|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 926 találat | lapozás: 1-30 ... 841-870 | 871-900 | 901-926 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gyurcsány Ferenc 2015. július 2.Egyformán szolgálni Budapestnek és BukarestnekA nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától. Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson. Gúnykeresztben Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt. Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy. E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést. Mást jelentő szavak? Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél. Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének. A megbízhatóság mértéke Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik. Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.” Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. július 24.Victor Ponta tündöklése és bukásaBárhogy is szépítené Victor Ponta, vereséget szenvedett, méghozzá elsöprőt. Nem ellenségeitől, politikai ellenfeleitől, hanem elv- és párttársaitól. Tegyük hozzá, megérdemelten, no meg azt is, hogy saját magát sodorta ebbe a helyzetbe. Victor Ponta nemcsak kormányfőként volt arrogáns, de pártelnökként is. Gyorsan szertefoszlottak az öt évvel ezelőtti megválasztásakor megfogalmazott remények: az ifjú generáció képviselőjeként megújítja, felfrissíti a pártot, lehámozza a rátapadt korruptakat, új esélyt teremt a szociáldemokrata eszmék érvényesülésének. A helyi bárókat valóban háttérbe szorította, de nem kétes ügyleteiknek kívánt gátat vetni, csupán hatalmukat akarta megtörni. Kebelbarátairól pedig, akiket maga mellé emelt, hamar kiderült, legalább annyira kétes figurák, mint a sokat szidott megyei kiskirályok. Miniszterként gyorsan csődöt mondtak, majd sorra indultak ellenük az eljárások korrupciós ügyeik miatt. Lekoptatta az ügyészség legközelebbi embereit, Sebastian Ghiţăt, Dan Şovát, majd vádlottá léptették elő őt magát is. És Victor Ponta, aki addig magabiztos volt, lelkiismeret-furdalás nélkül söpörte félre az útjába állókat, aki mindent megtett, hogy levegőt se merjenek engedélye nélkül venni sem pártjában, sem a kormányban, sem a koalícióban, bepánikolt és elkezdett kapkodni. Menekülőre fogta, és másfél hónap alatt elveszített mindent. Az évek során, nehezen kiépített hatalma úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az SZDP legnagyobbjai félresöpörték, és az a Liviu Dragnea nyerte meg a választást, akit a helyi hatalmasok emberének tartanak. Victor Ponta egyelőre miniszterelnök marad. Nem azért, mert oly elégedettek volnának teljesítményével, hanem mert nem merik elmozdítani. Semmi biztosítékuk nincs ugyanis, hogy Klaus Johannis hajlandó újra a jelenlegi kormánykoalíció emberére bízni az ország irányítását. Kormányfő marad, de kiszolgáltatottjává vált Dragneának és a pártnak, vége az egyedül hozott döntéseknek, más érdekek kerülnek előtérbe, többé nem irányító, sokkal inkább báb lesz. Előbb-utóbb az ügyészség is vádat emel ellene, és akkor még a csöpp, megmaradt hitele is elúszik. Jövője megpecsételődött, a kormányfői szék elhagyásával politikai karrierje is véget ért. S mi lesz Románia legnagyobb, legerősebb pártjával, az SZDP-vel? Egyelőre kaptak egy ideiglenes elnököt, akit alapfokon egyéves felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, főbb embereik jelentős része börtönben csücsül vagy ítéletre vár. A józan ész és politikai logika szerint bukásra vannak ítélve, akár eddigi vezetőjük. Magyarországon egy hasonlóan öntelt, teljhatalomra pályázó miniszterelnök – Gyurcsány Ferenc – verte szét úgy a baloldalt, hogy azóta sem tud magához térni. De mi Romániában élünk, ahol bármi lehetséges, és annak az ellenkezője is. Ponta elveszett, de pártjának maradt ez az esélye. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 7.Egy visszaadott állampolgárságrólAz erdélyi Nágó Zsuzsának a magyar állampolgárságról való lemondása sokkal komolyabb és többrétűbb problémát vet fel, mint ahogy az első látásra tűnik. A Krónika augusztus 5-ei számának cikke szerint a székelyudvarhelyi fiatal nő azért készült visszaadni egy éve kapott állampolgárságát Magyarország londoni konzulátusán, mert nem ért egyet a magyar–szerb határon épülő kerítéssel. Szerintem mi, kisebbségiek örökre hálásak kell legyünk a Fidesznek a magyar állampolgárság megszerzéséhez nyújtott lehetőségért. Megemlíteném ezúttal azt is, hogy a Hargita megyeiek által „maradék-Magyarországnak” nevezett ország lakossága a 2004. december 5-ei „népszavazáson”, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezérlete alatt elutasította azt a javaslatot, hogy számunkra, határon túli magyarok számára megadják a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megszerezhessük a magyar állampolgárságot (elméletileg azelőtt is lehetett). A Gyurcsány Ferenc által vezérelt, magát anyaországinak nevezett „többségnek” akkor az volt a véleménye, hogy a kettős állampolgárság megadásának a lehetősége oda fog vezetni, miszerint mi, kisebbségben levők „megszálljuk” Magyarországot. Emlékszem egy Debrecen környékén élő szavazóra, aki akkoriban a magyar állami televízióban azt nyilatkozta, hogy az anyaországba „ne gyűjjék senki”, mert ők sem mennek sehova... Engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy mi, határon túli magyarok igen sokszor jobban féltjük azt a lehetőségeitől megfosztott kis országot, mint a már említett „magyar szavazó”. De most nem erről kívánok beszélni. Bevezető gondolatom folytatásaként meg szeretném említeni, hogy bármennyire fontos számunkra, kisebbségiek számára a kettős állampolgárság, a magyar miniszterelnöknek nemcsak a kisebbségieket, hanem a világ valamennyi, 15 millió magyarját kell képviselnie, úgy, ahogy ezt annak idején Antall József mondta. Őszinte leszek, és harmadszor is megismétlem, hogy hálásak vagyunk Orbán Viktornak és kormányának a kettős állampolgárságért. De ugyanakkor meg kell jegyeznem azt is, hogy Orbán Viktornak a rádióban és televízióban hetente elhangzó, a Fidesz pozitív eredményességére vonatkozó nyilatkozatai számomra minduntalan egy általunk, erdélyi magyarok által átélt időszakot juttatnak eszembe. Amikor szervezett gyűléseken és tévébeszédekben az akkori igen ismert román államfő állandóan „drága hazánkat” és önmagát dicsérte. (Elnézést, ha valakit sért, de én ettől a gondolattól nem tudok szabadulni, amikor a miniszterelnök úr heti „öndicsérő” nyilatkozatait hallom. Biztosan van arra lehetőség, hogy ugyanazt a gondolatot, Magyarország esetleges sikereit más módon is el lehessen mondani, mint ezekkel az öndicsérőnek ható nyilatkozatokkal.) Most pedig térjünk rá Nágó Zsuzsa kijelentésére. E szerint nem jogszerű a magyar kormánynak az az intézkedése, hogy lezárja határait a hazájukból Magyarországra menekülő afgánok, szírek és mások előtt, és ez ellen ő erdélyiként azzal tiltakozik, hogy lemond a magyar állampolgárságáról. Első látásra igen nehezen vitatható ez az álláspont, sőt hozzátenném, hogy talán nem is vonható kétségbe Nágó Zsuzsának ez a joga. Ugyanakkor meg kell említsük, hogy nem is olyan régen mi, erdélyi magyarok is abban a helyzetben voltunk, hogy magyarságunk és a gazdasági nyomor miatt sokan közülünk kénytelenek voltak Magyarországra menekülni. Most az akkori erdélyi magyarokkal sok vonatkozásban hasonló helyzetben lévő szírek, afgánok és mások kénytelenek elmenekülni szülőhazájukból. A hazájukból a szó tágabb értelmében vett nyomorúság miatt elmenekültek száma több tízezerre rúg. Az ENSZ 1948-as alapokmánya mindenki számára biztosítja azt a jogot, hogy bármely országot – tehát szülőhazáját is – elhagyhassa. Ebből a szempontból formálisan törvénytelennek tűnik az ennek a jognak a gyakorlását akadályozó magyar határzár (drótkerítés), és – szintén formálisan – jogosnak látszik Nágó Zsuzsa ezzel kapcsolatos tiltakozása is. De ennek a kérdésnek van egy másik oldala is, amitől nem szabad eltekinteni, éspedig a következő. Az általam fentebb már említett, és az amerikai magyarok által tételesen megfogalmazott, lehetőségeitől megfosztott kis ország kell legyen az, amelyik a saját és a magyarság problémáin kívül a világ összes megbántottjának és nyomorúságban élőnek a helyzetét meg kell oldania?! Erre a kérdésre viszont csak nemmel lehet válaszolni. Nem Magyarország kell eltartsa a világ összes szegényét. Sajnálom őket, egyetértek és együttérzek a menekültekkel abban, hogy meg szeretnének szabadulni a nyomortól, sőt azzal is egyetértek, hogy segíteni kell rajtuk. Amit viszont vitathatónak tartok, az az, hogy ezt a problémát Magyarországnak és nekünk, magyaroknak (egyedül) kellene megoldanunk, hiszen mi is segítségre szorulunk. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a mi nyomorúságunk megoldásában kiktől és milyen segítséget kapunk. Ha Nágó Zsuzsa tud ilyet, mondja meg nekem is, mert a számunkra nyújtott ilyen jellegű segítség nem jut eszembe). Igen, a menekülteken segíteni kell, de szerintem alaptalan azért elítélni az anyaországot, mert meg akarja védeni a hátarait (meglehet, hogy vitatható eszközökkel), vagy azért elmarasztalni, mert ennek a világjelenségnek a megoldásához nincs elég ereje. Úgy vélem, a kérdést talán úgy lehetne megoldani, ha a menekülteket abban segítenék minden szempontból, hogy meg tudjanak élni a szülőföldjükön. Ezt azonban Magyarország egyedül nem tudja megoldani, és ezért én nem ítélem el. Viszont a világ gazdag országai vezetőinek például ez a lehetőség is eszükbe juthatna, ha úgy akarnák. Rozsnyai Sándor A szerző sepsiszentgyörgyi ügyvéd Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 21.A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar NapokonSzéleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával. Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját. Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika. A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő. Orbán lemondott az autonómiáról Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá. Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek. Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét. Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus. Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki. Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk. A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem. Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta. A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról. maszol.ro 2015. szeptember 7.„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt. „Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál. Reakció Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”. Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni. Megnyerte Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el. A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja. Váltás Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is. Szeghalmi Örs erdon.ro 2015. szeptember 8.Tőkés: szülőföldjükön rendezzék a menekültek helyzetét!Sajnálatosnak tartja Tőkés László, hogy az Európai Unió nagyobb figyelmet szentel a bevándorlók jogainak, mint az őshonos kisebbségek helyzetének. A menekültkáosz kezelésében a magyarországi kormány álláspontját támogató európai parlamenti képviselő kedden Nagyváradon elmondta: az európai és balti államoknak egységesen kellene fellépniük ebben a kaotikussá vált helyzetben. Szerinte azonban a jelenlegi „megszállás” csak ideiglenesen fenntartható, mert bár a menekültek megérdemlik a szolidaritást, mégis a saját szülőföldjükön kellene rendezni a helyzetüket. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a hullám előbb-utóbb Romániát, Erdélyt is érinteni fogja, márpedig a krízis kezelésére európai terv még nincs, csupán nagy kérdőjelek vannak. Rámutatott, hogy Magyarország csak annyit szeretne elérni, hogy Brüsszel ne erőltessen rá tagországaira befogadási kvótát, hanem biztosítsa azok jogát, hogy saját fennhatóságuk alatt gyakorolják saját menekültpolitikájukat. Tőkés hozzátette, hogy az anyaországi kormányzás csupán a törvények betartását szorgalmazza, rámutatott ugyanis arra, hogyha ő követne el olyan tetteket, mint egyes bevándorlók, akkor már rég bebörtönözték volna. Az EP-képviselő azt is szomorúnak tartja, hogy a jobb megélhetés reményében Romániát is rengetegen hagyják el. Úgy gondolja, hogy a bevándorlók „inváziója” közepette még inkább ragaszkodnunk kellene a szülőföldünkhöz. „Itthon kell megoldani a problémát, nem lenne szabad azt exportálni, mert kívülről nem fogják megoldani. Én leszek az utolsó, aki elmegyek innen” – hangsúlyozta, miután az elmúlt időszakban többen is azt hitték, hogy a Fidesz–KDNP listán nyerve parlamenti mandátumát átköltözött Magyarországra. Tőkés fontosnak tartotta most ismét tisztázni: családjával Nagyváradon él, változatlanul erdélyi EP-képviselő és „itthoni pozíciónk” megerősítésére törekszik. „A Markó-doktrínát gyökerestől ki kell irtani az erdélyi magyar értékelvű politikából” – állapította meg Tőkés, emlékeztetve arra, hogy Markó Béla korábbi RMDSZ-elnök megfogalmazása szerint az erdélyiek egyenlő távolságra vannak Budapesttől és Bukaresttől, Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől. „Mi nem vagyunk ugyanolyan távolságra Gyurcsánytól és Orbántól, Pontától vagy Johannistól, sem a tisztességes RMDSZ-es politikusoktól a korruptakkal szemben, mint ahogyan például az egyház sem tarthat egyenlő távolságot azokkal, akik a kereszténység ellen vannak” – hangsúlyozta az értékelvű szemléletet szorgalmazó EP-képviselő. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 14.A Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének közleményeCsomortányi István: „A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.” A kisiklatott nagyváradi Ady-központ ügye az elmúlt másfél évtized erdélyi korrupciós botrányainak egyik legsúlyosabbika. Miután 2002-ben az RMDSZ és a magyar szocialisták közreműködése nyomán, történelmi egyházaink megkárosításával, egy tulipános pártalapítvány segítségével, bihari RMDSZ-es politikusok közreműködésével eltüntettek közel egy millió euró közpénzt, azt kell látnunk, hogy a felelősök megnevezése és a tisztességes elszámolás bemutatása helyett a szégyenletes ügy kapcsán Kelemen Hunor nem csupán a tolvajok nevében kiált segítségért, de a teljes Kárpát-medencei magyar közvéleményt is félrevezeti. Az Ady-központ és a nagyváradi Mecénás Alapítvány ügyében ez év augusztus 31-én tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. A feljelentés kezdeményezője és aláírója nem más, mint jómagam, Csomortányi István. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökeként én ismerem a legjobban az ügyet, hiszen az eredeti, az érmindszenti Ady-központ fejlesztésére vonatkozó pályázatot kezdeményező Tőkés László, a KREK egykori püspöke mellett egy évtizede harcolok az igazság feltárásáért és a felelősök megnevezésért. A feljelentés megtételéhez az ügy helyi jellege miatt nem tartottam szükségesnek az országos jóváhagyást, úgy gondoltam, hogy ez az ügy ránk, nagyváradiakra tartozik, itt kell megoldanunk. Méltatlan és példátlan Elfogadhatatlan és méltatlan, hogy miután az Ady-központ körüli korrupciós ügy részleteit pártelnökként pontosan kell ismernie, párttársai számonkérése és a botrány tisztázása helyett Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt úgy állítja be a történteket, mintha néppártos gyakorlat lenne tisztességes RMDSZ-es politikusokat feljelenteni. Elfogadhatatlan és példátlan, hogy Kelemen Hunor mindezt úgy teszi, hogy közben az egyik korrupciós botrányból a másikba bukdácsoló bihari párttársai ügyét összemossa az erdélyi magyarság egyik legfontosabb ügyével, a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltállítással. Az, ahogyan a saját tulajdonában lévő Transindex.ro hírportálon, gyakorlatilag önmagával készített interjúban próbál összefüggést tákolni pártja nagyváradi korrupciós botránya és a marosvásárhelyi nemzeti ügy között, az erdélyi magyar közéletben eddig ismeretlen és példátlan, sőt, magyar szocialista szövetségesei módszereit túlszárnyaló félrevezetés és manipuláció. Elfogadhatatlan és tisztességtelen az, ahogyan a csúsztatás kedvéért a Bihar megyei szervezetünk bélyegzőjével és nevében iktatott dokumentumot az országos szervezet által megfogalmazott anyagként mutatják be, kihasználva azt a tényt, hogy a pártok megyei szervezetei nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel. Következmények nélkül Fontos tudni, hogy csupán az elmúlt időszakban kénytelen voltam kétszer is nyílt levélben kérni segítséget Kelemen Hunor pártelnöktől bihari társai botrányai kapcsán. Sajnos eredménytelenül – írja közleményében Csomortányi István. – A bihari RMDSZ élén háborítatlanul folytathatja munkáját az a Kiss Sándor megyei elnök, akit 4,3 millió euró kenőpénz elfogadása miatt vittek el bilincsben éppen a DNA nyomozói, vagy az a Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, aki mai napig nem tisztázta, hogyan jutott családja tulajdonába a nagyváradi Szent László plébánia nagy értékű belvárosi kántorlakja, és aki képviselőként alig pár hete iktatott törvénymódosító javaslatot a „csak” felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek újraválaszthatósága érdekében. De következmények nélkül politizálhat Bihar megyében az a Biró Rozália is, aki mosolyogva szavaz korrupt román szocialista szenátortársai mentelmi jogának felfüggesztése ellen. És folytathatnánk a sort. Zaklatássorozat Bihar megyében másfél évtizede folyik a küzdelem a helyi magyar közélet tisztességének visszaadásáért, melynek legnehezebb időszaka éppen a magyarországi szocialisták kormányzására esett. A helyi RMDSZ-hez majdhogynem haza jártak Medgyessy Péter, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Nyakó István vagy Újhelyi István. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tétlenségében mégis cinkosságot vállalt bihari párttársaival akkor is és most is. Abban, hogy Kelemen Hunor magyarok elleni feljelentésekről beszél, mégis az a legvisszatetszőbb, hogy éppen embereinek az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzése kapcsán tett feljelentése után zajlott az utóbbi negyed század legnagyobb hazai zaklatássorozata azzal, hogy a román hatóságok Szatmár, Beszterce és Hunyad megyékben több ezer (!), a Néppárt bejegyzését támogató magyar embert idéztek be kihallgatásra és vegzáltak hónapokon át. Tették ezt úgy, hogy közben az RMDSZ nagyrészt kormánypárt volt. Azóta is példátlan súlyú magyarok által magyarokkal szemben elkövetett tett ez. Fentiek tükrében, a félrevezetés és manipuláció megakadályozása érdekében, hogy a Bihar megyében folyó korrupció elleni harcot ne lehessen összemosni semmilyen más üggyel, a mai napon az Ady-központ ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének pecsétjével és megyei elnöki minőségemben tett feljelentésemet visszavonom és magánszemélyként, a saját nevemben újraiktatom a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. Ezzel is világossá kívánom tenni, hogy szigorúan helyi, Bihar megyei ügyről és kezdeményezésről van szó, de meggyőződésem, hogy a korrupció elleni küzdelem sikerre vitele közös, összmagyar érdek. A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke Nagyvárad, 2015. szeptember 11. erdon.ro 2016. január 18.Tőkés: megperzselődhet a Fidesz az RMDSZ-szelAz RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrégi kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás. Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a (Gyurcsány Ferenc vezette – szerk. megj.) Demokratikus Koalícióval. „Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére" – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti" a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika. Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 17.Szili–Biró- találkozóA Magyar Polgári Párt elnökét, Biró Zsoltot budapesti hivatalában fogadta Szili Katalin, akit a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására kért fel Orbán Viktor kormányfő. Az MPP elnöke közleményben tájékoztatott az eseményről, amely szerint a felek a megbeszélésen áttekintették az aktuálpolitikai helyzetet, különös tekintettel az autonómiamozgalom helyzetére. Külön elemezték az autonómia- statútumok kapcsán felmerülő vitás kérdéseket, és egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetet a túlzott átpolitizálás jellemzi, ami megnehezíti a közös fellépést, ezáltal pedig a megvalósíthatóságot sodorja veszélybe. Biró Zsolt leszögezte: éppen ezt az áldatlan állapotot kellene felszámolni, hogy érdemi előrelépés történjen. Hozzátette: a 2016. évi helyhatósági és parlamenti választások komoly kihívás elé állítják a romániai magyar pártokat, és ez az időszak nehezíti az együttműködést. "A magunk részéről eddig is közvetítő szerepet vállaltunk, ezt követően is ezt szeretnénk. Számunkra kulcskérdés, hogy mielőbb a parlament elé kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel" – mondta Biró Zsolt. * Köztudott, hogy Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését. A magyar Országgyűlés egykori elnöke autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik, és feladatköre lényegében megegyezik azzal, amit 2004 óta az autonómia-albizottság és a nemzeti összetartozás bizottság keretein belül, illetve később házelnökként is folytatott. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 18.Mit veszíthetünk?Ha nyugodtak lehetnénk afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás valóban az igazságot keresi és szolgálja, akkor minden bizonnyal nem kellene erről gondolkodnunk. Csak várnánk, hogy az illetékes hatóságok végezzék dolgukat. De túlontúl sokszor megtapasztaltuk már: a romániai igazságszolgáltatástól egyáltalán nem idegen a meghurcolás gyakorlata, magyar vonatkozású ügyekben pedig mintha gyakorta nem is ugyanazon törvények szerint járnának el, mint más esetekben. Nem lehetünk tehát nyugodtak, és nem is sietnek tájékoztatni bennünket. A korrupcióellenes ügyészség szűkszavúan csak annyit közölt: tegnap az ország több megyéjében számos helyszínen tartottak házkutatást, köztük egy közintézményben is – ez volt a sepsiszentgyörgyi városháza. Ezt követően csak a fekete furgonban – a díszlet bizonyos elemei, úgy tűnik, nem változnak az idő múlásával – Bukarestbe kihallgatásra vitt elöljáró számolt be a nyomozók eljárásáról. S mert bizalmunk egyre kevesebb eme rothadó, velejéig romlott, a háttérben vagy immár nyíltan titkosszolgálati erők által irányított államban és intézményeiben, nem szabadulhattunk a gondolattól: mi lesz, mi lehet Antal Árpád után. Feltörekvő, ambiciózus, egyre kedvesebb és élhetőbb városunk olyan vezetőt veszíthet, akinek víziója, álma volt Sepsiszentgyörgyről, ha mégoly gyakran kellett is kényszerleszállást végrehajtania balkáni viszonyok, bukaresti központosító törekvések örvényében. Az egyre súlyosabb hitelességi válságba sodródó, legújabban a hosszú évek után végre börtönbe zárt Dan Voiculescu szekusbesúgó által irányított, szélsőséges magyarellenességéről híres Antena-tröszt hazugság- és szennyládáinak sorsáért aggódó RMDSZ egyik legnépszerűbb politikusát veszítheti el, ráadásul Antal Árpád azok közé tartozik, akik sikeresen terelték a szövetséget Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ölelő karjaiból a nemzeti elkötelezettségű kormánypártok irányába. Ha Antal Árpád politikai-közéleti pályájának véget vetnek, az egyik legnagyobb veszteség a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti: a háromszékiek nyomása nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ vezető szerveiben napirendre kerülhet még a térségi önrendelkezés kérdése. A város, az RMDSZ, az autonómiamozgalom – veszteségnek már ez is óriási. És akkor még nem szóltunk arról, ami ebben az egzisztenciális kilátástalanság és mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a velünk szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati machinációk és erőszak-szervezeti elnyomás okozta fojtogató légkörben ott motoszkálhat minden erdélyi, székelyföldi magyar fiatal fejében: megéri itt maradni ebben a mindinkább taszító, idegen, rothadó országban? Megéri itt vállalni bármiféle vezetői szerepet? És ez lehet a legnagyobb veszteség: a hit, hogy lehet, hogy érdemes. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 17.Kifütyülés egykor és mostA jelenkori történelemhamisítás iskolapéldája az, ahogy a balliberális média a köztudatba sulykolta, hogy 1992. október 23-án Göncz Árpádot a szkinhedek fütyülték ki s fojtották bele a szót. A valóság ezzel szemben az, hogy Göncz Árpád ekkorra már kimutatta foga fehérjét, ismételten és alkotmánysértő módon akadályozta az állam demokratikus működését (lásd a taxisblokád idején játszott gyászos szerepét valamint azt a tényt, hogy nem írta alá a közmédia vezetőinek, a cseppet sem pártatlan, hanem a baloldal mellett kőkeményen elkötelezett Hankiss Elemérnek és Gombár Csabának a felmentését; e tárgykörben az Alkotmánybíróság is hozott egy elvi döntést, mely meglehetős egyértelműséggel rámutatott, hogy Göncz lépése alkotmánysértő volt) s már tudni lehetett róla, hogy nem semleges államfő, hanem egy pártkatona, aki az ország kormányozhatóságát biztosító MDF-SZDSZ paktumnak köszönhette magas pozícióját. Egy nemzetellenes SZDSZ-es vagy MSZP-s politikus, hívják Bauer Tamásnak, Haraszti Miklósnak, Göncz Árpádnak vagy Gyurcsány Ferencnek, egy nemzeti ünnepen, nyilvános fellépésen igencsak kockáztatja, hogy kifütyüljék. Pont ez történt. Teljesen mellékes, hogy volt a téren tán egy tucat szkinhed és ők is fütyültek. A balliberális média az ő kiemelésükkel, előtérbe tolásukkal képes volt a világgal és az ország nagy részével elhitetni, hogy a szkinhedek műve volt a kifütyülés. Holott, ha a tömeg nem lett volna Göncz ellen hangolva, akkor esélyük nem lett volna a bőrfejűeknek, mint ahogy 1991. március 15-én sem volt esélye annak a pár anarchistának, aki „Fasiszta geci a kormány” feliratú molinót feszítettek ki, amikor Magyarország rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József a mikrofonhoz lépett. Teljesen véletlenül ott álltam tőlük 5 méterre, arra lettem figyelmes, hogy dulakodás van. Hogy miért, azt másnap tudtam meg a Népszabadságból. A felirat nagyjából 5 másodpercet volt a magasban, s a két senkiházi örvendhetett, hogy nem lincselték meg őket. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, miután nevét adta az RMDSZ úgynevezett autonómia-statútumához (mely nem Székelyföldről szól, hanem három, 1968-an megrajzolt megyéről, mely a román prefektus számára akár a hadsereg bevetését is lehetővé teszi a helyi lakossággal szemben), miután stratégiai szövetséget kötött két éve azzal a párttal, tételesen az RMDSZ-szel, mellyel szemben létre s mely az idei választásokon e párttal közösen indul, csodálkozik, hogy a Székely Szabadság Napján a tömeg kifütyüli. S miként az SZDSZ bértollnokai a szkinhedekre kenték a kifütyülést, feledtetni próbálva az elnökük elleni jogos össznépi elégedetlenséget, Bíró Zsolt a Néppártra próbálja fogni önfeladó, a párt létértelmével ellentétes politikájának köszönhető kifütyülését. Vérlázító, de egyben szánalmas próbálkozás ez. Persze a gyenge emberek mindig másban keresik a hibát, ahelyett, hogy tükörbe nézzenek és azon gondolkozzanak, hogy ők mit rontottak el. Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk 2016. június 18.„AKINEK LEVÁGTÁK A KEZÉT ÉS A LÁBÁT, SOKÁIG ÉRZI MÉG SAJOGNI AZ UJJAKAT, AMIK NINCSENEK”A BALLIBERÁLIS HANGADÓKAT NEM ÉRDEKLI TRIANON Aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.” Megszokhattuk már, hogy a baloldali és liberális körök számára a történelmi események egy része szabadon értelmezhető, relativizálható, megtagadható. Ennek egyik legújabb ékes bizonyítéka a Párizsban élő Kende Péter szociológus állásfoglalása. (A Nagy-Magyarország nem létező képlet című interjú a szélsőbalos és liberális szellemiségű Népszavában jelent meg 2016. június 20-án.) Az egykori kommunista, Németh Péter főszerkesztő szerint Kende egy kvalifikált, tekintélyes történész, aki érdekes és érvényes véleményt fogalmazott meg. Kende szerint a „Trianon-eszme” nem népszerű, a közbeszédben már alig esik szó róla. „De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? (…) Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága…” Trianonnal tehát nem érdemes foglalkozni, mert már senkit sem érdekel. Transznacionalista-kozmopolita nézőpontból Kende eszmei állásfoglalása elfogadhatónak tűnik, annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a valóssággal. Ugyanis az ország nemzeti-jobboldali elkötelezettségű része még emlékszik a Magyarország eltörlésére irányuló aljas kísérletre, és egy-egy koncert végén még ma is zeng a nézőtér: „Vesszen Trianon!” A skandálók tisztán látják a jelenlegi helyzetet, de ettől még meglehet a véleményük. A magyarok jelentős része Székelyföldön járva otthon érzi magát, mert az ott élők ugyancsak magyarok, és szinte minden ház, műemlék, temető stb. a magyar múlt szerves része. Még akkor is, ha ez az érzés Washington és Brüsszel ügynökei számára tudatos provokációt vagy ósdi múltba révedést jelent. Az egyik székelyföldi gimnázium ballagásán a diákok az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát adták elő (a magyar himnuszt nem szabad, a románt pedig nem akarták elénekelni). A jelenlévők átszellemült arccal énekelték: „Mi egy vérből valók vagyunk.” Mielőtt a trianoni békediktátum kedvelői a fajelmélet emlegetésébe kezdenének, gondolják végig, mik a feltételei az izraeli állampolgárság megszerzésének. Kende környezetében Trianon nyilvánvalóan nem téma, a balliberális, progresszív értelmiségiek számára Magyarország brutális szétdarabolása nem túlságosan jelentős esemény. A baloldali világnézet életidegen, torz felfogásának bizonyítéka az alábbi mondat is: „Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki stb. – magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, hogy ők milyen nemzethez tartoznak.” Minden nemzetnek vannak árulói, és minden közösség tagjai között akadnak gazemberek, de én még olyan – a Kárpát-medencében élő – határon túli magyarral nem találkoztam, aki ne vállalta volna a magyarságát. Tudjuk, hogy például Franciaországban a nemzeti identitás vállalása elavult és nevetséges dolog, de a frankfurti iskola és ’68 neomarxista beteges szellemisége még ott sem fertőzött meg mindenkit. Kende azonban bátran ítélkezik: „Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell emlékezni.” A „nemzeti összetartozás napja” szerinte értelmetlen kifejezés. Kende lekezelő cinizmusa vérlázító. Valóban nincs szükség ideidézni az úgynevezett háttérhatalmakat, mert pontosan tudjuk, hogyan jutottunk Trianonig. Tudjuk, mit műveltek a román és szerb nacionalisták, milyen gyalázatos szerepet játszott a magyarság megcsonkításában Edvard Benes, Tomás Masaryk és Georges Clemenceau. Emlékszünk még az amerikai Thomas Woodrow Wilson semmibe vett pontjaira. De tudjuk azt is, hogy mennyire rosszul vizsgázott a magyar politikai osztály egésze, és mekkora felelősség terheli a szabadkőműveseket, valamint a szocialista-kommunista mozgalmakat. A magyar nép óriási árat fizetett a Tanácsköztársaság nevű kommunista diktatúráért. De Kende Péter nincs egyedül ezzel a torz és magyarellenes szemléletével. 2015-ben Bauer Tamás, az SZDSZ egykori meghatározó figurája így emlékezett Trianonra: „A mai magyar establishment ma megint a nemzeti összetartozás napját ünnepli. A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. A trianoni békeszerződés kész tényeket rögzített: az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország románok, szerbek, horvátok, szlovákok lakta területei Romániához, Jugoszláviához, Csehszlovákiához kerültek, és a határokat a háborús győztesek javára vonták meg. Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható.” Nehéz súlyos jelzők használata nélkül véleményezni Bauer eszmefuttatását. Az ugyanehhez a szubkultúrához tartozó Kálmán C. György számára Trianonra emlékezni szánalmas dolog: „Bármilyen tartalommal, bármilyen alkalomból és bárkitől – ömlik a trianonozás, többé-kevésbé jól formált magyar mondatok ezrei hagyják el a klaviatúrákat naponta. Közvetett haszna máris van: a trianonozók (minden nemzetmentő búbánatuk dacára) bizonyára jól érzik magukat, ez hosszú távon egészségmegőrző és termelőerő-megújító hatású. Már csak azt kellene kieszelni, hogy hogyan másképp tudnánk még igába hajtani ezt a látens energiát.” Ebben a témakörben mindenképpen érdemes szó szerint idézni az MSZP egyik titkos aktivistáját, Braun Róbertet, aki főtanácsadóként szolgálta Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont és Simor Andrást. Braun túllép Kendén, Trianon számára is ünnepnap. „Az új morális rend középpontjában a politikai nemzet áll: a közösség, mely létének értelme – az, amitől tagjainak többet ad, mint a puszta gazdasági érdekközösség – nem a felsőbbrendűség vagy etnikai-kulturális egyediség, hanem a közösen vallott értékek. A morális autonómia, a szabadság, a kultúrák és életformák egyenrangúságának, az ember veleszületett, elidegeníthetetlen jogainak és méltóságának a tisztelete, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a pillanatnyi kisebbségi vélemények és értékek védelmének, a demokrácia rendjének elfogadása és megvédése. A nyugatos értékrendet procedurális értékelv támogatja: egyenrangúságra, demokratikus vitára, a kisebbségi vélemények tiszteletben tartására épülő folyamatok biztosítják, hogy senkit ne zárjunk ki a nemzetből. Ezt a lehetőséget teremtette meg Trianon: azt, hogy másoktól függetlenül, szabadon és autonóm módon képviselhessük saját kultúránk értékeit és érdekeit. (…) Az új, 1920. június 4-én kezdődő történet – a tragédiában fogant nemzeti függetlenség és szabadság története – a magyar kultúrát képviselő és őrző politikai nemzet létét és fönnmaradását ünnepli. Az ünnep nem önmagáért való, hanem az értékekért, melyeket a nemzet képvisel.” A marketinges Braun számára az ünneplés közben – az Egyesült Európa képében – felcsillan a boldog jövő lehetősége is. „Az egészen bizonyos, hogy a Trianon előtti múlt narratív lezárása nélkül, a kontinuitás fönntartása mellett nincs modern és nyugatos Magyarország. Miközben nekem személyesen számos vitám van a nyugati politika jelenlegi gyakorlatával, az alapokkal kapcsolatban – szabadság, demokrácia, egyenrangúság, szolidaritás – nincsenek kételyeim. Vagyis a narratív lezáratlanságra épülő politika nemcsak tragikus, de káros is: szegénységet, szomorúságot és deprivációt eredményez. Mindennek tragikus aktualitást ad Macron francia és Gabriel német gazdasági miniszter közös cikke a The Guardianben: az Egyesült Európa ma már nem vízió, hanem történeti pillanaton belül létrejövő valóság. A magyar elitnek ma még van választása abban, hogy hova akar tartozni. Pár év elteltével, ha Magyarország nem változtat politikai világnézetének alapjain és illiberális politikai gyakorlatán, kívül reked a politikai és társadalmi egyenlőséget és minél többek számára gyarapodást és jó életet kínáló modern és nyugatos politikai kereteken. Évtizedek elteltével majd újra átkozhatjuk a nyugat igazságtalanságát és kiálthatjuk a magyarság cserbenhagyását. A Trianon fájdalmára, szenvedés- és nagyságtörténetére épülő narratíva fönntartása, a múlt le nem zárása ezt eredményezi. A történelem nem a szemünk előtt, hanem a részvételünkkel zajlik. Most. MOST. Ezért van szükség új, a független és önálló nemzeti létet ünneplő narratívára a progresszív oldalon, és ezért érdemes lezárni a kivagyi nagymagyar narratívát a konzervatív oldalon. „A többi megbeszélhető.” Nyilván e megbeszélhető dolgok közé tartozik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport idei közleménye: „Ma van az ultranagymagyarok sírásnapja!!! Trianon, nemnemsoha, hiszekegyhülyeség! Vissza (Kis)Nagymagyarországot!” Ide vezet a nemzeti identitás feladása, a szellemi-kulturális önazonosság elveszítése. Ez politikailag abszolút korrekt, és az emberjogi fundamentalisták számára is elfogadható. A balliberális értelmiségi csoportokat egyáltalán nem zavarja, hogy Trianonban teljesen figyelmen kívül hagyták a Kárpát-medence etnikai viszonyait, hiszen minden harmadik(!) magyar egy idegen állam polgára lett. A nagyhatalmak a kisebbségek bosszúvágyának kielégítése érdekében lemondtak a népek önrendelkezésének és a méltányosságnak oly sokat hangoztatott elvéről is. Ezt a diktátumot tudomásul lehet venni, de lélekben elfogadni nem szabad. Aki ezt teszi, az kiiratkozik a magyarok közösségéből. Mert aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.” Végezetül emlékezzünk Karinthy Frigyesre, aki világpolgárnak nevezte magát, de az alábbi sorokat mégis ő vetette papírra: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” Tóth Gy. László A szerző politológus Magyar Idők (Budapest) 2016. július 13.A gyurcsányista DK a kvótareferendumtól való távolmAradásra buzdítAzok kampányolnak a bevándorlási kvóta mellett, akik annak idején lerománozták, gyalázták, és megalázták a külhoni magyarságot. A régi recept nem változott, a népszavazás érvénytelenségét akarják elérni. Gréczy Zsolt, a magyarellenes Demokratikus Koalíció nevű törpepárt szóvivője szerdán az MTI-nek kijelentette, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-i „álnépszavazás” ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése. A szóvivő megemlítette, hogy az MSZP hordalékából életre kelt Demokratikus Koalíció a népszavazás kiírásakor is közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta – a gyakorlatilag hibahatáron belüli, mérhetetlenül súlytalan pártok közül – az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA, legutóbb pedig az MSZP „csatlakozott”. Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított „álnépszavazás” érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását – reménykedett Gréczy Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett az eredetiségtől mentes „MAradj otthon, mAradj Európában” címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. itthon.ma//karpatmedence 2016. július 14.Kvótareferendum - Élőlánccal demonstrál a DKA Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy mAradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése. A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott". Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "MAradj otthon, mAradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. A távolmAradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket. Népszava 2016. augusztus 5.Értelmetlen gesztuspolitikaA nemzetben gondolkodó emberek igencsak megosztottak a FIDESZ kormány politikájának megítélésében, a „Fidesz vagy Jobbik” dilemma nem ritkán családokat is keresztbe metsz. Ennek az az oka, hogy míg egyik oldalról bizonyos kiemelt jelentőségű kérdéseket a kormányfő kifejezetten jól kezel (elsősorban a migránsproblémát és a nemzetpolitikai kommunikációt), másik oldalról viszont súlyos hibákat és mulasztásokat is elkövet. A nemzeti öntudat reális alapra helyezésében vannak pozitív lépései, mint amilyen a Ludovika felélesztése, a Veritas intézet életre hívása, az e tárgykörben elmondott beszédek jó része, de a politika egészét ebben a kérdésben inkább a helyzetkihagyás, a mulasztások sorozata jellemzi. A filmipart egyáltalán nem használja fel a kormány nemzeti kohézió, a nemzeti önbecsülés növelésére, a könyvkiadás, könyvterjesztés nagy része mAradt az ellenoldal kezében, számolatlanul megy a pénz a nemzetellenes sajtó támogatására, míg olyan színvonalas nemzeti orgánumok, mint a Nagy Magyarország megszűntek állami támogatás hiányában. Nem kellően határozott a nemzeti közösségépítő, középosztály-erősítő program s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Végül pedig, ami joggal szúrja sokak szemét az az értelmetlen gesztuspolitika. Az MSZP-SZDSZ kormány rádióelnökének, Such Györgynek kinevezése a parlamenti apparátus élére, Zoltay Gusztáv volt munkásőr és MAZSIHISZ-elnök tanácsadókénti szerződtetése, Kóka János pozícióba hozása s most legutóbb Eörsi Mátyás esete, akinek a Demokráciák Közössége (DK) nevű szervezet főtitkári pozícióját adományozta a külügyminiszter. Igen, Eörsi Mátyásnak, aki a legmilitánsabban magyarellenes párt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja. (Jellemző, hogy ez volt az egyetlen politikai szerveződés, mely nyíltan kiállt a Székelyek Nagy Menetelése ellen, a magyar állampolgárság 2010-es kiterjesztése ellen leadott három ellenszavazat közül kettőt e később megalakuló szervezet vezető politikusai, Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba majdani frakcióvezető adtak le – a harmadik ellenszavazó Szanyi Tibor volt, nézeteit illetően ő is a DK-ba való.) Eörsi Mátyás, akinek nevéhez fűződik az alapszerződés-politika, aki újra és újra megvédte a magyar érdekek félreseprésével aláírt dokumentumokat, s aki ellene szavazott a 92%-os többséggel elfogadott státustörvénynek. De nemcsak ellene szavazott, ellene is beszélt. Álljon itt egy jellemző idézet Eörsitől (lásd Eörsi Mátyás: Egy érzés béklyójában, In.: A státustörvény, dokumentumgyűjtemény, kiadta a Teleki László Alapítvány, szerkesztette Kántor Zoltán, 2002): „Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan mAradtak ülve. A szabaddemokraták ülve mAradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni. Az Országgyűlés páholyában ott álltak a határon túli szervezetek képviselői. (…) Ez az ő napja volt. (Tőkés Lászlóé, megjegyzés tőlem K.I.) Az elfogadott törvény ismét napirendre veszi a magyar kérdést Erdélyben. Magyarországon pedig lehet nemzetárulózni.” Nos, ez volt a státustörvény lényege Eörsi szerint. És ezt az embert nevezi ki egy jelentős pozícióba Magyarország külügyminisztere. Az ész megáll és szavait veszve ácsorog. Kánya Imre itthon.ma//szerintunk 2016. augusztus 24.„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra. – Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember? – Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra. – Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre? – Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott. – Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke… – Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek. – A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez? – Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás. – Egyébként számított erre a hangzavarra? – Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni. – Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”? – Fogalmam sincs. – G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt. – Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt. – De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől. – A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról. – Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni. Nagy Áron Magyar Idők (Budapest) 2016. szeptember 14.Az életek földjérőlCsoóri Sándor emlékére Csoóri Sándor 60. születésnapjára (1990.) díszalbumot és irodalmi antológiát készítettek Budapesten a magyar költők írásaiból. Soha hasonló könyvet nem láttam, melyben annyi düh, lázadás, annyiszor a halál meg a magyar sors szerepelt volna, mint ezekben. Csoóri vezéregyéniség volt már nemcsak az irodalmi, hanem a politikai mezsgyén is 1980 óta. A lélek senkiföldjén c. antológia szerzői mind mellette és a nemzet, a haza dolgaiban említették még a nevét is. Közelítsek hozzá idézetekkel ravatala mellett. Ettől nem lesz az díszesebb. Talán könnyebb lesz neki a hazai föld. Kereszturi Dezső: Okos népek változzanak bár, hívek mAradnak önmagukhoz. De mi lesz veled Magyarország? Faludy György: És mert nyíltan nem szabad/hirdetni, hogy magyarnak lenni átok:/ foggal s körömmel szaggattad magad. Tornai József: Elég a hitehagyott szerelmekből, Isten/ malmainak elviselhetetlen nyikorgásából. – Annyi nemzeti elnyomás után és még akkor is abban, Csoóri gyorsíttatta a lassan őrlő malmokat... Lászlóffy Aladár: No anyanyelv egyetlen iskolája,/ melyet soha, sehol se dics, se önkény/ nem bír lebontani, nem tud bezárni...– L. A. a hazáról hazabeszél, mindenünnét, az erdélyi magyarságért. Orbán Ottó: Nem a szabadság zápora csíszolta arcunkat, csak a szemcsés idő. Tandori Dezső: Attól győzzük reménnyel, hogy hátha a reményt is velünk is győzik. Kiss Benedek: Ím, népünk életrajza, a történelmünk!/ Lásd: a hazám, hazád! Csiki László: Erdély kiköpött és ál fiai között... Miképp taníthat erkölcsre mégis, ki olyant nem tanulhatott. Czegő Zoltán: Hulljon vissza rózsaszín talpaid körül mindaz,/ mi bokádig sem ér föl. Döbrentei Kornél: S a jegyre osztott délibábban stilizált éh. Ferenczes István: Egy férfi baktat felénk át a Hargitán/ a Duna fojtogató kígyóit/ vonszolva maga után. Kovács András Ferenc: Feketetói vásár. Csucsa fölé szállt szülőföldünk/ Ady széttépett bibliája. Csoóri Sándor költészete, publicisztikája, a kommunista kormány parancsára történt kényszerű elhallgattatása is a nemzeti bibliához tartozott. Ma is ott a vonzata. Az erdélyi kortárs költők már akkor is hittek a közös nemzeti ügyben. Fentebb a példa is. Ezért a korabeli idézetek most, itt, az elhallgatásban az igazmondásért. Tellér Gyula, Bogár László, Drábik János elemzéseit szakmailag nehéz cáfolni, nem is szoktak velük vitába szállni a balliberális megmondóemberek. Orbán Viktor lenácizása is inkább a nyugati média és egyes nyugati politikusok szokása, Magyarországon a komolyan vétel igényével ilyesmit nem lehet állítani. Ha hinni lehet a tudósításoknak, a Fidesz szokásos őszi kerti piknikjén Orbán Csurkát idézte: „Csurka István az SZDSZ-ről szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét: ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe. Miként a nihilista elit is megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben. Ők azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód hazugsága mögé bújva.” Borbély Zsolt Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 26.Markó Béla és az októberi népszavazásNincs mit csodálkozni azon, hogy az erdélyi, magyarul beszélő, kamasz lelkű öncélú nemzetellenes polgárpukkasztók, akik a magyar csapat ellen szurkolnak, akik ünnepelnek december 1-én, akiknek az „István, a király” megagiccs, a Szabadság szobor ízléstelen, az országot szétprédáló Károlyi Mihály követendő példa, aktivizálták magukat és beálltak a népszavazási kampányban azok mellé, akik szerint nem kell voksolni egy olyan történelmi pillanatban, amikor Európa sorsa a tét és azon belül természetesen Magyarországé is. Az, hogy Markó Béla is fontosnak látta megszólalni a nemzetellenes oldal mellett egyrészt jelentősebb, másrészt váratlanabb. Nem azért, mintha nem tudtuk volna, hogy e kérdésben mit gondolhat Markó Béla. Felejthetetlen, hogy Kárpát medencei szinten két markáns politikai szereplő volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt. Az egyik Gyurcsány Ferenc, a másik Markó Béla. S azt sem feledhettük, hogy Markó a déli határkerítés ellen is fellépett, átvéve a „menekültekről” szóló értelmetlen propagandát, miközben a napnál is világosabb, hogy itt nem menekültdrámáról van szó valójában, hanem egy menekültdráma örve alatt Európa módszeres tönkretételéről. A menekültek nem 8000 kilométerre fekvő, idegen kultúrájú országokat céloznak meg, hanem örülnek, ha saját kultúrkörükben mAradhatnak párszáz kilométer megtétele után, nem semmisítik meg az irataikat, hiszen azzal igazolják, hogy honnan jöttek és hogy joguk van menekültstátuszra, a menekültek nem szólítanak fel „szent háborúra” a befogadók ellen, a menekültek beilleszkednek, nyelvet tanulnak, dolgoznak, élősködés, bűnözés, erőszakoskodás helyett. Az Iszlám Állam zászlajával tüntető, demokrácia helyett sariát követelő muszlimok valójában hódító megszállók. Mindezt nyilván látja Markó Béla is, de elbeszél a valóság mellett. Ebben nagy gyakorlata van. Nyolc éven keresztül halogatta-tologatta a belső választások szabályrendszerének elfogadtatását és a választás kiírását, elbeszélve azok feje mellett, akik figyelmeztették, hogy ezt a célkitűzést a Brassói kongresszus 1993 januárjában két éves határidővel fogadta el. (2003-ban a Szatmárnémetiben megtartott kongresszus pontot tett az ügy végére az általános belső választást kiváltva egy részleges tisztújítással.) Markó úgy tett, mintha nem lenne evidens, hogy a Petőfi-Schiller egyetemből nem lesz semmi, s eme egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározatra hivatkozva rávette a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy vonja vissza 1998. október 3-án az egy hónappal korábban elfogadott ultimátumát. Senki nem gondolta komolyan, hogy lesz kétnyelvű, magyar-német állami magyar egyetem. Kellett a hivatkozási alap a szövetségi képviselők beetetésére és a kormányban mAradásra. Hasonló helyzet alakult ki 1999-ben az oktatási törvény ügyében, amikor Markó Béla, ismét csak elbeszélve a valóság mellett, Tőkés Lászlót vádolta hazugsággal, aki rá mert mutatni az RMDSZ által sikerként eladott jogszabály súlyos hiányosságaira és diszkriminatív természetére. Nem volt másként 2005-ben sem, amikor Markó és vele az RMDSZ egész propaganda-gépezete azt állította, hogy a kormány által elfogadott s az RMDSZ által is támogatott kisebbségi törvénytervezet tartalmazza a kulturális autonómia létrehozásának garanciát, miközben a törvénytervezet semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel elfogadása esetén az autonómia kulcsszervét, a Kulturális Autonómiatanácsot. Egyszóval Markónak van gyakorlata a valóság figyelmen kívül hagyásában a politikai propaganda javára. A meglepő inkább az, hogy miután a FIDESZ és az RMDSZ között konszolidálódott a viszony, Markó egy történelmi pillanatban, amikor a Fidesznek a legjobban fájhat, úgy érezte, muszáj hitet tegyen Európa sírásóinak oldalán azzal a minősíthetetlen demagógiával, hogy „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. Miközben nagyon is érezhetjük egy esetleges kudarc következményeit, Európa-szerte, s egy sikeres népszavazás is kedvezően hathat kontinensünk sorsára. Rajtunk a világ szeme. Az, hogy Markó átvéve a balliberális oldal rágalmát gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt, annak igencsak visszafogott retorikája dacára, csak hab a tortán. Ha jól belegondolunk, nincs mit csodálkozni. Markó hátba támadta már Orbánt az illiberális demokrácia és a nemzetállam ügyében is, voltaképpen hű mAradt önmagához, ahhoz a politikushoz, aki sietett gratulálni az MSZP - SZDSZ győzelemhez 2002-ben, már az első forduló után, amikor még el sem dőlt a választás sorsa. Borbély Zsolt Attila itthon.ma//szerintunk 2016. szeptember 28.Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikájaKét héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez. A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak. Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel. A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben. A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat. De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét. Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben. Sütő Éva itthon.ma//szerintunk 2017. április 10.Levél-féle a 65 éves Tőkés LászlóhozAz örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót. A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is. Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben. Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt. Nagy elődök mércéje Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából! A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése). Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven. „Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében. Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén. Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak. Amit ma sem tudnak megemészteni Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt! A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget. Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen. Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon? Csak egyetemes magyarság van Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított. A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat. Tófalvi Zoltán A szerző történész (Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár) 2017. április 19.JOBBIK: KÉT SZÉK KÖZT A PAD ALÁSokak számára bizonyára naiv idealistának fogok tűnni, de most, a Fidesz és a Jobbik közötti totális háború idején is úgy vélem, hogy a magyar jövőért felelősséget érző embereknek nem egymás ellen kellene acsarkodniuk, hanem a közös ellenségre. Mert nincs mit szépíteni, itt már rég nem politikai ellenfelek állnak egymással csatában, hanem a világtörténelem talán leggonoszabb, de mindenképpen legalattomosabb, legképmutatóbb és legtöbb kárt okozó hatalmi konglomerátumának, az Orbán Viktor beszédeiben is egyre pontosabban körülírt globális háttérhatalomnak a helyi képviselői a magyar társadalom érdekeit, céljait, jövőjét szem előtt tartó erőkkel. Ez a helyzet a migránsválsággal csak fokozódott. A nemzeti kultúrák felszámolásának veszélye eddig távolinak tűnhetett, a harc többé-kevésbé rejtett eszközökkel folyt. Európa muszlim megszállása, erkölcsi, jogi, kulturális politikai arculatának átrajzolása, egy idegen, agresszív, intoleráns, hódító szándékú kultúra tudatos pozícióba hozása nyílt, leplezetlen támadás minden ellen, amit Európa létrehozott az elmúlt évezredekben. Ezt nem látni politikai vakság. A Jobbik éppen ezen a fronton követte el a legnagyobb hibát. Egy magát nemzetinek nevező pártnak kutya kötelessége lett volna minden erővel a népszavazási kampányra összpontosítani, s mindent megtenni azért, hogy minél több magyar állampolgár menjen el szavazni és szavazzon nemmel. Félre kellett volna tenni két hónapra a politikai ellentéteket, és arra összpontosítani, hogy Magyarország minél egyértelműbb üzenetet küldjön a világnak ebben a kérdésben, amelyben – minden túlzás és pátosz nélkül – a lét a tét. Ezt kellett volna tenni akkor is, ha megannyi támadást kapott a másik oldalról, akkor is, ha ezzel a kormánynak kedvez és saját pártérdeke sérül. A Jobbik nem ezt tette, s hogy miért, az elég evidens. Mert a párt számára a kormányra kerülés ábrándja fontosabbá vált, mint a nemzetszolgálat. Jobbikosok rendszeresen azzal érvelnek e megállapítás ellen, hogy sok kérdésben a Fidesznek is fontosabb a hatalom, mint a nemzetszolgálat. Bele lehetne menni a vitába, hogy ez így van-e vagy sem, érvek vannak mindkét oldalon, de felesleges. A Jobbik volt az, amely „Csak a nemzet!” jelszóval kampányolt, a Jobbik volt az a politikai erő, mely elhitette híveivel, hogy számára a nemzeti érdek a pártérdeknél is előrébb való, Vona Gábor ki is fejtette az EMI-táborban, hogy az lenne legjobb, ha a Jobbikra nem lenne szükség, hogy a párt csak egy eszköz a nemzetszolgálatra. Ilyen múlttal nem lehet szembemenni a nemzeti létérdekekkel. A Jobbik nemhogy nem kampányolt, és nemhogy moratóriumot nem hirdetett két hónapra a kormány támadásában a közös magyar és európai érdekek jegyében, hanem valójában demobilizált. Azt üzenni a kormány és Orbán Viktor ellen okkal vagy ok nélkül, de módszeresen hergelt választói bázisnak, hogy Orbánnak le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás, egyenértékű azzal, hogy otthon maradásra szólítom azokat, akiknek a miniszterelnök megbuktatása a legfőbb céljuk. De mindez nem volt elég. Mert a népszavazás után a Jobbik nem arra élezte ki a retorikáját, hogy mekkora siker, hogy az érvényesen szavazó magyar állampolgárok 98 százaléka – tömegében is szinte példátlan nagyságú, egyöntetű politikai akaratot artikuláló társadalmi erő – nemet mondott Európa és benne Magyarország módszeres tönkretételére, hanem nekitámadt a kormányfőnek, olyan stílusban, hogy az addigi Jobbik-szimpatizánsok nem kis részében is ellenérzést keltett, Budapesttől a Székelyföldig. De még ez is beleférhetett volna a politikai adok-kapokba, bár kétségkívül nehezen. Még az is megbocsátható lehetett volna, hogy az egyébként eredetileg általa javasolt alkotmánymódosítás támogatásának megkérje az árát, elvégre ilyen a politika. De hogy végül elbuktassa, az már nem. S mindezek után azon örvendezni, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, olyan, a magyar érdekeknek fittyet hányó cinizmus, amelyhez hasonlót eddig csak a magukat baloldalinak nevező nemzetellenes pártoktól tapasztalhattunk. S hiába próbál a Jobbik azzal védekezni, hogy a Fidesz nem szavazta meg a saját, egyetlen mondattal kiegészített javaslatát, s hogy ezek szerint a Fidesznek is fontosabb a Jobbik revolverezése, mint az alkotmánymódosítás. A Fidesz ezt egyrészt megteheti, mert az ő kezében van a kormányrúd, és egyelőre mind jogi, mind fizikai szinten hatékonyan védi Magyarország határait, másrészt a Fidesznek más a története, a választói bázisa pedig sokkal könnyebben elnézi ezt a taktikázást, mint a Jobbiké. A történelmi helyzet, amikor a világ Magyarországra és az alkotmánymódosításra figyelt, elmúlt, a Jobbik pedig ismételten könnyűnek találtatott. A pártnak sikerült úgy elveszítenie a nemzetpolitikai hitelességét, hogy mindeközben szavazói szinten minden valószínűség szerint sokkal többet vesztett, mint amennyit nyert – már ha nyert egyáltalán. A CEU-ügy csak hab a tortán. Jelentősége sokkal kisebb, mint a szimbolikus ereje. Nem kevesen voltak, akik még az alkotmánymódosítás ügyében tanúsított magatartást is elnézték, de ettől már besokalltak. Ami érthető. Soros György figurája nem véletlenül nőtt diabolikussá az utóbbi időben minden józan gondolkodású, tájékozott ember előtt. Amíg csak a háttérből húzogatta a szálakat, működtette a maga balliberális agymosodáját, ha ellenségként is jelent meg a nemzeti gondolkodású emberek horizontján, de vélhetően nem első számú ellenségként. Amióta viszont a lehető legnyíltabban támogatja Európa felszámolását és muszlim betolakodókkal való elárasztását, a nemzetállamok és egyben a nemzetek felszámolását, azóta épeszű, nemzetben gondolkodó ember csak egyet gondolhat róla, azt, amit épp a Jobbik egyik alelnöke, az egyetlen önmagához következes vezető, a pártvezetésben álláspontjával ismételten egyedül maradó Toroczkai László mond: hogy minden csápját le kell vágni. Mondanom sem kell, hogy ezen a szemüvegen keresztül érdemes nézni a kormánynak a civil szféra átvilágítását célzó törekvéseit. Ezek után képes leírni a Jobbik egyik meghatározó, alapító politikusa, Szávay István azt, hogy „a magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam”. S egyben bolsevizmust, diktatúrát emleget Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc módjára, saját deportálását és Pócspetrit vizionálva. A legnagyobb közösségi portálon már kifejtettem, de e fórumon is elmondom: nem Pócspetriben vagyunk 1948-ban, hanem Budapesten 1918-ban. Ám szerencsénkre Tisza István nem családi villájában tartózkodik önkéntes politikai száműzetésben, a csőcselék őrjöngése közepette, a végzetre várva, hanem miniszterelnöki jogkörét gyakorolja kellő eréllyel és határozottsággal. Kísérteties egyébként, hogy mennyire hasonlít a felelőtlen, magát megtévesztő módon 1848-asnak nevező ellenzék Tisza elleni hőbörgése a Jobbik utóbbi időben felvett stílusához. 1918-ban is a magyarságot tönkretenni igyekvő sötét háttérerők heccelték a pesti tömeget a törvényes kormány és a magyar államrend ellen. A hatás is ugyanaz lenne, ha sikerrel járna a CEU mellett tüntető csürhe, amely azzal fenyegetőzik, hogy a kormány vagy lemond, vagy kirángatja őket a „pesti nép” a Parlamentből. Ha most a baloldal, ha úgy tetszik, a Soros-erők hatalomra kerülnek, akkora a magyarságnak vége, ez ennyire egyszerű. Mint ahogy szinte vége volt magyarságnak 1918–19-ben is, ám szerencsére akadt egy államférfi Horthy Miklós személyében, aki egy életképtelennek tűnő államterületből megteremtette hozzá hasonlóan elkötelezett hazafiakkal, Bethlen Istvánnal, Klebelsberg Kunóval, Gömbös Gyulával és másokkal karöltve a magyarok hazáját. A Jobbik egyre tagadhatatlanabb színeváltozása előreláthatóan nem fogja elérni a remélt hatást. A feleszmélés keserű lesz. Szétprédálni egy eszmeileg erősen fogott, motivált, kőkemény nemzeti elkötelezettségű tábort, abból kiindulva, hogy sikerül épp azokat megnyerni, akiket a Jobbik létrejötte óta e párt ellen hergeltek, ráadásul olyan számban, hogy az elég legyen az abszolút többség eléréséhez, olyan súlyos taktikai hiba, ami nemhogy közelebb hozta volna a Jobbikot a saját célkitűzéséhez, a választási győzelemhez, hanem távolabb vitte tőle. A párt minden valószínűség szerint nemhogy nem nyeri meg a 2018-as választást, bármit is mondjon a miniszterelnök egykori jó barátjának, mai legnagyobb ellenségének a fia, hanem borítékolhatóan kevesebb szavazatot kap majd, mint négy évvel korábban. Két szék között így lehet a pad alá kerülni. Borbély Zsolt Attila A szerző politológus, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője; Magyar Idők 2017. április 29.Gyurcsány megvonná az erdélyiek szavazati jogátÚj, népszavazással megerősített alkotmányra, a kétharmados jogszabályok számának csökkentésére és az alapvető alkotmányos jogok védelmének növelésére van szükség Gyurcsány Ferenc szerint. A DK elnöke megvonná a szavazati jogot azoktól a külhoni magyaroktól, akik nem élnek a csonka hazában – tehát szinte mindegyikünktől. Az Új Köztársaságért Alapítvány pénteki, a „IV. Magyar Köztársaság közjogi rendszere” című konferenciáján Gyurcsány Ferenc kijelentette: a mostani magyar alaptörvény illegitim, „lényegében egypárti diktátum” – tette hozzá indoklásként. Majd a preambulumra utalva kijelentette: meg kell szüntetni az alaptörvényt ideológiailag megalapozó rendelkezéseket. El kell törölni a kormányozhatóságot akadályozó szabályokat, radikálisan csökkenteni kell a kétharmados törvények számát, el kell távolítani a független intézmények éléről a pártkatonákat, az új alkotmányt pedig népszavazással kell majd megerősíteni – foglalta össze véleményét. Gyurcsány Ferenc, bár nem tartja tisztességesnek a jelenlegi választási rendszert, de nem ért egyet egy arányos választási rendszer bevezetésével. Arányos választási rendszert az akar, aki vereségre készül, és minimalizálni akarja a vereségét – fogalmazott. A többségi rendszer viszont annak kedvez, aki győzni akar, hisz magában és azt gondolja, hogy stabil többséget tud létrehozni – tette hozzá. A bukott kormányfő szeretné, ha többen vennének részt a választásokon, ám nagyvonalúan hozzátette, nem kellene bevezetni a kötelező részvételt. Ehelyett azt javasolta, hogy a választásokat hétköznap bonyolítsák le, a résztvevők pedig kapjanak fizetett szabadnapot. Gyurcsány megvonná a szavazati jogot határon túli magyaroktól A külföldön élő szavazók kérdéséről beszélve leszögezte, hogy az állampolgárságot senkitől nem lehet elvenni, de a voksolás jogát ahhoz kell kötni, hogy a szavazásra jogosultak valamennyi ideig életvitelszerűen Magyarországon éljenek. Pesti Srácok; itthon.ma/karpatmedence 2017. május 5.Ismét a határon túli magyarok ellen uszított GyurcsányTörténelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt. Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben. A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”. Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget. Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika” MTI; itthon.ma/karpatmedence 2017. augusztus 26.TRACTATIO A HATÁRON TÚLIAK SZAVAZATI JOGÁRÓLA választások vészesen közelegnek, és az ellenzék szénája nem áll valami jól, bele is kapaszkodnak minden szalmaszálba, hiszen már nem is a győzelem a tét, hanem a parlamenti küszöb elérése. A megszokott toposzok (korrupció, migráció, a demokráciát fenyegető szörnyű veszedelmek) mellé újabb témákat keresnek, amelyekkel ingerelni lehet a szavazókat, az egyik ilyen téma a határon túli magyarok szavazati joga. Aki átélte azokat az időket, annak elkerülhetetlenül eszébe jut erről a 2004. esztendő második fele, amikor a közbeszéd fő témája a külhoni magyarok állampolgárságának problematikája volt. A rendszerváltás utáni korszak egyik leggyalázatosabb, legerkölcstelenebb politikai diskurzusa zajlott le akkor, Gyurcsány Ferenc vezérletével. Huszonhárommillió román fogja elözönleni Magyarországot, szajkózta az akkori miniszterelnök, aki megpróbált gyűlölethullámot korbácsolni a határon túli magyarok ellen, akiket az afgánokkal és a szírekkel ellentétben nem látott volna szívesen a házában. El is érte a célját, a 2004. december 5-én lezajlott népszavazás érvénytelen lett, a határon túliakat porig alázták, és az állampolgárság megadása még hosszú évekig váratott magára. Kezdik újramelegíteni most a témát, ezúttal a szavazati jogra kihegyezve. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából közvélemény-kutatást végzett a határon túli magyarsághoz való viszonyulásról, és az Index máris diadalmasan kürtölte világgá ‒ a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, mikor máskor ‒, hogy „A többség nem támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát”. Megkímélem a nyájas olvasót az ilyen közvélemény-kutatásokról és az adatok politikai hasznosításáról alkotott, nem túl hízelgő véleményemtől. Az egyik legaljasabb politikai trükközésnek vagyunk tanúi. Ugyanis a határon túli szavazók csak a pártlistákra szavazhatnak, egyéni listára nem, és egy, maximum két mandátum sorsa múlik rajtuk. A 199-ből. Megismétlem: a több mint kétmillió főt számláló határon túli közösség ‒ a magyarság egyhatoda ‒ tehát legfeljebb két képviselőt tud bejuttatni a parlamentbe, míg az anyaországiak 197 honatyát vagy honanyát. Harmadszorra is megismétlem: anyaország versus határon túliak: 197:2. Ugyanis egymillió külhoni állampolgárnál sem tartunk, ezek egy része még kiskorú, és a szavazásra jogosultak részvételi aránya még az 50 százalékot sem közelíti meg. Könnyen meglehet, hogy nem is két, hanem csak egy hely múlik rajtuk. Igazából ennyi elég is lenne érvnek, de vesézzük csak tovább a témát. Mindenekelőtt, véleményem szerint van ennek erkölcsi oldala. A határon túli magyarok egy évszázadon keresztül megőrizték magyar identitásukat. Egy átlagos anyaországi számára, akit sosem zaklattak azért, mert az anyanyelvén szólalt meg, és egyértelmű volt, hogy az anyanyelvén tanulhat, a magyar identitás megőrzésének bizonyára nincs olyan metafizikája, mint egy határon túli esetében. De tény, hogy nincs és nem is volt olyan határon túli magyar, akit valamilyen formában ne zaklattak volna magyar identitásáért, tekintélyes hányadukat fizikailag is bántalmazták, és olyanok is voltak, akik az életükkel fizettek. Az amúgy sem könnyű kelet-közép-európai sors bónusza volt a kisebbségi létforma, ettől a keserű bónusztól a történelem az anyaországiakat megkímélte. De nemcsak a többségi nemzetek elnyomása tette nehézzé a kisebbségi sorsot, hanem az anyaországiak egy részének hozzáállása is. Százezrekre, de akár milliókra rúgott és rúg azoknak az anyaországiaknak a száma, akik felsőbbrendűnek érezték-érzik magukat a határon túliakkal szemben. Akik ‒ Gyurcsánnyal az élen ‒ lerománoztak, leszlovákoztak, leszerbeztek vagy leukránoztak minket. József Attila-díjas költőként is még gyakran szembesültem olyanokkal, akik csodálkoztak, hogy román létemre „egészen tűrhetően” beszélek magyarul. Az ilyen embereket célozzák meg azok, akik témát kreálnak a határon túli szavazati jogból. De mindenkinek be kellene látnia végre, hogy az önhibájukon kívül a trianoni határon túl rekedt, egy évszázadon és tűzön-vízen keresztül identitásukat megőrző magyaroknak erkölcsi joguk van ahhoz az állampolgársághoz, amelytől felmenőiket megfosztották, és ugyancsak erkölcsi joguk van szavazni is. Mert megküzdöttek, megszenvedtek érte, mert egy évszázadon át kitartottak magyarságuk mellett. Erről az erkölcsi jogról persze sosem esik szó az uszító diskurzusban, annál inkább arról, hogy a határon túliak nem Magyarországon adóznak, ezért is felháborító, hogy szavazhatnak. Aprópénzre váltja ez a megközelítés a nemzet egyesítésének magasztos eszméjét, és ugyanazt célozza meg, mint a bolsevizmus: az emberi irigységet és a szomszéd kecskéjét. De ne hárítsuk el ezt az alantas, anyagias megközelítést. Tényleg nem gazdasági faktor is a határon túli magyar közösség? Magyarország az egyik legnagyobb befektetőnek számít a környező országokban, magyar vállalkozások ezrei működnek Romániában és Szlová-kiában, de még Szerbiában és Ukrajnában is számottevő a magyar tőke jelenléte. Vajon labdába rúgtak volna például az anyaországi magyar vállalkozók az erdélyi magyar partnerek nélkül az osztrákok, németek, franciák, olaszok, hollandok által megrohamozott Romániában? Kötve hiszem. Nem, a magyar gazdasági expanzió nem történhetett volna meg érzelmi alap nélkül, azon egyszerű ok miatt, hogy nem lett volna hozzá elégséges tőke az elébb fölsorolt versenytársakkal szemben. A határon túli magyarok nemzeti öntudata olyannyira erős, hogy legtöbbjük fokozottan figyel arra, hogy lehetőleg magyar termékeket vásároljon. Erdélyi ismerőseim java része szigorúan a MOL-nál tankol, a Romániában is jelen lévő OTP-re bízza pénzének kezelését, és hacsak teheti, erdélyi magyar vagy magyarországi terméket vásárol. És mindez érzelmi alapon történik, mert ‒ be kell ismerni ‒ Romániában nem a MOL és nem az OTP a minőségi csúcs a maguk szegmensében, és az árufelhozatal már régóta jobb, mint Magyarországon, ugyanis a románoknál státusszimbólum a költekezés, van igény a változatos árukra. Azaz, ha közvetlenül nem is, de közvetetten a határon túli magyarság bizony befizeti a maga részét az államkasszába. Azt is érdemes volna kiszámolni, hogy a határon túli magyarok mennyi pénzt hagynak az anyaországban, amikor ‒ igen gyakran ‒ idelátogatnak. Ezeknek a látogatásoknak a java része nem üzleti vagy turisztikai, hanem érzelmi alapon történik. Ha ki tudnánk számolni, hogy ez az érzelmi alap pontosan milyen hatással volt és van a magyar gazdaságra, meglepő számokkal szembesülnénk, és úgy lehet, az adóval érvelő pitiánerek torkára forrna a szó. A magyar gazdaság távolról sem lenne ilyen erős a határon túliak nélkül. A Publicus felmérése szerint a többség nehezményezi, hogy a kormány milliárdokkal támogatja a külhoni magyarokat. A laikus, a bolsevizmusból még teljesen ki nem gyógyult polgár azt hiszi, hogy a szóban forgó összegeket alamizsnaként osztják szét a lustálkodó-élősködő határon túli csórók között. De hát mit is támogat a magyar állam külhonban? Hát elsősorban az anyanyelvi oktatást. És ki profitál belőle, ki a határon túli magyar elmék legfőbb beszippantója? Mi lenne Magyarországgal, ha egyik napról a másikra visszaköltözne szülőföldjére minden határon túlról származó, jól képzett értelmiségi? És még mit támogat? A kultúrát, a művészeteket. És a támogatott intézmények és művészek melyik kultúrát gazdagítják, melyiknek hoznak dicsőséget? És akik a kultúrát gazdaságilag meddő ágazatnak tartják, tudják-e vajon, hogy a kultúrába fektetett pénz hosszú távon milyen megtérülést eredményez? Ha rendszerben gondolkodnának, nagyon meglepődnének. És még mit támogat a kormány? Az egyházakat. Az egyházak pedig ebből a támogatásból leginkább a nemzeti építészeti örökséget gondozzák, és hatalmas szerepet vállalnak a nemzeti összefogás megszervezésében. És még mit támogat a kormány? A kis- és középvállalkozókat, természetesen a magyarokat. És ezek a kis- és középvállalkozók aztán kiknek lesznek a partnerei? Hát a magyarországi vállalkozóknak. Úgyhogy be kell látni, nem alamizsnaosztás folyik, hanem befektetés, tudatos építkezés, annak érdekében, hogy Magyarország szellemi és gazdasági ereje ne érjen véget a határainál. Ahogy mindezeket leírom, már kezd nagyon kevésnek tűnni az a két parlamenti helyecske… Van még egy toposz, amelyre az ominózus felmérés ugyancsak kitér: „…semelyik vizsgált társadalmi csoport sem ért egyet azzal, hogy a kettős állampolgárok és a külföldön élő magyarok szavazáshoz való hozzáférése között nagy a különbség…” Aki ennek a kreténségnek bedől, az tényleg nem érdemelné meg, hogy szavazati joga legyen. Mennyi ész kell vajon ahhoz, hogy a szavazni vágyó, nyugaton dolgozó (és amúgy nem itthon adózó) honfitárs rájöjjön, semmi egyebet nem kell tennie ahhoz, hogy a levélszavazati jogot elnyerje, mint leadnia a lakcímkártyáját, és kijelentkeznie lakhelyéről, hiszen életvitelszerűen már máshol tartózkodik, és szabályt szeg azzal, ha valódi lakcíme nem egyezik meg a személyi irataiban feltüntetett címmel, s nemkülönben szabályt szeg, ha az egyéni listára is leadja a szavazatát, nem csak a pártlistára. Amúgy meg mulatságos erőltetni ezt a témát, mert a levélszavazással az összes ideiglenesen vagy véglegesen külföldön tartózkodó polgár legfeljebb egy árva parlamenti helyre lehetne befolyással. Azaz bármennyire próbálják is elefánttá héliumozni a kisegeret, a levélszavazók problematikája ‒ erdélyieket, felvidékieket, délvidékieket, kárpátaljaiakat és a nagyvilágban bárhol boldogulni próbáló magyarokat is beleszámolva ‒ legfeljebb 3 (három) parlamenti helyről szól, a 196 ellenében. És ha már egy közvélemény-kutatás ihletett eme tractatio megírására, hadd hivatkozzam az összes többi felmérésre és nyugtassak meg mindenkit: nem ezen a két-három helyen fog múlni az, hogy ki fogja kormányozni Magyarországot. De persze így is elkeserítő, hogy a szétszakított, sokat szenvedett magyarságnak van olyan rétege, vannak olyan politikusai, pártjai és szavazópolgárai, akiknek a testvériség mit se számít. Akik fényesre nyalnák bármelyik flepni nélkül betolakodó ázsiai vagy afrikai migráns ülepét, miközben a saját nemzettársaik ellen uszítanak. Akik visítva rohannak ki az utcára, ha valahol egy kavicsot is gördítenek a genderlobbi útjába, de a határon túli nemzettársaik anyanyelvhez való jogát ellehetetlenítő nyelvtörvényekre a fülük botját sem mozdítják. Akik szerint a határon túli magyarság szellemi és gazdasági értékeibe történő magyar állami befektetés nem más, mint 2 (kettő) országgyűlési hely piaci ára. Ugyanis ez a jó kis Publicus-felmérés erre is kitér: „A megkérdezettek több mint fele (55 százalék) szerint a határon túliak elsősorban a szavazataik miatt fontosak a kormánynak, és mindössze negyedük (27 százalék) szerint azért, mert felelősséget érez irántuk. Ebben a kérdésben csak a Fidesz-szavazók gondolkodnak másként, ott fordított az arány, több mint felük (57 százalék) szerint a felelősségvállalás az elsődleges ok, és negyedük (23 százalék) szerint a szavazatok maximalizálása az ok. Azonban a Jobbik- és az MSZP-szavazók háromnegyede (77 és 74 százalék) szerint az elsődleges cél a szavazatmaximalizálás, és tízből mindössze egy válaszadó (10 és 11 százalék) szerint a felelősségvállalás. Hasonlóan látják a bizonytalanok is.” Ez a mentalitás már nem áll messze az indiánozó-üveggyöngyöző jobbikos retorikától. Szomorú, hogy ennyien vannak, akik felületesen ítélkeznek, és még pár percet sem szánnak arra, hogy utánanézzenek a konkrét tényeknek. Szánalmas, hogy ennek az uszításnak még van célközönsége. „A válaszadók többsége (56 százalék) tudja, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavaz” ‒ írja még a Publicus. Könyörgöm, mégis mit várnak el azok, akik politikai fegyvert kovácsolnak ebből az ügyből? Orbán János Dénes / Magyar Idők (Budapest) 2017. szeptember 17.CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAKNyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek Tisztelt Elnök Úr! Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”. Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására? Elnök Úr! Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését? A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz. Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”. Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják? Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk. Elnök Úr! Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó. Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”. Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl. Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között. Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca. Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények. Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak. Mély kiábrándultsággal, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án Erdély.ma 2017. szeptember 25.GYURCSÁNYNAK BELE KELLETT RÚGNIA A HATÁRON TÚLI MAGYAROKBAGulyás Marcinak viszont köszönetet mondott. Az új baloldali választási rendszer tervezete kapcsán írt bejegyzést a Facebookon Gyurcsány Ferenc, aki a határon túli magyaroknak is üzent. „Mi továbbra sem értünk egyet azzal, hogy azok, akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak” – írta a DK elnöke aki előtte köszönetet mondott „Gulyás Marcinak”. Gyurcsány a jelek szerint másodrangú állampolgároknak tekintené szíve szerint a határon túli magyarokat, akikkel a minél szorosabb kötelék kiépítése gazdasági érdek is lehet – magyar identitás megőrzésének fontosságát, vagy a nemzettesthez való tartozást Gyurcsány úrnak már ne is említsük. magyaridok.hu 2017. szeptember 25.Gyurcsány: Aki nem Magyarországon él, ne is szavazzon!A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra sem egyet azzal, hogy a határon túli magyarok szavazhassanak a magyarországi parlamenti választásokon. Ezért a Gyurcsány Ferenc vezette alakulat záradékkal írta alá hét végén a nyolcpárti megállapodást a választási törvényjavaslatról. E szerint nem lehet szavazati joguk azoknak, akik nem Magyarországon élnek életvitelszerűen (vagy nem Magyarországon éltek az elmúlt években). „Ne dönthessenek rólunk – mondjuk mi –, mert nem viselik döntésük következményeit. Azé a jog, akié a kötelesség. Ne határozhassa meg, hogy milyen lesz a magyar nyugdíjrendszer, oktatás vagy az adószabályok, akinek később nem ezen szabályok között kell élnie. Szerintünk ez tisztességes elv” – írta a volt miniszterelnök a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy meglepődtek azon, hogy ezt az elvet csak a DK képviseli a dokumentumot aláíró ellenzéki pártok között. Mivel a szöveg egyértelműen nem határozta meg, hogy kire érti a DK a kikötést, a Hvg.hu megkereste Gréczy Zsoltot. A párt szóvivője közölte: azokra nem vonatkozik, akik tartósan külföldön dolgoznak, csak azokra a határon túli, magyar állampolgársággal is rendelkezőkre, akik nem itt élnek. Egy új és igazságos választási rendszer bevezetésének tervéről írtak alá megállapodást nyolc ellenzéki tömörülés – a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd – képviselői szombaton Budapesten. hvg.hu; itthon.ma/karpatmedence 2017. október 3.Fidesz: Gyurcsányék megint megtagadnák a külhoni magyarokatA Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferencék megint megtagadnák a külhoni magyarokat, újra gyűlöletkampányt folytatnak ellenük, ahogy azt egyszer már megtették. A kormánypárt arra reagált az MTI-nek kedden küldött közleményében, hogy a volt miniszterelnök vezette DK azt szeretné: ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon. A Fidesz-frakció ezt úgy kommentálta: „mindig is tudtuk, hogy Gyurcsányék soha nem adnának állampolgárságot és szavazati jogot a külhoni magyaroknak”. 2004-ben magyart magyar ellen fordítottak – írták reagálásukban, emlékeztetve, hogy Gyurcsány Ferenc több baloldali képviselővel és Vona Gábor Jobbik-elnökkel együtt a kettős állampolgárságról szóló törvényt sem szavazta meg. A külhoni magyarság a nemzet elválaszthatatlan része, „Gyurcsányék azonban előbb adnának jogokat a migránsoknak, mint a külhoni magyaroknak” – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja. (MTI) 2017. október 27.Történelmi „lecke” és a valós tényekVélemény Makkai János véleményeivel (Népújság, 2017. október 25.) nem szállok vitába, szíve joga, hogy azt állítsa, Gyurcsány Ferenc jobb ötvenhatos beszédet mondott, mint Orbán Viktor. Az ötvenhatos magyar forradalom valódi értékét, a forradalmárok nagyságát kisebbítő ténybeli tévedései miatt viszont tollat ragadtam. Makkai szerint a szuezi válságot kirobbantó angol-francia-izraeli katonai kalandban „érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térképújrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy »elfoglaltságot« teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon”. Csakhogy a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, a szuezi intervencióra pedig csak öt nappal később, október 28-án került sor. A szovjet-amerikai viszonyban kispályás angol-francia duett még Makkai téves sorrendje esetén sem lett volna képes kiprovokálni a magyar forradalmat és szabadságharcot! Az időközben megnyitott irattári anyag egyértelműen bizonyítja azt, hogy az Egyesült Államokat és elnökét, Dwight Eisenhowert abszolút meglepte mind a magyar forradalom kitörése, mind pedig a szuezi kaland, amelyik köztudottan nem a Nyugatnak, hanem a Szovjetuniónak vált hasznára. Szerintem Nyikita Hruscsov 1956. februári pártkongresszusi beszéde sem járulhatott hozzá a magyar forradalom kitöréséhez. Álláspontomat két esettel támasztom alá: (1) Nagy Imre, a moszkovita múlttal rendelkező miniszterelnök úgy szólította meg a tüntető tömeget, hogy „elvtársak”; (2) a hruscsovi olvadás korlátait, viszonylagosságát pedig a november 4-i szovjet katonai intervenció bizonyítja. Generációm a legérzékenyebb tinédzserkorban, 15 évesen élte át az ötvenhatos sokkot. Olyan osztálytársunk is volt, Moyses Márton, aki megpróbált átszökni a román–magyar határon, azért, hogy csatlakozzon a szabadságharcosokhoz. Egykori iskolánk, a Bolyai Farkas sajnos nem ápolja emlékét, noha 1972-ben a Brassó megyei pártbizottság székháza előtt szenvedett tűzhalált, így tiltakozva a nacionál-kommunista elnyomás ellen. Kincses Előd Előzmény: Népújság (Marosvásárhely), 2017. okt. 25. Az alkalmi történelemleckékről Hallgatom az ünnepi megemlékezéseket. A Gyurcsány Ferencé emészthetőbb, mert pragmatikusabb. Alapvetően fordulatosan megkomponált, emlékezésbe szőtt célzatos kampánybeszéd. Az Orbán Viktoré emelkedettebb, de, ha nem is egyszerű, el lehet vele bajlódni. Azt persze ő sem tudja elhitetni velem, hogy „Mi, magyarok, a szabadság népe, egy különleges szabadságnemzet” lennénk. Sajátos talán, de „különleges” aligha. Valójában a lehetetlennel próbálkozik egy gondolatfonalra fűzni 56’-ot, a rendszerváltást s a mai orbáni „szabadságharcot” Brüsszellel. Bizonytalanok a kapaszkodók. Nem voltak és nincsenek egyszerű helyzetek, így semmit nem lehet kisajátítani, a történelmet meg végképp nem. Nincs magyar 1956 a joggal emlékezetes, 1956. február 14-én elhangzott hruscsovi beszéd nélkül, amely az erjedés, vagy másként a szabadságeszmény újraéledésének első látható tünete volt a magam történetírásában… De tovább árnyalva, nem tekinthetünk el ’56 összefüggésében attól sem, hogy a világ éppen akkor felforrósodó régiójában a szuezi válság eseményei kötötték le a világ figyelmét. Az ottani fejleményekben érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térkép-újrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy „elfoglaltságot” teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon, miközben eszükbe sem jutott a forradalom segítségére sietni. Cél helyett eszközzé silányítva így a magyar reményt… Aztán ’56-ot legfeljebb összefércelni lehet a rendszerváltással, hiszen az akkori fordulatot az ugyancsak „elfelejtett” Bush–Gorbacsov 1989. decemberi máltai „hajókirándulása” alapozta meg – lejárt az addigi „jaltai világrend” szavatossága. Ezzel pedig mintegy „közmegegyezéssel” kínálták fel tálcán Kelet-Európa országainak a szabadságot. S ha volt ennek tétje, mindössze az volt, hogy ki hogyan képes élni az önállóság/függetlenség annyi amennyi esélyével. Ennek a siralmas panorámáját láthatjuk napjainkban… Manapság a legnyomasztóbb a Brüsszellel vívott „szabadságharc”. Ha igaz az, hogy a közelebbről meg nem határozott globalizáció „farvizén felemelkedett pénzügyi birodalmak” megszállták Brüsszelt, kézenfekvő a megoldás: faképnél kell hagyni őket! Ahogy az uniós szövevényből napjainkban kínkeservesen szabadulni próbál Nagy-Britannia. Oszt’ jónapot… Ami végül azt a szabadságot jelentheti, amire a legszívesebben gondolok, az Heltai Jenő Szabadság című költeményében zseniálisan összefoglalt, sosem volt és talán sosem lesz eszményi állapot. De attól még őrizhetjük a lelkünkben sok-sok egyéb „haszontalanság” mellett. Ajánlom mindenkinek, ha nem egyéb, mindannak mércéjeként, amit nap mint nap megélünk a való világban. Az ünnepi szónokokat kivéve. Az efféle költői eltévelyedés könnyen zavarba ejtő lenne, nem szokott szerepelni a számukra készített „emlékeztetőkben”. Akár szabadon szónokolnak nekünk, akár papírról olvassák fel a maguk alkalmi történelemleckéit… MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 31.Gyurcsányék aláírást gyűjtenek a határon túli magyarok szavazati joga ellenAláírásgyűjtésbe kezd a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció, hogy a ketős állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon – írja az Index. A párt azokat várja aláírni, akik az Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit? kérdésre igennel válaszolnak. Egyelőre nem világos, hogy a DK mit fog kezdeni a begyűlt aláírásokkal, hiszen azt kijelentették, hogy nem népszavazási kezdeményezés miatt gyűjtik azokat. Molnár Csaba, a DK kampányfőnöke az ATV kedd reggeli műsorában arról beszélt, hogy bár nem ért egyet vele (sőt, ellene szavazott a parlamentben), az aláírásgyűjtés az állampolgárság megvonását nem célozza, csak a szavazati jogét. Molnár egyébként nem említette a határon túli, kisebbségben élő magyarokat, hanem az Ausztráliában és Dél-Afrikában élő magyarokkal példálózott, akik talán sosem voltak Magyarországon, nem fizetnek oda adót, de azért szavazhatnak. Természetesen a szavazati jog megvonása érintené a határon túli magyar kettős állampolgárok mindegyikét. A kampányfőnök emlékeztetett, hogy a 2014-es választáson részt vevő határon túliak – ők szinte mind, 95 százalékos arányban a Fideszre szavaztak – voksai nélkül a Fidesz nem szerzett volna kétharmados többséget. Molnár azt is egyértelművé tette, hogy mivel a rendszert a DK igazságtalannak tartja, nem fog beszállni a határon túliak szavazataiért folytatott versenybe. Ami racionális döntésnek tűnik, mivel a Szavazz ránk, hogy elvehessük a szavazati jogod! kampányszlogen vonzereje nem lenne túl erős. index/hírszerk; Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
