|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nastase, Adrian 2003. december 19.Benjamin Netanjahu izraeli pénzügyminiszter Romániába látogatott. - Új partnerségi viszony van kialakulóban Izrael és az új Európa között, amelynek Románia is része - jelentette ki dec. 18-án Bukarestben. Az exkormányfő azután nyilatkozott így, hogy az izraeli sajtóban felröppent a hír: a Likud-párti tárcavezető ezekben a napokban arról tárgyal a román kormánytagokkal, hogy izraeli cégek román vállalatokon keresztül vegyenek részt az iraki újjáépítési tendereken. A háromnapos romániai látogatáson levő Netanjahu nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy tárgyalt volna erről a kérdésről Adrian Nastase miniszterelnökkel, Mircea Geoana külügyminiszterrel és Miron Mitrea szállítási miniszterrel. Benjamin Netanjahu elmondta: a román kormánytagokkal tárgyalt a romániai zsidók által visszaigényelt, a II. világháború és a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról, ám nem sikerült határidőt szabni a restitúciós folyamat befejezésére, csupán ígéretet kapott annak felgyorsítására: "Ez nagyon érzékeny kérdés, hiszen azokban az ingatlanokban bérlők laknak, a történelmi igazságtétel elve azonban azt kívánja, hogy az egykori tulajdonosok vagy leszármazottaik visszakaphassák elkobozott vagyonukat" - nyilatkozott Netanjahu. Netanjahu elmondta, különleges élmény volt számára a román miniszterelnökkel együtt meggyújtani a hanukagyertyákat és a karácsonyfa égőit ebben az országban, ahol az egykor ötszázezer lelket számláló zsidó közösségnek nehéz időket kellett átélnie a történelem során. "Amikor a nyugati, dekadens Európában az antiszemitizmus kezd újjáéledni, itt, az új Európában azzal ellentétes, igen biztató folyamatok zajlanak" - szögezte le az izraeli pénzügyminiszter. Romániai látogatása során Netanjahu felavatta a Lauder Alapítvány által Bukarestben működtetett Lauder-Reut Zsidó Gimnáziumot. /Salamon Márton László: Új partneri viszony. Romániában Izrael egykori kormányfője. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./2003. december 19.Levélben fordult Emma Nicholson bárónőhöz, az Európai Unió romániai raportőréhez Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután a Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálatot indított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ellen. A levél szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének - az autonóm régiók pozitív szerepét és konfliktusmegelőző jellegét hangsúlyozó - 1334-es számú határozata alapján létrejött testületről már megalakulása után egy nappal "a posztkommunista kormánypárt a Ceausescu-korszakot idéző soviniszta retorikát alkalmazó nyilatkozatot adott ki, a magyar irredentizmus megnyilvánulásaként bélyegezve meg az eseményt". A dokumentum felhívja a raportőr figyelmét arra, hogy az ilyen megnyilvánulások az állampolgárok akadályozása alkotmányos jogaik gyakorlásában, beleértve a szólásszabadság és a szabad gyülekezés jogát. Az érintettek egyébként csak a sajtóból értesültek arról, hogy főügyészségi vizsgálat indult ellenük. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, az EMNT Állandó Bizottságának tagja a Krónikának elmondta, tegnapig semmilyen hivatalos beidézést, illetőleg értesítést nem kapott, ezért nem kívánja sem minősíteni, sem kommentálni a Legfelsőbb Ügyészség lépését. A háromszéki Csernátonban 1998-ban megtartott polgári fórum után is kivizsgálás folyt a kezdeményezők ellen, akkor Csapó I. Józsefet is beidézték. Az SZNT elnöke közölte, az akkori kivizsgálást azzal zárta le a brassói ítélőtábla melletti ügyészség, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást, de ezt a végkifejletet is csak a sajtóból tudták meg az érintettek. Ferencz Csaba SZNT-alelnök sem tud arról, hogy bárki is hivatalos értesítést kapott volna a kivizsgálásról. Elmondta: meglepődtek a híren, hogy már nyolc hónapja figyelik a kezdeményezőket, bár voltak bizonyos erre utaló jelek. "Többször késtek vagy eltűntek az elektronikus leveleink, és csak feltételezni tudjuk, hogy nem véletlenül kallódtak el az éterben" - összegezte Ferencz Csaba. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő, az EMNT Állandó Bizottságának tagja megfélemlítési akciónak tartja a vádhatósági intézkedést. "Semmilyen jogi alapja nincs a kivizsgálásnak, hiszen Romániában szólás- és gyülekezési szabadság van, mi ezt gyakoroljuk. Az ország területi épsége ellen nem teszünk semmit, hanem azt az autonómiát kérjük, amelyet Európa-szerte egyre többen és szélesebb körben elismernek és gyakorolnak" - magyarázta a képviselő. Markó Béla, RMDSZ elnöke sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, nem ért egyet a hatósági intézkedéssel, amelyet Ioan Rus belügyminiszter jelentett be Kolozsváron. "A miniszternek is elmondtam: a gyülekezési szabadságot sértik meg, ha betiltják az ehhez hasonló szerveződéseket. A szavakat politikai, nem karhatalmi módszerekkel kell ellensúlyozni, ezért az RMDSZ határozottan elutasít minden olyan törekvést, amely ezeknek a tanácsoknak a betiltására irányul". Markó Béla hangsúlyozta: a Ioan Rus által bírált szerveződések nem Románia, hanem az RMDSZ ellen irányulnak, így csakis a szövetség az, amelynek tiszte ezek ellen fellépni. Markó Béla RMDSZ-elnök nem ért egyet azzal, amit Adrian Nastase miniszterelnök Kövér László nemkívánatos személlyé nyilvánításáról mondott. Az RMDSZ-elnök kiemelte: az erdélyi vagy székely nemzeti tanácsokban szerepet vállaló személyek számára lehetőség nyílik az RMDSZ színeiben megmérkőzni a 2004-es helyhatósági előválasztásokon. /Megfélemlítésnek szánt kivizsgálás? = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./2003. december 19.Markó Béla szövetségi elnök dec. 17-i, bukaresti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tárgyalt Adrian Nastase kormányfővel az aradi Szabadság-szoborról, amelynek ügyében "megoldás körvonalazódik" 2004-re. - Remélem, hogy januárra világos álláspont alakul ki - nyilatkozta Markó anélkül, hogy részletekről beszélt volna. Hangsúlyozta: a szövetség és az SZDP viszonyában válságot eredményező szobor-probléma a 2003-ra kötött együttműködési megállapodás egyik megvalósulatlan pontja. Egy másik megvalósulatlan kitétele a két magyar kar létrehozása a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Az RMDSZ januárban pedig elemezni fogja a 2003-as protokollumot és dönt arról, hogy 2004-ben köt-e vagy sem megállapodást a kormánypárttal. A szövetségi elnök hangsúlyozta: az RMDSZ-nek 2004-ben két "abszolút prioritása" lesz: a helyhatósági, illetve a parlamenti választások, mivel a szövetség "erős képviseletet" akar az önkormányzatokban és a parlamentben. Markó kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy az állami hatóságok vizsgálatot indítsanak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ellen, szerinte az EMNT ellen politikai eszközökkel kell harcolni. - Ioan Rus miniszter úrral is tárgyaltam a kérdésről, és rámutattam, hogy itt a véleménynyilvánítás szabadságáról van szó. Ha valaki kifejti politikai véleményét, ellene csak politikai eszközökkel kell harcolni, akkor is, ha többségünk nem ért vele egyet. Elutasítunk minden olyan próbálkozást, amely a véleményszabadság elnyomására irányul - fogalmazott Markó sajtótájékoztatón. A szövetségi elnök kifejtette: az RMDSZ nem ért egyet az EMNT-hez hasonló tanácsok működésével, amely nem Románia, hanem az RMDSZ ellen irányul. "Nekünk okunk van elítélni ezeket az akciókat, de csak politikai eszközökkel", fűzte hozzá. Markó Béla szerint bizonyos miniszterek "fenyegetései" az EMNT ellen felerősítik a tanács fontosságát és az ultranacionalista retorikát, továbbá szavazatokat szereznek a Nagy-Románia Pártnak. "A tanácsokat létrehozó kollégák a figyelem középpontjában kívánnak lenni", fogalmazott az RMDSZ elnöke. /Markó-Nastase egyeztetés az aradi szoborról. Az RMDSZ januárban dönt a protokollum megújításáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ Úgy tűnik, a román fél most már elfogadja, hogy az aradi Szabadság- emlékművet teljes egészében köztérre helyezzék - mondta Markó Béla, aki Adrian Nastase miniszter-elnökkel beszélt erről a kérdésről. A tárgyalópartnerek megegyeztek abban, hogy a közeljövőben visszaállítják az 1925-ben lebontott szoborcsoportot. A helyszínnel kapcsolatban komoly véleménykülönbség van a felek között. /Araszol a Szabadság-szobor ügye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./2003. december 22.Adrian Nastase román kormányfő dec. 20-án a televízióban "rendkívül bölcs embernek" nevezte Medgyessy Péter magyar miniszterelnököt, mint mondta, kettejük "kiváló kapcsolata révén" sikerült lényegesen javítani a román-magyar viszonyt. Románia és Magyarország európai partnerségének megteremtésével a két kormányfőnek sikerült elkerülnie azokat az "időzített robbanással fenyegető csapdákat", amelyeket az Orbán-kormány hagyott hivatali utódaira - mondta Nastase. Ilyen "késleltetett robbanással fenyegető csapdának" nevezte a román miniszterelnök például a magyar kedvezménytörvényt. Kijelentette: csodálattal adózik a magyar miniszterelnök csapatának és személy szerint Medgyessy Péternek. Hasonló elismeréssel szólt Adrian Nastase az RMDSZ-ről is, amely lojális partnernek bizonyult a kormányzásban. Ugyanakkor megismételte a néhány nappal korábban már kifejtett álláspontját "bizonyos személyekkel szemben, akik különböző alkotmányellenes nyilatkozatokat tesznek az etnikai elvű területi autonómiáról". Nastase megerősítette: nagyon komolyan gondolta, amit néhány nappal korábban mondott azokról "a külföldi személyekről", akik megengedik maguknak, hogy "tanácsokat" fogalmazzanak meg és osztogassanak Románia területi struktúrájával kapcsolatban. "Ez megengedhetetlen, s a lehető legtermészetesebb, hogy az ilyeneket ne fogadjuk tárt karokkal. Nagyon világosan meg kell mondanunk nekik: ha nem tanúsítanak kellő tiszteletet Románia identitása, a román intézmények és Románia alkotmánya iránt, nincs semmi keresnivalójuk nálunk" - szögezte le Adrian Nastase. Nastase hangsúlyozta: a román állam csak akkor lép közbe, amikor "a szélsőséges egyének a szavakról áttérnek a tettekre". /Nastase az RMDSZ-t és Medgyessyt dicséri. Erélyesen elítélte az EMNT-t. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./2003. december 22.Adrian Nastase kormányfő hű maradt önmagához. Az ilyen nyilatkozatok rendszeresek voltak a kilencvenes évek elején. Nastase megváltozott, kormányfőként és pártvezérként figyelemre méltó pályaívet futott be, retorikájának forrásvidékére való visszatérése épp a változás jele.Mostani televíziós megnyilatkozásával tudni kívánja, hogy meddig "mehet szembe" a 2004-ben immár EU-tag Magyarországgal. Kérdés számára, hogy Németh Zsolt levele, amelyet Emma Nicholsonnak küldött, milyen mértékben számít a majdani román-magyar államközi kapcsolatok tónusát meghatározó akciónak. Nastase tudni akarja, számíthat-e az MSZP és Medgyessy Péter "szociáldemokrata szolidaritására". Adrian Nastase tesztelni kívánja az RMDSZ esetleges irányváltását is. Hiszen nemcsak arra kell számítania, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával egy újabb politikai szereplővel bővült a román-magyar kapcsolatrendszer, hanem arra is, hogy ez irányváltásra készteti az RMDSZ-t. /Bakk Miklós: Partnermérőben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./2003. december 24.A Nemzeti Liberális Párt határozottan visszautasította Ion Iliescu elnöknek a magántulajdon garantálásával kapcsolatban tett kijelentéseit. Ion Iliescu szerint két külön dolog "elvileg" és "anyagilag" szavatolni a magántulajdont. Az államfő arra utalt, hogy ha elméletileg az elkobzott tulajdon vissza is jár a volt tulajdonosoknak, a kárpótlás az állam anyagi lehetőségeinek a függvényében kell hogy történjen. Elmondta: a bérlők számára jövőre jár le a visszaszolgáltatott ingatlanok felszabadítására a törvény által megszabott öt év. Ha addig azok nem rendezték sorsukat, utcán maradnak. Véleménye szerint fel kell mérni, milyen szociális következményekkel jár a türelmi idő lejárta, és megkeresni a segítés módját a fedél nélkül maradók számára. Iliescu ezt a tulajdonosokkal való további kiegyezésben látja: mondjanak le a természetbeni visszaszolgáltatásról, válasszák inkább az anyagi kárpótlást. Az NLP követelte az államfőtől, tisztázza kijelentéseit, és ne akadályozza az elkobzott tulajdon visszaszolgáltatásának amúgy is döcögő folyamatát. Iliescu helyett Adrian Nastase miniszterelnök reagált az ellenzéki felháborodásra. A kormányfő kijelentette: az államfőnek a tulajdonnal kapcsolatos álláspontja alapjában véve korrekt, a visszaszolgáltatás üteme, a kárpótlások kifizetése ugyanis összefüggésben van az állam anyagi lehetőségeivel. Nastase szerint eddig a viszaigényelt tulajdonok 25-30 százalékát adták vissza, ezen belül a mezőgazdasági területek 95 százalékát, az erdőterületeknek pedig 85 százalékát. /Iliescu: külön dolog a magántulajdon elvi és anyagi szavatolása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./2003. december 24.Markó Béla szövetségi elnök dec. 23-án találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel. A megbeszélésen áttekintették az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti megállapodásba foglalt még megoldatlan kérdéseket. Az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatosan egyetértettek abban, hogy 2004 március végéig a szobrot eredeti formájában felállítsák, és ugyanazon a helyen egy másik, a történelmi múltat idéző emlékművet is elhelyezzenek. Ennek az emlékműnek az előzetes tervét román művészek már elkészítették. Egyelőre nincsen megegyezés a helyszínről, az RMDSZ továbbra is ragaszkodik a Tűzoltó térhez, a kormánypárt más helyszínt javasol. A miniszterelnök és az RMDSZ elnöke megállapodtak abban, hogy január elején találkozik a két szervezet küldöttsége Aradon, és megpróbálnak közös álláspontra jutni a helyszínnel kapcsolatosan. A Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ vezetősége január második felében közösen elemzi a 2003-as megállapodás teljesítését és akkor döntenek a 2004-es együttműködésről. /Markó-Nastase találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 24./2003. december 24.Markó Béla és Adrian Nastase miniszterelnök dec. 23-i megegyezése szerint március végéig kell felállítani az emlékművet. Nem kívánta megnevezni a Belügyminisztérium azt az alkalmazottját a Krónika írásos kérdése ellenére /a Krónika írásos kérdésére/, akinek a hibájából uszító hangvételű történeti áttekintőt csatoltak Ioan Rus belügyminiszternek egy interpellációra adott válaszához. Rus okt. 9-én adott írásos választ a Nagy-Románia párti Ioan Miclea képviselő Szabadság-szoborral kapcsolatos interpellációjára. A válasz részét képező melléklet szerint az aradi Szabadság-szobor a románok kollektív tudatában az irredentizmus, a fasiszta típusú revizionizmus jelképe, a terrorizmus, a rasszizmus és a sovinizmus előtti tisztelgés. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a tárca közleményben jelentette be, a szélsőséges megközelítést tartalmazó függeléket egy másik dokumentum helyett csatolták tévedésből a válaszhoz, és az nem tükrözi a miniszter vagy a kormány álláspontját. Markó Béla a miniszterrel folytatott megbeszélést követően kijelentette, a tárca belső vizsgálattal próbálja tisztázni, hogy ki és milyen megfontolásból csatolta a miniszter válaszához az uszító dokumentumot.A Krónika három hete írásban kérdezte a Belügyminisztériumot: (1) melyek voltak az ügy kapcsán lefolytatott belső vizsgálat eredményei, (2) kit találtak felelősnek a függelékek összecseréléséért, és (3) milyen büntetést róttak ki ellene. Arra is rákérdeztünk, (4) ki a szerzője a tévedésből csatolt dokumentumnak, és (5) mit tartalmazott az a dokumentum, amelyet tulajdonképpen csatolni kellett volna. A minisztérium tájékoztatási osztálya által jegyzett átirat csak ez utóbbi kérdésre ad egyértelmű választ, ez viszont ellentmond a tárca október 24-én keltezett közleményének. Míg a közleményben az állt, hogy a miniszteri válaszhoz tulajdonképpen a vita során kifejtett fontosabb vélemények összegzését kellett volna csatolni, a Krónikának küldött levél szerint a valódi függelék a műemlékekre vonatkozó jogi kitételeket összegezte. Az átirat szerint a vétkes ellen "fegyelmi intézkedéseket" hoztak "felületes munkavégzés" miatt. Nem árulta viszont el a minisztérium, ki volt a vétkes, és pontosan milyen büntetést kapott. Azt sem fedte fel, hogy ki a szerzője a tévedésből csatolt "munkaanyagnak".A Krónika újabb levélben ismételte meg kérdéseit. /Gazda Árpád: Szoborállítás márciusban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./2003. december 29.A Chicago Sun-Times dec. 26-i száma Adrian Nastase kormányfőtől közölt vezércikket, amelynek témája a Ceausescu-rezsim megbuktatása óta eltelt 14 év mérlege. Az írás címe: Románia az Egyesült Államok hűséges partnere az új Európában. Románia büszkén harcol Irakban a szabadság és demokrácia győzelméért, a globális terrorizmus ellen és a nukleáris leszerelés mellett, olvasható az összegzésben. A jövő évben Románia NATO-taggá válik, ami új helyzetet teremt, keletebbre nyomva ki a szövetség határát. A Bush-kormány értésére adta a román kormánynak, hogy új területeket keres a jelenleg Németországban állomásozó amerikai csapatok számára. A román tengerpart ideális erre a célra. Románia a híd szerepét kívánja betölteni a Balkán és Közép-Kelet Európa között. Románia gazdasági téren fejlődéssel és a hazai korrupció legyőzésével a nemzetközi közvélemény jogos aggodalmát fogja eloszlatni. /Nastase: Románia Amerika hűséges barátja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./2003. december 30.Adrian Nastase és Markó Béla múlt héten megállapodásra jutottak az aradi Megbékélési-park létrehozásáról, amelyben helyet kap Zala György szobra és egy, Románia történelmének mozzanatait ábrázoló diadalív. Tokay György Arad megyei képviselőt arról kérdezte a Szabadság, hogy értékelése szerint nem afféle "petőfi-schilleres" kompromisszumról van-e ismét szó. A képviselő úgy vélekedett: a hasonlat rossz, a Petőfi-Schiller egyetemet ugyanis azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét, a Megbékélési parkkal viszont a nacionalista hangokat igyekeznek leszerelni. Tokay szerint erős nacionál-kommunista, sovén erők dolgoznak még mindig Romániában, amelyek nem tudják elviselni azt, hogy a magyar emlékműveket visszaállítsák. Tokay szerint azzal a feltétellel egyeztek bele a park létrehozásába, hogy a szobor eredeti formájában kerüljön felállításra. Razvan Theodorescu művelődési miniszter, aki a szobor visszaállítását mindig is ellenezte, legszívesebben a városon kívül helyezné el azt. /Sz. K.: Aradi megbékélési tervek. Tokay: Toleránsaknak, megértőknek kell lennünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tokay György most kimondta: a Petőfi-Schiller egyetemet azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét. Annak idején viszont éppen ő volt az, aki bejelentette a Petőfi-Schiller egyetemet.2004. január 8.Az RMDSZ korrekt partnernek bizonyult, s a vele való viszonyt fenn kell tartanunk – jelentette ki Octav Cozmanca, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) ügyvezető elnöke. A tanácskozáson Adrian Nastase, a pártelnöki tisztséget is betöltő kormányfő nagyra értékelte, hogy az RMDSZ a kormánypárt korrekt partnerének bizonyult a parlamentben. Markó Béla és Adrian Nastase már megállapodtak abban, hogy január végén a két politikai erő csúcsvezetősége megbeszélést tart az együttműködés folytatásáról. Addig az RMDSZ elvárja a tavalyi együttműködési megállapodás két fontos előirányzatának a végrehajtását: az aradi Szabadság-emlékmű visszaállításának és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen folyó magyar nyelvű oktatás bővítésének a rendezését – hangsúlyozta Markó Béla. /A kormánypárt és az RMDSZ együttműködéséről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2004. január 24.Az utóbbi napokban ismét a romániai árva gyermekekre irányult Európa figyelme, hiszen Arie Oostlander konzervatív európai képviselő, az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén a "riasztó korrupció" mellett az árva gyermekek "katasztrofális helyzetével" indokolta azon megállapítását, miszerint Románia nem tekinthető jogállamnak, kérve, hogy az EU függessze fel az országgal folyó csatlakozási tárgyalásokat. Az EP ülésén Emma Nicholson de Winterbourne bárónő Romániáról szóló jelentését vitatták meg az európai képviselők. Emma Nicholson de Winterbourne bárónő keményen bírálta Romániát, mivel "megszegte a nemzetközi örökbefogadások moratóriumát és az Egyesült Nemzetek Gyermekjogi Egyezményét". A bárónő, elmondta: tudomására jutott, hogy Silvio Berlusconi olasz kormányfő romániai látogatása után a román hatóságok úgy döntöttek, hogy 105 árva gyereket küldenek Olaszországba, örökbefogadásra. Adrian Nastase miniszterelnök kifejtette: Románia várja, hogy a nemzetközi szakértők egyeztessenek az örökbefogadás szabályozásával kapcsolatosan, hogy minél hamarabb megszülethessen egy, az európai standardoknak megfelelő törvény. /Ismét Románia árváira irányult a figyelem. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./ Mircea Geoana külügyminiszter elhárította a bírálatot, mondván, olyan egyedi örökbefogadási esetekről van szó, amelyekért az olasz kormány jótállást vállalt, tehát szó sincs az embargó megszegéséről. /Cseke Péter Tamás: Adrian Nastase: 2004 igen nehéz év lesz. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./2004. január 30.Esetleges közös labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséről tárgyal január 29-30-án Bukarestben Gyurcsány Ferenc magyar gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. Tárgyalópartnerei között szerepel Adrian Nastase román miniszterelnök, Octavian Morarlu, a Román Nemzeti Sportügynökség elnöke és Mircea Sandu, a Román Labdarúgószövetség vezetője. – A történelmi megbékélést és egymás jobb megismerését segítheti elő, ha Románia és Magyarország közös rendezvényeket, például labdarúgó Európa-bajnokságot szervez – fejtette ki Gyurcsány Ferenc. /Bukarestben tárgyal Gyurcsány Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./2004. január 31.Markó Bélával, az RMDSZ elnökével találkozott elsőként Bukarestben Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, aki a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság esetleges közös megrendezéséről kezdett tárgyalásokat. A magyar miniszter megbeszélést folytatott Adrian Nastase román miniszterelnökkel, Octavian Morariuval, a Román Nemzeti Sportügynökség elnökével és Mircea Sanduval, a Román Labdarugó-szövetség vezetőjével. Gyurcsány Ferenc elmondta: a kormány segíteni szándékozik a magyar közösséget az európai integrációra való felkészülésben. Magyarországnak az idén lesznek forrásai arra, hogy különösen a fiatal korosztályok számára képzést tartsanak a vállalkozások és az üzleti élet területén. A miniszter világossá tette a magyar kormány álláspontját: a magyar közösségnek az az érdeke, hogy továbbra is erős és egységes politikai képviselete legyen. Markó Béla a sajtónak kifejtette: jelképes jelentőségű, hogy a magyar ifjúsági és sportminiszter most Bukarestben közös sportrendezvényről tárgyal. Adrian Nastase miniszterelnök fogadta Gyurcsány Ferencet és kijelentette: reméli, hogy megoldják az aradi Szabadság-szobor helyzetét. A megbeszélésen jelen volt Füleki András helyettes államtitkár, Keszthelyi András, a magyar miniszter kabinetfőnöke és Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete is. Nastase kedvezően értékelte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti jelenlétét, sikeresnek ítélte azt az együttműködést. A magyar miniszter elmondta, vannak megoldatlan kérdések is, mint amilyen az aradi Szabadság-szobor ügye. /Közös labdarúgó Európa-bajnokság 2012-ben? Romániában a magyar gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2004. február 3.Amikor Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban az Európa Tanács közgyűlésén szóvá tette a Székely Nemzeti Tanács tagjainak román hatósági zaklatását és politikai üldözését, többek között azt, hogy Adrian Nastase miniszterelnök és Mircea Geoana külügyminiszter kiutasítással fenyegette meg az autonómiatörekvések támogatóit, akkor Eörsi Mátyás (SZDSZ) felszólalásában meghazudtolta képviselőtársát. Azt állította, hogy az SZNT provokálja a román hatóságokat. /Nits Árpád: A túlszeretés igazi nagymesterei. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 3./2004. február 6.Frunda György Brüsszelből visszatért egynapos jószolgálati küldetéséből. Sokan még azt a kérdést is feltették az ad hoc parlamenti bizottságnak, hogy vajon nem esett-e a kormánypárt csapdájába, s jó szándékkal ugyan, nem éppen annak kétkulacsos politikáját szolgálta-e diplomáciai lépésével? Liberális szenátor társa azzal próbálta kivédeni a vádat, hogy ő a román nemzet érdekeit szolgálja, Frunda pedig azt nyilatkozta, hogy az erdélyi magyarságért vállalta e missziót. “Adrian Nastase miniszterelnök felbujtására eljött az Európai Parlamentbe néhány román politikus. Körüljárták az épületet, tárgyaltak, vagy megpróbáltak találkozni különböző EU-képviselőkkel. Számomra ez nagyon szokatlannak tűnt” – mondta Emma Nicholson bárónő. /Kilin Sándor: Feketelistán. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 6./2004. február 7.Ion Iliescu államfő közölte február 6-án az Otopeni repülőtéren, hogy az elkövetkező napokban megbeszélést fog folytatni Adrian Nastase miniszterelnökkel a kormány új összetételéről. A kormányfőnek javaslatokat kell bemutatnia – mondta Iliescu. Az államfő február 6-án érkezett meg Indiában és Indonéziában tett körútjáról. /Egyeztetnek a kormányátalakításról. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./2004. február 14.Adrian Nastase miniszterelnök kíséretével a Kínai Népköztársaságba látogat február 13–20. között. Kíséretében van Mircea Dusa, Hargita megye prefektusa is. /Kínában a prefektus. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./2004. február 16.Az Európai Unió közbenjárására a kormány egy héttel elhalasztotta a nemzetközi örökbefogadásokat szabályozó törvénytervezet elfogadását, ugyanis az EU-nak még mindig nem alakult ki egységes álláspontja a kérdésről – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője. Adrian Nastase miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: Románia képes arra, hogy önerőből megoldja az állami gondozottak helyzetét, ezért nem tekinti alternatívának az árvák külföldön történő örökbefogadását. /Cseke Péter Tamás: Haladékot kért az Unió. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./2004. február 21.A NATO keretében folytatandó román–magyar katonai együttműködés, az euroatlanti integrációból adódó közös feladatok kérdése, a balkáni régió biztonságpolitikai helyzete egyaránt szerepelt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter február 20-án Bukarestben tartott tárgyalásainak napirendjén. A honvédelmi tárca vezetője román kollégája, Ioan Mircea Pascu meghívására érkezett Bukarestbe. Román partnereivel – Ion Iliescu államfővel, Adrian Nastase miniszterelnökkel és Mircea Geoana külügyminiszterrel – áttekintette a kétoldalú katonai kapcsolatok helyzetét, az együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit. Juhász beszámolt arról, hogy tárgyalásai baráti és konstruktív légkörben folytak. A két ország kapcsolatában meglévő nyitott kérdésekről is szó esett a megbeszéléseken. A magyar vendég felvetette az aradi Szabadság-emlékmű és a kolozsvári a magyar egyetemi karok ügyét, az évek óta húzódó katonasírok és emlékhelyek témáját. Ezek rendezése csak politikai szándék kérdése – állapította meg Juhász Ferenc. A két világháborúban Románia területén elesett magyar katonák sírjainak kialakítása ügyében Magyarország már biztosította a szükséges pénzügyi forrásokat – mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy e téren még engedélyeztetési problémák gátolják a megoldást. Juhász az észak-erdélyi autópályáról is tanácskozott vendéglátóival. Elmondta: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy román területen felépüljön egy ilyen sztráda. Mircea Geoana külügyminiszter elmondta: Magyarország továbbra is Románia kiemelt partnere. Juhász biztosította Geoanát: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia mielőbb csatlakozzék az EU-hoz. Juhász Ferenc megbeszélést folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Markó megkérte a magyar minisztert: Magyarország továbbra is támogassa az Európai Unióban az autópálya ügyét. Kifejezte óhaját, hogy ne csökkenjenek a határon túli magyaroknak juttatandó támogatások. /Közös biztonságpolitika kialakítása a térségben. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter bukaresti tárgyalásai. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./2004. február 25.Adrian Nastase miniszterelnök február 24-én egynapos látogatást tett Irakban, ahol találkozott a békefenntartó misszióban résztvevő román katonákkal. Irakban egy 405 fős román gyalogsági alakulat és 100 román katonai csendőr teljesít szolgálatot, Babilonban további román katonák /149 tűzszerész és 56 felderítő/ állomásoznak. /Adrian Nastase Irakba látogatott. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./2004. február 26.Adrian Nastase miniszterelnök február 25-én munkalátogatást tett az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentben, hogy megerősítse a kormány politikai elkötelezettségét a reformok végig vitele iránt. Nastase találkozott az Európai Parlament /EP/ elnökével. A miniszterelnök kifejtette, a bukaresti kormány eltökélt szándéka az európai integrációhoz szükséges reformok folytatása gyorsított ütemben. Az EU igazodik a Románia számára kidolgozott csatlakozási menetrendhez, ha az ország folytatja a reformokat és az uniós joganyag gyakorlatba ültetését, jelentette ki Pat Cox, az Európai Parlament elnöke. A miniszterelnök brüsszeli programján Romano Prodi EB- elnökkel és Günter Verheugen bővítési biztossal való megbeszélés is szerepelt. A román delegáció tagja Mircea Geoana külügyminiszter, Alexandru Farcas integrációs miniszter, valamint Vasile Puscas főtárgyaló is. /Támogatókeresőben Brüsszelben. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./2004. február 27.Február 26-án egyhangú szavazással elfogadta a NATO-hoz való csatlakozásról szóló törvényt a román parlament a két ház együttes ülésén. Adrian Nastase miniszterelnök kifejtette: a NATO-hoz való csatlakozás a tartós gazdasági fejlődésre épülő demokratikus stabilitást jelenti. A tervek szerint Románia – hat másik országgal együtt – áprilisban csatlakozik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. /Szentesítette a NATO-csatlakozást a parlament. Tartós gazdasági fejlődésre épülő stabilitás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./2004. március 1.A héten átalakítják a Nastase-kabinetet. A kormányfő miniszterelnök-helyettesi hatáskört betöltő három államminisztert nevez ki csapatába. Adrian Nastase febrár 28-án közölte a kiszemelt három államminiszter nevét: a kormányátszervezés után Dan Ioan Popescu ipari és kereskedelmi minisztert, Ioan Rus közigazgatási és belügyminisztert, valamint Ioan Talpes tábornokot, az államfő védelmi és nemzetbiztonsági tanácsosát nevezi ki államminiszternek. Dan Ioan Popescu a gazdasági, Ioan Rus a szociális és közigazgatási területeket irányítja majd, Ioan Talpes pedig az európai integrációval és az igazságüggyel foglalkozik – jelentette be Nastase. A kormány átszervezéséről szóló törvényt kormánypárti és RMDSZ-többséggel fogadta el a parlament. /Tábornok az egyik kormányfő-helyettes. Adrian Nastase megnevezte a három államminisztert. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./2004. március 1.Feltartóztatták a román határon és nem engedték belépni az országba Bayer Zsolt magyar újságírót a borsi határállomás román határőrei február 28-án hajnalban. Szemtanú elmondása szerint hajnali fél négykor Bayer Zsoltot a határátkelő hely román oldalán a határőrök feltartóztatták és közölték vele: nagyon sajnálják, de nem engedhetik be Romániába, mert neve ott szerepel az ő számítógépes tilalmi listájukon, amely a Romániából kitiltott személyekről készült. Székelyudvarhelyi forrásból az MTI úgy értesült, hogy Bayer Zsolt magánlátogatásra érkezett volna Romániába, ahol ismerőseivel, barátaival akart találkozni. – Politikai megfontolásból senkinek sem lehet megtiltani, hogy beutazhasson Románia területére – szögezte febr. 28-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke azzal kapcsolatban, miszerint Bayer Zsolt újságírót a román határőrség nem engedte belépni az országba. Lamperth Mónika belügyminiszter Magyarkapuson közölte, nem tud érdemben nyilatkozni a hivatalos helyen meg nem erősített hírrel kapcsolatban, előbb alaposan kell tájékozódnia. Az újságírói kérdés elhangzásakor román hivatalos részről még nem erősítették meg a hírt Bayer Zsolt feltartóztatásáról. Markó Béla az újságíróknak elmondta: az RMDSZ is csak nem hivatalos forrásból értesült az esetről, ezért tájékoztatást kért a román kormánypártnak, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a vezetőitől. Ez utóbbiak ígéretet tettek, hogy informálják majd a magyarok politikai szervezetét. Markó leszögezte: az RMDSZ nem érthet egyet azzal, hogy valakit politikai álláspontja miatt ne engedjenek be a határon, legalábbis politikai megfontolásból senkinek nem lehet megtiltani azt, hogy Romániába beutazzon. Ami Bayer Zsolt politikai nézeteit illeti, maga Markó sem ért egyet azokkal, de az RMDSZ elnöke szerint politikai álláspontokkal szemben csak politikai eszközökkel szabad fellépni. /Bayer Zsoltot feltartóztatták a román határon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 1./ Az, hogy Bayer Zsolt kitiltását Tőkés Lászlótól Markó Béláig és Smaranda Enachéig politikai érzelmeitől függetlenül mindenki elítéli, annak a jele, hogy az alapvető szabadságok és a méltányos eljárások tekintetében immár létezik valami egyetértés-minimum, írta Bakk Milklós. Azonban Bayer Zsolt kitiltása a szerző autonómiával kapcsolatos állásfoglalására vezethető vissza, ez a román politikai elit gondolkodásmódjának változatlanságát mutatja. A kilencvenes évek elején Romániából kitiltott Eva Maria Barki és Doru Braia szintén az autonómia kulcsszavával vétett az ellen, amit nemrégiben Adrian Nastase a „románok sértegetésének” nevezett. Minderre akkor kerül sor, amikor Adrian Nastase kormánya az uniós tárgyalások felügyeletét egy titkosszolgálati múlttal rendelkező államminiszterre bízza. /Bakk Miklós: Egy kitiltás olvasata. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./2004. március 2.Kolumnás összeállítást szentelt az ügynek a Ziua című ellenzéki politikai napilap. Utalt arra, hogy Bayer Zsolt korábban bírálta az RMDSZ-t, és kedvezően kommentálta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) létrehozását. Az ellene foganatosított belépési tilalmat a román Legfelsőbb Védelmi Tanács ülése után a román hírszerző szolgálat ajánlásai alapján rendelték el – írta a lap, emlékeztetve, hogy Adrian Nastase kormányfő annak idején kijelentette: azokat a külföldieket, akik etnikai elvű autonómiáról beszélnek, nem kívánatos személynek minősíthetik. A lap szerint a román hatóságok intézkedése a sajtószabadság korlátozásaként fogható fel. /A román sajtó Bayer Zsolt kitiltásáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 2./2004. március 5.Cristian Diaconescu, a külügyminisztérium jelenlegi államtitkára esélyes arra, hogy elfoglalja a leváltott igazságügyi miniszter, Rodica Stanoiu bársonyszékét. A leváltásról 3-i találkozóján döntött Adrian Nastase miniszterelnök és Ion Iliescu köztársasági elnök. Rodica Stanoiu az elnöki tanácsadó testület tagja lesz. /(bgy): Új igazságügyi miniszter. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 5./2004. március 6.Medgyessy Péter miniszterelnök Adrian Nastase román kormányfővel folytatott márc. 4-én telefonbeszélgetést, amelyben reményét fejezte ki, hogy az aradi Szabadság-szobor felállítását semmilyen adminisztratív akadály nem fogja hátráltatni. A két kormányfő azzal kapcsolatban folytatott eszmecserét, hogy a román kormány előző este az aradi vértanúknak emléket állító Szabadság-szobor eredeti helyszínen történő felállításáról döntött. Medgyessy Péter elismerését fejezte ki a román kormány döntéséért, valamint Adrian Nastasénak az ügyben játszott személyes szerepéért. Medgyessy Péter tavaly szeptemberben levélben fordult román kollégájához az ügy megnyugtató rendezése érdekében. /Medgyessy–Nastase telefonbeszélgetés. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./2004. március 9.Markó Béla, az RMDSZ elnöke a vele készült beszélgetésben a Szabadság-szoborral kapcsolatban leszögezte „a mi múltunknak is helye van Erdélyben”. Amikor visszavonták az engedélyt, sokan azon voltak, hogy meg kell szakítani az együttműködést. Markó is napokig dilemmában volt. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy az előzmények feljogosítanak az együttműködés folytatására. Most láthatja, hogy jó döntés volt. Következetesnek, kitartónak kell lenni, összegezett. Medgyessy Péter miniszterelnök a múlt ősszel Bukarestben határozottan felvetette a szobor ügyét. Medgyessy Péter és Adrian Nastase között született is egyezség. Méltányolni kell az aradi RMDSZ-szervezet helytállását. Az egyetemen a magyar karok létrehozásáról kidolgozott terv az ottani oktatók teljes egyetértésével született. Most viszont az egyetemen a magyar értelmiség nem tud egyetértésre jutni. Markó az önálló karok létjogosultságát megkérdőjelező álláspontok mögött az önbizalom hiányát látja. Szerinte ez mutatja, hogy mit jelent a megosztottság. Ugyanaz történik, mint az RMDSZ esetében. Markó Béla az esszéjére /Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről/ történt reagálásokról kifejtette: néhányan azt keresték, hogy mibe akaszkodhatnak bele. Markó szerint a „magyarországi politikában folyamatosan központi téma a megegyezés, a nemzeti minimum kialakításának szükségessége, hogy be kell temetni az elhíresült árkokat.” Közös stratégia kell, szögezte le újból Markó Béla. Ostobaságnak tartja például azt, hogy Marosvásárhelyen polgármesterjelöltet indítanak az RMDSZ jelöltjével szemben. Markó az erkölcsi tartás fontosságát hangsúlyozta. Markó kijelentette: „a Fideszben jelenleg talán nincs meg a határon túli magyarsággal kapcsolatosan a kellő empátia, vagy pedig kellő távlatosság, hogy a pillanatnyi szimpátiákat tegyék félre. Ugyanis minden párt ösztönösen törekszik arra, hogy a hozzá hasonló ideológiát valló csoportot támogassa, vagy a saját arculatára próbáljon alakítani más politikai szervezeteket. A mi viszonyunk velük most azért nem felhőtlen, mert szerintem egyszerűen másként értelmezik azt, ahogyan a határon túli magyar közösségeknek viszonyulniuk kellene a magyarországi politikai élethez. Az az érzésem, hogy szerintük nekünk is különbséget kellene tennünk az ottani pártok között. Erre mi nem vagyunk hajlandók. Ennek persze rendszerint az a következménye, hogy egy kicsit mindenki neheztel reánk.” Arra a véleményre, hogy baloldalinak mondják az RMDSZ-t, Markó rámutatott: RMDSZ-ben az egyik legerősebb áramlat a kereszténydemokrácia. /Makkai János: Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./2004. március 9.Nagy román nemzetgyűlés szervezését jelentette be március 14-re Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere, a Nagy-Románia Párt főtitkára. Az Aradra tervezett gyűlés célja a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobor eredeti helyére való visszahelyezésének megakadályozása. /Funar a szobor ellen. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9/ Az aradi Szabadság-emlékmű felállításáról szóló kormányrendelet visszavonását kérte Gheorghe Funar Adrian Nastase miniszterelnökhöz intézett levelében. Funar a kormány által 2002-ben kiadott rendeletre hivatkozott, amely szerint a béke- és emberiségellenes tetteket elkövetők emlékének ápolásáért, valamint a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő ideológiák terjesztéséért hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Erre a rendelkezésre hivatkozva Funar kérte Nastasétől, hogy forduljon Románia főügyészéhez: indítson büntető eljárást a tábornokok kultuszát ápoló személyek ellen. A kormányfőhöz intézett levél mellett a polgármester a bírósághoz is keresetet nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy az emlékmű újraállítását támogató aradi tanácsosok ellen induljon kivizsgálás. /Funar megakadályozná az aradi Szabadság-emlékmű felállítását. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||