|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 331 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 331-331 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bodolai Gyöngyi 2008. november 25.November 22-én tartották Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a Tudományos Diákkörök VII. Erdélyi Konferenciájának díjkiosztó ünnepségét. A középiskolai tudományos élet megmérettetésére 300 vendég érkezett, Erdély számos jelentős közép- és ipari iskoláját képviselve. Hét szekcióban bemutatott tízperces kiselőadásaikat a gondolatok frissessége, a témák változatossága és időszerűsége jellemezte. A jó tudományos dolgozat ismérveit sorolta fel dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora, a rendezvény fővédnöke. Erdélyt a Kárpát-medencei döntőn, amelynek helyszíne a tavasszal Pannonhalma lesz, 27 diák képviseli. Erdély Loránd, a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke szerint valamennyien esélyesek, hogy díjat nyerjenek. /Bodolai Gyöngyi: "Mai fiatalok, mai pedagógusok. " Eredményhirdetés a TUDEK-en. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25/2009. április 17.Sikeresen mutatta be a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárat Sebestyén-Spielmann Mihály, az intézmény osztályvezetője április 2-án Brüsszelben. A meghívás Sógor Csaba európai parlamenti képviselőtől érkezett, s hátterében az a szándék áll, hogy Marosvásárhely nevezetes bibliotékája és a Bolyai Múzeum felkerüljön az UNESCO világörökség-listájára. Spielmann Mihály a több mint kétszázezer kötetes Téka jelentőségéről tartott előadást. /Bodolai Gyöngyi: Brüsszelben a Téka. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./2009. június 15.Június 13-a rendhagyó évzáró volt Mezőmadarason, felavatták a felújított Pataky–Ágotha Általános Iskolát. A Pataky–Ágotha család adományából épült tanintézményt a Világbank 2,5 millió lejes támogatásával és a helyi önkormányzat hozzájárulásával alakították át korszerűiskolává. Az évzárón megkoszorúzták az alapítók síremlékét. Tavaly szeptember 15-én még olyan állapotban volt az épület, hogy be sem lehetett menni. Néhány madarasi család fogadta be őket, s hosszú heteken át magánházaknál tartották az órákat. Megemlékeztek az alapítókról, a sárospataki Pataky Miklósról és feleségéről, a székelyudvarhelyi származású Ágotha Annáról, akik közös végrendeletükben 341 hold kitűnő földet hagytak iskola építésére és fenntartására, illetve a szegényebb diákok továbbtanulásának támogatására, így épült meg 1901–02 között a református népiskola. /Bodolai Gyöngyi: Iskolaavató évzáró Mezőmadarason. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./2009. június 20.A székely megyékben tovább folytatódnak a magyar vezetők leváltása elleni tiltakozások, közben Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt nyilatkozta, hogy elégedettek a helyzettel. A tárgyalásokon sikerült a lehető legtöbbet elérni, ami azt jelenti, hogy a leváltott magyar intézményvezetők megmaradhatnak a hivatali struktúrában, alacsonyabb beosztásban. Elégedettségről beszélni túlzás, mert az a néhány személy, aki az elmúlt választási időszakban tisztséget vállalt, közel sem jelentett olyan arányt, amely létszámánál fogva Maros megye magyarságát megilletné, szögezte le Bodolai Gyöngyi. A leváltott főtanfelügyelő-helyettes helyzete ma is megoldatlan. Nem rendezték illő módon sem a biztosítási pénztár volt vezetőjének, sem a közegészségügyi igazgatóság leváltott aligazgatójának a jogállását. A mostani hatalom egyik legfontosabb célja, hogy szétverjék azt, amit magyar vezetők irányításával sikerült felépíteni. Közben embereket aláztak meg. Ezek után tapsolni kellene, hogy egyeseket másodrendű szerepben megtűrnek még egy ideig? /Bodolai Gyöngyi: Sikeres lobbi? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./ Előzmény: Máthé Éva: Maros megye: sikeres RMDSZ-lobbi a magyar intézményvezetők ügyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./2009. június 22.A 16. évfolyamát búcsúztatta június 20-án a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskola. A nappali és levelező tagozat 40 végzősével immár 600-ra emelkedett a főiskolán képzett tanítók és kántorok száma, akik Erdély egész területén oktatnak, zenélnek, s hitre nevelik a gyermekeket. A katolikus, majd az unitárius templomot megjárva a tanévzáró ünnepség helyszíne a református Vártemplom volt, ahol Kató Béla püspök-helyettes beszélt, őt Barabás László igazgató követte. A jövő iskolai évtől kettős képzést, tanítói és óvodapedagógusi felkészítést biztosítanak tanítványaiknak. /Bodolai Gyöngyi: Ballagtak a kántor-tanítók. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./2009. július 18.Romániában az ország 49 állami egyeteme mellett 51 magánegyetem gyártja futószalagon a diplomás főket. Az élen járó helyet a Spiru Haretről elnevezett tanintézet vívta ki, amely korlátlan mennyiségben termeli az egyetemet végzettek és mesteri fokozatot szerzett személyek hadseregét. 30 karon 50 szakiránnyal, 68 egyetemi és egyetem utáni képzési programmal immár 53 központban működik, s polipként hálózta be az országot Bukaresttől Balázsfalváig. Az egyetem kiterjesztette csápjait a világ nagyvárosaiba Tel Avivtól Spanyolországon át New Yorkba és Kanadába is. Így sikerült elérni, hogy 311. 928 hallgatójával a világ harmadik legnépesebb egyetemévé nője ki magát. A karok mellett egyetemi oktatókat továbbképző központot működtet, saját televízió- és rádióadója, könyvkiadója, nyomdája van, 37 ingatlannal rendelkezik. Idén 56. 000 végzős számára igényeltek diplomát, ami egyenlő az összes romániai tandíjmentes egyetemen végzettek számával, erre az oktatásügyi tárca vezetője is felfigyelt. Érdekes, hogy az 1991-ben alapított és az első akkreditációkat 2002-ben megszerző egyetemről csak most derül ki, hogy nem minden nappali karának van működési engedélye, a látogatás nélküli oktatási formának pedig egyáltalán nincs. Hogy miért nem derült ki mindez korábban a Nagy-Románia Alapítvány által létesített egyetemről? A Spiru Haret Egyetemen végzett tanárok diplomáját érvénytelennek nyilvánítva kizárták őket az állásokra meghirdetett versenyvizsgáról. A „felvételi” ezen a furcsa egyetemen most is tart. A sok hallgató sok pénzt jelent, azzal pedig mindent meg lehet vásárolni. /Bodolai Gyöngyi: Diploma-túltermelés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./2009. július 28.Budapesten, a kőbányai református templom kertjében július 26-án, vasárnap kopjafát avattak a Mezőség apostola, Kövesdi Kiss Ferenc /1913–2004/ emlékére. Az ötlet dr. Papp Vilmos nyugalmazott kőbányai lelkésztől, teológiai professzortól, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökétől származik, aki évtizedeken át hűséges támogatója volt Kiss Ferenc mezőségi kutató- és szervező munkájának. Az avatóünnepségen a Horváth Márton polgármester vezette mezőségi mócsi és mezőkeszüi vegyes tánccsoport lépett fel. A templomban Kiss Ferenc életéről és tevékenységéről, műveiről és a Mezőségről készült kiállítás fogadta az érkezőket. Papp Vilmos közbenjárása révén a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben jelent meg Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete: Még szólnak a harangok! A már vaskosabb másodikat a Kiss Ferenc iránti tiszteletből a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben, Riadóra szól a harang! címmel. Ezek a kötetek ihlették a Kráter Műhely Egyesületet, amely Kövesdi Kiss Ferencnek a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia teljes szövegét jelentette meg 500 oldalon. A tizenegy gyermekes székelykövesdi család ötödik gyermekét Isten választotta ki a szolgálatra – hangzott el dr. Papp Vilmos ismertetőjében, aki felidézte Kiss Ferenc hányatott életét. Kiss Ferenc ahol megfordult, nemcsak a gyermekeket, hanem a fiatalokat, szülőket is nevelte, dalárdát szervezett, színdarabokat tanított be, gazdasági ismeretekre oktatta a közösséget. Többször bejárta Mezőség mind a 147 települését, s összegyűjtötte a fellelhető adatokat a népesség alakulásáról, templomokról és iskolákról, papokról és tanítókról, dalárdákról és egyesületekről. Munkája nem puszta adattár, hanem nemzetmegtartó, családmegtartó biztatás arra, hogy a szórványról nem szabad lemondani. Azt vallotta, hogy „a Mezőség népünk szíve! S ha e szívvel baj történik, odalesz Udvarhely és Várad, Somogy és Zala”. A dalárdákról, kórusokról szóló kötete még kiadásra vár, s megérdemelné, hogy a Mezőségen is méltó emléket állítsanak Kiss Ferencnek. /Bodolai Gyöngyi: A Mezőségtől Kőbányáig. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./2009. augusztus 8.Oláh Dénest augusztustól kinevezték a Maros-Küküllői Egyházkerület főesperesévé, a marosvásárhelyi Belvárosi Keresztelő Szent János-templom plébánosává. Új őrhelyére a kolozsvári szentpéteri plébániáról érkezett. Plébánosi tevékenysége mellett a Babes-Bolyai Egyetemen három évig tanította az ószövetségi szentírást, később könyveket adott ki vagy rendezett sajtó alá, rövid ideig főszerkesztője, éveken át rendszeresen közlő munkatársa a Vasárnap című katolikus hetilapnak, a Kolozsvári Rádió 250 adásában hirdette az igét. Szereti a képzőművészetet, a Korunk Galériában szívesen nyitott meg kiállításokat. Hívei nehezen engedték el Kolozsvárról. Oláh Dénes /sz. Korond, 1957/ Gyulafehérváron érettségizet, s ott végezte el a teológiát is. 1983-ban dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá, a kolozsvári Szent Mihály-templomban lett segédlelkész. 1987-ben Alsócsernátonba és a környező hat szórványgyülekezetbe került, ahol a Haszmann testvérek által működtetett múzeum és ami körülötte történt, valóságos oázist jelentett számára. 1990-ben, a bányászjárások idején nevezték ki a Zsil völgyébe, meg kellett küzdenie a templomért, hogy ne essen az útépítés áldozatául, ami sikerült is. 1996-ban került Kolozsvárra. Első könyve Erdélyi karácsony címmel 48 pásztorjátékot tartalmaz. Ezt követően a Vasárnapi örömhír című rovatban megjelent cikkeit gyűjtötte össze kötetekben, Csorgóskút valamint Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon című kötetekben. Sajtó alá rendezte Fábián Dénes öregekről szóló írásait és Erdélyi István temesvári piarista szerzetes hagyatékát. Oláh Dénes bevallotta, majd megszakadt a szíve, amikor megtudta Marosvásárhelyre történt kinevezését. Azonban engedelmességet fogadott, ezért elfogadta a kinevezést. Marosvásárhelyen az eddigi ezer hívő helyett kilencezret kapott, két segédlelkésszel és egy kórházi lelkésszel dolgozik, s a kerületben 30 plébániára kell figyelnie. /Bodolai Gyöngyi: „Marosvásárhely szembejött velem” – Interjú Oláh Dénes főesperes-plébánossal. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./2009. szeptember 3.Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató augusztusban ünnepelte 70. születésnapját. A marosvásárhelyi Népi Egyetem ma is tevékeny előadója 1993 óta vezeti a magyar néprajz és népművészet tanfolyamot. A 16 év alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk üzenetét, jelrendszerét, hagyományait, díszítőelemeit, a népszokásokat, táncokat, viseletet stb. Tanítványait bevezette a szakszerű gyűjtőmunkába, amelynek eredményét díjak, elismerések egész sora jelzi. Magyarfodorházán a papilakban született, édesapja református lelkész, édesanyja kántortanító volt. Kényszerűségből tanárrá átképzett szülei Kalotaszegen, Mákófalván állapodtak meg. Asztalos Enikő Kolozsváron végezte a magyar nyelv és irodalom szakot. A Babes és a Bolyai egyetemek egyesítése után Szabédi László az ő évfolyamukon tartotta az utolsó elméleti óráját, mielőtt öngyilkos lett volna. Férjhez ment Kicsi Antalhoz, aki Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán lett tanár. Hat év után elváltak. Asztalos 28 évig volt tanár a városban. 1979-től tanítványaival néprajzi szakkört, majd néprajzi múzeumot hoztak létre. 1993-ban meghívást kapott a Népi Egyetemtől, hogy indítsa be a magyar néprajzi tanfolyamot, amelyen azóta évente két évfolyam végez. Az oktatás mellett részt vett a Budapesten meghirdetett önkéntes néprajzgyűjtőknek szóló pályázatokon, ezenkívül konferenciákon, kongresszusokon volt jelen. Hallgatói számára újdonság az őshazáról szóló elmélet ismertetése, a szakrális, vallásos néprajz. A hagyományok tiszteletében az értelmiségnek kell példát mutatnia, vallja Asztalos Enikő. 1990 óta tíz könyvet adott ki, kettő még kézirat formájában maradt. /Bodolai Gyöngyi: Orsót virágzó kancsók. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./2009. október 27.Fiatal, tehetséges lelkipásztorának, Orbán Lajosnak a lendülete, fiatal történészek, régészek szaktudása kellett ahhoz, hogy Gógánváralja református temploma vizes, salétromos épülete két év alatt száraz templombelsővé alakult. Erdély egyik legrégibb és legérdekesebb, nyolcszáz éves templomát október 25-én újra birtokba vehette Gógánváralja református gyülekezete. Élmény volt Váralján dolgozni, hisz a történészek mindvégig élvezték a 250 lelkes gyülekezet támogatását, mondta Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, aki beszámolt arról, hogy a külső és belső falkutatások, a régészeti ásatás révén hogyan tárultak fel a XIII. század végén épült templom rejtett titkai. Erről szólt a délután bemutatott film is. A fennmaradt Árpád-kori szentélyhez ragasztották később a templomhajót, majd a XIV. században bővítették az épületet. A XV. században készült el az épület legismertebb tartozéka, a kazettás mennyezet. A magyar nyelvterület leghíresebb kazettás mennyezetét 1903-ban vásárolta meg a budapesti Szépművészeti Múzeum, s a 48 kazetta ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képezi. A jövőbeli teendők közé tartozik, hogy a kazettás mennyezetet élethű fotók segítségével visszavarázsolják, mondotta Soós Zoltán. /Bodolai Gyöngyi: Műemlék ékszer. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2009. november 5.Megnyílt Marosvásárhelyen Hadnagy Gabriella festőművész 21. egyéni tárlata. Marosvásárhelyen a művészeti iskolában érettségizett, a városrendészeti és műépítészeti főiskolát végezte el, s egész életében tervezőként dolgozott. Barátai biztatták, akvarellezni kezdett, férje is nagyon akarta, hogy dolgozzon. Hétvégi festő volt, végre azt tette, amit szeret. Tagja lett a Megyei Képzőművészek Egyesületének, később rátért az olajképek festésére. – Most a gyökerekről készült sorozatát mutatta be. /Bodolai Gyöngyi: Üzenetek egy élet regényéből. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./2009. december 10.A mai gyermekek egyre kevesebbet játszanak, a hajdani csoportos játékok pedig, ha nem lenne az óvoda, talán feledésbe merülnének. Ezért jó, hogy H. Szabó Gyula igazgató kezdeményezésére a Kriterion újra kiadta Veress Péter Ilona nyugalmazott magyar szakos tanárnő Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvét. A kötet négy falu, Mezőcsávás, Mezőfele, Mezőménes és Galambod rendkívül gazdag gyermekfolklórját mutatja be, énekes-táncos, szórakoztató játékok, mondókák, kiszámolók, nyelvgyakorlatok, csúfolók, hangutánzók stb. 1559 szövegváltozatán át. Az anyagot Veress tanárnő húsz éven keresztül mintegy 300 tanítványa segítségével gyűjtötte. Ebből sokat régen elfeledtek volna, ha egy lelkes pedagógus nem vállalkozik a megörökítésükre. A tanárnő Kolozsváron végezte az egyetemet. A gyűjtés során felkereste az idős embereket, akik először nehezen beszéltek a régi gyermekjátékokról. /Bodolai Gyöngyi: Játékból szőtt élet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2010. január 6.Pályázni és nyerniA legjobb egyetemi oktatók között A 2009-es év második legjobb egyetemi oktatója címet nyerte el az év végén Kádár Magor egyetemi adjunktus, aki a Babes-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szakának magyar tagozatát vezeti. A marosvásárhelyi származású felsőoktatási szakember a Dinu Patriciu Alapítvány által meghirdetett oktatási díjak gáláján, a parlament épületében vette át az elismerést. Az ezer pályázó közül az egyetlen, döntőbe jutott magyar versenyző számára a szakmai elismerés mellett a kitüntetés jelentős támogatással jár, amit oktatási tevékenységének a folytatására fordíthat. – Kádár Magort, aki a téli ünnepek idején Marosvásárhelyen járt, a díjról kérdeztük. – A Dinu Patriciu Alapítvány a múlt évben először osztotta ki a legjobb egyetemi oktatónak, kutatónak, diáknak és a legjobb intézménynek járó elismerést. Díjazták az egyetem előtti oktatás legjobb iskoláját, az év legjobb pedagógusát és diákját, valamint a legjobb civil szervezetet és civil programot is. Az elismerés a legmagasabb nem akadémiai díjnak számít, és azért hozták létre, hogy a folyamatos válságban és átmeneti állapotban levő román oktatási rendszerben dolgozók hitét, önbecsülését erősítsék. Sokan támogatták, s jelentős tekintéllyel bíró oktatási, akadémiai intézmények, civil szervezetek, cégek álltak a kezdeményezés mellé, s jól szervezett reklámkampány előzte meg az eseményt. Az érdeklődést növelte a hírnév mellé járó anyagi támogatás, ami összesen kétszázezer eurót tesz ki. A pénzt az oktatási tevékenység folytatására kell felhasználni, amit a díjat osztó alapítványnak joga van ellenőrizni. A résztvevőknek hasznos volt a pályázat a megismerkedés, kapcsolatteremtés szempontjából is. – Hogyan, milyen programmal pályázott? – Közel egyéves folyamatról van szó, amit tavasszal írnak ki, és év végén hirdetnek eredményt. Érdekessége, hogy az oktatási tevékenységen kívüli programokkal kell pályázni, s az újító ötleteket, megvalósításokat, a hozzáállást veszik számba. Kérték ugyan az önéletrajzot, az egyetemi minősítésekről, rangról, publicisztikai tevékenységről, ösztöndíjakról készült beszámolókat, ám mindezek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy milyen programjaink vannak a diákokkal. A tanszéken működő programokkal pályáztam, de megérdeklődték a jövőbeli projektekről, a romániai felsőoktatásról szóló elképzeléseimet is. Az egyik program diákjaink kampánya volt, amelyet a kar népszerűsítésére dolgoztak ki, s ami hozzájárult ahhoz, hogy hallgatóink száma a háromszorosára növekedett. A diákok találták ki, készítették el, tervezték meg a kampányt, ők voltak a kivitelezői is. Üzeneteket fogalmaztak, arculatot terveztek, honlapot, plakátokat, rendezvényeket szerveztek, s népszerűsítették a szakot a tanulmányaik során megszerzett tudásuk felhasználásával. A másik projekt a diákok által létrehozott K- fé rádió volt, amely 20 diákot foglalkoztat. Ők tervezték meg, építették ki a műsorprogramot, szerezték meg a támogatókat és működtetik a rádiót a többi diák számára érdekes műsorral. – Az ezerből hogyan lehetett bejutni a legjobbak közé? Mivel nyerte meg a zsűri tetszését? – Kezdetben bekérték a dokumentációt, a bizonyítékokat stb., majd a végső beszélgetésre tízen maradtunk. A hétperces interjú 25 percet tartott, amelynek során a zsűri tagjai a meglátásaimról, eredményeimről, terveimről érdeklődtek. A programok mellett felvázoltam egy átfogóbb képzésrendszert az oktatásban és képzésben dolgozók számára. Ennek részeként elkezdtük az akkreditált oktatóképzőket, jegyzetek, tankönyvek készülnek, illetve új mesteri programot is tervezünk idén ősztől, amely a kommunikációs készségek fejlesztését célozza. A mesteri a pedagógusok és a friss végzősök mellett megcélozza a médiában dolgozó szakembereket, lelkészeket, jogászokat, egyszóval mindazokat, akiknek létfontosságú az eredményes személyközi kommunikáció. Alapterületei a verbális és nonverbális kommunikáció, a személyiségfejlesztés és az arculatépítés, mindent gyakorlati szempontból megközelítve. A program struktúrája és módszerei rendhagyók, illeszkednek az új szemléletbe, a tárgyakat pedig mind gyakorló szakemberek oktatják, ki-ki a saját területének képviseletében. Távlatilag a személyes célom a nonformális módszerek és eszközök bevitele a formális oktatásba, amely eredményesebbé tenné a túlhaladott oktatási rendszerünket, ugyanakkor felkészítené a jelenlegi pedagógusokat a kommunikációs tárgyak oktatására. – Hányan tanulnak a BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakán, és hogyan tudnak elhelyezkedni? – Jelenleg 150 diákunk van, s jövőre szeretnénk 250-re növelni a hallgatók számát. A felvételire általában 12 helyet hagy jóvá a minisztérium, de ha több jelentkező van, akkor kibővítik a keretet, jelenleg 34 állami támogatású elsőévesünk van. Az elhelyezkedést illetően pozitív visszajelzéseket kapunk. Volt egy végzős évfolyamunk, amelyet szinte teljesen kampányszervezésre különböző pártok vettek fel, sokan dolgoznak a sajtóban, mások arculatépítéssel foglalkoznak közintézményeknél, rendezvényszervezők, irodavezetők vagy szóvivők különböző intézményeknél. Kádár Magor példája azt bizonyítja, hogy a romániai magyar oktatás méltó arra, hogy díjazzák, ezért érdemes pályázni a jövőben oktatónak, kutatónak, diáknak, intézménynek és civil szervezeteknek egyaránt. Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 16.Kertésznapok NyárádszeredábanSzakmai újdonságok – változatos termékek A nyolcadik alkalommal megtartott nyárádszeredai kertésznapok célja az elmúlt évek során nem változott, továbbra is a szakma legfrissebb újdonságainak, a főbb irányvonalaknak, a munkaerőpiac változásainak, az értékesítés lehetőségeinek a bemutatása, az erdélyi és magyarországi termelők bemutatkozása, a kapcsolatteremtés biztosítása érdekében szervezik meg – hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata vezetőjének nyitóbeszédében. Március 13-án, szombaton a nyárádszeredai művelődési házban dr. Jakab Sámuel egyetemi tanár és Dászkel László polgármester köszöntötte a magyarországi és vajdasági vendégeket, résztvevőket. Erdélyben jó alapjai vannak a fenntartható fejlődésnek, ezért fontos a fiatal kertészek gyakorlati képzése, akik részt vehetnek a vidéki gazdaságok felvirágoztatásában – mondta Haschi András Péter, a mezőgazdasági tárca államtitkára. Az EU kínálta lehetőségek kihasználása az együttműködés révén valósulhat meg – hangsúlyozta a magyarországi vendégek nevében Ocskay Mária, a Magyar Dísznövényszövetség és Terméktanács elnöke, valamint a magyarhomorogi arborétumot vezető Tóth Erzsébet az alföldi faiskolák egyesületének képviseletében. Az előadások érdekes és változatos tematikát öleltek fel. Dr. Bálint János, a Corvinus Egyetem (BCE) docense Vidékfejlesztés és versenyképesség címmel arra a kérdésre adott választ, hogy miképpen jöhetnek létre a sikeres termesztési és mezőgazdasági körzetek, kell-e változtatni a hagyományokon vagy a korszerűség fontosabb. Beszélt az eredményes vállalkozás feltételeiről, s bemutatta az elmúlt év három legsikeresebb gazdasági vállalkozását a Kárpát-medencében: a Cserpes sajtműhelyt, a Lipóti pékséget és Nagy József feltalálót, akinek új terméke a nejlonzacskóban hűtés nélkül tárolható sárgarépagolyó. Bár ádáz vita folyik mellette és ellene, a molekuláris biológia eljárásainak felhasználása a génmódosított növények előállításában lerövidíti, olcsóbbá, hatékonyabbá teszi a növénynemesítést – hangzott el Berényi János újvidéki növénynemesítő előadásában. A virágtermesztés újdonságait és lehetőségeit Komisszár Lajos, a BCE nyugalmazott adjunktusa, a zöldségtermesztés új irányait Némethy Zoltánné Uzoni Hanna, a gyümölcstermesztők számára fontos tudnivalókat Bandi Attila, a Sapientia Egyetem PhD hallgatója mutatta be. A magyar nemesítésű dísznövényekről (köztük a Mecsek virágos kőrisről, a hamis ciprus gömbváltozatáról és az Árpád- házi Szent Erzsébet aranyérmes rózsáról) Lukács Zoltán, a budapesti Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást. A biológiai sokféleséget megőrző fenntartható erdőgazdálkodásról Ábrán Péter erdőmérnök (Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség), a gyógynövény-feldolgozásról Bod Aladár, a Solvoplant igazgatója értekezett. A régi karakteres városközpontokkal szemben a mai városképek egyhangúságát Fekete Albert, a BCE docense mutatta be, s meggyőző volt ifj. Szőcs Lajos, a kőrispataki Szalmakalap-múzeum ügyvezetőjének a szalmaszál erejéről készült bemutatója. Végül csodálatos tájakra, gyönyörű rózsák közé kalauzolta el a hallgatóságot a kolozsvári Wagner István, a Rózsatermesztők Világszövetségének alelnöke. Vasárnap termékbemutatóval, vásárral, magbörzével, erdélyi és magyarországi cégek bemutatkozásával folytatódtak a kertésznapok, amit a helybeliek és a látogatók ki is használtak, hogy virág- és zöldségmagokat, gyümölcsfa-csemetéket, díszcserjéket és dísznövényeket, szőlődugványokat, rózsatöveket, virághagymákat, finom enyedi bort, szentsimoni pálinkát, nyárádszeredai mézet és viaszgyertyákat, virágokat és virágpalántákat, friss zöldséget, kőrispataki szalmadíszeket, mezőgazdasági eszközöket, virágcserepet és szakkönyveket vásároljanak. Hadd tegyük hozzá, hogy termékbemutatón és vásáron az egyetem volt végzősei, ma sikeres vállalkozók kínálták termékeiket. Az idei kertésznapok szervezője a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata, az EME Agrártudományi Szakosztálya és az EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke volt. Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 18.Meghamisított közelmúltElgondolkoztató, hogy húsz évvel a halálos áldozatokat követelő véres marosvásárhelyi események után milyen mértékű diverzió folyik ma is. Központi és helyi lapok elevenítik fel a korabeli eseményeket a többség szemszögéből, anélkül, hogy néhány jó szándékú próbálkozástól eltekintve szembenéznének a valósággal. A román és a magyar helyi sajtó szerepének összemosása csak egyik oldala a maszatolásnak. Ennél zavaróbb, hogy a nagy manipuláció előkészítését is a magyarok nyakába varrják, így például a Bolyai iskola önállóságáért és a magyar tagozatától megfosztott marosvásárhelyi orvosi egyetem egykori státusának visszaszerzéséért békésen tüntető diákok akcióját, a gyertyás-könyves felvonulást, március 15-e megünneplését, a Tudor negyedbeli patika üvegére festett magyar feliratot, amelyek ma egy demokratikusan működő államban természetes dolgoknak számítanak. Akkoriban irrendenta, soviniszta szörnyűségeknek tekintette a többségi nemzetet féltő tűzhelyszövetség, amelynek nagygyűléseiről, ahol a magyarságot sértő jelszavak, feliratok sem hiányoztak, hallgat a fáma. És szándékosan megfeledkeznek vagy elbanalizálják a gondosan megszervezett március 19-i akciót, amikor a magyarok megfélemlítésére Vásárhelyre szállított és félrevezetett vidéki románok a középkor parasztlázadásainak hangulatában randalíroztak. Miközben Bolyait akarták megölni, merő véletlenségből az RMDSZ székháza előtt kötöttek ki, amelyet vad dühvel ostromoltak, a bennrekedt személyek, köztük Sütő András életére törve. A pártatlanság álruhájában tetszelgő központi sajtó továbbra is a március 20-án történteket részletezi, a magyarokra uszítottak között szerencsétlenül járt Mihai Cofarra fókuszolva. A magyar tüntetőkbe szándékosan vezényelt teherautó halálos áldozatáról, a bejövetel során halálra gázolt vidéki magyarokról mintha nem is hallottak volna. Ahogy azt sem tudjuk meg az eseményeket kommentáló főügyésztől, hogy a nagy buzgalomban, amelynek során naponta százával hallgatták ki az ipari egységek dolgozóit Cofar bántalmazóinak azonosítása érdekében, miért feledkeztek meg a magyar áldozatok gyilkosainak azonosításáról, s a szervezők megnevezéséről és törvény elé állításáról. A márciusi események nyomán 40 magyar és cigány embert ítéltek el hosszú börtönévekre, és mindössze két román kapott csendháborításért felfüggesztett büntetést. A húsz évvel ezelőtt történteknél a ma is folyó manipuláció hagy még keserűbb szájízt azokban, akik percről percre végigélték, végigkövették és végigszenvedték az eseményeket. És feltevődik a kérdés: ha ilyen mértékben meg lehet hamisítani a közelmúlt történéseit, reménykedhetünk-e abban, hogy valaha sor kerülhet a távolabbi múlttal kapcsolatos "pontatlanságok", sztereotípiák tisztázására... Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 29.Bál a színházértHajnal felé forrósodott fel igazán a hangulat, amikor az Autóstop együttes és Koszorús Kálmán játékára szinte mindenki a porondon ropta a táncot a pezsgő mulatságon, amelyet a színházi világnap előestéjén szervezett a Székely Színház Egyesület a Tompa Miklós Társulat művészi munkájának további támogatására. Amint az esten kiderült, válságos időben is vannak jó barátai a színháznak, bár jelentőségéhez mérten lehetnének többen is. Hisz ahogy a bál díszvendége, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke fogalmazott, az iskola és a templom mellett a színház is ugyanolyan fontos tartópillére a nemzetiségi létnek. Ezért kellene minden művészetet kedvelő embernek tisztelegnie a színészek előtt, akik sokszor nehéz körülmények között végzik munkájukat – hangsúlyozta Kelemen Hunor kultuszminiszter, a bál védnöke, aki ígéretet tett, hogy a marosvásárhelyi közönség a 2012–13-as évadot egy szépen felújított színházban fogja elkezdeni. Ami pedig a második alkalommal megszervezett színészbált illeti, Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet neje megígérte, hogy támogatni, gondozni fogja ezt a szép hagyományt, amely fontos szerepet tölt be az anyanyelv megőrzésében. A nagykövet asszony gratulált Kilyén Ilkának, a Székely Színház Egyesület elnökének, aki a bált megelőzően vette át Kolozsváron a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetéseket. Nagy István műsorvezető a Tompa Miklós Társulat művészeit hívta színpadra, akik a költők nyelvén beszéltek a színházról, majd a Tiberius vonósnégyesnek tapsolt a közönség. Az elkomolyodó hangulatot egy Gruppenhecc-jelenet oldotta fel, azt követően a színház művészei bizonyították sokoldalú énekesi, táncosi tehetségüket operett-jelenetekkel, pergő csárdással fűszerezve a hangulatot, amit kiegészített a kolozsvári Belloni mester galambot és nyulat varázsló bűvészmutatványa, majd a Bekecs táncegyüttes lélekből előadott fergeteges tánca is. A bálanyát Szélyes Ferenc kérte fel a nyitótáncra, a színházi világnap üzenetét Balázs Éva színművésznő tolmácsolta a közönségnek. Miközben a gazdagon megrakott asztalokon az Anna Panzió kínálta a finom falatokat, a táncporondon a jótékonysági bál fontos pillanata, az aukció is elkezdődött. Bár sokan ajánlották fel alkotásaikat, a vásárlókedvet a válság befolyásolta, s így nem mindenik munkának került gazdája. Kellemes színfoltja volt a bálnak Albert Attila, a Bioeel vezetőjének ajándéka. Az ötszáz euróval járó nívódíjat az idén Berekméri Katus vehette át, akinek "sokoldalú, elhivatott, lelkes és a közönség tetszését elnyerő munkájáról" a társulatvezető, Kövesdi István mondott laudációt. Megválasztották a bál szépét is, s a legmutatósabb hölgynek járó címen Fodor Piroska és Ritiu Ilka osztozott. A Székely Színház Egyesület Maszk- díját színpadi alakításaiért Balázs Éva művésznőnek adták át, s a szervezésben kifejtett értékes munkájáért Nagy Istvánné Fodor Piroska, Bányai Kelemen Barna és Szabó Annamária kapott elismerő oklevelet. Volt tombola és párkereső tánc, és jó hangulat, kellemes beszélgetések, alkalom, hogy a résztvevők megszólítsák kedvenc színészüket. Gratulálunk a fellépő színészeknek, elnézésüket kérve, hogy mindenikük nevét nem soroltuk fel, és a szervező Székely Színház Egyesületnek, amely ily módon próbálja a Tompa Miklós Társulat évről évre fogyó költségvetését pótolni, s a szponzoroknak is, akiknek Nagy István mondott köszönetet. Reméljük, hogy jövőre is lesz színészbál népesebb részvétellel, nagyobb adakozási kedvvel, hisz a színház a miénk, s ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, megnevettessen és elgondolkoztasson, hogy tartalmasan szórakoztasson, akkor szeretni, támogatni kell. Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 1.Folytatódhat a vita a közoktatási törvényrőlAz eredeti elképzelés szerint március 31-én járt volna le az új közoktatási törvény vitája, de mivel sokan kérték a meghosszabbítását, a tegnapi kormányülésen jóváhagyták azt. Funeriu Daniel közoktatási miniszter szerint az új jogszabály egyik fontos előírása, hogy minden diák helyben végezhesse el a kötelező tíz osztályt, amely egy iskolai előkészítő és az általános iskolához csatolt kilencedik osztályt foglal magába. Az új szerkezet lehetővé tenné, hogy akik nem kívánnak tovább tanulni, 16 évesen munkát vállalhassanak. A tárcavezető kiemelte a tanórák számának 25 százalékkal történő csökkenését, a több tantárgyat átfogó írásbeli érettségi felmérőket, az államilag finanszírozott délutáni foglalkozás bevezetését, az egyetemek három kategóriába sorolását, a rektorok megválasztásának új módját stb. A tervezettel kapcsolatosan szervezett nyilvános vitákon sok ellenséges vélemény hangzott el egyes tanügyi szakszervezetek, egyetemek, egyetemi hallgatók szervezetei, az ellenzéki politikai pártok részéről. Kedden az iskolaigazgatókkal tartott megbeszélést a megyei tanfelügyelőség, szakfelügyelője a történelem román nyelven történő oktatásának megőrzését kérte, s elhangzott, hogy a román nyelvet továbbra a jelenleg érvényes program alapján kellene oktatni a nemzetiségi tanulóknak. Az iskolák is véleményt nyilvánítottak a törvénytervezetről. Horváth Gabriellát, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatóját, aki a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezetét vezeti, kettős minőségében kértük meg, hogy ismertesse a jogszabálytervezet kapcsán felmerült kifogásokat, módosító javaslatokat. – A nemzetiségek számára kedvezőnek tartjuk azt a cikkelyt, amely szerint a román nyelv oktatása a kisebbségek számára minden szinten sajátos program és tankönyvek alapján történne. Románia földrajzát és történelmét is anyanyelven tanulhatnák a nemzetiségi diákok, azzal a kikötéssel, hogy a földrajzi neveket, a történelmi elnevezéseket románul is meg kell tanítani. A tervezet 34-es cikkelyének a kiegészítésére javasoltuk, hogy a kisebbségek anyanyelvén azok a pedagógusok oktassanak, akik a szóban forgó nyelven végezték tanulmányaikat vagy nyelvismeretet tanúsító vizsgát tettek. – Mi a véleményük az oktatási rendszer szerkezetére vonatkozóan? – Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi szerkezetet meg kellene tartani. Nem értünk egyet azzal, hogy a kilencedik osztály átkerüljön az általános iskolába. Az óvónők kérése pedig az, hogy az előkészítő csoportok továbbra is az óvodában maradjanak. Az osztályokban legkevesebb 20, legtöbb 25 gyerek kellene legyen, a 30-as létszámú osztályokat az V-XII. között túlságosan zsúfoltnak tartjuk. A 61. cikkelyt, amely szerint legalább annyi középiskolai helyet kell biztosítani a IX. osztályokban, mint amennyi diák végez az általános iskolában, azzal a javaslattal toldanánk meg, hogy az előírás a nemzetiségi diákok számára is érvényes kellene legyen. Jónak tartjuk a kötelező tantárgyak megválasztásában és a tananyag összeállításában biztosított nagyobb szabadságot. – Vannak régen várt előírások a középiskolai oktatást illetően... – A törvénytervezet a tanárok kiválasztásában döntő szerepet szán az iskolának, azonban a módszer pontos leírását a jogszabály alkalmazási útmutatójában ígérik. Úgy gondoljuk, hogy a szakmai ismeretek mellett már a kezdet kezdetén fel kellene mérni a pályázók pedagógiai érzékét is. Nem értünk egyet azzal, hogy a középiskolák csak akkor szervezhetnek felvételi vizsgát, ha a helyek számánál több a jelentkező. Ahogy azzal sem, hogy a felvételi általánost 70 százalékban a diák portfóliója (azaz addigi iskolai eredményeinek tükre) és 30 százalékban a felvételi eredménye tegye ki, véleményünk szerint a fordított vagy legalábbis az 50-50 százalékos arány lenne a helyesebb. Az érettségiről szóló előírások között az idén bevezetett szóbeli kompetenciavizsgák mellett megjelenik az úgynevezett transzdiszciplináris (több tantárgyat átfogó) írásbeli a reál és a humán tantárgyakból. Hogy ez jó-e vagy sem, attól függ, hogy milyen szintű ismereteket akarnak mérni. – Viszonylag sok vitát kavart az iskolák vezetőtanácsának a kijelölése. E téren milyen módosítást javasoltak? – Nem tartjuk jónak az egyharmad tantestület, egyharmad szülők, egyharmad helyhatósági képviselők összetételt. Ezt az arányt úgy módosítanánk, hogy a vezetőség kétharmadát a tanerők, egyharmadát pedig a szülők és a helyhatóság képviselői tegyék ki. A vezetőtanács elnöke pedig mindenképpen tanár kellene legyen, s az iskola igazgatóját is (ha jó menedzser) megválaszthassák erre a tisztségre. Javasoltuk a 83. cikkely módosítását, amely szerint a kisebbségi nyelven oktató iskolák ügyvezető igazgatójának, illetve a vegyes tannyelvű iskolák egyik aligazgatójának ismernie kell az adott kisebbség nyelvét. Ezt úgy fogalmaztuk újra, hogy az igazgatót, illetve az aligazgatót a nemzetiségi tanerők közül kell megválasztani. A Bolyai középiskola nevében a pedagógusok jogállását illetően is ajánlottunk egy sor módosítást, amelyek a megnyirbált jogok visszaállítására vonatkoznak – tudtuk meg Horváth Gabriellától. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 12.A tanító és az ő grófi feleségeÚjabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét. A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált. A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban. Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 22.Az átvilágítók elégedetten távoztakA szakma kedvezően vélekedett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt heti átvilágítása nyomán, az elkövetkező időszakban a politikumtól függ, hogy ősszel már egy összességében akkreditált egyetemen kezdődik-e meg a tanítás a felsőoktatási intézmény valamennyi (Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában) működő karán –nyilatkozta dr. Dávid László professzor, az egyetem rektora. Annyi dicséret hangzott el csütörtök délután azon a megbeszélésen, amelyre a volt sapientiás diákok és munkaadóik kaptak meghívást, hogy az egyetemet vizsgáló bizottság vezetője egy adott pillanatban meg is elégelte a cégvezetők, iskolák, önálló ügyvitelű vállalatok, az írott és elektronikus sajtó képviselőinek, valamint Marosvásárhely alpolgármesterének kedvező vélekedését, s mindenáron a hiányosságokról szeretett volna tudomást szerezni. Kérésére elhangzott néhány kifogás is, ami mennyiségben közel sem volt mérhető a felsőoktatási intézmény végzőseit foglalkoztatók jó véleményéhez. Ezt megelőzően kedden a bizottság tagjai a jelenlegi hallgatókkal beszélgettek el, akik szintén elégedettségüknek adtak hangot. A két megbeszélés része volt az egy hétig tartó vizsgálódásnak, amelyet a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) egyetemi tanárokból és hallgatókból álló bizottsága végzett, akik az öt kiválasztott szak mellett az egész intézmény működését vizsgálták. A bizottságot Mircea Ivanescu egyetemi tanár, a craiovai egyetem volt rektora vezette. Az Európai Egyetemek Szövetségét dr. Wolfgang Müller-Funk, a Klagenfurti Egyetem professzora képviselte, aki különvéleményt fogalmaz meg a Sapientia EMTE-ről. A különböző szakok hivatalos elismerése mellett a hosszas intézményi akkreditáció első lépése decemberben zajlott, amikor a kinevezett bizottság elnökével kiválasztották az átvilágításra javasolt szakokat. A választás három, Csíkszeredában (szociológia, román–angol, közgazdaság) és két, Marosvásárhelyen működő szakra (informatika, automatizálás–alkalmazott informatika) esett, ez utóbbiakat illetően azért, mivel megyeközpontunkban az anyanyelvű mérnökképzésnek már komoly alapjai vannak – válaszolta kérdésünkre az egyetem rektora. A kijelölt szakbizottságok a szóban forgó szakok tevékenységét tekintették át, az intézmény egészét ellenőrző bizottság az oktatási folyamat, a gazdasági és tudományos tevékenység, a hozott döntések a felszereltség stb. szempontjából vizsgálták az egyetemet. Az ausztriai professzor, aki "külön utakon" járt, elsősorban a hangulatra, a bentlakásokra, a diákok felkészülésére, a tanár–diák kapcsolatra volt kíváncsi, majd a vizsgálódás végén elismerését fejezte ki a vezetőségnek. A tapasztaltakról készülő három független véleményt az ARACIS minőségfelügyelő bizottsága veti össze és értékeli, majd a nagybizottság kell megszavazza. Ha ez megtörtént, javasolni fogják az egyetem akkreditációját, amit először a kormánynak, majd a parlamentnek kell jóváhagynia. Ha az eljárás kedvezően zajlik, s a Sapientia elnyeri az intézményi akkreditációt, a hallgatók helyben államvizsgázhatnak, beindulhat a mesteri és a doktori képzés, jelentős előnyökkel járó európai pályázatokon vehetnek részt, s reményeik szerint megnyílik a lehetőség az állami támogatásra is – összegezett Dávid professzor. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 29.Forrásközelből hangyaszorgalommalJó érzés volt vásárhelyinek lenni kedden délután a Kemény Zsigmond Társaság estjén, amelynek vendége Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros volt. A szerző egy régen hiányolt és valószínűleg hamar népszerűvé váló könyvet, Marosvásárhely történetének első kötetét, Marosvásárhely története, I. kötet. A kezdetektől 1848-ig, mutatta be, amely a kezdetektől 1848-ig követi településünk múltját. A műhöz illő zenéről a vendéglátó Csíky Boldizsár zeneszerző gondoskodott, aki a szerzőt azzal a reménnyel ajánlotta a közönség figyelmébe, hogy várjuk a kötet folytatását. A történetírás nagyon adós volt ezzel a kötettel, amelyet egy olyan hangyaszorgalmú ember írt meg, aki hiszi magáról, hogy köze van a "közhöz", szereti ezt a mi kis városunkat. Pál-Antal Sándor, a történelemírás nagymestere, hajnaltól késő estig dolgozva az elmúlt másfél évtized alatt, tizenöt történelemmel kapcsolatos könyvet írt, amelyek a Mentor Kiadónál láttak napvilágot – hangzott el Káli Király István, a kiadó vezetőjének ajánlásában. Az1989-es fordulat és az utolsó húsz év irodalma nélkül, amikor több könyv jelent meg, mint korábban együttvéve, Pál-Antal Sándor műve nem születhetett volna meg. Ahogy az éveken át tartó magányos levéltári kutatómunka nélkül sem, amelynek során új dokumentumok kerültek elő. A hét évszázad történelmét felölelő anyag egybeszerkesztése nem volt egyszerű dolog. Pál-Antal Sándor nem lineárisan mutatja be a történelmet, hanem témakörök – gazdaság, politika, művelődés – szerint fogalmazza meg a lényeget arról a fejlődési folyamatról, amelynek során a város a Székelyföld keretéből kilépve Erdély negyedik településéve vált – méltatta a könyvet Spielmann Mihály főkönyvtáros, aki a két világháború közötti próbálkozások bemutatására is kitért. Majd a szerző lépett a Kultúrpalota kistermének pódiumára, s beszámolt arról, hogy csíki születésű fiatalemberként hogyan vált igazi, vitathatatlan marosvásárhelyivé. A kolozsvári egyetem történelem szakának végzős hallgatójaként, 1963-ban az Állami Levéltár marosvásárhelyi fiókjához helyezték, ahol 42 éven át dolgozott. Fél évszázada él fogadott szülőföldjén, amelynek történelmét a legtermékenyebb erdélyi történészként az említett 15 kötet mellett száz tanulmányban és újságcikkek sokaságában dolgozott fel. Mivel tevékenysége első felében olyan írásokat kértek tőle, amelyeket az olvasó könnyen megért, ezt a stílust vitte át a szakdolgozatokra és a könyvekre is. Helyzeti előnyét kihasználva, történészként a levéltárban arra törekedett, hogy a források tiszta vizéből ihletődjön. Kezdetben alkalomszerűen foglalkozott a város történelmével, elsősorban olyan cikkek helyesbítése kapcsán, amelyek nem a történelmi hűséget tükrözték. S bár 1989-ig alig jelent meg néhány tanulmánya, a levéltári dokumentumok rendezése és leltározása kapcsán elraktározta az emlékeket, s amikor lehetőség adódott, csak a pontos forrásokat kellett megkeresnie. Tófalvi Zoltán ajánlására fordult a Mentor Kiadóhoz, amellyel azóta is tart az állandó munkakapcsolat. Bernády György 1916-ban egy történészcsoportot kért fel Vásárhely történetének megírására, s a hetvenes években egy 22 tagú munkacsoportot bíztak meg ezzel a feladattal, de számottevő eredmény egyik próbálkozásból sem született. Pál-Antal Sándorban egy évtizeddel ezelőtt merült fel egy Marosvásárhely történetéről szóló, hozzáértéssel megírt tanulmánykötet összeállításának gondolata, amihez résztanulmányokra volt szükség. Ebben volt segítségére két, Marosvásárhely történetére vonatkozó tanulmánykötet, a város történetéről szóló kisebb tanulmányok, valamint az a négy könyv, amelyek a történelem különböző vonatkozásait dolgozták fel. A már készen levő forrásanyagot újabb levéltári munkával kiegészítve született meg az átfogó mű, amelyre ezentúl lehet majd hivatkozni, részleteiben kiegészíteni – mondta a szerző, aki ígéretet tett, hogy a folytatás sem marad el. Majd hozzátette, hogy résztanulmányok hiányában sok időt felemésztő kutatómunkához az eddiginél jelentősebb támogatás, anyagi fedezet szükséges, hogy ne csak az erkölcsi elégtétellel maradjon a könyvespolcot megtöltő kiadványok nyomán. A továbbiakban a marosvásárhelyi boszorkányüldözéssel valamint a levéltárral kapcsolatos kérdésekre válaszolt. A rendezvény hangulatához illő zenét, Metz Albert Vonósnégyesét a filharmónia művészeiből álló együttes, Láni Oszkár dalait Tróznerné Szabó B. Kincső adta elő Ávéd Éva zongorakíséretével. A szerző előtt pedig hosszú sor állt, hogy dedikáltassa a kötetet. Mert ahogy Spielmann Mihály mondta, "ezt a könyvet jó beilleszteni a könyvespolcra, asztalra tenni, forgatni". Tegyük hozzá, hogy minden vásárhelyi családban. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 6.OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kellA pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre. Mi is ez? A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük. Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés? Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás. Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás. Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is. Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal. Valóban túlterheltek a diákok? Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot. Szakoktatás ma Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár. Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra. Hol vannak a tanárok? Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél. Iskola és valós világ Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől. Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat. Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni. Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről. Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett. Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket. Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl? Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve. Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének. Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül. Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek. Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges? Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot? Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak. Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak. Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása” Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését. Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen. Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni. Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt. Tanárok megbecsülése Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok. Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást. Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni. Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak. Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik. Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal. Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának. Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá. Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban? Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma. Helyi iskola vs. iskolaközpont Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni. Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező? Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni. Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet. Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba. Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni. Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve. Iskolafenntartás Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye. Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk. Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört? Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz. Mi az, hogy magyar osztály? Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse? Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok. Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond. Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben? Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek. Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja. Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át. Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni. Second hand érzés a diákok között Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban. Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat. Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok. Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos. Transindex.ro, 2010. június 9.Hétköznapok a szórványbanA sajtó vagy kiemelkedő rendezvények kapcsán, vagy a halálra ítélt falvak fölötti kesergés okán szokott a szórványról beszélni. A hétköznapokról azonban kevés szó esik, holott a megmaradásért folytatott küzdelem a hétköznapok valósága, amit az emberek komoly munkával vívnak meg. Hunyad azon dél-erdélyi megyék közé tartozik, ahol a lakosság 5 százaléka magyar nemzetiségű, de a földek 25 százalékát magyar nemzetiségűeknek szolgáltatták vissza, ahol számon tartják egymást az emberek, s ahol olyan intézményeket sikerült tető alá hozni, amelyek a magyar és hitbéli oktatást szolgálják. Talán ezért is kapott létjogosultságot az a médiakonferencia, amelyet Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hívott össze Hétköznapok a szórványban témakörben. Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni? – Trianonról, a magyarság sorsáról a szórványban sokféleképpen lehet megemlékezni, de a legjobb a jövőbe tekintés. Ha a demográfiai alakulást vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy 1992-ben 35.000 magyar élt Hunyad megyében, tíz évvel később már csak 24.000-en voltak, ma 20.000 körüli lehet a számuk. A magyarok számának csökkenése nem bátortalanította el a közösséget, hanem összefogásra késztette. Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni? Olyan létet, amely három pillérre támaszkodik: az egyházra, az iskolára és a közösségi-politikai pillérre. Így jöhetett létre a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont – amelynek története egy külön szeminárium anyagát képezheti –, ahol kizárólag magyar nyelvű oktatás folyik. A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem kerülhetnek be az önkormányzatba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, aki hozzátette, hogy tudomásul kell venni, az erdélyi magyaroknak három fővárosuk van: Bukarest, Budapest és Brüsszel, de Bukarestben születnek a döntések, ott szavazzák meg a törvényeket, amelyek kisebbségi sorsunkat meghatározzák. Ingyenes sajtótermék szórványmagyaroknak A Szórványközösségeink jelene, sajtó a szórványban, szórvány a sajtóban témában Karácsonyi Zsigmond, lapunk helyettes főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szórványmédia a gazdasági válság közepette fokozott veszélyben van, ami különben a teljes kisebbségi médiára érvényes. Meg kellene találni annak a módját, hogy barátságosabb gazdasági környezet alakuljon ki a közszolgálatiságot felvállaló magyar sajtó számára. A MÚRE elnöke az európai parlamenti képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az írott sajtó támogatási lehetőségeit is felvethessék Brüsszelben. A szórványsajtó számos problémával küzd, nincs megfelelő periodicitás, nincsenek képzett újságírók, a küldetéstudattal megáldott lármafák kiégnek. A lapokból, az erdélyi szórású központi lapokból sem kel el 150-200-nál több egy-egy településen, ami az érdektelenségnek és az elvándorlásnak tudható be – hangzott el Karácsonyi Zsigmond előadásában. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője párhuzamot vont a Brassó és Hunyad megyei szórvány között. – Annyi magyar ember él szórványban, mint tömbben. Brassó megyében ötvenezer. Azokra a településekre, ahol tíznél kevesebb magyar él, ingyenesen juttatjuk el a Brassói Lapokat, mert a szerkesztőség úgy látja, igénylik a magyar nyelvű sajtót, hiszen a nyelv szent eszköz a magyarság kezében. A szórvány nem életképtelen, nagyon sok helyen értékteremtő közösségekkel találkozni, viszont a sajtóban végként jelenik meg. A fogyás, a veszteség a hangsúlyos. Viszont az is igaz, a magyar gyerekek 25-40 százaléka román iskolába jár – mondta Ambrus Attila. Ha már párhuzamról beszélünk, meg kell említeni, hogy a Communitas Alapítvány támogatásával megjelenő Hunyad megyei Hírmondót havi rendszerességgel 1500-2000 példányszámban nyomtatják, amit ingyenesen terjesztenek a magyar közösségekben. Szórványbiztos – lehetséges megoldás Szabó Csaba a Szórványtengely alapítójaként személyes tapasztalatairól számolt be, felvetve annak lehetőségét, hogy fizetett szórványbiztost kellene foglalkoztatni, amely feltérképezi a szórvány helyzetét, részt vállal a mindennapi gondjaikban. Kolléganőnk, Bodolai Gyöngyi említette, hogy a szórványgondnok intézményét már a negyvenes években működtették a Mezőségen, ennek egyik kiemelkedő képviselője Kövesdi Kiss Ferenc volt. Ami a magyar és szász szórványközösség közötti párhuzamot illeti, Szabó Csaba arra is kitért, hogy a németek tudatosan és csendben végzik a szórványmunkát. Szeben megyében, ahol 6500 szász és 15.000 magyar él, 76 német és csupán 8 magyar óvodai csoport alakult, 6 magyar és 36 német líceumi osztály működik. Fogarason például eltűnt a magyar iskola és senkinek sem fontos, hogy a magyarság szempontjából ne elesett bástyaként jelenjen meg a város. Szamosújvár – a jó példa A Vajdahunyadi Magyar Házban a szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét mutatta be Balázs Bécsi Attila, aki többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozásakor a jól működő modelleket kell követni. Míg a tömbmagyar közösségekben a civil szervezetek szakosodnak, addig a szórványban az egész közösség problémáit fel kell vállalniuk. A hatékony működéshez viszont szakszerű megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül, ami táncházból nőtte ki magát. – Az egyszemélyes intézmények nem működőképesek. Ma már a tanítványaim a munkatársaim, jól meghatározott feladatkörrel. Mindig akkor léptünk tovább, amikor volt képezett ember, aki dolgozzon. Így működhet hatékonyan a szóványkollégium, ahol száz gyerek részesül magyar nyelvű oktatásban, akiknek szállást és étkeztetést biztosítunk. Valljuk, nem elég a magyar oktatás biztosítása, hanem igényes, vonzó iskola kell, ahol jó körülményeket biztosítunk és ahol a gyerekek "visszatanulják" a magyar nyelvet. A kollégium olyan szellemi központtá vált, ahol a néptánc- és a népzeneoktatás, a hagyományos mesterségek oktatása és felnőttképzés is folyik – mondta Balázs Bécsi Attila. Iskola és gyermekotthon – a semmiből Az újságírók ellátogattak a Téglás Gábor Iskolaközpontba, ahol nyugat- európai színvonalú feltételek között 650 gyerek tanul magyarul. Ebből 200-an a Böjthe atya gyermekotthonából járnak ide. A Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonában, ahol Böjthe Csaba atya távolléte miatt Karda Róbert kalauzolt körbe, megismerkedtünk nevelőkkel, gyerekekkel, s tudomást szereztünk arról, hogy hogyan sikerült Csaba testvérnek visszafoglalnia a kolostort, majd a szomszédos tömbházlakásokat egyenként megvásárolnia, hogy a dévai központból kinőjön a 2000 gyereket nevelő erdélyi intézményrendszer. Látogatóban a megyeházán A konferencia résztvevőit fogadta Dézsi Attila prefektus is, aki a megye főbb gondjairól, a munkanélküliségről, a Zsil-völgyi turisztikai projektről beszélt. A dél-erdélyi magyar közösség építi jelenét, tervezi a jövőt. Az intézményépítés időszakát túllépték, sikerült megerősíteni a közösséget, most a fenntarthatóságra kell összpontosítani. A stratégiai megközelítés lenne időszerű, akár kollégiumi rendszerekről, akár a magyar házak rendszeréről van szó – összegzett Winkler Gyula. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 22.Szakoktatás anyanyelven?Ezekben a napokban kezdődik el a tanszemélyzet mozgása az oktatásügyben, ezért tartjuk fontosnak, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom felmérései alapján felhívjuk a figyelmet egy olyan jelenségre, ami általánossá kezd válni a megyei szakoktatásban. Miközben egyre több magyar tannyelvű osztályt hirdetnek meg, iskolakezdéskor derül ki, hogy valójában becsapják a szülőt és a diákot is. Az úgynevezett magyar osztályokban ugyanis nyolcvan százalékban román anyanyelvű, a magyar nyelvet alig vagy egyáltalán nem ismerő mérnökök, mesterek oktatják a szaktantárgyakat, sőt, az idegen nyelvet és más diszciplínákat is. Van, ahol meg is magyarázzák, hogy ez mennyire jó a diákoknak, hisz az egyetemen, felsőbb iskolában könnyebben tudnak érvényesülni. Csakhogy ezekbe az osztályokba többnyire a jó közepes vagy közepes képességű, sőt, a tanulásban gyengébb, de jó kézügyességgel, műszaki és egyéb érdeklődéssel bíró tanulók jelentkeznek, akik nem a szellemi teljesítményre összpontosítanak. Nos, az a tény, hogy megyénkben, az országos átlagtól eltérően, éppen számukra nem biztosítják az anyanyelvű oktatást, a tanulók jogainak igen súlyos megsértését jelenti. Vegyük például a marosvásárhelyi faipari iskolát, ahol a most zárult tanévben 235 diák tanult a szaklíceumi képzésben négy román és öt magyar tannyelvű osztályban. 86-an jártak a román s 149-en a magyar tagozatra. Míg a magyar osztályok teljes létszámmal működtek, a román osztályok foghíjasok (15-22 tanuló) maradtak, s a diákok közül 19 magyar anyanyelvű volt. Hasonló vagy még rosszabb az arány a szakosztályokban és az esti tagozaton. Ez utóbbi esetében a diákok fele magyar, mégsem működik magyar osztály. Amit szinte fölösleges annak nevezni, hisz az iskolában a szaktantárgyakat csak románul tanítják, mert nincs magyarul beszélő szaktanár, a hat mester közül is mindössze kettő magyar. Az iskolában nincs magyar aligazgató és a kisegítő személyzet sem ismeri a diákok több mint felének az anyanyelvét. Hasonló példákat a többi szakközépiskolából is idézhetnénk, de e jegyzetnek most nem a statisztikai felmérés a célja. E példa felvillantásával arra szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy be kellene tartani a szabályokat, és az áthelyezések, a pedagógus-mozgás során olyan szaktanárokat alkalmazni, akik ismerik, beszélik, oktatni képesek a szakoktatásban magyar tagozatra jelentkező diákok nyelvén is. Ahogy egyébként az ország más megyéiben történik. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 13.Orvosok vallomásaKét újabb évfolyamkönyvvel gazdagodott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről írt könyvek sora. Pénteken délután a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt mutatták be a dr. Nagy Lajos és dr. Bárányi László Ildikó által szerkesztett köteteket – Múló évek sodrásában és Sokaknak világítottunk –, amelyekben a szerkesztők felkérésére az 1959-ben és 1960-ban végzett orvosok írták le életük történetét. A 200-nál több igaz vallomásból kirajzolódik az erdélyi magyar sors, s annak „kórtörténete” is. „Az a korszak, amikor Erdély magyarsága nem csak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is soha nem tapasztalt kiszolgáltatottságba került. A kettős elnyomás alatt az egyik nyomás megtévesztő módon képes volt fellépni a másik ellen védelmet nyújtó szerepkörben is”, olyan csapdát állítva, amelyet sokak nem tudtak kikerülni. Ebben a korszakban kerültek a marosvásárhelyi egyetemre az ország minden részéből azok a fiatalemberek és lányok, akik átélték a második világháborút, s akik közül sokan hittek a kommunizmus hazug szavaiban. Az 1956-os eseményeknek s az azt követő megtorlásoknak, a besúgórendszer kiépítésének kellett megtörténnie ahhoz, hogy a gyűlölködés magvait elszóró osztályharcos tanítás mögött felismerjék e valóságot – hangzott el az est házigazdája, dr. Bárányi Ferenc beszédében és dr. Szász István Tas könyvelemzésében. Mindketten a kizárt diákok között voltak, s felcserként, illetve bányában töltött évek után kerülhettek vissza az egyetemre. Vallomása szerint dr. Nagy Lajos, aki az 1959-es évfolyam történetét szerkesztette, korábbi írásaiban és könyvében azt próbálta megfejteni, hogy „egynadrágos egyetemistaként” miként válhatott osztályellenséggé, aki csak évfolyamtársai végzése után két évvel fejezhette be tanulmányait. „Megdöbbentő történetek tárulnak elém, olykor a poklok bugyraiban járok, s újra meg újra arra gondolok, hogyan bírhattuk ki ezt? Máskor könnyed, szellemes, olykor szerénységbe öltöztetett fejezetekre bukkanok, s mikor átgondolom, ezek mögött is ott lappang a sátáni kor…” Ha mindezt előre tudjuk, vajon nekiindulunk-e? – tette fel a kérdést a bemutatón dr. Szász István Tas. Amelyre könyve előszavában dr. Bárányi Ildikó meg is adja a választ: „mert orvosként helytállni olyan emberpróbáló negyven év alatt, mint amilyen nekünk jutott az ezredvégen, az mindenik egy külön sikertörténet a maga nemében”. A mi nemzedékünk felvállalt egy hivatást, személyisége kiteljesítése, családja fenntartása mellett a rábízott közösség minden gondját-baját is. Ezért érzik a vallomást író orvosok közül sokan úgy, hogy nem éltek, dolgoztak hiába, s bár nehéz volt, ugyanúgy cselekednének ma is. A könyveket olvasva a szerzőkkel egyet is érthetünk, hisz az 1959–1960-ban végzett orvosok közül az átélt nehézségek ellenére sokan olyan érdekes és változatos, sikeres pályát futottak be, „beélve az egész világot”, ami keveseknek adatik meg. S hogy az osztályharcos évek kellemetlenségei és nehézségei ellenére mégis miért ragaszkodnak annyira egyetemükhöz, ahogy sehol máshol nem teszik az egykori hallgatók, arra kiváló tanárok magatartása, példaképe, a hajdanvolt fiatalság kellemes pillanatai, a szórakozás, a sport, az ifjúkori szerelmek, a diákokat befogadó város szellemisége lehet a magyarázat. A könyv másik érdekessége, hogy a múlt eseményei között nem hallgatják el eltévelyedett társaik tévedéseit sem, amelyekben dr. Szász István Tas szavai szerint „tanulságot keresnek és nem újabb lehetőséget a megosztottságra, szeretetet hirdetnek kimondva vagy kimondatlanul, és nem gyűlölködést, bosszút”. A vallomásokból az is kiderül, hogy milyen sokoldalú, mennyi tudományos vagy művészi adottsággal megáldott fiatalokat formált orvosokká a vásárhelyi egyetem. Ezt bizonyította az a festmény is, amit a volt kolléga, dr. Nagy Zoltán orvos, festő és pilóta készített az egykori évfolyamtársról, Bács Ferencről, akit a magyar színjátszás szerencséjére másfél év után eltanácsoltak az egyetemről. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 12.Nem külföldnek képeztünk értelmiséget"Novemberben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola. Igazgatóját, dr. Barabás Lászlót a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa Károli-emlékéremmel tüntette ki. Az emlékérmet Barabás László neves magyarországi személyiségek, Bolyki János professzor, Bagdi Emőke pszichológus, Debreczeni Tibor drámapedagógus társaságában vette át az intézmény tanévnyitó ünnepségén. Az oklevél szerint a kitüntetéssel olyan személyek munkáját értékelik, akik kiemelkedő módon segítették az egyetemen folyó oktató- kutató tevékenységet, hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, magyarországi és külföldi elismertségének növeléséhez, jelentős szerepet töltöttek be a tanintézmény társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében. A huszadik évforduló és a kitüntetés alkalmával a marosvásárhelyi kántortanító-képző és a Károli Gáspár Egyetem fakultásaként működő nagykőrösi főiskola kapcsolatának eredetéről kérdeztük Barabás Lászlót. – Mivel a megalakulásunkat követően a marosvásárhelyi főiskola engedélyezése késett, gondot jelentett a végzősök diplomájának az elismertetése. Ezt orvosolandó sikerült kiépíteni a református testvéri gyülekezetekre épülő testvériskolai kapcsolatot, majd azt követően 1992-től a nagykőrösi főiskola kihelyezett tagozatává váltunk. Ők elismerték a marosvásárhelyi főiskolán elvégzett három évet, majd egy év levelezői képzés után diákjaink államvizsgázhattak és tanítói oklevelet állítottak ki számukra. A feltétel az volt, hogy a diplomát Erdélyben kell érvényesíteni. Az első oklevél 1994-ből származik, a kapcsolat azóta is fennáll, s a nagykőrösi diplomát itthon honosítják végzettjeink. – Hogyan lehet a kétféle képzési rendszert közös nevezőre hozni? – A marosvásárhelyi képzés természetes módon a romániai követelményrendszeren alapul, mind a tananyag szerkezetét, mind a felkészülés legapróbb részleteit illetően. Ezzel párhuzamosan a magyarországi tananyaggal is megismertetjük a hallgatókat. A nagykőrösi főiskolán megvédett szakdolgozatok témája régiónkhoz kötődik, sok iskolatörténetet, egyháztörténetet feldolgozó, néprajzi, pedagógiai-módszertani, zenei témájú dolgozat készült az évek során. A záróvizsga- bizottságok nagyra értékelik a szakdolgozatok színvonalát, diákjaink érettségét, tanítói rátermettségét, anyanyelvi kifejezőkészségét. – Az elmúlt húsz év során hány végzőse volt a képzőnek? – Nappali és levelező tagozaton 619-en végeztek, s 95 százalékuk itt, Erdélyben él és keresi a boldogulás útját. Mi nem külföldnek képezünk keresztyén értelmiségieket, hanem a szülőföldünknek, amit iskolánk legnagyobb eredményének tartok. – A helyzet ismeretében, nagyon hasznosnak bizonyult a levelező tagozat, amely elsősorban félreeső falvakban érettségivel tanító fiataloknak biztosította a diploma megszerzésének lehetőségét. – 2002-ben indult a levelező tagozat, valóban azzal a céllal, hogy a kicsi falvakban középfokú képesítéssel tanító fiatalokon segítsünk, mivel a bolognai rendszer bevezetésével egyre fontosabbá vált, hogy főiskolai oklevéllel rendelkezzenek. Erdélyi magyar közösségünk érdeke is volt egyben, hogy ezek a tanítók, szórványvidéken például, az iskolák vezetését is elvállalhassák, állásukat megőrizzék. Volt olyan év is, hogy két levelező osztályt kellett indítanunk. 2008-ban indult a levelező kántorképzés, amelyre a gyülekezeti, kántori szolgálathoz közel álló személyek, lelkészfeleségek jelentkeztek, s a hétvégi képzések során eljutottak arra a színvonalra, hogy letehetik a kántori vizsgát. Ezzel a református egyház kántorképzését szolgáljuk, s közösségünkben a zenei oktatást is egyben. 2008-ig a nappali tagozaton kötelező volt a tanító és a kántor szak is. A nagykőrösi főiskola javaslatára az egyházkerület vezetőségével közösen 2008-ban döntöttük el, hogy a nappali tagozaton ne legyen kötelező a kántor szak, de mindenkit biztattunk, hogy "felvegye". Mivel Romániában összevonták a tanítók és óvodapedagógusok képzését, ezt mi is bevezettük, s így végzettjeink mindkét állást betölthetik. – Ami, gondolom, azért is fontos, mert az idén először fordult elő, hogy képzett, a versenyvizsgán jól szerepelt tanítók maradtak állás nélkül, az óvodás gyerekek száma pedig növekedőben van. – Valóban azt tapasztaljuk, hogy Erdély-szerte óvónőként könnyebb lesz elhelyezkedni. Ebből kiindulva vállaltuk fel azoknak a továbbképzését is, akik posztliceális tanulmányokkal, tanítói-óvónői oklevéllel rendelkeznek, s ezt ki kellene egészíteniük. – Hogyan készül a főiskola a huszadik évfordulóra? – November 6-7-én tartjuk az ünnepséget, amelyre egy jubileumi kötetet is összeállítottunk. Az évforduló eseményeibe szeretnők bevonni egykori tanárainkat és végzett diákjainkat is, pl. kiállítást rendezünk munkáikból, megmutatkozási lehetőséget biztosítunk zenei és más együtteseiknek. Az évfordulóra készülve úgy érzem, hogy – a személyes vonatkozásokon túlmutatóan – a kitüntetéssel főiskolánk eddigi munkáját, tevékenységét értékelték. Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 16.A jelenre nincsenek felkészülveA Marosvásárhelyen tartott gyógyszerészkongresszus kétségtelen elismerést jelent a MOGYE Gyógyszerészeti Kara számára. Fennállásának 61. évében a fakultás először nyert jogot arra, hogy a négyévente tartott tudományos rendezvény házigazdája legyen, amit nemzetközi mértékkel mérve is jól teljesített. A szakmai szempontból jelentős pontokkal járó rendezvény népszerűségét jelzi, hogy több mint másfélezer gyógyszerészt mozgósított az ország minden szegletéből. S ha korábban az állandó fenyegetettség hangját hallhattuk a gyógyszertárak környékéről, a kongresszuson az elegancia, a kellemes légkör, a szakdolgozatok, előadások, gyógyszerbemutatók szinte követhetetlen mennyisége, tombolára felajánlott személygépkocsi, poszterek, kiállítások sora kápráztatta a szemet és a szellemet. A romániai kutatást illetően dr. Sorin E. Leucuta, a Román Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke számolt be arról, hogy ma már nem az egyetemeken történik azúj hatóanyagmolekulák felfedezése és kidolgozása. Ezt világszinten mindössze 12-20 gyógyszeripari vállalkozás engedheti meg, mivel a folyamat több mint egymilliárd dollárba és 10-12 évnyi kutatási-fejlesztési munkába kerül. Az új hatóanyag termékszabadalmi oltalmának a lejártával válik lehetségessé az eredetivel azonos hatóanyagú készítmények, az úgynevezett generikumok előállítása. Bár az eredeti molekula előállításánál összehasonlíthatatlanul olcsóbb kutatási ráfordításról van szó, ennek hiánya miatt szűnt meg a rendszerváltás előtt működő közel 300 romániai gyógyszergyártó cég nagy többsége. Eredeti román előállítású gyógyszer pedig ma már egy sem maradt a rendkívül gazdag kínálatban. A hajdan sokat reklámozott Gerovital sem élte túl a szigorú nemzetközi szabályozás, engedélyeztetés kötelezővé tételét. A generikumok hasznosságáról viszont sok szó esett a kongresszuson, s a korszerű tudományos kutatás mai helyzetéről is hangzottak el tanulságos előadások. A kongresszus címében feltett fő kérdésre, hogy felkészült-e a romániai gyógyszerészet a jövő kihívásaira, azt a választ adták a szervezők, hogy igen. A jelenbeli nehézségekre, amelyek forgalmazót és gyártót egyaránt érintenek és időnként fenyegetettségben tartják a fogyasztót is, az érintettek szerint nincs és nem is lehet felkészülve. A gyógyszerésztársaság elnöke szerint a több mint féléves késéssel törlesztett tartozásokkal a magánpatikák többsége nehezen tud fennmaradni, s egyre többen kényszerülnek a tevékenység beszüntetésére. Szavaihoz hadd tegyük hozzá, hogy a globalizáció, a patikaláncolatok térhódítása ezt a ma még helyenként jól vagy már kevésbé jövedelmező vállalkozási lehetőséget is bedarálja. Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 7.„Hídépítés"Meg kell törni azt a tömör jégpáncélt, amely elválasztja egymástól az erdélyi magyar és román közösséget, lehetetlenné téve közöttük a kommunikációt. Ezt a célt tűzték ki a Világhírnév Kiadó Fehér holló újságíró-sorozatának szerzői, akik Szabó Csaba tévés újságíró vezetésével az eddig kiadott kötetek legjobb írásait ültették át román nyelvre. A kötet bemutatóját a NOI, azaz MI, magyarok címet viselő szórványtanácskozás keretében tartották meg a Kolozsvári Rádió nagytermében. Ez volt a tíz éve indult Szórványtengely mozgalom huszadik rendezvénye, amelyen Markó Béla költőként és tankönyvszerkesztőként ajánlotta a teremben levő román anyanyelvű érdeklődőknek a NOI_MI válogatást. A tanácskozáson felszólaltak a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó erdélyi középiskolák vezetői, akiket az iskolákat támogató helyhatósági képviselők, tanfelügyelők, Nagyenyedről pedig a polgármester kísért el. Amikor a romániai magyarokról esik szó, a legtöbben a székelyekre gondolnak, s nem azokra a „fekete lyukakra", ahol a kis magyar közösségek elsorvadásával együtt eltűnőben van a magyar kultúra. Ezt a folyamatot szeretnék lassítani, meggátolni a mozgalom képviselői, akik nem a románsággal szemben, hanem egy nagyobb erő, az etnikumok eltűnéséhez vezető könyörtelen folyamat, a globalizáció ellenében is támogatják a megmaradás szigeteit – egészítette ki Szabó Csaba gondolatait a nagyszebeni Szombatfalvi-Török Ferenc. A Szórványtengely mozgalom alapító tagja értékelte a Kolozsvári Rádió és Televízió szerepét Szeben megye szórványmagyarságának a feltérképezésében. A továbbiakban megosztotta azt a gondját is a hallgatósággal, hogy bár működik magyar tagozat, a német tannyelvű iskolák oldják meg Szeben megyében a nemzetiségi kérdést. Ezt a könyvet azok számára adtuk ki, akik hajlandók a párbeszédre, s akik megértik, hogy a nagy kultúrák kicsi közösségi kultúrákból épülnek fel – hangsúlyozta Ambrus Attila brassói újságíró, aki Szabó Csaba, Mihály István, Simon Ilona, Balázs János és Tamási Attila mellett a kötet hat szerzőjének egyike. A könyv üzenete erdélyi és európai is egyben, az áldatlan versengés helyett nem az egyetlen identitásba való beolvasztásra kellene törekedni, hanem meg kellene érteni, el kellene fogadni a másik fél másfajta önazonosságát. Ezt akarják közvetíteni a kötet szerzői, akik az együttélés hídjainak építésére szőttek összeesküvést ezzel az antológiával – hangzott el többek között Markó Béla ismertetőjében. A találkozón az anyagi mecénás, Szegő József adta át a Szórványtengely mozgalom keretében végzett munkájáért az elismerő oklevelet három fiatal tévésnek, Száraz Annának, Darai Leventének és Varga Mártonnak (képünkön). A tanácskozás második részében a szórványlíceumok vezetői vették át a szót. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak a város életében betöltött szerepéről Mihai Horaþiu Iosan polgármester beszélt. Szőcs Ildikó igazgatótól megtudtuk, hogy az enyedi kollégium teljes külső és belső felújítására hatmillió eurós pályázatot nyertek a regionális operációs program keretében, a helyhatóság támogatásával. A munka reményeik szerint márciusban kezdődik el. „Nem a sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." – idézte a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum mottóját Fodor Dóra igazgató, aki az emberéletet követelő múlt után az ígéretes jelenről beszélt. Sikerült két párhuzamos kilencedik osztályt indítani, s az 55.000 lakosú Torda 5.000-es létszámú valamint az Aranyos menti magyar lakosság számára biztosítani tudják az identitás megőrzésének a lehetőségét, s közben nyitni a román közösség felé is. A szebeni Octavian Goga líceum mellett a medgyesi gázipari szakközépiskola magyar tagozatát mutatta be az igazgató. Jelen volt Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor magyar tannyelvű iskola vezetője, s Vicsay János, Máramaros megye főtanfelügyelő- helyettese, ahol két önálló magyar tannyelvű középiskola működik. A román nyelven megtartott rendezvényt egyenes adásban közvetítette az RTV kolozsvári stúdiója. A kötetet sokan megvásárolták, s remélhetőleg el is olvassák majd. Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 15.Ágyő, magyar nyelvű családorvosképzés?Ha volt látványosan működő tanszéke a marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetemnek, a dr. Kikeli Pál professzor vezette családorvosi tanszék, amely a belgyógyászati katedra részeként működik, egyértelműen annak mondható. Az elmúlt tíz év során, amióta a tanszék létrejött, hatszáz családorvost képeztek a román mellett magyar nyelven is. Ezen túl az említett tanszék volt az egyetlen, amely az évek során "leereszkedett" a nagyközönséghez. A Száz méter az egészségért mozgalomban, amelynek szervezésében és lebonyolításában a családorvos-jelöltek vettek részt, nagyon sok marosvásárhelyi és vidéki emberrel álltak szóba, kérdezték ki egészségi állapotukról, mérték meg a vérnyomásukat és vércukorszintjüket, s nem egy esetben az utcai akciók során derült ki a kíváncsiskodók egyes tagjairól, hogy súlyos betegségben szenvednek. És sorolhatnánk tovább a szívnapi és egyéb rendezvényeket, amelyek elsősorban a nagyközönségnek szóltak. Aki nem vett részt azokon, akár legyinthet is, hogy szükség van-e egyáltalán ilyen népszerűsítő "hókuszpókuszokra". Bár a kérdésre egyértelmű igennel válaszolhatunk, értesüléseink szerint ennek vége szakad. Tegnap ugyanis az egyetem közölte Kikeli professzorral, hogy le is út, fel is út. Betöltötte a 65. évét, s az új közoktatási törvény értelmében, amely a kihirdetését követő 30 napon belül életbe lép, nyugdíjba kell mennie. Mivel a tanszéket professzori rangban levő tanár vezetheti, s az utána következő egyetemi oktatók pedig tanársegédek, a jelek szerint az egyetem nyugdíjba küldi a családorvosi képzést is. A rezidensek pedig, akik ragaszkodtak Marosvásárhelyhez, az egyetemhez és az ott folyó oktatáshoz, választhatnak majd a környező városok felsőoktatási intézményei között. Mert mi ennyire gazdagok vagyunk. És ilyen gyorsan és pontosan ragaszkodunk a törvényhez, amely a MOGYE magyar vonalán felér egy belső "tábornokok éjszakájával", hisz nem Kikeli professzor az egyetlen, akinek tegnap a tudomására hozták, hogy mennie kell. Kétségtelen, hogy a professzorok fizetését tekintve a törvény alkalmazásával pénzt lehet megtakarítani, országos szinten pedig a kellemetlenkedő ellenzékieket kiiktathatják a forgalomból, másutt azonban "visszafele sül el a jogszabály". A hallottak ellenére a magam módján mégiscsak próbálok reménykedni abban, hogy törvény ide vagy oda, egy egyetem vezetőségében kell lennie annyi bölcsességnek, hogy belső szabályzatával megvédje saját oktatóinak, egyetemi hallgatóinak, rezidens orvosainak, doktorandusainak az érdekeit, amelyek a saját érdekei is egyben. Vagy ,tévednék talán? Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2011. március 22.Új lehetőségek az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzésbenAz új tanügyi törvény (2011/1.) nem teszi lehetővé, hogy állami finanszírozású önálló magyar egyetem létesüljön Romániában. Ezt erősíti meg a magánegyetemekre vonatkozó előírás, amely leszögezi, hogy magán felsőoktatási intézmények csak tandíjas oktatási szerkezetként működhetnek. Továbbá a 365-ös cikkely is, amely a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet valamint a Művészeti Egyetemet multikulturális felsőoktatási intézménynek nyilvánítja. Az 1999. évi 151-es jogszabályhoz képest viszont előrelépést jelent, hogy az új törvény a kisebbségek nyelvén karok, tagozatok, oktatási vonalak és oktatási programok működését írja elő. – Milyen új lehetőségeket biztosítanak a vonatkozó előírások a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatásban, és melyek az elkövetkező lépések ezen a téren ? – tettem fel a kérdést dr. Nagy Örs professzornak, az egyetem tanulmányi rektorhelyettesének. – Az új tanügyi törvény (TT) értelmében minden egyetem meg kell változtassa a chartáját (szervezési és működési alapokmányát). A jogszabály három multikulturális egyetemet nominalizál, ezek chartájának pontról pontra tartalmaznia kell a jogszabály előírásait. Az előírásoknak megfelelően létrejöhetnek külön departamentumok (főtanszékek), amelyekre a létrejövő külön magyar és román tagozat épül. Elképzeléseink szerint a két kisebbik fakultáson, a gyógyszerészetin és a fogorvosin egy-egy departamentum, az általános orvosi karon két vagy három főtanszék (departamentum) fogja alkotni a magyar tagozatot. Ezek működése bizonyos fokú önállóságot élvez, s a vezetőik fogják közvetíteni a dékáni hivatal felé az elképzeléseket, a célokat, a felépítést, a személyzeti keretet, a tanulmányi programokat illetően. Véleményem szerint az új rendszer több álláslehetőséget biztosít, a gond az, hogy milyen mértékben lesz anyagi alapja erre a célra az egyetemnek. – Lesz-e külön dékánja a magyar tagozatoknak? – A törvény értelmében a fakultás dékánja vagy a dékánhelyettese lesz a magyar tagozat felelős vezetője. – Mielőtt továbbmennénk, szeretném megkérdezni, hogy ki fogja a módosított alapokmányt elkészíteni? – A rektorral együtt kijelölünk román és magyar részről is egy bizottságot, amely mindkét tagozat részére kidolgozza a módosításokat, s ennek a munkának hamarosan meg kell kezdődnie. – A főtanszékek megalakítása érdekében össze kell vonni a létező katedrákat. Történtek-e már lépések a korábban felvázolt szerkezet kialakítása érdekében ? – Tárgyalások már folynak, s ha egyezségre jutunk, az átalakításra is sor kerül, ami a törvényes előírásoknak kell megfeleljen. Mindez csak egy lépést jelent, mert a szenátus és az egyetem vezetése a mindenkori rektor kezében van, s nem látok lehetőséget a magyar tagozat anyagi elkülönülésére. – Eddig is működött magyar vonal az egyetemen. Ha nincs anyagi önállóság, lehet-e a tagozat autonómiájáról beszélni? – A korábbi törvényben az állt, hogy lehet magyarul is tanulni, az új jogszabály leszögezi, hogy a chartának tartalmaznia kell, hogy az egyik rektorhelyettes vagy a rektor a magyar tagozat működéséért felel. Hogy erre mit lehet ráépíteni, az csak a jövőben derül ki. Egyrészt jó dolog, hogy a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozzák meg, másrészt van egy hátulütője. Külön magyar egyetemi kart ugyanis csak kormányhatározattal lehet létrehozni. Ilyen feltételek mellett a magyar oktatással kapcsolatos nyilatkozatok jelzésértékűek lehetnek, de ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, egyetemi vezetők és politikusok kell tárgyaljanak egymással, hogy eredményt is felmutathassunk. – A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre vonatkozó megbeszélések, nyilatkozatok felvetették a magyarországi társegyetemekkel való együttműködés lehetőségét. A készülő charta lehetővé teszi-e külföldi vendégtanárok meghívását? – Igen, és ezen a téren az egyetem vezetősége már korábban is fontos eredményt ért el. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel három éve gördülékenyen működik a partnerkapcsolat, amely tanár- és diákcserében, doktoranduscserében nyilvánul meg. Hasonlóan jó az együttműködés a budapesti Onkológiai Intézettel is. A feltétel az, hogy az egyetem által megfogalmazott analitikai programnak megfelelő előadások hangozzanak el, ami így is történik. – Lesz-e változás a gyakorlati oktatás nyelvében, ami eddig románul folyt? – A jogszabály lehetővé teszi a magyar nyelvű gyakorlati oktatást. – Van-e elegendő magyar tanársegéd, aki ezt a feladatot ellássa? A vegyes csoportokat ugyanis jobbára román oktatók tanítják, ezért a számuk jóval magasabb a magyar tanársegédekénél. – Meg lehet oldani, sok tanszéken van magyar oktatónk, akik korábban is elmagyarázták a diákok anyanyelvén a tananyagot. Fontos előrelépésnek tartom, hogy lehet magyarul államvizsga-dolgozatot és doktori dolgozatot is megírni és megvédeni. – A diákok létszámához viszonyítva elegendő-e a foghíjasnak tűnő magyar tanszemélyzet? – A tanügyi törvényben nincsenek ilyen előírások. Ez az egyetemek akkreditálásakor szükséges feltétel, a MOGYÉ-t viszont a múlt évben akkreditálta az országos felsőoktatási bizottság (ARACIS) magas minősítéssel, s a megszületendő magyar tagozat újabb akkreditációja öt év múlva esedékes. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2011. június 11.Emberek a gátraTegnap ballagtak megyénkben az általános iskolák végzõsei. Közel hatezer nyolcadikosnak kell pályát választania abból a kínálatból, ami alig módosult az elmúlt évek során. A román tagozat 3839 végzõs tanulója 132 osztály, a magyar tagozaton végzett 2112 diák 62 osztály között választhat. Az arány, amiért 2009 óta per folyik (immár a legfelsõbb fórumon), nem sokat változott, hisz ma sincs annyi hely a középiskolák magyar tagozatos kilencedik osztályában, ahány nyolcadikos diák végez. De azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokan, elsõsorban a roma diákok nem folytatják tanulmányaikat, s ma is vannak olyan vidéki családok, ahol lehetetlen az ingázási költségeket elõteremteni. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a kínálat a magyar tagozaton elsõsorban humán osztályokkal (a tanítóképzõben, az Egyesülés középiskolában) valamint egy sportosztállyal bõvült. A népszerû szakokat mûködtetõ román tannyelvû középiskolákban továbbra sem gondolnak a nyitásra, ezért a magyar diákok egy része román nyelven tanul tovább. A marosvásárhelyi magyarság nagy mulasztása, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtized alatt nem sikerült egy korszerû magyar tannyelvû, önálló szakközépiskolát létrehozni, a számunkra szükségesnek tartott szakirányokkal, ahogy az erdélyi falvak megmaradása szempontjából annyira fontos középfokú mezõgazdasági oktatás sem került az õt megilletõ helyre a végzõsök szemében. Pedig helyiség lenne, hisz sok helyen iskolaépületeket kaptak vissza az egyházak. De képesek vagyunk-e felhasználni azokat? Miközben korszerû magyar tannyelvû óvodára és általános iskolára is szükség lenne Marosvásárhely belvárosában, a szemünk elõtt megy tönkre, dõl össze az egykori leányiskola épülete, ami nem csak a református egyházközségek, az egész marosvásárhelyi magyarság szégyene is egyben. Ha tervezett felújítása, bõvítése megtörtént volna, mûködhetne már a Göcsi Máté iskola. Az évek során szerkezetében is megroggyant épület azóta sem hoz hasznot, sokkal inkább kárt okoz a tulajdonosoknak. Átgondoltan, jobban ki kellene használni a katolikusok által visszakapott iskolaépületeket is. A Sapientia egyetem példája igazolja, hogy amit nagyon akarunk, és van, aki felvállalja, az elõbb-utóbb megvalósulhat. Ehhez azonban a siránkozás, a nagy szavak s a politikai egymásnak feszülés látványos mutatványai helyett a mindennapi, de a jövõ szempontjából fontos dolgaink megoldására kellenének cselekedni tudó és akaró emberek a gátra. Akiket érdemes és kell is támogatni. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
