|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 926 találat | lapozás: 1-30 ... 811-840 | 841-870 | 871-900 | 901-926 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gyurcsány Ferenc 2014. március 29.Hogy ünnep legyen a választásNem lett hát igazuk a szolgálatos megosztóknak, álságosan aggódóknak, akik azzal érveltek, hogy miután a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok számára is biztosították a szavazati jogot, az anyaországi kampány begyűrűzik az elszakított területekre, vagy éppen kampánytémává válik a külhoni magyarság. Lám, Magyarországon lassan véget ér a kampány, nálunk pedig javában zajlik már a szavazás, és eddig az a tapasztalat, ünnepként éli meg az eseményt a Magyarország határain kívül élő magyarság. Nem a megosztottságról, a viták kiéleződéséről, heves politikai csatározásról érkeznek hírek – inkább arról, hogy sokan kívánnak élni szavazati jogukkal, sokan akarnak beleszólni a nemzet dolgaiba. De ahhoz, hogy ez így alakuljon, igen sok mindenre volt szükség. Mindenekelőtt nemzetben gondolkodó magyar kormányra, amely felelősséget vállal a külhoni magyarságért, nemzeti újraegyesítésre törekedett, és amelynek volt bátorsága szavazati jogot is biztosítani a frissen honosított magyar állampolgároknak. Kellett a négy évvel ezelőtti voksoláson elnyert erős felhatalmazás is, amelynek köszönhetően gyakorlatilag nemzetpolitikai konszenzus alakult ki Magyarországon, és Gyurcsány Ferenc pártját leszámítva végül senki sem mert nyíltan szembeszegülni e törekvéssel. Talán még kevéssé látszik, de minden bizonnyal szükség volt olyan kormányzásra, amelynek sikerült kihúznia a kátyúból az országot, és amelynek eredményeit a felmérések szerint a szavazópolgárok is elismerik – aligha véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet a Fidesz. Ennek is köszönhető, hogy a Jobbikot leszámítva a magyar pártok nem nagyon kampányoltak az ország határain kívül: a baloldal tisztában volt vele, hogy meleg fogadtatásra nem számíthat, és felmérték, a jelenlegi helyzeten oly sokat nem változtathat az az egy-két mandátum, amelynek sorsáról a külhoniak döntenek. Végül pedig az is kellett a sikerhez, hogy az országgyűlési választásokhoz pártpolitikán túlmutató, nemzeti ügyként viszonyuljon az erdélyi magyar társadalom egésze: az összes magyar párt, a civil szervezetek és az egyházak egyaránt részt vesznek a mozgósításban, segítséget nyújtanak a folyamatban. Mindannyian megértették: ez a választás az összetartozás ünnepe is. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. április 3.Erdély mint szimbolikus térMárcius 23–31. között több mint 313 Bihar megyei és Partiumi lakost kérdeztek meg a nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület önkéntesei azon felmérés keretében, amely a magyarországi választási kampány hatásait volt hivatott felmérni a külhoni magyarság körében. Az eredményeket tegnap ismertette Simon Adrián, az egyesület elnöke. A felmérésből kiderült, a romániai magyar lakosság nagy része ritkán és rendszertelenül követte a magyar pártok kampányát. Érdekes adat emellett, hogy a felmérés alapján öt magyarból kettő nem tudta magát határozott politikai rendszerhez sorolni. A megkérdezettek 28%-a egyébként keresztény-demokratának vallotta magát, 17%-a pedig liberálisnak. A legapróbb arányt a magukat „zöldnek” vallók érték el 3 százalékkal. A volt miniszterelnökök közül két jobboldali politikus, Orbán Viktor és Antall József tevékenységét értékelték legtöbbre a megkérdezettek. Előbbi 9,1-es, utóbbi pedig 8,7-es átlagot ért el a tízes skálán. Medgyessy Péter tevékenységét ugyanakkor 4,8-re, Gyurcsány Ferencét 2,8-re, Horn Gyuláét pedig 4,3-re értékelték átlagosan. Mint Simon Adrián megjegyezte, Medgyessy esetében az is sokat számított, hogy részben erdélyi származású. Azzal kapcsolatban, hogy melyik pártra szavaz majd, a megkérdezettek 86 százalékának volt konkrét elképzelése. Nyolc százalékuk még nem döntötte el, 6% pedig egyáltalán nem akar szavazni. A megkérdezettek jelentős hányada (mintegy 66%-a) egyébként a Fidesz-KDNP mellett voksolna. A JESZ/MDF-re 13%, a Jobbikra pedig 14% szavazna, a Független Kisgazdapártra pedig 4%. A Pro Demokrácia Egyesület munkatársai ugyanakkor a felmérés alapján elkészítették a különböző pártok tipikus szimpatizánsainak profilját. Ezek a Jobbik esetében 45–65 éves vidéki férfiakat jelentenek, akik az Simon megfogalmazásában „a rendszerváltás vesztesei”. A kisgazdapártot elsősorban olyan 60 év fölötti férfiak támogatják, akik „a ’90-es évek politikai rendszerénél ragadtak meg”. A JESZ/MDF támogatói pedig kisvárosban vagy falun élő 45 fölötti férfiak, illetve 65 fölötti nők, akik határozott politikai értékrenddel rendelkeznek és főként keresztény-demokraták. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai változatos nemű, életkorú, irányultságú polgárok, sokukra jellemző azonban, hogy nem a pártot, hanem a pártvezetőt támogatják. Mint Simon Adrián elmondta, a külhoni magyarok szavazata valószínűleg csak egyetlen mandátumot jelent pluszba vagy mínuszba egyik vagy másik pártnak. Ennek fényében a Jobbik erdélyi kampányával kapcsolatban (amely az egyedüli olyan párt volt, amely aktívan kampányolt a régióban) elmondta, hogy sokkal inkább a magyarországi választópolgároknak szólt, semmint az ittenieknek. Mint hozzátette, „Erdély továbbra is szimbolikus tér marad a magyar pártok diskurzusában”. Szombati-Gille Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. április 7.Eget rengető győzelmet aratott a Fidesz (Országgyűlési választások Magyarországon)Fölényes győzelmet aratott a tegnapi országgyűlési választásokon a Fidesz: lapzártánkkor már csak az volt a kérdés, sikerül-e megismételnie négy évvel korábbi eredményét, meglesz-e a kétharmados többsége az Országgyűlésben. A szavazatok több mint 90 százalékos összesítése után billegett még az újabb kétharmados győzelem. A Fidesz az Országgyűlés 199 képviselői helyéből 132-t vagy 133-at szerzett meg (a kétharmadhoz 133 szükséges), a baloldali összefogás 38 mandátumhoz jutott, a Jobbiké 24 vagy 23 képviselői hely, és bejutott az LMP is, az 5 százalék átlépésével 5 parlamenti helyet foglalhatnak el. A levélszavazatok feldolgozása során az is kiderült, a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok majd 95 százaléka a Fideszre voksolt. Orbán Viktor a Fidesz elnöke, Magyarország régi-új miniszterelnöke elsőként a határon túliak szavazatait köszönte meg. Este 7 órakor (romániai idő szerint 8 órakor) hivatalosan befejeződött a szavazás Magyarország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a tegnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban álltak, még leadhatták voksukat. Rögtön a hivatalos urnazárás után hozták nyilvánosságra a Nézőpont Intézet felmérését. Ennek alapján a Fidesz–KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a „kormányváltó összefogásra” 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője romániai idő szerint néhány perccel este 10 óra előtt jelentette be, hogy bezárták az összes szavazókörzetet. Nagyobb rendellenesség nélkül zajlott le a szavazás – mondta. A voksoláson a magyar választópolgárok 60 százaléka vett részt, ez az arány kicsit kisebb, mint négy évvel ezelőtt, a szakértők többnyire átlagosnak nevezték. Az első hivatalos adatok fél 11 körül kezdtek csordogálni, ekkor már 22,7 százalékos volt a feldolgozottság, és fölényes Fidesz-győzelmet jelezve narancssárgába borult Magyarország választási térképe, néhány, ellenzéki összefogás fölényét jelző piros folt csak Budapesten látszott. Csalódott „kormányváltók” A pártok vezetői rendkívül óvatosan nyilatkoztak a felmérés előrejelzései és az első eredmények után is, a Fideszes megszólalók felidézték a 2002-es helyzetet (minden közvélemény-kutatás, exit-poll Fidesz-győzelmet jelzett, de végül mégis az MSZP nyert), derűsen fogadták az érkező eredményeket, de az ünnepléssel türelemre intettek. A baloldali megszólalók az első órákban nem akarták elismerni a vereséget, ők is a végleges eredményeket várták, ám a helyzet óráról órára tisztult. Gyurcsány Ferenc este 11 órakor azt nyilatkozta: még mindig győzhetünk, igaz, hozzáfűzte, hogy nagyobb a kormánypártok esélye. A „kormányváltóknál” egyébként már vasárnap este megkezdődött az egymásra mutogatás. Semmit nem tudott hozni az MSZP-nek az összefogás Gyurcsánnyal és Bajnaival, ezért soha többet nem szabad velük összefogni – egy szocialista politikus szerint ez a hangulat uralkodott a párt vezetőségében. Ugyanakkor azt jósolta, Mesterházy nem bukik bele a vártnál gyengébb szereplésbe. „A Jobbik ennek a választásnak a nyertese, amiben Orbán Viktornak komoly felelőssége van, mivel az Összefogást a »múlt«-ként pozicionálta, a Jobbikot pedig a jövőként” – okolta a Hvg.hu-nak a meglehetősen gyenge eredményekért a Fidesz elnökét a szocialisták választási bizottságának egyik tagja. Két ok miatt veszítette el a baloldal a választást Bajnai Gordon szerint: az egyik, hogy a kormányváltók nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani, a másik pedig a torz választási rendszer és médiaszerkezet. Bajnai Gordon szomorúan állt ki a színpadra a PM-es jelöltekkel együtt. Mint mondta, súlyos csalódás ez az eredmény azoknak, akik őket támogatták. Szerinte sok mindent fel lehet róni, de „jól teszi az ember, ha mindig a saját háza táján néz körül”. A kudarc egyik fontos oka szerinte, „mi, korszakváltók és kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni a többségnek”. A szavazatok 80 százalék fölötti feldolgozottsága azonban már egyértelművé tette, a voksok negyedénél többre nem számíthat a baloldali összefogás, és végül az MSZP-székházba gyűltek össze a pártelnökök, békét és egyetértést próbáltak sugározni, beszédeik is egybecsengtek: nem tudnak gratulálni a Fidesznek s Orbánnak, Magyarország nem nyert, hanem veszített – ismételték. Nagyszerű korszak kapujában Magyarország A szavazatok 60 százalékos feldolgozottsága után érkeztek az első, immár győzelmi nyilatkozatok a Fidesz-táborból. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már gratulált Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz–KDNP miniszterelnök-jelöltjének – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus köszönetet mondott minden, a parlamenti voksoláson részt vevő választónak, majd külön megköszönte a Fidesz–KDNP támogatóinak a kormánypártokra leadott szavazatokat. Orbán Viktor pár perccel éjfél után állt az ünnepelni összegyűlt tömeg elé. „Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette ki. Kifejtette: a Fidesz–KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni, a pártszövetség európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást összesítette. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában – hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege. Szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan” kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját. Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre – folytatta, és hangsúlyozta: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van. Orbán Viktor elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására, és ígéretet tett arra: mindennap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely” legyen. „Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt” – mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek, és tehetjük ismét naggyá Magyarországot – fűzte hozzá. Beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék. A Jobbik nem érte el célját Jelentősen javított négy évvel ezelőtti eredményén a Jobbik, a szavazatok 91 százalékos feldolgozottságánál arányuk 20 százalék fölötti volt. Ennek dacára nem volt elégedett Vona Gábor pártelnök, hisz ők is kormányváltást ígértek a kampány során. A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatása – mondta Vona Gábor pártelnök az országgyűlési választást értékelve vasárnap éjszaka Budapesten. Kiemelte: a Jobbik számtalan választókerületben behozta a baloldalt, ugyanakkor nem sikerült az áttörés, amelyet az egyéni körzetekben szerettek volna elérni. Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel. „Holnap leporoljuk magunkról a port, és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat” – jelentette ki. Megkönnyebbült az LMP Éjfélig kérdéses volt, hogy eléri-e az 5 százalékos bejutási küszöböt a Lehet Más a Politika (LMP). Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán, és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – jelentette ki az eredményváró rendezvényen Schiffer András, az LMP társelnöke. Úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon, és úgy tűnik, sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta: az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe. Csak a Fidesz A szavazatok majdnem 95 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz 44,58 százalékon állt, a MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP-koalíció 25,78 százalékon, a Jobbik 20,73 százalékon, az LMP pedig 5,22 százalékon. A Fidesz kétharmada egy miskolci szavazókörzeten múlott, ahol lapzártakor a szavazatok 60 százalékos feldolgozottságánál néhány vokssal vezetett a fideszes jelölt a jobbikossal szemben. A levélben leadott listás szavazatok összesítésében, 88,66 százalékos feldolgozottságnál az MTI szerint a Fidesz–KDNP 94,43 százalékot, a Jobbik 2,49 százalékot, a baloldali összefogás 1,78 százalékot, az LMP 0,55 százalékot szerzett. Az erdélyi politikusok nagy számban utaztak ki Budapestre, mindannyian a Fidesz eredményváró bulijára. Az RMDSZ részéről ott volt Kelemen Hunor, Antal Árpád, Tamás Sándor, Székely István, jelen volt az EMNP delegációja, Tőkés László és a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége is. Helyszíni jelentések szerint legalább 30–35 romániai magyar politikus gratulált a győzteseknek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. április 7.Orbán Viktor: győztünk, európai rekordot értünk el!„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország „nagyszerű hely” legyen. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke – aki külön üdvözölte a határon túli szavazókat – azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni. A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege. Orbán Viktor szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan" kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját. Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az Unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van. Joseph Daul gratulál a Fidesz győzelméhez Közleményben tudatta vasárnap éjjel az Európai Néppárt, hogy Joseph Daul pártelnök gratulált a Fidesznek és Orbán Viktornak a választási győzelemhez. A közleményi idézi a francia politikust, aki „melegen gratulált" a miniszterelnöknek és a Fidesznek a „lenyűgöző” választási győzelemhez. „A magyar nép megújította bizalmát Orbán Viktorban és kormányában, mert ő mindig az igazat mondta nekik, és bátor reformokat hajtott végre, amelyekkel az ország gazdasága talpra állt” – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a „bajtársaknak", valamint a családtagoknak is. Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely" legyen. „Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt" - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá. Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék. Mesterházy tudomásul veszi az eredményt, de nem gratulál a Fidesznek Tudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőre virradó éjszaka a szocialista párt székházában, ezt azzal indokolva: a választást szerinte tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek mellett tartották meg. Mesterházy Attila mindazonáltal gratulált az LMP-nek a jó eredményhez, a Jobbik szerepléséről pedig azt mondta: a Jobbik örülhet, de Magyarország vesztett, mert az erősödő szélsőjobboldal az egész társadalmat mérgezi. Az MSZP elnöke köszönetet mondott szavazóiknak, aktivistáiknak, jelöltjeiknek és a baloldali összefogásban részt vevő szövetségeseinek. „Amit lehetett, megtettük, kiálltunk az elveink és a politikánk mellett" - jelentette ki. Bajnai Gordon: súlyos kudarc a kormányváltók szereplése Az Együtt-PM és a kormányváltók számára súlyos kudarc, a támogatóknak pedig súlyos csalódás a választás eredménye - jelentette ki Bajnai Gordon a pártszövetség eredményváró rendezvényén vasárnap éjszaka Budapesten. Ugyanakkor nem adják fel a céljaikat, mert hisznek egy békés, haladó európai Magyarországban - közölte az Együtt-PM vezetője. Gyurcsány: küzdelmünk vereséget szenvedett „Küzdelmünk ma este vereséget szenvedett, a kormányváltók ellenzékben maradnak. Ettől azonban nem változott meg, hogy mit gondolunk: azokkal vagyunk együtt, akik egy másik Magyarországban hisznek” - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap késő este tartott beszédében pártja budapesti választási központjában. „Orbán önkénye, keleties fordulata, a szegényeket megvető undora nem felemel bennünket, hanem letaszít. Tiszteletben tartjuk a választók akaratát, de ettől ezt a hatalmat még soha nem fogjuk legitimnek tekinteni, a szó történelmi, morális értelmében" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: kívánja, egyszer jöjjön a józan felismerés, hogy dönthettek volna másként is. „A Demokratikus Koalíció engesztelhetetlen ellenzéke lesz Orbán Viktor rendszerének és kormányának" - hangoztatta a politikus. Fodor: tisztességtelen verseny volt Tisztességtelen verseny volt, „a kormányváltó erőknek lehetetlen körülményekkel kellett szembenézniük, ettől függetlenül elemeznünk kell, hogy mi történt, mi az, amit legközelebb másként kell csinálnunk” – mondta Fodor Gábor vasárnap késő este Budapesten, amikor megérkezett a Magyar Szocialista Párt Jókai utcai székházába. A baloldali összefogás részeként a választáson induló Magyar Liberális Párt elnöke közölte: a kirajzolódó tendencia nem kedvez a kormányváltóknak, ugyanakkor siker, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben. Kérdésre válaszolva elmondta: rossz lenne az országnak, ha újra kétharmados többséget szerezne a Fidesz, eddig is rossz volt a kétharmad, mert a Fidesz visszaélt vele. Vona: a célunkat nem tudtuk elérni A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatásuk - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az országgyűlési választást értékelve. Vona Gábor fontosnak nevezte a 20 százalék feletti eredményt, és megjegyezte: a Jobbik 2009 óta fokozatosan, folyamatosan növeli népszerűségét. Ez visszaigazolást ad arra, hogy a tisztességes, egyenes politizálásnak azért van haszna - fogalmazott. Schiffer: átmentünk a tű fokán Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – mondta a Lehet Más a Politika volt központi irodájában tartott eredményváró rendezvényen Schiffer András. Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon és úgy tűnik, hogy sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe. Krónika (Kolozsvár) 2014. április 7.Így fogadták a politikusok a választási eredményeketA Fidesz ünnepelt, a baloldali összefogás elfogadta az eredményeket, de nem gratulált, a Jobbik egy kicsit csalódott, az LMP pedig örült, hogy éppen átment a tű fokán. Így kommentálták a pártvezetők a magyarországi választási eredményeket. Orbán Viktor: győztünk! "Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország "nagyszerű hely" legyen. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni. A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege. Orbán Viktor szavai szerint a magyarok "jól hallhatóan" kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját. Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van. Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a "bajtársaknak", valamint a családtagoknak is. Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország "nagyszerű hely" legyen. "Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt" - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá. Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék. Mesterházy nem gratulál Tudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőre virradó éjszaka a választási eredmények ismeretében. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, ami történelmi értelemben tévedés. Mesterházy Attila a szocialisták Jókai utcai székházában éjfél után megtartott sajtótájékoztatón azt mondta: a választásokat tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek mellett tartották meg. Kiemelte: a Fidesz a maga számára kedvezően alakította át a választójogi szabályokat, miközben nekik folyamatos "médiaellenszélben" kellett dolgozniuk, és "álcivilek" segítették a Fidesz "mocskolódó kampányát", erre pedig nem volt példa az elmúlt 24 évben. Az MSZP elnöke mindazonáltal gratulált az LMP-nek a jó eredményhez, a Jobbik szerepléséről pedig azt mondta: a Jobbik örülhet, de Magyarország vesztett, mert az erősödő szélsőjobboldal az egész társadalmat mérgezi. Az MSZP elnöke köszönetet mondott szavazóiknak, aktivistáiknak, jelöltjeiknek és a baloldali összefogásban részt vevő szövetségeseinek. "Amit csak lehetett megtettünk annak érdekében, hogy az országot egy modern európai köztársasággá tudjuk alakítani. Az a legfontosabb, hogy kiálltunk végig az elveink és a politikánk mellett és azt képviseltük minden körülmények között" - közölte. Mesterházy Attila azt mondta, miközben a miniszterelnök szerint az ország szabad, ő úgy látja, Magyarország nem szabad, mert a kormányzó többség az elmúlt négy évben folyamatosan visszaélt a kétharmados felhatalmazásával, és letérítette az országot a jogállam, a demokrácia útjáról."Ezt a csatát most elvesztettük - folytatta - , de nem adjuk fel, továbbra is kiállunk amellett, amiben hiszünk". Bajnai: súlyos kudarc A parlamenti választás eredménye súlyos kudarc a "kormányváltóknak", benne az Együtt-PM-nek, és súlyos csalódás a választóknak - mondta Bajnai Gordon, hozzáfűzve: elemezni kell az okokat. Ezek közül szerinte az egyik, hogy nem tudtak kellően vonzó ajánlatot tenni a választóknak, a másik azonban, hogy a Fidesz "manipulált, aljas választási rendszert alakított ki", amelyben a kormánypártnek 100 méteres síkfutásban, nekik 400 méteres gátfutásban kellett indulniuk. A Fidesz ezen túl olyan médiafölény és gazdasági háttérhatalmat épített ki, amellyel szemben nagyon nehéz bárkinek győzni - tette hozzá. A két ok csak együtt értelmezhető - hangsúlyozta. "Nem a céljainkban volt a hiba, minden mást azonban - szervezeti, személyi, programbeli okokat - érdemes újragondolni" - jelentette ki.Azt is, a feladatuk most az, hogy éljenek az öt hét múlva, az európai parlamenti választásokkal megnyíló alkalommal, és szépítsenek. Gyurcsány: tiszteljük a választók akaratát Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közölte: tiszteletben tartják a választók döntését, de nem szeretné, hogy a következő választás 2018-ban legyen. Nem látott olyan demokratikus kormányt, amely örökké hatalmon maradt volna - tette hozzá, és szerinte a Fidesz-kormány jó eséllyel nem fogja kitölteni az újabb ciklust. Azt is mondta, ha rajta múlik, ezért mindent megtesz. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a választók jelentős többsége, jó szándékkal, tisztességgel, legjobb meggyőződése szerint olyan utat választott, ami történelmi értelemben tévedés. "Ne várják el tőlem, hogy ne próbáljam meggyőzni arról őket, hogy ez egy rossz út" - fogalmazott. A DK elnöke hangsúlyozta, hogy az eredmény okainak keresésekor nem fog részt venni "egymás hibáztatásában", védeni fogja a szövetség minden tagját. Vigyázni kell egymásra az európai parlamenti választási kampány alatt is, csak annyi verseny kell, hogy az ne őrölje fel a többiek képességét arra, hogy erősítsék a közös ügyet: lesz még egyszer szabad Magyarország - hangoztatta. Fodor: Magyarország nem járt jól Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta: Magyarország nem jár jól a választási eredménnyel. Eredményként könyvelte el azonban, hogy lesz liberális képviselet a parlamentben. Szerinte a verseny nem volt fair, ám az ellenzéki összefogás emelt fővel csinálta végig a kampányt. Hozzátette: az eredményhez vezető okokat a következő napokban elemezni kell, a választás éjszakáján viszont köszönetet kell mondaniuk támogatóiknak. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: az ellenzéki szövetség nem tudott szerethető, vonzó alternatívát kínálni a Fidesszel szemben. A cél és nemes jó volt, "a mai csatát elvesztettük, de a küzdelem folytatódik (...), nem adjuk fel a reményt, hogy Magyarországból újra egy demokratikus, szabad országot teremtsünk". A PM társelnöke azt mondta, az igazi ellenzéki politizálás fő színtere a parlamenten kívülre kerül a következő években, kétharmados Fidesz-többség és erősödő Jobbik mellett az Országgyűlés "bábszínház" marad. "Vissza kell nyúlnunk a mozgalmi gyökereinkhez (...), vissza kell nyúlnunk a civil politizáláshoz, újra meg kell találnunk az emberekkel a közvetlen hangot, alulról építkezve kell megújítanunk a politikát és a baloldalt" - mondta Szabó Tímea, hozzátéve: ez kell ahhoz, hogy 2018-ban "felszabadítsák" Magyarországot Orbán Viktor kormányzása alól. A pártvezetőktől nem lehetett kérdezni, Mesterházy Attila pedig azzal köszönt el: folytatják a kampányt az európai parlamenti választásokra, amelyen az összefogásban részt vevő pártok külön indulnak, de reméli, hogy az őszi önkormányzati választáson újra lesz együttműködés. Vona: a célunkat nem tudtuk elérni A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatásuk - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az országgyűlési választást értékelve. A pártelnök beszédében köszönetet mondott a szimpatizánsoknak, az aktivistáknak és a családtagoknak. Mint fogalmazott, a választás azt hozta, amit várni lehetett, meglepetést csak a Jobbik eredménye keltett, hiszen a felmérések alábecsülték a pártot. Kiemelte: számtalan választókerületben behozták a baloldalt, de a kitűzött célt nem tudták elérni, mert "az elmúlt 24 év tovább folytatódik", nem sikerült lezárni. Szavai szerint bár néhány egyéni választókörzetben még harcban vannak, nem sikerült az áttörés, amit ezen a területen szerettek volna elérni. Vona Gábor fontosnak nevezte a 20 százalék feletti eredményt, és megjegyezte: a Jobbik 2009 óta fokozatosan, folyamatosan növeli népszerűségét. Ez visszaigazolást ad arra, hogy a tisztességes, egyenes politizálásnak azért van haszna - fogalmazott. Kitért arra is, hogy kiegyenlítődött a párt támogatottsága, mert míg korábban kelet-magyarországi pártként azonosították, mára a Dunántúlon is egyre erősebbek. Azt mondta: az Európai Unióban ma a Jobbik a legerősebb nemzeti radikális párt. A pártelnök szólt arról is: sokan gratulálnak neki az eredményhez, de szimpatizánsaikban és benne is van csalódottság. Hozzátette: le kell vonni a tanulságot, értékelni kell az eredményt. "A lelkiismeretünk tiszta, egyrészről pozitív kampányt folytattunk, egy programot tettünk le az asztalra, ellentétben ellenfeleinkkel, akik sokszor tisztességtelen kampányt folytattak (…), és program nélkül tették ezt" - mondta. Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel, nem hagyják cserben azokat az embereket, akik "akár itt, a csonka Magyarországon, akár határon túl, akár Magyarországról gazdasági okok miatt elvándorolva, de bíztak bennünk". "Holnap leporoljuk magunkról a port és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat" - jelentette ki. Schiffer: átmentünk a tű fokán Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – mondta Schiffer András a Lehet Más a Politika volt központi irodájában tartott eredményváró rendezvényen Budapesten a vasárnapi választásról. Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon és úgy tűnik, hogy sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe. Schiffer András gratulált a győzelemhez a Fidesznek és Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének is, aki szavai szerint egy "nehezített pályán, nehéz körülmények között állt helyt". Schiffer András közölte, a következő parlamentben is készek egy korrekt ellenzéki együttműködésre a szocialisták frakciójával. A választási eredmény azonban Schiffer András szerint részben figyelmeztető jelzés. A Jobbik eredménye azt mutatja, hogy ebben az országban százezrek, milliók elkeseredettek, dühösek, hogy számukra az elmúlt 25 év kudarcot hozott – jelentette ki. A társelnök szerint az igazi kihívás, hogy a következő 4 évben megmutassák a csalódottaknak, hogy "van más választás, mint a szélsőjobboldal", a populizmus, a Jobbik. Schiffer András szerint világosan kell látni, hogy az a politikai osztály, amely 25 éven át vezette ezt az országot, megbukott, az elmúlt 15 év pedig Magyarország leszakadását hozta a környező országokhoz képest. Azt mondta, hétfőtől arra kell készülniük, hogy mostani programjukból 2018-ra kormányprogramot csináljanak. Arra készülnek, hogy reményt mutassanak azoknak, akik méltán csalódtak az elmúlt 25 év politikai elitjében és új irányt szabjanak Magyarországnak - folytatta. Schiffer András, aki mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a munkájukban, elnöktársáról, Szél Bernadettről beszélve úgy fogalmazott: ahogy bebizonyosodott, hogy a politikát lehet nyíltan, őszintén tiszta szívvel csinálni, úgy az is bebizonyosodott, hogy egy pártot és egy országot nők is tudnak irányítani. maszol/MTI 2014. április 10.Történelmi narancsszüret„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette be Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Az előrejelzéseknek megfelelően a magyarországi parlamenti választások során egyetlen kérdés maradt nyitott: szerez-e újra a kormánykoalíció kétharmados legitimációt? Békés tavaszi Budapesten sétálgathatott az ember az országgyűlési választások napján. Többnyire csak az MSZP és a DK aktivistái éltek a kampánycsendmentesség lehetőségével, és igyekeztek az utolsó pillanatban maguk, illetve jelöltjeik mellé állítani a „tévelygőket”. A szocialista jelölt, Oláh Lajos aktivistái engem is megszólítottak az Andrássy úton, de különösebb rosszallás nélkül tudomásul vették, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Egy budai választóhelyiség előtt sem románoztak le, holott a bukaresti jelzésű szerkesztőségi autó akár alkalmat is kínálhatott volna rá, ám a gépkocsi Székelyhontól az Erdélyi Naplóig terjedő feliratozása inkább empátiát fakasztott az ott lévőkben. Az országos átlagot jóval meghaladó módon ott már 20 százaléknál tartott a részvétel, hiába, a polgári gyökerű budai hegyvidéki lakók a választást a vasárnapi kirándulás elé helyezték. Nagy tisztelet övezte a feleségével épp akkor megjelenő Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-kultúrtörténész-író-politikust, aki soha nem rejtette véka alá fideszes kötődését. A belvárosi szálloda recepciósa kicsit másként viszonyult hozzám és a nap történéseihez. „Miért tartotta fontosnak éppen ma Budapestre érkezni?” – kérdezte alig leplezetten provokatív módon, az újságírói munkára hivatkozás azonban megtette a hatását. Már csak azt hallhattam, hogy valakinek a telefonba sírja el bánatát, miszerint a románok Pestig is képesek eljönni szavazni „ezekre”. Hosszabb sor csak néhány helyen kígyózott: a Parlamentben kiállított Seuso-kincsekre várók, illetve az átjelentkezett szavazók tömörültek. Az egyik belvárosi választási kör irodájának munkatársa így kommentált: „Ha fél hét körül visszajön, meg fog lepődni, mennyien hagyják utolsó percre a voksolást.” Öröm a Bálna gyomrában Az esti órákat azonban inkább a Fidesz eredményvárójában töltöttem, amely előtt már hat után gyülekezni kezdtek a szimpatizánsok, s hiába húzódott váratlan sokáig az átjelentkezők voksolása, nem tágítottak. Ezért aztán amikor Orbán Viktor mikrofonhoz lépett, már győztes hangulatban fogadta a tömeg a régi-új miniszterelnököt. „Olyan átütő erejű győzelem ez, amely jelentőségét ma este még fel sem tudjuk mérni – fogalmazott. – Azt, hogy megérdemeltük-e, a jó Isten majd eldönti, de hogy megdolgoztunk érte, az egészen biztos.” Beszéde egyik első mondatában ugyanakkor a nap legfelemelőbb tényének nevezte, hogy a külhoni magyarok először szavazhattak, amit a tömeg hangos éljenzéssel helyeselt. „A Fidesz és a KDNP európai rekordot ért el azzal, hogy a legnagyobb arányú támogatást gyűjtötte be: Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország „jól hallhatóan kimondta: érdemes itt élni, dolgozni és családot alapítani.” Döntésükkel két dologra mondtak nemet a választók, fogalmazott a Fidesz elnöke: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre. „Magyarországnak az EU-ban van a helye, de csak akkor, ha van erős nemzeti kormánya” – tette hozzá. „Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában” – fogalmazott Orbán másnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: Magyarország a régió éllovasa lesz. Az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, hangsúlyozta, a magyar gazdaság kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban épp ama sokat vitatott gazdaságpolitika eredményeként, amit most a választók megerősítettek. Kétharmados kérdőjelek Két nappal az urnazárás, a voksok 98,98 százalékának feldolgozása után ugyanakkor még mindig 16 olyan körzet volt, ahol az átjelentkezők voksai és a külképviseleteken leadott szavazatok még megváltoztathatják az előzetes végeredményt. A legtöbb bizonytalan eredményű körzetet Budapesten találjuk, ám a Fidesz–KDNP még több helyen fordíthat. A 10280 szavazókör 106 urnáját zárták le vasárnap számolás nélkül, ezekbe várják a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. E szavazatokat április 11-én számolják meg, másnap, szombaton lehet biztosan tudni, hogy a Fidesz– KDNP-nek sikerül-e megszereznie a parlamenti mandátumok kétharmadát. A 16 körzetből nyolcban csak matematikai az esély a fordításra, a további nyolcból hat Budapesten található, négy körzetben a fideszes jelölt vezet, négyben pedig a balliberális koalíció jelöltje. A legszorosabb verseny az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese körzetében, Budapest 18. kerületében van, ahol a fideszes Kucsák László 22 vokssal vezet a szocialista Kunhalmi Ágnes előtt, a megszámolásra váró szavazatok lehetséges maximuma pedig kétezer. A jogszabályok szerint nem lehet a voksok újraszámlálását kérni csak azért, mert a jelöltek között kicsi a különbség. Erre akkor kerülhet sor, ha az eredményt megállapító döntés elleni fellebbezésében a beadványozó bizonyítja, a szavazatszámláló bizottság törvénysértően állapította meg az eredményt, s matematikai lehetőség is van az eredmény megváltozására. Ellenzéki jövőkép Tudomásul vette a választási eredményt, de a választások tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek melletti lebonyolítására hivatkozva nem gratulált a Fidesznek a győzelemhez Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője ugyanakkor súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, amely történelmi értelemben tévedés. Azt is bejelentették, hogy egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit. A jelenlegi állás szerint ugyanis a szocialisták 29, az Együtt–PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4-4 mandátumot szereztek, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A közös listán induló pártok esetében viszont öt képviselő szükséges a frakcióalakításhoz, így egyelőre kérdéses, ki állíthat fel képviselőcsoportot a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben. Mesterházy Attila szerint konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Arra számítanak, tette hozzá, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem „a párt irányába indulnak el”, ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket. Azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását, a három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a „kormányváltó erőnek”. A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett. Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. április 14.Határon túli voksmérlegBizonyos szempontból meglepő, más szempontból várható eredményt hozott, ahogyan a magyarországi országgyűlési választásokon először szavazó határon túliak voksoltak a vasárnapi megmérettetésen. Várható volt, hogy jelentős többségük a jobboldalra, ezen belül is a Fideszre szavaz, a kormánypártra adott voksok aránya ugyanakkor talán még a legoptimistább Fidesz-vezetők várakozásait is meghaladta, hiszen a levélben leadott külhoni szavazatok több mint 95 százaléka érkezett a pártra. Ennek oka egyfelől az, hogy a Fidesz volt az a párt, amely az elmúlt évtizedekben a leghangsúlyosabban tartotta napirenden a határon túli magyarok ügyét, és első kormányzása alatt a – sokak által kevésnek tartott – kedvezménytörvénnyel, majd második regnálása idején a könnyített honosítással kötötte szorosabbra a kapcsolatot az elszakított nemzetrészekkel. A mostani választásokon ennek folyományaként minden bizonnyal jelentős többségben voltak azok a külhoniak, akik éppen azért regisztráltak és vettek részt a szavazáson, mert mindezt meg akarták „hálálni" a kormányoldalnak. Meglepő ugyanakkor a Jobbik leszereplése, a szélsőségesként számon tartott párt ugyanis gyakorlatilag az egyetlen olyan alakulat volt, amely jelentős forrásokat és energiákat áldozott arra, hogy magához édesgesse a határon túliakat. Képviselői irodákat nyitott, majd a kampány során szórólapokkal is népszerűsítette magát. Ráadásul a román hatóságok is váratlan segítséget nyújtottak számukra a kampányban, amikor a székely szabadság napján lezajlott marosvásárhelyi incidens nyomán több jobbikos politikust is kitiltottak az országból. Ehhez képest a radikális párt alig több mint kétszázaléknyi voksot kapott a külhoniaktól. Ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a többség számára nem szimpatikus a párt retorikája, itteni megnyilvánulásai, és a hozzá kapcsolódó „balhék" inkább bajkeverőként tüntették fel. Másrészt a Fidesz már említett, több mint egy évtizedes beágyazottságának, valamint annak, hogy a kormánypárthoz kötik a könnyített úton megszerezhető állampolgárságot. A balliberális ellenzéki összefogás leszereplését lehetett a legbiztosabbra venni a voksolás előtt. Mesterházy Attila MSZP-elnök kolozsvári bocsánatkérését a 2004. december 5-ei népszavazás előtti határon túli ellenes kampányért teljes mértékben hiteltelenítette, amikor szövetkezett azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki akkor miniszterelnökként élére állt ennek a kampánynak, illetve a határon túliak sorsa iránt a legnagyobb érzéketlenséget tanúsító egykori SZDSZ egyik emblematikus arcának számító Fodor Gáborral. Ennek fényében nem is számíthattak arra, hogy számukra a külhoniak körében sok babér terem. Az eredmények ismeretében most az a kérdés, hogyan viszonyulnak a magyarországi pártok a határon túliakhoz a továbbiakban. A kormányoldal várhatóan tovább halad az eddigi úton, azaz retorikájának továbbra is fontos eleme lesz a határon túliakkal való kapcsolatok szorosabbra fűzése – erről beszélt Orbán Viktor kormányfő még a voksolás előtt, amikor azt mondta, hogy a következő lépés a külhoni intézmények megerősítése lesz. Mint magyarázta: „ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen. A Jobbik várhatóan nehezen törődik bele abba, hogy a várakozásaihoz mérten kevésbé tudott hatni a külhoniakra, a kérdés most az, milyen eszközökkel próbálja meggyőzni őket arról, hogy mégiscsak érdemes rá is szavazni. A baloldal várható hozzáállása kérdéses. A mostani összefogás pártjai eddigi nyilatkozataik alapján külön utakon folytatják a politizálást. Az MSZP és az Együtt – PM részéről talán kevésbé várható, hogy a határon túliakat tennék meg bűnbakká a vereségért. A Gyurcsánnyal megkötött szövetség kapcsán épp a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot ellenző exkományfő mondta el, hogy a külhoniak ügyében nincs egyetértés közöttük. Ugyanakkor most többféleképpen is dönthetnek. „Elfelejthetik" a határon túliakat, de akár azt az utat is választhatják, hogy megpróbálnak a következő négy évben ők is állásokat kiépíteni a külhoniak körében, hiszen nem minden határon túli magyar meggyőződéses jobboldali. A legkevésbé pozitív végkicsengéssel kecsegtető forgatókönyv minden bizonnyal az lenne, ha csatlakoznának a Gyurcsány-vonalhoz, amelynek értelmisége máris keményen nekiment a szavazatarányokat döntően nem befolyásoló, érvényes voksot leadó külhoniaknak, őket próbálva meg felelőssé tenni azért, mert a Fidesz ismét a kétharmad közelébe került. Ezzel ugyanis fennállna a veszélye annak, hogy örökre bezárják a kaput a külhoniak többségével való megbékélés előtt, és végzetesen szembeállítanák egymással az anyaországi társadalom egy részét és a határon túliakat. Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 8.Egységes-e a nemzet?Örök dilemma, hogy mi a helyesebb: mentálhigiénés okokból távolról elkerülni a szellemi kútmérgezők nemzetellenes médiáját, vagy „ismerd meg ellenségedet” logikával figyelemmel kísérni azt? Vélhető, hogy a mértékkel fogyasztás a legcélszerűbb, elvégre valamilyen szinten ismerni kell más szubkultúrák hangulatát is, tagjaik épp úgy sorsalakító szavazattal rendelkeznek, mint a nemzetépítő erők támogatói. A közösségi portálok amúgy, bármennyire is saját ismerőseink vesznek körbe bennünket, alkalmasak arra, hogy bizonyos mértékben a másik oldal véleményét is elénkbe hozzák, olykor egészen meglepő kendőzetlenséggel. (Gondoljunk csak az MSZP Európai Parlamenti listájának éllovasára, Szanyi Tiborra, aki Facebookon kívül is mond megdöbbentőket a román uralom alatt sínylődő magyarok román mivoltáról, de akkor engedi el magát igazán, amikor közvetlenül velük vitatkozik.) Gyűlöletbeszéd Ahogy az ember beleolvas egy balliberális portál valamely kormányt bíráló bejegyzésének hozzászólásaiba, lefagy, hogy kikkel is él együtt. Hogy messzebb ne menjek: itt van a Fidesz azon – teljes mértékben jogos kívánalmat megfogalmazó – választási plakátjának ügye, melyen az április 6-án győztes párt tiszteletet követel a magyaroknak. Vannak, akik ezt is problémának látják, ebből is gúnyt próbálnak űzni, ezt is kihasználják sajátjaik kormány ellenes heccelésére. „Felejtve” közben, hogy kikkel is állunk szemben. Az EU valódi természetét, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a mezőgazdasági támogatások ügyét felvázolva. Emlékezzünk: a kétezres évek első felében a csatlakozási tárgyalásokon, ha az illetékesek komolyan vették volna a szép szólamokat a közös Európai Házról, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy probléma nélkül elérjük, hogy az Európai Unió a csatlakozó térség gazdasági lemaradását kompenzálandó, az oly sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a magyar, lengyel, cseh gazdáknak nagyobb támogatást biztosítson, mint az unió fejlett országaiban dolgozó konkurenseiknek. Mi történt ehelyett? Gazdáink nemhogy kompenzációt nem kaptak, a már bennlevők mezőgazdasági támogatásának töredékét ígérték nekik, sőt, azt is megtiltották, hogy ezen országok saját forrásból egészítsék ki a támogatást. Nos, ha ebből valakinek nem evidens, hogy gyarmatnak kellettünk és a cél többek között e térség mezőgazdaságának lezüllesztése, majd a termőföldek felvásárlása volt, akkor az vagy képtelen elemi logikai kapcsolatok érzékelésére vagy hazudik. A magyar politikum nagy része ennek dacára a 2003. április 12-i népszavazást megelőzően ezeréves álom beteljesüléséről regélt egyéb demagóg szólamok mellett Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig. Orbán Viktor pedig össztüzet kapott a sajtóban, amikor szólt, hogy mérlegelni kell a belépést, és hogy a csatlakozás mellett szóló érvek súlyosabban esnek a latban, mint a kívülmaradás mellettiek. Magyarország magát baloldalinak és liberálisnak nevező kiszolgáló elitje saját kiváltságos pozícióját féltette, ezért szalonképtelennek igyekezett nyilvánítani minden olyan véleményt, amely egyáltalában mérlegelés tárgyává tette a népszavazáson az „igen” szavazatot. E komprádor elitnek pedig még mindig van akkora média- és támogatói ereje, hogy a világhálón kalandozva az ember elhűljön, miket képesek egyesek magyar nyelven megfogalmazni, hogy milyen fokú egyesekben a gyűlölet a kormány és általában a nemzeti oldal irányába. A feudalizmus átka Ha az identitásválasztás szabadságából indulunk ki és elfogadjuk Ernest Renan alapgondolatát, miszerint a „nemzet mindennapi népszavazás”, és valóban szembenézünk a problémával, le kell számolni néhány illúzióval. Nem mindenki része a magyar nemzetnek, aki magyarul beszél. Aki magyar anyanyelve dacára közömbös a nemzet jövője iránt, nem kötődik a magyar kultúrához, netán ellenséges érzülettel viseltetik a magyarsággal szemben, aligha része a nemzetnek. Ugyanígy nem tagja a magyar nemzetnek az sem, aki magyar állampolgárrá lett, de kulturálisan-szellemileg semmi nem köti a nemzethez. Maradnak azok, akik a globalizmus hagyománypusztító korszakában is kötődnek sajátjaikhoz, értékként tekintenek a közösség szellemi-kulturális gyökérzetére és ápolni igyekeznek azt. Ők vajon mennyire összetartók? Pártválasztás szempontjából aligha, hiszen két nagy táborra oszlanak, nem számítva azokat, akik nem szavaznak, vagy valami különös oknál fogva a másik oldalra szavaznak. Vallási tekintetben sem egységesek, hiszen vannak köztük katolikusok, protestánsok, ateisták, hogy csak a legnagyobb, legreprezentatívabb csoportokat említsem. Politikai céljaik tekintetében sem, hiszen vannak köztük republikánusok, monarchisták, ez utóbbiakon belül legitimisták és szabad királyválasztók. Mi az, ami e közösséget mégis közösséggé teszi? Úgy vélem, egyfajta profán nemzeti minimum, ami megadja az egységes jelleget e nemzetben gondolkodó heterogén közösségnek, a tulajdonképpeni magyar nemzetnek. E nemzeti minimum alapja a nemzet jövőjéért érzett felelősség, a média minden csatornáján sugallt „mának élés” létformájának tagadása. Egyetértés abban, hogy feladatunk a közösség szellemi, kulturális, gazdasági és fizikai reprodukciója, a kollektív megmaradás és gyarapodás, párhuzamosan a magyarság versenyfeltételeinek javításával. Banalitásnak tűnhet, de nem az, különösen, amikor a második világháború befejeződése óta az említett újratermelési folyamatokat „belülről” fokozottan zavarják. A demográfia problémái a ma liberálisainak, az LMP-nek már relevánsak, de szellemi elődeik a kilencvenes évek elején metsző gúny tárgyává tették azokat, akik a nemzet fogyásáról mertek beszélni, s ma is hallani ilyen hangokat a „baloldali” térfélen. A német megszállási emlékmű ügye villanófénybe állítja, milyen ádáz támadásoknak van kitéve a magyar történelmi önkép, hogy mekkora erővel próbálják egyesek az „utolsó csatlós” és a „bűnös nemzet” kommunista propaganda-hazugságait más csomagolással becsempészni kollektív tudatunkba. A kulturális újratermelésről mindent elmond, hogy balliberális kormányok idején a Fidesz-fősodor, az Orbán-Kövér páros által is mindig a dokumentálhatóan nemzetellenesnek tartott SZDSZ-é kellett lennie az oktatási tárcának. Gazdasági síkon is mennyi idő kellett, amíg 2010 után elindult a közmunkaprogram, s a családi adózás! Sokan évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy adókedvezményt kell adni a gyermekek után, hogy a produktív rétegeket támogassa az állam, hogy munkára serkentsen, s ne a parazita életformát kultiválja az alanyi jogon járó segélyekkel. Minden felesleges pátosz nélkül leszögezhető: a közösen átérzett nemzeti felelősség által egybefogott magyar nemzet reménykedéssel néz elébe a következő négy évnek. Azt várja, hogy az új kormánynak a kívülről rákényszerített gazdasági szabadságharc folytatása mellett legyen ereje a kulturális szférában, a könyvkiadás, lapkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás terén is rendet teremteni, a filmipart legalább részben a magyar nemzeti öntudat regenerálásának szolgálatába állítani, s nekifogni a magyar nemzeti középosztály, valamint a kisgazda-társadalom megerősítésének. E kérdésekben minden bizonnyal egységesek a magyar jövőben gondolkodók. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 15.Orbán Viktor csatafelhívásaAz elmúlt hétre két fontos miniszterelnöki beszéd is esett: a kormányfői székfoglaló, valamint a Fidesz–KDNP szövetség európai parlamenti kampánynyitója. Nemzetben gondolkodó embernek mindkettőt jó érzés volt hallgatni, még akkor is, ha él is bennünk a kétely, hogy a külső-belső szorítások kényszerében milyen mértékben sikerül majd megvalósítani a beszédben foglaltakat. Szalonképesíteni a szalonképtelent A kampánynyitó kifejezetten pozitív eleme, hogy nem próbálta meg eltagadni a legfőbb problémát: a Magyarországon tevékenykedő, gyarmatosításra törekvő háttérhatalommal paktáló, politikáját a végletekig kiszolgáló nemzetellenes erők létét. Vagyis szalonképesíteni a szalonképtelent – akár a szavazatmaximalizálás szándékával. Fontosabb a dolgok kimondása, mint néhány százalék. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazságok kimondása választási szempontból is szerencsés lehet, mert meglehet, hogy egy felesleges gesztus semmit nem hoz a velejéig nemzetellenes ellenoldalnak, onnan viszont demotiválhatja a saját tábort. Nincs visszataszítóbb, mint a nemzeti jelző álcaként való használata, illetve a nemzetellenes erőket integráló hamis nemzeti egységszólam. Mielőtt 1918-ban Károlyi Mihályék megadták volna a kegyelemdöfést a történelmi Magyarországnak a hadsereg leszerelésével, a nemzeti függetlenség jelszavával „kampányoltak” és Nemzeti Tanácsnak nevezték magukat. Valódi elhivatottságukról semmi nem beszél hitelesebben, mint hogy vezetőjük előre megmondta: az országba betörőkkel szemben nem fognak fegyverrel védekezni, valósággal biztatva ellenségeinket, hogy nagyobbat harapjanak a történelemi Magyarországból. Érdemes felidézni a Károlyi Mihálynak tulajdonított szavakat: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” Íme a „merjünk kicsik lenni” ideológia megalapozója. Károlyi Mihály leghűségesebb mai követője, Gyurcsány Ferenc is előszeretettel használja a nemzeti jelszavakat (lásd az Útközben címmel könyv formában megjelent politikai hitvallását), amikor épp nem arról beszél, hogy kormányra jutása esetén kevesebb Trianon emlékmű és székely kapu lesz az országban. Tavares-asszociációk Nagyon fontos leszögezni, hogy nem Orbán Viktor és a Fidesz választási fogása annak rögzítése, hogy az MSZP és csatolt részei, beleértve a történelem szemétdombjára került, önmagából kifordított MDF-et, a magyar érdek ellen léptek fel Európában, és nem csak a kormány ellen. ATavares-jelentésről mindenki tudhatja, hogy e dokumentumnak annyi köze van Európához és a hármas szellemi gyökérzetű, a keresztény értékrenden, római jogon a görög filozófián alapuló „európai gondolkodáshoz”, mint az Eurovíziós Dalfesztivált botrányos módon megnyerő szakállas álhölgynek. A sokat emlegetett dokumentum álliberális, a klasszikus, John Locke, John Sturart Mill vagy Alexis de Tocqueville által képviselt liberalizmussal köszönőviszonyban nem levő „létező baloldal” kívánságlistája, érdemi mondanivaló nélkül maradt ideológia követőinek szellemi perverziója. Örvendetes, hogy Orbán Viktor is rámutatott arra, hogy a Tavares-jelentést tollba mondó „álmagyar” politikusokat nem kell Európába küldeni, mert ott továbbra is a magyarság jogos önvédelmi törekvései ellen fognak tevékenykedni. Egyikük-másikuk – például Gyurcsány Ferenc, az álmagyar álbaloldal tényleges ideológiai vezére – ki is nyilvánította, hogy az Egyesült Európai Államok híve, ami nem mindenkiben szólaltatja meg a vészcsengőt, hiszen legtöbbek elsődleges asszociációja a sztárolt Amerikai Egyesült Államok. Miközben mit is jelent az euroföderalizmus a valóságban? Azt, hogy a maradék magyar szuverenitás is feloldódna, hogy még kevesebb eszközünk maradna az önálló magyar érdekek érvényesítésére. Miközben minden, nemzetben gondolkodó, alapszinten informált ember tudhatja: a magyar nemzeti cél a függetlenedés Brüsszeltől, a magyar szuverenitás szélesítése, ha úgy tetszik, a magyar autonómia kiteljesítése. Az erdélyi magyarság sorsalakulásával való párhuzam kézenfekvő. A cél az Erdélyt gyarmatosító román fővárostól, Bukaresttől való minél nagyobb fokú függetlenedés. Brüsszel és Bukarest célja – a gazdasági kizsákmányoláson túl – egyaránt a homogenizáció. Míg Brüsszel alapvetően keresztény- és nemzetellenes, és általában nemzeti hagyományoknak üzen hadat, Bukarest a román etnosoviniszta nacionalizmust igyekszik lenyomni valamennyi, uralma alatt élő állampolgár torkán, korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. A második magyar igazság Persze a centrális erőtér irányelvének megfelelően „kötelező módon” kellett ütni egyet Orbán Viktornak a másik oldalra is. „Ne engedjük Brüsszelbe azokat sem, akik fejjel mennének a falnak, akik azt mondják, hogy Magyarország helye nem Európában van” – fogalmazott. Kérdés: ennek mi az értelme? A gesztus inkább a magyar választóközönségnek szólt, de mivel nem került részletezésre, vélhetően nem jelzi előre a nemzeti radikális erők elleni offenzívát. Remélni lehet, hogy a Fidesz az EP-kampányban is olyan „erélytelen” lesz a Jobbikkal szemben, mint a parlamenti kampányban. S ez nagyon jól van így. Amikor olvashattuk nemrégiben a világhálón, hogy Lendvai Ildikó szerint pecsét került a Jobbik és a Fidesz szövetségére, mi más juthatott az ember eszébe, mint Lovas Istvánnak az első Orbán-kormány ideje alatt megfogalmazott jótanácsa, hogy a jobboldal tegye meg mindazt, amivel a baloldal meggyanúsítja. Épp erre lenne szükség: háttéregyeztetésre, színfalak mögött összekacsintásra, a nyílt színen pedig ilyenszerű, nem megsemmisítő, nem eltúlzott bírálatra. Nehéz megítélni, hogy erre milyen esély van, alapszinten igen sok frusztráció gyülemlett fel mindkét táborban. Egyik oldalon a gyurcsány-orbánozás, másik oldalon a gárda semlegesítése, az „egyenruhás bűnözés nonszensze”, a Jobbiknak idegen erők kreatúrájaként való bemutatása alapszinten reális gyűlöletet szült. Az elitnek azonban akkor is az a felelőssége, hogy a nemzeti érdekek terén együttműködjön, s hogy a pártérdek ne írja felül a magyar érdekeket. Erre most mutatkozik némi esély. Mint ahogy arra is, amit Orbán Viktor beszédében előrevetített: „Tudjátok, három a magyar igazság. Most jön a második.” A harmadik nyilván az ősszel esedékes önkormányzati választás, amelyen a nemzeti oldalnak ismét csak jó esélye van a győzelemre és megerősödésre. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. június 17.Magyar tükörTovábbra is nagy a tolongás a baloldalon, noha teljesen világos, hogy a jelenleg érvényben lévő választási törvény szerint a baloldali pártoknak csak együtt lehet némi esélyük, közös jelölteket kellene állítaniuk. Erre egyelőre semmi esély nincs. * Folytatódik az MSZP-tagság lemorzsolódása. Tóbiás József, a jelenleg esélyes pártelnök mindenesetre optimista. „Nem lehet lenyelni az MSZP-t – állította egy hét végi nyilatkozatában. – A pártban hihetetlenül erős az életösztön.” * Viszont arról is beszélt, hogy őket nem jellemzi kizárólagosság, de világosan látszik, hogy a három baloldali párt ugyanazokért a szavazókért küzd. * Folyamatos viszont a szocialista párt tagságának átigazolása a Demokratikus Koalícióba. Hét végén Gyurcsány Ferenc pártelnök már arról beszélt, hogy a DK célja kormányzóképes erővé válni. (?) Mint mondta, azért harcolnak, hogy képesek legyenek arra, hogy más demokratikus erőkkel együtt 2018-tól – vagy „ha úgy hozza a sors”, akár már korábban is – kormányozzák az országot. * Nem késett a reprezentatív válasz sem, a Fidesz szerint a volt és csődöt csődre halmozó szocialista miniszterelnök egyszerűen képtelen megérteni, hogy a magyaroknak elegük van belőle, nem kívánják vissza a Gyurcsány-korszakot, amikor megkezdődött az ország elszegényedése és eladósodása. „Gyurcsány nemcsak az országot tette tönkre, hanem a baloldalt is, most is, mint eddig, csak uszítani és hergelni tud!” – áll a Fidesz közleményében. * A politikai uborkaszezon másik két visszatérő témája Tarlós István budapesti főpolgármester és Lázár János kancelláriaminiszter egyre élesedő vitája. Miután Lázár magához vonta a fővárosi beruházásokat, kijelentette: egyelőre nem kerül sor a katasztrofális állapotban lévő 3-as metró felújítására. Tarlós tehát nemcsak esetleges újraválasztásáért küzd, hanem pozíciója is szemlátomást gyengül. Sok cinikus elemző mindezt egyszerű kommunikációs fogásnak tartja, Lázár a végén meghátrál, s ezzel előnyhöz juttatja az őszi főpolgármester-választásokon Tarlóst. Magyarország, tudjuk, a fantasztikusabbnál fantasztikusabb szcenáriók országa is. * Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje – akiről Gyurcsány Ferenc néhány napja kijelentette, nem ő lesz a baloldal közös jelöltje –, élesen támadta Tarlóst a metrófelújítások elmaradása miatt. Kijelentette: a főváros a legnagyobb befizető, legalább annyit követelhetne Tarlós István is, hogy visszakapják a Budapest zavartalan működtetéséhez szükséges milliárdokat. * Amióta a miskolci városvezetés tervbe vette a gettók, a cigánytelepek elköltöztetését falura, nagy a harc. Sokan – nem is elfogulatlanul – rasszista lépésnek tartják a költöztetést, deportálásról beszélnek, noha azt mindenki elismeri, hogy a nyomortelepeken a helyzet tarthatatlan. Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 19.Az autonómia: cél és eszközA román politikum hangadói sokféleképpen nyilatkoztak az elmúlt negyed évszázadban az autonómiáról. Nevezték középkori megoldásnak – miközben csak Európában több mint féltucat autonómiaváltozat működik közmegelégedésre –, a román egységes nemzetállam felbontására irányuló kísérletnek, az elszakadás felé tett első lépésként. Egyvalami volt közös ezekben a nyilatkozatokban: az elutasítás. Ebben egységes az úgynevezett jobb- és baloldal, ebben egyet gondol Traian Băsescu és Victor Ponta. Utóbbi nemrégiben választ adott a Székely Nemzeti Tanácsnak a Székely Szabadság Napján megfogalmazott memorandumára, s láss csodát, kategorikus, elutasító választ. Miközben ugyebár az RMDSZ miniszterelnök-helyettest is adva a kormánynak, a legmagasabb szinten legitimálja ezt a hatalmi garnitúrát. Kérdések... Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azóta nyílt levélben vonta kérdőre az RMDSZ elnökét, hat pontban, hat kérdésben sűrűsítve mondanivalóját. A politikában igen gyakori, már-már megszokott hímezést-hámozást elkerülve a lényegre kérdezett rá: egyeztette-e Ponta az elutasító levél tartalmát az RMDSZ-szel? Természetesen arra is, hogy mit kíván tenni az RMDSZ a kollektív jogokra és a területi autonómiára vonatkozó, és Románia által elfogadott 1201-es ajánlás életbe léptetésével kapcsolatban, annak érdekében, hogy Székelyföld egységes fejlesztési régióvá váljon az európai fórumok idevágó ajánlásainak megfelelően – az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról. A kérdések között az is szerepelt, hogy az RMDSZ rá tudja-e venni koalíciós partnerét a székely jelképek üldözése befejezésére, hogy a kormány maradéktalanul tegyen eleget az Európa Tanács Rasszizmus- és Intoleranciaelleni Bizottsága (ECRI) jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak, amelyek kitérnek a székely zászló ügyben tanúsított kettős mércére. Végül pedig Izsák Balázs rákérdezett a lényegre egy székely autonómiát támogató, a kanadai kormány mobilizálását célzó akcióra adott kedvező kanadai válasz ürügyén: elég erős-e az RMDSZ arra, hogy előmozdítsa a területi autonómia ügyét, vagy igényt tart a nemzetközi közösség, a világ demokratikus államai támogatására? Kelemen Hunor reakciója – egy egyenes választ leszámítva, amelyben elmondja, hogy a kormányfőnek nincs előzetes egyeztetési kötelezettsége ilyen esetekben, s így nem meglepő módon ezúttal sem egyeztetett partnerével – sajátosan keveri a valótlanságokat a mellébeszéléssel. Szerinte megoldott „az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, (…), az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása”. Érdekes, a köznapi polgár mást tapasztal, hall és olvas. Az anyanyelvhasználat korlátozottságáról köteteket lehetne írni. Kellene is, ez lenne többek között az RMDSZ feladata ahelyett, hogy kormányról legitimáljon egy olyan hatalmat, amelynek uralma alatt magánterületről viszik el Wass Albert szobrát, zaklatják az RMDSZ-szel szemben álló magyar párt támogatóit, üldözik a székely zászlót, hogy csak a legfrissebb és legbotrányosabb eseményeket említsem. Az oktatási törvénynek az RMDSZ programja és az erdélyi magyarság létérdekei szerint tartalmaznia kellett volna az állami magyar egyetem működésére vonatkozó passzusokat, nem szólva a kulturális autonómiáról. ...valódi válasz nélkül S hogy megoldott kérdés az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása? Tényleg? Akkor miről szól a Mikó-ügy és az a végeláthatatlan lista, amely a még vissza nem szolgáltatott magyar közösségi javakat tartalmazza a Batthyaneumtól a temesvári Magyar Házig? Olyan ráolvasásszerű kommunikációs technika ez Kelemen részéről, mint amikor Gyurcsány Ferenc azt állította, dübörög a magyar gazdaság, vagy mint amikor Frunda György a kétezres évek elején nem átallotta kijelenteni a Népújság hasábjain, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van az erdélyi magyarság számára. Csak a pontosság kedvéért: a kulturális autonómia azt jelenti, hogy a közösség visszakapja a központi költségvetésből az általa befizetett adó kultúrára szánt hányadát, amit saját kebeléből választott testület döntéseinek megfelelően a maga belátása szerint költ el, megszervezve oktatási intézményrendszerének teljes vertikumát. Továbbá azt is, hogy döntően maga határoz a felnövekvő nemzedékek alapvető szocializációját, világnézetét, identitás-kapaszkodóit meghatározó tananyagról. Megtudhattuk Kelemen Hunor válaszából azt is, hogy az RMDSZ nemzetközi síkon mi mindent tett az autonómiáért – érdemes lenne megkérdezni, hogy akkor mit keresett Frunda György a román nagykövet társaságában a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács elnökénél történt meghallgatásán, s miért cáfolta az SZNT képviselői által eladott jogsérelmeket –, valamint azt is, hogy az autonómia megteremtésének útja a „többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd”. Nyilván ezért történhetett meg, hogy a parlamenti jegyzőkönyvek szerint az RMDSZ sztárszenátorainak szájából éveken át nem hangzott el hivatalos ülésen az autonómia szó, s alighanem ez magyarázza azt is, hogy távol maradtak az autonómiáról szóló szavazástól. Másik út A Székely Nemzeti Tanács ehhez képest következetesen arra törekszik, hogy intézményesen felmutassa az autonómiára vonatkozó közakaratot, és azt nemzetközi fronton népszerűsítse. Ezt célozta a területi autonómiáról szóló mozgóurnás népszavazás, ezt célozta a Székely Önkormányzati Nagygyűlés – amely megszervezési módjának és az RMDSZ-szel való célorientált együttműködésnek a kérdésében e jeles testület tanúsíthatott, volna nagyobb rugalmasságot – és ezt szolgálta az a felhívás is, miszerint a székely önkormányzatok fogadjanak el olyan határozatot, amelyben kinyilvánítják arra irányuló akaratukat, hogy a Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. Eddig ilyen tartalmú határozatot tíz település önkormányzata fogadott el, sorrendben Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, legutóbb pedig Székelykeresztúr. Mindebből világossá válik a lényeg. A magyar érdekekben és értékekben, magyar jövőben, nem pedig egyéni klikkérdekekben gondolkodók számára az autonómia egyszerre cél és eszköz. Cél, amit el kell érni, hogy eszközként szolgálhassa a megmaradást. Az RMDSZ számára viszont az autonómia hivatkozási alap, programpont, ami eszköz arra, hogy e párttá silányodott szövetség négyévente választói támogatást szerezzen. Ez az alapvető nagy különbség az SZNT, az EMNT és az EMNP, valamint az RMDSZ között. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 22.Új elnök az MSZP élénA modern szociológia és politológia atyja, Max Weber gazdag eszmei hagyatékának egyik fontos komponense a szemléletalakító, egyszerű és nagyszerű legitimitás-tipológiája. Szerinte a történelem során létezett négyféle legitimitás. A transzcendentális legitimitás (ennek tiszta formáját az ókori Egyiptom példázza), a tradicionális (erre a legjobb példa a középkori és újkori Anglia), karizmatikus (a vezetést megragadó vezérekre jellemző, valamint a racionális-legális legitimitás (ez a napjainkra jellemző demokratikus felhatalmazottság). Azoknak van esélye hosszabb távon megalapozni hatalmukat, akik a legális, racionális legitimitás mellett karizmával is rendelkeznek. Az újkori magyar demokrácia e tézist messzemenően visszaigazolja. Antall József karizmatikus vezető volt, de korai halála lehetetlenné tette, hogy 1994-ben ismét megmérethesse magát. Horn Gyula 1998-as vereségének egyik oka a karizma hiánya volt, illetve az, hogy kihívója viszont rendelkezett e kvalitással. Orbán Viktor megnyerhette volna 2002-ben is a választást, ha az MSZP nem nyúlt volna a törvénytelen mozgósítás eszközéhez, így viszont veszített, s közben az MSZP-t átvette egy hozzá hasonlóan jól kommunikáló s egyfajta karizmával is bíró vezető, Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban győzni tudott. Az MSZP, mely a kudarcos EP-választás dacára még mindig a legnagyobb ellenzéki párt, a hétvégén Tóbiás Józsefet választotta elnöknek, akiről a karizma az utolsó dolog, ami az embernek eszébe jut. Nem osztottak lapot a proletár-internacionalizmust szolgalelkű liberál-kozmopolitizmusra váltó „nagy öregeknek” a Kovács-Lendvai-féle társaságnak. Az MSZP keresi önmagát, keresi eszmei kapaszkodóit, keresi megnyerő vezetőit, de nem leli őket. Minden esélye megvan arra, hogy előbb-utóbb az új SZDSZ, a Székelyek Nagy Menetelésétől egyedüliként elhatárolódó Gyurcsány-féle párt kegyelmén múljon a parlamentbe kerülése. Nem nagy öröm ez, mert az MSZP utódpártjaival, az Együtt-PM-mel, a DK-val együtt 2010 óta mégiscsak elnyeri a szavazatok egyharmadát, s egyik szervezet visszaszorulása a másik erősödésével jár. Magyarán: a nemzetellenes politika erőcentrumát nem sikerült megroppantani. Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. július 23.Teljesítőképesség a nemzetpolitika tükrében: Rogán–Schiffer párbajA Tusványos első napjának egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadása volt az, amelyiken Rogán Antal, a Fidesz-, illetve Schiffer András, a Lehet Más a Politika országgyűlési frakcióvezetője ütköztették nézeteiket. A frakcióvezetői „összecsapás” ígérete megtöltötte a Lőrincz Csaba sátort, s az ellenzéki politikus több alkalommal is tapsot arathatott le a hallgatóság egy adott részétől rokonszenvesnek tartott mondandójáért. Magyarország jobban teljesít – a sokat hangoztatott kormányzati szlogent választották a szervezők az előadás címéül, de kitoldották egy felkiáltójellel, illetve egy kérdőjellel is, érzékeltetve az mondatról szóló kormánypárti és ellenzéki álláspontot. Ahogy Stumpf István, a Heti Válasz újságírója moderátorként is fogalmazott: jobb oldalán ültek azok, akik messzemenően egyetértenek az állítással, azaz Rogán Antal, Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője, míg balján az állítást kétségbevonó Schiffer. A székelyföldi helyszín adta a beszélgetés első megközelítését, a nemzetpolitikáról esett szó kormányoldali és ellenzéki szempontból. Schiffer András elmondta: egy ökológiai párt, mint az övék, saját identitásuk részének tekinti, hogy kiáll a helyi közösségek önrendelkezési jogaiért. Az LMP ugyanakkor a különböző határon túli autonómiatörekvésekkel kapcsolatban „bátrabb előremenetelt” várt volna a magyar kormánytól. „Persze, rettenetesen fontos, hogy történt egy lélektani fordulat 2010 után, úgy tűnik, hogy bizonyos marginális csoportokat leszámítva ma van egy széles konszenzus Magyarországon a különböző politikai erők között, fontos, hogy a nemzetpolitika ne legyen napi pártpolitikai csatározásnak az áldozata” – fogalmazott Schiffer. A frakcióvezető ugyanakkor rámutatott: az is fontos volna, hogy a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel való kapcsolattartásban, a szervezetek támogatásában egyenlő mércét alkalmazna a mindenkori magyar hatalom. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetését az idei választásokat követően elvállaló Seszták Miklós bevallása szerint legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy valóban nemzeti legyen az a fejlesztés, amit a tárca irányít, ne álljanak meg Magyarország határain belül. „De talán ezt kipipálhatjuk: 2010-től ebben jobban teljesítünk” – állapította meg a miniszter. „Én még emlékszem 2004. december 5-ére, meg azt azt megelőző kampányra. Emlékszem arra is, amit egészen felháborítónak tartottam akkor, hogy egy erdélyi magyar nyomdában rendelte meg az akkori magyar kormánypárt, az MSZP azokat a szórólapokat, amelyekkel a kettős állampolgárság ellen buzdítottak” – mutatott rá Rogán Antal. Kiemelte: ehhez képest 2010-re oda jutottak el, hogy a kettős állampolgárságról szóló országgyűlési döntés alkalmával a magyar társadalomban már nem volt ellenállás. „Gyurcsány Ferenc egyedül maradt azon véleményével, hogy nem szabad megadni az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, s ezt nagyon fontos változás a magyar politikai életben. Egyébként a nemzeti gondolkodásra nem születni kell, azt meg is lehet tanulni” – fejtette ki a kormánypárti politikus. Ezek után Magyarország energetikai biztonságától az országnak az Európai Bizottság elnökének megválasztásával kapcsolatban gyakorolt álláspontjáig, az atomenergiától a közfoglalkoztatásig aktuálpolitikai témák széles tárházát vonultatták fel a beszélgetőpartnerek, nem egyszer a hallgatóság számára csemegét jelentő érvelési párbaj mellett. Schiffer András statisztikai özönnel támadott, bizonyítandó, hogy Magyarország egyáltalán nem teljesít olyan jól, mint amint ezt a kormány állítja. Az ellenzéki politikus számtengerére Seszták Miklós egyetlen adattal válaszolt: Fidesz-kétharmad. Ez a miniszter szerint annak a bizonyítéka, hogy a választópolgárok egyetértenek a kormánnyal abban, hogy igenis jó irányba haladnak a dolgok Magyarországon. Rédai Attila, Székelyhon.ro 2014. július 24.Tusványos: nemzetpolitikai „pálfordulás”A kisantant ma is élő jelenség, a környező országok egyeztetnek a mindenkori magyar állásponttal szemben, de Budapestnek ettől nem kell megijednie, és ellenségként tekintenie szomszédjaira – hívta fel a figyelmet szerdán Rogán Antal a Magyarország jobban teljesít!? címmel tartott vitafórumon. A Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, a nemzeti gondolkodásra nem születni kell, azt meg is lehet tanulni, majd hozzátette: mára Gyurcsány Ferenc egyedül maradt az álláspontjával, miszerint nem kell állampolgárságot adni a külhoni magyaroknak. Rogán egyúttal felelevenítette 1989-ben szerzett, nem túl kellemes romániai élményeit, amikor az Erdélybe könyvadományokkal érkezett politikust és társait órákon keresztül zaklatták a román határőrök. A pódiumbeszélgetés kormánypárti és ellenzéki meghívottai között élénk vita alakult ki Magyarország gazdasági teljesítményéről és az energiabiztonság megteremtésének módozatairól. Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője frappáns választ adott a címbeli kérdésre, kijelentve: az idén április 6-án megszerzett kétharmados parlamenti többség jellemzi a legjobban, hogy az anyaország jobban teljesít. A nyolcvanas években a székely és a magyar himnusz aradi eléneklése miatt történt romániai kitiltásáról is beszámoló tárcavezető szerint magyar–román gazdasági kapcsolatok azért rekedtek meg az elmúlt időszakban, mert a román fél nem értette meg, hogy ebből nem lehet kirekeszteni az erdélyi magyarokat. A miniszter elmondta, 2010-ben, az első Orbán-kormány hatalomra kerülésével „pálfordulás” következett be a nemzetpolitikában, ami abban is lemérhető, hogy az általa vezetett tárca felvette a nemzeti elnevezést. Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője Tusnádfürdőn elmondta, az ellenzéki alakulatnak a nemzetpolitikát illetően kisebbek a kritikái az Orbán-kormánnyal szemben, amelytől az autonómiatörekvések terén várna bátrabb előmenetelt. Schiffer – akinek anyai felmenői az elárasztott Bözödújfaluból vándoroltak ki Magyarországra – amondó volt, hogy a magyarországi pártoknak és a kormánynak egyenlő mércét kellene alkalmazniuk a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel szemben. „Nem helyes, ha egy kétharmados felhatalmazást kapott kormány jobban szereti a hozzá ideológiailag közel álló külhoni magyar szervezeteket. E téren az ottani magyar szervezetek támogatottsága kell legyen az iránytű” – hangoztatta a magyarországi politikus. Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár) 2014. július 30.Liberális jajveszékelésMintha legalábbis katonai diktatúrát vezettek volna be Magyarországon, oly hévvel esett neki a magyarországi balliberális oldal Orbán Viktornak Tusnádfürdőn elmondott beszéde miatt. Temetik a demokráciát, a jogállamot, az ország putyinizálódásáról beszélnek, az egyik baloldali pártocska, az Együtt PM Brüsszelnek kíván árulkodni, a másik, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója azzal riogat, hogy Orbán kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, még tán a legvisszafogottabb az LMP, amely szerint nem a magyar miniszterelnök helyzetértékelésével van baj, sokkal inkább a következtetésekkel. S miután a szolgálatos jajveszékelők megadták a hangot, ráállították a nehéztüzérséget a magyar miniszterelnökre: Romániától Szlovákián át Németországig jajveszékel a liberális média, ki az Európai Néppártból tiltaná ki a Fideszt, ki amiatt prüszköl, hogy meddig kell még elviselnie Brüsszelnek Orbánt. Hogy mit is mondott Orbán Viktor Tusványoson, miről szólt beszéde voltaképpen, az mindinkább háttérbe szorul, szavait összemossák, és csak azokra a megjegyzésekre összpontosítanak – például a török, kínai, orosz, indiai gazdaságra tett utalásokra –, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy azonmód Putyinhoz hasonlítsák. Pedig talán nem volna fölösleges az álszent sírás-rívás helyett alaposan elemezni Orbán szavait. Akárcsak az előző években tette Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök ezúttal is előadást tartott arról, hogy az ő értelmezésében milyen átalakuláson megy át a világ, milyen értékek mentén szerveződnek az államok, hol lehet Magyarország helye e mozgásban. Mondandójának központi eleme pedig nem a demokrácia tagadása, hanem a liberális államszervezési eszmék kritikája volt – azt a mondatát például nem nagyon idézik, melyben leszögezi: egy demokrácia nem szükségképpen liberális. És ha számba vesszük Európa országainak jelenlegi állapotát – a pénzügyi krízis után elhúzódó gazdasági, szociális válságot, az államok eladósodását, a fiatalok körében csúcsértékre hágó munkanélküliségi arányt, az egyre súlyosabb demográfiai problémákat –, aligha szállhatunk vitába azzal a diagnózissal, miszerint elveszíthetik versenyképességüket azok a liberális demokráciák, amelyek nem lesznek képesek megújulni. Persze, lehetne arról vitatkozni, hogy mindezekre a problémákra megoldást nyújthat-e egy nem liberális természetű munkaalapú társadalom, amilyenről Orbán beszélt. Lehetne arról kérdezni a magyar miniszterelnököt, miben is állna ez pontosan, hogyan épülne föl, kinek hol a helye benne, lehetne más vízióval előállni – de nem, ezekről nem kíván szólni, ilyesmire nem képes a bírálók hangos tábora. Talán mert nem is az ország, a nemzet sorsa érdekli őket? Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 11.A magyar pártrendszer polaritásaAnnak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon. Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt. Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok 1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség. 1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben. A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont. Két oldal közt 2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel. Atipikus erőtér 2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.) Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg. Békés építkezés? Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek. Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható. Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. szeptember 11.Botrányszagú RMDSZ-politizálás NagyváradonA Bihar megyei RMDSZ szeretné megkapni a kultuszminisztériumi és a miniszterelnök-helyettesi tárcát Bukarestben. Biró Rozália kiiktatása után Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök az egyik esélyes. A 39 éves politikus viselt dolgainak jártunk utána. Traian Băsescu román államelnök augusztus 7-én utasította el az RMDSZ jelöltje, Bíró Rozália Bihar megyei szenátor kinevezését a kulturális miniszteri posztra. Az államfő szerint a közgazdasági végzettséggel rendelkező Biró Rozália alkalmatlan a kultuszminiszteri tisztségre. A Kelemen Hunor lemondását követően megüresedő kultuszminiszteri és miniszterelnök-helyettesi tárca újabb várományosának nevesítését az RMDSZ szeptemberre ígérte, a kiszivárgott nevek között található Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is. A miniszteri tárcát a hírek szerint a Bihar megyeiek szeretnék megszerezni, ezért a kulisszák mögötti egyeztetésekben a történész végzettségű Szabó Ödön indulna eséllyel az újabb nevesítésre. RMDSZ-üzletemberek kedveltje Az 1975-ben Szilágysomlyón született, kárásztelki származású politikusról az erdélyi magyar közvélemény keveset tud, a helyi magyar közösség annál többet. A Nagyváradi Egyetemen 1997-ben történelem-földrajz szakot végzett szilágysági fiatalember a helyi ifjúsági szervezetekben kezdett el politizálni. A Bihar megyei RMDSZ a kilencvenes években a legerősebb, nemzeti elkötelezettségű RMDSZ-szervezet volt Erdélyben, Tőkés László királyhágómelléki református püspök és a mai ellenzéki politikusok köré csoportosulva. Ezt a beágyazódást változtatta meg Szabó Ödön a kilencvenes évek végi megjelenésével a nagyváradi RMDSZ-porondon: a Megyei Képviselők Tanácsában (MKT) az ifjúsági szervezetek 25-30 százaléknyi szavazatát játszotta át a háttérből keményen nyomuló Kiss Sándor-féle nagyvállalkozói körnek. A kétezres évek eleji, puccsszerű hatalomváltásnak alájátszott az addigi nagyváradi alpolgármester, Kapi István leváltása is, akinek helyébe az új nagyváradi RMDSZ-hatalom mindvégig hűséges (ki)szolgálója, Biró Rozália került. Az Erdély viszonylatában is ritka vehemenciával történt bihari hatalomátvétel mögött van, aki román titkosszolgálati módszereket vizionál, mások úgy vélekednek, hogy az új politikai elit egyszerűen megvásárolta a hatalomátvételhez szükséges ifjúsági szavazatok zömét. A következő lépésben a nemzeti táborhoz tartozó vidéki RMDSZ-vezetők gyors leváltása következett. A bihari lett Erdélyben az első egyszínű, belső ellenzék nélküli megyei RMDSZ-szervezet. Az utolsó ellenzéki polgármestert, az érmihályfalvi Kovács Zoltánt nemrég késztették távozásra. A bihari RMDSZ-t az új csapat vezetői egyféle közös vállalkozássá alakították át. A Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök és megyei önkormányzati alelnök ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által idén áprilisban indított bűnvádi eljárás egyelőre csak sejteti a bűzös hátteret, amelynek szálai – a helyiek szerint – polipként terjednek szét a gazdasági élet számos területére. Aki napi 24 órában dolgozik Ebben a kétes hátterű „érdek-képviseleti” rendszerben Szabó Ödön különösen színes figura. Az új megyei felállásban a kétezres évek elején helyi szinten még komoly hatalommal rendelkező RMDSZ-vezetők a fiatal történésznek a Kőrösvidéki Múzeumnál találtak kutatói állást. Szabó Ödön közben megyei önkormányzati képviselő lett, és a 2012-es parlamenti képviselői megválasztásáig – vagyonnyilatkozatainak tanúsága szerint – tíz éven át a nem túl magas, közalkalmazotti fizetését az önkormányzati üléspénzek egészítették ki. Mindez annak fényében érdekes, hogy Bíró Rozália alpolgármestersége alatt – minő véletlen – két igen értékes önkormányzati lakást is meg tudott vásárolni Nagyvárad belvárosában, a színház melletti Bazár épületében. A telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint az egykor államosítással, a román állam tulajdonába került két lakrész tulajdonosa immár Szabó Ödön és a felesége. A szegény legényként Szilágyságból Nagyváradra érkező ifjú politikusnak – akárcsak a romániai politikusok százainak – igencsak jót tett az új foglalkozás, ami leginkább vagyoni gyarapodásban látszik meg. Ez alól Szabó Ödön sem kivétel, akit nemcsak a helyi RMDSZ korifeusai hoztak helyzetbe, hanem a Budapesten hatalomra kerülő balliberális kormányoldal is. A kapcsolatot ő maga kereste, amikor Erdélyben először Nagyváradra hívta meg Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Nyakó Józsefet, Újhelyi Istvánt, Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát és társait. A baloldali politikusok hálája nem késett: 2006 és 2010 között Szabó Ödön az ITD Hungary befektetés-ösztönző és kereskedelemfejlesztő állami ügynökség partiumi megbízottja volt. Érdekes módon, a jelzett időszakban leadott vagyonnyilatkozatai erről a forrásról nem tesznek említést, de mint kiderült, a havi mintegy kétezer dolláros apanázst saját cégére, a Hubeo Kft. számláira fogadta, de a cég sem fizetést, sem osztalékot nem fizetett saját tulajdonosának. Első látásra rendkívül aktív politikus képét mutatja néhány, a tulajdonunkba került elszámolás fénymásolata az ITD Hungary fele. Szabó Ödön napi nyolc órát dolgozott a magyar állami ügynökségnek, napi nyolc órát a történelmi múzeumnak, és napi nyolcat az RMDSZ megyei ügyvezető elnökeként, nem beszélve a megyei közgyűlésben sorra került ülésekről. A két embernek is sok foglalatosság csak úgy állhat össze, ahogyan azt közeli ismerői állítják: Szabó Ödön a Kőrösvidéki Múzeumnál csak a munkahelyi regiszter szerint dolgozott, és kapott fizetést, valójában főállású munkahelyén nagyon ritkán látták. Mint ahogy befektetés-ösztönző ügyködésének sem látta sok eredményét a Bihar megyei magyarság. Egyházféltő ingatlankisajátítás? Szabó Ödön neve az elmúlt tíz évben kétszer került be hangsúlyosabban az erdélyi magyar sajtóba. Tőkés László királyhágómelléki püspök azzal vádolta meg, hogy szerepe volt 2002-ben az első Orbán-kormány által a Királyhágómelléki Református Egyházkerület keretében eltervezett érmindszenti Ady-központra kiutalt 1,3 millió euró magyar állami támogatás eltérítésében. A második, szintén méretes botrány akkor robbant ki körülötte, amikor 2013 júniusában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által első alkalommal megszervezett Szent László Napok nevét még májusban benyújtotta levédésre a bukaresti Márkavédelmi Hivatalhoz. Szabó Ödön egyszerűen ellopta az EMNT grafikusa által tervezett színes logót, és leadta azt Bukarestben. Amikor az ügyből erdélyi méretű botrány lett, azzal védekezett, hogy a római katolikus egyház számára akarta levédeni a nevet, mert úgymond a szentek kultuszának ápolása nem civil szervezetek, hanem az egyház feladata. Logikája szerint – amelyet a román bíróság szerencsére nem fogadott el – például a Szent Miklós hagyományőrző egyesületeket vagy a Szent György napokat szervező civil szervezeteket is fel kéne számolni. A római katolikus egyház nagyváradi kanonokja utólag kiállt Szabó Ödön elképzelése mellett, azonban a bírósági határozat szerint a szentek neveinek használati jogát nem lehet korlátozni vagy levédeni, így az EMNT által elkezdett nagyváradi Szent László Napok idén zavartalanul megérhette a második kiadását. Az egyházát féltő Szabó Ödön RMDSZ-es megyei ügyvezető elnöknek azonban a nagyváradiak szerint ettől egy teljesen eltérő, másik arca is van. Tagja ugyanis a belvárosi Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának, és ebben a minőségében 2007-ben egy adásvételi szerződést hozott tető alá az egyházközség kétszáz éves kántori lakására. A gyülekezet tagjai nem igazán értették, hogy plébániájuk miért válik meg egy 515 négyzetméteres telken fekvő, belvárosi polgári lakástól akkor, amikor az egyháznak nem volt sürgős kiadása vagy előre nem látott pénzszükséglete. A kezünkbe került telekkönyvi kivonat tanúsága szerint az új tulajdonos egy Lukács László nevű férfi, aki a polgármesteri hivatal adóosztályának kimutatása szerint kárásztelki személyi igazolvánnyal rendelkezik. Ő Szabó Ödön egyik közeli rokona, akinek örökösei nincsenek, így eshetett rá a választás. A volt egyházi tulajdonú, belvárosi lakásban azóta is Szabó Ödön édesanyja lakik: a botrány elkerülése végett fia nem íratta a maga nevére újabb ingatlanszerzeményét. A tranzakció idején a gyülekezetben szolgáló Lőrincz Ottó plébánost Böcskei László nagyváradi püspök áthelyezte Nagyszalontára, egy katolikus szempontból kis szórványgyülekezetbe. Nagyváradi forrásaink szerint az egyház el akarta kerülni a hívek elégedetlensége miatti botrányt, ezért került sor az egykori belvárosi plébános elhelyezésére. A Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának egyik tagja megkeresésünkre névtelenül úgy nyilatkozott: a hét évvel ezelőtti adásvételi szerződés részleteit ma is homály fedi, és ez táplálja az emberek szóbeszédét, értetlenségét. Senki nem tudja, mennyit fizettek ki a nagy értéket képviselő egyházi ingatlanért, és mi lett a pénz sorsa. Sok tehát a kérdőjel Szabó Ödön nagyváradi politikusi tevékenysége körül. Biró Rozália miniszteri kinevezésének botránya után itt van immár a második. Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 23.Kollektív szégyen: nincs feloldozásSokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik. Diktátum és békeszerződés Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása. A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett. Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt. A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását. Kölcsönös ünneptisztelet Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés? Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet? Kármérce A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. december 2.Nyilatkozat az Illyés Gyula Református Könyvesbolt elidegenítése tárgyábanA demokráciában mindenkinek szíve joga olyan eszméket hirdetni, és olyan könyvesboltot működtetni, amilyent akar, hogyha ez törvénybe nem ütközik. Ennek értelmében a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása, illetve befektetői csoportja és üzemeltetői ellenében elvi kifogásunk nem lehet. Az ügynek azonban van egy erkölcsi és egy politikai dimenziója. Saját politikai pályafutására vonatkozóan hiába mondja ugyanis Markó Béla költő, hogy „az irodalom erős, hiszen még a politikát is képes legyőzni”. Bizony-bizony „a politika” nemcsak a jobb sorsra érdemes alanyi költőt győzte le, hanem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt esetében Anyaszentegyházunkon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen is fényes, illetve megszégyenítő győzelmet aratott. Nem kérdéses, hogy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Victor Ponta, illetve a pártjaikat kiszolgáló szellemi holdudvaruk és médiabirodalmuk is „törvényesen” működik. „Demokratikus joguk” szembehazudni nemzetüket, manipulálni jóhiszemű választóikat és tönkretenni országaikat – sőt ezért még fölös támogatásban is részesülni idegen országokból. Markó Bélának és epigonjainak is „törvény” biztosította lehetősége neptuni módra, titkos paktumok révén kiárusítani a magyar jövőt, MSZP-módjára koalícióra lépni Victor Ponta utódkommunista bűnszövetkezetével, vagy Gyurcsányékkal szövetkezve zátonyra futtatni az erdélyi magyar önrendelkezést és Magyarországról érkező „politikai ciánszennyeződést” kiáltani Orbán Viktor nemzetpolitikájára. A mi konkrét esetünkben pedig: kicsoda vitathatná el a volt RMDSZ-elnök vezette Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Szabó Vilmos MSZP-politikus elnökölte Táncsics Alapítvány azon jogát, hogy 2013-ban megállapodást kössenek egymással – egyebek mellett – a nagyváradi Riport Kiadó és az Erdélyi Riport támogatására, melyek szerves módon beilleszkednek a bihari RMDSZ-nek abba az intézményi és médiabirodalmába, melyhez a Várad című folyóirat és az irodalmi Törzsasztal is tartoznak? Következésképpen nem a „jogokkal” és a „törvényességgel”, s még csak nem is a „demokratikus pluralizmussal” van nekünk bajunk, hanem csupán azzal, amire ezeket a demokratikus értékeket a nevezettek felhasználják, illetve azzal, hogy miként élnek vissza velük. „Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a közmondás. Lássuk csak, hogy Szűcs Lászlónak, Szabó Ödönnek és a váradi „Mecénásoknak” kik is a „barátai”. Néhányat már említettünk közülük. A felsorolás többi tagja is ismert: Demszky Gábor, Kuncze Gábor, Aczél Endre, Nyakó István, Ujhelyi István – hogy csak a leghírhedtebbeket említsük. Ezek azok a nemzet- és egyházidegen balliberális közszereplők, akik az elmúlt huszonöt esztendőben – kisebb vagy nagyobb mértékben – egész tevékenységükkel vezető szerepet játszottak a demokratikus és nemzeti rendszerváltozás tévútra vitelében. A cinkos magyarhoni és erdélyi – váradi – összefonódások botrányosan beszédes esete az Érmindszentről eltérített és Nagyváradon felépített ún. Ady-központ esete, mely a Kiss Sándor „mecénási” érdekkörének tulajdoníthatóan, nem kevésbé pedig Szabó Vilmos hathatós közreműködésének betudhatóan a 320 millió forintnyi állami támogatást a mintegy 80 millió forintot érő Léda-házra konvertálta. Ugyanez a Szabó Vilmos az a „párttitkár”, aki annak idején a magyar utódkommunisták megbízásából az Erdélyi Riportot is létrehívta, és alapítványi megállapodásuknak megfelelően feltehetőleg azóta is pénzeli. A magyarországi „norvég alap” ilyenképpen alapította meg „másként gondolkodó”, városunkban különleges mohósággal teret hódító szócsövét a nevezett érdekcsoportban. Az Illyés-könyvesbolt kezükre való átjátszása által végtére ezeknek a „jómadaraknak” lett elvtelen „barátja” és kiszolgálója a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége. A 6. Könyvmaratonnal, Markó Bélával és a Törzsasztallal indító könyvesbolt ilyenképpen válhat a névadó költő, valamint a tulajdonos Református Egyház szellemiségének tagadásává és a határok fölötti nemzetegyesítés politikai ellenzékének – nagyváradi – felvonulási területévé. Az pedig már csupán puszta legitimációs kérdésnek számít, hogy a nevezett balliberális politikai és ideológiai erőcsoport nem csekély alkati perverzitással éppenséggel Ady Endre, Kós Károly és Illyés Gyula nevével, szentségtelen módon pedig ráadásul a Református Egyházzal próbálja igazolni és hitelesíttetni önmagát. Az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapító püspökeként ezúton emelem fel szavam az ellen, hogy az az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be. A könyvesbolt ilyetén elidegenítését netalán még a benne árusított jó minőségű irodalmi termékek sem igazolhatják. Strasbourg, 2014. november 26. Tőkés László, a KREK előző püspöke Tisztelt Szerkesztőség! Személyesen érintettként, illetve az általam vezetett intézmény, a Várad kulturális folyóirat részéről szeretnék az alábbiakban néhány pontosítást tenni Tőkés László EP-képviselő november 26-ai keltezésű Nyilatkozata kapcsán. 1. Évek óta aggodalommal figyeltem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt lassú agóniáját, ami végül júliusi bezárásához vezetett. Alapító püspökeként mit tett Tőkés László azért, hogy a sok esztendeje árut és vásárlót vesztett kereskedés ne zárjon be? Miért nem adott ki aggódó Nyilatkozatot, amikor lakat került a bolt ajtajára? Az Illyés Közalapítvány eredeti szándéka nem az volt, hogy könyvekhez jussanak a nagyváradi olvasók? 2. Fő bűnöm, hogy az üzlet bezárását követően én javasoltam több ismerősömnek is, hogy próbálják megmenteni az üzletet. Sajnos sem alulírott, sem a Riport kiadó, sem a Várad folyóirat nem rendelkezik olyan anyagi eszközökkel, hogy egy ilyen befektetésre gondolhasson. Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de a Tőkés László által említett Táncsics Alapítvány ez évben ugyanannyi támogatást nyújtott az Erdélyi Riportnak, mint Tőkés Lászlónak. Nulla forintot. 3. A bolt nevének megtartása az ingatlan tulajdonosának kérése volt, magam váradi kötődésű írót javasoltam, Tabéry Géza, esetleg egy holnapos költő nevét. Az Illyés Gyula névvel részben az íróról elnevezett egykori alapítvány iránti tisztelgés is kifejeződött. 4. A Riport Kiadónak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben. 5. A Várad kulturális folyóiratnak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben. Kiadványainkat a törvényes rendelkezéseknek megfelelően forgalmazzák, rendezvényeink után terembért fizettünk. 6. A könyvesbolt nyitása előtt vagy után semmiféle formális vagy informális egyeztetés magyarországi vagy romániai politikai szervezettel, politikussal nem történt. A bolt kizárólag magánemberek beruházása, kockázatvállalása, semmilyen politikai, alapítványi stb. támogatás nincs mögötte. 7. A Várad folyóirat novemberi rendezvényei az Illyés Gyula Könyvesboltban – mind a Törzsasztal, mind a Könyvmaraton – pártsemleges, politikamentes irodalmi programok voltak, erről a tőlünk független tudósítások révén is meggyőződhet az EP-képviselő úr. Talán még büszke is lehetne arra, hogy egy harminc nyelvre lefordított, nemzetközi hírű, erdélyi származású író járt az irodája közvetlen közelében. 8. Soha nem titkoltam, ma is vállalom, baloldali nézeteket vallok, ami részemről nem jelent semmiféle közvetlen pártkötődést. Cikkeimet saját meggyőződésem alapján írom, lapszerkesztői munkámban nem szorulok külső segítségre. Egyetlen magyarországi politikus sem tartozik a baráti körömhöz. Szűcs László „jómadár”, a Várad kulturális folyóirat igazgatója Nagyvárad, 2014. november 27. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. december 4.Az egység újabb idejeVéget ért a Mikó-ügy, legalábbis annak romániai szakasza. Bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: a román igazságszolgáltatás alkalmatlan rá, hogy ellássa a bírói hatalmi ágnak egy demokratikus államban betöltött szerepét. Hogy a jog betűjének jegyében és az igazságosság szellemében kimondja a végső szót vitás kérdésekben. Mert a Mikó-ügyben hozott ítélet, amely elorozza a kollégiumot jogos tulajdonosától, a jog szerint eljáró bizottság tagjait pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéli, nemfelel meg sem a törvény betűjének–akit az ügy jogi részletei érdekelnek, alaposan felkészülhet a témából a www.13020.ro honlap monografikus, alapos tájékoztatásának köszönhetően –, sem az igazságosság szellemének. Azt üzeni, amit az említett honlap fejléce is rögzít: „bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak”. Kelemen Hunor megfogalmazásában: veszélybe került mindaz, amit az RMDSZ húsz év alatt elért. Alku és jog Nos, e kitétellel már lehetnek vitáink. Mert nem most került mindez veszélybe. Bírói tévedésnek számító ítéleteket eddig is hoztak. A román állam Erdély megszállása óta az igazságszolgáltatást használja gátlástalanul a magyarság megfélemlítésére, és ebben az 1989-es esztendő sem jelentett változást. Elég csak a zetelaki, oroszhegyi és kézdivásárhelyi elítéltekre utalni, amikor a székelységre nem alkalmazták a forradalmi cselekedetek vonatkozásában meghirdetett általános amnesztiát. A meglincselt milicistákkal nyilvánvalóan nem románságuk miatt végzett a felbőszült tömeg, hanem a Ceauşescu-korszakbeli kegyetlenkedéseik miatt. Erről világosan tanúskodik, hogy másutt is előfordult, hogy a forradalmi erőszak vetett véget a rendfenntartó erők túlkapásokról híres tagjai életének, de a meglincseltek között akadt magyar is, ugyanakkor a tisztességesen viselkedő román rendőröknek nem esett bántódásuk. Hasonló a vásárhelyi pogrom ügye is. Ott a titkosrendőrség a román ortodox egyházzal közösen uszította a vásárhelyi magyarságra a feltüzelt és félrevezetett görgényvölgyi román parasztokat, majd a román bíróság a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélte el koncepciós perekben, sok esetben lábbal tiporva az eljárásjogot. A Mikó-ügy tehát csak egy ebben a sorban. Nehezebb a szőnyeg alá seperni, mint a korábbiakat, és kényelmetlenebbül érinti az RMDSZ vezetését, hiszen épp a közel húsz esztendeje folytatott politikája értelmét kérdőjelezi meg. Precedens értékű ügyről van szó, amely negatívan befolyásolhatja a visszaszolgáltatásra váró több száz egyházi ingatlan sorsát, hogy a már visszaszolgáltatottak újraállamosításának lehetőségéről ne is szóljunk. Visszatérve Kelemen Hunor kijelentésére: a „veszélyt” az jelentette, hogy az RMDSZ vezetése feladta a közjogilag körbebástyázott kollektív jogokért folytatott harcot, feladta az önálló magyar érdekű külpolitikát, feladta az autonómiaprogramot, politikáját az engedmények kialkudására korlátozta. Volt politikai elemző és jogász – például Borbély Imre és Tamás Sándor – a kilencvenes évek első felében írt tanulmányaiban rámutat a jogok és engedmények közti különbségre. Az alkotmányjogi szinten kodifikált közjogi státust, amely egyben a perspektivikus fennmaradás reményével kecsegtet, nem lehet egyetlen bírói döntéssel megvonni – ellentétben a bármikor eltörölhető engedményekkel. Ezért kellett volna erre összpontosítania az RMDSZ-nek az utóbbi negyed évszázadban, nem pedig a kisstílű bukaresti alkudozásokra. Iránykeresés Nem most, hanem 1996. november 28-án került veszélybe a magyar jövő, amikor az RMDSZ SZKT zöld utat adott az alapszabályzat megtiprásával, puccsszerűen eljáró Operatív Tanácsnak arra, hogy mindenféle feltételrendszer nélkül folytasson koalíciós tárgyalásokat a román választások győzteseivel. Ettől kezdve nem lehetett az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére, a koszovóihoz hasonló nemzetközi rendezés kikényszerítésére összpontosítani. Izsák Balázstól Tőkés Lászlóig valamennyi, Nyugatot megjárt autonomista politikus elmondhatja, mekkora kárt okozott e lépés a külpolitika síkján. Egyik oldalról, ha a székelység területi autonómiaigényével keresték meg a különböző nemzetközi fórumokat, a logikus válasz az volt, hogy az erdélyi magyarság által demokratikus választásokon masszívan támogatott RMDSZ kormányon van, másrészt a kormányzati szerepvállalás teremtette meg a modellértékű román kisebbségpolitika hamis mítoszát. Érdemes leszögezni, hogy Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke is elismerte: a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ lemondott az önálló külpolitika eszközéről. Álságos most meglepődést színlelni. A helyes útra visszatérni viszont soha nem késő. Vannak, akik ezt meg is hirdették az RMDSZ-en belül. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester radikális hangütése teljesen indokolt, s ha ezt az RMDSZ hivatalos politikává emelné, a nemzeti autonomista tábornak erkölcsi kötelessége lenne azt támogatni. Mint ahogy közösen tüntetett valamennyi erdélyi magyar szervezet az Igazság napján, s mint ahogy közösen léptünk fel a Székelyföld területi autonómiája érdekében a Székelyek Nagy Menetelésén is, amelyet valamennyi, magát magyarnak mondó politikai erő támogatott, leszámítva Markó Bélát és Gyurcsány Ferencéket. S még akkor is ezt kell tenni, ha tudjuk, hogy az RMDSZ egyéni és klikkérdekekben gondolkodó, érték- és ideológiamentes képviselői, akik idén nyáron a kormányból kilépni akaró elnököt, Kelemen Hunort azzal alázták meg, hogy őt mondatták le miniszterelnök-helyettességről, de a szervezetet kormányon tartották, nem fognak belenyugodni a politikai irányváltásba. Már egyáltalán, ha sor kerül politikai irányváltásra. Valóságkampány Sajnos az utóbbi 18 évben nemcsak a nemzetközi tényezők pipálták ki az erdélyi kérdést a román nemzetstratégiai integrációs érdekeket kiszolgáló, a román vezetést külpolitikai nyomás alá helyezni nem akaró RMDSZ vezetés politikájának köszönhetően. Az RMDSZ-elit is kontraszelektálódott, klientúra- és patronázselv kezdett működni, a legitimáció nem alulról felfelé épül, hanem a lojalitáselvű kontraszelekció mentén felülről lefelé. A vezetés megkapja ugyan az alternatívanélküliség gondolatát és – a parlamentből való kiesés rémképét ügyesen sulykolva – a választásokon a magyar szavazatok többségét, innen viszont maga sáfárkodhat a román és a magyar állam által az erdélyi magyar közösségnek címzett forrásokkal, szabadon alakíthatja a szervezeten belüli nomenklaturális viszonyokat. Nem azoknak kedvezve, akik közösségszervezésben jól teljesítenek, hanem akik megfelelően kiszolgálják a vezetést. Felettébb csekély az esélye az alapvető irányváltásnak, a brassói útra való visszatérésnek, de ha mégis sor kerül rá, az erdélyi magyar egység „demagóg” jelszava ismét hatékony fegyverré válhat. Egységbe tömörülve kellene hangunkat hallatni, felhívni a nemzetközi közösség figyelmét a velünk megesett jogtalanságokra. Természetesen e valóságkampány nem szorítkozhat a Mikó kollégium ügyére. Szólni kell elpusztított műemlékeinkről, beolvasztott, ledöntött szobrainkról, a vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanokról, a csángók anyanyelvi oktatásának és misézésének problémáiról, az erőszakos ortodox terjeszkedésről, a székely zászló elleni harcról, a könyv- és pólóelkobzásokról, Wass Albert-megemlékezések szervezői ellen indított, szólás- és gondolatszabadságot meggyalázó eljárásokról. Egyszóval arról a módszeres román önkényről, amely nemzeti közösségünk életerejének megtörésére és a homogén román nemzetállam megteremtésére irányul. S mindezen törekvések egyetlen ellenszeréről: a többszintű autonómiáról. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. december 6.Az elfelejtett évfordulóMa már nem is beszédtéma. Bármennyire heves indulatokat szült, bármennyire megbocsáthatatlannak, elkeserítőnek, iszonyúnak láttuk akkor, ma már jóformán eszünkbe sem jut ama december 5-e. Pedig alig tíz éve történt, hogy a Gyurcsány Ferencék által irányított, minden szempontból szégyenteljes, talán minden idők legocsmányabb kampánya után Magyarország megtagadta a határain kívül élő magyar nemzettársakat. És mégis, ma már milyen távolinak tűnik ama népszavazás, mennyit változott azóta a világ, Magyarország, mi magunk. Persze, nem ment ez egyik napról a másikra, igen sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy ma már csak rossz emléknek tűnjön mindaz, ami tíz évvel korábban történt. Kétségkívül, a fordulat 2010-ben állt be, amikor valóságos fülkeforradalom nyomán az országot lezüllesztő, mély gazdasági és erkölcsi válságba sodró baloldali pártokat a magyar választók példásan megbüntették, és elsöprő többséggel szavaztak bizalmat a nemzeti elkötelezettségű erőknek. De szükség volt arra is, hogy az Orbán Viktor vezetésével felálló új kormány kinyilvánítsa: felelősséget vállal a külhoni magyarságért. Tette ezt nem csak szóban, de tettekben is: ezt szolgálta a könnyített honosításról szóló törvény elfogadása, június 4-e nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása, a felelősségvállalás alaptörvénybe iktatása. És kellett az is, hogy e jogszabályokra, eme elkötelezettségre megfelelő választ adjon a Magyarország határain kívül élő magyarság: az, hogy valósággal megrohamozták a Demokrácia Központokat, a külképviseleteket, és ma már félmilliót is meghaladja azok száma, akik fontosnak tartották felvenni a magyar állampolgárságot. Ez utóbbi sem volt feltétlenül magától értetődő, Erdélyben például aligha alakulhatott volna ki konszenzus a magyar szervezetek körében a könnyített honosítás ügyében, ha az RMDSZ élén az a csapat marad, amely Markó Béla vezetésével partnereket csak a magyarországi baloldalban látott. Ugyanezt nagyjából Magyarország esetében is elmondhatjuk: a kettős állampolgárság intézményét ma már mindegyik alakulat elfogadja, a külhoni magyarság iránti felelősségvállalást is fontosnak tartják – talán Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója az egyetlen kivétel e tekintetben –, más kérdés, hogy tehetik-e ezt hitelesen azok a baloldali politikusok, akik ma sem átallják az Európai Parlamentben és minden lehetséges fórumon támadni Magyarországot. Kevesebb, mint öt év alatt sikerült tehát megfordítani a megosztás politikáját, az egymás ellen fordulás folyamatát. Ma már természetes az összetartozás – ma már csak a Mikulásvárásé december 5-e. És jól van ez így. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 9.Nincs alternatívája a liberális demokráciának?Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre. A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett. Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát. Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája. Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe. Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom". Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van. Erőltetett diszkrimináció Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás. „A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben! A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár. A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt. A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét... És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek. Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét. Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős? A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el. Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva. Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb. Szellemi korrupció? Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be". A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekuskapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll. Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston) 1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját. Lőrinczi Lóránd Krónika (Kolozsvár) 2014. december 11.Tíz évvel december 5-e utánTíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé. A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében. Téveszmék A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára. Torzulások Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben. A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket. Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó. De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak. Távlatok Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel. A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. december 17.A rendszerváltás esélyeMiért kell támogatnia az RMDSZ-nek a kormányt? Mit üzentek a választók? Mit is mondott Horn Gábor? Az utóbbi hetek katasztrofális kommunikációja, a zavart és irányt vesztett téblábolás arra enged következtetni, hogy az RMDSZ-en belül valamilyen zavar történt az Erőben. Valakik a szövetségben annyira nem akarnak tudomást venni a valóságról, hogy az már-már az abszurditás határát súrolja. A néhány hónapja nagy lendülettel elővett autonómiázás mögött hideg politikai számítás és kampánymanipuláció volt, mert valakik az RMDSZ-ben azt hitték, hogy sokadszorra is le lehet nyomni a választók torkán ugyanazt, mint korábban, hogy aztán a kampány után megfeledkezzenek mindenről. Azóta politológusok és politikai elemzők részletesen kifejtették, hogy a magyarok nem a valakik logikája szerint szavaztak az RMDSZ-re az elnökválasztás első fordulójában. A második forduló utáni pofára esés, a több napos néma csend szintén azt jelzi, hogy a valakik az RMDSZ-ben köszönőviszonyban nincsenek a valósággal. Aztán nagy nehezen megfogalmazódott az, amit azok a bizonyos valakik úgy fordítottak le a maguk nyelvére, hogy a választók azt üzenték: ki kell lépni a kormányból. Csakhogy ezt a lépést sikerült lenullázni néhány nappal korábban, mikor az RMDSZ látatlanban is támogatásáról biztosította a kormányt, majd bizalmat szavazott neki a parlamentben. Minden bizonnyal ugyanazok a valakik döntöttek ismét, akik a nyáron Kelemen Hunort kivonták a kormányból, de az RMDSZ-t nem. Más következtetést nem nagyon látok, csak azt, hogy azoknak a valakiknek valamilyen okból létfontosságú, hogy a kormány közelében lehessenek. Mindenáron, akárkikből áll a kabinet, akárki a miniszterelnök, és akármit tesz a bukaresti vezetés. Akkor is, ha Markó Attila gyakorlatilag az élete épen maradt darabjaiért küzd. Akkor is, ha a református egyháztól elvették tulajdonát. Akkor is, ha a Kovászna megyei prefektus elképesztően durva és primitív támadásokat intéz a közösség ellen. Akkor is, ha Maros megyében a kollektív megbélyegzés jegyében a magyar grófok leszármazottainak nevezik és gyakorlatilag bűnözőknek tekintik a közösséget. Akkor is, ha a terrorellenes hatóságok nyomozást indítanak az SZKT-n elhangzottak miatt. Mindezekre eddig pusztán annyi volt a válasz, hogy azok a valakik kiállították Kovács Péter főtitkárt a mikrofon elé, ő pedig elmondta a „megengedhetetlen” és „felháborító” szavakat. Ceauşescu szűk 24 évig volt Románia kondukátora. Az RMDSZ-beli valakik lassan 26 éve próbálják érdekeiket érvényesíteni. Bőven megérett az idő a lelépésükre. A jelek szerint erre rájött az ébredező közösség is. Mert az a bizonyos üzenet, amit az RMDSZ választói a Johannisra szavazással fogalmaztak meg, nem az volt, hogy a szövetség lépjen ki a kormányból. A lassan érő, de egyre határozottabb üzenet annál több. Ahhoz hasonló, amit Horn Gábor fogalmazott meg a 2008 tavaszán tartott magyarországi vizitdíj-népszavazás után Gyurcsány Ferenc magyarázkodása kapcsán: „Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!” Hát valljuk be. És akkor végre a magyar közösség is megkapná a rendszerváltás esélyét. Fall Sándor foter.ro/cikk 2014. december 23.A kormányzat a tömbterületekben gondolkozikA MTA Kisebbségkutató Intézete osztályvezetője, DR. BÁRDI NÁNDOR történész az Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel tartott előadása előtt Szilágyi Aladár a rendszerváltást közvetlenül megelőző és az azt követő korszak kisebbségpolitikájának változó törekvéseiről kérdezte a kutatót. Kezdjük beszélgetésünket 1988-cal. Milyen előzményei voltak a hatalmas tömegeket megmozgató, a romániai magyarsággal szolidarizáló, össznemzeti tüntetésnek, illetve a rendszerváltás után körvonalazódó úgynevezett Antall-doktrínának? 1988 januárja az, amikor az MSZMP-Kb külügyi titkára, Szűrös Mátyás egy rádióinterjúban bejelenti, a határon túli magyarok a magyar nemzet részét képezik. Gyakorlatilag a Kádár-korszakot meghatározó plebejus nemzetfelfogás helyett (életszínvonal-politika és nem a nemzeti szuverenitás a döntő) egy kulturális nemzetfelfogás válik hivatalossá. Ezt a bejelentést teoretikus cikkek követik, mind a magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatban, mind a határon túli politika tekintetében. Még ’88-ban megalakul a minisztertanács mellett a Nemzetiségi Kollégium, ami aztán ősszel már Titkárságként, apparátussal működik, Pozsgay Imre államminisztersége alatt, és az alapító Tabajdi Csaba lesz ennek a vezetője. Így kerül bele a közigazgatásba a hazai kisebbségek és a határon túli magyarok kérdése. Ez annál inkább sürgető volt, mert felpörgött a romániai menekültügy, azt is kezelni kellett. Ezen a titkárságon dolgozott Entz Géza is, aki 1990 májusa után először az Etnikai és Kisebbségi Hivatal élére kerül, majd 1992-től a Határon Túli Magyarok Hivatalát vezette. Az Antall-kormány szempontjából ez az első fontos lépés: bevezetik a magyar közigazgatásba a külhoni magyarok problematikáját. Egy másik törekvésük az volt, hogy a korabeli európai kisebbségi jogi építkezésnek a normái alapján szeretnék elérni az önkormányzatiságot a magyar kisebbségek számára. Úgy tűnt, hogy lesznek európai standardok, és azokat számon lehet kérni a környező országok kisebbségpolitikáján. Ehhez kapcsolódott, hogy ’93-ban létrehozzák a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényt. Ez azért nem lett pusztán nyelvhasználati és azért lett önkormányzati törvény, hogy egyfajta példát mutasson a határon túli magyarok számára. A harmadik fontos elv, amely az Antall-doktrína része, hogy a határon túli magyar közösségeket önálló politikai közösségekként ismeri el. Nélkülük, róluk nem lehet dönteni a magyar közigazgatásban – mondták akkoriban. 1994-ben az úgynevezett Balladur-terv, az Európai Stabilitási Egyezmény kapcsán kiderül, hogy a határon túli magyarok autonómiatörekvései útjában állnak a magyar integrációs törekvéseknek. Már akkor keresztüllépnek ezen, illetve 1993-ban az ukrán-magyar alapszerződés kapcsán – ahova nem kerül be az autonómia-cikkely –, majd a többi alapszerződés egyeztetése során kiderül, a határon túli kisebbségi magyar eliteket ezekből a tárgyalásokból kihagyják. E kezdeti években volt-e konszenzus a politikai pártok között ebben a kérdéskörben? Az alapszerződésekig és az első Máért-ig, amit 1996 nyarán hívnak össze, létezett egy retorikai konszenzus. A konszenzus megszűnte az alapszerződések körüli vitákban lett nyilvánvalóvá, ahol előbb a külhoni magyar pártok részvételéről, illetve autonómia-követeléseik képviseletéről mondtak le a budapesti kormányzat részéről. Majd az első Máért-nek tekinthető 1996 nyári találkozó után és a magyar-román alapszerződés RMDSZ ellenében való aláírását követően, a pápai találkozón már a kormánypártok nem vettek részt. Ehhez azt is tudni kell, hogy olyan szimbolikus tehertétele van a határon túli magyar problematikának, amire sok minden rárakódik. Ennek a belső érdekviszonyait, mozgatórugóit elég nehéz átlátni. A külmagyar ügyeknek mindig volt belpolitikai vonatkozása, hiszen ezekről a kérdésekről „büntetlenül” lehetett nyilatkozni, hisz alanyai nem voltak magyar állampolgárok. A politikai identitásépítésben az utak úgyis elválnak, hogy Magyarországon a Kádár-korszakban nem beszélhetünk politikai közösségről vagy nemzetépítésről, mint olyanról. A nyolcvanas évek második felében kirajzolódó politikai identitásközösségek ’89 után próbálnak intézményesülni. A legdrámaibb ebben az, hogy Közép-Európában szinte egyedüliként, a két politikai identitásközösség, a jobb- és baloldal belső koherenciáját olyan tematizációk teremtik meg, amelyek kizárták egymást. A Demokratikus Charta létrejöttével beindul egy antinacionalista beszédmód, ami a baloldalé lesz, ezzel szemben domináns lesz egy nemzeti beszédmód. A kettő lényegében kizárja egymást. Politikai közösségépítések zajlanak, nem pedig egy politikai közösség jön létre. Magyarországon előbb elkezdődött az euroatlanti integrációs folyamat, mint Romániában. Magyarország közvetlen integrációs érdekei mennyire szorították háttérbe a határon túliak ügyeit? Amikor aztán Románia is rálépett erre az útra, nem lehetett volna-e többet és mást tenni a romániai magyarság érdekében? A kilencvenes évek elején a határon túli magyar pártokat a térség instabilizáló tényezőjének gondolta a nemzetközi közvélemény. Tehát amikor a magyar kormányzat ezeket a pártokat és a határon túli magyarok párhuzamos társadalomépítését támogatta, erre úgy néztek, mint instabilitási tényezőre. Közben kiderült, ezek a pártok a legbiztosabb támogatói minden országban az euroatlanti csatlakozásnak, mert a magyar kisebbségek jelentős része a demokratikus jogállamtól várta helyzetének a jobbítását, illetve egyfajta euroszanálástól várta azt, hogy a saját önkormányzatiságát elismerjék. A kilencvenes évek végére kiderült, hogy a magyar etnikai szavazók „aranyat érnek” ezekben az országokban, mert az euroatlanti erőket mindenütt 8-10 százalékkal támogatták, s kormányzati tényezőkké váltak. Így a magyarokról való gondolkodás is bizonyos értelemben megváltozott. A magyar euroatlanti integrációs folyamatban az első Magyarország integrációja, az után következhet a kisebbségi problémák felvetése. Másrészt a schengeni határövezet bevezetésétől tartva biztosítani akarták a zavartalan magyar-magyar kapcsolattartást. Erre találták ki magát a státusörvényt. Akkor a kettős állampolgársággal nem lehetett előállni, mert a gazdasági különbségek miatt életszerű volt egy kivándorlási hullám megindulása Magyarországra, és akkor még Magyarországon hittek a szülőföldön maradás egész programjában, másrészt 2004 előtt a kettős állampolgárságot Magyarország nem vethette föl, mert az uniós csatlakozásban nagy problémát jelentett volna: potenciálisan milliós tömegekről volt szó. Lehetséges, ha a magyar kormány jobban törekszik a státustörvénynek a transznacionális retorikával való eladására, ha jobban törekszik a migrációs problémák tematizálására, és ebbe ágyazza be a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást, akkor lehet, kevesebb feszültséggel tudta volna ezt megoldani. De azt, hogy a Velencei Bizottságnál egyáltalán az anyaország probléma megjelenik, ez a státustörvénynek köszönhető. A Velencei Bizottság szűrőjén az anyaországi támogatás ügye ilyen szempontból átment. Az más kérdés, hogy a Medgyessy és a Gyurcsány kormány alatt hogyan próbálják ezt racionalizálni, Nyugat-Európával elfogadtatni. Ekkor, kikerülve a hatalomból, Orbánnak is megváltozik a viszonyulása. Ebben a Markótól való elhidegülés is közrejátszhatott, hiszen 2002-ben az RMDSZ vezetője már az első forduló után gratulált a „matematikailag” győztesnek, ezzel egyben átlépte az „egyenlő közelségtartás” elvét. 2003-tól kezdve Orbán is – Tőkésék kiválásával – egyre inkább újra az autonómiát kéri számon az RMDSZ-en. Elindul egy nemzetiesítő retorika felé, így futnak bele a 2004-es népszavazásba. Elterjedt vélemény volt, hogy a népszavazást rosszkor, rossz helyen, rosszul kezdeményezték. Talán teljes mellszélességgel egyik párt sem vállalta fel, nem? Ez nem a külhoni magyarokról szóló népszavazás volt. Ez a népszavazás arról szólt, hogy Gyurcsány Ferencnek, aki akkor lett az MSZP vezetője, meg kellett a saját politikai identitásközösségének mutatni, hogy – az egyébként általuk is démonizált – Orbán Viktor legyőzhető. Ez egy magyar belpolitikai harc volt. A határon túli magyarok kérdése csak ürügy volt erre. Az is jellemző, hogy a határon túli sajtó igazából decemberig alig foglalkozik ezzel a kérdéssel, és csak a népszavazás után esik le a tantusz, mi is történt. A transznacionális nemzettudat a határon túliak számára a „haza” és a „szülőföld” fogalomba sűrűsödött. A kilencvenes évek közepétől a Székelyföldön is a magyarországi médiafogyasztáson, mintákon keresztül szocializálódtak. Ebben a virtuális térben, az elképzelt hazában, kulturális kötődésben sokkolóan hatott a népszavazás, amely „csak” magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldön élő magyarok állampolgárságának megtárgyalásról szólt a budapesti parlamentben, de a hiszterizált légkörben az eredménytelen népszavazást az állampolgárság, a magyarországi emancipáció elutasításaként élte meg a külhoni magyarság jó része. A dolog slusszpoénja, hogy lényegében egy 1993 őszi MDF-es módosító indítványnak – amit Csapody Miklós terjesztett be – az elfogadásával ez az egész kérdés megoldható lett volna. Ugyanis szinte szó szerint így oldották meg 2010-ben. Ez a 2010-es megoldás megvolt 1993-ban az MDF-nél, csakhogy az MSZP azt mondta, „ezek jobbosok, azért nem támogatjuk a Csapody-féle javaslatot”, a Fidesz pedig azt mondta, „ezek kriptokommunisták, azért nem támogatjuk”, tehát nem mérték fel a kérdés súlyát. Az egész Gyurcsány-kampányban lényegében az alkotmányos patriotizmus és a Kádár-korszak jóléti sovinizmusa egymásra csúszott a kampányretorikában. A jóléti sovinizmust korbácsolták föl a határon túliakkal szemben (egészségügy, adóterhek, nyugdíjellátás, munkahelyek biztonsága). Egy olyan törés jött létre, amit a mai napig nem sikerült helyrehozni. Ennek ma már megvannak a kompenzatív formái, mint a táposozás és az állampolgárság megadása. Ugyanakkor van egy, a politikai elit által nemigen érzékelt óriási megszólíttatás-élmény ebben a dologban. Ennek a tömeges állampolgárság megadásnak mutatkoznak-e az előnyei mellett a veszélyei is? Van egy alapprobléma. Egyrészt nem tudjuk pontosan, ki az a hat-hétszázezer ember, aki fölvette az állampolgárságot, mert a Statisztikai Hivatal kérdőívét, amit ajánlott lett volna kitölteni, amikor az állampolgársági bejelentkezést teszik, kevesen töltötték ki. Másrészt semmiféle nyilvántartás nincs arról, ki az, akinek magyar állampolgárként egy-két hónap vagy egy-két év múlva hirtelen lesz egy magyarországi lakcíme. Akkor már nem minősül migránsnak, hanem magyar állampolgárnak. Nézzünk szembe a tényekkel: a Vajdaságból egy erőteljes exodus zajlik, Erdélyben is megindult egy munkavállalási kampány Németország és Anglia irányába. Különböző migrációkutatók száz-százötvenezerre becsülik azon határon túliak számát, akik kint dolgoznak Nyugat-Európában, magyar útlevéllel rendelkezve, ők ráadásul csökkentik is a magyarországi munkanélküli statisztikát. A másik fontos dolog, hogy a kormányzati terv az egymillió határon túli magyar. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy bármikor egy választójogi rendelkezéssel be lehet betonozni a magyarországi politikai rendszert, a centrális erőteret, de úgy is, hogy Magyarország további demográfiai utánpótlásáról van szó. Hosszabb távon az is életszerű értelmezés, hogy bár egy politikus nem mondhatja ki, hogy bizonyos területeken vége a magyar életnek, de „lehetőséget biztosítok számodra az identitásod megőrzésére”. A magyar kormány nem rendelkezik kellő forrásokkal és olyan presztízzsel a Kárpát-medencében, hogy azokon a területeken is magyar intézményhálózatot tartson fenn, ahol már az állami/egyházi normatíva sem segít, ahol a vegyes házasságok aránya eléri az ötven-hatvan százalékot. A kettős állampolgárság egy lehetőség arra, hogy valaki eldönthesse, hol keresi, folytatja a mobilitási pályáját. Ugyanúgy, ahogy a tömbterületeken is. Itt egy évszázados tendenciáról van szó, hisz a 19. század közepe óta folyamatosan a Kárpát-medence széleiről folyik a beáramlás a medence közepe felé. Ezt Trianon megakasztotta, ma pedig gyakorlatilag magyar nemzetiségűekből rekrutálódik a beáramlók tömege. Tehát évszázados trendek térnek vissza, és ha a politika nem is mondja ki, a kettős állampolgársággal menekülési vagy identitás-megőrzési utat is biztosít. A rész-megnyilatkozásokból az rajzolódik ki, hogy a kormányzat a tömbterületekben gondolkodik, a tömbterületek magyarságának a megőrzése lehet az elsődleges. De a politikai retorika és a kis célprogramok felsorolása mögött nem látszik a koncepció. Egy bizonyos, a Fidesz vezetői nem szeretnék, hogy megismétlődjön egy 2004-hez hasonló megosztó kampány ebben a kérdésben, és a külhoni magyarokat a saját politikai közösségük részének tekintik. A döntő kérdés és a veszély ebben a dologban az, hogy megindul-e a diaszporizáció vagy sem. Ez alatt nem a szórványosodást értem, hanem azt, hogy a kisebbségi magyar közösségeket önálló politikai közösségnek fogjuk föl, vagy pedig olyannak, amely enklávéként, integrálatlanul, elidegenedve él egy adott országban; amelynek a vezetőit egy másik országból választja ki az anyaország. Joggal fontos kérdés, hogy kikkel áll szóba Budapest, ki lesz ennek a politikának a képviselője a magyarlakta régiókban. Lényegében a kettős állampolgárság ügyéből a határon túli magyar elitek kimaradtak. Tehát ez egy legitimációs válságot okoz a határon túli elitek körében, emiatt új egyességet kell kötni a magyar kormányzattal, és a kérdés az, kinek sikerül, kinek nem. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2014. december 29.Mozgástér: kitöltés és növelésA kelet- és közép-európai rendszerváltás negyedévszázados évfordulója kiváló alkalom a történelmi számvetésre. Mert bár nem eldöntött, hogy mi is történt akkor, mekkora volt a külföldi titkosszolgálatok szerepe az eseménysorban, sokak számára az is kérdéses, hogy rendszerváltás történt-e, annyi biztos, hogy 1989 decemberében a magyar nemzet gyökeresen új történelmi helyzetbe került, amelynek fő jellemzője, hogy nagyságrenddel nagyobb lehetőség nyílt a saját közösségi sorsalakításra, mint korábban. Radikálisan megnövekedett a létező mozgástér, és lehetőség mutatkozott annak tágítására is. Huszonöt év távlatából a legfőbb kérdés az, mennyire sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőségeket a magyar szuverenitás, döntéskör, önkormányzás szélesítésére, és mennyire sikerült bejátszani azt a mozgásteret, amit a történelem 1989 december 22. után kínált számunkra. Mit rontottunk el? Ha abból indulunk ki, hogy egy kakaskodó prefektus bírságol a magyar himnusz eléneklése miatt, majd politikai kabaréba illő önellentmondó nyilatkozatokba keveredik az „éneklés” és az „intonálás” témájában, vagy ugyanez a prefektus azzal fenyegetőzik, hogy példásan megbünteti azokat a székelyeket, akik gyászlobogót tettek ki december elsején, miközben maga is jelzi, nem tudja, hogy milyen törvény alapján fog eljárni, akkor már ennyiből is érezhetjük, hogy a helyzetünk nem sokkal jobb, mint negyed évszázada, a forradalomnak álcázott puccs után. Jóllehet, a bukaresti hatalom tartózkodik a tömeges erőszak bevetésétől (marosvásárhelyi pogrom, bányászjárás), de a törvényesség, a jogszerűség továbbra sem hatja át az állami szervek működését, a jogszolgáltatás továbbra is az etnikai megfélemlítés eszköze, a román hatalom pedig legerősebb bástyánkat, a Székelyföldet ostromolja. Mit rontottunk el? Mit lehetett volna másképp csinálni? Az eltelt két és fél évtized azt jelzi, hogy amit a decemberi felbuzdulás után elértünk az iskolák szétválasztásával, nagyjából azzal is maradtunk. Akadt ugyan még néhány szerencsés eset, de a decemberi-januári fait accompli ereje nagy volt. Ahol totojáztak – mint például a temesvári Magyar Ház esetében –, ott jellemzően ma is a bitorlók az urak. S akkor nem szóltunk azokról az esetekről, amelyek önfeladásunknak „köszönhetők”, mint a román állami fennhatóság alá átjátszott zilahi Wesselényi kollégium vagy a gyulafehérvári teológia. De mindez nem érinti a legfontosabb kérdéseket: a közjogi viszonyokat, közösségünk kollektív jogait, az erdélyi magyar önrendelkezést. Mert bármit is állít Ion Iliescu és Frunda György, ha valamennyi iskolát, egyházi ingatlant, erdőt és földet visszakaptunk volna, az sem jelentene kulturális autonómiát, azaz szuverenitástranszfert a bukaresti hatalom részéről az erdélyi magyar közösség demokratikusan megválasztott elöljáróságának irányába. Területi autonómiát meg végképp nem. „Népek akarata” Nagy balszerencséje volt az erdélyi magyarságnak, hogy a megszerveződő magyar érdekképviselet élére olyan ember került, aki bár köztiszteletben állt és egyértelmű politikai-intellektuális tekintélynek örvendett, képtelen volt magyar koordinátarendszerben gondolkodni, tudatilag bemérni a távlatokat, a létesélyeket. Mindig fontosabb volt neki a várható román reakció, mint a magyar közösségi tudat esetleges sérülése. Az állítás igazolására elég elolvasni a szóban forgó vezető, Domokos Géza 1990. augusztus 30-i nyilatkozatát. Az RMDSZ elnöke szépen felmondta a román történelemhamisító propagandaszlogeneket a „népek akaratának semmibe vételéről” (igen, így többes számban!), sőt, képes volt azt állítani, hogy a magyarok már akkor tudták, hogy ez nem igazságos rendezés. És nem arra célzott, hogy nem ítélték egész Erdélyt Magyarországnak. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar honvédeket virágszőnyeg várta, a felszabadultak olyan közösségi katarzist éltek, amelyből lelki táplálékot meríthettek a kommunista diktatúra idején is. Az már csak hab a tortán, hogy Domokos „erőszakos, önkényes döntésnek”, „diktátumnak” nevezte a két fél által kért, elfogadott és jelentősebb fegyveres incidens nélkül végrehajtott, tökéletesen szabályszerű nemzetközi döntőbíráskodást. A domokosgézai szabotázs miatt újabb három évnek kellett eltelnie, míg az RMDSZ eljutott oda, ahová Kós Károly 1921-ben: a nemzeti önkormányzás, az autonómia követelésének programba vételéhez. Határok és garázdák Kezdettől világos volt: a soviniszta propagandával ópiumozott román politikumtól semmi jót nem várhatunk, egyetlen távlati esélyünk Erdély kérdésének nemzetköziesítése, a nemzetközi rendezés kikényszerítésére való törekvés – minden törvényes eszközzel. Ilyen alapállású politikát az RMDSZ egyáltalán nem folytatott soha: legfeljebb bátortalan kísérlet történt ez irányban a szervezet autonomistának mondható két-három évében, 1993 és 1995 között, amikor az RMDSZ jogsérelmeink és követeléseink egy részét összefoglaló memorandumot készített Romániának az Európa Tanácsba való felvétele kapcsán, félmillió aláírást gyűjtött össze a saját tanügyi törvénytervezete mellett. De sem a memorandum, sem a törvénytervezet nem épült az autonómiára, másrészt a két akciót nem kísérte kellő erejű nemzetközi propaganda, az ET-felvétellel kapcsolatban pedig nem mondta ki a szervezet egyértelműen, hogy ha nem teljesülnek a memorandumban foglaltak, akkor NEM támogatja az ország ET-felvételét. Románia EU-csatlakozása kapcsán – amely az ET-felvételnél sokkal nagyobb súlyú kérdés volt –, már fel sem merültahatározott feltételszabás. Sőt, az RMDSZ programba vette Románia uniós csatlakozásának támogatását, mintha ettől bármi jó is várható lett volna. Sokan, Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig attól sem riadtak vissza, hogy azt sejtessék, azEU maga a kisebbségjogi Kánaán, Trianon jóvátétele, a határok légiesítésének hazug mítoszával tévesztették meg az embereket. „Megfeledkezve” arról, hogy a határnak nemcsak az a funkciója, hogy ott határátkelőket lehet létesíteni és azokat lebontani, hanem az jelöli ki térben, mekkora területen garázdálkodhat a szlovák, a szerb és a román államhatalom a magyar történelmi országrészek, magyar javak és a magyar közösség felett. Mert ezt is ki kell mondani: az idegen uralom alá kényszerített magyarságnak 1989 óta kettős gyarmatosítást kell elszenvednie: nemcsak a globalista gyarmatosítást, hanem a centralista-etatista román, szlovák és szerb állam gyarmatosító törekvéseit is. A fehér könyv üres oldalai A kétezres évek második felében Markó Béla nem átallotta győzelemként jelenteni a kongresszusnak, hogy az RMDSZ két fő célkitűzéséből – Románia EU-csatlakozásából és az autonómiából – egy megvalósult, maradt a másik, amit ki kell küzdeni. Magyarán sikernek állította be az utóbbi negyed évszázad legnagyobb kudarcát, azt, hogy a magyar fél nem volt képes előnyt kovácsolni Magyarország korábbi uniós tagságából. S mielőtt még a felelősséget teljes mértékben áthárítjuk Gyurcsány Ferencre, aki 2005. szeptember 26-án kétségkívül betetőzte a magyar önsorsrontást és akinek a javaslatára az Országgyűlés feltétel nélkül kimondta Románia EU-csatlakozásának támogatását, hadd jelezzük, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása által teremtett hamis látszat legalább annyit nyomott a latba az uniós csatlakozás kérdéskörében. Mikor adódik újabb lehetőség, hogy a magyar diplomácia nyomás alá helyezze a román hatalmat? Különösen fájó a kérdés most, amikor Románia engedelmes bábja a pusztító világerőnek és az Egyesült Államoknak, azaz a globális háttérhatalomnak, míg Magyarország tágítani igyekszik nemzeti mozgásterét, igencsak rángatja a globalista pórázt, és jelentős a kockázata annak, hogy rajta statuálnak példát a többiek elrettentésére. Ennyit a mozgástértágításról. De a mozgástér-kihasználás tekintetében sem túlságosan jó helyzet. A sors úgy hozta, hogy a MISZSZ színeiben jelen lehettem az RMDSZ 1990. februári prekongresszusa utáni első elnökségi üléseken, amikor a programba vett egyik lényeges projekt az erdélyi magyarság jogsérelmeit számba vevő és rendszerező „fehér könyv”-sorozat összeállítása volt. Ez azóta is késik. E címszó alatt egyetlen kérdés került feltárásra: a Maniu-gárdisták 1944-es vérengzése. A folyamatos jogsértések feldolgozása és rendszerezése azóta is várat magára. Megnyílt a lehetőség a társadalomépítésre, magyar házak létesítésére, népfőiskolák működtetésére, a magyar öntudat szervezett regenerálására. Ezt igen kis mértékben használja ki a legnagyobb anyagi erővel rendelkező érdekképviselet, sőt, van ahol dezorganizálás, népbutítás, szellemi selejtimport folyik politikai és kulturális szinten egyaránt. Teljesen abszurd helyzet, hogy miután megnyílt a lehetőség az anyanyelvhasználatra egy sor vegyes lakosságú településen, egy szimbolikus helyszínen, Marosvásárhelyen „tiltakozásképpen” kezdtek a tavalyi esztendőben a magyar tanácsosok magyarul beszélni. Ellenoffenzíva A román hatalom magyarellenes offenzívája (Mikó-ügy, székely zászló és Himnusz-ügy) világossá teszi, hogy új alapokra kell helyezni az erdélyi magyar politikát. Kató Béla és Antal Árpád e kérdésben megejtett radikális felszólalásai iránymutatók. A megbüntetett MPP-vel való pártsemleges sepsiszentgyörgyi szolidaritás példaértékű. Közös magyar nemzetstratégiára van szükség, cselekvési egységre román–magyar viszonylatban. Aktív külpolitikára, elnyomottságunk nemzetközi propagálására, jogos követeléseink népszerűsítésére, társadalomszervezésre, nemzeti kataszterre, erdélyi magyar parlamentre. Képes lesz-e meghallani az idők szavát a pártosodott erdélyi magyar elit? Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. február 7.A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.” Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta. ________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József. Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…” Tisztelt Főszerkesztő Úr! Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal. Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak. De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?! A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen! Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját. De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk: A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért. Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be. A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna. Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza. Tisztelt Főszerkesztő Úr! Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás! Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett. Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását. Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége erdély.ma 2015. március 20.Autonómiakoncepciókon dolgozik Szili KatalinSzili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön. Az MTI azt követően kereste meg Havasi Bertalant, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén, egy nemzetpolitikai témájú vitában a szocialista Kiss László megemlítette: arról hallani, hogy Szili Katalint a határon túli autonómiatörekvések támogatásával kapcsolatos feladat ellátásával bízzák meg. Semjén Zsolt arra kérte fel Szili Katalint, hogy az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek – tájékoztatott Havasi Bertalan. Elmondta: az Országgyűlés egykori szocialista elnöke a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek „testre szabott” koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség. Havasi Bertalan emlékeztetett: Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hozzátette: Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik, és „Orbán Viktor megtiszteltetésnek tartja, hogy együtt dolgozhat vele”. MTI Krónika (Kolozsvár) 2015. március 26.Márciusi füttyháttérVegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen. Veled vagyunk, Vietnam! Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be. Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán. Tartózkodó cinkosság De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben. De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető. De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott. Legitimált önfeladás Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is. Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. május 19.Mélyponton a román–magyar kapcsolatok (Aggódik Kövér László)Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt huszonöt évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett – nyilatkozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Kövér hangsúlyozta: egy ország nemzetközi érdekérvényesítő képességét gazdasági ereje határozza meg. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között megfelelő súllyal tudta az érdekeit érvényesíteni a nemzetközi fórumokon, az elmúlt négy évben azonban a kabinet olyan utat választott „a Gyurcsány Ferencék által nyakunkon hagyott csődtömegből” való talpra álláshoz, ami számos nemzetközi érdeket sértett, ez pedig csökkentette Magyarország érdekérvényesítő képességét. Kövér László kiemelte, a magyar–román kétoldalú kapcsolatok rendszere mára olyan mélypontra jutott, hogy komoly aggodalommal tekintenek az erdélyi magyar közösség jövőjére. A kormány ezért a konkrét támogatások mellett olyan gazdasági kapcsolatokat is próbál kiépíteni, amelyek segítik a romániai magyar közösséget. A magyar kabinet a nemzetközi színtéren azt szeretné elérni, hogy Európa ne csak azoknak a hangját hallja meg, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem azokét is, akik békés eszközökkel próbálják érvényesíteni alkotmányos önrendelkezési jogaikat. „Azt szeretnénk, ha a környező országokban élő magyar közösségek megkapnák, ami jár nekik” – mondta Kövér László, megjegyezve: az Európai Unió ebből a szempontból kicsit torzan fogja fel az emberi jogokat, hiszen a hizlalandó sertések és a tojóhibridek mentálhigiénéjével többet foglalkozik az európai szabályozás, mint a közösségek oktatási és kulturális önrendelkezésének védelmével. A magyar közösségek önrendelkezésének biztosítása szempontjából a környező országok közül kedvező példaként említette Szlovéniát és Horvátországot, a szerbiai magyarság helyzetéről pedig azt mondta, ott többé-kevésbé javul a helyzet. Kövér László Románia mellett Szlovákiát is bírálta, amiért szerinte ott „egyenesen nemzetbiztonsági kockázati tényezőként” tekintenek a magyar közösségre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
