|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nastase, Adrian 2004. március 10.Márc. 9-én újabb együttműködési megállapodást írt alá Bukarestben Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Adrian Nastase miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PDS) elnöke. Az előző három évben is kötöttek protokollumot. Két fontos kérdésben húzódott el sokáig a vita az RMDSZ és a PSD között. Az egyik az aradi Szabadság-emlékmű megoldatlan helyzete, a másik pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Végül a kormány határozatot hozott arról, hogy Aradon április elején köztérre helyezik az aradi vértanúknak emléket állító szoborcsoportot. A dokumentumba csak annyi, hogy a felek megindítják a magyar karok létrehozásának folyamatát. A 2004-re szóló együttműködési megállapodásban az általános elvi kitételek megegyeznek az előző éviben rögzített elvi keretekkel (például, ami a törvényjavaslatok kapcsán a parlamentben történő előzetes egyeztetést, vagy a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezését illeti.). Az idei protokollumban jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális kérdésekre. /Az RMDSZ aláírta az újabb együttműködési megállapodást a kormánypárttal. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ A két párt továbbra is hetente fog egyeztetni a parlamentben előterjesztett törvénytervezetekről. A jövő tanévben ugyanakkora lesz a beiskolázási szám az egyházi középiskolákban, mint amekkora a 2003–2004-es tanévben volt. Az egyezmény a kisebbségi szakemberek részvételét is biztosítja az oktatás reformfolyamatában, továbbá anyagi támogatást a kisebbségek anyanyelvén megjelenő tankönyvek kinyomtatásához. Az egyezmény ismét előírja a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozását. Bővíteni fogják a marosvásárhelyi és a kolozsvári magyar nyelvű adások idejét. Megfelelő szakembert biztosítanak a magyar nyelvű rádió és tévé szerkesztőségeknek. A Belügyminisztérium programot dolgoz majd ki, amely szerint a kisebbségek által is lakott településeken biztosítják a kisebbségek nyelvét ismerő rendőrök jelenlétét is. /B.T. – Sz.K.: Aláírták az RMDSZ–SZDP együttműködést. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2004. március 15.Adrian Nastase miniszterelnök levelet intézett a romániai magyarsághoz március 15-e alkalmából. Mindazt, „amit közösen cselekszünk az egész ország érdekében, hosszú távon egy modern, európai együttélés érdekében tesszük” – áll az üzenetben. A történelem többször is szembeállított bennünket, de mára előre kell tekinteni „kölcsönösen elfogadva és tisztelve egymás múltját, történelmét”. „Az RMDSZ-szel való együttműködésünkben, túllépve a politikai dimenzión, egyre jobban érvényesül a pragmatizmus. A helyi szinten felmerülő problémák megoldása egyaránt szolgálja mind a román, mind a magyar közösség érdekeit.” /Időszerű problémákra időszerű megoldásokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2004. március 15.Szentegyházán a szabadságharcra való emlékezésen, amint azt Rus Sándor szentegyházi polgármester közölte, a tervezett szavalatok, dalok és szónoklatok elhangzása előtt az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, Verestóy Attila szenátor megtiltotta a szervezőknek, hogy az országból nemrég kitiltott Bayer Zsolt Szentegyházára DVD-n eljuttatott beszédét levetítsék. Bár a rendezvény társszervezőjeként a polgármester közbeléphetett volna, a botrány elkerülése érdekében nem tette meg. Verestóy Attila felolvasta Adrian Nastase miniszterelnök levelét, Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke pedig a sajtószabadság vívmányát féltő beszédében utalt az országból nemrég kitiltott Bayer Zsolt publicista ügyére. Alig százan lehettek még az iskolaudvaron, amikor mégis elkezdődött Bayer üzenetének lejátszása. A huszárok lovaikkal körbeálltak, és a 18 perces felvétel végére újból közel háromszázan álltak az udvaron. /Cenzúrázott üzenet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./2004. március 15.A madridi merényletben elhunyt román áldozatok száma nyolcra emelkedett. Emiatt a román kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította március 14-ét. Adrian Nastase miniszterelnök bejelentette, hogy márc. 15-én az Európai Unió tagállamaival egy időben három percig tartó néma főhajtással adóznak a madridi áldozatoknak. /Néma menet Bukarestben a madridi áldozatokért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./2004. március 16.Márc. 15-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban az erdélyi magyar történelmi egyházak, a kolozsvári magyar főkonzulátus valamint, a politikai és civil szervezetek képviselőinek részvételével, telt ház előtt tartottak ökumenikus istentiszteletet márc. 15-e alkalmából. Ezt követően az ünneplő sereg a volt Biasini Szálló elé vonult, ahol megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Este az ünnepség a Role és a TransylMania együttes koncertjével ért véget. Czirják Árpád érseki helynök márc. 15-ét az összmagyarság ünnepének nevezte. Pap Géza református püspök rámutatott, elmúlt az az idő, amikor mások mondták meg nekünk, hogy milyen szabadságra van szükségünk. Szabó Árpád unitárius püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ünnep ne az egymásra mutogatás alkalma legyen, hanem a megtisztult nép megkülönböztetett napja. Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök emlékeztetett, a forradalom hősei tudták, hogy harcuk több egyetlen nép harcánál, benne ezeréves szülőföldünkhöz való ragaszkodásuk jutott kifejezésre. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a fájdalmas csalódás és a harc közül az utóbbi választását nevezte helyénvalónak. Medgyessy Péter miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul olvasta fel, majd Valentin Cuibus, Kolozs megye alprefektusa Adrian Nastase román kormányfőnek a romániai magyarsághoz intézett köszöntő levelét tolmácsolta. Eckstein-Kovács Péter szenátor hangoztatta: „azt üzenem a polgármesternek, hogy csomagolja össze műanyag pohárkáit, és menjen el”. Vekov Károly képviselő beszédében hangsúlyozta: „nem reálpolitikusokra és pragmatikusokra van szükségünk, akik végiglépegetik a történelmet, és nem hagynak nyomot maguk után, mondta a politikus hangsúlyozva a szabadság jegyében kívánjuk a szabadságot, az esélyegyenlőséget.” A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevében Bardóczi Csaba ismertette tizenkét pontban, hogy mit kíván az ifjúság. Ezek: 1. restitutio in integrumot, az elkobozott egyházi és közösségi ingatlanok teljes visszaszolgáltatását; 2. önálló állami magyar egyetemet; 3. erdélyi magyar bankot; 4. a csereháti ügy igazságos és méltányos rendezését; 5. a kötelező katonai szolgálat végleges és azonnali eltörlését; 6. az itthonmaradást ösztönző pozitív jövőképet, gazdasági jólétet biztosító közösségi képviseletet; 7. bátor kiállást magyarságunkat jelképező történelmi személyiségek szobrai védelmében; 8. Eva Maria Barki és Bayer Zsolt persona non grata minősítésének visszavonását; 9. az RMDSZ csúcsvezetősége diktatúrájának eltörlését, az erdélyi magyarság sokszínűségének érvényesítését, az ifjúság megosztásának beszüntetését; 10. a magyarországi és romániai állami költségvetésből az erdélyi magyarságnak szánt összegek feletti RMDSZ uralkodás felszámolását, a politika kivonulását a támogatások elbírálásából; 11. élni a választás szabadságának lehetőségével; 12. teljes önrendelkezést az erdélyi magyar közösségünk számára, autonómiát. A Házsongárdi temetőben zajlott megemlékezést követően több magyar zászlót lengető fiatal vonult végig a Főtéren, majd a Szentegyház-, Bolyai- és Kossuth Lajos utca érintésével a Protestáns Teológiára ment. /Ördög I. Béla, Papp Annamária: Méltósággal ünnepelte március 15-ét Kolozsvár magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./2004. március 16.A magyar forradalom és szabadságharc nagy alakjai másképp látták a nemzet jövőjét, de vitáik, nézetkülönbségeik dacára képesek voltak az összefogásra, az együttcselekvésre, mert tudták: a társadalmi reform, a szabadság csupán egységes fellépéssel érhető el – hangsúlyozta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke márc. 14-én Krasznán, Petőfi Sándor készülő szobrának ünnepélyes alapkő-letételénél. Az eseményen jelen volt Seres Dénes szenátor, Vida Gyula képviselő, Szabó Vilmos politikai államtitkár, Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet is. Adrian Nastase kormányfő üzenetét Marc Tiberiu, Szilágy megye prefektusa tolmácsolta, Medgyessy Péter magyar miniszterelnök levelét Íjgyártó István olvasta fel. /Petőfi Sándor szobrának alapkő-letétele Krasznán. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Petőfi arcképével fedőlapján ünnepi műsorfüzetet jelentetett meg Krasznán a helybeli Cserey Farkas Társaság a szabadságharc évfordulója alkalmából. A Cserey Farkas Társaság kérésére jóváhagyták a köztéri Petőfi-szoborállítást. Az alapkövet Markó Béla szövetségi elnök, Szabó Vilmos politikai államtitkár, Marc Tiberiu prefektus és Pop Imre polgármester helyezték el. /(Fejér László): Kraszna Petőfivel ünnepelt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2004. március 16.Az aradi vértanúk emlékművénél márc. 15-én Dan Vasile Ungureanu prefektus olvasta fel Adrian Nastase miniszterelnök üzenetét, majd a kolozsvári magyar konzulátust képviselő Kónya László Medgyessy Péter kormányfő üzenetét tolmácsolta. A hagyományosan jelen lévő Dorel Popa polgármester örömét fejezte ki, amiért a magyar és román kormány közötti politikai egyeztetés nyomán a kormány döntést hozott a Szabadság-szobor felállításáról. “Személyes elégtétel számomra, hogy a kormányfő ezzel a határozattal rámutatott, hogy amit mi itt valamikor kigondoltunk és megtettünk, nem volt rossz dolog. Medgyessy és Nastase miniszterelnökök megmutatták Európának, hogy itt két nemzetiség van, amelyek ugyanazon a helyen kell hogy éljenek, és képesek európaizmust, civilizációt mutatni.” Tokay György képviselő kijelentette: “Elég nehéz erről beszélni, hisz egy nappal korábban még ez ellen próbálkoztak egyesek és kevesek, de nem sikerült Aradon maguk mellé állítani román barátainkat, hogy a gyűlöletet propagálják” „Ha ők az uszítást propagálják, akkor mi a szeretetet és a megértést propagáljuk.” Az emlékezés végén a jelen lévő egyházak képviselői közös, háromnyelvű miatyánkot mondtak a vértanúk emlékére, majd a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit. /Irházi János: Leborulás a nemzet nagysága előtt. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2004. március 16.Temesváron a márc. 15-i ünnepségsorozat az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének székházában kezdődött. Az első szabadtéri megemlékezésre a Győrödi fasor 1848-as Honvéd obeliszkjénél került sor a győrödi RMDSZ, a temesvár-gyárvárosi 1-es számú Általános Iskola tanárai és tanítói, valamint a Magyar Nyugdíjasok Klubja közös szervezésében. A fő ünnepséget a szabadfalui Petőfi-emlékműnél tartották. Horia Ciocarlie prefektus felolvasta Adrian Nastase román, Szász Enikő pedig Medgyessy Péter magyar miniszterelnök üzenetét. Ünnepi beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök, majd a történelmi magyar egyházak képviselői következtek. /Sipos János: Március 15. üzenete. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2004. március 17.Tőkés László püspök, az EMNT elnöke nyilatkozatában kifejtette, egyetért Bugár Bélával, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökével, aki azért nem fogadta el a Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, mert megítélése szerint most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szüksége a határon túli magyarságnak. Példája követendő lett volna párthivatali kollégái részéről is, Délvidéken és Erdélyben. A kisebbségben élő magyarságot sújtó kormányzati megvonások mintegy 2 milliárd forintra rúgnak, s a maguk 20%-os arányával többszörösen meghaladják a 4-5%-ra tehető magyarországi takarékossági korlátozásokat. A román Szociáldemokrata Pártnak meg is van minden oka diadalt ülni az aradi Szabadság-szobor ürügyén felállítandó román Diadalívhez, mert a Szabadság-szobor, illetve kisebbségi-nemzeti szabadságjogok megcsúfolásával, valamint az erdélyi magyarság megalázásával sikerült újabb csúfos vereséget mérnie a magyar külpolitikára és az erdélyi magyar politikára. Tőkés László leszögezte, hogy SZDP–RMDSZ-protokollum utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeket sértő paktum. A Románia Újjáépítéséért Szövetség (URR) állásfoglalása szerint az RMDSZ és az SZDP között ezáltal egy "olcsó választási alku" köttetett. Az eset egyébként nagy mértékben hasonlít a Petőfi–Schiller fantomegyetem kiagyalására, amikor is az vált a feltételévé az RMDSZ kormányban való maradásának. Adrian Nastase és Medgyessy Péter miniszterelnökök, valamint Markó Béla pártelnök március 15-i üzenetei a régen meghaladottnak vélt proletár internacionalizmus szellemében fogantak. /Nyilatkozat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 17./2004. március 23.Hivatalos látogatása Romániába érkezett Leszek Miller lengyel miniszterelnök, aki jelezte, Lengyelország tapasztalatainak átadásával kíván segíteni Romániának abban, hogy ne szenvedjen késedelmet európai uniós csatlakozása. Miller márc. 22-én Adrian Nastase miniszterelnökkel és Ion Iliescu államelnökkel tanácskozott. Leszek Miller nagyra értékelte a román katonák iraki szerepvállalását. /Leszek Miller Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./2004. március 27.Medgyessy Péter miniszterelnök márc. 25-én Brüsszelben arra kérte román kollegáját, vizsgálja meg a Romániába irányuló magyar sertéshús-exportra kivetett pótvámok ügyét. Adrian Nastase megígérte, hogy hamarosan javaslatot tesz a probléma rendezésére. A két miniszterelnök néhány órával az EU-tagállamok és a csatlakozó országok csúcsértekezletének kezdete előtt találkozott. Megbeszélésükön a kétoldalú kapcsolatok valamennyi fontosabb kérdését érintették, és foglalkoztak Románia EU-csatlakozásának folyamatával is. Medgyessy Péter köszönetet mondott Nastasénak azért a támogatásért, amelyet a román kormány az aradi Szabadság-emlékmű helyreállításához adott. "Számunkra ez nagyon fontos gesztus volt" – mondta, hozzáfűzve, hogy mindketten szeretnének személyesen részt venni az avatáson. Nastase közölte, hogy a tervek szerint júniusban kezdődik az észak-erdélyi autópálya építése, amelyet az első időkben a román állam fog finanszírozni, az amerikai Exim Bank által nyújtandó hitelekből. /Medgyessy-Nastase megbeszélések. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./2004. március 30.Washingtonban márc. 29-én ünnepélyes ceremónia keretében a NATO tagjává vált hét ország: ez volt a katonai szövetség történetének legnagyobb bővítése. A hét egykori szocialista állam, Románia, Bulgária, Szlovénia, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország felvételével az 1949-ben 12 európai és észak-amerikai állam szövetségeként indult szervezet 26 tagúra növekszik. /Hét országgal bővült a NATO. Románia is a katonai szövetség teljes jogú tagjává vált. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./ A hét NATO-tagjelölt állam csatlakozása alkalmából szervezett hivatalos ünnepségen Adrian Nastase kormányfő kijelentette: március 29-e, az Észak-Atlanti Szövetségbe történő felvétel napja történelmi pillanatot jelent Románia számára. – A hét csatlakozó ország miniszterelnökét George W. Bush amerikai elnök is fogadta a Fehér Házban. /Nastase: A NATO garantálja biztonságunkat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./ Oroszországot aggasztja, hogy a NATO szovjet utódállamokat fogad magába, s a jövőben továbbiakat is magához vonzhat. Az újabb NATO-bővítés felélesztette Oroszország bekerítéstől való félelmét. /Románia is a NATO tagja lett. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./2004. április 3.Románia egész területén sürgősségi kormányrendelettel kijelölt szabadnappal, zászlófelvonással, tudományos ülésszakokkal, konferenciákkal ünnepelték Románia NATO-csatlakozását. Az állami intézményekben munkaszüneti napot tartottak, de a magánvállalatok túlnyomó többségében dolgoztak az alkalmazottak. A parlament épületénél felvonták Románia és a NATO zászlóját, a ceremónián részt vett Ion Iliescu elnök, Adrian Nastase kormányfő, a képviselőház elnöke, az állami intézmények és a diplomáciai testület képviselői, egykori és jelenlegi miniszterek, Emil Constantinescu volt államfő és az egyházak képviselői is. Iliescu elnök hangsúlyozta a román hadsereg, a rendőrség és a csendőrség szerepét, a polgárok és a politikai pártok, a civil társadalom támogatását. /(k. o.): Országszerte ünnepelték a NATO-csatlakozást. Tudományos ülésszak és konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./2004. április 17.A kormány egy ügyvédi irodát alkalmazott, hogy a következő időszakban beperelje azokat a pártokat vagy politikusokat, akik a választások meghamisításával kapcsolatos vádakat fogalmaznak meg – jelentette ki Adrian Nastase kormányfő. /A kormány felkészül a választási vádak ellen is. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./2004. április 22.Adrian Nastase miniszterelnök nem vesz részt az aradi Szabadság-szobor helyreállítása alkalmából tartott ápr. 25-i ünnepségen, mert azzal egyidőben Magyarországon a gyulai román kisebbség képviselőivel találkozik. Medgyessy Péter kormányfő viszont jelen lesz az aradi megemlékezésen. A két politikus találkozójára "útközben" kerülne sor. /Medgyessy–Nastase találkozó vasárnap? A kormányfő nem lesz jelen az aradi ünnepségen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ Elmarad Nastase tervezett magyarországi útja is, így nem folytat majd megbeszélést Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel. Nastase a hét végén hivatalos úton Berlinben és Brüsszelben lesz, nyilatkozta Despina Neagoe román kormányszóvivő. Medgyessy Péter miniszterelnök részt vesz és beszédet mond az aradi szoboravatáson. Medgyessy fontosnak tartotta, hogy személyesen kezdeményezze Dávid Ibolya MDF-elnök részvételét a Szabadság-szobor leleplezésén, mivel „ő az a politikus, aki a legtöbbet tette azért, hogy a szobor újra álljon”. /Rostás Szabolcs: Nastase nem utazik Aradra. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 29.A Ziua bukaresti lap szó szerint újraközli Adrian Nastase kormányfő – akkor ellenzéki vezér – 1999. okt. 5-én a Dimineatában megjelent cikkét, melyben a Szabadság-szoborról akkor ilyen címen írt: A magyar irredentizmus álma: A Magyar Szabadság emlékművének újrafelállítása Aradon. A cikk szerint a magyar revizionizmus és irredentizmus szeretné visszaállítani a szoborcsoportot. Nastase ebben az írásában leszögezte: a magyarok, ha fel akarják állítani a szobrot, ám tegyék, de saját területükön és saját költségen. A Ziua megkérdezte: mikor volt őszinte Nastase, akkor, amikor az aradi szoborcsoport ellen hadakozott, vagy most, amikor európai zakót öltött? A román lap emlékeztetett: Nastase 1999. júl. 13-án Kolozsváron hangoztatta, hogy biztos értesülései vannak: az erdélyi magyarok, az RMDSZ a koszovói zavargások mintájára ősszel nagyszabású feszültségeket készülnek gerjeszteni az országban, hogy Erdély önállóságát, majd a Nagy-Magyarország visszaállítását elérjék. /Cseke Gábor: A szeg, amely kibújt a zsákból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./2004. április 30.Az IMAS közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérése szerint a kormánypárt /PSD/ a szavazatok 48,2 százalékát kapná, ha most kellene urnákhoz járulniuk a polgároknak. A második a liberális-demokrata szövetség (PNL–PD) 25,3 százalékkal, amelyet a Nagy-Románia Párt (PRM) követ 13, az RMDSZ 4,7, a Román Humanista Párt (PUR) 4,3 és az Új Nemzedék Pártja (PNG) 1,9 százalékkal. A parlamenti küszöb ötszázalékos. Az elnökválasztások tekintetében szintén a kormánypárti jelölt a legesélyesebb: a PSD vezetője, Adrian Nastase 51,2, a liberális Theodor Stolojan 23, a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor 14,9, a független Lia Roberts 4,8, míg Emil Constantinescu volt államfő 2,4 százalékot kapna. /Nem csökken a PSD népszerűsége. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30./2004. április 30.A Népi Cselekvés (NCS) Kolozs megyei szervezete szerint megengedhetetlen, hogy Adrian Nastase miniszterelnök nem vett részt ápr. 25-én az aradi Szabadság-szobor újrafelavatásának ünnepségén. – Távollétével Nastase bebizonyította, hogy a kormánypártnak csak konjunkturális érdekei fűződnek a román–magyar megbékéléshez – vélekedett Smaranda Enache, az Emil Constantinescu exállamfő által vezetett párt kolozsvári polgármesterjelöltje. Hozzátette: a romániai magyar választóknak ez komoly figyelmeztetés kellene hogy legyen, hiszen a kormánypárt állandóan maga felé csalogatja a választókat azért, hogy támogassák őket a választásokon. /B. T.: Megengedhetetlen Nastase hiányzása Aradról. Smaranda Enache együttműködne az RMDSZ-szel. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./2004. május 4.Romániába látogatott Wolfgang Schüssel osztrák kancellár. – Románia legfőbb jelenlegi problémáit a Ceausescu-korszakbeli helyzet és a megfelelő infrastruktúra hiánya okozta, jelentette ki máj. 3-án a kancellár. Schüssel rámutatott, az európai integráció folyamatában Romániának rendeznie kell az igazságszolgáltatás és a belügyek, a környezetvédelem, a regionális politikák és a mezőgazdaság területén meglévő problémákat. Wolfgang Schüssel találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel. /Schüssel: Románia legfőbb problémáit a Ceausescu-korszak okozta. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./2004. május 13.Adrian Nastase miniszterelnök máj. 12-én és 13-án Brüsszelben tárgyal Románia EU-csatlakozásának kérdéseiről. A miniszterelnök találkozik Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével, valamint Günther Verheugen bővítési biztossal. /Nastase a csatlakozásról tárgyal Brüsszelben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./2004. május 15.Románia és Grúzia terrorizmus elleni közös fellépéséről és igazságügyi együttműködéséről szóló egyezményeket írt alá máj. 14-én Iliescu román és Mihail Szaakasvili grúz államfő, aki háromnapos hivatalos látogatást tesz Romániában, ahol hazája euroatlanti törekvéseit is hangoztatja. Szaakasvili találkozott a román törvényhozás két házának elnökeivel és Adrian Nastase kormányfővel. /Román–grúz egyezmények a terrorizmus elleni közös fellépésről és igazságügyi együttműködésről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 15./2004. május 21.Adrian Nastase miniszterelnök keményen bírálta az ellenzéket, nevezetesen a választási szövetséget kötött liberálisokat és demokratákat. Példának hozta fel Emil Boc kolozsvári polgármester-jelöltet, aki egyszer a Bibliára esküdve hangoztatta, hogy nem szövetkezik a magyarokkal, másnap pedig azt sem tudta, hogyan, milyen ígéretekkel ellensúlyozza kijelentését a magyar választók előtt. Nastase szerint az SZDP az a párt, amelynek a legkorrektebb a kapcsolata az RMDSZ-szel. A miniszterelnök kifejtette: komoly partnernek tartja az RMDSZ-t, és ennek vezetőjét, Markó Béla szövetségi elnököt, ellentétben a szélsőséges Tőkés Lászlóval, aki nem érti az idők szavát. /Nastase példaértékűnek tartja az SZDP–RMDSZ kapcsolatot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./2004. június 4.Párbeszédet javasolt Adrian Nastase miniszterelnök a Duna-deltában épülő Bisztroje csatorna ügyében Viktor Janukovics ukrán kormányfőhöz intézett levelében. Az ukrán csatornaépítés kedvezőtlenül befolyásolhatja az Európában egyedülálló Duna-delta ökológiai rendszerét. Sajnálattal állapította meg, hogy az ukrán fél mindeddig nem válaszolt az ezzel kapcsolatos román lépésekre. Az ukránok számára azonban azért lenne fontos ez a csatorna, mert jelenleg kizárólag román felségvizeken, a Duna-delta Sulina ágán hajózhatnak ki a Fekete-tengerre, s mindezért az elmúlt öt évben 600 millió dollárt kellett fizetniük. /Nastase párbeszédet sürget az ukránokkal. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2004. június 5.Júl. 5-én Adrian Nastase kormányfő jelenlétében nyitják meg Létavértes és Székelyhíd közötti határátkelőt – jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök jún. 5-én Létavértesen, a létesítmény átadásán. Az eseményen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, valamint Szepessy László, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is. A két település között eddig csak kishatárforgalom volt, ez azonban Magyarország uniós csatlakozásával megszűnt. A határ román oldalán egyelőre csak egy földút vezet az átkelőtől 12 kilométerre lévő Székelyhídig. /RMDSZ Tájékoztató, jún. 6., 2740 sz./2004. június 7.Marosvásárhelyen a magát Magyar Ellenállás Ifjúsági Mozgalomnak nevező szervezet „Együtt, szabadon átverünk” felkiáltással támadta az RMDSZ-t, Markó Béla képét Medgyessy Péter és Adrian Nastase közé helyezve. Marosvásárhelyen több körzetben is érvényesítő pecsét nélküli szavazócédulákat osztottak ki. A 17-es iskolában a liberális képviselő mintegy ezer ilyen cédulát fedezett fel. Vidéken szintén folyt a manipuláció. A Pro Europa Liga megfigyelője Szabédon és Mezőménesen észlelte, hogy bizonyos jelöltek kocsmában itatják a falubelieket. Ratosnyán egy bélyegző tűnt el, míg Nyárádkarácsonyban a szavazócédulák közlekedtek egyik fülkéből a másikba. Nagyernyében Győrfi József független jelölt az előző napon talált egy lepecsételt szavazólapot, melyen a bélyegző RMDSZ-es ellenjelöltje nevén volt. /Szucher Ervin: Vásárhelyen szoros az állás. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./2004. június 11.Erdélyi látogatása során Szent-Iványi István és Csőzik László, az SZDSZ két politikusa, egyértelműen Orbán Viktort hibáztatta a romániai magyarság jelenlegi megosztottságáért. Azonban volt egy korábbi megosztottság is. Meglehet, hogy azt éppenséggel az SZDSZ okozta, kéz a kézben hűséges szövetségesével, a Magyar Szocialista Párttal. Előző kormányzásuk idején a magyar–román alapszerződésből kigyomlálták az Európa Tanács által ajánlott 1201-es határozatban előírt kisebbségi közösségi jogokat, ugyanígy az elorzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Vagy azzal, hogy 1997 januárjában – amikor az erdélyi magyarság képviselői is beléptek a frissen megalakult kormányba, s amikor a Bolyai Egyetem újralétesítése minden addiginál valósabbnak látszott –, az SZDSZ-es Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori helyettes vezetője azt írta a Magyar Hírlapban, majd a kolozsvári Szabadságban, hogy "önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog-boldogtalan", "...nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, miből, kikkel is akarnak?", "A nagy követelők az adott országok állapotának, társadalmi jelenségeinek figyelmen kívül hagyásával követelőztek...", ami aztán fölöttébb sikeresen kisiklatta a Bolyai kérdését. Vagy azzal járultak hozzá az egység helyreállításához, hogy amikor 1998 tavaszán fölmerült a kettős állampolgárság kérdése, hallani sem akartak róla. Amikor 2001 végén Orbán Viktor és Adrian Nastase aláírta az e törvénnyel kapcsolatos egyezményt, azzal rémisztették a jámbor adófizetőt, 23 millió román özönli el Magyarországot! Nagy egységen élt a romániai magyarság, írta Asztalos Lajos ironikusan, amikor Orbán Viktor kifundálta a státustörvényt, amely anyagi támogatást nyújtott a magyar nyelven tanuló gyermekek számára. Ugyanez az Orbán, a magyarigazolványra, rábiggyesztette a koronás címert. Továbbá alávaló módon, évi kétmilliárd forintot ajánlott föl a magánegyetemre. Nyilván egységóvó szándékkal a mostani magyar kormány csökkenti azt a bizonyos két milliárdot. /Asztalos Lajos: Volt egyszer… Egy nagy egység… = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./2004. június 14.Lemondott belügyminiszteri tisztségéről Ioan Rus. A Kolozsvár polgármesteri tisztségére pályázó politikus azért döntött úgy, hogy felfüggeszti kormányzati tisztségeit, mert teljes figyelmét a kolozsvári polgármester-választás második fordulójának kívánja szentelni. Adrian Nastase kormányfő hétfőn nyilatkozik belügyminisztere lemondásáról. / Lemondott Ioan Rus belügyminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./2004. június 17.A Tordaszentlászló melletti Rákos-mezőn kezdődött jún. 15-én hivatalosan az észak-erdélyi autópálya építése. Az ünnepi avatón Adrian Nastase miniszterelnök és számos más neves politikus, közöttük Markó Béla is részt vett. A Brassót Borssal összekötő, 2,5 millió euró értékű autópálya Európában a legnagyobb ilyen jellegű építkezésnek számít. Az EU-t zavarta, hogy a beruházás akadályozhatja az uniós támogatással, szintén Bukarest és Budapest között tervezett, a 4. európai közlekedési folyosón haladó dél-erdélyi autópálya építését. Miron Mitrea közlekedési miniszter elmondta, hogy a román kormány tagjai nemrég jártak Brüsszelben, és az unió politikusainak a romániai forgalom adatai alapján bebizonyították, hogy mindkét autópályára szükség van, hiszen mind a két nyomvonal elég forgalmas ahhoz, hogy indokolttá tegye a két út megépítését. /Megkezdődött az észak-erdélyi autópálya építése. Mesteri kampányfogás az SZDP részéről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./2004. június 28.A Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió címmel diákszemináriumot szervez júl. 4–10-e között Tusnádfürdőn a Magyar Ifjúsági Értekezlet és az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya. A szemináriumon részt vesz Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök is. A szervezők szerint 100 diák Magyarországról, míg 200 Romániából érkezik. Jelen lesz még Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Kéri László, a Magyar Tudományos Akadémia politológusa, Vastagh Pál, az Országgyűlés alkotmány és igazságügyi bizottságának elnöke. /Nastase és Medgyessy Tusnádfürdőn. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./2004. június 29.Magyar–román miniszterelnöki találkozó lesz a jövő héten Erdélyben. Nagyváradon négyszemközti megbeszélést folytat a két kormányfő. Ezután Medgyessy Péter és Adrian Nastase Tusnádfürdőn előadást tartanak a Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió című nemzetközi diákszemináriumon. Tusnádfürdőn júl. 18-án kezdődik a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyen a tervek szerint jelen lesz többek között Orbán Viktor, Németh Zsolt és Deutsch Tamás is. /(k): Orbán Viktor később jön. Újabb Nastase-Medgyessy találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||