|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 156 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-156 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Makovecz Imre 2008. december 12.Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2009. április 6.Kiáltványt juttattak el Sólyom László államfőnek április 5-én Budapesten a Hősök terére szervezett civil demonstráció résztvevő. A Hősök tere megtelt a tüntetőkkel. A kiáltványt motorosok vitték el a Sándor-palotához, akik visszatérésükkor annyit mondtak, hogy a köztársasági elnök megbízottja átvette a dokumentumot. A Civil Összefogás Fórum által meghirdetett tüntetésen még ezt megelőzően felolvasták a kiáltványt, amelyben az előrehozott választásokat, a közélet tisztaságának helyreállítását, a közbiztonság megteremtését, a nemzeti jelképek tiszteletben tartását, a családok és a gyermeknevelés kiemelt megbecsülését, a magyar föld és otthonok védelmét követelik. A szónokok szerint meg kell akadályozni, hogy április 14-én Bajnai Gordon személyében megválasszák Magyarország új miniszterelnökét, és számon kell tőle kérni, Gyurcsány Ferenccel együtt, az ország tönkretételét. Makovecz Imre, az egyik főszervező azt mondta a jelenlévőknek, hogy ha nem lesz hatása a mostani demonstrációnak, akkor újabb megmozdulást szerveznek, hogy kiköveteljék az előrehozott választást. /Több tízezren a Hősök terén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./2009. április 9.Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli Magyarországon 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat április 8-án ismertették. A dokumentum aláírói között van mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke, Zlinszky János, az alkotmánybíróság egykori tagja, Czakó Gábor és Lányi András író, Elek István közíró, Fábry Sándor humorista, Gazsó Ferenc és Granasztói György egyetemi tanár, Hankiss Elemér szociológus, Makovecz Imre építész, Schäffer Erzsébet újságíró, valamint Schneller István, Budapest volt főépítésze. Az aláírókhoz a Professzorok Batthyány Köre testületileg csatlakozott. Azért követelik a jelenlegi országgyűlés feloszlatását, hogy ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak, és hogy az adósságválságot a kormány ne használhassa az ország kiárusítására – áll a nyilatkozatban, mely szerint az új választások kiírása a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele. /Előrehozott választásokat követelnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./2009. június 30.Június 28-án szentelték fel Sepsiszentgyörgyön, Szemerján a gyülekezet új temetőjében álló, Makovecz Imre által tervezett modern ravatalozóház harangját. „Készítette Incze Sándor és felesége 50 éves házassági évfordulójuk emlékére. Sepsiszentgyörgy, 2009” – ez a néhai szemerjai lelkész adományozta harang felirata. /Harangszentelés Szemerján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./2009. október 30.Egy sírhely egyszerre csak tizenöt évre váltható meg a kolozsvári Házsongárdi temetőben, és évente alig 11-12 új sírhely szabadul fel csupán. A sírok gondozása sem kielégítő, egyre riasztóbb a sírkövek romlása „Erdély Pantheonjában”. Állagmegőrző munkával az érintett családokon kívül csak a Házsongárd Alapítvány foglalkozik. A tíz éve működő civil szervezet képviselője, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet elmondta, a legnagyobb gond az, hogy a régi sírok új bérlői nem ismerik fel a síremlékek értékét. Vagy mellőzik a feleslegessé vált síremlékeket, vagy szakszerűtlenül újrahasznosítják azokat, ezért előlük is „menekíteni kell” a temetői hagyatékot. Az alapítvány rendbe tette a Sigmond-mauzóleumot, a Jósika-kriptát vagy a Béldi-kriptát, de szükség lenne a további gyors beavatkozásra. Marosvásárhelyen húsz évre lehet a sírt megváltani, Sepsiszentgyörgyön pedig 25 évre. A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért néhány éve másfél hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül. A sepsiszentgyörgyi Vártemplom temetőjében már egyáltalán nincs bérelhető hely. /Antal Erika, Kovács Zsolt, Sipos M. Zoltán: Öröklét, drága pénzen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./2010. március 23.Tőkés-díjat kapott Makovecz ImreMakovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán. A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" - mondta Tőkés László EP-kéviselő. Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" - fogalmazott a kitüntetett építész. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. augusztus 10.Boldogasszony - 26 képzőművész alkotásai SzékelyudvarhelyenA Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítás a budapesti bemutató után, augusztus 15-én Székelyudvarhelyen indul erdélyi körútjára. A tematikus kiállításon huszonhat magyar kortárs képzőművész egy-egy reprezentatív alkotása tekinthető meg. A kiállítást 17 órától nyitják meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, köszöntőt mond Róth András Lajos megbízott múzeumigazgató és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A kiállítást megnyitja Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A következő két év leforgása alatt a Kárpát-medence hét országának hét történelmi tájegysége (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Muravidék, Délvidék és Vajdaság) húsz helyszínén állítják ki a műalkotásokat. A megnyitón bemutatásra kerülő, nyolc nyelvű (román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb, magyar) album – Makovecz Imre bevezetője és Tóth Norbert galériatulajdonos köszöntője után – közel száz oldalon keresztül ismerteti az alkotásokat. A kötetet kísérő CD mellékleten Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk című dala hallgatható meg. A kiállítás Székelyudvarhelyen látogatható szeptember 12-éig (kedd–péntek 9–16, szombat–vasárnap 9–13 óra között). (közlemény) Transindex.ro 2010. szeptember 20.Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumánakMagyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők. „Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót. Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban. Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel. A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt. Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező). A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián. Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2010. október 18.Bocskai emlékünnepély volt MezőtelegdenTőkés László EP-alelnök sajtóirodája tegnap közleményben tudatta, hogy október 16-án Várad volt református püspöke Mezőtelegden hirdetett igét, ahol a Bocskai-szabadságharc nyitányát jelentő álmosdi-diószegi csata 406. évfordulója alkalmából az újonnan alakult Bocskai István Társaság tartott emlékünnepélyt a község református templomában, Sárkány Viola egyesületi elnök kezdeményezésére, Szoboszlai Gáspár István lelkipásztor irányításával. „Az ünnepségen – visszatetsző és illetéktelen módon – Szabó Ödön megyei RMDSZ-funkcionárius is szót kért magának, és egy kampányízű, nemzeti legitimáció szerzésére alkalmas beszédet tartott” – fogalmaz a közlemény. Az egykori történelmi eseményről és Bocskai István erdélyi fejedelemről Sárkány Viola tartott előadást, majd Bura Lászlónak, a szatmárnémeti Kölcsey Líceum volt igazgatójának adta át a társaság kitüntetését. A nap másik díjazottja Makovecz Imre építőművész volt, aki személyesen nem tudott részt venni az emlékünnepélyen. Az ünnepi műsor keretében Meleg Vilmos színművész szavalatai, valamint Antal Imre és Ágnes – Ausztriából hazatelepedett – csíkszeredai művészházaspár „énekmondásai” hangzottak el. A rendezvény a határ menti partiumi térség szellemében hitelesen képviselte a határok feletti nemzetegyesítés nemzetpolitikai törekvését. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. október 19.Bocskairól és nemzetről – határokon átnyúlvaBár egyes kárpát-medencei hírforrásokból az a valótlan állítás buzogott fel a hétvégén, hogy a partiumi Mezőtelegden alakult meg a Bocskai Társaság, ebből csak annyi igaz, hogy az ezen a néven nemrég létrejött civil szervezet itt – mégpedig a régió egyik legrégebbi református templomában – tartotta meg egyik első nyilvános rendezvényét, azaz idei díjainak átadását. Amúgy a szervezet a Pelbárhidával átellenben, a gúnyhatár túloldalán fekvő Kismarjában szervezte meg alakuló ülését, ezzel is nyomatékosítva a névadó fejedelem itteni kötődését. A társaság elnöke, Sárkány Viola történész amúgy fennen állítja és hirdeti, hogy Bocskai István – aki ezer szállal kötődik régiónkhoz, úgy is mint volt váradi várkapitány, úgy is mint a hajdúk „atyja”, de úgy is mint a reformáció nagy alakja – nem Kolozsvárott látta meg a napvilágot (miként az a történelemkönyvekben áll), hanem Kismarján. S erre nemcsak az előneve utal, hanem számos más körülmény is, bár perdöntő adatok és dokumentumok nem merültek fel ennek igazolására. Azt viszont mindenképpen jelezni illik, hogy nemcsak Bocskai szülőhelyéből van immár „több”, hanem a nevét viselő civil szervezetből is, hiszen Szerencsen is létezik egy – nyilván nem véletlenül, hiszen itt választotta az országgyűlés Magyarország fejedelmévé –, sőt maga Sárkány Viola is az előző években a budapesti Bocskai Szövetségnek volt oszlopos tagja. Mindez azonban csak mellékzöngéje annak a jelentős eseménynek, aminek a Sebes-Körös-völgyi Telegd adott otthont szombaton. A Bocskai Társaság díjátadó ünnepségét azért időzítették ekkora, mert 1604. októberének idusán zajlott le a nevezetes nyúzóvölgyi csata Bihardiószeg és Álmosd térségében Bocskai csapatai és a császári hadtest között, amikor is a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcát vívó fejedelem felülkerekedett a túlerőben lévő, jobban felszerelt és képzett Basta-zsoldosok fölött. Mezőtelegd meg azért lett kiválasztott helyszín, mert itt nyugszik az ugyanabban az évben elhunyt Bocskainé Hagymássy Kata, aki Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt itteni rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával, ma is itt alussza örök álmát, a kertben 2004-ben avatták fel a szobrát. Bocskainé – mint arra Sárkány Viola a szombati ünnepségen mondott történelmi visszatekintésében és méltatásában is hangsúlyozta – hűséges és megértő társként, szövetségesként állt a politikai szerepvállalástól eleinte húzódozó férje mellett, vélhetően neki is köszönhető a férfiúi hezitálás átváltozása hadvezéri elszánássá. Mint arról tegnap már írtunk, a szombati rendezvénynek illusztris vendége volt Tőkés László volt váradi püspök, erdélyi EP-képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke személyében, aki ezúttal lelkipásztorként érkezett Telegdre igét hirdetni a Bocskai Társaság szíves invitálására. S bár túl sokan nem voltak szombaton délben a templomban, az igehirdetőt ez nem tántorította el attól, hogy széles történelmi és közéleti ölelésű prédikációval demonstrálja a Szentírás példázatos örökérvényűségét. Szoboszlai Gáspár István parókus lelkipásztor ezután többször is felkonferálta a három vendégművészt, Antal Imre és Ágnes énekmondókat, valamint Meleg Vilmos színészt, akik verssel, dallal, csöndes citeramuzsikával szolgáltak az alkalomhoz illően. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is jelen volt Grim András szórványügyi alelnök társaságában, előbbi szót is kapott néhány történelmi konzekvenciát és aktuálpolitikai megállapítást téve. A templomi együttlétet kissé elnyújtotta a díjátadás, pontosabban a két laudáció felolvasása. Bura László szatmárnémeti nyelvész (sőt polihisztor) és Makovecz Imre budapesti építőművész volt a két kitüntetett, előbbi személyesen köszönte meg az elismerést a Bocskai Társaságnak, utóbbi levélben. A himnusz eléneklése és a kivonulás után szeretetvendégségre várták a meghívottakat – köztük a váradiakat, kismarjaikat és élesdieket – a Mezőtelegd-Sassenheim Gyülekezeti Házba, majd pedig a vendégművészek visszamentek a templomba, ahol műsort adtak azoknak a helybéli érdeklődőknek, akik a déli istentiszteleten és díjátadáson nem tudtak részt venni. D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 21.Könyvbemutató és lelkész-beiktatás az Új Ezredév Református KözpontbanMegemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál A forradalom 21. évfordulója alkalmából Újvárossy Ernőről emlékezett meg vasárnap délután Tőkés László EP-alelnök, Hermán János és Tolnay István egyházkerületi tanácsosok, Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet néhány tagja a temesvári forradalom első halottjának kopjafájánál, az erzsébetvárosi temetőben. A temetői áhítat során Hermán János egyháztanácsos felidézte az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembere, Újvárosi Ernő helytállását, aki a folyamatos zaklatások ellenére kiállt egyháza mellett és mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében. Halálának valódi oka máig ismeretlen, 1989. szeptember 18-án találták meg a holttestét a városszéli erdőben. Néma tüntetéssé alakult temetésén Farkas Árpád Avaron című versét idézték („Orra bukva az avaron / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni”) A megemlékezés résztvevői a kegyelet koszorúját helyezték el Újvárossy Ernő kopjafájánál. A megemlékezések az épülő Új Ezredév Református Központban folytatódtak, ahol Tőkés László EP-alelnök részvételével mutatták be G. Mátyus Melinda Színről színre – A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben című kötetét. A kötetből Balázs Attila színművész, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvasott fel részleteket, Czári Tibor zeneszerző élő zongorajátékától kísérve. G. Mátyus Melinda könyvét Demeter Szilárd mutatta be, aki szerint a Színről színre című kötetben a református gyülekezet tagjainak személyes történeteiből mozaikszerűen áll össze az 1989-es forradalom története. A könyvbemutatót követően ünnepi istentisztelet keretében került sor Gazda István lelkipásztor beiktatására. Igét hirdetett és a beiktatási szolgálatot elvégezte Tőkés László. A rendhagyó módon csak 12 év után beiktatott templomépítő lelkipásztort köszöntötték az egyházkerület és az egyházmegye jelenlevő lelkipásztorai, a történelmi egyházak, az RMDSZ és prefektusi hivatal képviselői. A jeles vendégek ez alkalommal meglátogatták az épülő Új Ezredév Református Központnak, a gyülekezeti teremnek is otthont adó E épületét. Tőkés László ez alkalommal kijelentette: reményei szerint a temesvári forradalom 25-ik évfordulóján (2014 decemberében –szerk.) sor kerülhet a Makovecz Imre által tervezett temesvári Református Központ felavatására. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) 2011. május 20.Böjte Csaba Szent István-tervére épített konferencia zajlott BudapestenA mi ügyünk címmel került megrendezésre ma Budapesten, a Polgárok Házában az a konferencia, amely azokat az alulról építkezõ kezdeményezéseket igyekszik összefogni, amelyek az életminõség javítását célozzák. Az akció szellemi atyja, Böjte Csaba a közterületek rendbetétele, az épített és természetes környezet állagának javítása mellett a gyermekek nevelését és gondozását helyezte a kezdeményezés központjába. Ezzel összefüggésben Hende Csaba honvédelmi miniszter a vitaindító beszédek utáni sajtótájékoztatón elmondta: sok pozitív kezdeményezés van az országban és ezek a szigetszerû akciók elõbb utóbb össze fognak nõni. A mi ügyünk elnevezésû program terve a civil szférára is épít, a politikának pedig nem szabad rátelepednie erre a kezdeményezésre - emelte ki Hende. A honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón vázolva a konferencia programját elmondta: négy szekcióülésen fogják megvitatni a résztvevõk a teendõket. A Tündérkert szekcióülésen a kárpát-medencei épített és természetes környezet javítását célzó törekvésekrõl cserélnek eszmét a meghívottak, a Szép ház szekcióülésen pedig a közvetlen környezet, a lakóhely környékének megszépítése a téma. Míg másik két tematikus beszélgetés a gyermekvédelem és gyermekmentés területére összpontosít. Az eredmények eléréséhez az állam, az önkormányzatok és a civil szféra összefogására van szükség, utóbbiaknak pedig hangsúlyosabbnak kell lenniük helyi szinten. Annak a programnak az igazsága, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes jegyez, és amellyel járják a vidéket, mindenkit megérint, aki olvassa - hangsúlyozta Hende. Arra a kérdésre, hogy szándékukban áll-e összekapcsolni e kezdeményezéseket a közmunkaprogrammal a miniszter úgy reagált: a kezdeti szakaszban biztos, hogy nem, hiszen ekkor még az elvégzendõ feladatok mérete ezt nem indokolja, azonban a késõbbiekben, nemcsak lehetõség, de szükség is lesz a közmunkások bevonására. Egy másik újságírói felvetésre reagálva Hende Csaba elmondta: a magyar honvédségnek jelenleg nincsenek feladatai a közmunkaprogramban, azonban a készülõ új honvédelmi törvény lehetõséget fog teremteni a katonák bevonására. Hozzátette: a honvédségre, szervezeti adottságaiból fakadóan, elsõsorban szervezési és logisztikai feladatok fognak hárulni. A konferencián részt vesz többek közt: Böjte Csaba, Makovecz Imre, Balog Zoltán, Mõcsényi Mihály, László Tamás, Ángyán József, Soltész Miklós, Nagy Ervin és Fodor Gergely, valamint Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök felesége. fidesz.hu Erdély.ma 2011. szeptember 28.Makovecz Imre haláláraÉletének 76. évében tegnap elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja. 76 éves korában Budapesten meghalt Makovecz Imre, a magyar szerves építészet iskolateremtő Nagymestere. Nemcsak alkotásai monumentálisak, hanem emberi habitusa is, meg nem alkuvó férfialkat, aki elveinek érvényesítése végett képes volt szembeszállni a hatalommal is. Nekünk, székelyföldieknek megadatott, hogy egy-egy jellegzetes alkotása ezen a tájon szervesen nőjön ki a földből. Egyik reprezentatív műve, a vargyasi református templom (2005) fizikai értelemben is a magyar történelemből nőtt ki. Az alszegi templom alapkövének elhelyezése alkalmával középkori falmaradványra és kőből faragott ablak- és ajtókeretekre bukkantak, ezeket az építész mementóként beépítette az új templom falába. "Mi hiszünk az élő építészetben, ebben a világfölfogásban. Hiszünk abban, hogy a természettel, az ősökkel, a sok ezer éves jelekkel, az állatokkal, a növényekkel és a magunk természetével együtt homogén módon együtt kell élnünk. Hiszünk abban, hogy ez az építészet az, amelyik képes átmenteni bennünket egy olyan időszakadékon, egy olyan mesterségesen kialakított emlékezetvesztés korszakán, amelyben igyekeznek egy Gólemhez hasonló informatikai és technológiai rendszeren keresztül az emberiséggel elfelejtetni ősi misztériumait, eredetét és célját. Mi azért vagyunk, hogy ez ne következzék be" – írta 1991-ben. "Azért jövök ide építeni, mert ez a megmaradásunk esélye, lehetősége. Dolgozni kell, építeni, hogy megmaradhassunk" – fejtette ki lapunknak 2002-ben. Makovecz Imre Kós Károly gazdag sepsiszentgyörgyi hagyatéka révén lelkileg is kötődött hozzánk. A Szemerja negyed ravatalozója szintén Makovecz-hagyaték. Amikor hozzánk látogatott, ennek láttán mondta: "Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve." Ez az erdélyi körútja egyébként a kolozsvári Donát úti templomhoz, a csíkszeredai római katolikus templomhoz és Szászrégenbe vezetett. Ő tervezte a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy nyergében makoveczi stílusjegyeket felmutató kápolnát is, amelyet a csíksomlyói búcsún és más alkalmakkor az évek során milliók keresnek fel. Makovecz Imre erdélyi jelenléte eszmei elkötelezettségének hozzánk sugárzása is. A mostanit megelőző kormányoknak nem volt kegyeltje, szókimondása, a dolgok nevén nevezése jellemének fő vonása maradt, a magyar jobbközép országépítő törekvéseit teljes mellszélességgel támogatta. Ennek az volt az ára, hogy elsősorban vidéken vannak világhírű épületei. Száznál több jellegzetes épület tervét alkotta meg. Fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Az általa épített templomok harangjai, ha egyszerre szólalnak meg, a Nagymester dicsőségét zúgják és zengik szét a nagyvilágba. Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. szeptember 28.Ég és föld közöttMakovecz Imre (1935–2011) Tizenöt évvel ezelőtt, valahol a Kárpát-medencében egy kisvárosi parókia vendégszobájában szálltam meg néhány éjszakára. Nyáridő volt, én csavarogtam és ott olcsó, de kényelmes szállást ajánlottak. A vendégszoba asztalfiókjában egy Makovecz-templom rajzai hevertek. Máig nem tudom, hogy kerültek oda és mi lett a sorsuk. Elállt a lélegzetem, hiszen ilyet addig még sohasem láttam, és most egyszerre teljes dokumentáció hevert előttem. Felejthetelen élmény volt a jövőbe pillantani. Titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus, hogy Romhányi rajzfilmes bon mot-jával éljek. Akkoriban már sokat hallottunk Makovecz Imréről, a zseniális magyar építészről, akinek alkotásait messze földről járnak megcsodálni. Hungarikumnak számított, pedig a hungarikumokról még divat sem volt beszélni. „Nem védem a hungarikumot, hanem csinálom.” – érvelt egy fantáziátlan riporteri kérdésre válaszolva. Mert valóban: 1992-ben, a sevillai világkiállításon olyannak mutatta meg hazáját a magyar pavilonnal, amilyennek már csak a meséink és legendáink őrzik. A székely ácsmesterektől hangos építőtelep ugyanolyan látványosságnak számított, mint a bárkaszerű, mégis templomot idéző kész pavilon, amelynek bordázata Kolumbusz világutazásáról mesélt, hét különböző tornyának ünnepi harangjai pedig a nándorfehérvári diadalt zengedezték. Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójának tartják, bár egységes definíció magára „a múlt és a jövő építészetének” becézett irányzatra nem is létezik, inkább körülírják és egy, a megnyilvánulási formáiból megérthető filozófiának mutatják be. Makovecz is eszerint alkotott. Munkássága misztikus őstudásba gyökerezik, akár a katalán Gaudié. Tudatosan érzékelte és alkalmazta a párhuzamokat a környezet és művészete között, és amit alkotott, azt a magyar nyelv bravúrjaival igazolni tudta. Plasztikusan magyarázta, hogyan és miért is tartozik össze az ég a földdel, a víz a tűzzel, a gyökér a lombkoronával, és hogyan békül össze pogány és keresztény a szakrális hagyományokban. Minden egyes épületének úgy kellett kinéznie, mintha az aljuk a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna rá. Bárki megértheti, mi ennek az őstudásnak a titka, ha belegondol abba, hogy nálunk, magyaroknál az ajtónak, ablaknak szeme, szárnya, szemöldöke van, a tetőnek fara és gerince, a mennyezetnek bordázata, a háznak homloka, az oszlopnak feje, törzse, lába. Bárki lépjen a Farkasréti-temető ívelt gerendás ravatalozójába, úgy érzi, mintha csak egy emberi test mellkasába lépne. Láttam, jártam ott. Megváltoznak a dimenziók. Lábasház, ablakszem, tetőgerinc vagy oszlopfő – ha tetszik, ez az organikus építészet Makovecz szerint. Ő pedig a közösség szolgálatában alkotott. Stílusteremtő volt, akinek hitvallása szerint a szellemi értékeket nem azért kell az alkotó és gondolkodó embernek felmutatni, hogy másnak mutogassák, hanem hogy az a közösség láthassa és annak váljon hasznára, amely kitermelte magából az alkotót. Vallotta, hogy úgy lehet javára egy közösségnek, ha nem csak a saját szenvedélyét szolgálja ki, hanem a közösségét is, amelyből vétetett. Szívügyének tekintette tanyák és faluházak rehabilitációját ugyanúgy, mint emblematikus középületek megalkotását. A közösség önálló felemelkedésének feltételeit kívánta megteremteni, s erre józan paraszti léthez mért megoldási javaslatai voltak: a gazdaságok maradéktalan megművelése és a közösségi élet újjászervezése, melynek egyaránt otthona lehet az iskola, templom vagy művelődési ház. Szóhasználatában az egymásra utaltság és a szolidaritás nem katasztrófa-fogalmak, hanem egy közösség teremtő erejének, a szeretetnek a szinonimái. Ellenzői gyakran nem is az általa tervezett épületek látványvilágával, építészeti megoldásaival, netán filozófiájával vitatkoztak, hanem olcsó célozgatásokkal a modernizmus hiányát emlegették és személyes hitvallásából űztek gúnyt. Ám tévednek azok, akik előítéletektől vezérelve csak a hagyomány és az ősmagyar partikularitások erőltetését vélik fölfedezni Makovecz művészetében, hiszen azok a jelképek és megoldások, amelyekkel egyedivé, de mindenki számára otthonossá varázsolta épületeit, hagyományosan magyar és hagyományosan egyetemes jelképek ugyanakkor. Keserűen emlegette, mint rossz példát, hogy a németroszági Vitten-Annenbe tervezett épületei azért nem valósulhattak meg, mert a megrendelő „túl németnek” tartotta a terveket, ez pedig abszurd és nincs tartalma, csak félelme van. Népszerű volt, és mégsem az. Elismert és meg nem értett zseni. Munkásságát szakmája legrangosabb díjaival ismerték el, varázslatos épületei szerte Magyarországon és a Kárpát-medencében megtalálhatók. Napi élménye a Kárpát-medence, mondogatta. Csíksomlyón, a nyeregben áldozati oltár, Csíkszeredában katolikus templom, Kolozsváron és Vargyason református istenháza, Sepsiszentgyörgyön ravatalozó őrzi az emlékét, és talán felépül egyszer a terveiben pompás temesvári református templom is, amelyet készen már soha nem lát a megálmodója. Budapesten a farkasréti ravatalozó rehabilitációján kívül egyetlen általa tervezett középület sem öregbíti hírnevét. Az a város, amelynek díszpolgára volt, tulajdonképpen mostohán bánt vele. Látványtervek őrzik csupán, hogyan is álmodta misztikussá a Gellért-hegyet, a Szentek és Kárhozottak Templomának tervrajzain atlantiszi vízió bontakozik ki. Káromkodásból katedrális! Legutóbb a vörösiszap-ömlésben pórul járt Kolontár és Devecser házsorait álmodta újra. Takaros magyar falu képében születtek újjá ezek a halottnak hitt települések, élhető és egyéniséggel rendelkező környezetet biztosítva a sokkoló napokat megélt faluközösségeknek. Nem sablonra gyártott sorházak épültek, hanem egyedi tervezésű, barátságos épületek, amelyekért rajonganak az iszapkárosultak. A világszerte páratlan katasztrófa gyors és hatékony fölszámolásából Makovecz tevékenyen kivette a részét, az elismerés dicsfényéből viszont alig hullott rá valami. Novemberben lett volna 76 éves. LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár) 2011. október 1.A mélyből építkező ember (Makovecz Imre visszapillant)Valamelyik égbetörő templomának angyalszárnyain az öröklét felé indult Makovecz Imre. Kárpát-medence-szerte megmaradtak jellegzetes, messziről felismerhető épületei. Jó hinni, hogy tanítványainak, híveinek serege nem hagyja semmibe veszni hungarikumnak is nevezhető építkező szellemiségét. Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, mely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett. Stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó, a hagyományos alapanyagok s főleg a fa felhasználásával készült épületének hagyományőrző szerepet is szánt, a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Organikusnak nevezett építészetének szándéka és célja, hogy egylényegűvé váljék az épület a környezettel, szervesen illeszkedjék a tájba. A kissé historizáló, olykor romantikus, a népies formavilágot átszellemítő, jelképekben gazdag épületek tagadhatatlanul védjeggyé váltak. A jurtasziluett, a szabálytalan ablak- és ajtóformák, a maguk természetességében meghagyott fatörzsek mint tartó- és/vagy díszítőelemek, a honfoglalás kori mitológiai utalások határozzák meg építészetét. Hitte és vallotta, a népművészetnek különös, megkülönböztetett a szerepe a magyarság életében: (...) A magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. Olyan fantasztikus világot jelenít meg, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, a 20. század legmodernebb zenéjét hozva létre belőle." S számtalan interjújának egyikében azt is elmondta, mit jelent ez az építészetben. (...) A lakásnak van egy, az élettel átszőtt centruma, a többi részfunkció. Ez a parasztház. Egy pitvaron keresztül bemegyek az életbe, mert ezt régen így hívták, ahol ott az asszony, egy olyan lakókonyha, amelyikből egyik oldalra nyílik a tisztaszoba kis ház esetén, másik irányba a kamra, de van úgy, hogy egy másik szoba is. Nem egy szellőzetlen és megvilágítatlan előszobán keresztül botorkálok be, hanem belépek az életbe. Nem a pénzről szól a történet, hanem az életről. Ezért hívjuk élő építészetnek. Ráadásul a magyar nyelv rendkívül plasztikusan és tisztán használja azokat a terminus technicusokat, amelyek egy épületre vonatkoznak. Egy oszlopnak feje, törzse, lába van. Egy homlokzatnak van két szeme, az ablaknak szárnya és szemöldöke, kapunak szárnya stb. Tehát a magyar nyelv magával hordoz olyan régi, történelemben használt építészeti elemeket, amelyekre mi már nem emlékezünk vissza. Stílusa iskolát teremtett, értékközpontú tudásának továbbadását élete központi feladatának tekintette: – A Kós Károly Egyesülés működtet egy Vándoriskolát. Végzett építészek jelentkeznek, három és fél éven át vándorolnak az egyes cégek között, és utána le kell tenniük a mestermunkát, ami csak megépült épület lehet. Ez alatt a négy év alatt ember lesz belőlük. Aki pedig nem, az elmegy. S amikor Magyarországon árvíz vagy a vörösiszap pusztított, a Makovecz-iskola sietett a bajbajutottak segítségére: – Jelentem, több száz ház épül Kolontáron és Devecserben, a Miskolc melletti Felsőzsolcán pedig már 130 házban laknak is. Mi nemcsak tervezőként voltunk jelen, hanem szervezőként, és jelentem, hogy Kolontáron 134 000 forintért építettek egy négyzetméter lakást, holott ennek az ára 250 000 fölött van. (...) Kivitelezők is fölvállalják azt a veszteséget, amit ilyenkor illik fölvállalni. Kivéve a bankokat. Néhány műve Erdély földjén áll: Kolozsváron és Vargyason református, Csíkszeredában katolikus templom, Sepsiszentgyörgyön református ravatalozót építettek, s egyszer talán Temesváron is elkészül az Új Ezredév néven megálmodott református templom, melyet az ott élő magyarság kulturális központjának is szánt. A csíkszeredai katolikus templom elsőként készült el az erdélyi Makovecz-templomok közül. 2003. október 18-án Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel a tervezője szerint "építészeti magyar magzatot". A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok, fölöttük öt-öt kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapumotívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. A kolozsvári Donát úti református templomot 1994–97 között tervezte, az alapkövét 1998-ban tették le, és 2008. május 4-én szentelték fel. "Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült." A vargyasi református templom. "(...) Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XIII. századi kora román kori templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak és még sok minden." Köztük egy azonosíthatatlan, kőből faragott tárgy, melynek oldalán rovásírással Szent Mihály neve szerepel. Makovecz szerint a lelet európai szenzáció, mivel az eddigi ismeretek szerint a Szent Mihály-kultusz legkeletibb állomása Gyulafehérvár volt. Valamennyit beépítették az új Isten Házába. 2005-ben szentelték fel. "Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte." A sepsiszentgyörgyi új református ravatalozó terveit Incze Sándor református esperes kérésére 1998-ban rajzolta meg Makovecz Imre. A Vigasztalás Házát 2005 szeptemberének végén szentelték fel. A ház halotti templom, ősi hagyományokat idéző dombház, ahol a torony a felszálló lélek, a kupola pedig a mindenséget jelképezi – jellemezte az épületet tervezője. Egyszer, amikor szemrevételezte a munkálatokat, nevetve mondta: Látják, pápista létemre ismét a protestánsoknak dolgozom. Amikor először erre jártam, friss, zöld tájban állt e szépséges templom, most körben e szürke, jellegtelen betonrengeteg... Értette a munkások nyelvét, pillanatok alatt tisztázták, miként illeszthető össze két hajlított gerenda, vagy hogyan bírja a mifelénk erős széljárást az épület törékenynek ható, égbe röppenni látszó szárnya. Szemmel láthatóan lenyűgözte őket a különösen szép feladat, az építész egyénisége, s egy ügyes kezű atyhai ács mondta búcsúzóul: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve. Hármashalom-oltár. Csíksomlyón épült, 1996 őszén szentelték fel. A világhírű csíksomlyói pünkösdi búcsún magyarok milliói csodálják a nagy építész alkotását. "Amikor felkértek a munkára, azt mondtam, szét fogják szedni a románok. Szerencsére tévedtem, nem szedték szét." Makovecz Imre mind művészként, mind közéleti emberként a magyar élet kiemelkedő személyisége volt, és Kós Károly életmunkáját követve a társművészetek organizátora is egyben. Több alapítványnak adott neve szárnyat, kurátora volt a Balassi-kard nemzetközi költői nagydíjnak, s a Magyar Művészeti Akadémia alapítójaként több mint negyven írót, képzőművészt, zenészt, építészt tömörített maga köré Magyarország határain kívülről is. Isteni segédlettel építő ember, kortárs művészetünk egyik legnagyobb magyarja távozott közülünk – szavaival élve – föld és ég, mélység és magasság eggyé illesztőjeként. Simó Erzsébet Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. december 31.Sylvester Lajos: Az anyaország ernyője alattHódmezővásárhelyi állampolgári eskütételünk napjára virradóan egész éjszaka szakadt az eső. A várostól tíz kilométerre, ahol szálláshelyünk volt, a mártélyi üdülőfalu vendégházának nádfedele suttogóra fogta és elnyelte a másutt dobhártyát szaggató műanyag fedél vagy bádogtető pattogását. A Tisza holtágának martjára – nem véletlenül Mártély a falu neve –, hatalmas nyárfák védőszárnya alá bújtatott ártéri üdülőtelepet egyébként is a Csend Birodalmaként aposztrofálják. Ezt a jól árnyékolt csöndet kereste Makovecz Imre is, amikor nyaralóját majdnem az árvízvédelmi töltés belső lábához telepítette, s a másik magyar építészhírességen, Csete Györgyön sem csodálkozhatunk, hogy hétvégi háza révén ő is itt keresett nyugalmat. Makovecz nyaralóépülete a Mesterre vallóan építőanyagával, formájával is a tájba kapaszkodó, úgy simul bele a mártélyi csend nyugalmába, hogy mégis észreveteti magát. A hullámosra formált nádfedél a vizet, a vízpartot, az alföldi tanyabokrok építkezését harmonikusan hozza együvé, az épületen alig találni egyetlen egyenes vonalat, még a holt Tisza partja felé futó lépcső is köríves, s oldalfalai bumfordian hullámosak, akárcsak egy ódon tanyasi ház fehérre meszelt paticsfalai. Mártélyon egyébként még a víz sem locsog, nem fecseg, halkan fodrozódik, és édesgetve csókolgatja a ladikok kátránnyal impregnált deszkafalát. Csak egy-egy, a kopoltyúját öblítő termetes hal csobbant nagyokat loccsantva, miközben visszahuppan a folyóba. Ezek a mutatványok cáfolják a "holtágnak" nevezett egykori folyószakaszt, s az élő folyóág képzetkeltésébe besegítenek a ködös hajnalon is horgászcuccaikkal bíbelődő, lomhán mozgó horgászok is. Nemzetrészek színezete Szóval, október, eső, állampolgári eskütétel. Mi, hogy a következő napon Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányon az esővel paskoltassuk magunkat, hatszáz és egynéhány kilométert kocsikáztunk Háromszékről földrajzilag az egyik legnagyobb kiterjedésű városba. Ilyenkor én azzal szoktam az út fáradalmait arrébb hessegetni, hogy valaha eleink szekérrel vagy lóháton, az elesettebbje gyalogosan tett meg ennél nagyobb távolságokat. És képes volt a Kárpát-medence egészét belakni. Ott szolgálni, ahová szólította őket a kötelesség. Ennek a belső migrációnak a következménye, hogy igencsak nehéz próbálkozás lenne felmenői révén szétválogatni, ki melyik nemzetrész fia-lánya. Magyarok vagyunk, s ezen belül különülnek el táji, földrajzi tagoltság szerint az egymástól csak árnyalatokban különböző, egységes nemzeti közösség tagjai, a mártélyi galériaerdő őszi színekben tobzódó palettájához hasonlatosan. Akik valamelyik tájegység közösségébe bekerülnek, akár már életük során is, de utódaikban mindenképp az ott illőkhöz hasonulnak. Arcuk karaktere, szemük állása, étkezési és viselkedési szokásaik, esetleg nevük utal származásukra. Ily módon tagolódunk székelyekre, csángókra, palócokra, jászokra, kunokra és így tovább. De mindannyian magyarok vagyunk. Sőt, sokszor kedves túlzással, mint ahogyan ezt a székelység körében szokás hangoztatni, magyarabbak vagyunk a magyaroknál. Mindez hazulról hozott fonnivalóként azért foglalkoztat még a Tisza partján is, mert a hazai – azaz romániai – népszámlálás zsivajából érkezem, ahol s amikor nemcsak a bennünket életterünkből kiszorítani szándékozó politikai erők akarnak megosztani, magyarra és székelyre bontani, hanem mi magunk is. Feleségem s a bennünket erre az útra elkísérő Anna lányunk elővigyázó gondosságának köszönhetően erre jövet több ízben is hallottam, mekkora szerencse, hogy esernyővel felfegyverkezve érkeztünk. Aztán a csendes októberi eső azt is eszembe juttatja, hogy 1848. március 15-én Budapesten zuhogott a tavaszi eső, amikor Petőfi és társai kiléptek a Pilvax kávéházból, s ítéletidőben loholtak, hogy kiszabadítsák az elítélt Táncsics Mihályt budai börtönéből. Ehhez képest ez a mártélyi meleg eső simogatóan kellemes, az előző napok erdélyi fagyosságát is engeszteli. És az asszonynép jóvoltából vannak ernyőink. Ez juttatja eszembe: mostani hódmezővásárhelyi családi utunk is "úgy jött össze", hogy bár mindannyian be fogunk állni az alá az ernyő alá, amelyet a könnyített visszahonosítással az újra anyaországunkká visszaváltozott Magyarország fölénk tart, az eskütétel helyszínéül csak én és feleségem választottuk az alföldi várost, családunk többi tagja otthon, a csíkszeredai konzulátuson esküszik. A család többi tagja kísérőnk, gardírozónk csupán, de most ebben az esős időben esik le nekem a tantusz, hogy jó ez így, mert egyrészt a vejem a hosszú úton az úrvezető, másrészt a családunk ily módon generációs és földrajzi bontásban is részese lesz magyar állampolgári ernyő alá állásunknak. Én és feleségem – korunknál fogva – voltunk már magyar állampolgárok, otthoni anyatársunk is ebbe a kategóriába tartozik, lányunk, vejünk és negyedik elemista unokánk, Peti Csíkszeredában lesz magyar állampolgár, és majd, ha bokrosodik a család, az ő gyerekeik már beleszületnek a magyar állampolgárságba, hisz szüleik immár nemcsak lélekben, hanem állampolgárságuk révén is magyarok. Érdekes, hogy a könnyített eljárással visszaszerzett magyar állampolgárságunk generációs örökölhetősége nekem eddig eszembe sem jutott, ez a mártélyi csendes eső mosta partra a felismerést, hogy az az ernyő, amelyet ezzel a gesztussal Magyarország fölénk tart, majd maradékainkat is védi az esőveréstől. A mi esetünkben – de nem csak – családi bontásban az állampolgárságok visszaszerzésének vagy megszerzésének esetei és ennek módja igen változatos. Zoltán fiunk és Anikó menyünk román állampolgárságukat is őrizve az Egyesült Államokban élnek. Otthon, Erdélyben viszont, lévén rendszeresen hazajárók és szülőföldjükhöz, Háromszékhez és Csíkhoz ezernyi szállal kötődők, természetes tehát, hogy magyar nemzetiségűekként és magyar anyanyelvűekként számláltattuk meg őket is. Egyetlen család tagjai között vagyunk, akik visszahonosíttatjuk magunkat, hisz már voltunk magyar állampolgárok, vannak családtagjaink, akik most szerzik meg az állampolgárságot, és ismét vannak, akik a Minden magyar felelős minden magyarért mottóval állnak a nemzet egész világot átérő óriásernyője alá. Hódmezővásárhely, Nagy Imre sétány Ez az ernyőhasonlat az állampolgári eskütételt megelőző ünnepségen gondolataimba mélyen befészkelte magát. Hagytam. S egyébként is, mintegy négyszázan tódultunk ki mi, magyar állampolgársági várományosok Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányra, a mártír miniszterelnök emlékműve elé, a számunkra szalaggal behatárolt területre, ahol esernyők oltalmában hallgattuk Lázár János polgármester ’56-os emlékbeszédét. A napi politikai aktualitásokra is ráhangolt szónoki szó a sűrű esőfüggönyön átszűrődve érkezett hozzánk. Látványként a legmaradandóbb élmény egyébként nem a külhoni magyarokból alkotott központi sziget volt, hanem ezt a magot gyűrűként magához ölelő hódmezővásárhelyi esernyős sokaság, akik mintegy várfalként vettek körbe bennünket, s akiket, minden bizonnyal, nem a politikai-adminisztratív kényszer rendelt ki erre a placcra, hanem az a felismerés, hogy mégiscsak ők voltak azok, akik 2004 decemberének bennünket, külhoniakat kitagadó országos szégyene után dr. Grezsa István városi tanácstag javaslatára s a tanács döntése nyomán tiszteletbeli polgárrá fogadtak. Számunk az országos kiebrudaltságunk idején húszezernyire gyarapodott, s ezzel virtuálisan és matematikailag is mintegy hetvenezresre növeltük Hódmezővásárhely lakosságát. Ekkor meghatódottságunkban – szinte spontán kialakuló közakarattal – A legmagyarabb város titulus odaadományozásával tisztelegtünk a dél-alföldi mezőváros lakossága előtt. A hódmezővásárhelyiek ugyanis a következő választások alkalmával – tudtommal – országos szinten is a legmagasabb arányban arra a pártszövetségre (Fidesz–KDNP) szavaztak, amely a balliberális globalista tobzódás éveiben is a legmagyarabbnak bizonyult. A város polgármesteri hivatala, a civil szervezetek sokasága élő kapcsolatot alakított ki, és ápolta ezeket, s ápolja ma is. A testvértelepülési és testvérintézményi kapcsolatok új tartalmakkal telítődtek. Erdélyt, Vajdaságot, Kárpátalját, Felvidéket behálózó viszonyrendszer alakult ki, amelynek tematikai, kivitelezési sokfélesége átszövi a civil szféra egészét. Az érdekesség kedvéért mondom, hogy a Házsongárd Alapítvány támogatásától a nyaranként ismétlődő székelyföldi szekértúrákig a legváltozatosabb tevékenységi formákat hívta életre. És amire talán a mozgalom elindítói sem gondoltak, a hódmezővásárhelyi példa szimbólummá vált, országossá terebélyesedett. Más városok is "örökbe fogadtak" külhoni magyarokat, s ennek a kapcsolatrendszernek a csúcsát jelentheti az is, amiben most nekünk Hódmezővásárhelyen részünk van: a magyar állampolgárság vissza- vagy megszerzéséért tömegesen kérik a magyarhoni települések közreműködését. A dél-alföldi városban ez év augusztusának huszadikán került sor az első könnyített honosításra. A mostanival együtt közel hétszázan keresték fel Hódmezővásárhelyt, hogy eskütételüket ott tegyék emlékezetessé. Kószó Péter alpolgármester szerint folyamatosan és tömegesen érkeznek a határokon túli honosítási kérések. Engem, többek között, vendéglátóink dr. Berényi Károly, a Tiszta Lap Polgári Egyesület elnöke közvetítése révén arra is felkértek, hogy az eskütétel után a Háromszék és a magam nevében mondanék néhány szót az egybegyűltekhez. Tenném ezt azért – érveltek –, mert a mi lapunk bizonyult a médiumok közül a legkövetkezetesebbnek, a hódmezővásárhelyi kapcsolatok építésének folyamatát támogatta és végigkísérte. A megbízatást természetesen megtisztelőnek tartottam, és vállaltam. Közben kollégánk, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal, aki kopjafákkal "beültette" Székelyföld után főleg a dél-alföldi tájakat is, ez alkalomra faragott emléktáblával jelentkezett. A tábla szövegét otthon előzetesen be is mutatta. Felirata: MAGYARNAK LENNI JÓ! 2011. OKTÓBER 23-ÁN, AZ ÚJBÓL MAGYARRÁ LETT MAGYAROK NEVÉBEN, AZ IGAZI MAGYAR VÁROSNAK, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYNEK Mivel Hódmezővásárhely esetében "a legmagyarabb város" formula már foglalt, ezért került a míves faragású táblára az "igazi magyar városnak" szöveg. Balázs Anti volt az egyetlen külhoni, "újból magyarrá lett magyar", aki Lázár János polgármestertől, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől a Nagy Imre sétányon vehette át a honosítási okmányokat. A sokak által ismert Kopjafadoktor kiváló szónok, mondandóját ez alkalommal is hatalmas tapssal jutalmazták. Az ünnepség záróaktusa természetesen a virágkoszorúk elhelyezése volt. Ki tudja, hány, talán félszáznál is több, valóságos virágözön lepte el a Nagy Imre sétányt. Az eső csak nem akarta abbahagyni. A virágárusok a nyári rekkenőségben időnként vízpermettel élénkítik a vágott virágot, sőt, az árusítóhelyek körül a sétányokat, a füves területeket is locsolják. Hódmezővásárhelyen a virágokra hulló égi permettel biztosította a Fennvaló ezt a szolgáltatást. A virágrengeteget az esernyősök sorfala övezte. Az ernyők vásznáról óvatoskodva osontak alá a vízcseppek, és voltak, akiknek az arcán is alápergett valami, amikor a Szózat akkordjai a katonazenekar hangszerein felcsendültek. Pedig még hátravolt a város főterén, a Fekete Sas palotában a honosítási akták ünnepélyes átadása. De ezt megelőzően is éreztük: a Nagy Imre téri esernyőrengeteg fölé emelkedik egy még nagyobb ernyő, akkora, hogy a nemzet egészét óvja mindenféle esőveréstől. Sylvester Lajos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. június 25.Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozásaKönyv és kiállítás a Makovecz-templomban Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő. Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön. A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét. Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel. Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban F. ZS. Szabadság (Kolozsvár) 2012. szeptember 14.Templomot kap Marosvásárhely legkisebb katolikus közösségeTöbb mint két évtizedes álma válik valóra a marosvásárhelyi remeteszegi római katolikus közösségnek, amely a családi házból kialakított kápolnából hamarosan átköltözhet a Szent Család tiszteletére épített templomba. A csíkszeredai Esztány Győző (Makovecz Imre tanítványa) tervei alapján épített templomot október 13-án, szombaton délelőtt 11 órakor szentelik fel az Egyesülés negyedben. Az építési munkálatokat 2005-ben kezdték el, jelenleg az utolsó simításokat végzik. A Marosvásárhely legkisebb plébániájához tartozó hívek jelenleg egy, a Kerektó utca 2. szám alatt található családi házból kialakított, Remete Szent Antal tiszteletére szentelt kápolnában vesznek részt szentmisén. A plébániához 550 katolikus hívő tartozik, de ez a plébánia látja el a mezőségi szórvány számos településén élő híveket is. A közösség plébániai jellegéhez az állami jóváhagyást már 1990-ben megadták, de önálló plébánost csak 1995-ben kapott a közösség Ferencz István személyében. Tíz éve Szénégető István a közösség plébánosa, akinek nevéhez a templomépítés is köthető. Maszol.hu 2012. október 23.Szentek és kárhozottakNéhány héttel ezelőtt, egy kora őszi, tikkasztó délutánon, amikor a kolozsvári flaszter koptatása közben is még a nyári, távolkeleti tájak árnyai és fényei között botorkál az ember, váratlan és szívesen látott vendégek jelentkeztek be hozzám, városlátogatni. Botcsinálta idegenvezető vagyok, ám a szakmát rutinos és hozzáértő napszámosoktól igyekszem ellesni már évek óta, tudom hát, hogy az élmény nem föltétlen a látnivalókban, hanem a hozzájuk kapcsolódó legendákban és a rejtett, első látásra fel sem tűnő értékekben lakozik, így a kolozsvári körsétánk alkalmával olyasmiket mutogattam, amiket csak a ráérőseknek szokás. Amilyen a város hajdani védműveinek egy-egy udvar mélyén szerénykedő, beépített falszakasza, vagy Pécsi Tölcséres János leánya, Kata mint amolyan Bethlen-utca házfalába vakolt alkalmi Kőműves Kelemenné 1585-ből. Netán a Filstich-Kemény ház udvarán árválkodó két reneszánsz ajtó, a minoriták templomának magyar szenteket mintázó, de felirataiktól megfosztott színes üvegablakai, a barátok templomában megbújó késő-gótikus Korniss-kereszt, amelynek ikertestvérét valahol egy bécsi templom féltett kincseként mutogatják a turistáknak, hatalmas korpuszára pedig mintha Laokoon kínjait faragta volna föl a mester… Végül pedig a Szent Mihály-templom toronyaljában Fadrusz János pályadíjas feszülete és a Schley-nig-kápolna festett falai. Ha valaha megkérdeznék tőlem – sosem fogják! –, hogy mit jelent számomra Erdély, lehet, hogy a levakart, elmeszelt, befalazott, megcsonkított, faragott és fes- tett szentek legendáit emlegetném erdélyi történetként, amelyben immár az együttélő vallások és népek egész tündérmeséje és kálváriája benne van. Míg a vendégek azon elmélkedtek, hogy a vallásszabadság szülőföldjén hogyan sikerült a szenteket és hősöket ennyire összekaszabolnunk, az én gondolataim egészen más irányba kalandoztak el. Szent István idejében minden tíz falunak templomot kellett emelnie, hogy azokban imádják a magyarok immár megkeresztelt istenét és dicsérjék a Babba Márivá szelídült jóságos ősanyát. A nemes és kegyetlen középkor (v)iszonyai között vergődő, frissen keresztény magyaroknak példakép is kellett, kinek az erényeihez a maguk nyomorúságos életét a sárga föld helyett mérni lehetett. A templomok falára tehát a biblikus szörnyűségek és gyönyörűségek mellé kortárs magyarok legendáit festették, hiszen azok térben, időben és eszményeikben egyaránt közel álltak a néphez, amelyből vétettek és amely szép, színes szentekké, glóriás lovagokká csiszolta őket. Máig ható, modern művek, igazi képregények költöztek a falakra – tessék csak elmenni a Kárpát-medence keleti csücskébe, Gelencére művelődni, kedves vendégeim! –, és nem csak azért, mert a kor embere sem olvasni, sem írni nem nagyon tudott, hanem legfőképpen azért, mert a középkori képírók már akkoriban is tudták, amit a számítógépes ikonográfiák megalkotói modern elméletnek álcázva mantráznak: a kép ereje sokkal nagyobb, mint a megszentelt szövegeké. Néhány utcával arrébb, a hajdani Heltai-, ma már Cipariu-téren a Szent Péter-bazilikára hajazó katedrálist építenek a görög katolikusok. Templomaikat itt-ott már nem is bitorolják, hanem elevenen fölfalatják bizánci mintára növesztett hatalmas hagymakupolákkal, ahogyan csak az ógörög legendákban nyelik el a titánok az elevenen szült isten-gyermekeket. Az évtizedek óta épülő betonkolosszus hivatalosan is a XX. századi Mártírok és Hitvallók Katedrálisa kíván lenni. Makovecz Imre tervezett csak ennél merészebb jelentéstartalmú, Szentek és Kárhozottak tiszteletére szánt nagytemplomot, amolyan magyar La Sagrada Familiát a maga sajátos és egyedi stílusában, amely, ha egyszer megépül a hálátlan Budapesten, csodájára járnak majd messzeföldről. Káromkodásból katedrális: vajon kiket festenénk a falaira, kortárs szenteket? A XX. század magyar történelme szempontjából a 2012-es év egyértelműen a falakra festhető kortárs szentek és kárhozottak emlékéve volt. Az egyik ilyen szent és kárhozott Raoul Wallenberg, az ember az embertelenségben. A másik a 120 éve született bíboros, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik központi alakja, Mindszenty József, akit nemes egyszerűséggel csak a magyarok lelkiismereteként aposztrofál az utókor. Mindszenty mindkét embertelen és milliók életét követelő XX. századi diktatúrával szembeszállt – és mindkettő bebörtönözte őt. Így emelkedett a jelenkori magyar történelem és egyháztörténet egyik vezéralakjává olyanok társaságában, mint Apor Vilmos, Scheffler János vagy Márton Áron. Megalkuvást nem ismerő helytállása miatt a kényesen egyensúlyozó vatikáni diplomácia sem tudott vele életében mit kezdeni. Több, mint húsz esztendőnek kellett eltelnie hamvainak hazahozatala és a rendszerváltás után, hogy az igaz-ságszolgáltatás békeidőben és jogállami keretek között olykor túlságosan is lassan örlő malmai a végére járják Mindszenty bíboros teljes körű rehabilitációját. Kínzásának és kihallgatásának helyszínén, a hírhedt Andrássy út 60-ban jelenleg működő Terror Háza Múzeum egyik termében külön emlékhelyet alakítottak ki az üldöztetést szenvedő egyházi méltóságok tiszteletére. A terem központi kegytárgya a Mindszenty bíboros alakját idéző, egykor általa viselt liturgikus palást, a propaganda és a verbális agresszió szimbolikus kellékeként megjelenő tölcséres hangszórók ráirányított sokasága között. Aki valaha látta ezt az installációt, ugyanúgy megérti jelenkori történetünk egyik drámai epizódját, mint egy templomi freskótöredékről a Szent László-legenda lényegét. Október 23-a van, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapja. Remek alkalom, hogy megidézzük a XX. századi szentek és kárhozottak emlékét. Mindannyiunk lelkiismeretét! Laczkó Vass Róbert Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 21.Kölcsey Ferencre és Kós Károlyra emlékeztünkAz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség a Magyar Kultúra Napját megünnepelve Himnuszunk költőjére, Kölcsey Ferencre és a 130 éve született Kós Károly építészre emlékezett január 19-én a Donát úti református templomban megtartott ünnepélyen. Áhítatot mondott Bibza István református pap. Kölcsey Ferenc írásainak időszerűségéről Egyed Emese egyetemi oktató értekezett, Kós Károly emlékét pedig Guttmann Szabolcs építész elevenítette fel. Közreműködött Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész, a törökvágási egyházközség énekkara (karnagy: Kovács Dalma), a Magyarfenesi Vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese) és a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes). A Donát úti református templomban megtartott ünnepségen Bibza István nyugalmazott református lelkész a 105. zsoltárral kezdte áhítatát, amelynek fő gondolata Isten dicséretének fontossága. – Merítsünk erőt elődeink életéből, és Isten bölcsessége és szeretete ragyogja be a mi életünket is – mondta a lelkész, majd a Magyar Kultúra Napját megünneplő jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt Csép Sándorra. A Himnuszt Jancsó Miklós színművész szavalta el. Olvassuk újra klasszikus íróinkat! Egyed Emese irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója Himnuszunk költőjéről, Kölcsey Ferencről (1790–1838) tartott előadást. – Kölcseyt újraolvasva javasolom, hogy a Magyar Kultúra Napján és a magyar kultúra lehetőségeivel élve ismerjük meg jobban egymást. A megismert értékeket tegyük nyilvánossá, és teremtsünk értelmes kapcsolatokat – kezdte értekezését az irodalomtörténész, majd hangsúlyozta: előadása során nem életrajzi összefoglalót vagy irodalmi pályaképet rajzol, hanem Kölcsey néhány írására reflektálva erősíti meg az elmondottakat. – Mitől lesznek aktuálisak klasszikusaink írásai? Mitől lesz érvényes a Himnusz? Miért mondjuk azt, hogy ezeket a jelentéseket újra át kell gondolni? – tette fel kérdéseit az előadó. Folytatásképpen kifejtette: Himnuszunk írója Berzsenyivel együtt azt hangoztatta, hogy a valóságos nemzet létrejöttéhez szövetségkötés, lelkesültség, továbbá hasznos élet szükséges. – Amikor a Himnusz verssoraiban a költő a nagy bajt a nagy reménységgel hasonlítja össze, akkor egy rá jellemző eljárással, azaz az ellentétekben való igazságkereséssel él. Kölcseyt az a gondolat foglalkoztatta, melyik az az eszmény, amely a magyarságot összefogja – magyarázta Egyed Emese, majd hozzáfűzte: Kölcsey Rousseau-tól tanulta meg, hogy szükség van elvekre, amelyeket bármilyen körülmények közepette követni kell. – Kölcsey mindvégig következetes marad elveihez, és amikor verseiben és írásaiban sorsról beszél, akkor megpróbálja a véletlent, az előreláthatatlant összehangolni a benne levő és a jó megtalálására vonatkozó elvekkel. Az az elv, miszerint a balsors csapásaiból is eredhetnek magasröptű érzelmek, ismerős a keresztény ember számára. Tudjuk, hogyan ad erőt a fájdalom; egy megrendítő esemény hogyan hozza közelebb egy-egy csoport tagjait. Ezért Himnuszunkban is a reménységet látom – magyarázta az előadó. Erőt és felismerést ad a történelem magyarázata Egyed Emese értelmezésében Kölcsey gondolatai hatalmas ívet járnak be az ember kényelmes, rejtőzködő életétől egészen az emberiség céljait s az emberiség történetének értelmezését kereső emberig. – Kölcsey arra is gondolt, hogy a történelem magyarázata lendületet adhat a jelennek. A művészek dolga, hogy megtalálják a történelemben azokat a mozzanatokat, amelyek erőt és felismerést adnak a ma embereinek. A Himnusz olyan sorozatba illeszthető, amely más történelmi eseményekkel, a magyar történelmi szereplőkkel hozza összefüggésbe az emberi erkölcsöt, a boldogságot, a boldogtalanság alakulását. A végső cél: megtaláljuk azt a tanulságot, amely a jelent javítja. Biztató embernek a sorait halljuk, amelyek segítenek megérteni a Himnusz bizonyos részeit is. Kölcsey költészete metaforák és példázatok különleges szövedéke. Ugyanakkor a költő többi szövegével is barátkoznunk kell, hogy megértsük helyzetünket, és hogy megtudjuk: mi köt bennünket össze? A nagyon is megosztott magyarságban példaszerű Kölcsey élete. Feladatainkra is emlékeztet bennünket: tehetségünket ne tartsuk titokban, higgyünk abban, hogy képesek vagyunk embereken segíteni, hogy önmmagunkat az emberi méltóság keretein belül megtartjuk. Kölcsey mindig harmóniára törekedett, és ezt a legnehezebb megteremteni. Azt kívánom, hogy a jelenlevők is törekedjenek és találják meg a harmóniát – zárta beszédét az egyetemi oktató. Kölcsey Ferencnek unokaöccséhez intézett erkölcsi intelmeiből (Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Jancsó Miklós olvasott fel részletet. A történeti gyökerekhez való hűség jegyében A Kölcsey Ferencről Kós Ká-rolyra való áttérés Rekita Rozália színművész szavalata által valósult meg. A művésznő Áprily Lajos: Tetőn (Kós Károlynak) című versét tolmácsolta, majd Guttmann Szabolcs építész, az Országos Építészkamara Erdélyi Szevezetének elnöke elevenítette fel Kós Károly emlékét. – A Magyar Kultúra Napjához közeledve az iskolateremtő Kós Károlyra emlékezünk, aki 130 éve született, ugyanazon a napon, mint Kodály Zoltán, ám egy évvel később, és a „kőbe meredt zenével” foglalatoskodott. Ennek a folyamatosan kereső, újraértékelő, a történeti gyökerekből táplálkozó szakembernek a hagyatéka kiegészíti Kodály Zoltán hangzásvilágát. A hagyományokat megsemmisítő modernistákkal szemben ők a már bejárt utakat „gyomtalanították”, és kötötték össze a XX. század értékeivel. Új magyar kultúrát teremtettek, amely történelmi gyökereivel belesimul a hagyományba – magyarázta az építész. Guttmann kitért arra is, hogy Kós Károly az erdélyi szász épített kultúra egyik remekművében, Nagyszebenben élte le gyerekkori éveit. – Kós Károly első kolozsvári terve, azaz a Brétfű utca 14. szám alatti villájának alaprajza a nagyszebeni otthon tükörképe. Érett alkotásának számít a sztánai rezidencia, a Varjúvár, amely nem a hagyományos kalotaszegi ház mintáját vette alapul, hanem a középkori ihletésű nagyszebeni mintát. Ebben fedezhetjük fel Kós vállalt ars poeticáját. Makovecz Imre volt az, aki ezt a nyelvezetet európai sikertörténetként továbbfejlesztette. Kolozsváron pedig a Donát úti templom négy tornyával védi azt a szakrális teret, amely már többször is helyt adott a Magyar Kultúra Napja megünneplésének – összegzett a szakember. Ezt követően Rekita Rozália olvasta fel Kós Károly Székelyföld és Kalotaszeg című írását. Mindhárom kórus az alkalomhoz illő repertoár tolmácsolásával színesítette a rendezvényt. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 21.Korniss Péter fotóművész kapta a Kölcsey-díjatKorniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap. A Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet Jánosi Zoltántól, a Kölcsey Társaság elnökétől vehette át a fotóművész a község református templomában megtartott ünnepségen. Korniss Péter pályafutása során 1961-től több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt, képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Timeés a Forbes magazinban is megjelentek. Fotóriporteri tevékenységén túl több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort készített. Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. A zömmel fekete-fehér technikával készített fotográfiáin főként az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot ábrázolta dokumentarista stílusban. Foglalkozott a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével; az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás(1988) című albumában adta ki. A fotóművész számos szakmai szervezetben tevékenykedik: 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között az egyik legjelentősebb sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo zsűrijének volt tagja, majd 1983-tól ennek nemzetközi tanácsadó testülete hívta meg tagjai sorába. Korniss Péter lett az első fotóművész, akit 1999-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. A fotóművész negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődéscímű albuma 2008-ban jelent meg. Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Sebestyén Márta népdalénekes vehette át az elismerést; az eddigi díjazottak között volt például Görömbei András irodalomtörténész- esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író, Nagy Gáspár költő, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is. A templomi szertartás után az ünnepség résztvevői a helyi református temetőbe vonultak át, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét. Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.Telítettek az erdélyi temetőkErdély-szerte gondot jelent, hogy zsúfoltak a sírkertek és egyre kevesebb a temetkezési hely, az önkormányzatok különböző módon próbálják orvosolni a problémát. Egyesek szerint erre krematóriumok működtetése jelenthetne megoldást, de az egyetlen erdélyi, nagyváradi létesítménynek az ortodox egyház bojkottjával is meg kell birkóznia. Kolozsváron jelenleg mintegy 55 ezer sírhely található a temetőkben, a Házsongárd és a Monostori temető a legzsúfoltabb, ezért az önkormányzat fontolóra vette újabb sírkertek létrehozását – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől. Elmondta: több lehetséges helyszínt is számba vettek, végleges döntést várhatóan idén nyáron hoznak, amikor a helyi tanács elfogadja az általános városrendezési terv (PUG) végleges változatát. Mint részletezte: ahhoz, hogy egy új temetőt hozhasson az önkormányzat, tisztázni kell a telkek tulajdonviszonyát. Kinizsi szerint előfordulnak olyan esetek is, amikor valaki rendelkezik ugyan érvényes sírbérlettel, viszont a sírhelyek már megteltek, mert az érintett családban viszonylag rövid idő alatt több haláleset is történt. Ilyen esetben a temetőigazgatóság köteles új sírhelyet biztosítani a bérlőnek. A szakreferens szerint tavaly összesen 1748 temetés volt Kolozsváron, és 285 esetben új sírhelyekbe temetkeztek. „Ez a szám valószínűleg nagyobb lett volna, viszont létezik egy olyan tendencia, hogy sokan vidéken helyezik örök nyugalomra hozzátartozóikat, ugyanis a városban egy 2010-es tanácsi határozat következtében a sírhelyek bérleti díja” – nyilatkozta Kinizsi Zoltán. Üzlet lett a sírhelyvásárlás Marosvásárhelyen Bár az utóbbi évtizedekben újabb temetők nyíltak meg, egyre kevesebb a temetkezési hely Marosvásárhelyen is. A történelmi egyházak sírkertjei – római katolikus, református, görög katolikus, ortodox és izraelita temetők – régóta megteltek, de hasonló a helyzet az egykori szegények és öngyilkosok temetőjével, valamint az önkormányzat kezelésében lévő létesítményekkel is. „Két évvel ezelőtt telekfelvásárlással a jeddi úti temetőt bővítettük, de annak az új része is kezd betelni. Decemberben a református egyházzal írtunk alá egy egyezséget, miszerint átadnak egy telket a remeteszegi városi temető szomszédságában, amelyet majd mi adminisztrálunk, a bevételek meg őket illetik” – vázolta a részmegoldásokat Peti András helyi tanácsos, elismervén, hogy a város rosszul áll a temetkezési helyeket illetően. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között ésszerűnek tartaná-e egy krematórium építését, az RMDSZ politikusa nem óhajtott válaszolni. Annyit mondott, hogy az önkormányzatban eddig nem volt szó ilyen kezdeményezésről. Dorin Florea polgármester több ízben is felvetette, hogy a városháza szívesen támogatna egy vállalkozót, aki krematóriumot építene, de konkrét lépések ez irányban nem történtek. Addig is a megmaradt sírhelyek felvásárlása bizonyul a legjobb befektetésnek. Ezt egy neve elhallgatását kérő ingatlanügynök is megerősítette lapunknak, aki maga is közel kétezer lejt fektetett egy ilyen üzletbe. Mint mondta, ha holnap el kellene adnia a néhány négyzetméteres területet, a befektetett összeg kétszeresét nyerné. Magántemetők nyílnak Szatmárnémetiben Szatmárnémetiben a magánvállalkozók is jó befektetésnek vélik a temetőnyitást – miután a régi sírkertek kezdenek megtelni, két cég is jó üzletet látott a sírkert üzemeltetésében. Az önkormányzat tulajdonában egyetlen temető van, az amaci úti, melynek befogadóképessége lassan a határához ér. A régi sírkerteket a különböző felekezetek adminisztrálják, azonban két-három éve az egyházak is jelezték: kezdenek betelni temetőik. A városban 2010 őszén nyílt az első magántemető a Károlyi úton, ahol a beruházó szerint 8 hektáron közel 10 ezer férőhelyet biztosítanak. Az ökumenikus sírkertben az összes, temetéssel kapcsolatos szolgáltatás igényelhető, és rendelkezik egy 300 helyes, urnák elhelyezésére kialakított részszel is. Az említett vállalkozás mellett egy újabb magántemető is nyílhat a városban, lapunk értesülései szerint a beruházás hamarosan elkészül. Mindemellett az ortodox egyház is nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz temetőnyitás engedélyezésére, így hamarosan megoldódhatnak a temetkezési gondok. Szatmárnémetiben egyébként sem a hatóságok, sem magánszemélyek nem foglalkoznak hamvasztással. Ortodox bojkott a váradi krematórium ellen Nagyváradon ellenben a krematórium jelenheti a megoldást a temetkezési gondokra. A Rulikowski temető területét ugyanis az elmúlt évtizedben kétszer is bővítették, ám a hely még így is szűkösnek bizonyul, és további bővítésekre bajosan lesz lehetőség, mivel az évek folyamán a temetőt teljesen körbenőtte a város. A legutóbbi bővítéskor, 2011 nyarán 57 500 négyzetmétert csatoltak hozzá a köztemetőhöz. Működőképes megoldásnak tűnne a hamvasztások számának növelése, ám az ortodox egyház befolyása miatt ez a szokás még mindig nem elterjedt Váradon. A város első, az ország második humánkrematóriuma tavaly nyáron nyílt meg a Borsi úton. A Phoenix magáncég tulajdonosa, Dorin Gherghev épp a fentebb felsorolt okokra építette vállalkozását, felismerve, hogy a hagyományos, koporsós temetések a világ többi országához hasonlóan itt is lassan háttérbe szorulhatnak gyakorlati okokból. A vállalkozó szerint havonta több tíz hamvasztást végeznek a Svédországból importált, modern felszereléssel. Az elhunytakat hozzátartozóik nemcsak Váradról, hanem egész Erdélyből ide hozzák, hiszen csak Bukarestben van hasonló létesítmény. Dorin Gherghev szerint a Sergiu Nicolaescu román filmrendező halála és hamvasztása körüli médiahisztéria csak jót tett vállalkozásának, hiszen felhívta a figyelmet az alternatív megoldásra. A vállalkozó jó kapcsolatokat ápol a református és a római katolikus egyházakkal, az ortodox egyház azonban nem hajlandó elfogadni, hogy egyesek a hagyományos temetés helyett a hamvasztást választanák – egyes ortodox papok állítólag felajánlották, hogy eljönnének a krematóriumba kérésre megtartani a gyásszertartást, de csak titokban, ez pedig számára nem elfogadható. Azok a családok egyébként, amelyek vallási szertartást szeretnének a hamvasztás helyszínén, megszervezhetik azt az elhunyt egyházközségéhez tartozó lelkésszel, vagy megbízhatják a szervezéssel a krematórium vezetőjét – ez utóbbi esetben a fugyivásárhelyi református vagy római katolikus pap jön el Váradra. Gherghev egyébként biztos benne, hogy az ortodox egyház anyagi okokból bojkottálja a krematóriumot: egy hamvasztás költségei ugyanis koporsóval együtt sem haladják meg a 950–1000 lejt, míg egy hagyományos temetés esetében már csak a koporsó ára 1000–1500 lej, a szertartásért az ortodox egyháznak fizetett összegről nem is beszélve. A katonaság az akadály Sepsiszentgyörgyön Sepiszentgyörgyön a katonaság lőtere miatt nem tudják bővíteni a temetőket. A helyi önkormányzat régóta kéri a hadügyminisztériumtól a református és a köztemető mellett levő lövészeti gyakorlótér területét. Évekkel ezelőtt a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház képviselői is aláírták a kérést, hogy a minisztérium legalább azt a 27 hektáros területet adja át az önkormányzatnak, amit legelőnek adtak bérbe a városnak. Erre azért volna szükség, hogy orvosolják a felekezetek temetkezési gondjait, a templomkertekben kialakított temetőkben ugyanis kevés a hely. A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért hat évvel ezelőtt 1,4 hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül, ahol 1500 örökléthely fért el. A katonai lőtér szomszédságában levő Vártemplom temetőjében már alig van bérelhető hely. A múlt század elején létrehozott, az önkormányzat által működtetett közös temetőben egyelőre nincsenek gondok. A négy hektáron elterülő sírkertben mintegy tízezer sírhely van, és még legalább tíz évig folyamatosan biztosítani tudják az örök nyugvóhelyet. Új temetők létesülnek Székelyudvarhelyen Székelyudvarhelyen is beteltek a belvárosi egyházközségek által adminisztrált temetők, sem a reformátusoknál, sem az unitáriusoknál nincs megvásárolható sírhely. Gede Mátyás, a belvárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy hamarosan a város szélén levő, a Jézus szíve kápolna mögötti, 2,5–3 hektáros területet is temetővé alakítják. Így valószínűleg jövőtől már ide lehet temetkezni. Hasonló helyzetben van a belvárosi unitárius egyházközség is. Két évvel ezelőtt megtelt a Tábor lakótelepi temető, így a város szélén, a szombatfalvi református és római katolikus temető szomszédságában alakítottak ki temetőt. Kedei Mózes, a belvárosi unitárius egyházközség lelkésze közölte, hogy a szombatfalvi temetőben remélhetőleg fél évszázadra elég sírhely lesz. A Szent Miklós-hegyi katolikus temetőt nemrégiben bővítették ki, ugyanis a plébánia tulajdonában van a szomszédos telek, a Pap-kert is, ahol még 20–30 évre elegendő sírhelyet tudnak kialakítani – tudtuk meg Derzsi Andrástól, a plébánia gondnokától. A temetők bővítését tervezik Csíkszeredában is, a Kalász lakótelepi temető bővítésére vonatkozóan ugyan elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de ezt a tanácsnak is jóvá kell hagynia, így a beruházásra várni kell. Szőke Domokos alpolgármester szerint a dokumentumot ki kell egészíteni, ezért csak a következő időszakban kerülhet a testület elé. Elfogadása után elkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, amely akár több szakaszban folyhat, a rendelkezésre álló források függvényében. Krónika (Kolozsvár), 2013. február 7.Európai pénzből folytatódik az Új Ezredév Református Központ építéseAz 1999 óta épülő temesvári Új Ezredév Református Központ irodájában szerdán délben megtartott sajtótájékoztató keretében Gazda István templomépítő lelkipásztor bejelentette: az egyházközség magyarországi partnereivel közösen 1,5 millió euró értékű európai uniós pályázatot nyert. Az összeg egy jelentős részét, 362 501 eurót az Új Ezredév Református Központ építésének folytatására használhatja fel a temesvári református gyülekezet. Gazda István lelkipásztor elmondta: tavaly augusztusban tudták meg, hogy sikeres volt a határon átívelő HU–RO egyházturisztikai pályázat, ahol a magyarországi partnerekkel közösen a maximális pénzösszeget, 1,5 millió eurót céloztak meg. Az Ökumenikus útvonalak Temes és Csongrád megyében című pályázat vezetője az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, ahol ökumenikus kápolna épül a pályázati pénzen. A második legnagyobb összeget, 486 807 eurót az Új Ezredév Református Központ kapja, a pályázati pénzből felépítik és berendezik a Központ F épületét, illetve ökumenikus kiállításokat és istentiszteleteket, konferenciákat szerveznek. A magyarországi partnerek között van a Szegedi Római Katolikus Püspökség, amely a szegedi Dóm restaurálását tervezi a pályázati pénzből. A magyarországi Nagylakon egy templom befejezése, Mórahalomban egy kápolna felépítése, Domaszéken pedig egy pihenőház felépítése a pályázat további célkitűzései. „Mi a Makovecz Imre tervei szerint épülő Új Ezredév Református Központ F épületszárnyát építjük föl az uniós pénzből – nyilatkozta a sajtónak Gazda István – ennek 2014 nyaráig el kell készülnie, teljesen bebútorozva. Az épület a megöntött pincefödém állapotában már régebben elkészült, innen folytatjuk az építkezést. Az új épületben egy Ökumenikus Központ kap helyet. Az alsó szintet multifunkcionális terem foglalja el, amelyik istentiszteletek és konferenciák megszervezésére is alkalmas térként fog szolgálni. Az F épület 108 négyzetméter alapterületű, a multifunkcionális terem 113 férőhelyes lesz. Az emeleten öt vendégszoba kap majd helyet, fürdőszobával, előszobával felszerelve, illetve egyház-turisztikai iroda is fog itt működni, a hozzá kapcsolódó raktárhelyiséggel. A manzárdban 65 négyzetméteres kiállító terem kap helyet, amely ökumenikus jellegű kiállítások megszervezésére lesz alkalmas. A különböző temesvári vallásfelekezetek bemutatkozhatnának ebben a kiállítóközpontban, ahol helyet és teret biztosítunk az ökumenikus gondolatnak.” A sajtótájékoztatón részt vett Földváry Attila mérnök úr, az Új Ezredév Református Központ főépítésze, aki lapunknak elmondta: 1999. november 3-án rajtolt az építkezés és 2002 végéig felépült az E épületszárny, valamint a nulla szintig az egész Központ alagsori része. Az építkezés 2002-ben pénzhiány miatt leállt. „Az F épületszárny felépítésével 30-35%-ban elkészül a létesítmény – mondta Földváry Attila – a teljes befejezéshez további 3,5 millió euróra lenne szükségünk. Az Új Ezredév Református Központ felépítése összesen mintegy 4,5 millió euróba kerül.” Gazda István lelkipásztor abban reménykedik, hogy 2014 végéig, a temesvári forradalom 25 évfordulójára sikerül teljesen befejezni az E és F épületszárnyakat és a Központ egyik kisebb épületét, amelyben koncertterem működik majd. Az építkezésnek új lendületet adhat a reformáció 500 éves jubileuma, amit 2017-ben ünnepelnek meg a világ protestáns egyházai, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése Temesvár számára. Gazda István a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: román kormánypénzekre is pályáztak, de csak szimbolikus összegeket (400 millió régi lej, illetve 200 millió régi lej) kaptak, miközben csak Temesváron több mint 10 új ortodox templom épült fel a forradalom óta eltelt időszakban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai uniós források megpályázása az egyetlen járható út a Református Központ építői számára. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad), 2013. szeptember 23.Magyar Örökség-díjas az EKEAz Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöksége szombaton vehette át a Magyar Örökség-díjat Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében székely ruhába és kalotaszegi népviseletbe érkeztek a képviselők. A magyar örökség szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe immár bejegyezték az Erdélyi Kárpát-Egyesületet is. Az ajándék és kitüntetés tulajdonképpen kötelesség, mely az Erdélyt átfogó, természetjárást, honismeretet és környezetvédelmet fő tevékenységének tartó egyesületet további munkára készteti. A Magyar Örökség és az Európa Egyesület által szervezett, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott hetvenkettedik ünnepségen tüntették ki az EKE-t, amit a gyergyószentmiklósi lakhelyű országos elnök, Dezső László és a héttagú küldöttség népviseletben köszönt meg. A díjra javaslatot tevő, a kuratórium egyik Erdélyt képviselő tagja, Veres Kovács Attila nagyváradi lelkész elmondta: „1995 óta, amióta Farkas Balázs és Makovecz Imre kitalálta a Magyar Örökség-díjat, kárpótolandó mindazokat, akik az elmúlt rendszerben nem nyerhettek elismerést, a bíráló bizottságban és kuratóriumban a Kárpát-medence, illetve a nagyvizeken túli magyarság képviselőit is beválasztották. Erdélyből Benkő Samu akadémikust és személyemet hívták. A mi dolgunk, hogy az Erdélyben fellelhető, örökségre számot tartó, átörökítendő értékeket felhozzuk ide az akadémia gyönyörű dísztermébe, és itt legyen közkinccsé téve, hogy ne csak egy régiónak, hanem azáltal, hogy bekerül a magyarság szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe, az egész nemzetnek kincse legyen. Hát így került sor az EKE-re is, és így erdélyi ünnep volt az akadémián”. A lelkész hozzátette, hogy „az EKE feladata e díj tulajdonosaként, hogy látható jelét adja, részesült ebben a nagyon magas polgári kitüntetésben. Ez egy megtisztelő cím, látható jele a magyar koronát ábrázoló jelvény, amit a mindenkori elnöknek a nyilvánosság előtt viselnie kell. Úgy kell ápolni tündérkertünket és minden kincsét, hogy az továbbra is magyar örökség legyen”. Az ünnepségen elhangzó laudációt Dávid Gyula irodalomtörténész írta, az egyesület érdemeit 1892-től kifejtett tevékenységével támasztva alá, Erdély, mint tündérkert ismertetésének, közkinccsé tételének fontosságát hangsúlyozva. Dezső László országos elnök így fogalmazott: „Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 15 bástyája és közel kétezer tagja, valamint pártolóink és támogatóink nevében mondok köszönetet mindazoknak, akik érdemesnek tartották egyesületünket e magas kitüntetésre, igazolva, hogy az EKE öröksége a Magyar örökség. Bízom benne, hogy a kitaposott ösvények kövezéséhez fog hozzájárulni e díj is, megerősítve mindazt, hogy az évszázados munkát folytatni kell, hisz tennivalónk van bőven.” A szombati ünnepségen díjat vehetett át az Évezredes népi gyógyászat képviselőjeként a Csíkkarcfalván élő Macalik Ernő biológus, gyógynövényszakértő is, aki az EKE kiadványa, az Erdélyi Gyopár munkatársa. „Megdöbbenéssel fogadtam a díj hírét, sok időnek el kellett telnie, hogy magamhoz térjek. Én nem érzem úgy, hogy a rangos tudósok, művészek közé besorolhatok. A döntést viszont elfogadom, lehet, hogy egyszer hozzászokok. Tény, hogy amikor az ember a hetvenedik évéhez közeledik, nem árt neki egy kicsi lökés: dolgozz, fiú, dolgozz még! Lényegében ez jó értelemben vett terheket ró rám, sok mindent kell tennem még, hogy bizonyítsam: megérdemlem ezt a díjat. Nem lehet megállni. De nem is szeretnék, amíg a Fennvaló meg nem állít. Mert az élet tulajdonképpen mozgás.” Balázs Katalin Székelyhon.ro 2013. szeptember 28.Aki úgy ment el, hogy szívét mindig itthon hagytaBeszélgetés a 75 éves Szász István Tas orvos-íróval – Kezdjük a legrégebbi időkkel, az erdélyi szövérdi gyökerekkel. Kérem, meséljen erről. – Erdély zivataros múltjában a család útja már a „szövérdi gyökerekig” is hosszas volt. Visszatekintve, a férfiág vérvonala a XV. századig követhető. Izabella és Martinuzzi idejében keveredett egy minden valószínűség szerint vallon zsoldos Somosd környéki harci cselekményekbe, a mi szempontunkból bizonyára nem jó szándékkal, de feltehetően jó pénzért. Isten akaratából azonban, általa fel nem fogott bűnéért, eme – gondolom, nyalka – vitéz egy új székely család alapításával vezekelt. Súlyos sebesültként a község székelyei vették ápolásba, mégpedig egy helyileg jeles család, s főként annak szépséges leánya. A szerelmi történet elkerülhetetlen volt, s a derék „szabadfoglalkozású” zsoldosból a szép leány rabja lett. A házasság meg is köttetett, de amikor lustrába akarták venni, „kucifántos” neve és beszéde gondot okozott. Minthogy ama nyelvezet hasonlított némileg az erdélyi szászok beszédére, hát új nevet kapott, s lett belőle Szász. Egyébként a feljegyzések szerint hasonló sorsra jutott a különféle okokból a székelységbe vándorolt vagy szökött több erdélyi szász férfiú is. Ezért e név a székelységben nem számít ritkaságnak. Hősünk eredeti mesterségét nem hazudtolhatta meg, mert újabb vitézségéért hamarosan nemesi előnévhez jutott, mégpedig a somosdihoz. Somosdi Szász János, az alapító szépunokája veszi nőül a szövérdi Gál Máriát. A Gál család előneve Szövérdi. 1689-ben Apafi Mihály engedélyezi, hogy a közös utódok ezt az előnevet használják a somosdi helyett az ősi – kardra tűzött török fejes – „czímerük” alatt. A szövérdi generációk sorából aztán Szász József ükapám és testvérbátyja, István „rajzanak ki”, minthogy ükapám aranyosgyéresi református esperes, bátyja pedig Marosszék hites táblabírája lesz Tordán. Ez az a momentum, amikor a család szekerének rúdja egy új ág születése felé fordul. Esperes ükapám ugyanakkor a Nagyenyedi Református Kollégium egyik kurátora volt. Egyébként hatalmas ember lehetett, mert a „Nagy pap” néven emlegették, s fia, Ferenc dédapám is nevezetes volt termetéről és rendkívüli erejéről. – Ősei hogy kerültek a mezőségi Pusztakamarásra, Sütő András szülőfalujába, mivel foglalkoztak? – Az első szövérdi Szász, aki Pusztakamarásra került, a már említett nagy erejű dédapám, Szász Ferenc fia volt, aki enyedi diákként állt be Bem seregébe és járta véle a hadak útját, no és megkóstolta a bujdosók kenyerét is. Még a piski-hídi csatáról is voltak emlékei, de apja, a tántoríthatatlan radikális így sem bocsátotta meg a fegyverletételt. Nagyenyedi diáktörténet szerint a honvédek újratemetése alkalmával így prédikált: „Tisztelt csantak! A kik itt lenn nyugusztok, s tova túl a katallikusoknál, s a kik futattatok, ha futni kellett, s kuparagtatok Piskinél a híd alatt…stb.”. Dédapám erősen kötődött a szülőföldhöz, a honvágy hívta haza török és román földről. Álnéven lett molnárlegény a bogáti malomban. Történt azonban, hogy Londonba emigrált keresztapjának, Kemény Farkasnak a testvére, Gyula, aki a Nagyenyedi Kollégium mellett apjának kurátortársa volt, pusztakamarási birtokaira megfelelő vezetőt keresett. Ferenc dédapám átvette a kulcsokat, hogy aztán három év alatt felvirágoztassa az elhanyagolt gazdaságot. Isten akaratából Pusztakamarás csillaga ekkor ívelt felfelé. A tehetséges fiatalember eredményeit látva a báró és családja odaköltözött. Az udvarházból kastély lett, templom és iskola épült, s a falu ezáltal bekerült a kulturális vérkeringésbe. A palota helyén ma egy – egyébként igen barátságos – román gazda kaszál. Pusztakamarás, az alapító Szász Ferenc utódain keresztül, másfél évszázadon át – direkt vagy indirekt formában – jelen volt az erdélyi magyar tudományos, irodalmi, politikai és társadalmi élet palettáján. Ezekről az időkről számos történet él a családban. Részben fellelhetőek a Templomra szállt bánatmadár c. Kriterion-kötetben, illetve a Trianon sodrásában című család- és kortörténeti jellegű, két kiadást is megért könyvemben. – Kérem, vázolja a Hitel történetét, célját és küldetését, amely az Ön szülői házában, Kolozsváron, a család támogatását élvezve jelent meg. A sajtótörténet nagy Hitel-vacsorákról beszél, amit a Hitel nagyasszonya, az Ön édesanyja készített. Erre kisgyerekként emlékszik vissza vagy szüleitől hallotta a későbbiekben? – A Trianon utáni új, a Kárpátokat immáron akadálytalanul átlépő bizantin szellemű környezetben eszmélő magyarság első, ezt már jól megismerő, ebben szocializálódott generációja a harmincas évek közepén érkezik el oda, hogy a kisebbségi sorsban való túlélés technikáit szolgáló tudományos kutatásokra is felkészülten tekintsen a megmaradás akkor már tagadhatatlanul jelentkező kérdőjeleire. Makkai László püspök-író végzős fia és Venczel József hozzák létre a Hitel folyóiratot, de hat szám után a lap megszűnik, mert Makkai a „Nem lehet” kimondása után távozó édesapjával elhagyja Erdélyt. Venczel József azonban három hasonló gondolkodású barátjával: Albrecht Dezsővel, Vita Sándorral és Kéki Bélával létrehozzák az immáron sokkal igényesebb oktáv formátumú Hitelt, melyet utóbb a nagy Hitel néven emlegetnek. A lap támogatására szüleimet kérik fel, akik minden erejüket erre összpontosítva állanak a lap mellé. A családi ház lesz a Hitel otthona, anyám pedig a Hitel (együtt gondolkodó) háziasszonya. 1940-ig itt folyik a szerkesztők napi munkája, a szerkesztőségi ülések és a nagy Hitel-összejövetelek, melyeket anyám rendez, s melyek a szellemi élet akkor jeles eseményeiként maradtak fenn az emlékezetben. 1940 után a magyarországiakkal kibővült társaság számára az Erdélyi Kör leendő helyiségeit apám és Vita Sándor választják és bérelik ki, és anyám rendezi be azokat. A hely utóbb az Erdélyi Pártnak szintén otthont ad. A kemény mag továbbra is a Vulcan (akkor Cserei) utcai Szász villában dolgozik. Mindenre kiterjedő kutatásaim szerint a Hitel holdudvara a lap három korszaka alatt: 1935 (kis Hitel), 1935–1941 és 1941–1944 (nagy Hitel), összesen 220 értelmiségit tömörített maga körül Erdélyből és a magyar négy év alatt Magyarországról is. Tehát ez egy együttgondolkodó szellemi kör volt, melynek szellemi termékei a nemzetstratégiai kérdésekben a Hitel című nemzetpolitikai szemlében, illetve a társaság jelentős részét alkotó szépírók írásai a Hitellel munkamegosztásban dolgozó Helikonban és Pásztortűzben jelentek meg. Emlékeim kisebb részben gyermekkoriak, de kamasz- és ifjúkoromból, amikor már lap nem volt, de a hitelesek továbbra is oda jártak (vagy mi hozzájuk), meghatározóak. – Kik voltak a Hitel szellemszülei, és mi a véleménye, mért szűnt meg? – A négy főszerkesztő mellett legfontosabb munkatársai: Tamási Áron (a Vásárhelyi Találkozó megszervezése és lebonyolítása idején vezető szerepben), Kiss Jenő (1942–44 közt mint főszerkesztő-helyettes), Kós Károly, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, a komoly problémák tárgyalása alkalmából a mindenkori négy magyar püspök vagy helyettese: elsősorban Márton Áron és Tavaszi Sándor, Mikó Imre, Szabédi László, Szenczei László, a Szervátiusz, Debreceni, Gy. Szabó illusztrátortrió stb. voltak. Az utolsó két hiteles: Jakó Zsigmond és Lőrinczy László nemrégen hunyt el. Most sajnos nem sorolhatok fel 220 nevet, de a Beszédes hallgatás című Kriterion-kötetemben pontos adatok olvashatók erről. Meg kell említeni a sajtótörténetben kissé túldimenzionált presztízs- vagy generációs vitát az Erdélyi Fiatalokkal, de ez mondhatni természetes volt, hiszen az ott felnevelkedett fiatalok végzés után szétszéledtek, s legjobbjaik éppen a Hitelhez csatlakoztak. Végül az 1940-ben megszűnő lap vezéregyéniségei: László Dezső és Jancsó Elemér szintén ezt tették, sőt később a „legmakacsabb” Jancsó Bélával is barátsággá oldotta kapcsolataikat a történelem. A Hitel nagyjai az új körülmények közt példájukkal és tudásukkal szótlanul járultak hozzá az új erdélyi magyar értelmiségi generáció felneveléséhez. A lap elfeledtetésének okai közt – mint erre kutatásaim során rájöttem – első helyen nem a korabeli baloldal által rájuk szórt rágalmak (a ma is ismert besározásos módszerek) szerepelnek, hanem véleményem szerint éppen azoknak az érdemeknek a kisajátítása vagy szükségszerű feledésre ítélése, melyek ennek a nem csupán írásra szakosodott, de a napi politika kockázatait is vállaló közösségnek tulajdoníthatók. A már említett Vásárhelyi Találkozó megszervezése a Hitel csoport érdeme volt, az őket ekkoriban vezető Tamási kezdeményezésétől az aprómunkán át az utólagos népszerűsítésig. 1940-ben a Hitel asztalánál született a Teleki Pál által aztán jórészt betartott javaslatcsomag az Észak-Erdélyben szükséges nemzetiségi politikára (a román nyelv oktatása, a hivatalnokok nyelvismerete, intézmények létrehozása, az egyház támogatása stb.). De ők készítették el a negyvenek memorandumát, s Teleki Gézával küldték el a kormányzóhoz, és a Faragó-féle békedelegáció útját előkészítők közt s a békedelegációban úgyszintén ott voltak. És közülük kerültek ki a 60 politikai fogoly megmentői. Ezeket a Gestapo orra előtt szabadították ki Dálnoki hadtestparancsnok tudtával és beleegyezésével és ugyanezen az úton (Bánffy Miklóssal is közreműködve) érték el, hogy Kolozsvár nyílt város legyen. Mindezeket a „felszabadulás” után a kommunista párt számára nem volt előnyös hangoztatni. Akkor mindenben, ami a múlthoz kötődött, a reakció erőit kellett látni, s ki kellett találni a párt „igaz” történetét. A lap emléke tehát a süllyesztőbe került a reá sütött bélyegekkel és érdemeinek kisajátításával együtt. – Ön 1938. július 15-én született Kolozsváron, a háború előtti forrongásban. 1954-ben érettségizik, de az orvosi egyetemet csak 1962-ben fejezi be, objektív okok miatt. Mért kellett megszakítania egyetemi tanulmányait? – Életem tanulással töltött időszaka kettős hátrányban telt. Az iskolában osztályellenség, az otthoni szomszédságban kisebbségi voltam. Előbbit a hallgatás, ez utóbbit inkább az aktív tekintélyszerző igyekezet útján kezeltem. Egyetemi felvételem feltétele a vörös diploma elérése volt, s ezt az akkori 10 osztályos oktatási rendben megszerezni komoly teljesítménynek bizonyult. A magyar iskolák ugyanis komolyan vették, míg a románok fogódzóként adományozták e lehetőséget diákjaiknak. Már ebben is tudták használni a vörös lepel alatti ügyeskedéseket nemzeti céljaik elérésére. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban még végzés előtt – 1959-ben – kifogtam az egyesítéssel járó bekeményítést. A félelemkeltéshez szükséges boszorkányüldözés szórásába kerültem több kiváló kollégámmal együtt, és minekutána nem tudtak minket felhasználni mások bűneinek bizonyítására, saját 56-os „bűnökre” hivatkozva rúgtak ki, megtoldva az „elvtelen szolidaritás” vádjával. Először egy borsabányai ólombányában, aztán építőmunkásként, illetve némi kiképzést követően mint ólomablak-keretező élmunkást vettek vissza. Két évvel a tervezett után így én is orvos lehettem. Hasznos évek voltak, nem törölném ezeket tapasztalataim értéktárából. A máramarosi hegyeket, alattuk a szocializmus építésének emlékműveivel, az ottani bányaromokkal és a kolozsvári magyar műemlék templomok ablakait, mikor alkalmam adódik rá, nosztalgiával nézegetem. Emlékezetes maradt Kolozsborsán Mazilu főorvos barátságos, csendőrpertus, négyszemközti vállveregetése: Kiváló fiú vagy, de egy dolgot meg kell értened. Ebben a városban nincs szükségünk magyarokra! – Mikor és miért telepedett ki Magyarországra, volt-e olyan pillanata az életében, amikor megbánta ezt? Sikerült átmentenie darabonként a Hitel kolozsvári relikviáit. Erről mit tud mondani? – Kértem a visszahonosítást. Az útlevelet több mint három év kísérletezést követően, a „Hitel ház” kvázi felajánlása után megadták. 1977-et írtunk. Nagy történeteim vannak ezekről az évekről, az akkori román és magyar állami hozzáállásról, és az akkori társadalom a maihoz még nem hasonlítható reakcióiról. A szívem örökké itthon maradt, de az áttelepülést racionálisan gondolkodva nem bántam meg. Itt sokkal több lehetőségem volt azt szolgálni, amit otthon lehetetlenné próbáltak tenni. Ez, tudom, nem általánosítható, de az én sorsom így alakult. Természetesen nehéz küzdelmek, munka, sikerek és csalódások árán. Tíz évig a Bakonyban készültem fel életem harmadik szakaszára. 1987-től a sorsomat tovább kísérő csodák egyike nyomán kerültem Leányfalura. A rendszerváltás éveiben sodródtam bele az egészségpolitika és a nemzetpolitika gyakorlati illetve publicisztikai jellegű sodrába. Áttelepülésem folyamán és utána azonnal elkezdtem a Hitel-emlékek átmentését. Az ezzel járó izgalmak minden alkalommal leírhatatlanok voltak. Aztán következett a restaurálás s végül az elhelyezés gondja. – 1994-től kezdődőleg több lapot indít Magyarországon. Melyek ezek a lapok? – A Hitel emlékeit több mint 15 év alatt hordoztam át a határon. Sorra restauráltattam minden darabot, s elkezdtem a rendszerező, majd a kutatómunkát. Mindezt el kellett helyezni valamilyen módon és felmutatni az utókornak, amely az 1930-as, '40-es éveknél is jobban rászorult ezekre az ismeretekre és példákra. Ezzel egy időben megszűnt szolgálati lakásom is. Lakás vagy ház kellett. És ekkor újabb csodák történtek. Csak néhányat említek meg. Barátom, Makovecz Imre ingyen megtervezte a kolozsvárihoz hasonló belvilágot idéző házat, és szinte mágikus szuggesztivitással biztatott a lehetetlenre – hiszen felépítéséhez csak nevetségesen kis forrásom volt. S ekkor – mint lassan már ismertté váló egészségpolitikai publicistát – a Phare program keretében felkértek, hogy pályázzak egy egészségpolitikai lap alapítására. Brüsszelben megnyertem a pályázatot, s ezt követően a helyi gazdasági szélhámosságokkal küzdve egyik lapot kellett létrehoznom a másik után. Én, mint szakmai főszerkesztő, a pénzügyekkel nem foglalkozhattam. Akik ezt tették, valamennyi sikeres lapból meggazdagodtak. Amint nőtt a tekintélyem, folyamatosan új meg új lapot sikerült alapítanom. Alapellátási hírlevél, Alapellátás, Orvosi Tükör, Szabaduló szakorvos. Közben a Látleletnek is főszerkesztője voltam. A főszerkesztői fix sem volt kicsi, és ebből épült fel fokról fokra a Hitel új otthona Leányfalun. Ezenközben az egészségpolitikában is sikerült eredményeket elérni és az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lettem. Fontos megjegyeznem, hogy elveimhez szigorúan ragaszkodván az ötödik lapnál elvesztettem állásomat és soha többet nem volt ilyen „pénzforráshoz” szerencsém. Nem is kellett. A ház éppen ekkor készült el. Az anyagot sikerült gyönyörűen bemutatni. A gondviselés ennyit rendelt ki számomra és minden bizonnyal ezért. – Érdekes, hogy nagyon későn kezdett publikálni, de 2001-ben és 2002-ben nem kevesebb, mint hét könyve jelent meg. Ezek mind fiókban vagy valamelyik szerkesztőségben vártak kiadásra? – Első írásaim egészségpolitikai, alapellátás-szervezési írások voltak még itthon, de ezeket román kollégák nevén jelentették meg, ügyes húzásokat követően. Le is szoktam hamar az íródeákoskodásról. „Navétázás” közben a társaság gondjait orvoslandó vidám írásokat, bökverseket fabrikáltam. A magyarországi 10 év bakonyi „boldog száműzetés” és az engem körülvevő szeretet és megértés hangulatában, Pápakovácsiban köszöntött be a felismerés a Kádár-korszak gerincpuhító hatásainak veszedelméről. Ekkor kezdtem írogatni naplójegyzeteimet, verses kesergéseimet – az íróasztalnak. A Mozgó Világnak beküldött kéziratommal a „szervek” figyelmeztetését vívtam ki. Többet sehova sem küldtem. Ezután következett a Leányfalura költözés és a rendszerváltás forgataga. Azóta két végén égett életem jelképes gyertyája. Részben az Orvosi Kamara keretein belüli tisztségviselés és egészségpolitikai küzdelem, valamint publicisztika, másik oldalon a nemzetpolitikai publicisztikám töltötte ki minden szabadidőmet. Rovatom volt az Erdélyi Magyarság és az Átalvető (ez ma is él) oldalain, illetve közel 10 évig az Erdélyi Naplóban. Mára összesen több mint 80 lap és folyóirat közölte írásaimat, s ama 2001–2002-ben megjelenő hét kötet után az idén elérkeztem huszadik önálló kötetemhez. Közben számos antológiában és közösen megírt könyvben is megjelentek írásaim. A Magyar Írószövetség tagjai sorába emelt és beléptem az Irodalomtörténeti Társaságba. A Hitelről szóló kötetem hézagpótlónak bizonyult. Aztán megnyitottam Leányfalun a Hitel múzeumgalériát is. Nem hagyhatom ki azt sem, hogy 25 éve szervezem az országosan ismertté vált Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítás-sorozatot, egy idő óta irodalmi estekkel egybekötve. Tavaly, támogatás nélkül, sikerült megszerveznem az Írószövetségben egy egynapos Hitel-konferenciát. Az erről szóló kötet és videóanyag sikeres pályázatra vár. Közben a kolozsvári Hitel és az örökséget felvállaló budapesti Hitel műhelyeit felterjesztettem Magyar Örökség Díjra és éppen a konferencián kaptuk meg a hírt Bakos Istvántól, hogy 2200 jelölt közül a Hitel elnyerte e magas kitüntetést. A díj ott függ a házi múzeum falán, Tamási, Kós és Márton Áron székei felett. Az idei könyvhétre jelent meg a Kairosz kiadónál huszadik kötetem. Ez is a Hitellel foglalkozik. – A Templomra szállt bánatmadár c. pusztakamarási helytörténeti kötetben igen alapos családtörténeti tanulmány szerepel. Ezt lehetne bővíteni még? – A családtörténet teljes feltárása hatalmas munka. Több száz oldalas anyag van a számítógépben írott, képes és táblázatos formában. A megtalált címerek száma száz feletti, a heraldikailag leírtak még ennyit tehetnek ki, de az említett két másik feladatra kellett koncentrálnom, s ennek folytatására csak akkor kerülhet sor, ha már úgy érzem, hogy a közösség számára fontos részt elvégeztem. Nyolc unokámat is szeretném ennek segítségével helytállásra, tartásra nevelni. Mert a cél soha nem a hivalkodás, hanem éppen az ellenkezője. Azt szoktam mondani, hogy ne feledjék: ezek az emberek, ha jött a hírhozó, olyan természetességel álltak fel a családi ebéd mellől és öltöttek kardot a haza védelmére, ahogyan ők elindulnak az éppen divatos bulizóhely meglátogatására. Csakhogy onnan igen gyakran nem volt hazatérés. – Élete folyamán szerzett díjak és elismerések? – Nem panaszkodhatok. Bár, mint mondják, a díjakat nem szerezzük, hanem azokat adják. A szakma tulajdonképpen majd minden ismert kitüntetését megkaptam. De ezek átvételekor minden esetben arról beszéltem a jelenlevőknek, hogy Erdélyből jöttem, s a küzdeni tudás képességét onnan hoztam magammal. Van többek között Hippokratész díjam (ma már a díjazó bizottság elnöke vagyok), megkaptam a millenniumkor a MOK média díját, háziorvosi életműdíjat, tiszteletbeli tagságokat és elnökségeket, címzetes főorvosságot, Leányfaluért emlékplakettet. De a Nemzeti Kötelék Kuratóriumától kapott Emléklap a hűségért, melyet 18 magyar értelmiséginek adományoztak a 2004. december 5. után végzett munkájáért, talán a legkedvesebb. – Kádár Tibor festőművész meg is festette a Hitel arcképcsarnokát. Kik vannak rajta és milyen volt az avató? – Az avató számomra felejthetetlen volt. Megpróbáltuk a kolozsvári fogadások hangulatát idézni. Az anyáméhoz valamennyire hasonlító büfét próbáltunk felállítani, s jelen voltak a magyar szellemi élet nemzetben gondolkodó vonulatának jelesei közül többen is. Szőcs Géza államtitkár nyitotta ki elsőnek a Kádár Tibor alkotta Triptichont. A képen a 220 hitelesből a legfontosabb 54 szerepel, a szerkesztők, az egyháziak, a főbb munkatársak, az illusztrátorok, a későbbi anyaországi csatlakozók, de az ellenfelekből is néhányan, s persze a gyökereket jelentő személyiségek, a ház, sőt még a családunk is. A múzeumot Istennek hála elég sűrűn látogató egyének és csoportok csodájára járnak. A „hitelesekre” vonatkozó anyagokat ma is folyamatosan gyűjtöm, szeretném kutathatóvá tenni az érdeklődők számára. – Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még átadni az olvasónak? – 75 évesen az ember jól átgondolja, hogy az ismeretlen hosszúságú maradékot mire fordítsa, pontosabban mire kell fordítania, hogy megfeleljen saját elvárásának: annak, amire eddigi életét is szánta. Ezért következő legfontosabb feladatom a Hitel 10 évének aktualizáló, mának szóló feldolgozása lenne. Ennek bevezető, egy évet átfogó tesztkönyve a most – a Kairosz kiadó felkérésére – megjelent Palackposta Erdélyből című breviárium. Mellette a múzeum jövőjének garantálása, annak bővítése, s ha még marad erő és idő, apám hagyatékának közlése, illetve a családtörténet befejezése és az erdélyi családi sírkertjeink megmentése Nagyváradon, Kolozsváron és Pusztakamaráson. Na és még szeretnék néhányszor sízni a Hargitán a nyolc unokámmal. Már valamennyien megtanulták ezt a lelkeket felszabadító, természethez láncoló, önbizalmat építő sportot. S mindezt úgy és azért, hogy az unokák (és mindnyájunk unokái) ezáltal is könnyebben eljuthassanak arra a pontra, amikor az ember rájön, hogy mi dolga van ebben a világban. Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 31.Ökumenikus istentisztelet az épülő Új Ezredév templombanÉpül a bánsági magyar közösség Trianon utáni legnagyobb beruházása! Ökumenikus istentiszteletet tartottak október 29-én délután az épülő Új Ezredév Református Központ imatermében. Örvendetes hír, hogy október eleje óta folytatódik a Református Központ építése, a munkatelepi körülmények között az imaterem is csak egy fából készült lépcsőn közelíthető meg. A Makovecz Imre tervei alapján épülő Új Ezredév Református Központ F épülete az Európai Unió HU–RO 1101/165/ 1.2.3. számot viselő, Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című pályázata keretében valósul meg, 362,5 ezer eurós költséggel. A közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó ökumenikus rendezvénysorozat is a fenti pályázat része. A kedd délutáni ökumenikus rendezvény vendégei a gyárvárosi római katolikus hívek voltak, ft. Kapor János plébános vezetésével. Az ökumenikus istentisztelet keretében igét hirdetett ft. Kapor János, majd bemutatta a jelenlevőknek az 1726-ban létrehozott gyárvárosi római katolikus egyházközség, illetve a 112 esztendeje felszentelt Millenniumi templom felépítésének történetét. A XIX. század végén a tízezres lélekszámúra duzzadt gyárvárosi egyházközség a város akkori „legmonumentálisabb épülete”, a Millenniumi templom felépítésére vállalkozott. Ft. Kapor János a gyárvárosi plébánia birtokában levő, régi könyvekből, dokumentumokból, fotókból, kegytárgyakból, zászlókból, stb. összeállított, rendkívül érdekes kiállítást is bemutatta a református gyülekezetnek Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora, Gazda István a Nyugati Jelennek elmondta: száz esztendővel a Millenniumi templom felszentelése után, a gyárvárosi református gyülekezet felvállalta az Új Ezredév Református Központ, a Trianon utáni legnagyobb magyar beruházás megvalósítását! Az évek óta stagnáló építkezés folytatására a Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című EU-s pályázat keretében nyílt lehetőség. A hónapokig tartó előkészületek után idén októberben elkezdődött az F ökumenikus épület építése, 410 négyzetméteres beépített területtel. Az F épület földszintjén – amely a már elkészült E épület párja – kap helyet a 113 ülőhelyes, 103 négyzetméter nagyságú terem, mely istentiszteletek, konferenciák vagy más közösségi rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. Ugyanitt helyezkedik el az irodahelyiség is, mellette kis raktárral. Az emeleten öt vendégszoba lesz, előszobával és fürdőszobával, a tetőtérben egy 65 négyzetméteres terem létesül, időszakos ökumenikus kiállítások számára. Az épületben kisméretű hangversenyterem is helyet kap, illetve az alagsorban is hasznosítható tereket alakítanak ki. „Az európai uniós pályázat lebonyolításának határideje 2014. június 30. – mondta Gazda István lelkipásztor. – A kivitelezést végző vállalat vezetői a legkomolyabban álltak hozzá a munkához, és mindent megtesznek az általunk is felvállalt júniusi határidő betartása érdekében. Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora arra hívta fel a bánsági magyar közösség figyelmét, hogy téglajegyek megvásárlásával támogathatják a Makovecz Imre tervei alapján épülő monumentális Református Központ felépítését. „10, 50, 100 és 500 lej értékű téglajegyeket bocsátottunk ki, erre a bevételi forrásra azért van szükségünk, hogy a banki kamatokat és a menet közben felmerülő egyéb járulékos költségeket fedezni tudjuk” – mondta Gazda István. „Az Új Ezredév Református Központ lehet a korunk követelményeinek megfelelő új Magyar Ház, a temesvári és a bánsági magyarság büszkesége! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2013. november 16.Egy hiteles ember: Erdély szellemi örökségét kutatja Szász István TasAz 1935-ben alapított Hitel folyóirat nevelte fel a Trianoni diktátum után Magyarországtól elszakadt új erdélyi magyar értelmiségi generációt. A korabeli erdélyi közéletet és kultúrát formáló lap szellemi örökségét kívánja visszahozni a köztudatba Szász István Tas, a Magyar Örökség díjas Hitel Múzeumának alapítója, aki a Rádió Orientnek nyilatkozott a témában.„A Trianoni diktátum után Erdély magyarsága magára maradt, intézményeitől megfosztottan kellett újra talpra állnia. Szüleim kialakították az erdélyi értelmiségi elit találkozóhelyét, otthont adtak az iránytű szerepet betöltő nemzetpolitikai folyóiratnak.” Szász István Tas a Hitel-kör szellemi környezetében cseperedett, szülei révén az erdélyi magyar értelmiség számos jeles szereplőjével találkozott. 1945 után fiatalemberként szerzett meghatározó élményeket az Erdélyben maradt hitelesektől. „A Trianoni diktátum után Erdély magyarsága magára maradt, intézményeitől megfosztottan kellett újra talpra állnia. Erdély magyar társadalma új világba csöppent, új nyelvet, mentalitást, valamint védekező- és alkalmazkodóképességet kellett tanulnia. Az 1935-ben létrehozott Hitel nevelte fel az új értelmiségi generációt” – emelte ki a Rádió Orient vendége. Szász hozzátette, Venczel József alapító szerkesztő felkereste szüleit, és a segítségüket kérte. „Szüleim kialakították az erdélyi értelmiségi elit találkozóhelyét, otthont adtak az iránytű szerepet betöltő nemzetpolitikai folyóiratnak.” A bécsi döntést követően kezdődött a Hitel harmadik korszaka. Az orvos, író elmondta, sokan érkeztek vissza Magyarországról, új emberek kapcsolódtak be az akkor már a gyakorlatban Kéki Béla és Kiss Jenő által szerkesztett lap szellemi körforgásába. Ugyanis alapítói közül hárman egyéb fontos feladatokat kaptak. Korábban, az 1937-es Vásárhelyi találkozó megszervezésében – Tamási Áron vezetésével – is nagy szerepet játszott ez a gondolkodói kör: a román nyomás következtében csoportjuk is összekovácsolódott, így jöhetett létre egy közös magyar állásfoglalás. A bécsi döntést követően azonnal megszerkesztettek egy memorandumot Erdély bizonyos önállósága érdekében és a román kisebbségi jogok biztosítására. Teleki Pál a hitelesek csoportjának közreműködésével hozta létre aztán az Erdélyi Pártot, s az újság kibővített otthonának, az Erdélyi Körnek kialakításakor az a politikai elit működésnek is központja lett. Szász kiemelte, a lap munkatársainak köszönhető a Faragó féle béketárgyalás előkészítése, a „negyvenek memoranduma” a kiugrásért és az is, hogy Kolozsvár nyitott várossá vált. „A Hitel 1944-es megszűnése mögött, a folyóirat besározása, valamint érdemeinek kisajátítása állt”- vélekedett a vég politikai okairól a Hitel kutatója. Szász István Tas életútját végigkísérte a Hitel hatása és szellemisége, mely nemzetpolitikai publikációkban és a Hitel kutatásában öltött alakot. Szász leányfalui, Makovecz Imre által tervezett otthonában 2010-ben nyitotta meg a Romániából kimentett családi relikviákból kialakított Hitel Múzeumot. „Kádár Tibor kolozsvári festő vállalta a szellemi kör több mint 50 nagy alakját ábrázoló szárnyas oltár elkészítését. A múzeum mestergerendáján közel 100 hiteles fotója látható, azoké, akik kiemelkedő szerepet játszottak a folyóirat életében”, egyre gazdagabb anyag dokumentálja a hitelesek egykor elvégzett munkáját is – Szász hozzátette, múzeumának kapui mindig nyitva állnak, sok csoport látogatja a tárlatot: van, hogy ketten, van, hogy 30-an érdeklődnek. A Hitel régi és új műhelyét 2012-ben Magyar Örökség díjjal jutalmazták. Szász elmondta, egy Hitel konferencia szervezésekor merült fel benne, hogy felterjeszti az elkészült anyagot a kitüntetésre. „A budapesti Hitel folytonosságot vállalt a kolozsvári Hitellel, így együtt terjesztettem fel őket a díjra” – emlékezett vissza a Rádió Orient vendége. Szász István Tas leányfalui lakásmúzeumával és publikációival szeretné megőrizni, illetve visszahozni a Hitel gazdag szellemi örökségét a mai magyar köztudatba. https://orientpress.hu 2013. december 26.Szövegeink az események után kullognakGyörgy Péter esztéta, médiakritikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára az Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetének bemutatása alkalmával volt a váradi Törzsasztal vendége. A sok vitát kiváltó könyv szerzőjével Szilágyi Aladár beszélgetett. Több munkájában is foglalkozott az emlékezetpolitika, a kulturális emlékezet kérdéseivel. Nemde, ilyen volt a 2000-ben megjelent Néma hagyomány, és ilyen volt a 2005-ben napvilágot látott Kádár köpenyege is. Ezt követően látott hozzá az Erdéllyel foglalkozó könyvéhez. Elmondaná, hogyan született meg az ötlet, hogyan módolta meg a kötetet, menet közben alakult ki, vagy eleve kitervelt munka volt? Mind a két feltételezés igaz. A Néma hagyomány tizenhárom éve jelent meg, akkor még azt lehetett remélni, hogy 56 az egy közös hagyomány. Ma már ez az állítás nem igaz. Az kezdett el érdekelni, hogy a kulturális hagyományozódásnak a szerkezete hogyan működik. Azt gondoltam, hogy 56 nagyon jó példa egy elméletnek az illusztrálására, másrészt pedig, megkerülhetetlen. Félő volt, hogy ha az új nemzedék nem tartja magára nézve kötelezőnek, ha nem fog vele úgy bánni, mint 48-cal, ha nem fogadja el örökségként, akkor bármit lehet csinálni ebben az országban. Úgy gondolom, hogy egy nemzeti kulturális közösség – ha ennek a fogalomnak van értelme –, egy történeti közösség nem működhet úgy, hogy a saját múltjával nincs tisztában. Ami a Kádár köpenyegét illeti, gyakorlatilag kiderült, hogy a Kádár rendszer emlékezetből való kiesésének kínos következményei vannak. Már a Néma hagyományban is fölmerült, hogy mi van a Kádár korszakkal, s elkezdtem áttekinteni, hogy utólag mi történt a Kádár rendszerrel. Tulajdonképpen az Erdély-könyvemnek is alapkérdése Trianon mellett, hogy mi történt itt a szocializmus ideje alatt? Az viszont láthatólag nem nagyon érdekli a mai Magyarországot, szinte elszántan és dacosan nem. Ezért is kezdtem megírni az Erdéllyel kapcsolatos gondolataimat, véleményemet, s ezek az írások végül kötetté álltak össze. Most írok egy könyvet, az 57 és 70 közötti évekről, arról, hogy miként alakult ki a Kádár-rezsim kulturális intézményrendszere, ennek a munkának A lektorok ideje az ideiglenes címe. Ami a Képzelt Erdélyt illeti, gondolom, maga a témakör is kínálta, hogy egy esszékonstrukció legyen. Nemde, ez azért is hasznos, mert az esszének a tanulmányhoz képest megvan a maga nagyobb szabadsága. Ehhez viszont, tekintettel a téma bonyolultságára, a szerzőnek ki kellett alakítania egy sajátos nyelvezetet is, hogy az egész problémakört meg lehessen fogalmazni. Váradon – ami ha akarom Erdély, ha akarom, nem – egy Erdélyi Riport című lap szerkesztőségében nekem, aki soha nem éltem Erdélyben, erről beszélni nagyon nehéz. Világosan kell látni: ezt a könyvet egy nem idevaló ember írta, nem idevaló embereknek. Az egy külön ajándék az élettől, ha az idevaló emberek is érdeklődést mutatnak iránta, ez számomra végtelen nagy öröm. Mert az történik, hogy van egy csomó ember – akik közé én is tartozom –, aki ezt a dolgot kívülről nézi, és félő, ugyanott fogunk tartani, mint ahogy Kazinczy megírta 1816-ban: Magyarország nem ismeri Erdélyt. Ez a könyv egy gondolatkísérlet, egy esszéisztikus kísérlet arra nézve, hogy miként alakult ki az a helyzet, hogy Magyarország ma arra használhatja Erdélyt, amire használja. Ami szerintem teljes félreértés, egy kulturális hagyomány politikai használata, ami engem sok aggodalommal tölt el. Azt mondta, kívülállóként írta meg, ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy sok empátia van önben. Ez azt jelenti, hogy akár egy helyzetről, egy történésről, akár egy személyiségről van szó, nem csak körbejárta, hogy hol, hogyan élt, mire kényszerült, hanem az esszé műfaj azt is lehetővé tette, hogy uram bocsá’, még érzelmi megnyilvánulásokat is megengedett magának. Igen… A könyvnek – többek között terjedelmi okoknál fogva – csupán három „főhőse” van, de jogos kifogás, hogy például Cs. Gyímesi Éva avagy Székely János miért nincs benne, de benne van Szabédi László, Bretter György és Szilágyi Domokos. Van három ember, aki iránt mindig is nagyon komoly empátiát éreztem, miközben, a sors iróniája: Gyímesi Éva volt az egyetlen, akit – szemben a másik hárommal – valamelyest személyesen is ismertem. Három olyan emberről van szó, akinek az életét – akár az Éváét – a kommunizmus determinálta, vagy tette tönkre. A három sors közül kettőhöz brutális öngyilkosság fűződik, ami elválaszthatatlan az államszocializmus történetétől. Azért is szenteltem Szabédinak nagyobb teret, mert nagyon felpiszkált, amikor láttam, hogy miközben Erdélyben ő egy hős, Magyarországon azt sem tudják, hogy kicsoda. Ez a könyv mégis csak Magyarországon jelent meg, hadd örvendeztessem meg az olvasóimat azzal, hogy nézzék meg, ki volt ez az ember. Könyvének olyan a konstrukciója, hogy bizonyos elemek egy-egy fejezetben kapnak helyet, de legalább utalások erejéig vissza-visszatérnek egyebütt is. Érdekes volt számomra, amikor a mű elején az úgynevezett mitizált tér keretén belül az emlékhelyeket, illetve a kultuszhelyeket elemzi. Élvezettel olvastam, amikor felvázolta Zebegénynek, mint helyszínnek a szinkretizmusát, és a legvégén – ellenpontként – oda tette valóban értékes szakrális térként Pannonhalmát, amivé az napjainkban fejlődött. És megint megtapasztaltam azt a körültekintő felelősségtudatot, ahogy a Makovecz-jelenséget, a Magyarországról végül „kiszorult”, Erdélyben „hazatalált” építész munkásságát tárgyalta. Konkrétan az történt, hogy a magyar katolikus egyház, Erdő Péter esztergomi bíboros megszakította vele az együttműködést, ami Piliscsabán, a Pázmány Péter katolikus egyetem tervezésekor csúcsosodott ki. De egyébként arról volt szó, hogy Makovecz Imre templomokat épít, és amikor kiszorult Magyarországról, akkor gyakorlatilag Erdélyben folytatta azt, amit Magyarországon nem folytathatott. Makoveczet lehet abszolút túlértékelni – azért fogalmazok így, mert én nagyon nagyra értékelem –, de az, amit a jelenlegi magyar kormányzat csinál, hogy hozott egy törvényt, mely szerint Makovecz Imre összes kulturális épületét le kell védeni, meg kell menteni, ezzel gyakorlatilag kiveszik az építészet történetéből, és patetikusan afféle szent helyekké nyilvánítják azokat. Ez veszélyes dolog. A másik pedig, ami ugyanilyen kétségbeejtő, ahogyan Makovecznek a vitathatatlan tehetségét – pusztán a politikai nézetei miatt – a liberális magyar értelmiség kezeli, azt ostobaságnak tartom. Szerintem Makovecz Kós Károly nagyságrendű téralkotó építőművész volt. Az más kérdés, hogy a Makovecz-házaknak a gyakorlati használhatósága egy súlyos problémát vet föl. Jellemzően azt kell mondanom, hogy ez nem csak őreá áll, hanem például Gaudi épületeire is. Nem funkcionálisak, hanem mint térbeli látomások használandóak. Hadd térjünk rá Szabédi Lászlóra. Sokat, elmélyülten foglalkozott vele. Egész, viszonylag rövid életpályáját nyomon követte tragikus haláláig. Az ön szövegéből kiderül, hogy mennyire tehetséges, felkészült és sokoldalúan művelt ember volt. Viszont 1945-ben, amikor nemcsak ismét kisebbségi helyzetbe került az észak-erdélyi magyarság, hanem néhány év alatt a kommunista rezsim vált Romániában uralkodóvá, próbált valamilyen mentséget találni a maga számára, arra nézvést, hogy kényszerűségből váltott, „a kommunizmus hívének” szegődött. Tényleg mentség számára ez a kényszerhelyzet? Egy olyan embernek, mint én, akinek soha nem volt revolver szegezve a homlokához, erkölcsi kötelessége, hogy empatikus legyen. 54-ben születtem, az én nemzedékem szerencsés volt, mert soha, senki nem fenyegette az életét. Szabédi karizmatikus ember volt, nemzedékének egy kiemelkedő és tragikus hőse. Azt a kérdést tette föl önmagának, szerintem eléggé kérlelhetetlenül, hogy ha ezt az országot, amelyikben él, a kommunisták fogják vezetni, és a magyar elit nem lesz kommunista, akkor ki fog tárgyalni a románokkal? Ez jogos kérdés. Nem ugyanaz, mint Magyarországon, mert ott nem kellett kommunistának lenni – hogy finoman fejezzem ki magam –, mert mindenki otthon volt. Itt az volt a kérdés, hogy tárgyal-e valaki a román kommunista vezetéssel, s ezt követően fejtette ki hatalmas nyelvészeti, egyetemi tanári munkásságát. Én elolvastam azokat a Szabédi-emlékházban található leveleket, amiket ő írt az egyetemnek. A habitusa tényleg szívszorító: könyörgés, félelem, hogy mindenből kiszorulnak. Amennyire látom, egy őrületes manőver volt ebben valamiféle identitás átmentésére, valamiféle univerzális identitás átmentésére. Azt gondolom, hogy sorsa egy olyan tragikus sors, amit ugyanúgy kellene ismernünk, mint a miniszterelnök Telekiét. Ha vannak egy nemzeti kultúrának emblematikus élettörténetei, az övék az. Mind a ketten, amikor végső választás elé kerültek, az életükkel fizettek érte. Ami Bretter Györgyöt illeti, ő is egy szinte besorolhatatlan személyiség, jelenség. Úgymond, ő kommunista volt, de egy ideológiaellenes gondolkodó. Aki – megkockáztatnám az állítást – kidolgozta a saját rendszerét… Ez már egy másik nemzedék. Az ő eszmélésük korában a hidegháború örökkévaló állapotnak tűnt. Bretter egy évtizeddel azelőtt halt meg, hogy véget ért volna a hidegháborús időszak. Az ő halálakor, 1977-ben senki nem gondolta volna, hogy mi fog történni. Amikor Grósz Károly, az MSZMP főtitkáraként bejelentette, hogy létre fogják hozni a többpártrendszert, akkor egyetlen ellenzéki értelmiségi sem volt, aki ne azt hitte volna, hogy ez egy ügyes trükk. Bretter abban a világban élt, ahol kevés kivétellel, szinte mindenki baloldali volt, s ezen túl elment a lehetőségek legszéléig. Tulajdonképpen az ő nemzedékének az írói kötésig benne álltak a kommunizmusban. Aki nem hajlandó ezt tudomásul venni, az árt a magyar kultúrának, Erdélynek, mert nem lehet letagadni azt, honnan indultunk, kik voltunk. Bretternek morális dilemmája volt – illetve nem is volt dilemma számára, hiszen tudta, mit kell tennie –, hogy azokban az években vált a legkeményebbé a Ceauşescu rendszer, ami arra késztette az erdélyi magyarság színe-javát, hogy vállaljon szolidaritást, alakuljon ki a fejlett közösségi érzület bennük. Ugyanakkor egy olyan ember, mint Bretter, aki, amellett, hogy önálló egyéniség volt, és az individualitás szabadságát óhajtotta volna saját magának, mégis egy ilyen helyzetbe kerülve habozás nélkül felvállalta a közösségi bajokat. Azt remélem, hogy a Temetés Zsögödön című esszéje, amit kiválasztottam, éppen erre rímel. Amire maga céloz, hogy a nagy individualista művészt, Jackson Pollockot belecitálta egy kollektív, szakrális közösségi térbe, az nem kevés jelentéssel bír. Tulajdonképpen teljes csapdahelyezet volt, senki nem mondhatta a diktatúra alatt, hogy van külön út, és ebbe a közegységes útba pedig bele lehetett bolondulni. Ennél nem ismerek semmi rettenetesebbet. Magyarországon mindenki szeretné elfelejteni, hogy 1970-től a Kádár és a Ceauşescu pont az ellenkező irányba mentek. Erdély akkoriban bolondok háza volt, jártam itt többször 78-79 táján, barátság okán. Láttam, hogy egy brutálisan más világba cseppentem, miközben Magyarországon már lehetett élni. Azért is vizsgáltam Bretter ürügyén ezt a kort, mert a magyar köztudatban egyszerűen nincs benne. Kötetéből a legizgalmasabb olvasmány az volt számomra, ahogy Szilágyi Domokossal foglalkozott. A korszak, az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb költője volt, ehhez kétség nem fér. Amikor 56-ban elkezdték az egyetemistákat faggatni, gyötörni, ő gyenge fizikumú, gyenge pszichikumú ember lévén, megtört. Engem ez a tény nem érdekel annyira, inkább az, hogy – nem véletlenül – eljutott az öngyűlölet állapotáig, ami annyi éven keresztül végig kísérte, és ilyen iszonyú terhet hordozva vetett véget önkezűleg az életének… Amit ön mond, azt ennél pontosabban nem lehet megfogalmazni. Szilágyi Domokos egy olyan titokkal élt együtt, ami miatt minden nap meg akart halni. Amikor eldöntöttem, hogy írok róla, beszéltem egy csomó emberrel. Az élettársával, Nagy Máriával, és sokakkal, akik ismerték. És az jött vissza, hogy ebbe őrült bele. Borbély Andrásnak van egy doktori értekezése, amit erről írt, az egész besúgói rendszerről a kolozsvári egyetemen, Költészet és totalitarizmus, Szilágy Domokos címmel. Egy részét olvastam már. És nagyon egyet értek azzal, ami a Selyem Zsuzsa által szerkesztett, pár éve kötetben fogalmazódott meg: nem csak afféle pszichológiai tréfálkozás, hogy nem tudjuk valójában, mit jelentett Szilágyi Domokos, hiszen azokat a szövegeket nem ő írta le. Ez nem csak egy rafinált bölcsészvélekedés, ebben sok tapintat van iránta. Egy ilyen iszonyú teherrel ekkora életművet létrehozni, valóban példátlan teljesítmény. Elgondolkoztatott, hogy – ha nem is vonta vissza, amit megfogalmazott – bizonyos mértékű lemondást éreztem ki adott ponton könyve szövegéből. Ki is írtam magamnak: „A kihívásra nem nagyon van jó válasz, nekem sincs. Szövegeink kullognak az események után.” Láthatjuk, hogy mi történik. Gyakorlatilag a mitomán, neoetnicista, történelem utáni elképzelt történelem egyre erősebbnek tűnik, mint a politikai valóság. A magyar történelem is ilyen, miért éppen Erdéllyel tettek volna kivételt? A Trianon utáni Magyarország történelméről pontosan ilyen homályos ismeretekkel rendelkezünk, magyarán: semmilyennel. Az amnézia nevében mindenki egyesül mindenkivel. Ennek a történelemhez, a megtörtént események értelmezhető láncolatához semmi köze. De azzal számolni kell, hogy a beszélgetésünk elején emlegetett kultikus tereknek, a nagy közösségi élményeknek – például Csíksomlyónak – nagy tömeghatásuk van. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szerintem, ha valaki ma győztese ennek, az már rég nem a Fidesz, hanem a Jobbik. Azt senki nem tagadhatja, hogy az a tények nélküli közösségi identitásérzet egy fantasztikus együttes élmény, amit soha nem kaptak meg Magyarországtól. Nem kapták meg attól az országtól, amelyikre fölnéznek, amelyik fontos nekik, amelyikkel szemben kisebbrendűségi érzésük van. Most megkapják a Csíksomlyói Passión, a Félszigeten, egy nem mediális, hanem zenei és testkultúrában. Ezt az erdélyi fiatalokon „leverni” értelmetlen, ezért őket szélsőjobboldalinak nevezni értelmetlen. Viszont a magyar szélsőjobb habozás nélkül kihasználja, az tény. Hogy ebből mi fog következni, arról sejtelmem sincs. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2014. január 25.Kölcsey imádsága Makovecz fái alattA romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is. A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be. Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt. A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat. Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával. A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének. Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta. Nánó Csaba | Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. április 30.Megmentőre vár a Makovecz tervezte csíki Millenium-templomJelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede Makovecz Imre tervei alapján épült csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya. Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat, az illetékesek szerint a tornyot ékesítő keresztek is javításra szorulnak. „Több helyen is kénytelenek voltunk leverni a vakolatot, mert a beszivárgott víz miatt az felpuffadt és veszélyessé vált” – fejtette ki Darvas Kozma József a hónapokkal ezelőtt elvégzett beavatkozásról. A Szent Kereszt plébánia címzetes esperese arról is beszámolt, hogy a keresztek kibontásakor azt tapasztalták, hogy az építkezés alatt használt deszka zsaluk bennük maradtak, ezek pedig az évek során nedvességgel megszívták magukat és korhadni kezdtek. Emellett a téli fagy miatt a réseken beszivárgott víz belülről feszítette a szóba forgó épületelemeket, emiatt elkezdett lepattogni ezekről is a vakolat. „Még tavaly kibontottuk a keresztek belsejét, és kitakarítottuk, ennél többet egyelőre nem tehetünk" - magyarázta az esperes. Jóváhagyás nélkül nem dolgozhatnak A templom keleti tornyán is jelentkeztek már a hibák, ezeket viszont sikerült kijavítani. Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronnyal is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen jellegű beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki. „Tavaly októberben kaptuk a hírt, miszerint a Magyar kormány felkarolja az alapítvány működését, amely a neves építész hagyatékáért felel" – hangsúlyozta az esperes. Hozzátette, ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek a feltételeit is közlik a plébániával. „Mi jeleztük igényünket és a kialakult helyzetet. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk" – mondja az egyházi méltóság. Három éve jött létre a Makovecz alapítvány 2011 októberében a „nemzet építésze" halálát követő napokban az örökösök alapítvány létrehozását kezdeményezték – derül ki az alapítási dokumentumokból. Mivel az örökösök, a család tagjai között nincsenek építészek, így az alapítvány tagjai közé a család képviselőin kívül olyan személyiségeket kértek fel közreműködésre, akiknek a személye garancia a szakmai és szellemi tartalom vitathatatlan képviseletére. Az Alapítvány célja részben Makovecz Imre építészi-tervezői szellemi hagyatékának, az annak részét képező szerzői jogi művek és egyéb alkotások – tervek, írásművek, hanganyagok – felkutatása, összegyűjtése, tudományos-szakmai feldolgozása és gondozása, Makovecz Imre alkotói életművének megőrzése. Ugyanakkor az alapítvány céljai közé tartozik az elismert építész által tervezett épületek, mint a magyar kulturális örökség részeinek nyilvántartásba vétele, helyi, illetve műemléki védelem alá helyeztetésének kezdeményezése és katalogizálása Magyarország határain belül és azon kívül is, és ezen épületek fennmaradásához, eredeti állapotukban való megmaradásához támogatás nyújtás. A Millenium-templom tervezését Makovecz Imre egyébként díjmentesen vállalta el. Az építőművész tanítványát, Bogos Ernő csíkszeredai építészt kérte meg a részletes terv kidolgozására – tudhatjuk meg a Szent Kereszt plébánia internetes honlapján olvasható adatokból. Az építésnek 2001 szeptemberében kezdtek neki, és két év alatt be is fejezték. A templomot 2003. október 18-án Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére. Rédai Botond. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
