|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tudor, Corneliu Vadim 1995. július 6.Emil Constantinescu, a Román Demokratikus Konvenció elnöke sajtóértekezletén azzal magyarázta Iliescu elnök keményebb fellépésének elmaradását Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke meg-megismétlődő vádjaival szemben, hogy Tudor kezében kompromittáló iratok vannak, és ezzel zsarolják az államelnököt. /Magyar Nemzet, júl. 6./1995. július 13.Adrian Nastasénak elég volt megemlíteni, hogy a vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja kész egymagában is irányítani az országot, hogy a renitenskedő szövetségesek felhagyjanak a vádaskodással és föltétlen hűségüket kifejezzék Iliescu és a kormánypárt iránt. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke máris bejelentette: nagyon sajnálja, hogy utat engedett a 300 katonatiszt levelének, hiszen nagyra becsüli az elnököt. Az RNEP is elhatárolta magát elnökétől, Funartól. A pártok hűségük jutalmául újabb posztokat kaptak. Az RNEP újabb államtitkári álláshoz jut és Maros megye prefektusi posztját is ennek a pártnak az embere fogja betölteni. /Magyar Nemzet, júl. 14./1995. július 21.A kormányőrség, másnéven az elnökség mellett működő testőrség, a Servicul de Protectie si Plaza /SPP/ hivatalos közleményben ismertette, hogy Corneliu Vadim Tudor szenátor, a Nagy-Románia Párt elnöke a Securitate ügynöke volt és hogy lapja, a Romania Mare a Securitate kompromittált elemeinek gyülekezőhelyé vált. A közlemény előzménye, hogy a Romania Mare hasábjain Tudor rágalomkampányt folytatott Dumitru Iliescu tábornok, az SPP vezetője és annak több munkatársa ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./ Az SPP a kilenc titkosrendőrség egyike. Felsorolásuk: 865. sz. jegyzet /Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 12./1995. július 27.Vedlik a koalíció, állapítja meg cikkének címében Ara-Kovács Attila. A szélsőséges Románok Nemzeti Egységpártja /RNEP/ támadja Melescanu külügyminisztert, menesztését követeli, hozzátéve, hogy helyébe nevezzék ki a Gheorghe Funar jobbkezének tartott Ion Gavra szenátort. Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja a hadsereget vette célba, támadva Gheorghe Tinca hadügyminisztert és Iliescu elnököt. A Ziua bukaresti lap Iliescu elnököt támadja, azt állítva, hogy az államelnök KGB-s ügynök volt. Nem lehet tudni, kik állnak a Ziua akciója mögött. Ez a támadás viszont érinti a jelenlegi biztonsági szolgálat, az SRI főigazgatóját, Virgil Magureanut. Elképzelhető, hogy emögött olyan titkosszolgálat áll, amely maga köré gyűjtötte a Ceausescu-korszak elbocsátott ügynök-légióját és csak alkalomra vár, hogy Magureanu - illetve Iliescu - orra alá borsot törjön. A szabad gondolkodású értelmiség, amelynek reprezentánsa a Ziua főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu és a volt titkosszolgálati nomenklatúra összefogjon, ez romániai vonatkozásban nem is olyan abszurd dolog. - Hírek szerint júl. 12-én titkos találkozót tartott a kormányzó párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Román Demokrata Konvenció vezetősége. A Konvenció főereje, a Kereszténydemokrata Nemzeti Paraszpárt mindig hűségesen kiszolgálta a jelenlegi vezetést. /Magyar Narancs, júl. 27./1995. augusztus 1.A LADO, az Emberi Jogokat Védő Liga félreérthetetlenül állást foglalt a tanügyi törvény kérdésében. A LADO Buletin informativ című kiadványában konkrét eseteket felsorakoztatva figyelmeztette a román hatóságokat, hogy "Romániában egyesek mind gyakrabban követik el Büntetőtörvénykönyv 317. paragrafusába ütköző nacionalista-soviniszta propaganda vétségét." Válaszában a főügyész saját szájíze szerint értelmezte ezt a törvénycikket: "a 317. cikkely értelmében nem számítanak nacionalista-soviniszta propagandának, illetve faji vagy nemzeti gyűlölet szításának azok a megalapozott állásfoglalások vagy kritikák, melyek bármely módon /konferenciákon, sajtóriportban, politikusok nyilatkozataiban stb./ kisebbségi személyek vagy szervezetek címére fogalmazódnak meg olyan cselekedetek kapcsán, melyek tiszteletlenek vagy szembeszegülnek bizonyos etnikumokkal vagy azon egységes nemzetállamnak a törvényeivel, illetve alkotmányával, melynek polgárai és melynek területén élnek." Ezen az alapon C. V. Tudor vagy Paunescu szókimondó patrióták, Markó Béla vagy Cs. Gyimesi Éva viszont magyar szélsőségesek, mert nem elégszenek meg az államnyelvvel, hanem anyanyelvű oktatást követelnek., írja Bíró Béla. /Magyar Hírlap, aug. 1./1995. augusztus 1.A LADO, az Emberi Jogokat Védő Liga félreérthetetlenül állást foglalt a tanügyi törvény kérdésében. A LADO Buletin informativ című kiadványában konkrét eseteket felsorakoztatva figyelmeztette a román hatóságokat, hogy "Romániában egyesek mind gyakrabban követik el Büntetőtörvénykönyv 317. paragrafusába ütköző nacionalista-soviniszta propaganda vétségét." Válaszában a főügyész saját szájíze szerint értelmezte ezt a törvénycikket: "a 317. cikkely értelmében nem számítanak nacionalista-soviniszta propagandának, illetve faji vagy nemzeti gyűlölet szításának azok a megalapozott állásfoglalások vagy kritikák, melyek bármely módon /konferenciákon, sajtóriportban, politikusok nyilatkozataiban stb./ kisebbségi személyek vagy szervezetek címére fogalmazódnak meg olyan cselekedetek kapcsán, melyek tiszteletlenek vagy szembeszegülnek bizonyos etnikumokkal vagy azon egységes nemzetállamnak a törvényeivel, illetve alkotmányával, melynek polgárai és melynek területén élnek." Ezen az alapon C. V. Tudor vagy Paunescu szókimondó patrióták, Markó Béla vagy Cs. Gyimesi Éva viszont magyar szélsőségesek, mert nem elégszenek meg az államnyelvvel, hanem anyanyelvű oktatást követelnek., írja Bíró Béla. /Magyar Hírlap, aug. 1./1995. augusztus 9.Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke a Cronica Romana napilap aug. 9-i számának nyilatkozott: az RMDSZ politikusaiból "a hungarista revizionizmus nyomorúságos szelleme árad", Markó Béla RMDSZ-elnök emberként kellemes személy, "de az államellenes RMDSZ képviselőjeként meg kell semmisíteni". "Az RMDSZ az én kezem által fog elpusztulni". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10., Új Magyarország, aug. 11./1995. augusztus 12.A Ziua aug. 12-i száma felszólította Bukarest lakosait: foglaljanak állást amellett, hogy a legnagyobb bukaresti sugárutat Antonescuról nevezzék el. A lap gyáva cselekedetnek minősítette Iliescu elnök azon nyilatkozatát, hogy ellenez és elítél minden Antonescu rehabilitálását célzó szándékot. Ezt az elnöki szóvivő aug. 10-én hozta nyilvánosságra. Augusztus elején Iliescu elnök levelet kapott két amerikai képviselőtől: amennyiben Románia vezetői nem ítélik el Antonescu háborús bűneit, kérdésessé válik az ország belépése a NATO-ba. Aug. 9-én Corneliu Vadim Tudor, Nagy-Románia Párt elnöke kijelentette: Iliescunak joga van magánvéleményére Antonescuval kapcsolatban, de ezt nem kényszerítheti az országra. Szerinte "a marsall Románia minden városában megérdemel egy szobrot." /Népszava, aug. 14./1995. augusztus 12.A Ziua aug. 12-i száma felszólította Bukarest lakosait: foglaljanak állást amellett, hogy a legnagyobb bukaresti sugárutat Antonescuról nevezzék el. A lap gyáva cselekedetnek minősítette Iliescu elnök azon nyilatkozatát, hogy ellenez és elítél minden Antonescu rehabilitálását célzó szándékot. Ezt az elnöki szóvivő aug. 10-én hozta nyilvánosságra. Augusztus elején Iliescu elnök levelet kapott két amerikai képviselőtől: amennyiben Románia vezetői nem ítélik el Antonescu háborús bűneit, kérdésessé válik az ország belépése a NATO-ba. Aug. 9-én Corneliu Vadim Tudor, Nagy-Románia Párt elnöke kijelentette: Iliescunak joga van magánvéleményére Antonescuval kapcsolatban, de ezt nem kényszerítheti az országra. Szerinte "a marsall Románia minden városában megérdemel egy szobrot." /Népszava, aug. 14./1995. szeptember 11.Szept. 7-10-e között másodszor rendezték meg Arad és Gyula város szervezésében a Kézfogások rendezvénysorozatot, amelyet Gyula lakói kezdeményeztek 1994-ben. A megnyitón, Aradon, beszédet mondtak Marcel Dinu külügyi államtitkár, Szőcs Ferenc bukaresti magyar és Ion Donca budapesti román nagykövet, továbbá a két megye vezetői. Arad polgárai az utolsó pillanatban értesültek a rendezvényről, előző nap este tették ki a plakátokat. A két ország újságíróinak beszélgetésén kiderült, hogy egészen más fogalmakban gondolkodnak. Az Adevarul aradi tudósítója például együtt emlegette Markó Bélát, Tőkés Lászlót, Sütő Andrást Gheorghe Funarral és C. V. Tudorral. A résztvevők szept. 10-én Kisiratosra, a 2000 lakosú, 96 %-ban magyar Arad megyei településre látogattak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 11., 615. sz./1995. szeptember 16.A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ "A Securitate fehér könyve" címmel dokumentumgyűjteményt ad ki. A még meg nem jelent kötetből összeállítást hozott az Evenimentul Zilei, amely a művészek és a szeku "viszonyát" mutatja be. Corneliu Vadim Tudor önkéntes besúgó volt, ennek ellenére még őt is megfigyelték. Egy 1981-ben készült, 41 nevet tartalmazó listán számos erdélyi magyar író is szerepel a renitenskedők között. Bodor Pált elmarasztalták "nacionalista-soviniszta" vélemény hangoztatása miatt, akárcsak Bálint Tibort, Fodor Sándort, Gáll Ernőt, Kántor Lajost, Kányádi Sándort, Király Lászlót, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Istvánt, Veress Zoltánt, Gálfalvi Zsoltot, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. /Magyar Nemzet, szept. 16./ Az SRI-nek ez az ötödik Fehér könyve, viszont senki sem tudott az előző négy könyvről. A négyszáz oldalas dokumentumkötet átlapozásával világossá válik a szándék. A könyv azt bizonyítja, milyen kevesen voltak a másként gondolkodók, a disszidensek, akiket a szeku figyelt. A kötetből jórészt hiányoznak a magyar és német írók, csupán pár soros feljegyzések készültek volna róluk. Az is elképzelhetetlen, hogy a külföldön tevékenykedő románellenes /értsd: diktatúraellenes/ intézmények és személyek felsorolásában nem szerepelnek magyarok. A szekuritáte mindenkiben kémet látott, épp a magyarokat kímélte volna? - teszi fel a kérdést a könyvet ismertető Ferencz Zsuzsa. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 27./1995. szeptember 18.Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke pártja országos tanácskozásán közölte, hogy államelnökjelöltként indul a jövő évi választáson, mivel a jelenlegi helyzetben csak két választása maradt: "vagy undorral kivonul a politikai életből, vagy államfővé választatja magát". Tudor követelte, hogy azonnal menesszék a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ elnökét, aki szerinte magyar, Asztalos Imrének hívják, mert semmit sem tett az ellen, hogy a magyarok felvásárolják Erdélyt. Tudor sürgette az etnikai pártok betiltását. /Magyar Hírlap, szept. 18./1995. szeptember 30.A román sajtó egy része valóságos dicshimnuszt zeng Iliescu amerikai találkozóiról, a másik része éppen a látogatás szerény eredményeit emeli ki, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. A reformok megbicsaklottak, az elnök és pártja együttműködik a szélsőséges erőkkel. Iliescu egyik sajtóértekezletén elismerte, hogy az RNEP, illetve a Nagy-Románia Párt elnöke "a két román Zsirinovszkij", de a pártvezérek nyilatkozatait nem szabad összetéveszteni pártjaik álláspontjával. Petre Mihai Bacanu a Romania Liberában felhívta a figyelmet arra, hogy a Romania Mare lapban közölt 300 tiszt levele nyílt felhívás volt katonai államcsínyre. A pártelnök mindezért nem nyerte el méltó büntetését. Corneliu Vadim Tudor ismétlődő felhívásai az etnikai tisztogatásra kimerítik az államellenes cselekmény fogalmát, ennek ellenére Iliescu nem határolja el magát tőle. /Magyar Nemzet, szept. 30./1995. október 4.Az amerikai útjáról okt. 4-én hazaérkezett Iliescu elnököt politikai botrány fogadta Bukarestben. A bukaresti sajtó ugyanis megírta, hogy az államfő Washingtonban " két román Zsirinovszkijnak" nevezte a kormánykoalícióban részt vevő két szélsőséges párt vezetőjét, Gheorghe Funart és Corneliu Vadim Tudort, egyúttal kérve felmentésüket, mert nem igazán képviselik pártjaikat. Iliescu Washingtonban azt is kimondta, hogy a Molotov-Ribbentrop paktummal elvett román területeknek vissza kell térniük Romániához. /Ezt a kijelentését a The Washington Times idézte, átvette a bukaresti Adevarul, olvasható a Magyar Hírlap okt. 5-i számában./1995. október 4.Vadim Tudor lapjában, a Romania Maréban példátlan erejű támadást intézett Iliescu ellen /hatéves nemzetellenes uralkodás, KGB-gyanús, zsidók ültették az elnöki székbe és eladta nekik az országot stb./, totális harcot hirdetve Iliescu ellen. A bukaresti lapok versengve idézték ezt a durva cikket. /Magyar Nemzet, Népszabadság, okt. 5./ Vadim Tudor közvetve halállal is fenyegette Iliescu elnököt. /Magyar Nemzet, okt. 7./1995. október 5.Okt. 5-én Traian Chebeleu elnöki szóvivő tolmácsolta Iliescu elnök válaszát az őt ért durva támadásra, Vadim Tudor alantas hangú cikkére. Chebeleu hangsúlyozta, hogy Iliescu nem nevezte "román Zsirinovszkijoknak" Tudort és Funart, csak azt mondta, hogy "Zsirinovszkij módjára keltenek feltűnést". - A vezető kormánypárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja felszólította szövetségesét, a Nagy-Románia Pártot, hogy tíz napon belül tisztázza, osztja-e elnökének véleményét, különben felülvizsgálják a további együttműködést. /Magyar Nemzet, okt. 6./1995. október 7.A Nagy-Románia Párt igazgatótanácsa nyilatkozatban válaszolt a vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja felszólítására. Arra hivatkoztak, hogy a Romania Mare lapban megjelent cikk szerzője nem azonosítható Vadim Tudorral. Visszautasították az SZDP ultimátumát, mondván, miért védik Iliescu elnököt, amikor nem is tagja az SZDP-nek? Iliescu Zsirinovszkijnak nevezte két parlamenti párt vezetőjét, amikor az elnöknek nincs joga beavatkozni egyes pártok ügyeibe. A Nagy-Románia Párt kiállt vezére mellett, Vadim Tudor pedig folytatja támadásait Iliescu ellen, ezúttal a Politica lapban, tudósított Bukarestből Gyarmath János. /Magyar Nemzet, okt. 7./1995. október 11.A Nagy-Románia Párt és elnöke, Corneliu Vadim Tudor lankadatlan erővel támadja Iliescu elnököt és munkatársait. Kirohanásukban antiszemita kitételek is szerepelnek. Vadim Tudor hetilapjában, a Romania Maréban nyílt levelet intézett Iliescu elnökhöz, átkot szórva a fejére Ceausescu megkínzásáért és kivégzéséért, elítélve továbbá az elnököt azért, mert amerikai látogatása idején csak zsidó múzeumokat látogatott meg. /Magyar Nemzet, okt. 12./1995. október 13.Az államügyészség vizsgálatot indított Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke ellen, az Iliescu elnököt támadó írásai miatt. A Nagy-Románia Pártnak a négypárti koalícióból való kiválása esetén a kormánykoalíció elveszítené többségét, ezért a vezető párt, a Szociális Demokrácia Pártja nem egységes abban, hogy felbontsák-e a koalíciót. /Népszava, okt. 14./1995. október 19.Okt. 19-én a vezető kormánypárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja arról döntött, hogy megszakítja koalíciós együttműködését a Nagy-Románia Párttal. A szakítást az váltotta ki, hogy Corneliu Vadim Tudor pártelnök hazaárulással vádolta és halállal fenyegette meg Iliescu államelnököt. C. V. Tudor nem esett kétségbe, a BBC okt. 20-i műsorában elmondta, hogy a döntés után a Vacaroiu-kormány egyik minisztere felhívta őt, és arról biztosította, hogy a szakítás politikai színjáték, minden marad a régiben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21-22./ A Szocialista Munkapárt elnöke közölte, hogy szintén felbontja a koalíciót a kormánypárttal, így a vezető kormánypártnak már csak a Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt a koalíciós társa, a négypárti koalíció felbomlott. /Magyar Hírlap, okt. okt. 20./1995. október 20.Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke a szakítás után azzal vádolta a kormánypártot, hogy behódolt az államelnöknek. Pátjának tisztségben lévő emberei /egy prefektus és három államtitkár/ a helyükön maradhatnak, legfeljebb formailag kilépnek pártjukból. - A koalíció felbontása után Funar azt szorgalmazta, hogy hallgassák meg a koalíciós társ véleményét is a döntésről /az ő pártja tagja maradt a most már kétpárti koalíciónak/. /Magyar Nemzet, okt. 21./1995. október 23.Corneliu Vadim Tudor toborzásának eredményeképpen Brassóban létrejött a Nagy-Románia Egyetemista Mozgalom. Az alapító konferenciát a brassói prefektúra épületében tartották. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./1995. október 26.A Legfelsőbb Ügyészség bejelentette: bűnvádi eljárást indítanak Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke ellen, aki súlyos vádakkal illette az ország elnökét. Először Tudor mentelmi jogának felfüggesztését kell kérni. C. V. Tudor közben ismét támadta Iliescu elnököt, akit Ceausescu kivégzőjének nevezett és lapjában /Romania Mare/ Vigyorgó János vajdának nevezte az államfőt, aki elárulta a "kondukátort", azaz Ceausescut. /Magyar Hírlap, okt. 26./1995. november 23.A Ziua bukaresti lap nov. 22-i száma közölte az amerikai kongresszus európai biztonsági és együttműködési bizottsága levelét Iliescu elnökhöz. A bizottság elnöke, Christopher H. Smith, alelnöke Alphonse D' Amato, valamint H. Hoyer képviselő által aláírt levélben aggodalmukat fejezik ki a romániai kisebbségek helyzete miatt. Az oktatási törvényt nemcsak a magyar és a német közösség, hanem az Európa Tanács is bírálta, mert előírásai korlátozzák a kisebbségek nyelvén mind a szakoktatást, mind a felsőoktatást, kötelezővé teszik a román nyelvű felvételit és érettségi vizsgát. A levélben azt tanácsolják Iliescu elnöknek, hogy módosítsák a törvényt. A kongresszusi levél foglalkozik a cigányok helyzetével, a fasiszta és antiszemita nézetek feléledésével, a háborús bűnös Antonescu marsall rehabilitálási kísérletével, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor szenátor megnyilvánulásaival. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24., Új Magyarország, nov. 23./1995. november 29.Gavril Iosif Chiuzbain igazságügyminiszter kérte a szenátus bizottságát, vonják meg Corneliu Vadim Tudor mentelmi jogát. Tudor ellen legalább kilenc per indulhatna, ha megvonnák tőle a mentelmi jogot. Miért éppen most határozta el magát Chiuzbain? Közeledik az elnökválasztás és C. V. Tudor elnökjelöltnek mondja magát. Tudor elmondta: Chiuzbain igazságügyminiszterre nagy nyomás nehezedett Iliescu elnök és az SRI vezetője, Magureanu részéről, ezért döntött a mentelmi jog felfüggesztése mellett, írta Zsehránszky István. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./1995. december 1.A szenátus jogi bizottsága felületesnek ítélte C. V. Tudor mentelmi joga felfüggesztését kérő ügyészségi iratot és azt visszaküldte az igazságügyi miniszternek. /Távirati stílusban rovat, Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 1./1995. december 4.A szenátus dec. 4-i ülésén Ivan Sabin szenátor kiemelte, hogy a nemzeti megbékélés első lépése a bűntettek beismerése. A kommunisták 45 éves uralma alatt az áldozatok száma százezrekre rúgott. C. V. Tudor szenátor pedig kirohant Gavril Iosif Chiuzbain igazságügyminiszter ellen, aki nem is pártonkívüli, a PUNR, a Román Nemzeti Egységpárt nov. 18-án megválasztotta alelnökének. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./1995. december 12.A dec. 12-i bukaresti lapok közölték C. V. Tudor újabb vádaskodó írását. A legfelsőbb bíróság elnökéhez és a főügyészhez intézett nyílt levelében ezt írta: "Nyilvánosan vádolom Ion Iliescut, Virgil Magureanut és más összeesküvőket Nicolae Ceausescu román államfő és felesége meggyilkolásával, valamint legalább erkölcsi bűnrészességgel még legalább ezer ember halálában, akiket azt követően lőttek le, hogy az új csapat átvette a hatalmat." A terjedelmes levél szerzője az 1989 óta eltelt időszak minden botrányát felidézte, majd magára vállalta a felelősséget az Iliescu-ellenes, álnéven közölt írásokért. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./1996. január 6.Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke sajtóértekezleten hozta nyilvánosságra, hogy Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója két ízben is, 1990-ben és 1992-ben rá akarta venni őt arra, hogy támogassa Iliescu-ellenes elképzeléseiben. Második alkalommal az Iliescu elleni összeesküvésben már Iliescu helyettesét is megtalálta a Moldovai Köztársaságból áttelepült költőnő, Leonida Lari személyében. Lari egyébként először a Kereszténydemokrata Parasztpárt tagja és parlamenti képviselője volt, majd belépett a Nagy-Románia Pártba. Magureanu nem válaszolt Tudor vádaskodására, de erről majd szó esik a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság jan. 9-i ülésén. /Magyar Hírlap, jan. 8./1996. január 16.Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója a tévében nyilatkozott C. V. Tudorról, nemcsak Tudor szekuritatés múltját emlegette, hanem azt hangsúlyozta, hogy Tudor a jelenlegi államrendre veszélyes. Tudor nemcsak a múltban vett részt jeles román értelmiségiek lejáratásában, hanem hetilapjánál /Romania Mare/ mai is a terrort, a zsarolást, a pánikkeltést gyakorolja, az állam alapjait támadja, hogy megakadályozz a demokratizálódást. Az viszont nem derült ki a nyilatkozatból, hogy kik támogatták 1990 óta, mindaddig, amíg az ellenzéket és a kisebbséget támadta, tudósít Bukarestből Gyarmath János. /Magyar Nemzet, jan. 17./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||