják a kastélyt és a múzeumot, a vendégek több mint kilencven százaléka magyarországi. A pályázati program – amelynek keretében három új munkahely is létesül a kastélymúzeumban – további célkitűzése, hogy az emlékhely évi látogatottsága öt százalékkal növekedjék a felújítástól számított 36 hónapon belül. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 7.Marius Diaconescu történész: nem ígértek autonómiát 1918-ban GyulafehérváronMég mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék, a romániai magyaroknak tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt – vélekedik Marius Diaconescu történész. A Bukaresti Egyetem tanára a Krónikának adott interjúban „magyar mítosznak” nevezi, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozatban autonómiát ígértek a romániai kisebbségek számára. – Nagy vonalakban ismerjük az Erdély és Románia 1918-as egyesülését eredményező történelmi előzményeket és összefüggéseket. Mégis milyen okok és lépések vezettek az unió gyulafehérvári kinyilvánításához? – Vlagyimir Iljics Leninnek és Woodrow Wilsonnak a népek önrendelkezési jogáról tett kijelentései kiváltották az európai többnemzetiségű birodalmak összeomlását, mivel bátorították a nemzeti politikai mozgalmakat. Az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a Magyar Királyság többnemzetiségű állam volt. A budapesti kormányok által 1867 után felvállalt magyarosítási politika bumeránghatást eredményezett: a nemzetiségek önrendelkezését és a királyság szakadását. Ha gazdasági értelemben a birodalom működőképesnek bizonyult, hiszen óriási piac volt Közép-Európa számára, politikai szempontból az Osztrák–Magyar Monarchia kudarcra volt ítélve. 1867-ben kompromisszum született ugyan a birodalom megmentésére, ám jelentős különbségek voltak tetten érhetők az osztrákok, illetve a magyarok nemzetiségi politikáját illetően. Miközben az osztrákok megőrizték a helyi autonómiákat és támogatták a nemzetiségeknek a politikai és közigazgatási életben való részvételét, a magyarok egységes nemzetállam létrehozása érdekében el akarták magyarosítani a románokat, szlovákokat, szerbeket stb. Emlékezzünk csak az oktatáspolitikára vagy a családnevek magyarosítására, és látható a budapesti kormány asszimilációs törekvéseinek politikai dimenziója, az a viszonyulás, amely teljesen Budapest ellen fordította a nemzetiségek politikai vezetőit. A magyaroknak fel kell vállalniuk, hogy a nemzetiségekkel szembeni agresszív magyarosítási politikájuk miatt alapvető felelősségük van a magyar királyság 1918-as szétszakadásában. Hiába siránkoznak száz év elteltével is Trianon miatt, ha nem képesek belátni saját, a nemzetiségek függetlenségéhez, valamint Magyarország 1918-as szétdarabolásához vezető tévedéseiket. – Miként tekintenek a románok ma a nemzeti ünnepükre? Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban? – Az egyesülés megünneplésének, a centenáriumnak semmi köze az autópályákhoz. A sztrádák építése a kormányzat hatásköre, ugyanakkor egy ország kormányzati tevékenysége folyamatos, nem köthető csak egy évfordulóhoz. Az autópályák témáját egyesek propagandisztikus célból, megosztási szándékkal dobják be. Mindazonáltal sajnálatos módon a századik évfordulónak nincs összefüggő üzenete a román társadalom szintjén. A helyi és központi közigazgatás részéről hiányzik a centenárium megünneplésének összefüggő megközelítése, ugyanakkor a nyilvánosság csak az adminisztratív káoszt érzékeli, és nem szentel figyelmet a centenárium történelmi jelentőségének. – A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt? – A magyar politikai vezetők szándékosan tévesen értelmezik a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozatot. Magam is írtam már erről a magyarok számára kedves mítoszról. Ajánlom, olvassák el a Gyulafehérvári nyilatkozatnak a korabeli sajtóban napvilágot látott, magyar nyelvű változatait, egészen pontosan azokat, amelyek 1918 decemberében a központi magyar lapokban láttak napvilágot. Sehol nem találják majd nyomát autonómiának vagy önrendelkezésnek. A kiáltvány szerzői éppen a terminológia miatti utólagos bonyodalmak elkerülése érdekében nem használták az autonómia és önrendelkezés kifejezéseket. Gyulafehérváron sem a magyaroknak, sem más, Romániában élő kisebbségnek nem ígértek autonómiát. A „nemzeti szabadság” a nemzeti kisebbségeknek a politikai életben való részvételi jogát jelenti az új állam keretében, éppen a régi magyar királyság negatív példájából kiindulva, amikor a román politikai vezetőket börtönbüntetéssel sújtották amiatt, hogy politikai jogokat követeltek a magyarországi románoknak. A romániai magyarok napjainkban helyi magyar közigazgatással rendelkeznek azokon a településeken, ahol többséget alkotnak, ugyanakkor magyar iskoláik vannak. A magyarok éppen azzal rendelkeznek, amit Gyulafehérváron ígértek. Itt az ideje, hogy az akkori nyilatkozatot ők is helyesen értelmezzék, a magyar politikusok pedig ne magyarázzanak bele egyebet. Ez álprobléma. – Egyesek szerint nem tekinthető Románia lojális állampolgárának az a magyar kisebbségi, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Ön miként vélekedik erről? Ugyanakkor Ön szerint is indokolatlan lenne hivatalos ünneppé nyilvánítani március 15-ét a romániai magyarok számára, ahogy azt a román politikusok többsége gondolja? Eljutunk-e valaha egymás ünnepének kölcsönös tiszteletben tartásáig? – Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék a maguk számára, a romániai magyaroknak elsősorban tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt. Miként várják el a magyarok a románoktól, hogy hivatalos ünnepként ismerjék el március 15-ét, miután gyászszalagot tűznek december elsején, és nyilvánosan kijelentik, hogy ez gyásznap számukra? Ha a magyarok azt akarják, hogy a románok tiszteljék a nemzeti ünnepüket, először is át kell értékelniük a december elsejével kapcsolatos hozzáállásukat. Ugyanakkor nem hinném, hogy a lojalitás mérhető lenne a nemzeti ünneppel kapcsolatos harcos megnyilatkozások alapján. Személy szerint nem értek egyet a kommunizmus idején rendezett ünnepségekkel sem, amikor a magyarok hórát jártak december elsején, mert erre kényszerítették őket. A magyaroknak jogukban áll nem ünnepelni, viszont szerintem kötelességük tisztelni a román többséget, amelyet ne sértegessenek románellenes nyilatkozatokkal és magatartással. Ameddig ők nem tisztelik a román többség nemzeti ünnepét, hiába várnak a románok tiszteletére. – Tekintettel arra, hogy történészi oklevele megszerzése után Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait, ismeri a magyar történetírást is. Ön szerint van-e esély egy régóta emlegetett román–magyar történelemtankönyv megszerkesztésére, például a francia–német példa alapján? A román egyesülés centenáriuma nem jelenthet alapot a két ország történészeinek alaposabb párbeszédére? – Először is büszke vagyok a történelemtudományokból Budapesten szerzett doktori címemre. Aki meg akarja ismerni Erdély közép- és modern kori történelmét, annak ismernie kell Magyarország történelmét is, ellenkező esetben nem fogja megérteni. Egy közös, román–magyar történelemkönyv megszerkesztése elsősorban a két ország történészei közötti együttműködés természetes hozadéka kéne legyen. A történelem tankönyveknek a történetírás trendjét kell tükrözniük. Márpedig jelen pillanatban Erdély történelmével kapcsolatban a magyar és a román történetírás nagy vonalakban párhuzamos pályán fut. A történészek közötti személyes kapcsolatok kivételével a hivatalos kapcsolatok gyakorlatilag nem léteznek, nincs hatásuk a történetírásra. A román–magyar történész vegyes bizottság akadémiai igényeket megfogalmazó vicc csupán, konkrét eredmények nélkül. A román fél magyar és német történészek bevonásával összeállította Erdély történelmét, ám a bizonyos fejezeteiben megőrzött nacionalista diskurzus miatt a magyar történetírás nem vesz róla tudomást. Másrészt magyar történészek nemrég háromkötetes kézikönyvet írtak a székelyek történelméről, amelyet nagy ívű tudományos megvalósításként állítanak be. Ha már szintézis jellege van, nem lett volna helyénvaló román történészeket is bevonni ebbe? Lám, miként szalasztjuk el a valós párbeszédre alkalmas lehetőségeket. Annak ellenére, hogy a történészeknek jelentős szerepük van a románok és magyarok közötti megbékélés és párbeszéd terén, hiszen mindkét fél számára a történelem képezi a kiindulópontot, mindkét oldalon hiányzik a valós akarat a román és magyar történészek historiográfiai diskurzusának összehangolására. A centenárium jó alkalmat teremthetett volna a román és magyar történészek közötti párbeszédre, például Erdély és Románia egyesülése és a trianoni békeszerződés kapcsán, viszont mindkét oldalon hiányzik a kezdeményezőkészség. A történelem a múltat jelenti, amelyen nem osztozhatunk, de tanulhatunk belőle annak érdekében, hogy jobb lehessen a jövőnk. Marius Diaconescu 1970. január 19-én született a Máramaros megyei Miszmogyoróson. 1995-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, 1997 és 2000 között elvégezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem történelemtudományi doktori iskoláját Engel Pál és Zsoldos Attila irányítása alatt. Szakterülete a középkor történelme, 2004 óta a Bukaresti Egyetem történelem szakán oktat, a legnagyobb központi napilap, az Adevărul honlapján blogot vezet, amelyen gyakran közöl magyar témában. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 15.Kolozsvár: kommunikációs képzés egyetemistáknak és pályakezdőknekAz Erdély Média Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete kommunikációs képzést tart december 16-án (szombaton) 10.00 és 16.00 óra között a kolozsvári Kerék csárdában (Szent János út / Drumul Sfantul Ioan F.N.) újságíró- és kommunikáció szakos egyetemistáknak, pályakezdő újságíróknak és a téma iránt érdeklődő fiataloknak. Az egy napos képzésen előadást tart Rostás Szabolcs, a Krónika napilap vezető szerkesztője, Páva Adorján, a www.kronika.ro szerkesztője, valamint Lovassy Cseh Tamás, író, sajtóreferens, akik – egyebek mellett – olyan témákról tartanak interaktív előadást, mint a nyomtatott- és online újságírás jövője, a szervezeti- és politikai kommunikáció sajátosságai, valamint napjaink kommunikációs trendjei. A képzésen való részvételre december 15-ig lehet jelentkezni az [email protected] címen vagy a 0745568605-ös telefonszámon. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló rendezvényen való részvétel ingyenes. [Forrás: közlemény] itthon.ma/civilifi 2017. december 18.Most nem félnek?Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is. Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket. Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében. Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét. Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését. Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 27.Az örökké időszerűtlen autonómia„Autonómia nélkül minden kisebbség halálra ítéltetett.” Ha nem is feltétlenül ebben a formában, de a fenti idézet nagyon sokszor elhangzott már Kárpát-medencei magyar politikusoktól az elmúlt közel száz év folyamán. Mondjuk Kós Károlytól el egészen napjaink közéleti szereplőiig. Az autonómia, az önrendelkezés igénye talán nálunk, Erdélyben fogalmazódik meg a leghangsúlyosabban az elcsatolt nemzetrészek közül, politikai beszédekből, közösségi iránymutatásból nem hiányozhat, választási kampányok idején hívó szóként, „voksgenerátorként” bármikor bevethető. Még jó, hogy nemrég volt a Kolozsvári nyilatkozat huszonöt éves évfordulója, amikor az 1992. október 25-én a kincses városi Szent Mihály-templomban történt eskütételre emlékezve újfent egyértelművé lehetett tenni, hogy a romániai magyar közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről. Ismét le lehetett szögezni, hogy az autonómia továbbra is célja a politikai érdekképviseletnek, fel lehetett hívni a figyelmet, hogy már eddig is sikerült kiharcolni számos, a belső önrendelkezéshez vezető jelentős jogot, ezek kiterjesztése pedig első számú prioritás a következő időszakban. Még jó, hogy tudják mindezt az erdélyi magyarok, akik az elmúlt napok fejleményei alapján akár el is bizonytalanodhattak volna. Hiszen lám, a közösséget Románia parlamentjében képviselő honatyák közül mindössze egy vállalta fel a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó törvénytervezet beterjesztését. A többiek szerint a kérdés nem „aktuális”, nem „időszerű”, és különben is összeegyeztethetetlen a jelenlegi alkotmány előírásaival. Természetesen el lehet vitatkozni azon, alkalmas momentum-e a Románia és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozat elfogadásának centenáriumi éve arra, hogy a bukaresti törvényhozásban terítékre kerüljön a tömbmagyar Székelyföld autonómiastatútuma. Meglehet, nem ez a legmegfelelőbb pillanat, és a románság egy része provokációnak tekinti. Csakhogy a Kulcsár-Terza József-féle akcióval nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a romániai magyar politikai alakulatok között fikarcnyi (akció)egység sincs az autonómiatörekvés tekintetében, mindig akadnak ugyanis, akik szerint ez a kérdés nem időszerű. És az RMDSZ, valamint az MPP számára a mostani helyzet azért kínosabb mint valaha, mert immár nem „szorulnak” az SZNT autonómiastatútumára, néhány éve ugyanis önálló törvénytervezetet dolgoztak ki az önrendelkezésről. A jelek szerint az asztalfióknak. A közösség, a szavazótábor azonban annyit megérdemelne, hogy nyíltan, egyenesen kommunikálják neki, mi is a szándék a törvénytervezettel, megváltozott-e a stratégia, cél-e még az önrendelkezés, vagy egyszerű kampányelem. P. S.: Az idézet Erdélyi Gézától, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspökétől származik, akivel karácsony előtt készített interjút a Magyar Nemzet napilap. És ha neki lesz igaza? Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
