|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 122 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-122 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Halász Péter 2012. február 18.Halász Péter: a csángók sorsa az lesz, mint az indiánokéAmíg bírjuk, csánjuk címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a csángó-magyar faluról, Külsőrekecsinyről szóló dokumentumfilmet, amelynek rendezője Orbán Ágnes, operatőre Merz Lóránd, a szakértőriportere pedig Halász Péter, aki áttelepült Gyimesbe, hogy közelebb lehessen a csángókhoz. A filmvetítés után Halász Péterrel Perjés Klára beszélgetett. Halász Péter elmondta, hogy a bemutatón egy elkötelezett társaság vett részt, akik érdeklődnek a csángók iránt, ezért maradtak a vetítés utánra is a közel két órás kötetlen beszélgetésre. A szakértő riporter óriási dolognak tartja azt, hogy a székelyek is kezdtek érdeklődni a csángók iránt, pedig ők eddig nem érezték a csángókat, példának Csíkszeredát említve, ahol „megmozdult már valami”. A székelyek kezdenek rájönni, hogy a csángók belőlük szakadtak ki – jelentette ki Halász. Öröm az, hogy most már több fiatal csángó beszél magyarul, mint húsz évvel ezelőtt, de Halász Péter nem ért azzal egyet, miszerint ezért mennének el többen a szülőföldjükről, mert már nem Magyarországra mennek, hanem inkább a nyugatibb országokba. Nem Spanyolország, Olaszország, vagy Portugália vonzza őket, hanem az otthoni szegénység taszítja őket – véli Halász. Miért várnánk el a csángóktól, hogy megőrizzék népviseletüket, ha a kalotaszegi népviseletet is alig lehetett megmenteni, vagy amikor még a magyarországi sárközi, a matyó, vagy a palóc népviseletet sem sikerült megmenteni, pedig az itt volt Magyarországon – teszi fel a kérdést a szakértőriporter. Halász szomorúan mesélte, hogy a külföldön dolgozó fiatalok már nem küldik haza a pénzt, hogy az idős szüleik abból befejezzék az elkezdett lakások építtetését, csak azok jönnek majd haza, akik kint nem tudtak családot alapítani. Ez már a vég – mondja a film riportere. A csángók, mint etnikum elpusztulnak, viszont egyénileg megmaradnak valahol a világban, az marad meg kultúrájukból, amit összegyűjtöttek, leírtak, lefényképeztek, a csángók sorsa az lesz, mint az indiánoké – fejezi be a beszélgetést Halász Péter. Kossuth Rádió, Vasárnapi újság Erdély.ma 2012. április 10.Halász Péter, a csángók kutatójaA néphagyományokat gyűjtő Halász Péter a csángókat nem adatközlőnek tekinti, hanem sorsközösséget vállal velük. Halász Péter a csángók kutatója negyvenöt éve járja a moldvai magyar falvakat és gyűjti, kutatja a csángók hagyományait: a kender termesztése és feldolgozása éppen úgy érdekli, mint a történelmi emlékek, Szent István király templomai a régi Etelközben, a csángó népszokások, a hiedelemvilág, vagy éppen a moldvai csángók magyarságtudata. Tanulmányai nemcsak tudományos igényűek, hanem olvasmányosak is. A csángókat nem adatközlőnek tekinti, hanem sorsközösséget vállal velük olyannyira, hogy ma már közelebb költözött hozzájuk, áttelepült Magyarországról Gyimesbe. Itt idéztük fel élete tekeredését, ahogyan Moldvában mondanák. Kossuth Rádió. Erdély.ma 2012. október 21.Hármas PBMET-könyvbemutatóNagyvárad- Péntek este a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) rendkívüli könyvbemutatót szervezett a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Három kiadványt mutattak be. A megjelenteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Rendhagyónak nevezte a rendezvényt, több szempontból is: egyrészt azért, mivel egyszerre három könyvet is bemutatnak, másfelől pedig amiatt, mert egyik se része a PBMET-sorozatnak, hanem ezen kívül jelentek meg. Az egyiket mindjárt ő maga prezentálta. Arra hívta fel a figyelmet: a Jubileumi Rákóczi Évek V. kötete az előző négyhez hasonlóan az Istennel a hazáért és a szabadságért címmel látott napvilágot. A 2003-2011. között zajlott programsorozat a 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharc nyolc évét követte, illetve dolgozta fel, a kiadványok pedig ezeket az írásokat tartalmazzák. Összesen 11 tudományos ülésszakot szerveztek különböző helyszíneken, és 60 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az V. kötet egy bevezetővel indul, mely ezekről a tevékenységekről szól. Kiss Endre József két Rákóczi-dolgozatát is a könyvbe foglalták, ezek egyaránt mély és tanulságos eszmefuttatások. Dr. Várkonyi Ágnes jól dokumentált tanulmánya újszerű összefüggésekre világít rá a szatmári békével kapcsolatban, Lukács Olga pedig regényesen írja le a fejedelem sorsdöntő találkozását a kamalduliakkal. Kupán Árpád azt taglalja, miért aktuális és időtálló Rákóczi életműve, Tamás Edit pedig szokványos stílusban foglalja össze a Rákóczi-féle szabadságharc lényegét. Pálkovács István szemléleletesen kutatja, hova lett a Rákóczi-vagyon, Fazekas Lóránd érdekes értekezésének címe pedig: miért van két emlékműve Rákóczi tiszabecsi győztes ütközetének? Születésnap Péter I. Zoltán helytörténész a Dukrét Géza 70. születésnapja apropóján megjelent A honismeret szolgálatában című könyvről beszélt, tőle szokatlan módon József Attilának az alkalomhoz illő Születésnapomra című költeményének parafrázisával kezdve mondandóját. Az előzményekkel kapcsolatban megjegyezte: először úgy gondolták, hogy a kerek évfordulóra egy olyan könyvet adnak ki, mely az elismert műemlékvédő nyomtatásban eddig meg nem jelent gondolatait tartalmazza, azonban tudomást szerezve arról, hogy Ráday Mihályról egy olyan kiadványt szerkesztettek a barátai, mely a tanulmányai mellett köszöntőket is tartalmaz, ezt mintául véve hasonló kötetet állítottak össze Dukrét Gézáról. Amellett azonban, hogy Péter I. Zoltán, Bartos Elekes Ildikó, Halász Péter, Hasas János, Orth Ibolya, Hitter Ferenc, Kordics Imre, Kurta Kovács Rozália, Makai Zoltán, Pásztai Ottó, Stark Erzsébet, Tácsi Erika, Újvárosi Tibor és Fazekas Lóránd üdvözlik őt, a könyvben előkelő helyen olvashatóak: dr. Vajda Sándor ez alkalomra megfogalmazott különleges gondolatai, néhány tanulmány, Dukrét Géza élete és munkássága, illetve a publikációinak címlistája. „ Sokoldalú, gazdag munkásságát nehéz volna alaposan felmérni, azt ellenben bátran kijelenthetjük, hogy megvalósításai a magyarság, a társadalmi és a tudományos élet számára is nagy jelentőséggel bírnak, túlmutatva a partiumi helytörténet provinciális jellegén. Hosszasan lehetne sorolni érdemeit az oktatás, a szervezés, a tudományos élet, a könyvkiadás terén, melyeket számos esetben díjakkal és oklevelekkel ismertek el”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán. Az evangélikusok A harmadik kötet A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség történetéről szólt, ezt a szerzője, Mátyás Attila lelkipásztor ismertette részletesen, megemlékezve egyúttal arról is, hogy miként alakult a váradi evangélikusok sorsa az elmúlt évszázadok folyamán. A könyvet a közelmúltban már bemutatták egyszer, a gyülekezet újraalakulása 200. évfordulójának jubileumi ünnepségén, ezért nem térünk ki újból rá. Az elmúlt pénteki rendezvényen közreműködtek Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta zeneművészek. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. március 6.A csángómagyarok fáradhatatlan kutatójaHalász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb. Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász. A néprajzkutató agrármérnök Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke. 1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.” Priusz a Himnusz énekléséért „A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem. Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”. Moldvai utazások Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász. Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.” Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik. Létai Tibor Székelyhon.ro, 2013. március 23.Idő görgette töredékA Moldvai Magyarság márciusi lapszámáról Megjelent a Moldvai Magyarság 262., 2013. márciusi száma. A moldvai csángók havilapjának legfrissebb kiadása Kosztolányi Dezső Húsvét című versével – "S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,/megrészegül az illaton a föld,/s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt – //kelet felől egy sírnak mélyiből,/elrúgva a követ, fényes sebekkel/száll, száll magasba, föl az isten-ember." – indít, a második oldalon közölt szerzeményt Iancu Laura, Oláh-Gál Elvira, Halász Péter, Faragó József, Sántha Attila és Tánczos Vilmos írásai követik, több közülük román fordításban is megjelent a lap hasábjain. A harmadik oldalon Iancu Laura cikkét olvashatják a Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes pap, népénekkutató és tanár emlékére szervezett budapesti rendezvényről, beszámolója alatt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tudatja, hogy létrehozta a moldvai magyar oktatási programból kikerülő csángó értelmiségiek, tanulmányaikat itthon, magyar nyelven folytató főiskolások és egyetemisták által megpályázható Jáki Sándor Teodóz- ösztöndíjat. Oláh-Gál Elvira a Petrás Incze János emlékére Budapesten szervezett XVII. csángó bálról tudósít, Halász Péter könyvismertetővel jelentkezik. Recenziójában Iancu Laura Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban című, a budapesti Lucius Kiadónál megjelent kötetét méltatja. Mint írja, "...legalább ilyen érdekes és tanulságos a jeles napi szokásoknak az a rétege, amelyekbe azok tartoznak, amelyek a Kárpát- medencén belüli magyar nyelvterület nagy részében ismertek, vagy legalábbis a közelmúltig ismertek, hogy úgy mondjuk, "szokásban voltak", csak Moldvában (Magyarfaluban) teljesebb formában, elevenebben maradtak meg a XXI. századra. Ilyenek például a karácsonyhoz kötődő ünnepkör elemei, amelyből Moldvában egészen az utóbbi időkig hiányoztak az Európából hozzánk, a polgári rétegeken keresztül beszivárgott elemek, mint a karácsonyfa, viszont erőteljesebben érvényesülnek a vallási kötődésű motívumok." Faragó József A szabófalvi hejgetés emlékei című írásában megjegyzi: "A magyar folklórkutatás történetében alighanem először adódik, hogy népi kultúránknak egy olyan ritka emlékére találunk, amelynek összeszámlálására még egyik kezünk ujjai is túlságosan soknak bizonyulnak. Ezért halaszthatatlan kötelességünk volna Szabófalván és a többi északi csángó faluban – emberi számítás szerint bizonyára a tizenkettedik óra után, de az íratlan, szóbeli költészet megmaradásának valamilyen csodájában reménykedve – valamennyi aggastyánt végigkérdezni felőle, mert minden felbukkanó kis szövegfoszlány támpontokat nyújthatna teljesebb szövegének visszaállításához, valamint szimbólumainak megfejtéséhez." A szerző Kovács Sándor Ivánt is idézi: "Csak évezredekkel mérhető, mióta görgeti és koptatja az idő ezt a törmelékké töredezett szöveget. Valamennyi változatát anyanyelvi emlékezetünk legféltettebb kincseként kell tehát őriznünk, rögzítenünk és továbbhagyományoznunk." Sántha Attila Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei című értekezésének márciusi részében a hotini és stauceni-i, a mugyilói és környéki, a budzsáki és a kisinyovi magyarok, katolikusok történelméről ír. "1588-ban Petre Schiopul vajda hívására egy háromfős lengyel küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa, ők megállapítják (Stanislaw Warsewicki, MCSMO 85, 91-94, Johannes Künig-Schonovianus, MCSMO 86-90), hogy az országban kizárólag magyar és szász katolikusok laknak. (…) Jerzy Krasinski lengyel követ 1636-os útjának leírásából kitűnik, hogy az 1621-es hotini csata után a város elpusztult, "mára csak egy kis falu, méghozzá nagyon szerencsétlen". Talán ekkorra tehető a magyarság eltűnése is, hisz Niccolo Barsi 1639-es leírásából megtudjuk, hogy a település lakói mind ortodox vallású moldvaiak." A lap Régi magyar nyelvemlékek című rovatában a Huszita Biblia egy részét idézi, míg Tánczos Vilmos A moldvai csángók nyelvészeti kutatása című tanulmányának ötödik részét közli. Csűry Bálint "1941-ben bekövetkezett korai halála miatt csak néhány tanulmányát sikerült befejeznie, köztük a csángó igeragozásról szóló monogáfiát (Csűry 1932a), de tervezett fő műve, az Yrjö Wichmann-féle északi csángó szótárához hasonló, mintegy azt kiegészítő déli csángó szótár már nem készülhetett el. Pótolhatatlan veszteség, hogy 1944 őszén Debrecenben, háborús körülmények között a déli csángó szótár összegyűjtött anyaga is megsemmisült, és elpusztultak a már megírt fejezetrészek is." A Forrásaink című rovat egy 1921-es dokumentumot idéz (feltárta Seres Attila, lejegyezte Iancu Laura, míg a lapszám Iancu Laura Szeretetföld című regényének részletével zárul. A Székelyföld Alapítvány által kiadott lap 2 lejért kapható, részletek a www.hargitakiado.ro weboldalon. Knb. Népújság (Marosvásárhely), 2013. június 29.„Ott ahol a Szeret vize szompolyog" – Dokumentumfilm a moldvai csángókrólA moldvai csángók Romániában, Moldva tartományban élő magyar nyelvű népcsoport tagjai, akik vallási szempontból a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A román szóhasz- nálatban a ceangău („csángó”) népnevet ezenkívül a román nyelvű moldvai katolikusokra is alkalmazzák. Az ő hagyományos kultúrájuk szintén különbözik az ortodox vallású románokétól, és sok hasonlóságot mutat a magyar nyelvű csángókéval, tekintve, hogy elsöprő többségük elrománosodott magyar. Az Ott ahol a Szeret vize szompolyog című, 1990-ben készült dokumentumfilm a Kárpátokon kívül élő mintegy 200 ezres magyar népcsoport életét mutatja be Klézse és Pusztina környékén. A filmben, amelynek szerkesztő-riportere Halász Péter, egyszerű csángó emberek beszélnek múltjukról, történelmükről, hitükről, nemzetiségükről, mindennapi, dolgaikról, küzdelmes életükről. A dokumentumfilm végén egy katolikus lelkész, aki Szászrégenben szolgál, de a Bákó megyei mintegy 8 ezres lakosú Lujzikalagorból származik, szomorúan mondja, hogy szülőfalujában nincs változás, az egyszerűsége miatt a népét nagyon félrevezetik. A népe haldoklik, segítségre lenne szüksége, de nagyon nehezen megy a csángók öntudatra ébresztése, tette hozzá lehangoltan a fiatal tisztelendő. Duna Tv Erdély.ma 2014. január 23.Moldvai Magyarság – Megjelent a moldvai csángók lapjának 24. évfolyama –A Moldvai Magyarságnak, a moldvai csángók lapjának ez évben jelenik meg a 24. évfolyama. Az első szám Csángó Újság címmel 1990. március 21-én, Erőss J. Péter szerkesztésében látott napvilágot, Sepsiszentgyörgyön. A tördelést és a nyomdai munkálatokat akkor a Háromszék napilap végezte. 1992-től Ősz Erős Péter vette át az újság szerkesztésének feladatát. A folyóirat magyar és román nyelven jelenik meg, ami azért fontos, mert sok moldvai nem tud magyarul, vagy beszél ugyan, de nem olvas magyarul. Jelenleg a Hargita Kiadó gondozásában jelenik meg a moldvai csángók havilapja, amelynek címe: Moldvai Magyarság. Az újság 2014. januári számában – ahogyan a borítója is mutatja – első helyen a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójának állít emléket. Halász Péter a tragédia következményeit egy kevésbé közismert nézőpontból tárgyalja, a lap köszönti a Príma-Primissima-díjas Petrás Máriát, megismerhetjük Iancu Laura „Moldva a XIX. Században” című cikkét, Borbáth Erzsébet, a Domokos Pál Péter Alapítvány elnöke a csángó gyermekek oktatásának támogatásáról ír, olvashatunk a csángó hiedelmekről, és sok más érdekességet találhatunk a lapban. A Moldvai Magyarság havilap januári számát Halász Péter ismerteti a Csángó Rádió hallhatóságának. csangoradio.ro Erdély.ma, 2014. február 7.Csángó Tükör – Megjelent a 32. számA Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kiadásában jelenik meg a Csángó Tükör moldvai magyar kulturális folyóirat. Ezt a lapot a Budapesten dolgozó és tanuló csángó fiatalok indították útjára több, mint tíz évvel ezelőtt; az anyagi lehetőségek szűkössége miatt azonban nem volt teljesen folyamatos a megjelenése. Amióta azonban a szerkesztését, kiadását átvette a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, azóta 2-3 havonta folyamatosan megjelenik. Főszerkesztője Tampu (Compoly) Stelián, a szerkesztőbizottság: Bogdán Tibor, Tampu Ferenc, Tampu Krisztián, Kóka Rozália és Trunki Péter. A Csángó Tükör most megjelent száma – a X. évfolyam 32. száma – méltó emléket állít a 200 éve született Petrás Ince Jánosnak, Benda Kálmánnak és Ferencz Évának. Az írások szerzői: Tampu (Compoly) Stelián, Tánczos Vilmos, Gál Tibor, Domokos Mária, Barna Gábor, Trunki Péter, Iancu Laura, Halász Péter, Kóka Rozália, Cs. Bogdán Tibor. A Csángó Tükör folyóirat legújabb számát Halász Péter ismertette. csangoradio.ro Erdély.ma, 2014. június 24.Gazda József Magyar Örökség-díjasA magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséért odaítélhető Magyar Örökség Díjat kapott Gazda József kovásznai tanár, közíró, művelődésszervező. Az elismerést évente négyszer adják át, szombaton már hetvenötödik alkalommal került erre sor Budapesten. A Magyar Örökség és Európa Egyesület ezúttal hét kiemelkedő teljesítményt jutalmazott: Faragó Laura előadó-művészetéért, Jónyer István sporttevékenységéért, a kárpátaljai Popovics Béla kultúrtörténeti, a délvidéki Matuska Márton tényfeltáró munkásságáért, Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért részesült a díjban, de a Hamerli család pécsi kesztyűje is kiérdemelte. Gazda József művészeti, szociográfiai és közírói életművével szolgált rá az elismerésre: Halász Péter népművelő, néprajzkutató laudációja szerint mondhatni minden lehetséges műfajban kereste és igen sokban meg is találta a szolgálat lehetőségét: „Váltott fegyverekkel és váltott lovakkal törekszik a magyar örökség védelmére és átélésére”. Az 1936-ban Kézdivásárhelyen született, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott tanár 1964-től a kovásznai líceumban oktatott, és méltatója szerint azok közé tartozik, akik „nem hivatalnokként dolgoznak, és nem elsősorban kenyérkereső foglalkozásnak tekintik a tanárságot”, és „a legnehezebb körülmények között is megtalálják a módját, hogy vállalt közösségükért dolgozhassanak.” Diákjaival 1975-től évente Erdély-szerte bemutatott egy-egy Tamási Áron-színdarabot, az 1970-es években (többedmagával) megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a IX. osztályok számára. Művészeti és művészettörténeti írásaiban az erdélyi magyar alkotók megismertetésére törekedett, a szociológia területén pedig új műfajt teremtett: beszélgetésekkel tárta föl és mutatta be a hagyományos erdélyi falu, a moldvai csángók, de a Kárpát-medencében szétszabdalt és a nagyvilágban szétszóródott magyarok sorsát. Ő szervezi az általa létrehozott kovásznai Kőrösi Csoma Egyesület évenkénti tudományos konferenciáját, ahol eddig már 498 előadás hangzott el – méltatták a háromszéki közéleti személyiség tevékenységét. Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 24.Átadták a Magyar Örökség DíjakatÚjabb hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség Díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület elismeréseit szombaton adták át a Pesti Vigadóban. Magyar Örökség Díjban részesült Faragó Laura előadóművé-szete, amelyet Tóthpál József kultúrakutató méltott az ünnepségen, valamint Jónyer István sportteljesítménye, amelyről Stocker Miklós, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli főtitkára beszélt. Elismerésben részesül Gazda József művészeti, szociográfiai és közírói életműve. Halász Péter népművelő, néprajzkutató laudációja szerint Gazda József munkássága sokrétű, mondhatni minden lehetséges műfajban kereste és igen sokban meg is találta a szolgálat lehetőségét. "Váltott fegyverekkel és váltott lovakkal törekszik a magyar örökség védelmére és átélésére". Popovics Béla kultúrtörténeti munkásságáért vehette át a kitüntetést. Vári Fábián László költő, kritikus, műfordító szerint "Popovics Béla ma a kárpátaljai magyar közélet egyik jeles képviselője. Szavaira, előremutató intelmeire – akár a hit fontosságáról, akár a családi élet tisztaságáról és társadalomerősítő szerepéről beszél – figyelni kell". Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért folytatott küzdelméért kapta a díjat. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke méltatásában rámutat: "Losonczi Áron 2013-ban az év példaképe lett Magyarországon. Ma is Csongrádon él és dolgozik, gyártja az üvegbetont, szabad idejében szívesen zenél, közvetlen, kedves ember, aki akár ebéd közben is szívesen válaszol a házi dolgozat ügyében őt megkereső diákoknak". Elismerésben részesül a Hamerli család pécsi kesztyűje, a család munkásságát Sey Gábor helytörténész, családkutató, heraldikus mutatta be. Véleménye szerint "Pécs ipari, kereskedelmi, pénzügyi, kulturális és politikai életében kiemelkedő szerepet játszott a Hamerli dinasztia számos tagja, akik valamennyien kitartó munkájukkal, állhatatosságukkal, jó üzleti érzékükkel, s főleg szakértelmükkel szerezték, majd gyarapították vagyonukat". A Magyar Örökség Díjban részesült Matuska Márton délvidéki tényfeltáró munkásságáról Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke úgy vélekedett: "Matuska Márton célja a délvidéki tragédia föltárásával kapcsolatban nem pusztán az emlékezés, az emlékeztetés. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által megismert hiteles személye arra tanít minket, hogy keresztényként feladatunk a kiengesztelődés, a megbocsátás azoknak, akik gyűlöletből és kapzsiságból ezeket a rémtetteket elkövették". A Magyar Örökség Díjat azok kaphatják meg, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. A díjat évente négy alkalommal adják át, szombaton immár hetvenötödször. Az elismerések odaítéléséről a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság dönt. A kitüntetést életre hívó Magyarországért Alapítványtól a díj gondozását 2003 márciusában vette át a Magyar Örökség és Európa Egyesület. Népújság (Marosvásárhely) 2014. június 25.Közösségteremtő értelmiségiGazda József rangos elismerésben részesült A nemzeti értékek felmutatása, mentése, népszerűsítése és gazdagítása érdekében kifejtett, áldozatos, értékes és kitartó munkájáért Magyar Örökség-díjban részesítették Gazda József közismert kovásznai tanárt. A díjazottakat Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonát képező Pesti Vigadó dísztermében méltatták, ugyanott adták át a díszokleveleket is szombaton. A bírálóbizottság elnökének, dr. Hámori József neurobiológusnak, agykutatónak az ünnepséget megnyitó szavai után a háromszéki pedagógus másodikként vehette át a rangos elismerést, melynek odaítélése által neve és művészeti, szociográfiai, valamint közírói életműve bekerült a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumának Aranykönyvébe. Gazda József kezdetben Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, 1964-től pedig a kovásznai líceumban tanított, innen vonult nyugalomba 34 évi tanári szolgálat után. Nem csupán tanárember volt, s nemcsak az iskola, illetve a kollégium falai között végezte oktató és nevelő munkáját, hanem íróként, művelődésszervezőként, szociográfusként és művészettörténészként is. Diákokból álló művészegyüttesével 1975-től járta Erdélyt, és évente bemutatott egy-egy Tamási Áron-színdarabot. Több szerzőtársával az 1970-es években megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a líceumok I. osztálya számára. Művészeti és művészettörténeti írásaiban, tanulmányaiban az erdélyi, főképpen a székely alkotók világának, illetve a romániai magyar képzőművészek körében érvényesülő művészeti irányzatoknak a jobb megismerésére és megismertetésére törekedett. Dél- és Nyugat-Európában, majd a Közel-Keleten tett tanulmányútjai, s az ezek nyomán készült útinaplók egy fölkészült tanárember szemével láttatják a felkeresett tájak művészetét, történelmét, jelenét, beléjük foglalt személyes élményei pedig érdekfeszítővé teszik ezeket. A szociológia területén úgy valósította meg a hagyományok, a magyar örökség őrzését, megörökítését és felmutatását, hogy beszélgetésekkel tárta föl és mutatta be a hagyományos erdélyi falu életét, illetve a moldvai csángómagyarok sorsát. Több földrész félszáz országában gyűjtött anyagot a nagyvilágban szétszóródott magyarság sorsáról. Az általa létrehozott kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület évenként tart tudományos értekezletet, eddig már 498 előadás hangzott el a Kőrösi Csoma Sándor értékrendjének fonalára fűzött témákból. A kitüntetett méltatását elvégző dr. Halász Péter népművelő és néprajzkutató a következő szavakkal fejezte be értékelését: „Gazda József azonban nem az erdélyi magyarság identitásáért folytatott küzdelem magányos harcosa. Elődjei, társai és követői vannak! Kérem önöket is, engedjék magukban megfogalmazódni, megérlelődni azt a meggyőződést, hogy Gazda József Magyar Örökség-díjában benne van a kovásznai iskolák, a székelyföldi művészek – elsősorban Olosz Ella –, a moldvai csángómagyarok és Kőrösi Csoma Sándor magyar örökséget jelentő, magyar örökséget őrző és gyarapító munkásságának elismerése is.” Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. augusztus folyamánCsendes jubileum- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma – „Hiába él, aki senkinek sem használ.” (Báthori István) Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.” A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták. Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt. A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott: „A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost… Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat… Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti. Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét. A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét. A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg. Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben… Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.” Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek. Máriás József, Művelődés (Kolozsvár) 2014. október 19.�?jat hozó, igazi érték: a moldvai csángó magyarokrólA moldvai csángómagyarokról készült átfogó kötetet, Oláh-Gál Elvira: A moldvai magyarokról címu könyvét mutatták be Magyarország csíkszeredai fokonzulátusán október 16-án. Az esemény házigazdája Zsigmond Barna Pál fokonzul volt, de a szerzonot köszöntötte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelos helyettes államtitkár is. Oláh-Gál Elvirát nem csak szerzoként, de a Kossuth Rádió tudósítójaként is ismerjük. Általában mi szoktunk izgulni, amikor kérdez, de most ez picit fordítva van. Ahogy a könyv eloszavában Halász Péter néprajzkutató írja, egyre több könyv foglalkozik a moldvai csángómagyarokkal, de egyre kevesebb köztük az újat hozó, igazi érték. Oláh-Gál Elvira a lényegre, a valóságra kíváncsi, nem sajnálja a fáradságot, hogy közel hajoljon a témához. Ez a könyv is a lényegrol szól, a valóságot kívánja bemutatni" - fogalmazott a fokonzul, majd gratulált az átfogó, a csángómagyarok szokásait, nyelvét, hagyományait, egész életét bemutató íráshoz. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelos helyettes államtitkár arról beszélt, hogy míg 2010 elott a moldvai csángómagyarokat nem tekintették jogosultnak a magyar állampolgárságra, mára ez megváltozott, és rengeteg csángó településrol érkezik honosítási kérelem, sokan tesznek állampolgársági esküt. �?n azt kívánom ne legyen apály, mindig csak dagály legyen, mindig legyen benne a gondolatainkban a csángó magyarság. Számtalan jó kezdeményezés volt és van, ami a csángómagyarokat illeti - ha csak a magyar oktatási programot említjük -, de sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a moldvai magyar társadalom még koherensebb legyen" - hangsúlyozta. A könyvben szereplo írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság címu folyóiratban, amelynek a foszerkesztoje, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükrol, kultúrájukról, történelmükrol, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ok kimaradtak a nemzetépítésbol, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezeto utat az idealizálás és az elutasítás között" - mutatott rá. A kötetet Halász Péter néprajzkutató méltatta, kiemelve, habár sok író foglalkozik a moldvai magyarokkal, ezek nagyrésze felszínes, nem ritkán rosszindulatú, ezért kell megbecsülni a tisztességes szándékú írásokat. Elvira írásai úgy kiegyensúlyozottak, hogy felháborodik azon, ami felháborító, ám örülni is tud minden eredménynek, kedvezo jelenségnek" - mondta. A könyvben szereplo írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság címu folyóiratban, amelynek a foszerkesztoje, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükrol, kultúrájukról, történelmükrol, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ok kimaradtak a nemzetépítésbol, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezeto utat az idealizálás és az elutasítás között" - mutatott rá. csikszereda.gov.hu Erdély.ma 2014. november 20.A honismeret értelmérőlHalász Péter néprajzkutató Hol ér véget a múlt...? Hat évtized a honismeret szolgálatában című kötetét mutatták be a 75 éves szerző jelenlétében csütörtökön este Csíkszeredán, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Kováts Dániel a könyv hátlapján megjegyzi, hogy a néprajzkutató „a honismereti mozgalom kertészeként termesztett gyümölcseinek válogatott darabjaival ajándékoz meg”. Hozzáteszi, hogy kirajzolódik belőle a néprajzos hat évtizede folytatott kutatásainak keresztmetszete, egyfajta „honismereti életrajz”. Fő hozadéka Halász írásainak szerinte, hogy nemcsak idézi, hanem tovább is tudja gondolni a nagyjaink által megfogalmazott igazi mondatokat. „E könyvből azt tanulhatjuk meg, hogy ha egészséges a nemzet, akkor a kulturális örökség átsugárzik a jelenbe, s a hagyománnyal foglalkozva is a ma emberének szólhat az üzenetünk” – összegez Kováts. 55 éve a honismereti mozgalomban A tanulmánykötet szerzőjének életrajzát a bemutatón Kelemen Katalin könyvtáros ismertette, amint megtudtuk, Halász Péter az önkéntes néprajzi gyűjtésbe egyetemistaként való bekapcsolódása óta, vagyis 55 esztendeje vesz részt a honismereti mozgalomban. Kezdetben néprajzi pályázatok, kisebb-nagyobb cikkek szerzőjeként, 1974-től a Honismeret folyóirat szerkesztőjeként, majd 1995-től a Honismereti Szövetség elnökeként, 2010-től pedig Gyimesből szolgálja mindazt, amiért addig Budapesten dolgozott. Munkásságának eredményeit számos kötet, tanulmány és cikk őrzi. A hon ismerete nem öncélú Az est folyamán Burus János nyugalmazott tanár köszöntötte a szerzőt, akiről kijelentette: igaz, hogy 2010-ben nyugdíjba vonult, de nem vonult nyugalomba. Azt is részletezte, hogy bár Halász Péter városon született, mégis a vidéknek szentelte életét, ott érzi jól magát, most is ott él. Burus szerint főként a moldvai csángókra vonatkozó kutatásai fontosak. Tanulságos, hogy most is szorosan a székelyekhez tartozóként kezeli írásaiban ezt a népcsoportot. Említette, hogy Halász elsősorban a helyneveket gyűjtötte, majd – talán agrármérnöki végzettsége folytán is – a hagyományos állattenyésztés és gazdálkodás formái kezdték érdekelni, végül eljutott a népszokások és a népi hiedelemvilág leírásához, elemzéséhez. Burus szerint a kötet egyfajta összegzése ennek a kutatómunkának. „A hont nem öncélúan, hanem a jobbítás szándékával kell megismerni” – emelte ki a méltató a szerző nyomán. Szerinte Halász tartja magát ehhez az elvhez. Szőcs Lóránt Székelyhon.ro 2014. november 26.Vállalnunk kell gyökereinket!"Fontosak a csángók! Elsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg – mondta egyebek között Halász Péter néprajzkutató Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész Gyimes című, 550 oldalas, 33 fejezetből álló könyvének bemutatóján, amelyre hétfőn este került sor a Deus Providebit Házban. A kötet Gyimesbükk történetét taglalja a völgy benépesítésétől kezdve napjainkig. Salamon Józsefet saját bevallása szerint az a szándék vezérelte, hogy minden fellelhető adatot közöljön a településről, mert még mindig vannak, akik manapság is szeretnék beolvasztani a román többségbe a magyar anyanyelvű közösséget, és attól sem riadnak vissza, hogy történelmet hamisítsanak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a legfontosabb levéltári adatokat, tényeket, anyakönyvi, gazdasági és hadtörténeti adatokat az itt élő magyar közösség rendelkezésére bocsássa, mert Gyimesbükköt 1951-ben Bákó megyéhez csatolták, és minden eszközzel megpróbálták az itt élő magyarokat elrománosítani. Egyházközségileg azonban továbbra is a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez tartoznak, és a hitüket megőrző közösségeket az elnyomó rendszernek nem sikerült teljes mértékben megtörni. Isten teremtette jognak és ugyanakkor kötelességnek nevezte, hogy beszéljen a közösség múltjáról. – Vállalnunk kell gyökereinket, kötelességünk a hazugságokra rávilágítani, és megtalálni a helyes utat a szeretet és igazság jegyében – jelentette ki. A könyvet és a szerzőt dr. Barabás László néprajzkutató, a Károli Gáspár református egyetem tanára méltatta, kapcsolódási pontokat keresve Gyimes, Gyimesbükk és Marosvásárhely között. Óriási munkának nevezte, amely műfaji szempontból lehetne történelmi olvasókönyv, történelmi vagy akár egyháztörténeti monográfia, népismereti könyv, amelyben a tájtól a népviseletig mindent megtalál az olvasó, de nevezhetnénk akár egyházi missziós munkának, iskolai történeti munkának 300 évre visszamenőleg. Barabás László szerint nem szabad regényként olvasni, egyszerre végigolvasni nem lehet. Mégsem tanulmány-gyűjtemény. Salamon József a statisztikát, a szobrokat, a temetőt, a kollégáit, a tanítókat beszélteti. Hallatlan értékeket őriznek A könyvbemutatón jelen volt Halász Péter néprajzkutató, aki életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította, adatokat gyűjtve a Magyar néprajzi atlasz számára, és aki 2010-ben Gyimesközéplokra költözött. Kijelentette: "Fontosak a csángók! Ellsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg. Harmadsorban pedig azért, mert mindnyájunkra ez a sors vár nem csak Erdélyben, a Kárpát-medencében. Ezt a sorsot szánják nekünk még Brüsszelben is". Szükségből született meg ez a könyv! – Szükségből született meg ez a könyv – jelentette ki Salamon József atya, aki magát nem nevezte írónak: azért írta meg, mert más nem tette meg, és fontosnak tartotta, hogy ez a nép megismerje a múltját, igazi gyökereit. A hazugság, a történelemhamisítás ellen született meg a kötet, beleírta a sérelmeket is, például azt, hogy az ortodox egyház megkapta a temetőt, a kaput bezárja, más felekezet nem léphet be a temetőbe, november 1- jén nem engedték be világítani sem. – Ez most történik, a 21. században, ezen javítani kell – mondta. Véleménye szerint az ima az, ami az ezeréves határon erőt ad a gyimesbükkieknek, és megmaradásukat segíti. Ezt jelképezi a könyv borítója is, amely egy imádkozó csángó családot ábrázol. A telt házas eseményen fellépett az Öves együttes, Vrencean Anita, a XI. Szeret menti népdalvetélkedő elő helyezettje, énekek, táncok és szavalatok tették színessé a rendezvényt. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 2.A csángó sors útjain – Domokos Pál Péter: Moldvai útjaimA magyar tájak és népcsoportok igazán hivatott kutatói az általuk vizsgált területben és közösségben sosem pusztán a kutatási témát látták, de valamiként a magyar sorskérdések megtestesülését is. Ilyen, önmagán messze túlemelkedő jelentésű kutatási terrénum volt például Kós Károly számára Kalotaszeg, Bálint Sándornak Szeged és népe és ilyen volt Domokos Pál Péternek Moldva földje, a legelhagyatottabb magyarok, a csángók népe. A zenetanár, népzenekutató Domokosnak a húszas évek végén került a kezébe Bartók Béla A magyar népdal (1924) című könyve, amelyben szerzője arról panaszkodott, hogy Kodály Zoltánnal az egész magyar nyelvterület népzenéjét föltérképezték, csupán egyetlen nagyobb fehér folt maradt, a moldvai csángó vidék. Ez indította a székely tanárt, hogy magára vállalja e Kárpátokon túli táj ősi zenei anyagának fölgyűjtését. Csakhogy a fonográffal rögzített népzenei felvételek mellett más hozadéka is volt két kutatóútjának. A fiatal Domokos Pál Péter ugyanis fölismerte, hogy a moldvai csángók archaikus népi kultúrája olyan kincs, amely tudományos jelentősége mellett az egyetemes nemzeti kultúra szempontjából is hihetetlenül fontos, mert szinte kövülete, zárványa a koraközépkori magyarság nyelvének, mentalitásának, gondolkodásának, folklórjának. Másik ráismerése pedig az volt, hogy a román hatalom a csángók teljes beolvasztására törekedvén olyan múltat hazudik a csángóknak, amilyen jövőt szán nekik: románt. A fölfedező úton járó, mélyen hívő Domokos Pál Pétert mégis az rendítette meg legjobban, hogy a csángók erőszakos románosításában a román katolikus egyház viszi a főszerepet. A krisztusi szeretet tanát hirdető egyház szinte brutális módon tette és teszi lehetetlenné, hogy a csángók anyanyelvükön gyakorolják vallásukat, hogy a maguk nyelvén imádhassák az Istent. Domokos Pál Péter két, egyenként három hónapos kutatóutat tett Moldvában: 1929-ben a magyar nyelvterület tömbjében elhelyezkedő településeket kereste föl, 1932-ben – Laczkó László nevű egyetemi hallgató útitársával együtt – a szórványfalvakban járt. Mindkét alkalommal az Ojtozi szoroson lépte át a történelmi országhatárt, első útján gyalogosan, utóbb kóberes szekérrel indult útnak, fazekas székelynek álcázva magát a már akkoriban is gyanakvó és sűrűn kellemetlenkedő hatósági emberek megtévesztése végett. Két útjának jegyzeteiből készítette el a Moldvai útjaim című hosszabb írását, amely a szerző A moldvai magyarság (1941) című nagyszabású művében látott először nyomdafestéket. Ezt a mintegy öt ív terjedelmű dolgozatot nyújtja át most az olvasóknak Halász Péter szerkesztésében és előszavával a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal, éspedig két nyelven. A román fordítás (amely Bartha György munkája) arra szolgál, hogy a magyarul már nem értő, nem olvasó csángók is megismerhessék a róluk szóló alapvető művet, illetve, hogy nem egészen elfogult román anyanyelvű olvasók is autentikus forrásból tájékozódhassanak ebben a „kényesnek” mondott kérdésben. A Moldvai útjaim műfaját elég nehéz meghatározni. Vannak részei, amelyek útleírásra emlékeztetnek, bizonyos passzusai adatokkal, táblázatokkal, névsorokkal kiegészített tanulmányként olvashatók, más részeiben folklorisztikai értekezésnek mutatkozik, miközben szépirodalmi ihletésű részeit is élvezheti az érdeklődő. Abban a tekintetben viszont egységes a szöveg, hogy szerzője szinte kínosan ügyel a tárgyilagosságra, csak a legritkábban engedi érzelmeit, megrendülését kifejeződni. (Ritka kivétel, amikor a csángók elpanaszolták neki, hogy még az idős haldoklók sem gyónhatnak anyanyelvükön a magyart üldöző román papoknak.) Domokos Pál Péter nem követ időrendet, nem követi bejárt útja vonalát, mert egyszerre utazott térben és időben, bebarangolta egész Moldvát az Ojtozi szorostól Jászvásárig (Iasi), miközben visszanyomozott időben az etelközi emlékmaradványokig. Írásában folyvást a megismert jelenkori állapotot a múlt dokumentált tényeivel szembesíti. A szerző a két utazás alkalmával – vagyis fél esztendő alatt – összesen 52 moldvai településen fordult meg. Az 1920/30-as évek fordulóján még csaknem romlatlan, csorbítatlan gazdagságában találta a moldvai magyar nyelvterület hagyományos közösségi műveltségét. Az utazása óta eltelt háromnegyed évszázad alatt számos faluból kiveszett a magyar szó, sok helyütt némult el a magyar ének és imádság. Joggal mondhatjuk, hogy Domokos Pál Péter volt a moldvai csángó-magyar élet teljes gazdagságának utolsó hírmondója. A kutatóutak legfőbb hozadéka természetesen – a szerző célja szerint is – a gyűjtött népzenei kincs volt, amely a Rajeczky Benjáminnal közösen összeállított Csángó népzene három kötetében (1956, 1961, 1991) látott napvilágot. Vagyis a Moldvai útjaim afféle „ráadása” lett e fontos gyűjteménynek. Domokos minden fontos tényt, érdekes megfigyelést, tanulságos tapasztalatot lejegyzett a csángók életéről: megörökítette a szellemi és tárgyi néprajz emlékeit, a halottas szokásokat és hiedelmeket, a történelmi események folklorizálódott emlékeit, a viseletek sajátosságait, az eszközök és tárgyak (pl. szövőszék, szekér) alkatrészeinek névanyagát, a ballada születésének rekonstruálható mozzanatait, a kender megmunkálásának menetét, a falvak lakóinak személynév-anyagát, a családtörténeti tényeket, a népszámlálási eredményeket és így tovább. (Itt érdemes idézni egyik, ma már hihetetlennek tetsző megállapítását: az 1920-as évek végén Bákó (Bacau) megye minden hatodik lakosa magyar anyanyelvű volt!) És persze lejegyezte a csángók mindennapi életének jellemzőit, a maga utazásának fontosabb epizódjait, ismétlem, szinte sosem adva hangot érzelmeinek, megrendülésének. A szerzőt a tudományos megismerés vágya fűtötte, ezért vállalt minden veszélyt, megpróbáltatást, elismerést nem remélve fáradozott, fagyoskodott, kutatott fél éven át. Két utazása során bejárta a Tatros völgyét, Bákó megye magyar falvait, bebarangolta Román és Jászvásár környékét. Áttekintette a plébániák és filiák híveinek névsorait, elemezte a csángó népesség névanyagát. Méltatta a magyar kántorok (a „diákok”) túlbecsülhetetlen szerepét az anyanyelvű vallásgyakorlásban, számba vette a házak berendezését, az emberek viseletét, az eszközöket és szerszámokat. Szomorúan állapította meg, hogy sok helyütt már csak az asszonyok tudtak magyarul. Lejegyezte a román nyelvre „térítő” papok működésének legfölháborítóbb eseteit, fölmászott a templomtornyokba a harangok föliratait megörökíteni, leírta az értékesebb oltárképeket, számba vette a magyar nyelvű énekeskönyveket, megörökítette a kevés számú magyarul tudó pap érdemeit, lemásolta a román nyelv kötelező használatára fölszólító rendeletet. Domokos Pál Péter tehát minden fontos és jellemző tényt, mozzanatot, adatot híven megörökített, valamennyi megállapítását gondosan dokumentálta, a számsorokat összevetette, forrásait szembesítette, vallomástevőit szó szerint idézte, és csak a legritkább esetben fűzte mindehhez a maga személyes érzelmeit. A ritka esetek egyikeként megjegyezte: „A harangozónál nagy lelki szükségletet és a magyar szó utáni vágyakozást látva, mélységesen megindultam…” És följegyezte azokat a fájdalmas epizódokat is, amikor lehetséges adatközlői, énekesei nem mertek magyarul megszólalni, nehogy a páter vasárnap kiprédikálja őket a templomban. Bánatosan rögzítette azt is, hogy Prezest községben ellenségesen fogadták, még az éjszakai szállást is megtagadták tőle. Egyszóval Domokos Pál Péter híven és pontosan rögzítette dolgozatában mindazt, amit a moldvai csángók körében 1929-ben és 1932-ben tapasztalt, ahogyan maga írta: „a csángómagyar sors keserű képét erőtlen szavaimmal próbáltam láttatni.” Azt, hogy mit jelent a magyar tudományosság számára Domokos Pál Péter munkássága, ma már jól tudjuk. És hogy mit jelentett a csángók számára a működése? Nos, ezt jelképezheti az a legenda, amely utazását követően több helyütt is fölbukkant Moldvában: álruhában itt járt a magyar király, hogy megismerje a csángó-magyarok nehéz sorsát… (Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim. Kétnyelvű kiadás. Csíkszereda, 2005. Hargita Kiadóhivatal, 340 p. /Bibliotheca Moldaviensis/) Mezey László Miklós www.irodalmilap.net / Polísz, 2006. 88. szám Erdély.ma 2015. január 26.Ünnep a nap fiaivalCsángók és magyarok a magyar kultúra napján A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra. A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket. – Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót. – Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának. – A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek. Arcok a "leszentülő nap" földjéről A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét. – Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében. Taps Czellecz Jenőnek A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat. – Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte. Drágakő és katedrális A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén. – Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság. Régi mulatságok, szerelmek emléke Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények. – Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek. Olvasóközelben a moldvai magyar A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat. – Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet. – Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott. Székelyek között románokká váltak A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt. – Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került. – Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket. A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző. Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok. Magyarul "gondolkoztak hazafele" Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa. 2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát. – A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól. Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 11.KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásárólKik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók? Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”. Elcsángált magyarok vagy csángósított románok? A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába). Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2] Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3] A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”. A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5] Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség. A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7] Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével). Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8] A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben. Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9] A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól. Csángó identitás – csángók identitása A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja. Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta: 1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni. 2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól. 3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék. 4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával. 5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére). 6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében. 7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit. 8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól. 9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11] A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12] A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13] Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott. Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek. Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet a „prenacionális” (már részletezett) formában, másrészt megjelent a csángó nemzeti identitás is. Még arra is van példa – ha ez nem is tömegesen fordul elő –, hogy románul beszélő fiatalok megpróbálják „felfedezni” őseik szokásait, hagyományát, így valamilyen szinten (újra) vállalják csángó gyökereiket, egyfajta „másodlagos önazonosság-tudatként”. És természetesen arról a – számunkra, magyarországi magyarok számára – legkézenfekvőbbnek tűnő eshetőségről se feledkezzünk meg, hogy valaki elsősorban a magyar nemzethez tartozónak érzi és vallja magát, és e kereten belül értelmezi csángó mivoltát.[17] A magyar szempont A romániai magyar szervezetek és értelmiség, nemkülönben magyarországi civil szervezetek és a magyar állam – magyar szemszögből teljesen érthető módon – igyekezett és igyekszik tenni a csángómagyar kultúra védelmében, a nyelv megőrzéséért, a magyar identitás tudatosításáért, kialakításáért, megtartásáért. A rendszerváltást követő évek suta próbálkozásai után az utóbbi évtizedben professzionálisabb és eredményesebb kísérletek történtek ezen a téren. Például a Bákó megyei tanfelügyelőség beadta derekát: a már említett Frumószán a szülők – többéves sikertelen próbálkozás után – végül elfogadta kérvényeket, így 2003 szeptemberétől a frumószai iskolában egy – különböző életkorú gyermekekből álló, összevont – „osztály” heti három órában kezdhetett magyarul tanulni. Emellett tovább folytatódott a magyar nyelvoktatás korábbi, nem iskolarendszerű formája is: a tanár házában hét közben a magyar standard nyelvváltozat elsajátítására kaptak lehetőséget a nebulók szóban és írásban. De Nyisztor Ilona népdalénekes vezetésével a helyi csángó folklórt is új életre keltették. S harmadik lehetőségként – ahogyan a megelőző években – ezután is megmaradt a gyerekek Székelyföld iskoláiba irányuló migrációjának és ottani nyelvtanulásának lehetősége. Frumósza egyébként – minden vita és probléma ellenére – a bíztató kezdetek után továbbra is eredményes a csángó gyermekek oktatásában: tavaly már heti 18 órában 88 gyermek tanult magyarul az iskolában.[18] Legutóbb a Teleki Alapítvány megbízásából Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezetésével folyt olyan tudományos kutatás, mely a szórványmagyar – benne a csángó – oktatás hatékonyságát vizsgálta. A kutatásból kiderül, hogy a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen folyt magyar oktatás. Külön örvendetes, hogy ebből 18 esetben állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a csángó gyerekek a magyar nyelvet. Iskolán kívül 1700–1800, az állami oktatási rendszer keretein belül pedig mintegy 1050 gyermek tanult magyarul.[19] Csángó vagy (?) magyar (vagy…)? A csángók jeles kutatója, Tánczos Vilmos a közelmúltban borús képet festett a csángó jövőről: „A generációk nyelvtudása között (…) nagyok a különbségek, de (…) pozitív nyelvi attitűddel − legalábbis tömegméretekben − én sehol nem találkoztam, még azokban a falvakban sem, ahol még a fiatalok is beszélnek magyarul. A moldvai csángók nyelve mindenhol erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények (egyház, iskola, közigazgatás, média stb.), mind maguk a beszélők által. Ez egyformán általános jelenség minden faluban. A csángók nyelvhez való viszonyulását természetesen jelentősen befolyásolja a felülről jövő megbélyegzés is és a helyi magyar nyelv társadalmi értékének hiánya is. Továbbá köztudott az is, hogy a csángók az általuk beszélt helyi nyelvet nem tekintik a magyar irodalmi nyelvvel azonosnak, ami ugyancsak a nyelv szimbolikus értékének csökkenéséhez vezet.”[20] A már idézett frumószai katolikusok csángó „identitásának” bonyolultsága, egyben bizonytalansága jól tükrözi a csángók elmúlt száz évének hasonló dilemmáit. Magyar? Román? Csángó? Köztesség? Kevertség? Mintha maguk sem tudnák, és fenntartják az identitás felülírásának bármikor alkalmazható lehetőségét.[21] Hiábavalóak tehát a magyar anyanyelv és a hagyományok? Sok esetben – legalábbis az identitás megvallásakor – úgy tűnik, igen: a román nyelven folyó mise, a román államhoz való ösztönös lojalitás következtében valamint a modern nemzettudat hiánya folytán önként vallja magát románnak még az is, aki egyébként tiltakozik az ellen, hogy ő oláh lenne… „A moldvai csángók között különböző – de nem egyforma intenzitással érvényesülő – nemzeti ideológiák harca zajlik. Ezek egy része a román, más része a magyar nemzetbe igyekszik a csángó etnikai közösséget beépíteni, de vannak olyan „nemzet utáni” (posztnemzeti) ideológiák is, amelyek az önálló csángó etnikai identitás megerősítését szorgalmazzák. A fenti fogalmi bizonytalanságok és esetlegességek miatt a hivatalos népszámlálási eredmények nem alkalmasak arra, hogy akár az anyanyelv, akár az etnikai identitás vonatkozásában jogalapot vagy tényalapot jelentsenek a moldvai csángókra vonatkozó cselekvési programok kidolgozásához és vélekedések megfogalmazásához egyetlen olyan területen sem, amely a népcsoport etnokulturális sajátosságaival kapcsolatos” – állapítja meg a sokat idézett Tánczos Vilmos egy tanulmányában.[22] Magyar szívvel és magyar szemmel vizsgálva a csángó-ügyet mindehhez hozzátehetjük: nem lehet kérdés, hogy támogatni kell anyanyelvi oktatásukat éppúgy, mint hagyományaik, kultúrájuk megőrzését. És talán lehetünk annyira önzők, hogy – ha tehetjük – segítsük elő, hogy a csángómagyar identitás megerősödjön, illetve tudatosodjon mindazokban, akik – mert ezt mi magyar szemmel és magyar szívvel tudjuk – mind nyelvileg, mind kultúrájukat és tradícióik jelentős részét tekintve a magyar nemzethez tartoznak. Haág Zalán a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. [1] Für Lajos: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? Tiszatáj, 1972. 8. sz., 57-66. [2] Halász Péter: A moldvai csángó magyarok. Tudósítás a külső magyarokról, Rubicon, 1990/6, https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_moldvai_csango_magyarok_tudositas_a_kulso_magyarokrol/ (letöltés ideje: 2015. 04. 10.) [3] Uo. [4] Uo. [5] Diószegi László: A moldvai csángók története és jelene 3., www.csango.hu/download/dioszegi-tanulmany.doc (letöltés ideje: 2015. 04. 06.) [6] Diószegi 1. [7] Diószegi 3. [8] Pusztay János: A madárnyelvű nép: a csángók, Magyar Szemle XXI. évf. 11-12. sz., 2012. december, https://www.magyarszemle.hu/volume/2012_6 (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [9] Bakk-Dávid Tímea: Intenzív nyelvcsere. 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban (interjú Tánczos Vilmossal), Transindex, 2011. március 15., https://itthon.transindex.ro/?cikk=13851 (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [10] Forrás: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1k%C3%B3_megye (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [11] ET 1521/2001-es ajánlás https://assembly.coe.int/Main.asp?link=/Documents/AdoptedText/ta01/EREC1521.htm (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [12] Tánczos Vilmos: „Hát mondja meg kend, hogy én mi vagyok!” A csángó nyelvi identitás tényezői: helyzetjelentés a 2011. évi népszámlálás kapcsán, 83-84. https://www.prominoritate.hu/folyoiratok/2012/ProMino12-3-06-Tanczos.pdf (letöltés ideje: 2015. 04. 17.) [13] Tánczos 83-90. [14] Simon Boglárka: Hogyan „boldogulnak” a csángók? Az identitás kinyilvánításának versus elrejtésének stratégiái egy moldvai közösségben. Erdélyi Társadalom, 3. évf. 1. sz., 2005, 12-13. https://erdelyitarsadalom.adatbank.ro/pdfdok/et5_2k5_1_tanulmany_1_1.pdf (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [15] Simon 25. [16] Pusztay. [17] Tánczos 92-99. [18] Simon 21. és Merre tovább, csángó oktatási program?, ErdélyMa.hu, 2014. augusztus 29., https://erdely.ma/oktatas.php?id=171373&cim=merre_tovabb_csango_oktatasi_program (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [19] Ezek a csángó oktatási program buktatói, MagyarSzóOnline, 2014. január 22., https://www.maszol.ro/index.php/hatter/23833-ezek-a-csango-oktatasi-program-buktatoi (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [20] Bakk-Dávid Tímea: Intenzív nyelvcsere. 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban (interjú Tánczos Vilmossal), Transindex, 2011. március 15., https://itthon.transindex.ro/?cikk=13851 (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [21] Simon 14. [22] Tánczos 110-111. maszol.ro 2016. augusztus 8.Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztiváltKiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön. A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást. A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek. Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg. A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház. A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni. Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 11.Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákokKilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak. A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat. Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója. A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével. Kömény Kamilla Székelyhon.ro 2016. augusztus 16.Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várértMájusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze. Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése. A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni. A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra. Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt. Dobos László | Székelyhon.ro 2016. szeptember 22.Vándorgyűlésen a könyvtárosokA könyvtárak szerepe a helyismereti információszolgáltatásban – ez a témája a romániai magyar könyvtárosok XI. vándorgyűlésének. A kétnapos gyimesközéploki rendezvényen 51 könyvtáros vesz részt. Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKE), a Kájoni János Megyei Könyvtár és a Gyimesközéploki Községi Könyvtár a romániai magyar könyvtárosok vándorgyűlését szeptember 22–23. között Gyimesközéplokon. A szakmai találkozó fő célkitűzése a romániai magyar könyvtárak helyismereti tevékenységének, valamint a helyi közösségek értékeinek feltárásában, megőrzésében vállalt szerepének vizsgálata. A konferencián a könyvtári szakma 51 képviselője vesz részt, akik a témához kapcsolódó előadásokon, valamint szakmai megbeszéléseken vehetnek részt. A csütörtöki megnyitón Kiss Jenő, az RMKE tiszteletbeli elnöke elmondta, nagy öröm számára, hogy évről évre újabb könyvtárosok jelennek meg a találkozón, és átveszik a stafétát, hogy továbbvigyék azt, amit mindannyian szeretnek. „Jó látni, hogy mindenfele élnek a könyvtárak. A helyismeret kézen fogva jár a lokálpatriotizmussal, ezért is jó az idei téma. Aki ezzel foglalkozik, az kötődik a hazájához” – tette hozzá Kiss. Utána Mihók Edit, a Gyimesközéploki Községi Könyvtár munkatársa szólt a résztvevőkhöz, beszédében betekintést nyújtott A gyimesi hegyek kőből vannak rakva című könyv írásának részleteibe. „A könyv a legértékesebb információforrás, hiszen tárolható, visszakereshető. Ennek a konferenciának az a különlegessége, hogy tapasztalatot tudunk cserélni, információkat tudunk gyűjteni, és van lehetőségünk egymástól tanulni” – emelte ki a könyvtáros. A megnyitó után Halász Péter előadását követően az előadó Tankó Gyula néprajzkutatóval, Mihók Edit könyvtárossal és Salamon József római katolikus plébánossal beszélgetett Gyimes néprajzáról és történetéről. A nap hátralévő részében további öt, pénteken pedig szintén öt előadást tartanak a konferencia témájával kapcsolatosan. Iszlai Katalin | Székelyhon.ro 2016. október 10.Kultúrateremtő események a Székelyföld NapokonHargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen. A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően. „Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők. Események Csíkszéken A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni. Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát. Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait. Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit! Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán. Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon. 18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik. Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt. Péter Beáta Székelyhon.ro 2017. január 19.Domokos Pál Péterre emlékeznekDomokos Pál Péter halálának 25. évfordulójára emlékeznek hétfőn délután a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. Domokos Pál Péter valóságos vándorapostol módjára járta be a moldvai falvakat, és gyűjtötte az ottan élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot– írta róla a kortárs tudós, Szabó T. Attila. Idén Domokos Pál Péterre emlékezik a Kájoni János Megyei Könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényen. A Széchenyi-díjas magyar tanárról, a csángók történetének, kultúrájának kutatójáról Halász Péter néprajzkutatót kértük meg, hogy tartson előadást – tudtuk meg Kelemen Katalin könyvtárostól. A fotó- és dokumentumkiállítással egybekötött előadásra hétfőn délután 5 órától várják az intézmény előadótermébe az érdeklődőket, a találkozón a Csángó Továbbtanulók Közösségének diákjai többek között Domokos Pál Péter népdalgyűjtéséből fognak dalokat énekelni.Annak ellenére is megtartják a rendezvényt, hogy január 23-át szabadnappá nyilvánították.Lapunknak sikerült felvennie a kapcsolatot Halász Péterrel is, aki együtt járt általános iskolába Domokos Pál Péter fiával, később rendszeresen felkereste és többször hosszan beszélgetett a néprajzkutatóval.– Domokos Pál Péter 1929-ben és 1932-ben töltött két-három hónapot a moldvai csángóknál. Fazekasnak álcázta magát, szekérrel járta a falvakat, népdalokat gyűjtött. Fennmaradt erről egy érdekes történet: egy néprajzkutató mesélte, aki Domokos Pál Péter nyomán indult el, hogy a csángók úgy emlékeznek a szekéren érkező vándorra, mint az álruhában hozzájuk érkező magyar királyra – idézett előadásából Halász Péter néprajzkutató. Az előadóteremben berendezett fotókiállítás anyagában többek között az 1992-ben elhunyt néprajzkutató gyűjtőútjairól és családjáról láthatnak képeket az érdeklődők.Csángó népzenei gyűjtésének kiadása mellett munkássága jelentős a magyar zenetörténet számára is, a 18. századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén.– Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor a székely népet a saját értékeire ráébresztő tevékenységéről, Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet és hagyományok felélesztésében vállalt szerepéről sem. A tennivalókban mindig azt kereste, amivel szűkebb és tágabb hazájának leginkább használni tud – olvasható a könyvtár felhívásában. Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. január 24.Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostolaDomokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek. A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz. „Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá. A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők. Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.” Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében. „Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.” A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja. Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek. Péter Beáta Székelyhon.ro 2017. április 27.Kiállítás megnyitó – hatvani képzőművészek csoportos tárlataIdőpont: 2017. április 27., csütörtök, 18 óra Helyszín: Brassó, Reménység Háza, Moldovei u. 2 sz. Első alkalommal mutatkoznak be hatvani képzőművészek Brassóban. Csoportos kiállításuk megnyitója április 27-én, csütörtökön, 18 órai kezdettel lesz a Reménység Házában. Az alkotásokat Vetró B. Sebestyén András képzőművész, a Reménység Háza galéria művészeti vezetője mutatja be. A megnyitó keretében sor kerül Halász Péter: Cserefának füstje hozta ki könnyvemet...! c., a moldvai magyarokról szóló néprajzi, művelődéstörténeti tanulmánykötetének bemutatójára. A könyvet méltatja és a szerzővel beszélget dr. Balázs Lajos, a Sapientia egyetem tanára. Szervező az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza. emke.ro 2017. május 18.„Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…”Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... – Néprajzi, művelődéstörténeti tanulmányok a moldvai magyarokról címmel és alcímmel jelent meg a Budapesten született, jelenleg a Gyimesekben élő Halász Péter nyugalmazott agrármérnök, néprajzkutató legújabb könyve 2015-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában. A több mint 450 oldalas tanulmánykötet néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmaz a moldvai magyarokról. Halász Péter legújabb könyvét, a moldvai csángó magyar sors romlását ecsetelő kötetet kedd délután telt ház előtt mutatta be dr. Balázs Lajos néprajzkutató, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a szerző jelenlétében. Halász Péter a moldvai magyarság kultúráját feltáró történeti és néprajzi kutatások egyik legmeghatározóbb tudósa, 1966-ban járt először Moldvában, s azóta is visszajár. Pár példával illusztrálta, hogy mi közük van a kézdivásárhelyieknek a moldvai magyarokhoz. Elmondta: itt, a Kantában járt iskolába a Forrófalván született Petrás Incze János minorita szerzetes, Klézse plébánosa, Domokos Pál Péter néprajzkutató, a csángók apostola innen nősült, itt tanított fiatal tanárként a Kantában 1933-ban, és itt él az utolsó gorzafalvi fazekas, néhai Aszalos Viktor unokája, Ionuţ Budău, aki tömbházlakásában fazekasműhelyt rendezett be. A könyvbemutatón csángó népdalokat énekelt a Csíkszeredában tanuló Kaszap Johanna pusztinai diáklány. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 19.Agronómusból lett néprajzkutatóCsángósors-freskó Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben mutatták be kedden Halász Péter néprajzkutató „Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…” – Néprajzi, tudománytörténeti írások a moldvai magyarokról című legújabb könyvét. A szerzővel dr. Balázs Lajos beszélgetett, elsőként a Kriza János Néprajzi Társaság által 2015-ben kiadott kötet címválasztásának magyarázatát kereste – a szemünkben olykor felgyülemlő könnyek kapcsán jellemzően mindig hárítunk, valami külső tényezőre, jelen esetben a füstre fogjuk, amely metaforikus jelentőségű. Az értelmezést egy bogdánfalvi kesergő adja meg, a népi kultúra rejtő-fedő jellegének példája, a bánat, keserűség tagadása. Egyetlen gondolatba sűrítve, a kötet a moldvai magyarság sorsának másképp elmesélt története, a mindennapi élet ábrázolása révén. Tematikus felépítésének erénye a koncentrikuskör-szerű kialakításban rejlik, a négy fejezet – Az idők homályában, A hagyományos népélet emlékei, Akik előttünk jártak és Az igazsághoz közelítve – a csángó sors freskóját nyújtja az olvasónak. Az első fejezetből többek között megtudhatjuk, hogy Pusztinán ma is áll a Szent István oltalmába ajánlott templom, ám sok másik hasonló elpusztult – történetük a moldvai magyarok sorsának jelképe is egyben, ugyanakkor érdekes, mára eltűnt hagyományról, a „csíki karácsonyról” is olvashatunk. A népéletet leíró fejezetből a kutakról szóló írást emelte ki dr. Balázs: a több mint 200 fennmaradt magyar kútelnevezés is rövidre zárja ugyanis a vitát: magyarok-e vagy románok a csángók. Akik előttünk jártak címmel tiszteleg a következő fejezet azok előtt, akik kutatták a moldvai magyarságot, köztük román szerzők is, akiket a szakma kiközösített, mert nem voltak hajlandóak a diktált szólamok szerint vélekedni a csángóságról. Halász Péter a Kézdivásárhelyt a moldvai magyarsággal összekötő személyeket, kapcsolatokat mutatott be, majd felelevenítette: 1966 júliusában járt először Moldvában, miután oda kihelyezett erdélyi orvosokhoz fűződő baráti kapcsolatok révén tudomást szerzett a magyarul beszélő csángókról. A Budapesten született, agrártudományi végzettségű szerzőnek Külsőrekecsinbe vezetett az a bizonyos első útja, és „azóta sem hagyta abba” azt, ami ott, a hatvanas években elkezdődött. Az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomba bekapcsolódva tette meg az első lépéseket, ma már számos kötet fémjelzi munkáját az ottani állattartásról, a szántóföldi növénytermesztésről, a hiedelemvilágról, a gyűjtögetésről, gyógynövény-felhasználásról. – Beszédüket, énekeiket hallva, mintha régi kódexeink szólaltak volna meg, a magyarság több száz évvel ezelőtti állapotát őrizték – elevenítette fel a csángósággal való első találkozásának élményét. Szerinte szükségtelen parttalan vitát folytatni arról, hogy ők románok vagy magyarok, az összegyűjtött anyagnak kell sugallnia, igazolnia a nyilvánvaló igazságot. A szerző elkötelezettségét mi sem igazolja jobban, minthogy 2010 őszén a Gyimesekbe költözött, hogy minden energiáját az adatgyűjtésre, írásra fordíthassa. A könyvbemutatót követő beszélgetésen az is körvonalazódott: a bonyodalmas viszonyrendszer okán ajánlott moldvai magyarokként emlegetni a magyar nemzettest ezen népcsoportját, éppen azonosságtudatuk erősítése (kialakítása!) érdekében. Kaszap Johanna pusztinai csángó diáklány, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium érettségi előtt álló tanulója három szép szomorú népdallal gazdagította az eseményt és a hallgatóságot. Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. július 8.Czakó Gábor: Nyelvédesanyánk (Nyelvrégészeti bevezető)A régész az ősök tárgyi hagyatékából olvassa ki a hajdaniak viselt dolgait. A nyelvrégész a nyelvben kutakodik ugyanezért. Különleges kincsesbányák a népdalok, közmondások, szólások, de a magányos szavak is! Jó előre bocsátani, hogy a nyelvrégészet nem a szavak eredetét, ilyen-olyan származását stb. kutatja, hanem a bennük rögzült jelentést, továbbá ennek kapcsolatait. Ráadásul nemcsak a közvetlen vagy első jelentést, hanem leginkább a mélyebb szellemit vagy legalább az átvitt értelmet. Például a moldvai magyarok nyelvében a részes – évszázadokkal a román fejedelemségek megalapítása előtt! – szabad gazdálkodót jelentett, aki a falu határából reá jutott földdarabot művelte, a szabad területeken állatait legeltette. Földesura nem volt, lakóhelyén sem hűbéri, sem egyházi hatalom nem létezett. Jóval később, talán fél évezred múlva, a román államiság kezdetén, a vajda beiktatásakor kialkudott ún. ajándék összeg kivételével más adóval, legkivált állami adókkal és úrbéri szolgálatokkal nem tartozott. Részes szavunk tehát több dolog tanúja. Először annak, hogy a magyar részes gazdák előbb éltek a ma Moldvának nevezett területen – Etelközben –, mint a románok bojárjai és fejedelmei. Pár év óta ennek régészeti bizonyítékai is előkerültek, s ma is örvendeztetik az ásatókat! Másodszor: ősfoglalók voltak. A magyar főhatalom a 900-as évek végén elvonult fölülük, és ők a saját uraik lettek. Sem állam, sem feudális arisztokrácia nem uralkodott rajtuk. Harmadszor: életmintájuk hatott a Kárpátokon belüli magyarság köreiben is. Végig, Etelköztől a Szörénységig, a hegység magasabb, „uratlan” részein megjelentek a részesek, és élvezték a szabad életet és gazdálkodást! Negyedszer: „…a forrófalviak nem örökösen szolgamód élő jobbágyok, hanem sorsukat többé-kevésbé maguk intéző szabadparasztok, úgynevezett »részesek« voltak, nem robotoltak, hanem terményeiknek csak bizonyos részét adták át a bojároknak.” Halász Pétertől tudjuk, hogy a részes szó rezesként került át a románba, majd tért vissza a magyar nyelvbe. Tehát az őshonos magyarok a századok múlva megjelent román hatalom ellenében is megtartottak ősi jogaikból annyit, amennyit bírtak. (Egyébként e szavunk gyöke: rész, ennek rokonai: rét, réteg, jelenti valamely testnek összetett vagy válékony részeit, továbbá az elválasztás által nyílt rés, és az apró részekre morzsoló reszel. Innen jellegzetes süteményünk neve: rétes – jegyzi már a Czuczor–Fogarasi.) * A szólások közül véve példát a „lőttek neki” kifejezés azt jelenti, hogy az illetőnek „vége, meghalt”. A „lőttek neki” az angol szótárakban „to be washed up”, szó szerint „kimosták, bekenték” jelentésű, tehát semmi lövöldözés. Nálunk kik lőttek, mikor, miért? Benedek Elek írja, hogy „a XVIII. század utolján, mielőtt a koporsót a sírba leeresztették, háromszor lőttek bele. Ugyanezt tették hajdan a székelyek is.” A sírba lövés olvasható a Malonyay Dezső szerkesztette, A magyar nép művészete 2. kötetének 277. oldalán is. Kortársunk, Bárdi László ujguriai úti beszámolója szerint a néhai sírba helyezése előtt – főként a hegyvidéki ujgurok – háromszor nyilaznak a kiásott gödörbe. Mongol és kínai régészek számos hun sírban találtak a tetemek alatti rétegben nyílhegyeket. „Lőttek nekik”? Bárdi és mások magyarázata szerint a sírba lövés azért történt, hogy megakadályozzák a későbbi kísértetjárást, és a gonosz szellemeket elriasszák. A sírba lövés szokása kimúlt, a szólás megmaradt! * Még egy szólás és még egy lelet: „megütötte a bokáját”. Sima Tan és fia, Sima Qian (Kr. e. 145–85?) udvari történetírók Kínában följegyezték, hogy a hunoknál szokásos büntetés volt a bűnös bokájának összetörése. Ez a büntetés nem szerepel Szent István törvényei között, és persze utódai jogkönyveiben sem, a szólás képe mégis máig él! A hunoktól maradt ránk? Kibírt – meglehet! – másfél ezer évet? Kétezret? Ha nem is ismerjük pontosan, mióta, de annyit legalább illik tudnunk, miért és mit beszélünk. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 9.Rendezvényeket tartanak a moldvai csángók és az anyanyelv tiszteletére CsíkszeredábanVasárnap tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Csángó Napot Csíkszeredában. A rendezvényt idén a november 13-án ünnepelt magyar nyelv napja tiszteletére hirdették meg, részeként a megyei önkormányzat ez alkalomra szervezett rendezvénysorozatának. „Intézményünk az elmúlt évtizedekben széles körű − emberi és szakmai − kapcsolatokat épített a moldvai magyarokkal. Számos rendezvényünk kötődik a csángósághoz, aktív moldvai, gyimesi, kosteleki jelenlétünk van a Csángó programunknak köszönhetően, amelyet Hargita Megye Tanácsával közösen bonyolítunk. A Csángó Napot eredetileg egy cselekvési terv részeként úgy találták ki, hogy minden erdélyi városban megünnepeljék, és mi örökségül kaptuk Borbáth Erzsébettől, aki az első rendezvények főszervezőjeként minket bevont a szervezésbe − osztotta meg Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) igazgatója, hogy miért tartják fontosnak a Csángó nap megszervezését. Intézményük Hargita Megye Tanácsával, a Csíki Játékszínnel, a Szent Kereszt Római Katolikus Plébániával, a Csángó Továbbtanulók Közösségével és a Domokos Pál Péter Egyesülettel együtt szervezi meg vasárnap Csíkszeredában a XVI. Csángó Napot. 11 órakor ünnepi szentmisét tartanak a moldvai csángókért a Millenniumi templomban, ezen közreműködnek a Csángó Továbbtanulók Közösségének diákjai. 16.30-kor a Csíki Játékszín kamaratermében ünnepi műsor kezdődik Jelentés a nyelvi határról címmel. Meghívottak: Halász Péter néprajzkutató, Duma István András költő, író, Borbáth Erzsébet nyugalmazott pedagógus, Ferencz Gabriella pedagógus. Közreműködik Fülöp Zoltán színművész és diákok. 19 órától a HMKK-nál csángó táncház lesz, a Serke és a Borsika tánccsoportokkal. A magyar nyelv napjára Az idei Csángó Napot a november 13-án ünnepelt magyar nyelv napja tiszteletére hirdették meg, a megyei önkormányzat ez alkalomra szervezett rendezvényeinek részeként. Ferencz Angéla szerint sok lehetőséget rejt magában ez a kettős ünnep. Alkalom felidézni vagy megismerni a gyönyörű, archaikus nyelvjárásokat. Alkalom találkozni csángó költővel és verseivel. Ugyanakkor csíkszeredai költők csángókról írt versei és meghívottaink gondolkodtatnak el a nyelvben való létezés történelmi dimenzióiról. Meghívottaink hiteles és elhivatott emberek, példamutatók a moldvai magyar nyelv és kultúra megtartásában, a közösség nevelésében − emelte ki. A magyar nyelv napja alkalmából Hargita Megye Tanácsa hétfőre megyeszerte további rendezvényeket szervezett. Ezek között Csíkszeredában 17 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében bemutatják Hegedűs Imre János Székelyország – Szerelmes földrajz című könyvét. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
