|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 260 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 241-260 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Shakespeare, William 2010. január 22.Ez a nap a magyar kultúrá锄A Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb” – áll Kelemen Hunor kulturális miniszternek a Magyar Kultúra Napjára időzített üzenetében. A kulturális tárcavezető tegnap Csíkszeredában mondott beszédet a Hargita Megyei Kulturális Központ Garadosi panoráma című kiállításának megnyitóján. Ma Kolozsváron szólal fel a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett ünnepi műsoron, majd szombaton a székelyhídi rendezvényeket tiszteli meg jelenlétével. A kultúra követei A magyar és nemzetközi kulturális élet hat kiemelkedő személyisége: Eszenyi Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró valamint Juliet Kinchin, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester vehették át tegnap Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Magyar Kultúra Követe címet Budapesten. Az elismeréssel járó oklevelek átadásával megkezdődött a magyar kultúra ünneplése, Hiller István miniszter pedig újabb állami elismeréseket és díjakat ad át, Budapesten majd Pécsen. Kultúrpezsgés a határmentén „Sikeres és bensőséges nyitánya volt a magyar kultúra napjának Nagyváradon, amely váratlanul nagy számú közönséget vonzott” – osztotta meg tapasztalatát Fleisz János. A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke elmondta, mivel a rendezvénysorozatot közösen szervezik Berettyóújfalu önkormányzatával és a civil szervezetekkel, ezért a rendezvények is kétlakiak, átjárás van közöttük. „Az eddigi rendezvények meghaladták az elvárásokat” tudtuk meg Fleisz Jánostól. Gyergyói ünnepség A Gyergyói-medence négy napon át, január 20-23. között zajló rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját, közölte Kassay Lajos Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója. A rendezvények ma a díjkiosztó ünnepséggel folytatódnak, amikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök átadja a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. A díjkiosztást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által bemutatott, Minden jó, ha vége jó című Shakespeare komédia követi ma este 7 órától. A programsorozat utolsó napján, 23-án a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színházi előadása, az Emlékszel még...? lesz műsoron. Kultúrhét Háromszéken Koncertek, hangversenyek és író-olvasó találkozók révén ünneplik Háromszéken a Magyar Kultúra Napját, amelyhez ezen a héten több rendezvény is csatlakozott. Kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötetét, Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját. Tegnap és ma Háromszéken lép fel Esterházy Péter író és Dés László zenész, akik Szó és szaxofon címmel tartanak előadóesteket. Ma este 6 órától Sepsiszentgyörgyön, a megyei Könyvtár Gábor Áron termében találkozhat velük a közönség. A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ad hagyományos koncertet. Szatmári rendezvények Egy hétig tart Szatmár megyében a Magyar Kultúra Ünnepe. A műsorkínálat több mint gazdag, így csak tallózunk belőle. Tegnap este a filharmóniában a Kolozsvári Magyar Opera szólistái Himnusz című előadásukkal léptek közönség elé. Ugyanott holnap a budapesti Jánosi Együttes koncertezik, közreműködik Fátyol Rudolf, Duffek Mihály, Molnár Zsolt és a Consonantia Trio. Január 25-én a püspöki palota dísztermében a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes ad koncertet. Konferencia Udvarhelyen A székelyudvarhelyi egész hetes rendezvények, a népdalvetélkedő és kiállítások után, ma 10 órakor konferenciával folytatódnak Díszítőművészet Udvarhelyszéken címmel. Hargita Megye Tanácsának Hagyományőrző Központja kiállítótermében Bán Erzsébet, Nyárádi Zsolt, Miklós Zoltán és Bencze Ilona az elő. A 18 órakor kezdődő gálaesten, a Művelődési Ház nagytermében fellép az Udvarhely Táncműhely, közreműködnek a népdalvetélkedő díjazottjai és kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat is. Holnap 16 órakor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ad koncertet a Művelődési Ház koncerttermében, míg vasárnap 18 órától a Székelyföldi Filharmónia muzsikál. Előadás Marosvásárhelyen A Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nevét viselő marosvásárhelyi művelődési egyesület szervezésében a Magyar Kultúra Napja alkalmából holnap délután öt órakor Marosvásárhely büszkeségéről, a 100 éve épült Kultúrpalotáról beszél Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész, előadást tart Nagy Miklós Kund főszerkesztő, kulturális újságíró, Nagy Attila költő, valamint fellép Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citeraművész, mindketten a maguk készítette hangszeren játszanak. Nemzetközi fotótárlat Kolozsváron „A kiállított műalkotások kimagasló művészeti-esztétikai értéke mellett a magyar-román kulturális közeledés szempontjából különösen fontosnak tartom azt a szimbolikus gesztust, hogy a kiállításra a román kultúra napja (január 15.) és a magyar kultúra napja (január 22.) közti héten, mintegy összekapcsolásként kerül sor” – hangzott el a tegnap Kolozsváron a nemzetközi fotókiállítás megnyitóján. Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy véli, hogy a tél témájú tárlat és annak időzítése kéznyújtás „a nemzetük legnemesebb értékeit megtestesítő, egyben az egyetemes emberi értékeket és érzéseket a poétika eszközeivel hirdető két halhatatlan költő, a Magyar Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc, és a román lelkületet és érzésvilágot a szférák lírai magasságában megfogalmazó Mihai Eminescu között”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. február 16.Sokba kerül a művészeti oktatás?A Népújságban olvasom, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kevesebb magyar osztályt kell indítani, mert Matei Dumitru főtanfelügyelő szerint túl sok pénzbe kerül a művészeti oktatás az elért eredményekhez képest. Eszembe jut két dolog: az egyik, hogy milyen jól jön a gazdasági, pénzügyi és mindenféle válság, tüstént lehet a magyar oktatáson spórolni. A másik, hogy milyen briliáns, hogy a főtanfelügyelő úr birtokában van az az algoritmus, amely segítségével ki lehet számítani a művészeti oktatásba befektetendő pénz és az elért eredmények összefüggését. Az egyik legnagyobb matematikus, Grigore Moisil akadémikus ezt nem tudta/akarta kiszámítani. Ő egy interjúban ezt mondta: akkor lesz jobb a világ, ha az ember meghallgat egy Beethoven-művet, vagy megnéz egy Shakespeare- darabot, és másnap jobban dolgozik. Ő ezt látta, tanár volt. A történelem nagy civilizációiban (igaz, azok civilizációk voltak) tudták, hogy a fiatal szellemi, lelki, testi felneveléséhez elengedhetetlen a zene, a képzőművészetek, a színjátszás. A legmodernebb agykutatások ugyanezt igazolják. Álljon itt egy idézet az agykutató Freund Tamás akadémikustól: "Ezek az eredmények és következtetések azt igazolják, hogy az érzelemvilág gazdagsága jelentősen befolyásolja tanulási képességünket, kreativitásunkat. Ezért kell oktatási rendszerünkben, elsősorban a középiskolában, jóval nagyobb hangsúlyt kapnia az érzelemvilág gazdagítását szolgáló művészeti és erkölcsi nevelésnek." Most az általános tantervekből inkább ezek a tárgyak vannak kigyomlálva. Fontos lenne tehát a művészeti oktatás, nem kevesebb, hanem több kellene belőle. Maros megye magyar közösségének mégis kevesebb járna, mint eddig? Hol itt a hiba? Mégiscsak nagyon jól tudták a gyulafehérvári nyilatkozatot megfogalmazó hazafiak, hogy mi elengedhetetlen egy közösség élete és megmaradása érdekében: "Teljes nemzeti szabadság az itt lakó nemzeteknek. Minden nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással, a saját kebeléből való egyének által." Kíváncsi vagyok, lesz-e bennünk annyi közösségi igény és akarat, hogy ne apadjon, de inkább növekedjen a magyar művészeti oktatás. És van-e olyan erős érdekképviseletünk, "a saját kebeléből való egyének", aki/akik a magyar iskolaügyet hatékonyan képviselnék. Addig is arra biztatok minden kedves gyereket, fiatalt és szüleiket, hogy olvassák el újra Freund Tamás gondolatát (pár sorral fennebb), és lépjenek. Molnár László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 23.?Az ajtók (még) nem záródnakNyitott kapuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Lassan egyre több helyen nyílnak ki a kapuk, számos – amúgy a nagyközönség előtt zárt – intézmény válik látogathatóvá az év néhány, előre meghatározott napján. Nem képeznek kivételt ez alól a tanügyi intézmények sem, iskolák, avagy felsőfokú oktatással foglalkozók: a múlt hét végén (illetve ezen hét vége felé is) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte-szervezi meg saját "kapuinak" kinyitását. Amúgy ez nem újöntetű dolog, a színi hagyományai közé tartozik már évek óta. Egyrészt az egyetemet népszerűsítendő, másrészt betekintést engedendő az átvitt és konkrét értelemben egyaránt jelen levő színfalak mögé: a diákelőadások elkészülésének, végigjátszásának világába. Olyan produkciókat, illetve jeleneteket tekinthetett meg a mélyen tisztelt, amelyekkel a Stúdió Színház színpadán valószínűleg nem találkozik: a másod- és harmadéves színészhallgatók előadásait, amelyek egyetemi vizsga tárgyát képezik, így nem is a nagyközönségnek, hanem a vizsgáztató grémiumnak készültek. Szombat délután a másodévesek bemutatkozásával kezdődött a program: az egyetem 26-os termében Csehov-összeállítást láthatott a publikum dr. Farkas Ibolya irányító tanár rendezésében. Az előadást musical követte, az Egy szerelem három éjszakája című darabból láthattunk részleteket, amely egyben tisztelgés is volt Radnóti Miklós emléke előtt. Közreműködött dr. Csíki Csaba docens, Luca Kinga koreográfus és Ila Gábor egyetemi hallgató, korrepetitor. Irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens. A műsor vasárnap délután a harmadévesek fellépésével folytatódott: a 39-es teremben a játszók, illetve dr. Balási András adjunktus fogadta a közönséget, a produkciót utóbbi rövid bevezető előadása előzte meg. A Szentivánéji álomról, illetve a szerzőről, Shakespeare-ről tartott értekezésében röviden vázolta fel a korabeli színjátszás és drámaszerzés körülményeit, jellegzetességeit, a mű cselekményét, de azt is megtudhattuk, hogy az első, magyar nyelven játszott előadásban Blaha Lujza lépett fel. A vígjátékból Nádas Péter fordításában adtak elő részleteket a játszók (irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens), ám ezzel nem értek véget a nyílt napok. A hét végén további előadások várhatók mind az egyetemen, mind a Jazz & Blues Clubban, az intézmény várja további közönségét. Amely az eddigi előadások alkalmával is meglehetősen változatosnak bizonyult, hiszen a színi diáksága mellett az idősebb generációk képviselői, illetve más egyetemek diákjai is megtekintették a produkciókat, melyeket – dr. Balási András szavaival – részben az intézmény népszerűsítésének, de inkább a színfalak mögé való betekintés lehetőségének biztosítása okán szervezett az egyetem vezetősége. Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 23.Öt határon túli magyar színház vendégjátéka Budapesten- Öt határon túli magyar színház mutatkozik be Vendégségben Budapesten cím alatt péntektől május végéig az Égtájak Iroda szervezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare III. Richárd című drámájának pénteki, vígszínházbeli előadásával kezdődik a sorozat. A darabot Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője állította színpadra három évvel ezelőtt, azóta is játsszák havonta legalább egyszer - mondta el az MTI-nek a rendező, aki az egyesült államokbeli San Diegóban az egyetem rendezői tanszékét vezeti. "Rendkívül korszerű, szinte brechti darab a III. Richárd, Shakespeare egyik korai drámája és anélkül kortárs, hogy ez erőltetett lenne" - fogalmazott a műről. Arra a kérdésre, hogy miért nézzék meg a kolozsvári előadást a budapestiek, azt válaszolta: a választások előtt különösen érdekes lehet a darab, mert "a háborúk legtöbbjét a médiában, meg a politikai kulisszák mögött vívják és ott koronázzák meg III. Richárdot is. A néző szimpatizál ezzel a gazember királlyal, mert Richárd nyílt kártyákkal játszik, vállalja a gazemberségét és nagyobb formátumú, mint az őt megkoronázók társulata" - magyarázta Tompa Gábor. Különlegessége a drámának, hogy színpadra lép benne Közép-Európa legidősebb aktív színésze, Senkálszky Endre, aki 96. évében van, 1938-tól folyamatosan a kolozsvári társulat tagja és most újabb darabban kapott szerepet - jegyezte meg a rendező. Tompa Gábor azt is elmondta, hogy láthatják a budapestiek szombaton a Merlin Színházban Visky András Visszaszületés című darabját, amelyet szintén ő rendezett és amely Visky Hosszú péntek című színművének ikerdarabja, sok színpadi elem megmaradt, csak más a szövege. A Hosszú péntek Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változata, a Visszaszületés pedig az 50-es évek kommunista lágeréletéről szól, "várjuk a Messiást, mikor megjön, megöljük" - foglalta össze röviden. A Visszaszületés tavaly az avignoni színházi fesztivál legjobb előadása lett 50 kritikus szavazata alapján - tette hozzá. Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című darabját vasárnap délután mutatja be a kolozsvári társulat a Pesti Magyar Színházban. Hétfőn ugyanott Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című előadását láthatják a nézők a világhíres Andrei Serban rendezésében. Serban romániai születésű amerikai állampolgár, 1973 óta New Yorkban él, a Columbia Egyetem színész tanszékét vezeti 1974 óta. Tompa Gábor Magyarországra, ha hívnák sem tudna jönni rendezni, mert a következő két évadban tele van munkával, Beckettet rendez az Egyesült Államokban, a Comédie Francaise-ben Shakespeare Viharját állítja színpadra és Kolozsvárott is két darab vár rá. Föllép még az Égtájak fesztiválon a Szabadkai Népszínház magyar társulata, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Yorick Stúdió Marosvásárhelyről és a Dramacum Bukarestből. Forrás: MTI 2010. május 13.Bevezetés a magyar észjárásbaNagyvárad – Szerda este Czakó Gábor író, a Kárpát-medence egyik legjelesebb gondolkodója tartott előadást a nagyvárad-réti református templomban, Bevezetés a magyar észjárásba címmel. Sok érdeklődő vett részt. Szerda este Czakó Gábor író, a Kárpát-medence egyik legjelesebb gondolkodója tartott előadást a nagyvárad-réti református templomban, Bevezetés a magyar észjárásba címmel. A rendezvény iránti élénk érdeklődést jelzi, hogy eredetileg az egyházközség gyülekezeti termébe tervezték, azonban a helyiség kicsinek bizonyult e célra. A neves vendég frappánsan a “kedves nyelvtársak” szófordulattal köszöntötte az egybegyűlteket, egyúttal utalva is ezzel arra, hogy expozéjának középpontjában a magyar nyelv lesz. Előzetesen azért annyit megjegyzett: szerinte az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, hogy Krisztus nyelvét (arámi) napjainkban senki se érti, így egyetlen nemzet sem mondhatja el azt magáról, hogy “Jézus az én nyelvemen beszélt”. Továbbgondolkodásra késztető értekezésében Czakó Gábor kitért arra, hogy miben különbözik a magyar nyelv szerkezete a többiétől. Beszélt a hasonló hangalakú szavakról és a Czuczor-Fogarasy féle szótárban megtalálható szógyökcsaládokról. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nyelvben a hangok “jelentés-hajlammal” rendelkeznek. Érdekes módon a távolságot mély hangok fejezik ki, ami ellentmond annak az általános vélekedésnek, mely szerint a szavak jelentése annak idején megállapodás útján alakult ki. A szavak kialakulása tehát összefüggésbe hozható a jelentésükkel, ezt bizonyítják a hang-, érzelem- vagy jelenségutánzó szavaink. Szellemi szerkezet Az író meglátásában a magyar nyelv “szellemi szerkezetű” és a gyökrendre épül, mely a nyelvújítás alapját képezte. Az értelmet a szavak képiessége és szemléletessége valósítja meg, a magyar nyelvet pedig a gyökrend védi meg a szétszakadástól. Ennek köszönhető például, hogy Balassi Bálint verseit napjainkban is megértjük, míg a nálanál 10 évvel fiatalabb Shakespeare drámáit az angolok csak szótárral tudják olvasni. A becézések és a szójátékok is a gyökökre vezethetőek vissza, a nyelvjárási fordulatok pedig kiegészítik egymást. Az előadó szerint ugyanakkor a magyarok észjárása azért sajátos, mert mindkét agyféltekénket használva egyszerre tudunk képekben és számokban is gondolkodni. A értekezés végén a magyar nyelv és zene közötti összefüggésekről esett szó, valamint a magyar és a dakota, illetve a kínai népi dallamvilág hasonlatosságaira terelődött a figyelem. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2010. augusztus 10.Magyar színészet kisebbségi sorbanSzínészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak. Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet. A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó. Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár) 2010. augusztus 10.Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezeteAntal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai. A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük. Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”. A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is. Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel). A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...) Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden. Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./ Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár) 2010. augusztus 31.ÉvadnyitóAugusztus 30-án tartotta évadnyitó társulati ülését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kövesdy István művészeti aligazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője meglehetős malíciával „jókedvű évad”-nak tervezi a 2010/2011-es színházi szezont, amikor úgymond „a saját nyomorúságunkon kacagunk”. Ennek jegyében ismertette a repertoártervezetet és vetítette elő a jelentős rendezvényeket. A tervezett bemutatók: Jaroslav Hasek – Spiró György: Svejk (rendező: Kincses Elemér), Anton Pavlovics Csehov: Platonov (rendező: Harsányi Zsolt), Georges Feydeau: Bolha a fülbe (rendező: Kövesdy István), Dorotha Maslowska: Két lengyelül beszélő szegény román (rendező: Theodor Cristian Popescu), Bagossy László: A sötétben látó tündér (rendező: Patkó Éva), William Shakespeare: A makrancos hölgy (rendező: Sorin Militaru), Marius von Mayenburg: Lángarc (rendező: Király István), de lesz Piaf-sanzonest és felolvasó-színházi sorozat is. Az évad kiemelkedően jelentős rendezvénye a Tompa Miklós- centenárium, melyre 2010 decemberében, a társulat névadója születésének 100. évfordulója kapcsán kerül sor. És természetesen a tervek között szerepel az immár hagyományos színészbál, amelyet a színházi világnap tiszteletére a Székely Színház Egyesülettel közösen 2011 márciusában szervez a Tompa Miklós Társulat. A műsorrendben a meghirdetett premierek mellett korábbi évadok sikeres előadásainak felújítása is szerepel. A terveket erősen befolyásolja az intézmény gazdasági helyzete, a válság kivetülése a kultúrára. A menedzselési gondokról Kárp György ügyvezető igazgató tájékoztatta a társulat tagjait. A művészek hozzászólásaiból kitűnt, hogy az elégedetlenség jellemzi az általános hangulatot, ugyanakkor több jobbító szándékú javaslat is elhangzott. Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 1.Thália templomait is sújtja a válságSzerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentett költségvetésből. „Abból főzünk, amink van” – fogalmazott Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. Korábban a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt félő volt, hogy a temesvári teátrum is leépítésekre kényszerül, azonban végül Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter közbenjárására a rendeletet úgy módosították, hogy az nem vonatkozik a kőszínházak alkalmazottaira. Katona Mihály, az intézmény sajtóreferense szerint azonban a 25 százalékos költségcsökkentést nem lehetett elkerülni, így a színház dolgozóinak bérét is csökkentették, új bemutatókra is kevesebb pénz jut, de igyekeznek színvonalas évadot összehozni. Egyelőre csak az évad első felének terve végleges: újévig három bemutatót tart a társulat, szeptember 5-én Vass Richárd mutatja be Fafej című egyszemélyes, felnőtteknek szóló bábelőadását, amelyet Gálovits Zoltánnal közösen írt és rendezett, októberben Spiró György Prah című művét, decemberben pedig Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszik színre. Az évad egyébként már augusztus 23-án elkezdődött a többéves hagyománynyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, amelyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus vezetett. „Mivel szórványszínházat működtetünk, nem tehetjük meg, hogy csak bizonyos réteget szólítsunk meg. Igyekszünk minél változatosabbá tenni repertoárunkat, hogy a változatos igényeknek megfelelhessünk, így a gyerekektől az idősekig minden generációnak és elvárásnak próbálunk megfelelni. Bábtagozatunk is van, minden évben igyekszünk gyerekelőadást is színpadra állítani, tragédiát, vígjátékot, zenés darabokat egyaránt megtekinthetnek nézőink” – mondta lapunknak Katona Mihály, hozzátéve, hogy a jegyek és bérletek ára nem változik. Művészszínház egyeztetési gondokkal Az Aradi Kamaraszínház 2010/2011-es évadjában három új bemutató szerepel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen vitték színre Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját, amelynek romániai premierjét augusztus 17-én tartották Aradon. Az előadás mindkét színház repertoárjába bekerül. Az évad másik új produkcióját, Jean Genet Cselédek című darabját a magyarországi Zsámbéki Színházi Bázissal együttműködve augusztus 18-án mutatták be Zsámbékon. A produkcióban Váta Loránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja művésze, valamint a színész-koreográfus András Lóránt szerepel. A harmadik bemutató egy táncelőadás lesz, amelyet András Lóránt rendez. „András Lóránt egyébként egy tánccsoportot szeretne létrehozni a színházunkon belül, ehhez ő fogja kiválasztani a megfelelő embereket” – mondta lapunknak Tapasztó Ernő társulatvezető. Mint közölte, a kormány által elrendelt leépítések őket eleve nem veszélyeztették, hiszen nincsenek munkakönyves alkalmazottaik, csupán egy-egy szerepre szerződtetnek színészeket más társulatoktól. „Van 3-4 alapember, akikkel rendszeresen dolgozunk, még legalább ugyanennyi kellene, hogy gond nélkül működhessen az intézmény, hiszen ebben a helyzetben egyeztetési gondok adódhatnak, a színészek az őket alkalmazó színházak programjától függően tudnak csak együttműködni velünk” – mondta Tapasztó. A társulatvezető szerint az állami támogatás csökkentése nem jelent nagy veszélyt rájuk nézve, hiszen pályázati forrásokból pótolni tudják a hiányt. „Színházunk még csak hároméves, még fejlődünk, de aki megnézi a repertoárunkat, az láthatja, hogy egy kis művészszínházat szeretnénk itt létrehozni és fenntartani. Természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik a könnyedebb műfajokat kedvelik, így minden évben vendégszerepelnek nálunk más társulatok olyan előadásokkal, amelyeket már bejárattak, és nagy érdeklődésre tartanak számot” – magyarázta a társulatvezető. Kérdésünkre Tapasztó Ernő elmondta: frissen végzett színészeket egyelőre nem alkalmaztak, a fő céljuk olyan állandó társulat kialakítása, amelyre már bátran támaszkodhatnak, ennek tagjait pedig egyelőre a már elismert színészek között keresik. „Amint megerősödik az intézményünk, és lehetőségünk lesz állandó munkatársak alkalmazására, a fiatal színészeket is bevonunk, számukra azonban egyetlen szerepre kötött szerződés nem jelent stabil megélhetést” – fejtette ki Tapasztó. A társulatvezető elmondta: az Aradi Kamaraszínház szervezi az 5. Interetnikai Színházi Fesztivált. Befejeződhet a felújítás Nagyváradon Mesemusicallel kezdődik a Nagyváradi Állami Színház 2010/2011-es évadja – mondta el lapunknak Dimény Levente társulatvezető. A Háború a csillagért – Áni Máni, avagy Vazamotor visszavág című zenés darabot Bella István költő és Mészöly Gábor dramaturg írta, a zenét Rossa László szerezte. A premierre szeptember 25-én kerül sor, rendhagyó helyszínen, a Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziban – a tervek szerint az évad folyamán többször is játszik majd itt a társulat, hiszen a színházépület a felújítás miatt még mindig nem használható. Október végén mutatják be azt a színművet, amelyet már az elmúlt évad végére terveztek: Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja valószínűleg a filharmónia koncerttermében kerül bemutatásra. A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri produkció, majd a társulatvezető reményei szerint februártól végre a műemlékszínházban tarthatja az előadásokat a társulat. Márciusban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg a váradi bérletesek: a Csíksomlyói passiót adják elő. Lesz ezeken kívül kortárs magyar színmű is: Tasnádi Zoltán Közellenség című darabját Tasnádi Csaba rendezi Váradon. Id. Kovács Levente a rendezője a Closer című amerikai film forgatókönyve alapján színpadra állított Közelről című darabnak, amely szintén bemutatásra kerül az idén. Október 15-én lesz 110. éves a színházépület, és bár a felújítás még ekkor is zajlani fog, a társulat mindenképpen megünnepli a jeles napot. Dimény Levente, aki második évadját kezdi társulatvezetőként a Szigligetinél, elmondta, a társulat továbbhalad a kijelölt úton, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a repertoár minél szélesebb réteget szólítson meg. Megjegyezte: a tervek szépek, de a színház anyagi keretei igen szűkösek. Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője lapunk kérdésére elmondta, a kormány megszorító intézkedései csaknem ellehetetlenítik a partiumi teátrum működését. „Mivel a kormány megvonta a bérek 25 százalékát, olyan munkatársunk is van, aki 500 lejt visz haza havonta” – mondta a rendező-igazgató. Keresztes szerint nem tudni, hogyan tudják majd fenntartani az intézményt, hiszen a tavalyi költségvetésük is szűkösen volt elegendő, idén pedig 20 százalékkal kevesebből kell gazdálkodniuk. „Lesz majd olyan téli nap, amikor csak pár órát fűtünk, a színészeknek viszont nem kötelező 17 fok alatti hőmérsékleten dolgozniuk, így megvan az esélye annak, hogy a fűtetlen teremben a próbákat nem vállalják” – magyarázta a társulatvezető. A partiumi teátrum magyar társulata a tavalyi 10 helyett 11 bemutatót tervez. „Bérletrendszerben összesen 16 darabot játszunk majd, mert a 11 bemutató mellett három régebbi darabot újítunk fel, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bérletcserében elhozza A csoda című darabot, mi pedig cserébe az ottani bérleteseknek játsszuk majd a Három nővér és a Leánder és Lenszirom című előadásunkat” – tette hozzá Keresztes. A 2010/2011-es színházi évadban többek között 2 bábelőadás, 2 nagyszínpadi mesejáték, 2 Broadway-darab (köztük egy musical), és egy olasz vígjáték is szerepel az idei repertoárban. Emellett a tervek szerint több stúdió-előadást is bemutatnak, felolvasó színházat is rendeznek, illetve a bérletesek a Kolozsvárott nagy sikerrel játszott Kövekkel a zsebébent is láthatják, amelyet a múlt héten a Félsziget Fesztiválon is nagy népszerűségnek örvendett. Keresztes elárulta, az ősz folyamán több budapesti teátrum közreműködésével „Keresztes-miniévadot” láthat a magyar főváros közönsége, amelynek során a művész 2 szatmári, egy lengyelországi és várhatóan egy magyarországi rendezését tűzik műsorra. A Harag György Társulat szeptember elsejétől teljesen megújult internetes honlappal jelentkezik, amely a www.harag.eu címen érhető el. Krónika (Kolozsvár) 2010. szeptember 1.Paradoxonok színházi évadjaA válság ellenére minden idők legjobb évadjára készül a kolozsvári magyar társulat Annak ellenére, hogy a hazai színházakat drasztikusan érintő gazdasági válság idén sem enyhül, a Kolozsvári Állami Magyar Színház minden eddiginél változatosabb évadot ígér a kincses város színházkedvelő közönségének. „Mindennek ellenére” „A 2010–2011-es színházi évad a szabadságban eltöltött huszadik évad lesz. Ugyanakkor sajnos ebben az évadban csúcsosodik ki Romániában a már sokat emlegetett gazdasági – és morális – válság. Ennek ellenére, paradox módon, társulatunk reményeink szerint minden eddiginél gazdagabb, változatosabb és színvonalasabb színházi évadját fogja ebben az évben megvalósítani” – fogalmazott Tompa Gábor rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján. Idén is több bemutatót, klasszikus és kortárs darabok felolvasói estjeit, komolyzenei és dzsessz-esteket, valamint színvonalas formabontó színházi kísérleteket követhet figyelemmel a kolozsvári nagyérdemű közönség, amint azt a színházigazgató bejelentette Teljes gőzzel folynak a próbák A nyári fesztiválok idejének lejártával a kolozsvári társulat gőzerővel készül a következő évadra. Mint megtudtuk, három előadás próbái már javában folynak. Az előttünk álló évad első bemutatójára szeptember 22-én kerül sor, amikor a társulat William Shakespeare Szeget szeggel című drámáját fogja bemutatni Mértéket mértékkel címen, Matthias Langhoff rendezésében. Ezután, október 5-én kerül sor Visky András Alkoholisták című darabjának stúdióelőadására, Tompa Gábor rendezésében. Az évad minden bizonnyal legérdekesebb színházi kísérletének a három fiatal színirendező, Gianina Cărbunariu, Andrea Vălean és Radu Apostol közös rendezésében létrejövő, a Verespatak címet viselő színházi projekt bizonyul. „Ez a projekt azért is roppant érdekes számunkra, színházi emberek számára is, mivel alkotói, társulatunk színészeivel közösen, a nyáron kimentek Verespatakra, és tanulmányokat végeztek, interjúkat készítettek az ott élő emberekkel. Ezekből az anyagokból áll össze a színházi projekt anyaga, amelyet stúdióelőadás formájában, várhatóan idén novemberben tekinthet meg a nagyérdemű” – tájékoztatott tegnap Tompa Gábor színházigazgató. Formabontó előadások Mint kiderült, az idei évad több, a megszokottól eltérő produkciót is tartogat. Az idei évadban markánsan jelen lesz majd a színházi élet „off” kategóriája is: több olyan előadás, színházi est is bemutatásra kerül majd, amelyek szövegeit elsősorban a társulat színművészei javasolták, és ők is viszik majd színre. „Úgy gondolom, ezek az előadások roppant fontosak – innovatív szerepüknél fogva – a társulat életében. Ilyen előadás lesz a Tiramisu – Megöltem az anyámat, amelyet Dimény Áron és Albert Csilla hozott létre és ők is játsszák majd 2011 januárjában” – részletezte a sajtótájékoztatón Visky András művészeti aligazgató. Újra jelentkezik az Interferenciák Az idei évad egyik legfontosabb színházi eseménye a 2010. december 1-je és 13-a közt második alkalommal megrendezendő Interferenciák színházi fesztivál lesz. Mint azt a szervezők elmondták, idén ez a név nem csupán kultúrák vagy korosztályok, hanem terek interferenciáját is jelenti, ugyanis a fesztivál teljes időtartama alatt Kolozsvár több helyszínén is zajlanak az előadások, így a Tranzit Házban, az Ecsetgyárban, a Nemzeti Színházban és a tervek szerint a Bánffy-palota udvarán felállított sátorban is. Ezzel a szervezők a színház népszerűsítését is szeretnék előmozdítani. Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 3.Leépítések a székelyföldi színházakbanHa a székelyudvarhelyi önkormányzat megszavazza a tervezett leépítéseket, a Tomcsa Sándor Színház 32 alkalmazottjából 11-et kénytelen lesz elbocsátani, így azonban Nagy Pál, a teátrum igazgatója szerint hosszú távon lehetetlenné válna a munka. A Csíki Játékszín négy, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig két alkalmazottól vált meg, a költségvetés 20 százalékos lefaragása pedig minden székelyföldi színházban gondot okoz, a legtöbb intézmény pályázati forrásokból pótolná a hiányt. „Fizetésmegvonás, leépítések, a költségvetés 20 százalékos csökkentése. Amúgy is szűkös volt a keret, ezt nehezen fogjuk átvészelni” – öszszegezte a Krónikának Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója. A helyi önkormányzat még nem döntött a leépítésekről, ezért fennáll a veszély, hogy zárolják a polgármesteri hivatal számláit, amelynek következtében a színház alkalmazottai is fizetés nélkül maradhatnak. Felmérve a lehetőségeket az igazgató azt is elmondta, hogy ha a leépítéseket megszavazzák a mai rendkívüli tanácsülésen, akkor hosszú távon nem tudják majd működtetni a társulatot. „Megkérdeztem a polgármestertől, hogy ha valóban leépítések lesznek, akkor legalább a jövő évtől számíthatunk-e arra, hogy visszakapjuk ezeket az állásokat, ő pozitívan viszonyult ehhez a dologhoz, de ez attól függ, hogy sikerül-e kilábalnia az országnak a válságból. Nem vagyok derűlátó” – mondta Nagy Pál. Ha végül leépítések nem is lesznek, akkor viszont zárolják az önkormányzat számláit és ez maga után vonja, hogy szeptemberben nem lesznek fizetések. Az igazgató viszont már most biztosítja a színház dolgozóit, hogy személyesen fog gondoskodni arról, hogy ebben a hónapban is mindenki megkapja havi juttatását, amit elmondása szerint nem lesz nehéz összegyűjteni, hiszen így is kevesen dolgoznak a színháznál és alacsonyak a bérek. Jelenleg 32 alkalmazottja van a színháznak, a mai döntéstől függően elképzelhető, hogy közülük 11 embernek felmondanak. Minden nehézség ellenére, a beütemezett tervek szerint már elkezdődtek a próbák – tudtuk meg Szarvas Zsuzsanna közönségszervezőtől. Az idei évadban összesen 5 nagyszínpadi produkciót láthat a közönség, elsőként Frank Wedekind A tavasz ébredése című gyerekelőadást tűzték műsorukra Szabó K. István rendezésében. Ugyancsak a nagyszínpadon láthatják Kiss Csaba De mi lett a nővel? című darabját Tóth Árpád rendezésében, de a programban szerepel Pozsgai Zsolttól a Liselotte és a május Tapasztó Ernő rendezésében. A hagyományos szilveszteri műsort Csurulya Csongor művészeti vezető rendezi, idén Breffort és Monnott Irma, te édes! című zenés vígjátékára esett a választás. Az idei évad újdonságai között szerepel, hogy a stúdió-előadásokon kívül egyéni előadások is lesznek, és minden nehézség ellenére megpróbálják tartani tavalyi áraikat, csupán a bemutatóbérletek ára emelkedik. Leépítések Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson „A Csíki Játékszín 65 állásából 49 volt eddig betöltve, de így is meg kellett válnunk 4 alkalmazottól, miután a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt csak 45 embert alkalmazhatunk. Emellett csökkentek a fizetések, és a produkciók költségéből is lefaragtak 20 százalékot, így számunkra most ezeknek a megszorításoknak a kezelése a tét” – mondta lapunknak Parászka Miklós, a csíkszeredai intézmény igazgatója. Hozzátette: 20 százalékos áremelésre kényszerültek, de bíznak a nézők szolidaritásában, és abban, hogy a jegyárak emelése ellenére is nőni fog a nézőszámuk az utóbbi évekhez hasonlóan. A Magyar Dráma Napján, a Színház Világnapján és a Magyar Költészet Napján egyébként alkalmi produkciókat mutat be a színház, ezekre a belépés ingyenes lesz. „Az évadban bemutatandó darabok között szatirikus alkotásokat találunk, olyanokat, amelyek napjaink problémáit is felvetik, gyakorlatilag így reagálunk a válság okozta gondokra” – mondta Parászka. Először Shakespeare Macbeth című tragédiáját mutatja be az intézmény, majd Jevgenyij Svarc A sárkány című művének Parti Nagy Lajos átírta változatát, de gyerekelőadást is láthat a közönség: Budaházi Attila Mint sót az ételben című művét vitték színre a kicsiknek. Az intézmény vezetője elmondta, fontos szempont számukra, hogy minél szélesebb réteget szólítsanak meg produkcióikkal, így a kísérleti színháztól a klasszikusokig és a populárisabb műfajokig minden megtalálható a repertoárban, így például idén operettet is színre visznek: Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című művét, és Tasnádi István kortárs drámaíró Magyar zombiját is láthatja a közönség. Az igazgató elmondta: a válság ellenére is színvonalas évadra számíthatnak a csíkszeredaiak. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szintén kénytelen volt megszüntetni három állását, ezek közül az egyik egy betöltetlen színészi állás volt, két alkalmazottat pedig elbocsátottak. Béres László, a színház igazgatója elmondta: lefaragták a költségvetésüket, ráadásul márciustól a színház megkapta a művelődési központ épületét, amelyben a társulat játszik, így a rossz állapotban lévő épület felújításáról is nekik kell gondoskodniuk. „A gondok ellenére azonban színvonalas évadot kívánunk tervezni, hiszen ez lesz a Figura 20. éve, 1990 októberétől működik hivatásos színházként. Ennek megünneplésére olyan alkotókat hívtunk meg rendezőként, akik korábban dolgoztak a Figuránál” – mondta az igazgató. Így Barabás Olga rendezi Goldoni A hazug című művét, Török Zoltán pedig a Figurának írt darabot Nagy nyavalya címmel, ezt Béres rendezi. A két nagyszínpadi előadás mellett a nézők két kísérleti előadásra és egy gyerekelőadásra is számíthatnak. „2005 óta a műsorpolitikánkat egyfajta kettősség jellemzi, hiszen számunkra hagyomány a kísérletezés, igyekszünk megújítani a színházi nyelvet, így évente két mozgás- vagy táncszínházi előadást viszünk színre, ugyanakkor a hagyományos színházat kedvelőkre is gondolunk, nekik minden évben rendezünk két előadást a nagyszínpadon. Gyermekelőadást évente rendezünk, így mi vagyunk az egyetlen erdélyi magyar résztvevői a Bukarestben évente megrendezett Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválnak, ahonnan már különdíjat is hazahoztunk” – mondta az igazgató. Idén októberben egyébként a Figura harmadik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater elnevezésű nemzetközi táncszínházi fesztivált, amelyre romániai és magyarországi társulatok mellett török, francia és szerb előadásokat is meghívtak. A színház jubileumára való tekintettel a fesztivál három helyett négynapos lesz, esténként pedig koncertek is lesznek, olyan zenészeket hívnak meg, akik már írtak zenét figurás produkcióhoz, így például Lajkó Félixet. Tamási-darabbal kezdenek Kézdivásárhelyen Tamási Áron Tündöklő Jeromos című darabja lesz a Kézdivásárhelyi Városi Színház idei évadjának első bemutatója, tudtuk meg Csapó Györgytől, a társulat vezetőjétől. Csapó a Krónikának elmondta, a kézdivásárhelyi színház következő évadjának költségvetése 750 ezer lej. Ennek az összegnek egyharmadát a színházat működtető Vigadó Kulturális Alapítvány állja, az alapítványt a helyi önkormányzat hozta létre. A költségvetés kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat. Mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések sem fenyegették, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi vendégszínészeket hívnak meg egy-egy előadás erejéig. Csapó György ugyanakkor elmondta, a színházi bérletek ára nem emelkedik. Erdély legfiatalabb színháza a most kezdődő évadban összesen négy nagyszínpadi előadást, két stúdió-előadást és egy szilveszteri kabarét tűz műsorra. December harmadikán mutatják be Sütő András Advent a Hargitán című művét. December 31-én a szilveszteri kabarét mutatják be, amelyet Brassótól Gyergyóig összesen 26 településen játszanak el a továbbiakban. Az évad utolsó bemutatója egy musical lesz, de egyelőre nem lehet tudni, melyik darabot adják elő. Csapó György elmondta, ez attól függ, mennyi pénze marad tavaszra a színháznak. Ha jól jön ki a lépés, akkor az Adamis Anna és Presser Gábor örökzöldje, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kerül műsorra, ha kevesebb pénzük marad, Horvát Péter Ciao Banbino című művét adják elő. Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója későbbre ígért válaszokat, a színház alkalmazottai jelenleg is kényszerszabadságon vannak, a város másik színháza, az M Studio vezetője, Uray Péter pedig elmondta: az önkormányzat csak pénteken dönt arról, hogy mekkora lesz a színház költségvetése, így csak azután tudnak végleges évadtervet kidolgozni. Krónika (Kolozsvár) 2010. szeptember 10.A színházakban nincs alkotói válságA színházakat súlyosan érinti a 25 százalékos bércsökkentés és a dologi költségek 20 százalékos lefaragása. Ennek ellenére a székelyföldi intézményvezetők gazdag évadot ígérnek – derül ki összeállításunkból. „A költségevetés csökkentésével és a leépítések okozta nehézségekkel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak is szembe kell néznie, a gondok ellenére azonban színvonalas, különleges évadot tervezünk” – mondta el lapunknak Béres László színházigazgató. Kiemelte, hogy az idei évad a 20. jubileumi évadja a színháznak. Így ezt az évet teljes egészében ennek az évfordulónak szentelik, ennek jegyében állították össze az évadot, sőt a dance.movement.theater nemzetközi táncfesztivált is az évforduló tiszteletére szervezik. Az ünnepi évadra való tekintettel olyan rendezőket hívtak meg, akik hangsúlyos módon járultak hozzá a színház mostani arculatának kialakulásához, így újra előadással jelentkezik Barabás Olga, Bozsik Yvette, Katona Imre és Derzsi Szilárd is. Béres László az „ősfigurás” Török Zoltán Nagynyavalya című keserű vígjátékát állítja színre, amely kimondottan a társulat számára íródott. „A Figura Stúdió Színház legfőbb törekvése a színházi formanyelv megújítása, amelyet nem könnyű egyeztetni a város elvárásaival” – jelentette ki a társulat vezetője. Figyeltek arra, hogy a bérletrendszerbe a közönség számára vonzó címeket vagy műfajokat válogassanak be, a tartalmas szórakoztatás mellett azonban a nézők színházi nevelése is fontos a társulat számára. Ezért az intézmény két fesztivált is szervez, a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma inkább a klasszikusabb formanyelvű előadások kedvelőinek, míg a dance.movement.theater fesztivál a kísérleti irányvonal szerelmeseinek szól. A néző nem érezheti, hogy válság van a színházban „Bármi lesz is, a nézőnek nem szabad megéreznie, hogy válság van a színházban” – erre a gondolatra alapozva építette fel idei évadát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Így a pénzhiány ellenére igazán gazdag és színes programot állítottak össze. „Célunk az, hogy minél több ember jöjjön színházba, így egy igazán érdekes, változatos programmal próbáljuk színházba csalogatni őket” – hangsúlyozta Nagy Pál társulatvezető. A diákokhoz, a fiatalokhoz is szeretnék elvinni a színházat, ezért idén egyéni- és felolvasó színházi előadásokkal mennek majd az iskolákba, szórakozóhelyekre. A Tomcsa Sándor Színház évadnyitó előadására október 7-én kerül sor, már lendületesen folynak a próbák. A tavasz ébredése című nagyszínpadi előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a nagyérdemű. A tervezett nagyszínpadi előadások közt szerepel az Irma, te édes! című zenés komédia és a Portugál, de ezen kívül terveznek stúdió- és egyéni előadásokat, valamint felolvasó esteket is. Október közepétől pedig immár harmadik alkalommal megrendezett Kortárs Dráma találkozót szervezik. „Nyolc saját előadással készülünk idén, színes, de nehéz évad elé nézünk, főleg így, hogy jelentős emberhiánnyal is számolnunk kell” – összegzett Nagy Pál igazgató. A leépítések miatt jelenleg mindössze 21 ember dolgozik a színházban, és olyan fontos munkaerőket kell nélkülözniük, mint hangosító, ügyelő, öltöztető és más műszaki emberek. A színház nyelvén reflektálni A gazdasági megszorításokat és a társadalom aktuális kérdéseit egyaránt tükrözi a Csíki Játékszín most kezdődő évadának három előadása – tájékoztatott Budaházi Attila, Csíkszereda önkormányzati színházának dramaturgja. A csíkszeredai társulat az évadot William Shakespeare Macbeth című tragédiájával indítja Gavril Pinte rendezésében. Jevgenyij Svarc A sárkány című, felnőtteknek szóló meséjének Parti Nagy Lajos által készített színpadi átiratát a helyi, csíkszeredai Vargyas Márta viszi színre. Az újév és a farsang A csókos asszony című Zerkovitz-operett jegyében telik majd, a darabot Parászka Miklós állítja színpadra. Ugyancsak Parászka Miklós rendezi Martin McDonnagh ír szerző darabját, a Vaknyugatot is. Tasnádi István Magyar zombi című, Moliére stílusában írt, de jelenbe mutató verses szatírájának rendezője Victor Ioan Frunza. A társulat dramaturgja kifejtette, külön produkcióval ünneplik a magyar dráma, a magyar kultúra és a költészet napját. „Ezek alkalmából Szabad belépő címmel felolvasószínházi előadásokat tartunk, melyekre ingyenjegyet igényelhetnek nézőink” – közölte. A gazdasági megszorítások nemcsak a műsorpolitikában éreztetik hatásukat, hanem a színház életében is, bár négy munkatársától kellett megválnia az intézménynek, a művészek száma nem változott a tavalyihoz képest. Új kezdet A tavaly alakult Kézdivásárhelyi Városi Színház, egy év tapasztalatát felhasználva készül az új évadra – mondta Csapó György társulatvezető. Megtudtuk: ebben az évadban is szerepre szerződnek a színészek, nincs állandó társulat. Az intézmény ugyanis projektszínház, és a helyi önkormányzat által létrehozott Vigadó Kulturális Alapítvány működteti. Költségvetésük 750 ezer lej, az összegnek egyharmadát a helyi önkormányzat állja. A büdzsé kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat – tájékoztatott Csapó, hozzátéve: mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések nem fenyegették. Az első előadásuk Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színműve, olvasópróbáit szeptember elsején indították; rendezője Török Viola, a bemutató október 8-án lesz. Színre viszik továbbá Sütő András Advent a Hargitán című művét, Nagy Ignác és Parti Nagy Lajos Tisztújítás című társadalmi szatíráját, és Egressy Zoltán Sóska sült krumpli című műve alapján A meccs című darabot. Baloga-Tamás Erika, Baló Levente. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 14.Stúdióba szorít a válság„Szeptember huszadikán véget ér a nyári szünet idejére és az új évad első hónapjára hirdetett készenléti munkanélküliség a Tamási Áron Színházban” – jelentette be tegnap a sepsiszentgyörgyi intézmény sajtófelelőse. A három hónapig tartó munkabeszüntetés által a színház mindössze annyi pénzt tudott megspórolni, hogy az intézmény jövőjét veszélyeztető lépések nélkül vészelje át a 2010-es év utolsó három hónapját Kényszerből erényt A megszorítások következményeként a szilveszteri produkció kivételével a 2010– 2011-es évad valamennyi új előadása stúdiótérben kerül bemutatásra, ily módon a színház vezetősége csökkenteni tudja a díszletek előállítási költségeit is, melyek anyagi fedezete jelentős mértékben visszaesett az elmúlt évadokhoz viszonyítva. Művészi szempontból szeretné gyümölcsöztetni az új helyzetet a színház vezetője, a stúdióelőadások adta új lehetőségeket kihasználva úgy, hogy erényt kovácsol a kis költségvetésű, kis térben létrehozott alkotásokból. „Abból indultunk ki, hogy kis térben kisebb a költségvetés, és ezt a helyzetet megpróbáljuk gyümölcsöztetni, ami a színésznek és a közönségnek is jó, erősíti a kapcsolatot” – mondta Bocsárdi László színházigazgató, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a szeptember huszadikán véget érő három hónapos kényszerszabadság egy speciális helyzet volt. A színház dolgozói bár bejártak, az intézmény nem termelt, vagyis nem hozott létre újabb előadásokat, nem adott el és nem vásárolt. Új bérletek, régi minőség „Lehetőleg ugyanolyan jó minőséget szeretnénk továbbra is nyújtani a nézőknek, mint eddig” – fogalmazott Bocsárdi, aki az új típusú bérletektől is azt várja, hogy mindenki elmenjen a színházba és megnézze a produkciókat, az újakat és a korábbiakat is. „Azokat is szeretnénk becsalogatni az előadásainkra, akik eddig nem jártak színházba, de azokat sem szeretnénk elveszíteni, akik munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem érnek rá éppen azon a napon színházba menni, amelyre a hagyományos bérlet szól” – nyilatkozta az igazgató. Az eddig meghirdetett felnőtt és diákbérletek mellett – mindegyik négy előadást foglal magában, ezek közül egyik választható az elmúlt évek sikeres előadásai közül – az idén a sepsiszentgyörgyi intézmény három új bérlettel lepi meg a közönséget. Ábel bérlet egészségügyi dolgozóknak, lelkészeknek, délutáni váltásban dolgozóknak. A bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálja a színház, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek adott napjain színházba menni. A Bakk Lukács bérlet „azoknak szól , akik azt hitték, nekünk nincsen humorunk” – tudhatjuk meg a sajtóközleményből. A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek, vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelnek (akár komoly dolgokkal is) ebben az új évezredben. A harmadik típusú új bérlet a Visszajáró bérlet, színházszeretőknek, és mindazoknak, akik úgy érzik, semmit sem szalaszthatnak el. Megszorítások jegyében A szokásos két bemutató helyett idén ősszel a sepsiszentgyörgyi színházban egy bérletes előadás, Shakespeare A velencei kalmár című színműve készül el Bocsárdi László rendezésében, főszerepben Mátray Lászlóval és a Sepsiszentgyörgyre nemrég visszatért Szakács Lászlóval. Bérleten kívüli szilveszteri produkcióként Alexandre Dumas A három testőr című regényéből készült musical-átirat kerül bemutatásra Selmeczi György rendezésében, mely előadásban a Tamási Áron Színház művészei mellett újra fellépnek majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei is. Bérletes előadásként mutatja be továbbá a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csehov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében, a vendégjátékra 2010 októberében kerül sor. Az intézmény 2011-es tavaszi terveit is a válság jegyében fogalmazta meg. Az új bemutatók sorát Tom Stoppard Árkádia című darabjának bemutatója zárja majd. Amennyiben ezt az intézmény anyagi lehetőségei megengedik majd még két további bemutatóra is sor kerülhet, gyerekelőadásként (9-től 99 éves korig) Ðorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabja Zakariás Zalán rendezésében, kamaratermi produkcióként pedig Jean Genèt Cselédek című drámája Bocsárdi László rendezésében. Műsorra tűzik még Kolcsár József Zabhegyező című ingyenes egyéni előadását, mely J. D. Salinger regénye alapján készült. Elmúlt bizalmatlanság Bocsárdi lapunk arra a kérdésére, hogy az önkormányzat nyár eleji bizalmatlankodása mennyire viselte meg, röviden így válaszolt: „Ha a javaslataimat elfogadják és beleegyeznek abba, hogy a magam választotta munkatársakkal dolgozzam, akkor több időm marad az alkotásra is”. Amint arról lapunkban beszámoltunk Bocsárdi ősztől versenyvizsga nélkül maradhatott a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, miután az elmúlt öt évben folytatott tevékenységét vizsgáló bővített bizottság engedékenyebb volt, mint az első, amely nem adott neki elég nagy jegyet ahhoz, hogy folytathassa munkáját. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 23.A magyar drámát ünnepelték CsíkbanÜnnepi programmal várta az érdeklődőket a Csíki Játékszín kedden a Magyar Dráma Napján. Délután 5 órától Ignácz Rózsa centenáriumi vándorkiállítását nyitották meg a színház előterében, majd 6 órától a társulat néhány tagjának rendhagyó előadása következett. Csíkszereda immár a hetedik állomása az Ignácz Rózsa-kiállításnak, amelynek kurátora, Szebeni Zsuzsa, a magyarországi Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa beszédében Ignácz Rózsa élettörténetének egyes fejezeteit elevenítette fel. A Kovásznán született művésznő színészként kezdte pályáját, de íróként vált ismertté, több mint 42 műve ismeretes, amelyek között találhatók regények, műfordítások, bábdarabok, de újságíróként is tevékenykedett. A tárlat összeállítása során a kurátor igyekezett tematikusan összefoglalni a művésznő életét. „Ha végignézzük a kiállított anyagot, egy általánosabb képet kapunk Ignácz Rózsáról. De ha valaki szeretne elmélyedni a református családból származó művész életében, kézbe veheti az itt látható könyveket is” – magyarázta Szebeni Zsuzsa. Az október elsejéig nyitva tartó kiállításon a képek, hangfelvételek, valamint könyvek mellett Ignácz Rózsa személyes tárgyait, például az írógépét is megtekinthetik az érdeklődők. A Csíki Játékszín néhány színésze 6 órától felolvasó-színházi előadásra várta a közönséget: Tasnádi István Paravarieté című darabját adták elő. A Magyar Dráma Napja alkalmából a felolvasó-színházi előadás ingyenes volt. A csíkszeredai társulat október 1-jén mutatja be Shakespeare Macbeth című művét. Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár) 2010. december 29.Tündéri dal, jó hangulatú korbólLullaby – új színházi egyesület Marosvásárhelyen! Marosvásárhely színházi életének előadás-kínálata a város lélekszámához mérten bőséges, mégsem elégséges: a Nemzeti, az Ariel Színház, a Stúdió Színház mellett a Yorick és a Tamacisza zsebszínházak várják produkcióikkal a nagyérdeműt, ráadásul ott a régóta működő Hahota és Gruppen-Hecc kabarétársulat. Nemrég újabb egyesület jött létre, olyan, amelynek tagjai között egyrészt tapasztalt színművészek vannak, másrészt a cél azonos: jó színházat csinálni, közönséget vonzani, vidéket járni. És a jóból soha nem árt meg a sok. A Lullaby Egyesület ötletgazdái: Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színművészek – a Tompa Miklós Társulat tagjai – úgy döntöttek, egyéni színházi ötleteik kivitelezéséhez jogi alapot teremtenek maguknak, ezért hozták létre az egyesületet, amelynek első bemutatójára hamarosan – január 4-én – sor kerül. A részletekről Ördög Miklós Leventével beszélgettünk. – Idén ősszel jött létre a Lullaby. Milyen okból, illetve céllal alapítottátok? – Feleségemmel, Szabadi Nórával közösen alapítottuk az egyesületet, de a tagok között Nyágai István zongoraművész is megtalálható. Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyeket – úgy érezzük – a kőszínház részben mellőz. Több zsebszínházi produkcióban szerepeltünk, a Yorick Stúdió által játszott Alvajáró románc is a mi ötletünk volt, de nem volt egyesület a hátunk mögött, ezért kellett másokhoz folyamodnunk. Figyelemmel szeretnénk kísérni a közönség igényeit, úgy gondoljuk, hogy a klasszikus kabarét eléggé mellőzik, most kabarészezon van, a mi első produkciónk, a hamarosan bemutatandó Haccacáré is kabaré. A Nemzeti vezetősége megengedte, hogy a Kisteremben vigyük színre, a második előadásra január 11- én kerül sor. – Milyen jellegű előadásra számíthatunk? – Retró jellegű mikrokabaréra, klasszikus beállítottságú dalokkal. Az előadásnak kicsit orfeumi hangulata van, kistermi keretek között, egyszerű díszlettel játsszuk. A cselekmény egy kávéházban zajlik, a jelenetek klasszikus és mai kabaréjelenetek, de nincsen konferanszié, a pincér lesz az összekötő, ő hidalja át a történeteket. Nem szóval, hanem színészi játékkal. Fiatal kollégákkal játszunk, akik vállalták és vállalják az éjszakai próbákat, amelyek esténként tíz órától kezdődnek... Az előadásban fellép Benő Kinga, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Szabadi Nóra, Tollas Gábor és jómagam, mindannyian a Tompa Miklós Társulat művészei, zongorán Nyágai István kísér. Az előadás mikrojellegének, az egyszerű díszletnek az egyik oka, hogy vidéken is szeretnénk játszani, így a szállítás is könnyebb. – A Haccacáré lesz az első, önálló produkciótok. Milyen terveitek vannak, a kabaréműfajban szeretnétek mozogni vagy bővítenétek a repertoárt más jellegű darabokkal is? – Az egyesület nevét a shakespeare-i tündéri dal nevéről kölcsönöztük és úgy érezzük, összefoglalja céljainkat. Több stílusban szeretnénk mozogni, a terveink között szerepelnek egyéni estek, előadóműsorok, mint például a Nóra Karády-estje, vagy az én Bajor Andor-estem. Nem zárkózunk el a kortárs színház elől sem, nagyszerű kortárs darabok vannak, amelyeket megéri játszani. Ugyanakkor szeretnénk folytatni az András Lóránttal elkezdett mozgásszínházi vonalat, terveink között szerepel egy mozgásszínházi előadás a '60-as, '70-es évek zenéjére, illetve szavalóestek színpadra vitele, ami nagyon erős színészi jelenlétet és profizmust igényel. És jó lenne, ha megszervezhetnénk egy színészkoncertet is. Persze, mindezt a kőszínházi tevékenységünktől függően. Ami a Haccacárét illeti, úgy érezzük, minden rétegnek szól, azoknak is, akik a klasszikus kabarét kedvelik és a fiataloknak is, mert mai szófordulatok, élethelyzetek is előfordulnak benne. Jelmezben klasszikus, egy jó hangulatú korban játszódik. Nagyon fontos célkitűzésünk a vidékre járás, olyan községekbe is szeretnénk elvinni előadásainkat, amelyekben évtizedek óta nem járt társulat, szeretnénk visszaszerettetni a színházat. Ez kiemelt fontosságú céljaink közé tartozik. Bemutató előadás tehát január 4-én este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 21.Mondd, mi a neved?Szakállas vicc immár, miszerint a különböző nemzetek képviselői azon versenyeznek, hogy kinek a nyelve a legnehezebb. Az angol azt mondja, hogy az ő nyelve a legnehezebb, mert azt írja: Shakespeare, és úgy olvassa, hogy „sekszpír”, a francia Marseille-t ír és „márszej”-t mond, mire a székely: mi úgy írjuk: Miercurea Ciuc, s úgy olvassuk: Csíkszereda. Valahogy így van a kicsi román világban, no meg az 1945–1970 között született erdélyi magyarok többsége is: Andreinak írják irataiban az Andrást, Iosifnak a Józsefet, Floareának a Virágot és Ecaterinának a Katalint. Az én korosztályom már szerencsésebb helyzetben volt, így anyakönyvezhettek engem Istvánnak. A rendszerváltás után sokan éltek azzal – az elvben már korábban is létező – lehetőséggel, hogy nevüket magyarítsák, magyar helyesírással anyakönyveztessék, és személyi okmányaikban, iskolai anyakönyvükvben, diplomáikon ugyanaz a név szerepeljen, amelyen édesanyjuk, családjuk szólítja őket. Sokan, de nem elegen – tegyük hozzá gyorsan. Van, aki vonakodik attól, hogy minden iratát kicserélje a névcsere miatt, ódzkodva a sok utánajárástól, fölöslegesnek tartott kiadástól. A név magyarítására adott most a lehetőség az újrahonosítási eljárás során is, így legalább a magyar állam által kiállított okmányokban a magyar név szerepel majd – ha igényli a kérelmező. Tehát a lehetőségek adottak, csak éppen nem élünk vele. Apáink generációja román keresztnevet volt kénytelen viselni, a mi korosztályunk már magyar nevet viselhetett, gyermekeink kortársai között viszont – immár önként választva – az idegen nevek dívnak: sok a Dzsenifer, az Evelinke, de hallottam már Indiráról, Naomiról, a fiúnevek közül pedig kedvencem a Szebasztián. Csak arra vagyok kíváncsi, ez utóbbit hogyan becézik? Basztika? Szomorú, hogy saját nevünkre, gyermekeink nevére nem vagyunk igényesek, nem ragaszkodunk a magyar névhez, a magyar hangzáshoz. De amikor arról hall a székely, hogy a románok ragaszkodnak a csíkszeredai Eminescu utcanévhez, kinyílik a bicska a zsebében. S még jobban felháborodik, amikor arról olvas, hogy egy képviselő törvényben akarja szavatolni az ilyen és ehhez hasonló utcanevek fennmaradását. Ha mást nem, ezt a ragaszkodást kellene megtanulni: a ragaszkodást a kultúránkat megtestesítő személyiségek nevéhez, a ragaszkodást saját nevünkhöz és a ragaszkodást gyermekeink nevéhez. Nem véletlenül fogalmazták meg régen: nomen est omen, ugyanis nevünk határoz meg minket. Ehhez kellene tartsuk magunkat, azért, hogy ne fordulhasson elő: a csíkszeredai Eminescu utcában lakó Ştefan fia István, unokája meg Szebasztián. Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda) 2011. január 21.Dialógusban EurópávalEgyed Emese irodalomtörténész szerint a színházban is a változatosság a jó, ezért műsorrendekre van szükség Hosszú lenne felsorolni részletesen kolozsvári beszélgetőtársunk tevékenységi területeit, hiszen egyetemen tanít, emellett költő, mese- és drámaíró, konferenciák szervezője, résztvevője, nem mellékesen két gyermek édesanyja... Szakterülete a felvilágosodás, a magyar felvilágosodás irodalmából alapos antológiát is szerkesztett a Polis Kiadónak. Interjúnkban műhelymunkák, azokból kinövő könyvek, mindennek a színházzal való kapcsolódásai képezik a fő témát, de arra is választ keresünk: veszít-e élvezhetőségéből az irodalmi mű, ha tananyaggá válik? Ha jól sejtem, önt a felvilágosodás tanulmányozása a színház felé vezette. Hogyan történt ez? – A színház nálam valamivel korábban jelentkezett, mert gyermekkoromban is szerettem vele foglalkozni: játszótársaimat rendeztem, a nagymamáknak, testvéreinknek bemutattuk a produkciókat. De nem véletlen, hogy a felvilágosodás a színházhoz vezet. Valójában a felvilágosodás fedezi fel azt, hogy a játék, főleg ha nem zárja ki a természetes beszédet vagy a nyelvi részt, nagyon sok mindenkit bekapcsolhat. S mint ismeretes, a felvilágosodás korában a nemzeti nyelveknek, az anyanyelveknek megnő a szerepe, és ebből kifolyólag robbanásszerűen megnő a színdarabok száma is. Jancsó Elemér professzor, akinek a munkássága megkerülhetetlen, jó érzékkel fedezte fel azt, hogy a felvilágosodás idején beindult nyelvújítás nem steril dolog volt, hanem sok kísérletezés, kommunikáció, játék, fordítás, tehát valóban eleven tevékenység hozta létre azt a nyelvet, amelyet aztán a 19. század a tudományok művelésére is alkalmasnak talált. Ezt akár egy ön által szerkesztett 2005-ös könyv is dokumentálhatja, az Ismeretség: Interkulturális kapcsolatok a színház révén a 17–19. században. – Azt mondhatnám még el erről, hogy az egyetemen nagyon sok tehetséges fiatal megfordul, és elég keserűség a tanárnak, hogy nem tudja valamennyiüket a közelben tartani. De vannak olyan periódusok, amelyek kedveznek annak, hogy megjelenítsük a munkánkat. A Sapientia egyetem induló éveiben például lehetővé vált, hogy a kutatásaink eredményét megjelentessük. A Sapientia Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdetett kutatási témákra, és vállalta azt is, hogy a létrejött munkákat megszerkesztve közzétegye. Három könyvünk jelent meg. Az első a Teatrumi könyvecske, amely egy magyarországi katalógus ellenőrzésével kezdődött, tehát hogy megvannak-e azok a színházi zsebkönyvnek nevezett érdekes színházi nyomtatványok, amelyeket a 18. század végén adtak ki a magyar társulatok. A fordítással foglalkozott a második kötetünk, a Szabadon fordította. Valójában a színházi célból készült fordításokat, adaptációkat elemzi. És a harmadik: Néző, játék, olvasó. Dráma- és színháztörténeti tanulmányok. A negyediket már nem támogatta a Sapientia, mert közben kifejlődött saját kutatói hálózata, saját oktatóinak jelenteti meg a könyveit. És a negyedik könyv miről szól? – Nyelv és képzés, nyelv és színház összefüggéseiről a 18–19. században. Úgy tűnik, sokkal nehezebb az állami egyetemi hálózatban a könyveinket megjelentetnünk akkor, ha nem egyetemi jegyzetről van szó, hanem a tudományos kutatás eredményéről. Pedig gazdát kellene találni ennek a könyvnek. – Ennek is, meg annak a nemzetközi színházi konferenciának is, amelyet tavaly szerveztünk a csapattal, vagyis ezekkel a fiatal kutatókkal, doktorandusokkal. Metamorfózis volt a címe, és az irodalom színházi produkcióvá válását, a színdarabok egyik nyelvből másikba való áttételét vagy másféle adaptációkat vett tárgyául, és nagyon érdekes előadások hangzottak el angolul, németül, magyarul, franciául... Olyasmikről esett szó ezen a konferencián, amiről kiderült, hogy jobb helyeken is előfordul. Strasbourgban, például... A politikai, hatalmi változások rendszerint begyűrűztek a színház életébe. Ahogy nálunk egy időben román és magyar társulatok váltották egymást az élen, illetve egyazon épületben, ugyanúgy történt Strasbourgban a franciával és a némettel, tehát, mondhatni dialógusban vagyunk Európával. Maradjunk még a színháztörténetnél. Fájdalmas, hogy a Bánk bán eltűnt a színpadainkról. Legalábbis romániai magyar vonatkozásban nem létezik, és román vonatkozásban sem, pedig a Bánk bánnak 1953-ban megjelent egy nagyon jó fordítása, és egyetlen román színház, társulat sem tűzte műsorára. Mivel magyarázható a Bánk bánnak ez a mostoha sorsa szép hazánkban? – Van, aki azt mondja, például Lövétei Lázár László, de nem ő az egyetlen, hogy az irodalmi élvezetek halála, ha tananyaggá változnak a szövegek. Kétségtelenül így van. – Ez magyarázat lehetne magyar vonatkozásban: hogy megrettennek a rendezők attól, amit az iskolában túlságosan sokat magyaráznak... És attól, amit ott „ráakasztanak” a műre. – ... a mű jelentésének bizonyos fokú vulgarizálódásától. A másik dolog az, hogy korunkban kérdésessé vált: a történelemszemlélet és a hagyományok, amelyek identitásképzőek, a nemzeti közösségekben jó identitást hoztak-e létre, vagy pedig valamiféle idegengyűlöletet? És jelen pillanatban ott tartunk, hogy merészség kell ahhoz, hogy a történelmi tárgyat esetleg empátiával, nem pedig ironiával vagy szatirikusan közelítse meg valaki. Persze, ez nem mai találmány, Voltaire is halálra nevettette a közönségét például a Jeanne d’Arc történetével. Ugyanő viszont rendkívül rajongó szövegeket írt IV. Henrikről. Azt hiszem, hogy a művésszínház, amely most elterjedt, valamit kihagyott a terveiből, éspedig azt, hogy többféle műsor tud egymás mellett megférni, és hogy szükség van műsorrendekre. Mintha szektaként működne ez a művésszínház néha. – Inkább azt mondom, hogy sokfélék vagyunk, és az igényeink is különbözőek, ugyanígy a színházban is a változatosság a jó, és előfordul, hogy néha az ember szeretne megnézni egy olyan művet is, amelyről vannak ismeretei. Mert jó érzés a ráismerés alapján való véleményformálás. Tehát örömet jelenthet a találkozás a színházban a Csongor és Tündével vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiájával, ami még nem ment pocsékba, és hosszan folytathatnánk... Valóban figyelemre méltó, hogy a román színpadon sincs jelen a Bánk bán, pedig a románok nem csépelték agyon az iskolában... De ha már a bajoknál tartunk, hadd mondjam el: hiányzik az a fajta színházi krónika, az az állandó napirenden tartása a színpadi nyilvánosság és a közönség viszonyának, ami olyan boldogító állandóság volt például a 20. század elején, amikor a sajtónak is köszönhetően mindenki ismerte a színészeket, sokat tudott róluk, hozzászólt a játékukhoz. A 19. században, a Nemzeti Színház indulásakor Pesten Vörösmarty egy évig minden áldott nap elment a színházba, és írt ugyanannak az előadásnak többféle, sikeres vagy kevésbé sikeres változatáról, a bemutatójáról és az azt követő előadásokról, estéről-estére. Nem restellte... És ha Vörösmarty ezt vállalta, akkor kutyakötelességünk lenne nekünk is... – Erről van szó. Kell a visszajelzés a színészeknek is, mert különben elbizonytalanodnak a játékukban. A közönségnek pedig a sokféle színház kell. Vannak, akik szeretnének olyasmit is látni, ami benne van a kulturális emlékezetükben, nemcsak a ma született darabokat... Visszatérve a Bánk bánra: szerzője, Katona József színészből lett drámaíró, és voltak elképzelései arról, hogy miért nehéz a színházi művészetet kifejleszteni, például Magyarországon. És valójában ma is, sok tekintetben, hasonló a helyzet... A nagyvilágban bátran kísérleteznek, és a klasszikus művek előadását esetleg más módon teszik modernné, nem úgy, hogy teljesen feledésbe merítik azokat. A test művészete, a nonverbális érvényesülés kedvéért nem áldozzák fel a szöveget. Egyed Emese (1957, Kolozsvár) Irodalomtörténész, költő, tanár. Szülővárosában érettségizett (1976), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem francia–magyar szakán diplomázott (1980). Ugyanott 1996-ban doktori címet szerzett. 1980– 1988 között a Brassai Sámuel Líceumban tanít, 1988–1990 között az Utunk/Helikon szerkesztője, 1990-től a Babeş–Bolyai bölcsészkara magyar irodalomtudományi tanszékének tagja, 2002 óta professzorként. Számos szakmunka szerzője, szerkesztője, szépíróként több vers- és mesekötetét adták ki 1988 óta, dramaturgi tevékenysége is számottevő. Az utóbbi időben megjelent könyvei közül: Adieu, édes Barcsaym (életrajzi monográfia, 2001), Ötven csillag (gyermekversek, 2008), Szabadító versek (2009). Szakmai elismerései közül: a Látó folyóirat vers-díja (1994), Déry Tibor-díj (1995), a Romániai Írók Szövetségének díja (1998), a Székelyföld folyóirat költészeti díja (2003), Bartók Béla-díj (2006). A Bánk bán esetében, szerintem, arra lenne szükség, hogy a művésszínház pontosan a saját eszközeivel közelítse meg ezt a művet, nem pedig botcsinálta politikusi képzelgésekkel. Ha valóban művésszínházként közelítené meg, meglátná benne azt, amit például Maia Morgenstern, aki azt mondta egy alkalommal: „A Bánk bán egy shakespeare-i formátumú mű!” És tudta, mit beszél, mert Zsámbékon eljátszotta magyarul Gertrudis szerepét. Ő a Bánk bánban az emberi történetet látta, nem pedig valami politikai képzelgést. – És egy ilyen típusú mű megjelenítése színpadi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a színész megmutassa saját magát, a tehetségét minden vonatkozásban. És az értelmező képességét is. Tehát nemcsak a nonverbális hajlamait. Shakespeare nagyon is értékmérő, de azért mi sem maradunk alább, vannak olyan magyar színházi szövegek, amelyek megállják a helyüket ebben az összehasonlításban. És érdekes, hogy a felvételin még mindig kérnek monológot is a jelölttől, aztán valahogy elsikkad ez az igény... Nem biztos, hogy elsikkad. Inkább arról van szó, hogy amikor kikerül a színházi életbe, nem ezt várják a fiatal színésztől. De térjünk vissza az ön diákjaira. Kötő József egy alkalommal azt mondta, hogy ön egész színháztörténészi iskolát hozott létre Kolozsváron, és most már ideje lenne, hogy létrejöjjön Kolozsváron egy erdélyi vagy romániai magyar színháztörténeti intézet is. Mert az ön diákjaiból lett tanárok, szakemberek forráskutatásokat végeznek, értelmezik azt, amit feltárnak, és szükség lenne egy archívum létrehozására is, hogy biztonságba helyezzék a felkutatott anyagot. Hogyan látja ezt? – Ott van egyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelyben ki lehet fejleszteni egy ilyen osztályt. Csakhogy az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek nincs saját vagyona. Valamikor volt, de nem sikerült visszaszereznie, s ez nagy hátrány, mert alapításakor olyan gazdag emberek hozták létre a kereteket, akikhez hasonlóak ma nemigen jelentkeznek. Valóban szükség van helyiségre, és szükség van valakire, aki az archívumot felügyelje, a kutatást összehangolja, mert szakemberek lennének. Tudna említeni közülük néhányat? – Említeném Tar Gabriella-Nórát, aki most a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem német tanszékének adjunktusa, és megjelent már a doktori disszertációja magyarul, a gyermekszínjátszás múltjáról, A gyermekszínjátszás a Habsburg Birodalomban, a 18. században címmel. Érdekes téma! – Bartha Katalin Ágnes, aki az EMKE kutatója, a Szabédi Házban dolgozik, és Köllő Károly színházi hagyatékát dolgozza fel, de Szabédival is foglalkozott. Neki Budapesten, az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban jelent meg a doktorija: A Shakespeare-olvasás és -interpretáció története Erdélyben, a 18. és a 19. században. János-Szatmári Szabolcs a váradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora lett, egyébként némettanárként dolgozik, könyve, Az érzékenység színháza itt jelent meg, az EMKE kiadásában. Ők voltak a csapat lelke, amikor ezeket a Sapientia Kutatási Könyveket kiadtuk, és még vannak néhányan. Tőkés Orsolya doktoranduszom a Csongor és Tünde erdélyi recepciójával foglalkozik, nyilván összehasonlítva azt a magyarországi előadásokkal, sikerrel vagy feledéssel. Én úgy látom, hogy sikerült a kutatásainkat megnyitni a nagyvilág felé. Voltak olyan konferenciák, ahol a csapat tagjai jól szerepeltek, idegen nyelveken beszélnek, hozzá tudnak szólni a külföldi témákhoz, tehát jó irányban halad a dolog. Aztán lássuk, mit hoz a jövő. Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 24.Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-tőlKinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg. Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett. – Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában. „Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal. A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi. – Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba. 2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett. Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak. A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 11.Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművészÉletének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. 1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008. A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro 2011. február 18.Díjkiosztás táblaügybenBár nagyrészt lecsengett már a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépületének előterében lezajlott „táblabotrány” – minden csoda három napig tart, mondják, ráadásul ez afféle kisstílű, mezei csoda volt –, mégis érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni ezt a dolgot, legalábbis a történetnek azt a részét, amely a szenzációhajhászás során elsikkadt. Nevezetesen azt, hogy a táblakitevő pénzt, díjat kapott tettéért, vagyis ellenszolgáltatást: fizetség fejében „hősködött”. Ez pedig jóval jelentéktelenebbé teszi a történetet, mint aminek szánták. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tavaly meghirdetett pályázati felhívását már eleve megmosolyogtató, kissé gyerekes dologként könyveltem el, maga a megfogalmazás is eléggé nevetségesnek tűnt számomra (ez a része különösen tetszett: „A felhívás a táblák elfogyásáig érvényes”). A díjak külön elemzést érdemelnének, most csak kettőt emelnék ki: „kétszemélyes gyertyafényes vacsora”, „uszodai merülés könnyűbúvár felszerelésben” (természetesen mindezek mellé némi pénzösszeg is társult). Naná, hogy az embernek beindul a poénkodásra hajló kedve ilyenek hallatán/olvastán. Aztán a „nagy nap” után a Transindexen megjelent cikkben (Magyarul dohányozni tilos? Botrány a BKB-s táblakitevő akció körül), a következő mondatnál már egészen biztos voltam benne, hogy ezt nem lehet kommentár nélkül hagyni: „A BKB elnöksége tegnap este e-mailben tudatta, hogy lezárult a táblás pályázatuk, amelyet Soós Sándor nyert meg”. Aha. Szóval akkor értsük úgy, hogy „elfogytak a táblák”? S ha igen, akkor hány volt? És ha több volt, akkor eddig miért nem verték ugyanígy nagydobra a dolgot mindannyiszor? A többi táblakitevő „hős” miért nem érdemelt nyilvánosságot? (Javasolom esetleg, hogy szervezzünk egy ilyen című tüntetést: követeljük a névtelen hősök felfedését). Ha viszont eddig nem került sor ilyesféle egyéni akcióra, akkor az két dolgot jelent: csak egy tábla volt a BKB tulajdonában, az pedig átverés, és egyáltalán akkor milyen alapon hirdettek meg három díjat; vagy pedig senki nem jelentkezett eddig a BKB-nál – bármennyire is csábítóak voltak azok a díjak –, hogy kitenne táblát az egyetemre, és legyenek szívesek, adjanak neki egyet. Ezért hát be kellett valahogy fejezni ezt a „könnyű kis kalandot”, lehetőleg úgy, hogy senki ne maradjon szégyenben – szervezők, díjfelajánlók –, s még egy jó kis szenzációhajhász történetet is kanyarítani belőle (fogva tartott újságírók, agresszív kapus, miegymás). Hogy aztán szinte azonnal ki tudja jelenteni a BKB elnöksége: a pályázat lezárult, aki hunyt, hunyt, aki nem, az magára vessen – se romantikus vacsora, se uszodai alámerülés, tetszettek volna hamarabb észbe kapni, tisztelt hősjelöltek! Mi pedig itt állunk, a nyertes „hőssel” a nyakunkon, aki nemsokára – az első díj meghatározása szerint ugyebár – a festői Dunakanyar fölött sétarepülve fog beinteni nekünk: „Tudakozó jobbra”! Sok hűhó semmiért, zárhatnánk le a dolgot a shakespeare-i mű címét idézve. Csakhogy az az érzésem: nem éppen semmiért. E naiv, gyerekesnek tűnő játékocska háta mögött talán sokkal több minden van, mint gondolnánk. Valakiknek nagyon is jól jön ez a táblabotrány. Köllő Katalin, Szabadság (Kolozsvár) 2011. március 26.Magyar nyelvű felsőfokú színészképzés MarosvásárhelyenA Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I. Egy kisváros életében mindig fontos helyszín a központban működő színiegyetem. Tanárai kalandos, estéről estére ragyogó életük modelljét továbbadják diákjaiknak, és a mindenkori publikum feszülten figyeli a fiatalok kibontakozását, az újabb teljesítményeket. Persze, a nagyközönség csak a látható bravúrokat tudja értékelni, és többnyire sejtelme sincs a szakmai bukfencek nagy részéről, továbbá az oktatási-adminisztratív leleményekről, a politikai kényszermegoldásokról és/vagy intézményi életet mentő akciókról, kompromisszumos vagy éppen kompromisszumkerülő mesterkedésekről. Aki kézbe veszi A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei című, frissen megjelent kötetet, számos efféle információra bukkan, olyanokra, amelyek már feledésbe merültek, vagy olyanokra, amelyek nem is jutottak el a nyilvánosságig. A kötetet a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének tanárai – Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lázok János, Albert Mária, Balási András és Csép Zoltán – írták, és a tanszéken folyó, Ungvári Z. I. és Lázok J. vezette színháztörténeti illetve színház- antropológiai kutatás eredményeit foglalja össze. A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és mivel a kiadványt négykötetesre tervezik, a következő kötet részkutatásaihoz a kutatócsoport már megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia támogatását. Az elegáns kiállítású könyv (borítóterv: Bartha József) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet (ma Művészeti Egyetem) első korszakát vizsgálja különböző szempontok szerinti mélyfúrásokkal, a kolozsvári kezdetektől, 1946-tól a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). A tanulmányok a kezdeti kolozsvári korszak intézményi kereteit és nehézségeit tárgyalják (Lázok János), a való élet illúziójának követelményét a marosvásárhelyi színészképzésben (Kovács Levente), a színjátszási stílus változásait a színészi fotók tanúsága szerint (Ungvári Zrínyi Ildikó), az intézet vizsgaelőadásainak kritikai fogadtatását (Csép Zoltán), az intézményteremtő belső kommunikációt és a Székely Színházzal való kapcsolattartást (Balási András), a nevelő színház felvállalt és rejtett stratégiáit (Albert Mária). A kötet második részében az első korszak színésztanárait bemutató portrék következnek, amelyekből alább szemelvényeket talál az olvasó. Korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált, játékrendet és sok képmellékletet tartalmazó fejezet zárja a könyvet (kiadó: UArtPress, a Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely). A kötet bemutatója 2011. március 28-án, hétfőn 18 órakor lesz a Művészeti Egyetem előcsarnokában. Szabó Lajos, a Színművészeti Intézet rektora, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori titkára Lázok János: Megkerülhetetlen kérdésként adódik egy összehasonlítás a Szabó Lajos karrierjét elindító két színházigazgató, Németh Antal és Kemény János sorsalakulásának méltánytalanságai, illetve a Szabó Lajos lassan, de biztosan emelkedő pályaíve láttán (Némethet "felmentő" igazoló bizottsági eljárások után több mint egy évtizedig nem engedték rendezni, Kemény pedig mészégetői "karrier" után lett könyvtáros a Színművészeti Intézetben). Fanyar szójátékkal azt mondhatjuk: 1945 után az említett két igazgató hamarosan a színházi élet éléről annak szélére került, s a kommunista hatalomátvétel kivételes emberi, szakmai és politikai teljesítményeiket és korrektségüket méltatlan kirekesztéssel honorálta – jutalmuk a megtűrt státus lett, a szakma szélére szorítva. Hogyan kerülte el ezt a sorsot Szabó Lajos, a kolozsvári színház volt művészeti titkára, aki röviddel az erdélyi-romániai politikai átrendeződések után tényezője, majd rektorként meghatározó alakja lett a romániai magyar felsőfokú színészképzésnek? Dolgozatunkban erre keressük a választ. Kőmíves Nagy Lajos, a Színművészeti Intézet tanára, rendező-dramaturg, egykori kolozsvári színigazgató, hírlapíró és kávéházi bohém Ungvári Zrínyi Ildikó: Az írott vagy a beszélt szó embere volt? Pályájának kezdetét nem ismerjük. Annyit tudni róla, hogy 1903 és 1907 között a budapesti Színiakadémián színésznek tanult, és egy időskori interjú tanúsága szerint nem fejezte be a tanulmányait, csak három évet járt színiiskolába. Hogy miért nem lett színész belőle, és miért választotta az újságírói pályát – nem találta elég nagy kihívásnak, vagy ő maga nem bizonyult kiemelkedő színésznek? – ma élő kortársai, volt diákjai sem tudják. A vele készült utolsó interjúban arra emlékszik vissza, hogy felcsapott vándorszínésznek "egy Palotai nevű színigazgató együttesébe, amely Alföldi Színikerületi Társulatnak nevezte magát", különféle városokban és nagyközségekben játszott három évig. Ez idő alatt küldözgetett cikkeket, tárcákat a különböző újságokhoz, és lassan felfigyeltek rá. Életének három korszakát- státusát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását három névvel jelöli: színészként Eötevényi Nagy Lajos (ekkor még használta nemesi előnevét), hírlapíróként Kőmíves Lajos; színházi emberként, igazgatóként és a színitanoda tanáraként Kőmíves Nagy Lajosként tünteti fel magát. És végül a Luigi: felesége, közeli munkatársai és barátai gyakran emlegették így. Szabó Ernő, a Színművészeti Intézet tanára, a Székely Színház színésze, a nagy kisember Albert Mária: A Szabó Ernő által Marosvásárhelyen rendezett utolsó, nagy sikerű vígjáték témája a helyes (értsd: ideológiailag és dramaturgiailag megfelelő) darabválasztás, egyik fénypontja pedig az egykori tanítvány, Tarr László játéka Fridolin, a kifutófiú szerepében. Szabó Ernő a főszerepet, Amadeus Färbel dramaturgot játssza, akinek meg kell találnia a "valóban" drámaíró Rabant (Csorba András, a szereposztás szerint: valóban drámaíró), mert az ő szövege használható a színpadon. A beharangozó szerint "chaplini fordulatok" után találják meg a megfelelő szerzőt – és valóban, Szabó Ernő alkata és stílusa nagyon emlékeztet a diktátorokkal is szembeszálló tragikomikus figurára. Szabó Ernő és még a kolozsvári időszakban végzett egykori tanítványa, Tarr László táncra perdülnek az egyik jelenetben: megoldották a művészi, adminisztratív és ideológiai gubancot: a színház működik, a közönség szórakozik. A Shakespeare kerestetik bemutatója után három hónappal Szabó Ernő Magyarországra települ, ott a Magyar Néphadsereg Színházában, illetve a Vígszínházban, az Operettszínházban, és végül, nyugdíjazásáig a József Attila Színházban játszik. 1956-ban vállalja el a Hannibál tanár úr főszerepét Fábri Zoltán filmjében és marad meg nekünk a nagyhatalommal szembeszálló kisember örök szimbólumaként. Tompa Miklós, a Színművészeti Intézet legendás rendező-tanára, a Székely Színház alapítója Kovács Levente: A Székely Színház alapító igazgatója, művészi profiljának meghatározó egyénisége, Tompa Miklós köré tulajdonképpen egy burkoltan kultikus viszonyrendszer épült ki, melyben sajátos módon domináns elemmé, kánonná vált a színpadi realizmus, anélkül, hogy a szocialista realizmus követelményrendszere különösebben torzító hatással bírt volna a színház művészi munkájában. Ennek okai igen jelentős mértékben Tompa Miklós személyiségének is tulajdoníthatók. Rendezői munkásságára, igazgatói ténykedésére, pedagógusi munkájára megannyi magasztaló kijelentés vonatkozik mind a mai napig, s az idő haladtával a legenda egyre inkább a valós értékelések elébe helyeződik. A romániai magyar színjátszás nagy tanítómesterének pozícióját nehéz kijelölni, hiszen példaként emlegették, mintává avatták – de hogyan lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbe vehető és olvasható példatára a munkásságának? Sokszor beígért emlékiratait sohasem rendezte sajtó alá. "Az előadás soha sincs kész" – mondta Tompa mester. U.Z.I. Népújság (Marosvásárhely) 2011. március 31.„A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek”Bár sokat javult a csángók helyzete 2001 óta, továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság, állapították meg a brüsszeli csángókonferencia előadói. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) alapításának 20 éves, illetve az Európa Tanácsnak a csángók anyanyelvű oktatását szorgalmazó 1521-es ajánlásának 10. évfordulója alkalmából könyvbemutatót és konferenciát szervezett Brüsszelben az Európai Parlamentben Sógor Csaba EP-képviselő. Az eseményre az RMDSZ-es politikus meghívására eljött Brüsszelbe a Mük szeretünk itt élni című, háromnyelvű kötet több szerzője, illetve a moldvai magyar oktatási program keretében tanító tanárok egy része is. „Erdély legkeletibb részén, Moldvával határos faluban voltam lelkész. 1988-ban elindultam Moldvába, Bákóba. Gyimesközéplokon megállítottak, azt mondták, nem mehetek át. Esti vonattal, sötétben – így lehetett 1989 előtt meglátogatni azokat a magyarokat, akik értelmiségiek nélkül őrizték meg Moldvában a magyar nyelvet. Olyanok, mintha Nagy-Britanniában volnának ma 40 ezren, akik Shakespeare nyelvét beszélik” – mondta Sógor Csaba megnyitó beszédében. A moldvai magyarok nyelve azonban nemcsak azért fontos, mert közel 600 éve Tatros várában született meg az irodalmi magyar nyelv: ez egy emberjogi kérdés, a csángók anyanyelvükön szeretnének tanulni, és Románia kisebbségvédelmi vállalásokkal kötelezte el magát e kérdés megoldására. A konferencián román és angol nyelvű tolmácsolás volt. A moldvai magyar oktatási programban tanító húsz pedagógus mellett román és más nemzetiségű EP-képviselők, gyakornokok, sajtósok és az EP-t látogató érdeklődők gyarapították a résztvevők létszámát. A brüsszeli csángó konferencián és könyvbemutatón előadott Pozsony Ferenc néprajzkutató, Solomon Adrián MCSMSZ-elnök, Smaranda Enache, a Pró Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu emberjogi aktivista. Pozsony Ferenc arra emlékeztetett, bár az elmúlt 21 évben sok minden pozitív irányban változott Moldvában, az állami iskolákban lehet választani a magyar nyelv és kultúra tantárgyat, mégis továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság. A városi magyar közösségeket Moldvában elsodorta a történelem, ám a falusi közösségek a múlt század közepéig nagyrészt megőrizték archaikus elemekben gazdag magyar nyelvjárásukat, karakterisztikus, hagyományos kultúrájukat, és mindig is ragaszkodtak katolikus vallásukhoz. Identitásuk működésében a római katolikus felekezethez való tartozásnak nagy jelentősége van az ortodox tengerben. Évszázadokig nem volt anyanyelvű liturgiában, oktatásban részük; kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, sőt a 19. század végéig kimaradtak a román nemzetépítésből is. Nagyon erős a lokális identitásuk, szoros szálakkal kötődnek szülőfalujukhoz, de specifikus regionális, moldvai identitásuk is van. A 19. század végén a román állam iskolai rendszert szervezett meg, román nyelven folyt az oktatás, akkor kezdődött a nyelvi, kulturális, etnikai asszimiláció. A 19. század végén a moldvai katolikusok 75 százaléka még magyar anyanyelvű volt, míg ma 250 ezerből 60 ezren beszélnek még magyarul – mondta Pozsony. Tradicionális kultúrájuk a kollektivizálásig fennmaradt, gazdag rurális szóbeli kultúrát – értékes balladák, középkorias vallási szövegeket, imákat stb. – őriztek meg a 20. század második feléig. Ez a szinte napjainkig fennmaradt kultúra Romániának, a magyaroknak, Európának is értéket képvisel, amit tovább kell adni; védeni kell, akár a kihalóban lévő állat- és növényfajokat, vélte Pozsony Ferenc. A csángó magyar nyelvjárások rehabilitációját szervezetten elő kell segíteni, szervezett, rendszeres iskolai oktatással, anyalnyelvű média megteremtésével, harmadsorban a templomban anyanyelvű misékkel – mert így az archaikus nyelv presztízse is emelkedne. Solomon Adrián elmesélte, őt és kortársait a tanárok többször fogyatékosnak hitték: „mert nem tudtunk rendesen románul – kamaszkorunkban nem tehettünk mást, minthogy tagadjuk a származásunkat, azt, hogy tudunk egy másik nyelvet. Mégis a többség ránktette a bélyeget” – idézte fel az MCSMSZ elnöke. Solomon közvetítette a csángók üzenetét Brüsszelnek: nem üzennek semmit, és ez a legrosszabb. Az elnök szerint értékválság van, nemcsak identitásváltás, a fiatalabb nemzedékek elégetik a népviseletet, egyet tartanak meg, amiben eltemetik a szüleiket. Az archaikus kultúra átmentése, fontosságának felmutatása is az MCSMSZ mint érdekvédelmi szervezet feladata. „A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek” – fogalmazott az elnök. Elmondta, még van legalább 30 falu, ahol mielőbb be kellene vezetni a magyarórákat az iskolában. „Arra kérjük Önöket, segítsék munkánkat” – fordult a hallgatósághoz, amelynek soraiban több magyarországi és erdélyi magyar EP-képviselő is helyet foglalt. Gabriel Andreescu arra hívta fel a figyelmet, elsősorban a gyerekek jogait kell tiszteletben tartani, nem engedhető meg, hogy hátrányos helyzetbe kerüljenek, nyomást gyakoroljanak rájuk azért, amiért őseik nyelvét tanulják. A moldvai katolikus egyház sajnos úgy tűnik, nem a spiritualitást, a hívek és istenük kapcsolatának biztosítását tartja elsősorban szem előtt, hanem hatalmi játszmákba bonyolódott, és politikai érdekek által befolyásolt. A Regionális Kisebbségi Nyelvek Chartáját Románia ratifikálta 2007-ben. Ez egy törvényi eszköz más eskzözök mellett, ám a filozófiája az, hogy a nyelvi sokszínűséget mint értéket mutatja föl; a változatosság önmagában érték, a demokrácia értékei közé tartozik – mondta. „Nagyon szerettem volna, ha erre a konferenciára a román parlamentben kerülhetett volna sor” – mondta Smaranda Enache, aki az Andreescuval 2001-ben végzett csángóföldi terepszemléjük és a mostani, Sógor Csaba megbízásából megismételt kutatásuk eredményeit hasonlította össze. 2001-ben teljes ellenségességet tapasztaltak a helyi és megyei adminisztráció, a klérus és az iskolák részéről – mindenki azt mondta, a csángók magyar volta csak mese; „a kertek alatt mehettünk a tanárokhoz”, hisztéria volt a sajtóban, nemzetárulóknak kiáltották ki őket. Ezúttal viszont a terepkutatás alatt mindenki kedves volt, látogattak iskolákat, magyar házakat, beszélgethettek nyíltan az emberekkel – ez fontos előrelépés, az ellenséges hangulat feloldódott. Sajnos Enache szerint a törvényben garantált jogokat nem feltétlenül követi olyan közpolitika, amely helyi szinten garantálná a gyakorlati alkalmazást. A magyar nyelv állami iskolában tanítása viszont nagyobb legitimitást ad, és az elsődleges és minimális feltétel, hogy minden egyes, szülők által leadott kérés esetében vezessék be az iskolába a magyarórákat. Ez az állam feladata – szögezte le Enache. Most 18 helyszínen lehet az iskolában a magyart választani, és további mintegy 30 településen lenne szükség biztosítani ezt a lehetőséget. Enache szerint a totalitarizmus öröksége a csángók nyelvének elsorvasztása is, és ha a totalitarizmus bűneinek jóvátételéről beszélünk, akkor erre a kérdésre is oda kell figyelni. A nyelv az identitás fontos eleme, az államnak és az EU-nak erőfeszítéseket kell tennie, hogy megvédjék a kisebbségeket. Az előadók egyetértettek abban, hogy a román államnak be kellene szállnia a magyar oktatás költségeinek fedezésébe. A moldvai magyar oktatás megszervezését jelenleg magánadományokból vagy magyarországi közpénzekből finanszírozzák. Tőkés László, az EP alelnöke kifejezte csodálatát a moldvai magyar oktatási program tanárainak munkája iránt, akik vállalták a „moldvai missziót”. Olyan Európát képzelünk el, ahol jó magyarnak lenni, csángónak lenni, ahol cigánynak is jó lenni – mondta. Winkler Gyula EP-képviselő szerint ha a csángóknak nincs is üzenetük Brüsszel felé, az erdélyi magyar EP-képviselőknek meg kell fogalmazniuk egy üzenetet Csángóföldre: hogy foglalkoznak velük, van jövőjük Európában. Gál Kinga a Kisebbségi Intergroup elnökeként ugyancsak leszögezte, napirenden tartják az európai kisebbségek problémáit, és a csángókérdésnek is figyelmet szentelnek. Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő arról biztosította a jelenlévőket, a magyar politikai pártok közt konszenzus van a moldvai magyar oktatási program támogatásának ügyében. Solomon Adrián szerint tudatosítani kell a csángókban, hogy nem kell félniük, vállalhatják identitásukat. Ebben a tudatosítási folyamatban nagy szerepet játszik a civil szféra, amelynek azonban meg kell erősödnie. A konferencián felmerült, hogy a magyar nyelvű misék bevezetése érdekében érdemes lenne az egyik vatikáni nunciushoz fordulni, aki kisebbségiként – hiszen katalán – biztosan fogékonyabb lenne a csángók kérésére. Pozsony Ferenc szerint akkor lenne igazán elmozdulás ebben a kérdésben, ha el lehetne érni, hogy a Vatikán egyértelmű, határozott üzenetet küldjön Moldvába a római katolikus egyház vezetőinek. Mük szeretünk itt élni / Aici ne este drag sa traim / We Like to Live Here A 440 oldalas, színes kötet Sógor Csaba támogatásával jelent meg. Szerzők: Pozsony Ferenc, Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Tytti Isohookana-Asunmaa, Sógor Csaba, szerkesztő: Medgyesi Emese. A tájékoztató jellegű kiadvány elsősorban idegen ajkú európaiak számára készült, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv. A könyvet hamarosan bemutatják Bákóban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Budapesten is. B. D. T. Transindex.ro 2011. április 11.Író, kamera és szexualitásA Korunk Akadémia vendége volt Nádas Péter a kincses városban Kolozsvárra látogatott Nádas Péter Kossuth-díjas író, az egyik legnépszerûbb, Európa-szerte ismert magyar alkotó. A Korunk Akadémia meghívottjaként válaszolt a házigazda Korunk-fõszerkesztõ, Balázs Imre József és a közönség kérdéseire, részleteket olvasott fel az Egy családregény vége és a Párhuzamos történetek címû regényekbõl, majd a helyszínen megvásárolható mûveit dedikálta. A beszélgetés egyik fontos témája volt az író mûveiben megjelenõ szexualitás. Sokan vádolják azzal, hogy nyersen szókimondó szövegeket ír, Nádas szerint viszont az helyénvaló, ha mindenrõl, az erotikáról is, a maga nyelvén beszél. Hogy ki hogyan viszonyul ehhez, az az egyes szereplõket, illetve olvasókat jellemzi. A szerelemrõl való beszéd lehetõségét tovább boncolgatva felvázolta, miért nem nevezhetõk a romantika idején szerelmes regényekként íródott alkotások szerelmes regényeknek: ezek inkább társadalmi-szociális és politikai kérdésekrõl szólnak, nem pedig a szerelem problémáiról. Shakespeare legnagyobb szerelmi drámájáról is elmondható: családi viszályokról, történelemrõl, korabeli szokásokról igen, de Rómeó és Júlia szerelmérõl alig tudunk meg belõle valamit. A szerelem igazi problémáiról: megvetettségrõl, anyanyelvi határokról, eltérõ szocializációról, kommunikációs görcsökrõl, a legbanálisabb mozzanatokról folytatott vitáról, arról, hogyan kell a fogkrémet kinyomni a tubusból, nincs szó. Ezekrõl az irodalom hallgat, holott másról sem kellene beszélnie - jelentette ki az író. Nádas Péter módszeresen él a hallgatással mint mûvészi eszközzel. A hallgatás nyelvét a legnehezebb megtalálni - vezette be a kérdést Balázs Imre József, a Korunk fõszerkesztõje. A sikeres próbálkozás viszont tetten érhetõ a Saját halál címû Nádas-mûben is, amelynek alapjául az 1993-ban három és fél percre bekövetkezett klinikai halála szolgált. Itt a beszédes betûkkel telerótt oldalak közé be-beékelõdik egy vadkörtefa képe. A szerzõ, aki 1961-63-ban a Nõk Lapjának fotóriportere volt, egy éven át mindennap lefényképezte a százhúsz éves fát, s az összegyûlt több ezer fotóból olyanokat válogatott ki, amelyeken látszik a változás, s amelyek bizonyítják: az idõ átmenet, s nincs is semmi más a létezésben, csak átmenet. A képeknek technikai szerepük is van: a tekintetnek fontos az üresség, meg kell pihennie, ha a szöveg fárasztja. Nádas szerint az irodalomnak nemcsak az olvasó, de az író számára is izgalmasnak kell lennie. A regényíró bevallotta: unja a prózaírás bekezdésekre lebontott kötött angolos szabályait, a linearitást, a konvenciókat, ezért szívesen él a költészet elemeivel. Az utóbbi idõben több költeménnyel is elõhozakodott: április 4-én egy szabadságról szóló elbeszélõ költeménnyel tisztelgett Budapesten a Széchenyi Irodalmi és Mûvészeti Akadémia emlékestjén a névadó elõtt. Drámaíróként már korábban bemutatkozott, a budapesti Katona József Színházban most a Szirének címû drámája van mûsoron. Írói szemléletmódját, valamint létfelfogását a szerzõ egy Gaál István filmrendezõtõl kölcsönvett mondattal összegezte: Tudnom kell, hová teszem le a kamerát. Zsigmond Júlia �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. május 7.(Erdélyi) magyar történetírókKorunk, 2011. május A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (.) komoly küldetésû nemzetnek fõként a valóra kell törekednie, tudományban és mûveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (.) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe - hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat elsõ elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett idõszerûségébõl. A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektõl a 20. századi történészek munkásságáig. A felvezetõ tanulmányban Romsics Ignác a magyar - és ezen belül az erdélyi - historiográfia történeti elemzését adja, ezt követõen hazai és magyarországi szerzõk jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kõváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók. Twitteratúra: klasszikusok 140 karakterben Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzõkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentõsebb mûvek. Minderre két chicagói diák vállalkozik. �?k nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet címû klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák. Az Alíz csodaországban például így kezdõdik: Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menõ film, ha az ember drogokon él. Dosztojevszkij Bûn és bûnhõdése a Twitteren így indul: A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán. Ízelítõ 2010. november 20-án a Kosztándi házaspár - Katalin és Jenõ - képeinek bemutatására, Hegedûs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az �?let-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * �?rök igazság, hogy egy mûvészrõl teljes képet csak egy gyûjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerõs. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minõséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévõ 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkû gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912-1999) festõmûvész Pogány �?. Gábor mûvészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András mûvészettörténész találta meg Budán, meglehetõsen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserû és õszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késõi Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tûnõ elemekkel történõ átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt - ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról - Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a mûalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erõteljes vonalaival, kompozícióival az ember és mûvének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerûsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI-XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminõt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzõn. Báthory Zsigmondot az olasz léhûtõk, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézõk egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevû bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Mûvészet, 2011/1. b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2011. június 11.Megtisztelõ volt ott lenni, sokaknak játszaniNagy sikerrel vendégszerepelt május folyamán Dél-Koreában a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata; a Daejeonban és Szöulban öt alkalommal játszott III. Richárd címû darabot mintegy 4500 személy tekintette meg. A Dong címû napilap május 24-i számában ezt írta a Tompa Gábor igazgató által rendezett elõadásról: a színészek dikciója annyira tökéletes volt, hogy még így is, hogy színházban voltunk, minden mondatukat tisztán hallottuk, mintha mikrofonon keresztül beszéltek volna. A koreai színészeknek, akik kevés színházi tapasztalattal rendelkeznek, érdemes lenne odafigyelniük erre. A legfigyelemreméltóbb a III. Richárd szerepét játszó Bogdán Zsolt kiváló játéka. A színmûvésszel - a fogadtatás részletei mellett - arról is beszélgettünk, hogy véleménye szerint mi mindent tanulhatnánk a dél-koreaiaktól. - A kolozsvári bemutató óta nagyon sokat alakult, ért az elõadás, de igazából Koreában teljesedett ki. Itthon elég hûvös fogadtatásban részesült, a kritika tett arról, hogy a még éretlen elõadáson - alig több, mint négy hét alatt készült - elverje a port, a közönség pedig, ímmel-ámmal ugyan, de élvezte az elõadást. Rendkívül megtisztelõ volt ott lenni, szeretve, értékelve lenni, sok embernek játszani. Nagyon jó érzés olyan közegbe kerülni, ahol, úgy tûnik, nagyon is értik, amit látnak. Színházszeretõ és -értõ közönségnek volt szerencsénk jatszani, és ez nem is csoda, hiszen a világ legjobb, legnívósabb elõadásait viszik el hozzájuk: többek között Pina Bausch, Peter Brook, Lev Dogyin és Merce Cunningham elõadásait láthatták az elmúlt idõszakban. Az is igaz hogy idehaza kevés embernek - 250-300 - játszottuk az elõadást, ott pedig 700-800, és annál többnek is. Kis tömbben pedig másképp reagál a közönség, mint amikor többen vannak. - Mi volt az, ami leginkább meglepett a dél-koreai közönség viselkedésében? -A nyitottság, ahogyan nézték az elõadást. Kezdetben nem is hittünk a fülünknek, én legalábbis nem. Azt hittem, hogy rosszul hallok, vagy, hogy álmodom, és csak véletlen, hogy nevetnek, hogy élvezik, hogy szeretik az elõadást... Aztán a második, harmadik, negyedik felcsendülõ nevetés után már én is fellélegeztem. - Említetted, hogy a világ színházi felhozatalának legjobb elõadásai jutnak el hozzájuk. Hogyan párosul ez az elvárásaikkal? - Még volt egy III. Richárd pár hónappal elõttünk - koreaiak játszották -, de mint kiderült, az megbukott. Tehát nem egy udvarias, mindenevõ közönségrõl van szó, hanem egy nagyon is értõ, érzõ közönségrõl. Mondta a koreai kollégánk, aki a Senkálszky Bandi bácsi szerepét vette át, hogy ha nem tetszik nekik valami, nem, vagy csak alig tapsolnak, ha pedig nagyon, akkor a fejük fölé emelt kezekkel, füttyel, ujjongással fejezik ki tetszésüket, vagy felállnak. Nekünk jutott mindenbõl. Mondhatni majdnem vesszõre, pontra reagáltak. �?ppen ez a csodálatos benne, ahogyan a Shakespeare-i humor, minden nyelvi nehézség ellenére mûködni tudott. Amikor Glouster megkéri Anna kezét az általa meggyilkolt ellenfél koporsója fölött, és a közönséghez fordulva megkérdi, hogy kértek még asszonyt ilyen hangulatban akkor egyszerre nevette el magát több száz ember, a helyzet abszurditásán, Shakespeare humorán... Nem kellett ehhez különösebb aktuális fordítás, különben sem tudom, milyen Shakespeare-fordításaik lehetnek. - Mennyire sikerült megismerni két hét alatt az országot, belekóstolni az ottani világba? - A kollégáimhoz képest nekem valamivel kevesebb idõm maradt, de azért amikor idõm engedte, én is mentem városnézni. Sokat tanulhatnánk a koreaiaktól. Rendkívül leleményes nép, dolgosak, kedvesek, figyelmesek, segítõkészek, de cseppet sem büszkék, nem gõgösek. Minden talpalatnyi földet megmunkálnak. Ahol nálunk a mart szakad, s az erõnk elfogy, ott õk még nagyobb elszántsággal vetik bele magukat a munkába. Kevés helyen láttam az idõsek iránti tiszteletet olyannak, mint Szöulban. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2011. június 11.Grecsó Krisztián: Hungarian Shakespeare(Adjátok vissza a hegyeimet!, M1) Rékasi Károlynak van hordozható dévédélejátszója és felvétele önmagáról. Ezt nézi Koltay Gábor új dokumentumfilmjében, tükörben tükrözõdõ tükör. Rékasi faragott tölgyasztalnál ül, és fürkészve, kíváncsian nézi Rékasit, közelebb húzza a monitort, mert valamit nem ért. Totálban megy tovább a régi felvétel, néhány éves ihletett szavalat, Adjátok vissza a hegyeimet! Kisvártatva kiderül: ezzel a 2004-es gödöllõi versmondással kezdõdött Rékasi kanosszája. A játék túlmutatott önmagán, az alanyi narrátor elmondja, némelyek meghatódtak, mások meg nem hatódtak meg. A hatás meglepte a mûvészt, ezért egy szellemi és valódi utazásra indult Erdélybe, hogy összerakja a kirakót, és történészek, irodalmárok segítségével, temetõt, hegyet járva megértse, ki volt Wass Albert. Most lajstromba vehetném a fikcióba oltott dokumentumfilm epizódjait, a párhuzamosan futó szálakat, a kis Wasstól az öreg Wassig. Vagy attól a pillanattól, hogy Rékasi átautózik a határon, odáig, hogy fürdõnadrágban áll a patak közepén, és ellenfényben az arcára csurgatja a hûs vizet. Gyáva dolog lenne, a probléma elodázása. Mert ez a film alapos munka, ha szabad ilyet mondani, állatorvosi ló. Minden gyötrelmes oktalanság, szorongás, fájdalom és harag megvan benne, ami megüli a magyar lelket. �?s mint ilyen, komolyságot követel, mert kordokumentum, forrásanyag, afféle, bocsánat a párhuzamért, Szabad-ötletek jegyzéke. Kétségbeejtõen szomorú, depressziós és hosszú. Így emlékezik a magyar szellem: végletes kegyetlenséggel, egyoldalúan, ködös gyûlölettel; legyen szó egy közösség mítoszairól vagy egy család személyes történeteirõl. Izzadságszagú igyekezettel dolgozik az átemlékezõ gép, nincs a magyar lélekben kíváncsiság, de legfõképpen önvizsgálat és megbocsátás nincs benne. Nem tudjuk megérteni az emberi esendõséget, a gyarlóságot, nem akarunk okulni belõle. Wass ebben a filmben kikezdhetetlen háborús hõs, páratlan közéleti szellem, írói és emberi nagyság - szent idol. �?s mint kifogástalan keresztény karakter, tökéletes, nincs emberi gyöngéje, soha nem tört meg, nem hibázott, nem imádta és habzsolta a nõket, nem volt szónokias és hirtelen haragú vagy nehéz természetû õrült, aki még az elsõ, õt a haláláig imádó feleségét is úgy hagyta el, hogy összemosta Európa és az asszony vélt bûnét. Azt írta neki, ti [mármint Európa és a nõ] löktetek ki magatok közül. Ha Koltay szereti a hõsét, miért nem próbálja megérteni, elfogadni? Ha nagyra tartja munkásságát, nem kell valamiféle szentséggel hitelesítenie, mert a mûveket nem kezdi ki, ha írójuk megtört. Még az sem, hogy öngyilkos lett. De hiába, a kör itt már ördögi: a vallásos demagógia nem ismer kegyelmet, rendre megalázza az emberi elkeseredettséget, meg sem próbál okokat keresni, vagy ami a dolga lenne: megbocsátani. Wass itt nem volt antiszemita, csak antikommunista, és bár szerinte szinte minden kommunista zsidó volt, azért a film megengedõ: akadtak kivételek. �?des istenem. Valakit hazátlanná, senkivé tett egy politikai rendszer, és kétségbeesett gyûlölete mindent és mindenkit sújtott. Talán meg lehetne próbálni a kort és az embert nem külön kezelni. De megint nincs vágy a megértésre. Wass nem zsidózott, bizonyítják tételesen az értõ szakemberek, aztán szépen adagolva hozzáteszik, hogy a nemzetközi összeesküvés miatt nehéz ezt a bélyeget lemosni. Tiszta beszéd, értettük. De mi történt volna, ha azt mondja a film, hogy ez a komor és kizsigerelt ember hibázott, de próbáljuk meg megérteni, mi motiválta, mit látott, mi fájt neki! Végre megkísérelhetnénk bocsánatot kérni, megkövetni egymást és magunkat. Hiszen hibázni soha sem tanulság nélkül való: megismerünk belõle egy világot, egy korszakot. I'am the hungarian Shakespeare mondja magáról Wass a háborús menekülés közben az õt igazoltató amerikai katonáknak. Még nem tud angolul, így vágja ki magát. Koltay és az õt támogató irodalomtörténészi kar, sokan vannak, nem sorolom föl, kétségbeejtõen komolyan veszi a viszonylatot. Karakterformálás, tájfestés, Nobel-díj-jelölés, még a románokról is olyan szépen, ahogyan azok magukról soha. Ízlésen nem illik vitatkozni, én akárhol kezdtem bele, mindig dagálytól és giccstõl puffadt, önmaga paródiájává váló szöveghelyeket találtam, de talán nem volt szerencsém. �?s különben is, a lektûrsablonokkal dolgozó váteszi romantika is lehet valakinek kedvére való. De ami a képalkotást illeti, tanácstalan vagyok. Nem úgy volt, hogy Arany János a magyar nyelv? Idollá tehetõ egy dilettáns, akitõl Koltay sem nagyon talál olyan mondatot, melyben ne lenne képzavar? Azon a pályán játszhat, melyen Kányádi Sándor vagy Szilágyi István? Sárbogárdi Jolán zsenijét idézõ allegóriái vannak, nem hiszem el, hogy ezt ne látnák az értõ olvasók. Nem érzik annak a felelõsségét, hogyha Wass Albertet pajzsra emelik, akkor kigúnyolják, megalázzák a fentiek életmûvét? Mégis, a leggyötrõbb az volt ebben a bõ másfél órában, hogy megpróbáltam megérteni, mit akar a rendezõ. Biztosan nem rosszat. De mit szeretne, mit érezzen egy gimnazista, ha megnézi ezt a filmet? Fájdalmat, depressziót, tehetetlenséget, gyûlöletet? Ha nem azt, akkor mit? Mit szeretne üzenni a film, minek a példázata a wassi életpálya és -mû? Mit tegyen az érzõ szívû magyar nézõ: foglalja vissza Erdélyt? Vagy tudjon róla, hogy a rezervátumlakó mai magyarok csak a hûség letéteményesei, azért vannak ott, hogy székely harisnyában sirassák a régi udvarházat, és gyûlöljék a többségi nemzetet? Mi meg majd néha meglátogatjuk õket, és olyankor adunk cukorkát. Jó magyarok, hát még mindig magukra lehet hagyni a határon túli testvéreinket? Még mindig van nekünk egy fölösleges századunk, amit önsajnálattól bénán el lehet tékozolni? �?let és Irodalom 2011. június 17.Kezdõdik a kisvárdai seregszemlePénteken kezdõdik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak elõadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti �?szaki Színház Harag György Társulata, akárcsak az elõzõ években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezõi választották ki az idei évad elõadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat mûvészeti vezetõje, a darab rendezõje a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A mûvészeti vezetõ kifejtette: a fesztivált elsõsorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó elõadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok címû darabjának a próbái elkezdõdtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetõvé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következõ évadot. A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplõ szerzõt keres címû színmûvével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfõ délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Mûvészetek Házában. Az elõadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden mûvésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott elõadása látható a Mûvészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezõpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetõje és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két elõadását mutatja be Kisvárdán. Az elsõ napon, az ünnepi megnyitót követõen William Shakespeare Ahogy tetszik címû közismert vígjátékát adják elõ, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik címû bábelõadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében. A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló címû egyéni elõadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerzõ Guppi címû drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre. A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót címû elõadásaikat játszották, Budapesten a Liliom címû elõadással, Kecskeméten a Csókos asszony címû produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito címû produkcióval hívták meg õket. A kisvárdai program elsõ nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-elõadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt elõadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézõtéren játszanak. Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés mûsorok, koncertek, utcaszínház, népmûvészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot. Krónika (Kolozsvár) 2011. június 21.Egy hét színház KisvárdánHárom ország tizenkilenc színtársulata - köztük valamennyi erdélyi társulat - mintegy negyven produkcióját láthatja a közönség a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján, amelynek ünnepélyes megnyitóját péntek este tartották a sepsiszentgyörgyiek Shakespeare-elõadásával, A velencei kalmárral. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-elõadása, A velencei kalmár nyitotta pénteken este a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválját. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt elõadás - amelyet a fesztivál versenyprogramjában mutattak be - érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson és a nézõtéren játszanak. A fesztiválon bemutatott produkciókat Erdélybõl Ungvári-Zrínyi Ildikó, Felvidékrõl Hizsnyan Géza, Délvidékrõl pedig Kovács Lázár válogatta az aktuális évad legjobb elõadásaiból. Kiemelt erdélyi jelenlét A Tamási Áron Színház színészei mellett Háromszékrõl fellépnek még az M Stúdió mûvészei is, illetve a kézdivásárhelyi Városi Színház társulatának tagjai. A Szatmárnémeti �?szaki Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét viszi színre versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. A Nagyváradi Magyar Színház Luigi Pirandello A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két elõadását vitte Kisvárdára: az ünnepi megnyitót követõen William Shakespeare Ahogy tetszik címû közismert vígjátékát adták elõ, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyermekprogramban kétszer is játszották a Zián és Kopik címû bábelõadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében. A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de sor kerül Farkas Ibolya Börtönnapló címû egyéni elõadására is. A Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelye pedig Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerzõ Guppi címû drámájával lép fel. A székelyudvarhelyiek Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját vitték a kisvárdai szemlére, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig az évad legkedveltebb darabját, Carlo Goldoni Hazugját mutatja be, Barabás Olga rendezésében. A Csíki Játékszín a Finito címû darabbal lép fel. Fesztiválfalu kísérõprogramokkal A június 25-ig tartó programsorozaton szinte minden határon túli kõszínház képviselteti magát, az erdélyiek mellett az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek a seregszemlén, de színpadra lépnek komáromi társulatok is. Az ünnepélyes díjátadót szombaton rendezik, ezt követõen az Orlai Produkciós Iroda Esõember címû elõadását láthatja a közönség a Várszínpadon. A fesztivál kísérõprogramjai között gyermekelõadások, az újvidéki Bakos Árpád és zenekarának mûsora, valamint A színház zenéje címû koncert szerepel. A Flórián téren igazi fesztiválfalut alakítanak ki a szervezõk: lesznek gasztronómiai bemutatók tájjellegû ételekkel, Régi ízek szabadtûzön címmel, valamint népmûvészeti és kézmûves kirakodóvásár. Emellett Hajnal Mihály grafikus-festõmûvész alkotásaiból és Napról napra címmel a fesztivál fotókon megörökített legjobb pillanataiból is kiállítást rendeznek. �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 23.Rövidebb lábakon KisvárdaAz igazi fesztiválhangulatról kellett lemondania az anyagi nehézségek miatt a kisvárdai színházi fesztiválnak, amely idén szinte kizárólag csak a versenyprogramra tudott koncentrálni. Megszorítás van az egész országban és ez természetesen a kisvárdai fesztivált is érintette. A szûkös anyagi keretbõl fõként a versenyprogramra kellett koncentrálnunk, amelynek javára kénytelenek voltunk megnyirbálni az igazi, a szó szoros értelmében vett fesztiválos rendezvényeinket - nyilatkozta az �?MSZ-nek Nyakó Béla. A Kisvárdai Várszínház, illetve a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója Mínuszban az eddigi pluszok Nyakó hangsúlyozta: ezekben a megszorításokban az a legrosszabb, hogy amit eddig sikerült pluszként megalkotni, most arról kellett lemondanunk. Az igazgató elmondta az anyagi nehézségek ellenére nem került veszélybe a kisvárdai fesztivál. Több lábon álltunk, bár kétségkívül rövidebbek lettek a lábaink - fogalmazott. Nekem a leginkább az fáj, hogy kimarad a mindig nagy sikert arató, a határon túli színmûvészeti egyetemek elõadásai, produkciói és az ezzel kapcsolatos szakmai programok, work-shopok - magyarázta lapunknak Nyakó, majd hozzátette: az elmúlt években a rendezõk ezen a programon tekinthették meg a végzõsöket, akiknek könnyebb volt leszerzõdniük így az egyes színházakhoz. Megtudtuk, a Rákóczi stúdió terem azért nem nyílt meg idén, mert közel 3-4 millió forintra lett volna szükség a különbözõ fény- és hangtechnikák felszereléséhez. Az elmúlt években megszokott szabadtéri Fesztiválszínpad kimaradása igazából a város fesztiválhangulatából vett vissza - sorolta tovább Nyakó, de elmondása szerint a szakmát nem érinti annyira a költségvetés megnyirbálása, a versenyprogramok, beszélgetések ugyanúgy zajlanak. �?s reméljük, hogy jövõtõl minden visszatér a régi kerékvágányba - bizakodott Nyakó. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy bár kellemes élményekben van részük Kisvárdán, sikere volt az elõadásuknak, érzõdik az, hogy minden a merülési vonalon történik. Elmondta, hogy a pécsi POSZT-on és a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozón is érezhetõ volt egy bizonyos szintû feszült, várakozásteli hangulat, de ennek ellenére, Nyakó Bélához hasonlóan reménykedve néz a jövõ elé. Az igazgató-rendezõtõl megtudtuk, hogy Szõcs Géza kultúráért felelõs államtitkár a határon túli színházak vezetõinek részvételével szombaton kerekasztal-beszélgetést tart. A beszélgetés témája: a határon túli magyar hivatásos színházak a XXI. század második évtizedében - helyzetkép, problémák és törekvések. Jelentõs erdélyi részvétel Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a szombatig tartó fesztiválon szinte mindenik erdélyi társulat jelen van. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár címû darabja a fesztivált nyitotta, de Háromszékrõl fellépnek még az M Stúdió mûvészei is, illetve Kézdivásárhelyrõl a Városi Színház társulatának tagjai. A Szatmárnémeti �?szaki Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét, a Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplõ szerzõt keres címû színmûvet vitték a fesztiválra. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Shakespeare Ahogy tetszik címû vígjátékát és a Zián és Kopik címû bábelõadással utaztak Kisvárdára, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata pedig Csehov Platonovjával A székelyudvarhelyiek Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját vitték a fesztiválra, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Carlo Goldoni Hazugját mutatják be, a Csíki Játékszín pedig a Finito-val lépett fel. Az erdélyiek mellett az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek a seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is. Farkas István �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 27.Fõdíjat nyert A velencei kalmár KisvárdánZáróünnepség keretében osztották ki szombaton este a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának díjait. A fõdíjat idén is a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak ítélte a szakmai zsûri, W. Shakespeare A velencei kalmár címû elõadásukért, rendezõ: Bocsárdi László. A Nemzeti Erõforrás Minisztériuma által felajánlott további díj összegét a zsûri döntése szerint megosztva kapta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Szabadkai Kosztolányi Dezsõ Színház Urbán András Társulata, elõbbi Platonov (rendezõ: Harsányi Zsolt), utóbbi pedig A kisinyovi rózsa (rendezõ: Urbán András) címû produkciójáért. Bár idén kissé megnyirbált költségvetéssel rendelkezett a fesztivál, emiatt nem lehettek jelen például a színmûvészeti fõiskolák végzõs diákjainak elõadásai, és a színházi szakma, illetve a média képviselõit is csupán néhány napra tudták fogadni - a szervezõk mégis igyekeztek eleget tenni a vállalkozásuknak. A díjátadón errõl is szót ejtettA a zsûri elnöke, Tasnádi Csaba rendezõ. - Szinte magától értetõdõen van ez a fesztivál, amely nagyon fontos találkozási pont a teljes magyar nyelven játszó színházi szakma számára, egy jófajta közösségi tér, igazi vásár. Az se baj, ha esetleg kevesebb a pénz, és nincsen ingyen babgulyás, mert akkor eszünk a társulatok kínálta menüsorból, és isszuk egymás szavait - jegyezte meg a zsûrielnök. �?rtékelõ beszédében külön köszönetet mondott a Mûvészetek Háza dolgozóinak, akik a háttérben munkálkodva mindent megtesznek, hogy a fesztivál mûködjön, létezzen. - Köszönet a szakmai beszélgetes fáradhatatlan résztvevõinek, a kritikus kollégáknak, akik sokszor igen keményen és érzékenységet nem tisztelve megmondják a véleményüket, de ez nagyon helyes, hiszen mikor beszéljük ki közös dolgainkat, ha nem itt és ilyenkor. Köszönet a válogatóknak, a Kisvárdai Lapok szerkesztõinek, az abban író személyeknek, akik éjszakákon át dolgoztak, hogy reggel friss lapot tartsunk a kezünkben - hangsúlyozta Tasnádi Csaba. A zsûrielnök végül így összegzett: Bár voltak néha megingások, ezeket õszintén megbeszéltük a szakmai beszélgetéseken vagy este a klubban, de alapvetõen nagyon jó volt látni a fesztivált, és azt, hogy a magyar nyelvû színjátszás milyen erõteljesen tartja magát, és milyen produktumokra képes. A díjakat Elekes Botond, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium kultúráért felelõs államtitkárának kabinetfõnöke, Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere és Nyakó Béla, a kisvárdai Mûvészetek Házának igazgatója adta át az ünnepségen. További díjazottak: Kisvárda város díját a Vajdasági Tanyaszínház kapta, A falu rossza címû elõadásáért (rendezõ: Táborosi Margaréta). A Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díját a szakmai zsûri két színésznek ítélte oda: - Szakács Lászlónak, Shylock szerepéért (A velencei kalmár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház) - László Csabának, Trileckij megformálásáért (Platonov, Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely). A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati díjat idén Benedek Ágnes kapta, a Csíki Játékszín Finito és Csókos asszony címû elõadásában nyújtott alakításáért. A Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Háza három egyéni díjat ajánlott fel: Bandor �?vának, a Komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert címû elõadásában Ranyevszkaja megformálásáért, Mészáros Árpádnak A kisinyovi rózsa címû elõadásban nyújtott alakításáért, és Adriana Grandnak, a Csíki Játékszín Finito címû produkciójának látványvilágáért. A közönségzsûri által felajánlott díjat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Portugál címû elõadásában, Csipesz szerepének megformálásáért Barabás Árpád nyerte el, és szintén a közönségzsûri díját kapta a Csíki Játékszín Finito címû elõadása (rendezõ Victor Ioan Frunzã). A Nemzeti Erõforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedõ mûvészi munkájáért �?letmû-díjat adományozott Banka Líviának, az �?jvidéki Színház mûvészének, és Czintos Józsefnek, a Szatmárnémeti �?szaki Színház Harag György Társulat mûvészének. A szakmai zsûri tagjai voltak: Bicskei István (színész), Nagy Viktor (rendezõ), Nánay István (színikritikus), Proics Lilla (színikritikus), Tasnádi Csaba (rendezõ). K�?LL�? KATALIN Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
