|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 166 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-166 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tamás Gáspár Miklós 2007. július 17.Ágoston Vilmos hatvanéves. Tamás Gáspár Miklós írt róla az Élet és Irodalom július 6-i számában. Ágoston Vilmos nem változott, ma is az a szkeptikus humanista, aki volt, a kultúrával szemben is illúziótlan, könyvmoly, zenehallgató és képbámuló. A Magyarországra a 1980-as évek közepén áttelepült Ágoston Vilmos a rendszerváltás körüli Magyar Nemzet elismert munkatársa, szerzője volt, később kérészéletű lapkezdemények szerkesztőségében írta szorgosan és remekül a remittendát. Soha nem volt pénze, rendes állása, megbízható kiadója. Neki csak mindenfelé szétszórt írásai vannak. Regényeinek rossz címeket adott (Lassú vírus, Godir és Galantir, Húzd a himnuszt, ne káromkodj!), újabb esszéköteteinek a címe is unalmas (A Konvenció vendégei, Az érvelés ideje), azonban Ágoston Vilmos soha nem egyezett ki, soha nem alkudott meg, nem hagyott rajta nyomot a pesti számkivetettség, vidéki modern értelmiségi maradt. Ágoston Vilka tőkéje, az, hogy fölfoghatatlanul szabad ember maradt. /b. d. : Balzsam. Egy szkeptikus humanista. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./2007. augusztus 13.Ha a budapesti mozik vállalják a Wass Albert életéről szóló dokumentum-játékfilm bemutatását, úgy még az idén műsorra kerülhet Koltay Gábor legújabb alkotása. Az ismert rendező a napokban fejezte be a mű erdélyi képsorainak forgatását. A filmesek a mezőségi Cegétől és Vasasszentgotthárdtól a Bánffy-vadászházig számos helyszínt bebarangoltak. A hasonló stílusban készült Trianon és Horthy című filmek szerzője, Koltay Gábor elmondta, hogy tervei szerint októberre elkészül a két és fél órás alkotás. Koltai először játékfilmben gondolkozott, de támogatás hiányában kénytelen volt lemondani eredeti tervéről. „Hiába telt el tizenhét év a rendszerváltás óta, a játékfilm elkészítéséhez szükséges két-háromszáz millió forintból egyetlen fillért sem kaptam. Tudomásul véve az illetékesek hozzáállását, kénytelen voltam átértékelni az elképzelést és a hagyományos játékfilm helyett a játék- és a dokumentumfilm közötti átmenetet választottam” – mesélte. A film főhőse egy fiatal színész, aki szeretné megismerni Wass Albertet és a körülötte folyó vitát. Irodalmárokat, történészeket keres fel, ellátogat Erdélybe, találkozik és elbeszélget az egyszerű román parasztemberekkel. A dokumentumfilmben a főszereplő beszélget Raffay Ernő történésszel, Pomogáts Béla, Medvigy Endre, Takaró Mihály, Márkus Béla és Nagy Pál irodalomtörténészekkel, Bartha József holtmarosi református lelkésszel, Kincses Előd marosvásárhelyi jogásszal, valamint Vekov Károly kolozsvári történésszel, az egyetlen emberrel, aki a Szekuritáté irattárában áttanulmányozta a Wass Albert koncepciós peréről készült iratcsomót. Koltay sajnálatára az ellenkező vélemények képviselői csak közvetett módon szólalnak meg a filmben. „Azok közül, akik a mai napig is a legcifrább jelzőkkel illetik Wass Albertet, sajnos egyik sem vállalta, hogy megjelenjen a filmben. Az ő véleményüket máshol megjelent tanulmányaikból, újságcikkeikből fogom idézni” – sajnálkozott a rendező. Nem árulta el, kik fogják képviselni az „ellentábort”, az információk szerint a filmben mások mellett Tamás Gáspár Miklós és Cs. Gyimesi Éva a témát érintő régebbi nyilatkozatai is megjelennek. Koltay legutóbbi alkotásainak – a trianoni békeszerződésről, illetve Horthy Miklós kormányzóról szóló filmjeinek – jelentős közönségsikere volt, mégis kevés mozi tűzte műsorára az alkotásokat. „Budapesten a Horthyt csak az Uránia mutatta be, a Trianont is alig merték levetíteni. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is akad mozi, ahol, ha nem egyéb, a közönség nyomására fogják műsorra tűzni. Erdélyben meg ott vannak a templomok, a parókiák, és különben is, az itteni emberek megtalálják a módját annak, hogy megszerezzék a filmet – bizakodik a történelemből ihletődött alkotásaival sokak szemében szálkát jelentő rendező. – Számomra már az is jelzésértékű, hogy amikor felhívást tettem közzé a hiányzó forintmilliók begyűjtésére, rengetegen jelentkeztek. A névtelen adakozók 10 ezer forinttól egészen a milliós összegig nagyon sok pénzt felajánlottak. ”Koltay szomorúnak tartja az anyaországi hatalom merev, elutasító hozzáállását Wass Albert személyéhez. /Szucher Ervin: Kamerával Wass Albert nyomán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./2007. október 27.A Miska bácsi levelesládája rádióműsor dokumentumaiból válogatott budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el a Padisák Mihályt, az adás szerkesztőjét méltató, dicsérő szavak: Oly korban tette a dolgát nyelvért, a nemzetért, amikor nem volt divat nemzetben gondolkodni, a határon túli magyarokat emlegetni. Ezt az értékelést dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogalmazta meg. Padisák Mihály, Miska bácsi valóban mindig nemzetben gondolkodott, nem csak magyarországi hallgatóihoz, a határon túliakhoz is szólt műsorával. 1952-től nyugdíjazásáig, 2001-ig volt a Kossuth Rádió munkatársa, riporterként, irodalmi szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozott a gyermekrádiónál, 25 éven át – 1976-tól megszűnéséig – vezette a Miska bácsi levelesládája című páratlan sikerű ifjúsági adást. Hiánytalanul megőrizte, rendszerezte és most a múzeumnak adományozta a népszerű rádióműsor többnyire diákok és pedagógusok leveleiből álló anyagát. Ezek töredéke látható a kiállításon. Levelek a Kárpát-medence minden tájáról. A falon a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország térképén a kiállítás rendezői feltüntették valamennyi olyan helység nevét, ahonnan levelet kapott Miska bácsi. Hargita megye helyén alig férnek a falu- és városnevek, innen került ki a legtöbb levélíró. Miska bácsi Ezer szállal címmel könyvbe válogatta a levelek legjavát, így állt össze „az ezredforduló határon túli magyar fiatalságának hű tükre. ” A Hargita Népe korábban (2002. június 27-én) Tollpróba címmel már közölt egy összeállítást a könyvből. /Borbély László: Nemzetben gondolkodó Miska bácsi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Emlékeztető: Tamás Gáspár Miklós a Heti Világgazdaság /HVG/ 2000. március 4-ei számában Mit fogunk hallgatni? címen megbélyegezte a Magyar Rádió közkedvelt gyermekműsorát, Miska bácsi levelesládáját. TGM szerint ez a műsor „az irredenta lelki pedofília hetenkénti orgiája”, „amelyet Miska bácsi levelesládája címmel sugároz az állam”. A műsor felelős szerkesztője, Padisák Mihály a hetilap március 18-ai számában válaszolt erre a minősítésre. A „Miska bácsi levelesládája”, gyermekek – köztük erdélyiek – ezreinek leveleit közölte, hírt adott életük eseményeiről. Tanácsot adott itthon és határon túl, segített az élet dolgaiban eligazodni, s olykor még olyan életpályát is elindítani, mint Kő Pál szobrászművészét, aki ezt ma is büszkén vállalja. A műsor szerkesztője Kolozsvárról átcsempészte Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor, Hervay Gizella gyermekírásait, s nem mint „romániai magyar írókat”, hanem mint magyar írók műveit közölte azokat. „Amennyiben TGM szóhasználatában a gyermekek szerető szolgálata „lelki pedofília”, s népünk anyanyelvének, hagyományainak őrzése „irredentizmus”, úgy én ezt szívből vállalom. ” – írta Padisák Mihály. /Kíméletlenül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2000. ápr. 4./2008. január 14.„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./2008. április 16.Egyre nehezebb lett az élet, emlékezett Katona Szabó István, 1952. január 28-án bejelentették a pénzbeváltást, csak egyéneknek váltottak be pénzt személyre szólóan, egy kisebb összegig, 1000 lejig 100 lejért 1 lejt adtak, aztán emelték a beváltási arányt, de nagyobb összegnél már 400 régi lejért számítottak 1 új lejt. Az átváltást január 31-ig be kellett fejezni. Nagy tömegek pénze elúszott. A sajtó tele volt olyan híradásokkal, hogyan akarták kijátszani egyesek a pénzbeváltást. Szóba kerültek a spekuláns áru rejtegetők, élelmiszert felhalmozók. Március elején megjelent a pártvezetés hivatalos közleménye, mely a januári pénzreformot bírálta és Luka pénzügyminiszter felelősségét állapította meg. Luka mindezt önbírálattal elfogadta. Azt lehetett gondolni, hogy ezzel megússza az egészet. Felmentették Iacob Alexandru pénzügyi államtitkárt, aki nem volt más mint a Kolozsváron 1945-ben nagyhatalmú pártpotentát, Jakab Sándor. Tamás Gáspár volt a kolozsvári Magyar Színház igazgatóságának várományosa. Jeles színészek panaszolták el, milyen állapotokat teremtett opportunista túlbuzgóságával Marosi Péter, aki már harmadik éve igazgatta a színházat. Tamás Gáspár nem szerette a kiugrott református papból lett színigazgató kritikust. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./2008. április 21.Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagja a tévében kifejtette, elérkezett az időt arra, hogy a magyar liberálisok levonják a pártban kialakult erkölcsi válság konzekvenciát és „bezárják a boltot”. Bíró Béla hosszú évek óta tudja, hogy az SZDSZ azoknak a céloknak a hatékony képviseletére bizonyult alkalmatlannak, amelyek képviseletében egykor megszületett. Az SZDSZ értelmiségi holdudvara elutasította a közösségi jogok igényét. Az autonómia vonatkozásában is csupán az egyén autonómiájának fontosságát hangsúlyozták. Követelték a másság tiszteletét, elutasították a diszkriminációt és a többségi nacionalizmust – Magyarországon. A környező államokban jóval toleránsabbnak bizonyultak ugyanezekkel a törekvésekkel szemben. Bíró szerint a Fidesz mellett a liberálisok váltak annak a kulturkampfnak a fő irányítóivá, amely a jobboldal nemzeti ideológiájával szemben egy nem kevésbé elfogult és egyoldalú „antinacionalista” kizárólagosságot próbált ráerőltetni az ország egészére. /Bíró Béla: Pártkatona vagy állampolgár? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./2008. október 14.A rendszerváltás egyik nagy ígérete volt a kelet-európai és kelet-közép-európai nemzetiségek, nemzeti kisebbségek problémáinak enyhülése, jogaik bővülése. Ehelyett más forgatókönyv érvényesült. A már létező föderációk (a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia) fölbomlottak, a valaha domináns nemzetek (orosz, szerb) határon kívül rekedt nemzetrészeivel szemben – Horvátországban, a balti államokban – a legkeményebb diszkriminációt léptették életbe. Az Európai Unió kisebbségvédelmi struktúrái tehetetlennek bizonyultak, írta Tamás Gáspár Miklós. Ebben a kontextusban a kelet-közép-európai magyar kisebbségek a többiekétől kedvezően különböző státuszt vívtak ki maguknak egy időre. Emil Constantinescu elnöksége, Adrian Nastase miniszterelnöksége idején a magyarság pozíciója számottevően javult, s ezen olyan /Tamás Gáspár Miklós szerint abszurd/ magyarországi akciók se rontottak sokat, mint a „magyarigazolvány” és a népszavazási kezdeményezés a kettős állampolgárságról. A romániai magyar politika egyik alapvető dilemmája az, hogy az adott keretben sokkal többet már nem lehet elérni. Tamás Gáspár Miklós szerint a magyar politikai etikett azt követeli, hogy semminek se örüljünk, ami „a határokon túl rekedt, elszakadt nemzetrészeink, magyar véreink” körében történik. Az erdélyi magyarság problémái elsősorban nem közjogi, hanem gazdasági, mobilitási, demográfiai (népességfogyás, spontán asszimiláció) és kulturális természetűek, ezekre az aggodalmakra „az ottani értelmiség egy része intenzív wassalbertezéssel, árpádsávozással, turulozással és kopjafázással felel, ami bájos, de aligha célravezető. ”Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában a fő probléma a nemzetállami-többségi sovinizmus félelmetes fölerősödése. Szlovákia a legföltűnőbb példa. A Fico-Slota-Meciar koalíció a legelvadultabb és magyarellenes rohamba kezdett. A magára hagyott kisebbség fenyegetve érzi magát. Teljesen közömbös, hogy a magyar politika képviselői, például Szili Katalin magyarországi parlamenti elnök milyen hibákat követtek el a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma ügyében (vö. Hegedűs Dániel: „A Nagymagyar Játszótér és következményei”, Élet és Irodalom, 2008. október 3.), a szlovák sovinizmus offenzívája a felvidéki magyarokat sújtja. TGM nem ért egyet Hushegyi Gáborral, aki egyformán „hibásnak” tarja a magyar és a szlovák „felet”, s azt tanácsolja, hogy ne törődjünk Ján Slotával /H. G. : „Csak fekete vagy fehér” , Magyar Narancs, 2008. október 9./ A cikkíró szerint „a magyarországi Jobbik (parlamenten kívüli fasiszta párt) és rohamosztaga, a Magyar Gárda uszító performanszai során komikus módon épp olyan kettős kereszteket állít föl mindenfelé, mint pár száz méterrel odább Ján Slota”. TGM állítja, „az Egyesült Államok, a NATO és az EU rosszhiszemű, könnyelmű, tudatlan és buta oroszellenes politikai fordulata – amelynek fő magyarországi élharcosa Orbán Viktor országgyűlési képviselő, neokonzervatív politikus (Fidesz-KDNP) – annyira fölbátorította az ukrán nacionalizmust, hogy a zűrzavarba süllyedt ukrajnai kormányzat megpróbálja egyszerűen betiltani a nemzetiségi oktatást és nyilvános nyelvhasználatot, az ungvári egyetem magyar oktatási nyelvű kara veszélybe került”. A kelet-közép-európai magyar kisebbségek védelme egyre nehezebb. /Tamás Gáspár Miklós: Golyózáporban a magyar kisebbségek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14. – egyidejűleg közölte a pozsonyi Új Szó és a bukaresti Új Magyar Szó, továbbá részletesen ismertette a pozsonyi Sme. – Nem jelezték, hogy a cikket a szerző először a Népszava október 13-i számában közölte. / A cikkíró állításával szemben a kettős állampolgárság megadása nem abszurd magyar kezdeményezés, Románia is megadta a határom túli románoknak. Hegedűs Dániel A Nagymagyar Játszótér és következményei című cikkében kikelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ellen, azt feleslegesnek és értelmetlennek mondta, továbbá következmények nélküli eszem-iszomnak, némi szolid magyarkodással. A cikkíró szerint házelnök nemzetpolitikai tevékenysége kártékony.2008. november 21.Egyszerre két idegenbe szakadt erdélyfia is betölti hatvanadik életévét, Tamás Gáspár Miklós és Molnár Gusztáv. Bíró Béla szerint mindkettejük mögött hatalmas életmű áll, de viszonylag kevés kötet. Tamás Gáspár Miklós már nem filozófus, még csak nem is politikai elemző, egyszerűen csak TGM, médiaszemélyiség. Molnár Gusztáv ma már mintha olvasottabb és hallgatottabb volna, geopolitikusként. Tamás Gáspár Miklós a szocializmustól az antiszocialista liberalizmuson át a konzervativizmusig s onnan a neoszocializmusig jutott el. Molnár Gusztáv az MDF-fel kezdte, aztán rövid, a szocialistákkal való kacérkodás után ismét jobbra kanyarodva emelkedett magasabbra. TGM a kor nyilvánosságának centrumában járhatta mindig lenyűgöző köreit, írta nagy elismeréssel Bíró Béla. /Bíró Béla: Guszti és TGM. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./2008. november 21.Selyem Zsuzsa nagy tisztelettel és elismeréssel köszöntötte a 60 éves Tamás Gáspár Miklóst. /Selyem Zsuzsa: Lehet. Tamás Gáspár Miklós 60 éves. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./2008. december 20.A Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat legújabb számának bemutatóját december 11-én, az egyik budapesti, Dob utcai kávéházban tartották a szerzők és a szerkesztők. Tematikus számuk címe: A mi Erdélyünk. A közölt írások többnyire a régi időket idézik. Tamás Gáspár Miklós szerint Erdélyben, sőt egész Romániában a zsidóság múlttá vált. A lapszám bemutatóján Erdélyi Lajos elmesélte, életének nagyobbik részét Marosvásárhelyen töltötte, a Sütő András vezette Új Élet munkatársa volt. 1940-ben, a bécsi döntés megváltoztatta életüket. Marosvásárhely fellobogózva várta a honvéd csapatokat. Végül jött Auschwitz. A szintén marosvásárhelyi Ágoston Vilmos író, kritikus – a ’70-es évek végén a helyi területi rádió munkatársa volt, jelenleg Gödöllőn él –, írással szerepel az összeállításban. Ágoston apját munkaszolgálatra hívták be, ezzel megúszta azt, amit szerettei nem, ugyanis több családtagját elhurcolták Auschwitzba, ahonnan nem volt visszaút. Az erdélyi jelent többek között Simon Judit nagyváradi újságíró képviselte a lapban, aki azt vallja, hogy ő magyar, és a vallása zsidó. „Egyik sem zavarja a másikat. Egyik sem több, mint a másik. ” A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Magyar Színház rendezőjével készített interjúból kiderül: az anyjának az apja volt zsidó származású. Tompa Gábor rendező kifejtette: Harag György meg Kovács György sem hagyta magát sodortatni a középszerű, népnemzeti hőbörgés által, ezért tudtak európai módon gondolkodni a színházról. Parászka Boróka, a marosvásárhelyi A Hét főszerkesztője két könyvet ismertetett. Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig című könyvében a kolozsvári zsidóság történetét dokumentálta a második világháborúig. Tibori Szabó Zoltán az Árnyékos oldalban pedig a holokauszt utáni évek eseményeit boncolgatta. Dragomán György 1973-ban született, az anyai nagymamája zsidó származású, tizenöt éves korában vándorolt ki szüleivel Magyarországra. A fehér király című regénye az utóbbi évek talán legnagyobb könyvsikere. /Kibédi Varga Sándor: Kettős identitás, dupla szorítás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2009. február 27.Nehéz eldönteni, hogy Marius Tabacu kolozsvári filmes szakember hivatása műfordító, zenész vagy filmrendező, hiszen egy tévéstúdió megalapítása, néhány jelentős műfordítás, filmek, zongoraművészi pálya rejtelmei, valamint egy zenés intézmény vezetése áll a háta mögött. Előtte pedig a feladat: jól vezetni a kolozsvári Transilvania Filharmóniát. „Attól tartok, nehéz eldöntenem, hogy zenész, műfordító avagy filmes vagyok. Amit éppen csinálok, az a legfontosabb számomra, most a filharmóniát igazgatom” – jelentette ki. Zongoratanárból úgy lett filmrendező, televíziós szakember, hogy 1990-ben Csép Sándorral összetalálkozott az utcán, aki javasolta neki: csináljanak tévét. Marius Tabacu elfogadta a meghívást, három évig dolgozott a Román Rádió- és Televíziótársaságnál, a televízió akkor indult el Kolozsváron. Három év után szétváltak útjaik, Tabacu létrehozta Maksay Ágnessel a Videopontes stúdiót, amely a mai napig létezik és működik, abból éltek egészen addig, Tabacu a filharmónia igazgatója lett. Marius Tabacu (1952) zeneiskolát végzett Temesváron, majd a kolozsvári zeneakadémia zongora tanszékének hallgatója lett. Később zongoratanár a kolozsvári zenelíceumban, majd a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa. 2002-től a kolozsvári Video-pontes Alapítvány elnöke. Fontosabb filmjei: Élő-ítéletek (1993), A lélek iskolája (1994), Kőbe faragott tanú (1995), Címerek golgotája I-II (1996), Művészet, hatalom (Miklóssy Gábor emlékére, 1998), A nap napja (1998), Máramaros körzet (1999), Antal István, a csángó festő (2001), A Sapientia Egyetem története (2002), Kolozsvár arcai (2003). Lefordította románra Székely János A nyugati hadtest c. regényét, Lászlóffy Aladár novelláiból és Tamás Gáspár Miklós tanulmányaiból is tolmácsolt. /Varga Melinda: Egy zenei tradíció vezére. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./2009. március 18.Fico szlovák kormányfő visszautasította azokat a Magyarországon felmerült értesüléseket, amelyek a magyarországi romák elleni támadásokat a szlovák titkosszolgálatokkal hozzák összefüggésbe. Hangsúlyozta, hogy ő, illetve Szlovákia nem felelős Magyarország társadalmi és gazdasági bajaiért. „Lehetetlen azonban, hogy valaki ezt úgy próbálja meg eltakarni, hogy a nemzeti kisebbségek védelme terén mutatkozó problémákat példa nélküli támadásokkal megpróbálja áthárítani a Szlovák Köztársaságra” – húzta alá Fico. /Fico kormányfő tagad. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./ „A titkosszolgálati aktivitás lehetőségét a zámolyi romák elhíresült kínos ügyében is tényként emlegették. A titkosszolgálati tevékenység egyik terepe a felforgatás, amelynek célja egy-egy ország lejáratása. Kelet-Európában e tevékenység gyakori eszköze a cigánysággal kapcsolatos társadalmi feszültség szítása. – A nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel keresik a romák elleni támadások végrehajtóit – írta a Népszabadság. Nagy vihart kavart például 1999 februárjában, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) megvált azoktól az ügynökeitől, akik felforgató tevékenységet folytattak a szomszédos országokban. /Titkos fejezetek a szlovák-magyar viszonyban? = Felvidék.ma, márc. 17./ Emlékeztető: Magyar értelmiségiek 2001. márciusában levelet írtak a francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy befogadták menekültként ismerve el a roma kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját Zámoly községből. Az aláírók között volt Eörsi István, Esterházy Péter, író, Konrád György, író, Nádas Péter, író, Tamás Gáspár Miklós, filozófus, Ungváry Rudolf, író és Kis János, filozófus.2009. március 20.Az Új Magyar Szó időnként átvesz a Népszabadságból cikkeket. Most a Tamás Gáspár Miklóssal készült interjút vették át. TGM szerint megdöbbentő a folytonosság 1848 és 2009 között. „Ma Magyarországon megint kezelhetetlen, iszonyatos etnikai kérdés és kezelhetetlen, iszonyatos szociális kérdés van, akárcsak ‘48-ban.” Tamás Gáspár Miklós jelezte, részvételével megalakult Zöld Baloldal, de még gyönge. TGM ismét támadta a jobboldalt: kisajátította a teljes nemzeti szimbolikát. Kijelentette, nem megy ki egykori barátja és harcostársa, a liberális Demszky Gábor szónoklatára, de elviselhetetlennek érzi, hogy „a politikai szadizmus bakancsosai megtámadják őket.” Milyen ünnep maradt még? „Csak május elseje. Március 15-ét elvették a baloldaltól.” „Nem maradt más, mint kicsomagolni a naftalinból a vörös zászlót.” Hozzátette, neki „nem vörös a zászlaja”. Bűnei vannak a baloldalnak, ezen most a Zöld Baloldal változtat. A „barbárság esélyei nem rosszak Magyarországon és egész Európában” /Ünnep helyett katasztrófaNyusztai Máté interjúja Tamás Gáspár Miklóssal. Népszabadság, márc. 16.= Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./2009. május 15.Az Új Magyar Szó időnként átvesz baloldali lapokból cikkeket. A mostani szám három cikket vett át, ezek Ijesztő irányok alcímmel mutatják a lapok által jellemzett helyzetet: a/ Gyurcsány Ferenc nyomtalanul eltűnt, írta Lengyel László, hívei nem zokognak. Gyurcsány nem hagyott betölthetetlen űrt maga után, nem hagyott hátra semmit. Lengyel László megjegyezte, Orbán Viktor se hagyna több nyomot maga után. A cikkíró szerint „súlytalan, üres egyéniségek szavaltak itt az elmúlt évtizedben!” Akarsz együttműködni a nemzetközi pénzügyi és politikai szereplőkkel vagy sem? „Ez kötelező megszorítási csomagot és reformokat jelent. A kormány, az MSZP, az SZDSZ, az MDF azt mondják: igen. A Jobbik: nem. A Fidesz: nem, de, igen, de – nem mondok semmit. ” „A kormány, az MSZP, az SZDSZ és az MDF többé-kevésbé belenyugodtak, hogy sorsunk a nemzetközi piacon dől el, a nemzetközi intézményekkel kell megfelelő tárgyalásokat lefolytatnunk, feltételeket kialkudnunk, hogy túléljük a válságot. ” Lengyel László Bethlen István miniszterelnök helyes döntéséhez hasonlítja ezt. Sőt: „Ide jutott Kádár János pártelnök 1982 tavaszán, amikor az IMF-be való belépés és hitel mellett határozott. ” Lengyel László szerint a Fidesz a vezérlő fejedelem varázspálcájában hisz. A cikkíró szerint: sok jóra nem számíthatunk. /Lengyel László, hvg. hu: Eltűntnek nyilvánítva. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ b/ A Die Zeit nagy riportot közölt, a lap szerint a szélsőjobbra tolódó Magyarországról. Magyarországon nincs társadalmi konszenzus a szélsőjobboldallal szemben. Az államcsőddel fenyegető helyzet közepette az egyre hangosabb szélsőjobb „zsidókat és idegenszívűeket” támad meg – olvasható a Die Zeitben. A hetilap szerint Tamás Gáspár Miklóst, az ismert zsidó származású értelmiségit a Magyar Gárda egyik felvonuló egysége élén masírozó szakaszvezető ordítva úgy köszöntötte az utcán: „Heil Hitler, Tamás úr. Hogy van?” Németországban Esterházyt, Nádast és Dalost ismerik, tisztelik, ők azonban egy „lejárt kultúrához” tartoznak. A következő választáson kétharmados parlamenti többségre számító populista ellenzéki vezető, Orbán Viktor az elmúlt években a polgárokat a parlament ellenében játszotta ki. Vásárhelyi Mária szociológus szerint sok magyar polgárjognak tekinti az idegenellenes beállítottságot, a szélsőséges megnyilvánulások pedig szalonképesek lettek…. „Magyarországon olyan gyakran gyorsan és könnyen ejtik ki a „hazaáruló” szót, mint a kapucsínót. Korábban nem szívesen hallgattam meg, ha folyamatosan párhuzamokat vontak a mostani és az 1930-as évek közötti magyarországi állapotok között, de fokozatosan változik a véleményem” – idézte Esterházy Pétert a Frankfurter Allgeimene Zeitung (FAZ) abban a budapesti riportban, amelyet április közepén közölt a napilap. A Németországban nagy elismertségnek örvendő író, Nádas Péter arról beszélt, hogy Magyarországon most bosszulják meg magukat az elmúlt húsz év mulasztásai. Magyarország a régi struktúrákban él, a pártok felett nincs semmilyen ellenőrzés. Esterházy Péter a gazdasági nehézségek miatt megugrott, sok embert ellehetetlenítő devizahitel-törlesztési részletek kapcsán úgy fogalmazott: a magyarok nagyon tanulatlanok a pénzügyekben. Esterházy a Magyar Gárdát riasztónak és nevetségesnek gondolja. Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondásában és utódlásában mindkét író a régi struktúrákat, az egykori MSZMP politikai bizottságára emlékeztető megoldásokat látja visszaköszönni. /Dési András, Népszabadság: Heil Hitler, Tamás úr, hogy van? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15 c/ Élőben még soha nem hallotta a Horst-Wessel-Liedet, mesélte Valkinak egy német kollégája, aki éppen Budapesten, az Úri utcai német nagykövetség épületében tartózkodott, amikor a holokauszt-tagadó egyenruhások felvonultak a várban. Egy olyan országban, amelynek alkotmányértelmezése szerint egy holokauszt-tagadó felvonulás a szabad véleménynyilvánítási és gyülekezési jog egyik természetes kifejezési formája, vajon miért lenne gond a „Die Fahne hoch!” („Magasra a zászlókat!”) kezdetű, lendületes indulóval? /Valki László, Élet és Irodalom: Élőben még soha. Ijesztő irányok. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./2009. június 13.Június 11-én Kolozsváron a Tranzit Házban bemutatták Selyem Zsuzsa Erdei politika /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című publicisztika-kötetét. Az erdélyi magyar kulturális rendezvényen rendszerint „megjelenik a (magyarországi) díszmeghívott” – írta Selyem Zsuzsa. Most is így volt, megérkezett Tamás Gáspár Miklós. A könyv borítóján Marilin Monroe és Che Guevara látható. Az est folyamán szó esett a „cigányos” szónak elsőéves egyetemisták által a giccses, rendezetlen jelzőkkel összefüggésbe hozott jelentéséről, a magyar kisebbség – román többség közötti asszimiláció és az egymás mellett élés lehetőségeiről. /Ferencz Zsolt: Könyvbemutatóból vitaest, több érdekességgel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./2009. szeptember 25.Hogyan változik meg, és mivé alakul ebben az új, átrendeződő világban a helyünk és a szerepünk, a közösségi lényegünk? A kérdés feltehető a magyarsággal kapcsolatban is. Erről a kérdésről Tamás Gáspár Miklós „töprengett el mélyenszántóan az Élet és Irodalom hasábjain. ” Briliáns levezetését fontos veszteségek nélkül persze lehetetlen összefoglalni, jegyezte meg a cikkíró. „Az, amit – ha tetszik, polemikus célzattal – ‚magyarnak’ neveztünk, ‚magyarnak’ éreztünk” – véget ért. A ‚magyar nemzet’ szubsztanciája nincs többé. ” „A szó tárgyi-történeti értelmében nem vagyunk többé magyarok” – állapította meg Tamás Gáspár Miklós, Erdélyből az anyaországba áttelepült világpolgár Magyarok voltunk című politikai esszéjében. /Ágoston Hugó: Magyarok – vagyunk? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./2010. június 10.Szőcs Géza pályája és tervei - A meglepetésemberA legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói. Az új kormány tisztviselői közül alighanem Szőcs Géza életpályája a legfordulatosabb, az ő személyisége a legbonyolultabb, s kinevezése, noha voltak jelei, politikai értelemben a legmeglepőbb. És minden bizonnyal ő az, akinek alkatával a legkevésbé fér össze a közhivatalnoki státusz. Fontos politikai versek írója, bátor politikai ellenálló, mi több, gyakorló politikus is volt, ez utóbbi azonban nem Magyarországon, hanem Romániában, az RMDSZ alelnökeként és szenátoraként. Kolozsvári évek 1953-ban született Marosvásárhelyen. "Egy ideig marosvásárhelyi nagyszüleim neveltek, olyan családban, ahol rengeteg természetjáró ember volt. Én meg valahogy belenőttem ebbe. Ilyen szempontból nem számítok urbánusnak" - meséli egy interjújában. Szocializációjának és egész későbbi életének azonban Kolozsvár a meghatározó színhelye. Gyermek- és kiskamaszkorát intenzív olvasással-tájékozódással múlatta, 15 éves korában már határozott véleménye volt a prágai tavasz eltiprásáról. A Heti Válaszban megjelent visszaemlékezése szerint az erdélyi magyar közhangulat messze nem állt egyértelműen Csehszlovákia mellett: haragudtak az "utódállamokra", különösen Csehszlovákiára a Benes-dekrétumok, a deportálások és a kitelepítések miatt. Azt, hogy Ceausescu Romániája kimaradt a katonai akcióból, a félelemmel magyarázták, és abban reménykedtek, hogy Hruscsov tankjai Romániába is ellátogatnak, és Dubcek után a román főtitkár következik. A kiskamasz bizarr és gyorsan múló reménykedése annyiban feltétlenül fontos, hogy megérteti a Szőcsöt és nemzedékét felnevelő szörnyű romániai évtizedek döntési szituációit. Kolozsvárott végezte el az egyetemet magyar-orosz szakon, tanulmányai közben diáklapot szerkesztett, majd az Igazság című Kolozs megyei pártlapnál helyezkedett el, a szombatonként megjelent Fellegvár című ifjúsági melléklet szerkesztőjeként. Tagja lett annak az értelmiségi baráti körnek, amelybe Balla Zsófia, Cselényi László (a Duna Tv jelenlegi elnöke), Tamás Gáspár Miklós, Orbán György zeneszerző is tartozott; többnyire Cselényiéknél találkoztak. A fiatal magyar bölcsész-értelmiségre nagy hatást gyakorolt Bretter György filozófus, az ő jelmondata, az "itt és mást" szellemében járt el lehetőségeihez képest Szőcs Géza is szerkesztőként. "Csak a (...) kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékezetes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárja le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját" - írja Tamás Gáspár Miklós 1988-ban a Beszélő hasábjain. A fiatal Szőcs Géza szerkesztőként és kivált költőként e nagy teljesítmények egyikét nyújtotta. Gintli Tibor és Schein Gábor világirodalmi összefoglalója az erdélyi magyar költészet megújítójaként tárgyalja: "költészetéből (...) hiányoznak (...) a nemzeteszme romantikus közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a fantasztikum és az abszurditás betörését." A Párizsi Magyar Műhelyben és a Vajdaság legendás lapjában, az Új Symposionban megjelenő széles intellektuális horizont, a kísérletező kedv rendkívüli hatással volt rá. Utóbbi egyébként közölte is Szőcsöt, ami 1983 elején ürügyet is szolgáltatott Sziveri János főszerkesztő és társai eltávolítására, az Új Symposion szerkesztőségének szétverésére; mint ahogyan egy országgal arrébb, a Ceausescu-diktatúrában előbb-utóbb Szőcs mellékletének, a Fellegvárnak is el kellett esnie. Sütő András 1979-ben Herder-díjban részesült, és a díjjal járó lehetőségként Szőcsöt jelölte ösztöndíjasnak, aki "beutazta a világot": Ausztriában, Svájcban és az Egyesült Államokban is megfordult, kapcsolatokat épített. A Fellegvár megfojtása után egy darabig az Igazságnál dolgozhatott a visszatért szerkesztő, aztán arra kényszerült, hogy tanári állást keressen. Ekkortájt döntött úgy, hogy csatlakozik az ötletgazda Ara-Kovács Attilához, és részt vett az Ellenpontok című szamizdat előállításában. A szerkesztők között volt Tóth Károly Antal és felesége, Tóth Ilona, az akkor 18 éves Keszthelyi András pedig a közreműködők között. Az Ellenpontok az egyetlen komolyabb magyar nyelvű erdélyi szamizdat kiadvány: 1981 decemberében indult, kilenc lapszámot ért meg, kisebbségi jogokkal, a magyar kisebbség brutális elnyomásával foglalkozott. A magyar demokratikus ellenzékkel Ara-Kovácson keresztül jó kapcsolatokat építettek ki, és Szőcsnek sok kapcsolata máig is fennmaradt abból az időből. Az Ellenpontok terjesztése a lebukás kockázata miatt igen nehéz volt, ezért csak kevesekhez juthatott el. A laptól távol állt az izolacionizmus, foglalkozott a többi román nemzeti kisebbség problémáival is. Memorandumukat és a hozzá csatolt programjavaslatot, Tóth Károly Antal munkáját eljuttatták az 1982-ben Madridban rendezett Helsinki Utókonferencia résztvevőinek. "E vonatkozásban meggyőződésünk, hogy a programjavaslatunk, mely 'egyesek' számára a románok ellen irányulónak tűnhet, valójában a románság érdekeit is magában hordozza, hiszen a jogszerűség biztosítása az ő jogaikat is szükségképpen bővítené." Amennyiben elfelejtjük, milyen körülmények hívták életre a memorandumot, úgy találhatjuk, szövege billeg az univerzalista emberi jogi retorika és egyfajta szoft-nacionalizmus között. Szőcs végső soron az előbbi elképzelést választotta, a szamizdat Beszélőnek adott 1986-os nyilatkozata azzal a mondattal zárult, hogy "minden kisebbségnek, a románnak is pont azokat a jogokat szeretném, mint a magyar kisebbségnek". Az Ellenpontok azonban nem csak a hatalom szemében lett vörös posztó, fellépett ellene a Szabad Európa Rádió román adása is. Viszont mellette foglalt állást az országot később elhagyni kényszerülő nagy tekintélyű román költő, Dorin Tudoran. Az Ellenpontok segített felhívni a külföldi közvélemény figyelmét a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetére, de a lap a nagy létszámú romániai cigányság helyzetéről is tájékoztatott. 1983 novemberében a Securitate (a román titkosrendőrség) rájött a szerkesztők kilétére, és letartóztatta őket. Szőcs, miután kijött, eltűnt egy időre, és amíg a Securitate kereste, Zalán Tibor verset írt hozzá (Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére), amit Magyarországon nem tudott publikálni, így az az Új Symposionban jelent meg. Ez lesz az utolsó cseppek egyike, a Szőcs melletti politikai kiállás után a rendszer lecsapott a Symposionra, Szőcsöt pedig ismét megtalálták. A tortúrák miatt embólia lépett fel szervezetében, kórházba került. Ezekben az években kritikus-művelődéstörténész édesapja tartotta el, mígnem kevéssel emigrációja előtt álláshoz jutott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1986-ban hagyta el Romániát, Svájcba távozott, családja nem sokkal később követte. Az Ellenpontok példásan bátor, nem pusztán egzisztenciájukat, de szabadságukat és fizikai létüket is kockára tevő munkatársainak a későbbi sorsa szinte példázatszerű. A Göteborgban élő, sértett Tóth Károly Antal, az Ellenpontok egykori motorja úgy érzi, Szőcs ki akarja sajátítani a kiadvány történetét. Néhány évvel ezelőtti levélváltásuk apropója, hogy Tóth antiszemita klisék egész sorát felvonultató cikket tett közzé a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imréről, amit Szőcs visszautasított, és a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta. Szőcs válaszlevele a Népszavában látott napvilágot, az újság Tóth viszontválaszát nem kívánta közölni, a Magyar Nemzet azonban teljes terjedelmében helyt adott a sértett denunciálásnak. Tóth írásai azóta is feltünedeznek, többnyire másodközlésként: a választási kampányban Bayer Zsolt ellenében állt ki a Jobbik mellett, és védelmébe vette a Raj Tamás halálát ünneplő kuruc.infót. Forrásaink szerint Tóth szerepe meghatározó volt a szamizdat kiadvány arculatának kialakításában, akkori erkölcsi integritása imponáló volt. Szőcs szereti színezni a saját szerepét, de e szerep ojektíve is igen fontos volt, mint ahogyan valódi és nagy volt a költő által vállalt kockázat is. A bolyongás évei Genfi tartózkodása idején Szőcs újságírásból élt, és segítette a magyar emigráció is. Sokat utazott, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol egy alkalommal felkereste például Wass Albertet. Szőcs Géza ókonzervatív fantasztának, lényegében beszámíthatatlannak tartja Wasst, de nem elvetemültnek, íróként pedig hullámzó színvonalúnak; de első regényei némelyikét, főként A funtineli boszorkányt vállalható irodalmi teljesítménynek gondolja. Szintén az Egyesült Államokban ismerkedett meg Faludy Györggyel, akivel mély és szoros, Faludy haláláig tartó barátságot kötött. Hasonlóan rajongott a Faludynál is idősebb és hosszabb kort megért burgenlandi Takács Jenő zeneszerzőért. Mindhármójukban közös a világpolgári érzület, a klasszikus műveltségű, a humánkultúra egészét egységben látó reneszánsz ember iránti vonzalom, és a "száműzöttség" miatti rokonszenv egymás iránt. Budapestre azért tért vissza, hogy a Szabad Európa Rádió itteni irodavezetője legyen; svájci útlevelét ekkor visszaadta. Az 1989. decemberi forradalom után úgy döntött, repatriál Romániába, és kisebbségi politikusként dolgozik. Magas pártfunkciókat viselt az RMDSZ-ben, a bukaresti törvényhozás szenátora lett, ám konfliktusba került a pártbéli pragmatikus vonallal. 1993-ra marginalizálódott a párton belül, és a visszavonulás mellett döntött. Úgy érezte, hátba szúrták azok, akiket elvbarátainak hitt. Sokrétű és bonyolult sértettségei közül az "eremdéeszes" talán a legkomolyabb: ha az RMDSZ vezetését támadja, elveszíti minden humorérzékét. Elkötelezett autonomistaként Tőkés Lászlót támogatta, és úgy látta, hogy a magyar párt kormányzati részvétele öncél. Kudarca után többször megfogadta, hogy végleg szakít a politikával, mi több, még politikai publicisztikát is csak kivételes esetben ír. Mostani államtitkári megbízatását hivatalnoki munkának tekinti. Az RMDSZ lejárató kampányának tartja nehezen átlátható pénzügyeinek felszínre kerülését. A 90-es években könyv- és lapkiadással foglalkozott, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökségi tagjaként ingatlant vásárolt a Bem rakparton a kisebbségi magyarság céljaira a Magyar Hitel Bank által adományozott összegből. Saját kiadói vállalkozása, az Erdélyi Híradó budapesti képviselete működik itt. Állítása szerint szabályosan, előzetesen rögzített szerződéses feltételekkel és rövid ideig bérelte csak az ingatlan egy részét az Erdélyi Híradó, az ügyről hírt adó Népszabadság birtokába viszont olyan adatok jutottak, amelyek szerint a kiadó hosszú éveken át használta az ingatlant. Szőcs lapjaiban állami cégek nagy összegű hirdetéseket helyeztek el, amit a példányszám korántsem indokolt volna, és a korabeli sajtóhírek szerint a költő nem számolt el megnyugtatóan a Duna Tv erdélyi tudósítói hálózatának kiépítésére felvett pénzekkel sem. A sajtóhírek ezenkívül hasonló célokra szánt, az amerikai emigrációtól származó, Szőcs Géza kezén szintén átmenő, bizonytalan sorsú pénzösszegekről is tudnak. Forrásaink egy része Szőcsöt "adminisztratív analfabétának" tartja, úgy véli, pusztán ez volt csak az oka a nyomában járó pénzügyi káosznak, mások viszont "hajmeresztő pénzügyi machinációkról" beszélnek. Vissza a közéletbe A felhasznált összegek látható eredménye az Erdélyi Híradó legfontosabb sorozata, az Előretolt Helyőrség könyvszéria, aminek szerkesztője Szőcs kolozsvári jobbkeze, tanítványa és barátja, Orbán János Dénes. Annak idején ő maga is ebben a sorozatban indult, ahogyan például Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt vagy Szálinger Balázs. Az imponáló névsor ellenére is fel szokták vetni, hogy Szőcs és Orbán János Dénes intézményhálózata (a könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája) lényegében monopolizálja Kolozsvár magyar irodalmi életét. Szőcs a 2000-es években viszonylag ritkán szólalt meg, elsősorban különc és szellemes ötletekkel hívta fel magára a figyelmet alkalmi politikai publicisztikái mellett. Kétlaki életét él, gyakran megfordul Magyarországon, lassan ide helyeződik élete súlypontja, de mindvégig sűrűn visszajár Kolozsvárra. A 2002-es választások idején azt nyilatkozta, hogy nincsen szavazati joga, idén már arról tudósított, hogy román-magyar kettős állampolgár. A harmadik évezred első évében folyóiratot alapított A Dunánál címmel, ami egy ideig "a Duna Tv folyóirataként" üzemelt, aztán a tévé magára hagyta, és lassan elsorvadt. Szőcs ezért talán legközelebbi ifjúkori barátját, Cselényi Lászlót hibáztatja elsősorban, bár kapcsolatuk ezt az ügyet jóval megelőzően is kimondottan ellenséges volt már. A költő egyébként a Duna kuratóriumának fideszes delegáltja lett az évtized második felében. A 2009-es EP-választásokon szóba került képviselői jelölése, amit azzal hárított el, hogy nemsokára nagyobb feladat vár rá. Ebben az évben Orbán Viktor kulturális stratégia kidolgozására kérte fel, feltehetően ebből láttunk mutatványokat az utóbbi hetekben. Tavaly októberben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fontosnak tartotta a kultúrpolitika kiemelt kezelését, az önálló minisztériumot, éppen az első Orbán-kormány mintájára, ahol az oktatásügytől is elválasztották a területet. A jelenlegi csúcsminisztériumi szisztéma végül a szociális rendszerrel és az egészségüggyel is összeterelte, igaz, a közben eltelt fél évben Szőcs rájött, "téves premissza" abból kiindulni, hogy az eredményes munkához, a hatékonyabb érdekérvényesítéshez önálló tárcára volna szükség. Államtitkári kinevezése ennek ellenére sem volt lefutott ügy, sokan sokféle irányból támadták párton belül, és ezek a harcok nem is maradtak meg a színfalak mögött. ' maga is utal rá, hogy személyéhez Orbán ragaszkodott eltökélten, de a kormányközeli sajtó szerint Csoóri Sándor például élesen ellenezte a jelölését. Szőcs kultúrpolitikai elképzeléseit nagyszabású zavarosság jellemzi, hol jobb, hol rosszabb ötletek meglehetősen inkoherens kavargása. Mint a Nagyítás c. hetilapban közölt programtervezetében is olvasható, elsősorban a filmművészet érdekli, egyrészt azért, mert ennek van a legnagyobb társadalmi hatása, másrészt azért, mert ez a művészeti ág igényli a legtöbb pénzt. Úgy véli, e területen idáig nem esztétikai szempontok, hanem lobbiérdekek döntöttek az állami pénzek sorsáról. Lapunk kérdésére közölte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál "mostanáig elvégzett kis belső átvilágítás" komoly tanulságokat hordozott, megerősítette feltételezését a minőség szempontját felülíró csoportérdekről. Állítása szerint a Nagyításban közölt szavait félreértették, ő nem javasolta a három "F" (finanszírozandó, felejthető, felejtendő) kultúratámogatási elvét, hanem éppenséggel ezt akarja megtörni a pluralizmus nevében. Programtervezetében jelzi, hogy fontosnak tartja a kultúrateremtők anyagi biztonságának szavatolását - de koncepció helyett be kell érnünk a nehéz helyzetet illusztráló példákkal és a megütközéssel, hogy miért nincsen még Temesi Ferencnek Kossuth-díja. (Ezen L. Simon is meglepődött nemrég a Heti Válaszban; a Por szerzőjének díjazása, úgy tűnik, a Fidesz kultúrpolitikájának fundamentuma.) A kulturális termékek hozzáférhetővé tételét prioritásként kezeli Szőcs, de a kérdésre, hogy miként tervezi ezt megoldani, a Nagyításnak adott interjújában azt feleli: kulturális kohézió nélkül nincs nemzet. A további spekulációk helyett egy kutatócsoportnak "föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került" - hangzik a programtervezet következő ötlete, amely a megbékélési politikával is foglalkozik. "Azt gondolom, a jövendő miniszter, illetve államtitkár egyik első feladata az legyen, hogy kezdeményezzen... dialógusokat azzal a céllal, hogy párhuzamosan ismerhessük meg a történelemmel, a mai helyzettel és ki-ki jövőképével kapcsolatban a magunk álláspontját, s a meghatározó zsidó, cigány, román, szlovák és szerb gondolkodók, közösségi vezetők, történészek és társadalomtudósok álláspontját." De Szőcs Géza nemcsak ezekkel keltett előzetesen figyelmet, hanem tiltakozó levelével is, amit Orbán Viktorhoz intézett a Balassi Intézet ügyében, helytelenítve azt a tervet, hogy átkerüljön a kulturális tárcától Navracsics Tibor közigazgatási minisztériumába. A levelet, amiben leendő államtitkársága hatókörének szűkítése ellen lobbizott, mint mondta, civilként írta, nem politikusként, ám akcióját a kormányzaton belüli érdekérvényesítés bevett módjának tekinti. Meglepő ötletekből valószínűleg a későbbiekben sem lesz hiány. Vári György Magyar Narancs (Budapest) 2010. június 30.A százhuszonöt éves EMKEAz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával. Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebbségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is. Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. " Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését. A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte. 1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében. A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is. A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett. Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be. Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket. A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek. Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete." A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat. Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért. 1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára. Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját. Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat. A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak. A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték. Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára. 1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át. 1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható. A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének. Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb. 1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén. Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház. 2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!" Sebestyén Kálmán Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf. Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981. emke.ro/sajtóvisszhang 2010. november 18.Pajzán históriaTGM esete az Intézettel Mesterházy Miklós, Népszabadság Hírlik, a Filozófiai Kutatóintézetben tevékenykedő úr, aki valamilyen (hmmm...) adminisztratív félreértés folytán igazgatói kinevezést kapott, nyugdíjba akarja küldeni volt kollégámat, Tamás Gáspár Miklóst. Valakit nyugdíjba küldeni, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, nem sért jogot, ennyiben az intézkedés voltaképp maga is különlegesség, hisz az igazgatói szobában őrzött tünemény minden eddigi cselekedete a jogérzék tökéletes hiányáról tanúskodott (írtak is róla a lapok). Mondom, nem jogtalan a dolog, csak épp szemmel láthatólag nem szép, olyannyira nem szép, hogy ronda. Merthogy bár nem jogtalan, ellenben baj. Baj persze, mellesleg, TGM-nek is, aki ismert okok miatt nemigen volt állásban jó ideig, és amikor rehabilitálták, kapott tán, már nem emlékszem, valami térdszalagot, fülbevalót, orrkarikát, szóval olyasmit, amit osztogatni szoktak, szolgálati éveket ellenben nem kapott – ő tehát aligha fogadhatja a hírt avval, hogy: Barátaim, vár már a munka a kertben! De nem csak neki baj. TGM azoknak a szemében is, akik nem értenek egyet vele, ha nem vakok, megtestesít valamit abból, amit arról, hogy filozófus, képzelünk. És ami a konferenciaturizmusban és a szorgos irodalmi összefoglalókban az istennek sem bír megtestesülni. Mármost: ha nem csal az emlékezetem, igen jeles szigetországi szerző kezdi avval (amúgy remek) könyvét, hogy van valami közös a kurvákban és a filozófusokban: ezek is, amazok is élvezik tudniillik a munkát, amellyel a kenyerüket keresik. A tétel igazsága tárgyában vannak kételyeim (inkább a kurvákat, mintsem a filozófusokat illetően – habár...), de a szóban forgó szerző, meglehet, nem járt rossz nyomon. Megeshetik, hogy legalábbis a két szakma lokális erkölcsi imperatívusza valóban egybecseng, s ez úgy szól, hogy: nyalj! Csak remélem, hogy ami a Filozófiai Kutatóintézetben épp zajlik, az intézet átalakítása Kuriositätenkabinetté (a természet ésszel felfoghatatlan alkotásainak gyűjteményévé), nem arról szól, hogy akad az Akadémia égisze alatt, aki az imént jelzett sejtést igazolni kívánná. TGM fölöslegessé nyilvánítása mindenesetre igencsak úgy fest, mintha épp ennek a filozófiáról alkotott, természetesen ...ööö... szigorúan tudományos és kétségkívül korszerű elgondolásnak volna természetszerű konzekvenciája. Az Akadémia, elismerem, nem problémátlan intézmény, ám végül is mégiscsak azzal henceghet, hogy hosszabb ideig a munkatársa voltam. Valaki, akinek módjában áll, tehetne róla, hogy ne kelljen pirulnom miatta. Ne kelljen mindannyiunknak köldökig elpirulnunk. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 18.Budapesti védelem TGM esete az Intézettel Mezei Balázs Egyesült Államok-beli ismerősöm, aki éveket töltött Magyarországon, több alkalommal is megfogalmazta: Egyetlen országban vagy városban sem találkozott annyi tájékozott emberrel, mint minálunk. Nem értette, hogy a magyar anyanyelvű tudósok, gondolkodók, kutatók miért nincsenek nagyobb számban jelen a nyugati világ egyetemein és intézeteiben, hiszen – hajtogatta – az átlagos magyar tanár vagy kutató tájékozottabb, mint legtöbb nyugati kollégája. Speciális ismeretben nem marad le mögöttük, invencióban gyakran felül is múlja őket. Mindez arról jutott eszembe, hogy felröppent a hír: Tamás Gáspár Miklóstól meg akar válni az MTA Filozófiai Kutatóintézete. Tamás éveket töltött nyugati országok egyetemi környezetében, oktatott is, kutatott is; gondolhatnánk, mi sem lenne könnyebb számára, mint átköltözni francia vagy angol nyelvterületre. Akik így gondolják, nem veszik figyelembe a magyar nyelvű gondolkodás jellegzetességeit. Az iskolásság, amely a filozófiát az angol, nem kis részben a francia és a német területen is jellemzi, idehaza nem alakulhatott ki. (...) Azok a kutatók, akik a tárgyszerű összefoglalónál többre vágynak, gyakran lépnek át az esszé, a szépirodalom, vagy a publicisztika körébe. Tamás Gáspár Miklósnál is ez a helyzet. Filozófiatörténészként indult, de a tényszerűnek vélt beszámolók kiskertje túl szűknek bizonyult számára. Hamarosan átlépett a politikai gondolkodás, majd a közéleti publicisztika területére, s legjelentősebb hatását itt fejtette ki. Írásai lehetnek egyoldalúak, de mindenkor tájékozottak – egy hatalmas ismeretanyaggal bíró, kutató személyiség lenyomatai. Számos követőre talált, de nem kevés ellenségre is, mivel álláspontját ironikusan, szellemesen tudta kifejteni – szenvedő alanyainak rovására. A jelen sorok írója másokkal együtt maga is célpontja volt Tamás egy-egy támadásának, amit akkor szélsőségesnek és elfogadhatatlannak minősítettünk. Nem kétséges, igazunk volt. Ám abban, aki valódi tárgyszerűségre vágyik, az igazságtalanság elszenvedése nem lehet meghatározó: el kell ismernie Tamás sajátos képességeit, egyes vonatkozásokban páratlan éleslátását, kiemelkedő tájékozottságát, jelentős befolyását a kortárs filozófiai-közéleti publicisztika terén. A hazai gondolkodás hagyománytalansága miatt fontosnak tartom az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások számon tartását és értékelését. Legyen szó Lukács Györgyről vagy Hamvas Béláról, Várkonyi Nándorról, vagy Hankiss Elemérről, Zalai Béláról vagy gróf Brandensteinről, John Kekesről vagy Molnár Tamásról – minden esetben érdemes a gondolkodó erényeit tárgyszerűen mérlegelni, a hiányosságokkal egyetemben. Tökéletes gondolkodó – talán az egyetlen Platónt kivéve – egyelőre nem született, a gondolkodás világa pedig a legképlékenyebb az emberi tevékenységek közül. (...) A magyar gondolkodás sokfélesége, nyitottsága: erény, előny, érték. Ha ez a nyitottság nehezen talál kapcsolatot más országok kutatói közösségeihez, az ok éppen az említett: míg másfele a specifikusság, az öntudatos korlátoltság garancia lehet a sikerre, a hazai beállítódás átfogó jellege nehezebben jut kapcsolathoz másképpen rétegződő tudományosságban. Mindig vannak jelentős kivételek, ám a gondolkodás kiemelkedő személyiségei ritkán maradnak elvont specialisták Ha Tamás távozása a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetéből olyan felfogás eredménye, amely nem veszi figyelembe a hazai gondolkodás sokféleségét, vagy olyan követelményekkel lép fel a kutatókkal szemben, amelyek egyoldalúan a technikai-szaktudományos kutatásokra jellemzők – akkor nehéz lenne ezzel egyetérteni. Belátható, hogy az akadémiai intézetek az adófizetők pénzéből állnak fenn, s az is, hogy az akadémiai költségvetés túlságosan szűk az elvárható nagylelkűséghez képest. Nem kétlem, hogy a kutatóintézet jelenlegi vezetése körültekintően jár el, amikor munkatársi gárdáját kialakítja. Arra azonban érdemes vigyázni, hogy a valódi érdemeket szerzett személyiségek ne annyira akadályként, mint inkább támogatandóként jelenjenek meg. (...). Érthető, hogy az akadémiai vezetés sokkal világosabban osztályozható szempontrendszert kíván alkalmazni a tevékenységek mérlegelésekor. De fontos ügyelni arra, hogy a fürdővízzel együtt ne engedjük le a gyermeket is. Ha a biodiverzitás érték, a filozófiai diverzitás még inkább az. Mint amerikai ismerősöm mondotta: Magyarországon egymástól órányi távolságra élnek olyan gondolkodói személyiségek, amilyeneket a történelemben gyakran idő- és térbeli határok választanak el egymástól. Valójában – minden nyomorúságunk ellenére – gazdagok vagyunk. Manapság, az új politikai-társadalmi helyzetben végre lehetővé válhat a valódi elfogulatlanság. Éljünk a lehetőséggel! (blogspot.com) Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 18.Most tudtuk meg: TGM tehetségesTGM esete az Intézettel Lévai Júlia „Tamás Gáspár Miklós rendkívül tehetséges ember” – hangzott el a vicces mondat a Tudományos Akadémia filozófiai kutatóintézetének igazgatójától, Boros Jánostól, a Bolgár Györgynek adott. Boros János persze olvasott, művelt ember, aki jól tudja, mi a szerepe a kultúrában az úgynevezett finomszabályozásnak, amely a dolgok illeszkedését hivatott elősegíteni. Ezért gyorsan maga is finomított a mondaton, ezzel: „nemcsak kiforrott és kidolgozott tehetség”. De már késő, TGM addigra menthetetlenül le volt tehetségesezve. (...) A kérdés persze az, hogy ugyan miért van szükség egyáltalán TGM egészének bármilyen stílusú, minőségű méricskélésére egy olyan országban, amelyben mindenki, de még aki egy árva sort sem olvasott tőle, az is tudja, hogy kiről van szó. TGM ugyanis Magyarországon egész egyszerűen VALAKI, és kész. Ettől kezdve a továbbiakban lehet szeretni, nem szeretni, egyetérteni, nem érteni egyet, de nekilátni colstokkal mérni, hogy akkor most pontosan hány centi ez a valakisága (vagy -sége? Majd Schmitt Pál eldönti, ha fölnézett a napi evangyéliom-olvasásából), és mibe is fér papírilag leigazoltan bele, az akkora baromság, amelynek méréséhez már nincs is eszköz. Vannak maguktól értetődő dolgok, amelyek nem szorulnak igazolásra. Boros János azzal indokolta a méricskélés szükségességét, hogy „Nem állhat senki a törvény fölött és a szabályok fölött és az akadémia szabályai fölött sem”. Ezen a ponton a filozófiai kutatóintézet vezetője még arra is képes volt, hogy a tapasztalati tudását („TGM több nyelven ír és beszél”) hátrább sorolja az intézeti rendszabályozás iránti tiszteleténél: „Vannak azonban olyan formai kérdések és problémák, amelyek mellett egy a Magyar Tudományos Akadémia intézetének vezetője (...) nem mehet el szó nélkül. Az egyik az, és ezt le is írja az újság, hogy Tamás Gáspár Miklósnak nincs nyelvvizsgája, sőt Tamás Gáspár Miklós valójában mind a mai napig nem mutatta be az egyetemi diplomáját”– mondta. Értsd: nem az az érdekes, amit mindenki – ő is – tud és ismer TGM nyelvtudásáról és iskolázottságáról, hanem az, hogy vannak bizonyos formai követelmények. Oké, ismerjük el: TGM nem az igazodás nagymestere, sőt. Ám az egyensúly kedvéért állítsuk fel ugyanezeket a formai követelményeket a magyar társadalom elé is, és nézzük, hogy vele kapcsolatban eleget tett-e a legalapvetőbbeknek. Mérlegeljünk. Magyarországon mindenkinek alapvető joga, hogy a munkájáért megfelelő ellenértéket kapjon, illetve amennyiben ezt nem kapta meg, akkor kárpótlásban részesüljön. Tamás Gáspár Miklós az előző rendszerben tíz éven át nem jutott olyan, intézményesen igazolható munkához, amely a Nyugdíjfolyósító Intézetnél beszámítható lenne a munkában töltött évei közé. Ezért hiába, hogy a rendszerváltás után már volt folyamatos munkaviszonya, a nyugdíjazáshoz szükséges évek számával ma nem rendelkezik. Tehát: olyan előnyugdíjasnak fogják tekinteni, aki valójában – pro forma – még nem jogosult az öregségi nyugdíjra, ezért annak csak a töredékét kaphatja meg. Boros Jánosnak ezt nem filozófusként, hanem igazgatóként, döntéshozóként kéne tudnia, ám ő vagy valóban nem tudja, vagy csak úgy tesz, mintha nem tudná. S e nemtudás birtokában meri kijelenteni: „Tamás Gáspár Miklósnak körülbelül ugyanannyi havi jövedelme lesz, mint eddig”. (...) A dolgok rendje – formája – úgy kívánta volna, hogy a rendszerváltó állam a rendszerváltás és az egyéb kárpótlások idején azért is adjon kárpótlást, ha emberek, TGM-hez hasonlóan, világnézeti-politikai okok miatt hátrányt szenvedtek a munkaviszonyaik terén. Mivel azonban a szóban forgó emberek társadalmi értéke, világnézeti hatása centivel nem mérhető, s nem szokásos, hanem sajátos „piaci termék”-ről van szó, az állam ennek formailag nem tudott eleget tenni. Tartalmilag azonban igen: a (centivel ugyancsak nem mérhető) szabadság egészének érvényesítését tekintette kárpótlásnak. És ezt az érintettek is elfogadták. A tényleges kárpótlások formai követelményeinek teljesítése ezután az egyes intézményekre van bízva: ott szokás finomhangolással hozzáilleszteni az egyéni értékeket az intézményi lehetőségekhez. Megismétlem: a lehetőségekhez, és nem a szabályok büntető oldalához. Ott szokás belátni, hogy ha valaki tíz évet feláldozott a járulékozható munkaviszonyából – gyakorlatilag a társadalomért és a demokrácia szabadságáért –, akkor a demokrácia szabadságának beálltával azt a tíz évet illik visszaadni neki. Ismerek olyan helyeket, ahol a nehézségek ellenére is megtették ezt, és az illetőt addig megtartották a munkaviszonyában, amíg el nem érte a bűvös 40 évet. (Ez ma a jogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati idő.) Így lett viszonylag teljes a kárpótlás mint forma. De ha ez követhetetlen megoldás – mert esetleg valóban mások, produktívabb fiatalok elől vesz el helyet –, akkor a gondot nem közvetlenül az intézményekben, hanem máshogy kell megoldani, de meg kell oldani. Azt pedig mindenképp el kell kerülni, hogy TGM-et bárki a nagy nyilvánosság előtt vállon veregesse. A helyzet kompenzálása híján lehet bár rendkívül szabályos az eljárás, mégis féloldalassá, vagyis formátlanná, méltánytalanná lesz. S hozzáteszem: egyúttal perverzebbé is. (...) „Gondoljon bele, hogy ez hova vezet” – kérdezett vissza Boros a riporternek, TGM „deviáns”, lepapírozatlan mivoltára utalva. Nem az a kérdés, hogy ez hová vezet. Az a kérdés: hová vezet, ha egy kormány értelmiségiek egzisztenciájával kezd játszadozni. Oda vezet, hogy például a filozófiai intézet vagy a kulturális tárca kurzuslovagjai saját kezűleg, maguk hívják elő a társadalomban mindig ott lévő, gondolkodás- és értelmiség ellenes szemléletmódot. Oda vezet, hogy a kormány társadalmi-politikai bázisa a nagyon járatlan, nagyon műveletlen és nagyon rosszindulatú állampolgárok buta gyülekezete lesz. Dehogyis jövő idő, hiszen már most az. Nem „vezet” semmi, rég megérkeztünk. galamus.hu Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 5.Heltait a magyar ellenzék ellen is be akarta vetni a SecuritateMagyarországon is be akarta vetni a „Hegel” nevű informátorát a nyolcvanas évek végén Ceausescu hírhedt titkosszolgálata. A Securitate Szőcs Géza baráti társaságára akarta ráállítani a forrását, hogy zavart keltsen a budapesti ellenzéki társaságban. Egy csütörtökön nyilvánosságra került okirat szerint Heltai Péter volt „Hegel”, ám a neves tévés személyiség szerint – aki elismerte, hogy Romániában kapcsolatban állt az állambiztonsággal – ő soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat. „A ’Hegel’ fedőnevű volt informátorunkat (…) bevetjük budapesti ellenzéki körökbe, mint például Ara-Kovács Attila, Toth Károly, Keszthelyi András és „SABOU” valamennyi kapcsolatához, aki az úgynevezett Erdélyi Magyar Hírügynökséggel működhetnek együtt, hogy kompromittálja őt, és hozzájáruljon a hiteltelenítéséhez és az elszigeteléséhez” – olvasható egy belső használatra készült román állambiztonsági jelentésben, hogy mivel akarta megbízni a Securitate (Secu) korábbi forrását. Egy csütörtökön nyilvánosságra került – a Ceausescu-diktatúra hírhedt titkosszolgálatának iratait kezelő levéltára (Consiliul National pentru Studierea Archivelor Securitatii - CNSAS) által kiadott – 2010. november 25-i keltezésű hivatalos értesítés szerint Heltai Péter, az MTV korábbi főszerkesztője a Securitate „Hegel” fedőnevű informátora és forrása volt. A leleplező (szakszóval: dekonspiráló) iratot a kolozsvári származású, Berlinben élő képzőművész, Gáll Tibor bocsátotta a rendelkezésünkre, akinek a CNSAS-től kikért – a nyolcvanas években az állambiztonság által róla vezetett – dossziéja két olyan jelentést is tartalmazott, melyet a Securitate tisztjei készítettek 1985-ben „Hegel” beszámolói alapján. A Hírszerző szombaton részletesen ismertette a jelentések tartalmát, melyekből kiderül, hogy a Secu informátora az ellenzéki barátaival folytatott beszélgetéseiről legalább két alkalommal is biztosan beszámolt az állambiztonságnak. A „Sabau-ügy” állása Az 1987. szeptember 21-én – kizárólag belső használatra készült – „helyzetjelentés” szerint a Securitate azután sem akart lemondani informátoráról, hogy „Hegel” végleg áttelepült Magyarországra. A dokumentumot a kolozsvári filharmónia jelenlegi vezetője, egykori román ellenzéki, Marius Tabacu találta meg a saját, CNSAS-től kapott dossziéjába és bocsátotta a Hírszerző rendelkezésére. A jelentés lényegében egy összefoglaló, amely vélhetően a Securitate felső vezetésének számol be a „Sabau” ügy állásáról. A különféle utalásokból (helyszínek, események, dátumok, illetve a dokumentumban szintén feltűnő feleség nevéből) arra lehet következtetni, hogy a „Sabau” név Szőcs Gézát, az Orbán-kormány jelenlegi államtitkárát takarja, akit az 1980-as évek eleje óta folyamatosan megfigyelt az állambiztonság. Kijelölt feladatok Heltai Péter – aki a román levéltár adatai szerint „Hegel” néven a Secu informátora volt – 1987-ben költözött át Magyarországra, majd MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Átköltözése után rendszeres kapcsolatban állt a Romániából időközben áttelepült Szőcs Gézával és baráti társaságával, az 1981-1982 között működött nagyváradi szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztőivel, így Ara-Kovács Attilával és Keszthelyi Andrással. Az 1987-es jelentés szerint „Hegel” már nem volt a Securitate informátora, de további feladatokkal akarták megbízni. Az állambiztonság az eddig nyilvánosságra került jelentések szerint az ügynökeivel, forrásaival folytatott egyeztetések után rendszeresen kijelölt további feladatokat. Így „Hegel”-t már 1985-ben is arra próbálták rávenni, hogy magyarországi utazásai során vegye fel a kapcsolatot a Romániából áttelepült Tamás Gáspár Miklós filozófussal, illetve a szintén átköltözött Ara-Kováccsal, és tudjon meg minél többet a tevékenységükről. Az 1987-es helyzetjelentés szerint „Hegel”-nek az lett volna a feladata, hogy az állambiztonságtól kapott információk elhintésével diszkreditálja és szigetleje el a Ceausescu-dikatúrát Magyarországon és Nyugat-Európában folyamatosan bíráló Szőcsöt. „A legérdektelenebb dolgokról hadovált” Heltai Péter – aki a Hírszerzőnek szombaton elismerte, hogy az 1987-es kiköltözéséig kapcsolatban állt a romám állambiztonsággal –, azt mondta, ezekről a Secu által kijelölt feladatokról most hallott először, soha nem teljesített ilyen kéréseket. Névjegy Heltai Péter 1962-ben Kolozsváron született. A Babes-Bolyai Egyetemen filozófia-történelem szakos tanárként végzett, majd egy évre rá, 1987-ben áttelepült Magyarországra. Még ebben az évben az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Az Országgyűlési Tudósítások alapító szerkesztője volt, majd az Magyar Televízióhoz került, ahol 2000-ig műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Ebben az évben részt vett az InfoRádió, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskola megalapításában. Jelenleg a Duna Tv reggeli műsorának kreatív menedzsere. Különböző kiadványokban megjelent fordításai, tanulmányai mellett önállóan is jegyez egy könyvet. 2009-es alakulása óta a Class FM-et működtető Advenio Zrt. igazgatósági tagja, idén július óta pedig felügyelőbizottsági tagja az RTL Klubot és számos más tévécsatornát működtető Magyar RTL Zrt.-nek. Heltait az utóbbi cégbe ugyanaz az Infocenter.hu Zrt.”delegálta”, amelynek igazgatója az Advenio többségi részvényese is. Heltai azt mondta, ő soha nem írt alá beszervezési nyilatkozatot, nem volt ügynök, ám egy székelyföldi táborozás után – ahol a résztvevők elénekelték a székely himnuszt és magyar zászlót lobogtattak – őt is megfigyelték, és rendszeresen beidézték a rendőrségre. A Secu tisztjei ilyenkor elbeszélgettek vele, és ezekről a kikényszerített találkozókról készültek azok a jelentések, amelyek most nyilvánosságra kerültek. Heltai azt is mondta, előfordult, hogy ő is leírt dolgokat az eléje tett papírra, de ilyenkor „a legérdektelenebb dolgokról hadovált”, és a fizikai fenyegetés hatása alatt tette ezt. Heltai a Hírszerzőnek azt állította, ezeken a találkozókon igyekezett olyasmiket mondani, amit a Secu már egyébként is tudott, hogy ne okozzon kárt a barátainak, ismerőseinek. „Jó minőségű munka” Úgy tűnik, ennek némileg ellentmond az 1987-es helyzetjelentés, mely szerint az áttelepült „Hegel”-lel azért kell továbbra is tartania a Secunak a kapcsolatot, mert korábban „jó minőségű tájékoztató munkát végzett”. „Jó minőségű tájékoztató munkát végzett” Heltai szerint ez hazugság, az 1985-ös jelentések is arról tanúskodnak, hogy a jegyzetelő tisztek mindenféléket „hozzáköltöttek” az általa mondottakhoz, kiforgatták a szavait, és olyasmiket adtak a szájába, amiket ő soha nem mondott. Szerinte, akik ezt a jelentést írták, esetleg „felvágni” akartak a feletteseik előtt, hogy milyen jó munkát végeznek. Az Ellenpontok rövid története Az Ellenpontok egy magyar nyelvű szamizdat folyóirat volt, amely Nagyváradon jelent meg 1982-ben. A lapot Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Szőcs Géza és Keszthelyi András szerkesztette. A sokszorosítást az első hat szám esetében írógéppel végezték, a további számok stencillel készültek. Az egyes lapszámok terjedelme általában 50-70, sűrűn gépelt oldalt tett ki. A lap eleinte szűk, értelmiségi körben terjedt, de megjelenéséről és a közölt cikkekről több alkalommal beszámolt a Szabad Európa Rádió is, így nemzetközi ismertségre tett szert - kiválta a Securitate haragját. A román titkosrendőrség 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit. Többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt. Ara-Kovács Attila és Keszthelyi András Budapesten él, Tóth Károly Antal és Tóth Ilona Svédországban. Szőcs Géza Svájcba távozott, de az 1989-es romániai változások után hazatért Erdélybe, május óta a második Orbán-kormány kulturális államtitkára. Furcsa ellentmondást véltünk felfedezni abban is, hogy Heltai egy pénteki telefonbeszélgetésben azt mondta a Hírszerzőnek, hogy 1987-es átköltözése előtt nem is ismerte Szőcsöt, ám a kulturális államtitkár lapunknak azt nyilatkozta, az ő megfigyelései dossziéjában is rendszeresen feltűnik a „Hegel” fedőnevű informátor. Szőcs még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de „végtelenül szomorú és csalódott" lenne, ha a román állami hivatal a neki megküldött levélben Heltaival azonosítaná a róla jelentéseket készítő „Hegel"-t. M. László Ferenc, Hírszerző 2010. december 8.Lemondott a szekus HeltaiLemondott a Class FM-et tulajdonló cég igazgatóságában betöltött tagságáról Heltai Péter, azonban nem ismerte be, hogy a Szekuritáté ügynöke lett volna. „Az elmúlt napokban szárnyra kelt Heltai Péter körüli sajtóhíresztelések negatívan befolyásolják a társaságnál végzett munkáját” – áll a magyarországi Class FM-et tulajdonló Advenio Zrt. hétfő esti lapzártánk után kiadott közleményében, melyben jelezték, hogy az Erdélyből származó médiaszemélyiség annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy „jelenléte a társaság terhére váljon”, nem kívánja betölteni pozícióját „a híresztelések tisztázódásáig”. Prima(díjas) ügynök Heltai Péter filozófus-újságíró, a Prima Primissima-díjra jelölt, Prima-díjas médiaszemélyiség Hegel fedőnéven a Szekuritáté ügynöke volt. Ezt bizonyítja legalábbis az a napokban nyilvánosságra hozott dokumentum, amelyet Gáll Tibor, Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adott ki a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). A pár soros, internetre is felkerült szöveg azonosítja a Hegel fedőnevű ügynököt: „megállapította a Hegel fedőnevű ügynök személyazonosságát Heltai Péter András (...) személyében”. Hírszerző információi szerint a Szekuritáté Magyarországon is be akarta vetni Hegel nevű informátorát a 80-as évek végén. A besúgót Szőcs Géza baráti társaságára akarták ráállítani, hogy „zavart keltsen” a budapesti ellenzéki társaságban. Az internetes portál megkeresésére Heltai Péter úgy nyilatkozott: Romániában kapcsolatban állt ugyan az állambiztonsággal, de soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat. Hozzátette ugyanakkor: „előfordult, hogy leírtam dolgokat az elém tett papírra”. A Népszava megkeresésére elmondta: „semmilyen alapja nincs annak, hogy ő besúgó volt és jelentéseket írt volna”. Szerinte inkább fordított a helyzet, hiszen annak idején őt hurcolták meg a román szervek. Támadás a „leleplezés”? A Népszavának nyilatkozó Heltai úgy vélte, ez „egy időzített támadás ellene”. A médiaszemélyiség azt gyanítja, hogy egyesek így akarják megvétózni a Prima Primissima díj-ra való jelölését – amelyet a magyar sajtó kategóriában meg is kapott. Közölte: fontolgatja, hogy pert indít CNSAS ellen. Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a hirszerzo.hu-nak azt mondta, az ő megfigyelési dossziéjában is rendszeresen feltűnik egy Hegel fedőnevű ügynök neve. Úgy fogalmazott: ugyan még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de „végtelenül szomorú és csalódott” lenne, ha Heltaival azonosítanák a róla jelentéseket készítő Hegel-t. Egy 1987-es jelentés szerint Hegel már nem volt a Szekuritáté informátora, de további feladatokkal akarták megkeresni. Többek között a„célpontjai” között szerepelt még Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Keszthelyi András és Tamás Gáspár Miklós is. Heltai 1987-ben települt Magyarországra, 1987-től az MTA Szociológiai Intézete munkatársaként, 1990-től 2000-ig a Magyar Televíziónál műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Nyár óta felügyelőbizottsági tagja a Magyar RTL Zrt.-nek. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 7.A cenzúra a legjobb stilisztaHa úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész. „Aki az ideológiai normákhoz nem tud alkalmazkodni, az fogalmazzon úgy, hogy ne vevődjék észre, mert már Goethe megmondta: a cenzúra a legjobb stiliszta.” Kitűnő kollégám és barátom, Láng Gusztáv bírálta így az egyetemi jegyzetemet 1983-ban, egy olyan tanszéki értekezleten, amelyről minden bizonnyal egy másik kéztől származó, menetrendszerű beszámoló is ment az ilyen „ideológiai” ügyekben illetékes „szervekhez”. A pannon magyar értelmiségnek ajánlom Ha nekem nem is, de kollégámnak éppenséggel akkor nagyon vigyáznia kellett, hogy megfelel-e az elvárásoknak, mert másképpen nem kap kivándorlási útlevelet. Elhangzott mástól is ilyen irányú kritika, az viszont már kielégítette az állítólag Goethétől származó szentencia imperatívuszát, mert az elméletekben jártas másik férfiú idevágó mondatában az öncenzúra ügyesen működött, valahogy így: „A szóban forgó irodalomelméleti jegyzetben a sajátos szellem fénye időnként nem a legmegfelelőbb helyeken villan fel.” Csodák csodája, minden óvatoskodó változtatás nélkül jelent meg aztán nyomtatásban a kézirat Teremtett világ címmel a Kriterionnál, valószínűleg azért, mert a közvetlen szerkesztőt (Szilágyi N. Sándor kollégát) kivéve, a szolgálatos fülek közül senki nem értette, cenzorunk pedig meg se parittyázta az ontológiai, ismeretelméleti, esztétikai és nyelvfilozófiai hátteret, ami a marxista esztétikákkal szemben „villant fel” a könyvben, eléggé következetesen. Elnézést, hogy ezzel a személyes emlékkel hozakodom elő, de még sorolhatnám azokat a filozófiai és elméleti tárgyú könyveket, amelyek akkoriban szintén átcsúsztak a szigorú réseken: Tamás Gáspár Miklós, Egyed Péter, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor tanulmányaira gondolok legfőképpen, a Bretter-iskola markáns csoportjára. Számbavéve, milyen kompromisszumokra kényszerítettek egykor a publikálási körülmények, a nyilvánosság folytonos állami kontrollja, és újraolvasva különböző műfajú szövegeinket, úgy gondolom, minden múltbeli gondolatunkat és kifejezésünket nyugodtan vállalhatjuk. Most nem beszélek olyan nyilvánvaló veszteségekről, amelyekben többünknek része volt, mint például a letiltottság állapota, mondjuk, 1986-ban, vagy egy-egy kézirat kiadásának időbeli eltolódása, esetenként a Szekuritáté általi elkobzása is a házkutatások törvénytelen aktusai során, mert nem siránkozni, hanem bátorítani akarok. Közben nálunk igazi kunszt lett úgy megírni a mondanivalót, hogy a folyóiratokban, heti- és napilapokban kötelező, zsarnokunkhoz intézett dicshimnuszok túloldalán lehessen valami olvasnivaló is azok számára, akik nem a címlapon megjelenő ideológiai szószra voltak kíváncsiak. Az ilyesmikért felelős szerkesztőkkel olykor alkuk is köttettek, hogy például Láng Gusztáv távozása után, nagy sikerű sorozata, a Kiskatedra megszűntével, az ő műfajához hasonló, legszűkebben szakmaira redukált, önkorlátozó stílusú rovat jelenjék meg Bölcsészkedjünk címmel. És mindezt az ember nem úgy művelte már, hogy közben a Reményik Sándor képviselte Ahogy lehet rezignációját éreztük és éreztettük folytonosan az olvasókkal is, hanem olykor a cirkuszi mutatványos mosolyával, amint hajlékonyan átbújik azon a bizonyos karikán. Nem tartom becstelen dolognak, hogy rendszeresen publikáltunk egy olyan rezsimben, amikor jogos lett volna minden tiltakozás, de az a sztrájk, amit a fogalmazni és publikálni képes erdélyi értelmiség vezetett volna be, ha nyíltan ellenáll, az erdélyi magyar nyelvhasználat és irodalmi vagy tudományos értékteremtés mindennapi kis tetteinek feladását jelentette volna, a szellemi táplálék megvonását azoktól, akik mégis csak megtanulhattak anyanyelvükön olvasni. Nos, ha úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész. Nem néztem utána, hol is állította volt a szellemóriás német író ezt a ragyogó jellemzését a hatalom egyik eszközének, legtöbbször eléggé iskolázatlan lakájának, vagyis a cenzúrának, sokkal jobban bízom egykori kollégám, Láng Gusztáv memóriájában, mert ez a gondolat megér… egy meditációt, testvéreim. Cs. Gyimesi Éva, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 17.Mennyit ér egy filozófus?Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott. Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott. Jut eszembe mindez annak kapcsán, hogy Magyarországon a közérdeklődésnek a középpontjába került a Filozófiai Intézet. Kezdődött még a tavalu tavasszal/ nyáron azzal, hogy az új kormány új igazgatót állított az intézet élére, aki rendcsinálásba fogott. Fölmérte a munkatársak munkásságát, s vagy tucatnyi embert el akart küldeni, kit csak úgy, kit nyugdíjba. Aláírásgyűjtés kezdődött a tekintélyek megmentése céljából, ami átgyűrűzött a határon, mert Tamás Gáspár Miklós is az érintettek között volt. Becsületsértésig menő értelmiségi vita alakult ki folyóiratokban és hetilapokban (gyakorlatilag az előző országvezetés mellett elkötelezett tojásfejűek és az újak mellett besorakozó íróasztal-koptatók között). Most itt az újabb botrány. Az elszámoltatási kormánybiztos, akinek mindeddig szemléltük a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon levadászására irányuló meddő erőfeszítéseit, elkezdett kisebb vadakat becserkészni, s megtalálta a liberálisok szellemi bázisának számító Filozófiai Intézetet. Amelynek munkatársai még 2005 táján különböző tudományos pályázatokon 50-70 milliókat nyertek. Természetesen az akkori kormány kulturális minisztere, Magyar Bálint regnálása alatt. És a vádak: nem feleltek meg a pályázatok a kiírás feltételeinek, korábban megírt műveket suhintottak el újként, és milliókat vágtak zsebre a nemzetközi hírhedettségű tudósok. Megvárhatnánk a vizsgálat eredményeit, de felesleges. Nincsenek kétségeink, kis hazánkban akire rászállnak egy vizsgálattal, azt elmeszelik, csak keresni kell, mindenütt lehet találni elszámolási hibát, szabálysértést. A fájdalmas csupán az – ha valaki etikai, filozófiai szempontból nézi az eseményeket –, hogy az igazság kiderülésére a legcsekélyebb esély sincs. Fölsorakozik jóelőre a kétféle érdek (igazság, politikai oldal, világnézet, elkötelezettség – szabadon fölcserélhető szavak), és amelyiknél a hatalom, az odacsap a másiknak. A vita össznépivé kezd válni, s markánsan megjelenik a jómunkásemberek álláspontja, miszerint ebbe’ a gazdasági helyzetbe’ egyáltalán szüksége van-e az országnak filozófusokra? Meg szoktam ilyenkor kérdezni, hogy könyvelőkre, adóhivatalnokokra, zenetanárokra, alkotmánybírákra, rendőrökre, műkörömépítőkre (a sor végtelenül folytatható) van-e szüksége egy egészséges társadalomnak? Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 21.Közlemény a magyar EU-elnökség átvétele tárgyábanAz Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán. A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket. A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik. A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!” Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”. Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki. A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe. Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg. A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora. Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.) A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk. Strasbourg, 2011. január 20. Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. február 8.Utunk-széli szobrok – kiállításA székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára. A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt. A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász. A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2011. február 18.„Banális témák": mit jelentett Heltai Péter a Szekunak?A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy a most Magyarországon élő médiaszemélyiség kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait. Öt év alatt 17-szer rendelte be a későbbi tévés személyiséget, Heltai Pétert elbeszélgetésre a Securitate (Szeku), amiből a nyilvántartás szerint 28 jelentés született, ám ebből csak 15-öt találtunk meg a bukaresti levéltárban. A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy Heltai kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait, és érdektelen dolgokat mondott a tartótiszteknek. Ám továbbra sem lehet tudni, hogy a Heltaitól kapott információkat mire és hogyan használta fel a Securitate. „Nem tudom, hogy miért tette ezt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy megzsarolták, és nem önként jelentett, de a rendszerváltás után egyszer sem keresett meg azzal, hogy ez volt, nem mondta el, miért tette” – mondta decemberben a Hírszerzőnek Gáll Tibor Berlinben élő képzőművész, hozzátéve: nagyon elkeserítette, amikor kiderült, hogy az 1980-as években régi ismerőse, Heltai Péter jelentett róla a román állambiztonságnak. A Magyar Televízió korábbi főszerkesztőjéről, az InfoRádió alapítójáról november végén derült ki, hogy a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a Securitatéval. A botrányt a Berlinben élő, kolozsvári származású képzőművész, Gáll Tibor robbantotta ki, aki az 1980-as években róla készült jelentéseket tartalmazó dossziéban bukkant a „Hegel” fedőnevű informátorra, majd kérte a román állambiztonság iratait kezelő bukaresti levéltártól (Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) a fedőnév feloldását. A 2010. november 25-i keltezésű okirat szerint a Hegel név Heltai Pétert takarta. Az iratokban „informátornak” illetve „forrásnak” (románul: informator, sursă) nevezett Hegel kilétét felfedő (szakszóval: dekonspiráló) levéltári nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után a Hírszerző magyarországi hírportál és a Transindex a CNSAS-hoz fordult, hogy tisztázza, milyen viszonyban is állt Heltai az 1980-as években a román állambiztonsággal. A bukaresti archívumtól megkapott hálózati dossziéban szereplő jelentések szerint a későbbi tévés személyiség 1982 és 1987 között állt kapcsolatban a Securitatéval. A két tartótiszt, Rusu Valer és Gavril Neciu az öt év alatt 17 alkalommal találkozott Heltaival, a beszélgetésekről a Szeku nyilvántartása szerint 28 beszámoló készült, igaz, ezekből csak 15 lelhető fel a hálózati dossziéban. Számos jel utal arra, hogy Heltai óvakodott attól, hogy a barátairól terhelő információkat szolgáltasson: rendszerint kerülte a politikailag kényes témákat, az államvédelem szempontjából érdektelen eseményekről számolt be, sőt gyakran megvédte az ismerőseit, hangsúlyozva, nincs kapcsolatuk az ellenzékkel. „Civilizáltan bántak vele” „Nagyon nehéz megítélni Hegel tevékenységét, csak a Securitate 1980-as évekbeli működését feltáró történeti kutatás deríthet fényt arra, hogy mire és hogyan használta fel a Hegel révén szerzett információkat” – mondta Piros Simona, a román állambiztonság tevékenységét kutató történész. A CNSAS által őrzött „hálózati dossziéban” fellelhető, a tartótisztek által készített összefoglalók szerint Heltait 1982. szeptember 29-én azért szervezték be, hogy egy „Kant” néven nyilvántartott célszemélyről – akinek kilétéről még nem tudni –, a romániai szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztésében 1982-ben részt vett Keszthelyi Andrásról, illetve egyetemi évfolyamtársairól szerezzenek minél több információt. A belső használtra készült jelentések arra is utalnak, hogy az elsőéves egyetemistát vélhetően zsarolással – egy 1981-es magyar zászlós, „nacionalista” székelyföldi bulin való részvételre hivatkozva – vették rá az együttműködésre. Furcsa, hogy miközben 1982 nyarán, ősz elején a Securitate kétségbeesetten próbálta kideríteni, hogy kik szerkesztik az Ellenpontokat – Keszthelyit többedmagával novemberben le is tartoztatták – a szeptemberben beszervezett, de korábban is kihallgatott Heltait csak a következő év januárjában rendelik be először jelentéstételre. A januári beszámolóhoz fűzött kommentár szerint „a forrás alaposan ki lett képezve arra, tudja meg Keszthelyiről, mivel foglalkozik, mik a szándékai, milyen a környezete”. A jelentésből annyi derül ki, hogy Keszthelyi és ifjabb Kányádi Sándor (a kolozsvári költő fia – a szerk.) meglátogatta Heltait, akivel filozófiáról és irodalomról beszélgettek. Keszthelyi távozáskor beszámol neki arról, hogy gondjai voltak az állambiztonsági szervekkel, azonban civilizáltan bántak vele. A jelentés így végződik: „Keszthelyi nem tett említést a szamizdattal kapcsolatos szerepvállalásáról, ezt a forrás más személyektől tudja”. A forró kása Visszatérő elem a jelentésekben, hogy Heltai igyekezett elterelni a szót a politikai témákról. Amikor 1983-ben egy évfolyamtársnőjéről kérdezik, azt mondja, a diáklány jelen volt 1981-ben azon a Szent Anna-tó melletti táborozáson, ahol az úgynevezett „nacionalista” megnyilvánulás történt, azonban Hegel szerint a politikai jellegű demonstráción nem vett részt. Amikor egy évfolyamtársáról faggatják, azt válaszolja: úgy tudja, a pszichológia iránt érdeklődik, politikai nézeteit nem ismeri. A tartótiszt megjegyzéséből kiderül, a diák iránt azért érdeklődnek, mert „nacionalista-irredenta” anyagokat hozott külföldről. Keszthelyiről többször is azt jelenti, hogy nincs kapcsolata az Ellenpontok Magyarországra költözött szerkesztőivel, az esküvőjére készül, könyveit árusítja. Kiköltözése után néhány héttel, 1985 februárjában Heltai meglátogatja Budapesten – erről az utazásról készült a leghosszabb, 15 kézzel írott oldal kitevő jelentés, melyet nem Hegel írt saját kezűleg, hanem a tartótiszttel való beszélgetés alapján készült egyfajta összefoglaló az elhangzottakról. Úgy tűnik, hogy a tervezett útról előre tudott a Securitate, erre egy korábbi jelentésben utalás történik. A budapesti út előtti találkozón született jelentés végén a tartótiszt megemlíti a budapesti utat és feladatként jelöli meg egy találkozó előkészítését Tamás Gáspár Miklóssal, valamint Ara-Kovács Attilával. A jelentés szerint Keszthelyi folytatja a tanulmányait, ösztöndíjat kap, és egy szociológiai vagy néprajzi szótár összeállításán dolgozik. Egy „kisebb buli” során, Heltai szóba hozta a román állambiztonságnak sok bosszúságot okozó – a romániai magyarok elnyomásáról rendszeresen beszámoló, a Ceauşescu-rendszert bíráló – Erdélyi Magyar Hírügynökséget is. A témát Heltai úgy vezette fel Keszthelyi számára, hogy a hírügynökségről a Szabad Európa Rádióból hallott. A barátja szerint elképzelhető, hogy a hírügynökség a már Budapesten élő egykori Ellenpontok-szerkesztő, Ara-Kovács Attila ötlete volt. Ám Heltai szerint Keszthelyi nem ismeri azokat a romániai személyeket, akiktől a hírek származnak, mivel azokat Ara-Kovács rendszeresen, szinte havonta cseréli. Heltai szerint barátja az Ellenpontok másik szerkesztőjével, Szőcs Gézával (az Orbán-kormány jelenlegi államtitkára – a szerk.) sem tartja már a kapcsolatot, mert Szőcs „viselt dolgai korábban kihatással voltak rá”. Heltai kétszer is összefutott Ara-Kováccsal Budapesten az utcán, de csak „általános, banális” témákról beszélgettek. A megbeszélt harmadik találkozóra a hírügynökség szerkesztője már nem ment el, mert megbetegedett. Ebben a jelentésben szóba kerül az Ellenpontok-ügyben 1982-ben letartóztatott, de később szintén Magyarországra költözött Józsa Márta (jelenleg az Magyar Televízió szerkesztője) is, akiről Heltai megjegyzi: ártatlan volt, őt Ara-Kovács, Szőcs és Keszthelyi „csak kihasználta”. A szintén kivándorolt Kiss Csabáról, Heltai egykori albérlőjéről és barátjáról a jelentés annyit tartalmaz: anyagi nehézségei vannak, éppen válik, egy biztos, hogy a politika iránt már nem érdeklődik (a román hatóságok 1981-ben őt is kihallgatták a Szent Anna-ügyben). TGM utópisztikus gondolatai A budapesti látogatás során Keszthelyivel együtt meglátogatták a magyar fővárosban élő kolozsvári származású filozófust, Tamás Gáspár Miklóst is. A filozófus hidegen fogadta kettejüket: Heltaihoz egyetlen, romániai eseményekkel vagy személyekkel kapcsolatos kérdést sem intézett, mint ahogy Keszthelyi iránt sem mutatott érdeklődést. A jelentésben Heltai kitér arra, hogy Tamás Gáspár Miklós munkáinak közlésétől elzárkóznak a kiadók, nyíltan kijelentve, hogy ellenzéki akciói miatt nemkívánatos személy. Heltai elmesél egy érdekes történetet a filozófusról: egy 6-7 oldalas recenzióért a szokásos 6-700 forint helyett szokatlanul sok pénzt, 10 ezer forintot kapott – amit Tamás Gáspár Miklós úgy értelmezett, hogy a hatóságok azért segítik, hogy „befogják a száját”. Ám TGM-et nem lehet eltántorítani: bár igen magas szintű beszélgetésre hívták, ahol felajánlották, hogy hagyja el az országot, a filozófus ezt elutasította, azt mondván, ő jól érzi magát Magyarországon. TGM jellemzésekor Heltai Keszthelyit idézi: a filozófust utópisztikus gondolatok foglalkoztatják egy határok nélküli Európáról, egyetemi kurzusai ugyanakkor nagy népszerűségnek örvendenek. Kockázatos információk A román állambiztonság számára vélhetően nem túl izgalmas, legfeljebb háttérként használható adatok – melyik fiúnak melyik lánynál van esélye, milyen jó előadó Steiger Kornél filozófus, Ara-Kovácsnak vannak butikos, csencselő barátai, Kiss Csaba a fizika helyett inkább a színházzal foglalkozik – mellett két olyan jelentés van, melyre a beszámolókhoz fűzött kommentárok szerint a tartótisztek felkapták a fejüket. A Valer Rusuval való első találkozóján Hegel beszámolt egy Józsa Mártával folytatott beszélgetéséről. Józsa egy magyarországi, féllegális szamizdatról mesélt neki, és azt is elárulta, hogy Romániában is voltak ilyen irányú próbálkozások kolozsvári és nagyváradi fiatalok részéről. Józsa név szerint Szőcs Gézát és Kertész Attilát említette, majd kitért arra, hogy a Securitate ez ügyben már kihallgatta. Heltai hozzáfűzi, Józsa és Kertész nagyon jó barátok. (Az Ellenpontok-ügyet erre az időszakra már felderítette a Securitate, az említett személyek szerepe is világos volt.) Ezt követően Rusu megjegyzi: mivel Józsa Márta folytatja az Ara-Kovács Attilával és Kertész Attilával való „gyanús kapcsolatát, ugyanakkor segíti az előbbiek kapcsolattartását Szőcs Gézával és Keszthelyi Attilával (a szekus rosszul tudta a nevet, helyesen: András), azt javaslom, hogy engedélyezzék Józsa Márta nagyon komoly figyelmeztetését az egység székházában”. Józsa a Hírszerzőnek azt mondta, ebben az időszakban számos alkalommal idézték be és hallgatták ki. Úgy emlékszik, 1983 januárjában is volt ilyen figyelmeztetésben része. Szőcs Géza, a Securitate embere? A másik jelentés, amire felkapta az állambiztonság a fejét, a Gáll Tiborról szóló 1985. decemberi keltezésű dokumentum, mely szerint Heltai és Gáll egy szegedi egyetemi hallgatók által tervezett történeti folyóiratról beszélgettek. Az egyik tiszt által összeállított dokumentum szerint Gáll a találkozón azt mondta, hogy a szegedi fiatalok szeretnének romániai írásokat is közölni, és ehhez szerzőket keresnek a kolozsvári egyetem történelem szakos hallgatói között. Mivel ennél többet Gáll nem mondott, a tartótiszt arra utasította Heltait, hogy vegye fel ismét a kapcsolatot képzőművésszel, és kérdezze meg, milyen profilú lesz a szegedi történeti folyóirat. Ám erről több jelentés nem született. A jelentésekhez fűzött kommentárok szerint a tartótisztek újabb és újabb feladatokat róttak ki Heltaira. Többnyire megelégedtek azzal, hogy továbbra is figyelje Keszthelyit, próbáljon minél többet megtudni Ara-Kovácsról vagy TGM-ről. Ugyanakkor 1985-től egy újabb feladat is megjelenik a megjegyzésekben: terjeszteni kell ellenzéki körökben, hogy Szőcs Géza és Keszthelyi a román hatóságok ügynöke. Heltai például Budapesten megkérdezte Keszthelyitől, hogy vajon nem azért hagyják Szőcsöt békén a hatóságok, mert a Securitate embere? Keszthelyi azt válaszolta, nem hisz benne, csak arról lehet szó, hogy Szőcs egy ismert, Herder-ösztöndíjas költő. „Értem jöttek” „Felütötték, kiszínezték ezeket a beszámolókat. Soha semmiféle felkészítés nem volt, nem állítottak rá senkire. Pontosan tudták, hogy mikor hol voltam, kivel beszéltem, ez alapján időnként – meg kell mondanom, elég szertelenül – beidéztek és kihallgattak. Ha nem mentem, ők jöttek értem, nem tudtam megszabadulni tőlük” – mondta Heltai a Hírszerzőnek, hangsúlyozva, hogy átköltözéséig nem is ismerte Szőcs Gézát. „Amikor 1987-ben áttelepültem Magyarországra, magam mögött akartam hagyni az egész borzalmat. Nem volt egy könnyű pillanat, amikor 2009-ben belenézhettem a hálózati dossziémba” – magyarázta Heltai, hogy az elmúlt 23 évben miért nem beszélt arról, milyen viszonyban állt a Securitatéval. „Miután megnéztem az anyagomat, úgy gondoltam, hogy nekem tisztáznivalóm csak az egykori és jelenlegi barátaimmal van, velük meg is beszéltem a dolgot.” Heltai szerint ő a szekusokkal való találkozókon csakis olyan dolgokat mondott, ami köztudomású volt, amit előzőleg hallott a rádióban, továbbá igyekezett érdektelen dolgokról „fecsegni”. „Tudom, hogy senkinek nem ártottam, senkinek nem okoztam kellemetlenséget. Azokért a saját kezűleg írt kihallgatási jegyzőkönyvekért vállalom a felelősséget, a szekusok beszámolói és kommentárjai az ő írói munkásságuk része. Amennyiben az anyag csak arról szól, amit én magam írtam, a szekusok magyarázatai nélkül bizonyosan egészen más megvilágításba kerül” – hangsúlyozta Heltai Péter. „Információértéke nagyon csekély” „Nem feltétlenül a Szeku műve, hogy Heltai ismeretlenül is felkeresett ismert erdélyi embereket budapesti utazása alatt” – mondta Keszthelyi András, miután megmutattuk neki az őt is emlegető beszámolókat. „Aki kijött látogatóba, igyekezett minél többekkel találkozni, akár ismeretlenül is, cserében meg mesélt arról, hogy mi van otthon. Ez szerintem jellegzetes emigráns szindróma, nem kell hozzá feltétlenül a Szeku.” Keszthelyi azt mondta, az egyik kihallgatása alatt a szekusok egy olyan információval álltak elő, amit csak barátja, Heltai tudhatott róla. „Megkérdeztem Pétert, aki azt válaszolta, hogy őt is kihallgatták az állambiztonságiak, és muszáj volt valamit mondania. Onnantól kezdve óvatosabb voltam vele” – mondta. Kiss Csaba színházi rendező Heltai barátjaként, későbbi lakótársaként több jelentésben is név szerint szerepel. Kiss szerint a CNSAS-től megkapott, a Heltaival való szekus találkozókról készült beszámolók, valójában jegyzőkönyvek információértéke nagyon csekély, közismert tényeket, sajtóban is megjelent, mindenki számára hozzáférhető információkat tartalmaznak – mintha olyan személytől származnának, akit megzsaroltak valamivel, de semmilyen igazán fontos dologról nem tud vagy nem akar beszélni. Ezek a jegyzőkönyvek tartalmilag Heltai Péter mellett tanúskodnak. „Ha végigelemezzük a ’jelentéseket’, azt tapasztaljuk, hogy Hegel sok barátját lebuktathatta volna, ha készülő ’kitelepülési’ névházasságuk fiktív voltát felfedi. Heltai tudta ezeket, de nem tett még csak célzást se” – mondta Kiss Csaba. Szerinte hasonló „stratégiával próbálták megúszni a beidézett vagy, erőszakkal bevitt erdélyi fiatalok a Securitate kihallgatásait. „Ez vonatkozik a leghosszabb, kézzel írt 15 oldalas budapesti jelentésre is, amelyből egyetlen épkézláb terhelő információ sem olvasható ki senkire nézve, ami eléggé furcsa egy ellenzékiekre ’ráállított’, fedőnévvel ellátott, ételjegyekkel és kínai tollakkal honorált ’informátortól’ – mondta Heltai egykori lakótársa. Kiss meg van győződve, hogy amikor a „jelentések” birtokosai végre nyilvánosságra fogják hozni a náluk lévő teljes szövegét – és nem csak kontextusból kiragadott, tendenciózusan értelmezett mondatokat ismerhet meg a közvélemény– akkor ez utólag Heltainak is igazságot fog szolgáltatni. - Ami a Szekut is meglepte Piros Simona történész szerint a Securitate működésében jelentős változás következett be az 1980-as évek elején. A kisebbségi-nemzetiségi intézményrendszer visszavágása ellen ugyanis korábban a baloldali nézeteket valló, a Román Kommunista Pártban tevékenykedő magyar értelmiségiek és politikusok inkább a Ceauşescuhoz vagy a Központi Bizottsághoz küldött levelekben tiltakoztak. Az 1980-as évek elején viszont feltűnt egy új generáció, amely a nyílt tiltakozást választotta. Az állambiztonságot meglepte az Ellenpontok nevű nagyváradi szamizdat újság jelentkezése, amely szűk körben terjedt ugyan, de a nemzetközi szervezeteknek és a Szabad Európa Rádiónak köszönhetően viszonylagos ismertségre tette szert. Az Ellenpontok nyíltan bírálta a rendszert, a Ceauşescu-diktatúra kisebbségpolitikáját, az emberi jogok betartását követelte. Az állambiztonság viszont hónapokig tehetetlen volt, nem tudta, hogy kik szerkesztik, írják. A román titkosrendőrség végül 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit; többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt. Ezt követően a román állambiztonság szorosabb felügyelet alá vonta a társadalmat, a megelőzés lett a kulcsszó. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a különböző értelmiségi körökben legyenek forrásaik, a legjelentéktelenebb információmorzsákra is odafigyeltek. Ugyanakkor jelentős nyomás volt a vezetőség felől az alacsonyabb rangú tisztekre, hogy produkáljanak eredményeket, akik igyekeztek is megfelelni az elvárásnak: időnként kiszínezték a jelentéseket, felnagyították a különféle információk jelentőségét. M. L. F., S. Z.,Erdély.ma 2011. március 18.Forradalmi marketingEurópa hangja az önkény ellen -él, Élet és Irodalom Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található? Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található? Feltűnt-e valakinek, hogy az előre megcímzett válaszborítékon milyen irányítószám szerepel? Feltűnt-e valakinek, hogy az új alkotmány mikor kerül a parlament elé? Ha nem, íme a válaszok: 12, 1848, március 15-e. Gyöngébb emlékezetűek és idegzetűek felvilágosítására: Petőfiék 1848. március 15-ig foglalták követeléseiket 12 pontba. A (fülke)forradalom folytatódik, a gép forog, viszont Az ember tragédiája vonatkozó sorával ellentétben az alkotó nem pihen. A (fülke)forradalmi vezér piárosai újabb és újabb, narcisztikusan historizáló sugallatokkal lepik meg a közönséget. Erre telik. [Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket] Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 3.Bizonyosság és kételyKövek a Szamosban Tamás Gáspár Miklós Gyimesi �?va (kritikus, irodalomtörténész, a kolozsvári egyetem tanára, a romániai/erdélyi demokratikus fordulat egyik legjelentõsebb alakja) megtöltött egy hátizsákot kövekkel, és elsüllyedt a Szamosban. Elsüllyedt vele együtt sok minden. Nem csak a kövek. Az a hit például, hogy a romániai magyar irodalom önálló létezõ, és rettenetesen fontos, élet és halál, minden. �?n még emlékszem, milyen érzések vették körül ezt a hitet - azon kívül, hogy a romániai magyar irodalom a romániai magyar életet helyettesítette -, magában a magyar írásban rejlett akkor valami lázadó titok. Korolenko mondta, hogy hazám az orosz irodalom; hazánk a romániai magyar irodalom volt - volt. Ma már alig vesznek erdélyi magyar könyvet az erdélyi magyar olvasók, ma már nem nagyon fizetnek elõ erdélyi magyar lapokra. Ezek szerint az erdélyi magyar olvasóknak már van másik hazájuk. Csak nem tudni, hol. A romániai magyar irodalom avval, hogy modern volt, modern hazát adott a romániai magyar olvasóknak abban az országban - a Ceauºescu-rezsim Romániájában -, amely agresszívan épült, mégis omladozott, amely a maga korszerûtlen ipari civilizációjával eleve romnak készült, s amelyben mindent elfoglalt a korszerûtlenség lényege, a szegénység. S amely ennélfogva nem tetszett modernnek. Hiszen a Nyugat, a modernség foglalata, nem volt szegény. Ma már modern Kelet-Európa is, de megmaradt szegénynek. Ma a Nyugat - Romániában mindenképp, de hovatovább Magyarországon is - nem annyira a modernség középpontja, mint egyszerûen menekülési, kivándorlási célpont, nem a vágyak tárgya, hanem a szûkösség kényszerû következménye. Nem a szabadság képzetes hona, hanem a megélhetés eshetõsége. Ám akkor - 1968 és 1989 között - a modernség szabadságeszmény volt, s mivel magyarul szólt, pedig a magyarság, ha nem is volt mindig üldözött, elismert se volt soha, lázadó eszmény is. A romániai magyar irodalom nevezetû konstrukció akkor is a lázadás szinonimája volt, maga volt a Más, akkor is, ha maga egyáltalán nem lázadt, s ha a hátrahagyott mûvek zöme, mint mindig, triviális (ha az ehhöz az irodalomhoz fûzõdõ hiteket feledjük), de nekünk, akkori és ottani olvasóknak csak ritkán tûnt föl ilyennek. Gyimesi �?va ennek az irodalomideológiának volt a leghatásosabb, legõszintébb hitvallója. Nem közvetlenül. �?t a strukturalizmus ütötte résen betóduló új poétikák ihlették, a modernizmusnak õ modernista kritikusa volt, distancia nélkül. A kelet-európai modernizmus 1968 és 1989 között nem volt kritikus és kritikai önmagával szemben - ezért se volt semekkora hatása a frankfurti iskolának -, s ezért se gondol a kelet-európai késõmodernizmus többnyire az égvilágon semmit a kapitalizmusról. A kelet-európai modernizmusnak a kapitalizmus nem problémának látszott, hanem a Nyugatnak Kelet-Európából nézve a Nyugat tisztán kapitalista, ami súlyos tévedés. A kelet-európai modernista Nyugat-paradigma szerint a Nyugat (tehát az, ami kívánatos): demokratikus, kapitalista, szabad, racionális és antinacionalista. Ez a nyugati civilizáció leírásának ugyan nem jó, de az 1989 elõtti diktatúrákban a maga módján hõsi eszmény volt. �?s Gyimesi �?va megtestesítette ezt a hõsiességet. Olyan kultúrában élt, sõt: olyan kultúrának volt vezetõ alakja, amelyet egy másik, többségi nemzeti kultúra utált és megvetett anélkül, hogy ismerte volna. Az úgyszólván mindenki által lényeginek hitt román-magyar ellentét életünk alapténye volt, a rendszer sovén propagandájában mi voltunk az ellenség. Ebben a helyzetben - s abban a helyzetben, amelyben a romániai magyar irodalom kultusz volt és kultusztárgy - Gyimesi �?va soha nem válaszolt ellenirányú nacionalizmussal, s ez eldöntötte nyilvános élete irányát. Tanúsíthatom, a félig öntudatlan magyar nacionalista kísértéseket nehéz volt elhárítani. Hiszen óhajaink nemzetiségi természetûek voltak, és szemben álltak a Ceauºescu-féle román etnikai állam legalapvetõbb törekvéseivel. Gyimesi �?va és a legjobbak válasza erre is a kelet-európai ellenzékiség válasza volt: a demokrácia. A szabad nyilvánosság, a cenzúrázatlan szó teremtõ erejének mítosza, a szóból tett õsi reménységének szabadelvû változata. Azonban - szemben másokkal - ezt a hitet akkor is megõrizte, amikor az etnosztálinista diktatúra összedõlt, amikor a szabadsághõsök egy részérõl kiderült, hogy a maguk kisebb-nagyobb körletében merev, sovén, tekintélyelvû etnicisták. Gyimesi �?va a nyolcvanas évek második felében egyre nyíltabban és bátrabban volt ellenzéki (s így jóval többet kockáztatott, mint magyarországi elvbarátai), s a romániai forradalom idején s utána rengetegen csodálták, rengetegen követték s hallgattak rá. Ez nem tartott sokáig. Gyimesi �?va kénytelen volt immár a magyar nacionalizmussal és etnicizmussal hadakozni. Ez egészen más dolog volt, mint a morálisan egyszerû korábbi konstelláció - a gyönge és támadott kisebbség védekezik a többségre hivatkozó, irtózatos erejû államhatalommal szemben -, itt már bonyolult hatalmi összefüggésekkel kellett volna megküzdeni, amelyben magyar szervezetek, román pártok, budapesti kormányok egyaránt aktorok; itt már a puszta humanista tiltakozás és jó ízlés erõtlen volt, s megszûnt a romániai magyar irodalom (amelyhez Gyimesi �?va tartozott) kultikus befolyása és a regionális magyar közösség számára volt érinthetetlensége. A professzor asszonynak nemzetfóbiája van - írta Tõkés László volt püspök, az Európai Parlament alelnöke. (Nagyjából ugyanahhoz a kolozsvári generációhoz tartozunk mind a hárman, Balla Zsófiával négyen, a kissé fiatalabb Cselényi Lászlóval és Szõcs Gézával egyetemben...) A pesti szabású magyar nemzeti frenézis Erdélyben is elterjedt, miközben egyre gyorsul a magyar kisebbség jobbára önkéntes asszimilációja, a Székelyföld lelki és politikai elszakadása Belsõ-Erdélytõl és a Partiumtól - és a kivándorlás. Mi a hivatása ebben a szabadelvû demokratának, az emberi jogi ellenzék hagyománya letéteményesének? Nehéz megmondani. Marad a ragaszkodás, a hûség, a konokság. Gyöngy és homok c. híres írásában Gyimesi �?va megpróbálta - már kritikusabban ugyan, de mégis, még egyszer - a kisebbségi magyar kultúra legalább utólagos heroizálását, késõbb az erdélyi kulturális érték(kis)világok elemzését, benne a transzilvanizmussal, egyebekkel. De ez történetírás volt, ha Gyimesi �?va ifjúságáról szólt is, nem társalkotói munka a kortárs irodalomban, amelyben a külön erdélyi funkció és karakter - a mesterséges határok föloldódásával - egyre inkább elmosódni látszik. A regionális jelleget Ugron Zsolna grófkisasszonyos bestsellere nyújtja harmincéves svábhegyi öreguraknak. �?rtékes munkák Gyimesi �?vának ezek az írásai - kései írások? -, de ami legjobb bennük, az szakma, ezt meg már mások is mûvelik, nem rosszul. Elsüllyedt a Szamosban annak a megértése is, hogy a hovatovább avíttnak tetszõ demokratikus, emberi jogi meggyõzõdés, antinacionalizmus, emberi szolidaritás, a felebarátaink méltóságának védelme, a szabadsághit - csupa banalizált, trivializált, elkoptatott tartalom - miatt a világ egyik legfélelmetesebb titkosrendõrsége követhette az embert, behatolhatott élete intimitásaiba, ráállíthatott fizetett ügynököket. A Román Szocialista Köztársaság állambiztonsági szolgálata komoly összegeket áldozhatott - tanú rá Gyimesi �?va életében megjelent utolsó könyve, a Szem a láncban - a szerzõ megfigyelésére és cselekedeteinek összehasonlító módszerrel végzett értékelésére. Ennek a tudatában éltünk; mindig a nyomunkban voltak; nem lehettek titkaink. �?letünk a titkosszolgálat színpadán játszódott: busásan honorált ellenségeink voltak a nézõk. A szereplõk nem kaptak gázsit; õk fizettek. �?va nagyon jól észrevette, hogy ez nem volt titkos megfigyelés, hiszen az üldözött majdnem mindig tudott róla. Hiába ezerlaposak a személyi dossziék, a cél nem információgyûjtés volt, hanem elnyomás. �?va kolozsvári munkáskörnyezetbõl jött, ha nem is éppen munkáscsaládból, megmaradt benne valami plebejus érdesség, vadság, keménység, amely tisztán szociális volt ebben a túlérzékeny, mindig megbántott, mindenfajta rosszaságot magára rántó asszonyban. Rossz házasság, boldog (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
