|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tamás József 2005. február 12.Marosszentgyörgy és Tófalva között egy öthektáros római katolikus egyházi területen február 11-én letették egy karmelita kolostor alapkövét, amely ez év októberéig felépül. Az eseményen jelen volt dr. Jean Claude Périsset pápai apostoli nuncius, dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök és Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános, továbbá több magyarországi karmelita nővér. Baricz Lajos örül, hogy Marosszentgyörgyre esett a választás, mert a karmelita kolostor imádkozó közösség, amely hatással lesz az egész egyházközségre. Dr. Jakubinyi György érsek elmondta, hogy a Szent István által alapított ezeréves erdélyi egyházmegyében a reformáció térhódításáig – 1567-ig, amikor a püspököt is elűzték – voltak szemlélődő rendek. Azóta ezek a rendek hiányoztak az egyházmegyéből. Márton Áron püspök 1938-ban kezdeményezte visszaállításukat, azonban a világháború közbeszólt. 1990-ben Bálint Lajos érsek kezdeményezésére Csíksomlyón elsőként megalakult a klarissza szemlélődő rend. Mivel több katolikus székely lány lépett be a magyarországi – sopronbánfalvi, szombathelyi és pécsi – karmelita kolostorokba, elérkezett az ideje, hogy Erdélyben is létrehozzák a rendet. /Mezey Sarolta: Felépül az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye első karmelita kolostora. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./2005. április 8.A Csíkszeredában székelő Tamás József segédpüspök a II. János Pál pápával találkozásait elevenítette fel. Az elmúlt esztendőben, februárban volt a romániai püspöki kar az úgynevezett ad limina látogatáson, amelyen a püspökök beszámolnak egyházmegyéjük helyzetéről. /Daczó Dénes: „A magyarok közel álltak a szívéhez”.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./2005. május 26.Mikházán, a Maros megyei kis római katolikus falu apraja-nagyja ott volt május 22-én, vasárnap a templomszentelési ünnepségen, amelyet abból az alkalomból szerveztek, hogy befejeződtek a csaknem öt éve tartó restaurálási munkálatok. A restaurálást a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozta, hathatós segítséget kaptak a hívektől is, főként a Kanadába, Magyarországra, valamint Erdély más településeire elszármazott, tehetősebb mikházi polgároktól. A felújítás irányítását a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány vállalta magára. – A megmaradást, az itthonmaradást jelképezik műemlékeink, mondotta Tamás József püspök. Emődi Tamás műépítész elmondta, hogy az alapító Toldalagi Mihály végrendeletében előírta: a ferences templom, ahová a szerzeteseket behívta, az erdélyi katolikus nemesi családok számára temetkezési helyül szolgáljon. Abban a korszakban a csíksomlyói, kolozsmonostori temetkezési helyek mellett ez volt a legjelentősebb ilyen helyszín. A templom belső berendezése szinte teljes épségében megmaradt az utókor számára. A mikházi ferences templomhoz több olyan épület tartozik, melyekben jelenleg fogyatékos, krónikus beteg férfiakat gondozó szociális, rehabilitációs központ működik. /Máthé Éva: Templomszentelési ünnepség Mikházán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2005. június 4.Madéfalván június 3-án felavatták az 1764-es esztendő januárjában a Habsburg önkénynek ellenszegülő, ősi szabadságukat védő székelyek egyik vezéralakja, Zöld Péter pap szobrát. Ott volt Oláh Ilona, a Németországban élő madéfalvi elszármazott, a műalkotás főszponzora és Nagy Ödön művész, a szobor kivitelezője. Tamás József püspök leleplezte és felszentelte a műalkotást. Máthé Sándor iskolaigazgató ismertette a székelység ügyéhez hű plébános életútját, majd a nevét viselő iskola tanulói az alkalomhoz illő műsort szolgáltattak. /Kristó Tibor: Szoboravatás Madéfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./2005. július 27.A Háló, teljes nevén a Magyar Katolikus Közösségek Hálózata 1990-ben néhány, világiakat tömörítő budapesti felnőtt bázisközösség kezdeményezésére alakult a katolikus közösségek közötti jobb kapcsolat elősegítésére. 2005-re öt országban (Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Jugoszlávia) több mint 800 közösség talált egymásra a HÁLÓ által felkínált szálakon. Erdélyben több mint 250 kisközösséggel tartanak kapcsolatot. A Háló történetében először Homoródfürdőn 700 fő részvételével szerveztek találkozót. A következő tábor 2002-ben Zánkán 1500 fővel zajlott, 2003-ban a bükkszéki (Magyarország) nyári találkozó 330 fő részvételével. 2004-ben Rózsaszálláson (Kelet-Szlovákia) táboroztak 500-an. Az idei tábort Marosfőn 400 fő részvételével szervezik. A rendezvényen József Attiláról tart előadást Laczkó Elemér magyartanár (Gyergyóremete). A meghívottak között van dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, P. Sebestyén Ottó jezsuita szerzetes, Szász János, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas igazgatója, Visky András (Kolozsvár), a Koinonia Kiadó vezetője, Böjte Csaba (Déva) szerzetes és Jakab Gábor (Kolozsvár), a Keresztény Szó főszerkesztője. /Molnár Melinda: A Háló nagytábora Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 27./2005. augusztus 19.Csíktaplocán a temető kápolnájában áldotta meg Tamás József püspök a Xantus Géza által készített monumentális munkát. A kápolnának a bejárattal szembeni falán nedves vakolatra készítette el Xantus Géza alkotását. Egyetlen nagy kép, amely nincs felaprózva. A kompozíció középpontjában Jézus Krisztus áll. A nagyméretű, 16 négyzetméteres freskó szervesen illeszkedik a kápolna belső terének szerkezetéhez. /Sarány István: A születéstől az örök világosságig. Xantus Géza monumentális freskója Csíktaplocán. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 19./2005. október 6.A magyar állampolgárságnak a határon túli magyarokra való kiterjesztése tárgyában intéztek levelet Sólyom László köztársasági elnökhöz a romániai magyar történelmi egyházak vezetői, akik külön-külön levélben keresték meg egyházaik gondjaival Traian Basescu elnököt és Markó Béla RMDSZ-elnököt is. A Sólyom Lászlóhoz intézett levelet kilenc erdélyi főpap – a római katolikus egyház részéről Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tempfli József nagyváradi, Schönberger Jenő szatmárnémeti és Roos Márton temesvári püspök, illetőleg Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, a református egyházak nevében Pap Géza kolozsvári és Tőkés László nagyváradi püspök, továbbá Szabó Árpád unitárius és Adorjáni Dezső evangélikus püspök látta el kézjegyével. Levelükben az erdélyi magyar főpapok bizakodással méltatták Sólyom Lászlónak azt a kijelentését, miszerint az Európai Unióban nincs akadálya a kettős állampolgárságnak, hiszen az unióban „ismert és alkalmazott a kettős állampolgárság intézménye”. A Traian Basescu államfőnek és Markó Béla RMDSZ elnöknek írt leveleikben a romániai magyar történelmi egyházak vezetői egyházaik közös gondjairól (az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, a romániai vallásügyi törvényről, a tanügyi törvény egyházakat érintő módosításáról, az egyházak finanszírozásáról, valamint az erdélyi magyar politikai, egyházi és civil szféra együttműködéséről) fejtették ki álláspontjukat és kérésüket. Ezeket a kérdéseket a romániai magyar történelmi egyházak elöljárói állandó értekezletének szeptember végi tanácskozásán beszélték meg az erdélyi magyar főpapok. /Erdélyi magyar egyházfők levelei Sólyom Lászlóhoz és Traian Basescuhoz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./2005. november 8.Gazdára lelt a kolozsvári szüreti bálon begyűlt adomány: Máté András Levente parlamenti képviselő, a bál kezdeményezője és védnöke Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő kíséretében felkereste a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolát, melynek bútorzata és padlója nagy károkat szenvedett az árvíz miatt, és átadta a kolozsvári és megyei magyarság adományát Máté Sándor iskolaigazgatónak, valamint Tamás József polgármesternek. /Madéfalva kapta az adományt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./2005. november 18.A Caritas Szolgáló Jelenlét a Társadalomban elnevezésű nyílt hét keretén belül november 17-én két avatóünnepséget tartottak Csíkzsögödön és Csíksomlyón. Felavatták a csíkzsögödi Manó Tanoda speciális oktatási intézményt, ahol értelmi sérült gyerekek oktatása folyik. A speciális oktatás Csíkszeredában 2003-ban kezdődött az óvodai oktatás beindításával, ezt követte 2004-ben az iskolai csoport létrehozása. Kezdetben két külön épületben folytak a tevékenységek Somlyón és Zsögödben. A 2005-ös tanévtől egy épületbe került a két intézmény. A zsögödi épület renoválásra szorult, ezt helyi támogatók segítségével és Németországban élő magánszemélyek adományaiból sikerült fedezni. Jelenleg a Manó Tanodának becézett intézményben 8 óvodás és 14 iskolás gyerek tanul. Csíksomlyón a műemlék Kalot-épület Kós Károly tervei alapján készült el 1942–1943 között. Az erdélyi Kalot-mozgalom székhelyeként épült fel azzal a céllal, hogy a Csíki-medence fiataljainak találkozási és képzési központja legyen. A kommunista időben az épületet államosították és nagyrészt üresen állt. 1997-ben szolgáltatta vissza az állam, és azóta szerves része a Caritas-létesítménynek, a Jakab Antal Tanulmányi Háznak. 2003. február 4-én a Kalot-épület nyugati szárnya rövidzárlat következtében leégett. Az elmúlt három év folyamán ezt az épületrészt a Caritas saját erejéből és széles körű összefogás eredményével újraépítették, ismét működhetnek itt a Caritas-irodák. Az újjávarázsolt épület szentelésén jelen volt Tamás József püspök, Ráduly Róbert polgármester, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács alelnöke. /Takács Éva: A Manó Tanoda és a Kalot-épület avatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 18./2005. december 2.Dr. Kovács Zita főorvos, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője Árkoson átadta az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon vezetését a ferences nővéreknek. ,,Isten hozta a ferences nővéreket haza, szülőföldjükre” – köszöntötte Tamás József segédpüspök december 1-jén Árkoson a szerzetes nővéreket. /Józsa Zsuzsanna: Átvették a kismamaotthont. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./2006. január 9.Az 1764. évi császári megtorlások – siculicidium – elől menekülő székelyek kései utódaként Észak-Bácskából, Bácskossuthfalváról érkezett Móricz Árpád református lelkész Madéfalvára. Július 7-én együtt emlékezett a helyiekkel a 242. évvel ezelőtti vérengzésre. Madéfalván méltóképpen emlékeztek meg a Siculicidium 242. évfordulójáról. A római katolikus kápolnában megtartott déli szentmise után a hívek kereszt alatt a madéfalvi emlékmű elé vonultak. A madéfalvi Siculicidium-emlékművet 1905. október 8-án avatták fel, az emlékmű a csíkszeredai Tamás József építész tervei alapján készült. /Kristó Tibor: Székely lélekben gazdagon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./2006. május 8.Jó pásztor és a hivatások vasárnapján, május 8-án Marosfőn Tamás József püspök mutatott be szentmiseáldozatot, nemcsak az édesanyákról emlékezett meg, de Sík Sándor piarista szerzetesről, költőről és egyetemi tanárról is, akinek emlékére a szentmise végén emléktáblát lepleztek le a Szociális Testvérek Társasága házánál. A szertartás után Kozma Mária író, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó főszerkesztője Sík Sándor Vízözön előtt című kötetét mutatta be. Őt Pomogáts Béla, a Márton Árpád által illusztrált kötet előszóírója és Fülöp Magdolna, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója követte. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök és Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke leplezte le, majd a püspök szentelte meg és mondott imát. Sík Sándor 1941 és 1944 között a nyári hónapokat e marosfői házban töltötte. Itt született verseit tartalmazza a kötet. A dr. Jakab Gyula műhelyéből kikerül márványtáblára a költő Csíkszenttamáshoz fűződő, Lajtorjás szekéren című versének egyik szakaszát vésték: „Elnémult és szívemre ült az este. / Szénaillat közt halódtak a rétek. / Szemem az elvesző utat kereste, / De nem találta csak az egy sötétet. / A felelőtlen szél is ellohadt / a hangtalanul lebbenő sóhajra, / Mely elhagyta gazdátlan ajkamat: / „Hová megyünk?” / „Majd hová az Úristen akarja.”–// /Bajna György: Sík Sándorra emlékeztek Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./2006. május 15.Kászonújfalu központjában emlékművet és egy kőkeresztet állítottak a két világháborúban elesett hősök emlékére. Az emlékművet Tamás József püspök áldotta meg és szentelte fel. Az egyházi énekkar, valamint a helyi népi zenekar alkalomhoz illő műsort szolgáltatott. /Világháborús emlékművet avattak. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 15./2006. május 25.Szentmise keretében május 22-én Tamás József segédpüspök megáldotta Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium bentlakásában nemrég kialakított Szent Imre-kápolnát. Az 1948-as államosítást követően a Szent Imre-kápolna emléke is csak nevében élt az egykori katolikus főgimnázium régi épületében. Sok évtizedes hiányt pótoltak a mai gimnázium vezetői és a Szent Miklós római katolikus plébánia, személyesen Kovács Sándor főesperes, amikor – a mai bentlakás földszintjén – egy felújított, szép teremben berendezték az egykori kápolna utódját. /Molnár Melinda: Kápolnaavatás a bentlakásban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 25./2006. június 19.Június 17-én a csíksomlyói kegytemplomban Tamás József püspök szentelte pappá Lakatos Attila jezsuita szerzetest. Lakatos Attila Borzsovában született 1971-ben. 1996-ban kezdte meg kétéves noviciátusát Szegeden, majd öt éven át filozófiát és teológiát tanult Innsbruckban. Három éve a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpontban lelkigyakorlatokat kísér és lelki vezetést végez. Pappá szentelése után még egy évig Dobogókőn marad, majd valószínűleg további tanulmányok következnek. /Takács Éva: Papszentelés Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./2006. augusztus 28.Kellemes meglepetésben volt részük a csíksomlyói országos katolikus ifjúsági találkozó résztvevőinek, ugyanis valamennyi jelen lévő román ajkú püspök magyarul is köszöntötte a kétnyelvű szentmisék résztvevőit – közölte dr. Nagy-György Attila, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye ifjúsági lelkésze. Mint mondta, a latin és görög szertartású szentmisék, valamint a délelőtti foglalkozások két nyelven zajlottak, hozzájárulva a találkozó kitűzött célja megvalósításához, a kiengesztelődéshez. Kétezerszáz regisztrált résztvevője volt az idei – harmincadik – jubileumi Csíksomlyói Ifjúsági Találkozónak (CSIT), amely ugyanakkor a tizedik Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak biztosított keretet. Ez volt az első CSIT, amely országos találkozó jelleget öltött. Több katolikus egyházmegye püspöki vagy segédpüspöki szinten képviselte magát a rendezvényen, csupán Roos Márton temesvári, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Robu Ioan bukaresti érsek nem tudott részt venni a találkozón, de jelen volt a foglalkozásokon dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József püspök, Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök, Petru Gherghel iasi-i püspök és Aurel Perca segédpüspök, Anton Cosa kisinyovi püspök, valamint az öt görög katolikus egyházmegye püspöke. A megjelent román görög katolikus fiatalok meglepve tapasztalták, hogy magyar ajkú görög katolikusok is vannak, ugyanis kárpátaljai magyar görög katolikus pap is tartott foglalkozásokat. A kiengesztelődés volt az idei találkozó témája. /Sarány István: Magyarul is köszöntő román püspökök. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./2006. október 2.Október 1-jén a lisieux-i Kis Szent Terézről elnevezett kármelita kolostort szentelt fel Marosszentgyörgy tófalvi határában dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári érsek. Életcélként az imádságot megnevező női szerzetesrend, a sarutlan karmeliták Erdélybe telepítése régi terve a Gyulafehérvári Főegyházmegyének, Jakubinyi György érseknek, aki ilyen értelemben vette fel a kapcsolatot a pécsi karmelita nővérekkel, akik vállalták a feladatot. Az alapkövet 2005 februárjában áldotta meg Jean Claude Perisset apostoli nuncius, az érsek és Tamás József segédpüspök. A munkálatok ezután kezdődtek meg. A kolostorban helyet kapnak: a kápolna, a közösségi terem, ebédlő, konyha, a nővérek cellái, gyertyakészítő és könyvkötő műhely, a varroda és a vendégfogadásra alkalmas helyiségek. Az építkezés költségét németországi és svájci segélyszervezetektől és érsekségektől, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciától, a magyarországi Miniszterelnöki Hivataltól, a romániai Kultuszminisztériumtól, egyházi elöljáróktól és a hívektől sikerült összegyűjteni. Dr. Jakubinyi György érsek kijelentette: a karmelita kolostor építésével Márton Áron püspök álma vált valóra. /Mezey Sarolta: Felszentelték a marosszentgyörgyi Kármel kolostort. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./2006. október 8.Négy tanulmányi háza van a római katolikus gyulafehérvári főegyházmegyének: Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Alvincen. Ezekben teret adnak különféle rendezvényeknek, programoknak. A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelik. /Tamás József püspök: Mindennapi erényeink. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 8./2006. október 9.Október 7-én a közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozó Kézdiszárazpatakon népes piliscsabai küldöttség jelenlétében kettős ünnepségre került sor. Bodó Imre plébános, tiszteletbeli főesperes meghívására az 1798-ban épített templomban megtartott ünnepi szentmisét Tamás József segédpüspök celebrálta. Az Ópra Benedek Általános Iskola udvarán vette kezdetét az ünnepség. Első alkalommal avattak díszpolgárokat, post mortem néhai Deli Árpád és fia, dr. Deli Árpád, a falu jótevői kapták meg a címet. A két Deli, apa és fia által nyújtott önzetlen támogatás a diktatúra éveiben kezdődött, és a mai napig folytatódik. A szobor elkészítése is nekik köszönhető. Tamás Károly kézdialmási iskolaigazgató által elkészített Márton Áron-faszobrot Tamás József segédpüspök leplezte le és szentelte meg. /Iochom István: Díszpolgár- és szoboravatás (Kézdiszárazpatak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 9./2006. október 16.Gyimesbükkön a katolikus templom felszentelésének harmincéves évfordulóján ezrek vettek részt a Tamás József segédpüspök celebrálta ünnepi szentmisén. Azokban az időkben épült, amikor országszerte tilos volt Istennek hajlékot emelni, Dani Gergely plébános viszont, dacolva a hatóságok fenyegetéseivel, hozzálátott a templomépítéshez. A magyar oktatást tiltó rendszer nyomásával dacolva, Dani Gergely a templomban tanította titokban írni-olvasni a gyimesbükki gyermekeket. A diktatúra embereitől meggyötört plébánost 63 éves korában, a már felépült templomban, szentmise közben érte a halál, Gyimesbükkön ma iskola viseli nevét. /Harminc éve szentelték fel a templomot. A mártír papra is emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./ Dani Gergely nevét vette fel a helyi iskola. Az iskola ajándékot kapott: a Pallas–Akadémia Könyvkiadó mintegy 115 kötettel ajándékozta meg az intézményt. Deáky András panziójánál Sebő Ödön főhadnagy tiszteletére állítottak kopjafát. A Gyimesi-szoros ezeréves határvonalánál 1944. szeptember 23-án Sebő Ödön vitézi helytállását hirdető kopjafaavató ünnepségen elsőként Pitti Katalin operaénekesnő szólalt fel: elénekelte az Ave Máriát, valamint József Attila találó verssoraival nyitotta meg az ünnepi beszédének sorát. Ezt követően Tamás József segédpüspök megáldotta a kopjafát és a jelenlevők megkoszorúzták az emlékművet. /Antal Ildikó: Gyimesbükk. Orgona- és kopjafaáldás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./2006. november 13.Nyolc korszerűen felszerelt szoba várja a Dési Római Katolikus Szórványkollégium felújított épületében a 28 bentlakó magyar gyermeket a dési ferences kolostor jóvoltából. Péter Arthur, a kolostor házfőnöke elmondta: immár hat éve működik a dési szórványkollégium. Tavaly júliusban sikerült visszakapni a ferencesektől egykor elvett épületet. Az épület, mint annyi hozzá hasonló, lepusztulva jutott vissza egykori tulajdonosához. Több milliárd lejes befektetéssel, külföldi rendházak, a katolikus egyház anyagi hozzájárulásával, illetve magánadományokból sikerült ismét lakhatóvá tenni az épületet. A kollégiumban lakó magyar gyerekeket „verbuválni” kellett, meséli a házfőnök, hiszen gyakran a szerény anyagi körülmények között élő családok képtelenek előteremteni a taníttatáshoz szükséges összeget. A dési iskolában tanuló gyerekek teljes ellátást kapnak a ferences rendtől, nevelők vigyáznak rájuk, akik segítenek a tanulásban is. Tamás József püspök beszédében a megmaradás és az önazonosság megőrzése ünnepének nevezte a napot. Az ünnepséget a Regösök furulyáscsoport műsora zárta. /Farkas Imola: Munkálkodás a tudomány és jámborság jegyében. Új épületben a Dési Római Katolikus Szórványkollégium. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./2006. december 4.December 3-án Tamás József csíkszeredai megyés püspök Kovásznán megáldotta és megszentelte a Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központot. A püspök a szeretet létesítményének nevezte az új gyermekvédelmi intézményt. Böjte Csaba elmondta, hogy a létesítmény annak a szeretetnek a gyümölcse, mely több mint tízezer erdélyi és magyarországi adófizető adójának 1 százalékából valósult meg. A kovásznai központ a dévai Szent Ferenc Alapítványnak immár a tizenharmadik olyan intézménye, amely árva vagy nehéz sorsú családokból származó gyermekeknek ad otthont. A felújított épület jelenleg tizenkét bajba jutott háromszéki gyermeknek ad otthont. /Bodor János: Felavatták a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./2006. december 19.A szórvány gondozásához és megtartásához szükséges hálózatot sok helyen kizárólag az egyházak jelentik – mondta Sólyom László államfő december 18-án, amikor fogadta a határon túli egyházak vezetőit Budapesten. Sólyom László köszöntőjében úgy fogalmazott: különösen a szórványban élők között fordul elő gyakran, hogy az igehirdetés és az evangélium az utolsó kapocs a magyar nyelvhez. A köztársasági elnök emlékeztetett arra: már beiktatása alkalmával hangsúlyozta, hogy az országhatárokon kívül élő magyarság sorsának alakulását mandátuma egyik súlypontjának tekinti, ezért kezdeményezte a határon túli magyarságot a 21. század elején leginkább érintő kérdésekkel foglalkozó konferenciasorozatot. Az elnök a jelenlévő egyházi személyeknek megköszönte a határokon kívül élő magyarok identitástudata és értékei megőrzése érdekében végzett áldozatos munkájukat. A találkozón jelen voltak a négy erdélyi magyar protestáns egyház püspökei – Tőkés László, Szabó Árpád, Adorjáni Dezső, Pap Géza -, Jakubinyi György római katolikus érsek, Tempfli József nagyváradi megyés püspök, valamint a Csete Szemesi István, a Jugoszláviai Református Keresztény Egyház püspöke (Bácsfeketehegy), és Erdélyi Géza szlovákiai református püspök. /A magyar államfővel találkoztak a határon túli egyházak vezetői. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./ Megjelent még: Horkay László (Beregszász) református püspök, Tamás József római katolikus segédpüspök (Csíkszereda), Huzsvár László római katolikus püspök (Nagybecskerek), Pénzes János római katolikus püspök (Szabadka), Dolinszky Árpád evangélikus szuperintendens (Bajsa), Majnek Antal Jenő római katolikus püspök (Munkács), Schönberger Jenő római katolikus püspök (Szatmárnémeti), Bendász Dániel esperes (Munkács), Lángh Endre református püspök (Vinkovci) és Bartal Károly apát (Jászóvár). /MTI/2007. február 9.Utolsó útjára kísérték február 8-án szülőfalujában, a háromszéki Uzonban a január végén Budapesten nyolcvanéves korában elhunyt Beke Györgyöt. Ferenczes István csíkszeredai költő, a Magyar Írók Szövetsége, valamint a Romániai Írók Szövetsége nevében búcsúztatta az erdélyi magyarság látleletét Orbán Balázs szorgalmával és kitartásával felmérő írót, szociográfust. Búcsúbeszédet mondott Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi publicista is. „Erdély szülőföldünk, de nem hazánk, Magyarország hazánk, de nem szülőföldünk” – idézte az írót a celebráló Szabó Lajos római-katolikus esperes. A szertartáson részt vettek: Tamás József csíksomlyói római katolikus segédpüspök, Márton Árpád, Antal Árpád, Toró T. Tibor parlamenti képviselők, Sógor Csaba szenátor, Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. /Domokos Péter: Lepihent Uzonban Beke György. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./2007. február 12.Február 10-én tartották meg a Csíkszentsimonban a XII. Alcsíki Egyházi Kórusok Találkozóját. Az ünnepi szónok a gyermekkorát Csíkszentsimonban töltő Tamás József püspök volt. Mise után a kórusok bemutatták repertoárjuk két-két darabját. Egymást követték a csíkmenasági, a csíkszentkirályi, a csíkszentgyörgyi, a csíkszentmártoni, az újtusnádi kórusok, végül a házigazda csíkszentsimoni kórus. /Sarány István: Alcsíki Egyházi Kórusok Találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./2007. február 17.Tamás József gyulafehérvári segédpüspököt 1997. március 1-jén szentelték püspökké Csíksomlyón, akit a mostani évfordulón szeretettel köszöntött írásában Jakubinyi György érsek. Tamás József Madéfalván született, Csíkszentsimonban nőtt fel. Megnyerte az akkor üldözött román görög katolikus hívek rokonszenvét is, akiket kiszolgált, nem félve az állami üldöztetéstől. 1979. januárjától Márton Áron püspök a szemináriumi lelkiigazgató állásba hívta. Volt növendékei – négy egyházmegye papjai – hálásan emlékeznek lelkiatyjukra. Püspökké szentelését Csíksomlyón kérte, a Csíksomlyói Szűzanya lábánál. Áldásos tevékenységét csíkszeredai székhellyel – mint a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és általános helynöke – fejti ki. /Jakubinyi György érsek: Tamás József püspök köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./2007. március 14.Fehéregyháza, Gyulafehérvár, Nagyenyed és Torockó vendége volt március 13-án Sólyom László. A köztársasági elnök kiemelte: a magyar nemzet egységes. „Hogy minket Európában kultúrnemzetként tartanak számon, abban nagy jelentősége volt az 1848-as eseményeknek is” – mondta. Hangsúlyozta: március 15-e az egész magyarság ünnepe, ne gondolja senki azt, hogy Magyarország hátat fordít a határon túli magyaroknak. Hozzátette: nem elég az, ha az ember olvas a szórványvidékről, meg is kell tapasztalnia az ottani életet. „Most a szórványvidék jelentősebb településeit tűztük ki úticélul, de következő alkalommal Székelyföldre is ellátogatunk majd” – szögezte le. Megdöbbentő a Fehér megyei szórványiskolák hatalmas életereje, amelynek végzős diákjai fenntartják a nemzeti identitást – vélekedett az elnök. Sólyom László négynapos nem hivatalos erdélyi magánlátogatás során március 13-án a fehéregyházi Petőfi-emlékműnél koszorúzott, megtekintette a Fehéregyházán működő Petőfi Emlékmúzeumot is. Gyulafehérváron a köztársasági elnök meglátogatta a Batthyaneumot. A Batthyaneum épületét 1999-ben visszaszolgáltatták, ez azonban nem vonatkozott a gyűjteményre, amely Bukarest szerint a román államot illeti meg. A gyulafehérvári érsekség ez ellen keresetlevelet nyújtott be a strasbourgi emberi jogi bíróságon. A köztársasági elnök Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumba ment, megtekintette a református egyház tulajdonában álló Bethlen Dokumentációs Könyvtárat. Itt Győrfy Dénes könyvtáros mutatta be a könyvtár legértékesebb dokumentumait. Szőcs Ildikó igazgatónő elmondta: a Bethlen Gábor Kollégium lassan a magyar oktatás végvárává válik. Sólyom László iskoláról iskolára látogatott, mert meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság jövője az oktatáson múlik. – A Gyulafehérvári Katolikus Líceumi Szeminárium és a Bethlen Gábor Kollégium egy-egy őrtorony. Két iskola 700–700 diákkal működik, akik évente szétrepülnek és fenntartják az identitást. Ezen intézmények életereje megdöbbentő, hiszen többszöri megszűnés után képesek voltak újraindulni – mondta. Sólyom László megajándékozta a kollégium könyvtárát a hatkötetes Magyar Kódexszel. A magyar államfő Torockót is meglátogatta. Megmászta a Székelykőt, a túrára elkísérték az Erdélyi Kárpát Egyesület gyakorlott túrázói. Sólyom László megtekintette az Europa Nostra-díjas, rehabilitált faluközpontot, majd találkozott Böjte Csaba ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójával és a torockói árvaházi gyermekekkel. /D. I. : Szórványiskolákba látogatott Sólyom László. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./ Gyulafehérváron Tamás József római katolikus segédpüspök és Potyó Ferenc általános érseki helynök fogadták a magyar köztársasági elnököt, más egyházi és világi méltóságokkal együtt. Jakubinyi György érseket egy németországi búcsús rendezvényre hívták prédikálni, az egy évvel előre egyeztetett programon pedig nem tudott módosítani. /Elnök a Székelykőn. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./2007. április 16.A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium bennlakásának dísztermében tartották április 14-én az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok tizedik országos találkozóját. A Nem hagylak árván titeket mottóval megszervezett találkozóra az ország különböző vidékeiről közel ezren érkeztek. A találkozó programjában elmélkedés, dicsőítés és tanúságtételek szerepeltek, délután pedig Tamás József püspök celebrált szentmisét a résztvevőknek. A találkozóra sokan érkeztek a moldvai csángó falvakból is. /Takács Éva: Imával töltötték a napot. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 16./2007. április 25.Idén Gyimesközéplok szervezte meg április 14-én a XIII. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót. A 18 faluból érkezőket (több mint 600 kórustag) nagyon sok esetben a kántor vagy a karvezetők mellett plébánosuk is elkísérte, jelen volt Tamás József püspök is, aki a szentmisét celebrálta. A sorban felvonuló kórustagok két-két művet adtak elő, majd mindenkit szeretettel megvendégeltek. A költségek nagy részét a helyi önkormányzat állta, de segített a Communitas Alapítvány, elfogadva a CSIKK (Csángó Ifjak Középloki Közössége) által benyújtott pályázatot. /Ambrus Róbert, Gyimesközéplok: Kórustalálkozó Gyimesközéplokon. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 25./2007. június 15.Június 17-én, vasárnap ünnepi szentmise keretében Tamás József segédpüspöke felszentelte Kecsetkisfalud új római katolikus templomát. Az elkészült kistemplom 110 fő befogadására alkalmas. Kecsetben a 367 egyháztagot számláló református közösség mellett a római katolikusok lélekszáma 65, akik főleg fiatalok és középkorúak. A saját kistemplom elkészüléséig a helyi református templomban tartották a miséket. /(Molnár Melinda): Templomot szentelnek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 15./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||