|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Basescu, Traian 2007. november 27.Traian Basescu elnök továbbra is szorgalmazza a politikai elit kicserélését, annak ellenére, hogy az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről kiírt népszavazás az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt. Az államfő tudomásul vette az eredményt, s kijelentette, hogy ez a referendum „lecke“ volt számára. A politikai vezetőkkel szeretné megtárgyalni, mi legyen a választási reformmal a referendum érvénytelensége után. A parlament egyébként már elfogadta a kormány által beterjesztett korábbi választási törvénytervezetet, amely szintén az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről rendelkezik, de eltér a Basescu által szorgalmazott rendszertől, amennyiben a töredékszavazatok újraosztását helyezi kilátásba. /Basescu: lecke volt számomra. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2007. november 27.Mihai Razvan Ungureanut javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére Traian Basescu államfő. A pártok képviselői között konszenzus alakult ki a jelölt személyét illetően. A SIE vezetői széke tavasztól üres, Claudiu Elvis Saftoiu előző elnök március 19-én nyújtotta be lemondását. Claudiu Elvis Saftoiu, az egy nyelvbotlás miatt kényszerült távozni. Kijelentette ugyanis: a SIE Románia területén is lehallgat telefonbeszélgetéseket, és ehhez az ügyészségtől kér engedélyt. Lehallgatásokat a törvény szerint azonban csak bírói engedéllyel szabad végezni, és a belföldi tevékenység egyébként is a Román Hírszerző Szolgálat dolga, a SIE nem végezhet telefonlehallgatásokat. Saftoiu azt állítja, hogy a romániai titkosszolgálatok jelenleg is folytatnak illegális lehallgatásokat. /I. I. Cs. : Ungureanu az új „kémfőnök” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2007. november 28.Jó tucatnyi esztendővel ezelőtt hallotta először az újságíró: a szekuból kinőtt hírszerzők célja, hogy a Nemzetmentési Frontból kifejlődő két nagy párt létezzen Romániában és ezek felváltva kerüljenek hatalomra. Ehhez azonban fel kell számolni a történelmi pártokat, a nacionalistákat fel kell osztani kisebb csoportokra, az RMDSZ pedig jó lesz dísznek a hatalom kalapján. Akkoriban csak megmosolyogták ezt, mert e tervhez egy akkor másod-, harmadrendű politikusnak, Traian Basescunak a nevét kapcsolták. Abban az időben éppen a parasztpárt került hatalomra, a liberálisok is mindinkább erősödtek, C. V. Tudor és a nagy-romániások pedig népszerűségük csúcsán voltak. Aztán előbb eltűntek a süllyesztőben a keresztény-demokrata parasztpártiak. Lejáratásukhoz, nem kis mértékben, az akkori szállításügyi miniszter, Traian Basescu járult hozzá. Később a liberálisokat szerette volna besorjázni a demokrata pártiak közé, de ennek Calin Popescu-Tariceanu állt ellent. A két párt összeboronálására még Teodor Stolojannal, Tariceanu elődjével egyezett meg, azonban Tariceanu került a pártelnöki, s ezzel a miniszterelnöki székbe. Igaz, azzal az ígérettel, hogy néhány hónap múlva visszalép. Tariceanu azonban nem mondott le a kormányfői tisztségről. És ezzel megkezdődött a harc az időközben államfői bársonyszékbe került Basescu és a kormánypalotába magát befészkelő Tariceanu között. Megindították a kormány tagjai ellen a lejárató hadjáratot, Tariceanut ez sem zavarta. A cél megmaradt: két pártnak váltakozva kell kormányoznia, egy darabig Traian Basescu elnöksége alatt. Ezt nem tudták elérni a régi választási törvény szerint, ezért új választási törvényt hoztak létre. Tariceanu azonban s előbb lépett és elfogadtatott a kormánnyal egy új, nemcsak két párt parlamenti jelenlétét biztosító választási jogszabályt. Az államfőnek nem maradt más hátra, mint, hogy lejárassa a parlamentet és népszavazást rendezzen egy közvetlen választásért. /Román Győző: Egy vezér, két párt, egy nemzet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 28./2007. november 30.Csak három párt, a Demokrata Párt /DP/, a liberális demokraták /PLD/ és az RMDSZ küldöttsége tett eleget november 29-én Traian Basescu elnök Cotroceni-palotába tett meghívásának. Az elnök az egyéni választókerületek bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatról tartott megbeszélést. A találkozó végén Emil Boc PD-elnök kijelentette, nincs nagy különbség az általuk s a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott javaslatok között. A PSD képviselői nem jelentek meg a találkozón. Az RMDSZ képviselői átnyújtották az RMDSZ indítványait az oktatási csomaggal kapcsolatosan, megjegyezve: az elnöki hivataltól kapott szövegváltozatban egyetlen mondatban sem szerepel az anyanyelvi oktatás. Basescu elismerte a hiányosságot, és megígérte, tanulmányozza az indítványokat. Az egyéni választókerületes törvénnyel kapcsolatban az államfő hangsúlyozta: mintegy négymillió, a népszavazáson megjelent román állampolgár – köztük az RMDSZ szavazói is – az általa javasolt törvény mellett foglalt állást. Kelemen Hunor viszont azt válaszolta, az RMDSZ olyan rendszer bevezetését tudja támogatni, amely a magyar kisebbséget nem hagyja képviselet nélkül. /Pártkonzultáció pártok nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ A megbeszélésen RMDSZ képviselői figyelmeztették az államfőt, hogy az általa már korábban elküldött oktatási paktum hiányosságokkal van teli. Emellett sérelmezték, hogy az egyezményt kidolgozó bizottságban egyetlen magyar szakember sem kapott helyet, így a szövegből kimaradtak a magyar nyelvű oktatásra vonatkozó javaslatok. „Az RMDSZ-küldöttség konkrét javaslatokat tett az oktatási törvény módosítására, valamint az iskolák finanszírozásával és a tanterv kidolgozásával kapcsolatban” – jelentette be a találkozó után Kelemen Hunor. Az egyéni választókörzetes szavazási rendszerrel kapcsolatban kijelentették, olyan változatot támogatnak, amely biztosítja a romániai magyarság arányos képviseletét. /Balogh Levente, Nagy B. István: Csonka egyeztetés. = Krónika (Kolozsvár), nov. 30./2007. december 6.Traian Basescu államfőtől kért kihallgatást Tőkés László európai parlamenti képviselő. A református püspök a múlt héten magyarországi vezetőkkel is találkozott, most pedig román vezető politikusokkal is tárgyalni akart, hogy minél jobban felkészülhessen új megbízatására, jelentette ki. A Cotroceni-palotában december 5-én szívélyes fogadtatásban részesült Tőkés László. Basescu gratulált neki, s kifejtette: nem hitte volna, hogy független jelölt több szavazatot képes összeszedni, mint amennyit nagyon sok román párt. A püspök erre azt válaszolta Székelyföldre utalva, hogy abban a régióban sikerült összegyűjtenie a voksok többségét, amelyet Basescu is meglátogatott. Tőkés szerint Basescu nyitottabb volt a területi autonómia kérdését illetően, mint augusztusban, amikor székelyföldi látogatását követően bagatellizálta ezt a témát. Basescu kijelentette: egész Romániának kell az autonómia, de ezt a decentralizáció és az ország területi-közigazgatási átalakítása keretében képzeli el. A püspök bejelentette: januárban ismét találkoznak. Ezt megelőzően az EP-képviselő dokumentumot küld Basescunak azokról a célkitűzésekről, amelyek az ő és az RMDSZ programjában, illetve az RMDSZ marosvásárhelyi kiáltványában szerepelnek. Tőkés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület templomait bemutató albumot ajándékozott vendéglátójának, s egyúttal az egyházi ingatlan-restitúció felgyorsítását kérte. Basescu erre kijelentette: „jó lenne, ha minden idejében történne, amennyire az lehetséges”. A sajtótájékoztatón Tőkés élesen bírálta az RMDSZ-t. Szerinte Basescu nyitottabb a párbeszédre, mint Markó Béla. Kijelentette: a Magyar Polgári Párt bejegyzésével megteremtődik az RMDSZ alternatívája. Hozzátette: a feleknek legalább az öt százalékos bejutási küszöb kedvéért kellene kiegyezniük. Tőkés jelezte: szeretné, ha az ő személye lenne az egyezség létrejöttének „katalizátora”. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy az EPP-frakcióban Tőkés ellen benyújtott dosszié nem csak egy-két képviselő véleménye, hanem valamennyi PD képviselőé. Szerinte Basescu kettős játékot űz, de Tőkésre bízzák, hogy döntse el, valóban így van-e. /Borbély Tamás: Nyílt együttműködés körvonalazódik Basescu és Tőkés között. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./ Támogatom Basescu elnököt a korrupció ellen folytatott harcában, illetve a lusztrációs törvénnyel kapcsolatos törekvéseiben – közölte Tőkés László püspök, EP-képviselő. „Miközben az RMDSZ vezetősége a választások óta nem talált időt arra, hogy velem találkozzék, Románia elnöke ezt megtette. Ez sokat elmond arról, hogy saját nemzettársaim hogyan képesek viszonyulni hozzám” – fejtette Tőkés László . Hozzátette azt is, hogy hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, de csak a közös célok elérése érdekében, más kérdésekben a „lojális ellenzék” szerepét vállalja fel. „Mind az államfő, mind Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az EPP alelnöke ígéretet tettek, hogy közbenjárnak Wilfried Martens néppárti elnöknél az érdekemben” – tette hozzá Tőkés. A püspök javasolta Basescunak egy román–magyar kerekasztal létrehozását, amely „a két nép közti feszültségeket” hivatott oldani, illetve kisebbségi ügyekkel foglalkozó államfői tanácsos alkalmazását a Cotroceni-ben. /Mihály László, Oborocea Mónika: Basescuval parolázott Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./2007. december 6.A román–magyar viszony problémás kérdéseinek a listázását kérte Tőkés Lászlótól és munkatársaitól Traian Basescu köztársasági elnök. „Kellemes meglepetés volt, hogy Traian Basescu nem volt teljesen elutasító a magyar autonómiatörekvések ügyében – nyilatkozta a Krónikának Tőkés. – Azt mondta, az egész Romániának szüksége van a decentralizálás, és a szubszidiaritás szerint létrejövő autonómiára, az egész Romániában biztosítani kellene, hogy a döntéshozás alacsonyabb szintekre kerüljön. Mi ehhez azt tettük hozzá, hogy törekvéseink konvergensek; mi is a decentralizáció, a regionalizmus, az önkormányzatiság keretében képzeljük el a magyar autonómia megvalósítását. ” Tőkés László ezúttal is felvetette egy magyar–román kerekasztal megszervezésének az ötletét. A megbeszélésről az államfői hivatal közleményt adott ki. Ebben azt hangsúlyozta, hogy Tőkés László biztosította a köztársasági elnököt, határozottan fogja képviselni az Európai Parlamentben a romániai románok és magyarok közös érdekeit, valamint a valamennyi román települést érintő valós decentralizáció ügyét. A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy olyan oktatási rendszert kell kialakítani, amely egyenlő esélyeket biztosít a munkaerőpiacon való boldoguláshoz a magyar és a román anyanyelvű ifjaknak. /Gazda Árpád: Megterítik a kerekasztalt? = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./2007. december 6.Simon Judit, a lap főmunkatársa nevetségesnek tartja Tőkés Lászlót: jót lehet derülni, hogy Tőkés László felajánlotta az intézményi együttműködést Traian Basescunak. Melyik intézmény melyikkel? Továbbá: Tőkés püspöknek van illetve lehet „pártja”, de csak idézőjelben, ha Szász Jenő felajánlja a Magyar Polgári Párt elnökségét a püspöknek. „Az úgynevezett erdélyi magyar jobboldalon belüli hegemónia-harcok ismeretében borítékolható: nem fogja felajánlani. ” „A románok kövessék Basescut, a magyarok Tőkést. Ők ketten és népük majd a püspök javasolta román-magyar kerekasztal-tárgyalásokon eldöntik mi a jó” – írta Simon Judit. /Simon Judit: Tőkés a magyarok Basescuja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./2007. december 6.December 5-én a parlament a két háza együttes ülésén megszavazta Mihai Razvan Ungureanu kinevezését a Külügyi Hírszerző Szolgálat /SIE/ igazgatói tisztségébe. Ungureanu több mint két évig volt külügyminiszter, idén februárban mondott le, miután Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök megvádolta azzal, hogy nem tájékoztatta őt az Irakban foglyul ejtett román vendégmunkások helyzetéről. Ungureanu kinevezését Traian Basescu államfő javasolta. A SIE igazgatói tisztsége azt követően üresedett meg, hogy az idén márciusban Claudiu Saftoiu lemondott egy lehallgatási botrány miatt. /Ungureanu a „kémfőnök” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./ Az elemzők szerint kizárt, hogy a volt külügyminiszter, rendet tud csinálni a külföldi hírszerzés berkeiben, elvégzi a tisztogatást a mindenható tábornokok körében, akik a SIE fölötti hatalmat valójában gyakorolják. Bányai Péter politikai kommentátor szerint Ungureanut nem azért tették oda, hogy rendet teremtsen, tisztogasson. Ő egyike Traian Basescu közeli bizalmi embereinek. Ungureanu alatt továbbra is a „tábornokok” fogják vezetni az intézményt, hatalmuk sértetlenül megmarad. A SIE-t ideiglenesen vezető Silviu Predoiu a teljhatalmú vezető, aki az egyik legbefolyásosabb a tábornokok közül, és akinek szoros kapcsolata van Traian Basescuval. Predoiu 1989 előtt a szekusiskola kiképzésén vett részt, majd a 90-es években egyszerű kémelhárító tisztből lett rövid idő alatt SIE-alelnök. Az Irakban fogvatartott Ovidiu Ohanesian újságíró – elrablása előtt – hosszú cikksorozatban leplezte le Predoiu korrupciós ügyeit. Érdekes módon a SIE soha nem cáfolta ezeket a vádakat, Ohanesiant viszont beperelték azért, mert az újságíró állítólag olyan titkos adatokat tárt a nyilvánosság elé, amelyek veszélyeztetik az állambiztonságot. /Sz. K. : Ungureanu – az államfő „ideális” jelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./2007. december 6.Traian Basescu államfő korábbi háromszéki látogatásait, az RMDSZ-bírálatokat az oszd meg és uralkodj taktikája is magyarázza. Ez a taktika végül nem úgy sült el, ahogy az államfő szerette volna, és mindkét oldal EP-mandátumhoz jutott, arról a román választók passzivitása és a magyarok tudatosabb választói magatartása “tehet”. Jelen helyzetben Tőkés Lászlón és csapatán is múlik, hogy a kedvező helyzetből fakadó előnyöket kihasználja. A jelek szerint ennek tudatában vannak, ezért kezdeményezték most a találkozót, amelyen a magyar közösség gondjait tárták Basescu elé, és nem kerülték meg az autonómia kérdését sem. /Balogh Levente: Konjunktúra. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./2007. december 7.A Basescu–Tőkés-találkozót bírálta Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke. Traian Basescu államelnöknek fontosabb a magyar radikálisok szavazatainak biztosítása, mint a fellépés a románok ismételt „sértegetése” ellen, jelentette ki. Voiculescu szerint az államelnöknek nem kellett volna közösséget vállalnia Tőkés Lászlóval, aki az európai parlamenti választási kampány idején számos románellenes kijelentést tett. Voiculescu azt is kifogásolta, hogy Basescu megígérte a magyar politikusnak: latba veti befolyását, hogy Tőkés az Európai Néppárt frakciójának tagjaként dolgozhasson Brüsszelben. /Konzervatív kifogások. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./2007. december 7.Traian Basescu államfővel találkozott Tőkés László EP-képviselő a héten Bukarestben. A találkozó után Salamon Márton László főszerkesztő beszélgetett a püspökkel. Basescu többször kimutatta már rokonszenvét az RMDSZ-szel szemben álló magyar politikai törekvések iránt. Minek tulajdonítja ön ezt a szimpátiát? – hangzott a kérdés. Fontos Románia elnöke számára a 35 európai parlamenti képviselő. Azelőtt semmilyen szimpátiát nem tapasztalhatott. Nem igaz, hogy a kampány alatt támogatta őt Basescu. Egyházi vezetőként kért találkozót korábban az államfőtől, akkor választ sem kapott. A sajtó szerint Tőkés László egy magyarországi intézménytől, a fideszes vezetésű esztergomi önkormányzattól kért támogatást kampánycélokra. Márpedig a törvény szerint külföldi jogi és fizikai személyeknek tilos finanszírozniuk a választási kampányt. Közismert, válaszolta Tőkés, hogy a magyar kormányzat csökkentette a határon túli egyházak támogatását. Nem választási kampányra kért támogatást, levelében említés sem tett erről. Az a levél az egyházi támogatásról szól. A levél végén Tőké László említést tett arról, hogy milyen feladatok következnek számára, mint EP- képviselőjelölt. Markó Béla úgy fogalmazott: nem tudja, kivel is kellene most tárgyalnia: Tőkés Lászlóval, Szász Jenővel vagy a Fidesszel? „Ez öncélú ironizálás volt Markó részéről. Egyértelmű: azokkal kell tárgyalni, akikkel szeptember 6-ig tárgyaltak” – válaszolt a püspök. Az ÚMSZ elkezdte közzétenni honlapján a múlt rendszert, a kommunista hatalmat dicsőítő szerzők műveit, köztük van Barabás Zoltán, a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapjának főszerkesztője, aki Ceausescu születésnapjára írt verset. Tőkés leszögezte, szükség van a múlt felfedésére. Azonban különbséget kell tenni: más az, ha valakiből kicsikartak valamit, más, ha önként tette. Barabás Zoltánnak kapcsolatban kijelentette, nem személyeskedne ebben az ügyben, ez partikuláris kérdés. /Salamon Márton László: „Partikuláris kérdések” Tőkéshez. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./2007. december 7.A románok alapjában véve elégedetlenek, tájékozatlanok és optimisták – ez derül ki a Soros Alapítvány felméréséből. A megkérdezettek több mint 60 százaléka sorolja magát a középréteget képviselő társadalmi kategóriába, vagy vallja magát szegénynek. Arra a kérdésre, hogy mi jellemzi a középréteget, kevesen tudtak helyesen válaszolni. A rossz körülmények közt élők reménykednek, hogy az elkövetkezendő öt évben javulni fog a megélhetésük. Romániában az euroövezet többi országaihoz képest a szegénységi ráta nagyon magas. 2006-ban az abszolút szegénység hárommillió embert érintett, ami a 2000-es adatokhoz képest a felére csökkent, a gazdasági növekedésnek köszönhetően. Európai viszonylatban a társadalmi rétegek közti egyenlőtlenség Romániában a legnagyobb. Arra a kérdésre, „Ki volt az utóbbi 100 év legjobb, illetve legrosszabb ország vezetője”, a válaszok nagyon ellentmondásosak: a legelső helyen Ceausescu áll itt is, ott is. A kérdezettek 23 százaléka nyilatkozta azt, hogy ő tette a legtöbb jót az utóbbi száz évben Romániában, 15 százalékuk szerint Traian Basescu, 7 százalékuk szerint Ion Iliescu. Arra a kérdésre, hogy ki volt a legrosszabb politikus, a kérdezettek 24 százaléka voksolt Ceausescura, 15 százalékuk szerint Iliescu, 8 százalékuk szerint Emil Constantinescu, és 5 százalékuk szerint Basescu. „Az erdélyi magyarság a jelenlegi élethelyzetének és jövőbeli lehetőségeinek a megítélésében nem tér el az átlag román népesség megítélésétől. Az utóbbi öt-hat év felmérései azt mutatják, hogy a trendek messzemenően azonosak”- nyilatkozta Horváth István a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. /Oborocea Mónika, Pásztor Krisztina: Elégedetlen optimisták országa. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./2007. december 8.Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: elvárja, hogy Traian Basescu államelnök “egyenlő közelséget vagy távolságot tartson a magyar kisebbség különböző irányzatai iránt”. /Egyenlő távolság. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 8./2007. december 10.Az RMDSZ-ben megtörténik, hogy „a legmagasabb fórumon kenetteljes befutók a békét hirdetik, miközben cinikusan háborúra készülődnek az ellenfél oldalán. ” Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa szerint „körvonalazódik Traian Basescu, Orbán Viktor és Tőkés László pokoli terve a hatalom átvételére az erdélyi magyar szavazók lelke fölött. Az első áldozatuk a képviselettől megfosztott RMDSZ lenne (a második, az államfőnek ízléstelenül hajbókoló püspök – de az már kit érdekelne?). ” Az RMDSZ-nek meg kell állítania a jobbra tolódást. /Ágoston Hugó: Helyezkedők, próféták. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2007. december 10.Traian Basescu elnök csaknem egy időben hozta össze a demokraták és a liberális demokraták egységét és találkozott Tőkés Lászlóval. A román hatalom a kezdetektől élesen szemben állt Tőkés Lászlóval, akinek az RMDSZ-ből való kiszorítása is jelentős részben román óhajra történt, írta Bíró Béla. A Basescuval való találkozás Tőkés szempontjából is mesterfogás, hiszen ugyanazt a fegyvert használhatja Markó ellen, amelyet Markóék használtak hosszú időn át őellene. Basescu ellen a Voiculescu és Tudor fémjelezte magyarellenes kórus már megindította a patetikus támadást, de Bíró szerint Tőkés is sokat kockáztat, hiszen az autonómia terén semmivel sem tudott többet elérni, mint Markóék. /Bíró Béla: Koincidenciák? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2007. december 10.Bejelentette lemondását Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, akinek a leváltására Traian Basescu államfő korábban kétszer is felszólította Calin Popescu-Tariceanu kormányfőt. Chiuariu „mondvacsinált konfliktusok áldozatának” tekinti magát, amelyek hátterében az államfő áll. A 31 éves miniszter mindössze nyolc hónapig irányíthatta az igazságügyi tárcát. Mandátuma alatt hibát hibára halmozott, amellyel nemcsak az államfő, hanem az ügyészek, a sajtó és a civil szervezetek haragját is magára zúdította. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) kérte az államfőtől: engedélyezze Chiuariu ellen a büntetőjogi vizsgálat elindítását. Erre Chiuariu kormányrendelettel felfüggesztette annak a bizottságnak a működését, amelynek javaslata alapján dönthetett Basescu az ügyészi kérés engedélyezéséről. Az alkotmánybíróság azonban alkotmányellenesnek mondta ki a rendeletet, ráadásul a bizottság működését is alaptörvénybe ütközőnek minősítette. Így a taláros testület határozata értelmében egyedül Basescu dönthet ezentúl a miniszterek elleni büntetőjogi vizsgálat elindításáról. /Cs. P. T. : Lemond Chiuariu. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2007. december 11.Borbély Károly az új távközlési és informatikai miniszter. Traian Basescu államfő december 10-én aláírta az RMDSZ által javasolt, és a kormányfő által felterjesztett Borbély kinevezéséről szóló rendeletet. Winkler Gyula volt tárcavezető lemondott, és Frunda György helyett EP-képviselő lett. /Basescu kinevezte Borbély Károlyt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2007. december 12.Hiába lobbizott Tőkés László független európai parlamenti képviselő Traian Basescu államfőnél azért, hogy hárítsa el a Demokrata Pártnak (PD) a néppárti frakcióból való kizárására irányuló törekvéseit. December 12-én a demokraták EP képviselőcsoportja, mindössze egy ellenszavazattal, kifogást emelt Tőkésnek az EPP-hez való csatlakozását illetően. „Sajnos, Basescu államfő nem tartotta be a szavát” – hangsúlyozta Tőkés. /B. T., P. A. M. : Basescu kettős játékának csapdájába esett Tőkés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./ Az első munkanapjait töltő két RMDSZ-es európai parlamenti képviselő támogatja, a demokrata eurohonatyák ellenzik azt, hogy Tőkés László beléphessen a brüsszeli törvényhozás néppárti (EPP) frakciójába. A két magyar RMDSZ-est „elfelejtették” időben meghívni arra az ülésre, amelyen az Európai Néppárt (EPP) frakciójához csatlakozó 13 demokrata párti (PD) és 3 liberális demokrata párti (PLD) „eurohonatya” megválasztotta az EPP romániai delegációnak vezetőjét, illetve más fontos kérdésekben is döntött. Winkler Gyula EP-képviselő nem kívánta kommentálni demokrata párti kollegái elutasítását. „Én dolgozni jöttem az Európai Parlamentbe, nem pedig a Tőkés László körül felmerülő kérdéseket kommentálni” – mondta a politikus. /Cseke Péter Tamás, Lokodi Imre: Tőkés a viszály almája. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./2007. december 13.Alaptörvénybe ütközőnek minősítette december 12-én az alkotmánybíróság a kormány által javasolt és a parlament által korábban elfogadott választási törvényt, amely az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről rendelkezik. A jogszabály ellen Traian Basescu államfő emelt kifogást. A jogszabály értelmében a mandátumok körülbelül felét az egyéni választókerületek első helyezettjei nyerik el, a parlamenti helyek másik fele pedig az országos visszaosztás nyomán a választókerületekben második, esetleg harmadik helyen végzett jelölteket illeti meg. Az államfő az úgynevezett kiegészítő listákat kifogásolta. Az RMDSZ politikusa, Varga Attila jogászként csodálkozik a döntésen, amely gyakorlatilag megkérdőjelezi az arányosság elvének éppen az alkotmányban szentesített létjogosultságát. Basescu államfő szerint az alkotmánybíróság határozata után két lehetősége van a parlamentnek. Az egyik az, hogy alkotmányossá teszi a kormány felelősségvállalásával elfogadott jogszabályt, amihez viszont más cikkelyeket is módosítani kell. A visszaküldött törvény helyett a szociáldemokraták 2005-ben, vagy a demokraták nemrégiben benyújtott tervezetét vitatnák meg. Az államfő az előbbi szöveget tartja jobbnak. /B. T. : „Uninominális“ csődhelyzet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2007. december 13.Három éve, 2004. december 12-én nyerte meg Traian Basescu az elnökválasztás második fordulóját, és azóta szüntelenül a romániai politikai élet középpontjában áll. Népszerűsége gyakorlatilag változatlan, továbbra is fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban. Ő az első államfő, aki nyilvánosan elítélte a kommunista rezsimet, többek között a nevéhez fűződik a szekusdossziék titkosságának feloldása, valamint az uniós csatlakozás előtt elkezdett korrupcióellenes harc. Az eredmények mellett azonban Basescunak több olyan megnyilvánulása volt, amely államfőhöz nem méltó – például büdös cigánynak nevezett egy újságírót –, ráadásul nem tud csapatban dolgozni. A magyarokkal szembeni viszonya felemás. Szembeszegült az RMDSZ-szel, a szövetség több vezető politikusát nyíltan és durván támadta, egy táborba sorolva Verestóy Attilát és Markó Bélát Ion Iliescuval és Viorel Hrebenciuckal. Aztán Székelyföldre látogatott, a magyarok munka- és vendégszeretetét dicsérte nyilvánosan. Három év után megvalósulni látszik Basescu terve az elnöki párt létrehozásáról: a napokban egyesült a Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt. Intő jel a román demokráciának, hogy három év után még mindig nincs egy olyan politikus, akinek esélye lenne fölvenni a harcot Traian Basescuval. /Farcádi Botond: A hajóskapitány három éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2007. december 14.December 13-án Lisszabonban ünnepélyesen aláírták a Lisszaboni Szerződést, az EU reformszerződését. „A Lisszaboni Szerződés megerősíti az Európai Unió cselekvőképességét és céljainak hatékony teljesítését, ezáltal az unió jobb eredményeket hozhat az európai polgároknak” – jelentette ki José Manuel Barroso, az Európa Bizottság elnöke. Romániát az ünnepélyes ceremónián Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök képviselte és látta el kézjegyével a dokumentumot. A megjelent állam- és kormányfők ezután Brüsszelben tartanak csúcstalálkozót. A szerződés erősíti az európai demokráciát, nagyobb hatásköröket biztosít az Európai Parlamentnek, megerősíti a szubszidiaritás elvét, növelve a nemzeti parlamentek szerepét az európai ügyekben. A szerződés értelmében a külügyi főképviselő egyúttal a bizottság alelnöke is lesz. /Aláírták a Lisszaboni Szerződést. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./2007. december 17.December 15-én megszavazták a demokrata és a liberális-demokrata küldöttek a PD és a PLD egyesülését, ami egy új párt, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) létrehozását jelenti. Az új párt elnöke, Emil Boc korábbi demokrata pártvezető nem titkolta: biztos abban, hogy a választások után a PD-L kormányozza majd az országot. A PD-L „mentora” Traian Basescu államfő az alakuló küldöttgyűlésen az nem vett részt. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ főtitkára szerint a PD és a PLD egyesülésének „semmilyen ideológiai alapja nincs, csupán az államfő politikai érdekeit szolgálja”. /Cs. P. T. : Megalakult az elnöki párt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./2007. december 17.Az 1989-ben Temesváron kirobbant forradalmi események óta folyamatosan napirenden van a forradalmár igazolványok ügye. Az egyik abszurdum ebben a tekintetben, hogy éppen az akkori történések középpontjában álló Tőkés László az, aki nem élvezi az igazolvány biztosította előnyöket, ő maga ugyanis „hivatalosan” nem forradalmár. Erre hívta fel Traian Basescu államfő figyelmét nemrégiben a Cotroceni-palotába látogató Tőkés László és az őt oda elkísérő Szilágyi Zsolt kampányfőnök, valamint Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő. „Azt a választ kaptuk, hogy – mint bárki másnak – Tőkés Lászlónak is kérvényeznie kell forradalmárrá nyilvánítását. Ezt mi megalázónak tartjuk” – fejtette ki Toró. A képviselő elmondta, a Temes megyei honatyák közös kezdeményezéseként törvénytervezetet terjesztenek elő Tőkés László soron kívüli, alanyi jogú forradalmárrá nyilvánításában, Traian Basescu államelnök ezt a kezdeményezést támogatásáról biztosította. Több mint három év telt el a forradalmárok érdemeit elismerő törvény elfogadása óta, és a forradalmárok ügyéért felelős államtitkárhoz közel 25 ezer kérvény érkezett, amelyek aláírói el akarják ismertetni forradalmári minőségüket. A hivatalosan elismert forradalmárnak joga van többek között havi juttatásra, ez legkevesebb fele az átlagbérnek, de elérheti ennek 200 százalékát is. Ugyanakkor előnyt élveznek az állami lakások megszerzésében, ha banki kölcsönhöz folyamodnak, az állam fizeti vissza a kamat felét, valamint öt évvel hamarabb kérhetik nyugdíjaztatásukat. 1996-ban, amikor a forradalmár kifejezést azokra is vonatkoztatták, akik harcoltak, nemcsak azokra, akik megsebesültek vagy elestek ‘89 decemberében, egy csapásra 18 ezer új „forradalmár” lépett színre. /Isán István Csongor: Alanyi jogon lenne forradalmár Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./2007. december 18.Tizennyolc év telt el az 1989-es események óta, s egy év, amióta Traian Basescu hivatalosan elítélte a kommunizmust. Egyáltalán megtörtént a rendszerváltás? Még mindig nem tudni, ki a felelős a Ceausescu menekülése utáni áldozatokért, s a “minden pozícióból lövő” hírhedt terroristák közül egyetlen egyet sem sikerült elfogni. 18 évvel ezelőtt azzal vádolták az előtérbe kerülő második-harmadik vonalbeli (volt)kommunista politikusokat, hogy rosszhiszeműek és inkompetensek. Mára az idő bebizonyította a kételyek helyességét, sőt, egy újabb oldaluk világosodott meg: a korrupció. A valós rendszerváltás szorgalmazói ellen ugyanolyan kemény lejáratási kampány folyik, mint annak idején Tőkés, Doina Cornea, Ana Blandiana, vagy a többi “hazaáruló” ellen. /Chirmiciu András: Nagykorúság. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./2007. december 20.Traian Basescu államfő ismét megerősítette, hogy csak a közigazgatási autonómiát hajlandó szélesíteni. Traian Basescu vázolta a Koszovó esetleges függetlensége kapcsán kialakított román álláspontot. Arra a kérdésre, hogy ebben közrejátszott-e az is, hogy Romániában jelentős számú magyar kisebbség él, Basescu elmondta: sem most, sem a jövőben nem tart a romániai magyarság esetleges függetlenedési törekvéseitől. Megismételte az autonómiával kapcsolatos álláspontját. Leszögezte: a romániai magyarságnak ugyanaz a célja kell hogy legyen, mint az övé, vagyis a helyi közigazgatások autonómiájának növelése. Úgy véli, hogy a romániai magyar vezetőknek egyformán kellene valamennyi romániai település autonómiájáért küzdeniük, és akkor hitelesebbek lennének. – A román vezetők korábban többször kifejtették: nem támogatják Koszovó függetlenségét. Markó rámutatott, kevesebbet beszélnek a koszovói szerbekről, akiknek cserében már az Ahtisaari-terv is nagyon széles körű autonómiát ígért. Hozzátette: ha a nemzetközi közösség valamilyen autonómiát biztosít a szerbeknek, akkor az Európai Unió által elfogadott modellnek tekinthető az, és precedenst jelenthet más etnikai közösségek számára is. /Borbély Tamás: Markó: A szerbek autonómiája precedens lehet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2007. december 20.Markó Béla RMDSZ-elnök bukaresti sajtótájékoztatóján megvonta az évi mérleget. Az Európai Parlamentben szerzett mandátumokat, a kormányzati munka eredményességét és a fiatalítást sorolta az RMDSZ idei vívmányai közé. Elmondta: az RMDSZ-nek sikerült elhárítania az európai törvényhozásból és a romániai politikai életből való kiszorítására irányuló törekvéseket. Markó elégedetlen a törvényhozás tevékenységével. Úgy véli, hogy a kisebbségi kormányzás átlátható és stabil parlamenti támogatás nélkül rapszodikussá és nehézkessé vált. Az RMDSZ által elkövetett hibák közé sorolta azt, hogy támogatták Traian Basescu államfőnek a tisztségéből való felfüggesztését, amely a leváltásáról szóló népszavazás kiírásához vezetett. Markó szerint politikai szempontból a felfüggesztés nem volt hasznos. /B. T. : Eredményes volt idén az RMDSZ munkája. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2007. december 20.Tőkés László EP-képviselő, közleményben reagált az ÚMSZ-ben megjelentekre. December 5-én, a Traian Basescu államelnökkel való találkozó után sajtóértekezletet tartottak Bukarestben. Tőkés László interjút adott Salamon Márton Lászlónak, a bukaresti Új Magyar Szó főszerkesztőjének. Nevezett újságíró és az általa szerkesztett napilap szinte kivétel nélkül, minden esetben elfogult rosszindulattal veszi tollára a nevét, írta a püspök. Salamon Márton László ezúttal sem tagadta meg magát, nem a kedvező módon megvalósuló erdélyi magyar európai képviselet felvetette kérdéseket feszegette, hanem provokálóan negatív kérdéseivel Tőkés Lászlót kívánta rossz színben feltüntetni. Salamon főszerkesztő interjúja egy részét a Gáspárik Attilával közösen szerkesztett ún. „könyökblogjában” használta fel, anélkül hogy erre engedélyt kért volna. Jobban érthető azok vétsége, akik közvetlen – vagy közvetett – kényszerűség hatására a régi rezsim előtt hajlottak meg, mint azoknak az erkölcstelensége, a mai hivatalos – magyar – pártpolitikát éltetik. A pártos Új Magyar Szónak és tollnokainak aligha van erkölcsi alapjuk a régi rendszer „írástudóit” kipellengérezniük. Tőkés László kérte a lapot, olvasóikat ne tájékoztassák félre. Nem felel meg a valóságnak, hogy az RMDSZ „kétharmados eredményt” ért volna el az EP-választásokon. A valós arány mintegy 60−40%-os volt. Az sem igaz, hogy: „Az EPP-frakció tegnap este, lapzárta után döntött arról, hogy befogadja-e soraiba Tőkés Lászlót” /”Tőkés a viszály almája”, ÚMSZ, dec. 12./ Valójában a döntés jövő év januárjára maradt. Ágoston Hugó szintjét jelzi a következő állítása: „Eléggé nyilvánvalóan körvonalazódik Traian Basescu, Orbán Viktor és Tőkés László pokoli terve a hatalom átvételére az erdélyi magyar szavazók lelke fölött” (ÚMSZ, dec. 9.). /Közlemény, dec. 20./ Az ÚMSZ a közleményt csak maszol.ro oldalán hozta, az újságban nem közölte, viszont a főszerkesztő az újságban válaszolt: Tőkés László püspök EP-képviselő közleményben kifogásolta, hogy az interjú készítője „nem a kedvező módon megvalósuló erdélyi magyar európai képviselet felvetette kérdéseket feszegette”. Tőkés az ÚMSZ egyéb írásait is felidézte közleményében, amelyben kifejti, „nem felel meg a valóságnak az az ismételt állításuk, hogy az RMDSZ „kétharmados eredményt” ért volna el az EP-választásokon. A valós arány mintegy 60–40%-os volt. ” Az ÚMSZ november 27-i lapszámában írta: az össz-szavazatok 63–37 arányban oszlottak meg. Az ÚMSZ Tőkés a viszály almája című írás kapcsán a püspök felvetette, nem bizonyult igaznak az az állítás, miszerint „az EPP-frakció tegnap este, lapzárta után döntött arról, hogy befogadja-e soraiba Tőkés Lászlót”. Valójában a döntés jövő év januárjára maradt. Az ÚMSZ magyarázata: ez a lapzártáig még nem volt ismeretes. Tőkés László minősítette a lapot és munkatársait, és szóvá tett olyan szövegeket, amelyek nem az Új Magyar Szóban jelentek meg, hanem az maszol.ro-n található Előre „könyökblogon”, amelyet Salamon Márton László vezet Gáspárik Attilával közösen. /Tőkés nehezményezi az ÚMSZ „provokáló” kérdéseit. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./2007. december 20.A román–moldáv viszonyban a mélypont akkor volt, amikor a 2001-es nézeteltérések kiújultak. A román–moldáv politikai alapszerződésről és a határegyezményről szóló tárgyalások 2001-ben álltak le. A Moldovai Köztársaság ugyanis a moldáv nyelvről és moldáv identitásról szóló passzusokat szeretett volna belevenni a szerződésbe. 2005-től Traian Basescu elnök személye által érdemi és intézményes közeledés ment végbe, de úgy tűnik, ez sem volt elegendő. Az utóbbi pár hónapban a moldáv intézmények terület-visszafoglalási szándékkal vádolták meg Romániát, és Filip Teodorescu, Románia moldovai nagykövete kijelentése, miszerint az 1947-es párizsi békeszerződés idejétmúlt és meghaladott, a Vladimir Voronyint támogató Vasile Statit arra a nyilatkozatra késztette, hogy „a két ország háborúban áll egymással”. A román külügyminisztérium mindössze „barátságtalan” lépésnek ítélte a két román diplomata moldvai kitoloncolását, és nem áll el attól a szándékától, hogy Moldovai Köztársaságot továbbra is támogassa. Romániában a moldovai diákok számára fenntartott egyetemi helyek és ösztöndíjak száma növekedett. Miután 2007. augusztusában a moldáv főügyészség Alexandru Rus konzult korrupcióval vádolta meg, az államelnök azt mondta, ez volt az utolsó provokáció, amit Románia eltűr, és kemény válaszlépéseket ígért. Augusztus 25-én azonban a Szuverén Moldova kormánybarát napilap bizonyítékokat is bemutatott a kérdéses vízumkorrupció ügyében, és a román hangvétel ismét barátságosabbá vált. Elemzők szerint a mostani moldáv elhidegülés nem más, mint Vladimir Voronyin elnök 2009-re szóló választási kampányának szerves része. A Kommunista Párt nem áll túl jól a közvélemény-kutatásokban, ezért a Voronyin elnök vezette párt az orosz ajkú lakosság irányába próbál nyitni. /Fazekas Zoltán: Román–moldáv közelharc. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./2007. december 21.Eckstein-Kovács Péter szenátor kolozsvári sajtótájékoztatóján az év legfontosabb eseményeinek nevezte a Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, illetve az egyéni választókörzetes választási rendszer bevezetéséről szóló népszavazást, továbbá a november 25-i európai parlamenti választást. A szenátor ugyanakkor több személyt is díjazott a 2007-ben elért megvalósításaikért: az év kolozsvári személyiségei kategóriában Emil Boc kolozsvári polgármester és Pászkány Árpád üzletembert tüntette ki. Az előbbi a Kincses Kolozsvár című kötetet kapta ajándékba a város érdekében kifejtett tevékenységéért, míg az utóbbi egy F. C. Barcelona feliratú sálat a CFR focicsapat által elért kiváló eredményekért. Az „év magyarja” díjban Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács (CNA) elnöke, valamint Frunda György szenátor részesült. /P. A. M. : Év végi díjak Ecksteintól. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./2007. december 22.Egy évvel ezelőtt, 2006. december 18-án olvasta fel a parlamentben Traian Basescu államfő a kommunizmus bűntetteit elítélő, a köztudatba Tismaneanu-jelentés címen bekerült dokumentumot. Mára a szerző által javasolt harminchat intézkedés közül mindössze négyet sikerült életbe ültetni – számolt be az egyik televízió. A jelentés felkerült az elnöki hivatal honlapjára, nemzetközi konferenciát szerveztek a témáról, a közszolgálati televízió folytatja a Memorialul durerii című dokumentumfilm-sorozatot. Azonban a mai napig nem született meg az átvilágítási törvény, nem véglegesítették sem a forradalom, sem a bányászjárások ügyészségi kivizsgálását, és nem készült el a líceumoknak szánt, A kommunizmus enciklopédiája című tankönyv sem. /Tismaneanu-jelentés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||