|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2004. január 19.Egerben, a Forrás Szabadidő Központban ötödik alkalommal rendezték meg az Ötágú síp üzenete versmondó versenyt. Dr. Lisztóczky László főiskolai tanár, a zsűri elnöke elmondta, „nemzetünk verselő nemzet. Egyetlen népnek sincs ennyi nagy poétája, mint a magyarnak, így hát szavalója sem". A versenyen határon túli szavalók is felléptek: Szlovéniából Lendváról, Szlovákiából – Dobóruszkáról, Vajdaságból – Magyarkanizsáról, Erdélyből pedig Gyergyóból érkeztek versenyzők. Az első díjat a gyergyóditrói Kolozsi Zsófia nyerte. /Dezső László: Gyergyói siker Egerben. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./2009. július 25.A Magyarok Székelyföldi Társasága szervezésében június 24-29. között idén is sor került a már tízéves múltra visszatekintő Lármafa-találkozóra. A zarándokcsapat Székelyföldről indult, és kiegészült marosvásárhelyi, nyárádszeredai, cegőtelki, valamint a későbbiekben egy nyolctagú felvidéki csoporttal is. A zarándokút első állomása hagyományosan a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke volt. A cserhalmi emlékműnél a Szent László vezette kerlési (cserhalmi) csata legfontosabb momentumainak felidézése jelezte a zarándoklat kezdetét. A Lármafa zarándokutak legfőbb célja egyrészt a Szent László-kultusz felélesztése, ápolása, valamint olyan történelmi helyek felkeresése a Kárpát-medencében, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyarság aktív résztvevője és alakítója volt a térség történelmének, kultúrájának. Ugyanilyen fontos a nyelv szépségének és tisztaságának megóvása. Idei a résztvevők Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon kerestek fel olyan helyszíneket, melyek nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakjához kötődnek, vagy történelmünk olyan jeles képviselőihez, mint pl. a híres egri várkapitány, Dobó István vagy Kossuth Lajos. Kárpátalján megálltak Tiszaújlakon, a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emlékére állított Turul emlékműnél. A munkácsi vár Zrínyi Ilonának, „Európa legbátrabb asszonyának” alakját idézi, aki 1685-től három évig irányította a vár védelmét. A vár udvarán méltó helyet kapott Petőfi Sándor mellszobra is, aki 1847 júliusában felkereste a munkácsi várat is. Szolyván lerótták kegyeletünket a sztálini terror idején ártatlanul elpusztult áldozatok előtt. A lágertemető helyén ma emlékpark van, több mint 12 ezer ember lelte itt halálát. Beregszászt a Rákóczi- szabadságharc bölcsőjének is lehet nevezni. Sok szép látnivalóban, lélekemelő élményben bővelkedett felvidéki utjuk is. A felvidéki Dobóruszka, a híres egri várkapitány, Dobó István szülőhelye. Nagyszelmencen 1946-ban kettévágták a községet, szögesdrótot húzva emberi életek, lelkek közé, elszakítva szülőt, gyermeket, rokont, jó barátot. Ez a szörnyű állapot 2005-től némileg enyhült a határátkelő létesítésével. Jártak II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, a borsi várkastélyban. A bölcsőtől a koporsóig, azaz a borsi várból a kassai Szent Erzsébet-székesegyházhoz mentek. A nagy fejedelem itt talált végső nyughelyet, amikor Konstantinápolyból hazahozták hamvait. Kassán voltak a híres „kassai polgár”, Márai Sándor emlékházánál is. Az anyaországban Vizsolyt és Tállyát keresték fel. /Borbély Mária: Lármafa-találkozó – 2009. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||