|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2009. július 18.Romániában élő, különféle nemzeti közösségekhez tartozó gyermekek táboroztak a héten Besenyőn. A kisebbségi rendezvényt másodszor szervezte meg az Alteris Egyesület. A kisebbségi táborban félszáznál több, tizenegy-tizenhat év közötti fiatal vett rész, egymással, az etnikumok sajátosságaival, de Háromszékkel is ismerkedtek. Nyolc romániai kisebbség képviselői jöttek el Besenyőre: Konstanca megyéből macedónok, orosz-lipovánok és török-tatárok (utóbbi két csoport etnikumai történelmileg különbözőek ugyan, de mivel nagyon kevesen vannak, a táborban a szervezők egy csoportba sorolták őket), Temes megyéből svábok, bolgárok és szerbek érkeztek, Maros megyéből cigányok, míg Kovászna megyéből magyarok és Bodzafordulóról románok. A többi meghívott kisebbségi csoport tagjai nem tudtak eljönni. Brassai László pszichológus, a tábor vezetője kifejtette, nagyon fontos, hogy tudjunk saját magunkról, kik vagyunk. Az Alteris Egyesület az együttélés pozitív vonatkozásaira szeretné felhívni a figyelmet. Csak az jöhetett kisebbségi táborba, aki beszéli anyanyelvét, ismeri saját történelmét. /Mózes László: Kisebbségi tábor Besenyőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||