|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 97 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-97 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gagyi József 2017. április 15.Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos KongresszusonRészleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá". Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is. A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása. A konferencia tudományos bizottsága: Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár) 2017. április 20.III. Székelyföld-kongresszusModernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait. Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a székelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul. „Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán. Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyományokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”. Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány-termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben. Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk? Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette. Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát. MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 26.Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)Közpolitikai célokat is megfogalmazott a nemrég zárult harmadik Székely Kongresszus. A többhelyszínes tudományos konferencia főszervezőjével, Bakk Miklóssal beszélgettünk arról, hogy miben volt sikeres és miben vallott kudarcot a rendezvény. Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek? - Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával. A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében. Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél. - Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni? - Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült. Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős. Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni. - Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is? - Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk. - Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok? - A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne. Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete. A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam. Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel. Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni. - Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba? - Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája. A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában. - Lesz-e folytatása a rendezvénynek? - Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani. Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem… Papp Attila Zsolt / foter.ro/cikk 2017. június 10.Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be MarosvásárhelyenAz 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették. A Szekuritáte leváltára mellett a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni. Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el. A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is. A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről. A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. Antal Erika Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/ előző kötet: Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./ maszol.ro 2017. július 29.Tudományos megfigyelések Csíkfalva átalakulásárólNincs akitől tanulni a föld szeretetét Tizenhárom éve végzik nyári gyakorlatukat Csíkfalván a marosvásárhelyi Sapientia EMTE kommunikáció és közkapcsolatok szakos másodéves diákjai. Az eltelt, nem rövid idő alatt számos átalakulást figyeltek meg a község társadalmi, demográfiai és infrastrukturális jellemzőit tekintve. Az egyetemisták nyári gyakorlatát az elmúlt tizenhárom évben irányító dr. Gagyi József adjunktus elmondta, az első két év után a nyári gyakorlattal egy időben szervezték a községben az úgynevezett csűrszemináriumokat, amelyek a hallgatóknak is szóltak, azaz napi terepmunkájuk mellett esténként meghívott szakemberek elő- adásait is hallgatták, így a diákok sokkal többet és intenzívebben tanulhattak, mint a kezdeti évfolyamok. Azóta nagyot változott a környezetük is: kezdetben matracon aludtak a hallgatók az iskolában, akkor még nem volt vendégház a községben, mára már minden feltételük megvan az ottléthez a Tündér Ilona vendégház révén. Kezdetben az önkormányzat sem támogatta őket, ez időközben változott, kezdték a munkájukat méltányolni, és anyagilag is hozzájárulni ottlétük költségeihez; a csűrszemináriumokat minden évben a polgármester nyitja meg. Ugyanakkor a falu is megváltozott: az elején tehéncsordát hajtottak az utcán reggel és este, a hallgatók pedig érdeklődéssel követték, ma azonban nem vonul már állatcsorda. Sok idős gazdálkodó ember volt, ezek már kiköltöztek a temetőkbe, nincs akitől tanulni a föld szeretetét, a munka becsületét, de az sincs, aki a régi gazdálkodásmódról mesélne. A fiatalok életkörülményei is megváltoztak, a földhöz, a birtokhoz való viszony átalakult, már távolról sem annyira fontos nekik ez, mint az időseknek volt. A gazdálkodás átalakult, a birtokviszonyok koncentrálódnak. Érdekes volt megfigyelni a helyieknek a Nyárádhoz fűződő viszonyát is: míg évszázadokig része volt kultúrájuknak, meséikben, énekeikben benne volt a kis folyó, mára hirtelen nemcsak zavaros lett a Nyárád, hanem szennyezett is, ahová nem érdemes fürödni menni, mert megbetegedhet tőle az ember. Pedig ez orvosilag nincs igazolva, az emberek véleménye mégis megváltozott. Amíg régen ide jártak vízért szárazság idején, itt mostak, kendert áztattak, állatokat fürösztöttek, mára jobbára csak melankóliával gondolnak azokra az időkre: a Nyárád nem része a megváltozott életmódú munkásembernek sem. Az életkörülmények is megváltoztak, s vele együtt az emberek kapcsolatai és kommunikációja. Az internet megjelenésével, majd olcsóvá válásával a fiatalok, de a középkorú nők is másként kommunikálnak, míg a középkorú férfiaknál ez kevésbé változott, ők ma is főleg a kocsmában találkoznak egymással, beszélik meg a világ dolgait, nem használnak internetet. Az idősek régen a tévét, rádiót és újságot kedvelték mint hírforrást, náluk ez ma is hasonlóan jelen van, csak kisebb mértékben. A fiatal nemzedékek viszont a mobil- és ma az okostelefonok elterjedésével egy teljesen más kommunikációs világot élnek meg, már televíziót sem néznek, hanem az interneten követik a híreket. 2004 óta nagyot változott a falusi közösség, más a világlátása és tapasztalata, eltűntek az idős mesélő emberek, akik saját életüket nagyon jól élték meg, hasznosak voltak társadalmuknak, és lehetett tőlük tanulni. Azóta már egy teljes generációváltás történt – vonta le a következtetéseket Gagyi, aki elmondta: továbbra is vizsgálják a község átalakulását. Infrastruktúra szempontjából is nagy a változás, hatalmas községháza és egyéb közintézmények épültek-bővültek, és megjelent a községben egy új társadalmi, közjót szolgáló intézmény, a helyi önkéntes tűzoltóság, amely a közösséget is szervezi, építkezik és vészhelyzetekben bizonyít. Egy dolog nem változott 2000 óta: a polgármester személye – zárta le viccesen a beszélgetést a kutatásokat irányító dr. Gagyi József, aki a község életének átalakulását is tüzetesen és tudományosan feldolgozta a kommunista-szocialista diktatúra hatalomra lépésétől 1990-ig. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 21.Sajtótájékoztatót tartottak az EMNP székelyföldi vezetői„Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia” Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia – hangzott el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke, a párt Kovászna megyei elnöke, Zakariás Zoltán, az EMNP Hargita megyei és László György, a szervezet Maros megyei elnöke bejelentette, hogy az EMNP is csatlakozik az Európai Szabad Szövetség (EFA) kezdeményezéséhez, mellyel kiállnak a katalán kisebbség mellett. Zakariás Zoltán elmondta, hogy szeptember 7-én a katalán parlament döntése alapján kiírták a katalán közösség Spanyolországtól való elszakadását szorgalmazó függetlenségi népszavazást. Ezt azonban egy nappal később a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és 70 magas beosztású katalán tisztségviselőt, valamint 947 katalán polgármestert akar kötelezni a népszavazás megakadályozására. Ennek nyomán az EFA vezetősége arra kérte a szervezet tagpártjait, hogy vállaljanak szolidaritást a katalán közösséggel. „Kiállunk a katalán közösség mellett, és valljuk: ami számukra a függetlenséget jelenti, az nekünk – erdélyi magyaroknak – az autonómiát. Katalán barátaink éveken át velünk voltak a székely szabadság napján, és úgy gondoljuk, a szolidaritás kölcsönös kell legyen – különösen akkor, ha önrendelkezési törekvéseinkről van szó” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán. „A demokráciát nem fékezni, segíteni kell” Bálint József kijelentette: „A demokráciát nem fékezni, hanem segíteni kell. Nem a hatalmi erőszak, hanem a tárgyalás, az érvek és érdekek egyeztetése vezethet csak el a kölcsönös megértéshez és szüntetheti meg a különböző nemzetek közötti konfliktusokat. A katalán célok messze állnak a székelyföldi autonómiatörekvésektől, de mi is az önkormányzatiság magasabb fokát kívánjuk elérni. Emiatt is terveztük meg a Székelyföld autonómiájáról szóló referendumot, és hoztuk létre több mint 50 településen az autonómia-népszavazásról szóló határozattervezetet, amelyet a prefektusok minden bíróságon elgáncsoltak”. A politikusok bejelentették: a párt elnöksége, a választmányi tagok, valamint az összes néppárti önkormányzati képviselő ellátja kézjegyével az EFA által megfogalmazott levelet. László György az EMNP új Maros megyei elnöke A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete szeptember 18-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen László Györgyöt választották a megyei szervezet élére. Alelnök: Tőkés András, elnökségi tagok: Pálosi Csaba, Portik Dénes, Gagyi József, Ambrus Pál, Varga Loránd, Balázs Ákos és Szász Szabolcs. A Maros megyei vezetők kijelentették: elsődleges fontosságúnak tartják a politikai pluralizmus biztosítását, és célul tűzték ki, hogy „Maros megye minden településén, ahol magyarok élnek, jelen legyen a néppárt”. A következő időszak prioritásának a magyarországi választásokat megelőző regisztrációt és mozgósítást tekintik. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 4.Hogyan éli mindennapjait ma a marosvásárhelyi magyarság?Marosvásárhely volt Románia egyetlen olyan városa, ahol a Ceaușescu-diktatúra megdöntése után halottakkal végződő utcai harcokba torkollt a románok és magyarok közötti konfliktus. Arra kerestük a választ, hogyan látják ma a marosvásárhelyiek, miként él egymás mellett a két etnikum. Szociológust, újságírót, román és magyar nemzetiségű fiatalokat kérdeztünk arról, szerintük párhuzamos „társadalmakban” élik-e mindennapjaikat a marosvásárhelyi románok és magyarok. A huszadik század második felében jelentős tömegek költöztek be a városba, a „szocialista nagyvárossá” vált Marosvásárhelyen a románok és magyarok arányának változásával mindennapi kapcsolataik is megváltoztak. Ma a két etnikum munkahelyeiken, különböző intézményekben és a vegyes házasságok elterjedésével a családokban is egyre erőteljesebben találkozik. Gagyi József, marosvásárhelyi szociológus, tanár: Több az, ami elválaszt. Az etnicizált város című írásában kifejti, nemcsak a hatalmi szférában, hanem a mindennapi kapcsolatokban is erős az etnikus különbségek mentén alakuló társadalmi tagolódás. Azt is mondhatnám: két város él egymás mellett, igen szoros kapcsolatokat és igen karakteres, jól megragadható elhatárolódásokat építve nap mint nap; két olyan társadalom, amelynek talán legfontosabb meghatározója, hogy a másikhoz viszonyítva építi identitását – írja a szociológus 1999-ben készült tanulmányában, amely 2007-ben jelent meg. Gagyi József lapunk megkeresésére kifejtette, a mai Marosvásárhelyen nem beszélhetünk teljes párhuzamosságról a két etnikum között olyan formában, ahogy például az Amerikai Egyesült Államokban élő kínaiak, olaszok élnek, akiknek külön intézményeik vannak. „A kínai, az olasz és ír negyedekben az a közös, hogy mindegyik használja az angolt, és ezzel kapcsolódnak egymáshoz. Vásárhelyen vannak olyan részek, ahol csak az egyik nyelvet vagy csak a másik nyelvet használják, ebből a szempontból tehát Vásárhely a legkevertebb a környéken, a nyelvhasználatban nem lehet ezt elkülöníteni. De a legősibb intézmények egyike a rokonság, és amennyiben vegyes házasságok vannak, és a gyerekek vegyes környezetben nőnek fel, megint nem lehet elkülönülésről beszélni. Arról lehet beszélni, hogy valamikor az én gyerekkoromban volt egy 75–25 százalékos magyar-román arány, és ez nagyon gyorsan megváltozott. 1992-ben még enyhe magyar többség volt, de a korfákból lehetett látni, hogy az idősebbek között több a magyar, a gyereket vállaló fiatalok körében, a produktív korszakban lévőknél viszont a románság volt többségben. Az átbillenés világos volt, politikai, gazdasági intézményekben román többség lett, az átalakulást lehet így dokumentálni. Ha pedig ebben az egyik nem tud megfelelőképpen érvényesülni, akkor megfosztottságként, szegregációként élheti meg az átalakulást” – fejtette ki a Vásárhelyi Hírlapnak Gagyi József. Hozzátette, figyelembe kell venni, hogy mit mondanak és mit érzékelnek az emberek, mert ezek legalább annyira befolyásolják az ember viselkedését, mint a számok és tények. „Én még jártam olyan iskolába Marosvásárhelyen, ahol csak magyar osztályok voltak, 1962-ben a tízes iskolában harmadikos voltam, amikor bekerültek román osztályok, az én generációm még erre emlékszik, és tudja, hogy milyen volt a másik. Valószínű léteznek párhuzamosságok, első sorban rokoni szinteken. Egy olyan negyedben nőttem fel Vásárhelyen a Postaréten, ahova hatvanban költöztünk, és 1968-ban kezdték építeni a Tudor negyedet, nyolc éven keresztül a város szélén laktam, olyan környezetben, ami teljesen magyar volt. Jelen pillanatban az én generációm közül egy vagy kettő él abban a negyedben ma. Lehet ezt a kérdést egy adott időpontra bontva nézni, vagy a vándorló időkben a változásokat megnézni, és biztos, hogy a párhuzamosságok aránya és érzékelése, és ebben a megfosztottságoknak, az előnyöknek vagy hátrányoknak az érzékelése is változik” – tette hozzá a szakember. Imre Zoltán sapientiás diákként éli mindennapjait Marosvásárhelyen, és mint lapunknak megfogalmazta, úgy érzi, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megvan az a magyar közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nagyon kevés román barátom van, de akad. A Sapientián mindenki magyar, itt megvan egy közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nem járok román rendezvényekre, de jelenleg a Maros Megyei Tanácsnál gyakorlatozom az elnöki kabinetben, sajtóközleményekkel, beszédírással foglalkozom, ott viszont nem érzem a különbséget, nincs elszigetelődés – fejtette ki a sapientiás hallgató. Camelia Valentina, marosvásárhelyi román nemzetiségű fiatal lány megkeresésünkre szintén megfogalmazta gondolatait a város etnikai párhuzamosságáról. „Mindkét etnikumnak megvannak a sajátos rendezvényei Marosvásárhelyen, de mindenki részt vesz ezeken. A problémák akkor érzékelhetők, amikor a nyelvi akadályok merülnek fel, de a másik közösség iránti tiszteletből át lehet lépni ezeken az akadályokon. A két közösségnek vannak közös pontjai is, amelyek Maros megyeiként határoznak meg bennünket, ezáltal tud többféle kultúra együtt élni és fejlődni ugyanabban a közösségben” – fejtette ki gondolatait a marosvásárhelyi lány. Marius Libeg, a Punctul hetilap vezetője azonban határozottan állítja, Marosvásárhelyen a román és a magyar közösség párhuzamosan él egymás mellett. Főként gazdasági szempontok mentén érintkeznek, de ez egy felszínes találkozás – fejtette ki lapunknak az újságíró. „Felsorolhatom azt a három román dalt, amelyik elhangzik egy-egy magyar esküvőn, és fordítva is. Nem ismerik egymás kultúráját, »szervusz, szomszéd«-szintjén isznak, nevetnek együtt, de ez megáll egy felszínes szinten. Így volt a kommunista időkben is, amikor az egyszerű emberek jól egyeztek egymással, de pont amiatt történhettek meg a márciusi események kilencvenben, mert az egyszerű emberek közti kapcsolatok nem voltak kulturálisan is összeforrva. Mások robbantották ki, nem az egyszerű ember, akik ha kulturálisan is ismerték volna a másikat, nem történhettek volna meg a márciusi események” – fejtette ki a marosvásárhelyi újságíró, aki maga is vegyes házasságban született, és felesége is magyar nemzetiségű. Úgy véli, a transzilvanizumus lenne az a közös kultúra, amelyet mindkét etnikum el tudna fogadni Marosvásárhelyen, és sajátjának tudna érezni. Ezt határoznák meg első számú identitásként a marosvásárhelyiek, csak ezután a nemzetiséget, majd az európaiságot. A mostani politikum nem tudná azt elérni, hogy ne létezzenek Marosvásárhelyen párhuzamos kultúrák. Egy közös román-magyar erdélyi párt fog kialakulni, amelynek közös pontja az erdélyiség lenne, és a közös célok megtalálása lenne a legfontosabb, főként az, hogy megtalálják ezt az erdélyi identitást – véli Marius Libeg, aki szerint több, jelenleg is létező mozgalom fog beleolvadni ebbe a pártba. Gagyi József szociológus szerint a népesség alakulásának, vándorlásának folyamatait a történész másként látja, az ember, aki a saját utcájából nézi mindezt, pedig szintén másként látja. „A Tismăneanu-jelentésben, amit Băsescu rendelt 2006-ban, a statisztikák szerint a nyolcvanas években érte el a falusi-városi lakosság aránya az ötven-ötven százalékot Romániában. A zsidóság az ötvenes évek végéig szinte tejesen elment, a németek ’70-es, ’80-as években, a magyarság is a kilencvenes években vándorolt ki, de már korábban elkezdődött kivándorlásuk. Most csupán néhány székelyföldi kisváros magyar, az utolsó magyar nagyváros Marosvásárhely volt. Úgy lehet az elmúlt száz évet elképzelni, mint ennek a folyamatnak a feltartóztathatatlan előrehaladását. A jelentésben az van benne, hogy a korszakok (Ceușescu-korszak, Dej-korszak vagy a két világháború) között nincs különbség, mert a román nemzetállam szempontjából alapvető, hogy a városok milyen népességgel, milyen dominanciával rendelkeznek” – mondta lapunknak Gagyi József szociológus, aki fennebb említett tanulmányának következtetéseként megfogalmazta, a marosvásárhelyi magyarok közössége határait ma élesebben vonja meg, mint a mélypontot jelentő nyolcvanas években. „Nincsenek már nagyobb, csak-magyar városrészek, a városban az etnikumok térbelileg nem különülnek el egymástól annyira, mint ötven vagy negyven évvel ezelőtt. A marosvásárhelyi magyarság saját, helyi és központi politikai képviselettel, és jelentős helyi politikai hatalommal rendelkezik. Éppen a politika és jelentős mértékben a kiépülő, fennmaradni és terjeszkedni képes gazdaság révén integrálódik a mai romániai valóságba” – írja a szociológus. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
