|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 989 találat | lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 | 961-989 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Verestóy Attila 2014. július 15.Szocialista casting a tulipános kertbePár nappal ezelőtt, július 10-én, a pénteki RMDSZ-csúcsot megelőzően jelent meg itt Kilépés, bennmaradás: kit-mit képvisel az RMDSZ? címmel egy jegyzetem, amelyben megelőlegeztem, hogy a nagy kirakatvívódások ellenére sem fog hátat fordítani a baloldali román kormánykoalíciónak az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete. Ezt a döntést amúgy már akkor meghozták szűk körben, amikor még szó sem volt semmilyen konzultációról a megyei vezetőkkel, vidéki kiskirályokkal. Utóbbiaknak utólag kellett rábólintaniuk egy, a közvéleménynek szóló formális vita után az RMDSZ tényleges vezetője, Verestóy Attila által elkottyantott határozatra: Kelemen Hunor mondhat és csinálhat, amit akar, az RMDSZ nem lép most ki semmiféle kormányból, majd akkor fog kilépni vagy belépni, amikor őszenátorsága, a román államhatalom és a titkosszolgálatok mindenkori partnere ezt megmondja. Punktum. Amúgy a szövetség médiája már napokkal a „SZÁT-határozat” előtt megkezdte a közvélemény puhítását, utána pedig megindította minden csatornán a „bölcs döntés” melletti „súlyos érvek” sorjázását. Ez folyik most. Meg a kacsingatás a választópolgárok felé: lám, már mi is eltanultuk a huncut, simlis, smekker balkáni politizálást. Kelemen pártelnök kilép, de a párt bennmarad! Kint is vagyunk, bent is vagyunk, jaj de nagyon boldog... vagyunk! Nehogy már ezek a svihák bukarestiek ügyesebbek legyenek nálunk! Románia is belépett egy perbe ellenünk, emiatt megsértődtünk, mire a román állam nem lépett vissza, de megígérte, hogy nem jelenik meg a tárgyaláson. Vagy valami ilyesmit. Szóval mi, tulipánosok is ott maradtunk a kormányukban, de az elnökünk nem jár majd kormányülésre, mert mást küldünk helyette (akárkit, mindegy), ő inkább államfőnek jelölteti magát (esélytelenül, de legalább mutogatják majd a tévében). Hogyan is fogalmaztam minap az RMDSZ-es magyarázkodások kapcsán? „Minden érv előkerült és elő fog kerülni. Mögöttük pedig felsejlik az igazi ok, de ez nem hangzik el. Tudniillik, hogy a tulipános pártapparátus és a klientúra, a rokonság, a pereputty, a haveri kör, az önkormányzati nómenklatúra stb. semmitől sem akar elesni. Semmilyen morzsától, ami a hatalom asztaláról lehull. Bukarestben vagy bárhol másutt. Emberileg talán érthető is ez, mert hát mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy tud. Ám ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a csoportérdekek nem esnek egybe a nemzeti érdekekkel.” A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport hasonlóképpen helyezi geopolitikai kontextusba a történteket Kormányon marad az RMDSZ: sikerpropaganda, kompromisszum és feszültségek című közleményében, és egybehangzóan állapítja meg: az oligarchák érdekei bizonyultak döntőnek. Majd ekként vonja meg a konklúziókat: „A kérdés most az, hogy a mindenkori román kormánynak immár sokadszor megelőlegezett bizalom indokolt-e. És hogy a magyar választópolgárokban hogyan csapódik le az újabb konfliktus utáni kompromisszum. Hogy az eddigi kudarcok ellenére – a mostani koalíciós partner nemcsak a polgári kezdeményezés ügyében tett keresztbe, de az RMDSZ-nek ígért prefektusi és alprefektusi tisztségek, a MOGYE magyar főtanszékei körül kialakult konfliktus rendezése, a kisebbségi jelképek használata, a magyarok arányos képviselete az állami intézmények helyi kirendeltségein mind-mind olyan problémák, amelyek rendezésével adós maradt – továbbra is elhiszik, hogy az RMDSZ-nek kormányon kell lennie, mert képes a kisebbségjogi érdekérvényesítésre. Vagy ellenkezőleg: az eddiginél is többen gondolják majd úgy, hogy a hangzatos szólamok ellenére a szövetség kormányszereplése nem alkalmas a problémák megoldására, és hogy az nem az egész romániai magyar közösség, csupán egy szűk elit érdekeit szolgálja.” Hát erről beszéltem. Nyilvánvaló, hogy az eddiginél is többen ábrándulnak ki az RMDSZ-ből, de vajon elegen ahhoz, hogy végre politikai fordulatot idézzenek elő az erdélyi magyar közéletben? Amúgy a román államhatalom annyira semmibe veszi a szekértolóit, hogy még azt is megengedi magának, hogy holmi szocialista castingot javasoljon nekik, magyarországi baloldali mintára. Victor Ponta nevetgélve proponált kultuszminiszternek különféle arcokat a lemondott Kelemen Hunor helyett, mondván: lehetőleg halk szavú, filigrán, szőke nőket keressenek a magyarok maguk között, akik jól festenek majd a marcona barnákból álló bukaresti kormányban... És hogy, hogy nem, az RMDSZ-esek még ezt a kacagságos, sőt röhögséges viszonyulást is magukévá tették, s már el is kezdték ajánlgatni a szóba jöhető hölgyeket a szövetség másodvonalából – mert a frontemberek mind öltönyösök –, a Bíró Rozáliától Hegedüs Csilláig terjedő szűk skálán, aminek szépséghibája: olyanok sorjáznak rajta, akik már évek óta a feddhetetlenségi és korrupcióellenes hatóságok látókörében vannak. [Dénes László] itthon.ma/szerintunk 2014. július 16.A Verestóy-háborúHosszú kések nyara következik Miután az RMDSZ kormányzati szerepvállalását illetően Verestóy Attila múlt csütörtökön kijelentette, hogy „Hunor mehet, mi maradunk”, úgy tűnik, Kelemen Hunor szövetségi elnök is érzékelte, hogy őt éppen lehetetlen helyzetbe hozták. Nem említette Verestóy Attila nevét Kelemen Hunor, amikor hétfőn a sajtónak nyilatkozva felsorolta azokat a politikusokat, akik az RMDSZ részéről részt vesznek a kormánykoalíció politikai egyeztetésein – állapítja meg a maszol.ro. Kelemen a Victor Pontával megtartott találkozója után közölte: rajta kívül Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátusi és Máté András képviselőházi frakcióvezető tagja a tárgyalódelegációnak. A portál megtudta azt is, hogy Verestóy nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetségi elnökkel” – nyilatkozta egy RMDSZ-es politikus. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. július 16.Kelemen Hunor már nem bízik Verestóy AttilábanAzért nem tagja többé a Szociáldemokrata Párttal (PSD) heti rendszerességgel konzultáló RMDSZ-es tárgyalódelegációnak Verestóy Attila szenátor, mert kikerült Kelemen Hunor szövetségi elnök bizalmi köréből – tudta meg a maszol.ro. Nem említette Verestóy Attila nevét Kelemen Hunor, amikor hétfőn a sajtónak nyilatkozva felsorolta azokat a politikusokat, akik az RMDSZ részéről részt vesznek a kormánykoalíció politikai egyeztetésein. A szövetségi elnök a Victor Pontával megtartott találkozója után közölte: rajta kívül Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátusi és Máté András képviselőházi frakcióvezető tagja a tárgyalódelegációnak. Verestóy Attila korábban „hivatalból” részt vett a kormányfővel és a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel heti rendszerességgel tartott konzultáción. Tudvalevő, hogy a székelyudvarhelyi szenátor mindig is jó kapcsolatokat ápolt a PSD politikusaival, akik könnyen elfogadták tárgyalópartnerüknek. A maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, hogy kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetség elnökkel” – nyilatkozta lapunknak egy RMDSZ-es politikus. Verestóy Attila múlt csütörtökön az Agerpresnek arról beszélt: nem tekinti megoldásnak az RMDSZ kormányból való kilépését. Azzal érvelt, hogy a szövetségnek olyan vállalt kötelezettségei vannak a választóival szemben, amelyeket csak kormányzati pozícióból lehet teljesíteni. Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács végül az RMDSZ kormányon maradása mellett döntött, Kelemen Hunor azonban visszalépett a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéből. Az RMDSZ udvarhelyszéki szenátorát egyelőre nem tudtuk elérni. Cs. P. T., maszol.ro 2014. július 17.Balkáni káderpolitika magyarulA kormányból való kilépési-maradási hercehurca, az ennek okán kialakult helyzet az RMDSZ régi-új arcát mutatta meg: minden eddiginél szembeötlőbben nyilvánulnak meg a belső harcok, elő-előbukkan a különböző erő- és érdekcsoportok közötti viszály. Új kinevezésekről kell dönteni, hisz Kelemen Hunor távozásával megürült a művelődési minisztérium vezető állása, no meg a kormányfő-helyettesi tisztség is. Mozgolódnak a klikkek, hisz egy-egy megyei szervezet, platform erejét is bizonyítja, ha sikerül keresztülvinnie akaratát. A Bihar megyeiek szövetségen belüli rendkívüli befolyása eddig is ismert volt, s úgy tűnik, ez töretlen annak dacára, hogy a korrupciós vádak újra és újra utolérik a csoportosulás vezetőit: Kiss Sándor egykori megyeitanács-elnök, jelenlegi alelnök ellen nemrég csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás, de Bíró Rozália szenátor, SZKT-elnök és Szabó Ödön képviselő neve is gyakorta elhangzott a Mecénás Alapítvány és az érmindszenti Ady-központ körüli botrány kapcsán is, Tőkés László pár hónapja kérte számon 800 ezer eurónyi magyarországi támogatás sorsát. Egy szó, mint száz, lenne bőséggel tisztázni valójuk. Ennek ellenére most mégis úgy tűnik, Bíró Rozália lesz Kelemen Hunor utódja a művelődési tárca élén. Mint kiderült, remek gazdasági szakember mivolta, no meg egykori nagyváradi alpolgármesteri ténykedése predesztinálja e nemes feladatra. És bizonyára az is, hogy nevéhez fűződnek a botrányosra sikeredett váradi utcanévfordítások (Piros-tó utca, Galaktikon Gála utca stb.), vagy a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele. Őt akarják miniszternek felkenni, pedig ott lenne Hegedűs Csilla, aki államtitkár jelenleg is e tárcánál, érti a dolgát és eligazodik a minisztérium ügyeiben is. Csak hát úgy tűnik, háttere nincs elegendő. Minden bizonnyal erős belviszályok tarkítják az RMDSZ vezetőinek életét mostanság. Kelemen Hunor Verestóy Attilát leültette ugyan – igaz, késve és halványan, hiszen csak a koalíciós tárgyalásokon nem tart igényt szolgálataira –, ám az erős csapat – Markó Béla, Borbély László, Máthé András –, mely ott áll a háta mögött, amikor egyeztetni ül le Pontáékkal, ugyancsak megkérdőjelezhető. Máthé András kolozsvári képviselőt nemrég ítélték el alapfokon összeférhetetlenségért, Borbély Lászlót pedig csak a parlament mentette meg a korrupciós vizsgálattól. Ismét bebizonyosodik hát, a magyar érdekvédelmi szövetség káderpolitikája egyre jobban idomul a bukaresti balkáni politizáláshoz: nem a tudás, a tehetség, a hozzáértés a döntő, hanem a pénz és az ezáltal biztosított hatalom. Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 17.Kelemen Hunor szárnytöréseSokan találgatják: mi lehet az oka, hogy Romániában még mindig a hatalomgyakorlásban egy korrupt, posztkommunista, szélsőségesen magyarellenes politikusokat is tömörítő, alapvetően nacionalista alakulat a legnépszerűbb? Ezt a pártot támogatja az RMDSZ még akkor is, ha Ponta bejelentette: Románia nem lép ki a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés visszautasítása miatt kezdeményezett perből. Emiatt mondott le Kelemen Hunor kormánytisztségeiről. Azóta sokan találgatják azt is: mi lehet Kelemen Hunor bukásának üzenete? Markó Béla utódaként nem az volt a feladata, hogy különösebb reformokat valósítson meg a szövetségen belül, hogy új irányba terelje a szervezetet, hanem az, hogy asszisztáljon a régi vezetői gárda céljainak elérésében. Az RMDSZ kormányon maradása akár a Kelemen Hunor szárnytörésének is nevezhető. Még mielőtt a Szövetségi Állandó Tanács döntést hozott volna, az „örök” Verestóy Attila már közölte: Kelemen mehet, mi maradunk. És maradnak. Ezzel nyilvánvalóvá vált az, amit eddig is tudtunk: az RMDSZ-ben sohasem a tagság akarata érvényesül, hanem a régiek, a hatalomhoz dörgölődzők, a kis lépések nagy mestereié. Ponta megígérte Kelemen Hunornak, hogy Románia, bár nem lép ki a luxemburgi bíróságon zajló perből, nem fog oda dokumentumokat küldeni, amíg ezt a problémát a parlamenti bizottságokban is meg nem vitatják. A mindenkori hatalomhoz dörgölődző RMDSZ-es lobbizók azt akarják megetetni a közvéleménnyel, hogy a Minority SafePack polgári kezdeményezéshez Kelemen Hunor csatlakozott, ő indított pert az Európai Bizottság ellen, holott ő ezt az RMDSZ nevében tette. Kelemen Hunort az RMDSZ magára hagyta, mert kiállt a magyarság érdekei mellett és nem az RMDSZ volt kommunista érdekembereinek az érdekeit tartotta fontosnak, akik eddig is csak a maguk hasznát helyezték előtérbe, ezt teszik most is. A Ponta-kormánynak a luxemburgi perben való részvétele a román állam nemzetiségi politikája ellen szól. Nem csak az 1,2 milliós magyarság ellen, hanem azok ellen a románok ellen is, akik Románia területén kívül élnek. De ez legyen a románok dolga. Nekünk azt kell eldöntenünk, hogy tovább toljuk Verestóy és bandája szekerét, vagy megtaláljuk a módját annak, hogy azon magyarok érdekeinek érvényesülését segítsük, akik választásokkor a tulipánra (amikor van a szavazólapon) teszik a pecsétjüket. Ennek feltétele, hogy ne pártba, hanem érdekvédelmi szervezetbe tömörüljünk. Ez pedig csak rajtunk múlik. Elek György, Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) 2014. július 17.Az RMDSZ-es sajtó „megtudta”...Döbbenetes sajtómanipuláció tanúi és áldozatai az erdélyi magyarok ezekben az órákban-napokban. A szocialista román kormánykoalíció oszlopos tagjának, az RMDSZ-nek a félhivatalos szócsöve, a Maszol.ro hírportál – amelynek marketingneve Új Magyar Szó Online, és ekként az egykori központi kommunista pártlap, az Előre sokadik utódja – szenzációként tálalta, hogy úgymond Kelemen Hunor már nem bízik Verestóy Attilában. A kedden kora délután tálalt „bombahír” mögött egy sejtés áll, ti. hogy Verestóy szenátor azért nem tagja többé a Szociáldemokrata Párttal heti rendszerességgel konzultáló RMDSZ-es tárgyalódelegációnak, mert – horribile dictu – kikerült Kelemen Hunor szövetségi elnök bizalmi köréből. Ráadásul „a Maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből”. Tehát a párt lapjának úgy kellett kiderítenie, tényfeltáró nyomozással, hogy Verestóy kiesett Kelemen kegyeiből... A dolog valójában másként fest. Hiába próbálja Kelemen Hunor elhitetni a közvéleménnyel, hogy a szövetséget ő vezeti, a gyeplő továbbra is a nagyhatalmú Verestóy szenátor kezében van. Aki egymagában is el képes dönteni – a román államhatalom képviselőivel egyeztetve –, hogy mikor és hogyan vesz, vehet részt az RMDSZ a hatalomgyakorlásban. Amiként történt ez a múlt héten is: Verestóy kerek-perec megmondta, hogy Kelemen csinálhat, amit akar, az RMDSZ nem lép ki a kormányból. És úgy lett. A tények azt mutatják, hogy Kelemen Hunor és ifjabb politikustársai csak a külvilág felé játszhatják el a belső reform és a generációváltás vezénylőinek mellékszerepét, hiszen az RMDSZ-t még mindig a „neptuni gárda” (Verestóy A., Borbély L., Frunda Gy., Markó B. stb.) irányítja, többé-kevésbé a háttérből. Vagyis azok, akik a kilencvenes évek elején feltétlen lojalitási paktumot kötöttek a mindenkori román hatalommal. Ráadásul maga Kelemen is olyanokkal kénytelen egy csónakban evezni, akiket korrupciós ügyeik miatt tartanak rövid pórázon a hatóságok és a titkosszolgálatok (Borbély L., Borboly Cs., Máté A., Biró R., Markó A. stb.). Tehát a kérdés nem az, hogy kiben bízik Kelemen, hanem az, hogy kiben bízik Verestóy. itthon.ma/erdelyország 2014. július 18.Tőkés élesen bírálja az RMDSZ-t kormányon maradása miattKormányon maradása és Biró Rozália szenátor miniszterelnök-helyettesi tisztségre való jelölése miatt élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) pénteken Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő. A politikus nagyváradi sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban Tőkés László az RMDSZ egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként fogalmazta meg bírálatát a szövetséggel szemben, megemlítve a „neptuni paktumot", vagyis azt, hogy a „pártszervezet" egyes tisztségviselői 1993-ban a tengerparti Neptun üdülőhelyen az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül folytattak titkos tárgyalásokat a román kormány képviselőivel. Az EP-képviselő szerint az RMDSZ „felemás kormányban maradása vetekszik az 1998-as, Petőfi-Schiller fantomegyetemmel kapcsolatos botrányos magatartásával". Tőkés László ezzel arra utalt, hogy 1998-ban az RMDSZ bejelentette: kilép a Radu Vasile vezette kormányból, ha a parlament nem fogad el az önálló állami magyar egyetem létrehozását lehetővé tevő oktatási törvényt. Az RMDSZ mégsem váltotta valóra fenyegetését, miután a kormány ígéretet tett egy „Petőfi-Schiller" nevű multikulturális egyetem megalapítására – az ígéret azóta sem valósult meg. Tőkés László úgy értékelte, hogy a „Verestóy Attila-féle" RMDSZ – saját „rekordjait" két hét alatt megdöntve – kétszer is eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt. Először, mikor Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lemondásával egy időben kormányon maradt, majd akkor, amikor Biró Rozália „bukott nagyváradi alpolgármestert" jelölte művelődési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek. „A pártszervezet nőszövetségi elnökének erre a magas romániai kormányzati tisztségre való jelölése ugyanakkor megrendítő fokmérője annak, hogy az RMDSZ hivatalosai mennyire veszik komolyan választóikat, és mennyire szeretik erdélyi magyarságunkat, másfelől a román népet, illetve azt a Romániát, amelynek miniszterelnök-helyettesévé ütnék. Ennél mind Erdély, mind Románia többet érdemelne" – zárul Tőkés László nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke hétfőn jelentette be, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Egy héttel korábban az RMDSZ a kormányból való kilépését is kilátásba helyezte, ha Románia nem lép vissza a pertől. A szövetség végül elfogadta Victor Ponta kormányfő kompromisszumos javaslatát, miszerint a kisebbségi kezdeményezésről vitát rendeznek a román parlamentben, Románia pedig nem vonja vissza az Európai Unió (EU) bíróságához benyújtott keresetét, de nem tartja már azt fenn a per során. MTI, Erdély.ma 2014. július 24.Tusványos huszonötIdén huszonötödik alkalommal rendezik a Tusványosi Nyári Szabadegyetemet. A szervezőket hosszú ideje, egyebek mellett, két nagy kérdés foglalkoztatja: az egyik, hogy jönnek-e a románok, a másik, jönnek-e az RMDSZ-esek. Az első kérdés jelentősége csökkent, amikor a tábor koncepciójának középpontjába a román–magyar közeledés és a román–magyar kapcsolatok helyett a magyar–magyar viszony került. Hála Istennek, tegyük hozzá. A román–magyar viszony őszinte kibeszéléséről szó sem lehetett egy pillanatig sem felelős politikai tényezőkkel. Vannak ugyan tabudöntögető román értelmiségiek, akik a lényegről mernek beszélni – ilyen például Lucian Boia történész idén áprilisban megjelent, az első világháború problémáit taglaló könyvének azon bátor kijelentése, miszerint Románia történelmi érvek alapján nem tarhatott igényt Erdélyre –, de még ők sem biztos, hogy magyar környezetben hangot mernek adni e téziseiknek. A velünk őszintén szimpatizáló és a magyar–román viszonyhoz tényleges, nem pedig mímelt őszinteséggel közeledő román értelmiségiek is hatékonyabban tudják Kolozsvárról vagy Bukarestből folytatni a hamis sztereotípiák, a magyarellenes előítéletek és a román történelmi önkép hazugságai elleni harcukat, mint Bálványosról vagy Tusnádfürdőről. Így hát maradtunk a hajdan négykultúrájú, ma már több mint 90 százalékban románok által lakott Temesvár híres toleranciaszellemét zsolozsmázó Mona Muscával, Adrian Severin emlékezetes kijelentésével, miszerint sehol a világon nem létezik etnikai elvű területi autonómia – csak Európában van féltucat – és Traian Băsescuval, aki itt is szívesen elmondja, hogy annyi autonómiát akar adni Székelyföldnek, mint Caracalnak vagy Craiovának. Felelős pénztárcapolitika Így aztán mégiscsak őszintébb, ha a magyar–magyar kapcsolatok kerülnek a középpontba, még akkor is, ha ennek a viszonyrendszernek is megvan a sajátságos elhallgatási rendszere, amely erősen emlékeztet a polkorrekt öncenzúrára. Nem illendő például a VMSZ által Délvidéken kiharcolt (látszat) autonómia hiányosságairól beszélni, vagy Pásztor Istvánék hatalomorientált politizálásáról, hiszen ők a nagyobbik magyar kormánypárt fontos szövetségesei. Arra sem tapintatos dolog rámutatni, hogy a Felvidéken 1997-ben számoltak le a hiteles autonómiapolitikával, s futtatták zsákutcába a felvidéki magyar közképviseletet, ahonnan azóta sem lelik a kiutat. Akkor írták ugyanis alá a Magyar Koalíció Pártját később életre hívó szervezetek, az Együttélés, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt vezetői, köztük bizony Duray Miklós is, a Meciar-ellenes koalíció létrehozásának érdekében a szlovák ellenzékkel azt a bizonyos közös nyilatkozatot, amelyben megfogadták: az összefogás győzelme esetén nem hozzák szóba az etnikai alapú területi autonómiát. Tessék kérem megmondani, mi értelme is volt akkor a Meciar-ellenes koalíciónak, és egyáltalán a magyar politikai érdekképviseletnek a távlati magyar érdekek szempontjából? Mert lehet-e hiteles politikát folytatni távlatok nélkül? Felelős politikus-e, aki csak az orráig lát? S ez még a jóindulatú megközelítés, mert Erdélyben nem annyira a rövidlátással, az orrhosszpolitikával van gond, inkább azzal, hogy rövidlátásnak tűnik, amikor egy politikust a derékmagasságban tartott pénztárca tartalma motivál, stratégiaalkotásban pedig az odaképzelt summa befolyásol. Meg persze „a hatalom akarása”, ami szorosan összefügg a gazdasági érvényesüléssel. Jó tiszt, rossz tiszt Az RMDSZ-szel való párbeszéd persze elsősorban a Fidesz érdeke, hatalomtechnikailag teljes mértékben érthető. „Önállóskodó”, nemzeti szempontból dicsérhető gazdaságpolitikájával, a magyar szuverenitás bizonyos részének visszaszerzésére való törekvésével, nemzetpolitikai tetteivel (magyar állampolgárság kiterjesztése, Alaptörvény) a magyar kormánynak komoly nemzetközi hatalmi tényezők nemtetszését sikerült kivívni, arról nem szólva, hogy a Kis-Antant államai „alapból” magyarellenesek, még ha hivatalos szólamaik nem mindig azok. Bár többnyire nem rejtik véka alá hozzánk való őszinte viszonyulásukat. Lám, a magyarok által több ízben is pozícióba segített Traian Băsescu is kiesni látszott a szerepéből tavaly Tusnád idején. Persze szó sincs szerepkiesésről, hanem arról, hogy nagyobb politikai hasznot várt a magyarellenes kardcsörtetéstől és zsigeri indulatainak szabadon engedésétől az adott politikai kontextusban, mint a magyarsággal való párbeszédet szorgalmazó elnök imázsának megőrzésétől. Tudatos, bár alighanem téves számítás volt ez részéről, nem hirtelen felindultság. Úgy hallani, idén nem jönnek Tusványosra az RMDSZ-esek, legalábbis Kelemen Hunor, akinek most a „jó tiszt” szerepe van kiosztva az erdélyi magyar közösséget megtévesztő színdarabban. Láttunk már ilyet a Székelyek Nagy Menetelésének idején is, amikor Markó Béla volt a „rossz tiszt”, aki Gyurcsányékhoz és néhány SZDSZ-es elgurulthoz hasonlóan elítélte és kigúnyolta „a székely zászlók erdejében csetlő-botló” RMDSZ-es minisztereket és államtitkárokat. Miközben Kelemen Hunor volt az, aki kitartott a részvétel helyessége, a székely területi autonóia mellett, aki kiteljesíti az RMDSZ több mint két évtizedes ígéretét arról, hogy végre tető alá hozzák a szervezet autonómiastatutumát. Hiányzó hiányzók? Most a kormányzati szerepvállalásról szóló tragikomédiában Kelemen Hunor húzta a rövidebbet. Nagy kérdés, meg lehet-e etetni a választói bázissal következességként, erényként, hogy Kelemen lemond a miniszterelnök-helyettességről, de az általa vezetett szervezet kormányon marad Verestóy Attila iránymutatásának megfelelően. Arról meg jobb nem beszélni, hogy a hírek szerint a Medgyessyékkel és Gyurcsányékkal gazdasági dimenziókat sem nélkülöző, szívélyes kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ egyik meghatározó szereplőjét, Biró Rozáliát delegálják Kelemen helyére, akit a román sajtó majd kedvére villázhat a „bipedes” interjúval, a magyar sajtó meg a sírnivalóan mulatságos váradi utcanévfordításokkal. (Néhány példa, nehogy kimaradjunk e villázásból: Str. Viilor – Élők utcája, Str. Lacul Roşu – Piros Tó utca, Str. Războieni – Háborúzók utcája.) Tőkés Lászlónak teljes mértékben igaza van, amikor ezt az „úgy megyek, mintha jönnék” RMDSZ-es húzást a Petőfi-Schiller fantomegyetem esetével állítja párhuzamba. Nos, Kelemen Hunor a „jó tiszt”, állítólag nem lesz jelen Tusnádfürdőn, pedig minden logikus érv a részvétel mellett szólna. A jó tiszti szerepmegőrzés, a párbeszédképesség imázsa, az autonómia szólamszintű támogatása, nem utolsó sorban a Fidesszel ápolt jó viszony. No de legyen ez az ő problémája. Mert hiba lenne nem látni a fától az erdőt, és úgy állítani be akár a románok, akár az RMDSZ-esek részvételét a tanácskozásokon, mint olyan kérdéseket, melyek a legkisebb mértékben is befolyásolhatják a 25. tusványosi tábor sikerét. Ez legfeljebb a szervezők gondja, a közönség örvendhet annak, hogy idén is megszámlálhatatlan program, gazdag kulturális kínálat várja a politikán kívül a zenétől az irodalmon át a borkóstolókig. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 1.Irányadó hatalmakHa valaki Orbán Viktor tusványosi beszédét követően autokráciát, putyinizmust, sőt, akár fasizmust emleget, javaslom, a miheztartás végett egyszer olvassa el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjének, George Maior igazgatónak a napokbeli interjúját. Már eleve furcsának tűnhet, hogy egy hírszerző szolgálat vezetője kiáll a nyilvánosság elé, s aktuálpolitikai kérdésekben megnyilatkozik, fel is merülhet a kérdés, hogy egy nyugat-európai fejlett demokráciában hogyan reagálná le ezt a közvélemény és a kormányzat, de Románia, mint tudjuk, igencsak sajátos országa ennek az uniónak. Van viszont egy határ, amelyet ebben a sajátos, furcsa országban sem szabadna áthágjanak az érintettek. Az Európai Unióban teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy állami hivatal vezetője – mert a SRI végeredményben egy, költségvetésből, azaz mindannyiunk adójából finanszírozott, végrehajtó jellegű állami intézmény, amely a polgárok szolgálatában kellene legyen – szabjon meg politikai irányvonalakat egy ország számára. Egy „titkosszolga” nem mondhatja meg, hogy egy adott ország polgárai hogyan, milyen államigazgatási formában, milyen berendezkedésben képzelhetik el az életüket, ezt egyes egyedül az illető ország polgárai dönthetik el közvetlenül vagy akár közvetett formában, demokratikus módon. Ez volna az elv: a gyakorlatban George Maior kendőzés nélkül kijelenti: azon vannak, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”. Érdemes megfigyelni, mi minden érhető tetten ebben a, talán túlkapásnak, kommunikációs bakinak is minősíthető nyilatkozatban. A SRI igazgatója jogot formál arra, hogy elemezze, milyen politikát folytat Magyarország, hogy mit jelent a területi autonómia, s hogy ez javallott-e az itteni polgárok számára. A válasz szerinte nyilván: nem. A Maior kijelentéseire reagáló magyar nyilatkozatok, beleértve az RMDSZ nagy öregjeit, Borbély Lászlót és Verestóy Attilát, nagyon is helyesen mutatnak rá, hogy demokráciában a titkosszolgálat vezetőjének nem lehet dolga a különböző politikai törekvések minősítése, civilizált országokban a titkosszolgálatok nem szólhatnak bele a politikai döntésekbe. El tudom képzelni azonban, hogy Maior fejében meg sem fordult, hogy ő most ezzel politikai döntésekbe szól bele. Ő a román (nemzet)államra való veszélyként fogja fel az autonomista törekvéseket, olyan veszélyként, amelyek ellen a titkosszolgálat közbe kell lépjen s meg kell védje tőlük Romániát. Azt már csak hab a tortán, hogy Maior immár politológussá válva mindezt azzal indokolja, hogy szerinte nincsen már helye „a 19. századi nacionalizmuson alapuló nemzeti büszkeség” újjáélesztésének – s ezért védi a SRI a román nemzetállamot. Látni kell azonban azt is, hogy az autonómiára és a magyar nemzetpolitikára utaló rész az Adevărul elektronikus változatának adott videointerjújában csak egy lábjegyzet. A SRI-igazgató sokkal mélyebb értelemben vett stratégiai kérdésekben fogalmazott meg előtte véleményt és mutatott irányt: az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a politikum milyenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való stratégiai viszonyról, az Oroszországgal való párbeszédről úgy tettek fel neki kérdéseket és ő úgy válaszolt rájuk, mintha ő volna az államelnök vagy legalább a miniszterelnök. Amíg Orbán Viktor miniszterelnökként Tusnádfürdőn alapjában egy politológiai jellegű előadást tartott a jelenkori társadalmak kihívásairól és értékeiről, addig Bukarestben a titkosszolgálat vezetője szabta meg, hogy merre haladhat az ország, s hogyan élhetnek polgárai. S még Romániát tartja a nemzetközi közösség egy liberális demokráciának Rédai Attila, Székelyhon.ro 2014. szeptember 28.Verestóy maradt az elnökKülönösebb meglepetések nélkül zajlott le péntek délután az Udvarhelyszéki Területi RMDSZ tisztújító küldöttgyűlése a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A szövetség államelnök-választási kampányindítójának árnyékában dicséretes megjelenési aránnyal gyűltek össze a küldöttek, a folyamat érvényességét szavatolta, hogy a 425 meghívott küldöttből 317 volt jelen. Köszöntőbeszédében Verestóy Attila szenátor az udvarhelyszékit nevezte az RMDSZ legerősebb szervezetének, megemlítve, hogy példaértékű az alázatos szolgálat, amelyet a jövő érdekében teljesítenek. Az üdvözlőbeszédeket követően megszavazták a gyűlést levezető bizottság tagjait – Bíró Barna Botond, Verestóy Attila, Csíki Tünde, Antal Lóránt és Asztalos Ferenc jelölését a küldöttek ellenvetés nélkül elfogadták. A megkezdett munka folytatása A gyűlés első napirendi pontjaként a leköszönő elnök, Verestóy Attila, valamint a pénzügyi ellenőrző, az etikai és fegyelmi, illetve a szabályzatfelügyelő bizottságok tartották meg beszámolóikat, amelyeket ellenvetés és hozzászólás nélkül fogadtak el a küldöttek. A szenátor beszámolójában – a közelgő államelnök-választás fényében – a megkezdett folyamatok befejezésének fontosságát emelte ki, ugyanakkor elmondta, további munkát igényel a közelmúltban közvitára bocsátott Székelyföldi Területi Autonómiastatútum. A szavazatok A beszámolók után névsorolvasás következett – akiknek nevét szólították, a színpadon vehették át a szavazócédulát, amelyen egyetlen jelölt, Verestóy Attila volt feltüntetve. A 317 jelenlévő küldött közül 286-an adtak le szavazatot, amelyből 282 érvényes, míg 4 érvénytelen volt. 274 igen és 8 nem szavazattal a szenátor marad az Udvarhelyszéki Területi Szervezet elnöke. Miután Verestóy megköszönte a küldöttgyűlés bizalmát, kijelölte a pénzügyi ellenőrző, az etikai és fegyelmi, valamint a szabályzatfelügyelő bizottságok tagjait. Három kivételével a tagok a régiek maradtak: Fancsali Kálmán és Nemes Melinda maradt a pénzügyi ellenőrző bizottságnál, de Verestói Károly helyett Sándor Barnát bízták meg. Az etikai és fegyelmi bizottság mindhárom tagja a régi maradt, Gálfalvi Sándor, Géczi Levente és Ilkei Árpád, míg a szabályzatfelügyelő bizottság két tagját cserélték le, Csíki Tündét Sófalvi Lászlóra, Kolumbán Sándort pedig Ványolós Istvánra, Bálint Attila pedig marad még egy mandátumot. Az új bizottságok névsorát többségi kézfelemeléssel fogadták el, végül pedig az újabb mandátumot szerző ügyvezető elnök, Bíró Barna Botond felolvasta az udvarhelyszéki választmány 66 nevet tartalmazó névsorát. Jánosi András, Székelyhon.ro 2014. október 22.Magyar ügynökök óhajtásaMegfogadtam az elnökválasztási kampány hivatalos startjának napján – amúgy nem hivatalosan, sőt nem is csak titkosan, de a kampány már hónapokkal a törvényes határidő előtt megindult Romániában, de ez a kutyát se érdekelte, törvényesség? ne tessék, kérem, itten viccelni! –, szóval megfogadtam akkor, hogy én Kelemen Hunor semmitmondó, kincstári szövegeléseivel nem foglalkozom. Tudom ugyanis róla, hogy egyetlen saját gondolatot, meglátást, ötletet nem tud vagy nem mer a nyilvánosság előtt prezentálni. Vagy legalább néha egy-egy eredeti, jóízű, jópofa mondást, egy-két őszinte, keresetlen szót megengedni magának. Legalább pár dakota közmondást vagy hazulról hozott bölcs góbéságot. Nem, Kelementől csak arra lehet számítani, hogy mikrofonba mondja mindazt, amit neki is korábban mikrofonba mondtak vagy amit mostanság betanultattak vele. Hát, istenem, nem mindenki született orátor, még kevésbé rétor, s pláne nem karizmatikus prédikátor. De annyi elvárásom csak lehetett volna egyszerű erdélyi magyar választópolgárként, hogy ha már a leckefelmondástól és handabandázástól Kelemen nem is tartóztathatja meg magát – hiszen elnökjelölt, muszáj neki szónokolnia, ha kérdezik, ha nem –, akkor legalább szagos sületlenségeket ne vágjon a fejemhez. Mint minap is, amikor azzal állt elő, hogy meggyőződése szerint az RMDSZ-be se a magyar, se a román titkosszolgálat ügynökei nem férkőztek be. Ami teljesen valószínűtlen, de hát Hunorka sietett leszögezni azt is: ez a személyes meggyőződése, konkrét információi azonban egyik ország hírszerzésére vonatkozóan sincsenek. No már most: ki a fenét érdekel az, hogy neki mi a személyes benyomása, sőt meggyőződése? És mi-ki-hogyan győzte meg erről őt, ha egyszer semmilyen konkrét információt senkitől, semmiről, sehogyan nem kapott arról, hogy az RMDSZ-ben kik a beépített román és magyar és más ügynökök? És egyáltalán: ha nem tudja, miért nem kérdezte meg az illetékest, a titkosszolgálatokat hosszú évek óta „felügyelő” Verestóy Attilát arról, hogy pl. hány román ügynök van beférkőzve a pártjukba? Mert azt mindenki tudja széles e világon, hogy nincs olyan zug ebben az országban, ahová a román titkosszolgálatok be ne épültek volna, már csak azért sincs, mert a száz lakosra eső titkos ügynökök száma épp Romániában a legnagyobb. Nem is az a borzasztó, hogy Kelemen belenevet a képünkbe és hülyének néz minket, ezt a politikusoktól már megszoktuk. A durva az, ahogyan maszatol. Figyeljük csak meg! Egyszerre hárítja el a román és magyar ügynököket, puszta meggyőződésből. Egyenlőségjelet téve közéjük. Nem az lett volna a normális válasz, még ha provokálták is a román újságírók, hogy elmagyarázza: nem lenne semmi különös abban, ha a román titkosszolgálatok beépültek volna az RMDSZ-be is? Hiszen mindenhová beépültek, minden pártba, intézménybe, közösségbe, minden szinten és minden vonalon, ez a dolguk. Ha nem tudtak beépülni, akkor nem kell tartani őket. Nem kell folyton tetemes költségvetési kiutalásokkal kistafírozni őket, ha arra sem képesek, hogy beépüljenek mindenhová. Azért szavazza meg maga Kelemen is, a román hadsereg tartalékos ezredese minden évben azokat az iszonyú összegeket a büdzséből a megszámlálhatatlan román titkosszolgálatnak, hogy képesek legyenek mindenhová beszivárogni és felderíteni – például a társadalom alapszövetét pusztító korrupciót. És nem az lett volna normális, ha beismeri: igen, a mi sorainkban, az erdélyi magyar közösségek és szervezetek soraiban is ott vannak a román titkosszolgálatok ügynökei, csak hát ők „természetesen” ugyanolyan magyarok (azaz magyar nemzetiségűek, de legalábbis magyar nevűek és magyarul beszélők), mint mi, mint én, Kelemen Hunor, mert máskülönben hogyan tudnának közénk beépülni, a zsoldjukat megszolgálni? Hogyan lehetne egy fekete bőrű, busmanul beszélő hottentottát beépíteni a székelyudvarhelyi RMDSZ-be például? (Bár ma már ezzel is meg lehet próbálkozni a Sorosék által oly nyitottá tett társadalomban…) Summa summarum: Kelemen akkor tudott volna végre egy frappáns, egy magyar nemzetiségű román elnökjelölthöz méltó választ adni a provokatív kérdésre, ha rávágja: igen, valószínűleg az RMDSZ-be is beszivárogtak a román titkosszolgálatok magyar nemzetiségű ügynökei, sőt, benne voltak a kezdetektől. És utána rögtön vissza is kérdez: milyen magyar titkosszolgálatról tetszik beszélni? Hiszen maga az RMDSZ csupa magyar ügynökből áll, az erdélyi magyar ügy szolgálóiból, ilyen értelemben minden RMDSZ-es magyar ügynök. Remélhetőleg. De ne álmodozzunk… [R. Balogh Mihály] itthon.ma/szerintunk 2014. október 23.Kollektív szégyen: nincs feloldozásSokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik. Diktátum és békeszerződés Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása. A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett. Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt. A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását. Kölcsönös ünneptisztelet Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés? Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet? Kármérce A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 23.Verestóy: nem vagyok érintett az erdő-visszaszolgáltatási ügybenCáfolta csütörtökön Verestóy Attila szenátor, hogy érintett lenne az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben. Szerdán a stiripesurse.ro írt arról, hogy az erdő-visszaszolgáltatási ügy mellett az ügyészség a Hargita megyei erdőlopási ügyekben is nyomoz. Így került be a képbe Mircea Duşa védelmi miniszter, aki a portál szerint korábban, még belügyminiszteri mandátuma alatt, Verestóy Attila kérésére megpróbálta leállítani az erdőlopások kivizsgálását. "Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással" - jelentette ki a Transindexnek a szenátor. Elmondta, a Nagy-Románia Párt régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban. „Egyébként várható volt, hogy ebben az eléggé durva és kimondottan mocskos kampányban megpróbálnak az RMDSZ-ben valamilyen hatással bíró emberekbe belekötni. Korodi Attila környezetvédelmi minisztert is megemlítették, pedig nem is tartozik hatáskörébe az erdőügy területe" - mondta a politikus. maszol/transindex.ro/stiripesure.ro 2014. október 24.Csak mítosz lenne?Nem ő „Isten druzsbája” Kedd este jelent meg egy hír az enational.ro portálon belső értesülésekre hivatkozva, miszerint az erdő-visszaszolgáltatások és -kivágások ügyében egy második felvonás következik, ezúttal Hargita megyére kihegyezve, az antikorrupciós ügyészek fő gyanúsítottjai pedig Mircea Duşa jelenlegi hadügyminiszter és Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor. Mint minden hírről, amely „belső forrásokra” hivatkozik, erről sem lehet tudni, mennyire kell komolyan venni. Mindenesetre Verestóy Attila azonnal cáfolta az értesülést, mely szerint köze lenne a 90 ezer hektár erdő törvénytelen visszaszolgáltatásának ügyéhez. „Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással” – jelentette ki a Transindex megkeresésére a szenátor. Elmondta, a Nagyrománia Párt (no meg a Kamikaze szatirikus lap, amely vele kapcsolatban az „Isten druzsbája” nevet használja – szerk.), régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban. „Csodálkoznak is a kedves kollégák, hogy az ügyészségi tényanyagban sehol sem merül fel a nevem”, mondta Verestóy. „Soha életemben nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással, ez ilyen világos. Egyébként várható volt, hogy ebben az eléggé durva és kimondottan mocskos kampányban megpróbálnak az RMDSZ-ben valamilyen hatással bíró emberekbe belekötni. Korodi Attila környezetvédelmi minisztert is megemlítették, pedig nem is tartozik hatáskörébe az erdőügy területe.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. október 24.SzemfényvesztésTessenek lenyugodni, a rendszerváltás nem ért véget Romániában. Viorel Hrebenciuc egyelőre nem megy börtönbe, mint ahogy a titkos alkuk, sarokba szorítások, a szekus módszerek korszaka sem múlt el. A legnagyobb kormánypártban olyan meccs zajlik éppen, amilyet a választásokat követően szokás megtartani. Természetesen a helyezkedések máshol sem az eredmények közzététele után kezdődnek, hanem sokkal korábban, de normális esetben ezek rendszerint csendben, finoman történnek mindaddig, amíg nem közlik az első exit pollt. A PSD-ben idő előtt durrant el az első lövés, mert a korrupcióellenes ügyészség beletrafált a nagyközönség számára egyelőre még átláthatatlan egyik erdőügybe. Mint ismeretes, befolyással, nyomásgyakorlással, lekenyerezéssel, zsarolással kaptak több tízezer hektárnyi erdőt politikusok és kőgazdag emberek. Igazából akkor kapta fel mindenki a fejét erre az ügyre, amikor az ügyészek a PSD háttérembere, egészen pontosan bábjátékosa, Viorel Hrebenciuc mentelmi jogának megvonását kérték a parlamenttől. Ezzel elszabadult a pokol, politikai értelemben. Nem, nem a szégyenérzet, a várható súlyos következmények indítottak be valamilyen tisztulási folyamatot, hanem az újabb ügyeskedések vezettek el egy kisebb méretű leszámoláshoz. A szociáldemokratáknál az vágta ki a biztosítékot, hogy egy lehallgatott felvétel szerint Hrebenciuc pártelnököt csinált volna a félhülyének tartott Dan Șovából, ha az segít áttolni a parlamenten egy olyan módosítást, amely nyomán nem számítanának bűncselekménynek Hrebenciuc műveletei az erdőügyekben. (Hrebenciucról egyébként meg kell említeni, hogy semmi sem történik nélküle a román belpolitikában, a rossz nyelvek szerint jó viszonyt ápol Verestóy Attila RMDSZ-szenátorral, akivel több alkut is kötött a szövetség kormányzati szerepvállalásáról.) Kitört hát a botrány, az ügyészek közben a nagyérdemű közönséget különböző lehallgatási jegyzőkönyvekkel szórakoztatják. A PSD-ben ettől levadult mindenki. Ugyanis mindenki biztosra veszi, hogy a jelenlegi pártelnök, Victor Ponta megnyeri a választást, államfő válik belőle, ergo új pártelnököt kell választani. Erre sokan pályáztak, és addig nem is volt különösebb cirkusz, míg a Hrebenciuc-Șova-beszélgetést nyilvánosságra nem hozták, mert kiderült, Hrebenciuc a pártelnöki tisztséget már áruba bocsátotta. A párt elnöksége azonnal felfüggesztett mindenkit, akit csak lehetett, illetve akire egyébként is haragudott, két nappal később pedig a Ponta utódának tartott Liviu Dragnea hivatalosan is közölte, megpályázza a pártelnöki tisztséget. Dragneát egyéként Hrebenciuc nem kedveli, Ponta viszont igen, sőt, muszáj is neki. Mert ha nem, akkor lehet, hogy nem lesz elnök belőle. Dragnea ugyanis a motor a pártban, ha ő nem hajtja meg a népet, akkor a második fordulóban bármi történhet. Ha viszont odateszi a csontot, akkor olyan mozgósítást levezényel, hogy öröm lesz nézni. Pontának cseppet sem hiányzik, hogy Dragnea mostanság megsértődjön. Közben Hrebenciuc nagystílűen lemondott a képviselői mandátumáról, ezzel elszállt a mentelmi joga, indulhat ellene az eljárás, lehet indítványozni a bíróságnál a letartóztatását. A pártja megköszönte neki, hogy ezzel a gesztussal megkímélte a szervezetet a botránytól, a sajtóban sokan nemes tettként értékelték a lemondást, hurrá véget ért a rendszerváltás! Na persze. Hrebenciuc annál nagyobb játékos, hogy a lemondásába ne legyen egy csel beágyazva. A szakértők szerint ugyanis a mandátum és a vele járó jogok lemondás esetén akkor szűnnek meg, amikor a parlament illetékes háza tudomásul veszi, a Hivatalos Közlöny pedig lehozza, hogy megürült egy hely. Erre viszont lehet, hogy egyhamar nem kerül sor. A törvényhozás ugyanis éppen szabadságon van, az elnökválasztás végéig nem is mennek vissza dolgozni a honatyák. Hétfőre össze van hívva ugyan a plénum egy másik ügyben, de ilyenkor általában nem jön össze a kvórum. Amíg a Hivatalos Közlönyben nem jelenik meg a mandátum megszűnésére vonatkozó valami, Hrebenciuc szabadon mozoghat és kavarhat. Liviu Dragnea viszont már résen van. A rendszerváltás valójában nem ért véget, csak éppen változik. Szüszer-Nagy Róbert Székelyhon.ro 2014. november 11.CAPITAL 300Íme a 12 leggazdagabb romániai magyar Idén is az RCS&RDS tulajdonosa a leggazdagabb romániai magyar. A 300 leggazdagabb romániai közé csupán 12 magyar fért be. 1. Teszári Zoltán (5.) Vagyon: 530-560 millió euró Kor: 44 éves Szektor: telekommunikáció, energia, egészségügy, média Lakhely: Bihar, Budapest A leggazdagabb romániai magyar milliomos Teszári Zoltán, vagyona az összesített Capital 300 lista ötödik helyének kivívására volt elég. Az üzletember és az általa irányított RCS&RDS üzletpolitikája leginkább az agresszív terjeszkedésről szólt az elmúlt időszakban, a vállalat 2013-ban indította Digi Online platformját és indított erős reklámkampányt a vállalat mobilszolgáltatásainak terjesztéséhez. Az RCS&RDS az elmúlt évben 475 millió eurós árbevételt jegyzett, a vállalat több mint 1 milliárd eurónyi eszközállománnyal rendelkezik, viszont hatalmas, mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel. Teszárit a Capital az “arc nélküli milliomosnak” nevezi, hiszen 2002 óta nem vett részt semmilyen közösségi rendezvényen, azóta pedig csak egy bulvárlap tudott képeket közölni róla. Az üzletember korábban judózott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák elállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t. Az elmúlt időszakban a sajtó egyre többször szellőztette meg, hogy Teszári esetleg eladná az RCS&RDS-ben levő tulajdonrészét. Tavasszal a szaksajtó arról cikkezett, hogy a Vodafone élénken érdeklődik a vállalat átvétele iránt, de ezeket az információkat egyik fél sem erősítette meg. A Capital szerint egy ilyen tranzakció értéke akár 2 milliárd euró is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régió többi országában milyen összegekért cseréltek gazdát hasonló méretű vállalatok. 2. A Mudura család (95.) Vagyon: 58-60 millió euró Szektor: ingatlanszektor, kereskedelem Lakhely: Bihar Mudura Sándor a nagyváradi Lotus Center tulajdonosa idén tavasszal hunyt el. A vállalkozó onnan vált ismertté, hogy kilencvenes évek elején meghódította a magyarországi édességpiacot, ahol elsőként kezdte forgalmazni a Ferrero termékeit, amelyek közül leginkább a Kinder tojásoknak és a Tic-Tac cukorkáknak volt keletje. 1995-ben a tulajdonában levő vállalat tevékenységét kiterjesztette a romániai piacra, később ingatlanpiaci beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet: a Lotus Centert 2002-ben nyitotta meg, amely akkoriban Erdélyben a legnagyobb bevásárlóközpontnak számított. Az elmúlt években az üzletember vállalatainak irányítását majdnem teljes mértékben fia, ifj. Mudura Sándor vette át. A család vállalatainak struktúrájában idén nem történt nagyobb változás, az elmúlt időszakban a mezgazdaságba és a turizmusba ruháztak be számottevően. 3. Verestóy Attila (107.) Vagyon: 52-55 millió euró Kor: 60 éves Szektor: tőkepiac, ingatlan Lakhely: Hargita megye Vagyonnyilatkozata szerint az RMDSZ szenátorának több mint 3 millió eurója van elhelyezve hazai is külföldi bankszámlákon, emellett 5,9 millió eurós kitettséggel rendelkezik különböző befektetési alapokban. Verestóy vagyona jelents részét a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett értékpapírokban tartja, a Capital szerint ezeknek a részvényeknek az összértéke jelenleg 27,8 millió euróra tehet, amelyek 8,5 millió euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásuk pillanatában. A szenátor és felesége tulajdonában 3 lakás (kettő a fővárosban és egy Székelyudvarhelyen), 2 ház (Székelykeresztúron és Ilfov megyében) és több földterület is van. Vagyonnyilatkozata alapján egy BMW X3 és egy Audi S8 típusú autó tulajdonosa. 4. Pászkány Árpád (150.) Vagyon: 38-40 millió euró Szektor: építkezések, ingatlan Lakhely: Kolozsvár Pászkány Árpád ebben az évben több vállalatától is megvált. Januárban túladott a CFR Cluj futballklubon, amelynek részvényeit több vállalat együttesen vásárolta meg azzal az ígérettel, hogy biztosítani fogják az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb romániai csapatának finanszírozását. Az üzletember idén kilépett a médiaiparból is miután az Intel Sky megvásárolta tőle a Transilvania Live és Transilvania Look csatornákat. Pászkány tulajdonában ingatlanvállalatok mellett tanácsadó cég és IT vállalat is található. Az üzletember első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből kereste, az elmúlt időszak egyik legfontosabb ingatlanberuházójává vált Kolozsváron. 5. Szigeti Zoltán és társai (165.) Vagyon: 35-38 millió euró Szektor: reklámipar Lakhely: Bukarest Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola 2005-ben alapították a The Group névre keresztelt vállalatot, amely mára Románia egyik legsikeresebb reklámcégévé nőtte ki magát. Az alapítókhoz később Bogdan Nicola, Mihaela testvére is csatlakozott. Jelenleg a vállalat tíz ügynökséget működtet, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint a Dacia, a Renault, a Nissan, a McDonald’s vagy a Bosch. Az elmúlt évben a The Group tulajdonrészt szerzett a világ legnagyobb reklámipari holdingjának helyi leányvállalatában, az Omnicorm Media Group-ban. 6. Pálfi Miklós (190.) Vagyon: 29-30 millió euró Kor: 56 éves Szektor: ásványvíz-, sörgyártás Lakhely: Bukarest Pálfi Miklós a Romaqua 30,5%-át birtokolja. A vállalat az elmúlt évben még a Coca-Colát és a Heinekent is megelőzte az alkalmazottak számát illetően, tavaly 133 millió eurós árbevételt és 300 ezer eurós profitot tudott felmutatni, annak ellenére is, hogy 2012-ben még jelents veszteségekkel volt kénytelen számolni. A vállalat portfóliójában olyan márkák találhatóak, mint a Borsec, a Giusto, a Quick Cola, a Metropolitan Caffe és az Albacher. A Romaqua palackozási kapacitása évente egy milliárd literre tehet. 7. Péter Pál (203.) Vagyon: 25-27 millió euró Kor: 52 éves Szektor: energia, ipar Lakhely: Kolozsvár Az üzletember 24 éve Ștefan Gadolával és Ioan Soceával közösen alapította Kolozsváron az EnergoBit nevű vállalatot, amelynek 53%-os tulajdonrészét két éve a lengyel Innova Capital vásárolta meg. Péter partnereivel több zöldenergia elállításával foglalkozó vállalatnál is részvényes, de az áramkereskedelemben is megvetették a lábukat az Enex nevű cég által. 8. Szász testvérek (220.) Vagyon: 20-23 millió euró Szektor: kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely Szász Orlando és Roland úgy kerülhettek fel a leggazdagabb romániai magyarokat összesít listánkra, hogy édesapjuk magyar, édesanyjuk pedig román anyanyelvű, de k tökéletesen beszélnek magyarul. Marosvásárhelyen működtetik a Renaniát, amely piacvezető a munkavédelmi berendezések, védruha forgalmazásában, tavalyi forgalma megközelíti a 20 millió eurót, bár enyhe csökkenést mutat az előző évekhez képest. A Renania tavaly 2,4 millió eurós nyereséget ért el. Szász Roland tulajdonosa még a Vertical Engineering cégnek is, amely tavaly 1,9 millió eurós forgalmat ért el. 9. Fodor Zsolt és Szilvia (226.) Vagyon: 22-25 millió euró Szektor: telekommunkáció, kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely A házaspár az EuroGsm tulajdonosa. 17 éves működésük alatt a hálózat folyamatosan bővült, bekebelezve versenytársait: a Kopiernicust, a Fronterat és a Rurint. A lánc jelenleg 113 üzletből áll, 81 városban vannak jelen, árbevételük tavaly elérte a 18,8 millió eurót, nyereségük az egymillió eurót. Pár hónapja az EuroGsm aláírt egy partnerségi megállapodást a Seamless Romániával, ami egy okostelefonos fizetést lehetővé tevő applikációról szól. A Fodor házaspár a Mobile Distributiont is működteti, amelyik a legnagyobb PrePay-kártya forgalmazó Romániában. 10. Urási Béla (279.) Vagyon: 15-16 millió euró Szektor: tkepiac, ingatlanügyek, bankszektor Lakhely: Kolozsvár Urási Béla olyan sikeres erdélyi üzletekben vett részt, mint az Astral Telecom és a Transilvania Bank. Az előbbit 2005-ben megvásárolta az UPC, Urási 16 millió dollárt kaszált a tulajdonrészéért. A Transilvania Bankban 3,95%-részesedéssel rendelkezett, amitől szintén megvált, majd a pénzt ingatlanokba fektette. Urási jelenleg nehéz időszakot él meg: válásával van teli a sajtó, és miután felesége a vagyon felét követeli, elképzelhet, hogy idén utoljára találkoztunk vele a TOP 300-ban. 11. Szarvadi Lóránd (289.) Vagyon: 14-16 millió euró Szektor: kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus Lakhely: Bukarest Szarvadi Lóránd évről évre lejjebb csúszik a vagyonranglistán, 2012-ben még 203. volt. Szarvadi és Hegedüs Ferenc a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket. A Domo áruházlánc alapítóiként ismertek. A Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, és Szarvadi már semmilyen funkcióval nem rendelkezik a vállalatban. Ő és felesége jelenleg a Toyplex vállalat tulajdonosai, amely 17 üzlettel rendelkezik, de idén áprilisban fizetésképtelenségi eljárás indult ellene. 2013-ban a cégnek 1,2 millió eurós forgalma és 750 ezer eurós vesztesége volt. 12. Hegedüs Ferenc (290.) Vagyon: 14-16 millió euró Szektor: kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus, építőipar Lakhely: Kézdivásárhely A Domo-társalapító 2007-ben adott túl tulajdonrészén 75 millió euróért. Ezután komoly ingatlanberuházások következtek, említésre méltó ezek közül az Interdomo, az Imperial Hotel Management és a Logistika. Az Interdomo tavaly mindössze 200 ezer eurós forgalmat jelentett. A kézdivásárhelyi Atrium hotel is Hegedüs nevéhez fűződik, társaival közösen megvásárolták és felújították a bálványosi Best Western Grand Hotelt. Transindex.ro 2014. december 13.Megszavazta az SZKT az RMDSZ kormányról való kilépésétA testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát. Megszavazta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányról való kilépést. A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát. A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező SZKT-nak a kormányról való távozás mellett a kulcsszava az újraterezés volt: az RMDSZ 25 év után újra ki kell találja a céljait, kommunikációját, közösséggel való kapcsolattartását. Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, ezt követte az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a szövetség jövő évi kongresszusával kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. A szombati eseményen, az ülés első részében kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat. Kelemen Hunor 27 személynek köszönte meg a "szülőföld visszaszerzéséhez" való hozzájárulását, a romániai magyarságért, a közösségért végzett munkáját, majd átadta az Ezüstfenyő-díjat. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában értékelte az RMDSZ elmúlt 25 évét. Elmondta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a világ megváltozott, az RMDSZ sem tehet úgy, mint aki a vonaton utazik, és azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte. A kommunizmus bukása után felnőtt egy új generáció, amelynek teljesen más a világképe, mint szüleinek. Az RMDSZ-nek ezeket a fiatalokat meg kell szólítania, hiszen ez a generáció nem elfordult a politikától, hanem eddig nem is érdeklődött iránta. Újratervezésre van szükség, hiszen a világ változik, és ez a változás az RMDSZ-t sem kíméli - mondta a szövetségi elnök. Kelemen olyan politikai eseményekről beszélt, amelyek premiernek számítanak. Elmondta, felbomlott az USL, ez nem volt újdonság, viszont az számított premiernek, hogy ezt követően az RMDSZ a szociáldemokratákkal vállalt kormányzati szerepet. Az is premier volt, hogy két magyar jelölt indult az államelnök-választáson, illetve az, hogy a kommunizmus bukása után első ízben választottak meg nem ortodox és nem román államfőt Romániában. A mai SZKT fő témájára áttérve Kelemen elmondta, az is premiernek számít, hogy az RMDSZ nem kormánybuktatás miatt, hanem egy belső elemzés eredményeként dönt úgy, hogy kivonul a kormányból. Elmondta, emellett nóvumnak számít az is, hogy 25 esztendő után először „visszaállamosítás” történt, a Székely Mikó kollégiumot igazságszolgáltatási eszközöket használva a demokratikus intézmények álruhájában „visszaállamosították”. Kelemen elmondta, amikor „választási esztendőben jóhiszeműen” vállalták a kormányzást, akkor még nagy többség támogatta a szövetség kormányzati részvételét. „Sok hibát követhet el egy politikai vezető. Elkövetheti azt a hibát, hogy soha nem figyel oda a választókra, de azt is, hogy nem képes döntéseket hozni, mert folyton azon gondolkodik, hogy erre a választók hogyan fognak reagálni. Éppen ezt szeretnénk elkerülni azáltal, hogy a SZÁT azt a javaslatot terjesztette elő, hogy lépjünk ki a kormányból” – mondta. Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ közvélemény-kutatást rendelt a második forduló után, amelynek eredményei alapján a kormányból való kilépés mellett döntöttek. „Ez volt a választók üzenete, és bízom abban, hogy helyesen döntünk, hogy meghallgatjuk ezt. A közvélemény-kutatásból mindössze néhány konklúziót emelek ki: a második fordulóban több romániai magyar szavazott, mint az elsőben. És mindezt úgy, hogy egyetlen román jelölt sem szólította meg őket. Nem igaz, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatása van, mint állították ezt régebben egyesek pártalapítási szándékkal. Hazudtak, térdre akarták kényszeríteni az RMDSZ-t, és átvenni a helyét” – mondta. Kelemen elmondta, hogy a magyar választók szavazatai protesztszavazatok voltak, és drámaian csökkent rövid idő alatt a kormányzást támogatók száma. „A magyar választók egy részét egyik magyar jelölt se tudta megszólítani. Nem bíztak bennünk, és ezzel szembe kell nézni, ki kell mondani, őszintén. Nekünk kell változnunk, változtatnunk” – mondta. Elmondta, hogy a kormányzás nem kerül veszélybe a kilépéssel, és hogy az ellenzék nem akar kormányozni, sőt: arra próbálták rávenni az RMDSZ-t, hogy ne lépjenek ki a kormányból. Kelemen szerint nem esélyes az alkotmánymódosítás, ha azt tekintjük, hogy az USL a kétharmadával sem tudta átvinni azt. A választási törvénykönyv megváltoztatása szerinte csak annak a belátása, amit az RMDSZ hét évvel ezelőtt mondott, hogy ez a választási rendszer nem jó. Kelemen szerint az RMDSZ-nek hosszú távú célkitűzésekben kell gondolkodnia, amiket nem ír felül az alkotmánymódosítás, és amiket elvárnak az adófizetők, mint az oktatási, egészségügyi kérdések, vidékfejlesztés és infrastrukturális befektetések, a többség-kisebbség viszony hosszútávú rendezése. „Szükség lenne egy olyan megállapodásra, amellyel a többség garantálná, hogy nem fogja csorbítani a kisebbség jogait” – mondta. Felhozta a Mikó-ügyet példaként, és azt mondta, annak ellenére, hogy Romániában nem létezik a precedens fogalma jogi értelemben, ezt egy precedensként lehet értékelni a visszaállamosításra. „Mit üzennek ezzel? Megbélyegeznek egy egyházat azzal, hogy azt mondják ki, nem a jogos tulajdonát kapta vissza. Elítélnek olyan embereket, akik jóhiszeműen alkalmazták a törvényt a parlament és a kormány megbízásából, tehát nem loptak vagy csaltak. Ezt burkolt formában visszaállamosításnak lehet értékelni, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Nem nyomást akarunk gyakorolni az igazságszolgáltatásra, de szolidaritást szeretnénk vállalni az elítéltekkel” – mondta. A székely zászlókat és a magyar himnusz éneklését támadó prefektusoknak – Marius Popica Kovászna megyei prefektusnak – Kelemen azt üzente, hogy nem lehet háborút megnyerni himnusz, nyelvhasználat vagy szimbólumok ellen. Kelemen elmondta, hogy a prefektus négyszemközt beszélt arról, hogy utasításra cselekedett. „El kell mondanunk azt, hogy ezek a kérdések értelmezhetetlenek 25 évvel a rendszerváltás után” – mondta. Kelemen azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokkal, az EU-val való szoros partnerség mellett, egy német származású elnökkel nem lehetnek a romániai magyarok a „járulékos veszteség”. „A közösség jövőjét garantálni kell, és ehhez szükségünk van némi újratervezésre. Nem elég, hogy hiszünk az érdekképviseletben. Az lenne a jó, ha minden romániai magyar hinne ebben. Az a dolgunk, hogy megerősítsük a hitet azokban, akik hisznek bennünk és visszaadjuk azoknak, akik elvesztették azt. Hitelesnek, rugalmasnak és odafigyelőnek kell lennünk. Változni kell, mert a világ is változik. Nem föladni kell, újra kell kötni a szövetséget. A választóinknak szövetségesre van szüksége, megbízható partnerre. Értékekre kell újjáépíteni a szövetséget” – mondta Kelemen. A politikai beszámolót követően a szövetség fórumai képviselőinek hozzászólások következtek. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök jelenlegi tanácsosa, Frunda György lépett mikrofonhoz. Frunda szerint nem jó döntés az, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. Szerinte senkiföldjére jut az RMDSZ, ha kilép a kormányról, és elveszti egyik legfontosabb eszközét. Kritizálta az RMDSZ-t továbbá azért is, mert nem mondta meg az embereknek a második forduló előtt, hogy kire kell szavazni. Szerinte „több mint hiba volt” ez, úgy, ahogy az is hibának számít, hogy nem adta meg az RMDSZ az irányvonalat az embereknek a Basescu leváltására vonatkozó népszavazáskor sem, és akkor is tévedett, amikor a polgármestereire bízta azt, hogy részt vesznek-e vagy sem a Székelyek Nagy Menetelésén, és hagyta, hogy az SZNT legyen a szervezője az eseménynek, ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állt volna. Szerinte nem a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), azaz nem a mintegy 30 RMDSZ-vezető kellene döntsön a nagy horderejű kérdésekben, a nehéz döntéseket az SZKT-ra kell bízni. Szerinte nem jó az sem, hogy az SZKT csak félévente gyűl össze, ismét negyedévente kellene összehívni a testületet, vissza kell térni a közösséghez, hiszen ha ez nem történik meg, akkor az utóbbi választásokon begyűjtött, precedens nélküli alacsony számú szavazatnál is kevesebb voksot fog kapni az RMDSZ a 2016-os választások során. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” - sommázott Frunda György. Szabó József, a MIÉRT elnöke szerint újra kell tervezni a jövőt, de úgy, hogy közben nem kellene kidobni az RMDSZ történetéből azt a fejezetet, amely az előző 25 évről szól. Kiemelte, az eredményeket együtt érte el a szövetség, együtt kell megtervezni a jövőt, anélkül, hogy ez régiós politikák vagy generációs kérdések mentén történne. „A különböző régiók, települések vitái nem kellene meghatározzák ezt az újratervezést” - fogalmazott Szabó. Hozzátette, a következő periódusban a belső és külső kommunikációra kell koncentráljon az RMDSZ, az 1990 után született és mára már felnőtt generáció egy olyan világba született bele, amikor már létezett az RMDSZ, és elképzelhető, hogy nem értik, miről szól a szövetség. Egyéni hozzászólásában Verestóy Attila elmondta, nincsenek kételyei, hogy az SZKT megszavazza a SZÁT javaslatát, azonban a nem politikai funkciókat meg kell tartani. A SZÁT döntését egy koraszülött, ám életképes gyerekhez hasonlította, akit segíteni kell. Elmondta, újratervezés szükséges, de együtt, egységben, szövetségben kell fellépni. "Mindenki fejezze be azt, hogy három politikai párt létezik Erdélyben. Mi nem párt vagyunk, hanem a romániai magyarság érdekképviselete" - hangsúlyozta. Hegedüs Csilla kulturális miniszter megköszönte, hogy a szövetség bízott benne, amikor a kulturális minisztérium vezetésére javasolta. Bejelentette, a szövetségi elnök művelődési tárcavezetői munkája során elérte azt, hogy minden olyan köztéri műalkotáson, amelyet magyar ember alkot, magyar felirat is szerepeljen. Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek alternatívákat kell felmutatnia, perspektívákat kell nyújtania, és azon kell dolgoznia, hogy az emberek problémáit megoldja. Szabó Ödön szerint a kormányzást nem isteníteni vagy kárhoztatni kell, hanem használni, mint eszközt. A Markó Attila elleni második eljárásra is kitért, szerinte szemfényvesztés történik, az a látszat, hogy minden rendben van, de úgy indul eljárás állampolgárokkal szemben, hogy az okmányokon, ami alapján az eljárás indul, nem szerepel az aláírásuk. Sógor Csaba elmondta, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is. Eckstein-Kovács Péter szerint az RMDSZ két helyes döntést hozott. Azt, hogy a második fordulóban nem támogatják egyik jelöltet sem, és hogy kilépnek a kormányból. Miért lépünk ki, ha továbbra is támogatjuk a Ponta-kormányt? – tette fel a kérdést, és azt mondta, hogy helyes döntéseket helyes tettek kell kövessék. Elmondta, hogy feljelentette magát a DNA-nál, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét. Végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Elmondta, hogy ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében. Bunta Levente szerint vissza kell térni az alapokhoz, és meg kellene erősíteni azokat. Szerinte a hatalommal mint eszközzel nem élni „nem a leghelyesebb”. Brassai Zsombor azt méltatta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a katolikus Státus aláírta a dokumentumot, amelynek a keretében huszonöt év után elindulhatott a harmadik marosvásárhelyi magyar nyelvű iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Szerinte ehhez nem volt elég a kormányzás, helyi politizálás. Az RMDSZ mindenkori érdeke a magyar érdek; a cél az, hogy erős maradjon az erdélyi magyar érdek, és szükséges a Kelemen által emlegetett újratervezés - tette hozzá. Szerinte a kilépés nem a „semmibe lépést” jelenti, hanem ellenzékbe lépést jelent. Szerinte az ellenzékben sokkal nyíltabban, sokkal bátrabban lehet majd beszélgetni. Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna elmondta, zsigeri félelmet érzett akkor, amikor Markó Attila esetében a második ügyben is eljárás indult. Eszébe jutott a Markó családja, majd saját családja, hiszen minden tisztségviselő – dolgozzon önkormányzatnál vagy egyéb köztisztségben – naponta „vásárra viszi a bőrét”, nem érezheti magát biztonságban. Elmondta, ez ellen a helyzet ellen tenni kell, újra kell gondolni a közösség és a román állam közötti viszonyt. Kelemen Hunor visszatért Frunda György kijelentésére: „Az volt az érzésem, nem ugyanabban az országban élek, mint Frunda György” - mondta, és hozzátette, nem igaz Frunda állítása, mely szerint az RMDSZ-nek kevesebb lenne a köztisztviselője, mint a korábbi ciklusban. „Elképedve hallgattam azt, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia az utat. Nem lehetünk annyira pökhendiek, hogy azt gondoljuk: a közösség üzenetével nem kell foglalkoznunk, mert tudjuk, hogy merre van az arra. Akkor is felelősséget vállalunk, amikor kormányozunk, és az is felelősségvállalás, hogy nem kormányozunk. Szerinte a kormányról való kilépés nem a szociáldemokratákról vagy az ideológiákról szól, az RMDSZ-nek nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy pártként gondol magára. „Ha kiszálltunk a kormányról, akkor nem a senki földjére megyünk. Az RMDSZ párbeszédet akar és tud folytatni a román politika szereplőivel” - fogalmazott. Az SZKT ezután nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” ellen. Az SZKT kongresszusi biztosnak választotta meg Kovács Pétert, akinek javaslatára elfogadták, hogy az RMDSZ kongresszusát 2015. április 17-18. között, Kolozsváron tartsák. K. M., F. J. maszol.ro 2014. december 15.Kilép a kormányból az RMDSZ (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)Vitásra sikeredett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülése, élénk szócsata alakult ki a kormányból való távozásról, ám a végeredmény önmagáért beszél: 113 képviselő közül csupán hárman szavaztak a Szövetségi Állandó Tanács által javasolt megoldás ellen, heten tartózkodtak. Kelemen Hunor elnök újratervezésről beszélt, meg kell találniuk a módját, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, mert ha nem teszik, két év múlva kockázatossá válik a parlamenti bejutás. Kelemen Hunor leltárral kezdte beszámolóját, szükségesnek nevezte az elmúlt 25 év eredményeinek és kudarcainak számbavételét. „Vannak – és nem kevesen –, akik 25 év alatt eltávolodtak az RMDSZ-től, és felnőtt egy új generáció, amely soha nem is fordult még a politika irányába, mindkét kategóriát meg kell szólítanunk, ezért van szükség a negyedszázada meghatározott alapértékekre épülő újratervezésre. Nem tehetünk úgy, mint aki a vonatban ülve azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte” – fogalmazott. A szövetségi elnök 2014-et a politikai premierek évének nevezte: az RMDSZ először vállalt kormányzást a szociáldemokratákkal; először indult két magyar jelölt az elnökválasztáson; Klaus Johannis nagyarányú győzelme, illetve a SZÁT döntése a kormányból való kilépésről. Ötödik premierként említette a Mikó-kollégium újraállamosítását. Változtatni kell A februári kormányra lépés kapcsán Kelemen Hunor elmondta: eszköznek tekintették, mert az év elején választóik többsége is támogatta a kormányzást. „Ma is azt állítom, hogy az akkori elemzésünk és döntésünk helyes volt.” Egy politikai vezető hibát követ el, ha nem figyel oda a polgárok üzenetére, de akkor is, ha csak arra koncentrál, hogy mindenkinek tetsző döntést hozzon. Az elnökválasztás eredményeit elemezve, közvélemény-kutatást is segítségül hívva arra jutottak, „hogy ma a választóink akaratához legközelebb eső döntés a kormányból való kilépés”. Figyelemre méltónak nevezte, hogy a második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az elsőben. Mindez olyan körülmények között, hogy egyik román jelölt sem szólította meg a magyarokat. Bebizonyosodott: hazudtak azok, akik azzal magyarázták pártalapítási szándékukat, hogy a magyar–magyar verseny mozgósító hatással bír, és kudarcot vallott az a szándékuk is, hogy „az RMDSZ-t térdre kényszerítve átvegyék a politikai érdekképviseletet”. Elemzésük szerint a magyar választók nagy többsége a második fordulóban protesztszavazó volt, megmozdult egy olyan réteg, „amelyet, el kell ismernünk, sem mi, sem egy másik magyar jelölt nem tudott megszólítani.” „Ők azok, akik valami miatt nem bíznak bennünk, nem vagyunk vonzóak a számukra, nem vagyunk hitelesek a szemükben, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Fájdalmas tény, de őszintén ki kell mondanunk, ezt meg kell értenünk, és nekünk kell képesnek lennünk változni és változtatni.” A közvélemény-kutatás azt is megmutatta: nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik még hittek a kormányzásban. „Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad” – hangsúlyozta Kelemen. Beszélt a hogyan továbbról is: hosszú távú célkitűzéseket kell megfogalmazni a társadalom néhány fontos területén, ezek között az oktatást, egészségügyet, a közúti és vasúti infrastruktúra-, vidékfejlesztést és többség–nemzeti kisebbségek viszonyának hosszú távú rendezését említette, amely garantálná, hogy semmiféle politikai változás nem csorbítja a megszerzett jogokat. A Mikó-ügy kapcsán kiemelte: a bírósági döntés precedenst teremt, megkérdőjelezi minden visszaszolgáltatás törvényességét. Szólt arról is: értelmezhetetlen az a háború, melyet a Kovászna megyei prefektus indított himnusz, zászló, felirat, azaz szinte minden ellen, ami magyar. „Az erdélyi magyarság és közös ügyeink nem lehetnek járulékos áldozatai sem a jogállamiságnak, sem a korrupcióellenes harcnak” – mondta. Kint vagy bent? Az elnök politikai beszámolóját követő vita során a hozzászólók többsége támogatta a kormányból való távozást, ellene szólt azonban Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa. Úgy vélte, a szövetség nem ellenzékbe, hanem „a senki földjére” kerül, elveszíti egyik legfontosabb eszközét csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” – mondotta Frunda György. Burkoltabban fogalmazta meg nemtetszését Verestóy Attila és Borbély László, ők elsősorban a Bukarestben tisztséget betöltő magyar emberekért aggódtak, mindketten azt szorgalmazták, hogy tovább végezhessék a munkát a különböző kormányhivatalokban az RMDSZ bizalmából oda került szakemberek. Verestóy szerint a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség visszakerül a kormányba. Helyeselte viszont a kormányból való kilépést Hegedüs Csilla két hete kinevezett kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes is. A kormányzás utolsó eredményeként jelentette be annak a miniszteri rendeletnek az elfogadását, mely szerint valamennyi magyar vonatkozású műemlék épületen magyar nyelvű tájékoztató feliratot is el kell helyezni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt koraszülés, hanem a belépéskor kellett volna védekezni, a Szociáldemokrata Párttal való együtt kormányzás ugyanis beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. A polgármester azt javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis megválasztott elnökhöz. Sógor Csaba kifejtette, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is. Eckstein-Kovács Péter pedig elmondta: feljelentette magát a Korrupcióellenes ügyészségen, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét, ám végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében – hangsúlyozta. A vitát követően az SZKT nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó kollégium visszaállamosítása ellen. Döntöttek arról is, hogy az RMDSZ 2015. április 17–18-án Kolozsváron tartja tisztújító kongresszusát. Támogatás feltételekkel A szavazás utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. A költségvetés tervezetét még nem ismerik, nem tudják, hogy támogathatják-e a parlamentben. Az Etnikumközi Hivatal élén az Oktatási Minisztériumban akkor is tisztségben maradt egy-egy magyar államtitkár, amikor a szövetség ellenzékben volt. A miniszterelnök döntése, hogy megmaradhatnak-e ezeken a tisztségeken szakembereik. Kelemen Hunor szerint a Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Elmondta, jelezte a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét. Ez olyan súlyos kérdés, amire a következő napokban a kormánynak valamiféle választ kell adnia. „Csak ezt követően tudunk beszélni arról a frakciókban, hogy miként járunk el a kormány beiktatásakor” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 18.Az RMDSZ-t várja az életKilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik. Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei. A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos. Újratervezés Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették. A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor. Hangok a múltból és a múltnak Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség. Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget. Kívülálló mondatok Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét. Egyetlen lépés A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét. A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg. Csinta Samu | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. január 29.Nemzeti érdek SRI-szemszögbőlAmennyire nagy „játékos-elnök” volt Traian Băsescu, pont annyira akcióban próbált lenni a legfontosabb román titkosszolgálat élén kinevezettje, a héten végre lemondott George Maior. Hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) feje jócskán túllépte hatáskörét, nem újdonság. Jómagam épp ebben a rovatban kifogásoltam tavaly nyáron azt a Maior-interjút, amiben a „titkosszolga” állást foglalt olyan kérdésekben, amelyek nem rá tartoznak: a területi autonómia ügyében, amelyet „19. századi magyar nemzetpolitikai törekvésnek” bélyegzett, s kifejtette, azon lesznek, hogy ezt meggátolják. De az ország „nemzeti érdekét” megfogalmazva szót ejtett az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való viszonyról, az oroszokkal való párbeszédről is – úgy nézett ki abban a pillanatban, mintha elnökjelöltségét készítette volna elő, főleg, hogy meg is lebegtette esetleges lemondásának lehetőségét az elnökválasztás kontextusában. Túlkapását akkor még az RMDSZ nagy öregjei, Borbély László és Verestóy Attila is elítélték, pedig egyikük sem „vádolható” túl autonómiapárti állásponttal. Az elnökválasztás előtt aztán hirtelen mint miniszterelnök-jelölt bukkant fel George Maior neve, méghozzá az államelnökjelölt Victor Ponta rövid listáján, igaz, nem az első helyen. Klaus Johannis székfoglalása után ezért is volt furcsa, hogy az új elnök látszólag nem akart személycserét a SRI élén: közvetetten néhány napja még erre tett utalást. Aztán kipattant a botrány a SRI és az Alkotmánybíróság között, s hirtelen minden megváltozott. George Maior élesen bírálta az Alkotmánybíróságnak azon döntését, amellyel elutasították a bírói mandátum nélküli megfigyelések lehetőségét. Ez már a jelek szerint túl sok volt Johannisnak, ő is észrevette, hogy nyolcéves SRI-igazgatói mandátuma ellenére Maior kevésbé „szakmai”, mint szeretné. Nemcsak beleszól az ország bel- és külpolitikájába, minősíti Románia polgárai egy részének politikai törekvéseit, azzal, hogy véleményt mondott az Alkotmánybíróság döntéséről, a demokratikus berendezkedés egyik alapszabálya ellen vétett súlyosan: a hatalmi ágak szétválasztásáról van szó. Több mint ironikus, hogy a nyáron még az igazságszolgáltatás függetlenségéről papoló Maior éppen az igazságszolgáltatás feletti nyomásgyakorlás miatt veszi kalapját. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a legnagyobb román titkosszolgálat feje mennyire opportunista volt. Az sem segített valószínűleg Maiornak, hogy elárulta: beépített ügynököket tartanak a különböző sajtóorgánumok szerkesztőségeiben. Ez persze jó ideje már nem titok: az egykor mérvadónak számító Robert Turcescu televíziós újságíró maga ismerte be, hogy ő is egy ilyen beépített ügynök volt. Maior arra hivatkozott, hogy nincs több sajtóbeli ügynökük, mint a nyugat-európai demokráciákban működő titkosszolgálatoknak. De vajon mi az ilyen ügynökök feladata Európa azon táján? Vajon az-e, hogy kulcspozíciókat szerezzenek a kiadóknál, szerkesztőségekben, s jelentősen befolyásolják a sajtótermékek irányultságát, a médiumok politikáját? Vajon hogy jutott oda a romániai sajtó az elmúlt években, hogy igazi harcos kutyából ilyen vagy olyan politikai és gazdasági érdekek kiszolgálójává váljon, s az újságírói legyen az egyik legjobban lenézett szakma? S mennyi közük van ehhez a saját „nemzeti” érdekeiket védő „titkos” szolgálatoknak? Ne feledjük, ha a sajtó nem látja el hivatását, az a társadalom egészségének igencsak árt. Az ilyen jellegű titkosszolgálati beavatkozás a sajtó dolgaiba nemcsak káros, egyenesen mérgező. Ezért csak csatlakozni tudok a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának felszólításához. Stelian Tănase szerdán nyílt levélben fordult Florin Codlea ideiglenes SRI-vezetőhöz, hogy hívja vissza az ügynököket az intézményből. A vezérigazgató mellett kilenc médiaegyesület is kéri a hírszerzést, hogy vonja ki „munkatársaikat” a médiából. Azt is javasolják a parlamentnek, foglalják bele a nemzetbiztonsági törvényekbe, hogy a hírszerzés többé nem szervezhet be médiában dolgozókat. Nekem úgy tűnik, inkább ez volna a nemzeti érdek, nem az autonómiatörekvések gátolása. Nem igaz, kedves SRI? Rédai Attila | Székelyhon.ro 2015. március 6.Verestóy Attila is nyílt levelet írt Johannisnak (Pamflet)politikusok sorába. Az RMDSZ-es szenátor levelében arra kérte Klaus Johannist, hogy halaszthatatlanul emelje fel szavát az erdőirtás ellen. A politikus levelét nem papíron, hanem elektronikus úton küldte el, ezzel is utalva a helyzet súlyosságára. Verestóy mélységes aggodalmát fejezte ki az utóbbi években tapasztalt hatalmas ütemű erdőpusztítás miatt, és felhívta Johannis figyelmét arra, hogy Románia számára súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat a korlátlan fakitermelés. „Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor néhány év múlva eltűnik Románia összes erdeje” – húzta meg a vészharangot a politikus. Hozzátette: ha a fákat elpusztítjuk, valószínűleg mi is velük pusztulunk. A székelyföldi politikus szerint megengedhetetlen, hogy egyesek „druzsbával a kezükben Istent játsszanak erdeinkben”. Verestóy különösen aggasztónak tartja az általa „Románia tüdejének” nevezett székelyföldi erdők sorsát, ahol évente több ezer köbméter fát termelnek ki a legalitás és illegalitás határán egyensúlyozó „fatolvajok”, akik a kivágott fák helyébe nem ültetnek újakat, „zöld utat” adva ezáltal az árvizeknek, az aszályoknak és a légszennyezésnek. A megszállott és elszánt környezetvédő aktivista és politikus tájékoztatta a román államfőt arról, hogy immár huszonöt éve ostromolja az illetékes román hivatalokat, de azok kettős mércét alkalmaznak: míg fellépnek az ország más térségeiben garázdálkodó fatolvajok ellen, a Székelyföldön pusztító „erdőfodrászok” esetében nem teszik ugyanezt. „A tudatos gondtalanságot népirtás céljából követik el, el akarják, venni tőlünk a tiszta levegőt, azt akarják, hogy mindannyian elpusztuljunk a légszennyezés következményei miatt” – fogalmazott felháborodott hangvételű levelében Verestóy. „Székelyföld lakói már így is túl sokat elszenvedtek. Kétségbeesetten követelem, hogy az Elnök úr mielőbb cselekedjen, mert a jelenlegi helyzet tűrhetetlen. Ismételten kérem, emelje fel szavát az erdőirtások ellen, álljon ki erdeinkért, és hirdesse a környezettudatos élet előnyeit. Ez nemcsak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.” „Legyen Románia a jól kivágott erdők országa” – zárta nyílt levelét Verestóy Attila. A szenátor utóiratként hozzátette: „Ezt a harcot egyedül nem tudom megvívni!” Kerekes Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 21.Marosvásárhely márciusa (Visszajátszás a huszonötödik évfordulón)Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez. Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a KözOktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak! Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják. Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el! Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált! 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették. Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét. Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” (Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal. erdely.ma/publicisztika.php?id=180784, 2015. február 2. ) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is! Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 1.világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március” Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket. Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről? Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott. Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit? Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen. Reagált a CPUN vezetősége a levelükre? A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment. A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót. Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni. Mi tett eközben a városvezetés? Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket. Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait. A teherautót nem őrizték katonák? Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek. Mi történt március 20-án? Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön. Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek? Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát. Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja? Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett. Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. április 4.Marosvásárhely márciusa (1.)Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez. Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak! Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják. Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el! Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált! 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették. Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét. Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is! (folytatjuk) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 6.Marosvásárhely márciusa (2.)Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját. Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon. Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának. „A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is. 1990. március 19-e, délelőtt 11 óra Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.) 13 órakor nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e. Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el! Délután háromnegyed négykor már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk. A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta. Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt. Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték. A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg. Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán. A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat... (folytatjuk) Tófalvi Zoltán Erdély.ma 2015. április 17.RMDSZ-kongresszus – Újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség éléreÚjabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki. Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát. A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget. A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön. A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet. Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen. Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt. Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta. Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük. Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva. Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik. MTI Erdély.ma 2015. április 18.Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket, „Magyarország önök mögött áll” – mondotta. Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását. A testvérharcnak vége Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik. Kelemen Hunor beszámolója Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. Vita az újratervezésről A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé. Villámgyors szavazás A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 20.Új úton a szövetség (Az RMDSZ 12. kongresszusa)Az RMDSZ programjának módosításával és a programot kiegészítő dokumentumok elfogadásával zárult szombaton a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusa. Ezt megelőzően levetítették a szövetség 25 éves történetét összefoglaló egyórás dokumentumfilmet és Ezüsttulipán-díjat adtak át közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek /köztük Verestóy Attilának). Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az időközben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatás biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni. A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis- és középvállalatok támogatását ajánlja; a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről; a szövetség külpolitikai és nemzetpolitikai törekvéseiről. Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség sem esküvőre nem készül a Nemzeti Liberális Párttal – melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot –, sem kikosarazni nem akarja a jobbközép pártot. Hozzátette, jelenleg is párbeszédet folytatnak az ellenzéki partnerekkel, például a választási törvények módosításáról. Megjegyezte, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt szándékozik benyújtani a Ponta-kormány ellen, az indítvány tartalma függvényében tárgyalnak annak esetleges megszavazásáról. Hozzátette, jelenleg az ellenzéknek nincs elég voksa a kormánybuktatáshoz. Visszanyerni az emberek bizalmát Kovács Péter eddigi főtitkár a legesélyesebb az újjáalakult ügyvezető elnökség vezetői tisztségére – mondta a kongresszust kiértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az emberek bizalmának visszanyerését tartja az RMDSZ legfontosabb feladatának. „Tartalmas kongresszus volt. Nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egyvalamiben meg tudtunk állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség” – jelentette ki. A pénteken újraválasztott szövetségi elnök a magyar emberek bizalmának megőrzését, visszaszerzését tartja fontosnak. „Huszonöt éven keresztül emberek százezrei értéknek tekintették az érdekképviseletet, és ez azt jelenti, hogy ez számukra fontos. Azoknak a fiataloknak a bizalmát is meg kell nyerni, akik a rendszerváltás után születtek, s más viszonyítási alapokkal indulnak az életbe. Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról” – fogalmazott a politikus. Újságírói kérdésre elmondta: a másik két magyar politikai szervezettel közösen tartandó marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonló megoldást elképzelhetőnek tart más településeken is, ám az előválasztás szerinte nem csodafegyver. „Sok buktatója is van. Nem elég az előválasztást megnyerni, a választásokat kell megnyerni. A marosvásárhelyieknek is azt mondtam: támogatom, de ne keltsük azt a látszatot, hogy ezzel minden problémát megoldottunk” – számolt be Kelemen Hunor. Erőfeszítések a Székelyföld autonómiájáért Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek adott interjúban. A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel. Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette: az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez. Az RMDSZ elnöke cáfolta hogy takaréklángra tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott újratervezés jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének felállásában. A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy az újratervezés annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 7.Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőülésérőlAki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték. Beépített vagy hithű kommunisták Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról? Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el. Vitatható hitelesség A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek. A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából. Hol van a Frunda-féle autonómia? A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba. A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük. Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk. De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet. Borbély Zsolt Attila | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. május 15.Politikusi erdőmaffiaNagy erdővédő-harcosok lettek politikusaink, oly hevesen oltalmazzák a fákat, mintha nem lennének felelősek az elmúlt huszonöt esztendő pusztításaiért. Pártállástól függetlenül, igaz más érvekkel, de minden témában megszólaló politikus az irtások ellen ágál, bizonygatja, hogy amit ő akar, az az igazi, a másik tábor sunyi módon a további szabad prédát törvényesítené. Victor Ponta hirtelen zöld aktivistává változott, a legdrasztikusabb megoldásoktól sem riad vissza, egyenesen betiltaná a rönkexportot. Három éve miniszterelnök, mostanáig eszébe sem jutott bármilyen lépést tenni, mi több, mentora, Adrian Năstase és apósa, Ilie Sârbu felelős a Holzindustrie Schweighofer romániai megtelepedéséért, pártja vezető politikusai kapcsolódnak így vagy úgy az erdőbizniszhez. A liberálisok az új törvény ellen szónokolnak, szerintük nem elég erős, nem biztosít elegendő védelmet, elnöküket, Klaus Johannist próbálják menteni, aki visszadobta a jogszabályt, de ártatlan báránynak ők sem mondhatóak, soraikban többen is belekeveredtek valamilyen módon erdeink végletekig történő kiszipolyozásába. Nehéz vétlennek és önzetlennek nevezni az RMDSZ-t is, hisz nagy hatalmú szenátorát, Verestóy Attilát ma is „Isten druzsbájaként” emlegetik, de az elmúlt évtizedekben több magyar környezetvédelmi miniszter regnált, s keveset hallottunk arról, hogy megálljt parancsoltak volna az erdők letarolásának, mi több, Háromszéken az RMDSZ aktív közbenjárásával vethette meg lábát az osztrák nagyvállalat, Olosz Gergely volt szenátor segítette megtelepedésüket, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig nemcsak boldogan asszisztált bemutatkozó sajtótájékoztatójukon, de az engedélyeztetés elől is hárította az akadályokat. A legnagyszájúbb erdővédők tehát éppen azok, akik saját zsebüket vagy érdekcsoportokat kiszolgálva, tudatosan, esetleg nemtörődöm módon hozzájárultak a jelenlegi áldatlan helyzethez. Csontig kellett hatolnia a késnek, és beigazolódnia, telhetetlenségük határtalan, eszük ágában sincs az új törvénnyel megálljt parancsolni a pusztításnak, hogy mozgolódni kezdjen a civil társadalom, és ezrek vonuljanak utcára az erdők védelmében. Nem tökéletes a jelenleg napirenden lévő erdőtörvény, de az eddiginél sokkal jobb, mindent nem orvosol, de gátat vet a gátlástalan kitermelésnek, és jó alap, melyre megfelelő alkalmazási normákkal tovább lehet építkezni. A politikusokra nem számíthatunk, mindig mindent jól meghatározott érdekeik szerint csűrnek-csavarnak, és csupán szerencse, ha ez egybeesik a közérdekkel. Rá kell őket kényszeríteni, hogy ne hátráljanak ki az erdőtörvény mögül, s a múlt szombati megmozdulás igazolta: a civil nyomás eredményes lehet. A holnapi tüntetésen még többen kell lennünk, hogy lássák, érezzék, nincs visszaút, a szöveg már kevés, tettekre van szükség, ha még egyszer voksunkat szeretnék. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
