|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 988 találat | lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 | 961-988 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csíki Gergely 2017. április 29.Kerekasztal-beszélgetés az új alaptörvényről„Magyarország ... felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért” Talán még nagyobb érdeklődést érdemelt volna a temesvári Új Ezredév Református Központban csütörtök este megtartott Jogállami kerekasztal című rendezvény, amelynek résztvevői a magyar alkotmányosság 1000 éves történetéről és a 2011-ben elfogadott új alaptörvényről, illetve az eseményt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületről hallgathattak meg érdekfeszítő előadásokat. A Jogállami kerekasztal előadói voltak Tordáné dr. Petneházy Judit, a MPEE elnökhelyettese és dr. Juhász Imre alkotmánybíró, a moderátor szerepét Takács Péter kolozsvári konzul látta el. A Jogállami kerekasztal kiváló előadóit és résztvevőit Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja köszöntötte. A magyar kormányfő évértékelőit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület sokrétű tevékenységéről Tordáné dr. Petneházy Judit beszélt, kiemelve, hogy az 1995-ben alakult egyesület első elnöke Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök volt. Az új magyar alaptörvény széleskörű megismertetését célzó Jogállami kerekasztal rendezvénysorozat 2013-ban indult és 2015 óta már több határon túli helyszínre is ellátogatott. Takács Péter kolozsvári konzul felkérésére Szász Enikő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze felolvasta az új magyar alkotmány preambulumát, a Nemzeti Hitvallást. „Sugalmazott gondolatok ezek – mondta a Hitvallásról Takács Péter –, én a Credóhoz, a Hiszek egyhez hasonlítanám, ha zsinórmértéknek tekintjük ezeket a gondolatokat, nem kell féljünk a magyar jövőtől, mert LESZ MAGYAR JOVŐ”. „Alkotmánytörténetünk több mint 1000 éves múltra vetíthető vissza – mondta izgalmas előadása bevezetőjében dr. Juhász Imre alkotmánybíró –, a mai európai államok többségében ezzel nem találkozhatunk.” Dr. Juhász Imre szerint fontos tudni, hogy a magyar alkotmányosság a történeti alkotmányon nyugszik. Ez azt jelenti, hogy nem készült egy összefoglaló szöveg, hanem az évszázadok során olyan jogforrások keletkeztek Szent Istvántól kezdve az Aranybullán és Werbőczy Hármaskönyvén keresztül egészen 1949-ig, amelyek beépültek ebbe a történeti alkotmányba. A törést ebben a folyamatban az 1949-es 20-as törvény, a szovjet mintára megalkotott kommunista alkotmány okozta, és ezt a folytonosságot próbálja helyreállítani a 2011-es alaptörvény. Dr. Juhász Imre külön hangsúlyozta az új alkotmány D. cikkének jelentőségét, amelynek az alábbiakban idézzük a teljes szövegét: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” 1989–90-ben már módosították a kommunista alkotmány szövegét, és ebbe az is belekerült, hogy „a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért”. Gondolom nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy érezzük a különbséget a „felelősséget érez” és a „felelősséget visel” megfogalmazások között” – hangsúlyozta dr. Juhász Imre. Az alkotmánybíró előadását izgalmas beszélgetés követte, amelynek részleteire egyik későbbi lapszámunkban visszatérünk. A rendezvény keretében a nagyszentmiklósi Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke klasszikus gitáron előadott népszerű zeneművekkel örvendeztette meg a hallgatóságot. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 15.„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozórólJubilál, tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – fogalmazott a Krónikának Gálovits Zoltán művészeti vezető. – Milyen szempontok alapján válogatod a TESZT-re meghívott előadásokat, produkciókat? – Nagyon sok szempontnak kell érvényesülnie a válogatás során, de a megvalósíthatóság, a hozzáférés, az érték, a kapcsolódás és a relevancia mentén lehet a legkönnyebben összefoglalni ezeket. A megvalósíthatóság tekintetében az anyagi, technikai, egyeztetési kérdésekre kell figyelni, a hozzáférés azért fontos, mert egy közintézmény fesztiváljáról van szó, lényeges, hogy gazdag kínálatot nyújtsunk, a lehető legszélesebb körű nézői csoportokat tudjuk megszólítani. Fontos, hogy az előadás értékes legyen, újító, ugyanakkor az is szempont, hogy egy fesztiválon részt venni, megmutatkozni lehetőség, ezért felelősen kell tudnunk dönteni arról, hogy kinek biztosítunk teret. És vannak a koncepcionális kérdések, hogy egy-egy előadás miként működik a program egészét tekintve, mennyire segíti egy tágan értelmezhető történet dramaturgiáját. Rengeteget utazom, sok fesztiválon veszek részt, ugyanakkor sokan segítik a munkánkat – javasolnak, beszélgetünk, vitatkozunk. Végül megközelítőleg kétszáz produkció közül lesz kiválasztva az a húsz-harminc, tehát a látott előadások tíz százaléka, amely bekerül a programba. – Mire számíthatnak, mire készüljenek a nézők, a fesztiválozók a színházi találkozó jubileumi, tizedik kiadásán? – A találkozó előtti napon általában azt mondom a kollégáimnak is, hogy amit eddig tudtunk, azt megtettünk, mostantól próbáljunk figyelmesek lenni, ha gond van, oldjuk meg, de ne pánikoljunk, inkább örüljünk annak, aminek lehet, mert ezért dolgozunk. Azt mondják, hogy a TESZT otthonos, ha ezt hallom, arra gondolok, hogy előtte ki kell nyitni az ablakokat, ki kell szellőztetni, elrendezni a teret, pici ajándékokról gondoskodni, pontosan úgy, mint amikor vendégeket fogadunk. A néző is úgy jön, mintha vendégségbe jönne. Van, aki ajándékot hoz, van, aki beesik valahonnan, vagy a kelleténél korábban távozik. Néha vita alakul ki, máskor új barátságok. Meg kell próbálnunk nyitottnak lenni, hagyni, hogy megtörténjen, ami megtörténik, azzal meg hazamenni a saját kis otthonunkba, megosztani másokkal, amit kaptunk. A program nagyon gazdag, mozaikosan szerkesztett, mivel emlékezünk, összegzünk. Számos érzékeny, intim előadás van, felerősödik a jelen pillanat, a részvétel, személyes emlékeket hívhat be, ugyanakkor nagyon sok társadalmi probléma is megjelenik. Találkozhatunk önmagunkkal, egymással, elvonulhatunk egy sarokba, beszélhetünk személyes és közös problémákról, kérdésekről, elővehetünk emlékeket, azokról mesélhetünk, közben újakat gyűjtünk. Jelen lesznek a régió jelentős alkotói újabb és régebbi előadásokkal, de tágabb körökből is válogattunk, olyan produkciók is megjelennek, amelyek már számos jelentős nemzetközi fesztivál programjában helyet kaptak, de hozzánk csak most jutnak el. A már közismert rendezők mellett nagyon sok tehetséges fiatal is jelen van, akiknek fontos, hogy láthatóvá váljanak, így valóban nemzetközi, sokszínű és sokrétű programmal várjuk az érdeklődőket. – Számos előadásra már elfogytak a jegyek, újabb produkciókkal kellett bővíteni a programot. Mondhatjuk, hogy az idei TESZT-re az eddigieknél nagyobb az érdeklődés? – Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén az ünnepi kiadás, illetve a gazdag program miatt a korábbiakhoz képest is jelentősen megnőtt a meghívottak száma. Sokan jönnek külföldről, mivel regionális találkozó, leginkább a környező országokból, de egyre több a helyi néző is. Vannak, akik messziről utaznak minden évben Temesvárra, hogy egy hetet együtt ünnepeljünk. Az elmúlt években jelentősen növekedett a nézőszám, néhány százról pár ezerre, így kinőttük a tereinket, a jövőben ennek megoldása lesz az egyik nagy kihívás, ráadásul Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, az érdeklődés minden bizonnyal még inkább nőni fog, ugyanakkor a kínálat is bővül, fontos, hogy a kettő összhangban legyen. – Idén először lesznek egyetlen nézőnek szóló performanszok. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen típusú projektek is helyet kapjanak a programban? Vajon mennyire nyitottak az emberek az ilyen típusú, legalábbis a környéken ritkának számító, intimebb produkciókra? – A legtöbb ötlet személyes beszélgetések, viták során születik, vagy amikor közösen álmodunk valakivel. Mindig törekszünk az újításra, hogy olyant is láthassanak a nézők, amit eddig nem, illetve, hogy hozzáférést biztosítsunk más esztétikákhoz. Tavaly a részvételiség kapott nagyobb teret, az egyén és közösség viszonyát vizsgáltuk. Az idei kiadásban ezt továbbgondoltuk. A TESZT-re nem az a jellemző, hogy nagyon drága előadások jelennek meg, erre sem terünk, sem költségvetésünk nincsen, de nem is célunk. Inkább azt próbáljuk felmutatni, hogy mennyire gazdag a színház világa, mennyire sokszínű, mennyi minden megfér jól egymás mellett. Jó látni és megtapasztalni, hogy mi minden lehet színház, jó, ha le tudjuk bontani az előítéleteinket, tudjuk értékelni a picit, az egyszerűt, az őszintét, ha az emberi viszonyainkra koncentrálunk, arra, hogy valami megtörténjen. – Sokan felróják egyes színházi fesztiváloknak, hogy túlságosan bensőségesek, csak a szűk elitnek szólnak, a „civil” néző pedig sokszor be sem jut az előadásra a nagyszámú meghívott, vendég miatt. A TESZT igyekszik a laikusabb, nem napi szinten színházzal foglalkozó nézőt is megszólítani, baráti viszonyt kialakítani közte és a teátrum között? – A TESZT-et színházi találkozónak nevezzük, egy viszonylag kis színház kis fesztiválja. Már alakulása során fontos volt, hogy ne a versenyszellem határozza meg, ne kirakatrendezvény legyen, inkább egy találkozó, ahol ki tud alakulni párbeszéd, ahol családias tud lenni a hangulat. A résztvevők között nagyon sok a kritikus és a színházi ember, rengeteg gyakorlatozó diákot fogadunk, jelentősen megnőtt az igény a részvételre, mi pedig igyekszünk nem kizárni, nem elutasítani. Fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol együtt lehet tölteni pár napot, ahol megoszthatjuk a tapasztalatokat, ahol láthatóvá válnak értékek, tanulni lehet, vitatkozni vagy egyszerűen csak örülni egymásnak. A TESZT-en nem vagy nagyon ritkán fordult elő, hogy nem jutott be a fizető néző az előadásra. Most is igyekszünk duplázni, amennyiben lehet, de vannak előadások, amelyek esetében ez nem áll módunkban, hiszen nagyon zsúfolt a program, a termek befogadóképessége pedig kicsi. Nem az az elv vezérel, hogy vannak, akik fontosabbak, hanem az, hogy mindenki számára igyekszünk hozzáférést biztosítani, így a beszélgetéseken, közönségtalálkozókon is örömmel fogadunk bárkit. Fel van kínálva egy lehetőség, sokan élnek vele, de nyilván foglalkoztat a kérdés, hogy akik nem, miért nem, és ezen hogyan tudunk változtatni. Természetesen a TESZT-ről is mondják, gondolják, hogy elitista. Azt is, hogy bensőséges, bár ezzel szerintem nincsen baj, csak akkor, ha valaki kívül marad. Az lenne az igazán rossz, ha belterjes vagy külsőséges lenne. Fontosnak gondoljuk a visszajelzést, minden véleményt igyekszünk meghallani, évről évre változtatni, megoldani a felmerülő problémákat, javítani a hibáinkon. Ez a körülmények vagy a mi hiányosságaink miatt gyakran nem sikerül. – Említetted, hogy a meghívott előadásoknak a program egészét tekintve is szerepük van, mintha egy nagy történet részei lennének, illetve, hogy tavaly az egyén és közösség viszonyának vizsgálata volt a fővonal. Hogyan lehetne összefoglalni a mostani TESZT történetét, milyen alapmotívumra, kérdésre épít? Vagy erről inkább a fesztivál után érdemes beszélni, a folyamat során bontakozik ki igazán egy vagy több történet? – Többnyire nagyon hasonló dolgokat látunk, mert sokszor csak ismételjük, újrafogalmazzuk a legfontosabb kérdéseinket, ahogy mi is most éppen ezt tesszük, nem sok újat tudunk mondani. A történet mindig bennünk áll össze, mindig az, amit abban a pillanatban látunk, így nehezen lehet megmondani, hogy kiből mit hív elő egy előadás vagy egy programsorozat. Bár láttam már a produkciókat – egy másik térben, más időben, másokkal nézve mást fognak jelenteni nekem is. Az a jó, ha mindenki saját maga fogalmazza meg a látottakat. Számomra ez a pár előadás, ahogy a találkozó is, az időről szól, az együtt és a külön töltött időről, az utazásról, az emlékezés természetéről, a kiegészülésről, arról, hogy kettőből vagy akár nagyon sokból hogyan lesz egy. Olyan utakról, utazásokról, vándorlásokról, amelyek során néha találkozunk, máskor elválunk, van, amikor bátrak vagyunk, felelősek, szabadok, máskor óvatlanok, csetlünk-botlunk, de van szolidaritás, segítenek vagy éppen ellenkezőleg, gátolnak. Van, amikor önszántunkból indulunk el, máskor menekülésre kényszerülünk. Ezekre az utakra mindenki mást csomagol be, mást visz magával, vannak köztük könnyen elfelejthető dolgok, amit megtartottunk, nem dobtunk ki, ami nagyon fontos, vagy kevésbé fontos számunkra, a közös álmainkat, az elfelejtett tartozásainkat is visszük magunkkal. Néha zátonyra futnak kapcsolatok, törések jelennek meg, néha megérkezünk valahova, és nem találjuk a kiutat, van, hogy el sem jutunk a célig, van, amikor megérkezünk, és találkozunk magunkkal, a végén pedig többnyire fáradtak vagyunk. Nagy utat járunk be, ahogy a találkozó is az elmúlt években, ezt persze csak közelről látjuk nagynak, távolról nézve egészen parányi. Jubilál a temesvári TESZT fesztivál Tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT): a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által május 21. és 28. között szervezett fesztiválon tizenhat országból huszonkilenc produkciót láthat a közönség. A szervezők közleménye szerint a TESZT-re meghívott előadások formátuma és jellege is széles palettán mozog. A résztvevők a személyes hangvételű, kifejezetten egy nézőnek szóló, helyspecifikus produkcióktól kezdve a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól koncertig gazdag kínálatból válogathatnak. A TESZT-et a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutatója, a Schilling Árpád rendezte EXIT című előadás nyitja meg, amely az aradi és a zombori nemzeti színházzal együttműködésben jön létre. A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A találkozó a provokatív és merészen fizikális darabjairól ismert Ivo Dimcsev bolgár performer zenés produkciójával zárul. A találkozó részletes programja a Teszt.ro honlapon érhető el. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 17.Egyazon napon két országban is fellépett a temesvári társulatA temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 15-én, hétfőn két nagyszabású színházi fesztiválon is vendégszerepelt. A temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Román Dramaturgia Fesztiválján (FEST-FDR) és az Egyesült Királyság Yorkban megrendezésre kerülő Shakespeare Fesztiválján egy-egy stúdióelőadással lépett színpadra a temesvári magyar társulat. A Temesváron minden évben megrendezésre kerülő Román Dramaturgiai Fesztivál programjába idén az elmúlt évad végén bemutatott Vértestvérek című előadás is bekerült, melynek nemcsak rendezője, de írója is a tanárként, színészként és rendezőként is ismert Liviu Lucaci. A Vértestvérek egy különös szerelem története, melyet minden pillanatában beárnyékolnak a múlt sötét titkai. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, vajon lehet-e jövőt remélni egy olyan kapcsolat számára, melynek minden mozzanata a múlt eltorzult perspektívájából kerül megítélésre. Nagyjából ezzel egy időben lépett színpadra Baczó Tünde a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, ahol Shakespeare egyik leghíresebb monológjából ihletődött egyéni mozgáselőadását, a 7/7-et mutatta be a fesztivál nézői előtt. A többszörösen díjnyertes előadás a női lét társadalom által támasztott elvárásainak különböző formáit mutatja be. A mozgás, a mozdulat, a tánc nyelvén beszél azokról a szerepekről, amelyek mögött sok esetben rejtve marad valódi énünk. Az első ízben 2015-ben megrendezett York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál elsősorban olyan előadások bemutatására vállalkozott, melyek szorosan kapcsolódnak William Shakespeare drámaírói munkásságához. Nemcsak olyan előadások kerülnek be a programba, melyek Shakespeare valamely művét mutatják be, de olyanok is, amelyek más, a klasszikus dramaturgiától eltérő formanyelvek irányából közelítik meg a Shakespeare-i univerzumot. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 19.Aradi–temesvári–zombori színházi koprodukcióval indul a 10. TESZTSchilling Árpád és az EXIT csapata a kivándorló bevándorlók helyzetével foglalkozik Május 21-én, vasárnap indul a TESZT fesztivál tizedik kiadása. A TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen. A több fázisos próbafolyamat során az EXIT magyar, román és szerb nemzetiségű alkotói saját élethelyzetükből, kulturális beágyazottságukból és előítéleteikből merítkeztek. Az előadás szereplői gazdasági bevándorlók, akiket egy használaton kívüli épületbe zártak valahol Nagy-Britanniában. Különböző kelet-európai országokból érkeztek: egyszerre szeretnének kijutni valahonnan, és bejutni valahová. A kintiek azt ígérték, hogy minden elrendeződik majd, addig nincs más dolguk: várniuk kell. „Milyen az, amikor már elhagytunk valamit, de még nem kapunk helyette mást? Az otthontól való elszakadás és egy ismeretlen világba való beilleszkedés elképzelhetetlen nehézségekkel jár. Sokan mégis vállalják ezeket a nehézségeket, mert egyszerűen nem látnak más lehetőséget” – írja a rendező, Schilling Árpád. Az előadás hét fejezeten keresztül vizsgálja ezt a végtelennek tűnő várakozást, a balkáni kivándorló-bevándorlók reflexeit, szokásait, örökölt és tanult viselkedési mintáit, bizalmatlanságát, előítéleteit, félelmeit. „A jelenkori félelmeinkről, vágyainkról, álmainkról szeretnénk beszélni, hogy mit képzelünk, hogy mit kaphatnánk a nyugattól, milyen lenne, ha Nagy-Britanniában élhetnénk, milyen elvárásaink vannak, ez milyen berögzültségeket vagy félreértéseket okoz, milyen sokféleképpen tudjuk becsapni magunkat. Ezek mögött a jelenkori élményeink mögött természetesen ott van az egész a történelmünk, a kultúránk. Engem az érdekel, hogy ha a jelenkorban akarjuk megoldani a személyes problémáinkat, a családunk, egy kis közösség problémáját, akkor nagyon is késznek kell lennünk újragondolni ezeket a tapasztalatainkat. (…) Olyan ez, mint egy laboratóriumi kísérlet: mi marad fenn a szűrőn?” Az EXIT nem egy már meglévő drámai szövegből kiindulva jött létre. A próbafolyamat során a rendező jeleneteket és karaktereket ajánlott a színészeknek, majd az ezekből születő improvizációkat Láng Annamária társíró és Bíró Bence dramaturg segítségével véglegesítette. „Az elsődleges cél, hogy a lehető legjobban megismerjük a színészeket, ezért is készítettünk velük interjúkat is a próbafolyamatot megelőzőleg” – meséli Bíró Bence. „Árpád nagyon számít a színészre, nem ad neki olyan feladatot, ami távol állna tőle, aminek a csírája ne lenne meg az adott színészben. Amikor kialakítja a koncepciót, akkor pontosan tudja, hogy azt a szerepet ki fogja játszani. Természetesen mi is folyamatosan figyeljük a színészeket és a mi dolgunk is, hogy adjunk nekik kihívást és testhez álló feladatot, úgyhogy a kialakuló előadás nagyban függ attól, hogy kik a szereplők” – mondja Láng Annamária. Az előadás során a színészek végig a színpadon vannak, a nézők tehát eldönthetik, hogy ki mennyire érdekli őket, kit figyelnek szívesebben. A színpadon alig van díszlet és jelmez, amit látunk, az az üres színpad minimalista esztétikája, a színészek egyedisége és egymásrautaltsága. Schilling Árpád az egyik legismertebb magyar színházrendező, 1995-ben alapította a számos nemzetközi sikert elért Krétakör Színházat. A társulat 2008-as feloszlása óta a Krétakör Alapítvány művészeti, pedagógiai és társadalmi célú projekteket valósít meg. Az előadást játsszák: Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Csata Zsolt, Ninoslav Đorđević, Éder Enikő, Andrei Elek, Branislav Jerković, Mátrai Lukács Sándor, Dragana Šuša, Tokai Andrea, Vass Richárd és Carmen Vlaga-Bogdan, tolmácsok: Kedves Emőke és Molnár Zoltán, produkciós koordinátorok: Dobre Júlia, Fekete Réka, Gálovits Zoltán, Bojana Kovačević, Ságodi Ildikó, ügyelő: Kertész Éva. Az EXIT bemutatója a TESZT-fesztivál keretén belül május 21-én este 8 órától lesz a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében. A temesvári bemutatót zombori, majd aradi bemutatók követik: május 31-én este 8 órától a Zombori Nemzeti Színházban, június 8-án este 7-től pedig az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban lesz látható az előadás. A temesvári bemutatóra minden jegy elkelt, viszont vannak még helyek a május 20-án este 8 órakor kezdődő előbemutatóra. Az előbemutatóra a színház jegypénztárában, illetve a www.biletmaster.ro honlapon válthatnak jegyet. Felhívjuk figyelmüket, hogy az előadást magyar, román, szerb és angol nyelven játsszák magyar, román és angol felirattal. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 20.Vasárnaptól TESZT – Nyolc nap színházi ünnep TemesváronMájus 21-én, vasárnap kezdődik a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A tizedik alkalommal megszervezett TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen. Az Európa Kulturális Főváros 2021 programsorozatra készülve, az előző évekhez képest idén nemcsak a szűken értelmezett régióból, hanem Európa távolabbi pontjaiból is érkeznek Temesvárra előadások, tizenhat országból összesen harminc produkciót láthat a közönség. Mivel a TESZT nemzetiségtől és kortól függetlenül minden nézőt meg kíván szólítani, a meghívott előadások formátuma és jellege is rendkívül széles palettát kínál. Személyes hangvételű egynézős, helyspecifikus előadásoktól szóló performanszokon át a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól szabadtéri táncelőadásig és koncertig – a gazdag kínálatból bárki kedvére válogathat. A bő egy hét alatt a fesztiválozók belakhatják a várost, kipróbálhatják, milyen vízibiciklit pedálozni egy performanszművésszel a Bégán, utazhatnak térben és időben, számot vethetnek azzal, hogy milyen tartozásaik vannak és meghallgathatják egy világhírű performer koncertjét. A találkozó tizedik kiadásán a szervezők változatlanul fontosnak érzik felmutatni a legfontosabb társadalmi kérdéseket, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a leltározás, az összegzés gesztusa. Hasonlóképpen a programban megjelenő előadások nagy része is foglalkozik az emékezéssel, a múlt, jelen, jövő hármasával, visszatérő elem az önreflexió, az alkotók vallomásai önmagukról, munkájukról. Visszatérő vendég a kortárs színház és performanszművészet egyik ikonikus figurája, a bulgáriai koreográfus és performanszművész, Ivo Dimcsev, aki a fesztivál oktatói programjának keretében műhelymunkát tart fiatal előadóművészek számára. Szintén a világhírű performer jegyzi a TESZT záróeseményét, a fesztivál utolsó napján Songs from My Shows címmel ad koncertet a nagyteremben. A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A visszatérő Horváth Csaba, Schilling Árpád, Urbán András, Hajdu Szabolcs, Kokan Mladenović, Ivo Dimcsev mellett ezúttal Gianina Cărbunariu, Maja Pelević, Olga Dimitrijević, Sarah Vanhee, Hód Adrienn, Mădălina Dan és Mihaela Dancs, Giuseppe Chico és Barbara Matijević, Maria Lucia Cruz Correia, Xavier Bobés, Janek Turkowski egy-egy előadása is megjelenik a programban, ugyanakkor Temesvárra jön a spanyol Agrupación Señor Serrano, Rabih Mroué, Salvatore Tramacere is egy-egy kiemelkedő előadással. A már széles körben ismert alkotók mellett a fiatalabb generációnak is teret biztosít a fesztivál, így jelen lesz a találkozón Maruša Kink, Alex Fifea és David Schwartz, Lisa Verbelen és az amszterdami BOG., Oliver Zahn, Nina Rajić Kranjac, Kelemen Kristóf, Jo Bannon és Harry Giles. Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 23.Elkezdődött a 10. TESZT„Az emlékezés, a nosztalgiázás, a jövőbe tekintés jegyében” Az EXIT című nemzetközi koprodukciós színházi előadás bemutatójával rajtolt május 21-én, vasárnap a tizedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. A május 21–28. között zajló fesztivál immár túlnőtte a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió kereteit, a hazaiak mellett 16 országból érkezett művészek 29 produkcióját láthatja a nagyérdemű ezen a héten. „Az emlékezés, a nosztalgiázás, kicsit a jövőbe való tekintés jegyében fog zajlani a TESZT tizedik kiadása” – mondta a fesztivál megnyitóján Balázs Attila, a szervező Csiky Gergely Állami Magyar Színház direktora, aki át is adta a „TESZT-kormányt” Upor László dramaturgnak, a fesztivál régi barátjának, az előadások utáni éjszakába nyúló színházi beszélgetések moderátorának. A magyar színház előcsarnokának falain és padlóján látható TESZT-kiállítást Gálovits Zoltán művészeti vezető nyitotta meg. „A korábbi évek TESZT-munkáiból Sándor Júlia és László Beáta készítette a falon látható kollázst –mondta Gálovits Zoltán –, a kiállítási anyag, ami a padlón látható évgyűrűk formájában szintén az ő munkájuk, illetve Benedek Levente grafikusé és azoké, akik kilenc éven keresztül folyamatosan eljöttek Temesvárra, hogy a fesztiválon részt vegyenek alkotókként. Volt egy javaslat, hogy tegyük interaktívvá a kiállításmegnyitót, és mindenki álljon oda a TESZT-fa évgyűrűire, ahol részt vett. Ez nyilván megvalósíthatatlan, mert sokan sok helyen voltak…” Az évek során egyre terebélyesedő TESZT-fa keresztmetszetét ábrázoló kiállítást, amely a tíz év valamennyi előadását feltűnteti, Benedek Levente, a magyar színház grafikusa „leplezte le”. „A jövő is valamilyen formában megjelenik a fesztivál több előadásában, ugyanakkor mi is folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mi legyen a jövőben. Benedek Leventével pár nappal ezelőtt arról beszélgettünk, hogy mi legyen a következő fesztivál logója és már annyira összeszoktunk, hogy ugyanarra gondoltunk. Most elhozta a fesztivál megnyitójára a jövő évi TESZT logóját, mi ezt is kiállítjuk és az igényeket mellé lehet írni, de lehet megjegyzéseket írni az évgyűrűkre és természetesen a hagyományos TESZT-FAL-ra” – mondta Gálovits Zoltán. A fesztivál kezdetét jelző gongot idén is Upor László „kormányos” ütötte meg, méghozzá nem is egyszer, hanem tízszer, jelezve hogy jubileumi kiadásához érkezett a TESZT. A színház nagytermében a legszebb eurorégiós színházi hagyományokat folytató, magyar, román, szerb és angol nyelven előadott, aradi, temesvári és zombori színművészeket felvonultató izgalmas előadást láthattunk, Schilling Árpád rendezésében, amely napjaink egyik fájdalmas, égetően aktuális kérdésére keresi a választ: itthon keressük a boldogulásunkat vagy az ígéret földjén, a gazdag Nyugaton, ahol – mint az előadásból is kiderül – nem várják tárt karokkal a közép-kelet-európai megélhetési bevándorlókat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 24.Bemutatták a Kölcsey Egyesület újabb kötetétCsiky Gergely írói életműve Méltó környezetben, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mutatták be hétfőn délután a Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 36. kötetét. Nem véletlenül választották az iskolát helyszínként, hiszen a kötet a tanintézmény névadójának, a magyar dráma- és színműirodalom jelentős képviselőjének, Csiky Gergelynek az életművét ismerteti egy teljesen új, mindenki számára érthető megvilágításban. Földesdy Gabriella Csiky Gergely írói életműve c. könyvét kisszámú közönség előtt mutatták be, a szerzőről Berecz Gábor, a Kölcsey titkára mondott néhány szót, a kötetet Ruja Ildikó, az iskola tanára méltatta. A könyv szerzője egyébként az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar–könyvtár szakon, 2005 óta tagja a Madách Irodalmi Társaságnak, ahol évente kétszer tart előadást Madách Imréhez kapcsolódó témakörökben. A hölgy tanár és színháztörténész, jelen kötete arról a Csiky Gergelyről szól, aki drámaíróként vált híressé. Az írónő 21. századi szemlélettel közelít Csiky Gergely műveihez, „keresve bennük mindazt, ami egy mai ember számára vonzó, érdekes, különleges lehet” – írja Berecz Gábor az előszóban. A könnyen forgatható kötet, inkább összefoglaló, ismeretterjesztő értékelés, mint tudományos értekezés, mellyel Csiky Gergely születésének 175. és halálának 125. évfordulójára szeretnének emlékezni. Ruja Ildikó beszédében emlékeztette a közönséget, hogy Csiky Gergely sokféle szállal kötődik régiónkhoz, majd elmondta: a könyv tartogat meglepetéseket azok számára, akik Csikyt csak a színpadról ismerik. (49 évéből 15-öt töltött írással és egész életében vonzotta a prózaírás.) A drámai alkotások és prózai művek bemutatásán túl a könyv felvázolja Csiky színháztörténeti munkásságának hátterét is, ami fontos ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk hagyatékát. „A színház szerelmeseinek kötelessége emlékezni rá, mert a magyar színháztörténet egyik fontos szereplője volt és az, amit ő technikailag, színpad-technikailag és a színdarabírás technikájában adott a magyar színműírásnak, meghatározta hosszú ideig még a 20. századi magyar drámairodalmat is” – mondta Ruja tanárnő, hangsúlyozva, hogy Csiky életműve a mai napig is jelen van a magyar színháztörténetben, és kötelességünk nem elfelejtkezni róla. Erre pedig a legjobb alkalom a könyv fellapozása. A könyvbemutatót egy vetítéses prezentáció zárta, melyet maga a szerző, Földesdy Gabriella készített Csikyről. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 27.Ballagás a Csiky Gergely FőgimnáziumbanAz iskola nemcsak tanít, nevel is Május 26-án felvirradt a nagy nap a Csiky Gergely Főgimnázium 77 végzős diákja számára. A feldíszített osztálytermekben reggel 8 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 9 óra után a négy osztály – három elméleti (matematika–informatika és természettudományok – intenzív angol nyelv, turizmus, valamint közgazdaság szak) és egy szakiskolai (autómechanika) – emelkedett hangulatban kivonult az udvarra, hogy kezdetét vegye az évzáró ünnepély. „Vagy mi vagyunk túl kevesen, vagy az udvar túl nagy” – így kezdte beszédét Pellegrini Miklós megyei helyettes főtanfelügyelő, és valóban, évről évre egyre nagyobbnak tűnik az iskola udvara még úgy is, hogy a ballagáson azért jelen vannak nemcsak a végzősök, hanem szülők, rokonok, barátok, ismerősök, hozzátartozók is. A meghívottak közt helyet foglalt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye helyettes főtanfelügyelője, Szabó Mihály városi tanácsos, Király Árpád főesperes, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Jelen volt még az ünnepségen Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, valamint Tóthpál Renáta aligazgató és Bíró Emese, az iskola szülőbizottságának elnöke. „Mindannyian jók vagyunk valamiben, és arra kellene törekedjünk, hogy ezt a valamit megtaláljuk, kiműveljük és ennek segítségével érjük el életcélunk. A tanárok kötelessége az, hogy segítsenek nektek ebben a keresésben, és ezzel együtt elindítani benneteket az úton. (…) Ami igazán számít az az, hogy belőletek boldog, elégedett felnőttek váljanak, és hogy egykor majd úgy gyertek vissza ebbe az iskolába, hogy itt valamikor megtaláltátok a lehetőséget. Ha ez így lesz, akkor mi, tanárok teljesítettük a kötelességünket” – hangzottak el Muntean Tibor igazgató szavai. Király András államtitkár a diákokhoz intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolát kijárni nagyon fontos dolog, szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is, akárcsak Bognár Levente vagy Faragó Péter az Arad megyei magyar közösség fontosságát, összetartását emelte ki. „Évről évre itt ülnek az asztalnál az aradi magyar közösségnek azok a képviselői, akik tettek és tesznek azért, hogy itt az oktatás folyamatos és jó minőségű legyen. (…) Kedves végzősök, tudnotok kell, hogy az iskola mindig visszavárja egykori diákjait, meghallgatja a panaszokat, a dicsekvést is, és mindig van egy-két jó szava a végzősökhöz” – zárta beszédét az államtitkár. „Azt hiszem, hogy bátran és büszkén nézhettek bele a tükörbe, hiszen jeles tanulói voltatok az iskolának. Kívánom, hogy életetekben sok-sok ilyen ünnepi pillanat legyen még, és ahogyan az előttem szólók már elmondták: várunk vissza ebbe az iskolába akár egykori diákként, szülőként, vagy akár tanárként” – ezekkel a szavakkal fordult a végzősökhöz Pellegrini Miklós. A XI. osztályosok nevében Zsámbok Emese köszönt el a végzősöktől, ezt követően a ballagók nevében Ilona Judit XII. A osztályos tanuló gondolatait Józsa Tamás XII. A osztályos tanuló tolmácsolta, majd Czank Vivien ballagó diák József Attila Születésnapodra című versével búcsúzott. A hagyományos kulcsátadás és szalagkötés után az osztályfőnökök kiosztották a legeredményesebb, legszorgosabb végzősöknek járó díjakat, kitüntetéseket, dicséreteket. Király András jóvoltából minden díjazott egy Arad halad című kötettel, valamint az RMDSZ felajánlásával egy Arany János-kötettel gazdagodott. A végzősök jutalmazását – a felajánlott díjak kivételével – a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta. A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó, évfolyamelső végzős diákokat WIESER Tibor-díjjal jutalmazta az Alma Mater Alapítvány: Ilona Judit (XII. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) voltak idén a legjobbak közt a legjobbak. Az informatika terén kimagasló diákok – Csomós Roland és Szilasi Róbert – Erdélyi Károly-díjban részesültek. Az anyanyelv terén nyújtott eredményes tevékenységeket az idén is Böszörményi-díjjal jutalmazták. A Csiky-Csuky diáklap leköszönő szerkesztőinek – Ilona Juditnak és Siska Szabó Lehelnek – a díjat átadta Bege Magdolna és Rudolf Ágnes magyartanár. Ugyancsak Böszörményi-díjban részesültek az iskola honlapjának leköszönő szerkesztői – szám szerint nyolc végzős diák. Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke most is felajánlott egy díjat annak a diáknak, aki kiemelkedő eredményeket ért el történelemversenyeken is, ezt Siska Szabó Lehel vehette át. Az iskolai szép eredményeken kívül a végzős diákok még sok szép – iskolán kívüli tevékenységeken, tantárgyversenyeken elért – eredménnyel büszkélkedhetnek, ezeket különdíjjal jutalmazták a szaktanárok. A hagyományos ballagási ünnepély végén a végzős osztályok egy-egy dallal búcsúztak az iskolától, a közösségtől. Mintegy záró momentumként Király Árpád főesperes áldását adta a ballagókra, majd a közösen elmondott Miatyánk után lufi eregetéssel vettek búcsút iskolájuktól a végzősök. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 30.Budapesti könyvadomány a CsikynekTegnap Aradon járt Budapest XII., azaz Hegyvidéki Kerületének a küldöttsége, amelynek tagjai a két önkormányzat közötti együttműködés jóvoltából egy kisbusszal több ezer használt, de jó állapotban lévő könyvet hoztak. A többségükben szépirodalmi és tudományos-ismeretterjesztő jellegű könyvet Gonda Attila kulturális irodavezető és Balázs Attila, az ottani Helytörténeti Múzeum igazgatója, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével átadták a Főgimnázium vezetőségének. A Csiky Gergely Főgimnázium által fel nem használt könyveket Arad megyei magyar tannyelvű iskolák könyvtáraihoz juttatják el – mondta el érdeklődésünkre Bognár Levente aradi alpolgármester. Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 2.Sikeres II. Pünkösdváró GyermekkoncertÚjabb, szép aradi hagyomány születőben Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, az aradi Kölcsey Egyesület idén második alkalommal szervezte meg „Jöjj Szentlélek Úristen!” jeligével a pünkösdváró hangversenyt, ahova meghívták az Arad megyei és az aradi magyar iskoláknak a gyermekkórusait, illetve a hangszeres előadóit. Az arad-belvárosi katolikus templomban szerdán 16.30 órakor kezdődött nagyszabású rendezvényen Fekete Károly, az Egyesület alelnöke köszöntötte a nagyszámú, különböző felekezetű híveket, a fellépő gyermekeket, a szüleiket és a pedagógusokat. Utána, a jelzett jelige jegyében Hadnagy Dénes, az Egyesület társalelnöke, az idei alkalomra készült Emlékfüzet alapján értékelte a tavalyi hasonló, hagyományteremtés szándékával szervezett rendezvényt. Azon 11 kórus és számos egyéni tehetség mutatta be tudását, összesen száznál több gyermek lépett fel, színes programjukkal nagyban hozzájárulva az összetartozás érzésének a megőrzéséhez, keresztény identitástudatunknak az erősítéséhez, egy szép hagyomány elindításához. Fekete Károly műsorvezető elsőként a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták 17 tagú kórusát szólította, amelynek tagjai Khell Jolán tanítónő vezényletével anyák napi dalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kórusának a 20 tagja, Szabó Csilla vezényletével, Eljöttünk mind – kánon, ismeretlen szerzőtől; Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenre fel! – kánon; Reuben Morgan Rejts most el; Minden, mi él csak téged hirdet című műveit adták elő, furulyán Anghel Orsolya, gitáron Tirsin Csaba és Balogh Zita működött közre. Az egyéni előadók közül Kovács Bence, Szabó Máté, Szabó Tamás és Szlaukó Vivien zongorán; Balogh Zita furulyán csillogtatta meg zenetudását. Ezt követően az Erdőhegyi Általános Iskola 14 tagú Fáy Szeréna Kórusa lépett fel Gál Éva Gabriella és Sime Judit vezetésével, nagy sikert aratva. Fekete Károly felkérésére a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Germekkórusa Almási Gábor vezényletével, gitárkíséretével Két dal furulyára. Allemande – Phalesius: Liber leviorum carminum Klobutzky Tanecz – Deák Endre feldolgozását, O gratiose Iesule – egyházi ének, Cantus Catholici, Kegyelmezz meg nekünk, nagy Úristen – ének Huszár Gál énekeskönyvéből, Virágh László feldolgozása, Christus feltámada – egyházi ének, Cantus Catholici, Dicsőült helyeken – egyházi ének, Cantus Catholici, Virágom, virágom – Babrik József (Deák Endre feldolgozása), Panis angelicus – César Franck műveit adták elő a háromtagú Furulya-együttes közreműködésével, vastaps közepette. Utánuk a Simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások 24 tagú, hangszerrel rendelkező kórusa lépett fel, amelynek tagjai Deák Andrea és Kasza Rozália betanításával pallérozottan adták elő a Szentlélek, jöjj, lobogó láng, Teljes szívből áldom neved, Szentlélek jövel és a Békéd, mint a folyó című zeneműveket. Az est utolsó fellépője a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola „Loga- ritmus” gyermekzenekara volt Mészáros István vezetésével. Bier Viktória és Szabó Viktória ének, Puskás Balázs zongora, Szalók Antónia orgona, Finta-Kovács Sámuel és Takó Viktor szintetizátor, Csák Péter gitár, Lőrincz Kristóf basszus szintetizátor és Szabó Hunor ének, illetve dobjátékával Leonard Cohen Hallaelujah és ismeretlen szerzőtől Itt vagyok most, jó Uram, című zeneszámokat adták elő Mészáros István hangszerelésével, nagy sikert aratva. A közönség ünneplése közben Mészáros István orgonakíséretével, minden résztvevő közreműködésével énekelték el a Jöjj Szentlélek Úristen című pünkösdi éneket. A nagysikerű rendezvényt Őry László pécsi alpolgármester társaságában megtisztelte, a jelen lévőket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, aki örömének adott hangot, amiért a diákjaink ilyen magas színvonalú műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget. Zárszóként p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet, Isten áldását kérve az emlékezetes pünkösdi koncert szereplőire, betanítóira, szervezőire, minden résztvevőjére. A szervezők, a Kölcsey Egyesület vezetői a fellépők tiszteletére állófogadást adtak. Jó érzés volt ilyen sok, tehetséges magyar gyermeket együtt látni a Szentlélek Úristen eljövetelének magasztos szellemében. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 16.Szövetséget hozott létre öt erdélyi magyar színházA professzionális szakmai egyesület elnöke Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, ügyvezető elnöke Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója, külkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, a belkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója (aki hiányzott a bemutatkozó sajtótájékoztatóról) és Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház menedzsere, titkár. A MASZIN létrejöttét hírül adó sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: régen érlelik ezt a döntést, eredetileg egy Erdélyi Magyar Színházi Szövetség létrehozásában gondolkodtak, de valahogy „mindig megfeneklett a dolog”. A kezdeményezők természetesen nyitottak a többi erdélyi magyar színházi intézmény felé, a lista még nem zárult le. A MASZIN Egyesület bejegyzését május 5-én hagyta jóvá a nagyváradi bíróság, az aradi, a temesvári, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színházak részvételével. Hogyan kerül a székelyudvarhelyi színház a partiumi (és bánsági) színházak társaságába? „Ezeknek a társulatoknak ’kemény’ székelyudvarhelyi gyökerei vannak, és eddig is kiváló kapcsolatokat ápoltak egymással” – mondta Nagy Pál színházigazgató. „Ez a szövetség materiális formája annak, ami kapcsolatrendszerben eddig is kialakult közöttünk” – hangsúlyozta a nagyváradi Czvikker Katalin, aki ennek a folyamatnak a katalizátora volt (a többi kezdeményező szerint). A MASZIN célkitűzéseiről Balázs Attila temesvári direktor, a színházi szövetség elnöke beszélt a sajtónak: „A művész-személyzet támogatása, érdekképviselet, továbbképzések megszervezése, előadások, bérletek és turnék kapcsán együttműködni egymással, közös események szervezése. A fiatal színészek támogatása, az öregebb generációk segítése, ha lesz rá anyagi keret, juttatások, ösztöndíjak, díjak odaítélése, közös projektekben való részvétel. Mi nem mondjuk azt, hogy mi vagyunk az erdélyi színház mindenek tudói, mi öt színházi intézmény képviselői vagyunk, akik egy professzionális érdekképviseletet szeretnénk létrehozni” – hangsúlyozta Balázs Attila. A célkitűzések között van továbbá közös művészeti és technikai work-shopok létrehozása, egy reális és egy virtuális színészbörze kialakítása egymás között, konferenciák, tapasztalatcserék szervezése, egymás alkalmazottainak a megismertetése. „A döntéshozatal teljes konszenzus alapján történik, mindenkinek vétójoga van! Az a cél, hogy segítsük egymást, többek, gazdagabbak és erősebbek leszünk!” – mondta befejezésül Balázs Attila MASZIN-elnök. [Forrás: nyugatijelen.com] https://itthon.ma/kult 2017. június 17.V. Pécskai Magyar Napok és Szent Iván-napi tűzugrás2017. június 23–24. között, pénteken és szombaton, a helybeli I. Mihály Király téren V. alkalommal kerül sor a Pécskai Magyar Napok rendezvénysorozatára. A program: pénteken 16 órától Kedves verseink „Családi körben”, házigazda a Pécskai RMDSZ Nőszervezete, 18 órától a Palmetta zenekar élő koncertje, interaktív gyermekprodukcióval, 21 órától a Transylmania zenekar akusztikus élő koncertje. Szombaton 18 órától Szent Iván-napi kavalkád – zenés-táncos műsor. Fellépnek a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola elemi osztályos tanulói és mazsorettcsoportja, a Pécskai 3-as és 4-es Óvoda kisóvodásai, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium néptánccsoportja, a Battonyai Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület. 21 órától Szent Iván-napi tűzgyújtási ceremónia, majd tűzugrás. Közreműködik a Búzavirág Néptáncegyüttes. 23 órától László Attila-koncert. A szervezők, a Pécskai RMDSZ, a Pécskai RMDSZ Nőszervezete, a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület, az MKIDSZ és a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület szeretettel várják a helybeli és a környékbeli szórakozni vágyókat! Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 18.Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztiválA vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség. Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, először fordul elő a fesztivál történetében, hogy a főhelyszín, a kisvárdai vár egy nagyobb felújítás miatt nem fogadhatja a társulatokat és az előadásokat. A rekonstrukciós munkálatok végén – várhatóan egy év múlva – egy 21. századi, modern várszínpadon rendezhetik meg a harmincadik színházi szemlét. A miniszter hozzátette, a Szent László utcán lévő Bagolyvár elnevezésű ingatlant felújítják, területén pedig egy kamaraszínpadot fognak kialakítani, ahol helyet biztosítanak majd más fesztivál előadásoknak is. Az eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az idei díszvendég, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója hangsúlyozta, egységes egészként kell kezelni a világ magyarságát, a határon túli magyarokat, Kisvárda pedig az elmúlt majdnem három évtizedben felvállalta ezt a feladatot. Csak a Nemzeti Színház évente csaknem 30 előadást fogad külhoni területről – jelezte az igazgató, hozzátéve, a kisvárdai találkozó lehetőséget teremt a szakmának eszmét és tapasztalatokat cserélni, megbeszélni a bajokat és az elért eredményeket, ezért a rendezvénynek “múltja, jelene és jövője is van.” A közönséget és a színtársulatokat Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere is köszöntette. A megnyitót követően a Nemzeti Színház társulata díszelőadás keretében mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját. A színházi versenyprogram már pénteken elkezdődött, vasárnap délutánig hét versenyelőadást, illetve bemutató előadást láthatott a közönség. A szemlén a következő napokban bemutatkozik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Magyar című darabjával, amelyet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen mutat be. Az Újvidéki Színház Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikus operettjét, a Csókos asszonyt, valamint Németh Ferenc és Balog István vitézi drámájának színházi átiratát, a Fekete című darabot viszi színre. A budapesti Nemzeti Színház társulata és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közös produkciójában Örkény István Tóték című tragikomédiáját díszelőadásként láthatja majd a közönség. A fesztivál programjában a nagyváradi Szigligeti Színház Fényes Szabolcs Maya című revüoperettjével és Székely Csaba tragikomédiájával, a Bányavirággal szerepel majd. A közönség megtekintheti emellett Molnár Ferenc drámai klasszikusát, a Liliomot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában; az ExperiDance Tánctársulat tolmácsolásában a Nostradamus Világok vándora című táncos-zenés előadását; Szép Ernő Május van, tisztelt úr című zenés produkcióját a Zentai Magyar Kamaraszínház színrevitelében; Székely Csaba Bányavakság című tragédiáját a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház közös bemutatójában, illetve Lara de Mare Égben maradt repülő című, Edith Piaf életéről szóló zenés előadását a Turay Ida Színház előadásában. A bemutatók között az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkciójában Theo Herghelegiu Tündéri című “minimál-szürreál” musical, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Sivián Anna és Vinnai András jegyezte Valaminek a második része című vígjátékát. A június 24-i díjátadó gálaműsor előtti utolsó két előadást a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a budapesti Játékszín tartja: előbbi társulat a Fehér szarvas című történelmi drámát, utóbbi pedig Chazz Palmintieri A hűtlenség ára című krimi-vígjátékát mutatja be. (MTI) erdon.ro 2017. június 22.A hagyományteremtés útjánNegyedik évadára készül a Bánsági Vándorszínház Az utóbbi néhány évben fogalommá nőtte ki magát a Temes és Arad megyei települések körében a Bánsági Vándorszínház, amely évről évre egyestés, ingyenesen megtekinthető előadással lepi meg a Bánság szórványtelepüléseinek lakóit. A 2014-ben, Aszalos Géza temesvári színművész kezdeményezésére alakult vándortársulat idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán. A nyolcfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között idén is a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a turné. A 14 napos körút során 14 településen kerül bemutatásra a Vándorszínház előadása. Újdonságnak számít idén, hogy a csapat már nem csak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört, Kassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogat. A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Pignitzky Gellért friss diplomás színész, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgatók vesznek részt az idei előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes megyei Önkormányzat támogatja. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 23.Csikys diákok egy Erasmus+ projekt nemzetközi zárórendezvényénJúnius elején a Csiky Gergely Főgimnázium két XI. osztályos diákja, Kurunczi Enikő és Zsámbok Emese Budapesten képviselte az iskolát a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való jog Alapítvány közös, Karrier Program – Határokon túlcímű ERASMUS+ projekt záró rendezvényén. Márciusban, az Iskola másként héten a pénzügyi gazdasági képzéssel párhuzamosan az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai háromnapos pályaválasztás és karriertréninget is tartottak a csikys diákoknak. Erről a tréningről kellett a budapesti OK Oktatási Központban beszámolni a két diáklánynak. Az eseményen részt vevő közel száz érdeklődő meggyőződhetett arról, mennyi munka és fejlesztési folyamat árán lett eredményes és egyben sikeres ez a projekt – írja beszámolójában Kurunczi Enikő, ami a Csiky Gergely Főgimnázium honlapján olvasható. Dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője záró gondolatként így fogalmazott: „Bár nem volt lehetőségünk bemutatni az Erasmus+ program 30. születésnapi konferenciáján a Karrier Programunkat és módszertanát, az ott elhangzó előadások alapján azonban megerősítést kaptunk arra, hogy nagyon jó úton járunk, a gyerekeket és fiatalokat segítő, bizonyítottan hatékonyan működő programjaink hiánypótló jelleggel bírnak”. Az esemény vendége volt prof. dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, aki egy érdekfeszítő és egyben szórakoztató előadást tartott arról, hogyan lehet felkészíteni a diákokat az előttük álló karrierválasztásra. A rendezvény Gasztro Klubbal zárult, ahol a vendégek és vendéglátók a projekt keretén belül szerzett tapasztalataikról beszélgettek. A karriertréningen résztvevő aradi diákok nevében köszönöm a sok-sok élményt, illetve a tapasztalatokat, melyekre néhány nap alatt szert tehettünk az alapítvány munkatársai segítségével Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 24.Kánikulában egy kényelmes fotelben felüdít a júniusi SzövétnekKicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket. Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába. Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze). A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából. Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében). Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért). A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja. Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony). Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása). Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk). Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben). És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”. Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 25.Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron SzínházA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján. A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro 2017. június 27.Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművészNoha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta. Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében. Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak. „Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét. Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert). Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma. Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként. A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit. Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.” A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként. – Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 28.„Magyarságképző” tábor AradonAnyanyelvi tábort rendeznek Aradon a fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyerekeknek. Az RMDSZ, a magyar pedagógusszövetség és a Pro Identitas Egyesület által szervezett egyhetes foglalkozás során nemcsak a nyelvhasználatukon csiszolnak, hanem a magyar hagyományokkal, népzenével és történelemmel is megismertetik az aradi szórványvidékekről érkező diákokat. Arad megyében összesen 240-en járnak fakultatív magyarórákara, ennyi gyerek jogosult a magyar kormány oktatási-nevelési támogatására a Szülőföldön magyarul pályázat keretében. Közülük mintegy kéttucatnyian vesznek részt a hétfőn kezdődött táborban, amelyben az anyanyelvhasználatukat próbálják pallérozni – mondta Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke. A július elsejéig tartó anyanyelvi táborban naponta tartanak beszédfoglalkozásokat, szövegértelmezést, de magyar néptáncot is tanulnak a gyerekek, akiket az aradi magyar történelmi emlékhelyekkel is megismertetnek. A fiatalokkal összesen húsz pedagógus foglalkozik. Nyolc évvel ezelőtt volt a legutóbbi anyanyelvi tábor Aradon, ezt a hagyományt élesztik fel most – magyarázta Hadnagy Dénes, a megyei RMDSZ oktatási szakbizottságának elnöke. „A főhadiszállás a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakása, és az iskolába is elvisszük a gyerekeket, megmutatjuk az informatikai termet, a kémia labort, a sportcsarnokot, mert az is a célunk, hogy Arad megye egyetlen magyar középiskolájának nyerjünk meg tanulókat, akik esetleg most kényszerűségből román általános iskolába járnak, de kilencediktől majd anyanyelvükön tanulnának tovább” – mondta. Arad megyében Szapáryligeten, Sofronyán, Borosjenőben, Vingán, Varsándon van hivatalos magyar fakultatív oktatás, tehát órarend szerint, és a gyerekeket osztályozzák is. Emellett van olyan település, mint például Borossebes, ahol nem hivatalosan, de a konfirmációra való felkészülés során magyar történelmet és irodalmat is tanulnak. „Különböző szinteken folyik a foglalkozás ezekben az iskolákban, és ebben a táborban is vannak olyanok, akik otthon többet beszélnek románul – mondta Matekovits Mihály. – A legtöbb településen kényszerűségből járnak fakultatív magyar órákra, mert vagy nem volt, vagy megszűnt a magyar tagozat, és nyilván nem ez a lagjobb módja az anyanyelvi képzésnek, de a sok rossz megoldás közül a legkevésbé rossz. Az anyanyelvi táborban mindenkihez alkalmazkodunk, de nem beszélünk románul. Az a cél, hogy a gyerekek bátran, felszabadultan beszéljék anyanyelvüket, és ne szégyenkezzenek amiatt, hogy rosszul fejezik ki magukat, hanem javítsanak a beszédükön. Emellett az irodalmi és a különböző tantárgyak során használt szakkifejezésekben si megrpóbáljuk eligazítani őket.” A szapáryligeti Nagy Norbert és a varsándi Kunosy Izabella az elemit magyar nyelven járták ki, de mivel szülőfalujukban megszűnt az általános iskolai magyar tagozat, ötödiktől román osztályba járnak. A hétfői tábornyitón mindketten azt mondták, hogy szívesen jelentkeztek az egyhetes programsorozatra, mert magyar környezetben lehetnek, és a középiskolát anyanyelvükön szeretnék kijárni. Pataky Lehel Zsolt maszol.ro 2017. július 3.Népszerű és sikeres volt az anyanyelvi táborNe feledjétek: ti magyar gyerekek vagytok! Június 30-án, pénteken este élménybeszámolóval, kiértékelővel, tábortűzzel és falatozással zárult az anyanyelvi tábor, melyet az Arad Megyei RMDSZ oktatási és szórvány szakbizottsága a Pro Identitas Egyesület pályázatán keresztül a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének támogatásával szervezett a magyar nyelvet fakultatív módon tanuló Arad megyei magyar ajkú gyerekeknek. A közel egyhetes tábor utolsó estéjén a Csiky Gergely Főgimnázium Kollégiumának udvarán összegyűltek a résztvevő gyerekek, pedagógusok, meghívottak, jelen volt Király András ny. oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Péró Tamás megyei tanácsos, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Módi József református esperes, az RMDSZ Szórvány Bizottságának elnöke. Az anyanyelvi tábor programját nézegetve sem tűnt unalmasnak vagy laposnak az elmúlt egy hét, a beszámolókat hallgatva pedig ezt alá is támasztották a diákok, akik Borosjenőből, Borossebesből, Szapáryligetről, Sofronyáról, Fazekasvarsándról érkeztek a táborba. „Ezek a gyerekek nagyon nehezen beszélnek magyarul. Van köztük, aki alig-alig használja otthon a magyar nyelvet annak ellenére, hogy a családban mindenki magyar. Van olyan, aki I–IV-ben magyar iskolába járt, most már V–VIII-ban fakultatív módon tanulja a magyar nyelvet” – mondta el Kiss Anna táborvezető, mindenki Babuci nénije, akik reggeltől reggelig a gyerekekkel volt, amolyan tyúkanyóként felügyelt, koordinálta a programokat. „Nem volt könnyű nekik az indulás, de annak ellenére, hogy teljesen ismeretlen volt a környezet, a város, az emberek, hamar feloldódtak. Nem volt nézeteltérés, nem volt veszekedés, duzzogás, mindenkivel megtaláltuk a közös hangot, és jól együtt működtünk. Jól érezték magukat, jó barátokat szereztek, akikkel majd biztosan tartják a kapcsolatot a jövőben is.” – fűzte hozzá Kiss Anna, aki mellett állandó társ Matekovits Mihály ny. matematika tanár, programvezető és Hadnagy Dénes főszervező, programvezető voltak. Az élménybeszámolókból egyöntetűen kiderült, hogy a diákok egy másodpercig sem unták a szervezett foglalkozásokat, programokat, volt, hogy nehézkesen indultak neki, aztán lelkesen vettek részt benne. Számos pedagógus is hozzájárult ahhoz, hogy ez így legyen, említsük meg a programokat vezetők neveit: Rudolf Anna, Ujj Ágnes, Rónai Helén, Szabó Csilla, Khell Levente, Khell Jolán, Matekovits Mária, Muntean Tibor, Lehoczky Attila, Módi Kinga, Hadnagy Éva, Ilona János, Spier Tünde, Tóthpál Renáta, Vékony Zsolt tiszteletes, Fekete Károly és Erdei István művelődésszervezők (Kölcsey Egyesület), valamint a Kisjenei Íjászok Csapata. A péntek esti tábortűz előtt a szervezők oklevéllel, ajándék könyvekkel jutalmazták a pedagógusokat, megköszönve egyben fáradságos munkájukat, a résztvevő diákok pedig egy szép vászon szatyorban – melyet a tábor logójával díszítettek ki – könyveket, édességet, Delhusa Gjon-kazettát kaptak és egy példányt a Nyugati Jelen június 28-i számából, melynek címlapján a táborozó gyerekek csoportképe látható, mely az újság szerkesztőségében készült. „Olyan könyveket kaptak, amiben kisebb olvasmányok vannak, hogy ne legyen számukra megterhelő az olvasás. Ezen kívül kaptak oklevelet, egy-egy pólót a tábor logójával, egy dossziét, amiben fényképek vannak Aradról, a Szabadság-szoborról, és kaptak még golyóstollat és egy kis jegyzettömböt. Ezt már az első nap használták, hiszen esténként mindig beleírtuk, amiket aznap láttunk.” – mesélte a táborvezető. A tábor zárónapján, még mielőtt felcsapták volna a lacikonyhát a kollégium udvarán, Faragó Péter szólt néhány szót a tanulókhoz. „Az volt ennek a tábornak a célja, hogy ha már otthon nem tudtok egy teljesen magyar közegben lenni, ezért itt megtapasztalhassátok, átélhessetek sok mindent, amire otthon nincs lehetőségetek. (…) Bízom benne, hogy minden, amit láttatok, amit tapasztaltatok, átéltetek itt, az megerősít abban benneteket, hogy jó magyarnak lenni, megerősít abban, hogy a magyarságot vállalnotok, megélnetek kell. (…) Kívánom, hogy az iskolában sikeresek legyetek, és ne feledjétek, hogy minden körülmények között ti magyar gyerekek vagytok.” – mondta az RMDSZ megyei elnöke, majd megköszönte a segítséget mindenkinek, aki valamivel hozzájárult a tábor megszervezéséhez, sikeréhez. „A lényeg az volt, hogy a gyermekeket résztvevővé tegyük, és ez teljes mértékben sikerült, hiszen már az első napon megnyíltak, aktívan bekapcsolódtak a programokba. (…) Remélem, azzal, hogy részt vettek a táborban, sikerült tudatosítani bennük, hogy az anyanyelvet a mindennapi életben is használni kell. (…) Minden bizonnyal lesz ennek folytatása, hiszen szándékunkban áll évente megszervezni a tábort” – nyilatkozta Hadnagy Dénes főszervező a tábortűz mellett. Végezetül álljon itt néhány résztvevő tanuló nyilatkozata: „Nagyon jól ereztem magam, sok szép élményben volt részem. Rengeteg érdekes program volt, ezek közül a falmászás tetszett a legjobban és az íjászok.” – Nagy Attila Róbert, VII. osztály, Borosjenői Mihai Viteazul középiskola. „Minden nagyon szép volt a táborban, sokat játszottunk, én nagyon jól éreztem magam. A legjobban a városnézés tetszett, de igazából minden remek volt. Sok barátot szereztem, akikkel tartani fogom a kapcsolatot.” – Rechtenwald Noémi, VI. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola „Nagyon jól telt ez a hét, sokat játszottunk, a falmászás volt a legjobb. Minden programon szerettem részt venni.” – Nagy Norbert Tibor, VIII. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 6.Király András: nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláinkJúnius 26-tól a volt Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettest, Kovács Irén Erzsébetet nevezték ki az RMDSZ javaslatára a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak a tanügyminisztériumban. Elődje, Király András hét és fél évig töltötte be a tisztséget, és az ő mandátuma elején született meg az a ma is érvényben lévő tanügyi törvény, amely – legalábbis elméletben – nagyobb autonómiát biztosít az oktatásszervezésben az önkormányzatoknak és az iskoláknak, és lehetővé teszi, hogy a nemzetiségi osztályokban anyanyelvükön tanulják a diákok Románia földrajzát és történelmét, vagy idegen nyelvként tanulhassák a román nyelvet és irodalmat. A leköszönő szakpolitikus, az aradi Király András a közélettől nem fordul el, az aradi magyar oktatás segítésében, illetve a Szabadság-szobor Egyesület elnökeként az ifjúságnak szóló programok szervezésében részt kíván venni. - Az RMDSZ-es államtitkárok közül alighanem ön volt a leghosszabb ideig hivatalban. 2010 februárja óta hány tanügyminisztert „fogyasztott el”? - Hogy voltak-e mások hosszabb ideig, azt nem tudom, de az biztos, hogy a tanügyminisztériumban sem magyar, sem román, sem más nemzetiségű más államtitkár nem töltött ilyen hosszú időt. Tizenegy minisztert kellett ebben az időszakban istápolni, vagy ellátni tanácsokkal, egyáltalán: együtt dolgozni velük. Nem volt egy leányálom, mert Funeriu miniszter, akivel kezdtem, két évig regnált, Pricopie úgyszintén, de utána kezdődött a baj, amikor jöttek az egy hónapig, hat hónapig, két hétig, sőt négy napig (!) hivatalban lévő miniszterek. Mindezek alapján elmondható: ahhoz, hogy javuljon a romániai oktatás színvonala, az kellene, hogy egy – jó! – miniszter kitölthesse a mandátumát. Négy évre szüksége volna, és mögötte kellene állnia egy biztos parlamenti többségnek, amelyik megérti, hogy mit akar. De hát a jelen pillanatban ez nem adott. - Mit tart a hét és fél éves mandátuma legnagyobb eredményének? - Rögtön az első időszakot, a 2011/1-es számú tanügyi törvény megalkotását, amelyet végül is kormányzati felelősségvállalással tudtunk elfogadtatni, mert a képviselőház végigvitatta, de a szenátus szocdem szakbizottságának kifogásai voltak, főleg a felsőoktatásra vonatkozó részekkel kapcsolatban. Ha ennek a törvénynek lett volna ideje „beérni”, akkor a romániai közoktatás nem így nézne ki, mint ahogy kinéz. Pontos irányvonalakat szabott a jogszabály, a kisebbségekre vonatkozó fejezetei pedig fejlődést biztosíthattak volna az anyanyelvű oktatásnak. Leszögezte a törvény, hogy aki kisebbségi nyelven tanul, minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – anyanyelvén tanulhat, beleértve Románia földrajzát és történelmét is. Ez egyeseknél kiverte a biztosítékot, de végül nem lett semmilyen következménye, és lefordíttattuk a tankönyveket. Végül a jogszabály kisebbségi fejezetei egy vesszőnyi módosítást sem szenvedtek, s erre azért büszke vagyok. - Jelenleg a romániai közoktatás e törvény alapján működik? - Teljes mértékben, csakhogy több mint száz változtatást eszközöltek benne. Sajnos a legtöbb módosítás épp a centralizációt tartja fenn, és ezért van ilyen sok probléma a tanügyben, mert a törvény fő irány vonala a központosítás megszüntetése volt, eredetileg különböző jogköröket biztosított volna a helyi önkormányzatoknak és iskoláknak. Ezért volt a felfordulás a tavalyi igazgatói versenyvizsgákon, ezért van számos probléma a tanári versenyvizsgákkal és sok egyéb mással. - Van-e hiányérzete valami miatt, amit nem sikerült megvalósítania a hivatalában? - Van néhány, de ez nem csak rajtunk múlott. Itt van a specifikus románnyelv-oktatás, tehát, hogy a nemzetiségi osztályokban idegen nyelvként tanítsák az állam nyelvét, vagy a specifikus zeneoktatás. Ezeket egyszerűen elgáncsolták, mondván, hogy ezekhez új tanterveket, új tankönyvpályázatokat kell írni. A román tanügy annyira becementesedett, hogy nem akar menet közben változtatni. Sok időnek kellett eltelnie, most értünk csak oda, hogy az elemi tagozaton ezt a specifikus román tankönyvet használhatják, amire rá van írva, hogy a magyar iskolák számára készült. A kisebbségi oktatásban dolgozók számára továbbképző intézet létrehozását irányozta elő a törvény, de amikor nekifogtunk, hogy előkészítsük kormányhatározatot – akkor már egy másik kormány volt hatalmon –, előhozakodtak mindenféle jogi aggállyal, hogy nemcsak a magyaroknak, hanem a többi kisebbségnek is lehetőséget kell adni egy intézeten belül. Belementünk ebbe is, helyszínt is találtunk, de akkor kiderült, hogy nem elég egyértelmű a törvény… Hála istennek most eljutottunk odáig, hogy a szenátus épp a minap megszavazta a módosításokat, belefoglaltuk, hogy minden kisebbség élhet ezzel a lehetőséggel, s megkértem a kollégákat, akik ott maradtak az államtitkárságon, hogy minél előbb próbálják előkészíteni a kormányhatározatot. Mindez azt mutatja, hogy hiába a törvényes előírás, ha nincs politikai akarat… Emellett a kisebbségi iskolák vagy tagozatok kiemelt támogatása sem úgy valósult meg, ahogy szerettük volna. A törvénybe belefoglaltuk, hogy figyelembe kell venni, ha kisebbségi nyelven folyik az oktatás, földrajzi vagy nyelvi elszigeteltség veszélye áll fenn, és ilyen esetben nagyobb legyen az úgynevezett fejkvóta. A többi nemzetiség képviselője is mellettünk állt ebben a kérdésben, mégsem tudtuk átvinni, tehát csak nagyon kis összeggel kapnak többet azok az iskolák, ahol kisebbségi anyanyelvű oktatás folyik. - Általános probléma az alacsony diáklétszám, de a magyarság szempontjából szórványnak számító vidékeken még súlyosabban érződik ez. Sok osztály vagy tagozat a minimális létszám alatti diákkal működik, amihez kellett persze az RMDSZ-es államtitkár közbenjárása, de meddig tartható ez a helyzet? - Biztosítani kellene azokat a külön jogokat, amelyekkel ez az oktatási forma fenntartható. Vagy mondjuk ki, hogy nincs szükség kisebbségi oktatásra – sokszor jutottunk idáig a viták során, hogy azt mondtam, adják írásba, erre nincs szükség. Erre felháborodtak a román kollégák, hogy ilyet nem lehet leírni, mire visszakérdeztem, hogy „de azért gondolni szabad rá?”. A létszám alatti osztályok fenntartása egyre nehezebb, ezért az érdekvédelmi szervezet és a magyar pedagógusszövetség azt kérte két évvel ezelőtt, hogy minden megyében készítsék el az oktatási stratégiát. Úgy, ahogy elkészítették, alkalmazni senki nem alkalmazta, gondolván, hogy a tanügyminisztérium majd megoldja a helyzetet. Viszont mindinkább bebizonyosodik, hogy nemes dolog az, hogy minden helységben legyen magyar iskola vagy óvoda, még ha összevont osztályokkal is, de az eredmények azt igazolják, hogy ezek az iskolák nem olyan eredményeket produkálnak, mint amit a szülő elvár. Megváltozott világban élünk, nem hetvenes években, amikor igazgató voltam Iratos községben, és Kisiratoson működött egy összevont osztály az elemiben 53 diákkal, mert annyi ház volt a faluban. A községközpont hét kilométerre volt, Tornya még messzebb, nem volt járható út, tehát más hozzáállás és elvárás volt az iskolával szemben. Ma viszont mobilisak vagyunk, a szülő beülteti a gyereket az autóba és elviszi abba az iskolába, amelyet ő jónak lát. A pedagógusnak is meg kell felelnie a vele szemben támasztott elvárásoknak. Ezeket kellene szakemberekkel – tanárokkal, oktatáspolitikusokkal, statisztikusokkal és társadalomkutatókkal közösen – megvitatni, és megértetni a közösséggel, hogy van, ahol érdemes a magyar iskolát fenntartani, és van, ahol nem. Temesváron meghozták azt a döntést, hogy egy magyar iskolaközpontot alakítsanak ki, és a kerületi magyar tagozatokról lemondtak, s viszonylag jól megvannak. Arad a klasszikus formában maradt még: ahol magyarok élnek, legyen magyar iskola is, de látjuk, hogy így sem sikerül az elszivárgást, a lemorzsolódást megállítanunk. Nekem az a tervem – és ezt még most is fenntartom –, hogy adjuk meg a támogatást azoknak a kisiskoláknak, amelyek mellett működik egy konkurens román vagy más tannyelvű intézet, hogy pluszfoglalkozásokat vezessenek be. Ez a délutáni iskola lenne, amely itt-ott működik ugyan, de felejtsük el a törvény szerinti megoldást, hogy a szülő fizesse! Remélem, hogy tudunk erre támogatást szerezni, hivatalosítani, hogy a közoktatás része legyen a kisebbségi iskolákban vagy tagozatokon. - Vissza lehet fordítani a magyar iskola felé azokat a szülőket, akik gyermekeiket román vagy más tannyelvű iskolába íratják? - Sajnos a vegyes házasságban élő családokat mi teljesen elhanyagoltuk, vagy ha nem is, valamiért nem akartunk beleavatkozni a döntésükbe. Egy sokkal aktívabb politizálásra lenne szükség közösségi szinten, akkor talán vissza lehetne nyerni gyerekeket, de bizonyítanunk kell, hogy vagyunk olyan jók, mint a többiek. Az, hogy a mi pedagógusaink szívvel-lélekkel dolgoznak, ma már nem elég. Biztos így vagy, több az odafigyelés, főleg az óvodában és elemiben, mert a pedagógus általában ismeri a család és a közösség helyzetét, de ez ma már nem elég. A szülő azt nézi, hogy milyen pluszfoglalkozások vannak, hogyan halad a gyerek tanulmányi előmenetele, s úgy érzem, ebben lépéshátrányban vagyunk. Megboldogult Tokay György aradi parlamenti képviselő mondása jut eszembe: „nem elég jó politikusnak lenni, annak is kell látszani”. Így van a tanügyben is, a modern kor vívmányait kell követni. Nem pártolom ezt, de ha ez az általános elvárás, ennek kell eleget tenni. Nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink, mert megsértjük az intézményt és a pedagógusainkat, de az országos felmérők eredményei nem csalnak. Előfordulhat, hogy nem jön ki a lépés egyszer-kétszer, de mindig? - Gondolom, az oktatásszervezéstől és a közéleti szerepléstől nem vonul vissza. Az biztos, hogy a Szabadság-szobor Egyesülettel tovább folytatjuk a tevékenységünket, és egyre inkább az ifjúságot célozzuk meg, mert hála istennek a szobor áll, azzal nincs most teendőnk, igaz, hogy a jelentőségét jobban a köztudatba kellene vinnünk, de ez egy másik dolog… Remélem, hogy sikerül bekapcsolódnom a helyi RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó munkájába. Sokáig kimaradtam ebből, de szívesen segítek. - Mit kíván az utódjának, Kovács Irén Erzsébet új kisebbségi oktatásügyi államtitkárnak? - Örvendek, hogy végre találtak olyasvalakit, aki elvállalta a felkérést. Sokat beszélgettem vele mialatt átadtam a hivatalomat, és felhívtam a figyelmét arra, hogy ez más, mint a tanfelügyelőség. Nagyon sok önfegyelemre lesz szüksége, mert a minisztériumban gyakran nem az történik, amit szeretne. Másrészt pedig értesse meg a főtanfelügyelőkkel, a helyetteseikkel, iskolaigazgatókkal, és mindenkivel, aki az oktatásban dolgozik, hogy a cél közös, próbáljanak egy sokkal aktívabb iskolapolitikát kialakítani, és megvalósítani azokat a lehetőségeket, amelyeket a törvény biztosít. Király András 1947. február 3-án született Aradon. 1970-ben kezdte a történelemtanári pályát, tanított Szapáryligeten, Nagyiratoson, Szentpálon és Aradon. Szerepet játszott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium önállósításában (2001), megyei RMDSZ-elnökként és aradi városi tanácsoként pedig a Szabadság-szobor 2004-es újraállításában. 2004 és 2008 között parlamenti képviselő, 2009-ben a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója államtitkári kinevezéséig. Felesége, Klára nyugalmazott óvónő, lánya, Andrea ügyvéd. (Forrás: Romániai Magyar Ki Kicsoda) Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro 2017. július 6.Csiky-mellszobrot emelnének PankotánCsiky Gergely drámaíróra emlékeztek szerdán Pankotán, a városi könyvtárban. A rendezvényre az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár „Aradi írók galériája” elnevezésű sorozatának keretén belül került sor. Pankota szülöttéről, életművéről a helybéli Gulyás László tanár, a Csiky Gergely Egyesület elnöke mesélt az egybegyűlteknek – célszerűbb lett volna a délutáni órákban szervezni az eseményt, nem munkaidőben –, a szervezők között jelen volt a megyei könyvtár ideiglenes vezetője, Cristina Duma, a Megyei Kulturális Központ elnöke, Doru Sinaci, Dan Ștefan Pocrișer pankotai polgármester és nem utolsósorban Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök. Az interaktív találkozón több téma is felmerült, mint például a multikulturalizmus, a környékre jellemző interetnikai kapcsolatok, a pankotai városi múzeum újjáélesztése, egy Csiky-mellszobor felállítása, a város monográfiájának befejezése, de arról is szó esett, hogy a Văii utca visszakaphatná eredeti nevét (Csiky Gergely). A jelenlevőknek a szervezők egy kis kiállítást is berendeztek Csiky köteteiből, a könyveket július végéig lehet megtekinteni a pankotai könyvtárban. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 7.Magyar előadások is szerepelnek az Országos Színházi FesztiválonÖt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját. A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól. A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik. A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek. Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky. A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd. Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras. A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 15.Értékelő Király András leköszönt államtitkárralA délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre. – Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől? – 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai. – Talán kezdjük a jó időszakokkal. – Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható. – Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott. – Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is. Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el – Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni? – A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el. – Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van? – Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek. – A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani? – Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek. Nyugdíjasként is segítene – Hogyan tovább a magánéletben? – Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát. – Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi? – Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni. – A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták? – Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért. – Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt? – A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő. Vészes gyermekhiányban szenvedünk – Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok? – A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét. – Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben? – Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába. – Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának? – Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni. – Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni? – E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás. – Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni? – Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek. – Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést! – Én köszönöm a lehetőséget! Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 18.Elhunyt Jancsó Miklós színművészÉletének 70. évében, július 17-én elhunyt Jancsó Miklós író, színművész, tanár, adta hírül a család. Jancsó Miklós 1946. augusztus 12-én születtett Kolozsváron, itt is érettségizett a Brassai Sámuel Középiskolában 1964-ben. 1968-ban fejezte be tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, ahol 2001-ig tevékenykedett. 1996-tól a Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Protestáns Teológián oktatott művészi beszédet. 2004 októberében doktorált, dolgozatának címe: Csiky Gergely színpadi világa. 2001 és 2003 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alkalmazottjaként megszervezte a beszédtechnika oktatást. 2016-ig a Protestáns Teológián retorikát oktatott. 1989-től rendszeresen publikált, műfajai: humoreszk, rövid próza, színpadi jelenetek, egyfelvonásosok. Anyanyelvápolással, színháztörténettel foglalkozó írásait az erdélyi magyar sajtóban közölte (Helikon, Romániai Magyar Szó, Szabadság stb.). 2008-ban a Román Írószövetség tagja lett. Kötetei: Vilma, te édes (Dacia Kiadó, 1995); Játék az élettel (Dacia Kiadó, 1997); Tömegszereplők (Tinivár, 2000); Csiky Gergely színpadi világa (Scientia, 2005); Kandi kamera (Irodalmi Jelen Könyvek Arad, 2006); A megfizetett taps (Stúdium Kiadó, 2007); A kényelmetlen hős (Stúdium Kiadó, 2010); Volt egyszer egy Kolozsvár (Jancsó Alapítvány, 2016). Díjak: 1996-ban A játék a halállal című egyfelvonásosa EMKE díjat nyert. 2010-ben Reményik Sándor díjjal tüntették ki. 2013: Az EMKE Gr. Bánffy Miklós díjat adományozott Rekita Rozália és Jancsó Miklós részére „kiemelkedő színművészeti teljesítményükért és az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért”. Jancsó Miklós temetése július 20-án 12 órakor lesz a Házsongárdi temetőben. Őszinte részvétünk a családnak. Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 18.Érzelem a mozgásban, mozgás az érzelembenÉvadindító mozgásművészeti műhely a temesvári színházban A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is meghirdeti hagyományos évadindító mozgásművészeti workshopját, melyre augusztus 28. és szeptember 2. között kerül sor Temesváron. Az idei műhelymunka vezetője Adamovich Ferenc. Adamovich Ferenc 1984-ben született Budapesten, 6 éves kora óta foglalkozik tánccal. A budapesti Magyar Táncművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, majd 2014-ben felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori képzésére, ahol saját mozgáspedagógiai módszer kidolgozásával foglalkozik. Pályafutása során több magyarországi és romániai magyar színházban is dolgozott már koreográfusként, illetve táncosként, de munkái során betekintést nyert a cirkusz és a zeneipar mozgásvilágába is. 2007-ben alakult HuNKuN DaNce nevű csapatával Magyarország számos városa mellett, New York-ban, Párizsban és Berlinben is fellépett már. Saját mozgáspedagógiai módszerének alapja a néptánc és a Lecoq-technika ötvözéséből ered. Jacques Lecoq módszere olyan képzési eszközöket kínál, melyek az alkotók egyéni készségeinek fejlesztését célozzák, ugyanakkor teret biztosítanak új színházi formákkal való kísérletezéshez is. „A színészeknek szóló tréning célja a fizikai és mentális fejlesztés mellett, a hozzájuk kapcsolódó érzelmi állapotváltozások megtapasztalása. A jógagyakorlatok segítségével testünk erősítése és nyújtása mellett mentálisan is felkészülünk az órára. Gondolataink és érzelmeink lecsendesítésének előnyeit improvizatív, játékos feladatokkal használjuk ki Jacques Lecoq technikája segítségével. Végül egy szövegre épülő ritmusgyakorlattal zárjuk a délelőtti részt. Délután a mozgáskoordináció és a koncentráció fejlesztése a cél, az intenzív mozgásokra épülő koreográfia elsajátításával.” (Adamovich Ferenc) A szervezők szállást biztosítanak a résztvevők számára. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal augusztus 15-ig lehet a [email protected] e-mail címen. Pataki Zoltán/ Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 26.Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.) – Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy. – Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról. – Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben. – Ez igaz. – Onnan származik a magyar állampolgárság? – Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni. – Mikor történt ez? – ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt. – Miért jött vissza édesanyád? – Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam” – Tehát itt jártál óvodába, iskolába. – A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt. – Voltak magyar barátaid? – Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze. – Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal? – De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait. – Szerettél iskolába járni? – Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is. – Hol végezted a középiskolát? – A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele… – Kedvenc tanáraid? – Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás” – Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen? – Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel. – Tehát jól teltek az egyetemi évek. – Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt” – Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe? – Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni. – Milyen volt ez az intézet? – Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk. – Hogy érezted magad Bukarestben? – Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték. – Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni? – Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem. – Hol kutathattál? – Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba. – Meddig maradtál Bukarestben? – ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni” – Mikor léptél be a politikába? – Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának. – Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken? – Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”… – És az intézetben? – Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást” – Meddig tartott az aranyélet? – Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak. – Mi volt ennek az oka? – Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt. – Milyen feladatot vállaltál ebben? – Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk. – Milyen következményei voltak a házkutatásnak? – Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra. – Elárulták, mit keresnek a lakásodon? – Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk! – Könnyen lemondtál róluk? – Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27. Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.) „… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe” – És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg? – Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt. – Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után? – Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget. – Meddig maradtál ebben a tisztségben? – Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től. „Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot” – Mit tettél ezután? – Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak. – Mikor kerültél be a román parlamentbe? – 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is. – Hogy reagáltál te erre? – Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben. – Még politizálsz aktívan? – Mai napig követem az eseményeket. – Kiléptél az RMDSZ-ből? – Nem léptem ki. És ki sem rúgtak. – Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez. – Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel. – Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője? – Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez. – Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek? – Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni” – Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit? – A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet. – Tanítottál is Kolozsváron. – Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát. – A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást? – A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki. – Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni. – Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet. – Történészként van-e ars poeticád? – Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni. – Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád? – Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam” – Hogy érzed magad Magyarországon? – Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök. – Mi köt Aradhoz? – A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba? – Vannak kellemes gyermekkori emlékeid? – A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház. – Vannak még barátaid Aradon? – Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom. – Tiszafüreden vannak barátaid? – Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját” – Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? – Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán. – Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed? – Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját. – Milyen terveid vannak? – Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból. – Éspedig? – Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni. – Mondanál-e valamit családodról? – Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam. – Sokat nézed a tévét? – Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ. – Boldog vagy? – Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.” Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 28.Hiánypótló vándorszínház a bánsági szórványbanArad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának. Tizennégy bánsági szórványtelepülésen mutat be ingyenes színházi előadást augusztus második felében a Bánsági Vándorszínház. A negyedszerre szervezett fellépéssorozat újdonságának számít, hogy idén a csapat már nemcsak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört Krassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogatnak. A kilencfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a 14 napos turné. Aszalos Géza, a kezdeményezés ötletgazdája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Krónikának elmondta, a vándortársulat ötlete onnan származik, hogy pár éve részt vett a Vajdasági Tanyaszínház turnéján. „Már akkor, négy éve felötlött bennem, hogy a vándortársulat a Bánságban is működhetne. Ezelőtt négy évvel Molnár Zsolt akkori parlamenti képviselővel együtt indítottuk a Bánsági Közösségért Egyesület égisze alatt, amelynek célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket biztosítson a környékbeli magyaroknak. Két éve a vándorszínház tagjai által alapított Tarisznyás Egyesület szervezi a fellépéseket, a színdarabokat így azok láthatják, akik különben nem jutnak el színházi előadásokra” – fejtette ki Aszalos Géza, Hozzátette, a csapat tagjai főiskolai hallgatók és színészek, akik a turné idejére kiköltöznek egy tanyára vagy faluba, 3-4 hét alatt együttműködnek, értékhordozó produkciót hoznak össze és mutatnak be. A vándorszínház egyik fő támogatója a temesvári színház, amely a jelmezeket, hang- és fénytechnikát is biztosítja. „A csapatban vannak olyan tagok, akik a kezdetektől részt vesznek a vándortársulat munkájában és persze újak is érkeznek. A közönség részéről pedig pozitív reakciók érkeznek, évről évre eljönnek megnézni az előadást – ez jelenti a visszajelzést számunkra, hogy jó, amit csinálunk. Ugyanakkor a részt vevő főiskolások – idén a kolozsvári és vásárhelyi főiskolán tanuló hallgatók csatlakoztak hozzánk – számára is egyedi élményt jelent a vándorszínház, hiszen a kőszínházakban nem tapasztalhatják meg ezt a fajta színházcsinálást: itt a csapattagok önellátóak, a díszletet ők maguk készítik. Ilyenkor reggel utazunk, a helyszínen felépítjük a díszletet, előadás után lebontjuk, aztán utazunk tovább, ez pedig természetesen gazdagítja a csapattagok színházcsinálási tapasztalatait” – mondta Aszalos Géza. Hozzátette, tavaly Rejtő Jenő-bohózattal léptek a szórványtelepülések közönsége elé, ami jó választásnak bizonyult, így idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán, Majd a jegenye címmel. A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Scurtu Dávid, Zétényi Lina, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgató is részt vesz az előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes Megyei Tanács támogatja. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 9.Mely magyar iskolákban nem sikerült versenyvizsgával iskolavezetőt találni?Nem sikerült versenyvizsgával iskolavezetőt találni több magyar iskolában Románia-szerte. A minisztérium a tavalyi gyakorlattal ellentétben úgy döntött, nem csak egyszerűen kinevezi az üresen maradt tisztségekre jelentkező pedagógusokat, hanem egy interjú során döntik el, megfelelő-e a megbízatásra. Utánanéztünk, mely magyar iskolákban üres egyelőre az igazgatói, aligazgatói szék. Hargita megyében a versenyvizsgák után 29 igazgatói és 37 aligazgatói, vagyis összesen 66 poszt maradt üresen. Vannak olyan iskolák is, amelyekben sem igazgató, sem aligazgató nem vizsgázott sikeresen. Ilyen például a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a zetelaki Boros Fortunát Elméleti Középiskola, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola vagy a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola. Bartolf Hedwig Hargita megyei tanfelügyelő a Maszolnak elmondta, nem az probléma, hogy az igazgatói és aligazgatói állásokra nincs kereslet Hargita megyében. „A gondot inkább az jelenti, hogy nagyon sok feltételt kell teljesíteniük a jelentkezőknek. A menedzsment-versenyvizsga például az egyik legnehezebb, ugyanakkor nagyon tartalmas tapasztalati háttérrel kell is rendelkezniük azoknak, akik intézményvezetők lennének” – magyarázta Hargita megye volt főtanfelügyelője. A minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógusok egy interjút követően foglalhatják el a szabadon maradt iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségeket, ha ezt augusztus 17-ig írásban kérik a tanfelügyelőségeken. Az interjúra augusztus 21-én és 22-én kerül sor. Az interjú legtöbb 20 perces és a lehetséges 30-ból legalább 21 pontot kell elérni. A tanfelügyelőségek augusztus 18-án teszik közzé a jelentkezők listáját. Bartolf Hedwig elmondta, a hétfőn közzétett minisztériumi átiratban szerepel az a kitétel, miszerint azon pedagógusok élveznek elsőbbséget az augusztus 21-én és 22-én esedékes interjúk alkalmával, akik tagjai az országos menedzsmenttestületnek – tehát az ő jelentkezésüket várják augusztus 17-ig. A vizsgáztató bizottság három tagból áll majd, akik a tanfelügyelőség munkatársai közül kerülnek ki. Mindegyik vizsgáztató maximálisan 10 pontot adhat a jelentkezőnek: 7 pontot ér a 2017–2018-as tanévre szóló operatív terv bemutatása, 3-3 pontot pedig a vizsgáztatók által feltett egy-egy kérdésre adott helyes válasz. Bartolf Hedwig hozzátette, hogy akik nem tagjai az országos menedzsmenttestületnek, azok a második körben jelentkezhetnek azokra a posztokra, amelyeket nem sikerült addig elfoglalni. Az interjúk során megszerzett állást csak a következő tanévben tölthetik be az igazgatók, tehát nem a szokásos négy évre szóló kinevezést kapják meg – pontosított a tanfelügyelő. Háromszéken már jobb a helyzet Háromszéken 8 iskola igazgatói és 7 aligazgatói tisztséget kell még betölteni a tanévkezdésig. Első körben, a júliusban megszervezett versenyvizsgák során a 33 igazgatói tisztségből 25-öt sikerült betölteni és a 20 aligazgatói állásból 13-ra találtak megfelelő jelöltet. Az iskolamenedzsment-tervet a tanfelügyelőséghez kell benyújtani, majd azt egy legtöbb 20 percig tartó interjú keretében kell megvédeni. A Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsi tagjaiból alakított három tagú bizottság fogja elbírálni az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre jelentkezőket. Háromszéken még betöltetlen a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola-, a kézdivásárhelyi Bod Péter tanítóképző-, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium- illetve a kökösi, dobollói, illyefalvi, maksai, csernátoni, polyáni, szentléleki iskolák igazgatói tisztsége, míg aligazgatót keresnek a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolába- és az ugyancsak baróti Gaál Mózes iskolába, a sepsiszentgyörgyi Ady Endre általános iskolába és a hídvégi, csernátoni, szentléleki, zabolai és nagybaconi tanintézetekbe. Amennyiben a második körbe se sikerül betölteni ezen tanintézmények vezetői tisztségeit, a tanfelügyelőség újabb vizsgafordulót szervez, itt is feltétel marad az országos oktatásmenedzseri testületi tagság, de kinevezhetnek olyan pedagógusokat is, akik a tavalyi vagy idei vizsgákon megszerezték a minimális pontszámot. Ha ezen a vizsgafordulón sem sikerül vezetőt találni minden iskola élére, akkor végső esetben olyan pedagógusokat is kinevezhetnek, akik nem tagjai az oktatásmenedzseri testületnek. Biharban 39 iskolába keresnek igazgatót vagy aligazgatót Bihar megyében 39 iskola maradt igazgató vagy aligazgató nélkül - tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől. Kimutatásuk szerint a nagyváradi Lucreţia Suciu Általános iskolában egyik tisztséget sem foglalták el, de magyar és vegyes tannyelvű iskolákban, és szlovák, illetve német nyelvű tanintézetekben is maradtak üresen vezetői állások. Többek között a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban nincs még aligazgató, a szalacsi Balaskó Nándor- és a bihari Gáspár András iskolákban igazgató. A betöltetlen állások listája egyébként a Bihar megyei tanfelügyelőség honlapján elérhető. Az állások több ok miatt maradtak betöltetlenül. Volt iskola, ahonnan nem volt jelentkező, és olyan iskola is, ahonnan senki nem ment át a versenyvizsgán. Akadt olyan intézmény, ahonnan azért nem jelentkezhettek pedagógusok a versenyvizsgára, mert nem tagjai az az oktatásmenedzseri testület, aki ellenben tagja, az nem akarta elfoglalni az igazgatói tisztséget. Sokan el voltak utazva, előre lefoglalt nyaralást már nem mondtak vissza a vizsgamódszertan júliusi megjelenése után - tudtuk meg a főtanfelügyelő-helyettestől. Kéry Hajnal elmondta, egyetlen iskola sem maradhat igazgató nélkül ősztől. Elismételte, ha az interjú után is maradnak üresen állások, akkor azoknak lesz elsőbbségük, akik idén – bár egy másik iskola másik tisztségre jelentkeztek – részt vettek a versenyvizsgán, megírták a hetes fölötti jegyet, de nem foglalták el az állást, amelyre pályáztak, mert volt más jelentkező jobb eredménnyel. Őket azok követik, akik tavaly szeptemberben voltak versenyvizsgán, azt sikerrel vették, mégsem tudtak állást elfoglalni. Ha ezek után is maradnak még betöltetlen tisztségek, azok foglalhatják el azokat, akik augusztusban voltak a versenyvizsgán, és a három próba közül kettőt sikerrel teljesítettek, majd azok, akik legalább az egyik próbán átmentek. Ha ezek után mindig marad üres vezetői állás, akkor a tanfelügyelőség kötelessége kinevezni valakit, a tanfelügyelőség vezetőtanácsának jóváhagyásával augusztus folyamán - mondta a Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes. Arad: 52-en érintettek Arad megyében 52 ilyen eset van, egész pontosan 44 igazgató és 12 aligazgató érintett a kérdésben – tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. A magyar oktatási intézmények közül a simonyifalvi, az ágyai, az erdőhegyi, a zimándújfalui, a majláthfalvi, a kisperegi és a kisiratosi általános iskolákban, valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban neveztek ki tavaly megbízott igazgatókat, miután a meghirdetett versenyvizsgákon nem volt jelentkező. A főtenfelügyelő-helyettes szerint a Csiky-ből és Kisperegről már megkapták a szándéknyilatkozatokat, hogy a hivatalban lévő igazgatók továbbra is vállalnák a megbízatást, de a határidő viszonylag még messze van, úgyhogy várhatóan a többi iskolából is megérkeznek a nyilatkozatok. Elmondta, az interjú azért jó, mert látni fogják a jelentkező felkészültségét. "Tavaly egyszerűen csak kinevezték azokat, akik megfeleltek a főbb előírásoknak. Ha ugyanarra a tisztségre két vagy több jelentkező lesz, akkor ez a meghallgatásnak már versenyjelleget ad, de a tavalyi tapasztalatok alapján nem kell ettől tartanunk, még ha elméletileg elő is fordulhat” – jegyezte meg Pellegrini Miklós. A főtanfelügyelő-helyettes nem tud arról, hogy a minisztérium idén is versenyvizsgákat hirdetne az iskolaigazgatói és -aligazgatói állásokra. Szatmár megyében hamarabb léptek Más romániai megyéhez viszonyítva Szatmár megyében nagyobb előnyben részesültek a megüresedett igazgatói és aligazgatói állásokra jelentkező pedagógusok, hiszen a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség már tavaly kidolgozta a jelentkezési procedúrát, így a megüresedett pozíciókra már korábban be lehetett nyújtani az iratcsomót. Eddig 12-en jelentkeztek valamelyik oktatási intézmény vezetői állására –tudtuk meg Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől. „A nyári versenyvizsga után összesen 32 vezetői állás maradt betöltetlenül, ebből 22 igazgatói és 10 aligazgatói pozíció, amelyből 14 olyan állás, amely betöltéséhez a magyar nyelv ismerete is szűkséges. Ezek a helyek gyakorlatilag a magyar kisebbségnek vannak fenntartva. Egy olyan eset is van, ahol az egyház jóváhagyása is szükséges, ez a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatói állásának betöltésére vonatkozik” – mondta Kallós. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, Szatmár megyében is több olyan intézmény van, ahová nehezebben jelentkeznek a pedagógusok, viszont a szakember biztosít mindenki arról, hogy szeptember elsejéig mindenhol megoldódnak a gondok. „Vannak olyan igazgatói állások, ahol nincs megszabva, hogy szükséges a magyar nyelv ismerete, ugyanis az idei metodológia azt írja elő, hogy abban az esetben, ha van igazgatói és aligazgatói állás is meghirdetve, és van egy román valamint egy kisebbségi tagozat, akkor az egyik igazgatónak kötelező ismernie az adott kisebbség nyelvét. Abban az esetben, ha csak egy igazgatói állás van egy olyan iskolában, ahol létezik kisebbségi tagozat is, akkor nem kritérium az adott kisebbség nyelvének az ismerete” – mondta Kallós Zoltán. maszol.ro 2017. augusztus 22.Tárgyilagos mondatok osztálytalálkozókról„Lehetünk szétvágva harminchét határba s hordhatjuk a mézet a közös kaptárba, csak a Méhes álljon ragyogón, kitárva új határok felett minden égi tájra.” (Mécs László) Még tart a vakáció, messze még a tanévkezdés napja, mégis hangos „diákzsivaj”verte fel 17–18–19-én a Kálvin utcai alma mater augusztusi csendjét. 50 – 25 – 30 éves érettségi jubileumokra szóltak a meghívók. Néhány nappal korábban két kiváló, 1957-ben végzett, „karakteres” osztály diákjai ünnepelték meg a 60 éve letett érettségi vizsga emlékét. A fél évszázados jubileumon a 3-as Számú Középiskola 4 román tannyelvű osztálya (XI. A, B, C, D) találkozott; a magyar osztályok (XI. E, F) a szeptember végi (október eleji) Véndiák-találkozóba építik be a fél évszázados érettségi jubileumot. Nem tudom miért, de a román tagozat „50 éves” jubilánsai sorra kihangsúlyozták, hogy nagyon jól érezték magukat a Kálvin utcai iskolában, mert annak olyan családias és demokratikus szellemisége volt. A „30 évesek” a 11-es Számú Ipari Líceum diákjaiként érettségiztek, mint „petrólosok”. A leányok kényszerűségből kerültek ebbe az iskolába, ugyanis a Ioan Slavici Líceumban 1985-ben felszámolták a „fél” magyar nyelvű matematika–fizika osztályokat. Tanulmányaikat amolyan ipariskola-tanulókként folytatták. Az „őshonos” korábbi fiúosztályt erősen megtizedelte a X. osztály elvégzése után elrendelt vizsga. Ebben az osztályban magas szinten lehetett tanítani a reáltárgyakat is. Bár nagyon szétszóródtak Közép- és Dél-Európa országaiban, igen jól hasznosítják azt, amit alma matereik útravalójaként tarsolyaikban magukkal vittek. Két év múlva betöltik 50. évüket. Bárhogyan alakult is az iskola elnevezése és profilja, az 50 és a 30 éves jubilánsok megérdemeltek volna néhány köszöntő szót egy, az iskolát képviselő tantestületi tag részéről. A negyedszázados jubileumot ünneplő 3 osztály (XII. A, B, C) tagjai a Csiky Gergely Iskolacsoport – mára már Csiky Gergely Főgimnázium – „megalakulása” (1990) után lettek az intézet diákjai. Még nem itt kezdték el középiskolai tanulmányaikat, ők is iskolát váltottak. Sorsuk alakulása az aradi magyar iskolák és tagozatok történetének fontos szakaszát fémjelzi. Közülük is sokan elhagyták szülőföldjüket. Új hazát, vagy csak jobb munkahelyet keresve, nem mentek messzire, többnyire az anyaországban telepedtek le, de visszajárnak a Maros-parti városba. Negyedszázad után is bizonyságot tettek egykori vidámságuk, huncutságuk tartósságáról, de beszámolóik előterébe a család, a gyerek és a munkahely került. E sorok írójának már szokatlan, de örömteli kép ragadta meg a figyelmét: a találkozón részt vevő tanárokból némi ügyességgel egy teljes tanári kart össze lehetne állítani. Igaz, elég magas lenne az átlagéletkor. Érdemes lenne a találkozókról statisztikákat összeállítani, a közös fotót az elhangzott vallomásokkal lehetne kísérni. Sok minden más mellett az is kiderülne, hogy a Kálvin utcai iskolának „varázsa” van. Visszahív! Megtartó erő! Érdemes ezt ápolni. Réhon József / Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
