|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 289 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 271-289 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jámbor Gyula 2009. augusztus 17.Kisiratoson emlékművet állítottak az 1849-es világosi fegyverletételnek. Augusztus 15-től a község központjában egy nagyszerű emlékmű idézi a magyar történelem kiemelkedő eseményét, hőseinek emlékét. Nem véletlenül tért ki az avatón elhangzott beszédek mindegyike arra, hogy a múltat idéző emlékmű mindenekelőtt a jövő, a magyarságtudat megőrzése felé mutat. Nagyboldogasszony napján, 15-én az ünnepi szentmisén részt vett az 1326-ban Károly Róbert király által alapított Szent György Lovagrend hét lovagja is. A Szent György Lovagrend egyik célkitűzése a magyarságtudat ápolása, az ő ötletük volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművének felállítása. A természetes helyszín a világosi fegyverletétel helye, a szöllősi sík lett volna, ahol nincs jele az egykori eseménynek. A múlt század kilencvenes éveiben felállítottak ott egy kopjafát, amely azonban rövid idő alatt eltűnt. Kevés remény volt arra, hogy azon a vidéken megmaradjon egy emlékmű. Ezért állították fel az emlékművet Kisiratoson. A tervezésre és kivitelezésre a lovagrend békéscsabai priorja, dr. Füredi Gábor képzőművész vállalkozott. Az emlékmű alkotója, Füredi Gábor az öt kopjafából álló együttes jellegzetességeit, bonyolult szimbolikáját ismertette. A többek között a szabadságharc jeles csatái, az aradi vértanúk nevét is tartalmazó kopjafák díszítései, motívumai magyarázatára a közeljövőben füzet megjelentetését tervezik. /Jámbor Gyula: Emlékmű a múltnak és jövőnek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./2009. augusztus 22.Arad napjaival együtt jár a történészek – idén immár negyedik – összejövetele is, melyen az ünneplő város múltjával kapcsolatos előadások jöhetnek szóba. Az augusztus 21-i összejövetelt megnyitó dr. Corneliu Padurean történész, egyetemi tanár elmondta: a jövő év folyamán tervezik az Aradról szóló kötet megjelentetését. A konferencián aradi, kolozsvári, nagyváradi történészek dolgozataikban elemezték a város múltjának különböző vonatkozásait. A nemzetiségek létét és történelmét illetően csak utalásszerű megjegyzések hangzottak el, hiányoztak a magyar előadók. Nem lennének, nem kaptak volna meghívást? /Jámbor Gyula: Arad történelme az idők folyamán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./2009. augusztus 31.A hétvégén második alkalommal szervezték meg Tornyán a Nemzetiségek Találkozóját. Bemutatták Jámbor (Péterszabó) Ilona Tornya fényben és árnyékban című monográfiáját. Jelen volt Ujj János újságíró, valamikori tornyai iskolaigazgató. A szerző, a település szülötte. A nemzetiségek találkozója fő szervezői Tóth Piroska és Suttyák András volt. Jámbor Gyula újságíró elmondta, a szerző, aki mellesleg a felesége, hosszú évek óta gyűjtött anyagot a könyvhöz. A mű nem monográfia a szó szoros értelmében, inkább olyan összeállítás, amely az elmúlt négy évtized során a faluról különféle újságokban megjelent írásokat gyűjtötte egybe. Jámbor Ilona leszögezte: mivel nem történész, nem néprajzos, nem volt célja monográfiát írni, inkább a tornyai embereknek kívánt emléket állítani. A szabadtéri színpadon Boros Attila magyarul, Kokonai Ildikó románul konferálta be az ünnepi program résztvevőit, elsőként a házigazdákat, a Tornyai Sarjadék nevű ifjúsági csoport produkcióját. Másnap sokan megnézték Tóth Piroska és Suttyák András néprajzi gyűjteményeit. Negyven évvel ezelőtt a nemzetiségek a saját nyelvükön tanultak. Az 1968-as területi átszervezéssel Tornyát faluvá fokozták le, a nemzetiségek egy részének a kultúráját halálra ítélték. Az „eredmény” immár beért: az 1968-ban bentlakással működő nyolcosztályos, magyar nyelvű általános iskolának mára csak az emléke maradt. A magyar nyelvű elemi két éve szűnt meg, az anyanyelvű oktatást jelenleg egy óvodai csoport képviseli két-három magyar gyermekkel. /Balta János: Sikeres Nemzetiségek Találkozója Tornyán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./2009. szeptember 1.Az aradi Szövétnek kulturális folyóirat tartja megszokott színvonalát. Az Ujj János-vezércikk az erkölcsi válsággal foglalkozik. Az ún. szocialista rendszer közel öt évtizedes erkölcsi rombolását nehéz kiheverni, főként úgy, hogy az elkövetők és elvbarátaik ma is hatalmon vannak. A folyóirat hagyományos rovatai – Helytörténet, Irodalom, művészet, Memoár, Aradi ritkaságok, Gazdaság, Oktatás, Események – közül ezúttal a helytörténeti írások a „testesebbek”, komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Ujj János az egykori aradi káptalanról írt az itt kiadott első ismert hiteleshelyi okmány 780. évfordulója alkalmából. Móré-Sághi Annamária Az elsüllyedt harang nyomában – Bulcs, 1994 címen bensőséges hangvételű írásban emlékezett meg Heitel-Móré Zsuzsa nemrég elhunyt régészről. Jámbor Gyula Mandics György A manipulált forradalom című könyvét ismertette. Dinyés László budapesti költő-szobrászművész centenáriumi Eseménynaptára az 1849. szeptember–október történéseit foglalta össze. Pávai Gyula Ficzay Dénes helytörténészre emlékezett. /Kiss Károly: Gondolatok a Szövétnek legfrissebb száma ürügyén. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./2009. szeptember 21.A Békés Megyei Levéltár Sarkadon rendezett tudományos ülést Kovách Géza aradi történész emlékére. Az öt éve (2004. október 10-én) elhunyt aradi történész, miután a határ átjárhatóvá vált, gyakran fordult meg magyarországi levéltárakban (is), és jó kapcsolatot alakított ki ottani kutatókkal – köztük a gyulaiakkal. (A Békés Megyei Levéltár székhelye Gyula.) Kovách Géza hagyatéka a gyulai levéltárba került. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója korszakolta annak a kornak (1944–2004) a román történetírását, irányultságát, amelyben Kovách Géza alkotott. Ujj János tanár, helytörténész, az egykori barát, kolléga, A Gazsi c. könyv szerzője vázolta Kovách életpályáját születésétől haláláig. Csetri Elek kolozsvári történészprofesszor azt az időszakot elevenítette fel, amelyben Kovách Géza kollégájaként 1946-tól a Bolyai Egyetemen diákoskodott, majd oktatói karában töltött – mondvacsinált okok alapján történt eltávolításáig. Puskel Péter újságíró, író tanáráról, mentoráról, a barátról emlékezett meg. Blazovits László szegedi egyetemi tanár Kovách Géza A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése (1716–1848) című nagy összefoglaló munkáját méltatta. Héjja Julianna főlevéltáros Kovách Géza irathagyatékáról beszélt. A gyulai levéltárba került hagyaték: személyes és családi iratok, a közel hatszáz partnerrel (történészek, néprajzkutatók, újság- és folyóirat-szerkesztőségek, könyvtárak, levéltárak stb.) folytatott levelezés, kéziratok, tudományos és ismeretterjesztő cikkek, könyvismertetők stb. A sarkadi ülésszak: Kovách Géza életművének első áttekintése. /Jámbor Gyula: Kovách Géza-szimpózium Sarkadon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./2009. szeptember 25.Két Aradon megjelent könyvet mutattak be szeptember 23-án a városban. Pávai Gyula legújabb regényét (Egy év az ötből... és még kettő) bocsátotta az olvasó elé, s ugyancsak az ő szerkesztésében, gondozásában jelent meg a Kölcsey Egyesület 18. Fecskés könyve, amely két munkát tartalmaz: Kulcsár Sándor egykori aradi újságíró visszaemlékezéseit az 1919–1945 közötti aradi magyar művelődéstörténetről és Horváth Imre ismert költő emlékezéseit az Aradon újságíróként az 1930-as évek közepén eltöltött időről. Pávai Gyula új regénye önéletrajzi ihletésű, az 1950-es évek második fele kolozsvári egyetemista életének regényes krónikája. Ujj János Kulcsár Sándor visszaemlékezéseiről szólva kifejtette: 1920 után volt olyan időszak Aradon, amikor egyszerre öt magyar napilap jelent meg (bár nem mindegyik volt hosszú életű). 1940-ben azonban, az első bécsi döntés után egy csapásra megszűnt az aradi magyar sajtó, s amikor 1945-ben újraindult, alig sikerült összetoborozni két lap megjelentetéséhez szükséges munkatársat. Kulcsár Sándor Aradon született, felszentelt papként ugrott ki és választotta az újságírást. /Jámbor Gyula: Aradon kiadott könyvek bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./2009. október 7.Érdekes kiállítás nyílt meg október 6-án Aradon a Jelen Házban: dr. Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő (Magyarország) mutatta be nagyméretű színes pannókból álló kiállítást. A többnemzetűség laboratóriuma. A multikulturalizmus évszázadai a Bácskában és Bánátban elnevezésű kiállítást tavaly májusban mutatta be Brüsszelben, az Európai Parlamentben, 2008 végétől pedig egy sor magyarországi, romániai, délvidéki városban (többek között: Nagyvárad, Szabadka, Óbecse, Temesvár) nézhette meg a közönség, s további helyeken is bemutatják a közeljövőben. A kiállítás a régiónak (Dél-Alföld, Bácska, Bánát) több évszázados életét és nemzetiségi változásait mutatja be. A török hódoltság után időkben, az 1700-as évek elejétől 1920-ig ezeken a tájakon senki sem volt többségben, senki nem tudott olyan politikát folytatni, amivel hosszabb időn keresztül „ elnyomja” a többieket. A Habsburgok vezetésével megindult a betelepítés-betelepedés, aminek következtében a török kor után „kiürült” területen sokszínű lakosság alakult ki. 1920-ban jött egy törés, egy új helyzet, amely a homogenizációt helyezte előtérbe, ez a kommunista rendszerek bukásával is folytatódott. /Jámbor Gyula: Kiállítás a Jelen Házban. A többnemzetűség laboratóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./2009. december 21.Gazda Árpád 43 éves, kétgyermekes családapa, Kolozsváron él, szabadúszó újságíró és vállalkozó. 1989 decemberében a Tőkés László lelkipásztort védő református gyülekezet „kemény magjához” tartozott, december 17-én hajnalban a parókia épületében tartóztatták le a Securitate emberei. Jelenleg a Krónika, a Heti Válasz és az Inforádió munkatársa. Gazda Árpádot hajnalban elvitték, megverték és többórás betonpadlón való hasalás után kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel. Egy szobában tizenkét dupla emeletes vaságyra 72 embert zsúfoltak be, ketten aludtak egy ágyon. 20-án este a tömeg nyomására szabadon engedték őket. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kijózanították. A temesváriak tudták, hogy Stanculescu és Chitac tábornokokat azért vezényelték oda, hogy a tüntetéseket elfojtsák, mégis miniszterek lettek az első kormányban. Gazda Árpád újságíróként egyike volt azoknak, akik a temesvári forradalom körüli sűrű ködöt próbálták eloszlatni. A teljes igazság a mai napig nem derült ki, az igazságszolgáltatás még mindig nem mondott ítéletet a forradalom dossziéi ügyében. A magyarság sorsa nem rendeződik megnyugtatóan emellett nincs meg az a nemzeti kohézió, összefogás, ami a diktatúra idején természetes volt. Valentin Voicila, az aradi forradalom vezéralakja tehetséges színész volt, 1989. december 21–22-én az aradi Városháza előtt a tömeg előtt beszélt. Később is vehemensen követelte a magukat súlyosan kompromittált személyek eltávolítását a sajtóból. Aradra érkezett Ilie Matei, a párt akkori Központi Bizottságának titkára, aki lövetni akart, s azt kérte a katonaságtól, hogy forgassa meg a tüntetőkben a szuronyt. – Voicila szerint 1989 decemberében három szakasz különböztethető meg. Az első a spontán népi felkelés Temesváron, amikor a diktatúrát, hazugságokat, hideget és nélkülözést elszenvedni már képtelen tömeg az utcára vonult. A szikra Tőkés László volt, aki mögé felsorakozott a nép. December 20-tól már megújító forradalomról lehet beszélni, a forradalom ugyanis programot feltételez – volt ilyen Temesváron, és 21-től Aradon is. Központi szinten kétségtelenül volt egy titkosszolgálati megegyezés, a hadsereg felső szintjén is – Nicolae Militaru tábornokból nem lehetett volna Moszkva nélkül az, ami lett. A diverzió szerinte a hatalom december 22-én történt átvételéhez fűződik. Voicila húsz év után kiábrándult ember. Egyrészt a szociális helyzet miatt. A másik ok: azok a katonatisztek, akik tűzparancsot adtak ki, tábornokok lettek, akik megtagadták a teljesítését, nyugdíjasok. A harmadik: a politikai rendszer maffiózó, pénzügyi érdekek mozgatják, nem a gondolati vita. Voicila sokszor beszélt a román–magyar megértés, összefogás szükségességéről. Annak idején ő utalta ki az RMDSZ-nek a székhelyet, vehemens támadások érték ezért. Tóth Sándor pedig, az életét az aradi forradalomban áldozott magyar állampolgár, különösen a szívéhez nőtt. Olyan román vagyok, vallja, aki értékeli a magyarokat, azért is, amit Erdélyben tettek, építettek. A forradalmárok számára segélyeket hozó Tóth Sándort halála előtt, december 22-én személyesen is megismerte. December 22-én Voicila figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes a helyzet, de ő nagyon bátor ember volt. Voicila amíg él, jelen lesz a román–magyar kapcsolatokban, mert kötelességének érzem leróni a háláját azért, amit Tóth Sándor tett. /Pataki Zoltán, Jámbor Gyula: Húsz év múltán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./2009. december 23.Aradon emlékeztek a forradalom 20. évfordulóján, a 24 egykori forradalmár az Aradon elesett 24 áldozat emlékére egy-egy embert formázó táblán egy-egy jelmondat volt, ilyenek: Hiába haltak meg?; Ne hagyjátok magatokat, harcoljatok tovább!; Uram, őrizz meg minket!; Ellopták a demokráciát, mint ahogy a szavazatokat is!; Anyám, nem volt hiábavaló! Delaman asszony, az aradi forradalomban elesett hősök és sebesültek utódai egyesületének elnöke arról beszélt, hogy a mai napig sem tudták meg az igazságot, azt, hogy „ki lőtt gyermekeinkre”. A program szerint kezdődött volna a koszorúzás, de akkor Valentin Voicila, az aradi forradalom egykori vezéralakja, akit kihagytak a programból, a mikrofonhoz lépett, miközben a forradalmárok csoportjából ilyen megjegyzések hangzottak: „Mit jelent ez a disznóság?!” (mármint hogy a forradalmárokat kihagyták a programból), „Ez a jóérzés teljes hiánya”. Voicila arról beszélt: ha húsz évvel ezelőtt a mostaniak csinálták volna a programot, most nem lehetnének itt. /Jámbor Gyula: Ünneplés és emlékezés. „Most se tudjuk, ki lőtt a gyermekeinkre!” = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./2009. december 30.December 28-án megalakulásának huszadik évfordulóját ülte Aradon az RMDSZ, amely 1989 decemberében más néven jött létre. Az ünnepségen Bognár Levente aradi alpolgármester mondott beszédet. Az elmúlt húsz esztendő történéseit az aradi magyarság érdekképviseleti szervezetének három eddigi vezetője elevenítette fel. Hosszú Zoltán ügyvéd, a román parlament későbbi szenátora elmesélte: 1989. december 23-án néhány aradi – köztük a már elhunyt Kovách Géza történész – Ujj János lakásán találkoztak, és beszélgettek arról, mit kellene tenni az aradi magyarságért. A programot 12 pontban fogalmazták meg, ami a megújult aradi napilap, a Jelen december 26-i lapszámában látott napvilágot. (Időközben az újság néhány számát a lövöldözések miatt csak plakátszerű kiadásban lehetett megjelentetni.) Az utókor számára dokumentumként is érdekes lehet, hogy a 12 pont többek között az anyanyelv szabad használatát, nemzetiségi minisztérium felállítását, szabad magyar nyelvű sajtót és oktatást, a kulturális és történelmi örökség ápolását, az asszimilációs politika leállítását, a magyar feliratok és nevek szabad használatát, a tényleges és teljes vallásszabadságot irányozta elő. Az 1989. december 26-i ülésen megalakult az aradi Román Demokrata Front magyar nemzetiségű lakosságának ideiglenes intézőbizottsága, amelynek elnöke Hosszú Zoltán, alelnöke Cziszter Kálmán mérnök és Tokay György ügyvéd, titkára Ujj János tanár lett. 1991 tavaszától az elnöki stafétát Cziszter Kálmán vette át. „Kemény iskola volt azoknak, akik a parlamentben – Hosszú Zoltán, Tokay György – képviselték a magyarságot, és a többieknek, akiknek meg kellett tanulniuk a politizálást”, mondta el azt utód, Király András tanár, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Kifejtette: „Bár számunk csökkent, ahhoz elegen vagyunk, hogy megvalósítsunk olyan dolgokat, amelyeket az elején célul tűztünk ki”. Szórvány vagyunk, de vannak polgármestereink, alpolgármestereink, volt magyar alprefektusunk, megyei tanácsi alelnökünk, kezdettől fogva sikerült megőriznünk parlamenti képviseletünket, képviselőink vannak hivatalokban, ahol a magyar érdekekért kell kiállni” – tette hozzá. /Jámbor Gyula: Húszéves az aradi RMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./2010. március 16.Emlékművet avattak PécskánHit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki. A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van... Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok. A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter. Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz. Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét. Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is. Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. Az emlékmű alkotója Dinyés László Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2010. május 5.A temesvári magyar nyelvű rádiózás 20 éveÖtvenöt esztendővel ezelőtt, 1955. május 5-én szólalt meg először a temesvári rádió román nyelvű adása és 35 évvel később, 1990 tavaszán indult be a rendszeres műsorszórás magyar, bolgár, cseh és szlovák nyelven. Lehőcz László, a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségének jelenlegi vezetője a Nyugati Jelennek elmondta: magyar nyelven először 1989. december 22-én köszöntötték a temesvári rádióhallgatókat, de a rendszeres műsorszórás 1990 első hónapjaiban indult be, Albert Dénes, Fall Ilona és Koczka György szerkesztésében. A magyar adás első szerkesztőségvezetője Baranyi László lett, aki tíz évig irányította a temesvári rádió magyar adásának szerkesztőségét. Az indulás óta eltelt húsz év folyamán a temesvári rádió magyar nyelvű műsorait Albert Dénes, Bányai Aranka, Baranyi László, Bartha Csaba, Băruţa Krisztina, Erdély Rita, Fall Ilona, Gáspár-Barra Réka, Jámbor Gyula, Kiss Anikó, Koczka György, dr.Lakatos Gábor, Lehőcz László, Martin Ágota, Matekovits Mária, Matekovits Mihály, Mátray László, Mészáros Ildikó, Molnár Krisztina, Nagyálmos Ildikó, Pataky Lehel Zsolt, Szekernyés Irén, Szekernyés János és Tar Mónika szerkesztették. A temesvári rádió magyar adása elsősorban a Nyugati Régió (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyék) magyar közösségei számára készíti műsorait, de a középhullámú adó nagy teljesítményének köszönhetően az adások egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók. A naponta 14-15 óra között középhullámon, 20-21 óra között pedig ultrarövid hullámon fogható temesvári magyar rádióadások témája igen változatos: hírek, ifjúsági és családi magazinműsorok, nyelvművelő és orvosi rovatok, nyugdíjas műsor, kulturális jellegű műsorok, a különböző vallásfelekezetek műsorai. 1997 óta a magyar rádió Szegedi Stúdiójával közösen szerkesztik az Európa Hullámhosszán című eurorégiós magazinműsort. A napokban beindul az új kiskossói ultrarövid hullámon sugárzó adótorony, ami jelentősen megnöveli a temesvári rádió URH műsorai, köztük az esti magyar nyelvű adás vételi körzetét Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2010. május 6.Irodalmi Jelen könyvújdonságok temesvári bemutatójaA Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében kedden este került sor a Kós Károly Közösségi Központban az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb köteteinek bemutatójára. A nagy érdeklődést kiváltott könyvbemutatón két aradi író, dr. Brauch Magda és Puskel Péter személyesen mutatták be A vers megközelítése és Nyakig a pácban című köteteiket. Az Irodalmi Jelen Könyvkiadó újdonságait Jámbor Gyula szerkesztő ismertette. Dr. Brauch Magda a szép számban összegyűlt hallgatóság figyelmébe ajánlotta A vers megközelítése című kötetét, amely rövid és „emészthető” módon megírt verselemzéseivel hozzásegíti a XX. századi és a kortárs költői nyelvezet többértelműségétől, esetenként érthetetlenségétől elborzadó olvasót a modern versek befogadásához. „Nem akartam sok oldalas komplex verselemzésekkel terhelni az olvasót – mondta dr. Brauch Magda – népszerű stílusban írtam meg akár didaktikai célokra is használható kötetemet. Elégtétel számomra, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam olvasóimtól, akiket hozzásegítettem a modern versek megértéséhez.” Puskel Péter két éve megjelent Nyakig a pácban című, saját gyűjtésű anekdotákat tartalmazó kötetét mutatta be a temesvári olvasóknak. „Csak olyan humoros történetek kerültek be ebbe a kötetbe – mondta Puskel Péter – amelyeknek magam is részese voltam vagy közvetlenül nekem mesélték el őket. A kötet megjelenése óta még sok jó anekdotát gyűjtöttem, amelyek egy következő kötet anyagát képezhetik”. A szerző ízelítőül felolvasott néhány mulatságos történetet az anekdotagyűjteményből, amelyeknek hősei közismert aradi és temesvári személyiségek. Nagy sikere volt azoknak az anekdotáknak, amelyek egyik-másik szereplője jelen volt a könyvbemutatón! Az irodalmi est befejező részében Jámbor Gyula szerkesztő az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb köteteiből mutatott be néhányat (Hargitai Ildikó: Álomsárkányok, Szűcs László: Bolondok a parton, Gömöri György: Lapszéli jegyzetek Londonból, Bogdán László: Ricardo Reis Tahitin, Kopacz Mária: Abban az órában). A találkozót közvetlen hangulatú beszélgetés zárta, amelynek során szó esett a kiadók és az olvasók közötti kommunikáció nehézségeiről, a magyar könyvek terjesztésének hiányosságairól, helytörténeti munkák megjelentetésének szükségességéről. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2010. június 29.Kettős könyvbemutató a Jelen Házban – Gazdagodott a város képzeletbeli magyar tékájaA budapesti 81. Ünnepi Könyvhéten már bemutatott két új aradi könyvvel ismerkedhetett meg közelebbről Arad irodalompártoló közönsége a Jelen Házban: Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötetével (Ulpius Ház Kiadó) és Puskel Péter Aradi sikertörténetek című riport- és dokumentumkötetével (Irodalmi Jelen Könyvek-sorozat). Előbbi szerzőt talán a Nyugati Jelen tulajdonosaként, dúsgazdag vállalkozóként ismerik a legtöbben, de ő előbb lett költő, mint sikeres üzletember, és ez érződik a valós történetekből merítő új könyvén, ami „lírai hangvétellel megírt próza” – méltatta a kötetet Jámbor Gyula újságíró, lapunk munkatársa. A Puskel-könyvről már szerkesztőként mondta el, hogy a város 19. század végi lendületes ipari és infrastrukturális fejlődését összefoglaló kötetnek a szerző négy évtizedes újságírói dokumentálódása jelent szilárd alapot. Külön értéke – és érdekessége – a „sikersztoriknak”, hogy az aradi piroslámpás házak történetével is foglalkozik, persze, mellőzve a frivolságot. Címéből is látszik, hogy helytörténeti munkáról van szó, de Puskel Péter külön hangsúlyozta, hogy ő bár ízig-vérig lokálpatrióta, nem elfogult szeretett városával szemben. Ritka pillanat, hogy két aradi író szinte egy időben gazdagítsa a város képzeletbeli magyar tékáját, ezért nem véletlen, hogy körülbelül százan voltak kíváncsiak a két új könyvre, amelyeket a távolmaradók a Jelen Könyvesboltban szerezhetnek be. Pataky Lehel Zsolt Nyugati Jelen (Arad) 2011. március 15.Arad és a Délvidék 1848–49-benA szabadságharc értelme Rendhagyó módon kezdődött ma délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a társszervező, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által rendezett megemlékezés: dr. habil Zakar Péter történész, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanárának előadását egy néhány perces diasorozat előzte meg Murvai Miklós összeállításában. A délvidéki, őrvidéki, aradi képek ráhangolták a telt háznyi hallgatóságot az előadás témájára. A jelenlévőket Nagy István, az est házigazdája köszöntötte, külön kiemelve a nagyszámú ifjúságot, amelynek részvétele, sajnos, nem éppen megszokott a hasonló rendezvényeken. Az Aradra már-már hazajáró Zakar Péter a tőle megszokott alapossággal és adatbőséggel beszélt a témáról, számos kevésbé ismert vagy ismeretlen adalékot vonultatva fel. Kevéssé ismert, például, hogy 1848. április elején egy Alexander Kostic vezette szerb csoport felajánlotta a forradalommal való együttműködést a nemzetiségük elismerése, szabad nyelvhasználat, egyházi autonómia, a határőrvidék megszüntetése fejében. Kossuth az ország megcsonkításától félve elutasította az ajánlatot. („Akkor döntsön köztünk a kard”), és a szerbek valóban a szabadságharc ellen fordultak. Aradra, amint ez ismert, a postakocsival érkezett a hír a pesti forradalomról március 17-én, és mint más városokban, itt is kis forradalmat váltott ki: este megváltoztatták a színház műsorát, a cigánybandával elhúzatták a Rákóczi-indulót, elszavalták a Nemzeti dalt, ismertették a 12 pontot, március 22-én pedig nagygyűlést tartottak. Az aradi események részletes ismertetését Sujánszki Euszták minorita szerzetesnek köszönhetjük. Az előadó nagyjából időrendi sorrendben ismertette a délvidéki és aradi forradalmi eseményeket – természetesen az országos eseményekkel való összefüggésben. Beszélt a szerb mozgalom radikalizálódásáról (a Bánságra, a Szerémségre és Bácskára is igényt tartottak), Török Gábor aradi polgármesterré választásáról, a szerb népfelkelők ténykedéséről, az osztrák kormánnyal való kenyértörésről és ezzel összefüggésben Arad bombázásáról a várból (a várat végül, kiéheztetéssel, 1849. július elsején foglalta el a magyar forradalmi sereg), az 1849. február 8-i aradi dúlásról (a szerb császári haderőt Asztalos Sándor százados és Bockó Dániel kormánybiztos vezetésével szorították ki), az 1849. júniusi, kudarcba fulladt magyar–szerb tárgyalásokról, a nemzetiségek forradalom iránti viszonyulásáról (az alföldi és bánsági románok, például, az erdélyiekkel ellentétben a magyarok és a forradalom mellé álltak), 1849. október hatodikáról és az aradi vár foglyairól (szintén kevéssé ismert, hogy a magyar tisztek – becsületszóra – a városba is kijárhattak) stb. Végül Zakar Péter feltette a megkerülhetetlen kérdést: mi értelme volt 1848–49-nek? Görgeit idézte: a jobbágyság felszabadulása már önmagában megérte. De sokkal többről van szó: 1867-ben – a nemzetőrségi törvény kivételével – az 1848-as törvényeket léptették életbe, ami 1848 nélkül lehetetlen lett volna. Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad) 2011. május 21.MegfigyelésA Iaºi Megyei Tanács két alelnökének irodájában talált poloskák ügye egy kis hazai Watergate. Az eredeti amerikai változatba annak idején Nixon elnök belebukott. A titkos megfigyelés régebbi a szervezett (titkos)rendõrségségnél, bár kezdetben nyilván beépített baráttal, szolgával, szomszéddal stb. történt, aki aztán továbbadta - pénzért, bosszúból, félelembõl, irigységbõl vagy csak úgy - azt, amit mások meg akartak tudni. Ma már egyszerûbb a dolog, pár tucat (vagy pár száz) euróért, dollárért minõségi lehallgató és lefigyelõ eszközök kaphatók, amelyek a megfigyelt lakásában, munkahelyén vagy bármely helyen, ahol megfordul, beépíthetõk. Romániában évente állítólag hatalmas mennyiséget árulnak belõlük, amelyeket ipari kémkedésre, üzlettársak, gazdasági (politikai?) konkurensek, házastársak, a börtönökben a rabok stb. megfigyelésére használnak. Hogy ezek 40 avagy 500 dollárosok-e (errõl is, arról is beszélnek), nem lényeges: aki figyeltet, az áldoz félezer dollárt is ilyesmire. De miért kellene megyei tanácsi alelnököket megfigyelni, és kinek? Az eset kapcsán derült ki: az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vizsgálatot folytat a kettejük ellen, korrupciós ügyben, a pontos vádat nem hozták tudomásukra. Az egyikük egy több tízmillió lejes, útépítésre megbízást eldöntõ árverési bizottság elnöke volt. Innen fújna a szél? Tény, hogy a megyei tanács (kormánypárti) elnöke és két (ellenzéki) alelnöke között erõsen rossz a viszony. Nem bizonyított azonban, hogy a megfigyelés politikai színezetû. Az eddigi egyetlen biztos dolog: a közintézményekben kisebb hisztéria tört ki. Ha egy helyen lehetséges titkos megfigyelés ilyen vagy olyan okokból, másutt sem kizárt, tehát nem tudni kit, mikor, hol figyelnek meg (az elvileg szükséges) bírói engedéllyel, esetleg anélkül, nyilvánosnak számító helyen vagy az intim szférában. Az évente eladott lefigyelõ eszközöket valahol bizonyára felhasználják. A bizonytalanság pedig bizalmatlanságot, félelmet szül. Az ügyben eddig annyi bizonyos, hogy a falba mélyesztett, tûhegynyi lukon kilátó kamerákat kiszerelték. Aki pedig a maga megfigyelésére gyanakodna: rendelhet speciális szolgáltatást: 400 euróért 100 négyzetmétert bevizsgálnak. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. június 7.Másik nemzetpolitikát kell építeniMa délután a Jelen Házban jó félszáz aradi - néhány vidékrõl érkezett is - hallgatta meg dr. Szabó Pál Csaba történész, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója, szegedi egyetemi oktató A magyar nemzeti közösség reorganizációja a Kárpát-medencében címû elõadását. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte összejövetel elején Murvai Miklós összeállítását vetítették Trianonról, Gárdián Gábor szegedi gordonkamûvész a magyar himnuszt játszotta el, majd Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzõje az elõadás bevezetõjeként arról beszélt, hogy Trianon ott van mindennapi sorsunkban, hozzátéve: valamivel jobb helyzetben vagyunk, mint húsz évvel ezelõtt, mert most legalább eldönthetjük, hogyan viszonyulunk saját történelmünkhöz. Szabó Pál Csaba elõadását néhány, a magyar közösség 2011-es állapotára vonatkozó tévhit cáfolatával kezdve kifejtette: a liberalizmus, a liberális világkép az utóbbi 200 évben azt állítja, hogy a világban fejlõdés van, ennek szintjei mechanikusan, determinált módon összekapcsolódnak, s e szakaszolásnak határozott iránya van. Az elõadó szerint ez a felfogás a világot egyszerûsíti, a problémákat felszínessé teszi, relativizálja. Ehelyett - a mai magyar nemzetpolitikával párhuzamosan - más megközelítést javasolt, nevezetesen azt, hogy találni kell néhány olyan területet, amelyeken biztosítva legyen a növekedés élménye a magyar fejekben - 1944 óta elõször -, majd azt fejtegette, hogyan lehet a visszaszorulást, hátrányt elõnyre változtatni. Mindehhez, hangsúlyozta, össze kell kötni a magyarokat a Kárpát-medencében, a szegedit az aradival és a szabadkaival. A továbbiakban szólt a Trianon Múzeum néhány kezdeményezésérõl (egyebek közt a Jávor Pál cigányzenekarról, arról, hogy több nyelven Kárpát-medencei útikönyvet akarnak kiadni stb). Az elõadó végül, mielõtt a hallgatói kérdésekre válaszolt, kijelentette: a magyar kultúrát, nyelvet nagyon sok nemzedék tartotta fenn, nem lehet lemondani róla. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. június 29.régi(j)óvilágAz aradi különszám bemutatója Mintegy harmincan voltak jelen ma délután a Jelen Ház kávézójában a regionális honismereti szemle, a régi(j)óvilág aradi különszámának bemutatóján. Bevezetõként Bodó Barna szociológus, író, egyetemi tanár, a Temesvár székhelyû Szórvány Alapítvány vezetõje beszélt az alapítvány kiadói koncepciójáról. Alapvetõ kérdés, mondta, hogy a végeken, a nyelvhatáron, ahol a nemzet határa van, milyen tükörben látjuk magunkat. Egy 2004-es felmérés szerint az itt élõ emberek 70 százaléka román sajtót olvas, tehát abban a tükörben látja magát, amelyet eléje tartanak. A szórványban következésképpen olyan kiadói politika kell, amely el tudja érni a szórványban élõket. Ezt a célt szolgálja, például, az a Helytörténeti kronológia, amelynek immár a harmadik kötete jelenik meg, és amely a romániai Temesvár, Lugos, Arad, valamint a magyarországi Szeged, Békéscsaba és Gyula városokat, a szerbiai Vajdaság településeit mutatja be, és anyaggal szolgálhat az iskoláknak, amelyek helytörténetet taníthatnak. A folyóirat-kiadás hatéves múltra tekint vissza, a régi(j)óvilágaradi száma immár a 15. Ujj János tanár, a folyóirat aradi szerkesztõje kiemelte: tartalmilag is szinte hibátlan mind a 15. (Bodó Barna már elõbb jelezte: külsõre is szép folyóiratot akartak megjelentetni. Ami sikerült is.) A továbbiakban Bodó Barna ismertette az aradi különszám tartalmát. Szerepel benne interjú Bognár Levente alpolgármesterrel (szerzõ: Pataky Lehel Zsolt), cikkek, tanulmányok Arad fejlõdésérõl a XIX. században (Ujj János), az aradi minorita kultúrház történetérõl és az Arad megyei magyar iskolák névadóiról (Matekovits Mihály), történetek és legendák a vértanúkról, Aradi pilóták és konstruktõrök (Puskel Péter), a tízéves Irodalmi Jelenrõl (Jámbor Gyula), Arad új magyar színházáról (Pataky Lehel Zsolt), az aradi Csiky Gergely iskoláról (Juhász Béla), Kett Groza János festõmûvészrõl (Kiss Károly). A szám irodalmi anyagából kiemelhetnénk Karácsonyi Zsolt versét, Böszörményi Zoltán novelláját, valamint a mai romániai német próza talán legjelesebbje, Eginald Schalattner Ajtók c. regényének részletét. A találkozó baráti beszélgetéssel zárult. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. szeptember 3.A 101 éves szerző harmadik könyveNincs rá adatom, hogy így van-e, de nem csodálkoznék, ha kiderülne: az aradi Kövér Gábor a legidősebb író, akinek életében könyve jelenik meg. 2011. augusztus 15-én ugyanis betöltötte 101. évét, jó két hete tehát benne jár a százkettedikben. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 96 éves korában jelent meg… A Tulipán könyvesboltban csütörtökön délután a Hadak útján című, immár harmadik kötetét mutatta be Ujj János, kiemelve, hogy a három könyv ugyanannyi műfajt képvisel: az Eretnek mesék a világról filozófiai jellegű írásokat, a második (Elfuserált évszázad) a XX. század geopolitikai, történelmi eseményeivel kapcsolatos eszmefuttatásokat tartalmaz, a harmadik, a legújabb, a Hadak útján memoár, kétharmadrészt önéletrajzi írás, amely főleg az 1940-es évek történéseit meséli el. És Kövér Gábornak, akit nagyon sokat ismernek Aradon – az egykori rétháti földbirtokos unokája kitűnő műszerész, finommechanikus, aki, egyebek között, a fényképezőgép-javítás mestere – meglehetősen mozgalmas élete volt egy évszázadon keresztül. 22 évesen mesterdiplomával műszaki vezető egy aradi textilgyárban, 26 évesen harisnyagyárat tervez, az 1920-as évek végén tanúja az aradi (Romániában az első) rádiógyártás (!) beindulásának. Gondoljunk bele: az első világháború kitörése első mozzanatának tartott szarajevói főherceg-gyilkosság napján, 1914 júniusának végén fénykép készült róla, a második világháborút (beleértve Budapest pusztító ostromát is) felnőttként élte végig, részese volt az aradi ipar háború utáni talpraállításának. És a történéseket az elképesztő memóriával megáldott szerző hűen, és nem írói kvalitások híján meséli el, harmadik könyvének egy-egy mozzanata (például a székelyföldi havason legeltetett marháival az akkori magyar határon tudta nélkül átkerült székely legény kálváriája) valóságos bravúrral megírt történet. A könyv, amelynek több írása már különböző helyeken megjelent, érzékletes képet nyújt a háború viharában ide-oda sodródó, menekülő emberekről, katonákról és a hatalom képviselőiről, a kor hangulatáról, és távolról sem csupán egyetlen ember és családjának sorsát eleveníti fel. Igaza van a könyvet bemutató Ujj Jánosnak: a Hadak útján érdekes és izgalmas olvasmány, feltétlenül érdemes pár órát rászánni. Kövér Gábor eddigi könyvei az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában, Bálint Mózes gondozásában és biztatására jelent meg a Gondolkodó magyarok sorozatban. És a szerző harmadik könyvéből tudjuk: készül a negyedik, a Marosmenti krónika című is. Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad) 2011. október 3.Az Aradi Magyar Napok megnyitójaKiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója. Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét. Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért. Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált. Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben. A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz. Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr. A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján. A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. október 6.Az Aradi Ereklyemúzeum történeteArad nemcsak az aradi, hanem a világon bárhol élő magyarok számára az 1848–49-es vértanúk városa. A vár mellett golyó által vagy akasztással 1849. október 6-án kivégzett, a forradalomban és szabadságharcban részt vett, a hazáért a legnagyobb áldozatot is vállaló főtisztek kultuszának kialakulása már nem sokkal haláluk után megkezdődött. Az 1867-es kiegyezést megelőző kemény elnyomás éveiben a vértanúkra emlékezés különleges formákat is ölthetett, mint például a hölgyek kilenc betűvel (P.V.D.T.N.A.K.L.S.) díszített karperece. A felirat németül így hangzott: Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Kläger Leben Sie!, magyarul: Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők! A karpereceket viselők a 13 vértanú – Pöltenberg, Vécsey, Damjanich és Dessewffy, Török, Nagysándor, Aulich, Kiss és Knezich; Lahner, Lázár és Leiningen, Schweidel – nevének kezdőbetűit viselték. Aztán elérkezett az ideje annak is, hogy az aradi vesztőhelyen előbb csak egy követ helyezzenek el, majd obeliszket emeljenek a vértanúk emlékére (1881), 1890-ben a Szabadság-szobrot is felállították. Addigra már érlelődött a forradalomnak és a vértanúknak szentelt ereklyemúzeum gondolata is. Ennek történetéről kedden délután tartott előadást az aradi múzeum raktárában lévő ereklyék felleltározását, tudományos feldolgozását, digitalizálását végző magyar–román történészcsapat tagjaként résztvevő dr. habil. Zakar Péter egyetemi tanár. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Alábbi cikkünk az (időben 1920-ig terjedő) előadás alapján készült. Az aradi ereklyemúzeum létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott a helyi Kölcsey Egyesület, amely 1881 áprilisában alakult, fő céljául a nemzeti közműveltség és a magyar nyelv terjesztését tűzve ki. A Tabajdi Károly főispán vezette ülésen 167 rendes és harminc-egynéhány pártoló tag vett részt. 1882 januárjában az első előadáson elhangzott beszámoló Aradon olyan kulturális tevékenységekről számolt be, mint köztéri szobrok felállítása, zenei szakosztály működtetése, néprajzi és régészeti gyűjtemény létrehozása, városi könyvtár megalapítása, ásatás, történelmi emlékhelyek gondozásba vétele. Kutatások arra engednek következtetni, hogy az ereklyemúzeum létrehozásának gondolatát Márki Sándor, a neves történész 1886. dec. 30-án elhangzott előadásában vetette fel. A következő évben már számba is vettek néhány tárgyat: egy zászlót, két szuronyt, Kiss Ernő fehér mellényét, Kossuth bankókat. 1890. november 20-án Dömötör László, a Kölcsey Egyesület titkára már konkrét javaslatot tett az ereklyemúzeum alapítására. A kor híres festőművésze, Zichy Mihály két, az aradi vértanúkkal kapcsolatos festményéről lenyomatok készültek (ezek sokfelé ma is láthatók), amelyek pénzforrást jelentettek az egyesület számára. Megalakult a Szabadságharci múzeum bizottsága, elnöke Varjassy Árpád lett, tagjai közt voltak Bohus László, Barabás Béla, Boros Vida, Dömötör László, Lukácsy Miklós és más, köztiszteletben álló személyiségek. A gyűjtőmunka jól haladt, és 1892. október hatodikán ideiglenesen, majd a következő évben, március 15-én hivatalosan is megnyitották a színházi bérház második emeletén, négy szobában elhelyezett ereklyék kiállítását. A tárgyak közt Vécsey, Kiss Ernő tábornokok és Lázár Vilmos ezredes néhány személyes tárgya, fegyverek, a rabságuk idején a honvédtisztek által készített emléktárgyak, külön szobában proklamációk és kéziratok stb. A gyűjtés folytatódott; mint Zakar Péter elmondta, megszólalt a külföldön élő Kossuth Lajos is, aki kiállt amellett, hogy egy ilyen emlékmúzeum csak Budapesten lehet, ám akkorra már a verseny eldőlt Arad javára. A múzeum számára mindenhonnan, Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról, a Partiumból, Bánságból, Bácskából stb. érkeztek a forradalommal, a vértanúkkal kapcsolatos emlékek. A millenniumi ünnepségek évében húszezer (!) látogatója volt az addigra már szűkössé vált emlékmúzeumnak. A város 1898-ban határozatot hozott az ereklyemúzeumnak is helyet adó palota felépítésére a líceum szomszédságában, a korcsolyatérül használt helyen. Az ügy azonban 1909-ig elhúzódott, s akkor is csak Barabás Béla közbenjárására született meg a felső jóváhagyás. Holott már 1901-ben a kiírt tervpályázatra 27 pályamunka futott be. Minthogy egyik se nyerte el maradéktalanul a bírálók tetszését, az aradi Szántay Lajost bízték meg, hogy az öt legjobb pályamunka legérdekesebb és legcélszerűbb elemeinek felhasználásával készítsen új tervet. A Kultúrpalota ünnepélyes felavatására 1913. október 25–26-án került sor, az első napon nagyszabású hangversennyel. Másnap beszédet mondott Varjassy Lajos polgármester, Jankovich Béla kultuszminiszter, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc. Problémaként merült fel az összegyűlt anyag tulajdonjogának kérdése. A Kölcsey Egyesület végül átadta a városnak a gyűjteményt, de az megmaradt továbbra is az egyesület gondozásában. A történelmi és a város múltját is bemutató kiállítást, képtárat és iskolai múzeumot is befogadó új intézmény első igazgatója Varjassy Árpád tanfelügyelő lett. Az ereklyemúzeumot hétfői, szerdai, pénteki napokon látogathatta a nagyközönség 40 krajcárért, vasárnap ingyenesen is. 1915-ben felmérték, hogy addig rendezett 3804 tárgy értéke 461 950 korona, a 237, szépművészeti részlegen található tárgyaké pedig 265 ezer korona volt. Az akkor létező ereklyék a Militaria kategóriában fegyverek, egyenruhák, zászlók, katonai felszerelés, továbbá fotó-, irat- és nyomtatványanyagok (11 ezer lapnyi nyomtatvány, mintegy 1500 fotó, több, 1848–49-ben készült daguerrotípia). A valamikori, ma már idős látogatók még emlékeznek arra, hogy láthatták a tábornokok több személyes tárgyát, Damjanich mankóját (törött lábbal, szekérrel vitték kivégzésre is), Kiss Ernő Újszövetségét, Vécsey katonai és polgári kitüntetését, Kossuth két levelét, az Arad megmentőjének nevezett Asztalos Sándor őrnagy portréját stb. Zakar Péter beszámolt arról, hogy az ereklyemúzeummal foglalkozó közös román–magyar történész bizottság a közelebbi jövőben három, kétnyelvű kötetet jelentet meg munkájának eredményeiről. Az első egy múzeumtörténeti kiadvány az ereklyegyűjtemény létrejöttéről, a második, jóval vaskosabb kötet katalógus a gyűjteményről, végül a harmadik válogatás az iratokból. A munkákat jövő esztendő őszére le kell zárni. Megtudhattuk az előadásból azt is, hogy a tárgyak egy része feltétlenül sürgős restaurálást igényel. Az ereklyemúzeum újabb kori történetéről nem beszélt az előadó. A mai fiatalok aligha tudhatják, hogy 1974-ben gyakorlatilag felszámolták az múzeumnak a magyar szabadságharccal kapcsolatos, már addig is fokozatosan „karcsúsított” kiállítását, amelynek bizonyos fokú visszaállítására az 1990-es évek elején került sor. A nemsokára megjelenő könyvek fognak némi betekintést nyújtani a múzeum által őrzött gazdag állományba. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. november 8.85 éves születésnapA valamikori Vörös Lobogó és a Nyugati Jelen mai munkatársai ünnepelték meg ma délután a Jelen Ház kávézójában Péterfi Rozália, az aradi magyar napilap egykori főszerkesztője 85. születésnapját. A bensőséges hangulatú összejövetelen Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és régi munkatársai köszöntötték az ünnepeltet, aki a torta felvágása előtt élete és az aradi magyar újság élén töltött majdnem negyedszázad néhány mozzanatát elevenítette fel. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. november 10.Raffay Ernő könyveinek bemutatójaA szabadkőművesség nem pártpolitikai kérdés Amikor Baracsi Levente lelkész házigazdaként üdvözölte a belvárosi református templom imatermét megtöltő közönséget és Raffay Ernő történészt, a bemutatandó kötetek szerzőjét, bevallotta: maga is nagy érdeklődéssel várja az oly vitatott témával, a szabadkőművességgel foglalkozó előadást. A Borbély Zsolt Attila által moderált találkozóra három könyvét hozta el a szerző – Balkáni birodalom, Szabadkőművesek Trianon előtt, Harcoló szabadkőművesség –, s mint a címből is kiderül: ez utóbbi kettő foglalkozik a szabadkőművesség kérdésével. (Az első Nagy-Románia létrejöttével.) Raffay Ernő azonban elmondta: további két könyvet is tervez a témáról, amelyek a következő esztendőkben jelennek meg. Raffay professzor – aki fontos könyvet írt Trianon titkai címmel – látszólag messziről indulva közelítette meg a kérdést. Elmondta: levéltári kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Trianonhoz külső és belső okok vezettek. A belső okok közt három kérdéscsoport szerepel: a történelmi Magyarország területén kevés volt a magyar (az 1910-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 54,5 százaléka), a parlamenti obstrukció (nem fogadtak el szükséges törvényeket), végül a szabadkőművesség. Raffay Ernő véleménye szerint az őszirózsás forradalomban hatalomra jutott, Károlyi Mihály vezette kormány volt Magyarország első szabadkőműves kormánya a céhhez tartozó három miniszterével és négy államtitkárával (bár maga Károlyi gróf nem volt szabadkőműves). A szabadkőművesek érintettségét látja Tisza István gróf, volt miniszterelnök 1918. október 31-én délután (Károlyi hatalomra jutásának napján) bekövetkezett meggyilkolásában is (a héttagú gyilkos csoport tagjai közül kettő szabadkőműves volt), bár a későbbi vizsgálat nem mutatott ki közvetlen összefüggést. A moderátor kérdésére válaszolva Raffay Ernő elmondta: bár történelmietlennek tartják a „mi lett volna, ha” kérdést, igenis meg kell vizsgálni a lehetőségeket. A Károlyi-kormány parancsot adott a még harcképes magyar csapatoknak az erdélyi városok ellenállás nélküli feladására, a Tanácsköztársaság pedig beteljesítette a tragédiát. A jelenlegi szabadkőművességről – amelyről csak néhány szó hangzott el – annyit tudtunk meg, hogy ma a világon mintegy 3 millió tagja van (ebből 1,5 millió az Egyesült Államokban), Magyarországon pedig ezerre tehető a számuk. Végül Raffay Ernő megjegyezte: a szabadkőművesség nem pártpolitikai kérdés, vannak hívei a jobb- és baloldalon is. A találkozó végén a történész könyveit dedikálta. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. december 24.Az Irodalmi Jelen és a Nyugati Jelen köszönti a 70 éves Pongrácz P. Mária írót.Isten éltessen, Marika! Pongráczék Székelyudvarhelyen 1941 karácsonyán két születést ünnepeltek: a Jézusén kívül a Máriának keresztelt kislányukét is. Jó húsz évvel később, amikor egy napfényes késő őszi délutánon a kolozsvári Marianum, azaz a filológia, magyarosabban a bölcsészkar épülete előtt először láttam – ugyancsak gólya, de a felsőbbévesek nevesebbjeit már látásból ismerő bölcsész barátomtól tudtam meg, hogy ő Pongrácz Marika –, feltűnően csinos lány volt. És már akkor, 1962-ben, negyedéves korában, pályadíj-nyertes novella szerzője, ígéretes tehetség. Az később vált bizonyossággá, hogy nem kallódott el, mint annyian mások. Jó tíz-tizenöt évvel később újságírókként találkoztunk, amikor a temesvári és az aradi magyar lap szerkesztősége néhány, baráti poharazgatással egybekötött tapasztalatcserén a Bega- és a Maros-parti városban összejött. Akkor már rég túl volt első kötetén, amelyben Gozsdu Elek prózaíró Weisz Annához írt leveleinek gyűjteményét adta közre. A kollégák – de az aradiak biztosan –, némi irigységgel vegyes elismeréssel olvasták a temesvári lapban megjelent írásait, később elmorfondíroztak azon, hogy az újságírói, rovatvezetői, majd főszerkesztői munkán, a napi „kötelező” penzumokon túl honnan vette az időt és energiát a további, nem „egy napig élő” műfajokban alkotott munkáihoz. Írt ugyanis előszót és jegyzeteket Mikszáth Kálmán Temesváron kiadott kisregényeihez, szerkesztett emlékkönyvet a költő Endre Károly 90. születésnapjára, publikált kisregényt, regényt, novelláskötetet; románból regényt, színdarabot fordított, „mellesleg” 1881-ben doktorált a két világháború közötti romániai nemzetiségi sajtóból. (Neve mellett magam soha nem láttam a dr-t. Talán hivalkodónak tartja? Kérkedni biztosan nem akar vele.) 1990-től a Temesvári Új Szó, az Agenda, majd a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen (pontos, megbízható, lelkiismeretes) munkatársa, s közben újabb könyveket ad közre, kisregényt, regényt, novellákat, tanulmányt, fordításokat románról magyarra és magyarról románra. „Sallangoktól mentes nyelven megírt, a többsíkú szerkesztés lehetőségeit kihasználó irodalmi műveit, amelyek a modern realizmus jegyében fogantak” – mondják a kritikusok –, „lírai betétek, burleszk és fantasztikus elemek szövik át, oldják és színezik a tömény epikát”. Biztosan így van. Szerintem ezeket a műveket olvasni kell, s akkor a legfőbb ítész, az Olvasó azt érzi majd: Pongrácz P. Mária értékes életművéből az ember jobban megismeri önmagát, lelkének sokszor maga előtt is rejtett bugyrait, vágyait, második, netán harmadik énjét, és nemcsak elszórakozik, de el is gondolkodik egy-egy novellán, regényen. Az olvasói elismeréshez a Romániai Írószövetség Temesvári Szervezetének 1979. és 2001. évi díjai, az Irodalmi Jelen 2005. évi prózadíja csak amolyan ráadás. Az utóbbi időben a napi újságírástól mintha visszavonult volna, nem csodálkoznék, ha valami nagyobb szabású elképzelésén dolgozna. Ami bizonyos: Pongrácz P. Mária hetvenéves. Ebből az alkalomból jó egészséget, munkabírást kívánunk neki, hogy még sok jó írással örvendeztesse meg olvasóit. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2012. február 2.Kettős évforduló jegyébenKönyv Arad városiasodásának történetéről Egy kiváló aradi helytörténész, Ujj János könyvet írt Arad városiasodásának történetéből címmel, amelyet egy másik kiváló helytörténész, Puskel Péter mutatott be kedd délután az RMDSZ aradi székházának üléstermében. A házigazdák ugyan az irodákban fellelhető székeket mind behordták a bemutató színhelyére, de sokan így is csak „állóhelyen” lehettek részesei az eseménynek. Amely – véletlen-e vagy sem? – kettős évforduló jegyében zajlott. A bemutatót megnyitó Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke, aradi alpolgármester ugyanis azzal kezdte: az ezelőtt éppen 180 évvel, január 31-én Gyulán (Arad egyik magyarországi testvérvárosában) született Salacz Gyula 26 éves polgármestersége alatt Arad hatalmasat fejlődött. Ennek érzékeltetésére két passzust is felolvasott Báttaszéki Lajos: Alföldi képes emlékkönyv, Arad, 1887 c. munkájából, amelyeket érdemes a mai olvasónak is idézni. „…Salacz Gyulának, mióta a polgármesteri állást elfoglalta, egyedüli gondolatja e város közjavának, minden egyes polgára jólétének tőle kitelhető módon való előmozdítása. Minden egyes felmerülő kérdést, minden más melléktekintet kizárásával, csak azon szempontból bírál meg, vajjon az a városnak és közönségének előnyére válik-e, vagy nem. S a mi meggyőződése szerint azzá válik, azt védi; a miről az ellenkezőt hiszi, azt megakadályozni törekszik.” Továbbá: „Mióta polgármester, a város úgy halad külső csínban, a benne uralkodó rendet, köztisztaságot és a közegészségügyet illetőleg, mint más város 50 év alatt sem. A főtér valóságos nagyvárosi korzó; a színház, a tanácsház, az új sétány, az árvaház, a csatornázás, fásítás az ő érdemeit fogják hirdetni az utókornak is és nem legutolsó érdeme azon kiváló iskolák, melyek nagy részt az ő kezdeményezése folytán keletkeztek”. Lehet-e mást kívánni, mint hasonló polgármestereket egy városnak? Salacz Gyula nevét utca őrzi Aradon, remélhetőleg szobrot is emelnek majd tiszteletére. Puskel Péter ismertetőjében rendkívül értékes és hasznos könyvnek nevezte Ujj János munkáját, ugyanakkor nagyra értékelte, hogy a mai nehéz, a kultúrának nem kedvező gazdasági helyzetben vannak emberek, intézmények és szervezetek, amelyek értékes könyveket jelentetnek meg. Az Arad városiasodásának történetéből c. munkát Arad önkormányzata adta ki, jelentős mértékben hozzájárulva ahhoz, hogy a város fejlődésének egy rendkívül fontos időszakát a város hagyományai iránt érdeklődő polgárokkal, különösen a fiatalokkal megismertesse: a könyvet ugyanis románra is lefordították, rövidesen azt is bemutatják. A város történetéhez, múltjához kapcsolatos könyv megjelenése mindig nagy öröm, mondta a recenzens, akinek (nem hivatalos) nyilvántartása szerint az utóbbi 20-22 évben Aradon mintegy húsz szerzőnek kb. 90 munkája jelent meg magyarul, ami véleménye szerint – a helyi írószövetségi fiókba tömörült román szerzők könyveinek számával összevetve – azt jelenti: „nagyon is helyén van ez a könyvkiadás”. Puskel Péter megállapította: széles spektrumú könyvről van szó, amely a XIX. század végéig, a századfordulóig, az első világháborúig követi a város fejlődését – ez az a korszak, amikor lényegében befejeződik Arad városiasodása urbanisztikai szempontból. Addig, kevés kivétellel, felépülnek Arad modell értékű épületei, kialakul infrastruktúrája, létrejönnek gyárai, iskolái, kulturális intézményei, egészségügyi hálózata stb. Mintegy száz év alatt – mondta később a szerző – Arad falusias településből modern nagyvárossá fejlődött. A méltató megállapította: a tárgyalt témakörből számos más könyvben, cikkben jelentek meg már információk, a szerző azonban ezeket nemcsak összefogta egy vezérfonal mentén, hanem valamennyi témában új elemekkel is kiegészítette. A több mint 200 oldalas, fotókkal bőven illusztrált kötet három fejezetet szentel a városiasodás történetének. I. A városi infrastruktúra megteremtése (útburkolat, közvilágítás, közszállítás, csatornahálózat, vízvezeték, védőgát, közfürdők, hidak, Holtmaros), II. Az intézményrendszer kialakulása (iskolahálózat, aradi színházak, a város zenei élete, egészségügyi hálózat, szociális intézmények, biztosító intézetek, mozgóképszínház stb., III. Kapcsolat a világgal (postaszolgálat, vasút és vasútállomás, telefon, magasságjegy, hegyaljai vasút). E fejezetekhez járul a IV.: jegyzék a város XIX. századi jelentős személyiségeiről, választott polgármestereiről, főispánjairól, az egyházfelekezetek főpapjairól, a szelektív könyvészet pedig a város múltja iránt érdeklődőket esetleg a további kutakodásokban segíti. *** Hadd szóljunk a címben említett kettős évforduló másikáról is: az aradi alpolgármester köszöntötte a szerzőt, Ujj Jánost, aki a bemutató előtti napon, január 30-án töltötte be 70. életévét. A bejelentést erősen megtapsolta a közönség, hisz Ujj Jánost évtizedek óta ismeri és tiszteli nemcsak tanárként, újságíróként, hanem Aradhoz kötődő tízegynéhány értékes könyv szerzőjeként is. Szép születésnapi ajándék, hogy a kerek évfordulón újabb kötete jelenhetett meg. Ujj Jánosnak boldog születésnapot, jó egészséget, munkabírást, az aradiaknak pedig további, tőle származó, a jövőben megírandó vagy kiadandó könyveket kívánunk. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2012. február 6.FogyatkozásErős fenntartással fogadhatjuk a tavaly őszi népszámlálás napokban közzétett ideiglenes adatait, mindenekelőtt a lakosság összlétszámára vonatkozó 19,04 milliót. 2,6 milliós csökkenés 2002-hez képest? Egészen biztos, hogy a lakosság egy részét – számukra vonatkozóan csak ellenőrizhetetlen becslések vannak –, nem számolták össze. (Egy neves bukaresti publicista szerint például őt sem.) Nagy bonyodalmakat okozott „az ideiglenesen külföldön tartózkodók” összeírása (noha a kritériumok ugyan bonyolultak, de elméletileg világosak voltak), szóval sok minden hozzájárult e döbbenetes végeredmény kialakulásához. A tendencia azonban egyértelmű, s csak megerősítette az előzetes számításokat: az ország lakossága fogyatkozik. A nemzetiségekre ez különösen vonatkozik, egyetlen kivétellel: a népszámlálás szerint a romák száma és aránya 2002-höz viszonyítva nőtt – az összlakossághoz képest 1,05-ről 3,25 százalékra, 619 000 személyre –, ami azonban a népességkutatók, de az átlagos polgárok szerint is sokkal kevesebb a valóságosnál. Az ideiglenes népszámlálási adatok között talán csak egy igazán meglepő van: az, hogy 1930 óta most először nőtt (hivatalosan) Romániában a nemzetiségek aránya az összlakosságban, a 2002-es 10,52-ről 11,41 százalékra. (Vajon ez is a népszámlálás „bakijainak” tulajdoníthatóan?) A magyarság számának és arányának csökkenése viszont, sajnos, teljesen egyértelmű: 1977-ben 1,713 millió, 1992-ben 1,625, 2002-ben 1,431, 2011-ben 1,238 millió magyart írtak össze (kissé kerekített számok), ami össznépességbeli arányuknak 7,95-ről 6,5 százalékra esését jelenti. Különösen a „végeken”, a szórványvidéken nagyon érzékeny a népességfogyás. Horváth István és Székely István szociológusok elemzése szerint az országos 12,17%-os népességfogyáshoz képest a magyar fogyás 13,5%-os – de általában a szórványban, és különösen szórványrégiónkban sokkal nagyobb: Krassó-Szörényben 43, Hunyadban 36, Temesben 30, Arad megyében 24, Fehér megyében 23 százalékos, ami természetesen az adott térségbeli arányuk (és ezáltal nyilván súlyúk) számottevő csökkenésével is jár. A megállapításon túl az okok elemzése is rendkívül fontos lenne – ha már ez van, legalább tudjuk, miért, s nem utolsósorban azt, hogy mit lehetne tenni ellenében. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2012. február 8.Előadások a szabadkőművességrőlHa van „titkos” társaság, ami évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját, hát az a szabadkőművesség. Amelynek csak annyi köze a hétköznapi értelemben vett kőműves szakmához, a kétkezi munkához, hogy annak jelképeit – kőműveskalapács, körző, vonalzó, mérőón – használja, évszázadokkal ezelőtt ugyanis ez tűnt a legalkalmasabb mesterségnek a mozgalom eszmeiségének megjelenítésére. De mi is az a szabadkőművesség? Saját meghatározása értelmében az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. A (jelenlegi) Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmányának I. alaptörvénye szerint „A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést és tagjait a haza törvényeinek tiszteletben tartására kötelezi”. A Magyar Katolikus Lexikon így fogalmaz: a szabadkőművesség (ang. Freemasonry, fr. Franc-maçonnerie, ném. Freimaurerei): nemzetek fölötti (kozmopolita) egyesület. Célja: a személy erkölcsi nemesítése, s ezáltal egy világméretű/globális közösség létrehozása. Alapelvei: emberiesség és tolerancia. Eszközei: titkos (beavatási) szertartások, melyek szimbolikus eszközök a tagok közötti kapcsolat és a szabadkőművesség céljainak megvalósításához. A mozgalom előzményei a homályba vesznek – egyesek Salamon királyig (vagy még előbbre) vezetik vissza. Ami biztos: Angliában 1717-ben négy londoni páholy tömörül az Angliai Nagypáholyba, 1728-ban Párizsban megalakul a Francia Nagyoriens. E két alapvető irányzat, az angol és a francia (az előbbi ún. reguláris, a francia irreguláris) testvériség abban különbözik alapvetően, hogy az angol rendszerben a tagság számára követelmény az Istenbe vetett hit (a felekezet nem számít), ami a francia rendszerben nem követelmény, sőt a bizonyos fokú politizálást is megengedi. Ami világos: a szabadkőművesség nem tekinthető egységes mozgalomnak, amit az is bizonyít, hogy a különböző páholyok bizonyos kérdésekben ellentétes álláspontra helyezkedtek (a páholy részben a tagságot összefogó szervezeti forma – fölötte országos nagypáholy áll –, részben az összejövetelek székhelye). Külsőségeiben a szabadkőművességet némi titokzatosság övezi: a külső burok nyilvános, a belső nem – hangzott el a hétfő délutáni két aradi előadáson. Amelyen a másfél-két évtizede a hazai magyar politikai életben is sokat szereplő Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Nemzetstratégiai Bizottságának elnöke és Raffay Ernő történész, a szabadkőművesség különböző aspektusaival foglalkozó négy könyv szerzője értekezett a belvárosi református egyházközség imatermében, amely bizonyára csak a mostoha téli időjárás miatt nem telt meg teljesen. Borbély Imre a Borbély Zsolt-Attila által moderált összejövetelen a szabadkőművesség történetét vázolta, részletesebben kitérve az I. világháború korára, valamint az azt megelőző időszakra (néhány igen érdekes eszmefuttatást is levezetve, például a műszaki fejlődés világpolitikai hatásairól). Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy egyaránt téves a szabadkőművességet a két végletes véleménnyel (mindenható és világuralomra törekszik, valamint hatás nélküli) jellemezni. A két előadásból aztán mégis azt vonhatta le a témával ismerkedő hallgató, hogy a szabadkőművesség nagyon is jelentős szerepet játszott (gyakran a háttérből irányítva, mozgósítva, összeköttetéseket teremtve) a politikában, országok sorsának alakulásában: Kínában a változásokat elindító Szun Jat-szen és Csang Kaj-sek, Törökországban az Ifjú törökök szabadkőművesek voltak. Egyébként, hangzott el, az első világháború környékén a francia kormányt a szabadkőművesek uralják (esetenként csak belőlük áll), s a magyarországi őszirózsás forradalom (Trianonért is felelőssé tehető) Károlyi, majd a kommün kormányában is több szabadkőműves miniszter és államtitkár található. Feltűnően nagy hangsúlyt kapott az előadásokban a zsidóság (Nagyvárad kereskedelmét, bankrendszerét, iparát, kultúráját, sajtóját stb. például, mondta Raffay Ernő, az 1910-es években a zsidóság uralta), amely a „liberalizmus fellegvárát”, a szabadkőművességet még a nagy francia forradalom előtt az emancipációhoz vezető mozgalomnak tekintette, s amely már az 1840-es évektől Amerikában saját, az egész világ zsidóságának bevonására törekvő szabadkőműves páholyokat hozott létre. Ami ismét csak tény: a szabadkőművességet a diktatúrák – Sztálin és Hitler vagy Ceauşescu – kivétel nélkül betiltották, bizonyára nem véletlenül, és a katolikus egyház is ellene irányuló támadásnak fogta fel. (1738-tól napjainkig legalább fél tucat pápai bulla ítéli el a szabadkőművességet.) Raffay Ernő egyik könyve éppen a szabadkőművesség katolikus egyház elleni támadásáról szól. *** Akit a szabadkőművesség érdekel, a hétfői előadásoktól alighanem kedvet kapott a további búvárkodásra – az interneten hatalmas anyag áll rendelkezésére. Mintegy módszertani útmutatóként az előadás azt is sugallhatta, hogy az igazság megközelítésének, kibontásának legalább két útja lehetséges, attól függően, hogy ki és milyen nézőpontból értekezik a témáról. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2012. március 2.Aradi újságírók lexikonaNem panaszkodhat az aradi sajtó, hogy a krónikások elhanyagolták: az utóbbi két évben három könyv is megjelent történetéről, munkatársairól. (Ha Ujj János kicsit régebbi, az aradi magyar kulturális sajtóról szóló könyvét is ide soroljuk, a szám tovább növekszik.) 2010-ben adta ki Emil Şimăndan a Dicţionariul presei arădene (Az aradi sajtó lexikona) c. kötetet, tavaly jelent meg Puskel Péter könyve az aradi magyar sajtó másfél évszázadáról, most pedig egy újabb könyv, a Dicţionarul jurnaliştilor arădeni (Aradi újságírók lexikona) látott napvilágot ugyancsak Şimăndan Emil neve és a Ioan Slavici Alapítvány égisze alatt. A szerző-szerkesztő a 455 oldalas, igen jó nyomdai kivitelű, keménykötéses, az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában kiadott, az Arad Megyei Kulturális Központ, a Ioan Slavici Alapítvány, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem, az ASTRA Cégcsoport Személyvagongyára és a Simion Radu család pénzügyi támogatásával megjelent könyv előszavában hangsúlyozza: a mű „kizárólag személyes kezdeményezésére” jött létre. Nem volt tehát megrendelő, „felsőbb sugallat”, a szerző ambíciója volt e kötet, amely eredetileg sokkal merészebb álmokat dédelgetett: a teljes aradi (helyi és regionális) sajtó valamennyi munkatársát felvonultatta volna. Ám igazat kell neki adnunk: egy ekkora munkához se anyagi fedezet, se megfelelő újságkollekciók, se a régi újságírók életrajzára, pályájára vonatkozó adatok nincsenek. Emberi kapacitás se, teszem hozzá. Csak egy apróság: a szerző(k)nek minden olyan nyelvet beszélniük kellene, amelyeken az aradi sajtótermékek az idők során megjelentek, különben minden kísérlet eleve (legalább részleges) kudarcra ítéltetne. Okosabb volt tehát korban kevesebbet markolni, s a hozzánk közelebb álló időket választani. Bár ez sem garancia a teljességre. Szerző az előszóban mentegeti magát, tudatában lévén annak, hogy számos, az utóbbi néhány évben elhunyt újságíró is kimaradt (némelyekkel együtt dolgozott – szerk. megj.): nem sikerült hozzátartozóktól sem beszerezni a rájuk vonatkozó adatokat. A 13 felsorolt névhez kapásból hozzátehetnék még egy tucatot, amelyek megfelelnek a szereplésre felállított kritériumoknak (bár meglehet, hogy nem akartak a könyvben szerepelni). Hiába keresünk akár egyetlen német nevű-anyanyelvű zsurnalisztát, ami azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy Aradon nem volt az utóbbi jó fél évszázadban – állandó alkalmazott vagy bedolgozó – német újságíró. Lehet, hogy nem mindenki ért majd egyet az egyes újságíróknak szánt terjedelemmel, hallottam már véleményt, hogy X miért került bele stb. De örüljünk inkább annak, ami van: egy olyan, 180 újságíró-portrét tartalmazó lexikonnak, melyhez hasonlót számos szakma képviselői bizonyára szeretnének, s amiért szerzőjének őszinte elismerés jár. A mű jó kiindulópont lehet egy majdani tökéletesített újságíró-enciklopédiához. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2012. május 5.Beszélgetés Nagy István tanárral, az EMNT Arad megyei alelnökével„Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg” – Közelednek a helyhatósági választások. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjai valószínűleg a Tanács tavaly ősszel bejegyzett pártjára, az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) fognak szavazni. Van-e ilyen, nevezzük így, erkölcsi kötelezettség? Tulajdonképpen mi a viszony az EMNT, mint közéleti mozgalom és pártja, az EMNP között? – Az Erdélyi Magyar Néppárt NEM az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Pártja! Mindkettő önálló jogi entitás, akkor is, ha szemléletmódjuk azonos. Eszközrendszerük azonban eltérő. Az EMNT civilszervezet és, az RMDSZ-szel ellentétben, nem indulhat választásokon, ezért kellett létrehozni a szemléletmódjának politikai képviseletét ellátó EMNP-t. Az EMNT szimpatizánsai, a helyzetteremtő, közösségépítő politizálásban hívő erdélyi magyarok jelentős hányada, különösen a szórványban élők igen nehéz helyzetben vannak napjainkban. Az RMDSZ tetteiben sajnos nem, hanem csak szólamaiban az, aminek indult, ezért a Tőkés László értékrendjét vallók a tulipánra nem szívesen pecsételnének. Szórványban viszont ennek az értékrendnek többnyire nincsenek jelöltjei, mert az EMNP – a kiátkozását kerülendő – nem vállalta, hogy jelölteket indítson. A szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok felnőtt emberek, és saját belátásuk szerint járnak el a helyhatósági választás napján. Soha sem merült föl, hogy az EMNT-szimpatizánsoknak kire kellene szavazniuk. De a lehető legtermészetesebb, hogy ahol az lehetséges, ott a szervezetből kinőtt párt jelöltjeire szavazzanak. – Arad megyében állított jelölteket az EMNP? Lesz kire szavaznia tagságának és szimpatizánsainak? – Arad megyében három helyen állított jelölteket a párt: Kisjenőn, Szintén és Fazekasvarsándon. Utóbbin polgármesterjelöltje is van az EMNP-nek, aki Miszlai Ferenc. Aradon, Pécskán, Kisiratoson és Nagyzerinden nem indít jelölteket a párt. Bár az Arad városi szervezet elsőként alakult meg a megyében, tekintettel a város és a megye magyarságának alacsony számarányára, itt nem indított a párt saját jelölteket, mivel nem kívánja megosztani a magyar szavazatokat, ami akár a magyar képviselet elveszítését is okozhatná. A Néppárt mindig is azt hangsúlyozta, hogy a tömbmagyar területeken, elsősorban Székelyföldön, meg kell adni az erdélyi magyaroknak a választás lehetőségét, mégpedig magyar pártok között, ne kelljen függetlenként vagy román pártban induljon az, aki nem ért egyet a helyi RMDSZ-esekkel. Ott pedig, ahol számarányunk kicsi, szórványban élünk, mint például Arad megyében, itt összefogásra, koalícióra van szükség, a magyar képviselet érdekében. Kisjenőn és Szintén sikerült megegyezni a helyi RMDSZ-vezetőséggel egy kölcsönösen előnyös koalíciós lista indításában, amelyeket a Néppárt országos vezetősége is jóváhagyott. Sajnos, Kelemen Hunor és az RMDSZ országos vezetősége elzárkózott bármilyen helyi koalíciótól az EMNP-vel, ezért külön listákat indított a párt mindkét helységben. – Némelyek attól tartanak, hogy a magyar szavazókra számító három párt (RMDSZ, Magyar Polgári Párt, EMNP) annyira megosztja a hazai magyarokat, főleg a szórványban, hogy végül három szék közt a pad alatt maradnak, képviselőik nem jutnak be a parlamentbe, ami a hazai összmagyarság kárára válik. Ez persze a pesszimista forgatókönyv. Ön szerint lenne optimista? – Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg. A magyarok egy részének elege lett a törtető székvadászokból, akik nagyon megszaporodtak az RMDSZ-ben. Arad megyében is van olyan, aki négy év képviselőség után most hátat fordít a szervezetnek, mert nem toltak alá igazgatói, államtitkári széket. Arad megyében őszre minden bizonnyal eggyel kevesebb képviselőt lehet majd választani, így már most megjósolható, hogy a 9%-nyi magyar nem tud senkit Bukarestbe juttatni, induljon az akármilyen magyar összefogással is. Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete sajnos egyre véznább. Ez az RMDSZ pártérdekű politizálásának, alamizsnamorzsa-gyűjtésének a következménye. Ez hozta létre a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Létrejöttük válasz az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenségnek. Kelemen Hunorék Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Temesváron, Marosvásárhelyen nem hagyták a megegyezést. Az aradi RMDSZ-es vezetőkben föl sem merült, hogy miként lehetne erősíteni a magyar szavazók közösségi érzését. Kolozsváron ezért kiszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük. Lehetséges azonban derülátó forgatókönyv is. Ehhez az kellene, hogy a székeikbe belemelegedett RMDSZ-esek hagyják maguk mögött az arroganciájukat, amire – sajnos –, emberekről lévén szó, szinte semmi esély. Egyelőre úgy tűnik, hogy az RMDSZ nagyon rászorult egy nagy vereségre. Hiteles közvetítőkre, konfliktuskezelőkre, belső diplomatákra lenne szükség ahhoz, hogy rendeződjenek az erdélyi magyar politikai sorok. – Az EMNP milyen eredményével lenne elégedett Arad megyében a helyhatósági választásokon? – A párt megyei vezetői, Burián Sándor elnök, kisjenői orvos, Kisjenőn Kelemen Gáspár, Szintén Vass Balázs, Tabár Renáte és Véber Lajos, míg Varsándon Miszlai Ferenc, Delezsán János, Mladin István és Kunosy Hildegard tanácsba jutásával lennénk elégedettek. Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad) 2012. július 2.Négy párt képviselői az Arad Városi TanácsbanAradnak marad a magyar alpolgármestere Szombaton délelőtt a Kultúrpalota nem volt éppen annyira tele, mint az Arad Városi Tanács megalakulására első alkalommal összehívott (sikertelen) ülésen, de az biztos, hogy ennyi ember nehezen fért volna be a városháza még renoválás alatt álló dísztermébe, ahol a tanács szokásos összejöveteleit tartja. Amikor Eugenia Iovănaş bíró, az Aradi 1-es számú választókerület elnöke átadta a tanácsosoknak a június 10-i választásokon megszerzett mandátumról szóló iratot, azt ezúttal a Szociál-Liberális Unió képviselői is átvették, élen Lia Ardelean asszonnyal, volt polgármesterjelölttel, és a névsorolvasásnál senki sem hiányzott a 23 tagú testületből. Az utóbbi idők szokása szerint a tanács beiktatásánál jelen voltak az egyházak képviselői, sorra mondtak hosszabb-rövidebb beszédet és áldást az ortodox, a pünkösdista, a római katolikus, a zsidó hitközség, a baptista, a görög katolikus és hetednapos adventista felekezetek képviselői. Ft. Király Árpád r. kat. esperes erkölcsösséget, szeretetet, sikert és áldást kívánt a testületnek, hogy négy év múlva még fejlettebb legyen a város. A legtömörebben a zsidó hitközség képviselője fogalmazott: „adjanak okot arra, hogy négy év múlva újraválasszák önöket”. A református és evangélikus egyház áldására, bár képviselői jelen voltak, nem került sor, amiért utólag elnézést is kértek papjaitól. Az alakuló ülés első részét szokás szerint a legidősebb tanácsos – Aradon Cziszter Kálmán – a két legfiatalabb társaságában vezette. Az egyhangú szavazattal megválasztott mandátumigazoló bizottság minden tanácsos dossziéját rendben lévőnek találta. (Az egyetlen különlegesebb epizód: a PP-DD – Diaconescu Néppárt – listáján szereplő második személy, mondta a párt képviselője, már nem tagja a pártnak, a harmadik helyen lévő lemondott mandátumáról, így a párt második tanácsosi helyére a lista negyedik helyezettjét iktatták be.) Ezután mindenki letette az esküt (Lilioara Stepănescu tanácsi titkár külön felhívta a figyelmet: az esküszöm-öt a Bibliára vagy az Alkotmányra, vagy mindkettőre tettkézzel kell elmondani (az Alkotmányra kötelezően), és csak az mondja el a vallásos formulát, aki akarja. (A két magyar tanácsos, Bognár Levente és Cziszter Kálmán a „Jur” után magyarul mondta az Isten engem úgy segéljen-t.) Az 1989 utáni 6. városi tanács első ülését Ovidiu Moşneag megválasztott üléselnök vezette és első mozzanata Gheorghe Falcă polgármester ünnepélyes eskütétele volt. Beszédében a város régi-új első embere köszönetet mondott azokak, akik újraválasztották, a régi tanácsnak, amely támogatta munkájában és a pár nappal előbbi momemtumra, az első, kudarcba fulladt tanácsülésre célozva azt mondta: nincs szükségünk negatív Romániára, Aradra, tanácsra; pozitív hozzáállás kell a most kezdődő munkához. „Szeressétek Aradot, mert áldott város, építsünk együtt egy virágzó várost”. A két alpolgármesteri funkcióra összesen négy javaslat érkezett, a titkos szavazáson Cătălin Ţiţirigă (Diaconescu féle Néppárt) és Bognár Levente (RMDSZ) 14–8 arányban győzte le az ellenjelölteket, Eugen Vasile Rust és Florin Galişt. Ez utóbbi, a tanács USL-s csoportjának vezére az ülés végi rövid beszédében kijelentette: nem akarnak „anti’ csoport lenni, a tanácsban a választási kampányban tett ígéreteik megvalósítását célzó javaslatokat támogatják, és összetartó, egyensúlyt szolgáló erőként kívánnak dolgozni. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
