|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: György Zoltán 2006. május 25.Kiterjedt a szentkatolnai Bálint Gábor Általános Iskola hálózata. Ide tartoznak Imecsfalva, Hatolyka és Kézdimárkosfalva elemi iskolái, valamint Kézdimartonfalvia I–VIII. osztályos iskolája. Fenntartásuk és működtetésük napi gondja a koordináló iskolának is, mondta a központi intézmény igazgatója, Szőcs Kölcze Ervin. Enyhén létszám fölötti a martonfalvi iskola, mert oda járnak a közvetlen szomszéd falvak felsősei. A gondokat a közeli Kézdivásárhely iskolái növelik, csábítólag hatnak a szülőkre. Az országos népességcsökkenés itt is mutatkozik. Szentkatolnán még nem, de Hatolykán és Imecsfalván már összevont osztályok vannak. Az imecsfalvi iskola a volt Cserei-udvarházban működik. Itt egy új osztálytermet kellett elkészíteniük, mert a kúria nagy szobáját át kell adniuk Cserei-emlékszobának, ugyanis itt élt és dolgozott Cserei Jánosné Zathureczky Emília, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alapító asszonya. Visszaigényelték a szentkatolnai óvoda épületét is. Ez szintén gond – még akkor is, ha a törvény értelmében öt évig még használhatja az intézmény. Hasonló gondok vannak a hatolykai iskola épületével. Az iskolavezetés idejében intézkedett, hogy Katolnán óvoda, Hatolykán új iskola építését foglalják bele a tanfelügyelőség uniós fejlesztési tervébe. Ugyanakkor a központi, a márkosfalvi és a martonfalvi iskolák épületei szerepelnek a rehabilitációs programban. Már több mint tízéves kapcsolatot ápolnak a Pécs környéki Bükkösd iskolájával. Nemrég hoztak ajándékba két használt, de kiváló számítógépet, és évek óta kölcsönösen nyaralnak a tanulók egymásnál. A hagyományápolásról sem feledkeznek meg. Dr. Borcsa János rendezett az iskolában egy állandó kiállítást. Itt a dokumentumok alapján nemcsak a névadó, a nyelvészprofesszor és kutató Bálint Gábor, hanem testvérének, a székely iparművész Bálint Benedeknek a tevékenységével is megismerkedhetnek tanulók. Tavalytól működik már a Bálint Gábor nevét viselő alapítványuk azzal a céllal, hogy a tanulókat tudják jutalmazni. /Kisgyörgy Zoltán: Iskolagondok a Mezőföldön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 25./2006. június 29.A falunapra színes fotókkal és a község címerével ellátott programfüzetet adtak ki Árkos napja címmel. Árkos, szülőfaluja históriáját Kisgyörgy Zoltán mondta el. A község erejéből, lehetőségeiből állt össze ez a népünnepély, amelyre a magyarországi testvértelepülés, Mezőtúr önkormányzatának küldöttsége is eljött. Mezőtúr tartalmas, de jelképes értékű segélyszállítmánnyal lepte meg Árkost a december 5-i népszavazást követő napokban. Ezt köszönte meg az árkosi polgármester. A létszámában megcsappant helybeli dr. Gelei József nevét viselő iskola tanulói szolgáltatták az ünnepség színpadi műsorát. Bálint Zoltán, a Bástyamúzeum mindenese az erdélyi üveg- és porcelánipar termékeiből rendezett kiállítást. Nyersvasból öntött vasalókból is volt kiállítás a Végh Béniám Unitárius Kultúrotthon előtt. Rendhagyó képzőművészeti kiállítást is rendeztek: az Árkoshoz valamiféle szállal kötődő képzőművészek – Ütő Gusztáv, Péter Alpár, Máthé Veronika és mások – alkotásait Élthes Barna képzőművész mutatta be. /Kisgyörgy Zoltán: Népünnepély Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./2006. július 24.Emlékbeszédekkel idézték július 22-én Kisborosnyón, a történelmi emlékparkban a nándorfehérvári győzelem 550. és az önálló Erdély függetlensége 450. évfordulóját. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A Damó Gyula ny. igazgatótanító vezette helyi Nyíres Lokálpatrióta Kör emlékkopját állíttatott a nándorfehérvári győzelemre (1456) annak éppen napján, július 22-én, és a hársfák árnyékában elhelyezték tizennégy választott erdélyi fejedelem – János Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig – háromszéki jeles faragómesterek által készített díszes kopjáját. Igazi történelemlecke volt Kónya Ádám előadása. A Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, író és helytörténész a Hunyadi János vezette csata részleteit ismertette. Az Erdély-szerte egyetlen olyan kopjánál, amely a nándorfehérvári győztes csatájára emlékeztet (Bartha Árpád helybeli faragó munkája) virágot tettek a helybeliek, majd koszorúzás követlezett. Az ünnepségen jelen volt Borsos Géza, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, aki egyben a Székely Nemzeti Tanács és a Mi Vagyunk a Nép mozgalom üdvözletét is tolmácsolta. /Kisgyörgy Zoltán: Történelemlecke Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./2006. augusztus 9.Nem a településhez kötődő gyászos esemény, az oktalan gyilkolás most a legfontosabb Szárazajta életében. Sokkal inkább az, hogy sok a roskadozó-omladozó családi ház, apad a falu lakossága. Felkészületlenül éri ezt a faluközösséget is az Európai Unió előírásrendszere. 1944. szeptember 26-án a bevonuló Maniu-gárdisták a helyi iskola udvarán tizenhárom ártatlan embert kegyetlen módon kivégeztek. A tett színhelyén, az iskola belső falán elhelyezett emléktáblán ez áll: 1944. IX. 26-i halottainkért – RMDSZ. Az emléktábla előtt egy faragott kopja rajta: 1991. Faragta Péter Attila és Máthé Imre. A falu szívében 1994-ben a tizenhárom vértanúnak tizenhárom bazaltoszlopból álló emlékművet emelt az utókor (Vargha Mihály alkotása). ,,Ott és akkor gyilkosság történt, tömeggyilkosság. Szántszándékkal, előre megfontoltan, emberi mivoltukból kivetkőzött és szabályszerűen vérszomjas bérgyilkosokká vedlett emberi teremtések által óraműpontossággal megszervezve és hidegvérrel végrehajtva. Az egyetlen olyan megoldást választva – az emberölést -, amelyhez nyúlni soha nem lenne szabad” – írta Benkő Levente Szárazajta című, 1995-ben kiadott könyvében. Még ebben az évben megkezdik az út korszerűsítését. Minőségi ivóvizet akarnak bevezetni a faluba. Orbán Balázs idejében Szárazajta lakosainak száma 1695 volt. A 2002-es népszámláláskor már csak 782-en éltek itt. A falu I-VIII. osztályos iskolájában még az elkövetkező tanévben is összevont osztályokkal fog működni a felső tagozat, az óvodások lélekszáma növekedőben van. A szárazajtai iskola tánccsoportja idén fellépett Budapesten. Szeretnék megjelentetni a falumonográfiát, melynek szerzője a sok értékes adatot hangyaszorgalommal összegyűjtő Mihály Gábor helybeli nyugalmazott tanító. /Kisgyörgy Zoltán: Emlékező Szárazajta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./2006. augusztus 12.Miskolc-Diósgyőr református egyházközségének presbitériuma elhatározta, hogy hivatalos testvéri-baráti kapcsolatot kötnek az uzoni kálvinisták egyházával. A kapcsolatot nemrég szentesítették. Ungvári Barna András uzoni lelkipásztor elmondta, hogy Uzon volt lelkipásztorának – aki harminchárom évig, a legnehezebb időszakban szolgálta ezt a nagy gyülekezetet – lánya, Papp Lászlóné Szabó Zsuzsanna férjével Miskolc-Diósgyőrön talált családi fészekre, s az ottani református óvoda vezető óvónőjeként kezdeményezte a testvéregyházi kapcsolatot Beke György író szülőfalujának, Uzonnak református egyházával. Tavaly július végén odalátogattak az uzoniak, s most ők fogadták vendégül a magyarországi küldöttséget. /Kisgyörgy Zoltán: Új testvéregyházközség Uzonnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./2006. augusztus 24.Szárazajtán él a 83 éves Mihály Gábor nyugalmazott tanítómester, aki évtizedekkel ezelőtt terjedelmes falumonográfiát állított össze Szárazajtáról. Kivonatként ebből az anyagból jelent meg 1994-ben gépelt példányban egy rövid iskolatörténet. Akkor volt szükség erre, amikor a település jeles szülöttének, Ajtai Abod Mihálynak a nevét felvette a helybeli általános iskola. A családhoz közel álló ismerős elvitte a kéziratot Amerikába, hogy ott nyomdafestéket láthat a munka. Semmi nem lett belőle. Végül hazakerült a kézirat, a hozzá tartozó, dokumentum értékű fényképfelvételekkel együtt. Mihály Gábor elmondta, hogy 1973-ban zárta le a szöveget, s azóta sok minden történt a faluban, főleg a rendszerváltozás után. Azokat jó volna részletezni. A monográfiában szó van a falu keletkezéséről, Kurtavárról, a teljesen eltűnt Kakucsfalváról, ahol még ma is sírkövek láthatók, a Tekse vize mentének négy malmáról, a régi községházáról, Bardóczi Zakariásról, akinek versét is közölte annak idején a Megyei Tükör. /Kisgyörgy Zoltán: Lesz-e falumonográfiája Szárazajtának? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./2006. augusztus 26.Háromnyelvű (magyar, román, angol), színes Kovászna megyetérképet adott ki a kolozsvári Micro Mapper térképkiadó. A szerző, a terepi adatgyűjtő a Háromszék belső munkatársa, Bodor János. A számítógépes térképkészítést egy öttagú csoport végezte. /Kisgyörgy Zoltán: Kovászna megye újabb térképe. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./2006. szeptember 5.Kisborosnyón a falu történelmi emlékparkjában szeptember 1-jén emlékeztek a székely mártírok emlékkövénél és a forradalom mártírjainak kopjafájánál 1958. szeptember 1. szomorú napjára, amikor az aradi börtön falánál kivégezték az események tizenkét vértanúját, akikről 48 esztendő eltelte után sem lehet tudni, hol nyugszanak. A tizenkét mártírból öt háromszéki: Ábrahám Árpád, Fodor Pál, Kónya István, Moyses Márton és Szalai Attila. A jelenlevőket Damó Gyula nyugalmazott tanító, a helybeli Nyíres Lokálpatrióta Kör ügyvezető elnöke köszöntötte. Az évforduló jelentőségéről Kozák Albert sepsiszentgyörgyi történelem szakos tanár szólt, s a jelenlevők, köztük politikai bebörtönzöttek, egyperces csenddel áldoztak Lőrincz Károly bajtársuk emlékének, aki az emlékmű avatásán, 2004-ben még beszédet mondott. /Kisgyörgy Zoltán: Az 1956-os mártírokra emlékeztek Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./2006. szeptember 12.Évtizede baráti viszony fűzi Málnás község iskoláját a Balaton menti Alsóörshöz, a tanulóközpontú kölcsönös tevékenység a Herecz Alapítványon keresztül történik. A málnásiak augusztus 20-án monumentális székely kaput állítottak, avattak és szenteltek Alsóörsön. A gelencei székely faragó fiúk, a Both testvérek érkeztek Alsóörsre, összeillesztették az előre elkészített és kifaragott elemeket. A kapu felirata: ,,Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez ne légy hűtlen soha!” A kapu a málnási Tőkés József Iskola saját erdejéből vágott cserefából készült. Már hagyománnyá vált, hogy Balaton menti gyerekek nyaralnak Málnáson, majd a málnásiak Alsóőrsön. /Kisgyörgy Zoltán: Székely kapu a Balaton mentén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./2006. szeptember 26.Ötödik alkalommal tartottak falutalálkozót az egykoron felszámolásra ítélt Sepsimagyaróson, Kóréh Ferencnek, az egykori Székely Nép háromszéki lap szerkesztőjének, az Amerika Hangja rádióállomás munkatársának szülőfalujában. Sok elszármazott látogatott haza. Egyházi, állami és egyéni pénzadományok árán javíttatta meg református templomát a száz lelket alig meghaladó faluközösség. A Kóréh Ferenc (1910-1996) nevét viselő kultúrotthonban folyt az ünneplés. Lélekszámában növekedő, élő ez a faluközösség, így indulhatott újra – 22 évi kiesés után – az óvodai oktatás. A legjobbkor érkezett meg Kecskemét város önkormányzatának egymillió forint értékű adománya. Ebből felújítják a művelődés helyi hajlékát. /Kisgyörgy Zoltán: Kicsi falu nagy ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./2006. november 13.Dr. Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének jelenlétében avatták fel november 12-én, vasárnap a volt református felekezeti iskola visszajuttatott épületéből átalakított közösségi házat Angyaloson. Itt kap helyet az egészségügyi és a diakóniai szolgálat. A közösségi ház egy hollandiai gyülekezet gyűjtéséből, a holland államtól nyert pályázati pénzből, honi segélyből, önerőből és az angyalosi hívek 240 napra rúgó közmunkájából valósulhatott meg. /Kisgyörgy Zoltán: Közösségi házat avattak Angyaloson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./2006. november 13.November 11-én Kálnokon emléktáblára helyezett portrédomborművet állítottak kálnoki dr. Bedő Albert (1839-1918) államtitkárnak szülőfaluja iskolájának homlokfalán, amely 2001 óta a jeles ember nevét is viseli. /Kisgyörgy Zoltán: Emléktábla Bedő Albertnek (Kálnok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./2006. november 16.Harmadszor érkezett haza holta után Kálnokra, szülőföldjére dr. Bedő Albert (1839-1918), a magyar erdőtörvény megalkotója. Először, amikor a szülőföld temetőjébe kívánkozott édesanyja sírjának közelébe, azután 2001-ben, amikor a kálnoki elemi iskola felvette nevét, példaképül állították őt az eljövendő nemzedék elé, s most, november 11-én, amikor az új köntösbe öltöztetett, szép iskolaépület homlokfalán elhelyezték bronzból készült emléktábláját, E. Lakatos Aranka debreceni szobrászművész munkáját. Bedő Albert Sepsikőröspatakon született, a kolozsvári Farkas utcai Főgimnáziumban érettségizett 1858-ban. A kolozsvári egyetemen hallgatott jogot és teológiát, de lemondott a lelkészi pályáról, és 1860-ban átiratkozott a Selmecbányai Magyar Királyi Erdészeti Akadémiára. Két társával közösen elkészítették a magyar erdőtörvényt, mely 1880-ban lépett hatályba. Magyar erdészeti szakiskolák létesítésén dolgozott, tankönyvet szerkesztett. Magyarország erdőségei címmel írta meg székfoglaló beszédét, ekkor választotta levelező tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Bedő Albert volt az 1899-ben Marosvásárhelyen megalapított Székely Egyesület elnöke. A mostani ünnepségen beszédet mondott Szakács Sándor, a Székelyudvarhelyi Erdészet vezetője, az EMT erdészeti szakosztályának elnöke. /Kisgyörgy Zoltán: Kálnok emlékünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./2006. november 25.Sepsiszentgyörgy és az Oltvidék kalauza után elhagyta a Charta Kiadót Török Árpád Sepsiszentgyörgyön élő földrajz szakos tanár harmadik könyve: Marosvidék útikalauza. Egy regionális sorozat része. Az új kötet százkilencvenkét települést mutat be, közel kilencven jeles személyiségről közöl adatokat. Akárcsak előbbi kiadványainál, sok benne a színes és fehér-fekete fényképfelvétel, melyet az Erdélyt szerető, német földön élő Hamburger Ferenc készített. Török Árpád negyedik, készülő könyve Észak-Erdély és Bukovina bemutatását foglalja majd magában, az utolsó pedig Erdély tematikus kalauza. /Kisgyörgy Zoltán: Török Árpád harmadik útikalauza (Könyvespolc) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./2006. december 27.József Álmos új könyve /Országzászló-állítások Háromszéken, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006/ csak egy szelete a letűnt század első felének. Négy év cenzúrázatlan igaz története, ama négy esztendőé, melyet találóan ,,kicsi magyar világ” néven emleget ma is az idősebb generáció. A trianoni békeszerződés felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek egyik hajtása volt a meghirdetett Országzászló Mozgalom. Ennek égisze alatt létesített különböző emlékművek a közgondolkodás befolyásolásának eszközeként a mindennapok részévé váltak.” Észak-Erdély magyar ajkú népét reménnyel töltötte el a második bécsi döntés, s a visszacsatolt területek helységeiben ereklyés országzászlók állítását szorgalmazták, most már mint az új állami lét, az újbóli együvé tartozás szimbólumát. Ennek a mozgalomnak a háromszéki eseményeit írta le a szerző, sajtótörténeti, könyvészeti anyagra támaszkodva. /Kisgyörgy Zoltán: Könyv egy szeletke históriáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 27./2007. január 9.Sepsiszentkirályon lelkész nélkül maradt a létszámában fogyó unitárius gyülekezet. Rossz állapotú műemlék templomának harangtornyából már rég le kellett szerelni a harangokat. A volt lelkész a torony javítására sikertelenül pályázott. Beomlás veszélye fenyegeti az ipartörténeti értékű szentkirályi boltíves kőhidat is, mely a maga nemében páratlan széles e tájon. Szépen indult a Kőhíd nevét viselő helyi egyesület munkája, de vezetői között ellentét merült fel, két személy felmondott, majd kiegészítették a régi vezetőséget. Korszerűsítik az iskolát. Szentkirályban nincs körorvosi szolgálat. Sándor Csaba, a Szent Király Szövetség és a helybeli Kőhíd Egyesület elnöke bizakodó, a falusi turizmus már működik. A Szent Király Szövetség rendezvényeként sepsiszentkirályi gyerekeket küldenek nyári ifjúsági táborba a Kecskemét melletti Szentkirályba. Reményeik szerint augusztusban egy egész alakos Szent István-szobrot is ajándékoznak Sepsiszentkirálynak a magyarországiak. A lélekszámában másfél százat sem elérő református gyülekezet lelkészi lakásában papi teendői mellett Bustya János lelkész a Kolozsváron működő, de zsinati alárendeltségű Református Pedagógiai Intézet főmunkatársaként tevékenykedik. Bustya tiszteletes mesterfokozati diplomát szerzett tanügy-menedzsmentből a nagyszebeni egyetemen. /Kisgyörgy Zoltán: Jó reggelt, Sepsiszentkirály! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./2007. január 11.Egyre gyarapítja Árkoson a tájmúzeumot alapítója és kezelője, Bálinth Zoltán. Már cséplőgép is van. Öntöttvas kályhákkal és mezőgazdasági szerszámokkal gazdagodott a gyűjtemény. A második bástyában vártörténeti kiállítást tervez a műkedvelő muzeológus. Egyébként nemrég sugározta Simon Józsefnek az árkosi tájmúzeumról készült dokumetumfilmjét az m2 magyar tévécsatorna. Bálinth Zoltán egyben a helybeli Dahlström Kálmán Művelődési Társaság vezetője is. /Kisgyörgy Zoltán: Gyarapodik az árkosi tájmúzeum. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./2007. január 18.Ünnepélyesen felavatta Uzonban, a Pünkösty-kúriában Demeter János, a megyei tanács elnöke, az Unió Régiók-bizottságának tagja és Ráduly István polgármester az Európai Integrációs Irodát és Tourinfo-irodát. – Ennek az ikerirodának három fontos feladatköre lesz – mondta Ráduly István. – Begyűjti és közöl minden olyan uniós információt, amelyet a polgároknak tudniuk kell, felkarolja a civil szférát, és részt vesz a pályázati munkában, továbbá leltárba veszi, ismerteti azokat az idegenforgalmi értékeket, turisztikai kínálatot, ami az Uzon kisrégióban van. Ezt a célt szolgálja a „Fedezze fel Uzont és környékét” című kis füzet. A Pünkösty-kúria egyébként több intézmény székhelye: az Ifjúsági Közösségi Ház, a Jókai Mór Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Lajos Közkönyvtár (tízezer kötet áll polcain), valamint az Atlantisz Művelődési Egyesület is itt van. /Kisgyörgy Zoltán: Európai Integrációs Iroda és Tourinfo-iroda Uzonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18./2007. január 25.Székelyszáldoboson, a református székelymagyar faluban egyre számosabb a román anyanyelvű, cigány nemzetiségű lakosság. A 670 lelket számláló református egyházközség megyebírója, Benkő Imre elmondta, tavaly modernizálták a paplak konyháját. Tervezik a templom tetőzetének felújítását. A helyi anyaegyház áldozott a vargyasi leányegyházközség templomára is. Holland segítséggel felépült az új templom, melyet Makovecz Imre tervezett, ez már Vargyas idegenforgalmi látnivalója. Tókos Jenő, a Benkő József Általános Iskola igazgatója szerint az óvodások és iskolások hetven százaléka román anyanyelvű cigány gyerek. A száldobosi cigányok egytől egyig román nemzetiségűnek vallották magukat a 2002-es népszámláláskor. Rajtuk kívül román nemzetiségűek nem élnek Száldoboson, a 876 roma a falu összlakosságának (1780) 49,2 százalékát tette ki 2002-ben. 1954-ben 12 roma család élt itt, 1977-ben 228 lelket tartottak nyilván, s jelen pillanatban lélekszámuk meghaladja az ezret. /Kisgyörgy Zoltán: A templomot s az iskolát (Egyházában, iskolájában él a nemzet). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 25./2007. február 6.Hajdanán sokkal jelentősebb faluja volt Maksa Kézdiszék e szegletének, mint ma. A maksaiak tiltakoztak az erőszakos kollektivizálás ellen, emiatt sokan megtapasztalták a dobrudzsai internálótáborok szörnyűségeit. Emlékkopja örökíti meg a faluban annak az emlékét, amikor 1950-ben két asszonyt tüntetés közben agyonlőttek, további két személy a munkatáborból sohasem térhetett vissza szülőfalujába, harminchárman meghurcoltatást szenvedtek. Maksa volt a régi székely népgyűlések egyik helyszíne. A XIX. század közepén Maksának 869 lakóját tartották nyilván, 2002-ben a népszámláláskor 944-en lakták a falut, ebből 918 magyar és 26 román nemzetiségű. A helybeli református lelkész, Rákossy Károly beszámolt arról, hogy most növekedik a népesség, családok települtek haza. Eresztevény önálló kis lakóközösség, Maksa egy része. Egyedül Istené a dicsőség – olvasható az 1537-ben öntött maksai kis harangon. Az 587 lelket nyilvántartó református egyház lelkipásztora visszavarázsolta a falu jelenlegi templomának egykori késő reneszánsz kazettás mennyezetét. Az új kazettákat Orbán Erzsébet kézdivásárhelyi iparművész festette az eredeti fényképek után. Az iskola Orbán Balázs nevét viseli. /Kisgyörgy Zoltán: Falu a Kupakő alatt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./2007. február 13.Kisborosnyó már csak történelmi emlékparkja révén is ismertebb a magyar nyelvterületen, mint a községközpont, Nagyborosnyó. Itt nem ismeretlen a kaláka, a közös munkára mindig kész a borosnyói ember. Tavaly új hidat építettek a patakra. Épült autóbuszváró is. Kisborosnyó ikerfalu, református egyházához tartozik a negyedszáznál alig több lakosú Kispatak is, ahol betonhidat építettek a bekötőútra. Kisborosnyón az RMDSZ, a Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács közösen vitadélutánt szervezett, ahol a jelenlevők kimondták: ,,mind a három mi vagyunk, s kijelentjük, hogy az autonómiatörekvéssel egyetértünk, akár aláírásgyűjtést kérnek, akár referendumot szerveznek!” A borosnyóiakat az év elején megalakították a Mircse Ferenc Gazdasági és Művelődési Egyesületet, mely dolgozik azért, hogy megmentse a kultúrotthon épületét. Kisborosnyón a közművelődési életet a helybeli Nyíres Lokálpatrióta Kör irányítja. Farsangi hangulat címmel ifjúsági előadást rendeznek, és felújítják a János Vitéz című előadásukat, mellyel huszonhárom évvel ezelőtt bejárták fél Háromszéket. Május-júniusban történelmi témájú szimpóziumokat rendeznek, novemberben beindítják a helybeli szabadegyetem második évfolyamát. Gondokkal küzd a helybeli Nagy Károly Elemi Iskola. Az óvodában vaskályhával fűtenek, ami életveszélyes. Kisborosnyón három emlékmű és huszonegy kopja örökíti meg az emlékparkban a magyar történelem eseményeit. Gyülekezeti lapot indítottak Kisborosnyói Útjelző címmel. /Kisgyörgy Zoltán: Vízöntő havában Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2007. március 10.Az elmúlt év végén megjelent a Határvidék, 1762-1918 című kiadványsorozat második kötete (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006). A hiánypótló munka a székely történelem alig ismert forrásaiba enged bepillantást: könyvtárakból, múzeumokból és levéltárakból előkerülő, nehezen kutatható dokumentumok, naplók, feljegyzések, visszaemlékezések válnak olvashatóvá. A Határvidék második kötetének tanulmányai az 1848-49-es dicsőséges időszak eseményeihez kötődnek. A tudományos igényű tanulmányok és forrásközlések sorát Demeter Lajos munkája nyitja, aki Gál Sándor ezredesnek a Székely Nemzeti Múzeumban őrzött négy levelét közölte. Demeter László Balás Konrád őrnagy feljegyzését rendezte sajtó alá. Balás uralkodóhű tisztként mutatja be székely határőrei szerbek elleni harcát 1848 nyarának végén. A tiszt teljesítette kötelességét, majd amikor módjában állt, visszatért a császár szolgálatába Fadgyas Bálint az 1849. július 5-i eprestetői tragikus harcokról írt. Kisgyörgy Zoltán és Albert Ernő Gábor Áron ágyúiról közölt újabb adatokat. Demeter Lajos adalékokat szolgáltatott Kibédy Simonffy Sámuel, Bem tábornok seregének egyik orvosa életrajzához. A kiadványt kronológia zárja Háromszék 1848. végi önvédelmi harcának eseményeiről. /Dr. Csikány Tamás, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest: Új könyv a szabadságharcról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2007. március 17.Oltszemen szekeres felvonulást tartottak március 15-én. Az étfalvazoltáni fúvósok taktusára indult az ünnepi menet, leányok, legények nemzeti viseletben. Negyedik esztendeje vált valóra Dimény Árpád helybeli vállalkozó álma, hogy szebb, méltóbb legyen a falu nemzeti ünnepe. Első alkalommal ünnepelt a falu a tavaly megépített turulmadaras emlékparkban. Kisgyörgy Zoltán Oltfej népének negyvennyolcas históriáját mutatta be, Oltszem ugyanis nyolcvanegy nemzetőrt állított a szabadságharc idején. /Kisgyörgy Zoltán: Első alkalommal a turul alatt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./2007. március 21.Jáki Sándor Teodóz csángókutató győri bencés tanár, Domokos Pál Péter tanítványa Futásfalván mondott szentbeszédet. A moldvai csángókról írt könyvének (Csángókról, igaz tudósítások, Győr, 2006) ötödik kiadása alkalmával köszöntötte őt a vidék papsága. Jáki Teodóz hetvennyolcadik évében jár, jelenleg gimnáziumi tanár Győrben. Tizenöt éve minden Mária-ünnepen jelen van Futásfalván. Jáki Teodóz /sz. Győr, 1929/ a Hittudományi Főiskola mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai ének-zenetanári diplomát is szerzett. Egyházi énekek gyűjtése révén a most nyolcvanhatodszor látogatta meg a moldvai csángómagyarokat, ez a százkilencedik erdélyi útja, Futásfalvára, az új Mária-zarándokhelyre, nagy szeretettel látogat el. Futásfalván otthon érzi magát. Bálint Lajos, 1991-től Erdély első érseke futásfalvi plébános korában (1962-1968) a templom tornyában találta meg Szűz Mária 223 cm magas, műkincs értékű szobrát, ami csak négy centiméterrel alacsonyabb, mint a csíksomlyói szobor. 2002 óta évente kiadták Magyarországon Jáki atya könyvét. /Csángókról, igaz tudósítások/. Ő a budapesti Lakatos Demeter Egyesület elnöke. Egy CD-n is megjelent Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít című munkája. A ma élő háromszázezer csángóból már csak százezer tud gyönyörű szépen beszélni ősi magyar dialektusban. A román katolikusoknak a húszas-harmincas évekig nem voltak román nyelvű énekeik, akkor lefordították a magyar népi énekeket. /Kisgyörgy Zoltán: A nyolcvanhatodik moldvai út után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./2007. március 31.Impozáns kötettel /Háromszéki olvasókönyv/ rukkoltak ki a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Charta Kiadó a háromszéki magyarok augusztusi világtalálkozójára. A tekintélyes kötet Kovászna megye leírásával indít (Kisgyörgy Zoltán), Hermann Gusztáv Mihály történész Székely történeti kis tükröt adott közre, szerepel még a kötetben Demeter Lajos Háromszék területi egységeit és népét székenként való bemutatása, Szellemi értékek címmel Háromszék népművészetéről, művészettörténetéről, iskoláiról, a Székely Nemzeti Múzeumról, a Kézdivásárhelyi Múzeumról, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumról, a kézdivásárhelyi színjátszásról és Háromszék írott sajtójáról. A könyv legterjedelmesebb részét a Háromszéki írók, írók Háromszékről fejezet tölti ki. Alig ismert régi szerzők is szerepelnek. A Háromszéki olvasókönyv olyan emlékkönyv, amelyet az itthon élők s a nagyvilágba szétszóródottak örömmel olvashatnak. /Sylvester Lajos: Háromszéki olvasókönyv (Reprezentatív kiadvány a világtalálkozóra). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 31./2007. április 3.Uzon község lakossága négyezerötszáz fős. Egyet akarni, egyként gondolkodni már csak azért sem tudna, mert mozaik ez a község. A községközpont Uzon, közigazgatása alá tartozik Szentivánlaborfalva, Bikfalva, Lisznyó Lisznyópatakkal, Sepsimagyarós és a románok lakta Uzonfüzes. A 2002-es népszámlás szerint 2766 lélek vallotta magát reformátusnak, 1078 római katolikusnak, 547 ortodoxnak, 137 unitáriusnak, 19 magyar evangélikusnak. Uzon községnek lesz lehetősége arra, hogy kialakítsa gazdasági potenciálját. Rendbe tették a közvilágítást Uzonban és Szentivánlaborfalván, Lisznyóban kijavították a kultúrház leégett részét, hamarosan rendezik a bikfalvi tetőzetét is. A háztartási szemét összegyűjtését megszervezték. Hamarosan vízátereszeket fektetnek le minden településen. Az uzoni polgármesteri hivatal megjelentette a Fedezze fel Uzont című színes képes községkalauz második, bővített kiadását. Májusban megtartják az iskolanapokat, majd az Uzon községi napokat. Uzonnak számottevő a művelődési élete. Egyik szervezője a Jókai Mór Közművelődési Egyesület. Kőmíves István elnök közöltem az egyesületnek 250 tagdíjat fizető tagja van. Március 15-én együtt énekelt a Szivárvány női kórus a Tatrangi Sándor-iskola kórusával és a református egyház vegyes dalárdájával. Itt működik az Atlantisz Fúvós Egyesület is, a községben tehát két önálló művelődési egyesület van, és jól megférnek egymással. Községszinten 556 gyereket 47 tanító és tanár oktat. Lassan halad a falusi iskolahálózat infrastrukturális fejlesztésére meghirdetett program. Úgy tűnik, a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola felső tagozata meg fog szűnni. /Kisgyörgy Zoltán: Falu és város között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 3./2007. április 28.A 37 éves Veress László fiatalon tagja lett a bodoki ifjúsági kórusnak, majd a vegyes karban több mint tíz évet énekelt. Kántor volt Bodokon, utána Szotyorban, jelenleg Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templomban. Alkalmi strófákat kezdett gyártani, ezekhez dallamokat. Tarnai Kiss László, a Kossuth Rádió zenei főszerkesztője meghívta őt Budapestre, hogy bemutassa saját szerzeményeit. Tavaly májusban Veress László felvették a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületébe. Szerzői esten is járt Budapesten, a Rátkai Klubban. Mind a tizenegy nótájával, a dalszövegek és a dallamok harmóniájával sikert aratott. Veress László vőfélyeskedik, családi vigadalmakban muzsikál, vőfélymondókákat farag. /Kisgyörgy Zoltán: Nótaszerző hegedűvel, golyóstollal (Népi alkotó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 28./2007. április 30.Tíz éve a Szent György-napok egyik meghatározó momentuma Sepsiszentgyörgyön a Pro Urbe-díjak átadása. Április 29-én, vasárnap ünnepi tanácsülésen adták át a város kitüntetéseit négy személyiségnek. Hosszú évek óta először fordult elő, hogy nem okozott konfliktust a román jelölt személye, Ioana Georgescu gyermekgyógyászt magyar és román tanácstagok egyaránt méltónak találták az elismerésre. A magyar díjazottak: Kisgyörgy Zoltán, a lap munkatársa, ismert széles körű tanári, mérnöki, írói, tudományos munkássága, Gazda László tanár amatőr színészként is kitűnt, Concordia-díjat is kapott teljesítményéért, módszertani, gazdaságtörténeti írások sorát jelentette meg, de foglalkozott a csángókkal, gyűjtései kiállítás formájában, illetve könyvben is megjelentek, Czikó Árpád közgazdász, vezető bankszakember, gazdasági elemzései, tanulmányai, történelmi visszaemlékezései jelentek meg. /Farkas Réka: Pro Urbe-díjak tizedszer. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./2007. június 19.Kiskászon Kézdiszentlélek egy része, egy utcája. Kiskászonnak a 2002. évi népszámlálás idején 290 lakója volt, s szinte hihetetlen, hogy 1910-ben 1217 személyt tartottak nyilván. Három esztendeje ígérgeti a kiskászoniaknak a szentléleki tanács, hogy rendezteti a falu borvízkútját és környékét. Nagyon sokan, az egész környék ide jár borvízért. Kitűnő az összetétele, gyógyvízként is használható. Most már rendezni fogják, mélyítik majd a forrás levezető árkát. – Gergely Sándor, a kiskászoniak fiatal tanítója nyolc gyermeket oktat. Pénzt tartalékoltak a falu kis iskolájának korszerűsítésére. A falu idegenforgalmi látnivalója a Búcsújárók emlékháza. A közelben a Perkő-hegy kápolnája, egykori Szent János templomos emlékhely, a Perkő vára, Szent István-napi búcsúkat tartanak, de ott vannak Cecevárának romjai, s a környék népviselete, népi hagyományai sem ismeretlenek. Kiskászonban két alkalommal lehet több turistát látni: a csíksomlyói búcsú idején és Szent István napján, amikor a hívők ezrei lepik el a Perkőt. /Kisgyörgy Zoltán: Búcsú előtt Kiskászonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 19./2007. június 27.Megjelent Mihály Gábor tanító Monológ a múltról című szárazajtai falumonográfiája /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, Múltidéző sorozat 7. kötete/. Kisgyörgy Zoltán, a lap munkatársa hangsúlyozta a falumonográfiák felettébb szükséges voltát. Háromszék 128 településéből mindössze negyvennek jelent meg eddig nyomtatásban füzetnyi vagy kötetnyi terjedelemben leírása. A szárazajtai történelemkönyv erényeként tüntette fel a helynevek felsorolását. A szerző az 1944. szeptemberi mészárlást annak előzményeivel mértéktartóan és igazságosan írta meg. Mihály Gábor 1994-ben lezárt kézirata azóta megjárta Amerikát is, míg végre kiadták, a falu életének alakulását napjainkig követő utószóval kiegészítve. /Váry O. Péter: Szárazajtáról mértéktartóan és igazságosan (Elkészült egy újabb falumonográfia). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||