Szept. 17-én Biharvajdán, a határ menti színmagyar faluban szüreti bál volt. A szomszédos, első világháború után létrehozott román telepesfaluból, Mihai Bravuból teherautóval románok érkeztek és nekiestek a magyaroknak, lebozgorozták őket,"hazátlanok, takarodjatok Magyarországra!" kiáltozták és megverték őket. Több ember megsebesült, Nagy Kálmánt kórházba kellett szállítani, egy állapotos asszony a sokk hatására elvetélt. Balogh Barnabás, a falu református tiszteletese értesítette a rendőrséget, de a rendőrök nem jöttek a helyszínre. A történtekről a falusiak küldöttsége értesítette az RMDSZ-t. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21., Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 20., Népszabadság, Új Magyarország, Magyar Nemzet, szept. 21./ Az újságírónak nem mertek nyilatkozni Biharvajda lakói a történtekről, még mindig félnek. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 22./
1994. szeptember 21.
Az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati tanácsa szept. 21-i állásfoglalásában tiltakozott a biharvajdai események miatt. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 23./
1994. szeptember 22.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége szept. 22-én ülésezett. Tájékoztató hangzott el biharvajdai eseményekről, ahol a szomszéd román faluból érkező román fiatalok megvertek helybeli magyarokat, továbbá a könyvkiadásra szánt anyaországi támogatás összegének csökkentéséről. Olyan eseménysorozat figyelhető meg, amely uszításokra ad sugallatot, súlyosan veszélyeztetve a magyar lakosságot. Az Antonescu-szobor marosvásárhelyi felállításáról szóló közlemény szembefordul a bírósági döntéssel, a kisebbségek elleni tervezett katonai fellépésekről kiszivárogtatott információ és a Biharvajdán lezajlott erőszakos cselekmények között összefüggés áll fenn, legalábbis provokatív hatásuk jellegét tekintve. Súlyos ellentmondás áll fenn a kirakatjellegű kisebbségpolitika és a gyakorlat között, tekintettel a sokasodó magyarellenes intézkedésekre. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./
1994. szeptember 24.
A Biharvajdán történt magyarverés nem elszigetelt eset. Akik részt vettek a verekedésben, azok már hónapok óta zaklatják, inzultálják a vonaton közlekedő magyarokat. Hódoson és Szentimrén is magyarokat vertek meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24-25./
2000. január folyamán
1999. dec. 25-én leégett Biharvajda református temploma. A megérkező tűzoltók kocsijában levő víz hamar elfogyott, elmentek újratölteni, addig azonban leégett templom. /Jakabffy Zsolt: Amit a tűz meg nem éget. = Harangszó (A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja, Nagyvárad), január/
2000. október 3.
Tavaly karácsonykor leégett a biharvajdai református templom. Megkezdődött a felújítás, már ismét áll a torony. A templom külső felújításához szükséges állványzat elkészült. A helyreállítás során megtalálták a hajdani templom alapzatát. Azóta régészek vizsgálják a helyszínt, több kort rejt magában a fal, egymásra épített templomról van szó, tájékoztatott Balogh Barnabás református lelkész. Eredetileg a 12. vagy 13. században épült a templom. /Dérer Ferenc: Vajdán már helyén a torony. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 3./
2000. november 22.
Kétnapos konferenciát tartott Budapesten november 17-18-án a Reformátusok a Közéletért Alapítvány a holland református parlamenti párttal közösen. A fugyivásárhelyi Studium Academicum Alapítvány részéről a konferencián jelen volt Kállay László, az alapítvány elnöke, valamint Balogh Barnabás biharvajdai református lelkész. Kállay László elmondta: évek óta tartanak konferenciákat különböző témakörökben. A mostanit Az Európai Unió és a kisebbségek címmel a Magyar Kultúra Alapítvány székházában rendezték meg. Politikusok, egyházi képviselők tartottak előadásokat Magyarországról, Hollandiából, továbbá Erdélyből. A kisebbségvédelem nem hatékony, ha a nemzetállamok anakronisztikus keretei között csak az erő és a politikai akarat kisebbségellenessége érvényesül, mondta Csapody Miklós, az MDF alelnöke. Az előadásokból kicsengett, hogy a kisebbség nem mennyiségbeli kérdés, hanem helyzetbeli különbség. Németh Zsolt külügyi államtitkár arról beszélt, hogy ha Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, akkor a schengeni határ az anyaország szomszédai közé tevődik, tehát a határon túli magyarok kívülrekednek. Ezáltal Magyarország szívóhatása még inkább növekedni fog, ugyanakkor nő a szomszédos országok taszító hatása is, az otthonmaradók pedig még nehezebb helyzetben lesznek. Németh Zsolt szerint szembe kell szegülni ezzel a negatív forgatókönyvvel. A magyar kormánynak arra kell törekednie, hogy Magyarország ne csak a saját nevében tárgyaljon a csatlakozásról, hanem a térség nevében is. Az államtitkár kijelentette, hogy a határon túli magyaroknak joguk van beleszólni a magyar kormány rájuk vonatkozó döntéseibe, ezt biztosított elősegíteni a státustörvény. /Both Abigél: Az Unió és a kisebbségek. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 22./
2001. június 6.
Jún. 4-én tartották Biharvajdán az újjáépített református templom felavatását. Az 1999 karácsonyán leégett a templomot kül- és belföldi összefogással sikerült helyreállítani. Az üszkös falmaradványokat vizsgálva derült ki, hogy régi, 12. századi templom maradványait őrzi a hajlék; most Emődi János és fia, Tamás régészek feltárta falrészeket is megtekinthetik a Vajdára látogatók. /(Balla Tünde): "Sötét a világ, ragyogj, kicsi láng... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./
2003. január 23.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége közleményében tiltakozott Balogh Barnabás biharvajdai lelkipásztor "nyílt levele" miatt, amely az egyház vezető testületeit igyekezett besározni. A nyílt levél minden bizonnyal a küszöbön álló szatmárnémeti rendkívüli közgyűléssel áll összefüggésben. Balogh Barnabás egyházához és annak problémáihoz nem mint gyülekezeti lelkipásztor, hanem mint politikai tisztségviselő viszonyul. Ellenkező esetben érthetetlen volna, hogy sérelmeire miért nem belső - egyházi - úton keresi a megoldást. álla közleményben. /Tiltakozás Balogh Barnabás nyílt levele ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2003. január 31.
Szomorúan olvasta Erdei Mária Balogh Barnabás biharvajdai lelkipásztor Tőkés László püspökhöz intézett nyílt levelét. Pár évvel ezelőtt rengeteg ehhez hasonló levél jelent meg a Bihari Napló hasábjain. Aztán a szerkesztőség egyszer csak úgy gondolta, hogy ebből elég. Azonban jan. 21-én nyílt levél jelent meg, természetesen Tőkés püspökről, a "zsarnokoskodó" tiszteletesről. A forgatókönyv ismerős. A néhány év előtti levelek többsége is erről szólt. A gyalázkodó vádirat megrettentette Erdei Máriát, aki szerint Tőkés László neve ott fenn lesz a magasban a többi magyarok: Széchenyi és Kossuth mellett. A belső ügyeket jó lenne békésen megoldani, mert bizony az erdélyi magyarság közben elvérezhet, jelezte. /Erdei Mária, Nagyvárad: Egy nyílt levél margójára. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 31./
2003. március 26.
Márc. 21-én tartották meg Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület időközi választási közgyűlését. Az egyházkerület új generális direktora Gellért Gyula, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese lett és megválasztották az Igazgató Tanács hiányzó négy lelkészi és három világi tagját azok helyébe, akik korábban lemondtak tisztségükről. Az időközi tisztújítással "évek óta tartó zavaros helyzet végére tesznek pontot" - fogalmazott Tőkés László püspök. Az esztendők óta tartó belviszályok nyomán megüresedett főjegyzői tisztségbe néhány hónapja ifj. Csűry Istvánt, a korábbi generális direktort választották. Ezt a tisztséget előzőleg Balogh Barnabás biharvajdai parókus látta el, a főjegyző pedig Csernák Béla bihari lelkipásztor volt, ám nézeteltérések miatt nekik távozniuk kellett vezetői tisztségükből. A közgyűlést követően avatták fel Arany János mellszobrát a Partiumi Keresztény Egyetem Arany János Kollégiumának aulájában. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását Tolnay István, az egyházkerület tanügyi előadótanácsosa méltatta. Másnap Pitti Katalin, a világhírű budapesti operaénekes adott koncertet az egyetem nagytermében. /Rendkívüli választások Királyhágómelléken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./
2002. január 10.
Cozmin Gusa, az SZDP főtitkára azt szeretné elérni, hogy a magyarok meggyőződésből énekeljék a román himnusz, a Desteapta-te romane szövegét. Szabó Rozália olvasólevelében emlékeztetett az 1989 óta eltelt évekre. Megalakult a kormány és amnesztiát hirdetett azoknak, akik jogos lázadásukban megpróbálták levezetni a bennük felgyűlt és most gátat szakító tengernyi fájdalmat, keserűséget, bántalmat. Azonban az amnesztiát csak román vidékeken alkalmazták. Megindult a forradalom kisajátítása. Jöttek a visszaélések. A marosvásárhelyi nagyromániások megszervezik hodáki botokkal és a popa hazugságaival felfegyverzett, félrevezetett emberek Vásárhelyre szállítását. Ezután is ártatlan magyarokat börtönöztek be, de sem a szervezőknek, sem a pópának még a hajszála sem görbült meg. A biharvajdai 1994. szeptember 17-én történtek miatt sem vontak felelősségre senkit, akik a békésen szórakozó magyarokat botokkal, láncokkal támadták meg, közülük többet a kórházba juttattak. 1994-ben román püspökséget telepítenek Csíkszereda közepébe, ortodox templomokat építenek ott is, ahol hívei nincsenek. Nagyobb méreteket ölt a Székelyföld betelepítése, mint a diktatúra idején. Dr. Éva Maria Barki osztrák ügyvédnőt, aki a romániai magyarság védőügyvédje, a román titkosszolgálat meg akarja gyilkoltatni, úgy, hogy a gyilkosságot balesetnek lehessen álcázni. Ezért az osztrák államrendőrség védő- őrizetet rendelt melléje. 1995-ben elszabadult a pokol. Bekövetkezik a cigányverés, magyar kiskatonákat pihenő időben bolgár, török, tatár származású fiúkkal veretnek, minek következtében öngyilkosságok is történnek, a magyarnemegyei fiatalok megtámadása a szálvaiak által jún. 24-én, a klézsei verekedés és könyvégetés, rejtett, sőt nyílt halálesetek, amiért nem felel senki, Gh. Funar sorozatos hőstettei, melyek mai napig tartanak, betiltják a helységek magyar nevének használatát. 1996-ban hirtelen megadják a töténelem-földrajz magyar nyelven való tanításának és az anyanyelv használatának jogát a madridi értekezlet előtt, hogy legyen mit felmutassanak. 2000. és 2001. folyamán folynak a magyar iskolák zaklatásai, felélesztik a Har-Kov jelentést, mely szerint a magyarok űzték el a román tanárokat. 2001. folyamán még az is megtörtént, ami az egész világ előtt szégyent hozott Romániára és mélységes fájdalmat sok ártatlan, fogyatékos gyermekre és godozóikra. Ellopták a külföldi adományozók által felszerelt gyimesi kórház teljes berendezését. Újabban megtiltották a himnuszunk éneklését és zászlónk használatát is. Ha Cozmin Gusa őszintén kívánja, hogy a magyarok énekeljék a román himnuszt, tegyen meg mindent azért, hogy otthon érezhessék magunkat a szülőföldünkön. /Szabó Rozália, Kisgalambfalva: Ne csak mondja, tegyen is érte! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./
2004. augusztus 31.
Szamosújváron a református gyülekezet látta vendégül az ötvenes években bebörtönzött, és 1964-ben szabadult politikai foglyok egy csoportját, akik meglátogatták a szamosújvári fegyházat. A börtönmúzeumnak berendezett pinceszerű helyiségben néhány megfakult papírlap emlékeztet az egykoron politikai okokból kivégzettekre, a felsorolás azonban nem teljes, hiszen több részvevő is elmondta, hogy az ötvenes évek végén szinte napi rendszerességgel, reggel hatkor lőtték tarkón a falhoz állított embereket, így akár több százra is tehető a kivégzettek száma. A politikai okokból fogva tartott lelkészek listája is foghíjas, hiszen zömmel román papok szerepelnek rajta, miközben az ötvenes években itt raboskodott az unitárius egyház lelkészi karának a fele, közel ötven református lelkész és nagyon sok római katolikus pap. Néhány évvel ezelőtt, amikor a börtön melletti temetőben keresztet emeltek a meggyilkoltak emlékére, és jelképesen újratemették a koporsó nélkül, hiányos rabruhába a sírgödörbe hányt kivégzetteket, magyar lelkész nem tarthatott istentiszteletet vagy szentmisét. Az egyik egykori elítéltet, dr. Péter Miklós nyugalmazott lelkészt, teológiai tanárt az egyetem elvégzése után hurcolta el Biharvajdáról a Szekuritáté. Az ő bűne az volt, hogy gyászszalagot vásárolt az 56-os szabadságharcban elesettek emlékére. Tizennégy évre ítélték sok más sorstársával együtt. A szenvedés, a napi megaláztatás ellenére a hívő embereknek mindig volt erejük a reményre, a bizakodásra, a derűs órákra, emlékezett a lelkész. A szűk termekben összezárt politikai foglyok egymás előadását hallgatták, megülték egymás ünnepeit, megtartották istentiszteleteiket. /Makkay József: Szamosújvár. A hit a rácsok mögött is megtartó erő volt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2006. szeptember 5.
Dr. Péter Miklós, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezető tanára a vele készült beszélgetésben börtönéveire emlékezett. Harmadéves teológus volt 1956 őszén. A rádióból tudták meg, hogy a budapesti utcai harcokban ottani református teológusok is elestek. A hír hallatán elhatározták, hogy meggyászolják őket. Péter Miklós vette meg a fekete szalagot, melyet két hétig minden teológus hordott. A következő időben mindenütt gyűléseket tartottak és ott el kellett ítélni a magyarországi forradalmat. Péter Miklós több társával nem ment el erre a gyűlésre. Vásárhelyi János püspök mentegette őket, a szekusok kérdésére azt válaszolta, hogy tanulnak szegények, azért nem tudtak eljönni. Vártak 1959 márciusáig, amikor elhatározták a Teológiai Intézet átszervezését, hogy a református, evangélikus, német evangélikus és unitárius kar helyett egységes irányítás alá vonják, egyetlenegy, könnyebben ellenőrizhető rektornak az irányítása alá. Ekkor tartóztattak le több hallgatót. Ürügyül egy középiskolás kislány verseit hozták fel, melyek közkézen forogtak. Jellemző módon vele együtt a tanárnőjét, Imre Magdát is elítélték, amiért nem állította le a lány tevékenységét. 1959. március 15-re időzítették a teológia átkutatását, körülbelül 200 szekus végezte. Egy héttel később tartóztatták le Péter Miklóst. Előzőleg kinevezték helyettes lelkésznek egy Bihar megyei faluba, Biharvajdára. Az ottani lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, kinevezett utódját behívták munkaszolgálatra, akkor kapta meg a kinevezést, hogy virágvasárnap kezdje el a szolgálatot. Ott tartóztatták le Péter Miklóst, hogy a gyülekezet tanúja legyen, hogy őket is megfélemlítsék. Két hónappal a letartóztatása után volt a tárgyalás. Egyik kihallgatója, Ioan Onac mostanában a teológiára is ellátogat gyógyszert koldulni, a külföldi segélyszállítmányokból. A vád a gyászszalag megvásárlása és elosztása volt. Ezért ítélték 14 év kényszermunkára. Öt és fél évet töltött a szamosújvári börtönben. Az ügyvédet egyszer látta a tárgyalás során, akkor sem beszélhetett vele. Az akkori perrendtartás nem engedte meg, hogy az ügyvéd védencével szóba álljon. A börtönben volt olyan idő, amikor egy 25 ágyas cellában 160-an voltak. Később jobb körülmények közé kerültek. Az első évben a vízzel volt gondjuk, vízvezeték nem volt a cellákban, hordták a vizet, be kellett osztani, egy csupornyi víz jutott az embernek egész napra, inni és tisztálkodni is. Később civilizáltabbak lettek a körülmények. A hasmenés állandó volt és szinte gyógyíthatatlan, ő a hidegtől szenvedett a legtöbbet. 1964-ben amnesztiával szabadult. /Vincze Judit: Erdélyi ötvenhatosok. Virágvasárnapi út a börtönbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29., folyt.: szept. 5./
2008. február 9.
Péter Miklós /sz. Sepsiszentgyörgy, 1939. jan. 23./ a teológia elvégzése után református helyettes lelkész volt Biharvajdán, amikor 1959-ben letartóztatták. A kolozsvári Katonai Bíróság az 1959. május 25-i tárgyaláson tizennégy évre ítélte, többek között, tiltott iratok terjesztése vádjával. Börtönéveit Szamosújváron töltötte, innen szabadult 1964. augusztus 2-án. Szabadulása után újra lelkész volt különböző helyeken, 1990-től párhuzamosan a Kolozsvári Református Kollégium és a Teológia Vallástanárképző Karának a tanára lett, 1992-től pedig a Diakonisszaképző Intézet főigazgatója. 1999 óta a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolán, majd a belőle kinőtt Partiumi Keresztyén Egyetemen tanít. Péter Miklós a vele készült beszélgetésben kifejtette, az állambiztonsági szervek két legyet akartak ütni egy csapásra. Nemcsak félre akarták állítani azokat, akik az útjukban voltak, hanem az ítéleteken át megfélemlíteni egy-egy közösséget, az erdélyi magyarságot. 1959-ban kinevezték helyettes lelkésznek Biharvajdára, mert az ott több évtizede szolgáló lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, utódját pedig behívták munkaszolgálatra. Alighogy megérkezett szolgálati helyére, az első éjszaka, letartóztatták. Nem tudta, hogy letartóztatásának előzményei voltak. 1959. március 15-én éjszaka körülbelül kétszáz szekus megszállta a teológia épületét, és rengeteg papnövendéket hurcoltak el. Az őt letartoztató tiszt Fényes Ferenc volt, akkor főhadnagy, a kihallgatása idején léptették elő századossá, alezredesként halt meg. Péter Miklós ügyvédjét csak a tárgyaláson látta. Zsúfoltak voltak a börtönök. A szamosújvári börtönben 1959-ben az egyik szobában huszonhat ágy volt, és ahhoz százhat fogoly. Két egymás mellé tolt ágyban öten aludtak, az ágyak közé, a földre szalmazsákokat raktak le, két szalmazsákon keresztben kilencen aludtak. Vizük nem volt, egy-két deci jutott egész napra. Inni is, mosakodni is. Nyáron pokoli volt a hőség. A börtönben sokszor megverték a rabokat. Hetenként, kéthetenként vitték őket fürdeni, de előfordult, hogy mire beszappanozták magukat, már nem folyt a víz. A hasmenés állandó volt. A lelkészek szabadulásuk negyvenedik évfordulóján, 2004-ben ünnepi istentiszteletet tartottak a szamosújvári templomban. /Papp Annamária: Virágvasárnap… Itt kezdődik az út a Golgotára” = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
