|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lezsák Sándor 2007. június 4.Szent Imre herceg élete erkölcsi mértékként szolgálhat a ma emberének ebben az elanyagiasodott világban, ahol csak a pénz számít mércének – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke június 3-án, vasárnap Tiszaszentimrén, az ezer éve született Árpád-házi királyfi szobrának avatóünnepségén. Lezsák Sándor (Fidesz) parlamenti alelnök, a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság elnöke arról beszélt, hogy a herceg születésének ezredik évfordulója alkalmából az idén a Kárpát-medencében 11, a nevét viselő településen avatják fel mellszobrát. Így lesz erős ez a föld, amelyet többek között „Trianon (is) meggyötört” – mondta a politikus. Reményét fejezte ki, hogy a szoboravatók hozzájárulnak majd ezeknek a kistelepüléseknek az összefogásához. /Ezer éve született Szent Imre herceg. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./2007. július 17.Vesztes az a nép, amelyik nem törődik a múltjával – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke július 16-án, vasárnap a Szent Imre nevét viselő települések találkozóján, Soltszentimrén, ahol felavatta Imre herceg mellszobrát. Az elmúlt évszázad, de az elmúlt esztendők történései is darabokra szaggatták ezt az országot, területileg és lelkileg is – hangoztatta Lezsák Sándor. (A politikus kezdeményezésére alakult meg a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság, amely István király fia születésének 1000. évfordulóján ünnepségsorozatot szervez a herceg nevét viselő településeken.) Az emlékbizottság felhívással fordul „az ország népéhez és a világ magyarságához”, főként a Szent Imre nevét viselő intézmények, szervezetek képviselőihez, hogy méltó megemlékezésekkel, programokkal segítsék Szent Imre kultuszának erősítését és ezáltal a nemzet megújulásának, szellemi, erkölcsi felemelkedésének és egységének ügyét. A Szent Imre nevét viselő öt magyarországi település mellett öt erdélyi település, Csíkszentimre, Görgényszentimre, Hegyközszentimre, Nyárádszentimre, Szent Imre Falva-Székelyudvarhely – emlékezik nevében is a hercegre. A településeken az idén mellszobrot állítanak Szent Imre hercegnek. Az alkotásokat Lantos Györgyi szobrászművész készíti el a Hegyközszentimrén korábban felállított mellszobor alapján. /Vesztes az a nép, amelyik nem törődik a múltjával. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./2007. augusztus 7.Ünnepélyes keretek között nyitották meg augusztus 6-án Csíkszentimrén, a Büdösfürdőn az Európa Szabadegyetem – Ifjúsági Tábor elnevezésű egyhetes rendezvényt. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármesterének köszöntőszavai után dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, majd Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke szólt a táborlakókhoz. Beszédében rámutatott, a Kárpát-medencei magyarság feladata, hogy a közös múltat jövővé formálja. Felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a tábor egyik fővédnöke, aki az emlékév megszervezésének előzményeit osztotta meg a hallgatósággal. A büdösfürdői szabadegyetem része a Szent Imre Millenniumi Emlékévben meghirdetett rendezvénysorozatnak. Valamennyi Kárpát-medencei, a herceg nevét viselő település megünnepli a kerek évfordulót. A tábornyitó egyben az Együtt Határok Nélkül – Szent Imre millenniumi lovastúra egyik állomása is volt. Mintegy 20 hagyományőrző lovas, huszáregyenruhában felvonult a szabadegyetem színpada előtt, majd a papi áldás után folytatták útjukat. A túra szeptember elsején ér célba, ekkor érkeznek meg a lovasok Szentjobb (Bihar megye) településre. /Orbán Ferenc: Európa Szabadegyetem. A fiatalok védőszentjének szellemében. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 7./2007. augusztus 13.Az egyhetes, Büdösfürdőn megrendezett Európa Szabadegyetem záróakkordjaként augusztus 12-én felavatták Szent Imre herceg mellszobrát Csíkszentimrén, a polgármesteri hivatal előtti kertben. A mellszobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása. A templom előtti téren zászlófelvonás volt, a nemzetiszínű lobogóra felkerült a Szent Imre nevét viselő települések díszszalagja is. A szobor talapzata mellett elsőként Kencse Előd polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A szobor leleplezését követően Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Szent Imre Millenniumi Emlékév kezdeményezője mondta el ünnepi beszédét. Az Árpád-házi királyfi otthon van Csíkszentimrén, emelte ki Lezsák Sándor, aki arra kérte a helyieket, hogy minél több történetet, feljegyzést, legendát gyűjtsenek össze a falu névadójáról. /Orbán Ferenc: Csíkszentimre. Névadója szobrát avatta a település. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./2007. augusztus 21.Augusztus 20-án Kalotaszentkirályra érkeztek az Együtt Határok Nélkül Szent Imre Millenniumi Emléktúra résztvevői: a lovasok augusztus elsején kezdték meg az egy hónapon át tartó 500 kilométeres túrájukat, amelyből eddig már több mint 300 kilométert tettek meg lóháton Erdélyben. Csontos János magyar országgyűlési képviselő, a túra szervezőjének tájékoztatása szerint a rendezvénnyel Szent István király fiának, az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegnek állítanak emléket. A túra ötnapos kiképzéssel kezdődött Szentegyházán, az ottani huszárbandérium vendégszeretetében. Ez idő alatt megkoszorúzták a csíkszeredai Petőfi-szobrot, és a székelyek szent hegyére, az 1801 méter magas Madarasi Hargitára is felmentek lovaikkal. Útjuk során a helyi huszárbandériumok is csatlakoztak hozzájuk. A túra ünnepélyes indulása augusztus 6-án volt Csíkszentimre-Büdösfürdőn, ahol többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke indította el a csapatot. Ünnepségen vettek részt Zetelakán, Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírhelyét, majd Korondon és Parajdon is tiszteletünket tették. Szovátán részt vettek a helyi huszárok zászlóavató ünnepségén, majd Sóvárad, Nyárádszentimre, Marossárpatak, Mezőpanit, Kolozs, Tordaszentlászló érintésével Kalotaszentkirályra érkeztek, ahol részt vettek az augusztus 20-i ünnepségen, majd a Szilágyságba indultak tovább. Augusztus végén érkeznek Szentjobb településre, ahol 31-én az I. Partiumi Huszártalálkozóra egész napos programmal és huszárbállal várják az érdeklődőket a határ mindkét oldaláról. Imre herceg a legenda szerint Hegyközszentimrén vesztette életét: 1031. szeptember 2-án egy vadkan áldozata lett – szeptember elsején egész napos ünnepi programmal ott ér véget az emléktúra. /Lovas huszárok Kalotaszegen. 500 kilométeres erdélyi túra Szent Imre herceg emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./2007. szeptember 10.Több mint tízezren vonultak végig a Fiumei úti temetőtől a Parlamentig szeptember 8-án Budapesten, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására a kormány intézkedései ellen tiltakozzanak. „A jelenlegi antiszociális kormány elveszi a gyermekek jövőjét, saját önös céljai érdekében káoszt és félelmet gerjeszt, embereket állít szembe, ezért át kell adnia a helyét” – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a téren. Török Ádám, a NOE főtitkára beszédében rámutatott, miközben a kormány esélyegyenlőségről beszél és új kormányzati negyedet épít, a reformra hivatkozva iskolákat és kórházakat zárnak be, tanárokat bocsátanak el és tandíjat vezetnek be a felsőoktatásban, valamint orvosokat kényszerítenek arra, hogy elhagyják az országot. A beszédek után Szabó Endre átadta Lezsák Sándornak (Fidesz), az Országgyűlés alelnökének a Nagycsaládosok Országos Egyesületének petícióját, amelyben a megszorító intézkedések visszavonását követelik. Lezsák Sándor ígéretet tett arra, hogy a petíciót minden képviselőnek eljuttatja. Jelen volt Csoóri Sándor író is. A tüntetők 62 prominens személy aláírásával erősítették meg tiltakozásukat. /Tüntetések évadja Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./2007. szeptember 29.A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendeztek emlékkonferenciát Lakiteleken szeptember 29-én Európa és a magyarság esélyei címmel. Fekete Gyula író úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt”. „Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát” – mondta Fekete Gyula, aki szerint a kormány elherdálja az évszázadok alatt összegyűjtött közvagyont, és „az utódainkat is eladósítja”. Bíró Zoltán irodalomtörténész a mai magyar társadalom legfontosabb érdekének a Gyurcsány-kormány „mielőbbi eltakarítását” nevezte. Csoóri Sándor költő szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF-SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette. „Nagyon becsültem Antall Józsefet, de ettől a pillanattól kezdve feszültség volt közöttünk” – mondta a Kossuth-díjas költő. Csurka István író a Gyurcsány-kormány hatalomra jutásáról szólva kijelentette: „maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad”. Für Lajos történész a magyar honvédség ellehetetlenítéséről beszélt, véleménye szerint a hadsereg nem lenne képes megvédeni az országot. Lezsák Sándor kijelentette: újjá kell szervezni ezt a nemzetet, országot. A nemzeti újjászületés alapjának az iskolát nevezte. Pozsgay Imre sajnálta az elvesztegetett lehetőségeket. Fritz Tamás politológus szerint a válság jele az is, hogy a kormány nem védi a magyar nemzeti érdekeket, látványosan elfordul a határon túli magyaroktól. Kelemen András, a Fidesz országgyűlési képviselője a tavaly őszi Kossuth téren események kapcsán azt mondta: ekkor sem sikerült megteremteni a nemzet egységét. Kelemen András, a Fidesz országgyűlési képviselője a tavaly őszi Kossuth téren események kapcsán azt mondta: ekkor sem sikerült megteremteni a nemzet egységét. Ángyán József egyetemi tanár: a társadalmat két részre osztó határvonal nem pártok, hanem a globális tőke és a helyi közösségek által létrehozott társadalom között húzódik. /MTI – fidesz.hu, szept. 30./ Orbán Viktor kifejtette, egész Európa rájött arra, hogy a szélsőséges liberalizmussal nem lehet célba érni, és a pénz nem mér mindent jól, s így az egészséget, a kultúrát és az oktatást nem lehet piaci elvre helyezni. Közép-Európában új küzdelem kezdődik, és új harctereken folyó küzdelem indul meg a diktatúra maradványainak lebontásában. a szociális válság nem rövid lejáratú válság, hanem olyan történelmi korszak, amellyel hosszú évtizedekig kell számolnia egy nemzetnek, ha egyszer belesüllyedt. ezért aktuális ma Lakitelek. – A polgári oldal a Bokros-csomag után egyszer már kivezette az országot a fenyegető szociális válságból, /Orbanviktor.hu, szept. 30./; Emlékeztető: Lakiteleki Nyilatkozat – 1987. szeptember 27. A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe. Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. Az ország és a magyarság sorsáért érzett felelősségtől áthatva az egybegyűltek szükségesnek és időszerűnek érzik olyan keretek létrehozását, amelyek arra szolgálnak, hogy a társadalom tagjai valódi partnerként vehessenek részt a közmegegyezés kialakításában. Viták után a résztvevők egyetértettek abban, hogy egy ilyen közmegegyezés csak valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg. Az a véleményük, hogy csak a társadalom részvetelével lehet megoldani a válságot, mégpedig mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével. A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése. Ezért javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. Ez a fórum alkalmas lenne súlyos gondjaink megvitatására, egy-egy témakör elemzésére, alternatív megoldási javaslatok elkészítésére. A fórumot a résztvevők nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak. Fontosnak tartanák, hogy ezeknek az eszmecseréknek és elemzéseknek az anyagát megismerhesse az ország közvéleménye. Ezért szükségesnek érzik alkotmányos keretek között működő, független sajtóorgánumok létrehozását. Hisszük, hogy a megújhodás erőinek széleskörű összefogásával kijuthatunk a válságból. Lakitelek, 1987. szeptember 27. Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Joó Rudolf, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor.2007. október 2.Húsz esztendeje, 1987. szeptember végén került sor Lezsák Sándor költő lakitelki kertjében a magyar értelmiség jeleseinek találkozójára. A Duna tévéadó szeptember 29-én bemutatta a húsz éve Lakiteleken történt tanácskozás videofelvételét. Akkor jelen voltak a később megalakuló Magyar Demokrata Fórum alapítói Csurka Istvántól Kiss Gy. Csabáig, Lezsák Sándorig, Csengey Dénesig, Für Lajosig, Bíró Zoltánig, de ott voltak mások is, fontos lehetett a résztvevők védettségének szempontjából is Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront akkori elnökének a jelenléte. Ekkor a magyar pártban még javában dúlt a hatalmi harc, és még 1988. március l5-én is brutálisan verte szét a rendőrség a tüntetőket. Jelen volt Makovecz Imre építész, de Lengyel László közgazdász is, Csoóri Sándor költő, aki mozgalomként képzelte el a későbbi pártot... Sok független értelmiségi is megjelent, közgazdászok, történészek, írók. A résztvevők többsége megegyezett abban, hogy a létező szocializmus megbukott, valami más kezdődik. A legnagyobb nyíltsággal talán Csurka fogalmazta meg a csődöt. A húszéves évfordulón újra összegyűlt az egykori résztvevők jelentékeny része, többen befejezték azóta földi pályafutásukat. A felszólalók keserűen emlékeztek, kifejtve, hogy akkori elképzeléseikből, terveikből sok minden nem valósult meg, a morális válságot elmélyült azóta... Makovecz Imre beszédében sokak véleményét fejezte ki, amikor kimondta ,,elegünk van a politikusokból, akik az ország ügyének szolgálata helyett karrierjüket építik, elegünk van abból, hogy Magyarországot Brüsszelből irányítják, és nem Budapestről... ” ,,Ezt az országot – fogalmazta meg Kiss Gy. Csaba szintén sokak véleményét – kifosztották, ezért egyszer a mai hatalmi garnitúrának felelnie kell. ” Sok minden nem történt meg a vértelen, békés rendszerváltozás után, aminek meg kellett volna történnie – fogalmaztak többen –, és ennek ma is viseljük következményeit... /Bogdán László: Húsz év után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./ A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián az egykori szervezők beszédeikben kormányváltást, és új rendszerváltást tartottak szükségesnek. Európa és a magyarság esélyei címmel Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában hangzottak el az előadások. Fekete Gyula író, aki húsz évvel korábban és most is az elnöke volt a tanácskozásnak, a magyarság esélyeiről beszélt, s úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt”. Mint mondta, fontos megnevezni, hogy mi rontotta el a magyarság esélyeit. A „minden fordulatot túlélő bolsevik párt vezényelte a rendszerváltást és vezényel ma is” – állapította meg. ”Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát” – mondta. „Pusztulásunk, züllésünk megállíthatatlanul folytatódik” – szögezte le az író. Bíró Zoltán irodalomtörténész egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben elkezdődött, majd folytatódott az ország vagyonának a kiárusítása, a gazdasági hatalom a régi nomenklatúra kezébe került. Leszögezte: a „Gyurcsány–Kóka féle bűnszövetkezet” az erkölcsi normákat semmibe véve tönkretette a családokat. Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő az MDF megalakulásáról beszélt, majd az első szabadon választott kormány nehézségeit idézte. Véleménye szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF–SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette. Lezsák Sándor hangsúlyozta, hogy derűlátó, mert az elmúlt 60 esztendőben soha nem volt akkora esélye a nemzeti újjászületésnek, mint most. Elképzelése szerint az új nemzeti program új alkotmányt jelent, kisebb országgyűlést felsőházzal. „Nemzetgyűlésnek fogják hívni, ahol az elszakított nemzetrészek képviselői is ott fognak ülni” – tette hozzá. /Valódi rendszerváltást vár Magyarország. Emlékkonferencia a lakiteleki találkozó 20. évfordulóján. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./ A lakitelki találkozó emlékére megrendezett értelmiségi fórumon az előadók szinte mindegyike azt hangsúlyozta, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint 20 évvel ezelőtt. Márpedig nem akárkik beszéltek e fórumon, ismét ott volt a magyar értelmiség színe-java, írta Borbély Zsolt Attila. Ott volt Lezsák Sándor egykori sátorverő, Fritz Tamás politológus, Morvai Krisztina büntetőjogász, az október 23-i rendőrterrort vizsgáló Civil Jogász Bizottság vezetője, Kelemen András külpolitikus, fideszes képviselő, Csurka István, a MIÉP elnöke, Széles Gábor nagyiparos, Pálinkás József akadémikus, s a névsor még folytatható Orbán Viktorig. A szocialista országrombolás valóban tragikus képet fest elénk. Orbán Viktor is rámutatott, a kormányzó milliárdos klikk mindeközben saját zsebre dolgozik, a rendőrség pártrendőrségként működik, az igazságszolgáltatás sem minden esetben pártatlan, a médiában az országrombolók uralkodnak, a gazdasági hatalom is az övék. S mi maradt a nemzetéért aggódó magyarnak? Bízhat abban, hogy Orbán Viktor optimizmusa nem megalapozatlan. Orbán úgy fogalmazott Lakitelken: „nem lehet ezt az országot sohasem úgy tönkretenni, hogy ha a polgári, nemzeti erők összefognak, akkor közös erővel ne tudnák azt újra felemelni”. /Borbély Zsolt Attila: Lakitelek egykor és most. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./2007. október 4.Az elkövetkező egy hónapban Székelyudvarhely két szoborral és egy szoborkompozícióval lesz gazdagabb. Október 12-én a Móra Ferenc Általános Iskola névadójának szobrát leplezik le, amelyet Zavaczki Walter helyi szobrász készít. Október 28-án a Szentimre utcában Szent Imre herceg mellszobrát avatják fel, majd előreláthatóan november negyedikén (a korábbi dátum október 23-a volt) a városközpontban az Élet című – eredetileg árvízemlékműnek megálmodott, majd időközben ennél tágasabb értelmezést nyert – alkotásról hull le a lepel. A Móra Ferenc Általános Iskolánál az intézmény épülete előtti kis téren állítják fel névadójuk szobrát, jelezte Nagy József igazgató. Idén ünnepeljük Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóját, a megemlékezések szervezésére Magyarországon, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság alakult, amely eldöntötte, hogy minden, Szent Imre nevét viselő településen idén mellszobrot állítanak a hercegnek. A történelmi Magyarország huszonhárom települése vagy településrésze viseli a herceg nevét, tehát ennyi szobor kerül idén leleplezésre. Az emlékbizottság programja szerint az anyaországiak mellett öt erdélyi településen: Csíkszentimrén, Görgényszentimrén, Hegyközszentimrén, Nyárádszentimrén és a Székelyudvarhelybe beolvadt valamikori Szentimrefalván emlékünnepséget is tartanak. Ennek megfelelően május 27-én Görgényszentimrén, augusztus 12-én pedig Csíkszentimrén leplezték le a herceg mellszobrát. /Máthé László Ferenc: Újabb szoborhullám. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 4./2007. október 18.Október 14-én, vasárnap az alig 170 lakost számláló Nyárádszentimre faluban felavatták az államalapító István király és Gizella királyné fiatalon elhunyt fiának, Szent Imrének a mellszobrát. Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvényt kezdeményező Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság elnöke, Lokodi Edit, a Maros megyei tanács elnöke, továbbá több, határon innen és túli, Szent Imre nevét viselő település képviselője, a falu lakói mellett. Erdélyben a Hargita megyei Csíkszentimre után került sor a mostani, nyárádszentimrei ünnepségre, amelyet Székelybere polgármesteri hivatala és a helybéli református egyházközség szervezett. Gligor Róbert alapos helytörténeti ismertetőt tartott, amiből kiderült, hogy a legenda szerint Nyárádszentimre első lakóit még Szent László király telepítette be. A 13. században épített templomot Szent Imre hercegnek ajánlották fel, így erről kapta a település a nevét, amely már a 14. századi pápai tizedjegyzékben S. Emerico néven szerepel. A Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság minden Szent Imre nevet viselő faluban elhelyez egy-egy szobrot. – Az emlékbizottság azáltal, hogy a Szent Imre nevet viselő határon innen és túli településeknek egy-egy szobrot ajándékozott, egy látható erőteret alakított ki, amely összefogja nemzetközösségünk tagjait és cselekvésre ösztönzi őket, úgy, ahogy intelmeiben Szent István is fiát a hit megtartására, nemes tettek felvállalására tanította. Ma a megtartó, otthont teremtő erőt a megvalósíthatósági tanulmányok készítése, a gyakorlatba ültetett programok jelentik, amelyekhez szükség van az összetartásra az egységes Európában – mondta Lezsák Sándor, s megígérte, felkarolják a kicsiny nyárádmenti települést is. /Vajda György: Szent Imre-szobrot avattak. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./2007. október 24.Október 23-án egy év után ismét összecsaptak a demonstrálók a rendfenntartó erőkkel Budapest utcáin. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal igyekeztek többen megzavarni a zuhogó esőben zajló rendezvényt. Október 23-án a Szabadság téri Hazatérés A református templomban felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát. A templom előtti emelvényen ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész felszólította a parlamentet, hogy hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot, és a testület vizsgálja meg, hogyan akarja Izrael megvenni Magyarországot. A Fidesz– akárcsak a tavaly – az Astoriánál tartotta nagygyűlését, amelyen a szervezők szerint 250 ezren, a rendőrség becslése szerint 30 ezren vettek részt. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt beszédével kezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott beszédet, rajta kívül Tőkés László királyhágómelléki református püspök is beszélt. „Most jövök Aradról, a magyar Golgotáról, az erdélyiek üzenetét hozom, az erdélyi kisebbség üzenetét, a magyarországi kisebbségnek, a magyarországi új többségnek” – kezdte beszédét a püspök. Mint mondta, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak Erdély- és Románia-szerte is komoly kihatása volt, hiszen megmozdult a magyarsággal együtt a románság is. A református püspök szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc várva várt félszázados évfordulóját tavaly tönkretették. A nagygyűlés végén a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz indultak, a menet élén többek között Orbán Viktor, Semjén Zsolt KDNP-elnök, Lezsák Sándor és Tőkés László haladt. A rendőrség teljesen lezárta az Opera környékét, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő beszélt, az Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig zárva volt, csakúgy, mint az odavezető mellékutcák. A rendőrség tájékoztatása szerint a tömegoszlatásnál vízágyút és könnygázgránátot alkalmazott. /Ünneplés könnygázban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./2007. október 29.Szent Imre kultuszának erősítését, általa a magyar nemzet megújulását, szellemi, erkölcsi felemelkedését és egysége ügyének szolgálatát tűzte ki célul a Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulója alkalmával szervezett eseménysorozat. E rendezvények kilencedik helyszíne volt a hét végén Székelyudvarhely. Október 27-én Szent Imre a történelemben, a helytörténetben címmel tartottak konferenciát erdélyi és anyaországi előadók. Szent Imre mellszobrának leleplezésére október 28-án, vasárnap történt. Az alkotást Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Millenniumi Emlékbizottság elnöke közösen leplezte le, majd Mátyás Károly főesperes-plébános megáldotta a szobrot. Az alkotás Lantos Györgyi magyarországi szobrászművész munkája, a lakiteleki Népfőiskola és a Polgári Magyarországért Alapítvány ajándéka. Székelyudvarhely az 1577-ben hozzá csatolt Szent Imre-falva kapcsán került be a magyar parlament által tavaly megalakított Millenniumi Emlékbizottság programjába. /Szász Emese: Szent Imre-szobrot avattak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./2007. november 19.Az érmindszenti zarándoklatot is megosztotta az RMDSZ és Tőkés László közötti versengés. November 17-én Érmindszenten a hagyományos Ady-zarándoklatot két táborra szakadva tartották az emlékháznál. Délelőtt 10 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében tisztelegtek Ady előtt, 11 órától pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tartott koszorúzással egybekötött ünnepséget az RMDSZ vezetőinek részvételével. Tőkés László püspök sérelmezte, hogy őket a „hivatalosak” kihagyták a programjukból, az RMDSZ kampánycéljaira használva az eseményt, végül pedig a megyei múzeum egy nappal a rendezvény előtt írásban is visszavonta a 10 órai megemlékezésre vonatkozó engedélyüket. Muzsnay Árpád EMKE-alelnök, a 17 éve rendszeresen megtartott Ady-zarándoklatok elindítója és főszervezője közölte: ők már egy évvel ezelőtt leszögezték emlékünnepük idei dátumát, erre viszont az egyházkerület „rászervezett”. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület emlékezésén koszorúzott Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is. Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, Tőkés László 1989-ben megélhetését, szabadságát és életét is kockára tette azért, hogy egy reményteljes karácsonyra ébressze nemcsak saját, kisebbségi sorban élő népét, hanem a többségi nemzetet is. „Tőkés akkor emelte fel szavát, amikor a kései bátrak íróasztaluk mellett vagy pártirodájukban lesték a fejleményeket – emlékeztetett Lázár János. – Most viszont a kései bátrak gyűjtenek és szórnak, ők osztanak és fosztanak. ” Kijelentette, olyan emberre kell szavazni, aki pártérdekek fölé magasodva, csak a lélek szavára hallgatva, az emberek ügyét viszi Brüsszelbe. „Időszerű helyzetjelentés, amit adok Érmindszentről: vértelen harc folyik a háttérben – jelentette ki Tőkés László. – Régebben még vigasztaló volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, most már viszont oda jutottunk, hogy nincs is szükség a többségiekre, elvégzi ezt a munkát a magyar oldal. ” A püspök fölemelte szavát az Érmelléken és Érmindszenten uralkodó állapotok miatt, ahol szerinte most siralmasabb a helyzet, mint volt 130 évvel ezelőtt. „Szégyen, hogy ide járnak nagyuraink, évente megtartják beszédeiket, majd bevetik magukat autóikba és hazamennek, aztán megint nem történik itt egy évig semmi” – hangoztatta Tőkés. Hozzátette: néhány éve az egyházkerület már letette egy leendő Ady-zarándokhely alapkövét a költő szülőházának szomszédságában, amelynek felépítésére az Orbán-kormány támogatást ítélt meg, azonban a magyarországi hatalomváltás után az erre szánt pénzt mégis a nagyváradi katolikus püspökség kapta meg. Szerinte a pályázatukat az RMDSZ helyi hatalmasai térítették el. „Ilyen botrány dúl most Gencsen, Érkáváson és a környékbeli falvakban, ahol a magyarországi Új Kézfogás Közalapítványtól nyert támogatásból vett földeknek nyoma veszett, és a pénz sincs meg. Ennek ürügyén folyik a botránykeltés, a zaklatás, a hatósági visszaélések, a rendőrségi kivonulások, a bírósági részrehajlás. ”Az EMKE 11 órától megtartott ünnepségén Havas Judit magyarországi, illetve Czintos József szatmárnémeti színművészek szavalatai mellett Madarász Katalin népdalénekes is fellépett. Muzsnay Árpád főszervező reméli, jövőre mindenki közösen ünnepli majd Ady születésnapját. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, EP-választási kampányfőnök kifejtette, „a magyar irodalom számára a huszadik század 1906-ban Ady Endrével kezdődött, és valamikor 2000 után ért véget azzal a Nobel-díjjal, amit – először a magyar irodalom történetében – egy magyar író, Nádas Péter megkapott. ” (Valójában díjat 2002 októberében Kertész Imre kapta.) Kelemen az EP-választásokra utalt, Ady-szöveget idézve: „A bárány akármit tehet, mert ő bárány, a farkas semmit sem tehet, mert ő farkas. Amely bárány gyönge, izgága és ambiciózus, annak semmit sem kell tenni, mint nekirontani a farkasnak. Hiába lehet a farkas erős, komoly, becsületes, el kell vesznie annak, akinek egyszer veszett hírét költötték. ”Pomogáts Béla irodalomtörténész a széthúzás veszélyeire hívta fel a figyelmet. /Babos Krisztina: Külön emlékeztek Adyra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./2007. november 21.Az előzetes program szerint emlékeztek Ady Endre születésének 130. évfordulójára a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Pro Universitate Partium Alapítvány, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület képviselői november 17-én Érmindszenten. Ady Endre szobránál Tőkés László püspök ismertette a helyzetet erős rendőri készültség mellett. Elmondta, eredetileg, ahogy eddig is, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel és az RMDSZ-szel együtt tervezték a megemlékezésen való részvételt, de idén kihagyták őket a programból, a párt saját kampányára használva a rendezvényt. – Régebb természetes volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, ma ezt a magyar oldal végzi el, mondta Tőkés, 2007-es helyzetjelentésnek nevezve beszámolóját. Ezekből az állapotokból szeretnénk eljutni az „értől az óceánig”, Erdélyből Európába, ezért kell építkeznünk s így haladnunk Európa felé, zárta szavait a református püspök. Az ünnepségen részt vett és koszorúzott Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke is. A megemlékezés templomi istentisztelettel zárult. Este Hadadon közéleti fórumon vettek részt Tőkés László és vendégei. Hermán János egyházkerületi tanácsos Pro Partium díjat adott át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Lázár Jánosnak a partiumi magyarságért végzett munkálkodása elismeréséül. Lezsák Sándor a magyarság jövőjéről értekezve a herderi jóslatot hozta fel példaként, aki 1791-ben a magyarság kétszáz éven belüli eltűnését jósolta. Nem lett igaza, mert nem volt tudomása olyan emberekről, mint Csokonai, Kazinczy, Széchenyi és Petőfi, akik mindent megtettek, hogy ne legyen igaza Herdernek. Mennyi mindent nem tudnak a mai Herderek! – tért át napjainkra Lezsák. Nem tudják, hogy itt a Kárpát-medencében a kis közösségek ereje össze kell, hogy fogjon, így lesz képes arra, hogy a brüsszeli képviselet maga mögött érezhesse az energiát és ma még elképzelhetetlen dolgokat műveljen. Tegyük a dolgunkat a mai Herderek ellen, egyesítsünk olyan erőt, amely megmutatja nekik, hogy van jövője, egészséges jövője a magyarságnak a Kárpát-medencében! – szólított fel az Országgyűlés alelnöke. /Lezsák Sándor a mai Herderekről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 21./2008. február 14.Ismét összeült Aradon a két megye vegyes bizottsága, újabb lehetőségek nyíltak közös célok megvalósításához. Az egyik a Kecskemét-Békéscsaba-Gyula gyorsforgalmi út (M44) teljes korszerűsítésének terve, ezt ugyanis össze lehetne kötni az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi úttal, amelynek felújítása Romániában prioritás. Megegyeztek, hogy kérni fogják, az ügy kerüljön a hamarosan ismét megszervezendő magyar-román kormányülés napirendjére. Más, határon átnyúló tervek is napirendre kerültek. Az ülésen a két elnök mellett részt vett többek között Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Felföldi Zoltán az M44-es felújításának biztosa, Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere és Búza Gábor az aradi tanács alelnöke is. /Irházi János: Arad-Békés Vegyes Bizottság. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./2008. március 17.Több nagyvárosban az RMDSZ együtt ünnepelt politikai ellenzékével. * Nagyváradon először Rulikowsky Kázmér emlékművét koszorúzták meg a lengyel szabadsághősről elnevezett városi köztemetőben, majd Balcescu szobrához mentek az ünneplők. Délután a várad–olaszi református templomban tartott ökumenikus istentiszteletet követően Szacsvay Imre szobránál immár több ezren vettek részt az ünnepségen. Tőkés László beszéde után Tempfli József katolikus megyés püspök szónokolt. * Közösen ünnepelt március 15-én a Nyergestetőn az RMDSZ Csík Területi Szervezete és a Csíkszéki Székely Nemzeti Tanács is. * Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közös ünnepi rendezvényén koszorúzással kezdődött a megemlékezés, majd a rétyi Kovács András Fúvószenekar indulóira a gidófalvi hagyományőrző lovasok, valamint uniós zászlólengető cserkészek vonultak fel. * Bukarestben az emlékezést a Herastrau parkban lévő Petőfi-szobor megkoszorúzásával kezdték március 14-én. A megemlékezés díszvendége Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke volt. Beszédében hangsúlyozta, a jelenleg is tartó rendszerváltás folyamata csak akkor lehet sikeres a többség számára, ha példát vesz a márciusi ifjakról, valamint az azt követő reformkor nagyjainak politikai stratégiájáról. „Amikor megkérdezik tőlem a tanítványaim, barátaim, hogy kiket is nevezek én magyaroknak, azt mondom, azokat, akik egyféleképpen gondolkodnak Szent Istvánról, a tatárjárásról, a mohácsi csata elvesztéséről, Dózsáról, ’48 márciusáról, Trianonról, december ötödikéről. Én remélem, hogy ez a közös gondolkodás egy pontra állít bennünket és képesek leszünk úgy alakítani a rendszerváltó folyamatot, hogy a többség győztes maradjon” – fogalmazott Lezsák, aki a bukaresti magyar középiskolában történelemórát is tartott. /Közös megemlékezések. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2008. március 17.Megosztottság nélkül, az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács szervezésében zajlott Gyergyószentmiklóson a szabadságharc megünneplése, mégis kevés volt az ünneplő. A Petőfi-szobornál tartott ünnepségen és koszorúzáson felszólalt Farkas Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, dr. Garda Dezső parlamenti képviselő, Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A március 16-án tartott ünnepségeken jóval többen voltak jelen, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében dr. Koháry György képzőművészeti kiállítását láthatták. /Balázs Katalin: Gyergyószentmiklós. Maroknyi székely ünnepe. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 17./2008. március 17.Az interkulturális párbeszéd éve, valamint a magyar szabadságharc emléke alkalmából a kecskeméti és a nagybányai művésztelep a közös festmény- és szoborkiállítást rendezett a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen volt Banner Zoltán előadóművész és kritikus, valamint Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke is. „Nem lennék pedagógus, ha nem adnék az itt jelen lévőknek egy házi feladatot. Tudva azt, hogy itt nemcsak a képeket állították ki, hanem minket is a kép elé, tegyük fel magunknak a kérdést: lehet-e valami közöm a képhez, a képekhez, együtt tudnánk-e élni valamelyikkel. Engedjük, hogy megszólítsanak az alkotások!” – fogalmazott Lezsák Sándor március 13-án Bukarestben, a tárlatnyitón. Banner Zoltán művészetkritikus hangsúlyozva: annak ellenére, hogy a kiállított képeken egyetlen forradalmi jelenet, forradalmár arca sem látható, mégis az 1848-as forradalomnak köszönhető közvetve, hogy az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után megszülethetett a magyar nemzeti kultúra, festészet. Ekkor döntötték el, hogy létrehozzák a nagybányai művésztelepet. A nagybányai telep létrehozása után nem sokkal néhány művész Kecskeméten alakított ki egy másik festőiskolát. Azóta a két iskola külön utakon járt, de az utóbbi időben a két telep képzőművészei együtt állítanak ki, rendeznek nyári táborokat, gyakorlatokat. /Oborocea Mónika: Festőiskolák metszete. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2008. március 18.A politikusokkal szembeni bizalom teljesen kihalt az emberekből – mutatott rá Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az Új Magyar Szónak adott interjúban. Huszonöt évig tanított Lakiteleken. Kezdetben egy tanyasi iskolában. Szerinte egy magyar pedagógus nem csak magyarországi iskolában, hanem határon túl, szórványban is képes arra, hogy magyar iskolában tanítson. Az utóbbi időben több olyan kollégával találkozott, akinek kifejezetten célja, hogy valahol a szórványban, vagy akár valamelyik nemzetrész területén, Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken vagy éppen Erdélyben tanítson magyar iskolában. Az unió ezt a lehetőséget is felkínálja, Sok fiatalban van ilyen missziós, vállalási kedv. Lezsák most Bukarestben tartott mintaórát, de tartott már órát Kárpátalján, Felvidéken is, Délvidéken is. Volt ismerete a bukaresti magyarság életéről, még a hetvenes évek elejéről, Beke György irodalmi riportjai révén. Lezsák a hetvenes–nyolcvanas években, a tilalom és a tűrés határán sokat járt Délvidéken, Erdélyben, sőt Bukarestben is, a történészekkel, írókkal, idősebb pályatársakkal rendkívül jó kapcsolata volt. Nagyon sok találkozót szervezett Lakiteleken. Romániában a veszélytudatban, az emberek gondolkodásmódjában nehezebb változásokat elérni, mint az intézményrendszerben. Jelenleg nagy tömegek nem érzik magukat a rendszerváltás győzteseinek. Magyarországon érezni azt, hogy a rendszerváltás vesztesei többen vannak, mint a győztesek. A politikusokkal szembeni bizalom elszállt az emberekből. Ebben jelenthet most egy fordulatot a március 8-i népszavazás, hisz talán most sejlett fel először, hogy van mit veszíteni. A rendszerváltásnak egy olyan formája jelent meg, amely ad esélyt, hogy talán a nemzeti összefogás, és egy új többség létrejöjjön. Sok-sok nevelőmunkára van szükség a politikában, és főleg gyógypedagógiára. /Salamon Márton László: Gyógypedagógia kell a politikában. Bukaresti beszélgetés Lezsák Sándorral, a magyar Országgyűlés alelnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./2008. augusztus 5.Lakitelek vendégei voltak maroshévízi fiatalok. A meghívás előzménye: március 15-én a maroshévízi Székely Tanács színvonalas műsorral emlékezett meg az 1848-as forradalom hévízi eseményeiről. Az ünnepségen jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, akinek annyira megtetszett a fiatalok műsora, hogy meghívta őket egy lakiteleki táborozásra, július 28. és augusztus 3. között. A táborozás költségeit a vendéglátók állták. A Csillagtúrák a Tisza mentén elnevezésű táborozáson a fiatalok részt vettek a Magyarok égen és földön című programon, amelyet Zombori Ottó csillagász vezetett. A hévízi fiatalok ismét találkozhattak Lezsák Sándorral és Nagy Alajossal, az 1956-os forradalom részvevőjével, a Mindszenty Társaság tiszteletbeli elnökével. /(Czirják Károly): Lakitelek vendégei voltak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 5./2008. szeptember 18.Az erdélyi magyaroknak egykor szimpatikus Dávid Ibolya, az MDF elnök asszonya négy évvel ezelőtt Balsai Istvánt, Horváth Balázst, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót, az alapító tagokat kirúgatta a pártból. Ezt követően nemsokára neves politikusokat (sokuk MDF-alapító is), Balogh Lászlót, Csampa Zsoltot, Ékes Józsefet, Fülöp Istvánt, Lezsák Sándort, Medgyasszay Lászlót, Németh Zsoltot (nem a fideszes Németh Zsoltról van szó, hanem volt MDF-es névrokonáról), Pichler Imrét és Püski Andrást is kizártatta a pártból. Ezt a kiebrudalást jogerős bírósági határozat is jogellenesnek minősítette. Dávid Ibolya később a szocialistákhoz kötődő Tisztelet Társasága tagjait MDF-es támogatással bejuttatta a parlamentbe. Az elnök asszony szerepe és pártja hozzájárulása a budapesti főpolgármester újraválasztásához és a második Gyurcsány-kormány újjászületéséhez mindenki számára ismert. Legújabb választási húzása riválisa, Almássy Kornél titkosszolgálati eszközökkel való eltávolítása. Nevezettet egy titkosszolgálati úton beszerzett hangfelvétellel próbálták leszerelni pártelnöki ambícióiról. Almássy előbb védekezett, ellenállt, majd úgy járt el, ahogyan ezt Dávid Ibolya előírta: ,,Arra kérem, vonuljon ki a Magyar Demokrata Fórum politikájából és a közéletből, mert méltatlan egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket igénybe vesz, vagy ilyen eszközöket maga támogat". Dávid Ibolya nem árulta el, hogy a titkosszolgálati anyagot ki juttatta el hozzá. Nyakó István, az MSZP szóvivője egy nagyváradi baloldali magyar ifjúsági értekezleten a magyarországi kampánytechnikáról kifejtette: ,,Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, őket kell megtartani, a másik oldalt úgy sem lehet soha meggyőzni. " Továbbá: ,,Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz nekik hírt, vagy kitalál ő valamilyen hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valamilyen hülyeséget neki. Ha politikát akarsz eladni és mozgósítani, azt, sajnos, a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel. "A politikai cinizmus csúcsteljesítménye ez. /Sylvester Lajos: A pártépítő ,,állam asszony” = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./2008. november 6.A Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság kezdeményezésére immár a második éve, hogy szobrokat állítanak az államalapító Szent István király fiának, Szent Imre hercegnek. Gelencén november 5-én Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének jelenlétében, az egri dr. Seregély István nyugalmazott érsek által celebrált búcsús szentmisét követően avattak szobrot Szent Imrének. A mellszobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása, akinek a szobrai azokat a magyarországi és erdélyi településeket díszítik, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a liliomos herceghez. Seregély István kifejtette: nem a szavak a fontosak az 1007-ben született herceggel kapcsolatosan, hanem azok a cselekedetek, amelyek Szent Imrét halhatatlanná tették a magyarság számára. „Hűséges volt keresztény magyar hitéhez, és méltóvá vált arra, hogy a magyarság ily módon állítson emléket számára” – hangsúlyozta. Lezsák Sándor beszédben ismertette a fiatalon elhunyt liliomos herceg életútját, s annak ma is érvényes szellemi örökségét. „Szent Imre herceg követte az államalapító István királyunk, atyja örökségének előírásait, és annak szellemében élt. Szent Gellért püspök tanítványaként teljesítette az egyik legfőbb keresztény parancsolatot: szerette Istent és embertársait” – emelte ki Lezsák. /Bartos Lóránt: Szobor Szent Imrének. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./2008. december 8.A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma ünnepségén összesen 11 díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Jogi Karának dísztermében a díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Idén Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását püspöktársa Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilenc éves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. Márton Áron-emlékéremmel jutalmazták Bábel Balázs kalocsai érseket és Kiss Józsefet, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum nyugdíjas természetrajz tanárát, valamint Szente Imre Svédországban élő író, költő, műfordítót. Bábel Balázs laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondta. Tamási Áron-díjban Sipos Lajos irodalomtörténész részesült. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívgyógyász, Teleki Júlia délvidéki képviselő és író, Illyés Mária művészettörténész, az Alapítvány kurátora és Vekerdi László tudománytörténész, az Alapítvány alapító-kurátora. A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-tól kezdte meg működését, 1985-ben ismerték el hivatalosan. Az első Bethlen-díjas 1986-ban Domokos Pál Péter népdalgyűjtő, néprajzkutató volt. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két év múlva, 1990-ben hozták létre. A Teleki Pál-érdemérmet, az alapítvány „becsületrendjét” 2006-ban, a 2004. december 5-i népszavazásra reagálva. Tavaly nem tudták megtartani a díjátadó ünnepséget. /Kiosztották a Bethlen Gábor Alapítvány díjait. = Erdely. ma, dec. 6./2008. december 12.Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2008. december 17.Megjelent Horváth Béla Levettük a vörös csillagot /Budapest, Papirusz Book Kiadó/ című kötete az 1988-1990-es történelmi időkről. Történt-e rendszerváltás 1988–90-ben? Ha igen, miért ülnek nyakunkon ismét a kommunisták? Ha nem, mi történt velünk idestova húsz esztendővel ezelőtt? Horváth Béla egykori alapító MDF-es, majd kisgazda országgyűlési képviselő „belül nézetből” tárja fel e rendkívüli évek eseménysorozatát. Horváth Béla így kezdte kötetét: „Hihetetlen korban éltem, a XX. század közepén születtem. 1945-ben bejöttek a szovjetek, pontosabban – ahogy minden magyar ember mondja – az oroszok, és utána több generáció úgy érezte, soha nem fognak elmenni Magyarországról. ” A kommunista rendszerben kitelepítettek családokat, bebörtönöztek nagyon sok értelmiségit, a parasztságtól elvették a földjét, lakásuktól, vagyonuktól fosztottak meg családokat. Horváth Béláék családját is kitelepítették. Ha valaki eredményt akart elérni, be kellett lépnie a pártba. Sokan ellenálltak, mint például Horváth Béla édesapja is. Szinte minden családban volt „osztályidegen elem”, ahogy a kommunisták nevezték a „rendszer árulóit”: az X-eseket, a magyar értelmiséget, az arisztokratákat, vagy a tehetősebb magyar parasztságot. A társadalmi igazságtalanságot évtizedeken át némán cipelte magával a magyar nép jelentős része. Váratlanul megjelent egy nyilatkozat, 1987. szeptember 27-én Lakiteleken a magyar szellemi élet több mint másfél száz tagja baráti eszmecserére gyűlt össze. A lakitelki találkozón a nyilatkozatban megállapították: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe. ”Volt-e értelme a rendszerváltozásnak, ha ma ugyanott tartunk, mint húsz évvel ezelőtt? Nehéz kérdés. Mindenesetre 1988-ban nagyon sokan hittek a rendszerváltozás akkori fő erejében, a Magyar Demokrata Fórumban. Horváth Béla, az MDF XII. kerület elnöke lett. Lezsák Sándor alakja többször szerepel a kötetben, ő az MDF atyja, a lakiteleki sátor felállítása után ekkor már éjt-nappallá téve járta az országot. Horváth Béla szól arról a rágalomról is, amikor a New York Times antiszemitizmussal vádolta meg a megszülető MDF-et. Horváth Béla erre az időszakra így emlékezett: „Nagy volt az MDF-ben a felháborodás, és mindnyájan éreztük, hogy alpári kampányra számíthatunk. Az szinte mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a nemzetközi sajtót az SZDSZ mozgatja ellenünk…”Horváth Béla 2000-ben a Kommunizmus áldozatainak emléknapja kezdeményezője az Országgyűlésben, most megjelent kötetével segített felidézni a majd húsz évvel ezelőtti történelmi eseményeket. Ma már tudjuk: az MDF rendkívüli indulása után valahol, valakik kisiklatták a „rendszerváltozás vonatát”. Az sem véletlen, hogy 2002-ben épp az alapító honatyákat zárták ki a rendszerváltó pártból Lezsák Sándor alapítóval az élen. De, mint Lezsák írja utószavában: „a múltúnkból bennünket kizárni nem lehet. ” /Frigyesi Ágnes: Kik akadályozták a rendszerváltozást húsz évvel ezelőtt? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./2009. március 18.Magyarországon az Országgyűlésben megszűnt a Magyar Demokrata Fórum frakciója. Ez volt az a párt, mely annak idején az átalakulás utáni első miniszterelnököt adta Antall József személyében Az utóbbi években Dávid Ibolya pártelnök hatalmas hibákat követett el, amelyeknek következtében fokozatosan eltávolodtak a párttól annak korábban meghatározó személyiségei. Dávid Ibolya összeférhetetlen, s lassan mindenkit elzavar maga mellől. Ezek közül egyik legjelentősebb kétségkívül Lezsák Sándor volt már évekkel ezelőtt, de csaknem szakításhoz vezetett legutóbb az is, hogy a pártelnökségre pályázó ellenfelét ellehetetlenítette. Minderre azzal tette fel a koronát, hogy a párt listájának első helyét a volt szocialista pénzügyminiszternek, Bokros Lajosnak ajánlotta fel az európai parlamenti választásokra. Ezután Dávid Ibolya konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezett azzal a céllal, hogy Bokros Lajos legyen Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc helyett. Ebben senki sem állt mellé. Bokros Lajos annak idején megszorításokat vezetett be, amelyeknek semmi eredménye nem lett. /Veres István: Egy rendszerváltó párt halála. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 18./2009. április 15.A budapesti Polgárok Házában bemutatták a Trianon Kutatóintézet Trianoni Szemle nevű új folyóiratát. Az intézet a tíz éve működő Trianon Társasággal közös fóruma lesz a Trianon-témakörnek. A bemutatkozó ülésen mint meghívott jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Alapítvány elnöke, valamint a folyóirat létrehozói: Raffay Ernő professzor és Szidiropulosz Archimedes görög származású, Magyarországon élő történész, továbbá Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke. A kutatóintézet – mint mondták – akadémiai szinten igyekszik alátámasztani a társaság mozgalmát. Elhangzott, hogy első lépésként a történelem tankönyvek revíziója lenne a legfontosabb, igaz történelmet kell adni a fiatalság kezébe. (kgyz): Új folyóirat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./2009. május 25.Május 24-én a marosvásárhelyi Vártemplomban hirdetett igét Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az istentiszteleten részt vett Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelölt, illetve magyarországi politikusok: Lezsák Sándor, Soltész József, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke, és dr. Kósa Ádám EP-jelölt, a magyarországi Siketek és Nagyothallók Egyesületének elnöke. Tőkés László az istentisztelet után nyilatkozott a sajtónak. Kiemelte, hogy a templomban nagy súlyt helyeztek az értékválasztásra, hiszen, ha visszavezetjük a gyökerekig, akkor tulajdonképpen minden politikai választás egyben értékválasztást jelent. Beszédesnek nevezte az etyeki és a marosvásárhelyi kórusok, illetve Lezsák Sándor és Izsák Balázs jelenlétét, hiszen, mint mondta, ha a határok el is választanak, az értékek összekapcsolnak bennünket. A kérdésre, hogy milyen értéket visz a magyarság az Európai Unióba, Tőkés László kijelentette: „A hitükben megpróbált közép-kelet-európai országok népe általában a hitbeli többletet hozhatja, amit én a prédikációmban egy kissé világias, profán módon apportnak neveztem: igen, járuljunk mi is hozzá Európa közös értéktárához, gazdagítsuk mi is Európát azzal, ami nekünk van. ” /(mózes): „Az értékek összekapcsolnak bennünket” Tőkés László Marosvásárhelyen hirdetett igét. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./2009. augusztus 1.Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója emlékére Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének vezetésével egy diákcsoport Budapestre utazott, míg egy másik csoport Segesvárra indult Kecskemétről. Kedves Gyula hadtörténész és Ratzky Rita irodalomtörténész Csataterek Petőfije című, hiánypótló kötetét bemutatták Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Holló József főigazgató a könyvet ajánlva arról beszélt, hogy Petőfi Sándor határtalan szabadságvágya és a tekintélyalapú hadsereg vezetése között óhatatlanul konfliktusok voltak. Petőfi Kossuthtól maga kérte áthelyezését Bem József tábornokhoz, aki a feszültségek ellenére tudott bánni segédtisztjével, mert tisztában volt azzal, hogy Petőfi Sándor, a lánglelkű költő mozgósító ereje a hadseregben felbecsülhetetlen. /Petőfire emlékeznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./2009. szeptember 1.A balliberális kormány bűnös tehetetlensége, az Európai Unió közömbös magatartása miatt a magyarság újra magára maradt az egyre feszültebb Duna menti hidegháborúban, és áldozata lehet a Kárpát-medencében zajló asszimilációs politikának, magyarellenes provokációknak, az alapvető emberi jogokat sértő rasszista törvényeknek – adta hírül a Nemzeti Fórum Diaszpóra Munkacsoportja, amelyet többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, Bakos István tudományos kutató, a Magyarok Világszövetségének volt főtitkára és Bíró Zoltán irodalomtörténész, a lakiteleki MDF alapító elnöke jegyez.,,Érdemi, történelmi változást, a nemzetgyilkossági kísérlet megakadályozását, a kedvezőtlen hatások csillapítását, megszüntetését, térségünk kívánatos stabilitását csak a választások után megalakuló Országgyűléstől, az új kormány működésétől és a hatékony uniós képviselettől várhatjuk. A diaszpórában élő magyarok most is azzal segíthetik közös nemzetpolitikai törekvéseinket, hogy a történtekről hitelesen tájékoztatnak, és tiltakoznak. ” /Felhívás a világ magyarságához. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||